Skip to content


       Szűrés lista

Jól sejtettük: a gyógyszermaffia fújta fel a H1N1-et

Kissé különcnek számítottam, de egy percig sem bántam (meg), hogy nem oltattam be magam és a családot H1N1 ellen. Erőteljesen jelzett ugyanis a pánikkampány idején a kamumérőm, annak pedig jobban hittem, mint bármelyik öltönyös fazonnak a tévében.

Jól tettem.

Az Európa Tanács közgyűlésének egészségüggyel foglalkozó bizottságának jelentéstervezete (pdf) szerint rengeteg közpénz veszett pocsékba, miután a WHO, az uniós hivatalok és a nemzeti kormányok "félrekezelték" a H1N1-járványt. A bizottsági dokumentum megállapítja: meggyőző bizonyítékok támasztják alá, hogy a WHO túldimenzionálta a járvány veszélyességét. A közgyűlési jóváhagyásra váró jelentést jegyző brit Paul Flynn szerint "ez a járvány valójában sosem létezett", az oltási programot pedig hatalmas léptékű placebo-gyógyászatnak nevezte.

Ami természetesen csodásan fizetett: a JP Morgan becslése szerint 7-10 (!!!) milliárd  (!!!) dollárt (!!!) profitáltak a nagy gyógyszergyártó cégek 2009-ben a világméretű hisztériából. (Csak Magyarország 6 milliárd forintot költött oltóanyagra.)

Persze véletlenek nincsenek:
A vakcinák felhalmozásáról szóló WHO-irányelvek kidolgozásában közreműködő szakemberei korábban a gyártásban érdekelt gyógyszercégeknek dolgoztak. (Ezt a British Medical Journal című szaklap egy nappal az ET-jelentés előtt publikálta egy tényfeltáró cikkben.) Az ET-jelentés emiatt súlyos kritikával illeti a WHO-t és az EU egészségügyi intézményeit, amiért máig nem hajlandók hivatalosan megnevezni a járvánnyal kapcsolatos ajánlásokat kidolgozó bizottságok tagjait.

Vagyis a gyógyszermaffia keresett egy csomó pénzt azzal, hogy beépült a WHO-ba, és emberek millióival hitette el, hogy meghalhat, aztán megkenték az egyes országok illetékeseit, hogy jó sok oltóanyagot vegyenek a lakosságnak....és a kör bezárult. A maga módján zseniális terv.

Világméretű botrány várható, remélhetőleg súlyos börtönévekkel, bár a kínai kivégzéses gyakorlat sem lenne túlzó ezeknek az utolsó szemét mocsok pénzhajhász erkölcstelen férgeknek.

(forrás: Index)

 

Címkék: botrány egészségügy pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr802073310

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.11. 09:04:00

Én is hasonló véleményen voltam. Pedig akkor is voltak hangok arról, hogy egy mezei influenza sokkal több áldozattal járt. De ezt szépen elhallgatták.
Én sem oltattam be magam. S nem is bántam meg.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.11. 09:07:07

10 milliárd dollár az 2300 milliárd forint .... ez van annyira sok nokiásdoboz, hogy megérje ...

arlequin 2010.06.11. 09:12:15

hja kérem. csengettünk 1 páran 'ennekidején', hogy kamumadár az egész, de drága orvosbarátaink mondogatták, hogy így-meg-úgy. szánalmas, hogy mennyire meg lehet vezetni diplomás, 'okos' embereket is...

Homeoffice 2010.06.11. 09:17:38

@Noname Cowboy: @arlequin:

Érdekes módon a háziorvosom meg a nővér is kiröhögte a h1n1et (már bocsánat az áldozataik hozzátartozóitól)
Ő is mondta, hogy egy natúr szokványos influenza nagyobb bajjal jár...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.11. 09:23:51

@Gunther: Kíváncsi vagyok az akkor harciasan mellete érvelők belátják-e ez a kamut!

CyberPunK 2010.06.11. 09:24:17

@Gunther: Ez egyrészt igaz, de a bibi ott volt, hogy olyan emberek haltak bele, akiknek nagyon nem kellett volna. Tény, hogy nem sokan hullottak ki, de az ingerküszöböt picit felbaszta a 20-onéves fiatalok és a kismamák élet-halál harca, amik heteken keresztül folytak, vagy épp pár napon belül kampec.

Társadalmilag fel lett fújva, ez nem kérdés, arányiban alig volt halálozás, de idézve a Kék villám klasszikusát, szopó ha épp te vagy a statisztikai áldozat.

eFigyelő 2010.06.11. 09:26:24

Természetesen a Táncosbohóc nem fog bocsánatot kérni a Fidesztől, akiknek a "lelkén kismamák halála szárad"

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.11. 09:30:22

OFF
sportgeza.hu/sport/marodiaklistaja/2010/06/10/ugy_kell_csalni_ahogy_a_feheroroszok/

ON
@CyberPunK: Azért néha a sima influenza áldazatai halálának körülményeit is médiaközpontba kell állítani a hitelesség kedvéért. Mert arról nem szól a fáma, hogy Ők mit élnek át közben. Vagy, hogy milyen lefolyású a szövődményük.

astrup 2010.06.11. 09:32:21

Megértem a felháborodást az ügyben, ezt az egészet a WHO és persze a magyar egészségügyi kormányzat is nagyon csúnyán elszúrta.
Azonban azt fontos tudni, hogy bármikor esély lehet egy súlyos, tényleg pandémiát okozó és nagyon virulens influenzatörzs megjelenésére. Mikor az első híreket lehetett hallani Mexikóból, elképzelhető volt, hogy a H1N1 ilyen lesz. Nem lett ilyen szerencsére, de továbbra is veszélyesebb, mint a "szezonális influenzavírusok": elsősorban azért, mert az eddigiekkel ellentétben tömegesen fordultak elő halálesetek fiatal, egészséges egyénekben is. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a hiszti rendben volt, de soha nem szabad legyinteni, ha majd a következő években valamilyen új törzs miatt adja ki a riasztást a WHO.

Persze aki mindig farkast kiált... :/

eFigyelő 2010.06.11. 09:33:52

Na akkor a szószerinti idézet a Táncosbohóc blogjából:

"H1N1 ügyben alávaló, embertelen politikát folytat a Fidesz

Mintha a H1N1 nem csak az emberi szervezetet, hanem a demokratikus Magyarország immunrendszerét is megtámadta volna.
Hány embernek kell még meghalni ahhoz, hogy a magyar közélet valamennyi szereplője kikérje magának a Fidesz mára halált termő ármánykodását? Hány kétségbeesett édesapának kell még SMS-t írni fia halála után, hogy megkérdezzük a legnagyobb ellenzéki pártot: tudja, hogy emberi életeket sodor veszélybe azzal, hogy politikai befolyását az emberek elbizonytalanítására használja fel?"

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.11. 09:34:31

Csak nehogy úgy járjunk majd, mint a fiú aki farkast kiáltott...

Én beoltattam magam anno, mert ingyen volt, cég fizette. :D Az immunrendszeremnek tök jót tett a kis pluszmunka, nem kaptam el semmi ragályt egész télen és tavasszal, pedig szoktam. Ennyi haszna volt...

Vizsgálják ki, hogy volt-e pánikkeltés és önös érdek, ez egyértelmű.

Én csak azt sajnálom, hogy most újra egyre hangosabbak lesznek a "vakcinával juttatják belénk a nyomkövető-chipet és a gondolatmanipulátort" kezdetű baromságokat szajkózó holdkóros kretének. :S Pedig itt csak pénzről volt szó... meg talán kicsit az óvatosságról is...

Aki kevesli a H1N1 járványt, az játssza újra itt:
kmk.blog.hu/2008/07/22/irtsd_ki_az_emberiseget

:D

Denimm 2010.06.11. 09:36:55

ha az ember jobban figyel,akkor bizonyos időközönként mindig van valami atom járvány
ami kipusztítja az emberiséget.Aztán mégis itt vagyunk még.Pánik keltés majd aratás.
Ugyan ilyen h1n1 balhé meg már volt egyszer vagy 20-30 éve.
Mindez azért,hogy pár gyógyszergyár többet profitáljon :-( undorító .Kíváncsi leszek mikor történik meg az ami a V mint vérbosszú c. filmben volt. (gyógyszergyártó elereszt egy jófajta halálos vírust majd megmentőként tetszelegve bedobja az ellenszert)

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.06.11. 09:37:45

Írtam erről anno még én is sokat a blogomban. Persze felelős úgysem lesz. Remélem jön majd egy jó kis járvány, amibe beledöglik az emberiség 90%-a, a maradék 10% meg visszasüllyed a vadászó-gyűjtögető szintre. Megérdemelnénk, aztán lehet, hogy egy újabb törzsfejlődés során nem basznánk el ennyire a társadalmunkat...

Homeoffice 2010.06.11. 09:39:02

@CyberPunK:

A zárójeles részben benne van,hogy elnézést kértem a hozzátartozóktól...

CyberPunK 2010.06.11. 09:40:51

@Gunther: Nem is személyes támadásnak szántam, hanem csak árnyalni akartam a képet.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.11. 09:41:29

Ezt szokták a szakmában a security átkának hívni, ugyanis HA működik, akkor nem történik semmi. Viszont mivel nem történt semmi, elkezdik az emberek megkérdőjelezni, hogy akkor mégis mi a fenének kellett pénzt költeni.

Ha viszont történne valami és nem költöttünk volna, akkor most ellenkező irányba érvelnétek. Hogy meghalt félmillió ember az országban és csak 6 milliárdot kellett volna költeni, hogy megakadályozzuk...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.11. 09:45:13

@br: Csak egy kérdés ha nem tudják mi a működési mechanizmusa akkor milyen biztonsággal gyártanak hozzá ellenszert. Ha pedig ismerik akkor azt is ismerik, hogy mennyire veszélyes.
Én azt gondolom az utóbbi. Csak ki kellett használni a pánik feliratú kártyát és a végén pedig kaszálni!

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.11. 09:45:39

@Denimm: Itt vagyunk, persze. De 1918-ban minden harmadik ember meghalt.

Marcellusca 2010.06.11. 09:46:23

Én már akkor mondtam, hogy az egész csak kamu. A gyógyszergyárak lobbija, hogy kievickéljenek a válságból.
Nem is oltattuk be magunkat.
Annyi, össze-vissza infó és találgatás ment, hogy csak megerősítette bennem a kételyt.
Valamelyik híradóban mondták, hogy egy "sima", szokásos influenzajárványban nagyságrendekkel több ember hal meg. Pedig arra (is) van oltóanyag és használják is.
Persze, a megkérdezett magyar (mittudoménminek) szóvivő egyből azzal érvelt, hogy ha nem oltatják be magukat, akkor ...

Szóval, gratulálok!
Nem világ méretű járvány, hanem világ méretű átb@szás volt.

kyncza 2010.06.11. 09:48:54

Akik belehaltak, nagyrészüknél volt más nyavalya is, az influenza "csak" gyengítette az amúgy is gyenge szervezetet, tehát hozzájárult az áldozat halálához, de nem az egyedüli oka volt. Ennyi erővel bármely megfázásos betegség is lehetne járvány, mert egy gyenge test ennyi fele harcolni nem tud.

Kiváncsi vagyok, lesz-e felelősségre vonás, és megfelelő büntetés. Drazsé elvtársat vajon előveszik-e itthon? Ha jól emlékszem, volt valami köze az oltóanyagok gyártásához!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.06.11. 09:51:09

úgy látszik sikerült más témát találni az Alkotmánybíróság ügye mellett... végül is az nem akkora vastagbőr, ugye kedves laspalmas? :)

CyberPunK 2010.06.11. 09:51:29

@kyncza: Erre mondta az én háziorvos, hogy olyan ember nincs, akinél ne lehetne találni valamilyen nyavaját utólag. Mondom még egyszer, hagyományos influenzánál nyugdíjasokat temetni bevett dolog, 20-onéveseket, kismamákat már nem.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.06.11. 09:52:20

@Noname Cowboy: A vírus működési mechanizmusát nem kell ismerni ahhoz, hogy vakcinát gyártsanak ellene. Ugyanis a vakcina működési elve az, hogy felkészíti az immunrendszert a vírus felismerésére leölt vagy legyengített vírus szervezetbe juttatásával.

Az, hogy egy teljes erejű vírus mit csinál, annak nincs sok köze ahhoz, hogy hogyan ismeri fel a szervezet.

Amúgy a '18-as H1N1 azért volt olyan gáz, mert mivel a szervezet nem ismerte a vírust, ezért túlzott immunreakció lépett fel és emiatt volt, hogy sok fiatal, középkorú, egészséges embert vitt el a vírus.

( en.wikipedia.org/wiki/Cytokine_storm )

kyncza 2010.06.11. 09:54:56

@CyberPunK: nyavalya, vagy nyavaja? :)))

Általában az idősebb emberekkel, ha kórházba kerülnek nem az "eredeti" probléma végez, (mint pl. Nagymamám :( ), hanem a tüdőgyulladás, calici vírus, ilyesmi.
Elhiszem, h van ilyen vírustörzs, lesz is még ezer féle, csak kár ebből világjárványt kiáltani, és mások nyomorán, félelmén, hiszékenységén meggazdagodni.
Lassan olyan érzésem van, hogy a Föld megérett egy özönvízre megint...

Marcellusca 2010.06.11. 09:55:04

@CyberPunK: Részben igazad van.
És részvétem a hozzátartozóknak!
De mi van a normál influenza áldozataival? Mert ők többen voltak.
Vagy az "normál" veszteség?
Ha visszaemlékszel a híradásokra, akkor a néhány kismama kivételével, az elhalálozottak nagyon nagy többsége más betegségben is szenvedett. És jónéhányukat az oltás sem mentett meg.

astrup 2010.06.11. 09:57:36

@Noname Cowboy: Az influenzavírusokra jellemző az antigén-shift: pár hét alatt olyan mutánsok tudnak kialakulni, hogy sokszor jogos a félelem.

CyberPunK 2010.06.11. 09:59:26

@kyncza: Jogos, nyavalya. :)

Én fenntartom azt az álláspontot, hogy inkább feleslegesen költsünk ki kurva sok pénzt, mint hogy beüssön egyszer a gebasz. Meg aztán most komolyan, számít, hogy a gyógyszergyártó cégek keresik halálra magukat, vagy az autópálya/híd/metró építők? :)

@Marcellusca: Én inkább megszokottnak mondanám. Az meg, hogy kit mentett meg az oltás megint érdekes kérdés, erről statisztika sose lesz.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.11. 09:59:27

@astrup: De ez a normál influenzára is érvényes. Annak az áldozatairól mégsincs tele a sajtó!!!

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2010.06.11. 10:02:01

Tegnap fél szemmel követtem valamelyik kereskedelmi adó hírműsorát, ott egy szakértő arról beszélt, hogy de igenis jó volt az oltás, mert emberek ezreinek lehetett volna súlyos szövődménye, ami rosszabb esetben akár halálhoz is vezethet.
Konkrétumok persze sehol, de higgyük el, mert ő szakértő.
Ezzel az egésszel csak azt érték el, hogy a gyógyszeripart és főképp az orvostársadalmat is sikeresen lejáratták. Teszem hozzá, sok szerencsétlennek nem nagyon volt más választása -még ha pontosan tudta, mekkora kamu is az egész-, mert abban a hisztériában szabályosan kiközösítették az ellenvéleményüket hangoztató orvosokat. Persze a fő hangadók most mélyen lapítanak.

Marcellusca 2010.06.11. 10:03:08

@CyberPunK: Hát, igen.

Mint, hogy arról sem, hogy aki nem oltatta be magát, miként élte túl ezt a fenenagy járványt. :)

CyberPunK 2010.06.11. 10:05:55

@Marcellusca: Tudod, ilyenkor reménykedek abba, hogy legyen igazad és véletlenül se üssön egyszer be a szar.

Marcellusca 2010.06.11. 10:13:32

@CyberPunK: Ha be akar ütni, úgyis be fog. :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.11. 10:16:21

Ez nem terrorizmus valamilyen szinten? Közpánik okozás vagy valami hasonló kategória csak van.

MagyarZizzi (törölt) 2010.06.11. 10:17:01

Lehetett már tudni ezt az "járvány" elején. Már csak azért sem oltattam be magam, mert eddig minden évben kitaláltak valami halálos világjárványt, és sosem lett még belőle semmi. Persze, mint tudjuk, aki farkast kiabál...

Asidotus 2010.06.11. 10:18:55

Én is azt mondom, hogy jobb félni, mint megijedni.
Mert mi lett volna, ha valóban mutálódik a járvány, és oltás hiányában elkezdenek hullani az emberek, mint a legyek? Rohansz az orvoshoz, de ő már nincs, mert temetik? Rohannál, de a buszsofőr is otthon haldoklik...
A legfőbb baj ezzel a történettel, hogy ha legközelebb tényleg lesz egy komoly járvány, akkor meg majd senki sem akar elmenni, és tényleg baj lesz belőle.
Én nem lovagolnék ezen a témán így, mert többet ártok vele, mint használok. Jó, jövőre nem dobunk ki 6 milliárd Ft-ot. Majd később kidobunk 6 milliót, emberből...

Hubert J. Farnsworth 2010.06.11. 10:21:18

@Nűnű: Ha annyira mutalodik a virus, akkor valoszinuleg az oltassal se mesz tul sokra.

z666 2010.06.11. 10:24:12

Erről szól a nyugati demokrácia....
És még hány hasonló eset történik, amiről nem is szerzünk tudomást? (Azért lehet sejteni.)

z666 2010.06.11. 10:28:25

@CyberPunK: "Tény, hogy nem sokan hullottak ki, de az ingerküszöböt picit felbaszta a 20-onéves fiatalok és a kismamák élet-halál harca, amik heteken keresztül folytak, vagy épp pár napon belül kampec."

Olyan valószínüleg minden héten történik, hogy ártatlannak tűnő betegségekbe belehalnak fiatal, egészséges emberek. De ezt most veszettül felfújta a média.

Hungaro Sapiens 2010.06.11. 10:29:14

A tényállás nem kicsit kiábrándító: egy nemlétező járvány elleni védekezésképpen milliárdokat dobott ki az állam egy bizonytalan minőségű vakcinára és egy hatástalan vírustesztre.

Marcellusca 2010.06.11. 10:31:07

@.Pierre Bezuhov.: Most mit vagy úgy oda? :)
A jelenlegi rendszer - minden parlamenti párt 1 tag, oszt döntenek (1 fő fityiszes, 1 fő KDNP-s, 1 fő maszopos, 1 fő lámpás, őőőő, izé, LMP-s, egy fő jobbikos, azaz 2:3 arányban még le is szavazhatják a kurmánypártiakat) nem gyó.
Meg köll változtatnyi!
8 főre növelni és részarányosan elosztani!
Gondolom úgy, hogy 5 fő Fityisz-KDNP és 3 fő ellenzék.
Így biztosítva vagyon (lenne), hogy csakis nemzeti szoci... őőőő, bazeg miket írok mán!
Szóval nemzeti keresztyén alkotmánybírók legyenek.

Jól gondolkodám? :)))

Marcellusca 2010.06.11. 10:35:12

@Nűnű: Remélem bukósisakban sétálsz a járdán! :)
Mert bármikor fejedre eshet egy virágcserép. :)))

Na, jó, nem poénkodom el a dolgot, mert valahol neked (és a hason véleményűeknek) is igaza van.
De, mint Te és mások is írták: előállhat a farkas-bárány szitu.
Akkor mi lesz?

@Hubert J. Farnsworth: És már az elején mondták, hogy gyorsan mutálódik, azaz nem tuti a védekezés sem.
Nekem ez tette fel a pontot az íre.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.06.11. 10:36:53

Csak néhány címszó az elmúlt évekből ami beugrik, SARS, madárinfluenza, atipusos tüdőgyulladás, H1N1. Mindegyiket világméretű és veszélyes járványként kezelték, vagy próbálták beállítani.
Nem oltattam be én sem magam. Aki megtette ettől függetlenül nem egy hülye lúzer természetesen, de én sajnos baromira bizalmatlan vagyok az ilyen világjárványokkal kapcsolatban.

vomit 2010.06.11. 11:03:57

@Nűnű: >Majd később kidobunk 6 milliót, emberből...

bar minden normalis ember magabol indul ki, es ilyet el sem tud kepzelni, de egyes korokben pontosan ez a vagyalom.
Bill Gates Admits Genocide By Vaccination is GOOD
www.youtube.com/watch?v=tayLr4mQE7I
kevboyle.blogspot.com/2010/03/bill-gates-proposes-and-implicity.html
ez a sarkvideki magtarat pl. nem nekunk epitettek
current.com/groups/eugenics/88505601_bill-gates-rockefeller-eugenics-and-a-planned-global-genocide.htm

lomposfarkas 2010.06.11. 11:36:49

Mára a fősodratú sajtó is megírja végre világosan, hogy a gyógyszerlobbi pénzeli a "szakértőket", hónapokon át hatástalan teszttel szórakoznak, az oltás hatása bizonyítatlan, izzadva is százvalahány világjárvány-áldozatot tudtak előrángatni, de azért még páran morfondíroznak, hogy "hmm, azért mégis jó volt tömni az Omninvesztet, mert mi lett volna, ha.."

A homáron is megy ez, páran szomorkodnak a halottak miatt, csak éppen a büdös életbe nem fogják megtudni, mibe haltak bele!

Merthogy:
Falus Ferenc már nemszegény főállatorvos:
"Azoknál, akik közülük később meghaltak, és a leletük pozitív volt, a halál okaként az új influenza szerepelt. Még akkor is, ha egyébként volt olyan betegsége, amely önmagában is végzetes lehetett a számára."

giulio.freeblog.hu/archives/2010/04/22/PARASZTVAKITAS/

Egyébként meg 4000 ember hal meg évente a kórházakban felszedett fertőzés miatt, de hol van ez egy jó szaftos világjárvány mellett?

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.06.11. 11:42:41

A gyártók szerint nyilván az lett volna ideális, ha mind a tízmillió honfitársunk beoltatja magát. Esetleg többször is.
Felteszem, kötöttek a magyar kormánnyal egy "kölcsönösen előnyös" szerződést, mi szerint a magyar kormányzat dolga meggyőzni a lakosságot az oltás halaszthatatlan szükségességéről. Csoda hogy nem tették kötelezővé.
Nem csodálkoznék ha olyasvalami is lenne a szerződésben hogy aszongya: amennyiben nem fogy el tízmilllió oltás, a gyártó állami kárpótlást kap a kiesett bevételei, presztízsvesztesége fejében, mivel az állami propaganda rosszul tette a dolgát és nem teljesítette a szerződés rá eső részét.
Gondolom az is tök véletlen hogy a gyártók homályos "tulajdonosi szerkezetű" off-shore cégekkel állnak kapcsolatban.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.06.11. 11:46:36

Engem se húztak le ezek a tetvek. Amióta öt éve megfogadtam, hogy nem veszek be semmilyen antibiotikumot és más fisz-faszt, fele annyi idő alatt gyógyulok meg.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.11. 11:52:51

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Én egyedül a NeoCitran-t. De azt is már amikor kezd a láz megjelenni. 1-2 és minden ok. Semmit több mérget.

majomkutya 2010.06.11. 12:16:34

Nálunk is benne volt a pol. elit vastagon a propagandában. És persze a média.
Valaki meghalt egy kórházban és akkor 3 napig arról szóltak a hírek, hogy biztos abban halt meg.
A hisztériakeltés odáig fajult hogy a saját nővérem nem akart találkozni velem, mert nem oltattam be magam.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.06.11. 12:20:49

Lehülyéztek amikor mondtam hogy kamu és nem oltatom be magam.
Höhö.

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: "Engem se húztak le ezek a tetvek." el kell keserítselek: de igen, téged is. Meg engem is.
Szerinted miből vették a vakcinákat?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.06.11. 12:33:10

@Marcellusca:
bizony ám! te jó polgár lenné! :))

Viszont ha a haza érdekében tovább gondoljuk a dolgot, felvetőhet a kérdés:
- Kell-e nekünk egyáltalán AB? ..csak az útjába állna az erős kormámyzásnak :)

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2010.06.11. 12:33:31

Az ilyeneken már meg sem lepödök, tudtam én, hogy átbaszás. Mondjuk én arra tipeltem, hogy nano robotokat juttatnak az emberekbe, hogy nyomon lehessen követni őket :D.

Kicsit Karcos 2010.06.11. 12:36:17

Nyírmihálydiban megépültek már a budik?

Denimm 2010.06.11. 12:57:20

@br: ez nem teljesen így van.Spanyolnáthában 25-50 millió ember között haltak meg.
De vegyük akkor 50 milliónak.Akkori népesség a világon kb 2 milliárd volt.
Ez 2,5% . Vagyis minden 40. ember halt meg nem minden 3.

Marcellusca 2010.06.11. 13:07:17

@.Pierre Bezuhov.: Bezony, Bezu, jól látod.

És minden felügyeleti, jog- és környezetvédő szerv monnyon le!
Van egy kormányunk, majd az mindent megold/rendszabályoz.
És ennek senki ne állja útját!

fokabacsi 2010.06.11. 13:13:35

Megértem jól-rosszul 58 évet, és még influ. -elleni oltást nem kaptam. És elmúlt évben ugyanez történt.
Addig nem oltattam magamat, most sem fogom.

BéKu 2010.06.11. 13:31:57

Megmondom őszintén engem sokkal jobban idegesít az, hogy HITELTELENNÉ vállnak. És ha egyszer netán tényleg jön egy olyan igazi járvány, akkor sokan nem fogják elhinni, mert azt hiszik, hogy csak megint át akarják verni őket...

Ez talán még nagyobb baj, mint a pénz. Jah, Magyarország az élen járt az oltás beadatásában...

turcsány karcsi elvtárs 2010.06.11. 13:37:58

bebuktatni a gyógyszermaffiát? de hiszen az antiszemitizmus lenne!
meg sokkal érdekesebb a feltételezés, hogy szándékosan fertőztek meg embereket, hogy legyen piaca a szarjuknak

Spiritmonger 2010.06.11. 15:02:47

a lengyel eü miniszter csinálta jól, a kurucon fenn van a youtube link, asszem angol és/vagy magyar felirattal, hogy szerintük kamu az egész

csak tbc-ben többen halnak meg évente itthon, mint a világban eddig összesen a kergemarhakórban, sarsban, h1n1-ben, h5n1-ben és az össze kamujárványban együtt

2010.06.11. 15:11:53

Én beoltottam magam, és nem bántam meg. Buktam 2500 Ft-ot, na és. De mennyivel szarabbul jártam volna, ha nem oltatom be magam, és mégis van járvány? Mondjuk, hogy nem haltam volna bele, csak simán ágynak dőlök egy hétre... csak a betegszabi miatti nettó fizetéskiesésem 6000 Ft lett volna, plusz a gyógyszerek ára, plusz még szenvedtem is volna... jobb így, ahogy történt. Persze még jobb lett volna, ha a 2500 is a zsebemben marad... mondjuk elmehettem volna belőle moziba...

Dr. No 2010.06.11. 15:16:37

Ezek szerint nem is halt meg senki a H1N1-től. Most már így utólag jó tudni.

tudi 2010.06.11. 16:55:58

Én sem oltattam be magam, anyám is csak sima influenza ellen. Bár nekem is az ebben az egészben a szomorú, hogy ezzel az egésszel jól lejáratta magát mindenki és ha netán mégis lenne egy tényleg veszélyes nyavalya, akkor ki hinne nekik. A profit mindenek felett.

lüke 2010.06.11. 17:15:39

pofátlan:)
-de ki szeretne egy hemorrhagiás tüdögyusziban meghalni?.
az magára vessen
-és miért nem volt járvány?
lehet hogy a prevenció miatt?
s a cost benefitet elemezte -e valaki?
okoskák

Rikki Harcos 2010.06.11. 17:23:17

@csernaja obca:

nekem megvolt...mármint a betegség

és amíg ültem az orvosnál, sorra érkeztek/érkeztetek a befosatott oltást kérők, tőlem megkaptátok a kórt, az orvostól az oltást, és két hét alatt fejlődik ki az immunitás...ki lehet számolni

Grafithuszar 2010.06.11. 17:29:07

Hát igen. Mindenki hülyének tartott hogy nem oltattam be magamat, pedig ész érveket hoztam fel mellette. De lesz még ilyen járvány. Volt madár influenza, sertésinfluenza, 2 év múlva meg lesz marhainfluenza, és ugyanúgy be fogja sz*pni mindenki

Kicsit Karcos 2010.06.11. 17:42:05

@Rikki Harcos: csak azért kérdeztem, mert Bajnai anno személyesen hívta fel a nyírmihálydi polgármestert, hogy adja oda a segílykét annak is, aki egy budit sem képes a kert végibe építeni, ezáltal a Hepatitis A járványfertőzés elleni legalapvetőbb intézkedést megtenni.

Ez is van pedig olyan konkrét veszély, mint a disznónátha. Mi lehet az oka annak, hogy a kormány az egyik elleni küzdelmet akadályozta, míg a másiknak milliárdos piacot épített ki egy pillanat alatt?

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.11. 18:18:51

@.Pierre Bezuhov.: Hogy jön ide az alkotmánybíróság, te pöcsfej kommancs? Titeket kötelezően kéne leoltani, mint a rühes macskát. Majd megvesszük kilóra Lendvai nyanyát, adja ki nektek az ukázt, hogy az igazi demokrata beótattya magát a közelgő rettenetes teknősbéka-influenza ellen.
Végre akkor rohamtempóban kidögölnétek, mert ez a természetes folyamat kissé vontatottnak tűnik.

irrational 2010.06.11. 18:38:13

Hát igen...a vad kapitalizmus :) Undorító amúgy, mennyire hülyítik a népet, de hasonló a benzin is, ha nem lenne benne, olyan mocsok nagy pénz már pár tíz éve lenne valami alternatív üzemanyag, amire nem menne el a havi fizetés 1/4-e.

2010.06.11. 18:46:15

@Rikki Harcos: Engem az üzemorvos bökött be, ott csak egészséges emberek voltak a váróban. De nálunk is volt, aki későn ébredt, és megkapta, mielőtt védetté vált volna. Hát kurva szarul nézett ki szerencsétlen, alig győztük hazazavarni. :)
Amúgy hogy mennyit számít az oltás: idén egész télen autóbusszal jártam (ami ugye köztudottan fertőzésgóc), és semmi bajom sem volt, még a legkisebb hőemelkedés vagy köhécselés sem. Nem úgy, mint tavaly, tavalyelőtt, amikor spóroltam az oltáson, és többször majd megdöglöttem - akkor azt hittem, sima megfázásokban. Én idén is beoltatom magam minden ellen, ami ellen csak szérum van.

jágör68 2010.06.11. 18:56:20

Na, Szergejék nem is vakcináltattak egyáltalán?????
Óz légjób orvohzshágg- ó vódká!-
Szirgej ójánlásóvál

PR-küszöb 2010.06.11. 19:32:36

Van egy nyilvánvaló tény és ez mindent, de mindent megmagyaráz: egy betegség hosszú távú kezelése JOBB ÜZLET, mint a gyors meggyógyítása. A kutatás pedig ott van, ahol a pénz: a gyógyszeriparnál...
:((

Rikki Harcos 2010.06.11. 19:45:52

@csernaja obca: nekem sokat segített, hogy busszal egyáltalán nem járok, csak biciklivel, és ha szükséges, akkor autóval

csak sok minden gyanús volt az ügyben:
- mert a szocik nagyon ajánlották (ez így önmagában már gyanúsnak kell, hogy legyen...)
- túl hamar kifejlesztették a vakcinát
- egy folyamatosan mutálódó vírusra kifejleszteni valamit lehetetlen

martonx 2010.06.11. 20:50:56

Én már múltkor megmondtam, hogy csak akkor oltatom be magam, mikor megjön a mókus influenza.
A kezdetektől kezdve lehetett tudni, hogy kamu az egész. Hogy miért? Mert nem tömegszámra haltak meg az emberek, és aki meghalt se lehetett bizonyítani, hogy nem a szokásos éves influenza járvány áldozata volt-e.
Ráadásul különösen gyanús volt, hogy már volt rá kész vakcina. Röhej.
Egy orvos barátom szerint az egész arra ment ki, hogy elsüssék a madárinfluenza ellen kifejlesztett végül bennragadt oltóanyag készleteket jó áron.
Persze a sok hülye rohant beoltatni magát, mert nem a tapasztalatainak és a józan eszének hisz, hanem a tv-nek, meg a blikknek.

molaris 2010.06.12. 02:53:14

@szabogyula:
Azt nem tudom sajnos, mindenesetre a Székely- Bujdosó tandem tüsténkedése igen feltűnő volt!

2010.06.12. 09:40:52

@Rikki Harcos: Én Csillebércen dolgozom, oda még a futárok is a fogassal vitetik fel a cajgájukat. Az kocsit meg egyszerűen lusta voltam kiásni a fél méteres hóból, annyira nincs a seggemhez nőve, hogy néhány hetet ki ne bírnék nélküle bármikor.

Mourinho már nem a király 2010.06.12. 10:00:44

Nem lesz ebből semmiféle büntetés. Majd elmondják, hogy milyen sikeresen megállították a járványt oszt csá.

Asidotus 2010.06.12. 19:00:59

@Hubert J. Farnsworth:
ha mutálódik a vírus, akkor van rá esély, hogy nem működik az oltóanyag, de egészen biztosan nagyobb esély van, hogy véd ellene, mint oltatlanul.

Asidotus 2010.06.12. 19:02:37

@Marcellusca: belőlem csak egy van, vigyáznom kell magamra, míg másokból meg sok, ők könnyen pótolhatóak

vomit 2010.06.12. 20:50:55

tanulsagos nezegetni ezt a befulladt propagandablogot
h1n1.freeblog.hu/

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.14. 11:32:19

A WHO aki farkast kiáltott.
Ha ezután tényleg jön egy veszélyes világjárvány, senki nem fogja magát beoltatni, mert egy szavatokat sem hiszi el.
Szép munka volt, fiúk.
(Amúgy én sem oltattam be magam.)

52 · http://52nap.blog.hu 2010.06.14. 14:49:09

@Noname Cowboy: nem hllgatták azt el, elég sok helyen lehetett olvasni, mint azt is, miért tartották veszélyesnek a járványt. Egyszerűen azért, mert bár sok halottra nem volt esély - egy alkalmazkodó kórokozó szaporodni szeretne és nem ölni, ezért a gazdatest életbenmaradása evolúciós előny a számára - komoly károkra azért volt esély.

A tömeges - bár enyhe lefolyású, mégis otthonmaradást indokló - megbetegedések miatt hetekre, 1-2 hónapra a kieső munkaerő miatt lebénulhat a termelés, a gazdasági kockázatok jelentősek voltak. A kockázat mint költség, és a potenciálisan túl sok oltóanyag beszerzése mint költség volt összehasonlítható.

Annyi embert kellett beoltani, hogy ezt megállítsák.

Ellenben az időseknek adott oltás (pláne ingyen), amikor a betegség rájuk kevésbé volt veszélyes (valószínűleg nem teljesen új, így ők valamennyire védettek), a nem veszélyeztett gazdaságilag inaktívak oltása, stb. viszont felesleges pénzkidobás volt.

papaAndy 2010.06.16. 08:06:20

Én is úgy gondoltam, hogy több a veszélye ennek az oltásnak, mint a potenciális haszna. Nagyon nehéz meghozni egy olyan döntést, hogy nem oltjuk be a gyerekeinket egy hisztéria közepette, hiszen ha mégis rosszul döntöttünk, és valamelyiknek baja esik?... De exem is és én is úgy döntöttünk, hogy ez gyógyszergyártói és politikusi kamu, és nem is veszélytelen.

Szerencsénk volt ezuttal. Az iskolánkban szinte mindenki, aki beoltatta magát néhány napig beteg volt, hiányzott. Volt néhány, aki több, mint egy hétig is kiesett a tanulásból.

A legmegdöbbentőbb viszont egy huszonéves solti tanárnő esete volt, aki kivett egy nap szabit, hogy beoltassa magát és intézze egyébb ügyeit Kalocsán, majd az oltás után nem sokkal beült megnézni egy filmet, ahol bekómált és a film végén már hiába próbálták újjáéleszteni. Rákerestem én erre annak idején a googliban, de semmit nem találtam, pedig egyik rokonom így jutott tanári álláshoz Solton, ő mesélte. Valahogy a hírekbe nem jutottak el, akik FELTÉTELEZHETŐEN áldozatai lettek ennek a panamának.

süti beállítások módosítása