Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Skip to content


       Szűrés lista

Bálnavadász konferenciára az USA-ba, közpénzből

Blikk hozta le először, majd Fidesz is lecsapott a magas labdára, hogy a kormány 813,5 millió forintot kötött 2007-ben szakmai utakra. Ami egy kicsit soknak tűnik :)

- A környezetvédelmi tárca egyik munkatársa 720 ezer forintért vett részt az USA-ban a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság 9 napos ülésén.

Hivatalos magyarázat: "Csatlakozásunkat megelőzően több ország, köztük az Európai Unió számos tagállama kereste meg minisztériumunkat, és szorgalmazta csatlakozásunkat, illetve részvételünket a bizottság munkájában, számítva arra, hogy hazánk nemzetközileg elismert természetvédelmi munkája segítséget nyújt a bálnák védelmében is. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy Magyarország aktívan vegyen részt a veszélyeztetett bálnafajok, illetve tengeri ökoszisztémák védelmében, azaz szavazzon a konferencián, ezzel is erősítve a természetvédelem érdekeit szem előtt tartó államok (például az USA, az EU-tagállamok, Ausztrália, Új-Zéland, Chile, Brazília, Argentína) táborát."

Vastagbőr: "hazánk nemzetközileg elismert természetvédelmi munkája" ez kicsit komikus, így habzó Rába, a Csepeli galvániszap és Budapest légszennyezettségének tükrében. Meg amiket kihagytam ... de ha nemzetközileg elismertek vagyunk ezzel, akkor nincs mit tenni!






















Tovább is van ...

-A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) munkatársai 84 ezer forintért mentek Egyiptomba, ahol az Egyiptomi Közigazgatási Hivatalnál jártak szakmai tapasztalatcserén (korrupció-ellenes küzdelem kapcsán) .

Hivatalos magyarázat: Magyarország ma olyan felkészültséggel és tapasztalattal rendelkezik a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben, amelynek átadása hatékony segítséget jelent Egyiptom számára is.

VastagbőrVeressKabaiZuschlag, Csonka GáborEU-s pénzek, autópálya-pénzek,pártfinanszírozás, 10%-ot vissza zsebbe, forgalmiba egy 5 ezrest stb. ....szerintem helyes, hogy ott voltunk, úgy érzem hasznos tudást adtunk át !

-Az egészségügyi tárca egyik vezetője 167 ezer forintért Törökországban az elhízás veszélyeit tanulmányozta. Ez EU-konferencia volt, ahol elfogadták az „elhízás elleni küzdelem európai chartáját”.

Vastagbőr: Végre, ideje volt már! Alig tudtam aludni, hogy mi lehet már a chartával, hogy áll, elfogadják? Túlsúlyos egy ország ... izgatottan várom, mikor tárják a szélesebb nyilvánosság elé a konferencia ás a charta eredményét, az elhízás-elleni akciótervvel!

- 9 űrkutatási konferencián vettek részt, Ausztriában, Lengyel- és Franciaországban, Belgiumban, 2,8 millió forintért.

Hivatalos magyarázat: 1 ember, 1 napig vett részt a konferencián. A többi utazás ENSZ-bizottsági ülésekből állt,másrészt EU-miniszteri szintű tanácsülés volt, amelyen EU-tagként a részvétel kötelező volt” – indokoltak az illetékes környezetvédelmi tárcánál.

Vastagbőr:Hát itt nem tudom miért kell beszólni, Ausztria például szomszédos ország (az nem is utazás ahová autóval lehet menni!), és amúgy is be kell számolni Farkas Berci sikeréről! Jobb későn mint soha ... Anettka pedig készülődik az űrbe! Mondjuk ebben az esetben 9 konferencia is kevés hogy ezt megmagyarázzuk ...

-Az állami vezetők (Draskovics Tibor, Gál J. Zoltán, Szetey Gábor) a MeH keretéből 988 ezer forintért Lisszabonba látogattak, ahol a helyi közszolgálati reformmal kapcsolatos konferencián vettek részt.

Én mindig mondtam, a legjobbak a céges továbbképzések, tanulmányutak. Utazunk, nem kell az irodában rohadni, a cég fizet mindent (utazás, szállás, étel-ital). De ki hitte volna, hogy ez állami (köz) pénzen is így megy?

És akkor azzal védekeznek, hogy "az adófizetők minden korábbinál pontosabb információkat kapnak arról, mire költi a kormányzat a pénzüket. Az üvegzseb-törvény értelmében ugyanis részletes adatok találhatók a közpénzek felhasználásáról a minisztériumok honlapjain, beleértve a külföldi utazások költségeit is." Attól még hogy nyilvánosságra hozzuk, úgyanúgy értelmetlen (szerintem) az utazás, nem kellene megveregetni a saját vállunkat ...

Most komolyan , bálnvadász-konferencia? Minek? Bálnákat telepítünk a Balatonba, vagy azzal számolnak, hogy újra 3 tenger fogja nyaldosni Magyarországot és akkor milyen jól fog jönni a sok hasznos tudnivaló a bálnavadászatról ?

És még lehet szavazni is egyet, van még egy-két számunka hasznos vagy felesleges konferencia a világon, ahol a megfáradt, stresszban kimerült minisztériumi dolgozó pihenhetne egy keveset .... :-)

Címkék: közélet mszp korrupció

A bejegyzés trackback címe:

http://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr73297546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

moRtiZ 2008.01.15. 07:20:24

Én is szeretnék 87ezerért Egyiptomba tülekedni :). Amúgy ezek fölött még simán szemet is lehete húnyni, ha ragadna is ezeken a konferenciákon a tisztelt képviselő urakra valami.

Speciel az hogy lenyomnak egy voksot a bálnavadászat ellen az szerintem pont nem para, nem azért mert kurva hasznos az országnak, hanem azért, mert kb. jó lenne ha jövő nemzedék is tudhatna erről az állatról valamit, nem csak képekről láthatná őket. (És azt hiszem ez talán még Mo.-nak is ér 720.000 Ft-ot.).

Illye 2008.01.15. 08:32:30

84-ért Egyiptomba kajával-piával egybe, az még egy last minute út színtjét se üti meg. Ha lesz ilyen lehetőség legközelebb, szóljatok!:D

Próféta 2008.01.15. 09:44:39

moRtiZ: speciel a bálnavadászatban elég nagy az egyetértés Mo. nélkül is. (Azaz vannak sokan, akik azt mondják, hogy nem, míg a túloldalon csak Izland és Japán van.) Szóval az az egy voks 720k-ért elég sokba volt.
Viszont az űrkutatási konferencia az, ami számunkra érdekes lehet - a magyarországi fejlesztőközpontok jó pár csillagászati projektben vesznek részt ill. európai és amerikai űreszközépítő fejlesztésekben is.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.15. 18:27:46

Próféta !

Azért az szavazért én is kirepültem volna az USA-ba 9 (!) napra ...ingyen !

Nekünk van erre lehetőségünk ? Nem hinném ...

Adamfark 2008.01.24. 12:40:52

Sajnos már elég régen olvastam erről a bálnavadászos dologról, de nekem az rémlik, hogy annak ellenére, hogy nekünk tengerünk sincs, teljes jogú tagjai vagyunk a "bálnavadász bizottságnak", mint ahogy a világ összes országa. Sajnos ez azt is jelenti, hogy a finoman szólva is megvesztegethető Afriaki országok rendszeresen eladják a szavazatukat Japánnak. Ezen a konferencián döntik el az éves bálnavadász kvótákat. Tehát ha nem jelenünk meg, akkor elúszik a szavazatunk, és tényleg kipusztulhatnak az állatok.
Különben ha összeadjuk a most felsorolt tételeket, akkor ez elenyésző a teljes összeghez mérten.
Valószínű, hogyha összehasonlítanánk az eddigi (összes!) kormányok ilyen irányú költéseit, és az inflációval is számolunk, akkor megközelítőleg ugyan ezeket az eredményeket kapjuk.
Persze becsúszik 1-2 baromság is, de azért ez elhanyagolható ahhoz képest, hogy a pártok mennyit költenek a hivatalos költségvetésből, teljesen legálisan 1-1 választásra.