Skip to content


       Szűrés lista

27 vasútvonallal kevesebb

Szomorú, csendes tudósítás arról, hogy Magyarország 27 vasútvonalán ma közlekednek utoljára személyvonatok.

Hiába a Zemberek, az ombudsman, a VEKE tiltakozása, hiába van itt minden, bekaphatjuk. Sőt Antali Károly átalakításért felelős kormánybiztos szerint tulajdonképpen még örülhetünk is.


"-...Eredetileg 59 vonalon nem kívántunk közszolgáltatást rendelni. Lett belőle 27 és fél vonalon személyszállítási üzemszünet. Ez nem használ a projektnek. Ennyivel több indoka van annak, hogy egy nem hatékony struktúrát finanszírozzunk közösen.

- Ennyi vonal megszüntetése tehát kevés?

- Igen, kevés. Magyarország lényegesen kisebb vasúti személyszállítás mellett is gond nélkül eleget tudna tenni ellátási kötelezettségének. ..." - NOL-interjú

 

Hát akkor köszönjük szépen nektek, ti mocskosszemetek.

 

(kép innen)

Címkék: máv

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr411592082

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Könnyes Búcsú 2009.12.13. 09:08:10

Én még ültem ezen gyermekkoromban , félelmetes élmény és belátni róla az egyedülálló magyar rónaságot. De hát mint mindent ezt is meg kell szüntetni ....... Kedves Magyar Politikai Elit gratulálok és nem mellékesen egyenként a Jó Büdös Kurva Anyátoka...

Trackback: Gaskó István utolsó megkísértése 2009.12.12. 13:17:23

Csak azt feledte volna, azt a mozdonyvezetőt.  Aki már mindkét veséjét eladta, és most télen egy tehervagon tövében, meztelenül, sebes kézzel csócsált egy fagyott marharépát, és amit kidobott mákszemnyi gyomra, menten nyalta is vissza,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

irrelevant 2009.12.14. 09:57:08

Gyárekek! A híradóban azt mondták, hogy ezzel a szárnyvonal-bezárással 5 (azaz öt) milliárd forintot spórolnak meg évente. De mi az az ötmilliárd a költségvetésben? Mi az az ötmilliárd spórolás, amikor a BKV megint kap 23 milliárdot, ahogy azt Kartal fentebb linkelte...?

Marcellusca 2009.12.14. 09:58:25

@Nűnű: Épp az a vonal volt példa az egyik műsorban. A Szilvásvárad - Putnok része. Hogy megszüntetik.

irrelevant 2009.12.14. 10:00:49

@Nűnű: Igen, ezért. Mert a társadalomban (na nem a magyarországiban) elvileg létezik szolidaritás is, nem csak a profit számít. Ennyi erővel 60 fölött ne műtsünk meg egyetlen beteget sem a költséghatékonyság jegyében.

Sajnálom, hogy ennyien vannak még a Vastagbőrön is, akik ezt a rideg, embertelen, neolib, forprofit, Tóta W.-féle szemléletet vallják. Még Zero is, ugye...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 10:02:24

Azon barmoknak akik úgy gondolják hogy ez jó, és ezt olyan szélsőséges példákkal tudják alátámasztani mint amit az index bemutatott (3 utas), azoknak jó nagy faszt a picsájukba. 2007-es ismétlem kétezerhetes utasszámlálási adatok alapján zárták be a fenti vonalakat. Hogy ez kinek jó? Nem az embereknek, és hozzáteszem ettől a vízfej nem szűnik meg. Látszatintézkedések, amelyek jó sok ember mindennapját teszik majd nehezebbé.
Valóban olykor meg kell vizsgálni mi éri meg, mire érdemes költeni. De ezeknek a vonalaknak egy igen nagy része ki volt használva.
Bele lehet menni vitákba olyan hülyékkel mint pl ez a sorompóőr,de felesleges. Annyiban igaza van, hogy a vasút rohamosan veszít itthon a népszerűségéből. Na de mi is az oka? és ha veszít miért ott szűntetjük meg a szolgáltatásokat, ahol igenis volna rá igény.
Volt egy csuda kis cégünk, amely elviekben képes lett volna ellensúlyozni a személyszállítás veszteségeit. Őt MÁV-cargonak hívják. Mi történt? Okosan eladtuk az osztrákoknak. Ők köszönik szépen, vígan ellesznek vele, ott is megtörténtek a fejlesztések, a Cargo már saját Taurus-okkal intézi a szállítást. Marha érdekes, mi vagyunk talán az egyetlen ország Európában ahol nem jöttek még rá hogy a vasút kell, és fejleszteni is kell, és népszerűsíteni is kell. Azt is fel kéne fogni, hogy a személyszállítás még olyan bezzegvasutakon sem nyereséges mint az ÖBB. Viszont ott körbe lehet nézni, milyen nagyütemű fejlesztések zajlanak folyamatosan. (Új mozdonyok, új központi pályaudvar Bécsben, stb). Hogy miért? Azért, hogy az ember a vonatot használja arra, ha mondjuk dolgozni akar menni. Félreértés ne essék, ott is zárnak be vonalakat, de nem ilyen észszerűtlenül, és amikor ezt megteszik, azonnal keresnek alternatívákat arra, hogy az emberek eljussanak a célállomásukra. (postbus stb..)
Idehaza sokkal látványosabb lett volna feltárni azokat a szálakat, amelyek szépen elbasszák a vasútra forított pénzt. (politikusok, járműjavítók, stb..)
De mit is várunk egy olyan országban, ahol a friss fővizsgás posta BHV kocsikat egy forda után, márt leszaggatott asztalokkal, összebaszott falakkal, lezárt wc-kkel kell hogy használj. Vagy a másik móka, amikor a Flirt motorvonat LED-es végzárlámpája mellé odaaggatják a végzártárcsát mint a régi szép időkben.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.12.14. 10:11:14

@Nűnű: Nem a jelenlegi struktúrában kelleme gondolkodni. A Népköztársaság úti (azt hiszem, az ott a Máv közbont) épületből szépen ki lehetne mindenkit dobni - hiszen úgy sem csinálnak semmit, privatizálni, ilyesmi. A kis vasútállomások személyzetére se volna szükség a jelenlegi létszámban. A megállókba lehetne jegyautomatákat telepíteni, és kiírni a vonatra, hogy csak jeggyel lehet felszállni, így a vonatokra is csak ellenőrző személyzetre volna szükség. A vasútban nem a technika és az üzemanyag kerül ennyibe (azért az sem olcsó), hanem a hihetetlenül nagyvonalú személyzeti létszám.
Ha esetleg a rongálásokkal szeretnél érvelni (meddig működnének az automaták), gondolkozz el azon, hogy ezzel szemben hol van visszatartó ereje a jelenlegi szerkezetnek.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.12.14. 10:17:00

Egyébként nagyon jó volna a 30 centis kilátókra elbaszott pénzt a vasútba fektetni. Léteznek igen komoly tervek a trans-Európa vasúti hálózatra, melyben Magyarország három irányban is érintett (Hegyeshalom-Bp, Esztergom (vagy Vác)-Bp, Bp-Cegléd_..). Ezekkel a projektekkel kellene az EU-nál lejmolni, és nem az értelmetlen 4. metróval. (A pályafejlesztés értelemszerűen az összes kapcsolódó vasúti fejlesztést is magába foglalja: csatlakozó szárnyvonalak, pályaudvarok, állomások, modern szerelvények és képzett személyzet).

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 10:23:52

De nézem ám itt a főbarom érveit:

"A vasút egészen egyszerűen azért lett kitalálva, mert a XIX. századi gőzgépek súlyát semmilyen XIX. századi út (tipikusan földút, esetleg makadám) ki nem bírta."

Na ezt a mondatod elküldöm a Műegyetemtől elkezdve, az IHO szerkesztőségéig mindenkinek. Szerintem nekik is örömet fogsz okozni :D

"Légy szíves, sorold fel, milyen előnyei vannak szerinted a vasútnak a közúti szállítással szemben! Mert én az égvilágon semmi ilyet nem látok, a hátrányait annál tovább tudnám sorolni."

Nem baj, mi tudunk jó párat, de itt is látszik az mérhetetlen sötétség ami abba a búvalbaszott fejedben lakozik :D Amúgy azok a magánvasutak sem látják az előnyeit, akik gombamód szaporodnak a Displok-tól, a Rolling Stock-ig. :D Meg azok az országok sem, akik rákényszerítik az általad sztárolt füstös út- és környezetromboló retek kamionokat arra, hogy ugyan másszanak fel a kamionra, vagy felejtsék el az országon áthaladást.
Mert mint tudjuk, egy villanymozdony amely egységnyi teljesítménnyel 100x akkora elegytömeget el tud vinni mint egy kamion az milyen borzalmasan környezetszennyező :D Komolyan te akkora egy barom vagy, hogy mutogatni kéne az általad szintén emlegetett állatkertben, mondjuk a majomház magasságában.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.12.14. 10:31:14

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ..és az a villanymozdony magukat komolyan vevő országokban meglehetősen nagy arányban megújuló (pl. vízenergiát) energiát használ. (Ausztria 60%, Németország 34%, ha jól emlékszem).

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 10:33:20

@koborló: teljesen részletkérdés miből származik az a villamos energia.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.12.14. 10:33:26

A németeknél a vasúti tápellátás független a "rendes" hálózattól (16 2/3 Hz ugye), és láthatóan törekszenek ennek a hálózatnak a megújuló energiákkal való kitöltésének.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.12.14. 10:37:34

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Szerintem nem részletkérdés, hanem egy komponens. Ha a hatásfok magasabb ÉS az energia magas arányban megújuló, az jelentősen gazdaságosabb és környezetbarátabb, mint a közúti (legfeljebb biodizellel vagy etanollal részben kiváltható) foszilis üzemanyagok. További komponens a szeparált pálya, összevetve például az M0 összes szarságával (dugó, baleset, bűz).

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 10:42:27

@koborló: a mondandómmal arra próbáltam rávilágítani, hogy nagyságrendekkel gazdaságosabb a vasút, attól függetlenül honnan származik a befektetett energia.

A fenti hülye érvrendszere alapján Kandó Kálmán is hülye volt, aki kitalálta az iprai frekvenciás villamosítást. Azok az országok is tök hülyék, akik a vasútban látják a jövőt. Lásd kínát, amely egy valag Siemens Velaro-t vásárolt, és még sorolhatnám.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.12.14. 10:46:15

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: CHR3-t, és annak az új generációját, a CHR 350-et ;). Arra alkalmatlan emberekkel meg kár vitatkozni, mert csak felcsapod az agyadat, nála úgy sem ragad ebből semmi. Érvekkel szemben ott a tv, mer' a' megaszondja' a tutit. Hol vagy te ehhez az érveiddel?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 10:58:47

@koborló: nem, én inkább rendszer használója vagyok a vasútnak, az utóbbi években igen sűrűn külföldre, és külföldön is. A hozzászólásaimból kitűnhet, hogy főképpen ez Ausztria. Rendszeres olvasója vagyok a témával foglalkozó szaklapoknak, és lelkes kutatója is, és szívügyemnek tekintem.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.12.14. 11:06:18

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ha esetleg érdekel Nürnberg / Erlangen, meg az új generációs ICE, írj privát. OFF

2009.12.14. 11:37:40

@esef: Azért kellett szétverni mindent, mert már nem volt miből keresztfinanszírozni a gulyáskommunizmust. Már akkorra 22mrd dollár államadósság gyűlt fel, Németh Miklós egyszerűen bedobta a törülközőt, antall józsefnek meg az az ötlete támadt, hogy ha mindent szétver, akkor igaz ugyan, hogy a bevételek nem nőnek, de legalább a kiadások csökkennek, sőt, a privatizáció bevételeiből vissza tudja fizetni az adósságot, és akkor lehet előlről kezdeni nulláról. Talán még sikerülhetett is volna (hiszen az állami vagyont akkoriban 100 mrd dollárra becsülték), csak éppen nem számolt azzal, mekkora mutyiország vagyunk, és a többrendbeli hűtlen kezelés során a vagyon elúszott, az adósság meg megmaradt, sőt, még hízott is. És ezt a sikertelen politikai irányvonalat folytatja azóta is minden kúrmány. Pedig ha csak azt az irdatlan hitelmennyiséget, amit 89 óta vettünk fel, okosan befektették volna, mi is tarthatnánk ott, mint a kínaiak, akik sehol se voltak 89-ben, mostanra meg betegre keresték magukat az eldobható bóvlijaikkal.

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Egyáltalán nem részletkérdés, tudniillik itt Magyarországon nincsenek fiatal lánchegységek, gyors folyású vízekkel, ahova erőműveket lehetne építeni. Itt van egy Paks (kb. 40%), az összes többi meg fosszilis erőművekből jön, ahol földgázt, erdei fát, lignitet égetnek. És ameddig ez így van, addig a villamos vontatás sem környezetbarátabb semmivel sem, mintha szergejek vagy éppen 424-esek húznák a vonatot, max nem ott füstöl, ahol a mozdony jár, hanem Százhalombattán, Inotán, Csepelen, vagy akárhol.
Ettől függetlenül: lehet, hogy a V43-as villanymozdony egységnyi teljesítménnyel 100x akkora tömeget visz el, de ezek után őszintén érdekelne, hogy akkor miért van az, hogy ha jegyet akarok venni a vonatra, azt drágábban kapom, mintha beülök a rohadt gazdaságtalan autómba, veszek bele 60% adótartalmú gázolajat, és elmegyek vele háztól házig? Hova lesz a különbözet? Mitől drágább egy vonatjegy Prágába, mint egy fapados repülőjegy Londonba? Luxusprofit nem lesz belőle, hiszen a mávnak nincs profitja, csak vesztesége, akkor most mi van? Én leszarom, hogy a mozdony mennyit fogyaszt, engem a jegyár érdekel, az pedig magas. Nemcsak nálunk, hanem egész nyugat-európában kurva magas. (Kivéve talán Olaszországot, ahol nagyjából megfelel a máv jegyárainak. Igaz, cserébe a szolgáltatás színvonala is pont ugyanolyan. :))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 11:47:16

@Sörömpőőr: szerintem te fentebb már bebizonyítottad azt, hogy a témával kapcsolatos vitákra totálisan alkalmatlan vagy. Ebből kifolyólag nem mennék bele abba, hogy miért is gazdaságosabb a vasúti szállítmányozás a közútinál. Ez egy komplex dolog, de egyáltalán nem mindegy hogy egy fosszílis erőmű lokálisan szennyez, vagy egy kamion-busz mindenhol szennyez.
Aztán ugye itt a kérdés, hogy miért menőbb az autó mint a vasút. Erre is egyszerű a válasz. Egész addig, amig olyan gondolkodású csimpánzok irányítják az országot mint te, és ablakon kidobált milliárdokból építünk autópályákat, és a vasútra nem költünk egy fillért sem, addig személyszállításban az autó vezet 1-0-ra. Amíg a vonat 60-al döcög, amíg az állomások nincsenek központi helyen, amíg az utas csak azt látja hogy hullaszagban kell utaznia, amíg nincsenek P+R parkolók, amíg nincsenek megfelelő csatlakozások, addig ez így is marad.
..és a kulcsszó a fejlesztésen van. abban egyetértünk, hogy a szolgáltatás színvonalához képest aránytalanul magasak az árak....

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.12.14. 11:55:43

en bezarnam az egesz mavot. privtizalnam. a befolyt osszeget az adofizeto polgaroknak adojovariaskent visszateritenem. Termeszetesen a szemelyszallitasrol beszelek.

Ugyanakkor megnyitnam a piacot, aki akar jonni vonattal magyarorszagont embert szallitani, az jojjon es versenyezzen.
Turhetetlen ez a penznyelo szar, fos, ocska, kaka, szolgatatas? amit nyujt a mav. Legyen 4szer ilyen draga, de legyen jo es pontos. De erre a mav nem kepes, akkor jojjenek a svajciak, vagy a nemetek. Aki utazott mar arrafele vonaton, tudja pontosan, mire gondolok.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 11:58:24

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: azt a részt nem írtam ide miből is tevődik össze az a kurva magas jegyár. Az én meglátásom szerint a MÁV az árakkal kompenzálja azt az összeget, amit az állam von el hasraütve. Aztán ide jön az öregecske géppark fenntartási összege, ugye a trakció nem két fillérért vontat a startnak, aztán ide jönnének a rongálásból származó pénzelhullások, mert ugye ha valamit szétbasznak azt meg kell/kéne javítani. ha nincs megjavítva, nincs takarítva a vonat akkor ez a jelenség is utasvesztéssel fog járni, és még hosszasan lehetne sorolni miért kerül annyiba a vonatozás, és ezeknek az ÉG VILÁGON SEMMI KÖZÜK NINCS A VASÚT LÉTJOGOSULTSÁGÁHOZ, ANNAK GAZDASÁGOSSÁGÁHOZ.

-RS- 2009.12.14. 13:10:22

Ha valaki még nem látta volna:
www.hirtv.hu/belfold/?article_id=295402

Ezek nem emberek. Görények.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 13:20:15

Érdekességként kapcsolódik a post-hoz az a "kis sunyiság" is amikor Hónig a közismert buzi egyik felszólalásában megemlített olyan orbitális baromságokat, miszerint a szomszédos Ausztriában 58 regionális vonalat fognak megszűntetni. Példaként lett felhozva Lengyelország is, és szó volt arról is, hogy idézem: "A visegrádi négyek országai közül hazánk közlekedési operatív programja tartalmazza legnagyobb arányban a kötöttpályás projekteket."
Ez a filléres buzeráns azt elfelejtette említeni, hogy ennek a projektnek attól van nagy súlya, mert nyögjük a 4-es metrót.
Majd az is bebizonyosodott, hogy sem Ausztriában sem lengyelországban nem zárnak be vonalakat. Egyet sem. De arra mindenesetre jó volt ez a hazudozás, hogy sok-sok embert befolyásoljon.
....ismét elmondom, soha nem bizonyosodott be ahogy ezután sem fog, hogy óriási megtakarításokat hoz ezeknek a vonalaknak a bezárása. Sőt...

2009.12.14. 13:30:15

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: LOL, hát már hogy a fenébe ne lenne köze a vasút gazdaságosságához az öregecske géppark fenntartási összegének meg a rongálásból származó pénzelhullásoknak? Nagyon is van köze hozzá! De ha nincs hozzá köze, akkor mi a fenét keres a jegyárban? :-) És milyen elvonásokról beszélsz? Csak 2008-ban 120 mrd Ft támogatást kapott a máv, nem elvonást. Hiába sértegetsz, hiába beszélsz mellé, ettől még tény amit tény: a vasút, akárcsak a BKV, kurva drága ahhoz képest, hogy évek óta semmi beruházás nincs, és még így is csak a veszteséget szaporítják. Embereljék meg magukat, és szálljanak be az árversenybe a többi közlekedési móddal, ha meg nem megy, akkor pusztuljanak, a kutya sem fog ugatni utánuk!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.14. 13:40:30

@Nűnű:

A BKV is sokba kerül, én ráadásul nem is használom, mégse kérdezik meg, hogy akarom-e fizetni.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 13:41:41

@Sörömpőőr: az a baj hogy te képtelen vagy szöveget értelmezni. :D Válasszuk külön amikor magáról a kötöttpályás közlekedésről beszélünk, meg azt amikor a MÁV-ról beszélünk. Te fentebb hosszasan soroltad miért is szar a vasút, meg gőzösökkel kell vontatni, és a többi okosságod :D Ezekre reagáltam, csak te nem tudsz olvasni.
De akkor ismét elmondom. Nem, rosszul mesélte apukád, a vasútba korántsem tesznek bele annyi pénzt, mint amennyit kéne. (Nézd meg évekre lebontva az állam szerepvállalását a vasútban) Nem, nem attól lesz jobb a vasút ha bezárnak vonalakat, hiába is ezt hallod az ATV-n. Igen, attól lesz jobb a vasút ha racionalizálják, ha azok akik eltűntetik a pénzeket elkerülnek Szibériába, ha vesznek új járműveket, amiknek a karbantartási költségei lényegesen alacsonyabbak a meglévőknél, ha okosan vásárolnak villamos energiát (ezzel már több lesz a megtakarítás mint a mostani vonalak bezárásával). De attól semmiképpen, ami most zajlik. Ez a döntés egyvalakiknek jó. Igen a volántársaságoknak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.14. 13:44:29

@otvospeter:

Mi az az 5 milliárd az MTV-székházas bizniszhez képest?
Vagy a megnemépült, ám mégis 9,5 milliárdba került kormányzati negyedhez képest?
Vagy a külügy moszkvai ingatlanbiznisze, amin hirtelenjében nem is tudom, mennyit buktunk?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 13:51:34

@laspalmas: erről van szó. Ez egy látszatintézkedés semmi több. Meg lehet nézni hogy a 2007-ben bezárt 14 vonal mennyit hozott.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.14. 13:52:29

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Ők hamar alá is írták, hogy 2014-ig (!) nem sztrájkolnak, olyan boldogok.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.14. 13:53:52

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Nekem ne mondd, kész vagyok tőle. De persze vannak, akik hájpolnak, mert azt hallották a tévében.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.14. 13:58:15

Na és akkor a kegyelemdöfés:

@laspalmas: @Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: szerintem igenis jó döntést hozott a zállambácsi, hogy bezárják ezeket a felesleges vonalakat! az ÖSSZES vasúti vonalat fel kellene számolni.

mert CSAK.

:)))))

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.12.14. 13:58:37

Vicc az egész. Olyan menyiségű pénzrt sem sprólnának - ha egyáltalán igaz lenne...- mint a kerekítési hiba a költségvetésben vagy az, hogy az Euró / Forint árfolyam 1 centtel odébb ment.

A kihatása viszont katasztrofális lehet sok helyen.

A kevés utas meg a leírt okok miatt van sok helyen. Talán a kedves eltvársaknak karban is kellett volna tartani azt a kibaszott hálózatot és nem szétlopni az egészet és 4-ers játékmetrót épteni. 40+4+8 évig ők kormányozták az országot. Azt látjuk hogyan...

(Fel nem fogom, hogy miért van annyi droid, aki szavazott rájuk.)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.14. 14:07:30

@Seduxen:

Te inkább menjé' milfezni, ahhoz értesz xDDD

2009.12.14. 14:15:54

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Én egyszerűen tényleg nem értem, miről beszélsz! Szerinted kinek kellene a vasútba pénzt tennie, és miért? És miért olcsóbb az, ami valójában drágább? Ingyenleves nincs, legfeljebb az a kérdés, hogy ki fizeti a számlát! Mennyi lenne egy vonatjegy, ha a máv nem marna fel állami támogatást, ha a teljes költségeit beépítené a jegyárba, sőt, ne adj istók elkezdene beruházni: pályát felújítani, járműveket venni, és ez is belekerülne a jegyárba? Mennyi lenne akkor 100km-et utazni másodosztályon? 2500? 3000? És ki a fene utazna rajta ennyiért? Ugyan már! Ez így nemhogy nem gazdaságosabb, hanem kurva drága. Persze, dotálhatjuk az üres vonatok fel-alá futkosását olyan nemzetközi hitelekből, amelyeket még az unokáink is törleszteni fognak, de én ennek semmi értelmét nem látom. A vasutasoknak nőjjön szárnyuk! A vasútnak épp úgy lejárt az ideje, mint az ökrös szekérnek, nincs rá szükség, el vele!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 14:18:45

Arra is kíváncsi vagyok, főleg a bérhülyék válaszát várom, hogy mitől lesz jobb az, ha mondjuk azt a sok vasutast elküldik. (az sem jó, hogy nem csinálnak semmit). A segélyük mennyibe fog kerülni? Az mennyibe fog kerülni nekünk adófizetőknek, ha ebből kifolyólag kevesebbet fogyasztanak?
Aztán majd mennyibe fog kerülni szintén az, ha a "szüneteltetésből" fakadóan szabad prédává fognak válni a felépítmények. (gy.k.: sín, síncsavar, stb.)
@Seduxen: túl fáradt vagyok elküldeni anyukádba ;)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 14:21:32

@Sörömpőőr: "A vasútnak épp úgy lejárt az ideje, mint az ökrös szekérnek, nincs rá szükség, el vele!" Ezzel tetted fel a pontot az íre. Komolyan kezdelek sajnálni :D A továbbiakban ignorállak. (Majd eljön az idő amikor apától nem tudod elkérni az autót :D )

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.14. 14:23:09

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: wehehehe :))) gondoltam oldom egy kicsit a feszkót :))))

@laspalmas: én már azzal nem élek. amióta az egyik hvg cikkben is szerepelt a MILF (egészen más vonatkozásban), óvatosabb duhaj vagyok...

hvg.hu/vilag/20070810_fulop_szigetek.aspx

"a kormány közel került a megállapodáshoz az ország legnagyobb szakadár muzulmán csoportjával, a Moro Iszlám Felszabadítási Fronttal (MILF)"

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.14. 14:25:08

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: "továbbiakban ignorállak"

na óvatosan póógártárs ezekell a huncut idegen kifejezésekkel! ugye tudod, hogy ezt KI honosította meg itt a VB-n? :))))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 14:27:03

@Seduxen: én anno a Gézától vettem át, de ő faszkalaptalanításnak hívta, egy szűrővel :D Tényleg, hova lettek a régi harcosok mint Géza, Szellem, meg a többiek?

2009.12.14. 14:39:57

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ha minden ex-vasutas ugyanazt a pénzt megkapja segélyben, ami eddig a fizetése volt, már azon megtakarítottuk a gázolaj- és villanyszámlát, a javítási költségeket, és a felső vezetés százmilliós mutyiját (lásd bkv), ezért már megéri harcba szállni. ;-)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.14. 14:40:59

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Géza múlt héten járt itt (kb 3 komment elejéig), Szellemről én sem tudok...

Én azt hittem, hogy Liberónak köszönhetjük ezt a frappáns kijelentést...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.12.14. 14:54:02

@Sörömpőőr: Az utolsó mondatod a hülyeség csúcsa. Az a sok buta európai, jenki és japán, stb. Baszod a világon mindenki gőzerővel fejleszt vaustat, te gyökér.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.14. 14:59:03

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: tudod úgy vagyok ezzel a dologgal, mint a jó borral. Ott is finomabb az "érettebb".

Ahogy a mondás tartja: "Egyetemista koromban mindent megdugtam, ami mozgott. De a csoporttársaim nem állítottak ilyen akadályt maguk elé..." :)))))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.14. 15:00:16

@laspalmas: igen, ezt hiába... szerintem ritka egy fos blog :))

2009.12.14. 15:05:16

@molnibalage: És ha a jappánok a kútba ugranak, akkor te utánuk ugrasz??? Ne hasonlítgassad már Magyarországot a világ leggazdagabb államaihoz... Afrikában, Dél-Amerikában és más hozzánk hasonló banánköztársaságokban senki sem fejleszt gőzvasutat, elvannak egy pár csoffadt dzsitnivel. A vasút a jóléti államok mellőzhető luxuskiadása, semmi egyéb. Itt pedig nincs jólét. Inkább egy nagy eldobható öngyújtó gyárat kéne építeni, vagy máseffélét, amiből _haszon_ származik, és majd abból a haszonból lehet fényűzni a kurva drága vonatokkal meg a fogyasztói társadalom többi kellékével. Megmondta már Rákosi elvtárs is, olyan egyszerűen, hogy a legbutább paraszt is megérthesse: nem főzhetjük meg a tyúkot, ami holnap az aranytojást tojná, mert akkor holnap már nem lesz sem tyúk, sem tojás. És mégis kádár óta ez megy! A vasutasok felzabálják a nemzeti vagyont, oszt mit nyerünk vele? Néhány üres vonat fel-alá futkos a rozsdás síneken. Holnapra meg nem marad belőle semmi, csak a mozdonyfüst meg amit a budiban hagy a bakter.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 15:10:48

Muháháhá, egyre jobbakat ír: "A vasút a jóléti államok mellőzhető luxuskiadása, semmi egyéb." Elkezdem összeszedni a mai nap aranyköpéseit.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 15:25:37

Figyelj már te nagyon hülye. Az a 4-es metró amire nap mint nap maszturbálsz mennyibe is kerül? 700 milliárd körül tartunk? Most mennyit spórol az állam? Ötöt? Az arányaiban tekintve hogy is néz ki? Megy a számolás? Ebből a pénzből mennyi vágányrekonstrukciót lehetett volna végrehajtani, mennyi biztosítóberendezés jött volna ki, mennyi mozdonyt lehetett volna venni/bérelni...és ez csak egy a sok értelmetlen pénzszórás közül.
Hogy ha a Japán vasutat fejleszt akkor mi miért ne? Lehet előrébb tartana az ország, ha egy kicsit megnéznék a fejlettebb országokban működő példákat. De te hülye vagy ahhoz, hogy ezt megértsd. Persze, te bedobsz olyan országokat példának amik ramaty módon állnak. Tipikus troll érvelés. Én meg azt mondom, hogy az illetékesek eltakarodhatnának a DB-hez, az ÖBB-hez, az SNCF-hez, és megkérhetnék őket, hogy segítsenek. Nem fogják. És tudod miért? mert itt ezeknek a tetveknek érdekük hogy ezek a viszonyok megmaradjanak. A BKV-s szarhuszárok is elmehetnének egy országgal arrébb. Elég lenne Bécsbe, vagy Prágába menni, és segítséget kérni, esetleg ellesni az ottani példákat. Nem fogják, ugyanezen indokok miatt. A vasútnak szükség van a változásokra, szükség van vonalak bezárására, de egy olyan barom mint te sorompóláma, akinek halvány fingja nincs a kötöttpályás közlekedésről, ne nevettesd már ki magad olyan hülyeségekkel, hogy a vonat idejétmúlt, meg roszdás síneken döcögnek, meg a többi faszságod :D Komolyan, ilyen barmokat ha keresnék se találnék. De ha gondolod, felsorolom neked az Amtrak-tól elkezdve, a RŽD-ig, hogy szükség van a vasútra, fejleszteni is kell, és fejleszteni is fogják. Mert KELL!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 15:28:05

@laspalmas: már néztem, egész jó kis írás, nagyjából azt tükrözi amit én gondolok.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.12.14. 15:39:42

@Sörömpőőr: Még az ex. KGST országok sem csinálnak ekkora ökörséget. Gratulálok...

2009.12.14. 17:55:13

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Az alapvető különbség, hogy a japánok előbb négy évtizeden át gyártották a tranzisztoros rádiót meg a törpeautót, és csak aztán lett elegendő JÖVEDELMÜK amit shinkanzenre kibaszhattak. A magyarok pont fordítva ülnek a lovon: luxust akarnak, és mivel nincs miből, hát hitelből. Aztán amikor vissza kellene fizetni, akkor megy a hápogás meg a nyafogás. Igazad van, dempszli féregjárata is ebbe a kategóriába tartozik. Tessék végre felfogni: Magyarország kurva ramatyul áll, itt olyan dolgot kell kitalálni, de nagyon gyorsan, ami a banki kamatoknál nagyobb profittal kecsegtet, azt meg lehet valósítani hitelből, és akkor lesz egy ici-pici kis hasznunk, amit újra be kell ruházni valami jövedelmező üzletbe, abból már lesz egy egész tisztes hasznunk (amit nem fölöz le a beruházó bank), és minél többször ismételjük meg ezt a ciklust, annál több kibaszható pénzünk lesz plazmatévére, autópályára, vasútra, mediterrán lakóparkra, négyesmetróra meg más efféle luxuscikkekre. Most egy olyan korszak jön, amikor a magyaroknak össze kell húzniuk magukat, és melózni ezerrel, mint a jappánoknak az ötvenes években, vagy a kínaiaknak a kilencvenes években, és minél később ismerik fel a vezetőink ennek a szükségszerűségét, annál mélyebbről kell majd elkezdeni, és annál fájdalmasabb lesz a dolog.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.14. 19:07:11

@Sörömpőőr: Nem tudom, fiatal vagy-é vagy memóriahibás? Rákosi az aranytojást tojó tyúkról beszélt, amit nem szabad ma megennünk, várjuk meg, míg halomra tojja az aranyakat, majd aztán megehetjük. Addig csak hadd korogjon a belünk. Szted az övé, a kis bucigombócé korgott? Már a 60-as-70-es években, de a 80-as években is azzal traktáltak bennünket, húzzuk össze a nadrágszíjat, mert begyűrűzött hol ez, hol amaz gazság az amúgy jó és gondos vezetésű szocializmust építő országunkba. Ja, a gaz imperialisták begyűrűztették (a 70-es években volt az olajválság).
Aztán jött Horn Gyuszi meg a nyuszi a Bokros csomaggal - húzzuk összébb a nadrágszíjat.
Ez is szoci vezetés volt.
Majd jött Medgyessy és aztán Fletó, záróakkordként Bajnaival megspékelve, hogy sok hitelt vettünk fel, húzzuk össze a nadrágszíjat. Ők mit húzogatnak, szerinted? Csak nem ők is fulladásig huzogatják a saját nadrágszíjukat? Vagy vizet prédikálnak a népnek, ők meg nemes évjáratú bort isznak az osztrigás lazac mellé? Együtt sírunk, együtt nevetünk alapon?
Így gondoljátok ti a társadalmi szolidaritást?

Horizont 2009.12.14. 19:50:38

@Doña ¡Cara(mba)!:
Nem tudod meggyőzni Sörömpőőrt, menthetetlen, vagy provokátor.
"jött Horn Gyuszi meg a nyuszi" + Rákosi a kis bucigombóc:DDDD
Látod (mint írtam amott ) mindig találok valami gyöngyszemecskét, nevetőset!
Nem tudom azt hallottad-e anno Hofitól amikor azt mondta, hogy érdekes a szar mindig begyűrűzik nyugatról hozzánk, de a jólét az soha. (nem tudom szó szerint idézni)
Igazad van ők is összehúzhatnák a saját nadrágszíjukat, de ne a derekukra tegyék hanem a nyakukra!!

2009.12.14. 20:13:07

@Doña ¡Cara(mba)!: örülök, hogy ismét nem sikerült felfognod a lényeget abból, amit mondtam. Kurvára nem érdekes, hogy mit vacsorázott Rákosi meg hogy neked már kádár is megigérte a mennyei mannát. Kitörölheted vele! Termelni kell. Nem himi-humi állásokban üldögélni, hanem hasznos munkát végezni, mint a jappánok, vagy legújabban a kínaiak. Akkor lesz felesleg, amit el lehet fényűzni. Mo-n jelenleg az alapvető szükségletek (kaja meg lakás) a gond eszeveszett sok embernek. Ha te nem tartozol közéjük, örülj neki, de törődj már velük is egy kicsit! Nem érzed kurva önző dolognak, hogy igencsak nélkülözhető dolgokra, negyven centis kilátókra, négyesmetrókra, üres vonatok ide-oda huzigálására megy el a pénz, miközben nincs olyan iskolai osztály, amelyikben éhező gyerek ne lenne? (Na jó, a Berzsenyiben lehet, hogy nincs, de egy átlagos szakközépben tényleg nincs!)

Horizont 2009.12.14. 20:19:08

@Sörömpőőr:
Hát ezt a mondandódat most nagyon mellélőtted! Fényévekre. Te nem értesz meg itt senkit. Se Donnát se engem se mást. Vagyis érdekes, arról írsz amit én is gondolok (termelés pl.) de annyira kitekered a lényeget, átklónozod, hogy a végére már másról írsz mint amit gondolsz! (ha gondolsz)

2009.12.14. 20:38:24

@Horizont: Hát titeket tényleg nem értelek meg. Mindig lényegtelen részleteket ragadtok ki abból, amit mondok, ahhoz még hozzáköltötök valamit, ami arról éppen az eszetekbe jut, majd ez alapján pálcát törtök felettem. Gondolom, nem véletlen, hogy békésebb korokban nem engedtek beleszólást a fontos közügyek eldöntésébe a nőknek. Ti érzelmileg túlságosan túlfűtöttek vagytok... az országvezetéshez hideg fej kell, és vaskéz... bársonykesztyűben. A nők csak összezagyválni tudják az ilyesmit... nincs a történelemben egyetlen sikeres női politikus, feltaláló, gyáros, talán nem véletlen! ;-)

Horizont 2009.12.14. 20:49:48

@Sörömpőőr: :DDDDDDDDDDDDDD Te fiatal vagy, hogy nem érted a női lélek rejtelmeit?.)) Szerintem te önmagadat nem érted elsősorban! Ja és az, hogy te szerinted mi a mondandód lényegtelen részletét ragadjuk ki az nem azt jelenti, hogy az is!! Neked lehet, de nem nekünk! Lehet, hogy túlfűtöttek vagyunk, de nem attól amit írtál! Na egy dologban van igazad, de nagyon:
"az országvezetéshez hideg fej kell, és vaskéz" -de csak eddig. És pont ez hiányzik 20 éve!

Tarackos Sül (törölt) 2009.12.14. 21:06:10

@Sörömpőőr:

Én állítottam ki szegénységi bizonyítványt a skatulya-gondolkozással? Te olvasod a saját kommentjeid, vagy csak úgy jönnek? Érvek nélkül fröcsögöd már 100 komment óta, hogy kamion így, kamion úgy, csak a kamion, pusztuljon minden, és még én vagyok szűk látókörű?
Ha ki lesz állítva szegénységi bizonyítvány, nem az én nevem lesz rajta, az biztos.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.14. 21:12:19

@Sörömpőőr: Én nem akarok pálcát törni se feletted, se más felett. Feletted meg különösen nem, csak nem vagyok egy türelmes alkat:(((((( Bocs!
Horizont jól mondja, a mondandód igazi (sztem) okos magva: az országvezetéshez hideg fej kell, és vaskéz... bársonykesztyűben.

Na de hol van ez a férfi? Hiszen éppen őt keressük:))) Ebben totál egyetértünk.

A nők igazán a háttérben jók és nagyok! Legtöbb politikusnő valóban inkább csak kényszerből kirakatba rakott baba vagy múmia, mikor melyik:-DDDD (Botox Ildi például a múmia és gyerekriogató kategória:)))))

Nem közhely az a francia mondás, hogy minden sikeres férfi mögött keresd a nőt (mert biztosan van mögötte egy jó ösztönű nő).

De komolyra fordítva a szót: amit írsz nekem, azt én éppen úgy gondolom. Aktatologatásból, píárból, tanácsadásból még nem született semmi (jó). Ezek felnőtt játékok, csak éppen jól fizetnek érte.

De pont az elmúlt 7 évben erősödött fel az a tendencia, hogy nem kell hazai munka, termelés, szolgáltatás, semmi, mi majd megélünk a papírosokból. Hát nem. Abból bizony egy egész nemzet nem tud megélni.

Én nem tartozom az exkluzívak klubjába. Napi pénzgondjaim vannak. A fiamat semmivel nem tudom segíteni.

Szal az a gond, hogy nem bírom elsőre megérteni, amiről írni akarsz.
De lehet, hogy ez tényleg generációs probléma.

Mindenesetre szerintem nem ártott, hogy felpiszkáltalak, mert sokkal érthetőbben írtad le mit gondolsz. És értékes, nagyon értékes gondolatoknak, felismeréseknek tartom.
A kínai munka-mentalitást kissé ismerem, így alakult. Hihetetlen a munkabírásuk és fegyelmük, akarásuk. Majdhogynem félelmetes, ha más oldalról, a fejlődés oldaláról tekintjük a dolgot. Európa és Amerika hátrányára.

Tarackos Sül (törölt) 2009.12.14. 21:15:25

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

"Látszatintézkedések, amelyek jó sok ember mindennapját teszik majd nehezebbé."

Na ez a másik, amitől megüt a guta. Orrba-szájba folyik a pénz FENT, 100 milliárdokat dobnak ki az ablakon szinte naponta (nem, nem MÁV), az állami vízfejünkön annyi és akkora pióca van, hogy - Discovery Channel módjára kifejezve) együltő helyükben kiinnának 100 Budapest Sportarénát. Mindenüttt megy a pénz, de Bajnai Gordonka okleveles libapásztor megmagyarázza Erzsike néninek (aki kb. annyit dolgozott egész életében, mint a most parlamentben ülő szélhámos banda sosem fog), hogy miért kell neki kevesebbet szánni kajára, és miért lesz neki jó, ha 3000 HUFfal kevesebbet kap / többet fizet, mert bizony ám, a mi jövedelmünk 10-15%-át el kell venni, mert veszélyben a haza, de Ő majd megmenti . . . . olyan vastag bőr vazze, hogy ez a világűrben is életben maradna, a vákum meg sem kottyan neki.

Roxvox 2009.12.14. 21:41:53

@Sörömpőőr:
Jaj,jaj,jaj nem indul a kisfityó, pedig most generáloztattam ugyanannyiért, mint amennyiért vettem. Szaladok is gyorsan a vasútállomásra. Assszentségit pont az orrom előtt ment el a vonat. Futok a buszmegállóba, hát ez nem igaz csak másfél óra múlva jön busz, most mit csináljak?
Gondolkozzá vazzzze.
Az 1355 Ft/100 km-hez még add hozzá a kisfityó fenntartási költségeit (gumikopás, olajcsere, kötelező bizt., zöldkártya, műszaki, jav.költségek, stb) oszt mingyááá occcsóbb a vonat.

2009.12.14. 21:43:33

@Horizont: ilyen tekintetben örökifjú vagyok, egy Szinbád, aki csak csodálja, de meg nem érti a nőket. Ugye vele esett meg az a csúfság, hogy egy hölgyismerőse arra kérte, hogy segítsen felállítani az egérfogóit. Erre Szinbád odavonatozott száz kilómétert, hogy lovagi szolgálatát ellássa. Az egérfogó meg is fogott egy egeret - és a női hölgy elkergette Szinbádot, hogy micsoda szívtelenség, hogy így megölte azt a kis egérkét. Ha veletek társalgok itt, mindig ez a történet jut az eszembe. :)

@Tarackos Sül: megvesztél? Semmit sem írtam a kamionokról!

@Doña ¡Cara(mba)!: szívesen megmagyarázom, ha valami nem világos. A metakommunikáció hiánya, eltérő kultúrközeg, és igen, a generációs ellentét is szülhet félreértéseket. Országvezetésre meg itt vagyok én, eligazítanám én itt a dolgokat józan paraszti ésszel, igazságosan, egyenlően. De biztos, hogy lenne reakciója. A magyar társadalom túlságosan elkurvult.

2009.12.14. 21:52:09

@Roxvox: Szerintem is sokkal szerencsésebb lett volna, ha először kiszámítják, mennyinek kell lennie a jegyárnak ahhoz, hogy ne kelljen százmilliószámra dotálni a mávot, felemelik arra az árra, és aztán ha megél, megél, ha meg nem él meg, akkor nem élt meg. Szerintem nem élt volna meg belőle, mert még a maradék utasok is otthagyták volna, de ezt az esélyt még megkaphatta volna, a helyett, hogy egy tollvonással szüntetik meg. Mindjárt kevésbé fájt volna a megszűnése, ha előtte láthattuk volna, hogy _mennyire_ gazdaságtalan az egész XIX. századi maradvány.

Tarackos Sül (törölt) 2009.12.14. 22:02:20

@Sörömpőőr:

180 komment óta pofázod a közúti szállítást, az aranyköpéseidet nem is számolva. Legalább hülyének ne nézz . . .

De felesleges veled vitatkozni, mert papagáj módjára hajtod egyre ugyanazt

"hogy _mennyire_ gazdaságtalan az egész XIX. századi maradvány."

Igen b+, az, gazdaságtalan. Szar a vasút, nem jó, csúnya, gonosz kallerokkal van megtömve, piszkos, lassú, büdös, elavult, gazdaságtalan, kicsi a hatékonysága. Mindezt ma tanultam tőled, ó, taníts még, mesterem, és tanítsd az egész világot, főleg arra, mekkora helikopter vagy.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 22:03:16

Nem írtál semmit a kamionokról mi? Hát fentebb biztos az anyám volt aki azt bizonygatta, hogy az mennyivel jobb mint a vasút. Komolyan, te valami autista lehetsz, na de idézlek:

"Sörömpőőr 2009.12.13. 13:50:30
@ColT: Több cuccot elvisz, az igaz, de ez alapján nem szabad megítélni. Még azt is elárulom, hogy az M62-es mozdony kb. tizedannyi üzemanyagot fogyaszt mint egy nyerges kamion. De a környezetterhelést az inkább hagyjuk... hasonlítsd már össze egyszer egy rendezőpályaudvar gázolajtól lucskos síneit, rozsdaportól terhelt levegőjét egy kamiondepo patyolattiszta aszfaltjával, tiszta levegőjével, és sírjál! Ha én magánszemélyként csinálnám azt a gyáramban, amit a máv, már másnap hajnalban főbe lőnének a Környezetvédelmi Főfelügyelet udvarán, erről ennyit. :)"

De látom azóta is termelted a hülyeséget.

" Mindjárt kevésbé fájt volna a megszűnése, ha előtte láthattuk volna, hogy _mennyire_ gazdaságtalan az egész XIX. századi maradvány."

Én nem látom, hogy Magyarországon a vasút megszűnt volna. De te lehet tudsz már valamit. 19. századi maradvány lenne? Előfordulhat, csak ha tanultál volna történelmet, akkor ismernéd a kötöttpályás közlekedés múltját. Ismernéd azon feltalálókat, tudósokat akiknek elég sokat köszönhetünk. Ismernéd a néhai Ganz-Mávagot, tudnál arról hány országnak exportáltunk anno mozdonyokat, komplett vasúti szerevényeket. Aztán térjünk vissza a jelenbe, ismernéd a főbb nemzetközi vonalainkat, a főbb beruházásokat, lásd a fehérvári vonal felujítását. A mozdony, motorvonat, és személykocsi beszerzéseket. Nekünk nagymúltú vasutunk van, és csak a hozzád hasonló tudatlan hülyék gondolják azt, hogy ez egy letűnt kor maradványa, és hogy vesznie kell. Én meg azt mondom töretlenül, vasút volt, van és lesz is. Magyarországon is van létező példa arra, hogy lehet okosan vasutat üzemeltetni. A cég neve GYSEV.
Továbbiakban megkérnélek arra, hogy az ámokfutásodat folytasd egy másik blogon, vagy ha itt szeretnél ugatni legalább olvass utána a dolgoknak, vagy utazz egyszer is vonattal. Mert ezek hibádzanak erősen.

Roxvox 2009.12.14. 22:16:02

@Sörömpőőr: Az összes űgymond állami feladatot (oktatás, egészségügy, tömegközlekedés, stb) tegyük nyereségessé, de kimek lesz az jó? Nem nyereségessé kell tenni, hanem tisztességesen kell működtetni, ezáltal a veszteséget csökkenteni.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.12.14. 22:22:15

@Roxvox: a hülye nem fogja fel, hogy a személyszállítás nem nyereséges sehol, hisz mitől is tudna az lenni? Mindenhol a teherszállításból kompenzálják. Azt sem fogja fel a hülyéje, hogy nem a vasútat kell megszüntetni, hanem mondjuk olyan intézkedéseket hozni, amelyek valóban megoldják azt, hogy többen igénybevegyék azt. Itt van az egyik legértelmesebb megoldás. az ütemes menetrend. Ahol bevezették ott bevállt, de ezt nem nagyon szeretik hangoztatni sehol....

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.14. 22:37:31

@Sörömpőőr: Nem nekem írtad, de nagyon kedves a Szindbádos példabeszéded:)

És most gonosz leszek: ezt nem néztem volna ki belőled:-))) Hogy te ilyeneket tudsz és olvasol!! Ezzel hatalmasat nőttél a szememben, főkép, mert tényleg frappáns és képbe illő az idézet (ha nem is szószerinti az idézet). Régen olvastam Szindbádot, Krúdytól nemrég más művét olvastam.

Hát vannak még meglepik:-DDDDDDD

Engem lenyűgöz, ha azt érzékelem, hogy a fiatal generáció képben van irodalomból,

Ezért most küldök egy piros pontot. Ritkán osztogatom, tedd jól el:-DDDD

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.14. 22:51:15

Jóéjszakát midenkinek, akit illet,mármint aki nem bagolykodik még sokáig:-D

mokkaczuka 2009.12.14. 23:06:52

Ez a birkakórus kizárólag egy dolog miatt béget: és ez az, hogy a LiBajnai zárta be azokat a szar, senkinek nem kellő vonalakat., Úristen, én tényleg rendszeresen olvasni fogom ezt a helyet, és kíváncsi leszek, vajon Orsós cigány gazdaságracionalizáló intézkedéseire is ennyit fogtok-e berregni.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.15. 07:48:06

@mokkaczuka: Ezt elmentjük, pajtás.
Csak nem léptem bele bodzaszedő érdekköreidbe?

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.15. 07:51:09

@laspalmas: Mivel egyre több a nyílt fenyegetés ezeken az oldalakon, ugye archiváltok és mentetek mindent? Mokkacukit is, ugye?
Kösz.

Cutbertus 2009.12.15. 09:02:35

@mokkaczuka:
annyit érsz mint a választott neved,
ha leköpnek elolvadsz.
rothadjon meg minden párt (kivétel nélkül) amelyik nem a becsület útján jár!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.15. 09:12:16

@Doña ¡Cara(mba)!:

Persze. Minden postot, minden kommentet. Biztos, ami biztos ;)

2009.12.15. 09:22:45

@Doña ¡Cara(mba)!: csak nem lenézni a fiatalokat... ;-) reneszánszát éli a könyv, mióta a tévében csak maunika meg harmadvonalbeli akcijófilmek vannak. Más kérdés, hogy ez a könyvpiacon nem mutatkozik - de ennek inkább az az okat, hogy a szocban olyan iszonyatos példányszámok jelentek meg mindenből, hogy új kiadásokra egyszerűen nincs szükség. Rogyadoznak az antikváriumok polcai, Thomass Manntól, Szabó Lőrinctől, Karinthy Frigyestől, Tamási Árontól, Henry Fieldingtől, Erneszt Hemingwaytől, no és persze Lenintől, Sztálintól és Rákositól, akiket szintén érdemes olvasni, mert egyáltalán nem voltak ők olyan buta emberek, mint ahogy manapság lefesti őket a kapitalista propaganda. (Persze konyharecept szerűen már nem használhatók a műveik, mert alapvetően megváltoztak a viszonyok, de gondolatébresztőnek kitűnőek.)

2009.12.15. 09:33:08

@Roxvox: bocsánat, a tömegközlekedés, mint állami feladat feladásáról nem szóltam. Mindössze annyit jegyeztem meg, hogy a vasút, mint technológia, túlhaladott. Hiába kisebb a fajlagos üzemanyagfogyasztás, ha a személyzeti- és eszközigénye olyan irdatlan nagy, ami minden egyéb közlekedési módnál drágábbá teszi. Van más alternatíva: lehet tömegközlekedni autóbusszal, sőt, akár trolibusszal is, ahhoz csak két szál villanyrót kell, és csendesebb, kényelmesebb, környezetbarátabb, no és nem mellesleg univerzálisabb, mint bármilyen síndöcögvény.

mokkaczuka 2009.12.15. 09:39:51

@Doña ¡Cara(mba)!: Ez mitől fenyegetés, öcsisajt?

mokkaczuka 2009.12.15. 09:40:55

@laspalmas: Igen. És kocsival járok. Aprófaluban csak akkor,. ha eltévedek... :)

Asidotus 2009.12.15. 10:33:19

@laspalmas:
Azt írod, hogy nem használod a BKV-t. Ha budapesti vagy, és autóval jársz, akkor átvitt értelemben használod. Ha nem lenne, akkor annyira sok autó lenne az utakon, hogy nem férnél el, nem tudnál megállni, stb.Irgalmatlan tömegű autót pótol a tömegközlekedés.
A gond a megszüntetett járatoknál ott van, hogy nincs rajtuk utas, és emiatt a Volánok sem szívesen küldenek oda buszt, mert ugyanúgy nem lenne rajta ember.
Másrészt meg, csak nagyszüleim falujával érveljek:
Szomolya (3411) Mezőkövesd közelében, Borsod megyében. Ott sosem volt vonat, mégis élnek ott emberek. Nem jól élnek, de nem is rosszabbul, mint sok, ezidáig vasúttal rendelkező falu.
Erősen tartok tőle (ez így nem igaz,de jól hangzik), hogy Orbánék sem fogják megnyitni a most bezárt vonalakat.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.15. 11:09:08

@Nűnű:

Nem vagyok budapesti, soha nem is voltam. Nem is szeretnék. Eddig talán erősen felfelé kerekítve max. 10x ültem BKV-n, és nem 6 éves vagyok. Szóval tényleg nem érint se a 23 milliárd, se Demszky játékmetrója, se semmi abból az egész halmazból, ami pont olyan veszteséges, mint a MÁV, mégis él, mert élnie kell. Mert az Budapest.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.15. 23:23:00

@Sörömpőőr:
Ma kora reggel írtam csak egy választ, minden regel megnézem a mailjeimet, aztán mentünk Pestre. Most érkeztünk, és még bugrottam hozzátök.

Reggel nem volt időm kifejezni őszinte elismerésemet az olvasmányaiddal kapcsolatban, Hibátaln az ízlésed, az én privát véleményem alapján. Arra is rájöttem, hogy tényleg vigyázni kell az elhamarkodott itélkezéssel (nálam ez már korrigálhatatlan hiba, azonnal csípőből revolverezek, mintha vadnyugati amazon lennék:((((((
Szval sajnos ha becsületes akarok maradni, nem tudom megígérni, hogy máskor nem követem el ugyanezt a hibát:((((((((((

Thomass Mann - soha nem lehet megunni, újból és újból elő lehet venni. Na, nem vagy te akárki fia-borja :-DDD (ez egy népi szólás, nehogy megsértődj, pont az jelenti, hogy az aki neked ezt mondja, nagyra tart).
Henyry Fieldingről a Fordul a csavart olvastam, ha nem tévedek és nem beszélek hülyeséget.
Amúgy az egész listádat aláírom.

A nagy történelmi személyiségekről olvasni, akár negatív, akár pozitív szerepet töltöttek be az emberiség történetében persze hogy tanulságos, hiszem az a személyiség élt, hatott, tehát tudni illik róla.

Befezezésképpen csak annyit: jó fej lehetsz, ha ennyit olvasol. És oké, nem nézem le a fiatalokat, bár alapjában nem is akartam, csak téged félreértettelek.

De majd csak kiigazodok rajtad.
Ha meg mégse, az se nagy baj.
Lényeg, hogy olvasmányaid alapján most már tisztelettel nézek rád. Sztem ez a lényeg, ha a jövőben néha mégis féreértelek, akkor se dől össze a világ:-D

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.15. 23:29:20

@laspalmas: Köszi a választ, ma nem voltam csak reggel meg most késő este a számítógép mellett, de ez alpári stílus egy nővel szemben mégsem ide való, amit itt megengedett a fazon, és amit látom moderáltatok.
Sztem van annyi blog a világon, ahol nyugodtan beszélhet így bárkivel. De ez nem az a hely. Ha csípkedjük is egymást, legalább stílusosan. Ide nem őstulkok járnak, mínusz nyóc osztájjjjal....

2009.12.16. 08:45:17

@Doña ¡Cara(mba)!: semmi gáz, megszoktam már a hortobágy poétájának szerepét. A csavar fordul egyet Henry James könyve, Fieldinget inkább a Tom Jonesról vagy A néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténetéről szokták ismerni. Bizony, akik egy országot fel tudnak lázítani, majd utána olyan mértékben le tud csillapítani, hogy a hatalmat haláláig megtarthassa, azok nem akármilyen személyiségek. Sajnos azonban a történelemhamisítás még mindig dívik, sematizálják, demonizálják az éppen aktuális hatalom érdekeivel ellentétes irányzatok vezetőit. Erre az intellektuális küzdelemre érzett rá nagyon Thomas Mann amikor Settembrini és Naphta dialógusait írta (Varázshegy).

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.16. 19:18:51

@Sörömpőőr:
OFF:
Húú, ne is mondd! Settembrini és Naphta dialógusait nagyon élveztem, a végén már azt sem tudtam, kivel azonosuljak világnézetileg (ezért piszok jó mű többek között a Varázshegy - nem vicc, de én József és testvéreit biztosan elolvastam vagy 5-ször, a Varázshegyet is legalább annyiszor, meg még jó néhány könyvet - erről is írtam már itt - de ebben az a "nagy szerencsém is megvan", hogy zabálom a könyveket, utána meg könnyen felejtek. Ezért ugyanazt a könyvet akárhányszor elővehetem, mindig új:))) Most például Szabó Magdától az Ajtót olvasom, azt is ki tudja megmondani, hanyadszor? Alig várom, hogy Szabó István filmre vigye (meglepődtem, mikor erről beszélt, hogy Szabó Magdának ezt a könyvét vinné mozivászonra - háááát, ez nem senemsemmi lesz, ha sikerül neki!)

Fieldinget ezek szerint nem olvastam, kevertem Henry James-szel:((((((((((((((((( Fieldingről nem tudok akkor semmit, de hogy miért asszociálok Joyce Ulysses-ére, nem tudom. Mivel akármilyen vastag és nehéz olvasmányú egy könyv, én akkor is el bírom olvasni, ha morzsányit kedvelem, egyszer fogadtam valakivel, hogy elolvasom a könyvet. De Ulysses-szel mégis felsültem. Többszöri nekifutásra is letettem. Feladtam, bevallottam tisztességgel a fogadófélnek és tartok tőle, már sohase olvasom el.
Tudsz jó on-line antikváriumot? Nem győzök ugyanis könyveket venni magamnak, mert utálom a tévét, egy idő után a netezés is fáraszt, ezért elalvás előtt átkapcsolok olvasásra.
Legszivesebben megkérdezném, bár magánügy: hogy-hogy ennyit olvasol? Ez annyira meglepő. De ezt már amúgy megválaszoltad.
Mitől vagy ilyen művelt (ez nem hízelgés, hanem őszinte kíváncsiskodás)?. Szerettem volna hinni, hogy műszaki ember létére csak a fiam ilyen művelt:-DDDDDDD Az olvasás szeretetében és igényességében az én nevelésem, erre büszke vagyok.
Már nem ajánlok neki semmit, már ő ajánl nekem, vagy ajándékoz meg egy könyvvel nagyritkán.

Nem akármi, Settembrini és Naphta dialógusa, valóban. Intellektuálisan abszolut felkavaró. Lehet, előveszem megint a Varázshegyet, amúgy is szeretem, de pont ez a rész az a könyveben, ami nagyon zavarba ejtő.

No, tényleg a hortobágy poétájának tűnsz:) Talán értelek, talán nem. Bár a káromkodós nevet nem véletlenül választottam:) "Káromkodott egyet vagy fütyörészett". Fütyörészni ugyanis nem tudok, nem is nőkre jellemző, a káromkodás se, ezért azt is csak szeliden 'mívelem".

Zavarba-ejtő vagy és lehet, rejtett lelki-szellemi titkok-tudója. A csuda a megmondhatója:-D

2009.12.17. 09:01:08

@Doña ¡Cara(mba)!: Azért vagyok művelt, mert sokat olvasok, és azért olvasok sokat, mert naponta 2x1,5 órát buszozok melóba meg vissza. (Ez egyébként kb. 20km út megtételét jelenti a törpisztikus tömegközlekedéssel, amit egyesek a jövő útjának tartanak.) Ahhoz azért még nekem is sok babot kellene ennem, hogy Settembrini és Naphta credoja között igazságot hirdessek, nagyon kerek mindkettő, és amin ők vérre menő vitát folytatnak, azt én egyelőre csak Hans Castorpként csodálva figyelem. :) Fielding az az angoloknak, mint Victor Hugo a franciáknak. Az Ulyssest nem ismerem, miről szól, és miért olyan nehéz olvasmány? Olyasmi-e, mint az Eltűnt idő nyomában, amiből a negyedik kötetet már le sem fordították, mert addigra már minden olvasó feladta? :)
Én az www.eladomakonyvem.hu -n szoktam online vásárolgatni. Ez ugyan nem kifejezetten antikvárium, inkább apróhirdetési fórum, de viszonylag kevésbé elrugaszkodottak az árak. Gyakorta megesik, hogy valami a vaterán megtetszik, és mégis innen veszem meg - kb. feleannyiért. Persze a vaterán is előfordulnak nevetséges 100-150 Ft-okért kínált könyvek, tipikusan ha valaki valami hagyatékot akar záros határidőn belül felszámolni. De olyan is volt már többször, hogy a lomtalanításban találtam kidobva könyvet, hanglemezt, magnószalagot teljesen lakásképes állapotban. Nem probléma manapság könyvhöz jutni, csak időd és türelmed is legyen elolvasni... ehhez kapcsolódó filmajánló: www.youtube.com/watch?v=R2Jk4MGvcxo

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.17. 13:43:07

@Sörömpőőr:
Először is: Szép napot Neked!
Másodszor: Kösz a könyvvásárlási tippjeidet. Az eladomaönyvemen 1 perc leforgása alatt vagy 5 könyvet már megvettem volna:-D
Karácsony után elkezdek vásárolni az oldalon.
Addig megsúgatom a fiam barátnőjével kedvenc (egyszem:-D) fiamnak, mivel érdemes meglepnie, hogy örömet okozzon, és az sem utolsó szempont: olcsón!

Olvasni mindig volt/van türelmem. Időt este kerítek rá, tévét nem nézek. A net az komoly ellenfél, de legyűrőm azért, mert a laptopot nem tudom fekve, kényelmesen kezelni, jobb a könyv elalvás előtt:-D

Tetszett, ahogy replikáztál: mivel mind Naphta, mind Settembrini világképe oly tökéletesen gömbölyű és lecsiszolt, ezért magad szemszőgévé Hans Castorpét tetted! Nem rossz, határozottan elmés megoldás a dillemára, ráadásul megadja a kivülálló derüsen szemlélő életérzését, szabadságát:) Jól választottál plusz ráadásképpen eredetien, szellemesen.

Még érdekesebb volt viszont a youtube ajánlód. Igen, olyan , mintha 60 évet visszazuhannánk az időbe! Ha lett volna felvevőgép, ugyanezt megtehettük volna, hogy visszamegyünk mondjuk az egyiptomiak idejére, akkor vajon miképpen kommunikáltak? Kár, hogy ez lehetetlen. Annyi mindent megértenénk, a sémáink nem lennének úgy lecsupaszítva, hogy a részletek gazdagságából ne tudjuk újra felépíteni és AZTÁN leegyszerűsíteni a kor lényegét.
Ezt a filmet nem szántad elemzési tárgynak, de nyilván tudod, több rétegű az üzenete nekünk, a mának.

Miközben a felületen egy kedves, bohókás, könnyed, jól érthető magyarázatot kapunk a stresszre, rossz közérzetre, pszichoszomatikus betegségekre, ami alapvetően nem is teljes hazugság, de nem is a teljes igazság. Na, ez a politikai manipulatív művészet netovábbja, hmmmm, az ínyenc megnyalhatja mind a tíz ujját utána.
Nem figyeltem pontosan hányban ment az egészségügyi propaganda film, de talán majdnem mindegy. Elég, hogy az 50-es években valamikor.
Ha a korra gondolunk, amikor felvették a filmet és a film üzenetét megfogalmazták, bizonyos létező problémát akartak áttolni egy másik problémára, szinte "letakarni vele". Sokaknak a félelemben-élés problémáját, ami tényleg valóságos stressz, és sokkal ütősebb, mint színházi foyer-ban tolakodni:) Zseniálisan kerülte ki a píáros szakember ezt a kényes kérdést....Voltak akkor akik az életüket féltették, és joggal. Vagy az állásukat féltették, vagy rettegtek a meghurcoltatásoktól.
Na, nem ragozom tovább: egy ilyen kis apróság is hány rétegből építkezhet!

Nem tudom, nagy jellemhibámnak tekinthető, hogy nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a másik ember lelkére, szellemére. Néha sikerül valamit meglátnom az emberből, néha nem.

Érdekesnek azt tartom, hogy miképp nem figyeltem fel rád? Na, majd kiderül.
Azt hiszem, valami lényegeset nem értettem belőled, lehet ma is sok mindent nem értek. Szinte átugrottam a kommentjeidet, mert folyton felbosszantottak. Sajnos türelmetlen vagyok, hamar lereagálok valamit, aztán bánom és meaculpázhatok, mert pont nem azt akartam közölni. Elkönyveltelek szocinak, akit a tetejében nem is értek! Persze lehetsz baloldali kötődésű, bár nálam az abszolut nem egyezik az emeszpésséggel. A baloldal - szememben az valami egészen más.

Na, tényleg ne nyújtsam már a viszont-kommentet, mint a mákosrétest.

Maradjunk annál: szép napot neked, jó olvasást a buszon (értelmesen használod ki az idődet)!

2009.12.17. 22:27:22

@Doña ¡Cara(mba)!: Jó estét! Szeretek kívülálló lenni, és nem tévesztem össze a véleménynyilvánítás szabadságát a véleményalkotás kötelességével. Arról meg szokjál le, hogy kommentek alapján bárkit is megítélj és elkönyvelj! Nem lehet. Ez túl kicsi érintkezési felület hozzá. Ez csak arra jó, hogy humorizáljunk, epéskedjünk egy kicsit, meg hogy az AVH... pardon, az NBH könnyebben tudjon adatot gyűjteni rólunk. Ez van most a 3/3 helyett. Internetes tetoválás.
A kisfilm 1958-ban készült, akkor már rég nem rettegett senki semmitől. Mellesleg a saját családi és ismeretségi körömben _mindenki_ egybehangzóan állította, hogy még az ötvenes évek elején sem kellett rettegnie senkinek, aki nem pofázott hülyeségeket és nem volt náci múltja. A recski munkatáborban (aminek akkoriban a létéről sem tudtak) összesen 1500 fogvatartott volt - itt ezen a blogon meg merem kockáztatni, hogy ennyi embernek most is ott lenne a méltó helye. :-) Szóval nem értem miért akarsz drámát gyártani egy kedves, derűs bölcsességgel nevelgető kisfilmből? Ez így ahogy van értelmezhető ma is még, ugyanezek a problémák napi szinten mérgezik az életünket (még ha kicsit más megnyilvánulási formában is), és ugyanilyen egyszerű lenne a megoldás. Szerintem jó kis film ez, csak külsőségeiben avitt egy kicsit.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.17. 22:54:33

@Sörömpőőr: Vártam a válaszod.
Nagyon sajnálom, hogy nem tudok elszakadni egy ideológiától, mert olyan volt az én és őseim múltja. Nekünk rettegnünk kellett - nem kicsit, hanem nagyon. Ezért többrétegű nekem a film.
Amúgy tévedsz, mert még 1962-ben is voltak kivégzések.
A környezeted privilegizált lehetett, azért elemi érdeke bagatellizálni a sötét diktatúra éveit.

Megtaláltuk vagy találtam, mi az ami annyira eltávolít tőled. Mi az, ami nem hagyott nyugtot és elkezdett érdekelni benned. Valami számomra érzékelhető disszonancia volt benned, ha az én fejemből kukucskáltam ki és "néztelek". Nem baj ez, csak sajnálom, mert kedvelem az olvasó és gondolkodó embereket.
Valszeg te meg bennem érezheted ugyanazt a disszonanciát.

Látod, mégiscsak kitűnik kevés szóból is: nagyon más közegben szocializálódtunk.
Olvashatjuk ugyanazokat a könyveket, mégis mást olvasunk ki belőlük.

Szuper értelmes és művelt vagy, ezt nem szeretném elvitatni tőled. Nem volna tisztességes.

Kívánok sok jó könyvet, sok szép évet, élményt: mindent, amit magamnak is kívánnék.
Köszi az ajánlásokat.

Ui. Jó kívülállónak lenni, de vannak élethelyzetek amikor választani kell. Muszáj.
Nem véletlen helyezi Hans Castorpot Thomas Mann egy világtól elkülönült szanatóriumba.
Belőle lett jó beteg, Castorp unokafivéréből halott, mert mindenáron élni akart, ha veszélyes vállalkozás is volt ez számára és tudta jól. A doki őt bátornak nevezi, Castorpot is űzné vissza az életbe, de Castorp megmarad szemlélőnek. Amíg tehette. De erről már nem ír a regény, hogy életfogytig maradhatott vajon szemlélő? Vagy akkor kellett választania, amikor már elfeljetett réges rég különbséget tenni az igen és a nem között.
Én örültem a veled való beszélgetésnek.

2009.12.18. 08:46:35

@Doña ¡Cara(mba)!: Akkor most már az őseid példáján láthatod, hogy az ideolgóiák hogy megnyomorítanak! Az én őseim szabadgondolkodók voltak, megtették a dolgukat, és nem foglaltak állást a nácik és a komancsok ideológiai csatározásában. Ebből kifolyólag nem lettek sem magas rangú, túlfizetett funkcionálisai, sem bebörtönzött áldozatai egyik rendszernek sem. Nem muszáj választani, nagyon nagy tévedés, hogy aki nem akar bárány lenni, annak farkassá kell válnia, és vica versa. Lehet lónak is lenni, aki leszarja az egészet, zabálja a füvet, és ha közel megy hozzá a farkas, könnyedén odébbszalad párszáz métert, és folytatja a legelést, ahol abbahagyta. z ideológiák kiforgatják az embereket emberi mivoltukból, kábítószerek azok, amelyek eltompítják a szellemet, feloldják a gátlásokat, és a beígért igazságtétel helyett végül mindig csak nyomort és keserűséget szülnek.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.18. 12:06:58

@Sörömpőőr: Helló!
Olyan vagy, mint a fiam:-D (ezt nem elmarasztalólag mondom:-)
Vele legalábbis nem lehet abbahagyni egy megkezdett vitát, mivel mikor már azt hiszem, mindent kiveséztünk ától cettig, akkor még elővarázsol egy érvet.

Én se vagyok rest, előkapok egyet a saját készletemből:-)
Erre mit lép a fiam: elővarászol egy újabbat: hopplá, íme itt van! Na ehhez mit szólsz?

Volt úgy, hogy éjjel 2 óra táján már megadtam magam, feladtam mindent, mert olyan álmos voltam és fáradt, hogy kénytelen voltam "kegyelmet" kérni, bár érvelni még tudtam volna.
Így az utolsó szó mindig az övé volt:((((((

Ez azóta is így van. Pengeéles elméjű vitapartner.
Nagy szellemi műélvezet a vele való vita! Extra A osztályú vitázó fél:-DDDD

Na, te is hordozod ezeket a jegyeket.

Én már rég kifáradok, te meg még bírod:-DDDD
Most nem tudok érdemben reagálni a kommentedben írtakra, össze kell szednem gondolataimat és most hajtás van. Ilyenkor nem tudok úgy odafigyelni a válaszaimra, beírásaimra. Inkább csak lazábban írok, vagy néha benézek a lapra és maradok csendben (ami nálam szintén eléggé fárasztó művelet, de nem haszontalan: kis önfegyelem-gyakorlás. Önfegyelemből kevés van bennem, annál több a hevesség, de ezt már tapasztalhattad, talán régebbi látogatója vagy a Vbőrnek, mint én, tehát volt alkalmat olvasni egy-két "csípőből riposztozok-elnyalásomat, aztán a hirtelenségem árát: az utólagos bocsánat-kérést).

Sajnálom, hogy most csak ennyit tudok írni, de majd írok a "lovakról" felvetésedre. Nem biztos, hogy ma vagy holnap, de nem felejtem, szerét ejtem.

Szép, kellemes napot neked!
Donna

süti beállítások módosítása