Skip to content


       Szűrés lista

Az egyhatod négyötödről álmodik

A Fidesz a parlament működéséről szóló egyeztetésen szimpatikus gesztust gyakorolt: várják az ellenzéki javaslatokat, hogyan és milyen bizottságokkal induljon el az új országgyűlés.

A húzás, valljuk be, egyszerűen remek. Mivel úgyis az lesz, amit a Fidesz elfogad, így szépen feldobták a lasztit az ellenzéknek, gyötörjék csak az agyukat egy kicsit. Másrészt pedig kizárt, hogy a három ellenzéki párt közösen kidolgozna valamit, amit a mai egyeztetésen letehetnek a Fidesz asztalára ...

Az MSZP önállóan gyürkőzött neki a feladatnak (sokkal több munka nem jut nekik elég hosszú ideig), és Mesterházy Attila vezetésével a következő pontokat dolgozták ki:
- a fontos kérdésekben kössék négyötödös többséghez a döntéseket
- tegyék könnyebbé az ellenzéki jogosítványok használatát.

- úgy módosítsák a házszabály politikai vitanapok összehívására és a vizsgálóbizottságok felállítására vonatkozó szabályait annak érdekében, hogy ezek minden frakció számára elérhető és egyértelmű lehetőségek legyenek. (Most 78 képviselő kell egy vizsgálóbizottság felállításához)
- minden módosító indítványról szavazzon az Országgyűlés, hogy azok ne akadhassanak el a bizottságokban (ahogy azok elakadtak az elmúlt 8 évben, lásd pl. a három csapás törvény)
- maradjon meg önálló bizottságként a foglalkoztatási és a munkaügyi testület, valamint legyen önálló parlamenti bizottság a fenntartható fejlődés kérdéseiről, illetve hozzák létre az önálló számvevőszéki bizottságot is. (több bizottság, több MSZP-s bizottsági elnök)
-
növeljék az Országgyűlés nyilvánosságát.
 
Szóval Attila négyötödről álmodik ... a narancsok lepotyognak a polcról, szerintem úgy röhögnek a Fidesz-székházban.

Németh Péter meg is mondja az igazat a Népszavában:
"Szegény Mesterházy, hiába járt egyetemre is, nem tudja, hogy négyötöd nincsen. Van három harmad. De abban ő nincs benne. Értelemszerűen: a javaslatai sem."

Attis, szerintem nemcsak négyötöd lesz, hanem személyesen Orbán Viktor fog elmenni minden egyes törvényjavaslat előtt egyeztetni Veled és bájos kis csapatoddal.

A szocik még mindig azt hiszeik, ők valami erős, nagy váltópárt, és mindenki lesi, hogy ők mit szeretnének, és mindenki úgy ugrál, ahogy ők fütyülnek ...

Hát nem édesek?
 
Nem vágják, hogy ez még mindig nem a mélypont ... majd amikor rájönnek, hogy mindenki leszarja őket, senki sem hallgat rájuk, egyáltalán, a kutya sem kíváncsi miket hadoválnak össze-vissza, hogy csak annyiszor hívják be őket reggel a tévékbe, mint a jobbikos politikusokat ...

Négyötöd, mi?
Miért nem négyötöd, meg egy vétójog Attilának?

Varga Mihály szerint "nyitottak az ellenzék javaslataira, megfontolják azokat, tárgyalnak róluk, de nem lehet a házszabályt és más jogszabályokat rángatni négyévente annak függvényében, hogy a választásokon milyen eredmények születnek. A választók a Fidesz-KDNP-nek bizalmat adtak, amely felelősséggel is jár, és döntéseket kell hozni. Nem tartanám szerencsésnek, ha a választások után minden fontos jogszabályt újra kellene írni. A négyötödös többség arra lenne jó, hogy több fontos jogszabály most megint ne szülessen meg, ám a magyar választóknak abból lett elege, hogy az elmúlt húsz évben nem volt egy olyan kormány, amelyik fontos ügyekben, mint amilyen az önkormányzati törvény, a parlament létszáma, az alkotmánymódosítás, döntést tudott volna hozni. A pártok belefulladtak a napi politikai érdekekbe, és végül döntések nem születtek. A Fidesznek a megkapott felelősséget fel kell használnia arra, hogy a fontos kérdésekben döntések szülessenek."

Nagyon helyes, nem tárgyalgatni, egyeztetgetni kell, hanem cselekedni.

Attila meg álmodjon csak tovább ... 

Címkék: politika mszp

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr871976150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reKorrekt 2010.05.05. 13:07:21

Hofi erre csak annyit mondott volna hogy Hátessszhülyeee.

Lone Wolf 2010.05.05. 13:18:12

Ezen már tegnap is jól szórakoztam. :) Ezek ennyire kétségbeesettek, vagy ennyire nincsenek maguknál?

Vagy inkább mindkettő?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.05. 13:22:37

Szóval nehogy már a nyúl vigye a puskát!!

jpmjpm 2010.05.05. 13:23:05

4/5-öd. LOL!

Nem hiszem el.

Egyébként meg hogy gondolja Mesterházy, hogy ki fogja eldönteni, hogy melyek a fontos kérdések, amihez 4/5-öd kell? Ő maga személyesen?

Énbagoly 2010.05.05. 13:24:42

Hát, az mszp-n én is jót röhögtem. :)
Azt meg majd meglátjuk, a fidesz mire használja a hatalmát.
Mindenesetre, ebben a 20 évben ők is ott voltak a politikában. És ők sem maradtak hófehérek.

Kodomo 2010.05.05. 13:29:43

Valami olyan szabályozás kellene, hogy most ne a nagyok döntsenek a dolgokról, hanem a kicsik. Mer' a nagyok ugye ráerőltetik hatalmi szóval az akaratukat az elnyomott kicsikre, akik nem tudják érdekeiket kellően érvényesíteni. És így, kérem, oda a demokrácia!!!

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.05.05. 13:32:37

Nem rossz ötlet ez a 4/5-öd. Csak át kellene variálni: ha Mesterházy Attila négyötöde jelen van az országgyűlésben, akkor elfogadják. Esetleg szívesen látnám még Gyurcsányt vagy Lendvait négy negyedben, mint anno Koppányt.

2010.05.05. 13:37:10

talán megér egy posztot:

"Az 1995-96-ban elkövetett bűncselekmények miatt az ügyészség 2001-ben emelt vádat, ami alapján a bíró személyének megváltozása miatt csak 2009 márciusában hozott első fokú ítéletet a Fővárosi Bíróság."

Vádemelés: 2001
Elsőfokú ítélet: 2009

index.hu/belfold/2010/05/05/bortonbe_kuldik_horn_gyula_helyettes_allamtitkarat/

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.05.05. 13:45:06

4/5? Az egyetlen dolog, amit ekkora többséggel megszavaznak az a fizetésemelésük...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.05. 13:45:19

@Kodomo:
Sőt az lenne a cél hogy minél rosszabb eredményt érjenek el a választásokon, azon versenyeznének hogy ki essen ki a leghamarabb...:D

pecs2010 2010.05.05. 13:47:49

Szerintem legyen 99/100 !
Attikám, te menjél szart lapátolni.
Remélem -ahogy a cikkben is írva van- 4 év alatt le lesztek mosva.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.05.05. 13:48:16

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Tulajdonképp ez is reális, amikor a jelen nem lévő képviselők gombjaira véletlen rádől az iratkupac, vagy mittudomén... :))))

Kicsit Karcos 2010.05.05. 13:51:08

"A húzás, valljuk be, egyszerűen remek. Mivel úgyis az lesz, amit a Fidesz elfogad, így szépen feldobták a lasztit az ellenzéknek, gyötörjék csak az agyukat egy kicsit."

Így van. Az MSZP elsőként jelezte, hogy örömmel fogadta a Főnök gesztusát, hogy vihetnek neki brosúrát, mielőtt dönt, és nagyon hálásan is nyilatkoztak. A Fidesz elegánsan adta a tudtára az ellenzéknek, hogy ő fogja meghozni a döntést, a butább ellenzékiek pedig megtapsolták az érző szívű pártot.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.05. 13:51:37

@DexterMorgan78/Séfbácsi: óvatosan ezzel, mert teljesen összezavarod majd Marcellusca-t ezekkel a bonyolult törtekkel :)))) és majd megint jön a 2/4-el :)))

a posthoz: érdekes Attilám, az elmúlt 2 ciklusban - ennél egy picit gyengébb parlamenti többséggel - leszartátok az ellenzéket. most ti kerültetek a bré rossz felére, tessék hozzászokni! (remélem nem sokáig, mert áttehetitek jó néhányan a székhelyeteket Hunvald, és Zuschlag cimboráitok mellé).

Kicsit Karcos 2010.05.05. 13:52:52

"a fontos kérdésekben kössék négyötödös többséghez a döntéseket, "

Majd a tizenharmadik hónapban, ha kérhetnék... többször írtam már, hogy ha demokráciát játszunk, akkor a _jelenlévők egyszerű többsége_ döntsön, ne ilyen virtuális arányok. Alkotmányt a parlamenti többség javasoljon, és népszavazás fogadja el, ne ilyen huszonhét harmincharmados ökörségek.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.05. 13:54:37

@Seduxen:
Igaz is 5/4-es többséghez 100-os győzelem mellett is szükség lenne még 96,5 emberre :)

eszkep 2010.05.05. 13:54:44

A szocik "demokráciafelfogása" abban merül ki, hogy úgy módosítsák a "szabályokat", ahogy nekik kedvező. Jellemző...

A legjobbat ezen nevettem:
"minden módosító indítványról szavazzon az Országgyűlés, hogy azok ne akadhassanak el a bizottságokban"
Nem tudom, kell-e mondanom, az elmúlt négy évben általában mi volt az ellenzéki módosító javaslatok sorsa?

Marcellusca 2010.05.05. 13:56:44

LOL kategória ez a 4/5 (gyengébbek kedvéért: 8/10 :D).

Kivételesen tetszett Szíjjártópetike megszólalása. A lényeg, hogy nem gondolják, hogy mindig úgy módosítgatják a házszabályt, ahogy az az MSZP-nek tetszik?

eszkep 2010.05.05. 13:57:23

@Lone Wolf: Szerinted az "ingyen BKV" ötlet alapján mennyire vannak maguknál? :-)
Kb, mint egy mélykómás...

Dezsoke a kem 2010.05.05. 13:57:58

Pöttyet lezsibbadt az agyam. Aztán hangosan felröhögtem, eléggé artikulálatlanul. Ezt így hogy gondolták? :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.05. 13:58:24

@eszkep:
igen deja parlament csak 3 hetenete ülésezett 98-02 között és a zorbán megakadályozta ja metró építését, mert budapest ellenes és nem lehettek vizsgálóbizottságok sem.....meg grippent vettek meg dolomitot, meg szőlőbányáztak :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.05. 13:58:50

@eszkep: @Marcellusca: én komolyan nem tudom eldönteni, hogy maszopék ennyire pofátlanok, vagy ennyire hülyék...

Marcellusca 2010.05.05. 13:59:42

@Seduxen: Nem-e kapnád-e be? :)))))))))))))))))))))

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Dehát, ha mindenki hoz magával mégegy embert, akkor semmi probléma. :)))

Marcellusca 2010.05.05. 14:01:12

@Seduxen: Szerintem mindkettő.
Olyan pofátlanok, hogy azt hiszik mindenki más hülye.

eszkep 2010.05.05. 14:01:34

@Kicsit Karcos: Adalékanag, hogy az Egesült Királyságban pl. nincsnekek kétharmados törvény, 50%+1 szavazattal meg lehetne szüntetni a királyságot alkotmánymódosítás révén.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.05. 14:01:46

@DexterMorgan78/Séfbácsi: kaya-josip-ibrahim-tótot, és a koronaúsztatást ne felejtsük már el kérem! és a heppijend országimáááázs központ kft-t senemsem :))))

Homeoffice 2010.05.05. 14:02:36

@Seduxen:

Hadd pattogjanak.... Addig pattognak, míg Sándorunk, a Merész összevonja búsa szemöldökét...
és nem kezdi el emlegetni.. (mentelmi jog...) nah akkor kuss lesz:)

Kicsit Karcos 2010.05.05. 14:03:13

@eszkep: nem akarlak cinkelni, de be tudnád linkelni a brit alkotmány 4. paragrafusát?:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.05. 14:04:51

@Marcellusca:
A matematika jelen állása szerint ha 386 az 5/5 és mindenki visz magával még egy embert akkor elérhető a 10/5 többség is :D Elég ha mindenki csak 5/20-ad embert visz magával. 386+386*5/20= 482,5 ami 386-al osztva 1,25 ami megfelel 5/4-nek. De akkor mindenki fideszes :D Szóval ez csak egy elméletben működik, akinek van kedve kiszámolhatja hogy a jelenlegi parlamenti helyek arányában mennyi embert kellene a szociknak bevinniük, hogy 5/4-es többségük legyen, feltételezve hogy a jobbik a fidesszel szavaz és az lmp csak részben támogatja őket.

dr. Aullah 2010.05.05. 14:06:58

Tegnap akartam erről itt beszélni, de gondoltam nem offolok kivételesen, megvárom míg jön a poszt :D

Azon gondolkoztam, hogy miért akarná ezt az MSZP... aztán leesett. Ha így lenne, akkor a fidesz nem lenne egyedül elég... nézzük csak meg melyik párttal lehetne összenőni.
1. Jobbik... nem hiszem.
2. LMP... sajnos nem elég, mert nem lenne meg.
3. Független... sajnos így sem lenne elég.
4. MSZP. Az egyetlen választás :D

Homeoffice 2010.05.05. 14:07:59

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Nemnem... Azzemberek 2/3a jobbikos. Tehát a fideszeseknek is:))))
5/4*2/3= 10/12=5/6od

dr. Aullah 2010.05.05. 14:08:30

@Seduxen: Az idei érettségiben ez volt: 20lámpavas + 20 politikus = ???

Elhatárolódom magamtól!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.05. 14:08:57

@Aullah: "Az idei érettségiben ez volt: 20lámpavas + 20 politikus = ???" - bíztató kezdet? :)))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.05. 14:09:13

@Seduxen:
Ezüsthajó...(ez a legdurvább, alig mertem leírni)

Kicsit Karcos 2010.05.05. 14:09:59

Biztos, hogy elég a négyötödös többség? Mi lesz, ha összejátszik a 68 százalékos Fidesz a 12 százalékos Jobbikkal meg Molnár Oszkárral?

Én inkább az öthetedes többség mellett törnék lándzsát, ráadásul a Jobbik szavazatait nem is számítanám bele, sőt ha az LMP is kibaszik az MSZP-vel, akkor őket se számolnám bele, és legalább negyvenkilenc-ötvenkettedes többséget írnék elő, a sima feles törvényekre meg harminchét-harminckilencedet.

eszkep 2010.05.05. 14:10:53

@Kicsit Karcos: Jó, ok, ilyen címen, hogy Alkotmányt nincsen, 4 törvény a legfőbb jogforrás, de ugyanazt a szerepet töltik be. A címükre már nem emllékszem, de ha mindenképen akarod, mekreresem neked...

Homeoffice 2010.05.05. 14:11:05

@Kicsit Karcos:

Affenét:)))
Frakcióként 1 vote!!!!!! (Oszi és a Kdnp nem ér ám..:)
Nah ugy legyetek kömények:))))
Ráadásul 2/3ad kell:))))

Marcellusca 2010.05.05. 14:11:39

@Seduxen: Bázzz, nekem is ez jutott eszembe. :)))))))))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.05. 14:12:13

@Kicsit Karcos:
Szerintem az lenne a legegyszerűbb ha senki szavazta nem számítana csak a megújuló (gyurcsány, lendvai, kisspéter, szekeres stb..) maszopé. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet.

Kicsit Karcos 2010.05.05. 14:15:25

@eszkep: nem kell:) Csak megtetszett a cinkelni-linkelni rím, nem bírtam kihagyni:)

esef 2010.05.05. 14:16:19

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Vörös csillag... :P
(Ezt már csak kimondani és leírni lehet, ábrázolni nem.)

esef 2010.05.05. 14:18:37

Drága Attila barátunk egy lakógyűlésen nem merte felhozni ezt a 4/5 szabályos ötletét. Bár a lakóközösségünk olyan, mintha 1970-ben megállt volna az idő. Kinézetre is, gondolkodásra is...

navera 2010.05.05. 14:21:05

Még egy dolog: Demszkáj megy, ugye nem Tarlós nem jön helyette ? Érdemes lenne egy poszt arról is, hogy mit tett tarlós a 3. kerületben.......

eszkep 2010.05.05. 14:24:02

@Kicsit Karcos: Kár, pedig kettőt már megtaláltam:

en.wikipedia.org/wiki/Habeas_corpus#History_of_habeas_corpus_in_England
en.wikipedia.org/wiki/Magna_Carta

A harmadik az emberi jogokról szól, míg a negyedik a trónölöklésről.

Kicsit Karcos 2010.05.05. 14:24:03

Hogy gondolta amúgy Mesterházy ezt az okosságot, jó lenne, ha kifejtené akkor már rendesen, hadd röhögjek még:P Lemutyiznák előre, hogy ki szavazza meg, hogy ne az legyen, hogy csak 79% fogadta el, mert hasmenése volt Gyurcsányinak, és akkor kétharmaddal vissza kell vonni, és újra megszavazni 4/5-del, ha visszajött a budiról? Vagy rendesen be kéne pikkelyezni az Alkotmányba, oda a 4/5-ös, de 2/3-dal eltörölhető alkotmányozási szabály mellé?

Legalább addig azért el kéne vinni a dolgot, hogy aki nem ért egyet vele, az nem demokrata.

dr. Aullah 2010.05.05. 14:27:03

@Kicsit Karcos: Ááá... a múltkori óta SENKI nem mer kimenni budira, sem a parlamentben, sem pedig bármilyen gyűlésen, inkább odacsinálnak... :)

fokabacsi 2010.05.05. 14:28:24

@navera: A melegszívű drága jó édesanyád is? Vagy rajta még löksz is egy kicsit?

Homeoffice 2010.05.05. 14:32:01

@fokabacsi:

Amikor másnak az anyukáját szidjuk mindig eszembe jut a 13ik harcos egyik nagyszerű mondta...
"Anyám egy tiszta asszony volt...és Én legalább tudom ki volt az apám Te disznózabáló kutyafattya"

:))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.05. 14:33:43

A 'vétójog Attilának' résznél hangosan felnevettem: elképzeltem Attist koszorúval a fején, és hülye lepedőbe burkolózva, ahogy csapkod egy kalapáccsal, hogy "nem!nem!nem!" xD

navera 2010.05.05. 14:33:53

@fokabacsi: mamim nyugdíjas, dolgozik a mai napig, sőt autót vezet a sajátját, (nyert MOGÜRT-ös autóversenyt is) és most jöjjön a hozzászólásod:
Próbáltam ellenpontozni a (a parlamant előtti gyülekezetet 2006. óta), hogy most a nyuggerek jönnek majd, ha nem vágod, ne szólj hozzám.
Az utolsó gondolat pedig nem saját, plagizáltam (már, ha érted ezt a szót) egy TB járulékos reformokból való vicc volt.
Én kérek elnézést a HSZ-d miatt, baromarcú!!!!!

esef 2010.05.05. 14:34:59

@navera:
Tarlós többet tett a III. kerületért, mint demszki a fővárosért...

@Kicsit Karcos:
Azért gondolj bele, milyen tuti állás lehet most MSZP-s képviselőnek lenni. Még csak be sem kell járni, mert a gaz fidesz túlhatalmának köszönhetően mindent megszavaz. Csak havonta 1x kell bemenni, akkor is csak a fizetést felvenni...

Marcellusca 2010.05.05. 14:35:40

@Kicsit Karcos:
@Aullah:
Jajjjmán, millenek vagytok. :)
Az, ha jól emlékszem, valami emtéesz vagy emgétéesz vagy ...,ja mevvan, emdéef-ben vót illen. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.05. 14:36:59

@laspalmas: Attisnak, én valami hasonló "trónt" képzelnék el:

www.banaterra.eu/magyar/D/dozsa/halal.jpg

el6árolóóóódok :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.05. 14:38:00

@Kicsit Karcos:

A nem túl intelligensek/fifikásak nem mindig veszik észre, ha alázzák őket :)

Marcellusca 2010.05.05. 14:38:35

@esef: Hüjjjje vagy? :)
Azé' a kis alamizsnáér'?
Meg úgyis átutalják. :D

navera 2010.05.05. 14:39:12

@esef:
Arra gondolsz, hogy eladta a Csillag-hegyet? Most a családi házak kesze-kusza kotyvalékát látni a hegy oldalában, a déli völgyében pedig a koko féle lakóparkot?

Kicsit Karcos 2010.05.05. 14:40:04

@Marcellusca:

"Kiment WC-re, közben levették a jelöltségről

Végigülte az MDF hatórás választmányi ülését, de a vége felé ki kellett mennie Mészáros Tamás Csongrád megyei pártelnök-helyettesnek. Az országos választmány elnöke közben megbízhatatlanság vádjával kiszavaztatta az országgyűlési jelöltek közül. Mészáros az SZDSZ-es szövetség egyik legelszántabb ellenzője volt."

index.hu/belfold/2010/02/01/kiment_wc-re_kozben_levettek_a_jeloltsegrol/

Erre az "eshetőségre" nincs valami Reformja Mesterházynak?

Elég gáz lenne, ha ilyen könnyen el lehetne szarni az Alkotmányt...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.05. 14:42:33

@Kicsit Karcos: "Erre az "eshetőségre" nincs valami Reformja Mesterházynak?" - több is van: Libero, Pampers, Huggies, és ugye az "occsósajátmárkás" pelusok egész tárháza :)))))

esef 2010.05.05. 14:43:28

@navera:
Soroljuk fel, hogy demszki mit adott el / játszott át?
Vagy Tarlóssal az a baj, hogy idejében észbe kapott és lelépett a zsidópártból?

@Marcellusca:
Akkor a Szent Koronát lecsekkolni... Jól van na!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.05. 14:45:28

@navera:

Kicsit se volt vicces, van-e nagymamád?

navera 2010.05.05. 14:47:48

@esef:
A lopás az lopás, ebben biztosan egyetértünk.
Innentől kezdve a polémia köztünk felesleges, már ha közös az a gondolatunk, hogy "ne lopj!".
Tisztelettel,
Én

navera 2010.05.05. 14:48:32

@laspalmas: nem minden vicc vicces.... nem is tréfának szántam

navera 2010.05.05. 14:50:00

@laspalmas: erre 8 év kellett ? vagy már most kezdődik a FIDESZ-es basztatás, mikor a kormány még újszülött :D

navera 2010.05.05. 14:52:02

@laspalmas: varászszó: már jó idő van: Margit-szigeti blogtali van tervben ?

navera 2010.05.05. 14:58:32

@zero: pedig J Ó I D Ő V A N A S Z I GE T R E ! Lassan írtam, hogy mindenki értse! :)

Avatar 2010.05.05. 15:07:17

Nem precedens értékű hazánkban, hogy amikor 2/3-os a kormány, akkor az ellenzék elkezd sírni.
'94-ben épp a jobboldal verte ki a hisztit, hogy nehogy má' az MSZP+SZDSZ (a jobboldali pártokat a mókából kihagyva) új alkotmányt írhasson.
Az akkori kormány megsajnálhatta szegényeket, és '95-ben erre vonatkozólag elfogadták, hogy 4/5 kelljen.

"Az Alkotmány 25. paragrafusa (5) bekezdése a következő :
(5) Az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők _négyötödének_ szavazata szükséges."

orulunkvincent.blog.hu/2010/02/19/alkotmanyjogi_szakkerdes

navera 2010.05.05. 15:14:12

@Avatar: ez két dolgot jelenthet
pro primo: már akkor ment a muytizás,
pro secundo: nem merték, mert tudták, hogy nincs a soraikban egy hozzáértő gárda, aki képes ezt rendesen megfogalmazni, törvénybe való módon.
pro tertio: saját vélemény, az alkotmányjogi kérdések => népszavazás és a választások követően, az új kormány magalakulását követően, 1 éven belül ne is lehessen naprendre tűzni

picur3ka 2010.05.05. 15:27:24

@zero:

Hat, gyakran csakugy besikerul am!

reKorrekt 2010.05.05. 15:27:25

@Kicsit Karcos: "Mi lesz, ha összejátszik a 68 százalékos Fidesz a 12 százalékos Jobbikkal meg Molnár Oszkárral?"

Magyar Királyság :)

picur3ka 2010.05.05. 15:30:11

Jot nevettem, gyerekek. De ebben az okos Atisban az a legjobb, hogy miutan annyian lesznek dutyin, ahanyan kell, ez se tenne semmi kulonbseget nekik.

picur3ka 2010.05.05. 15:31:54

@Lone Wolf:

Az nem 4/5? Szegeny Atis...

tudi 2010.05.05. 16:48:49

E hülye, ezen én is jót derültem.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.05.05. 16:55:34

Szerintem legyen 4/5 valamint Fletónak mindenben legyen vétójoga és Fletó+Szili+Szanyi hozhasson kétharmados törvényeket..

Azt hiszem a középpártá süllyedés kicsit sok volt a MSZP kollektív agyának.

órarugógerincű felpattanó 2010.05.05. 18:13:58

@Droli: Arra gondolsz, amikor Szent István kihirdette a Koppány-csöndet?

Varjúdombi mesék 2010.05.05. 18:58:39

Szerintem legyen 367/368 és vétó Atinak. A vicc,hogy még egy bizottság felállításához is két jobbikos vagy két fideszest kell meggyőzniük,mert lmp-vel együtt is csak 76-an vannak.

Varjúdombi mesék 2010.05.05. 19:01:41

Azért az elég gáz,hogy az amúgy is gáz pintérsanyit már most megkerülve kell kivizsgálni az oszlatást, és már most szerencsétlennek tartja a fidesz varga mihály szerint a nyilatkozatát

jozicsenko 2010.05.05. 19:04:35

hi!

most volt a matek érettségi, egy egyszerű számítás:

volt, hogy az mszp-é volt az 1/2
most álmodtak, hogy meglegyen az 1/3
persze, volt aki azt mondta, reális az 1/4
közben bejött az 1/5

csak így tovább elvtársak, remélem "fel"tornásszátok magatokat az 1/6-odra, vagy magasabbra, de azért vigyázzatok, mert 1/20nál már rezeg a léc, ott már veszélyes!

Kartal (rezervált) 2010.05.05. 20:29:44

Nah, ezen végre jót röhögtem xDDD

süti beállítások módosítása