Mostanában nem trendi erről és úgy általában ilyesmiről beszélni, de a magyar népdalcsokor igenis kincs. Nem talmi, hanem olyan igazi, amit nem lehet pénzben mérni.
Hosszú idő óta, szájról szájra, nemzedékről nemzedékre öröklődik. Éneklünk az újszülöttnek, hogy ne sírjon, később éneklünk játék és séta közben, csak úgy, mert az jó. Énekelnek az óvodások, majd - immár kottából - az iskolások is. Aztán hamarosan újraindul a kör, mert az élet már csak ilyen.
Vannak alapdallamok, amiket mindenki ismer. Illetve mostmár egyre kevesebben...
Budapest, 1986:
Miskolc, 2010:
Csepel, 2010:
Természetesen ezek "kiragadott" példák, voltak nagy meglepetések is, és én bízom benne, hogy sikerül megőrizni ezt és a többi dalt az utókornak.
Ghanem Leila, 6 éves:
Az utolsó 100 komment: