Skip to content


       Szűrés lista

A nénik értik a lényeget

A mezőkovácsházi K&H bankfiók elé szervezett tüntetést szerdára az MSZP-s Karsai József. Volt petíció, amit nem vett át a fiókvezető, volt beszéd, és voltak transzparensek is.

"A résztvevők főleg idős emberek voltak, akik hangsúlyozták, fiaik és unokáik helyett jöttek el, akik azért vannak most napszámban többek között, hogy fizetni tudják a megemelkedett hiteleiket és megéljenek."

Ühüm. Az alábbi néniken látszik, hogy

- mennyire aggódnak a fiatalokért

- mennyire átlátják a gazdasági összefüggéseket



Kicsit pikáns, hogy az MSZP-s országgyűlési képviselő vezeti az embereket a szerencsétlen K&H Bank elé, hogy ők vették el a 13. havi nyugdíjat ... mu-ha-ha ...micsoda vastagbőr!

Egyébként a tábla nagyon jó, teljesen univerzális, be lehet vetni a bankok, az MSZP, a Fidesz, a pirézek, a Hunvald, vagy a fiatalság elleni tüntetésen is. Ügyesek a nénik  :-)

(képek: Beol)

Címkék: vicces megyei hír

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr261248573

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A jordán gyarmat 2009.07.18. 12:12:51

Ezt a bejegyzést most azért kell megírnom, mert most tudtam meg, hogy azon a helyen ahol élek felvásárolják a többezer főt foglakoztató multinacionális nagyvállalatot. A felvásárló is az, ugyanazok mindig. Izraeliek. A cikk   Az itt sokszor...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yorick White 2009.07.17. 14:30:57

Bárcsak mi, szélsőséges nácziak is tudnánk otthon, házilag ilyen fasza táblákat készíteni! :)

13. havi nyugdíj... az, persze.

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 14:58:38

Ajj Isteneeeeem:S

A bankok nem a betétekből hitelenek (lol), hanem saját maguk állítanak elő valutát (már korlátlan mennyiségben asszem, eltörölték a tartalékrátát, vagy csak nagyon felvitték az arányt).

belzebubó 2009.07.17. 15:02:47

@RussoS: ezt arra a táblára mondod,miszerint :"a belga gazdaságot ne a mi betétjeinkből hitelezzétek" nem baj a néni azt hiszi a magyarok 17%-nak (és abból mindössze 2% igazán számottevő) a megtakaritásából hitelezik a belgákat...erre most mit lehet mondani? Biztos Karsai okositotta ki őket :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.17. 15:03:36

Lehet hogy a nénik a bankok és az MSZP ellen egyszerre tüntettek.

Megérdemelné mindegyik!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.07.17. 15:06:26

@belzebubó: erről az jut eszembe , szegény, alig megfizetett törvényalkotóink, ilyen szar törvényeket hoznak hogy a hatályba lépés után szinte azonnal kijátsszák őket? Há bazze, ha én így tennék, szerinted meddig lehetnék még a melóhelyen?
És van pofájuk rinyálni, ha félévente dolgoznak is egyet, köszönet abban sincs, hát ez fasza.
De majd most, Libajnai, az aztán kiosztja őket miazhogy, nagyonis.

belzebubó 2009.07.17. 15:14:18

@*nyakas a paraszt gazda*(L42): majd ráfogják a kodifikátorokra,hogy ők csináltak szar törvényt.

Egyszer leveleztem én is a PM kodifikációs főosztályával szintén bankos,de nem hiteles problem miatt és az volt az utolsó mondta a válaszlevelüknek,hogy támogatják a törvénymódositási elképzeléseimet. Erre visszairtam,jó de talán ők azok törvénymódositást kezdeményezhetnének,mivel ők nyújtják be a Parlament elé,nem belzebubó. A vége tényleg tvmódositás lett 8 hónappal később,mert el lett b..va a törvény és belátták.Sajnos van ilyen.Ezek ilyenek.

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 15:16:00

@belzebubó:
"Hozzátok vissza a külföldre vitt 2000 milliárd forintunkat!"
WTF? Sztem Karsai-elvtárs Gyurcsótány-elvtárs és Bajnai-elvátr sleppjének akarta címezni...

"Felezzétek meg a havi törlesztőrészleteket!"
Aha.. nekem meg adjatok ingyé' rózsadombi villát!

"Miattatok nincs 13. havi nyugdíjunk!"
:D

"Ne a mi betétjeinkből hitelezzetek!"
Ez eddig is így volt mama!

"90 nap múlva minden külföldi bank előtt demonstrálni fog a nép!"
Olyan szocializmus-szagú nekem az egész...

Én is a bankok rablógazdálkodása ellen vagyok, de ahhoz, hogy egy fenntartható fejlődés biztosítsunk a természetet nem kihasználva, ahhoz a pénzügyi rendszert alapvetően meg kellene reformálni. Kennedy akarta utoljára..

"Akié a pénz, azé a hatalom."
A pénz pedig a korlátlan bankókibocsájtással a bankok kezébe került. Szóval övék a hatalom is, az állam csak elosztóként funkcionálhat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.17. 15:23:19

Nem tudok betelni a parasztvakítás és a pofátlan vastagbőr eme csodálatos kombinációjával ....

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.07.17. 15:38:06

Nem érkezett róla hír, hogy valaki is fegyverrel kényszerített volna bárkit devizahitel felvételére.

Mintha tüntetnék, hogy átmentem a piroson, oszt szétcsapott egy Zil. Há' bazmeg, mé' nem néztem körül?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.17. 15:59:30

Nekem hiányérzetem volt ennél a posztnál, de eddig nem jöttem rá, hogy mi.
Végre leesett az ejtőernyős fatantusz: és hol marad a Zorbán meg a nácziak? Kell lennie valami kapcsolatnak! Olyan nincs hogy elveszik a 13. havit, és nem a Zorbánahibás(, aki kacsintgat a szélősfasisztákra)!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.17. 16:06:36

@TaTa86.: Jól beszélsz. Valami suskusnak lenni kell. Vagy hiba van a mátrixban?

belzebubó 2009.07.17. 16:13:35

@TaTa86.: de a patás a hibás ezért is,mert 2001-ben beigérte 2006-ra az ojrót ezek a szegények meg hittek neki és devizahitelt vettek fel :)))))

Jack da' Clown 2009.07.17. 16:15:52

@RussoS:
"A pénz pedig a korlátlan bankókibocsájtással a bankok kezébe került"

na ez eddig a legszebb baromság
mehet a táblákra

"Olyan szocializmus-szagú nekem az egész..."
jaja. olyan, mint a "ne a zemberekkel fizettessék meg" meg a többi fideszlózung

kispista2 2009.07.17. 16:19:05

1990-től 2000-ig mindenki jól megvolt a hitelfelvételek nélkül. Utána lett pár embernek az a tévképzete, hogy a hitel ingyen pénz, és jár neki az újépítésű kecó, miközben addig még megtakarítani sem tudott. Aztán felvették a hitelt, devizaspekulációval megspékelve. Most meg elvárják, hogy az adófizetők fizették ki a spekuláción utóbbi egy évben elvesztett pénzüket. Azt elfelejtik, hogy előtte pár évig nyertek a forint long ügyleten.

kispista2 2009.07.17. 16:19:58

"
"90 nap múlva minden külföldi bank előtt demonstrálni fog a nép!"
Olyan szocializmus-szagú nekem az egész..."

A belföldi bankokat békénhagyják? Vagy ők jóságos bankok, míg a külföldiek vérszívók?

tudi 2009.07.17. 16:23:20

Hát ezek a táblák visznek mindent, tényleg jó biznisz lehet ez a tábla készítés, vagy kölcsönzés.

Jack da' Clown 2009.07.17. 16:25:01

@kispista2:
Pista! Melyek a belföldi bankok?
MFB? Bank of Nyúl? Takaréxövetkezetek Bankja?

kispista2 2009.07.17. 16:28:12

@Jack da' Clown: Lényegében csak a takarékszövetkezet.
De a tüntetők pécézték ki a "külföldi" bankokat, majd ők megmondják.

Ja és csökkentsék a felére az internetszámlámat! Ha nem megyek a matáv elé tüntetni!

Jack da' Clown 2009.07.17. 16:29:12

@kispista2:

Értem én, nem is bántásiból írtam, csak elbizonytalanodtam.

Az internet-számlás megmozduláshoz csatlakozom!

eldiablomismo 2009.07.17. 16:32:34

Érdekes, hogy ha fideszesek mondják ezeket, akkor azok jó fejek, ha meg nem fideszesek, akkor nem jó fejek :P

Jack da' Clown 2009.07.17. 16:34:07

@eldiablomismo:

És ezen mi az érdekes?
Nem az a lényeg mit mond, hanem hogy ki mondja.
Hé! Ébresztő ez itt a v'bőr!!

gidabiga 2009.07.17. 16:41:50

ez olyan igazi kommunista tüntetésnek néz ki a gonosz nagytőkések ellen, akik kizsákmányolják a szegény nyugdíjasokat és dolgozókat :))))

Arivistus 2009.07.17. 16:44:16

Az az egészben az elkeserítő, hogy ezzel az MSZP szerez néhány szavazatot, holott éppen ők voltak azok akik idején elkezdődött a devizahitelek tömeges lakossági felvétele. Ő nekik lett volna lehetőségük arra, hogy ezt megakadályozzák, de nem tettek ellene semmit.

derelyegrádi szellem 2009.07.17. 16:57:15

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Van igazságod is, azonban a helyzet ennél azért összetettebb.

Az tény, hogy senki senkit nem kényszerítettek deviza alapú hitelek felvételére, de egyébként forint alapura se.

Azonban egy-két tényre érdemes e körben figyelemmel lenni:

1./ Itt 40 évig szocilizmusnak nevezett valami volt, ami eleve megakadályozta (egy-két kivételezett pártembert leszámítva), hogy "vagyonok" halmozódjanak fel a családok kezén./Még saját tulajdonú ingatlanja is kevés embernek volta többség tanácsi bérlakásba lakott./ Majd mindenki "pucéron" kerül oda, hogy családalapításakor relatíve megfelelő ingatlant vásároljon magának, családjának. Az ingatalnok meg drágák, így marad a hitel a lakosság túlnyomó részének.

2./ Arról azért vannak hírek, hogy pl a magyar jegybanki alapkamat hogy áll ( nagyon magasan), ami eleve és önmagában is nagyon megdrágítja a forint alapú hitelt, így kamatmegfontolások alapján nagyon sokan döntöttek a deviza alapú mellett.

3./ A ideiglenesen hazánkban állomásozó kormány segítséget ígért a lakáshitelseknek. Ez szép dolog, én eleve tudtam, hogy ebből semmi érzékelhető és érzékelhető nem lesz, nem számítok rá, nem is várok ilyet, különösen nem mások kontójára, a hitelt én vettem fel, tudtam, hogy van kockázata, ennek tudatában cselekedtem. De azt azért kifogásolnám, hogy "kormány megsegiti a lakáshitelseket" duma közben még egy jó kis adót is kivet a lakásingatlanokra. Ez olyan jó Gyurcsányos Bajnais bukéjú dolog.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.17. 17:14:08

@kispista2:

"A végén a tüntetőkkel elmentek a mezőkovácsházi két magyar bankfiókhoz, a takarékszövetkezethez és az OTP-hez, hogy szolidaritásukat fejezzék ki, amiért még magyar tulajdonban tudtak maradni."

Jack da' Clown 2009.07.17. 17:18:43

@laspalmas:
Laspalmas lő ... és megint mellé!

Az OTP annyira van magyar tulajdonban, mint az EON kb.

Nembaj.

Jurganov 2009.07.17. 17:19:00

@Jack da' Clown:
"na ez eddig a legszebb baromság
mehet a táblákra"
előbb nézz utána a dolgoknak, csak azután próbáld az észt osztani...

Jack da' Clown 2009.07.17. 17:21:13

@Jurganov:
Megtörtént.

Mehet a táblákra: " A pénz pedig a korlátlan bankókibocsájtással a bankok kezébe került"

Nem rosszabb, mint a "felezzék meg a hitelemet" :D

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 17:22:17

@Jack da' Clown: hülyeség?:D

wow... te aztán nagy arc vagy...
akkor meg is magyarázhatnád, hogy miért hülyeség..;)

Pollo 2009.07.17. 17:23:48

@Jack da' Clown: A bohóc lő, szép lövés, bedobás.
Ott az idézőjel, nem a saját véleménye volt. Mellesleg Kispista azon kommentjére válaszolt, hogy majd a tüntetők megmondják. Megmondták. Mi ezen már megint a baki? Ha már a flémnél (vagy hogy hívják ezt errefele) tartunk.

Tündér_Lala 2009.07.17. 17:27:37

Ezért van szükség a költség térítésre. Karsai úr legyárttatta a táblákat, megfizetett néhány embert, akik a táblákat tartják, petíciót iratott a bankigazgatónak és riasztotta a médiát (ebéd fizetve).
A lehet ezekről számlát kérni ?

Jack da' Clown 2009.07.17. 17:29:27

@laspalmas:
mea culpa, aszittem saját a kútfő
akkor beol lő..szabadrugás kifelé

belzebubó 2009.07.17. 17:31:51

@RussoS: Lehet,hogy ő még azt hiszi a FED az Amerikai Egyesült Államoké. Vagy tán azt,hogy aranyfedezetű a dollár?

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 17:32:36

@Jack da' Clown: ja te azt hiszed, hogy a betétekből kapja a nép a hiteleket...

éééértem máááááán:D:D:D

Jack da' Clown 2009.07.17. 17:33:56

@belzebubó: @RussoS:
Melyik magyarországi banknak van Magyarországon bankókibocsátási joga?

Elég ha az első 10-et ideírod.

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 17:34:19

@belzebubó: sztem azt se tudja, mi a tartalékráta... na jó megengedem neki, hogy kiguglizza...

ide jön egy semmit nem tudó valaki és osztja az észt... kb. mint a híres-hírhedt politikusaink...

kiráz a hideg az ilyenektől..

Jack da' Clown 2009.07.17. 17:34:42

@RussoS:
ilyen melegben jól jön egy kis hidegrázás
de némi gondolkodás se ártana

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 17:36:44

@Jack da' Clown: ne csak ugass mint Foximaxi, hanem válaszolj értelmes érvekkel...

ha ezt nem teszed meg, akkor a hozzászólásaidat semmissé teszem és nem figyelek rád, mivel idiótákkal nincs értelme veszekedni...

szóval várom válaszod.

Jack da' Clown 2009.07.17. 17:38:35

@RussoS:
Én kérdeztem, válaszolj te.
Felismered a kérdőjelet?

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 17:42:11

@Jack da' Clown: kérdésre kérdéssel válaszolni nem egy értelmes emberre vall.

szóval miért hülyeség?!

a kérdésedre tudom a választ, de mivel én kérdeztem hamarabb, ezért nem alázkodok meg előtted, hogy a kérdésedre válaszoljak...

Jack da' Clown 2009.07.17. 17:43:50

@RussoS:
Mit kérdeztél?
Állítottál valami ordenáré faszságot
Hol a kérdőjel kispacsek?

Jack da' Clown 2009.07.17. 17:45:22

@RussoS:
"ezért nem alázkodok meg előtted, hogy a kérdésedre válaszoljak... " - ehelyett inkább kérdésre kérdéssel válaszolsz, ami ugye "nem egy értelmes emberre vall."

Advantage clown.

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 17:47:24

@Jack da' Clown: mivel véleményem szerint ez az "ordanáré faszság" a "való világ", ezért kérdeztem meg tőled, hogy mi benne a faszság?!
erre te csak hápogsz...

belzebubó 2009.07.17. 17:47:42

@Jack da' Clown:
"A pénz pedig a korlátlan bankókibocsájtással a bankok kezébe került"
Ki beszélt Mo-ról és ki beszélt kereskedelmi bankról? Nem látom a mondatban.

A pénzteremtés és a bankókibocsájáts 2 külön dolog.Az egyiket a kerbankok végzik,a másikat a jegybankok. Szerintem te a pénzteremtésről azaz a fedezetlen hitelről beszélsz,az pedig nem egyenlő a pénzkibocsájtással.

Jack da' Clown 2009.07.17. 17:50:40

@belzebubó:
Bocs de nem én beszélek a bankókibocsátásról, hanem ez a félművelt Russos nevű ÁnuszArcú.
A (számla)pénzteremtés/tőkeáttét az nyilvánvalóan más, de eddig nem fogta fel az agyával.

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 17:51:24

@Jack da' Clown: na de elmondom.

ha hitelt veszel fel (legyen most forinthitel), akkor azt nem a MNB-tól kapja az adós, nem is a betétekből kapja, hanem a bank számlapénz formájábal az adós számára bocsájtja azt az összget, amiben a bank és az adós megegyezett. ezt az összeget pedig csak begépelik a nyilvántartásba és ennyivel több HuF kerül forgalomba...
röviden ennyi, hogy megértsd te is!

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 17:53:06

@RussoS: bankókibocsájtás-> nemzeti bank
pénzteremtés-> kereskedelmi bankok

mindegy...
ilyen idiótákkal foglalmkozok egy kemény munkanap után...

na de kellenek a te fajtáid is;)

Jack da' Clown 2009.07.17. 17:55:00

@RussoS:
"ilyen idiótákkal foglalmkozok egy kemény munkanap után..." kedves családodról van-e szó?

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 17:58:51

@Jack da' Clown: az idióta meg sajnos neked lett címezve:S

kispista2 2009.07.17. 18:04:12

@RussoS: Senki sem azért vesz fel hitelt, hogy a számláján tartsa! Hanem pl átutalják a lakás eladójának, aki aztán felveszi a pénzt JEGYBANKPÉNZBEN! És aztán elkocsmázza vagy bármi.

@laspalmas:
ELőször azt hittem, hogy a beírásod egy paródia! De ezek komolyan gondolják azt, hogy az OTP (amelyik a legjobban lenyúlja az ügyfeleket) magyar bank.

belzebubó 2009.07.17. 18:19:51

@kispista2: "Most meg elvárják, hogy az adófizetők fizessék ki a spekuláción utóbbi egy évben elvesztett pénzüket."
Bár nincs hitelem és szerintem is most bebizonyosodot,,hogy a bankok ugyanúgy nem tudták felmérni az adósok lehetőségeit,mint amennyire az adós sem a sajátját.De valamit kell ezekkel a hitelesekkel csinálni,mert nem szeretnék Kalasnyikovval rohangálni :)

Lenny [Cabdriver] (törölt) 2009.07.17. 18:34:30

@kispista2: D Ez jópofa :D
Csak épp nem annyira életszagú. Nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy miután eladták a fejük felől a házat, elkocsmázzanak 20milliót egy az egyben.

Vesz egy újat, számláról számlára fizet.
Vesz egy kocsit, megint csak digitből lesz digit.
Elmegy nyaralni->utal.
Vállalkozásba fekteti, szintén utal.
És/Vagy hagyja, ahol van vésztartaléknak, aztán vagy leköti, vagy levesz ~30ezret belőle, ha kell valami.

Az -inkább lenullázom a számlámat a fenébe, és majd a párnám alatt tartom a 20ezreseket-mentalitás csak a válsággal együtt jött a divatba.

Egyébként meg potenciális terroristának számít az USAban még az is, aki kártya helyett cashben akar kocsit bérelni.
Itt is van ilyen irány, csak nem terrorista, hanem potenciális pénzmosó.

kispista2 2009.07.17. 18:46:02

@Lenny [Cabdriver]: Leköti a másik bankban a pénzét a vevő, és kap rá kamatot, pedig nem is jegybankpénzt tett be.

Csak arra próbálok rávilágítani, hogy téves az a nézet, miszerint a kerbankpénz a banknak nem kerül semmibe sem. Ezt azok gondolják, akik először hallanak a pénzteremtésről, és nem tudják azt értelmezni.

Ha zavar a kerbankon pénzteremtése, vegyél fel hitelt takarékszövetkezetben.

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.17. 19:04:03

@kispista2: sajnos zavar az alap pénzteremtés, de mivel nem tudom megreformálni a pénzügyi rendszert, ezért azzal védekezem, hogy nem veszek fel hitelt és nem növelem ezzel a bankok profitját. én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a bankok profitjából skalpolok, ellentétben sok-sok honfitársammal...

Roxvox 2009.07.17. 19:35:10

Azonnal az öreglányokra kellett volna küldeni vagy egy tucat közvéleménykutatót és kifaggatni őket, hogy kire fognak szavazni. Szerintem a bankokra :))))

sebien 2009.07.17. 19:38:53

"miattatok nincs 13. havi nyugdíjunk."

amikor azon hápognak a nyuggerek, hogy milyen kevés a nyugdíj, akkor azzal jönnek, hogy ők megdolgoztak érte. érdekes... szerintem régebben sem volt tizenhárom hónap egy évben:(

Roxvox 2009.07.17. 20:05:06

@sebien:
Annyi hónap van egy évben, amennyiért megdolgoztak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.17. 20:12:19

@Jack da' Clown:

Nem a Beol lőtt, hanem a tüntetők. Élükön a táblaötletelő Karsaival. :)

Roxvox 2009.07.17. 20:40:47

A táblán látható két görnyedt hátú öregember és mellette a szöveg "Miattatok nincs 13. havi nyugdíjunk". Szegény két öreg elvette a 13.havit :))))

Thulsa Doom (törölt) 2009.07.17. 22:32:01

Látszik a képükön a lelkesedés az ügy iránt!
Hálából a megjelenteknek 2010 tavaszán dupla adag pörkölt meg feles jár majd a Karsai-féle MSZP-s kampánystábtól a választás napján.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.17. 23:28:43

"a pirézek" laspi cigányozunk, zsidózhatunk? hát hogyhogy megjavult ilyen hamar a vastagbőr, miőta nem voltam ?:D

egyébként karsai lesz most a minielnök jelölt

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.18. 07:13:14

@tesz-vesz:

Semmi cigányozás. :)
A kitalált piréz népcsoport befogadását először a megkérdezettek 59, majd 68%-a utasította el.

www.tarki.hu/hu/news/2007/kitekint/20070308.html

Ebből kiindulva tüntethetnek is ellenük. :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.18. 07:38:14

@laspalmas: Valljuk magunkat piréznek. S tüntethetünk a kirekesztésünk ellen :-)

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.07.18. 08:34:50

@zero: Zalabaromfi, majdnem a még meglévő tejipar fele, stb... stb...
Van bőr a képükön állatidokis faszságokat tolni a postaládába.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.18. 11:15:01

@laspalmas: jaj, laspi, szalonzsidózunk? burkoltzsidózunk?
te egy gomolygó antiszemita vagy! :D
a piréz bevándorlók az izrealei bevándorlókra utalnak, tudom :D
www.origo.hu/nagyvilag/20040312tobb2.html
www.youtube.com/watch?v=0wivMmZPUu4
www.youtube.com/watch?v=1LFGiTtFRRU

lacas65 2009.07.18. 12:40:12

Tényleg nem értem mi a fasz van? A tetves k&h egy hónapja a kezelési költséget emelte fel. Aláíratnak a közjegyzőnél a Te költségeden egy nyilatkozatot hogy abban az esetben ha pereskedsz akkor vissza az egész lóvé. Felugrik a törlesztőd, ok így jártál ez az árfolyamkockázat. Visszacombosodik a forint, rögtön kamatot, és kezelési költséget emelnek. Bazz ezek bírják hajrá! Aztán az extraprofitot szépen kiutaljuk a külföldi anyacégnek. Összeül bajnai a faszkalapokkal és befagyassza a módosítást. Gratulálok, 1 év alatt szép teljesítmény. Most már hova a faszba emelhetnének a bankok, mivel jelenleg a 307 forintos eur árfolyam szerint szedik a havi sarcot. Kimegy Karsay a k und h elé? Miért is baj? Az ellenzéki pártok szépen kussolnak, és nem kicsit sunyítanak. Lehet rühelni a csókát, én is így vagyok vele, de legalább itt ne szedjük atomokra. Ez legyen a komcsi és bibsi blogok privilégiuma.
Mert erre rábaszik mindenki! Én tuti feladom a havi részletet, de az étterem ben ahol dolgozol nem megyek kajálni, nem veszek 1 kiló kenyeret csak felet, nem megyek hétvégén sehova, tehát spórolok a részletre. Téged meg szépen kibasznak a munkahelyedről mert nincs fogyasztás.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.18. 13:37:12

@lacas65: "Miért is baj?"

1) Mert Karsai ugyanúgy benne van a buliban...
2) A nyuggerek összes "követelését" tulajdonképpen rajta kéne számon kérni, de ő inkább kihajtja a voksbarmokat a saját bankjuk elé.
3) A nyuggerek qrvára nem értik, hogy mi is van. Ez nem egy alulról szervezett tüntetés, hanem egy szánalmas pr akció.

doberman 2009.07.18. 14:12:35

Ez a Karsai... ez olyan, mintha én a Waffen SS tagjai lennék, és eközben minduntalan felháborodnék és tiltakoznék a zsidóüldözések miatt....

.... és furcsa módon mégsem rúgnának ki az SS-ből.

Roxvox 2009.07.18. 16:08:19

@lacas65:
Ha nagyságrendekkel visszafogjuk s fogyasztást, hogyan leszünk mi piac az EU-nak. A támogatások nagyrészét lenyúlják nagyjaink, csak egy fekély vagyunk az EU testén. :((((((

törökszultán 2009.07.18. 20:06:38

Ha belegondolok, hogy ezek az idősebb hölgyek valakiknek a jó q-rva édesanyjuk...

spangol 2009.07.19. 11:24:34

A vastagbőr érti a lényeget? Lassan gyűjtést szervezhetnétek magatoknak, ekkora archoz passzol egy jófajta bronzszobor is, majd az ostoba nép megfüzeti.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.19. 16:17:41

@doberman: bingó!:D

viszont most már büszke vagyok magamra: már nem trekkbekkelhetek tótegyereknél.
míg a konzervatórium igen :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.19. 16:19:40

de azt észrevettétek már, h milyen profi táblájuk van a nyuggeroknak?
nem olyan silány (de szívhezszóló!) mint amilyent én meg a bezu csináltunk zsírkrétával.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.19. 16:25:09

a miénkre ez volt ráírva:

"vesszen a retkes antiszemita!"
" nácik, horthysták haza!"
"kókisták fegyverbe!"
"János vitézt a Dunába, Pokémont a gyermekeknek!"
"új himnuszt!"
"kettős állampolgárságot!"
"uniót Izreaellel!"
"pető ivánt köztársasági elnöknek!"
"kossuth-díjat konrád györgynek! nem százat, ezeret!"

:D

2009.07.19. 19:39:43

@tesz-vesz: :DD

Ez a "retkes antiszemita" kicsit disszonáns, nem?:)

jozicsenko 2009.07.19. 19:41:11

@Jack da' Clown: ööö, késön jövök, de épp ma reggel akadt a kezembe Huszti tanárúr könyve, a makropénzügytan alapjai
nem fogok oldalt keresni, meg a google úgyis megmondja, de a lényeg, hogy

1. bankót (készpénzt) csak és kizárólag az MNB adhat ki, nincs 10 bank...
2. a ker. bankok a multiplikátoron keresztül "teremtenek" pénzt, de ezt majd megmondják az okosok, nameg persze google
3. ha meg értesz hozzá, miért kérdezel ilyen hülyeséget, hogy meliyk 10 bank?
(és amiben már abszolut bizonytalan vagyok, majd egy CEU-s félisten vagy egy BKE-s zseni kijavít, de a lényeg, hgoy a banking/currency elmélet vitájában dőlt el, hogy egy országban egy bank - a nemzeti bank- adhat ki bankót (=készpénzt), a többiek a rájuk szóló követeléssel/igérvénnyel teremthetnek pénzt...)

jozicsenko 2009.07.19. 19:52:18

megvan, a lényeg: a currency lett a befutó (XIX. századról van szó):
csak az angol nemzeti bank adhatott ki pénzt, csak ő, senki más: a sok féle pénz-helyettest felváltotta egy adott hivatalos, törvényes fizetési eszköz, melynek kibocsátása, mennyiségének szabályozása állami hatáskör.(nem bíztak a bankárokban, csak annyi pénzt bocsát ki az Angol Bank, amennyi ércfedezete van:100%-os aranyfedezetet írtak elő)

a forgalomba került bankók (Készpénz) egy idő után visszakerült egy bankba, aki a kötelező tartalékráta levonása utána ujra kihelyezte a rendszerbe, ami ujra bekerült, majd a tartalékrátával csökkentve újra kikerült, stb, stb
innen jön a multiplikátor hatás, stb

(a banking elmélet szerint a fizetőeszközök mennyiségét az előállított árumennyiséghez, azaz az árualaphoz kell igazítani, ez késöbb tört utat magának, DE: a nemzeti valuta kibocsájtási joga ekkorra már véglegesen egy bank, a nemzetibank/jegybank kezébe került...)

lehet fikázni, meg pontosítani

jozicsenko 2009.07.19. 19:59:52

ui:

monetáris uniót követelek a yap szigetekkel!

www.royalsavoy.eoldal.hu/cikkek/penz-a-vilag-minden-tajarol/a-yap-szigeti-kopenz

egy darab, kb 3 méter átmérőjű kőpénzért egy házat lehetett venni, előnye hogy ritkán lopják el, mert mindenki tudja, hogy a szomszéd kertjében hány iylen pénz van szétszórva (és az apeh is bekaphassa, vigye el belőle a mga 36%át, ha tudja ;-) )

.szali 2009.07.19. 21:05:08

Ez az előregyártott transzparens meg amúgy nagyon ciki.

Biomechanoid · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/viewforum.php?f=1 2009.07.19. 22:11:21

@tesz-vesz:
A Konzervatórium egy judeojakobinus szarfészek. Gyakorlatilag a Judapest ikertestvére. Én a Jobbklikket is közéjük sorolom. Ezek együtt VBK-znak a Gödörben esténként. Egyébként baromira tetszett, amikor éppen a legellenszenvesebb jakobius, akit én csak Maximilien-nek hívok, Gabrilo posztot írt a Konzervatív Tea-körben a francia forradalomról. A kölök 23 éves, de már most vérhabot fröcsög. Kb. olyan, mint a kis zsidó kölök, a Turul a Reakcióról. 2010-ben lesz nagyot nézés, amikor a leghangosabb konzerv bloggerekről kiderül, hogy libbancsok.

Biomechanoid · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/viewforum.php?f=1 2009.07.19. 22:14:43

@doberman:
Karsai nem kedveli a Bajnai-féle emberkéket. Hős miniszterelnökünket is egyszerűen csak libatolvajnak hívja. Régóta pampog a vég fasz, de a párt erős volt, így mindig befogták a száját. Most, hogy a párt gyenge, egyből a torkuknak ugrott. Öljék csak egymást!

Biomechanoid · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/viewforum.php?f=1 2009.07.19. 22:18:16

@laspalmas:
Ekkora marhaságot sem hallottam még. Mi magyarok pont leszarjuk, milyen nációk élnek velünk együtt. Gyanítom, a Tárki a Dohány utcában kérdezősködött, mert ott van idegengyűlölet bőséggel. Az ilyen kutatások vélhetően kormánymegrendelésre készülnek, és a kormány álláspontját hivatottak igazolni.

Jack da' Clown 2009.07.20. 10:14:19

@Biomechanoid:

"Mi magyarok pont leszarjuk, milyen nációk élnek velünk együtt."

Jaja! Pont így van! De csak amíg nem
-cigányok
-zsidók
-kínaiak
-feketebőrűek (mindegy honnan :) )
-tótok
-románok
-oroszok
-pirézek (!)
- stb

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.07.20. 10:33:19

Vagy van a néniknek otthon egy vágóplotterük, vagy a helyi kézimunkaszakkör vágta ki ilyen szabályosan a betűket Oracal kültéri fóliából, hogy tartós legyen.
Egyébként ez csak egy szimpla edzés, készülnek az Orbán-kormányra.

Jack da' Clown 2009.07.20. 12:17:37

@Biomechanoid:

we he he... micsoda riposzt!

Ha esetleg beleolvasol pl itt a kommentekbe (posztokba) vagy csak jársz-kelsz az utcán rájössz, hogy sajnos ez van.

Biomechanoid · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/viewforum.php?f=1 2009.07.20. 17:06:20

@Jack da' Clown:
Ja, az van, hogy az átlag magyar utálja a pirézeket. Takaroggy már a picsába ezzel a zsidó szarsággal! Az átlag magyar csak szerinted olyan hülye, hogy beveszi a pirézes dumát. Reprezentatív felmérést a társadalmilag aktív réteg körében érdemes készíteni, ezt mondd el a Dohány utcában a rabbidnak.

LeonUris 2009.07.20. 18:12:51

@Biomechanoid:

"ezzel a zsidó szarsággal" -- s lőn!

LeonUris 2009.07.20. 22:05:19

@Biomechanoid:

Kedves családoddal kvaterkázzál ilyen stílusban.

Biomechanoid · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/viewforum.php?f=1 2009.07.21. 07:04:25

@LeonUris:
Tegnap este írtam neked egy választ, de eltűnt. Javasoltam, hogy olvasd el A királynő törvényszéke első fejezetét, és ezúttal próbáld megérteni. névadódnak csak hiszel, ha nekem nem is, te szerencsétlen.

.szali 2009.07.24. 22:34:26

@Biomechanoid: Neked pedig a következő képet ajánlhatom:

carcino.gen.nz/images/image.phpi/463c5922/arguing.jpg?cb=1115204527

Ja, és ha esetleg felvetnéd, nem vagyok zsidó. :D

süti beállítások módosítása