Skip to content


       Szűrés lista

A Válság érthetően

Köremailben terjed, de hátha valaki még nem kapta meg:

Mandy, akinek Berlin-Kreuzbergben van kocsmája, fejébe veszi, hogy megnöveli a forgalmát. Ettől kezdve hitelre is ad innivalót a törzsvendégeinek, a főleg szociális segélyből élõ iszákosoknak. Egyszerűen felírja a söralátétekre, hogy ki mennyit ivott.

Ennek gyorsan híre megy a környéken és ugyanabból a társadalmi rétegből egyre többen tódulnak a kocsmájába. Amikor Mandy látja, hogy a vendégeket egy csöppet sem izgatja, hogy egyszer majd fizetniük is kell, apránként megemeli az árakat, így jelentősen megnöveli a forgalmát.

A környékbeli bank dinamikus, fiatal alkalmazottja felfigyel Mandy sikerére, és korlátlan hitelt kínál fel neki. A fedezet miatt nem aggódik, mert úgy véli, hogy az iszákosok tartozása bőven fedezi majd a hitelt.

A Heti Italgazdaság című lap "Az év üzleti vállalkozója" címmel tünteti ki Mandyt, a szövetségi kancellár pedig fogadja és nyilvánosan átöleli.

A befektetésekre szakosodott, kiválóan képzett bankárok a söralátétek alapján PIA, ALKO és HÁNYA fantázianévvel ellátott kötvényeket bocsátanak ki. Ezeket PAH befektetési alapként forgalmazzák, amelyért egy üzbegisztáni online biztosítótársaság e-mailben vállalt kezességet.

Ezt követően (annak fejében, hogy életük végéig ingyen ihatnak sört Mandy kocsmájában), az értékpapíroknak több minősítő ügynökség is a kiváló AAA minősítést adja. Bár senki sem tudja,hogy mit jelent a PAH befektetési alap rövidítése, és főként azt nem, hogy valójában mi áll a kötvények mögött, mivel azonban a tőzsdén folyamatosan növekszik az értékük, a hozamuk pedig rendkívül magas, a befektetők kedvence lesz.

A bankok vezérigazgatói és belső tanácsadói milliós nagyságrendben kapnak prémiumot.

Egy nap, jóllehet az értékpapírok értéke még mindig emelkedik, egy idősebb könyvvizsgáló, akit mellesleg a negatív beállítottsága miatt már elbocsátottak a munkahelyéről, úgy gondolja, hogy itt az ideje kifizettetni a legrégibb söralátéten lévő adósságot Mandy vendégével.

Meglepő módon sem a legrégebbi, sem az időrendben öt követő, szintén szociális segélyből élő törzsvendégek nem tudják kifizetni az adósságukat, amely közben az éves bevételük sokszorosára duzzadt. Hiába kutatják fel az adósokat, hiába küldözgetnek nekik fizetési felszólítást, azok nem törlesztenek, így Mandy csődbe megy.

A PIA és az ALKO nevû kötvény 98,8%-ot veszít az értékéből. A HÁNYA nevû kötvény, amely jobban tartja magát, megáll az eredeti értékének a 3,62%-nál.

Mandy szállítói, akik szintén a PAH kötvények befektettek be, rendkívül hosszú fizetési határidőt szabtak.

A bor és a pálinkaszállítók tönkremennek. A sörkereskedés csak azért nem megy csődbe, mert egy nagy állami támogatásnak köszönhetően felvásárolja egy külföldi befektető.

A bankot az adófizetők pénzéből megmenti az állam. A bank vezetősége pedig idén szolidaritásból lemond a prémiumának 15%-ról.

Az iszákosok viszont azon keseregnek, hogy Mandy kocsmáját tönkretették a bankok.

Címkék: válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr521037055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

monstress 2009.03.31. 11:05:38

Haha! Bár kissé populista módon van megfogalmazva, de azért élvezhetõ :-)

American buttfall 2009.03.31. 11:22:02

Az arcnélküli hatalom a globalizmus hibáinak okát és következményeit az emberek nyakába varrja. Egy ehhez hasonló monológot is lementettem már, az is ugyanerről szólt.

rolika 2009.03.31. 11:22:04

k.rvajó :)
az már kevésbé, hogy gyakorlatilag azt mutatja, az egész rendszer úgy megy a levesbe, ahogy van

az állami bankmentés logikáját nem egészen értem.

elmagyarázná valaki, hogy miután a bankok teljes mértékben felelőtlen hitelpolitikája és értékpapír-teremtő tevékenysége ilyen látványosan és érzékelhetően csődöt mondott, akkor mi a fészkes fenének adunk nekik még több pénzt, ha egyszer ezzel a pénzzel ugyanazt, hacsak nem még felelőtlenebbül (hah, az ostoba adófizetők majd állják a cehhet!) fogják csinálni mint eddig?

dat 2009.03.31. 11:23:26

Mókás, de azért ha rotálsz rajta egyet, és a kocsma-> iszákos, bank-> kocsma, akkor azért nem olyan rózsás a helyzet. Szóval, aki a nincstelennel elhiteti, hogy lehet milliomos, az legalább annyira felelős mindenért. Azt még oké, hogy az átlagember nem ért a pénzügyekhez és felelőtlen, de hogy egy bank is, az már neccesebb.

Ha anyum véletlenül törli a Windows mappát, nem gond, hisz egy hete sincs, hogy először önállóan leült a gép elé, nem tudhatta. De ha mindezt az én támogatásommal tette volna, na az már cinkes lenne, elvégre nekem papírom van róla, hogy értek hozzá :D

f.m.j. 2009.03.31. 11:27:03

Sziasztok, ez is erősen vastagbőr-gyanús eset... tanulságul idebiggy.

index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/31/nem_tudom_es_nem_is_kell_rola_tudnom/

Petrow 2009.03.31. 11:27:55

@rolika: mivel neked, nekem, meg rajtunk kívül még pár millió embernek a bankban van a megtakarításuk (vagyis a jövedelmük azon hányada, amit nem élünk fel, hanem a jövőbeli fogyasztásra félreteszünk - a bankok pedig ebből hiteleznek), nem igazán lenne szerencsés, ha a bankok nem tudnák kifizetni a betéteseiket.

Neked elúszna a megtakarításod, a bank nem tudna új hiteleket kihelyezni-> fogyasztás leáll -> termelés leáll.

American buttfall 2009.03.31. 11:33:05

@dat: Ott a pont, erről van szó.

Piszkosul utáltam a régi rendszert, felemelő érzés volt megszabadulni tőle. De most 20-25 évet visszautazni az időben társadalmilag óriási előrelépést jelentene. Nem gondoltam volna akkor, hogy ma ezt fogom mondani. Persze ez nem a régi idők dícsérete, mindössze arról van szó, hogy nem a hibákból okulva épült az ország, hanem mintha kísérletett tettek volna azok überlésére.

rolika 2009.03.31. 11:39:50

"a bankok pedig ebből hiteleznek"

szerintem itt tévedsz. a bankok gyakorlatilag virtuális pénzeket adnak hitelbe, ami akkor válik valósság, amikor a delikvens törleszt. addig csak fedezete van (jobb esetben valami kézzel fogható, ház autó, lapostévé, rosszabb esetben csak egy papír, mint a fenti pah, vagy cds, ahogy tényleg hívják.)

egy bank már akkor bedől, ha a betéteinek csak néhány százalékát kivennék egyszerre! pont ezért rossz az egész, és az állami beavatkozással nem oldunk meg semmit.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.31. 11:45:13

Nem tudom hova fajul ez az egész... Az mindenestre nem biztos, hogy jó megoldás, hogy a szar, ami összeomlott, most megpróbáljuk újra felépíteni (lásd reklámok: vegyél fel hitelt). Még most sem tanulnak a hibákból...

reKorrekt 2009.03.31. 11:48:29

A konklúzió a következő:
Ki jutott anyagi vagy más típusú haszonhoz?

- A BANKÁR (prémium)
- a nem fizető ALKESZ

Mivel éán egyik sem vagyok, bekaphatja az összes bankár.
A példa amúgyabból a szempontból szar, hogy a piát megiszod, azt a bank nem tudja elvenni tőled, míg a valóságban főleg ingatlanokról beszélhetünk, amit pedig kegyetlenül elbirtokol vesz...

Liberté__73 2009.03.31. 12:00:00

Más fórumokon már olvastuk, erősen helyeseltük is

Ennek fényében viszont erősen a T. bloggerek átértékelhetnétek néhány posztot a közeli múltból.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.31. 12:06:09

@Liberté__73:

Mire gondolsz?

Amúgy a történet jó, legalábbis érthetőbb, mint a "valóság" ....

monstress 2009.03.31. 12:10:40

@Petrow: Nem vagyok benne biztos, hogy ez olyan nagy tragédia lenne, mint ahogy elképzeljük. Egy leállással egy új jumpstart-ot kaphatna a civilizált világ, és talán már szelektálni is tudnánk, hogy mit érdemes magunkkal vinni!

martonx 2009.03.31. 12:13:00

@rolika: Mert a bankok jellemzően egy bizonyos népcsoport kezében vannak...

gidabiga 2009.03.31. 12:13:04

@fmj:

ez is mehet a levesbe :D

molaris 2009.03.31. 12:15:24

A gyümölcs nagyon egészséges. A fiatalok szeretik a szórakozást. (Eddig egyetértünk?) Nos anno Szegediában volt egy kocsmahivatal, amely a zengzetes "Sárkány Vendéglő" névre hallgatott, és a leendő orvosok csak "Sárkány Tanszék"- nek neveztek. Na itt volt kiírva, mindenkinek jól láthatóan: Hitel, alma!! Persze voltak kivételek, mert ....! De az is igaz, hogy mi, kézilabdások 24 órán belül mindig fizettünk.(Ezt Benyus és a Kapitány Úr igazolhatja, ha még élnek.) Szóval, azért olyan nincs, hogy a beeső, ugyanazt élvezi, mint akit évek óta naponta teszteltek. Ráadásul, mindig tudták, hogy MILYEN háttér áll mögöttünk.(Mint egy kellemetlen lebukásomkor kiderült, Benyus, a Nevelőanyám másod unokatestvére. Én, meg magyaráztam, miért értem olyan későn haza.)

Azért az nem mindegy, hogy ki milyen kockázatot vállal be. De!!! Itt arról volt szó, hogy csak azt, az egy kocsmát hagyták nyitva. Aztán a pálinkát, bort, meg el kellett adni. Na itt kezdődik a mocsokság. És ez olyan mélyen ivódott bele a pénzarisztokrácia nem igazán hófehér lelkébe, hogy azt kitörölni sem lehet. Dögölnének rakásra, mert ezt, nemhogy emberekkel, cégekkel, de országokkal is eljátsszák.

molaris 2009.03.31. 12:18:03

@martonx:
Most meg méér is köő zsidózni?? De rátapintottál a lényegre, mert a pénzvagyon 72%- a fölött ők rendelkeznek a világban.

rolika 2009.03.31. 12:22:19

@molaris: akkor most zsidózás vagy ténymegállapítás? :-)))

mind2 (törölt) 2009.03.31. 12:48:02

@rolika: A Szanyi Tibor ezt már nyilatkozta, mármint, hogy " meg kéne kérdezni Soros urat, hogyan is történjék a válságkezelés... mivel ő - is - okozta. Persze, ezt csak viccből mondom - mondta Szanyi úr, de mint minden viccnek, ennek is van valóságalapja. " Azt a rasszista fejét a Szanyinak... vagy nem ?
Nos tényszerűen az OTP nekünk - hála Soros egyik cégének - 400 milliárd forintunkba kerül, ami ahhoz képest, hogy a Pécsi Gyermekklinika műtőjének felújítására - 20 millió ft - sincs pénz és futók gyűjtik adományokból az összeget... nos, ha ilyen tételeket viszonyítok egymáshoz, akkor azt mondom, a jó q anyját mindegyik pénzhajhász, kapzsi, szarát megevő pénzembernek.
Remélem hosszú ideig haldokolnak kínok között, hit és remény nélkül, hogy megtudják : a pénzük semmire sem jó és nem elég ...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.31. 13:00:41

@mind2:
Villáminterjú Soros György milliárdossal
2009.03.27. 11:55 Bede Márton
Bede Márton: Soros úr, érdemes lenne imidzse szemponjából néha odafigyelni arra, hogy soha ne tűnjön a magyar nép vagyonát ellopni tervező, gonosz zsidó pénzembernek?
Soros György: Nem.
Bede Márton: Köszönöm az interjút!

molaris 2009.03.31. 13:02:29

@rolika:
A kettő nincs ellenmondásban egymással! Úgy is fogalmazhatnék, hogy minden patriotizmus(honszeretet, a gyengébbek kedvéért), az bizony a mai világban kőkemény zsidózás.::))

molaris 2009.03.31. 13:06:37

@rolika:
Lenne itt egy kérdésem, de azt automatikusan kimoderáltam. Gondolom, hogy mind Te, mind a barázdáltabb cortexel rendelkezők tudják mire is gondoltam.
Shalom.

reality 2009.03.31. 13:15:00

@Petrow: Ez tévedés: a bankok nem a betétesek pénzeiből hiteleznek!

Talán érthetőbbé teszi a dolgokat (videó 1. rész és ott megtaláljátok a többit is):
www.youtube.com/watch?v=1JE-IPKzUtY&hl=hu

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.03.31. 13:47:52

@rolika: @molaris:
Lehet kattintani a nevem mellé :)
...és nem faszság az Addendum :)

nagyon kis "B kat." film, pláne mai szemmel, de javaslom:
They Live
www.youtube.com/watch?v=7Lwlx3GnLGs

Plutonic 2009.03.31. 13:59:16

@misikeh: Jól beszélsz cimbora! :)))

molaris 2009.03.31. 14:11:14

@misikeh:
Bár nem igazán bírom az angolt, de amikor a pénzen feltűnik az: "Ez a Te Istened"", szeretnék mindenkinek SZTK- ra kiutaltatni, egy ilyen "igazlátót".

molaris 2009.03.31. 14:14:42

@misikeh:
Ígérem, este lesz 2 órám, végignézem!!

monstress 2009.03.31. 14:21:38

@molaris:
Ez egy alapmû, és beigazol mindent, ami eddig is motoszkált a fejedben, ami miatt többek között a vastagbõrt is látogatod. Melegen ajánlom!

reality 2009.03.31. 14:32:48

@misikeh: Ennél az Addendum-nál sokkal reálisabb az általam linkelt videó. Amazzal meg kicsit vigyázni kellene, mert a New Age-esek nyomják és tele van bizonyított összeesküvés elméletekkel.

reality 2009.03.31. 14:33:37

@reality: természetesen NEM bizonyított összeesküvés-elméletekkel.

rolika 2009.03.31. 14:39:34

@reality: ennek nyomán írtam fenti kommentemet @rolika: :)

synthesizer 2009.03.31. 16:23:47

Emberek! Mazsoláztam egy kicsit a 2008 szeptember-októberi hírekből, és egy készítettem egy szép kis listát. Jól látszik mennyit érnek az "elemzők" és mennyit kell adni a véleményükre. Ugyanez igaz persze a kormányunkra is. Viszont nem tudom bekommentezni mert túl nagy.

Azucena 2009.03.31. 20:05:57

Nem tudom, itt volt-e már, én körlevélben kaptam hasonlót:


A pénzügyi válságról

Ha valakinek problémája lenne a jelenlegi pénzügyi válság megértésével, a következő sorok segíthetnek:

1. Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10 dollárért.
2. A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az erdőbe összefogdosni őket.
3. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a beígért 10 dollárt. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdőben, a falusiak abbahagyták az összefogdosásukat. Erre az ember bejelentette, hogy 20 dollárt ad egy majomért. A falusiak fellelkesültek és újra elmentek majmokat fogni.
4. A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek. Az ember 25 dollárra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz volt majmot fogni.
5. Erre a férfi közölte, hogy 50 dollárt ad egy majomért, de sürgősen el kell utaznia egy kis időre, addig egy helyettese fogja őt képviselni, aki a nevében átveszi a majmokat.
6. Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: "Nézzétek ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a főnököm vett tőletek. Eladom nektek darabját 35 dollárért, és amikor az emberünk visszatér, eladhatjátok neki 50 dollárért."
7. A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették az összes majmot.
8. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a képviselőjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy, mint azelőtt.

Isten hozott a Wall Street-en...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.01. 01:01:26

@martonx:

Itt jön a képbe a jó öreg "zzzsidók tehetnek mindenről" végső érv.:) Amúgy ettől függetlenül valóban lehet anyázni a zsidó és a nem zsidó bankárokat is.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.01. 01:04:07

@molaris:

És mi a helyzet a patrióta izraeliekkel?;-)

süti beállítások módosítása