Skip to content


       Szűrés lista

Kávé helyett III. - Az ORTT méri a gyűlöletkeltést

ORTT mért, méricskélt, tanakodott, majd döntött és ítéletet hozott:

"A cigány kisebbség elleni gyűlöletkeltésre alkalmas az Echo Televízió július 1- én sugárzott Mélymagyar című műsora - áll a médiahatóság mai közleményében. A testület a döntést egyhangúlag, egy tag távollétében hozta meg.

Az indoklás szerint a vizsgált műsorszám a falvakban élők életkörülményeiről, megélhetési gondjairól és a segélyezésről beszélgettek a vendégek, miközben romák és nem romák esetleges szembenállásának kérdésköre is szóba került. A médiahatóság megállapítása szerint a vendégek tartózkodtak a romákkal szembeni előítéletes megnyilatkozásoktól, ám Bayer Zsolt műsorvezetőről ugyanez már nem volt elmondható. Az ORTT álláspontja szerint megszólalásai összességében úgy voltak értelmezhetők, hogy a cigányok agresszív, szapora, italozó és bűnöző életmódot folytató csoport, melynek legális jövedelemforrása a szociális segély. A többség és a kisebbség konfliktusát pedig a romák "terrorizáló, antiszociális, elviselhetetlen, mindent ellopó" viselkedésére vezette vissza, amely jogosan váltja ki a többségi társadalom haragját.

A médiahatóság azt is felrótta az Echo TV műsorvezetőjének, hogy "az erőszakos megoldást vizionálta". A műsorszám tehát sztereotípiákból építkező, bűnbakkereső üzeneteket közvetített, amelyek közvetlenül hozzájárulhatnak a cigánysággal szembeni előítéletek további erősödéséhez és a társadalmi konfliktus elmélyítéséhez. A műsorszolgáltató tevékenysége ezzel kimerítette a gyűlöletkeltés médiatörvényben tiltott magatartását."

A hír a külsőleg megújult Népszabadság Online-ról van, érdemes odakattintani. Nézzük meg, hogy a neten százszámra található  Bayer Zsolt fotók közül melyiket sikerült kiválasztaniuk a cikkhez? Hát nem azt, melyen Orbán Viktorral és Fidesz vezetőkkel van?
Milyen elegánsan "sugall" ... érdemes elolvasni a kommenteket, kíváncsi vagyok, mikor fogják letiltani a cikkeik kommentelési lehetőségét, mert nem igazán az újság szája íze szerinti "progresszív haladó baloldali" bejegyzések születnek ...

Címkék: kávé helyett

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr7798500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny336 2008.12.03. 14:12:35

Én a helyükben a Blöff című filmet is betiltanám magyar szinkronnal, mert ott cigányoknak nevezik Brad Pittéket, akik bizony nem éppen a társadalom által elfogadott erkölcsöt képviselik. Gondolom a fordítók és a szinkronszínészek is kirekesztő rasszisták.

Valaki közöl egy tényt, ami a többség meglátása, kvázi szócsöve sok-sok elkeseredett, a megaláztaztásba belefáradt embernek, erre egyből ráütik a rasszista bélyeget. Menjenek már az anyjukba az ORTT-nél is. Bezzeg amikor az RTL meg TV2 hígfos műsorokkal tömi az emberek fejét, akkor még ejnye-bejnyét sem kapnak. Érdekes...

Fruttik 2008.12.03. 14:16:05

"megszólalásai összességében úgy voltak értelmezhetők, hogy a cigányok agresszív, szapora, italozó és bűnöző életmódot folytató csoport, melynek legális jövedelemforrása a szociális segély." talán azért, mert a cigányok agresszív, szapora, italozó és bűnöző életmódot folytató csoport, melynek legális jövedelemforrása a szociális segély.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 14:16:49

A Blöff egy klasszikus, azt pedig csak pontosan: nem cigány, hanem cigó :o)

Gyorsan végig is futottam a jobb szövegeket:

"Fogd be a szád, ke' kuraftyumbuj! Figyeljé'! Anci imádja a tetővilágítást, kedvenc színe a babakék, távelvunétoszárecignesávrengibugyogá, és fűzöld legyen a plüsskanapé! Ja, és kérjél még hozzá egy fasza kis hableányos szökőkutat. Na minden világos csávókáim? "

:o)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.03. 14:18:24

"A többség és a kisebbség konfliktusát pedig a romák "terrorizáló, antiszociális, elviselhetetlen, mindent ellopó" viselkedésére vezette vissza, amely jogosan váltja ki a többségi társadalom haragját."

Hol is van az a többség??? Honnan vesznek ilyen kijelentéseket?

derelyegrádi szellem 2008.12.03. 14:18:25

Meglesz, ne félj. Amerikában egy szülői munkaközösség nyomására egy állam iskoláiban indexre tették Mark Twain Tom Sawyer kaladjait, mert abban le van írva, hogy "nigger". Mivel a könyvet a "munkaközösség" tagjai, és vélhetően a döntéshozók sem olvasták, így nem tudhatták, hogy a megnevezett pozitív szereplő.

rolika 2008.12.03. 14:18:44

én csak ismételni tudom magam, korábban írtam itt valahol:

ennél frappánsabban senki nem fogalmazta még meg, mi a baj a cigányság EGY NAGY RÉSZÉVEL.
(mert az tagadhatatlan, hogy nem minden cigány ember ilyen, nem lehet és nem is szabad általánosítani. de aki nem ilyen, arról nem is tudjuk, hogy cigány, ill. nem is érdekli az embereket , hogy cigány)

azt, hogy idekeverik ov-t, meg már megszoktuk. ennyit tudnak ezek a komenyisták.

toxikus 2008.12.03. 14:21:37

"kovacs miki | 2008. december 2. | 11:12:49

Kedves TomBoy,
Meg lehet érteni az elkeseredettséged, csak ezzel nem megyünk semmire. Már írtam korábban, hogy egy olyan nép, amelynek 700 év – hetes száz év !!! – nem volt elég, hogy civilizálódjon, különleges népnek tekinthető. Istennek valamilyen más elképzelése volt, amikor Indiából Európába küldte őket.

Csak sejteni lehet, mi lehetett az Isten gondolata. Talán az, hogy a cigányokon le tudjuk ellenőrizni saját civilizáltságunknak a mindenkori szintjét.

Ha egy (szegény) társadalom vissza akarja küldeni őket Indiába, ill. mindenben hibásnak látjuk őket, akkor mi sem vagyunk eléggé toleránsak (civilizáltak).

Ha már megértettük, hogy nekik is elvileg ugyanilyen jogaik vannak, mint nekünk, és hogy nem civilizált dolog pl. izolálni őket a fehérektől, akkor Isten eléggé civilizáltnak lát bennünket.

Szóval ez az Isten csapása nekünk nem más, mint civilizáltsági próba és hosszútávú komoly kihívás. "


:DDDDDDDDDDDdd van ilyen?:DDDD

derelyegrádi szellem 2008.12.03. 14:22:52

kivácsi lennék, hogy a gyűlöletkeltést mérő műszer kilengett -e mondjuk Teleki Laci Mokkás dumájakor, vagy akkor éppen ki volt kapcsolva?

rolika 2008.12.03. 14:22:54

én a múltkor a bourne-rejtélyen háborodtam fel, amikor azt mondták a főhősnőre, hogy úgy él, mint a cigányok. azt is tiltsák be!

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2008.12.03. 14:26:40

Tényleg, behuzov hova tűnt?
Egyébként az ORTT fosson sünt.
agresszív, szapora, italozó és bűnöző életmódot folytató csoport, melynek legális jövedelemforrása a szociális segély = H1
cigányság = H2
na mekkora a két halmaz közös részének számossága??

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.12.03. 14:27:07

Mindent tiltsunk be ahol megjelenik a cigány szó!
A seggüket ne nyaljuk fényesre?!
Faszom!
Tényleg kv helyett/mellett jó :-)

toxikus 2008.12.03. 14:29:27

az a baj,h én reggel olvastam a kv helyett II-t, és most ezt is. húúúúú micsoda képek jelentek meg előttem. (planet terror, ehhez képest semmi)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.12.03. 14:30:16

Hát Bayer csak az igazságot mondta. Ja, hogy ezek sztereotípiák? De ha ilyen képet festenek magukról hát vessenek magukra!

Rwindx 2008.12.03. 15:01:58

Mivel nem gondolom a téma megítélésében különbség lenne Magyarországon a jobb és baloldali emberek között, úgy érzem Bayer idézése inkább csak közelebb hozza a két oldalt :) Valószínűleg a bal oldaliak nem olyan gyakran néznék az Echo TV-t...

GatyaPityu 2008.12.03. 15:06:11

"érdemes elolvasni a kommenteket"

- Pusztán eme javaslat hatására, kíváncsiságból kattintottam a népszabós linkr-re és csak futólag olvastam bele a hsz.-okba, de meglehetősen mókás volt azokat a sorokat olvasni a Népszabadság online-on. Egyébként nem értem, egyáltalán hogyhogy engedélyezték a kommentálási lehetőséget?? Az origo nem szokott ilyen "hibát" elkövetni, azokat a cikkeket, amiben szerepel a cigány, roma kifejezés, már default-ból nem lehet kommentálni...
Ja, és természetesen: a Zsoltinak igaza van!!!!

saku 2008.12.03. 15:20:32

Vörösmarty Mihály: A vén cigány --- azonnal betiltani ezt a mocskos rasszista frocsogest is!!!! raadasul nem eleg, hogy ciganyozik, de meg az oregekkel is baja van...

Corry 2008.12.03. 15:23:23

Hadd kérdezzem mán meg, akkor ez is rasszista és általánosító?

inforadio.hu/hir/belfold/hir-242802

Mert amikor az antirasszista urakat/hölgyeket arra kérem, hogy ne általánosítsanak, hanem a cigányügyet nevezzék nevén, akkor általában nincs adekvát, vagy semmilyen válasz a felvetésre.

Na, most akkor mi is van?

dobLy 2008.12.03. 15:26:19

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 14:16:49
magyarul snatchet nézni? ejnye:D egyébként a filmben a hivatalos megnevezés pikey, amit a fordító úgy ferdít el ahogy akar

"cigány kisebbség elleni gyűlöletkeltésre alkalmas"
az "elhatárolódom!" mellett ez a kedvenc mondat.

Horizont 2008.12.03. 15:31:58

"A többség és a kisebbség konfliktusát"
Vajon mire gondoltak?
A társadalmi konfliktus megoldása részükről kipipálva!
A francba!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.03. 15:33:21

"Fogd be a szád, ke' kuraftyumbuj! Figyeljé'! Anci imádja a tetővilágítást, kedvenc színe a babakék, távelvunétoszárecignesávrengibugyogá, és fűzöld legyen a plüsskanapé! Ja, és kérjél még hozzá egy fasza kis hableányos szökőkutat. Na minden világos csávókáim? "

MUHÁHHÁHÁHÁHÁH

Amúgy a kedves ORTT IS!!! megnyalhatja a bal herémet, azon felül ,hogy az indoklásban foglaltak megfelelnek a valóságnak. Mint például:

"a cigányok agresszív, szapora, italozó és bűnöző életmódot folytató csoport, melynek legális jövedelemforrása a szociális segély. A többség és a kisebbség konfliktusát pedig a romák "terrorizáló, antiszociális, elviselhetetlen, mindent ellopó" viselkedésére vezette vissza, amely jogosan váltja ki a többségi társadalom haragját.
"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.03. 15:42:51

A Nol cikkének egyik legjobb része, ami nincs idemásolva:

"Berényi Diána, az ORTT sajtószóvivője a Népszabadságnak elmondta: a műsort hivatalból vizsgálták, az a szokott, szúrópróbaszerű ellenőrzésen akadt fenn. Ez egyben azt is jelenti: nem figyelik fokozottan az említett műsort; három-négy elmarasztalás után kerülhet sor célzott vizsgálatra. Pénzbüntetést azért szabtak ki, mert az idén már harmadszor marasztalták el az Echo Tv-t."

Persze, szúrópróbaszerűen, és pont ezt! Ejj, micsoda pech!

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 15:44:04

dobLy 2008.12.03. 15:26:19

Félig jogos észrevétel, de szerintem a magyar szinkron kb. olyan jó, mint a ponyvaregény szinkronja... úgy is muszáj megnézni mindkettőt!

+ugye, ha már ORTT, akkor általában a szinkronizált alkotásokról van szó, lévén a hazai médiába csak így van esélyük megjelenésre :o)

"magyarul snatchet nézni?"
Emiatt a mondatod miatt pedig már soha nem mosod le magadról, hogy Te is az idegen érdekeket szolgálod ;-)

derelyegrádi szellem 2008.12.03. 15:59:31

"a cigányok agresszív, szapora, italozó és bűnöző életmódot folytató csoport, melynek legális jövedelemforrása a szociális segély."

Az ORTT és magyar lakosság túlnyomó többségének véleménye szerintem most egyezik először azóta, hogy ez a gittegylet létezik.

Egyébként az ORTT jobban és szabatosabban összefogalta a lényeget mint Bayer Zsolt, vagy bárki más eddig. Ezért hálával tartozunk.

Jelentkezzen, aki nem mentette el az idézetet!:-)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.03. 16:06:26

Valahogy, erre a témára tippeltem, mint kávé III. ill, hogy Ónodon (hogyhogynem Szabolcs megye) a 15 éves puruttya pofánvágta a tanárt, mert nem engedte előbb ping-pongozni, mint azt lehetett volna.

ingyenmedve 2008.12.03. 16:25:33

A Népszabadság kép-kocholási technikája megérne egy Hab-A-Torkán adást. Tekintsétek meg Móricz Simon Arccal Fodor Gábor felé c. műalkotását: Tovább gályázott a fotoshopban ezzel, mint Michelangelo a Sixtusi kápolnában az Úr mutatóujján... Nekem van is egy tud szaGcikkem erről.. Majd előásom..

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.03. 16:25:55

aztađĐ@@&##...!!!!!!!

Ez a legszebb mondat:

„Őrizetbe vételére egyelőre nem került sor, de – a törvény lehetőségeit alkalmazva – megpróbáljuk bíróság elé állítani” – hangsúlyozta az osztályvezető.

Megpróbáluk b.zmeg, megpróbáljuk...

Áhh, feladom...

rolika 2008.12.03. 16:30:55

a saját kertjében verik meg...
még jó, hogy nem bántotta a támadóit, akkor lenne igazán nagy bajban

mi van ebben az országban?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.03. 16:33:06

Ja, a távoltartási végzéssel meg nem sokra megy ellenük, kivéve, ha kő-papír-ollót akarnak játszani...

rolika 2008.12.03. 16:33:38

off

megint kaptunk egy pofont:

Robert Fico elutasította Gyurcsány hat pontját:

1. A kormányok kiemelten kezelik a kisebbségi oktatást.
2. A nemzetiségi iskolák szabadon használhassák a másik országba kiadott tankönyveket.
3. Nemzeti viselkedési kódex megalkotása, a szabályok megsértőit egy bilaterális bizottság feddheti meg.
4. Nemzetiséget ért sérelem esetén az anyaország vizsgálatot indíthat.
5. Szlovákia állítsa fel a kisebbségi ombudsman intézményét.
6. Semmisítsék meg a magyar szimbólumok használatát korlátozó jogszabályokat.

pedig egy normáis országban ez nem is lehetne kér(d)és tárgya...

110/800 2008.12.03. 17:14:46

csessze meg az ORTT meg az egész zsidaj pereputty. internetet nem akarjátok méricskélni, fa*zkalapok?

Marcellusca 2008.12.03. 17:45:59

Az ORTT gitt-egylet is elmehet a jó, büdös francba!
Na, mostmár elolvasom a postot is.

Marcellusca 2008.12.03. 17:53:02

toxi (tudom, hülye vagyok) · negymancs.blog.hu 2008.12.03. 14:21:37

Nem kellett volna a dupla kávé! :D

Na, olvasok tovább.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.12.03. 18:10:29

Ó, a kedvencem, figyeljetek alaposan:

-Cigány Kissebbségi Önkormányzat
-Roma Parlament

Keresd meg a képen Waldo-t :D

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 18:10:51

Friss: "Zuschlag János: A fél kormány belebukna"
index.hu/politika/belfold/zusch1812/

Ha végre elkezdene valaki csicseregni, akkor biztos vagyok benne, hogy nem csak a fele kormány... :o)

Megint más: A nappali őrség kiadta már, a mára ígért nyilatkozatát a 'lacházai esettel kapcsolatban?
(ez napi kétszer meg fogom kérdezni, hátha, amíg nem futok bele valahol :)

Higany 2008.12.03. 18:15:09

Nem komálom ezt a Bayer fiút, de ha tényleg ezeket mondta (kitelik tőle :) akkor igazat szólt... Persze ezért lassan már börtön jár, míg lopni, gyilkolni, erőszakoskodni szabad, sőt bizonyos körökben államilag támogatott lesz.

Marcellusca 2008.12.03. 18:19:53

"A műsorszám tehát sztereotípiákból építkező, bűnbakkereső üzeneteket közvetített, amelyek közvetlenül hozzájárulhatnak a cigánysággal szembeni előítéletek további erősödéséhez és a társadalmi konfliktus elmélyítéséhez."

Tehát, már létezik, csak attól félnek, hogy ez tovább mélyülhet. Egyébként meg szvsz nem Bayernak köszönhető, hanem a "csodálatos" kormányunknak és parlamentünknek.

Szinkronokról: észrevettétek, hogy csomó filmet újra szinkronizáltak? Időnként olyan kedvem támad, hogy megnézzek egy-egy ismétlést és nagy csalódás ér. Pölö az Eddie Murphy filmeknél. Nézném a 48 óra vagy a Beverly Hills-i zsaru trilógiát és nem azt mondja, mint pár évvel ezelőtt. Sokkal kultúráltabb lett. (Nehogy valaki azzal jöjjön, hogy akkó' nézzem eredetiben! Régi idők gyereke vagyok, csak töröm /igen erősen, mint Pierre Richard/ az ángoltot.)

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 18:20:02

Ezt a mondatot külön kiemelném:

"A tudomására hozta még, hogy Arató Gergely (jelenleg az oktatási tárca államtitkára) és felesége, Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, valamint Kiss Péter kancelláriaminiszter is tudott a tevékenységükről,"

Szóval, "Arató Gergely [...] és felesége, Ujhelyi István"

xD

buzovnyikok! :o)

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 18:24:06

Marcellusca 2008.12.03. 18:19:53

szinkron:
Ez nem feltétlenül azért van, mert finomítani akarnak rajta. A film vetítésének a joga és a szinkron "alátétele" egészen más.

Mondjuk a hbo leszinkronizáltat egy filmet, akkor a szinkron használta egyedül őt illeti meg, ha pl. valamelyik kertévé is le akarja adni, akkor vagy megveszi a szinkront, vagy csináltat magának.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.12.03. 18:33:08

marcellusca
a magyar szinkronok annyira szarok hogy akkor is jobban jarsz, ha eredetiben nezed, ha nem beszelsz angolul
es az az elönye van, hogy a 10-20. film utan mar erteni fogod es meg nyelviskolaba sem kellett befieztned

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 18:36:13

ORFK közlemény az indexen megjelent "Beáldozták a kisrendőröket"

index.hu/politika/belfold/tmrsz6253/

című cikkre:

www.police.hu/nyitooldal/cikkek/index.html

(az ORFK honlapján nincs fejlemény Nóri kapcsán)

avasi pusztuljgurulj 2008.12.03. 18:37:45

orrt tagjait be a miskolci számozott utcákba a segílykor 1 hétre (vagy akármikor)...
aztán be az agyukba a kérdést: mia lóf@... van a sztereotípiákkal?!
A Zsolti meg csak kimondta az igazságot!

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 18:41:29

kornelia 2008.12.03. 18:33:08

Nagy általánosságban igazad van, de megint megjegyezném,hogy van néhány kivétel!

Blöff, Ponyvaregény, Ford Ferlin, 12 monkeys, két füstölgő puskacső, fight club és biztos van még néhány.

Persze, ezeket a filmeket látni kell eredetiben is, de ezeknél a szinkronok annyira jól sikerültek, hogy igenis tudnak pluszt adni a filmekhez.

reKorrekt 2008.12.03. 19:19:26

* Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 18:36:13

Épp most mutatják a 2 rohadt cigány kölköt a HírTv híradóban. Persze a dns és ujjlenyomatvétel után elengedték őket. Hisz mégiscsak cigányok. De legalább végre kimondták a tv-ben hogy CIGÁNYOK!

Marcellusca 2008.12.03. 19:19:46

Köszi az infókat, csak furcsa volt hallani, hogy nem azt mondta, hogy mi a f@sz van, hanem mi történt? Bizonyos karakterek attól voltak jók, hogy szókimondóak. Nehéz Ford Ferlin-t elképzelni, amint az Eszem, f@szom megáll! szlogen helyett esetleg az Agyam eldobom! mondatot mondaná.
Szokok, időnként eredeti hanggal és felirattal filmet nézni, de még nekem is feltűnik egy-egy fordítás "helyessége".

Mcfigyelő 2008.12.03. 19:33:09

Az ORTT tiltson be engem is mert gyűlölöm ezt a mihaszna ,ingyenélő népséget.

cbc 2008.12.03. 19:39:05

Hát sajnos ez az újságírás! Nem kell vezető politikusoknak szalonképtelen emberekkel fotózkodniuk. Az illető úr pontosan tudta kicsoda B.Zs. és milyen tevékenységekkel tette magát ismertté.

_tx_ 2008.12.03. 19:39:37

Már bocsika, de ha elfogadjuk, hogy Bayer Zsoltnak elment a józan esze és csak hozzájárul egy amúgy is elég problémás helyzet elmérgesítéséhez, és ez az eszement éppen a fideszes muftikkal barátkozik, akkor a "Madarat tolláról..." mondás miért ne lenne igaz ebben az esetben is???

És ezzel nem akarom azt sugallni, hogy statisztikailag nem igaz, amit BZs a cigányokról állít, hanem azt mondom, hogy egy épeszű, normálisan szocializált és nem agyonfrusztrált ember képes végiggondolni, miért eszkalálódott a cigánykérdés a mai szintre és hangulatkeltés helyett értelmes, konstruktív megoldásokat keres(ne) - ha BZs épeszű lenne, intelligens és normálisan szocializált.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.03. 19:55:42

_tx_

"Az ORTT álláspontja szerint megszólalásai összességében úgy voltak értelmezhető"

Tehát "összességében" és "értelmezhető" ...

Szavanként elemezték a műsort?
Gyűlöletkeltő, semleges, összességében gyűlöletkeltő, nincs vele gond, nincs vele gond, gyűlöletkeltő stb ...

Ez az egész arra jó, hogy az egész roma kérdésről még ENNYIRE se merjenek beszélni a TV-ékben, mert jön az ORTT a gyűlöletmérő vonalzójával, és jól fejbe ver vele ...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.03. 20:00:57

Ezek után mit vártok? Fletó könyvdedikálás...

"Gyurcsány Ferenc elmondta, a blogkönyv őt illető szerzői honoráriumát jótékony célra ajánlja fel egy komlói ROMA tanoda részére."

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.12.03. 20:08:53

VonPerez · tokfa.blog.hu/ 2008.12.03. 20:00:57

Máris elkezdődött a szavazatvásárlás? Ejnye, Ferenc, ejnye, kis huncut....

Marcellusca 2008.12.03. 20:35:32

VonPerez · tokfa.blog.hu/ 2008.12.03. 20:00:57

Őőőőőőő.
Már el is határolódtam magamtól!

Roma tanoda, hehe, ablakon kidobott pénz. Alapítok egy alapítványt (hehe, de jól hangzik) a NEM roma kisfiam megsegítésére, hogy majd legyen hol normális, emberi értékek mentén tanulnia.

Dr Kangörény 2008.12.03. 20:53:16

ööööö... a bayert egyébként rühellem, de amit most csinált azzal nincs bajom, csak elmondta, ami mindenkinek bassza a csőrét.
A fotóról pedig semmi mást nem tudok mondani, mint azt, hogy keresd meg, amikor a kende péter nevű baloldali senkiháziról közöltek egy mocskolódó cikket a MN-ben, ahhoz milyen képet tettek.

Hüpnosz 2008.12.03. 20:57:47

Ugyan a holnapi téma már megvan, de sztem az alábbi cikk kommentár nélkül is megállná a helyét bármikor "Kávé helyett"-ként :
www.origo.hu/itthon/20081202-nagyvonalu-adakozasra-megy-az-el-nem-szamolt-kepviseloi-koltsegterites.html

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 21:11:51

cbc 2008.12.03. 19:39:05

Igen? Ez 1-2 éves fotó volt, a műsor pedig nemrég ment le... ennyi erővel miért fáj, ha az mszp politikusait lekomcsizzák? Nem kellett volna az mszmp-t (ki)szolgálniuk, de ha ilyen kép/utalás előkerül valahol, akkor az már az újnyilas, náczirasszista kollaboráns mozgalom lejáratókampánya.

Már Grósz elvtárs is megmondta 1988 -ban: Hallgasd meg a kommunista faszfkalapot és mondd meg, hogy miben különbözik a az akkori mszmp és a mostani mszp-szdsz retorika.

forrás: arokaso.blog.hu
"Miközben párttagok ezrei keresték ezekben az időkben a reformmozgalomban az utat a népi-, konzervatív- és liberális ellenzékhez, a Párt főtitkára megmutatta az utódai által azóta is járt irányt: Ha veszélyben az egység, egy jó kis fasiszta-riogatással mindig összerántható a mozgalom egésze.
Amikor a baloldal fogyni érzi az erejét, a motívum újra és újra visszatér. Ahogy mi is újra és újra vissza fogunk térni erre az utódok hasonló megnyilatkozásai kapcsán.
És ne legyen illúzió, az árok egyik oldalán jó ideig a fehérterrorveszély fog uralkodni."

video itt: www.youtube.com/watch?v=FyN3x_arBUc
----

_tx_ 2008.12.03. 19:39:37

Az alapvető probléma az, hogy krvasokan mondják a racionális, konstruktív ötleteiket, de ezek vagy süket fülekre találnak, vagy a nagy liberalizmusban egyenesen lenácizzák a felszólalókat. Nézz szét a hazai sajtóban, aki nem az elmúlt 15-18 év segélyezős politikájának a híve, az náci, ez ilyen tautológikus alaptörvény:

Minden náci = náci! És a nácinak nincs semmilyen más definíciója, mindenki náci, akit a baloldal nácinak nevez, fellebbezésnek helye nincs!

Állj elő egy konstruktív ötlettel, lenáciznak, utána állj elő még eggyel... 10 év után már magadat is náciként fogod definiálni, annyiszor mondták rád, már meg sem próbálod levetni az erőszakkal rád aggatott szerepet, igaz minek is?

Eljutottunk oda, hogy az állítólagos LIBERÁLIS párt kezd el vért izzadva betiltani, szabályozni, gyűlölet-beszédezni és korlátozni mindent, ami szerintük nem LIBERÁLIS. Ugye mindenki ismeri a liberális szó eredeti jelentését?

Ezek után nézz be egy gimnáziumba, szakközépbe, az alapvető retorika, amit a fiatal gyerek a képébe kap: Mindannyian kollektív bűnösök vagyunk az 50 évvel ezelőtti holokausztért, nem a nagyapád, nem az apád, Te magad. Kurvára szégyelljed magad, dolgozz kettő helyett, hogy valahogy megbocsátást nyerj a pl. a cigányok részéről, te szemét tömeggyilkos.
Tisztán emlékszem, az iskolás éveimre, annyira nem voltak régen. Mindezt a 15-17 éves emberek fejébe sulykolják éveken keresztül, ezután csodálkozást vált ki, hogy ezek közül a fiatalok közül kikerül a kezdeten nem létező náciveszélyt kiabálók ellentábora? Hol a tökömbe volt itt 1988-ban fehérterror, hol volt 1992-ben? Hol volt 2000-ben? Addig nyomták a szart, amíg kinevelték maguknak az ellentábort, de nem ideológiai alapon, hanem zsigeri szinten.

A mostani szélsőjobb kurvára nem ideológiák szerint mozog, nem úgy mint régen. Itt azt látják, hogy ha azok a görények csinálnak valamit, akkor annak jó vége nem lehet, így már megéri szembeszállni velük. És ez a baloldalnak tök jól jön, mert 16 évig csak dumáltak róla, 2006-tól már mutogatni is tudnak. Hát' a kurva anyjukat.

Mindezt úgy írom, hogy 2002 -ben pezsgőt bontottunk, amikor Orbánék elmentek a kispadra.
De gazdasági és társadalmi szinten ami azóta történt, arra a rendszerváltás legsötétebb pillanataként fogunk emlékezni:

-A gazdaság egy csődhalmaz, aminek egy részét persze írhatjuk Megyóék számlájára, végülis ők szopták le szociális juttatásokra a kincstár minden pénztét, de 2006 -ban olyan történt, ami azóta sosem, azaz, hogy két cikluson keresztül ugyanaz a párt volt hatalmon. Feriéknek akkora sanszuk volt a gazdaság rendbetételére, mint se előtte, és (valószínűleg sokáig) se utána sem lesz. De ezek a nyomorékok sokkal inkább törődtek az akkor már nem létező népszerűségükkel, mint a rendcsinálással. Ez az, amire nincs mentségük.

-A társadalmi ellentét sosem volt ilyen mély szinten. Amit megcsinált az orbán-kormány, nevezetesen, hogy adókedvezményekben látta a lakossági támogatások jövőjét az ment a kukába, mert náci szemléletet tükrözött, helyette jött a mostani megosztó szociálpolitika, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak: Emellett nem szól egyetlen racionális érv sem. Közgazdaságilag csőd, a felzárkózást nemhogy nem segíti, de konzerválja az állapotokat, még a normálisabb bölcsészek is ellene beszélnek, egy vicc.

Mi maradt ezek után: A tetszetős beszédek, a miniszerelnöki irodában való táncikálás, a blogolás és a jobboldal hibáztatása. Miattuk nincs 39 éve ötösmetro, miattuk marad ilyen szar az egészségügy és miattuk nem fejlődünk. Érted? Egy 300 forintos, szimpátiaszavazás miatt nem javult semmi ebben az országban az elmúlt két évben, és a jobboldal megint megmutatta ördögi arcát.

Na, mentem sörért :o)

kgonzo 2008.12.03. 21:15:36

Csak a képről:
Mikor láttál utoljára Gyurcsányról tisztességes képet az Magyar Nemzet Online-on?
Bayer pedig a lámpavasas beszólása óta nem mérvadó.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.03. 21:19:39

kgonzo / Kangörény

Akkor a MN húzása felmenti a Népszabadságot?
Utána meg a Népszabadság húzása miatt a MN is ugyanezt fogja csinálni ...ördögi kör ez ...

es2300 2008.12.03. 22:10:57

zero

ördögi kör, épp ezért nem kell beszállni
a blöff szinkronja gyalázat, ahogy általában mind az itthon
btw hogy a cigányozás milyen felkapott foglalatosság lett mostanában, a faszméretes cikkben is lendületből előjött
nyilván hamarosan masszív tettlegességig fajul majd, de hogy ebben emberek tényleg mi örömet találnak, ezt borzasztó nehéz felfogni. annyira jól lehet állandó ellenségkeresés nélkül élni, szerintem próbáljátok ki, kellemes béke, nyugalom van odakint, szerintem érdemes megpóbálnotok

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 22:14:22

"Mikor láttál utoljára Gyurcsányról tisztességes képet az Magyar Nemzet Online-on?"

Na, akkor nézzük :o)

ezekért nem kellett kutatni, épp ma voltak:

www.magyarnemzet.hu/upload/gallery/32/_3249/4.jpg

www.magyarnemzet.hu/upload/gallery/32/_3249/6.jpg

www.magyarnemzet.hu/upload/gallery/32/_3249/7.jpg

ezekre meg rákerestem gúglival:

www.mno.hu/upload/gallery/28/_2826/gyurcsany1.jpg

www.mno.hu/upload/gallery/28/_2826/gyurcsany5.jpg

www.mno.hu/upload/gallery/28/_2826/gyurcsany8.jpg

www.mno.hu/upload/docfiles/0807/gyurcsany.jpg

www.mno.hu/upload/docfiles/0807/gyurcsany3.jpg

www.mno.hu/upload/docfiles/0808/gyurcs_kina.jpg

www.mno.hu/upload/docfiles/0807/gyurcsany2.jpg

www.mno.hu/upload/content/58/5805/_580583/lead_gyurcsany_ideges.jpg

www.mno.hu/upload/content/36/3621/_362166/lead_gyur19.jpg

www.mno.hu/upload/docfiles/0606/gyurcs_k.jpg


A kedvencem pedig:
www.mno.hu/upload/content/56/5666/_566627/gyurcsany3_160_110.jpg

Az egy dolog, hogy a Feriről készült képek 1/6 -a előnytelen, de ha rákeresel google-val, akkor baromi meglepő, de az index/origó pároson találod a legcikibb képeket róla ;-)

És mielőtt megkérdezed, az mno -t ugyanúgy elfogult, pártlapnak tekintem, csak a politikai paletta másik szélén.

A különbség csak annyi, hogy míg a nemzetben valóban vannak ízléstelen karikatúrák, egyértelmű beszólogatások és fikázások, addig a népszabiban folyamatosan a manipulatív gecizések kapják a főszerepet.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.03. 22:21:43

es2300 2008.12.03. 22:10:57

Azt hiszed, hogy a cigányozás éltet bennünket, húszon éves, dolgozó, családos fiatalokat? :o)))

Vagy az a probléma, hogy elkezdtünk gondolkodni? Gondolkodni azon, hogy mi nem működik rendesen idehaza? Azaz, hogyan lehetne jobbá tenni az országot, és igen, a cigányok részére is jobbá, azzal itt mindenki tisztában van, hogy nem lehet elüldözni őket. Ugyanúgy nem,mint a kínaiakat, feketéket, arabokat, de nem azt akarjuk, hogy elhúzzanak innen, mi úgy akarunk együtt élni a romákkal, hogy nekünk is jó legyen, ez lenne az ellenségkeresés?

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2008.12.03. 22:24:28

A gonosz mértékegysége: kilonáci.
Bayer meg még a felet is alig üti meg (Szauron és Szörnyella de Frász képzelt gyereke lenne a négyes).

W Joe 2008.12.03. 22:27:42

Az rendben van, hogy Bayer Zsoltot elmarasztalták, mert gyűlöletkeltő. De ez a rész furcsa: "úgy voltak értelmezhetők, hogy a cigányok agresszív, szapora, italozó és bűnöző életmódot folytató csoport, melynek legális jövedelemforrása a szociális segély".

Sajnos létező probléma, hogy a romák egy része ilyen. Ahogy a magyarok egy része is, de a romáknál sajnos nagyobb az arány. És ez ellen tenni kell valamit, nem szabad úgy tenni mintha nem létezne a probléma, mert attól nem oldódik meg.

Persze, ha valaki erőszakos cselekedetekre buzdít, mint Bayer Zsolt, azt meg kell büntetni, de nem szabad átesni a ló másik oldalára, mert ha nem lehet erről beszélni, akkor megoldani sem lehet, kulturáltan sem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.03. 22:27:56

es2300 2008.12.03. 22:10:57

Én hipernyugodt vagyok ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.03. 22:28:46

Félkupica_Fehér_Főnök

Szerintem ezek roppant előnytelen fotók, hiszen rajta van Vágó meg Dobrev Klára is ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.03. 22:29:48

"Szauron és Szörnyella de Frász képzelt gyereke "

xDDD elképzeltem ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.03. 22:32:27

.:: Wita.hu Joe, a népszavazó nemceleb ::.

Pontosan ...és most ez kimondta Bayer Zsolt, vagy csak úgy lehetett ÉRTELMEZNI ? Mert nem ugyanaz a kettő ....

Amúgy meg nem értem miért nem lehet ezt kimondani.

Ez olyan mint ha azt sem lehet kimondani hogy a Budapesten élő kínaik általában áfacsaló seftesek.
Vagy hogy a négereknek általában nagy farkuk van.

es2300 2008.12.03. 22:48:56

fff

jóhát azbaj hogy a kédésnek ezen a szintjén nem érdemes vitába de még csak beszélgetésbe se bonyolódni mert borzasztó nagy távolságból közelítjük a kérdést

szerintem integrálni kell, pozitivan diszkriminalni, oktatasra sokkal tobb penzt forditani, "nepnevelni"

bayer szerint (ezt nem mondta de nyilvan mindenki hallja) eltuntetni, elpusztitani kell oket

erted most akkor ezt igy haromnegyed 11-kor kezdjuk el kozeliteni? arrol nem beszelve, hgoy mikor az ember az ertelmes beszelgetesben bizva felveti hogy akkor most tenyleg ez a_masik_allaspont akkor persze azonnal jon a finomitas, illetve a kerdes meg nem valaszolasa, mondjuk mert biztos egy fizetett szociugynok vagyok. vagyilyesmi :)

Marcellusca 2008.12.03. 23:40:57

es2300 2008.12.03. 22:48:56

Az átkosban integrálva voltak. Akkor nem volt cigánykérdés. Nekik is kötelező volt dolgozni (bár sokszor kibújtak alóla), a gyerekeket iskolába járatni ...
Mióta betört a fenenagy demokrácia, valakiknek sikerült felvilágosítani őket a jogaikról. A kötelezettségek ismertetése nem került napirendre, mint régen. Akkor befogták a szájukat azzal, hogy majd a kötelesség teljesítése után elővehetjük a jogokat. Azt felejtették el elmondani nekik, hogy a módszerváltással nem lehet olyan könnyen lakáshoz jutni.
De jöttek a jogvédők és felnyitották a szemeiket, hogy milyen okokkal lehet pénzt kicsikarni az államtól. Ha ez nem sikerül, kezdjétek el: há' azsé mer' én csigány vágyok? kérdést szajkózni. Majd jött a többi aktivista és megélhetési roma politikus, akik azóta csak adják alájuk a lovat.
Ezek után és a csomó pozitív diszkrimináció következményeként jutottunk oda, ahol most tartunk. És nehogy azt hidd, hogy csak mi, rohadtszemétnáczifasisztamocskok gondolkodunk így! Egyre több ember látja a láthatót.

_ _ 2008.12.04. 00:31:24

ORTT=George Orwell látomása ,a gondolatrendőrség.Nyalhatnak,perelhetnek,itt már régen nem jogállamban élünk !

_ _ 2008.12.04. 00:34:40

A cigánybűnözés,mint önálló kategória igenis létezik és gyilkos módon pusztítja civilizációnkat.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.04. 00:47:04

es2300 2008.12.03. 22:48:56

A vitának mindig van értelme. A vitapartner lehet, hogy ma még csípőből leírja az ellenvéleményét, de ha jó érveket sorakoztatsz egymás után, akkor azok szépen lassan, a felszín alatt kikezdik a legszilárdabb meggyőződést is. :o)

"szerintem integrálni kell, pozitivan diszkriminalni, oktatasra sokkal tobb penzt forditani, "nepnevelni""

El sem hinnéd, hogy az itt jelenlévő emberekkel mennyire hasonló a véleményed, amit leírtál abban semmi kivetnivaló nincs. A pozitív diszkrimináció szerintem is lehet motiváló eszköz, egy bizonyos mértékig. Ha meglenne mellette minden egyéb feltétel is, ráadásul még látható eredménye is lenne a dolognak, akkor itt egy rossz szóval sem találkoznál. Az átlagember, -vagy inkább beszéljünk E/1 -ben-, én azt látom, hogy a rendszerváltás óta csak romlik a helyzet.

Szerinted az alaptalan, tehát rossz előítélet, ha este csicsókásan, szembejön velem 3-4 roma, akkor elkezdek felkészülni a potenciális atrocitásra, míg ha egy ennél nagyobb nem roma társasággal találkozom, akkor szinte észre sem veszem őket?

Mert, hogy ez előítélet az biztos, tagadni sem akarom, de nálam ezek tapasztalat alapján szerzett előítéletek. És, hogy teljesen őszinte legyek, én nem hiszem, hogy azért fog engem atrocitás érni, mert a szembejövő társaság mondjuk baromi éhes, mert nem jutott ételhez három napja.

Azt látom, hogy cigányok közül a deviánsabb réteg egyre inkább felbátorodik és örökké ez nem tartható tendencia. Valamit tenni kell a megfékezésére, ezután a visszaszorításában.
Valóban a neveléssel kell kezdeni, de amíg erre nincs politikai akarat, addig szerintem b.szott pocsékolás a lassan határtalan segélyezés + jogvédelem.

Nem irigységből mondom, mert elégedett vagyok a mostani helyzetemmel de, ha cigány lennék, akkor segélyből kb. annyi pénzem lenne, mint amit most megkeresek, valószínűleg lenne egy lakás is a nevemen, vagy lenne egy önkoris öröklakásom.
Ez a fajta pozitív diszkrimináció viszont már túlzás, mert már most kinevelt több olyan generációt a cigányok közül, akik ezt természetesnek veszi. Azt hiszem egyetértünk, hogy itt szó nincs genetikáról, amikor a munkakerülést boncolgatjuk, itt okozatokról van szó.

Ellenben, amikor én, vagy itt bárki kritizálja ezeket cigány a generációkat, akkor ne lehessen már a származás mögé bújni, mert ez így nem fair játék.

A mostani cigányok jelentős része hozzászokott az "ingyenebédhez", az ingyen lakáshoz, a fokozott jogvédelemhez, és valljuk be sok esetben a büntethetetlenséghez is. Teljesen természetes lett, vagy legalábbis társadalmi szinten már túllépnek azon az emberek, ha eltűnik a fa, zöldség, jószág, vasúti sín, akármi, mert nekik ez "létkérdés", enélkül éhen halnának. Ez a fajta nevelés elvezetett oda, hogy az ugyanolyan nyomorúságos nem cigány embernek gyakorlatilag nincs joga megvédenie a tulajdonát, ami elvileg egy alkotmányos jog.

Ez nagyjából megteremti az ellenségképet is, ahogy Te fogalmaztad meg a dolgokat. A szemléletmódunkban ott van alapvető különbség, hogy szerintem ez nem ellenségkép keresés, gyakorlatilag ez a napi rutin.

Kiemelten elborzasztó példákat szándékosan nem hoztam fel, pedig minden napra jut néhány, remélem ezt értékeled :o)


Ettől egy kicsit elvonatkoztatva:

1. bayer zsoltiról nem szeretnék beszélgetni, az az ember no comment kategória.

viszont

2. Ez a post nem bayer úr védelmében született, hanem az ORTT és a népszabi munkamódszereiről :o)

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.04. 00:53:15

"hanem az ORTT és a népszabi munkamódszereiről" ... szól

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2008.12.04. 04:27:16

"cigánybűnöz márpedig igenis létezik!"
"én nekem nincs bajom a cigányokkal, csak a bűnöző részükkel, és hát a többség bűnözik!"
"Zsolti az igazat mondta, mindenki tudja, hogy ilyenek a cigányok!"
"AZ ORTT-nek meg a jó édes anyját!"

pff...

Ehhez elég lett volna 4 komment is...

Ja, ezt meg fogja már föl minden kedves nincsbajomacigányokkaldehátatöbbségazlop hozzászóló, hogy pont a személyiségi és kisebbségi jogok miatt nem lehet ilyen irányú felmérést végezni. Ami persze baj, mert így senki nem látja tisztán a problémát. Értem ezalatt itt az ok-okozati összefüggéseket a cigány etnikum-bűnözés-szegénység-megélhetési gyerekszülés között.

kpityu2 2008.12.04. 06:20:57

Bayer Zsolt és társai véleményét a többség ismeri, nem hiszem hogy meglepetést okozna bárkinek. Aki melegbárba megy, ne lepődjön meg ha smároló férfiakkal találkozik. Magam részéről az ORTT cenzúrabizottság működését társadalmilag veszélyesebbnek tartom.

szamarhegy 2008.12.04. 07:02:20

Na és akkor mit szóljunk a Bérgyilkos a szomszédom (Bruce Willis) 'magyar' figurájához, a maffiózó Podolákhoz?

Szalahadin 2008.12.04. 07:06:02

Az ORTT-nek az apja kócos faszát, néhány hülye, beteg agyú faszkalap pufajkás nyugger, akiknek még Tóta W. is rasszista volt.
Annyi eszük sincs a marháknak, hogy a legtermészetesebb emberi reakció, hogy a kettős mércével védett csoportot csak még jobban meggyűlöli mindenki, aki amúgy gyűlöli a kettős mércét. Végső soron tehát a sok tetves jogvédő, tarka marha és egyéb liberális csőcselék tesz azért a legtöbbet, hogy a cigányokat a lehető legmélyebben meggyűlöljék a gádzsók.
Bayer Zsolt egyébént olyan nyilvánvaló, tapasztalati úton bármikor ellenőrizhető tényeket mondott csak el, amik persze az elefántcsont toronyból nem látszanak.
Aggasztóbb dolog, hogy a kormány gyakorlatilag háborút visel a saját népe ellen cigányügyben. A kiskunlacházi lány temetésének napján a kormány egy tagja úgy nyilatkozott, hogy meg kell erősíteni a rendőrséget, mert meg kell védeni a romákat a magyaroktól. A büdös kurva anyját az ilyennek, ha a gyilkosokat kell megvédeni az áldozataiktól!!!
hatláb, nincs igazad abban, hogy a cigányok emberi módon való létezésre képtelen mivolta a szegénységgel magyarázható. Rengeteg szegény magyar is van, aki ettől nem érzi magát felmentve a 35000 éve kialakult alapvető emberi normák alól, nem gyilkol, nem agressuív, nem veri agyon, akivel közlekedési afférja van. Hazug és aljas dolog tehát, ha erre akarod fogni, hogy miért viselkednek állat módjára. Ennél egyszerűbb a magyarázat: azért, mert állatok! Csányi Vilmost cigányügyi főmuftinak, holnaptól!! Kis hazánkban ő érti legjobban a cigányok viselkedését, hiszen zseniális etológus, amellett tisztességes ember.

Szalahadin 2008.12.04. 07:24:46

Félkupica_Fehér_Főnök!
Elolvasva a legutóbbi kommentedet, azt kell mondjam, teljesen igazad van, ott a pont.

A témához:
Hol a retkes kurva anyjában van ilyenkor Bódis Tarka Marha Kriszta és a többi rothadó liberális? Ez az erőszak nem fáj nekik, csak az, ami meg se történik? Arra gondolok, hogy ugyan faszkalapság és bohóckodás a MG, de még senkit nem bántottak, a legkeményebb húzásuk a felvonulás volt, míg az állítólag megvédendő oldal tagjai hetente legalább egy magyar honfitársunkat lemészárolják. Ennek ellenére a MG ellen vinnyogni kell, felvonulást kell szervezni, ahol ott böfög az egész rohadt elektronikus média, amikor viszont VALÓDI erőszak történik, középkori brutalitással, akkor sunnyogni kell, aljas és alattomos módon meg sem nyikkanni, hátha elmúlik a vihar. Undorító!!

attila1 (törölt) 2008.12.04. 07:55:50

a népszabis képről: valódia a kép? Valódi. Akkor? Egy volt és valószínűleg leendő min.elnöknek nem kell mindenféle züllött alakkal jóban lenni.

senki nem vitatja, hogy nagyszámú (többségében cigány) él az országban, akiknek semmi közük az európai normákhoz. Azzal van probléma, hogy ilyenkor "A" cigányokról beszélnek, miközben olyanok is vannak rengetegen, akik normálisan tanulnak és dolgoznak.Ha viszont (ilyen BZS féléknek is köszönhetően) az lesz a közbeszéd alaphangulata, hogy "A" cigányok ez-meg-az, akkor nekik se lesz esélyük a beilleszkedésre. Ráadásul, tetszik nem tetszik, ez tényleg rasszista beszéd. Nem azért mert "a liberálisok" (akármit is jelentsen ez) azt mondják, hanem mert az. Olyan apróságokról nem is beszélve, hogy ki számít cigánynak? Vegyük példának a XX. sz. 40es éveit? Ha az egyik nagyszülő... Nem tilos ám elgondolkodni azon, hogy ilyen gondolkodásból milyen tettek következnének.

Nekem úgy tűnik, hogy most csak a két véglet van jelen: a származási alapon gyűlölködők meg a félrecsúszott jogvédők, akik túl ostobák ahhoz, hogy képesek legyenek kezelni a helyzetet.

szerény javaslatok:
rövid távon: állandó rendőrjárőr mindenhová, ahol szükséges.

hosszú távon:
1. munkaképes embereknek segély csak közmunka ellenében. Mivel ha valaki a semmiért pénzt kap, csak ellustul és elpofátlanodik.

2. oktatás. 18 éves korig tankötelezettség van, mégis elképesztő számban vannak képzetlen, gyakorlatilag írástudatlan emberek. Be kell tartatni a törvényt. Bármi áron.

most az a helyzet, hogy fenntartunk egy olyan rendszert, amiből csak ez jöhet ki, utána meg mindenki sír, hogy milyen rossz.

A neten dühöngőknek pedig annyiban igazuk van, hogy a "jogvédők" tényleg átestek a ló másik oldalára, teljesen alkalmatlanok a helyzet megoldására

reKorrekt 2008.12.04. 08:22:01

1. ok
2. Mégis hogy gondoltad? Korbáccsal álljanak ott mellettük a rohadt rasszista rendőrök? Nem csak az a kérdés hogy mit kellene csinálni, hanem az is hogy hogyan?!

"most az a helyzet, hogy fenntartunk egy olyan rendszert, amiből csak ez jöhet ki, utána meg mindenki sír, hogy milyen rossz."

Mert az is. Fenntartunk? Nem, fenntartják. A drágalátos szocliberál-újraelosztó bagázs. Jelenleg ott tartunk hogy a fizetésem tetemes részét a semmikellő cigányok kapják (szerény becslések szerint is 1000Mrd/év), másik nagy részét pedig elkorruppálja, ellopja (ua.) a 386 & társai Zrt.

attila1 (törölt) 2008.12.04. 08:50:50

leguán: igen, mi tartjuk fenn. 90 óta mi választjuk a parlamentet és azóta nem történik semmi érdemleges. Egy-két bágyadt próbálkozás, nulla eredménnyel.

átvitt értelemben tőlem lehet "korbács" is. Így vagy úgy de biztosan el lehet érni, hogy minden gyerek 18 éves korig iskolába járjon és ott tanuljon is valamit. Persze ehhez megfelelő iskolák és tanárok kellenének. Sokba kerül, de hosszú távon a mostani állapot még többe.

Segélyezni meg természetesen kell a rászorulókat, akár cigány akár nem. Csak nem ingyen, mert abból semmi jó nem lesz. Legalább szedjenek szemetet vagy valami. A végcél meg persze az lenne, hogy minél kevesebben szoruljanak rá a segélyre. Jelenleg sajnos pont a fordítottja történik.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.12.04. 08:58:07

attila1 2008.12.04. 07:55:50
1. volt már rá próbálkozás (pl. Monokon, ugye). Ki akadályozta meg?
Nem fogják megváltoztatni a törvényeket, míg választást lehet nyerni (vagy legalábbis bőven be lehet jutni a parlamentbe) olyanok szavazatával, akiknek nem érdekük, hogy dolgozzanak. Tehát első lépés a szavazati jog valamilyen szintű korlátozása. Az meg ugye nonszensz. Nem fog itt változni semmi, amíg a nép TÉNYLEG k*rvára fel nem húzza magát, és iszonyatosan be nem rág, annyira, hogy szavazatvásárlással már ne lehessen bejutni a 386-ok közé. Ez meg csak ugye akkor fog bekövetkezni, ha valami valóban durva dolog történik, amit már a megélhetési jogvédők / média sem tud elsunnyogni. És ez nagyon-nagyon nagy baj. A cigányok felzárkóztatásának legnagyobb ellenségei pont azok, akik "védik" őket.
Jobb, ha az állambácsi nyírbál jogokat alkotmánybírókkal, mint ha a nép sörétespuskával.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.04. 09:15:30

"igen, mi tartjuk fenn. 90 óta mi választjuk a parlamentet és azóta nem történik semmi érdemleges."

Ha-ha, mi választunk, mindenki mást megvásárolnak, ugye érzed a különbséget? :o) Szerinted miért bsszák tönkre a költségvetést szociális juttatások vállalhatatlan/fenntarthatatlan tömegeivel? Mert szavazatot hoz, itt már rég nem választásról van szó, a sok krva beáll a sorba némi aprópénzért. :o)

derelyegrádi szellem 2008.12.04. 09:24:53

kgonzó

Nem vagyom Bayer Zsolt védője, de tedd már meg hogy elővezeted azt a lámpavasas beszólását. Ami szerinted diszkreditálta őt.

Várom. És ha megvan, akkor megdumáljuk.

es2300

Az emberknek egy résza olyan, hogy a másik problémája, vagy nyomorúsága nem érdelki. Ezért kívánom neked, hogy hazafelé minden nap rabolják el a munkád ereményét, mellé jól verjenek is össze, ha van lányod...nem azt még neked sem kívánom és utána gyere ezzel píszes dumával. Akkor majd hiteles lesz, de csakannyiban hogy Te ilyen vagy.

hatláb

Ha szerinted a bcs elekövetőjének származását személyiségi jogokra való tekintettel nem lehet nyilvánossgára hozni, akkor ha áldozattá válik akkor miért lehet? Tedd már meg nekem hogy ezt levezeted jogszabályi alapon. Köszi

Ja és akkor úgy tűnik Európában súlyos személyiségi jogi jogsértések történnek. Olszországban különösen. Ezt is magyarázd már el nekem, mert nem értem. Ezt is köszi.

reKorrekt 2008.12.04. 09:41:44

ELVENNI A SZAVAZATI JOGOT MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRTÓL:
- KINEK A SZAVAZÁS PILLANATÁT MEGELŐZŐ 4 ÉVBEN NEM VOLT LEGALÁBB 500 BEJELENTETT MUNKANAPJA.
- KINEK SZEMÉLYI VAGYONA (INGÓ, INGATLAN) MEGHALADJA A 100 MILLIÓ FORINTOT.
Kivételek a fentiek alól: a nyugdíjasok illetve a 22. életévét még be nem töltött személyek.
(nem véletlenül törlik tornában és műugrásban sem a legalacsonyabb és legmagasabb adott pontszámot azonnal)

attila1 (törölt) 2008.12.04. 10:17:31

vizibusz: "A cigányok felzárkóztatásának legnagyobb ellenségei pont azok, akik "védik" őket."

ez sajnos igaz. A jogvédős része még rendben van, főleg az adott történelmi múlt tükrében, de valahogy arányt tévesztettek és most már az önvédelmi ösztön is kezd kiveszni egyesekből. Képtelenek keményen és hatékonyan fellépni, erre pedig mindenki ráfizet.
Monokkal az baj, hogy elszigetelt eset, miközben eleve 90-től, amikor megjelent a tömeges munkanélküliség ez kellett volna legyen az alap hozzáállás.

attila1 (törölt) 2008.12.04. 10:20:08

derelyegrádi szellem: ha jól emlékszem, akkor még az ATVn volt BZSnek műsora. Ott találta mondani a politikai ellenfeleiről, hogy örüljenek, hogy nem lógnak lámpavason. A kocsmában pár feles után még lehet ilyet mondani (ízlés dolga, nekem ott sem tetszik) de az egyik legismertebb újságíró talán ne beszéljen ilyeneket.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.04. 10:43:56

attila1 2008.12.04. 10:20:08
BZS
"Nem megsértődni kell, hanem elmenni a büdös francba örökre, és nagyon örülni, hogy nem lógnak lámpavason".

Azt hozzáteszem, hogy az '56-os megemlékezések kapcsán mondta, a volt kommunista pártemberekre.

derelyegrádi szellem 2008.12.04. 10:48:25

Attila

Az ATV-n Bayernek soha nem volt műsora. Volt egyszer egy Sajtóklub, de az nem az ő műsora volt, csak szereplő volt ott.

A lámpavasas dolog meg úgy volt, hogy feltételes módban fogalmazott "lóghattak volna" a balliberalis média úgy tálalta, hogy Bayer azt szerette volna ha lógnak (óhajtó mód), de ez egy sima hazugság, mert a következő tagmondat így szólt: de szerencsére nem történt meg. Csak azt a részt a visszaidézésnél lehagyták róla. Emlékszel a köteles ügyre, olvastad Gyurcsi könyvét? Ott elmeséli az ő tanácsára hogy csináltak abből "ügyet". Nem szószerint de ez olvasható ott: Dehogy akart Kövér akasztani, de amit mondott az némi rosszindulattal ellen fordítható. És megcsinánltuk. (Gyurcsány, meg két ember akiket nem nevez meg, pont mint a 23 millió románt, amit /Orbán-Nastase paktum/ egyébként aláírás előtt a szocik jóváhagytak.

Ez pont olyan volt, ti meg beszopjátok.

Mondok még példát:

Ugyanez a bagázs (föszerkezstő Vince Mátyás) Az Antiszemita közbeszéd Magyarországon című könyvben hamisított idézetekkel tesz be nekik nem tetszőket, meg olyanokkat is amit soha sehol nem írtak. De legszebb az volt , amikor a Magyar Nemzet című újság is bekerült azzal az indoklással hogy szándékosan és tudatosan nem hoz le antiszemita cikkeket. Ez a bizonyíték az antiszemitizmusára

Óvatosan az ilyesmikkel, mert itt nagyon nagyban csalnak és hamisítanak. Az emberek meg elhiszik, mint te. Ami nem a te hibád, hisz ki tud úgy élni, hogy mindenben kételkedik, meg kinek van ideje arra, hogy minden forrásnak utánanézzen. Senkinek.

És a végére egy valódi történet/idézet, pontosabban kettő balliberálisoktól:

A MANCS leközölt egy olvasói levelet, ami az Erzsébet téri gödör problémájának megoldását abban látta, ha a MIÉP tagokat egyesével belelövik. Képzeld ezt el SZDSZ-el és Dunával. Ugye, ugye?

Itteve most egy szószerinti idézet az ÉS-ból:

"Vagyis minden mocskos fasisztának van anyja, aki természetes módon szereti méhének rohadt gyümölcsét."

(És, Mocskos fasiszták és a szerelem, Szerző: Bakáts Tibor Settenkedő. A cikk Jörd Haider kapcsán íródott.)

Kérdezném: a MANCS és a Settenkedő "diszkreditálódott"-e?

Bezuhov. 2008.12.04. 11:53:08

"A cigány kisebbség elleni gyűlöletkeltésre alkalmas az Echo Televízió Mélymagyar című műsora"

"a vendégek tartózkodtak a romákkal szembeni előítéletes megnyilatkozásoktól, ám Bayer Zsolt műsorvezetőről ugyanez már nem volt elmondható. "

Basszus! Most egy fél percen belül katarzisok sora ért! ;))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.04. 12:02:36

Bezuhov

Visszatértél????

Merre kóvályogtál ideáig? :-))

Bezuhov. 2008.12.04. 12:13:45

A párt továbbképzésere küldött!
Pekingbe!
Így már többet keresek :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.04. 13:36:27

@ Bezuhov

Okés!

A pekingi kalandjait nem akarod megírni? :))

Véraláfutás 2008.12.04. 23:08:06

derelyegrádi szellem

Ez is mutatja, mennyire mocskos a politika és a holdudvara. No igen, a hatalomszerzés-megtartás nem éppen építő jellegű mutatványról szól úgy áltlában.

süti beállítások módosítása