Skip to content


       Szűrés lista

A köztünk élő biszkubéla

Egy egész sorozatot lehetne írni biszkubéláról és az utóbbi napok eseményeiről, amely mindenesetre elérte a célját: mindenki erről beszél.
És ez jó. Mert erről beszélni kell. Mind biszkubéláról, mind az elmúlt napok eseményeiről.

Hadd szögezzünk le valamit: a Rózsadombon, jólétben, nyugalomban és szép nyugdíjból élő biszkubéla nekem nem "Béla bácsi", hanem egy utolsó rohadék kommunista patkány, aki remélem minden nap hálát ad az égnek, hogy úgy tudta megérni ezt a szép kort (89 év), hogy soha, senki szólt be neki, nem vonták felelősségre, nem hurcolták bíróság elé.

"Bársonyos forradalom", köszönjük szépen ezt is ...
 
De ki is az a biszkubéla?


"A szerszámlakatosként dolgozó Biszku 1938-ban csatlakozott az ifjúkommunista mozgalomhoz, majd 1944-ben a kommunista pártba is belépett. 1946-tól a budapesti pártbizottságban dolgozott, 1949-ben egy rövid ideig a párt fővárosi káderosztályát is vezette. 1951-ben leváltották, a X. kerületi pártbizottság titkára lett. Itt dolgozott 1953 szeptemberéig, amikor megkezdte tanulmányait a Politikai Főiskolán. 1955 tavaszától a XIII. kerületi pártbizottság első titkára. A párt 1956-os átszervezése után Kádár bizalmas embere, az MSZMP vezetőségének tagja lett, 1957 májusától 1961 szeptemberéig belügyminiszter volt.

Biszku a forradalom idején a proletárkerületként számon tartott Angyalföld párttitkára volt, majd a megtorlás legkeményebb időszakában ő felügyelte az állambiztonsági szerveket és a rendőrséget, amelyet "kézi vezérléssel irányított". 300 kivégzés és 20 000 bírósági ítélet született.

1962-től a Központi Bizottság titkára, de a Kádár és a közte kialakult konfliktusok miatt fokozatosan kiszorult a hatalomból, annak ellenére, hogy Moszkva támogatását élvezte. 1978-ban nyugdíjazták, 1989 óta visszavonultan él." - origo.hu


Biszku belügyminiszter elvtárnak nem nagyon tetszettek az "enyhe ítéletek" és ennek hangot is adott:


Az eddigi ügyekben lefolytatott bírósági eljárásokat, a kiszabott ítéleteket értékelve megállapítható, hogy esetenként nem állnak arányban az elkövetett bűncselekményekkel, azok társadalmi veszélyességével, egyes személyeknél túl enyhék, több esetben nem vették figyelembe a vádlott osztályhelyzetét, korábbi magatartását, esetleg bűntetett előéletét, de történt olyan eset is, amikor a tárgyalást vezető bíró részéről szabályos mentési akció mutatkozott egyrészt a tárgyalás vezetésében, másrészt a kiszabott ítéletetknél.”



„Mi Nezvál elvtárssal kaptunk korábban a Politikai Bizottságtól megbízást a jelentés elkészítésére. A kérdés azért merült fel mert egyrészt túlzsúfoltság van a börtönökben. A másik ok, amiért ezt a jelentést be kellett hozni a Politikai Bizottság elé, hogy az ellenforradalmi szervezkedés bűnöseinek felelősségre vonásánál, a politikai jellegű bűncselekményeknél sok az enyhe ítélet és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma.



A Mandiner két újságírója, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina Bűn és büntetlenség címmel készített dokumentumfilmet Biszkuról, és sikerült megszólaltatniuk az amúgy 21 éve nem nyilatkozó Biszkut. Novákéknak ez úgy sikerült, hogy azt hazudták, hogy Márokpapiból, a szülőfalujából jöttünk és Márok híres szülötteiről szeretnénk filmet készíteni. (Részletesebben  arról, hogy készült a film, itt olvashattok.) Ezt  a módszert amúgy fedett újságírásnak hívják, és teljesen elfogadott dolog - Nyugat-Európában.




Biszku aláírta a nyilatkozatot, hogy a vele készült interjú felhasználható.

A dokumentumfilm több évnyi kitartó munka árán elkészült, és ma, Nagy Imre újratemetésének a 21. évfordulóján lett volna a díszbemutató az Uránia Nemzeti Filmszínházban.



Csakhogy a múlt héten Biszku lánya egyszerűen besétált az Urániába:
"Eljött Biszku Béla lánya, és azt kérte, hogy miután nem járulnak hozzá a film bemutatásához, azt ne tűzzem műsorra, mert bírósághoz fordulnak, és abban az esetben már én is bűnrészes vagyok" - mondta Bakos Edit, az Uránia igazgatója.

Az egykori belügyminiszter lánya Bakosnak azt mondta, ha a család engedélye nélkül mutatja be a filmet az Uránia, személyiségi jogaik megsértése miatt pert indítanak. Az igazgatónő kikérte egy jogász véleményét, aki figyelmeztette, ha úgy mutatja be a filmet, hogy egy folyamatban lévő perről tud, akkor jogsértést követ el, ezért a mozi nem tűzi műsorra a Bűn és büntetlenség-et. 

A mozi nem vállalta a film vetítését, így a "illegálisan" lesz bemutatva ma este, a "Menta terasz" nevű helyen, ahol én is megtekintem a filmet.

21 évvel a rendszerváltás után, illegálisan kell bemutatni egy kommunista vezetőről készített dokumentumfilmet? És hogy mennyire bonyolult a helyzet, azt jól mutatja a hosszú jogi szakvélemény a helyzetről.

Ilyenkor gondolkozik el az ember, ha vajon Kádár nem hal meg 1989, akkor ő is szépen éldegélt volna 1990 után a Rózsadombon, teljes nyugalomban, magas nyugdíjjal?

Mi akarjuk számon kérni, meg elszámoltatni Gyurcsányt meg a társait, mikor még a szocialista diktatúra prominens alakjaival sem sikerült dűlőre jutni? Mikor nem sikerült 21 év alatt rendezni az ügynökkérdést? Németországban már 1,7 millió ember nézhette meg a róla szóló Stasi-aktákat. És nálunk? Szégyen ...

A Biszku-botrány végül tegnap elért a parlamentbe is, ahol a Kulturális Bizottság meghallgatta a film készítőit, az Uránia mozi vezetőjét, és Kisfaludy András, a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesületének elnökét.

A bizottság végül úgy döntött, hogy országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek, melyben azt kezdeményezi, hogy személyiségi jogokra hivatkozva ne lehessen betiltani egy történelmi dokumentumfilm vetítését.

És ne higgyük, hogy biszkubéla az egyedüli köztünk élő szocialista vezető. Vannak még páran, nem is kevesen

Kíváncsian várnám egy jogász véleményét, hogy meg vajon meg lehetne fogni valahogy Biszkut büntetőügyileg? Nem lenne példa nélküli, hogy idős emberek állnak bíróság elé, a múltban elkövetett cselekedeteik miatt. 

Igen, lehetséges, hogy semmit sem lehet Biszku ellen tenni, de járjon a bíróságra, hurcolják meg, szenvedjen, és az a legkevesebb, hogy ne nézze a legnagyobb nyugalomban a labdarúgó-világbajnokságot ...

Címkék: közélet társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr552085383

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Valami kommunista volt 2010.06.16. 10:45:01

Biszku Béla személye szolgáltatott ürügyet a Mandiner szokásos utcai riportjához. Kíváncsiak voltunk rá, hogy mennyire tájékozottak az emberek a kommunista megtorlóval kapcsolatban. Feltettük azt a következő kérdést is: Helyeslik-e a múlt bűneinek újbóli…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Furamadár 2010.06.16. 22:43:20

Jelentem megvolt a film, az ürge komplett seggfej. Tenyérbemászó nagyokos, hihetetlenül manipulatív, aljas szemét.

Amúgy rengetegen voltunk, a villamosvezetők rendőrt hívtak, mert nem bírtak elmenni a hely előtt a Margit híd felé :)

Furamadár 2010.06.16. 22:44:50

Na jó, az a rengeteg fökor olyan 2-300 ember, de ugyanennyien voltak bent is.

Még sok sok sok sok ilyen filmet szeretnék látni, horngyusziról, lendvairól, az apró klánról....

eml 2010.06.16. 22:47:03

@tesz-vesz: @jpmjpm:
Azért, mert az apja! Jó lenne a lányát kihagyni belőle.

Elvégre én is veletek érvelek, és ha szerintem zöldeket írtok, akkor nem anyátokat kiáltom ki marhának.

Furamadár 2010.06.16. 22:53:58

@eml: na vajon mitől fél a lánya? Attól, hogy meghurcolják őket? Vagy ne adj isten vagyonelkobzást kapnak, és akkor ugrik a rekvirált rózsadombi villa?!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.16. 23:00:38

@eml: nem.

ha vkinek az apja tömeggyilkos az ne azt jelenti, hogy védeni kell

te védenéd a testvéred ha hazaáruló lenne?

ha nőket erőszakolna?

mert ha igen, te is bűnös vagy. persze apróbb dolgok még nem ilyenek, de a súlyosaknál már nem lehet védeni

eml 2010.06.16. 23:05:02

@Furamadár:
20 évvel a rendszerváltás után ne akarjunk már csinálni Biszkuval semmit, mert az a jogállamba vetett hitemet alapjaibaningatná meg.

Ha akartunk volna vele csinálni valamit, akkor azt 1990-ben kellett volna. Elvégre itt élt közöttünk, nem menekült el.
1990-ben őt is be lehetett volna hozni, mint most Hagyót és Wiesztet.
Mindkettőnek örülök (H és W), de ha csak 20 év múlva szednénk őket elő, akkor az már komikus, és elítélendő! Nem a tettük miatt, hanem a 20 év késedelem miatt.

MoxNox 2010.06.16. 23:11:02

@bugajakab: Durva csúsztatás, hogy Kuncze ilyet mondott volna. A belinkelt cikkben nem egészen ez van:

"Egy évvel később Gyekiczky András, Kuncze Gábor kabinetirodájának vezetője levelet küldött Biharinak az Eörsi-féle irodába, miszerint nem értenek egyet a Császárné által igazoltakkal, mi több, az abban foglaltakat történeti tény súlyos megsértésének tartják. "

Kenedit fikázni pedig szintén tájékozatlanságra vall. Én közelről ismerem az akták körüli hercehurcákat, hidd el, ha Kenedin múlna, már minden adat ugyanúgy szabadon megtekinthető lenne, mint a normálisabb volt szocialista országokban.

Ami szomorú, hogy a Fidesz is nagyon hallgat a témáról, pedig nagyon dobálózott Orbán a hát most forradalmat tetszettünk csinálnival, itt lenne a lehetőség bizonyítani, hogy valóban így is van. De persze nem fognak, túl sok Fideszes fejes érintett. Ami furcsa, hogy a Jobbik sem ugrál a témán, pedig ha hűek lennének az elveikhez, már vállvetve kéne küzdeniük az LMP-vel a tiszta közéletért.

MoxNox 2010.06.16. 23:14:50

@eml: A jogállam nem azt jelenti, hogy egy véres leszámolást levezénylő rohadék a korábbi kormányok teszetoszasága vagy ideológiája miatt most már nem elitélhető. Vannak bűnök, amelyek soha nem évülnek el, és szerintem az akkor véres megtorlások ilyenek. Nekem a jogállamba vetett hitemet pont az ingatja meg, hogy az ilyen alakok békésen élhetnek a rózsadombi villájukban.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.06.16. 23:18:13

@tesz-vesz:

arra a jelenségre, hogy állami kereteket adnak egy nyílt forgalmazású film vetítésének megakadályozására. Rendőröket vezényelnek ki a vetítés megakadályozására, és igazoltatják, nyilvántartásba veszik azokat akik egy filmet meg akarnak nézni.
"demokráciában"

eml 2010.06.16. 23:24:25

@MoxNox:
"A jogállam nem azt jelenti, hogy egy véres leszámolást levezénylő rohadék a korábbi kormányok teszetoszasága vagy ideológiája miatt most már nem elitélhető. "
A korábbi miniszterelnökök, kik kormányuk tevékenységéért felelnek. Melyik a hibás közülük azért, hogy Biszku Béla nem lett felelősségre vonva?

Antall József, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor, Meggyesi Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Orbán Viktor

Ha Biszkut most felelősségre vonják, akkor Orbán Viktor lesz hiteltelen, mert ő már volt miniszterelnök.
Antall miért nem vonta felelősségre?
Az utána következő kormányfők helyzete mát nehezebb volt ebből a szempontból, hiszen az elődjük valamiért nem bántotta, és ez a tény már bizonyos fokig kötötte a kezüket.

Hazánk attól jogállam, ha a bűnüldözési prioritások nem értékelődnek át minden egyes kormányváltásnál.
Lásd Elszámoltatás skandálása minden Fidesz gyűlésen, de 1990-ben rbán Viktor vagy a Fidesz bármelyik tagja hányszor szólalt fel, hogy vonják felelősségre Biszkut?
Mi a nagyobb bűn?
Elrendelni a fizikai megsemmítések emelését, politikai érdekből (A volt Szovjetunió 56 után egyes források szerint 50000 halálos ítéletet várt!), vagy ellopni 1 milliárd forint közpénzt hűtlen kezeléssel, különböző szerződésekkel, alvállalkozókkal?

MoxNox 2010.06.16. 23:36:06

@eml: Orbán nem lenne hiteltelen, hiszen Antall annó pont arra hivatkozva tárta szét a kezét, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Orbán most nem győzte hangoztatni, hogy tetszettek. Simán hivatkozhatna arra, hogy a 98-02 időszakban a 2/3 hiányában meg volt kötve a keze. A bűnüldözési prioritások átértékelődése kormányváltáskor pedig minden további nélkül elképzelhető egy európai jogállamban, nem kevésszer a kampány része is a téma.

Furamadár 2010.06.16. 23:55:29

eml, részben igazad van, részben meg nincs.
Szerintem is az lett volna a helyes, hogy ezeket a patkányokat annak idején, 89ben kb a dunába lövik. Itt akkor nem volt rendszerváltás, az szerintem azt jelenti, hogy "írmagját is ki kell tépni", kb, mintha windowsról unixra váltanál, a kettő összevegyítve nem megy.
Antall megjegyzése amint MoxNox idézett pontosan erre vonatkozott. Hogy miért nem volt valódi rendszerváltás, az már persze más kérdés.

A jogállam pedig azt, hogy a valóban komoly bűnök nem maradhatnak megtorlatlanul, soha nem évülhetnek el. Egy idegen állam parancsára történt brutális megtorlás nem maradhat büntetlen. És hogy a gyerekeik szívnak miatta? Szerinted az ezen mocskos disznók által meghurcolt emberek gyerekei megérdemelték a szívást? Mert ha igen, akkor a patkányok gyerekei is ugyanúgy megérdemlik.

A világ röheje, hogy egy ávósból vagy III/II-esből miniszterelnököt lehet csinálni, aztán amikor kiderül, akkor elintézheti egy naés-sel.

eml 2010.06.17. 00:01:25

@MoxNox:

Biszku Béla bíróság elé állításához még 50% sem kell, csak egy beadvány. Botorság ebben a kérdésben a 2/3-hoz szaladgálni.

A bűnüldözési prioritásokhoz annyit: Nem mindegy hogy ELszámolTATás vagy LEszámolás. Nem lenne jó ha négyévente bekövetkezne az egyik, sőt az az igazán jól működő állam, aho la másikra sincs szükség, mert minden átlátható.

MoxNox 2010.06.17. 00:07:21

@eml: Persze, hogy nem mindegy, de én is elszámoltatást szeretnék, és nem leszámolást.

Furamadár 2010.06.17. 00:13:32

@eml: na, azért elcsórni pár millát vagy gyerekeket küldeni a halálba, az nem egykutya.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.17. 08:13:07

@Conv: hát kb

amúgy hol lehet megnézni feliratosan?
magyar feliratot soha nem találtam hozzá

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 08:35:56

@Oblomov: ha ezt hatalomnak nevezzük :))) szoktam volt mondani, hogy ez nem demokrácia, hanem diktatúrák 4 éves ciklusa.

amúgy 'reggelt! ja, és basssssszááátok meg Espana :((((

Marcellusca 2010.06.17. 08:43:08

@eml: Egyetértek!
Vagy csinálták volna '89-'90-ben, de mostmár maradjanak a seggükön!

Marcellusca 2010.06.17. 08:44:01

@MoxNox: Én nem vettem észre most (sem) semmilyen forradalmat.
Te melyik országban élsz?
Mert, attól, hogy Viktorka megmondta, még nem volt itt forradalom tavasszal.

Marcellusca 2010.06.17. 08:47:01

@Seduxen: Főleg ez a 4 év lesz az. :)))

Miva? Rosszul aluttál? :DDDD
A naaaaaagy esélyesss, muhaha!

lyken 2010.06.17. 08:55:55

@eml: Abban igazad van, hogy hiteltelen lenne ennyi év után felelősségre vonni. Szerintem nem jelenti azt, hogy nem is kell. Az emberiség elleni bűntettek definicióját nem meríti ki feketén-fehéren amit csinált, mégse gondolom, hogy patyolattiszta lenne a keze. Igenis fogják perbe és a bíróság mondja ki, hogy jár-e neki bármi. Hogy eddig miért nem ágáltunk ezért sokan? Mert halvány fogalmunk se volt arról, hogy ezeket az embereket rendszerváltás után nem vonta felelősségre senki.
Gondolom ebben benne van az is, hogy a rendvédelmi szerveknél még ma is ott ülnek a 80-as évekből ottragadt káderek, nem is kis számban. Ők bezzeg nem mentek el 40 évesen nyugdíjba. Naná, élvezik a hatalmat.

Perillustris 2010.06.17. 09:11:31

@eml: "a jogállamba vetett hitemet"

Jogállam. LOL

z666 2010.06.17. 09:29:52

@Perillustris:
Amíg az ilyeneket nem akasztják fel, addig lesz*rom a jogállamot....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 09:45:59

@Marcellusca: nyasgem bazze! mé te kinek szurkolsz? a fricceknek?

Marcellusca 2010.06.17. 10:00:11

@Seduxen: Azé', annyira nem vagyok náczi. :)))

HAJRÁ BRASIL!!!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.06.17. 10:06:57

@Marcellusca: Azért a Népi Demokratikus Korea megdolgoztatott titeket ;-D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 10:25:45

@Marcellusca: Muhahahahaha!!! A selecao-nak szurkolsz? muhahahahaha. én mindig azt hittem, hogy heteroszexuális felnőtt férfiak nem szurkolnak a braziloknak :)))))

@Ásómaci: egyik kolléga mondta - félig viccből -, hogy nem meglepő az észak-koreaiak "lelkesedése". Ők az életükért játszanak....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.06.17. 10:36:28

@Seduxen: De ha jól játszanak, Kim Dzsongil kitünteti őket, és kapnak fejenként egy tál rizst jutalmul. Bár a cipőiket elnéztem a meccsen. Nem Reobek-ben vagy Adios-ban játszottak. A legújabb Nike, Adidas és Puma cipő volt rajtuk. Vagy már azt is hamisítják? Kivételezett helyzetben vannak ők! Mivel ők a kirakat.

MoxNox 2010.06.17. 10:39:26

@Marcellusca: Szerintem fuss neki még egyszer az olvasásnak, és különösen a szövegértelmezésnek.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 10:39:35

@Ásómaci: én arra lennék kíváncsi, hogy a kb 30-40 fős szurkolótáboruk KIKBŐL áll? első tippem az volt, hogy a biztonsági szolgálat emberei öltöztek be. Másra nem tudok gondolni :)))

"De ha jól játszanak, Kim Dzsongil kitünteti őket, és kapnak fejenként egy tál rizst jutalmul" - ha meg rosszul, akkor golyó :(((

jpmjpm 2010.06.17. 10:44:41

@eml: Én kihagynám belőle, de ő az aki védi az apját, ezzel ő is részese a dolognak. Ő az aki nem akar kimaradni belőle.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.06.17. 10:45:01

@Seduxen: Nana! Ne keverjük össze Észak-Koreát Kolumbiával! Emlékeztek Még Andrés Escobarra?

sportgeza.hu/futball/2010/vb/cikkek/a_futball_hosi_halottja_andres_escobar/

jpmjpm 2010.06.17. 10:55:53

@eml: "20 évvel a rendszerváltás után ne akarjunk már csinálni Biszkuval semmit, mert az a jogállamba vetett hitemet alapjaibaningatná meg."

Én pedig pont attól ingok meg, hogy egy tömeggyilkos nyugodtan lógázza a lábát a Rózsadombon. Aztán a jogaira hivatkozik.

Marcellusca 2010.06.17. 11:00:25

@Ásómaci: Nem csak kitüntetik őket, még havi plusz 1000 kalóriát kapnak, fejenként.
De hova rakják azt a plusz 20 zsák rizst? :DDD

@Seduxen: Igen, ez az én fejemben is megfordult. :)
Biztos csak nagyon jó és megbízható efftársakat engedtek ki. :D

Marcellusca 2010.06.17. 11:02:29

@MoxNox: Értem én.
De továbbra is fenntartom: most SEM volt forradalom!
Attól, hogy Viktor Viktorovics Viktorov azt mondja, még nem az.

Homeoffice 2010.06.17. 11:05:26

@Marcellusca: @Seduxen:

A Vb-n csak 1 győztes lehet! A Náczionalelf! :)))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 11:07:18

@Ásómaci: szerintem kevés futballszurkoló tudja ezt az esetet feledni :((((

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.17. 11:10:28

@Seduxen:

Ja, ez nagyon durva. Kölyökkoruk óta katonák, ott voltak a fociedzések is, most külön engedéllyel és komoly "kísérettel" utazhattak csak ki. Teljesen érthető az elszánt tekintetük nyomorultaknak.....

Homeoffice 2010.06.17. 11:12:13

@Ásómaci:

Most mivan? :) Bár nem is német válogatott az, hanem közép -európai vegyes...:)
Szegény Escobar... emlékszem is a bűnére láttam....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 11:13:07

@laspalmas: mondanom sem kell, hogy náluk vannak a legszigorúbb biztonsági intézkedések az összes csapat közül. Interjút SENKI sem adhat, és az ÖSSZES edzésük zárt kapus, és RENDŐRÖK biztosítják. Ami nekem igazán fájdalmas volt velük kapcsolatban: még a szépítő góljuknak is félszegen örültek. És azok az üveges szemek. Ezeknek a szerencsétleneknek tényleg a lelkét is kiírtották már, olyanok, mint az élőhalottak...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 11:14:41

@Gunther: közép-európai :))) khm, főleg LENGYEL !! :)))) Podolski, Klose, és ugye van ott brazil (Cacau), török, khm, izé, szóval, és ugye mindenkinek meg van a szorgos kis Lahm-gyerek :)))))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 11:15:24

@Ásómaci: ne kínozz bazze, ne kínozz, kérlek... elég baj, hogy kikaptak a barmai, nem kell ezt minduntalan felidézni :((((

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.06.17. 11:16:43

@Gunther: Én azon röhögtem, hogy a Spanyoloknak egy Swarzenegger, izé egy Svájci néger rúgta a gólt :-D

Homeoffice 2010.06.17. 11:17:42

@Ásómaci: @Seduxen:

Csak mondom hogy négyen félnémetek. (Vegyes szülő)
Ezenfelül... nézzük a portugálokat (nemhiába hivják őket európa braziljainak), a franciákat, stb..stb.....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 11:24:03

@Gunther: az utolsó IGAZI ÁRJÁT úgy hívták a Nationalelf-ben, hogy Oliver Kahn :)))))

Homeoffice 2010.06.17. 11:27:03

@Seduxen:

Így van...szép szál germán barbár kinézete van. és arany szive:)))

Homeoffice 2010.06.17. 11:36:29

@Ásómaci:

:)))) Az élőholt boszorkánymester beszól a barbárnak?:)))))

Marcellusca 2010.06.17. 11:38:38

@Seduxen: Meg a Heissel (vagyhogyírják?) stadiont sem.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 11:38:50

@Ásómaci: úúú bazze az albínó Collina. szerintem ennek a faszinak a fényképével simán lehetne gyerekeket ijesztgetni :)))))

Marcellusca 2010.06.17. 11:42:23

@Seduxen: Pár éve terjengett egy vicc, hogy ha Hitler feléledne és megnézné a német válogatottat, nyomban szívroham vinné el. :DDDD

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.06.17. 11:43:46

@Gunther: @Seduxen: Nem a szépsége miatt szerették (Vagy utálták :-D)
De ha már szépség. A múltkor volt a Sportgézán egy aranyos cikk:
"Néhány évvel korábban Csubakkát játszotta a Csillagok háborújában, kócos haját őszülő szakáll egészítette ki, amitől a gyerekek, de a felnőttek is megijedtek. Hogy a szovjetek honnét vették a bátorságot, amivel hatot rúgtak neki, mégis életben maradtak, az a vb-k egyik örök rejtélye. Egyszerűen ő minden idők legrémisztőbb futballistája. Szülők, bárhol is vagytok a világon, ha a gyereketek nem akar aludni menni, mondjátok neki, hogy jön Disztl Péter!"

sportgeza.hu/futball/2010/05/27/disztl_petere_a_legjobb_futball-vb-szakall/

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.17. 11:44:33

@Ásómaci: ezt olvastam :))) Csubakka bazze :)))

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.17. 11:59:33

@devisionhun: Nem is kérnek engedélyt senkitől és tesznek arra, hogy mit gondol más. Ide is "csak" ilyen tökösség kelle. Én nem kárognék egy után sem, ha valaki elkezdte volna őket szép csendben eltüntetni őket...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.06.17. 12:53:07

velemenyvezer.blog.hu/2010/06/17/a_kommunistakat_lelovik_ugye
itt vala:
"Hozzon-e végre törvényt az új parlament a lusztrációról
(a közélet kommunistáktól való megtisztításáról)?"

EMBEREK SZAVAZZATOK !!

Verb 1. lustrate - purify by means of a ritual; also used in post-Communist countries to refer to the political cleansing of former officials

www.thefreedictionary.com/lustrate

let's get lustrate !!

MoxNox 2010.06.17. 12:59:46

@Seduxen: Azok az észak-koreai szurkolók valójában kínai szinészek voltak.
shanghaiist.com/2010/06/16/north_korean_fans_are_actually_chin.php

eml 2010.06.17. 14:22:51

@lyken:
"Mert halvány fogalmunk se volt arról, hogy ezeket az embereket rendszerváltás után nem vonta felelősségre senki." - Dehogyisnem, itt éltünk. Mindenki tudta, hogy ő is itt él közöttünk.

"Gondolom ebben benne van az is, hogy a rendvédelmi szerveknél még ma is ott ülnek a 80-as évekből ottragadt káderek, nem is kis számban. Ők bezzeg nem mentek el 40 évesen nyugdíjba." - Elmentek. Ők vezetik most a nagy Security-s cégeket

eml 2010.06.17. 14:32:42

@jpmjpm:
Hülye példa lesz:

Gyorshajtasz 2004 október 15-én, látod a trafi villanását.
2014 márciusában kapod meg a levelet.

Érted már? Mi, a társadalom, akik most bíróság elött, börtönben, esetleg lámpavason (ki-ki hol) akarjuk látni, hagytuk őt 20 évig békén, pedig 20 éve él köztünk, és 20 éve meg van a lehetőségünk rá, hogy bíróság elé állítsuk.

Akit zavar, hogy nem lett 88-89-90-ben meghurcolva, az menjen el a bíróságra/ügyészségre/rendőrségre, és jelentse fel, perelje be.

Minden más felesleges fröcsögés.

Nem attól jogállam a jogállam, hogy akár majd 20 év múlva elővesz valamiért. Attól jogállam, ha KONZEKVENSEN szankcionál, azaz mihelyt megvan a szankcionálás lehetősége, él vele. Nem hagy 20 évig békén, és szed utána elő!

Furamadár 2010.06.17. 14:55:36

@eml: lécci ne vonj már párhuzamot egy piszlicsáré, naponta 100x megtörténő trafivillanás és gyerekek halálba küldése közé, ez nevetséges, és nagyon nem konzekvens.

Amúgy pedig, igen, megvolt a lehetőség eddig is a felelősségrevonásra, csak éppen egy ilyen súlyú és főleg jellegű ügy már erősen politikai szándéktól függ, márpedig a politika ugye nem a jogszabályok által megszabott játékszabályok szerint működik.

eml 2010.06.17. 15:04:57

@Furamadár:
Írtam is hogy hülye példa lesz. A Bástyán Áki Báki írt egy jobb példát.

A nürnbergi bűnösöket 1965-ben őrizetbe veszik és akkor ítélik el. Addig éltek volna háborítatlanul.

"Amúgy pedig, igen, megvolt a lehetőség eddig is a felelősségrevonásra, csak éppen egy ilyen súlyú és főleg jellegű ügy már erősen politikai szándéktól függ, márpedig a politika ugye nem a jogszabályok által megszabott játékszabályok szerint működik."
Ezzel ismered el, hogy szerinted is ez egy politikai leszámolás.

Furamadár 2010.06.17. 15:14:43

Az hát, de.... ööö, amit ők csináltak az vajon nem politikai leszámolás volt?

A különbség a kettő között az, hogy ők -szinte biztosan- egy külső elnyomó hatalom parancsára tették, ami ha nem is emberiség elleni bűntett, de minimum hazaárulás, míg a velük szembeni leszámolás abszolút belügy, és nem is a leszámolás a valós cél, hanem a felelősség elismerésének kikényszerítése, valamint egy ország sok tíz és százezer szülötte, állampolgára számára megmutatni, hogy a demokratikusan választott vezetőség megfelelő felhatalmazás mellett képes és hajlandó arra, hogy az állampolgárokkal szembeni bűnök nem maradnak megtorlatlanul.

Ez lenne messze a legjobb példastatuálási lehetőség egy ugyancsak komoly morális változásra: Nem mehet tovább, hogy kis hazánk a következmények nélküli ország.

Furamadár 2010.06.17. 15:16:42

jöhet a lecseszés, hogy demagóg és populista vagyok :)

eml 2010.06.17. 15:21:39

@Furamadár: De ők nem vártak vele 76-ig.

arlequin 2010.06.17. 15:22:14

@Furamadár: politikai akarat hiányzik csak innen is a felelősségvonáshoz...

Furamadár 2010.06.17. 15:23:56

@eml: perszehogy nem vártak, be voltak szarva, hogy bármikor kipattanhat egy még nagyobb valami, rettegtek a hatalom elvesztésétől...
... így aztán nekiálltak gyilkolni.

Aham, tényleg fejsimogatást érdemelnek...

eml 2010.06.17. 15:47:59

@Furamadár:
45-ben a szövetségesek is rettegtek Hitler feltámadásától?

"Vétkesek közt cinkos aki néma" - 20 évig kuss volt, aki 20 évig kussolt Biszku ügyében, most meg it fröcsög (bocs!), az ugyanolyan gané, mert cinkos.

Furamadár 2010.06.17. 15:53:28

@eml: kicsit furának tartom az összehasonlításodat, egy pár hetes, egy országot érintő harc és egy több éves világháború között.

Amúgy meg fröcsöghetek nyugdotan, tudniillik az elmúlt 20 évben nem voltam olyan helyzetben, hogy valóban tehettem volna az ügyben. :)

eml 2010.06.17. 16:07:35

@Furamadár:
Mi értelme 20 évig hagyni lábát lóbálni, majd 90 évesen cibálni? Semmi!

Befejeztem, aki nem érti, az nem is fogja megérteni. Ahogy azt se értik sokan a lányát miért kell idekeverni.

Furamadár 2010.06.17. 16:19:51

@eml: jó, fejezzük be. Ahogy te is szépen átsiklottál a pár kommentemmel ezelőtti biszkulányok és a meghurcoltak gyerekei közti párhuzamomon...

Dr. No 2010.06.17. 16:22:14

Ez most nem teljesen világos, amikor ugyanezeket a rendelkezéseket Orbán Viktor sajtópereiben, vagy az UD Zrt-Debreczeni József ügyben, vagy Kiss alkotmánybíró úr ügyében használják fel, akkor "bocsesz, ez van, hihihi", ha meg Biszku Béláék hivatkoznak rájuk, akkor rosszak a jogszabályok? Vagy rosszak, és akkor meg kell változtatni a szabályokat, vagy jók, és akkor érintetlenül kell hagyni. No de ezt így hogy?!

Dr. No 2010.06.17. 16:31:12

Még valami. Biszku Bélát akkor lehetne felelősségre vonni (ami szerintem is szükséges lenne valamilyen formában), ha az az előfeltétel teljesülne, hogy a szocializmust követő rendszer, vagyis a mostani Köztársaság mindenki, vagy legalábbis a többség egyező véleménye szerint erkölcsi szempontból jobb annál, mint amit Biszku képvisel. Azaz, ha a jelenlegi rendszer "jó", akkor ítélheti az előzőt "rossznak".

Csakhogy sajnos az itt kommentelők többsége sem ért egyet ebben a kérdésben, ezért nem szabad csodálkozni azon, hogy még most is a Biszku családnak áll a zászló.

Cserépszavazás (törölt) 2010.06.17. 16:45:23

Sok posztot elolvastam az elmúlt napokban, amelyek erről a témáról szóltak. Egyik helyen sem domborították ki, milyen trágya volt ez az ember, itt is csak ennyi szólt arról, hogy ez a vérszomjas rákosi-utánzat mit tett volna, és mennyire áskálódott: "1962-től a Központi Bizottság titkára, de a Kádár és a közte kialakult konfliktusok miatt fokozatosan kiszorult a hatalomból, annak ellenére, hogy Moszkva támogatását élvezte."

Sok-sok idősebb embert meg lehet kérdezni, aki élt akkortájt, mi volt a közvélekedés erről a ganéhalomról.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.06.17. 22:30:22

És ha önbíráskodva egyszerűen felkötnénk?!?

lyken 2010.06.17. 22:34:06

Az primkó jobbikosoknak való akik nem akarnak/tudnak jogállamban gondolkodni.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.06.17. 22:39:57

@lyken: Amilyen az adjonisten...
Köpök a jogállamra,jó hogy nem a férgek és tetvek jogaiért szállsz síkra!

lyken 2010.06.17. 22:47:06

@Cuppanj a végére!: A válaszodból az jön le, hogy a kijelentésemet nem nyelvtanilag értelmezted, hanem általánosításnak vetted. Te tudod, biztos jobban ismered a társaságot.
"Köpök a jogállamra..." Stimmt, akkor az se baj, hogy gárda mellényestül be lett tiltva, meg hogy a rendőrök elgyepálták őket. Ha köpsz a jogállamra nyilv án nem zavar ez se.
Ha te fel akarod kötni X-et, akkor téged majd Y akar felkötni másért. El lehet menni Yemen-be, ott azt köthetsz fel akit akarsz. Csak lehet, hogy a rokona másnap kalasnyikoval fog szarrá lőni. De nem gond, mert nem kötnek a jogállami keretek.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.18. 10:47:28

Egy molotov-koktél előállítási költsége körülbelül 310 forint.
Csak úgy mondom, érdekességként, nem célzok semmire. Sőt, ez egy veszélyes eszköz, senki ne készítsen ilyet, súlyos égési sérüléseket okozhat vele.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.06.18. 21:44:29

@lyken: Ez a tipikus otthon reszkető demokrata hozzáállás.Jaj,csak semmi baj ne legyen,csak nehogy bibis legyen valamim!
Miattatok ilyen szar ez az ország.

Horizont 2010.06.20. 11:41:40

Megnéztem a filmet. Addig nem akartam hozzászólni a poszthoz. Minden elismerésem az alkotóknak, hogy hozzányúltak egy olyan témához amihez senki nem nyúlt az elmúlt 20 év alatt.
A kommenteket olvasva (már máskor is) el szoktam magamban csodálkozni, hogy a fiatalemberek nem szoktak elbeszélgetni szüleikkel, nagyszüleikkel??
Én 2 éves voltam 1956-ban és 35 éves a rendszerváltáskor. A mai fiatalnak biztos hihetetlen, hogy szinte semmiről nem tudtunk ami volt! Az én egész rokonságom nagyon csóró volt, nem volt padláslesőprés, kitelepítés, vagyonelkobzás, nem volt pártfunkcionáris, nem volt ÁHV-s, nem volt szabadságharcos köztük. Egy "néprádiónk" volt sokáig amin a Kossuth és Petőfi szólt, aztán volt Népszabadság, Népszava. Aztán lett tévé is egy adással. És ment az agymosás, így utólag látva persze. Nekünk '56-ról azt sulykolták, hogy oké Rákosi miatt kezdték az egyetemisták de aztán ...... Csak olyan fotókat nyomattak, ahol a kiskatonákat felkötötték lábbal felfelé és kivágták a szívüket. Nem gondolom, hogy ezért nekünk (akik akkor éltünk) szégyellnünk kéne magunkat. Csalódottak és ledöbbentek a rendszerváltás környékén lettünk amikor sorban kezdtek kiderülni az elhallgatott igazságok, és a sok sok hazugság, félrevezetés! Akkoriban szinte sokkos állapotban mindnyájan a Vasárnapi Újság c. rádióműsort hallgattuk a Kossuthon. És vártuk és vártuk az elszámoltatást!!! De nem jött! Ahogy előtte se tudtunk semmit, na ugyan úgy nem tudtuk milyen háttér megállapodások születtek a Kerekasztal tárgyalásokon! Vártuk a felelősségre vonást és csalódottan vettük tudomásul, hogy nem tesznek semmit. Senki!! Most már késő. De ez a film is érzékelteti mennyi elvarratlan szál és mennyi tehetetlen düh van. Biszku Béla? Szerepét (most már ) ismerve döbbenetes hozzáállással rendelkező vén f....sz. Semmi szellemi leépülés és az elmúlt évtizedek se segítették hozzá ahhoz, hogy világosabban lássa iszonyatos szerepét és legalább magának bevallja , hogy mekkora bűnt követett el a magyar nép ellen! (Egy pici dolog a filmből amin szintén bepöccentem, hogy beszélt Brezsnyevről, közben csókolgatták egymást és mi a nép nem mondhattunk rá semmit pedig nekünk is ez volt a véleményünk , hogy szar ember.)
Nagyon sajnálom, hogy nem történt meg a rendszerváltás előtti évtizedekben élő vezetők elszámoltatása. És ez már így is marad. Sajnos.
Azt meg nagyon, de nagyon sajnálom, hogy mennyi rendes, hazáját jó értelemben szolgáló "kis" és "nagy" ember meghalt idő előtt fiatalon és az ilyen férgek mint ez a Biszku megél 90 évet, ereje teljében, szellemei frissességben, betegség nélkül. Ez IS (!!!!) az élet nagy igazságtalansága!

makuj 2010.06.20. 17:34:17

"A rosszakat el kell ítélni, a bûnösök szenvedjenek!" (Prof. dr. Oláh Dzsínó)

makuj 2010.06.20. 17:46:11

@Conv: Király a link! Ha már nincs mentelmi joguk, csak-csak kell valami... Ennél alább van-e?

Horizont 2010.06.20. 17:56:38

@Conv:
Félnek, félnek, féldegélnek:) Nagyon!!
Ezen meg kinyúltam:
"A nyilatkozat szerint növekvő aggodalommal tölti el a demokratikus jogállam magyar híveit...." Milyen híveit? És eddig miért nem aggódtak ennyi éven keresztül ezek az aggódó illusztris magyar hívek???Annyi mindenért aggódhattak volna!! A francba velük.
Komolyan mondom tripla vastagbőr van a képükön. Mindegyiknek egyenként!

Kartal (rezervált) 2010.06.21. 11:02:25

@Horizont: "és mindenkit a szabadság védelmére hívnak fel." - eszem megáll! Szabadság! elvtársak.
A szabadságot féltik, pont ők, amikor sztálin szellemében kormányozták és szétrabolták az országot. Na menjenek ám a fenébe!
Mondják meg inkább a tutit: be vannak szarva, mert soha nem lehet tudni melyik elvtárs kezd köpni, és akkor az egész maszop frakció a szadesszel karöltve vonulhat be a kaptárba! Persze nem lesz ilyen szerencsénk.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.06.21. 22:28:03

Szemet szemért - fogat fogért! Arccal lefelé eltemetni az ilyen horngyurcsánybiszkukat!!!

Horizont 2010.06.21. 22:37:57

@Cuppanj a végére!:
Vicces fiú vagy:) Ez nem Szicília.
A megoldásról lekéstek. 20 évet.

fokabacsi 2010.06.22. 09:40:02

@lyken: Ezt a primitív dumát te idióta bolsevista tahó!!?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.06.24. 08:57:27

@laspalmas:

Szerintem a vén szaros semmit nem ért a körülötte lévő világból igazából, ahogyan azt sem fogja fel, hogy miben vett részt.
A napi szintű intelligenciájával lehet, hogy nincs gond, de hogy a morális értékítéletért felelős rész ki van kapcsolva benne önvédelmi okokból az tuti. Képtelen szembenézni a valósággal és elfogadni azt. Nem szándékosan, hanem blokkolja az agya a felelősséggel kapcsolatos inputokat.

Joe.UK 2010.06.24. 09:16:53

Legkozelebb meg majd a Habsburg-haz tiltja le a tortenelemkonyveket mert rossz szinben tunteti fel nehany osuket....

fokabacsi 2010.06.24. 17:48:12

Ez egy ilyen ország !! Az összes hulladék gyilkos - kivégzést sürgető dróttal megkötözött kivégzettet kátránypapírba tekerve, gödörbe lökő -bűnözőnek, "személyiségi jogai" vannak ! A 16 éves Mansfeld Péternek milyen joga volt? A kirabolt kifosztott családoknak milyen jogai voltak? Az utolsó gyilkos cigánynak is "személyiségi jogai vannak"?! Az Ausztráliában szóbeszéd-pletyka alapján vegzált 88 éves embernek milyen joga van? Miért nincs a Simonwizeltán központ mintájára egy magyar, kominista bűnözőket elszámoltató központ????

Kicsit Karcos 2010.06.30. 13:30:12

Kamanista sztárnyugdíj:

640 ezer forintos nyugdíja van Biszku Bélának Novák Előd infói alapján.

L. Simon László, a Kulturális és Sajtóbizottság fideszes elnöke megérti:

barikad.hu/node/56458

jupiter 2010.07.01. 00:28:52

A bennünk élő biszkibéla...

Olyan országban élünk, ahol egy régi kádárista lehet köztársasági elnök, s ahol egy volt kisz-titkár lesz a parlament elnöke, s ahol milliárdosok harcolnak milliárdosok ellen a hatalomért.... milyen 'forradalmat', esetleg változást várunk el így...
Még a sötét múlttal sem tudunk elszámolni. A kémek, spiclik, árulók még mindig köztünk élhetenke, s olyan példát adnak, hogy "ők csinálták jól". Jónak lenni nem volt jós, s most sem az.
A kádárizmus, a patriarhális társsadolmra még most is nagy az igény. Csak ma nem "kádár" a vezető brand...

Nincs változás, az emberek most is a 3,6-as kenyérre szavaztak és szavaznának is (esetleg a 150-es svájci frankra)... de akkor is bennünk él még a kádárjános és a biszkubéla is...
;-)

...Ahoj... 2010.07.01. 15:12:39

Bezzeg ha egy "horgasorrú pajeszos igazhitűt" megpofozott volna, még a föld alól is előkerítették volna 99 évesen is. Na ez a nem mindegy, mit nevezünk demokráciának
Az ILYEN MOCSOK MEG AZ ÉN ADÓMBÓL NE KAPJON 600 EZRES NYUGDÍJAT, ÉLJEN MEG ÚGY AHOGY A TÖBBI ÁTLAGNYUGDÍJAS 70 EZERBŐL, HA A PÁRTNYUGGEREK NYUGDÍJÁT 70%-AL CSÖKKENTENÉNK TALÁN A DOLGOZÓ NYUGDÍJAS IS NAGYOBB NYUGDÍJAT KAPHATNA.

Kicsit Karcos 2010.07.04. 15:31:03

"Bűn és büntetlenség: itt megtekintheti a Biszku-filmet"

kuruc.info/r/34/62262/

süti beállítások módosítása