Skip to content


       Szűrés lista

Hajdúdorog is elhatárolódik az MSZP-től

Feszült lehet a hangulat mostanában a Pártnál, rosszak a kilátások. Szinte hallom Lendvait a tükör előtt motyogni: "Tükröm-tükröm, mondd meg nékem: Vajon ki tudjuk suvasztani a három gráciát Brüsszelbe?Jó lenne...Meg az is jó lenne, ha nem csuknák le a legjobb embereinket. Egyik Gyurit a másik után...Mi lesz így velünk? Nem marad senki. Az emberek is utálnak minket, mindenki elfordul tőlünk....Á, ide muszáj lesz még egy kis botoxot benyomnom, hogy tudjak mosolyogni a sajtótájékoztatón..."

Bizony, nem fogjátok elhinni, de a KIA után a hajdúdorogi görög katolikus egyház is elhatárolódik az MSZP-től.

Azért ez már nem semmi, abszolút LOL kategória. Az MSZP helyében töröltetném magamat a szavazócéduláról....

Szóval az történt, hogy Hajdúdorogon megjelent szerdán egy szoci szórólap, amin az érdemeiket sorolták. Többek között a görög katolikus székesegyház felújítását is, ami 1998-2005 között történt.

4 év Fidesz, 3 év MSZP kormányzás kellett hozzá. Tehát közel fifti-fifti, és ezzel kampányolni marha gusztustalan. Főleg, hogy már az SZDSZ is megmondta, hogy Isten nem bal- vagy jobboldali...

Lett is nagy felháborodás:

Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök tiltakozik az ellen, hogy székesegyháza fényképét az európai parlamenti választások kampányában bármely politikai erő felhasználja – közölte Kerékgyártó Anikó, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye sajtóreferense csütörtökön. „A jó érzést sértő, ha a sokunk által szeretett templomunk képét bármely politikai erő vagy szervezet úgy akarja fölhasználni, mintha része lett volna annak fölépítésében, fölújításában, működtetésében” – áll a közleményben. "A templom Isten erejét és szépségét szimbolizálja, nem pusztán idegenforgalmi látványosság, s főként nem politikai érdekek eszköze" – folytatódik.

Kocsis Fülöp felhívta a figyelmet: a hajdúdorogi székesegyház elsősorban a görög katolikusoké és azoké, akik „istenkereső szándékkal közelednek feléje”. Ezért arra kérte a politikai erőket, hogy tartsák tiszteletben a keresztény értékeket, és azokat ne használják fel saját érdekeik szerint.

Csige Tamás, Hajdúdorog szocialista polgármestere az MTI-nek adott nyilatkozatában maximálisan egyetértett a hajdúdorogi püspökkel, mert, mint mondta, „sem helyszínként, sem szimbólumként nem szabad használni Isten házát” kampánycélokra. Egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy - tudta nélkül - mégis a hajdúdorogi székesegyház fotója szerepelt az egyik szórólapon.

Ühüm, ez teljesen hihető...Pont a polgármester nem tud róla, mit nyomnak a  szórólapra. Remélem, kirúgják azt a túlbuzgó, negyedosztályú kis aktakukacot, aki intézte a kampányt!

Frissítés:  A hajdúdorogi eset nem egyedi, Szombathelyen és Kalocsán is megpróbált templomokkal szavazatot szerezni az MSZP.

A Magyar Kurír című katolikus napilap megírta mindkét esetet itt és itt.

A szórólapokon egész pontosan ez olvasható: "az elmúlt időszakban az ország uniós fejlesztési terveinek keretében itt helyben is sok mindent sikerült megvalósítani közös terveinkből a kormány és az Európai Unió támogatásával" - Hírszerző

Manipulációból ötös!

"Molnár Gábor, az MSZP választókerületi elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szórólapok központilag készültek, de ők maguk elfogadták tartalmát. Hozzáfűzte, hogy a két szóban forgó épület Kalocsa és a választókerület szimbóluma, ezért szerepelnek a nyomtatványokon. A politikus azt mondta, hogy amennyiben akaratuk ellenére bárkit is megsértettek, elnézést kérnek. " - Hírszerző

Címkék: kampány mszp vicces abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr931149844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszkep 2009.05.29. 09:16:22

@Jack/rendetteremt/: Én is napok óta jókat szórakozok a balra látható Google hirdetéseken...
Napok óta megy a "Szavazz az SZDSZ-re" szlogen...
Elhatárolódom a Vastagbőrtől!
:-)

molaris 2009.05.29. 09:18:07

@eszkep:
Addig jó nekünk, amíg csak informálisan érint bennünket egy- egy program!::))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.05.29. 09:22:56

Már meg is jött a válasz Drazsééktól...ismét egy megpörkölődött műanyag ajtó, mint a fasisztaveszély materializálódott bizonyítéka...

http://index.hu/bulvar/hirek/2009/05/29/megtamadtak_az_mszp_tatabanyai_irodajat/

vomit 2009.05.29. 09:23:30

ez tovabbra is egy mindent elsopro negativ kampany kivalo alapja lehetne, orok darab
www.youtube.com/watch?v=y6LIBoNlQUA

rolika 2009.05.29. 09:23:35

Muhaha, jövő hét végén egy egész ország fog elhatárolódni az MSZP-SZDSZ-MDF-től :-)))

eszkep 2009.05.29. 09:29:46

@molaris: Ez jó, ezen jót nevettem!
Főleg, most, hogy minden progapanda jellegű kommunikáció csatornából a jövő évi "adócsökkentés" folyik... Mellesleg a kormány 1600 milliárddal több adóbevétellel számol jövőre az "adócsökkentésből"... Persze a übersötét szoci szavazó elhiszi, hogy csökken az adó, hisz több marad a fizetéséből, azt már nem nézi hogy veszik vissza a pénzét.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2009.05.29. 09:33:21

Lendvai azért vigyorog folyton mert sztem a sok ráncfelvarrás + botox miatt így maradt asz arca. Ha valamikor megkockáztatná hogy abbahagyja vagy más arckifejezést vág tuti recsegve ropogva szétrepedne a feje.

rolika 2009.05.29. 09:34:30

@Prof. William: Hitelesen eljátszhatná Jokert a következő Batman-filmben :-D

Naumov 2009.05.29. 09:42:08

Igen, ez a tempó ismerős

Anno 1998-ban Hornék próbálkoztak azzal, hogy a szoci politikusok mindenhol meghívót küldtek az adott település egyházi vezetőinek a kampányrendezvényeikre, amiken persze a papok nagy részének esze ágában sem volt megjelenni, de azért utána a szintén szoci kézben lévő helyi sajtó jól beszámolt a kormánypárti politikusok és az egyházi vezetők közötti sikeres egyeztetésekről.

Nálunk speciel pont Gál Sr. vizitált, akivel intenzív pártállami múltja miatt egyetlen pap sem volt hajlandó találkozni, majd miután a helyi pártlap mégis lehozta, hogy milyen sikeresen egyeztettek, akkor követelték a nyilvános helyreigazítást. Bukott is az MSZP a választáson akkorát utána, hogy azóta sem tudtak nyerni abban a körzetben.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.05.29. 09:46:01

OFF:

Áder Jánost megszivatták..:
http://www.youtube.com/watch?v=1qRpLY14lkU
Úgy menne az EP-be,hogy nem tud angolul.A videóban prezentálják,hogy mennyire.. :-D

ON:
Ezért a fidesztől is elhatárolódom.. :-)

Rhod 2009.05.29. 09:47:03

ekkora f.szokat... egyházellenes párt templommal kampányol... hát tényleg itt tartunk? (igen, végre, legalább a trollok is elkezdenek gondolkodni) adok egy tanácsot, - még - ingyen: legközelebb inkább aszfaltozzatok le néhány kátyút, vagy ültessetek néhány fát, aztán már mehet is a szórólapra.

ps: L.I. szvsz nem a botoxtól vigyorog, valami tuti cuccot hozathat magának diplomáciai postával ;)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.29. 09:50:30

a fidesz meg rendszeresen kampányol a templomokban a papokon keresztül..és??

..arról nem írsz postot laspalmas? mert ez nagyon gyenge

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.05.29. 09:55:39

@Bezuhov:

A fidesz nyomás alatt tartja az egyházakat is. :-(

Jim Raynor 2009.05.29. 09:56:01

@Bezuhov:

nah, már épp kezdtem hiányolni valami körülmetélt komcsibérenc hozzászólását és erre tessék, íme, megjött Bezu.......:D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.29. 09:59:30

@Félkupica_Fehér_Főnök: meg minden mást is, tudjuk :))) nem elég, hogy a bíróságot, ügyészséget, tegnap kiderült, hogy a Takarékszövetkezeteket is!!!

Skandallum!

btw: ha nem változott, akkor 10 ember kell egy párt alapításához, szépen gyűlnek az elvtársak, ha ilyen ütemben haladnak, 2010-ben komoly politikai erő lehetne az Üldözött Szocik Pártja :)))

Liberté__73 2009.05.29. 10:02:22

@Rhod:
"... egyházellenes párt templommal kampányol... "

tényleg ciki. na a fityesz nem is esik ebbe a hibába se! EU-ellenes pártként okosan egy szót nem szól Mo és az EU viszonyáról a kampányában.

csak az oxidációt feszegeti.

gábbor 2009.05.29. 10:02:32

@Bezuhov: Te vagy rohadt gyenge, lásd már be!Mit akarsz ezen a szaros mundéron védeni?

Jim Raynor 2009.05.29. 10:02:51

@Seduxen:

azt nem hiszem, mert az ÜSZP esetleges tagjai hosszú börtönbüntetésüket töltenék, közügyektől való eltiltás mellett........:D

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.05.29. 10:03:00

Az MSZP-nek nincs programja.
-a heti ötletelés nem program

A Fidesznek sincs.
-ne a zemberekkel fizettessék meg, szintén nem program.

Az hogy az egyiknek nincs, attól a ténytől a másiknak nem lesz automatikusan.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.05.29. 10:03:11

@Bezuhov: Ez mekkora szarság már ezen lovagolni. Egyébként mit várunk az egyházaktól, akik 40 évig taposva voltak? hogy majd ráborulnak Lendvai mellére? Tipikus szoci hozzáállás...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.05.29. 10:04:13

@Liberté__73: Ki fasz az EU ellenes? Ti honnan jöttetek? Kapcsolat.hu-ról?

Rhod 2009.05.29. 10:05:10

@Liberté__73: kevered a szezont a fazonnal. A Jobbik EU-ellenes, nem a Fidesz.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.05.29. 10:05:46

Egyébként meg Joe bácsi for prezident!:

A New York Times interjút készít az USA legöregebb állampolgárával, a 120 éves öreg cowboy-jal születésnapja alkalmából. Természetesen előkerül az aktuálpolitika is.

Riporter: Mit szól hozzá Joe bácsi, hogy Barack Obama személyében megválasztották az első afroamerikai elnököt? Örül neki?

Joe bácsi: Persze, hogy örülök, de képzelje el hogy örülhet a gazdája…

Remélem Gusztos Peti olvassa!:DDD

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.29. 10:06:35

@Rhod:

ebből is látszik, hogy mennyire korlátoltak vagytok.
Hajdúdorog mélyen vallásos város, az egész város. S megsúgom, az hogy ki milyen vallást gyakorol normális helyeken, normális embereknél nem pártfüggő... így ott sem.

Csige meg speciel megbecsült városvezető Hajdúdorogon... egyébként... csak laspalmas bukott rá a témára mint tyúk a takonyra, mert Mszp feliratot látott egy hírben. Na ez a kac-kac!

Jim Raynor 2009.05.29. 10:10:06

@Bezuhov:

"Hajdúdorog mélyen vallásos város, az egész város"

szerintem meg az a korlátolt, aki ilyen szépen tud fogalmazni.............

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.05.29. 10:10:41

@Bezuhov: S megsúgom, az hogy ki milyen vallást gyakorol normális helyeken, normális embereknél nem pártfüggő... így ott sem.

Igen, erről szól a cikk. Ezért határolódtak el, ezért volt undorító felhasználni a kampányhoz. Megismétlem: erről szól a cikk.

Bár tudom, mi vagyunk a korlátoltak....

Liberté__73 2009.05.29. 10:11:35

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
@Rhod:


bocs, télleg, aszittem Orbán "vanélet ez EU-n kívül" Viktor a fidesz főnöke,
most hogy megvilágosítottatok, már tiuszta, hogy a Jobbiké

egyébként meg fityesz-jobbik egykutya

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.29. 10:13:41

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

én meg azt mondtam, amit Csige is kiemelt:

„sem helyszínként, sem szimbólumként nem szabad használni Isten házát”

nos. akkor vessük össze a templom egy plakáton vs. kampány az istentiszteletek kb 70%-án dolgot.
Nos?

gábbor 2009.05.29. 10:16:57

@Liberté__73: EU -ban vannak szpektikusak is. Belülről akarják megreformálni. Mi az, hogy egykutya?

Rhod 2009.05.29. 10:18:49

@Bezuhov: boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa...
@Liberté__73: na, akkor: van különbség aközött, hogy valaki (Orbán Viktor) nem akarta, hogy másodrendű polgárai legyünk az Uniónak, illetve a Jobbik féle (nem tudom, mennyire hangos még, hiszen az EP-be készülnek) EU elutasítás között.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.29. 10:20:09

@Jim Raynor: aljas vagy, szegények alaptalan vádak miatt kerültek a fidesz távvezérelt rendőrség-ügyészség-bíróság látókörébe...

Liberté__73 2009.05.29. 10:20:39

@gábbor:

"Belülről akarják megreformálni"

gratulálok a szövegértéshez. a van élet az EU-n kívül az pont azt jelenti, hoyg belülről szeretné reformálni OMG LOL

azt látom, hogy az idegen szavakkal gond van (szpektikus, letardált stb), de hogy az ősmagyar szavak se mennek ... na mindegy, segítek:
egykutya -->egyik kutya, másik eb-->nincs számottevő különbség
"ezt érted?"

rolika 2009.05.29. 10:21:44

@Bezuhov: "Mszp feliratot látott egy hírben"

Biztos a meglepetés erejével ér a tény, hogy az MSZP-SZDSZ-MDF-konfiguráció címeres köztörvényes gazemberek gyülekezőhelye, egy fia tisztességes alak nincs (nem lehet) közöttük. Ha lecsuknák az egész bandát, mindenképpen kisebb lenne az igazságszolgáltatás hibaszázaléka, mint a 2006-os őszi megtorlások idején... Szóval senki nem tévedhet nagyot, ha lecsap egy MSZP-s hírre.

Persze a FIDESZ sem húsvéti bárány, de mutass itt egy fideszest :-)

Jim Raynor 2009.05.29. 10:21:48

@Bezuhov:

kevered a dolgokat. Az, hogy egy csomó pap az mszp-t a legjobb megggyőződése szerint az ördögtől valónak tartja, amitől óvni kell a nyájat, NEM azt jelenti, hogy a Fidesz a templomokban kampányol............

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.05.29. 10:23:05

@Liberté__73: "egyébként meg fityesz-jobbik egykutya"

most mondd meg, minek vagy te itt? De komolyan? Ezen a blogon igen is kiröhögjük a szar alakokat a fideszből és ugyanúgy pellengérre van állítva a fidesz balfaxság is. Azokat amiket te írsz, azt a kapcsolaton kellene megbeszélned, mert ott van az elborult agyúak klubja...

A van élet az EU-n kívűl, pedig uo. kiragadott mondta, mint az ellehet innen menni pl. Azért habzik a szád, ha csúsztatva van, de ellenkező oldalon ua. operálsz. Nos, akkor Te kinél vagy különb?

Liberté__73 2009.05.29. 10:23:58

@Rhod:
"valaki (Orbán Viktor) nem akarta, hogy másodrendű polgárai legyünk az Uniónak, "
na meglett a kiskáté? megtaláltad a helyes pártideológiát erre a kérdésre?
szerintem meg OVi-nak csak baszta a csőrét, hogy nem ő lovagol be fehér lovon Brüsszelbe

Namost akkor a Jobbik nem fejti ki teljesen az igazság minden szegmensét, vagy hogy is van ez?

Liberté__73 2009.05.29. 10:27:27

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

"Nos, akkor Te kinél vagy különb? " - senkinél. ez a ti rögeszmétek, hogy különb akarnék lenni.

csak tükröt mutatok, hogy látszódjatok

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.29. 10:27:33

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
"Ezen a blogon igen is kiröhögjük a szar alakokat a fideszből és ugyanúgy pellengérre van állítva a fidesz balfaxság is."

pl hogy Áder nem tud angolul...huh, az baszott nagy pellengér. Ember, én is tudom ,meg te is, hogy azok a piti posztok csak a "látszatkiegyensúlyozottság" miatt kerülnek fel. (bár nem nagy sikerrel)

Jah, tudom-tudom, ők nem lopnak, vagy csak kevesebbet :D

Liberté__73 2009.05.29. 10:28:05

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

"Nos, akkor Te kinél vagy különb? " - senkinél. ez a ti rögeszmétek, hogy különb akarnék lenni.

csak tükröt mutatok, hogy látszódjatok

Rhod 2009.05.29. 10:30:48

@Liberté__73: "szerintem meg OVi-nak csak baszta a csőrét, hogy nem ő lovagol be fehér lovon Brüsszelbe"

a szavam eláll...

fel is lapozom a kiskátét gyorsan: ilyen esetekben - ha a moderátor nem bannolja a trollt, - ne is foglalkozzunk tovább az értetlen hülyegyerekkel.

köszönöm, viszlát.

Liberté__73 2009.05.29. 10:31:15

@Bezuhov:

ne legyél igazságtalan! Áder kapott keményen:

-"nem gáz"
-"tán jó lenne, de nem kötelező"
-"úgyis lefordítják"
-"magyarul szólal fel"
-"németül biztos jobban tud"
-"de legalább nem kommer/zsidó/cigány/..."
-"majd megtanul"

fu ezeket nem tenném zsebre,
nem lennék most szegény humorherold helyében, ha ezeket elolvasta

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.05.29. 10:31:50

@Liberté__73: Igazából csak egy kérdésem lenne, mert a hozzád hasonlóan gondolkodók ezt soha nem fejtik ki.

Nem számít, hogy a szocializmusba belerogyott az ország, nem számít, hogy micsoda lenyúlást csinált az MSZP-SZDSZ koalíció, nem számít, hogy hova jutattak minket, nem számít, hogy buták, arrogánsak, dilettánsok. Nem számít, hogy kínozzák az embereket, azt húzzák, aki amúgy is becsületesen adózik, nincs lehetősége kiskapuzni stb. Ez mind-mind nem számít, a Többség akarata sem számít és mindezt azért, mert ennyire utálod Orbán Viktort?

Konkrétan meg tudod mondani, hogy mit ártott neked, vagy mi az, amivel olyat tett, hogy inkább egy Lendvai-Gusztos-Eörsi vonal is jobb nála?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.29. 10:32:27

Bakker, már korán itt van Liberté meg Bezu is :))
Kemény nap lesz xD

Naumov 2009.05.29. 10:32:50

@Liberté__73: "szerintem meg OVi-nak csak baszta a csőrét, hogy nem ő lovagol be fehér lovon Brüsszelbe"

Igen, sőt a koronát is naponta a fejére próbálta, amíg miniszterelnök volt (ásítás)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.29. 10:34:16

@Bezuhov:

Kurvára nem "látszategyensúlyozunk". Ami jön, az megy ki a blogra, tök mindegy ki a szereplő.

Nehéz ezt elhinni / felfogni?

Hány Fideszes "Vastagbőrös" sztorit küldtél a blog emailcímére?

Én mindennap várom ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.29. 10:34:51

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": "Lendvai-Gusztos-Eörsi vonal is jobb nála"

azoknak pl nincs szőllejük... meg a zapjuknak bányája. ja, és egyik sem rohangászik koronával a fején :)))

hadd kérdezzek vissza - mert ugye az a sztereotip baromság, hogy "rögtön védjük viktort": mennyivel ROSSZABB OV, mint az általad felsoroltak? de tetszőlegesen lehet cserélgetni a neveket a kormányoldal bármelyik prominensére...

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.29. 10:36:43

@Rhod: nyugi a másik posztban már elkezdte a moderációt. már nem kell sokáig aggódnotok a más vélemények miatt ;)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.05.29. 10:40:38

@Liberté__73: ""Van élet az EU-n kívül is" - mondta, hozzátéve, hogy az ország el van szánva arra, hogy meghatározza jövőjét. Az Európai Unión belül vagy sem, a jövőnk gazdaságilag ígéretes - idézte a miniszterelnököt az AP. "

Ha neked ebből az jött le, hogy a zorbán nem akar EU tag lenni, akkor nálad vannak szövegértési gondok. Bár igazából csak arról lehet szó, hogy jó liberálishoz méltón ilyen faszságokon lovagolsz, azt a taktikát követve, hogy ha elég gyakran, elég hangosan modogatod, hogy a zorbánnácifasisztacsőcselék, akkor ettől lesz igazad. Pedig, ha nem tetszik a szitu, akkor még mindig választhatod a ciánkapszulát is. :o)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.05.29. 10:41:48

@Bezuhov: Bizony-bizony, lassan kibújik a szeg a zsákból... Lehet, hogy zero maga a meghasonult Lendvai Ildikó!!! A CENZOR, húúúúúú

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.29. 10:43:28

@zero:

ó, de jó, hogy felhoztad :D
emlékszel az "1302 kérdés" témájára, én csak azt az egyet küldtem el - mert nekem, másokkal ellentétben nincs időm egész nap pártlejárató dolgokat keresni - és azt a remek témát, ami sokkal inkább poénos volt mint antifideszes, és megért volna egy jó zaftos sztorit nem egész 2 mondatba sűrítetted be egy a pártokat kollektíve anyázó posztba

...gondolom véletlen

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.05.29. 10:44:41

@Félkupica_Fehér_Főnök: Gyakorlatilag teljesen mindegy. Párat kell aludni és megtudjuk, hogy állnak az emberek a véleményükkel. Bár hozzáteszem, szerintem alacsony lesz a szavazati arány.

Cato 2009.05.29. 10:48:43

@misikeh:
Ez a teszt mindent elmond a magyar valóságról, és arról mennyire deformált a magyar politikai gondolkodás, hála a húszéves mediahacknek amit hazai véleményformálók folytatnak a rendszerváltás óta.

Kb. 2 éve megcsináltam ezt a tesztet, és eszerint baloldali liberális gondolkozású vagyok.

Ehhez képest az elmúlt 20 évben, egyetlen percre sem szimpatizáltam a magyar baloldallal, az szdsz-el meg kb. addig amíg Tölgyessy irányította pártot. (A 90-es évek elején egyszer volt szerencsém egy vidéki presszóban párfős társaságban meghallgatni a gondolatait - azért nem írom hogy beszélgetni, mert akkoriban még kicsicsira voltam és nem mertem megszólalni a nagyemberek közt... :D - és nagyon meggyőző volt.

Szóval ilyen ország pedig nincs!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.29. 10:49:47

@Bezuhov: ha már így szóba hoztad: az elmúlt 7 évből szerinted melyik az a(z):
1: ellenzéki
2: kormánypárti

sztori, amelyik "vastagbőr" kategória?

segítek: kormánypártiból elég EGYet említened, ellenzékiből lehet több is :))

És "nem ér" hárítani, meg mellébeszélni! KONKRÉT választ várnék... Mert kíváncsi vagyok a véleményedre...

Liberté__73 2009.05.29. 10:50:00

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Mondtam én hogy jobb? Nem mondtam. Sőt pont azt próbálom itt a fejekbe belejuttatni (hogy ne legyek akkora a csalódás 2010 után) hogy ezek közül egyik sem jobb a másiknál. Egyszerűen csak zavar az egyoldalú, egybites megközelítés, az erős csúsztatások és az olyan faszságok, mint hogy szabad-e a Hősök terén leülni?
A nyílt/burkolt zsidózást és cigányozást mélyen megvetem és az ilyenekkel szemben néha tán eltúlzott a pandant-állításom, de ez van.

@Naumov: ugye, milyen unalmasak ezek a faszságok? csak ti 20x ennyit löktök ide nap mint nap, ugyanilyeneket

@Félkupica_Fehér_Főnök:
az "elkúrtuk" rész pont így került kiemelésre egy jobb sorsra érdemes beszédből. szar, de így alakult

a papagájkommandó pedig ős-fityeszes taktika

Combi a ballibes Ferkófan 2009.05.29. 10:51:33

@Liberté__73: 2010 előtt is elég nagy csalódás vagy :)

papika 2009.05.29. 10:51:49

Ha egy üzlet egyszer beindul!

A szombathelyi püspök is elhatárolódott az mszp-től:

www.fn.hu/belfold/20090529/mszp_szorolap_miatt_tiltakozik/

Liberté__73 2009.05.29. 10:53:13

@Cato:

így van!
én is megcsináltam: nagyon-jobboldali nagyon- liberális vagyok a teszt szerint (és egyet is értek vele)

ez az ország a feje tetején áll

egy állítólag jobboldali ellenzéki párt veszekedik az állítólag baloldali kormánypárttal, hogy az állam ne vonuljon ki annyi mindenből és hogy ne vágja vissza a szociális kiadásokat. viccaköbön

Liberté__73 2009.05.29. 10:54:43

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

nyilván "legyen" akart lenni :)

most kell fű alatt javítani és téged cenzorálni? :)

Naumov 2009.05.29. 10:58:42

@Liberté__73: "csak ti 20x ennyit löktök ide nap mint nap, ugyanilyeneket"

Igen, a Fidesz pedig négyszer annyit hazudott (Kuncze öszöd után) (ásítás újfent)

gábbor 2009.05.29. 10:59:08

@Liberté__73: Szavazz továbbra is a SZDSZ-re , oda való vagy.Se hazád, se erkölcsöd. Ez a" egyik se jobb a másiknál" szöveg meg tipikus. Ti majd szépen összezártok és kéz a kézben mentek a libsikre szavazni.

Moltke 2009.05.29. 11:00:22

Nocsak, már Veres püspök is kiakadt. Szombathelyen is lódítani próbáltak a szocik.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=134440

irrelevant 2009.05.29. 11:00:59

Utálom, hogy újabban ilyen népszerű ez a blog. Kicsit későn nézek ide és már 200 komment van a posztok alatt. Kinek van kedve végigolvasni? :)

Liberté__73 2009.05.29. 11:02:25

@gábbor: jujj erősebbek a komplexusaid, mint gondoltam. akarsz beszélni róla?

Liberté__73 2009.05.29. 11:07:40

@Moltke:

""Úgy látszik, ez is a hazugságáradat egyik újabb megnyilvánulása" - fogalmazott a megyés püspök. "

gratulálok a megyés püspök úrnak egyrészt az aktuálpolitikától való bölcs távolmaradásért, másrészt mert az Új Élet róm kat hetilap utolsó oldalán levő keresztrejvényben szereplő "vágy nyilasa" 4 betű (ÁMOR) kérdésre egyedüliként adta meg a segg szót a többi püspök úr pina megoldásával szemben, sajnos azonban a megoldást így sem tudták elfogadni, hiába írta be mellé ceruzával, hogy kisgyereké

Liberté__73 2009.05.29. 11:08:47

@Bezuhov:

magyar agyba magyar paranoiát!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.29. 11:09:38

Kalocsán is templommal kampányolnak a szocialisták + Kép

http://www.mno.hu/portal/639974

A szombathelyi püspök is felemelte szavát a szoci szórólapok ellen
http://www.mno.hu/portal/640006

Mi a tököm folyik itt? Ez a vég, a szocik is az egyházzal kampányolnak.

Jövőre mi lesz? Minden szoci meg libsi konzervatív mérsékelt jobboldali lesz?

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.29. 11:13:39

@Bezuhov: "mert nekem, másokkal ellentétben nincs időm egész nap pártlejárató dolgokat keresni."

Ez tényleg tetszik :)
Különösen, ha 24órából random időpontban, random alkalommal nézek fel ide, és az 5legfrissebb komment közül 3 a tiéd.
(Ha mj itt van, akkor az övé. De ő csak pár óráig/nap általában.)

A második fele pedig: Híreket egy hét éve kormányon lévő pártról nemigen kell kutatni.
Vagy ha mégis, az azt jelentené, hogy nem csinálnak semmit. Még bajt se.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.05.29. 11:15:46

@Liberté__73: Hát egy olyan országban, ahol 1989 óta fehérterror fenyeget, ott hihető lenne a dolog... jaa, hogy Mo pont ilyen ország, nem is szóltam :o)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.29. 11:17:53

@Félkupica_Fehér_Főnök: "Hát egy olyan országban, ahol 1989 óta fehérterror fenyeget"

bocs, de rosszul tudod: ebben az országban MINDIG is - kizárólagos jelleggel - fehérterror-fenyegetettség volt/van/lesz...

ettől igyekszik megmenti minket... na ki is???

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.29. 11:18:41

@kríípsz:
pubika!
elvtársaid másik része meg feszt azzal zargat, hogy feszt eltűnök napokra! most akkor melyiket vegyem magamra?
ha meg még igaz is lenne az egyszeri csúsztatásod, az nem állna ellentétbe a citált mondatommal. szóval ez vakvágány, fuss neki noch einmal!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.05.29. 11:21:51

@Seduxen: Grósz Karcsi!?! xD

Valójában igazad van, de az a '89 -es Grósz beszéd annyira beleégett az agyamba, hogy hazafelé menet minden bokor mögé benézek és kizavarom onnan az ott bújdosó náczikokat... egyébiránt elképesztő, hogy meghallgatva a '89 -es, a 94-es, a 2002-es, a 2006-os stb. szoci/szdsz kommunikációt mennyire nem változott semmi... Grósz Karcsi beszédét ma is leadhatnák a tévében, fel sem tűnne már senkinek.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.05.29. 11:22:35

@Liberté__73: A papagájkodásra, az előző hozzászólásommal összefügg.

Spielberg 2009.05.29. 11:25:09

Csige Tamás+ Nagy Nóra = Csigéné- Csige T.= Nagy Nóra+ Nyakó István= Nyakóné - Nyakó I.= Nagy Nóra + Rácz Péter = ?....
Ja, a Csige kezdeményezett valamit a cigányok ellen, de nagy a csönd...

Combi a ballibes Ferkófan 2009.05.29. 11:28:53

@Félkupica_Fehér_Főnök: Ebből is látszik hogy ebben az országban 20 éve folyamatos náciveszély van.

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.29. 11:51:04

Ha már noch dazu, itt egy cikk a náci Allgemeine Zeitungból:
www.faz.net/s/Rub09A305833E12405A808EF01024D15375/Doc~E3AA438C6EE5949DB86F999CD8C6F93E6~ATpl~Ecommon~Scontent.html

-Richard Swartz, seit vielen Jahren einer der besten Kenner Südosteuropas, formuliert es noch drastischer: "Die Ungarn glauben, dass sie es mit einer Regierungs- und einer Wirtschaftskrise zugleich zu tun haben. Sie wissen nicht, dass es in Wirklichkeit noch schlimmer ist: Der ungarische Staat befindet sich seit Jahren auf dem Rückzug, er ist dabei, zu verschwinden."-


A magyar államot több éves visszaesés után most már az eltűnés fenyegeti.
Ja igen, a zorbán.

mind2 (törölt) 2009.05.29. 12:02:46

@kríípsz: borzasztó rossz a megítélésünk a német nyelvű országokban...Az őszödi beszéddel kezdődött, gyakorlatilag kormány nélküli hajónak tekintenek bennünket, és lecigányoznak..
Megvető lenézés, sajnos.

picur3ka 2009.05.29. 12:09:28

@mind2:

Hat a 80/90-es evek szociologiai felmeresei mar megjosoltak, ha erdemi valtozas nem tortenik, a ciganysag nepesedese es aranyszamuk jelentos novekedese minden mutatoban le fogja huzni az orszagot, na gyurcsannyal es egy meg rosszabb kisebbsegi politikaval nem szamoltak.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.29. 12:16:07

@picur3ka (Beindultunk: 10%: pedig már a '80-as években is "számolhattak" volna Böszmannal. Csak akkor még nem volt akkora demokrata, mint mostanság...

picur3ka 2009.05.29. 12:31:42

@Seduxen:

Hat, aki ezt a 80-as evekben tudta, az dogoljon meg, hogy nem figyelmeztetett senkit...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.29. 12:34:06

@zero:

Rohadtul kétségbe vannak esve, vergődnek össze-vissza.

K.Jani 2009.05.29. 15:20:59

a polgármester szavaihoz: hazudnak reggel, délben, este. álandóan!!!

tudi 2009.05.29. 16:17:01

Szegény maszop mindenki elhatárolódik tőle.
Ja amúgy szerintem ezt amit bezuhov csinál el kéne nevezni bezuhovizmusnak ,mivel már követői is akadnak.

Horizont 2009.05.29. 17:35:36

Szó se róla, jó nagy szarban van az MSZP.
Az SZDSZ-re meg már rá is száradt:)
Maguknak kapálták. Nem lehet évekig így bánni egy országgal. Mit gondoltak? Nem nyújtják be a végső számlát? Tévedtek. Mindig mindenért fizetni kell az életben. Jön a Fidesz és ha barom lesz ők is fizetni fognak. Kíváncsian várom vajon milyen tanulságot vontak le az elmúlt 7 évből? Ki fog derülni hamarosan!

Bezuhovot (és követőit) nem bántanám, nekik más a véleményük, másképp látják. Sőt bátornak tartom, hogy ide jönnek ahol a más vélemény van többségben. Kell egy kis pezsgés.......

Roxvox 2009.05.30. 14:49:48

@Naumov:
Csak nem északás vótáá?

fokabacsi 2009.05.30. 18:53:14

Mi a véleményetek arról, hogy felakasztja az elődpárt Nagy Imrét, majd bőszen tiltakoznak a Pinochet elllen? Állandóan ezt csinálják!Gondoljátok végig.

Liberté__73 2009.05.30. 20:27:31

@fokabacsi:

van más példa is, javaslom tanulmányozásra a társblogot:

fideszfigyelo.blog.hu

Liberté__73 2009.05.30. 20:53:50

SKANDALLUM!

Dajcsfűr Tamás EU Parlamenti kampányvideoján a Parlament épülete látszik! Többször is!
Hát mit képzel a fidesz? Ők építették? Nem. Felújították? Nem. Bejárnak dolgozni bele? Nem?

Hát ezek semmiből sem tanulnak!

LOL :)

Liberté__73 2009.05.31. 12:04:24

És Surjándoktoréban is!
Ez már tényleg több a soknál!


süti beállítások módosítása