Skip to content


       Szűrés lista

Egy trükk mind felett?

Emlékszünk, egy szép februári napon Gyurcsány Ferenc felállt a Parlamentben, és bejelentette a csomagját. Törvényjavaslatok nem lettek belőle, sőt, a történelem  túllépett ezen, mivel kiderült, hogy ez a csomag bizony édeskevés.

De más is zajlott ekkor a színfalak mögött.

Március 10-én teljes titokban Veres János és Simor András egy "Kiegészítő Egyetértési Megállapodás"-t  írt alá az EU-val, melyet Joaquín Almunia pénzügyi biztos március 11-én ellenjegyzett. Mindezt az IMF hitel következő, 2 milliárd eurós részéért cserébe.

Többek között ez szerepel benne:































































































































Március 22-én MSZP kongresszus. Az aláírt szerződés még mindig teljesen titokban, erről csak Gyurcsány, Veres és Simor tud ... Gyurcsány Ferenc bejelenti a lemondását.
Gyurcsány Ferenc a 10 napos utódkeresési lázban megtalálta a miniszterelnök-jelöltjét, Bajnai Gordon személyében.

EKKOR, amikor meglett a fix utód MSZP-SZDSZ támogatással, csak ekkor teteti bele  Gyurcsány a szerződést a Magyar Közlönybe! Lásd az utolsó előtti pont (4§. 2.) ...

Szóval április 2-án pénteken megjelent a Magyar Közlönyben, a 13 556.-oldalon, így az aznap hatályba lépett. Úgy, hogy semmiféle (parlamenti) döntés nem született róla, nincsenek törvényjavaslatok kidolgozva, nincsenek benyújtva az Országgyűlésnek. De a Magyar Közlönyben megjelent. Mindezt a 2 milliárd euró hitelért cserébe.

A hír nem rendíti meg a sajtót, de beszámol róla az Infórádió és a Népszabadság. Az MSZP és az SZDSZ-es képviselők sem tudtak róla, hogy a kormány mozgástere durván leszűkült, és már minden szerződésbe van rögzítve.

Április 5-én Bajnai Gordont meg is választják hivatalos miniszterelnök-jelöltté. 

Gyurcsány Ferenc utolsó(?) trükkje fényesen sikerült. A megszorítások első csomagja a Magyar Közlönyben, az IMF hitel további részletei biztosítva vannak 2010 áprilisáig, az utódja megvan. Kis pihi, egy kis pénzosztás a Táncsics Alapítvány élén, esetleg egy kurva jó könyv a modern baloldalról. Aztán jövő év elején, a választások előtt jöhet a Nagy Visszatérés ... ártatlanul, szűzies kisfiús mosollyal. Mindent lesakkozott előre, az egész egy kurva nagy színjáték volt, öt párti statisztálással. Kurva nagy játékos ez a Feri ...

Keller László, PM államtitkár:
"az IMF és az EU nem diktál Magyarországnak, de a kabinetnek folyamatosan el kell számolnia a két szervezet felé a vállalásaink teljesítéséről, ahhoz, hogy le tudja hívni az aktuális hitelkeretet."

Talán jellemző, hogy még a HVG-nél is eldurrantak a hajszálerek:


"Ebből a demokráciafelfogásból persze egyenesen következett, tehát meg sem lepődhetünk azon, hogy a Magyar Közlöny egyik eldugott oldalának elrejtett kormányrendeletéből tudtuk csak meg, a felelős magyar kormány a végnapjaiban, még márciusban – mint egy kopott kabátot – leadta a kormányzást Brüsszelben. Mint a régi szép időkben, a 80-as években, amikor a sorok közötti olvasásból, az elvtársak utalásaiból, körmondataiból és arcmimikájából kellett kitalálni, hogy mi a túró is történik az országban, most egy alig olvasott lapból, no meg a pénteki Népszabadságból tudhatta meg a nyilvánosság a tutit. Nevezetesen, hogy bárki lesz is a következő miniszterelnök, már egy aláírt, az EU-val szemben bevállalt, és április 3-a óta hatályban is lévő megszorítási csomag rendelkezései szerint kell irányítania Magyarországot. (Ezeket a feltételeket egyébként Bajnai csomagja még túl is teljesíti, bár ki tudja, talán az időközben tovább romló gazdasági helyzetünk és kilátásaink miatt tovább szigorodtak az EU és a Valutaalap előírásai).
(...)
Veres János pénzügyminiszter a dokumentum aláírása után teljes lelki nyugalommal hazajött Brüsszelből, és elfelejtett szólni a saját népének erről a kicsiny részletről. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanígy tett, és most már világos, milyen körülmények között mondott le. Mint tudjuk, éppen az MSZP-kongresszus előtt külföldi utakat (Brüsszel, Frankfurt) bonyolított le, ahol minden valószínűség szerint közölték vele a szomorú valóságot, hogy a pénzügyi összeomlás elkerülése végett legyen szíves a kijáratnál leadni a nemzeti szuverenitást. Leadta, hazajött, és felmérte a helyzetét: vagy kiáll az emberek elé, tájékoztatja őket a valóságról, a hitelezők által rá erőltetett programról, vagy sunnyog. Az őszödi hős természetesen az utóbbit választotta. Figyelemelterelés végett nagy zajt csapott, két hétig a saját lemondásával tömte meg a híradókat, majd amikor már megtalálták azt, aki vállalja, hogy elviszi a balhét, beletetette az intézkedéscsomagot a Magyar Közlönybe. A magyar törvényhozás szocialista képviselőinek pedig, mint egyszerű statisztáknak, bohózatba illő körülmények között kellett aláírásukkal hitelesíteniük azt, amit a pénzügyminiszter már amúgy is elvállalt.

Hölgyeim és uraim, lehet örülni vagy bánkódni, kinek, hogy tetszik: megkezdődött a reformdiktatúra."

Veres János szerint ők nem írtak alá Gyurcsánnyal semmit Brüsszelben. Videó, az 5. perctől.
Ja, baszod, mert Budapesten írtátok alá. Micsoda egy patkány ...beszarás!

Címkék: gyurcsány pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr171049493

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.04.28. 07:01:01

Záradékkormány Na, letelt a két hét türelmi idő, eljött az ideje annak, hogy mi is belerúgjunk az új (höhö) kormányba. Márpedig rúgnivaló az akad bőven.  De először is nézzük, mi az, ami ösztönös ellenérzéseink ellenére tetszik nekünk Bajnaiban…

Trackback: Kifordított ország 2009.04.07. 20:08:59

Képzelt levél Horn Gyulának Havas Szofitól...Drága Bácsikám! Gondolom sokat hallottál magánakciómról, tele van vele a sajtó, de hát nekem is kell az a 15 perc hírnév. Leadattam az Internacionálét. A dalt. A dalunkat, melynek oly sok szép emléket köszönhet…

Trackback: Abszurdisztán 2009.04.07. 15:56:09

Betörtek a parlamentbe a budapesti tüntetők Több ezer ellenzéki tüntető kedden megrohamozta a parlamentet és az elnöki hivatalt Magyarország fővárosában. A többnyire fiatalokból álló tömeg a rendőrök sorfalán áttörve behatolt a két épületbe, de később…

Trackback: killtheradical 2009.04.07. 14:03:36

A szemantika bajnokaiAz nem is úgy volt. Nem is a Bajnai-csomagot, hanem az egyik Gyurcsány-csomag keretmegállapodásának a módosítását hírdették ki most. A sajtón egy kisebb helyreigazítási hullám futott végig, példás reakcióidővel. Úgy tűnik ahhoz, hogy…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 14:35:39

@Jack/rendetteremt/: dá távárííís, jár a bambi...

eszemfaszommegáll, ahogy korábbi - tanult - kollégám szoktavolt mondani :)))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.04.07. 14:37:27

@Seduxen: Ez van kedves Sedux. Igen, döbbenet és döbbenet, hogy senki nem tesz semmit. Ha még tennénk is, akkor is tönkretenné valami Budaházy féle ökörállatbarom, mert tuti odajönne balhét csinálni.

kenájkikit 2009.04.07. 14:37:58

@fmj: ezt neee, ez, hogy lehet, de halálosan komolyan, hogy a picsába hazudhatja minden következmény nélkül, hogy nem írtak alá semmit, HOGY????? tudom mert magyarország meg stb., de akkor is.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 14:38:08

@Virág et.: @Awkward: John Perkins: Egy gazdasági bérgyilkos vallomása.

Nagyon szemléletes...

derelyegrádi szellem 2009.04.07. 14:38:15

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

....és két nagy pata hajtotta, valamint a vezető fején a korona volt, amit sűrűn próbálgatott. :-)

Fatal Error 2009.04.07. 14:38:44

Hmmm...
ZeitGeist Adendum....
Amikor elösszőr néztem jópár hónapja, annál a résznél amikor a "csődkeselyűk" (nem biztos, hogy így nevezték őket) működését szemléltették egy országnál, elfogott a félelem.
Egyből, azonnal, minden kétséget kizáróan Magyarország ugrott be...

Miért hiszem azt, hogy ennek az országnak annyi?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 14:39:32

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": a következő ilyennél adattöbszörözés miatt kimoderállak a gecibe! :)))))

Fatal Error 2009.04.07. 14:39:33

Csődkeselyű=Gazdasági bérgyilkos
Az lesz az :)

Potyoló 2009.04.07. 14:40:40

@Awkward: Bizonyos, az IMF-el és a mindenkori amerikai kománnyal "véletlenül" jó kapcsolatokat ápoló pénzügyi-gazdasági körök több Latin-Amerikai elnököt meggyilkoltattak (Torijjos, Roldos), mivel azok országuk gazdasági függetlenségért próbáltak kiállni, és próbálták elkerülni az IMF gyámságot... Chávez az egyetlen, aki eddig túlélte...

Hetfield 2009.04.07. 14:41:34

kapcsolat:

"Szerinted, ha Gyurcsány Ferenc marad a kormányfő , akkor az országnak az esélyei elvesztek voléna ??????
Ekkora marhaságot leirni, egyszerüen hihetetlen !
Szerinted akkor valamiféle országrontó volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ur ?
Kikérem magamnak !"

vakond belső zsebe...

Virág et. 2009.04.07. 14:42:43

@Seduxen: Láttam a filmet. Részigazságok keverve egy csomó hippi-utópiával. Az egész kb addig hihető, amíg elő nem jönnek az "új társadalmi rend" koncepcióval.

Könyvek oldalán jól mutat az ilyen utópia, de hát ugye a kommunizmus is ennek indult és láttuk mi lett belőle.

Mourinho már nem a király 2009.04.07. 14:43:52

@Virág et.: Nem láttam, de olvastam róla, csak a leírások alapján kicsit túlzónak találtam. Majd lehet ránézek.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 14:45:49

@Virág et.: filmet? én könyvben ismerem...

utópia? legyen igazad... Lehet, hogy néhány hónap (hét?) múlva okosabbak leszünk...

Virág et. 2009.04.07. 14:47:05

@Seduxen: A Zeitgeistra gondolok. Megszólaltatják az általad említett könyv szerzőjét is.

@Awkward:

Egyszer nézd meg, érdekes. Ha másért nem, hát a szükséges konspirációs elmélet adag miatt. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 14:49:25

@Virág et.: ja, hogy úgy... na majd meglessük :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.04.07. 14:51:30

@Virág et.: Én már ott tartok, hogy a kommunizmus (legalábbis a hazai, eu-i.) ugyan kinyírta a rendszer ellenségeit, de aki a pofáját befogta az kielégítő élhetett élhetett.
Ez a kibontakozni látszó rendszer még azt sem hagyja, tekintet nélkül, hogy pofádat befogod-e vagy sem. Ha lemész szociális segély szintre (absz. kutya. kussol, fekszik), akkor leszállnak rólad.

Virág et. 2009.04.07. 14:55:10

@vero: Arra gondoltam, hogy a kommunizmus, ahogy papíron leírták, az akkori társadalom legelnyomottabb rétegei számára valóban vonzónak tűnhetetett. Mindenki egyenlő, nincsenek társadalmi különbségek, aki dolgozik az diktál stb.

Csak aztán az oroszok bebizonyították, hogy a gyakorlatban nem működik. Ez a baj a filozófiával. Addig minden szép és jó, amíg megmarad elméletnek.

mind2 (törölt) 2009.04.07. 14:58:15

@Hetfield: én még emlékszem egy bemásolt kaccsolatos szövegre, amiben azt írta egy ájult rajongó, hogy feri annyit szenvedett, mint Jézus Krisztus Urunk a keresztfán.... figyeld meg, most majd kitalálják, hogy az ütközéstől kiugrott egy nyakcsigolyája, és kap egy olyan merevítőt mint a horncucus... elmártírkodik benne hónapokig XD

@derelyegrádi szellem: nem patásördög vezette, hanem a kövérlaci, és véletlen volt, mert a nagy haja a szemébe lógott miközben a bajszát pödörte és jobb kézzel vezette a kocsit, ami ördögtől való elbizakodottság ....

Hetfield 2009.04.07. 15:01:02

@mind2: Neeee! Az már tényleg brutális :DDDD Pár hónap és Szentté avatják :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 15:02:41

@mind2: én beírtam a kaccsolatra, hogy szerintem meg síjjájtó pétej vezette az amúgy szintén gyanús körülmények között szerzett ajjudiját.

Figyeld meg, ezt vinni fogják, mint a cukrot :)))

Hetfield 2009.04.07. 15:02:49

@Seduxen: Nemrég volt a tvben egy film, amiben ő is beszélt. Meg volt az a Venus project vagy mi. Elméletben az is nagyon szép :)

mind2 (törölt) 2009.04.07. 15:04:37

@Seduxen: emlékszel még a Faludytól bemásoltra ?
Edgar E. Poe- ra ? Miért nem azt írtad XDXD ????

Hetfield 2009.04.07. 15:05:58

@Hetfield: Bazz, keverem: John Perkins a tvben volt, a Venus project meg az Addendum-ban :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 15:08:12

@mind2: az beszarás volt konkrétan :))))

Poe-ügynök :))))

mind2 (törölt) 2009.04.07. 15:09:00

@Hetfield: Feri a lábszárán lévő állítólagos bőrrákjából is médiacirkuszt csinált : hogy éljünk túl sikeresen egy anyajegyet címmel...
most húsvétkor meg feltámad és megtér Atyjához....
Csak nehogy páros lábbal rúgják le az angyalok DDDD

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.07. 15:09:59

Nincs itt semmi furcsa.
Ferink csak annyit akart, hogy ha valakit ő beprotezsál hogy elvigye a balhét helyette, akkor az kurvára vigye is el.
Nemhogy ám beülünk a Feri székébe, jópofizunk a választóinkkal, aztán 2010-ben meg esetleg mégis Gordonka lesz az MSZP ME jelöltje.
Feri nagy játékos, ezt eddig is tudtuk, de konkrétan ettől a kis hecctől nekünk - az eccerű pórnépnek - nem lesz rosszabb/jobb. Egy kis belső bunyó az MSZP-ben, ennyi az egész.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.04.07. 15:25:11

Megnéztem egy pár részt a Zeitgeistból. A 12. részben, a hiány mesterséges fenntartásáról mint ösztönzőről, oktatásról, a szociális kapcsolatokról, a viselkedéskultúráról, a munkáról szóló részek sokkal érdekesebbek, mint a profitról szólók.

Tényleg fontos dolgok.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 15:26:07

ezt már tényleg nem hiszem el...

#471124 | Missmarple | 2009-04-07 14:54 | Válasz

Válasz orsolya44 felhasználó #471088 számú bejegyzésére:

Ilyen szép napos délután megosztom Veletek mai megdöbbenésem: olvasom a Népszabiban, (ápr.7)
hogy 1993 ban milyen trauma érte az akkori óvodáskorúakat, amit sokan azóta sem tudtak feldolgozni, és pl. politika gyűlölőkké váltak!
Történt ugyanis, hogy ment a tv-ben egy mesejátéksorozat, amit megszakítottak, bejelentve Antall József halálát. A mesét később sem folytatták, az azóta felcseperedettek máig nem tudják, mi történt Dagomer bácsival, és ezt azóta is nagyon sérelmezik!
Az én unokáim is akkor voltak kicsik, de még soha nem beszéltek erről a nagy csalódásról, talán azért sem, mert férjemmel együtt szoktunk nekik mesélni gyermekkori emlékeinkről . Én arról, hogy kellett menekülnünk a bombatalálatot ért házból, vagy, hogy nem volt ennivaló, nemhogy kakaó reggelire, nem lévén tej sem..
Kedves Nagyszülő Társaink, beszélgessünk gyakrabban utódainkkal, meséljünk a saját gyermekkorunkról. Olvasom, hogy a holokauszt túlélők közül sokan nem beszélnek családjuknak sem szörnyű élményeikről , mert máig nem képesek feldolgozni az akkori szörnyűségeket.
Ami Dagobert bácsi sorsát illeti: hát, ez legyen fiataljaink legnagyobb gondja!

Tündér_Lala 2009.04.07. 15:26:26

A finánc tőke keresi a jó befektetést ügynökei útján.Két jó befektetés van:
Állam kölcsön : Az állam felveszi, mi kifizetjük adóban.Nincs választás, nem dönthetsz, mint egy termék vásárlásakor.
Egészségügy privatizálása: Itt sincs döntés,ha beteg leszel te vagy a családtagod mindened oda adod a gyógyulásért.
A második időlegesen elhalasztódott, az első némi munkálkodással megvalósul.Tető alá hozza a megállapodást Feri, de a nevét nem adja hozzá,arra még szükség lehet később (egészségügy)
Ennyi.....

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.04.07. 15:27:22

Term. a 2. (második) rsézben, márhogy a második fele a filmnek.

mind2 (törölt) 2009.04.07. 15:31:04

Na, itt akkora a baj, hogy már csak ő segíthet :
#471055 | eceszgeber | 2009-04-07 13:17
Remélem, hogy ha most a politika élvonalából a háttérmunkába húzódik vissza, ezzel megnyílik az út a láthatólag jó politikusi adottságokkal rendelkező Dobrev Klárának az önálló szereplése kibontására!


kaccsolat.

mind2 (törölt) 2009.04.07. 15:32:06

@Seduxen: én ugyanezt másoltam be a gyed-gyes témához....... na neeeee XD

szmoker (Homo Trollicus) 2009.04.07. 15:32:28

Off:

index.hu/belfold/2009/04/07/szabalyosan_falaztak_el_tobb_szaz_embert_az_otodik_keruletben/?rnd=66

Ez is igencsak vastagbőr téma.
Én a lakók helyében vennék egy raklap dinamitot, és saját hatáskörben megoldanám a gondot.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.04.07. 15:38:17

@Hetfield: Lehet még akkor sem gondolnák másképp,ha imádott ferijük betenne egy külön 350%-os adót a csomagjába a kapcsolatos kommentelőknek.Balkán fanatik..
@mind2: Hát az ország tönkretétele neki biztos csak egy jó Pass(z)io..Ha mindenáron valami aktuális szerepet/jelenetet kívánnék neki,akkor befigyelne egy Alföldi Robi féle pofáraesés mondjuk egy vasvillába szemmel a hegyeinek.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 15:38:39

@mind2: pl remek szociális miniszter lehetne belőle... olyan szintű szociális érzékenységről tett - nem egyszer - tanúbizonyságot, hogy hozzá képest szűcs zabagép erika kutyafaxa :)))

rolika 2009.04.07. 15:39:29

@Seduxen: mi van b.zmeg??? mi ez? :-)))
egyébként jól mondja, mondják csak el a nagyszülők, hogy is volt az régen, felkészítve az aprónépet, MI IS LESZ ITT NEMSOKÁRA

mind2 (törölt) 2009.04.07. 15:40:54

@Seduxen: meg szebbbbb is mint a legtöbbjük, biztos ő nyerné a szépségversenyt ::))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 15:42:01

@rolika: egy szokványos komment az agyhalottak blogjáról, ahol elég korrektül nyalják fényesre böszman ánuszát...

reKorrekt 2009.04.07. 15:43:27

@Seduxen: csaucseszku lelövését is épp ezen rajzfilm összeaállíta alatt mutatták. Arról nem írt a néni?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 15:44:07

@Jack/rendetteremt/: én inkább egy JFK "remake"-t tudnék elképzelni Böszmannal a főszerepben. De csak a Dallasi eseményektől kezdődne a (rövid)film...

A "követői" akkora államférfinak tartják, akinek nincs párja e bolygón, akkor nosza :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 15:46:24

@A lámpavas öregbíti a bőrt [Korrekt]: arról nem. az biztos nem okozott akkora törést az óvodások lelkében, mint Dagobert-bácsi félbeszakítása.

Mondjuk lehet, hogy éppen Dagobert miatt lettünk ekkora vérnácziak. Jobban belegondolva a kisöreg nem csak skót milliárdos volt, de nyilvánvalóan zsidó is.

Még mielőtt valaki komolyan veszi: :))))))))))))))))

Plutonic 2009.04.07. 15:47:46

@misikeh: És még mindig riszpekt Neked! :)

Ehhez a gyönyörű dologhoz pedig csak annyit, hogy a rák pusztítsa ezeknek a gennyládáknak a családját IS és hetedíziglen az összes utódját is!!!!!!!!!

reKorrekt 2009.04.07. 15:51:23

A nyugdíjasok könnyen csápolnak hisz őket kurvára nem érdekli hog mi lesz az országgal, a nyugdíjuk lesz az utolsó dolog amit NEM utal ki az állam. Páholyból nézik mi történik az országgal és verik asztalt a feriért, mert ő baszta fel a nyugdíjukat - közben az államadósság többszörösére nőtt, dehát ezt ugye ők magasról leszarják, nem értinti őket.
Úgyhogy jó lenne mostmár inkább lapulnia minden vérkomcsi nyugdíjasnak, nemhogy az 'észt' osztania...

dekurvaidegeslettemmármegen

mind2 (törölt) 2009.04.07. 15:57:02

@A lámpavas öregbíti a bőrt [Korrekt]: ne idegeld magad, én most igazítottam el egyet telefonban , vérszoci/nyugger banya, egyfolytában a termékbemutatójával nyaggat :
Teccik tudni rosszabbul élünk mint 7 éve és csak a csupasz seggünk világlik lassan a gatyából. Kajára se lesz lassan pénzünk nem hogy a NASA- nál kifejlesztett makarónifőző edényére.

Nah, azt hiszem elrettentettem. anyja pi***ját

szmoker (Homo Trollicus) 2009.04.07. 15:58:14

Én arra emlékszem Antall Jóska halálakor, hogy az iskolában (hmm, negyedikes lehettem tán') 5 perces néma csönd és gyász volt kiadva ukázba.
Akkor még nem értettem, hogy miért kellett egy parókás vén geci miatt gyászolni. Most már igen - ugyanazért, amiért Antall olvtársat ütemes tapssal kellett köszönteni, amikor belépett valahova.

Csernyenko és Andropov halálánál legalább egynapos katonai felvonulás volt, rakétákkal, tankokkal, miazmással :)

Plutonic 2009.04.07. 15:59:27

@Seduxen:
@Virág et.:
@Fatal Error: Akkor ezt még nagyon ajánlom Nektek és mindenkinek.
Erre nem lehet azt mondani, hogy utópia, mert Noam Chomsky vagy Milton Friedman nem kifejezetten hippi... :)

Plutonic 2009.04.07. 16:09:13

@Seduxen: Bazzeg... én adakozni fogok!!!!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.07. 16:13:24

@Plutonic:
Ha ferinek nem kell, szerintem bejelntkezek érte:)

Plutonic 2009.04.07. 16:19:17

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Akkor nagy lesz a tolongás! :) De én lemondok a javadra, ha szeretnéd. :)

Laura2 2009.04.07. 16:19:18

és nekem ma van a születésnapom....(((

Laura2 2009.04.07. 16:26:34

@Seduxen: köszi! Szebbet is el tudtam volna képzelni.. ma minden hitelező felhívott, és ebből az alkalomból kérik a törlesztőt. magán személynek nem ad az IMF???

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.07. 16:29:48

@Laura2: nem hiszem... de próbálkozni ér.

Csak NE magyarországi hívószámmal próbálkozz, mert Böszman óta szerintem NEM VESZIK fel a mi "körzetünket" :))))

Laura2 2009.04.07. 16:32:44

@Seduxen: OK! :)))). ha ilyen sz@r feltételeik vannak, már nem is kell! Nekem nincs egy +országom erre!

Laura2 2009.04.07. 16:41:58

Senki nem tud róla mit lép a "másik oldal" erre? Hiába kerestem, newm találtam még semmit sem!

Dr. No 2009.04.07. 16:47:31

@Seduxen: Tévedsz, a skót nem a Dagobert volt, hanem a másodunokatestvére és riválisa, Glongold.

Dr. No 2009.04.07. 16:49:43

@Plutonic: Tévedsz, Noam Chomsky nemhogy hippi, de trockista.

Plutonic 2009.04.07. 17:20:50

@Dr. No: Persze.
És Osama feltétlen híve is....
Na mennyé' Te valahova....

kill004 2009.04.07. 17:43:36

@Plutonic: Egyezzünk ki abban, hogy balos.

monstress 2009.04.07. 17:54:48

Azt magyarázza meg nekem valaki, hogy miért nem tudunk mi pénzt nyomtatni, mert az ugye egyelõre még magyar, és akkor legalább az itthoni gazdaság kezdene el pezsegni egy kicsit. Vagy ha nagyon szemtelenek lennénk, akkor elõször titokba tartanánk, és még be is válthatnánk belõle, egy kis nyereségre is szert téve...
Naiv vagyok???

Plutonic 2009.04.07. 18:23:48

@kill004: :)) Legyen. És kurvára okos dolgokat mond! :))
Az értelmes dolgoknak sosem nézem az "oldalát". :))

Horizont 2009.04.07. 19:03:36

Trükk vagy nem trükk. Sejthettük, hogy valami igazán ütősnek kell a háttérbe lenni ahhoz , hogy az a Gyurcsány aki eddig körbebetonozta a saját lábát, egyszeriben átadott mindent, vagyis úgy tett mintha átadta volna. Csak úgy ezt nem tette volna meg.
Nem az a fajta!:((
Kár volt lebecsülni. Ravasz mint a róka....Kár hogy csak ahhoz ért amire nekünk semmi szükségünk nincs, és nem is visz előbbre. Sőt csak lefelé visz...

panki83 2009.04.07. 19:17:23

A Pénzügyminisztérium 332.9 milliárd forintos saját hiányelőrejelzésével szemben 309.4 milliárd forintos deficittel zárta a márciusi hónapot az államháztartás (helyi önkormányzatok nélkül, pénzfogalmi szemléletben) - közölte az előzetes adatot a tárca. Ezzel az első három hónap összesített deficitje 566 milliárd forint volt, ami a jelenleg aktuális éves deficitterv 77.5%-át teszi ki, rávilágítva a formálódó kormány által tervezett intenzív hiánycsökkentő lépések szükségességére.


Azt hiszem itt a válasz, arra, hogy miért volt erre szükség, és mit lehet elhinni továbra is veresnek...

Rorgosh 2009.04.07. 19:33:31

Az a szomorú az egészben, hogy a szövegről lerí, hogy azt a kormány írta.

Gondolom az IMF közölte: a 3%-os hiánycél a feltétel, és ennek teljesítésére biztosítékokat is akart. Ez - az IMF részéről - még érthető is, hiszen a befizető tagállamok pénzét adja.

Ami nem érthető, az a magyar kormány. Ha a szerződésben nem csak a hiánycél, hanem az oda vezető út is szerepel - ami egyben komoly bizalmatlanságot is jelent a kormánnyal szemben, ami ebben az esetben érthető is - akkor azt illik legalább a parlamenttel megszavaztatni.

Már csak azért is, mert mi van, ha a parlament elutasítja? Ha az más utat talál a hiánycél teljesítésére?

Mourinho már nem a király 2009.04.07. 19:58:29

off: lesz-e poszt a Rogán kerületében épülő hotelről? :)

Fejlődő Szervezet 2009.04.07. 20:19:14

Baszki, nyugodjatok már meg egy kicsit. Nektek tényleg semmi nem jó. Marad, baj. Megy, baj. Beszél, baj. Csöndben van, baj. Intézkedik, baj. Nem csinál faxt se, baj. Hazudik, baj. Igazat mond, baj. Táncol, baj. Énekel, baj. Gyereket talál, baj. Szóvivőt ment, baj. Mosolyog, kurvaországozik, integet, néz, lélegzik, baj.
Hát mi a görbe fasz lenne jó Nektek?!

Winston007 2009.04.07. 20:55:26

Korozesi felhivas!

A Magyar Koztarsasagi Orezred keresi azt a fasiszta autot, aki szabalytalanul arpadsavot valtott es szellemi vezetonk eletet kockaztatta.

Apropo mit csinalt Orban delutan?

A poszt kapcsan csak annyit, hogy egyszeruen nem hiszem el. Pedig igaz.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.07. 21:10:31

@Awkward:

Ott lakok a közelben, ne is mondd .... állítólag a Capella tulaja építi, "Bohem Art hotel" és bp. első meleghotele lesz ....

gidabiga 2009.04.07. 21:13:38

@zero:
szegény lakók!
nem elég, hogy napot nem látnak többet, még meleg párokat is nézegtniük kell?
vagy többet már ne menjenek ki a teraszra?
várom a posztot, mert elképzelésem sincs milyen lelkű ember az, aki ezt megengedte.

beleszolok 2009.04.07. 21:44:48

@zero: demszki megmondta: Budapest más.

gidabiga 2009.04.07. 21:52:36

@beleszolok:
ez most a szlogen?
nem vagyok fővárosi, azért kérdem.
Bécsben ment ez kb. 8-10 éve
tán most is
Wien ist anders néven.
ez a faszi még a szlogent is plagizálja?

beleszolok 2009.04.07. 22:09:09

@gidabiga: nem tom, csak így megmaradt a fejemben, valami multikulti faxsággal kapcsolatban.

Hír-Mond-O 2009.04.07. 22:48:55

A vastagbőr megint hazudik és konspirál. Milyen meglepő újdonság.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.04.07. 23:59:52

@zero: Nem jó Zero. A kérdés így hangzik pontosan: Mi a lófasz van?

vomit 2009.04.08. 01:03:12

@monstress:
>Azt magyarázza meg nekem valaki, hogy miért nem tudunk mi pénzt nyomtatni

az adossag utjan keletkezo penz miatt. sajnalom, hogy igy kell rajonnod, de nem az allam bocsatja ki, csak kamatra kolcsonzi. esely nincsen visszafizetni, mindig tobb a tartozas, mint az egesz penzmennyiseg. ez egy kurva nagy szargalacsin, amit veresre adoztatva veled gurittatnak.

a gengsztervaltas soran nem csak a penzkibocsatast privatizaltak vegleg, de a valtoknak (=penzkent mukodo, bankrendszert nem hizlalva keletkezo fizetoeszkoz) is annyi lett. ez az atveres tobb szaz eves, mi mar ebbe szulettunk, elsore felfoghatatlan gecizmo.
az adossagpenz kibocsatoja kockazat nelkul lefolozi mindenkinek a munkajat. ha ugy jobban tetszik, evi tobb honapot neki dolgozik az orszag a penze puszta leteert.
nem veletlenul mondta henry ford:
Jobb is talán, hogy az átlagember nem érti a bank- és pénzrendszer működését, mert ha értenék, még holnap reggel előtt forradalom törne ki.

Our Debt Money System Explained
www.gold-eagle.com/editorials_05/nystrom082307.html

What is money anyway
www.viewzone.com/money.html

index.hu/gazdasag/penzbeszel/2009/03/19/mindent_belead_a_fed/?#c890117

Horizont 2009.04.08. 06:51:54

@Meganagy Lófasz:
Várjuk a bizonyítékokat és érveket amivel ezt alátámasztod! Bár a neved is elég:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.08. 08:15:34

@Dr. No: Dagobert McCsip. Háát ez elég skót hangzású név :)))

Persze ettől még lehet, hogy Palesztinából jordánszekéren bevándorolt izraelita volt... Na de nem konspirálok.

Nekem a kedvenc inkább Balu-kapitány és a Gumagecik voltak...

reKorrekt 2009.04.08. 08:29:56

Rájöttem, hogy ha végigolvasom a kommenteket egy postnál, majd bezárom a fület (FF) és visszavonom a bezárást, onnantól az F5 mindig az utolsó olvasott kommenthez (pozícióhoz) ugrik s így nem kell mindig legörgetni.
Ha a lustaság fájna vikodint reggeliznék-e?

reKorrekt 2009.04.08. 08:30:50

Szar a palacsintában, hogy ha kommentet írok, akkor meg kell ismételni a hekket :)

eszkep 2009.04.08. 08:47:55

Válságkezelés szocialista módra: egy dilettáns is tudja, hogya az újabb és újabb megszorítások csak gerjesztik a recessziót. Ezt persze a szocik nem tudják, és a patás ördögtől (Orbán) valónak tekintenek mindenféle gazdaságélénkítő lépést.
Mindeközben az újabb és újabb megszorítások csak gerjesztik a recessziót! Egy hír, így április elejéről:

index.hu/gazdasag/magyar/2009/04/07/az_eves_hiany_78_szazaleka_mar_osszejott/

Mindeközben tényleges válságkezelés nincs, csak "miniszterelnök casting", "ki lesz kormánytag" társasjáték, és "hogy maradjunk kormányon, hogy még egy kicsit lophassunk" projekt.

eszkep 2009.04.08. 08:54:10

@Meganagy Lófasz: igen, az EU összes tagországa, az amúgy kormányközeli HVG, a pártatlan hírközlést" fogalmát sem ismerős INDEX, a gazdasági élet szereplői, az amúgy hagyományosan szocilaista kötődésű szakszervezetek az ellenzék, a köztársasági elnök, minden valós híreket közlő elektronikus és írott médium, a hitelminősítő intézetek, a külföldi beruházók, az egészségügyben dolgozók mind összeesküdtek tévedhetetlen, igazmondó, szociálisan érzékeny ("szocialista"), trükkök százait nem alklmazó, szakértő, hiteles kormányunk ellen. Az összeesküvés vezetője: ORBÁN! Ja, és mind fasiszták...

gixer 2009.04.08. 08:56:00

OFF
Bocs nem ide tartozik, de eszembe ötlött, hogy a Mohácsi miért nem ment ki Irakba emberkedni, hogy az amcsi rásszisták lelőttek egy cigányt? Félt, hogy ő is kap egyet?
ON

Tilcsák Bea (törölt) 2009.04.08. 08:56:21

ejj bazmeg, ekkora csúsztatást.
te vagy nagyon okos vagy, vagy nagyon buta...
de a joghoz biztosan nem értesz...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.08. 09:44:29

@Lukrécia Bögre: hát tény, hogy zero nem jogász. de ezt már eddig is tudtuk. kifejtenéd, hogy eme markáns véleményedet mire alapozod?

mert szerencsétlent én már tegnap oltottam elég rendesen nemzetközi szerződés kormányrendelettel történő kihirdetése témakörében :)))

/önmagához képest elég jól viselte.../

pógárjenő 2009.04.08. 13:03:45

hogyazamenybeballagóslóf@szrobbanaföl, küttem egy sms-t erre a sz@r minilaptop reklámra nem lenyúl 480 forcsit merhogy küld egy képernyőkimélőt a telcsimre.....
Küdjön azzanya p....a 480 forcsiért, hogyrohadnameg vállság van vazze, 480 forcsi....hhrrrrrr!

Tündér_Lala 2009.04.08. 13:45:16

@szmoker: Nem voltam Antall fan, de azért nem egy kategoria volt Csernyenkoval vagy Andropovval.
@Fejlődő Szervezet: Egy dolog nem volna baj,ha lemondana (nem konstruktíve) és csöndben bevonulna a börtönbe.

pógárjenő 2009.04.08. 15:37:47

Ápropó mohácsi:
"Az OLAF (Európai Csalások Elleni Hivatal) március 31-i dátummal visszaigazolta annak a beadványnak a beérkeztét,
mely bizonyítékokat tár elő arra nézve: Mohácsi Viktória, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselő Csoport tagja
legkevesebb öt alkalommal aláírásával nem a valóságnak megfelelően hitelesítette, hogy adott üléseken részt vett volna,
így jogosulatlanul vette igénybe az ezekért járó pénzösszegeket.
A beadvány - kiegészítésekkel - az EPSO (Európai Közösségek Személyzeti Hivatalához is el lett juttatva.
Ehhez a hivatalhoz nyújtott be M. Viktória egy verseny-pályázatot, a Megkülönböztetés Elleni Küzdelem Bizottsága,
Faji vagy Népcsoporti Eredet munkacsoportjához titkári állásra. (Kiegészítésül: 9-es fizetési besorolású állás, kezdő havi fizetés
2009. január 01-től € 6 866,60, ő kettes, vagy hármas fokozatot is kaphatott volna 7 155,35, vagy 7 456,03-ért, plusz egyéb térítések
és juttatások, pl.: minden hazajövetelkor 800 km-re-az első 200-at nem fizetik- € 0,3651/km s még sok egyéb)
A pályázó hamisan állítja, hogy végzettsége a kiírásnak megfelelően felsőfokú lenne.
Ezzel szemben a valóság az, hogy csak felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik. Természetesen nevezettet ezek miatt,
nem fogják bilincsbe verni, de az remélhető, hogy a pozitív diszkrimináció ellenére nem is veszik fel."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.09. 12:36:32

@zero: "Fidesz nyer -> nincs több hitel -> államcsőd"

úgy hiszem helytelen.
Fidesz nyer -> még több hitel -> kilábalás a válságból, utána minden a régiben. fizertjük a hiteleket addig míg vki azt nem mondja állj, de ez nem a fides lesz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.13. 16:35:05

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
budaházy nem ökör, nem agysebész, de mindenképpen jószándékú.
www.youtube.com/watch?v=OEX3OVLadrU&feature=related
vágatlanul, esetleg nézd meg b+

süti beállítások módosítása