Skip to content


       Szűrés lista

Blahán gyűjti a cédulákat a Jobbik és az LMP

Blaha Luja tér, 16:15, útban hazafelé.

Fent a téren a következő látvány fogadott (csak a mobil volt nálam, azért ilyenek a fényképek):



Lent az aluljáró pedig ez:


 

Az emberek sorban álltak, hogy leadják a kopogtatócédulájukat ... lent az aluljáróban. Odafent egy lélek sem volt.

Török Gábor a blogján (remek blog, kedvencekbe vele!) idézte is Tölgyessyt, aki szerint a választás három fordulós, és bizony a kopogtatócédulák összegyűjtése az első forduló.

Hiszen nem egyszerű a 176 választókerületből a 750-750 érvényes cédulát összegyűjteni (132 ezer darab), nemhiába járta személyesen Herényi Károly a házakat, cédulákra vadászva. Március 19-ig azonban van még idő ...

Az országos listához a 20 területi listából azonban elegendő csak hét területi listát állítani. (Területi listát azok a pártok állíthatnak, amelyek a megyében/fővárosban lévő egyéni választókerületek legalább egynegyedében (de minimum két egyéni választókerületben) jelöltet állítottak. Közös egyéni jelöltek alapján közös listát lehet állítani.)

Megnézzük, egyáltalán kik állnak a rajtvonalhoz, kiknek sikerül egyáltalán az országos lista felállítása. Már 50 jelölt adta le a 750 kopogtatócédulát, az érvényességet az OVB ellenőrzi.

Régebben, a korábbi  választásokon nem emlékszem, hogy már maga a listaállítás is ilyen izgalmas lett volna, kár, hogy nem tudjuk, hogy a pártok hogy állnak. Az MDF ma reggel azt nyilatkozta, hogy "eddig három vagy négy körzetben van meg a szükséges 750 kopogtatócédula".

Na, majd kiderül. Lehet, hogy roppant rövid lesz a szavazólap ...

Címkék: választás

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr351763760

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobbik underground - MandinerTV 2010.02.20. 09:39:29

  A Jobbik a Blaha és a Nyugati után a Deák téren folytatta aluljáró-turnéját az ajánlószelvényekért. A helyszín igazán Jobbik-kompatilisre sikeredett, arab telefonárusokkal és - Kínai Kálmán őszinte örömére - kínai zokniárussal. A...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

f.m.j. 2010.02.17. 09:39:33

@ErEr: egyértelmű

a Török Gábor utalt rá, hogy fű alatt azért lehet tudni, hogy egymásnak is gyűjtenek, be fogják segíteni egymást a pártok

reKorrekt 2010.02.17. 09:51:42

@Conv: Bocs, még a link is szar :)
Tehát a linken: Jelöltet / listát állító pártok -> A bejelentett pártok -> Jobbik

arlequin 2010.02.17. 09:55:39

@Nzoltan: nyócker. izé. nyóckor. nameg tegnap húshagyó kedd vót és ezé belecsaptunk a lecsóba. mától böjt. vagy amit akartok...

reKorrekt 2010.02.17. 10:08:27

@Conv: Okösz :) Amúgy jól értelmezem az ott látottakat?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.17. 10:09:09

@arlequin:

Hűűha-hűha :-O
a minap a kis szegedi töltött gombócis fenyegetőzött ám ;))

"ha itt a Jobbik most nem tesz normális keretek között békét Magyarországon, akkor itt patakokban fog folyni a vér, és a Duna mellett ezrek lesznek felakasztva”

hogy lehet egy ilyen viráglelkű fijut lenájcizni?! felháborító !!!!!!!!!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 10:16:24

@reKorrekt:
ott az a lista van ahol már összeszedték a 750 db cetlit és leadtak. Korántsem teljes a lista még, az az egy ember meg ott azt mutatja, hogy az ő cetlijeit már lesz leszámolták és elfogadták mint érvényes indulási feltétel teljesítést.

reKorrekt 2010.02.17. 10:16:26

@.Pierre Bezuhov.: Gorbacsov megjósolta: "Ceausescu rosszul végzi majd". Tehár Gorbacsov a legnagyobb náci!

reKorrekt 2010.02.17. 10:17:42

@Conv: Ok, köszi, néztem is hogy Békéscsabán miért nincs jelölt :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 10:18:03

@Conv: már kettő van a listán akiét elfogadták

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 10:19:22

@reKorrekt: Te odavalósi vagy? Én egy fél éve még ott laktam . Ott azt hiszem a Kocziha Tünde az induló.

reKorrekt 2010.02.17. 10:28:16

@Conv: Nem, de a megye ua. Annyit elárulok hogy nekem a lista alapján már nem kell leadnom a szelvényt..

arlequin 2010.02.17. 10:38:04

@.Pierre Bezuhov.: tudod kedves bezu, az a helyzet, hogy akár igaza is lehet. vidéken laksz? mert ha nem, akkor menj le két hétre az alföldre...

2010.02.17. 10:52:08

A poszt hozzáállása nevetséges. Hogy lehet összehasonlítani egy botrányokkal közismertté tett párt vezérét és névtelen LMP-s aktivistát?

Azt se vitatja senki, hogy per pillanat a szélsőjobb radikalizmusnak több híve van, mint egy ökopolitikai pártnak.

arlequin 2010.02.17. 11:08:52

@iii: erre csak egy valamit lehet mondani:

iii

...

neeskens 2010.02.17. 11:12:31

"a tetves ferdenyakú vénasszonnyal, hogy még vikit is lecidázná a bejutásért. ", "véresszájú magyargyűlölő TASZ-os Schiffer András"

Gratuálok, alig várom, hogy a parlamentben is ez legyen a színvonal.

Homeoffice 2010.02.17. 11:16:41

@neeskens:

Ne keverd össze egy párt névtelenségbe burkolózó követőjének megnyilvánulását egy blogon a parlamenti beszédekkel.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.17. 11:19:14

@iii: Apam!!! Ez egy harom bogres hozzaszolas volt!! Gratula.

Gondolom azert romai harmas az azonosito, mert igy konnyebb nyilvantartani,hogy a kotelezo minimum harom regisztralt hozzaszolobol melyikkel hany pontot gyujtottel.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.02.17. 11:22:58

@z666:
"véresszájú magyargyűlölő TASZ-os Schiffer András"

Mind a TASZ, mind Schiffer kiállt a 2006-os őszi rendőrtámadások ellen.

neeskens:
"Gratuálok, alig várom, hogy a parlamentben is ez legyen a színvonal. "

ott a pont! Egyet tennék hozzá az itt fröcsögőknek: "aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan (Tamási Áron)"

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.17. 11:29:14

@iii: Megneztem a neved melletti linket. Igy mar erthetobb a felhaborodas, neked ez a poszt elegge ov ala mehetett. Elnezesedet kerem, ha igaztalanul lebogreztelek, de a forma annyira arra hajaz, hogy ez ugrott be eloszor. Amugy szerintem sem lehet a kettot osszehasonlitani. Amugy nem teljesen ertem, hogy te milyen alapon haborogsz a titeket minisitokon, amikor ez a fajta skatulyazas nalad is rugo jar. Most epp sikerult a politikai barrikad ellentetes oldalara helyezkednunk. Megesik. A harcot nem banom, de a csusztatasos hazudozast megvetem. Ahogy egy ket irasodbol kivettem, te sem. Akkor ne is csinald, es a harc is marad a politikai szinteren.

Homeoffice 2010.02.17. 11:29:58

@iii:

Egyébként össze lehet vetni. Mindkét párt kivülről (nem parlamenti pártként) próbál parlamentbe jutni.
A Jobbik az érzelmekre próbál hatni (sztem nagy sikerrel) míg az Lmp.. háát...
Többek között emiatt is ez az ellentét a külső megnyilvánulások terén.
Ezenfelül a Jobbik igazodik az emberek érzelmi igényeihez. (Mint régebben emlitettem a Düh és az Elkeseredettség, Csalódottság hatásos érvek)

Spiritmonger 2010.02.17. 11:36:10

@iii: drága, sürgősen állj le mindennel, amit szedsz, vagy legalábbis adj belőle!

harcsabajuszos 2010.02.17. 11:42:26

@reKorrekt: Ismerősöm, aki a fenntartható energiapolitikát tervezi Magyarországnak. Az első tervét évtizedekre titkosították, nehogy kikerüljön, de most hogy az EU felelősségre vonta a minisztériumot, újra elő kellett venni a témát.
Lehet, hogy még lesz is belőle valami.

Spiritmonger 2010.02.17. 11:47:16

@iii: én is megnéztem a linkedet, hát, elég siralmas

mondanak neked valamit az alábbi fogalmak?

hazaszeretetet
magyarságtudat
objektivitás

ha nem, amint ez a blogodból kitűnik, akkor nem jósolok neked nagy jövőt a Kárpát-medencében...borzasztóan frusztrálni fog téged a 2010-es kinyilvánított népakarat

picur3ka 2010.02.17. 12:00:48

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!:

Nagyon tevedsz. Gyurcsany peldaul, lehet, hogy tul se elne.

@arlequin:

Meg fogsz lepodni, de allitolag Debrecenben tanyazik.

@iii:

Mely botranyokra gondolsz, konkretan? Oszod, 2006 okt 23., zuschlagen/bekavezas, sukoro, mesemondo koltsegvetes, Strabag...

neeskens 2010.02.17. 12:41:31

@Gunther: oké, a gond az, hogy egymás közt a politikusaik is így beszélnek.

Mindegy, egyszerűen nem értem, hogy lehet egy másik emberről, pláne, ha nő az illető ilyen alpári stílusban megnyilvánulni. Akkor is, ha politikai ellenfelem, akkor is, ha netán korrupt, vagy gyenge jellem.
Sajnos ezt látom a Jobbiknál, meg az őt körülvevő világban. Hazaárulózás, zsidózás, a másik testi hibáinak kigúnyolása a legenyhébb. A másik embert emberszámba se veszik, ha nincs azonos politikai véleményen. Undorító és taszító.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.17. 12:48:13

@iii:

Ki mondta hogy bármi is össze van hasonlítva? Írtam ilyet? Én csak fotóztam ...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.17. 12:59:21

@neeskens: Egyem a finoman cizellalt, politikailag korrekt csecsen felcsepredett, brusszeli csipkes lelkedet. Hat minek nevezzek egy hazug, korrupt, tolvaj hazaarulot?

Mondjuk nevezhetnem "erkolcsileg megkerdojelezhetonek", esetleg "ertekiteleteben instabilnak", netan "politikailag atfogo vilagnezettel rendelkezonek", vagy "tulzottan szabadelvunek".

Amiota az eszemet tudom, mindig ilyen puhara csocsalt szargombocokkal tomtek be a szamat. Megall az esz, hogy neked a kifinomult modor a legnagyobb bajod a mai politikaban. Szazszor tobbre becsulom az egyenes jellemu, amde bunko embert, mint a kifinomult modoru aljas gonosztevot. A valasztekos beszed nem a becsuletesseg szinonimaja. Ja, es mindenki dugja fel maganak a rohadt eufemizmusait oda, ahova nemigen sut be a nap!

arlequin 2010.02.17. 13:01:27

@neeskens: nem ilyen egyszerű. és gyorsan észhez téríthető, ha a főnök mondja. mindenütt a plebs van túlsúlyban.

Homeoffice 2010.02.17. 13:08:53

@neeskens:
Úgy vélem ez a kenyeret és cirkuszt a népnek effektus.
Ha már kenyér nincs, (vagy alig) akkor cirkusz legyen.

neeskens 2010.02.17. 13:17:37

@Meleardil Eressea Iluvadan: Nem a kifinomult modorral van bajom, bár azt mondják, hogy a stílus maga az ember.

A probléma azzal van, hogy egy idő után el is hiszik, hogy a másik fél politikusa, szavazója tetű, mocsok, hazaáruló, fasszopó kurva stb.,

Másfelől a tolvajt tolvajnak nevezni rendben, a korruptat korruptnak rendben.

Szilit "Csonkakezűzni", Orbánt cigányozni, Dávid Ibit kurvázni nincs rendben. Ezt nem érzed?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.17. 13:21:59

@neeskens: De...erzem. Csak nem tartom ekkora tragedianak. Vagyunk joparan, akiktol nem hallhattal ilyet. Van szinvonalas ujsag, meg van bulvar. Korulbelul ez is ilyen. Ezen kivul a modorossag fugg a pillanatnyi koponyauri nyomastol is. Amikor valaki olyan egbekiallto gazemberseggel szembesul ami szo szerint vert kivan, ugynakkor tudja, hogy az illetonek a haja szala sem fog gorbulni, na az roppant hatekonyan oldja a szocialis gatlasokat.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.02.17. 13:30:07

@iii: miota lett ez okopolitikai part? ne hulyeskedjunk, az utobbi egy honap szulette veluk ezt a marhasagot. ha mar egyeb otletuk nem volt....

Spiritmonger 2010.02.17. 13:50:07

@reKorrekt: az energiamegoldás jelenlegi záloga a nukleáris energia. olcsó, biztonságos, segít megszabadulni a fosszilis energiahordozóktól való függéstől. ha a környezetvédők nem rinyálnának annyit az olajlobbi támogatásával, akkor nem lenne már vagy 30 éve semmiféle energiaválságról szó az egész világon. nem véletlenül basztatják most iránt az atom miatt, ott nyoma sincs fegyvereknek, csak teljesen saját lábra akarnak állni, így az olajból ellátnák a hazai szükségletet, amit a jelenlegi kevés finomító miatt nem tudnak, és még exportra is maradna, ráadásul euró és jen alapon, ami a zsidó-angolszász kézen lévő olajvállalatokat alapjaiban döngölné a földbe...

Spiritmonger 2010.02.17. 13:59:11

@arlequin: lehet egy rektor bármilyen überfasza közelharcos-túlélő mester, ha az egykor RKSZ néven futó, most nem tudom hogy hívják őket antiterrorista egység felszámoló csapata megy be érte, akkor a naprendszerben nincs olyan erő, ami ezt meg tudja akadályozni...még a leghíresebb külföldi csapatok sem...nemhogy egy alkesz rektor majdnem 60 évesen

Spiritmonger 2010.02.17. 14:03:14

@órarugógerincű felpattanó: ne akard, hogy egyszer nálad kopogjanak...van egy ismerősöm, ő ott dolgozik felszámolóként, és csak a parancs teljesítését ismeri, mást nem. ha beküldik valakiért, azt ki is hozza, legfeljebb az akció alanya nem éli túl...

Spiritmonger 2010.02.17. 14:09:40

@neeskens: az általad említett jelzők valóságtartalmához nem férhet kétség...akkor mi a baj?

persze, nem a legelegánsabb dolog, de még határon belül van

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.17. 14:36:10

@arlequin:

cuncimókuskám! ne zavarjon, hogy már ott vagyok ;))))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 14:41:38

@neeskens:
dávid ibit kurvázni miért nincs rendben? orbánt cigányozni miért mnincs rendben? szilit csonkakezűzni miért nincs rendben?
Nem igazak?
a politikia és megélhetési elvszédelgő, vagy a kisebbségi nemzetiségű, esetleg a manualisan operatív hátrányokkal bíró megfelelőebb lenne?
vagy az egyenes és nyílt, hajthatatlan gerincű, jellemes, magát el nem adó dávid ibiről , az árjamagyar orbánról, esetleg a kézmodell sziliről kellene beszélni miként azt a liberális propaganda elvárná?

Szerintem az aki egy szellemi fogyatékos focistát tesz ki avatarnak és a nevét is róla mintázza, az ne nagyon akarjon kiokítani, kritizálni senkit ízlés, és kommunikációs stratégia vonalán :)

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.02.17. 14:50:13

iii " · nemzetimarhulat.blog.hu 2010.02.17. 13:58:48
"Elég volt a hazaárulásból" vagy mi nevű kollégát egy hónapra eltiltottam a blog kommentálásától. Legközelebb a véleményedet írd le, a mocskolódást tartsd meg magadnak. Tudod: ha vendégségbe mész, nem köpünk a padlóra, mint otthon. "

Marha erdekesek ezek az lmp kapcsolodo blogok. a legerzekenyebbek - de nem liberalis erzekenyek! - a tulajok: papolnak a liberalizmusrol, megis ugy cenzurazzak az osszes ilyen blogot, ahogy a nagy kommunista testver idejeben. lol. :)

Faj az igazsag? vagy ennyire nem birjatok elviselni, ha valaki szemenkopi az altalatok kepviselt szar liberalizmust? Ez hat a mas fajta politika?

De ti odatoljatok a liberalista kepeteket mas helyekre - jo kis naciblogba meg ugy mindenhova - es megmondjatok a frankot?

Szanalmas banda vagytok, ezt tovabbra is fenntartom. A cenzurazasotokkal meg csak igazoljatok, hogy cseppet sem vagytok masok, mint az szdszes elvtarsaitok.

f.m.j. 2010.02.17. 14:54:37

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: még nem vetted észre, hogy a vendégségben a padlóra szarás csak a kiváltságosoknak megengedett, meg azoknak, akiknek megengedik? :) lásd: hajdanvolt libertinus gyerek?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.02.17. 14:55:52

@f.m.j.: hat nem bakker. :) pedig csak osi vastagbor klasszikust ideztem... "Phfeeej.... "

Avatar 2010.02.17. 15:50:23

Én épp tegnap este az Újpest központi metróaluljáróban láttam egymás mellett a Jobbik és az LMP standját. Ott és akkor a Jobbik standnál nem volt sehol a Vona Gabi és rajongótábora, csak két aktivista álldogált unottan, magányosan. Az LMP standnál sem volt tömeg, de azért a 3-4 aktivistán kívül hasonló létszámú érdeklődő is volt. Speciel ott volt az én választókörzetem képviselőjelöltje is, vele váltottam 1-2 szót, aztán mentem tovább a dolgomra.

neeskens 2010.02.17. 16:09:14

@Conv: remélem ezt viccből írtad.

Egész egyszerűen azért, mert olyan szintű politikai párbeszédet eredményez, ami nem vezet sehová, csak a céltalan mocskolódáshoz. Mi köze van ahhoz, hogy Orbán cigány-e vagy sem, annak, hogy milyen politikát képvisel?

Vegyünk egy példát, szerinted Orbán cigány, mert nem szereted a politikáját, erre én azt mondom, hogy szerintem Morvait meg 20 éve nem baszhatta meg senki rendesen, olyan feje van, vödörből vedelné a gecit.

És itt vége a vitának, az érvelésnek, a gondolkodásnak, marad a frusztrált fröcsögés.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 16:36:07

@neeskens:

mondjuk az egyik tény, a másik meg feltételezés, ennyi a különbség. A feltételezést nehéz tényként előadni, a tényt pedig lehet érvként kezelni.

A politikai párbeszédben nem ilyen érvek vannak ezt te is tudod, megpróbálod a blogstílust rávetíteni a politikai párbeszédre, azonban Te is tudod, hogy ez nem valóság.

No, de egy focistának hiába is próbálja elmagyarázni az ember azokat amikhez ész kell :)

arlequin 2010.02.17. 16:36:50

@Spiritmonger: teljességgel igazad van. tényleg. amikor beírtam még nem tudtam, hogy megpróbált ellenállni. tehát ez kipipálva ;-)
egyébként meg kell hagyni, hogy a magyar spec. egységek szinte minden nemzetközi versenyről elhozzák a kupákat... hajrá fiúk.
@.Pierre Bezuhov.: cuncimókus? mi vagy te? farokmániás? (személyeskedés befejezve ;-) de azt te is jól tudod, hogy debrecen ebben nem igazán mérvadó...

picur3ka 2010.02.17. 16:46:32

@neeskens:
'olyan feje van, vödörből vedelné a gecit.'

Uh- huh. Mint nem urino, meg kell valljam, ehhez liberalisnak kell lenni. Ilyen gusztustalant szerintem meg soha senki nem mondott ezen a blogon. En legalabbis nem lattam, hala a nem liberalis uristennek.

neeskens 2010.02.17. 16:57:58

@picur3ka/beleallos kampany: csak nem sérti az érzékenységed?

@Conv: te nem akarod érteni, amit írok. Szili Katalin politikáját, morálját miért befolyásolná, hogy milyen a keze? Ezt előhozni blogokon, cikkekben, etc. semmi más, mint öncélú sértegetés.

Orbán cigány? Figyelj, a véleményed nem válik ténnyé, attól, hogy te mondod.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 17:01:10

@neeskens:

bazz, nem a politikáját jellemzi azzal senki, ha szili kezére tesz megjegyzést :) ha neked ez jön le belőle, az csak azért lehet, mert focista vagy :)

arlequin 2010.02.17. 17:11:03

@neeskens: igenis befolyásolja a lelki fejlődést, hogy az ember hogyan néz ki, milyen típus, milyen a családi háttere stb... aki ezt nem látja be az nem képes gondolkodni. na szevasz

neeskens 2010.02.17. 17:19:05

@arlequin: oké, valóban érdemes azon vitatkozni, hogy Szili keze, hogyan hat az MSZP politikájára? Ez megint értelmes vita...

@Conv: örülök, hogy ilyen jó a kedved :) te meg azért nem érted meg amit mondok, mert - figyelj, nagyon erős érv jön - funkcionális analfabéta vagy. Ez ténykérdés.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 17:28:44

@neeskens:

igen ténykérdés, azonban nem tény, de ezt nem fogom bírni elmagyarázni egy focistának, hogy mi a kettő közt a különbség :)

bár nem nekem írtad, azért értelmezési problémákkal küzdő barátom, elmondom, hogy arlequin nem azt mondta, az mszp politikáját befolyásolja szili kezetlensége, hanem magának szilinek a lelki és szociális mentalitását :)
avagy szili=mszp? :) mert akkor gyorsban leírtad az mszp-t :)

arlequin 2010.02.17. 17:40:47

@Conv: "bár nem nekem írtad, azért értelmezési problémákkal küzdő barátom, elmondom, hogy arlequin nem azt mondta, az mszp politikáját befolyásolja szili kezetlensége, hanem magának szilinek a lelki és szociális mentalitását :)"
hálás köszönet, jó, ha valaki érti is amit olvas. de az is igaz, hogy az kemény munka és gyakorlás eredménye... a jó bolond is holtáig mindennap gyakorol ;-)))
a bohócpálcám azt mondta megérdemelsz egy cigánykereket és egy fityiszt:

-cigánykerék + fityisz -

alásszolgája (meghajlás)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.17. 17:44:51

@neeskens:
egy ilyen jobbikos gyalog (=/= szavazó) esetében az agresszív, bunkó-tahó kinyilatkoztatás, magatartás nem számít devianciának - éppúgy mint pl a cigányoknál a hangoskodás - ők így szocializáldtak. éppen ezért ez a sok-sok rájuk áldozott karakter csak elpocsékolt idő, sztem

:)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.17. 19:41:17

@Conv: te most lerasszisztáztál, Conv?

amúgy ja, a divatot követni KELL ;)

vagyok59 2010.02.17. 20:45:30

Elkeserítő ez a látvány egy ballibnek. Nekem is az volt Gyurcsány és a többiek.

2010.02.17. 21:18:27

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: Az igazság nem fájna, ha mondanál ilyet. A törölt beírásodban semmi vélemény nem volt, sima trollkodás volt, megfejelve némi mocskoszsidózás-gecizéssel. Na, ezt én nem szeretem. Már ebből is látszik, hogy nem vagyok liberális (ebből a szempontból).

A frankót te is megmondhatod bármikor, kicsihuszár.

neeskens 2010.02.17. 21:23:32

@arlequin: oké, megpróbálom elmagyarázni. Ismersz egy embert, tegyük fel, hogy cigány, vagy mozgássérült. Őt nyilván mindig cigánynak, nyomoréknak hívod majd, attól függetlenül, hogy pl. a munkáját, hogyan végzi el?
Nyilván, ha cigány, nem dolgozhat rendesen? Ha nyomorék, akkor torz lelkialkat? Vagy mit akarsz mondani? Hogy a "Csonkakezű" azért szar ember, mert sérült az egyik keze? Vagy az Orbán cigány, vagy zsidó (Likud Viktor) és ez megmagyaráz számodra bármit?

Komolyan, ez az egész röhejes. Undorító stílusban mocskolják jónéhányan a másikat, pusztán azért, mert nem egyezik a politikai véleménye. Tele van a net ezzel a szeméttel. Erre meg akarod magyarázni, hogy ez rendben van. Itt osztod az észt napi 500 kommentben és egyszer sem jutsz el oda, hogy a másik érvelését minimálisan is megpróbáljad elfogadni.

2010.02.17. 21:34:25

Nem is remélt sikert arattam itt, ez ellenválaszokat elnézve. Úgy látszik sikerült a dolog lényegére tapintanom.

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: Nem sok ismereted van az LMP történetéből, de ezt megbocsátom, Már születése (tavaly február) előtt egy évvel, amikor még csak mozgalom volt, ezzel a céllal alakult meg. A Jobbik viszont azóta kezdett zöldülni (meg a többi párt is), mióta az LMP bejött a képbe.

@zero: Ja, fotóztál. És Vona véletlenül pont arra járt.

@picur3ka/beleallos kampany: Nem ezekre, ezt te is sejtetted, leginkább a Magyar Gárdára és néhány közismert akciójára. De ezektől függetlenül is, Vona már 6-7 éve nyomul, nyilván hogy jóval ismertebb. Korábban a Hír és Echo tévék rendszeres vendége volt, Orbán rendesen megalapota az ismertségét. Teljesen unfair az összehasonlítás.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 21:46:33

@neeskens:

Figyi, focista.

Azt hiszem általában véleménykülönbség miatt szokták az emberek egymást mocskolni, és az tökmindegy, hogy politikai, ideológiai, vagy érdekbéli véleménykülönbség.
Ebből a szempontból rendben van a dolog, miért kéne a politikai ellentétek miatt máshogyan viselkednie az embereknek, mint más ügyekben?
Az, ha valaki erre gondol, hogy azért ilyen a politikája, mert nyomorék, vagy cigány az egy elvetemült baromság. Amikor lenyomorékoz, vagy cigányoz valaki valakit, akkor nem a politikai hozzáállásáról, mond véleményt, hanem a személyéről. Ez pedig, ha az helytálló, még ha sértő is elfogadott a köznyelvi kommunikációban. Főleg a neten keresztül, hiszen itt nem látható, ha valaki köp egyet, vagy fintorog, valahogyan ki kell, hogy fejezze az ellenszenvét.

A politikai, diplomáciai, parlamenti kommunikációban ilyen nem fordul elő. Tudod miért?
Mert az ember tudja, hol, milyen közegben miként, milyen retorikával kommunikáljon.

Aki pedig nem tud különbséget tenni a kettő közt és nem tudja a helyén kezelni ezt a tényt, az valószínűleg focista.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 21:49:53

@iii:

A tényeken nem változtat, hogy fair vagy sem az összehasonlítás.
Majd az összehasonlítás igazságát a választási eredmények adják meg.

neeskens 2010.02.17. 22:07:51

@Conv: Nem bazmeg. Nem gyalázok soha senkit, pláne nem azért, mert más politikai nézeteket vall. A személyét sem gyalázom, mert cigány, nyomorék.

Nem csinálok ilyet egyáltalán, mert tisztelem a másikat. Nemcsak parlamenti és diplomáciai kommunikációban nem normális ez, hanem nem csinálunk ilyet az utcán, a közértben és a villamoson sem. Én azt feltételeztem, hogy ilyen akkor fordul elő, ha valakinek elgurul a gyógyszer, ami megbocsátható. De hogy leírja többször egymás után tudatosan, sőt ezzel van tele a net az undorító. Ha neked normális, akkor járj ki mozgáskorlátozottak, szellemi fogyatékosok sportversenyeire, biztos jókat röhögsz majd.

És ne kezdj velem személyeskedni, mert én erre nem ugrok.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 22:13:51

@neeskens:

hülye vagy. ez nem személyeskedés

egy szót nem értettél meg abból amit írtam.

neeskens 2010.02.17. 22:48:14

"Amikor lenyomorékoz, vagy cigányoz valaki valakit, akkor nem a politikai hozzáállásáról, mond véleményt, hanem a személyéről.Főleg a neten keresztül, hiszen itt nem látható, ha valaki köp egyet, vagy fintorog, valahogyan ki kell, hogy fejezze az ellenszenvét." Ezt most hogy lehet másképp érteni, hogy szerinted az normális, hogy valakinek a személyéről úgy mondunk véleményt írásban, hogy cigányozzuk, nyomorékozzuk, ráadásul a net anonimitása mögé bújva.Gratulálok.

Amúgy a végső érved, hogy hülyézel, vagy még egyéb jelzőid is lesznek?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 22:51:00

@neeskens:
nincs, felesleges, még a hülyét sem érted meg.

neeskens 2010.02.17. 22:53:04

ez az, érvényesítsd szellemi fölényed.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.17. 23:00:48

@neeskens:

Focista, nem fogok kérkedni azzal, hogy egy lobotómiásnál több eszem van, próbáltam az oligofrémiád szintjén elmagyarázni dolgokat, nem sok sikerrel. Feladtam.

neeskens 2010.02.17. 23:10:58

Azt nem fogod fel, hogyha egy vitában az egyik fél alapállása az, hogy Orbán Viktor egy zsidócigány, a másiké, hogy Morvai egy fasszopó kurva, egy harmadiké meg, hogy Szili egy nyomorék szar, akkor ott vége a vitának. Nincsenek érvek, gondolatok, csak mindenki mondja a magáét, csak személyeskedés. Ezeknek nem vezetnek sehová, mint a fenti példa mutatja. Te a az avatarom alapján buta focistának tartasz és kérkedsz, hogy mennyivel intelligensebb vagy. Ezzel nem lehet vitába szállni, mert nincs mivel.

neeskens 2010.02.17. 23:12:29

Egyébként nagyszerű, hogy ismersz ilyen szavakat. Olvass utána a vitakultúrának is.

NRG44 · http://althir.org 2010.02.18. 00:59:37

ööööö khmmmm lmp-t nem nagyon kéne szeretni, ha itt valódi változtást akartok...

reakcio.wordpress.com/2009/11/08/lmp_az_uj_szdsz-lehet_mas_a_politika_parasztvakitas/

Látjátok feleim, ennyi embert érdekel a zsidó-újbalos lemápó nevű trójai faló... XD

Vaandor 2010.02.18. 08:15:16

"diplomáciai, parlamenti kommunikációban ilyen nem fordul elő. (...)
Aki pedig nem tud különbséget tenni a kettő közt és nem tudja a helyén kezelni ezt a tényt, az valószínűleg focista."

Vagy csak bunkó. Esetleg csak EP-képviselő. Néha mindkettő egyszerre. :-( kepviselofunky.blog.hu/2010/01/13/morvai_krisztinat_izgagasagert_rendre_utasitottak

És nem, ez nem egy "névtelen szimpatizáns". Ez a párt legfelsőbb embere, aki nemhogy a diplomáciai, még az emberi kommunikáció alapjairól (végighallgatom a másikat) sem képes tudomást venni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.18. 08:36:30

@Vaandor:

Ugye tudod, hogy ennek az izgágaságnak megvolt az előzménye? :)
Mégpedig az, hogy a "demokratikus" felszólalási rend, melynek a menetrendjét előre tisztázták, nem tette lehetővé, egyszerűen nem fogadták el a felszólalási kérelmét, mert nem tetszett nekik a tartalma?
Ugyanis a kérdéseket/felszólalásokat előre le kell adni, és az alapján döntik el melyek hangozhatnak el? Amelyik az adott témában kritikus hangvitelű, arra nem adnak engedélyt. A demokratikusságát szerette volna megkérdőjelezni a dolognak Morvai.
No emiatt nem kapott szót.

Véleményem szerint, ha már kint van, akkor bizony hallassa a hangját, és érvényesítse az érdekeit a pártjának és azoknak az embereknek, akik kiküldték, ne csak üljön/aludjon ott mint a fasz.

Az általad idézett rész pedig:
"...diplomáciai, parlamenti kommunikációban ilyen nem fordul elő. "
nem erről szólt, kár lenne a parlamenti felszólalási rend megszegését ugyanabba a kategóriába sorolni, mint amiről szó volt és amire vonatkozott a mondat.

"még az emberi kommunikáció alapjairól (végighallgatom a másikat) sem képes tudomást venni."

Majd, ha egyáltalán hajlandóak meghallgatni, nem egy színjátékot játszani és csak tartalmilag előre leegyeztetett felszólalásokat betolni a közvetítésbe a "demokratikus és őszinte" EU-parlamentben, akkor lehet számon kérni a kommunikáció ilyetén alapjainak betartását.

Nem baj, egy bögrét megérdemelsz :)
... vagy az LMP-nél nem osztják?

arlequin 2010.02.18. 08:56:41

@neeskens: értem én ember, csak egy gond van. nincs eszem amit osztani tudnék. ezért állok le (magammal) beszélgetni. amit nekem írtál utoljára azzal teljesen egyetértek. bár lehet ez azért van mert dolgoztam a sörgyárban napi 8 órát hajnaltól kora délutánig és ott mindenki tette a dolgát. a cigány is igen. sőt, annakidején még jobban dolgoztak, ha megbecsülést akartak, mint a magyar. de eltelt 20 év és kidurrant a demokrata lufi.
stílus:"Undorító stílusban mocskolják jónéhányan a másikat, pusztán azért, mert nem egyezik a politikai véleménye. " a vödör geci az micsoda?
na ezért felesleges neked bármit magyarázni. mellesleg se a foci, se a vörös, se a kék nem érdekel. hüjék pedig vannak. szevaszvedres szép napot...

neeskens 2010.02.18. 09:26:07

@arlequin: Pont a vödör geciről beszélek, ha ilyen stílusban kommunikálsz, akkor egyszerűen nincs előrelépés.

Azt mondjátok disztingváljak egy személy és a tevékenysége között. Személyt bírálni lehet és normális.De ilyen nincs. Amikor leülök valakivel egy asztalhoz és közlöm vele, hogy anyukája egy kurva, aki egyébként jól főz, akkor azt várom, hogy az illető figyelmen kívül hagyja, hogy minek nevezem az anyját és lehet beszélgetni tovább a főztjéről.

Lehet nem ugyanazt értjük emberi kommunikáció alatt.

arlequin 2010.02.18. 09:38:39

@neeskens: a megértés az elsődleges. sokszor csak a bicskanyitogató stílus hatol át az évtizedeken keresztül felépített maszlagfalon. de soha életemben nem vödörgeciztem. igaz sünt már akartam szaratni, de végül lemondtam róla (hozzátéve, hogy szerintem az egyik legplasztikusabb kép a magyar hálón és amikor először olvastam percekig röhögtem rajta)
ha valamit ajánlhatok neked az a tréfa, humor, vicc. nevezd ahogyan akarod.
az emberi kommunikáció pedig gyakorlatilag egy nagy nulla. nézz szét a világban és meglátod, magyarázni se kell

arlequin 2010.02.18. 09:45:46

@neeskens: még valami
"Pont a vödör geciről beszélek, ha ilyen stílusban kommunikálsz, akkor egyszerűen nincs előrelépés."
ez a mondat azt feltételezi az általad megszólítottról, hogy te neki azt mondod, milyen aljadék módon közöl veled valamit.
értelmesen így nézne ki: "ha valaki ilyen stílusban kommunikál...stb"
ha ezt nem érted meg, akkor még bizony sok-sok gondod lesz a 'kommunikációval' (magyarul: közlés... khmm ;-) mert ezzel akaratlanul sértegetsz. vedd észre. engem nem zavar, de más ember nyomban rávetheti magát. szépnapot

neeskens 2010.02.18. 11:05:38

@arlequin: "ez a mondat azt feltételezi az általad megszólítottról, hogy te neki azt mondod, milyen aljadék módon közöl veled valamit. " Ezt aláírom, nem rád gondoltam, vagy sünt szarni meg egyéb tényleg vicces kifejezésekre.

Én az első hozzászólásomban - már nem tudom kire reagáltam - azt kifogásoltam, hogy Dávid Ibit lekurvázta valaki, illetve arra a jelenségre, amely tök általános bizonyos blogokon, hírportálokon.

picur3ka 2010.02.18. 11:16:55

@neeskens:

David Ibolya egy politikai kurva, szo szerint. Ez nem szidalmazas, hanem tenyallas.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.18. 11:55:12

@picur3ka/beleallos kampany: Nézted a HírtTV Célpont című műsorát, amikor Katona Kálmán beszélt Dávid Ibolyáról? Na az nem semmi volt.

neeskens 2010.02.18. 12:45:00

@picur3ka/beleallos kampany: te nem érzed a különséget aközött, hogy valakit politikai kurvának hívunk, vagy - idézem: "a tetves ferdenyakú vénasszonnyal, hogy még vikit is lecidázná a bejutásért. "

arlequin 2010.02.18. 13:11:33

@neeskens: tanács: lépjél már túl, különben benne ragadsz a múltban. közben széthordják az országunkat.

picur3ka 2010.02.18. 13:53:40

@Ásómaci: Nem lattam.

@neeskens: Nezd, csunyan fogalmaz, de ugyanazt mondja, es kibontja a hasonlatot reszleteiben, bizony, az Orban hatan is akar, de be akar jutni a pariba. Arrol meg nem is beszelve, hogy a maganeleterol fogalmam nincs ugyan, de semmi nem zarhato ki az erkolcsi tartasat ismerve. Ez bizony nem ugyanaz a kategoria, mint a zorban ciganyozas, vagy a fidesz antiszemitazasa - amit egy ME-unk lazan, csuklobol megtett egy angol lapnak adott nyilatkozataban -, Szilyt ilyen csunyan becsmerelni pedig en meg nem hallottam jobbikos szurkolokat, azon keves baloldali politikusok kozul valo, akik nem orvendek kozutalatnak.

Ilyesmikkel vadolni a jobbikosokat pedig, enyhen szolva, hipokritikus. Nem voltak meg a parlamentben, de helyes szardobalas folyt ott eddig is. A baloldal ordenaresagahoz nem ferhet ketseg a hornpicsagaborok meg a kurvaorszagferik szovegei utan.

NRG44 · http://althir.org 2010.02.18. 15:33:24

www.life-univ.com/ubh/2009/06/15/lmp-lampagyar.html

A mainstream média , ami a jelen rendszer (visszásságainak) haszonélvezőinek tulajdonában van, a Jobbikot támadja, az lmp-t pedig dicséri. Ez is elég érdekes… Biztos majd támogatnak társadalmi igazságosságot, meg környezetvédelmet, hogy csökkenjen az extraprofitjuk. Persze...

Jól megmondta a Bon Bon : Mééég nem tollas a háátam (szabad) madárnak ne nééézz... XDXD

Just4U 2010.02.18. 23:46:43

Üdv!

Ez a nézd, csúnyán fogalmaz, de ugyanazt mondja duma, meg ehhez hasonlók, hogy az ilyen szövegek elfogadhatóak, ezt szerintem Ti sem hiszitek el.

Az értelmes és kultúrált beszéd egyrészt az egymást tisztelő kommunikáció alapja, másrészt alapvető illem is, mint ahogyan az is pl. hogy nem köpök bele másnak az ételébe, vagy nem megyek oda hozzá tüsszögök az arcába, csak mert nem tiltja törvény és megtehetem.

Az, hogy valaki az arctalanság mögé bújva, hogyan beszél másokkal, azzal saját magát jellemzi, egy intelligens ember sem egy arctalan fórumon sem az utcán nem fog alpári módon beszélni senkivel.
(itt feltenném a kérdést, hogy vajon aki itt alpári módon beszél másokkal, mert ez egy arctalan fórum/blog/akármi, de az életben egy normális embernek mondja magát az vajon nem inkább kétszínű, mint egyenes? no mindegy...)

És akkor egy másik kérdés is hirtelen => vajon aki lenéző és gúnyos módon, káromkodva beszél a másikkal az azt szeretné, hogy vele is így beszéljenek? Örülne, ha vele is így beszélne valaki és akár egy olyan testi hibáját, akár a munkáját, akár a nevét, vagy bármilyen más gyengeségét kigúnyolnák? Nem hiszem...
(Másokkal úgy beszélj, ahogyan cserébe elvárod, hogy Veled beszéljenek!)

Egyébként azért nem mindegy, hogy valaki hogyan fejezi ki magát, mert általában ez az intelligencia hányadosát is visszatükrözi, bár természetesen ez sem minden esetben igaz.

Természetesen az sem igaz, hogy a Jobbik ilyen lenne, vagya Jobbik minden szavazója ilyen lenne. A Jobbik "vezetősége" nagyon ügyesen használja ki a jelenlegi általános elégedetlenséget és "ígér" (őszintán vagy sem, nem az én tisztem eldönteni) radikális változásokat, illetve minden olyat, ami jelenleg az emberek érzelmi állapotából adódóan hasznos lehet számukra.

Hogy ki hisz nekik, s ki nem az már magán jellegű kérdés, ha valaki hisz nekik, attól Ő még nem lesz náci, ha valaki pedig nem hisz nekik, attól Ő még nem lesz sem zsidó, sem cigány és továbbmegyek, akasztani való sem lesz Tőle egyikük sem.

Egy biztos, a jelenlegi politikusok közül nemigen hinnék bárkinek, még akkor sem, ha kérdez, és a legszörnyűbb az, hogy ez már nagyon régóta így megy =>
volt egyszer egy MSZP, szar volt, vagy sem, lett helyette FIDESZ, szar volt, vagy sem, lett helyette MSZP, szar volt, vagy sem, most lesz helyette FIDESZ, szar lesz, vagy sem, vajon leszünk-e akkora b*rmok, hogy amennyiben szar lesz, akkor visszaszavazzuk az MSZP-t újra?
(vagy lesz-e más választásunk egyátalán?)

Ugyanis meglátásom szerint (és szerintem ezzel Magyarország nagyon nagy része egyetért) óriási változásokra van szükség az országban, s a jelenlegi "politikai elit" erre a lehető legkevésbé sem képes. A struccpolitika nem megoldás semmire!
Ugyanakkor kétlem, hogy a probléma megoldására a Jobbik lenne a megfelelő választás, ugyanis a radikális pártok támogatottsága a közmegelégedettséggel egyenes arányban szokott csökkeni, ergo a Jobbik szerintem, ha a Fidesz alatt elkezd egy kicsit javulni a helyzet, vagy azt hisszük majd, hogy javul, akkor a támogatottságuk csökkeni fog és visszacsúszik éppenhogycsak a parlamenti küszöb felé és akkor megint ott fogunk tartani, hogy van egy FIDESZ-ünk, van egy MSZP-nk, meg van 3-4-5 (akármennyi) olyan kis pártunk, akiknek esélye sincs semmire és akkor jó magyar szokáshoz híven majd választunk a két rossz közül a kisebbik rosszat, ahogy azt már megszoktuk.
(derűlátó vagyok mi?)

Vagy jön egy olyan, eddig kevésbé ismert, vagy teljesen új párt (akik nem radikálisok), akiknek hisznek az emberek és olyan kampányt levágnak nekünk, hogy el is hisszük, hogy meg lehet dönteni az MSZP, FIDESZ kettősuralmat és végre olyan vezetése lehet az országnak, akiknek lehet hinni.
(avagy még rosszabbak lesznek, mint az eddigiek :D)

Szóval tele vagyunk remek kilátásokkal szerintem :), mindenesetre ahelyett, hogy egymást szapulnánk, észérvekre hivatkozva és logikus vitákba kellene inkább torkollania minden beszélgetésnek, akár itt, akár a politikában, mert csak úgy fogunk tudni előrelépni.

(és miután megírtam ezt az egészet, már előre látom, hogy csak 3-4 hsz-ben fog kiférni, olyan hosszú lett :D)

Just4U 2010.02.18. 23:47:30

(és nem..., kifért egyben :), de jó :))

Köszönöm, hogy meg"hallgattatok" :)

picur3ka 2010.02.19. 00:50:10

@Just4U:

Oh edes istenem! ( Azon kivul, hogy politikushoz meltan ugyesen csusztatsz, mer a baloldal tragarsagat azt jol atugrottad, csak nekem kellet neki esni, ugye? Bogre megvan.)

Kuldom szeretettel, hogy a lenyeget kiemeljem: Ismerek legalabb 127 szot, megis a baszodj meg a kedvencem; Azt soha nem olvasni, hogy baszodj meg, utalt finoman. Jo szorakozast!

www.youtube.com/watch?v=skwTGJA_Iy4&feature=related

efhábé 2010.02.19. 09:47:34

@Meleardil Eressea Iluvadan: Pedig tényleg nem lehet összehasonlítani.
Minden nap a Nyugati aluljáróban fordulok meg, minden nap ott a Jobbik kopicetli-gyűjtő pultja, általában 2-3 ember van ott egyszerre, de aznap, amikor Vona megjelent (a Blaha performansz után nem sokkal, én 18:25 körül jártam arra, akkor már ott volt), tömeg volt körülötte.
Egyszeri alkalom. Ezt lefotózni és szembeállítani az LMP pult látogatottságával finoman szólva is erőteljes ferdítés.
Nyilván nem kétli senki, hogy a Jobbik támogatottsága több nagyságrenddel nagyobb, mint az LMP támogatottsága (minimum 10-15% vs. 1-2%), de a fenti két fotó hihetetlenül manipulatív.

efhábé 2010.02.19. 09:53:10

@cotti: Ökoszociális nemzetgazdaság?
Asszem pontosabban leírja a dolgot a nemzetiszociális ökogazdaság kifejezés :)

Just4U 2010.02.19. 11:13:47

@picur3ka/beleallos kampany:

Szia!

Nem tudom miért gondolod, hogy hozzád szólt az előző hosszú monológ, egyátalán nem említettelek Téged, de továbbmegyek, egyik hozzászólást sem emeltem ki. Úgy összességében az egészre mondtam, hogy szerintem elfogadhatatlan az, amennyiben valaki nem megfelelő (bunkó, puszta utálatból sértő, a másikat szánt szándékkal igazságtalanul megbántó) módon fejezi ki magát, akár itt, akár az életben.

Természetesen ez mind a bal, mind a jobb oldali politikára, vagy politikai pártok követőire igaz, hisz miért lenne az egyik kivételesebb, mint a másik, ugyanakkor nem is írtam ilyet, hogy az egyik oldalnak megengedett lenne, a másiknak pedig nem.

Másokkal úgy beszélj, ahogyan cserébe elvárod, hogy Veled beszéljenek!

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2010.03.01. 19:33:18

@Winston007: Nocsak, Winston! Egy szélsőjobber kommentelés Tőled? Egy világ omlott össze bennem.

süti beállítások módosítása