Skip to content


       Szűrés lista

Nem jött össze az Újpestnek

Na persze a meccs sem, de abban szerintem épeszű ember nem is reménykedett.

Amiben igen: Bármennyire is jó lett volna, nem tudták megmutatni az újpesti szurkolók, hogy különbek a románoknál. Hiába kérte őket a klubjuk, balhémentes, fegyelmezett viselkedés helyett tegnap bemutatták teljes repertoárjukat. Volt cigányozás, büdös románozás, hazaárulózás az egyik Steaua-gólt lövő Székelynek (a tahóság magasfoka egy külföldön játszó sportolóra ilyet mondani, ráaadásul tévedtek is a fiúk, mert Székely János saját bevallása szerint magyar neve ellenére román), petárdázás, rendőrdobálás, minden, ami nem kellett volna.

Annyira szép és elegáns lett volna, ha az újpestdrukkerek normálisan, emberhez méltóan viselkednek. Kitehettek volna egy "Hiányzol, Marian!" - feliratot, skandálhatták volna ugyanezt, úgy komoly leckét adhattak volna  a románoknak.

Mondjuk ez a felirat nem volt annyira rossz:

Ha az első két sorral telerakják a szektoraikat, megemelem a kalapom, és biztos sokan mások is. De nem. Ezt nem tudták kihagyni:

Kedvenc írónőm írja valamelyik könyvében, hogy "A szellemi fölényt nem szükséges éreztetni, pont attól irritáló, hogy érződik." Teljesen igaza van. Egy csakazértis visszafogott szurkolás elegáns válasz lett volna a gusztustalan bukaresti transzparensre. Most mi  hír? A románok bunkók voltak, az újpestiek visszavágtak, jó nagy balhé volt, mindent összevetve egyik tahóbb, mint a másik. Többek között az ilyen agyatlan, magukat szurkolónak nevező csőcselék miatt is érdemes lenne megszüntetni a magyar focit. Kinek hiányik ez?

 

(további képek az Indexen, Inforádión, Figyelőneten)

 

 

Címkék: sport idióta

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr831264480

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Horthy, a kormányzó; dokumentumfilm 2009.07.25. 11:37:22

Horthy, a kormányzó. Csaknem tökéletes ez a doku. Az észrevételeimet majd a végén. A összes rész belinkelve a tovább gomb után.                        &...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wladyslawsky (törölt) 2009.07.24. 14:23:53

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: mi az hogy LEcigányozták ??? a cigány a LEjjebb való,he ???
;)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.24. 14:26:18

@gcsabi:

Neked ehhez külön gratulálok....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.24. 14:29:44

@Droli:

Nem csak miattuk, miattuk is.
A magyar foci viszi a pénzt, eredmény semmi, + a focihuligánok.
Nem hiányozna.

Algopirin 2009.07.24. 14:33:03

háááháá Te is Fable-t olvasol? :D Gratula, kiváló választás! :)

(a témához meg nem tudok hozzátenni semmit sem... :S )

wladyslawsky (törölt) 2009.07.24. 14:33:13

sem a "leendő királyaitok" sem a románokat cigányozó felirat nem volt KÖZEL SEM akkora tahóság, mint a románoké az első meccsen

Székely leárulózása viszont durva volt - persze ott is jó lenne tudni pontosan a részleteket; fentebb írta valaki hogy mutogatott az újpestieknek a gólja után, ha erre volt válasz az árulózás, az teljesen más helyzet (és valahol jogos is), mint ha "csak" a góéja miatt tették ezt

Turul 88 2009.07.24. 14:34:47

@Bélapáti Béla: Elnyomnak titeket nem látjátok?? A zsidók kurvát csinálnak lányaitokból belőletek pedig rabszolgát!
Felhasználják az ellentétet magyar, román, cigány, szlovák között, ez a felsőbb érdekük!! Ezt mind tudjátok, de nem mertek beszélni róla. Az én feladatom a szemek felnyitása!

Szebb Jövőt!

Plutonic 2009.07.24. 14:34:49

@Turul 88: Aha. Én meg elköltözök innen Gyergyóba, akkor én is az vagyok?????
Mondjuk pont leszarom, hogy ki mit gondol erről.
Egyébként a sport az sport!!!!!
Nekik valószínűleg nincsenek ilyen problémáik vagy csak kevéssé.
És ha valaki a jelenlegi Románia határain belül él, akkor kötelessége lene inkább ebbe az országba jönni, szart lapátolni (lásd: foci) csak azért mert lehazaárulózzák????
Azt meg a székelyektől is kérdezd meg, hogy akarnak-e magyar földön élni!!!!!
Vagy esetleg most is sokkal magyarabb földön élnek, mint mi??????
Gondolkozz ember!
De nem frázisokban!

Bélapáti Béla 2009.07.24. 14:35:24

@wladyslawsky:
mitől lenne hazaáruló valaki, aki nem magyar csapatban játszik? Az angolok szerint bekem áruló? És ha mutogatott mi van? Ez ilyen cigányos érvelés, hogy "azé vertem meg mer beszótt", nem kéne átvennünk.

wladyslawsky (törölt) 2009.07.24. 14:36:10

egyébként meg a "román cigány" az olyan, mint a bacon szalonna :))

Bélapáti Béla 2009.07.24. 14:36:19

@Turul 88:
és te fogod az ellentéteket elsimítani ezzel a stílussal?

Turul 88 2009.07.24. 14:36:50

@Plutonic: Nem érdekel ez a szar liberalista szöveg.

eszkep 2009.07.24. 14:36:59

@Redcap: "jól szét kellett volna verni a pofájukat"

A pályán esetleg jól el lehetett volna őket verni (mármint fociban...), de ezek a falábú, megélhetési (fociszák), csak égetni tudják a nemzetközi szerepléssel magukat és magyarorszégot. Azonnal kirúgni az összeset! Csak a 10-14 évesekkel szabadna foglalkozni a továbbiakban.

A fenti képen látható felirat ok, de a Székely "leárulózása" skandallum, megint megmutattuk, milyen hükyék vagyunk (mi magyarok)...
A többiről (petárdázás) meg már ne is beszéljünk. (Nagy az Isten állatkertje.)

Turul 88 2009.07.24. 14:37:32

@Bélapáti Béla: Megsemmisíteni kell nem elsimítani.

Egaesz Homo 2009.07.24. 14:38:34

@eszkep: Ezaz, dupla égés, mert még a meccset is elvesztették. Szóval ez abszolút FAIL.

Bélapáti Béla 2009.07.24. 14:40:16

@Turul 88:
nézz már körül a számok táján, bajnok, elhiszem, hogy te vagy konan, de a románok vannak cirka 20 millióan, a szerbek 10-en a szlovákok 5-en, és akkor a világ maradék korántsem barátságos népéről nem is beszéltem...

Plutonic 2009.07.24. 14:40:31

@Turul 88: Sőt! Amit csinálsz, azt is ők teszik!
És ti is csak az ő malmukra hajtjátok a vizet ezzel.
GONDOLKODJ MÁR, EMBER!!!!!!
Szemed mire való?
Hogy csípje a szappan?

eszkep 2009.07.24. 14:41:56

@One Bad Habit: A dolog pikantériája, hogy a rendőrségnek NEM FELADATA egy bejelentett demonstráció engedélyezése, vagy nem engedélyezése, hanem a TUDOMÁSULVÉTELE! Ami a feladata: a demonstráció biztosítása!
Ezt egyébként pont a rendőri vezetők és az alkotmánybíróság nyilatkozta, a Gyurcsány által szervezett tüntetésre hivatkozva. Emlékezzünk, ott még 24 órás időitervallumot sem tartották be a bejelentési kötelezettségre!!! Persze az a fránya kettős mérce...

Egaesz Homo 2009.07.24. 14:42:45

@Bélapáti Béla: Nem érdemes foglalkozni ilyen izom madarakkal, de ez nagyon tetszett:
"elhiszem, hogy te vagy konan,". :DD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.24. 14:42:53

Hagyjátok már, csak Idősasszony.
Hess!

Plutonic 2009.07.24. 14:44:15

@Turul 88: Akkor most én mondom, hogy mehetsz a szutyok dumáddal a fenébe!!!!!
Anarchista vagy, székely-magyar, rühellem liberálisokat és segítenék, hogy láss, bazzeg!!!!!!
De bazzeg, hogy faszomba lehet valakinek segíteni, ha csak megy a szemellenzővel???????
Nem veszed észre, hogy mit írtam neked???????
Információt kaptál, de szart csinálsz belőle!
Egyébként meg talán észen kellene lenni, ha egy székely leliberalistázol.....

eszkep 2009.07.24. 14:44:24

@Turul 88: Szerintem te nem szereted a szélsőséges, román sovinisztákat... De akkor miért gondolkozol ugyanúgy, mint ők?

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2009.07.24. 14:44:31

Ezek után elgondolkoztam azon, hogy a Fradi Ultra miért is nevezi úgy az Újpest szurkolókat, ahogy.

Bélapáti Béla 2009.07.24. 14:45:22

@Egaesz Homo:
basszus, ilyenkor sosem tudom, hogy szegény tényleg elhiszi hogy küldetése van, vagy csak egy "jogvédő" gondoskodik álnéven a náczi fenyegetettségről... :)

Turul 88 2009.07.24. 14:47:38

@laspalmas: Kurvára nem vagyok semmilyen trollkodó geci alteregója, felejtsd el, én én vagyok, egy hazafi se több se kevesebb.
@eszkep: Mert a sovinizmus jó ha mi gyakoroljuk másokon. Mielőtt jönnél, hogy a románok is így gondolkoznak igen lehet de ők alacsonyabbrendűek.

Plutonic 2009.07.24. 14:47:45

@Plutonic: Bocsánat!
"Anarchista VAGYOK" és "székelyT leliberalistázol".

wladyslawsky (törölt) 2009.07.24. 14:48:01

@Bélapáti Béla: Van egy olyan érzésem, hogy Te is azok közé tartozol, akiknek ilyesmit felesleges magyarázni, de azért tegyünk egy próbát: egy magyar-román sportesemény mindig több önmagánál. Ezt mindenki pontosan tudja, Székely is. Természetesen ő a Steaua játékosa, ettől még nem áruló (sőt, a mutogatásától sem az, viszont az arra adott szurkolói reakció, az árulózás teljesen érthető - HANGSÚLYOZOM: ha valóban mutotgatott). Viszont elvárható minimum, hogy legyen benne annyi, hogy ha magyarként gólt lő egy magyar csapatnak, akkor kicsit fogja vissza magát, vagy legalábbis ne mutogasson. A helyes viselkedés ilyenkor kb. az, amit Podolski mutatott az EB-n a Lengyeleknek lőtt gólja után. Valami hasonlót vártam volna el Székelytől is, de ha arra nem is képes, legalább annyi lehetne benne, hogy nem hergeli a magyar drukkereket.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.24. 14:50:01

@Turul 88:

Te felejted el, hogy a nevedre kattintva megtekinthetők a korábbi kommentjeid.

Plutonic 2009.07.24. 14:50:47

@wladyslawsky: Ez meg pontosan így van. Riszpekt!

Egaesz Homo 2009.07.24. 14:51:44

@Bélapáti Béla: Mindkettő benne van a pakliban.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.24. 14:52:57

@wladyslawsky: szerintem kicsit sántít a hasonlat, mert amit Podolsky tett, az KURVÁRA NEM VOLT ELVÁRHATÓ, tekintve, hogy azt a HAZÁJA VÁLOGATOTTJÁBAN tette, és NEM a klubcsapatában.

Ha már egyszer a Nationalelf mezét húzza magára, akkor ne "lengyelkedjen". Ettől függetlenül szép gesztus volt, de szerintem kicsit túljátszott.

Gondolatmenetedet követve, ha mondjuk Németh Krisztián (Liverpool) egy nemzetközi kupameccsen gólt rúg a Fradinak, akkor ne örüljön, mert magyar?

Ettől függetlenül nem lett volna hülyeség, ha Székely belegondol abba (főleg az előzmények ismeretében), hogy egy "túlzott gólöröm" mit válthat ki a begőzölt szurkolókból.

Egaesz Homo 2009.07.24. 14:53:25

@laspalmas: Akkor ez azt jelenti... IdősAsszony köztünk van? :D

Bélapáti Béla 2009.07.24. 14:54:14

@wladyslawsky:
nem értek a focihoz, fogalmam nincs, mit mutogatott Podolski az EB-n; abban igazat adok, hogy az ilyen esemény túlmutat önmagán, de ezt nem tartom jónak, a verseny maradjon verseny, semmi több. Ráadásul nem is nemzeti csapatok játszottak-ezek szerint minden magyar aki nem magyar klubban játszik és sikeres, hazaáruló? Janics Natasa is hazaáruló, csak a szerbeknél? Taszítsuk ki a csapatból?
A mutogatásról szólván nyilván nem helyes hergelni a "szurkolókat", de a véleményem továbbra is az, hogy nem lehet azzal védekezni az állatias viselkedésért, hogy provokáltak... Leegyszerűsítve, egy kurva anyádért nem ér senki torkát elvágni...

Plutonic 2009.07.24. 14:57:45

@Seduxen: Veled is egyetértek Sedu, de az azért elgondolkodtat, hogy valaki csak azért nem örülheti ki magát a saját teljesítménye miatt, mert mások ettől begőzölnek.
Gyakorlatban teljesen tisztában vagyok ezzel, de azt már rühellem, amikor ilyenre kell gondolni egy sikeres teljesítménynél.
Tisztában vagyok vele, hogy így működik ez a világ, de talán nem véletlen, hogy ennyire utálom a jelenlegi rendszert! :))))

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.07.24. 14:58:24

data.hu/get/1581931/szekely.avi.html

Itt letöltheti mindenki Székely meccs utáni nyilatkozatát.

eszkep 2009.07.24. 14:58:46

@Turul 88:
"Mert a sovinizmus jó ha mi gyakoroljuk másokon. Mielőtt jönnél, hogy a románok is így gondolkoznak igen lehet de ők alacsonyabbrendűek."

LOL...
Egyébként nem értem a logikát... A sovinizmus akkor jó, ha mi "műveljük másokon", de ha rajtunk "művelik", az rossz...
Szó se róla szomorú, hogy az egészséges szintű nacionalizmust kiírtották a maygyarokból az elvtársak, de ez miért menne más nemzetek rovására? (A nacionalizmust és a sovinizmust egyébként az alacsony értelmi szinvonalú liberálisok és szocialistákat keverni, összemosni szokták.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.24. 14:59:15

"egyik tahóbb, mint a másik"

milyen igaz! azért a román plakátot ezzel összevetni sem lehet. nem egyformán paraszt a két szöveg.
egyébként mi miért nem románul írtuk ki?
ők meg miért magyarul? ott több a "magyar".

gcsabi 2009.07.24. 14:59:31

@laspalmas:
Ha netán félreértettél volna nem Cozmára , hanem a transzparensírókra gondoltam!

wladyslawsky (törölt) 2009.07.24. 15:00:06

@laspalmas: Nekem speciel nagyon is hiányozna, ha a több mint 100 éves és nem is akármilyen hagyományokkal rendelkező magyar futball megszűnne. Az utóbbi 20 évben beteg, az tény, de részemről inkább a meggyógyítására szavaznék, mint a kinyúvasztására.
Egyébként a gyógyítás folyamata már megkezdődött, nemrég jártam a felcsúti foci akadémián, és hát valami elképesztően profi munka folyik ott és hihetetlen jó körülmények vannak, simán nyugati szintűek (és ahogy hallottam, nem csak ott, hanem Agárdon, Győrben meg még 1-2 helyen az országban - ilyesmi 10 éve sehol nem volt), szóval szerintem minden alap megvan a bizakodásra.

"A magyar foci viszi a pénzt, eredmény semmi"

És ez NEKED miért fáj, nem a Te pénzedet viszi, még közvetetten (közpénz) formájában sem

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.24. 15:02:02

ilyen nagy plakátokat hogyan tudnak bevinni úgy h senki nem veszi észre?
az utolsót elehették volna tőlük, és akkor elégedettek lennénk

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.24. 15:02:47

Na dikkmáshalom MINDENKINEK, a jövő héten legyetek jók, és szobatiszták, biztosan nyugtatólag hat majd 1 hét megvonás :)))

Plutonic 2009.07.24. 15:04:41

@Seduxen: Jó pihenést, Sedu!!!!! :)))))
Ciao daweil!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.24. 15:07:19

@kyncza: "De a legnagyobb pofon az lett volna nekik, ha balhé helyett egy "csendes" megemlékezést kapnak."

nagyon igaz!
mélységesen egyetértek

picur3ka 2009.07.24. 15:09:01

@Seduxen:

Kellemes pihenest, Uram.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.24. 15:09:13

@Seduxen: de várjatok, most esett le: az újpest a zsidó csapat nem? ezzel gúnyolják őket.

elfelejtette 2009.07.24. 15:15:53

Kerem oszoljanak, nincs itt semmi latnivalo. :)

Mindket oldal hozta a papirformat. Ez a "megmutathattunk volna, hogy kulonbek vagyunk" velemeny szerintem borzaszto naiv. Nem a futballszurkolok szoktak peldat mutatni. Hollandiaban es Angliaban sem, itt sincs maskepp.

wladyslawsky (törölt) 2009.07.24. 15:20:04

@csabapayne: hoppá, hoppá... mit is mond a nyilatkozatban? "...ROMÁN VAGYOK..."
így már mindjárt más: tényleg hiba volt leárulózni

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.07.24. 15:20:15

Nagyon nem érdekel a foci, azt viszont nyíltan kijelentem, hogy nemre, fajra, felekezetre, bőrszínre, nemzetiségre tekintet nélkül minden futballhuligánt jó alaposan fejbe kellene lőni.

Számomra a futballhuligánok, a futballcsapatok ultrái egyenlőek a randalírozó igénytelen cigányokkal, és ugyanazt is érdemlik.

ennyi a véleményem a történtekről

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.24. 15:26:21

kezdem utálni, h törölik a kommenteket

Bélapáti Béla 2009.07.24. 15:28:07

@wladyslawsky:
sajna nem tudom meghalgatni az interjút mert épp gdp-t termelek, és nincs fülhalgatóm, de ha ezt monjda, akkor két ok miatt sem hazaáruló a szememben. egyrészről azért, mert ha románnak vallja magát, nyilván románia a hazája. Másrészt ilyenkor én csak sajnálkozni tudok, hogy egy magyarral kevesebb, nem hazaárulózni, és azon töprengek, mit lehetne tenni, hogy ez a tendencia megforduljon (ti. minél többen vallják inkább magyarnak magukat, semmint román/szlovák/szerb stb-nek). Pl. Pozsony előtt a pályán, az OMW kúton dolgozik egy Tomas Buzasi nevű srác, aki nyilván nem Szvatopluk jobbján üldögélve szemlélte a vad nomádok bejövetelét, mégsem tud magyarul, és szláv akcentussal beszél angolul is... :(

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.07.24. 15:28:14

@wladyslawsky:
Csak ezt a helyszínen szurkolók akkor nem tudhatták.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.07.24. 15:31:30

@elfelejtette:
Így is van, a stadionok világa azért más. Oda nem finom lordok járnak bridzsezni. De a társadalomban is ez megy sajna.
Mi nap mint nap igyekszünk helytállni az élet különböző területein (ebben pozitív értelemben különbek vagyunk mint a cigányok).
De mégis nekik vannak jogaik, hatalmas házaik, jó autóik... stb. (sebaj nekünk marad a méltság, a méltósággal pusztulás)

epres négercsók 2009.07.24. 15:33:15

@Geza: Hmm, végigolvastam a levezetésedet (azt azt követő kommenteket még nem, úgyhogy elnézést, ha valakit megismétlek).
Ez is érdekes szempont, hogy a ROMÁNOKKAL szemben miért lett volna felesleges a kultúrembert játszani. De mi lett volna, ha ez a néhány ember nem csak a sötét románoknak mutatja ezt meg, hanem a saját magyar népének is? Vagy esetleg azoknak a románoknak, akik ugyanúgy fogták az első gyalázkodó feliratnál a fejüket és azt mondták magukban: én elhatárolódom ezektől az idiótáktól...
Nekik, meg a világnak miért ne lehetett volna megmutatni, hogy tudja ezt a magyar szebben is? Mert amíg kétszáz-kétszáz ember áll egymással szemben ilyen szövegekkel, az az ő bajuk, de egész nemzetek botránkoznak meg rajta.

Atrox 2009.07.24. 15:37:25

@TaTa86.: Óvatosan az ilyen gladiátoros megjegyzésekkel :)
Minden jött-ment tahót nem engedünk magunk közé: www.gladiator.hu
Abban igazad van, hogy egy jó kis katonaság nem ártana nekik. Az emberekben (természetesen elsősorban férfiakban) azért kódolva van bizonyos agresszivitás, harc utáni vágy. Ezt le lehet tagadni, el lehet nyomni, de attól még így van. A mai Európában (szerencsére) ezeket a vágyakat már nem nagyon lehet kiélni. A legtöbb helyen nics sorkatonaság, szernecsére háború is régen volt, a kegyetlen sprotok (pl.: gladiátorkodás) tiltottak. Azonban ettől még az ösztönök dolgoznak, és mostanában az összetűzések-csaták-harcok helyett sportban mérik össze az ellenfelek tudásukat. És sokan itt találták meg aggresszivitásuk levezetésénak lehetőségét. Erről egyáltalán nem a foci tehet, mert ha holnap betiltanák, akkor más forumon jelennének meg ezek az emberek. Ezt lehet nem szeretni, de attól még ez van.

wladyslawsky (törölt) 2009.07.24. 15:40:21

@Bélapáti Béla: Igen ez szomorú. Emlékszem 1-2 éve Zalaegerszegen játszott egy Peter Polgar nevű játékos, a kommentátor végig magyarul, Polgár Péternek nevezte, aztán végül kiderült, hogy egy kukkot sem tud magyarul

Persze ilyen van fordítva is, Makovecz Imre mondta egy interjúban, hogy most éppen a komáromi(komárnói) várat hozzák rendbe, és a szlovák építész kollegáját úgy hívják, hogy Varga, ő meg magyarként Makovecz. Magyarország soha nem volt etnikailag heterogén, és ennek ilyen nyomai is vannak.

Mindazonáltal az erdélyieket, de főleg a székelyeket nem kell félteni, nagyon erős magyar identitásuk van.

wladyslawsky (törölt) 2009.07.24. 15:42:08

@TaTa86.: bazmeg, a hokiban alig látom a pakkot! (vagy csak rossz a szemem? :))
mindenesetre azért hajrá Volán! :))

wladyslawsky (törölt) 2009.07.24. 15:44:45

@TaTa86.: a "liberális" Hollandiában történt pár éve, hogy a PSV meg a Feyenoord "szurkolók" A MECCSTŐL ABSZOLÚT FÜGGETLENÜL megbeszéltek egy találkozót egy autópálya mellett, aztán ott estek egymásnak több százan vagy ezren.

Plutonic 2009.07.24. 15:45:56

@epres négercsók: Yepp! Intézzék el szemtől szemben egymással és kész.
Én biztosan nem kértem, hogy védjék meg a becsületemet, mert magam is megteszem. :)
És a lényeg itt az emberségen van és nem a nemzeti hovatartozáson.
A román lap cikkíróit és minden tisztességes románt tisztelem, de ezeket képtelen vagyok!
Vagyis az EMBEREKET (függetlenül a nemzetiségétől), humanoidokat viszont nem!

wladyslawsky (törölt) 2009.07.24. 15:46:01

@csabapayne: Ez igaz. Valamilyen reakció jogos volt, csak így utólag kiderült, hogy annak nem árulózásnak kellett volna lennie

Plutonic 2009.07.24. 15:48:06

@wladyslawsky: "Mindazonáltal az erdélyieket, de főleg a székelyeket nem kell félteni, nagyon erős magyar identitásuk van." Riszpekt! :))

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.24. 15:51:37

laspalmas! egyre jobban nem értek egyet veled, bár nem mint ha számítana...

már régen nem működik az a felfogás, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel...

ezzel csak azt érjük el, hogy továbbra is belénktörlik a lábukat a szlovákok, románok, szerbek, stb.

mutassunk példát meg miegymás... 19 éve legalább példát mutatunk, erre hálából ránkhoznak egy nyelvtörvényt...

nem értek egyet veled laspalmas... ha észrevetted volna, a nyugat már régen nem a mi pártunkat fogja. akkor kérdem én, mi értelme behúzni fülünket-farkunkat?
az ilyen mentalitás miatt szivatnak minket orrba-szájba...

tudod; "Gyáva népnek nincs hazája!"

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.07.24. 15:51:39

@wladyslawsky:
Ugyanez megy évek óta a ruszkiknák, ukránoknál is. De már hazai példais volt rá, csak nem szokás ezt nagydobra verni.

Otegi 2009.07.24. 15:52:29

Szerintem igenis vissza kellett vágni valamivel! Lehetünk mi jó fejek, le se sz@rják. De erről szól a magyar (kül)politika a II világháború óta: minden gyüttment alja népnek kinyaljuk a valagát előről, aztán hátulról is, és itt az eredménye. Semmi más nem lett ebből az országból, mint egy felmosórongy, vagy lábtörlő, vagy kapca (kinek melyik tetszik). Köcsög románok, na!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.24. 16:09:47

@Atrox: Sry. ;-)

Én egyébként nem örülök annak hogy nincs háború, hogy nincs katonaság. Egyrészt így minden hülye életben marad, másrészt elpuhulunk, harmadrészt a kakaskodás értelmet az az életnek. (Nálunk van a legtöbb öngyilkosság, depressziós, alkoholista a világon, vagy legalábbis a dobogón vagyunk.)
Jön majd Kína ahol egy egyszerű rendőr több embert ölt már mint nálunk egy elit kommandós csapat, és bedarálja az EUt. És nem lesz aki védekezzen

@wladyslawsky: Ez a lengyeleknél is így van. Egy ultratábor volt amelyik ez ellen hadakozott, a többiek jól elagyabugyálták őket, azóta ők is alkalmazkodtak a szabályokhoz.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.24. 16:10:44

@TaTa86.: És tényleg, ki a halált érdekel a focimeccs?
De 500-500 szurkoló fair-fightos bunyóját azt megnéztem volna!

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.24. 16:16:50

@TaTa86.: wow tata...

ha háborúzni akarsz, sok sikert, de menj Kongóba és ott éld ki a vágyaidat...
reális, hogy jönnek a kicsi kínaiak nemsokára és bedarálnak minket...
éles látásmód a tied...
bye

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.24. 16:22:40

@RussoS: És valóban. Neked van igazad. A progresszivitás már arra a fokra jutott, hogy kijelenthetjük: Európában soha többé nem lesz háború. Se 10 év, se 100 év múlva. (Az hogy 10 éve a "magyar határtól" néhány kilométerre háború is háború dúlt az nem számít. Az sem, hogy a Magyar Állam képtelen volt megvédeni a magyar kisebbséget Jugoszláviában.
Többet a témával fölösleges foglalkozni! A háborút, a gyűlölettel, és kirekesztéssel együtt az EU betiltotta.
Peace 4ever!

martonx 2009.07.24. 16:33:30

Azt nem értem, hogy legutóbb a Magyar-Málta meccsre egyesével minden molinót be kellett mutatni.
Most meg boldog-boldogtalan bármit bevihetett.

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.24. 17:45:35

@TaTa86.: ebben igazat adok neked, hogy háború lehetséges. viszont a háborút nem a szélsőségesek fogják kirontani, mert egyedül nem lenne erejük. hanem a média fog uszítani, összeugrasztani két nagy államot, aztán puff.
viszont azzal nem értek egyet, hogy Te szeretnéd, hogy háború legyen... ezt értelmes ember nem kívánhatja, sztem..

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.24. 17:53:11

@RussoS: Nem mondom, hogy szeretném, azt mondom, hogy jót tenne.
És nyilván nem a "szélsőségesek"(, maradjunk a lumpen prolinál, jobban illik hozzájuk) fogják kirobbantani. Az államokat meg nem a média irányítja, hanem eddig az állam irányította a médiát. Mostmár a nagytőkések. De attól, hogy a média uszít még nem lesz háború.
Az első vh sem azért tört ki, mert jól megírták a lapok, hogy Ferenc Ferdinándot lelőni szemét dolog volt.

Tulazon 2009.07.24. 18:10:22

hú nekem az jött le az egészből, hogy itt nem volt se magyar se román, csak huligánok, akikkel jóérzésű normális ember nem szivesen szeretne egy néphez, nemzethez tartozni

Adamow (törölt) 2009.07.24. 18:17:14

Egyetértek a cikkel!
F@szom ezek a huligánok néha akkora barmok. Bár amilyen arcokat én láttam mint huligánok Szombathelyen, nem is csodálom a dolgot. Miért nem lehetett elegánsabban odb@szni a románoknak??? ennyire nincs fantázia a vezérekben? Szvsz még az első felirat is hosszú és kissé erőltettet de a többihez képest tényleg jó ( de nem túl magas az a mérce maradjunk annyiban).
Akik szerint meg ez volt a megoldás meg "a zúzzuk le a gecibe az összes románt" kérdem én akkor miért nem b@szták meg az ellen szurkolóit ha ott volt az alaklom és szellemi síkon sikerült faszogányosan elbukni az ütközetet?
Ilyenkor úgy érzem a focihuligánok (nemzeti érzület ide vagy oda) többet ártanak mint használnak.

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2009.07.24. 18:18:44

@TaTa86.: az 1. VH-ban az amcsik sokáig távolmaradtak (2 évig), aztán hirtelen elkezdték uszítani az amcsi médiák az usa népét a németek és a központi-hatalmak ellen. a nép elfogadta a háborút, az általad helyesen említett "nagytőkéseknek" (lobbicsoportoknak) pedig innen már nyert ügyük van. de ha megnézed, minden háború előszele az, hogy a média (azokon keresztül a nagytőkések, a faji hovatartozásba ne menjünk bele most..) átformálja az emberek gondolkodását; "terroristák", veszélyeztetik az usa belbiztonságát, stb., majd pedig a nép felhatalmazásával megindítják a háborút. amikor pedig kiderül a nyilvánvaló haugság, addigra már a nyílt színi felelősök lelépnek, meghalnak, stb.
pl. I. VH, II. VH, Vietnam, 2. Iraki-háború.

mindenesetre én nem fogok háborúzni, hanem lelépek a messzi-messzi világba...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.24. 18:37:18

ezt írja egy hozzáértő a reakcióra:
" francesco lorenzo 2009.07.24. 17:45:27
a Steaua amúgy a legsikeresebb román focicsapat, a román hadsereg csapata (volt 98-ig), de azóta is elég híresen sok a román ultrasovén szurkolója, kicsit olyan mint a Fradi idehaza... a tulaj, Becali épp most jutott be az európai parlamentbe a Nagy-Románia Párttal, bár állítólag nem mehet: www.dunatv.hu/kulfold/becali.html

röviden annyit, h magyarok éppenséggel nem szoktak a Steauaban játszani, szóval nem annyira meglepő hogy Székely magyar identitása halvány...ezt abból ki lehet találni hogy aláírt oda..."

ezt azért még nézzétek meg:
www.youtube.com/watch?v=jaUSxDlGbxk
és ennek tudatában:
www.youtube.com/watch?v=gEtTxvWDb1w

laspi nem szégyen tévedni, csak az nem téved aki nem dolgozik, viszont helyesbítés nélkül hagyni a rosszat már szégyen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.24. 21:38:30

:) jó vagy laspi
bár nem egészen így gondoltam, de így is jobb mint a semmi.

bár a fiúknak igaza van, tényleg hazaáruló. a neve nem véletlenül Székely, nem véletlenül tud magyarul, és nem véletlen a stauhoz való igazolás.
romanizálódik az magyarság a határontúl, ciki magyarnka lenni, és ez nagyon szomorú. valószínűleg vegyesházasság, és ő is beszállt a magyarok ellnei köpködésbe.
még frei tomi műsorában volt egy rész amikor elmentek a csángókhoz, emlékeztek? és hiába mondták meg freinek a faluban, h egy román felsőbb pozíciójú ember magyar volt, és tökéletesen tud magyarul, a magyar származású ember nem volt hajlandó megszólalni magyarul
, és letagadta h magyarul tudna, és ő nőtt fel a magyar csángó faluban, pedig frei magyarul , az meg románul válaszolt.
szomorú eset:(.

BigBlueI 2009.07.24. 21:55:36

@laspalmasnak és bocsi az OFF-ért:)

"Kedvenc írónőm írja valamelyik könyvében, hogy "A szellemi fölényt nem szükséges éreztetni, pont attól irritáló, hogy érződik." Teljesen igaza van. "

Pont most olvastam újra- nekem is kedvencem. Azt is írja valahol az előbbi környékén:
Vannak, akiket nem az intellektusuk vezérel.. :D
Ezzel valahogy nap, mint nap szembesülök....

DArchAngel 2009.07.24. 22:26:47

Nem olvastam el minden hozzászólást. Az én véleményem az, hogy aki így viselkedik, az a normális többségben pont lejáratja az ügyet, amiért "tüntet". Persze a saját kicsinyke - és agyban még kisebb - közösségében ettől lesz valaki. Csak jó lenne már eldöntetni, hogy meddig hagyjuk még, hogy ezer ember miatt több millió szívjon?

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.07.24. 22:46:20

Ezeknek a hordáknak köze nincs a focihoz, meg a kultúrához sem. Simán nem engedném be a meccsekre ezeket, ha az meg nem megy, hát viszlát magyar foci. Úgyis kritikán aluli, lásd a mellékelt ábrát...

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.07.24. 22:56:27

Hjah, köszönjük az Újpest "drukkereknek" az -amúgy is igen jó- országimázs javító akciójukat. Most komolyan, melyik undorító csürhéből válasszunk jövőre? Azt hiszem inkább máshová kell menni és itt hagyni a mutyizókat és a cigányokat maguknak. Oszt éljenek meg, ahogy tudnak (csak kérdés, hogyha mi elhúzunk, ki fog dolgozni nekik?)...

valójábannemberci 2009.07.25. 02:26:37

tudjátok mit, szabaduljon el a pokol, robbanjon minden, zubogjon a vér, röpködjenek a belső szervek, törjenek a csontok, lángoljanak a házak, pusztuljanak a városok, az utolsó emberig mindenki öljön mindenkit.
akkor végre csend lesz és nyugalom.
homo debilis debilis nélkül szebb lesz a világ.

bár a homo sapiens sapiens nevében sajnálom a fajunkat. sajnos a homo debilis debilis pusztítását mi sem élnénk túl. :(

Thulsa Doom (törölt) 2009.07.25. 16:43:23

Focizni kéne megtanulni, aztán cigányozni!
De ezt a gagyi, szánalmas "ultráskodást"...
Transzparensek, hatalmas arc meg pofa, aztán meg sima vereséggel hazamenni.

Engem nem érdekelne, ha akármit beszólnak az ellenfélnek, miután simán, négy-öt góllal legyőzték őket. De így??!!
Méghogy foci meg ultrák. Nevetséges, szánalmas szaremberk egyrakáson.

Diszkóskurva 2009.07.26. 14:50:10

ajjajjajj a kurva anyad vastagbor, ha nem lett volna ujpest transzparens akkor meg az van hogy mi vagyunk a balfaszok, nem csinaltunk feliratot a romanok ellen mi? :D

Horizont 2009.07.26. 15:52:27

@Diszkóskurva: Annak ellenére, hogy ilyen gyönyörű neved van, a kurva anyázást mellőzhetted volna.....Vagy ez az alapszavad?


A szurkolók helyében én megírtam volna egy csomó frappáns idézetet, megkerestem volna egy románul tudót, lefordíttattam volna vele, és teleplakátoztam volna az egész stadiont! Románul. Semmi petárda, cigányozás, hazaáruló-zás. Nagyobbat durrant volna mint az összes petárdájuk együttvéve. Ja és mellesleg megnyertem volna a meccset, ha beledöglöttem volna is. Az (magyar) anyámért és (magyar) magamért akit meggyaláztak a transzparensükön!

facsipesz 2009.07.26. 17:56:29

Nekünk még a focihuligánjaink is szerencsétlen, stílustalan, gyökértelen, mezei ötödosztályú senkiházik. Azért örülök, hogy csak a focit kúrják el, mi lenne, ha rákapnának a vízilabdára vagy a jégkorongra, el sem merem képzelni...

De mi lehet ott a fejekben, bakker, amikor a Székelyt ekézik pont miután a székely himnuszt meg telitorokkal vonyítják. Agyas..

Roxvox 2009.07.26. 22:02:56

@facsipesz:
Miért pont a foci és a szurkolók lennének nálunk külömbek, mint a politikai elit, vagy a közélet - ez egy ilyen ország :((((

Jeepo · http://meska.hu/ProductView/index/101569 2009.07.27. 10:56:50

Hát tény, hogy sokkal-sokkal elegánsabb lett volna egy Marian Cozmára emlékező felirat, meg az a drapi ami az első képen van (de ez a leendő királyaitok már nem kellett volna rá) - ja és mindezt természetesen románul. (azért az mekkora már hogy a románok képesek voltak lefordítani magyarra ezez a lúzerek meg kiírják magyarul) Szépen végigszurkolni a meccset , nem dobálózni meg balhézni és akkor az lett volna a legnagyobb pofon a románoknak. EZ esetleg kiváltott volna egy elismerő fejbiccentést azokból akik egyik "szurkoló táborhoz" (khm. szurkoló?) sem tartoznak. így meg esetleg úgy marad meg a fejekben a meccs, hogy volt ugye a Steaua akik játszottak valami balkán csapattal elpicsázták őket azok meg balhéztak. kb ennyi
süllyedjenek el szégyenükben.

Passzivista 2009.07.27. 14:58:33

A politikusokat, segelyeseket, es focidrukkereket tiiiccsak be!!!

pudibundo 2009.07.28. 13:19:35

Igazad van. A lelátón sajnos x-re adtuk a meccset, pedig bizonyíthattuk volna, hogy különbek vagyunk. A pályán meg se így se úgy nem lett volna esélyünk.
"Tényleg, volt már olyan hogy verekedés közben váratlanul focimeccs tört ki????" :))

süti beállítások módosítása