Skip to content


       Szűrés lista

"Semmi populizmus, semmi radikalizmus" - Gyurcsánytól nem szabadulunk meg soha

Gyurcsány 40 oldalas dolgozatával természetesen NEM az MSZP-ért folyó küzdelembe száll be.

Hideg sör, chips, mogyoró előkészítve, aztán indulhat a hentelés az elnöki székért. Csak egy maradhat:


Az MTI birtokába került 40 oldalas dokumentumot kedd este mintegy ezer email címre küldték el, olyanokéra, akik jelezték, szívesen megvitatnák Gyurcsány Ferenccel a saját értékelését. A volt pártelnök azt ígérte, hogy a dolgozat tejes szövegét közzéteszik a kapcsolat.hu portálon, később pedig, a vitában elhangzó vélemények megismerése után május végén véglegesíti Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez című anyagát.

Dolgozatának első részében értékeli az elmúlt nyolc év kormányzását, második fele az MSZP politikájával és működésével foglalkozik.

A félnótás negyven oldalt szánt ezekre?

Ha szól nekem, akkor 2 perc alatt 3 mondatban összefoglalom:
A kurva hatalomért bármennyit és bármekkorát képesek voltatok hazudni, és pofátlanul, sunyin vagy nyíltan loptatok, pofátlanul, sunyin és aljas módszerekkel kormányoztatok,  mikor próbáltatok kormányozni, de leginkább lófaszt sem csináltatok. Felelősséget pedig  semmikor és semmiért nem vállaltatok.

No, de nézzük miket hordott össze. Egy része a teljes havi  kávéadagunkat szolgálja, a másik része viszont pompás meglátás a párt belső viszonyairól és helyzetéről.

Gyurcsány 5 évig (2004-2009) volt miniszterelnök, és 2 évig (2007-2009) az MSZP elnöke.

Várjuk a 40 oldalt egyben, addig pár idézet

"2005. júniusi államfőválasztásról azt írja: "a taktikázás, az ügyeskedés, a megosztottság és az önzés árát fizettük meg. Bár ekkoriban alig volt költségvetési mozgástér, nem maradt más választás, mint hogy a szimbolikus (kettős állampolgárság) után és a hatalmi politizálás (köztársasági elnök-választás) helyett távlatot próbáljunk mutatni az országnak: elindult a 100 lépés programja. 

De szeptemberben váratlan csapás következett: kiderült, hogy az autópálya-építések finanszírozásának a kormány által választott módja elfogadhatatlan az EU számára. Gyurcsány Ferenc szerint érezték a feszültségeket, de azt hitték, hogy megszorítás nélkül, óvatos egyensúlyozással kezelni tudják a helyzetet. A győztes választás után viszont kiderült, hogy súlyosabb a baj."

Gyurcsány nem kegyelmez, az ordas hazudozó nem változik meg, nem javul:

"A választások utáni héten derült ki számomra, hogy sokkal magasabb lesz a költségvetési hiány. Két választásunk volt: vagy lemondunk, mert nem ezt ígértük, vagy megpróbáljuk kezelni a magunk okozta drámai helyzetet. Az előbbi lényegében fel sem merült, az utóbbit ügyetlenül csináltuk. Az elkerülhetetlen megszorítások és a részben általuk is kikényszerített drasztikus reformok az őszödi beszéd hatásaival együtt veszélyes helyzetet teremtettek, ami az ellenzéki pergőtűzben drámai belpolitikai háborúskodásba csapott. Küzdöttünk tisztességünkért, a kormányzás lehetőségeinek megtartásáért, kitartottunk, de elfogyott hitelünk, elfogyott az erőnk.

A baloldal legnehezebb feladata, hogy szembenézzen saját jó szándékú, de hibás társadalompolitikájával, és az ebből közvetlenül eredő téves gazdaságpolitikával."

"A baloldal küzd az antiszemitizmussal, a rasszizmussal, a cigányellenességgel. Antifasiszta. De van itt egy bökkenő. Aki védi az emberi méltóságot, annak nem csak antifasisztának, hanem antikommunistának is kell lennie. Márpedig a mai magyar baloldal egy része indokolatlan megértést tanúsít a kommunizmus iránt.

"A baloldaliság lényege szerintem, hogy dolgozni, tanulni, teljesíteni akarok. Látom, hogy ezzel szemben a baloldaliság mégis hogyan egyszerűsödött sokak szemében segély- és támogatáspolitikává. Védtük a nyugdíjasokat, a családokat, és terhet raktunk a dolgozókra, náluk is nagyobbat a vállalkozásokra. (…) Nem az a baj a kiigazítással, hogy nem baloldali volt, hanem az, hogy túlságosan is baloldali volt."

"Miről, hogyan, kivel kellene megegyezni? Azokkal, akik csendben tűrték, amikor a Dunába akartak lökni bennünket? Akik nem álltak szóba Bajnaival sem? Aki ma megegyezni akar a Fidesz elnökével, az nem érti, hogy a mai jobboldali vezetés a megegyezés szándékát a behódolás gesztusaként értékeli."

"Tagságunk fogyóban, a tagok fele-harmada egzisztenciálisan a politikából él. Legtöbbünk beszédmódja ódivatú, tagságunk és értelmiségünk javarészt az ötven feletti korosztályokat képviseli (…). Nyilvánosságunk beszűkült, időnként poros és unalmas. A baloldalhoz kötődő üzletemberek jó része kivenni szeretne a közös lehetőségekből (…). A párt finanszírozása éppen úgy elfogadhatatlan alkukkal, kompromisszumokkal, rosszabb esetben szégyellni és rejtegetni való titkokkal terhelt, mint ellenfeleinké. (…) A hatalomban töltött nyolc év vezetőink egy részét korrumpálta."

"A párt nem hatékony szervezet, hanem időnként lelkes, máskor meg számító, önérdekvezérelt grundfocisták halmaza. (…) Az MSZP vezetése, mint fecsegő öregasszonyok gyülekezete pletykálkodik, tagjai nagy része kölcsönös szívességi alapon újságíróknak híreket továbbít. (…) Nem egyszer rombolnak, hogy győzhessenek. Egyikük-másikuk szemben mosolyog, hátulról meg fűrészel. Nem csak az országos vezetés ilyen. Sok helyen ilyen a párt kultúrája vidéken is. Amíg sikeres vagy, addig bólogatnak, ha jönnek a nehézségek, akkor lassan fojtogató hálót szőnek. Páran mesterei lettek a cselszövésnek."
Mint írja, sok remek emberrel is találkozik, de nem ők formálják az MSZP képét, és "ahogy egy kosár almát is tönkre tud tenni pár férges gyümölcs, úgy teszi tönkre párak jellemtelensége, önzése, korrupciója a magyar baloldalt."


"A párt belső viszonyait jól ismerőknek időnként az a benyomása, mintha a pártban nem az elnöknek, hanem az informális pénztárnoknak, és pár kisebb kassza tulajdonosának lenne legnagyobb a befolyása. (…) Ha egy párt erőforrásainak bármekkora része az átláthatatlan világból származik, akkor a vezetés hatékonysága attól is függ, hogy képes-e kontrollálni ezeket az ellenőrizhetetlen forrásokat."

"A parlamenti pletykák szerint a Fidesz elnöke személyesen tiltotta le a pártfinanszírozási törvény támogatását, mert "érdekében áll fenntartani azt a mai nem látható, nem ellenőrizhető viszonyt, ami ikerként köti össze a párt korábban megnevezett, manapság a nyilvánosság előtt rejtegetett pénztárnokával, hiszen így tudja a legkönnyebben kontrollálni pártját, megakadályozni hatalma elvesztését."

Megjegyzés: Gyurcsány Ferenc bukása után a Táncsics Alaptívány elnöke lett, ami az MSZP pártalapítványa, így a párt egyik legfőbb kifizetőhelye.
 
"A Fidesz az elmúlt években ellenzéki pozícióból is hatalmas birodalmat épített ki. Háttérintézetei, újságjai, televíziói vannak. Legutóbb közvetlenül hozzá kötődő emberek szerezték meg az RTL Klub harmadát. Honnan van rá pénzük? Megkérdeztük, megkérdezzük? Vagy nem tesszük, mert félünk, hogy visszakérdeznek?"

"Nem az a kérdés, hogy fent tudjuk-e tartani a pártirodáinkat, hanem az, hogy vissza tudjuk-e szerezni a becsületünket. Hogy a hivatalosan kapott költségvetési támogatásból alig lehet megélni? Az lehet, a nem hivatalos pénzek világa viszont tönkretesz bennünket. Lehet választani: tisztességes, de szerény élet, és ebből talán újra épített hitelesség és erő, vagy tisztességtelen manőverezés a túlélésért, mely lassan a semmi ürességébe fordul."

"Aki most segíteni akar a baloldalnak, az nem elnök, képviselő, titkár, külső bizottsági tag, hanem saját, helyi közösségét szervező, alakító tevékeny lokálpatrióta akar lenni, aki beszélgetésre, tanfolyamra, kirándulásra, karitatív szolgálatra hív, vitatkozik az interneten, blogol, chatel, honlapot ír, szerkeszt, moderál, mert csak így lehet kívülről építkezni."

http://gyurcsany.freeblog.hu/Files/gyurcsany_ein_volk_ein_reich_ein_fuhrer.jpg"Semmi populizmus, semmi radikalizmus. Nyugodt, mérsékelt szociáldemokrata politikát kell vinni. Kiállni a szabadságért, a demokráciáért, a piacgazdaságért, képviselni a szolidaritás ügyét, hinni Magyarországban, a magyarságban, támogatni az európai integrációt"

"Nem szabad számháborút folytatni, de ha a kormány nem csökkenti radikálisan szeptembertől az adókat, akkor teljes erővel támadni kell, hiszen ez volt az egyetlen számon kérhető ígérete a Fidesznek. Ha hozzányúlnak a családi pótlék alapú családtámogatás lényegéhez, akkor teljes erővel fel kell lépni ellene, mert az adókedvezményre épülő családtámogatás bünteti a szegényt, és jutalmazza a gazdagot.

"Semmi populizmus, semmi radikalizmus. Nyugodt, mérsékelt szociáldemokrata politikát kell vinni."

Íme, az ellenzéki Gyurcsány Ferenc ... ízlelgessük egy picit, aztán szokjunk hozzá.

 

Frissítés: Közben kirakták az egészet a kapcsolat.hu-ra, itt olvashatja, aki szeretné és bírja.

Címkék: gyurcsány pofátlan kávé helyett

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr11976455

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsány: A párt elbukott 2010.05.10. 18:56:18

Válság, elemzés, felelősség, kiút - Gyurcsány Ferenc több mint negyven oldalban elemezte a szocialista párt helyzetét, a röpirat rövidesen a kapcsolat.hu-n is elérhető lesz. Ajánlása szerint az elmúlt nyolc év vezetőinek mennie kell, meg kell változtatni…

Trackback: Kibaszott jó röpirat a modern baloldalról 2010.05.07. 02:09:56

Tévedett, aki azt hitte, Gyurcsány feladta. Itt bizony egy próféta van, aki nem adja fel, és prédikálni fog, amíg akad két ember, aki meghallgatja. (Fotó: Gusztos Péter/blikk.hu) Gyurcsány az őszödi beszéd végén azt mondta, ha az MSZP már nem támogat...

Trackback: Mekkora lehet a bűntetlen hiány? 2010.05.05. 19:12:32

Találtam egy érdekes írást bő 4 évvel ezelőttről. "A kormány 2006-ra 4,7%-os GDP-arányos hiányt tervez, miközben az ugyancsak általa összeállított Konvergencia Programban eredetileg csak 2,9

Trackback: Az MSZP-nek vége 2010.05.05. 18:28:16

Napnál is világosabb, hogy az elmúlt 8 év elcseszett kormányzása, azt azt követő töketlen kampány, és legfrissebben pedig Horváth Csaba "önjelölt" főpolgármester jelölt dilettáns tervei (légből kapott elő-kampány ígéretei) közepette csak egye...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcellusca 2010.05.05. 17:58:11

@Lone Wolf:
@Seduxen:
Maj', jól be fog perelnyi titeket, mint a baromarcú Hajdú tette a képeskönyvesekkel. :)))
(Igaz, ales efftás? :DDDD)

Kicsit Karcos 2010.05.05. 17:58:27

@suski: sajnos egy szót sem értettél meg abból, amit leírtam. Talán rosszul fogalmaztam, de perpillanat nem tudom jobban.

suski 2010.05.05. 18:12:24

@Kicsit Karcos: az lehet, mert pl a következô hozzászólásodból sem értettem egy szót sem.

"Akinek nincs öntudata, az ilyen emberek, Gyurcsányik csicskásává válik. Akkor is, ha látszólag ellene szavaz. Aki ellene szavaz, az is rá szavaz.

Aki ki tud állni az érdekeiért, na, az szavaz ellene, akkor is, ha Gyurcsányi mellé húzza be az x-et végül. "

suski 2010.05.05. 18:15:11

@Kicsit Karcos: arra akarsz kilyukadni, hogy miért nem lázad fel a nép?

Kicsit Karcos 2010.05.05. 18:17:14

@suski: arra akarok kilyukadni, hogy amíg a Zemberek nem találják meg a saját céljaikat az életben, és lenyelik az összes békát, amit szervíroznak nekik, addig teljesen mindegy, hogy Gyurcsányinak hívják a miniszterelnököt, vagy nem.

Lacc78 2010.05.05. 18:17:57

A titkos pálya, avagy ami a "Röpiratból" kimaradt:

"Amikor leváltottam azt a málészájú Medgyessyt, nagyon zavart, hogy a Fidesz az elbukott választás után sem vesztett népszerűségéből, sőt sokkal kormányképesebb erőnek tűnt, mint mi. Elhatároztam, hogy leszámolok velük, és főleg a vezérükkel, Orbán Viktorral. Kidolgoztam egy tervet, amelynek lényege az volt, hogy a kedvező világgazdasági helyzetet kihasználva felveszünk egy csomó hitelt, amelyekből autópályákat és szép hidakat építünk, a maradékot pedig inaktív emberek (nyugdíjasok, cigányok és egyéb munkakerülők) között szétosztjuk, tulajdonképpen szavazatokat vásárolunk tőlük. Természetesen a hitelekről nem beszélünk, az egész látszólagos fellendülést a mi nagyszerű kormányzásunk következményeként állítjuk be. Akkor még úgy gondoltuk, hogy Orbán egy hatalommániás őrült, aki mindent meg fog tenni, hogy megnyerje a 2006-os választást. Ha annyira akarja, hát legyen neki - gondoltam, és már előre vigyorogtam, hogy majd neki kell eltakarítania az összes szart, amit mi négy év alatt összehordtunk. Mivel semmiféle bizonyítéka nem lett volna arra, hogy a hazudozáson kívül semmit nem csináltunk, hamar belebukott volna a kormányzásba a pár százalékos többségével. Nekünk elég lett volna kaján vigyorral azt mondogatnunk, hogy lám, a Fidesz csak megszorítani tud, bezzeg a mi kormányzásunk alatt kolbászból volt a kerítés. Ez volt az én zseniális tervem. Nem hiába fizettünk ki annyi pénzt mindenféle újságíróknak, akik kialakították rólam azt az imázst, hogy nemcsak sikeres üzletember és nagyszerű államférfi vagyok, hanem egy politikai zseni is. Ez utóbbi mítosz még most, a bukásom után is tartja magát, érdekes módon még a jobboldali beállítottságú emberek között is (elég végigolvasni néhány jobboldali internetes fórumot), pedig most már tudom, hogy ha egy mákszemnyi érzékem lenne a politikához, akkor lemondtam volna 2006-ban (vagy 2006 és 2009 között bármikor), úgy legalább a nagypártiságunkat megőrízhettük volna. Mindegy, a lényeg az, hogy elk... óriásit hibáztunk. Orbán ugyanis mindent megtett, hogy 2006-ban NE nyerje meg a választást. Folyton azt a hülye Mikolát szerepeltette, ígért 14. havi nyugdíjat (a 13.-at is hitelből fizettük ki!), százezer forintos minimálbért meg toronyórát lánccal. Én meg nem tehettem úgy, mintha nem akartam volna nyerni. Megtörtént az, amire nem számítottunk. Megnyertük a választást, és halványlila gőzünk nem volt, hogy mit csináljunk. Erre a helyzetre semmilyen forgatókönyv nem készült. Ezért voltam annyira besz... kétségbe esve Őszödön és ezért nyakaltam be olyan kurva sok bort a Beszéd előtt. Tudtam, hogy végünk. Az fog történni az MSZP-vel, ami a Fidesszel kellett volna, hogy történjen. Én azért kitartottam, valamiféle csodában, világgazdasági fellendülésben bíztam, ami nem jött el. Jött helyette egy hitelválság, ami végülis a lemondatásomhoz vezetett. Mert azt egy percig se higgye senki, hogy magamtól mondtam le a miniszterelnöki székről, amibe három évig görcsösen kapaszkodtam. Ha akarjátok, majd erről is mesélek egyszer..."

kovego 2010.05.05. 18:28:25

"A választások utáni héten derült ki számomra, hogy sokkal magasabb lesz a költségvetési hiány. "

Eddig bírtam olvasni!
Milyen politikus vagy ? Te vagy a min. eln., és nem tudod, hogy mekkora lesz a hiány, csak a választások után???? Ha nem te lettél volna a min. eln. akkor még elhiszem, hogy rinyálsz, de így!!!
Ha meg tudtad, akkor most is hazudsz!!! Nem az a baj, hogy hazudsz, hanem az, hogy ezt még sokan elhiszik neked.
Szánalmas vagy !!!

Kicsit Karcos 2010.05.05. 18:29:20

@suski:

Szoktál pókerezni? Ha sosem mész bele a csinnbe, hanem várod a tutit, akkor szépen elkopik a pénzed. Utána ha jön is az ászpár, már annyi ellenfél meg fogja adni az all-inodat, hogy esélyed nem lesz azzal sem.

Szoktál focizni? Ha jön egy aggresszív játékos, és kb. egy ideőben érnétek el a labdát, és az utolsó pillanatban visszahúzod a lábad, na abból lesz a legvalószínűbb módon lábtörés.

Az élet is ilyen. Aki megalkuszik, azt eltiporják. Aki 4 év türelmes várakozás után lead egy protestszavazatot, és semmi mást nem tesz, az kamatostul kapja azt meg, mint ami ellen fellázadt.

Ezért írtam, hogy előbb a kis dolgokban, a langyos sörben kell a szemléletváltás, mert az a sikerélményt is megadja, és később képessé tesz nagyobb akadályok átlépésére is.

Egy Gyurcsány-kaliberű politikust csak erősítik az elkeseredett protestszavazatok. Ha mellé húzzák be, ha ellene.

Nem tudom jobban elmondani. Meg erről nem is (csak) beszélni kell.

kacsalekvár 2010.05.05. 18:36:20

Azért az "új megváltónk" sem kutya, pontosabban a hívei. (A néni a patás pólóban..:)

hvg.hu/nagyitas/20100425_nagyitas_valasztas_2010_fidesz

Valóban kár, hogy nincs többé OPNI...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.05. 18:41:17

@kacsalekvár:

Drága anyám! Milyen egységesen bolondnak néz ki mindenki, minden pártnál...

aliglajos 2010.05.05. 18:49:01

én most vettem az orbán viktor fényképalbumot, egyelőre az egész család azt nézegeti. másra nem érünk rá, csak úgy kapkodjuk egymás kezéből. a papa még a wc-re is vitte volna, de mondtam, oda csak a kommunista kiáltvánnyal léphet be.

jágör68 2010.05.05. 18:50:31

Kapaszkodnak vissza a kanális legmélyéről is a véglények. "igazi magyar terroristák robbantottak" Drazsé is mond majd okosakat, Veres- Zidane elvtárssal együtt.

Lone Wolf 2010.05.05. 18:52:53

@Marcellusca: "Maj', jól be fog perelnyi titeket, mint a baromarcú Hajdú tette a képeskönyvesekkel. :)))"

Állok elébe, hogy bepereljen a komolytalan mérgelődésemért. Az lenne csak az igazán szép rettegősó!

suski 2010.05.05. 18:53:05

@Kicsit Karcos: "Egy Gyurcsány-kaliberű politikust csak erősítik az elkeseredett protestszavazatok. "

Ugyan, hagyjuk az ilyen elvont filozofálgatást...kurcsány el lett küldve a picsába. Reméljük, hogy örökre és magával viszin barátait és üzletfeleit is . Szerintem sem most kellett volna, de azt nem mondhatod, hogy me se lett próbálva 2006 -ban.

Várúr 2010.05.05. 18:53:54

@Seduxen:
Érdekes egy fasz Ferenc államférfi.. vagyis NO családi adózás a több (sok) gyereket nevelőknek, a társadalmi újratermelődés hordárainak, mer" ők a gazdagok. Kár, hogy bezárt a Lipót. Lenne ott keresnivalója Furcsány Ferinek. Nem tűnt fel neki, hogy családi adókedezményt kap az összes épeszű Ny.-európai ország családos jobbágyserege.

Jim Tonic 2010.05.05. 18:54:01

"adókedvezményre épülő családtámogatás bünteti a szegényt, és jutalmazza a gazdagot"
Menj Te a .....!
Hogyan elehet ekkora baromságokat írni? A keleti blokk éléről a bányászbéka segge alá lőtte az országot, nem állt föl a székéből, mikor kellett volna, és még mindig ennyire nem veszi észre magát?? Ez az ember beteg. De komolyan.

vrv 2010.05.05. 18:57:03

Mi a jóisten történt ezzel a szerencsétlen fasszal, elkurták a pszicho gyógyszerei mennyiségét

Várúr 2010.05.05. 19:02:37

@Grafithuszar:
Grafit. Hamarább lesz belőled ceruzabél, mint Ferenc államférfiból miniszterelnök.

mindegykivagyok 2010.05.05. 19:05:59

Feco màr leszàzalékoltak?Nem inditsd el,mindenki làtja,hogy agykàrosult vagy!

Jim Tonic 2010.05.05. 19:06:37

Ennek a &Đä[|˘˛°`˛°-nak az államadóság és az IMF szavak sem mondanak semmit?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.05.05. 19:06:59

mondjuk, azt nem értem, hogy mifaszért kalimpál itten
lesz egy ilyen parlamenti megalakulás
aztán nyári szünet, amikor nagyjából mindenki leszar mindent,
aztán ősz, aztán tél, és még legalább 4 év ellenzékiség :)))

Mike36 2010.05.05. 19:08:30

az mszp megdöglött
nem uncsi már ez a Gyurcsányozás?

Kalmár 2010.05.05. 19:10:37

"hibás társadalompolitikájával, és az ebből közvetlenül eredő téves gazdaságpolitikával."
Szóval ha ez így van akkor miből gondolja, hogy most tudja, érti mi ahelyzet és mit kell tenni?

"A hatalomban töltött nyolc év vezetőink egy részét korrumpálta."
Tehát nem csak tehetségtelen vagytok, hanem becstelenek is.

"választások utáni héten derült ki számomra, hogy sokkal magasabb lesz a költségvetési hiány"
Akkor Öszödön hazudott??

Mindenesetre remélem marad Fletó és egy életre elkaszálja a Szocokat. Jól halad.

Balt 2010.05.05. 19:12:41

"A Fidesz az elmúlt években ellenzéki pozícióból is hatalmas birodalmat épített ki. Háttérintézetei, újságjai, televíziói vannak. Legutóbb közvetlenül hozzá kötődő emberek szerezték meg az RTL Klub harmadát. Honnan van rá pénzük? Megkérdeztük, megkérdezzük? Vagy nem tesszük, mert félünk, hogy visszakérdeznek?"

Wazz, ezt bírja kérdezni ez a benősülős-karriermilliárdos mintapéldány az apró-após által rablott zsidó villából?!

synthesizer 2010.05.05. 19:17:46

NAAGYON ÖVÖN ALATTI!

A legtöbb vádjára az MSZP nem tud jó választ adni, mert azzal saját maga ellen beszélne!

Ezt a fazont ki kell nyírni. De előbb még tegye tönkre az MSZP-t...

Balt 2010.05.05. 19:21:48

@Grafithuszar: "Lesz még GY.F. miniszterelnök Magyarországon...."

Legfeljebb a sárga házban a többi Napóleon között...

Balt 2010.05.05. 19:24:37

@Kicsit Karcos: "Evvel azért tudnék vitatkozni, egy pár virsli mustárral, kecsöppel, sörrel meg egy szeletke kenyérrel könnyen feledteti a hitelességi deficitet..."

Ugyammá'! Az 50 év alattiak között 5% alá tendál a maszop "népszerűsége". Ezt talán meg tudja felezni egy huszáros kirohanással (a pártból és frakcióból)...

stratez 2010.05.05. 19:28:45

Fletó le-fel rohangál a szoci porcelánboltban, ahol már egyébként sincs egyetlen ép herendi. Az MSZP most kezd majd szembesülni azzal, hogy az a listás 5. hely a 65. helyett kurva sokba fog kerülni, többe, mint hitték...

Balt 2010.05.05. 19:31:53

@suski: "Persze jobb lenne , ha le is lenne csukva, de annál nyilván óvatosabb volt. Attól tartok."

Isten őrizz! Kurcsány a személyes garancia arra, hogy többé nem jönnek vissza. :)

tibsi 2010.05.05. 19:33:31

Ferenc testvér egyértelműen egy szociopata udvari bolond. A szerencsétlen nem tud nyugodni, lételeme a szereplés. Ha lenne egy csöpp esze az MSZP jelenlegi vezetőinek, már rég elzavarták volna a túróba.

Tiko 2010.05.05. 19:33:51

Minek foglalkoztok ezzel a nyomorékkal? Csak őt erősíti, ha a köztudatban marad az, akinek halvány fingja sincs arról, hogy mi is a fasizmus..

haggyadmá 2010.05.05. 19:39:03

Külön pont a cím miatt. :-Đ

tölgyes 2010.05.05. 19:43:24

Nálam ott szakadt el a cérna, amikor azt mondja a Feri.. A második forduló után megtudta, hogy milyen állapotban van az ország..! Mostanáig azt állították Veres Janival, hogy ők ketten ismerték az adatokat...:) No de ha a miniszterelnök nem ismeri az adatokat, akkor mivel foglalkozik úgy egyébként amikor miniszterelnök...??Klárika felmenőinek kommunista múltjával.. és azzal is csak azért, hogy el tudja őket ítélni?????

old_field 2010.05.05. 19:54:02

"A választások utáni héten derült ki számomra, hogy sokkal magasabb lesz a költségvetési hiány. "
pszichopata , hazudozó kretén...

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.05.05. 19:56:46

Amíg az Orbán-féle sihedereknek, csatolt részeinek helye van a magyar politikában, addig Fecónak is.

Ez a szomorú igazság, megtévesztettkéim!

Bal 2010.05.05. 19:57:30

Elítélem Gyurcsányt azért, hogy nem mondott le őszöd után. Mintha nem ugyanazt a tévét nézte volna, nem értette a saját szerepét, és mintha még mindig nem értené. Viszont az utóbbi négy év nagyjából bebizonyította, hogy egyvalamiben igaza volt: a szocik képtelenek akár csak egy ilyen gáz alapfigurát is kiállítani a helyére, mint ő. Ebben az értelemben a "vagy én, vagy senki" mentalitását utólag értem. Kérdés persze, hogy ő személyesen mennyire gondoskodott arról, hogy ne legyen utódja.

Távol álljon tőlem, hogy védjem, de azért az itteni fröcsögőknek nyilván fogalmuk sincs arról, mit jelent egy nagyobb céget vezetni, neadjisten kormányt. Sajnos hiába tehetsz meg elvileg bármit, a valóságban a kezed mindig erősen kötött. A lényeges információk közül sokszor az jut el hozzád, amit eléd hoznak, és nem az, ami később fontos lesz. Utólag persze kirúghatod az egész sleppet, de akkor már mindegy, pótolni őket meg nehézkes.

Ha elveid vannak, és szarból nem válllalod a gyurmázást, akkor persze lemondhatsz, ez mindig a legtisztább. Kompromisszumokra nem hajlandó elvemberekből viszont sajnos sosem lesz politikus, elvérzenek az odáig vezető úton. A kisember politikusideálja legfeljebb király vagy diktátor lehet, de jó politikus egy demokratikus rendszerben nem.

Fehér Olivér · http://www.u-logic.hu 2010.05.05. 20:06:41

Én meg elítélem Gyurcsányt, mert egy gerinctelen szemétláda, a többi tetüládával - Lamperth, Lendvai, Veres, Szili, stb. - együtt. Szemétdombra, börtönbe velük.

Aiasz 2010.05.05. 20:08:52

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Mi vagyunk megtévesztve? :Đ Ugorj le az orvoshoz szerintem.

Balt 2010.05.05. 20:09:35

@Bal: "Távol álljon tőlem, hogy védjem, de azért az itteni fröcsögőknek nyilván fogalmuk sincs arról, mit jelent egy nagyobb céget vezetni, neadjisten kormányt."

Milyen igaz! Egy normális nagy cégben - büntetőjogi és kártérítési kötelezettség mellett - úgy basszák ki, mint macskát szarni. Egy kicsiben csak bebetonozzák a garázsfeljáróba...

Galván_Tivadar 2010.05.05. 20:15:00

Miféle reformokról beszél ez az elmebajos? SEMMILYEN reformot nem csináltatok, nem is akartatok, BASZD SZÁJBA, SEMMILYET!!!
Ráadásul mi ez, hogy "Elzavarná a párt elmúlt nyolc évben regnáló, de meg nem nevezett vezetőit". Feri, magadat is beleértve, ugye?
"Hogy az én győzni akarásom ragadt át másokra, és tette őket vakká, de legalább is vakmerővé? Lehet. Hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve? Hát persze."
Igen Feri, azzal van kikövezve, te már csak tudod, mert a kénköves pokolból bújtál elő...

Remélem előbb-utóbb kattan a bilincs és max beszélőre járhat majd, nem pártgyűlésre.

csorsza 2010.05.05. 20:18:06

Gátlástalan hazudozó. Hihetetlen. Ja, és hányinger.

Lone Wolf 2010.05.05. 20:20:24

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Amíg a hozzád hasonló nagyokos megmondóembereket BÁRHOL IS ELTŰRIK, addig lesznek az olyan emberek, és pártok megválasztva mint Gyurcsány és az MSZP...

Ja, hogy a vélemény szabad? Hát persze hogy az. A magabiztos butaságot viszont törvényileg szankcionálni kellene.

rókarudi 2010.05.05. 20:21:33

"Lehet választani: tisztességes, de szerény élet, és ebből talán újra épített hitelesség és erő, vagy tisztességtelen manőverezés a túlélésért, mely lassan a semmi ürességébe fordul."

Húú, Ferkó, ezt jól megaszontad.
Magadra ismertél?
Eddig melyik planétán töltötted az időt?
Sírni a ravatalnál kell.
Bár ez most neked egy ravatal, ez tény.
Hitelességet meg egyszer lehet eljátszani szerintem.

Balt 2010.05.05. 20:26:19

@Galván_Tivadar: Ja, és ne feledjük Mengele Lajos koronatanú nemrég megjelent könyvét - mely irat és maga Lalyos élő cáfolata Fegyencünk idézett mondatainak.

robinzone 2010.05.05. 20:28:00

Hánynom kell ettől az embertől.

Balt 2010.05.05. 20:29:01

@Galván_Tivadar: Ja, és ne feledjük Mengele Lajos koronatanú nemrég megjelent könyvét - mely irat és maga Lalyos élő cáfolata Fegyencünk idézett mondatainak.

Kelly és a szexi dög 2010.05.05. 20:29:07

Ferinek ez üzlet, nem személyes - csak az a baj, hogy a mi életünket bassza el...

flippant 2010.05.05. 20:31:12

Ki hisz még ennek a táncoló ripacsnak pár megsavanyodott nyuggeren és újpesti panelprolin kívül? Ez már akkor is hazudik mikor levegőt vesz! Pláne hogyha még ha ír is!

tlac 2010.05.05. 20:34:41

@Lone Wolf: azt pár éve OV korrigált, és kimondta hogy egy idióta. Egyértelmű, nem akarok dicsekedni, de én elég hamar levettem h idióta. Amit most előadott 5 pontot, az még húzná le ezt az MSzP-nek nevezett társaságot, magának is ellentmond, na ennél több több életösztönük van. Szarember Imre, meg Szocialista Ildikó is kiröhögik már, addig kellett Fletó amíg adott nekik még 4..8 évet.
Fletó még ugrálhat és csinálhat egy Progresszív Demokratikus Charta frakciót, azt annyi. Meglátjuk akkor honnan lesz a kassza hozzá. Puch_Boldvai már nem szponzorálja ezt az idegroncsot. Megnyugszik (?) és hazamegy. Pápára, mert az Apró klán is kivágja a Szemlőhegy utcai villából, mint a macskát.

zsoltix 2010.05.05. 20:37:03

Nem kellene mar tullepni azon, hogy Ferike minden boffentese mediahir legyen? Reszvetem a mazochistaknak, akik kepesek voltak elolvasni:)

Balt 2010.05.05. 20:38:54

@Galván_Tivadar: Ja, és ne feledjük Mengele Lajos koronatanú nemrég megjelent könyvét - mely irat és maga Lalyos élő cáfolata Fegyencünk idézett mondatainak.

Kartal (rezervált) 2010.05.05. 20:39:39

@zero: Ezt remélem én is, mert akkor az általa vezetett baloldal vagy 30 évig nem kerül vezető pozícióba. Egyébként elgondolkoztam a dolgon, és arra jutottam, hogy gyurcsinak nagyon hálásak lehetünk. Az ő közreműködésének (is) köszönhetően érte utol a méltó elmúlás kedvenc pártomat, az zsdsz-t... pardon, szdsz-t.
A fene álljon Freudba! xDD

Balt 2010.05.05. 20:40:38

@zsoltix: Nem, nem! Nem feledni soha! Szerencsére ad tápot hozzá... :))

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.05.05. 20:41:40

nyomorult, beteg bűnöző. vagy kezelni, vagy elzárni kellene.

Balt 2010.05.05. 20:42:02

@flippant: "újpesti panelprolin"

Ők végre megtértek. Maradt Engelland egyedül. Megnézhetik magukat... (Bár én is "angyalföldi gyereknek születtem". :))

bence87 (törölt) 2010.05.05. 20:43:48

"el lehet menni Magyarországról".

Balt 2010.05.05. 20:49:01

Index, hivatkozva: "Gyurcsány szerint ez a mentalitás torpedózta meg az oktatás és az egészségügy reformját is, pedig ahogy a bevásárlóközpontok környékén a bevásárlókocsik használatában rendet tett az aprópénzes zár használata, ezeken a területeken is ösztönzők kellettek volna a jobb és igazságosabb működtetéshez."

Ez beteg. Hol van rend a bevásárlókocsik környékén? (Kezdve onnan, hogy hogy néz ki a lepukkant Kosuth Lajos utca, "hála" a kosaras hipereknek, a kisker. kinyírtával. De ez mellékszál.)
1. Zömében rozsdás, nyikorgó, szétszedhetetlen bevásárlókocsikat látni, azt is csak a legtávolabbi parkolóban.
2. normális ember nem használ érmét, hanem alátétet, medve sajtot stb.
3. Ha használ, (jobb sorsra érdemes) hajléktalan(maffia) kunyerálja el tőle az érméjét.
4. Ha ezekkel a kocsikkal jól összetörik az autóját, további boldogság a kinyert (vagy nem) 100 Ft...

tlac 2010.05.05. 20:49:54

@Grafithuszar: erre ne vegyél mérget!

tlac 2010.05.05. 20:55:11

@suski: a " képessége" a rezzenéstelen arccal történô hazudozásban és gátlástalanságban merült ki. Közönséges szélhámos, aki a lebukás után nem fog többet labdába rúgni, hiszen pofázhat akármit, senki nem hisz neki.
ENNYI. Kalandornak szélhámosnak lenni is "tehetség". Meg beszopni is..

Rowar Atkinson 2010.05.05. 20:55:48

@Grafithuszar: Dermesztő számomra a jó véleményed erről az ámokfutó idiótáról ezek után a szép évek után.

Arp1 2010.05.05. 21:01:42

Azért írt a Ferkó, mert ha nem ő ír, akkor őt írják (meg, le). Egy kis "eqrtuk"-ozás, saját felelősségének szokásos homályosítása. Meg persze a szokásos "a Fidesz is mocskos" szólam, a lényeg. GYF ha arról írna, mit ebédelt, még abban is a Fideszt szidná.

qwertzu 2010.05.05. 21:15:10

@Bal: "A lényeges információk közül sokszor az jut el hozzád, amit eléd hoznak" Ha Gyurcsányt megvezették a beosztottai, akkor tökéletesen alkalmatlan kormányfőnek. Persze egyértelmű, hogy hazudik. Érdemes visszaidézni a 2006-miniszterelnöki vitát. A vizitdíjas részt.

Orbánnak valószínűleg értesülése volt, hogy be akarják vezetni a vizitdíjat, mivel gondolom nem a kisujjából szopta a dolgot. Következik, hogy már a választások előtt tervezték Gyurcsányék a vizitdíj későbbi bevezetését. Tehát már a választások előtt későbbi megszorításokat terveztek. Tehát tudták, hogy szarban a haza.

Mellesleg nem értem, miért tartják tehetséges politikusnak. Nem az. Kiváló taktikus és intrikus, de stratégának csapnivaló. Minden lépése, amivel rövid távon nyert valamit, hosszú távon negatív volt. Pl: Választások előtt áfa csökkentés amikor tudja, hogy utána emelni kell ha nyeri a választást? Lehazugozni az Orbánt a vitában a vizitdíj kapcsán, majd bevezetni? Öszöd után nem lemondani. Elkezdeni a "reformokat", majd az első maflás után visszakozni? Bejelenteni vagy 20 programot és egyiket se végigvinni? stb... Minden döntése egyre mélyebbre lökte őt és az MSZP-t. Igazából a cselekedetei csak akkor értelmezhetők logikus, stratégia döntéseknek, ha a FIDESZ beépített embere. :)

Ja és persze Bajnai legalább hozta a minimálisan elvárt szintet amit egy kormányfőnek kell (végrehajtotta amit az IMF parancsba adott). Ő nem. Igazából az MSZP kinyírásán kívül semmit nem tett, ami az ország hasznára lett volna. Az egyetlen, ami jobb lett az az autópálya ellátottság, de ez egy kormánytól nem nagyobb teljesítmény, mint tőlem az, ha bemegyek a Tescoba, és hitelből veszek egy drága mosógépet. Ha sikerült volna az adósság növekedése nélkül elérnie, na az lenne valami. De így a tevékenysége értékelhetetlen. Folyamatos kapkodás, ötletelés de nulla cselekvés.

Vehetne példát Orbánról, ő stratégiai távlatokban is ragaszkodik hülyeségekhez. Pintér, KDNP-s Semlyénes hülyeségek pl: Vasárnapi nyitvatartás, és fogadni mernék, hogy a füvesek fölösleges és kontraproduktív baszogatása is folytatódni fog. (nekem mindegy de szvsz felesges)

tlac 2010.05.05. 21:24:29

amikor a hülyeség akaraterővel párosul..
És DJ ebben látta meg a nagyformátumút, meg íróink a retorika csúcsát..

cogito..sum 2010.05.05. 21:25:43

Szeretném látni a Fideszből azt a kommiszárt aki legalább 1 oldalban le tudná írná a párt ideológiai mozgását.mert nincs vagy ? azzal meg nem lehet vitatkozni.Mindegy,hogy feri v.béla

zala 2010.05.05. 21:35:47

Gyurcsány 2010. március:

"... Magyarország az utóbbi fél évezredének legsikeresebb évtizedét éli."

"Azt ajánlom a Fidesznek, hogy mindenhova plakátolják ki: jobban élünk, mint nyolc éve"

Az eredmények között felsorolta az autópálya-építéseket, a Duna-hidakat, a köröshegyi völgyhidat, illetve azt, hogy „a nyugdíjak harmadukkal, a fizetések negyedükkel érnek többet”.

Jim Tonic 2010.05.05. 21:40:08

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Szánalmas. Jobb szó nem jut rólad eszembe. ha már bebukott az MSZP, kezdjük azt, hogy a másik se jobb.

Jim Tonic 2010.05.05. 21:43:36

Az "el lehet menni Magyarországról" örök kedvenc marad. Neki kellene. Szibériába. Kényszermunkára.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.05. 21:47:58

@Balt:
aha, vidéken mondjuk nincs kunyera maffia, de az egézs ott sántít hogy azt a 300 meg még 300 meg még isten tudja hányszor 300 ft-ot azt nem úgy használom mint a 100-ast a bevásárló kocsiban. Vagy azt dokinak mindig vissza kellett volna adnia konzultáció után?? Akkor én valamit nagyon félreértettem :D

tlac 2010.05.05. 21:51:49

Lendvai: Gyurcsány röpirata csak egy vélemény

Balt 2010.05.05. 21:55:21

@DexterMorgan78/Séfbácsi: :)) Tényleg: micsoda hanyagság, hogy a bevásárlókocsi nem ad számlát! Rárepülhetne az APEH. :))

old_field 2010.05.05. 22:21:00

"Gyurcsány Ferencet szerintem ez nem fogja meghatni.

Szerintem nincs akkora jelentősége annak, hogy mit csinál a Gyurcsány, mint azt sokan gondolják.

Miért nincs?

Mindenki tud magának csinálni párezer fős rajongótábort, de ebből még nem lesz politika. Erről azt szoktam mondani, hogy Csurka is oda tudott csábítani sokezer embert a Hősök terére, de szavazatot nem tudott szerezni. Gyurcsány rajongótábora ráadásul elég szűk. Vegye már észre az az ember, hogy az emberek szavaztak, heló."

Mandiner- Szanyi...
mandiner.hu/cikk/20100504_szanyi_tibor_interju_az_mszp_csak_nyomokban_baloldali

Bal 2010.05.05. 23:11:09

@Balt: Azért azt tisztázzuk már, hogy Gyurcsány Ferenc nem a saját hátán vitte Magyarország Rt-t a végromlásba. Ha egyetlen indokot kellene megjelölni, az Medgyessy és az ő száznapos programja, amit úgy egyébként a Fidesz is megszavazott. Itt egy jó összefoglaló:

www.origo.hu/itthon/20090717-igy-tettek-lejtore-magyarorszagot-i-resz-a-szaznapos-program.html

Figyeld meg, hogy Gyurcsány neve nem is szerepel benne.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.05.05. 23:21:21

Öhh... höhh... höhöhöhh :)

Ez a Feri gyerek jól kipihente magát :)
Mondjuk ilyen Lendvai meg Házmesteri kaliberű gyökerek ellen ez is elég.

Magyar Szociopata Párt, a Kedves Feri Vezérrel. Munkásőr-özvegyek, HHH-k, HTB-k és Józsi Barátai egyetlen lehetősége.

Bal 2010.05.05. 23:56:05

@qwertzu: vigyázz, mert Gyurcsány nem azt mondja, hogy a választásokig nem volt tisztában az ország helyzetével. Annyit mondott, hogy "A választások utáni héten derült ki számomra, hogy sokkal magasabb lesz a költségvetési hiány." Ez akár még igaz is lehet. A fentebb linkelt cikkből pl. kiderül, hogy már 2004-ben is tudta mindenki, hogy baj lesz.

Hogy kapkodása mennyiben az ő személyes hibája, és mennyiben a pártjáé, nehéz innen megmondani. Nekem erős a gyanúm, hogy ezzel a mostani beolvasással ő személy szerint az utóbbira akarja kenni. Ez eléggé hihető is, ha ránézünk az MSZP-re: ez egy ilyen párt, elöregedett gárdával, irreális valóságképpel, kádári mutyival és szemlélettel.

Ugye egy ilyen párttal nagyjából azt tehette volna, hogy 1. lemond (ennek következménye elég egyértelműen látszik a bohózatból, ami tényleges lemondását követte), 2. lépten-nyomon azzal fenyegetőzik, ha nem csinálják, amit mond, így megkapja, hogy diktátori babérokra tör, 3. kompromisszumokkal próbál lavírozni. A legnagyobb hibája talán az volt, hogy a harmadik utat választotta. Nem ismerte fel, hogy túl kevés lesz a levegője, főleg őszöd után, és még nagyobb szarba ránt mindenkit.

Ha tanul mindebből, elfelejti az MSZP-t, megtanul néhány alapvető illemszabályt, gründol egy új pártot, ahol mindenki azt csinálja, amit ő akar (mint Orbánéknál), és sikerül az ide is beírogató vérgőzös emberek fejéből valahogy kivernie magát, akkor mondjuk húsz év múlva kaphat egy újabb esélyt a magyar politikában. Még nagyon fiatal.

maxwell murder 2010.05.06. 00:02:37

de most ez mi? ebben fellelősségre vonja saját magát? hát ki a tököm volt miniszterelnök 6 majdnem évig?

eml 2010.05.06. 01:44:51

@Bal:

A Szocik között ő mondta ki egyedül, hogy a fiaskó után a vezetőségnek mennie kell.
Ezzel később (1-2-3 év) még nagyon sok hívet szerzett. A mezei tagság kb 50%-a, más forrásaim szerint kb 70-75%-a támogatja.
Pártonkívüli népszerűsége még a Fidesz szavazók között is eléri a 30%-ot. És ez nem vicc!

Werwolf 2010.05.06. 06:52:25

de jo, hogy nem en vagyok a hülye fia ennek a szerencsetlen bohocnak.
folyamatosan szarra eghet, akarhova megy; nyilvan bemutatkozni se mer mar, amikor eppen lop vmit a közertböl.
hajra fercsibohoc, irogassal, hazug idiota! :))

martonx 2010.05.06. 06:54:20

Egy beteg ember, beteg gondolatai.

Képtelen voltam végigolvasni. Ennek az embernek orvosra van szüksége. Pár sor után abba kellett hagynom, különben szétverem a monitort.

marós 2010.05.06. 08:07:21

Gy.f. önmagának ellentmondó tényekre alapozza mondanivalóját. Ez az össze-visszaság egész tevékenységére jellemző volt eddig is, valószínüsíthatő, hogy a helyzet ebben az ügyben is csak fokozódik.Egy szoc.dem politika a jelenlegi mszp vezetést nem fogadhatja el, mert az mszp nem képviselte az alkalmazottak érdekeit, nem törődtt azokkal, akik a szoc-lib rezsim terheit viselték, csak a saját hasznukat tartották a szemük előtt.

reKorrekt 2010.05.06. 08:30:22

Autópálya? Völgyhidak? Apádfasza?
13 000 000 000 000 forinttal sikerült megnövelni az államadósságunkat te rohadék! Évente 1300 milliárd forint (ez most több lesz) csak arra megy el hogy a törlesztőt fizessük! A teljes magyar oktatási rendszer működtetése kerül ennyibe b+!! Óvodától az egyetemekig!
Nem túlzok, ez a szemét és a mocskos bandája minimum 30 évre eladósította az országot. Tehát aki most 30+ éves (mint én is) annak már esélye sincs egy szebb jövőre!
Fizessék ki ezt a pénzt azok akik megkapták: nyugdíjasok + cigányok + köztisztviselők.

Hogy dögölnél meg gyurcsány az egész elmebeteg kibaszott családoddal együtt. Ugyanez veresre is.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.06. 08:38:23

@Várúr: igazából böszmeferin, és a becsületes emberek értékalapú közösségén (muhahahaha) az sem segítene, ha ők maguk támogatnák a családi adózást. igazság szerint - jelen állás szerint - rajtuk - szerencsére - már semmi sem segít :))) épeszű bérből és fizetésből élő ezekre 2 ilyen ciklus után nem szavazott. Egy jótanács Navracsics Tibinek, és a Legfőbb Ügyészségnek: praktikus lenne egy ügyfélszolgálati irodát nyitni a Parlamentben, bízom benne, hogy nagy forgalma lenne :)))

'reggelt mindenkinek!

krtek 2010.05.06. 08:42:13

Nincs kedve a szarházinak feladni a kapcsolati tőke, a hatalom és az ezekkel való üzérkedés által adódó lehetőségeket. Ezért bármit megtenne, csak maradjon a tűz közelébe. Még valamilyan szinten érthető is, az már nem annyira hogy ahelyett hogy befogná a lotya pofáját és örülne hogy nem cseszte szét rózsaszín ánuszrózsáját a népharag, megint nekiállt osztani az észt. Az viszont végképp nem érthető honnan a rákból szednek ilyenkor, mosolygós, agyhalott nyuggerdroidokat? És vajh hogy élhetnek ezek a barmok? Öregségére idiótaökörré változó harcinyugger, mint a hülyén visítva csápoló grammagyú tinilányok amikor feltűnik az aktuálnyál köcsögcölöb.

Marcellusca 2010.05.06. 08:54:51

@betegvilág:
@Lone Wolf:
Most mi bajotok van?
Tök igaza van.
Egyik kutya, másik eb!
Viktorka sem különb, mint Ferenc testvér. Max nem rángatódzik a feje.
Ugyanolyan hatalommániás.
És a slepje sem más. Kövér, Áder, Szijjártó, Pokorni...

És, igenis meg lettek/lettetek tévesztve Viktor Viktorovics Viktorov által.
Hamarosan ki is derül.
Csak ki kell várni.

Meg nem azt mondta, hogy legyen kormányfő, hanem helye van a magyar politikában.
Ha nem akart volna annyira min. eln. lenni, fel sem tűnt volna.
Még sportminiszterként sem kavart nagy vizet. Semennyit.
Csak a kis puccsával.

Ja, és amennyi hülye, senkiházi, idióta van a politikusaink között, simán elfér.

Marcellusca 2010.05.06. 09:30:05

Egyébként meg hüjjjjék vagytok. :)))

Ildinéni kérésére értékelte az ő 6, illetve 8 évet.
Ez jött össze.
Bárki is hitte, hogy magára vállalja, hogy alapvetően ő qrta el?
Mindent a tehetségtelen, korrupt, idióta, vén hülye MSZP-s politikusokra kent.
Ennyi.
Pont.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.05.06. 09:42:02

@zala: Ja, a fizetések. A közalkalmazottak fizetése is többet ér! 2008 jan. 1-e óta be van fagyasztva. (Nem a köztisztviselőkről meg a képviselői díjazásról beszélek.) Azóta a gáz duplájára nőtt, a többi rezsiköltséget nem is említve! Rohadjon meg.

Mondjuk ez a levélke nekem egy Beatrice videoklippet juttat eszembe. De szeretnék Kun Bélával beszélni volt a címe, és egy balatoni stégen rángatózó, oxigénért harcoló halat mutattak! (Sajnos nem találtam a youtube-n). Ez egy idegbeteg ember végrángása. (Legalábbis remélem. Aztán majd pirospacsizhatnak a zárkába Zusival)

dusomoja 2010.05.06. 10:05:52

@derelyegrádi szellem: Én sem mondhattam volna jobban! Még egy kis gyurcsány és eltűnik az MSZP. És senki nem fog sírni utána. (Na jó, pár százezer nyugdíjas.)

alfa.orionis 2010.05.06. 10:39:37

Könnyed reggeli olvasmány volt. Kávé, cigi, még cigi és még és még!!

"2005 szeptemberének végén váratlan csapás ért bennünket. Kiderült, hogy az autópálya építések finanszírozásának a kormány által választott módja elfogadhatatlan, a felmerült költségeket a szándékoktól eltérően bele kell tenni a költségvetésbe. Míg az Orbán kormány átlátszó és durva megoldással kihelyezte a finanszírozást a Magyar Fejlesztési Bankhoz, hogy így tehermentesítse a költségvetést (tegyük hozzá, hogy csak azért tehette meg, mert akkor még nem voltunk EU-tagok, így lehetett nemzeti alapon trükközni), a mi kormányaink ennél árnyaltabb és reményeink szerint EU konform megoldást választottak. De végül kiderült, hogy az minden volt, csak EU konform nem, ezért a választott elszámolási technikát nem fogadta el az Európai Unió. "

Váratlan csapás?? Hát biztos megrendítő lehetett, amikor kiderült, fogalmatok sincs, mit csináltok!! Az EU nem fogadta el azt, ami szerintetek EU-konform-vagyis szart se értettek semmihez, szokás szerint.

4. A választások után rendbe akartuk tenni a költségvetést. Bár tudtuk, hogy van feszültség a költségvetésben, de azt nem, hogy a tudottnál sokkal súlyosabb a baj. Az derült ki, hogy amennyiben sürgősen nem avatkozunk be, előbb-utóbb költségvetési vészhelyzettel fogunk szemben állni.
Bajban voltunk. Ott álltunk egy alig hitt győzelem után, de olyan helyzetet kellett kezelni, amire sem mi, sem az ország nem volt felkészülve. Két választásunk volt: vagy lemondunk, mert nem ezt ígértük a választóknak, vagy megpróbáljuk kezelni a magunk okozta drámai helyzetet. Az előbbi lényegében fel sem merült, ....

Háppersze, honnan is tudtátok volna, hogy áll a költségvetés, elvégre nem ti állítottátok össze.:))
Lemondani??
Ja, nem..hiszen fel sem merült..

Hogy is szólt az őszödi beszéd: "..elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.”; „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet...;És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit.; ....Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este..." stb

Ars poetica:

"Az elmúlt nyolc év nagy részében az egyik legbefolyásosabb szereplője voltam a magyar politikának, a kormányzásnak, a Szocialista Pártnak. Voltam miniszter, miniszterelnök, pártelnök. Nem tudom nem elmondani, leírni, hogy miként látom én az elmúlt időszakot"

--naná, hogy nem tudod befogni!

öszöd: "Ezt legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek. Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött....

Világos; nem ért rá kormányozni-rágerjedt a témára..
Ez már szinte tantraszex. Azt meg gyakorolhatná /gyakorolhatta volna bárkivel(akár öregecskedő feleséggel is), de ne a miniszterelnöki bársonyszékkel!
Apropó-kitisztítták vajon már?

nfgy 2010.05.06. 11:03:26

Jópofa,hogy egy olyan ember beszél a tiszta pénzről meg a korrekt pártfinanszírozásról aki évente kap 100 millió Ft osztalékot,a vagyonbevallásában meg az áll,hogy nincs egy fillér megtakarítása se,csak egy 50 nm-es pápai panellakása.
A kötcsei házra is felvett 62 millió hitelt... Két verzió van:
1.:MINDEN NAP!!! elkölt 274.000.Ft-ot.
2.:Az osztalékot titkos csatornákon kiviszi pl.Szingapúrba.

Amúgy full becsületes,csak rá kell nézni.

hitelflotta.hu · http://hitelflotta.hu 2010.05.06. 11:37:29

Kedves Kommentelők !

Attól nem kell féllni, vagy megijedni, hogy jön a Gyurcsány!
A Gyurcsány új pártot fog építeni, lesz akinek tetszik, és lesz akinek nem.
Én vettem a fáradságot, és elolvastam az írását ( Kellő fenntartással ) . Szerintem nem rossz.

De Magyarországon Orbán Viktor a Miniszterelnök. Ő a főnök, és nem Gyurcsány.

Szerintem Orbán dönt mindenről, és nem Gyurcsány. Gyurcsányt szerintem hagyjuk hagy elmélkedjen, mi meg építsük hazánkat.

Petrow 2010.05.06. 11:50:28

@nfgy: eszemben sincs ezt az emberszabásút védeni, de tényleg annyira nehezen tudod elképzelni, hogy napi rongyos negyed millának a seggére tudjon verni? Azon a szinten, ahol ő él?

Amúgy meg az általad vázolt két lehetőség akár egyszerre is lehetséges.

derelyegrádi szellem 2010.05.06. 12:17:52

@Bal:

Csak azért reagálok erre mert nem fröcsögtél, nem az agyhalott dumát nyomod, érvelni próbálasz, ami jó dolog, én legalábbis szeretem.

Nézzük:

"Elítélem Gyurcsányt azért, hogy nem mondott le őszöd után."

Egyetértünk, de elítélni nem csak ezért kell, hanem azért is mi öszöd előtt történt.

"Mintha nem ugyanazt a tévét nézte volna, nem értette a saját szerepét, és mintha még mindig nem értené."

Egyetértünk, de csak azzal, hogy minsezeket ő nem is értheti, mert egy súlyos pszichiátria eset. Nem bolod, csak súlyos beteg. A kórképet Borderline-szindrómának hívják az orvostudományban.

"Viszont az utóbbi négy év nagyjából bebizonyította, hogy egyvalamiben igaza volt: a szocik képtelenek akár csak egy ilyen gáz alapfigurát is kiállítani a helyére, mint ő."

Ez nem teljesen igaz. Egy ugyanakkora belső meggyőződésből vad hülyeségeket és nyílt hazugságokat felvonultató embert valóban nem. De ezek nem érdemek, így hiányuk nem képességbeli fogyatkozások, vagy hibák. Ennyi van ez ügyben. (ettől persze még M.A. egy súlytalan, nagyon közepes képességű ember, ez így van)

"Ebben az értelemben a "vagy én, vagy senki" mentalitását utólag értem. Kérdés persze, hogy ő személyesen mennyire gondoskodott arról, hogy ne legyen utódja."

Ezt a fentiek magyarázzák.

"Távol álljon tőlem, hogy védjem, de azért az itteni fröcsögőknek nyilván fogalmuk sincs arról, mit jelent egy nagyobb céget vezetni, neadjisten kormányt."

1./Ilyenre innen tudomásum szerint senki nem is vállalkozott. A vezetés milyenségét azon kell számonkérni aki erre jeletkezett, és elvállta.

2./ Az "itteniek" adófizető polgárok, akiknek a pénzével, befizetett adójával, életével, országával (hazájával) szórakozott ez a félbohóc, így kritikájuk jogos.

"Sajnos hiába tehetsz meg elvileg bármit, a valóságban a kezed mindig erősen kötött. A lényeges információk közül sokszor az jut el hozzád, amit eléd hoznak, és nem az, ami később fontos lesz."

1./ Ez nem magyarázat semmire.

2./ Több, mint 12 milliárdot költöttek kormányzati kommunikációra, így kérdezném: ha ez így van, akkor ezért ki a felelős, mert a polgár biztos nem, hisz ő odaadta a pénzt (12 milliárdot!) arra hogy lehessen őt tájékoztatni.

"Utólag persze kirúghatod az egész sleppet, de akkor már mindegy, pótolni őket meg nehézkes."

Ez szerencsére megtörtént, bár hamarabb történhetett volna. Őket "pótolni" a világ legkönnyebb dolga, de én őket nem pótolnám (ugyanolyannal helyettesíteném), ha érted mire gondolok.

"Ha elveid vannak, és szarból nem válllalod a gyurmázást, akkor persze lemondhatsz, ez mindig a legtisztább."

Hát ebből kimarad az a meglátás, hogy ki is "szarta" azt oda, amiből gyurmázni kell, és ha ezt is figyelembe vesszük, ez el is dönti ezt a kérdést.

"Kompromisszumokra nem hajlandó elvemberekből viszont sajnos sosem lesz politikus, elvérzenek az odáig vezető úton. A kisember politikusideálja legfeljebb király vagy diktátor lehet, de jó politikus egy demokratikus rendszerben nem. "

A kompromisszum mint elvárás önmagában semmi, azt mindig egyedileg az dönti el, hogy mi tartalma, ez ugyanis mindig egy tartalmi kérdés. Ez dönt jóról vagy rosszról. Nincs olyan, hogy aki k-t köt az jó, aki nem az nem. A kisember politikus ideálja tekintetében meg tévesen általánosítasz.

Noname Watanabe 2010.05.06. 13:24:03

@ColT: mutattak a hírTV-n egy öreg mamát, kérdezték a BKV-botrányról. Az öregasszony szerint ott is több a fideszes, azok talicskával tolták ki a pénzt.
Ha gyurcsányt emberevésen kapják, a hű mammerek azt is kimagyaráznák maguk előtt, csak ne kelljen beismerni, hogy szeretett vezérük egy kretén.

Joe.UK 2010.05.06. 16:03:45

Nem tudom mi bajotok ezzel a draga emberrel...
A fizetesembol az osszes levonas kb. 25%, nyugodt, kellemes korulmenyek kozott, egy elheto, jol szervezett orszagban elek, nincsenek napi megelhetesi gondjaim. Ezt pedig egyedul Neki koszonhetem, mert megfogadtam atyai jotanacsat. Ennel jobbat nem tett velem senki az elmult 10 evben.

Udv az Egyesult Kiralysagbol...

UI: azert ha lmpvs kozelbe kerul ez a nagy ember feltetlen hazamegyek megnezni!

greybull 2010.05.07. 11:02:28

Meg kéne nézni, hogy a 40 oldalból majd mennyit tud hasznosítani az ügyészség?

greybull 2010.05.07. 11:05:16

@Petrow: milyen napi negyedmilláról regélsz testvér? Ez egy koldusszegény ürge: csak egy pápai panellakás fele tulajdona van a nevén. Veresjaninak meg egy utánfutó, az is 20 éves. Itt csupa legatyásodott faszi hirdeti a vizet, és még borra is alig fussa nekik...

süti beállítások módosítása