Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Skip to content


       Szűrés lista

Napi degenerált: a marylandi szerelmespár

A páros 27 éves női tagja nem volt megelégedve  partnere teljesítményével, talán a méretével sem, így aztán vásároltak egy vibrátort, hogy jobb legyen az asszonykának az ágyban. De a fehérmájú perszónának az sem volt kihívás, orgazmusa egyre csak váratott magára. Ebbe pedig hű szerelmese nem akart belenyugodni, elkezdte törni a fejét a megoldáson. Mondhatta volna, hogy: "Drágám, áthívom segíteni a szomszédot!"....De nem mondta, hiszen ez nagyon égő lett volna, utána az egész utca ujjal mutogatott volna rá. Frászt! Egy igazi csődör nem nyugszik bele a kudarcba. Férfibüszkeség is van ám a világon...Így a srác addig túráztatta az agyát, mígnem abból pár másodperc alatt kipattant egy remeknek vélt ötlet. Így szólt ágyasához: "Szívem, ne mozdulj, hozok egy fűrészt!" És lőn. Hozott egy láncfűrészt dekopírfűrészt, arra ráerősítette a vibrátort, majd megkezdték az aktust.

Ezután pedig hívták a mentőket...

A pasinak nem jött be a számítása, nem sikerült megúsznia az ujjal mutogatást, de a büntetőeljárást igen, hisz közös megegyezéssel történt, ami történt.

 

Csodával határos módon a nő életben maradt, viszont súlyos belső sérülései miatt mentőhelikopter vitte kórházba. Azt hiszem, egy jó időre elment a kedve a szextől...

 

Címkék: szex napidegeneralt

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr491006980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

feriboy 2009.03.29. 09:43:18

lehet hogy én vagyok tudatlan és szexuáélisan sötét, de mi a pics*nak kellett a lánfűrész, meg hova?
Egyébkén terről egy vicc jutt eszembe:
-Mi a hasonlóság a láncfűrész és a tanga között?
-???
-Egy rossz mozdulat és 3 ujjad megy a picsába :D:D

csviktor 2009.03.29. 10:17:41

Jó reggel! Második? Nem értem, láncot miért nem vette le. A vibráció megaradt volna, Jason X meg nem.

Tapmancs 2009.03.29. 10:24:17

Nem értem. A fűrész melyik részére erősítette a vibrátort? Meg minek? A vibráció fokozására? Ez olyan "ágyúval a verébre" dolognak tűnik. Meg hogyan szenvedett a nő belső sérüléseket?

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2009.03.29. 10:36:03

a világon nem a tanga a legjobb dolog, de közel áll hozzá...

darwin díj jelöltek, ezután majd ráírják a
láncfűrészekre,
botturmixokra,
kézirobotgépekre
kerékpárpumpákra
stb, hogy szekszuálisaktushoz ne használják...

eloszto · http://eloszto.hu 2009.03.29. 10:41:00

Ehh, félrefordítás...

Nem láncfűrész, hanem dekopírfűrész, hisz annak van oda-vissza mozgása...

www.szerszamvilag.hu/images/cikkek/BOSCH/BGST120BE.jpg

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.03.29. 11:02:46

és hogyan erősítette a láncfűrészre? meghát hogyan sérült meg, ha bekapcsolta? hol a forrás?
és hoygan jön ez vádiratként?

2009.03.29. 11:26:11

@feriboy: jajaj...

Nem is értem, hogy a fenébe jut eszükbe ilyen???? Nooooooooooormális????

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 11:35:24

Ez egy hétvégi könnyed post a zűrzavaros hét után, tessék lazán felfogni. :)

A forrásban elektromos fűrészt írnak, az pedig a láncfűrész, nem a dekopír.

Tapmancs 2009.03.29. 11:55:07

@laspalmas: a dekopír gyakrabban elektromos mint a láncfűrész. :)

Egyébként dekopírral már logikus, szóval tessék kicserélni a képet és átírni a szöveget, különben elvisz az ÁVH az olvasók tudatos megtévesztéséért. :)

Axum 2009.03.29. 12:10:11

Forrás? Akkor kiderithetnénk, hogy miről van is nagy baszó...

2009.03.29. 12:13:45

Itt konkrétan "saber saw"-t írnak:
www.momlogic.com/2009/03/woman_injured_power_tool_sex_toy_encounter.php

Az meg elvileg nagyobb fajta dekopírfűrész.

Axum 2009.03.29. 12:16:24

Itt az eredeti szöveg :

Egyes szexuális kísérletezés landolt egy déli Maryland nő a kórházban a sérülések nehéz elképzelni, és még nehezebb lenne elfelejteni.

Maryland állami rendőrség airlifted a 27 éves nő a Prince George's County Hospital Center kora után vasárnap reggel volt sérült egy esemény, amelynek a szex játék mellett a saber fűrészlap.

A férfi, aki 911 a balesettel kapcsolatos felvett tulajdonít a szexuális játék fürész, majd a nagy teljesítményű, házi készüléket a partnere, a St. Mary's County Sheriff's Office.

Fürész, vágja át a műanyag játékok és a sebesült nő. A súlyos sérülések voltak elég Medevac, de a nő volt engedni a kórházból, és a H. fel neki szokatlan sérülések.

Nyomozó beszélt az asszony, aki elmondta nekik, ő az elszenvedett sérülések során konszenzusos jogszabály, és hogy õ és partnere is próbálkozik valami új, és nem bűncselekményt elkövették, a seriff irodája mondta.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.29. 12:20:09

Az emberi butaság határtalan :D:D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 12:28:19

Köszönöm mindenkinek, fűrészfajta javítva. :)

De tök mindegy, hogy dekopír vagy más, normális embernek ilyen nem jut eszébe. Ezek idióták.

_alesi_ (törölt) 2009.03.29. 12:43:20

errol nekem az jut eszembe, amikor Drebin és Hocken kapitány bemegy a szexboltba. Ott mondjuk láncfűrész alapja volt a vibrátornak.

csviktor 2009.03.29. 12:45:14

@laspalmas: Kikérem magamnak. Tessék úgy javítani a bejegyzést, hogy láncfűrész áthúzva, és úgy odaírva a dekopír. Most így tök hülyének néz ki az első 10 kommentelő!

Todojnen 2009.03.29. 13:45:13

@csviktor: Mert ők tényleg tök hülyék. :)

Tamas88 2009.03.29. 14:06:18

De még ha dekopír is, hogy a sünbe csócsáltatta vele szét a csaj sünijét? Megremegett a keze?

Tapmancs 2009.03.29. 14:48:27

@laspalmas: nem mindegy, mert a dekopír teljesen normális, mindennapi segédeszköz az ágyban... vagy nem?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 14:48:51

Hogy nektek mennyi bajotok van....Most már nem javítok semmit, csönd! :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 14:51:34

@Tamas88:

Nem hinném, hogy "szétcsócsálta", inkább úgy képzelném el, hogy feltolta a méhszáját a torkáig...A hírben is belső sérülés van.

navera 2009.03.29. 15:24:11

Undormány leszek:
OV-nek ás Fletónak is küldenék egyet-egyet karácsonyra vagy Húsvétra, de szigorúan önkielégítéshez használhatnák a "saber saw"-t

GatyaPityu 2009.03.29. 16:02:54

Az emberi hülyeség határtalan. :-(

kacsa! 2009.03.29. 16:35:32

Azért ez a láncfűrész-dekopírfűrész félrefordításos dolog elég ciki, a képzelőerő is pihenésben van hétvégén? :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 18:06:52

@kacsa!:

Egy magyar cikkből írtam, nem az angol eredetiből, szóval a félrefordítás nem az én lelkemen szárad.

Képzelőerő? Valahogy a szex-fűrész kombóra nem indult be. :)

Horizont 2009.03.29. 18:11:04

Ezek után egy láncfűrész kellett volna amivel levágták volna a pasi farkát:) 1:1(?) :)

(ja lehet, hogy egy sima kés is elég lett volna, nem értek a láncfűrész-dekopírfűrész variációkhoz -utóbbi mi a nyavalya lehet?)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 18:28:47

@Horizont:

Annyit tudok róla, hogy laminált padlót lehet vele vágni. :)

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.03.29. 19:33:24

Egy dekopírfűrész kb. 1300 fordulattal működik percenként. 1300-szor ki-be. Szerintem gyenge volt a felerősítés, vagy a nagy sebességtől eltört,, netán leesett a vibri. Nagy az Isten állatkertje!

phaidros 2009.03.29. 20:23:10

Most vettem egy 2.15 joule-os fúrókalapácsot. Van véső üzemmódja.

freiherr 2009.03.29. 21:25:30

A pszichológia tudományát mai napig terrorizáló, az ember alapvető természetét illetően kóros téveszmékben leledző freudisták tehát a léklektan ügyeletes megmondóemberei egy-két évtizede kikiáltották, hogy nincs nimfománia. akkor ez mi?????

SzZsoel 2009.03.29. 21:30:40

Hát, nem ez a hónap legjobb fejlesztésű dugógépe. :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.29. 23:20:35

írjátok be a google-ba, hogy: saw dildo
meg fogtok lepődni.

a hülyeség valóban határtalan, de egyesek üzletet csinálnak belőle...

Thulsa Doom (törölt) 2009.03.29. 23:31:40

Ennyi hülyét! Nem tudjátok, hogy mi a különbség a láncfűrész meg a dekopírfűrész kötött?!

Sok pesti fasz:)

2009.03.30. 00:43:02

@eugenika: nem mindegy? Majd belehalt a csaj....Sík- meg körköszörűt meg ne említsd, mert majd kioktatnak, hogy fogalmad sincs róla...:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 01:14:34

@freiherr:

Ez egy kielégítetlen nő.:P Isten tudja mióta nem volt egy jó szexben része, és akkor bizony a nőknél is fokozottabban működik a hülyeség.:) (Amíg 10 hónapig távol volt a barátom, addig én is majdnem megőrültem.:-S)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 01:15:37

@eugenika:

A fűrészek megkülönböztetéséhez mi közük van a fővárosiaknak? Náluk nem lehet dekopírfűrész? Nem értem.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 01:17:21

Amúgy elég régi, szerintem legenda az egész, de idevág:

Svéd láncfűrészen lévő felirat: Ne próbálja kézzel, vagy külső nemi szerveivel megállítani a fűrészt!

Tilcsák Bea (törölt) 2009.03.30. 11:10:27

@Mj: egy férfi sem volt a környéken?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.31. 00:16:19

@molaris:

Jól volt, vannak más módszerek is.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.31. 00:17:33

@Lukrécia Bögre:

Dehogynem, volt, hogy egy buli alkalmával 11 is akadt. Így még rosszabb volt, mert nekem csak egyetlen ember kellett már akkor is.:( De visszajött, és 5 és fél éve együtt vagyunk.:)

Trog_Air 2009.03.31. 20:09:23

Hmm... johogynem mar utvefuroval...:)

ethan blow 2009.04.01. 16:39:51

ok, én betoltam a seggembe a láncfűrészt, hova rakjam a vibrátort?

süti beállítások módosítása