Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Skip to content


       Szűrés lista

Friss! Gyurcsány válasza a korcsolyázást firtatóknak - Kávé helyett XVII.

Nem gondolhatta senki, hogy az ország miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc szó nélkül elmegy a vádak mellett, amik az öszödi kiruccanást érték. 

Ágh Péter, fideszes képviselő egészen addig merészkedett, hogy egy sajtótájékoztatón azt mondta: "Nagyon riasztó, hogy ilyen helyzetben, amikor mélyül a szociális válság, az emberek saját lakásaikban megfagynak, a MeH azzal foglalkozik, hogy olcsón korcsolyázhassanak a Gyurcsány kormány tagjai". És kijelentette, hogy a Fidesz írásban meg fogja kérdezni, kik voltak azok a miniszterek, államtitkárok, akik részt vettek a kedvezményes kiruccanáson. Ágh Péter szerint érthető, hogy miért köt a MeH külső cégekkel szerződéseket olyan feladatokra, amelyeket a kancellária, illetve a különböző minisztériumok is el tudnak végezni. Véleményét eképpen foglalta össze: "Ez riasztó kormányzati magatartás, lenézik az embereket"

Hogy mit reagált erre a miniszterelnök? Külön blogbejegyzést írt a korcsolyázás okozta örömről. Íme:

"Tisztelt Képviselő Úr!

Kérésére ezúton az alábbi igazoló jelentést kívánom Önnek benyújtani:

Beismerem, hogy szombaton rámerészkedtem a Balaton jegére. Igen, jól érti, vettem a bátorságot és korcsolyát húztam a lábamra. Igaza van a Képviselő Úrnak, magatartásom sérti a jó erkölcsöt és még azt sem tartom kizártnak, hogy ellentétben áll eskümmel. Dörgedelmére önvizsgálatot tartottam.

Belátom, a korcsolyázás egyrészről a letűnt időket idéző, dekadens megnyilvánulás, amely méltatlan bátor szívű népünk jövőépítő munkájához, ezért elfogadhatatlan, hogy az ország bármely vezetője így múlassa az időt. 

Másodsorban, a korcsolya éle megengedhetetlen nyomást gyakorol a jégre, a jég ennek nem tudván ellenállni, vízzé olvad, úgy is mondhatnánk, hogy a korcsolya megtöri a jég gerincét, amely az egyenes tartásra, a büszkeségre oly áhítozó világban, megengedhetetlen. Kérem szépen, most már értem, hogy a korcsolyázás a természet kínzása, pusztítása és környezeti szempontból súlyos veszélyeket rejt magában, és talán, még a fenntartható fejlődés egyébként gyönyörű perspektívájára is árnyékot vet. 

Harmadsorban, tisztelt Képviselő Úr, belátom, hogy a korcsolyázás után elfogyasztott forró tea oktalan energiapocsékolás. Ha nem korcsolyáztam volna, nem kellett volna forró teát innom. S ha nem iszom forró teát, akkor nem kellett volna a tea elkészítéséhez feleslegesen energiát felhasználni. Amikor gázválság van, amikor hegyek vajúdnak, hogy megoldják ezt a problémát, akkor forró teát készíteni nem egyszerűen pazarlás, az legfeljebb csak bocsánatos emberi botlás, hanem az kérem szépen visszaélés a nemzet bizalmával. Erre föl, nem hogy takarékoskodtam volna, hanem – belátom, de most már szégyellem magam – szinte dőzsöltem, mikor forró teát ittam, és pironkodva mondom el Önnek, tisztelt Képviselő Úr, élveztem, ahogy két marokra fogtam a műanyag poharat és a hidegtől zsibbadó kezeimbe lassan újból vér áramlott. Ez a fajta élvhajhász magatartásmód, amit tanúsítottam, csak azt mutatja, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy mit is jelent ma Magyarországon az energiaválság.

Tisztelt Képviselő Úr, határozott, őszinte, kemény hangú és mindenképpen indokolt kérdésére ezúton is válaszolva, szeretnék teljes és kimerítő vallomást tenni. Bűnömet azzal tetéztem, hogy nem egyszerűen csak korcsolyáztam, hanem életemben először fakutyáztam is. Vonzott, hogy megismerjem, milyen érzés fakutyázni, amelyet korábban csak fényképeken láttam, és némi olvasmányélmény is feldereng bennem. Bevallom, én korábban nem próbáltam. Szégyellve mondom, hogy nagy mókának tűnt a fakutyázás, és szemlesütve vallom be, hogy talán még élveztem is, bár most már ezt az örömöt utólag szégyellem.

Tudhatnám egyébként is, hogy a hazug fakutyát előbb utolérik, mint a sánta tehenet. Bár belátom, ez most, nem tudom, hogy hogyan jött ide, de semmiképpen nem szeretném Önt félrevezetni. Mentségemre mondom, hogy a korcsolyázás nem volt hosszabb talán 8-9 percnél, mert bevallom, nem tudok korcsolyázni. Megpróbáltam, hátha egyszer majd a gyerekeimmel el tudok menni, ők jól tudnak, én meg csak csetlettem és botlottam. Így aztán hamar levettem a lábamról az egyébként itt is, ott is csak kellemetlen fájdalmat okozó korcsolyacipőt, s fakutyázni se fakutyáztam többet, talán 15 percnél. 

Képviselő Úr, belátom, ez a 23 perc életemnek az egyik legnagyobb tévedése, és ez önmagában is mutathatja, hogy mire vagyok méltó és mire nem. Esdeklem bocsánatáért, bár azon sem csodálkoznék, ha Ön sziklaszilárd elkötelezettségét fenntartva azt mondaná: nincs bocsánat."

Nos? Szerintetek igaza van Ágh Péternek? Gyurcsány lenézi az embereket?

Címkék: politika gyurcsány pofátlan kávé helyett

A bejegyzés trackback címe:

http://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr50872744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.12. 19:03:55

@Jancsibohóc: Lokren? Aztat nem ismerem... Jó nekem a kommenista Heineken (ha az nincs, akkor Gösser, Amstel, Kaiser, Dreher). De töményben sem csak a HP. Tulképpen én az "A" betűs szeszeket komálom :)))

Látom nagyon "csalódtál" a blogban :)))

Én próbálom úgy felfogni, hogy "kínomban röhögök" mindegyiken... ezért agyvérzést kapni nem éri meg. Legalább valamennyire szeretném felnevelni a kis krapekot :))

Calogero 2009.01.12. 19:06:25

Köszönjük a szép választ Fefe.. Kár, hogy kurvára nem ez volt a kérdés.. :-)

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2009.01.12. 19:09:25

@VonPerez:
Egyetértek veled, mert én is itt eresztem le a gőzt. Csak vannak dolgok amik engem nem háborítanak fel annyira, mint titeket, ilyen pl. ez a mostani 6800-as cikk, és GyF válasza, ami szerintem kicsit szánalmas, de a kérdés írójának teljesen megfelelő színvonalú.

OFF: www.rtlhirek.hu/video/39798
Ez nem pofátlanság egy kicsit? Mind az RTL mind a kormány részéről? Nehogy már sajnáljuk szegény RTLt, akiknek nincs pénzük az ilyesmikre.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 19:10:21

@Seduxen: agyvérzést kapni "ezeken"? Bohóc János azért keményebb NETbohóc ám annál, hogy mindenféle NETnépség hőbörgésén fennakadjon ám! :)

A regisztrációhoz szükséges megerősítő e-mailt várom. Ferenc manipulálja a regisztrációmat! Tudom! Mert egy mocskos komenista! Meg monnyon le!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.12. 19:32:01

NETBohóc :))) Igen, kicsit soká jön a megerősítő e-mail, biztos ilyen lassú az NBH-NNYI páros :)))

Vannak ám nagy spílerek, akikkel élmény "vitatkozni", avagy érveket ütköztetni...

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.01.12. 19:37:32

Szegény embert még az Ágh is húzza!

amúgy ez a csávó nem valakinek a köcsögje? képről az jön le.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 19:59:31

Na két jó hír:

-megvan a ladás kép, parasztba lekaptam a telóról

kepfeltoltes.hu/090112/IMG_0023_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

-megvan a feriblogos regisztráció, tehát kalandra fel!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.12. 20:13:20

Perez bóhoc a nevem
Cintányér a tenyerem.
Orrom krumpli,szemem szén,
Szeretném ha szeretnél!

Velem nevetsz, ha szeretsz,
Ha nem szeretsz,elmehetsz!
Szívem, mint a cégtábla,
ruhámra van mintázva.

Kezdődik a nevetés,
Tíz forint a fizetés.
Ha nincs pénzed, ne nevess.
Azt nézd innen elmehess!

Viktor bácsi AGGYÁ PÉZT,
Viktor bácsi MONNYÁ LE! :vidam:

Tessék, lássuk a medvét, én így toltam el...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 20:14:32

"A hozzászólások hétköznap 7 és 20 óra között legalább félóránként, 20 és 24 óra között legalább óránként, 24 és 7 óra között a hozzászólások száma szerint szükséges gyakorisággal jelennek meg. A hozzászólások hétvégén 9 és 20 óra között legalább óránként, éjszaka a hozzászólások száma szerint szükséges gyakorisággal jelennek meg."

Alig bírom kivárni júúúj.

Véraláfutás 2009.01.12. 20:31:25

@Tzimisce:
Az új médiatörvény így első blikkre (amit az RTL firtatott), kapásból új pénzzsebelő és politikai tőke kreáló férőhelyek lesznek, ejtőernyősöknek.

caralho voador 2009.01.12. 20:32:39

Ettől a faszszopó gyurcsányitól különösen szerencsés az a hazug fakutyás kitétel. Ha tudatos, akkor kb. az a szint, mint a amikor a megyó elővette a baginacsa sóban a papírt a zsebéből, csak még pofátlanabb. Ha meg nem tudta, mit beszél, hát... Ajánlom mindenkinek figyelmébe a brüsszeli és nyugat-európai politikai hivatalok folyósóinak nyelvét: "Magyarország? Ja,ahol a Hazudós Miniszterelnök van!" baszott jó egy ilyen országban élni.... Lesül a bőr a pofámról.
A másik, amit mindenki eszébe véshetne, mielőtt elkezd itt köcsögágpéterezni meg miegyéb (én se tudom, ki a fasz az, a szíjjártónak biztos elzsibbadt az állkapcsa), az ellenzék itt csak mellékszereplő, bármennyire is az énekes kódus faszába a szemét teljesítményükkel. Az igazi probléma itt az elv. Amikor tényleg megfagynak az emberek, a duna jegén lassan meg lehetne koronázni a zorbánt, nincs gáz, satöbbi, akkor nem teszek ilyet, ha felelős politikus vagyok, vagy annak akarok látszani, még korrekt összegért sem, még ha tisztességesen el tudok számolni, akkor sem. Rossz az üzenete. Hergeli az embereket. Elkeseríti őket. Rongálja a közhangulatot. Az empátia teljes hiányáról tanúskodik. Amit egyébként tökéletesen tükröz ennek a cinikus gecinek a humorosnak szánt, szánalmasan sikerült válaszlevele. És ez az, amit a tisztelt milliárdos elvtárs urak soha az életben nem fognak tudni elsajátítani. Ezért (is) kéne mihamarabb megszabadulni tőlük.

dr.justice 2009.01.12. 20:38:09

Miért nem arról beszélünk amiben jók vagyunk ?

Hat magyar nyert díjat a Las Vegas-i pornógálán.

dr.justice 2009.01.12. 20:41:31

Vissza a témához :

Szolidaritásból megfagyhatna az összes politikus.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.01.12. 21:12:12

ez a Feri még a kibaszott korcsolyázást is úgy adja elő, mint egy interpellációt

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2009.01.12. 21:15:35

@caralho voador:
És ki volt az, aki kint ezt hangoztatta?
Miért nem tudunk kifelé legalább egy kicsit egységesnek mutatkozni? Így csak körberöhögnek minket.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.12. 21:20:18

Egyelőre semmi Jancsi, viszont Ferencünket szegény Hofi szinvonalára emelik!:(( Na, ehhez kell a vastagbőr...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 21:21:12

Én is frissítem folyamatosan, van egy tippem:
NEM fog megjelenni a hozzászólásunk :D:D

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 21:23:11

VonPerez, Jancsibohóc: Kicsit nehezen viselem, ha sértőnek nevezik a hozzászólásaimat, pláne, ha cenzúráznak is, ezért beszállok mellétek a kapcsolatra, szigorúan passzív-agresszív módra kapcsolva.

Szerintem két napon belül legalább 5 agyvérzést el tudunk érni a kommancsok között, persze nagyon figyelve a pc megfogalmazásra és a moderációs elvek betartására. (ha nem lennének ilyen szigorú megkötéseink, ez a szám konvergálna a gáz árához, de apróságokon ne ragadjunk le, kalandra fel!)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 21:26:11

FFF szerintem próbálj megfogalmazni egy "moderálási alapelvekbe NEM ütköző" szöveget. Valami elméset.
A komcsi helyett lekvárfőző, a Gyurcsány Ferenc helyett a maszületett bárány, etc...szavakat használva :D

Az EREDETI 2009.01.12. 21:33:28

Általában nem szeretek más emberek fizikai bántalmazásán elmélkedni. Általában... Mondjuk, hogy ez normális ember lenne? Nemhiszem, A sárgaház valószínűleg azért zárt be, mert félt a nyomorék, hogy egy beszéde után bezárják.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 21:41:58

Már írtam vagy három kommentet, most arra várok, hogy ebből mi fog kikerülni.

Amúgy délután valami olyat írtam, hogy tisztelgek Gyurcsány Ferenc előtt, mert Göncz Árpád után ő volt az egyetlen olyan politikus, aki odafigyelt Grósz Karcsi szavaira, aki előre megmondta, hogy a rendszerváltás után itt zikkhájlozó, bazsarózsa-taposó fasiszták fognak menetelni. Azt is hozzátettem, hogy szívesen lennék már 45 éves, mert akkor már talán nem rettegnék a barna esőtől, de kimoderálták arra hivatkozva, hogy a fent leírtak sértő dolgokat tartalmaznak, mondjuk ezt nem értem...

Mindegy, azért még emelhetek egy mini-oltárat szeretett vezetőmnek, a kapcsolat.hu -s fasisztatanonc moderátorai pedig bekaphatják.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 21:50:30

Wáhááháhááá, Jancsi, VonPerez bebuktátok!

Az én, mindkét kommentem kikerült néhány perce, de a Tiéteket elnyelte a politikai korrektség homályos eszméje :o)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 21:51:47

Bár, az utolsó kommentem nekem is elnyelődött egy közeli fekete lyukban, kár érte

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.12. 21:52:40

Jancsi
Perez
Szellem

Mégis miről szeretnétek olvasni? Hogy elindult a Lang Györgyi-show? Hogy Tünci 50 millióra biztosította a szemeit? Hogy emellett még szemöldök-koordinátort is foglalkoztat? Vagy a rozzant Medveczky hisztijeiről?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.12. 21:58:13

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Mi lett volna ha azt is beleírod, hogy szívesen lennél 45 éves, mert ahhoz már közel van az áldott nyugdíj időszaka, amikor reggeltől estig ráérnél "kapcsolódni" szeretett Feriddel, fél szemmel pedig egyfolytában tudnád lesni a kertek alatt lopakodó fasizmust. :))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.12. 22:09:11

@laspalmas: Hé! Én nem reklamáltam!:)))

Amúgy Jancsi! témaidegen vagyok, gondolom Te is!:))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.12. 22:13:57

@VonPerez:

Ránéztem a kapcsolatra, nagyon rácse...khm pórul jártak az ottaniak Veletek. :)
Minden elismerésem Neked meg Főnöknek, hogy van türelmetek, kedvetek ott írkodni.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 22:14:52

laspalmas nyugalom! Meg lett fogalmazva miről szeretnénk olvasni, kicsit "másról" is.

Engem például érdekelt volna a ferencvárosi cédulabotrány is, főleg akkor amikor aktuális volt.
Érdekelt volna ha írtok ti is a gazdasági recesszióról, vagy bármiről, de már a Ferenc így Ferenc úgy unalmas. Pláne ilyen pitiáner dolgokért...

Én például a celebekre NEM izgulok, keversz valakivel höhö

Perez én még nem kaptam semmit :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 22:16:57

"Hogy elindult a Lang Györgyi-show? Hogy Tünci 50 millióra biztosította a szemeit? Hogy emellett még szemöldök-koordinátort is foglalkoztat? Vagy a rozzant Medveczky hisztijeiről?"

Milyen tájékozott vagy amúgy testvér, gondolom sokat pörgeted a Blikket, én nem tehetem, mert itt nem lehet kapni, pedig kiváló partnerem tud lenni otthon a szarásban.

Perez, szerinted van még esélyem kommentelni? :D Kijavítanám magam, és szelídebb lennék.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.12. 22:23:55

@Jancsibohóc:

Teljesen nyugodt vagyok, csak érdeklődtem, mire lenne igény? :)
Eric és Zero nevében nem nyilatkozhatok, de én személy szerint úgy vagyok vele, hogy lerágott csontot nem szeretek cincálni. A cédulabotrány, a gázvita, válság pedig az volt, száz és száz helyen megírták, szétszedték, elemezték.
Tehát olyan hírnek tudnál örülni, amiben nincsenek komcsik +/- Feri, cigányok, celebek, és mégis vastagbőrös? Hááááát, ezt a kívánságodat azért nézd át mégegyszer észszerűségi alapon. :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.12. 22:25:58

@Jancsibohóc:

Nem, ezeket a szalagcímeket a Hírstarton látom, mikor átfutom a napi termést.

Ui: Te cigány vagy? Esetleg néger?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 22:27:25

Nem teljesen erről beszéltem, de mondjuk a Feri helyett jöhetne egy nagy halom töketlen ellenzék is, jaaaaaa hogy az ellenkezne az elveiddel, én kérek elnézést. Amúgy ha már lerágott csont, a dzsipsziket megírják a kurucinfóék, meg még egy rakat oldal, sőt ott részletesen kielemzik, nem kevés vulgáris kommentárral fűszerezve. :D. Bizony ám! A celebek, még mindig nem érdekelnek. :D

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.12. 22:29:15

csak arra lennek kivancsi, hogy ezt a faßt ki tolta a fakutyan, vagy ö tolt valakit?

el tudom kepzelni, hogy milyen szolgalat keszen röghögtek az elvtarsak, kat hogy a neten nincs ütemes taps

fleto meg bekaphatja

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 22:29:23

Ui.: nem, nem vagyok egyik sem, magyarnak születtem, de most mit bizonygassam :)
A kérdésed nem mellékesen igen értelmes :D

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 22:30:59

@laspalmas: Mindegy, csak legyen benne néhány csöcs, a cigányozást úgyis megoldjuk bármely, tetszőlegesen semleges postban :o)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.12. 22:36:21

@Jancsibohóc:

Te azért tartasz engem elvakult fideszesnek, mert nem velük vannak tele a hírek, sőt az országot se ők kormányozzák, ergo nemigen adnak témát? Kanyarlogika.
Nem a kurucokra gondoltam, hanem a többi közéleti blogra: Reakció, Sasika, stb.

Ui.: a testvérezés miatt kérdeztem. :)

Na jóéjt.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 22:39:21

FFF az is jó :) De tudok kapásból egy jó vastagbőrös témát:

Fizetek évente 37.200 Ft autópályadíjat.

Ezért cserébe kapok hatalmas úthibákat (M6, pusztaszabolcsi lehajtónál lévő vasúti felüljáró -itt akkora a szintkülönbség a híd és az út között már, hogy ennek féltengelytörés lesz a vége)
(M1 autópálya Tatabánya környéki kátyúk, Győrnél aszfaltfelgyűrődések a hidakon stb)

Kapok ezért a pénzért sorozatos félpályás lezárásokat sebességkorlátozásokkal,

Kapok ezért egy valag paraszt kamionost, autóst,

A pihenőhelyeknél használhatatlan mellékhelyiségeket (ezekről van fotó is),
Egy valag dakotát, akik kirabolnak egy szempillantás alatt, és még sorolhatnám.

Na ez például egy igazi vastagbőrös téma. De a három feltételből csak egy teljesül. A dakotás.

D:D:D

Hüpnosz 2009.01.12. 22:41:31

Nem tudom, hogy csak én vagyok-é túl paranoid, de már tavaly gyanús lett, hogy ha arról volt szó, hogy a közszolgákon spórolunk, és ez (is) feltétele az IMF-hitelnek, akkor nem lesz abből baj, ha a kormány kompenzál? És lőn:

index.hu/gazdasag/magyar/dorg090112/

Ugyan Gaskó teljes joggal vitte el a vastagbőr-díjat , de szerintem utólag nyugodtan kaphatna egy különdíjat szeretett kormányunk is :). B@assza meg, kapunk hitelt, örülnének, hogy végre lehet reformálni, de neeeeeem...pofánköpik az IMF-et. Azért ez nem akármi, nem gondoljátok? Kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből az elnöki vizitből. (Bocs az offért, ígérem, nagyon rosszul fogom érezni magam :) .)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 22:42:17

@laspalmas: Én azért mindent összevetve egy kis szemétnek tartom magam, aki néha kifejezetten élvezi az adott közösségben fellelhető, alapértéknek elfogadott ideológiák fikázását. :o)

Sőt, néha (gyakran) már a kommentjeim megfogalmazása közben (elképzelve a jövőbeli reagálásokat) hangos röhögés uralkodik el rajtam...

Még bangojocó hülyeségeit is magamra vállalnám, ha nem nekem címezte volna a provokatív genyózásainak zömét :o)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 22:42:22

Ezt olvastad főnök?

"#390147 | sunday | 2009-01-12 21:26 | Válasz
Gratulálok, miniszterelnök úr, hogy felvállalt egy ilyen választ! Ez az fideszes fiú nem is érdemel másmilyent. A korcsolyázást pedig nem szabad feladni, az első 23 perc a legnehezebb, utána már sokkal jobb lesz. Hajrá, Magyarország, hajrá kormány. "

MUHÁÁÁ

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 22:50:20

@Jancsibohóc: Izé, nem vagyok nagy spíler, de szerintem, ha elküldenéd a vastagbőr mail címére a fenti témát, néhány kulcsszóval kiegészítve (keresési javaslatok), akkor esélyes, hogy születne ilyen post. De az is lehet, hogy kettő

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.12. 22:50:49

Jancsibohóc: pedig Főnökkel próbáljuk terelgetni a "nyájat", de akkora ott a sötétség, hogy egy atomvillanást is elnyelne a fekete lyuk :))

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 22:53:05

@Jancsibohóc: Az egyik kedvencem! Írtam is, hogy a korcsolyázáshoz való jogot alkotmányba kellene foglalni, de lehet, hogy ez sem megy át a Nagy Kersz-teszten :o)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 22:56:36

FFF a múltkoriban történt városunkban (kicsivel a baleset után értünk oda), hogy egy opel meg a városi orvosi ügyelet autója összeütközött egy forgalmas kereszteződésben. Mind a két autó csúnyán nézett ki. Mint kiderült az opelben 3 dzsipszi ült, akik segítségnyújtás nélkül távoztak a helyszínről, a rendszámtáblát is leszerelve a kocsiról. Az is kiderült, hogy az ügyeletesautó vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az is kiderült, hogy a sofőr később meg is halt. Ezzel kapcsolatban -amikor pontosultak a dolgok, írtam egy levelet ide, hogy jelenjen meg. Akkor ez a hír még csak a DH online-on volt fent. Vastagbőrös? Szerintem az. Kikerült? Én nem látom. Te látod?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.12. 23:00:44

Nah, akkor ennyi mára elvtársak. Holnap egy "csóringer" "vérnáci" szlovén lesz a vendégünk így ki kell hagynom a Fletó blogot, de a vastagbőrt elolvasom majd! Ne termeljétek túl!:)))

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 23:11:20

@Seduxen: Végre megfejtettem, hogy Te vagy Tamás30 :o)

@Jancsibohóc: Ez csak azért fordulhatott elő, mert Zero és Eric, no meg Laspalmas is neo-liberális értékeket vall, annak örülj inkább, hogy nem lettél kibannolva. Jobb magyarázatot sajna nem tudok adni. Viszont: próba-cseresznye. ;-)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.12. 23:14:55

FFF nincs próba-gereblye :) Rájöttem, hogy izgalmas témákért lázadni sokkal jobb, és főleg egyszerűbb mint adni. :D Meg különben is, ezek után csakazértsem! Na regelek bögyös hetvenes néven a kapcsolatra, úgy látom a Jancsibohóc nem játszik már :D

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 23:29:53

@Jancsibohóc: Ahaha! :o) Akkor tegyél még egy utolsó próbálkozást, csakis az én kedvemért, az alábbi témával:

"Szőke hajú, fidesz-közeli gój motorosok rongáltak melegnek tupírozott hanuka gyertyákat a bazilika előtti téren! A helyszínre érkező Rebisz egységei elengedték a tomcat néven elhíresült bloggert, miközben Mohácsi Viktóriát intim motozásban részesítették"

Ha ez a cikked kikerül ide, akkor rögtön elkezdek gondolkodni azon, hogy mitől olyan k.rva gyanúsak a vastagbőr bloggerei... :o)

Jahh, nekem a kapcsolatról e-mail jött, abban volt a moderáció indoklása, viszont kb. egy órája én is írtam oda egy kisebb eposzt, de eddig még semmi hír róla.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 23:30:52

@Hüpnosz: Ez egy baromi jó észrevétel, kérünk postot! :o)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.13. 00:02:47

Tisztelt Jancsibohóc!


Értesítünk, hogy az általad létrehozott #390024 azonosítójú, Gyurcsány Ferenc blog komment tartalom moderálásra (Törlés) került a moderálási alapelvek (www.kapcsolat.hu/page/moderate) következő pontja(i) alapján:

- 4.4 Általánosan elfogadott normákba ütközik.

A moderátor az alábbi szöveges megjegyzést csatolta:
témaidegen

Amennyiben a döntéssel nem értesz egyet, a fellebbezés módozatait itt találod:
www.kapcsolat.hu/page/moderate

Kapcsolat.hu

balapety 2009.01.13. 00:16:27

Anélkül hogy bárkit is védeni akarnék,elmondanám hogy 1994-2006-ig ott dolgoztam a kormányüdülőben.Többek között a fidesz idejében is.Sajnos azt elfelejtik megemlíteni hogy ők bizony ingyen vették igénybe az üdülő összes szolgáltatását.Minden forgatóköny alján amit megkaptunk ez szerepelt: "a számlát a miniszterelnöki hivatal egyenlíti ki". (vagyis az adófizetők) És bizony már akkor is fagytak meg emberek az utcán.Legalább a mostaniak kifizetnek valamennyit a költségekből

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.13. 01:26:11

@balapety: Teljesen jogos: A Fidesznek bizony a k.rva anyját!

És most vissza is térhetünk az aktuális posztra :o)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.13. 01:27:25

FFF te a rabjává váltál Ferencnek, egyszerűen képtelen vagy onnan elszakadni. Én már csak olvasom az elmés hozzászólásokat, majd délután újult erővel vetem bele magam :D

Perverzsrac 2009.01.13. 01:28:15

los palmas:) Jancsibohóccal véletlenül se értenék egyet semmi másban, csakis annyiban, hogy néha kéne más poszt is. Lásd ott volt K.(urva) Györgyikés írás. Hát hol vannak azóta a ribik? Az feldobná a bohócot is:)

Perverzsrac 2009.01.13. 01:30:25

Valamint ki kell fejtenem csodálatomat, hogy egyesek bírják olvasni még a kapcsolat oldalt. Én feladtam elég hamar. Olyan ez, mint a Győzike. Azt se nézem...mert ha sokat nézed a Te IQ-d is oda fog süllyedni. Lehúúúúúúz a mocsár:) Szóval csak óvatosan az ótvaros kapcsolattal:)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.13. 01:32:31



#390269 | csicsar | 2009-01-12 23:14
Kedves Miniszterelnököm.
Megnevetettél, isten bizony jólesett. Végre megfelelő választ kaptak a fidesz-fiuk.
Én is bevallom bünömet, néha szoktam nézni médiájukat, nos ott is csak a kormány kritizálása megy bármit csináltok, ha az ellenkezőjét akkor is. Tudod a van sapkája , nincs sapkája tipikus esete.
Ha még sak kritizálás menne, de kiforgtnak minden tettet, kijelentést.
Legutóbb Klára volt kikiáltva, mint a ygermekvállalás ellensége, mivel szólt a bölcsödék fontosságáról, hogy az anyák tudjanak dolgozni menni. Nos ez a Rémhirben ugy csapódott le, hogy a kormány gátolja a gyermekgondozást, és bizonyára megszünteti,mert azért szorgalmazzák a bölcsödét.
Kivánom ,hogy igy tovább tegyétek dolgotokat, és ne törödjünk a szirén hangokkal

Nagyon jó wáháhá

Perverzsrac 2009.01.13. 01:35:29

és végezetül, hogy a témához is hozzászóljak: balapety: ki a faxt érdekel mit csináltak 7 éve. Még mindig ezen megy a rugózás. Itt pont arról ment a duma folyton, hogy lopstop, meg apámfaxa. SŐT! A nagy reformer! Hát b.assza meg az ipari áram ezt a faxt aki miniszterelnöknek hívatja magát. Év végén mi dolga volt? Elment síelni! Most munkanap lett volna, helyzet van és mit csinál? A fő elvtársakkal mulat egyet. Ez AZ IGAZI TITKOS DIPLOMÁCIAI OFFENZÍVA az oroszoknál??? Jah, gondolom tanul korcsolyázni, hogy szentpéterváron elkápráztassa putyint. Vagy ahogy ezeknek megy: előbb utóbb nem telik audira, hát kipróbálta mi lesz ha fakutyán kell húznia hős vezérét.
Igenis banyeg ott kéne ülnie Záhonynál és várnia a gázt! Vagy amilyen nagy haverok az oroszokkal, akkor meg neki kéne Moszkvába sietnie az elvtársakhoz, hogy békítsen. Ehelyett mit csinál? Munkanap fakutyázik, csökentett áron.

balapety 2009.01.13. 01:42:58

Perverzsrac.Ne érts félre,engem nem az zavar ha valaki lefaszozza a jelenleg hatalmon levőket.Engem az zavar ha valaki úgy faszozza le őket,hogy közben azt bizonygatja:a másik oldal hófehér és hibátlan.

Perverzsrac 2009.01.13. 01:44:13

Szóval: lesz itt reform egy nagy lóf@szt, kamu duma az megy ezerrel és megint elbaszunk pár évet. Csakhogy az IMF nem Laca faszázik. Nem véletlenül gyengül a forint. Rozsdás szöget az oldalamba ha az MNB nem emel kamatot rövidesen. Mert ott is a haverok ülnek ugye... Sok balfasz.
Amúgy meg fentebb olvastam azt is, hogy igen mindkettő nagy fasz. Hát ja. Alapíts pártot. Szép gondolat. Csak ahhoz ha pénz nem is, médiajelenlét kell. Itthon pedig csak jobb meg bal van oszt csókolom. Ezek nem hozzák le, hogy alakult egy ilyen vagy olyan párt és ennek ez vagy az a nézete. A ker tévék sem (teszem hozzá a TV2 nem ker. tévé! Őket kb az állami hirdetések tartják életben egy ideje. Tessenek összehasonlítani a szóhasználatot az RTL és a tv2 híradója között. Rögvest kiderül. Hogy utaljak egy előző posztra, a népszavazós macába is ők fojtották bele a szót. Igen kérem, az MTVn kívül van egy burkolt kormányadónk) Na mármost: ha nézeteidet max egy blogon tudod elmondani, mert más nem közvetíti, az Magyarországon egyenló egy baszott nagy nullával. Ahol az internet drága, alig használja valaki, az is főleg pornóra, meg a haverokkal dumcsizni (gy.k. nem választókorú), akkor esélyed sincs indulni. Lásd tomcatet. Neki is csak hamisítással ment az indulás. Ellenszélben hugyozni tipikus esete (amúgy is nagy fasz, de ezt most hagyjuk. Egyszóval: ehhez kéne egy pénzember aki segít. De mivel itthon mindenki mindenki lekötelezettje, ezért erről max álmodhatunk, ezek meg mennek váltógazdálkodában, mi meg szívunk...

Perverzsrac 2009.01.13. 01:45:01

balapety: nem hibátlan, csak kevéssé hibás. Sajnos. De ott is csak a hataalom a lényeg maga...

Perverzsrac 2009.01.13. 01:51:09

Amúgy meg ha ennek az országnak valaha és valaki is jót akarna, akkor összehozna egy harmadekkora parlamentet (hiszen az ország is 1/3 a réginek, amihez a 386 képviselő tartozott) amibe csak és kizárólag EGYÉNI választókerületekből lehetne bekerülni. (Lásd román reform, angol parlament...) Igen kéremszépen. A népet nevelni kell, hogy ne listára szavazzon hanem arra aki ŐT képviseli. A lakhelyét, érdekét. Erre fel mi a faszt csinálnak itthon? Ha emlékeim nem csalnak szoci k nagy ötlete, hogy csak lista legyen!!!! Gratula. Hiszen marinéni úgyis csak a pártot nézi (ami igaz is, és amiről ők tehetnek). Csakhogy mi ebben a népnek a jó? Semmi! És nekik? Na azt sorolhatnám: simán ki lehet valakit zárni, lemondatni, helyére új tutibiztos ember kerül, csak azt a gombot nyomják amit a főnök...
Emellett be kéne vezetni a képviselő visszahívhatóságát + átrajzolni a körzeteket EGYENLŐ NAGYSÁGÚAKRA, mint ahogy azt alkotmányosan is kéne. Ehelyett mi van? Lófasz! Választások előtt megy a nagy médiahack hogy most aztán egyeztetünk. Ja látom. Ezerrel, azóta is.
Ha megtehetném én biza kiállnék. Programmal is, őszintén is. Ha lenne kurvasok pénzem mert nyerek a lottón. Csakazért, hogy egyszer sírni lássam ezt a lopós bagázst egytől egyig. De ebből nem lesz semmi, mint ahogy ebből a "kurvaországból" se... Ezekkel tuti nem.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.13. 01:53:00

Perverzsrác sok dologban akár egyet is érthetünk. Valóban Ferencünk akár többet is tehetne, és ha már blogol megemlíthetné a pillanatnyilag problémás dolgokat is. (forint gyengülése, gázproblémák, usw..) De, szerintem ezen a fakutyázáson még mindig azt mondom, ennyire nem kéne fennakadni.

...az ellenzék azért nem olyan kevéssé hibás. Ezen is elvitatkozhatnánk sokáig, de azt ugye tudjuk hogy egy esetben volt tökéletes egyetértés a két oldal között. A képviselő bérek megszavazásánál.
Az ellenzék nem tette, és nem is teszi a dolgát. És ez baj.
Én per pillanat nem tudnék olyan embert mondani, aki ki tudná rángatni a szarból az országot. Te tudsz?

Perverzsrac 2009.01.13. 01:53:33

Na tessék laspalmas: írjál erről. Vagy ha tökös vagy (bár azt mondják puncis nem lehet tökös:) akkor meg rá is kérdezel ezekre odafenn. :) Sőt ha még tökösebb lennél, írnál cikket az index főlapjára, hogy ezek már megint basznak a népre meg a létszámcsökkentésre... :) Ha ezt megteszed, leborulok és addig nyallak míg el nem kopik:D:D

Perverzsrac 2009.01.13. 01:55:20

Jancsibohóc: tudnék. Sajnos az a helyzet hogy pontosan tudnék 10-20 olyan embert találni akikkel ezt a sok szart el lehetne lapátolni MINDENHONNAN!
Fájna ez sokmindenkinek de végre valódi reform lenne. De nem én vagyok a miniszterelnök (sajna)...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.13. 01:57:32

@Jancsibohóc: Hajjajjj, remélem Zero mester kiment onnan, mert az a kapcsolatos cucc baromi addiktív :o)

Perverzsrac 2009.01.13. 01:58:29

Az utóbbi időben például egyre szimpatikusabb amit Járai Zsig mond Érted?! :) :D Bokros Laja sem hülye, csakhogy neki abszolúte nincs politikai érzéke. Zsigának több van. És néha tett olyat míg a haveroknak melózott, amin látszódott hogy nem teljesen a saját ötlete. Most viszont, mióta eléggé elfüggetlenedett szerintem pontosan mondta meg a válság kitörésekor (Szerintem elsőként) hogy mit kéne tenni. Persze azt is mindenki tudja hogy senki nem lépi meg. Pedig előbb-utóbb muszáj lesz vagy elsüllyedünk a mocsárban.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.13. 01:59:24

FFF azért látom sikerült beilleszkedned :DD
Én meg csak elmegyek már aludni, elég volt ez a sok Ferenc meg Viktor. MONNYANAK LE!

Jó éjt bloglakók öhöhööhö

Perverzsrac 2009.01.13. 01:59:55

én mondtam fehér főnök, én mondtam...mint a Győzike...beszippant az örvény és neked annyi. Pár hét és már te is azon kapod magad, hogy mindenkit aki nem veled együtt gondolkodik fidesz fiúnak nevezel:)

molaris 2009.01.13. 07:50:28

@balapety:
Aligán 86- ban jártam utoljára. Még mindig a régi árképzés van divatban?

Lithium78 2009.01.13. 08:09:14

OFF

megint kommentezőt keresnek a rendőrök
www.delmagyar.hu/mako_hirek/kommentezot_keres_a_rendorseg_-_az_ok_gyalazkodas/2083828/

Bár a cikk alapján, lehet, h itt jogosabb, mint Festner (vagy mi a neve) alaknál, de ki tudja.

ON

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 08:12:51

@Jancsibohóc:

Ez hír? Ugyan, ez már hozzátartozik az életünkhöz, mint a levegő. :)
Amúgy Zero már többször kivesézte a témát.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 08:17:42

@Félkupica_Fehér_Főnök:

"Sőt, néha (gyakran) már a kommentjeim megfogalmazása közben (elképzelve a jövőbeli reagálásokat) hangos röhögés uralkodik el rajtam..."

Te egy igazi kis szemét vagy! De hasonlót én is gyakran érzek, szóval nem vagy egyedül...:))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 08:18:43

@Seduxen:

Látom, nem megy még a csöppnek az éjszaka átalvása. :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 08:20:59

@Jancsibohóc:

Most önellentmondásba keveredtél: ebben a hírben cigók a főszereplők. Ha megjelent volna, nyomtad volna, hogy "már megint a cigányok"?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 08:22:51

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Tudod, ki neoliberális? Igen, ő, na meg persze Eörsi Mátyás. ;)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.13. 08:24:12

@Félkupica_Fehér_Főnök: basszus lebuktam :))

laspalmas: áá, nem vészes, ha szerencsésen állnak a csillagok, akkor már csak 1X kel fel éjszaka (olyan 3 óra körül).

'reggelt náczikok, egy kis "gondolatébresztő" "odaátról":

"Mi történt? kevés az időm, de.....
csak az egészségügyben meghagyott változtatások....eredménye a rentábilis eü. kassza, a gazdaság drasztikus fehérítése, (tudom, van még tenni való), az oktatás átalakítása, ami még folyik, nem egy éves program.....
No, ezen kicsit lehet rágódni, nem fog fájni....
csitri "

A kedvencem a "gazdaság drasztikus kifehérítése"... muhahahaha :))) Ez melyik országban élhet?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 08:24:24

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Ha erről van linkelhető forrásod, netán fotód is, kűggyed sürgősssen! :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 08:26:37

@Perverzsrac:

Jancsink azt mondta, nem érdeklik a celebek. Györgyikét pedig nemigen lehet másnak nevezni sértés nélkül....
Amúgy lehetetlen mindenkinek a kedvében járni, ahány ember, annyiféle érdeklődési kör.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.13. 08:32:01

"a rentábilis eü. kassza"

muhaha. nem éppen leányregény, de ajánlott olvasmány az államkincstár éves jelentése. ebből világosan látszik, hogy 2006 év végén a költségvetés egy mozdulattal átvállalt _1400_milliárd_ forint adósságot az eü kasszától.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 08:33:44

@Jancsibohóc:

Szerintem senki nem a fakutyázáson akadt fenn, hanem a gúnyos, lenéző hangvételén, plusz az eredeti felvetés (miért ennyiért, miért most?) elkerülésén.
Mondok egy példát:
Miután gondoskodtam kiscsaládomról, elvégeztem a házimunkát, leülök netezni. A zuram jó anyának és társnak tart, mivel megcsinálom a rám jutó feladatokat, miközben ő pénzt keres, így nem foglalkozik azzal, hogy mit csinálok a szabadidőmben. Ja, és persze a netelőfizetést nem a gyerek pelenkapénzéből spórolom meg.

Na, ezt most tedd át Feri korcsolyázására.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 08:37:58

@Perverzsrac:

Zero múltkor remek cikket írt a Fidesz bénaságairól. A "Magyarország, Game Over"-ben pedig remekül összefoglalta a jelenlegi helyzetet. Ő sokkal jobb politikai témákban, mint én.
A pervez fogalmazást pedig kéretik kerülni......

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.13. 09:57:37

Jujjjj, ez fájt:
"Ebben az országban hat éve mindent a fidesz akadályoz. "

tehetséges banda, szó se róla :)))

Float 2009.01.13. 10:19:08

Egyébként ebben a történetben az a legszebb, h fletó a saját válaszával igazolja azt, amit nekiszegeztek. Irgalmatlanul lenéző, pöffeszkedő, arrogáns, kioktató, cinikus, ahogy az kell egy miszterelnöktől.

Lehet h ez a Peti fijjú meg pszichológus szakon végzett, hogy így kihozta belőle a problémás viselkedést.

derelyegrádi szellem 2009.01.13. 10:42:36

@laspalmas:

végére még ennyit, hogy biztos mindeki emlékszik arra, hogy a zorbán elment egy kolbásztöltő rendezvényre/versenyre már nem emlékszem. (Nem a kormányüdülőbe,hanem csak úgy). Még évek múlva is ezen rugózott az akkori végtelen hasznos, konstruktív, csak az ország érdekeiért küzdő ellenzék.

Még egy példa, a zorbán az árvízkor homokzsákot töltött (nem úgy mint az MSZP-esk, akik amikor kikapcsolták a kamerákat már tették is le a szerszámot, mint ahogy a hírtv felvételén látszik), akkor az volt a duma, hogy nem zsákot kéne tölteni mert az csak pr, hanem az árvizet megakadályozni!!!.

Ennyit arról, minek basztatják a Ferit a fakutyázással. Ezt a módszert a Feri és pártja találta fel és alkamazta először (már 1990-1994 ig is, de akkor még főled szdsz-es szemszögből). Most meg értetlenkednek, meg sírnak.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.13. 12:57:32

Jujúúúj mennyi Jancsibohóc így Jancsibohóc úgy. laspalmas lelkébe gázolhattam... :(

Na de sorban:

"Most önellentmondásba keveredtél: ebben a hírben cigók a főszereplők. Ha megjelent volna, nyomtad volna, hogy "már megint a cigányok"?"

Nem tudom miért kerültem volna, hiszen oda is írtam, hogy teljesült is az egyik feltétel. Aztán senki nem mondta, hogy a cigók szarságait nem kell megírni, de már unalmas a felesleges cigányozás, minden szemszögből....

" laspalmas 2009.01.13. 08:12:51
@Jancsibohóc:

Ez hír? Ugyan, ez már hozzátartozik az életünkhöz, mint a levegő. :)"

Az enyémhez egy kicsit jobban, mondhatni minden nap használom. De majd kontrázz rá, és amúgy autópályaállapotilag nem emlékszem hűdenagy "kivesézésre"

" laspalmas 2009.01.13. 08:33:44
@Jancsibohóc:

Szerintem senki nem a fakutyázáson akadt fenn, hanem a gúnyos, lenéző hangvételén, plusz az eredeti felvetés (miért ennyiért, miért most?) elkerülésén. "

Szerintem még ez a FASZKALAP is azt csinál a szabadidejében amit akar. Tessék számon kérni a mulasztásaiért, tessék a seggében lenni, hogy ugyan tegye már a dolgát. De ne abból legyen már hír, hogy Ferenc elment korizni, és ne ez legyen már az ellenzék legnagyobb mellverése.

Még valami ami nyomja a pici lelkedet?

Ja ez lemaradt:

"Jancsink azt mondta, nem érdeklik a celebek. Györgyikét pedig nemigen lehet másnak nevezni sértés nélkül...."

Nem is akartam celebnek nevezni, de még ő is jobban érdekelne, mint mondjuk az ellenzék balfaszkodása. Érted testvér? (mert mint tudjuk, szerinted csak a néger, és a cigány lehet testvér, a magyar nem)

Na várom magasröptű reakcióidat :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 16:00:37

Nem vagyok egy érzékeny alkat, csupán reagáltam a mondataidra. Legalább nem érhet az a vád, hogy elmentem mellettük szó nélkül.
Viszont a parttalan, gunyoros hangvételű vitát nem szeretem, neked meg máshogy nem megy, úgy látom. Kár.
A testvérezést tényleg utálom, olyan nem is tudom, lekezelő bizalmaskodás.

Ui.: Tényleg nem érted, hogy nem azzal van a baj, hogy elment korizni?
Az ellenzékről jót vagy semmit. Egy szar helyzetben lévő országban a mindenkori ellenzék eleve vesztes helyzetben van:
ha valamit szóvá tesznek-->miért fúrják a kormányt?
ha kussolnak-->szemét banda, lapítanak, így is megvan a pénzük
Nyuszika esete a sapkával. Ehhez hozzáadódik a Fidesz balfaszsága, és ezt kapjuk, ami van.
Hidd el, egy virágzó országban az se érdekelné a népet, ha a miniszterek minden hétvégén elugranának csapatépítésre.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.13. 16:12:30

laspalmas 2009.01.13. 16:00:37
Nem vagyok egy érzékeny alkat, csupán reagáltam a mondataidra. Legalább nem érhet az a vád, hogy elmentem mellettük szó nélkül.

Ezért riszteppá!

"Viszont a parttalan, gunyoros hangvételű vitát nem szeretem, neked meg máshogy nem megy, úgy látom. Kár."

Ez a védjegyem!

"A testvérezést tényleg utálom, olyan nem is tudom, lekezelő bizalmaskodás."

Akkor maradok továbbra is tisztelettel, Bohóc János

Én elhiszem, hogy ez így van, de szerintem ez sem érdekel senkit.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 16:52:12

@Jancsibohóc:

Örülök, hogy mindent jól megbeszéltünk. :)
Kár, hogy nem olvastad tovább a kommentemet...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.13. 16:59:09

Tovább olvastam ,de lerágott csont. Szerinted a nyuszi és a sapka esete az ellenzék, szerintem meg töketlen puhapöcsök. Túltárgyalva :P

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.13. 17:04:31

Akkor mi tulajdonképpen egyetértünk és mégis vitatkozunk? Vagy hogyisvanez?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.13. 17:40:51

wehéháéháéháh

Épp várom a kapcsolat.hu-s moderátor indokait, ha ez megvan belemélyedhetünk a további vitákba :D

Szorgos Lajhár 2009.01.13. 18:44:09

: Az csak Jókai idejében szakadt be Krisztyán Tódor alatt, aki gyf-hez képest jellembajnok volt! (Tudom, hogy csak Jókai fantáziájának szülötte, mármint Kr. Tódor).

kriszukka 2009.01.14. 12:16:21

Ágh 'az emberek saját lakásaikban megfagynak' Péter decemberi fizetése:
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=a011&p_ckl=38

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.15. 01:06:31

@laspalmas:

Írnának inkább a partizáninfóra, ott van minden.:P Én régóta olvasom a kapcsolat.hu-t - már amikor alacsony a vérnyomásom -, és szerintem már a regisztrációm is eltűnne valahol, a megerősítő levél helyett meg kapnék egy mailt az NBH-tól.:)