Skip to content


       Szűrés lista

Nénigyűlés: ígéretek, puszik, svédördög

Vasárnap délelőtt nagy retrobuli volt Budapesten: az MSZP Nyugdíjas Szolidaritás címmel tartott agymosást a Millenáris Teátrumban. A párt Propagandaügyi Főosztálya szerint 800-900 fő, sajtósok szerint "csak" 600-800 nyugdíjas vett rajta részt, de végülis teljesen mindegy, mindkét szám döbbenet.

A műsor Lendvai és Kiss Péter pusziosztásával kezdődött, ezután következett Beregi Péter színművész (?) pajzán poénkodása. A szellemi színvonalat érzékeltendő: legnagyobb sikert a szakállas "Torgyán vizelete- Macó Ági kézírása" anekdota aratta.

Ezután a Harcos Nyugdíjas szobrának mintája, Dr. Czermán Mártonné, az MSZOSZ nyugdíjas tagozatának vezetője ragadta magához a mikrofont. Emígyen konferálta fel legújabb szerelmetes bálványukat:

"„Megkérdezte tőlünk, mit szeretnénk, de mire mondtuk volna, kiderült, hogy kívülről tudja, mi a nyugdíjasok igénye” – mondta a miniszterelnök-jelöltről. Az MSZP-s nyugdíjasok szavait tolmácsolva azt mondta, a jelenlegi nyugdíjrendszert szeretné, és nem kér a svéd modellből."

A miniszterelnökjelölt nevezetű borotváltgombóc természetesen árpádsávos nyakkendőben volt, mint a borbély óta majd' minden nap, hogy a tisztaságról papolás mellett ezzel is megtévessze a rossz (arc)memóriájú jobboldali szavazókat. Adott és kapott egy csomó puszit, majd emelte a tétet a mamik kegyéért folytatott versenyben, "akkor is rám szavaznak!" jeligére. Elővette a szocialisták jól bevált csodafegyverét, és megígért egy csomó dolgot. A korai dátumra való tekintettel ingyen fodrászt/körmöst/űrutazást MÉG nem, csupán potyapénzt.

Tételesen: több üdülési csekk, kedvezményes képzések, egyszeri 75 ezer forintos kegyeleti járandóság az átlagnál kevesebbet kapó, megözvegyülő nyugdíjasoknak,a 65 év felettiek ingyenes utazási kedvezményének megtartása, a nyugdíjkorrekció folytatása, évente megduplázná a méltányossági nyugdíjkasszát, a Btk. módosítása, hogy az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények súlyosabb büntetés alá essenek

 

Az ígéretkupac után pedig következett az ördögűzés, hosszasan fejtegette, hogy Patásorbán mi mindent tenne szegény öregekkel. Attila szerint Viktornak Dzsudzsák Balázs ugyanis fontosabb, mint a nyugdíjasok, akiket pedig Gombócka szerint "szeretni kell, és meg kell tisztelni őket azzal, hogy - kapaszkodjunk meg - őszintén beszélünk nekik az ország dolgairól. Mert a nyugdíjas, az nem játékszer, hanem hús-vér ember, értesülünk a legilletékesebbtől, és a mai magyar nyugdíjas fél és reszket, amire persze minden oka megvan." -Hírszerző

A legnagyobb rém természetesen a svéd nyugdíjrendszer, mindenki szőlőbányában robotoló csontsovány 68 éveseket vizionál.

Az senkit nem zavar, hogy maga a svéd nagykövetség (!) cáfolta az MSZP hallucinációit: Svédországban


"a nyugdíjkorhatár rugalmas, 61 éves kortól úgynevezett jövedelemalapú, illetve prémiumnyugdíj egyaránt igényelhető, és a nyugállomány mellett lehetőség nyílik a további munkavégzésre is.A prémiumnyugdíj is része az állami nyugdíjalapnak, de ez esetben a járulékfizetők maguk határozhatják meg, hogy milyen befektetésekbe kerüljön a pénzük." -MNO

 

Nem, ez senkit sem érdekel, Mesterházy még a nyugdíjvédő aláírásgyűjtő ívet is aláírta ott mindenki előtt, persze hozzátette, hogy "bezzeg Orbán Viktor nem merne aláírni egy ilyet", amiért persze rettentően megtapsolták.

Elhangzott még néhányszor, hogy "az MSZP adni akar, a Fidesz elvenni", majd Aradszky László rázendített a "Nem csak a húszéveseké a világ" című örökzöldre, és kezdetét vette a tán még kissé korai örömünnep.

 

(képek: Mszp és egy olvasónk, de érdekes még az Index, Hírszerző is)

 

 

Címkék: kampány mszp morbid

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr791717278

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tessék felvállalni a szükséges rosszat! 2010.02.01. 17:03:23

Bár nagyon adja magát, hogy az állítólagos FIDESZ indulót tűzzem tollhegyre (az megvan, hogy az azt előadó Mujahid Zoli mivel került be utoljára a bulvárhírekbe?), most mégis inkább bátorítani szeretném a FIDESZ-t, hogy ne legyen már olyan gyáva. Hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.01. 14:05:52

Nekem egyre "szimpatikusabb" a "svéd-modell"...

Homeoffice 2010.02.01. 14:07:29

Igen szimpatikus, khmm.. mondjuk én az egész (kép) re is kiváncsi lennék..:))))

Aradebil 2010.02.01. 14:10:26

Gripeneknél már rábasztunk egy svéd modellre:D

Homeoffice 2010.02.01. 14:11:59

@Tapmancs:

Látom Te sem a lényeget (Svéd néni) nézted:))))))

órarugógerincű felpattanó 2010.02.01. 14:14:02

Egyébként ez az évenként megduplázandó méltányossági nyugdíjkeret már önmagában bizonyítja a hazudozást. Vagy nem tanulták a hatványozást, és akkor jár a faszkorbács.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.01. 14:14:07

@Aradebil: "Gripeneknél már rábasztunk egy svéd modellre:D"

egyebassza, beleléphetnénk 2X is ugyanabba a folyóba :)))

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.01. 14:18:57

nekem a svéd modell eme koncepciójára lenne igényem
img.thesun.co.uk/multimedia/archive/00568/SNF01BIZ5-280_568740a.jpg

Amelyik párt ezt nekem teljesíti, azé a szívem :DDDD

NextGeneration 2010.02.01. 14:20:44

Hadd álmodjon a kisnyugdíjas... én is ígérek minden nyugdíjasnak alanyi jogon egy új Mercit, meg egy villát a rózsadombon. Menjen minden párt a retekbe, nincs senki, aki az én kib@szott érdekeimet nézné. A rohadék rablóbanda lehazudja a csillagokat az égről, csak hogy őket szavazzák meg. Ezért fogom passzolni a szavazást. Az én szavazatomat ne használhassa fel senki ezek közül!

Homeoffice 2010.02.01. 14:21:35

@.Pierre Bezuhov.:

Te figy...a lányka biztos svéd?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.01. 14:23:21

Amúgy AKAROM hogy MINDEN kibaszott kampányígérethez MINDENKI ALAPBÓL tegye hozzá, hogy ez mennyibe kerülne a költségvetésnek.

Hát nem ez lenne a korrekt?

Gondolom nem olyan ördöngösség kiszámítani, ez a 75 ezer mennyibe kerülne ...2 vagy 3 milliárd forint. (Amúgy egy temetés a legalsóbb hangon is 300 ezer forint)

Marcellusca 2010.02.01. 14:23:59

@Seduxen:
@Gunther:
Mé' nem lepődöm meg a kijelentéseteken? :DDDD

Azé' én a háziasszony, Budai Bettikét is blokkolnám, nem csak a svéd-modellt. :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.01. 14:24:02

@Gunther:

nem nem a helyes kérdés: biztos hogy lány? :-)

Marcellusca 2010.02.01. 14:25:25

@.Pierre Bezuhov.: Na, egye kutya! :D

Jó az avatarod. Máris összejött a begrére való? :DDDD

Marcellusca 2010.02.01. 14:27:00

@NextGeneration: "Menjen minden párt a retekbe,..." - vagy a Retkes-be? :)
Lehet, még örülne is neki a liberális teste/lelke. :D

Marcellusca 2010.02.01. 14:30:03

@zero: Meg tegye hozzá, hogy az ígérgetések főbelövés terhe mellett érvényesek!
Aki nem teljesíti a cikluson belül (vazze, de jó indulatú vagyok, kapnak 4 évet a végrehajtásra) annak ...

picur3ka 2010.02.01. 14:31:35

A kiralysaggal is elojott mesterkelthazy megint. A megollt nyugdijasokat a maszop pedig sajat halottjanak fogja tekinteni, mer ugyi ennyi penzer?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.01. 14:31:57

@.Pierre Bezuhov.: na azé' ez nem úgy van... tudod minőségbiztosítás is van a világon, szóval mielőtt belemenne az ember a felelőtlen "igérgetés-spirálba", előtte le kellene tesztelni a "terméket". Jó alaposan :))))

@Marcellusca: te figyi, akarsz róla beszélni? Észrevettem, hogy nálad - úgy sunázásilag" visszatérő célszemély Bettike... Nem vagy Te nagyon perverz? :)))

NextGeneration 2010.02.01. 14:32:27

@Marcellusca:
Naja, akkor amilyen felállásban óhajtják, mehetnek egymásba elölről-hátulról, csak a Parlamentből tűnjenek el végre-valahára! És az a gáz, hogy nem igazán látom azt, hogy akik tehetnének valamit, lásd a mostani 20as-30-as generáció (pl.: én) megpróbálna igazán tenni valamit. Csak hőbörgünk, blogolunk, kommentelünk, meg néhányan közülünk kimennek egy-egy tűntetésre balhézni, meg gyújtogatni...
Igazából nem is tudom, hogy mit is lehetne tenni?!

Ötlet? Valaki?!

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.02.01. 14:32:28

Én igenis szeretnék egy svéd modellt, lehetőleg nyúlánk és megértő legyen.

Tapmancs 2010.02.01. 14:32:47

@.Pierre Bezuhov.: Minimum 5 centi van a mellei között! Hogy néz már ki?

NextGeneration 2010.02.01. 14:34:48

@.Pierre Bezuhov.:
@Gunther:
Hogy Zero-t idézzem: "biztos hogy lányok?" :D

NextGeneration 2010.02.01. 14:35:40

@NextGeneration:
És azok is voltak pár éve még? :P

Homeoffice 2010.02.01. 14:36:09

@Seduxen:

jajajaj ezt a pornósmacát... az én jelöltemnek legalább kedves arca van:)))))

kuki123 2010.02.01. 14:36:48

index.hu/belfold/2010/valasztas/temetespenzt_igert_mesterhazy_a_nyugdijasoknak/
megy ám a licitálás ezzerrel

"Több üdülési csekket is ígért a nyugdíjasoknak" LOL adózó munkástól még a kaja jegyet is elvonják mert költség a cégnek nem is beszélve a kaffetéria rendszer teljes szét baszásáról
de nekik lesz üdülési csekk a kurva életbe

"75 ezer forintos kegyeleti járandóságot adna azoknak az átlagnál kevesebbet kereső nyugdíjasoknak, aki megözvegyülnek."
persze erre van fedezet :)

"
Szavait mondatonként tapsvihar szakította meg, záró gondolatait pedig álló vastaps követte. Ekkor a sajtónak el kellett hagynia a termet, de még láttuk, ahogy további tíz-húsz résztvevő rohamozza meg a miniszterelnök-jelöltet, és mindegyikük kicsikar legalább egy puszit tőle."

szavait szinte isszák mint az isteni mannát, az agymosott, időnként csökkent szellemi képességű emberek.

képek közt:
Itt éppen Hagyó Miklósról kérdezik Mesterházy Attilát, és ő azt feleli, hogy "mindenkit megvédünk, akit igaztalanul vádolnak, és senkit nem védünk meg, akit joggal."
VASTAGBŐR
ha jól látom akkor mindenki kapott mszp-s esernyőt is(költség?), + Mesterházy árpádsávos nyakkendőt viselt LOL

esküszöm ha ez a foskurva párt 15-20%-tól többet szed össze én teleportálódok ebből az országból

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.01. 14:36:54

@Gunther: na b+ :DDDD tényleg!! oltárit hibáztam fontos témában - és ez már tényleg gáz :)
mivel annak a gáz tucc-tucczenés svédnek a klippjében láttam, azt hittem automatice svéd. de nem...azt a piszok multikultit.. pfej :)))
A lányka (Aylar Lie) ti. norvég iráni felmenőkkel :DDD
szóval jobbik, ha akartak egy plussz szavazatot a feladat adott ;))

Homeoffice 2010.02.01. 14:38:47

@.Pierre Bezuhov.:

Nyugi, Seduxen egy ami csajt tett be..:)))))

Marcellusca 2010.02.01. 14:39:08

@Seduxen: Ki mondta, hogy beszélgetni akarok vele? :)
Attól félsz, hogy úgy járnék, mint a hétvégi uccaszoc posztban? És nem tunnám feldolgozni? :D

@Gunther: Hadd gyűjjön! :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.01. 14:40:56

@Marcellusca: na de most komolyan, azt a bukszát sunázgatnád, aki Böszman karjaiba ájult anno? honnan tudod, hogyan "lehelt életet" bele a zájulás után a nagyfőnök!? :)))

Marcellusca 2010.02.01. 14:41:06

@Tapmancs: Oszt? Nem tudod összenyomni? :D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.01. 14:42:03

@Tapmancs: @NextGeneration:

lehet komcsi/libsizni/pontgyűjtőzni, de ha valaki e témakörban köt belém azt kegyetlenül lmpvs-ra húzom :)))

lehet lapozgatni, és aztán sűrűn bocsánatot kérni :)
images.google.hu/images?hl=de&um=1&q=Aylar+Lie&sa=N&start=0&ndsp=20

NextGeneration 2010.02.01. 14:42:21

@.Pierre Bezuhov.:
OFF:

Aylar Lie pornós, és emiatt halálbűntetés van kitűzve a fejére Iránban, hogyha átlépi az országhatárt, lepottyan a kicsi feje! Arrafele, mint tudjuk elég keményen ellenzik a hasonló paráználkodásokat, és főleg meztelenül, ami pedig a szakmában ugye fél út a sikerhez! :D Amúgy, ha jól tudom az egyik szülő Norvég a másik meg iráni...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.01. 14:44:22

@.Pierre Bezuhov.: bazze, nagyot csalódtam benned... Te Jobbikos vagy? Vagy mi ez a fene nagy "irán-imádat"? :)))

(amúgy igencsak jóféle bukszácska ez... filmekben nem szerepel? :)))) ).

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.01. 14:46:00

@NextGeneration:
bakker, sik az infó, de a legfontosabb az kimaradt :D
film címet!!!

mind2 (törölt) 2010.02.01. 14:46:30

Elnézve ezeket a múmiákat - a sok özvegyasszonyt - ezek mellől én is rekordsebességgel haltam volna ki.
Van valami perverzitás abban, ahogy annak idején Fletót, most meg Mesterházyt imádják.
Bazz, nincs egy kertecske, egy unokácska, egy könyv, két kötőtű, szomszédasszony, vagy egy özvegy férfi a nyugdíjas klubban, akikkel még párszor, ha nem is utoljára, de el lehetne játszadozni ?

NextGeneration 2010.02.01. 14:46:36

@.Pierre Bezuhov.:
Esedezem a bocsánatodért! Igazad van, ezt a témát már komolyan kell venni! Majd ha eléri ennek a komolyságát a magyar politika is, akkor fog végre M.O. rendszerváltani!

Mert a magyar politikai helyzet egy vicc, csak kurva szar a csattanója! :-(

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.01. 14:48:02

@.Pierre Bezuhov.:

te nem az igazi Pierre Bezuhov vagy, mert dec. 15-én regelted a neved. És ügyesen beletettél egy pontot.
Viszlát, névbitorló!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.01. 14:49:55

@mind2:

nekik tökmindegy hogy kit, csak szoci legyen ... ennyi agymosott embert ..nem beszélnek a gyerekeikkel, unokáikkal? Vagy nem néztek még híradót sem soha?

Homeoffice 2010.02.01. 14:49:56

@zero:

Olyan vagy... pont most, amikor elkezdtünk rendesen beszélgetni jó témáról:)))ű

Tudomtudom a Te blogod:))))

porch monkey 4 life! 2010.02.01. 14:50:39

Ahojj náczczikok!

A svéd képen szereplő hölgy - szerintem - Amber Valletta amerikai színésznő/modell (néhány évvel ezelőtt).

Továbii magas vérnyomásban gazdag kampányidőszakot :)

Marcellusca 2010.02.01. 14:50:43

@.Pierre Bezuhov.:
@Gunther:
@Seduxen:

Na, "szépek" vagytok! :)
Komoly, nyugdíjasokat érintő problémákról van szó, Ti meg itten hergelitek a népet. :)
Még jó, hogy nem "olyan" nyugdíjas képeket linkelgettek. :D

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.01. 14:51:15

Nyugdíjas ne nyaraljon, telepítsék őket inkább valami csendes, lehetőleg mindentől elzárt külvárosba, a nyaralóhelyeken, meg a belvárosban meg menjen a party ezerrel :)

kuki123 2010.02.01. 14:53:13

@Seduxen: látod ebben mindketten egyetértünk nekem is tetszik a "svéd modell"
már úgy mind a 2 a szöszi is meg a svéd fizetés utáni svéd nyugdíj 61 évesen Svédország havas tájain....

mer én innét húzok a gecibe az kurva isten

@zero: talán kezdjük ott a kérdést hogy ...

"Dr. Czermán Mártonné, az MSZOSZ nyugdíjas tagozatának vezetője ragadta magához a mikrofont."

ácsi bácsi ...
www.mszosz.hu/

Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége
hogy lehet az dolgozó és szakszervezetben lévő embereket képviselő szövetségben olyan nyugdíjas tagozat vezető aki nagy nyílvánosság előtt még be is vallja hogy mszps-s és mszp-s pártkampányban részt vesz

és akik mdf-esek? vagy fideszes nyugdíjasok?
HE?
párttatlanság
na ez a vastagbőr
továbbá mi a faszkurva isten faszát nyavajognak már megint a nyuggerek nem is róluk szól akik már most nyuggerek hanem majd akik lesznek...de az isten szerelmére ők még DOLGOZNAK

szóval így lehet megtéveszteni a kicsit meszesedett agyai tevékenységgel bíró népességet, és ezeknek van választó joguk

magichorze 2010.02.01. 14:54:03

a svéd modellről maga a közgazdaságtani félisten, Bokros Lala is elismerően nyilatkozott, még azt is elmondta, hogy benne van a pakliban reálnyugdijcsökkenés, de ez nem baj. Az mdf-fel mégsem riogat a maszop, fene se érti ezt.

Marcellusca 2010.02.01. 14:54:19

@zero: Bakker! Ennek jól bedőltünk. :)
Kezdtem azt hinni, hogy Bezu-nak tiszta napja van. :D

Bicskas 2010.02.01. 14:55:21

Hallottam már olyanról, hogy valaki elrejtette a halott hozzátartozója holttestét és fölvette a járandóságait. De azt sose gondoltam volna, hogy ezt olyan sokan csinálják, hogy megéri őket külön programponttal mozgósítani.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.01. 15:02:55

A képen szereplők meg szarjanak sünt! (Nem a svéd modellről beszélek!)

NextGeneration 2010.02.01. 15:08:45

@volánrulz:
Lelépsz?

Ez itten a gond. Ahelyett hogy minden értelmes, vagy legalább értelem szikrájával rendelkező egyén lelép innen. Ahelyett, hogy tennénk valamit. Én maradok, hátha sikerül kitalálni valami okosat!

krtek 2010.02.01. 15:14:34

Csoffadtagyú vénasszonyok, Taracki "őstehetségtelenség" László, Berregi "szocreálszánalom" Péter, maszopos pártelőkelőségek. Tökéletes mix egy tuti kis hányásra.
Gondoljunk bele mennyit tisztult volna a közélet minden szempontból a pl. leszakad a tető.

kuki123 2010.02.01. 15:22:44

@zero: a névtelen hős:
mandiner.blog.hu/2010/01/31/aki_a_hatan_viszi_az_mszp_t

LOLXD

ez egyre jobb

nol.hu/belfold/szocialista_osztondijprogram_a_szakmunkasoknak

"ebben a tanévben 2,5-es átlagtól havonta tízezer forintot kaphatnak a szakmunkástanulók. Szeptembertől, tehát a következő tanévtől pedig már átlagtól függően eltérő összegeket kaphatnak a diákok, a legjobban tanulóknak akár harmincezer forint is lehet az ösztöndíja."

lepetézek édes istenem

villamosmérnök 2,5 -re egy kurva fillért nem kap
3-asra esetleg valamicskét kap talán 10e körül de azt el is viszi az 3-4 ezres könyvek +a pesti bérlet
valamire valót úgy 3,6-4 körül kapni az úgy 20-25e 4 fölött már 30-40 e de akinek 4-es fölötti az már zseni és nem sajnáljuk hogy annyit kap

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.02.01. 15:26:10

Gyerekek, fölösleges zsámolgatni, mennyibe kerül ez, mert az MSZP nem fog kormányra kerülni, tehát nem kell betratania ebből semmit. Csak azért hajtanak sarokbaszorított patkányként, hogy meglegyen a mentesség.
Tudják, hog yméretes baromságokat beszélnek, de Attisunk akár az egész fenti gyülekezetet megdugná plusz egy százalékért.
Azért egy kicsit örülök, hogy ennyire nyomulnak, mert az azt jelenti, hogy rettenetesen be vannak szarva.

Hosszúlépés 2010.02.01. 15:26:33

Biztos, hogy 2010-et írunk????

Nekem a kétfarkú kutya párt programja jön be: adócsökkentést, ingyen sört, örök életet :D

Amúgy meg az egész banda elmehet a halál f@szára....üdülési csekk: én nem kapok semmilyen kedvezményre jogosító papírfecnit, csak szép sárga csekkeket, de azzal mindig én bukok. A BKV-n is teljes árat fizetek, egyre többet (jelen pillanatban a bérlet több, mint a fizum 10%a). Nekem nincs bérkompenzációm, örülök, ha kapok valamit, ami persze évről évre kevesebbet ér. Btk. módosítása:méééég mindig nem lőhetem le a gennyládát, ha betör, kirabol, megerőszakol, stb. Kihagytam valamit?

loláb 2010.02.01. 15:28:11

@volánrulz: Ja, ez gyönyörű. Szakmunkástanulók, a 2,5-es átlaggal 10 rugót kapnak ösztöndíjjal, a kezdő orvosok fizetése pedig 90 ezer forint.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2010.02.01. 15:29:39

@zero:
jó a meglátás. tiszta sherlock holmes vagy :)
a magyarázat annyi, hogy a korábbi (ebben a percben is használt) fiókomnál rossz volt az avatar funkció és ezért újat regeltem.
és amúgy is két pöttyöt tettem bele, nemy egyet :)

szóval kérném vissza bögrés nickem. előre is köszi

U.i: a svéd-iráni modelles témát ne jegeljük addig, plíz, folytatni szeretném :)

báhno 2010.02.01. 15:31:20

Nyugdíjasokat meg kellene fosztani a szavazati jogtól, eszméletlen ez a hiszti, ami most megy. Nekik csak a saját nyugdíjuk számít, ha emiatt összedől az ország az mindegy...

Mit sírnak már megint? Aki már nyugdíjba ment annak teljesen mindegy mit vezetnek be a következőkben, hisz az az új nyugdíjba menőkre lesz érvényes .
A svéd modell pedig nagyon is jó dolog, csak ezt is szitok szóvá tették már a szocik, hogy lehessen ijesztegetni vele nyugdíjasokat.

kuki123 2010.02.01. 15:36:08

@NextGeneration: hát nézd ha ilyen 30% körül kap, a fidesz meg 60%-ot a Jobbik meg 10% körül
akkor itt rend a büdös életbe se lesz jól titkosítgatnak meg pályáztatgatnak megnyeregetnek majd
kitüntetgetik egymást oszt folytatódik minden ott ahol van
a jobbik meg a 10-en valahány százalékával akkor kitörölheti...sajnos
hogy érdemben valamit tudjon csinálni a Jobbik ahhoz legalább 30-40% kell még ha a Fidesz is nyer de 25% alatt hát meg kell feszülnie nagyon
és van egy olyan érzésem hogy a fidesz inkább szavaz majd az mszp-vel minthogy a Jobbik dolgait támogassa

szóval rózsaszín álmokkal teli lufikat nem fújok

lesz ami lesz ápr 11-edike után addig meg mindent bele

Hajrá Jobbik

eszkep 2010.02.01. 15:36:25

Jók a plakátok :-)

Laibach 2010.02.01. 15:41:39

A tegnapi bulin senki nem merte kimondani, de a Csapd le Csacsi című filmben kimondták:

www.youtube.com/watch?v=I4N97YJeWxc

Marcellusca 2010.02.01. 15:42:06

@Pierre. Bezuhov: Attis megszédített tennap, mi? :)

reKorrekt 2010.02.01. 15:42:31

@volánrulz: Az ösztöndíj téma is csak egy genyónagy beetetés, hisz gyakorlatilag jövedéki adóban tetemes része visszakerül az államhoz :) (bérletben bkvhoz, stbstb)

egogegó 2010.02.01. 15:46:19

Ismét van egy jóképű, aki szeretné, hogy Bángó nagyasszony bejelentse " itt van a Magyar NÉPKÖZTÁRSASÁG új miniszterelnöke ".De ez úgy néz ki, hogy elúszott! Bár egy pár nagy népművészeti tárolóedény azt hiszi, hogy minden folytatódik.UI.: még fénykorában sem bírtam Terikét, no meg a Lacikát.

reKorrekt 2010.02.01. 15:46:50

:offtube

Ezen befostok (szigorúan csak hanggal): www.youtube.com/watch?v=7gQhy7x881k

:ontube

Fényhajú 2010.02.01. 15:49:44

@volánrulz: Akkor sajnos kezdheted,mert az agy"mosott nagy szülőknek vannak gyerekei és azoknak gyerekei, akik több generáción keresztül szívják magukba a mantrát:/

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.01. 15:57:55

Kérdező: "Pista bácsi! Mire emlékszik a svéd modellel kapcsolatos nyugdíj-vitából?"

Pista bácsi: "Csööööööcsööööööööööök!"

kamasuka 2010.02.01. 15:58:47

Szar ezeknek az MSZPs nyuggereknek.

2002ben Patás ellen Pettingke szállt harcba, de mire megszokhatták volna - hogy a szokásos sablonjukat említsem: Medgyessy Péter még akkor is a mi miniszterelnökünk lesz, amikor Orbán Viktorra már a kutya sem fog emlékezni - megpuccsolta őt a Feri. Harcba szálltak Ferivel 2006ban, de mire megszokhatták volna - és újból előkerülhetett volna a jól bejáratott sablon - addigra Gordonka gordonkázott. Aztán mire megszoknák, hogy Gordon viszi őket csatába, erre a párt előhozza nekik Atyust. (Orbán, persze kirobbanthatatlan, míg egy közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek többségének fogalma sincs ki indul majd az MSZP miniszterelnökjelöltjeként a patás ellenében.) Aztán végre jön Atyus, mindent megígér, aztán ki tudja mit hoz majd a Zusi-per? A végén még Atyus megígéri, oszt előkapják - mondjuk - Fletót pár héttel a választások előtt, ő meg ha nyer(né)nek, őt nem kötelezi semmi (nem mintha kötelezte volna korábban bármi is akármit is ígért), soha ... meg különben is ...

Minden szép, minden jó, de valahogy arról nem szólnak, hogy hová lett a 13. nyugdíj? :D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.02.01. 15:59:04

Pff, ha ez kell a szociknak, hát ezt kapják. Ez struccpolitika, nem mernek szembesülni azzal, hogy teljesen elfogytak. Azt hiszik az a 800 leépült nyugdíjas hoz valamit?

@zero: Úgy gondolod, mint a kampánypénzeknél? XD
Lefogadom a 13. havit is bele tudnák tuszkolni 386millió forintba. :P

prikézsia 2010.02.01. 16:00:03

az van hogy mi akik dolgozunk kevesebben vagyunk és mindenki a nyugikat akarja megnyerni. igazmondás idáig sem volt ezután sem lesz de mindíg akarunk és akarnak hinni valamiben. most épp a 75eft támogatás meg az üdülésicsekk. én nem jutottam el tavaly és idén sem fogok nyaralni de mindegy. örülök hogy van munkám.

amúgy a lóvé helyett kéne nyitni egy állami kremát. olcsóbb lenne a fenntartása is, munkaerő sem kell h okos legyen és be lehetne dolgozni a versenyszférába. nem lehet igaz h 100-150 egy hamvasztás

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.01. 16:00:08

@Pierre. Bezuhov:

Ja, bocsánat, visszaadtam.
Azt hittem trükközik valaki a neveddel ... amúgy sem fikáztál már úgy, mint anno a régi öreg, morgós Bezu' ....

egogegó 2010.02.01. 16:00:09

Már megint van egy jóképű, aki szeretné hallani örökbecsű énekespacsirtánk baromságát " bemutatom a Magyar NÉPKÖZTÁRSASÁG új miniszterét ".De erről úgy néz ki lemaradtak.Bár, egy két nagy népművészeti tárolóedény még azt hiszi hogy minden megfordul.Ezt próbálták beadni Alzheimer-éknek.A "mesterük" is ugyan úgy köpköd, mit elődje a táncos GY F.Undorító!De legalább internacionálé nem volt, bár amikor a fun műsor ( Terike, Lacika ) műsor kezdődött, a tudósítókat kihajtották.Hogy miért?

2010.02.01. 16:32:44

Marhára sikerültek a szoci plakátok.
1." Minden halott nyugdijasért 75000 forintot fizetünk." Nocsak, vadászni kell rájuk és ennyi a fejpénz?
2. Szöke, szépség, svéd--ami tiszta magyar? Istenem, de jó lenne, ha óhajok és sóhajok alapján lenne megállapitva a nyugdij! De az Mszosz Nyugd. Tagozata mi a lóf@szt keres ott? Ök kiket képviselnek--önmagukon és a vezetöiken kivül? Tudom, a zsebüket!

Jobbágy 2010.02.01. 16:34:53

@.Pierre Bezuhov.: Aylar Lie-hez visszatérve (lehet, hogy már elhangzott), annyi, hogy néhány felnőttfilmben is megmutatta, mit tud:)))

marós 2010.02.01. 16:55:57

Azok a képek, amelyek az ajándék, védőgázas csomagolásban lévő kolbászt szorongató nyugdíjasokat mutatják, plasztikusabban adják vissza a helyzet komikumát. Ennyít számítanak a nyugdíjasokat a szociknak..

tudi 2010.02.01. 17:09:57

Én a svédekkel vagyok:)
Már látom már mivel kéne kampányolnia a fidesznek, a plakáton két kép lenne egyiken egy svéd szőke modell, a másikon Lendvai "Botox" Ildikó, alatta a kérdés: Ön választaná a svéd modellt?

synthesizer 2010.02.01. 17:15:35

@marós: Azok esernyőnyelek, nem kolbászok.

NextGeneration 2010.02.01. 17:38:05

@synthesizer:
vagy piros műbrokik

@reKorrekt:
@Spiritmonger:
Srácok a videokat vagy hagyjátok, vagy pedig írjátok le mi van benne, mert a cégnél le vannak tiltva! Lécci! :D Elég szívás link alapján megsejteni mi van benne... :D

@Fényhajú:
@volánrulz:

Én még mindig azt mondom, hogy kell lennie valami megoldásnak. Ha nagyapáink végigharcoltak 2 háborút, és túlélték, (az hogy miért kellett háborúzni az most tök mindegy) olyan körülmények között ahogy, akkor én aztat mondom, hogy a mi generációnknak baromi könnyű dolga van, mert nekünk csak rinyálni kell, hogy minden sz@r. Ahelyett, hogy csinálnánk valamit. Más nem fogja kikaparni helyettünk a sz@rból ezt az országot. Ha meg itthagyjuk, az sztem ugyanolyan, mint ahogy a politikusaink gondolkoznak. Mert ők is "csak" azért sz@rják le az országot, hogy nekik maguknak jó legyen. Én azt mondom, hogy kell lennie annyi értelemnek, hogy megmozduljon valami jófele! Csak ki kell találni és megvalósítani.

Vagy akár kiírhatjuk a határokra:
93 036 km² ilyen olyan termőföld, ill. ipari-, és lakóterület kb. 10.000.000 vágómarhával együtt sürgősen eladó költözés miatt!

derelyegrádi szellem 2010.02.01. 17:50:30

Most őszintén, valakit érdekel még, hogy egy nyugdíjas volt "függetlenített szakszervezeti bizalmi" elvtársnő mit károg egy színpadon?

Szerintem épeszű embert nem.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.01. 17:54:04

@zero: helyes! már kezdtem felháborodni, hogy még trollkodni sem tud az ember nyugodtan :))
(amúgy meg megtisztelő ez a kitűntetett figyelem :D )

@Spiritmonger: neked meg jövök egy sörrel - ha nem kettővel ;)

arlequin 2010.02.01. 18:03:49

@derelyegrádi szellem:

kedves szellem, ugyan nézz már szét.

szerinted a szavazásra jogosultak közül hány képes a következetes gondolkodásra? (meglátásom szerint kb. 20-30%)

utána pedig tedd fel a kérdést, hogy ennek a százaléknak hányadrésze az, amelyik alkalmazza is?
(meglátásom szerint kb 10%-a)

szerinted?
(tehát kb. 2-3%)

én magam is rég megbolondultam már.

Vidéki 2010.02.01. 18:14:06

„A műsor Lendvai és Kiss Péter pusziosztásával kezdődött,”

És akik kapták a puszit, nem tartottak-e attól, hogy megfertőződhetnek sertés influenzával?

hoplita 2010.02.01. 18:18:11

"Minek tovább élni, mikor mi 75 rugóért eltemetjük..?"

Ez egy jó szlogen lehetne...

Na jó, bevallom loptam a Volt egyszer egy Amerikából...de annyira nem közismert, csak annak, aki olvasta is.

kuki123 2010.02.01. 18:41:10

@zero:
zero honnét van a zöld csíkos Mszp plakát
kellene az alap vagy egy olyan amit lehet szerkeszteni

órarugógerincű felpattanó 2010.02.01. 18:55:11

@volánrulz: Még denever user tett be egyet, bár azon nem árt még kicsit smirglizni pöttyet:

kepfeltoltes.hu/100120/mszp_alap_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.01. 18:58:16

@volánrulz: bemásolod fotosópba, kivágsz egy teljesen üres sávot középen. átméretezéssel kinagyítod, plusz beleteszed a logót és voálá :) kész a sablon
megcsinálnám én szívesen, de az meg megint magas labda lenne részemről :D így inkább nem

kapdbeabalbokám 2010.02.01. 19:04:52

Tessék csak tessék!!!!!
Akcijó!!!!!!!!!!!!!
-Ha igazolni tudja, hogy a maszopra szavazott ( pl.lánc szavazás) és május elsejéig válalja, hogy az örök vadászmezőkre költözik további 15000 Ft szemfedőre beváltható utalványt kap!
-Ha az első feltételen túl meggyőzi párját is az elhalálozásra a PÁRT biztosítja, hogy a szóró parcellában egymás mellett nyugodjanak!
-Mindezeken túl, ha további 2 nyögdíjast beszervez a PÁRT névre szóló vörös szegfűs koszorút biztosít a temetésre ( nyúgdíj mértékének megfelelően max. 15 szál).
-További vissza nem térő lehetőség! Gondoljon unokáira! Vegyen részt akcijónkban és Ön örökül hagyhatja Gyurcsány Ferenc önéletrajzi regényét: "Barmok idomításának gyakorlati kérdései".

Morbid?

Szent meggyőzödése, hogy odaát 3 féle ember van:
- köztörvényes bűnöző
-ostoba
-a kettő keveréke- akik már a börtön frakciót erősítik ill. fogják erősíteni

kuki123 2010.02.01. 19:04:56

@órarugógerincű felpattanó: @.Pierre Bezuhov.: köszi majd alkotok valamit csak nagyon kezdő vagyok még PS terén..de ideje elkzdenem mert be akarok szállni a plakát gyártásba...mert van egy csomó szlogenem amit emlékeztetőnek tartogattam, gyűjtöttem a 4 év alatt :)

OFF:
index.hu/belfold/2010/valasztas/kivizsgalnak_a_gyurcsany-kormany_koltsegvetesi_trukkozeset/

4 év alatt eljutottak odáig hogy elkezdik vizsgálni LOL ejj de nagyon dőlnek azok a szoci vártornyok :D
ON:

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.01. 19:05:44

@zero:

A szomszédnéni ma MEGINT kiokosított, hogy az Orbán maga a Sátán, elvett egy halom pénzt a nyugdíjasoktól, bezzeg az MSZP adott nekik, meg Viktorék különben is egy csomót loptak.
Mikor mondtam, hogy szociék csak a napvilágra került hírek alapján NAGYSÁGRENDILEG mennyit, és milyen ügyeik vannak/voltak, akkor úgy nézett rám, mintha ET és Jabba fattya lennék....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.01. 19:10:07

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

"'Attisunk akár az egész fenti gyülekezetet megdugná plusz egy százalékért"

Gondolod....? Nehéz dolog lehet mszp-snek lenni :)

órarugógerincű felpattanó 2010.02.01. 19:12:19

@laspalmas: Nálam dettó. Aztán elbeszélgetünk, el is ismeri, hogy hülyeségeket beszélt, másnap elolvassa a népszavát, és kezdődik minden elölről.

hoplita 2010.02.01. 19:14:32

@laspalmas:
Jó hideg éjszaka lesz...öntsél egy kis vizet a nyanya lépcsőjére, kis szerencsével kitöri a nyakát reggel a jószágja.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.01. 19:18:18

@egogegó:

Ki tudja, mi zajlott a zárt ajtók mögött ;)

De ez a kép is eléggé árulkodó:
www.hirszerzo.hu/galeria.653.40573#40573

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.01. 19:19:45

@marós:

Tévedsz.....azok pártlogós esernyők. Gondolom a barna eső ellen....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.01. 19:23:12

@hoplita:

Isten őrizz. Jó ember ő, csak teljesen vak.

hoplita 2010.02.01. 19:37:00

@laspalmas:
Hát persze....az ilyen áldott jó nyanyák milliószám leadott voksai miatt kezdhetünk a nulláról.
Akkor törjön a lába, a mozgóurna meg tévedjen el....oszt jónapot.:))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.01. 19:42:00

@hoplita:

Sérves és reumás szegény, ki se teszi a lábát a lakásból, a mozgóurnáról meg szerintem fogalma sincs. :)

tudi 2010.02.01. 19:42:37

@laspalmas: Oh a Gyula, szegény színtén "vak" 70 éves nagybátyám szerint milyen jó volt, mert ő milyen sokat emelt a nyugdíjon, de bezzeg a Zorbán az nem emelt.
Ja a "drága" Gyula a privatizációs pénzt szórta el nyugdíjemelésre (ő legalább nem hitelt), a Vikrór meg csak reállértéken tartotta a nyugdíjat, amit privatizállta azt gazdaságéllénkítésre fordította.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.01. 19:46:26

@laspalmas: Neki nem is kell, hogy legyen. A szockók gyűttik az ilyenekek adatbázisba.

hoplita 2010.02.01. 19:46:31

@laspalmas:
Oké....nagy kő esett le a szívemről.:DD

kuki123 2010.02.01. 19:56:26

@arlequin: igen már én is néztem az oldalt de ott egy régebbi verzió van...pedig azt egész jól lehet alakítani meg szöveget átírni

:)

Roxvox 2010.02.01. 20:10:02

@NextGeneration: "Ötlet? Valaki?!"
Szavazz az Mszp-re és minden problémád egy varázsütésre megoldódik. :)))

kuki123 2010.02.01. 20:11:24

@laspalmas: @zero:
ostoba 8o linkelte de terjesszük az igét
nol.hu/belfold/adatbanyaszok_konferenciaja__szalagok_es_rekordok

érdekes mostanában nagyon szószátyár lett a népszabi online
remélem ezt is látják az öregek

Auris 2010.02.01. 20:20:50

Én nem ismerek rá ezekre a szocikra. Már ígérni sem tudnak? 75 rugó /halott nyugger? Csak ennyi?

Remélem ezek után a FIDESZ minden nyugdíjasnak minimum ÖNÁLLÓ MAUZÓLEUMOT ígér, örökmécsessel.

Roxvox 2010.02.01. 20:23:42

Ha a nyugdíjasoknak nem lenne szavazati joguk, vajon nekem Attilánk mit igérne?

NextGeneration 2010.02.01. 20:24:29

@Roxvox:
Akkor idézném magam:

@NextGeneration:
"Vagy akár kiírhatjuk a határokra:
93 036 km² ilyen olyan termőföld, ill. ipari-, és lakóterület kb. 10.000.000 vágómarhával együtt sürgősen eladó költözés miatt!"
Ha gondolod megtervezem az óriásplakátokat a kampányhoz! :D
Melyik párt hátterét rakjuk alá?
Vagy mind1? Akkor rakjuk mindet egy montázsba mit szólsz? :D

szabogyula 2010.02.01. 20:25:45

@volánrulz: Visszatérek ide egy pillanatra . A titkosszolgálati mágnestekercsek 2060-ig titkositva vannak !
Ész megáll .
Elásom a szomszédomat , jogkörömnél fogva 2060-ig titkositom , addig kiköltözök egy déli szigetre , .... aztán elhalálozok .....
Ilyen eccerü ....

Roxvox 2010.02.01. 20:27:19

Hogy lehet ez a nő svéd, hiszen fehér a bőre, nálunk nem ilyenek a svédek. :)

NextGeneration 2010.02.01. 20:27:50

@Auris:

Az szDF (vagy MDSZ... na mind1 permutáció alapján sokfajta nevük lehet még) meg örökölhetővé teszi majd a mauzóleumokat ingyé! :))

Roxvox 2010.02.01. 20:32:27

@NextGeneration:
Ez a gödör még csak-csak kellene valakinek, de mit kezdene ezzel a sok kergemarhakóros marhával. :)

NextGeneration 2010.02.01. 20:45:15

Eladják azokat is, mint eredeti argentin T-Bone steak. :))
Légy kreatív!

Horizont 2010.02.01. 21:23:33

El kéne dönteniük, hogy akkor most üdülési csekk a nyugdíjasoknak, vagy kegyeleti pénz?
A halott nyugdíjas a jó nyugdíjas? 75 ezer ki és 11 havi bent marad?
Vagy temetői üdülési csekkre gondoltak?? Ne gondolkozzanak, ne beszéljenek, ne tegyenek semmit mindenkinek az lenne már a legjobb! Ők már kiutaltak maguknak többszörös kegyeleti pénzt, ennyi, vége.

kuki123 2010.02.01. 21:37:41

@ostoba 8o:állítólag ha a titokgazdának tudomása van bűncselekményről akkor dönthet a titkosítás feloldásáról és a nyomozás megindításáról -> a titokgazda is sáros, de ha nem tud róla senki akkor meg sem történt ..ügy lezárva :)

de őszintén szólva a régi tekercsek papírok (50-60-70-es évek dokumentumai) engem nem érdekelnek...88-tól kell nekem a mai napig az összes titkosítás abban a van a lényeg
és pl gyanúsak a 10-15 éves dolgok is mert nagyon titkosítgattak futószalagon 40-50-60 évekre...
már a titkosító emberke is megdöglik mire kiderül hogy csinált valamit

a Jobbiknál valahogy a következő képen valósulna meg
1. BTK-ban mindent felemelünk 20-30 évvel, kedvezmények csak vádalku esetén...esetleg
2. törvény megszületését követően azonnal az összes titkostást feloldani és nyílvánosság elé tárni (szerintem csak néznénk mint a moziban)
3. aki vagyont szerzett így elkobozni, amekkora veszteséget csinált az államnak törleszthet még az unokája is

Rwindx 2010.02.01. 21:56:49

@hoplita:
Mozgóurna mi? Mi lesz a következő? Mozgó krematórium? Nácikok! ;)

badblood 2010.02.01. 22:24:05

Az a "legvagányabb" ebben az egész választási hazugsággyárban (agymenés, tündérpor -igény szerint kinek hogy), hogy a munkást, aki adózik, eltartja az országot, azt pont leszarja mindenki, az ő szavazata nem kell, az nem számít. (pártoktól függetlenül!!) Ami az abszurd, az az, hogy igazuk van. A munkásokkal nem lehet választásokat nyerni. Mert kevesen vannak. Annyira kevesen vannak, hogy nem számítanak. Pedig ők tartják el az országot. Körbeértünk...

maxwell murder 2010.02.01. 22:48:57

MINDEN HALOTT NYUGDÍJASÉRT 75000 FT-OT FIZETÜNK. ez valami vicc?:D

kuki123 2010.02.01. 22:57:17

kuruc.info/r/39/54553/

Hunvald felesége a Szerencsejáték Zrt. belső ellenőre lett

komolyan aggódok

arlequin 2010.02.01. 23:20:01

@Rwindx: a minap találtam rá:

az egyik szemem szoci a másiknak coki

avagy

az egyik szemem sír a másik urna

Rwindx 2010.02.02. 00:23:44

@volánrulz:
a kecskére káposztát...

System failure. :) 2010.02.02. 00:33:59

És valahol felsír egy nyugdíjas...
A munkás meg szívja a fogát, hogy lesz@rják...
Nekem miért nem ígér semmit a maszopsz?
Miért csak a nyugdíjasoknak és a cigányoknak ígérget?
A cigányoktól meg kellene vonni a szavazás jogát.
Ingyenélő bűnözők ne szavazhassanak már.
Hajrá Jobbik!

Corry 2010.02.02. 00:43:51

Szokatlanul bizarr hozzászólás jön tőlem: ha elolvassátok a Mesterházy nagybetűs részét, abból az jön ki, hogy érdemes lenne nyuggerekre vadászni, ha neadjisten ezek a széplelkű igazmondó társaság győzne... És tessék mondani, hol kell leadni a nyugdíjat, hogy megkapjuk a 75 ezret?? Brrrrrr....
Na itt abba is Hagyóm, ez nem az én műfajom.

Metrós Ryder 2010.02.02. 01:26:57

A Mesterházy nagyon komoly anyagon pörög, ha ezt így előadta. Valami gomba?

Az MSZP-nek a politikából való kivonuláson kellene dolgoznia ennyi köztörvényes gazdasági bűnözővel, nem pedig nyugger agymosáson. :))

órarugógerincű felpattanó 2010.02.02. 01:56:22

@Corry: Épp az a lényeg, hogy a nagybetűs és a kisbetűs rész összeolvasva nem szöges ellentéte annak, amit mondott, viszont a kiemelt rész önmagában üt. Teccikérteni!

egogegó 2010.02.02. 09:22:44

Ha már a cociknál tartunk, újabb agymenéssel rukkolt elő, a tököm tudja ki ( hárs Gabi ) nevezetű, aki szerint sajnos többé nem lesz választás, mivel a Köztársasági Elnök Úr az ünnepek és az azt megelőzőnapok alkalmatlansága miatt a büdös életbe nem tudja ki írni.Úgy hogy kár a gőzért, visszatértünk a cuculizmusba!Ha valaki Záhonynál elhagyja a határt szóljon Ivánéknak, várja őket Szolnok, Kecskemét, Szeged stb.!

Sátán meg a Jocó 2010.02.02. 09:35:29

na, ezeket a múmiákat ébreszteném egyik reggel trombitával, hogy ne b..ák el még jobban gyermekeim jövőjét....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.02. 09:40:18

Távolról sem vagyok egy gazdasági szakértő, de véletlenül pont pár héttel ezelőtt voltam pénzügyi tanácsadáson a bankban, ahol részletesen elmesélték, hogy milyen összetevőkből fog állni a nyugdíjam, honnan származnak majd a pénzforrások és nekem, az államnak és a munkáltatómnak milyen és mennyi szerepe van az egészben. Ennek fényében úgy érzem, hogy amit a banki szakértő nekem elmondott, az köszönő viszonyban sincs az MSZP által felvázolt modellel... elviekben esetleg, de arányokban, mértékekben semmi esetre.

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 10:14:59

@.Pierre Bezuhov.:

B verzió:
Nyersz a societas kommentelő versenyén a sok printscreennel egy bögrét, lefényképzed, aztán berakod magadnak avatarnak....:-)

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 10:37:21

Off

"A nyolc 17-24 év közötti gyanúsított szombatra virradó éjszaka gyalogosan indultak szórakozni Nyírtelekről Nyíregyháza felé. Útközben egy mezőn vágtak át, amikor megláttak egy bódét, melyben két juhász aludt. Rájuk törtek, majd pénzt, cigarettát és bort követelve ütötték, rúgták, illetve egy karóval bántalmazták a középkorú férfiakat. A megfélemlített juhászok csak cigarettát tudtak adni a tetteseknek, akik ekkor abbahagyták a bántalmazásukat, de ketten közülük később még visszamentek és még egyszer megverték áldozataikat, mert kevesellték a zsákmányt. "

Gárdisták.....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.02. 10:45:58

@derelyegrádi szellem: egyértelmű. ez az elkövetési mód (főleg, hogy 8-an voltak) tipikusan rájuk jellemző. Félelemkeltően - alakzatban - "odamasíroztak", és megverték a juhászokat.

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 10:49:52

@Seduxen:

Így van, közben cigit, alkoholt és pénzt követeltek, ami szintén gárdista szokás... bár úgy tudom alakzatban tilos cigizni, de ezek szarnak bazmeg mindenre....:-)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.02. 10:59:48

@derelyegrádi szellem: vajon gárdista egyenruhában voltak -e, mert az megint csak szabs.?! (devergóóó dzseki - lehetőleg valami aberrált színben - susogós tréningnaci, makkoscipő, és 10 kiló fuksz).

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 11:16:26

@Seduxen:

ahogy figyelem a sosogó melegítőt (makkos csukával, denevérújjú barna bőrjakóval) leváltotta az a nőstély őzesre koptatott farmer eszkimo dzsekivel, de tényleg valami recehártya robbantó színben..

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.02. 11:20:16

@derelyegrádi szellem: haladnak ők is a korral, na... meg hát ugye nem skandináv típusú egyedek ők, nemszeressék a hideget.

na itt egy "kellemes" részlet egy AB határozatból (szerencsére az indítványt elutasították a faszba), gondolom ez sem idén barnult:

"1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-ára hivatkozással alkotmányjogi panaszban kezdeményezte Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szociális, gyermekvédelmi ellátásokról és támogatásokról szóló 12/2003. (IV. 10.) Kgy. rendelete (a továbbiakban: Ör.) 35. § (4) bekezdése alkotmányellenessége megállapítását. Az indítványozó szerint az Alkotmány 67. § (1) bekezdését, 70/A. (1) bekezdését és a 70/E. (1) bekezdését sértette az a rendelkezés, amely kizárta a gyermekintézményi térítési díj megfizetéséhez nyújtott támogatásból a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, illetve emelt összegű rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőket. A kifogásolt rendelkezés "hátrányosan megkülönböztethette, negatívan diszkriminálhatta a gyermekvédelmi támogatásban részesülő, önhibájukon kívül nehéz életkörülmények között élő gyermekeket", ennek következtében nem részesült több éven keresztül "gyermekintézményi étkezési térítési díj támogatásban" az indítványozó állítása szerint hat gyermeke."

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 11:57:11

@Seduxen:

Ja haladnak. De akkor miért élnek kőkorszaki módon, kultúrális szinten?

Na de úgy tűnik a BRFK is halad a BKV-s üggyel. A jól értesültek azt mondják, hogy Antall ha nem is vádlakut kötött, de enyhébb elbírálásért (így tudta megúszni az előzetest) cserébe beszélni kezdett. Nem is akármit, állítólag elmondta, hogy hetente kapta Hagyóéktól a listát, hogy kivel és milyen összegre kell szerződést kötnie. Ha ez beigazolódik (állítólag Balogh is ezt vallotta), akkor bizony a Mikinek irány a Gyorskocsi, majd onnan egy rossz kimenetelű előzetes tárgyalás. Ő már nem nagyon tud felfele beszélni senkire, legfeljebb elmondhatja, hogy az így megszerzett léből mennyit adott a pártkasszába, de ezt nem fogja megtenni, mert akkor egy hirtelen és váratlan szívroham végezne vele, és nem is menne vele semmire.

Marcellusca 2010.02.02. 12:06:46

@derelyegrádi szellem: Erre az egészre Balsai nyilatkozata "tetszett".
Hogy aszongya: A béjkávét is, Hagyón keresztül, a Gyurcsány irányította.

Komolyan mondom, hogy az egész Fityisz vezérkart el kellen küldeni már (gyógyszeres) kezelésre!
Mert ez már beteges. Annyira Gyurcsány-fóbiában szenvednek, hogy arról már külön diszertációt lehetne írni.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.02. 12:06:46

@derelyegrádi szellem: " De akkor miért élnek kőkorszaki módon, kultúrális szinten?"

Ehh, nem érted te ezt. Ez a kulturájuk sokszínűségéből fakad...

Szegény Miki, annnnnnyyyyyyira sajnálom, hogy ez az igaztalan vádaskodás őt is elérte. Remélem pinaszőr attis ígéretéhez híven ("Akit igaztalanul vádolnak, megvédjük, akiről pedig kiderül, hogy hibát vétett, nem védjük meg, és ez általánosságban igaz") megvédi ezt a "szent tehen... ööö izé, akarom mondani embert"!

"Ő már nem nagyon tud felfele beszélni senkire"- cöcöcő, azért lenne még ott szerintem egy-két versenyző - nem böszmanra, vagy hasonló kaliberűre gondolok -, akinek főhetne a feje, ha miki elkezdene mantrázni az ügyészségnek :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.02. 12:17:40

@Marcellusca: "Mert ez már beteges. Annyira Gyurcsány-fóbiában szenvednek, hogy arról már külön diszertációt lehetne írni. "

... mint ahogy a "másik oldal" orbán-fóbiás. szerintem 1-1

Marcellusca 2010.02.02. 12:22:28

@Seduxen: Félig meddig. :)
Mer' Gyurcsányi már nem min. elnök. Mégcsak nem is jelölt. Sőt! Mán a pártot senem ő vezeti.

Míg Viktor Viktorovics Viktorov örökös min. elnök. Jelenleg is jelölt. És párt-elnök.

És egyébkéntis a Patásviktor tehet mindenről. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.02. 12:30:43

@Marcellusca: persze, és gondolom a böszme a háttérből még véletlenül sem szól be semmibe. csak reggelente lejár futni, blogolgat, és éli az ex-miniszterelnökök gondtalan életét...

muhahahahaha :)

picur3ka 2010.02.02. 12:33:36

@Marcellusca:

Ha azt gondolod, hogy gyurcsany nyugdijba ment, meglehet, hogy tevedsz.

Kulonben ezt nem a Hagyo mondta veletlenul, az o vallomasat idezgeti Balsai.

Marcellusca 2010.02.02. 12:34:35

@Seduxen: Há', mé', nem? :D
Énaszittem. :DDDD

greybull 2010.02.02. 12:43:33

Kovács szoci nagymama és nagypapa elmennek két hétre a Balatonra ÜDÜLÉSI CSEKKEL, amihez kapnak egy-egy KEGYELETI SEGÉLYT is.
Két hét múlva kopogtatnak a Kovács unokák lakásának ajtaján.
Kovács unoka ajtót nyit.
Az ajtóban egy szekrény-pasas áll hóna alatt két koporsó:
- Meghoztam a Kovács nagyszülőket a nyaralásból...

Istenem: ez a vicc oly szép, bárcsak igaz lenne!!!

mirrmur 2010.02.02. 12:56:27

@porch monkey 4 life!:
Jó lesz az Malin Akermannak is..... (a néni a plakáton, pl a Sandra Bullockos Nász-Ajánlat c. filmben...)

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 12:59:56

@Marcellusca:

Ez kommunikációs fogás. Kurcsány embléma. A szoci hazudozás, semmihez nem értés, és tolvajlás emblémája. Ezért mindere ki kell tenni, ami szoci, mert az üzenete egyszerű, könnyen érthető, társítható. Ez ennyi.

Ha én vezényelném ott a dolgokat, én is ezt csinálnám. Bár szeretném hinni, hogy Balsainál kicsit ügyesebben. Ehhez most kellett volna valami adat (ami nem baj, ha nem teljesen igaz, de igazság is legyen benne), és úgy jó lett volna. Így nem igazán. Meg kicsit türelmesebbnek kellett volna lenni, megvárni míg Hagyót tényleg lekapják, és akkor valamivel mellétűzni Gyurcsányt is. Ha csak a "bevezető" volt, akkor meg én voltam türelmetlen. :-)

BkSp 2010.02.02. 13:18:55

Valahol nincsen meg véletlenül a hírtv kommentár nélkül verziója a buliról? sehol sem találom...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.02.02. 14:39:51

@greybull:
Jót röhögtünk!
Egy reggel hozzád is beállitok igy a nagyszuleiddel. Kérdezzd meg anyádékat,mit szólnak hulyegyerek böffentésedre

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.02. 15:34:46

atv.hu/cikk/20100201_gyurcsany_ferenc_izraelbe_utazik

"Az esemény témája többek között a biztonságpolitika, a válságkezelés és a regionális együttműködés. "

Értem már Bajnai miért mondta, hogy elsőnek vezetjük be az Eurót a régióban :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.02. 16:32:53

"bezzeg Orbán Viktor nem merne aláírni egy ilyet"

Nem hát, mert Varga Misi ott, a kamerák előtt tépné le a lógó alkatrészeit xD

süti beállítások módosítása