Skip to content


       Szűrés lista

Kommentelj pontokért a szociknak

Szenzációs ... húzzunk bele! Irány a Zinternet! Ott győzködjük a Zembereket!

Kommentelj, bloggolj a szocialistáknak, gyűjtsd a pontokat, hajts a napi nyereményre (szoci bézbólsapi!), vagy a főnyereményre (Sziget hetijegy)! (Képviselő Funky-ról)

Peták Laci, Sociestas kampányfőnök levelét megírta:


"Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni Neked, hogy elvállaltad ezt a munkát és ezzel is segíted a SOCIETAS munkáját, illetve az MSZP választási sikereit!

Az elmúlt napokban munkatársaink telefonon felkerestek minden az országban élő SOCIETAS tagot és szimpatizánst, akikből több mint száz fő fogadta el felkérésünket. Ebből a csapatból szándékunkban áll egy hatékony és ütőképes online csapat megszervezése, amely képes lesz az MSZP politikájának képviseletére a világhálón. A feladat nem könnyű, de hisszük, hogy veletek, Veled képesek leszünk a hazai
internethasználó közvélemény érdemi meggyőzésére. A mai naptól Te is ennek a csapatnak vagy tagja, ezért köszöntünk Téged!"


Szoci Netkampány:






 


Szóval hajrá, nyomkodd a Print Screen (egyes gépeken Prt Src) gombokat!

De mit írjon a szerencsétlen, amit aztán printscreenelhet? Ha a Sorozatjunkien ír egy kommentet, azért is jár pont? Erről nem kapnak útmutatást?

Címkék: választás mszp societas

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr351683919

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Trollbajnokság, hivatalos videó 2010.01.21. 17:03:56

  Patek Gábor, a Societas kampányfőnöke, a nagysikerű trollbajnokság (megjelenések többek közt itt, itt, itt és itt) ötlet- és házigazdája Bánó András vendégeként büszkült és obamázott az ATV-n, kitűnő vágóképekkel:  ...

Trackback: Vigyázat netkampány zajlik! 2010.01.21. 14:02:14

  Pier vagyok. 193 cm magas, kék a szemem és szőke a hajam. Szabadidőben sportolok, és a hobbim, hogy virágot szedek neked. Julcsi amióta Interneten keres társat pontosan tudja, hogy az előbbi üzenetet lehet, hogy a szeplős Ödönke írta neki, hunyo...

Trackback: Vigyázat netkampány zajlik! 2010.01.21. 12:41:03

" A mi kommunikációnkhoz teremtjük meg a befogadó közeget. Ha minden héten kapnak valamilyen cigánybűnözésről szóló hírt, akkor egyre komolyabbnak látják a problémát” Pier vagyok. 193 cm magas, kék a szemem és szőke a hajam. Szabadidőben spo...

Trackback: Vigyázat netkampány zajlik! 2010.01.21. 12:28:12

  Pier vagyok. 193 cm magas, kék a szemem és szőke a hajam. Szabadidőben sportolok, és a hobbim, hogy virágot szedek neked. Julcsi amióta Interneten keres társat pontosan tudja, hogy az előbbi üzenetet lehet, hogy a szeplős Ödönke írta neki, hunyo...

Trackback: Trollbajnokságot hirdet a Societas 2010.01.19. 12:00:03

Az MSZP ifjúsági szervezete pontversenyt írt ki az online kampány aktivistáinak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.19. 09:09:58

Zero, el kéne indulnod, tuti meglesz a hetijegy a Szigetre, amennyi komment van itt :DDDD

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2010.01.19. 09:10:07

Atyaég,akkor most ellepnek mindent a buzgó komcsi, szoci nethuszárok, és bármilyen barom benyögésükre pontot kapnak? Na ez aztán gyönyörű. Mszp, van még lejjebb? Ingyen kakaó az óvodákban, apuka anyuka szavazatáért? Ingyen WC papír a nyilvános wc-ben, Mszp felirattal? Na, az legalább megfelelő ötlet lenne, egyébre már úgysem vagytok alkalmasak. Amúgy, ez a hülye verseny, ezzel a farok szabályzattal, ettől remélik a barmok, hogy a polgár hanyatt-holok rohan , és rájuk szavaz? Hát már ennyire a végét járja a dolog? De azé én örülök ennek, remélem, bejön a jóslatom, és a választási lista így fog kinézni: fityisz, jobbik, mszp. De szép lesz...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.19. 09:11:30

@Őrnagy Őrnagy:

hamarabb kimoderálom és bannolom a fasztarisznyákat, minthogy lenyomhatná a print screen (egyes gépeken Prt Scr) gombot .... :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.19. 09:12:26

@*beszivárgott mutyilovag*(L42):

De melyik bátor Socieatas tag hajt a repi bézból satyiért, ami már alapból megvan neki ?!

öööö...izé 2010.01.19. 09:14:17

zero vazzeg tuti nyertes vagy...

Sehol nem írja, hogy milyen tartalommal kell szerepelni a blogbejegyzésnek/kommentnek/apjafaszának.... Sejthető, hogy legalább az mszpről szóljon....

Na abból lesz itt elég poszt meg komment, szóval javaslom, hogy regelj...

Homeoffice 2010.01.19. 09:17:45

LOL
Akkor most jönnek a trollok?

Kartal (rezervált) 2010.01.19. 09:19:21

Mondtam én, hogy ezeket fizetik a baromságok beírásáért. A gerinc tényleg akadályozó tényező a politikusi pályán...
@*beszivárgott mutyilovag*(L42): eddig nem így volt? Csak bizonyíték nem volt ellenük.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2010.01.19. 09:19:39

@zero: naja. A cikkből hiányolom, hogy mennyi emberből vállalta el ez a 100 büszke Societas a munkát..ezt valahogy kifelejtették..:) aki ezt kitalálta, nem skat mozoghat netes fórumos, blogos körökben...ja és télleg, miről kell szólnia a bejegyzésnek? Elég, ha az időjárást említik, és print screenezik, egyes gépeken prt scr , vagy lesz tematik ais? Ennél a faszságnál a 11. es lányom is jobbat találna ki, ez tuti. Szánalom.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.19. 09:20:38

@Gunther: Szerintem nagyon kevés fiatal baloldalos( vagy mi a fene a zusi utáni nevük?) van. Nem kell félni a rohamtól.

S.O.A. 2010.01.19. 09:28:01

Barátaim!
Építsünk új, európaibb Magyarországot! Lépjünk fel együtt a szélsőségesek ellen! A válságkezelést mi tudjuk a leghatékonyabban kezelni! Tegyük rendbe a BKV-t, a MÁV-ot, és mutassuk meg, hogy demagóg, populista politikával nem lehet letéríteni minket a modern baloldali, demokratikus útról!

PRINT SCREEEEEN:))))

Gospatrik 2010.01.19. 09:29:29

Bézbólsapkát meg bögrét ajánlanak fel a győztesnek?! Legalább valami jól-fizető állás lenne (ha nem is a békávénál) a Táncsics-alapítványnál

Tehetetlen Dodó 2010.01.19. 09:30:16

Kérdés a 7. ponttal kapcsolatban:
ha az aktivista hozzászólására válaszként tíz súlyos becsületsértés érkezik, akkor is megkapja a plusz pontot?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.01.19. 09:32:58

@zero: Nagyon helyes... sőt értesíteni kéne minél több fórumot, hogy ha valaki ifjú szocialista kampányosdit játszik, a postot, kommenteket, azonnal törölni!!!

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.01.19. 09:37:24

offtopic, de ezt nezzetek meg:

kuruc.info/r/35/53812/

nagyon jo kave helyettre... foleg a videok erdekesek. ahogy a neni sirdogal. eleg ha mindenki a sajat nagymamajat gondolja a helyebe. nekem mar nyilik is ki a kezemben a kalasnyikov. a szemet tetvek..

Szebb jovot!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.01.19. 09:38:05

Az élelmesebb ifjú szoci, ír egyet, postol egyet valahova, vagy nyit egy blogot és számtalan sok kamu regisztrációból benyom magának sok sok kis kommentet. Ergo jó alposan elvitatkozik majd magával a pontokért :D:D:D:D:D

Mellesleg tényleg felmerül a kérdés, hogy ha nem szoci kampánytémában veri a tamtamot egy adott fórumon, akkor az beszámít e vajon neki ?
Másrészt ha valaki jó szoci hagyomány szerint agitál a nemzeti oldal (Jobbik, Turulmadár, árpádsáv, trianon...stb.) ellen. vagy éppen a cigányokat veszi szárnyai alá... erre a témára viszont igen sokan szoktak harapni.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.19. 09:39:48

@csabapayne: Hát a 3. pont pont erről szól. legalább 3 e-mail cím!
a faszkivan ezektől a köcsögöktől!

Hetfield 2010.01.19. 09:42:02

Zero, írd ki a fejlécbe hogy ez a blog kimarad a buliból, itt nem kaphatnak pontokat :D

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.19. 09:44:08

OFF:
Olyan szívesen szájbavágnék mindenkit, aki nagybetűvel írja azt, hogy Ön, Téged, Nektek, satöbbi. Olyan, mintha egy idegbeteg beszélne hozzám, aki minden harmadik szót KIABÁLVA mond. Vagy, mintha folyton csuklana. Ilyesmi. Rémes.
ON:
Éljen az MSZP, Orbán gettóba akarja zárni a nyugdíjasokat! (Ööö..ez most mennyi pont?)

Necro 2010.01.19. 09:45:20

Szerintem kezdjük el spamelni a netkampany@societas.hu -t :) Az ember csinál pár email címet és már küldi is a jó vastagon teleírt, de egyébként irreleváns screen shotokat. Remélem felvesznek jó pár embert a mazsolázáshoz. :) De a pornónak is biztos örülnek.

acel 2010.01.19. 09:46:34

Úgylátom itt sokan bevezetnék a netes cenzúrát, Csak mert a szocik is használják a netet, Gondolom legjobb lenne betiltani az egést internetet hogy a szocik ne használhassák.
Ez egyszerű marketing, használja mindenki. A vélemény szabad, és zsabad nem reagálni rá.
Amúgy a vastagbőr pályázhatna...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.01.19. 09:46:39

@Noname Cowboy: Nem igazán, mert a 4. pont éppen erről szól, hogy nem összevonhatóak a pontok, de ha egy nem versenyben lévő, de ő általa létrehozott e-mail címről osztja magának az észt, akkor az már +pontot jelent neki. (Belegondolni is vicces, hogy ott ül a gép alőtt hozza látre a számtalan regisztrációkat,. email címeket és írogat magának és a kommentjeinek gőzerővel egész nap a wellness hétvégéért a sziget jegyért, na meg a szép piros ajándékokért)

Éééédes fasszoom... máris azon agyalok, hogyan lehet a játékszabályaikat kijátszani :)

Homeoffice 2010.01.19. 09:47:28

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

Ha ezek után nem lesz az ember JOBBIKOS, akkor soha.
nekem most adta a végső lökést...

Hetfield 2010.01.19. 09:47:51

Ja és Seduxen-t gyorsan bannoljátok pár hétre, mert ő tuti benevez! :)))

Yogi 2010.01.19. 09:48:19

Várjatok, várjatok!

Jól olvasom (vagy nem),hogy a téma nincs megadva, nincs a szabályzetban? Mit kell írni, milyen legyen a szöveg környezet? Elég ha azt írom, hogy a jó k...va anyjukat és PrintScreen? Ezzel már nyerhetek valamit? Esetleg huzzatokapicsaba.blog.hu.-val is kapnék pontokat?

Agyalap 2010.01.19. 09:50:32

Ezeket is moderálják? Regisztráltam a kapcsolat.hu-n, de már a kérdésem sem jelent meg valamelyik témában... :)

Homeoffice 2010.01.19. 09:51:54

@Őrnagy Őrnagy:

Az emberi hülyeség határtalan...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.19. 09:55:04

@Hetfield: nyasgem, te náczi :)))

Éljen Attila, ÉLJEN A PÁRT!!!

tkgabor 2010.01.19. 09:55:09

na jönnek a netpatkányok :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.19. 09:55:58

@Necro:

Aztán ki fizeti azt a sok embert szerinted? ;)

Gospatrik 2010.01.19. 09:56:36

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: És aki azt írja nagybetűvel, hogy Magyarország? Tudod, léteznek még hagyományok, amit még iskolában is tanítanak (a tisztelet jeleként nagy kezdőbetűvel írunk bizonyos szavakat) is, nemcsak (nemcsak egyesek által követett) divat (az ordítás jelzése csupa nagy betűvel)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.19. 09:57:53

@Yogi:

"szándékunkban áll egy hatékony és ütőképes online csapat megszervezése, amely képes lesz az MSZP politikájának képviseletére a világhálón"

"A feladat nem könnyű"

Hát nem, de azért én szurkolok! xD

Homeoffice 2010.01.19. 10:01:13

Fel Fel Ti Rabjai a FŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐDNEEEEKK!!!!
:D:D
PrintScreen!!!!

Hetfield 2010.01.19. 10:01:26

@Seduxen: Neked már úgyis van ebben gyakorlatod (ugye Idősasszony?) :DDD

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.19. 10:02:45

@Necro: természetesen mindet untitled.bmp néven...

sorokinV 2010.01.19. 10:04:11

Ha véletlenül 2-3 gigás ps-eket küldök vagy valami futtatható állományt tök véletlenül, akkor is kapok pontot?
:D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.19. 10:04:59

@Hetfield: apád f*sza az Idősasszony :)))

/off: más "álnéven" 2 hete próbálkoztam "zavart kelteni az erőben", de ezek az aljas faschiszta bloggazdák kibannoltak a picsába :))) /

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.01.19. 10:07:05

az 1. pontban leírt; printscreen gomb nyomás után a levelezőprogiban a jobbklikk-beillesztés módszerrel lehet képet küldeni?

nem használok levelező klienst, csak azért kérdezem. abban lehet, hogy működik?

sorokinV 2010.01.19. 10:07:19

Ja, arra kíváncsi vagyok, hogy lesz-é a naplóban sírós riport, hogy a szoci trollok szétoffolták monnyuk' a palotapincsi tartók blogját/fórumát és mindezt a hatalom puszta akarása miatt! :D
Merhogy' bevitték a politikát oda ahova az nem való (vö: zutcára vitték a politikát).

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.19. 10:09:20

Azért mekkora egy retardált társaság lehet ez a Societas, hogyha külön el kell magyarázni mi az a Print Screen (egyes gépeket Prt Scr), illetve, hogy hogy kell emailt küldeni...
A Tisztelet Társaságánál még megérteném, de fiataloknál?

(Mellesleg a fidesz sokkal jobban csinálja: néhány csókosnak kifizet 50 rongyot, hogy irkáljanak fórumokba és kész. )

z666 2010.01.19. 10:10:14

No, akkor én is versenyt hirdetek:
-mszp, societas tag felpofozása: 1 pont
-kiesett foganként +1 pont
-maszp, societas tag fejberúgása: 2 pont
-bakanccsal: 3 pont
-mszp, societas tag fellógatása: 10 pont
-önkormányzati képviselő esetén: +5 pont
-országgyűlési képviselő esetén: +10 pont
-kormánytag esetén: +20 pont
-lendvai botox esetén: +30 pont
(az első két esetben is hasonló arányú + pontok képviselő esetén)
-bomba robbantása mszp pártkongresszuson: 100 pont

A versenyzők az elhunyt/elmenekült mszp tagok összelopott vagyonából pontjaik arányában osztoznak.

(És már küldöm is a PrintScreen-t...)

eszkep 2010.01.19. 10:10:50

A "tetves komcsi", "hülye szoci", "lámpavasat neki" stílusú kommentekért is jár pont?

arlequin 2010.01.19. 10:10:59

nem értitek ti eztet komácskáim.
ez nem kampány, hanem a makroszkópé színpad felfutattásának szkeccse.
megtanultak a szocik viccelni.
hajrá mestersenkiházy, hajrá ma szop!
holnap kopp
tegnap lop

eszkep 2010.01.19. 10:11:45

@TaTa86.: "(Mellesleg a fidesz sokkal jobban csinálja: néhány csókosnak kifizet 50 rongyot, hogy irkáljanak fórumokba és kész. ) "

Erre hol lehet jelentkezni?
:-)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.19. 10:12:11

@z666: és a "főgonosz" likvidálása esetén hány pont jár? bár akkor értelemszerűen game over, na de mégis... ÓÓÓllllinnnn??? :)))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.19. 10:13:26

OFF:
Demszky még több buszjárat-kiszervezést szeretne
BKV
2010.01.18. 21:36 - Független Hírügynökség

"Újabb buszjáratokat kellene külső vállalkozások kezébe adni" - mondta Demszky Gábor főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn este. Demszky Gábor szerint az eddig szerződéses járatoknak volt köszönhető, hogy minimális mértékben képesek voltak fenntartani a buszközlekedést Budapesten a múlt keddtől a hét végéig zajló munkabeszüntetésben.

A külső vállalkozók további bevonásával sikerülne a valódi költségarányokat kimutatni, mondta a főpolgármester. Demszky Gábor elmondta, hogy az újabb buszjárat-kiszervezés abban is segítséget nyújtana, hogy kiderüljön, ténylegesen mibe kerül a szolgáltatás.

Főpolgármestersége idején több száz autóbuszt vásárolt a BKV - mondta Demszky, aki amellett foglalt állást, hogy felújítás helyett folytassák a járműpark cseréjét. Szerinte ebben is szerepe lehetne a járatkiszervezésnek, mert a külső partner új buszokkal együtt szerződhetne a szolgáltatásra.

Hát ha nem burkolt privatizácó akkor semmi!

eszkep 2010.01.19. 10:13:48

@z666: Karóba húzás hány pont?
A régi jó, bevált módszereket se felejtsük!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.19. 10:14:26

@Seduxen:
Éljen a megnyerhető Remington borotvakészlet vagy tetszés szerint egy Remington kézifegyver, de használat saját használatra, és csak a fejen.

Hetfield 2010.01.19. 10:16:39

@Seduxen: Te hülye vagy!! :DDDD Tudtam én, hogy a véredben van a bomlasztás :)))

z666 2010.01.19. 10:18:08

@eszkep:
@Seduxen:
Ok, kissé összecsapott a versenykiírás, lehet még finomítani... :)

arlequin 2010.01.19. 10:18:16

@TaTa86.:
olyan gaz vagy. én sem használtam még soha ezt a funkcionárust, mármint beépítettet...
pedig én fityiszes valék.
nesze itt van kettő is egyszerre: jobbfityisz és balfityisz
ezt a két fügét rághatod, mert megsértetted liliomlelkemet. grrr...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.19. 10:22:50

@Hetfield: ááá, nem volt túl eredményes, összesen 2, vagy 3 kommentig jutottam :(((

@z666: anno javasoltam már, hogy kellene egy rts játékot készíteni, ahol a maszopos karakterek ellen lehetne játszani :))

bár kétségtelen, hogy élőben sokkal élvezetesebb lenne :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.19. 10:26:30

@acel:

ha értelmesen ír, mert VAN véleménye, akkor írhat ide is ...de a bértrolloktól az isten óvja a blogot.
Libertétől is alig tudtunk megszabadulni, vagy 17 nickje van bannolva,

dr. Aullah 2010.01.19. 10:29:33

Én ezt most nem nagyon értem... mi értelme ennek? És mi ez a szosziétesz?

Ekkora szánalmas baromságot...

Remélem nem lesz meg az az 5%.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.19. 10:30:27

@Noname Cowboy:

OFF
Támogatom!
Az egész busz üzletágat szervezzék ki!

Vörösinges 2010.01.19. 10:31:58

@zero:

Egyetértek, az egész BKV-t privatizálni kellene.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.19. 10:32:23

@Aullah:

A Societas a Fiatal Baloldal utódszervezete. Tudod, ahol Zuschlag meg társai lopták a pénzt, így át kellett nevezni a szervezetet.

hu.wikipedia.org/wiki/Societas_%C3%9Aj_Mozgalom

hoplita 2010.01.19. 10:35:15

Piszok nagy szarba' vannak, ha mán csak ennyire fussa.

Apropó....idősasszonynak már lehet hogy van egy pendrájvja..?

Vörösinges 2010.01.19. 10:36:09

Egyébként az MSZP már régen nem baloldali párt. Inkább újkapitalista vonulatot erősíti.
Ezzel párhuzamban a Fidesz sem klasszikus értelemben vett jobboldali párt. Sokkal több baloldali elemet tartalmaz mint a "Baloldal"

picur3ka 2010.01.19. 10:36:19

Miert aprilis 30-ig? Csak nem addig fognak kampanyolni?

Bogre, polo, a siket olimpikonok jobban jartak.

Marcellusca 2010.01.19. 10:38:00

Hurrá! Éljen, éljen! :)

Innentől nem csak Liberósgyerekkel, Idősasszonnyal (alias /nagyon alias/ Sedux-szal :D) és Bezu-val kell "megküzdeni", hanem az összes agymosott maszopos ficsúrral is.

@TaTa86.: Bocsi és kövezz meg - igaz nem vagyok már mai gyerek - ,de én nem tudom, hogy az mire való. Még sosem használtam. :)

@z666:
A tied is csak olyan, mint a maszopos. Ötletszerű, meggondolatlan és szedett-vedett. :D
Lesz ez még jobb (rosszabb) is!

Fényhajú 2010.01.19. 10:40:17

@zero: Eddig hiányoltad,hogy egyik párt sem célozza meg a 32 éves,fehér,adózó,értelmiségi réteget.Tessék MEG VAGY CÉLOZVA:DD

Vörösinges 2010.01.19. 10:43:07

Egyébként nem értem mi bajotok van ezzel. Elég blődség az egész, de legalább próbálkoznak nyitni a fiatalság felé.
Remélem jobb arcot találnak frontembernek mint a fideszes Szíjjártó Péter. (Róla mindig Frankenstein és egy informatikus keveréke jut eszembe)

Homeoffice 2010.01.19. 10:45:43

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

Az a durva, hogy apósék telke a szomszédban van. (Gerjen)
F*szom.... BTR80asokkal mennék be s szétlőném az egészet p*csába. Hindek fedezete alatt...
(Bocs zero az offért)

derelyegrádi szellem 2010.01.19. 10:50:33

Én szívesen írok oda kommenteket, de kétlem, hogy azért pontot adnának.
Inkább banánt. :-)

krtek 2010.01.19. 10:51:20

Ismét kérdeznék:

1. Ha azt írom hogy "Patek Gábor kurvanyád, miért ben keresel rendes munkát" akkor azért hánypontot vonnak le ezek a anyaszomorítók?

Tehát a maszop olyan szavazókat keres, aki egy societas (vagy mi a faxom) bögréért, ezt a tetves pártot dicsőítő baromságokról küld napi x snapshotot. Bravó! Ebböl is látszik, hogy milyan agyi állopotú baromállatokat céloz meg a magyar kapitalista párt ezen kampányában (is).

Persze ha a bögrét pl. nagytudású Lendvai mama, esetleg dedikálná, két hablaty között... Akkor azért elgondolkodnék.

Krikri 2010.01.19. 10:58:23

Komolyan, nem értem... Szocik tele vannak lóvéval, összelopták magukat, miért nem költenek ill hallgatnak komoly tanácsadó cégekre???? (ismerős mondta hogy van személyes ismerettsége, a nagy kutyák ott már annyira okosnak képzelik magukat h nem is hallatnak ilyenekre, látszik...)

L'âne Trotro 2010.01.19. 10:59:51

@Vörösinges: megnyomtad a print screen gombot (Ptr Scr)???? Mer' különben nem lesz meg a piros pinadrive meg $zigetjegy!!! :)

Johnny336 2010.01.19. 11:00:13

Az melóhelyi gépeimen Print Scrn.
Otthonin PrtSc.

Akkor sajnos nem tudok nekik segíteni...

Vörösinges 2010.01.19. 11:03:16

@L'âne Trotro:

Nem. Nem szoktam ilyen kezdeményezéskhez csatlakozni,
Ezenfelül, én is értek a számítógéphez. :)
Legvégül, sem a Szigetjegy nem érdekel, sem a "pinadrive"
De azért kösz jól vagyok:)

derelyegrádi szellem 2010.01.19. 11:04:24

off

Kiváncsi vagyok ez mennyi lesz, mert a barcsi baromsrácok egyike egy rasszista indíttatású pofonért 2.5 letöltendőt kapott, és még többen is szintén beülőset:

"Vádat emelt az ügyészség öt józsefvárosi cigány ellen, aki megvert és szidalmazott egy főiskolai hallgatót azért, mert magyar. A vádlottaknak közösség tagja ellen elkövetett erőszak miatt kell felelniük a bíróság előtt."

Itt volt kés (felfegyverkezve!), több ütés, rúgás, még a már földre került sértetett is bántalmazták, éleveszélyes fenyegetések (megölünk, kírtunk benneteket, meg ilyenek).

ON

u.i. átmásoljam a kommentet szocietászékhoz is? Ez hány pontos lenn? Vagy esetleg egyből bögre?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.01.19. 11:07:00

@Krikri: Na épp ez az, összelopkodták magukat, most már nem a politikai karrier hajtja őket. Alapítanak pár céget, megvesznek pár buszjáratot a bkv-tól. Majd a kampány után megsimogatják a lelkes ifjú szocik buksiját. Kezükbe nyomják a piros bögrét ezzel a mondattal: "bocs skacok, nektek már csak ennyi jutott,de ne feledjétek... jó időben, jó helyen, jó kapcsolatokkal..."

arlequin 2010.01.19. 11:09:59

@Marcellusca: tudod, ha legalább a bögréjük fehér lenne piros pettyekkel... nos, akkor éreznék néminemű biztatást. de így?

Krikri 2010.01.19. 11:14:15

@csabapayne: na de a látszat, h ők akarnak maradni vagy valami hasonló... nehogy azt mond h ki akarnak bukni a fészekből, direkt..

z666 2010.01.19. 11:15:16

@derelyegrádi szellem:
Na és a magyar osztálytársát rasszista indokból meggyilkoló cigány (Kozák Rajmund), aki 1 ÉV FELFÜGGESZTETTET kapott?

Marcellusca 2010.01.19. 11:18:01

@Krikri: Mer' ez ingyé, legalábbis nagyon óccsón van.
Túúúúdod: kampánypénzek és az azokkal való elszámolás. :)

Marcellusca 2010.01.19. 11:19:44

@arlequin: Az egy egészen más cég. :)
És az ő termékük viszont nagyon is jó! :D

parttitkar 2010.01.19. 11:19:49

Én Macet használok, hol a printscreeeen?

derelyegrádi szellem 2010.01.19. 11:21:34

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

ez nagyon durva, én láttam eredetben a hírtv-n. Ahogy a néni sírt, kontrasztként a rohadt, mocsokos, ultraprimitív, degenerált cigánykurva meg mutogatta ott a pináját a kamerának, már remegett a kezem, és indultam is volna a "vasért".

Nem vagyok egy szélsőséges ember, de ott elrendeltem volna egy sortüzet még én is. Ide jutottunk, ezek a férgek rettegésben tartanak, kifosztanak, nyíltan terrorizálnak embereket, komplett falvakat. Bazmeg a polgármester vagy ki a faszom vadászpuskás emberekkel mert csak bemenni!!!! Ott másoknak élniük kell (vadászpuska nékül) a kurva anyátokat! És ezt az államhatalom tűri, nem csinál semmit. A néni és sorstársai nem számítnak, pedig ezzel kéne törődni mszpések, hogy szopjatok lovat, nem nyugdíjkatasztrófás fizetett hírdetéseket feladni!

Mindezek mellett még néhány megélhetési elmebetegtől továbbra hallgatnunk kell, hogy ŐK micsoda rettegésben, félelemben, kirekesztettségben élnek. Mindet odavinném, cseréljenek házat a nénivel.

U.i. és valahol Magyaroszságon minden percben felsír egy öreg néni....

Spielberg 2010.01.19. 11:22:01

CSAKAZÉRTISEMSZ(M)P!
(várjunk, melyik a Prt Sc gomb...ehhen, megvan, jó, megnyitom a Paintet, Ctrl+V, okés, akkor kinek küldjem, ja Patek. ahhan, de az kicsoda? sebaj, akkor küldöm gyurcsányiblogra, ott kapok érte egy jó receptet...:) )

Spielberg 2010.01.19. 11:22:30

január 19.
lesz ez még rosszabb...

derelyegrádi szellem 2010.01.19. 11:24:26

@z666:

az számomra felfoghatatlan ítélet. Szintén ENSZ tag USA-ban ezért életfogytot kapott volna.

arlequin 2010.01.19. 11:50:52

@derelyegrádi szellem: (felszív-kifúj) tessék érteni is. ők bögrét mondanak...

Krikri 2010.01.19. 11:51:27

Mondjuk fidesz plakátot elnézve szocik sincsenek lemeradva ( a kis primitív, obama kopis)

Arivistus 2010.01.19. 12:05:08

MSZP újratöltve: A trollok támadása

parttitkar 2010.01.19. 12:05:57

mszp.hu/belfold/bovebben/tovabb-durvul-a-kampany

Huhujj, vettem a boltban vaníliáscukrot, kinyitottam otthon a zacskót, és mi volt benne?

Fehér por.

Köztársasági őrezred! Jobb esetben kokain, rosszabb esetben antrax. Reméljük az előbbi, mert akkor ma este buliii!

parttitkar 2010.01.19. 12:07:50

Ja, és szavazzatok az MSZP-re, mert fehér port kapott. Meg töltényt.

Print screen. 1 pont a Griffendélnek.

vomit 2010.01.19. 12:25:48

ezt valahonnan lelestek. beszivargo kommentekkel kell odahatni, elvtarsak.
az eredeti dokument felsorolja azt a lehetoseget is, hogy betiltjak a furcsa esemenyek valodi hattererol szolo kombinalast.

Obama staffer wants ‘cognitive infiltration’ of 9/11 conspiracy groups
rawstory.com/2010/01/obama-staffer-infiltration-911-groups/

Rózsaszín_Lajhár 2010.01.19. 12:41:54

@vomit: jó cikk. Megint torkunkon akad a demokrácia.
"A mindenkori hatalomnak egy igazi ellensége van: a gondolkodó ember."

NRG44 · http://althir.org 2010.01.19. 12:44:53

nem új infó ez :-D lásd : állandó freeblog-főoldalas, bejáratott/futtatott szocitársaság, de már vagy úgy a kezdetek óta... választás, népszavazás, bármi volt, ők a szoci álláspont alapján kampányoltak - de bevallani sose fogják, mert ők "függetlenek" és ez az ő "személyes véleményük"... így dolgoznak

667 - A Sátán szomszédja 2010.01.19. 12:46:52

@parttitkar: Ez jó ! De mi lesz a Mardekárral? :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.19. 12:56:42

@parttitkar: én úúúúúgy örülnék, ha ezeknek az "uraknak" egyszer nem borítékban adnák át a 7.62-est, hanem az ennek "célbajuttatására" kialakított eszközzel. És akkor nemáááá csak 1 db-t, hanem minimum 20-30-t...

arlequin 2010.01.19. 13:12:59

@Spielberg: lesz. már porfesszionalizáltam itt a minap...

@derelyegrádi szellem: ezt híjják pehelytantusznak ;-)

@Rózsaszín_Lajhár: szerinted az öreg szókra-teszt miért itatták mög méreggel abba a fenenagy athéni demokratúrába?

@Seduxen: nemá. nemkéne

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.01.19. 13:29:38

"Jaj de jó a habos sütemény." Kár, hogy nincs a nyeremények között, mert akkor talán írnék is, mert másképp nem nagyon jutok hozzá.De így?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.19. 13:32:54

@arlequin: igazad van, lőszerpocsékolás.
"Követ a nyakukba, és a folyóba velük"
"Igennnnis, Mr. Teufel!"

arlequin 2010.01.19. 13:40:42

@Seduxen: azzal megbántod a folyó szellemét. nézz rá szegény dunára. kapisch?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.19. 13:47:15

@arlequin: Hol írtam, hogy a Duna a folyó!?

"Zúúúg a Volgaaaa...."

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.19. 13:50:27

eheheh :)
szegény zero ilyen posztokkal próbál terelni a legfrissebb ügyekről a jobbikkal kapcsolatban. ;)
btw. kik is adtak ki korábban pártukázt, hogy kell jelen lenni a netes médiákon. ugye-ugye khm-khm

meg aztán 1 milliomod+1-eszer is nekifuthatnánk, hogy a sötét gyalogoknak mindenki fizetett kommenetelő akinek ellentétes a véleménye. ez a csodás 1 bit...

A szociknak meg innen izenem, hogy irgalmatlan nagy lúzer seggfejek, és inkább maradjanak kusban a nagy buktáig.... Úgy talán nem fog fájni annyira.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.19. 13:53:05

@.Pierre Bezuhov.:

ó, ez már a régi Bezu!

Amúgy jó emlékszem, Rózsa Misi szervezte az SZDSZ netes csapatát 2006-ban!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.01.19. 13:56:04

Nekem ez tetszik, a 3. pont:
Minden jatekos tetszoleges szamu, de LEGALABB 3 email cimmel vehet reszt a jatekban.
Tehat aki nem hajlando csalni es hazudni, minimum harom regisztralt nevvel spamelni, az eleve reszt sem vehet!
A Societas-ban a gerinc meglete kizaro hatalyu!! :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.19. 13:56:12

@.Pierre Bezuhov.: hasonlóan de facto koalíciós partnerükhöz....

"a legfrissebb ügyekről"

mind a KETTŐRE gondolsz?
- A párt pénzügyi beszámolója közzétételének hiánya
- A keszthelyi muki.

Azt csak halkan jegyzem meg, nehogy pc-lelkedre vedd, hogy utóbbi esetben még csak gyanúsítás történt... Bár gondolom a jobbikos "fajtáját" nem illeti meg az ártatlanság véDelme (köszi betti).

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.19. 14:00:10

Csak a puruttyáért jár a pont, esetleg a napiszarért..

arlequin 2010.01.19. 14:02:54

@Meleardil Eressea Iluvadan: dehogy. ez amolyan 'gyermeki csínytevés'. tudod?

picur3ka 2010.01.19. 14:09:45

Zero, sajnalhatod, hogy ez nem neked jutott eszedbe, a Mandiner Trollbajnoksagnak nevezi.

@Meleardil Eressea Iluvadan:

En ezt nem is ertettem, azt hittem, nyelvi hiba, mint a 'reszt vesz a fesztivalrol'

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.19. 14:12:58

@Seduxen:
ja akkor három, én a sci-fi kategóriás progromjukra gondoltam másodsorban :)

"hogy utóbbi esetben még csak gyanúsítás történt."
ez pont Te mondod :DDDDDDDDD

*fetreng a röhögéstől*

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.19. 14:29:36

@zero:
tuggyafene! most te azt hiszed, h nekem bármi közöm is van bárkihez...
de hát kit érdekel! egyrészt az ostobaság magánügy, másrészt meg leszarom..nem fogok bizonygatni.

Az egészhez egyébként még annyit tennék hozzá, hogy Rózsa Misi meg Peták lacika szervezhet akármennyi kommentkommandót is, a szittya önkéntes sereget úgy sem tudják legyűrni.
Ugyanis a törzsfanok egy része - mivel munkája nem igen van - egésznap online bevethető, egy másik része pedig délután jön haza az iskolából (lásd fankadeli.hu)
Meg aztán míg Petákéknak noszogatni kell a zsoldosokat, addig a forrdalmi ifjak - miután lenyomtak egy küldetést a Cod-ban(szigorúan a tengelyhatalmak oldalán) - iziben mennek védeni a hazát a tudjukkik ellen.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.19. 14:33:05

@.Pierre Bezuhov.: pont én? engem - szerencsére - az elmúlt 30 évben még senki, semmivel sem gyanúsított meg...

"én a sci-fi kategóriás progromjukra gondoltam másodsorban "

*fetreng a röhögéstől*

És abban MI AZ "ÜGY"?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.19. 15:38:56

@.Pierre Bezuhov.: "jaffás"? úgy, mint "narancsos"? wehehehe... ők bizonyára jobban is konyítanak hozzá - meg úgy ámblokk MINDENHEZ -, mint holmi "mucsai prolik".

Én a TE véleményedre lettem volna kíváncsi, hogy a Jobbik programjában "mi az ügy"?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.19. 15:53:33

@.Pierre Bezuhov.:

"Mi, liberálisok itt voltunk, vagyunk és leszünk... bármennyire is próbáltok minket és az eszmét eltiporni."
2009.04.28. 23:21:13, Gusztos apukáról szóló post

Átvitel honvéd 2010.01.19. 16:10:35

ON:

A szokásos, mélycinikus, abszolút gusztustalan dolgot természetesnek vevő és ilyen témaként tárgyaló levelek. Nem lepődtem meg. Csak azon, hogy (a szadesz tavalyi attrakcióján kívül) eddig tartott, hogy nyilvánosságra kerüljön.

törzsmókus 2010.01.19. 16:29:11

@Gunther: mér, ott is pont ez megy, max nem kapsz érte bögrét :S

killa36 2010.01.19. 16:39:49

Hehh.. Na szép. Megnéztem ki ez a Patek Gábor. Zuschlag féle ifjúszoci bűnöző, Lopcsányék bandájától markolta ki ő is a lóvét: vastagbor.blog.hu/2009/01/22/penzosztas_parton_belul

A Néphazugság szerint pedig Ő lesz a következő Societas elnök. Szép volt fiúk, az ilyenek miatt tűntök el a süllyesztőben, tapsoljatok hozzá!

tudi 2010.01.19. 17:09:24

Szánalmas, ezek szerint amit elloptak abból nem lesz kampány, illetve csak egy kis részéből, abból lesz majd az ingyen gulyás parti tartva, meg a konzerv osztogatás finanszírozva. A többi meg biztos ciprusi, kajmán-szigeteki bankszámlákon pihen. Kiváncsi leszek hány volt mszp-s választja majd a "kényszerű" számüzetést, hogy egy kiadatási engedéllyel nem rendelkező országban élje le hátralévő nyomorult életét, míg ezek a rút orbánista idők tartanak.

Walter Melone (törölt) 2010.01.19. 17:19:16

Nekem gyanús, h ez egy fake.

A levél fejlécében a logó internetről simán print screen -el lett lemásolva és újra illesztve. Ez látszik rajta.
Nem gondolom, h egy ilyen szervezetnek ne volna meg a fejléc előállításához a .psd vagy egy .gif formátum a logójukból.

Másrészt a PDF keltezése 2010 01 12, míg a létrehozásának a dátuma 2010 01 15.-én 15:26 és 15:28 perc.

Szóval sztem ez fake....

derelyegrádi szellem 2010.01.19. 17:24:42

@Walter Melone:

Nem az, én már megkaptam a bögrét, most a sapira hajtok.. A végső célom egy wellness hétvége zusival a Kecskeméti BV Intézetben, amit már el is neveztem If várának....

tiborc2008 2010.01.19. 17:43:00

Meccsoda egy pitiáner irigy banda ez a magát balodalinak hazudó cocciálista maffia!
Gombokért kéne nekik netpatkánykodni.

tiborc2008 2010.01.19. 17:44:40

Egy ilyen "Ez fake" komment hány pontot ér a rendszerben?

Walter Melone (törölt) 2010.01.19. 17:59:38

@tiborc2008:

Ez úgy van, hogy amiért neked a pártközpont egy narancsot számol, az nálunk két pont. :-P

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.19. 18:34:16

Egyrészről dicséretes, hogy az MSZP is észrevette a XXI. században élünk.
Másrészt ha 100 ember nekiáll spam-elni csúnya világ jön :(

szmoker (Homo Trollicus) 2010.01.19. 19:14:16

A nyuggerekre nem jellemző a nagy internet-ellátottság.
Összességében, remélem hogy fordítva sül el :)

Auris 2010.01.19. 19:29:09

Hát ez vérciki...

Nem is értem. Minek égetik magukat ilyennel? Biztos van annyi pénzük, hogy felvegyenek vagy 500 embert, beültessék egy nagy terembe és 3 műszakban nyomják a blogokba a bejegyzéseket az MSZP szája íze szerint.

Ehelyett meghirdetnek egy kampányt. Fordítok nektek (zárójelben a valóság):

"Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni Neked, hogy (nekünk is hihetetlen módon) elvállaltad ezt a munkát (munka=meggyőződésedtől függetlenül, vagy annak ellenére, ellenérték fejében végzett tevékenység) és ezzel is segíted a SOCIETAS munkáját (nekünk is munka, igazából már mi sem meggyőződésből csináljuk, hanem mert még van a Cusi eldugott pénzéből), illetve az MSZP választási sikereit!

Az elmúlt napokban munkatársaink telefonon (mert e-mail fiókja egyik bugrisnak sincs) felkerestek minden az országban élő (és élősködő) SOCIETAS tagot és szimpatizánst, akikből több mint száz fő (azaz mind) fogadta el felkérésünket. Ebből a csapatból szándékunkban áll egy hatékony (haszonleső) és ütőképes (ütőképes<iQ30) online csapat (online=tehát a valóságban nem létező, de pályázatokon indíttatható) megszervezése (pályázati pénzekből a Kóka majd kiszámláz rájuk számítógépeket), amely képes lesz az MSZP politikájának (az írott és audiovizuális média felvsárlása után megvesszük a netes véleményeket is) képviseletére a világhálón (ott nem látszik az arcunk mikor hazudunk). A feladat nem könnyű (Cusi óta nagyon figyelnek minket), de hisszük, hogy veletek, Veled (itt egy kicsit bizonytalanok vagyunk, használhatunk-e többesszámot) képesek leszünk (értsd: lesz képünk) a hazai internethasználó közvélemény érdemi meggyőzésére.( értsd megvásárlására) A mai naptól (csak a mának élünk, holnap már lehet zárnak a pénzcsapok, de áprilisban mindenképp) Te is ennek a csapatnak vagy tagja (erre büszke azért nem lehetsz), ezért köszöntünk Téged (Csá! Számlát hoztál? Kösz. Akkor itt van 20 rongy.)!"

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.19. 22:47:07

Muhaha! Ezek után már az Isten se mossa le a kommentelő balos nethuszárokról, hogy már nem is az eszméért lelkesednek, hanem csupán a piros bészbólsityakra hajtanak!
Javaslom, hogy az összes mszp-gyanús beírkáló kérdéseire csak annyi legyen a reakció: Pólóért? Sapkáért?....

Ez a netkommandó dolog már az SZDSZ-nek is bejött... most épp nulla százalékon állnak. Úgyhogy hajrá szocik!))))

bundás kenyér 2010.01.19. 23:07:45

És akkor miért ne küldhetnénk nekik képeket a puruttya extrémből?
Mondjuk egy random bünti hány pontot ér?:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.20. 09:09:49

A Patek

Patek Gábor baloldali fiatalokat szervez internetileg. Tök igaza van, továbbá ez a dolga is. Szerintem pokoli jól csinálja. Igen, pont így kell baloldali mozgalmat építeni! Hajrá Gábor, gyerünk balos fiatalok, "pofozzuk" ki a nárcisztikus náci-imitátorokat a magyar net világából! :)

kapcsolat.hu/blog/a_patek

molaris 2010.01.20. 09:16:33

@z666:
Az a bibi, hogy a büntetést függesztették fel, nem pedig a dakotát.:D:D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.20. 10:25:13

@Thulsa Doom:

"javaslom, hogy az összes mszp-gyanús beírkáló kérdéseire csak annyi legyen a reakció: Pólóért? Sapkáért?...."

de meglepődtem most :) tőletek amúgyis nagyjából ennyit lehet várni.
Akinek a sajátoktól eltérő más véleménye van az :
1. (korábban) bérkommentelő
2. (innentől) pontgyűjtő

egyszerű a droid élete :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.20. 10:29:23

@.Pierre Bezuhov.: "egyszerű a droid élete"

Na álljunk meg egy pillanatra! Most egy kicsit összezavartál. Én eddig úgy tudtam - az eddigi kommentek alapján -, hogy Te troll vagy... Na most akkor mi van? Döntsük már el! :))))))

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.20. 10:30:59

@Walter Melone:

"Szóval sztem ez fake.... "

persze, elsőre látszott.. gyenge műve valamelyik nagyon ráérő többdiplomásnak

Az a baj - úgy látom- hogy nincsenek bérkommentelők meg vérnyuggerek a neten - ahogy ők megálmodták, pedig nagyon lenne rá igény. Ezért van Idősasszony fake nick meg most ez.
Jó játék a homokozó....

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.20. 10:34:44

@Seduxen: jah, bocs korrigálom akkor:

1. (korábban) bérkommentelő, troll
2. (innentől) pontgyűjtő

további szép napot 3CPO! :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.20. 10:38:34

@.Pierre Bezuhov.: na várjá', akkor zavarjuk meg - teljesen - az ellenséget :)))

1. (korábban) bérkommentelő-troll
2. (innentől) pontgyűjtő-droid

így kerek :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.20. 11:26:14

@kill004: Pendrive!

"Az általad ismert blogokon kezd el hirdetni a kuruc.info-t"

Kedves kill004!

A botox-ból készült - természetesen VÖRÖS színű - 8 Gb-os pendrive-ot postafordultával küldjük :))))

Doña ¡Cara(mba)! 2010.01.20. 11:53:55

@Auris: Szédületes, ahogy a zárójelekkel kiegészíted a levelet:))

Végre, szívből tudtam egy jót vígadni a szocik mucsaiságán (mert ők mucsa , csak nem ismernek magukra). Bár ők nem csak mucsa, hanem vastabőrnélküliek is, ui. ezeknek még homlokuk sincs, csak pofájuk, arra meg nem köll bőr, elég bele 32-től 132-ig terjedő jó tépőfog a zsákmányoláshoz és jó pofaizmok. Ennyi.
Ja, meg a bögre,meg a satyi, meg a pendrive (ha már van PrtSc, akkor köll pendrive is).
Mert olyan begyűjtős fajta a szoci fajta. Valamire csak jól lesz, ingyér' van.
Az ingyen sör meg virsli meg még odébb van, messze van még május elseje;-D

Héttörpe (törölt) 2010.01.20. 12:37:09

Azt hallottátok, hogy Orbán Viktor megszünteti a Fidelitast?

Héttörpe (törölt) 2010.01.20. 12:38:41

Egyébként a Jobbik és a Fidesz is működtet ilyen hálózatokat, elég belenézni a blogokba. Az utasítás többi részét nem értem, arról nem tudok írni, kicsit nehéz a felfogásom.

Héttörpe (törölt) 2010.01.20. 12:40:54

Amíg a Fidesz pártsajtója a baloldal által-egyébként hozzájuk hasonlóan-szervezett netes kampánycsapattal törődik, addig azon fontorlatoskodik az Orbán, hogy csökkentse a nyugdíjakat és mindenkinek 70 éves koráig kelljen dolgoznia.

Na, most már megyek a nyereményért!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.20. 12:54:21

És aztat hallottátok, hogy a Zorbán az élve megfőzött nyugdíjasok koponyáiból épít magának trónust?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.20. 13:32:07

@Héttörpe (az SZDSZ elveszi az emberek örömét): azt hallottad, hogy a Fidelitas megszünteti Orbán Viktort? :))))

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.20. 13:51:28

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Ráadásul nem is magyarokkal, hanem 23 millió románnal építtet!
They took our jobs!

Egyébként nem látom a trollokat, nem túl effektív a módszer. :P

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.01.20. 13:54:52

Egy haverom ismerőse mesélte, hogy a bátyja nagyon jóban van a Zorbán Viktorral és múlt szerdán kecskét áldoztak egy rituálén. Pénteken orgiát is rendeztek a felcsúti parasztgazdaságban.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.20. 14:08:16

@csabapayne: de ugye nem a szerdán feláldozott kecske földi maradványaival? :)))

arlequin 2010.01.20. 14:40:54

@Seduxen: a mazochista, a szadista, a gyilkos, a nekrofil, a zoofil és a piromániás ülnek a diliházban és rettenetesen unatkoznak.
aszongya a szadista:
- fogjunk egy macskát és kínozzuk meg!
bólogatás.
zoofil:
- és dugjuk meg!
bólogatás:
gyilkos:
- és öljük meg!
bólogatás.
nekrofil:
- és dugjuk meg mégegyszer!
bólogatás.
piromán:
- és gyújtsuk fel!
bológatás.
egyedül a mazochista hallgat, mindenki ránéz. erre ő:
- MIÁÚ!

kino 2010.01.20. 14:44:46

@zero: miért van a societas logójában az a * ? hol van az apróbetűs rész?

Prakt! 2010.01.20. 14:49:56

Mocskos fidesz, az mszp a nyerő !!!!
PrintScreen
Előre a hetijegyért!

arlequin 2010.01.20. 15:08:49

@kino: alul, hogy az egész fake

arlequin 2010.01.20. 15:21:53

@arlequin: egyébként már több mint 100 pontot gyűjtöttem... csaxólok. hihi

cotti 2010.01.20. 16:30:40

Hallottátok, hogy Orbán Viktor megszünteti a Fidelitast?

Print
Screen
SysRq

Doña ¡Cara(mba)! 2010.01.20. 17:10:13

@arlequin: És mire váltod be a pontjaidat?

arlequin 2010.01.20. 17:35:46

@Doña ¡Cara(mba)!: nekem a kósáné kovács magda a legszimpatikusabb... olyan szép vastag a bőre ;-)

arlequin 2010.01.20. 17:46:10

@arlequin: és olyan maccsó férfias hangja van.

Tor Salqvist 2010.01.20. 21:52:06

barikad.hu/node/45349

Felszólították a vörösbirkákat, hogy ide írjanak... :DDD

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.21. 11:55:41

Eez egy reklámtechnikailag elég jó ötlet, és semmivel sem visszataszítóbb, mint egy plakát, vagy utcai szórólapozás.
A web2 ilyen.
A szocik versenyt csinálnak, de legalább nem törnek be a rivális szerveire, mint ahogy a Fidesz szokott.

picur3ka 2010.01.21. 12:09:45

Uhum, itt a bogre, hol a bogre.

Vörösinges 2010.01.21. 13:44:38

Kiváncsi vagyok, hogy a fideszes bérkommentelők vajon egy kiló narancsot kapnak e ajándékba.
Vagy egy exlúzív vacsorát Cser-Palkoviccsal.

derelyegrádi szellem 2010.01.21. 13:49:16

@Vörösinges:

lehozod itt a Fidelitas hasonló "versenykiírását", aztán majd megtudjuk.

Vörösinges 2010.01.21. 13:53:17

@derelyegrádi szellem:

Szerintem özönleni fognak a népek az biztos. 2 milliót biztos összeszedek. Phillipe lesz a szervező!

Vörösinges 2010.01.21. 13:54:00

Mondjuk a felének biztos el kell magyaráznom, hogy mi az hogy internet....

AgyAlap · http://agyalap.blog.hu 2010.01.21. 16:21:11

Én már elküldtem 50 print screent de ezennel átruházom pontjaimat Tóta W bloggeristennek. Egyrészt úgysem tudnám nála balosabban nyomni, másrészt meg neki jobban állna a vörös sapka

picur3ka 2010.01.21. 17:43:32

Hat ezt, ugye, boritekolni lehetett:

"Nyakó István, az MSZP szóvivője csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy az anyag egy szélsőjobboldali portálról indult "hódító útjára a médiában", ám az egyszerű hamisítvány, "szemenszedett hazugság".

"Nem mi írtunk, nem mi rendeltük. Valószínűleg egy szélsőjobbos web-terrorista csapat készítette és etette meg a magyar nyilvánossággal" - fogalmazott Nyakó István, hozzátéve: sajnálják mindazokat, akiket az MSZP nevében fellépő, rossz helyesírású szélhámosok megtévesztettek."

(MTI)

hvg.hu/itthon/20100121_mszp_level_netaktivistak.aspx

Spielberg 2010.01.21. 18:29:48

ehhen:

Átépítés alatt
Kedves Kapcsolatok!

Tervezett karbantartás miatt az oldal átmenetileg nem elérhető.
Köszönjük megértéseteket!

Kapcsolat.hu üzemeltetés

szabogyula 2010.01.21. 20:36:16

Kommenteljetek ! Ész megáll !
nol.hu/belfold/mesterhazy__az_mszp_becsuletes_part
Hónap Vastagbőr nyertese .

Noname Watanabe 2010.01.23. 10:51:17

Küldjünk a szociknak szado-mazo pornót. Hátha Lendvai "múmia" Ildi is kedvet kap hozzá, és kikötözi Mesterházyt egy menetre.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.07. 20:51:17

És még ehhez sem írtam akkoriban???:))

@arlequin: Eeeeez kéééééééész! XD

0dzsud0 2019.05.04. 10:38:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ha egy névvel és elérhetőséggel elküldöd a szociknak a blog.hu aktivitásodat, szerintem küldenek így utólag neked is egy szegfűs bögrét. azóta persze kicsit rosszabbul megy nekik, de egyik leglelkesebb rajongójuknak ennyi szerintem belefér. sőt, jár :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.05.04. 15:27:06

@0dzsud0: te hol a kurva anyádban voltál tíz évvel ezelőtt,te tetű?!

süti beállítások módosítása