Skip to content


       Szűrés lista

Kolompár csobbant egyet

Újabb ronda viharfelhők gyülekeznek Kolompár Orbán feje felett. Nem elég, hogy több rendbeli csalás, sikkasztás és jogosulatlan gazdasági előnyszerzés címen folyik ellene több eljárás, most mint kiderült, valószínűsíthetően újabb közpénzeket vágott zsebre, gurított le a torkán - de ha pontosak akarunk lenni - nyaralt el.

Történt ugyanis, hogy a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány (MNEKK)  „Anyanyelvű és népismereti gyermek- és ifjúsági táborok” címen, arra érdemes gyerekek érdekében kapott közpénzből támogatást.

Mit ad Isten, a támogatás egy részéből gyerekek nem, de a Bács Kiskun megyei cigány vezetők igen jól elszórakoztak, elpancsikáltak a gyerekek számára befolyó közpénzekben/ből a Mária Hotelben és a Fekete Macska Motelben.


A tavalyi bulival egy időben, egy már akkor médiavisszhangot kapó, ugyancsak közpénz sikkasztással kapcsolatos ügy is borzolta a kedélyeket.  Az MNEKK-hoz hasonlóan nyert el közpénzt az " Együtt Kelevíz és Környéke Jövőjéért Egyesület", ugyancsak gyermekek táboroztatására és nyúlta le azt, nem kevésbé pofátlan módon - örök élményt biztosítva a gyermekeknek.

24 szolnoki alsó tagozatos diák és tanárai kerültek utcára tegnap Balatonkeresztúron. A diákok az Együtt Kelevíz és Környéke Jövőjéért Egyesület által kiírt pályázat útján szervezett nyaraláson vettek volna részt, ám már a szálláshely elfoglalásánál problémák adódtak, négy nap múltán pedig már aludniuk sem volt hol.

Természetesen, aki úgy gondolja, továbbra is adakozhat az egyesületnek, amelynek elnöke ellen akkor a körözést azon nyomban ki is adták anno.

Több mint gyanús, ahogy az 'egy kaptafára' módon pályázó, gyerekeket táboroztatni akarók milyen egyforma trükkökkel nyúlják le a közpénzeket.

Persze Kolompár Orbán - ahogy megszokhattuk - ezt is übereli. Nemhogy zsebre vágja a nyaralásra szánt összeget, ha már úgyis le van foglalva a szállás - elmegy ő.

Az ihaj-csuhajt Hajek Csaba,a főpályázó Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat mellett mint pályázati alvállalkozó – médiareferens – kísérte figyelemmel, fotókat is készítve Kolompárék balatoni vigasságáról.

Vezérek, családtagok, és becsempészett szeretők. Kirándulás, és esti romabuli. Minden volt ott csak nyelvi-kulturális tábor nem. Habár…ez eddigieket szemlélve hagyományőrzésnek is tekinthetjük, ahogy a dolgokat intézték.

Érdeklődtünk egy teljes lista után a nyaraláson résztvevő, később azt megszellőztető Hajek Csabáról, de vigyorgó szmájli kíséretében leírt fél tucat nevet azon okból, hogy így könnyebb, mivel a helyi vezetőkből csak ők nem voltak ott...

A rutin és az évek – ahogy mondani szokás – segítettek a pályázati elszámolásoknál is. Például a balatoni nyaralás jelenléti ívén szereplő gyerekek – az írástudatlanok esetén felnőtt képviselőjük, szülőjük esetében – a közel nyolcvan aláírt név jó, ha két-három ember keze nyomán született.
A „segítők” között még – ugyancsak cigány származású - megyei munkaügyi roma-referens is megtalálható, akinek szakavatott tanácsai sokat segítettek a Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat zűrös ügyeinek egyengetésében.

Megtudtuk, hogy az MNEKK hajlandó kiadni a hamisnak titulált okmányokat, de kizárólag bűnvádi eljárás esetén.

Kis vigasz, hogy a pénzt azóta már szerződésszegés miatt az MNEKK visszakövetelte Kolompáréktól, na de nem azért mert nem gyerekeket táboroztattak belőle: A pénzt amiatt kérték vissza, mert a benyújtott elszámolásból kiderült, hogy a tábor csak öt- és nem hétnapos volt, ahogy az a kiírásban szerepelt - közölte Molnár. Az igazgató szerint így szerződésszegés történt, ezért követelték vissza polgári úton a százezres nagyságrendű összeget. Ez egy vicc.

Vicc az is, hogy a Magyar Nemzetnek az ügyet kiszivárogtató Hajek Csabától megtudtuk, hogy az Együtt Kelevíz és a Bács Kiskun megyei OCÖ szoros kapcsolatot tart fenn - nem egy táboroztatásban együttműködtek. Hihetetlen, hogy akkor nem jutott a nyomozó hatóság eszébe, hogy ha már táboroztatás és csalás, annak a Kelevízi csajnak az OCÖ-sök haverjai, sőt, mintha az a Kolompár már jópár eset miatt vád alá lenne helyezve. Mindennek ellenére nem néztek akkor sem Kolompárék körmére rendesen.

Természetesen a résztvevő vezérek és Kolompár Orbán is sietve cáfol, magyaráz, ellentmond. A Bács-Kiskun megyei Cigány Önkormányzat elnöke, Agócs János nem nyilatkozott, de annyit mondott: az önkormányzat végül a saját költségvetéséből finanszírozta a balatoni táborozást, Kolompár Orbán pedig mindössze fél napra ment le Balatonmáriafürdõre, és - mint fogalmazott Agócs János - ha már ott volt, csobbant egyet. Szerinte már visszafizették a roma gyermektábor céljaira kapott pályázati pénzt a kisebbségi közalapítványnak, és a cigány vezetők összejövetelét utólag a megyei közgyűlés finanszírozta. „Roma vezetők dőzsölését soha nem támogattuk, mi csak nehéz sorsú roma gyermekek integrációjára szoktunk anyagiakat áldozni” – cáfolta Agócsot a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, Bányai Gábor. Hát ez nem jött be ...

Persze mit is mondana mást az az Agócs János, akit szintén azzal vádolnak, hogy részt vett a hepajon. Részt vett a nyári bulin Kolompár Orbán vádlott-társa, Kolompár László, valamint Agócs János megyei cigány önkormányzati elnök, Kőrösi Gusztáv, Bogdán József, Horváth Szilveszter települési kisebbségi vezető is.

A megyei kisebbségi önkormányzat vezetője megjegyezte: a Balatonmáriafürdőn tartott táborban összesen 65 gyermek és 10 kísérő vett részt vett, a táborozók faházas apartmanban üdültek, és ez szerinte nem nevezhető luxusnak sem Magyarországon, sem Európában.  Hajek szerint hamis Agócs János megyei kisebbségi önkormányzati elnök ama védekezése, hogy 60-70 gyermek volt jelen; a valóban ott időző gyerekek – legfeljebb 15-17-en –, kettő kivételével a cigány potentátok csemetéi voltak, képzés nem történt.

A Magyar Nemzetben és a C-Press nevű honlapon közölt fotókra utalva Agócs János kifejtette: "a beszélgetést követően az egyébként "luxusnak nevezett" 2x3 méteres műanyag medencében nemcsak ő, hanem a gyerekek is a nagy meleg hatására megmártóztak, ezt követően a táborból Kolompár Orbán eltávozott".

Az OCÖ elnöke - kolompár Orbán - az MTI-nek úgy fogalmazott: "sem külföldi, sem egzotikus nyaraláson soha nem vettem részt, ellentétben más bal- és jobboldali politikusokkal, roma vezetőkkel, annak ellenére, hogy erre már számos alkalommal nyílt volna lehetőségem". Közlése szerint OCÖ-elnökként egyetlen nap szabadságot sem vett igénybe az elmúlt hat év alatt. Egy szent ez az ember!

Az OCÖ honlapjára pedig feltettek egy gunyoros sajtóközleményt. Látszik, ahogy magukba szálltak szégyenükben:


Az Országos Cigány Önkormányzat közleménye - "Lubickoló Kolompár Orbán"

Az Országos Cigány Önkormányzat felháborodással és ingerülten vette tudomásul, hogy Kolompár Orbán tavaly Balatonmárián, miközben a Balaton vizében fürdött előre megfontolt szándékkal (de véletlenségre hivatkozva) négy korty vizet ivott a Balaton vizéből.

Többen jelezték, hogy fenti cselekményéről rövid időn belül fotót is prezentálnak, amely igazolja azt a tényt, hogy Kolompár Orbán megkárosította a Balaton vizének mennyiségét (magyarul négy korty vizet lopott a Balatonból).

Az Országos Cigány Önkormányzat sajtóosztálya szakértők véleményét kéri a fenti ügy azon részével összefüggésben, hogy Kolompár Orbán felelősségre vonható-e a négy korty víz miatt, a szükséges jogi lépéseket szakértői vélemények és az ígért fotók beérkezése után tesszük meg.

Budapest, 2009. szeptember 4.

Ifj. Bogdán János Sajtószóvivő Országos Cigány Önkormányzat

Gondolom nem vagyok egyedül, ha nagy elánnal várom azokat a képeket ahol Kolompár a gyerekekkel pózol. Talán nem lenne már hangos a média az ott táborozó gyerekek cáfolataitól ha tényleg ott lett volna? Tán Kolompár Orbán nem rángatta volna már őket kamera elé? Miért nem hozták nyilvánosságra az ezt bizonyító saját felvételeiket?


Hajek Csaba beszámolója végén említést tesz példának okáért egy olyan, esetről amikor a BKM-i Cigány Önkormányzat „Regionális és helyi anyanyelvű elektronikus média”, és „kisebbségi írott sajtó” pályázatokon zsebelhetett be milliós támogatást, amelyek azonban nem valósultak meg. Személyi vitákon kívül a cigány írásbeliség gyakorlatilag teljes hiánya okozta a bukást. Habár ez önmagában az egész ügy létjogosultságát megkérdőjelezi, sok-sok millió folyik el a roma kulturális alapokba…vagyis alapokból.
2008-ban egy helyre túl sok lett volna a pénzből, ezért a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma BKM-i Tagszervezete kapta a lehetőséget – és a pénzt – egy roma televízió megvalósításához. A megítélt összeg meg is érkezett a jogosulthoz, és…nyomaveszett.
A tagszervezett elnöke – aki a Sükösdi OCÖ elnöke is egyben – saját bevallása szerint a nehéz anyagi helyzetben lévő magánvállalkozása megsegítésére használta fel a könnyen jött segítséget.

Igen, ez az a Sükösdi cigány önkormányzat ahol cigány szervezet együttesen mintegy 255 millió forintot nyert az EUQAL-programból 2005-ben. A projekt célja munkahelyi mentorok képzése, illetve segítségükkel hátrányos helyzetű – köztük roma – munkanélküliek foglalkoztatása lett volna. A szervezetek munkájában már a projekt megvalósítása során is lehettek fennakadások, ugyanis a teljes keretből mindössze 140 millió forintot tudtak lehívni. A Vám- és Pénzügyőrség nyomozói szerint ennek az összegnek a felhasználását is fiktív számlákkal igazolták.

Visszatérve az előző esetre. Miután az MNEKK szerette volna látni az elszámolást – amire természetesen esélye sincs – megkezdődött a jogi huzavona.
Az első lépésben már nehézségeket okozott, hogy a nevezett tagszervezet arra a kiskunmajsai székhelyre van bejegyezve, amely cím alatt Kolompár már jól ismert roma egyesületei, szervezetei is működnek. Vagyis működtek, hiszen az értesítéseket, számlaleveleket természetesen senki nem veszi át az említett helyeken. Ráadásul a megyei bíróságon önálló szervezetként jegyezték be, így az amúgy is megtépázott kiskunmajsai központban valószínűleg hiába kopogtatnak a végrehajtók.
 

A viszontagságok ellenére Kolompár Orbán egyelőre még tartja magát, viszont ezzel egyidőben a saját oldalán is egyre többször hallani olyan kijelentéseket, hogy az általa olyannyira hangoztatott cigány érdekek miatt le kéne mondania. Hiába fogadkozik ellenzéke, hogy a szeptember végére tervezett közgyűlésen leszámol az elnökkel, Kolompár ügyesen manőverezik. Amint az 51 fős testületben leváltására alkalmas új többség áll össze, néhány napon belül fel is bomlik. (A törvény szerint a grémiumnak 53 tagúnak kellene lennie, de Kolompár egyik helyettese, Dancs Mihály előzetes letartóztatásban van, egy másik képviselőnek pedig vissza kellett adnia mandátumát, mert a helyi kisebbségi önkormányzat megszűnt.)

Az elnök által vezetett Magyarországi Cigányszervezetek Fórumával (MCF) szembenálló, a Fidesszel szövetséges Lungo Drom-frakció július elején azt közölte, hogy összejött a Kolompár leváltásához szükséges többség. Néhány nap múlva viszont 31-en tettek fogadalmat, hogy „következetesen végigviszik az OCÖ szakmai programjait" - azaz lojálisak maradnak Kolompár Orbánhoz.

És mindezt csak úgy, hirtelen.

Id. Kozák az OCÖ elnökhelyettese (22 társával egyetemben), aki nem mellesleg a Kolompár-ellenes koalíció oszlopos tagja, augusztus elején lemondásra szólította fel az OCÖ-elnököt, véleménye szerint Kolompár önös politikai érdekből szítja a hangulatot kisebbség és többség között.

„A visszaélésekről korábban fogalmam sem volt, hittem Kolompár programjában. De ma már más a helyzet. Az elnök nem teheti ki a cigányságot annak, hogy ügyei miatt egész közösségünkre árnyék vetüljön. Az OCÖ elnöke szembefordította a kisebbséget és a többséget, ennek felülírása elképzelhetetlen Kolompár vezetésével" - magyarázta a Heti Válasznak Kozák János, miért tartja most már szükségesnek az elnök távozását. 

Kolompár viszont továbbra is állja a sarat. Hiába nyilatkozta egyszerre Farkas Flórián (Fidesz) és Teleki László (MSZP) is, hogy jó lenne, ha lemondana,  őt ez nem nagyon érdekli. Ő végigviszi a programját... Csak a cigányságért, természetesen! Nem hiába, az OCÖ-nál a kontraszelekció elve érvényesül.

Hajek és Kolompár a hétfő reggli Mokkában:


"Felnőttképzés, 60 gyerekkel" .... (Fotó: Hajek Csaba):

A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt


 

A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt


 

A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt


 

A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt


 

A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt


 

 


 

 


 

A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt


 

A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt


 

A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt


 

A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt


 

A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt
 

 

Címkék: pofátlan napi kolompár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr21357020

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pógárjenő 2009.09.08. 13:38:22

Namámostakkó,a máv eladta a székházát 5 miliárdért, bérli a jelenlegit 2,5 miliárdért (azt már le se írom kié a székház, mert öregecskedik!) ehez képes kolumpár féle pár miliócska lóf@szocska.........veressjaniról meg már meg is feledkeztünk!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.08. 13:45:06

@Seduxen: nos, én eleve úgy nézem hogy a tetveiket alaposan leázhattak a gyerekek pénzéből. A szűrődugulásra igen nagy esélyt látok. :D

mindenbe belekotyogok 2009.09.08. 13:52:33

Ez de jó sokára lett téma. Bezzeg Genyórázó Maríjja, meg Mindenki Anikója szinte azonnal. A pornózó fidesz delegálta pénzügyes meg azóta se :D

molaris 2009.09.08. 14:06:16

@ermi50xn6j2:
Idézni csak pontosan: "nem a politikusok érdekelnek, hanem az ÉN cigányaim."
KÉRDÉS: kik és hányan az övéi.
Innentől korrekt a gondolatmenete.::))
@Seduxen:
Az a víz tetején úszik, és nem bitos, hogy meg tudták különböztetni egymástól. Mármint magukat a terméktől.:
@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
És mennyibe jön a szűrőcsere? Mert, hogy eldugult, az biztos.:)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.09.08. 14:06:24

és nem beszélve arról hogy eme kisebbség jeles vezetői felvették azt az ősi román szokást, hogy strandra járnak.

molaris 2009.09.08. 14:09:27

@zsanett- a tótok bosszúja és szoci fan:
JAAAA!! Közben meg feltalálták a triatlont. Lefutottak a tóhoz, úsztak egyet, utána meg hazabicikliztek.::))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.08. 14:11:52

@molaris: kivéve persze, ha éppen imodium-kúrán voltak, mert ugye, akkor na szóval, érted te ezt :)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.08. 14:13:10

@molaris: kérdezd meg a sírdogáló medencepuccert' :D Nem vagy kompetens fürdőző cigányok, és az általuk okozott károk ügyében. Előbbi amúgy (fürdőző cigányok) egy igazi csoda.

Taktikai Atompingvin 2009.09.08. 14:14:43

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Csak nem a medencében lerakódott salakanyagokra céloztál ? :)

Taktikai Atompingvin 2009.09.08. 14:20:12

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Persze, tudom én, ők csak hozzá akarnak adni a közösség értékeihez. Ezért a hozzájárulásért mindössze azt veszik ki ami nekik jár (más vagyona, testi épsége stb) :)

Kartal (rezervált) 2009.09.08. 14:21:06

@kill004: mondd meg annak az agymosottnak, hogy olvasson utána mi történt piricsén. amúgy nap mint nap hallom a szemben lakók mit üvöltöznek a kölykeikkel szeretet címen. ja, hogy a kulturális sajátosságokból adódó cigányszeretet így nyilvánul meg... és én gádzsó paraszt ezt nem érthetem... különben is pofám lapos, dolgozzak, mert nem kapnak elég segélyt! én se kapok!

@redriot77: volt. nagyjából a középkorban.

@Rékuc: a rugdosás nem elég hatékony. itt már lőni köll XD

@Seduxen: nem a a dzsákudziba, hanem a ventilátorba, azóta szeplős itt mindenki. és épp most hallhattad kalampárt, amint elmondja, hogy milyen jó ez nekünk.

@Plutonic: nyílik a szemünk, bár ne tenné. néha úgy érzem, boldogok a lelki szegények, mert a szarra azt hiszik csokiöntet... én ugyan tudom mi az, mégis a pofámba tömik.

yda 2009.09.08. 14:34:34

Szégyeljétek magatokat,évente egyszeri tisztálkodás nekik is jár!

zsoltix 2009.09.08. 14:35:00

Egyàltalàn mit keres mèg vezetöi pozìciòban kolorbàn? Màr règ ki kellett volna onnan vàgni.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.09.08. 14:37:07

@molaris: az egy kicsit erősen túlzás hogy futottak, amúgy kerékpáros berkekben, úgy járja lopott biciklivel jobb tekerni, szaporán kell hajtani.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.09.08. 14:38:02

szaporán kell hajtani.jav szaporázva lehet hajtani.

Kartal (rezervált) 2009.09.08. 14:38:27

témába vág:
kuruc.info/r/35/46376/

kedvenc idézetem: “Az állami közmunka a legrosszabb helyzetben lévő romák egyetlen lehetősége, de nem emel ki a nyomorból. Átmeneti és rendszertelen lehetőség, ráadásul olyan alantas munka, amit nem lehet szeretni.”
ezért aztán nem is csinálják. szép kifogások...

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.09.08. 14:40:08

Kolompár olyan mint az amerikás csoda úszó, úgy áll neki a víz.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.08. 14:45:05

@zsanett- a tótok bosszúja és szoci fan:
kolompAIR jobban hasonlít az Eric az angolna néven elhíresült Egyenlítői Guinea-i úszófenoménra. Egy csoda ez az ember!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.08. 14:47:02

Mit csinálsz cigány?-Koncentrálok.-Na gyere velem pont egy ilyen tábort építünk!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.08. 14:49:23

@Tigeri: Na,mi történt amíg bent volt a macska?Hé ez nem én voltam.Elhatárolódok!

yda 2009.09.08. 14:49:34

Kolompár fürdik a fekete tóban.
Anyjához készül a VIII.ker.-be,
fényes a gatyája,aranyos a nyála,
forduljon fel, forduljon fel,
aranyos kolompárka.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.09.08. 14:57:10

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: az a aki 25 méteres medencében gyakorolt, csak azért hogy nehogy másra gondoljak

jpmjpm 2009.09.08. 15:06:09

Olyan szép emberek! Biztos becsületesek is.

molaris 2009.09.08. 15:11:27

@zsanett- a tótok bosszúja és szoci fan:
Majd indítjuk őket csapatban a Tour- on. Mellettük meg egy rendőrcsapatot.::))

molaris 2009.09.08. 15:12:36

@Seduxen:
Misce fiat solutio.::))

molaris 2009.09.08. 15:15:10

@Tigeri:
Tarts kutyát, az a ps.- t is begépeli.::))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.08. 15:19:53

@Seduxen: "ezt tedd el egy humorosba".... "visszafelé úszik a gyerek"...

mekkora ez a videó, meg hozzá Knézy Jenő... LOL

abandi 2009.09.08. 15:20:21

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
"..és valahol felsír a medencetisztító..."

Szép vóóót...!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.08. 15:29:02

@molaris: Azt még csak a zikkájlozásra tanítom:Pacsit ,magasabbra a mancsot...ez az.:)))

f.m.j. 2009.09.08. 15:31:39

@snorbi:

"És ezek a vezetőik, akik példát mutatnak a romáknak!!! Még egymástól is lopnak, lenyúlnak."

Miért a mi "fehérmagyar" vezetőink nem ugyanezt csinálják?

Kezdem sajnálni a cigány népet, (azt a részét, aki másként élne, szakítana, kitörne a putriból, nem a maffia, lányfuttató, uzsorás réteget...) ugyanúgy ki vannak semmizve, fosztva, és nekik a szegénység miatt annyi esélyük sincs, mint a mieinknek, ráadásul ellenünk vannak hergelve, mi meg ellenük...

na, megyek olvasok tovább :)

f.m.j. 2009.09.08. 15:34:09

@Seduxen:

igen, de a Cusi, Mesterházy már most benne van, a Szijjártóról meg még csak feltételezzük (bár én se tennám tűzbe érte a kezét :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.08. 15:36:06

@Laibach: Hát csak meg akarnak menteni minket a nácziktól...Ja hát azok mi vagyunk.

Laibach 2009.09.08. 15:42:10

@Tigeri: Kezdenek arra játszani, hogy ne legyenek jövőre választások, mert akkor jönnek a náczik.

fokabacsi 2009.09.08. 15:50:11

@Rékuc: GUSZTOS PÉTER te gusztostalan tetue! Most hol vagy? Jő lesz ha munka után nézel!

f.m.j. 2009.09.08. 15:52:48

@Laibach:

miért mondja ezt mindenki? Van valami bizonyíték erről?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.08. 15:54:08

@mókusfüles bukósisak: miket nem mond kartársnő! M. Attilát - egyelőre - tanúként hallgatták meg a cusi-ügyben (ahogyan böszmant is). mi tagadás, ne sírnám tele a párnámat, ha a következő meghallgatásra már jogi képviselőt is kellene vinnie :)))

abandi 2009.09.08. 15:55:27

@mókusfüles bukósisak:
Persze! Pont annyi, mint a most folyó rablásokról!
Majd megtudod...

2009.09.08. 15:59:22

Csak, azt sajnálom hogyí az egész "cigányelit" nem fulladt bele a medencébe! Ahogy elnéztem, eléggé gusztustalan( nem Gusztustalan Péter-re gondoltam!) egyí társaság. Ha itélöbiró lennék, egyik szememet becsukva is minimum 10 évet adnék nekik--foganként! Remélem, ami késik az hamarosan eljön és "Kolor" megy a "hivesre"!

Kartal (rezervált) 2009.09.08. 16:01:55

@mókusfüles bukósisak: na nálam ezért egy kategória a cigány, a politikus és a bűnöző...

és még mindig cigányhír:
kuruc.info/r/35/46395/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.08. 16:11:35

@mesmithy: Igen,én.csak bízzanak rám néhány tízmillió forintot majd én megmutatom.XDDD

f.m.j. 2009.09.08. 16:11:45

@Kartal (a morc):

ez a Daróczi Ágnes is elmehet a francba, olyan mint a Mohácsi Viki.
Nem tudom eldönteni, hogy hiszik is amit mondanak, vagy ennyire elvakultak?
A cigányok nem családszeretőbbek, mint más népek, az állami gondozásokban 90%-os arányban roma gyerekek élnek, és lemondtak róluk, mert csak, további bizonyíték erre az útfélen kószáló 2-3 éves kicsik, akiket ezzel a saját szüleik veszélyeztetnek, nem is sorolom tovább...

Példátlan, hogy még Edelény polgármestere lesz a felelős, bűnrészes, mert nem tett feljelentést... talán mert annyira náci, hogy még örül is, hogy ilyet tesznek a cigányok a magzataikkal... nem is kell ide cigányholokauszt, megteszik ezt ők magukkal, csak közben okosan kinevelt vezetőik ránk kenik...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.08. 16:15:25

@Laibach: ugyan már, csak minden gyűlölettől rettegő városba kéne exportálni 100 szép roma urat, meg mondjuk 50 roma hölgyet. Otthagyni őket 2 hónapra. Lehet gyorsan megértőbbek lennének.

belzebubó 2009.09.08. 16:19:26

@mókusfüles bukósisak: Daróczi olyan mint Mohácsi?
Nemrég olvastam tesz-vesz blogján a családi kapcsolatot.
Daróczi Dávid ex-kormányszóvivő apja "Choli".
Daróczi Ágnes (1954. november 18.-)
"Choli" nagyszámú testvéreinek egyike; számos forrásunk szerint csak apjuk közös.
Mohácsi Viktória,azaz Bernáth Gáborné (1975. április 1.-)
"Choli" Mohácsi József nevű unokatestvérének lánya; volt Európai Parlamenti képviselő.

Naná,hogy ugyanazt mondják.Ez már ilyen családi vonás.Itt részletesen:
kkbk.blog.hu/2009/09/07/a_mohacsi_daroczi_choli_klan

Laibach 2009.09.08. 16:22:24

@ylion: igen, igen. Európa turnét szervezni.

Kartal (rezervált) 2009.09.08. 16:24:56

@mesmithy: igen, én! :DDD

@ylion: megőrültél? két hónapra? és utána mit csinálnál velük, visszahoznád őket?

@mókusfüles bukósisak: Daróczi Ágnes, Mohácsi Viki, és még sorolhatnánk annak bizonyítékait, hogy jobb ha a cigány analfabéta marad. így járunk, ha megtanítjuk őket olvasni...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.08. 16:29:16

@Kartal (a morc): "A jogaiddal tisztában vagy,de a nevedet nem tudod leírni."

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.08. 16:37:27

@ylion: Ajj de rendes valaki urak,hölgyek micsoda finom kedves megfogalmazás.:)))

Bozdurgán 2009.09.08. 16:46:39

index.hu/belfold/2009/09/08/rendori_segitseget_kert_az_ozdi_posta/

elfelejtették a cikkben megemlíteni hogy melyik népcsoport aki a posta előtt várja a segélyt.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.08. 16:50:06

@Kartal (a morc): én úgy gondoltam, hogy vásárlási opciós kölcsönügylettel kiutalni őket. ha megveszik őket egy-egy vagon trágyáért, akkor maradnak, ha nem, akkor küldjük a családjaikat is :)

természetesen extended support jár hozzájuk, azaz utánpótlást biztosítjuk, ha netalán valamelyik véletlenül elhalálozna.

@Laibach: esetleges alternatív megoldás lehetne Madonnának is kikölcsönözni egy századot, hamár olyan szomorú volt Romániában amiatt, hogy jajj szegényeket diszkriminálják meg minden. Csodálkozott miért fütyülték ki :D

Mohácsi Vikikét meg el kéne vinni táncolni Olaszországba...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.08. 16:51:21

@Bozdurgán: hát mer' dikmán' ők a világ legszorgosabb népe, nem? :) szorgosan várják a segílyt :) vagy inkább :@

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.09.08. 17:10:02

Dude, Kolor gyerekekkel pózol? Már pedofil is?:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.08. 17:11:35

@Bozdurgán: Segélyre jogosultak inkább golyóra(elhatárolódik).Szerintem fel kéne dobni nekik a pénzt és nézni hogyan ölik egymást érte (kóla popcorn bekészítve) (ismét elhatárolódik).

abandi 2009.09.08. 17:17:26

Egy fotosopmájszter csinyálhatna vmi hajszáritó-krokodil behajintós képet!
A háttérben a magyar nemzettel!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.08. 17:26:26

"Amikor 600 cigány kiabál,hogy.Mi van nem dolgoznak a magyarok?"-Idézet egy rasszista nyilatkozatból.

f.m.j. 2009.09.08. 17:41:25

@Kartal (a morc):

ez tényleg így van, és ez így volt 1848-ban is, úgymond magyar pénzen tanult pl. Avram Janku is a románok nagy öntudatra ébresztője is, aztán jól ellenünk fordultak a szabadságharcban (ez most csak nagyon lájtos megközelítés, meg aztán jön Mj, és a fejemre koppint :)) asszem Vasvári Pált ő ölte meg, baltával lefejezte, de lehet, hogy ez csak legenda...

Marcellusca 2009.09.08. 18:00:28

Már vártam ezt a posztot, mivel tegnap láttam a Mokkában ezt a ...
Viszont hiányolom a mai Mokka bejátszást, amiben Telekit interjúvolja Azurák. Hallgattassék meg a másik fél is alapon.
Hát, az se semmi.
Miért nem takarodnak a francba ezek a ... cigányok?! Hamár a népüknek akarnak jót. Azzal tennék a legjobbat, ha elhúznának a búsba.

A képek meg egyenesen gusztustalanok! Broáf!!!

A hajszárítós (vagy zárlatos szűrő-szivattyú) projektet támogatnám. De máris elhatárolódom.

f.m.j. 2009.09.08. 18:04:26

@Marcellusca:

Azért ahogy elnézem, te is nagy utat tettél meg... :)

Marcellusca 2009.09.08. 18:05:28

@mókusfüles bukósisak: Mire gondolsz?
De ez komoly kérdés.

f.m.j. 2009.09.08. 18:08:26

@Marcellusca:

Amikor elkezdtem idekommentelgetni (tavaly október) te az egyik mérsékelt hangú, józan voltál, aztán lásd... ezt persze én is elmondhatom magamról, és nem tudom, hogy ez a blog hatása, vagy a történeéseké..., asszem mindkettő benne van...

Kartal (rezervált) 2009.09.08. 18:11:13

@mókusfüles bukósisak: Avram Jankuról a románok meg azt mondják magyar volt... meg Mátyásról is... xD

@ylion: és ottfelejteni :D

@belzebubó: még egy kis adalék:
kuruc.info/r/35/41420/
kuruc.info/r/35/22365/

mesmithy 2009.09.08. 18:13:45

Azert ez is megerne egy posztot:
www.hirszerzo.hu/cikk.kozbotrany_a_szakorvosi_finanszirozas.122267.html
Es ez kb. igaz, mert pl 2002-ben egy dietetikusi szaktanacsadasra a pontok alapjan kb.3 filler kapott a korhaz, ez mondjuk elso alkalommal kb 1 ora, betegsegtol es allapottol fuggoen.
Ezert nem lehet csodalkozni, ha rengeteg el nem vegzett vizsgalatot, beavatkozast is probal elszamolni az osszes korhaz. Egyebkent csodalom, hogy az orvosi kamara csak most vette ezt eszre.

Kartal (rezervált) 2009.09.08. 18:25:22

@belzebubó:
még egy link, ami fontos lehet a teljes képhez:
kuruc.info/r/35/37915/

Marcellusca 2009.09.08. 18:30:32

@mókusfüles bukósisak: Ja, ja!
Változnak az idők. :D

Amikor kommentelni kezdtem tényleg mérsékelt (visszafogott) voltam, de az egyre szaporodó, végeláthatatlan ügyek kicsit megváltoztattak.

Meg rájöttem, hogy itt következmények nélkül (legalábbis még nem jelentkezett sem az NBH, sem az NNI) kiadhatom magamból ami a bögyömet nyomja. :D

tudi 2009.09.08. 19:10:46

Csodálkozunk azon, hogy a cigányságra költött uniós és hazai források nem értek semmit, hát ezért, mert útközben szépen valahol elakadtak. Én már csak azt csodálom, hogy kolor még mindíg szabad levegőt szív, és nemhogy meghúzná magát még van pofája tovább loni.

Kartal (rezervált) 2009.09.08. 19:13:00

Közben Tom Bobb barátunknak akadt egy kis problémája a visszafogottan rettegő, politikailag elnyomott üldözöttekkel:
agymosott.blog.hu/2009/09/08/szunetjel

Erre most már komolyan nem tudok mit mondani. Tényleg agyon kell lőni pár ezer cigány bűnözőt, hogy itt rend legyen??????????

belzebubó 2009.09.08. 19:22:25

@Kartal (a morc): hú de jó lett volna Szávának egy mentelmi jog ha a Magyar Kisebbségek Pártja bejut! Glatz ezekkel mit csinálhat!?

Kartal (rezervált) 2009.09.08. 19:28:56

@belzebubó: hát igen, jó lenne ismerni az összefüggéseket kicsit mélyebben is, a napi robot azonban jóformán minden idejét/erejét elviszi az embernek...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.08. 22:00:15

@derelyegrádi szellem:

Jawohl mein gruppenfuhrer, hát kik mások lettek volna? Az index is megírta a minap, hogy a romák imádnak dolgozni, kivéve ha csak valami 4 általános iskolához méltatlan munkát ad neki a sok kirekesztő magyarnáczi!

Apropó, de hova tűnt Drazsé mester? Mostanában mintha túlságosan csöndben lenne, vagy talált valamit, ami k.rva nagyot fog szólni a következő sajtótájékoztatón, vagy még csak keresi. :o)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.09.08. 22:22:17

@Kartal (a morc): Még élek. Jövő héttől meg fogtok ismerni. Azt hiszem. Nagy-nagy "tűzijáték" lesz, sokszereplős, érdekes hírözön, sok-sok segítőkész ember, sok-sok cigány, sün, és ha azt mondom nektek, hogy GALGAGYÖRK, akkor nem pofáztam el még semmit, de tudjátok, mi fog történni.

Segítséget kértem, és megkaptam.

Jurganov 2009.09.08. 22:52:51

@Kartal (a morc): kéne, de valószinűbb az a forgatókönyv, hogy behívják a külföldi csapatokat és egy laza népirtás keretében ( nem a cigányok ellen, hanem a többségi társadalom ellen) tesznek rendet. a maradék meg kussol amikor átveszik az országot akik ezt szervezték...

Jim Raynor 2009.09.08. 23:37:27

@Tom Bobb:

csak okosan, ügyesen, rutinosan. vigyázz magadra.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.09.09. 00:01:17

etnobiznisz, mondom én!

ET-NO-BIZ-NISZ

nem is én mondom, hanem egy meg-nem-nevezett város ex-jegyzője mondotta, még 2006-ban ezt a szót egy interjún, négyszemközt. milyen igaza lett!!!

Kartal (rezervált) 2009.09.09. 07:25:53

@Tom Bobb: megcsinálod? >:) vigyázz magadra, és minden jót! figyelni fogok :)

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): pont erről írtam egy bejegyzést, ha minden igaz hét vége körül lesz olvasható. majd szólok.

@Jurganov: nekem egyre inkább úgy tűnik vannak ellenerők. akik meg szerveznék, azok töketlenek... vagyis a kivitelezők töketlenek. mindegy, nekünk csak a remény maradt, hát reménykedjünk!

eszkep 2009.09.09. 07:37:13

OFF!

Zero!
Figyelembe véve azt a tényt, hogy milyen figyelmet szenteltek Esztergom adósságállományának, nyilvánvalóan lesz ma poszt erről is:

mno.hu/portal/661572

Hisz ti (még) konzekvensek vagytok ügyebár????

Jim Raynor 2009.09.09. 08:21:10

@denever:

ja, és a zsindexnek is a kurva anyját, ilyenkor bezzeg nem cigány, hanem "segélyezett"....... LOL

SlamTom 2009.09.09. 08:38:54

Schobert Norbit neje szerint pénzéhes luxuskurvák zaklatják
| 2009.09.09. 07:19 - bry

Rubint Réka már nagyon unja a férje, Schobert Norbi körül legyeskedő luxuskurvákat, írja a Bors [1]. A fitneszguru neje szerint hiába házasok, a csillogásra és egzisztenciára vadászó lányokat ez nem zavarja, hiszen a jelenlegi anyagi körülményeik mindennél vonzóbbak. „Szánalmas, hogy ilyen világban élünk, ahol a fontos értékek elvesztek. Amikor látok szétesni egy családot, mindig belesajog a lelkem, eszembe jutnak a nagyszüleim, akik egymás kezét fogva taposták végig az életet. Én is így szeretnék visszanézni” – vázolta fel hosszú távú terveit Rubint.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.09. 09:02:55

A cigány kissebbségi vezetők MIND a bűnözők közül kerülnek ki. Mind. Szerintetek életszerű, hogy Kuti Elemér kubikos összekapja magát, és a havi nettó 90e pénzecskéjéből választási plakátokat nyomtat és kortesbeszédeket tart?
Vagy esetleg egy seftes adócsaló teszi meg mindezt az összelopkodott millióiból?
Ne csodálkozzunk ezeken a híreken. Minden cigány kissebbségi vezető minimum adócsaló, de inkább egyenesen köztörvényes bűnöző. Stricik, orgazdák, áfacsalók. Az összes.

SzZsoel 2009.09.09. 10:47:35

Ne legyetek már ilyen merevek és szőrös szívűek. Nézzétek a dolgok jó oldalát: Kolompárék legalább MOST AZ EGYSZER bizonyíthatóan megfürödtek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.09. 11:11:14

Indexen kint van a cigányos sorozat negyedik része.

Szar ügy, ha még az Index is kénytelen elismerni, hogy a börtönökben 50%-a cigány ... akkor el tudjuk képzelni hogy mi lehet az igazi adat ....

index.hu/belfold/2009/09/09/tenyek_es_tevhitek_a_bunozes_a_ciganyok_vereben_van/

PikkPakk 2009.09.09. 15:03:04

Hívjuk be az összes cigányt katonának! Támadjuk meg velül Romániát! Ha nyerünk, miénk Erdély! Ha veszítünk, miénk Magyarország!

Kartal (rezervált) 2009.09.09. 15:09:55

@zero: nem tévedtek sokat, ami adatot én találtam a neten, az szerint olyan 60% a börtönlakók között a cigányok aránya. gondolj bele, van 16-18E fogvatartott, abból kb. 10E a kb. 800-900E lélekszámú cigányság köreiből kerül ki, a többi 6-7E-t a kb. 9 MILLIÓS magyar lakosság prezentálja. kicsit felülreprezentált a cigányság, nem?

gyerekszeretetről meg ennyit:
kuruc.info/r/35/46421/

Kartal (rezervált) 2009.09.09. 15:12:01

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
"a havi nettó 90e pénzecskéjéből" ne túlozz, ennyit nem keresek én sem, több műszakban szakmunkásként, több szakmával...
megláttam a fizum, majdnem rosszul lettem.

Kartal (rezervált) 2009.09.09. 15:18:14

tudjátok rájöttem valamire. nálunk nem is élnek cigányok, csak halmozottan hátrányos helyzetűek (háromszoros alliteráció :D ), segélyezettek, politikailag elnyomott, rettegő kisebbségek... ahhoz, hogy valaki ezek közül cigány legyen, le kell lőni! ebből azt a következtetést vontam le, hogy cigánnyá csak erőszakos halála után válik az ember, addig biztos nem az. akkor meg nem értem, milyen cigánykérdésről beszélünk?

Dr Smit Plagius 2009.09.10. 01:40:09

bazdmeg, itt mindeki lophat?
kik ezek az emberek és hogy kerültek pozicióba?
én meg szopok a válság miatt...

Humgor 2009.09.10. 20:59:17

Üdv!

Ma reggel láttam Colort, az M5-ös autópályán a lajosmizsei benzinkútnál. Hát többen megnéztük.....

Egy szép nagy, és nem olyan régi E osztályú Mercedes-ből szállt ki.....

NO comment.

Sííva 2009.09.10. 22:38:47

@mókusfüles bukósisak: Gondolj bele!
Beadja állami gondozásba a gyereket (ha a család nem veszi magához jó pénzért ami gyermekenként 80000 Ft ) eltartjuk és még takarékoskodunk is neki 18 éves koráig amikor megkap 1-1,5 millió Ft-ot (vagy lehet hogy most már több) Közben persze évente egyszer a szülő látogatja, majd mikor kilép az intézetből a pénzével hazaviszik és a pénzt elszedik tőle. Egy hét múlva újra az intézetben van mert ennivalóra sem maradt pénze, és pénz nélkül már otthon sem kell.
Ezt megcáfolni sem lehet, mert az intézeti dolgozók nap mint nap tapasztalják.
Sajnos nagy részük tényleg ingyenélő.
A helyzet nem változik, és ha belegondolunk nem is változhat, mert otthon sem lát jó példát.
Ha már azok az emberek akiknek példát kellene mutatniuk, a saját választott politikusaik is lopnak, csalnak, hazudnak mit is várhatunk.
Talán pártot kellene alapítani, a Kisemmizettek Pártját" és értelmes célokkal kisöpörni a parlamentet. Elég volt a 20 évig ingyenélőkből.
Tekintet nélkül politikai hovatartozásra!!!!

süti beállítások módosítása