Skip to content


       Szűrés lista

Romák vs. rendőrök

Egy kevés pluszinfó a siófoki, rendőrökre támadó cigánycsaládról:

"A balhés roma család autója most is ott áll a Tesco mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolójában. A kombi Volkswagen Passat hátulja tele van élelmiszerrel, így a család vélhetően a bevásárlás után került összetűzésbe a rendőrökkel."

Tegnap is felvetettem már, de újra leírom, a Passat kombi 5, azaz öt személyes. Ők pedig hatan ültek benne. Ezért már alapból büntetés jár. Vagy járna...

A szemtanúk szerint egyébként az asszony esett neki először a rendőröknek.

"A családot egyébként jól ismerik Siófokon. Feltűnő jelenségnek számítanak, hiszen a kackiás bajszú családfő mindig széles karimás kalapban, öltönyben közlekedik, míg az asszonyok feltűnően tarka szoknyákban és fejkendőben járnak, ráadásul igen hangosak. A román cigánynak mondott családról többen úgy tudják, hogy nem ez volt az első balhéjuk, és volt már dolguk a rendőrséggel. – Régóta itt vannak Siófokon, gyapjú ágyneműkkel, háztartási kellékekkel üzletelnek, de azt hallottam, hogy az utcán már nem árulnak, állandó megrendelői körük van – mondta a bevásárlóközpont parkolójában egy nő."

Gondolom, becsületes állampolgárok módjára számlát is adnak minden esetben, az összes eladott lábos, takaró után...

A végére pedig egy kis statisztika ügyészségi információk alapján.

Hivatalos személy elleni erőszak :

2004: 21 alkalom

2005: 25 alkalom

2006: 21 alkalom

2007: 22 alkalom

2008: 33 alkalom

Évekig tartó stagnálás után tavaly +50% !! Hát ide vezet ez a fene nagy liberalizmus...

(forrás: sonline)

Címkék: rendőrség cigány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr89966913

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárdobáló 2009.02.28. 11:30:23

Beszédes csendÖt nappal a rémes tatárszentgyörgyi gyilkosság után nem maradt más, mint a kétségbeesés és tehetetlenség. Meghalt egy fiatal cigány apuka és az öt éves kisfia, a család többi része pedig megsérült, házuk leégett. A különböző véleményformálók…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

martonx 2009.02.26. 12:12:39

@Vizibusz:

Nekem is van ismerősöm. Az enyém azt mondja "politikai hátszél" nélkül belevágni is felesleges.

Nyerhetsz 20-30%-os támogatást pár száz ezer Forintot maximum. De ezért belegebedsz a papírmunkába.

Feketén, áfamentesen pont ugyanennyit vagy még többet nyersz, és nincs papírmunka sem :-D

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.02.26. 12:14:41

@a cigány nem bűnözik csak "megél": És akkor még tényleg gyengén számoltál! Mert ha véletlenül merünk esetleg duplázni, vagy triplázni, akkora összegek jönnek ki, hogy ha ezt az átlagmagyar, a birka megtudná, a hasát fogná a röhögéstől, mikor jönnének a főparasztok, hogy vegyünk fel IMF-hitelt, és másnap ez az ország kormányt váltana, ha azok annyira ragaszkodnak a hitelhez!
A liberálisokról csak annyit, hogy én megértem őket, de félek tőle, ha így továbbra is falba ütik a fejüket, egy idő után kénytelenek leszünk azt a falat vagy a védelmünkbe venni, mert a libsi birka agresszíven lép fel vele szemben, vagy le kell bontanunk, de akkor "elvész" a másik oldal számunkra, és nem lesz kin felhúzni magunkat... :-)

@vorpex: Azt mondom, minden iskolába egy olyan biztonsági őr kell, aki megkapja a megfelelő kiképzést, és bármiféle verekedésnél, bajnál, problémánál ELHÁRÍTÓI JOGA VAN, ami akár azt is jelentheti, hogy ilyen esetekben addig püföli a kölyköt, aki erősebbnek hiszi magát a sportolónál, míg az igazgató azt nem mondja (csak suttogva, hátha nem hallja): - Elég lesz, Józsikám!

Rend lenne az országban, csak újra kellene ide valaki, aki akar is rendet tenni. Egy év. Egy év alatt olyan rend lenne, hogy mindenki özönlene külhonból haza, végre HAZAÉRNE, ITTHON LENNE, a saját országában, és érdekes módon a cigányok reggel ötkor dolgozni mennének, nem pedig lopásból jönnének...

Nem is folytatom. Nem akarok hosszú komment lenni. Egyelőre ennyi.

Kampfer 2009.02.26. 12:16:13

@hannibal22:
@Seduxen: Én lennék a legboldogabb, ha a pontyhorgászatról diskurálhatnánk és arról, hogy ki hogyan jut előbbre évről évre a munkájából és a megtakarításaiból, kinek hogyan cseperedik fel a csemetéje és kinek hogy segített a magyar egészségügy az esetlegesen gyengélkedő szülőjén, barátján, kollégáján. Vagy esetleg a hazai média építő jellegű tevékenységét és jellemformáló erejét, a hazai politikai és gazdasági vezetés nemzetgyarapító tevékenységét dícsérhetnénk. Nos, szerény véleményem szerint ezekről csak mint futurisztikus álomról írhatunk.
Épp itthon vagyok és van időm olvasni, bár ne lenne...! De tegnap egy kisebb szájsebészeti műtéten kellett átessek, amit (mily érdekes) nem finanszíroz a tb... Vagyis én hiába fizetek havonta, fizethetem azt is, amiért elvben már fizettem. Talán érthető, ha kissé megviseli igazságérzetemet és idegeimet ez a fajta kettősmérce! Ez nyilván retorikámra is kihat. Majd igyexem kevesbb cuslágot olvasni! :)
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

Plutonic 2009.02.26. 12:17:15

@Seduxen: Én is így gondolom, de sajna már bele lett verve a fejembe, hogy Abszurdisztánban élek. :(
Ettől függetlenül én kilométernyi sorokban állítanám a bodzás Ladákat a sínre és egy 30 km gyorsítás után dönteném a bodzadominót! :D

vorpex 2009.02.26. 12:25:39

Es a legszebb az egeszben:

"Az Ifjúsági Európa-bajnokságon harmadik helyet szerzett Könnyű Róbert ügyében szerdán hirdetett ítéletet az egri bíróság, tudtuk meg a bokszolótól. "A támadóim 20000 forintnyi pénzbüntetést kaptak, ha jól értettem", nyilatkozta lapunak Könnyű, aki egy évvel ezelőtt szenvedte el az iskolai verést. Mindezt azért, mert bokszoló és nem üthetett vissza."

vs.

"Az édesapa elmesélte, kisebbik fiát is érte már atrocitás. "A kisebbik fiamat is megtámadták korábban, fojtogatták az iskolában. Persze rögtön odarohantunk, védekezés közben aztán jól meg is tépték a feleségemet. Én lefogtam a ránk támadó roma ember kezét, hogy ne tudja eldobni a téglát, ami nála volt, nehogy megsebesítse a gyerekemet - ezért hetvenezer forint pénzbírságot kaptam", mondta Könnyű Róbert apja, aki nem véletlenül költözött a Heves megyei Erdőtelekre családjával."

Na ez az, ami agyverzes kozeli allapotba juttatott...

mind2 (törölt) 2009.02.26. 12:25:58

Hy náczikok ! A héten megyek zászlót venni, mert a tavalyit, amit a házunkra tűztem, egy késő őszi vihar rongyosra tépte :(
Zászlórúdból viszont veszek kettőt : ) Ki tudja mire nem lesz jó a 2. ; ) :::)))

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.26. 12:26:39

@martonx: Nem tudom már hol olvastam, hogy a császári kínában szándékosan olyan brutális bürokráciát szerveztek meg, hogy az alattvalóknak elmenjen a kedve bármi elintézésétől.
Vagy nem intézett semmit, vagy ha mégis feketén kiokoskodta, máris a császár kezében volt.

Marcellusca 2009.02.26. 12:29:36

@Kampfer:
@jozicsenko:
@martonx:

Köszönöm kedves felvilágosításotokat!
Kikerestem, elolvastam.
Nem kellett volna!

Munk Veronika szamár- és kakiszex!!!!

Pont akkor távoztam rövid időre kishazánkból, úgyhogy lemaradtam a visszhangokról.
Nem is hiányzott.
Pedig jó lett volna Kávé helyett. :D

Marcellusca 2009.02.26. 12:34:16

@Seduxen: Nu, elgurult a gyógyszered? :D

Marcellusca 2009.02.26. 12:36:43

@mind2: Húúú, hát mostaztán beindult a fantáziám! xD

mind2 (törölt) 2009.02.26. 12:46:40

@Marcellusca: jó neked, de én mostanában elsősorban agresszív vagyok, ezért inkább verekednék vele, ha nem gond :D
... tudom, rossz az aki rosszra gondol ;)

Marcellusca 2009.02.26. 12:50:15

@mind2: Nem rossz az, csak akkor, ha már csak gondolni tudsz rá. :D

gidabiga 2009.02.26. 12:57:17

Tapmancs 2009.02.26. 11:16:31

szerintem ezt fenyegetésképpen írta a nol.
ha látják a komcsi olvasóik, hogy a jobbik így áll, rohannak szavazni szeretett pártjukra.
más oka nem lehet.
bocs, de szinte kizárható, hogy a jobbiknak ekkora támogatottsága lenne.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.02.26. 13:02:17

kampfer: latom, teged is a kettosmerce basz fel a legjobban. ezzel en is igy vagyok. Nem lenne itt ekkora baj, ha a kotelessegekben es jogokban es tamogatasokban is egyenlo lenne mindenki.

nekem es csaladomnak, valamint a hugomnak is meg kell kuzdeni mindenert. a cigoknak meg olyan dolgokat adnak, ami nalunk egy elet munkaja nem eleg, vagy eppen soha nem engedhetsz meg magadnak. kiemelkedesi lehetoseg cimszoval.

kint voltam most fel evig svajcban, de mar nagyon vagyok vissza. elkepzelhetetlennek tartom hogy ott akarhany fos csoport nekitamadjon a rendoroknek. ott gyorsan lovoldozes lenne a vege, a lakossag meg egyhanguan kiallna a rendorok mellett..

picur3ka 2009.02.26. 13:03:42

Az okolvivo gyereknek es csaladjanak az esete elkeserito, csakugy, mint a korhazi, iskolai es egyebb allapotok.

A palyazati penzek meg verlazitoak.

S a verlazito statisztikakhoz: hany hivatalos szemely elleni eroszak ez evben eddig, kozel van-e a sokeves atlaghoz?

Egyebkent, en ugy emlekszem, hogy egy videki ujsag 6 felnott es 2 gyerek tamadot emlegetett ebben az esetben.

Az emberolesek szama Bp-en 59%-al nott 2008-ban az elozo evihez kepest.

S az enyingi vajda elleni fenyegetesek, aaaaaaaaa, en ketelkedem.

Atrox 2009.02.26. 13:05:01

vorpex: azt a kurva. Ritkán szólok hozzá, de ez most felbaszta az agyam. Nézni azt a videot, ahogy simén nekiesnek, és mindenki kussol, a tanárnő meg csak üvöltözik, de nyílván semmi értelme.

Nem is értem, hogy bírta megállni, hogy ne üssön vissza. Nálam ilyenkor leszáll a vörös köd, és csak ütném, amíg mozog.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.26. 13:06:45

@Marcellusca: egy ilyen hír után???

Amúgy meg más szemmel nézem ezeket a dolgokat, mert belegondolok, hogy mondjuk 2 év múlva bölcsibe, utána oviba, majd iskolába kell menjen a fiam. Már most görcsbe rándul a gyomrom, ha csak rágondolok. Milyen fasza tapasztalatokat fog szerezni... És hogy magyarázzam meg neki, amikor rákérdez, hogy "Ezt most miért?".

Hogy dögölne meg az összes fasszopó, aki ide juttatta ezt az országot...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.26. 13:08:27

@Kampfer: pontyhorgászat??? Nocsak... Mik ki nem derülnek...

(Baszki, de rég voltam horgászni... Azok a jó kis sörözések a vízparton, hm.... )

Hannibal22 2009.02.26. 13:11:04

Az a régi, klasszikus mos-oi dal lassan valósággá válik,a hölgyek is "mostanában elsősorban agresszívek",zászlórúddal verekednének:)

esef 2009.02.26. 13:19:08

@Dinin:

Ha a cigók kapnak mondjuk 10% kvótát, akkor a magyaroknak marad 90%. Tehát a cigók bejutása a többiek kárára (!) történne. Ez diszkrimináció, kirekesztés, rasszizmus, antiszemitizmus (pl. mi van ha egy zsidó származású ezért nem jut be, na abból lehetne még nagy balhé...), alkotmányellenes, tűzzel-vassal irtani kellene az ilyen gondolatokat.
Különben meg mi értelme benyomni a cigókat a felsőoktatásba? Amelyik kikvakaródzott az övéi közül és rendesen tanul, az úgyis bejut, aki meg 16 évesen még ált.isk. 6. osztályba jár (jobb esetben), annak úgyis mindegy, nem?

esef 2009.02.26. 13:23:04

@Kampfer:

Szegény nagyanyám mondja mindig, hogy a 30-as években ha jött a csendőr a cigók árkon-bokron keresztül menekültek, nehogy "véletlen" kapjanak egy nagy maflást.
Azok a régi szép idők. Persze akkor a szadeszesek ősei sem ugrálhattak annyira...

mind2 (törölt) 2009.02.26. 13:24:28

@hannibal22: hagyd el, már így is azzal poénkodnak otthon, hogy jön értem a fekete Pobeda ...
mondtam, majd hoztok csomagot... féljen az, akinek nem magyar anyja-apja van-volt.
mi a szart kérdezhetnének tőlem ?
Már a nagyobbik gyerek is tudja, hogy mit kell csinálni ha bevarrják az embert , illetve mit nem szabad csinálni. Már átörökítettem a gondolataimat = késő.
::))))

mind2 (törölt) 2009.02.26. 13:26:54

@esef: na, az egyik dédapám csendőr volt :) És marha jóképű a családi legendárium szerint :)

vorpex 2009.02.26. 13:28:07

@Atrox: minden vastagboros bejegyzest elolvastam ez idaig, asszem rendszeres olvasonak tarthatom magam, de nekem ez idaig a masodik hozzaszolasom, ez is csak azert mert ez kulonosen felbaszta az agyam

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.02.26. 13:36:25

ket dolog.

1. en is horgaszok. :) megyek szombaton es vasarnap is.

2. volt egy masik eset, mikor a cigany boxolo kolok vert agyon egy magyart. a csavo belehalt az utesekbe. kb. egy eve. a cigany csako tovabbra is boxolni jar meg az iskolaba. ot miert nem tiltottak ki a box edzesekrol? O nem feltette a palyajat?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.26. 13:38:43

vazze, nem enged Picur3ka válaszára kattintani. na mindegy. az enyingi vajda fenyegetői után már nyomoz a rendőrség.
no comment.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.02.26. 13:39:57

gondolom ugyanaz fenyegette meg a vajdat, mint a mohacsit.... meg mint engem...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.26. 13:40:15

@laca42: ezt én nem érteni. a rendőrség hogyan nyomozhat az nbh után? vagy azt lehet???

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.02.26. 13:40:57

@Kampfer:
Hejj Kapfer, te majd a hevedert adagolod, hogy simán fusson és irányzol én meg az elsütőbillentyűt rángatom. Aztán cserélünk :)

Marcellusca 2009.02.26. 13:41:06

@Seduxen: Nem csodálkozom. Na de, ennyire, hogy össze kellett ugrasztanod Laspalmas-t és JancsiNETbohócot is?
Ja, értem. Dögöljön meg a szomszéd tehene is. :D

Horgászat? Az mi? Olyan rég voltam már a haverokkal (egy horgászott, mi meg pihiztünk), hogy már nem is tudom, mi az.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.26. 13:45:13

@Seduxen: te nem érteni, mert te lenni bisztos külfödi idegen...
mi magyarok értjük, itt bármi lehet.:-)))
ja, meg tudod, mint a filmekben , ott is később derül ki, ki hova tartozik, és hogy azonos a cél.
amúgy meg milyen rohadt gyorsak, nem semmi.
és ez hamar meg is lesz, nem úgy mint a kislány megerőszakolói.és ide pénzjutalom sem kell, az tuti.
@misikeh:
hejj, vegyetek be engem is.
én majd cipelem a rakaszokat:))

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.26. 13:46:09

@rolika: én nem értettem, hogy Miskolcon a gyerek betegfelvételnél miert van egy fürdető, ki is van írva hogy a felvétel előtt kötelező a fürdés, jo ha kötelező, hát fürdünk, mondom a férjemnek, hogy akkor hozza fel az autóból a gyerek cuccait, na ekkor szóltak, hogy talan nem is kellene a gyereket fürdetni.- na ekkor esett le a tantusz

Marcellusca 2009.02.26. 13:48:04

@misikeh:
@laca42:
Egy-két lőszeres ládát én is elbírok. Meg valakinek fel kell töltenie azokat a hevedereket is. :D

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.26. 13:50:05

@Prinzessin Erbsen: atyaég, még jó hogy nem fürdetted.ki tudja, szegény gyermek mit szedett volna össze. amúgy kíváncsi lennék, akik miatt ott a kiírás, azok közül hányan érzik úgy mint te, hogy : jó akkor fürdünk.
ez, nem mellesleg, szörnyű. szegény orvosok, ebből a szempontból...

Marcellusca 2009.02.26. 13:50:21

@Prinzessin Erbsen:
Ilyenről még nem is hallottam.
Kirekesztő és rasszista-é-e az a kórház? :D

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.26. 13:52:04

@Marcellusca: na egy szakasz lassan meglesz, Kossuth téren talizunk?
mind2 is jöhet a két rúddal, a nunchaku is így alakult ki...:)))
jelentkezéseket elfogadunk.

picur3ka 2009.02.26. 13:52:33

Na, kezembe kerult a cikk veletlenul, 4/2, de a statisztika, hm, nemmongya, hogy orszagos a 33 eset...

En se tudok klikkelni a postra, Lacam, de azt mar inkabb el tudom hinni, hogy Muhacsi kapott nehany kedves emilt, meg hasonlot, ahanyan azt utaljak...

Kampfer 2009.02.26. 13:55:25

@misikeh: Ehhh... Épp most fejeztem be néhány "virtuális" bevetést a FockeWulf-on. Ha már homár, legyen valami hatóereje is! De üsse kavics! Az MG42-est is szentként tisztelem! :)

@esef: Na igen, nagyapám is mesélt azokról a kakastollas csendőrökről. Odavertek azok bárkinek, ha kellett, csak hát ugye a magyar mégiscsak ritkábban adott minderre okot. A cigányt meg már zsigerből ismerte és kedvelte akkor is mindenki, így a csendőrök is. Kellemes hozadéka volt ez ellenszenvnek, hogy be kellett fogniuk a pofájukat!
A szadesz ősei? Hááát, az értelmesebbje akkor már sejthette, hogy nem lesz itt nekik babér. De a hornpicsa gábor őseinek még akkor sem volt esze, hát mentek vonatozni. Ennek a szadeszes darab szarnak a jelenléte a bizonyíték, hogy nem volt elég sem az idő, sem a vagon, sem a lőszer... Most isszuk a levét!
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

Plutonic 2009.02.26. 13:55:56

@Prinzessin Erbsen: Ez de kemény! Gyanítom, hogy a tapasztalat íratta ki velük....

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.26. 13:56:05

@Marcellusca: azok ketten komplett elmeroggyantak ilyen szempontból... hozzák a jó magyar átlagot... az eszem megáll. pedig amúgy normális mindkettő, de együtt... ajjjjajjjj....

Marcellusca 2009.02.26. 13:56:53

@laca42: Vigyázzni kell a nőkkel, mert ha bedühödnek szabad kézzel is veszélyesek, nemhogy fegyvernek látszó tárggyal. :D
Aki tudja, szedje elő a sufniból vagy a padlásról szépapja fokosát is. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.26. 13:57:18

@Kampfer: ha már ez így szóbakerült. II. Vh-s FPS-ben NINCS OLYAN, amiben a németekkel lehet lenni??? Mert ilyen szempontból már unalmas a Cod2, meg a Moha

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.26. 13:57:50

@picur3ka: voltam a c-pressen, és bármilyen hihetetlen, ott is sokan utálják, sőt van aki belátja, csak kihasználják a politikusok a cigányokat.
persze a bodzaszedők nem neteznek, sajnos. oda is az elfogadott, elfogadható réteg jár olvasni, írni.
velük meg nincs bajunk.
movikinek meg nemtudok elég rosszat kívánni.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.26. 14:00:58

@Marcellusca: hát talán nem minket fog megbotolni:))
hány fokos legyen? 18-20 jólesz?:))))

Kampfer 2009.02.26. 14:02:56

@Seduxen: Sajnos nincs. A neten lehetsz a fritzekkel, jó érzés, mert lehet géppuskázni azt a sok tetves jenkizsidó férget! Én intenzíven IL-2-zöm, mert ott már egyéniben is lehetsz a németekkel, magyarokkal, finnekkel, japókkal. Vagyis a jó oldalon. :) Csak skineket kell leszedni, mert a felségjelzés cenzúrázott a hivatalos játékban. Jut eszembe! A héten készült el a FW-190A9-es makettem, de a neten kellett hozzá felségjelzést keresni, mert az eu nevű zsidóállamban a dobozokból kiszedik a birodalmi pártjelzést... Röhej, nem? A hornpicsa erre biztos kiveri... vagy valamelyik buzi haverjára!
Azt hiszem a Rush for Berlin nevű RTS-ben lehetsz az igazakkal, de ott is csak egy kozmetikázott jelképet használ a járék. Szánalmas...
Szóval a neten kell küzdeni, ott lehetsz a jókkal, csak az a gond, hogy a legtöbb szerveren a német oldal mindig telített... Nem érdekes?
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.26. 14:06:00

@Kampfer: igen, ott lehet, ugyanígy a Panzers Phase One, Phase Two játékokban is, de az nem az igazi :))) Ezek is ugye RTS-ek

Tündér_Lala 2009.02.26. 14:20:36

Öööööö.... Sörétes heveder van ?

Kampfer 2009.02.26. 14:23:30

Elnézést mindenkitől, ha már volt, de most olvastam... Nem kellett volna. Kicsit más megvilágításba helyezi szerintem a rendőrséget is és talán a politika felelősségét (illetve tudjuk, kik felelősségét) vetik föl inkább!

kuruc.info/r/35/36062/

A másik dolog! Nem tudom, Zero vagy Laspalmas felfigyelt-e rá, de eddig mindenhol csak arról írnak, pofáznak (zsindex, napkelte, retektévé, telavivkettő), hogy beszóltak, elítélték az országot, mert itt szegíny romákokat a gaz nácikok megkülönböztetik. De itt egy cikk alább linkelve. Ha ez igaz egyáltalán, akkor erről miért kussol a hazai média? Jó, persze tudjuk miért...

kuruc.info/r/26/35881/

Jó olvasást!
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

derelyegrádi szellem 2009.02.26. 14:28:11

@Kampfer:

Te olastad azt a cikket?

Azért kérdem mert nem igaz, irónia az egész. Oda is írták.

derelyegrádi szellem 2009.02.26. 14:29:34

Azért van alkalmas rendőr is:

"Egy szolgálaton kívüli rendőr állított meg egy menekülő táskatolvajt a főváros II. kerületében. Kedden este lett figyelmes a hazafelé tartó főhadnagy egy segélykiáltásra az Ady Endre utcában, majd meglátta a női táskával felé rohanó férfit, akit fojtófogással állított meg."

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.26. 14:29:43

a gyerek egész embernek számít a kreszben...?

Kampfer 2009.02.26. 14:40:42

@derelyegrádi szellem: Üdv Szellem! Jah... A másodikra gondolsz. Most olvastam át ismét... Így már helyre is állt a világ rendje...

Most olvasom újra az interjút a Bencével. Hááát, akárhányszor olvasom el, mindig ugyanazt gondolom. Qrva nagy a gáz...!
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.02.26. 17:23:29

"Hivatalos személy elleni erőszak :

2004: 21 alkalom

2005: 25 alkalom

2006: 21 alkalom

2007: 22 alkalom

2008: 33 alkalom"

Ebbe beleszámítják, mikor az enyingi maffiózó pisztolyt dug a rendőr szájába, hogy "nem érdekel téged mi van a csomagtartóban", vagy az más?

Ennek a statisztikának semmi értelme...

mind2 (törölt) 2009.02.26. 17:37:04

@Marcellusca: @laca42:
Ne izguljatok már, kiteszek én egyedül két húszkilós - idealista bölcsészt, rúgni is tudok meg ilyenek, SŐT annyi ruszki háborús filmet kellett gyerekkoromban nézni ( mást nem lehetett, mert nem volt :D ) , hogy tökéletesen mozgok partizán/ gerilla harcmodorban, utcai harcokban és lövészárokban sem emelgetném a fejemet 20 másodpercenként : D
Sőt ha azokra a filmekre gondolok, egy késsel meg egy szíjon lógó géppisztollyal a fogaim között simán fel tudnék mászni bárhova.

Nem csak a fegyver a lényeg, hanem a taktika.
Aztán ha elkapnának felsorolnám a jogaimat, és lazán közölném, hogy az Amnesty International - nal dolgozik az unokanővérem az USA - ban.
Most így kapásból más nem jut eszembe :D

Hannibal22 2009.02.26. 17:53:28

@mind2: ez aranyos:)) Jó buli lenne ez a harc:)Belinkelek egy toborzót
www.youtube.com/watch?v=dlScJhrM-HE&feature=related

mind2 (törölt) 2009.02.26. 18:08:48

@hannibal22: köszi :)
De a rock az én örök kedvencem ( mint itt is ) és mikor ennek - amit küldök - a képi világát megláttam, odaszegezett a képernyő elé. Már többször belinkeltem, de hátha nem láttad : )

www.youtube.com/watch?v=TVboOdX9icA&feature=channel_page

derelyegrádi szellem 2009.02.26. 18:22:35

@TaTa86.:

Én nem tudom honnan származhat ez a statisztika, mert 2006 őszén (szept, október) csak a fővárosban több mint 21 db. hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás,

Zűrösebb (zavargós, tüntetős) időszakban akár egyetlen nap alatt is.

Vagy rosszul gondolom?

Hannibal22 2009.02.26. 18:23:57

@mind2: Ismerem és szeretem is! Sajnos az az én tragédiám,hogy ezen az emlőn nevelkedtem: www.youtube.com/watch?v=uiV2tlvvdT8 és azóta (87 te jó isten!!!)minden más zene csak pótszer lehet mellettük:)

mind2 (törölt) 2009.02.26. 18:37:43

@hannibal22: SP : a fiú haverjaim kedvencei voltak : ) ja, 80-as évek elején, közepén. Most meg tök furcsa, hogy a lányom barátnője odavan a mostaniakért :) Nincs új a Nap alatt :)

Egyébként mindenevő vagyok, jöhet minden stílus, csak minőségi legyen.

@derelyegrádi szellem: nekem is furcsa. de ők csak azt a statisztikát készítik el, amire azt gondolják mi meg elhisszük :)
Nem tudom, milyen képet vág majd, " 47 éves, az utóbbi hónapokban éveket öregedett " ferink március 15 - én. Csak találgatok.
1. Szenvedő mártír
2. Népéért aggódó gondterhelt államférfi
3. Zavartan hunyorgó, meggörnyedt bukott hős
4. Cinikusan fennhéjázó, meg nem értett bosszúálló
5. ?
Mit gondolsz Te erről a Jobbikos 50%- ról ?
Sima hadra hívó manipulációs művelet, vagy ténylegesen - megközelítőleg - ez lehet a helyzet ?

derelyegrádi szellem 2009.02.26. 18:38:34

A statisztikusok kedvéért:

"Csütörtökön délután történt az eset, a Heves megyei Apcon: a körzeti megbízott egy köztudottan jogosítvánnyal nem rendelkező autóst akart megállítani, hogy igazoltassa. Az autós azonban nem állt meg, gázt adott, s eközben kis híján elsodorta a körzeti megbízottat. A rendőr az autó után eredt, mely a közeli lakóház udvarán állt meg. A körzeti megbízottnak még annyi ideje sem maradt miután utolérte a sofőrt, hogy kérdőre vonja, az ugyanis, a mellőle az autóból kipattanó nővel együtt rátámadt. A támadók egyelőre nem azonosított eszközzel rontottak a rendőrre, aki jobbnak látta, hogy odébbáll, s erősítést hív. A helyszínre érkező kollégáival aztán elfogták a támadó párt, akikkel szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt kezdeményezett eljárást a rendőrség az ügyészségen. A támadás során a körzeti megbízott nem sérült meg"

A nem hivatalos staisztikusok kedvéért:

- egy köztudottan jogosítvánnyal nem rendelkező autóst
- a mellőle az autóból kipattanó nővel együtt rátámadt.

mind2 (törölt) 2009.02.26. 18:44:21

@derelyegrádi szellem: akkor ők csak herendi svábok lehettek : XD vagy nem ?

derelyegrádi szellem 2009.02.26. 18:45:05

@mind2:

A jobbikos 50 % a NOL-on manipuláció. Riogatás. A saját tábor összetartását, összekovácsolását szolgálja. Meg azon elbizonytalanodott szoci szavazók visszavezetését a szavazók közé, akik az ismet körülméynek miatt inkább passzivitásba mentek át. Lesz még ilyen "nagyban" is. Ezek csak kezdeti tesztek.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.26. 18:46:16

@mind2: na, leszünk páran, látom. te leszel a stratéga?meg ha menekülni kell, a partizánvezető.:))
@hannibal22:
hmm, téged a neved predesztinál a beosztásodra.:))))
15.-én találkozunk?
Kampfer hozza a fegyvert, mind2 a zászlórudakat, meg a meztelen géppisztolyt.
hahó, nbh-s fiuk, ez csak vicc.

derelyegrádi szellem 2009.02.26. 18:48:08

@mind2:

az én tippen is ez volt, vagy esetleg holland telepesek jöhetnek még szóba. :-)

derelyegrádi szellem 2009.02.26. 18:49:18

@derelyegrádi szellem:

ezért is a "romák vs rendőrök" poszthoz írtam be...

irrelevant 2009.02.26. 18:49:49

@mind2: Szerintem belinkelhették valami Jobbik-közeli fórumba és onnan pár tucat ember emelte meg a párt szavazatait.

Egyetlen netes szavazást sem kell soha komolyan venni, mert évezredes igazság, hogy a kádárista nyugdíjasok nem böngészik a nol.hu-t tömegesen. Ettől függetlenül a Jobbik előretörése érezhető a társadalomban, még ha a közvéleménykutatók ezt próbálják is enyhíteni (a legutóbbi felmérés is 2%-ot mért, de mint tudjuk, a közvéleménykutató cégeknél 1%-nyi manipuláció kb. 10 millió forint, ohne erkölcsi skrupulusok.)

irrelevant 2009.02.26. 18:53:01

@derelyegrádi szellem: Ugyan már, nem kell mindenhová ilyesmit képzelni. Szerintem a hunhíren, a bombagyáron, a gárda honlapján vagy valami hasonló zugjobber oldalon belinkelték a szavazást és ezért ennyi az eredmény.

A nol.hu-s oldalsávra kitett szavazás szart sem ér a tábor összekovácsolásában, ellenben az árpádsávos alsógatyás Kárpátia-fanoknak óriási erkölcsi győzelmet jelent "megnyerni" egy ilyen piti voksolást.

derelyegrádi szellem 2009.02.26. 18:57:12

@otvospeter:

Oké, neked elhiszem, de én mindig gyanakszom rájuk, és általában nem alaptalanul :-)

Hannibal22 2009.02.26. 18:58:10

@laca42: Hát kormányt nem döntünk,de egy estleges polgárháború esetén a dzsipók ellen hatékony kis harcoló alakulatot lehetne itt toborozni:)

irrelevant 2009.02.26. 19:02:04

@derelyegrádi szellem: Nem kell nekem elhinned, én is csak találgatok, ahogy te :)

mind2 (törölt) 2009.02.26. 19:06:35

@hannibal22: hát, azért IQ és EQ átlagot tekintve nem állunk olyan rosszul. Bár én egyre helytelenebbül írok, azt már észrevettem :( Valahogy amit helyesen tudtam, a vizuális hatások miatt mégis rosszul írom :(

Ugyan, a fiúk már tudják kik vagyunk :) De azt is tudják, hogy semmi törvénybe ütközőt nem teszünk. Persze, ha demokráciáról beszélünk. Egy diktatúrában ezért már ledobálnának bennünket a helikopterről ( lásd argentina 70-es évek ? )
Én Bibó szavaiban próbálok hinni. Nem engedhetem meg magamnak hogy féljek. Persze ettől még félek. Néha. :)

mind2 (törölt) 2009.02.26. 19:09:26

@hannibal22: írtam már, hogy lesz egy babaszappan szakaszunk... Lángszóró helyett meg Biopont lövünk, jól habzó gazdaságost. Ennél hatékonyabb fegyvert el nem tudnék képzelni pl. az Ormánság egyes részein. És ezért még Hágába se hurcolhatnának bennünket, nem? : XD

lampaules 2009.02.26. 19:13:54

A bűnnek nincs bőrszíne!

Marcellusca 2009.02.26. 19:17:00

@mind2: Hűha! Te ilyen kis vadmacska vagy? :D
Hamár 80-as évek: a Modern Talking az mán smafu, aztatat mán nem is elmítgetjük? xD

@laca42:
@hannibal22: Logisztikában kicsit járatos vagyok, úgyhogy (,mint mát jeleztem) viszem a lőszeres ládát. :D

jozicsenko 2009.02.26. 19:17:40

szép jó este!

@mind2:
www.youtube.com/watch?v=hP_L60wbtNM&feature=related
(Bruce D és a Road to Hell)
én most ezt hallgattam, bár még nincs poszt Argentináról, de illik ez ide is :-)))))

Hannibal22 2009.02.26. 19:20:01

@mind2: Katonán az EQ csak kolonc:)úgy érted,hogy bioponba forgatjuk a töltényt tárazás előtt?:)Ez már uszítás amugy?

Marcellusca 2009.02.26. 19:20:31

@mind2: Csak óvatosan a vegyi anyagokkal, mert különböző fegyvereket, harci anyagokat lehet belőlük összekotyvasztani. :D
Ja, és nehogy a gyereket is kiöntsük a babaszappanos vízzel együtt! :D

Hannibal22 2009.02.26. 19:28:14

Semmiképp se rejtőzzetek bodzabokor mögé éles helyzetben!

jozicsenko 2009.02.26. 19:29:33

no, úgy látom ha nem is lesz

"Operation Burning Bodza", egy fasza kis

"Operation Bathed Bodza' még lehet belőle...

Hannibal22 2009.02.26. 19:29:38

@Marcellusca: a lőszeres ládákat szintén ne tárold ott.

derelyegrádi szellem 2009.02.26. 19:37:29

visszatérve a rendőri fegyverhasználatra, ezek a rendőrök jobb ha fegyvert sem használnak, mert:

"A saját szolgálati fegyvere sebesített meg egy rendőrt csütörtökön Celldömölkön. A helyi kapitányság tiszthelyettese súlyos lábsérülést szenvedett."

forrás: index

Marcellusca 2009.02.26. 19:37:31

@hannibal22: Majd igyekszem megfelelő helyet találni. Bár gondban leszek, mert még nem lombosak a fák, bokrok, a tavaszi vetés is éppen csak kikel. De fogok rá vigyázni nagyon, nehogy egy arra járó norvég eltulajdonítsa, mint Szent Péter piros gombját. :D

mind2 (törölt) 2009.02.26. 19:39:50

@jozicsenko: na, BD- nek is van hangja ...::)))) Benne van az első ötben ::))))

@hannibal22: van bodzaszörpöm, halál komoly... ) bio, a Balaton- felvidékről való bodzából.

EQ... akkor én néha sírni fogok, és tartunk összakapaszkodó Istentiszteletet.... csak tudnám, ki lesz a tábori pap ?? : D

Van egy tönkremenő félben leledző Siemens mosógépem. Azt utánunk kötjük, meg még 5-6 vödröt is. És kényszermosást - mosdatást eszközlünk ... háromszor kell alámerülni a babaszappanos vízben, és aki nem kap allergiás rohamot, annek megengedjük, hogy megismerkedjen az ásó- kapa kettős fogalmával. Ha nem akarja : nagyharang : D

mind2 (törölt) 2009.02.26. 19:44:16

Na go, hagyok itt nektek valamit. Addig találjátok ki a pontos stratégiai hadműveletet. csá ::::))))))

eztet is szeretem .....

www.youtube.com/watch?v=8UFR3ww00zM

jozicsenko 2009.02.26. 20:19:06

közben változott a szavazás a Népszabadságon, azt kérdezik, melyik programban hisz

58% a Fideszre voksolna

(Hogyan küzdene a válság ellen?
Csak keményen, mint a Reformszövetség 22%
A Fidesz programjában bízom 58%
A Gyurcsány-csomag épp elég lesz 9%
Milyen válság? 10%)

namost:
A sok jobboldali jár nol-t olvasni, mert mazohisták, mint mi a kapscsolaton
B eddig szavaztak kb egy tucatnyian
C a komenisták aktuális programja a nyáj összeterelésére, hogy folyamatosan ilyen jobboldali preferenciájú eredményekkel sokkolnak (50%os jobbik támogatás a másiknál? naneeemá)
D Tomcaték valahogy meghekkelték a népszabadságot (de miért pont ezt?)
E megörült a világ: a legjobb golfjátékos afroamerikai, a legjobb rapper fehér, a németek nem akarnak háborúzni és a NOL már a Fideszre szavaztatna, nem az MSZP-re...

nekem az E tetszik most a legjobban

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.26. 20:26:28

@jozicsenko:

Az a freudi elszólás.....:)))
"megörült a világ"

jozicsenko 2009.02.26. 20:44:19

@laspalmas: jaja: évek óta pszichiáterek, pszichológusok és neurológusok között dolgozok

avagy bármilyen részegen megtudom kérdezni: akarsz róla beszélni? :-)

(hogy hányszor néztek pszichiáternek pénzügyes helyett, hagyjuk, de volt, hogy annyi sört ittam, hogy a heves bólogatások után kb 10 perc elteltével tudtam kinyögni hogy könyvelek, ami nem igazán segített a lelkét épp kiöntő széplányon :-PP )

poseidon511 2009.02.26. 22:11:45

Üdvözletem a kommentezőknek!
Egy kis adalék. Bár szerintem, ahogyan tapasztaltam, hozzám hasonló foglalkozású, mint én van itt.
Nos: a karimás kalap és az öltöny után azt hiszem teljesen helyénvaló a romániai megközelítés. Az onnan származó – nevezzük kereskedőknek – ez a tipikus viselete. A nevükben is benne van – Gáborok. Van akit úgy hívnak közülük, hogy Gábor Gábor. Sokan nem tudják, hogy számukra az egyik – ha nem a legnagyobb sértések egyike, ha a kalapját levetetik vele. Romániában, ha valakit „legáboroznak”, az olyan mintha nálunk lecigányoznák. A nagykarimájú kalaposokra jellemző még, hogy bizony rendszeresen többen ülnek a kocsiban. Találkoztam olyan képviselőjükkel, aki az asszonyt az autópályán utaztatta az utánfutóban. Persze minden tele volt dunnával… Az ilyen „kereskedő” gyakran előfordul a piacokon. Leggyakrabban a dunna és bőrcipő az árucikkük.
Siófokon sok „rokonuk” űz sportot a hiv. személy elleni erőszakból…
Arra pedig, hogy a fakabát lábon lövi magát… Nos, meglátásom szerint egy szerencsétlen lehet… Ha az úgynevezett „munkaeszközének” a használatát sem tudta megtanulni… Tudomásul kellene venni, hogy ha már egyszer valaki fegyvert tarthat, hordhat, meg kellene tanulni azt használni is… Gyakorolni és gyakorolni. Persze, nem arra gondolok, hogy ész nélkül, hanem az ide vonatkozó minden szabály betartásával. Személy szerint nem lennék ellene, ha valaki - büntetlen előéletűként - vásárolhatna fegyvert. Ide érteném a gáz-riasztókat is. Aki bűnözött, az ne kaphasson. Viszont a törvénytisztelő személyek igen is megvédhessék magukat.

picur3ka 2009.02.26. 22:45:28

Na meg a keresztapak is szeretnek karimas kalapban, etc, jarni.

esef 2009.02.27. 08:42:38

@Kampfer:

Elmentek vonatozni, tetováltak rájuk rajtszámot, aztán többen jöttek vissza mint ahányat elvittek. Számításaim szerint nem vihettek el annyit, vagy pedig Mo-n volt a világ legnagyobb izraelita közösség. Ezt a vonalat itt és most hagyom abba.
Ha most valaki benyögné (pl. Jobbik), hogy legyen újra csendőrség, a nép helyeselné, a jogvédő férgek meg ugatnának. Egyébként meg, a nagy jogvédők fajtája mit is tesz palesztin testvéreinkkel???

A cigó nem fog megváltozni, mert a génjeiben kódolva van az élősködés. Indiában is az egyik leglenézettebb népcsoport (a sok közül) a cigány.

Hannibal22 2009.02.27. 13:57:53

Ez most mi?!(index): "Magával a bűncselekmény-sorozattal kapcsolatban Petőfi Attila, az NNI vezetője adott tájékoztatást. Az NNI összesen hét támadás ügyében nyomoz. Ezek közül a tarnabodi támadással kapcsolatban három fiatal férfi előzetes letartóztatásban van, Petőfi tájékoztatása szerint kezükön és ruházatukon a helyszínen talált sörétes lövedékekből származó lőpor- és egyéb nyomokat találtak." Rögtön alatta meg aszonygya
"Hihetetlen szerencse kell ahhoz, hogy a rendőrség el tudja fogja a valószínűleg a kis falvak cigánytelepeitől távol élő, Tatárszentgyörgyön is gyilkoló tetteseket, mondta egy neve elhallgatását kérő nagy tapasztalatú, elismert kriminalista csütörtökön az MTI-nek. Szerinte egy 3-4 fős fanatikus csoport számlájára írható az elmúlt években felderítetlen 5-7 romaellenes gyilkosság. A szakember szerint valószínűleg egy kisebb létszámú, rasszista nézeteket valló csoport követte el a cigányok elleni bűncselekményeket. Ezek olyan emberek lehetnek, akik maguk akarnak rendet tenni a maguk módján a roma–konfliktusban.A szakember szerint ha valaha kézre kerülnek ezek az emberek, akkor az valamilyen fatális véletlennek tudható majd be, például ha karambolba keverednék út közben, vagy meglátná őket néhány roma akció közben, és lincselésre kerülne sor."MOST AKKOR MI VAN???

Hannibal22 2009.02.27. 14:03:29

Bocs,tarnabodon nem cigók a sértettek..

picur3ka 2009.02.27. 14:04:07

Aaaaa, ugy tunik, mindent irnak meg nyilatkoznak osszevissza, hogy minel homalyosabb legyen mindenkinek.

Empty 2009.02.27. 18:01:34

index.hu/bulvar/2009/02/27/volt_rendor_a_kezigranatos_tamadas_egyik_gyanusitottja/

A cikk véletlenül sem említi meg az elkövetôk származását. Csak a Fekete kalap együttes révén utal rá.

János2 2009.02.28. 22:17:49

Tisztelt előttem szólók!Mindőtök jól látja a valóságot!A cigányság aránya a bűnözés arányával egyenlő!Amiért írok nektek,az az érem másik oldala,amiről elvétve látok írásokat.Olyan 3 éve történt Tiszaújvárosban,hogy a buszpályaudvaron egy CIGÁNYBŰNÖZŐ agyonvert egy magyar apát.Mindezt tette egy karácsony előtti napon,olyan 18 óra körül és ami a lényeg,hogy kb. 100 magyar szemtanú előtt! Elképesztő számomra,hogy senki egy szóval sem volt képes közbeavatkozni,hogy ne legyen tragédia! Miután az aszfaltba addig ütötte a fejét szegény apának,hogy belehalt,azután lelopta róla a karóráját és elfutott.Mindez 4-5 perc alatt zajlott le! Mindezt egy nagyon kedves és becsületes hölgy ismerősömtől tudom.Ő volt a legközelebb hozzá,hogy valamit tegyen az áldozat megmentéséért,miközben midenki csak elfordította a fejét.Kérdésem tőletek:Ilyen hozzáállással,hogyan lehet megoldani a cigánykérdést?

picur3ka 2009.02.28. 22:57:51

@János2:

Normalis, kulturalt hozzaallas, senki nem akar harcolni, csak a bunozok, semmi kulonos.

En beavatkoztam volna, ha ott lettem volna, gyerekem nelkul persze, mert engem nem zavar a hulyeseg.

De, ha megvedesz valakit, tisztaba kell azzal lenned, hogy altaljaban teged fognak lecsukni, ez itten a nagy demokracia, csokolom.

picur3ka 2009.03.02. 13:14:25

Na, a legujabb hazudo verseny:

Ezt írja egy hozzászólónk:

"A Győr-Moson-Sopron megyei kistelepülésen, Ivánban az elmúlt percekben mintegy 100 - kapákkal, kaszákkal - felfegyverkezett cigány támadt a kiérkező nyomozókra és jelen pillanatban épp a rendőrautót verik szét. Az eset előzménye, hogy az elmúlt éjszaka feltörték a faluban az egyik kocsmát és a tulajdonos ezt be merte jelenteni a rendőrségre. A rendőrök kiérkezését a cigányok nem vették jó néven és bosszút állnak. Friss információkkal folyamatosan jelentkezünk.

21.20 A cigányok teljesen szétverték a rendőrautót. Kiss Róbert, a Magyar Gárda főkapitánya szerkesztőségünknek elmondta, hogy négy megyében rendelte el a készenlétet, hogy szükség esetén - mint Galgagyörkön - kimenekítsék a magyar családokat."

Mint megtudtuk, a hozzászólásnak nincs valóságalapja, Ivánban nem vertek szét rendőrautót!

nol.hu/belfold/botokkal_vonultak_utcara_az_ivani_romak

picur3ka 2009.03.03. 13:13:30

Ezen mosolyogtam egyet, 'Cosma meggyilkolodott'.

www.stop.hu/articles/article.php?id=460890

süti beállítások módosítása