Skip to content


       Szűrés lista

Drazsé szót fogadott Bajnainak

Mindannyian emlékszünk még a nyári történetre, miszerint június 30-án három férfi hazáig követett, majd megvert egy zsidó fiatalembert származása miatt a Dohány utcában. Saját elmondása szerint éjjel fél 12 körül támadták meg, többször megkérdezték, hogy zsidó-e, majd ütötték, rúgták. Másnap feljelentést tett a rendőrségen, de az országos média csak több, mint egy hét után értesült az esetről.

Személyesen Bajnai Gordon is foglalkozott az esettel, "felkérte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja a Dohány utcában megvert zsidó férfi ügyének körülményeit, tájékozódjon a történtekről, és tegyen javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében - közölte a kormányszóvivő a csütörtöki tájékoztatón. Szollár Domokos hozzátette: a miniszter feladata az is, hogy megnézze, milyen ütemben zajlik a vizsgálat.Az országban senkit nem érhet inzultus, sérelem a származása vagy a vallása miatt - hangsúlyozta a kormányszóvivő."

Nos, Drazsé szót fogadott, megvizsgálta a dolgokat, és láss csodát: tegnap megjelent a körözés a BRFK oldalán. Őket keresik:

"A három ismeretlen 18-22 év körüli, rövidre nyírt hajú férfi.

A bűncselekmény elkövetésekor egyikük kék kapucnis pulóvert, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt, egyik társa fekete rövid ujjú pólót, sötét terepszínű rövidnadrágot és fehér színű sportcipőt, a harmadik férfi pedig fekete színű pulóvert, sötét rövidnadrágot és sötét bakancsot viselt."

Az egy dolog, hogy többszáz embert lehet "felismerni" a képeken, de érdekességképpen idéznék a zsidó férfival készített HVG-interjúból:

Följelentést tett?

Sch. A.: Igen, másnap, a VII. kerületi rendőrkapitányságon. Előtte orvosi látleletet vettek rólam. Közösség tagja elleni erőszak miatt indult meg a nyomozás. Kiderült, hogy a Dohány utcai térfigyelő kamerán látható vagyok, amit éppen bemegyek a házba, de a támadóim sajnos nem. A rendőrség szerint pont akkor fordult el a kamera. Azt mondták, hogy nehéz lesz elkapni őket.

Tehát? Ki hazudik? A sértett? A rendőrség? És miért?

Persze tudom, hogy szokás szerint én vagyok a nyughatatlan szemét, hogy már megint kérdezősködök és gondolkodok, ahelyett, hogy szó nélkül elhinnék mindent, amit mondanak...

Címkék: rendőrség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr101372460

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Süket és vak 2009.09.11. 14:15:50

Az a rendőrpáros, aki még a nyáron üldözőbe vette az Andrássy úton egy piros lámpán átszáguldó gödöllői kapitányt, hiszen az használta megkülönböztető jelzéseit - ez derül ki a rendőrség közleményéből. Nem történt szabálysértés (PMRFK) 2009.09.10. csü...

Trackback: Joghézag 2009.09.10. 16:41:49

Ha korábban egy szélsőséges alakulatot betiltott a bíróság (lásd. pl. Vér és Becsület), akkor az idővel el is tűnt, esetleg később más néven próbálkozott, de mindezt össznépi közöny kisérte. De mi van ha az adott alakulat, bár szélsőséges, mivel hangsú...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taktikai Atompingvin 2009.09.10. 12:20:47

@Seduxen: Erzsébeten össz-vissz kb. nincs ötezer cigány.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.10. 12:21:14

@IdősAsszony:

"pedig belemarnak abba az óvó, etető kézbe mely táplálja magukat."

Teccik ismerni a mondást: "A kisujját nyújtja, de a karja kell"

Így vagyunk ezzel mi is, mindkét kezét levágni tőböl, utána már a zsebét is nehezebben tömködi.

Dezsoke a kem 2009.09.10. 12:21:48

"index.hu/bulvar/2009/09/10/elelmiszerbolt_elott_rugdostak_halalra/"

Ez hatalmas. Csak a bulvár rovatba fér bele egy ilyen gyilkosság? Minimum címlap kellene, mint a cigányokról szóló híreknek...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.10. 12:22:03

@csodagyerek: MÉG, ifjú padavan, MÉG!

de mire a drazséi (i)gazságszolgáltatás oda jut, hogy foglalkozni tudjon az üggyel, addigra lesz :))

kispista2 2009.09.10. 12:22:27

Tehát ha megvernek az utcán és elzavar a rendőrség, verjem ki a balhét a vallásomra hivatkozva? Ha nem születik meg az újságcikk, leszarja a rendőrség az ügyet?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.10. 12:24:14

@Félkupica_Fehér_Főnök: mwhahahaha :D:D:D:D:D
@Plutonic: én is kihagynám, de ezt nem kell tervezni, jön majd magától... de akkor már tényleg legyen valós oka is hogy bevisznek, úgy korrekt igen :D

Taktikai Atompingvin 2009.09.10. 12:25:57

@Seduxen: A Ferencvárosi önkormányzat volt olyan kedves és megajándékozott minket pár dzsumbujlakóval :)

mind2 (törölt) 2009.09.10. 12:25:57

@kispista2: Így van, én például amish vagyok, ebből következően igazán egzotikus személynek számítok.
Képzeld el a szalagcímet : Megvertek egy amisht a móri református templom előtt, elvették értékeit és elhajtották a lovaskocsiját :)))

Plutonic 2009.09.10. 12:26:43

@mind2: De Te sokkal szebb vagy nálam, azért ezt már csak figyelembe veszik! :)))

@ylion: Bátor ember a templomban is fingik! :))

mind2 (törölt) 2009.09.10. 12:33:24

@Plutonic: francokat, mivel a humorom gyilkos, úgy szoktam volt fogalmazni : bébi, én már a tarkónlövésre valót is megírtam :(

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.10. 12:36:51

@csodagyerek: így legalább megismerhetitek Ti is a kulturális sokrétűségben rejlő lehetőségek széles tárházát...

Hajnalkám, te ezt nem tudhatod! 2009.09.10. 12:37:44

@Dezsoke a kem:

Köszönöm, nekem is már az egerem végén volt a link.

Nos, akkor tisztelettel megkérném Bajnai Gordon miniszterelnök urat, hogy kérje fel Draskovics Tibor igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja az Erzsébetvárosban megvert magyar férfi ügyének körülményeit, tájékozódjon a történtekről, és tegyen javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében ...

Ja, és még felkérném tisztelettel Sólyom László államfő urat is, hogy kurvanagy tisztelettel jelenjen meg a halott temetésén, együttérzését kifejezve a gyászoló családnak.

Mert ez nem csak fordított esetben illik, ha egy cigányt bántanak. Ráadásul az a szerencsétlen ember csak segíteni akart...

Szégyen...

Plutonic 2009.09.10. 12:41:34

@mind2: Akkor egymás mellett fogunk állni.... :)))
Én már nem csak a humorommal tettem sok rossz fát a tűzre, hanem az egyenes beszéddel is. :DDDD

Plutonic 2009.09.10. 12:43:11

@csodagyerek: Maradt itt még bőven belőlük... :))))
A szembeni alapítvány neve is magáért beszél.
Dzsumbuj.... :))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.09.10. 12:44:10

@IdősAsszony:
jó hogy belemarok abba az óvó kézbe mikor egy nagy méretes bránert próbál a számba beletuszkolni:)

Taktikai Atompingvin 2009.09.10. 12:45:14

@Seduxen: Most vettünk egy új ruhaszárítót...
9 év ittlétünk óta az első lopás. A cigány (!) szomszédaink viszont már az 5. bringát pótolhatják. Asszem az ő toleranciaszintjük is rohamosan zuhan :)

mind2 (törölt) 2009.09.10. 12:47:27

@DexterMorgan78/Séfbácsi: DDDDD
@Plutonic: Majd fogjuk egymás kezét bébiiiii :))

Taktikai Atompingvin 2009.09.10. 12:47:37

@mókusfüles bukósisak: 60000 lakosra? Nem annyira.
@Plutonic: Jut belőlük mindenhová :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.09.10. 12:50:26

@csodagyerek: Én még csak 3nál tartok...
Meg egy rablásnál, és egy rablási kísérletnél.
A szomszédnak meg egyszerűen a lakásába törtek be.

Viszont érdekes módon az én toleranciaszintem is csökken.

Érdekes módon az én szavazókörzetemben 2006ban az mszp nyert, most már csak 3.ok. Sok lett itt a náczi hirtelen.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.10. 12:50:55

@DexterMorgan78/Séfbácsi: ÁLLAT :D:D:D:D
@Seduxen: szerintem nem feltétlenül vágyott erre azért :)
@csodagyerek: mint a Fortressben: Fájdalmat! Fájdalmat mindenkinek! :D

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.09.10. 12:51:33

Nekem egy sokkal jobb felvételem van arról a két (!) személyről, aki ezt elkövette:

www.origo.hu/i/0808/20080827orbanvikt.jpg

Remélem ez elég indok lesz arra, hogy terrorra hivatkozva elhalaszthassák a jövő évi választást...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.10. 12:53:50

@Droli: áh, Vityára szüksége van a maszopnak. Nélküle nem lenne ideológiájuk. Vagy oké, maradna a szemétnáczikok fujj, de az 2%-ra elég csak, azért is marakodni kéne a szadesszel :)

f.m.j. 2009.09.10. 12:56:28

@Droli:

arra azért kiváncsi lennék, hogy megindulunk-e, ha bejelentik a tavaszi választás elmaradását, és kihirdetik a szükségállapotot a terrorizmura hivatkozva? Elképzelem Draskovics fogait, ahogy csattogja a bejelentést vigyorogva, cinikusan...

Plutonic 2009.09.10. 12:56:49

@mind2: :)))) Valami ilyesmi.
www.discogs.com/image/R-407863-1201353228.jpeg

@csodagyerek: De ide szinte csak azok jutottak!!! :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.10. 12:58:32

@mókusfüles bukósisak: és közben kiesik a műfogsora... amúgy meg szerintem taktikailag nem lenne helyes húzás. ha vállalják a perifériát 4 évre, akkor rá tudják húzni a sok szart a fideszre, már ha elég ügyesek.

Taktikai Atompingvin 2009.09.10. 13:02:06

@ylion: Nem ők elásták magukat. Majd a Jobbik fog keménykedni a Fidesszel

llll5 (törölt) 2009.09.10. 13:05:48

@mókusfüles bukósisak: nem fog elmaradni a jövő évi választás.De ha bejelentenék,hogy mégis elmarad, akkor sem indulna meg csak max. 2-3ooo ember, sajnos.Viktor meg ismét adna egy 72 órás ultimátumot, mint 2oo6-ban:))

btk282 2009.09.10. 13:06:25

Azért a pesterzsébeti eset kapcsán megjegyezném, a sértett fiának nyilatkozatát, hogy "állitólag" az egyik elkövetőt Sztojkának hívják. Évtizedek óta köztudott a Sztojka -család tevékenyésge a kerületben és annak vonzás körzetében.Hasonló esetet, eseteket a család jeles tagjai már több mint 20 éve követnek el. Elgondolkodtató!? Arról nem is beszélve, hogy elmenekülni nekik annyi, mint haza menni. Ott fogják őket utoljára keresni!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.10. 13:07:29

@csodagyerek: én arra gondoltam hogy 2014-re tudják ráhúzni, most nyilván a Jobbik az egyetlen, aki keménykedhet.
@llll5: szerintem meg pont hogy az lenne sokaknak a végső pont.

mind2 (törölt) 2009.09.10. 13:08:48

@Plutonic: nem jön be
@hajnal...: "Mert ez nem csak fordított esetben illik, ha egy cigányt bántanak. Ráadásul az a szerencsétlen ember csak segíteni akart... "
Igy van. Sikeresen atomizálták a társadalmat = ha melletted rúgják szét valakinek a fejét brutális kegyetlenséggel, inkább félrenézel, otthagyod... és tudod miért ?
MERT félsz. Nem csak attól, hogy az egyiket Sztojkának hívják és neked is annyi, hanem azért mert a pozitív diszkrimináció miatt attól félsz, Téged hurcolnak meg ilyen-olyan indokokkal.
Cél a részvéttelen, félelemben élő, magányos és beteg állampolgár, elvégre az árokpartra rúgott kutyával azt teszel amit akarsz. Egy idő után már a vízért és a kenyérhéjért is hálás lesz. Lásd 2002- 2006. ( És lásd Fletó kóbor kutyás hasonlatát a jobboldaliakra - Freudi elszólás volt, bizony :( )
Utána meg azért, ha mellette elmenvén nem rúgnak folyton bele = 2006-ot követő időszak.
Így kell egy országot leszoktatni a méltóságról, a büszkeségről, a ( nemzeti ) öntudatról, az ünnepeiről, a vagyonáról, a jogairól.
A félelem bére kifizetésre került. Igaz, hitelből :(

Plutonic 2009.09.10. 13:09:58

@csodagyerek: Na és? Náczi vagy, nem? XDDD

Plutonic 2009.09.10. 13:12:32

@mind2: Pedig jó kép a Ramones tánctestület Adios amigos! lemezének a belső borítója. :))))
Erősen hajaz a fenti beszélgetésre. XDDDD

llll5 (törölt) 2009.09.10. 13:13:08

@ylion: adja az Isten, hogy igazad legyen!

szabogyula 2009.09.10. 13:20:07

Kiváncsi vagyok hogy mikor , és hány forint nyomravezetői dij lesz kitűzve a pesterzsébeti eset kapcsán . Hiszen az is egy sorozat / része /.
Persze, tudom ! A kérdésem csak költői volt.

Taktikai Atompingvin 2009.09.10. 13:22:44

@Plutonic: Nem akarok 200 évet kapni rasszizmusért.... Bár az aktuális lakásgondomat megoldaná XD
@ylion: Á, előjönne, hogy ti beszéltek? Ti qrtátok el !

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.10. 13:25:27

@csodagyerek: attól még megpróbálják majd, hidd el. pláne úgy, hogy bár a demográfiai folyamatok ellenük dolgoznak, de nem elég gyorsan.

albino combino 2009.09.10. 13:26:27

hát egy pár kommentet elolvastam és azt kell mondanom hogy mélységesen megdöbbent ez a fajta náczizmus és antiszemitizmus. az hogy a 21. században Magyarországon előfordulhat hogy egy dolgos büszke zsidó fiatalembert a vallása miatt félholtra vernek bőrfejű szarmagyarok és itt néhány náczi még örül is neki az szörnyű. egyébként én keveslem a tisztelt miniszterelnök úr intézkedéseit. sólyom puhapöcs laci meg miért nem határolódik el a magyaroktól???. itt egyesek már mindent megtehetnek. mé' nem jönnek már a kéksapkások?

Taktikai Atompingvin 2009.09.10. 13:26:31

@ylion: De a törzsbázisuk kevés választást nyerni és siker híján azok is dobbantanak valahová...

mind2 (törölt) 2009.09.10. 13:29:33

@ylion: marha jó, épp a napokban néztem meg újra :)

albino combino 2009.09.10. 13:46:15

amúgy meg ha komolyan akarnék írni akkor ordítanom kellene. szégyen ami ebben az országban zajlik. ez a kettős mérce felháborító. csak az a baj hogy az átlagember nem tud semmit tenni a következő választásokig. ha kimész egy tüntetésre akkor ha szerencséd van akkor a sünök nem vernek szarrá (mellesleg ők fognak minket védeni a következő választás után is), max rabosítanak. bezzeg ha van egy kis családi viszály (80fő) a C-kategóriásoknál akkor meg sunnyognak. ha vmelyik deviáns kisebbségnek a haja szála meggörbül már megy az ajvékolás meg rohannak az unijóhoz a jog/fajvédők. ha egy dolgozó magyar brutálisan megvernek( jobb esetben csak megverik és kirabolják ) akkor meg csak lapít mindenki mint szar a fűben.

llll5 (törölt) 2009.09.10. 13:54:05

@albino combino: bizony, ezek a sünök, sajnos maradnak.Kb. féléve Hende Csaba még a következőt nyilatkozta:"A rendőrség minden törvénytelenség gyökere.Ezért, a választások után teljesen fel kell oszlatni, aztán majd meglátjuk, aki érdemes rá, azt visszavesszük a testületbe" Azóta néma csönd....

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.09.10. 13:57:01

@mind2:
egyébként kösz jól vagyok:)
el tudod képzelni hogy milyen fura lesz remélhetőleg jövő évtől kordonok nélkül kimenni március 15.-re például?.)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.10. 14:01:39

@DexterMorgan78/Séfbácsi: jövőre még nem! akkor még az eftásak lesznek ! (reméljük csak májusig kb...)

f.m.j. 2009.09.10. 14:13:19

@mesmithy:

mit lehet erre mondani? :(:(

vajon mit jelenthet az, hogy megrendelésre lopnak?
Kiknek? Miért? Hova megy ez a sok termény?

picur3ka 2009.09.10. 14:13:28

@mesmithy:

körbeárkolják a területüket, de ez sem ér sokat, mert jön 6-8 ember és betömi az árkokat.

Igazi vararkot kell epiteni, kerem szepen, felvonohid, etc.

Viktus 2009.09.10. 14:13:37

Gondolom v.mi másik utcában készült a felvétel, és mivel hárman voltak őket "körözik" kb. a bizonyító ereje nulla ... rendőrség ilyet a bíróság elé visz max. körberöhögik.

Mondjuk eleve érdekesek ezek a kamerák, mikor szükség lenne a felvételekre kiderül, hogy nem működik, nem látszik, nincs meg stb. , akkor mire költik az adónkat mégis ...

reKorrekt 2009.09.10. 14:15:16

@Seduxen: asszem az Alkotmányban az van hogy a Köztársasági Elnöknek április vagy május hónapra kell kihirdetnie a népszavazást. Küldök is neki lobbi-csokit az április 1-ért..

mesmithy 2009.09.10. 14:21:21

@picur3ka:
A vararokba javasolt nehany tucat krokodil es vizilo lehetoleg kolyket vedo anya allat alkalmazasa.

mesmithy 2009.09.10. 14:22:50

@mókusfüles bukósisak:
Most gondolj bele mennyibe kerulhetett a vajda kolykenek a lakzija es mennyi kaja kellett hozza :-)

picur3ka 2009.09.10. 14:27:33

@mesmithy:

Ugy-ugy. Puskas or a toronyba, hol itt a problema?

Plutonic 2009.09.10. 14:27:39

@albino combino: Eszerint a "mi kutyánk kölyke" vagy? XDDDDDDDDDD

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.09.10. 14:40:38

"éjjel fél 12 körül támadták meg,"

csak nekem tűnik úgy, hogy ezek nem éjszakai képek?

...persze lehet, hogy csak attól nem tűnik annak, mert fekete-fehér képek. Hol vannak róla az időpont adatai?

Bocs ha valaki felvetette már a kérdéseket, még nem olvastam a hozzászólásokat, csak ez kibukott belőlem.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.09.10. 14:42:19

@Seduxen:

persze, de ez nem rasszista indíttatású dolog, hanem "halált okozó testi sértés". a rasszizmust viszont szélesvásznon kell elítélni. mindenkinek.

törökszultán 2009.09.10. 14:46:43

A baloldali ifjonc romai. Nem úgy néz ki?

törökszultán 2009.09.10. 14:58:33

A felvételek dél körül készültek, a holdnak nincs ilyen árnyéka, lehet, hogy az áldozat csak 12 óráról beszélt és a pofon hatására sötétült el a világ?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.10. 15:07:09

Most azért szurkolok, hogy Szécsényben ne legyen semmi malőr, Fico érjen haza épségben.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.09.10. 15:13:36

@törökszultán:

az utcai térvilágítások sajátossága, hogy, minimum két árnyékot vernek az emberről. Előlről és hátulról is árnyék, abban az esetben amikor már nincs árnyéka csak egy irányból az embernek, olyankor már szinte a lámpa alatt jár az ember, nem igen van hosszú árnyéka

llll5 (törölt) 2009.09.10. 15:18:01

@DexterMorgan78/Séfbácsi: optimista vagy.Jövőre is lesznek kordonok, fogadunk?

Kartal (rezervált) 2009.09.10. 15:19:21

Drazsé megbukott! nem tudott válaszolni erre: "tegyen javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében"
én tudom! minden cigány, zsidó és buzi mellé egy-két rendőrt kell vezényelni amikor közterületen tartózkodik. ennek mindenféle előnyei vannak:
- munkanélküliség csökken,
- garantáltan nem érik támadások az efféle kisebbségeket,
- megszűnik a cigányok bűnözése, mivel mindig lesz mellettük rendőr...
persze felvet egy-két kérdést is a dolog:
- mi a francból finanszírozzák ezt a rengeteg rendőrt? bár lehet, hogy nem is kellene felvenni olyan sokat, csak át kell vezényelni a tökvakaró irodai állományt,
- ki kell találni, hogy mi legyen, amikor cigány támad meg zsidót vagy buzit (mivel egyiket sem lehet bántani),
- cigányhordák mellé elég vajon két rendőr, vagy minden egyed mellé kell egy-egy?...
jelentem megvan az intézkedési terv, jelentkezem is rendészeti miniszternek, elvállalom a munkát a jelenlegi csúszópénzek feléért is... xD

ja, és hogy kicsit reklámozzam magam:
kkbk.blog.hu/2009/09/09/etnobusiness_a_gyakorlatban

@albino combino:
de jó is lenne... halomra lőnék az őket megtámadó, kirabló cigányokat, és az egész kéksapkás rendfenntartást feloszlatnák rasszizmus miatt xD

@Plutonic: én nem is! csak fasiszta! azt meg nem büntetik... XDDDD
jóóóó kis Ramones! elő is szedem a lemezeiket :)
én eddig befogtam a pofám. de úgy érzem eljött az az idő, amikor ez így tovább nem mehet...

@mind2: és lásd kókát a mocsár lecsapolása és a brekegő békák esete kapcsán...
"az anyád Úristenit, csak tudnám, melyikünk vagy :)))))" számból vetted ki a szót :)

@btk282: indiában? xD

@IdősAsszony: a következő posztomat neked/magának szentelem. remélem örülni fog(sz) neki...

@ylion: "@IdősAsszony: Szibéria gazdag vidék." úgy is van. költözzön csak oda! :D

törökszultán 2009.09.10. 15:24:40

@Conv: Stimmel. Itt meg a fáknak látjuk az egy árnyékát. Jó nagy lámpa kellett a felvételhez, hogy a fák fölül, egy irányból világitson. Biztos a mafilm is ott volt. Ez bizony olyan nappal, mint annak a rendje!

Plutonic 2009.09.10. 15:24:45

@Kartal (a morc): Én már letöltöttem őket, a la Sedux! :))))))))))
Itt figyel minden darab. ;))))
Azt mondják, hogy a minden fasznak van egy vége...
Lassan ennek is itt van. :))

zsoltix 2009.09.10. 15:27:21

Tegyük fel, hogy igazat mond a megvert legèny, ès ìgy törtènt. De mi volna, ha egy katolikushoz, reformàtushoz,akàrkihez lèpnènek oda, ès vallàsi hovatartozàsra valò èrdeklödèst követöen piff-paff megvernèk? Foglalkozna-è vele az àllami vezetès?

Kartal (rezervált) 2009.09.10. 15:27:54

@törökszultán: hát nem tom. nézd meg jobban: a lábuk alatt valami bukszus árnyéka van, amire egy fényforrásnak kell vetődnie felülről, aztán a hátuk mögött hosszan elnyúló árnyék, ami egy szemből jövő fényforrást feltételez. nappal nincsenek ilyen árnyékviszonyok. valószínű, hogy tényleg esti kép, de hogy honnan szedték és ki hazudott... azt már soha nem tudjuk meg.

Kartal (rezervált) 2009.09.10. 15:30:18

@Plutonic: Ramones? valamelyik dvd-n nekem is megvan az összes. én még a beatrice "üss a kölyökre" számából ismertem meg a Ramonest, anno a nyolcvanas évek végén. rég vót. öregek vagyunk xD

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.10. 15:49:03

@reKorrekt: aztán tréfából megyünk szavazni? az nem jó, mert még sokan tréfából képesek a maszopra tenni az x-et...

@csodagyerek: úgy legyen, mihamarabb :)

@Kartal (a morc): mindegyik mellé kell egy, ez triviális. 800 homoszexuálisra + 200 turbómagyarra jutott 3200 rendőr, úgyhogy van rá keret, csak akarni kell.

a régi klasszikust idéztem amúgy csupán. újság 5. oldal: Hofi politikai kabaréja (reklám), 6. oldal: Szibéria gazdag vidék (ismertető).

@zsoltix: nem, de kókadtjani tiszteletből felvenné a vallást.

Kartal, Plutonic: én még ifjonc vagyok, nekem Slayer ugrik be akárhányszor meglátom Drazsét a kapafogaival :D meg persze Cannibal Corpse :D

tudi 2009.09.10. 15:56:10

Én tudom ki tette ezt az aljas cselekedetet. a Zorbán volt meg a Vona a fekete terepjáróban, amiből kilógott egy árpádsávos zászló, és azért nem látni az esetet a kamerában, mert a kamera is antiszemita volt és elfordult, mikor az eset történt.

törökszultán 2009.09.10. 15:56:23

@Kartal (a morc): Lehet, hogy igazad van. Hm. Bocsánat.

Plutonic 2009.09.10. 15:59:49

@Kartal (a morc): Azaz! :)) A Beat On The Brat! :)))))
Öreg ember nem vénember! XDDDDD

llll5 (törölt) 2009.09.10. 16:04:34

@zsoltix: ez ugye költői kérdés volt?
@ylion: "2oo turbómagyarra jutott 32oo rendőr"-mégis elvertek néhány rendőrspiclit.Valahogy nem sajnálom őket......

Hajnalkám, te ezt nem tudhatod! 2009.09.10. 16:34:23

@mind2: amúgy egy nagyszájú lány vagyok, még a villamosról is lekergetem a csövest, ha a kéregetéssel zaklat valakit (volt rá péda, a megmentett néni szemében igazi kis hős lettem:) )
Viszont... ezeket a híreket olvasva, és látva, hogy a büdös életben nem tesznek ez ellen, legközelebb meggondolom kétszer is, hogy kiálljak-e magamért, vagy a körülöttem lévőkért..pláne vadidegenért.
És tényleg hánynom kell a felsőbb körök temetéseken való feszengésétől, mert a tisztelet adás nem fajfüggő...
És akkor ezt látja mindenki a tévében, olvassák az újságban, nosza, forgaasunk egy filmet is! Megöltek egy CIGÁNYT! Úristen! Rasszizmus!!!
Ja, hogy megöltek egy magyart? Minek szótá a nagyok dógába, he?

Az elméleted kiváló! Alázd meg, rúgd félre...tényleg igaz.

ilyenkor kedvem lenne felvagdosni az ereimet...akár a levélbontóval is

Vizslát holnap!

mesmithy 2009.09.10. 16:45:27

@picur3ka:
Esetleg kirendelheto az osszes kommandos a foldeket vedeni!!! Akkor legalabb valmi hasznuk is lenne.

zsoltix 2009.09.10. 16:48:40

@llll5: Persze hogy az volt, a vàlasz nyilvànvalò.

Kartal (rezervált) 2009.09.10. 18:12:01

@mesmithy: ...és valahol felsír egy gyerek... mert iskolába kell(ene) mennie...

szabogyula 2009.09.10. 18:39:21

@mesmithy:
Na ezek jönnek majd a blogtalira . Nem baj , kényelmesen fogunk majd utazni .

magic11 · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/358-chrysler 2009.09.10. 19:24:07

"fél 12 körül támadták meg, többször megkérdezték, hogy zsidó-e, majd ütötték, rúgták."mint a cigányok. komolyan mondom... a rendőrséget pedig egyszerűen nem értem. miért nem lehet komolyan venni a dolgukat? hogy lehet hogy ennyire felelőtlen és erkölcsileg nulla emberek ilyen munkát végezhetnek?

belzebubó 2009.09.10. 20:48:39

@mesmithy: Draskovics még megállithatja.

János2 2009.09.10. 21:02:32

Draskovics,kezd el velem az ellenallas felszamolasat!!! 06 70 206 2499.Inkabb meghalok,mint a te zsidocsicska,hazug soraidba alljak!!!

mesmithy 2009.09.10. 21:14:35

@belzebubó:
Ne rohogtess, drazse meg onmagat is keptelen leallitani.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.10. 22:12:46

@mesmithy:

Kicsit rosszindulatú voltam, szerencsére minden rendben ment, kíváncsi vagyok a 11 pontra.

Bizakodásra ad okot az is, hogy Fico bármikor beváltható meghívót adott Bajnainak Szlovákiába, előreláthatólag Cirill és Metód szobrának segít majd helyet találni Észak-Komáromban a magyar miniszterelnök. Ez annyira remek, hogy csak na.

mesmithy 2009.09.11. 00:30:48

@laspalmas:
Tenyleg biztato, hogy Bajnai kinyalta a segget, cserebe pedig meg kaphat is Ficotol a szeme ala.

süti beállítások módosítása