Skip to content


       Szűrés lista

És Hétesen felsírt az utolsó magyar ....

Ugye emlékszünk Miklósi Gábor remek helyszíni riportjára a hétesi telepről?

"A vasgyári dolgozóknak épült, egykor irigyelt kolónián mintegy negyven szociális bérlakásban ma közel négyszázan laknak. Két idős ember kivételével mindenki cigány."

Aztán egész nyáron nyomon követhettük a Hétesi Alkotótábor munkáját, ahol már harmadik éve tartottak alkotótábort Bódis Kriszta író és dokumentumfilmes vezetésével önkéntesek. Nagyon aranyosak voltak a gyerkőcök, zenéltek, énekeltek, szám-háborúztak, rajzoltak, móka, kacagás, sunshine, happy ...

A hétesi telep utolsó magyar lakója Solymosi Miklósné, Erzsike néni.

Gyerekek verték agyon Erzsi nénit

A férjével együtt  a hatvanas évek közepén költöztek ide, s akkor sem akartak elmenni innen, amikor nyugdíjasok lettek, s a régi barátaik közül már mindenki elköltözött a telepről. Fiai azután is hiába hívták magukhoz édesanyjukat, amikor édesapjuk 2007-ben meghalt. Az akkor kilencven éves Erzsi néni egyedül maradt: mindenkinek azt mondta, ő nem bánt senkit,  ezért neki sem kell másoktól félnie.

Január 19-én hajnalban rátámadtak a lakásában: összeverték, csontjait több helyen eltörték, s a kegyetlen tett után több használati tárgyat – tévét, rádiót – elvittek. Az asszonyra a szociális gondozó talált rá, amikor ebédet vitt neki. Kórházba szállították, ahol kétszer is megműtötték. Az életét nem tudták megmenteni: három héttel a támadás után elhunyt.

Az elkövetőket gyorsan elfogták: három gyereket. Két gyerek épphogy túllépte 14. életévet, a harmadik mindössze 11 éves. A rendőrség az idős asszonytól ellopott tárgyakat – televíziót, rádiót, s más elektromos eszközöket – megtalálta egy orgazdánál.

És Ózdon, egy kórházi ágyon, 3 hét szenvedés után utoljára sírt fel a hétesi telep utolsó magyar lakosa.

Erzsike nénit tegnap temették el.

Természetes ez nem találtatott hírértékűnek a szerkesztőségekben, egy Nol.hu beszámoló, egy Heti Válasz cikk és egy Borsonline cikk. Ennyi.

Azt hiszem, ez a vonat már elment ...

Mert mit lehetne tenni, hogy egy 11 éves (elméletileg ötödikes) gyerek ne verjen agyon társaival senkit? Büntetni nem lehet, a "nevelés" lepereg róla, a szép szóbol nem ért. Az iskolának nincs semmilyen eszköz a kezében, a "család" pedig látjuk, mi mindenre (nem) tanítja meg. Orgazdát ismer, 11 évesen, meg elpasszolni a rablott holmit ...

Kellemes hétvégét mindenkinek ...

Címkék: rendőrség társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr631794258

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Eltemették az agyonvert hétesi asszonyt 2010.03.04. 23:06:40

A 92 esztendős Solymosi Miklósné február 13-án hunyt el súlyos bántalmazás következményeként.

Trackback: kék fény 2010.02.28. 13:08:05

Mivel az indexről nem rémlik a hír (éppen nem is csodálom, hiszen nem egy roma-sajnáltató programjuk pont az érintett telep köré épül), most ide kiteszem. Elöljáróban annyit, hogy ahogy a szélsőliberális, úgy a szélsőjobbos sajtót is olvasom, a kurucon...

Trackback: A Bódis Kriszta-jelenség 2010.02.28. 13:07:32

Egy olyan dologról fogok most írni, ami Magyarországon tabutémának számít, másrészt, ha beszélnek is róla vagy foglalkoznak vele, nem részletesen, mindenre kiterjedően teszik azt. Nem vagyok szociológus, fogalmam sincs a különböző szociológiai-társa...

Trackback: Meggyilkolták az öreg nénit - kit érdekel? 2010.02.27. 18:37:07

Mint bizonyára hallottatok róla, sajnos meghalt az a 92 éves néni, akit Ózdon, a Hétes-telepen agyonvert 3 embernek nem nevezhető egyén (akik közül kettő fiatalkorú és egy gyermekkorú).Ja, hogy nem tudtok róla, hogy meghalt? Nem a ti hibátok.Ugyanis a ...

Trackback: Egy gyilkosság margójára 2010.02.27. 13:07:21

Nézzük mi az, aminek a napokban nem sikerült megugrania a média ingerküszöbét, és kizárólág az ún. szélsőséges portálok számoltak be róla.Kinek mi jut eszébe, ha azt a szót hallja, Hétes? Nem sok, igaz? Aki egy kicsit jobban érdeklődik a közéleti témák...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 11:43:13

Szegény, nyugodjék békében!
A nol cikke megér egy misét, a kuruc.info az alábbi levelet kapta ennek kapcsán:

"Tisztelt szerkesztőség!!

A néphazugság cikke miatt írok, mert az több ponton is elhallgat tényeket, vagy valótlanságokat állít.
Tegnap személyesen vettem részt az elhunyt néni temetésén.
A cikkben felsorolt pártokon kívül a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, és szimpatizánsai is részt vettek, személyesen helyeztek koszorút a néni ravatalához. De nem is ez a lényeg.
A temetés mindenféle pártoskodás, etnikai felhang nélkül zajlott le - ellentétben a magyarokat pocskondiázó, őket felelőssé tevő, bocsánatkérésre felszólító cigány-temetésekkel.
A cikk a temetés után kizárólag cigányokat szólaltat meg, akik össze-vissza hazudoznak. A temetésen hangjuk sem volt, a nevezett cigány asszonyok láthatóan előre felkészítve, demonstratív módon vettek részt, az elhunyt családjának részvétet nem nyilvánítottak.
A jelenlévő köztiszteletben álló magyar emberek (vállalkozó, iskolaigazgató, bíró, önkormányzati tisztviselő, rendőr, polgármester stb.) véleményére, érzéseire senki nem volt kíváncsi.
Ennyit a korrekt tájékoztatásról.
Az illusztrációként betett fénykép is tudatos félrevezetés!
Az elhunyt néni fia az Ózd melletti Arlóban lakik, és az ottani polgárőrök voltak segítségére a temetés biztosításában.
Ők voltak azok, akik a család kérésére nem engedték be a fotósokat és az operatőröket a temetőbe, így azok a kerítésen kívülről dolgozhattak.
A mi jeles fényképészünk (szemüveges, vörös hosszú hajú, pajeszos????) tudatosan választotta azt a beállítást, ahol egy ilyen polgárőr (nem családtag, nem szélsőjobbos, nem szkinhed !!!) feje van az előtérben.
Ennyit szerettem volna hozzátenni a történtekhez.
Szebb Jövőt!
Ózdi olvasó "

Komolyan, minek kell történni, hogy a népszabi ne akarjon lázítani, uszítani, köpködni, pocskondiázni az eset kapcsán? Ennél undorítóbb mocskosabb szart, mint ez a szerkesztőség, nem láttam.
Egyébként én is kommentáltam a cikket, de ahogy elnézem, nem csak a hsz-t, de a nevem is törölték. Ők féltik a demokráciát és a szólásszabadságot, mi? Náluk még a kuruc.info is elfogulatlanabb és tárgyilagosabb.

Denimm 2010.02.27. 11:44:53

az nem orgazda helyesen?Nem akarok helyesírási vitát generálni :-) csak úgy írtam.
A cikkhez annyit,hogy okádék hogy ez a sok sz*rrágú újságíró,tévés,stb. ennyire leszarja a magyarokat.Ha ebből lesz tv riport akkor tuti ,hogy szegény romákok nem tehetnek semmiről.A 3 kispurgyé is éppen egy jobbik lakossági fórumról jött haza amikor is a megfertőződött piciny lelkük a sok náci populista szónoklattól rávitte őket erre a gaztettre.Pedig valójában csak a sajtreszelőt akarták kölcsönkérni.

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2010.02.27. 11:47:11

Mennyire a mi felelősségünk, hogy ilyenkor nem megyünk ki tolólapos traktorokkal és gyaluljuk a a földbe a települést?

.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2010.02.27. 11:49:32

Nemcsak maga az eset szörnyű, hanem az, hogy valóban le se szarja a "média", kuss van. .. ahogy a jól ismert rajzon is le van írva: "Szó sincs etnikai tényezőről"
Részvétem a Solymosi családnak.

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 11:50:38

@Denimm: Ne is emlegesd. Hozzánk is járnak át a tetvek, három kocsijuk van, de biciklipumpa, sajtreszelő, mobiltelefon, az nem fussa, azt mindig kérni kell. No nem mintha adnék nekik bármit is, de bepróbálkoznak.

epres négercsók 2010.02.27. 11:56:38

@Denimm: De, orgazda, nem orvgazda.
Ettől függetlenül, sajnos azt kell mondjam, minden szóval egyet értek és mélységesen elszomorít :(

kyncza 2010.02.27. 11:57:41

Adjon az Isten!

Kezd beérni a libsi, maszop kormány gyümölcse, folyamatossá vált a magyar-irtás!
Egyre valószínűbb, hogy április előtt szeretnének az elvtársak valami balhét, amire lehet hivatkozni, és elkerülni a választásokat...pont ezért most nem szabad kimenni tolólapos traktorral...sajnos!

Én az eftársak helyében inkább csomagolnék, na nem olyan sokat, csak amennyit beengednek az önfenntartó börtönökbe! De szép lesz összeengedni a mai kormány "krémjét" az általuk felbuzdított cigányokkal...

Hajrá Jobbik!

Szebb jövőt!

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 11:59:42

És tessék: "Négy gyermekkorú, közöttük egy nyolcéves betörőt fogtak el a Békés megyei Vésztőn - közölte a rendőrség." - barikad.hu/node/47982

2010.02.27. 12:00:02

1. Részvétem a néni iránt.
2. Ezek barbárok, kegyelmet nem érdemelnek. Egy 15 kilotonnás (Hiroshima) bomba még nem okozna nagy kárt a környező falvakban (Juta, Mezőcsokonya, Csombárd), de azért már egy 5-6 kilotonnás is bőven elég lenne. Hogyha kérdezik mi volt akkor meg meteorbecsapódás.

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 12:02:12

Van ám még: "Tizenéves gyerekek támadtak meg hajdúhadházi otthonában egy 54 éves asszonyt. A gyerek- és fiatalkorú banditák kerítéslécekkel, majd a konyhában talált késekkel fenyegetőztek, közben pedig több fordulóval kipakolták a házat – értesült a HavariaPress." - www.havariapress.hu/index.php?menu=hir&hir=37429

maxwell murder 2010.02.27. 12:04:57

a tény maga is felháborító, de a média közönye ennél és a hasonló eseteknél még hihetetlenebb. a békés egymásmellett élés jegyében kussolnak. és akkor csodálkoznak, hogy a társadalom milyen közönyös a cigányok problémái iránt, mennyire leszarják őket és persze, hogy kb. a pokolba kívnáják az összeset. komolyan, mi a faszra várnak még itt a politikusok? kicsit elcsépelt szöveg ez már, de itt előbb-utóbb tényleg vér fog folyni, ha ezt nem tudják megoldani sürgősen. itt már nem lehet pár generációt várni, hogy a következő generációk, majd jobbak lesznek a mostaninál, nem! itt most kell tenni valamit, mert tényleg csúnya vége lesz és szerencsére (még) a számadatokat nézve, nem mi fogjuk húzni a rövidebbet, de ide a rozsdás bökőt, hogy Szlovákiában és Romániában is kifogják őket söpörni. hát ki a faszomnak kell egy ilyen kisebbség? Vének Tanácsa, vérbosszú,stb...
Barátnőm tegnap előtt a 6os villamoson utazott, felszállt pár cigány és hangosan arról beszéltek, hogy egy "geci magyart", hogy elküldtek a picsába. Hát a büdös kurva anyját neki, meg annak, aki a világra szarta!

jágör68 2010.02.27. 12:06:10

@Kartal (mindenbe beleszól):
Ja a Népszabadság komment- és profiltörlési akciói is megérnének egy posztot.
De remélhetőleg az állami megrendelések jövendő lemondása kapcsán mennek a süllyesztőbe.

martonx 2010.02.27. 12:07:15

@Valaki Innen: Sajnos gyorsan kapnál egy gumigolyót a fejedbe a "mi" rendőreinktől.

Plusz pár évet egy cigányokkal zsúfolt börtönben.

Előbb a törvényeket, közgondolkodást kellene megváltoztatni, utána lehet hozzáfogni a cigány probléma megoldásához.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:17:48

Én általában szívesen olvasom a vastagbőrt és gyakran értek egyet a posztokban megfogalmazottakkal. De azért valljuk be: ez a mostani poszt ilyen kurucos zamatú moslék.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.27. 12:21:11

@El Topo (Sgt. Elias):

Mi benne a "moslék"? A tények?
Ja, kérem szépen, ilyen "moslék" a világ ..

Auris 2010.02.27. 12:22:28

Az egyetlen tolvaj akció, amit örömmel veszek a mai maszopos bandától, hogy minden faluba be akarják vinni az internet elérhetőséget. Természetesen ők ebben a pénzlenyúlás lehetőségét látják, haveri közbeszerzéssel, de ha megvalósul, mindenki számára elérhetővé válnak az ilyen és ehhez hasonló hírek!

A Népszabadság szégyellheti magát (nem újdonság). Sajnos Szögi Lajos esete volt a fordulópont. Akkor meg kellett volna indulnia a bulldózereknek. Megbuktunk a teszten, igazolva, önvédelemre képtelenek vagyunk. Ott a progromra progrommal kellett volna válaszolni, és akkor tudnák hol a helyük.

Itt leírom hogy legyen nyoma: 10 év múlva Borsod-Szabolcs-Hajdú= Koszovó!!!!!

Auris 2010.02.27. 12:25:03

@El Topo (Sgt. Elias): Széggyelld magad! Az én szüleim hasonló rettegésben élnek! Kívánom neked is, hogy minden reggel azt a gondolatot kelljen elhessegetned magadtól, amit nekem, hogy vajon hogyan telt az éjszakájuk, és élnek-e még.

Rögtön nem moslékolnál itt! Ne szólj bele abba amiről fogalmad sincs! Vagy ha van, akkor meg egyszerűen debill vagy!

kuki123 2010.02.27. 12:25:04

csak annyit fűznék hozzá:

csodálkoznak miért erősödik ennyire a Jobbik...

@Kartal (mindenbe beleszól): nem ezt akartad linkelni:
www.youtube.com/watch?v=pYiy12Q_NOI
www.youtube.com/watch?v=rJ5Kg_YICAU
egyébként itt a lényeg:
www.youtube.com/watch?v=rJ5Kg_YICAU#t=03m02s

OFF:
Némi pénzvisszacsorgatás:
Újabb milliók Fajkasházyéknak

Ismét felkarolta a Hócipőt a szocialista pártalapítvány.
A Gyurcsány Ferenc kuratóriumi elnöksége alatt működő Táncsics Alapítvány hárommilliót ítélt oda a lapnak, míg az ugyancsak balliberális kötődésű 168 Óra internetes változatának ötmilliót - írja a Magyar Nemzet.
(MNO)
ON

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:25:17

Ne érezd már sértve magad, Zero! Előre bocsátottam, hogy egyébként az esetek baromi nagy részében egyetértek a blog írásaival, summa summarum, veled.
Konkrétan ezzel a posttal van bajom, bár kétségkívül tisztában vagyok vele, hogy hozza az olvasottságot, meg a kommenteket. Én pontosan tudom rólad, hogy nem vagy hülye, úgyhogy kérlek, ne játszd meg nekem a kétévest, te is nagyon jól tudod, mire gondolok, amikor kurucos ízvilágú moslékot emlegetek.

Mr. Acid 2010.02.27. 12:25:52

@El Topo (Sgt. Elias): Nem értek egyet.
Felháborítónak tartom, hogy hogy ha egy elpörgött agyú ember/csoport véghezvisz egy rémes gyilkosságot/gyilkosságsorozatot, akkor egész Európa hangos attól, hogy mi mekkora náczik vagyunk. Aztán amikor ellenkező előjellel történik valami (sokkal gyakrabban, mint az előző eset), akkor a hangoskodók lapítanak, mint szar a fűben, vagy elkezdik a mosdatást. Gondolok itt a Mohácsi klánra, Iványi Gáborra, a TASZra, arra a Bódis nevű rendezőnőre, Kolompárékra, az OCÖ-re... akik mellesleg jórészt közpénzből gazdagodtak meg.
Magyarország egyes területein háborús állapotok vannak. Ez tűrhetetlen.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:27:10

@Auris:

Jó, majd a jövő héten kiveszek két nap szabit, hogy megfelelően szégyellhessem magam miattad.

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 12:27:23

@El Topo (Sgt. Elias): csak úgy összehasonlítás gyanánt, itt a kuruc.info cikke:
kuruc.info/r/35/55845/

tkgabor 2010.02.27. 12:27:51

Az ilyet addig kell verni, amíg meg nem tanulja. Ha az sem segít neki, akkor pár nyilvános akasztást végignézetni vele. Ha az sem, akkor a következőnél nem néző lesz...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:29:53

@Mr. Acid:

Nem értesz egyet? Mivel nem értesz egyet? Én kizárólag a cikk szellemiségével és nem az abban leírt tényekkel szemben fogalmaztam meg, meglehetősen decens kritikát.

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 12:31:14

@volánrulz: nem ezt linkeltem? Fene. Bocsi! Annyi ilyen cikk meg videó van, hogy már keverem őket.

2010.02.27. 12:32:54

@El Topo (Sgt. Elias): Hát ez a gonosz blog le meri írni hogy a cigányok megvertek egy 90 éves nénit és ezzel nem foglalkozik semmilyen más médium. Fránya szolászabadság, mi? Sokkal fontosabb lenne arról írniuk hogy a Fidesz meg a Zemeszpé meg a....

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:35:28

@Bermuda:

Te egyébként olvasni szoktál? Azért kérdem csak, mert az eset megtörténtének a napján főoldalon hozta mind az Index, mind az Origo. És akkor neked külön leírom, mert látom, hogy problémáid vannak: nem a cikkben közölt tényeket kritizáltam.

Mr. Acid 2010.02.27. 12:35:42

@El Topo (Sgt. Elias): "ez a mostani poszt ilyen kurucos zamatú moslék. "
Ezzel.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:37:14

@Mr. Acid:

Ez a véleményem. Kivánsz vele vitatkozni?

2010.02.27. 12:38:22

@El Topo (Sgt. Elias): "Te egyébként olvasni szoktál?" Jah, ajánlom neked is, szerintem olvasdd vissza amit írtál és gondoldd át mégegyszer.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:40:14

@Bermuda:

Ilyen rövid távon minden egyes szavamra emlékszem, nem szükséges átolvasnom. Akarsz mondani valamit, vagy csak nem vagy képes hagyni, hogy ne tiéd legyen az utolsó szó?

Valakinyolc 2010.02.27. 12:40:22

@El Topo (Sgt. Elias): Senkit sem érdekel a véleményed sajna :)

Mr. Acid 2010.02.27. 12:40:37

@El Topo (Sgt. Elias): Én mondjuk marhára nem találom az indexen. Belinkelnéd, kérlek? (Nem bántásiból, csak a hétes, hétesi, fiatalkorú, erzsike néni, Ózd keresőszavakra nem dobta ki).

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:43:10

@Mr. Acid:

Nem linkelem be, de fent volt, fényképpel, mindennel. Lilára vert arcú erzsikenénivel.

Mr. Acid 2010.02.27. 12:43:38

@El Topo (Sgt. Elias): Nem értek vele egyet, leírtam miért. Interneten keresztül meg szerintem nem lehet meggyőzéses vitát folytatni.

justicar 2010.02.27. 12:44:48

@El Topo (Sgt. Elias): Ne haragudj, de szerintem nettó baromság egy ilyen témájú cikknél "kurucos ízvilágról beszélni". Te hogy beszélnél egy ilyen esetről? Szépen, liberálisul, a pol. korrektség keretei közt, figyelembe véve, hogy a néni elköltözhetett volna, de nem akart? A végén még majd ő tehet róla, hogy így végezte, nem? Hát fúj...
Amúgy Isten nyugosztalja.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:45:06

@Valakinyolc: Érdekes amit mondasz. Nekem úgy tűnik, mintha többen is beszélnének róla.

Mr. Acid 2010.02.27. 12:45:37

@El Topo (Sgt. Elias): Egy ilyet találtam, de ez csak a verésről szólt (még a haláleset előtt), és nincs benne kép. Szerintem kevered valamivel, talán épp a kuruccal (ott elég hatásvadászak és erős gyomrúak ahhoz, hogy betegyék a képet).
index.hu/bulvar/hirek/2010/01/21/92_eves_asszonyra_tamadtak_ozdon/

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:48:23

@justicar:

A pol korrektség olyan távol áll tőlem, mint a makkom Jeruzsálemtől.
Sok kérdést fölvet az eset, sokmindenről lehet beszélni ezzel kapcsolatban, de ebben a formában erzsikenénizni, meg utolsómagyarozni kizárólag arra jó, hogy a sok büdösbogár jöhessen aggyonistenezni, meg szebbjövőzni, meg elmondhassa, milyen válogatott büntetésben részesítené a cigányokat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:50:33

@Mr. Acid:

Oké, lehet hogy fénykép tényleg nem itt volt, hanem valahol máshol. Legalább három helyen láttam és nem a kurucon, mert azt azért nem olvasom minden nap.

Auris 2010.02.27. 12:53:20

@El Topo (Sgt. Elias): Ne vegyél ki szabadságot! Isten ments, hogy ilyesmit a szívedre vegyél!
Olyan kijelentéseket és szövegösszefüggést használtál, ami a témára tekintettel egyenest kegyeletsértő.

Ezt hiába fogjuk neked magyarázni, úgy látom több oldalról, nemigen karcolgatja az intellektuális felületeidet. Nem tudom hol élsz és mit csinálsz (nem is kell tudnom). De remélem elér téged egyszer ennek a jelenségnek a szele (csak a szele és nem a jelenség maga, mint szegény nénit). Akkor majd vissza fogsz emlékezni korholó szavaimra és megvilágosodsz.

Addig még nyugodtan reagálhatsz cinikusan szavaimra. ..

justicar 2010.02.27. 12:54:04

@El Topo (Sgt. Elias): Mindenki úgy fejezi ki a véleményét ahogy tudja, de azért egy minimális tisztelet kijárna (szerintem)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 12:56:52

@Auris:
Milyen szövegösszefüggéseket? Mi kegyeletsértő?
Egyébként pedig hogy közelebbit ne írjak: valamivel több, mint harminc éve a ferencvárosban lakom, és gyakran előfordult, hogy anyám nem ismert rám, amikor hazamentem egy-egy nézeteltérés után, amiben a dolog természetéből fakadóan többnyire cigány résztvevők is voltak.

kyncza 2010.02.27. 12:57:02

@El Topo (Sgt. Elias): te olyan agyi nyomorék vagy, hogy kár lenne veled foglakozni. Bár mondanád a szemembe, hogy büdösbogár, te szardarab!

justicar 2010.02.27. 12:58:51

@El Topo (Sgt. Elias): Miután lekurucmoslékoztál egy cikket egy néni haláláról?
Igazad van, semmilyenről.

kyncza 2010.02.27. 12:59:19

@El Topo (Sgt. Elias): amúgy kiváncsi lennék az index-nek írtál-e ilyen véleményt a "valahol megint felsírt egy gyermek..." cikkére...

(avas) · http://avas.blog.hu 2010.02.27. 13:00:02

Nem láttam geszti pétert a temetésen, mint a "ci_gány-gyilkosságok" esetén is láthattuk együttérzően .. vagy politikusok, há?

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.02.27. 13:00:17

@El Topo (Sgt. Elias): azért ebből az "erzsikenénizés"-ből jól látszik mennyire nincs benned semmi empátia. csak azt nem értem, miért kell ennek hangot adni.

Mr. Acid 2010.02.27. 13:00:38

@El Topo (Sgt. Elias): Van igazságod, de szerintem ők akkor is megjelennének, ha polkorrekt stílusban (egy 92 éves asszony meghalt, 2 fiatalkorú őrizetben, egy kiskorú otthon) lenne leírva a dolog. A cigányság problémája olyan dolog, amihez nem egyszerű higgadtan hozzáállni, hiszen majd' mindenkinek van személyes (és többnyire negatív) élménye. Én személy szerint a cigányság és a magyarság korfájának összehasonlítását tartom nagyon ijesztőnek.
(m.blog.hu/ia/iamstudent/image/korfa.jpg). Valamint azt, hogy milyen sokan élnek közülük mélyszegénységben, amiből nem akarnak kitörni, illetve beletörődtek már; azt, hogy mennyire közömbösek a többségi társadalom, illetve civilizált Nyugat értékrendje iránt, meg azt is, hogy közülük még a dolgosak nagy részére is jellemző az "Azért mert ..... vagyok?" mentalitás.

Scarlet Crusader 2010.02.27. 13:00:53

Talan eleg is lesz egymas fikazasabol, mert nem ezert "jarunk" ide. Kulonbozo velemenyek vannak, es az a minimum, hogy ezt toleraljuk.

kyncza 2010.02.27. 13:01:18

@El Topo (Sgt. Elias): Tényleg nagyon vicces! Remélem egyszer megtapasztalod, hogy milyen az, amikor a családod félted....

...bár biztos te a nácifasisztagárdistákoktól félsz, mert ők hozzák a pusztulást Magyarországra.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:01:20

@kyncza:

Biztosan nem, sosem levelezek az indexszel.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:02:47

@dr. Grünwald Ottó:

Ebből aztán piszkosul nem látszik, csak agyatlan majmok próbálnak három mondat alapján messzemenő következtetéseket levonni.

kuki123 2010.02.27. 13:05:16

@Kartal (mindenbe beleszól): de az is jó volt :P az ózdi fészekprogram...vagy inkább szarkaprogram... :D sokat kart a szarka oszt nem bírta a farka:P

MÁS:
kuruc.info/r/35/53812/
érdemes megnézni a videókat is ...fegyveres őrrel! kellett menni filmezni ...ez az a falu amelyikben TBC ügy volt/van
hétes:
kuruc.info/r/35/54415/
kuruc.info/r/35/54168/
kuruc.info/r/35/55742/

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:05:30

@Mr. Acid:

Ugye, hogy lenne miről beszélni? Lehetne beszélni arról is, hogy a jelenlegi törvényi környezet például mocskosul alkalmas lenne arra, hogy az ilyen esetek számát visszaszorítsák, akkor pedig miért nem?
Lehetne arról beszélni, hogy hogyan lehetne a demográfiai problémákat kezelni, stb...
Rengeteg mindenről lehetne ugatni, órák hosszat!
Egyetlen dolog nem segít, az erzsikenénikézés, meg a jobbik.:)

kuki123 2010.02.27. 13:06:47

@Mr. Acid: jó hosszú hír...gondolom főcímlapon volt reggel 8-tól délután 2-ig
mint amikor a cigányokat lelőtték

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.27. 13:08:10

Miert van az, hogy valahanyszor egy effele "magas lorol leugatom a csocseleket" entellektuel elkezd irogatni, mindig orakra elmegy az etvagyam?

"meglehetősen decens kritikát." vs. "ilyen kurucos zamatú moslék" meg a
"sok büdösbogár jöhessen aggyonistenezni, meg szebbjövőzni"

Gondolom csak en vizionalom bele, hogy ez az illeto ismet egy magat mindenek fole helyezo, velemenyeben abszolut, a mas velemenyueket megveto toleranciaharcos?

Mar regota hianyolom a blogmotor azon szolgaltatasat, hogy osszeallithassak egy "ignore" listat. Vannak akikkel lehet vitazni, sot, olyanok is, akikkel kifejezetten elvezetes, meg epp lehantjuk is egymasrol a kresztvizet. Azonban vannak olyanok, akiknek az irasait olvasva ugy erzem magam, mint akit telibekapott a fospumpa. Orakig nyomott a hangulatom a hosszaszolasaik uatn. Nos, kitoro oromel udvozolnem azt a funkciot, ami ezen irasokat meg sem jeleniti nekem, csak ha kulon kerem, mert epp olyan a hangulatom, hogy birom gyomorral.

Horizont 2010.02.27. 13:08:28

@El Topo (Sgt. Elias): "mostani poszt ilyen kurucos zamatú moslék. "
Ez a véleményed oké, tiszteletben szoktam tartani mások véleményét, bizonyos határig. Szerinted van aki nem tud olvasni, szerintem te pedig nem tudsz fogalmazni! Írd már meg miben " látod " a moslékságot? Ami ott történt az egy szörnyűséges tragédia, sajnos a mai körülmények mellett nem lehet sokat tenni, vagyis lehetne, de csak erőszakkal, diktatórikus módszerekkel. Ami viszont szomorú az, hogy ilyen gondolkozású emberek élnek köztünk. Tudom leírtad, hogy a csak a cikk szellemiségével nem értesz egyet! (még szép) De milyen MÁS szellemiségről lehet erről írni szerinted?? Meghalt egy néni akit gyerekkorú cigányok vertek félig halálra. Plusz bármilyen filmet adtak már Hétesről vagy más romatelepről, milyen szellemiséggel tudjam nézni? Bármi mást lemoslékozhattál volna de pont a blogot? Érdekes meglátásod és hozzáállásod van meg kell hagyni!

Mr. Acid 2010.02.27. 13:08:47

@El Topo (Sgt. Elias): Én nem vagyok ennyire biztos abban, hogy nem segít. A Jobbik erősödése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy felsőbb szinteken is elkezdjenek ilyeneken gondolkozni. Mondjuk az igazi fasza dolog az lenne, ha a mindenkori kormány ilyen irányú politikája nem csak sodródna az árral. Ahhoz viszont szerintem valami nagyon borzasztó dolognak kellene bekövetkeznie...

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.02.27. 13:09:15

És akkor milyen kép van a Népszabadság cikkében? Egy önkéntes polgárőr félprofilból, mert kopasz, napszemüveges, és akkor biztos rohadt náci. Pedig csak segíteni ment az unokáknak biztosítani a temetést. Ez már akkora direkt csúsztatás, hogy legszívesebben megkeresném a kép készítőjét meg a Népszabi főszerkesztőjét és kurvára péppé verném szét a fejüket. Ezért tart itt az ország!

Auris 2010.02.27. 13:09:32

@Scarlet Crusader: A véleményeket tolerálni nem azt jelenti, hogy nem lehet ellenvéleményt megfogalmazni.

Mr. Acid 2010.02.27. 13:11:17

@volánrulz: 16.50-kor jelent meg a hír, ha jóindulatú akarok lenni, azt mondanám, talán kitartott vacsiidőig, amíg kint volt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:13:53

@Horizont:

A mai körülményeken mit értesz?
A moslékságon pedig a hatásvadászato értem.

Scarlet Crusader 2010.02.27. 13:15:29

@Auris: Az internetes forumokon torteno vitak a legritkabb esetben vezetnek eredmenyre.
Amirol a poszt - a maga finoman demagog modjan- szol, tenyleg elkepeszto, es haborog az ember gyomra. Am, nagyon meglelpodenk ha ennek egisze alatt egymas torkanak ugrananak a nepek. Bar, ez tipikusan -sajnos- magyar betegseg. Akarmilyen kulfoldi forumon kettonel tobb magyar talalkozik, annak elobb-utobb fikazas/izmozas/kuruckodas a vege.
Tenyleg kiveszett az emberekbol a kulturalt vitatkozas minden formaja? A kerdes koltoi.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:15:44

@Mr. Acid:

ehhez aztán nem fog hozzájárulni a jobbik erősödése, majd mondd, hogy én mondtam!
A jobbik erősödése ahhoz fog hozzájárulni, hogy cserélődjenek az emberek a húsosfazék mellett, semmi egyébhez.

Auris 2010.02.27. 13:15:48

@El Topo (Sgt. Elias): Hát akkor az lép érvénybe, amit második alternatívaként írtam, egyszerűen debill vagy, hogy nem ismered fel a valóságot. Na jó lehetek megengedőbb is, te vagy Jézus Krisztus.

De azért messiások ritkábban születnek, mint debillek.

Egyébiránt más kérdésekben egyet értek veled ( a cigány probléma kezelésében én sem a gázkamrát vagy a gépkarabélyt tartom megfelelő eszköznek, hanem elsőként az őszinte beszédet, majd pedig nagyon tervszerű okos programokat).

De amit írtál az továbbra is fenntartom, hogy kegyeletsértő egy ilyen posztnál, tekintettel annak tragikus tartalmára. És a soraidból az empátia nem érződik ki, annak ellenére sem, hogy állításod szerint a Ferencvárosban már elpáholtak néhányszor.

De értelmes javaslataidat a kérdés megoldására kíváncsian várom, beszélgessünk. Én sem vagyok az apartheid véresszájú szószólója, aminek esetleg hozzászólásom alapján bekategorizálhattál.

Auris 2010.02.27. 13:21:42

@Scarlet Crusader: Szerintem meg pont a vita miatt érdemes ilyen helyekre járni. Ha csak egymást erősítő beírásokat kell olvasgatnom, hamar megunom. Két dolog csábít:
1. Az hogy lehet argumentálni.
2. Új információkhoz lehet jutni a témában.

Szóval én azt gondolom, ne szabjunk gátat a különböző érveknek. Mindenki fejtse csak ki nyugodtan mit gondol. És még az is előfordulhat, hogy hatással vagyunk egymás véleményére.

Egyébként azt gondolom ha sok blogot olvasol pont ez a forgatókönyv valósul meg. Először jönnek a radikális vélemények, első szándékból és indulatból (lámpavas stb -ez a cikk különösen ilyen), majd ahogyan jönnek a cizelláltabb, mérsékeltebb hozzászólások, azok is hajlanak egyetérteni ezekkel, akik először még igen erősen fogalmaztak. A végére pedig egészen szakmai alapú hozzászólások szoktak bekerülni, esetenként 50-60 sorban, amit mindig érdemes végigolvasni, mert sokat gyarapodhat az ember világképe.

Szóval szerintem van értelme vitázni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:22:12

@Auris:
Hát örülök, hogy így belőttél a debilek közé, fenntartva, hogy esetleg lehetek akár maga Isten báránya is. De ha nem, akkor biztos hülye vagyok.
Az őszinte beszéd mindennek a kezdete, ezt kereken ki kell mondanunk, de az őszinte beszéd alatt ne értsünk már rasszista heccet! És valóban, utána nagyon tervszerű, nagyon konzekvens módon végrehajtott program kell.

Az, hogy nem érezted a kegyeletet a szavaimból, az annak az eredménye lehet, hogy nem arról akartam beszélni, mennyire sajnálom a nénit és vesszenek a gyilkosai, hanem másról.

bigthereal 2010.02.27. 13:29:09

@El Topo (Sgt. Elias):

úgy látom, te játszod meg magad a budapesti művilágodban, és nem érted, miről szól az élet.

egy ártatlan, becsületes 92 éves néni agyonverése és kirablása kapcsán moslékot emlegetni a leggusztustalanabb dolog, amit csak böföghettél!

ha az anyádról, feleségedről, lányodról lenne szó, akkor is moslékoznál?

moslék...

Auris 2010.02.27. 13:31:03

@Horizont: Szavaid a tőled megszokott bölcsességet hordozzák...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:32:08

@bigthereal:

Látom, sikerült levenned a lényeget, faszkalap.:D A cikkre írtam, hogy moslék, de ez téged nem kell hogy zavarjon.:D
Szebb jövőt!

VR6 2010.02.27. 13:33:33

@Bermuda: Hétes nem azonos Hetessel, Ózd körül nézd a googlemapsen.

Horizont 2010.02.27. 13:36:07

@El Topo (Sgt. Elias): Mit értek mai körülmények között? Semmi jót az biztos. Beért az elmúlt 20 év politikai, emberi történései. Nem írok erről most egy regényt, hogyan jutottunk idáig. Mindenki tudja. (megnéztem már nem vagy siheder korú:D) Ahol most tartunk sajnos innen nincsen visszaút. Jelen állás szerint. Még ha történnek majd (talán) lépések azok akik már itt élnek köztünk a romatelepeken, na ők már menthetetlenek ( bár egy csomóan élnek nem romatelepen és menthetetlenek pl. politikusok). Aki gyerekkorúan így megver egy 92 éves nénit annak nincs helye a földön nem érdemli meg az életet és nem válik belőle SOHA ember! Jobbik és a cigány kérdés? Nagyon jól rátaláltak arra az égető társadalmi kérdésre ami foglalkoztatja az embereket és amit a mindenkori hatalom állandóan berugdalt a szőnyeg alá és akiket szóhoz engedett jutni csak olajat öntöttek a tűzre! A politika csak és kizárólag magának köszönheti ezt a mostani helyzetet és a Jobbik előretörését is.
Nem szeretem a hatásvadászó cikkeket, de most nem ebben nem látok semmi ilyent. Te miben látod? A tények makacs dolgok és ez annyira szörnyű, hogy nincs is szükség hatásvadászkodni!

bigthereal 2010.02.27. 13:36:57

@El Topo (Sgt. Elias): a poszt tényeket sorakoztatott fel, moslék...

nem volt benne csúsztatás, hazugság, csak a szikár tények!

de egy ilyen mosléknak, mint te, már a tények is mosléknak tűnnek, ha nem illeszkednek be a baszott kényelmes világnézetébe,
veszed, faszkalap?

a szebb jövő pedig rajtunk múlik, rajtad is, moslék!

Auris 2010.02.27. 13:37:59

@El Topo (Sgt. Elias): Ez rendben is van, de ha nyitómondataidért nem szórsz hamut a fejedre, akkor itt szétszednek. És szerintem joggal.

Egyébiránt a mögöttes problémáról pedig lehet vitatkozni, rögtön kezdetnek azon kijelentésedről, hogy a Jobbik megold-e valamit.

Vitaindítónak. Az összes politikus közül akik téged, engem és az elhunyt nénit is képviselni akarják, egyetlen irányzat volt, aki egyáltalán beszélni mert a kérdésről és felvetette azt. Folytatásul. Hogy ebből aztán rasszista hecc lett, az szerintem nem a Jobbik hibája, hiszen a legtényszerűbb kijelentésekre is lecsaptak a hivatalos uszítók és nácizni kezdtek a polkorrekt beszéd jegyében (ami a szememben szimpla hazugságbeszéd).

Szóval a Jobbik már elérte azt, hogy legalább őszinte beszéd legyen. És tény, hogy ezt nem tudták megtenni finom sebészi eszközökkel, tehát a vágás mély lett a seb körül és vérzik is erősen, de legalább megindultunk a gyógyítás útján.

Szóval ha hajlandó vagy mea culpa-ra, akkor szívesen várom a reakcióidat az általam leírtakra.

Jurganov 2010.02.27. 13:38:57

@El Topo (Sgt. Elias): szép :) szerintem igazad van, de azt is vedd figyelembe, hogy az emberek ingerküszöbét már nem lépi át az, hogy " agyonverték, meghalt, kirabolták, cigányok voltak". egyszerűen azért mert mindennap történik valami hasonló. a cikk hangvétele valóban nem az a panorámás-tényszerű, de szerintem ez kimondottan javít a dolgon-még akkor is ha az első reakciók kimerülnek abban, hogy: akasszuk fel mindet. nevezhetjük bárminek, a cikkben szereplő dolgok tények( már amennyire tudom) és a felvetett kérdés is valós. ezt elég régen már, de mexikóban is lejátszották (gyerekbandák). és a büntetési korhatár leszállítása volt a megoldás. itt is lehet sírni, hogy gyerek. szerintem be a börtönbe életfogytra és kész.

bigthereal 2010.02.27. 13:39:40

már bocsánat a többi olvasótól, de kicsit felidegesített moslék kolléga...

Horizont 2010.02.27. 13:40:26

@Auris: Köszönöm, ez jól esett! :DD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.27. 13:41:04

@El Topo (Sgt. Elias):

Fogalmam sincs mire gondolsz.

Vagy szerinted ne is adjon senki ilyenről hírt?
Mert az egyből kurucos ízű?

bigthereal 2010.02.27. 13:43:31

@Jurganov: börtönbe, életfogytra, és KÉNYSZERMUNKÁRA!!!

dolgoztatni az össze bűnözőt, nagyon keményen!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:45:08

@Horizont:

Tény, hogy a mai körülmények nem igérnek semmi jót. Ez a dolog nagyn el lett baszva, mégpedig több mint két évtizeden keresztül. Benne van az ország minden rossz lépése, választása, azt hiszem párszáz évre visszamenően. Benne van az ország népének minden önzése, nemtörődömsége, baromsága, szűklátókörűsége, és ostobasága.
Éppen most készülünk újabb végzetes hibát elkövetni. Nem úgy értem, hogy pár hónapon belül, hanem mondjuk öt éven belül. És ez -nem viccelek- Magyarország végét jelentheti.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:47:07

@Jurganov:

Nincs az a pénz, hogy én hamut szórjak a fejemre! Majd ha okát látom, esetleg akkor.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:49:39

@zero:

Most tényleg eltervezted, hogy felbaszol agyilag?:D
Például arról beszélek, kedves Zero, hogy hatásvadászat, illetve heccelés céljából nem erzsikenénikézünk le vadidegen embereket, még akkor sem, ha egyébként maximálisan együttérzünk velük és rettenetesnek érezzük ami velük történt. Maga a híradás persze nem elitélendő, nyilván. A hír szent.

Jurganov 2010.02.27. 13:49:39

@El Topo (Sgt. Elias): és ezt most miért nekem mondod? :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:51:10

@Jurganov:

Nyilván mellékattintottam, elnézést!
Neked azt akartam írni, hogy hát ha az ingerküszöböt akarjuk piszkálni, akkor szerződtessük Emerichet!

kyncza 2010.02.27. 13:52:24

@El Topo (Sgt. Elias): milyen végzetes hibára gondolsz, amit el fogunk követni?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.02.27. 13:55:04

Családot sterilizálni + 20 év munkatábor.
A gyereknek meg találjanak nevelőszülőket.

Auris 2010.02.27. 13:55:35

@El Topo (Sgt. Elias):
Azt írod:

"Benne van az ország népének minden önzése, nemtörődömsége, baromsága, szűklátókörűsége, és ostobasága."

Most gondolom nem arra célzol, hogy a 70-es évektől kezdve hatalmas összegeket költünk egy olyan társadalmi csoport felzárkóztatására, amely saját maga semmilyen motivációt nem mutat erre. Olyan esélyeket kapnak, amit egy átlag magyar nem (lakásokat építünk nekik, plusz felvételi pontokat adunk, programokat a foglalkoztatásukra, stb).

Tehát ha innen akarsz vitát indítani, hogy mindenről a többségi társadalom tehet, akkor ne is fárasszuk magunkat. Hallgasd meg, mit mond egy normálisabb cigány ember a saját fajtájáról ebben a filmben. Tehát ezt a lépcsőt hagyjuk ki, hogy elnézést kérünk az elmúlt pár száz évben elkövetett bűneinkért (lásd Iványi), mert ilyenek nincsenek.

Ha erről vitázni akarsz, magyarázd el, hogy mi az oka annak, hogy a románok, szlovákok, csehek, bolgárok, olaszok, franciák ugyanúgy nem tudják kezelni ezt a csoportot. Tehát ne abból induljunk ki, hogy mi magyarok vagyunk mindenért a hibásak.

kuki123 2010.02.27. 13:57:30

@Kartal (mindenbe beleszól): A távoktatás megérne egy külön misét; itt csupán annyit, hogy pl. a tesztkérdések kb. 20%-a volt hibás, és ezeket a kérdéseket kaptuk az írásbeli vizsgán is.
LOl vajon a cigók miatt..már számítottak rá...
USA-ban már a munkaviszonyt úgy kell megkötni hogy nem is látták az illetőt azt sem tudják hány éves és milyen bőrszínű....
másrészt jól mutatja milyen tévúton jár a roma felzárkóztatás....csak nagy szavak de azt leadja a média....és azt is jól mutatja hogy ha romák lettek volna akkor jól átbaszták volna őket..
mondjuk a magyarok is jól megszívták...de ez várható volt...ez most csak egy kutyakomédia levezető akkordja...
szánalom az egész sztory az elejétől a végéig

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 13:57:40

@kyncza:

Kérlek szépen, baromi szép lesz, éppen most intézzük, hogy a következő országgyűlés fidesztőbbségű legyen, és a számottevő ellenzék szerepébe beszavazzuk a jobbikot.
Ez azért lesz fasza, mert innentől kezdve majd Vonáék fogják megmondani a tutit, hogy a fidesz mit vesz el a zemberektől és hogy nyomorítja meg a családokat és miért nem lép a terjedő bűnözés ellen.
És akkor most tetszőleges következtetést lehet levonni arra nézvést, hogy mire is gondoltam...:D

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.27. 13:58:59

@El Topo (Sgt. Elias): "Benne van az ország népének minden önzése, nemtörődömsége, baromsága, szűklátókörűsége, és ostobasága."

Itt jegyeznem meg, idezve Iljicstol, a frappans visszavagasok mesteretol:
" ...tudod mit, Bohoc? Elmesz te a jo Qva anyadba!"

Reszemrol ez az egyetlen, amire ez az valamilyen tevedes folyan humanoid formaba szuletett leny erdemes. Egyre erosebben hianyzik az "ignore" funkcio. Barmennyire is szeretnem az ertelmesen es/vagy indulatosan vitazok hozzaszolasait olvasni, kenytelen vagyok olykor ennek a burokban nevelkedett szarcsimbokhajto bogarnak a visszataszito es pokhendi beszolasait is latni. Azt hiszem, ma mar nem tudok itt olvasni. Majd holnap...ha addigra ki tudom lugozni magambol a mocskot, ami ramragadt.

Scarlet Crusader 2010.02.27. 14:01:50

@Auris: A beszolasok szellemi szinvonalat elnezve, nem hiszem. Sok itt a fotelrocker, szofaforradalmar aki a meleg lakasbol osztja az eszt. Azt sem tudja a jelenlevok 99.9%-a, hogy kit oltek meg. ezek tukreben vindikalni a jogot, hogy igazsagot szolgaltatunk...nem is tudom.
Holgyeim, aki itt lampasvasat, sterilizaciot, genocidiumot kovetel; nosza szabad a palya...
de a nagy budos valosag az, hogy a vonyito farkasok az utcan ugato kutyakka valnak akikbe az ember belerug es a farkukat behuzva hazasomfordalnak.
Ergo, nem ertek azzal egyutt, hogy agytalan frocsoges (lasd az utobbi idoben tul sok ilyen poszt a vastagboron) szikranyit is jobb helyzetbe hoz minket.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:02:13

@volánrulz:

Az olaszok az albánokat sem tudják kezelni, a franciák orrba-szájba szopnak az algériaiakkal, a svédek a fekákkal, az amerikaiak meg a latinokkal.
Azt én nagyon jól tudom, hogy rettenetes összegek mennek a cigányok felzárkóztatására, csak ebből szerintem filléreket sem látnak az igazán rászorulók.
És nekem ne ültessék le azt a cigányt, aki az éhhalál szélén két kiló krumplit lop! Sőt, ne is merjék üldözni MINDADDIG, amíg cigány és nemcigány maffiozok a szemünk előtt fitogtatják a mesés vagyonukat, mindenki által tudottan törvénytelenül megszerzett javaikat!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:03:31

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Kibaszottul fogsz hiányozni, menj Isten hírével!:D

Auris 2010.02.27. 14:05:19

@El Topo (Sgt. Elias):
Fővárosi emberként látod ezt sem érted. Amikor erről a néniről zero úgy fogalmaz, hogy Erzsike néni, a lehető leginkább behozza sorok közé azt az emberi lényt, aki ott élt és létezett abban a környezetben, mely a létezés egyetlen lehetséges terét jelentette számára. Ő sokkal inkább egy Erzsike néni volt, mintsem Solymosi Miklósné született valamilyen Erzsébet.

Amikor zero erről ír, korántsem hatásvadász, sokkal inkább egy igen tehetséges írói vénával megragadja az egyén egy olyan létezési formáját, amely az adott szituációban, környezetben a legjellemzőbb volt.

Talán ha vidéken élnél értenéd ezt. De pont az az életérzés és realitásérzet hiányzik belőled, amit én megjelöltem akkor, amikor debillizáltalak. Ennélfogva te ebben a témában egyszerűen NEM VAGY AUTENTIKUS - már meg ne sértődj - és ez jelenik meg minden hozzászólásodban.

Veled ugyanennyi erővel levelezhetnék az afrikai orrszarvúk párzási problémáiról is, amiről valójában csak vélelmeink és képzeteink vannak, de tapasztalatunk nincs. Nem is lennének vitáink.

Jurganov 2010.02.27. 14:05:51

@El Topo (Sgt. Elias): cigánykérdés nem létezik, csak bűn és büntetés kérdése :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:09:48

@Auris:

Jaj, tudom, tudom, a bűnös város, ugye, meg a hótiszta, patyolat vidék. Nyilván adott pillanatban vörös rongyokba is öltöztem, vagy mi a fasz...
Mint említettem, nem valami milliomosgettóban élek, magas falak védelmében, és biztonsági őröktől körülvéve. A főváros majdnem annyira változatos, mint maga az ország, sőt, szerintem változatosabb annál.
Ugyanoda jártam iskolába, ahova az ÖSSZES gyerek a dzsumbujból, ha tudod egyáltalán, mi az.

kuki123 2010.02.27. 14:11:50

index.hu/belfold/2010/02/27/a_rendorsegnek_gyanus_a_dataplex-ugylet/

csodás ország ez az abszurdisztán (egyébként a hírtv célpont műsora pendítette meg a húrt...úgy 1,5 éve...jó gyorsan halad az ügy...)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:12:20

@Jurganov:

Valójában létezik cigánykérdés, mert azon kívül, hogy hogyan védjük meg magunkat a cigányoktól (büntetőjogi eszközökkel), azon is kurva gyorsan el kéne gondolkoznunk, hogy hogyan NE termeljük újra a társadalmi olló szétnyílásának a mértékét!
Ilyen ordas kibaszott képzavart szerintem még életemen nem írtam le!:D:D:D

kyncza 2010.02.27. 14:12:23

@El Topo (Sgt. Elias): nem tudom olvastad-e a Jobbik programját? Én viktortól és a fityesztől nem sokat várok, amig dajcs tomi, és kövér lacák is a párt tagjai, de sorolhatnám még. Ha rajtuk múlik, nem lesz se elszámoltatás, se változás!

Vona Gábor (már 2x, húú) kapott lehetőséget, hogy elmondja, mit terveznek a jövőben.
Ajánlom figyelmedbe!
www.youtube.com/watch?v=J7MO7quJutw
www.youtube.com/watch?v=w8wFc4nXGE8

És ezek után várom, hogy mi a rossz ebben az elgondolásban!
Egyébként ha a fityesz így folytatja a kampányát, akkor még bajba is kerülhetnek...

Mr. Acid 2010.02.27. 14:13:51

@El Topo (Sgt. Elias): Nem feltétlenül a bűnös városra kell itt gondolni (bár, ha gondolod), hanem arra, hogy vidéken, a kisebb-nagyobb falvakban, városokban még mindig sokkal "másabb" a kommunikáció, az élet, mint Budapesten. Pl.: tanyasi bácsikkal dolgoztam, s ők teljesen természetesnek vették, hogy a bemutatkozás után Matyi bácsiként, Pista bácsiként szólítsam őket, valamint hivatkozzam rájuk. Szerintem zero Erzsike nénizése is teljesen rendben van.

Auris 2010.02.27. 14:14:18

@Scarlet Crusader: A fröcsögésnek is megvan az oka. Ez is egy vonás a társadalom hőmérőjén.
Mivel az emberek azt élik át, hogy semmi nem történik meg társadalmunkban, aminek evidens hogy meg kellene történnie (a cigánykérdés pedig hemzseg az ilyen tényezőktől), frusztráltak. Sőt oda fajultak a dolgok, hogy már beszélni sem lehet sok mindenről. Az még a kisebbik baj, hogy találnak olyan fórumot, ahol szocializált formában kiengedhetik a gőz egy részét. Ezt nem szabad tőlük sajnálni. Ez pszicho-szomatikusan is nagyon hasznos dolog.

Aki pedig végigolvassa a blogokat, és veszi a fáradtságot hogy vitába is bocsátkozzon, az a 200. bejegyzést követően már reális és hasznos hozzászólásokra lel. Gyere vissza este, és remélem igazat adsz.

És természetes, hogy aki nagyokat mond, az a felét sem teszi meg (szerencsére). De jó az ha a vezetők legalább érzik azt, hogy mi fortyog a vulkán mélyén. Ha van eszük, megelőzik a kitörést.

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 14:15:28

@volánrulz: ezért linkeltem be. Amíg tetves... bocs, kedves kormányunk így áll hozzá a dologhoz (roma felzárkóztatás) addig csak romlani fog a helyzet. El Topoval annyiban egyetértek, hogy most készülünk elkövetni egy végzetes hibát, bár ennek nem MI vetettük meg az ágyát, hanem az elmúlt évek elbaszott kormányzása, de "Ha király sohajt, Mindég az összes nép nyög arra jajt"...
@El Topo (Sgt. Elias): és ezzel is egyet tudok érteni. A baj az, hogy a kép még ennél is sokkal árnyaltabb.
@Scarlet Crusader: ez is igaz, de az elmúlt évek megmutatták, hogy SEMMI nem hoz jobb helyzetbe minket... és az általad emlegetett a posztokból és elvakult hozzászólásokból a tehetetlen düh süt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:15:53

@kyncza:

Képzeld el, a nyilvánosságra hozatalának első estéjén átböngésztem, szorgalmas ember vagyok.
A Fidesztől én sem várok semmit. Ugyanolyan kényszerpályára fognak bilincselődni, mint most Bajnai, aztán majd jöhet a Jobbik.:D

Auris 2010.02.27. 14:17:22

@El Topo (Sgt. Elias): Nem a vörös város miatt írtam. Vidéken más az emberek mentalitása. Tök egyszerű. Anyósom a nála 10 évvel fiatalabb szomszédját (aki legalább 60 éves) is Józsi bácsizza.
Nekem aki falun nőttem fel, mindenki néni volt akkor, amikor a városban meg elvtárs meg elvtársnő, esetenként úr vagy hölgy volt a megszólítás.

Szóval valakit vidéken nénizni olyan természetes, mint neked az hogy késik a BKV.

kyncza 2010.02.27. 14:17:24

@El Topo (Sgt. Elias): és miért lenne muszáj kényszerpályán mozognunk?

Scarlet Crusader 2010.02.27. 14:17:37

@Auris: Ebben egyetertunk, bar en massal szoktam kiengedni a gozt. Este pedig pialni megyek, de vasarnap delutan megsasolom miket dobott fel az internet:)

Auris 2010.02.27. 14:18:58

@Mr. Acid: Köszönöm. Mialatt gépeltem a bejegyzésemet, a tied már meg is jelent, a blogmotorod gyorsabb...:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:19:45

@Auris:

Csakhogy aki vállalja, hogy publikál, az némileg kötelezi is magát arra, hogy ne a zsigereit tegye az olvasók elé.

Mr. Acid 2010.02.27. 14:20:19

@El Topo (Sgt. Elias): Na, ezzel sem értek egyet.
"És nekem ne ültessék le azt a cigányt, aki az éhhalál szélén két kiló krumplit lop! Sőt, ne is merjék üldözni MINDADDIG"

Az a probléma a cigánysággal, illetve a mélyszegénységben élők egy részével, hogy nem tudnak spórolni, félretenni, nem tudják előre eltervezni a költségvetésüket. Példa: kint dolgozunk velük (gyakorlatilag kubikus munka), és fizetésnap után nagyon sokan nem jönnek 2-3 napig, de volt olyan is, aki egy hétig elmaradt. Ilyenkor ők elisszák a fizetést/segélyt. Utána, amikor hó vége felé nagyon-nagyon kevés pénz van, jöhet az uzsora, vagy a lopás.
Mellesleg, akitől lopnak, az is szegény. Lehet, hogy a kiskertből akarta fizetni a gyógyszereit. Olyan dolgokat visznek el, amiért megdolgozott, amihez emlék köti. Ez nem egy polgári ház, hogy ha elviszik a mikrót, akor másnap veszünk újat!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:21:49

@kyncza:

Elég sok okból.
Először is az ő rendelkezésükre sem fog állni egy kurva nagy nyomda, ahol pénzt nyomtathatnak, orrba-szájba.
Másodszor pedig valahogy ki kell majd elégíteni azokat, akik nem kevesebb, mint nyolc évig, ellenzékben is kitartottak a Fidesz mellett. Nem lelkiekben, hanem gazdasági értelemben. Érted, hogy mondom.:D

Jurganov 2010.02.27. 14:22:09

@El Topo (Sgt. Elias): nincs cigány kérdés szerintem. szegény ember kérdés van, bűn-büntetés kérdés van. a cigányság csak annyiban másabb, hogy itt vannak és , hogy tudatosan az átlagemberek szívének szegezett kést faragtak belőlük, aminek a megoldását nem merik/akarják vállalni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:23:14

@Mr. Acid:

Mintha szándékosan hagytad volna le azt a részt, ami a MINDADDG után volt, nem?

Horizont 2010.02.27. 14:23:20

@El Topo (Sgt. Elias): Eldobom az agyam a kommentjeidtől:DDD Igen igazad van nem "erzsikenénizünk" le senkit HIVATALOSAN ! De ez a blog nem egy hivatalos újság!! Ez a hatásvadászat szerinted, hogy Zero így nevezet e a nénit? Szegény néni nyugodjon békében, megért egy ilyen nagyon szép életkort és így kellett végeznie! Szerinted hogyan kellett volna hívni?

"Benne van az ország népének minden önzése, nemtörődömsége, baromsága, szűklátókörűsége, és ostobasága."
Na ezt meg kikérem magamnak sok millió honfitársam nevében! Miről beszélsz? Igen vannak szép számmal ilyen tulajdonsággal rendelkező emberek is, sajnos, de hogy az ezekkel a negatívumokkal rendelkezők miatt tartanánk itt? Na ne má... Inkább az elmúlt 20 év politikai és gazdasági döntései miatt!!! Ez vonatkozik nagy részt a kormányon levőkre és kisebb részt az ellenzékre. A Fidesznek pl. nagyon "jól jött" a Jobbik és a Gárda mert úgy gondolták betesz a kormánynak. Most már, hogy túlnőtt azon a szerepen amit nekik szántak és ekkora sikere lett már ellenfél lett, csak nem tudják már visszatuszkolni a palackba. Az MSZP próbál kettőjük között tüzet szítani és "berettegtetni" mindkettőjükkel az embereket! A Jobbik? El kell ismerni nagyon jól építették fel magukat. Amikor kellett keménykedtek egy sort , most egy kicsit szalonképesebbre fogták magukat, és csendben learatják az emberek "tele a tököm minden eddigi párttal " életérzést. Szerintem nem is a Jobbikkal van a baj, hanem szavazói nagy részével akik irreális elvárással vannak irántuk, már már megváltóként kezelik őket és várják a nagy csodát tőlük. Ha fiatal lennék, lehet én is így lennék , de ma már tudom, hogy csak óvatosan, mert csodák nincsenek. A kisember pedig kisember marad:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:24:53

@Jurganov:

Jó, hát lehet filozófiai kérdést csinálni ebből, én ilyen gyakorlati ember vagyok és azt mondom, hogy elég számos embert érint ahhoz a probléma, hogy egyben próbáljunk rá megoldást keresni, és ne darabonként.

Auris 2010.02.27. 14:25:41

@El Topo (Sgt. Elias): Na álljon meg a menet. zero nem haditudósító, sem nem környezettanulmányt folytató közalkalmazott, vagy halottszemlét készítő rendőrorvos. Ennélfogva úgy és olyan részletességgel mondja el a saját blogjában a saját véleményét ahogyan akarja, tehát őt b... szogatni kár.

Mellesleg pont ezt magyarázom, hogy teljességgel a környezetbe illő módot választott. De most már hárítasz, pedig kaptál egy csomó felvetést a kollegáktól, amik aztán már nem a lámpavas kategóriáját képezik.

Mr. Acid 2010.02.27. 14:27:00

@Jurganov: Én azt mondanám: van cigánykérdés. Van nekünk itt egy olyan népcsoportunk, akik a társadalmi fejlődés más (lehet, hogy alsóbb) szintjén állnak, mint a többségi társadalom. Egy cigány és egy nem cigány közösségben teljesen mások az elvárt viselkedési normák, az értékek, a tisztelet/megbecsülés elérésének a módja. A cigányság nem tud, még így letelepedve sem elszakadni a vándorló életmódjának az értékrendszerétől. Szerintem ezért is volt sikertelen, illetve volt csak látszólagos a szocializmusban elért integrációs siker.

Scarlet Crusader 2010.02.27. 14:27:18

@Kartal (mindenbe beleszól): Ne legyunk fatalistak konyorgom. Olyan nincs, hogy valamire nincs megoldas; max meg tudjuk/nem merjuk meglepni. Nem varok csodakat, de optimista vagyok.
A tehetetlen duhot megertem, es en is kuzdok vele nap mint nap.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:28:05

@Horizont:

Mit nevezünk hivatalos újságnak? Amelyik állami tulajdonban van? Vagy hogy? Nyilván nem a Magyar közlöny, de azért disztingválni lehet.
Az erzsikenénikézés hatásvadászat! éppúgy, mint a tanárurazás, érted hogy mondom.

Auris 2010.02.27. 14:28:33

@Mr. Acid: Max igazad van. Nincs olyan hogy megélhetési bűnözés. Az hogy mások is bűnöznek nem menti fel sem a cigányokat, sem a fehérgalléros bűnözőket. Mellesleg a fehérgalléros bűnözésbe nem halnak bele mások, tehát még erről az oldalról is sántít az érvelés.

Mr. Acid 2010.02.27. 14:29:03

@El Topo (Sgt. Elias): Szándékosan hagytam le. Mert arra, hogy ők kicsiben lopnak, nem mentség az, hogy mások meg nagyban. "Ne lopj!". Se keveset, se sokat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:29:46

@Auris:

Jó, nem haditudósító, pont azt mond amit akar. Nekem meg Istentől származó jogom, hogy az legyen a véleményem róla, ami, és mivel kommentelni is lehet, ezt leírjam.

Auris 2010.02.27. 14:33:59

@El Topo (Sgt. Elias): Hatásvadászatot akarsz?
Na figyelj! 3 cigányjogvédő elmegy egy magyar öregasszonyhoz és bemutatják, hogy milyen békésen él a cigánytelep közepén (mindamellett, hogy hetente agyonvernek két öreget országszerte), és ezzel kérkednek. Na ez hatásvadász!!!!

Az pedig tragikomikus, hogy a nénit agyonverik rá pár héttel. Na ez a büdös nagy magyar moslék valóság, amivel leírtunk mindent ami jellemezte az elmúlt 20 évet.

kyncza 2010.02.27. 14:34:57

@El Topo (Sgt. Elias): értem, de szerintem valamikor el kell kezdeni! Én igenis örülnék, ha végre azt vernék a magyar ember fejébe, hogy tartson ki a kultúrája mellett, és semmivel sem bűnösebb nép, mint bármelyik a világon! Tartson össze, és tisztelje egymást!
Az idegen megtelepedő emberek pedig tartsák tiszteletben a befogadó ország törvényeit, polgárait, és úgy viselkedjenek, hogy itt VENDÉGEK! Megkapják a kiszolgálást, kedvességet, segítséget, de ne éljenek vele vissza!

Auris 2010.02.27. 14:35:48

@El Topo (Sgt. Elias): Ez igaz, de ez nem jelenti azt automatikusan, hogy igazad is van. És mivel eddig egyetlen olyan hozzászólást sem olvashattál, ami ezt támasztotta alá, ellenben nagyon sokat ami MEGRÖKÖNYÖDÖTT ezen, figyelmedbe ajánlom a viccet az autósról aki szembe megy az autópályán a forgalommal. Gondolom ismered.....

Mr. Acid 2010.02.27. 14:37:28

@Auris:
... és utána a fent nevezett "jogvédők" lapítanak, mint szar a fűben, miközben a hozzájuk közel álló újság(ok) azt kommunikálják, hogy "Nem is hétesiek voltak a gyilkosok." Kár, hogy ezt a rendőrséggel elfelejtették egyeztetni.

tudi 2010.02.27. 14:45:59

Szegény Erzsike néni Isten nyugosztalja, hol vannak most a neves jogvédők, hol van ilyenkor TASZ, vagy mások. Na ezért népszerű a jobbik, és népzerű is lesz mindaddig, míg ezeket a problémáját nem orvosolják de gyorsan, mert annak nem lesz jó vége. Hol van most az az Ivády vagy ki aki bocsánatot kért a cigányoktól a magyarok nevében, ők mikor kérnek bocsánatot Erzsike néniérrt és másokért.
Írhattam volna azt, hogy golyót, napalmot nekik, mert az ilyen esetek miatt felszokott ugrani a vérnyomásom, de probáltam kultúrált lenni vagy inkább "polkorrekt".

Horizont 2010.02.27. 14:50:51

@Mr. Acid: Jó az avatarod:DDD A véleményeddel nem igazán értek egyet. Azzal igen, hogy van cigánykérdés. A szocializmusban nem volt semmi gond a cigányokkal. Akkor is voltak romatelepek, akkor is hangosak voltak, akkor is jellemző volt minden ami a népcsoportukra jellemző. Csak egy óriási különbség volt. DOLGOZTAK!! És innen más volt minden. Volt a KMK ezért nem mertek nem dolgozni, tekintélye volt a rendőrnek (vagy csak féltek?) nem szültek ész nélkül pénzért, mivel kevesebben voltak nem rakták külön iskolába őket, osztályonként csak egy páran voltak ezért úgy ahogy "felhúzták" magukkal és írni, olvasni, számolni megtanultak, sőt a szakmunkásképzőig is eljutottak nagyon sokan. Nem hivatkoztak állandóan arra, hogy bezzeg cigányok vagyunk Eltudták magukat helyezni a az ország nekik megfelelő "polcára" !!!! Nem voltak jogvédők, ombudsmanok se. Tehát az alap probléma a DOLGOZÁS hiánya, amiről nem biztos, hogy ők tehetnek. Most már olyan mértékű a lecsúszásuk, a munka (iskola) hiánya úgy elállatosította őket, hogy rajtuk már nem segít semmi, még a Jobbik se tudja gatyába rázni őket. A kicsikkel kell kezdeni! Talán úgy....

Auris 2010.02.27. 14:50:55

@Mr. Acid: Sőt figyelmetekbe ajánlom a nol-on megjelent tudósításról készült képet, amit zero is behivatkozik a cikk elején. Biztos nem hatásvadász a kopasz fej mögül készített fotó!!!!???? Tök véletlen ugye? Főleg azután hogy mindenki tudta, hogy a Jobbik kérte a szimpatizánsokat, hogy jelenjenek meg minél többen.

System failure. :) 2010.02.27. 14:51:37

Engem tegnap megöltek a Gárdisták!
KÉTSZER!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:53:51

@Mr. Acid:

Naná, hogy nem mentség, ha megfigyelted, nekem a sorrendiséggel van bajom.

Pistu 2010.02.27. 14:55:31

Azokhoz akik "mosdatják" retkeseink:

Mi arra a magyarázat, hogy a hétesi esethez hasonló bűncselekmények során az elkövetők bántalmazzák az idős sértetteket? Miért nem elég nekik mondjuk megkötözni, vagy bezárni az egyik szobába szegény időseket, miért nem lehet anélkül kifosztani valakit, hogy azt jobb esetben félholtra verjék, rosszabb esetben megöljék?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.27. 14:55:41

"Természetes ez nem találtatott hírértékűnek a szerkesztőségekben,"
Pedig hát aztat nem lehet mondani úgysenem hogy zigók voltak a zelkövetők, akkor meg miért nem volt ez hír? Máskor egy kutyaharapásból is TV2 főhír lesz.

Egyébként meg büntetni kéne - ha mást nem.
De amíg a szülőket nem lehet nevelni - idomítani, ha másképp nem megy- addig a gyerekeket sem lehet.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:56:02

@Auris:

Ha elég sokan támadják a véleményemet, akkor valamit kurva jól mondtam. Szerintem.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 14:58:02

@Auris:
"Mellesleg a fehérgalléros bűnözésbe nem halnak bele mások", kivéve, ha Bajnai az elkövető, és talpig becsületes magyargazdák kötik fel magukat miatta.

Auris 2010.02.27. 14:58:03

@Horizont: "Tehát az alap probléma a DOLGOZÁS hiánya, amiről nem biztos, hogy ők tehetnek. "

Na ezzel azért lehet vitatkozni. Személyes tapasztalataim vannak a kérdésben. Vidéken (de nézd végig a hétesi telepet is) egyetlen kertet sem művelnek meg. Közben pedig azt halljuk, hogy a gyerekeik éheznek és ingyenes iskolai étkeztetésben részesülnek.

Olyan is előfordul, hogy reggelente a falusi vegyesboltban SZENDVICSET árulnak!!! Azért, mert a cigány gyerekek a segélyosztás után minden reggel megveszik, mert az anyjuk lusta felkelni és megcsinálni nekik.

És a köcsög jogvédő csak azért sír, hogy éhezik a gyerek arról nem ír, hogy megkérdeztem, miért nem művelik meg a kertet, amikor 13-an vannak egy családban, senkinek nincs munkája, a gyerekek nagy része pedig már elbírna egy kapát.

Szóval hangsúlyozom. Azzal kellene kezdeni, hogy a saját felelősségüket kellene elismernünk nekünk magyaroknak, aztán meg nekik is!!!!!!! Már ez is olyan abszurd mondat, hogy valami félelmetes.

(Megjegyzem, azért mennek betörni a 80-90 éves öregekhez, mert ők megművelik a kertjüket és van mit ellopni - lásd kesznyétei eset).

System failure. :) 2010.02.27. 14:58:29

@El Topo (Sgt. Elias):
Vagy tévesen látsz valamit, amit a többség már régen észrevett...

Auris 2010.02.27. 15:00:41

@El Topo (Sgt. Elias): Szerintem meg menthetetlen vagy.
Szóval a vicc.
Megy egy ürge az autópályán, egyszer csak bemondják a rádióban:
- Kérem vigyázzanak egy őrült szemben közlekedik az autópályán a forgalommal.
Mire emberünk:
- "Egy??!!! Ezer!!!!!!"

Szóval szerinted ki vagy te? Biztos nem a rádióbemondó!!!!...:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 15:01:12

@Auris:

Most áljak neki történelmet elemezni? Kurva lusta vagyok hozzá.:(

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 15:02:14

@Auris:

Ismerem a viccet, de ez egy vicc. Érted?

Mr. Acid 2010.02.27. 15:02:16

@Horizont: Köszönöm. Saját kép, egy Kr.e. IV.-III. század második felében eltemetett kelta kisgyereket ábrázol, kibontva, dokumentáció közben.
A kicsikkel kellene kezdeni, de hogyan? Nagyon sokuk otthon nem kap semmit, se szocializációt, se pozitív példát, se támogatást a kitöréshez.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.27. 15:02:47

Ilyenkor mit éreznek azok akik busszal mentek a cigány áldozatok temetésére?

Köpjenek fel a levegőbe és álljanak alá.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 15:02:58

@Pistu:

Sőt, egyetlen borotvával le tudom borotválni az egészet.

Auris 2010.02.27. 15:03:43

@El Topo (Sgt. Elias): Na azért őket nem Bajnai gyilkolta meg saját kézzel. És tény, hogy nagyon elkeserítő mindent elveszíteni anyagilag, de szerintem ha e között meg 4 gyilkos között kéne választanod, te sem tétováznál.

Bár, tekintettel az eddigi hozzászólásaidra, vannak kétségeim.....

Auris 2010.02.27. 15:04:52

@El Topo (Sgt. Elias): Te magad vagy ez a vicc. De te nem érted.....:(

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 15:05:36

@Auris:

Érdekes amit mondasz, mert a különféle blogokon annyit olvastam már a tömeggyilkos Bajnairól, hogy csuda.

little green rooster 2010.02.27. 15:07:02

Aki ezzel a tetű El Topo-val vitatkozni kezd, nagy hibát követ el.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 15:07:15

@Auris:

Még a viccet is értem. És vicces is. Hosszú évek tapasztalatai vezettek oda, hogy azt vallom, amit mondtam.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 15:09:41

@little green rooster:

Esetleg fenyegesd is meg a velem szóbaállókat valamivel!:D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.27. 15:16:02

@El Topo (Sgt. Elias):

Jézusom, de hülye vagy ... hát tehetek róla, hogy Erzsike néni a neve? Az neked jobb, hogy "Solymosi Miklósné" ?

Akkor idézem a kurucos NÉPSZABADSÁGOT:
"Az akkor kilencven éves Erzsi néni egyedül maradt"'

Akkor idézem a kurucos Borsonlinet:
" Gyerekek verték agyon Erzsi nénit"

Akkor idézem a kurucos Heti Választ:
"január 19-én két fiatalkorú és egy gyermekkorú elkövető saját otthonában támadta meg Erzsike nénit, akit ki akartak rabolni."

Auris 2010.02.27. 15:17:19

@El Topo (Sgt. Elias):
Ez aztán tényleg nagyon objektív és ütős érv volt. A tapasztalatod. Na most akkor kezdjünk nagyot mondó versenybe. Húsz évvel ezelőtt megjósoltam Olaszliszkát.....

Most azt jósolom, hogy 10 év múlva Észak-Mo=Koszovó..... Nem tudsz te barátom nagyon sok mindenről ami ebben az országban történik. Dumálhatsz nekem a fővárosból. Láttál már olyan osztályt, ahol 30 gyerekből 1 magyar van? Na én ilyen helyről jöttem, úgyhogy nekem bölcselkedhetsz a tapasztalatodról.... Sajnos ennek a kérdésnek a megvitatásában nem vagyunk egy súlycsoportban és ezt szerintem rajtad kívül mindenki érzi aki olvasta ezt a blogot.

Hát zárszóként neked egyébként meg azt kívánom, fuss össze egy sötét veszprémi éjszakán Bajnaival, majd egy másikon egy Sztojka féle csapattal. És ezzel én is lezártam a veled való diskurzust, mert reménytelen és menthetetlen vagy.....

Amellett az utolsó bejegyzéseidben már érdemben nem is reagálsz a felvetésekre, úgyhogy nem pocsékolom az időmet rád.... Remélem megbocsátod.

Auris 2010.02.27. 15:18:25

@little green rooster: Teljes mértékben igazad van. Na a te tapasztalatodat kapásból többre értékelem, mint az övét.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.27. 15:18:36

Szeretném jelezni, hogy "El Topo (Sgt. Elias)" NEM ismétlem NEM a másik nevem, amit a kommentek számának feltornázására használok....

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 15:19:26

@zero:

Igen, ők is példányszámot szeretnének eladni.

Auris 2010.02.27. 15:22:18

@zero: Hagyd el zero, kár a körmödet koptatni a klaviatúrán. Hívő emberrel van dolgunk, hiába hivatkozik a tapasztalataira. Azokat valamelyik párhuzamos világban szerezhette. Az is lehet, valamilyen szociológus fajzadék, akik rendre vindikálják a jogot arra, hogy megmagyarázzák az embereknek akik a cigók szomszédságában laknak, hogy mi a valóság,

Megint egy vicc poénja jut eszembe. Csak nem a szemednek hiszel drágám és nem nekem????

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.27. 15:22:27

@El Topo (Sgt. Elias):

Szeretném jelezni, hogy a férjezett asszonyoknál általában ki szokták írni a keresztnevet:
Pelczné Gáll Ildikó
Kósáné Kovács Magda

Köss bele másba, mert ez irtó szánalmas, nekem kínos ...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 15:23:03

@Auris:

Legalább annyira ütős, mint a vonatkozó vicc.

Fogalmad sincs, hogy mi mindenről tudok én. Amellett, hogy a fővárosban élek, sokminden mást is ismerek. A vasgyári kolóniát, a Hideg sort, Lyukót és társait. Nem az újságokból.

Auris 2010.02.27. 15:23:46

@zero: Pedig már kezdtem gyanakodni! De mi az a két NEM szócska???? Nyomatékosítunk, hatásvadász módra????

onager 2010.02.27. 15:24:18

@Horizont: Abba kéne már hagyni ezt a példálózást a boldog hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekkel meg a szorgalmas cigány munkavállalókkal. Az hogy mennyire látszatdomesztikáció volt, abból is kitűnik a rendszerváltás után mint a magzatburok az újszülöttről úgy mált le a szorgalmas munkás attitűd roma honfitársainkról. Zsigó Jenő azért még rajtad is túltesz, ő egyenesen azt állítja a romák építették fel az országot a jelzett időszakban. Hogy mennyire baromság ez, érdemes lenne egy pontos demográfiai elemzés a háború utáni cigány népességről és dinamikáról: az ötvenes években nem voltak háromszázezren, annak csak a fele férfi és annak csak a fele munkaképes- tehát mintegy hetvenezer roma heroikus erőfeszítésének köszönhetjük , hogy itt kommentelgetünk. Most akkor még arról egy szót sem ejtettünk, hogy a jelzett népesség csak a legegyszerűbb, írást olvasást nem feltételező munkára lenne alkalmas. Értékteremtésre alkalmas, jelentős számú cigány értelmiségi-képzett réteg meg nem volt- nincs és nem is lesz.

Horizont 2010.02.27. 15:27:08

@El Topo (Sgt. Elias): Hú veled aztán komoly bajok lehetnek:
"Ha elég sokan támadják a véleményemet, akkor valamit kurva jól mondtam. Szerintem. "
El is hiszed amit gondolsz? Leírhatnád 5 mondatban mi is a te nagy bajod! Mert ez nem derült ki, zavarosan írsz, rugózol azon, hogy Zero Erzsi nénit írt??Olyan örök ellenzéki vagy! Aki szembe megy az autópályán ahogy valaki írta neked! Na mi a baj?
AKARSZ RÓLA BESZÉLNI? :DDDDD

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 15:28:25

@Scarlet Crusader: nem azt mondtam, hogy nincs. Van, de nem lépik meg, nem is fogják meglépni, mert az szavazatvesztéssel járna. Amikor egy politikus azt mondja, hogy azért nem foglalkoznak környezetvédelemmel, mert annak nincs szavazatszerző hatása, akkor mit vársz a cigánykérdéssel kapcsolatban?
@El Topo (Sgt. Elias): vagy kurva ocsmányat. Ez is egy valós opció.
@Horizont: "Tehát az alap probléma a DOLGOZÁS hiánya, amiről nem biztos, hogy ők tehetnek." - mondtad ezt már máskor is, akkor is azt mondtam, lehet, hogy tévedel, de mondták itt is már az előbb ezt. Bizony a cigányoknál, akik vándornép voltak egész történelmük folyamán, nincs a munkának becsülete, nem volt, és ahogy elnézem, nem is lesz - tisztelet a kivételnek. Mondtam már máskor is, nem érdekel ki mit mond, csak az, ki mit tesz (ez itt és most nem érvényes...), és bizony nem látom cigányok tömegeit, hogy takarítanának, kapálnának a kertben, állatot tartanának, szóval munkával ütnék el mindennapjaik. De mindennap találok 5-10-20 hírt, ami arról számol be, hogy cigányok megtámadtak-megloptak-kiraboltak-megöltek valakit. Szóval nagyrészt szerintem rajuk múlik a dolog. Egyszerűen könnyebb henyélni és sírni, mint melózni a szebb jövőért. A gond az, hogy az ország elérte teljesítőképessége határát. A szociális rendszer potyautasait nem fogjuk tudni a jövőben eltartani, sőt lehet, hogy azokat sem, akik pedig megérdemelten mennek nyugdíjba. Akkor pedig - ahogy El Topo is mondta - vége lesz az országnak.

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 15:29:47

@zero: nem, ismétlem NEM tételeztem fel. :D Ez nem a Te stílusod, ez zsigerből jön.

Auris 2010.02.27. 15:31:10

@onager: Arról nem is szólva, hogy nekem a 80-as évek elejéről is van olyan emlékem, hogy állunk apámmal meg a szomszéddal egy -egy vasvillával a szomszéd udvarán, szemben velünk egy cigó egy zsákkal és sakkban tartjuk, míg kiér a rendőr. Pedig akkor kötelező foglalkoztatás volt, és mindenkinek volt munkája aki akart dolgozni (lásd KMK).

Ja és gyerekként rettegve néztem, hogy a csávón olyan pulóver volt, amiben egy balta nyoma volt, amit pár hónapja vágtak a hátába amikor tetten érték egy tyúkólba behajolva....

Na ennyit a cigány romantkáról.... Az igazság az, hogy 300 éve nem tudnak beilleszkedni sehová Európában, nem csak a "fasiszta" magyarok közé....

Horizont 2010.02.27. 15:37:11

@onager: Komolyan meg áll az eszem nem megy az olvasás vagy szövegértelmezési problémák akadnak? Ki a franc írt boldog időkről? Ki írt szorgalmas cigány munkavállalókról? Én a KMK-ról (közveszélyes munkakerülés) mint jó intézményről írtam, mert ez miatt (is) dolgoztak a cigányok!! Felesleges elemezni miért, a lényeg, hogy dolgoztak. Tudod milyen máz hullott le a rendszerváltáskor? Először még nem a cigányokról. Megszűntek a gyárak, üzemek, velük a segédmunkás, udvaros munkakör. Na és utána valóban szép lassan lehullott a máz róluk az EMBER máz és ez lett belőlük. Nem tudom hány éves vagy, de én a saját tapasztalataimról (is) beszélek!

picur3ka 2010.02.27. 15:40:01

@El Topo (Sgt. Elias):

Haha. Jol bizony, csak nem ertik. De lehet, hogy zero maga sem figyelt ilyesfajta stilisztikai reszletekre, mig ez a nenizes, bacsizas a kurucnal tudatos 'kozelbehozas' - bunossege vitathato ekkor is - zero, lehet, hogy akaratlan kovette el, vagy onnan ragadt a fejebe.

Szandekosan reszvetet generalo irasokat produkalni nem bun, kiveve, ha propaganda celbol es tenyek ferditesevel tortenik. Kell-e targyilagos tavolsagtartassal maradnunk az ilyen esemenyek leirasanal, ha amint egy cigany elcsuszik egy bananhejon, mindjart rasszistazzak az egesz orszagot, gyakran vilagszerte?

Persze, kulon szanalomkelto eszkozokre egy eset leirasakor talan nincs is szukseg, s igy sallangosak.

Horizont 2010.02.27. 15:42:04

@Kartal (mindenbe beleszól): Lehet, hogy nem fejezem ki jól magam. Igazad van ha a mostani állapotokat nézzük. Dologtalan, henyélő, potyát váró, lusta, igénytelen, bűnöző népség.De én arra gondolok ha maradt volna az, hogy dolgozniuk KELL akkor nem süllyednek idáig talán, meg eleve nem szültek volna pénzért és kevesebben lennének.

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 15:43:19

@onager: Igen, pontosan így van. A piacgazdaság elindulásával csak azok a dolgozók maradtak bent különböző cégeknél, akik értéket termeltek, a többi ment az utcára. És lehet itt sírni, hogy a cigányság a rendszerváltás vesztese. Azért lett az, mert megszokták a Kádár-rendszerben a látszatmegoldásként adott látszatmunkát, és azt hitték, ez továbbra is menni fog. Hát nem megy. Értéket kell termelni, pontosan, jól, sokat dolgozni.
És egy személyes megjegyzés: fiatalkoromban apámék több műszakban jártak dolgozni egy gyárba, ahogy szép számban dolgoztak cigányok is. Hallottam szüleimtől eleget, hogy mikor ki hová bújt aludni éjjelesben, mikor ki rúgott be műszakban, ki nem jött be dolgozni... és soha nem mondták, hogy az illető cigány, de falun, ahol mindenki ismer mindenkit, nem is kellett. Ezek a dolgok 90%-ban cigányokra voltak jellemzőek. Jött a rendszerváltás, szüleim is munkanélküliek lettek, de kerestek munkát, és találtak is. Sose felejtem el, a munkaügyi központban mondta egy cigány a haverjainak: "- Én nem megyek XY gyárba, ottan dógozni kell!" Így aztán a cigányok nem találtak munkát.

onager 2010.02.27. 15:45:29

@Horizont: Akkor miért is volt olyan qrva jó a KMK, amikor annak megszűnése után az érintett populáció zökkenésmentesen huppant vissza a prehisztorikus gyüjtögetek-vakarom a hasam-elveszem amit tudok életvitelbe? Sajnos vagyok annyi idős, hogy első kézből vannak az átkosban bejáratott, a kapun belüli munkanélküliséget érintő tapasztalataim, amire nincs tapasztaltom az a szakmámban felsőfokú végzettségű cigány kolléga...

Auris 2010.02.27. 15:46:07

@Horizont: Szerintem 4 komoly lépés kell a cigányság felzárkóztatásához, a részelemeket lusta vagyok leírni:
1: A családtámogatási és a szociális rendszer szétválasztása.
2: Munkához kötött szociális ellátási formák és foglalkoztatási programok (mezőgazdaságban, távmunkában - (ez uróbbi nagyon komoly, a cigányáság a magyar társadalom legmobilizálhatóbb munkavállalói rétege, ma is nagyon sokan ingáznak azok közül akik munkára vetemednek)
3: Megváltoztatott oktatáspolitika (olyan oktatási ágak erősítése ami megfelel az adottságaiknak - képzőművészet, sport, előadó művészet).
4: A vallás és hitéletük erősítése (erkölcsi és morális tartalmak eltérő szinten vannak jelen az un "hívő cigányoknál, de ennek során az alkatuknak megfelelő rituálét kell kialakítani, zsoltározás helyett gitározás, stb)

Mindezt konkrét felügyelet mellett lebontva, nem pedig odagórni a pénzt a kisebbségi önk-nak, hogy elbulizzák, ellopják.

picur3ka 2010.02.27. 15:46:38

@Auris:

Nincs koztuk mit valasztani. A bajnai valoszinu aljasabb es veszelyesebb. Indirecte pedig milliok nyomorusaga szarad a lelken. Csakugy felelos a cigany helyzetert is, tehat az osszes ciganyok altal elkovetett buncselekmenynek is kozvetetten felelose.

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 15:48:08

@Horizont: "Dologtalan, henyélő, potyát váró..." - tedd hozzá, hogy nem mind ilyen, mert Te is náculás és raaasszizmus bűnébe esel... és tényleg nem mind ilyen.
És tényleg, jobb lenne, ha dolgozniuk KELLENE.

Auris 2010.02.27. 15:52:14

@picur3ka/beleallos kampany:
Akkor kellemes éjszakai sétát kívánok neked. Látom te se sokat járkálsz ilyen környékeken. Majd küldünk részvéttáviratot!

Én inkább a Bajnaival sasszézok egyet az éjszakai utcán, még ha az is egy utolsó gazember.

Istenem, mennyi ideologikus ember van ebben az országban!!!!

picur3ka 2010.02.27. 15:58:40

@Auris:

Ez jelentektelen abbol a szempontbol, hogy mindketto gyilkos. Buntetojogilag.

Moralis szempontbol Hitler nagyobb gazember, mint egy naci gyalogszolgalatos.

Gyakorlati szempontbol, az elobbivel folytatott szemelyes talalkozas valoszinuleg kevesbe eletveszelyes, amennyiben egyszeri es rovid, de nyilvan az eselye is nulla kozeli. Jelentektelen a hasonlat erteke. S nem kivanom a szemelyes felelosseget elvitatni.

onager 2010.02.27. 15:59:25

@Auris: Szerintem meg egy olyan működő modellt kéne európa bármelyik szegletéből átvenni, ahol jelentős számú (több mint tízezer) cigány populációt sikerült olyan szintre hozni mentálisan és munkakultúrát tekintve, hogy a saját fenntartásuk financiális alapjait legalább felerészt megteremtik. A másik felét már gondolokodás nélkül rakná hozzá mindenki- csak tudod gondolom Te is, mi a probléma...hol az az egyetlen példa?

Horizont 2010.02.27. 16:00:09

@Kartal (mindenbe beleszól):
A francba, már meghülyültem itt:DDD Pont én, aki haragszom az általánosításra!

@Auris: Igazad van!! Lesz aki meglépi??

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.02.27. 16:05:54

A halálát sem találták hírértékűnek... a drága független szabad média...

tudtad.blog.hu/2010/02/19/megyilkoltak_az_oreg_nenit_kit_erdekel

Auris 2010.02.27. 16:06:15

@picur3ka/beleallos kampany: Büntetőjogilag amit Bajnai csinált, azért sohasem fogják elítélni emberölésért. Tájékozatlanságot árul el amit írtál. Tehát Bajnai büntetőjogi szempontból nem gyilkos, legfeljebb erkölcsi értelemben, közvetetten.

De szerintem egész más a következményeket előre látva és azt kívánva agyonverni valakit, meg más vagyoni haszonszerzés céljából becsapni másokat, akik ennek hatására véget vetnek életünknek. Ha te ezek között nem érzékelsz különbséget, azt sajnálom.

Jogi külömbség garantálom hogy van, de szerintem még morálisan is más.

De ha nem osztod a véleményemet, mondom próbáld ki melyik milyen érzés és majd beszámolsz róla. (Bár az első esetben majd zero fog róla blogot írni, mert mást nem fog meghatni. És remélem nem lesz túl hatásvadász a meggyilkolásod részleteivel kapcsolatban......).

Auris 2010.02.27. 16:07:04

@onager: Ja, én is szívesen venném ezeket a példákat, de nem találtam meg még....

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.02.27. 16:09:25

Mi van gyerekek! Megetettétek a trollt? Láttam már máshol is okoskodni, tök felesleges
vitát kezdeményezni vele, vagy esetleg ész érveket felhozni.
Kb. olyan, mint lóval kártyázni.

belzebubó 2010.02.27. 16:11:41

Szörnyű, hogy egyesek akik nem kapnak otthon elég figyelmet pont ezen cikk kapcsán vágynak odafigyelésre és itt élik ki szereplési vágyukat dél óta.

Auris 2010.02.27. 16:11:53

@Horizont: Ha veszi valaki a Jobik programját, akkor nagyjából körvonalazódik benne néhány dolog. De mivel lehetséges hogy nem ők fognak kormányozni, lássuk a Fideszt.

Egy éve láttam két fideszes parlamenti képviselőt nyilatkozni, bőven a kampány előtt.
Leszögezték: meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy olyan emberek vállaljanak gyereket, akik nem képesek gondoskodni a felnevelésükről. Ezt lefordítottam az 1. pontnak.

Hallottam Széles Gábor cigány programjának részleteit is. Nem tudom hányan tudnak ennek a létezéséről. Ebben egy helyi közösségekben jelen levő mentorhálózatot akarnak létrehozni, amelyben felügyelnék, hogy a cigányokat földhöz juttatnák, bekapcsolnák a mezőgazdaságba. EU-s pénzeket akarnak szerezni rá, összefogva a kelet-európai más államokkal, és hittérítőket is akarnak küldeni közéjük.

Szóval szerintem a jobboldal meg fogja csinálni. Ha a Fidesz nekifog, ebben a Jobbik is támogatni fogja!!!

x-101 2010.02.27. 16:17:59

Mi lesz itt 15 év múlva amikor "ezek" lesznek többségben???

Denimm 2010.02.27. 16:24:59

vajon a bérfórumozóknak adnak lóvét?jól lehet vele keresni?

2010.02.27. 16:26:26

Elöször is részvétem, az elhunyt néni családjának. Szeretném ha mindazok akik a ZÉRO által leirtakat megszeretné érteni, a valóságot megtapasztalni , az költözzön le , mondjuk Sajókazára, Hetesre, Szendröládra, stb, stb. Mert kedves @El Togó, halvány fingod sincs arról, hogy mi itt Borsodban--amely a "gengszterválltás "után, az ország legelmaradottabb, leghátrányosabb , és leglepusztultabb megyéje lett--hogyan élünk. Ehhez képest a 8. ker. egy hétvégi kirándulás csupán. Ott ahol naponta, embereket rabolnak ki, ahol ellopnak mindent, ami egy mozdonytól könnyebb, ahol az utcán ballagva arra figyelsz, hogy mikor , ki, honnan ver pofán, fejbe--az ma Borsod. Igy arról beszélni és agitálni, hogy miért foglalkoznak a néni halálával--már bocs, de bunkóság. Tudd, az hogy Borsod ennyire lepusztult, ennyire fertözött, ennyire felháboritó közállapotnak örvend--erröl, a politikusok, a pártok, és a jogvédök tehetnek. Mert itt már minden " 4 H "-s tudja, hogy neki mi jár, neki mit kell kapnia, neki milyen jogai vannak, csak egy dolgot nem tudnak--becsülettel - tisztességgel élni. Igy a valaha megélhetési bünözésnek nevezett kisebbség--amely egyre és egyre több--ma már hivatalos munkanélküli eltartottak és bünözésböl élök lettek. Nem akarok a Gárdának reklámot csinálni, ám nagyon sok helyen a Gárda volt az, aki ha hivták, akkor kjött. Még azok, akiknek kötelességük lett volna a rendet betarttatni--lesz@rták--mert ez volt a parancs. Hát ezért lett Borsod "gettómegye" . Csak nehogy valaki félre értsen--itt lakok ebben a megyében, amelyre valaha büszke voltam, de ma már szégyelem. Pedig nem nekem kellene szégyenkezni.

x-101 2010.02.27. 16:29:02

A kérdésem természetesen költői volt. Nagyon jól tudom mi lesz itt 15 év múlva...
Egy biztos, képezni kell magunkat, nyelveket tanulni és a lehető leghamarabb kitelepülni innen. Mondjuk Svájcba, még inkább Ázsiába.

Auris 2010.02.27. 16:31:34

@jános515: Hozzáteszem, hogy ráadásul az ország egyik legszebb természeti környezettel rendelkező megyéjéről van szó. Azzal pedig egyetértek, neked nincs mit szégyellned. Szégyenkezni azok fognak, akiket ha eljön az idő nem lesz bűn nevükön neveznünk, még akár egy miskolci rendőrkapitánynak sem.

Auris 2010.02.27. 16:33:11

@x-101: Mielőtt erre elszánod magad, még várd meg a következő 4 évet, és az azt követő választást. Ha utána is itt fogunk erről ugyanígy levelezni, akkor tényleg fel kell pakolni....

Auris 2010.02.27. 16:34:04

@Denimm: Bögrében fizetnek....:) Esetleg welness hétvégében....

onager 2010.02.27. 16:34:31

@x-101: Únió Erdéllyel, a Felvidékkel meg Kárpátaljával! Roma-ntikus egy ország lesz...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 16:38:01

@picur3ka/beleallos kampany:
Nézdmár! Egyvalaki érti, miről ugatok!:D

Roxvox 2010.02.27. 16:39:53

@El Topo (Sgt. Elias): " Ha elég sokan támadják a véleményemet, akkor valamit kurva jól mondtam. Szerintem."

Teljesen egyetértek veled. (1/x)

Auris 2010.02.27. 16:47:43

@Roxvox: Most ugye hülyéskedsz???

Szóval akkor: Gyurcsány Ferenc egy szavahihető, megbízható, becsületes államférfi, akit mindig is csak a magyar nép jóléte, a nemzet anyagi gyarapodása vitt előre, pártjával együtt, és aki legfeljebb gróf Széchenyi Istvánnal mérhető össze.

És mivel ezt valószínűleg sokan fogják támadni már egyből igaz is lesz....
Úr Isten hová kerültem.....

Auris 2010.02.27. 16:51:32

@El Topo (Sgt. Elias): Ja, így nagyjából a 200. komment táján.... Bruhahaha....
Bocs, ettől már tényleg igazad lett, mindet visszavonok.

Egyébként ő is olyan koherens mondanivalóval állt elő, mint te....

Roxvox 2010.02.27. 16:55:15

@Auris: Mivel én nem támadtam az illető véleményét, ezzel azt érzékeltettem, hogy NEM "kurva jól" mondta.

Auris 2010.02.27. 16:58:41

@Roxvox: Elnézést, akkor tisztelettel megkövettelek. De vannak olyan elrugaszkodott elmék, hogy az ember már tényleg nem tudhassa....:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 17:03:53

@Auris:

Nem jelent semmit, ha senki nem jelezte volna, hogy érti, akkor is úgy van, ahogy mondom.
Persze, lehet azzal érvelni, hogy én megyek szemben az autópályán, viszont ha együtt üvöltök a farkasokkal, attól sem lesz automatikusan igazam.

Auris 2010.02.27. 17:06:41

@El Topo (Sgt. Elias):
"Nem jelent semmit, ha senki nem jelezte volna, hogy érti, akkor is úgy van, ahogy mondom."

Dicsértessék Allah és El Topo az ő egyetlen igaz prófétája....

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 17:06:45

@El Topo (Sgt. Elias): Ne haragudj de szerintem te hazudsz,vagy legalábbis csúsztatsz.
Azt mondod, hogy a dzsumbujból jövő cigánygyerekekkel jártál egy iskolába.
Ha 40 éves vagy akkor 26 évvel ezelőtt végezhettél a József Attila általános iskolában, ahova be voltak sorolva a gyerekek a rendszerváltás óta. Nos a cigánygyerekekkel pár évtizednyire elkerültétek egymást, mert a ma dzsumbujként ismert épületcsoportban akkoriban nemigen éltek romák ugyanis az egy munkásszálló volt a Vágóhíd valamint a Budapesti Vegyiművek Kén utcai illetve Illatos úti gyártelepének munkásai számára. Az etnikai gettósodás csak a rendszerváltás után indult el. Elég jó forrásból tudom ezt, mivel Édesapám 32 a Kén utcában dolgozik.
Ezt írtad : "Ugyanoda jártam iskolába, ahova az ÖSSZES gyerek a dzsumbujból, ha tudod egyáltalán, mi az. " Akkor, ha szerinted ezek a gyerekek jórészt cigányok voltak akkoriban, hazudsz, ha nem akkor csúsztatsz mert olyan színben akarod magad feltüntetni, mintha sokat tudnál róluk.

eszkep 2010.02.27. 17:11:18

Azt még megértem, hogy egy 14 alatti gyereket nem lehet büntetni... (Bár le kellene szállítani a korhatárt 12-re!)
Na, de elvenni a szülőktől és nevelőotthonba dugni, miért nem lehet????????
Mit tanult otthon??? Rablógyilkosságot??? Azonnal el kellene venni a szülőktől!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 17:14:31

@Taktikai Atompingvin:
Se nem csúsztatok, se nem hazudok. Ügyesen tájékozódtál abból a szempontból, hogy hova is jártam, bizony. És valóban, a dzsumbujban nem volt mindenki cigány. Csak sokan. Egyébként meg nem is minden cigány lakott a dzsumbujban, sokan a Vaskapu utcából, a Vágóhíd utcából, meg máshonnan jöttek. Minden esetre az osztálytársaim mintegy fele cigány volt.
Sokat látttam ott. Voltak vagy nyolcan testvérek, általában mire nyolcadikba értek, össze is várták egymást. Volt olyan osztálytársam, ő speciel biztosan a dzsumbujban lakott, aki már akkor a gatyakorcába tűzött konyhakéssel jött minden nap.
A lányok a Vágóhíd utcai kamionparkoló sofőreit szórakoztatták, míg fiútestvéreik feltörték a kamion ládáit. Nem könyvből ismerem az életet, nyugodj meg!

picur3ka 2010.02.27. 17:18:36

@Auris:

Ugy mentegeted Bajnait, ahogy akarod. Tevekenysege, halalt okozo, akarmi is a helyes jogi terminus technicus az esetere. Csakugy, mint a 11 eves roma kolyoke, mert azt azert nem gondolod komolyan, hogy tisztaban van vele, hogy a combtores ilyen idos korban halalt okozhat.

Hogy moralis szempontbol Bajnai mennyivel nagyobb gazember, mint ezek a ciganykolykok, azt nem latni, moralis problemakra utal, igy hat a meggyilkolasom kilatasba helyezesere nem volt mar szukseg, mar elotte latszottak a magaslatok.

Nem ertesz egyet, dogolj meg! Ilyen meg nem sok volt erre.

Mivel szabolcsi vagyok, talan megkerhetnelek, ne oktassal ki ilyen nagy arccal a ciganyokrol, ha lehet. Az, hogy hova nem erdemes estefele ellatogatni, semmiben nem minositi Bajnai erkolcsi allapotat es felelossegeit.

Auris 2010.02.27. 17:20:55

@eszkep: Az sem jó módszer sajnos. A család nevelő, érték közvetítő szerepét, funkcióját (amit a liberálisok úgy kezelnek, mintha nem is lenne, rányomva az iskolára meg a pedagógusokra a felelősséget) nem lehet helyettesíteni. A nevelőintézet egy bűnöző előképző. Ezért próbálkoznak most már kihelyezni a gyerekeket, családokba.
Jut eszembe ezzel kapcsolatban egy újabb romafényezés:

nol.hu/belfold/20100227-a_falu__amely_gyermekzsivajt_hozatott

Az a szörnyű, hogy a magyar vidéken ma ez számít sikertörténetnek....

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.02.27. 17:23:34

"Nem jelent semmit, ha senki nem jelezte volna, hogy érti, akkor is úgy van, ahogy mondom."

A nap beszólása. Hatalmas riszpekt.

picur3ka 2010.02.27. 17:24:15

@eszkep:

Kinek van arra penze? Hany gyerekre gondolsz? Az allami gondozas is bunozoket nevel, sok helyen.

Ma? A tasz, a mohacsi azonnal uvolt, egesz ejropa sir. Nem kapjak akkor a gyerek utan a penzt...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 17:25:12

@dr. Grünwald Ottó:

Alapvetően minden ember tudja, mi a jó és mi a rossz. Csak sokan ellenkeznek saját természetükkel.

Auris 2010.02.27. 17:35:10

@picur3ka/beleallos kampany: Na ha valaki mentegeti Bajnait, az nem én vagyok.... A felelősségét sem mentettem ki, ha visszalapozol gazembernek neveztem.... De ugye te sem gondolod komolyan, hogy amikor lenyúlta a pénzt akkor dörzsölgette a tenyerét, hogy na ettől majd jól felakasztják magukat páran. Hogy nem nagyon érdekelte mások gondja az minden bizonnyal igaz, de szerintem senkit nem segített fel a hokedlire hogy elérje a kötelet. Márpedig te ezt a kettőt összemosod.

Halálodat egy percig sem kívánnám, pusztán próbáltalak arra rábírni, próbáld magad beleélni a 92 éves, kiszolgáltatott néni helyébe, 4 halálosztóval szemben. Én Bajnait percig sem mentegettem, csak felhomályosítottalak róla, hogy a büntetőjogi minősítésed helytelen, és szerintem morálisan nagyobb vétség szándékosan ölni, mint előidézni valaki halálát, de arra irányuló közvetlen szándék nélkül. Ezt a jog is nagyon egyértelműen kezeli, és szerintem erkölcsileg sincs nagyobb bűn más életének SZÁNDÉKOS kioltásánál. Ha érdekel nagyon szívesen kifejtem neked az egyenes szándék, az eshetőleges szándék, illetve a gondatlanság különböző alakzatai közötti eltéréseket. De gondolom nem nagyon lesz rá igényed.

Ennyit a moralizálásról.

Mentegetni pedig te mentegeted ezeket a suttyókat. Mi az hogy valószínű nincs tisztában azzal hogy a combtörés halált okoz???? Te miről beszélsz???? Már meg ne haragudj, de az én 9 éves gyermekem már tisztában van vele, mit jelent kezet emelni másra és milyen következményei vannak annak,ha mást megöl. Azzal is tisztában van,hogy az öregeket tisztelni kell és a helyét is átadnia neki a buszon, az ajtóban pedig előreengedni. Ennélfogva nem tudok elképzelni vele kapcsolatban olyan szélsőséges esetet amikor azon kéne töprengeni, hogy hogyan is üssem és rúgjam az öreget, hogy a sérülései csak 8 napon belül gyógyulóak legyenek, hiszen nem vagyunk mi állatok.... Elképesztő látásmódod van....

Az meg hogy szabolcsi vagy, még nem jelenti azt, hogy van élményanyagod, ott is vannak olyan települések, ahol nincs egy cigó sem, és még a megyeszékhely sem olyan veszélyes...

Auris 2010.02.27. 17:36:38

@dr. Grünwald Ottó: Erre egyébként egy kollegám mondása emlékeztet, aki az alábbiak szerint fogalmazott.
" A tények nem érdekelnek, én már döntöttem."

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 17:38:40

@El Topo (Sgt. Elias): Látom, tényleg ismered a ferencvárosi viszonyokat. Összességében hitelesnek vélem amit mondasz, ( ha minden igaz, a 80as években voltál általános iskolás)
de azt fenntartom, hogy a dzsumbujról régen nem a cigány szó volt az ember első asszociációja, olyan jelentős számban nem voltak. Bár az arányokon kár összeveszni.
Viszont érdekelnének a megoldási elképzeléseid a kialakult helyzetről ( szociálpolitika, rendfenntartás, vagyis lassan inkább rendteremtés stb) úgy vázlatosan.

Marcellusca 2010.02.27. 17:41:19

@El Topo (Sgt. Elias): Húzzál haza!
Még finom vagyok és nőies.

Kíváncsi leszek, hogy lesz-e naplós és mokkás riport, helyszíni bejelentkezéssel, mint Tatárszentgyörgyön?
Azt qrvára felfújták, még ez egy éves "évfordulónak" is külön adásidőt szenteltek, míg erről a szegény, szerencsétlen néniről egyetlen hangot sem hallottál a médiumokban.

Kettős mérce-e?

Auris 2010.02.27. 17:41:41

@Taktikai Atompingvin: Azért azt halkan megjegyzem, hogy aki a 80-as évek viszonyai alapján ítéli meg a jelenlegi helyzetet, az nem juthat helyes következtetésekre. A cigány társadalomban azóta megtörtént egy generációváltás. És olyan szakadék van a két generáció között, hogy az felülmúl minden képzeletet.

Auris 2010.02.27. 17:43:30

@Marcellusca: Nem értem mit háborogsz. Látod hogy van olyan (kettő is!!!), akinek még zero kis blogbeírása is túlzás és leginkább a moslék kategóriájába tartozik...:)

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 17:44:39

@Auris: miféle mazochista vagy Te? Önkínzásból semennyi sem elég, hogy nol.hu-t olvasol? :)
Pláne ilyen cikkeket. Egyébként köszi a linket.

ElKingPresident 2010.02.27. 17:44:45

@Kartal (mindenbe beleszól):

Az idézett youtube videóban véleményem szerint elhangzik a lényeg: "tudják mit cselekszenek (a cigányok), de nem úgy értékelik cselekedeteik súlyát mint mi"

ennyi

Lehet haragudni egy hiénára mert embert öl? Nem, ilyen a természete.
Lehet bárkit is arra KÖTELEZNI, hogy együtt éljen hiénákkal, állandó rettegésben? Nem.

Ki a felelős? Mindazok akik anyagi, vagy politikai haszon reményében érdekeltek abban, hogy a hiénák hiénák maradjanak örök időkre.

Mi a megoldás? A még megnevelhető hiénákat megszelídíteni, civilizációra szoktatni. A többit elkülöníteni és nem hagyni, hogy újabb hiéna generációkat "neveljenek" fel.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 17:45:02

@Taktikai Atompingvin:

Látod, nem szükséges mindjárt hazugsággal gyanúsítani valakit...
A nyolcvanas években jártam oda, igen, és a mai napig is a Ferencvárosban élek, bár volt olyan, hogy máshol éltem, de összességében a legtöbb időt itt töltöttem.
Kurva nehéz téma ez, hogy mi lenne a célravezető. Sajnos, azt hiszem, a cigányság integrációja sem kezdhető el általános és teljes rendteremtés nélkül.
Amíg az integrációra szánt források szinte száz százalékban bűnözők zsebében landolnak, addig mit várunk? Amíg a politikusaink 100 százalékban bűnözők, mit várunk?
Amíg a többségi 5ársadalom természetes életformája a fusizás, az adócsalás és egyéb kisebb nagyobb disznóságok, addig mit várunk?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 17:47:23

@Marcellusca:

Kabbe a faszom, ha már ilyen kis nőies vagy!:D

Marcellusca 2010.02.27. 17:47:47

Fúúú, bakker, a komment küldésével frissítette az oldalt és csak most látom, hogy ez az El Toplák mennyi mindenkit felhúzott.
Jelzem nem véletlen.
Csak bel-beleolvastam, de éppen elég volt, hogy azt is megbánjam, hogy szóra méltattam.

Marcellusca 2010.02.27. 17:50:20

@Auris: Kettőőőőő?
Ki az a másik agyatlan?
Hadd lássam! :)

Nehéz ennyi faszság közül kiszedegetni az érdemi hozzászólásokat.
Még szegény Horizontot is mellőzöm, ha ennek válaszol.
Pedig Őt csípem és mindig elolvasom a kommentjeit.

picur3ka 2010.02.27. 17:54:12

@Auris:

Aj, latom, csak te vagy helikopter.

Na megegyszer es utoljara: buntetojogilag minositesz ket bunugyet, mintha elotted lennenek az aktak. Nem tudom, honnan veszed, hogy a harom kolyok meg akarta olni a nenit, de ha megis igy volt, Bajnai erkolcsileg akkor is nagyobb gazember naluk.

Csak te lattal ciganyt, ertettuk. Ugy ervelsz, hogy attol, hogy cigany az elkoveto is, meg lehetett rasszista a gyilkossag, persze, persze, igen nagy eselye van sose latni ciganyt Szabolcsban. Fergeteges, van meg tovabb is gondolom.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.27. 17:55:08

Nem ártana a kis kannibálok szüleinek a felelősségét is szankcionálhatóvá tenni... hirtelen érdekeltté válnának, hogy rablás helyett oskolán járjon az esze a purgyénak.

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 17:57:17

@Auris: Részben igazad van de @El Topo (Sgt. Elias): nem azt a réteget jellemzi amelyik faluhelyt lassú integráció irányába haladt, hanem a fővárosba feláramló söpredéket, amellyel már akkor is csak tessék-lássék tudtak mit kezdeni (tisztelet a kivételnek persze).
Nem a "Kádár alatt tudtak viselkedni" sémát követi, a hely és az idő is stimmel, a 80as évekre ebből a szempontból (is) a lassú szétesés volt jellemző. A vihar előtti csend sugárzik az egészből, szinte érzi az ember a nyirkos levegőt, és látja az ösztönösen menekülő hangyákat.
Ettől hiteles.

Marcellusca 2010.02.27. 17:58:03

@Auris:
"Hívő emberrel van dolgunk, hiába hivatkozik a tapasztalataira. Azokat valamelyik párhuzamos világban szerezhette." - Bakker, akkor ő nem is Sgt. Elias, hanem Col. O'Neill! :D

picur3ka 2010.02.27. 17:58:07

@Auris:

Nem kene fokozni. Sokkal egyszerubb lenne beismerni, hogy felreertetted a kommentet es kesz.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.02.27. 18:00:35

@Kartal (mindenbe beleszól): Ebben az a durva, hogy MÉG MINDIG nem veszik észre, hogy pontosan emiatt döglött meg az SZDSZ, emiatt erősödött meg a Jobbik, és emiatt menő nácinak lenni.
Nem hiszem el, hogy ennyire beragadt náluk a lemez, hogy ennyire sülthülyék, hogy ennyire csak a húsz éve tartó minta mentén képesek gondolkodni.
Én azt mondom, csak így tovább, és tényleg az Andrássy úton fog lógni az összes ilyen szarházi mocskos féreg.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.02.27. 18:03:28

@kyncza: Na, akkor égne csak szép nagy lánggal a Parlament, ha bármiylen okból elhalasztanák a választásokat. Ne aggódj, ilyet nem mernének megtenni.

Marcellusca 2010.02.27. 18:04:13

@picur3ka/beleallos kampany: Már bocs, de mit változtat a TÉNYen, ha Solymosi Miklósnéként írunk róla vagy úgy, hogy Erzsi néni?! Gondolom a környéken is így ismerték. Már évtizedek óta.
Nekem igenis közelebb áll az Erzsi néni megszólítás, mert az időeknek, főleg 90 évet megéltnek, simán kijár. És egyáltalán nem állna rá a szám a Solymosiné megszólításra.

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 18:05:12

@El Topo (Sgt. Elias): A rendteremtés szükségességében egyetértünk. Viszont!
Máshol is van korrupció és adócsalás, az utcai erőszaknak ehhez szerintem semmi köze. Ugyanis a felső Maffia nem feltétlen a káoszban érdekelt, meg lehet oldani a börtönépítést és a gumibotbeszerzést is "ügyesbe". A korrupció ellen is fel kell venni a küzdelmet, de a kettő nem tartozik össze. A lumpengyerek nem olvas újságot, nem Hunvald Györgyöt tekinti példaképének, amikor agyonver egy kisnyugdíjast. Az viszont tény, hogy az orgazdaság és a szerencsejáték-maffia húzza ezekből az ösztönényekből a legnagyobb hasznot. Innen ki is kell őket söprűzni, de a rendteremtés megy enélkül is.

Auris 2010.02.27. 18:09:17

@picur3ka/beleallos kampany:
Idézet tőled: "Ez jelentektelen abbol a szempontbol, hogy mindketto gyilkos. Buntetojogilag."

Ezt te írtad, amikor még te is helikopternek vélted magad... :) Én csak kifejtettem neked, hogy ez nem helyes állásfoglalás, kérdezz meg jogászokat, ha nekem nem hiszel. De itt is van biztos köztünk egy pár, kifejthetik, ha nem helyesen vélekedem. Az sem biztos hogy a kölykök ügye emberölés lesz, jogilag valószínűleg halált okozó test sértés, vagy súlyos test sértés lesz a vád (mivel a néni a kórházban is leesett az ágyról és utána halt meg). Ezt a sérülések jellege fogja eldönteni (fejre irányzott rúgások emberölés kísérletének megállapítását is megalapozhatják), amit orvosszakértő fog megállapítani. De szempontomból lényegtelen, mert ott közvetlenül a testi épségére és életére törtek rá, és nem igazán érdekelte őket az sem, ha meghal. Persze, ezt nekem nem kell most bizonyítanom, de te sem bizonyítottál semmit, amikor kijelentéseidet teszed.

És továbbra is tartom, Bajnait sohasem ítélik el ilyenért, mert hiányzik a cselekményből az a jogi elem, amit úgy hívnak, hogy okozati összefüggés.

És tudod a Btk is úgy épül fel, hogy elől vannak az igazán súlyos társadalmi érdeket sértő bűncselekmények és hátul a kevésbé. És az élet és a testi épséget sértő bűncselekmények elől vannak, a csődbüntett pedig hátul.

Valószínű te is láttál cigányt. Elhiszem. De mondd, a kertetek alatt is lakott? Úgy 10-20 család? Vertek eszméletlenre gyermekkorodban? Molesztálták a barátod lányát 3 évvel idősebb, bukott kamasz osztálytársak? Ha ezeken túl tudsz tenni, elhiszem, hogy többet tudsz róluk, mint én. (Bár akkor az én igazamat támasztanád alá.) De sajnos én saját tapasztalataimnak hiszek leginkább. Amit nem tapasztaltam, abban hajlandó vagyok más hitelesnek tűnő beszámolóit is mérlegre tenni. De ez a kérdés pont olyan, amiben nem szorulok senki más élményanyagára.

Amit az utolsó két mondatban írsz, azt nem értem. Így azokra nem tudok válaszolni.

fokabacsi 2010.02.27. 18:12:06

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Húsz éve ezzel kellett volna kezdeni. Tényleg , úgy néz ki, mert nem tudom elhinni hogy ennyire debilek lennének. Vagy zsarolják őket, és nem mernek lépni? Érthetetlen.

Auris 2010.02.27. 18:14:26

@Taktikai Atompingvin: És ez mit változtat a lényegen?

Auris 2010.02.27. 18:16:19

@Marcellusca:

Itt a második:

El Topo (Sgt. Elias) · iparbaro.blog.hu/ 2010.02.27. 16:38:01
@picur3ka/beleallos kampany:
Nézdmár! Egyvalaki érti, miről ugatok!:D

picur3ka 2010.02.27. 18:20:30

@Auris:

Te, en mar azt sem tudom, hogy keveredett ide pontosan a Bajnai. Igen, azt irtam, hogy mindketto gyilkos, igy is gondolom. Attol fuggetlenul, hogy hol van a csodtorveny a Btk-ban, bizony osszefugges van az o gazdasagi tevekenysege es a 9 ember halalanak. Pesty filmjet errol meg nem lattam, nem tudom, hogy ez elerheto-e mar, de Bajnai ugy hallom pereli ragalmazasert, szoval hallunk meg errol.

Es orszagos nagy gazembernek tartom, akinek tobbek kozt, nagy felelossege van rengeteg ember megnyomoritasaban es abban is, hogyan elnek a ciganyok es mit csinalnak, mi mindent megengedhetnek maguknak. Ha ezt nem erted, sajnalom, de ettol jobban korulirni nem tudom.

Akarhogy is emlitodott meg Bajnai, a ciganyok mikentje es hetkoznapi megitelese pedig nyilvan attol van elesben, hogy ok tartjak a kest a nyakadhoz, de ettol meg nem kell bajkot elbagaellizalni.

Orulok, hogy elhiszed, hogy lattam ciganyt, csak elorebb vagyunk.

Marcellusca 2010.02.27. 18:22:34

@Auris: Köszi, közben már megtaláltam. :)

Igazából nem is értem őket.
Nem a tényeken vannak felháborodva, hanem azon, hogy ezt hogyan tálalják.
És ezen belül is a "nénizés" az ami nem tetszik nekik.

Biztos igazuk van. Ma már nyugodtan elmehetünk amellett, hogy tizenegynéhány éves senkiházi purdék agyonvernek egy tisztességben megöregedett, gyakorlatilag védekezésképtelen idős asszonyt.

Éjjjen a maszop-szadesz kormánykoalíció!!!!
Le a náczikokkal!!!!
És mindenkivel, aki ki meri nyitni a száját.

Kartal (rezervált) 2010.02.27. 18:24:51

@Marcellusca: nyomtál printizét? Nem lesz bögréd, ha nem...

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 18:25:27

@Auris: Sajnos semmit, a mai roma fiatalok jelentős része teljesen kivetkőzött az emberi mivoltából :(

picur3ka 2010.02.27. 18:26:54

@Marcellusca:

A stilus es a korites, azaz a tenyek talalasa sokat jelent. Ertekiteletet is tud hordozni. Megfelelo, kulonbozo hatast tud kivaltani mas fenybe helyezesuk. Ezen nem nagyon van mit vitatkozni.

A komment szerintem arrol szolt, ahogy emlekszem, hogy a sajnalkoztato Erzsike nenizesen kivul, rengeteg fontos kerdest, amely a tortentek kapcsan megcimezheto lenne, nem vet fel a poszt, csak erzelgos lett. Ami indulatok szitasara rendkivul alkalmas.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 18:30:17

@Taktikai Atompingvin:

Az alaptévedés ott van, hogy a felsőmaffiának nagyon is érdeke az, hogy zavaros legyen a helyzet, mert akkor lehet jól zavarosban halászni, nem?

picur3ka 2010.02.27. 18:34:13

@Auris:

Lehet, hogy vicces, nezopont kerdese, lehetne rajta keseregni is, hogy a manipulacio egyik legfontosabb eszkozet, a stilisztikat es a stilus kritikajat nem ertik a nepek, aztan meg osztjak az eszt.

reKorrekt 2010.02.27. 18:34:22

92 év. Istenem. A néni még a Magyar Királyságban születhetett, átvészelt két világháborút, egy Trianont, látta Észak-Erdély újbóli elvesztét, átélt egy 56-ot, három köztársaságot; és most ez történik vele.
Szégyen és gyalázat.

Nyugodjon békében, Emlékezni fogunk rá.

Auris 2010.02.27. 18:38:51

@picur3ka/beleallos kampany: És őszintén mondom eszembe se jutott a halálodra utalni.
Bajnai pedig olyan mód tényleg felelős, hogy emberek sorsát nyomorította meg, de ezzel sajnos nincs egyedül. Remélem ezért majd őt is utóléri a sorsa, de sajna az építőiparban a körbetartozások gyakorlatilag mindennap előidéznek ilyeneket. Csak azokból nem lesz miniszterelnök.

Horizont 2010.02.27. 18:42:02

@picur3ka/beleallos kampany: Isten bizony nem értelek de biztos bennem van a hiba elvégre már én is néni vagyok:)
"csak erzelgos lett. Ami indulatok szitasara rendkivul alkalmas. " ??????
Figyelj már milyen indulatot kell itt szítani? Ha előttem állnának ezek a kis férgek hát laposra tudnám ütni, verni, először a gyerekeknek nevezetteket aztán az anyjukat! Érzelgős lett? Én amikor először olvastam a NÉNIRŐL akkor még élt, és látva a fényképeket képzeld könnyeztem és igenis kitéptek egy kis darabot a szívemből!

picur3ka 2010.02.27. 18:43:17

@Taktikai Atompingvin:

A drog kartellek elegge felso maffia tudnak lenni. A drog hasznalok pedig nagyon ott vannak az utcai eroszakban es a kaoszban.

A cigany maffia pedig egyenesen ezeknek a mindenfele 'gyermekcsinyeknek' a szervezesere, kihasznalasara epul. A cigany felso bunozoi reteg osszefonodasa a cigany onkormanyzatokkal es beepulese a politikai eletbe, tokeletes gatja a rendteremtesnek es fenntartoja az 'utcai' ciganybunozesnek. Es igy tovabb..

Marcellusca 2010.02.27. 18:45:10

@Kartal (mindenbe beleszól): Na, bakker, az télleg lemaradt. :)))

Én mosmá kezdek meghasonulnyi. Nemtommiva!
Hol élünk?
Nem lehet cigányozni, nem lehet zsidózni.
De nácistázni meg fasisztázni lehet?

Pedig az előbbieknek sokkal többet "köszönhetünk", mint az utóbbiaknak. :)

@picur3ka/beleallos kampany: Bennem nem a tálalás hozott fel érzelmeket, hanem maga az eset. Hogy ez megeshet.
És akkor is fel lennék háborodva, úgy írták volna meg, hogy belehalt sérüléseibe Solymosi Miklósné, az a 90 éves asszony, akit kirablása közben megvertek gyermekkorú kifosztói.

Sajnos odáig jutottunk, hogy már a sorok közt is tudunk olvasni.
Nem kell, hogy leírják sem az elkövetők, sem az áldozatok etnikai hovatartozását, hogy tudjuk mi történt.

És itt szögezném le, hogy akkor is felháborítana a dolog, ha ez fordítva - magyar elkövetők és 90 éves roma asszony - történt volna meg!!!

picur3ka 2010.02.27. 18:48:09

@Horizont:

Pontosan, hogy nem kell szitani semmilyent, mert van eleg igy is. Meg vannak elegen, akik szitjak.

@Auris:

Mint irtam, tobbek kozt. Sajnos, egyikbol sem kellene, hogy me legyen, bortontoltelek inkabb.

picur3ka 2010.02.27. 18:57:08

@Marcellusca: "És itt szögezném le, hogy akkor is felháborítana a dolog, ha ez fordítva - magyar elkövetők és 90 éves roma asszony - történt volna meg!!! "

Akkor ajanlanek olvasnivalot:

www.magyarhirlap.hu/hatter/nyilt_level_vona_gabornak.html

Roxvox 2010.02.27. 18:58:54

@reKorrekt: " A néni még a Magyar Királyságban születhetett, átvészelt két világháborút, "

Igen az elsőt még valószínűleg apjával egy nadrágban. Isten nyugosztalja.

Horizont 2010.02.27. 19:01:46

@picur3ka/beleallos kampany:
Ez igaz, de ez egy olyan szörnyűség amit nem lehet tárgyilagosan közvetíteni! Vagy hogyan kellene megírni? Egy nyugger öregasszony kinyúlt? Ezen eseten már nem lehet mit szítani! Ez a pokol bugyra a legeslegmélyebb! Tudod még miért? Mert a néninek az volt a hite, hogy mivel ő nem bánt senkit őt se fogják bántani. És ebbe 92 (!!!!) évesen belehalt!
Vagy gondolod, hogy ettől, hogy így lett megírva nagyobb lett a cigány ellenesség?

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 19:03:11

@El Topo (Sgt. Elias): @picur3ka/beleallos kampany: Hmm, menjünk csak szép sorjában. A felső maffia alatt azt a kört értem akik a gazdaság és a politika területén tevékenykednek. Ha kell beleszállnak a kábszeres ügyekbe (persze csak hátulról), ha kell közbeszereznek 3000 új rendőregyenruhát. Kényükre-kedvükre használják a kényurakat : dílereket, striciket, rendőrfőnököket, képviselőket. Ez itt egy demokrácia, itt a nép azt kapja tőlük, amit akar. Ha rendet kér akkor rendet. Ma már minden parlamentbe jutásra esélyes párt a közbiztonság javításáról beszél A kábítószer maffiát megregulázzák és beszállnak a rendvédelmi bizniszbe A cigó vezetői kört szépen lenyakazzák ( mi is van most Kolompár Orbánnal?) , és kineveznek pár új törzsfőnököt, aki csak tőlük függ. A zavarosban nem jó halászni mert akkor az emberek elégedetlenek. Szórakoztatni kell az embereket akkor nem szólnak. Emlékszel mit írtál? Amíg a lányok a sofőrt szórakoztatták, addig a fiúk.....

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 19:07:54

@Horizont: Úgy kellett volna előadni, hogy szegény asszonyt megműtötték de leesett az ágyról és kiújult a seb/törés. Ebbe aztán belehalt. Arról meg hallgatni, hogy miért kellett megműteni.
Akkor biztos nem lenne "rásszizmus"......

Marcellusca 2010.02.27. 19:12:12

Nesztek!
Még a cigányoknak sem tetszik az emeszpé.
De majd jön a Zorbán és lesz nekik tejjel-mézzel folyó kánaán.

www.mno.hu/portal/697786

Horizont 2010.02.27. 19:13:55

@Taktikai Atompingvin:
Ezt világgá kellett volna kürtölni és minden áldott nap az összes politikus pofájába beleordítani, hogy akkor is így lapulnál-e ha te anyád halt volna meg ilyen méltatlanul és szenvedve ??
Hatásvadászatként....
Erzsike nénit mert írni??? Beszarás, már bocsánat! Ez lényeges.

Marcellusca 2010.02.27. 19:15:00

Ez millen szépen van megfogalmazva: :)

"a kongresszuson elfogadták a Lungo Drom új cigánypolitikai programját, amely új szemléletet tükröz. Ez azt jelenti, hogy a dokumentum nem a gondoskodó, hanem a segítő állam szerepét helyezi előtérbe,"

Azé', kíváncsi vagyok, hogy ki, miként értelmezi.

Nem én akarok az első hüjjje lenni! :D

ravaluf 2010.02.27. 19:15:03

Ius Talionis-t követelek, kötélre velük, leszarni, hány évesek. Az esetet precedensként alkalmazni innentől kezdve, minden egyes életellenes bűncselekmény esetében, mondjuk 12 évben meghatározva az alkalmazás alsó korhatárát, felső határ természetesen nincsen. Előbb utóbb vagy elfogynak, vagy leszoknak erről a magatartásról.

Ímhol a követendő példa:

Ne szánd meg őt! (mármint a gyilkost) Életet életért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért! 19: 21 ויקרא

mind2 (törölt) 2010.02.27. 19:15:06

Végigrágtam magam az egészen, bár az első pár tucat hsz.után arra gondoltam : vissza sem nézek.
Ennyi jön le az egészből ?
1. Hogy Erzsi, Erzsike ? Láttam a Hír Tv-n a fiával készült riportot. Amikor egy meglett, őszülő, jóvágású középkorú ember elfordul és sír : el kell innen mennünk ? Látjátok a néni arcát, szemeit ? Igen. Erzsi néni. Egy statisztikai adat. Egy újabb halotti bizonyítvány. Egy iktatószám. Majd legközelebb úgy kell írni, hogy a..../2010. számon iktatott emberölési ügyben a sértett, az elhunyt, nevezett személy, állampolgár. Zero is lehetett volna ügyesebb.Ugye Zero ???? Dátum kellett volna , száraz tények, kronologikus sorrend, mint egy rendőrségi ügy dokumentuma. X.Y. 92 éves személyt 3 kiskorú/gyermekkorú személy bántalmazott, melynek következtében X.Y. a kórházban elhunyt. Aztán kommenteljen mindenki, arra erre tud.
Nem tisztem a szerzőt megvédeni, nem is szorul rá. Viszont JOGA van úgy írni és azt ahogy és amit akar. JOGA van valamire rávilágítani ami a q kettős mérce miatt már fel sem kavar senkit és semmit. JOGA van így nevezni valakit, akit mindenki így hívott. JOGA van sajnálni, felháborodni, közel hozni valakit, megemlékezni valakiről...
Persze tudom én, hogy mocskosnak is lehet nevezni a témát, de akkor talán el kéne menni máshova kommentelni, mondjuk a Népszava, 168 óra, Magyar Narancs, Élet és irodalom portálokra, ők máshogy közelítették meg a témát. Jajjj, nem lehet ? Mert ők az ilyen témákat sehogy sem közelítik meg, mert nem is írnak róla ?
@picur3ka/beleallos kampany: írod, hogy stilisztika, stílus, kedélyek felkorbácsolása, stb. Mostanában furcsa vagy, igazán :( Egy 92 éves ember fizika állapota és önvédelmi képessége egy pici gyerekével egyenlő. Ha meg "érzelgősek " vagyunk, vagy érzelmesek, vagy egyszerűen csak fáj valami - pl. ez az eset - az nem jelenti azt, hogy manipulálhatóak is egyben. Ez az írás nem arra buzdít tudat alatt, hogy holnap menjünk oda és nyírjuk ki a kölykök famílíáját. Vedd úgy, hogy információ forrás. Hogy ilyenek is vannak. Mint ahogy cinikus, és kákán is csomót kereső emberek.
Tudod... akik semmiben sem hisznek :)

Horizont 2010.02.27. 19:18:00

@mind2: Köszönöm amit írtál.

2010.02.27. 19:19:22

@Marcellusca: Szerintem 90 éves cigányasszony nincs is. Én legalábbis még sosem láttam 50-60 évesnél öregebbet. Pasit sem.

@reKorrekt: Hát éppenséggel az első világháborút nem nagyon vészelte át. 2010-92=1918 Egyébként nem ő az egyetlen. Tudok ugyanilyen esetről Bp XII kerületben is. Draskovics exfeleségének villájától két utcányira romos házikójában egyedül éldegélt az 90+ éves öreg zsidó bádogos.Tavaly tavasszal valakik elvágták a telefondrótját, összerugdosták, rádöntötték a szekrényt (!), aztán otthagyták vérbe fagyva. Ő is élt még amikor megtalálták, de már nem sokáig. Tudtommal egyetlen újság sem írta meg az esetet. A sünök azt akarták jegyzőkönyvezni, hogy hogy a bácsi epilepsziás rohamot kapott, és magár rántotta a szekrényt. No persze a bácsi fia, aki megtalálta, erről hallani sem akart, úgyhogy két hónapig ültek az aktán, majd pedig "bizonyíték hiányában" lezárták a nyomozást. Ez a felesleges brutalitás tipikus cigány munka! Fehér ember simán kilesi, amikor eltotyog az öre a piacra, akkor fosztja ki a házat, de ezeknek a tetveknek nemhogy ennyit ér egy emberélet, hanem még kifejezetten élvezik is, ha a gádzsókat bánthatják. Statárium kellene ide: akasztás az ítélethirdetés után legkésőbb három órával!

mind2 (törölt) 2010.02.27. 19:21:21

@Roxvox: 1917 , vagy 1918- ban születhetett, szerintem.

Marcellusca 2010.02.27. 19:25:52

@mind2:
"Végigrágtam magam az egészen, bár az első pár tucat hsz.után arra gondoltam : vissza sem nézek." - Pontosan ugyanígy voltam vele én is.
Már maga a hír is kiverte azt a biztosítékot, de mikor olvastam ennek a "helikopternek" vagy trollnak a kommentjeit, még zárlatot is kaptam.
Aztán láttam, hogy vannak itt normálisak is, úgyhogy mégis visszajöttem.

Egyébként köszi, amit írtál, mert akárcsak én "mondtam" volna.
Csak én kicsit másként, drasztikusabban (?) fogalmaztam, mert felkaptam a vizet.
De, hát a női érzékenység és a dolgok kezelése ... :D

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 19:27:44

@Marcellusca: " így válhat a sorsán változtatni akaró és tudó cigányok jelentős része a nemzetgazdaság aktív tagjává, polgárrá."
Ez a mondat vége. Politikusról magyarra fordítva : aki tényleg akar, az tud majd dolgozni.
Szerintem mára hagyjuk a saját favoritunk népszerűsítését! Se a Fidesz, se a Jobbik nem osztogat bögrét, ingyé' minek dógozni? ;-)))))
@Horizont: Hagyjuk is inkább! Inkább örüljünk! 1 éve az a duma ment volna, hogy egy diszkóverekedés volt és Solymosi néni biztos cigányozott......

oszt' jóvan 2010.02.27. 19:30:58

Végigolvasgattam a hozzászólásokat, én kőbányán és keresztúron nőttem fel, sokat loptunk, játékgépeztünk, verekedtünk, nem szívesen gondolok vissza a 80-as évekre. Egyszer meg is szúrkáltak, de megúsztam annyival, hogy nem érzem a bal kézfejemet. Szarháziak voltunk, de hál istennek a szüleink, testvéreink, egy nő... kivezetett minket ebből. Egy 80valahány éves néni megverése nekem akkor sem fért volna bele, ehhez és a megfogalmazás firtatásához is érdekes lelkivilág kell.

Horizont 2010.02.27. 19:31:46

@Marcellusca:
Azért köszönjük a normálisak nevében:DDDDDD
Azért 1-2 lökött, agyilag elhajlott miatt nem adjuk fel a törzskommentelő helyünket!
Bevallom elsőre mindig bedőlök, és válaszolok, mert azt gondolom meggyőzhető az emberke, aztán látom, hogy menthetetlen, vagy mert troll (na milyen tanulékony vagyok??) vagy mert sötétség honol nyaktól felfelé! :))

Marcellusca 2010.02.27. 19:33:06

@Taktikai Atompingvin: Bocsi, de ő (még?) nem a kedvencünk. :)
Ű a másik oldalon foglal helyet. :)))

Egyébként én így értelmezem:
"nem a gondoskodó" - azaz, nem köll a maszop ingyen segíjke;
"hanem a segítő állam szerepét helyezi előtérbe," - azaz, el köll menni dógoznyi, oszt' majd a zadójóváírásokbúl köll nevelnyi a purgyékat.

De, lehet én értettem rosszul. :DDDD

Horizont 2010.02.27. 19:36:45

@mind2: Ja még csak annyit az én Nagymamám is 1917-ben született, fantasztikus ember volt, Ő 2000-ben halt meg 82 évesen békésen ágyban párnák közt, annyira imádtam, hogy egy kicsit vele haltam én is, még így is. Nem is tudom ha így halt volna meg mint ez a néni.....

mind2 (törölt) 2010.02.27. 19:37:39

Azokat a heteket éljük, amikor idős emberektől vonják meg a házi segélyhívó készülékeket, illetve veszik vissza az Önkormányzatok, mert nem kapnak rá pénzt, megszűnt az állami hozzájárulás a működtetésükhöz. Az Önkormányzatok meg forráshiány miatt, képtelenek működtetni tovább. Ebben a tárgykörben is láttam riportot. Egy kicsi készülék, csak meg kell nyomni ha az agyvérzés előszelét érzik, ha elesnek és nem bírnak fél napig felállni combnyaktörés miatt, és HA betörnek hozzájuk, vagy támadás éri őket. Nem nagy összeg egyébként a fenntartása, kihelyezték tanyákra, falukba...stb. Semmi mást nem igényelnek ezek az öregek. Csak a félelemtől félnek. Azt mondta az egyik, el akarták vele adatni a házát, miért nem megy valahova máshova ? Azt mondta, mert a férjével építette a házat, minden rá emlékezteti, egyébként se venné meg tőle senki, öregek otthonában nincs hely és a ház árából be se vennék, és a gyerekei nyakán se akar lenni, amíg bírja, elél magában. Na. Miért nem erről beszélgetünk ? Hogy 80 éves öregek rettegnek ebben az országban. Akik gyerekeket szültek, nemzettek, és végigdolgozták az életüket. Ők nem járnak pártgyűlésekre, ők unokákat neveltek fel. Ők nem a Ferit meg a többieket puszilgatják a 13. haviért, hanem nevelgetik az utolsó 3 tyúkot, és félbénán is kimennek a kertbe, hogy rendesen nézzen ki, ne verje fel a gaz. Ez a néni is ilyen lehetett. Bátrabb volt, mint az a sok kiba**ott jogvédő. Ő mert velük meg köztük élni.

Auris 2010.02.27. 19:38:44

@Sörömpőőr: Volt egy legendás rendőr a rendszerváltás korában azt hiszem a BRFK-n. Egyszerű nyomozóból jutott magasra, ő hozta létre a "cigánybűnözés" fogalmát, amit kriminalisztikailag is körülírt. Tonhauser-nek hívták.
Igen, a rendszerváltás előtt még terminus technikus is volt a cigány bűnözés a rendőri szakmában.

Szóval az egyik felismerhető jegyük volt, hogy a helyszínen mindig otthagyták az ürüléküket. Ezt azzal magyarázták, hogy fokozott szellemi és testi izgalomba jöttek az elkövetéskor, vagy valami hasonló.

Szomorú, hogy most ha agyonvert öreget találunk, akkor lehet rájuk asszociálni. Inkább maradtak volna a régi felismerhető jegyek. Egyébként kifejezetten gyáva népnek tartom őket.
Ez az elkövetői magatartás is erre utal. Mindig túlerőben támadnak, és csak náluk jóval gyengébbet.

Egyébként is, magukban félnek. Megfigyelhető, ha meg kell jelenniük egy hivatalban, akkor is mindig bandástól mennek. A Szögi Lajost is így végezték ki.

Szóval szó szerint nem tudom idézni, de elgondolkoztató amit írtak egyszer róluk valahol. Valahogy így hangzott: "Gyáva lelkületűek, bandában nagynak és erősnek érzik magukat. De ha megmutatják nekik, hogy hol a helyük, akkor visszasüllyednek a maguk kis ősközösségi szintjére, és annak megfelelően viselkednek." Tényleg megfigyelhető a hordaszellem, és egyedül nagyon elesettek tudnak lenni. Ennyiben a telepfelszámolásoknak van értelme, mert ott erősítik egymásban azokat a magyar és közösségellenes attitűdöket, amelyek bátorságot, motívációt adnak nekik az antiszociális magatartásokhoz.

Horizont 2010.02.27. 19:43:08

@mind2:
Milyen az a hatalom amelyik nem képes nyugodt biztonságot nyújtani elesett időseinek? Nincs ilyenekre pénz? És mennyi sok baromságra van nagyon sok pénz? Rettegésben élni? Annyira sajnálom őket szegényeket, ez rosszabb lehet a szegénységnél is!

Auris 2010.02.27. 19:48:15

@mind2: És akkor a kampányban arról szól a maszopos rémkeltés, hogy lesz-e svéd modell, vagy sem. Eközben több tízezer nyugdíjas fizikai léte van veszélyben és még csak említést tenni sem szabad róla. Közben a holokauszt tagadásról törvényt fogadnak el, és aki a legártatlanabb-legvédetlenebb emberek nevében tesz valamit, beszél a jelenségekről, arra rásütik a náci jelzőt. Ez a társadalom borzasztó állapotban van. Különösen azon része, aki idejön, és azon fanyalog, hogy Erzsike néni vagy sem.

Az az igazság, hogy egy ilyen hír után csak üres cellákat kellene hagynunk a kommentek helyén, hogy érződjön a döbbenet, mert a szavak ereje nem tudja kifejezni azt ami történik.

Mindeközben az elkövetkező években az ország jövője a tét, mert mindenki látja, hogy a 10-12 gyerekes romacsaládokat nem tudjuk eltartani, pláne úgy, ha közben legyilkolnak bennünket "parasztokat".

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 19:49:48

@Auris:

Amire előzményeztem. De ha most lerasszistázlak felháborodsz, mi?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 19:51:51

@Auris:

Bullshit!!!
Mit nem szabad említeni? Ki tiltja meg?

mind2 (törölt) 2010.02.27. 19:57:27

@Horizont: ha most azt mondom, hogy egy " elfekvőben ", otthonban "élni " az mennyibe kerül az államháztartásnak, akkor jót kérdezek ? Asszem úgy 10 ezer naponta, de 5 ezer /nap biztosan megvan. Úgy hogy a nyugdíja is elmegy rá, mert napi 3700 Ft- ot be kell a betegnek, elhelyezettnek is fizetnie. Akkor mi a jobb ? Melyik kerül többe ? 3 ember munkája, aki közül 2 ügyeletes, 1 pedig mozgó segítő.És számtalan időset elláthatnak. Egyszeri beruházás, 3 embernek garantáltan van munkája, és sok öreg, aki legalább aludni tud.
De mindegy, hallom, most épül 1 km-nyi vasút 2 milliárd forintból ( a francia szupervasút kilométere 3,2 - 3,2 mrd forintba kerül - ott, és a HM- ben egyik cégében 500 nyugállományú exkatona dolgozik havi 500 ezerért. Gazdag ország.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.27. 19:59:13

@El Topo (Sgt. Elias): Peldaul te... Csak finomabban csomagolod, mert ekkora entellektuell vagy. Tilos "nenizni", meg "hangulatot kelteni", es ha valaki egyutterez, akkor az "kuruc izu moslek".

@mind2: Majd kapnak gardahivot. Azok mennek segiteni ingyen, sajat penzbol. Ebben az esetben csak azt kernenk a rendoroktol, hogy ha addig nem mentek, akkor mar maradjanak is, ahol vannak es a gardistakat is hagyjak beken, hogy legalabb ok segithessenek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:03:34

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Bullshit!
Először is nem hatásköröm megtiltani bármit, másfelől, ha tehetném sem tiltanám meg. Jelenleg tudtunkkal nem létezik sem intézmény, sem személy aki betilthatná azt, hogy szó essen az ilyen és hasonló esetekről.
Akartok még hazudozni, vagy lehet normális dolgokról is szót ejteni?

Auris 2010.02.27. 20:04:39

@El Topo (Sgt. Elias): Rasszistázz nyugodtan. Nem fog meghatni. Azt hiszed ők nem rasszisták?
Parasztoknak hívják a gyerekeinket, és "köcsög magyaroknak" minket. Szögi Lajos megölésekor is azt ordították, hogy "Öld meg a magyart". Ha ezt nem veszed tudomásul, álomvilágban élsz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:04:46

@Marcellusca:

Te mit vigyorogsz? Eddig te tűnsz a leghülyébbnek az összes közül, mert végképp csak hisztériát láttunk tőled.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.27. 20:05:24

LOL!!!
Gondolom ez a "Bullshit!" felkialtas az olvasokat hivatott figyelmeztetni, hogy mi kovetkezik. Ilyen jol nevelt, figyelmes trollal is ritkan talalkozik az ember. Becsuljuk meg!

Horizont 2010.02.27. 20:05:46

@Auris: Nem visszafelé kéne menniük 65 évet hanem a mai gondokkal foglalkozni! És sok mindennel szembenézni!
"Lendvai Ildikó szerint nincs oka a nemzetnek, hogy vesztesnek érezze magát, elvesztegetettnek tekintse az elmúlt nyolc évet...
Úgy fogalmazott: az MSZP programjának lényege a félelemmentes élet".....
Na ehhez tényleg nem lehet mit kommentelni:(((

mind2 (törölt) 2010.02.27. 20:05:47

@El Topo (Sgt. Elias): igazad van, senki nem tiltja meg. Igaz a publicitása és a hírértéke messze alulmarad az ellenkező esetekben tapasztaltakétól, és a megjelenés is átpolitizált. És mivel nincs politikai profit , prominenseink meg sem jelennek a temetésen. Nincs jajveszék, nincsenek szalagcímek, szekérderéknyi koszorú, temetői sár a csizmán. Itt csak szegregált és önhibájukon kívüli frontvonalba tévedt ártatlan cigány áldozatok, és jajj de cúnyán szerencsétlenül járt idős magyar férfiak és nők vannak. Itt mindenkinek van saját halottja. DRÁGA halottja. Mert tudod, itt már beárazottak a halottak is. Erzsike néni nem volt igazi hírérték. Neki csak pechje volt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:06:36

@Auris:

Én tudomásul veszem, de az, hogy valaki más is rasszista, még nem menti a többi rasszistát.
Bebaszna, ha ellopnék két villanymozdonyt és a bíróság előtt arra hivatkoznék, hogy más is lopott ilyesmit, tehát én nem vagyok bűnös.

picur3ka 2010.02.27. 20:06:44

@mind2:

Jokat szoktal irni, de szerintem ezt rosszul latod. Az utolso, amire szuksegunk van, erzelmek korbacsolasa. Zero csak atvette az ugyanazon fogalmazast, amit NOL, vagy miegyebb hasznal. Meggondolatlanul, szerintem, de van eleg szoci/jobbikus uszito, nem kell tobb.

Igen, furcsan erzem magam mostanaban. egyre rosszabbul vagyok a Jobbiktol, meg sok tamogatojatol. Meg attol is, hogy ki a csuda szponzoralja a mostani kampanyukat, amit senki nem tud... Igen, nem vagyok tul rozsas hangulatban mostanaban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:09:50

@mind2:
Tehát mindennek az értékét az határozza meg, hogy mekkora politikusi hipe van körülötte? Vagy akár az, hogy milyen terjedelemben tudósítanak róla?
Rossz hírem van. A politikusok egytől egyig köcsögök. Amíg a kisdedeket csókolgatják, ellopják a nyalókájukat.
Az újságok pedig semmi másra nem hajtanak, csak olvasótáborra.

Auris 2010.02.27. 20:10:01

@El Topo (Sgt. Elias): Ki tiltja meg? Most komolyan kérded? Te tegnap költöztél haza valahonnan ebbe az országba? Kérdezd meg a miskolci rendőrkapitányt.... Egyetlen újságban sem írják meg, ha az elkövető roma, de ha kínai akkor simán odabiggyesztik. A múltkor örmény pénzváltókról hallottam, mint bűnelkövetőkről... Csak a pár jobboldali média mer róla beszélni, ha az elkövetők romák, azokat meg rendszerint nyugaton járatják le a die Welt meg hasonó médiákban.

Oké az elmúlt pár hónapban valamit javult a helyzet, de korábban egészen egyedülálló volt a cenzúra a polkorrekt beszéd jegyében.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:12:12

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Nem, ez a felkiáltás azt jelzi, hogy akinek válaszoltam, vaktában hazudozik.

Horizont 2010.02.27. 20:14:11

@picur3ka/beleallos kampany:
Hogy tudod ezt ennyire a lelkedre venni?? Annyi minden más is van az életben:)
Nyer a Fidesz ne izgulj:)))

Auris 2010.02.27. 20:14:21

@Horizont: Olvasd vissza, miket írtam és látni fogod, hogy én leírtam mi lenne a megoldás, a jövőre nézve. És nincs benne semmi rasszizmus, ahogy troll barátunk most támad. A múlttal pedig soha sem kár foglalkozni, mert aki nem ismeri a múltját az nem látja a jövőjét és a jelenét sem érti.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:14:47

@Auris:

Milyen cenzúra? Miféle cenzúra?
Valami cenzo betiltja az újságot, ha leírja azt a szót, hogy cigány elkövetők? A vasatgbőr még a neten van? A barrikád, a kucuginfó? Tudod te mi az a cenzúra egyáltalán?

ravaluf 2010.02.27. 20:16:31

Értelmetlenül náciztok/komcsiztok itt egymásra, a bűnözőt, bőrszíntől függetlenül, fel kell kötni, már ha gyilkolt, ha betört, rabolt, lecsapni a kezét, ha kötekedett, verekedett, akkor meg deresre vele, és addig ütni a hátát mogyorófavesszővel, amíg egy négyzetcenti bőr van rajta, ha maradandó károsodást okozott, akkor azzal egyenértékűt okozni neki. Világos, hogy a roma kisebbség jeles képviselői erős átlagban mintegy 80%-t tennék ki az elítélteknek, és csak a többi lenne a white trash, de ez kijafaszt érdekel, kérdem én?

Mindkét oldal elköveti azt a súlyos hibát, hogy akármilyen saját elveit, ideológiai hátterét belekeveri ebbe a történetbe. Ez teljesen felesleges. Bűnöző, hát büntetni kell, de nem a korábban zeroék által is prezentált luxussittel, hanem egy tekercs kenderkötéllel, a pár hsz-el feljebb már általam meghivatkozott talio elv szerint, oszt jónapot.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:17:19

@Auris:

Csúsztatsz! Amíg nem írtál rasszista dolgokat, addig nem is mondtam ilyet.

picur3ka 2010.02.27. 20:17:20

@Marcellusca:

Ilyenek kellenek a parlamentbe, aszondom.

Auris 2010.02.27. 20:19:21

@El Topo (Sgt. Elias): Egyrészt a rasszista nem büntetőjogi fogalom, ne mosd össze!!

Másrészt ugyan mi benne a rasszista? Hogy utalok a lelkületükre? Ja ez olyan fasza kis libsi szöveg. Mindig figyelembe kell venni a kultúrális gyökereiket, hagyományaikat, a többségtől eltérő vonásaikat - ha ti hivatkoztok rá. Ha mások (esetleg kritikusan) akkor meg rasszisták vagyunk, meg nácik!

Egyébként csak arról írtam, hogy a telepfelszámolásokat támogatandó, figyelemmel kéne lenni arra, hogy a negatív attítűdök könnyebben kiiktathatók lennének. a "kultúrájukból". Mert tudod ez a szocializáció és a beilleszkedés lényege. De nyilván ettől marha rasszista vagyok!!!! Mert szegényeknek házakat akarok építtetni, azt a náci fajtámat!!!!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:23:46

@Auris:

Nem összemosom, csak párhuzamot vonok, ami nagy különbség. Ugye?
Attól, hogy valamit nem rendel büntetni a törvény, még lehet csúnya dolog. Például ott van mindjárt a rasszizmus.
És bizony azt állítani valakikről, mégpedig etnikai alapon, hogy gyáva népség, meg ilyesmi az maga a rasszizmus. Nem? De.

mind2 (törölt) 2010.02.27. 20:25:14

@El Topo (Sgt. Elias): "Tehát mindennek az értékét az határozza meg, hogy mekkora politikusi hipe van körülötte? Vagy akár az, hogy milyen terjedelemben tudósítanak róla? "
Mekkora tőkét lehet kovácsolni belőle. Nekem ne mondd, hogy nem láttad a cigányok temetését ( Tatárszentgyörgy , ha jól emlékszem ) az azt övező médiahisztériát, a jajveszékelő rokonokat, az operatőri munkát a temetésen, a jelenlévő, helyzetet meglovagoló önmagukat reklámozókat. Mekkora buli volt már !! Lehetett belőle még több pénzt szerezni a kisebbségi önkormányzatok önvédelmi tevékenységéhez ( roma gárda ), lökni a zsét a Kolompár féle szervezeteknek, járhatott a kamera a füstös falakon, MI EZ ha nem manipuláció ?? MI ez, ha nem eszköz ?? Mi ez, ha nem profitálás ? Mi ez, ha nem eszközként való felhasználás ?
Bevallom Neked, mikor a kurucon megláttam a néni összevert arcát, fizikailag rosszul lettem és azt mondtam, ezt nem kellett volna, mert ez mocskos dolog. Egy halott meggyalázása.
DE az, hogy itt abba kötsz bele, Zero lenénizte szegényt, az meg a leglényegtelenebb momentum megragadása. Nem azt mondod, hogy manipulálnak az anyjuk pi***ját, mert az egész temetésről egy kép van, azon is egy kopasz polgárőr félprofilja látszik, nem azt mondod : mocskos manipuláció, ahogy én a másikra, hanem belekapaszkodsz és bagatellizálsz.
Add meg nekem az esélyt, hogy megérezzem, mikor manipulálnak, és mikor érzem valakin azt, hogy neki is fáj, csak azért ír róla.
@picur3ka/beleallos kampany:
Első bekezdésed : van olyan poszt, amihez nem is írok. rosszabbul járnék :)
Második bekezdésed : valahogy érződik rajtad a pánikpropaganda :) ha azt mondják félned kell, még nem biztos, hogy van mitől :)

Auris 2010.02.27. 20:27:52

@El Topo (Sgt. Elias): Az a cenzúra, hogy a szerkesztő kihúzza azt a cikket a lapból, amelyben írnak a cigányok által elkövetett gyilkosságokról. Így aztán féligazságok jelennek meg.
Tartanék neked előadást a sajtószabadság modern kontextusairól, de nincs kinek.

Neked az sajtószabadság, hogy a kurucban írják meg az igazat, amit a kormányunk az FBI-al akar betilttatni? Az nem cenzúra, hogy ha kimondod egy interjúban azt a szót, hogy az elkövető cigány, kirúgnak az állásodból?
Igazi demokrata lehetsz. Én meg köcsög náci, rasszista.... Gratula....

Bullshit, mert hazudozok? Akkor ez nyilván mind hazugság. Iszonyat fárasztó vagy, de neked nyilván így jó ez az ország.

Nem igaz,hogy még mindig nincs meg a wellness hétvégéd. De hajrá, segítek amiben tudok.
PrintScrn

picur3ka 2010.02.27. 20:30:01

@Horizont:

De Mo az nem lesz, ha megint bebasz ez asok muvelt valaszto, meg a 'tokomtudjakipenzelismirolszol' csoda partjuk. Aztan majd jol a szivedre fogod venni te is, gondolom.

@Taktikai Atompingvin:

Benne vannak a rendvedelmi bizniszben, vastagon. HM letartozztatasok, mond valamit? Na erdekes modon, ez azt is jelenti, hogy az allami rendvedelem erdeke, hogy ne mukodjon, mert az bizniszt hoz a maszekba...

Hogy regulazzak meg a drog uzletet? Nem vagy te egy kicsit naiv?

Eloszor valami hadsereget kene epiteni, akit megfizetnek es nem nemzetellenesnek nevelnek.

Auris 2010.02.27. 20:34:26

@El Topo (Sgt. Elias):
Nem párhuzam, mert a lopás bűncselekmény, a rasszizmus meg még ha neked nem is tetszik, belül van a vélemény nyilvánítás szabadságán. De ugye az nem rasszizmus, amikor azt mondják, hogy a magyarok hajlamosak az öngyilkosságra. Eszedbe se jutna rasszizmust kiáltani. Bezzeg most!!!!

Mindazt amit leírtam személyes tapasztalatom. (De nyilván nem lehet alátámasztani ezer, meg ezer példával.) És te legyél hülye, ha akarsz, de aki engem utál a magyarságom miatt, azzal nem fogok finomkodni.

2010.02.27. 20:35:33

@Auris: Persze, a cigányprobléma nem újdonság, már a szocban ir örök gond volt az elhelyezésük, szocializálásuk, és a vége többnyire ott is az volt, hogy beseperték a szőnyeg alá a problémát. De mostanra nagyon elszemtelenedtek a tetvesek... Ebben benne van az is, hogy ha egy munkahelyre jelentkezik száz ember, és abból egy cigány, akkor az ő életrajzát dobják ki először a kupacból, ez sajnos tény, és ők is kurva dühösek e miatt, mert köztük is akad azért, aki szeretne tisztességes életet élni - de erre, hála pártunk és kormányunk munkásságának, ma már a fehérek nagy részének sincs esélye (kinek az ismeretségi körében ne lenne legalább egy tartós munkanélküli?), és benne van az is, hogy az utóbbi időben nagyon csucsujgatják őket. Állítólag az eu csatlakozás egy titkos záradéka volt, hogy olyan feltételeket kell teremteni, hogy nehogy véletlenül meginduljon félmillió magyar cigány Londonba meg Strassburgba. Könnyen el tudom képzelni, hogy így is van... minden esetre tényleg működik a kettős mérce, legalábbis a közbeszéd szintjén. Mert azért tényleg van rasszizmus is, az antiszociális viselkedés nem genetikailag kódolt, hanem ennek az elmérgesedett reakciója.

picur3ka 2010.02.27. 20:36:46

@mind2:

Hat olvasom a sok nagyon okos szimpatizans kommentelojuket nap mint nap, a sotetseg remiszto. A szoci retorikajuk megvan, magukkal hoztak. A gyulolet, ami arad beloluk gyurcsanyi.

Vezetoik es kapcsolataik, remuletesek, a hazassagszedelgesuk, a nagy magyarorszagjuk, a mindenkinek odamondasuk, a 64 negy varmegyes hulye, aki egy roman csajt vett felesegul - nem tudom hanyadik -, a debil novak, a morvai cirkusz.

Vn mitol tartani, boven, szerintem.

kill004 2010.02.27. 20:37:24

Szegényke. Nyugodjék békében.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:38:59

@Auris:

Az a cenzúra, amikor az illetékes hatalom betilt különféle témákat és akkor nem lehet ezekről tudósítani, írni, olvasni, beszélni. Jelenleg annyit írhattok a cigányok által elkövetett gyilkosságokról, amennyit csak az ujjatok bír!
A kurvainfót miért is akarták az FBI-al betiltatni? Csak nem a személyiségi jogok súlyos és rendszeres megsértéséért? Tehát nem azért, mert tiltott témákról írt! Hanem mert boldog boldogtalan címét, telefonszámát közzétették, aki csak nem volt nekik szimpatikus, ugye?
Egyébként kurvára nem vágom, miért fontos egy akármilyen esetben, hogy az elkövető cigány-e. El kell fogni, el kell járni ellene, és végre kell hajtani az itéletet, akkor is, ha UFO az illető. Így szól a kibaszott TÖRVÉNY!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.27. 20:39:03

Arogans baratunk egy hivatasos troll... kulonbozo oldalakrol cirka 20 000 kommentjet szamoltam ossze az elmult ket evbol. Ennek tukreben mar inkabb elismeressel kell adozzak szorgalmanak, kitartasanak es profizmusanak. Ennek a cikknek a kommentjeit is sikeresen vitte el a tematol fenyevekre. Mar a legelejen szoltam, hogy ez lesz: a 325 hozzaszolas ketharmada errol a magat tevedhetetlen felistennek beallito megmondoemberrol szol. Ha ezt egy kocsmaban muvelne, mar reg az ajto elott ucsorogne nehany messze virito tenyerlenyomattal az arcan. Kezd elhatalmasodni bennem az az erzes, hogy ez egy alapjelenseg: a tolerancia taplalja a pofatlansagot, mind itt, mind a valo eletben.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:41:51

@Auris:

Párhuzam, mert a lopás éppúgy, mint a rasszista szemlélet erkölcsi szempontból kifogásolható. Az, hogy a rasszizmus jelenleg nem büntetendő, más kérdés, és rendben is van.
Nem azt mondtam, hogy finomkodni kell, hanem azt, hogy ha egy rasszistával szemben rasszista véleményt fogalmazunk meg, akkor magunk sem vagyunk nála jobbak.

picur3ka 2010.02.27. 20:42:29

@Auris:

Szereny velemenyem szerint, a telepfelszamolas politika maga egy nagy hibaja az eddig kovetett rendszernek. Asszimilacios gyakorlat es sok etnikai ellensegeskedest szit a bekoltoztetes helyen. Nem serkent onjavitast, kornyezet fenntartast, kultursokkot okoz, etc, etc, egy hugy program.

Auris 2010.02.27. 20:48:10

@El Topo (Sgt. Elias): Na jól van vélelmezem egy másik univerzumból jöttél....:)

A cenzúra modern formája nem a hatalomgyakorlás eszközén keresztül, hanem a médiumokat tulajdonló gazdasági érdekcsoportok hatalmi kötődésén keresztül érvényesül. Ennek óriási irodalma van, sajnos látom ez téged még nem ért el.

De felfigyelhettél volna rá, hogy pld az RTL Klub Fókusz és hasonló műsorai évekig a cigánytelepekre azért jártak ki, hogy bemutassák milyen elesettek és sajnálatra méltóak is a romák, milyen mélyen kirekesztettek. Közben egyszer sem kérdezték meg, hogy "oszt jóember miért van méteres gaz a kertjében, ha éhezik a gyerek."

Most a kormányváltás közelében hirtelen megjelent ez a téma, amikor esetleg a koncessziójuk veszélybe került. Ugyan ne gyere már nekem a Helytartótanács cenzorával a XXI. században.

És ne gyere nekem az internettel sem, mert az a széles választó rétegeket tekintve még ma is csak marginális média hozzáférést jelent. És mit számít ha 1-200 ezer ember ismeri az igazságot, amikor a több millió választót úgy tematizálnak a széles médiumokon keresztül, ahogy az ő politikájuknak megfelel.

Aztán meg úgyis megbélyegzitek rasszistának azt aki személyes tapasztalatairól, az IGAZSÁGRÓL mer beszélni. És közben ti tetsztelegtek az igazi demokraták fényében. Na engem ne etessél ezzel a marhasággal, elmúltam már 14.

De több időt nem pazarolok rád, mert ilyen marhák helyett inkább a gyerekeimmel vagyok.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:48:17

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Sikerült megnézned az indás profilomat?:D Komolyan mondom, te egy valóságos nyomozó zseni vagy!!!:D:D:D Igen, én egy hivatásos troll vagyok és azért kapom a fizetésemet, hogy különféle poénos blogokon sztorizzak a nagyérdeműnek, vizitúrákról, a családomról, meg a plazmavágás rejtelmeiről.:D
Nem is tudod, milyen jól fizet!
Barom!

Auris 2010.02.27. 20:49:33

@El Topo (Sgt. Elias): Ezt hívják önvédelemnek te balga. Aki visszaüt is verekedő, mégsem erkölcstelen. De további kellemes agymérgezést, immár nélkülem...

kuki123 2010.02.27. 20:51:45

@vomit: Ha jól látom megszólalt az érintett nagymama unokája?
lassan csak őt nem moderálják... demokrácia nevében...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:51:50

@Auris:

A kutya nem kényszerít senkit arra, hogy bulvárműsorokat nézzen, vagy bulvárlapokat olvasson. Én sem nézem, mert többnyire untat. A kereskedelmi adók pedig semmi mást nem adnak, csak bulvárműsort.
Nem, nem azt bélyegezzük meg, aki az igazságról beszél, hanem azt, aki rasszista.

mind2 (törölt) 2010.02.27. 20:52:36

@Auris: hát akkor nézzük : mindkét oldalon megjelenik. Egyik oldalon szalagcímek, és több napos, hetes, hónapos média jelenlét ( lásd : Zámoly, Tatárszentgyörgy. ) Publikált tanulmányok a témában vissza-visszatérően : szegregáció, munkanélküliség, a többségi társadalom felelőssége, az elmúlt 20 év többségi társ. által elkövetett hibái bűnei, elszúrásai,..stb = frusztráltság, düh, tehetetlenség érzésének turbózása. . Konklúzió : felzárkóztató programok, beillesztés, szegregáció megszüntetése, hátrányok felszámolása. Eredmény : ablakon kidobott további pénzek. Érdekesség : a hírfolyam megszakítása, ha pl. a zámolyi romákról kiderül, hogy a tele a töke velük a menedéket adó közegnek, mert ott is szétlopták a fél megyét, vagy cigány nindzsázott le cigányt a villamoson....stb.
Magyar áldozat esetén : " futottak még " rovat. Idő : 1 nap. Kommentek cenzúrázva, moderálva.

Másik oldalon : szintén szalagcímek. Glosszák, hétvégi mellékletekben tanulmányok...stb. Média megjelenés jelentős. A tálalásban távolságtartás. Kételyek.
Magyar áldozat esetén : a média egyik részében gátlástalan eszközök is megengedettek ( lásd. kuruc, sajnos ) másik részében nem szalagcím, csak futottak még rovat. Működik a reflex : védekezés a megbélyegzés ( rasszista...stb ) ellen. Vannak üdítő kivételek, Magyar Nemzet hétvégi mellékletei, Hír Tv , de az ügyeket ők is csipke kesztyűvel fogják meg.

Mindezek után elmondhatjuk, hogy a média vagy félre, vagy eleve hazugan, vagy távolságtartóan, vagy sehogyan se tudósít. Van egy légüres tér, mind a helyzet elméleti megoldását, mind a valódi válaszokat - tetteket tekintve. Ezt a teret készül elfoglalni valaki, vagy valami. És bizony sokak számára csak ez maradt. És ők nem tépik a szájukat neten velünk együtt ( ugyanis épp tegnap rámolták ki őket és elvitték a gépet, ami a jobbik eset ) ők csak túl akarják élni a mát meg a holnapot.
Történelmi időket élünk, asszem :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 20:53:09

@Auris:

Rasszizmussal válaszolni a rasszizmusra önvédelem? Nyihahahahahahaha!:D

ZioN 2010.02.27. 21:00:27

@picur3ka/beleallos kampany: Inkább mélyen hallgass,de legalábbis ekkora marhaságot ne mondj már,mert fejedre szakad a tető.

Auris 2010.02.27. 21:01:03

@El Topo (Sgt. Elias):
Ja aki igazat mond azt nem, csak aki rasszista.... Bruhahaha... És azt ki dönti el, hogy ki beszél igazat és ki rasszista..... Nyilván ti....

Úgy mint itt is:

www.origo.hu/itthon/20090130-levaltottak-a-cigany-bunozozokrol-szamot-ado-miskolci-rendorkapitanyt.html

Tündér_Lala 2010.02.27. 21:01:06

Én mindig meg voltam győzdve arról, hogy támogatással, kényszerrel, a cigányság döntő részét lehet és kell integrálni az ő és a mi érdekünkben.
Viszont tessék tudomásul venni, hogy többek között az itt megszólaló trollok és nézettársaik (neoliberálisok és jogvédők) tehetnek arról, hogy ez és az ehhez hasonló esetek megtöténhettek. Azért mert még itt és most is áldozatot faragnak a gyilkosokból és azok családjaiból, akik ilyenné nevelték ezeket a gyerekeket. Azért mert szítják a gyűlöletet a cigányságban a mellettük élő emberek és az őket eltartó társadalom ellen. Mert arra nevelik ezeket az embereket, hogy törvény felett állnak, és nekik minden jár, amit mások a verejtékükkel szereznek meg és azt akár el is vehetik erővel.

Hát egy nagy túróst.

Új alapokra kell helyezni a rendszert , amelynek lényege, hogy támogatást csak saját részvétellel kaphatnak. Például nem kész házat kell kapniuk, hanem anyagot és szakmai segítséget a ház felépítéséhez, amelyet saját kezűleg végeznek. Ez még mindig lényegesen több, mint amit egy magyar család kap és ha a saját kezével építi, akkor meg is fogja becsülni. Minehhez pedig kőkemény ellenőrzési rendszert rendelni, hogy ne élhessenek vissza a rendszerrel. Aki pedig ilyesmivel próbálkozna, azt mindenféle segélyezésből hosszú időre kizárni. A humanitás nemazt jelenti, hogy a segítő társadalmat teljesen és gátlástalanul hülyének lehet nézni.

Az Erzsi nénizésről pedig annyit, hogy ezt az idős asszonyt valószínűleg az egész település Erzsi néninek szólította, max a plgármesteri hívatalban Solymosi nénizték. Egy poszt pedig nem egy statisztikai vagy bűnügyi hívatalos közlemény, hanem egy ember tragikus sorsával (és sajnos egy egyre szaporodó embertelen társadalmi jelenséggel) foglalkozó tudósítás. Ennek nem kell sőt nem szabad személytelennek lennie.

Auris 2010.02.27. 21:16:06

@El Topo (Sgt. Elias): Tudod, ti liberálisok hülye idealista vágyálmokat kergettek. Tartsuk a pofánkat, egyes csoportok bármilyen viselkedési normákat is követnek, ti meg megszabjátok hol húzódik a rasszizmus meg az igazmondás határa. És akkor mit tudsz kezdeni a vélemény nyilvánítás szabadságával? Az is elég erős liberális jog? Nem? De az élet nem így működik. Mondok egy példát, hogy megértsd!

Tegyük fel van egy lakásod, amelyet felépítettél 20 millió Forintból. Örömmel olvasgatod a hirdetőújságban, hogy a környékeden ilyen áron el is kelnek a házak. Aztán egyszer csak beköltözik a szomszédodba egy ilyen herczig kis család pár purdéval, és közben neked el kell adni a kérót. Meglepődve fogod tapasztalni, hogy valahogy nem olyan kapós a házikó, még nyomott áron sem igen akarja megvenni senki. Végül is 10 milláért sikerül túladnod rajta.

Na ezt nevezem társadalmi önvédelemnek, amit kiröhögsz... Mert ezt mindenki alkalmazni fogja....Majd meglátnám a hangos hahotádat, amikor ezt átéled....

És tudod én láttam sok ezer ember élete munkáját így tönkre menni. És itt elolvadt a liberális maszlag amit nekem is sokáig toltak. Mert pragmatikus vagyok. Meg persze rasszista....

mind2 (törölt) 2010.02.27. 21:18:44

@El Topo (Sgt. Elias): az rasszizmus, ha pl. az elkövetőkről statisztika készül származás alapján ? A bűncselekmény jellege alapján ? Az elkövetés módját tekintve ? Mert ilyen készült évtizedekig, Kádár alatt is. Csúnya rasszista szocik, ugye ? És láss csodát, most megint szeretnének, de ez a vonat elment ebben a kampányban :(
Az rasszizmus, ha a származást, és az iskolai végzettséget tekintve statisztika készül ?
Az rasszizmus, ha azt mondom, nem finanszírozom tovább ezt a gyakorlatot, mert a liberális világképem alapján az öngondoskodás szerepében hiszek, egyéni nyugdíj- társadalom biztosítási számlában, melynek alapja a rassz teljes figyelmen kívül hagyása, és lényege a saját jövőm biztosítása, kizárólag pénzügyi alapon ? Mert akkor most azonnal liberális leszek, és azt mondom, dögöljön meg mindenki, aki az én pénzemből akar vedelni meg játékgépezni, fizetem a család után ami kell, és csak a minimális szintig vagyok hajlandó hozzájárulni a szociális segélyrendszer fennmaradásához. Játszunk el a gondolattal. Fizetem az egyéni számlám, biztosítást kötök, gondoskodom a gyerekeim jövőjéről, szüleinket segítem, mindezt leírom az adómból, és ( mondjuk Montanában vagyok éppen ) veszek egy fegyvert is. Amit használok is.
Egy igazi liberális így gondolkodna. Egy igazi liberális nem az államon lógna. És egy igazi liberális szarra Bronx-ra.

Auris 2010.02.27. 21:19:57

@El Topo (Sgt. Elias): Tudod, ha szegény Erzsike néni egy kicsit is rasszista lett volna, még ma is élne a fia feletti lakásban... No comment...

Ennyit az önvédelemről.

picur3ka 2010.02.27. 21:25:32

@ZioN:
" Inkább mélyen hallgass,de legalábbis ekkora marhaságot ne mondj már,mert fejedre szakad a tető."

Mirol beszelunk egeszen pontosan? Azon kivul, hogy anyazunk?

Hogy a drog maffiak befolyasosak, vagy hogy a cigany maffia ott van a politikaban?

Mert ez jon be a linkedre. Melyik a nagy marhasag, amire ilyen magabiztos leszolassal reagalsz, te muvelt?

1 - Drog uzletbol szerzett penzzel mentik ki a bankokat ez vilag jelenseg, az ENSZ bajlodik vele kisse.
2 - A cigany kepviseloket eleve igy valogatta ki a mindenkori hatalom, ennek tortenelmi hagyomanya van, lehet oket zsarolni.

Mi az ellenerv pontosan?

mind2 (törölt) 2010.02.27. 21:31:34

@Auris: egy csapdában élünk, az a baj. Soha nem lehetünk igazán jók. Valami baj mindig van velünk. Képzeld el, ha már a gondolatok megfogalmazása is ekkora sipákolást idéz elő, akkor a tényleges jogszabályok megalkotása mennyit fog. A hab a tortán számomra a pénteki nap volt, mikor is azt hallottam, hogy a török nagykövetség informális utakon a Mo- on élő honfitársait arra szólította fel, hogy az úti batyu legyen készenlétben, mert itt március közepén vagy áprilisban zavargások lesznek.
Komolyan, alig várom, hogy túl legyünk ezen az egészen :(

Port Kennedy(Australia) 2010.02.27. 21:32:00

Remegés, vad düh,kegyetlen , cikázó,pusztító gondolatok,egyszerűen csak nem találom a megfelelő szavakat, (bocsánat) pedig csak a cikket olvastam el.Korábban más témához hozzászólva már írtam "micsoda ország,micsoda emberek".Tartok tőle ez már nem ország ezek már nem emberek (akkor mik?).Mi lesz ennek a vége?Teljes tehetetlenséget érzek.Megpróbáltam higgadtan végiggondolni ezt az egész történetet ,nem sikerült (csak az indulat jön elő).A hatalom úgy érzem semmit nem tesz hogy rend legyen.Én, a kis ember semmi vagyok.Az összefogás szinte semmi.Egy idős néni ki lett irtva kegyetlenül ,és senki nem mozdult(én sem) más sem senki sem.Szégyen ez mindenkire nézve,természetesen rám is.

Marcellusca 2010.02.27. 21:32:54

@mind2:
@Auris:
Most miért kell megint "mondanom"?
Lásd: @Marcellusca: !

mind2 (törölt) 2010.02.27. 21:36:17

@Marcellusca: picikölök jól van ? Reggel azt hittem rosszul hallok, akkora nagy szél volt errefele. A kiskölykökre gondoltam, hogy ilyenkor mindig " zabosak " kissé. A picik megérzik a szelet, jobban mint a felnőttek.
Igazad van :))))) Mit főztetek ma ?:))))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.27. 21:37:38

@Marcellusca:

Te valami hatóság vagy itt, vagy mi a kurva szentség?

Endordelfin 2010.02.27. 21:42:03

Tejóég.
Van itt ez az emberke, aki szarik a témára, remegett, hogy beleköthessen valakibe.
Megtörtént a dolog, nem hagyta magát, mondhatni a napját ezen az oldalon töltötte, görnyedve, várva a válaszra.
Mindössze azért, hogy legalább hússzor elmondja ugyanazt, és rengetegszer kifejezze sajátos értékrendjét. Mindeközben örül, mert ő szembe megy az árral, mekkora faszagyerek, egyéniség, szabadember.
A lényeg mocskosul nem érdekli, a szőrszál molekuláit hasogatja, szilánkokat mutat fel, " Igen, itt az igazságom".
Fúj.
De a többieket sem értem. Etetiek, erőre kap. Lehet látni, hogy a nagy egyéniség egy dobozba zárt szellem, aki elunta magát, és ide jön, hogy bizonygasson.
Ja, jó téma neki, manapság roppant kiéleződött a helyzet, vannak a nácik meg nemnácik, juhé, lehet osztani itt az észt.

Értelemmel emberek! Pont úgy, ahogy az alkoholista kéregetők, és a "vanötperce" emberek mellett mentek el.

mind2 (törölt) 2010.02.27. 21:53:22

@Endordelfin:
Tudom mikor és miért ment el ez az egész. Itt.
Egyébként ez a néni szép 92 évesen. Mint a nagymamám volt. Ilyen korban a szemeiket nézzük. A ráncok is olyanok, hogy arra gondolok : megdolgoztak érte. Minden ránc egy féltés, egy beteg vagy elkéső gyerek, egy betegség, a férj, aki előbb ment el. Azt hiszed megérint a hehehe, vagy a muhahha ? Ami belül van, azt nem tépi ki senki :)
A netben az a jó, hogy a mimika nem látszik :)

picur3ka 2010.02.27. 22:00:10

@El Topo (Sgt. Elias):

Ah, csak az egyik legprimitivebb komentelo torzstag. Nem erdemes a vita, el fogja neked mondani, hogy nincs szovegertesed es kit sunazna meg.

Marcellusca 2010.02.27. 22:00:19

@mind2: Főzni? Még ma? Maaargit, nóóóórmális? :DDDD
Szerintem épp itt az ideje pihengetni. :)
Már, ha tudsz a mai poszt és hozadéka után.

Marcellusca 2010.02.27. 22:04:25

@picur3ka/beleallos kampany: LOL!!!!

Jól van, nyugodtan megsimogathatjátok egymás buksiját és most már mehettek csicsikálni, gyerekek!
Napi feladat teljesítve.
Hagyjátok a felnőtteket is játszani!

arlequin 2010.02.27. 22:09:11

@ravaluf: @Endordelfin:
na végre. 'józan' szavak... és nagyon ezek kellenek mert tényleg befigyel a polgárháború és az senkinek sem kell. és végre fogják fel egyesek, hogy nem lehetséges ún 'keresztény' elveket - mindent megbocsátunk, és "meg kell bocsáss te kis fing, mert keresztény vagy" - alkalmazni közösségben. ott a talio elv az irányadó. érdekes, hogy szt istván illetve szt lászló ezekkel még tisztában volt. pláne az öreg mózes... ...te megbocsáthatsz, de attól még megölik a családod és akkor mi van?
tisztességes alkotmányt, törvényeket, hogy ne azoknak kelljen félnie, akik betartják, hanem azoknak akik nem. ja igen! elhúzol te a picsába kedves sólyom lászló azzal a jó kis alkotmányoddal együtt, aminek a második paragrafusában benne van, hogy 'ideiglenes'.
pedig milyen jó az, ugye emberek?

ezzel a toposz gyerekkel pedig semmi baj nincs, csak a szívét hagyta el útközben. az pedig ráment az agyára. hideg értelem. hamvas béla mondja az ilyenre: "megváltatlan". ez persze őt egyáltalán nem érdekli és pont ezért nevezi így hamvas. hegesszen csak tovább, abban biztos jó, az fontos munka és kőkemény. egy iparbáró ilyen fémes. ennyi.

szép estét mindenkinek!

mind2 (törölt) 2010.02.27. 22:10:11

@Marcellusca: érdekes, nem nekem szólt, mégsem esett jól. nagyon nem:( sajnálom.
@picur3ka/beleallos kampany: miért teszed ezt ?

picur3ka 2010.02.27. 22:12:45

@mind2:

Mit? Az, ezt mindig lehetett tudni, soha nem akartam erte bantani, meg akkor sem , ha sertegetett, de elegem van a minositgeteseibol egy idiotanak. Meglepo?

arlequin 2010.02.27. 22:13:17

még valami. engem úgy tanított nagyanyám (apám stb), hogy az idősebb hölgy az néni. és ez így van jól. ha valakinek ez nem tetszik, az engem a legkevésbbé sem érdekel. mindenki úgy próbálja meg magát a fájdalomtól, a közösségvállalástól eltaszítani, ahogy akarja. jogunk van aljasok lenni, de jogunk van gondolkodni is. utóbbiak kötelességüknek érzik, hogy ne legyenek aljasok.
tehát: drága erzsi néni, isten nyugosztalja!

mokkaczuka 2010.02.27. 22:13:51

Szokás szidni a Ku Klux Klánt meg a lincselést, pedig hát az északiak győzelme után a fekák kb. azt csinálták Délen, mint ma a cigányok egy része Magyarországon.

A lincselés a következőképp nézett ki. Elkapták a fekát, aki kb. ilyesmit művelt, mint a bűnöző cigányok a nénivel. Föltették a kocsi/teherautó platójára, hurkot a nyakába, de csak addig emelték meg, hogy a lábujjával még leérjen. Aztán nyaktól lefelé leöntötték petróleummal vagy benzinnel, És amikor kiment alóla a kocsi, meggyújtották. Addig ordított, míg a tüdeje el nem égett.

Nem, nem volt humánus, meg semmi ilyen lófasz, garantálta viszont, hogy híre menjen a megyében, sőt,az államban is, és utána évekig egy nigró se mert öregasszonyokat agyonverdesni, mert tudták, hogy ez ezzel jár.

Most is ezt kéne csinálni. A tizenegy évest meg csak egyszerűen tarkón lőni.

arlequin 2010.02.27. 22:14:49

@picur3ka/beleallos kampany:
"Ah, csak az egyik legprimitivebb komentelo torzstag."
mindenki önmagától indul be, legalább is ezt hallottam. de azért biztos, ami biztos megsunáználak.

Marcellusca 2010.02.27. 22:15:21

@mind2: Ne is foglalkozz vele!
Vannak témák, amikben jól lehet társalogni/vitatkozni picur3kával is.
De ez most nem az.
Vagy csak ma, a viharos szél kifújta az értelmet a fejéből. :)

Marcellusca 2010.02.27. 22:16:43

@picur3ka/beleallos kampany: Mit/kit minősítgettem???????
Mi van a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságával???????

arlequin 2010.02.27. 22:18:40

@mind2: "A netben az a jó, hogy a mimika nem látszik :) "
én most vicsorgok ;-)))

mind2 (törölt) 2010.02.27. 22:19:54

@arlequin: "csak a szívét hagyta el útközben " - így van. Nekem a női megérzéssel jönnek, mintha valami unter dolog lenne , pedig higyjétek el ( akkor is így írom, mert így tanultam :)
stílusgyakorlatot végig nézhetünk itt hetente százat, meg trollokat, meg fizetetteket, meg olyanokat akikben több a vodka mint a víz,.... reggel mindig más a világ.
Ma beújítottam a nyolcévesnek a magyar mondavilággal ( könyv, enyém volt :) = megcselekedtem amit megkövetelt a haza :)

arlequin 2010.02.27. 22:29:52

@Marcellusca: ennyit megér, nem? én jót röhögtem rajta. röhögjön ő is. ;-)))

mind2 (törölt) 2010.02.27. 22:31:10

@arlequin: én mosolygok :) a libsikben azt bírom, hogy az állam nélkül uszkve éhen döglenének. Lebeg ott az álomvilág,vagy inkább homokvihar (....... ) és a végén mindig azt látom, hogy Hungáriában az önmegvalósítás abban merül ki : szopjuk állambácsit, hízzunk állambácsi megrendeléseitől, közben meg jártassuk a szánkat, hogy mennyire szar és reformálatlan, és esély egyenlőtlen és drága és finanszírozhatatlan és túlburjánzó etc. Mintha 90-ben azt mondta volna óvónéni a homokozóban : na drágáim, itt van pár ideológia meg irányzat, ki melyik akar lenni ? És a homokozóból már rég kilopták a dömpert, elégették a csúzdát, privatizálták az óvodát, egyedül a körhinta maradt. Abba még beleülnek négyévente, körbependerülnek, és azt hiszik mi ezt élvezzük. Pedig inkább q-ra unjuk. :)

Hannibal22 2010.02.27. 22:37:05

@mind2: Ha zero lennék már rég felkértelek volna ,hogy posztolj ide:)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.27. 22:41:50

@El Topo (Sgt. Elias): Mi a kurucos zamatú moslék? Hogy gyerekek agyonvertek egy idős nénit? Ha a néni nem magyar, akkor is zamatos moslék lenne? Mivel 2 napja már kötelező a virágnyelv, ezért úgy kérdezem: ha a néni egy öreg szlovák nénike lett volna, aki túlélte a második világháborút, akkor is zamatos moslék lenne a halála?
Milyen a te mérleged? Bevizsgáltad olyan helyen, ahol nem mérnek hamis súlyokkal? Nem kufárkodunk, ugyebár...Tudod, ha egy kilót raksz a mérleg egyik serpenyőjébe, akkor a másikba is egy kilót rakunk, mármint akkor, ha jó, hiteles a mérleg és mi magunk is hitelesek, logikusak és következetesek vagyunk.
Mivel nem olvasom a kurucot, ezért remélem korrekt a stílusom. Sokat adok a logikára.

mind2 (törölt) 2010.02.27. 22:46:06

@hannibal22-73: tudod végig az jár a fejemben, hogy egy világgal megbékélt néni kapcsán írogatunk ide, és messze nem a tárgyban. Azt hiszed nem tudta, hogy nem lesz ennek jó vége ? Ők úgy tudnak nézni, hogy az maga a béke. Ezért is voltam rettentő pipa, hogy a kuruc lehozta a szép de összetört arcát. Nekem fontos, hogy a szemüket valaki lecsukja és az állukat felkösse. Mert hagyomány, szokás, egy utolsó mozdulat és benne van a simítás. Egyébként köszönöm :) Kedves vagy:)

Marcellusca 2010.02.27. 22:46:39

@arlequin: Gondolod, hogy ő is röhögött? :)

@hannibal22-73: Ja, ja!
Nem piskóta a csaj. :)
Én (így ösmeretlenül is) csípem. /Bocs, mind2 párja! :D/
Van benne kraft, felvágták a nyelvét és még sütnivalója is van!

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.27. 22:49:15

Szép jó estét mindenkinek! Két napja nem olvastam semmit a Vbőrön, de máshol se, mert ki kellett termelnem az adót az országrontó tolvajoknak, munkanélkülieknek, az öreg ártatlan néniket agyonverőknek, a vén kommenista nyugdíjasoknak, akiket a párt már 35 éves korukban nyugdíjba küldött, hogy legyen idejük zakatolni, és munkásmozizni.
Na, szóval termeltem az ellopandó, mások által felzabálandó dzsídípít.
Ezért előre is bocsánat, hogy csak úgy random bekapcsolódok valahol, mert nem tudom végig olvasni a mintegy 360 kommentet és ez csak egyetlen poszt termése...)

pernahajder Campbell 2010.02.27. 22:51:57

Olaszliszkát is így akarták megúszni: kiskorúakkal akarták elvitetni a balhét, azok nem büntethetők. Csak ott volt szemtanú.

Marcellusca 2010.02.27. 22:52:04

@Doña ¡Cara(mba)!: Helló, Donna!
Ne húzd fel magad (én sajna megtettem), mert csak egy troll.
Tudod. Nem etetjük!!! :)
Meg már jóllakott mára, el is ment tentikélni, fellőtték a pizsamát (hehe, most nézem, fél tíz után nem sokkal jelentkezett utoljára. Biztos azért, mert anyuka megengedte neki, hogy sokáig fent lehessen, elvégre holnap nincs suli. :D).

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.27. 22:55:47

És akkor tegyük föl a kérdést:
miről beszél Navracsics barátunk a Longo Drom nagygyűlésén Farkas Flóriánnal karöltve?

picur3ka 2010.02.27. 22:58:18

@Marcellusca:

Teljes a gondolat es velemeny szabadsag, mint ahogy lathato. Te irhatod, hogy en nem tudok szoveget ertelemezni - aztan persze megkerhetsz valami leforditasara is - aztan velemenyezhetsz barmit egyszeruen fasznak es miegymas.

En meg megirhatom, hogy valami primitiv, a stilusa nem kivanatos es igy tovabb. Te ezert persze tovabb anyazhatsz ram.

Hannibal22 2010.02.27. 22:59:14

@Marcellusca: és humora(ez talán a legfontosabb)! No,de ne hozzuk zavarba:)

Marcellusca 2010.02.27. 23:02:47

@picur3ka/beleallos kampany: Valamit qrvára félre értettél, mert én nem anyáztam senkit.
És mégcsak arra sem céloztam (írni meg főleg nem írtam), hogy nem tudod értelmezni a szöveget.

Ma nagy front lehet nálad!

Marcellusca 2010.02.27. 23:03:52

@hannibal22-73: Hát, igen.
De nálam a felvágott nyelvű ezt is jelenti. :)

picur3ka 2010.02.27. 23:04:06

@ZioN:

Varom a valaszt meg mindig. Mi a mondanivalo?

picur3ka 2010.02.27. 23:09:32

@Marcellusca:

Oh, hat nem most, ez csak az emlekezo tehetsegem hibaja.

A bohoc pedig annyira megnevettett mar nehanyszor, hogy nem is valaszolok neki.

Es kicenzuraztatva erzem magam a blogrol egyaltalan hamarosan, azt hiszem.

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 23:09:45

@picur3ka/beleallos kampany: Addig mennek ameddig engedjük őket. Ha egyértelművé tesszük, hogy a rend alapvető elvárásunk akkor rendet fognak tartani. Nem fogják felszámolni a bűnözést, de annyit el tudnak érni, hogy az átlagember ne legyen ennek mindennapi elszenvedője. Ez vonatkozik a kábítószerre és a rendvédelemre is. Ez nem naivitás hanem realitás.

mind2 (törölt) 2010.02.27. 23:10:39

@picur3ka/beleallos kampany: figyelj, asszem peace van, legalábbis remélem :) ne csináljuk már ezt egymással. Ő olyan, Te meg másmilyen. Feszült vagy cseszed, ez az első hsz-ből lejött.És ha jobban odafigyelsz észreveszed, hogy a bekukkantó 3.személy sikerrel járt. Elvoltunk itt hónapok/évek óta egymással. Ha egyszer becsengetne a tündéri kék szemű kisgyerekével, mit szólnál ? Hogy menj a picsába ? A francokat. Azt mondanád : gyere be. Erre azt mondaná : DE primitív vagyok Picur, Te mondtad ....
... azt mondom : azt nézd, mi az ami összeköt, és ne azt ami szétválaszt. És nyugi már, könyörgöm :)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.27. 23:17:30

@Marcellusca: Jó, csak ez egyszer etettem. És tudod mit? Tegnaptól elhatároztam, hogy bátor leszek. Eddig sok magamnak tett ígéretemet beváltottam, volt, amit nem sikerült. De akkor is, nem adom fel, nem adom fel, nem adom fel....Soha, soha, soha, soha, soha, soha, soha.......etc.
Érted?
Trollt pedig nem etetünk, okés, ezt értem, nem is neki írtam, ha odafigyelsz, a Trollokról írtam, a valaha volt, a létező és ezentúl megszülető összes világ trolljáról. Mint species-ről. Kit érdekel ez mit tudom én milyen nevű nímand? Egy kommentjét olvastam, és megtaláltam azt a mondatok, amire azt lehetett válaszolni, amit válaszoltam. A véleményem Nektek szól.
Egyébként üdv.
Én Nektek írok, akikre kíváncsi vagyok, akikenk a véleményére adok.

mind2 (törölt) 2010.02.27. 23:17:37

Párhuzamosan nézem a Török Gábor blogot, hát majdnem 600 hsz. Atya Úristen, ott is van aztán minden :)))

Marcellusca 2010.02.27. 23:22:30

@picur3ka/beleallos kampany:
Nem tudom, hogy mikor bántottalak meg ennyire, de bocs.

Én a mai napról, a mai posztról beszélek.

Ami volt elmúlt. Miért nem akkor tettél megjegyzést, ha bántottalak?
Netán NŐből vagy? :)

Mr. Acid 2010.02.27. 23:24:14

Én közben meg elvoltam inni, míg itt mindenki más El Topo-val küszködött. Részvétem.
@Doña ¡Cara(mba)!: Üdv. Kell ide most egy józan fej. Már ha valaki, bárki képes ezzel kapcsolatban józanul megnyilvánulni.

Dédim 97 éves lenne, ha pár évvel ezelőtt nem hal meg. Elég őt hasonló szituációba képzelnem, s elborítja az agyam a szar.

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 23:27:13

@Mr. Acid: "Én közben meg elvoltam inni, míg itt mindenki más El Topo-val küszködött"
Magam is hasonló időtöltést választottam :)))
Kár hogy elment, aranyos troll volt......

Marcellusca 2010.02.27. 23:28:33

@mind2: Linket tudsz lökni? :)
A zotthoni gépen van elmentve. :)))

Marcellusca 2010.02.27. 23:31:59

@Mr. Acid: Te tetted jól! :)))

Szerintem mindenkinek van/volt családtagja, akit (csakazértis így írom!) Erzsi néni helyébe tud képzelni.
És pont emiatt szívszorító és egyben felháborító is az esete.

@Taktikai Atompingvin: Egyem a csöpp szíved! :)
Hát menj utána! :)))

Mr. Acid 2010.02.27. 23:32:59

@Taktikai Atompingvin: Lehet egy troll aranyos? Én azt nem értem, hogy mi késztet valakit hasonló dolgokra. Mi az a történés, ami hatására valaki azt mondja: "Na, megyek, felhúzok a neten pár hülyét". Rejtély.

Marcellusca 2010.02.27. 23:34:25

@mind2: Köszi!
Bakker, beírtam a keresőbe, hogy torokgaborelemez.blog.hu, oszt' nem adott semmit, csak a blog.hu-ra vitt. :)))
De, ezek szerint mégsem én vagyok a hüjjje! :D

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.27. 23:35:38

@Mr. Acid: Egészségedre, isten-isten (felénk így kocintottak az öregek)! Gondolatban én is koccintottam veled, kár, hogy a maréknyi gyógyszer miatt, amit már kénytelen vagyok szedni, hogy talpon maradjak, nem tarthatok veled, csak gondolatban. Sajnos már a kávéról is le kellett mondanom, pedig micsoda élvezettel ittam a jó kis olasz pörkölésű Ecuadori kávét, olaszosan, kevés tejjel, cukor nélkül. Igaz, a Vbőr garantált kávé helyett:-) Na, szal minden földi örömről le kellett mondanom:-(((((((((((( A túlvilágot meg azért kicsit bizonytalan ígéretnek érzem, ez a baj, tudod...
Nem, nem tudom megállni szó nélkül ha gyereket, öreget, vagy nőt bántanak. Nem tehetek róla, felforr a vérem. És én már alig tudom a zsebemben csukva tartani a lmpv-sat.
Phejj, micsoda világ...
Igyunk néha rá (már aki teheti)....
Még egyszer: egészségedre!

Mr. Acid 2010.02.27. 23:38:01

@Doña ¡Cara(mba)!: Köszönöm, s jobbulást (már ha le lehet ez még mostanság írni).

mind2 (törölt) 2010.02.27. 23:39:45

@Doña ¡Cara(mba)!: Ezeknek NEM döglünk meg !!! értve vagyok ????

Mr. Acid 2010.02.27. 23:41:00

@mind2: Abszolút támogatom! :D

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.27. 23:42:19

@Marcellusca: Mit nem mondasz te itt a Nőkről????????? Mi köze annak ahhoz, hogy picur3ka nő vagy éppen férfi?
Nézd meg mind2-őt, és akkor látni fogod, milyen egy nő, aki érez, gondolkodik, küzd, és nem sértődik meg, hanem megvédi magát.
Kérek egy sürgős elhatárolódást: Marcellusca elhatárolódik Marcelluscától, mert butaságot írt a NŐKKEL kapcsolatban! Mellesleg én is nő vagyok és magamra vettem;-D

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.27. 23:44:35

@mind2: Naná, hogy nem:-) Juszt se! Még EZT az örömet is megadni nekik? Na, abból már nem esznek. Pedig eddig vámpír módján szívták el véremet és életemet. De nem, nem, nem. Az utolsó töltényig nem!

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 23:45:03

@mind2: Megyek, a Corvinuson leszek gazdaságelemző. Költségtérítésesen már a tavalyi pontszámom is jó, de jó esély van egy állami helyre. Te is nekem. :)))
@Marcellusca: @Mr. Acid: Nincs senkivel olyan mély emberi kapcsolata, hogy beleférjen az, hogy elküldje az illetőt valahova, ha hülyeséget csinál. Vagy szimplán nincs senkije. Idekényszerül, hogy levezesse. Lehet mást csinálni vele mint szánni?

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.27. 23:46:07

@mind2: Naná, hogy nem:-) Juszt se! Még EZT az örömet is megadni nekik? Na, abból már nem esznek. Pedig eddig vámpír módján szívták el véremet és életemet. De nem, nem, nem. Az utolsó töltényig nem!

Hannibal22 2010.02.27. 23:46:13

Bontanom kellene minimum egy sört nekem is..pár perc és 37 vagyok,a franc vigye el.Egészségetekre!

Taktikai Atompingvin 2010.02.27. 23:46:14

@mind2: Ernyei Béla nagymamája? Igaza van.

mind2 (törölt) 2010.02.27. 23:49:55

@Doña ¡Cara(mba)!: Ő az a fajta férfi, aki nem tud nők nélkül meglenni, ezért nagy a szája :XDXD Azt a nőt aki gyereket szült neki, imádja, mégis inkább macsoskodik- önirónia, levegőszelés- légpofozkodás = aranyos :) Tipikus. Suna meg a többiek. Asszem a fejére csapnának :DDD

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.27. 23:54:40

@mind2: Én csípem, már régóta élcelődünk...Olyan 30-asnak képzelem, és sokat fiatalít rajtam (ami nagyon rám fér, már alig maradt valami az életemből, ami még emberi, csak gebedés:(, és ezért évődök vele. Jó srác, tudom. Ő pont az a típus, mint a férjem volt anno...a szeme az éhesen nézegetett, de ha ránéztem kissé mord tekintettel, még sodrófa se kellett:-) Mindjárt tudta, hol a helye;-)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.27. 23:56:51

@mind2: Na most figyelj, mit kapok a fejemre Marcellustól! Pedig csak azzal példálóztam, hogy szerintem rá is csak rá néz a kisfelesége, és csak annyit nyög: értettem;-)

mind2 (törölt) 2010.02.27. 23:57:08

@Taktikai Atompingvin: örülök nagyon, és jelentkezem,. Komolyan mondtam, minden egyes héten :)))
Tényleg tedd meg, nagyon okos vagy Kölyök, nem szabad, hogy ne sikerüljön. Nem hagyhatod ennyiben , kérlek :)
Igen E.B. és nagyon tetszett. Frappáns, és végtelenül igaz.

Marcellusca 2010.02.27. 23:59:03

@Doña ¡Cara(mba)!: OK! De csak a Rád való tekintettel elhatárolódom magamtól! :)
Egyébként meg, akinek nem inge, nem gatyája!
Látod mind2 nem is vette magára. :)))
/Kezdek is beleszerelmesedni! :DDDD/

Amúgy arra céloztam, hogy a nők jórészénél megfigyeltem, hogy amikor valamiért borul a bili, akkor előjönnek régi, vélt vagy valós sérelmeikkel is, amit jóval korábban követtek el ellenük. :)

Azért bevallom, neked is @picur3ka/beleallos kampany: , hogy bánt, ha megbántottalak.
És ez most komoly!!!!!
Úgy gondoltam, hogy törzskommentelőkkel szemben kicsit többet megengedhetek magamnak.
Lehet, tévedtem.
BOCSÁSS MEG!!!!!
Egyébként meg nézd a stílusom és a szmájlikat! Abból kiderül, hogy mikor ironizálok, mikor nem gondolom (teljesen) komolyan vagy viccelek, és mikor "mondok" valamit komolyan.

Szóval: písz, lav és sze..... (már le sem merem írni) :DDDD

Marcellusca 2010.02.28. 00:01:23

@hannibal22-73: Hát, akor Isten éltessen!
(És most koccintottam Veled egy kupica jóféle, mézes-ágyas-barack házipálesszel. :D)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 00:02:50

@hannibal22-73: Boldog szülinapot! És ne számold, hogy ennyi-meg-ennyi:-) Mostanában nagy elhatározásaim születtek: komolyak és kevésbé komolyak. Az utóbbiak közé tartozik, hogy a mai koromnál megálltam, innen még 50 évig ugyanennyi maradok:-)
A férjemnek holnap lesz a szülinapja, képzeld! Illetve nincs is neki, csak minden szökőévben. Február 29-i születésű.
Még egyszer: boldog szülinapot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ja, és mi az a 37 év? Még gyerek vagy:-) Nem kell ezzel kérkedni,-)

Marcellusca 2010.02.28. 00:04:53

@mind2:
@Doña ¡Cara(mba)!:
Ennye-ejnye lyányok! A vesémbe láttok. :)))
Ennyire nyitott könyv lennék? :DDDD

Ja, és még ippeg 30-as. Szűk egy hónapig.
De addig kiélvezem, ha bele gebedek is! :DDDDDDD

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 00:08:03

@Marcellusca: Egyre jobb háremed van;-D Mondhatnám, piszok jó agyú nőt hurcoltál be mind2 személyében (már ha hagyja magát) a virtuális háremedbe:-D
Hmmm, vigyázz, csak óvatosan;-)
Az ágyas mézes pálinka meg maga za életelixír;-)

Hannibal22 2010.02.28. 00:08:09

@Doña ¡Cara(mba)!: "Mostanában nagy elhatározásaim születtek: komolyak és kevésbé komolyak. Az utóbbiak közé tartozik, hogy a mai koromnál megálltam, innen még 50 évig ugyanennyi maradok:-)"
Úgy legyen!:)

mind2 (törölt) 2010.02.28. 00:09:46

@hannibal22-73: Boldog születésnapot, a mondat igazi értelmében, hogy legyen még sok ilyen, és egészséges légy, megelégedett, aki élvezi az életet, mosolygós, néha egy jó tokajit kortyolgató, néha egy jó buktát evő, néha vakmerő a marhapörkölthöz.... mindezt kívánom neked :)))) meg hogy a szempillantások öröklődjenek :)))

arlequin 2010.02.28. 00:10:37

@picur3ka/beleallos kampany:
nem mész te már sehova
mert azt mondta a jehova...

szépéccakátmindenrendbenvanittismostanámmen

@Taktikai Atompingvin: szerintem is rendes troll volt. tényleg. egy csomó dolgot szépen értelmesen levezetett. logikusan. tényleg. és ez jó. de ne jöjjön nekem nénizéssel meg hűbelebalázskodással. én speciel várom vissza ;-)))

@Doña ¡Cara(mba)!: én is így tanultam. isten-isten. később tanultam hozzá még valamit: hál' isten.

@hannibal22-73: isten éltessen. biztatás: ez a 37... hidd el, elmúlik ;-)))

Pistu 2010.02.28. 00:12:01

OFF
Mindenki aki ünnepel, iszik/ivott vegye úgy, hogy 3 órával ezelőtt bedobtam vele egy pohár sört :)
Troll eltűzött a jó b........................................................................., remélem.
ON

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem ebben a témában nem lehet indulatok nélkül gondolkodni, elemezni. A problémákat ideje lenne kezelni, hogy ilyen dolog ne történhessen meg többet.
Azt sajnálom, hogy sem a média, sem a politika nem törekszik arra hogy tudatosítsa az elkövetőkben hogy ez a fajta viselkedés nem tolerálható.

Az eset óta minden nap, mikor anyukám éjfélig melózik megyek elé, hogy semmi baj ne történhessen, pedig a munkahelye csak 350-400 méternyire van. Hát elérték, sikerült elérniük hogy rettegjek :(

Hannibal22 2010.02.28. 00:13:56

@mind2: Köszönöm Neked is,bár az utolsó mondatot nem értem :)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 00:15:41

@hannibal22-73: Köszi:-))))))))))))))))))))))) Kinyitottad a sört? Hmm, és egy pezsgő nem járna neked? Én kívánok neked egy hosszúnyakú (mint a nagyon szép nőké), metszett, kelyhes pohárban egy finom félszáraz rosé-t. Jó lesz? De előbb tartsd a poharat kicsit a fény felé, és nézd, milyen vidáman jönnek fel a buborékok....Sok-sok-sok-sok-sok ilyen buborékos, vidám napot Neked!

kuki123 2010.02.28. 00:15:46

@Doña ¡Cara(mba)!: ezt kikérem magamnak mint állástalan pályakezdő ..1 fillért se kapok.....
de jól is van ez így nagyon szégyelleném magam ha pénzt adnának azért mert állástalan vagyok

Marcellusca 2010.02.28. 00:17:07

@Doña ¡Cara(mba)!: Köszi! Mind2 nevében is. :)))

Egyébként nagy az én háremem!
Mind a virtuális (pölö Te, mind2, Horizont, Mj, Tündér Lala, stb.), mind a képzeletbeli (lásd: kerekseggű csajok a melóhelyen). :DD
És akkor az utcán "szaladgálók"-ról még nem is beszéltem! :DDDD

De, jól látjátok. Kitartok Asszonykám mellett. :)

Hannibal22 2010.02.28. 00:20:14

@Doña ¡Cara(mba)!: Kinyitottam! A rosé tökéletes,köszi:)@arlequin: Neked is köszi!

Marcellusca 2010.02.28. 00:23:02

@Pistu: Ne Off-ojjá, ne legyél ünneprontó, vazze! :)))

Egyébként igazad van.
Ez a kérdés, sajnos, olyan, hogy nagyon nehéz hideg fejjel gondolkodni.
Kimondottan ilyen hírek után.
Főleg, ha egy kis empátia is szorult az emberbe.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 00:23:54

@volánrulz: Nehogy már megsértődj! A tied a legszebb avatar! A tetejében jóval idősebbnek gondoltalak, olyan érettek a gondolataid.

DArchAngel 2010.02.28. 00:24:43

Nem tudok igazán semmi értelmeset írni ezek után. Mélységesen fáj, hogy ide jutottunk. Egykor ez egy civilizált ország volt. Talán jobb lenne, ha inkább szépen magunkra robbantanánk Paksot...

Pistu 2010.02.28. 00:25:15

@Marcellusca: Mikor offolok letolnak, ha nem akkor is :] Hogy ebbe a digitális világba meg kell bolondulnia egy parasztgyereknek ! :)

mind2 (törölt) 2010.02.28. 00:26:40

@hannibal22-73: meg hogy a szempillantások öröklődjenek :))) EZT nem érted ?
Majd megérted :) Azt jelenti, hogy a szemébe nézel,, és vele jön minden, mert egyek vagyunk,, messziről, közelről,nekem barna, neked szőke, és fordítva... magyarok vagyunk,,semmi több, erről szól az egész :)

Pistu 2010.02.28. 00:26:51

@DArchAngel: Na nem! Nemzethalál csendesen?!? Azt az örömöt pedig én nem fogom megadni "ellenfeleinknek"!

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 00:28:22

@hannibal22-73: Örülök, hogy kedvedre való italt küldtem...Nagyon jószívvel gondoltam rád!
És tudod mit? Képzeld, én is voltam 37! Ugye, majdnem hihetetlen?

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 00:31:31

@Pistu: Jaj, Pistu! Ne búbánatoskodjál:-) Így van ez erre, mifelénk, a Vbőrön! Hol van sapkád, hol nincs, sapkád, de akkor is köztünk a helyed!

arlequin 2010.02.28. 00:32:11

@Doña ¡Cara(mba)!: miazhogy azövé a legszebb zavatár? he? meg ne mérgelőggyek, merkülönben hajjaj!
viccet félretéve. gyerekek. nagyon oda kell figyelni, hogy ló ne szálljon el - ne legyen fekete táltos aki oda visz ahova nem akarod -, mert szerénytelen meglátásom szerint erre megy ki a játék. higgadtan kell kimondani az igazságot. tudván, hogy úgy-így van. ahogy tapasztaljuk. különben felgyújtják az országot. a sarokba szorított kígyónak/patkánynak semmi se drága.

továbbá mily érdekes, hogy erzsi néni meghal, nekem éppen két gyermekem ünnepelt év, illetve félévfordulót tegnap, s itt van egy másik jóember, aki talán nem tör át az alpokon, de igyekszik odafigyelni. születés/halál/ünnep. gyorsan megy az élet. minden nap.

aztakutyamindenit. már megint filozofijjáltam. mondjuk éppen most adtam szabadságot az eszemnek...

Hannibal22 2010.02.28. 00:34:06

@mind2: Ezt de szépen írtad!(egyébként nézz már rá a fészbukra,hogy sikeresen azonosítottalak e)
@Doña ¡Cara(mba)!: Nekem nem nehéz kedvemre való italt küldeni:) Voltál 37?? Nem annyi vagy még vagy 50évig?:)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 00:39:37

@arlequin: Na, a te zavatárodról azért feledkeztem meg, mert számomrra te egy külön műfaj vagy. Még a zavatárodat se hasonlítom senkijéhez. Soha nem tudlak megfejteni és minden hsz-edet megnézem ha tehetem. Hm, emlékszel még az év elején, hogy rögtön "kinéztelek"? Azóta is őrzöd különleges státuszod.
Most ezért, amit fentebb írtam, ha nem nő lennék, fültövön legyintenél. Talán így kicsit elnézőbb leszel velem,mert külön helyen tartalak számon. Hogy megérdemled-e? Ki tudja...Nem érdekes...

Pistu 2010.02.28. 00:39:38

@Doña ¡Cara(mba)!: Ennek örülök Doña ¡Cara(mba)! :)

Csak valahogy egész nap bennem volt, és úgy éreztem ezt ki kell írnom magamból. (A lejárt szavatosságú pohár sör sajnos nem tette meg a magáét) Megismertem a trollt, már láttam más fórumokon is, úgy gondoltam inkább nem állok le vele.

Mivel paraszt vagyok persze elfelejtettem minden ünneplőnek sok boldogságot meg minden jót kívánni. Úgy hogy sok boldogságot, meg minden jót, meg egyebeket!

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 00:41:15

@hannibal22-73: Most hogy emlékeztetsz....még 50 évig pont annyi leszek:-)

Marcellusca 2010.02.28. 00:43:06

@Doña ¡Cara(mba)!:
"Képzeld, én is voltam 37!" - Ne szórakozzá'! Aszittem még csak 28 vagy. :DDDD

@Pistu: Ez egy ilyen világ. :)))

Egyébként meg hallgass az öreglyányra (Donna)!!! :D

mind2 (törölt) 2010.02.28. 00:43:16

Holnap alvás :) DE csak egy azaz 1 napra.
Legyetek szépek. Mint akik eleget aludtak :)
Ne érdekeljen hogy hívnak benneteket.
A név csak egy pont.
Vele legyen béke, velünk pedig jövő, mint ezredévek óta mindenkinek.
Nyugodjon békében, ne legyen se tárgya, se alanya semminek.
Ne legyen neki nehéz a föld.
Ennyi, nem több.

Marcellusca 2010.02.28. 00:49:24

@Doña ¡Cara(mba)!: Hééélóóó!
Vigyázzá magadra, mer' kipendrülsz a háremből! :)))
Kicsit nem figyelek oda, oszt' egybűl leáll kokettálni. :DDDD

@mind2: Szép álmokat!!!
(Én nem tudok ilyen szépen, költőien fogalmazni. :S)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 00:53:38

Elköszönök én is. Legyen álmotok mámoros, életed-adó!
Elgyászoljuk akit el kell, aztán nem felejtünk. Soha. Mi nem felejtünk. Megtanulunk éberen nem felejteni.
Álmaink meg csak ringassanak. Az álom anyaöl és bölcső, mindent feledtető, minden nyomorúságot enyhítő, feloldó!
Szép álmokat Nektek!

arlequin 2010.02.28. 00:55:12

@Doña ¡Cara(mba)!: hohó! nem érdemlek meg semmit. esetleg az ágyat most rögtön. bolondozom, mert az élet ilyen. szeretem a zorbánt, meg a gyurcsányt is, lehet jobban, mint ők saját magukat...
a tockost pedig mindenki megkapja. én is. ma például az asszonytól ,amikor meglátott a gép mellett és belepillantott a VB-s beszélgetésbe. megháláltam egy taslival ;-))) izé, akarom mondani: morogtam, meg szentségeltem. most alszik. adtam homlokára csókot. de lehet én is alszom. most, késő van. maholnap kelni kell és templomba menni, mert. de ez így szép. mondjuk soha nem ülök az első sorba...

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 00:56:07

@Marcellusca: Ja, aki háremet tart, az legyen sokszorosan éber:-)
Olyan izgalmas a világ, néha érdemes kikukucskálni a háremből;-D

Pistu 2010.02.28. 00:56:19

Szokásos jóccakát mindenkibe! :D

Marcellusca 2010.02.28. 01:02:03

Na, jó éjt!
Én is elteszem magam, mert a holnapi ..... akarom mondani a mai napom a Kiccsaládé. :)

Szép álmokat, Mindegykinek!

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 01:02:08

@arlequin: Az első sor a kevélyeké...
A te álomvásznodra vetítsen mindőnk Ura mélységes békét magaddal és a világgal, fészek-meleget, böjtre sonkát, borúra derűt. Mert váltakozik a lélek: hol farsangol, hol magába száll.
Jóéjt!

Taktikai Atompingvin 2010.02.28. 01:03:46

Hívatlan vendégektől mentes jó éjszakát mindenkinek !

Marcellusca 2010.02.28. 01:05:39

@Doña ¡Cara(mba)!: Éber vagyok én. :)
Látod, egyből lefüleltelek. :)))

Tudom, amit tudok. Egy nőt nem megszerezni nehéz, hanem megtartani! :D

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 01:08:42

@Marcellusca: Én éppen fordítva tudtam;-D
Belátó vagyok, egyszer én is tévedhetek:-)
Jóéjt, piheszárnyút! Holnap folytathatjuk egy másik, új nappal.
The show must go on....

arlequin 2010.02.28. 01:12:13

@Marcellusca: utolsó beszéd: egy nőt nem megszerezni nehéz, hanem megszabadulni tőle ;-)))
s miért is akarnánk megszabadulni a széptől, a melegtől, a gyönyörtől?
csókoltatok minden hölgyet, tiszteltetek minden urat, ezennel alászállok a sír mélyébe és pihenni térek.
@Doña ¡Cara(mba)!: ámen.

aztán el ne csavarogjatok álmotokban...

Lone Wolf 2010.02.28. 05:38:03

@arlequin:

Ö... izé... Mert nagyon nőbű'l van az istenadta?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 06:01:49

@Doña ¡Cara(mba)!:
Ahhoz képest, hogy sokat adsz a logikára, teljesen hülyeséget írtál.
Nem egyszer, hanem vagy féltucatszor magyaráztam el, hogy az idős hölgy halálát, ILYEN halálát sajnálom, fájlalom, borzasztónak élem meg. Szörnyűnek tartom a folyamatot, amely idáig vezetett. A gyilkosait megvetem és méltó büntetéssel sujtanám.
Kurucosízű mosléknak kizárólag ezt a posztot minősítettem.
Sajnálom, hogy a logika embereként ennyire nem sikerült ezt megértened, miután hosszan magyaráztam, méghozzá a legközérthetőbb formában.
Most már megvan?

Irish Whiskey 2010.02.28. 07:20:39

@Sörömpőőr: :DDDDDD

Ez a kép tök muris! Le is kapom aztán kirakom háttérképnek!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 08:34:25

@Doña ¡Cara(mba)!:

Jó. Ilyenkor szokták mondani, hogy bocs, mellényúltam.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.02.28. 08:41:28

vajon miert lehet tudni, hogy ebbol a posztol SOHA NEM LESZ INDEX FOCIM?

hat a medianak a jo kurva anyjat!!!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 08:45:09

Az a meglátásom, hogy nemcsak Magyarországon, de az "agyonművelt" nyugaton" sem veszik komolyan ezt a problémát. Lásd: Franciaország. Ha ez a tendencia marad:
10-20 éven belül oda juthatunk:
- Lesznek olyan települések, útszakaszok, ahol jobb esetben "vámot" szednek majd az áthaladásért a helyi kiskirályok, fenyegetően "Olaszliszkát" emlegetve. A rendőrség pedig csak az adott utak elkerülését fogja javasolni.
- Este 10-11 után (főleg a nagyvárosokban) már csak autóval vagy taxival lehet majd biztonságosan közlekedni.
- Nem lesznek biztonságosak a helyi, helyközi buszjáratok sem, a vonatokról nem is beszélve.
- A közbiztonsági válság lesz az országban. Persze a rendőrségnek arra lesz kapacitása, hogy renitenskedő "fehéreket" megregulázza.

30-50 év:
Magyarország szép lassan búcsút inthet Borsod, Heves, Szabolcs megyéinek. Az aggteleki barlangnak pápá, viszlát Lillafüred, Miskolc-Tapolca. Eger várát újra beveszik majd. Hollókő is majd csak putrik Erdélyi hegyeink után a Mátra és a Bükk fog következni. EU ide vagy oda (ha lesz még), a környező országok megszigorítva visszaállítják a határellenőrzést.

Akkor már késő lesz sírni azon is hogy anno voltak még bakancsos, egyenruhás masírozgató, félelemkeltő, "neonácik"... ja hogy ők a mi oldalunkon álltak ?! És segítettek volna ezt megakadályozni ?! Mi meg betiltottuk ?!
- szar ügy -

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 08:48:32

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

Na mesélj, miért nem?

Az az aspektud pedig még eszetekbe sem jutott, hogy Erzsikenénikét SOLYMOSI Miklósnénak hívták! Ha minden jól megy, még talán Solymosi Eszternek a rokona is volt!

ruhaszarito 2010.02.28. 08:51:45

Isten nyugosztalja szegeny Erzsike nenit :(

Auris 2010.02.28. 08:58:27

@El Topo (Sgt. Elias): Végre megjött az Orákulum!
Meg vagyunk mentve!!!!
@Doña ¡Cara(mba)!: Okos! Megint tanultam tőled valamit.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 09:00:19

@Auris:

Jóvan gyerekek, elolvastam ám mi volt itt, este, láttam ám, hogy az a legfőbb baj velem, hogy zavarlak titeket egymás faszának szopkodásában.:)

Auris 2010.02.28. 09:04:14

@El Topo (Sgt. Elias): He-he-he.. Az inkább liberális jellemző. Mármint azonos neműek között...
De keresünk neked valakit....:)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 09:07:50

Szép jó reggelt mindenkinek! Pálinkásat, akinek úgy jobb:-)
Bocsánat a bloggazdáktól, hogy tegnap elmentem erősen az off felé:-( De annyira mélyen fájó volt, amit elsőre, 2 napi távollét után olvasnom kellett, hogy bevallom, nem tudtam nézni a néni arcát, éppen csak egy pillanatig...Ezt is szégyellem, pedig néznem kellett volna, ahogy mind2 írta, a szemét.
A történelem úgy hozta, hogy nagyszüleim, az egy anyai nagyanyámat leszámítva, fiatalon haltak meg. Ő 74 évet élt. Nekem nem volt nagyapám, akit ismerhettem volna. Mire megszülettem, ők már réges-rég a földben porladtak. Csak egy fejfa maradt nekem, helyettük. Parasztok voltak.
Nagyanyám pedig ugyancsak egyszerű parasztasszony volt. DE: OLVASOTT! Bibliát, kalendáriumot, régi történelemkönyveket (népszerű stílusban íródottakat, de a kapa mellett folyékonyan olvasott. ( Ahogy Darabont Julianna dédnagyanyám is, akitől egy régi zsoltároskönyv maradt rám- 1778-as kiadású, és annak az üres hátlapjára ő, még fiatalon, a szászadfordulóm írt, rövidke híreket a családunkról, amit érdemesnek tartott leírni. Írt és olvasott!!!!!!!!!)
Nagyanáym számára nem volt európai ország., amire ne vágta volna kapásból, melyik a fővárosa. Ismerte a xx. század amerikai elnökeit. Tudott mesélni Hortyról, a magyarok bevonulásáról Észak-Erdélybe, a Monarchiáról, tudta, volt egy kalapos királyunk. Ismerte Budapest összes II.Vh előtt hídjának nevét.
Elhoztam egyszer Budapestre. Ez volt az egyetlen jutalom, amivel meg tudtam hálálni mindazt, amit kaptam tőle. Felmentünk a Várba, megnéztük a Mátyás templomot, a Halászbástyát: és ott, a bástyáról nagyanyám szépen mutatott a meglévő új hidak irányába, és mondta folyékonyan, hibátlanul a volt, lebombázott hidak neveit.
Képzeljétek, egy kérges kezű, barázdás arcú erdélyi parasztasszony mindnyájunk csodálatára és ámulatára őrzi a régi hidak neveit. Sohasem járt Budapesten, akkor először, de ismeri Budapestet. Elcsatolva is neki Budapest volt a fővárosok fővárosa, Magyarország az országok-országa.
A néni lehetett volna dédnagyanyám: éppen ilyen sovány, beesett arcú volt, csak ő mindig feketében járt. Nagyanyám is mindig feketében járt.
És amikor megláttam a néni képét, megrohantak az emlékek, és ha erről írok, nem aludtam volna egy szikrányit se.
Mert én személyesen bűnösnek érzem magam, hogy hagyom lemészároltatni felnevelő őseimet. Solymosi Miklósné, Erzsike néni haláláért valakinek bűnösnek kell lenni. Ha a tetteseket hagyjuk és mi magunk nem vállalunk fel semmit, akkor mi is megöltük a szépséges nevű magyar nagymamát, akármelyikőnk nagymamáját.
Erről nem tudtam tegnap írni.
Azért írtam minden másról, mert szabadulni akartam a felelősségemtől. Ma már magamra tudom vállalni. Requiescat in Pacem, vagy ha az én hitemen volt, legyen a jelképes sírjára írva: itt nyugszik A Boldog Feltámadás Reménye Alatt (ABRFA a ref.temetőkben) Solymosi Miklósné, élt ameddig mi, a 21-ik magyarnak nevezett társadalom hagytuk.
Legyen neki könnyű az életében mostoha anyaföld. Ámen.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 09:09:38

@Auris:

Tényleg liberális jellemző? Biztos Röhméket is azért a fürdőszállóból szedték össze annak idején a délceg SS-ek, mert a jó Ernest bevette oda magát egy csomó liberálissal, mi?:D:D:D

órarugógerincű felpattanó 2010.02.28. 09:19:42

@El Topo (Sgt. Elias): Kurucos vagy nem kurucos, kit érdekel? Vannak a temetésről képek? Megnézném, hogy a főköcsög iványi gábor ott volt-e, és tartott-e beszédet? A világ jámbora. Vagy igaz ember? Tököm se tudja, hogy akkor most ez hogy is van.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.28. 09:26:20

@El Topo (Sgt. Elias): Érdekes, hogy neked az emberi kapcsolatokról mindjárt a fasszopás jut eszedbe. Kinek mi a preferenciája ugye.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 09:28:27

@órarugógerincű felpattanó:

Érdekes, hogy neked a fasszopkodás emberi kapcsolat. Micsoda coming out!:D

órarugógerincű felpattanó 2010.02.28. 09:35:39

@El Topo (Sgt. Elias): Hm. Hát igen. Bár én elég konzervatív vagyok. De nem vetlek meg azért, ha te az állatokat is szereted.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.28. 09:39:32

@El Topo (Sgt. Elias): Relatív. A te szövegedhez képest azért inkább jó. Megharagítani pedig nemigen tudnál.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 09:40:32

@órarugógerincű felpattanó:
Relatíve, és abszolút mértékben is kurva gyenge volt amit írtál.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 09:43:11

@Doña ¡Cara(mba)!:
Így van, ez a mi hibánk!
Nem szabad az ilyen gyilkosokra emberként tekinteni. Az embert szerintem nem az határozza, meg, hogy biológiailag olyan mint mi ránk és beszélni is tud. Egy általános társadalmi, erkölcsi elvárásnak kell megfelelni a Homo Sapiensnek, hogy EMBER-ként tekintsek rá. Mert különben csak ösztönlény marad, amit már ÁLLAT-nak nevezünk.

Auris 2010.02.28. 09:43:59

@El Topo (Sgt. Elias): He-he-he... Megint félműveltségről tanúskodsz....
Hallottál a rózsaszín háromszögről?
Egyébként meg megint kamuzol, még hogy a melegek meg a liberális barátaid elvei között ne vonjunk párhuzamot.
Neked erről is rögtön a nácik ugrottak be.... Na de most már búcsúzok tőled, jól szórakoztattál eddig, de most már inkább sajnállak.

Sajnos ilyenek miatt került ide ez az ország, ahová került és olyanok érzik magukat felelősnek érte, mint Doña ¡Cara(mba)!!!!

Ehhez nincs mit hozzáfűzni! További jó étermérgezést. Remélem egyszer majd ráébredsz, hogy nem a tied az egyetlen igazság (ahogyan kifejtetted), és őszintén remélem nem fizetsz majd érte olyan komoly árat, mint Erzsike néni, vagy az ő hozzátartozói.

Maradok baráti üdvözlettel, egy toleráns "rasszista".

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 09:45:12

@csabapayne:

És ha a gyilkosokra állatként tekintünk, akkor már minden meg is van oldva. Nyilván, ha eleve állatként tekintettél volna ezekre a kölkökre, meg sem gyilkolják az idős hölgyet.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 09:48:51

@Auris:

Nem, csillagom, ez nem az én félműveltségem. Természetesen hallottam a rózsaszín háromszögről is. Na és? Régi történelmi tanulság, hogy éppen a legvéresebb szájú buziverők voltak azok mindig, akik azért négy fal között, zárt körben szívesen parádéztak női fehéreműben. Erről ugye ennyit.
Miattam éppen annyira került ide az ország, mint miattad, vagy akár Doña ¡Cara(mba) miatt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 09:53:07

@órarugógerincű felpattanó:

Dehogynem, nokedli, olyankor szokott csupa könny lenni a kispárnád, tudod.

Auris 2010.02.28. 09:54:00

@Doña ¡Cara(mba)!: Az Istenre kérlek, ezeket a gondolatokat verd ki a fejedből!
Pont erre a nagylelkűségre és az ilyen emelkedett emberi érzésekre apellálnak azok, akik ideáig juttatták a társadalmunkat.

Ne vállalj magadra olyan bűnöket, amelyeket nem te követtél el. Igenis akkor leszel bűnös, ha nem mutatsz rá azokra akik tényleg tehettek volna valamit, és szándékosan annak az ellenkezőjét cselekedték, az igazságot elkendőzni igyekeztek, és azokat akik felemelték a hangjukat, a rasszizmus karanténjába zárták.

Mert ha ezt teszed, nem változik semmi. Megtesznek telelőssé téged, engem, minket (ennél fontosabb vágyuk nincs), hogy megússzák. De még nem is ez a legrosszabb. Hanem az, hogy ha megússzák, tovább művelhetik ugyanazt, egészen addig, ameddig már senki sem lesz, aki megmutassa majd a magyar nép által teremtett értékeket magyar embereknek.

Majd lesznek akik viszont hazudnak történelmet a Halászbástyához, meg Egerhez. Amelyben nem Dobó István és társai lesznek a főhősök, hanem Sárközi, aki megvédte a várat a pereputtyával.

Az ilyen El Topo féle banda meg elhúz innen boldogabb vidékekre, az összelopott vagyonával.

Nagyra értékelem mindazt amit leírtál és érzem azt a hatalmas empátiát, ami árad gondolataidból. Nemes lélekre vall, és a felelősségvállalás képessége is ritka emberi tulajdonság manapság. De kérlek ne vállald magadra mások bűneit és mentsd fel ezáltal azokat, amik valóban bűnösök!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 09:56:14

@Auris:

Kivánok neked ezerszer akkora vagyont, mint amennyit én összeloptam!:)

órarugógerincű felpattanó 2010.02.28. 09:56:56

@El Topo (Sgt. Elias): Óh, nokedli kisbetűvel, kispárna, könnyek. Nagyon próbálkozol, de hiába udvarolsz, nem adom be a derekam. Nem cserélek helyet a kutyáddal, kényeztesd csak őt továbbra is a kicsi száddal.

Auris 2010.02.28. 09:57:47

@El Topo (Sgt. Elias):
Ennyi a te tudományod... "Na és?"

Még egy utolsó gondolat és tényleg befejeztem veled:
Az én nevemben ne beszélj. Nem hatalmaztalak fel rá!

Beszélj a sok liberális társad nevében, AKIKKEL IDE JUTTATTÁTOK AZ ORSZÁGOT !!! De engem ne moss bele!

Jó lenne, mi, szétteríteni a felelősséget? Na ezt nem fogod kicsikarni tőlem, az biztos.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 09:58:47

@El Topo (Sgt. Elias): Nem nyúltam mellé, ezért nincs bocs.Csak megvan, amit közölni akartál.
Mondom: megvan. Ennyi, ember. Neked ez is sok.

Horizont 2010.02.28. 09:59:39

@El Topo (Sgt. Elias):
Csillagom, nem csillagom úgy látom tegnap óta se sokat változtál!
Nem vagyok Jobbikos, elszorul a levegő bennem ha Kurucra tévedek néhanap, utálom a bulvár média túllihegést, a szenzációhajhászást, de egyszer és mindenkorra kikérem magamnak és a többi törzskommentelő nevében is, hogy ezt a blogot " lekurucmoslékozd " !!!! Keress az ízlés világodnak megfelelőt.
Ezért meg pluszban szégyelld magad:
"Jóvan gyerekek, elolvastam ám mi volt itt, este, láttam ám, hogy az a legfőbb baj velem, hogy zavarlak titeket egymás faszának szopkodásában.:)"
Bizony megerősítesz abban, hogy nem csak a seggfej politikusok miatt tartunk itt ahol tartunk hanem az ilyen mentalitású átlagemberek miatt is mint amilyen te is vagy. Ne legyél büszke magadra!

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 10:00:30

@El Topo (Sgt. Elias): Ja, az SS is megvan. Az is ide tartozik.
Szal megvan minden:-D

Auris 2010.02.28. 10:01:39

@Auris: Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 09:07:50 !!!!! Hozzászólásodhoz!
Hogy mennyire igazam lett: El Tipo azonnal megtett minket felelősnek, mialatt azokat a sorokat írtam.... Úristen, kik ezek az emberek??????De mennyire kiismerhető a gondolkodásuk!!!!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 10:03:46

@Doña ¡Cara(mba)!:

Micsoda nagyvonalúság!:D Nem nyúltál mellé, csak egy arasszal. Csak a cikket tévesztetted össze annak tárgyával. Brávó!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 10:08:52

@Horizont:
Már miért változnék meg egyetlen éjszaka alatt? Semmi különösebb okom nincs rá.
Nem a blogot kurucmoslékoztam le. Ha olvasni tudsz, elolvashattad az első kommentemet ennek tárgyában, ahol leszögeztem, hogy gyakran és szívesen olvasom ezt a blogot, általában egyet is értek a posztokkal. Ugye ott van?
Ezt az egyetlen posztot kifogásoltam, és valóban azt írtam, hogy ez egy kurucos zamatú moslék. Meg is indokoltam szép precizen.
Nem szégyellem magam, mert az átolvasott kommentek megerősitettek abban, hogy azért zavart a jelenlétem pár embert, mert akadályozta őket a nyálazásban. És? Nem így volt?

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 10:10:45

@Auris: Nem, Auris. Én nem érzelmileg írtam, amikor a felelősség kérdését firtattam. Azt kérdezem magamtól: miért engedtem, hogy ez így legyen?
És kérdem tőletek, akik itt régóta beszélgetünk: miért hagytuk, hogy így legyen? Sokat tettünk ez ellen, de vajon mindent de mindent megtettünk? Vesszük-e a fáradtságot, hogy nemzetközi fórumokra vigyük, hogy Magyarország 8 éve tébolya alatt odajutottunk, hogy már totyogó csecsemők is gyilkolnak, mi kommnetelünk róla, és ennyi? Vesszük a fáradtságot, hogy elmennyünk százrzres tömeggel Solymosi Miklósné temetésére? Nekem ezért ez amit eddig tettünk nem elég és nem kerek.
Aki más Magyarországhoz tartozik, az teszi a dolgát. Keményen. Ellenünk. Jól teszi. Kőkemény következetességgel. És érdekfelismeréssel. Végre nekünk is ez is dolgunk lenne. Sőt sztem főfeladatunk.
Kb. ez az a kemény tanulság, amit le kell vonnunk.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 10:13:15

@Auris:

Úristen, Úristen!!!! Zweithausend turisten!
Biztos valami hétfejű szörny vagyok!:D

Marha jó veletek, még!:D

Auris 2010.02.28. 10:20:37

@Doña ¡Cara(mba)!: Igen, érzékeltem, hogy mondanivalód magva ez.
De tudod, volt olyan hogy százezer szám voltunk az utcán, és emlékszel mi lett a vége.
Tudod kimehetsz az utcára, de ha ezután titkosszolgálati eszközökkel, provokatőrökkel é s nemzetközi sajtó egyoldalú befolyásolásával elérik, hogy csürheként aposztrofáljanak mindenkit, az nem a te vagy az én felelősségem. 56 után itt vér folyt az utcán! Ott voltak, sokan nagyon jó szándékkal!

Az igazi felelősség azoké, akik demokrataként hirdetve magukat így fogalmaznak:
"Lesznek tüntetések. Na és? Majd megunják, majd hazamennek!!!"
Akik országgyűlési képviselőként ilyenekre vetemednek:
"A békákat sem kérdezik meg, mielőtt lecsapolják a mocsarat!"

Igen, van felelősségünk. De ezeknek az embereknek MINŐSÍTETT felelősségük van. Mivel ők ESKÜT tettek arra, hogy minket és az ügyeinket úgy képviselik, hogy az nekünk jó legyen, hogy azáltal a közösségünk teljesebb, értékesebb életet élhessen!

És ezt a minősített felelősséget terítik szét, rád, rám, ránk! És ebben segítenek nekik az ilyen El Topo féle figurák!

Te és én, csak magamat képviselem, a szavam csak egy. De azok, akiket odaküldünk, több tízezer ember szavát képviselik. Nem szabad erről megfeleledkeznünk egy pillanatra sem, mert ők nagyon azt szeretnék, ha már erre sem emlékeznénk.

Horizont 2010.02.28. 10:21:42

@El Topo (Sgt. Elias): Jaj de gyenge eresztés vagy!
"Nem a blogot kurucmoslékoztam le.
valóban azt írtam, hogy ez egy kurucos zamatú moslék. "
Ember gondolkozzál már!!!!!
Ja és nem úgy volt......
Önkritikában nagy hiányt szenvedsz, az fix!!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 10:22:32

@El Topo (Sgt. Elias):
Valami olyasmi :)
Már egy ideje túl vagyunk azon, hogy "robbant az a bizonyos etnikai bomba". Most már mindenképp szükséges negatív diszkriminációt és szegregációt alkalmazni a társadalom bizonyos rétegeivel szemben.
Egyszerű megfigyelés, hogy a cigány populáció r-stratégista. Sok utód rövid idő alatt, akik KISZORÍTJÁK a régebb óta ott élő emberpopulációkat. Meg lehet figyelni azt is, hogy a cigány minden esetben domináns egyedként szeret viselkedni. ÉS NEM FOGJA ÉRDEKELNI, HOGY EZÉRT HÁNY EMBERBE KELL BELEKÖTNI, HÁNYAT KELL AGYONVERNI, LEGYILKOLNI!
E G É S Z E N E G Y S Z E R Ű E N K É P T E L E N E K A Z E M B E R I E G G Y Ü T T É L É S R E ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !

onager 2010.02.28. 10:23:25

@El Topo (Sgt. Elias): Végigolvasva kétnapos kinlódásodat a témában a következő konklúzióra jutottam: érzelmileg nagyon felkavar az ügy, a hozzászólásaidban vizsont háríTassz és relativizálsz. Ez azt jelenti, hogy tudat alatt felelőséget érzel az eset miatt. Nem tévedek nagyot, ha a Juhász Péteres-szmókeres -antirasszeres-Tasszos csapat játékosaként azonosítalak?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 10:24:28

@Horizont:

Látom, a tények téged nem nagyon zavarnak.:D Ha egyszer koncepciód van, mit neked írótt szó, vagy akár egy szikla?:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 10:28:25

Annyira tudtam,hogy egy napig nem nézek rá erre a ki.szott blogra és lesz olyan poszt ahol min. 300 komment van.:((
Amúgy meg mostmár lehet bombázni a hétest.Ha EMBER nincs ott.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 10:28:49

@csabapayne:

Igen, az apartheid nagyon be szokott jönni.:)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 10:29:01

@Auris: Pontos. Annyit még hozzá: a minősítettekről: más, nem égi, földi bíróság szokott dönteni felőlük. A népirtásban való aktív részvétel, vagy cinkosság-vállalás, az első számú vádpont. Volt . Valamikor. Ühüm, mintha ilyen per már lett volna??? Vagy rossz irányba tévedtem?:-)Te virágnyelv beszélni? Én magyarul nem beszélni, immár 3 napja kizárólag virágnyelv beszélni:-( Ezért itt ezzel a típusú felelősséggel nem folglalkoztam. Beszélni csak demokráciában lehet. Vagy ebben is tévedek? Haj, de igen-igen ostoba is vogymuk;-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 10:30:10

@onager:

Marha nagyot tévedsz. Semmiféle csapatnak nem vayok tagja.

onager 2010.02.28. 10:40:12

@El Topo (Sgt. Elias): A jó válaszok: bullshit, nem nyert, barom stb. -indifferens esetben.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 10:46:51

@El Topo (Sgt. Elias):

Tudod, ha életekről van szó akkor, akik veszélyben vannak (Pl.: vidéki falvakban élő idősek, tanárok, mentősök...stb.) azokat nagyon nem fogja érdekelni, hogy ezt Dél-Afrikában, vagy 1938-ban hogyan hívták. ŐK CSAK BIZTONSÁGBAN AKARNAK ÉLNI!

Tündér_Lala 2010.02.28. 10:50:26

@Auris: Nagyon egyet értek. Valami ilyesmit próbáltam elmondani tegnap. A helyzet azoknak a felelőssége, akik módszeresen igyekszenek szétverni a gazdaságot, az államgépezetet és a magyar társadalmat. Mindeközben pedig bűntudatot próbálnak ébreszteni az emberekben az előállt csődhelyzetért, amelyet politikájukkal előidéztek.
Amikor pedig az emberek észbe kapnak, akkor nem értik meg az idők szavát, a haladást, elutasítják a jövőbe mutató refomokat, maradiak és rasszisták stb. Olyan átlátszó már.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 10:59:18

@Auris:
Attól még a mi felelősségünk IS marad! És főként azoké, akik 2006 után is csak néztek ki flegmán a fejükből 80.000 HUF-os fizetéssel és azt kérdezték: Miért mondjon le gyurcsány ?!

Auris 2010.02.28. 11:10:58

@El Topo (Sgt. Elias): EZT PONT TE MONDOD Horizontnak? Te, aki kijelentette, hogy azért van igaza, mert senki nem ért vele egyet?
Aki nem sokkal feljebb kijelentette, hogy elég ha ő tudja, hogy igaza van?
Neked tényleg itt a helyed a VASTAGBŐRÖN!

Auris 2010.02.28. 11:15:33

@csabapayne: Továbbra is tisztelettel kérem, a "mi felelősségünk" szóhasználat mellőzését, mert én ezek közé sem tartoztam.
A "mi felelősségünk" alakzat április 11-én merül fel, azok körében, akiknek az elmúlt 8 év alatt sem esett le a tantusz (lásd El Topo), vagy el sem mennek szavazni.

Auris 2010.02.28. 11:16:49

@Tündér_Lala: Szó szerint. Rasszista barátom.....:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 11:19:17

@csabapayne:

Nem a név az érdekes, hanem hogy nem működik. Ott sem működött, itt sem működne.

Thulsa Doom (törölt) 2010.02.28. 11:20:12

@El Topo (Sgt. Elias):

Veled csak az a baj, hogy fogalmad sincs miről beszélsz. Nekem viszont volt szerencsém ezekhez a dögevő cigányokhoz, mert nálunk van belőle elég. Egész nap az utcákat járják, és azt nézik, hol van idős, egyedül élő ember, hol nincs kutya... Megtehetik, mert egész nap csak ennyi dolguk van. A faszukkal keresik a pénzt, ahogy ők szokták mondani hencegve a "rohadt parasztoknak (magyaroknak)".

A cikk meg hatásvadász? Mégis, mi benne a hatásvadász? Nem ez történt?
Ha már húsz évvel ezelőtt ilyen "hatásvadász" módon álltunk volna a kérdéshez, talán nem fajult volna ide a helyzet. De akkor még nem volt internet, csak Népszabadság meg TV. Ezt sírod vissza?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 11:20:34

@Auris:

Aha, pont én mondom. Amiket te emlegetsz én véleményekkel állítottam szembe, Horizont viszont tényekkel. Ez árnyalatnyi különbségen tűnik nekem, és neked?

Auris 2010.02.28. 11:23:39

@onager:
Illetve további ütős érvek El Topo barátunktól:

"Ha elég sokan támadják a véleményemet, akkor valamit kurva jól mondtam. Szerintem."

"Nem jelent semmit, ha senki nem jelezte volna, hogy érti, akkor is úgy van, ahogy mondom"

"Na és?"

Megfelelő vitapartner süket, nagyothalló, vak vagy gyengénlátó vitázóknak!!!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 11:25:25

@Auris:

Vedd le a rajongósipkát! Nincs szükségem támogatókra!

Auris 2010.02.28. 11:26:15

@El Topo (Sgt. Elias): Az a baj, hogy te a saját véleményedet tényként kezeled, a mások véleménynyilvánításait alátámasztó tényeket viszont figyelmen kívül hagyod!

Te hívő vagy, az ilyenekkel nincs mit tenni!!!!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 11:27:28

@Thulsa Doom:

Vicces, mert olyan dolgokról győzködsz, aminek én nem állítottam az ellenkezőjét.

Mondjuk a hatásvadászat kivételével, mert azt tartom. Te azt állítod, hogy a hatásvadászat objektive célravezető? Mármint a bulváriparon kívül?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 11:29:21

@Auris:

Nemnemnem!
Itt az utóbbi időben arról volt szó, hogy horizont idézett valamit tőlem és élégánsóóón kihagyott két mondatrész közül 6-8 mondatot. Ez tény. vissza lehet nézni, még mindig ott van az eredeti.

Thulsa Doom (törölt) 2010.02.28. 11:41:28

Nekem a cikk kapcsán nincs kedvem viccelődni. Meg különösebben társalogni sincs időm, úgyhogy nem fogom megvárni, hogy századszorra is elismételd a mantrádat, mint fentebb.

Mindenki a saját lelkivilágának megfelelő alakokkal szimpatizál. Van aki a tolvaj, gyilkos cigányokkal, van aki az idős magyar nénivel. Te a cigányokat választottad. Én a szerencsétlen öregasszonyt. Ennyi.

Kartal (rezervált) 2010.02.28. 11:44:22

@Auris: ne etessetek trollt, mert a fejünkre nő.
A mai adag így délelőtt: www.heol.hu/heves/kek-hirek-bulvar/utottek-rugtak-fejet-jardaba-vertek-ugy-hitte-elgazoltak-290062
A hír szerint a részeg fk. Cs. Ádám összevert egy hatvan éves embert, haverja K. Zsolt pedig csak nézte. Tudja valaki mit jelent az fk.? Csak nem fiatalkorú? Ez a vonat bizony elment, lassan naponta vernek össze, rabolnak ki fiatalkorú férgek idős embereket. Köszönjük szadesz!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 12:04:27

@Thulsa Doom:

Monoid barom vagy. Nyilván aki nem a déli pólust választja, az az északit, mi?

Auris 2010.02.28. 12:05:00

@El Topo (Sgt. Elias): Nem a Horizonttal kapcsolatos véleménycserével kapcsolatban írtam ezt rólad, hanem általában.

Te hiszel valamiben, és a hit kizárja a tisztánlátást. A valóság az, hogy nincsen olyan filozófiai, társadalomformáló elv, amely színtisztán alkalmazva nem utópisztikus államokat hozna létre. Ennek egyetlen oka van. A társadalom túl bonyolult ahhoz, hogy bárki modellezni és egy előre kidolgozott terv alapján pontosan irányítani tudná. Különösen veszélyes ez a demokráciában, azonnal torzító hatása van.

Az elmúlt 20 évvel az a baj, hogy túl sok volt benne a liberalizmus. Ez okozta annak a jelenségnek a magvát, amiről itt ugatunk, mi egymás "faszát szopva", hogy intelligensen fejezzem ki magam. Ez nem a liberalizmus hibája. Túl sok kommunisztikus, túl sok nacionalista, túl sok rasszista jelenség is ide vezet.

De ha a te hozzáállásaidat elfogadnánk, még a jelenségeket sem írhatnánk le.Ezt igazolja, hogy te például rögtön -reflexből - rasszistának bélyegeztél engem, mert elmondtam a tapasztalataimat, és két történetet. Ez is egy olyan reflex, ami az elmúlt 20 évet jellemezte. És hiába mondtad korábban, hogy nem volt cenzúra (kifejtettem nem értek egyet veled), pluralizmus sem volt. A különböző nézetek, "igazságok" nem egyformán nyerhettek teret a politikai közbeszédben.

Tabu témák keletkeztek, amelyek között a cigányság helyzete, szerepe vezető helyen volt.
Hogy ez mennyire abnormálisan magyar jelenség, azt mutatja a szlovák példa, ahol "helyre tudták rakni őket". Kinyilvánították, hogy pusztán a kisebbségi létük nem hatalmazza fel őket arra, hogy jogrenden felülinek érezzék magukat.

És ezzel a mentalitással az európai únióban sem értünk el semmit. Tanulságos volt a politikusainknak is, amikor a szlovák eu biztos jelölttel szemben jó magyar módra elővették a rasszista, náci kártyát a kijelentése miatt, miszerint a "Romák élősködnek a szlovák szociális rendszeren." semmilyen visszhangra nem talált.

Ezért gondolom azt, hogy a felfogásod avítt, és egy torz politikai gondolkodás lenyomata, ami az elmúlt 20 évet jellemezte. ettől nagyon gyorsan meg kellene tisztítani a közéletünket, mert az ország romba döntéséhez vezet.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 12:06:30

Imádom ezt a "ne etessétek a trollt" mentalitást.:)
Megzavarja a jó kis belterjes egyetértést, mi? Mosolygó, bólogató fejek, csacsenolás, közös maszti...

Pistu 2010.02.28. 12:15:32

@El Topo (Sgt. Elias): Mi van taplóka, fáj hogy egyesek haverkodnak? Veled meg az ápolód sem beszélget már?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 12:20:34

@Auris:

Ja, hogy általában...

Jó, én tényleg hiszek, nem is egy dologban, hanem többen is, de ezekről sem neked, sem a többieknek halvány fogalmuk sincs, mert nem tettem utalásokat a hitemre.

Az úgynevezett PC-t én is a liberalizmus szélsőséges vadhajtásának és elvetendő dolognak tartom. Sosem mondtam olyasmit, hogy el kéne titkolni azt, hogy egy bűncselekményt ki követett el, vagy kinek a sérelmére. Nyilván, ha társadalmi méretű probléma vetődik fel, akkor azt társadalmi szinten kell kezelni. A cigányság problémáit is egészében, mivel erre predesztinál a probléma puszta mérete.
Igen, muszáj a problémát kezelni, de állítom, hogy a rasszizmus nem gyógyszer, hanem méreg.
Éppen annyira, ha nem jobban, mint a liberalizmus szélsőséges formája.
Ha valakinek szénmonoxid mérgezése van, attól nem fog meggyógyulni, ha beadunk neki egy adag ciánkálit is!
Tartom, hogy a bűnügyeket a rendőrségnek és a bíróságoknak kell megoldani. ez csak politikai akarat kérdése lenne. Nem szükséges hozzá a jogrendet változtatni. Az apparátus a rendelkezésünkre áll, csak használni kell.
Magyar jelenségnek meg magyar jelenség, ja. A cigányság integrációjára szánt pénzeket -mondhatom- az utolsó petákig ellopták. Mindet. Mint minden mást ebben az országban. Magyar jelenség, mi?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 12:24:55

@Pistu:

Kérlek szépen, nem fáj.:) Rendkívül kellemes környezetben ülök itthon, beleértve a jelenlévőket is.
Viszont ettől még röhöghetek a kétségbeesett törzskommentelőn, akinek a napi kurvázását cseszem szét azzal, hogy a poszt tartalmáról beszélek. Vagy betiltod?

Taktikai Atompingvin 2010.02.28. 12:25:18

@Kartal (mindenbe beleszól): "Az iratok, közöttük a pszichológus szakértői vélemények ismertetésekor arra is fény derült, hogy fk. Cs. Ádám intellektusa nem igazán magas: az IQ-ja mindössze hetvenes. Az elsőrendű vádlott védője két bizonyítási indítvánnyal is élt: kérte a pszichológus szakértő meghallgatását, illetve tanúként idézni a vádlottakat elfogó rendőrt"
Azért ez vicces, hogy azt hozzák fel mentségnek hogy a vádlott az emberi létezés alsó mezsgyéjét súrolja. Minél retardáltabb vagy annál jobb neked. Long live the republic....

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 12:27:37

@Taktikai Atompingvin:

Ez nem mentség, legfeljebb büntethetőséget kizáró körülmény.

Auris 2010.02.28. 12:30:26

@El Topo (Sgt. Elias): Amiket leírsz nagyon szépek, egyet is értek velük. De mint mindig az ördög a részletekben van!

Néhány kérdés:
A miksolci rendőrkapitány rasszista volt?
Miért nem meri használni a rendőr a fegyverét, akit a cigók csapdába csalnak?
Ha ugyanezt magyar kábszer csempészek teszik meg, akkor sem merték volna elővenni?
Mit tehetek, ha felvetem ezeket a kérdéseket és válaszok nincsenek, csak az hogy fogd be a pofád te náci?
Hogy vélekednél, ha mindezek a szörnyűségek veled történnének meg?

Mert hideg fejjel, kívülállóként beszélsz ezekről a dolgokról. Olyan tényeket írhatnék le neked, amelyek itt történnek a környezetemben, amik hétköznapi tragédiák. És ne érts vele egyet, de a rasszizmus a cigányok ellen egy immunreakció az egyéntől. Amit beleolt a gyerekébe is, hogy ne barátkozz cigány gyerekkel mert tetves leszel. Mert ez a tapasztalat. Ne menj a környékükre, mert kirabolnak! Mert ez is tapasztalat. És ne állj meg az autóddal ha elgázolsz közülük valakit, mert agyonvernek! És ez is tapasztalat. Szóval ha ilyeneket mondok a gyerekemnek, akkor rasszistának nevelem?

Szóval ha nem kívülállóként éled az életed, ez a dilemma.... Hit, vagy valóság? Elvek, vagy életben maradás. És ez nem pátosz!!!!

Ahogy korábban írtam: Ha Erzsike néni egy kicsit is rasszistább lett volna és hallgat a fiára, még mindig élne. Ez a tét és nem a sok blablabla...

Taktikai Atompingvin 2010.02.28. 12:30:56

@El Topo (Sgt. Elias): Akkor ne büntessük hanem had garázdálkodjon tovább. Ez az ő szellemi szintjén azt jelenti, hogy azt tehet amit akar.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 12:40:55

@Auris:

A miskolci rendőrkapitány valószínűleg, mondom VALÓSZÍNŰLEG nem rasszista. Nem ismerem személyesen. Nagyon rossz véleménnyel vagyok a magyar rendőrség egészéről, főleg a vezetői karról, kapitányi szinttől felfelé. Vedd már a fáradságot és nézd meg a megyei kapitányok arcképcsarnokát az orfk.hu oldalon, ha éppen működik! Hogy néznek ki egyáltalán?
Amit mondasz, az mind a politikai életből leszivárgó fos. Pártunk és kormányunk a rendezetlen viszonyokban érdekelt, mivel a zavarosban szeretnek halászni.
Nekik használ a társadalom megosztottsága, ők játszák ki az urbánust a népiessel szemben a cigányt a magyarral szemben és viszont.
Csak hideg fejjel lehet gondolkozni. Nem hideg fejjel kizárólag nagyobb bajt lehet előidézni még annál is, ami van.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 12:41:39

@Taktikai Atompingvin:

Látod, hogy prejudikálsz? Ki mondott ilyet?

Auris 2010.02.28. 12:43:10

@El Topo (Sgt. Elias): Részben leszivárgó. De ott van jelen a mindennapjainkban. Vagy amit írtam a gyerekekkel kapcsolatban az a fogalmaid szerint nem rasszizmus?
Arról mit gondolsz?
Te hogy cselekszel?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.28. 12:45:05

Nem tunik fel senkinek, hogy egy neni hala kapcsan tegnap itt frocsoges es anyazas ment? Aztan eljott az este, es a szennyeslelku troll elment csucsukalni. S lass csodat! Egyszeriben bekesseg lett, es nyugalom. Az hozzaszolok elnezest kertek egymastol, nehnayn szerelmet vallottak, es bekevel ment mindenki aludni. Ez egeszen addig maradt igy, amig ez a fereg vissza nem tolta a kepet, es most megint teleszemeteli a blogot. gyulolseget, viszalyt szit, frocsog, anyazik, mindenkit felidegesit. Olvasson vissza, aki nem hiszi, a kontraszt megdobbento.)

Kerlek titeket, mindenkit, ne valaszoljatok neki. Ne etessetek a trollt, ahogyan mar paran megjegyeztek. Negativ indulatokkal, mocsokkal es frocsogessel telik meg, amit csak megerint. Majd figyeljetek a folenyesen lekezelo, "en ugyis mindenki felett allok" beszolasat, amivel reagal erre az irasra, es aminek az lesz a lenyege, mennyire leszarja a velemenyem. Ha ennyire leszarja mindannyiunk velemenyet, akkor miert mergezi itt ezt a kozosseget, miert ove a hozzaszolasok negyede, es ti ezt miert hagyjatok? Ne reagaljatok semmire, amit ir, legjobb, ha el sem olvassatok az irasait, mert csak lerangat titetket a szintjere. Szeretnem ujra azt a vastagbort olvasni, amit eddig megszoktam. Fogjatok ossze.

Taktikai Atompingvin 2010.02.28. 12:48:21

@El Topo (Sgt. Elias): Olyan nyugodtan adtad elő hogy kizárható a büntethetősége, hogy az több mint bosszantó. Akkor ne börtön legyen hanem életfogytig tartó gumiszoba. Meg kell próbálni embert nevelni belőle, de addig is ne szaporodjon és a normálisakban ne tegyen kárt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 12:48:31

@Auris:

Leszivárgott és most jelen van. És még öntik a nyakunkba, sosem fogy el.
De igen, rasszizmus. És kurvára vissza fog ütni.

Ne kerteljünk uraim!
Két dolgot lehet csinálni a cigánysággal!
Lehet integrálni a többségi társadalomba, ez kényelmetlenséggel, áldozathozatallal, költséggel fog járni. És egy csomó előitéletünket fel kell adnunk érte, meg ilyesmi.
VAGY
Ki is lehet irtani őket gyökerestől. Te megfogod az AK-t? és te? És te? és te???

Más út ugyanis nincs. Az apartheid nem járható.
Állítom nektek, hogy Magyarország léte múlik azon, hogy megoldjuk-e, vagy nem. Ha nem, akkor annyi.

Auris 2010.02.28. 12:56:21

@El Topo (Sgt. Elias): Ezzel itt senki sem vitatkozik veled!
De továbbra is kérdezem, harmadszor. TE MIT MONDASZ A GYEREKEDNEK?

Taktikai Atompingvin 2010.02.28. 13:00:04

@El Topo (Sgt. Elias): Ha az áldozat pénz akkor azt mondom oké. Ha az áldozat a rokonaim testi épsége és magántulajdona, akkor azt mondom csináljunk nekik Miskolcból egy etnikai gettót. Körülhatárolt hely nem tud elszakadni. Ott aztán egymáson gyakorolhatják a csodálatos kultúrájukat.......

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 13:06:11

@Meleardil Eressea Iluvadan: Okés, én veled vagyok. Különben is, olyan előkelő latin neved van, engem lenyűgöz:)
Néhány évtizeddel ezelőtt tanultam latint, de sikerült mindent elfelejteni:(
De ez nem Lore ipsum vagy mi a szösz blalbla szövegből van, ugye, amit betoldunk szerkesztvényekbe addig, amíg megkapjuk a végleges szöveget? Mindig is meg akartam kérdezni: jelent valamit a választott neved?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 13:14:25

@El Topo (Sgt. Elias):
Jól mondod... ha nem oldjuk meg akkor annyi! Akkor viszlát ÉK-Magyarország.
A megoldást én abban látom, hogy azokkal a cigányokkal akikben van remény (akarnak) az integrálódásra, azt támogatni segíteni is kell. És ha magyar ember látja az igyekezetet a cigányon, hidd el szívesen fog segíteni. De akik csak élősködnek, azoknak vasszigor és AK-47!
Vajon a cigánymaffiózók elkobzott vagyona elég lenne új munkahelyek teremtésére és az integrálódni akaró cigányság felzárkóztatására ?

Tündér_Lala 2010.02.28. 13:15:47

@El Topo (Sgt. Elias): Dehát erről beszélünk mi is.
A kérdés csupán az, hogy az integráció érdekében tett eddigi lépések (pozitív diszkrimináció még a törvény alkaklmazás szintjén is, az ingyen kötelezettség nélkül adott házak, a népesség szembe állítása a többségi társadalommal, és hosszan hosszan lehetne sorolni, csak elmérgesítették a helyzetet, ahelyett , hogy ebbe az irányba mozdultunk volna.
Ennek az oka az, hogy az ő részvételük nélkül a cél nem érhető el. Ezt a részvételt pedig ki kell kényszeríteni (gazdasági, törvényi, egyéb megoldások). Nem lehet úgy felemelni őket, ha semmit nem hajlandók tenni annak érdekében. A mi feladatunk, az hogy úgy segítsünk, hogy tudatosuljon, minden segítséghez valamilyen elvárás köttetik. Akkor kapja meg, ha az elvárást teljesíti.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 13:17:15

@Taktikai Atompingvin: Erről beszélek... MIskolc is majd Brassó, Zsolna, Újvidék sorsára fog jutni?

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 13:18:44

@Meleardil Eressea Iluvadan: Na, elmegyek kicsit, kezdem már unni ezt a műsort. Rég másról beszélünk,mint amiről kellene. Nem szeretek mellébeszélni, ugyanis arra már nem marad időm....Egyeseknek 100 év is rövid ahhoz, hogy idejük legyen mellébeszélni. Például nekem.
Üdv.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 13:18:53

@El Topo (Sgt. Elias): A költségeken lehet spórolni.: Kokeró bemegy a kertbe meghal egy segélyezettel kevesebb. Másnap jön a kiccsalád(30-40fő) bosszút állni.Rendőrök kimennek:3-ig számolunk,ha még itt vagytok mindenkit beviszünk-három.Kiccsalád a sitten ahol dolgozni kell különben rossz lesz nekik(magánzárka.minimális kaja).Előbb utóbb észhez térnek.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 13:19:56

@Tündér_Lala: És akár mennyire is "fájdalmas" kimondani, az integráció első lépcsői szegregációval és diszkriminációval (nem pozitív) kell kezdődjön. Csak sajnos a "jogvédő, cigánytutujgató" szervezetek a rasszizmus varázsszaván túlra már képtelenek gondolni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 13:23:05

@Taktikai Atompingvin:

Hát mit csináljak, tépjem le a ruhámat? Akkor elhiszed, hogy én sem örülök?

2010.02.28. 13:23:14

@El Topo (Sgt. Elias): Dehogy nincs más út! Exportálni kell őket az EU-ba! Jó kis kövér kivándorlási segélyt folyósítani nekik azzal a feltétellel, hogy önként vállalják, hogy 5 évig az ország területére nem tehetik a lábukat, és kész. Az egészben az a leggyönyörűbb, hogy a mi európai "barátaink", akiktől annyi rosszat kaptunk már az elmúlt ezer évben, ez ellen semmit nem tehetnének, mert most már ugye se határ, se semmi! Kicsit törlesztenénk... biztos gyorsan megszeretnék a brüsszel környéki putrikat, a strassburgi közparkban nyársra húzott hattyút, az agyonvert öregeket ők is, muhahaha!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 13:24:33

@Auris:

Mivel kapcsolatban? Az egyik gyerekem már jár iskolába, van cigány osztálytársa, körülbelül az osztály 30%-át teszik ki. Eddig nem merült fel komoly kérdés velük kapcsolatban.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.28. 13:26:50

@Doña ¡Cara(mba)!: Koszonom... ha volt a dicseretben ironia, jo helyen volt, ha nem, akkor nem erdemlem az elismerest. Mert bar folcsipegettem par csopp konyhalatinos muveltseget, a nyelvet semennyire nem beszelem. A nev ebbol kovetkezoen nem latin. Quenya, es a hangzasa Tolkien apo tudomanyat dicseri. Toportyu voltam meg, amikor '81-ben olvastam a Gyuruk Urat, es akkor valasztottam ezt a nevet. Azota is hasznalom, ahol a mindennapi nevem nem alkalmas. Olyan nevem van ugyanis, ami a telefonkonyvben is tobb oldal...hat ezert. Ami fentebb elhangzott, az pedig az odi profanum vulgus et arceo kategoria, ami visszafogott kirekesztes, mert pusztan mentalhigienias okai vannak. Csak akkor vagyok hajlando gyulolettel mergezni magam, amikor az szukseges, es valami celja van.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 13:27:50

Na most már belezavarodok, amíg ebédeltem mindenki írt nekem nyolc-tíz választ.:D
Tehát kedves mindenki!
Azt hiszitek gyilkossá válni, az ingyen van? Van itt valaki, aki ölt már embert? De nem úgy értem, hogy elgázolta biciklivel, hanem szándékosan, előre megfontoltan, hidegvérrel?
Fikciókkal sajnos nem tudok foglalkozni, hogy telepítsük őket a holdra, meg az EU-ba, meg szibériába, ezeket hagyjuk is!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 13:34:03

@El Topo (Sgt. Elias): Miért? Kilőni lehet őket a holdba max. nem érnek oda.:))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 13:39:35

@Tigeri:

Marháskodni itt van a többi törzsvendég.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 13:44:44

@El Topo (Sgt. Elias): De én csak most értem ide és láttam hogy Liberté visszatért .Amúgy itt:@Tigeri: volt egy komolyabb vélemény tisztelt megmondó úr.

Auris 2010.02.28. 13:44:50

@El Topo (Sgt. Elias): :) Kétkedő mosoly, de rendben!!!

Te nem mondasz a gyerekednek semmit, így is lehet. Mi azért miután már másodszor tetvetlenítettük le az egész családot , azért szóltunk a gyereknek kivel vigyázzon. Nem is ez a lényeg. Arra akartam rávilágítani, hogy milyen képmutatás az hogy mindennapjainkban együtt élünk ezekkel a dolgokkal, de ha ezt megfogalmazzuk a suttogáson kívül, akkor meg rasszizmus van. És oda jutottunk, hogy az iskolákban nem merik a gyereket tetvetleníteni, hanem a pedagógus hív egy biztonsági őrt és annak jelenlétében átadja a szülőnek a szert, hogy legyen szíves megtenni maga. Az őr azért kell, mert lehet, hogy a szülő kikéri magának és megtépi a tanárt. Szóval ezért veszélyes a rasszizmussal karanténba zárni a társadalmat.
Tehát az hogy valaki kimondja az igazat egy társadalmi csoporttal -általánosított formában, az még nem jelent automatikusan rasszizmust. Ezt azért írom le, mert korábban nem értetted mit értek az alatt, hogy a rasszizmus bizonyos szempontból önvédelem.

De lapozzunk.

A kivégzésekről, kitelepítésekről ne beszéljünk, az nem alternatíva:
Először is őszinte beszéd kell. A jelenlegi kormány szocialista-liberális többsége erre alkalmatlan, sőt a következő 4 évben is mindent meg fognak tenni külpolitikai téren, hogy az országban ne lehessen nyílt beszédet folytatni, hiszen az borítékolná a sikert és a következő választásokon kedvező feltételeket teremtene a jobboldalnak.

Ennek ellenére ezt a folyamatost végig kell küszködni, mert valóban az ország területi integritása, a mindennapi nyugalmunk forog kockán. Nagyon-nagyon kemény lesz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 13:46:07

@Tigeri:

Az is egy fikció, Libertéről meg nem tudom, kicsoda.

Taktikai Atompingvin 2010.02.28. 13:49:41

@El Topo (Sgt. Elias): De nem nem örülni kell, hanem csinálni valamit.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 13:51:36

@El Topo (Sgt. Elias): Liberté egy itt közismert és "népszerű" megmondóember,idejár néha kötözködni.Amit írtam az nagyjából megvalósítható.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 13:53:11

@Auris:

Ami nem romlott el, azt ne javítsuk meg. Amíg a gyerekemet éppúgy megpróbálja megverni a cigánygyerek, mint a nemcigány, addig egyet tudok tenni, ösztönzöm, hogy ne hagyja magát és finanszírozom a judo edzését. Említettem, hova jártam iskolába, piszkosul nem mondhatom, hogy csak cigányokkal verekedtem.
A rasszizmus az mindig rasszizmus. Értem én az összes gondot, a tetvet, a mocskot, mindent! De akkor sem lehet elkezdeni embereket etnikai alapon megbélyegezni!
Nem a cigányok tetvesek, hanem a Zsolti, a Dzsenifer, meg a Ricsike. Ha ugyanis elkezdünk rasszista módon gondolkodni, akkor sosem állnk meg. Mindig elvszerűen kell gondolkodni, és akkor nem érheti baj a becsületünket.
A választási téma már elég unalmas, mindenki belenyugodott már, hogy a fidesz tarol. Szerintem maga Mesterházy is.:)
A baj az, hogy a Jobbik lesz az ellenzékük. Majd mondjátok nyugodtan, hogy én mondtam!:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 13:53:59

@Taktikai Atompingvin:

Valamit? És ki csináljon valamit? És mit?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 13:54:41

@Tigeri:

Én nem vagyok Liberté. És nem valósítható meg még körülbelül sem.

Auris 2010.02.28. 14:01:16

@El Topo (Sgt. Elias): Ezzel az a baj, hogy amikor Szögi Lajost agyonverték akkor tök mindegy volt szegénynek, hogy a Horváth Feri, a Jónás Pista, meg mittudom én kik voltak.
Te nyugodtan megállsz ilyen környéken, gondolva, hogy Szögi Lajos nem a cigók verték agyon csak a Horváth Feri meg a családja.

Na ne akarj már ilyenekkel hasba akasztani, ennél azért több értelem van a fejecskédben.... Ez csak a liberális dogmák szajkózása... Önállóbb gondolatokat is kinézek belőled. Egyébként meg ha szimplán úgy gondolkozom, mint ahogyan te elővezetted, a pozitív diszkriminációi is a rasszizmuson alapul, mert elismerjük hogy közösen vannak gondjaik a társadalmi normák elfogadásával, a szocializációval.... És nem csak Ricsike, meg Melitta kap plusz pontot az egyetemen, hanem a cigányok mindannyian.

De továbblapozva, íme akkor hogy legyen miről értelmesen csevegni, korábbi javaslataim nagy vonalakban a felzárkóztatásra...
1: A családtámogatási és a szociális rendszer szétválasztása.
2: Munkához kötött szociális ellátási formák és foglalkoztatási programok (mezőgazdaságban, távmunkában - (ez uróbbi nagyon komoly, a cigányáság a magyar társadalom legmobilizálhatóbb munkavállalói rétege, ma is nagyon sokan ingáznak azok közül akik munkára vetemednek)
3: Megváltoztatott oktatáspolitika (olyan oktatási ágak erősítése ami megfelel az adottságaiknak - képzőművészet, sport, előadó művészet).
4: A vallás és hitéletük erősítése (erkölcsi és morális tartalmak eltérő szinten vannak jelen az un "hívő cigányoknál, de ennek során az alkatuknak megfelelő rituálét kell kialakítani, zsoltározás helyett gitározás, stb)

Mindezt konkrét felügyelet mellett lebontva, nem pedig odagórni a pénzt a kisebbségi önk-nak, hogy elbulizzák, ellopják.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 14:04:34

@Meleardil Eressea Iluvadan: Nem, tényleg nem volt semmi irónia abban, amit a nevedre mondtam. Nekem tényleg imponálóan hangzott és inkább röstellem, hogy én soha a kezembe nem vettem Tolkient és már nem is fogom. Kevés az időm is jól kell beosztanom.
Tényleg latin névnek véltem, és kíváncsi voltam arra, van-e jelentése. Mindössze ennyi.
Illetve veled tartottam, mikor a kívülmaradást tanácsoltad, és hirtelenjében ez a kérdés jutott eszembe, hiszen olyan sokszor láttam a nicked, meg nyilván írtam is neked, adódott, hogy efelől megkérdezzelek.
Az állatkertben az állatok etetése pediglen szigorúan tilos!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 14:05:33

@El Topo (Sgt. Elias):
A "rasszizmus"-szó már rég visszaütött és büdös tetves cigány... (ha csak a cigánygyerek tetves, akkor az is rasszizmus, netán rasszisták a tetvek, hogy csak a cigány fején laknak?)...megtanulta, hogy bármiféle sérelmére használhatja ezt a szót. A rasszizmus egy baromság. Vagy is annyira nem ha azt nézzük, hogy cigányok még a Magyar Gárdistáknál is erősebben rasszisták.
... ja erről a hírek nem igazán szólnak ugye !

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.28. 14:07:30

@reKorrekt:
@Roxvox:

Nagyanyám 1919-ben született, a néninél egy évvel fiatalabb.
Egyből ő jutott eszembe, hogy megszakadt volna a szívem, ha vele történt volna ez....ezért sem értem a stíluson fanyalgókat. Nekik nincsenek idős rokonaik? Vagy egy kis empátiájuk? Semmi?

Taktikai Atompingvin 2010.02.28. 14:10:39

@El Topo (Sgt. Elias): Rendet. Akárki. És nem kéne e gettóbűnözést egybemosni a politikusi korrupcióval.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 14:13:39

@El Topo (Sgt. Elias): Hát ez olyan is-is vélemény részben igazad van részben csak hegesztőpajzzsal lehet rádnézni a glóriád miatt.:))

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 14:15:54

@El Topo (Sgt. Elias): Meg eléggé nehéz is előrelépni, ha bármilyen akár építő jellegű kritikával is illetjük a cigányságot azok egyből rasszizmust kiáltanak rá... Mert igen ezt történ az 1990-es években. Ma pedig ennek isszuk a levét. De sokan még ma sem képesek felfogni, hogy ezek a tetvek ezzel takaróznak mind a mai napig.
És a médiából is ez ömlik, hogy a gonosz rasszizmus ellen mindig mindenkor fel kell lépni. De közben az idős emberek, fiatalok, élsportolók agyonverésével mi lesz ?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 14:25:12

@Auris:

Ugye ezt te magad is demagógiának szántad? Szögi Lajost (elfelejtettél tanárurazni) sem a cigányok verték agyon, hanem X, Y, meg Z. Ezeket sittre kell tenni, kurva hosszú időre, hogy elrettentő legyen. A pozitív diszkrimináció pedig eminens érdekünk, akármit is mondasz. Baromi fontos lenne, hogy kialakuljon egy cigány értelmiségi réteg, a cigányokat is a remény élteti ugyanis, mint minden embert.

A pontjaidról: az első és másodikkal simán egyetértek, aláírom.
A harmadiknál tettenérhető egy kis tudodmi?:D Igen, nyertél, baszod! Rasszizmus!:D
A hitéletüket oldja meg az egyház, ahhoz énnekem semmi közöm!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 14:27:15

@laspalmas:

Idős rokonom már alig van, de empátiám bőven. Gondolom rám gondolsz, mert nem voltak fanyalgók, csak én fanyalogtam. Kurva pontosan körülírtam már ezer hozzászólásban, hogy min fanyalgok és miért, ha ezek után nem érted, akkor sunyítasz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 14:28:14

@Taktikai Atompingvin:

Rendet. Jó. Akárki? Darth Wader? Zsákos Frodó?

Tündér_Lala 2010.02.28. 14:28:46

@Auris: Itt harapott a farkába a kígyó, mert ezt már 200 kommentel ezelőtt elmondtad.
Mondjuk nem teljesen értek egyet. Nincs szükségünk 1 milló művészre. Tudanak dolgozni, úgy mint bárki más.

@csabapayne: Természetesen. Óvodában, kisiskolában szegregáció, ha az hatékonyabb a gyerekek civilizálásában. Étkezési, alapvető viselkedési normák kialakítása, az ismeret hiányok pótlása stb. Tehetség gondozás mindenkinek a maga szintjén és a maximum kihozása a gyerekből. Egyik se húzhassa vissza a másikat fejlődésében. Alapvető tévedés összezárni minden gyereket, a tanmenetet pedig a legbutább és leglustább gyerekhez igazítani. (Etnikumtól függetlenül.) A lemaradt gyerekek felzárkóztatása pedig nyilván speciális pedagógiai ismereteket igényel, mert a leghatékonyabban, legsikeresebben a külön erre a célra kiképzett pedagógusok tudják ezt a feladatot ellátni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 14:30:02

@csabapayne:

Milyen építő jellegű kritikát?
Nézd meg, hogy kezdődik bármilyen blog kommentlistája, ahol szóba kerül a cigányság!
Atom, lámpavas, kényszermunka, szibéria. Ez az építő kritika.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 14:31:39

@Tündér_Lala:

Úgy is van, úgy is van! Minek nekünk egymillió Szakcsi Lakatos béla, meg Pege Aladár! Culáger, az igen!

Taktikai Atompingvin 2010.02.28. 14:33:00

@El Topo (Sgt. Elias): Tőlem akár Darth Sidious, Sauron vagy akár Javert is. Az aki megnyeri a választást.
(egyébként Darth Vader helyesen)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 14:35:35

@Taktikai Atompingvin:

Ezek nem fognak neked választásokat nyerni, mert mesefigurák, bazdmeg!

Roxvox 2010.02.28. 14:38:46

@laspalmas: Azért szó se róla, a poszt stílusa a ráugróknak segített erősen, de nem ez a lényeg.

Tündér_Lala 2010.02.28. 14:39:09

@El Topo (Sgt. Elias): Látod itt pedig te csúsztatsz. Azt ordították, hogy "öld meg a magyart". Ez a rasszizmus. Valakik pedig (joigvédők) felébreszették, beléjük táplálták a gyűlöletet a töbvbségi társadalommal szemben. Ez pedig nem csupán személyre szóló büntetőjogi kategória, hanem rámutat a fenntiek felelősségére.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 14:39:20

Na, én megyek, mert kell a gép másnak is.:)
Lehet rágyújtani, és jöhet a Szex Szerelem Gyengédség szekció!:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 14:40:53

@Tündér_Lala:

És ha rasszizmus? És ha mondjuk a románok az ingükkel törlik a seggüket, akkor megfelelő ellenlépés szerinted, hogy mi pedig a kabátunk ujjába hányjunk?

Tündér_Lala 2010.02.28. 14:43:05

@El Topo (Sgt. Elias): Valóban azt gondolod, hogy minden cigány gyerekből Pege vagy Lakatos nevelhető ? Te rasszista vagy !

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 14:46:56

@El Topo (Sgt. Elias): Először egy kis rombolás ,aztán lehet építeni új alapokra.Ezek egy része csak az erőből ért.meg kell mutatni nekik milyen érzés a f@sz másik végén lenni. ha nem tanul belőle mégegyszer és mégegyszer...

Tündér_Lala 2010.02.28. 14:47:20

@El Topo (Sgt. Elias): Látod ezért vagy troll. Mert amikor álláspontod védhetetlenné válik, akkor nem érvelsz, nem válaszolsz, nem is ismered el, hogy ott hiba van, hanem támadsz.

reKorrekt 2010.02.28. 14:50:28

www.masiktv.hu/index.php?&lap=xfilmekmut&xxazon=1338
(dupla klikkre teljes kép)
Van benne szó a rendőrség illetve a börtönök átalakításáról és a csendőség megalakításáról is. Érdemes végignézni és értelmezni a dolgokat (a linket kösz Kartalnak a másik posztban).

Taktikai Atompingvin 2010.02.28. 14:55:12

@El Topo (Sgt. Elias): Visszaválaszolhatnék, hogy te kezdted el beírni a mesefigurákat. De arra az lenne a válasz, hogy te csak az én 'akárki' kifejezésem ostoba voltát akartad megmutatni. Így nem ezt válaszolom. Hanem ezt:
Welcome back Liberté! Már hiányoztál, de nem mondanám, hogy öröm téged újra látni. Tetszik az avatarod, majd ezt is kirakom magamnak, mint a mostanit.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.28. 15:06:25

@El Topo (Sgt. Elias):

Esetleg szarok az érveid.
Térj vissza inkább alaphelyzetbe és "szívesen olvas"d a blogot. Kommentelni inkább ne kommentelj, mert roppant kínos, ahogy folyton belerepülsz a lámpába.
Gyűjts még egy kis értelmet és érzelmet a nagyképűséged mellé.

Ja és a következő kurvaanyázásnál, fasszopásnál kiváglak, mint macskát szarni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.28. 15:07:12

@Roxvox:

Talán észrevetted már, hogy ez egy blog, nem pedig a BBC.

blúdiginipig 2010.02.28. 15:10:25

Nem olvastam végig a kommenteket, szóval lehet, hogy volt már.
"Mit mondott bíró úr, öt év?
Nem. Kötél."

Taktikai Atompingvin 2010.02.28. 15:22:37

@Tigeri: Lehet hogy nem Liberté, hanem valamelyik tesókája. Kinek van gusztusa ezeket futószalagon gyártani? :P

Marcellusca 2010.02.28. 15:27:07

@Meleardil Eressea Iluvadan: Én már csak olvasok. (Súgom ezt nagyon halkan. :D) :)

Marcellusca 2010.02.28. 15:32:33

@Doña ¡Cara(mba)!: Azé' csak ügyes ez a Toplák gyerek. :)
Nem is érdekelte az alaptéma. Nem is arról kezdett vitázni, de már olyan messzire jár - nagy-nagy kurftlikat leírva - ,hogy egyesek már nem is emlékeznek, hogy mit is akart mondani.
Elég annyi, ha nem szósz hozzá.

Marcellusca 2010.02.28. 15:35:01

@Taktikai Atompingvin: Már tegnap rájöttem.
Igaz, elsőre bejöttem a csőbe, de korrigáltam. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 15:37:16

@Marcellusca: Azé mst jól megmondta,nekünk náczikoknak.:))

Pistu 2010.02.28. 15:45:44

Gondolkodtam, hogy linkeljem-e őket, de hát a kommentek már valahol kb. 30-ik hozzászólástól félre siklottak.

kuruc.info/r/52/55958/
barikad.hu/node/48074

Mert mink náczikok erre is gerjedünk, ellentétben a tökéletes demokratikus libertátékkal szemben.

Horizont 2010.02.28. 15:52:56

Mit mondjak vágyódom Liberté után:DDDDDD Pedig kiakasztott egy jó párszor, de még ő is jobb volt. Olyan érzésem van az ilyen típusú emberekkel (El.Topo) mintha nem kapna elég figyelmet az életében, idejön beír valami nagyot (szembe menve az autópályán) és miután mindenkit felháborít, már csak rádob egy-egy lapáttal időnként, foggal-körömmel ragaszkodik már maga sem tudja mihez, és több száz kommenten keresztül ő van központban!
Olyan megfejthetetlen emberkék. Mit is akarnak? Nem igazán derül ki.
Leszólnak egy olyan posztot ahol egy sóhaj erejééig emlékezni szeretnénk szegény Erzsike nénire! Igen ERZSIKE NÉNIRE!!!! Nyugodjon békében ott fent, ha már életében nem kapta meg a nyugalmat itt lent!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 15:54:39

@Pistu: Azért bízom benne,hogy a viktorékban még működik a gőg és nem mennek bele,Ha igen az szopás,mert csak 2014-ben várok tőlük ilyen összefogást.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 15:54:58

@Horizont:
Írjál neki egy szerelmes levelet! Mármint Libertének, nem Erzsikenénikének!

Auris 2010.02.28. 15:57:41

@El Topo (Sgt. Elias): Nem demagógia, őszinte beszéd és racionalitás. Az a demagógia, amit te mondasz, hogy majd nyugodtan megállsz bármely cigány telepen, mondván, nem vagyok rasszista, a Horváth család verte agyon Szögi Lajost, azokat jól megbüntették, kellő elrettentő erővel, itt biztonságban vagyok!!! ÁLOMVILÁG!

Vagy naiv vagy, vagy nagyon szélütött, vagy csak nem mered beismerni hogy igazam van. Nekem lényegileg mindegy, nyugodtan agyonveretheted magad és majd a temetésedre viszek neked koszorút, hogy itt nyugszik aki nem volt rasszista és milyen jó neki.
Lásd Erzsike néni.

Na ezt se igen értem. Már az is rasszizmus, ha arra utalok, hogy alkatilag mi áll hozzájuk közel. Ez egyrészt történelmi tény (tudod, cigányzene meg hasonlók), másrészt megint felveti bennem, hogy tényleg igaz-e amit írsz, és van tényleges élményed róluk. Akkor aztán tudnád, hogy ebben semmi rasszizmus nincs.

Harmadrészt igazolja, hogy ti nem változtok. Őszinte beszédről beszélsz, meg liberalizmusról, aztán egyszer csak felemeled az ujjad, hogy nana, azért ilyet mégse mondjunk kérem, rasszista.....

Hehehe... Na várom én azt a felzárkóztatást ilyen alapon...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 15:58:42

@laspalmas:

Majd ha olyan cikk lesz, amit szívesen olvasok, akkor szívesen fogok olvasni.
Érdekes, mondjuk úgy látom, a férgezés nem érte el a küszöböt nálad, csak a kurvaanyázás. Majd igyekszem észben tartani, mert a végén még én is felsírnék, ha nem kommentelhetnék ide többé.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:06:07

@Auris:

Demagógia. Ha az összes Horváth családot mindig lecsukják, amikor erre okot adnak, akkor nyugodtan meg lehet álni Olaszliszkán is, akár akkor is, ha az ember nem gyereket gázol (tudom, nem gázolt, csak példa kedvéért mondom), hanem mondjuk inna egy kávét a helyi vendéglátóipari üzemben. Ez kriminalisztikai kérdés és nem cigányügy.
Ha majd a büntetés nem ötven év szabadlábon védekezéssel, meg hosszadalmas töketlenkedéssel kezdődik, hanem az egyszerű emberek által is érthető formában, akkor nem fognak ennyi balhét csinálni. Ez ilyen rohadt egyszerű.

Marcellusca 2010.02.28. 16:06:23

@Auris: Sosem fogja beismerni, hogy igazad van.
Azt meg végképp nem, hogy tévedett.

Mindenki hülye, csak ő helikopter! :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:09:36

@Tigeri:

Örülj neki, Stüszi vadász! Nézd meg, mi lett volna ennek a posztnak a sorsa nélkülem!
Az elején lett volna mondjuk 20 atombombát nekik, szebb jövőt tartalmú beírás, aztán még 20 nyugodjonbékében erzsikenénike, aztán már csak a szerelem, szex gyengédség rovat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:11:50

@Marcellusca:

Te csak törleszkedsz, trüsibubó.:)
Te egy értelmes hangot nem írtál még soha semmihez, csak sápítoztál.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 16:12:50

@El Topo (Sgt. Elias): Én erről beszéltem de te azt mondtad nem megvalósítható

arlequin 2010.02.28. 16:15:21

@El Topo (Sgt. Elias):
éliás-tóbiás, gyurmából nem lehet várat építeni és hegeszteni is felesleges.
tanács: próbálj meg hetente egy napot egyedül lenni. gép, tv, rádió nélkül.
értem én hogy menekülsz, de ha abból ámokfutás alakul, mint itt... az teljesen felesleges. neked pedig káros. közben persze fasza, kemény csávó vagy, telve antirasszizmussal, meg democsokráciával, csak sajnos ez nem életszagú, hanem fémes.
az emberek pedig nem robotok. inkább foglalkozz az általad posztolt picsákkal. szépen fogják a hegesztőpisztolyt, meg mittudoménmit.
vagy nézz tükörbe, hogy azok mikor állnak majd veled szóba... nem mintha érdemes lenne.
szóval próbálj meg csak 5 percet magadban csendben lenni. nehéz? az. de érdemes.
hátha megleled azt a háborgó szívet amit magadban hordozol és dugdosol még magad elől is.
szép napot

p.s.: amikor pedig főbelövik az embert, akkor nem beszél többet "ez ilyen rohadt egyszerű".

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 16:15:23

@El Topo (Sgt. Elias): Oké feladom te nyertél.Megveszem neked a bögrét csak hagyd abba.:))

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.28. 16:15:38

@El Topo (Sgt. Elias): Én ezalatt azokra az időkre gondolok, amikor még nem voltak blogok. (1990-es évek) De tavalyról is van egy eglészen egyszerű példa, igaz csak egyénre lebontva, de ez a mentalitás általánossá lett az élősködő, mocskos cigányokon.
A példa:
Egy óvodába az anya rendszeresen késve vitte a gyermekét. Az óvónő megmondta neki (gondolom értelmesen, emberi módon), hogy ne késsenek. Erre a büdös cigány úgy gondolta, hogy ezzel máris a kisebbségi lelkébe gázoltak. És ott helyben elkezdte leverni a sérelmét a gyerekek előtt szerencsétlen óvónőn.
De még jobb példa:
A sok sok sok sok tanárverés... ugye ismerős a történet, mikor a tanár próbálja valahogy fegyelemre inteni a cigánygyereket, aztán a szülei pedig a tanáron verik le érzékeny kisebbségi lelkük minden sérelmét.
NA ERRŐL ENNYIT!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:16:59

@Tigeri:

Hát, most elolvastam még egyszer, mit írtál, nem ugyanarra gondolunk.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:19:02

@arlequin:

Ez sima személyeskedés és feltételezésekre épül. akarsz mondani valamit, vagy csak billentyűzési kényszered van?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 16:19:47

@El Topo (Sgt. Elias): Amúgy meg lettünk volna nélküled.Cigányos témára mindig ugrunk.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 16:22:40

@El Topo (Sgt. Elias): Igen tudom.Én a pinára és te?:)) De komolyan ,valami megoldás?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:22:48

@csabapayne:
És most hova szarjak? Tudom, hogy vannak ilyenek. Nyilván roppant egyszerű esetekről van szó, nyilván megfelelő tanukkal, ilyesmivel. A tisztelt szülőt még aznap őrizetbe kell venni, harmadnapra gyorsított elárásban megkaphatja a három év letöltendő szabadságvesztést. Ennyi a megoldás.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:23:29

@Tigeri:

Ja, láttam mi volt, amikor elmentem aludni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:24:22

@Tigeri:

Rohadt egyszerű, de már elmondtam nyolcszor tízszer.

arlequin 2010.02.28. 16:28:47

@El Topo (Sgt. Elias): az egész élet személyes tapasztalás. semmi több. ha ez téged zavar...
és ha te mindenkit lesittelnél az éppen fennálló törvényi rendelkezések szerint... nos ez kellőképpen mutatja belátásod határait. elég személytelen határok.
én mindössze tanácsokat adtam. tudom kéretlenül. de most éppen ez van. elnézést.
de mondhatnám azt is hogy mindössze köpök az eszedre. és ez őszinte. "rohadtul" ;-)))
mert csak további fájdalmakhoz vezet, amit persze te keménylegényként fel se akarsz venni.
csináld. lehet ez is egy tanács volt? ;-)))
személyes?
az bazdmeg. mi más? mások feltételezéseit megcáfoltad. helyesen. ezeket nem tudod. helyesen. tanács?
szép napot ember.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:29:27

@Tigeri:

Nem, a tiédben valami önbíráskodási rész is volt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 16:35:56

@El Topo (Sgt. Elias): Inkább önvédelmi.Az elején. De amúgy nincs sok eltérés.

Pistu 2010.02.28. 16:39:17

@arlequin: Ne is törd magad! Te nem kelhetsz vitára a fényhozóval, az antirasszista-prófétával. Ő úgy érzi muszáj neki minket, lappangó náczikokat felvilágosítani, hogy a legalapvetőbb életvédelmi mechanizmusunk (mert cigókkal szembeni rasszizmusunk ma ezt jelenti) ostobaság, sőt ha nem hagyod magad kifosztani, megölni, megalázni, akkor te nem vagy érdemes az "ember" megszólításra, nem nem te egy rasszista seggfej vagy.

Az viszont már mulatságos, hogy bántja hogy kimaradt abból ami itt este ment. Érted, mi vagyunk az általa lenézettek, de ha őt ebbe a társaságba nem vesszük be, akkor mi vagyunk a köcsögök. A hülyeségen, a nagyképűségen kívül most már az irigység vezényli semmi más :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:42:47

@Pistu:

Hau, hauhauhau! Tépd a lábtörlőt, Floki!:D

Pistu 2010.02.28. 16:44:18

@El Topo (Sgt. Elias): Téplek is, nem tűnt fel! Ha már arra nem tartalak érdemesnek, hogy a lábamat beléd töröljem!

Horizont 2010.02.28. 16:47:19

Na fiúk ne már.... @Pistu: Ne sétálj be a csapdájába, majd csak ír lassan egy olyant, hogy kiradírozzák innen!

Pistu 2010.02.28. 16:49:07

@Horizont: Szerinted mi a célom kancsócskával? :D

Marcellusca 2010.02.28. 16:49:28

@Pistu: Hehe!
Már magában beszél. :)
Bár még van olyan hüjjje, mint pölö Tigeri, aki szóba áll vele. :)
Ó, nem, Tigerit érte a szerencse, hogy szóba áll vele a fényhozó. :)

@Tigeri: Há', nem érted, hogy néköd nem lehet igazzad? :)
Csak az a tutyi, amit ű mond. :)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 16:52:03

@Pistu: @Horizont: Én nem tudom eldönteni,hogy ő superman vagy személyesen Istennel beszélgetünk.:)) Amúgy nincs minden veszve,mert ahogy az első kommentjében írta a posztok nagy részével egyetért.:))

Marcellusca 2010.02.28. 16:53:54

@Horizont: Nehogy azt hidd!
L'Palmas megírta miért fogja kirakni, és van annyi sütnivalója, hogy azt ne írja le.

Meg egyébként idáig sem igazán káromkodott.
Nem azé' gyött ide!

onager 2010.02.28. 16:55:11

Amit itt eddig olvastam a probléma megoldási lehetőségeiről nem vezet sehova. Fel kéne már fogni a probléma súlyát és vállalni a tiszta beszédet. Magyarország legfőbb tragédiája az, hogy az emberanyag összetétele tragikusan megváltozott., ezért a gazdaság nem fogja tudni állni a versenyt még a közvetlen szomszédaival sem hosszútávon. A tízmilliós népességen belül a tanult és értéket teremtő zsidóság és a cigányság létszámaránya megfordult hatvan év alatt: az utóbbi estében tízszeresére nőtt az első világháború utáni évekhez képest. Ez a legigazságtalanabb dolog, amit nem szabad tovább hagyni. A megboldogult Fekete Gyulán túl hol vannak azok a tanult emberek akik erre a veszélyre figyelmeztettek volna. Az értékteremtő népesség meg nem született gyerekei miért nem fájtak művésznek, politikusnak, tudósnak?
A megoldás a probléma felméréssel kezdődjék- mégis hányan vannak a cigányok? Mennyi értéket teremtenek, mennyibe kerülnek egy átlag magyar adófizetőnek? A sokk után olyan szabályozási rendszer kialakítását kell haladéktalanul elkezdeni, mely preferálja a középosztály és valamennyi értéket teremtő réteg (cigányokat is beleértve!) gyerekvállalását és ugyanakkor lassítja a megélhetési gyermekgyárak pörgését. Ez a legfontosabb lépés- ezen keresztül lehet bármilyen rendszert hosszú távon működtetni. Hogy ezen belül milyen konkrét lépések valósuljanak meg, már részletkérdés- ad abszurdum azt a szép szabadságjogot, amit az szdsz preferált, hogy a nagykorúak saját akaratukból akár sterilizáltathassák is magukat ,a deviáns rétegek szabályozójaként alkalmazni is lehetne .
A teljes cigány népesség integrálása nem csak az anyagi források hiánya miatt lehetetlen, aki az oktatást szajkózza nézzen már rá a Gandhi gimnázium publikus érettségi eredményeire. A megoldás az értékteremtő népesség gyermekvállalásának megduplázása- így lenne családonként átlagosan két gyermek, piacképes tudással, adótermelő potenciállal.
A kereteket gazdasági-mérnöki –statisztikai-egyházi és politikus szakemberekkel kell felvázolni, szociológus, társadalomtudós, ember-és jogvédő, cigány vezető csak a folyamatok hatásának a tompításában működhetnének közre. Ez a rendszer már most is rengeteg vért verítéket és könnyet követelne, nincs illúzióm, nem is fog elkezdődni csak a következő ciklusban -a szakadékba zuhanást követően.

Marcellusca 2010.02.28. 16:55:32

@Tigeri: Ne akard "jó útra" téríteni!
Nem fog menni. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:56:33

@Pistu:

Teúristen, mekkora intrikus, mekkora intrikus! Mondták már neked, hogy egy valóságos Montecuccoli vagy?:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 16:58:13

@Marcellusca:

Lehet reménykedni, téged még lehet hogy elküldelek ide-oda. A többiek még hellyel-közzel beszélnek valami embernyelvet. Te messze nem.

Hannibal22 2010.02.28. 16:58:30

Sziasztok!
@laspalmas: Köszi!
@El Topo (Sgt. Elias): "Nézd meg, mi lett volna ennek a posztnak a sorsa nélkülem!
Az elején lett volna mondjuk 20 atombombát nekik, szebb jövőt tartalmú beírás, aztán még 20 nyugodjonbékében erzsikenénike, aztán már csak a szerelem, szex gyengédség rovat."
No,azért néhány cigányos poszt lement már itt nélküled,nézd csak át őket! Különben meg mi bajod a szerelemmel,gyengédséggel,szexel?Nem olyan istentelen dolgok ezek,hidd el:)

Marcellusca 2010.02.28. 17:04:42

@hannibal22-73: Jaaaajj, hát nem értitek.
Ő pont azért jött, hogy megelőzze a szokásos népírtás kilátásba helyezését.
Mert azzal, hogy belökte a maga "moslék" kommentjét, mindjárt el is terelte a témát.
És azóta sem tesz mást, mint terel.
Olvassatok vissza.
Ügyesen játszogat a "húzd meg-ereszd meg" taktikával.

Szóval elérte célját.
Nem kezdtük el kilátásba helyezni kedvenc népének kiírtását.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 17:07:35

@hannibal22-73:

Az a baj, hogy nektek még viccelni is hiába viccel az ember.
A szex, szerelem gyengédség a bravo magazin térdignyálas levelezőrovata volt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 17:07:50

@El Topo (Sgt. Elias): @hannibal22-73: 2 napja volt ilyen poszt ami szét lett offolva azzal ki kit sunázna. Zero nem örült neki.:))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 17:08:34

@Marcellusca:

Pedig tőled biztosan beszarnának.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 17:09:26

Amúgy is rég volt cigányos poszt még ha ez nem is közvetlenül az.

Horizont 2010.02.28. 17:09:45

@onager:
Na igen ezt kéne először megtudni hányan is vannak tulajdonképpen a cigányok? Mennyien voltak mondjuk 1 éve?
Értékteremtő népesség?? Mégis ezt hogyan akarnád megállapítani? Nagyon elmentél az értékmegállapítás felé, de basszus itt mégiscsak emberekről beszélsz! Nem a cigányokról beszélek. Akik fejlődési rendellenességgel születtek ők sem értékteremtők! Azért nem lehet mindent így nézni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.28. 17:13:04

A fémipari szakmunkással abban egyetértek, hogy nem kell tökölődni, mindenkit le kell sittelni aki bűnt követ el.
Nemzetiségre való tekintet nélkül, Életkorra tekintet nélkül.
Természetesen a visszaesőket, ha lehet agyonverni.
Az erőszakos vagyon elleni bűnelkövetőket vízbe kell fojtani.
Ezzel ha ez megvalósul, már el is érkeztünk oda, hogy nem marad meg csak 3%-a a cigányoknak szabadlábon/életben, Ugyanekkor a nem cigány társadalom bűnelkövető része is kikerül a forgalomból, mind a 0,3 %százalék.
Szerintem teljesen jó megoldás lenne ez, én támogatom.

Hannibal22 2010.02.28. 17:13:36

@El Topo (Sgt. Elias): Értem,ezt nem tudtam:)@Tigeri: Pedig szerintem a száz-kétszázadik komment után senkit sem zavar egy kis off. Az elején tényleg zavaró azt belátom,de éjjel miután a téma kifulladt és csak néhány bagoly jár erre..

Lone Wolf 2010.02.28. 17:17:41

@Conv: A módszereken finomítani kellene egy csöppet, de ja!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 17:19:53

@hannibal22-73: Ez olyan 150-200(?) kommejnt körül volt már kora délután.Kb. 100 kommenten keresztül.

Auris 2010.02.28. 17:21:50

@El Topo (Sgt. Elias): El kell szomorítsalak. A gyilkosokat eddig is üldözték és lecsukták (ha tudták bizonyítani a bűnösséget). Ez aztán nem tartja vissza őket. Tudod hogy hány lincselési kísérlet volt Olaszliszka óta, közlekedési balesethez kapcsolódóan? Mind romák által és csak magyar sofőröket. (Mellesleg: Hallottál olyat hogy a romák meglincseltek romákat?) Pedig ott is lecsuktak elkövetőket (és ne gyere azzal nekem hogy nem mindet, mert ilyen gyakran van, pusztán nyomozás eredményességi kérdés volt).

Szóval nekem magyarázhatsz. Megnéznélek Bőcs határában, amikor neked szalad egy ilyen kis purdé, benn ül a két gyereked hátul és látod, hogy közeleg a vidám kis társaság. Nyilván kiszállnál és előadást tartanál az Emberi Jogok Nyilatkozatáról, arról hogy te nem vagy rasszista, meg amúgy le is fognak csukni benneteket.

DEMAGÓG VAGY! Taposnád a gázt barátom füstölgő gumikkal, ha mást nem a két gyereked életéért! És egész egyszerűen azért, mert kijönne belőled a rasszizmus, önvédelemből!

De felebaráti szeretettel írom, soha ne kelljen megtudnod! Sokan viszont már ismerjük ezt az érzést. Én már az útvonalakat is szelektálom, amelyeken közlekedem....

(Csak csendben jegyzem meg. Olaszliszkán mintegy 50 jóember álldogált (vagy vert) és nézte végig az agyonverést. Egyetlen egy sem szólt közbe. Egyetlen egy sem hívott rendőrt. Egyetlen egy sem értesítette a mentőket. Érted? Találati arány: 0%.
Sőt. A főutcára beszaladó két kislány által megállított és a helyszínre érkező női sofőr autóját is összetörték. De nyilván nincs ok előítéletre és félelemre!!! Persze igazad van, vannak közöttük normális emberek is. Csak tudod, attól hogy nem minden cápa eszik embert, azért mindenki kirohan a vízből ha megjelenik egy. Pedig nem kéne általánosítani.....)

Hát álmodj tovább én inkább gondolkodom....

Marcellusca 2010.02.28. 17:22:21

@Tigeri: A "C"-típúsúakat védte.

Horizont 2010.02.28. 17:27:31

@Conv: @Lone Wolf:
Miután tudjuk, hogy ez az álom nem valósul meg, finomítva sem, más megoldás kéne.

@hannibal22-73: Minden szépet és jót neked így a harminchetediken :DDDDD (akkor érettségiztem amikor te születtél:DDDD)

onager 2010.02.28. 17:28:08

@Horizont: Nyilván nem akartam disszertációt írni... Értékteremtő képesség az a potenciál, amivel az állampolgárok megteremtik a financiális és intellektuális alapjait az állam működésének.- szóval nemcsak a nettó adóbefizetők. No ők vannak most erős hátrányban ha az utódvállalásról van szó. Magyarország reprodukciós rátája nemsokkal 1 fölött van, ez az átlag, kiváncsi vagyok ki meri kiszámolni a nemcigány lakosság jelenlegi adatát.
Egy erős gazdaságban nem engedik el a fogytékosok kezét, ott van rá keret- ezt nyilvánvalóan vallom én is. De preferálni sem kell az arányuk növelését- ez is világos. Emberekről beszélek, azokról is, akik a mostani keretek között, nem mernek gyereket vállalni mert nem képesek őket egy elvárt szinten felnevelni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 17:33:30

@Auris:

Én meg téged kell, hogy elszomorítsalak. Jártam Bőcsön, jártam Vizsolyon, jártam Ónodon, és az összes környékbeli településen szinte. Volt hogy autóval metem, de olyan is gyakran előfordult, hogy egy szál kajakkal. És sehol sem lincseltek meg, most is itt kommentelek.

Horizont 2010.02.28. 17:34:28

@onager: Oké. Értem. Én hármat szültem önként és dalolva és azt hittem majd lesz min. 9 unokám. Jelen pillanatban egy sincs:(((
"nem mernek gyereket vállalni mert nem képesek őket egy elvárt szinten felnevelni. "
Ez csak kifogás, mentegetőzés. Jó ne legyen 3! De, hogy még egy se mondjuk 35 éves korára?

Auris 2010.02.28. 17:38:27

@El Topo (Sgt. Elias): Nem is azt állítottam, hogy meglincseltek. Hol írtam ilyet?
Nem mindig alakul ilyen szituáció. De megnéznélek egyben.

Hannibal22 2010.02.28. 17:44:30

@Horizont: Nem győzöm megköszönni az ismeretlenül érkező jókívánságokat:)Köszönöm!@El Topo (Sgt. Elias): Kívánom,hogy ne is kerülj ilyen helyzetbe!

Auris 2010.02.28. 17:45:47

@El Topo (Sgt. Elias): Amúgy elütöttél valakit a kajakkal????....:)

Horizont 2010.02.28. 17:49:30

@Auris: Cigányt??? Vízben???:DDDDD

Pistu 2010.02.28. 17:50:51

@Auris: @Horizont: XD Kész, bazdmeg kész! XD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 17:52:11

@hannibal22-73:

Majdnem.
@Horizont:
Nem is akkora hülyeség, mint gondolnád. Bőcs alatt a Hernád medrében alig van víz, mert az üzemvíz-csatornán megy a zöme. Na ott úsztak együtt a cigány gyerekek a döglött tehénnel.

Auris 2010.02.28. 17:53:41

@Horizont: Ne viccelődjünk kérem ilyen rasszista szándékkal! :::)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 17:54:24

@Horizont: Ejnye asszonyom ! De ilyet! Mindezt azért,mert irigykedik kolompár izaurára akinek 35 éves korára 3 unokája van? :))

Auris 2010.02.28. 17:55:06

@El Topo (Sgt. Elias): Na kikérem magamnak az ilyen rasszista párhuzamokat!!!! Vagy hegyesszögben úsztak?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 17:56:39

@Auris:

Nem, pocskolva. Illetve a tehén az nem nagyon pocskolt.

f.m.j. 2010.02.28. 17:58:23

@El Topo (Sgt. Elias):

engem veled kapcsolatban egyetlen dolog zavar, hogy ennek a kiváló, és tehetséges színésznek az arcát használod, pont abból a filmből, amelyiknek a szellemisége (legalábbis Elias figurája) köszönőviszonyban sincs a te megnyilvánulásaid szellemiségével... szegény Elias nem lenne rád túl büszke...

Auris 2010.02.28. 17:59:11

És milyen volt a tehén? Magyar tarka?

Horizont 2010.02.28. 18:00:54

@El Topo (Sgt. Elias): És hogyan úszik a döglött tehén???:DDD

Horizont 2010.02.28. 18:03:23

@El Topo (Sgt. Elias):
Eltűnt a kommentem, de nem hagyom magam:DDD
A döglött tehén hogyan úszik????

Horizont 2010.02.28. 18:04:01

@Horizont: Na jól kiszúrt velem a blogmotor!:DDD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 18:04:07

@Auris:

Nem tudom, nem vagyok egy kimondott agromókus.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 18:04:17

@Horizont: A "csajom" egy évvel idősebb nálad és öt unokája van. Ne tudd meg! :))

Auris 2010.02.28. 18:05:52

@Horizont: Csak úgy sodródik az árral....

Auris 2010.02.28. 18:07:04

@El Topo (Sgt. Elias): Átvitt értelme is volt. Geszty Péter kimúlt antirasszista mozgalmára...

Horizont 2010.02.28. 18:08:36

@Tigeri: Miután tudom mennyi idős vagy, tudod mit ? Nem is akarom megtudni:DDDDD

@Auris: Ez a tehenes olyan jó poén volt, röhögök itt magamban, pedig sok okunk nincs a vidámságra.

Auris 2010.02.28. 18:09:56

Na mára elmentem, szasztok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 18:17:16

@Horizont: Áh csak kettő lakik vele.Az egyik a legkisebb (és legaktívabb):)) Amúgy 21 évesen 3 lánya volt 38 évesen pedig nagymama lett. És nem cigány.:))

Horizont 2010.02.28. 18:23:52

@Tigeri: Ja én nem is erre gondoltam hanem a korkülönbségre fiatalember!!:DDD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 18:26:43

@Horizont: Hát ja ez van.:))Egyébként szívből kívánom hogy tudd meg milyen érzés.Állítólag vannak jó részei is.:))))

Horizont 2010.02.28. 18:33:08

@Tigeri: Hát azt gondolom!! Már attól függ kinek ugye:DDD
A társadalom mennyire elnézőbb ha a férfi a sokkal idősebb. Milyen igazságtalanság ez is. Mint annyi más.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 18:37:33

@Horizont: Na,rögtön a parázna gondolatok! Én a nagymamaságra gondoltam amikor pl. lehet dicsekedni az unokával,unokákkal.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 18:39:39

Halihó! Visszajöttem. Látom, vihar van.
Lehet, én leszek a 700-ik kommentes?

Horizont 2010.02.28. 18:40:08

@Tigeri: Ha-ha-ha ez nagyon jóóóóó:DDD Bocsánat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 18:40:47

@Horizont:

Billegve. A döglött tehén az felfúvódik és lebeg a víz színén.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 18:42:10

Nem, Tigeri a 700-ik:( Én be kell hogy érjem a 701-ik hellyel:-(((((

Na, most egy kicsikét utána olvasok ennek a bő termésnek, pedig úgy fél három tájt hagytalak itt benneteket, de lám-lám, milyen jól elvagytok nélkülem;-DDDDD
Hát hiányzom én valalkinek? :-(

Horizont 2010.02.28. 18:43:09

@El Topo (Sgt. Elias): Látod, látod ha kimentették volna, lett volna 1 élő tehenük :DDD

Horizont 2010.02.28. 18:44:22

@Doña ¡Cara(mba)!: Kimaradtál 1-2 jó poénból is. És természetesen hiányzol, kevés a nő itt:DDD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 18:45:05

@Horizont:

Ki tudja, hogy került a Hernádba az a dög, és mikor? Büdös volt, mint a rosseb. Irígylésre méltó immunrendszerük lehetett a kölköknek.

Horizont 2010.02.28. 18:49:44

@El Topo (Sgt. Elias):
Pedig anyukájuk nem tömi őket vitaminokkal, és nem kell kezet mosniuk WC után, evés előtt!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 18:57:42

@Horizont:

Nem. Viszont számunkra elképzelhetetlen retekben élnek. Magas a halandóság, de amelyik túléli, azt talán még az ebola is kikerülné.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 19:02:47

@Horizont: Sajnos dolgoznak ilyen fehér emberek is az élelmiszeriparban:((
@El Topo (Sgt. Elias): Valószínű,hogy még a radioaktív sugárzást is bírnák.

f.m.j. 2010.02.28. 19:12:02

@Pistu:

Minden fideszes azt mondja, hogy nem lesz fidesz-mszp nagykoalíció. Nem hiszik el, hogy ilyen arcátlanság megeshet. Pedig nagy esély van rá. Azóta erre gondolok, mióta hallottam a Bajnai saját szájából, hogy Orbán ugyanolyan hazafi, mint Mesterházy Attila... elkezdték az összemosást, és ilyen hülyének néznek minket. Én a klubrádiós rettegő bácsik, és nénik nevében kikérem magamnak, hogy eddig az Orbán volt az ördög, most meg majd szeretniük kell :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 19:18:43

@f.m.j.: Pont ez az de ezt csak 4 év múlva vártam egy erősebb jobbik esetén.Én is gondolkodtam azon ,milyen az már:Évekig szidják egymást,majd hirtelen haverok lesznek.:))
De ha a viktorék nem hajlandóak erre akkor lehet azt mondani,hogy együttműködnek a szélsőségesekkel.Lehet,itt van a kutya elásva.

reKorrekt 2010.02.28. 19:21:56

@f.m.j.: mesterházi már az mszp jelöltek visszaléptetését vizionálja a fidesz javára, csak azért, hoyg a jobbik alá vágjanak ezzel. A fidesz meg erről persze bölcsen hallgat. Nagyon foshatnak a hatalmon lévő hölgyek/urak, de úgy gondolom már elkéstek ezzel. Hiába a titkosítás szigorítása (ezt is együtt szavazták meg), a jobbikot már nem fogják tudni megfogni; keményen a tökükre lesz lépve.

Abban viszont biztos vagyok hogy a fidesz-mszp lobbi crossover még csak aztuán fog a csúcsra jutni...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 19:22:18

@Horizont: Ugye ugye az érdeklődési kör...:)) Egyébként múlt héten volt a kicsinek a bulija 5 éves és mindenkijól érezte magát.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 19:29:16

@reKorrekt: Hát,ha ebbe a fidesz nyíltan belemegy a választások előtt az mínusz jópár% és még ki tudja mi lesz. Ha titokban egyeznek meg és utána derül ki,lesz haddelhad.

Pistu 2010.02.28. 19:35:51

@Tigeri: Lehet hogy a Jobbik már most elérte azt a támogatást a választópolgárok részéről hogy ezt a taktikát muszáj meglépniük? (értsd komolyan veszélyeztetik már egyes körzetekben a Fidesz győzelmét)

@f.m.j.: Ha meglépik, annak annyi üzenete lehet a választópolgár felé, hogy az csuda. És szerintem egyik sem lehet a Fidesz számára pozitív.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 19:35:57

Nem lelelem sem Ariadnét, sem a fonalat. Talán ezért fogok az LMP-re szavazni?

Marcellusca 2010.02.28. 19:42:32

Húúúú, Skacok, megint felhúztam magam a Naplón.
Aszongya a főosztályvezető a zAPEH-től, hogy a vállalkozásoknak 1.500 Mrd (leírom bötűvel is: ezerötszáz-milliárd) kint lévő, be nem fizetett adótartozása van.
És ebből"csak" 500 Mrd az, amit "még" nem fizettek be.
Az 1000 Mrd úgy keletkezett, hogy olyan vállalkozások halmozták fel, akik be sem akarták fizetni.
Kérdezte a riporternő, hogy az hogy lehet?
Úgy, hogy a hátralék akkor derül ki, mikor 2-3 év után csinálnak valamilyen revíziót. De akkor már késő.
Én meg egyből kapom a csekket, meg a "szép üzenetet", hogy fizessem be, de azonnal(!!!), az 500 (azaz ötszáz) Ft adóhátralékom!

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 19:42:38

@Horizont: Á, amit elszalasztottam, már be nem pótolom:((((((
Még jó, hogy csak czigányos poszt volt, nem szex;-D
Szted, ha LMP-és leszek, ott nem szekszelnek, nem maszturbálnak, onánia nuku, csak a szocio-etnikai-társadalmi problémák megoldásán dolgoznak keményen a nap 24/24 órájában?
Na, jobb ha bemegyek személyesen az irodájukban szétnézni, mielőtt megint valami ordító marhaságot követek el;-)
Tudod, life is short és a mani is sort. Be kell hoznom annyi mindent!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Pistu 2010.02.28. 19:44:48

@Doña ¡Cara(mba)!: Nem akarom bántani az LMP-t, de nálam annyit nem tudtak elérni hogy annál többet megtudjak a pártról, hogy a nevük Lehet Más a Politika. Se a programjukat nem ismerem, se a párt tagjairól nem tudok semmit, de még csak azt sem hogy ki lenne a miniszter-elnök jelöltjük.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 19:49:08

@Marcellusca: Na, látod? Te is csak fizeted az adódat, én is. Ha Etnikum lehetnél (így, nagybetüvel - bármely, csak ne mogyeri, mert az gáz), akkor vagy azt se tudnád, hogy van ilyen szó, hogy adó, vagy tudnád elméletben, el is magyaráznád másnap (mondjuk nekem), hogy miért muszáj befizetnem ha jót akarok magamnak, de te szépen kioffsorolnál a sorból:-) Mennél csajokat nézni a parton, meg a kék tengert. És tied lehetne Evita.
Ja, csak golyóállónak is kell lenni. Különben menyország tourist...
Hóhem gyerek lennél, vagy nem így kell mondani? Én nem beszél magyar, csak virágnyelv. Echte magyar még csak most tanul.

Pistu 2010.02.28. 19:50:36

@Marcellusca: Őszintén, akkor minek nézed? Én már leszoktam róla, meg amúgy a tv-ről is.
Ha lejár augusztusban a hűségidőm, abban a pillanatban lemondom. Már ha akkor még lesz kábelszolgáltató, meg áram, meg tv-m, meg falak, meg élek még.... mert hát tegnap az egyik maszopos kisnyugdíjas a boltban azt magyarázta hogy Vona+Orbán előidézik az Armageddont amikor koalíciót alkotnak. :D

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 19:52:29

@Pistu: Ejj, Pistu, mán megint a kirekesztés jár a fejedben;-)
Már miért ne lehetne más a politika? Mondjuk, akik a Pártban vannak, azok a tutik, a többi meg rasszista, faszista, akarom mondani faschista és képzeld, dógzik a nép nekik, mint a hülye güzü. Vagyis akkor neked is más lenne a politika:-) . Mér' nem jó neked már megint a jó?

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 19:54:25

@Pistu: Még Armagedeon is? Most már csak az Apokalipszis, most-tól félek....

Pistu 2010.02.28. 19:56:30

@Doña ¡Cara(mba)!: Dehogy rekesztek ki, de sehogyan se próbáltak megszólítani. Se egy jó reklám valamelyik blogon, se az utcán nem járkálnak LMP-s jó csajok, akik ha másról nem is a pártjuk elképzeléseiről, programjáról társalognának velem. :)

f.m.j. 2010.02.28. 19:58:17

@Doña ¡Cara(mba)!:

az LMP jó lett volna, ha nem az szdsz seggéből nő ki :) ugyanazt a nótát fújják az emberi jogokról, és a magyarokon kívül mindenkit védenek... :(
Második körös szdszesek, vagy első körösök fia-lány-unokája-szerelme utód párt, ez mostmár tuti
Liberális szalonnából nem lesz hazafias szalonna :)

Marcellusca 2010.02.28. 19:58:37

@Pistu: Azé', vaze, mer' kíváncsi vagyok. :)
Igazából nem a hallottak miatt háborodtam fel. Azt eddig is tudtam, hogy nagy a kint lévősége a vállalkozásoknak az állam felé.
De, hogy ekkora????!!!
Ja, és nem is igazán ezen húztam fel magam, hanem a főo. vez. érdektelenségén.
Úgy mondta, hogy nem lehet, tudják behajtani, mint aki beletörődött a megváltoztathatatlanba.
És paffffff lettem.

f.m.j. 2010.02.28. 19:59:51

@Pistu: na mennyi üzenet lesz? Tovább nyomkodjuk a klaviatúrát, meg mocskosgézünk :) vagy inkább ezer síró fej a hazámért, és benne miértünk, mert nekünk mindenképp annyi

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 20:02:00

@Marcellusca: Te még jól jártál,Bátyámnak egy tízmilliós "csekk" jött ki.Mondjuk ez évek alatt jött össze és .szerintem -nem éltek nagylábon.

Pistu 2010.02.28. 20:03:16

@Doña ¡Cara(mba)!: Komoly volt a papa. Hát még amikor két fideszes nagymami megtámadta. :)
Nekem meg muszáj volt a sorban állva hallgatnom őket. Repkedtek az olyan jelzők, mint a sztár-nyugdíjas, megélhetési-pártszimpatizáns....
Mikor mentem el mellettük az ajtónál csak odaböfögtem egy "Adjon az Isten Szebb Jövőt!"-et. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.28. 20:05:31

@Marcellusca: Jaja.Mer hát ugye a haccázas merdzsó a 80 éves nagymamáé.

Pistu 2010.02.28. 20:10:14

@f.m.j.: Felőlem játszhatunk olyat hogy ki tud többet felsorolni, kitalálni, de akkor holnap reggel jönnek fehérköpenyes segítők akik hozzák a diazepamot meg a muszálykabátot. Paranoiás egy paraszt vagyok, na de azért annyira még nem.

Pistu 2010.02.28. 20:19:39

@Tigeri: Beléd is fasiszta féltestvér! :)

f.m.j. 2010.02.28. 20:23:08

@Pistu: ne érts félre, én nem versenyezni, meg nagyotmondó versenyt akartam itt tartani, de nem az lenne a világtörténelem csodája, vagy legnagyobb gazsága (attól függ ki honnan értelmezi :)) ha az mszp, meg a fidesz hivatalosan is bejelentené, hogy koalíciót kötöttek... én mindig azt mondtam, hogy elválhatna végre a szar a májtól, és nem erre gondoltam, de az biztos, hogy ez őszintébb

Pistu 2010.02.28. 20:26:27

@f.m.j.: Ne vegyél mindig komolyan! Köszönöm :)
Nem értettelek félre, meg értettelek, de kommentből lemaradt a szmájli, most kapsz 10-et, oszd be őket:
:) :) :D :D XD XD XD :D :D :)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 20:30:42

@f.m.j.: Bevallom, nem mondtam igazat. Természetesen tudom, ki és mi az LMP....Kommnista-csemete meg liberál-csemete nem vész el csak átvedlik: ugyanazzá, önmagává. Mint a dögkeselyűbe oltott főnix:-)
Sajnálom, nem akartam kitenni összekacsintós szmájlikat, hogy hihetőbb legyen, amit írok, de túl hihetőre sikeredett:-( Ne menjek Gyurcsánynénak? Vagy Veres Jani macájának? :-DDDDDD
Szal csak ki akartam törni ebből a bértroll által diktált tematizálásból. Nem olvastam anno elég csoportdinamikát, meg is látszik...
Nem voltunk szellemi csúcsunkon, mert hagytuk a fickót 700-nál is több kommenten át főszereplőnek lenni, mintha róla szólna minden történet.
Tanulság: odafigyelni egymás jelzéseire.
Majd megtanuljuk mi is a lehengerlő stílust, a rendíthetetlen szuperegót. Fel a fejünkkel, menni fog nekem is, neked is, mindnyájunknak.
Komolyan mondom: nagyon sok trükköt kell megtanulnunk, még ha háyingerünk is van a trükközéstől, dominanciáról, egy társalgás irányításáról.
Én is megbuktam, mert nem tudtam hogyan csináljam:-(
Érdekes jelenség volt, ahogy a csoport reagált: nem tudott kvázi mit kezdeni a trollal.
Semmi gond, csak figyeljük a technikát. Ez segít majd, ha védekezésbe kényszerítenének. Mindent, csak azt elkerülni, mindenáron, a védekezést. Az nem dinamikus magatartás. Támadni! Huj, huj...

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 20:31:51

@Tigeri: Szia! Légy jó (de ne nagyon).

f.m.j. 2010.02.28. 20:38:51

@Doña ¡Cara(mba)!:

nekem annak idején a liberté gyerek volt a nagy tanulás, ( persze nem akarom magam úgy eladni, mint aki nem szalad bele ilyenekbe :)) mire ideértem a géphez, már ötszázvalahány komment volt, és mindenki Elias őrmesternek válaszolt. Tudod miért szaladunk bele? Mert nem hisszük el, hogy ilyen rosszindulatú, arogáncsos, pökhendi egyedek léteznek még ezután a dicstelen 8 év után...
És mert jólelkűek vagyunk, naívak, hólelkűek ;)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.28. 20:38:57

*sohaj* :)
Ugye, mennyivel emberibb a legkor, amikor csak emberek vannak a a szobaban?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 20:49:08

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Mekkora nyáltengert lehet habosra verni, mi?:D

Pistu 2010.02.28. 20:50:26

@Meleardil Eressea Iluvadan: Vajon holnap, az új posztnál, legyen az bármi, megint beugat hogy még mindig neki van igaza?

Pistu 2010.02.28. 20:51:17

@Pistu: Na itt van ez, csak lapít mint szar a fűben!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.28. 20:52:29

Ugy nagyjabol a 60. hozzaszolasban megpenditettem a boycott lehetoseget, mert mar a legelso hozzaszolasan atsutott az egyenisege. Utana meg ketszer szoltam, ha jol emlekszem, este, meg ma reggel. Az a baj, hogy egy-egy ilyen komment-foso gep annyira felnyomja nemelyek vercukrat, hogy nem tudnak uralkodni magukon, es valaszolgatnak. Pedig tisztara olyan a mukodesi elvuk, mint Harry Potter vilagaban a Dementoroknak. Azzal taplalkoznak, hogy a korulottuk levo emberekbol kiszivjak az oromot es a pozitiv gondolatokat. Lesaromm tabletta napi 3x1. Az az egyetlen ellenszere. Csak egy statisztika... Az elmult fel evben atlag napi 40 hozzaszolas a teljesitmenye. Jomagam peldaul osszesen 130-szor ugattam fennallasom ota. (RPG szleng: egy 37. szintu troll volt mindenfele durva modositokkal es 90+ mental resistance-el)

Pistu 2010.02.28. 20:54:51

@Meleardil Eressea Iluvadan:
"(RPG szleng: egy 37. szintu troll volt mindenfele durva modositokkal es 90+ mental resistance-el)"
Találó hasonlat XD

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 21:00:03

@Doña ¡Cara(mba)!: Micsoda élmény lehetünk, hogy nem lehet bennünket itthagyni-D

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 21:02:32

Gyertek át a Draskovics a magánszektorban posztra...Kommunista állatokról társalkodunk:-) Komoly! Valóságos, négylábú állatokról.

f.m.j. 2010.02.28. 21:21:24

@El Topo (Sgt. Elias): az attól függ, hogy mennyi benne a genya :)

f.m.j. 2010.02.28. 21:22:38

ill. mekkora :) te jó nagy vagy

arlequin 2010.02.28. 21:46:53

@Pistu: nem hiába nem tudott válaszolni arra, amit mondtam. persze ez gőg. de hirtelen ne érzett maga alatt talajt. és ez pont elég.
nézd meg az embert a neve mögött. válaszol mindenre, csak erre nem tudott. ez nekem elég. sőt! sok is. szívet csak fájdalom útján lehet szerezni. szegíny ember nem érti, mert nincs mit rajta érteni. érezni kell.
nyomorultkám (elnézést) egyedül van. nincs senki, de senki aki a környezetében megértené. ez rettenetes, borzalmas. ezért így éli ki magát. nincs ezzel gond.
lehet felhúz sokakat. úgy jó. de neki nem segít mindez. hiszen csak játszik. de itt a játéknak szabályai megölik.
ezért nem mert válaszolni. mert egy kis beszari féreg ;-)))
jó vicc? mi? ;-)))
nem mer szembesülni a saját életével. de ez se baj. majd fog. lehet nem itt, nem most, mert eltaszítja magától az együttérzés valódi jelentését.
majd jön, támad, felvigyáz. húúú de megijedtünk tőle. nagyon. s majd szembesül. magával egyedül. érdekes pillanat lesz neki.

f.m.j. 2010.02.28. 21:52:03

@arlequin:

tótagyerek-jelenség? (emlékszel)

arlequin 2010.02.28. 21:59:03

@f.m.j.: ja. ugyanaz. félművelt hú(hű?)-belebalázs. van egy pár. emléxem.
légy jó! szép estét! ;-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 22:25:53

@arlequin:

De mekkora gőg!:) Egyszerűen az történt, hogy negyvenkétmillió hozzászólás szólt hozzám, és téged így átugrottalak. Pedig Isten bizony válaszoltam volna, ha legalább értem, hogy miről beszélsz. Tisztra úgy tűnik innen, ahol én ülök, mintha az, hogy ti itt ki vagytok készülve, annak az eredménye lenne, hogy nekem súlyos lelki problémáim vannak. Hát hogyne!:D
Nyilván kevesen mondhatják el közülünk magukról, hogy semmi bajuk az égegyadta világon, na annyi biztos nekem is van. Mondjuk a saját helyzetemet nem látom éppen reménytelennek. Kimondottan jó életem van.
Mit akarsz mondani? Hogy ti ettől vagytok szétesve, mint a háromnapos túróscsusza? Tényleg nem vágom.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 22:36:24

@arlequin: Nekünk miért nem életszükséglet a "sztárkodás"? Miért tudunk elszakadni az oldalról, aztán ha úgy tartja kedvünk, időnk, visszajönni? Hazajönni? És miért kell egy sikeres, boldog életű embertársunknak itt kuksolnia, kínlódnia ezzel az egész bagázzsal, hiszen boldog, sikeres, nem üres se lelke, se napja, és mégse bír elszakadni tőlünk, mintha a foteljéhez cövekelte volna a hetediziglen bosszúálló Jahve?
Micsoda paradoxona az életnek: mi kellünk annak, aki nekünk nem feltétlenül kell. Mi megvagyunk anélkül, aki nagy boldogságában nem tud meglenni nélkülünk? Kik itt a lelki szegények: ;-)

gauche caviar 2010.02.28. 22:39:57

ilyen meg soha sehol nem fordult elo, egyertelmuen az apokalipszis bekovetkezte. termeszetesen a magyarokat sujto sorsatok miatt van az egesz, es csak magunknak koszohetjuk, hogy eddig fajultak a dolgok, hiszen meg sosem fordult elo a tortenelem folyaman, hogy elvadult gyermekkoruak idos embereket rablogyilkoltak meg nyomortelepeken. ahol teljes torvenyenkivulesegben elnek. ilyen meg afrika legborzalmasabb haborusovezeteiben, de meg a rioi favellakban sem fordul elo. sem most, sem soha.
egyertelmu a faji-etnikai alapu motivacio, az elkovetok egyertelmuen ciganykodasbol kovettek el tettuket, szamukara termeszet parancsa diktalt, stb stb.
amellett termeszetesen nem is magyarok voltak, hiszen a magyarsag tagkonyvenel kiallitasakkor vizsgazni kell erkolcsokbol. meg jo hogy magyar szarmazasuak sosem eroszakolnak es olnek meg kisgyerekeket, vagy sajat rokonaikat olik meg parezer forintert.
termeszetesen azert nem lett hir belole mert egy kozponti hatalom szandekosan ignoralja a ciganyo ciganybuneit, hiszen azt kifejezetten ciganysagbol kovetik el, ciganykodas vegett. arrol szo sem lehet, hogy az eset egesz egyszeruen nem volt olyan rendkivuli, mint amennyire a post iroja szeretne dramatizalni, mert ilyenek tortennek orszagszerte (amikor a nenire a szomszedok hivtak a tuzoltokat a buz miatt, mert a neni arcat a patkanyok ragtak, mivel a csaladja ra sem nyitotta az ajtot, halstennek ez a fajta teljes erdektelenseg nem olyan borzalmas, mint egy rablogyilkossag.)
ugyhogy doljunk hatra, es elvezzuk a vilagveget, amig tart.

nyugodjon bekeben a neni.

f.m.j. 2010.02.28. 22:40:13

ja, és az Erzsike nénizés kifogásolásához: a nol, a Heti Válasz, és a Borsonline is így írta meg a cikkeit erről a tragikus borzalomról, nem értem miért itt kéretik számon a csöpögős hangnem... a másik, meg ennek a blogolási műfajnak nem az objektív tájékoztatás a célja, profilja. Itt 1-2 (akik írják a blogot) ember saját véleménye olvasható, és a többiek ehhez fűzött hsz-ai.
Habár a Veres cikk után nem tudom melyik áll közelebb az újságírás műfajához, zero, vagy Miklós Gábor? :)

arlequin 2010.02.28. 22:47:17

@El Topo (Sgt. Elias): értem én. de nem figyelsz oda. szerintem kellőképpem őszinte és aljas voltam. nem tudok neked segíteni.
mellesleg értelmes ember nem rendelkezik lelki problémákkal. én ilyet nem is írtam. tessék visszaolvasni.
"Hogy ti ettől vagytok szétesve, mint a háromnapos túróscsusza? "
látod ember, soha nem gondoltam olyanra hogy többesszámban szólítnak meg. ezen majd elgondolkozom....
de emellett fenntartom szavaimat. mert azok márcsak ilyenek. ;-)
egyébként pedig ne hidd el, hogy először érdemes magunknak tükröt tartani,. s csak utána másoknak.
szép estét

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 22:50:29

@f.m.j.:
A válasz roppant egyszerű a Boon.hu-t, a noll.hu-t és a Hetiválaszt sem olvasom. A Vastagbőrt meg igen. Ilyen mázlija van ennek a Zeronak.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 22:52:06

@arlequin:

Komolyan mondom, kinézem a szemem, akkor sem értem, mit akarsz tőlem. Nem aljas vagy, hanem zavaros.

arlequin 2010.02.28. 22:53:05

@Doña ¡Cara(mba)!: hajjaj. ne kérdezz tőlem olyat amire nem tudok válaszolni...
egyébként pedig ki más lenne? nem is értem. lehet azok, akiknek nincsen plazmatévéjük?!
@gauche caviar: nem kicsit vagy aljas, hanem nagyon és mellesleg borotváltpofájú. nem lennék a felháborodott helyedben, hogy kénytelen voltál ezt a megjegyzést tenni. de ettől függetlenül igazad van az utolsó mondatodban ;-)))

arlequin 2010.02.28. 22:55:56

@El Topo (Sgt. Elias): és ez így megy tovább-tovább és tovább. nem csodálkozom, hogy nem értesz. egyszerűen nics szíved hozzá. de majd lesz. az isten sem ment meg tőle. hahaha

p.s.: semmit sem akarok tőled. akkor sem. le se szarom, hogy mit adhatnál nekem. és ez neked a zavaros. ;-)))

f.m.j. 2010.02.28. 22:57:41

@El Topo (Sgt. Elias): hehe, akkor téged igen könnyű összezavarni, nem is vagy akkora ász, amint azt gondoltatni szeretted volna magadról :P @arlequin-t olvasni, és nem érteni, ez aztán a csudijó ;)

f.m.j. 2010.02.28. 22:59:38

és tényleg, a szived hiányzik hozzá, hehe, akkor mégse olyan jó neked, vagyis a végén nem hehe

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:01:56

@arlequin:

Értéshez nem a szívét használja az ember, arra az agy van rendszeresítve. Már akinél ugyebár.
Aki a szívével áll neki megérteni, az elakad a Romana-story magazin-kucuginfó háromszögben.
Nyilván nem érthetek mindent, nem beszélhetek a világ összes nyelvén, de azt meg tudom itélni egy számomra érthetetlen szövegről, hogy összefüggő szöveg-e, vagy betűk véletlenstzerű sorozata. A tied valahol a kettő között áll. Erre azt mondják: halandzsa.

arlequin 2010.02.28. 23:04:49

@f.m.j.:
kéretik
nem
röhögni
azon,
akinek szar.
köszönöm.
- bohóc -
( csendben, magunk között: hahaha ;-)))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:04:56

@f.m.j.:
Hogyne, van amikor összezavarodom egy pillanatra, ismeretlen terepen, ellenséges környezetben, sosem látott dobási körletben. De azért aránylag hamar kiigazodom.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:06:14

@arlequin:

Ne sztárold magad, már lebuktál.:D

arlequin 2010.02.28. 23:07:23

@El Topo (Sgt. Elias):
"igazán csak a szívével lát az ember"
saint exupéry (vagy valami ilyesmi..)

lehet magyarázni a bizonyítványodat, de az osztályzatod nem jogosít fel rá.

pihenj jól kicsi ember, rád fér...

f.m.j. 2010.02.28. 23:09:13

@El Topo (Sgt. Elias): itt nem fogsz, mert a szivedet nem akarod bevetni,
olvasd el az 1Korintus 13-at. Ott meglátod mit érsz azzal, ha a szivet leválasztod a dolgokról

arlequin 2010.02.28. 23:10:40

@El Topo (Sgt. Elias):
hehehe. aki senki, az nem tud lebukni. te egy NAGY valaki vagy. emiatt nekimész a falnak.
sztárolni? magyarán mondva csillagozni? minden csillag mulandó, ezt te nem tudod? hát akkor valóban egy kis seggdugasz troll vagy.
szép estét. jó pihenést. tényleg.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:12:25

@arlequin:

Továbbá amelyik kutya ugat, az nem harap, rövid az élet, hosszú a sír, meg ki az urát nem szereti, sárgarépát főzzön neki....
Közhelyszótárat vacsoráztál.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:13:26

@f.m.j.:

Ja, hát ezoterikus környezetben valóban kissé nehezebb dolgom van.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:16:25

@arlequin:
Dehogynem, te például lebuktál a halandzsáddal, aránylag nem is túl sokára.
Te tényleg tudod, hoy a star, az magyarul csillagot jelent? Mit is mondhatnék? Bravó!

Ünepeled magad, mint Roger Milla a harmadik gól után, pedig el sem látsz a kapuig.

f.m.j. 2010.02.28. 23:17:21

@El Topo (Sgt. Elias): na, ezt hogy hoztad össze, hogy ez ezoterikus környezet lenne? Attól, mert írtam egy másik szempontot? Csak gondolatébresztőleg...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.28. 23:21:35

Ne bántsátok a vasművest, inkább örüljetek neki, hogy ma már a lakatosok is olvasnak, és van véleményük a kocsmán kívül is.
Ha annyit vártok el tőle amennyit az életben elvártok egy lakatostól, már is nem lesznek olyan meglepőek, vagy érthetetlenek a mondatai.
Simán egyet lehet érteni azzal amit mond, csak az a baj, hogy Ti megpróbáltok magasabb síkokban gondolkodni, egy lakatos számára látszólag össze nem tartozó vetületeket, logikai összefüggéseket figyelembe venni, absztrahálni, elvárni tőle egy lakatostól kötelező érvényűen el nem várható mentális és szellemi tevékenységet.
Kezeljétek hát akként ami, lakatosként, meglátjátok nem lesz vele semmi baj.

onager 2010.02.28. 23:21:55

@gauche caviar: Annak ellenére , hogy a fő hírforrások nem verik nagydobra (ha jól értem, szerinted helyesen), azért lassan leesik az átlagembernek is, hogy borsodban baj van, mostmár két-három havonta agyonvernek nemcigány, egyedülélő, öreg és szegény embereket cigány, törvényen kívüli, fiatal vagy gyermekkorú elkövetők. A cselekmények kirívóan kegyetlenek, alaposak és minimális hozamuk van.
Ebből két dolog következik kaviár: az elkövetők nem veszik emberszámba az idős áldozatokat, nem tisztelik őket tehát az egésznek van egy bájos rasszista, büntetés filingje. A másik pedig az, hogy Te a fentieket figyelembe véve, nem igen lehetsz normális ember.

arlequin 2010.02.28. 23:22:08

@El Topo (Sgt. Elias): blablablablablabla

hajrá! legközelebb csillagos blablát kapsz. ;-)))

el tudom képzelni mennyire frusztrálnak azok a kérdések amire eddig sem válaszoltál.. na szevasz. alszom. te pedig próbáld meg emberként venni magad. mert eddig nem nagyon ment.

arlequin 2010.02.28. 23:22:49

@Conv: ki bántsa ezt a jóembert vazze?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:23:20

@f.m.j.:

Mert tudást nem nagyon látok benne, csak egy jó nagy lila ködöt.
És ahhoz valóban nem könnyű alkalmazkodnom.
Ideállítasz nekem Pállal? Mondta ő valaha, hogy ne az agyaddal gondolkozz? Mondta Pál valaha, hogy a szíveddel próbálj következtetéseket levonni?
Nem mondott ilyesmit.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:25:37

@Conv:

Híjj, vazze, inkább ne támogass!

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 23:26:02

@arlequin: Kedves Arlequin! De ha nekem muszáj röhögnöm? Most mit tegyek, mondd? Máris kirobbant belőlem a komédiásnő:-(
Bocs, kedvellek, de nem tudom visszafogni még a te intésedre sem ,mint ahogy a vizelési ingeremet sem;-((((((

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:28:25

@arlequin:

Semennyire nem frusztrálnak a kérdéseid, mert valójában nem kérdések. Ne fantáziálj az én frusztrációmról, mert fogalmad nincs róluk. Attól meg, hogy te idézd elő őket, olyan távol vagy, mint a makkom Jeruzsálemtől.

arlequin 2010.02.28. 23:28:32

@Doña ¡Cara(mba)!: röhögj nyugodtan. ne engem kérdezz. ráadásul ezen igazán lehet kacagni ;-)))
mintha nem tudnád... ;-)))

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 23:29:09

@Conv: Áhá. Értem és igazat adok neked:-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:29:57

@Doña ¡Cara(mba)!:

A komédiás nem szórakozik, hanem szórakoztat. Te meg hát... mit mondjak... nem nyújtasz valami nagy produkciót.

f.m.j. 2010.02.28. 23:30:51

@Conv: :)

@El Topo (Sgt. Elias):

ezt értsd már meg: nem én állítok oda neked ezzel, ez a dolog van...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.28. 23:31:54

@onager:

Sajnos nem ilyen ritkák az ilyen alkalmak

arlequin 2010.02.28. 23:32:14

@El Topo (Sgt. Elias): tudod a halász olyan, hogy kidobja a csalit és vár. ismét bejött. "Ne fantáziálj az én frusztrációmról, mert fogalmad nincs róluk."
róluk. kicsiny kedves frusztrációkgazda...(ez olyan mint a frakciókgazda, esetleg a skizofréniával kell ismerkedjünk?) ezt már buktad. most egyre mélyebben mész a fosba bele. csináld. ha akarod... rendes emberként visszaválaszolgatsz. ha nem érdekelne, akkor le se szarnál. hjajj a tények... zavaróak biza,

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:33:31

@f.m.j.:

Mármint Pál levele? Persze hogy van! Mi az hogy! Nagyon is!
Bárki által hozzáférhető, olvasható, megtanulható.
Értelmezhető is, ha van mivel.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.28. 23:36:26

@arlequin:
Még elüldögélek itt egy darabig, akár válaszolhatok is. Kevesebb van a markodban, mint hinnéd. Persze, hogy vannak frusztrációim! Neked is vannak, meg a többieknek is. A szomszédomnak is, a kollégáimnak is, mindenkinek. A frusztráció az nem valami ellenség, az barát. Csak te nyilván a szíveddel tanulsz is...

Doña ¡Cara(mba)! 2010.02.28. 23:43:17

@arlequin: A tények, ha nem ügyelünk oda rájuk, visszakézből pofán vágnak. Mindnyájunk frusztrácioi is ilyen természetűek. Az enyémek is:-(

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.28. 23:43:30

Haromfelekeppen nezhetne. Ebbol egyet nem ert, a masikat megveti, a harmadikat isteniti. A harom nem felcserelheto, nem is egeszitik ki egymast, egyik a masiknal nem kulonb, de csak egyutt ervenyesek. Az ajto az erteshez akkor nyilik, ha a harom kulcs egyszerre fordul. A hettoronyba van zarva, es buszken hirdeti mindenkinek, hogy o van a vilagon a legnagyobb biztonsagban. Olyan zartosztaly, amiben a bolond retteg, hogy ha kinyitjak, akkor kintrol az a sok hulye bejon. Igaza is van, mert csak akkor erdemes kijonnie, amikor mar ugysincs ra szuksege. A facsemetet hiaba rangatod, nem no gyorsabban. Csodalkozom is, hogy itt ennyien probalkoznak vele. Valamit megtanulni csak ugy lehet, ha mar mindent tudsz rola, legfeljebb meg nem erted. A puszta kozles mindig meddo talajra hull.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.28. 23:44:18

@El Topo (Sgt. Elias):

A frusztráció az nem barát, hanem a tehetetlenség lenyomata. A legritkább esetben, szinte soha nincs köze a fizikai, logikus valóságképhez.
A frusztráció a kishitűség, a torz énkép eredménye. Hidd el, nagyon sok ember van aki frusztrációk nélkül él.
Akinek a frusztráció barát, az mazochista, illetve skizofrén. Egyik sem egészséges az egészséges lélek vagy mentalitás tükröződése.
Nyílj még egy kicsit ilyen mondatokkal, hogy megismerhesse a nép a zavar okát és mibenlétét, ne hagyd kétségben az olvasókat, bizonyítsd be, hogy nem rossz, szándékoltan buta ember vagy, csak sérült.

f.m.j. 2010.02.28. 23:45:47

@El Topo (Sgt. Elias): "Értelmezhető is, ha van mivel." Neked olyan nincs.

arlequin 2010.02.28. 23:45:51

@El Topo (Sgt. Elias): nincs markom. nincsenek vannak. senkinek. ha te 'barátkozol' az a te dolgod. sok szerencsét hozzá.
még mindig nem válaszoltál a meglátásaimra/kérdéseimre, értem én hogy zavar, értem én hogy félsz. haha

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.28. 23:47:52

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Hű, ez nagyon osho-s, coelho-s volt.
Imádom én is az ilyen semmit nem közlő, hangzatos blődségeket :)

Őrületbe lehet vele kergetni minden minimális gondolkodásra képes embert :)

arlequin 2010.02.28. 23:50:48

@Doña ¡Cara(mba)!: ne hisztizz már isten megáldjon. minden rendben van. még ennek az embernek a 'frusztrációi' is. nyugodtan lehet röhögni rajta, avagy sírni. egyre megy.
@Meleardil Eressea Iluvadan: próbálkozik a halál végtagja. éppen kivágjuk a picsába nagyfejszével. hirtelen... semmi értelmeset nem tud szegénykém válaszolni. látod?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.28. 23:52:35

@Conv: A viragnyelv lenyege, hogy annak beszelsz vele, aki mar ugyis tudja, aki meg nem, annak teljesen ertelmetlen. Nem a tartalmi kozles a lenyege, epp csak jelzed a masiknak, hogy mire gondolsz.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.28. 23:54:52

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Na ja, de ez roppant bosszantó tud lenni egy konfliktuskezelés, vagy megoldáskeresés során :) Ennek ellenére pont ilyen helyzetekben veszik elő a legtöbben :)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.02.28. 23:58:10

@Conv: Itt nincs mit kezelni... epp ez a lenyeg.

Athina irta le egyszer a blogjan ugyanezt. Mivel nekem tetszo modon fogalmazta meg, plagizalni meg nem akarok, ezert egy az egyben idelasolom:

"Kár arra törekednünk, hogy valaki mindenáron elismerjen minket.

Ha a másik embernek más az értékrendje, és az ő értékrendje szerint te nem teremtesz értéket (mert neki az, amit te teremtesz, nem érték), akkor a büdös életben nem fogod neki megmutatni, hogy “de igen”.

Lehet izmolni, de mivel a saját logikád és normarendszered szerint próbálsz neki “megfelelni”, illetve szintén ez alapján próbálod őt formálni, rávezetni arra, hogy amit te csinálsz, az igenis képes érték lenni, ezért nem fogja felfogni.

Ha két személy annyira különbözik, hogy az értékekről, az értékteremtésről és ennek eredményeképpen, tulajdonképpen a világ rétegződéséről ennyire másként vélekednek, akkor nincs miről tárgyalni.

Ha a normarendszer nem egyezik, másként ítéltetik meg élet és halál, szeretet és gyűlölet, méltatás és elmarasztalás, végeredményben pedig jó és rossz kérdésében is eltérően alakul az elképzelés.

Értékrendek küzdelmében nincs győztes.

Elnyomott és elnyomó van, akik esetleg szerepet cserélnek néha, a pillanatnyi helyzetből következő erőviszonyoknak megfelelően.

Ezek szerint tehát ellentétek csak akkor vonzzák egymást, ha az az ellentét voltaképpen nem elemi szinten jelentkezik, csupán a személyiség magjára épülő külső váz terén mutatnak eltérést a felek."

arlequin 2010.03.01. 00:04:52

@Meleardil Eressea Iluvadan: ezzel most rettentően vitatkoznék, mert sok logikai baki van benne. de nem teszem. inkább alszom. szépestét adjon az isten!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.03.01. 00:09:15

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Ó, én nem is a jelen helyzetre értettem, hanem általánosságban a hasonló bölcsességek elővételét.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.03.01. 00:10:09

@arlequin: Erm...logikai baki. Na, azokra en nem figyeltem, mert a kovetkeztetest mint hipotezist veve alapul olvastam. Orulnek, ha izekre szedned, mert nekem kereknek tunt, es most zavar kicsit, hogy szerinted nem az.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.01. 00:12:06

Szép jó estét mindőtöknek!
Donna

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.03.01. 00:21:31

@Meleardil Eressea Iluvadan:

ha csak felszínesen nézzük a tartalmat, és tudván miről van szó, annak a "szövegkörnyezetében" szemléljük, igaz is lehet a dolog.
Azonban.
Itt a lényegi mondatat az egésznek: "Értékrendek küzdelmében nincs győztes."

Ez viszont önmagában, mint következtetés nem igaz. Innen, pedig el tudsz jutni azokhoz a logikai (helyzeti, szerepi) levezetésekhez, melyek a szöveg több vonalát alapjaiban borítják fel.
Igazából ugyanezt a logikai levezetést más szemszögből, más helyzeti szerepben akár ellentétes pólusú végkövetkeztetéssel is első ránézésre, illetve felszínes/helyzetproduktív értékeléssel ki lehet hozni.
Tartalmilag hibátlan lesz, azonban mivel a sarokpontja ilyennyire szubjektív illetve helyzeti felismerésen alapul, támadható és nem evidencia érvényű.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.03.01. 00:31:47

@Conv: Ertem... maskeppen magoztam a cseresznyet, az a helyzet. Ugyanis ismertem a helyzetet, amiben a fenti iras szuletett, es ezert gyanitom, hogy mi vonatkozik kifejezetten arra, es mi altalanos. Nalam a kovetkeztetes igy nez ki:

"Ha a normarendszer nem egyezik, másként ítéltetik meg élet és halál, szeretet és gyűlölet, méltatás és elmarasztalás, végeredményben pedig jó és rossz kérdésében is eltérően alakul az elképzelés."
------------------------------->
"Kár arra törekednünk, hogy valaki 'mindenáron' elismerjen minket."

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.03.01. 00:37:23

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Gondoltam, hogy a dolog ezen vonalára gondolsz.
...és csak gondolom, hogy @arlequin: pedig az egész írásra egészében tekintve írta a logikai levezetés hibáit.

Dr. No 2010.03.01. 01:26:05

Én az egészben egyet nem értek. Baranyában-Somogyban-Tolnában is rengeteg cigány van, ott is lopnak-bűnöznek, de onnan ENNYIRE durva eseteket nem lehet heti rendszerességgel hallani. Miért van ez?

Nzoltan 2010.03.01. 07:06:00

@Dr. No: Még nem.

Borsod már a kilencvenes évek elején is sűrű hely volt.

arlequin 2010.03.01. 08:20:13

@Conv: úgy van, csak már nagyon fáradt voltam és hívott az ágyikó. elnézést.
csak gondoljuk végig. nincs olyan, hogy "értékrendek". ez egy műszó, amit próbálunk ráhúzni ilyen-olyan irányultságokra. miféle 'értékrendje' van egy komancsnak? mi érték van abban, hogy erszi nénit agyonütik a tv-ért? mindez felfogás kérdése. az ún. 'értékrend' is. én például nem szeretném sorba tenni, esetleg rendbe szedni az 'értékeimet'...
de gondolj a fizikára. milyen 'értékrend' van benne? lehet a fizikai törvényeket rangsorolni?

Homeoffice 2010.03.01. 08:41:17

Aki ismeri a warhammer 40k-t, az gondolom ismeri az exterminatus kifejezést. Orbitális bombázás, úgy hogy SEMMI ÉLŐ ne maradjon életben)
Erre az ork kolóniára szeretnék egy ilyet kihirdetni.

jozicsenko 2010.03.01. 08:49:19

@Dr. No: sajnos ennyire durva a helyzet, a néni a példája annak, hogy a hatalom mennyire hallgat mindenről, a lakájmédia meg asszisztál hozzá

elég megnézni ezt a posztot: 800+ komment van (még ha a java éliás örmester miatt is van)

arlequin 2010.03.01. 08:55:10

@Gunther: az egy kicsit nehézkes lesz. az exterminatus a bolygó légkörét lángra lobbantja... ;-)
lánglovagok leszünk mindnyájan...

Homeoffice 2010.03.01. 09:52:40

@arlequin:

Lehet hogy megérdemelnénk mi is...
Mivel hagyjuk, hogy ezek a szörnyűségek megtörténjenek..
Huh... Ne tudjátok meg éppen lomtalanítás van nálunk.,.. Lent a házunk előtt tobzódnak ezek a férgek.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.01. 10:11:16

@Gunther: "Lent a házunk előtt tobzódnak ezek a férgek."

Ejj, te piszoknáczi. Ahelyett, hogy a lakásod értéktárgyait - akár azokat is, amelyeket még használsz - odaadnád nekik, szegény elnyomott, kiszolgáltatott embertársaidnak, te itt férgezed őket. Szégyelld magad!

ErEr 2010.03.01. 10:13:43

Erről nem tud a sok budai hegyekből lejött rózsaszíninges okoska, megmondják hogy azér' nincs pénz mert túl jó a szociális háló. Az ilyeneket kiküldeném egyedül pár helyre az országba környezettanulmányra...

f.m.j. 2010.03.01. 10:16:38

@ErEr:

cigányék meg lennének olyan okosak, és számítók, hogy őket nem bántanák, hiszen akkor ki védené meg a jogaikat, életüket a náci magyaroktól?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.01. 12:12:00

ennek a Bódis Krisztának úgy meg kéne már rángatni a haját

f.m.j. 2010.03.01. 12:16:12

@tesz-vesz:

erre én is gondoltam, hogy mit érnek ezeknek a vadembereknek az ilyenek, hogy alkotótábor? Belenéztem az egyik ilyen filbe, hát röhejesen tehetségtelenül amatőr az egész, és még filmként sem működik... a kis "szinészek" játékából süt valami olyan kifejezhetetlen, a szemük, jujj...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.01. 12:28:06

@Gunther: Nah,ugye a náczi hajlam.Nem hiába az az avatár.:))

Homeoffice 2010.03.01. 12:36:45

Khm...
eltünt a kommentem?

f.m.j. 2010.03.01. 13:03:54

@Gunther: miért, mit írtál? :P

Homeoffice 2010.03.01. 13:06:30

@f.m.j.:

Háztól házig lángszóróval....:))))

arlequin 2010.03.01. 13:10:56

@Gunther:
végül is fűtési szezon van, vagy mi...

de rólad azt is el tudom képzelni, hogy igéző szemek nyomán jársz háztűznézőbe.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.03.01. 13:14:05

Én tudok egy remek megoldást. Persze csak elméletileg.

Most bonyolult lenne minden részletében kibontani, de szerepel benne a telep négy sarka, pár kanna benzin, meg egy doboz gyufa. Ja, és természetesen a Hétesi Alkotótábor is, hogy mindenképp tartózkodjon a helyszínen az összes mocsadék féreg, aki ezeket a torzszülött állatokat védelmezi meg dédelgeti. Férgek ezek egytől egyig... phöj! (köp)

Bourne 2010.03.01. 13:17:58

most már mehet a napalm a hétesre... nem maradt ott semmi értékes.

ismerem a telepet sajnos, arról a vidékről származom. borzasztó milyen körülmények vannak ott és nekem ne jöjjön senki a mélyszegénységgel az nem ok arra hogy a konyha közpén szarjanak, meg hogy hemzsegjen a csótány meg mindenféle állat a "házakban".

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.03.01. 13:19:29

Vajon az alkotótábort szervező patkányok visznek egy szál virágot a néni sírjára? Vagy ő csak egy értéktelen fehérbőrű?

Most nézem az ocsmány blogocskájukat:

"Ha hozzánk hasonlóan nem tudott elszakadni ezektől a tündéri lurkóktól, ne aggódjon, mert ahogy Eötvös Gábor zenebohóc mondaná: Van mááásik!, mármint másik blogunk. Ma elindult a cseppgyerek.blog.hu, örüljön velünk és kattintson!"

Ha nem tudtok elszakadni a tündéri lurkóktól, kapjatok a hónotok alá kettőt-kettőt, aztán futólépés Indiáig!

A cseppgyerek.blog.hu után vajon mikor indul el a védettgyilkosok.blog.hu?

Hányinger ez a mocskos ország.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.03.01. 14:26:50

@chemicalshop: Vajon ha a sértett az intenzívre került, vérröggel az agyában, akkor mit jelent az a rendőrbulllshit, hogy "folyamatban van a férfi sérüléseinek megállapítása, csak ezután gyanúsítják meg a tetteseket könnyű vagy súlyos testi sértéssel, esetleg csoportos garázdasággal" ??!

Az is külön puszit érdemel, hogy "Albert István tájékoztatott arról is, hogy a támadók között is van sérült, a sértett vélhetően ellenállt, nem hátrált meg a túlerővel szemben. "

Jajj, a szívem megszakad! Valahol pedig biztosan felsírt egy ork...
A végén még feljelentik, mert rásszistá indítéktól vezérelve védekezni mert.

(idézetek: www.mno.hu/portal/698057)

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.03.01. 14:36:28

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): na igen melyik intenzívről lehet nyolc napon belül kijönni? Már ez is baj ,hogy ellenállunk. Ellenállásból elkövetett rasszizmus, azt hiszem ez a megfelelő.

Marcellusca 2010.03.01. 14:40:18

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
@chemicalshop:
És majd olvashatunk (nem, nem nézhetünk!) híradást, a megfelelő médiumoktól, hogy 3 héttel később belehalt sérüléseibe?

Csak kapcsolódva a mai poszthoz: Ő tehet róla.
Minek ment ki a kertkapuba?
Csákánynyél nélkül?

Hosszúlépés 2010.03.01. 14:52:15

@Marcellusca:

Csak kapcsolódva a mai poszthoz: Ő tehet róla.
Minek ment ki a kertkapuba?
Csákánynyél nélkül?

Így van, az ő hibája: kertkapu - van kertje - ahhoz tartozik egy ház is - tehát gazdag!
csákánynyél - szokott dolgozni/van mit ennie - rasszista !

Szerintem angol fogadóirodáknál már régóta lehet fogadni, hogy mikor lesz tele a töke a magyaroknak. Valaki nagy pénzt fog nyerni...

Pistu 2010.03.01. 14:59:02

@Marcellusca: Itt jegyzem meg minden vicc nélkül, hogy amíg falun laktam a kapu előtt a házfalánál mindig volt egy fejsze lerakva. Csak ha véletlenül tuskók próbálnának kötekedni, betörni.

Marcellusca 2010.03.01. 15:04:02

@Hosszúlépés: Hi!
Mivel, a hülye angolok mindenre fogadnak, ezért nagyon valószínű, hogy erre is. :)

Pistu 2010.03.01. 15:13:36

@chemicalshop: Imádom azt a fajtát :D Nekünk német juhász volt, 4x próbálták megmérgezni, 5.-re sikerült nekik :(

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.03.01. 15:16:37

@Pistu: ezt nem tudják olyan finnyás még a gépsonkát se eszi meg, ha felágaskodik 1,7 magas.A postás a földre dobja a levelet.

redriot77 2010.03.01. 15:40:30

A mocskos, tetves, kurva, szarevő Index erről az esetről miért nem tudósított?????? Talán rossz színben tűntetné fel kis kedvenceiket, a hétesi gyilkos cigányfajzatokat????? Bezzeg arról tízrészes minisorozatot csináltak, ahogy a kis tetvesekkel viháncolva fogócskáznak a putrik között.

Nesze bazmeg, objektív újságírás...

redriot77 2010.03.01. 15:44:23

"Berki Lajos, az ózdi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője azt mondja: csaknem egyvenezren élnek Ózdon, a harmaduk cigány. Itt sokáig békében éltek romák és nem romák."

Már 10-15 éve is voltak olyan esetek, hogy kórházban fekvő öregasszonynak konkrétan ellopták a házát. Visszabontották az egészet az alapig. Házlopás, mondom. Sokáig békében éltek. Nagyobbat nem is hazudhatott volna.

Dr. No 2010.03.01. 16:06:51

@Nzoltan: @jozicsenko: Azért mondjuk Gilvánfa legendás hely Baranyában, közismert sztori például, amikor a színesfémtolvajok úgy buktak le, hogy a kisebbségi önkormányzat feliratozott furgonjával "gyűjtötték be" a fémet, így nem volt nehéz azonosítani őket. Na de ott nincs hetente egy-két idős ember agyonverve! (Az elhíresült kézigránátos támadás valószínűleg uzsorás ellen irányuló önbíráskodás volt.)

Közben utánanéztem kicsit, és azt írják (vagy igaz vagy nem), hogy a délnyugati országrészben élő cigányok főleg a mezőgazdaságban dolgoztak még a rendszerváltás előtt, így most munkahely nélkül is elfoglalják magukat a háztájival (még ha nem is a svábok színvonalán). Az északkeleti régióban meg nagyrészt az iparban dolgoztak, és az ipar megszűnésével nemcsak munkanélküliek lettek, de kezdeni sem tudnak magukkal semmit.

nyílméregbéka 2010.03.01. 16:07:49

Szerintetek hány ember van, akinek ez a hír volt az utolsó lökés ahhoz, hogy a szélsőjobbikra szavazzon?
Csak egy számot kérnék tippelni!
Már ha kiférnek a helyiértékek.
Aztán lehet csodálkozni, hogy vajon mitől tör előre a csúnya szélsőség.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 16:11:25

@nyílméregbéka:

Hát ja, mondjuk aki ettől a szélsőjobbikra szavaz, azt már különben is csak egy hajszál választotta el ettől. Ebből a szempontból mindegy.

idiesel 2010.03.01. 16:33:33

Nem értenek ezek semmiből. Nem kell a jobbik. Nem kell magyar gárda.. Zéro tolerancia kell, mint california-ban. 3 törvénysértés (gondolom a gyorshajtás és egyebek nem kerülnek bele a kalapba) és életfogytiglan. MI kell ehhez? több börtön.

nyílméregbéka 2010.03.01. 16:41:01

@El Topo (Sgt. Elias): tök nem mindegy, mert ezek miatt az esetek miatt fognak egyre TÖBBEN a Jobbikra szavazni. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset a közelmúltban.
Esetleg meg lehetne próbálni azt a furcsaságot, hogy nem verünk agyon idős néniket az 5.000.- Ft-ot érő cuccaiért.
Meg lehetne próbálni, hogy úgy neveljük a gyerekeinket, hogy fel se merüljön bennük a gondolat, hogy öregasszonyokat verünk agyon. Hiszen olyan családszeretőek vagyunk.
Már a kommentekben százszor felvetették, hogy ha nincs pénz ételre, lehetne egy doboz cigi árából paradicsommagot vetni és elültetni a kertbe, hisz úgyis otthon vagyunk. És így, hipphopp, nem kéne a szomszéd öregasszonyt agyonverni.
Nézd, én nem ragozom, de azért el kellene gondolkodni rajta, hogy a közvélemény szélsőjobbra tolódása egyenes arányban nő az ilyen jellegű bűncselekmények elszaporodásával. Ha a na'vik követnének el egyre többen, egyre brutálisabban ilyesmiket, akkora na'vikat gyűlölnék elkeseredettségükben az emberek. Ez van, tessék rajta változtatni...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 16:43:48

@nyílméregbéka: Morális szempontból mindegy, hidd el nekem!
Aki bármilyen megfontolásból a széljobbikra szavaz, annak mindegy.

nyílméregbéka 2010.03.01. 17:01:28

@El Topo (Sgt. Elias): Szerinted a hasonló helyzetben lévő vidéki, gyenge, félő öregek hova fognak ikszelni? Mert szerintem azokra, akik fenyegetik azokat, akik őket fenyegetik.
Ezt meg lehetett volna előzni kormányzati szinten az elmúlt 20 évben, de sehogy sem sikerült, most itt az eredménye. Nem azt mondom, hogy helyes a Jobbikra szavazni, csak azt, hogy nem most kéne levegő után kapkodni, hogy hogyhogy...??

Nézd meg, mekkora támogatottsága volt az SZDSZ-nek még 10 évvel ezelőtt is! Tehát az emberek akkor még nem voltak ilyen szélsőségesek. Csak volt valami oka, hogy ide jutottunk! :-(

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 17:13:41

@nyílméregbéka:

Én nem kapkodok levegő után és világos, hogy az elmúlt 20 évet a kormányzatok faszveréssel, lopással és általában töketlenkedéssel töltötték. Nyilván mindegyik felelős azért, hogy idáig fajultak a dolgok, leginkább természetesen a jelenlegi kabinet.
Lélegzetvétel!:)
Ezzel együtt, aki a jobbikra szavaz, az a saját halhatatlan lelkével játszik.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.03.01. 17:19:53

@El Topo (Sgt. Elias):

Ezt most a jéghideg logika mondatja veled igaz?
Bazzeg, a lakatos spirituális dolgokra hivatkozik :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 17:22:17

@Conv:

Természetesen a lakatos is ember, természetesen a lakatosnak is van lelke.
A jobbik egy rasszista, gazdasági elképzeléseit tekintve nemzeti-szocialista párt. Aki ilyenre szavaz, az micsoda? Na mi?

picur3ka 2010.03.01. 17:30:03

@Conv:

Es teljesen igaza van. S meg az orszaggal is jatszik. Mert, ha ezek a fiuk nagyon bejonnek, akkor azert teljes nemzetkozi elszigetelesre lehet szamitani.

Nem veletlen az sok szempontbol, hogy a szocik, meg a Csabad, meg a forabbi is mar az o szavazataikat tupirozza es nekik kampanyol. Az o allando kopkodesuk nelkul nem lennenek azert ennyire nepszeruek. Meg a tobb szaz millio nelkul, amit mostanaban koltenek.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.03.01. 17:31:08

@El Topo (Sgt. Elias):

Szerintem olyan ember akinek tele a töke azokkal akik eddig szívatták. Változást akaró ember, aki átlátja, hogy az eddigi balliberális vonal semmi téren nem visz sehova, és látja, hogy a fityisz bizony semmiben nem különbözik egyetlen számottevő változásra predesztináló területen sem az mszp-től vagy az szdsz-től MDF-től.

Te lakatos, tegnap a lelkiismereti és spirituális érvek nem igen voltak számodra elfogadhatóak, ma már a lelkedre hallgatsz?
Vedd be a gyógyszert, kezd eluralkodni rajtad a frusztrációból fakadó skizofrénia :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 17:32:49

@picur3ka/beleallos kampany:

Miféle nemzetközi elszigeteltségről beszélsz? A nemzetköziek a jobbiknál durvább arcokkal is szóba állnak, ha pénzt szimatolnak, ettől a dologtól nem tartok egy cseppet sem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.03.01. 17:34:37

@picur3ka/beleallos kampany:

picur3ka, a Te rettegésed azonos a főrabbiéval, ezt már megtárgyaltuk, és azt is, hogy a fityisz lófaszt sem különbözik bármelyik másik jelenlegi parlamenti párttól.
Változás kell, a jelenlegi garnitúrát le kell váltani, a szemétre kell dobni, ahova való.

picur3ka 2010.03.01. 17:35:29

@Conv:

Hala Istennek, van azert eleg sok kulonbseg a fityisz meg a tobbiek kozt. Sajnos, ok persze azt szeretnek, hogy ezt az okos valaszto pogar ne igy lassa - a Jobbikkal egyutt persze -, s ezt nyomatjak ezerrel. Meg sajnosobb, hogy ezt sok valaszto pogar be is veszi.

picur3ka 2010.03.01. 17:37:58

@El Topo (Sgt. Elias):

Mondj egy masik orszagot, amelyrol az 'intelligenciaja' elterjesztette, hogy fasiszta, s amelyik tortenelmileg ilyen hirben all es sok zsido el benne... eleg specialis helyzet, szerintem.

picur3ka 2010.03.01. 17:39:02

@Conv:

??????

A forabbi nem aggodik szerintem. Csak egynek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 17:40:39

@picur3ka/beleallos kampany:

Marginális jelenségekről írsz. A különféle "nyolcvanhat értelmiségi levelet írt száznegyvenhat értelmiséginek" című akcióktól egy madártoll meg nem lebben a népszabaccság harmadik oldalán kívül.

picur3ka 2010.03.01. 17:50:35

@El Topo (Sgt. Elias): Nagyon remelnem ( sok ellenkezo dolgot latok azert), szoval inkabb abban remenykednek minden szempontbol, hogy nem jonnek fel nagyon a fiuk.

nyílméregbéka 2010.03.01. 19:29:12

Nekem még él 1 db nagymamám; 86 éves, beteg, de szellemileg friss, és minden tiszteletet megérdemel. Ha kezet merne emelni rá BÁRKI - fehér, cigány, zöld, akárki - , szarnék a halhatatlan lelkemre, és bizony szavaznék olyan bandára, aki megfélemlíti a gyilkosokat.
Egyelőre nem tartok itt, de talán csak azért, mert Ő nem a Hétesen él.
Ezt az áldozat unokája írta a nol.hu-n:
"A cikkben nyilatkoznak a cigányok, hogyha látják az elkövetőket, ők maguk fogják el....hát igen...mert az nem tűnt fel senkinek a szomszédok közül, hogy hirtelen megérkezik Nagyihoz egy furgon, kipattan belőle 3 srác, és elkezdik Nagyika kerekesszékével(!!!!!!) kitolni a tárgyakat....Te jó ég, ha a fórumozók ismernék a helyszínt, és hogy a szomszédnak milyn közeli rálátása van Nagyi udvarára, akkor a fejüket fognák! Hazudnak!!!!! Láttak mindent, csak egyszerűen a cigány nem hívja rá a rendőrséget a fajtársára! Ennyi!
Az eszem megáll! Olvasom a fórumokat Nagyiról, a találgatásokról és komolyan mondom, senkinek nem kívánom ezt az érzést!" nol.hu/belfold/ozdi_bucsu_a_meggyilkolt_mamatol

Nos, bennem csak egy adag együttérzés van, és ez az áldozaté és az ő családjáé; az elkövetők és a cinkosaik ( a szülők, akik gyilkosokat neveltek; a szomszédok, akik mélyen kussoltak, az orgazda, aki megvette a szajrét stb.) felé egy deka sem jut belőle.

Horizont 2010.03.01. 20:05:11

@nyílméregbéka:
Nagyon vigyázz az 1 db. 86 éves Nagymamádra és örülj, hogy VAN!!!
És jobbulást neki .......

nyílméregbéka 2010.03.01. 20:12:21

@Horizont: Köszönöm! :-)
Vigyázok. Épp most a hétvégén megyek hozzá. Talán viszek neki ajándékba egy gázpisztolyt, sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükség.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.01. 20:32:56

@nyílméregbéka: Nekem a paprika sprayt ajánlotta valaki, aki nem éppen akárkitől kapta a tippet. Mert hozzá is betörtek. Vadász-boltokban lehet kapni, könnyen kezelhető és teljesen tehetetlenné teszi az elkövetőnek készülőt. Ott fetreng testi nedveiben, amíg meg nem jön mentő, rendőr, ami kell.
Sohase legyen senkinek szüksége rá!

Horizont 2010.03.01. 20:33:00

@nyílméregbéka:
Inkább vigyél neki finom csokit meg egy szál virágot.:DDD Úgyse használna pisztolyt:((
Képzeld nekem 46 éves koromig volt Nagymamám:))) Jó volt.

Kartal (rezervált) 2010.03.01. 20:36:35

@nyílméregbéka: Orwell: 1984. Megvan? Az a könyv a nol.hu-ról íródott. Mostanra eljutottak odáig, hogy a fényképet leszedték, mintha ott sem lett volna, pedig akár nálunk is megtekinthető, a cigánybűnözéses blogban. A regisztrációmat is törölték, amikor bekopiztam azt az ominózus levelet, ami a temetésről az igazat írja le. Elképesztő, undorító, mocskos egy banda. Náluk még a kuruc.info is korrektebb és elsősorban igazabb tájékoztatást nyújt.

Kartal (rezervált) 2010.03.01. 20:39:24

@Horizont: Nekem is csak egy nagymamám él már, de szerencsére azon a környéken nem nagyon vannak újmagyarok, és nem egyedül él, hanem egy szerető család körében. Csak beteg szegény, ős 80 év fölött van már. Hát ha őt bántaná bárki, nem lenne hosszú életű, azt garantálom. Nagy a család, sok férfival.

arlequin 2010.03.01. 20:46:00

@El Topo (Sgt. Elias): hogy te mekkora egy címeres ökör vagy! gratulálok! egymagad jutottál ily magvas gondolatokra, vagy segítettek benne?

abandi 2010.03.01. 20:47:13

@Kartal (mindenbe beleszól):
Aszondod, hogy a cikkben szereplő sértett "magory".
Hogy a faszomba került ez az "ügy" a rendőrség elé?

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.01. 20:48:50

Madarat tolláról, blogot trolljáról ismerni meg.

Auris 2010.03.01. 21:04:17

@Doña ¡Cara(mba)!: Hát ezt itt speciel a terjengő húgyszagról...:)
Áááááááá.... Csaptam is egy kört köröttetek.... Érzitek, milyen finom naftalinos ammónia??? Ez az én védjegyem..

arlequin 2010.03.01. 21:05:32

@Doña ¡Cara(mba)!: ;-)
bolondot pedig királyáról...

eszkep 2010.03.02. 10:09:17

Ez a cikk kiakasztó:
borsonline.hu/news.php?op&hid=27643

"féltette János, mert egy egyedül élő, idős, védtelen nő kiszolgáltatott a környezetének, a NEVELETLEN gyerekek viselkedésének."

A liberálisokra alapvetően jellemző, hogy képtelenek "bizonyos" problémákat egyáltalán definiálni (így hogyan is várhatnánk tőlük a probléma megoldását???), de ez most morbid:

rablógyilkosság = neveletlenség

Szánalmas.

Kartal (rezervált) 2010.03.02. 12:02:22

@eszkep: pontos meglátás. Mintha azzal, hogy leírják a pontos definíciót, valami bűnt követnének el. Így azonban bűnt az igazság ellen követnek el, és meglátszik, hogy ez hová vezet. Még azt sem írják le, hogy rablógyilkosság történt, csak halálos kimenetelű rablásról beszélnek, mintha ez valami természeti katasztrófa vagy baleset lenne. A cigányokat is azzal sajnáltatják, hogy milyen nehéz nekik: az egyik gyerek börtönben van, a férj előzetesben, nincs aki eltartsa a családot... mintha a börtön olyan lenne, mint az influenza, az ember nem tehet róla, hogy elkapja, és munkaképtelen lesz tőle... és ezekre volt bízva az ország éveken keresztül? A bűnöző nem tehet semmiről, az áldozat dögöljön meg? Ezt hívják PC-nem meg liberálisnak? Ez elmebetegség. Basszus, az a csoda, hogy még működik valami itt egyáltalán, nem füstölgő romok fogadják a külföldi vendéget. Bár ha minden így marad, akkor 4-5 év múlva kb annyi marad az országból...

Hannibal22 2010.03.02. 21:32:05

Szíven szúrt ország-most az m1-en

Auris 2010.03.03. 07:52:58

Megjelent egy könyv az Olaszliszkai mészárlásról. Egy kis ízelítő:

"S hogy mik is ezek a furcsaságok? Volt például egy olyan különösen védett tanú, aki elköltözött inkább Olaszliszkáról, mert megfenyegetteék. A tárgyaláson félelmében el is ájult. Az I. rendű vádlott, ifj. Horváth Dezső egyszer a családjához írt levelében leírta, mit fog tenni a szabadulása után. Ez a levél nem a megbánásról szólt, hanem arról, hogy a börtönben tovább növeli az izmait, s bosszút áll azokon, akik bármit vétettek családja ellen. Vannak továbbá olyan potenciális elkövetők, akik nem kerültek a vádlottak padjára."

Részletek itt:

www.szon.hu/hirek/Szabolcs-Szatmar-Bereg/cikk/bosszura-keszul-a-szabadulasa-utan/cn/news-20100302-11191260

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.03. 09:40:11

@Tigeri:

Ahányszor ezt én leírva láttam már különféle blogokon, meg fórumokon, a Jobbiknak nyolcmillió százalékkal kéne megnyerni a választásokat.:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.03. 09:43:43

@El Topo (Sgt. Elias): Ááh én csak általában + 1,5-3 %-ig jósoltam nekik.De már vagy ötször.Ahhoz képest,hogy az EP választásokon sokan 8-9%-ot jósoltunk nekik...:))

nyílméregbéka 2010.03.03. 19:04:33

@Auris: én meg a TörökGábor blogján olvastam ma egy kommentben, hogy Szögi Lajos lánya a Jobbik mellett, -ban (?) szerepel / kampányol / részt vesz.
Épp két napja írtam, hogy az ilyen támadások miatt lesznek Jobbik-szavazók az emberek; ez egy ideillő példa.

Rendszerhiba 2010.07.04. 23:03:58

EGY ÉRDEKESSÉG!

Ma Reggel Siófokon a vízbe dobva két elvágott torkú német turistát találtak.
Tudják, hogy merre jártak, hova tértek be. Véletlenül olyan helyre tévedtek, ahol cigány bűnözők voltak az urak...
Tudják, kik tették, de nem mernek hozzájuk nyúlni!
Ide jöttek kishazánkba. Győzött a csapatuk. Örültek, ünnepeltek. MEGHALTAK.

trojka 2010.07.08. 13:26:25

Láttátok a "Majmok bolygolya" c. fimet, hát, magyarok, ne várjatok annál jobbat...de remelem, a hazaárulo, cigány s... nyalo banda is ott lesz a levadászottak, vagy a kisérleti alanyok között...

purgafurgagörbegödény 2016.04.08. 20:42:41

A JÓ CIGÁNY = DÖGLÖTT CIGÁNY!

2018.01.24. 18:16:27

@El Topo (Sgt. Elias):

Azt hiszem, nyolc év elmúltán sem késő hozzáfűznöm ezt ... A téma számomra is olyan élő, mintha tegnap lett volna, s azóta a helyzet csak még rosszabb lett, áldozatok tucatjairól is beszélhetünk, havonta, legalábbis akikről tudni lehet.

Tehát sok fényes szeretettel elmondanám neked, hogy annak idején, a nürnbergi perben egyszer levetítettek a vádlottaknak, meg az egész teremnek egy kis dokumentumfilm-összeállítást, tudod, a táborokról. Kicsit sem volt benne semmiféle hatásvadászat, még a szándékban sem, á, hogy lehetne még ilyet csak gondolni is.

Azt hiszem, az említett film a kurucon is bőven megállná a helyét, annyira nem volt benne semmi direkt gyomor- és ökölszorító, ami a magasztos felháborítási és jogos súlyos ítélethozatali célt szolgálta volna. És még a mai napig is meg lehet tekinteni ilyen mozgófilmeket és fényképeket, a hatásvadászat minden látszatától mentes múzeumok és emlékezeti helyek százaiban. De könyvekben, és televízióműsorokban is.

De teszemazt, ha például a számodra mindenféle hatásvadászat nélkül elég, ha a gyurmány vagy a kulka üvöltve zokog bele a kamerákba, véres könnyeket maszatolva széjjel,

hogy valakiknek a bőrük színe volt a bűnük, és úgy le lettek mészárolva, mint a puska elé ugrasztott mezei vadak, orvul, és aljasul, álmukból riasztva, és még csak szembe se nézve, akkor ne vesd meg azokat, kérlek, akiknek ennél azért egy kicsivel még több kell.

süti beállítások módosítása