Skip to content


       Szűrés lista

Hazaárulózás vagy apuci - karrierek a Fidesznél

2002. augusztusában a 18 éves Loppert Dániel a Kapolcsra látogató Medgyessy Péter miniszterelnököt háromszor is lehazaárulózta. A tapolcai rendőrkapitány személyesen tett feljelentést ellene rendzavarás miatt. A tárgyalása igazi jobboldali show-műsor volt, a tapolcai városi bíróság végül első fokon "rendzavarás szabálysértése miatt" figyelmeztetésben részesítette Loppertet, mondván: közterületen, nyilvános helyen történt a kihívóan közösségellenes magatartás, ami alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen. Másodfokon azonban a Veszprém Megyei Bíróság megszüntette a pert.

Loppert 2003-ban lépett be a Fideszbe, ekkor kezdte meg az egyetemi éveket az ELTE-n, történelem szakon. Loppert Rogán Antal személyi titkára lett, majd 2004 és 2005 között a Fidesz kormányra kerülését előkészítő "Polgári Kormányzás 2006" munkacsoport tagja volt, 2005 decemberében a Fidesz ifjúsági tagozatának (IT) elnöke lett. 2006 óta  a Valóság folyóirat szerkesztője.
2008-ban lediplomázott, és idén nyáron, 27 évesen kinevezték a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (korábban Nemzeti Autópálya Rt.) kommunikációs osztályvezetőjének.


Innen szeretnénk gratulálni Daninak, mivel szintén történelem diplomám van, szintén az ELTE-ről, így mostantól Dani az élő bizonyíték, hogy akár még kommunikációs osztályvezető is lehetek egy állami cégnél. Csak még nem tudom, hogy ehhez kit kell lehazaárulózni. Külön örülünk annak, hogy Dani ilyen pompásan megmérettette és kipróbálta magát a magánszektorban .... :-)

Petykó Zoltánt június elején nevezte ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének. Petykó szeptemberre elért a főosztályok szintjére, a költségvetési és gazdálkodási főosztályt vezető Bethlendi Lászlót  lefokozta, aki főosztályvezető-helyettesként dolgozik tovább. Az új főosztályvezető pedig nem más, mint apuci szeme fénye, a 26 éves Petykó Adrienn!

Adri biztos nagyon szomorú volt, hiszen a szépen alakuló karrierjét adta fel, a Deloitte Könyvvizsgáló Kft. könyvvizsgáló asszisztensi állást hagyta ott.

Az NFÜ nem érti mi a probléma, hiszen "Petykó Adrienn 2007-ben végzett a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karán, mérlegképes könyvelői szakvizsgával rendelkezik, és a versenyszférából érkezett a minisztériumhoz. Szakmai felkészültsége megfelelő, munkájával kapcsolatban semmiféle probléma nem merült fel".

Asszisztensből főosztályvezető, és még térdelni sem kell érte .... hát ez csodálatos! Uraim, legalább a látszatra adjunk! Nem volt máshol hely a kis Petykó lánynak? 

Címkék: fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr372299893

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szabad-e Fideszes főcsávó 27 éves lányát kinevezni minisztériumi főosztályvezetőnek? 2010.09.16. 18:52:25

     Elnézést a hosszú címért. Objektíve, miután szocialista főcsávók mindenféle pereputtyát lehetett, ez nem is kérdés. Na de így, forradalom után? Az ilyesfajta döntések két szempontból tanulságosak, egyrészt a devizahitelezéshez képes...

Trackback: Ejtőernyős üstökös és Orbán Viktor róla való fiktív beszéde 2010.09.16. 15:50:52

Újabb légügyi dinasztia kialakulásának lehetünk tanúi. Az index.hu cikke szerint eddig fel nem fedezett zseniális tehetség robban be üstökösként a magyar államigazgatásba.Az Orbán-kormány hivatalba lépését követő napokban nevezeték ki Petykó Zoltá...

Trackback: Egy újabb 10%-os hangfelvétel 2010.09.16. 12:29:42

A napokban kiszivárgott egy 10%-os hangfelvétel. Most itt egy újabb 10%-os hangfelvétel, melynek tartalma: A szombathelyi fideszeseknél "lehetett" iskolafelújításra pályázni a tarifa olcsó volt, a már-már szokásos 10%-ot kellet Marton és Szak...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 11:11:12

Na bassza meg még meg sem melegedett a szék és már kezdődik! Komolyan me is csodálkozom, ha ezt a 4 évet kibírják és a választók elhajtják őket a picsába és a Jobbik szarráver minden indulót.

Baldrick68 2010.09.16. 11:12:06

Várj egy kicsit még a fidesz irodában nem adták ki hogy mit kell mondani és hogyan lehet ezért is Gyurcsány a hibás.

Algopirin 2010.09.16. 11:14:07

Számított valaki bármi másra?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 11:15:58

@Algopirin: Nem számítottunk. De azért lehetett volna találni alkalmas embert is. Mert ez a Loppert gyerek is meg a Petykó lány sem éppen a tapasztalatáról híres.

Baldrick68 2010.09.16. 11:16:05

Mondhatjuk azt is hogy régi légügyi dinasztiából származik, ugy ismerős :-)

Aki meg az MSZP 8 évével jön , annak elmondom hogy többek között az ilyen dolgokért lettek seggbe rúgva jogosan.

Homeoffice 2010.09.16. 11:16:36

Nem értitek?
Ők a "Megfelelő emberek"

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 11:18:11

Bezu hol van ilyenkor, amikor nem liberálisékat bánnncsák, és lehet egy jót ejakulálni a náczikra ?

Algopirin 2010.09.16. 11:18:25

@Noname Cowboy: Na épp ezek a dolgok azok, amik nem feltétlenül az alkalmasságról szólnak.
Mondjuk, hogy kiválóan értenek ahhoz, ahová kerültek. De ha nem akkor is ott vannak. Kiaknázták a kapcsolati tőkéjüket.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 11:20:07

"Uraim, legalább a látszatra adjunk!" - ezt most értsem úgy, hogy valakinek azért csak meg kellett volna "pipáztatnia" ezt az Adriennt, vagy mi? :))))

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.09.16. 11:20:21

hihetetlen, hogy a látszatra sem adnak. nagyon elbaltázzák, mert ezekkel a húzásokkal pont az erősítik, amit a ballib suttogó propaganda évek óta nyom: ezek sem jobbak, ezek is ugyanazok.
mintha mind egy elefántcsonttoronyból jöttek volna.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 11:22:26

@Seduxen: Mondjuk legalább ahhoz ért-e? Ha máshoz nem is. Legalább lehessen mire használni!

Homeoffice 2010.09.16. 11:25:37

@Noname Cowboy:

Láttál erről az Adriennről képet? (Iwiwről már lekerült..) Hááát..
Egyébként látom ez a Dani gyerek a "hetero férfitársadalom" díszpéldánya:)))

guma 2010.09.16. 11:25:52

@Seduxen:

Gyomormosáson...
Mert valamiért kezd az országos hányinger elterjedni.

Homeoffice 2010.09.16. 11:26:12

@Kicsit Karcos:

Nah ezt a burkolt k*cs*g*zést.....:D:D:D:D

Énbagoly 2010.09.16. 11:29:17

Az elmúlt regnálásuk alatt is ugyanezt csinálták. Pofátlanok voltak, pofátlanok maradtak.
Örülnek ha van új emberük, és valahová fiatalokat küldhetnek.
Majdnem mindenhová a régi jó embereiket ültették.. Akik miatt már 8 éve is elvesztették a választást.
Úgy néz ki régi "kedvencem", is visszakerül a legfőbb ügyészi székbe.
Ezeken már én fel sem háborodok, mert nem számítottam másra. Nem hittem bennük. Azt hiszem, úgy 1992 óta.

dr. Aullah 2010.09.16. 11:30:27

Hadd idézzek egy másik fórumról. Egyik naridroid írta:

"Nem tudom mi ezzel a probléma. Ez mindig is így volt, így is lesz.
Még szép, hogy nem Gyurcsány fiát vagy Hagyó rokonát teszik pozícióba, vagy isten ments Szilvási vagy Demszky feleségét.

Már megbocsáss de hogyan tudna megfelelően működni egy kormány ha az az ellenzék katonáit tolná előre? "

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 11:30:52

@gtigram: félreértés ne legyen, evidens volt, hogy a saját alomból jött egyének kerülnek a megfelelő helyekre, de legalább egy kicsit adjunk már a látszatra... kérem! legalább egy kicsit.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.16. 11:31:15

@Seduxen:

26 éves, biztos "nagyon ügyes" és "tehetséges" lány ... fogalmam sincs, hogy csinálnak az ilyen lányok karriert :-)

guma 2010.09.16. 11:31:58

@Énbagoly:

Igen a kedvenced legjobb mondata . A pazarló gazdálkodás nem bűncselekmény!
Tehát tovább a . ..... úton

Énbagoly 2010.09.16. 11:32:11

@zero: vagy jó helyre születnek, vagy zsenik. Más lehetőségre gondolni sem merek. :)

Énbagoly 2010.09.16. 11:33:08

@gtigram: és természetesen teljesen független volt, és gondolom az is maradt. :S

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 11:33:30

@zero: ez a baj zero, hogy ezt én sem tudom :)))) de ha egyszer valahol főnök lesz belőlem, akkor ígérem beszámolok a castin... ööö, akarom mondani a "felvételiztetés" mikéntjéről :)))))

guma 2010.09.16. 11:33:31

@Seduxen:

Látszat! Ugyan már!

Nézd a kedvenc mondatom @Énbagolynál leírtam!

Baldrick68 2010.09.16. 11:42:04

@zero:
Az egyik haverom fotós és belecsöppent egy megbízás kapcsán a divat szakmába.
Mivel normális családból származott először csak nézett mint a tyúk a szatyorban.
Ott pl. elég sokat "kézimunkáznak" illetve tanulják a "francia nyelvet" mire felszop.. izé felküzdik magukat a csúcsra :-)

guma 2010.09.16. 11:43:45

@Énbagoly:

Ez nem kétséges, hiszen a mondata után minden vizsgálat lezárult!!!
Felelősség? Gazdálkodás? stb. (csak másnál számon kérhető ezt jó ha szem előtt tartjuk!)

Énbagoly 2010.09.16. 11:48:35

@gtigram: most egy ilyen embertől mit lehet várni, ha megint visszaülhet ugyanabba a székbe? Hát, szerintem nem sok jót.

@zero: basszus, most miattatok kezdjek el fészbukozni? Na, azt már nem. :)

guma 2010.09.16. 11:50:00

@zero:

Sajnos utálom a közösségi oldalakat, bocs!

Baldrick68 2010.09.16. 11:54:10

Az a gáz hogy az MSZP olyan alacsonyra tette a lécet hogy gyakorlatice bárminek tudnánk örülni, de a fiúk még ezt is leverték, remek.

eszkep 2010.09.16. 11:58:09

Ezt a Petykó vonalat én sem értem, miért kell ilyennel "borzolni a kedélyeket"? Ha tényleg teljesíti a hölgy a szakmai feltételeket, akkor is lényesebben kellene kezelni a rokonságot. kezdjen pl. előadóként, vagy valami csoportvezetőként.
Ezt a Lopert sztorit viszont nem értem: mi a probléma? Zero, szerinted egy kommunikációs osztályvezető csak színészi diplomával lehet az ember, vagy mégis mivel? Megjegyzem a Média (kommunikáció) szakot "bűfészaknak" is szokás nevezni tehát talán még magasabb elméleti követelményeket is teljesít a pacák.

Marcellusca 2010.09.16. 11:58:50

@Kicsit Karcos:
@Gunther:
Huhúúúú, émmán el is határolódom ettől a nyíltszíni buz....őőőő, köts.....izé, na, homocekcuális utalásoktól. :))))
Meteorcekcuális. :D
Vagyhogyarossebbe mongyák ma, úgy divatossan, trendin. :DDDDDDDD

P.mester 2010.09.16. 12:00:01

Ott van Szabó László is, aki a Bokros-csomag elleni tüntetéssel érdemelte ki a kedves vezető figyelmét. Az pedig már a paródia, hogy másért tüntetett Szabó, mint a leendő értelmiseggek. Na akkor számoltam le magamban az illúzióval, hogy az egyetemisták a szellem emberei.

f.domino 2010.09.16. 12:00:53

Miért nem adnak az elvtársak a látszatra? Mert ez demonstráció. Mint Caligula lova. Mint a fókázás a seregben. Lefordítom magyarra:
"jó lesz vigyázni mindenkinek, mert mi ezt is megtehetjük. Sőt ennél még cifrábbakat is, amit egyelőre a fantáziátokra (és a 98-2002-es emlékeitekre) bízunk. Saját érdeketekben ne kényszerítsetek rá, hogy be is mutassuk! Aki ennyiből is ért, azzal nem lesz baj."

Marcellusca 2010.09.16. 12:01:28

@Baldrick68: Én ezt nem is értem. :)
Akkor ugyanúgy ők voltak hatalmon.

Csak dobtak koncot a kisgazdáknak.

Homeoffice 2010.09.16. 12:02:58

@Marcellusca:

Trendin???
Azt minek...
Sztem azt nyugodtan hagyjuk meg a belvárosi "Trendiknek"
A magamfajta Bakancsos angyalföldi panelproli meg marad szépen a régi neveiknél...:)
@eszkep:
A poénokat félretéve, adok 5 % esélyt rá, hogy tehetséges emberekről van szó.

Marcellusca 2010.09.16. 12:03:01

@Énbagoly: Mindig ezt mondtam.
A Fityisz annyiban különbözik, hogy pofátlanabb, arrogánsabb módon csinálják, ugyanazt.

Csak most 2/3-os felhatalmazással, a fülkeforradalom után. :(

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 12:03:17

@eszkep: Azért kommunikációs osztályvezetőnek csak úgy egyből??? Történelemszakos diplomával?? 27évesen? Kicsit gyors. Ahhoz képest, hogy utolsó nyilvános fellépése a 2002-es Medgyessy hazarárulózás.

Kurt S. Earp 2010.09.16. 12:04:12

Akad itt íródeák, aki
Seduxen,
Algopirin,
Cavinton.
Öcsém, az tuti, hogy ezt a blogot valami patika szponzorálja.
Bár ha meggondolom időnként van itt Körteszörp és kolbászoszsömle is, szóval , lehet, hogy inkább egy büfé.
Na most a logikai láncolatot felépítve, ezzel csak arra akartam utalni, hogy Loppert Dániel nyalja ki a valagamat.

Homeoffice 2010.09.16. 12:06:31

@Noname Cowboy:

Ne feleddjük, hogy egy 19 éves lurkó volt 2002-ben.

eszkep 2010.09.16. 12:07:29

@Gunther: Ejj', de jól informáltak itt egyesek. Nyilván ismered mindkét emberkét személyesen...?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 12:07:39

@Gunther: Na igen. S azóta mialófaszt csinált?? Kapcsolatitőkét épített. Szopta a Rogán faszát! Ennyi

Énbagoly 2010.09.16. 12:09:23

@Marcellusca: Én is félek attól, hogy mi lesz itt a 4 év végére.
Közben meg azért szurkolok, hogy ne legyen igazam. Mert ugye, fontos a pozitív hozzáállás. :S

eszkep 2010.09.16. 12:10:02

@f.domino: Szép logikai következtetés... Orvos látott már?

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2010.09.16. 12:11:04

A dolgohoz annyi azért hozzátartozik, hogy egy könyvvizsgáló-asszisztenst nem kellene feltétlenül egy kalap alá venni en bloc az összes asszisztensi munkakörrel, mert a professzionális fénymásoló- és telefonkapkodó tudásnál jóval több van mögötte, ettől függetlenül azonban vérlázító, amit művelnek...

Homeoffice 2010.09.16. 12:11:10

@eszkep:

Az általánosítás örök hibájába esem mindig is.
:)))
Khmm. csakhogy visszakontrázzak, Te adtál valaha is egy szocinak esélyt, hogy esetleg tehetséges?
Mert én annak sem (nah jó, Totyának igen):) Látod kedveztem a fideszesnek :) Adtam 5 % ot:)

eszkep 2010.09.16. 12:13:39

@Aullah: megjegyzem, hol van az leírva, hogy egy jobb oldali kormány nem a saját embereivel dolgozhat. A fiatalabbak bizonyára nem emlékeznek, hogy 1994-ben mennyi személyi csere volt (ugyanazok 1990-ben viszont siránkoztak a személyi cserék miatt...).
Személy szerint én el is várnám (várom) a kormánytól, hogy megszabaduljanak a régi káderektől.

eszkep 2010.09.16. 12:16:01

@Gunther: Előítéletnek sohasem adtam hangot, csak a ténykérdésnek. Egy személycseréről szóló hír alapján sohasem vontam le oylan következtetéseket, mint te. Az például, amikor megemlítettem, hogy Göncz Kinga pszichoterapeuta, az ténykérdés. (De ha gondolod, szembesíts korábbi hozzászólásaimmal!)

Tapmancs 2010.09.16. 12:17:53

@zero:

Petykó Adrienn a jövő (vagy a jelen?) Szilágyiné Szalai Eleonórája.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 12:18:37

@eszkep: "Személy szerint én el is várnám (várom) a kormánytól, hogy megszabaduljanak a régi káderektől. " - arra vonatkozóan van esetleg információd, hogy a NIF-nek KI VOLT eddig a kommunikációs osztályvezetője? csak azért kérdezem, mert kvázi lekáderezted. Megvallom férfiasan, én nem tudom. Elképzelhetetlen, hogy egy nagyon jó szakember?

eszkep 2010.09.16. 12:19:46

@Pál a postoló: valóban egyébként, egy könyvvizsgáló-asszisztenst simán meg tud borítani egy egész céget, nagy felelőség! Speciel pont az asszisztenst végzi az érdemi munkát. Ez olyan, mint a könyvelő: ő végzi a munkát, a mérlegképes könyvelő meg aláír. Anyám amikor nyugdíjba ment (könyvelő volt) két embert vettek fel helyette.

törcsi 2010.09.16. 12:21:04

NFÜ mi a lófszt munkaértekezik ma a Benczúr hotelben. NINCS EZEKNEK IRODÁJUK???

Homeoffice 2010.09.16. 12:22:29

@eszkep:

Jó.
Akkor kezdjük a tényekkel..
Az Adris dolgot, Te is húzósnak véled, abban egyetértünk, hogy legalább a látszatra adtak volna. (Kezdhette volna OVh szinten is..)
Daniról...
Szakmai (LOL) oldalról valóban kommunikációs vonalon mozog. Személyes indokaim vannak.. Szerintem bakancsérett feje van:)
De adtam 5 %ot:))))

eszkep 2010.09.16. 12:24:31

@Seduxen: Az, hogy szakmailag jó valaki, vagy az előző kormány embere, két külön kérdés és nem változtat a kádercseréről alkotott véleményemen. Nem ismerem az előző kommunikációs osztályvezetőt sem, nem is vontam kétségbe szakmai érdemeit. De ha már itt tartunk: valamely "zseni" már célozgatott Polt Péter-re és kétségbe vonta alkalmasságát. Nem tudom, ezt honnan szedte, de előadáson az azért kiderül, hogy elképesztő lexikális tudása van.
Végső soron egyébként Bolgár úr is remek szakmai munkát végez a propagandasajtó területén...

eszkep 2010.09.16. 12:26:39

@Gunther: öööö... a "bakancséret fej" alatt mit kell érteni?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 12:27:21

@eszkep: ezt címezd annak, aki említette Polt Pétert. Megjegyzem attól még, hogy kiemelkedő lexikális tudása van, még nem feltétlenül lesz belőle kiváló Legfőbb Ügyész.

Én azért továbbra is szívesen megnézném az ELŐZŐ NIF-es osztályvezető önéletrajzát, mint ahogyan Bethlendi Lászlóét is, akinek a székébe a Pettykó lányka került.

eszkep 2010.09.16. 12:32:02

@Seduxen: "ezt címezd annak, aki említette Polt Pétert."
Példának hoztam fel.

"Megjegyzem attól még, hogy kiemelkedő lexikális tudása van, még nem feltétlenül lesz belőle kiváló Legfőbb Ügyész. "
Azért abban egyetérthetünk, hogy államügyész tipikusan elméleti szakember.

BISMARCK 2010.09.16. 12:34:58

Ez az igazi töris karrier.
Én is ott végeztem, de csak egy könyvtárosi állásig jutottam. Van olyan ismerősöm aki ott doktorált, ő ma tördel. Igaz, mi elég sok időt eltöltöttünk a szakos - töri - könyvtárban és olyan felesleges dolgokkal töltöttük az időt, mint pl. a tankönyvek, források olvasása. Na, Dani gyerekre sajnos nem emlékszem ebben az öt évben.

Homeoffice 2010.09.16. 12:39:57

@eszkep:

Finoman mondva..."nem szimpatikus":)))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 12:43:53

@eszkep: "Az LÜ-t a legfőbb ügyész vezeti és irányítja." szóval azért szerintem nem árt, ha nem csak kiváló elméleti szakember, de mondjuk látott már tárgyalást vádképviseleti oldalról is. Meg fogsz lepődni, de Polt Péter életrajzát megnézve, 2000-es kinevezéséig NEM DOLGOZOTT ügyészként (csak ügyvédként). Ettől persze még lehet remek legfőbb ügyész, ezt nem akarom elvitatni...

Ettől függetlenül azt gondolom, hogy ebben a postban Polt és az említett 2 "ifjú titán" nem említhető egy lapon.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.09.16. 12:50:26

Ha valaki tud képet Petykó Adriennről légyszi linkelje már be!
Beírtam a nevét a gugliba és a második képtalálat ez volt: excsajok.kepgep.hu/2010/08/08/excsajok/Adrienn1.jpg
Ezt mondjuk nem hiszem el.

guma 2010.09.16. 12:52:12

@eszkep:

Senki sem vont kétségbe nagy tudást az említett szakembernél. Hiszen, hogyan talált volna rá a gyöngyszem mondatra amit ma sehol nem alkalmaz az ügyészség!

A kinevezésekhez meg annyit, hogy nem biztos, hogy ország érdeke a jó szakemberek sutba dobása helyettük propagandát, rokoni szálakat helyzetbe hozni nem hitelvesztéshez vezet!

Ezt most "loptam" : "Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédében köszönetet mondott a bölcs és kitartó magyar választópolgároknak, akik „nem gondolják, hogy egy csapásra minden jóra fordulhat Magyarországon”. Az utóbbi napokban az a politikus látott hozzá tudatosan és szisztematikusan a választói várakozások hűtéséhez, aki szinte pontosan egy évvel ezelőtt még a választások után végrehajtható „kisebbfajta csodát” helyezett kilátásba."

A befejezést is : "Ne feledjük, hogy a szocialista kormányzás bukásában - számos ok mellett - jelentős szerepe volt a Fidesz és a hozzá közel álló média kitartó, lelkes és következetes hitelrombolásának is (Semjén Zsolt: "Beszéljünk nyíltan. Ez egy politikai feladat is volt: Gyurcsány Ferenc amortizálása. Ez százszázalékosan sikerült".)"

Ideje lenne az országért tenni valamit, és a sok dumát elfelejteni, mert nekem ne magyarázza be senki, hogy nem érdemes ennyire az angolt tanítani a középiskolába, mert közép európában más kell erősíteni. Hol élnek a vezetőink? Becsüllek annyira, hogy ami nem menthető azt nem próbálod tisztára mosni!

Elftárs 2010.09.16. 12:57:22

A múltkor olvastam valahol, hogy az állások 80% nem pályáztatás útján kerül betöltésre. Aki meg dolgozott multinál, az tudja, hogy igazi karriert azok "csinálnak" aki rendelkeznek bizonyos képességekkel:)
Tisztelet persze a kivétel. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez így rendjén van, csak nem is értem miért lepődünk meg ezen annyira. Most őszintén mindenkinek van biztos olyan ismerőse, aki diplomás, több nyelvet beszél, mégis valami multi ügyfélszolgálatán robotol…
Az egyetem, főiskola nem csak tanulásra van, hanem a megfelelő kapcsolatrendszer kiépítésére is, mert nélküle itt nagyon nehéz érvényesülni

Kurt S. Earp 2010.09.16. 13:01:20

Az mindenesetre biztos, hogy a Fideszes gyerekek nem babonásak és nem hisznek a szó és névmágiában. Egy olyan embert beemelni a buliba akinek a nevében benne van a "lop" és a "per" szó, egyes boszorkányok szerint talán rossz ómen, az viszont megkérdőjelezhetetlenül szimpla ostobaság, hogy ilyen támadási felületet nyújtanak Gyurcsány apánk híveinek akiknek az önkormányzati választások előtt muszáj lesz minden apróságba belekapaszkodniuk.

z666 2010.09.16. 13:10:59

Rengeteget süllyedt pár év alatt:
2002-ben még szemébe mondta az igazságot az egyik hazaárulónak, pár év múlva már egy másiknak a csicskása...
szentkoronaradio.com/belfold/2010_02_18_ismerjuk-meg-fideszes-politikusainkat-rogan-antal

roxxtar 2010.09.16. 13:11:20

Engem az nyugtat, hogy "nektek" elöbb lesz parkinson kórotok mint nekem.. ezt meg telibefosom.(Amúgy vicces, hogy ti beszéltek miközben elfelejtitek, hogy a büdös Kókátok hogy lett multimilliomos liberális vezér..)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.16. 13:14:07

@Elftárs:

"A múltkor olvastam valahol, hogy az állások 80% nem pályáztatás útján kerül betöltésre. "

Pont ez a baj ... egy kommunikációs főosztályvezetői állást miért nem lehet meghirdetni? 2-3 körös interjú, aztán kapja meg az állást a legalkalmasabb...

Mondjuk ebben az esetben meddig jutott volna Dani?
Töri diploma, meg Valóság folyóirat?

f.m.j. 2010.09.16. 13:14:15

lassan mindenki belefárad már ebbe az egészbe... annyira gyűlöletes az egész, hogy már nem is gondolok bele, és nem mérgezem az életemet még ezzel is
túlélésre játszom, de ha már nem megy, mert annyira ellehetetlenül, akkor szép csendesen eltűnünk, és mondjuk ha minden szép és jó, akkor is így fog történni, szóval végülis egyre megy mit csinálnak az urak odafönt a mocsárban, az meg külön öröm, hogy egyszer ők is megdöglenek, semmit nem vihetnek magukkal, se gazdagságot, se poziciót, se hatalmat... úgy megy el mindenki, ahogy jött

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.09.16. 13:14:35

"Nem volt máshol hely a kis Petykó lánynak? "

lett volna, de
a) nem ennyi pénzért és juttatásért
b) ő ezt nézte ki magának

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.16. 13:14:47

Adrienn egy pékségbe járunk anno, lehetnék az asszisztensed ;-) ;-) ???

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.09.16. 13:17:53

"Amúgy vicces, hogy ti beszéltek miközben elfelejtitek, hogy a büdös Kókátok hogy lett multimilliomos liberális vezér."

ez valóban vicces.

a szomorú meg az, hogy egy ilyen semmilyen trágya szöveggel véded ezeket a szarháziakat, akik nem mellesleg komcsibbak a komcsiknál és kókábbak a Kókánál.

Zsoma 2010.09.16. 13:21:44

Tegnap még kereshető volt a profilja és a képei is nyilvánosak, de mára már nem hozza fel a kereső sem és letiltott mindent. Amúgy igazi szőke pózolós multipicsa:

http://www.facebook.com/#!/profile.php?id=100000429260996&ref=sgm

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.09.16. 13:22:54

No, bébaszott nékünk a kötcsei búcsú! Amúgy meg az aszisztensi címhez: én már 1968-ban segédművezető gyakornok voltam a Hungária selyenszövőnél Erzsébeten! S tudjátok mi voltam valójában? TMK-ás. Ennyit a szépen hangzó címekről.

A nép fia 2010.09.16. 13:25:13

Sajnos nekem soha semmilyen helyen nem voltak rokonaim, így mindig mindenhol a saját erőmből és tudásomból kell boldogulnom. De sikeresebbnek érzem magam sok embernél.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 13:27:23

@ermi50xn6j2: erről egy régi vicc jutott eszembe:

Fiú: Mi a foglalkozásod?
Lány: Az EDS Hungary EMEA North-Central HUB Központjában az ABN AMRO Team-hez tartozó Workplace Services - Service Deskjén vagyok Helpdesk Agent. És neked?
Fiú: Ács.

Kicsit Karcos 2010.09.16. 13:28:22

@Zsoma: ilyenkor szokott jó lenne a google cache, ami meg is találta a régi lapját, de sajnos a képet már nem cseccselte be:

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:GoX0oy0M_lIJ:www.facebook.com/people/Adrienn-Petyko/100000429260996+facebook+100000429260996&cd=2&hl=hu&ct=clnk

Ha van egy linked, ami már nem érhető el, akkor ne a címsorba meg google eszköztárba írd, hanem nyisd meg a google.com-ot, és annak a keresőjébe írd be a címet.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.09.16. 13:29:50

most komolyan..
gondolta valaki egy percig is, hogy nem arrol szol az egesz hajciho, hogy az o kadareiket ultessek be mindenhova es orban viktor legyen a tortenelem nagy alakja, aki meglepte a kemeny, de szukseges reformokat..?

ha meg a jobbik kormanyrakerul megerdemli az orszag, hogy azontul del-szlovak koztarsasagknak nevezzek..:-D

Szelid sunmalac 2010.09.16. 13:33:16

Azert eleg fura, hogy egybol lekerult az iwiw-rol es facebook-rol is. En ugyan befoghatom, mert en sem vagyok idosebb, de amit elertem, azt magamtol ertem el. Gondolom o is. Elnezve a kepeit, viszonylag gyorsan el tudja erni a kovetkezo szintet is.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 13:33:37

@az igazi Sipi: Ezt mindenki tudta. Csak arról ugattak, hogy SZAKEMBEREKET! Ez a 2 titán nem igazán nevezhető annak.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.09.16. 13:33:48

Erre mondta Pintér Zsolt karrierszakértő egykor: "Az ember háromféleképpen kerülhet be jó helyre: vagy apja f@sza által, azaz beleszületik; vagy saját f@sza által, azaz beházadosik; vagy tehetség útján, de ez utóbbi kategória lehet úgy 1%, tehát elhanyagolható."

Sajnos nagyon igaza van.

TomT 2010.09.16. 13:35:49

Mások is ugyanezt tették, jó sok év volt ezt megtanulni, ehhez hozzászokni; akinek ez meglepetés, az ... biztosan aludt eddig.
A "látszatra adni" pedig úgy kellene, hogy strómanokon keresztül irányítanak és lopják ki a pénzeket? Köszi, akkor inkább élő egyenesben tegyék oda magukat.

gorcsev54 2010.09.16. 13:36:24

@Seduxen: Ezzel értek én is egyet-kell csinálni sógornak komának lánynak ,hangzatos és jól fizető állásokat-állami pénzen.Kutyából nem lesz szalonna.

prometheus_X 2010.09.16. 13:37:32

@Noname Cowboy: Mióta kell tapasztalat bármilyen állami cégnél a munkavégzéshez? Elég egy rokon, vagy ha az nincs akkor megszappanozod a lukadat (kinek amije van, azt) és pucsítasz vagy térdelsz. Ennyi.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.09.16. 13:39:41

@Noname Cowboy: en mar 1994 ota nem hiszek a fidesznek..:-)))

utoljara akkor szavaztam rajuk. de akkor meg azt mondtak, hogy ok liberalisok.
aztan pont annyira liberalisok, mint amennyire konzervativak es keresztenyek.

az idologia nem szamit., a lenyeg a hatalom maga:-)

ostván 2010.09.16. 13:40:17

Köztudott, hogy a fiatalember kiváló ismeretekkel rendelkezik a nemzeti infrastruktúrális kérdések terén (=utazott már az autópályán). De a legegyszerűbb lenne a Zrt belső ügyeivel kapcsolatosan kérdéseket feltenni neki. Pl. az autópálya-építés jövőbeli költségeiben milyen arányú kenőpénzt terveztek be? Vagy miként döntik el azt, hogy ki kapjon koncessziót a pálya mentén üzemelő pihenők és vendéglátóhelyek üzemeltetésére?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 13:40:35

@prometheus_X: Én ezt értem. Mondjuk azért kellene némi kis szakértelem, hogy ne itt tartsunk ahol most! Mert az ilyen faszok/pinák miatt tartunk ott ahol. Minden jöttment népség leköröz minket.

csoko20 2010.09.16. 13:42:50

Remélem az összes többi Kossuth téri hazaárulózónak nem akarnak osztályvezetői állást adni....

Manatwork (törölt) 2010.09.16. 13:43:52

@eszkep:
"De ha már itt tartunk: valamely "zseni" már célozgatott Polt Péter-re és kétségbe vonta alkalmasságát. Nem tudom, ezt honnan szedte, de előadáson az azért kiderül, hogy elképesztő lexikális tudása van."
Az érvelésed mentén haladva: sokkal jobb legfőbb ügyész lenne akár Vágó István is, hiszen neki tuti még elképesztőbb lexikális tudása van!
Hülyegyerek (már bocs!), de a legfőbb ügyész pártatlan legyen és ne lexikális tudással villogjon!

Rókakígyó 2010.09.16. 13:44:13

Az van, hogy a politikusok lopását megakadályozni nem lehet. Azért vannak ott, h lopjanak. Mindegyik. Csak annyira mossák a népesség agyát, h néha elhiszik, h ez nem így van. Lesznek itt ügyek dögivel, meg már vannak is és csodák csodája voltak is. Kíváncsi leszek mi lesz a vége.

LiberGon 2010.09.16. 13:44:44

@Noname Cowboy: A Jobbiknak még több üres zsebet kéne megtömnie.

Idelle pedig trollkodik, javasolt eljárás: ignorálás.

fingerbangs 2010.09.16. 13:45:06

ennyi kell, undorító módon viselkedni és már fel is fedezik az embert
szar szemét banda

Taxomükke (UK) 2010.09.16. 13:47:44

A legmegfelelőbb emberek.
Visszaszólni, keresztbe tenni nem fognak, mi más lehetne a cél?
Csak azt ne gondolja senki, hogy ezzel vége... ez csak a kezdet kezdete. Kíváncsian várom az októbert... (Nna, annyira azért nem.)

mréveiller 2010.09.16. 13:48:41

ki tudja hogy miért kapott meg Medgyó a Francia Becsületrend főtiszti fokozatát? nem szokták csak úgy osztogatni ...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 13:49:01

@Kicsit Karcos: az mondjuk ebből a képből is látszik, hogy tudja "használni" a száját. Ez egy fontos szempont :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 13:50:22

@ostván: "kiváló ismeretekkel rendelkezik a nemzeti infrastruktúrális kérdések terén (=utazott már az autópályán)" - ez esetben azt hiszem SZEMÉLYEMBEN meg is van az új BKV-vezíííír. :))))

Vámpír\\\'08 2010.09.16. 13:51:07

Hát b+, én aztán elkúrtam a karrieremet...
Most már elárulhatom, régi sztori: 95-ben vagy 96-ban a cégünkhöz látogatott Horn Gyula. Lemancsolt mindenkivel aki ott volt, én viszont elléptem mellette, mintha észre se vettem volna. Nagyon csúnyán lebasztak érte, pedig megmondtam, hogy én kommunistával nem fogok kezet és kész. És semmiféle előléptetés nem lett belőle, úgyhogy ha szabad kérnem, akkor most.... :))))
Tanúim vannak rá, természetesen... :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 13:52:36

@Seduxen: Vezír akkor én ott egy Info igazgatói posztot ha lehetne! :D

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.09.16. 13:52:41

Ugyanennyi erővel azt is meg lehet kérdezni, a Kocsis Máté (8ker polgármestere) hogy lehetett polgármester, amikor ő sem egy veterán ember (tuti nem sokkal idősebb a Loppert gyereknél).
Mondjuk a Loppert ki tudja, mennyire frankó kvalitásokkal bír kommunikáció terén, de ez az adrienn tényleg kiverte a biztosítékot. IGAZI magyar vastagbőr-sztori.

@roxxtar: Mondd, te melyik szemedre nem látsz? Ja, bocs, nyilván a JOBBra, különben azzal jönnél, hogy a baloldal mit tett az uralma alatt. Ahogy fent mondták: ezért üldözték el őket. De nem baj, könyörgöm, legyen minél szarabb, egyszer talán ráeszmél mindenki, mennyire is egy senkiházi az egész banda, kormányostól, ellenzékestől!

mojszipupi 2010.09.16. 13:52:42

Csicska aljas képmuatató szarrágó....kőbányába küldeném az összeset

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.09.16. 13:53:02

Tudom, hogy sokat nekem fognak esni, de a második esetről szeretnék egy másik irányú szempontot közölni. A BigFour, vagyis a 4 nagy könyvvizsgáló cég egy nagyon különleges munkahely. Gunther: volt ott közös ismerősünk az egyiknél :)
Szóval ha valaki ezek egyikénél el tud tölteni 2 évet és bírja idegileg, azt szinte bárhova felveszik, mert olyan jó ajánlólevél.
Az már egy másik kérdés, hogy apuci azért rásegített a dologra, de higgyétek el, ha a kiscsaj dolgozott ott 2-3 évet, akkor legalábbis lelkileg felkészült ember.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.09.16. 13:54:08

Megette a kommentem a blogmotor?

SATA 2010.09.16. 13:54:34

2010 szeptember -

Túl korán van még ahhoz, hogy már most kiábránduljak a jelenlegi Fidesz-kormányból, mégis megteszem. Az ARROGANCIA is túl korai, ami kezd részükről kibontakozni, és ezeknek a fiatal emberkéknek a kinevezése pedig pofátlan mellék-üzenetet hordoz, ami azt mondja kb: "megszavaztatok minket, 2/3-nál is nagyobb a többségünk, a holdudvarunkkal együtt azt csinálunk amit akarunk, és eközben a társadalmat az MSZP-től megmentő emberekként tetszelgünk előttetek"

Egyébként illúzióim nem voltak, de annyi biztos, hogy a Fidesz és holdudvara is csak egy érdekcsoport, ami ugyanazt fogja csinálni, mint az MSZP, kis különbségekkel. Sógornak beruházás most is lesz, stb-stb-stb; és gyakorlatilag szarnak a szavazókra, már most. Jelenleg számomra nem létezik hiteles párt Magyarországon, peytkó adrikának meg kellemes körömreszelést, gondolom a beosztottjai majd elvégzik helyette a munkát, ő pedig lecseszi őket, ha épp rossz napja van, apuci úgyis mindent elsmít a háttérből! Gratula! Mégegyszer mondom, undorító ez az arrogancia, és MÉG CSAK 2010. szeptember van... mi lesz még itt?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 13:54:50

@Noname Cowboy: na alakul ez! szerintem Szellem vállalja a jogi igazgatói posztot, már csak egy pénzügyes kell (=aki látott már életében PÉNZT), meg egy fasz(a) HR-es (=aki beszélt már emberekkel), és Te komám, esküszöm úgy szétlopjuk azt a kurva céget (már ami maradt belőle), amiről a Parizerkirály és csapat még álmodni sem mert. Mit szólsz? :)))))

bambapacák 2010.09.16. 13:57:03

Sajnos az, hogy valamely káder Fityisz vagy Maszop vizeken evezget, csak annyiban jelent különbséget, hogy a kirúgott csapat tagjai az elmúlt 8 évben megszedhették magukat, kinevezhették a gyerekeiket, stb. Sajnos nem sok jót ígér a Petykó klán támadása, az ÁPV Rt és elődei, utódai élén állt sok "jóembert" most kapargatják. Kapitális baromságra, magabiztosságra vall, hogy nem bírta kihagyni az apuka ezt a sanszot. Három évvel a fősuli után nem szokás főosztályt vezetni. Az még tanonckor. Tékozló Homárosan mondom "szarjon sünt" a család, meg aki rábólintott az is, de ha így folytatják ismét koppannak, mint 2002-ben. A baj az, hogy kis ország vagyunk és alkalmatlan, gátlástalan emberből is kicsi a választék. Szoci, libsi elődei sem voltak jobbak, sőt, de azért nem megnyugtató ez a kezdés sem. Aztán majd jön egy motoros pálya, egy tóparti földcsere, egy 330 millás bábolnai lopás, stb...

Taxomükke (UK) 2010.09.16. 13:59:22

@Seduxen:
Beszerzési vezetőnek jelentkezem, szoktam vásárolni, jó leszek?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.09.16. 14:00:06

@Seduxen: Van közgazdász diplomám, sőt a pénzből írtam a szakdolgozatom, beférek? :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:00:31

@Tibi bácsi: abszolút, ilyen "ajánlólevéllel" :)))))

@Noname Cowboy: "Valaki hívja fel Tarlóst!" :)))))

is 2010.09.16. 14:01:33

@eszkep: mint kezdo gyakornok senkinek semmi baja nem lenne vele. talan elkerulte a figyelmed ket teny: 1) a foosztalyvezetoi posztra tipikusan 10+ ev tapasztalattal szokasos beulni (kiveve FIDESZ 1998-2002, ugyanilyen zoldfuluek ucsorogtek mindenhol) 2) a foosztalyvezeto ott maradt, nem rugtak ki, nem mondtak, hogy rossz volt. csak kellett a hely a kicsi lanynak...

Szelid sunmalac 2010.09.16. 14:01:41

@Tzimisce: Ehe...ja...Biztos ott dolgoztal. Vagy meseltek rola. Aki meg kibirt ot evet egy zarkaban harom kancigannyal, azt tegyuk meg koztarsasagi elnoknek, mert kurva jol birja idegekkel. Ocsem, ha a csajnak is ennyi logikaja van, mint neked, akkor nagy szarban vagyunk!

mojszipupi 2010.09.16. 14:02:06

@Tzimisce: Aki napi 12 órát egy gyártósor mellett dolgozik heti 6 napot az lelkileg nem felkészült szted? Senki nem vonta kétségbe a munkabírását a kislánynak. Egyszerűen szakmailag nem lehet alkalmas egy olyan dologra amit életében nem csinált. Ennél számomra kevés felháborítóbb dolog létezik, főleg úgy h én 29 vagyok és pontosan tudom milyen kibaszott nehéz jó munkát találni. Pedig 10 rohadt éve dolgozom és csak nagynevű multinál.

Tomivagyok · http://www.genital-herpes-relief.org 2010.09.16. 14:02:45

Megnyugtató, hogy ebben a kormányban csak tisztességes emberek vannak!! :))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:03:02

@Tzimisce: simán, csak Gunther meg ne tuggyaaaa :))))

ilyen formán belőle asszem már csak senior objektum manager lehet :)))

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.09.16. 14:03:20

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Úgy látom a kedvedért érthetőbben kell fogalmaznom. Nem csak idegileg, de szakmailag is felkészítik ott az embereket, cserébe kicsavarják őket.
Egyébként volt már ilyenre példa, csak nem nálunk :)

Kicsit Karcos 2010.09.16. 14:03:30

@Seduxen: lehetnék kutatás-fejlesztési főosztályvezető? Elég sokat kutattam régebben, hogy hol tudnám fejleszteni a testemet, de aztán leszartam végül... viszont jó pénzért szívesen újrakezdeném a szakmát. Kulturális vonalon is eléggé képben vagyok, több koncerten is voltam már, és az egyik kötelező olvasmányt is elolvastam a gimiben, csak mondom.

Nem vagyok fideszes 2010.09.16. 14:03:34

Nem értem, min csodálkozik bárki is. A fityisz megtehet bármit és meg is teszi, köszönhetően a sok agyatlan fülkecsegevarának.

Spiritmonger 2010.09.16. 14:03:47

az, hogy kinek a fia/lánya vagy egyéb rokona kerül pozícióba, önmagában nem érdekes
27 évesen is végezhet kiváló munkát valaki, még úgy is, hogy csókkal került oda

a kapcsolati tőke megléte pedig sokkal fontosabb, mint egy 3 körös, csupa biztonsági játékot űző fejvadász/cihomókus idiótákból álló bizottsággal támogatott kiválasztási folyamat

úgy vélem, hogy senki sem a barlangban nőtt fel, telefonos szoptatással és csúzlis etetéssel, így a kapcsolati tőkéjének a meglétért vagy a hiányáért mindenki csak önmagát okolhatja

javaslom minden háborgónak a Parkinson-törvény című klasszikust, azon belül pedig a brit kiválasztási rendszer leírását

senkinek nem tiltják meg, hogy kapcsolatokat szerezzen, helyezkedjen, érvényesüljön
nehogy már a Nyilas Misik legyenek az ideálképek!

nincs olyan, hogy egyenlő esélyek, nincs ingyen ebéd, ellenben van az, hogy a gondolkodás, munka, kapcsolati tőke szentháromságot, ha valaki felépíti, az biztosan képes boldogulni

van, akinek valamiből több jutott, de ezen nem kell háborogni
igazságtalan, undorító, hogy vannak szerencsésebbek, de ezt el kell fogadni, és gondolkodni meg dolgozni kell ezerrel, nem rinyálni, mint a fürdőskurva

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:04:01

@mojszipupi: "Senki nem vonta kétségbe a munkabírását a kislánynak." - khm, ha ezt nevezhetjük "munka"bírásnak :)))))

andrush 2010.09.16. 14:04:17

Lehet, hogy már mások is írták, de azért én is leírom, hogy a könyvvizsgáló asszisztens az egy fokozat, kábé 3-4 év gyakorlati időig, utána lehet managerré válni. Mindenki úgy kezd, oszt halad felfelé a ranglétrán. Az ilyen asszisztensek vizsgálják a brünhilda nagy állami és nem állami (pl. OTP és tsai) cégeket könyvvizsgálatügyileg, amire a nagyobb ember rányomja a pöcsétjét. Úgyhogy azért nehogy egy műkörmös tüncikének azonosítsátok be szegényként. De tény, hogy ennyi erővel a Big Fournál kábé 300 főnyi gárda dolgozik, aki 30 év alatti, de már főosztályvezetőnek alkalmas. :)))

belekotty 2010.09.16. 14:05:22

Loppertról már régen leírtuk, hogy amint a szocikat leváltják, karriert fog befutni. Nem volt ebben semmi meglepetés.
Ezt már 2003-ban leírtuk.
lovaselismerihibazott.mno.hu/portal/forum?action=message&id_category=3&id_topic=14199&sortBy=0&index=170

G_P 2010.09.16. 14:06:06

Egyébként ha egy (anti)-utópisztikus Magyarországot élnénk, és mondjuk az LMP vagy a Jobbik lenne hatalmon, higyjétek el nekem, U G Y A N E Z T csinálnák. Amit én szeretnék, arra nincs politikai erő és valós esély sem -

Osztrák-magyar monarchiát vissza, és törvénybe lenne foglalva, hogy magyar ember NEM lehet kulcspozícióban, kizárólag osztrák. Van egy fura érzésem, miszerint működnének a dolgok. A Petykó Adriennek meg kénytelenek lennének más berkekben játszani az agyukat - pl. kortárs művészetek, vagy divattervezés.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:06:39

@Kicsit Karcos: figyelj, én semmi jónak nem vagyok elrontója, de egy BKV-nál K+F ?

mindegy, majd lepapírozzuk. ja, de előtte kellene egy tanácsadói szerződés is "valamilyen" céggel, hogy ilyen pozícióra mennyire NINCS szükség a bkv-nál.

Valaki most már TÉNYLEG hívja fel Tarlóst :))))

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.09.16. 14:07:28

Én itt látom a legnagyobb és eredendő problémát : " Az NFÜ nem érti mi a probléma, hiszen "Petykó Adrienn 2007-ben végzett a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karán, mérlegképes könyvelői szakvizsgával rendelkezik, és a versenyszférából érkezett a minisztériumhoz. Szakmai felkészültsége megfelelő, munkájával kapcsolatban semmiféle probléma nem merült fel".
Könyörgöm, ez a nemzet fejlesztésére felesküdött (nem kell röhögni) ügynökség!!!!!!!! - ahol nem értik.... , és ahol 27 éves osztályvezető meg érteni fog a tennivalókhoz...
A legeslegnagyobb gáz viszont abban van, hogy ennél az ügynökségnél vannak az EU pályázati pénzei! Emberek! Ez nem vicces ám... ettől döglünk meg (és még azt mondják, hogy a mi felhatalmazásunkkal....) mindannyian, akik megbízást adtak és azok is, akik nem... Le kell őket állítani, amíg lehet!

csoko20 2010.09.16. 14:08:44

@M.Trezeguet: Nyilván mert Medgyó elárulta a hazát a franciáknak. Azóta az összes vízmű meg úgy minden francia befolyás alatt áll. A Dunántúl meg a gyarmatainkat közvetlenül meg is szállták.

És ez a szörnyű tény egyedül Loppert Daninak szúrt szemet!!! /A többieknek nyilván csurrant-cseppent valami./ Az összes jobboldali meg medgyó-ellenes között egyedül ő reagált, természetesen szerény képességeihez mérten: "Hazaáruló"- kiáltotta elcsúkló hangon. Majd körbenézett és újra: "Hazaáruló!" Petőfi nem hogy osztályvezetővé nevezi ki, de egyenesen verset írt volna róla, hisz kevesen tettek ennyit a hazáért vagy egy osztályvezetői állásért.

Ezzel a büszke tettével egy szép hagyományt is vitt a magyar politikai folklórba. Azóta már szinte mindenki hazaáruló: jó, a szadeszesek azelőtt is azok voltak, de utána jött az mszp, nemrég a jobbik hazaárulózta a fideszt, és ma már a jobbik is hazaáruló - nemzetrontóként van feltüntetve.
Lassan 10 millió hazaáruló országa leszünk, a 10 millió szövetségi kapitány mellett.

Köszönjük Dani!

Hajrá hazaárulók, hajrá hazátlanok!

belekotty 2010.09.16. 14:09:11

@andrush: A Big Four közismerten a közigazgatásból kivágott káderek parkolóhelye egyébként, akik a volt vagy majd újra aktuálissá váló kapcsolatrendszerüket használják a Big Four valamelyikének további gazdagításához.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.09.16. 14:10:25

@Spiritmonger: Te mekkora tahó vagy! a szentháromságoddal! Titeket kell letiltani a társadalom használatáról... undorító vagy az egész mentalitásoddal együtt.
Spiritmonger 2010.09.16. 14:03:47
az, hogy kinek a fia/lánya vagy egyéb rokona kerül pozícióba, önmagában nem érdekes
27 évesen is végezhet kiváló munkát valaki, még úgy is, hogy csókkal került oda

a kapcsolati tőke megléte pedig sokkal fontosabb, mint egy 3 körös, csupa biztonsági játékot űző fejvadász/cihomókus idiótákból álló bizottsággal támogatott kiválasztási folyamat

úgy vélem, hogy senki sem a barlangban nőtt fel, telefonos szoptatással és csúzlis etetéssel, így a kapcsolati tőkéjének a meglétért vagy a hiányáért mindenki csak önmagát okolhatja

javaslom minden háborgónak a Parkinson-törvény című klasszikust, azon belül pedig a brit kiválasztási rendszer leírását

senkinek nem tiltják meg, hogy kapcsolatokat szerezzen, helyezkedjen, érvényesüljön
nehogy már a Nyilas Misik legyenek az ideálképek!

nincs olyan, hogy egyenlő esélyek, nincs ingyen ebéd, ellenben van az, hogy a gondolkodás, munka, kapcsolati tőke szentháromságot, ha valaki felépíti, az biztosan képes boldogulni

van, akinek valamiből több jutott, de ezen nem kell háborogni
igazságtalan, undorító, hogy vannak szerencsésebbek, de ezt el kell fogadni, és gondolkodni meg dolgozni kell ezerrel, nem rinyálni, mint a fürdőskurva

is 2010.09.16. 14:10:32

@andrush: tegyuk mar rendbe ezt a BigFour-t. sajnos a mostani eset utan eleg sanszos, hogy a csajszi mar oda sem az altalanos felveteli kovetelmenyek teljesitesevel jutott be, hanem oda is apuka nyomta be. a BigFour minden szinten (pl. hova vonul vissza egy penzugyminiszter? csak nem a BigFour partneri poziciojaba?) egy kaderovoda, iskola, munkahely es temeto. benne van az oradijban, hogy 5% csokos munkatars, "kormanyzati kapcsolattarto" a sajat szintjen. dolgoznia, teljesitenie nem kell.

Nem vagyok fideszes 2010.09.16. 14:11:35

Hogy a régi példát idézzem, a piros-kék kormányok is belehugyoztak a medencébe, de a narancssárgák ugyanezt a trambulinról nagy ívben, teli pofával röhögve teszik.

belekotty 2010.09.16. 14:11:55

@térfél: "és ahol 27 éves osztályvezető meg érteni fog a tennivalókhoz... " - nem kell neki értenie, majd az illetékes elvtársak kintről megmondják neki milyen pályázaton, kinek kell nyernia a nemzet érdekében. Ehhez elég egy megbízható apuci, aki ezt az infót a családi ebédnél majd átadja neki.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.16. 14:11:56

"Érdekes váltás ugyanakkor Petykó Adrienn kinevezésén kívül is akadt: a korábbi természeti erőforrások, most erdészeti, halászati és vadászati főosztály vezetőjének Vajai Lászlót nevezték ki, aki az 1990-es években – benne az első MSZP-SZDSZ-kormány idején – is az agrártárca vadászati főembere volt. Vajai kinevezését a személye ellen egyébként tiltakozó erdészek a vadászlobbi győzelmének tekintik. (...)
Vajaival szemben ugyanakkor meglehetősen nagy a bizalmatlanság az erdész-társadalomban. Szakmai múltja az erdészekkel szemben álló vadászlobbihoz köti – állítják. Az új főosztályvezető ugyanis nem ismeretlen az agrártárcánál: 1991 és 1998 között a minisztérium vadgazdálkodási és halászati főosztályát vezette, míg a következő két évben osztályvezető volt ugyanitt. 2000 és 2001 között az állami tulajdonú, azóta felszámolás alá került Bábolna Rt. vezérigazgató-helyettese volt, majd a MAVAD Rt. vezérigazgatója lett, majd 2002 és 2007 között a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet területi irodavezetőjeként dolgozott Veszprémben, majd miután a földalap a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV) került, 2008-tól az MNV-nél végezte ugyanezt a munkát."
www.agromonitor.hu/index.php/mezo/35-mezo/1322-fosztalyvezet-cserek-a-vm-ben-a-vadaszlobbitol-petyko-lanyaig?showall=1

csoko20 2010.09.16. 14:15:54

@Seduxen: Figyu! Van 2-3 cégem, ilyen tanácsadói meg miféle. Eddig 10%-ért adtam számlát, de ha nagy tételről van szó akkor 7,5-ben is kiegyezhetünk!!!

Ja és nem kellen újra számba venni a nyomtatókat? Ebben is profi az egyik Káeftám. Számolunk továbbá buszokat, embereket, villamost jegypénztárat szóval korlátlan a kapacitás....

Spiritmonger 2010.09.16. 14:17:45

@térfél: a legnagyobb probléma az, hogy nem értik meg sokan, hogy az életkor és a tapasztalat között nincs 1.0 korreláció

a tapasztalat megszerzését a kapcsolati tőke hatványozottan segíti, ráadásul a hölgy olyan helyről jött, ahol a felügyeletére bízott állami és eu-s pénzek nagyságrendje a számára napi valóság voltak, van fogalma a léptékről
nem valami ratkó anna féle szövönőről van szó

az itt háborgók nem igazán értik a valóságot

a szülő-gyerek kapcsolat ebben az esetben anyira kellett, hogy a több jelölt között volt egy, akivel a személyes bizalmi nexus is megvolt, így lett ő a pozíciót betöltő személy

van egy olasz fociedző, egy Cesare keresztnevű egykori kiváló játékos, akinek volt mersze a 16 éves fiáért lobbizni az olasz első osztályban, hogy hadd játsszon a nagycsapatban, és kapott hideget-meleget érte mindenhonnan
aztán a fia, bizonyos Paolo a klub ikonja lett, a világon valaha volt egyik legjobb hátvéd, valószínűleg mindenki tudja, hogy a Milan 20 évig elképzelhetetlen volt Maldini nélkül...

mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, és van egy magyar közmondás is, miszerint kinek az isten hivatalt ad, észt is ad hozzá...

Homeoffice 2010.09.16. 14:18:12

@Seduxen:

Szeretném vállalni az ellenőrök átképzését és felügyeletét.
A behajtás garantált:)
Még más szolgáltatásokra is bevethetőek lesznek(Khmm)

Kukacospista 2010.09.16. 14:19:26

Na leesett végre?
Nem mindegy,hogy szegfű vagy narancslé?
Mind ugyanolyan pofátlan.Bár apuci ezt jól csinálta.
-Kislányom! Rendes fizetésed van,engem hagyj békén!
Vagy ha még rendesebb a felét elkéri... :-) :-)

TomT 2010.09.16. 14:19:34

@Lófasz Hadnagy: _hatalmas_ tévedés!
(...) köszönhetően a tolvaj sz@rházi gazember előző bandának.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:19:50

@csoko20: de ugye offsóóóór? tudod az most a trendi :))))

@Gunther: végre megalakulhatna a Pjotr és Iván Kintlévőségkezelő KFT? :))))

noreg 2010.09.16. 14:20:38

@Kicsit Karcos:
Azért az látszik, hogy szivni tud a csaj:)

Kravver 2010.09.16. 14:22:05

csak ismételni tudom: "Apaaaa! Kezdőőőődik! "
valamint: "Kéét-har-mad!! Kéét-har-mad!! Kéét-har-mad!! Viik-tor!! Viik-tor!"

Mellékszálon pedig: aki nem tudja a distinkciót megtenni az "assistant manager" és a "manager assistant" között, az továbbra is használja bátran a 'könyvvizsgáló asszisztens' kifejezést a töri diplomájával :D

Van melle várkonyi andinak? Én nem látom. 2010.09.16. 14:22:15

Nő pozícióba térdelés nélkül nem jut.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:22:16

@Spiritmonger: "hogy a több jelölt között volt egy, akivel a személyes bizalmi nexus is megvolt, így lett ő a pozíciót betöltő személy" - ez esetben legalább is furcsa, hogy a leváltott osztályvezető a HIVATALBAN maradt, szóval a közszolgálati jogviszonya nem szűnt meg. Ez esetben - feltételezem - nem merült fel különösebb szakmai kifogás vele szemben (családjogi annál inkább).

és még valami: kapcsolati tőkének nevezni azt, hogy valaki a saját GYEREKÉT hozza helyzetbe. Legalább is merész...

Szelid sunmalac 2010.09.16. 14:22:39

@Tzimisce: Na akkor hadd fogalmazzak en is erthetobben. Egy baszom konyvvizsgalo asszisztensrol beszelunk. Anyam konyvvizsgalo, ugyhogy ne faradj elmagyarazni mirol szol. Itt meg a foosztalyvezetoje egy olyan szervnek, ami az osszes unios palyazatert felel. 27 evesen szerinted hany embert iranyitott? Itt egy teljes osztaly magasszintu menedzsmentjerol van szo, amit harom ev alatt az atyauristen sem tud megtanulni, nemhogy keszsegszintre emelni, amire itt szukseg volna. Lehet, hogy te el vagy szallva a Big Four-tol, de attol meg a csaj nem lesz alkalmas erre a poziciora.

bög 2010.09.16. 14:22:52

@Spiritmonger: te el is hiszed, amit írsz? Vagy nem fogom az iróniát (a közmondás a végén legalábbis erre utal)?

Rókakígyó 2010.09.16. 14:24:40

@laspalmas: Neki legalább 20 éves mindkétoldali tapasztalata van. Ért a mezőgazdasághoz meg a vadászathoz. Az erdészeket utálja... Teljesen megfelel. Az erdőkkel csak a baj van, vadászni meg jó.

csoko20 2010.09.16. 14:24:50

@Seduxen: Még öreg barátommal, Kaja Ábrahámmal alapítottuk, amikor hosszú évek után áprilisban végre hazatért:)

Kicsit Karcos 2010.09.16. 14:26:14

@Spiritmonger: és ennek az Adriennek az apja is 25-szörös válogatott játékos, meg 6 éven át szövetségi kapitány volt, mielőtt kinevezte a gyerekét?

Pumpa 2010.09.16. 14:27:03

@Seduxen: Fazakas Orsolyának hívják

Squid 2010.09.16. 14:27:14

"Tudom, hogy sokat nekem fognak esni, de a második esetről szeretnék egy másik irányú szempontot közölni. A BigFour, vagyis a 4 nagy könyvvizsgáló cég egy nagyon különleges munkahely. Gunther: volt ott közös ismerősünk az egyiknél :)
Szóval ha valaki ezek egyikénél el tud tölteni 2 évet és bírja idegileg, azt szinte bárhova felveszik, mert olyan jó ajánlólevél.
Az már egy másik kérdés, hogy apuci azért rásegített a dologra, de higgyétek el, ha a kiscsaj dolgozott ott 2-3 évet, akkor legalábbis lelkileg felkészült ember."

Ez mind így lenne ha nem a legdroidabb droidmunkákról beszélnél, hanem mondjuk olyanról ami felelősséggel is jár. A Deloitte jó név csak az a probléma, hogy 2 év alatt megtanulja a multi környezetet és a munkáját biztonsággal végezni, semmi vezetői gyakorlat vagy struktúrális gondolkodás csak a droidmeló ugyanúgy ahogy mindenki droidmelót kap az első munkahelyén. Ha te azt gondolod, hogy abban a pozicióban egy huszonéves kiscsaj bármi olyan kvalitásra, tapasztalatra vagy rutinra tett szert ami alkalmassá teszi akkor nagyon benézted. Sima excel copy/paste droidból EU pénzeket kezelő vezető...

Spiritmonger 2010.09.16. 14:27:17

@térfél: kiscsillag, azért, mert nem tudsz boldogulni, még ne személyeskedj, főleg olyannal ne, aki nem bántott téged soha

tudod, vannak olyan emberek, akik maguknak csinálták meg a karrierjüket, munkával, gondolkodással és a kapcsolati tőkéjük okos kamatoztatásával, én is ilyen vagyok, sőt, a közvetlen környezetemben is elég sokan vannak ebből a típusból

azért, mert nem vagy hajlandó tenni magadért semmit, nem kel akadályoznod és sértegetned azokat, akik igen
évekig dolgoztam olyan munkakörben, ami messze nem az én képzettségemhez illett, de akkor épp nem volt más, így ha éni és tanulni akartam tovább, meg kellett tenni

mondok még valamit

a hozzád hasonló nyavalygók miatt van ez a morális válság Magyarországon

sőt, még valamit:

Magyarországon nincs munkanélküliség, csak olyanok vannak, akik nem akarnak dolgozni

nem sírni kell, hanem melózni, és ha ezt megérted, neked is meglesz mindened, és rohadtul nem fog érdekelni, hogy kinek a fia-borja kerül állami pozícióba

derelyegrádi szellem 2010.09.16. 14:27:42

@Lófasz Hadnagy:

Te honnan szerzed egyébként az "ismereteidet"? Személyesen lendvai ildikótól, esetleg Mesterházy "azépítésitörmelék" Attilától, vagy csak közvetetten a hétfői újságíróklubból?

Komolyan kérdezem.

Csak az ilyenek miatt:

Petykó Adri főosztályvezető lett VS GYurcsány Bajnai MNV vezérigazgatója előzetesben.
Loppert Dani VS Moszkvai kereskedelmi központ ügye
Petykó Adri VS Hagyó Miki
Loppert VS mondjuk Hunvald, a nyócelemis bizottsági elnök, Verók és bandája....a sor tart a végtelenbe....

Vagy csak kampányolsz, mert akkor nem zavarlak....

eszkep 2010.09.16. 14:28:13

@gtigram: " "Ne feledjük, hogy a szocialista kormányzás bukásában - számos ok mellett - jelentős szerepe volt a Fidesz és a hozzá közel álló média kitartó, lelkes és következetes hitelrombolásának is."

Az ellenzéknek milyen felelőssége van a kormány munkájában?? Ne kompromittáld magad azzal, hogy kapcsolat.-hu-s hülyeségeket idézel.
Hitelét csak annak lehet rombolni, akinek van. Hogy a szocik és SZDSZ a hülyeség, pofátlan lopás és dilettantizmus abszolút megtestesítői arról az ellenzék nem tehet. Érdekes egyébként a logikád, ballib médiában azt is rendszeresen lehet olvasni, hogy Orbán semmit nem tett azért, hogy ide jutott, az MSZP-nek köszönheti sikerét. Kicsit ellentmondásos a két okfeltyés nemde?

"Ideje lenne az országért tenni valamit, és a sok dumát elfelejteni, mert nekem ne magyarázza be senki, hogy nem érdemes ennyire az angolt tanítani a középiskolába, mert közép európában más kell erősíteni."

??? Te normális vagy? Ezt most hogy fűzted ide???
Feltételezem innen szedted:
www.origo.hu/allas/20100915-interju-retvari-bence-allamtitkarral-a-kormanyzati-karrier-exporol.html
Hogy jön ez a témához???

eszkep 2010.09.16. 14:29:24

@Manatwork: "Az érvelésed mentén haladva: sokkal jobb legfőbb ügyész lenne akár Vágó István is, hiszen neki tuti még elképesztőbb lexikális tudása van!"

Bocsánat, azt elfelejtettem hozzátenni, hogy a BTK-val kapcsolatos tudására gondolok. Ha ez valakinek esetleg nem lenne triviális...

gyilkos fűegér 2010.09.16. 14:30:21

@Seduxen:

Fiú: Mi a foglalkozásod?
Lány: Az EDS Hungary EMEA North-Central HUB Központjában az ABN AMRO Team-hez tartozó Workplace Services - Service Deskjén vagyok humánerőforrás input-output manager.
Fiú: Tehát portás.

Spiritmonger 2010.09.16. 14:30:41

@Seduxen: miért lenne merész a kapcsolati tőke megnevezés a családi viszonyra?
menj le alacsonyabb szintre, ha a ház körül van valami elektromos probléma, kire bízod?
az öcsédre, aki villanyszerelő, vagy egy idegenre, aki ki tudja milyen?

neked is mondom, nem háborogni kell, hanem dolgozni, akkor és ott, amikor kell
amúgy még nem volt szó a hölgy szakmai teljesítményéről, az nem érdekesebb talán a családi kapcsolatainál?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:31:11

@Pumpa: azt lehet tudni, hogy van -e valami köze Fazakas Szabolcshoz?

Spiritmonger 2010.09.16. 14:31:45

@bög: hidd el, nem viccből írtam

nem is kicsit gázos, hogy állandóan mindenhonnan a rinyálás folyik, érdemi munka meg nincs
a hölgy munkáját kell kritizálni, nem a döntést, hogy odakerült

gramercy 2010.09.16. 14:32:13

errol nekem az jut eszembe, amikor Tatabanya FIDESZ-es polgarmesteret Bencsik-nek hivtak, a varos parkait pedig a Bencsik kerteszet viragjai diszitettek

nincs ezen az egegyadta vilagon semmi meglepo: ebben az orszagban a feudalizmus sosem bomlott fel, az uram-batyam rendszer a meghatarozo, szabadsaghar-monarchia-vilaghaboru-kommunizmus-demokracia: ki nem szarja le

egy dolgot viszont ne felejtsunk el: az ilyenek utan aki a FIDESZ moralis felsobbrenduseget hirdeti az vagy hulye vagy kepmutato vagy a ketto egyutt

Spiritmonger 2010.09.16. 14:32:28

@Kicsit Karcos: valószínűleg nem, de a saját szakmáján belül azért nem egy senkiházi

Szelid sunmalac 2010.09.16. 14:32:30

@Spiritmonger: Kiscsillag, hadd meseljem el, hogy en is csak magamnak kosonhetem, hogy ott vagyok, ahol. Most epp egy 60 fos csoportot koordinalok Indiaban, de ettol meg kurvara nem biztos, hogy ertenek az unios es allami palyazatok teljeskoru koordinaciojahoz. Meg te sem. Nem kell a hulye dumad, jopar sokkal erre alkalmasabb ember van Magyarorszagon is. Te meg menjle vallakozni es csinalja mindenki azt, amihez ert.

derelyegrádi szellem 2010.09.16. 14:32:45

@Tapmancs:

Előrebocsátom nem ismerem Petykó Adriennt, és a nepotizmust sem támogatom.

De az ilyen kijelentésekhez meg kéne talán várni, hogy esetleg felvesz-e 100 millió végkielégítést, meg hogy vele olyan szerződést kötöttek-e mint Szilágyiné asszonysággal.

Vagy?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:32:50

@Spiritmonger: ez jogos, de tudod van egy "aprócska" különbség.

ha én a villanyszerelő öcsémre bízok egy munkát - mondjuk, hogy fizetek is érte, és nem szívességből teszi -, és ezért csengetek neki, azt NEM KÖZPÉNZBŐL teszem.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 14:33:05

@Spiritmonger: Te ebben az országban élsz??? Tudod hányan akarnak dolgozni de nincs mit??
A kapcsolati tőke pedig nem a családi kapcsolat!

Nem vagyok fideszes 2010.09.16. 14:33:51

@derelyegrádi szellem:

Öreg, elég óvodás szokás visszalövöldözni próbálni, ha a te akólbeli cimbikéd a téma valami ótvaros nagy pofátlansággal. Hagyózhatsz, gyurcsányozhatsz, meg újságíróklubozhatsz ezerrel, attól még a szerecsened nem lesz semmivel sem fehérebb.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:34:15

@gyilkos fűegér: azt hiszed ez vicces?

na idenézz - és ezt SAJÁT MAGÁRÓL írta:

zek.org.hu/page/janicsak_regina_6_valasztokorzet

"szállodai front office manager" - azaz?

Kicsit Karcos 2010.09.16. 14:35:20

@Spiritmonger: akkor virítsd légyszíves Petykó papa eredményeit, ha már Cesare Maldinivel emlegetted egy lapon.

Pumpa 2010.09.16. 14:35:31

@Seduxen: Sajnos nem tudom. Azt viszont tudom, hogy lövése nem volt a dolgokhoz. 1 hónapig valami kamu állása volt, utána előlépett ebbe a pozícióba. (miatta egy ~12 éve ott dolgozó nőt küldtek el) és céges bulikon amikor kellően be volt nyomva, büszkén mesélte, hogy éppen melyik főnökkel dug :)

eszkep 2010.09.16. 14:36:09

@is: "1) a foosztalyvezetoi posztra tipikusan 10+ ev tapasztalattal szokasos beulni (kiveve FIDESZ 1998-2002, ugyanilyen zoldfuluek ucsorogtek mindenhol)"
Pár példát, ha kérhetnék, kire gondolsz? Ez a 10 év tapasztalat pontosan hol van leírva? A népszabiban? Netán az Államigazgatásról szóló törvényben?

"2) a foosztalyvezeto ott maradt, nem rugtak ki, nem mondtak, hogy rossz volt. csak kellett a hely a kicsi lanynak..."
Igen, ezt eddig is tudtuk, olvastuk a posztot.

Homeoffice 2010.09.16. 14:36:38

@Seduxen:

Ekkora csöccsel?
Háááátt

Jurganov 2010.09.16. 14:37:41

@Spiritmonger: hmm, te valamiféle tudatmódosító szer hatása alatt állsz? esetleg úgy érzed, hogy te tudod a tutit, mindenki más hülye..

még vmi. amennyiben maldiniről kiderül, hogy egy falábú-fakezű balfék akkor legfeljebb kib*sszák a csapatból és esik apu prezstizse-ellenben ha itt adri vmit elkúr az bizony durva sok pénzt visz el. persze, gondolom az előző boss ( a lefokozott) végzi majd a munkát, adri meg felmarja a lét érte.

amúgy meg tökmind1, hogy a csaj a szájával jutott-e oda ahol van, vagy tényleg tudja hogyan működnek a dolgok. ígyis, úgyis csak azok kapnak pénzt akire a megfelelő ember rábólint, szal ezen felesleges rugózni.

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.09.16. 14:39:38

Így lesz 1.000.000 új munkahely:) Ja és 1 millát folyamatosan rúgnak kifelé...

Spiritmonger 2010.09.16. 14:39:38

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: kicsi huszár, nyugi!
tök jó, hogy a magad teljesítménye alapján vagy ott, ahol vagy, ilyenből kéne sok, de miért kell személyeskedni?

más

ki az aki előre bizonyíthatóan ért az eu-s pályázatok felelős koordinálásához?
ki dönti el, hogy ki ért hozzá?
előfordul, hogy lenne rá több, alkalmasabb ember, de ők csak elméletben alkalmasabbak, mert a hölggyel szemben alulmaradtak, tehát legalább a kapcsolati tőkéjük terén sokkal gyengébbnek bizonyultak, és azt tudjuk, hogy ahol egy hiba van, ott van több is...

derelyegrádi szellem 2010.09.16. 14:40:54

@Lófasz Hadnagy:

vagy olvasd el ezt:

"A Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Fidesz által delegált kurátora szerint Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium kabinetfőnökeként közbenjárt azért, hogy a tárca szerződést kössön egy az Európai Uniót népszerűsítő műsorsorozat elkészítésére. A produkciót a politikus férjének és fiának vállalkozása gyártotta le, így felvetődik Horváthnéval szemben a befolyással üzérkedés gyanúja."

:-))

Egyébként a hasonlítást te írtad, csak segítettem.

na menj öreg építési törmeléket szedni, már várnak az "akólbéli cimbikéid"....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:42:09

@eszkep: nem tudom láttál -e már közszolgálati jogviszonyban betölthető főosztályvezetői álláshirdetést? már ami a szakmai gyakorlatra (+ a VEZETŐI gyakorlatra) vonatkozik.

bár az is igaz, hogy olyan szempontból nem értem a felháborodást, hogy itt szó sem volt pályáztatásról...

Nem vagyok fideszes 2010.09.16. 14:42:23

@derelyegrádi szellem:

Még mindig nem fehéredik az a szerecsen, kispajtás.

2010.09.16. 14:42:36

LOL
ilyen a forradalom :) milyen jó lehet ilyen embereknek dolgozni, frissek üdék fiatalok, egy élmény(+ xanax)

csoko20 2010.09.16. 14:43:03

@derelyegrádi szellem: Dani és Adri még csak most foglalták el a helyüket. Adj nekik egy kis időt, a másik csapatnak volt 8 éve! Hidd el bizonyítani fognak ők is :) Nagy lesz a teljesítmény kényszer...

@Seduxen: Még egy ideig József, de most hogy vége lett az illegalitásnak még 1-2 btk módosítás és "újra szól a hatlövetű"......:)

Spiritmonger 2010.09.16. 14:44:09

@Noname Cowboy: pedig hidd el, hogy annyi munka van, de senki sem akar dolgozni...

persze, mindenki kényelmes jól fizetett irodai melót akar, de az hiába járna, nem jut mindenkinek
suli mellett takarítottam, mosogattam, sofőrködtem, rakodtam, kőműves mellett segédként dolgoztam, csupa olyan melót végeztem, amihez nem kell semmilyen képesítés, mert akkor az kellett, hogy megéljek belőle
senkinek sem esik le a korona a fejéről, ha egy kis fizikai melót végez...

smokedoc 2010.09.16. 14:44:34

hogyan lehet belépni a pártba, és át lehet e keresztelkedni zsidóvá valahol? csak a kapcsolati háló miatt mert a többi szart se ér,

Dr Kangörény 2010.09.16. 14:46:23

1. Emlékszik még valaki a légügyi dinasztiára? Torgyán próbálta a famíliáját ilyen indokkal benyomni a Malévhoz.
2. Én dolgoztam a BIG FOUR-ból az egyiknél (mellesleg korábban BIG FIVE volt, csak az egyik csődbe ment a hatalmas szaktudásuk miatt), amikor pedig állást váltottam dolgoztak nekünk (értsd: könyvvizsgáltak). A lényeg: könyvvizsgáló asszisztens az első lépcső egy szép karrier kezdetén, de ez még nagyon az eleje.
Asszisztensként kevés fizetésért végzi a kulimunkát egy könyvvizsgáló mellett. Önálló döntéseket nem hoz, hanem csak TANULJA a szakmát. Aztám ha van kétéves gyakorlata, akkor elvégezheti a könyvvizsgálói tanfolyamot és elkezdhet önállóan dolgozni. Ha néhány évig önállóan jól dolgozik, akkor utána gyakorlatilag bármire viheti a versenyszférában.

Így azonban csak annyi történt, hogy apuka helyet csinált a kislányának; tapasztalat, hatalom és felelősség nélküli beosztottból egy lépésben csinált egy felsővezetőt az állami szférában.

Szerintem bekaphatja ős is és az apja is, egyik sem különb a bőszen utált szociknál.

Szelid sunmalac 2010.09.16. 14:46:31

@Spiritmonger: A szemelyeskedes egy tukor akart lenni feled.
Egy dolog, hogy valaki lehetoseget kap a bizonyitasra, de olyan pozicioban, ahol pl. nem a mi penzunket bassza el es tesz tonkre embereket. Talan kezdhetne mashol is. Amugy te tenyleg realisnak tartod, hogy csak azert mert oda szuletett, ahova, jobb lenne masik 30 embernel? A szuletes (csaladi kapcsolati toke ahogy te hivnad) egy helyzet, nem epdig az o erdeme. Ezt vedd mar eszre. Ezt nem o epitette ki, mert jol kommunikal, mert ugyes, mert agilis, hanem BELESZULETETT. Amivel semmi gond nincs, csak ne ilyen poziciot kapjon. Tudod te mi az a konyvvizsgalo asszisztens? Ossze tud allitani egy merlegfokonyvet es meg tudja mondani ,hogy a hatalyos jogszabalyok alapjan az oke-e. Meg eddig mast nem csinalt. Szerinted tud vallalot iranyitani? Megis mikor es hol tanulta meg, hogy szerinted nincs nala alkalmasabb jelolt? Kezdem azt hinni, hogy rokona vagy, vagy a fonokod lesz.

Marcellusca 2010.09.16. 14:47:10

@Seduxen: Csatlakoznék, security vonalon. :)
Mer', ugyi a zutasok biztonsága meg a qrva sok potyautas ... :))))

@Noname Cowboy: Nosza! :D

Spiritmonger 2010.09.16. 14:47:23

@Seduxen: ha épp hivatalban vagyok, meséld már el, miért ne az öcsém kapja meg a melót, állami pénzből, ha amúgy minden más feltételnek megfelel?

derelyegrádi szellem 2010.09.16. 14:48:04

@Lófasz Hadnagy:

Tehát Petykó Adri kinevezése az röhögve a trambulinról való medencébe hugyozás, mondjuk Tátrai, Hagyó, Hunvald, Feksziné stb. meg csupán csak egy sima vízbe pisilés.

Értem én....ez így lehet...

Marcellusca 2010.09.16. 14:49:51

@Seduxen: Portás. :)))
Mondd ki, vaze! :DDDDDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 14:49:59

@Spiritmonger: talán, mert:
1: nem éppen etikus
2: apuka is támadható lesz

bár gyanús, hogy apuka kb leszarta az 1-es, és 2-es pontot is.

Szelid sunmalac 2010.09.16. 14:50:00

@Spiritmonger: Meg egy aprosag: a "kicsi" huszar azt hiszem nem epp megfelelo kifejezes baratom :)

Spiritmonger 2010.09.16. 14:50:45

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: sem a főnököm, sem a rokonom, egyáltalán nem ismrem

amúgy meg a teljesítmény nem annak a függvénye, hogy valaki hogyan kerül az adott pozícióba, csak ezt nagyon kevesen tudják felfogni

az, hogy beleszületett, az azt jelenti, hogy hatalmas előnnyel indul, nem kell a kommunikációja során a bakiktól rettegnie, illetve ismer mindenkit, aki számít
és ez egy ilyen beosztásban fontosabb, sokkal fontosabb, mint xyz minősítések meg 20 év tapasztalat a bizonyításra

csoko20 2010.09.16. 14:51:21

@smokedoc: Próbálkozz a KDNP zsidó tagozatánál!!!

Csak a hétvégéidet kicsit odabassza, mert szombaton sábesz, vasárnap meg mise lesz :(
Én is ezt tervezem, mert a többi öt nap viszont buli :)

derelyegrádi szellem 2010.09.16. 14:52:03

@csoko20:

Nézd én adok. De ezt a tempót, hogy lányomat beültetem oda, ahol vezető lettem, ezt én nem szeretem. Ízléstelennek tartom.

Meg rossznak is. Azt sugallom vele, hogy a lányom nem boldogulna magától. Ez is rossz üzenet, de egyébként módszer is

2010.09.16. 14:52:30

@Spiritmonger:
a kis pöcs Kennedy is anno hogy benyomta az öcsikéjét a W.H.-ba :)
amúgy a cikkben hozott emberek semmiben nem felelnek meg a feltételeknek, kivéve a tudjuk mibe....

Kicsit Karcos 2010.09.16. 14:52:53

@Spiritmonger: ha lesz egy kis időd, tényleg szívesen olvasnám, hogy milyen szakmai eredményeket tud felmutatni Petykó "Cesare" Zoltán.

Én hirtelen ezt találtam, igaz ez így?

"RAVILL-vezérig.-tönkrement
HUNGEXPO-elnök-vezér-lenyúlták
Dunaferr-IT tag-tönkrement
Bábolna-elnök-tönkremegy
Szeged tv-tulaj-?

Ja, a kezdetek- KISZ titkár (főállásban)"

Ki az a Petykó Zoltán?
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9115854

Szelid sunmalac 2010.09.16. 14:54:10

@Spiritmonger: Azt hiszem itt be kell fejeznem a beszelgetest. Te tenyleg nem errol a bolygorol jottel. Biztos kevesen tudjak felfogni, akarcsak en, vagy a beosztottaim es a korulottem dolgozok. Nalunk (itt ebben a franya versenyszferaban) bizony ugy kerul valaki pozicioba, hogy elobb teljesit. Nem forditva.

Nem! Nem o ismer mindenkit, hanem az apja. Egy ilyen boesztasban talan nem az kene a legfontosabb legyen ,hogy tudja Marika nenit a masodik emeletrol nev szerint koszonteni, majd randomra odaad valakinek parmillio eurot, hogy kezdjen vele valamit.

De nem fogjuk egymast megerteni.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 14:54:24

@Spiritmonger: Ezt speciel pont rossz helyre mondod! Én lehúztam egy pékségben 3 évet! Szóval nem esik le a karikagyűrű az ujjamról ha fizikai melót kell végezni. De én is saját erőmből jutottam el oda ahol most tartok.

2010.09.16. 14:55:15

@Kicsit Karcos:
tökéletes ajánlólevél :):):)

derelyegrádi szellem 2010.09.16. 14:55:24

@Kicsit Karcos:

Tehát akkor így kezdődik:

"KISZ titkár-feloszlott" :-)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.16. 14:58:08

@derelyegrádi szellem: Nem! :D
De elértem, hogy a a mindennapi imába bekerüljek!

gramercy 2010.09.16. 15:02:38

aki a sz..os, ize, szoval a kislanykat vedik, azok mivel magyarazzak, hogy az eddigi ember HELYERE kerult akit nem rugtak ki, hanem benyomtak a kislanyka ALA kozvetlenul

meg veletlenul sem lehet, hogy a lefokozott pacak fogja vegezni a munkat, a kislanyka meg majd megy munkaidoben koktelozgatni

a, dehogy

csoko20 2010.09.16. 15:04:10

@Kicsit Karcos: Az, hogy ezek a vállalatok becsődöltek nem a Petykó Zoli hibája. Le merném fogadni, hogy mindenhol Gyurcsány, Bajnai vagy valami másik sötét szoci barmolt bele a menedszmentbe!

Meg akkoriban még a lánya is kicsi volt és nem tudott apu keze alá dolgozni...:))

Na de majd most!!! :)

OftF 2010.09.16. 15:04:32

versenyszférából érkezett :D
ennyi erővel Overdose-t is meg lehetne választani. volt valami Ignatius video valahol :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 15:04:39

@csoko20: azt ugye tudjuk, hogy mi az ideális főnök 3 ismérve? Légy éber, légy stréber, légy héber.

el6árolódom :)

arlequin 2010.09.16. 15:06:38

@Seduxen: @derelyegrádi szellem: @Marcellusca:

HR-esnek jövök!
sorselemzek, auralátok, kézírás alapján felismerem a nagyanyját is!

trojka 2010.09.16. 15:06:47

Na es...ez a pert lopo igazán semmi...nalunk az összes bunözö cigány a FIDESZ-KDMP támogatásával indul a helyhatosági választásokon képviselönek...a magyar mind fuggetlen...

delano 2010.09.16. 15:07:19

@smokedoc: "hogyan lehet belépni a pártba, és át lehet e keresztelkedni zsidóvá valahol?"

Átkeresztelkedni zsidóvá?? Te sem teológiát végeztél, hogy ilyen ügyesen használod a magyar kifejezéseket...

Homeoffice 2010.09.16. 15:08:17

@arlequin:

Hé, engem kihagytál?
:))

2010.09.16. 15:08:38

@Gunther:
:D:D:D
Dridokat keresünk !

csoko20 2010.09.16. 15:10:16

@Seduxen: Bennem mind a 4 egyesül:)

Peetee 2010.09.16. 15:12:27

és még mennyi, de mennyi ilyen van!.
Nem véletlen ,hogy vezetünk Európában az 1 főre eső közalkalmazottak számával!

Marika néni elmegy 18 év szolgálat után 46évesen nyugdíjba, de már a két lányának megvan a hely a hivatalban, azért kapja 10éve a fél disznót az osztályvezető ÚR....ezeket csak kiirtani lehet.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.09.16. 15:12:36

Szeretnél karriert építeni egy állami vállalatnál? Főosztályvezető lenni egy minisztériumban, vagy egy hivatalban? Mit kell hozzá tenned?

- Tanulni, képezni magad? Á, dehogy...
- Versenyszférai tapasztalataidra eredményeidre hivatkozni? Ugyan...
- Netán pályázni? Nem.

Megmondom én: vedd feleségül Petykó Adriennt! :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.16. 15:14:10

@csoko20: bár igazad lenne :))) akkor nem ide kommentelgetnék, hanem éppen az ide irogatókon röhögnék :)))))

csoko20 2010.09.16. 15:15:43

@Droli: Ja, és dolgozhatsz a feleséged szeretőivel:)))))))))))))))

Mayhem 2010.09.16. 15:17:15

@Tzimisce: öt évet húztam le big4-nál, mire vagyok jó? :-D viccen kívül, két év az semmi, az igazi szarból várépítés csak azután kezdődik, addig kb. csak azért felelsz, amit magad csinálsz.... eljutott a csíra 2-es szintre, nagy kaland...

mérien 2010.09.16. 15:18:48

Nyilván azért maradt az osztályon a volt vezető, mert valakinek értenie is kell az adott munkához, s ha nagy zűr támadna, akkor azért lehessen is valakit kirúgni, mint mindenért felelőst. A főosztályvezető pedig nem fog tudni semmiről, tehát vétlen lesz...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2010.09.16. 15:19:38

A fidesz sosem adott a látszatra.

margaritt 2010.09.16. 15:19:49

Ebben nincs semmi újdonság - 2003-ban találkoztam olyan csajjal, aki spanyol nyelvtanári diplomával lett pályakezdőként osztályvezető a GKM-ben. Nem volt közgáz diplomája? Beiskolázták (állami pénzen, persze) - kibukott. Semmi gond, beiratkozott a Kodolányira, azt talán azóta elvégezte.
Egy barátnőm 4 nyelven beszélt magas szinten, volt gazdasági diplomája is, és nagy protekcióval került be az ITDH-hoz (persze, nála csak képzettebb és rátermettebb emberek voltak ott). Érdekes dolgokat mesélt arról, ki, hogyan, miért került be, és mit is csinált ott... Kormányváltáskor kirúgták, ő meg azóta elhagyta kis hazánkat, és máshol csinált karriert - Londonban, és bejött neki, köszöni szépen, nem jön haza. Tulajdonképpen ilyen emberekre nincs szüksége kis hazánknak, ugyebár, itt nála csak profibbaknak van hely...

sárkányfő 2010.09.16. 15:20:42

@Spiritmonger:
"ha épp hivatalban vagyok, meséld már el, miért ne az öcsém kapja meg a melót, állami pénzből, ha amúgy minden más feltételnek megfelel? "

:D

2010.09.16. 15:24:12

@hardwork:

tróger:(főnév) Semmirekellő, mihaszna ember. Eredetileg a német "Träger" (kb. hordár, rakodómunkás) szóból származik...

a megfelelő ember a megfelelő helyre :)

Kingstone 2010.09.16. 15:25:28

A cikk írója pontosítson:
A hölgy nem az NFÜ-nél lett főosztályvezető, hanem a VM-ben.

Blobov 2010.09.16. 15:26:22

Tele vannak a tárcák 35-nél fiatalabb, egykori HÖK-ös főosztályvezetőkkel, helyettes államtitkárokkal... többségüknek a vezetői tapasztalatuk 0.

Kicsit Karcos 2010.09.16. 15:26:31

@Belpo: szép jiddis szó a tróger, a jelentése kb. ugyanaz, mint a cigányoknál a parasztnak.

arlequin 2010.09.16. 15:27:38

@Gunther: ja bocs. nem figyeltem. te mit csinálsz a cégben?

Homeoffice 2010.09.16. 15:28:26

Én leszek a követeléskezelő részleg vezetője:))))

csárli hárper 2010.09.16. 15:31:22

a ratyimatyi kinevezése is nagyon bicskanyitogató, de az apuci kicsi lánya igazi "sikersztori", és ebben a sztoriban a kulcs az EU-s pénzek elosztása. Lehet tippelni hány céget fognak a közeljövőben alapítani, és mennyi pénzt fognak nyerni "pályázat útján", még a család kutyájának is lesz a nevén pár cégecske, már ha van nekik kutyájuk......... vagy aranyhal, papagáj, ékszerteknős......

2010.09.16. 15:31:40

Indítanak valamelyik lehetőleg hazai felsőoktatási intézményben Kapcsolati tőke szakot ? Akár költségtérítésesen is érdekelne !..

Homeoffice 2010.09.16. 15:34:01

@ezittenkéremmagyarország:

Nem érted meg?
Attól, hogy fiatalok, még lehetnek tehetségesek erre a feladatra.
Nagy a tudásuk, sokat tapasztaltak, mentálisan is felkészültek.

arlequin 2010.09.16. 15:34:42

@delano: erről jut eszembe az apacsiga és a fiúcsiga beszélgetése az autópálya mellett.
- átjutni a túloldalra? oda születni kell fiam....

;-D

@Kicsit Karcos: a tróger mitől jiddis? még a végén kitalálod, hogy a hózentróger is jiddis, mi?

Kingstone 2010.09.16. 15:36:38

@ezittenkéremmagyarország: Nem az NFÜ-nél van, hanem a VM-ben, nem EU-s pénzekkel foglalkozik...
Ezt már az index is megírta.

margaritt 2010.09.16. 15:37:44

Láttam sok hozzászólást, hogy bezzeg a versenyszféra...
Hát, én sok helyen megfordultam, de azért ott sincs fenékig verseny - bankokban is volt, hogy a frissen végzett csajnak osztályt csináltak, hogy vezetői tapasztalattal kezdjen, áruházláncnál is pozícióba került a főnök szeretője.
Én a kormányváltáskor csak ezt a nagy csodaváró hangulatot nem értettem: most volt, aki komolyan azt hitte, hogy mostantól rend lesz, korrekt ország, racionális politikai élet?
A francokat - eddig egyik klikk juttatta pozícióba a haverokat és a családot, most egy másik. Ez nem volt titok, lehet háborogni, verni a tamtamot itt a neten, oszt kész.

Kicsit Karcos 2010.09.16. 15:39:35

@arlequin:

Forrás: www.mazsike.hu/fiatal+tudos-jeloltek+foruma/fiatal+tudos-jeloltek+foruma.html

Kapcsolódó szavak: balek, balhé, bóvli, cefet, elpaterol, fuser, gajdol, hadova, happol, jampec, jatt, kibic, lébecol, hogy csak az ABC első feléből idézzem. A jiddis szubkultúra sok szép szót adott a magyar nyelvnek.

onlame 2010.09.16. 15:40:45

Igazából nem értem mi lehet a baj a leánnyal szakmailag. Azzal egyetértek, hogy csúnya, hogy a lányát rakja oda, de 3 év szakmai tapasztalat egy Deloitte-nál szerintem többet ér, mint ugyanez, vagy kicsit több egy állami ügynökségnél.

Az asszisztens nem a titkárnő, nem a személyi asszisztens, hanem azt jelenti, hogy nincs még 3+ év szakmai gyakorlata.
A system integrator assistant se az a csávó, aki a rendszerintegrátoroknak a kávét hordja, hanem, akinek még nem őszül a haja. Ez a csaj valószínűleg bárhova ugrott volna a Deloitte-tól, megkapta volna a nettó(!) 500 ezret. (Ha abból indulok ki, hogy bármelyik big-fournál megadják a pályakezdőnek a bruttó 450-500-at.) Eleve, aki bekerül egy Deloitte-hoz,
az nem egy életképtelen lúzer, aki nem ért a szakmájához.

Ismétlem, ez a szakmai oldala a dolognak. Nyilván nem szép, ahogy történtek a dolgok, de ez mitől FIDESZ specifikus? MSZP, SZDSZ, mindegyik megcsinálta már nem egy esetben. Csak a komcsik, ballibek nem voltak ilyen hisztisek, mint most, hogy bebukták a választásokat. Valakinek persze mindig hisztizni kell...

A töri szakos csávóról meg annyit, hogy amig nem egy folyosón-megbeszéljük típusú villanyszerelő, vagy az MSZMP-ben és MSZP-ben is oly gyakori pufajkás, addig még össze tehetjük a kezünket. Ő Meggyesit hazaárulózta le. A parlamenti közvetítésből nem egyszer hallatszott ki egy-egy 'bazmeg', illetve 'k*rva'. Gyakran nem FIDESZ sorokból.

Szóval fikázhtajátok itt a kormányt, az előző se volt jobb, talán ez is fos lesz, de jelenleg nincs másik...

csárli hárper 2010.09.16. 15:41:36

@Gunther: hát igen az évek meg a rutin....:)

guma 2010.09.16. 15:42:57

@eszkep:

Nem vagyok normális, ha ilyen elképzeléseket hallok kinevezett oktatás politikustól!!!

Talán a kinevezési gyakorlat vonalához tartozik!
Nem gondolod - és most jelzőket elfelejtem...
A többi meg téged kompromitál,(nem a kapcsolatról idéztem, de most elfogom azt is olvasni!) mert a multkor mandiner példa miatt kaptad fel a vízet.

Tehát, világosíts fel miből szabad neked idézni! De válaszod miatt ezután komolyan venni nem
lehet téged.

arlequin 2010.09.16. 15:43:13

@zero: nem arckönyvezünk, nem iwiwezünk, nem lájkolunk, nem hájpolunk. vagyunk oszt kész.

arlequin 2010.09.16. 15:45:24

@Kicsit Karcos: oké, de eredetileg ez a szó német. azt jelenti hogy hurcoló, vivő, hordozó, tehát tróger ;-D

2010.09.16. 15:45:41

@margaritt:
igazad van,
csak a hülyék vártak csodát, azok meg is érdemlik

Kicsit Karcos 2010.09.16. 15:50:38

@arlequin: eredetileg német a szó, németül valóban hordárt jelent, de jiddisül senkiházi lett a jelentése. A zsidóktól bóvlit, a németektől spaknit meg kuplungot kaptunk...

csárli hárper 2010.09.16. 15:51:03

@Kingstone: jaj elnézést, nem NFÜ hanem VM, hát így mindjárt más a leányzó fekvése....

Medvegyev 2010.09.16. 15:53:25

@Spiritmonger:
Írod, hogy Magyarországon nincs munkanélküliség, csak olyanok, akik nem akarnak dolgozni.
Ezt ott is mondd el, ahol effektíve nincs meló.
Van ilyen hely, bőven..

dr. Aullah 2010.09.16. 15:56:59

@eszkep: Nekem meg elegem van a "bezzeg ők is ezt csinálták" dumából. Ha nincs más érved, akkor inkább ne mondj semmit.

Kingstone 2010.09.16. 15:57:11

@ezittenkéremmagyarország: Csak a pontosítás miatt, persze ettől a lényeg nem változik sajnos

Falusi (törölt) 2010.09.16. 15:58:07

nepotizmus itt. nepotizmus ott. a fülkeforradalmárok meg finanszírozzák:)

Squid 2010.09.16. 16:02:12

@onlame: "Igazából nem értem mi lehet a baj a leánnyal szakmailag. Azzal egyetértek, hogy csúnya, hogy a lányát rakja oda, de 3 év szakmai tapasztalat egy Deloitte-nál szerintem többet ér, mint ugyanez, vagy kicsit több egy állami ügynökségnél. "

Lehet hogy szakmai tapasztalata van (3 év után nem fogadnék rá azért), de ha még valami isteni csoda folytán alkalmas is lenne szakmailag tuti, hogy sem kapcsolati tőkéje sem vezetői tapasztalata nincs. Az utóbbi két ponthoz kell egy 5-10 év szakmában eltöltött idő amit nehéz gyorstalpalni. Könyvelőtanonc a Deloitte-nál ennyi és nem több, lehet fényezni, de szerintem fölösleges.

csoko20 2010.09.16. 16:04:24

@Falusi: Hát, sajnos nem csak a fülkeforradalmárok finanszírozzák:(

De mit csináljak, ha csak a "szavazz fasszal mozgalom" tudta leginkább összefoglalni a véleményemet....

kerdesek05 2010.09.16. 16:05:45

Szégyen!

Szégyen!!!

kerdesek05 2010.09.16. 16:08:14

Könyvvizsgáló asszisztens a legalacsonyabb poszt az ilyen multiknál. Ranglétra alja.
Most meg osztályvezető.

Képzeld el kiknek lesz a vezetője.

És képzeld el vannak nála ott sokkal jobb, érettebb, magasabb tanulmányokkal, magasabb végzettséggel, több szakmai gyakorlattal rendelkezők. Nah , az ő szemükben milyen ember lehet Petykó Adrienn???

Ringlósztár 2010.09.16. 16:08:17

@onlame:
Az asszisztensnek joga van az integrált irányítási rendszerből (pl. SAP) adatokat áttölteni az előre definiált excel táblázatba. Ennyit a nagy könyvvizsgáló cégnél szerzett tapasztalatról.
Bekerülni gondolom úgy került be, ahogy a minisztériumba. Azt ne hidd, hogy ezek a nagy könyvvizsgálók másként működnek: kis szívességet szívesen tesznek nagyért, pl. tanácsadói szerződés megszerzéséért.

Amúgy Adriennel találkoztam, aranyos, blokkolnám.

mojszipupi 2010.09.16. 16:10:28

Elképesztő h egyesek még azt próbálják meg megmagyarázni h jogosan került oda ez a lány osztályvezetőnek és még érvelnek is azzal h a Big4-ból (hova szarjak?????) 3 év után igenis szerzett annyi VEZETŐI tapasztalatot h megérdemli ezt a pozíciót......abszurdisztán reloaded

Alvarez 2010.09.16. 16:11:56

Én még gyors voltam tegnap és láttam teljes fényében az iwiwes képeit: a Deloitte utazhat a plázacica fejű asszisztensekre, mert Adrinak pont olyan van. Nem is értem, miért nem ő lett a szóvivő.

Alvarez 2010.09.16. 16:15:53

@derelyegrádi szellem: ha már Hagyó kilóit hasonlítod a témához, ki ne hagyd a kósa féle forint shortolást, amivel nagyon ügyesen feltöltötték a kasszákat. Ugyan az országnak tízmilliárdokba fáj, de legalább nem nokiás dobozban vitték a pénzt.

mojszipupi 2010.09.16. 16:16:00

@kerdesek05: Valahogy az az érzésem h a leváltott osztályvezető aki hirtelen csak helyettes sem fog sokáig ott dolgozni :))) hű de nem lennék a helyében most. Nem tudnám az indulataimat palástolni azt hiszem

arlequin 2010.09.16. 16:21:30

na és az adri. kedves lány. mindenki szereti. értitek? ti is szeretitek, mert olyan nincs, hogy nem szereted.
előre a hátra!
forr a dal már rock!
na és a dani. kedves fiú. mindenki szereti. igaz kissé tenyérbemászó a stílusa, de ez csak olyan magánvélemény, amit nem szoktunk hangoztatni. érted nép?
szavaztál, szádat befogod.
és egy idézet egy régebbi levelemből:

"Négy év, kis köcsög! Négy év. Ez a rendszer a négyéves diktatúrák sorozata. Buktam már meg az elmúlt tizenöt évben, egyszer is? Tessék? Láttál Te már idõközi választást, ebben a kurva országban? Nem figyelsz, kis fasz!
Tényleg, kire szavaztál tavasszal? A komcsikra, vagy a Fideszre? Tudod miért kérdezem?
Mert még azt sem vetted észre, hogy ez is kurvára mindegy. Én bazmeg, ha megyek szavazni, beviszem a fülkébe a kutyám, rászaratom a szavazólapra és azt adom be. Mert mindegy, hogy ki mellé húzod az ikszet, érvényes-e a szavazatod vagy sem. Mindenképpen rám szavazol. Mert egyedül belõlem választhatsz. Én egy vagyok. Az elit. A Z E L I T!
Szociáldemokrata, liberális, szocialista, meg konzervatív. Ezt a szart is meg lehet veled etetni? Öcsém, hogy Te mekkora fasz vagy! Szerinted a büfében van jobbos és balos szendvics? Ugyanazt a kenyeret zabáljuk, ugyanazt a tehenet fejjük, csak a székházra teszünk ki más-más logót, hogy tudjad, éppen melyikünk szónokol, napirend elõtt."

szevasz nép!

órás-mester (törölt) 2010.09.16. 16:22:46

Ez az egész ország, köztük a 2/3-t megszavazó agyhalottak pofánköpése is. Az ország 99%-a szervilis idióta droid, akik úgy védik az önjelölt, aktuális, különbejáratú cáratyuskáik érdekeit, vagyonát, mintha csak a sajátjukat védenék. Legyen az orbán vagy gyurcsány vagy vmelyik bohóc, az teljesen mind1. Fórumon pár hülye fidesznyiknek az esetre az a válasza, hogy deagyurcsány, miközben pár hónapja/éve még egy egyetértettünk abban, hogy nevetséges az állandó deazorbánozás...

Igazság szerint nincs ezzel semmi baj. Ebben az országban így van ez rendjén, hogy a közgázon egyetemi oktatói státuszban lévő Dr. szakembert, több gazdasági szakkönyv íróját lefokozzuk helyettessé, hogy a kiskurva odaülhessen a helyére. AGYRÉM. És nincs 100 000 ember az utcán, nem követeli senki, hogy csinálják vissza, és, ha követelnék se csinálnák vissza, mert lehet tüntetni, majd hazamennek...

El tudjátok képzelni, hogy Chelsea Clintonból mondjuk minisztériumi főosztályvezető legyen? Asszem a drága édesanyjának meg lennének számlálva a percei, mint külügyér...még akkor is, ha nem ő rakta oda, hanem vmi buzgómócsing demokrata, aki így akart nyalni.

Adrika kinevezése a klasszikus tudd, hogy értsd helyzet. De ez nálunk csak annak az 1%-nak szól, aki nem kap hányingert mindkét politikai erőtértől, a maradék 99% nem is tudja, és nem is érti. A maszopnyiknak csak az fáj ebben, hogy fideszes és lám ezek is ugyanolyanok, a fidesznyiknek meg az, hogy a maszopnyik ugat, pedig ők u.ezt csinálták.

Közben a kiskurva majd szürcsöli a kólát a trógerkedés közben az 1millás nettóval, és a megalázott, megszégyenített dr.Bethlendi majd helyettes pozícióból 'betanítja' őt. Az ő pofájáról is lesülhet a bőr, hogy egyátalán elvállalja, és nem mondja azt, hogy na azért mindent már ne, és nem húzza el a belét onnan.

De hát abban az országban, ahol Veress Udaj és Kuszaj szabadon kószálhatnak, ezen meg se szabad lepődni. El lehet menni innen.

És el is fogok. Jöhetnek az 'okos' kommentek, leszarom, de innen menni kell! Azt is el akarom felejteni, hogy mi a lófasz az, hogy magyar vagy Magyarország.
Ez.
Ez pedig szánalmas. Persze, voltak ennél sokkal durvább dolgok, de azért van abban valami báj, amikor a fülkeforradalmas, nenyis, 2/3-os köcsögök - akik amúgy végigasszisztálták a maszopdúlás 8 évét, anélkül, hogy érdemben konfrontálódtak volna azzal, mert jajj nincs alkotmányos mód, de minek is, majd 2010re úgyis leromlik az ország annyira, hogy bebetonozódunk a hatalomba, végülis a Fidesz sorsa (és a bebetonozódás) sokkal fontosabb az országénál - akik a minden más lesz, minden jó lesz, rendet teszünk, felszámoljuk a korrupciót panelek éveken át tartó hangoztatása után meg merik ezt lépni és utána még jól pofán is röhögik azt, aki csóválja a fejét.

Sőt, Orbán nem mondja erre azt, hogy naaa, és nem rúgja picsán hű sanchopanzáját kiskurvástul, hanem vmi huszadrangú megmondóember kiáll és a pofánkba értetlenkedik, hogy de hát mi itt a baj? Semmi a kurvaanyád.

Elhúzom a belemet, oszt keresek magamnak vmi kevésbé szégyenteljes identitást. Illúzióim nincsenek, mindenhol van korrupció, mindenhol van protekció, mindenhol van csalás, mindenhol van lopás, de ilyen szarfaszú ország és ilyen birka népség nincs mégegy a világon.
A kurvaanyját mindenkinek, de legfőképpen istennek, hogy ide születtem. És ha már így történt, a faszért nem lettem valami primitív pártoskodó köcsög, aki legalább 4 vagy 8 évente csillogó szemmel tud tapsolni az aktuális cáratyuskának, és saját testével is képes védelmezni őt.

Mielőtt vmi fideszgeci beszólna, u.ezt gondoltam Szilvásy asszonyság, Ficsor, Tátrai stb stb kapcsán is, de most telt be a pohár. És akkor azt meg se említsük, hogy Szetey cége 1 nap alatt 200millát keresett, mert egy félnapos óvodai foglalkozást tartott tisztségviselőknek. Kb olyan szintű lehetett, hogy karikázd be a háziállatokat a képen. Csak így lehet itt? Ha nekem ehhez sem gyomrom, sem kedvem, sem affinításom, akkor én baszódjak meg? Vagy dolgozzak 100-200nettóért és várjak a nyugdíjra, addig pedig a sikeresség 'milestone'-jait LCD TV-ben, meg 2 hét balatoni nyaralásokban mérjem? Vagy nem bedőlt lakáshitelben?

Danikából, Adriennből, vagy akár az ilyen szijjártó-cserpalkovics-mesterházi-újhülye félékből kiindulva az az érzésem, hogy vagy Orbán, vagy Simor a helyemen ülnek...

blah 2010.09.16. 16:27:10

Kit lepnek meg manapság az ilyen dolgok? Eddig melyik országban éltek...?
De az, hogy van olyan aki ezt teljesen elfogadja és még megvédi na az meglep. Mondhatnám, hogy de buták meg ilyenek, de inkább szomorú. Nem az inkopetenciája miatt hanem a végtelen naívsága miatt.

nyugatioldal 2010.09.16. 16:28:05

Nemtom mi a bajotok: ha jól tud hazaárulózni, akkor remek kommunikátor lesz belőle...
Egyébként is Józsibácsi kislánya is vmi fejes volt a Malévnál, látszik is...

guma 2010.09.16. 16:30:01

@arlequin:

Ez a magánvélemény tökéletes és érthető!

órás-mester (törölt) 2010.09.16. 16:30:52

Jah és nincs egy olyan riporter sem a Ma Reggelben, vagy az Estében, aki be merné hívni ezt a Petykót egy kis interjúra, oszt élő adásban megkérdezni: "ugye úgy gondoltad bazmeg, hogy az évtizedes tapasztalattal rendelkező, egyetemi oktatói státuszban lévő, dr.-i fokozatú eddigi vezető majd helyettesnek lefokozva betanítja a hülye kurva lányodat, mert hát a kis lótifuti ribanc amúgy sokkal jobb költségvetési főosztályvezetőnek, hisz volt róla kép az iwiwen ahogy piát szürcsölve "trógerkedik".

mérien 2010.09.16. 16:36:27

@órás-mester: Bármily demoralizáló is, nagyon gáz, hogy igazad van...:(

arlequin 2010.09.16. 16:36:48

@gtigram: nnna azért nép!
@órás-mester: részvétem. és egyetértés. még valami: az ilyen kifakadásokon a zúristen csak jót röhög. szerintem. de éppen azért lettél magyar, mert csak. érted?

mojszipupi 2010.09.16. 16:37:29

@órás-mester: Basszus ezt nagyon jól megfogalmaztad :) valami ilyesmi jött volna belőlem is , szivemből szóltál!!!

arlequin 2010.09.16. 16:38:04

egyébként index címen lapos a poszt

Netuddki. 2010.09.16. 16:38:24

Most mi a gond? Biztos volt pályáztatás aztán az 5. forduló után csak ezek maradtak.
Azt még csak el sem képzelem, hogy fideszesek ilyet csinálnának, hogy ilyen fontos pozícióra ne írnának ki pályázatot. Vagy mégis? Ezek után mi jöhet még? Belenyalnak az adófizetők mézesbödönébe?

Marcellusca 2010.09.16. 16:38:38

@órás-mester: Minden szavaddal egyetértek!!!

Falusi (törölt) 2010.09.16. 16:38:55

Tavaly Oszkó Péter miatt a Deloitte is egy "csúnyalopósnépnyúzó" volt.....most már jó szakmai háttér???

Deloitte-ügyben kérdez a Fidesz

MTI
2009-06-24 16:42

Írásbeli kérdéseket intézett egyebek mellett a Deloitte Zrt. pályázatnyerésének körülményeiről és a cég adózásáról Cser-Palkovics András fideszes országgyűlési képviselő Varga István gazdasági miniszterhez szerdán.
A Fidesz helyettes szóvivője a következő kérdéseket tette fel a gazdasági miniszternek: mi az oka annak, hogy a pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozó ügyekben a gazdasági tárca írta ki a pályázatot? Helyesnek tartja-e, hogy egy olyan cég kap állami megbízást, amely a jelek szerint maga is alkalmazza az "adóalap-csökkentési technikákat"? !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

FIDESZ HONLAPRÓL TAVALYI CIKK A CSÚNYA DELOITTE-ről
::::::)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
domokoslaszlo.fidesz.hu/index.php?id_cikk=3118
Itt mindenkinek ügyei vannak 2009. május 05. 12:12 >> HírekDomokos László interpellációjában a Postabank-üggyel kapcsolatban fordult Oszkó Péter pénzügyminiszterhez. A miniszter távollétében Katona Tamás államtitkár válaszolt

Ha egy ország mély válságban van, és az emberek egyre nehezebb életkörülmények között élnek, érthető, hogy sokkal érzékenyebbek arra, ha a közvagyon elherdálásáról, az állam érdekeinek hanyag képviseletéről szereznek tudomást - fogalmazott sajtótájékoztatóján Domokos László. Hozzátette: nem véletlen hát, hogy a Postabank-ügy újabb fejleményeit még kritikusabban kísérik figyelemmel az állampolgárok. Joggal teszik: 152 milliárd forintot kellett közpénzből a bankba tenni.
A képviselő emlékeztetett: 1998-ra a pénzintézet teljes vagyona elúszott. Princz Gábor és csapata Oszkó Péter cégét, a Deloitte-ot választotta ki a bank zűrös ügyeinek átvizsgálására. "A versenytársak egybehangzó véleménye szerint, idézem: azért, mert a Simor András vezette Deloitte-nak különleges volt a pozíciója a magyar piacon, és kétségtelenül ők a legmegértőbbek" - emelte ki a politikus. Az állam pert indított a cég ellen, úgy értékelték, hogy túlságosan is megértően viselkedett Princz Gábor ügyleteivel kapcsolatban, és aránytalanul enyhe megfogalmazású bírálatot fűzött a cég éves beszámolójához. A Deloitte általános véleménye a Postabank Rt. 1997. évi éves beszámolójáról véleményük szerint "megbízható és valós képet ad". Majd máshol azt írták, hogy "ezen véleményük korlátozása nélkül felhívják a figyelmet a problémás ügyletekre." Ezek után nem csoda, hogy az állam pert indított a köntörfalazó, de mondhatnánk túlságosan megértő Deloitte ellen - emelte ki a Fidesz politikusa. A minisztérium Oszkó Péter kinevezése után elbukta a pert. Indoklásként elhangzott: "a Pénzügyminisztérium nem terjesztette a bíróság elé a bizonyítékokat, így az ügyet az igazságszolgáltatás nem tudta érdemben elbírálni". Ennek következtében az állam ahelyett, hogy több milliárdos kártérítést kapna, most több százmillió forint perköltséget fizethet - tájékoztatott a honatya.

"Felmerül a kérdés: vajon megfelelő gondossággal képviselte a minisztérium az államot? Nem lehet-e, hogy Karácsony Imréné, aki szintén véletlenül a Deloitte vezető beosztású munkatársa volt 2004-ig, majd azt követően a Pénzügyminisztérium vezető beosztású tisztviselője, szakállamtitkára, túlságosan megértő hozzáállást honosított meg immáron a minisztériumban? Oszkó Péter úgy fogalmazott, idézem: ami a Postabankot illeti, az egy nagyon érdekes szituáció". Egy másik nyilatkozata szerint felülvizsgálatot is kell kezdeményeznie az államnak a Deloitte-tal szemben. Vajon melyik Oszkónak higgyünk? A Deloitte vezetőnek, aki egy évre jött haknizni a kormányba, vagy a nem régen regnáló pénzügyminiszternek?" - tette fel kérdéseit Domokos László. Katona Tamás államtitkár reagálásában arra hivatkozott, hogy az interpelláció sem a Pénzügyminisztérium, sem Oszkó Péter tevékenységével nem hozható össze, így azt a Házszabály értelmében el is utasíthatták volna. Ezeket a vádakat a minisztérium, valamint a pénzügyminiszter nevében elutasítom - fogalmazott, majd hozzátette: a kormány és a mögötte álló pártok a Postabank-ügy teljes feltárását várják. Viszontválaszában Domokos László kijelentette: Katona Tamás válaszadás helyett vádaskodott, mégpedig olyan hangnemben, amely méltatlan egy államtitkárhoz. "Válaszát" nem fogadom el - nyomatékosította a fideszes képviselő. A kormányt támogató többség a szavazáson elfogadta Katona Tamás válaszát.

(fidesz.hu)

Marcellusca 2010.09.16. 16:39:09

@arlequin: Láttam. :(

Émmár becsatoltam az övem. :)))

MACISAJT 2010.09.16. 16:40:36

Mindegy, Szandrocha Kamilla karrierjét úgysem tudja überelni senki..:D

Neki még a sukorói megbeszélések parlamenti jegyzőkönyveit is látnia kellett.

guma 2010.09.16. 16:41:34

@órás-mester:

Köszönöm!

Érthető és világos összefoglalása a mai "eszmecserének"!!!

guma 2010.09.16. 16:43:21

@MACISAJT:

Próbálja a maiakat megnézni!!!!!!!!!!!!!!

órás-mester (törölt) 2010.09.16. 16:44:27

@blah: "De az, hogy van olyan aki ezt teljesen elfogadja és még megvédi na az meglep."

mit megvédi? tátraival, szilvásynéval meg ilyenekkel dobálózik, mi közben évekig fájlalta a 'deazorbánozást'. azért van rendjén,mert "most mi következünk", és közben véresre verik a tenyerüket, úgy tapsolnak: PIKTOR, PIKTOR, PIKTOR.

blokkos 2010.09.16. 16:46:48

@órás-mester:
Messze egyetértve és hozzátéve hogy "vizet prédikálnak és bort isznak", vagy " minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek" , stb.
Egyik kutya, másik eb!
Szégyen! Ez mégiscsak egy kurva ország!

blokkos 2010.09.16. 16:48:21

@órás-mester:
Csak azt tudnám, hol és hogyan lehet ez ellen összefogni?
Mikor megyünk?

guma 2010.09.16. 16:49:05

@Marcellusca:

Nekem nincs!

Mit csináljak most??????????

Sztyopabá 2010.09.16. 16:54:07

Sokáig szégyelltem magam, hogy kétszer is a vörösökre szavaztam. Azt hittem, ők a kisebbik rossz ennek az országnak, de kénytelen voltam belátni, tévedtem.
Az ilyen hírek, és sajnos a Fidesz nem tanult az előző kormányzásuk hibáiból és rendszeresek az ilyen hírek, miatt lassan kikopik belőlem ez a szégyenérzet. Forradalom volt, naná, az. Mostantól minden másképp lesz, hát persze. Hogy rohadjon meg minden befőttje az összesnek.
Részemről megemelem a kalapom a szerkesztők előtt, amiért nem hagytak fel az ilyen cikkek írásával a kormányváltás után sem.

arlequin 2010.09.16. 16:54:17

@blokkos: én mindig mondtam, hogy nem vizet, hanem bort kell prédikálni, s akkor gond egy szál se. de ezek...

blah 2010.09.16. 16:56:12

@órás-mester: na ezért mondtam, hogy inkább szomorú a helyzet. Abban bízok, hogy jól lejáratja magát a Fidesz is és talán felébrednek az agymosottak is.
Az nagyon tetszett amit a hosszabb kommentedben írtál, néhány éve hasonlóképpen felhúztam volna magam én is, de ma már nem. Nincs alternatívánk, nem is foglalkoztat már ez a cirkusz, az éppen aktuális kormány balfaszkodására mindig lehet számítani, szóval nem éri meg erre energiát pazarolni. Inkább próbálom magam védeni a bénaságuktól, ennyit tehetek.

kerdesek05 2010.09.16. 16:59:30

mi volt petykó adrienn IWIW user id-je?

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2010.09.16. 16:59:35

Az lenne az igazi demokrácia, ha ilyenkor a választók egyetértése é visszajelzései alapján le lehetne váltani Adriennt.

mérien 2010.09.16. 17:00:09

Olyan szót használtál, ami a magyar nyelvben ritkán használatos: összefogni...
Eleve vesztésre ítéltetett, - mondom ezt, hisz a magyar másik sajátossága a pesszimizmus.
De basszus valahogy mindig van miért. Mi tényleg ennyire balfékek vagyunk? Mégis melyik korba lett volna beleszületni? 1000 év alatt Mátyás vagy Kiegyezés utáni időszak. Ennyi? Nincs mire büszkélkedni. Komolyan mondom, boldog gyerekkorom volt az átkosban, mégha csóringerek voltunk is...

arlequin 2010.09.16. 17:02:43

@Sztyopabá:
"Részemről megemelem a kalapom a szerkesztők előtt, amiért nem hagytak fel az ilyen cikkek írásával a kormányváltás után sem."

ezek nyughatatlan lelkek. teljesen küldetéstudatos szociopaták. főleg ez a töritanár. na a csávó nem semmi...

arlequin 2010.09.16. 17:04:02

? kbm

kikent
bábuskák
mutyizása

Pista bá' 2010.09.16. 17:07:38

@órás-mester: Gratulálok. Körülbelül összefoglaltad az én véleményemet is, csak ami engem illet, már nem tudom ennyire felpörgetni magamat az ilyen disznóságokon...

guma 2010.09.16. 17:16:31

@arlequin:

Gratulálok!

Valóban erre ma kevesen gondoltunk itt - pedig ez nagyon lényeges!!!!!!!!!!!!

kodó tamás 2010.09.16. 17:16:43

@BISMARCK: usziba és szolcsiba járt... az adri val

arlequin 2010.09.16. 17:20:15

@gtigram:
azt hiszed a bolond igazat beszél?

jól gondolod, hogy

egyébként valamint mindenmás együtt

kodó tamás 2010.09.16. 17:21:51

@órás-mester: :) ja ja. ez doktorinak is jo lett volna. de most komolyan.. egyébként ismerősökkel beszélgettem. már nemcsak fiatalok mennek el... jön az eszázadi exodus
@blokkos: akkor már vagyunk hárman. ebből csak sörözés lesz...

CSALÁDBARÁT KORMÁNY
és EMBERKÖZPONTÚ
(azaz egy ember a központban kitalál mindent)

derelyegrádi szellem 2010.09.16. 17:26:15

@Alvarez:

Ezt a shortolást már ötvenedszer hallom. Van erre valami bizoyníték is Nyakó PIsta szavain kívül? Mert az bizony nagyon kétséges. Illetve nem is, eddig még mindig hazudott, ahányszor beszélt, így azon túl valami. Egy morzsával is beérem, de kérlek végre valamit....

Egyébként a shortolás (bár csúnya dolog lett volna) nem bűncselekmény, szemben a bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, és a hivatalos személykénti elkövetett zsarolással. Ezt tudtad?

arlequin 2010.09.16. 17:27:26

@kodó tamás: ne menjen senki sehova! ne! ne! és ne!
erre várnak. ki kell tartani, mint jób a biblia valamelyik könyvében.
nem szabad, hogy bármiféle csüggedés, kétség eluraljon bennünket.
nem szabad!
basszátok meg. röhögve kibírjuk féllábon. s ha a halál szembejön azt is kiröhögjük.

guma 2010.09.16. 17:27:58

@arlequin:

Én már nem hiszek (csak tapasztalom)!

lüke 2010.09.16. 17:28:26

csinos fiucska
remélhetőleg bántja is az értelem

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.09.16. 17:30:24

Azért tegyük hozzá, hogy a Deloitte nem az a sztereotip könyvvizsgálói kis iroda, hanem egy sok fiatalból álló, laza világcég.
Amúgy meg érthető, hogy ezek az emberek "plusszal" kerültek be - de kérdés, hogy meg is állják-e a helyüket, értsd: milyen kritikákat kapnak KÍVÜLRŐL.

2010.09.16. 17:30:49

A fidesz miért nem koppint az orrára az ilyen petkó-droidoknak? Még politikai tőkét is kovácsolhatnának belőle, ha látványosan ráreccsennek, hogy ezt azért mégse kéne, és aztán utána feltűnés nélkül elhelyezhetnék a csajszit bárhova máshova... de nem! Még a látszatra is szarnak. vitya ugyanolyan pofátlanul nyomja, mint gyurcsány, sőt, még pofátlanabbul, mert Gyurcsányban legalább munkált valamennyi nemzetmenő hivatástudat, még ha faszságokat is csinált néha, de vityában ilyennek nem látom nyomát.

guma 2010.09.16. 17:31:45

@arlequin:

Nekem a röhögés helyett valamiért Gandhi jutott eszembe...

(Te érted ezt????)

2010.09.16. 17:33:00

@bulvármédiás =>: Dolgozik ott egy ismerősöm, hát éppenséggel lazának nem szokta nevezni... nagyon keservesen keresi a kenyerét a csaj.

Pista bá' 2010.09.16. 17:36:16

@derelyegrádi szellem: Ha az ő esetükben kiderülne (nem állítom, hogy kiderült), akkor bizony Btk-ba ütköző tényállás lenne. 299/A §. Bennfentes kereskedelem. Csak a tisztánlátás végett.

guma 2010.09.16. 17:36:21

@derelyegrádi szellem:

Jobb helyeken ezt hivatalosan vizsgálják. Ki tudja miért itt nem...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.09.16. 17:41:25

A tróger sztem német szó, rakodómunkást, szállítót, hordárt jelent.

kubatov_kommunista 2010.09.16. 17:42:02

...és még egy fideszes aki történész vagy jogász vagy közgazdász...
és még egy ... és még egy...
sok-sok kicsi 'univerzális' lény egy párhuzamos univerzumban csak a teste itt manifesztálódik.

arlequin 2010.09.16. 17:50:12

@gtigram: igen. nagyon is. miazhogy.

@derelyegrádi szellem: egyáltalán nem lehetetlen az a shortolás. de semmi bizonyítható nincs benne.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.09.16. 17:51:20

Így is lehet címlapra kerülni - ha csak egy napra is... Ha másképp nem megy...

guma 2010.09.16. 17:53:03

@arlequin:

Akkor megnyugodtam (és gyorsan, sikeresen váltottam is)!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.09.16. 17:58:15

@Jutocsa: kapcsolati tőke szak, de persze levelezőn, hogy a suliba ne kelljen bejárni, csak együtt bulizni az osztálytársakkal :)

Marcellusca 2010.09.16. 18:14:27

@arlequin: Hát, Bohós, ez a dal "jólesett". :D
Az uccsó kép, az űberf@sza!!! :D
Vérnarancs.
LOL

arlequin 2010.09.16. 18:14:45

@maholnap:
nem tudom honnan jöttél, nem tudom hová mész, de egy dolog biztos:

nem tudod hol vagy.

höhöhö

freegr 2010.09.16. 18:17:15

Ami még külön érdekes a kis Adrienn kinevezésénél az az, hogy van képük a mérlegképes könyvelői végzettségre hivatkozni. Tudni iliik a főiskolán v á l l a l k o z ó i számvitelt tanítanak, és Adrienn is a vállakozói szférában dolgozott (gondolom vagy két évet). Márpedig a vállalkozási számvitel köszönő viszonyban sincs az államháztartási számvitellel és általában a költségvetési gazdálkodással. Azt egy másfajta kurzus keretében kell megtanulni, és főleg gyakorolni. Ez olyan egy másik példán bemutatva, mintha valaki mondjuk elektroműszerészként tanul, de utána az Elektromos Műveknél mondjuk hálózati villanyszerelőként helyezkedne el (a példa annyiban erőltetett, hogy az ELMŰ nyilván nem alkalmazná emberünket villanyszerelőként), szóval: teljesen hihetetlen lenne a fenti történet, ha nem lenne igaz... ennyire vastag bőrt az arcon bizony nem minden évben lát az ember....A JÖVŐ ELKEZDŐDÖTT !!

arlequin 2010.09.16. 18:17:28

@Marcellusca: én már 10 éve vérnarancsozok.
nem mintha ez valami dicsőség lenne. pusztán tapasztalat.
ráadásul finom a beste állatja ;-))

és tudod a zátlag értelmiségi/magyar (?) úgy van vele, háthogy igen és tényleg, meg minden más valószínű, de beixel a fityiszre. ha dühösebb, akkor a jobbikra.

de a legszomorúbb, hogy egy sem néz tükörbe

arlequin 2010.09.16. 18:18:52

@freegr: nem elkezdődött. már el is múlt.
köszönet az összehasonlításért. tényleg.

Marcellusca 2010.09.16. 18:21:23

@arlequin: Émmán 20 éve.
/Én nyertem. :D/
Már a megalakulásukkor sem tetszettek.
Azóta csak rosszabbodott a helyzet. :(

Red Velvet 2010.09.16. 18:24:27

Egy holnapi sajtómeghívó. Hol a témába vágó kakukktojás?

A mellrák ellen küzdő Egészség Hídja Összefogás Egyesület 2010-ben kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Rózsaszín Lánchídi Séta sajtótájékoztatója.

Témák

A sajtótájékoztatót tartják:
Schmitt Pálné Makray Katalin, az Egyesület fővédnöke
Körtvélyes Éva, az Egészség Hídja Egyesület elnöke
Vincze Rita, a hídkivilágítás és a Partnerlánc projekt kezdeményezője, a General Electric képviseletében
valamint az ÁNTSZ képviselője

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium részéről a sajtótájékoztatón részt vesz Surján Lászlóné Bajzáth Gabriella, sajtóreferens.

guma 2010.09.16. 18:24:37

@Marcellusca:

Nekem is bejött @arlequin: ajánlata!

Marcellusca 2010.09.16. 18:25:10

@freegr: Vicc: sorozáson:
- Mi a foglalkozása?
- Bakteriológus.
- Aha. Vasutas.
xD

arlequin 2010.09.16. 18:43:24

@Marcellusca: és az 'antipatikus', mint ... az smafu?

20 éve a fityiszre, mint a szadesz ifitagozatára néztünk. nem nagyon érdekelt senkit. akkor.

Kitagava (törölt) 2010.09.16. 18:50:57

Mi a Loppert a Budaházyhoz képest?

Hát az, ami a Gyurcsány az Orbánhoz.

Valami rohad az államgépben.

Filmes nyelven: Alien vs. Freddy Krueger.

Avagy ki a jobb?

A Fradi, vagy a mentatea?

Aki legszebben koitál egy vallásos szimbólumra, az legyen egy ország miniszterelnöke.

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.09.16. 18:51:26

Azért ebben az elrontott Hazában is van valami szép! Család, gyerekek, barátok, Szüleink sírja. Radnótit idézve pedig, "s remélem, testem is majd e földbe süpped el."

kodó tamás 2010.09.16. 18:56:12

@arlequin: hm. de az alkotó ember halála ez a posvány. gondolj Puskás Öcsire pl...

derelyegrádi szellem 2010.09.16. 18:58:05

@Pista bá':

te biztos vagy ebben? Csak a tisztánlátás végett kérdezem. Ismered ezt a tényállást, vagy csak úgy jónak tűnt elsőre?

@guma:

Ezt nem értem. De egy biztos, mész, teszel egy feljeletést, és akkor itt biztosan "hivatalosan" vizsgálni fogják. Ez ennyi.

De mindettől függetlenül én nem akarok védeni senkit, nem tisztem, nem dolgom, nem hobbim. Csak azt szeretném, ha valaki állít valamit, azt legalább valamivel, ha nem is bizonytja, de legalább valószínűsítse (mert különben menjünk a KACSA magazik fórumára). Itt semmi ilyesmi nem volt. Még egy olyan se, hogy igen, ebben a vashordóban égettem el a kósától kapott faxokat, amiben utasított, hogy frankot venni...... frankot venni...(a hordós megtörtént, a népszabiban egyszer ez volt "bizonyíték"XD)

Pista bá' 2010.09.16. 19:08:14

@derelyegrádi szellem: Ismerem a tényállást és a hozzá kapcsolódó kommentár részt is.
OFFTOPIK lenne azonban ezen vitatkozni, pláne, hogy senki nem kezdeményezett hivatalos vizsgáltat ebben az ügyben.

Azt meg ugyan nem nekem írtad, de ez a kijelentésed: "De egy biztos, mész, teszel egy feljeletést, és akkor itt biztosan "hivatalosan" vizsgálni fogják. Ez ennyi."

Nos, ez akkora szintű hmmm... butaság, hogy nincs is mit hozzáfűznöm.
Talán csak annyit, hogy bolt alkalmam számos olyan nyomozást megszüntető határozatot látni, ahol egy elsőéves ügyvédbojtár IS tisztán látta, hogy itt biza' bűncselekmény történt.
És nem, nem akarom azt hallani, hogy ilyenkor panaszt kell benyújtani, mert mindenki tudja, hogy az esetek 90%-ában azt is elutasítják.
Részemről lezártnek tekintem a témát.

órás-mester topiktárs összefoglalta a bejegyzéssel kapcsolatos véleményemet, kissé sarkosan fogalmazott ugyan, de vele értek egyet. Az elvakult párthívők (legyenek bármilyen színűek is) meg hagyjanak engem békén.

arlequin 2010.09.16. 19:10:19

@kodó tamás: puskás öcsi sok minden volt, csak nem 'alkotó ember'. bocs. focista, az. de nem egy szellemi fárosz. mindszenty viszont maradt addig amíg tudott.
és szerintem még most is 'itt' van.
és maradtak nagyszüleim, szüleim, s maradunk mi is, pedig 2006 okt után anyám azt mondta, hogy menjünk (!), na akkor rendesen ledöbbentem.
holott meghívásunk van az usába 3 helyre, valamint kanadába, skóciába, írországba, svédbe, norvégokhoz, hollandba, németbe. igaz svájcba nincsen... ;-D
itt fizetjük a frankhitelt és itt tesszük a dolgunkat. nem könnyű, de nem kell siránkozni. mert abba jók vagyunk.
a posványt pedig fel kell forralni, ki kell szárítani, vagy még több vizet ereszteni belé.
de ezt a részt itt nem lehet megbeszélni.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.09.16. 19:15:31

No azért a Petykó lánynál jóval ügyesebb ez a Loppert. Annakidején azt gondoltam róla, hogy egy hülye, kis majom, aki feltűnősködik. Na most ezt a csiriglit kaptuk polbűnözőnek ide.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2010.09.16. 19:16:14

ó, az esztergomi állítólag veri a feleségét, a pomázi polgermésternek diplomája sincs, de más sara is van.
Mégis mire kellene számítani? Hogy arról az okos emberről ne is beszéljünk, akinek pillanatok alatt lett diplomája....
www.fn.hu/belfold/20070426/nem_diploma_kerdese_politizalas/

kamasuka 2010.09.16. 19:20:42

Az MSZP ERAban egy volt államtitkár soforjének lánya került jó kis pozícióba egy korábban hivatalként működő, akkor éppen vegetáló nemzetpolitikai főosztály menő munkatársaként. És hány ilyen csókos viszonyt lehetne összehozni korábbról,mostanról és a jövőből ...

kovacsguszti68 2010.09.16. 19:21:15

@onlame: én is lehúztam 6 évet egy big fournál és azért azt el kell mondanom, hogy asszisztens szinten kurva nagy tapasztalatot nem lehet szerezni. Ez tipikusan a droid beosztás, semmi felelősség, semmi önállóság, csak csinálod, amit mondanak neked.
Ebből a pozícióból nettó 500-ért senki nem tud elhelyezkedni. Ráadásul a kezdő fizetések sem olyan magasak, mint ahogy Te írod.

Az egész sztorival kapcsolatban felrémlik a régi Concordia Közraktár esete Torgyán Józsi bácsival és kedves ismerősével (rokonával?) Korompai Nikolettel, aki igen fiatalon, mindenféle komoly szakmai tapasztalat nélkül került nagyon magas beosztásba. Szóval kicsit dezsavü érzésem van...

guma 2010.09.16. 19:25:48

@arlequin:

Szentségtörés tudom, de valahogy illik ide a 19,10-re (ezt is loptam!) :

Egyik, mint a másik, pillanat telik bután.
Az összes hang örvényként dob fel a színre,
Színek kavalkádja vérzik el a vízbe.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.09.16. 19:34:46

Egyrészt ki számított nagyon másra?Másrészt hány és hány (ezer?) ilyen lehet még különböző államilag finanszírozott intézményeknél,tvék,rádiók,mti,színházak stb. ?Arról nem is beszélve ,hogy a zisteni magánszférában is vannak "furcsaságok" ilyen téren -.-.

Egyébként zéró irigy, irigy zéró! xD

(Teljesen felesleges most ezt az egy esetet kikapni,szaros gumicsont ,de még mindég beválik...)

arlequin 2010.09.16. 19:39:05

@guma: hohó.
most jöhetne az a kérdés, hogy: te aztán ki vagy?

na de minek?

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.09.16. 19:45:11

Amúgy tudnék sokkal komolyabbat mesélni ,amihez képest ez egy dajka mese,de egyrészt a szart is kiperel(het)nék belőlem a szereplők,másrészt ha a jónép ezen is így kiakad, akkor attól tömeges agyvérzés lenne...

arlequin 2010.09.16. 19:46:00

@Blás Sailor von Wolfhausery:
tudod erre az jutott eszembe ahogy itt valaki 'fasszal szavazást' emlegetett.
a politikai zelit szarral szavaz, ahogy olvashattuk.
eredmény?

szaros lesz a faszod...

(bocsánat a széplelkektől, igazán nem akartam csúnyán megnyilatkozni)

torró 2010.09.16. 19:46:17

Én ezt nem értem, mit rugóztok ezen egész nap .Kit kellett volna kinevezni? Úgy tesz itt mindenki mintha az elmúlt kormányzati időszakban a FIDESZ embereit nevezték volna ki posztokra! Minden kormányzatnak szíve joga a saját embereit kinevezni. Három évvel ezelőtt egyik barátom mondta hogy valamit el szeretett volna intézni, és mivel egy haverja államtitkár ,gondolta az ügy sínen van. És a haver azt mondta neki hogy megőrültél itt azt se tudják hogy ki vagyok. Mondta ezt mint államtitkár. Volt egy irodája zéró feladattal.DE nagyon jó fizuval. Figyeljetek! Akkor miért nem sikítottatok basszátok meg!!! Látszik hogy kurvára ráértek hülyeséggel foglalkozni ,ahelyett hogy valami normális munkát végeznétek. Mert aki akar az talál! Nem fognak mindenkit tintanyalói állásba helyezni.

guma 2010.09.16. 19:46:27

@arlequin:

Még mindig az!!!!!!!!!! (De minek!)

arlequin 2010.09.16. 19:49:46

@guma: ha ez megnyugtat, akkor

el-mú-lik

avagy az üresség lyuka a tehén seggén, ami soha semmit nem képes megőrizni

2010.09.16. 19:50:15

@kubatov_kommunista: történészek, jogászok, közgazdászok... mennyivel boldogabb lenne a világ ezek nélkül...

derelyegrádi szellem 2010.09.16. 19:50:44

@Pista bá':

"Nos, ez akkora szintű hmmm... butaság, hogy nincs is mit hozzáfűznöm.
Talán csak annyit, hogy bolt alkalmam számos olyan nyomozást megszüntető határozatot látni, ahol egy elsőéves ügyvédbojtár IS tisztán látta, hogy itt biza' bűncselekmény történt."

Értem, tehát egy elképzelt, feltételezésen alapuló meg nem történt esemény (ha feljelentést tennék, azt jogtalanul úgyis elutasítanák, csak azért mert te már láttál nyomozás elutasító hatozatot) a valósínűsítés. Szerintem az lehet itt, hogy elutasító rendőrök/ügyészek is shortoltak, és ezért. Ugye?

De oké, tehát aki csak így bemondásra nem hisz el, hogy szijjártó meg kósa shortoltak a forittal az párthívő...

Hűűűűűhhhaaaaa.

P.s. Aki elhiszi az nem az? Mert akkor inkább elhiszem....

Balián 2010.09.16. 20:00:04

Simicska elvtárs tárcanélkül?
Mengele doktor?
Na van itt változás.

órás-mester (törölt) 2010.09.16. 20:02:05

@torró: menj már te a picsába a házi orbánoltárod elé az esti imához bazmeg.

"Minden kormányzatnak szíve joga a saját embereit kinevezni. "
itt nem erről van szó. ha mondjuk xy fideszes közgazdászt, aki lehúzott 10 évet közigazgatásban , osztályvezetőként, vagy helyettesként, akkor senki nem ugat.

kit kellett volna kinevezni? senkit vazzeg, hisz az eddigi főosztályvezető ott marad helyettesként.
ez az illető a dr., és a corvinuson oktató, mellesleg számos szakmai (tan)könyv szerzője.

ennek fényében kell nézni az esetet. nem arról van szó, hogy fideszest akartak odatenni, anem arról, hogy a fideszmókus lányának kellett a hely meg a pénz, az eddigi vezetőt pedig porig alázva arra kényszerítik, hogy ezután is végezze el a munkát.

és ez a pofátlanság vazzeg. ilyenre még maszopnyikoktól sem emlékszem. még a polihisztor miniszterek (drazsé, ájemmónika) sem fogható ehhez az arcátlansághoz.

arlequin 2010.09.16. 20:04:06

@derelyegrádi szellem: le se tudod magadról mosni, hogy naridroid vagy. ;-DDD
te párt-, és vezérhívő!
lebuktál!

p.s.: azt a 10%-ot azért várom. emlékszel, ugye? nehogymá' a sintér sanyit kelljen küldenem jogos követelésemért.

gyilkos fűegér 2010.09.16. 20:08:03

@órás-mester:
Hát ez kurvanagy!
A kommented jobb lett, mint az eredeti poszt...
:- DDD

arlequin 2010.09.16. 20:08:58

Söprik a pápai utcát,
Masíroznak a katonák,
A huszonéves szőke kislány, sej szőke kislány
Vezet regimentet sután.

Kérdi tőle a kapitány:
Hová, hová szőke kislány?
Mit kérdezi tőlem a kapitány, sej a kapitány,
Megyek a pénztárcám után.

A pénztárcám be van zárva
A pápai laktanyába.
A pápai laktanya lyukadjon ki, sej lyukadjon ki,
Te meg pénzem szabadulj ki!

Szabadulnék, de nem lehet.
Letöltöm a három évet.
Kettőt töltök sej-haj a hazáért, sej a hazáért,
Egyet meg egy szőke lányért...

ez csak amolyan utánérzés, ha valaki ismeri az eredetit. az áthallásokért nem vállalom a felelősséget. az csakis a Véletlen műve lehet
;-D

venszivar 2010.09.16. 20:12:45

Egy pálya elején elhinni,hogy ha apa betesz egy állásba ,akkor az jogos,normális s semmi szakmai,erkölcsi kételyei nincsenek emiatt ?! Nos ez nagyon necces !! Persze neki tetszik. Van az a pénz,amit szívesen elfogad s el is tudja költeni,ahhoz biztos meg van a tehetsége. Milyen vastag bőr van a pofáján, volt kitől örökölni...........

torró 2010.09.16. 20:17:15

"órás-mesternek" De ilyenek történtek ezelőtt is basszus . Csak nem tudtatok róla.Egyébként most neveztek ki olyan személyt főkönyvelőnek aki az MSZP-l könyvelő volt az egyik minisztériumban.Na? akkor azzal mi van? Mondjuk ez így biztos nem egészen korrekt eljárás, de előfordul. Másrészt viszont nem vagyok fideszes bazd meg . Csak próbálom értelmezni a történteket. KÖZÉPRŐL, világos?

Horizont 2010.09.16. 20:18:44

@torró: Na az ilyen kommentektől tudok lehervadni.Még ha nagyon fiatal lennél....Az ilyen mentalitású emberek mindig megerősítenek abban, hogy nem csak a politikai vezetőkkel van baj ebben az országban.Először is honnan tudod, hogy ki milyen munkát végez, értelmeset-e vagy nem. Attól, hogy itt van valaki:) Ha ismernéd a Vastagbőrt akkor tudnád, hogy volt itt " visítás" bőven!!!(basszátok meg nélkül)
Teljesen igaz, hogy minden kormány a saját embereit nevezi ki. Ez így helyes. Vagyis nem helyes! A A FELADATRA, BEOSZTÁSRA MEGFELELŐ, ALKALMAS, saját emberét kéne odatenni! Attól, hogy az MSZP milyen balfasz volt nehogy már felmentést adjunk a további baromságra! Vagy éljenezzünk, hurrázunk, hogy ugyanazt csinálja a Fidesz is? Bravó. Pont arról van szó, hogy Orbán és az összes seggnyaló és nem seggnyaló Fideszes is itt élt ebben az országban az elmúlt 8 évben, látták, hogy mit csinált az MSZP, fröcsögtek is kellő hévvel. Akkor talán jogos lenne az elvárás, hogy talán ők mégse úgy, esetleg egy kicsit másképp, adjanak már a látszatra legalább vagy valami ilyesmi.
Az okos ember a más kárán tanul. Mi meg buták vagyunk!

arlequin 2010.09.16. 20:19:53

@torró: nem vagy fideszes? hohó! akkor teperned kell mint itt oly sokaknak, hogy valamire vigyed. ha gondolod be tudlak protezsálni az mszp-nél. ott most nagyon kell a káder.

guma 2010.09.16. 20:26:12

@Horizont:

Megint igazad van - mi már csak leshetünk úgy látszik ("kocsmába" se mész már).

guma 2010.09.16. 20:27:20

@arlequin:

Csak nem drótvégre akarod őt is....DDDDDDDDD

Horizont 2010.09.16. 20:27:30

@arlequin:
:DDDD Ez nagyon jó:) Telitalálat, ismerve az eredetit.
Véletlen műve? Akkor dicséret a véletlennek! :))

venszivar 2010.09.16. 20:31:01

Álljon meg a menet !!

makacs szennyeződés 2010.09.16. 20:31:52

minden nap olvasok valamit, ami megerősít abban, hogy innen menni kell, örökre, hátra nem nézve, ma ez volt az.
nem tehetem meg a gyerekemmel azt a szemétséget, hogy itt nevelem fel tehetségtelen felhelyezett petykó kiskurva adrienek meg loppert senki dánielek uralma alatt.
20 éve nézem ezt, nekem nincs még 20 évem, nem akarok magyar lenni.

egyszerűen már nincs erőm leírni azt a csalódottságot, undort, amit érzek, úgyhogy bocs, de beidézem azt a sorstársam, aki nemrég ide hajszál pontosan leírta a gondolataim, tisztelet neki:

órás-mester:

"Ez az egész ország, köztük a 2/3-t megszavazó agyhalottak pofánköpése is. Az ország 99%-a szervilis idióta droid, akik úgy védik az önjelölt, aktuális, különbejáratú cáratyuskáik érdekeit, vagyonát, mintha csak a sajátjukat védenék. Legyen az orbán vagy gyurcsány vagy vmelyik bohóc, az teljesen mind1. Fórumon pár hülye fidesznyiknek az esetre az a válasza, hogy deagyurcsány, miközben pár hónapja/éve még egy egyetértettünk abban, hogy nevetséges az állandó deazorbánozás...

Igazság szerint nincs ezzel semmi baj. Ebben az országban így van ez rendjén, hogy a közgázon egyetemi oktatói státuszban lévő Dr. szakembert, több gazdasági szakkönyv íróját lefokozzuk helyettessé, hogy a kiskurva odaülhessen a helyére. AGYRÉM. És nincs 100 000 ember az utcán, nem követeli senki, hogy csinálják vissza, és, ha követelnék se csinálnák vissza, mert lehet tüntetni, majd hazamennek...

El tudjátok képzelni, hogy Chelsea Clintonból mondjuk minisztériumi főosztályvezető legyen? Asszem a drága édesanyjának meg lennének számlálva a percei, mint külügyér...még akkor is, ha nem ő rakta oda, hanem vmi buzgómócsing demokrata, aki így akart nyalni.

Adrika kinevezése a klasszikus tudd, hogy értsd helyzet. De ez nálunk csak annak az 1%-nak szól, aki nem kap hányingert mindkét politikai erőtértől, a maradék 99% nem is tudja, és nem is érti. A maszopnyiknak csak az fáj ebben, hogy fideszes és lám ezek is ugyanolyanok, a fidesznyiknek meg az, hogy a maszopnyik ugat, pedig ők u.ezt csinálták.

Közben a kiskurva majd szürcsöli a kólát a trógerkedés közben az 1millás nettóval, és a megalázott, megszégyenített dr.Bethlendi majd helyettes pozícióból 'betanítja' őt. Az ő pofájáról is lesülhet a bőr, hogy egyátalán elvállalja, és nem mondja azt, hogy na azért mindent már ne, és nem húzza el a belét onnan.

De hát abban az országban, ahol Veress Udaj és Kuszaj szabadon kószálhatnak, ezen meg se szabad lepődni. El lehet menni innen.

És el is fogok. Jöhetnek az 'okos' kommentek, leszarom, de innen menni kell! Azt is el akarom felejteni, hogy mi a lófasz az, hogy magyar vagy Magyarország.
Ez.
Ez pedig szánalmas. Persze, voltak ennél sokkal durvább dolgok, de azért van abban valami báj, amikor a fülkeforradalmas, nenyis, 2/3-os köcsögök - akik amúgy végigasszisztálták a maszopdúlás 8 évét, anélkül, hogy érdemben konfrontálódtak volna azzal, mert jajj nincs alkotmányos mód, de minek is, majd 2010re úgyis leromlik az ország annyira, hogy bebetonozódunk a hatalomba, végülis a Fidesz sorsa (és a bebetonozódás) sokkal fontosabb az országénál - akik a minden más lesz, minden jó lesz, rendet teszünk, felszámoljuk a korrupciót panelek éveken át tartó hangoztatása után meg merik ezt lépni és utána még jól pofán is röhögik azt, aki csóválja a fejét.

Sőt, Orbán nem mondja erre azt, hogy naaa, és nem rúgja picsán hű sanchopanzáját kiskurvástul, hanem vmi huszadrangú megmondóember kiáll és a pofánkba értetlenkedik, hogy de hát mi itt a baj? Semmi a kurvaanyád.

Elhúzom a belemet, oszt keresek magamnak vmi kevésbé szégyenteljes identitást. Illúzióim nincsenek, mindenhol van korrupció, mindenhol van protekció, mindenhol van csalás, mindenhol van lopás, de ilyen szarfaszú ország és ilyen birka népség nincs mégegy a világon.
A kurvaanyját mindenkinek, de legfőképpen istennek, hogy ide születtem. És ha már így történt, a faszért nem lettem valami primitív pártoskodó köcsög, aki legalább 4 vagy 8 évente csillogó szemmel tud tapsolni az aktuális cáratyuskának, és saját testével is képes védelmezni őt.

Mielőtt vmi fideszgeci beszólna, u.ezt gondoltam Szilvásy asszonyság, Ficsor, Tátrai stb stb kapcsán is, de most telt be a pohár. És akkor azt meg se említsük, hogy Szetey cége 1 nap alatt 200millát keresett, mert egy félnapos óvodai foglalkozást tartott tisztségviselőknek. Kb olyan szintű lehetett, hogy karikázd be a háziállatokat a képen. Csak így lehet itt? Ha nekem ehhez sem gyomrom, sem kedvem, sem affinításom, akkor én baszódjak meg? Vagy dolgozzak 100-200nettóért és várjak a nyugdíjra, addig pedig a sikeresség 'milestone'-jait LCD TV-ben, meg 2 hét balatoni nyaralásokban mérjem? Vagy nem bedőlt lakáshitelben?

Danikából, Adriennből, vagy akár az ilyen szijjártó-cserpalkovics-mesterházi-újhülye félékből kiindulva az az érzésem, hogy vagy Orbán, vagy Simor a helyemen ülnek... "

órás-mester (törölt) 2010.09.16. 20:38:07

@torró: jah, de az a fülkerforradalom, a NER, a 2/3, a mindenmásképplesz előtt volt bazmeg.

középről? melyik középről? :D

@gyilkos fűegér: örülök, hogy ennyi mindenkinek tetszik, de nincsenek illúzióim. sztem csak azért van így, mert az index olvasói hagyományosan nem éppen fideszesek.
én egy végtelenül cinikus, mindent groteszk módon kifigurázó, öntörvényű, szókimondó valaki vagyok.
máskor azok akarnak máglyára vetni, akiknek most tetszik az írásom.
olykor nácifasisztajobbikos vagyok, ha éppen a zsidók kerülnek terítékre.(esetleg zsidó provokátor, ha magát okosnak gondoló gárdista is olvassa)
rasszista, ha a cigányok.
fidesznyik, ha a maszoposok.
gyurcsanyistageci, ha éppen a fidesz (csodálkozom, hogy itt még nem lettem legyurcsanyistázva)
magyargyűlölő zsidó, ha a primitívek
keresztényellenes, ha a pedók :)))

szal meglep ez a nagy egyetértés és támogatás :) megszoktam, hogy én mindig mindenki szemében ellenség vagyok, s így meg tudom élni azt a kozmikus magányt, amit ténylegesen érzek ebben a "kurva" magyar társadalomban. lehet, hogy vmi megváltozott? lehet, hogy tényleg forradalom volt a fülkékben? :DDD

Kicsit Karcos 2010.09.16. 20:38:55

@Spiritmonger:

Kedves Spiritmonger,

még mindig nagyon megtisztelőnek tartanám, ha kibontanád a szirmait ennek a Cesare Maldini - Paolo Maldini és Petykó Zoltán - Petykó Adrienn hasonlatnak. Imádom a focit is, meg a politika is nagyon érdekel, a kettő keresztezése meg végképp izgatóan hangzik. Kellene a magyarázatod, mert magamtól egyszerűen képtelen vagyok bármi más összefüggést találni a két apa-gyerek kapcsolat között, mint magát ezt a kapcsolatot. Akárhogy kutattam, és próbáltam felidézni emlékeimet, a Maldini család környékén bajnoki, világbajnoki trófeák tömkelegére bukkantam, Petykó "Cesare" Zoltánéknál pedig csak becsődölt cégekre.

Epekedve várom válaszod!

KK

Baldrick68 2010.09.16. 20:43:16

Megvallom nektek őszintén én cseppet sem csodálkozom hogy miféle szellemi héroszok vannak magas pozícióban.
Elmesélek egy történetet:
2007 ben törökországban nyaraltunk.
A társaságban volt egy tipikus kikent kifent plázapicsa tip. csaj.
A lényeg az hogy az egyik kiránduláson szóba került hogy a törökök mennyire próbálnak közeledni az Eu hoz (ez egy külön post).
A kiscsaj mondja:
Jaja jövőre törökország csatlakozik az EU-hoz.
Mondom neki, te figyu valamit elnéztél, egyenlőre arról tárgyalnak hogy mikor kezdjenek tárgyalni a tárgyalásokról (2007 volt akkor).
Nem nem ő határozottan tudja hogy jövőre törökország EU tagállam lesz.
Mondom neki te ahhoz a többi tagállmnak is meg kellene szavazni hogy törökország EU tag lehessen.
Miért romániát ki szavazta meg?
A magyar parlamentben szavaztak róla még a Fidesz is megszavazta, egyedül a jobbik kampányolt a nem mellett.
???? Én erről nem is tudtam...

Gontolam magamban nem gond elég ha tudod mikor nyit a Pláza meg a szolárium.

Aztán később arról dumáltunk hogy ki mivel foglalkozik.
Kiderült hogy a nagytudású hölgy valami Európai ügyekkel foglalkozó minisztériumban (vagy valami hasonló állmi intézmény) irodavezető.

Horizont 2010.09.16. 20:47:00

@guma:
Nem leshetünk hanem bánkódhatunk!
Újabb 4 év eltelik.
Fogy az idő(m)!
És az " emberi " életbe vetett hitem!

2010.09.16. 20:47:10

@makacs szennyeződés: no akkor siess külföldre, mert már várnak! ;-)
A disszidálás nem megoldás semmire, ott is csak a tróger munkát fogod kapni.
Nem nekünk kell elmenni, hanem az ilyen Petykóknak. Forradalom!

guma 2010.09.16. 20:53:11

@Horizont:

Ez a kemény, mert nem csak a miénk hanem a gyerekeké is..

arlequin 2010.09.16. 20:53:56

@Horizont: ez kérem puszta véletlen. engem pedig hagyjanak békén. köszönöm.

torró 2010.09.16. 20:54:58

Az a helyzet ,bevallom szándékosan provokáltam. A valóságban tőlem ilyen b..ást nem nagyon hallanak. Egyébként már máshol leírtam hogy jó sok évnek el kell még telni hogy az új generáció beletanuljon hogyan kell a dolgainkat kezelni. A nyugatnak rengeteg ideje volt a tanulásra és még ott is vannak problémák. Az a baj hogy nincs rengeteg ember tisztában a politikai paletta történetével. Történetesen mit jelent baloldalinak lenni és jobb oldalinak. Nálunk a média is csak zavart kelt és nem tanít vagy tájékoztat. A pártokban meg egyenlőre az emberkéknek a pozíció a legfontosabb, mert többségben vannak az ott lévő egy két normálisan gondolkodóktól.És a végeredmény minden pártnál látható. Az meg hogy itt a neten egy páran vagy pár százan győzködjük egymást , ez igen kevés előre haladás. Remélem ez már talán jobban hangzik!

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.09.16. 20:56:03

@órás-mester: "...lehet, hogy tényleg forradalom volt a fülkékben?"

Amíg a fülkékben lesz forradalom, semmi nem fog változni, majd ha fejekben, akkor esetleg, arra viszont figyelnek, hogy a fejekben túl nagy változás ne történjen.

Egyébként pedig igazad van, de ezzel mindenki kitörölheti, illetve háborgott már nagyobb szar is, mégis elmosta az eső.

Marcellusca 2010.09.16. 20:57:39

@Horizont: Stimt.
A qrva életbe!

Már bocsánat, Kislyány! :D

Punxsutawney Mormota 2010.09.16. 21:04:53

@arlequin: Szerintem hagyjuk Mindszenty-t, jó? Maradjunk abban, hogy Ő sem volt tökéletes. Persze, műveltebb volt Puskásnál, de az nem biztos, hogy okosabb is. Az a játékintelligencia, amit a pályán képviselt, megfelelő neveltetés és irányítás esetén valószínűleg komoly szellemi pályafutásra predesztinálta volna. Ugyanis "látott" a pályán, szervezte a játékot, úgy ahogy a korában és utána nagyon kevesen. És hiszed vagy sem, ez a kombinatív képesség általában komoly intellektus takar. Arról nem is beszélve, hogy általában többen ismerik által az országot, mint bárki más magyar vagy magyar születésű által. Sajnos Ben Affleck sem rekámozza, hogy a második keresztneve Géza. :))))

venszivar 2010.09.16. 21:10:30

@csernaja obca: NEM a FENÉT NEM !!!!! Úgy 20-22 éve egy gyerekkori barátom s azóta is az !!!!hívott ki magukhoz,ahová disszidáltak s mi nemet mondtunk. Szinte "mindenünk" meg van,de nekik 3-4 X annyijuk, szinte 100%-ig ugyan azokkal az állás paraméterekkel dolgoztunk itt s ott.Én a nyugdíjas éveimtől úgy rinyálok.....Ők meg tudják,hogy utána még 50 évre van pénzük !!! A fiam 3.éve ment ki s NAGYON HIÁNYZIK !!!!Szüleim élnek s CSAK ez MIATT NEM MEGYEK.....

Kelet Európa NÉPÉVEL 20 éve ki lett baszva (persze azóta is !), s akkor kellett volna kimenni.

arlequin 2010.09.16. 21:20:18

@Punxsutawney Mormota: ebben teljesen igazad van, de amikor egy jóféle kardot répaszeleteléshez használnak, ráadásul a kard jól érzi magát, akkor nem lehet 'alkotó'-ról beszélni. ennyit puskásról. ő nem ment tovább, hanem maradt abban, ahol 'profi' lehet és ez neki a foci volt. megrekedt egy bizonyos szinten. bizony.
ben affleck helyében én is inkább takargatnám a nevemet... eddigi pályafutása és filmjei alapján - amikben tökéletesen hozta a hülyét - a géza csak hab lenne a tortán, pláne a magyar gézatörténetek sorában...
és nem akarom bántani öcsi bácsit, mert meghozta a maga döntéseit és azok többnyire jók voltak, de semmiképpen nem hagynám mindszentyt még kívánságodra sem, hiszen ő kitartott és nem alkudott meg és nem ment külföldi 'válogatottba' játszani. nem bizony...
egyébként pedig nagy ívbe teszek arra.

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.09.16. 21:21:49

OFF

Inkább dobok egy kis tápot a "Vastagbörinek".

"Aszongya".

www.kisalfold.hu/gyori_hirek/nezze_meg_hogyan_bontjak_a_kis_boske_hidat_gyorben_-_video/2178932/

Nah, vajon hány, mennyi, vas lehet egy ilyen hídban? Persze úgy hirdetik, elrakják, és majd egyszer felépítik újra.

Az én apukám meg a Mikulás.

Lehet majd figyelni, és érdeklődni. Persze az illetékes "efftás", mindent tagadni fog, nem is volt híd, vagy ha volt, a pénz eltűnt, vagy legalábbis a város kasszáját kerüli el a nagy ívben.

ON

makacs szennyeződés 2010.09.16. 21:43:59

@csernaja obca: "no akkor siess külföldre, mert már várnak! ;-) "

az ilyenre is már csak annyit tudok mondani, hogy: az anyádat, azt.

nem várnak tárt karokkal? hát itt nemkívánatosabb vagyok, úgy érzem, bár ilyen szó nincs, tudom.
a normális, nem mutyimanager, nem bűnözőjogász, tehát a normális értelmiség nem kívánatos. legegyszerűbben így tudom összefoglalni a sorsunkat, hogy nem kívánatos személyek vagyunk mi, orvosok, tanárok, kutatók, mérnökök.
nem akik eladják, ellopják, továbbadják az értéket, hanem akik megteremtik.
nem kellek? nem számítok magyarnak? nincs kire szavaznom?
megyek.

ott sem tudok sokat keresni? nem akarok. nem azért megyek. eleget akarok keresni, nem pedig sokat, és normálisan akarok élni, ennyi. kulturáltan, nyugodtan, tudva, hogy fél év múlva mi lesz velem.
féljek menni? maradni lassan jobban félek.
és elárulom, sokan vagyunk ezzel így, akiknek még nem késő.

siessek, mi? jobb lesz neked, mi? nézz már körül, mi folyik, kik mennek el.

Horizont 2010.09.16. 21:56:39

@torró: Vigyázz a provokálással meg rád rontanak aztán neked annyi:)
Na ez a második nekifutásod jobban sikerült.) Igazat is adok. Nálunk a nép nem elvek mentén szavaz (mellesleg nincs itt már se jobb se bal) ki mit ígérget, kinek tetszik per pillanat a pofája stb. Emlékszem mosolyogtam amikor anno a Fidesz erőltette ezt a polgárságot. Nincs meg hozzá az alap, és azt nem lehet megtanulni (3 diploma után se) abba bele kell születni. Ez irányban meg volt ugye itt 65 elmúlt év! Tehát ez kimaradt. És kimaradt a hazafiság, mert ha ez az érzés megmaradt volna akkor a politikai elitnek (akik szintén nem polgárok, istenem mennyi tahó van köztük) fontosabb lenne A FELADAT és nem a saját zsebét tömködné. Kell ez itt ez a " vastagbőrözés" hidd el, nem egy atombomba erejű de többen olvassák mint egy napilapot és egy részének gőzkieresztő a másiknak tájékozódás (pont azért mert a média is egy nagy rakás sz...r) nekem például itt nyílt ki a szemem a "világra" és ezt nem is szégyellem!

@venszivar: Nézd mindenki nem mehet el! Ráadásul miért én menjek el aki tisztességesen él. Mindig csak a PÉNZ, meg a PÉNZ!! Oké fontos persze, de mi van a szülőfölddel, a hazaszeretettel, az emlékeiddel a szüleiddel (vagy már csak a sírjukkal ) a rokonaiddal, a barátaiddal? És az előző életeddel? Nem dobhatjuk ki a a francba az egészet? Ilyen tetvek miatt??

Kicsit Karcos 2010.09.16. 22:06:50

@Horizont:

"Emlékszem mosolyogtam amikor anno a Fidesz erőltette ezt a polgárságot. Nincs meg hozzá az alap, és azt nem lehet megtanulni (3 diploma után se) abba bele kell születni."

Elég az, ha az egyik a nagyfateré, a másik a fateré, a harmadik meg saját.

Grrr 2010.09.16. 22:14:14

@órás-mester: :)
Esetleg érdemes külföldön tapasztalatot szerezni néhány évet. Szerintem jót fog tenni az országnak, ha világlátott emberek fogják majd pár év múlva építeni.

arlequin 2010.09.16. 22:14:31

@makacs szennyeződés: egy ilyen hozzászólással csak szennyeződés maradsz, de semmiképpen nem makacs.
a makacs az marad. a többi kikopik...

regression 2010.09.16. 22:16:38

Spiritmongernek üzenem sok komment távlatából, hogy egy fasz! Kurvára nem jó példa a villanyszerelő öcsike, vagy ha úgy nézzuk kurvára jó példa, miért ne családtagodat bízz meg fontos feladattal.

A kulcsszó: számonkérhetőség. A rokonoddal nem üvölthetsz, nem tagadhatod meg a fizetést, nem fenyegetőzhetsz vele telefonon, ergo a lehető legrosszabb választás. Akinek van egy kis esze, az sohasem kezd rokonokkal -- a saját érdekükben. Inkább adok pénzt, alhat az ágyamban, fizetem a sörét, stb.

Horizont 2010.09.16. 22:18:31

@Kicsit Karcos: Tudod, hogy nem erre gondoltam. Természetesen lehet tanultnak lenni, és lehet műveltnek lenni akár egy diplomával vagy diploma nélkül is:) Én valami másra gondoltam :)

Horizont 2010.09.16. 22:19:46

@regression: Kicsi vagy nagy? Nem mindegy!!

regression 2010.09.16. 22:26:30

Egyébként meg borzasztóan vicces látni, hogy akik magasabb pozícióban vannak, mindig úgy gondolják hogy a tehetségük juttatta őket oda, és akik nem jutottak magasra, azok meg tehetségtelenek voltak.

Még viccesebb, hogy ezt a viselkedést óvodás gyerekek reprodukálhatóan mutatják kontrollált kísérletek között. Azokat a gyerekeket akiknek szerencséjük van (a kísérlet vezetői által persze pontosan meghatározva van a kimenetel, de ezt ők nem tudják) "jó gyerek"-nek mondják, míg akiket szerencsétlenség ér "rossz gyerek"-nek.

venszivar 2010.09.16. 22:28:29

@Horizont: IGAZAD VAN ! EZÉRT VAGYOK MÉG ITT !

Pista bá' 2010.09.16. 22:40:59

@Grrr: Ha ebből az országból egy épeszű és szorgalmas ember kimegy, az ide maximum nyaralni vagy rokonokat látogatni (ha maradtak) jön vissza, letelepedni csak nyugdíjas korára.

De hülye is lenne visszajönni. Azt írod: "Szerintem jót fog tenni az országnak, ha világlátott emberek fogják majd pár év múlva építeni."

Ebben egyet is értek, de ilyenek soha nem fogják építeni. Mert ha valaki, aki Európa "szerencsésebb" felében tapasztalatot szerzett, jól boldogult ÉS ENNEK ELLENÉRE hazajött, az a pikszisből végképp kiesve ebben a FENEKETLEN NEPOTIZMUSTÓL (ld. poszt) sz0rba züllött országban SOHA TÖBBÉ nem jut olyan társadalmi pozícióba, ahol valódi építő jellegű munkát végezhetne. A harvardi oklevéllel, évtizedes külföldi tapasztalattal, több nyelv folyékony ismeretével akár ki is törölheted a hátsód, ha nem áll mögötted egy itthoni fejes, aki már bebetonozta magát az elitbe és odaszól a megfelelő helyekre, hogy legalább hallgassanak meg.

Építeni...Ja...Kapcsolatok nélkül max. a szalag mellett "építheti" az áramköröket az ilyen havi 80 nettóért.

Horizont 2010.09.16. 22:49:57

@Pista bá': Köszönjük az itthon maradottak nevében! A szalag mellettiek is emberek, magyar emberek.

@venszivar: Helyes! Ne is írj olyanokat, szegény fiatalok, lelkesíteni kéne őket, csak az már nekem is fogyóban. A lelkesedés. Pedig hajdanában -danában milyen büszke voltam , hogy magyar vagyok és itt élhetek!! (és nem abban a rothadó kapitalizmusban:DDDD)

arlequin 2010.09.16. 22:53:01

@Pista bá':

igen.

és?

ez egy embernek elegendő arra, hogy elmeneküljön?

hát akkor menjen.

lehet jobb is.

Grrr 2010.09.16. 22:57:50

@Pista bá': Vannak országok, ahova visszamentek. Írországba például. Mert elkezdett normálisan viselkedni, növekedni, és visszavonzotta a hasznos külföldi kapcsolatokkal rendelkező fiatalokat. Szerintem ez lehetséges Magyarországon is.

-er- 2010.09.16. 22:59:40

@derelyegrádi szellem: "Egyébként a shortolás (bár csúnya dolog lett volna) nem bűncselekmény,"
előre elnézést kérek, nem vitaindítónak szánom.itt nem a vélt vagy valós shortolásról van szó, ami a közhiedelemben elterjedt, hanem az ezt megelőző bennfentes értékpapír-kereskedelemmel és tisztességtelen árfolyam-befolyásolással, ami nem bizonyítható. viszont mindkettő bűncselekmény:
Tisztességtelen árfolyam-befolyásolás A Tpt. ilyennek minősíti az olyan piaci cselekedeteket, amelyek révén valamely előre meghatározott cél érdekében tudatosan eltérítik a piacon egyébként kialakuló kereslet-kínálati viszonyokat, árfolyamokat.
• A Tpt. szerint a 199. § (2) ,Bennfentes értékpapír-kereskedelem a Btk-ban (299/A. § ): „(1) Aki bennfentes információ felhasználásával elõnyszerzés végett értékpapírügyletet köt, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
• (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ az is, aki elõnyszerzés végett a birtokában lévõ bennfentes információra tekintettel más személyt bíz meg azzal, hogy a bennfentes információval érintett értékpapírra értékpapírügyletet kössön.”

Kicsit Karcos 2010.09.16. 23:01:12

@Horizont: értettem én, és én is képletesen gondoltam:)

A legfontosabb dolgokat az ember 3 éves koráig megtanulja (megtanítják neki a szülei). Ezért nincs érdemi változás pár éven leforgása alatt. A háborúkat talán kivéve, de azok az évek amúgy is sokszorosan számítanak azok szerint, akiknek volt ilyenben része.

Pista bá' 2010.09.16. 23:04:58

@arlequin: Tévedések elkerülése végett én magam itthonról írok és nincs is szándékomban elmenni. Amíg lesz mit ennem-innom meg fedél a fejem felett, addig maradok is.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy az országot diplomával és két nyelvvizsgával a "szalag" mellett mütyüröket csavarozva tudnám a leginkább hatékonyan építeni. Úgyhogy hadd ne örüljek a mindent átható, immár afrikai diktatúrákra emlékeztető nepotizmusnak, amit itthon tapasztalok.

Ha én nem is megyek el, mert egyelőre a szakmámban dolgozhatok, azért én azokat is megértem, akik a diplomájukkal, nyelvtudásukkal, szakmai tapasztalatukkal nem kapnak lehetőséget, csak a "szalag" mellett vagy ott se és lelépnek ebből a banánköztársaságból.

Meg azokat sem tartom alábbvaló embereknek, akik azért vannak itthon, mert nem képzettek és csak a "szalag" mellett jut nekik hely.

Megértek én sok mindent. A mindent mocsokként elborító nepotizmust, az immorális mocskok uralmát is értem, csak nem tetszik. Egyáltalán nem. Ez van.

Kartal (rezervált) 2010.09.16. 23:18:23

@Marcellusca: kezet foghatunk. nem tetszenek. ha nem tetszik, elmehetnek. ennyi.

@Pista bá': üdv a klubban. mit tudunk tenni? tudunk tenni?

Kicsit Karcos 2010.09.16. 23:22:35

@-er-: nekem volt olyan gondolatom annak idején, sőt, most is van:

Nekifutás: Orbán nemzetközi sajtótájékoztatót tart, a háta mögött felsorakoztatja a Fidesz erős embereit. Szép angol nyelven bejelenti, hogy Magyarország elkötelezte magát az idei 3,8%-os, a jövő évi 3,0%-os és a 2012-es nullszaldós költségvetés mellett, az IMF-fel pedig még az ősszel meg szeretnénk állapodni egy új kölcsönszerződésben. Azt is hozzáteszi, hogy ha szükséges, készek vagyunk adót emelni és kirúgni egy rakás embert, valamint felgyorsítani a privatizációt.

Akció1: felteszik az MNB devizatartalékát a forint rövidtávú brutális gyengülésére.

Akció2: Varga Mihály bejelenti, hogy ezermilliárdos csontvázat talált, ami miatt válságkezelő intézkedésekkel együtt is az idei hiánycél 7% körül várható, Matolcsy pedig hozzáteszi, hogy az államadósság újratárgyalása ügyében még aznap felveszi a kapcsolatot Rosenberggel.

Orbán órákon át elérhetetlen, majd kiad egy közleményt, miszerint Gyurcsány a hibás mindenért. A forint brutálisan meggyengül, az MNB megduplázza 35 milliárd euróját.

Akció3: Orbán és Varga Mihály nemzetközi sajtótájékoztatót tart a teljes magyar kormánnyal a háttérben, bejelenti, hogy a gaz szocialista Simor Magyarország ellen fogadott a nemzetközi pénzpiacon, de megbocsátják neki, és még a fizetését is felemelik havi 16 misire, mert szerzett egy rakás pénzt az országnak. Emiatt nincs szükség adóemelésre és elbocsátásokra, sőt már az idén nullszaldós lesz a költségvetésünk, a maradékot pedig kedvező feltételekkel szívesen kikölcsönözzük az IMF-nek.

-er- 2010.09.16. 23:26:20

@Kicsit Karcos: szép is lett volna :))erre még várni kell 2030-ig, amikor is mi adjuk a kölcsönöket az ájemefnek. még nem számoltam ki, hogy mennyit is kell még aludni

arlequin 2010.09.16. 23:46:17

@Pista bá': nézz vissza pista bá. ha mehetnék akkor én is mennék. de nem tehetem. nekem az a dolgom hogy itt boldogítsam a jónépet.

én nem hívom nepotizmusnak, mert meglátásom szerint ez a kifejezés kevés hozzá. nem nevezem diktatúrának, mert akkor legalább valamennyivel jobb lehetne, hanem nevezem democsokráciának, ennek az undorító bűzhödt kapitálkomcsi rendszernek, amiben senki nem tud őszinte és tiszta lenni, hanem alakul a mocsokhoz...

szakmámban (az egyikben is) dolgozok én is, na attól felkopna az állunk, dolgozom egy másik szakmámban is s így vhogy fennmaradunk, de csak azért mert az asszony is dolgozik a 'szakmában'. nem egyszerű. de nincs is mit panaszkodjunk.

ezekre a mocsokládákra pedig nincs sok szavam. sajnálom őket hogy életüket erre pazarolják el,
tényleg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.17. 01:35:11

"Adri biztos nagyon szomorú volt, hiszen a szépen alakuló karrierjét adta fel, a Deloitte Könyvvizsgáló Kft. könyvvizsgáló asszisztensi állást hagyta ott. "
Pedig ha ez így megy tovább, ez az állás is csak 4 évig lesz zsíros...

Amúgy meg kellően hosszú nyelvvel még diploma sem kell... mg a versenyszférában sem...
Csak nem ezért kaptátok ám a 2/3, gecik!
Minimum lenne, hogy OV kirúgja a pártból az ilyeneket...

2010.09.17. 08:17:29

@makacs szennyeződés: anyumat hagyd ki ebből, jó? Azt pedig nyugodtan elhiheted, hogy kb. úgy kell a németnek egy magyar tanár, orvos, mérnök, mint amennyire nekünk, magyaroknak hiányzik egy román vagy albán tanár orvos vagy mérnök. A németnek megvannak az emberei a zsíros posztokra, még fölösleg is van belőlük (mer ott is van ám munkanélküliség), külföldi neki a piszkos munkára kell. Kimehetsz, és versenyezhetsz a törökökkel egy szarlapátolói állásért. Lehet, sőt, biztos, hogy jobb pénzt keresel vele, mint itthon egy akadémiai kutató intézetben, de önmegvalósításra kb. annyi lehetőséget kaphatsz, mint itthon. Hacsak nem vagy egy korszakalkotó zseni jó hitközségi kapcsolatokkal, mint Teller, Neumann...

@venszivar: Én meg erre azt mndom, hogy aki egy teljesen ismeretlen országban, ismeretlen szokások, törvények között, a helyiek gyanakvása és/vagy megvetése mellett, nulla forint tőkével karriert csinál, az itthon is befutott volna. De ilyen ezerből egy van. A többi szart lapátol vagy autóbuszt vezet 2-3 évig a diplomáival, közös albiban egy vietnámival meg egy négerrel, és 1-2 év múlva hazakullog 1-2 millió spórolt pénzzel, ami ugyan nem rossz, de az életét kurvára nem oldotta meg vele. Sok ilyet ismerek.

@Kicsit Karcos: Haha, zseniális! Küldd már be a miniszterelnöki hivatalba, hátha megcsinálják. :)

arlequin 2010.09.17. 08:31:46

'reggelt lázongók!

@Kicsit Karcos: ;-DD. teccik. nem lehet, hogy ezt meg is csinálták s ezért nem kell már az iemef?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.17. 08:38:29

Évfordulós csudaszép reggelt náczi horda!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.09.17. 08:44:43

@Seduxen: Ennyire számontartod ezt az évfordulót?.:
- 65 éve ezen a napon szenvedett brutális szafaribalesetet a legöregebb norvég szabó, Kjetil Blomberg.
hircsarda.hu/

arlequin 2010.09.17. 08:46:02

@Seduxen: minden pillanatban fordul az év. melyikre gondolsz?

arlequin 2010.09.17. 08:47:55

@Ásó[Mosó]maci: asszem az öszödi paláver közkinccsé tételére gondol, mikor magyar nemzetvezető egyedül mondta ki a teljes igazságot az elmúlt 60 évben. legalább is úgy, hogy mi is hallhattuk. ;-D

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.09.17. 08:50:26

@arlequin: annak is ma van az évfordulója, hogy 71 éve Szovjetunió megtámadta Lengyelországot!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.17. 09:04:42

@Ásó[Mosó]maci: @arlequin: látjátok mennyi minden történt szeptember 17-én? :)))

igazán szép történelmi panteonhoz csatlakozott szeretve tisztelt ex-miniszterelnökünk.

"mikor magyar nemzetvezető" - ugyan ködösek már a történelem-tanulmányi emlékeim, de az nem Szálasi volt?

arlequin 2010.09.17. 09:06:08

@Seduxen: már vártam, hogy valamelyik pulyka lecsapjon a felkínált takonyra ;-)))

Homeoffice 2010.09.17. 09:07:47

Arnheimi ütközet 1944 szeptember 17. kezdődött el

ha jól tudom ,akkor ez volt a szövetségesek utolsó veresége a Ny-Európai hadszíntéren...

guma 2010.09.17. 09:08:24

@Ásó[Mosó]maci:

1787.09.17. 223 éve írták alá Egyesült Államok alkotmányát!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.17. 09:12:32

na jó, megvallom őszintén, én erre gondoltam:

1176. szeptember 17. A Manuél császár vezett bizánci hadsereg, melynek soraiban III. Béla által küldött magyar segédcsapatok is harcolnak, vereséget szenved a kisázsiai Myriokephalon mellett az ikoniumi szeldzsük szultántól.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.09.17. 09:14:13

@Seduxen: Sőt! Annyi minden történt! Ezen a napon írták alá az USA alkotmányát is :-D

guma 2010.09.17. 09:15:31

@Seduxen:

Azt hittem a sok arany jut eszedbe, mert ezen a napon kezdődött a Szöuli....

arlequin 2010.09.17. 09:16:02

@Gunther: a thermopüléi ütközet kr.e. 480!
2490 éve!
valamint ma van Daniela Rush, cseh pornószínész 34. szülinapja! Isten éltesse!

guma 2010.09.17. 09:19:41

@arlequin: @Ásó[Mosó]maci: @Seduxen: @Gunther:

Na akkor most gyertyát gyújtunk, vagy más a program...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.17. 09:24:40

@arlequin: fogadjunk, hogy gugli nélkül is ment, mi?

Homeoffice 2010.09.17. 09:24:54

@guma: @arlequin: @Seduxen: @Ásó[Mosó]maci:

Magyar embör hogy ünnepel?
Nem gyertyával.. Pálinkával, biorral, sörrel:Ö

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.09.17. 09:27:26

@arlequin: 434 éve született Vásznaráncs Szájaszéle Bandzsaputri indiai bölcs is.

guma 2010.09.17. 09:28:59

@Gunther:

jöhet az ünneplés magyar módra....D
(reggeli helyett is,mert annyi a forduló.)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.17. 09:30:39

Csak egy icipici OFF:
index.hu/gazdasag/blog/2010/09/17/kocsis_ulhet_hernadi_helyere/
Hogy baszná már valaki pofán szaroslapáttal!
ON
Jó reggelt náczikok!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.17. 09:30:44

@Gunther: "biorral" - sok mindent ittam már életemben, de ez MICSODA? valamiféle Bio-bor?

guma 2010.09.17. 09:32:23

@Noname Cowboy:

Ennyi szemétség után te is gyere ünnepelni...D

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.09.17. 09:33:33

@Seduxen:

index.hu/gazdasag/blog/2010/09/17/kocsis_ulhet_hernadi_helyere/

Finom, XXL, :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

guma 2010.09.17. 09:34:48

@Seduxen:

Maga meg korán reggel ne kötözködjön, Kap amit kap (akár @Gunthertől, vagy...)!

Homeoffice 2010.09.17. 09:35:14

@Seduxen:

IGEN az !
Én úgyis Sört kedvelem.

arlequin 2010.09.17. 09:36:04

@Seduxen: daniela persze. minden este skypeolunk ;-DDD
spárta már nehezebb dió volt...
bár a 300 c. filmet nagyon szeretem. dagadó izmok, vér, kardok, harc, hűség. csodás.

Marcellusca 2010.09.17. 09:36:41

@arlequin: Gyögytyúk az, vaze! :)
Gyöngytyúk a meleg takonyra. :DDD

arlequin 2010.09.17. 09:37:34

@Noname Cowboy: megy a szekér...
de ne aggódj, a magyar népi bölcsesség segít ezen is:
"addig jár a kocsis a kocsmába míg be nem rúgják"
ismerted?

Marcellusca 2010.09.17. 09:38:56

@Seduxen: LOL!

Én maradnék Veronika Zemanova-nál! :)))))
/Asszem ő is cseh. De, ha nem assebaj! :D/

guma 2010.09.17. 09:39:01

@Marcellusca:

Kicsit elegánsabb hasonlatot - ha kérhetném!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.17. 09:39:37

@bi2025: bazze, ez a Mr. István Kocsis vajon mennyi "csontváz" rejtekhelyéről tudhat? Hihetetlen, micsoda polihisztor ő... :))))

Marcellusca 2010.09.17. 09:40:31

@Seduxen: A' hát! :)
Nem kannás, hanem kimondottan ollan, amelyik látott szőlőtőkét. :)))

De, magyarázhatom ezt Neked .... :DDDDDDDDDDDD

Marcellusca 2010.09.17. 09:42:25

@guma: De, hát, eztetet imígyen mongyák. :)))

Homeoffice 2010.09.17. 09:44:31

@Marcellusca:

Ezt a nőt meg hol kukáztad? A Fidesz kampányanyagban?

arlequin 2010.09.17. 09:49:28

@Seduxen: hogy mit kell tartson? házat?

Homeoffice 2010.09.17. 09:52:32

@Seduxen:

Persze..elnézegetnéd, ahogy éppen vizes pólóban ablakot pucol mi?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.17. 09:53:44

@Gunther: mi az hogy, nagyon is :) sőt! meg is "támasztanám", nehogy nekem leessen a létrárúúúúl :))

derelyegrádi szellem 2010.09.17. 09:55:47

@arlequin:

:-)))

@-er-:

És se akarok itt akadémiai székfogalókat tartani a témában, pláne nem egy képzelt, fiktív esemény kapcsán, mert ez a többiek számára unalmassága mellett még emiatt tök értelmetlen is.

De annyit megjegyzenék, hogy a helesn idézett Tpt fogalommeghatározását a Btk. még nem vette át (és a Btk. tényállás nem un keretjogszbály, amit más jogszabály tölt ki tartalommal) ez okozza a félreértést. Majd ha úgy lesz (vagy rá EU irányelv), akkor majd úgy lesz. Addig nem.

De ha kósát meg a pétert bevádolják ezzel (már persze nem szanyikapitány félrészegen, hanem értékelhető ember), akkor részletesen lefolytatjuk ezt a vitát, és mindenki szerepelhet ezirányú ismereteivel :-)

arlequin 2010.09.17. 10:00:18

@derelyegrádi szellem: kösz. megjött az átutálás. ölellek. sanyi pedig üldö... izé. üdvözöl.

na szevasztok nácikok, most egy ideig, pár napig igen-nem, illetve nemigen.
legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít.
a.

Bableves 2010.09.17. 10:14:12

A gyors karrierhez csak annyit, hogy szar az élet, és még lötyögtetik is...

Igazán azt lenne érdekes tudni, hogy egy-egy párt, mozgalom, szervezet, bármi aminek köze van az ország/város irányításához és döntéshozatalhoz, milyen mértékben van tele ilyen vezetőkkel, tagokkal. Meggyőződésem, hogy mindegyik legalább 90%-ban! A maradék lúzerek meg elvből mennek ingyen szórólapozni meg plakátokat ragasztani, kampányolni vagy végzik a háttérben a tényleges szakmai munkákat. Már ha utóbbira van egyáltalán igény. Ergo, egyik párt sem tudja kizárni az ilyen elemeket, csak a fertőzés mértékében lehetne eltérés, valamiért még sincs. Azért szerintem, mert a velejéig korrupt, agymosott, leszegényedett vagy épp már túl gazdag emberek akarnak érvényesülni, a normálisabbjának meg már rég felfordul a gyomra az egésztől.

Jó megoldás lenne egy pár éves katonai diktatúra, néhány akasztással. Az talán a kellő időben elhelyezett pofon lenne a nemzet, izé a lakosság orcáján.

2010.09.17. 10:31:24

@Noname Cowboy: bruhahaha, ez a kocsis olyan mint a parafadugó, bárhogy háborog a tenger, ő mindig fönt úszik a tetején.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.17. 10:36:44

@csernaja obca: "ez a kocsis olyan mint a parafadugó, bárhogy háborog a tenger, ő mindig fönt úszik a tetején." - hmmm, nekem valami egészen más jutott eszembe, ami szintén a víz tetején szokott "lebegni" :)))

-er- 2010.09.17. 10:48:38

@derelyegrádi szellem: köszönöm :) csak én is untam már a "félreértéseket", ezért írtam

szkeptikus vagyok 2010.09.17. 12:07:33

Az a baj, hogy kb mindenki ismer egy-egy morzsát a forradalom visszásságaiból, és csak akkor lesz belőle felháborodás, ha már a minden szinten beleütközünk.
Nekem is van egy sztorim az egyik minisztériumból, ahol 24 évesen még a Forradalom előtti időszakból egy vidéki főügyész lányából (láthatóan az ügyészség is pártsemleges) osztályvezető lett (ez netto 700-at jelent). 2009-ben már ez a lány is érezte hogy nem nyer az MSZP, ezért átlépett a Fideszbe. Az MSZP-ből egyenesen. Jött a Forradalom, és mindenki várta, hogy mikor rúgják ki. Egyenlőre ilyen nem történt, sőt, most kitaláltak egy új szervezetet, ahol azonos fizetés mellett saját embereivel feltöltve malmozhat.
Mondjuk az ügynek van konklúziója a számomra is: mindegy, hogy mennyire új a párttagkönyved, és mindegy, hogy honnan jöttél. Ha elkötelezed magad a Fidesz maffia mellett, akkor mindenképpen megvédenek, de neked is ezt kell tenned, bármi áron.

Kicsit Karcos 2010.09.17. 13:03:18

Nem is tudom, hová offoljam be, de szebbnél szebb híreket olvastam.

A Számvevőszék szerint Kolompár Orbán az OCÖ pénzén vett szemüveget, másfél év alatt 30 autópályamatricát, Mercit szervizeltetett, közlekedési bírságokat fizetett ki százezrekért.

Közben Magyar Bálint korengedményes nyugdíjba akar vonulni, igen, az a Magyar Bálint. Meg Dávid Ibolya, meg Horn Gábor is.

Közben Kocsis "Superman" István a MOL élére készül a BKV "rendbetétele" után, de tudom, ez már vót.

trojka 2010.09.17. 19:09:11

Na, most akkor ki is a hazaárulo...

bunko_jobbos 2010.09.18. 21:23:31

Én is azt gondoltam, hogy ez tré dolog, hogy egy egyszerű hazaárulózás után "kitüntetik" Loppertet. De aztán megláttam a HírTV-ben beszélni. Vazze: Orbán Viktor II. Hihetetlen hatással volt rám 5 sec alatt.

trojka 2010.09.19. 07:25:12

Nálunk több, mint 20-an indulnak az önkormányzati választásokon, a 6 képviselöi helyért. Ebböl nyolc cigány, es ki mit gondol, milyen szinekben...a magyar mind "fuggetlen", a cigányok neve után ez van irva: "FIDESZ-KDMP"...ezek között hemzsegek a bunözök, aluliskolázottak, höbörgök...madarat tollárol...

Bee-zony 2010.09.19. 18:36:18

@szkeptikus vagyok:
„Mondjuk az ügynek van konklúziója a számomra is: mindegy, hogy mennyire új a párttagkönyved, és mindegy, hogy honnan jöttél. Ha elkötelezed magad a Fidesz maffia mellett, akkor mindenképpen megvédenek, de neked is ezt kell tenned, bármi áron.”

Így van…

A szakember nyakába lett ültetve egy pártkáder, mert a király megjutalmazza a hűbéreseit.
Hölgyeim és Uraim, ez nem korrupció, hanem a magyarországi államforma, a demokratikus feudalizmus (És hol van ez a demokratikus kannibalizmushoz képest? Na ugye.)
Lehet érdeklődni a Fidesznél, hogy mikor lesz ismét visszaállítva az első éjszaka joga…
Akinek pedig nem tetszik, az vagy elmegy, vagy úgy jár, mint Dózsa György.
Értitek, alattvalók?
Ezt szavazta meg a szavazó többség 2010-ben.
Hogy nem tudtak róla, hogy mit szavaznak meg? Na és? A Gyurcsányi MSZP-t megszavazó többség sem tudta…

Nyirkai jóslat, részlet:

A galambnak álcázott karvaly és a kánya,
Égigérő fára segítik a Kiskanászt.
Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól, rondán cselekszik.
Zsákja feneketlen.
Letaszítják - újra mászik!
...
A döglött sárkány kutyáit a Koronázatlan Cár veszi pórázra.
A Szűkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre.
Saját táborából ütnek pártot ellene,
mert a Koronázatlan Cár úgy akarja.
Paprikajancsiból csinál vezért.
A nemzet tűri - nem látja meg rajta
a rángató madzagokat.
A csellel hatalomra segített Paprikajancsi
pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet.
Nyegle és buta.
A Kiskanász malmára hajtja a vizet.
Jobb ellenfél nincs. A nép tűri őket.
Nemes lovag-ősök fehér liliomán
tipródik a nemzet.
A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat - az országot együtt.
Lenézett népek mögött kullog a magyar!

Ugye hogy bejött? Hát még ami hátra van...

cyberlolita40001 2010.09.20. 12:07:58

nehéz az élet, ha a Fidesznél vagy... Ennyi gyerekek, apuka itt van, nincs para, jó haver vagy... Egy darabig... Nézd meg a Hagyót... Tudjátok hány Hagyó rohangál még kint? Narancs színekben? Szóval tényleg CSAK MSZP-sek lopnak? Kik vannak az önkorikban többségben, tán a töketlen szocik? Nem, nem barátom, narancsapák és narancs-gyerekek... Szerintem urambátyámozás van, durvábban, mint ennek előtte. Senkit nem érdekel az ország, mindenki a saját haverjait megtömi, aztán pöszén belebambul a híradó kamerájába "hogy nincs pénz paraszt, több lesz a kenyér!"... Mire odaérnek, hogy akkor adjunk a népnek vmit, addigra egy gond van, MÁR NINCS MIT!!

Bee-zony 2010.09.20. 13:59:39

A 2010-es évek történelme = az 1510-es évek történelme.
Ennyi a változás a mentalitásban félezer év alatt. A zsidó maradt alapvetően ugyanaz, a cigány is, és a magyar is.
Van persze változás is: a királyt ma már miniszterelnöknek hívják, a hűbéreseit pártkatonáknak, a parasztlázadást pedig polgárháborúnak.
A lényeg viszont az, hogy ez nem egy modern társadalom korrupciója, hanem sokkal rosszabb: a sötét középkor II.
A korrupció azt jelentené, hogy sérült a rendszer. De nem erről van szó, hanem arról, hogy itt ez a rendszer: az elfogadott, általános, többségi. Ebből következően Orbán király nem fogja seggberúgni a hűbéres alvezéreit, hogy hé, mit csinálsz?!
A rákosi-kádári-gyurcsányi-orbáni alapozás ide vetette vissza az országot. Ők pedig a középkori mentalitású többségre alapoztak – mert azt ugye nem lehet mondani, hogy nem volt meg, és nincs meg a többségi támogatásuk.
Úgyhogy akinek az igényeit ez nem elégíti ki, az keressen egy erkölcsileg-szellemileg fejlettebb országot, vagy legyen önkéntes mazochista, vagy tekintse felvilágosító missziónak a maradást.

Ajánlott olvasmány:
Márki Sándor: Dósa György, 1470-1514
mek.niif.hu/05800/05803/html/01.htm

lehr 2010.09.21. 09:20:25

Köszönöm gyerekek.
Én szerintem ma döntöttem, már nem megyek haza. Illetve egy esetben mégis, ha majd a szüleimet kell kimenteni. Szerintem az országnak vége van.
Azért mert a társadalom tökéletesen szét lett bombázva.Ez egy igen alapos munka volt és én kétlem hogy ebből fel lehet állni. Nagyjából mindannyian tudjuk mennyi a nemzeti össztermék.Azt is mindenki sejti kik azok akik megtermelik és ki az aki csak kivesz ebből.Az is nyilvánvaló , hogy mivel egyre több ember nem fog produkálni, a zsák ki fog ürülni. Amikor szenyor lakatos nem kapja meg a segílyt, akkor elszabadul a pokol.Szlovákiában a hadsereg kellett hogy rendet csináljon.Nekünk olyan nincs.Viszont az alsó tagozatos roma gyerekek aránya már döngeti az ötven százalékot. 2000 körül került ki az utcára az első nagy romagyerek hullám, akik tulajdonképpen semmit sem akarnak és még a szüleik sem bírnak velük.

A másik nagy baj, hogy a középrétege a társadalomnak felszívódott. A felső tagozatos , rendezett , de komoly anyagi gondokkal kínlódó családokból származó gyerekek szinte mindegyike hallotta otthon-"el kell innen menni". A gimnáziumból , illetve egyetemről, a hallgatók több mint fele nyíltan készül,úgymond rövid időre - elhagyni az országot.
Szerintem erről pontos számaik vannak Viktoréknak,pontosan tudják mennyire durva a helyzet.
Egy nyílt háborúra, amikor lenni vagy nem lenni a kérdés,még össze lehetne az embereket trombitálni.Ilyen nemigen lesz. A szaporodó, erőszakos , magát egyre inkább megmutató, érdekeit, jogait, emberi jogait hangoztató rétegek ellen már nem állíthatók egymás mellé az emberek. Mondok rosszabbat,a levadászás már megkezdődött:magányosak, elesettek, öregek , gyerekek ezek az elsők. Momentán az országunk bizonyos területeire osztálykirándulást szervezni rizikóssá vált. A törvény és rend ott véd és ad keretet a mindennapoknak ahol az emberek túlnyomó többsége magától,a saját értékrendje alapján is elfogadja-nem a rendőrök számától függ. Ahol a törvénytisztelet abszolút többsége megszűnik-ott a magunkfajta rosszul érezheti magát. Harcolj-vagy fuss. Minden tiszteletem a harcolóké.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2010.09.21. 15:40:56

@kerdesek05: 94738. miért? Asszem ezt a hibát már javították az iwiw-en.

űrlakó (törölt) 2010.09.22. 04:36:37

@makacs szennyeződés:
Bátor vagy. "Teljes" az igazmondásod! Kivéve az Isten káromlását. Fideszék férfi tagjai GAVALLÉROK!
Náluk a kalap asszony fejére, kendő pedig a férfi fejére való! Én már nem is lakom itt. Magyarország - Föld - Világűr ...?
Hogy aztán ki fog elmenni helyettem az "igazságszolgáltatókhoz" bizonyítani?!
Talán az aurám. Vagy: a \"reinkarnátorom\"?! (Még a szavazatomat is visszautasították - előre - egy KÖTÉNY miatt!)

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2010.09.22. 10:32:08

jut eszembe, valaki írta itt fentebb (talán többen is), hogy ezt miért hagyjuk szó nélkül, miért nem emeli fel senki a szaváta pofátlanság ellen (mármint IRL). Nekem az jutott eszembe, mert alapvetően szeretek pozitívan gondolkozni, meg valami mellett kiállni jobb, mint valami ellen: nem kéne egy szimpátiatüntetést szervezni Bethlendi László MELLETT? Apu szeme fényét nem kell bántani, megteszik még sokan mások, de egy ilyen melletted vagyunk még akár jól is elsülhet. Mert hiszem, hogy ennek a szegény embernek úgyse lesz sokáig maradása még helyettesként sem. És ez a szégyen. Szóval, valaki?

Kicsit Karcos 2010.09.22. 10:50:03

@xcrow: sajnos nem sokat tudok Bethlendi tevékenységéről, de erős a gyanúm, hogy ha lett volna mire, akkor kikérte volna magának ezt az eljárást, és még aznap vette volna a kalapját.

trojka 2010.09.22. 11:20:51

@xcrow:
OK én benne vagyok, de csak az udvarunkon...

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2010.09.22. 14:24:34

igazatok van, hagyjuk a fenébe.

gabcigirl 2016.09.27. 12:35:47

...és az mennyire égő, hogy a Fiatal Vállalkozók 2016 szept 29- i médiaplatform - rendezvényén ez a loppert nem f...kalap fog arról előadni, hogy kell bánni az újságírókkal?

...aki komm.vezető, de vsz. életéb en nem írt egy cikket sem. biztos tudni fogja, hogy szerezzenek média-hírnevet a fiatal vállalkozók...:S

süti beállítások módosítása