Skip to content


       Szűrés lista

Van-e még jövője a négyszeres gyilkosnak?

Ismerkedjünk meg V. Sándor 29 éves monorierdei lakossal, aki társaival együtt kifejezetten aktív volt az elmúlt években.

Amit a rendőrség kijelentő módban ír róluk:

(Figyelem, a szereplők és történetek nem a képzelet szülöttei)

"2008. december 19-én a délelőtti órákban egy tököli ékszerüzlet eladónője épp nyitáshoz készülődött, amikor a gyanúsítottak egyike váratlanul fejbe rúgta, majd behúzta az üzletbe és megkötözte. Ezt követően megjelent az elkövető társa is. Megfenyegették az eladót, majd 27.000.000 forint értékben különféle arany ékszereket, illetve készpénzt tulajdonítottak el. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Adataink szerint a Tökölön elkövetett rablást V. Sándor, T. Emese és S. Attila követte el.

2009. április 3-án a reggeli órákban a Komárom-Esztergom megyei Ácson egy ékszerüzletbe mentek be a gyanúsítottak, majd az ott tartózkodó eladónőt megütötték, feltehetően fegyverrel megfenyegették, ezt követően az üzletben található ékszereket eltulajdonították kb. 13.000.000 forint értékben.

A jelenlegi adatok szerint a bűncselekmény elkövetése V. Sándor és T. Emese, S. Attila, valamint R. László terhére róható.

2009. július 22-én a délelőtti órákban az elkövetők bementek egy százhalombattai ékszerüzletbe, ahol az ott albérletben lakó 50 éves férfit elcsalták azzal az ürüggyel, hogy festő munkát biztosítanak számára vidéken. Ezt követően Dánszentmiklós külterületén egy erdős területre érve V. Sándor a nála lévő fegyverrel lelőtte a sértettet, és az egy nappal korábban ásott gödörbe társával elrejtették a holttestet. A férfi megölésére azért volt szükség, mert tervezték az ugyanazon a lakcímen található ékszerüzlet kirablását. (A férfi holttestét 2010. augusztus 10-én találták meg a pest megyei nyomozók.)

Két nappal később, július 24-én a délelőtti órákban három gyanúsított megjelent a százhalombattai ékszerüzletben. V. Sándor a nála lévő hangtompítós pisztollyal, miután elterelte az 54 éves ékszerész figyelmét, hátulról tarkón lőtte a férfit. Ezt követően az üzletből arany ékszereket és készpénzt tulajdonítottak el.

Mindkét bűncselekményt V. Sándor, T. Emese, valamint K. Richárd követte el.

2010. május 18-án egy vietnámi házaspár tartott hazaféle egy XV. kerületi bevásárlóközpontból, ahol egy üzletet működtettek. Az otthonukhoz közel az egyik utcában a gyanúsítottak útjukat állták autókkal, majd S. Attila és V. Sándor rendőr egyenruhába öltözve kirángatták a két sértettet járművükből. A 41 éves férfit és 34 éves feleségét egy kis teherautóba tették, megkötözték és pénzt követeltek tőlük, sikertelenül. A sértett férfi ruházatában találtak kisebb pénzösszeget, amit eltulajdonítottak.

A bűncselekmény elkövetésekor R. László, valamint K. Richárd is jelen voltak, akik a másik két autót vezették, T. Emese V. Sándorral és S. Attilával utazott.

Az elkövetők elindultak Ócsa külterületére, ahol már korábban kiástak egy gödröt a holttesteknek.

V. Sándor a helyszínen ismét pénz követelt a sértettektől, majd miután ez sem vezetett eredményre, a gyanúsított szabályosan kivégezte a vietnámi házaspárt. Majd a holttesteket belelökte a gödörbe, melyet betemettek. (A két vietnámi áldozatot 2010. augusztus 17-én találták meg a nyomozók.) "

A rendőrség feltételezése szerint V. Sándor és csapata követte el 2010.február 19-én a dunaharaszti kaszinórablást is, illetve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói azt gyanítják, hogy V. Sándor és társai 2007-2010. között több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt is elkövettek, melyeknek felderítése az eljárás további feladata. Ezen kívül az Interpolon keresztül felvették a kapcsolatot a román hatóságokkal is, mert gyanújuk szerint V. Sándor és T. Emese korábban Romániában (Brassó, Hunyadvára) is követett el rablásokat.

De nem ez a hír.

Hurrá, elfogták. Hogy mi lesz vele?

Ne képzelje maga elé senki az amerikai filmek halálsorát, az áldozatok hozzátartozói által végignézett kivégzést, vagy Joe bácsi sivatagi táborát. Nálunk másmilyen börtönök vannak. És talán V. Sándor nem is ott fog elpusztulni.

Ő, akit a a nyomozók gátlástalan, kíméletlen, agresszív emberként jellemeztek, aki élvezte a fegyver nyújtotta hatalmat, és a rablások esetén gondolkodás nélkül kész volt azt használni is, tehát ő, egy négyszeres gyilkos ugyan nem működik együtt teljes mértékben a nyomozókkal, de az életfogytiglani börtön elkerülése érdekében ő is tett vallomást.

Most hirtelen nem tudom eldönteni, hogy ő ilyen hülye naív, vagy ennyire szarok a törvényeink.

Ugye nem ússza meg 20-30 évvel, mert bevall mindent??

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr402249457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sics68 2010.08.27. 00:28:47

@gyilkos fűegér:

Pakesz-hez csatlakozom: sorsoljuk ki melyikőnk húzza meg a ravaszt.

Utóbb meg... Nem verném ki rá. Ugyanis kurvára nem érdekelne... Ha az állatorvos "elaltat" egy beteg jószágot, az esetleg megérint érzelmileg. Ennél a mukinál minden további szarakodás nélkül megnyomnál a gombot, meghúznám a ravaszt, meglendíteném a nyakazóbárdot.

Utóbb pedig nem lenne lelkiismeret-furdalásom. ( Attól lenne, ha nem tenném meg...)

Sics

Goompah 2010.08.27. 00:41:51

@arlequin: "tízből, de inkább százból egy ember tudja felfogni azt amit írsz, megélni talán még kevesebb. "

Ne gondold, hogy mások nem tájékozódnak. Megélni nyilván más dolog, de jobb is, ha erre csak igen kevesek képesek.

Goompah 2010.08.27. 01:36:48

@gyilkos fűegér: Na igen. Kaiser Ede ügye elképesztő justizmord volt.

De ettől még lehetne halálbüntetés a különösen durva bűncselekményekre. Ám azzal a kiegészítéssel, hogy téves ítélet alapján történt kivégzés esetén a rossz ítéletet hozó bírót is kivégzik.

Persze ez utópia olyan országban, ahol a bírói hibának még szakmai/erkölcsi következményei sincsenek, lásd épp a Kaisert elítélő bírót, aki azóta már magasabb posztra került.

ljosecska 2010.08.27. 02:55:41

A kommentelők szavaiból legalább annyi, ha nem több erőszak sugárzik, mint a négyszeres gyilkos tetteiből. Annál összetettebb ez a probléma, mintsem hogy ilyen válaszok szülessenek rá. A hozzászólásokból kitűnő gyilkolási kényszer úgyszintén elég riasztó.
Ha egy közhellyel élhetek (amit itt a sok Tent Cityt, kötelet és kőbányát emlegető kommentelő között fel sem fog tűnni), akkor szépen példázza ez az egész, hogy az erőszak erőszakhoz vezet.

@Nagybaconi: Ez a Brian életében volt.

Disznó Úr 2010.08.27. 07:01:48

@Nagybaconi: szerintem ízlés dolga, hogy mennyire csókolna kezet egy Csillagos rab Tent City-ért. Egy tevékeny és értelmes ember számára valóban pokol a semmittevés, de aki egész életében semmittevő volt, annak jobb a komfortos és kényelmes meleg, mint a kényszermunka.

Nem akarok dicsekedni, de jártam a Csillagban, magában a fegyházban, ahol a rabok ülnek. (Az ügyvédek csak a beszélőre mehetnek be, ahová a rabokat leviszik, így ők saját szemükkel a látogatás során nem látják magukat a körleteket.)

Persze, egy normális ember számára valóban "halálos" a dolog, de szerintem az esetek nagy részében nem ezzel a mércével kell mérni. Tiszta, viszonylag kulturált környezet, sok ráccsal. Fegyház fokozatban valóban nem egy leányálom, mert a zárkák nappal is zárva vannak, ekkor feküdni nem lehet, csak üldögélni és csak az egy órás séta meg a heti egyszeri fürdés játszik.

Ha azonban egy idő után jó magaviselet miatt börtön fokozatba átminősül valaki, ott már egy folyosón belül nappal a zárkák nyitva vannak és kolbászolhatnak is, zajlik a klubélet, könyvtár, zártláncú videórendszer (tékából hoznak filmeket).

ZéBé 2010.08.27. 07:12:23

@Nagybaconi: Szellemi tevékenységet hogy tiltják? Nem hagyják gondolkozni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.27. 07:21:59

@volánrulz: "Zuschlag volt könyvelője és a sukorói ingatlanbecslő is FIDESZES jelölt"
Gondolom elég pénzért már nem volt olyan fontos a pártállás...

Disznó Úr 2010.08.27. 07:25:01

@ZéBé: ez a hozzászólás nagyon jó, tetszik.

nemecsek ernő áruló 2010.08.27. 07:41:40

Nos az ember ilyenkor természetesen elgondolkozik a halálbüntetésen, de nem biztos, hogy kell.
A fegyenceket vezényeljék ki útépítésekhez. Kapjanak naponta másfél liter vizet, lyukas merőkanálből. Kelljen a tűző napon dolgozniuk egész nap, két óránként tíz perces pihenővel.

Télen meg éljenek olyan helyen, mint a régi veszprémi tömlöc.

Kevés lenne a visszaeső.

Samuzia 2010.08.27. 07:43:26

@volánrulz: Hogy is jön ez a témához?

Samuzia 2010.08.27. 07:45:32

A témához: Valaki Kaiser Edét emlegette, van neki annyi a rovásán, hogy ki is végezhetnék, de ez olcsó megoldás, inkább kenyér- víz és kőbánya a gyilkosoknak...

arlequin 2010.08.27. 07:50:49

@Nagybaconi: köszönöm. tényleg. de disznó úr hsz-e meggondolandó...

@Goompah: egyetértek. köszi.

Anteovin 2010.08.27. 07:57:56

@arlequin: A nyóckerben lakom, köszi, hogy ide akarod leparkolni őket. Miért inkább nem a te utcádba invitálod ezeket?

Anteovin 2010.08.27. 07:59:32

Játszanak inkább szerencsejátékot kockával: egytől ötig lassú kivégzés, hatnál újra dobhat!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.08.27. 08:08:26

Van ám módszer a halálos ítélet és a tényleges életfogytiglan hibáinak kiküszöbölésére. A módszer nagyon egyszerű, csak több ítélet kell hozzá. Miről van szó? Egy elítélttől sok jogot vesz el a szabadságvesztés, miért ne lehetne még több jogát elvenni / csorbítani / stb. ha ez szükséges? Nyílván az életfogyt mellé odabiggyesztené a bíró, hogy kükön tárgyaláson az elítélt egyéb jogainak felfüggesztéséről / korlátozásáról kell dönteni, jönne az újabb ítélet.

A nincs telefon, nincs beszélő, nincs csomag, nincs bagó és hasonló alapok mellett ugye lehet keményebb dolog is...

Ha elveszed az "élethez való jogát" az pl. azt jelenti, akkor kap enni, akkor kap orvosi ellátást, stb. ha megdolgozott érte és fizeti, mert neki bizony alanyi jogon nem jár. Megkapható, tőlélheti, adott időnként fellebbezhet. Változhatnak a jogai.

Ha téves volt az ítélet, ugye nem végezted ki...

Akinek nincs az élethez joga azt viszont ugye jóval kevésbé védené az őrség, ha szökni akar hamarabb lehet rá lőni, stb.

Ha az élethez való jogát "végleg" felfüggesztetted, akkor jön 2*5 év pihenő. Így már nem lesz politikai nyomás az új vizsgállatok során, nem lesz nagy nyílvánosság. A két időszak végén újra értékelve a bizonyítékokat, stb. döntenek arról szükség van-e a további jogait korlátozni.

HA mindkét ítélet szerint egybehangzóan igen, akkor eldöntik mit és milyen mértékben. Innen ugye már nem feltétlenül kell emberként bánni vele. No nem arról van szó, hogy innen az őr lenne kegyetlen hozzá, vagy az állam részéről kapná a kedvezőtlen bánásmódot. Csupán ha lenne kéretlen udvarlója a többi hasonszőrű között, akkor az állam bácsi nem sietne megvédeni. Csak azt mondanánk ki: Mi az amit nem köteles neki az állam biztosítani.

Nincs kivégzés, nincs kínzás, stb. de visszatartó erő az bizony van.

steve85a 2010.08.27. 08:16:11

Valóban ne legyen halálos ítélet!
Az embertelen.
Legyen viszont kötelező az életfogytiglanosoknál 2 év múlva az öngyilkosság.
Ez bevált a németeknél is a 70-es(?) években az elítélt RAF stb. terroristáknál.
Ha kellett, segítő kezet, kötelet is nyújtottak hozzá.....

EUban 1gyilkosnak több joga van, mint 1ártatlannak 2010.08.27. 08:29:34

Nem igaz, hogy a halálbüntetés bevezetésével "minden mindegy" alapon többet ölnének a gyilkosok, mert ha bevezetnék, akkor is van remény enyhébb büntetésre, kegyelemre. Az is cáfolja a "minden mindegy" elméletet, hogy pl Kínában a durva adócsalókat is halálra ítélik, mégsem lehetett még sosem olyat hallani, hogy egy adócsaló halomra lőtte volna az embereket.
Ez a genny viszont 20 év múlva ki fog szabadulni és garantáltan ölni fog ismét (50 évesen is meg tudja húzni a ravaszt). Ne felejtse el senki, hogy a 27 milliós rablás után alig 4 hónappal ismét rabolt. Hány ártatlan embernek kell még meghalnia, hogy végleg börtönbe kerüljön ez a féreg?

pfekete101 2010.08.27. 08:37:06

Kedves posztolo,
engem is kiakasztot az, ami Teged. Sajnos en nem sokat tudok tenni az ugyert.

darkmirjam 2010.08.27. 08:45:21

Azért ez a három csapás elve mellett elgondolkodtató. Egy béna tolvaj a harmadik béna lopása után ülhet tényleges életfogytiglanig, ez a sorozatgyilkos meg lehet, hogy húsz évvel megússza.
Eleve a priusz is érdekes. V Sándornak azért nincs priusza, mert elég profi és gátlástalan hozzá, négyszeres gyilkos és priusz hiányában kisebb büntetésre számíthat, mint bármelyik csóri zsebtolvaj. Büntetlen előélet főállású rablógyilkosként.

walker57 2010.08.27. 08:50:15

A büntető eljárási jog azt mondja: a részleges beismerő és feltáró vallomás és a nyomozás szegítése enyhítő körülmény.
Remélni lehet, hogy a majdani bíró ezt nem veszi komolyan egy ilyen bűncselekménysornál.

Svájcban most folyik aláírásgyűjtés a halálbüntetés visszaállításáért, a halállal végződő szexuális bűncselekmények esetében.
Amerikában éveket tölt börtönben a haálraítélt míg kivégzik, ezalatt minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy ő követte el és olyan módon, amiért megérdemli a halált.
A Köztársasági Elnök adhat kegyelmet de legalább az állatja addig is a kötelet látja álmában.

Igenis lehet differenciálni és a gyermek, a szexuális, a rendőr, az előre kitervelt különösen kegyetlen nyereségvágyból elkövetett esetekben legyen halál.
A blogban szereplő állat esetében nincs kétség az elkövető személyét illetően elvégre még be is vallja segíti a rendőrség munkáját.
A rendőrség köszönje meg és akasszák fel.
Az ítélet kimondását követően legyen max. 5 év kivárhatóság a hátha mégse ő volt, de utána végezzék ki. mert az életfogytiglan csak hallásra rettent el, 10 év után beáll az életritmusa Tv-t néz mozizik, internetezik, kondizik sportol, naponta 3x étkezik, melegben kényelemben, munkára nem kötelezhető
mindez az én a te az állampolgárok és ami lényeg, az áldozatok hozzátartozóinak költségén.

walker57 2010.08.27. 08:59:00

kiegészítés az előbbiekhez:
érdekes érv, az élethez való jog.
Az áldozatoknak is volt ilyen joguk.
Aki mások életét elveszi az elveszti(heti) életéhez való jogát is és ez a tutad talán visszatartja.
Ha ez a barom bevonul a börtönbe a többiek leborulnak előtte mert ő a császár!!
Bizony, az ott bent egy ilyen világ belőle nem lesz se csicska se cső (köcsög) Mindene meglesz, és még a szmogos levegőt se kell szívnia.
B. variáció: ez az állat megölt 4 védtelen neki soha nem ártó embert csupán szórakozásból,hiszen ezekben az esetekben nem is volt nagy zsákmánya sem.
áldozatonként kapjon 30 évet az 120 év mindenféle kedvezmény lehetősége nélkül.

Bár szerintem igenis végezzék ki.

Goompah 2010.08.27. 09:02:20

@walker57:

Mégis előfordult nem egyszer, hogy valakitártatlanul ítéltek el és végeztek ki.

Az öt év sem mindig elég biztosíték, mert DNS-vizsgálat alapján mentettek már fel olyan elítéltet, aki előtte 10+ évet töltött börtönben. Ha 5 év eételtével kivégezték volna, még az sem derült volna ki, hogy ártatlan, mert ad acta került volna az ügy.

Ettől függetlenül magam is ingadozom a haláálos ítélet és a tényleges életfogytiglan között. Mindkettőre vannak érvek és ellenérvek.

darkmirjam 2010.08.27. 09:26:24

A másik furcsaság, bár kicsit elkalandozós. Ha valaki Napóleonnak vagy Jézusnak képzeli magát, gyógyszeresen úgy ki tudják üríteni, hogy a nevére sem fog emlékezni. Nem tudom alkalmaznak e még elektrosokkot, vahy homloklebenyműtétet. Mindenesetre egy téveszmés manapság sokkal keményebb eljárásra számíthat mint egy ekkora szar ember.

DArchAngel 2010.08.27. 09:35:15

@Nagybaconi: A jelenet valóban a Brian élete című filmből való, márpedig az a Monthy Python egy agymenése, és bár valóban szatirisztikus, inkább angol humor.

A társadalom pedig igeni elvárná, hogy a rabok a börtönben ne a semmit csinálják, hanem mondjuk szedjenek szemetet.

Veteran 2010.08.27. 09:46:07

Hazánkban is volt aláírásgyüjtés a halálbüntetés visszaállítására, (csak bizonyított gyilkosságok elkövetőire), össze is gyült elegendő aláírás, aztán az akkori kormány lesöpörte az egészet, mintha semmise történt volna.
Kínában egyfokozatú bírósági rendszer van, ha halálbüntetést hoznak, az elítélt egyszer folyamodhat kegyelemért, na nem kapja meg napokon belül kivégzik, miért fizesse a társadalom az eltartását!

Goompah 2010.08.27. 09:46:12

@Sandius: Miért nem takarodsz el a búsba a spammeléseddel?

@DArchAngel: Valaki már írta, és sajnos igaz, hogy a kemény bűnözőket nem lenne szerencsés még munkavégzés céljából és erős felügyelettel sem kiengedni a börtönből. Valószínű, hogy odabenn azért ők takarítják a cellájukat.

arlequin 2010.08.27. 09:50:52

@Anteovin: semmi személyes, inkább tapasztalat. egy időben sokat jártam arrafelé. elnézést ha ennyire mélyen érintett. mellesleg mi is jól állunk belőlük, csak (még) nem ekkora sűrűségben.

Goompah 2010.08.27. 09:58:22

@darkmirjam: A három dobás (nem csapás!) elvét az USA-ban is eltérően alkalmazzák. Van, ahol csak súlyos bűncselekményeknél, de van, ahol piti bűnökért, pl. bolti lopásért is - az utóbbi szerintem túl durva.

Olyan is előfordul, hogy halmazati büntetéseknél is, vagyis ha három betörésért áll az illető a bíróság előtt, akkor már rögtön életfogytiglant kap.

Scala 2010.08.27. 10:03:10

@ljosecska: Egyetértek!!!
Annak ellenére, hogy kényszermunkát én is írtam.
Attól még a rendszer a mostani formában nem kielégítően működik és hatékony.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.27. 11:20:59

Vajon ez a magyar állampolgár mennyit kap a zürichi bíróságtól?
www.blikk.hu/blikk_aktualis/futtato-kirugdosta-a-magzatot-elettarsabol-2026884

Mert jövőképe neki is van: hazajön a családjához, és festés-mázolásból fog megélni.

2010.08.27. 13:36:51

A halálbüntetés nem jó. Egyrészt azért, mert bizonyos bűntényeknél a jóember tudja, hogy ha elkapják, neki vége. nem tud reménykedni abban, hogy megússza, ezért a végsőkig védekezik. Éppen ezért az elfogása ropant veszélyes. Nem lehet vele tárgyalni, ha túszokat ejt, bármit megtesz és kockáztat, csak hogy kicsússzon a rendőrök kezei közül.
Másrész pedig nem egy eset volt már, amikor egy kivégzett emberről, aki a kivégzés előtt ült 5-10 évet, kiderült, hogy mégsem volt bűnös.
Te hogy éreznéd magad, ha mondjuk befeketítenek és rádkennek egy kisgyerekekkel szembeni nemi erőszakot gyilkossággal vegyítve, előre megfontolt kivitelben? És hiába bizonygatod, hogy nem te voltál, szépen előkészítenek mindent, lefizetik a bírót, az ügyvédedet megfenyegetik, stb.? Akár abból kifolyólag, mert kell a pénzed nekik (milliomos vagy), vagy mert a másikat akarják menteni? És erre 5 évvel később kivégeznek téged, te meg az utolsó perceidben is azt mondod, hogy nem te voltál?
Szar érzés lenne lógni a kötélen ártatlanul, csak mert valakinek érdeke volt a te halálod, nem?
Szóval a halálbüntetés alkalmatlan megoldás erre.

Az életfogytiglan szintén az (itt a rendes életfogytiglant értem alatta, ahol tényleg nem kerül ki 20 év múlva). Itt megintcsak nincs vesztenivalója, ráadásul odabent a börtönben már nem tudod fokozni a büntetését, mert a legmagasabb szintű büntetést kapja. Bármikor megölheti a fogvatartót, mert az életfogytot hiába kétszerezed, életfogytiglan marad. Nem lesz a kezedben semmi, amivel kényszerítsd. (Ugyanígy az amerikai töb száz éves büntetések is értelmetlenek.)

A megoldás nem a megölése, és nem is az életfogytiglan.
Hanem a valódi, kemény büntetés, a kemény életfeltételek, a kényszermunka, a megtörés. Mindenkit meg lehet törni előbb-utóbb.

- Elzárás a külvilágtól. Ez már magában elég jó. Pl. egy 2X1 méteres cellában pár hónap, és megtörik. Soha többet nem kíván oda visszamenni, így ha utána kiveszed onnan, akkor 99%-a kezesbáránnyá alakul.
- Sötétzárka. Hatványozottan igaz, ami az előbbinél.
- Kényszermunka, ahol csak akkor kap enni, ha dolgozik. Akkor sem sokat! ezáltal a fenntartása nem kerül az államnak pénzbe, nem úgy, mint a mai életfogytiglanos és egyéb büntetések esetén. (Egyébként simán kellene kényszermunka minden elítéltnek, máskülönben nem adnék nekik enni. A napi betevőért megdolgoztatnék minden elítéltet, így nem az adófizetők fizetnék az eltartását. Persze elítélt és elítélt között is van különbség. van, aki szemetet szed vagy parlagfüvet kaszál, és van, aki mocsarat csapol vagy követ tör.)
- Alváshiány. (Elalvás esetén hidegvizes nyakonöntés, hanghatások, stb. - elég rövid idő alatt megtörhető az ember.)
- Pszichikai ráhatás. A hanghatásokkal pl. kiválóan lehet törni az embert. Egy jól alkalmazott párórás, esetleg egy-két napos móka után soha többet nem akar oda visszakerülni, így megintcsak előjön a kezesbárány effektus. Ehhez meg más nemigen kell, mint hogy bezárják egy cellába minden nélkül, és hangszórón nyomják neki a "muzsikát".

Szóval tengernyi módszer van arra, hogy a társadalom normáit figyelmen kívül hagyó emberek rádöbbenjenek arra, hogy nem tanácsos azt tenni, amit. Sőt, egy ilyen tortúra után, ahol eltöltött 10-15 évet egy kőbányában, és ahol néha egy-egy hónap magán/sötétzárkát is kapott, meg (ha rosszul viselkedett) része volt pár pszichikai ráhatásban, eszébe nem fog jutni, hogy újra gyilkoljon. Rettegve fog arra gondolni, hogy esetleg visszakerülhet oda.

Előnyei:
- Nem kerül pénzbe az adófizetőknek (sőt, még némi hasznot is hajt).
- Van elrettentő ereje (nem is kicsi). Ráadásul a szabadulás után fokozottan igaz rá az elrettentő titulus, mivel már tudja, hogy mit kap, ha újra visszakerül. Ezért sokkal kevesebb lenne a visszaeső.
- Nem lenne meg a halálbüntetés esetén problémás rizikó a "mi van, ha mégsem bűnös" felvetéssel. Ugyanis nem hal meg, csak megtörik. Kárpótolható, ha a bíró mégis tévedett. (Egy halottat viszont már elég nehéz kárpótolni - anak a _"Boccs má!"_ nem sokat segít.)

Viszont külön kikötném, hogy aki kikerül a börtönből, azt semmiképpen nem szabad hátrányosan megkülönböztetni. Miután letöltötte a büntetését, ugyanolyan állampolgárként kel kezelni, mint bárki mást. Akár az önéletrajzába is írhassa bele nyugodtan, hogy:
- 2010. 03. 06. - 2018. 03. 16. fegyház Recsk
Senki ne piszkálja ezért, mivel megbűnhődött már. Ezzel a visszaileszkedését fokozottan lehetne eslősegíteni. Tehát nem csak az elrettentő hatás fogná vissza az újbóli elkövetéstől, hanem az is, hogy a letöltés után _tényleg_ tiszta lappal indulhasson újra.

Ergo a módszer:
- összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint bármely másik
- nagyob az elrettentő ereje
- sokkal kisebb a visszaesők száma
- a sértett (avagy annak családja) is megkapná az elégtételt

ljosecska 2010.08.27. 14:02:59

@csíz: Ezek a bánásmódok, amiket nagy részletességgel sorolsz, tulajdonképpen kínzások, van egy olyan érzésem, hogy ellenkezik az elítélt egynéhány jogával. Ilyen embertelen körülmények még a bűnözőknek sem járnak.

(Ráadásul nem tudok elképzelni olyan büntetésvégrehajtót, aki normális és ezzel együtt hajlandó ellátni ilyen feladatokat, mint kiszolgáltatott emberek megtörése. Persze ha szadista, akkor könnyen megy neki, de ilyen esetben csak annyiban különbözik az áldozattól, hogy ő engedéllyel kegyetlenkedhet.)

Goompah 2010.08.27. 14:08:36

@csíz: "A halálbüntetés nem jó. Egyrészt azért, mert bizonyos bűntényeknél a jóember tudja, hogy ha elkapják, neki vége. nem tud reménykedni abban, hogy megússza, ezért a végsőkig védekezik"

"Nem lehet vele tárgyalni, ha túszokat ejt, bármit megtesz és kockáztat, csak hogy kicsússzon a rendőrök kezei közül."

A halálbüntetés eltörlése nem jó. Egyrészt azért, mert bizonyos bűntényeknél a jóember tudja, hogy bármit megtehet, nem végzik ki érte.

"egy ilyen tortúra után, ahol eltöltött 10-15 évet egy kőbányában, és ahol néha egy-egy hónap magán/sötétzárkát is kapott, meg (ha rosszul viselkedett) része volt pár pszichikai ráhatásban, eszébe nem fog jutni, hogy újra gyilkoljon. Rettegve fog arra gondolni, hogy esetleg visszakerülhet oda."

Vagy ami valószínűbb, úgy fog cselekedni, amit a kommented elején a halálbüntetéssel kapcsolatban írtál: "bizonyos bűntényeknél a jóember tudja, hogy ha elkapják, neki vége. nem tud reménykedni abban, hogy megússza, ezért a végsőkig védekezik. Éppen ezért az elfogása ropant veszélyes. Nem lehet vele tárgyalni, ha túszokat ejt, bármit megtesz és kockáztat, csak hogy kicsússzon a rendőrök kezei közül."

Ugye, mennyire ugyanaz a mechanizmus működik az általad javasolt megoldásnál is, mint a halálbüntetésnél? Azzal a különbséggel, hogy akit kivégeztek, az nem fog újra embert ölni, ám aki megjárta a börtönben a poklot, de utána kiengedték, újabb alkalmat kap a gyilkolásra, amikor is még gátlástalanabb lesz, mint előtte volt.

"Ugyanis nem hal meg, csak megtörik. Kárpótolható, ha a bíró mégis tévedett."

Komolyan hiszed, hogy kárpótolható vagy meggyógyítható az, akit ártatlanként az őrületbe kergettek pl. az általad részletezett lelki kínzásokkal? A személyiség szétroncsolása nem hozható helyre, az egész életre szóló rémálmokért, örökös szorongásért, rettegésért, depressziért nem lehet senkit kárpótolni, de ezekből kigyógyítani sem lehet. Tudod, nem lehet kicserélni az agyában a tönkretett modult.

"Viszont külön kikötném, hogy aki kikerül a börtönből, azt semmiképpen nem szabad hátrányosan megkülönböztetni. Miután letöltötte a büntetését, ugyanolyan állampolgárként kel kezelni, mint bárki mást."

Megbocsáss, de ezzel azt mondod, hogy töröljék el a büntetett előélet intézményét. Tehát mondjuk a Fekete Angyal (pár éve volt egy ápolónő, aki sorra ölte meg a betegeket) lehessen újra ápolónő, a kisgyereket megerőszakoló pedofil meg mehessen el óvóbácsinak?

2010.08.27. 14:20:11

@ljosecska:
Nem, ezek többsége egyáltalán nem kínzás. Persze felfogható kínzásnak az is, ha a drágalátos bűnöző nem kapja meg a gyerekkora óta minden reggel elé tett selyemcukorkát. De ettől függetlenül ezek nem kínzások. (A pszichikai ráhatást és az alvásmegvonást kivéve).
Hozzáteszem, bizonyos hadseregekben az elit alakulatok kiképzésének részét képezik a hasonló módszerek alkalmazása.

A másik, amit érdemes lenne felfognod:
A bűnöző figyelmen kívül hagyta a társadalom játékszabályait. Önmagát rekesztette ki ezzel a játékból, ergo az eddig alkalmazott játékszabályok már nem vonatkoznak rá.
Tömörebben: akit megölt, annak is voltak jogai (pl. az élethez). Ő ezt figyelmen kívül hagyta, innentől pedig a társadalomnak is jogűában áll fiygelmen kívül hagyni az ő jogait.
Ez ennnyire egyszerű. Nem kell bűnözni, és nem kerül oda az ember.
Plusz hozzátenném még, hogy pl. egy katona mikor bevonul, automatikusan lemond az állampolgári jogainak egy részéről. (Ugyanis a katonákra némileg más szabályok vonatkoznak.)
Ha a katonától, aki a társadalomért adja adott esetben az életét, a társadalom szemrebbenés nélkül megvon bizonyos jogokat, akkor egy bűnözőtől miért ne lehetne megvonni alkotmányos jogokat?

Büntetésvégreható:
Igazából ezen dolgok nagy része - mint mondtam is - nem kínzás. Köze nincs hozzá. Sem a magánzárkának, sem a kényszermunkának, sem az élelemadag csökkentésének.
Ami meg annak minősülhet (hang, víz), ott egyébként sem szükséges különöseb tevékenység a fogvatartó őrtől, mivel automatizálható a dolog. Tehát bárki képes megcsinálni. Még te is. Csak képzeld azt, hogy mit tennél, ha a kislányodat megerőszakolná egy ilyen, és utána kibelezné. Nyakon tudnád önteni egy vödör vízzel? Szerintem nem okozna problémát neked sem.

Hozzáteszem, a "kínzásos" módszerek alkalmazása (alvásmegvonás, pszichikai ráhatás) - mint írtam is - abban az esetben használatos, ha az elítélt nem engedelmeskedik az őröknek.
Valami eszköz kell az őrök kezébe is, hogy rákényszerítsék a büntetése letöltésére. Erre az alvásmegvonás kiváló.

2010.08.27. 14:30:54

@Goompah:

"A halálbüntetés eltörlése nem jó. Egyrészt azért, mert bizonyos bűntényeknél a jóember tudja, hogy bármit megtehet, nem végzik ki érte."
Ez badarság. A büntetésnek fokozatai vannak. Mindent lehet fokozni az általam írt rendszerben.
A halálbüntetésnek viszont nincs fokozata, nem lehet fokozni. Látom, nem érted.

"Vagy ami valószínűbb, úgy fog cselekedni, amit a kommented elején a halálbüntetéssel kapcsolatban írtál"
Még véletlenül sem. Mivel - mint említettem is -ha fokozatokat adsz, akkor reménykedik. ha nincs fokozat, nincs mibe kaapszkodjon.
Emellett büntetni mégiscsak kell. mert - a logikádat követve - akár ne is ítéljük el még feltételesre sem, mert talán annyira fél majd tőle, hogy ölni fog.

"Ugye, mennyire ugyanaz a mechanizmus működik az általad javasolt megoldásnál is, mint a halálbüntetésnél?"
Egyáltalán nem. Fokozat, teccikérteni, fokozat?

"Komolyan hiszed, hogy kárpótolható vagy meggyógyítható az, akit ártatlanként az őrületbe kergettek pl. az általad részletezett lelki kínzásokkal?"
A "kínzásokat" akor kapja (lásd előző válaszomljosecskának), ha teszem azt rátámad az őrökre.
A kényszermunka pedig kitűnő és kárpótolható. Sokkal inkább kárpótolható, mint egy halálbüntetés, nem gondolod?
De tényleg: ennyi erővel ne is büntessünk senkit, mert utána nem tudjuk kárpótolni. LOL :))

"Megbocsáss, de ezzel azt mondod, hogy töröljék el a büntetett előélet intézményét."
Attól eltekintve, hogy rettenet mód sarkítod a témát, erre is válaszolok.
A pedofília teljesen más tészta. Ha valakiről kiderül, akkor nyilván nem mehet óvóbácsinak. És nem azért, mert már erőszakolt meg gyereket, hanem azért, mert beteg. orvosilag is alkalmatlan rá. Mint ahogy egy féllábú, félrakú vak sem mehet katonának, mert alkalmatlan rá. Ennyire egyszerű.
A Fekete Angyal pedig esküt szegett. Nem amiatt nem mehetne ápolónak, mert büntetve volt, hanem azért, mert megszegte az esküjét.
De vegyünk másik példát: mondjuk, hogy kőműves volt. Miért ne lehetne utána ugyanúgy kőműves? Vagy ács, pénztáros, akármi? Csak azért, mert ült börtönben, onnantól már ne is dolgozhasson? Mit csináljunk vele? Legyen otthon munkanélküli, vagy mi?

ljosecska 2010.08.27. 14:33:25

@csíz: Ezen a problémán én is sokat gondolkoztam, már hogy ha a társadalom szabályait figyelmen kívül hagyja az illető, akkor mégis milyen elbánást érdemel és meddig mehet el a büntetés. A bűnelkövetők legtöbbjének azért nem olyan élet van a háta mögött, mint neked, vagy akár nekem, talán a megelőzésre is nagy hangsúlyt lehetne fektetni.

Vitatkozhatunk azon is, hogy mi minősül kínzásnak, lehet, hogy képes lennék személyes bosszú ürügyén hasonló kegyetlenségekre, de hogy életvitelszerűen, munkaként végrehajtani, azt biztosan nem. Biztos csak én vagyok túl érzékeny, de én azért reménykedek abban is, hogy egy átlagos idegrendszerű felnőtt nem képes mentális károsodás nélkül elvégezni ehhez hasonló feladatokat. (ne nevezzük kínzásnak, ha nem szeretnéd)

Amikor az elit hadseregek kiképzéséről olvasok/hallok, akkor szintén olyan gondolatok merülnek fel bennem, hogy ez embertelen és hogy vajon megéri-e megnyomorítani egy katona teljes életét.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.08.27. 14:48:17

@EU-ban egy gyilkosnak több joga van, mint egy árta: NEm hiszem, hogy 20 év múlva kiengednék, de még a 30 évben sem. Ha jól tudom, jelen esetben 30 év lenne a minimum az életfogyt alóli kiengedésnek, HA a bíró nem határoz meg ennél későbbi időpontot ÉS engedi, hogy elengedjék.

@Goompah: Miért kellene kiengedni munkavégzésre? Tudod, gazdasgi oldalról nézve: Ha a sitten lévőket nem kéne közpénzen eltartani, vagy fizeti az ellátást, vagy potenciálisan éhenhal... nem kínzás mert elítélt: Ugyanúgy gondoskodnia kell a megélhetéséről mint bárki másnak. Vagy legyen: Baromi sarellátás legyen ingyen, de ha normálisan akar enni, akar tévézni kelljen fizetnie a bennt megkeresett pénzéből.

Akkor tudod azt, egy börtönben van 800 elítélt. Ahhoz, hogy egy üzem működjön, termeljen (legyen adóbevétel) kell 500 ember aki elvállalja a szar melót. Mi történne? Lenne egy jól működő üzem. ehelyett nem lehet beruházni mert nincs egy helyen annyi munkaerő, és ki vállalná a szar munkakörülményeket...

Külső munkára nem mehet, de ott robotolhat éhbérért. Na ez előre mozgatná a gazdaságot. Ugye szabadság sincs, aznap dolgozik amikorra beosztják, nincs olyan, hogy vasárnap otthon lenne a családdal.

Ha biztonságos egy üzem akkor sem akarna senki veszélyes hulladékot vállogatni újrahasznosítsához, de ha a sittesnek ez lenne az egyetlen esélye, hogy legyen áram, legyen tévé, legyen ehető koszt, stb...

@csíz: Ha egy ilyen megtörésnél később kierül, hogy ártatlan volt, de pszichésen tönkretetted, na akkor jön az igen kemény kártérítési igény, és ugye ezzel sem őt, sem a családját nem lehet kárpótolni.

Úgy gondolom, hogy a büntetés keménységének a céljaival kellene egyensúlyban lennie, és sokkal több olyan büntetés kellene ami nem határozott időre, hanem feltételek teljesüléséig szól. Pl. ha a tudatlanság, butaság vezetett egy gondatanságból elkövetett bűncselekményhez, akkor pl. lehet a feltételes szabadságot vizsgához kötni, amit kiderül, hogy tanult az esetből (és másból is) engedjék ki.

A "nem tudtam, hogy bűncselekmény", "ezért és ezért úgy gondoltam jogszerűen cselekszem" helyzetekre is egyértelmű válasz a kényszerű oktatás. Az ilyen "benntlakásos iskolából" bizony sikeres vizsgák után lehetne szabadulni.

A hülye nem fog magától megokosodni, ha leülteted egy kicsit.

A közérdekű munkának, a büntetőjogi mediációnak a jelenleginél lényegesen nagyobb szerepet kellene adni. Viszont azt, hogy miben lehet megegyezni szabályozni kellene. No nem azért, mert mximálni akarnám mit fizet az elkövető, hanem azért, mert minimumot írnék elő. Nem is keveset.

A sitten viszont ne legyen ingyen a tévé, az áram, az élet. Ha helyben nem sok munkalehetőség van, nem is szabadok, dolgoznak majd a börtönhöz tartozó üzemben....

2010.08.27. 15:04:01

@ljosecska:
Nem kínzás, hidd el. Bízz bennem, nem az! :))
Csak egy lehetséges eszköz arra, hogy fékent tartsd az embert, és hogy megvédd a börtönőrt. nem kötelező alkalmazni sem, csak ha ő (ismételten) nem tartja be a játékszabályokat.
Ha az őrre rátámad valaki, akkor ő is és a társai is képesek lesznek véghezvinni a vizes módszert vagy más dolgokat. Már csak jól felfogott érdekükben is. Egyéb esetben meg nem kell alkalmazni.

"vajon megéri-e megnyomorítani egy katona teljes életét"
Nem nyomorodik meg egyáltalán. Csak emlékezni fog rá - ami pedig adott helyzetben az életét fogja jelenteni.

@TheElf:
"na akkor jön az igen kemény kártérítési igény, és ugye ezzel sem őt, sem a családját nem lehet kárpótolni"
Látom, te sem érted. Itt a halálbüntetés hasonló dolgával vetettem össze. Egy halálbüntetéshez képest sokkal jobban kárpótolható, mégha baja is lesz, mint egy hullát. Nem gondolod?
(Mellesleg csak akkor kapna ilyen büntetést, ha pl. az őrökre támad. Tanulság: nem kell az őrőkre támadni, dolgozni kell szépen, okosan, és nem lesz baj. Sőt, nem kell odakinn bűnözni, és máris nem kerül be a fegyházba az ember. Ez ennyire egyszerű. Mint ahogy a katona bevonuláskor vállalja, hogy lemond bizonyos alkotmányos jogairól, úgy a bűnelkövető is vállalja, hogy a bűn elkövetésével lemond ezen jogairól. És máris megoldva a lelki probléma kérdése.)

"ha a tudatlanság, butaság vezetett egy gondatanságból elkövetett bűncselekményhez, akkor pl. lehet a feltételes szabadságot vizsgához kötni, amit kiderül, hogy tanult az esetből (és másból is) engedjék ki"
Ezzel én tökéletesen egyetértek. Az én példám a cikkben szereplő "négyzseres gyilkossal" kapcsolatos. Egy bolti lopásért én sem raknék sóbányába egy embert.
Itt is megintcsak előjön, amit már leírtam párszor: fokozatok.

ljosecska 2010.08.27. 15:08:54

@TheElf: Így van, oktatás, nevelés, még ha ez furcsán is hangzik felnőtt emberekre vonatkoztatva.

@csíz: Hát, ha tényleg nem nyomorodnak meg a katonák az ilyen kiképzések során, annak én igazán szívből örülök, megnyugodtam.:)

Goompah 2010.08.27. 15:10:21

@csíz:

"Látom, nem érted."

Nem tudom, miért van az, hogy ha valaki nem ért egyet a másik érvelésével, akkor rögtön előjön ez a "nem érted" szöveg. Hidd el, nem vagyok szellemi fogyatékos, nagyon is jól értelek. Csak nekem más a véleményem. :) Nem matematikáról vagy fizikáról beszélünk, ahol az esetek túlnyomó többségében egyértelműen eldönthető, kinek az álláspontja helyes és kié nem.

Goompah 2010.08.27. 16:02:34

@csíz:

Az alapvető gond az érveléseddel az, hogy egy kalap alá veszed a bűnözőket, pedig nagyon különbözőek lehetnek. Továbbá ami működik egy átlagos bűnözőnél (pl. lopás, sikkasztás, betörés), az nem fog működni egy eleve erőszakra kihegyezett vadállatnál, mint amilyen pl. az írásban szereplő négyszeres gyilkos.

Az érvelésed legerősebb cáfolata mellesleg épp ez a gyilkos. A mostani büntetési rendszerben igen sok fokozat van. Ennek ellenére a lehető legbrutálisabb elkövetési módokat választotta, ez is jelzi, hogy nem érdekelték őt a fokozatok.

Emellett eléggé köztudott, hogy a kriminológusok egybehangzó véleménye szerint nem a büntetés, hanem a biztos lebukás tudata a legerősebb visszatartó erő. Ehhez meg a felderítést kell erősíteni, nem a büntetési tételeken vitatkozni. Amíg a gyilkosnak jó esélye van arra, hogy megússza, teljesen mindegy, mi a büntetés.

trojka 2010.08.27. 17:09:17

Vissza a halalbuntetést...de lehet, hogy sok gyilkosnak már ez sem lenne visszatarto erö...el lett már ez régen sz...va.

2010.08.27. 17:32:06

@ljosecska:
Ez akkor engem is megnyugtat. Sőt, láthatod, hogy tényleg nem lesz bajuk. Itt vagyok mindjárt én ... elrettentő példának. :))

@Goompah:
Ne haragudj, de nagyon úgy nézett ki, hogy tényleg nem érted, amit mondok, mivel olyan érvet használtál, ami egyáltalán nem vonta kétségbe azt, amit írtam. De ha te mondod, hogy érted, akkor minden szép és jó.

"egy kalap alá veszed a bűnözőket, pedig nagyon különbözőek lehetnek"
Nem vettem egy kalap alá. Elsősorban a cikket kommentáltam, ami - köztudomásúlag - a négyszeres gyilkosokról szól. Mégha belevesszük azokat is, akik nem 4, hanem "csak" 1, 2 vagy 3 gyilkosságot követtek el, vagy esetleg nemi erőszakért felelnek, akkor is meglehetősen komoly leszűkítése ez a bűnözők társadalmának, nem gondolod?
Illetőleg jeleztem azt is, hogy az általam leírt módszerek értelemszerűen nem a bolti tolvajokra és a falfirkálókra értendő (hiszen a cikk sem azokról szólt).

"Ennek ellenére a lehető legbrutálisabb elkövetési módokat választotta, ez is jelzi, hogy nem érdekelték őt a fokozatok."
Nem a fokozatok nem érdekelték, hanem egyszerűen a jelenlegi rendszernek nem volt elrettentő ereje vele szemben. Nagy ívben tett arra, hogy akár életfogytot kap, mert tudta, hogy a pár milliós zsákmánnyal (mégha le is csukják) simán kiszabadul 20 év múlva és él, mint hal a vízben. Ráadásul nem volt azért olyan nagy esélye a lebukásra. Ha ma meg akarnék ölni valakit, akkor simán meg tudnám tenni, és lazán kisétálhatnék az országból anélkül, hogy lebukjak. Szó szerint is érthető a kisétálás. Emberünk azon bukott el, hogy sokat akart. nem elégedett meg az addigi zsákmánnyal. Ha az utolsó előtt befejezi, akor jó esélllyel megússza. És nyilván így gondolkodott a 4. esetben is.

Mellesleg épp az _is_ volt a gond, hogy nem volt már neki fokozat sem. Életfogytigot kapott volna valószínűleg már az elsőnél is, a másodiknál meg biztosan. Onanntól meg már hol érdekelte, ha megöl további 2 embert mellé? A büntetését nem lehetett már súlyosbítani. Mert:
nem voltak már fokozatok!
Az életfogytiglan járt volna neki akkor is, ha 2-t öl, és akkor is, ha 4-et. Sőt, ha nem kapják el, akkor 40 gyilkosság esetén is életfogytigot kap, meg ha ideggázzal elárasztja a 2-es metrót és megöl több ezer embert, akkor is életfogytot kap. Nincsenek fokozatok egy viszonylag "alacsony" szint után.
Az én rendszeremben viszont igencsak meggondolná, hogy tetézi-e jobban a dolgot. Mert pl. egy ember megölése legyen mondjuk 15 év, de kettő már 20-25, és így tovább. Nem mindegy, hogy 15 évet kell gályáznia a kőtörőben, vagy 25-öt, esetleg a 25-öt az magánzárkában éli le. Vannak benne fokozatok.
Teccik már érteni?

"nem a büntetés, hanem a biztos lebukás tudata a legerősebb visszatartó erő"
Ez tökéletesen igaz. De itt most egy már megtörtént bűnesetről, és nem a megelőzésről beszélünk. Mindazonáltal még az értelmesebb kriminológusok is egyetértenek abban, hogy a büntetés rémképe azért mégiscsak hat valamennyit és elrettentheti a bűnelkövetőt. Ha nem is annyira, mint a lebukás, de számít. (Büntetés alatt ne a szanatórium-jellegű mai börtönviszonyokat vedd alapul, hanem mondjuk az általam vízionált módszert.)

ljosecska 2010.08.27. 18:02:41

@csíz: Nahát, és téged melyik különleges alakulatban képeztek ki a fent emlegetett módszerekkel? Spetsnaz?:)

2010.08.27. 18:19:42

@ljosecska:
Szerintem nem fogod elhinni, de azért megsúgom neked. De nem ám elárulod mindenkinek!!! Ez ugyanis titok, és ha más megtudná, akkkor meg kéne öljelek, és azt nem szeteném. :)
Szóval:
*Engem a rettenetes és hírhedten félelmetes Magyar Honvédségnél képeztek ki. Átlagember csak a rémtörténetekben hall róla, olyankor is csak MH-ként emlegetik, mert a nevét kimondani nem meri senki hangosan.*
De psszt! :))

Kartal (rezervált) 2010.08.27. 20:27:41

@ljosecska: szerintem ez a probléma nem összetett, sőt kurvára egyszerű. Adott egy lény, ami veszélyezteti a társadalomban élő emberek életét. Ahhoz, hogy ez a veszély megszűnjön, a lényt ki kell iktatni. Ha ez tigris vagy cápa, egyszerűen levadásszák és kész. Nem büntetésből, nem megtorlásból, nem szadizmusból, hanem mert a társadalom biztonsága így kívánja meg. Nem látom be, itt miért kellene más módszerhez folyamodni. Aki a fent felsoroltakat elköveti, legfeljebb biológiai értelemben tekinthető embernek, erkölcsi-etikai szempontból nem, ráadásul a társadalom biztonsága a likvidálását kívánja meg. Tőlem el lehet küldeni életfogytra Szibériába is önfenntartó börtönbe, de ezeket a lényeket úgy kell elpakolni, hogy ne jelentsenek a társadalomnak terheket, és többet ne veszélyeztessék a biztonságát. Ennyi.

@csíz: egy gond van a modellel: feltételezi, hogy a bűnelkövető KÉPES gondolkozni. Ez szerintem kicsit utópisztikus.

@laspalmas: de Las! Ilyet nem illik, ez cigány! Keress nem cigány bűnözőt végre, mert még azt hiszik, hogy itten mi nem szeressük dédelgetett kisebbségünket! (Mondjuk az előbb ébresztett fel az a *** *** szembenlakó ***, mivel nem képes kövér barna *** kiemelni a kocsiból és kaput nyitni, ezért dudál mint az állat. Most nem annyira fűt a felebaráti szeretet irányában, az biztos.)

Kartal (rezervált) 2010.08.27. 20:36:01

@csíz: jah, engem is ott képeztek ki :D

ljosecska 2010.08.27. 21:55:56

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Ha már az állatos példánál tartunk, akkor a társadalomra veszélyt jelentő lényt, pl. egy vérengző kutyát is könnyedén át lehet nevelni, bánásmód kérdése az egész.
Persze itt megkülönböztethetjük az olyan bűnelkövetőket, akik képesek a "normális" (azaz a te erkölcsi-etikai normáidnak megfelelő) életet választani, csak idáig nem állt módjában megismerkedni az ezzel járó előnyökkel. (Mint ahogy a kutya is megtanulhatja, hogy az ember nem csak belerúgni tud, hanem meg is simogathatja.)
Aztán persze léteznek a pszichopaták, akiknél hiába erőlteted a dolgot, képtelenek lesznek átlátni a lényeget, nem fogják megérteni, hogy miért elítélendő megölni embereket. (Ezzel együtt őket sem tenném ki embertelen bánásmódnak, csak egyszerű elkülönítésnek. Hiszen hiába alázzák meg, ő a mi morális rendszerünkön kívül áll.)

Arra meg nem is tudok mit mondani, hogy a bűnelkövető miért is ne tudna gondolkodni. Főleg ne olyan dolgokban, ami a saját életét közvetlenül érinti, hiszen ez a legfontosabb számára. Biztosan nagyon tisztában vannak a lehetőségeikkel, jogaikkal, így van értelme a csíz által vázolt fokozatok rendszerének.

@csíz: :)

Bee-zony 2010.08.27. 22:52:45

Az első, ami feltűnt, hogy ez a gyilkosság és rablás-halmaz hol volt megemlítve a médiában, amikor ezek történtek? Én nem emlékszem rá. A futottak még, kétsoros mínuszos hírek kategóriája volt? Ha volt egyáltalán?
Arra viszont emlékszem, ahogy a cigányvadászok voltak emlegetve folyamatosan a magyar és nemzetközi sajtóban, Jew Yorktól Jeruzsálemig, és a közbeeső területeken.
Nincs semmiféle média-kettősmérce – egyrészt a kiemelés, másrészt az elhallgatás – hanem csak a korrekt és a kiegyensúlyozott tájékoztatás van, ugye?

Elolvastam a megoldási javaslatokat, és részben összegzem és kommentáltam:

nem kell tárgyalás, nem kell börtön. kötél. nem egy év múlva, nem kettő, hanem jövő héten.
(Egyetértek, statáriális bíróság, halálbüntetés kiszabása, ahogy a büdöskomcsik is tették annó, különösebb mérlegelés nélkül, és ahogy tették Csauékkal is.)

Tent cityt, kőbányát, bizonyos esetekben kivégzést szeretnék a raboknak.
De mivel Magyarországon egyik sincs, V.Sándornak nagyon szívesen beszállok a börtönkosztjába élete végéig. Inkább...
(Nem értek egyet, felesleges pénzkidobás a végsőkig élőhalottként őrizni, legyen inkább a fenti megoldás.)

én nem többszöri, hanem egyszeri gyilkosság esetén is kivégezném az elkövetőt, ha bizonyos, a tervezett szándékosság, de még akkor is ha a szándékosság bizonyos, de nem sikerült a a gyilkosságot végigvinni.
(A gyilkosság okának és körülményeinek figyelembe veendő mérlegelésével - mert pl. önvédelemből is lehet gyilkolni -, egyetértek.)

pontosan. az ilyenekre van a halalbuntetes kalibralva. Hozzatok a kotelet, rugom a samlit!
(Van helyett itt még csak így kellene lennie. Egyetértek.)

Kar volt bezarni a pecsi uranbanyat. lenne ra munkaero.
(Ha technikailag szökésbiztosan megoldható, ez is jó.)

az ennyire veszélyes kíméletlen bűnözőket miért nem lehet csendben eltenni láb alól?
(1. Mert nincs törvényesítve. 2. Mert visítanak tőle a mindenféle szabadlábon lévő, döntési pozícióban lévő, megmondóember, és netán többségben lévő bűnözők, meg a nem bűnöző elmeroggyantak.)

Én a szemet-szemért híve vagyok. Csak abból tanul az állat, mert ember általában ilyen nem csinál. Lehet mérlegelni, hogy baleset, vagy gondatlanság. Az lehet más, de a szándékos emberölést nem mérlegelném. Az erőszakos bűncselekményeket VÉRREL büntetném. Miért van az elkövetőnek joga, mikor az sem vette figyelembe a másik jogait? Akinek meghal a rokona, barátja értelmetlenül, azt kéne megkérdezni az adott esetben. A börtönben hol vannak olyan fájdalmak, mint a gyászban, vagy a nehezebb életben?
(Szerintem is az megfelelő büntetés, ami nagyobb, mint az elkövetett bűn.)

Rá kell lépni a bíróságok testrészeire, hogy csipkedjék magukat, különben nem lesz rend.
(A rend kezdete a törvényhozás, aztán folytatódik az ítélethozatallal, utána a végrehajtással. Mind a három résznek egyformán erősnek és jónak kell lennie a 0 bünözés, mint cél szempontjából. Törvényhozók-ítélethozók-végrehajtók egyformán szigorúan és igazságosan kell hogy cselekedjenek.)

A halálbüntetést úgysem fogják visszahozni, ebben hiába is reménykedtek.
De lehetne olyan szigorú törvényeket hozni, hogy ilyen gyilkosságoknál a bírónak nem lehetne lehetősége mérlegelni. Tényleges életfogytiglant kell adnia, és kész. Se kiengedni, se könnyíteni ne lehessen a büntetésén.
És mint már régebben is írták, dolgozniuk kellene. És mondjuk, attól függne az ellátásuk, hogy mit, és mennyit dolgoznak. Aki nem hajlandó rá, az csak az életben maradáshoz való minimumot kapja meg. Ha rendesen dolgozik, akkor jöhetnek az extrák. Pl a jobb kaja, meg hasonlók.
(A jelenlegiek biztos hogy nem fogják vvisszahozni a halálbüntetést. Úgyhogy le kell váltani őket.)

Annyi év kőbánya heti 6 napban, napi 12 órában, ahány évet elvett az áldozatoktól a várható élettartam alapján, de áldozatonként minimum 20 év. Emellett minden lehetőséget megadnék az ilyeneknek az öngyilkosságra, például a lyukban, ahol alszanak, lehetne a falra láncolva egy kés (kenyérvágó, hogy az ombudsman se sipákoljon).
Azért kellenek kivételek: hirtelen felindulás (de csak 1x legyen ez mentség), gondatlanság (ez bárkivel előfordulhat, de mindenképpen büntetendő), önbíráskodás (ennek bizonyos eseteit kivételként kezelném).
(Ez se lenne rossz megoldás...)

...kurvákat kuplerájba és a halálbüntetést visszaállítani. De hát eztet nem lehet mert júúúnió, meg libaralizmus (nem elírás), meg keresztény megbocsátás nameg különböző nemzetközi szerződések meg a t*köm tudja mi a f*szom miatt.
(Többségileg fel kell lépni a bűnözés elfogadása, a kvázi "legalizálása" ellen, mert különben ez van, ami.)

Szerintem az egyik probléma hogy az ítélet egyértelműen büntetésként van értékelve, a közfelfogásban biztosan. Pedig szerintem ennek 3 részből kellene állnia:
1. az okozott kár valamilyen szintű megtérítése pénzben (egy gyilkosság esetén ez nehezen értelmezhető) ez történhet valamiféle munkavégzéssel, vagyonelkobzással, stb.
2. a tényleges büntetés ami a büntetés súlyosságában nyilvánul meg börtön/fegyház/tentcity/stb
3. a társadalmi megóvása, a veszélyesség alapján. Ez inkább bináris dolog azaz ha veszélyes akkor legalább addig elzárni míg nem kényszerül járókeretre/kivégzés, vagy nem veszélyes akkor ez annyira nem játszik.
(Így kellene lennie. Lehet elgondolkodni rajta, hogy miért nem így van.)

megjegyzem, ha már etetni kell az ehhez hasonló férgeket, és nem lehet kinyírni a faszba, akkor azt kellene itthon is (tudom sokba kerülne az eltartásuk), mint azokban az amcsi államokban, ahol nincs halálbüntetés.
pl. a postban szereplő "úriembernek" odabaxni mondjuk 280 év letöltendőt. nyugodtan lehet felezni, de egye bassza: még NEGYEDELHETIK is. Mindenképpen zsákban jön ki.
Egész egyszerűen az ilyen állatokat elfogásuk után SOHA TÖBBÉ nem szabadna a társadalomra szabadítani többé. Ha kivégezni nem lehet, akkor GARATNTÁLTAN a sitten dögöljön meg.
(Egyetértek, már csak ki kéne vitelezni államilag.)

"Szarok a törvényeink"
(Szeirntem is így van.)

Ezt a jóembert soha nem szabadna szabadon engedni, mint az államokban 23 óra a cellában és 1 óra kint, amúgy meg kötél, méreg, vagy bármi más "humánus" kivégzési mód.
(Így is jó.)

A büntetési tételeket és a btk-t is szigorítani kéne végre. Pl.: a messzi Ámerikában csak egy gyilkossági kísérletért több mint 10 évet kiszabnak.
(Igen, így van. Tenni kéne érte, hogy tényleg így legyen.)

(Anno a gályarabságban valami 3 év volt az átlag élettartam. A kőfejtőkben 4-5, a sóbányában 1-2 körül. Szerintem ezek közül az egyikben eltöltött 10 év simán elégnek tűnik... :) )
(A régi szép boldog békeidők, amikor ez még gyakorlat volt, nem csak elmélet. :)

De most komolyan, miért jó az nekem, hogy az adómból az élete végéig elzárva tartanak egy embert, mert veszélyt jelent a társadalomra, és ezt mindenki tudja? Az ilyet miért kell etetni, őriztetni, fűteni rá a társadalomnak?
(Jogos a kérdés, jogos a pont, és most már tényleg tessék forradalmat csinálni; vagy legalább valódi rendszerváltást.)

...a magyar büntetésvégrehajtás pénzügyi lehetőségei mellett nincs értelme SuperMax-ról álmodozni, ezért egy tényleges életfogytos óriási kockázatot jelent a vele óhatatlanul kapcsolatba kerülő börtönszemélyzet számára...
(Mit mutat a gyakorlat, hány életfogytos támadta meg a személyzetet? És az sem mindegy, hogy azt az életfogytot milyen körülmények között tölti, hogy mit jelent a gyakorlatban. Hogy neki se legyen mindegy.)

Felkötni? Lelőni?Villamos szék,mi ez ahoz képest,hogy lekell élje az életét egy 2X2 kazánházban,napi 1óra sétával. csak megváltás a halál egy idő után,
Én inkább megvonnám tölle a külvilággal való kapcsolatot is, se TV se újság,semmi ,még emberrel se engedném találkozni.
(Japánban van hasonló, és vannak akik bele is őrülnek; de ez is csak a büntetés része.)

Kimaradt, hogy pl. a sósav is jól (meg)oldja a problémát; fájdalmat is okoz és halált is, és már csak legalizálni és alkalmazni kell (ahogy pl. a „barbár”, és „hű de nagyon rossz” Iránban, mint viszonzott büntetést).
Csakhogy, csak a „barbár” módszerek szorítják vissza a bűnözést, mert különben egy csomó bűnöző tekinti úgy, hogy megéri neki bűnözni. Minél enyhébbek a büntetések, annál többen gondolják így, értelemszerűen. Az írott törvény és a büntetés azok számára van, akiknek a belső erkölcsi értékrendje nem tiltja a bűncselekményeket, a mindenféle-fajta károkozást. Ha pedig nincs elég szigorú, elrettentő törvény és a végrehajtása, akkor így már nem tiltja semmi…

Életfogytiglan kontra halálbüntetés: ha az állam elég jól áll gazdaságilag, ha az állampolgároknak telik az életfogytiglan tartó zárt hely fenntartására, akkor legyen így, és ezzel elkerülhető a téves halálos ítélet. Ha viszont nem telik rá, mert épp olyan idők járnak, akkor legyen a halálbüntetés. Szingapúrban is kiosztják a halálbüntetést, vállalva a tévedés kockázatát, pedig nem állnak rosszul anyagilag, úgyhogy…

Minden jó, ami nem a bűnözőknek kedvez, hanem annak, hogy minél kevesebb bűn és áldozat legyen.
A jelek viszont arra mutatnak, hogy Magyarországon vannak olyanok, akiknek az a célja, hogy minél nagyobb bűnözőtenyészet legyen minél több áldozattal.
Közben minden életben maradott happy, hogy épp nem őket ölték meg, dejó. Ez a kidobósjáték, avagy a magyar rulett. Ki lesz a következő szerencsétlen…
Magyarország kb. Mexiko II., itt-is, ott-is gyakorlatilag a bűnözők vannak hatalmon.
Közben se Kínában, se Szingapúrban nem jajgatnak azon, hogy szegény bűnöző jogai nehogy sérüljenek… Látszik, hogy hol van rend, és hol nincs, és hogy miért.
Amíg vannak elmebetegek, őrültek, addig bűnözés is lesz. Viszont normális országokban elérik azt, hogy a nem elmebetegeknek ne érje meg bűnözni: egyrészt a minél magasabb elfogási arány által, amitől fordítottan arányos lesz a megúszás esélye, másrészt pedig olyan büntetéssel, ami nem kisebb, hanem nagyobb súlyú, mint az elkövetett bűn, pl. lopásért kézlevágás.
De „ez nem eurokonform”, mondják a bűnözők és bűnpártolók minden szinten (politikusok, ügyvédek, és az egyszerű köztörvényesek).
Magyarországon akkor lesz rend, ha olyan lesz a többség, és a hatalmon lévők, hogy nem igazán érdekli őket, hogy a bűnözők és pártfogóik szerint mi az eurokonform. Ez kell, ennyi kell; és annyival keményebbnek kell lenni Szingapúrnál, amennyivel rosszabbul áll az ország; aztán ha már elérte a szingapúri szintet, akkor lehet lejjebb menni a szigorban a szingapúri szintre.
A jelenlegi bűnözővédelem mellett viszont csak a bűnözőknek van jövője.
Mihelyt valaki egyénileg normális büntetést akar kiosztani, és megrendszabályozni a bűnözőket ahogy kell, akkor az önbíráskodás, és belőle csinálnak bűnöst, és a bűnösből lesz az „áldozat”.
Amíg ez így van, addig Magyarországon tenyésznek a bűnözők, a becsületesek pedig fogynak, jobb esetben úgy, hogy élve elmennek innét, és nem várják meg, amíg megtalálja őket egy „megéri” bűnöző.

Én a törvénykezésben és végrehajtásban Szingapúr-arab-iszlám-USA mixet alkalmaznék, a bíróknak nem túl nagy, és nem túl kicsi mérlegelési jogkörrel; BV-ként a meglévőeken felül lenne jól zárható és jól védhető sátorváros az Alföldön a közepes súlyú bűnökért, és szibériai bérrabtartás is.

Aki változtatni akar, annak a nem kis feladat adott: az új BTK és a büntetési rendszer kidolgozása az utolsó betűig; aztán ezt közbiztonsági pártprogramként átültetni a gyakorlatba.

A kérdés az, hogy csak szövegelni akarunk arról, ami nem jó, vagy változtatni is akarunk azon, ami nem jó? Ha igen, hogyan, és mennyi idő alatt?
Állítólag nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Meg tehetségtelen.
Több is van a spirituszból, vagy csak ennyire telik?
(Azt előre mondom, hogy én nem oldom meg mindenki helyett a problémáját, úgyhogy vagy csapatmunka, vagy marad, ami van.)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.28. 18:13:18

@abandi: Ezt láttam! Voltak néha olyan mondatai mikor a riportokat késztette, hogy vinnyogtam. Csöppet naív a csóka.

Goompah 2010.08.29. 13:42:13

@csíz:

"A pedofília teljesen más tészta. Ha valakiről kiderül, akkor nyilván nem mehet óvóbácsinak. És nem azért, mert már erőszakolt meg gyereket, hanem azért, mert beteg. orvosilag is alkalmatlan rá. Mint ahogy egy féllábú, félrakú vak sem mehet katonának, mert alkalmatlan rá. Ennyire egyszerű."

Na ne! Akkor homoszexuális ember sem mehet óvóbácsinak? Tanárnak? Ugyan miért ne? Amíg nem molesztálja a gyerekeket és nem népszerűsíti nekik a homó életmódot, ugyanolyan jó tanár lehet, mint egy heteroszexuális.

A pedofília nem betegség, ahogy a homoszexualitás vagy a gerontofília sem az. Egy pedofil nem fog nagyobb eséllyel megerőszakolni egy kisgyereket, mint egy "normál" heteroszexuális vagy egy homoszexuális. A nemi erőszak független a szexuális irányultságtól, erőszakot elkövethet heteo- vagy homoszexuális ember is.

"A Fekete Angyal pedig esküt szegett. Nem amiatt nem mehetne ápolónak, mert büntetve volt, hanem azért, mert megszegte az esküjét."

Miféle esküt szegett? Még az orvosi eskü is csak formaság, megszegése SAJNOS nem bűncselekmény. Ha egy orvos a szakmájában vétkezik, akkor a vétség miatt ítélik el, nem az esküszegés miatt, ami nem jogi kategória. A szakmától való eltiltást a bíróság nem az esküszegés, hanem az elkövetett bűncselekmény miatt mondja ki. De ápolónőnél még ilyen formális eskü sincs.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.08.29. 15:07:18

@Goompah: Az eskü a szakmai szabályokat magában foglalja, így kvázi ez is felhozható érvként (pl. segítségnyújtás elmulasztása), meg elve egy súlyosító dolog egy hivatása (esküje) szerint ellen cselekvő. Ha van ilyen az ápolónál.

Ami miatt inkább írok: minden gondolatoddal egyetértek és pont ebből következik, hogy a pedofília már betegség kategória. A nemi vágy betegsége. BNO F6540, pszichés betegség, csak éppen a büntetőjog szerint ez nem korlátozza az akaratelhatározást, belátási képességét (szerintem részben igen).

Goompah 2010.08.29. 15:33:54

@dr. Oláh Péter Balázs: Dehogy, az eskü törvény szerint semmire nem kötelez. Viszont a segítségnyújtási kötelezettség mindenkire vonatkozik, orvostól meg szakszerűbb segítség várható el. Amúgy miféle szakmai szabályokat tartalmaz az orvosi eskü pár mondatos szövege?

Az esküszegő orvost a kamara kizárhatja (persze csak akkor, ha már semmiképpen nem tudják a kollégák tisztára mosni), ami következtében az nem praktizálhat. De ez már más dolog, semmi köze az igazságszolgáltatáshoz, amiről itt egész végig beszéltünk. A bíróság ui. nem kötelezheti a kamarát egy orvos kizárására. Ápolónőnél még ilyen esküről sem tudok. De egy ilyen ápolónői eskü létét bizonyítsa az, aki hivatkozott rá.

Miképp definiálod a nemi vágy betegségét úgy, hogy beleférjen a pedofília, de ne férjen bele a homoszexualitás, a transzvesztitizmus, a gerontofília, a szadizmus vagy a mazochizmus (kölcsönös beleegyezést feltételezve, mert különben megint az erőszaknál kötünk ki) stb.? Az a tény, hogy a nemi vágy kiskorúra irányul, törvényi szabályozás következménye, nem pedig egészségügyi kategória, továbbá koronként és kultúránként változó.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.29. 16:27:47

@Goompah: A pedofília nem betegség???? A jó büdös francokat nem AZ! Gyerekkorában valamit jól elcsesztek az illetőnél, ami miatt beállt nála egy bizonyos viselkedésbeli deviancia, aminek hatására nincs bátorsága-késztetése nemi vágyainak egészséges irányú kielégítésére, hát gyengébb -esetünkben- kisgyermekeken éli ki, mert azoknál erősebbnek érzi magát, uralja a szituációt.
Az sem csoda, hogy rengeteg kegyetlen sorozatgyilkosnál derül fény gyerekkorban elszenvedett sérelmekre. Ugyanaz a folyamat mindkettő, csak másra irányul.

És szerintem marhára nem kellene ezeket összemosni a homo-hetero bizniccel.

Goompah 2010.08.29. 16:30:45

@neccharisnyás útonálló: Kérlek, definiáld, mi a nemi vágy egészséges irányú kielégítése.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.29. 16:32:30

@Goompah: Jelen kultúrkörben, ahol felnőttünk? Felnőtt ember a felnőtt emberrel.

Goompah 2010.08.29. 16:46:42

@neccharisnyás útonálló:

Értem. Tehát ha két 15 éves szexel, akkor őket már betegnek tekintjük a mi kultúrkörünkben?

Horizont 2010.08.29. 16:47:31

@Goompah: gyerekkel semmikép!:(((((((

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.29. 17:12:15

@Goompah:
Szevasz, az élet nem fekete-fehér, hát nem kéne egyik végletből automatikusan a másikba ugrani, mert a kettő között is vannak azért dolgok.
Kettő: a fenenagy liberalizmus közepette is kellenek bizonyos sablonok, amik mellett mozogsz, szervezed az életed, különben felszívódik az identitásod, a személyiséged, hisz az emberek nem véletlenül születnek ide vagy oda. Nem véletlenül vannak különböző kultúrák, különböző szokásokkal és elvárásokkal.

ÉS ezektől határozottan elkülönül a személyes meggyőződés. Nem zárja ki a nevelést, hanem kiegészíti, színesíti az ember jellemét. Konkrétan ezért nincs gondom a saját nemükhöz vonzódókkal, mert meg vagyok győződve róla, hogy alapvető jog a boldogság. Ha Zsuzsikának Marikával sikerül, akkor úgy. Engem úgyis kihagynak a buliból, mert tudják, hogy én meg Ferit stírölöm.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.08.29. 17:24:20

@Goompah: Általánosságban gondoltam az esküt, mint a _hivatáshoz_ való kapcsolatára kívántam rávilágítani. Egyetértünk: az orvostól több várható el a segítségnyújtás tekintetében. de már off a kamara meg ilyenek... Az orvosi eskü szövege tartalmaz konkrétumokat.
A szadizmus is egy parafília, betegség- a BNO szerint! Nem szerintem, a BNO szerint.Ebben az alapkérdés, hogy mi az egészség fogalma (WHO) illetve a fogalmat miként értelmezzük. A pedofília a egészségügyi fogalomból lett jogi fogalom.

Czeizel kutatásai rámutatnak, hogy igenis betegség a pedofília, az efebofíli már nem, de az sem teljesen tiszta személyiségre utal.

A homoszexualitás részben politikai okból nem betegség, másrészt meg gyógyítani se tudják. A többi parafíiliával is ez a helyzet, de jelenleg mégis BNO kód alatt, mint rendellenes szexuális fejlődés szerepel. Sok pszichológus ennél kicsit megengedőbben értelmez ebben a kérdésben.

Goompah 2010.08.29. 17:33:28

@neccharisnyás útonálló: Abszolút egyetértek, ritkán léteznek tiszta esetek. Nem is én hoztam fel azt, hogy a pedofília betegség, mely állítással az illető rögtön kiállt az egyik végletbe. Én csak azt állítom, hogy nem betegség, amivel nem állítom azt, hogy teljesen egészséges dolog lenne. Ugye érted, hogy az "a pedofília nem betegség" állítás nem a másik véglete az "a pedofília betegség" állításnak?

Persze kezdhetnénk Ádám-Évánál, a betegség definíciójánál, és már ott végeláthatatlan és terméketlen vitába bonyolódhatnánk. Én abból indulok ki, hogy az ember erkölcsi lény, akinek - persze az adott kultúrkör szerint - van értékítélete, belátása, erkölcsi és etikai érzéke. Nem utolsó sorban pedig akarata. Ha pedig mindezekkel rendelkezik, akkor a kisgyerekek iránti vonzódása ellenére vissza tudja fogni magát és nem használja ki őket, ahogy egy normális férfi sem fog megerőszakolni egy neki tetsző nőt csak azért, mert éppen alkalma és lehetősége van rá.

Az világos, hogy egy pedofilnak sokkal kevesebb lehetősége van a szexuális vágyának kiélésére, mint egy átlag heteroszexuálisnak, de pl. egy homoszexuálisnak is lényegesen kevesebb van, még ha több is, mint egy pedofilnak. De ez még nem ok a bűnözésre és nem is predesztinálja az illetőt a bűnelkövetésre. Ahogy sok katolikus pap (sajnos nem mind) képes szexuális vágyainak szublimálására, ugyenezt megteheti egy pedofil is, és akkor pl. kiváló nevelő lehet belőle.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.08.29. 17:36:14

Pontosítom: a pedofíli kórtana csaak később lett felismerve, mintsem az erkölcsi majd később a jogi kategóriák kialakultak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.29. 17:45:32

@Goompah: Állapodjunk meg abban, hogy viselkedésbeli deviancia. Homokexuális meg szerintem addig van gondban, míg meg nem találja a saját közegét. Azért pl. Pesten szerintem lazán szubkultúra szinten nyomják. Gondolom. Különben valszeg zaklatnának a villamoson. De nem teszik.
Utóbbinál amúgy mintha láttam volna egy műsort, ahol buzi (csak a rövidítés miatt, nem sértés ügyén) patkányok agyát felboncolták, és észrevettek valami apró szerkezeti eltérést. Nem volt életbevágó, csak valami szöszmösz, ezért gondolják úgy, hogy hormonok által befolyásolt fejlődés lehet a háttérben. Nekem meg a kisagyam aszimmetrikus. Nabumm!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.29. 17:48:43

@Goompah:
Pedofil katolikus pap mondjuk 1%. És nem vagyok bérenc.
Csak tele a hócipőm, hogy azonnal ez ugrik be róluk.

Goompah 2010.08.29. 17:56:40

@dr. Oláh Péter Balázs: Ebben a topicban igazságszolgáltatásról beszélünk, mint már említettem. Kérlek, mutasd meg azt a törvényhelyet, amely büntetni rendeli az orvosi eskü megsértését - ápolónői esküről nem is beszélve (már ha egyáltalán van ilyen). A gondatlan egészségkárosítást, a gondatlan emberölést, a szándékos emberölést, a segítségnyújtás elmulasztását stb. bünteti a törvény, de az orvosi eskü megszegését nem. Más kérdés, hogy aki megszegi az esküjét, az valószínűleg bűncselekményt is elkövet, de ne keverjük már a kettőt.

Ami a BNO-t illeti, nehogy az legyen már az ultima ratio, hogy valamit egy regiszterben hova soroltak be. Nem hiszem, hogy bármire alkalmazható a betegség vs. nem betegség dichotómia. Te magad is elismered, hogy pl. a homoszexualitás esetében politikai okai is vannak annak, hogy nem tekintik betegségnek. Más kultúrkörben normálisnak számít és nem is büntetik a gyerekek iránti szexuális vonzódás kiélését. A gyógyíthatatlanság ténye sem jelenti automatikusan azt, hogy az adott gyógyíthatatlan állapot nem betegség. Az AIDS kezdeti időszakában gyógyíthatatlan volt, mégsem merült fel senkiben a kétség, hogy tényleg betegség. A Down-kór is gyógyíthatatlan, mégis eléggé változatos a megítélése, nem lehet egyértelműen eldönteni, betegség-e vagy sem. A torz végtagokkal született gyerekre persze már senki nem mondja, hogy beteg, pedig sok esetben éppúgy genetikai okai vannak, mint a Down-kórnak.

Én a pedofília betegséggé "nyilvánításában" azt az ultraliberális törekvést látom, amely arra irányul, hogy felmentse a bűnt elkövető pedofilt az elkövetett bűn (egy része) alól. Ezért sem tudom elfogadni, hogy a pedofília betegség.

Goompah 2010.08.29. 18:04:05

@neccharisnyás útonálló: Nem ez ugrik be róluk, ne próbálj vádaskodni.

A viselkedésbeli devianciát úgy-ahogy elfogadom. Ez máris nagyon más, mint a betegség. A gond ezzel még mindig az, hogy miben nyilvánul meg. A deviáns viselkedés önmagában nem büntetendő, csak akkor, ha az illető törvényt is sért. Egy pedofil esetében a deviáns viselkedés megjelenése egyben megvalósítja a bűncselekményt is, ezzel szemben nem igaz, hogy egy pedofil folyamatosan zaklatja a kisgyerekeket. Amíg viszont nem zaklatja őket, nem áll fenn a deviáns viselkedés.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.08.29. 18:12:24

@Goompah: Mint mondtam nem ezt írtam, olvasd vissza (súlyosító, és a hivatásbeli kapcsolat), ill. pontosítottam is. Nem is mondtam, hogy ez önálló tényállás. Nem minden van egyébként leírva, pl.a sértett belegeyezésnek elfogadható esetei sem... Lezárhatjui, mert tudtommal sincs ápolói eskü (írtam ezt is).

Az hogy a pedofília micsoda nem tudjuk pontosan, így ne is törjünk pálcát, Okos jogászok, mint pl. Békés a gondatlanság helyességével is óvatosan bán.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.29. 18:31:32

@Goompah: Egy mondatban használtad a két dolgot. Most erre mit mondjak? Katolikus papról beugorhatott volna a pápa, inkvizíció, bérmálás, békepapok, meghurcolás..... a lista hosszú. Mégis ez ugrott be.

A betegség is deviancia, hamár a szavakon rugózunk. Eltérés az egészséges életműködéstől. Pedofilokhoz hasonló, törvény által szigorúan tiltott devianciával rendelkezőket meg kezelni kéne. Mert a büntetés xart se ér. Max. annyit, hogy ha mondjuk börtön, akkor egy ideig el van zárva az emberektől és nem tudja tönkretenni az életüket.

Goompah 2010.08.29. 18:54:10

@dr. Oláh Péter Balázs: Ha észrevetted volna, nem törtem pálcát. Épp azt írtam, hogy nem betegség, de nem is elítélendő mindaddig, amíg törvényt nem sért az illető.

@neccharisnyás útonálló: Ha mindenáron vádaskodni akarsz, ám tegyed, a te dolgod. Én próbáltam korrekt módon vitatkozni veled, erre belekötsz a katolikus pap vs. pedofília témába. Írhattam volna bármi mást is, de épp ez a téma az, amelyben az emberek többsége a legcsúnyább általánosításra ragadtatja magát. Sajnálom, ha nem a lényegre, hanem egy példára koncentrálsz.

Én nem rugózok a szavalkon, te rugózhatsz, ha úgy tetszik. Azt meg fogd fel, kérlek, hogy a pedofíliát nem tiltja a törvény. A kiskorúak megrontását tiltja. Adatok persze nincsenek, na meg a Dunkelziffer is ismeretlen, de úgy vélem, a legtöbb pedofil visszafogja magát és nem molesztál vagy erőszakol kisgyerekeket. Ezeket is büntetnéd vagy kezeltetnéd? Annak ellenére, hogy semmi bűnt nem követtek el és maga a deviancia is gyógyíthatatlan? Avagy ismersz gyógymódot a pedofíliára a fizikai vagy kémiai kasztráláson kívül?

Goompah 2010.08.29. 18:56:12

@Goompah: Arról nem is beszélve, hogyan gyógyítanál egy pedofil nőt. Azt még kasztrálni sem lehet.

Goompah 2010.08.29. 19:11:43

@neccharisnyás útonálló: Bűnözés ellen? El vagy te tévedve, de nagyon. De ha gondolod, próbáld meg V. Sándort és társait pszichoterápiával leszoktatni a bűnösésről. Az eredményről lenne egy fogadásom.

A nem szexuális bűnöző, de pedofil hajlamú embernél meg a pszichoterápia kb. annyira lehet hatásos, mint a homoszexuálisoknál, akiket így akartak átnevelni heterókká. Hallottál az ilyen próbálkozások sikeréről?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.29. 19:36:10

@Goompah: Mmm, de "szeretem" ahogy így ugrálsz. Kérdezel valamit, válaszolok, amit egy teljesen másik témával próbálsz cáfolni.V. Sándor hogy a jóéletbe jön most ehhez a "mit csináljunk a pedofilokkal" dologhoz???? Mesélj!

Szevasz az átnevelés nem ugyanaz, mint a lelki deformitás szakember általi feltárása, és az alany támogatásával való helyrehozatala. Hanem egy erőszakos közbeavatkozás, melyben az alanynak passzív szerep jut.

Goompah 2010.08.29. 19:59:52

@neccharisnyás útonálló: "V. Sándor hogy a jóéletbe jön most ehhez a "mit csináljunk a pedofilokkal" dologhoz???? Mesélj!"

Mondjuk úgy, hogy ez a blog témája?

Oppardon, véletlenül az átnevelés szót használtam, holott pont arra gondoltam, hogy "a lelki deformitás szakember általi feltárása, és az alany támogatásával való helyrehozatala". Ugyanis a homókat pont így próbálták heteróvá változtatni. De erről bizonyára te is hallottál, így az átnevelésbe tényleg csak belekötöttél.

De ha a szavakon akarsz lovagolni, akkor felőlem rajta, jó szórakozást.

2010.08.29. 21:21:18

"Na ne! Akkor homoszexuális ember sem mehet óvóbácsinak? Tanárnak? Ugyan miért ne?"
Most ez hogy jön ide, meg tudod mondani?
A pedoflia, mint betegség, kizárja, hogy gyerekekkel foglalkozz. A homoszexualitás az nem. Mint ahogy magas vérnyomással sem lehetsz katona, míg ha tömött fogad van nem gáz. Miért kevered a szezont a fazonnal?

"Amíg nem molesztálja a gyerekeket és nem népszerűsíti nekik a homó életmódot, ugyanolyan jó tanár lehet, mint egy heteroszexuális."
Megint kevered. Attól, hogy valaki homo, még nem feltétlen fogja molesztálni a gyereket. Mert akkor már pedo lenne. Nem kicsit kevered a dolgokat.

"A pedofília nem betegség, ahogy a homoszexualitás vagy a gerontofília sem az."
Hivatalosan az. Részben terápiával asszem kezelhető. De az okát még nem teljesen tudják, így valóban vannak fehér foltok.
De ez mit számít abból a szempontból, amit írtam? Mert szerintem semmit.

"Egy pedofil nem fog nagyobb eséllyel megerőszakolni egy kisgyereket, mint egy "normál" heteroszexuális vagy egy homoszexuális."
Nem a fenéket. Ha te férfi vagy és hetero, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy adott esetben egy nőt erőszakolj meg, mint egy férfit. Mert egyszerűen az izgat fel.
Inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy pedo nem fog nagyobb eséllyel megerőszakolni egy gyereket, mint egy hetero az ellenkező nemű felnőttet.
Csakhogy egy hetero felnőtt férfi általában kapcsolatot keres a nővel (és fordítva). Udvarlás, stb. formájában. Ami nem erőszak egyáltalán, és elfogadott közeledési forma.
Namármost ha egy pedo elkezd egy kisgyereknek udvarolni, azt már úgy hívják, hogy molesztálás, ami ugye erősen kerülendő, ha tanárról vagy óvóbácsiról van szó. Nem gondolod?
Szóval ez az oka, hogy egy pedofil nemigen lehet óvóbácsi.

"Még az orvosi eskü is csak formaság, megszegése SAJNOS nem bűncselekmény."
Ez még nem jelenti azt, hogy a továbbiakban orvos/ápoló maradhat. Simán eltávolítják a katonát is a seregből, ha megszegi az esküjét. Ergo nem lehet tovább katona.
A mondandóm lényege - amit sikeresen össze-vissza (félre)magyaráztál - az volt, hogy az Angyal nem azért nem lehet(ne) tovább ápoló, mert büntetett előéletű, hanem mert megszegte az esküjét. Ezt írtam, nem mást.
A jelen viszonyokat, feltételezéseidet, hallomásodat, előítéletedet meg légyszi ne keverd ide, mert egyrészt nem érdekel, másrészt félreviszi az alap mondandót, harmadrészt meg nincs kedvem többször leírni és elmagyarázni azt, amit elsőre is megtettem. Köszi.

Az ápolók esküjéről pedig ennyit:
zalaihirlap.hu/fokusz/20100705_uj_apolok_

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.08.29. 23:26:46

@Goompah: Ebben egyetértünk, nem törvénysértő addig, de ettől még lehet, hogy betegség. Hormonkezeléssel megszüntethető, aztán amikor abbahagyták újra rájött a hoppáré.

fokabacsi 2010.08.30. 07:43:11

Nem ez a topik témája ! (buziság, pedofilia ) Hogy jön ez a ! négyszeres rablógyilkossághoz ??@neccharisnyás útonálló: Neked mi érdeked fűződik a tereléshez? Az eredeti témától ?

fokabacsi 2010.08.30. 07:53:45

Hogy tevékenykedhetett ez a gyilkos horda addig míg négyszer nem gyilkolásztak ? Megáll az eszem ! Nem volt elég rendőr a kutatáshoz? Épp nem értek rá mert éppen a Jobbik családi napján a kézigránátokat keresték??? Kinek a lelkén szárad az eredménytelenségük? Esetleg épp a Gárda pólókat vizsgálták kommandós hegyek ????

Goompah 2010.08.30. 08:25:33

@fokabacsi: Csak feltételezés, de azt hiszem, azért folytathatták ilyen sokáig, mert azonnal elásták az áldozatokat. Így azokat a rendőrség eltűnt személyként kezelte, ami sokkal alacsonyabb prioritást jelent, mint a gyilkosság.

Goompah 2010.08.30. 08:28:29

@csíz:

"nincs kedvem többször leírni és elmagyarázni azt, amit elsőre is megtettem. Köszi."

Akkor ne tedd. Én nem kértelek semminek az elmagyarázására.

Goompah 2010.08.30. 08:29:58

@dr. Oláh Péter Balázs: Azt hiszem, valami hasonló történhet itt ahhoz, amit a homoszexuálisokról írtál, akik esetében politikai okok is szerepet játszhattak a NEM betegséggé nyilvánításban. Csak itt vsz. a fordítottjáról lehet szó.

fokabacsi 2010.08.30. 08:42:55

@Goompah: Mindenesetre félelmetes !

Goompah 2010.08.30. 09:38:59

@fokabacsi: Ez a téma onnan indult, hogy csíz korábban azt javasolta, a büntetés letöltése után senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés. Erre hoztam föl, hogy ezzel a büntetett előélet intézményét akarja megszüntetni, amit én károsnak tartok. Példaként említettem, nehogy már egy gyilkos ápolónő vagy egy gyereket megerőszakolt pedofil óvóbácsi később dolgozhasson a szakmájában. Az ő érvelése végig arra ment ki, hogy nem a korábbi bűnök, hanem betegség vagy esküszegés miatt nem dolgozhatnak tovább.

Ebbe tovább nem is akarok belemenni, nem tartozik szorosan a témához. A büntetett előélet viszont már ide tartozik, és ultraliberális marhaságnak tartom a megszüntetését - szerencsére nem itt fog eldőlni a dolog. Akinek jobban tetszik, az fogja fel úgy, hogy a büntetett előélettel járó bizonyos hátrányok is részét képezik a büntetésnek. Ez egyébként lényegében megfelel a mostani gyakorlatnak is, hiszen a bíró a büntetés kiszabásakor tisztában van azzal, hogy a büntetésnek ilyen következménye is van. Na meg a büntetett előlet is egy idő után elévül és onnantól az illető akár erkölcsi bizonyítványt is kaphat. (Azt persze nem tudom, ez minden bűncselekménynél így van-e, de pl. előre megfontolt gyilkosságnál nem lenne jó, ha egy idő után ennek nem lenne SEMMI nyoma.)

2010.08.30. 10:32:34

@Goompah:
Akkor ezt megbeszéltük.
Érdekes egyébként követni a gondolatmenetedet. Adott egy 8 osztállyal rendelkező (6 első 2 második) kőműves segédmunkás, aki máshoz sem ért, mint falak felhúzásához. Majd egyszercsak egy téglával agyonveri a másik embert. Miután kikerül a börtönből, ne lehessen tovább kőműves?
Haláli! :)))
Majd biztos elmegy brókenek, üzletkötőnek esetleg informatikusnak. :D LOL

fokabacsi 2010.08.30. 10:43:22

@Goompah: Rendben van ! Csak tudod , mikor olvasom, hogy egy Jobbikos családi rendezvényre kommandós és rendőr tömeg van odavezényelve, akkor elég hátborzongató a dolog . Vagy , hogy a Budaházyt géppityukkal kísérik??! De én úgy tudom jelenleg is van büntetett előélet. Aki letöltötte a büntetését és utána "normális" azt viszont miért kellene, hogy zargassák? És most nem a 19-szer büntetett 27 éves cigányra gondolok ! Bebukott, rendben van ! De aki sokadszorra bukik be azt elzárni hosszú-hosszú időre, mint változni képtelen egyedet. Idősebb ügyvéd mesélte : Van egy cigány, és ősszel elkövet valamit, telet benn tölti, majd tavasszal kijön, Rendszeresen ! Tudják kik a maffiózók ? Ennek ellenére amíg nem gyilkolnak, addig azt tesznek amit akarnak? Koszi-klán, és sztojka klán ???!!! Rendőrök pedig éppen autósokat zargatnak ? Vagy 600 Ft miatt az adóhivatal cseszeget embereket? Félcédulás Győzike Tv "sztár" 20 milliós adóhátralékkal ?? Itt valami gond van az értékrenddel !!

fokabacsi 2010.08.30. 10:58:08

Még valami : A lebénult ( mert a rendőr visszalőtt) tolószékes rendőrgyilkos kárpótlást kapott, mert a börtönben "sérelem érte ???!!

Goompah 2010.08.30. 12:28:34

@fokabacsi: Igen, jelenleg is van, én arra reagáltam, hogy csíz szeretné eltörölni.

Az is világos, hogy értelmesen, nem megtorlási céllal, hanem a társadalom megóvása érdekében kell(ene) alkalmazni - ez sajnos nemcsak nálunk, hanem az egész világon nem került normálisan bele a büntető törvénykönyvekbe. A bűncselekmény súlya szerint is kellene mérlegelni. Ezt igen nehéz lenne kodifikálni, pedig lenne értelme. Pl. aki embert ölt, az a büntetés letöltése után még jó ideig ne dolgozhasson olyan munkakörben, ahol a szokásosnál jobb alkalma lenne a bűnismétlésre, de persze mehessen el BKV-ellenőrnek. Aki pénzzel csalt, az a börtön után még jó ideig ne mehessen pénztárosnak vagy könyvelőnek, de dolgozhasson pl. egy cég számvitelében (ha ott nem rendelkezik pénz fölött).

"Itt valami gond van az értékrenddel !!"

Baromi nagy gond, egyetértek.

@csíz: Azt hittem, megbeszéltük, akkor miért ragozod? Úgysem fogunk egyetérteni. Ettől persze nyugodtan mondd csak a magadét. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.30. 12:49:38

@fokabacsi: Miért fűződne érdekem hozzá? Nem értem.

Egy előttem szóló írt valamit, amivel nem értettem egyet, kifejtettem az álláspontom, erre begabalyodott az egész, mint majom a házicérnába. Az már egy külön történet, hogy több érve nem maradván belökte az eredeti témát, aminek már süketül semmi köze nem volt a kialakult beszélgetéshez. De hogy miért tette, azt még mindig várom, hogy magyarázza.

Goompah 2010.08.30. 12:58:41

@neccharisnyás útonálló: Inkább azt mondanám, hogy a te terelésednek nem volt már süketül semmi köze az eredeti témához.

Ugye az, hogy megemlítek egy példát, még nem kötelez téged arra, hogy teljesen eltereld a beszélgetést az eredeti témáról? Én ugye engem sem arra, hogy folytassam a terelésedet?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.30. 13:01:03

@Goompah: Hát pedig jó sokáig egyenrangú partner voltál benne. Na szevasz!

2010.08.30. 13:01:08

@Goompah:
Ó, ne aggódj. A második felében csak úgy elgondolkodtam az ellentmondásodon. Ne is foglalkozz vele, nem érdemes. Logika nélkül úgysem lehet megérteni. ;)

Goompah 2010.08.30. 13:50:19

@neccharisnyás útonálló: Talán ismered a mondást: Nem az a hülye, aki elkezdi, hanem az, aki nem tudja időben abbahagyni.

@csíz: Nincs ott semmi ellentmondás, csak más logika szerint gondolkodunk. Nem természettudományos témákban, főleg ha az adataink is hiányosak, a definícióink meg pontatlanok vagy nem ugyanazt értjük rajtuk, igen gyakori, hogy két ember sehogy nem tud egyetértésre jutni, sőt egyenesen félre is értik egymást. Ilyenkor csak a primitív ember vádolja a másikat logikátlansággal, mert pl. nem látja be, hogy a fekete és a fehér csak a ritka két véglet, az esetek többsége valahol a kettő között van, így a hétköznapi logika többnyire csődöt mond, helyette viszont megjelenik az elkerülhetetlen szubjektivitás - amiről nemigen lehet "logikusan" érvelni.

De sebaj, addig jó neked, amíg ennek belátásáig el sem jutsz. :)

2010.08.30. 14:52:52

@Goompah:
Hú, ez most valami nagyon szánalmasra sikeredett. De ne bánkódj, majd a következő alkalommal összeszeded magad. ;)

Goompah 2010.08.30. 20:55:48

@csíz:

"Hú, ez most valami nagyon szánalmasra sikeredett."

Egyetértek, de azért jólesett olvasni az önkritikádat.

"De ne bánkódj, majd a következő alkalommal összeszeded magad. ;) "

Na de miért engem vigasztalsz? - én már túltettem magam a butaságaidon, a te fajtádból 12 egy tucat. Rád sokkal inkább rádférne egy kis vigasztalás.

Goompah 2010.08.30. 21:15:59

@csíz: Bocsáss meg az előzőért, beleolvastam pár hozzászólásodba és rájöttem, igaztalan voltam a 12 egy tucattal. Nem, 12 ezerből talán egy akad, akibe annyi visszafojtott agresszió és önigazolási kényszer szorult, mint beléd. Ugyan miért is?

2010.08.30. 21:27:44

@Goompah:
"Egyetértek, de azért jólesett olvasni az önkritikádat. "
Látom, a szövegértelmezés még mindig nem az erősséged. De majd belejössz, ha eljutsz az általános első osztály végéig. Sok sikert az iskolakezdéshez! ;)

"Na de miért engem vigasztalsz?"
Csupán jószándékból. Egy ésszel bíró ember ha olyat ír, mint te, szégyenében már leugrott volna a hídról. Így bevallom, picit megsajnáltalak.
De ha nem, hát nem... :)

"12 ezerből talán egy akad, akibe annyi visszafojtott agresszió és önigazolási kényszer szorult, mint beléd"
Roppant kíváncsivá tettél, hogy vajon miből is szülted le ezt. De mivel nem ez a cikk témája, így javaslom, inkább ne bonyolódjunk ebbe bele. Ezért ha nem bánod, a felvetett (és egyébként teljesen értelmetlen) kérdésedre sem válaszolok.

Hogy is mondta Bendegúz? ... "Jóccakát!"
:)

süti beállítások módosítása