Skip to content


       Szűrés lista

Politikával átszőtt oktatás Ajkán

Olvasói levél következik:

"Az írott (Népszava) és az elektronikus (Napló, Echo TV) média is foglalkozott az ajkai Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak demonstrációjával. 2009. november 27-én, pénteken tartottak csendes tiltakozást a diákok az igazgatójuk leváltása ellen.

Mi is történt pontosan?

Jómagam az iskola dolgozója vagyok, így közvetlen élményeim vannak az igazgatóválasztással kapcsolatban. Az iskola fenntartója, a Veszprém Megyei Önkormányzat úgy írta ki az igazgatói pályázatot, hogy az új igazgató 2010. január 1-én lépjen hivatalba. Ez már önmagában furcsa, iskolaigazgatót nem szokás a tanév közepén kinevezni…

A kiírt pályázatra ketten jelentkeztek, a jelenlegi igazgató és egy külső pályázó. A jelenlegi igazgató már tizenkét éve vezeti iskolánkat. Az iskola jól működik, folyamatos a fejlődés. Munkájának sikerességét az bizonyítja a legjobban, hogy a demográfiai hullámvölgy ellenére nincsenek beiskolázási gondjaink. A város öt középiskolája közül egyedüliként!

A másik pályázó nem rendelkezik vezetői gyakorlattal. Ráadásul pályázatából kiderült, hogy nincs tisztában az iskolánkban zajló belső folyamatokkal, nem ismeri munkánkat. Ezt alátámasztja az is, hogy több olyan dolgot vázol fel megvalósítandó célként, amelyek már megvalósultak, vagy megvalósításuk már zajlik.

A törvény értelmében a fenntartónak ki kell kérnie az iskolában működő munkaközösségek, a diákönkormányzat és a szülői szervezet véleményét. Ezután a pályázók meghallgatása következik, majd a tantestület és a dolgozói testület is szavazással fejtheti ki véleményét a jelöltekkel kapcsolatban. Minden megkérdezett a jelenlegi igazgató mellett foglalt állást. A tantestület csaknem 80%-a, a dolgozói testületnek pedig a 83%-a támogatta a jelenlegi igazgatót. A tisztesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az új, külső jelölt mellé állt.

A törvény kimondja azt is, hogy a fenntartó nem köteles figyelembe venni a dolgozók véleményét. A megyei önkormányzat élt is ezzel a jogával. Sokak megdöbbenésére a tapasztalatlan, külső jelöltet nevezte ki 2010. január 1-vel igazgatónak. Indoklásuk szerint a közgyűlés „a pályázók szakmai programjának körültekintő és alapos tanulmányozása után hozta meg döntését.” (Ajkai Szó, 2009. november 27.) Ezt nem kommentálnám…

Mindezekhez hozzátehetjük azt is, hogy a megyei önkormányzat közgyűlésében a Fidesz képviselői vannak többségben. A jelenlegi igazgató – bár nem tagja egyik pártnak sem – jó kapcsolatokat ápol az ajkai MSZP-s többségű önkormányzattal. Ráadásul az elmúlt években többször is szembefordult (a tantestület többségének támogatásával) a fenntartó megyei önkormányzat akaratával – az iskola vélt vagy valós érdekeit szem előtt tartva. Így már talán árnyaltabb a kép. Ezek után talán nem alaptalan az a sejtésünk, hogy a megyei közgyűlés egyéni érdekeket és politikai szándékokat vett figyelembe a döntés meghozatalakor, háttérbe szorítva a szakmai véleményeket és a többségi akaratot.

Ezek azok az események, amelyek oda vezettek, hogy a diákság egy néma demonstrációval fejezte ki véleményét.

Az iskola szempontjából szomorú és felháborító, hogy a politika ilyen mértékben meghatározza egy középiskola mindennapjait. Van azonban egy másik oldala is az éremnek. Nagyon ijesztő és elgondolkodtató üzenete van – pár hónappal a közelgő választások előtt! – a megyei közgyűlés döntésének. Mégis igaza lesz a baloldal hivatásos rettegőinek? Ez vár az országra is, ha a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget? Őszintén remélem, hogy nem!"

 

laspalmas:

Következzen az érem másik oldala. A 30.000 lakosú Ajkán természetesen több iskola van. A Borsos Miklós Általános Iskola kórusa a várossá avatás 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen (október 29.), az eltelt 50 évre visszaemlékező ünnepi műsor keretében előadta a Mint a mókus című úttörődalt. Az MNO és a NOL meccsezett egyet, a HírTV szokás szerint kissé túldramatizálta a dolgot, de a tény az tény: hiba nélkül elénekelték a dalt az iskolások. 

 

Volt egy másik ünnepség is a városban: 


Megemlékezés
az Aradi Vértanúk tiszteletére - Ajka

Dátum:2009. október 06. 17:00

HelyszínTemplomdomb 8400 Ajka,
Szabadság tér 4.
Veszprem, Magyarország
47.106290, 17.562951

Beszédet mond:
Köblös Domokos
Székelykeresztúr város alpolgármestere

A megemlékezésen átadásra kerül a Székelykeresztúr által Ajka városának adományozott kopjafa.

Az ünnepi műsorban közreműködnek:
Fekete-Vörösmarty Iskola tanulói és a Bányász Fúvószenekar

 

Tudni kell, hogy Székelykeresztúr Ajka egyik testvérvárosa, nem véletlenül kerültek oda az ünnepségre. Épp ezért nagyon meglepő, hogy az aradi vértanúkra való megemlékezés a Himnusszal kezdődött, és a Szózattal zárult, a Székely himnusz nem kapott helyet a hivatalos programban. Azonban a jelenlevő jobbikosok nem hagyták annyiban, ők rázendítettek. A székelykeresztúriak velük énekeltek, a többiek csak álltak és néztek. Az iskolások is.

Értem én, hogy a mintamókus csak egy vidám kis retrodal, a Székely himnusz meg szélsőjobb veszélyforrás, de azért mindennek van határa. Kurva szomorú, hogy már az iskolásokat is pártosítják, az MSZP-s vezetés dönti el, melyik ének jó, és melyik rossz.

 

Címkék: oktatás mszp fidesz társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr571562224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszkep 2009.12.01. 17:19:36

@Ironfist: "Szánalmas vagy."
Hát, ez nem volt túl konstruktív hozzászólás...

"Pont az ilyenek miatt fogom itt hagyni ezt a kurva országot"
Hatalmas szívességet tennék ennek az országnak! Mindenesetre rossz belegondolni, hogy esténként a fürdőszobában (?) munkásmozgalmi dalokat énekelgetsz... Ha mégis itt hagysz bennünket javaslom célországnak Észak-Koreát ott megismerheted az elvtársak igazi arcát!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.01. 17:26:46

@Ironfist: Nem értem rá eddig válaszolni, bár nem is igényled. Most is csak egy-két percem van, de este majd jobban ráérek.

Ha megsértettelek, akkor elnézést az indulatokért (ha tudnád, mennyi de mennyi okom van rá, és pont az ártatlan mint a mókus fenn a fán úsztatja be az agyamba, amit át kellett élnem, élnünk néhányunknak, akik nem voltak se komcsik, se szocik se ávósok). Visszavonom az ostoba indulatomat.

A másik felvetésedre (amely pont rímel az én hirtelen indulatomra, hiszen ez egy másik indulat, az a te indulatod), és amelyik így szólt:

"U.I. Pont az ilyenek miatt fogom itt hagyni ezt a kurva országot (ajaj, lekurváztam az imádott MAGYARORSZÁGOTOKAT, most mi lesz?), nekem nem kell az, hogy ha kinyitom a számat, ilyen senkiháziak ugassanak nekem be, hogy kussoljak.

A sohaviszontnemlátásra."

na, erre csak azt tudom mondani, nyugodtan kurvázd le az imádott Magyarországunkat. Ettől mi se többek, se kevesebbek nem leszünk.

Ellenben: bárhová mész a nagyvilágban, óvakodj attól, hogy a befogadó országot az ott élők előtt " a ti kurvaországotoknak" nevezzed. Temperamentum kérdése, mit kapsz érte: laza pofánvágást, köpködést, feljelentést, rendőri herce-hurcát....A befogadó ország aztán pláne nem engedi a betelepülőknek meg mindazt, amit esetleg magának megenged: önnön nemzetének kicsúfolását.

Isten (vagy Che, vagy Marx) áldjon meg hosszú utadon.

Azt hiszem, neked tényleg más ájer kell, szval változtass hazát és levegőt. A friss levegő és az emmigrált, bevándorló státusz kicseszettül kijózanító tud lenni....

slaci89 2009.12.01. 17:35:04

A tatai Eötvös József gimnáziumban kísértetiesen hasonló eljáráson (habár nálunk nem csak igazgatóváltásról volt szó) mentünk keresztül 2008 április-május-június környékén. A Fidesz ezen a ponton részemről teljesen hitelét vesztette...

tudi 2009.12.01. 17:37:35

Nos én Ajka környéki vagyok, bár erről a dologról én csak az újságből szereztem tudomást, akkor sem túl sokat, asszem csak erről a diákok tiltakozásáról olvastam, ebből látszik, hogy a fidesz sem igazán néz ki külömbnek a szociknál, a minta mókusról, ha ezt szabad, akkor a horst vesselt is lehet nem, mi különbség van a két redszer között, ja az, hogy kishazánban a szocializmus "népszerű" volt, ha olyan lett vona, mint más szerencsésebb országokban, mint pl:Lengyelországban, akkor lehet, hogy ezért a húzásért már nem lenne polgármester az illető. De nálunk sajnos ezt lehet, de a székely himmnusz az nem, mégha egy székely testvéráros képviselói is vannak jelen.

Horizont 2009.12.01. 18:09:45

Arról szinte senki nem beszél, hogy milyen nagyon jó lenne ha az ilyen helyeket nem járná át orrba-szájba a politika és jó lenne ha a szakmai hozzáértés kerülne előtérbe. Nem ismerjük a helyi ügyet részletesen az igaz, de ha a kollégák 80%-a régi igazgató mellett áll, és 12 éve sikeresen működik a vezetése alatt az iskola akkor ennek csak kéne számítani? Nem? Arról se beszél senki, hogy milyen mélységesen szomorú, hogy a tanulóknak már most meg kell tanulnia, hogy politika milyen.Milyen szar.
Miért nem lehet ilyenkor kihagyni mindenkinek, hogy jobboldali vagy baloldali-e?
Egy ember aki eddig (ezek szerint) jól végezte el a munkáját.

@Doña ¡Cara(mba)!: Most nagy csalódást fogok okozni, de én nagyon szerettem úttörőnek lenni és énekelni meg pláne:)))

Marcellusca 2009.12.01. 18:25:30

Lehet, én vagyok hülye, de nem értem a poszt lényegét.

Na, mindegy, majd holnap kibogozom. :)

Tündér_Lala 2009.12.01. 18:48:17

@Horizont: " Most nagy csalódást fogok okozni, de én nagyon szerettem úttörőnek lenni és énekelni meg pláne:))) "
Én is, bár rosszul vette ki magát, amikor a fenyőfa ünnepségen a Menyből az angyalt akartam énekelni. :))
Vicc volt...

Horizont 2009.12.01. 19:07:35

@Tündér_Lala:
Tudod a suliban, táborban= Egy a jelszó a béke
Otthon meg nagymamám a =Menyből az angyal
De nem lettem defektes felnőtt:)))) Talán!

Azért én sajnálom, hogy innen a Vastagbőrről "elüldöztetik" minden másképpen gondolkozó.
Előfordul néha, hogy más a véleményem mint a többségnek, de akkor inkább nem szoktam hozzászólni ahhoz a poszthoz, mert nem szeretem ha "bántanak".
De az úttörőséget meg kell védenem :)))

Roxvox 2009.12.01. 19:14:20

Ez a látszólagos többpártrendszer is igen jót tett az ország megosztásának, megosztottságának. :((

hoplita 2009.12.01. 19:25:57

@DArchAngel:
"....De nem értem, miért baj, hogy nem tudták a Székely Himnuszt. Én sem tudom (mit kapok ezért...)...."
Hirtelen nem is tudom.......talán azt, hogy
műveletlen vagy...?
Vagy csak egybites...?
Olyanról, hogy szégyen már hallottál...?

Tündér_Lala 2009.12.01. 19:32:30

@Horizont: Ha más a véleményed, nyugodtan meg lehet mondani, csak árnyltan meg kell fogalmazni, alátámasztani, hogy miért gondolod azt amit gondolsz. Ilyen esetben ritkán támadnak vagy csak akkor, ha érvük nem maradt. Persze vita lehetséges.
Minden rendszer megteremtette a maga ifjúsági rendszerét, ahol ideológiáját a gyerekek fejébe próbálták csöpögtetni. A programok során a gyerekek jól érezték magukat (ezt nem nehéz elérni) és így természetesen jó emlékek maradtak. (Mondjuk a rajvezető pajtás osztályfönöknőn már akkor is nagyon röhögtünk)

hoplita 2009.12.01. 19:36:35

@Seduxen:
Ahogy mondod...én speciel nagyon is csipázom a Panzerliedet.:)
Picit jobban, mint a komancs nótákat....
Ahogy a fiatal, szinte gyerek harckocsiparancsnokok éneklik a halál ötven órájában...Robert Shaw egyik nagy alakítása.

Horizont 2009.12.01. 19:43:16

@Tündér_Lala: Most például mondanám @hoplita: -nak magamat beégetve, hogy én sem tudnám elénekelni a Székely himnuszt, mert nem tanultam, ez nem mentség tudom, de milyen sokáig nem is tudtam, hogy van. Honnan is tudhattam volna?:(( Egybites vagyok?
Van egy csomó dolog amit nem ért meg az aki nem akkor élt! Én meg egy csomó dolgot már soha nem tudok bepótolni!

hoplita 2009.12.01. 19:43:50

@Seduxen:
Hassler - hogy a tökömbe kell umlautot ütni?:)) - alias Jochen Peiper.....az a film igazán csak őérte érdemes a figyelemre.....a Malmédy-hazugság agyonbassza az egészet.:((

Horizont 2009.12.01. 19:45:03

@hoplita: Na az igen! A halál 50 órájában ahogy énekeltek, még a hideg is kirázott! Egyik kedvenc filmem.

hoplita 2009.12.01. 19:45:22

@Horizont:
Nem tanultad, nemtanultad....gondolod én tanultam...????
Már megtanulhattad volna.:(
Nem kifogás...grrrrrrrr!!!!

Tündér_Lala 2009.12.01. 19:45:52

@hoplita: A székely himnusz gyönyörű. Ha székelyfödi testvér településről vannak vendégek szinte kötelező elénekelni. Vannak majdnem himnusz szintű, nemzeti énekek, így a Szózat, Boldog asszony anyánk, Székely himnusz.
(Ennyire viszont nem volnék szigorú. Éveken át próbáltam megszerezni a szövegét, de csak a rendszerváltás után sikerült. A szózat sem volt divatban, először hivatalos helyen (diploma osztó) 84-ban hallottam.)

hoplita 2009.12.01. 19:47:32

@Horizont:
Tessék nekiállni és megtanulni!!!
Most komolyan.......illik.

hoplita 2009.12.01. 19:49:50

@Tündér_Lala:
Igen tudom.....megnyugtatlak, már én is bőven elmúltam húsz, hogy megtanultam...és akkoriban nem is számított jó pontnak a tudása.
Persze most sem túlzottan.....vagyis olyan sokminden nem változott.:DDD

Horizont 2009.12.01. 19:49:55

@hoplita: Nem kifogást kerestem, dehogyis. Mikor? Kitől? Pedig Erdélyben is jártam többször is! (gyönyörű) De valahogy a Székely Himnusz kimaradt. Attól még rendes ember vagyok:)

Tündér_Lala 2009.12.01. 19:54:38

@hoplita: Tudod akkor az összes ünnepség végén a himnusz után közvetlenül az Szovjet himnuszt játszották, nyilván központi protokol utasításra, mert mindenhol így történt. Nekem mindig jó hallásom volt és a mai napig a himnusz utolsó tatusai után megszólal az agyamban, mintha hozzá tartozna.
Na ez az igazi agymosás és védtelen vagy ezzel szemben.
Egyébként nem tudom, hogy ma megtanítják-e a gyerekeknek pld. a székely himnuszt és nagy baj ha nem.

Rwindx 2009.12.01. 19:55:01

@Tündér_Lala:
Szerintem aki kezdésnek ideokád egy nácizást (bocs szálasizást), annak nem jár az árnyalt megfogalmazás. Az elején lehetett látni hogy valami nagyobb gané is ki fog esni a száján. Lám-lám ki is esett. Alapból nekem sincs bajom a másként gondolkodókkal, sőt szívesen vitatkozom, érvelek, de az ilyen mocskoktól írtózom.

hoplita 2009.12.01. 19:57:57

@DArchAngel:
A Vaskereszt Sam Peckinpah filmje....és tényleg jó, az öreg nemigen rendezett szart.
A kedvencem tőle a Vadbanda....William Holdinggal, Robert Ryannel, Ernest Borgnine-nal....nagyon ott van.
Igaz, az egy posztwestern, de ugyanaz a filozófia és világnézet hatja át, mint a Vaskeresztet.....szóval letölteni, megnézni...az angol címe Wild Bunch.

hoplita 2009.12.01. 20:01:02

@Horizont:
Nem csak elhiszem, a kommentjeid alapján tudom is, hogy az vagy.:))))
Ezek szerint egy apró hiányossággal..:))
Ami csont nélkül kiigazítható.
Na de melyikőnk tökéletes, igaz...?:))))))

Tündér_Lala 2009.12.01. 20:03:52

@Rwindx: Ha valaki elmegy vendégségbe, akkor nem szokás a házigazdáknak neki esni, ez tiszta sor.

picur3ka 2009.12.01. 20:05:09

@hoplita:

En tizenevesen ismertem meg, de egy olyan kivagyi, maradi, reformatus, elmegy Budapest a csudaba videkrol szarmazom...

hoplita 2009.12.01. 20:05:36

@Tündér_Lala:
Ezzel nem vagy egyedül, ezzel az utolsó taktusokkal....talán nem véletlenül van ez így az idősebb korosztályokban, egy párszor én is végighallgattam a szövetségbe forrt szabad köztársaságok nótáját...:)))
Bár szerintem te jóval idősebb vagy nálam, te már közelebb lehetsz a hatvanhoz, mint az ötvenhez, ha jól tévedek.:)
Nem indiszkréciónak szántam..!

hoplita 2009.12.01. 20:07:17

@picur3ka:
Vidéki és kálvinista...?
Nahát.....dettó.:)))

hoplita 2009.12.01. 20:13:15

@Ironfist:
"....U.I. Pont az ilyenek miatt fogom itt hagyni ezt a kurva országot (ajaj, lekurváztam az imádott MAGYARORSZÁGOTOKAT, most mi lesz?), nekem nem kell az, hogy ha kinyitom a számat, ilyen senkiháziak ugassanak nekem be, hogy kussoljak.

A sohaviszontnemlátásra. ..."

Hű vazzeg, de kitolsz velünk.:DDDDDD
Van nálunk egy mondás......por seggedbe, más helyedbe.:DDDDD
Jó utat! :DDDD

hoplita 2009.12.01. 20:17:03

@Tündér_Lala:
Akkor jól tippeltem..:D
Igazából az vezetett "nyomra", hogy a múltkor mondtad, te még 2 évet szolgáltál...na mondom, akkor te még a hetvenes években zupáltál be, így meg már ratkógyereknek saccoltalak.
Akkor van köztünk bő tizenkettő.......nem érdem, állapot.:DDDDD

Horizont 2009.12.01. 20:22:09

@hoplita: Olyan szépen írtál nekem, hogy ígérem pótolni fogom eme hiányosságomat (most virtuálisan elpirultam). Kösz amúgy:))

ati27 2009.12.01. 20:49:00

Hoplita..

Aztán mér tanuljam meg a székely himnuszt?? Székely vagyok? nem.. Persze, ha a településem pl székely testvérkapcsolattokal rendelkezne, és én a kórus tagja vagyok akkor igen.. És akkor a német himnuszt sem ártana, ha van német "testvérváros-falu" Node hogy mindenki? És jelentem nem vagyok magyar ellenes, és szégyennek tartom a kettős állampolgárság szavazásának a végeredményét.. De azér ne csináljunk "divatot" ezzel a nagy magyarkodással. És jelentem voltam uttőrő, és mindemellet jártam 8 évet hittanra, tudod még az "átkosban" amikor még nem volt sikk.. Sőt akkor még továbbtanulásnál nem volt előny mert irtak jellemzést, és ez nem a "pozitív" dolgok között szerepelt.. Na akkor Fasz vagyok e? Vagy nem?

hoplita 2009.12.01. 21:00:15

@ati27:
Miért....????
Mert azt illik megtanulni, a németet meg nem.
Ennyi. Bonyolultnak tűnik..?
Mert szerintem baromi egyszerű......egy magát magyarnak vallónak ismernie KELL a székely himnuszt.
kicsit rossz hasonlattal......Én ismerem a Boldogasszony anyánkat, a régi himnuszt, pedig azt ma már inkább csak a katolikusok éneklik..... én meg ugye nem vagyok az. Na...????
Jó, én speciel nem jártam hittanra, de elküldtem az annyába a kisz-titkárt, meg az iskolai párttitkárt is.
Hidd el, nyomott annyit a latba, mint a hittan.:DDDDDD

Horizont 2009.12.01. 21:04:20

@ati27: "De azér ne csináljunk "divatot" ezzel a nagy magyarkodással."
Hát most én írom, hogy szégyellheted magad! Ha kinyitnád a szemed és az eszed, meglátnád hová vezetett az ilyen gondolkodás.Persze írhatnák itt neked bármit javítani nem sokat lehetne rajtad! A hozzáállásoddal van a baj.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.01. 21:13:34

@Horizont:
Most nagy csalódást fogok okozni, mert én meg Nem szerettem úttörő lenni (nálunk az pionír volt) és utáltam arról dalolni, hogy hej de boldogok is vagyunk, Ceasusescu a mi szerető vezetőnk. Akár Hitlerrel is be lehet helyettesíteni. Hiába, gyárilag hibás vagyok, rossz helyen szocializálódtam, nálunk az egész család antikommunista volt, és azért vállalt egy-két dolgot. Pölö kényszermunkát a Duna-Deltában, 1959-es volt a deportáslás éve (nem engem és szüleimet deportáltak, hanem hozzátartozónkat. Egy másik közeli hozzátartozónkat a románok egyik falutól a másikig verték, amíg belehalt. Nem lépett be az ottani téeszbe. Te tudod, milyen hosszú ez a sor?). Nem tehetek róla, amíg ti vidáman énekeltétek a mint a mókus fenn a fán, néhányunknak megalázások sorát kellett elviselni. Még jó, ha életben maradhatott.

A Lili Marlene is egy szép dal, mégse nagyon menő, mert Wehrmachtos német "náci" bakák énekelgették, hogy lelket öntsenek magukba ott, Szibériában, ahol a havon dűltek ki holtan jobbra, balra. Nem hinném, hogy iskolai ünnepségeken ezt az egyébként szép, szentimentális nótát énekelnék...Pedig ártott valakinek a dal? Lőtt a dal? Nem, ugye?
Eredetileg Marlene Dietrcih énekelte, de most Nina Hagen és Nana Mouskouri előadásában linkeltem be:

www.youtube.com/watch?v=9tZJnFGs3tE&feature=related

No, akkor ha demokrácia, zengje ki-ki a magáét: akinek tetszik, az a fenn a mókust, akinek meg a Ki tudja merre, az azt, akinek meg a Lili Marlene, az pedig azt, mert ugyebár egyik dalt sem ölt, lőtt, deportált se náci se szoci koncentrációs táborba (mert volt komcsi/szoci koncentrációs tábor, hát miről írt Szolzsenyicin?)

És egye eb, énekeljék akkor mindegyikek iskolai ünnepségeken, hiszen a történelem egy és oszthatatlan és vissza-akakíthatatlan.

Egyiknél legfeljebb én fogom be a fülem, a másiknál a második, és így tovább, szép békességben.

Ironfistet pedig arra intettem, hogy mondjuk S(vájcban ne nagyon mondogassa született svájcinaksvájci németnek, svájci franciának, svájci olazsnak, retorománnak), hogy a ti kurva Svájcotok, mert nem biztos, hogy osztatlan sikert arat vele, még svájci ivócimborák között se:(((

Ironfist ezt válaszolta nekem, mint egy kis durcáskodó gyermek (hogy az ilyenek miatt mint én is, fogja elhagyni ezt a kurva országot). Furcsállom, hogy nekem ehhez közöm van, hogy ő hol él és hol érzi jól magát, de mindenesetre jó utat kívántam elhatározásához. Amint illik.

"U.I. Pont az ilyenek miatt fogom itt hagyni ezt a kurva országot (ajaj, lekurváztam az imádott MAGYARORSZÁGOTOKAT, most mi lesz?), nekem nem kell az, hogy ha kinyitom a számat, ilyen senkiháziak ugassanak nekem be, hogy kussoljak.

A sohaviszontnemlátásra."

És csak annyit jegyeztem még meg, hát ha lekurvázza Magyarországunkat, tegye. Ez az ő véleménye, és megteheti, senki még helyre sem fogja utasítani emiatt. Jó vol ta szóhasználat is, éles, pontos, mint a pengeszúrás: A TI MAGYARORSZÁGOTOKAT - tehát az ő országa valami más. Nem írta meg, melyik lenne az. Már csak a példamutatás kedvéért is:)))) Én meg attól nem leszek se több, se kevesebb, ha ő bármit lekurváz...

És most jöjjön a hosszú combú, rég porladó, gyönyörűséges szőke, germán sztár (egy igazi sztár), a híres háborúellenes dalával (ma pesze furcsa, hiszen ezt a múlt század közepe táján énekelte, akkor ez volt a "menő" stílus (nekem Nina Hagen jut mindig Dietrichről eszembe):

www.youtube.com/watch?v=P3ET1b0ymZs

A muskátlis 2009.12.01. 21:20:23

@eszkep:
Figyelj már gyerek!
Szüleim "szoci" kötődésűek.Ebben éltek 30 évig ez is marad meg nekik.
Most akkor kezdjem el félteni tőled és a nagyokos barátaidtól?
Mert jövőre változások lesznek és minden "komcsi söpredéket" lefogtok lőni?Vagy mi?
Mert akkor hazamegyek és Te leszel az első akit megkeresek!
Pont miattad és a hozzád hasonlók miatt jöttem el.Mert már hányingerem volt.
Én MAGYARnak tartom magam még akkor is ha nem ott élek(jelenleg).
Kicsit gondolkozzál már miket irkálsz mert ez nagyon durva volt.
Ha közelebb vagy a 40-hez mint a 30-hoz akkor te is benne éltél egy darabig.Azért arra visszaemlékezhetnél, hogy az embereknek a 80'-as években nem volt olyan rossz életük.Nem volt annyi gondjuk, bajuk mint ma.
Én nem azt mondom, hogy hozzuk vissza de kicsit beszélgess el a nálad idősebbekkel(pl.:szüleid), meséljenek egy kicsit.Sok rossz volt akkor is, de ma...
Szóval ne legyél ilyen fröcsögő fasz mert a 2 szék között a földre fogsz ülni és téged fognak először megkúrni ha változások lesznek...
És a nagy JOBBIKos haverjaid meg csináljanak is valamit ne csak a szájuk járjon.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.01. 21:21:05

@Marcellusca:

Ez:
"Kurva szomorú, hogy már az iskolásokat is pártosítják"

Meg ez:
"Egyébként ez az egész szomorú dolog, hiszen elvileg egy igazgatónak totál pártfüggetlennek kéne lennie, egyszerűen szóba se kéne kerülnie a politikának ebben a formában."

A muskátlis 2009.12.01. 21:22:44

és még valami
tiszta szégyen hogy eljöttem de otthon nem volt lehetőségem semmire...

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.01. 21:35:59

@hoplita: Jelentem, én is vidéki és kálvinista:)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.01. 22:01:58

@ZioN: Kedves ZioN!
Köszönöm a linket. Nagyon szeretem ez a dalt és Dietrichnek hiteles életét. Sztár lett, de kiátkozva hazájából, nem semmi sors...

Éppen ott tartottam, hogy ha férfi lennék, tőrömbe dőlnék, mert hátha tényleg én üldöztem el Ironfistet? Úgy bántott a dolog. Pedig ő már többször is megfogalmazta, hogy itt akarja hagyni Magyarországot. Ahogyan utóbb írta: a ti kurva Magyarországotokat". Nem tudom, vajon ámítom-e magam, amikor arra gondolok, úgyse maradt volna sokáig? Ezt pontosan nem tudhatom.

Én is csak válaszoltam neki, igaz, egyáltalán nem finoman, de hát vannak mások, rengetegen a blogon, ha én elfogadhatatlan és modortalan vagyok, akkor lökje arrébb a kurzort!

Lett volna sok más, akivel szót tudott volna érteni.

Inkább a lnket köszönöm meg még egyszer, mert nem hittem, hogy valakinek mond ez a nóta valamit...

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.01. 22:14:33

@A muskátlis: Engem is lelősz? Ki beszélt itt lelövésről?
Gondolom, nem a mókus fenn a fán váltotta ki belőled ezt a fene nagy toleranciát!
Szerintem helyben vagyunk.
Tulajdonképpen folyton folyvást lövöldözünk, lincselünk.
Járom, rovom az utcákat, és nézem, kibe kössek bele. Meg eszekep is. Így képzeled?
Így gondolod?
Vegyem én is magamra fenyegetésed? Mert nem vagyok se komcsi, se szoci, és el se mentem külföldre, pedig ezt a 8 évet te hoztad rám? Én nem kértem belőle, de szó nélkül eltűrtem, amit te hoztál a nyakamra? Te meg elmenekültél? Miért,miért, miért?
Gyere haza, most itt baloldal van, kb. 8 éve folyton baloldal van, neked jónak kellene lenni, miért mentél el? Rám hagytad, amit te választottál? Miért, mondd? Ki üldözött el? Nevezd meg!

Kérdéseimre okvetlen várom válaszod.
Bátor vagy, tehát tudsz válaszolni is és megfenyegetni, ha úgy hozza jókedved! Nosza!

Horizont 2009.12.01. 22:22:14

@Doña ¡Cara(mba)!:
Ne törődj azzal aki ilyen csúnyán tud írni, ne is foglalkozz vele. Nem vitapartner.
Megharagudtál az úttörőség miatt? Csak jelezni akartam, hogy ahány ember annyi érzés. Romániában el is hiszem, hogy nem szerettél az lenni. De látod amit gyerekkorunkban belepakolnak a batyunkban azt cipeljük életünk végéig. Ki így , ki úgy! De ha valaki jól érezte magát gyerekként itt Magyarországon nem azt jelenti, hogy hithű komcsi volt:)) Például örültem, hogy itt élek és nem Romániában. Annyi minden fér bele az ember életébe, hogy itt egy pár soros kommentből nem szabad vérre menő konzekvenciákat leszűrni.A másik életét meg nem ismerhetjük.Például én annyira de annyira szegény családból származtam, hogy az én szüleimnek jót hozott az '60 -as évek. És akkor mi van? Nem tudok padlás lesöprést, kitelepítést, üldöztetést produkálni. De kommunisták mégse lettek. Semmi nem fekete-fehér. Szerettünk úttörőnek lenni. Aki azt mondja, hogy a '60 -as évek Magyarországában gyerekként meglátta a borzadályt a rendszerben, az hazudik.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.01. 22:37:48

@Horizont: Dehogy haradugtam meg az úttörőség miatt. Csak azt akartam (bután és sikertelenül) elmagyarázni, hogy még a látszólag leártatlanabb dal mögött is milyen szakadékok, tragédiák húzódhatnak meg. Mikor éltünk volna? Hol? Ide születtünk, vagy egy másik hasonló rezsimű országba, ez volt a történelem, azt kellett fújni, amilyen nóta járta. És az a dal néha dallamos, fülbemászó. Sőt legtöbbször az. Ezért tettem fel a Lili Marlent is, hiszen az is csak egy dal. Dallamos és fülbemászó. Te azért érteted, mit akatrtam kinyökögni:(((((

De megpróbálom szilaj véleményemet lekerekíteni kissé.
Neked kellett volna Ironfisttel beszélgetned, sokkal okosabban, beleérzőbben tudtad volna elmagyarázni az elmagyarázandókat. Ezt nagyon komolyan gondolom.

Ha lesz még ilyen a lapon, nem "ugrok", várom, hátha te megszelídíted az oroszlánt.

Tudod, hogy diplomata lehetnél? Vagy oktató!

Én születésemtől fogva rebellis vagyok:(((, és olyan nehéz lefaragni karcos felületeimet:((((

Semmi sem fekete-fehér. Ez igaz. De az is igaz, hogy minden végső soron fekete-fehér. És ez is igaz.

A két pólus között kell élni, létezni.
Neked ez sikerült, nekem nem.

És rád NEM LEHET haragudni:-)

Marcellusca meg közben várja a napi dédelgetési-pátyolgatási adagját, mi meg itt marhaságokkal foglalkoznunk:-DDD Az élet a fontos, mindenek fölött. Próbálom megtanulni, aztán jönnek az elvek, emlékek, minden más.

Hagyjuk ma Marcelluscát a munkahelyi háremében?
Vagy instük "jóútra":-DDDDDDDDDD Mi a véleményed?

sztrovacsek 2009.12.01. 22:43:26

A politika mindig is bele fog folyni az intézmények irányítóinak a személyét illetően, kukk mindegy, hogy piros, kék, vagy narancs lesz hatalmon....... /sajnos/
Az, hogy a politikát nem lehet az iskolákon kívül tartani, ez szomorú.

Horizont 2009.12.01. 22:57:33

@Doña ¡Cara(mba)!: Na így akkor oké:)) Értelek én. Állítólag belém nagyobb beleérző képesség szorult az átlagnál, talán azért tűnök ilyennek.Pedig akkora pofám van, az igazságérzetemhez méretezve.
Ironfisttel + A muskátlissal én nem beszélgettem volna, mert azok akik így beszélnek másokhoz, a hazájukról és így mennek el azok nekem nem vitapartnerek.Utálom a durvaságot, a céltalan bántást, a bunkóságot, a meg nem értést, az azonnali ítélkezést és még egy csomó mindent. De a legjobban azokat akik nem szeretik a hazájukat (nem a politikusokat) és ha lefitymálóan beszélnek Magyarországról és az itt élőkről.Időnként belehalok lelkileg abba ami itt megy....Aztán megrázom magam és megyek az utamon tovább.

Roltii 2009.12.01. 23:24:21

@hoplita:
"illik megtanulni"
azt akarod mondani, hogy divat? a német példa szerintem elég jó volt ide...azt miért nem illik? vagy akár a szlovákot? elég sok szlovák van nálunk (rendszámokból ítélve:D)
Székely Himnuszt énekelni szvsz divat. Hivatalos rendezvény induljon a Himnusszal, záródjon a Szózattal és kész. Ráadásul ezt a kettőt "illene" inkább énekelni, nem a Székely Himnuszt. Rossz nézni, ahogy rohadt sokan kussolnak, de a Székely Himnuszt "ordítják".
Testvérfalu vagy hasonló esetén egy rendezvényen természetesen belefér az idegen ország/nemzet himnusza is, így a Székely is, de a német is, vagy akár a román, sőt a kínai is...

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.01. 23:59:59

@Marcellusca: Kár, hogy nem maradtál itt, legalább veled élcelődtem volna, ahelyett, hogy itt kinlódjak.

Hosszú vagyok vitáimban, mint a hosszú kések éjszakája, valszeg unalmas, és nem is tudom, minek irkálok?

Na, remélem holnap majd jobb lesz.

Jó neked, egy csomó hurri társaságában iddogáltad a kávét/teát/vizet, és fütyültél a vitára!

Nem túl illő dolog, de jó - így hát jól tetted.

Jóéjt!

hoplita 2009.12.02. 00:28:55

@Roltii:
Látom nem kapisgálod te sem...ne haragudj, nem tisztem nekem itt oktatgatni.
Ja, divat, persze, mint magyarkodni...:(
Vagy rájössz magadtól, vagy így vesztél.
Esetleg ha valaki türelmesebb, beszállhat....én most inkább elteszem magam, valamit dógozni is kéne holnap.

picur3ka 2009.12.02. 00:32:47

@Doña ¡Cara(mba)!:

Kedves Carramba, Ironnal ne foglalkozzek, ha jot akar maganak. Beteg, ostoba, szanalomra melto lelek.

Azzal a fajta ultimatummal egy kozosseghez - akit nem ismer, vagy egyetlentagjat sem, azon tul persze, hogy sikerult mindenkit , aki szoba allt vele, hulyezni es minden modon ocsarolni -, ha nem fogadjatok el az allaspontomat, en elmegyek innen, bebe, buba. OPNI bezart, sajnos.

Ennek az 'elhagyom a kurva orszagotokat' megfogalmazasa, tobb mint sulyos vetseg. Szoval, ne izgassa magat ertektelensegeken, kedves Senora!

Meleardil Eressea Iluvadan 2009.12.02. 02:19:12

@hoplita: Most hogy emlekeztettetek ra, meg is neztem iziben! :) Van benne par jo pillanat. Csak azt sajnalom, hogy nem az eredeti tankokat hasznaltak. A filmben az amerikai tankok M-24-esek, amikbol nemigen volt akkoriban, a nemet tankokat meg M-47 Patton-okkal helyettesitettek. Pedig ha egy M-4 Sherman-t es egy Kiralytigrist tettek volna egymas melle, kicsit maskepp nezett volna ki a film. Ugy nezett volna ki (eltulozva a dolgot), mintha kispolszkik harcolnanak kamazok ellen. :P
Tigris Budapesten: en.wikipedia.org/wiki/File:Bundesarchiv_Bild_101I-680-8283A-12A,_Budapest,_marschierende_Pfeilkreuzler_und_Panzer_VI.jpg
Sherman a partraszallaskor: commons.wikimedia.org/wiki/File:M4-Sherman_tank-European_theatre.jpg
Ja, es itt a dal is! :)
www.youtube.com/watch?v=9EHgT54Vxjs

rolika 2009.12.02. 07:47:40

Ott lett elbaszva ez az egész, hogy 20 éve nem lógtak kommunisták országszerte a főbb közlekedési útvonalak mentén a fákon...

Tündér_Lala 2009.12.02. 09:06:05

El kell mondanom.
@Roltii: .@ati27: A székelység a nemzet része. NEM idegen nemzet, hanem a magyarság szerves része. Mert magyarnak tartja magát, tudja, tiszteli és szereti kultúránkat, nemzeti jelképeinket, történelmünket, (már jobban mint az identitásában tönkre tett anyaországi népesség). Elszkították őket tőlünk, de ők a vérink.
Ötven évig próbálták elérni, hogy tudomásunk se legyen róluk, de attól még ez az igazság.

f.m.j. 2009.12.02. 09:13:10

@Tündér_Lala:

és tökre szégyen, hogy erre fel kell hívni a figyelmet... és mekkora, csodálatos irodalmuk van, mi meg megrekedtünk a Nyugatnál (természetesen az volt a csúcs, de azóta semmi, és senki nem sziporkázott föl-szerintem, mielött röppenne a virtuális tégla :))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.02. 09:17:46

Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember.
gr. Széchenyi István
Ennyi.
@hoplita:

Oroszlánkölykök. Az is egy jó film. (Mondjuk a könyv is jó volt.) Diestl szerepét Marlon Brando játszotta

Tündér_Lala 2009.12.02. 09:22:22

@mókusfüles bukósisak: Valóban szégyen és ez a magyarkodásos ostobaság is az. Az ember a testvéreit nem családoskodás miatt szereti.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.02. 09:37:06

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Egyébként én is szoktam fütyülni a Panzerliedet. Amikor a Mannlichert, vagy a swartzlose-t cipelem :D

Roltii 2009.12.02. 09:40:03

@Tündér_Lala: nem kötözködésként, de ha a nemzet része, akkor a Himnusz az övéké is, a Székely Himnusz max egy Nemzeti Dal "magasságára" helyezhető.
Egyébként én tudom a szövegét, énekeltük is sokat, de nem hiszem hogy túl sok állami/iskolai ünnepségen helye lenne. Tartom a véleményem, hogy csak divat.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.02. 09:46:45

@picur3ka: Köszönöm picur3ka! Igaza/d van!
Ostobán félretettem a hidegvéremet, és elragadott a hév.

Tündér_Lala 2009.12.02. 12:30:40

@Roltii: Sem én sem ők nem gondolják, hogy helyettesítheti a himnuszt, mert az az egész nemzeté. Ti azonban más idegen nemzetek nemzeti dalaival hasonlítottátok össze a székely himnuszt és azért annál lényegesen többet kellene jelentenie.
Az igaz, hogy divat, de még mindig nem eléggé ahhoz, hogy ellensúlyozza az 50 éves elhallgatást. Kérdezd meg az erdélyieket, hogy hányszor románozták őket és az hogy esett nekik. Ezért tettem szóvá a dolgot.

hoplita 2009.12.02. 12:42:28

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Honnan vettek volna működőképes Pzkw VI-okat...?
A nagyrészt laikus nézőknek megfeleltek ezek a pótlékok is.
Nem csodálkozom rajta egyébként, hogy a Shermanban ülő jenkik rettegtek a páncélos ütközetektől.......hangyfasznyi esélyük sem volt, mintha eleve egy vaskoporsóba ültek volna bele.
A Sherman nagyjából a négyesekkel volt pariban, a Párduc, vagy a Tigris már nem egy kategória volt velük...tényleg, mintha egy polszkival akarnál egy kamazt kivégezni.:DD

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.02. 14:07:00

@Ásómaci: Ma sem lehetek valami nagy formában, mert néztem, néztem a replikádat, és nem vágtam semmit belőle:-DDDD
Ásómaci, szted én hülye vagyok? Mert hát magamtól mégsem kérdezhetem meg:-DDDDDDD
Merthogy csak percek múltán vágott be a megvilágosodás villáma agyamba: hév = szójáték = HÉV, mint közlekedési eszköz.
Nem tudsz valami jó tanfolyamról (ne Ginko Bilobat ajánljál, annyi a bajom úgyhogy kínomban márt azt is kipróbáltam) - látod az eredményét:-DDDD
Talán valami MLM? Esetleg a hitgyülibe még azé' jó vónék, szted? De most őszintén...:)))))

Roltii 2009.12.02. 15:15:00

@Tündér_Lala: a sváboknak valami nemzeti dala, az mitől idegenebb mint az Erdélyieké? A történelem szép és nem ritkán vicces tudomány, mert rálehet belőle jönni, hogy Erdély sose volt a szó szoros értelmében Magyarországé (talán volt valami nevetségesen rövid időtartam amíg igen, de ebbe nem vagyok 100% biztos). Ezt nálam töriből jobbak biztosan tudják, de igazából török szarokat is énekelhetnénk, mert a török 150 év nem múlt el örökség nélkül (többek között ezért vannak ilyen jó nőink:D)

hoplita 2009.12.02. 15:58:13

@Ásómaci:
Filmen nem tetszett.....kiherélték és a zsidó vonallal "felturbózták", már ha mondhatok ilyet.
Ugyanolyan csalódás volt filmen, mint a Most és mindörökké....pedig annak két változatát is láttam, még a tévésorozat volt a tűrhetőbb, abban már domborított Kim Basinger is.:)
Könyvben viszont mindkettő emlékezetes olvasmány.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.02. 16:02:17

@Doña ¡Cara(mba)!:
Szerintem nem kell semmilyen tanfolyam! Nekem ez azóta van, amióta megtudtam, hogy drazsé lemondott. Sajnos, mivel munkahelyen vagyok, nem bonthattam pezsgőt. De ilyenfajta szójáték nálam mindig tetten érhető.
Biztos fényt kaptam, mikor előhívtak!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.02. 16:03:35

@hoplita: Rendkívül jó volt könyvben. Ami még nagyon tetszett, az a meztelenek és holtak! A most és mindörökké-t még nem olvastam, bár ajánlották már nekem.

purplehaze 2009.12.02. 16:38:15

Ha már a székelyek szóba kerültek, tények róluk: hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kelyek

Tündér_Lala 2009.12.02. 16:40:38

@Roltii: Ez egy erndkivül elterjedt vélekedés, de nem igaz. Erdély mindig a magyar korona egy tartománya volt, kivéve (de akkor is csak jogilag) a török hódoltság alatt az erdélyi fejedelemségek korát. Talán azért gondoljátok, mert sokszor Erdélyországként beszéltek róla. De ugyanúgy beszéltek Somogy országról is és senkinek nem jut eszébe, hogy az nem magyarország.
A székelyek a kezedetektől fogva hatrőr feladatokat láttak el és ezért évszázadokon át különböző kiváltságokat élveztek. Ezek visszavonásakor felkelés tört ki (Mádéfalvi veszedelem) amely elbukott. Egyes vélekedések szerint már a honfoglalás elött itt voltak és a hunok leszármazottai, mások ezt tagadják.
A svábok elsősorban a török hódoltság után kerültek betelepítésre. Megtartották kultúrájukat és nyelvüket és gyakran nemzeti céljaink mellé álltak, sokan közülük elmagyarosodtak. Ugyanakkor nem volt kollektív képviseletük.
Az nem kétséges, hogy kevert népség vagyunk , ami nem csoda itt a népek országútján. Ennek vannak előnyei jóbb genetikkai állomány, szines befogadó kultúra, (a szép nők :)) ) és hátrányai pld, hogy az integrálódni nem képes vagy nem akaró elemek nagyhatalmi segédlettel szétszakították az országot stb.
Történelmi tudásom már felületes, de a leglényegesebb összefüggésekre emlékszem. Ha MJ egyszer felbukkan ő részletesen elmondja.

ati27 2009.12.02. 16:47:22

@Tündér_Lala:

Értem én.. Persze. A legdurvább dolgok egyike az, hogy, ha egy székely, vagy erdélyi magyar átjön akkor lerománozzák, ha pedig marda akkor a románok lemagyarozzák.. Sőt mult hétvégén beszélgettem egy felvidéki orvossal, és ugyanerre jutottunk.. Rolikával is egyetértek, hogy igen kemény elszámoltatás kellet volna a múlt rendszer káderivel.. Ha nem is lámpavas, de teljes vagyonelkobzás, és a közügyektől való legalább 25 éves eltiltás.. És igen, gyűlölöm én is a komcsikat, mert nagyapám földjeit elvették, apám nem tanulhatott mert járt hittanra, és majdnem én is úgy jártam.. De azt is elhiszem, hogy léteznek baloldali érzelmű emberek. Mert a baloldaliság nem egyenlő a kommunizmussal.. Persze az elmúlt 8 évet elb...ták rendesen.. És sajnos az a garnitúra, akik már a rendszerváltás előtt is magas pozícióban voltak..

Tündér_Lala 2009.12.02. 18:14:49

A kommunista gyakorlatban kialakult ember típusa elég elrémítő.
Szolzsenyicin szerint:
“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”
Nálunk ez kiegészült a nemzeti érdekek semmibe vételével és az idegen seggek kinyalásával. A rendszerváltás után egyszerűen nyalandó segget cseréltek és a nemzetközi finánctőke gátlástalan kiszolgálóivá váltak. Azt a vagyont, amelyet generációkon át létrehoztak mások, kollektivizálták majd a rendszerváltás után a nemzetközi finánctőkének játszották át, egy részét pedig a saját zsebükbe tömködték. (Ez rosszabb mint az előző rendszerben, mert ha akkor így tönkre tették volna az országot, akkor az oroszok saját jól felfogott érdekükben (a tehenet nem vágjuk le) úgy seggbe rugták volna őket, hogy kiesnek a szájukon. A tőkét ez nem érdekli, csak a pillanatnyi haszon.)
Az elmúlt 8 év a gyakorlati kommunisták (internacionalista vagy kozmopolita mindegy) műve. Tevékenységük nyomán gazdasági, államigazgatási, társadalmi válság, csődközeli helyzet állt elő. Remélem az emberek végre ráébrednek, hogy mi a valódi érdekük. (Az, hogy elhajtsák őket hosszú időre)

Marcellusca 2009.12.02. 19:34:44

@Doña ¡Cara(mba)!: Halihó! Cikhájlos szép jó estét! :)

Kösz, hogy gondoltál rám. Igazán jól esett!
Nem a "hárememben" voltam, hanem otthon és eléggé elfoglalt a kiccsalád.
Ügyintézés, bevásárlás, A Főnök ovijában szülői értekezlet ... Úgyhogy nem unatkoztam. :)
Azé' arra szakítottam időt, hogy ide benézzek, de kommentelgetésre már nem tellett. :D
Ahhoz jóval több idő kell! :DDDD

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.02. 21:35:30

@Marcellusca:
Száraz, fehér pezsgős jóestéket neked is!

Hát ezt jó hallani, hogy a kiscsaládoddal voltál. Ők az elsők, a másodikok, a harmadikok, az n-edikek, és csak utána jönnek a hurrik (azért hogy te milyen jól el vagy, megáll az eszem, minden jóval körülvéve:-))))! Én is el tudnék képzelni magamnak egy olyan állást, ahol az alkalmazottak 70%-a fiatal férfi:-D

Ja, és csak nézném őket, meg vízért járnék ki a teakonyhába, illetve kávét főznék, ha szép kékeszürke szeme lenne annak, aki megkér rá. Nálam ez ellenállhatatlan külső jegy, még szerencse, hogy "védett korban vagyok".
A férjem és a fiam szeme is elárulom: kékes-szürke, kissé zöldbe játszó. Gyönyörű....Ha egyszer lesz lányunokám (azt rendeltem), akkor ezt a fiamnak továbbítania kell okvetlenül. Így kértem. Legyen szürkéskék-zölbe játszó szeme, sötétbarna haja, elefántcsontszínű bársonyos bőre, olyan szempillája, mint a fiamnak, esze lehet annyi, mint a fiamnak, de az nem annyira szükséges. Legyen magas, mint a fiam - na, milyen anyós leszek:-DDDDD ?
Máglyára való??????

purplehaze 2009.12.02. 21:45:00

Jogos a kérdés! Miért kellene mindenkinek tudnia a Székely himnuszt? Feljebb belinkeltem egy anyagot a székelyekről. Mintha lenne egy pici vita kutatók között is a székelyek származását illetően.
Az alaptörténet (Bánkis ügy) meg olyan igazi magyaros. A politika megint beleszólt olyanba ami nem rá tartozik. Legyen már olyan terület amitől távoltartja magát.

Horizont 2009.12.02. 21:52:10

@purplehaze:
"Legyen már olyan terület amitől távoltartja magát. "
Olyan nincs, kész, punktum!

purplehaze 2009.12.02. 21:54:33

@Horizont: Sajnos jelenleg valóban ez a helyzet. Bár nem erre lenne szükség. Mert mindent tönkretesz a politika.

Marcellusca 2009.12.02. 22:01:54

@Doña ¡Cara(mba)!: El is vagyok, mint a befőtt. :)))
Viszont most, íccaka nem a legjobb a "felhozatal". Csak a takarítónők "szórakoztatnak. :)
A szellemi képességeik egy dolog, csak hát, van aki anyám lehetne (az egyikőjük pont annyi is), van aki 35 kiló vaságyastól és több füle van, mint foga, stb., stb. :)))
Szóval a nappalok jobban feldobnak. :D

Faternak van szürkés szeme, vagy ahogy Anyám szokta volt mondani: "varjúfos színű". :)
Asszonypajtásnak meg színjátszós. Attól függ, hogy hogy esik rá a fény. Zöldes-kék, némi sárgás (vadmacskás) beütéssel, enyhe barna színezettel. :)))
És A Főnök is ezt örökölte.
Még mindig jobb, mint az én barna szemem. :D
Viszont szöszke, mint én voltam anno. Remélem neki nem fog bebarnulni, mert az enyém most olyan seszínű. Már nem szőke, de nem is igazán barna. :D

Hogy milyen menyet fogsz kapni, az meg nem rajtad fog múlni. :)))
Nem is az lesz a lényeg!

Horizont 2009.12.02. 22:06:13

@Marcellusca: "Nem is az lesz a lényeg!" Melléfogtál:) Ez nagyon fontos!!!!

picur3ka 2009.12.02. 22:07:02

@purplehaze:

Meg a magyaroket, meg mindenkiet, baszod. Erdekes cikk a linkedben 'Bathory erdelyi vajda'....

Igenis, a politikara es Mo-ra tartozik, hogy mi van Erdellyel, tetszik neked, vagy sem.

Marcellusca 2009.12.02. 22:13:46

@Horizont: Szerintem meg tök mindegy.
Ha szereted a fiadat, akkor elfogadod a választottját, és mindenben segíteni fogod, csak hogy boldog legyen.
Mindegy milyen döntést hoz, egy jó szülő mindig kitart a gyereke mellett.
És sosem ócsárolja, tesz kéretlen megjegyzéseket.

Nekem szerencsém van, mert sosem hallottam az előző házasságommal kapcsolatban, hogy "Bezzeg mi megmondtuk..."
Mondjuk sosem tettek megjegyzést. Ha kikértem a véleményüket, akkor elmondták, de kéretlenül nem szapultak.
Pedig lett volna miért. :DDDD

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.03. 13:37:07

@purplehaze: Én nem vagyok székely, én partiumi vagyok (bár én nem szeretem ezt a szót használni, csak ha kifejezetten történelmi vonatkozásokról beszélünk, mert a Partium egy történelmi szitu hozta szükség-terület és elnevezés. Nem képez összefüggő régiót. Mi kötné össze Aradot vagy Zilahot, vagy a Báthoriak Somlyóját? Semmi: se tájnyelve, se szokások, sem bizonyos vallás gyakorisága: szóval szinte semmi). Amúgy magyarok lakta vidék Partium (a többi etnikummal most nem foglalkozok).
Ha a székely eddig azt vallotta magáról, hogy magyar, a palóc is hogy magyar, tökéletes magyarsággal beszélnek, ez az anyanyelvük, amin megszólalnak, hiszen nincsen székely nyelv, székely nyelvtan, ahogy palóc nyelv és palóc nyelvtan sincs. Nyelvjárásokat ne keverjünk már össze.
De ha neked nem tetszik, hogy ők magyaroknak tartják magukat, a nemtetszésen kívül mi közöd neked hozzá? De tényleg? Csak nem te vagy a kinevezett ember, aki megmondja, hogy én mi vagyok, a harmadik mi, a negyedik...etc.
Nem vetetted el kicsit a sulykot?
A besenyők magyarok? Nem magyarok? Ők köztudottan tényleg nem voltak magyarok. Ma egy zalai magyartól megvonnád a magyarságtudat-jogát, mert ő besenyőként csatlakozott hozzánk?
Amúgy meg hazánk egyik legkultúráltabbnak és tisztábbnak tartott tájegységét - az Őrséget - székelyek lakják. Nézz utána építkezési, település-szerkezeti sajátosságainak, és lehet, elismered, hogy tényleg, ide székelyeket telepítettek.
De utáld őket teljes szívedből, a fene se vár el tőled pozitív érzelmet.

Hosszúra fogtam, pedig csak azt akartam tudatni veled, jogod van akár utálni is a székelyeket, magyrsághoz nem tartózónak vélni őket, de hogy a székelyek kik, mik, talán azt ők jobban tudják magukról. És ők vállalják is a velejárókat. A velejárókról is ők tudnak hitelesen beszámolni.

Te vállalod-e valaminek a velejáróját? Mit hordozol a hátadon? Csak fütyörészve mendegélsz az utadon, egyik határnál ez vagy, a másiknál más, ahogyan jobb?
Jó utat! De egyszer lehet, mégis megkérdik valahol: tényleg, mi, ki is vagy te valójában? És választ várnak tőled. Azt a választ, amit a szívedbe írtak felmenőid, vagy te magad.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.03. 13:54:08

@Marcellusca:
OFF
Na, én most már csak csapok a lecsóba, bele. Eltűnök egy kis időre,míg elszáll a lila gőz az agyamról:)))))
Ezzel a romafoglalkoztatással betelt a pohár, a fene akar már minden nap ilyet olvasni!
Caramba!
A székelyek egyeseknek meg nagyon meg nem tetszenek, dögöljenek meg, ez is kiakasztott.
Mindegy, már a jónapot kívánok is kiakaszt, mert annyi a gond és még tetőzik, mint a Duna Regensburgnál. Hajóvonták talákozása tilos. Ez ment még a szoci időben délután 3-kor a rádióban, a vízállás-jelentés. Biztos nem volt haszontalan, csak annyi minden beragad, belesül az ember agyába, emlékezetébe! Most radírozni fogok, ki akarok radírozni egy csomó görcsöt, rossz emléket.
Olyan érdekes, hogy téged így kipécéztelek. Nem is értem, miért. De jó volt veled élcelődni, mindig értetted a ponént, ezt nagyon kedveltem benned.
A barna szemeket meg ne bántsd, mert nekem is barna szemem van.
Igaz, azt írtam, csak szürkés-kék szemű hapsinak főzök kávét - de egy picit füllentettem:-D tudod, mint Gyurcsány:-DDDDDDDD
Neked megfőzném azt a kávét. Mert jó fej vagy, azért, és mert kedveltelek.
Azért nem keresgélek a neten, hogy mutassak jóvágású, barna szemű hapsit, mert elbíznád magad:)))))))))
Úgyis elkényeztettelek. Igaz, Horizont is besegített néha, úgy még könnyebb volt:))))

Lényeg a lényeg: elmék kicsinyke időre lehiggadni és húzni az igát karácsonyig, meg utána is:((((((

Légy jó!
Donna

ON

purplehaze 2009.12.03. 15:17:12

@Doña ¡Cara(mba)!: Én semmi sértőt nem írtam székelyekre. Te valamit nagyon félreértettél. Én annyit írtam hogy a kutatók vitatják a származásukat. Az teljesen rendben van hogy magyarnak vallják magukat. Én csak a történelmi részét jegyeztem meg a wikipedias link alapján. ÉRTED? Meg miért utálmám őket hiszen nem ismerek senkit közülük! Eléggé túlreagáltad sajnos, nem kellett volna!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.03. 16:56:19

@purplehaze: Oké, semmi gond. Manpság tényleg mindent túlreagálok.
HTMTI - most kreáltam a szót: Határon Túli Magyarok Túlérzékenységi Indexe. Akár mérni is lehetne! Nálam magas, nagyon magas.
Annak viszont nagyon örülök ebben a tudományos, igazságos világban, hogy per pillanat ez Magyarország egyik legfájóbb társadalmi problémája: magyarok-e a székelyek, honnan jöttek, és remélhetőleg egy se jön ide a büdös életben.
Lényeg, hogy van roma integráció. Nincs kedved ennek a történelmi vetületét vizsgálni? Talán nagyobb társadalmi probléma és sztem lha nem találkoztálmég roma egyeddel, ezen igazán sokkal-sokkal könnyebb segíteni, mint azon, hogy az életben nem láttál még székelyt.

A linked korrekt, és én reagáltam túl. Ha van kedved, ezen is töprenghetsz, vajh miért? Talán mert még ez az értelmiségi oldal is valamiféle állandóan megoldandó problémának kezel bennünket. Nem vagyunk az. Sohase voltunk Magyarország beilleszkedési és megélhetési problémája, amiképpen nem is leszünk. Mi, határon túli székelyek vagy avarok, vagy törökök, vagy hunok!!!!! (nálunk például hatalmas avar dombok voltak a szomszéd faluban - Nagyfaluban, Szilágysomlyó mellett - ez volt az avarok egyik nagy központja, a másik valahol a Körösök mentén).

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.08. 19:37:38

@Roltii: "a székely himnusz elég necces dolog, hiszen nem székelyek vagyunk, nem ott élünk, Erdély sem a mienk. A szövege is kifogásolható, meg érzésem szerint eléggé divat lett az egészből... Hivatalos rendezvényen, szerintem, nincs helye."
Kedves mama hogy van? Üdvözlöm...

Roltii 2009.12.08. 20:15:53

@Talon Karrde:
"Kedves mama hogy van? Üdvözlöm..."
köszöni jól, örül hogy olyan szerencsés, hogy a fiának legalább van saját véleménye és nem az itt-ott hallott baromságokat mondja vissza...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.08. 20:21:23

@Roltii: még nem is olvastalak végig és máris visszapofázol :) LOL

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.08. 20:22:32

@Roltii: "Hivatalos rendezvényen, szerintem, nincs helye."
Maradjunk csak ennél.
Ha van egy meghívottad, akkor nem tiszteled meg azzal, hogy elénekled a himnuszát?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.08. 20:59:36

@Ásómaci:
@hoplita:
@Meleardil Eressea Iluvadan:
Az egyik legkeményebb másidok világháborús film amit láttam az a Swing Kids:
www.imdb.com/title/tt0108265/
Igen táncról is szól, de kemény...

Tündér_Lala 2009.12.08. 21:06:49

@Talon Karrde: Mind2, Szellem és Géza is eltűntek.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.08. 21:23:42

@Tündér_Lala: MJ az iwiw-et nézi, de ide nem dugja az orrát! :)

Roltii 2009.12.08. 21:24:47

@Talon Karrde: Tudod, blog.hu radar:D
"Ha van egy meghívottad, akkor nem tiszteled meg azzal, hogy elénekled a himnuszát? "
ennél komplikáltabb. Az erdélyiek himnusza jelenleg a román esetleg a magyar Himnusz.
Egyébként ha meghívok székelyeket, akkor elfér, általánosságban értettem, hogy necces. Ezért írtam azt, hogy hivatalos rendezvényen.
ne érts félre, nincs bajom a Székely himnusszal, én is tudom a szövegét, énekeltem is sokat tábortűz mellett, szép, szomorú meg minden...de nem hivatalos rendezvényre való véleményem szerint. Hivatalos rendezvényre Himnusz meg Szózat és kész.

süti beállítások módosítása