Skip to content


       Szűrés lista

Sziget -1.nap: Az "éhező" magyar zenészek napja?

Kezdjük az elején a sztorit: A Sziget idén nem 7 hanem csak 5 napos lesz, de a jegyárak változatlanok maradtak. Egyszerű matek: 30 000/5 NEM EGYENLŐ 30 000/7-tel. A 0. napon lesz Iron Maiden (nem érvényes rá a 30 000 forintos hazamenős hetijegy). De ugye a Nagyszínpadot már hamarabb felállítják, és erre csapott le Presser Gábor. Legyen -1. nap is! 2500 forintos napijegyért. A "Magyar Dal Napja". Melyre olyan programot állítottak össze, hogy a Sláger rádió főszerkesztője eret vágott magán, mivel egyik retro bulijuk sem lesz még csak a közelében sem ...
Vagyis akkor idén is 7 napos lesz a Sziget, és a -1. napot a Sziget szponzorálja 40 millió forinttal.


 

Vissza a "Magyar Dal Napjához". A legelső ötlet, amiről olvastam, még az volt, hogy mivel a Nagyszínpadra csak 4 magyar együttes fér fel a Sziget műsorában (URH, PASO, Kispál, Tankcsapda), adjunk lehetőséget a feltörekvő fiatal és tehetséges együtteseknek, hogy Nagyszínpadon fellépve adják elő a számaikat. Erre Presser mit csinált ebből az amúgy rendkívül szimpatikus ötletből? Minden idők egyik legnagyobb hakni-retro showját ...
A résztvevők: Gerendás Péter, Beatrice, Bikin, RH, Kontroll Csoport, Sziámi, Balázs Fecó, Bródy, Szörény, Somló, Geszti, Dés, Frenreisz Károly, Tátrai Tibor, Karácsony János, Török Ádám, Ferenczi György, Vikidál Gyula, Pálvölgyi Géza, Takáts Tamás, Omega, Keresztes Ildikó, Kalapács József, Fenyő Miki, Szikora,  Edda, Ákos, Presser, Zorán ...


















Az alapgondolat a következő lett: "veszélyben a magyar dal - mármint természetesen születnek dalok magyar nyelven, de egyre kevesebb az olyan sláger, amit az egész ország egyként ismer." Ebből lett az, hogy a Nagyszínpadon 8 órán keresztül játszik mintegy 150-200 magyar zenész magyar dalokat az elmúlt 50 évből. De ez hogy segít a jövőbeli magyar dalok megszületésén?

"Persze nem az a célunk, hogy állandóan a múltat énekeljük, de ezt most fel kellett vállalnunk. Első alkalommal nincs sok helye a kísérletezésnek." -  mondta Jávorszky Béla Szilárd rocktörténész-újságíró.

Persze, hogy nem lehet kísérletezni, nincs arra már idő, egyre-másra hallani, hogy nem fogynak a CD-ék, alig van pénzük a zenészenek, Nagy Ferónak megalázóan alacsony nyugdíja, jaj, nem tudnak miből megélni. Na, ilyenkor megy fel bennem ezerrel a vérnyomás, de nézzük meg, hogy igazuk van-e?

Egy átlagos CD ára 3000 forint az üzletekben, ebből 500 forint az áfa, vagyis a nettó ár 2500. Ebből 500 forintot a nagykereskedő tesz rá, a kiadói ár 2000 forint. Ebből 10 százalék a szerzői jog, 10 a hanghordozó gyártása, 15 százalék a marketing-, a reklám- és stúdióköltség 25-30 százalék, az előadóé 10-25 százalék, a kiadóé pedig 10-20 százalék.

Példa: Hooligans "Privát Mennyország" CD 3490 HUF (musicland.hu).
Coldplay "Viva la Vida Or Death & All His Friends" CD 4190 HUF (usacd.hu).
Coldplay "Viva la Vida Or Death & All His Friends" CD 9.99$ amazon.com (1411 HUF)

Nem is értem, vajon miért nem fogy itthon a CD?

De kinek kell az elavult CD, amit például én már csak a számítógépen tudom lejátszani? 2008-at írunk, nézzük meg, hogy hol vehetünk legálisan mp3-at Magyarországon és mennyiért. Elvégre sokkal olcsóbbnak kellene lennie a CD-nél, hiszen ez csak egy fálj egy szerveren, nincs neki gyártási, marketing és egyéb költsége.

Songo.hu: A Hoolingans 2008-as albuma nem is kapható. Keressünk egy 2008-as albumot, Kasza Tibi "Ha egy férfi igazán szeret". Az album mp3-ban 1998 HUF. De mi van ha csak pár számot szeretnék vásárolni? 1 szám 336 forint! Coldplay-nél az album ára mp3 formátumban 3396 HUF, 1 szám itt is 336 forint. Ebből 28 HUF+Áfa a jogdíj, vagyis 10% itt is, mint a CD-éknél.
Az Itunes ugyanezt 99 centért kínálja, az Amazon.com-nál pedig már csak 89 cent 1 szám! Vagyis ugyanaz az mp3 fálj külföldről 130 forint, míg itthon 336 forint? Vajon miért?

Nem is értem, vajon miért nem fogy itthon a legális mp3?

Vagyis akár még igazuk is lehetne a zenészeknek, hogy nem fogy a CD. Persze azt itt sem teszik hozzá, hogy a 10% szerzői jog is az övéké. Bár azon elgondolkozhatnának, hogy itthon miért kerül többe egy CD/MP3 mint külföldön ...

Viszont amiről nem beszélnek: a jogdíjak. Ugyanis a tisztelt zenészek minden évben kapnak egy átutalást közvetlenül a folyószámlájukra egy bizonyos Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettől. Ez a magáncég a zenei és irodalmi szerzői jogok közös jogkezelő szervezete. 2007-ben 12  milliárd 996 millió 121 ezer forintot szedett be "jogdíj" címen. Ebből 8,1 milliárdot tett ki a zenei jogdíjak (magyar és külföldi). Hogy honnan folyik be az Artisjunak ez az irgalmatlanul sok pénz, egyik korábbi cikkemben már leírtam, a lényeg, hogy mindenhonnan, ahol zene szól, vagy bármilyen adatot lehet írni/hordozni.

Inkább nézzük meg milyen nehézségekkel szembesül az Artisjus:

"Jellemző ennek nehézségére, hogy például a nyilvános előadás körében több mint 60.000 üzletet tartunk nyilván és ezek közül az év során több mint 31.000-et ellenőriztünk (naptári naponként átlag 85 ellenőrzés). Így is 11.000 fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet kellett benyújtanunk a bíróságokhoz (illeték kiadás: 70 millió forint). A jogtalan, ún. kalóz felhasználások ellen a többi közös jogkezelővel együtt, a ProArt szervezet útján is küzdünk, ugyancsak jelentős kiadásokkal. A jogsértés azonnali megszűntetését az internet szolgáltatóktól kérő ProArt felszólítások száma elérte az 5000-t."

Hogy is van ez? Egy egyesület csak úgy ellenőrzi boltokat, és több ellenőrzést végez, mint az ÁNTSZ vagy a Fogyasztóvédelem? És nincs kibúvó: beszedi, behajtja a pénzt!

Szóval az Artisjus 8 milliárdot oszt szét a magyar és a külföldi zenészek között. A Magyarországon sugárzott zenék aránya legyen 50% magyar 50% külföldi. Vagyis kb. 4 milliárdot oszt szét a 6000 beregisztrált magyar zenei jogtulajdonos között. A felosztás a szerzemények lejátszási gyakorisága és az eladott albumok függvénye. Vagyis amelyik számot gyakrabban játszák a rádiók, televíziók, azután nagyobb jogdíj jár a szerzőnek/előadónak.















A jogdíj összege hétpecsétes titok, még arról sem beszélnek a zenészek, hogy egyáltalán kapnak. Ugyanis, ha kiderülne a pontos lista nevekkel, összegekkel, senki, soha nem venné be azt a maszlagot, hogy "vegyél eredeti CD-ét mert éhenhalunk és nem lesz többé magyar dal". De azért pár infóhoz sikerült hozzájutni:
LL Junior 13 milliós jogdíjat kap. Lukács a Tankcsapdából 60 milliót. Presser 100 millió felett kap. Évente. Bankszámlára. Lehet, hogy egész évben a hasát vakarta, és egy hangot nem ütött le. Akkor is megkapja, mert játszották a számait ....

Nos? Szerintetek "éheznek" a magyar zenészek? Mármint azok, akik fellépnek a Magyar Dal Napján, hogy ne általánosítsunk? Én csak szolídan annyit mondok: ez egy törvényekkel megtámogatott maffia, mely a saját maguk által hozott törvények és szabályok alapján milliárdokat szed be és oszt szét maguk között, megfojtva a feltörekvő konkurenciát. Ha nincs konkurencia, nem kell több szeletre felvágni a nagy tortát. Ennyi.

Íme, pár hozzászólás a Magyar Dal Napját belejentő Quart-os cikkből, utána pedig Ti is elmondhatjátok, mi gondoltok erről:

spc:
"A fenti "keresztapák" valóban a magyar zenei világ meghatározó figurái - már csak azért is, mert nagy szerepet játszanak a magyar zenei világ jogszabályainak meghatározásában. Ők azok, akik tehetnének valamit a magyar dal érdekében. Már sok-sok éve ők azok. És nem, hogy nem tettek, de olyan szabályrendszert hoztak létre és tartottak fent, ami egyenesen ellehetetlenítette az új magyar zenét. Nekik nem áll érdekükben az, hogy új emberek kerüljenek a szakmába, majd a helyükbe, és esetleg kitúrják őket a jó kis irányító pozíciójukból, amiben olyan szabályokat fogadnak el, ami egyértelműen a saját zsebükre játszik (tényleg egy jól kiépült maffiáról van szó, találó volt a hasonlat valamelyik hozzászólásban). Nem egy szemét húzásuk volt és van jelenleg is - csak ezek a dolgok a közönséghez nem jutnak el.
Egy ilyen felszínes rendezvény semmit sem segít a magyar zenén, egyszerű parasztvakítás a magyar hallgató közönségnek és egy kis pénzkeresési lehetőség. Ha valóban tenni szeretnének, tehetnének a magyar zenéért úgy, hogy ahhoz nem kéne ekkora felhajtást csinálni. Csak az esetleg a családi kassza forrásainak leapadásával járna." 

Killfish:
"Annak idején volt 1 kiadó, 1 tv, 1 rádió. (oké, 3 adó, de csak 2-ben könnyüzene.) a külföldi konkurenciát meg jóformán csak Karel Gott és Ala Pugacsova képviselte, így akik bekerültek a rendszerben, nem volt nehéz dolguk, akármilyen szart is csináltak, az ment mindenhol, így nem nehéz "slágert" csinálni, még abba is beleivódtak ezek, akiknek amúgy tökre nem tetszettek. Mára meg megváltozott a világ, a csatornákon keresztül nyitott az út a legkülönbözőbb rétegzenék számára is, megszűnt az ő monopóliumuk.
Ebből a koncertből nekem is csak a szánalmas, megkeseredett, kiöregedett emberek panaszkodása/erőlködése jön le, akik mellett már rég elment a világ, a rock and roll meg tök másról szól."

zenefej:
"És ha a zene jó lesz amit csinálok, akkor megtalálja a közönségét is. Sokat kell dolgozni, hogy jó legyen, és megtalálja az embereket. Kész.

Úristen a magyar dal! Mi lesz vele?
-Először is, a zene nem csak dal.
-Nem kell aggódni, mert annyi magyar zenész van, hogy az már talán sok is.
-Rengeteg fiatal tehetség kallódik! Nézzék csak meg a Rémember zenekar példáját, vagy más jó bandákét, akik itthon ellehetetlenültek, külföldön meg befutottak.
-Rengeteg fiatal tehetség kerül elő folyamatosan (mint például Barabás Lőrinc és zenekarara) - inkább őket kéne a színpadra tenni, és vigyázni, hogy nehogy elhúzzanak külföldre és egy kinti kiadó húzzon hasznot belőlük.
-Idejött Magyarországra az Emergenza-nevű vállalkozás, amely folyamatosan tehetségkutatókat rendez, és keresi a bandákat akiket érdemes kiadni.

Konklúzió: 1. Bár Presser Gábor mindíg is kiváló zenéket írt és adott elő, és ezért nagyon tisztelem. Ez az ötlete vagy csak a pénzről szól, vagy paranoiás, vagy mindkettő. 2. Ha a magyar dal jövöje veszélyben forog, akkor tehetségkutatót kell szevezni - amit az Emergenza tesz meg a magyar popélet góréjai helyett.
És a megasztár? Azzal mi van? Nem elégedettek a végeredménnyel, pedig abban is benne volt a Presser...
Mért nem mondják azt, hogy: " hé gyerekek! Ősszerántjuk a popöregeket egy nagy bulira gyertek el! " -Nem kell ide ideológia!"

Végszóként: A Sziget 40 millió forintból támogatja ezt a bulit, míg PANKK kapcsán összesen 15+28 milliót osztottak szét összesen 101 fiatal vagy kezdő együttes támogatására. Melyiknek van nagyobb haszna, melyik segíti jobban a magyra dal jövőjét? A múlt vagy jövő?


Címkék: zene közélet pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr9602451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.08.06. 08:27:32

Azt tudod, hogy az artiswjust mi szerint oszt vissza?
A rádios lejátszások szerint, mert, hogy ehez hozzá jönnek még pl. az olyan kocsmáktól szedett pénzek, amik zenét játszanak, meg a koncertek után fizetett adó(?).
Tehát a legtöbb pénzt a kereskedelmi rádiók által sztárolt előadok kapnak, amit pedig a kiadók döntenek el, hogy mi menjen.
A programt látad?
6 után 1-2 jó szám van, este csak a sikrészeg kocsma számok.
ugyhogy békel rugni.

cheega 2008.08.06. 08:41:16

"amit én például én is már csak a számítógépen tudom lejátszani a CD-ét?"

koran van, nna :)

Maddness69 2008.08.06. 08:42:57

Egyszerűen eszmléletlen, hogy ez mennyire egy kiváló blog. Sajnos nagyon ritkán kerül ki az index címlapra.

A sok miért, amire igazándiból tudjuk a választ csak nem értjük. Miért?

movhu 2008.08.06. 08:51:57

Az Artijus által kifizetett díjakat meg tudom erősíteni...de akkor miről is beszélünk? Egy öreg magyar zenész csak ezekből títmilliókat visz haza évente. Nem mondom, hogy ez összemérhető a nyugati sztárokkal, na de nem is átlag magyar fizu. Ez még manager kategóriában sem az alja.
Ismerek személyesen egy srácot. Ő csak alázenélt néha néhány hangszerrel kisebb együtteseknek a CD-re, még fiatal. Gyakorlatilag egy senki, a nevét sem említik. Évi 1 milliót kap az Artijustól, azaz adófizetés után már megvan a minimálbér.
Ugyanis: ne felejtsük el, hogy a jogvédő minden adathordozóról is beszedi a sápot, ami nyilván több, mint ami a zeneiparból jön. Ezt dobják szét.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 08:56:52

weisz manfréd huba

Mindenhol kell jogdíjat fizetni ahol zene szól:
-kocsmák
-boltok
-strand
-étterem
-zenegép

Minden után kell jogdíjat fizetni, ahol adatot tudsz írni/másolni
-cd/dvd lemez
-mp3 lejátszó
-asztali DVD író
-memóriakártya
-memóriakártyás telefonkészülék

Sőt, ha hívásvárakoztatás alatt zenét hallasz, azután is kell jogdíjat fizetni.

Persze, jogos a kérdés:
Ha veszek egy asztali DVD írót, miért kap abból Presser?

Azért írtam hogy "maffia" jellegű a dolog, mert a kiadók eldöntik kik menjenek a rádióba, utána pedig ők kapják a nagy jogdíjat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 09:01:13

movhu

Persze, ez a nagy üzlet.A jogdíjak.
Majd hülye lesz koncertezni a "régi nagy banda".
Minek? 1 milliós gázsiért amit x felé kell szétosztani?
Amikor úgyis jön az átutalás az Artisjus-tól ?

De ha ekkorák a jogdíjak, akkor miért ilyen drága a CD/MP3? Nem a CD/MP3 eladásból élnek, ez világosan látszik ...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.08.06. 09:49:44

Azt is hozzá kell tenni, hogy a szerzői jogdíj címen futó 10%-ot egyik zenész sem kapja meg.

A kiadók kreatív könyvelnek - egy Presszer kaliberű zenész is csak olyan 5% körül tud kapni maximum.

Egy ismeretlen zenekarnál ha a kiadón keresztül indulnak, akkor a szerződés szerint úgy állnak, hogy mielőtt egyetlen lemezt is kiadtak volna van x tízmllió adósságuk a kiadó felé - amit a 10%-os jogdíjakból törlesztenek évekig. Az artisjus által utalt jogdíjakra ugyanez a helyzet.

Ezért van az, hogy egy új banda kizárólag a koncertbevételekből, élő szereplésekből kap bevételt, ez a zenészek fő megélhetési forrása.

A zenekiadó cégek meg szimplán egy nagy maffia.

Na az artisjus az egy külön téma, jogi téma. Az egy alkotmányos kérdés, hogy mi köze van a memória kártyának a jogdíjakhoz illetve hol van az ártatlanság vélelme, pontosabban hol van a szerzői jog sértés - mivel a lényeg a polgári peres eljárás lenne.

Gyulus 2008.08.06. 10:02:45

Megint az irigység...
Ki sajnálja Presszertől a millióit? Vagy negyven éve ír zenét, negyven éve játszák a számait.
Aki olyan minőséget hoz létre, ami időtálló, és veszik is, miért ne kapna érte pénzt?
Ha én írok egy zenét, akkor azt nyilván senki nem fogja lejátszani sehol, nemhogy negyven év múlva.

Az se világos, hogy miért Presseren kérjük számon azt, hogy a DVD íród árából kap pénzt. Gondolom nem ő hozta ezeket a nyakatekert hülye törvényeket.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 10:04:47

br

Ha ennyit keresnek jogdíjakból, akkor mi motiválja hogy új dalokat írjon, koncertezzen, lemezek adjon ki? A régiekre gondolok ...

Vagyis akik fellépnek ezen a haknin, pont ők nem tesznek semmit a magyar dalért, mert a fellépők csak kis része "alkot" mostanában ...

KopaszMercis 2008.08.06. 10:07:44

Egyreszt a PASO is ott van a nagyszinpadon, mint magyar..

masreszt meg ezek a szoros toku ven gecik akik szejjel lopjak a jogdijakat felhaboritok.. undorito ocsmany.

Azert nem fog magyarorszagrol soha kulfoldon ervenyesulni zenekar, mert csak a szarnak jut ter.. a jot elfolytjak mert nem akarnak konkurenciat csinalni maguknak.. ndorito az itthoni konnyuzene pfuj

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 10:07:52

Na igen az eladási árak a felháborítóak pofátlanul sokat kérnek el egy szaros cd-ért, mp3-ért ... mondjuk a jónép jelentős része meg pofátlanul faszparaszt, mert pl. vidéki előadók, mint FankaDeli a műfajában minőséget produkál egy mozijegy áráért.

Mondjuk szerintem ez mögött nem Presser Gábor álldigál őt max. előre tolják ... Presser, ha annyira kell neki a pénz ma is tarthat minden hónapban teltházas BS koncertet vagy kiadhat fél évente egy best of cd-t ...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.08.06. 10:08:56

zero: megválaszoltad a saját kérdésedet: koncertbevételek illetve egy befutott zenész ahogy írtam is, azért több mint 0%-ot keres a jogdíjakból akkor is ha nem annyit amennyit a kiadók állítanak.

gyulus: itt tipikus probléma például, hogy ha egy negyven éve írt számért kap valaki még mindig jogdíjat. Próbálj egy széket eladni ugyanezekkel a feltételekkel...

Hans Lopkowitz 2008.08.06. 10:10:10

Az artisjus meg se szólaljon. Ennél tolvajabb, mocskosabb céget talán nem láttam még. Gyakorlatilag egy olyan célzattal létrehozott szervezet, akiknek kötelezően be kell fizetni egy szerzői jogdíjnak nevezett (nem az) díjat, amiből a szerző nem kap egy fillért sem.
Ösztönzök mindenkit arra, hogy Magyarországon NE vegyen semmilyen adathordozót, vagy azt tartalmazó bármit. Így nem támogattok egy ilyen mocsok lepra szervezetet.

Gyulus 2008.08.06. 10:11:48

"masreszt meg ezek a szoros toku ven gecik akik szejjel lopjak a jogdijakat felhaboritok.. undorito ocsmany."

Ezek a "szoros toku ven gecik" alapozták meg Magyarországon a beatzenét, amiből a mostaniak is táplálkoznak.

KopaszMercis 2008.08.06. 10:12:22

Gyulus · lomolitos.blog.hu/ 2008.08.06. 10:02:45

"Megint az irigység...
Ki sajnálja Presszertől a millióit? "

A Presszer ELLOPATJA az en jogdijamat, es en vagyok irigy.. tepj mar egy sorszamot

KopaszMercis 2008.08.06. 10:14:07

Mondjuk a Lukacs Laci evi 60 millios jogdijat kicsit soknak talalom. Bar teny, hogy egy fellepo egy jol megpakolt BS koncerttel (magyar elozenekar frontembere) majd 1 milla jogdijat kapott..

Akik szereztek nagy slagert a hooligansnek egy ket even at, csak azert a szamert tobb milliot kaptak (nem 10 millios nagysagrend de akkor is)

szal kozben meg a kicsik penzet elveszik bedobjak a kozosbe es geciznek vele, es nem adjak vissza.

KopaszMercis 2008.08.06. 10:15:04

Gyulus:

fogalmad sincsen hogy mirol beszelsz szerintem most allitsd le magad..

Kulfoldi eloadok lemasolasa semminek nem a megalapitasa.. A lopas meg lopas. Borton kene hogy jarjon erte.

Rwindx 2008.08.06. 10:16:57

Egyszer végeztem egy számítást valakinek a blogjában az artisjus adatai alapján: nekem nem tűnt ennyire rózsásnak a helyzet.
Egyébként ha az egymilliót leosztod tizenkettővel és leadózol belőle, akkor az az éhenhaláshoz éppen elég. Ráadásul ha nem egy személyt illet, hanem együttest, akkor tovább oszthatod...
Viszont munkabérre valamivel több mint 1 milliárdot költenek. És furcsa módon nem találom azokan az infókat az oldalukon, amelyek utoljára még ott figyeltek. Érdekes módon a 2007-es főigazgatói beszámoló mellékletei sem érhetők el, amelyek számszerűsítenének dolgokat.

És tényleg egy tetű maffia az egész.

Takika 2008.08.06. 10:17:12

Megtortent eset az ellenorzesekre: Matrahaza, Alhana-tabor, mellette az etteremben szol az Alhana CD. Es a kedves jogvedo buntetessel fenyegeti az etterem tulajdonosat, ha nem fizet. Hiaba hivatkozik a szomszedban levo jogtulajdonos engedelyere.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.08.06. 10:17:13

avval a mondattal nagyon egyet tudok érteni, hogy nem érdekük a husosfazék közelébe engedniük a fiatalokat.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 10:17:26

KopaszMercis 2008.08.06. 10:14:07

A Tankcsapdát nem féltem megélnek szerintem Artisjus nélkül is ....ahogyan pl. a Kárpátia is ... ezek kb. a legtöbbet koncertező csapatok ...

KopaszMercis 2008.08.06. 10:18:56

Rwindx 2008.08.06. 10:16:57

1 koncert 1 ember.. jo hogy mondjuk o irja a szovegeket, tehat a jogdijak 62.5% pontosan a koncert utan.. de megegyszer 1 koncertert osszessegebe tob bmint 1 millio jogdij...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.08.06. 10:19:10

Most már magasan ez a kedvenc blogom, egyszerűen mindent megírnak itt, ami engem is dűhít, elgondolkodtat, zavar.

KopaszMercis 2008.08.06. 10:19:36

Carnivora 2008.08.06. 10:17:26

Jellemzo: magyarorszagon mindig a kozepszeru langyos semmilyen szar ervenyesul.. pl karpatia

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 10:19:40

Gyulus

Nem a jogdíjat sajnáljuk. Kicsit az összeg durva, illetve hogy fiatal zenekarokat kizárják ebből, vagyis nem osztják több felé a tortát....

Illetve még azt, hogy képesek kiállni, hogy vegyél eredeti CD-ét mert nem lesz pénzük új zenéket írni, ami elég pofátlan kijelentés...

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 10:20:05

Szerintem a megoldás, ha a szerzők Creative Commons alatt alkotnak, én ezt szeretném látni (a fogyasztók meg az akkora: "adok neki x forintot" gombra kattintanak nyeremény és mecénási hírnév reményében, amennyit méltónak találnak)

creativecommons.blog.hu

Rwindx 2008.08.06. 10:21:37

Kopaszmercis: movhu kommentjére reagáltam, csak nem idéztem. nem koncertről van szó.

2008.08.06. 10:21:38

Azért álljunk már meg egy szóra egy kicsit...

Aki nincs benne a "keresztapák" kategóriában az azért szív rendesen! Az Artisjus itt a legkomolyabb g*ci a játékban! Nekem van/volt(?) (tanulmányok/meló ugye) egy zenekarom, írkáltunk számokat, hát utánanéztem annak, hogy mibe kerülne, ha esetleg jogvédetté akarnám tenni. Igen, az is pénzbe kerül...

Ja és mit kapnék vissza érte? Semmit... Úgyhogy úgy gondoltam hogy b*sszák meg, inkább elverem fagyira a zsét...

Tanárom, aki sessionzenészkedett, illetve színpadon is játszott egy pár népszerűbb, rádió-TV lefedettséggel rendelkező csapatnál, kapott pár ezer Ft-ot havonta úgy, hogy ronggyá játszották ezeket akkoriban...
Többet kapott azután, hogy a csapatával elmentek pléjbekkelni a Dáridóba, pedig direkt hecet csináltak a dologból, a gitárján nem volt húr se... A billentyűs srácnak semmi se volt a hangszerbe dugva, még villany se...

Itt most egy kicsit mellément a lövedék, még csak nem is ezek az őskövületek, akik tényleg egy kicsit többet kapnak az igazi gennyek, hanem a csodás Artisjus... Beszedik a lét, aztán "valahogy" (khm!) szétosztják. Maguk között, meg azok között, akik ha megszólalnak akkor baj lenne belőle - pl Presser...

KopaszMercis 2008.08.06. 10:22:30

ZERO:

javitsd a postot ird be a PASO-t es 3 magyar zenekar

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 10:23:32

KopaszMercis 2008.08.06. 10:15:04

Így van lekéne csukni a magyar terjesztőket :D

Árak

Magyarlandban:
www.musicland.hu/?s=Arch+Enemy&f=artist&m=

Külhönban:
www.amazon.com/s/ref=nb_ss_gw?url=search-alias%3Daps&field-keywords=Arch+Enemy

Van egy pindurka különbség?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.08.06. 10:24:10

Ez úgy megy, hogy hiába visz haza tízmilliókat évente, ha eddig megszokta, hogy kéthavonta utazik egy hónapra a Maldív-szigetekre, most meg csak félévente tud. A saját szemszögéből ő nyomorog.

KopaszMercis 2008.08.06. 10:24:27

ppeterka 2008.08.06. 10:21:38

Regen ingyen volt a levedetes...

Amugy velem meg az voltdijat kellett volna kapjam soha egy forintot nem kaptam... pedig voltak rendes koncertek lejelentve sziget elozenekarosdi stb. Azok a zenekarban akik 5-od annyit kellet volna h kapjanak meg kaptak. Erdekes mi?

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 10:25:30

ppeterka: nincs egészen igazad, amire ráírod, hogy Te írtad, az automatikusan jogvédett. A hozzá kapcsolódó vagyoni jogok kezelését akkor csinálja az Artisjus, ha a művet bejelented. (ha még nem vagy tagja az Artisjus egyesületnek, akkor asszem egyszeri kb. 3KHuf)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 10:25:31

Ami ugye még érdekes, hogy a tehetségek támogatásásra létrehozott PANNK ugye állami (!!!) pénzt oszt szét.
De mi az a 43 millió 100 zenekarnak?

A Sziget ezt a 40 milliót, amit erre anapra költ, miért nem a fiatal bandáknak adja? Az Artisjus a 8 milliárdból miért ad a tehetségeknek, akiknek még nem játsszák a zenéjüket a rádiók orrba-szájba, így nem jogosultak jogdíjra?

Amúgy most már rájöttem miért hánytak a Petőfire a kereskedelmi rádiók! Mivel más zenéket játszik az MR2, több zenekar kap jogdíjat, így kevesebb jogdíj jut a "belső körnek" ...

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 10:27:01

KopaszMercis 2008.08.06. 10:19:36

Az tény az adott műfajban pl. az Ismerős Arcok szövegvilágban, és zeneileg sokkal magasabb szint, de az emberek a kommersz könnyen fogyasztható szart jobban kedvelik.

A divat tinglitangli szar Hooligans pl. népszerűbb, mint egy valódi rock együttes ... pedig Magyarországon minden megyében van legalább egy-két színvonalas banda ... a fővárosban meg több is.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 10:27:34

Ja mercis ez nyugaton sincsen másképpen nézd meg a nagy átlagnak szóló felhozatalt ...

2008.08.06. 10:28:14

Ja és az a legszebb az egészben, messze-messze, hogy az egész Artisjus-lenyúlás teljesen jogszerű! Minden jogszabály úgy van megírva, hogy aki bekerül oda, az onnantól semmiért se felelős, semmire sem kötelezett, senki nem bánthatja, és ráadásul a keze sehogy sincs megkötve!

KopaszMercis 2008.08.06. 10:28:25

satie: az is ugy mukodik ha kapsz legalbb 40 rongy jogdijat akkor ingyen van a tagsag..

Presszer Pici annyira felti a magyar dalt, hogy neki semmit nem kell fizetnie tagsagikent.. le sem vonjak.

Nekem volt igazi normalis tehetseges rendes zenekarom. Kulfoldi befutott sztar zenekar (sok tiz millio eladott lemez) tagja vett fel a kedvenceik koze a blogjaban...

Mire mentem vele? Semmire... Meg csak megsem jelent a kesz lemezunk soha.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.08.06. 10:28:27

Páran elmentek egy fontos dolog mellett. Az, hogy a jó zenész, jól él, szerintem senki sem irigyli. Én egy fillért sem sajnálok Pressertől, Ákostól, sőt senkitől aki benne van a felsorolásban, mert ha nem ide születnek, vagy nálunk nem ez a rendszer van (volt), akkor lehet világkarriert futottak volna be. Tény. Itt a hangsúly viszont főleg azon van, hogy van egy ötlet, támogassuk a magyar dalt és valóban egy dinoszaurusz koncert lesz belőle. ISMÉT. A magyar zeneipar, uo. mint a TV, színészek, stb. Ugyanazok az arcok, csak őket lehet látni, egymást hivogatják-futtatják körbe és körbe, az újaknak, tehetségeseknek meg esélyük sincs. Nem haverok...

sixx · http://comment.blog.hu 2008.08.06. 10:28:32

Lukács kurvára nem kap évente hatvanmilliót jogdíjból, ez tény.

renesis 2008.08.06. 10:29:04

Talán, ha normális áron adnák a cd-ket, akkor sokkal,de sokkal többet vennének. Néha látom, hogy 1-1 magyar sztár cdje 7-8000ft,nevetsges.

A DVD szerintem jó példa-990ft-osokat viszik mint a cukrot.

euAgWzgmmtq7K 2008.08.06. 10:29:10

A mulatósról nem is írtál, pedig az az igazi skandallum. Nézd meg, kik vannak a MAHASZ toplista élén - Nagy piás album, meg hasonló szintű szarok, és a CD hologramok után befolyt összeget ez alapján osztják szét. Jóformán értelmes cdt már nem vesznek az emberek, csak a falusi vásárban ezt a szemetet, akik csinálják őket, meg nyúlják le a sok pénzt.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 10:29:32

Vizibusz 2008.08.06. 10:24:10

South Park-ban volt ebből egy jó epizód, amikor a probléma megértéséhez végigvezették a skacokat , majd az embereket a művészek nyomorúságos sorsát megismerni pl. nem lesz pénz új repülőre meg a gyereknek szigetet venni ... :D

KopaszMercis 2008.08.06. 10:29:38

Carnivora:

Ha nalunk alaptijak meg a korn-t a metallica-t vagy a guns n rosest, akkor szerinted mi lett volna azokbol a zenekarokbol?

semmi egy mulo emlek...

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 10:30:10

Mercis: add ki a Jamendo-nál. Ingyen van.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.08.06. 10:31:05

Egy érdekes adalék a jogdíj-vitához: anno 2000-ben, miután feltörekvő zenekarom éppenhogy felkerült a képzeletbeli könnyűzenei NB2-be (lemezszerződés előtt álló, többszörös fesztiválgyőztes és klubszinten már ismert banda, néhány országos szintű sajtómegjelenéssel), két kereskedelmi tévés szereplés és pár rádiós játszás alapján egyetlen dal után több mint 90.000 Ft-ot utaltak nekem át, sőt a következő években - amikor a zenekar már gyakorlatilag nem is működött - is csordogált még némi manna olyan tízezres nagyságrendben. Mindez hangsúlyozom EGYETLEN mérsékelten sikeres nóta után, és a szerzőtársam, akivel felesben írtuk a dalt, ugyanennyit kapott. Ennek ellenére sem lett belőlünk semmi, ma már maximum a barátok emlékeznek ránk :(

KopaszMercis 2008.08.06. 10:32:24

VonPerez · tokfa.blog.hu/ 2008.08.06. 10:28:27

Persze hogy nem sajnalsz egy fillert se, mert nem a tiedet lopjak el, hanem az enyemet.

En sem sajnalanam ha tiedet lopnak szejjel...

Ha a mi "sztarjaink" presser akos stb, nem ide szuletnek mar 22 eves korukba burgereket sutottek volna a mekdonalcban es ervenyesulhettek volna igazi tehetsegek, nem ezek a szarok

KopaszMercis 2008.08.06. 10:33:05

satie: semmi ertelme az ilyeneknek

KopaszMercis 2008.08.06. 10:34:05

Bukott Rockzenész · bukottrockzenesz.blog.hu 2008.08.06. 10:31:05

mamszfévörit? :)

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 10:34:19

ppeterka: a prior art-ot pénz nélkül is elég könnyű bizonyítani a bíróságon

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.08.06. 10:34:44

KopaszMercis: mindig is bírtam a hozzászólásaidat, őszinte osztó ember vagy! Pici bácsin azért vitatkoznék, ő tett le valamit az asztalra, de széllel szemben neki sem ment volna ennyire.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 10:34:59

KopaszMercis 2008.08.06. 10:29:38

Magyarországon szar a managment ezt a tucatzene popszart nyomják a hozzá hasonlatos tinglitangli popper divatrock szarokkal ... ezekkel nem is lehet kitörni.

Északon csinálják faszán a legtöbb metál banda északi gyakorlatilag uralják a piacot :)

tatabeat 2008.08.06. 10:35:01

Artisjus.. eh.

Előadóművészi Jogvédő Iroda.. olyan is van.
pénzt oszt, nem is keveset..

augusztus/szeptemberben _nagyon nem keveset_ fognak felosztani. (tőluk tudom..)

egyébként nem is kell dalt írni/lopni ahhoz, h valaki így jusson pénzhez. Elég pl. zenekar tagnak lenni.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.08.06. 10:35:45

Anélkül, hogy ismernénk a pontos számokat azt hiszem igazad van. Ez a zenei "elit" nyávogás, a "jogvédők" harácsolása bicskanyitogató dolog. Szerintem régen új alapokra kellene helyezni ezt az egész zenei anyag kiadása dolgot.

Csak ugye olyan ez mint, a politika. Nem rakunk rendet, mert zavarosban a legjobb halászni és pláne nem nyúlunk olyan dolgokhoz, amiről tudjuk, hogy ha változtatunk rajta, akkor nekünk is kevesebb lesz. Ez van, itt mindenki csak dumál a változásokról, de tenni senki nem tesz semmit.

gondolataim:

1. Attól, hogy valaki letölt a netről egy dalt, egy albumot, vagy egy filmet az nem azt jelenti, hogy meg is venné!!! Szerintem ez óriási különbség! Ha letöltöm, meghallgatom kétszer és elfelejtem azzal kinek csinálok kárt? Úgysem vettem volna meg a boltban, mert kell a frásznak egy egész cd-ha nekem csak egy szám tetszik, az is tegyük fel egy egynyári un. sláger.

2. Visszataszító, hogy alapból tolvajnak néznek. Lásd bármilyen adathordozó vásárlása után fizetendő jogdíj. Ha beviszek az artisjushoz egy dvd-t rajta a szakdogámmal, egy memóriakártyát rajta a csakládi nyaralás képeivel akkor visszadják a jogdíjat? Gondolom nem.

3. A zenészek miért nem fogják fel úgy a lemezeiket, mint reklámhordozó. Komolyan mondom, egy olyan zenekarnak mint pl. a Kispál, ingyen kéne adni a hanghordozót. Hát évente lenyomják ugyanazt a koncertet 200x és abból van a lé, nem a pár ezer eladott cd-ből! És ha belegondolunk azért megyek el a koncertre, mert tetszik a zene nem? Amit történetesen a cd-ről v. a rádióból ismertem meg.

4. A sztárok nyávogása különösen külföldi viszonylatban visszás. Ha olyan nagyon nem megy a bolt miből vesznek magán gépet, milliárdos villát, luxusautót tucatjával?

Szánalmas...

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.08.06. 10:35:50

Mercis: Kérdőjel

Nézz körül a last.fm-en, free az összes zenénk, ami ott van!

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 10:36:46

KopaszMercis 2008.08.06. 10:32:24

Presser , azért ismerjük el letett v.mit az asztalra ... , ahogyan Ákos is. Az más kérdés emberileg milyenek azt nem tudom, de tehetségük van meg érzékük is ahoz amit csinálnak.

báró Csekonics 2008.08.06. 10:38:08

DVD-t, CD-t a piacon (ugyanolyan TDK / Verbatim stb. korong) - no Artisjus matrica, no Kozsóadó.
MP3 - grammy.ru és egyéb ingyenes netes oldalak, lesz@rom a Presseréket...
Ennyi a véleményem röviden a mai magyar popszakmáról...

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 10:38:25

Mercis: hát nem tudom, gyerekként nem azért énekeltem, hogy majd valakivel jogdíjat szedetek, hanem mert ki akartam fejezni valamit. Ma is. Épp ezért, miért ne hagynék ki egy olyan lehetőséget, hogy valaki ingyen kiadja? Aztán, ha valakit esetleg még érdekel is, akkor még egy kis pénzt is kapok érte. De - számomra - a zenélés értelme elsősorban az önkifejezés, nyilván közben remélem, hgy esetleg 1-2 embert érdekel is.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.08.06. 10:38:58

Mercis. Egy pillanat én nem a lopásra értettem a pénzt, hanem a keresetre. amit lopnak, azt költsék orvosra. Nekem van egy jó ismerősöm, együtt ökörködtük végig a nyarakat. nagyon jól gitározik édesapja is nagy basszusgitáros volt. Nagyon jó zenei izléssel rendelkezett a srác és mindig hangoztatta, mennyire nem lehet érvényesülni itthon, ha igéynes zenét akarsz. A vége az lett, hogy megélhetésből beállt TNT-vel koncertezni, Hooligansnak felgitározni az albumot és jelenleg a Maschine Mouse gitárosa.

stoppard · http://forint.blog.hu 2008.08.06. 10:39:19

kafa ez a blog, de azért ezen a poston kicsit rágódni kellett volna még. a magyar dal napja kapcsán emlékeim szerint senki nem az anyagi nélkülözést emlegette, hanem hogy nem népszerű a "magyar dal", akármit jelentsen ez. ez persze még lehet dettó hülyeség (kicsit az is, sztem), de tök felesleges idekeverni azt, hogy jól élnek-e a magyar zenészek vagy sem.

a felső réteg bizonyára igencsak jól él, de ezért meg ne utáljuk már őket, olyan teljesítmény van mögöttük, amit a piac elismer. (legfeljebb jópár esetben nekünk pont nem tetszik - de ez meg magánügy)

Akiknek a számait viszont csak szökőévente játsszák, lemezeik párezer példányban fogynak el, nem a jogdíjakból lesznek gazdagok, az tuti.

céerem 2008.08.06. 10:40:06

Ez azért több, mint vicces, hogy a magyar dal előadói azok közül kerülnek ki, akik magunkat minőségi zenésznek tartják.
Ne is foglalkozzunk egyéb előadókkal, akik bár nem olyan kib. komolyak, meg entellektüellek, meg mélyértelű szövegekkel rendelkeznek, mégis nagy rajongótáboruk van.
Magyar Dal Napja? Hülyeség. Régi zenészek napja inkáb.
Én is tisztelem Presszert, de utálom azt a hozzáállást, hogy amiben nincs gitár, dob és nem szól a lelkünkben dúló világvégéről, az nem is zene.

KopaszMercis 2008.08.06. 10:40:27

Bukott Rockzenész · bukottrockzenesz.blog.hu 2008.08.06. 10:35:50

mi volt a zenekarod neve?

Presser es Akos:
Csak a gyozikehez nagy a kontraszt.. jobb helyeken annyi tehetseggel mint amennyi pressernek es akosnak van osszesen el lehet menni egy kozepszar studioba KV-t fozni a nagyfiuknak.

Aki szerintem magyarorszagon az egyetlen igazi zenei tehetseg es tenyleg vilagszinvonalu az egy Hidasi Barna nevu hangmernok.

A tobbi mehet a levesbe, meg akkor is ha vannak nagy kulonbsegek. Es akkor is .. Pici bacsi mar nyugdijas maradjon a seggen, ne pedig tolja a szelet a tobbi szar vitorlajaba.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 10:40:49

klarky: új alapokra, ez már világszerte folyamatban van, lásd például:

creativecommons.blog.hu

Tenoce · http://www.deezer.com 2008.08.06. 10:41:09

Igy hogy megszolitattunk. Nem vedekezeskeppen, de mi nagykereskedelmi aron tobbet fizetunk 1 db szamert az adott kiadonak, mint az iTunes vegfelhasznalok.

no mail, no problem 2008.08.06. 10:42:29

Már az is bicskanyitogató, hogy ha fényképezőgépben, PDA-kban használt memóriakártyák, a számítógépes mentések után is lehúz(ná)nak, de a legdühítőbb a rendszerben, amikor kétszer vesznek le jogdíjra. Lásd az "Audio" jelölésű CD-R/RW, ahol még magasabb is a jogdíj, mint a sima CD-R/RW esetén, vagy a Sony Memstick.

Természetesen a jogdíjnak után is fizetni kell az ÁFÁ-t?

Amúgy mindenki vegyen Artisjus matrica nélküli médiát olcsón, házhozszállítással.

Gyulus, akkor a Presszernek mégis járjon, mert _szerinted_ jó zenéje van? Szerintem a Presszer egy fos, de mindegy. Ez természetesen részletkérdés, mert a KopaszMercis mondja jól: igen a Presszer és többiek ellopatják a jogdíjat tőlem/tőlünk. Amikor matricás termékre backupolok, vagy digifotózok, akkor ők lopott pénzt kapnak.

KopaszMercis 2008.08.06. 10:44:23

satie:

nem az a baj, hanem nem kap olyan nyilvanossagot amit erdemel ezeken a helyeken...

en ilyen aki hulye haljon meg fele szemet vagyok.. nem adtatok ki ne is hallgassa senki akkor :P

VonPerez · tokfa.blog.hu/ 2008.08.06. 10:38:58

Engem az zavar, hogy engem "legalisan" meglopnak, ugy hogy amugy a cipomet nem pucolhatnak a kis gecik.. semmi mas. Amit megkeres maganak tegye... fellepesek stb. De az, hogy en veszek egy ures cd-t rairom a zenemet, kene kapjak jogdijat es o kapja az altalam kifizett jogdij matrica lovejat az altalam befizetett penzbol amit nekem kene visszakapjak.. ki tudnam nyirni

stoppard · forint.blog.hu 2008.08.06. 10:39:19

ELLOPJAK A PENZEM BAZD MEG EZ A BAJ

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 10:45:34

Artisjusról csak ennyit:

www.artisjus.hu/opencms/export/artisjus/egyesulet/aktualis_mk_2005_91.html

A nemzeti kulturális örökség miniszterének

k ö z l e m é n y e

a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a szerzői és szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól szóló 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet alapján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztere 2000. január 25-én nyilvántartásba vette az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületet.

Teljesen törvényes ez, kéremszépen ....

renesis 2008.08.06. 10:46:46

mamár 3-5000 eladott példány is rekord.mellesleg ha jól tudom az Omega 7 Időrabló egymillió példányban kelt el.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 10:48:06

Mercis: akkora nyilvánosságot fog kapni, ahány embert érdekel az Általad képviselt színvonal és stílus, ha jó, akkor fel fog futni, a Wikipedia is csak egy a sokmilliárd weblap közül.

céerem 2008.08.06. 10:48:44

Szar ügy ez a matrica dolog, mert ha nekem 1 szám tetszik egy albumról, akkor egy szám tetszik egy albumról és többire nem vagyok kíváncsi, ergo nem veszem meg a CD-t.
És itt visszanyal a fagyi, mert ha aamiatt az egy szám miatt kiadtam volna valamennyi pénzt a CD-ért (NEM közel 5e Ft-ot), még azt sem teszem, mert drága.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.08.06. 10:48:45

KopaszMercis kollégának még egyszer egy kis önreklám, mert a hozzászólások tengerében talán eltűn az enyém:

Szóval a banda neve Kérdőjel, a last.fm-en találsz pár dalt, ha érdekel.

KopaszMercis 2008.08.06. 10:48:53

renesis: nezd meg hofi mennyit adott el...

na o pl ha nem ide szuletik vilagsztar

KopaszMercis 2008.08.06. 10:50:08

Bukott Rockzenesz: erdekes .. akkor tajt 2000 korul mi aktivak voltunk jatszottunk a szigeten meg turnezgattunk meg sem nagyon emelkszem a csapatra...

Csak nem a Therapy? insiparlta a nevet? :)

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 10:50:35

zero: persze, hogy törvényes, mit gondolsz, miért próbáljuk civil szervezetekkel a rossz törvényt megváltoztatni?

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.08.06. 10:51:33

most fel vannak háborodva ,hogy a sz*rt nem lehet eladni(drágán)...tessék valami letenni az asztalra

KopaszMercis 2008.08.06. 10:52:41

erdekes vhogy ennek a torvenyenk sem a fidesz sm az mszp nem ment neki.. bar a politikat most nem kene idekavarni, ez csak egy ilyen gondolati zsakutca.

Mondjuk a blog tulaj - bar szerintem is fajdalmasan kozepszeru es semmilyen a PASO - azert nyugodtan fel lehetne tenni a postba hogy 3 magyar zenekar lesz a nagyszinpadon

KopaszMercis 2008.08.06. 10:54:40

Az egesz draga cd dolog, es hogy mos tmar akkor mar nem lesznek zeneszek mert nem fog fogyni a cd mert mindenki ingyen tolt le...

Ha mondjuk 100 evnyi monopolisztikus lehuzas utan rajottek volna a lemezcegek egy 10-12 evvel ezelott, hogy vege a dalnak tobbet nem tudjak lehuzni az embereket, mert a technologia megvaltozott es ah tul draga lemasoljak egymastol, es mondjuk akkor elkezdik a cd=ket ugy 500-600 ft korul arulni, akkor soha ki sem alakultak ovlna az internetes csatornak. Na meg ha nem az lett volna, hogy lehanynak ha bemesz egy cd boltba itthon hogy ezt vagy azt szeretnel venni...

céerem 2008.08.06. 10:54:41

Ki dönti el és milyen alapon, hogy ki vesz részt a MDN-n?

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.08.06. 10:54:51

KopaszMercis: Nem, a név '96 körül jött, egyszerűen nem tudtunk kitalálni semmilyen nevet, így ez lett. A Sziget soha nem tartott ránk igényt, még a Pepsi Sztárcsináló 3. hely után sem. 1998-tól 2002-ig minden EFOTT megvolt, és 2004-ben is, nem is a legkisebb színpadokon, 2002-ben Hegyalja, 2001-ben Mezőtúr, 2002-ben ZED (Kecskemét), és még egy rakás kisebb vidéki fesztivál és klubkoncert. 2002-ben 4 oldalas nagyinterjú volt velünk a Zenész Magazinban. Mégsem lett belőlünk semmi, az okokat most nem részletezném.

Te melyik bandában nyomtad?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 10:55:29

Mahasz TOP 10:
www.mahasz.hu/m/?menu=slagerlistak&menu2=top_40_album_es_valogataslemez_lista

1
Mamma Mia! Universal Music

2 ISTVÁN, A KIRÁLY
25. éves Jubileumi album a Társulat előadásában Tom-Tom Records

3 ZÁMBÓ JIMMY
Királyi duettek Magneoton

4 MADONNA
Hard Candy Warner Music

5 BERECZKI ZOLTÁN - SZINETÁR DÓRA
Musical Duett 2. EMI

6 DEÁK BILL GYULA
Hatvan csapás Sony BMG

7 PALYA BEA
Adieu les complexes Sony BMG

8 FEKE PÁL
A döntők legszebb dalai Universal Music

9 TÁRSULAT
A legjobb dalok Universal Music

10 HOOLIGANS
Privát mennyország EMI

3 Társulat, 1 Jimmy ... atyaég!
10-40 hely között:
20. DÓSA MATYI
33. HALÁSZ JUDIT
35. High School Musical
36. CSICSI - Pimpinkin

Vazze: Csicsi vagyok, 5 éves.
Megjelent az elsõ lemezem,
amin Pimpinkinrõl énekelek.
Te már tudod a Nyuszitáncot?
www.pimpinkin.hu/


5 éves??? MAHASZ TOP40-ben?

És hol vannak a jó zenék?
Fish?
www.youtube.com/watch?v=PvSEADu9_XY

Chief Rebel Angel?
www.youtube.com/watch?v=YYQPyjhq6hw

Superbutt?
www.youtube.com/watch?v=E4hJueY_M2c

Subscribe?
www.youtube.com/watch?v=v9QK2eGJJ4Y

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 10:55:54

blas: én azon vagyok felháborodva, hogy üres hordozó díjat szedet velem meg a honfitársaimmal a törvény olyan CD-k után, amire a saját számaimat írom.

stoppard · http://forint.blog.hu 2008.08.06. 10:56:52

kopasz mercis: egy kicsit kellene gondolkozni indulat helyett.

lehet azon vitatkozni, hogy jó-e a mostani szabályozás vagy sem. DE: azt senki sem vitathatja, hogy a zenészek egy csomó jogdíjtól esnek el a mindennapi élet során. másolt cd-k, mp3-ak stb.

azt hagyjuk már, hogy "megérdemli-e", vagy "fos volt mindig is", mert ezek a szocialista csökevényreflexekből származó baromságok. a piac elismeri, beárazza, és kész. nekem a többség be sem jön, de elfogadom: őket veszi a magyar, tehát őket ismeri el a piac. és kurvára mindegy, hogy "nyugaton" mire mentek volna. itt sikeresek, kész.

TEHÁT: az egyetlen kérdés az, hogy abban a katyvaszban, ami idehaza van (mp3, másolt cd, magas lemezárak és ezek egymásra hatásai) helyes-e az a fajta kompenzáció, ami most történik. vagyis hogy automatikusan feltételezzük, hogy aki szerzői jogvédelem másolására alkalmas eszközt vásárol, az ilyen magatartást is folytat. lehet, hogy nem méltányos? lehet. tudsz jobbat? hallgatom. máshol másként van? érdemes lenne utána nézni.

csak az ne legyen már érv, hogy ezeket én utálom, hülyék és szarok, nem fizetek nekik semmit, de aztán miközben ezt írjuk, átváltunk a torrentprogramra és töltjük le a legújabb zenét, ami a kényes, és a tömegízlésnél jóval kifinomultabb ízlésünknek is megfelel.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 10:57:10

Az akit elkellene dugni az pl. Pataky Atis :D mit mostanában mímel az ámokfutás lásd. kemény rocker-díszcigány-táltos korszakok váltakozása ...

Nagy Feró meg megérdemel még egy misét a régi Beatrice-t szeretem, de koncertjére sem mennék egy igazi médiakurva az is bejárta már a hazai palettát keresztül kasul, és mindig oda nyal, ahonnan lecseppenhet pár milliócska.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2008.08.06. 10:57:20

zero,

elfelejtetted megemlíteni, hogy a SZERZŐI jogdíjak mellett ott vannak az ELŐADÓMŰVÉSZI jogdíjak, amelyet nem a szerzők, hanem az előadók, zenészek kapnak. (Pl.: egy remixer, egy session-zenész, akárki, aki lejelenti az EJI-nél (előadóművészi jogvédő iroda, vagy mi), hogy közreműködött az adott zenei darab létrehozásában. Ad absurdum egy hangmérnők is kaphat jogdíjat.

no mail, no problem 2008.08.06. 10:58:48

renesis, a 990 forintos DVD néha akkora lehúzás, hogy na. Némelyik vetekszik az otthon felvett VHS kazettával, a borítója igénytelenebb, mint egy ukrán kalózkiadásé, szóval elég nagy átverés. Főleg azokra gondolok, amelyek eleve 990-nel indulnak a piacon, és nem pár év raktárban állás, majd leárazás után keverednek ide. All in all, az ólcsóval átkúrnak, a drágát meg nem bírod fizetni.

céerem 2008.08.06. 10:59:07

én meg azon, hogy ha egy üzletben hallgatod az x rádiót, akkor gyakorlatilag ingyen reklámozod, az Artisjus meg bejön és megbüntet qrvára a jogdíjak miatt.
menjenek a csába.

_alesi_ (törölt) 2008.08.06. 10:59:25

"zero úr, hát miért fáj magának 50 milliárd forint?" :)

renesis 2008.08.06. 10:59:27

KopaszMercis 2008.08.06. 10:48:53

Nem tudom mennyit adott el Hofi, dehogy 1milliót 1!!!!azaz egy lemezből nem az biztos.

szerintem pont az omegára igaz,ha nem ide születnek akkor világsztárok lennének (mellékesen a Scorpions volt az Omega előzenekara)

Nem vagyok Omega fan de nyugati zenészeknek is siker ennyi lemezt eladni

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 10:59:32

stoppard: erről van szó

immortalis: csak jelezem, hogy minden mű remix

moRtiZ 2008.08.06. 10:59:45

Hát haverral pont megbeszéltük EFOTT-on, hogy számunkra a Magyar zenék úgy kezdődnek, hogy egy banda már 15+ év koncerttapasztalattal rendelkezik.

A mostani szarokba inkább ne is öljék a pénzt. Így legalább kurvajó buli lesz sziget -1. nap, nem pedig félprofi szarok fognak fellépni.

Én így látom.

tatabeat 2008.08.06. 11:01:18

immortalis,

sajnos sem a remixer, sem a hangmérnök nem kap jogdíjat az EJI-től. (amit pár sorral feljebb én is említettem)

a zenekar tagok és session zenészek igen. zenekar tag lehet pl egy táncos is. (volt/van rá példa..)

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:01:39

moR10:

a zene úgy kezdődik, hogy valaki megírja, ennek semmi köze nincs a koncerttapasztalathoz.

céerem 2008.08.06. 11:02:15

Omegáék tudtak angolul, hogy betörhessenek "nyugatra" is?

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:04:27

Alapvetően gondok vannak a rendszerrel.
Az egész zeneforgalmazásban a jogdíjak csak minimális része a zenészé, a legtöbb a forgalmazó cégeknél csapódik le, és a cédék ezért is drágák.
Van pár kezdeményezés, ami szerintem sokkal korrektebb, mint például a www.magnatune.com/.
Én a magam részéről megveszek minden magyar cédét, ami tetszik, és ha futja, akkor a külföldieket is, több mint 200 cédém van.
Sőt, online is vásárolok zenét (például a Magnatunes-on, de az eMusic-on is), és nem használok ingyenes letöltést (már, régebben azért használtam, de ott is volt olyan, hogy az ingyen letöltött szám annyira megtetszett, hogy megvettem a cédét.)
Amatőrként én is zenélek, talán ezért, bár én sose kaptam pénzt érte, és nem is áll szándékomban ezzel megpróbálni pénzt keresni.
Az is vérlázító, amit az Artisjus az üres adathordozókkal csinál. Én a magam részéről nem szoktam DVD-t másolni, cédét is nagy ritkán, sokkal inkább saját adatok archiválására használom.
A memóriakártyáim a saját fotóim vagy saját zenéim, esetleg a legálisan beszerzett cédéimről készült másolatok tárolására szolgál, milyen jogon sújtják ez eleve egy büntetőilletékkel?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.08.06. 11:04:43

Ez a pimpkin dolog megérne egy kis rendőrségi utánjárást, mind szülői, mind kiadói oldalon...

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:04:54

mirge + immortalis:

a remixért egy szerzői közös jogkezelő (jelenleg _a még_ monopol Artisjus) kell, hogy jogdíjat fizessen, mivel, mivel szerző művek létrehozásával kapcsolatban működik, egy mű létrehozása pedig természetéből adódóan remix.

Tenoce · http://www.deezer.com 2008.08.06. 11:05:20

Ja csak hogy meg a kozos jogkezelo dijteteleinel maradjunk. Ha egy CD-n 20 szam van, es valaki megveszi az albumot, akkor a kiadok altalaban 10 db track araban maximaljak a kert jogdijat. De az EJI es az Artisjus nem!
Ok mind a 20 szamert tartjak a markukat. Azaz azonnal nem 10% az Artisjus dij, hanem 20%.

renesis 2008.08.06. 11:05:47

céerem 2008.08.06. 11:02:15
tudtak

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:06:26

Zöldfül: erről van szó, van valami szabad licencű zenéd, amit meg lehet hallgatni?

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:06:58

Omega: érdekes módon, ha külföldön magyar rockzenéről szó esett, őket ismerték legtöbben.
Egyébként a maguk idejében szerintem igen jó zenét csináltak, és emberileg rendkívül jó fejek, Mecky volt a konzulensem a szakdolgozatomnál, akkoriban bejártam a stúdiójukba. :)

BeatBanzai · http://www.beatbanzai.com 2008.08.06. 11:08:38

Zéró ezért jár a 10 pont! Hatalmas post.

Lassú az ébredés zenei körökben. A jog díj, ami védeni hivatott a szellemi alkotásokat, lassan valóban kinyírja a zenészeket. Tény hogy az éppen ragyogó csillagok hatalmas összegeket kaszálnak, de a kezdő csapatok lehetőségeit megnehezíti.

Olyan környezetben ahol anyagilag jobban megéri a jogokkal kufárkodni, mint újat alkotni nem nagyon számíthatunk maradandó produkciókra.

Érdekes bukfenc a sorstól hogy amit a kiadók most két körömmel védenek, közel száz éve még harcoltak ellene.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:08:51

Bukott Rockzenész · bukottrockzenesz.blog.hu 2008.08.06. 10:54:51

Anonimban tolom, szal titok marad.

Minket meg soha semelyik masik fesztivalra nem hivtak meg, meg ugysem hogy mi jelentkeztunk. A Szigetre meg minden evben elhivtak, akkor is amikor csak demonk volt meg, meg akkor is amikor mar meg volt a lemezunk. De talan egyszer valamelyiken jatszottunk ami valami strandon volt de amugy nem. Szigeten minden evben, es rendes normalis tobb ezer fos satrakban Wanted Bahia stb...

stoppard · forint.blog.hu 2008.08.06. 10:56:52

Fogadd meg a tanacsodat.. gondolkozzal el azon, hogy miert vedesz tolvaj geciket, es magyarazd el nekem.

A "a piac elismeri, beárazza, és kész" fele demagogiatol meg kerlek kimeljel meg, egy monopoliumban. Nincsen verseny, mert nem lehet piacra belepni. Kurva draga a belepes, es nem lehet senkinek orszagos ismertseget szerezni (100 milliokba meg milliardokba kerulne) mire ossze lehetne hasonlitani. Mar pedig ha egy "eszi nem eszi nem kap mast" szituban valaki "eszi" nem azt jelenti, hogy az mar pedig elismert. Latom nem csak a zenehez nem tudsz ertelmesen hozzaszolni de a kozgazdasagtanhoz sinscen semmi kozod.

"tudsz jobbat? " tudok.. picsaba a szerzoi jogdijakkal keressenek a zeneszek a fellepesekbol es kesz.. eleve alkotmany ellenes azt feltetelezni, hogy te bunozni fogsz. Tudod hany cd-t vettem, amire a sajat zenemet irtam ki, es nem kaptam vissza a jogdijakat, ami jart volna mert ELLOPTAK?

Esz ervekkel kene jonni.. bar nehez igy, hogy alapvetoen nincsen igazad.

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:09:51

Satie,
van, de csak amatőr próbálkozások.
Nyilván nem is lehetne eladni őket, se zeneileg nem elég kidolgozottak, se hangminőségben.
De nem akarom, hogy úgy tűnjön, ennek a "reklámozására" használom a más blogját.

pwpw 2008.08.06. 11:10:20

de miért venne meg akárki is egy magyar cd-t, amikor semmivel sem szól jobban, mint egy mp3.. mert hát mi másért venném meg, ha nem azért, mert szebben szól, de ha a magyarok annyira igénytelenek, hogy nem képesek ugyanazon a cuccon, mint amilyen külföldieknek van, ugyanúgy kikeverni egy zenét, addig nem sok értelme van.. igaz, h nem hallgatok magyar zenéket, de eddig egyetlen olyat hallottam ami jól szól, ez pedig a Quimby zenéi.. multkor azon röhögtem magamban az interspárban, hogy a gáspár laci többet ér, mint john coltrane?

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:11:19

Kopasz Mercis,
Nahát, szintén zenész? :)
Jól beszélsz.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:13:10

Zöldfül:

jártam a blogodon és láttam pár zenére utaló mp3 fájlt, azt nem tudom, hogy benne van-e a fájlokban, de a honlapon nincs feltüntetve, pedig nekem ezt kellene tudnom, hogy szabad licenc, például Creative Commons licenc alatt vannak-e.

Meg tudnál erről győzni? :-)

Bezuhov. 2008.08.06. 11:13:19

Azta..Most nezem a Hammerworld szinpad fellepöit...es en nem leszek ott ;( brühühü

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 11:13:26

moR10 2008.08.06. 10:59:45

Baromság.

Csak itt a városban volt egy nagy banda helyből:
Schizoid
www.youtube.com/watch?v=e7FeCw3ciYo
www.music.hu/printnews.php?cikk=719

Punkból pedig egy minőségi nem a divatkomcsi picsaszar:

www.youtube.com/watch?v=VUc7lype30Y

gabcigirl 2008.08.06. 11:13:30

Nekem mindig is hiteltelen volt ez a "rosszul keres a zenész" című nyavajgás-ha belegondolunk, valami alsó-bivalybürgözdi kis hakniért is a havi átlagfizuk többszörösét viszik haza:((((

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:13:38

pwpw,
Én nem azért veszem meg, mert jobban szól, hanem mert úgy érzem, ha a szerző/előadó olyan zenét csinált, ami tetszik, akkor én azért fizetek, hogy legalább valamennyi visszakerüljön hozzá...
Egyébként az MP3 vs. CD attól függ, mennyire igényes valaki.
Van egy audiofil barátom, az ő audio cucca milliókat ér, és neki a CD is gyenge minőség.

tatabeat 2008.08.06. 11:13:52

satie,

bárcsak.. de nem ilyen egyszerű a helyzet.

amúgy én csupán annyit szándékoztam nyomatékosítani, h létezik az EJI _IS_, mint 'olyan'..

..kvázi pénznyerő automata. (kb jó a hasonlat, mert sose' tudni mennyi jön ki belőle..)

tessék előadni, tessék bejelenteni!.. :)

KopaszMercis 2008.08.06. 11:14:29

Zöldfül · zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:09:51

Ne felj, ha egy kicsit is tehetseges a probalkozasod, akkor jol telibefogja szarni mindenki.

Csinalj valami szar kozepszeru fost, es rogton elindulhatsz felfele...

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:14:56

Satie,
megmondom őszintén, eddig csak ismerősöknek, zárt körben mutattam, így nem jutott eszembe, de majd megpróbálom feltüntetni a Creative Commons-t hamarosan.

yanchi345 2008.08.06. 11:16:28

Basszus, húsz éve zenélek, stúdiózom, több lemezen is játszottam, de az általatok említettek helyett 0, azaz nulla forintot kaptam eddig az Artisjustól. Mondjuk, nem is érdekel, amin játszom/játszottam, azért tettem, mert tetszett, és jól éreztem magam. Én ugyanis zenész vagyok, nem zeneipari szakmunkás.

coming out 2008.08.06. 11:16:35

Az a baj ezzel a posttal, hogy (bár az igazságtalanságokban többnyira igaza van) egy rahedli féligazságot tartalmaz, mert indulatból született többnyire, és ez elhomályosítja sok esetben a tisztánlátást. Vegyük sorjában:

10% egy lemezből a szerzői jog - itt kecersz két fogalmat az nem szerzői jog, hanem royalty, ami tök más. Vegyünk 10%-ot és ennek alaojául vegyük a 2000 Ft-os kiadói árat azaz 200 Ft/lemez. Vegyük Ruzsa Magdit, agyonsztárolt, agyonmédiázott előadót. Eladott kb 7000 lemezt (40.000-et hazudnak, de az nagyon nem igaz, láttam kimutatást). Nos 7000*200 Ft az 1.400.000 Ft bruttó az összes dalra és az összes szerzőre nézvést: minden zeneszerző, minden szövegíró. Ebből le kell venn, hogy van a lemezen két külföldi szerzőtől származó publishing dal, vagyis dalonként kijön 100.000 Ft bruttó 7000 eladott példánynál, ami mo.-n egészen jjónak számít. (kontor tomi az első lemezéből 416-ot adott el. 10.000 felett a csapda ad el, ákos, meg a lagzisok. 2006. szeptembere óta itthon 7500 eladott példány után kapnak a művészek aranylemezt, 15 ezer után pedig platinát. és még ezzl is csalnak)
szóval egy aranylemez körnéyki eladásból dalonként bruttó 100.000 ft szerzői jogdíj (nettó 65) az szerintetek sok??

"LL Junior 13 milliós jogdíjat kap. Lukács a Tankcsapdából 60 milliót. Presser 100 millió felett kap. Évente. Bankszámlára. Lehet, hogy egész évben a hasát vakarta, és egy hangot nem ütött le. Akkor is megkapja, mert játszották a számait ...."

ezek erősen túlzó adatok. ahogyan én is csak a saját jogdíjaimat ismerem, úgy te sem tudod a lukácsét, bár ő az egyik legjobban elengedett jogdíjas szerző, lévén sok élő bulit ad és néha még a rádiók tv-k is játtszák, de a fele sincs annak az összeg, amiről beszélsz.

A lemezárakban igazad van, valóban magasak, de elsősorban azért mert az egy példányra vetített hirdetési költségek irreálisan magasak, lévén, mi egy 9.000.000-ós országocsak vagyunk, kevés zenevásárlóval.

A külföldi szerzők sokkal több, mint 50%-át viszik el a jogdíjaknak. mert külföldi zenét többet játszanak a rádiók, mint magyart, csak ez alapján számolj.

A magyar zenészek 90-a éhezik, igen. 8%-a épphogy megél belőle, vagy átlagos egzisztenciája van, 2 % meg jól él.

És az az igazság, hogy nem az öregek viszik haza az érdemtelenül nagy lóvét, mert ők már alkottak és ha azt te fogyasztod így vagy úgy, ők pénzt kapnak (ha jogdíjjal, mint intézménnyel nem értesz egyet, az más tészta). Ennyi erővel McCartney-tól is sajnálhatnánk a jogdíjakat.

A nagy gond itt az Artisjus működésével, befektetéseivel, függőszámláival számítási átláthatatlanságával van.

Ja és a bennfentesek nem az öregek már, hanem az ilyen SzabóZ (nem az indexes) félék, akik fossák a NoThanx, Anti Fitness Club szintű szarokat. Ők az igazi hasznélvezők.

Na csók
egy artisjus tag

xstranger 2008.08.06. 11:16:41

Stoppard: eppen errol van szo a piac bearazta a zenet es ugy dontott hogy ennyi penzert ilyen minoseget ekkora lebukasi esely mellett nem erdemes megvenni.

A CD eladasok csokkenese egyszeruen azert van mert a fogyasztok altal mediara koltheto osszeg olyan eszbontoan nem valtozott ma viszont mar sokkal tobb helyre lehet elkolteni. Gondoljunk csak pl az ustokosszeru szamitogepes jatek piacra, vagy az HBO stilusu elofizeteses TVre.

Ugyanez teszi tonkre pl az usagokat is, ott megse sirnak a szerkesztok hogy aki bloggol az fizessen ujsagiroadot amibol a szerkesztosegeket lehet karpotolni.

A magyar zenekarokrol meg annyit hogy azert a szar van a tetejen mert akik egy kicsit is kilatnak az orszaghataron tulra vagy vannak alternativ forrasai azok megtudjak szerezni a minosegi es nepszeru neven "long tail" termeket amik nyilvan nem fognak latszodni a toplistakon.

Magyar eloado kulfoldon soha nem fog befutni mert nem tudunk mit csinalni a magyar akcentusunkkal. Van pl Yonderboi meg Zagar ezeket kulfoldon is ismerik. A Omegat annak idejen kulfoldre is akartak nyomni politikai okokbol. Es ugy konnyu x szazezer lemezt eladni hogy Erdos Peter egymaga donti el hogy mennyit nyomjanak belole. Apam aki vegigelte ezt a korszakot egy felvevos tarcsas magnetofonnal mar akkor is Beatlest Stonest es Hendrixet hallgatott es a haverjaival ertetlenul allt hogy miert nem csinalja mindenki ugyanezt.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:18:18

"Punkból pedig egy minőségi nem a divatkomcsi picsaszar:

www.youtube.com/watch?v=VUc7lype30Y"

ime togyeim es uraim a kozepszeru ervenyesulni keszulo semmilyen szar.. nem csodalkoznek ha 2-3 ev mulva mar sziget nagyszinpad lenne az ilyenbol. Claim to fame: nem hetkoznaPICSAlodasok fele kommunista. Persze geci igenytelen a felvetel, olyan mintha csukott szemmel reszegen en kevertem volna az egeszet. Semmi torekves arra, hogy ...

a szejjel basz az ideg.. a szoveg is milyen.

Zöldfül · zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:13:38

vegyel inkabb polot, az vagy 70% haszon a zenesznek ha a koncerten tole veszed.. ha cd-t az max 20-30%

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 11:18:34

Bezuhov · provokativ.blog.hu/ 2008.08.06. 11:13:19

kalap szar a Sziget ... nézd meg milyen fesztiválok vannak Ausztriában, Szlovéniában vagy a cseheknél ... ebbe a fostalicska országba nem jönnek a legnagyobbak ...

tatabeat 2008.08.06. 11:18:40

yanchi345,

EJI-hez be vagy jelent(kez)ve? a dalok is, amikben játszottál?

BSz 2008.08.06. 11:18:52

Mo-n is, külföldön is a kiadóknak és a nagy bandáknak üzleti modellt kell váltani! Csakhogy ők nem akarnak. Pedig ezt minden eszközzel ki kell kényszeríteni! Itt nem székházgyújtásra gondolok, hanem amazonon vásárlásra, külföldön CD, DVD vevésre, stb (illegális letöltés meg se forduljon a fejetekben, nem akarom pl a torrentet reklámozni ;-).

Hozzáteszem, aki már váltott az nagyot kaszált (itunes, amazon), szóval nem gonoszok ők csak hülyék...

céerem 2008.08.06. 11:18:59

Zöldfül
Nincsn MP3 lejátszóm, mert az autómban is CD van és bár lejátsza az MP3-at is, akkor sincsenek letöltve ilyenekre zenék.
Mégsem vagyok igénytelen. Van más dolgom is az életemben, mint hogy ilyen hülyeségeken forgassam magam.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 11:19:47

KopaszMercis 2008.08.06. 11:18:18

Mint a punk ez a lényege a punknak , hallgattál már régi Sex Pistols-t?

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:21:52

Kopasz Mercis,
Igaz, de keveset járok koncertre :(

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 11:21:54

coming out 2008.08.06. 11:16:35

Milyen hírdetési költségről beszélsz? a tv-ben max. néha látni előadót hírdeti az is többnyire megasztáros tv2 szponzoráltos ...

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:22:17

Zöldfül:

köszi, erre rá fogok nézni a hétvégéig!

neutrinoo 2008.08.06. 11:22:19

csak érdekességképpen. Lukács úr is kap 60 milliót (fel is lép mégsincs a listában),és mégis mindenki a Pressert bántja őt meg nem. Azért működik a kettős mérce.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.08.06. 11:22:27

Szorozzátok már be a 2500 Ft-ot is, azzal a néhány tízezer látogatóval, aki nem VIP jeggyel lesz kint a koncerten. A vén majmoknak már csak a promó miatt is megérné résztvenni egy ilyen buliban, ehhez képest elég jó óradíjuk lesz...

Az Artisjus meg egy maffia, nincs ezen mit szépíteni. Ráadásul amit kitalálnak, azt az idióta Parlament meg is szavazza (lásd ilyen-olyan jogdíjak és matricák).

KopaszMercis 2008.08.06. 11:23:06

"Magyar eloado kulfoldon soha nem fog befutni mert nem tudunk mit csinalni a magyar akcentusunkkal"

Ha meg nincsen balkan akcentusa kiutaljak erte a tobbiek, es lehetetlen lesz a helyzete ennyi :)

no mail, no problem 2008.08.06. 11:23:15

stoppard,

én azt szeretném kifizetni, amit én fogyasztok. Azt ki is fizetem, hegyekben áll itthon a vinyl, a CD, a DVD, és a ezek a hegyek néha apránként, néha hirtelen, de mindenképpen folyamatosan növekszenek, kábé harminc éve.

De ha arra gondolok, hogy évekig fizettünk (sokat) a nem jogdíjas, privát felhasználásokért az Artisjusnak, akik ennek a pénznek egy részét elköltik arra, hogy még többet szedhessenek be, a másikat lenyúlják, a harmadik kiosztják vizesnyolcasoknak, akiktől itthon nemhogy legális, de még másolt médiát sem tartanék, akkor én indulatos vagyok. Úgy érzem, hogy velem nem az a baj, hogy nem fizetek jogdíjat, mert fizetek, csak nem a "jó" helyre. Bocs, de ha a saját szemüvegemen keresztül nézem, akkor a normatív kompenzáció a szocialista csökevényreflex, mert annak fizetek, aki nem nekem húzza. De jól nyomod, éljen meg a trottyosok a piacról, a fogyasztóikból, elég népszerűek hozzá, csak ezzel a kompenzációval szaladt el nálad a szekér.

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:23:46

Céerem,
Oké, de nem egészen értem, ebből mit akartál kihozni.
Én hallgatok MP3-at sokat, meg CD-t is, de nem vagyok audiofil, a jó zene akkor is jó zene, ha gyengébb cuccon játsszuk le...

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:24:04

BSz:

az üzleti modell váltását már csinálják, akiknek eszük van, ismét csak lásd például:

creativecommons.blog.hu

coming out 2008.08.06. 11:24:33

Carnivora 2008.08.06. 11:21:54


szted csak TV létezik a világon?

KopaszMercis 2008.08.06. 11:25:02

Carnivora 2008.08.06. 11:19:47

"KopaszMercis 2008.08.06. 11:18:18

Mint a punk ez a lényege a punknak , hallgattál már régi Sex Pistols-t?"

Malcom McLaren fele fiucsapatrol beszelsz szidvisösz és dzsonirotten bohockodasarol?

Meg sosem hallottam roluk..

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.08.06. 11:25:06

Mondjuk én a magyar zenei igényeken mindig megdöbbenek. Előx is, nem értem, hogy egy Illés koncerten miért csápol a tömeg, egy Stones-on, ha meg nem lennének külföldiek, nem lenne hangulat. Esetleg rámszólnak hátulról, hogy üljek le, mert nem lát és ez ülőhely. Vagy egy Lenny Kravitz félházas. Vajon miért van ez, mert nem értik az emberek a szöveget, vagy miért?

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 11:25:11

neutrinoo 2008.08.06. 11:22:19

Ő külön lép fel, mint minden évben ... bár ezek közül Presser, Ákos is simán hozna egy nagyszínpados koncit "teltházzal" így nem értem minek járatják le magukat ...

Mondjuk az a fostalicska Sziámi nem tudom egy iskolai osztálytermet képes lenne e megtölteni önmagától :D:D:D:D

céerem 2008.08.06. 11:25:50

Zöldfül

Azt írtad, hogy aki CD-n és nem MP3-on hallgat zenét, az igénytelen.
Szerintem nem.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:27:00

neutrinoo 2008.08.06. 11:22:19

semmi kettos merce:

Lukacs ur ugy kapja a sok milliot, hogy a tankcsapda utan jaro jogidjak 50%-at a szovegekre kapja...

marpedig ez nem tankcsapda szoveg:
"fáradtnak tűnsz mintha nem a régi volnál sose halunk meg égi láz égi régi égi láz"

milyen kettos mercerol beszelsz bazd meg?

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 11:27:00

coming out 2008.08.06. 11:24:33

Miért hol reklámoznak ? neten nem nagyon látok semerre hú, de elsöprő albumokról reklámokat ... a rádiókban meg az aktuális popszarokat nyomják amit éppen eltolnak trendy-ként ... és amivel végigtátikázzák utánna az országot. -

Xu Bass 2008.08.06. 11:29:27

Kedves cikkíró!

Írod, hogy a zenészek nem beszélnek róla, mennyi a jogdíjuk. Nos, én elárulom, évente 100-200 ezer forintot szoktam kapni, idén mondjuk kevesebb volt. Mindezt úgy, hogy hét (profi) zenekarban játszom, és eddig 21 lemezen működtem közre, ezek közül kb. egy tucatnyin szerzőként vagy társszerzőként is.

Légy szíves, élj meg évi 100-200 ezer forintból, köszi.

Ha nem megy, akkor meg ne általánosíts, ne vond a "magyar zenészek" címszó alá az összes hazai muzsikust azzal a néhány emberrel, akik a legnagyobb jogdíjakat kapják.

Hogy az Artisjus úgy ellenőrzi-e a helyeket, mint az APEH és az ÁNTSZ? Nem tudom, de minden joga meglenne rá. A legtöbb hely ugyanis megpróbálja elsumákolni a jogdíjfizetést.

Írtad: "Amúgy most már rájöttem miért hánytak a Petőfire a kereskedelmi rádiók! Mivel más zenéket játszik az MR2, több zenekar kap jogdíjat..."

Elkerülte a figyelmed, pedig az Artisjus honlapjának főoldalán is olvasható, hogy az MR2-Petőfi Rádió egyáltalán nem fizet jogdíjat. Egyszerűen gondolt egyet, és megtagadta a jogdíjfizetést. Most megy a pereskedése az Artisjusszal.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 11:29:59

KopaszMercis 2008.08.06. 11:25:02


Te az a baj nagyon megkeseredett embör vagy mit játszottál ? te voltál Márió a harmónikás?

Minden műfajnak megvan a maga formavilága v.kinek tetszik v.kinek nem ennyi. A maga műfajában lehet jó bár egy Tankcsapda sosem lesz ott zeneileg, mint mondjuk egy In Flames, Arch Enemy, Dark Tranquillity, Dimmu Borgir, Children Of Bodom ...

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:30:43

Nekem pedig az ilyen írásoktól megy fel a vérnyomásom, de nagyon.
Kevesen szeretnének olyan házban lakni, amit a magyar zenészek béréből lehet venni!
Gondolja a bejegyzés írója, hogy a 3000 forintos CD ára a szerzők, előadók zsebébe vándorol?! Nagyot téved! Ha ennyire nem ért valamihez, jobb, ha tartózkodik a vélemény-nyilvánítástól.

A művészek töredékét sem kapják annak, amit megérdemelnének. A csillagászati áron elkelő CD-k bevételét tessék a kiadókon keresni.

Vegyük például Ferót, ha már szóba került. Tehetség. Ritka ma az ilyen. (Arról már nem is beszélek, hogy egyéniség, hogy egyenes, őszinte ember.) Ha a tengerentúlon született volna, most ott lehetne, ahol egy Bruce Springsteen, egy Carlos Santana. Ehelyett itthon minimális nyugdíjból éldegél "nagylábon", aztán még ezt is irigylik tőle.
Magyarnak lenni öröm. Lehet tüntetésre járni, tojást dobálni, a tv-ben integetni a haveroknak.

xstranger 2008.08.06. 11:30:52

Mas orszagokban is van ilyen CD-re hologrammos adot akcio? Hogy oldjak meg ezt a problemat mashol?

A magyar megoldas buzlik a klasszikus kozponti postkomcsi dogszagtol.

Valami nem mukodik, es a szenvedoi tul hangosak, szoval alapitsunk egy "Hivatalt" ami kvazi adohatosagkent adot szed mindenfele okokbol es osszuk szet a penzt mindenfele kodos szabalyoks szerint majd pedig fejeljuk meg az egeszet egy kis bennfentes kontraszelektalo kituro izzel.

pwpw 2008.08.06. 11:30:58

amúgy az miért lehet, hogy Presserről a keresztnevén kívűl a világon semmit nem tudok, pedig elég tájékozottnak tartom magam zeneileg.. ő min játszik vagy miben jobb mint más zenészek?

coming out 2008.08.06. 11:32:18

Carnivora 2008.08.06. 11:27:00

Rádiók, promo-interjúk, promo-turnék, újságok, magazinok.

Nem kell elsöprőre gondolni. Csak kérj be egy Sanoma hirdetési ajánlatot és megtudod miről beszélek. Egy oldal 1.450.000 egy magazinban. ha ezer lemezt adsz el, az lemezenként 1.400 Ft. egy átlagos magyar lemez 1000-2000 pld között fogy.

számolj már kicsit

KopaszMercis 2008.08.06. 11:32:19

Xu Bass 2008.08.06. 11:29:27

A het szar helyett (kurva profik lehetnek) mennel inkabb hajora haknizni, akkor legalabb nem kene a sirasodat olvassuk, hogy jajj de nehez a zenesz elet..

Miert akarsz te a jogdijakbol megelni.. akarj megelni a gazsibol bazd meg.

Farasztanak az ilyen magyar zeneszek, asziszik ok jakópasztóriusz es nincsen megbecsulve. Nochdazu valszeg azert nem kapsz annyit amennyi jarna, mert a szorostoku ven ciganyok meglopnak TEGED IS... te meg itt veded oket. Grat.

Johnny Favorite (törölt) 2008.08.06. 11:32:19

Csak megnyugtatva magamat amikor a magyar zene kapcsán csevegünk akkor ugye nem kaszatibi illetve a krisztál zenekarról beszélünk...mert alapvetően a "hallgatóságot" jellemzi, hogy Mo.-legsikeresebb zenekarának vezető énekese nagyon ritka de érdekes beszédhibával rendelkezik egyszerre raccsol és selypít!
Valamint a következő dolog is zavar.
Még pedig az hogy a "mesterséges" szűrő megszünéséval a napjainkban bárki ki adhat lemezt cd-t. És ezek végtermékei borzalmasak.... a teljesség igénye nélkül Hogy jön ahhoz
-dundika vagy ki a faszom
- dósa mátyás (azt se tudom ki ez csak óriás plakáton látom a hegyalja úton)
- krisz rudi-> ez a csávó nagyon elmérte ....mert 15 éve volt trendi asszem 6 teljes napig az a dolog amit csinál....
Broáf

xstranger 2008.08.06. 11:34:08

coming out: nyilvan egy nagyobb kiado nem a listaaron veszi az egeszoldalas hirdeteseket.

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:34:41

Csóközön. Dundika CD-it nem jelentetnék meg, ha nem lenne kifizetődő. Ha nem lenne rá igény, nem tudna annyit fizetni, hogy kiadják a CD-it (legfeljebb a saját zsebéből finanszírozná a kiadás teljes összegét, ami nem kevés). Ha ez kell a népnek, arról ki tehet?!

coming out 2008.08.06. 11:34:45

de csak egy magazinban egy oldalt mondtam

az még nem kampány

pwpw 2008.08.06. 11:35:07

az igénytelen talán erős szó arra ha valaki mp3-at hallgat, de akkor mi? nem kíváncsi a hangszerekre amivel a zenét előadták, vagy mi? mert bizony mp3ban hallgatva egy zenét több hangszer is eltűnik vagy meghúzodik valahol.. nem az az egész hazavihető zenének a lényege, hogy azt halld amit a zenészek eljátszottak a studioban vagy a koncerten? mp3ban ez nem valósul meg..

KopaszMercis 2008.08.06. 11:35:41

Carnivora 2008.08.06. 11:29:59

Meg van keseredve a faszom.. amugy egy tankcsapda meg a dimmu vagy bodom koszono viszonyban sincsenek. Tankcsapda kocsma rock a bodom meg a dimmu (kulonosen a dimmu) meg brutal metal.. a bodomba ha nem lenne az a szimpatizator akkor talan az is kisse sotetebb lenne mindegy.. Hagyjuk ezt.. Ha mondjuk punkrol beszelunk... meghallgathatnal egy Pennywise-t vagy egy Lagwagon-t vagy ha dallamos futyreszos faszsagot akarsz akkor mittom en mad caddies-t vagy catch 22-t.
De mondjuk nezd meg hogy a blinkben hogyan dobolt a csavo mondjuk, vagy hallgasd meg hogy szol az american idiot (3 hangszer bazd meg)

ne vetics...

xstranger 2008.08.06. 11:36:04

JF: Ha szar ne vedd meg, a CD egy meglehetosen tolerans medium ra lehet venni barmilyen zajt.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:36:52

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:30:43


MUAHHAHAHHAHAHAH ennyi faszsagot ilyen tomenyen.. fero olyan tehetseg mint santana

BE KELL SZArjAK

céerem 2008.08.06. 11:37:03

Johnny
Jaja, biztos igazad van, "nyugaton" is a mélyértelmű zenék a menők. A Crystallal semmi baj nincs, kicsit be vagy szűkülve.

A magyar zenészekből így is több van, mint kéne, hát aki nem tud belőle megélni, foglalkozzon mással. Egy hotelt sem tartanak nyitva, ha a kutya sem kíváncis rá. Nagyon egyszerű.

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:37:11

céerem,
Félreértesz.
Én csupán a hangminőséggel kapcsolatos igényességről beszélek, nem általában, és nem a zenei igényességről.
Az audiofilek számára én igénytelen vagyok ilyen téren, mert engem nem zava az se, ha teljesen átlagos készüléken hallgatok MP3-at.
Mivel hallgattam audiofil cuccon a saját cédéimet már, tudom, hoyg van különbség, de nem érdekel.
Nem is igénytelenségről beszélek, csak eltérő igényekről, és szerintem a normál CD jobb az MP3-nál, szóval valamit nagyon félreértettél..

xstranger 2008.08.06. 11:37:42

aranyhaj: Dundika CD-jet lehet egy hogyismondjam "barteruzletben" csinaltak meg. Erted?

Fuggetlenul attol hogy milyen a zene. Nem feltetlenul kell ra vevonek lenni.

céerem 2008.08.06. 11:38:10

Ja és még annyi, hogy nehogy már ezek az 50 és a halál közötti emberkék mondják meg nekem, mai fiatalnak, hogy milyen zenét szeressek, vagy hogy mi a "ciki" és mi nem.

Xu Bass 2008.08.06. 11:38:11

Cikkíró úr, erősen szubjektív a véleményed a jó zene mibenlétéről. Jó lenne, ha tanulnál némi zenét, mielőtt objektíve a Superbuttot meg a Subscribe-ot állítod be jóknak (akár Presser ellenében), mert ez a feltevés nevetséges. Presser zenéi százszor jobbak, és még Pressernél is vannak itthon ezerszer jobbak.

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:39:30

KopaszMercis, te talán konzervatóriumot végeztél, hogy ilyen "jól" értesz ezekhez a dolgokhoz? Esetleg kiadói berkekben vagy ismerős? (Ha már az írásbeliségedet tekintve nem vagy egy Rákosi Viktor.)

KopaszMercis 2008.08.06. 11:39:57

coming out 2008.08.06. 11:32:18

mas termekeknek is ugyanannyi a hirdetes, es ugyan annak a 9 millio embernek szol..

gondolom arrol szo sincs, hogy azert nem hirdetik mert az emberek ezt az igenytelen gecit nem veszik meg. Egy egy madonna stb lemezt meg csak csak latunk szep nagy hirdetesben..

Nem veszitek eszre magatokat, szart csinaltok "garbage in garbage" out es csodalkozol...

Szerintem pl a cukrozott kutyaszar sem tudna kitermelni a hirdetesek koltseget...

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:40:13

anno volt a másolási jog, ami a szabadpiaccal szemben 14 év monopóliumot adott az 1. közlő könyvkiadóknak, ha megegyeznek a szerzővel.

ezt ma 'szerzői jog'-nak nevezik azzal a hatállyal, hogy egy 69 éve meghalt szerző művéből egy dallam fél percnél hosszabb részletét nem fütyülheted el az utcán, akkor sem, ha a szerző kimondottan ezt szeretné:

szabadon.blog.hu/2008/06/20/szabad_zenei_kozossegek

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:40:52

Nem én sajnáltam el Dundikától a CD-t, hanem mások előttem; én csak rámutattam, hogy lehetséges, hogy Dundika CD-t jelentet meg.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:41:32

pwpw 2008.08.06. 11:35:07

lossless

hagyjuk a parasztvakitast

Xu Bass 2008.08.06. 11:42:07

Kopasz!

"Miert akarsz te a jogdijakbol megelni.. akarj megelni a gazsibol bazd meg."

Gyakorold a szövegértelmezést. Én nem akarok a jogdíjból megélni, a cikkíró írta, hogy a zenészek óriási jogdíjakat kapnak, és meg is élhetnének belőle.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:43:17

OGG FLAC a rugalmas, lossless formátum, kéretik OGG-ban adni zenét :-)

Xu Bass 2008.08.06. 11:43:31

"Ha ez kell a népnek, arról ki tehet?!"

A média, jó reggelt.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:43:35

Xu Bass 2008.08.06. 11:38:11

superbatt szabszkrajb e presszer ugyan arrol a torol fakado szemet tamogatasokbol felele maszo szar.. ki a komcsi idokbol ki a komcsi kormanytol

egy csecsrol fakad

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:43:37

Igaza volt a miniszterelnöknek, amikor arra utalt, hogy "el lehet majd menni". Azok a magyar tehetségek, akik valamit elértek, külföldön érték el!

KopaszMercis 2008.08.06. 11:44:32

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:39:30

nem vegeztem en semmit.. de azert porogtem a zenei vilagban nem keveset, es egy s mas ram ragadt.

Boccs, de te uber LOAL vagy :)

Bezuhov. 2008.08.06. 11:45:03

Carnivora 2008.08.06. 11:18:34
Bezuhov · provokativ.blog.hu/ 2008.08.06. 11:13:19

"kalap szar a Sziget ... nézd meg milyen fesztiválok vannak Ausztriában, Szlovéniában vagy a cseheknél ... ebbe a fostalicska országba nem jönnek a legnagyobbak ..."

szubjektiv! nekem egy depresszio, egy apocalyptica, egy subscribe, superbutt es egy moby dick is megtesz

KopaszMercis 2008.08.06. 11:45:26

Xu Bass 2008.08.06. 11:42:07

nem rolad beszelt, hanem azokrol akik szejjel lopjak oket.. ok tenyleg sokat kapnak.

hogy jon ide a te szenvedesed akkor? te nyilvan nem tartozol kozejuk!

KopaszMercis 2008.08.06. 11:46:17

satie · 321.hu/sas 2008.08.06. 11:43:17

apple lossless uberallesz.. aki nem iPodon hallgatja a lossless zenet az nem is ember :)

Xu Bass 2008.08.06. 11:46:49

Valaki írta, hogy mennyire drága a műbejelentés. Régen ingyen volt, majd 500, aztán 800 forint lett művenként. Óriási összeg, bele kell halni. Persze regisztrált szerzőknek már ingyenes.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:46:57

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:43:37

egyetlen egy magyar eloado sem sikeres kulfoldon, meg azok sem akiket probalnak nyomni...

hgyjuk mar ezt.

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:47:05

Azt már látom, hogy valami rád ragadt. Kötőszóként használod a sz*t, a f*szt, emellett nem "dolgoztál" vagy "érdeklődtél", hanem "pörögtél"; nem "szemfényvesztésről", "becsapásról", hanem "parasztvakításról" beszélsz.
Csak épp hozzáértés nem ragadt rád. Kár. Alapvető dolgokkal nem vagy tisztában.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 11:47:30

coming out

Én örülök ha pontosítják amit írtam, köszönöm! Sajnos olyan összetett a téma, hogy lehetnek benne pontatlanságok ... főleg hogy nem vagyok Artisjus tag :)

Lukács 30 vagy 60 millió? Nem mindegy? Mind a kettő nagy összeg. Ergo Lukácsnak több a bevétel jogdíjakból, mint a köztársasági elnök éves fizetése :)

xstranger 2008.08.06. 11:47:40

tenyleg miert faj nektek ez az egesz?

ha akar csak egy minimalis erofeszitest teszel mar elkerulheted a penz fizeteset az artisjusnak. Ki lehet menni Becsbe Pozsonyba meg interneten lehet rendelni akarkitol.

A draga szar magyar CD-ket meg nem kell megvenni.

Az hogy a zenepiac kontraszelektalt az az o bajuk.

Ha keresel tuti talalsz jokis elozenes helyeket.

Az hogy az oreg zeneszek sokat keresnek es ennek ellenere sirnak az nem ujdonsag Magyarorszagon, mindenki mas is ezt csinalja.

pwpw 2008.08.06. 11:47:46

na, a lossles az egy jó dolog, a zeneim nagy része igy van meg.. persze nekem is van millió mp3om.. egyébként ppeterka amiket írsz.. márványlapra eleve nem rakunk semmit, és a harmankardon sem egy nagy cucc, a direkthajtásu lemezjátszónál meg sokkal jobb a szíjas..:)) én csak azt mondom, hogy lehet ám máshogy is zenét hallgatni, persze a trensznél meg a mittoménminél mindegy..

KopaszMercis 2008.08.06. 11:47:47

Xu Bass 2008.08.06. 11:46:49

en meg ingyen jelentettem be.. annyit is ert.

Xu Bass 2008.08.06. 11:48:11

Bocs, nem szenvedek. Megélek. Csak nem a jogdíjból. A jogdíj, a koncertgázsik, a lemezeladások és a tanításpénz (merthogy basszusgitárt és zeneelméleet tanítok) összeadódik, és mindebből kb. meg lehet élni.

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:48:29


Ma is tanultam valami újat. Nevezetesen, hogy ötszáz forint bejegyeztetni egy művet.
Az Artisjusnál úgy mondták, hogy kb. százezer. De ti bizonyára jobban tudjátok.

Xu Bass 2008.08.06. 11:49:05

Amúgy pedig ha a cikkíró nem rólam és a hozzám hasonlókról beszélt, akkor változtassa meg a címet és a többi részt, ahol általánosít a magyar zenészekre.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:49:06

" Alapvető dolgokkal nem vagy tisztában."

Lehet .. de azert en pl meg ugy gondolom hogy Carlos Santana tehetsegesebb zenesz mint Nagy Fero.. szemben veled :)

Szerinted melyikunk ert jobban a zenehez? Meg akkor is ha en csunya karomkodos bacsi vagyok?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 11:49:55

Xu Bass

nem rátok gondoltam, hanem a Magyar dal Napján fellépő zenészekre ... vagy Te is fellépsz? :)

coming out 2008.08.06. 11:49:59

KopaszMercis 2008.08.06. 11:39:57

ez mi volt ez a "szart csináltok" típusú megszemélyesítés/szemlyeskedés?

KopaszMercis 2008.08.06. 11:50:10

xstranger 2008.08.06. 11:47:40

nekem jarna abbol a 8 milliardbol es ellopjak...

ha en ellopom a te fizetesed egy reszet neked az majd nem fog fajni?

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:51:13


Nem azt mondtam, hogy tehetségesebb. Azt, hogy vihette volna annyira, mint ő, olyan karakteres, jó hangú előadóként. Ha mondjuk angolszász nyelvterületen születik. Így viszont...

Elképesztő, hogy sokan komolyan gondolják, hogy a hazai zenészeket túlfizetik.

Xu Bass 2008.08.06. 11:51:32

Nagyon rosszul tudtad, nem tudom, honnan vetted. Százezer, annyi kb. a befizetendő jogdíj egy 500-1000 példányban kiadott lemez után, amit vissza is kapsz, csak állambácsi adót von belőle. De ez nem összekeverendő a műbejelentéssel, ami először 800 forint, aztán később ingyenes.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:51:34

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:48:29

te nagyon hulye en ingyen is jegyeztette be, es a gitaros meg a bogos gyerek kapott is lovet.. en mondjuk egy forintot se.. igaz 5x annyit kellett volna mint ok, de ez van.

te tenyleg kurva hulye vagy, nem csak hogy fogalamad sincsen arrol hogy ki a tehetseges zenesz, de meg azt is elhiszed, hogy vannak kulfoldon sikeres magyar eloadok.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:52:24

coming out 2008.08.06. 11:49:59

Magyorszagon zenelsz? Ha igen szart csinalsz...

Talan ha tegnap, vagy tegnap elott kezdted, akkor nem.. de ha mondjk hetfon es meg mindig csinalod, akkor tuti szar.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:52:35

Aranyhaj: én pár ezerre emlékeztem, de lehet, hogy csak 800 volt. Még nincs 1 éve, hogy bejegyeztettem egyet.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 11:53:52

aranyhaj.blogspot.com

Lol ....

"Gondolja a bejegyzés írója, hogy a 3000 forintos CD ára a szerzők, előadók zsebébe vándorol?! "

benne van a psoztban középen, hogy 10-25% az előadóké

Nagy Feró azért él ennyi nyugdíjból, mert évtizedekig feketén kapta a gázsit, zsebbe ... jóhogy nem duzzadt fel a nyugdíjalapja ...
De vajon mennyi jogdíjat kap évente az éhező Feró? Erről miért nem beszél? Csak a vicces összegű nyugdíjáról?

KopaszMercis 2008.08.06. 11:53:59

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:51:13

azt irtad hogy a feroban van tehetseg es olyan lenne mint carlos santana.. kesz ne magyarazd a bizonyitvanyt, nyilvan valo hogy foggalmad sincsen..

nagyon nem vagy te kepben.. magyar zenekar kulfoldon befutva LOAL...

Xu Bass 2008.08.06. 11:54:08

"nem rátok gondoltam, hanem a Magyar dal Napján fellépő zenészekre"

Akkor légy szíves, biggyeszd oda, mert elég sok magyar zenészt (akik nem milliomosok) felháborítottál.

Nem lépek fel. És én is nonszensznek tartom, hogy ilyen apropóból megint azok lépnek fel, akik mindig is. A Pankkk is teljes gáz, és az összes többi említett támogatósdi-lehetőségesdi.

xstranger 2008.08.06. 11:54:35

KM:sry, elfelejtettem hogy zeneszek is erintettek az ugyben.

Igazabol olyan nagy hanyad nem lehet, mert ha az lenne akkor utanamennel illetve komolyabban venned a zenelest.

Amugy a Volgyhidban es 4-es metroban es losz-alagutban ellopott penz szerintem megjobban faj.

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:54:43

Satie,
feltettem a a Creative Commons-t.

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:54:55

Amiről én érdeklődtem - mindegy, mi, nem ide tartozó dolog -, az százezer forint lett volna. A felvilágosítást az Artisjustól kaptam.

Nemcsak előadókról beszéltem, általánosságban művészekről. Nézz csak utána, hogyan becsülik meg idehaza az egyetlen magyar Nobel-díjas írót, akit a németek Nobel-díjra terjesztettek fel. (Ha ugyan találsz valamit róla a magyar weben. Angolul inkább érdemes keresni róla bármit.)
Nézz utána, hol becsülték meg jobban Rosta Andreát, hol kezdődött Miklósa Erika pályafutása.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:55:34

az a tehetséges, aki kulturális öröksége remixével úgy tudja kifejezni magát, hogy abban van eredeti jelleg.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 11:55:58

KopaszMercis 2008.08.06. 11:51:34
Vannak külföldön sikeres magyar előadók.
www.ektomorf.com/

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 11:57:24

Satie,
Ja, és kössz, hogy felhívtad a figyelmet.
Fel fogom egyébként tenni OGG-ban is, csak az ismerőseim, akiknek szántam nem mind gyakorlott számítógépesek, és megakadnának, ha a lejátszójuk nem képes használni az OGG-ot.

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 11:58:33


És akkor még nem beszéltem Forgács Péterről, Dragomán Györgyről, Fischer Ivánról.

Xu Bass 2008.08.06. 11:58:37

Rost Andrea lesz az.

coming out 2008.08.06. 11:58:37

KopaszMercis 2008.08.06. 11:52:24

1. fingod nincs mit csinálok
2. az ismerethiányt nem lehet kinyilatkoztatásokkal és arroganciával elfedni

hiába erőlködsz, nem fogsz egy darab eredendő bűnöst találni a szar helyzetért. mindenkinek van itt egy kicsit igaza, de igazából a gondok együttállása okozza a szar helyzetet.

éppen ezért nem is lehet egy csapásra megoldani. de az első lépések között kell hogy legyen az artisjus átalakítása.

KopaszMercis 2008.08.06. 11:58:41

xstranger 2008.08.06. 11:54:35

Akkor en csak a te fizetesed lopom el.. orszagos szinten az azert nem olyan nagy hanyad...

utana a tobbit old meg.

Hulyeseg.. olyan nagy hanyad nem lehet. Egyreszt nem tudjuk hogy mekkora hanyad mert nem transzparens az egesz. Logika nelkul osztjak (ertsd en 5szor annyit kellet volna kapjak mint zenesz tarsaim, en egy forintot nem kaptam ok kaptak 2-3 ezret - azt is ugy, hogy akinek torvenyszeruen vagy ugyan annyi vagy kevesebb jart volna kapott tobbett), es kozben nekem fizetnem kell a cd-be az iPodba a digitkameraba a dvd-be...
Valoban megjobban faj, de azt legalabb torvenytelenul lopjak.. ezt pedig a torveny aldasaval. Ez sokkal arrogansabb!

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 11:59:34

Zöldfül, THX, nagyon kíváncsi vagyok, még ma meghallgatom! (mint az 1. CC-zene bejegyző szerző az Artisjus-nál, aki szeretném a CC szerzők érdekvédelmét elősegíteni, ősz elején szeretnék létrehozni egy CC Egyesületet...)

Malachi 2008.08.06. 12:00:14

pwpw, nézz utána találsz majd hivatkozást bőven. Akkor talán tényleg tájékozott leszel zeneileg.
A bejegyzéshez meg csak annyit, hogy a szerző remek úton van a blikk címlap felé vezető rögös úton, ennyi félinformációt saját szájízre formálni és ilyen vadul általánosítani legalább olyan nagy teljesítmény, mint egy bulvárlap vezető cikkét összehozni.
Bár a vicces az, hogy ilyen sokan készpénznek veszik. Szóval csak így tovább, lesz még több Index címoldal is.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:01:39

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 11:55:58

ok jo az ektomorfos dzsippok valoban elindultak a siker fele.. ezt alairom. Azert mondjuk hallgasd meg azokat a szovegeket.. plusz retegzeneket ahol eleve van nemzetkozi osszefogas es semmi esely a mainstream-be jutasra nem szamit pl
-extrem metal
-anarcho pank
-metal (es egyeb maraddvan hard) core

stb.

Tehat definialjuk a sikert: van-e az o mufajaban olyan eloado aki el tud adni 10 millio lemezt.. ha nincsen akkor igazabol reteg zene.

coming out 2008.08.06. 12:02:18

Malachi 2008.08.06. 12:00:14

egyetérrtek, erre próbáltam rámutatni néhány számítással.

de hát ez eléggé falrahányt.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 12:03:00

Egyrészt ma már minden platformon a legkedveltebb zenelejátszó lejátssza az OGG-ot, az én 25KHuf-os iAudio-m még az OGG FLAC-ot is, másrészt, a Firefox a 3.1-től alapban támogatja:

creativecommons.blog.hu/2008/08/01/itt_az_ogg_medias_web

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 12:03:22

Xu Bass

Javítottam,. bár szerintem az egész poszt egyértelmű, hogy nem azokról szól, akik kisbusszal körbekoncertezik a vidéket ...

de beleírtam:
"Nos? Szerintetek "éheznek" a magyar zenészek? Mármint azok, akik fellépnek a Magyar Dal Napján, hogy ne általánosítsunk? "

Így már remélem egyértelműbb ,,,

KopaszMercis 2008.08.06. 12:03:33

coming out 2008.08.06. 11:58:37

jo kámingáut te vagy az első magyar aki nem szar zenét csinál ocsmány balkán ákcentussal...

KopaszMercis 2008.08.06. 12:04:51

zero:
meg mindig 3 magyar zenekar lesz a sziget nagyszinpadan...

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 12:05:04

Satie,
EZ rendben is van, de tényleg ismerek olyat, akinek ez gond lenne.
(Én is iAudiot használtam egy időben, most Sandisk, de RockBox Open Source firmware-rel, az lejátsza az OGG-ot is, bár szerintem kicsit bugos.)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 12:05:10

Malachi

ne kímélj, javíts ki ...;-)

coming out 2008.08.06. 12:05:51

KopaszMercis 2008.08.06. 12:01:39

sepultura

már 2002-ben átlépték a 10.000.000 eladottat.

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 12:06:22

Egyébként pedig a hülye nem én vagyok.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:06:36

coming out:
melyik lemezbol adott el a sepultura 10 millio?

KopaszMercis 2008.08.06. 12:07:16

aranyhaj.blogspot.com 2008.08.06. 12:06:22

nem de mindenki mas helikopter!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 12:07:58

coming out / Malachi

Nem én akarom megváltani a világot , és ez a poszt nem egy egyetemi disszertáció ... de a téma elég pofátlan, és legalább beszélünk róla.

Abban mindenki egyetért, hogy az Artisjus-t át kell szervezni. Kiindulásnak ennyi elég is .... és utána?

KopaszMercis 2008.08.06. 12:08:26

coming out:

jah nochdazu ha jol tom a sepu nem fuggetlen kis kiadonal van...

tehat egy reszt minimum major-nel megjeleno lemez, vagy ha fuggetlen kis kiado akkor 10 millio eladott peldany ;)

coming out 2008.08.06. 12:08:32

KopaszMercis

ezt kérdezted "van-e az o mufajaban olyan eloado aki el tud adni 10 millio lemezt.." erre válaszoltam.

en.wikipedia.org/wiki/Sepultura

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 12:08:48

"KopaszMercis 2008.08.06. 12:04:51
zero:
meg mindig 3 magyar zenekar lesz a sziget nagyszinpadan... "

Erről lemaradtam, vagy nem esett le ...
Mit javítsak?

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 12:10:05

Hallgatok Ektomorfot, összes album megvan. Magyar meg angol nyelvűek is. És ott van Soulfly meg Sepultura akik hasonlítanak rájuk stílusban. Ők simán el tudnak adni 10 milliót.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:10:06

2-t irtal KisP, Tcs...

de ott az a sztyok PASO is aki szinten nagy szinpad es magyar

coming out 2008.08.06. 12:10:39

KopaszMercis 2008.08.06. 12:08:26

ne terelj

nem kiadóról vakertál, hanem műfajról.
aszontad, aki nem ad el tizmillió lemezt, az rétegzene

a sepu eladott többet.

akkor a sepu pop, vagy mi a fene?

ostoba a megközelítés. erre világítottam rá.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:11:38

coming out 2008.08.06. 12:08:32

egy albumbol nem az elete folyaman... hofi is bazd meg eladott vagy 10 millio lemezt.

Mondom olyan mufaj, ahol el lehet adni egy albmbol 10 millio lemezt, es major label... vagy ha reteg zene es kis kiado, akkor ha eladot 10 millio lemezt akkor.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 12:12:06

zero:

alapvetően nem az Artisjus-t kell átszervezni, amely amúgy úgy tudom, meg is szűnik monopol közös jogkezelő lenni, hanem a törvényt kell megváltozatni, épp ezért dolgozom most a Creative Commons egyesület előkészítésén, amelyhez szeretettel várok aláíró alapítókat.

Malachi 2008.08.06. 12:13:30

Zero, a szándék nemes, az tiszta, hogy senki nem örül a jelenlegi itthoni helyzetnek, de a "Lukács 60 (30, mindegy) a Presser meg 100 milliót kap évente a semmire" szintű kijelentések inkább szenzációhajhászásra alkalmasak, mint a probléma megoldására. A felvetés jogos, ez tény. Ennyi.

coming out 2008.08.06. 12:13:32

KopaszMercis 2008.08.06. 12:08:32

najóvan hagyjuk mielőtt belezavarodsz az értelmezés értelmezésébe

a sepu attól még rétegzene, hogy kibaszott sikeres lett.
ja és nem nagykiadónál kezdte.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:15:09

coming out 2008.08.06. 12:10:39

EGY ALBUMBOL nem egy karrier soran ... ne farasszal mar.

Reteg zenenel konnyebb sokkal kulfoldon ervenyesulni magyarkent, hiszen van 3 zenekar a vilagon aki ilyet jatszik es az a 300 ember aki szereti az el is ismeri...

Nem veletlenul turnezott a Barckca Azsiaban 2 honapot...

A sepu metal, es a sepu sikeresnek mondhato, de az ektomorfra en akkoor mondanam hogy befutott, ha vagy elad annyi lemezt mint a sepu, vagy kiadja egy igazi major mondjuk az USA-ban. Amugy szerintem az Ektomorf nehezebben emesztheto mint a Sepu, bar mind ket zenekarnak csak par koncertjen voltam es sokat nem hallgattam soha egyiket sem.

céerem 2008.08.06. 12:15:21

Akkor is jók a madarak!

Johnny Favorite (törölt) 2008.08.06. 12:15:57

céerem 2008.08.06. 11:37:03
De sajnos a krisztállal és az általam nem teljeskörűen említett "zenekarokkal" komoly baj van,
mint ahogy tudjuk a cd, s egyéb hanghordozók megvásárlása, letöltése nincs feltétlen összefügésben az előadó minőségével....ezért a kereskedelmi rádiókkal kötnek szerződést hogy ezeknek a hitvány zenekaroknak forgalmat indukáljunk ezért orrvérzésig nyomják ezeket a hulladékokat.....
Ugye ezzel nem is lenne még baj hiszan valamelyik nagy kvalitású kommentelő megírta, hogy nem muszály megvenni meg nem is muszály azt a rádiót hallgatni....ez eddig igaz is persze ennél azért árnyaltabb a kép pl. ne az én (mi,ti,ők) pénzéből dotálják ezeket a fostalicskákat

KopaszMercis 2008.08.06. 12:16:04

coming out: en nem azt mondtam, hogy az ektomorfnak nagy kiadonal kell kezdenie, hogy sikeres legyen te nagyon hulye

es akkor csodalkozunk hogy ott tart a magyar konnyuzene ahol

KopaszMercis 2008.08.06. 12:17:26

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 12:10:05

Hallgatok Ektomorfot, összes album megvan. Magyar meg angol nyelvűek is. És ott van Soulfly meg Sepultura akik hasonlítanak rájuk stílusban. Ők simán el tudnak adni 10 milliót.


sem a soulfly sem a sepu nem adott el tiz millio lemezt egyik albumukbol sem.. Arrol nem is beszelve, hogy az Ektomorf meg a kozeleben sem van.. de amugy az Ektomorf ilyen szempontbol teljesen rendben van es jo uton halad, es lehet hogy pont ok lesznek akik majd megcafolnak engem... csak kene mondjuk 1000 db ilyen ektomorf fele, hogy egyszer kitermeljunk egy tenylegesen befutott zenekart.. es van belole 1-2.

coming out 2008.08.06. 12:19:12

korántsem lesz olyan sikeres az ektomorf, mint a sepu, többek között már nem ia akkora divat ez a műfaj, ezért is nem lesz nagykiadós cucc.
az ektomorf egy nagyon jól kivitelezett utánlövés. de a metálban nagyon nagyon nagyon sokat el lehet adni nem angol/amerikaiként is

lásd az északiak (svéd, dán, norvég)

Johnny Favorite (törölt) 2008.08.06. 12:19:35

bocsi
*"...ezért a kereskedelmi rádiókkal kötnek szerződést hogy ezeknek a hitvány zenekaroknak forgalmat indukáljunk ezért orrvérzésig nyomják ezeket a hulladékokat....."-----ezt így akartam-->

azért hogy forgalmat indukáljunk a hulladék zenekaroknak,kereskedelmi rádiókkal kötnek szerződést

KopaszMercis 2008.08.06. 12:20:10

coming out 2008.08.06. 12:19:12

"lásd az északiak (svéd, dán, norvég)"

jah a roxette is hires eszaki metal zenekar, mint az Abba :)

Xu Bass 2008.08.06. 12:21:29

"de beleírtam"

Köszi.

coming out 2008.08.06. 12:25:28

KopaszMercis 2008.08.06. 12:20:10

te egy igazi fasz vagy

vitaképtelen, tévedését beismerni nem képes, arrogáns köcsög. aki még irigy is.

megyek inkább pénzt keresni

céerem 2008.08.06. 12:26:40

Johnny
a Muszáj pontos "j".
De milyen alapon döntöd Te el, hogy mi a minőségi vagy mi nem???

acsa77 2008.08.06. 12:28:13

@VonPeres
Én is átéltem már hasonlót, amikor klassz hangulatú koncerteken, mint Gipsy Kings vagy egy salsa együttes úgy néznek az emberek, mintha a köztársasági elnök újévi beszédét hallgatnák. Gagyi, depresszív "könnyű"-zenére meg "mulatnak" ezerrel. Fontos tényező, hogy min nőttek fel az emberek, akármilyen rossz, depressziót segítő, agymosó a zene. Ebbe számomra szinte az összes lakodalmon, utcabálon, kereskedelmi rádióban és számtalan kisebb-nagyobb "könnyű"-zenei koncerten eljátszott zene beletartozik.
Tudom, ez ízlés kérdése, de baromira zavaró, hogy túlnyomó többségében szomorú/szomorkás tartalmú és hangvételű, sötét hangulatú zenék tartoznak a "könnyű" műfajba. De még vidámabbnak szánt zenék jelentős része is valamilyen szomorkás Moll-ban szól. Ez van, ehhez szoktunk hozzá, ebben (állítólag) könnyebb zenét szerezni. Nem vagyok ellene egyébként az ilyen hangulatoknak, főleg, ha ügyes iróniával töltött a szöveg, de állandóan hallgatni igen fárasztó.
Egyébként számtalan könnyűzenét kedvelek, teljesen bele tudom élni magamat, de lassan mégis rászoktam egy nem csak divatos zenékből álló klasszikus zenei repertoárra, mert nagyságrendekkel jobb és mélyebb lelki élményt jelent, amihez persze pár évig "edzeni" kellett a a zeneértésemet. Ezután mondjuk Wagner Siegfriedje egy élménydús felnőttmese, pszichoanalitikus utazás a lélek mélységeibe, közérthető cselekményszállal és frappáns humorral. Vagy Bach Brandenburgija a természetes életöröm sugárzó példája, megunhatatlan absztrakt szerkezettel. Javaslom mindenkinek az új élményeket! Az Artisjus hülyeségeit meg kerüljétek ki kreatívan!
Bocs a disszertációért :)

KopaszMercis 2008.08.06. 12:29:24

coming out 2008.08.06. 12:25:28

ahonnan produkalnak igazi befutott zenekarokat onnan areteg zene is sikeres lesz baj difolt

en siman beismerem hogy tevedtel es gecire fogalmatlan vagy.. nincsen ezzel semmi baj.

Enekelj tovabb hanglis kiejtessel, aztan meg nyoszorogj hogy keves a jogdijad te luzer.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 12:30:39

KopaszMercis 2008.08.06. 12:17:26

Valóban egy albumból sem. 1 albumból náluk úgy 2-3 millió körül van világszerte egy sikeresebb. Dehát ne is hasonlítsuk őket a Backstreet Boyshoz :)

coming out 2008.08.06. 12:25:28
Arrogánsnak arrogáns, de a vitaképtelentől nagyon messze van. Ha olvasnál Tóta W.-t akkor tudnád, hogy KopaszMercis eléggé széleslátókörű ember.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 12:31:12

acsa77:

'Az Artisjus hülyeségeit meg kerüljétek ki kreatívan!'

creativecommons.blog.hu

:-)

coming out 2008.08.06. 12:31:52

KopaszMercis 2008.08.06. 12:29:24

muhaha

davidmoyes 2008.08.06. 12:32:05

Majdnem jó, amit írsz..
Retró:igen, Adhatnánk teret a fiataloknak:igen,
Az öregek kitúrnak mindenkit:igen
De! Nehogy már sajnáljuk a szerzői (nem az előadói!!!)
jogdíjat valakitől! Nem tetszik, írjál zenét bazdmeg..
Azonkívül bármilyen összevetés külföldi előadókkal hülyeség, egy olyan országban, ahol 15000! eladott példány után már aranylemezt lehet kapni..
A kiadók a zenészekből élnek. Pontos elszámolásra (mennyit is adtatok el... ) nincs szabályozás.
Igen, a cd-k pofátlanul drágák. Az MP3-ak is.
Ezért mennek csődbe a kiadók.
Egyébként aranyhal fogalmazott a legjobban...
Amiről fingod sincs, arról ne írj, vagy nézz jobban utána.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:33:50

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 12:30:39
mit beksztritbojz
andergrand zenekar andergrand mufajbol igazi kis kiadon adott mar el albumbol 16 milliot... csak hat utana mar sem a zenekar sem a mufaj sem a kiado sem andergrand sem kicsi nem volt de ez mas kerdes

nezzel utana es mutasd meg ennek a coming out nevu talalt gyereknek is :)

coming out 2008.08.06. 12:34:14

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 12:30:39

lehet hogy széleslátőkörű, de attól még részint ehhez nem ért, részint igen korlátolt gondolkodású, amit agresszivitással leplez - csekély sikerrel

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 12:34:23

KopaszMercis 2008.08.06. 11:35:41

Blink meg ezek nem punk , hanem a popkultúra divatszar része ... a punknak a lényege éppen az, hogy amatőr bandák tolják.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:35:06

"Nem tetszik, írjál zenét bazdmeg.."

es az oreg szorostoku ven rockerek majd ellopjak a jogdijadat bazdmeg..

nem tetszik bazdmeg.. hiaba irsz zenet bazdmeg.. ellopjak bazdmeg.. nincsen igazad bazdmeg..

pszichoapu 2008.08.06. 12:35:36

na szoval .... ezt a dundikas-- barter sztorit leirna valaki? reszletesen.....
kiváncsi vagyok ám nagyon....
ja azt tudjatok hogy az esküvöje elott állitolag őt is meg lehetett kapni mint a ...khm..."Méhkirálynőt"?

KopaszMercis 2008.08.06. 12:36:54

A Blink tenyleg nem punk, mondjuk a Pennywise a Bad Religion, a Lagwagon a NoFX meg talan azok.. lehetett volna veluk peldalozni. Mivel Travis a vilagon az egyik legtehetsegeseb leg stilusosabb dobos gondoltam peldanak bedobom. Azt hittem erteni fogod a peldat az igenyessegre es nem a 13 evesek altal kedvelt "trupunx" buzisaggal fogsz elojonni

mea culpa

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 12:38:19

davidmoyes: az öregek elvannak, az ő tipikusan xx. századi üzleti modelljüknél. Ma már más a pálya, ezért is hoztam a CC-s kiadók példáját, ingyen ki tudják adni az internet segítségével, letöltéskor tetszőleges összeget fizethetsz, ha megrendeled tetszetős fizikai hordozón, legyártják, kiszállítják és Te is megkapod a részed a haszonból. Az internet segítségével tetszőleges dömpingben szinte 0 költséggel lehet terjeszteni, így a haszon majdnem tisztán megmarad.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:38:29

coming out 2008.08.06. 12:34:14
"lehet hogy széleslátőkörű, de korlátolt gondolkodású"

MUAHAHA johogy nem azt irod, hogy lehet hogy szeleslatokoru, de szuklatokoru.

micsoda duma.. DE elnezem neked en is biztos frusztralt lennek ha senki nem ismerte volna el soha a zenemet :)

Luos 2008.08.06. 12:39:36

Vannak magyar / részben magyar együttesek amik befutottak, amugy ha megnéztek bármilyen együttest általában nem csak magyarok meg nem csak nemtommik. Amugyis, ahhoz hogy külföldön érvényesüljenek tudni kéne angolul, már rég nem menő a 0 kiejtés.

xstranger 2008.08.06. 12:40:50

pszichoapu: en a barteres ugyletet csak mint zerohipotezist allitottam fel. semmi mas infom nincs rola.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:41:40

Luos 2008.08.06. 12:39:36

ki?
remelem a reszben magyart nem az Ignác-ra erted.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 12:43:49

KopaszMercis 2008.08.06. 12:33:50
Tippem szerint a Nirvana-ra gondolsz és a Never Mind albumra.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:45:45

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 12:43:49

nem bar amugy az is tokeletesen jo pelda.. fogalma sincsen az sub pop-os e vagy mar geffen vagy mittom en. Niravnat sosem szerettem szal nem vagyok kepbe.

De ezexerint van nem egy pelda..

KopaszMercis 2008.08.06. 12:46:48

kámingáut szerintem direkt nem akarja megerteni.. ennyire bargyu senki nem lehet.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 12:47:20

Bezuhov · provokativ.blog.hu/ 2008.08.06. 11:45:03

Ízlések, és pofonok ...

Nézd meg mondjuk milyen fellépők voltak ezen:
www.metalcamp.com/

www.metalcamp.com/bilder/mc08_flyer.jpg

Európában mindenfelé vannak normális zenei fesztiválok nem csak ilyen kommersz sátor mellé szarunk divatszar, mint a Sziget, és társai ... -

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 12:50:04

A Nirvana a grunge műfajban produkálta magát az ominózus headshotig.
Viszont tény, hogy a közeljövőben magyar album szerintem még az 1 millió eladáshoz se kerül közel soha. Bár ha Hajdú Péter alapítana egy zenekart tuti siker lenne :D

KopaszMercis 2008.08.06. 12:50:47

Carnivora 2008.08.06. 12:47:20

Azert 10 evvel ezelott, amikor en elkezdtem 2 days a Week-re meg hasonlokra jarkalni, akkor mar az is nehezen volt elkepzelheto, hogy videken olyanok lepjenek fel,mint pl a 99-es two days a weeken.. ma mar a Volton Korn, Offspring, Cypress Hill, Manu Chao ilyenek vannak, Sepu is jatszott kisfesztivalon, meg Motorhead meg minden szar.. szal ORIASI fejlodes volt.

Ilyen szempontbol elindultunk egy jo uton.. bar csak az itthoni zenekari kinalat is igy fejlodne.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:52:23

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 12:50:04

igazabol az egesz onnan indult, hogy en megmondtam, hogy nincsen magyar befutott zenekar erre valaki aszondta, hogy az ektomorf.. erre azt mondtam, hogy azert az ektomorf egy kicsit reteg zene, abban azert konnyu ervenyesulni, igy az igazabol nem szamit - DE MEG VAN RA AZ ESELY.. erre le lettem arrogans ciganyozva, hogy en mit kepzelek semmihez nem ertek.

Mindegy, en sem egeszen ertem :)

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 12:52:46

Nirvana az örök klasszikus ...

Magyar zenei piacról mindent elmond, hogy ilyen Csoki Tibi, Postás Józsi megélnek belőle a legszélesebb néprétegeknek erre van igénye ... az a legszánalmasabb, mikor még ezek a bedrogozott discos gyökerek is elkezdenek rá pörögni, hogy húdefasza ...

davidmoyes 2008.08.06. 12:53:42

Én megértem, hogy van itt néhány tehetséges srác, de fölösleges olyan dolgokon vitatkozni, hogy pl. Nagy Feró tehetséges-e vagy nem.
Vitatkozni persze lehet, de azt hiszem az érdemi vitát comingout lezárta.
Ezenkívül külföldön, ha tehetségtelenül böfögsz kettőt a mikrofonba 1-2millió példányt akkor is eladnak.
Hazai viszonyokhoz képest azok emészthetetlenül magas összegek.
Itthon meg a nyugdíjasklub akar monopolhelyzetet teremteni.. ..ez már önmagában számalom.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 12:54:25

Carnivora 2008.08.06. 12:47:20
Magyarországon egy nyáron csak egy rockfesztre szabad elmenni a vidékiek közül. Hacsak nem akarod ugyanazt a felhozatalt meghallgatni többször, különböző helyszíneken. Én pl. 1x sem vagyok kíváncsi a Tankcsapdára, de: Volt, Rockmaraton, Hegyalja, EFOTT, Félsziget, Balatone, Campus és Sziget.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:55:15

davidmoyes 2008.08.06. 12:53:42

es ugyan mivel kerult az erdemi vita lezarasra?

coming out 2008.08.06. 12:34:14

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 12:30:39

lehet hogy széleslátőkörű, de attól még részint ehhez nem ért, részint igen korlátolt gondolkodású, amit agresszivitással leplez - csekély sikerrel


Ezzel!?!

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 12:55:58

KopaszMercis 2008.08.06. 12:52:23

Ilyen rétegzenékkel lehetne kitörni a skandinávoknak pl. bejött lefedték már a metálpiac jórészét :D

AZ ilyen Hooligans féle gyakorlatilag gitáros backstreet boys formációkkal Dunát lehet rekeszteni annyi van a világon ilyenek életbe nem is fognak kitörni ... -

davidmoyes 2008.08.06. 12:57:48

Azzal, hogy elmagyarázta a posztírónak hogy hogy is megy ez, ellentétben azzal amit ő gondol.
TI persze már másról (is) vitáztok, nem arra értettem..

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 12:58:08

KopaszMercis 2008.08.06. 12:52:23
Én hoztam fel. Van több külföldön játszó magyar banda is, de mind valóban metal vagy alter vonulaton sikeres valamennyire. Mondjuk az osztásod utána én sem értettem, de stílusodat ismerem annyira, hogy tudjam állni fogod a sarat. *nyalás off* :D
Dolgozni kéne, mert kommentelésből nem lesz fizu. Majd később. Pá mindenki.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:58:12

Carnivora 2008.08.06. 12:55:58

de a skandinavok adtak nekunk a roxettet-et az ace of base-t meg az abbat is ott ez torvenyszeru es mukodik... minden mufajban. Nem "nagy kunszt" erted? :)

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 12:58:30

davidmoyes 2008.08.06. 12:53:42

Nagy Feró, ha ma kezdené a kisvárosi kocsmákból sem törne ki az tuti. Szeretni szeretem a ricsét, de nem egy nagy was ist das viszont anno a botrányaival eltudta adni magát egy rétegnek ami által befutott.

KopaszMercis 2008.08.06. 12:59:23

davidmoyes 2008.08.06. 12:57:48

a posztiro gyakorlatilag azokrol irt akik osszelopkodjak a jogdijakat es a mainstreamben sirnak hogy vegyunk cd-t

akinek nem inge az hiaba vette magara nem mondott semmit egyszeruen meleg levego volt es kesz

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.08.06. 12:59:45

Azért az érdekelne, hogy az Artisjus ténylegesen elutalja-e a pénzt a zenészeknek. Láttam még régen egy műsort, ahol zenészeket, artisjust és egy kalózkodáson ért csávót ültettek össze. Persze artisjus fröcsögött 1000-rel, hogy a kalózok hogy megkárosítják a zenészeket, és ezt a fertőt, ami itthon van, minden eszközzel meg kell gátolni. Aztán megszólalt a zenész is, miszerint ők az egész bevételnek csak egy kis töredékét kapják, a többit a zeneipar köré épült haszontalan herék kapják mindenféle mondvacsinált ürüggyel. Ráadásul a zenész az artisjustól saját elmondása szerint egy fityinget nem kapott. Én pedig az itt olvasott hsz-ok alapján hajlamos vagyok elhinni, hogy tényleg ők a legnagyobb szarkeverők a történetben.

Másfelől: szerintem van tényleg néhány méltatlan anyagi helyzetben levő zenész, akikről ez eredetileg szólt volna, aztán néhány sokkal jobb anyagi helyzetben levő zenész meglátta a lehetőséget arra, hogy még több pénzt lehúzzon ennek a farvizén, és csatlakozott, majd kifacsarta hogy neki jó legyen.

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 13:00:08

Ez az igényszint amúgy valami nemzeti sajátosság lehet.
Emlékszem, a főiskolai koleszben mikor a srácok vizsgák után (vagy just for fun) berúgtak, a legkeményebb rockerek meg a legnyálasabb diszkóparkányok is lakodalmas rockot vagy magyarnótát gajdoltak... :)

xstranger 2008.08.06. 13:00:53

"Ezenkívül külföldön, ha tehetségtelenül böfögsz kettőt a mikrofonba 1-2millió példányt akkor is eladnak."

Persze mert ami a te fuledig eljut Magyarorszagon az mar ezer szuron keresztul megy.

Nezz meg pl egy angol toplistat es szamold meg hanyat ismersz ezek kozul.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:01:08

KopaszMercis 2008.08.06. 12:58:12

Itt is volt Neoton az koncizott Japánban :D még a szocka nulla managment ellenére is ... Skandináviában meg nem volt szocka így ezek a pop zenekarok is útat törtek.

Manapság viszont nem nagyon jegyeznek északról a metalon kívül mást ... , mert a popszarban általában ilyen Kozsó féle irányzat van csinálnak egy fiúszart, lányszart futattják egy darabig, és annyi. -

KopaszMercis 2008.08.06. 13:01:12

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 12:58:08

Igazad van, de pl metalban mindegy milyen a kiejtesed... hard core-ban is.. hiszen nem halljak.. anarcho pankban meg a lenyeg, hogy mocskos legyel es anarchista a tobbi nem szamit.

Mindegy bonyolult kerdes ez...

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:02:51

Zöldfül · zoldful.blog.hu 2008.08.06. 13:00:08

Na igen ez számomra az egyik legszánalmasabb dolog ebben az országban ... ez az ungarische mulatós ... Lakodalmas Lajos átka.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 13:03:46

Repülő: természetesen az egész alapvetően a haszontalan herék érdekét szolgálja, cserébe olyab pofátlan ígéretekkel, hogy 'még a szépunokád is kap pénzt' (a szerző halála után 70 évvel!!!)

KopaszMercis 2008.08.06. 13:04:42

Carnivora 2008.08.06. 13:01:08
"Manapság viszont nem nagyon jegyeznek északról a metalon kívül mást "

Max Martin

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2008.08.06. 13:05:35

Zero, gratula, nagyon jól megírt lényeglátó cikk. Évek óta ezt mondom én is baráti társaságban amikor néznek boci szemekkel hogy ki ez, mi ez az Artisjus. A legnagyobb legális bűnszövetkezet, nem vitás. Egy időben nem értettem hogy pl. miért ment még a régebbi Kossuthon a reggeli műsorsávban majd minden reggel Zorán vagy Koncz Zsuzsa. Azután megnéztem az Artisjus játszási szorzókat kiagyaló akkori választmányának névsorát, és mindjárt világos lett minden. :-)
Sajnos így megy ez, és ha valaki feltörekvő (vagy már országosan sikeres csak ''véletlenül'' kevesett játszott fiatal) be akar kerülni a klubba, sokáig kell fényesre nyalnia valamelyik nagy öreg ánuszát.
Az egész brigádot el kellene zavarni a halál dákójára és gyökeresen új jogi alapokra helyezni a szerzői jog és jogdíj kezelést.

KopaszMercis 2008.08.06. 13:05:56

Repülő Majom · www.kutyushop.hu 2008.08.06. 12:59:45

en ezerszer leirtam egy fabatkat sem kaptam, az a zenesztarsam akinek arnyaiba 5-od annyi jart volna kapott, o viszont tobbet kapott mint egy masik szinten ugyan abban a bandaban, akinek ugyannyi jart volna, vagy max egy picit tobb...

igy mukodik ez.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:06:25

KopaszMercis 2008.08.06. 13:01:12

A metalon belül is vannak azért elég nagy rétegződések :P

Itt pl. nem számít a hang az tény:

www.youtube.com/watch?v=fTpQOZcNASw

Itt viszont már igen:

www.youtube.com/watch?v=VK9qfVQ4Z04

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:07:27

KopaszMercis 2008.08.06. 13:04:42

Az mi?

átlátó 2008.08.06. 13:08:53

Ennek a trágyalének egyszer ki kell rendesen borulnia.....a jogos jogdíjak, a jogtalan jogdíjak, a "plébek", kamu haknik-falunapok-nőnapi ámokfutások, "ródsók", a "lájv" koncerteknek hirdetett disc előadások, a külön iparággá fejlődött "műsorszervező és menedzser(!) irodák", folytathatnám ... nem az baj, ha valaki sok pénzt keres. Az a baj, hogy föl van törve a fos, a moslék és már jó ide a felszínen van. Eközben a muzsikálás, a R'n'R, maga a zene a trükkösködések és hazugságok káoszában másodlagossá vált. Emelett celebek,(ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ) biztonságiőrök-manyökenek meg eszemfaszom tudja kik lehetnek itt énekesek, meg persze énekesnők. Az egész Kárpát-vájling semmihez se hasonlíthatóan formálódik itt, de ez legalább a miénk.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 13:09:55

Na akkor linkelek én is ha hangoknál járunk. Ugyanaz az énekes mind a két klippben.
www.youtube.com/watch?v=cUSgZDcF-xE
www.youtube.com/watch?v=MjsUzI_BtGk

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 13:11:53

Carnivora 2008.08.06. 13:07:27
Egy kibax híres svéd zeneíró.

KopaszMercis 2008.08.06. 13:12:02

Carnivora 2008.08.06. 13:06:25

na jo de nem is az Ályron Malydnem tríbűn zkr-ról beszelgetunk :)

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:12:06

átlátó 2008.08.06. 13:08:53

Jah Dundika ... Gáspár Győző ... Zimány Linda ... szánalmas.

KopaszMercis 2008.08.06. 13:13:27

Carnivora 2008.08.06. 13:07:27

Csak a vilag leghiresebb / legsikeresebb producere es zene szerzoje a pop szakmaban..

en.wikipedia.org/wiki/Max_Martin

amugy kicsit csusztatok mert a figura full metalos :)

Loga 2008.08.06. 13:20:27

ki az a Presser?

az Ákost az tudom, a tehetségtelen arc kibaszott fos semmilyen zenével, rímek által megerőszakolt mondanivalójú szar szövegekkel.

de ki az a Presser?
gyors és gépkocsirakodó? portás? parkolóőr? telefonos-kisasszony?

Balázs Fecó, Somló, Geszti, Dés, Frenreisz Károly, Tátrai Tibor, Karácsony János, Török Ádám, Ferenczi György, Pálvölgyi Géza, Keresztes Ildikó, Kalapács József, Fenyő Miki, Szikora, Ákos, Presser?

ki a faszom hallgat ilyen igénytelen szarokat?
kik ezek?

miért legyek felháborodva, hogy a sok igénytelen gyökér eltartja ezeket a senkiket?

nem menj el, ne vedd meg a szar cédéjüket.
tölts le 1 albumot, és máris visszajött az artisjus pár üres hordozón lopott pénze.

ezt a cédé-dolgot sem értem, pl. hogy mi a faszt keresnek 2008-ban az autókban cédélejátszók.

mp3-ról, usb-ről, sd-kártyáról az autógyárak kivételével már szerintem mindenki hallott.
de ők nem, csak nyomják a szar cd-ket.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:26:47

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 13:09:55

Az első nyálgenny ...a második divatszar.

Jobb példa van erre a nagyoktól lásd.
Fear Factroy :
www.youtube.com/watch?v=ogb5ay5MWXo
www.youtube.com/watch?v=PBaNf6Jk5rM

itt egy számon belül is ...

In Flames:
www.youtube.com/watch?v=Jpzmj5-pyWU
www.youtube.com/watch?v=GX1cHtdttHM
www.youtube.com/watch?v=jJP5MqniJZo

Xu Bass 2008.08.06. 13:30:41

Azért Presser zenéit leigénytelenszarozni óriási taplóságra vall.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:31:15

KopaszMercis 2008.08.06. 13:13:27

Kösz megtekintettem munkásságát igazából egyiket sem nagyon hallgatom :D , de látom a felsorolásból milyen emberiség elleni bűnökben nyújtott segítséget ... "The Backstreet Boys and *NSYNC, Britney Spears" ezekért minimum halál járna :D

KopaszMercis 2008.08.06. 13:32:21

Xu Bass 2008.08.06. 13:30:41


"fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnaál holvan a tűz meg az égi régi láz égi régi égi láz régi égi régi láz"

hagyjuk már egymást

Xu Bass 2008.08.06. 13:33:23

"Az egész brigádot el kellene zavarni a halál dákójára és gyökeresen új jogi alapokra helyezni a szerzői jog és jogdíj kezelést."

De ugye ezt nem úgy képzeled el, hogy a hobbimetálosok kapják a pénzt, és akit ők leigényteleneznek, az mehet zabot hegyezni?

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:34:04

Xu Bass 2008.08.06. 13:30:41

Jah volt neki, azért pár olyan műve ami még a korát is megelőzte

www.youtube.com/watch?v=Yt9nCBZ_olY

Xu Bass 2008.08.06. 13:34:33

Ezt a pontatlan dalszövegidézetet érvnek szántad?

(A szöveget nem Presser írja, ha jól tudom, csak elmékeztetnélek.)

KopaszMercis 2008.08.06. 13:34:45

Carnivora 2008.08.06. 13:31:15
A lényeg, hogy nem metál na :)

Amugy ha mondjuk meghallgatod a beksztirtbojz lrádzsördenlályf cimu alkotasat, akkor rajosszu hogy az amugy indusztrial metal.. britniszpirsz ájvózbórntumélylyúhepi szinten total rock hallgasd meg.. csak szarul lett hangszerelve.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 13:35:08

Carnivora 2008.08.06. 13:26:47
'Nyád :) Két kedvenc zenekarom. Amúgy a két külön énekhangot akartam érzékeltetni egyazon embertől. Ilyen magyar palettán sztem sehol.

KopaszMercis 2008.08.06. 13:36:11

Xu Bass 2008.08.06. 13:34:33

elenekli vagy nem?

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 13:37:31

Kopasz Mercis,

A Nagy utazás szövegét Bereményi Géza, zenéjét Dés László írta, Presser csak előadta.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:38:09

Xu Bass 2008.08.06. 13:34:33

1. Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál,
Hol van a tűz, hova lett a mindig sóvár régi láz,
Az a régi égi láz , amivel beléptél, s megszerettelek?

2. Nagy utazás, azt mondtad hogy ez az élet, s nem halunk meg,
Az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz,
Tőled kaptam, majd meg haltam, majd el égtem én.

3. Mivé legyek most nélküled,
Hová megyek így nélküled?
Te meg csak ülsz fáradtnak tűnsz,
Tovatűnt szép ígéretek, nélkülük én hová legyek?

4. Nagy utazás, a vonatunk újra indul,
Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz,
induljunk el hát megint,
Gyere velem most az ígéret szerínt!

5. Nagy lesz az út, de mi ugye még se várunk
A vonatunk nekilódul, újra száguld, régi láz, hajtja az régi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

6. Elindulunk, elindulunk, az éjbe megy a vonatunk,
S az éjszaka, az éjszaka, a puha testű éjszaka,
Vonatunk kattogó zaja.

7. Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.
Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk,
Nagy utazás az életünk.
Nagy utazás.

szövegíró : Bereményi Géza, Dés László

Most boldog vagy? :D

KopaszMercis 2008.08.06. 13:38:30

Xu Bass 2008.08.06. 13:33:23

en tahosagnak tartom azt ha az ember magaval peldalozik, ugy hogy most taho vagyok lepjunk tul.

Nekem volt egy zenekarom.. mi sajat penzbol csinaltunk egy tok igenyes lemezt. A lemezt a vilag egyik legsikeresebb rock csapatanak egyik tagja a blogjaban az akkori kedvencei koze rakta, koncertjen a zenekarunk polojaban feszitett stb...

Szerintem abbol a 100 milliobol 3-4 jobb helyen lett volna nalunk mint presszer urnal.. KULONOSEN ANNAK TUKREBEN HOGY AMUGY IS JART VOLNA NEKUNK EGY CSOMO ZSETON. Tehat legalabb azt megkaphattuk volna ami fair modon oda valo..

szerintem

gumicsirke?

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:39:22

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 13:35:08

na igen szent háromság In Flames-Fear Factory-új Arch Enemy megunhatatlan :P

KopaszMercis 2008.08.06. 13:40:03

mennyi fingszagu metalos gyult itt ossze pfuj :)

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:40:18

KopaszMercis 2008.08.06. 13:38:30

Egy dalt nem prezentálnál a nagyérdeműnek? :P ;)

KopaszMercis 2008.08.06. 13:41:02

S az éjszaka, az éjszaka, a puha testű éjszaka,

LOOOÁÁÁÁLLLLLLLL

haaggggyyyyjjjuk már egymást

a puhatestu kurvaanyad :)

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 13:41:23

KopaszMercis 2008.08.06. 13:34:45

Rádiókat nem hallgatok, zene tv-t sem nézek, így ezek a csodálatos alkotások nem jutnak el hozzám :(

KopaszMercis 2008.08.06. 13:42:45

Carnivora 2008.08.06. 13:40:18

telleg anonim ez a nick mar igy is tulsagosan beazonosithato..

kurva szivesen mutatnek neked ha tudnam h nem irod ide be, de nem akarom hogy osszetudjanak kapcsolni..

ezzel e nickel sokszor tulzok es gecizek osszevissza kerdez meg comfix-et egy kent nagyon unPC dolgot kovetek el unalomuzesbol es polgarpukibol, nem szeretnem ha barki tudna hogy ez en vagyok, sokan nem ertik a marhulast :(

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 13:44:26

Carnivora 2008.08.06. 13:39:22
Fear Factory fúj. Másik kettő viszont bizonybizony.
Therion, Rhapsody, Rammstein, Queen, Paradise Lost, Metallica, Cradle of Filth, Deathstars, Eternal Tears of Sorrow :)
KopaszMercis 2008.08.06. 13:40:03
Nekem cigiszagom van most :)

Loga 2008.08.06. 13:47:18

ezek ketten meg mindjárt dugnak.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 13:48:22

Irigykedsz? :)
Beszállhatsz felszopónak :D

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 13:48:42

Kopasz Mercis,
Hát, nem vagy egy bevállalós fajta, pedig az eddigi "image"-edből úgy tűnt... :)

KopaszMercis 2008.08.06. 14:01:38

zodlful:
ha lenne igazabol ertelme meg talan be is linkelnem de most hiaba raknam be a novembőrrélynt akkor is lenne aki lehuzza es en mit osztom az eszt

a zene annak a tenyszerusegen amit elmondtam semmit nem valtoztat.. talan kicsit teljjesebb kepet adhat de azon kivul nemigen szamit

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 14:10:02

Kopasz Mercis,
Nem is erről van szó, most már tényleg kíváncsi vagyok, mint "szintén zenész" mit alkottatok, másrészt nem szép dolog álnéven polgárpukkasztani, az már nem igazán polgárpukizni, ha nem vállalod fel, az már nem is igazi, olyat mindenki tud... :)

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 14:11:13

Ehe, kicsit túlszaladt a billentyűzet, de vond le az utolsó két sor felét. :)

KopaszMercis 2008.08.06. 14:13:34

zoldful:
szerintem nem elegge intelligens a kozonseg, hogy ertelmezze az en rafinalt humoromat, es emiatt nem akarom hogy hatrany erjen :)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 14:17:11

KopaszMercis 2008.08.06. 14:13:34
Intelligencianáci-e vagy? :)

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 14:24:11

CiscoKid,
Még ha igaz is, mert semmi konkrétum, kurvára lényegtelen valakinek a zenei munkássága szempontjából, hogy milyenek a szexuális szokásai.
Mindenki úgy élvezi a szexet, ahogy akarja, amíg ezzel nem okoz bajt másnak.

KopaszMercis 2008.08.06. 14:26:45

pedig szivesen megosztanam am :)

Xu Bass 2008.08.06. 14:29:18

Ha valaki műveletlen, az ne emberkedjen, mercis úr. Azt sem tudod, mit írt Presser és mit nem, de a fikázás, az nagyon megy.

Xu Bass 2008.08.06. 14:30:33

"Nekem volt egy zenekarom.. mi sajat penzbol csinaltunk egy tok igenyes lemezt. A lemezt a vilag egyik legsikeresebb rock csapatanak egyik tagja a blogjaban az akkori kedvencei koze rakta, koncertjen a zenekarunk polojaban feszitett"

Micsoda eredmények. :-)

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 14:30:56

XU Bass,

Speciel nem mondta, hogy ő írta, nyilván az ő ízléséhez ez egy nyálas és értelmetlen szöveg, és bűn elénekelni is.
(Ettől függetlenül én szeretem a Nagy utazást, de megértem, ha valaki nem...)

Xu Bass 2008.08.06. 14:31:10

Blogkedvenc pólózenekarra büszke, ez tényleg jó.

Xu Bass 2008.08.06. 14:32:19

Speciel Presserről írtam, hogy a műveit leigénytelenezni taplóság, és erre válaszolt Mercis az idézettel, tehát egyértelműen azt hitte, hogy ezt Presser írta.

KopaszMercis 2008.08.06. 14:35:03

Xu Bass 2008.08.06. 14:29:18

az ejszaka az ejszaka a puha testu ejszaka


micsoda nehez rim :)

engem nem erdkeel hogy presser irta-e vagy sem ... ekszöl róz nem énekelte volna el.

Te meg elhiszed magadrol hogy elnyomott ehezo muveszvagy, mikozben senki nem kivancsi rad. Amit en elertem az sem sok, de neked jo eslyed van arra, hogy soha eletben meg ennyi elismeresed sem legyen.

Valaki meghallja a balkani akcentus az jo esetben kirohog, rossz esetben rogton kuka

ennyi

KopaszMercis 2008.08.06. 14:38:22

amugy ezt birom.. olyan ninsen hogy szar, csak en vagyok hulye es nem ertem...

hat nem bazd meg nem ertem mi ebben az igenyes :)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 14:41:51

Szőke tán uncsi a subba, hogy idetévedtél? :D

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 14:44:03

KopaszMercis 2008.08.06. 14:35:03

Mi bajod az önkritikával? Dés is puhos, Presser is puhos innen a rím :D

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 14:47:24

Kopasz,
A Presser igényességét nyilván nem a puhatestű éjszaka rímjeire értette... :)

Presser tényleg csinált igényes, jó zenéket.
Ez viszont alapvetően egy film/musical zenéje, amit ő elénekelt, egyfajta feelinget akart gondolom átadni, ami van, akinek tetszik, van, akinek nem, ennyi. :)

KopaszMercis 2008.08.06. 14:48:21

zoldful:

itt csak a "kurva nagy igenyes lila muvesz bezzeg de o az" ra akartam ramutatni hogy dehogy nem

ejszaka ejszaka puhatestu ejszaka

menjen a gecibe :)

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 14:50:56

Azé' biztos akadnak olyan EkszlRóz szöveg is, amibe sokan bele tudnának közni... :)

KopaszMercis 2008.08.06. 14:52:01

Zoldful:
most igazabol lehet.. de szerintem mondjuk Presser siman lehetne igenytelenebb is ergo, nem full igenytelen.. de barmilyen igazi nagy rak en roll archoz hasonlitani szentsegtores es istenkaromlas

Balance Of Power 2008.08.06. 14:52:44

Kopaszmercis: legalabb a hires rajongotokat fedd fel meg a mufajt, amiben a ti zenekarotok tevekenykedett.

KopaszMercis 2008.08.06. 14:55:35

balance of power...

azzal mar egyertelmuve valna.

a hires rajongorol legyen eleg annyi, hogy rock zenekar rendes gitar basszus dob stb.. es az 50 milliomodik lemez fele tartanak es mar huszoniksz eve zenelnek.. jah es amerikaiak.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 14:57:55

www.youtube.com/watch?v=PtnxjCDDvWk
Íme a csodálatos, kiforrott, igényes, tehetséges magyar zene példája.

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 15:03:29

Mi a gond ezzel?
Polgárpukkasztó, ősösztönös punk ;)))))

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 15:10:43

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 14:57:55

punk v.kinek ez tetszik ízlések, és pofonok ... műfajukban jók

www.youtube.com/watch?v=wpXBkQdqS0k ez a magyar zenye

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 15:18:08

Félre a tréfát vannak Magyarországon is tehetséges bandák lásd. Alhana www.youtube.com/watch?v=Y3utQ8g1PkE

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 15:33:30

Izé, ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a Kormorán/Koltai féle "Szállj, szállj sólyom szárnyán" vegyítése Alice Cooper Poisonjának refrénjével, egy amúgy elég sablonos harmóniamenetben, szintén sematikus, bár hatásos szólóval... :)
Az énekesnőnek kellemes a hangja, de nem érzem, hogy ehhez a stílushoz való...
Ettől függetlenül jó volt meghallgatni, és különben is, nekem egy szavam se legyen, amíg ennél jobbat nem csinálok. :)

Xu Bass 2008.08.06. 15:34:59

"Amit en elertem az sem sok, de neked jo eslyed van arra, hogy soha eletben meg ennyi elismeresed sem legyen."

Elkéstél ezzel a jóslattal, már most jelentősebb eredményeim vannak.

A stílusod pedig kissé útszéli, úgyhogy bocs, de nem vagyunk egy szinten vitakultúrában (sem).

Xu Bass 2008.08.06. 15:38:02

"a hires rajongorol legyen eleg annyi, hogy rock zenekar rendes gitar basszus dob stb.. es az 50 milliomodik lemez fele tartanak es mar huszoniksz eve zenelnek.. jah es amerikaiak."

Szerintem nem is léteznek, csak a szád jár.

Ha meg mégis léteznek, nagyon ciki, hogy egy olyan zenekar amerikaiságával és ötvenmillió lemezével kérkedsz, amihez annyi közöd van, hogy az egyik tag vesztegetett rátok pár szót egy blogban.

Carnivora (törölt) 2008.08.06. 15:39:54

Xu Bass 2008.08.06. 15:34:59

Te vagy Gáspár Laci? :D:D:D

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 15:40:14

Kár itt egymást fikázni, srácok... inkább az Artisjus ellen kéne fordítani ezt az energiát... :)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 15:44:09

Zöldfül · zoldful.blog.hu 2008.08.06. 15:40:14
Leszarom az Artijust nagyon kevés olyan zenét hallgatok ami az égiszük alá esik, azt meg úgyis letöltöttem illegálisan. Cédé dévédé van melóhelyen ingyen.

Balance Of Power 2008.08.06. 15:44:15

Mercis: akkor ird meg privatba, igerem, azonnal torlom a mailt es elfelejtem ;))

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 15:48:10

nem az 'Artisjus ellen', hanem a jó törvénymódosítást kilobbizó egyesületért kell küzdeni, már kaptam innen pozitív visszajelzést, amit ezúton is köszönök :-)

Zöldfül · http://zoldful.blog.hu 2008.08.06. 15:49:05

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci

Nem is neked szólt. Te úgyis leszarsz mindent, ami nem a te érdekszférád, nem? :)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 15:54:18

Zöldfül · zoldful.blog.hu 2008.08.06. 15:49:05
Nem. Viszont ezeket magas ívből :)

Xu Bass 2008.08.06. 16:13:00

Artisjus-tag vagyok, szóval én nem fordítom ellene az energiáimat. Az Artisjus jó, csak néhány felosztást másképp kéne intézni.

Xu Bass 2008.08.06. 16:13:52

"Leszarom az Artijust nagyon kevés olyan zenét hallgatok ami az égiszük alá esik"

Minden itthon megszerezhető zene az égiszük alá esik.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 16:16:17

Jó lenne egy jó közös jogkezelés, a mostani sok téren elfogadhatatlan és erről alapvetően a törvény tehet, azt kell rendberakni..

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 16:22:27

Xu Bass 2008.08.06. 16:13:52
Külföldi is? De kis csicskák. Nem baj. Büszkén vállalom az illegális letöltést :)

Xu Bass 2008.08.06. 16:29:35

Igen, Magyarországon játszva a külföldi is.

Xu Bass 2008.08.06. 16:30:15

Egyébként vállald büszkén, csak tudd, hogy épp a kedvenceidet lopod meg vele.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 16:36:43

Xu Bass 2008.08.06. 16:30:15
Keresnek elég pénzt így is. Ameddig meg 5-6ezer forint egy album a kiadók pénzsóvársága miatt addig meg is érdemlik, hogy rohadt sokan töltenek le inkább. És mivel a letöltés nem törvénybe ütköző, így még csak tenni sem tudnak ellene semmit.

Balance Of Power 2008.08.06. 16:58:33

Szerintem itthon akkor se vennenek eredeti lemezt az emberek, ha 1000 lenne minden magyar es 1500-2000 minden kulfoldi CD. Egy baratom nagy Mode-Akos fanatikus, jolszitualt, de o sem veszi meg eredetiben legnagyobb kedvence dolgait: 'minek, atirjak nyoccazer' - ez a standard hozzaallas, pedig hangsulyozom, sokan megfengedhetik maguknak.
Egyebkent meg vannak jo hasznalt CD boltok, ott barmit ki lehet turni ocoer, igaz, en foleg a rockzenere szakosodott helyeket ismerem.

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 17:01:02

a törvény hiába beszél nem tiltja a magáncélú letöltést, miközben ezt tiltja:

'A mű többszörözésének minősül különösen a nyomtatással megvalósuló mechanikai, filmes vagy mágneses rögzítés és másolatkészítés, a hang- vagy képfelvétel előállítása, a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz történő közvetítés céljára való rögzítés, a mű tárolása digitális formában elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása.'

satie · http://321.hu/sas 2008.08.06. 17:03:49

a törvény fogalmi tévedéseit kell rendbetennünk (például, hogy felfogja: a letöltés, például egy weblap megtekintése az átvivő gépeken másolatokat hoz létre):

itt szólok az Szjt tévedéseiről:

szabadon.blog.hu/2008/06/20/szabad_zenei_kozossegek

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 17:09:48

Balance Of Power 2008.08.06. 16:58:33
Vettem már díszdobozos Six Feet Under CD-t 9000ért saját magamnak

KopaszMercis 2008.08.06. 17:30:32

Xu Bass 2008.08.06. 15:38:02

""a hires rajongorol legyen eleg annyi, hogy rock zenekar rendes gitar basszus dob stb.. es az 50 milliomodik lemez fele tartanak es mar huszoniksz eve zenelnek.. jah es amerikaiak."

Szerintem nem is léteznek, csak a szád jár. "

Na latod, pont ugyanugy vagy ubersikeres jajj de elismert zenesz, ahogyan azok nem leteznek..

Mindig olyan jo szivvel teliszajjal kirohogom az internetes szajkarate bajnokokat, aki a VALOSAGOT nem hiszik el.

- Pistike itt egy alma
- EZ NYEM EGY ELMA
- De igen Pistek ez egy alma
- DE NYEM EJ AKKOJ SEM EGY ALMA

es azt hiszed, hogy ez a vitakultura emelkedettebb mint az en "kurvanyad"-os tahosagaim.

Gratulalok!

KopaszMercis 2008.08.06. 17:35:12

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 17:09:48

En meg vettem eredeti bakelitet 30 vagy 40 ezer forintert.. mondjuk az olyan volt, hogy a tagok ragasztottak ossze sajat kezzel a boritot meg a 80-as evek kozepen :)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.06. 17:41:38

KopaszMercis 2008.08.06. 17:35:12
Nem azért írtam hogy villogjak, kár volt árat írni :)
Hogyha valami úgyis nagyon tetszik, akkor megveszed eredetiben.
Mondjuk első dolgom volt utána a számokat szépen átkonvertálni mp3-ba és menteni vinyóra :)

KopaszMercis 2008.08.06. 17:45:30

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.08.06. 17:41:38

En ugyanezert irtam..

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.06. 18:16:06

No, hazaértem, átrágtam magam a kommenteken:-).

2 észrevétel:
Igen, hatásvadász volt beleírni hogy Lukács (akit amúgy tisztelek és a Tankcsapdát is szeretem) 30/60, Presser 100 millió. De ha borítjuk a bilit, öntsük ki teljesen a szart. Utálom, hogy csak szemlesütve lehet vagy nem is lehet beszélni bizonyos dolgokról.
Bizonyíték kell, hogy emberek szeme felnyíljon ...

A másik:
"Xu Bass 2008.08.06. 16:13:00
Artisjus-tag vagyok, szóval én nem fordítom ellene az energiáimat. Az Artisjus jó, csak néhány felosztást másképp kéne intézni"

Ezzel értek egyet. Nem az bassza a csőröm, hogy kapnak jogdíjat! Hanem hogy 100x-os és 1000x különbségek vannak a jogdíjak között. És azért legyen valami limit is, ne kapjon már senki ekkor összeget.

Amúgy az egész poszt lényege, mielőtt mindenki belemegyarázza a saját verzióját:
A zenevilág "vezetői" hakniznak egy kellemeset a Nagyszínpadon, sírnak hogy nem fogy a CD és veszélyben a magyar dal, miközben a jogdíjakból vígan megélnek, még a tehetséges, de még be nem futott zenekarok meló melett kénytelen turnézni, meg sajátz pénzből lemezt felvenni. Mindehhez törvényi háttér társul (Artisjus).Ennyi az egész.

Horizont 2008.08.06. 20:00:08

Nem az ellen szól az ember hogy a Presser miért kap annyit amennyit.Ő legalább letett sokat az asztalra.
De a Szigeten a
"minuszmittudoménhanyadik " napon miért nem engednek teret,azaz szinpadot a tehetséges kezdő vagy nem kezdő bandáknak,akiknek nincs tőkéjük,keresztapjuk.
Hallottam ha egy nevesebb együttes előzenekara akar lenni valamelyik egy koncerten, azért fizetnie KELL!
És akkor jön egy Kiscsillag műsor ahol kiemelnek egy Kovácsovits Fruzsinát 19 évesen, nyomatják orrba-szájba,aztán mentő jön érte szívritmuszavar miatt mert nem tud leállni.TEHETSÉGES együttesek pedig a küszöbig nem jutnak el.
A régi öregekek közül egyik sír hogy csóró, Kóbor meg pl. 100 millióért házat vesz.Nem sajnálom tőle (sem) csak ne sírjanak és ne legyenek olyanok mint a politikusok hogy nem akarnak visszavonulni, nyugdíjba menni.

furkosbot · http://zenebelezo.blog.hu 2008.08.06. 20:50:30

a legnagyobb poén életemben ezzel kapcsolatban az volt, amikor kiküldte az artisjus a fent említett utólagos számlát egy ismerős szervezőnek (kb 10 éve történt) ahol leírták, mi mennyi, és a 'táncmulatság', illetve a 'táncmulatság vacsorával' más árkategóriába tartozott. a pofátlan, mértéktelen, harácsolási ösztönön kívül még nem találtam erre magyarázatot...

amúgy nem rosszabb ez, mint a magyar élet egyéb területein. ami viszonylag biztató, hogy mondjuk egy egészségügyet nehezen oldasz meg 'maszekba', addig azt látom, hogy a mostani tizenévesek között egyre szélesebb a réteg, úgy zenészekre, mint közönségre értve, akik erről az egészről egyszerűen nem vesznek tudomást. feltölt/letölt ennyi. - persze itt is, aki kicsit befut, rögtön picsog, hogy nem fizetnek neki.

szerintem nincs ez máshogy nyugatabbra sem, csak egy/nem zenei ízlés, hanem a piac dönt. és
2/mindennek van piaca, azaz mindenkinek (közönség/zenész) van elég pénze.

pl. ott nem kell dolgozni menned, ha jó dalszerző/előadó vagy, műfajtól függetlenül (vagy legyél akármi, csak csináld jól, és elhivatottan). persze a legalján tengődsz, mint itt, csak ott a legalja nem az éhhalál, hanem kaja+albi kb.

legalábbis, amikor beszélgettem 1-2 francia kolleginával, ez jött le.

furkosbot · http://zenebelezo.blog.hu 2008.08.06. 20:53:50

ja, s artisjus: mint minden maffiánál, a legnagyobb gáz: nem maradhatsz ki. nem mondhatod, bocs, én ennyiért adom, itt-ott árulom, nem zavar, ha bárki lejátsza, és nem fizet jogdíjat. nem te döntöd el, mer maffia - védelmi pénz, vagy halál.

röhej, hogy beválogattak egy válogatáslemezre januárban: külföldi egyeztetés "internetes label" 1 nap, artisjus egyeztetés: azóta is tart.
** meg a ***-t

jürgen baromartz 2008.08.06. 20:55:15

megint a sok kurva komment, nem bírom végigolvasni az összeset

furkosbot · http://zenebelezo.blog.hu 2008.08.06. 21:00:39

azon azért csodálkozom, hogy a rohadványos kaukázust, s egyik angolul önsajnáltató kiéheztetett betegbuzi stílusú bandát sem rakták be. valszeg addig már nem látnak 'le' a vénemberek. no, akkor sem vennék jegyet, még 100ért sem, csak hogy ennyire süketek/vakok, az azért röhej.

átlátó 2008.08.06. 21:46:29

Végig olvastam, tanulságos. Egy kicsit lehetne már zsidózni is...:) :) ezek után. Na nem durván, csak ha megnézem az elosztó, kiadói emberek, stb. görögösen nemes arcélét, hát gondolkodóba esek, pedig azok után, hogy majd harminc évig szinte mindenkinek tartottam a bilit A-W-ig, már nem akarok gondolkodni semmin. Arcal a lé felé hakni királyok!

badogdobos 2008.08.11. 22:47:20

Most kimondom, coming outolok, le merem írni: utálom az LGT_t! nem azért, mert rossz dalokat írnak, hanem azért mert sunnyogi , múltferditő generáció oszlopos matuzsálemei és példaképei ők.Még jó, hogy újra szoktak alakulni. Sosem lesznek legendák. Ha fiatalon feloszlanak vagy kisiklik velik a szajoli vonat, sokra vitték volna.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.11. 23:32:55

Ezt olvassátok el, sok az igazság ...

"Ez a fal csak fal. A Magyar Dal Napja elé"
www.quart.hu/cikk.php?id=2737

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.12. 10:55:52

www.youtube.com/watch?v=PvSEADu9_XY

Szombaton Sziget. Juhúúú :)
Presserék meg bekaphatják.

pp1 2008.08.30. 17:12:59

A sok f*sszopó!!!!
Ezután kizárólag a kínaiaktól veszek matricamentes írható cd-t meg dvd-t, memóriakártyát és minden mást is!!!
Még egy ekkora nagy és legális sz*rt! Ez rablás!
Ha én úgy döntök, szeretném megvenni az egyik feltörekvő metalbanda lemezét, akkor azt azért teszem, hogy őket támogassam, és nem azért, hogy azt a sok kivénhedt b*zit meg a kasza tibit-hez hasonlóakat pénzeljem!!! Mert ugye már csak műfajból adódóan sem őket fogják játszani, így nem ők kapják a lét...
Amúgy a sziget is egy nagy sz*r...millió program, amiből kiváncsi vagyok 3-ra, de azért a többit is kifizettetik izibe

galicius 2009.01.06. 10:35:27

Amikor összejön a lé,az osztás a következőképpen működik:egy neked,egy neked,kettő nekem.Ismerős?Szinte az összes alapítvány így működik.Ezért van az,hogy,ha összejön kétszáz milla,akkor abból kétszázezerért vesznek egy baszt a gyerekkórháznak,a többi meg elment költségbe.Az,hogy ki kapja?Persze az,akinek játsszák a szerzeményeit.Az meg megérne egy tanulmányt,hogy kik is azok,akiknek játsszák.Érdekes lenne a végeredmény.

süti beállítások módosítása