Skip to content


       Szűrés lista

A fatolvajt elkapta, de a víztől félt a rendőr

A HVG leírása alapján egy szemét csicskáztató húzás jelenik meg lelki szemeink előtt:

"Idén nyáron az Egri Rendőrkapitányságra falopásról érkezett bejelentés egy közeli településről, Ostorosról. A helyszínre érkező egyenruhások még ott fülön csípték a tolvajokat. Miközben terepszemlét tartottak, az egyik járőr, K. Mihály főtörzsőrmester egy nagyobb pocsolyánál - azért, hogy ne legyen sáros a bakancsa - az egyik tolvajt magához hívta és a hátára vetetve magát kelt át a bokán felül érő vízen."

A pillanatkép fordít a helyzeten, ennél szánalmasabb fotót rendőrről még nem is láttam:

A videót megnézve érződik, hogy ők ketten egész jó viszonyban vannak. Ezt erősíti az is, hogy a K. Mihály nevű egyenruhás ellen nem az őt cipelő férfi, hanem parancsnoka tett felejelentést hivatali visszaélés gyanúja miatt.

Tekintély, mi?

Hiába rúgták ki azonnal a kisasszonykát, ez a fotó még sokáig kísérteni fog...

Címkék: rendőrség szánalmas morbid

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr962388064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DArchAngel 2010.10.21. 11:36:48

Erre most hirtelen nem tudok mit írni. Legalja. Komolyan, ha a napiszaron van kint ez a kép, azt hiszem photoshop. Két hét, mi? Megújulás, mi?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.10.21. 11:39:34

óóó, a hvg pc címadás is lehetne külön post. gratula!

a régi klasszikus Lenin-sztori jut eszembe, kifordítva erre a történetre: "Rendes volt, hogy átvitette magát a tócsán, le is lőhette volna!":))))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.21. 11:46:56

Ha valaki le tudja kapni valahogy a videót, szóljon ám! :)

picur3ka 2010.10.21. 11:48:42

Bennem meg az a kerdes merul fol, hogy ki a kostokom videozta ezt es milyen celbol?

Adomano ott lesett a bokorban, vagy mi van?

picur3ka 2010.10.21. 11:49:44

Ez is jo, ezt az egesz etnikai tamogatas kocerajt be kell csukni.
mandiner.hu/cikk/20101020_etnobiznisz_miatt_nyomoz_a_rendorseg

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.21. 11:49:49

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

ööö, én a járőrpáros másik tagjára tippelek....

picur3ka 2010.10.21. 12:08:08

@laspalmas: Megneztem mar es elolvastam, mobillal. En nem tudom, minek kell egetni magukat ezzel, van eleg rossz hiruk.

A bajai hip-hop, viszont mulatsagos.

eszkep 2010.10.21. 12:08:15

Erre mit lehet mondani...?
A kirúgás jogos.

zsoltix 2010.10.21. 12:24:47

Ejnye, a hvg kihangsulyozza a fatolvaj cigany szarmazasat? Rasszistakok. :)

zsoltix 2010.10.21. 12:29:01

Amikor lopta a fat, meg nem volt cigany, csak akkor valt azza, mikor vitte a rendort:)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.10.21. 12:29:37

A tolvajon gumicsizma van, a rendoron meg a kincstari vaszonbetetes Magnum, ha a szemem nem csal (csak egy tipp). A bokaig ero vizbe en sem gazoltam volna bele a bakanccsal, aminek a vizzaro tulajdonsaga leginkabb arra vonatkozik, hogy miutan bement, garantaltan nem jon ki belole a viz. Falopas utan ez a legkevesebb. Mar meg ne essen rajta a szivem, hogy Gumicsizmaskandurnak a hatara kellett venni a rendort. Nem mondom, sulyosan rolhelyes a latvany, a tekintelyrombolo hatas pedig meg a logaritmikus skalarol is lelog, felhaborodnom azonban nem sikerult. Hol van ez a sikkasztasokhoz, koncepcios perekhez, kenopenzert felrenezesekhez kepest? Nem azt varom a redortol, hogy 24/7 o legyen a legtokosebb kommandos a pusztaban, hanem hogy tartson RENDET, lehetoleg ne a gyevi-torveny szerint.

kovacskoko 2010.10.21. 12:41:41

Ha hat ilyen aljadék tolvajjal húzatná a Nagykörúton a rendőrautót délutáni csúcsforgalomban, akkor sem ítélném el.
- megóvta a kincstári felszerelést
- a fatolvaj jó erőben kell hogy legyen, így nem okoz neki fizikai sérülést az eljárás, a lelki sebei miatt meg hadd ne sajnáljam ezt a véglényt

bónusz:
- ez legyen a legnagyobb rendőri túlkapás és szabálytalanság, amit életemben mostantól tapasztalni fogok!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.10.21. 12:56:47

@zsoltix: Ez termeszetes!!! A szornyuseges rasszista megalaztatas okozta kultursokktol ciganyult meg a szerencsetlen allampolgar. Meg az is lehet, hogy igy marad a nyomorultja, felbeszakadt integralodassal. Szerintem karteritest kellene kovetelnie "beilleszkedes sarbatiprasa" jogcimen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.10.21. 13:02:43

Most mér nem bírt gyalogolni egy pár métert.
Amúgy a másik fele,hogy ekkora ügyet csinálni belőle....

Vidéki 2010.10.21. 13:07:12

" az egyik tolvajt magához hívta és a hátára vetetve magát kelt át a bokán felül érő vízen."

Ha fordítva történik, az lett volna a természetes "jogállami megoldás" és "Politikailag Korrekt" a szerző szerint.

Kicsit Karcos 2010.10.21. 13:11:09

Nincs ezzel semmi gond, legalább csinált valami hasznosat is a Tolvaj Úr.

Kicsit Karcos 2010.10.21. 13:19:09

Volt itt már hasonló eset:

"Siófok, hajnal.
Két rutinos rendőr észrevett egy férfit, aki műszaki berendezésekkel megrakott talicskát(!) tolt. A tolvaj megpróbált elmenekülni, de a 2 rendőr elfogta. Az eset 200 méterre történt a rendőrkapitányságtól, és mivel nem volt rendőrautó a közelben, a talicskához bilincselték a gyanusítottat. Pár perc múlva be is szállították a férfit és a lopott holmit az örsre.

No, innentől lesz nem egészen szokványos a történet ...

A betörő ugyanis feljelentette a Kaposvári ügyészségen a két rendőrt, hogy a megsérteték emberi tisztességében és méltóságában, amikor a talicskához bilincselték ...

Az ügyészség igazat adott neki, a 2 rendőrt pedig elmarasztalták."

"A két rendőr leszerelt, otthagyták a rendőrséget. 2 rutinos járőrrel kevesebb ...

"Ők úgy vélték ugyanis, hogy ezt nem csinálják tovább, mert véleményük szerint egy bűnözőnek több joga van lassan, mint egy rendőrnek.""

vastagbor.blog.hu/2008/06/02/minden_rendornek

fokabacsi 2010.10.21. 13:38:42

@Kicsit Karcos: Ilyen eset még a Banánköztársaságokban sem esik meg, csak nálunk !!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.21. 13:45:26

@Kicsit Karcos:

Hasonló, hasonló, mégis teljesen más.
"pocsolyaiszonyos rend-őr", ennek érzed a súlyát?

doberman 2010.10.21. 13:54:27

Las Palmas!

Remélem, lesz szerencséd olyan helyzetbe kerülni, amikor segítségre lenne szükséged -mondjuk cigány zaklatókkal szemben- és az elbizonytalanított, állásukat nem szívesen kockáztató rendőrök nem intézkednek, hanem szarnak a fejedre.

Kicsit Karcos 2010.10.21. 13:54:43

@laspalmas: így, hogy addigra már elkapták a zsiványokat, nem tartom gázosnak az esetet. Persze egészen más lenne a leányzó fekvése, ha a pocsolya állt volna a rendőrök útjába bűnüldözés közben. A videózásért viszont, ha én lennék a rendőrök elöljárója, biztos kiszabnék valami állomány előtti iszapbirkózást vagy ilyesmit:) De nem feljelentést, ez vicc szerintem.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.21. 13:54:52

@Meleardil Eressea Iluvadan:

"A bokaig ero vizbe en sem gazoltam volna bele a bakanccsal"

Akkor te se menj rendőrnek.

Ezt a részt egyébként olvastad?

"A hvg.hu úgy értesült, hogy a rendőrrel szemben nem merült fel az intézkedési kötelezettség elmulasztása, mert az erdőből kivágott fa értéke nem haladta meg a szabálysértési értéket, így nem kellett feljelentést tennie. Emellett K. Mihálynak szerencséje volt, mert az ostorosi erdőnél lefülelt romák - információink szerint - azt vallották, meg volt beszélve, hogy segítenek a rendőrnek."

Ja és a tökösség meg a rendtartás szerintem szoros összefüggésben vannak egymással.

sárkányfő 2010.10.21. 13:57:58

én megnéztem a videót a hvg.hu-n ez egy rövid kis eredi ösvény, ami egy műúthoz vezet, ott várt a kocsi. tehát valószínűleg úgy volt, hogy a rendőrök jöttek, bementek az erődbe, átgázoltak a pocsolyán, bent elkapták a tolvajokat, majd visszaúton az egyik cipeltette magát, bár odafelé menet már egyszer átgázolt rajta. hacsak akkor nem a kollégája hátán utazott.

ezzel együtt még csak nem is ez a mélypontja az egésznek, hanem a videón hallható kommunikációs szint, melyben láthatóan semmi különbség nincs cigányok, rendőrök között, valami egészen primitív az egész.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.21. 14:08:33

@doberman:

Köszönöm szépen, cserébe minden szépet és jót kívánok.

Horizont 2010.10.21. 14:29:00

Csak azt tudnám mi a jó büdös francnak kell az ilyent videóra felvenni? A kocsmában este lejátszák két pofa sör között? Miért van olyan érzésem, hogy a rendőröknek sincs meg nagyon a 8 elemi? Szeretném ha valaki azt venné videóra amikor Pintér úr megnézi ezt a filmecskét.
Na ezt a pár kommentet se értem. Mi köze van ehhez a szánalmas jelenetnek ahhoz, hogy cigány, hogy tolvaj? Ennek csak ahhoz van köze, hogy rendőr az illető (emberileg már nem is mondok erre semmit) valószínű MINDIG így viselkedik, nem csak most. Hogyan is jut ez az ország egy centit is előre erkölcsileg ha bárki helyeselni tud egy ilyen viselkedést RENDŐRTŐL?!
Mi lenne ha egy osztálykiránduláson a férfitanár a tanulójával vitetné magát át a sáron? Felháborító lenne mi?

asimov007 2010.10.21. 14:44:52

Megvan a 4-es metró egyik motorja,1 cigányerős,de kb. 200 biztosan tolja,Sky kapitány aktív segédletével

f.m.j. 2010.10.21. 14:59:53

@Horizont: erről azok a földesurak jutnak az eszembe, akik mikor télen fáztak, felvágták a hű jobbágyok mejjekasát, és csülkeiket abban nelegítették fel (biztos csak hoax, nem volt ilyen a "sötét" középkorban se :):):)
pusztuljon a fatolvaj, de az ilyen nyápic rendőr is-amúgy, röviden és darabkásan...

MNOP 2010.10.21. 15:10:03

ez a vastagbőr sem a régi már! Ilyenkaki egy posztot már régen olvastam...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.21. 15:23:21

Szerintem LOL, hogy a rendőr a fgollyal vitete magát. Mármint, hogy ilyen esetben a felettesnek félre kéne néznie, mert hát végülis ne ugráljon már valaki, aki épp fát lopott...

Jó, a rendőr is röhejes, hogy viteti magát, de felőlem rózsaszn tanga is lehet rajta, ha elkapja a tolvajokat.
Mondjuk az nem lepne meg, ha jóban lenne a csávóval, az már inkább megérne egy misét...

Horizont 2010.10.21. 15:24:23

@MNOP: A felszín alatt ott a (vastagbőrös) mélység! Látom neked nem.

Horizont 2010.10.21. 15:43:46

@f.m.j.: pusztuljon a fatolvaj, dehogy vele együtt a rend őre is?:)

Horizont 2010.10.21. 15:49:50

Na de @ColT: ez egy rendőri intézkedés szerinted? Nem hallottad azt a bratyizós hangnemet? Ha így kapja el a fatolvajt, nem csoda ha a másik tolvaj legközelebb is elmegy fát lopni, ugyan mitől félne? Egy testes rendőr cipelésétől? Ja ez egy tolvaj volt az igaz, (a fene enné meg őket) de ha mondjuk én arra kirándulok és azt hiszi én loptam el a fát, akkor a hátamra kell vennem nekem is?:))))

Vidéki 2010.10.21. 15:51:51

Nem világos, ki vette videóra a dolgot? Egy jogvédő rendőr bajtárs lehetett talán, aki szívesen sározza be a bajtársakat, mert szíve a fatolvajokkal jár egy ütemre?

BöszmeBunkó 2010.10.21. 17:26:38

@laspalmas:
"doberman 2010.10.21. 13:54:27
Las Palmas!

Remélem, lesz szerencséd olyan helyzetbe kerülni, amikor segítségre lenne szükséged -mondjuk cigány zaklatókkal szemben- és az elbizonytalanított, állásukat nem szívesen kockáztató rendőrök nem intézkednek, hanem szarnak a fejedre."

kösz a posztot laspalmas! innen vidékről gondolunk rád! remélem élvezed a budai/pesti belvárosi életet! ez a poszt a napiszarra való, nem ide. vagy te vagy oda való. további jó kis rendőrfikázó munkát kívánunk.

SiKom 2010.10.21. 17:29:49

Szerintem nincs itt semmi gond.

A fatolvaj meg kussoljon. Nem történt semmi megalázó, megkérték egy kis segítségre. Ha már úgyis lopott, ez a legkevesebb... Esetleg a bírónál majd jópont lesz.

Kravitz 2010.10.21. 17:46:23

Mondjátok, hogy az oldalán az izé rádió, és nem a pisztolya...!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.21. 17:50:54

@BöszmeBunkó:

Köszi, vidéki vagyok, és ismerek nor-má-lis rendőröket. Szép estét!

Kicsit Karcos 2010.10.21. 17:53:34

@SiKom: jó pontnak azért nem számítanám be, nem tudom, mit kapott volna ha nem viszi át a "túlsó partra", vagy ne adj Isten, borulnak:) Önkéntesség nem igazán volt felfedezhető a dologban, valószínűleg a falopás volt az utolsó, amit magától csinált a csórikám.

Horizont 2010.10.21. 17:59:39

@Kravitz: én pisztolynak nézem, de én csak nő vagyok:DDDDDD

Kravitz 2010.10.21. 18:09:57

@Horizont: Ennyi erővel akár a kezébe is nyomhatta volna.
Szerencsés ördög.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.21. 18:10:01

@Horizont: Ja nem néztem meg a videót... De látod, inkább ezért indítanának a rendőr ellen eljárást, mint hogy vitette magát...

@BöszmeBunkó: Én pl. nem ismerek normális rendőrt. Volt amikor normálisan viselkedtek velem, de az ritka.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.21. 18:13:30

Jajj, mi jutott eszembe a pocsolyáról...
Vajon mennyibe' vannak a vízhatlan rendőrök...?

egy-fo-epitesz 2010.10.21. 18:16:16

ez nagyon jo...
még jo hogy nekik jutott egyenruha...
milyen jó hangulatú a bűnüldözés magyarhonban.
gondolom felrakták együtt a fát a kocsira
és utána együtt elmentek a kocsmába

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.21. 18:45:52

Na most láttam a TV-ben... a rendőr se egy semmi stílusban beszél :D

Utána meg egy rendőrgyilkosról volt némi riport, akit félmeztelenül, egy rabomobil padlóján szállítottak - merthogy mozgássérült... és panaszkodik, hogy rosszul bánnak vele a börtönben...
...egyesek mi a faszt képzelnek magukról...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.21. 18:49:29

@Kravitz:

Vagy akár az is megtörténhetett volna, hogy amíg az egyik cipelteti magát, a másik meg önfeledten videózza ezt, addig a másik csizmás villámgyorsan ráront valamelyikre, és megszerzi a pisztolyát. Aztán vérmérsékletszerinti folytatás...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.21. 18:51:24

@SiKom:

A fatolvaj kussol, állítólag bíróhoz sem megy, mert 20.000Ft alatti fát lopott (az eset nyáron történt). Megdumálták ott ezt, aztán ki-ki ment tovább.

Kicsit Karcos 2010.10.21. 18:52:05

@ColT: nem kérdés, hogy surmó volt a rendőr, de most véletlenül olyannal surmóskodott, akinél bejön ez a stílus, úgyhogy ezzel nekem nincs gondom, meg a cigánynak sem volt.

Kicsit Karcos 2010.10.21. 18:54:15

@laspalmas: mondjuk ezt a részt nem értem, tudom, hogy 20 ropi alatt szabad volt lopni a nyárig, mert a jegyző érdemben nem tudta elkapni a tettest, de ha a rendőr kapta el, akkor sem volt semmi következmény? Ejnye-bejnye, meg vigyémáátbazzeg, aztán ennyi?

A nagy Humungusz 2010.10.21. 18:54:46

én spec arcra fektettem volna és átgyalogolnék a hátán ...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.10.21. 19:07:04

Semmi szolidaritást nem tudok eszközölni a rétinéger sherpa irányába...ezen gondolkodjon el zsvgéstül a cigánytársadalom,tudom náczi vagyok blablaba...

.rothar. 2010.10.21. 19:17:10

Micsoda komoly problémák...a hvg is ilyenekkel van elfoglalva. De hogy a VB-is.
Én komolyan nem értem mire ez a nagy figyelem.
Ha van egy hülye (?) a rendőröknél máris lehet nem csak az egész Rendőrséget hanem a Fidesz kormányt is minősítgetni...:( Egyébként is, nem akarta hogy saras legyen, szépen nézne ki, a helyzetnek megfelelően döntött, A cigus meg jó arc volt át vitte a zsandár urat, Neki úgyis mindegy

.rothar. 2010.10.21. 19:20:07

@ColT: Én meg csak normális rendőrökkel találkoztam eddig. Egy párszor már megbüntettek, egy párszor meg el is engedtek, De egy szavam sem lehet, többször is büntethettek volna, és igazuk lett volna.

Horizont 2010.10.21. 19:43:32

@blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year:
Nem is a tolvaj, cigány szolidaritásáról szól ez hanem valami egész másról, kár, hogy nem sokan értik meg miről is.Nem lehet általánosítani, tudjuk vannak rendes munkájukat becsülettel végző tisztességes rendőrök, és vannak ilyen rendőrök is meg olyan is aki 2006-ban vállmagasságon felül fejbe rúgta a civilt. És ha csak 1-2 ilyen rendőr is van köztük már az is nagy baj nekünk, meg az országnak. Ha elnézünk ilyet, mert a másik tolvaj és cigány volt, na az még nagyobb baj!

GatyaPityu 2010.10.21. 19:56:34

Érdekes, hogy ilyenkor hogy ki van emelve a sértett - aki egyben elkövető is - származása...

Nekem pedig nagyon tetszett ez a videó. A négyes metró helyett .- ameddig nem lesznek új metrószerelvények - használhatnánk őket erre az alagútban. :-))

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.10.21. 20:27:16

el tudtok képzelni egy osztrák vagy német policájt egy ilyen szituban? ugye, hogy nem. mert ott ilyenek nincsenek. csak nálunk, a balkánon. magyarország, én így szeretlek! lol

Kicsit Karcos 2010.10.21. 20:50:42

@triumphator:

Tele van hülye német rendőrökkel az internet, ezért _sem_ kell magyarozni. Itt van egy ízelítőnek:

www.myvideo.de/watch/4764695/Dumme_Polizei_besoffen_oder_was

De találhatsz még száz másikat is. Ők is balkániak, vagy mi? Mi sem vagyunk azok. Vagy ők sem európaiak? Mi is azok vagyunk. Lejárt már ez a lemez, bátyja, felesleges KRK-t szuggerálni bárkibe is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.21. 20:56:32

@Horizont: Na most az a 2006-os dolog nem egyszerű.
Ha a TV-székházat széverők megveréséről van szó, azok kb. megérdemelték. Ha arról, hogy ártatlanokat vertek a rendőrök, az mélységesen elítélendő. Ez az eset a postban meg röhejes, de semmi jelentősége nincs szerintem.
Szerintem aki bűnöző, az ne kattogjon a jogain, maga tette semmissé őket azzal, hogy semmibe vette a törvényt. Értem ezt tette érés esetén, amikor egyértelmű ki az, és mit csinált. Amikor csak gyanúsítottról van szó, ott nyilván él az ártatlanság vélelme, mert nem lehet 100% tudni, ki volt az elkövető, ez OK.

Íroszágról tudom, hogy ott ez működik. Nincs névtelenség, a boltos pl. nyugodtan kiírhatja, kik loptak tőle.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.21. 21:12:00

@Kicsit Karcos:

Alighanem úgy ment, hogy elkapta a rendőr, adott neki egy bírságot szabálysértésért, és mivel az 20e alatti volt, ment a jegyzőnek.
Nekünk volt egyszer egy ilyen ötezresünk "gyors"hajtásért.

Zigi 2010.10.21. 21:30:04

OFF

Nemzeti Együttműködés Kormánya

index.hu/belfold/2010/10/21/kifutyultek_a_fideszes_kepviseloket_esztergomban/

Ennyit a következő kitudja hány évről:(

Kicsit Karcos 2010.10.21. 22:08:08

@laspalmas: azért így utólag belegondolva, micsoda aranyélete lehetett itt egyeseknek, és milyen mérgesek lesznek majd ezek az emberek (nem baj). Üres a hűtő? Nincs hűtő? Hideg a szoba? Ezeken nem kellett emészteniük magukat, csak kimentek az utcára, szakajtottak egy húszezrest a fáról, aztán ha nem látta senki, megtarthatták, ha látta, akkor visszaadták.

Horizont 2010.10.21. 22:14:58

@ColT: Tőlem?:))) Na ná nem hagyom válasz nélkül! Mindig nem egyezhet a véleményünk! Ezt most betudom fiatal éveid számának:DDDD
Először is a székházat szétverők mindent megérdemelnek azok állatok voltak. Érzékeltetni akartam, hogy mennyiféle rendőr bekerül a csapatba. Láttam többször egy olyan felvételt, hogy az utcán egy csapat rendőr volt és egy kivált közülük és fejbe rúgott egy egyedül álló férfit a kirakat előtt. Na attól kiakadtam. De nem is ez a lényeg. hanem az, hogy nem lehet jót röhögni egy ilyen rendőri eljáráson , másnap meg elvárni, hogy a rendőr a rend őre legyen. Bratyizott a tolvaj cigánnyal nem igaz, hogy ez nem jött le. A tartás hol marad a rendőrből?Az emberi és a szakmai. Ha beledöglök se csináltatok ilyet egy "ilyennel". Ha egy gyilkost kap el az erdőben akkor is a hátára csimpaszkodik? És könyörgöm a baromságaikat meg ne vegyék már videóra. Egy szónak is száz a vége egy rendőr legyen RENDŐR! Ha meg nem megy neki, ne legyen rendőr, vagy ne engedjék, hogy rendőr legyen. Elvárásainknak kéne lenni, persze először magunkkal szemben aztán mindenki mással szemben lent és fent. Különben soha nem lesz ez az ország olyan amilyennek mindenki szeretné. Nem magam miatt papolok, nekem már kevesebb van hátra, mint nektek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.21. 22:29:32

@Horizont: Ja, ha úgy nézem, hogy tartás nem volt benne, akkor értem miről beszélsz, de én a magyar átlagrendőrt vettem alapul :D Azokban meg addig van tartás, amíg traffipaxolni kell, meg baleseteknél büntetni.

Abban igazad van, hogy a rendőrnek rendőrnek kellene lennie, de ha a pisztolyukat el lehet venni büntetlenül, akkor ez már olyan mindegy :S
Normális országban ilyet nem engedne meg a rendőr magának. De ez nem egy normális ország.

Kicsit Karcos 2010.10.21. 22:35:58

@Horizont:

Nekem tényleg nem jött le a bratyizás.

Itt van a videó feliratozva: kuruc.info/r/34/68288/

Nekem az jött le, hogy a rendőr úgy beszélt a cigánnyal, mint kocsis a lovával, aki kamerázott, az meg röhögött ezen. Szakszerűtlennek tűnt a rendőri intézkedés, de ezzel együtt nem láttam, hogy veszélyben lett volna az eljárás eredményessége (az nem a rendőrök hibája, hogy a lopás szabálysértés volt még akkor, éppen úgy, mint egy "gyorshajtás" a megszüntetett vasúti átkelőn). Tahók voltak a rendőrök, ezt nem vitatom, de nem követtek el bűncselekményt vagy szabálysértést. Szemben pl. a 2006-ban állatkodó kollégáikkal, akiket morálisan is mélyen elítélek. Ha lekevertek volna két pofont a tolvajoknak, az korrekt eljárás lett volna, de az már valóban törvénysértés (könnyű testi sértés?), ami tűrhetetlen, de én itt nem láttam ilyet.

Összességében, a kirúgás gondolatát is túlzásnak tartom esetükben, az ilyeneket nem kell előléptetni, sőt talán nem árt egy kis továbbképzésben részesíteni, de nem látom, hogy mitől lennének ezért méltatlanok az egyenruha viselésére. Mondhatni, ők sem lehetnek tökéletesek. Mondom mindezt úgy, hogy nem én szoktam az lenni, aki megvéd egy rendőrt a népharagtól, sőt.

Horizont 2010.10.21. 23:01:38

@ColT: Na az utolsó két mondatoddal teljesen egyetértek!:)

@Kicsit Karcos: Lehet, hogy mást értünk bratyizás alatt? Ez az volt. Nem "puszipajtáskodott", bratyizott.
Szóval nem követtek el bűncselekményt, így minden oké??? Tényleg nem érted miről van szó. És igen is helyes a kirúgás, sőt meg kéne tisztítani az egész rendőrséget az oda nem való emberektől. Tisztek közül is persze. De nem lesz ilyen se.

Horizont 2010.10.21. 23:02:29

Ez a blogmotor a héten nagyon belehúzott:(

Kicsit Karcos 2010.10.21. 23:22:49

@Horizont:

Akkor tisztázzuk, mit értesz bratyizás alatt? Utánanéztem, ilyeneket találtam: barátkozik, ismerkedik, haverkodik, felszínes ismeretséget köt, bizalmaskodik. Ezek közül a bizalmaskodás még talán, csak-csak, de annak is inkább az a fajtája, mintha lepucoltatta volna a csizmáját vagy levágatta volna a körmeit a cigánnyal. Szóval, mint értesz bratyizás alatt?

A másikhoz: abban egyetértünk, hogy nekem sem ilyen a rendőrideálom, ez egy pont olyan rendőrnek néz ki, akik miatt gyerekkorom óta utálom az egész testületet. Ugyanakkor a kirúgás a rendőröknél egy olyan dolog, mintha mást eltiltanának a szakmájától. Ha pl. egy pénztáros nem köszön, mogorva, netán még le is basz, ha ő(!) nem tud nekem visszaadni, azért én sem fogom megdícsérni, sőt nem is vásárlok az adott boltban legalább fél évig, de ez azért messze nem ugyanaz, hogy eltiltanám őt a pénztárosi szakmától.

Horizont 2010.10.21. 23:37:03

@Kicsit Karcos: na még visszajövök egy mondatra:) A pénztáros szakma csak nem hasonlítható egy rendőrhöz. A pénztárosnak lehet, hogy beszólok, de mégis odamegyek legközelebb is ha nincs más. De ehhez a rendőrhöz (kettőhöz) nem fordulnék semmivel se, az tuti. Az én szememben pont az úszott el belőlük amiért egy rendőrt rendőrnek nézek. Bratyizás? Az én szememben azért az, mert ha én rendőr vagyok akkor a hivatalos érintkezésen kivűl semmire se lennék hajlandó "ilyenekkel" . Nem azért mert cigány hanem mert tolvaj. Nem parancsolgatok, nem f...szozok, nem röhögök se vele, se rajta és nem érintkezek vele testileg(:DDD). A tekintélyt meg kell szerezni,ki kell érdemelni, meg kell tartani. Így szerinted??? Csoda-e ha a kiérkező intézkedő rendőrökre rátámad egy egész cigány falka? Anno régen ha meglátták a cigányok az URH-s rendőrautót az utca végén azt se tudták merre iszkoljanak el. Ebben az esetben nem azt kell nézni, hogy megérdemelte a büdös lopós tolvaj cigány, dögöljön meg. Ebben most ő csak második a sorban. A sok sok kicsi hétköznapi esemény tesz ki egy nagyot és akkor nem kell csodálkozni, hogy hol tart ez az ország erkölcsileg. A béka segge alatt vagy annál is lejjebb...

Kicsit Karcos 2010.10.22. 00:10:05

@Horizont: no, akkor én is válaszolok még:)

"A pénztárosnak lehet, hogy beszólok, de mégis odamegyek legközelebb is ha nincs más."

Én ugyan nem megyek vissza, nagyon kényes vagyok a kiszolgálásra minden helyen. Ha úgy érzem, nem korrektek velem valahol, akkor ott egy fillért nem költök el egy ideig, ha szerződésben voltunk, felmondom, stb., én éppen ezzel jelzem a változtatásra való igényemet, különben honnan tudnák. Megjegyzem, én hatalmas fejlődést tapasztaltam ügyfélbarátság terén a legtöbb helyen az elmúlt mondjuk tíz évben, olyan helyeken is, ahol korábban el sem tudtam volna képzelni.

"ha én rendőr vagyok akkor a hivatalos érintkezésen kivűl semmire se lennék hajlandó "ilyenekkel""

Ezzel városi gyerekként én is így vagyok, de amennyi rálátásom van falvakra, egyáltalán nem látok semmi furcsát abban, ha ott meg másképp működnek a dolgok. Egészen más egy olyan környezet, ahol mindenki vagy a szomszéd testvére, vagy Pista, vagy volt iskolatársam, egy ilyen közegben a hivataloskodás legalább olyan visszatetsző lehet, mintha az ügyfeleimtől megkérdezném, hogy nem kell-e nekik egy kiskutya, mert most ellett tízet a Morzsi. Én simán el tudom fogadni, hogy egy faluban így viselkedjen a rendőr a tolvaj Sanyival, ha amúgy nem hagyja lopni, más kérdés, hogy ettől még nem lesz szimpatikus nekem.

"Ebben az esetben nem azt kell nézni, hogy megérdemelte a büdös lopós tolvaj cigány, dögöljön meg."

Nem, ne dögöljön meg, nem olyan súlyú dolog egy falopás, de két pofont simán megért volna, azt viszont a törvények miatt nem lehet, aminél nagyobb úr nem lehet egy rendőr számára. Itt viszont nem történt semmi törvénytelenség, a cigánynak sem volt semmi panasza, itt csak a szakszerűséget vagy a modort lehet szvsz megkérdőjelezni.

"A sok sok kicsi hétköznapi esemény tesz ki egy nagyot és akkor nem kell csodálkozni, hogy hol tart ez az ország erkölcsileg."

Nem látom ennyire tragikusnak a helyzetet, az emberek többsége szerintem jó. Akik miatt ilyen látszat keletkezhet, azok nincsenek olyan sokan, csak pl. az elmúlt időkben szinte kizárólag ilyen alakok ültek állami vezetői pozíciókban. De én ebben is látok jó irányú változást, ha mást nem is, azt, hogy már legalább nem sikk lopni, csalni, hazudni, és ezt fontosabbnak gondolom, mint hogy 1-1 adott poszton vannak-e lopós, csalós, hazudós emberek.

Ha pl. egy forint kenőpénzt, egy darab gallyat elfogadott volna a rendőr a tolvajtól bármiért is, és valaki azt mondja, négyeljék fel a rendőrt, azt nem mondom, hogy arányosnak tartanám, de félrenéznék, így járt. Viszont semmi becstelen vagy törvénytelen dolgot nem csinált, nem is követett el olyan hibát, ami védhetetlen eredménnyel járt volna, ezért nem is értem, hogy kerülhet szóba a kirúgása. Ha az elöljárója lennék, biztos elbeszélgetnék vele, hogy viselkedjen már egy ideális rendőrhöz méltóan, de eszembe nem jutna még egy megrovásban sem részesíteni ezért. Az ilyen rendőrt meg kell tanítani rendőrként viselkedni, hogy legyen tekintélye, mert az kétségtelen, hogy egy tekintélyes ember nem engedheti meg magának, hogy a cigány vigye át a hátán a tócsán keresztül, ennél sokkal több méltóságot sugároz egy sáros bakancsos rendőr.

Ha valakit megrónék, az az, aki felveszi az ilyet kamerára, aztán meg bemószerolja(?) vele a társát (ha egyáltalán így történt).

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.10.22. 04:25:31

nocsak-nocsak, hogy kiderült a tolvaj származása egyből a rendőrt védik egyesek
szánalmas
az meg szar érv, hogy ha nekünk lesz rá szükségünk a rendőr nem segít mert leszarnak már minket régen
a trapifaxolás az nagyon megy
üdv egy vidék
azokat meg pláne nem értem, hogy laspalmast azzal próbálták basszogatni pesti
komolyan gyerekek itt vidéken geciznek velünk legjobban a rendőrök

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.10.22. 07:10:52

az izraeliek által alapított vallás székvárosában - Erdô Péter - azon vitatkozik két idegeszívû, hogy melyikük a magyar. Hát, egyik sem. Így jártunk.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.10.22. 07:16:28

Ja, Hangulatkeltô kolega, aki ,,írta"ezt a semmit szarabb ember mint a rend6or. ô legalább tanult, kollega csak címlapot, s sok kattintást akar. Lehet, hogy a feri írta

fokabacsi 2010.10.22. 07:41:32

Arról miért nincs topik, hogy a népesség "értelmes" része folyton beszavazza a hazug csaló tolvaj bolsevistákat,(lásd Szanyi pl.) mert 5 perces emlékezete van?!?! Ugyan úgy ahogy a társadalomban vannak debilek és zsenik, a randőrök között is van magas IQ.-val élő, és van ilyen is. De miért lett ebből topik, azt már kevésbé értem !

f.m.j. 2010.10.22. 08:29:06

és mit szóltok a Vitézyhez?

ez a klientúra is ugyanazokat a módszereket alkalmazza... de legyen nekik, bizonyítson a gyerek :)

f.m.j. 2010.10.22. 08:31:14

nem klientúra, valami más, de nem tudom a szót (félművelt vagyok:( )

f.m.j. 2010.10.22. 09:03:26

index.hu/kulfold/2010/10/22/ujabb_holokausztper_indult_a_mav_ellen/

ők aztán tudják, hogyan érvényesítsék a jogaikat...
olyan, mintha személy szerint engem is perelnének, mert hátha volt az őseim között, aki csúnyán nézett valamelyikre... (tudomásom szerint nem volt ilyen:):))

csakegymásik 2010.10.22. 09:39:37

Üdv!
Miért kellett kirúgni a rendőrt?

MINDEN (FA)TOLVAJ HÁTÁRA MAGYAR RENDŐRT!!!!!!

abandi 2010.10.22. 17:48:47

Nagyon jól láttya a laszpalmasz a problémát!
Hát mi a fasz folyik itt?!
Inkább a kamerázós köcsög segített volna!
Átvinni a tolvajcigányt gólyavisziafiát módszerrel a dágványon, kincstári ruha/bakancs ide, vagy oda!
Ismét lerájatttuk magunkat Us-Rael előtt!(Ráadásul áptalajt adva a megszámlálhatatlan hollókoszt túlélő fájdalmas sebeinek továbbfertőződésére...)
Hát kellett ez nekünk, kérdem én?!
Nem , nem, nem, soha-soha többé!
(Egyébként: ritkán röhögtem ilyen jót, mint a videót látva! A kirúgott talpas jelentkezését pedig várjuk a Nemzeti Elszámoltató Törvényszéknél.)

pakesz (törölt) 2010.10.23. 01:04:07

nagyon jo poszt :)

a cigon egy gumicsizma volt a rendoron meg nem hinnem hogy goretex bakancs...

ez is gond mar hogy a kincstari vagyont vedi?

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.10.23. 11:43:34

nekem lényegileg csak egy kérdésem lenne:

amikor befelé ment a fatolvajokért, akkor nem ázott be a bakancsa? (vagy éppen azért lovacskázott, mert nem akarta azt a "riasztó" pocsolyát mégegyszer cipőn belül tudni?)

szerencse, hogy nem támadtak rá(juk), mint arra volt már példa.

kirúgást nem érdemelt. (valószínűleg a rendőrség tekintélyének rombolása miatt került lapátra. mintha azt lehetne rombolni, kedves rendőri vezetők. mintha lehetne azon rontani.. jártak vajon terepen valaha? lehet nem is hitték el a videót látva, hogy páran apránként elhordják az erdőt.. bazz a meghatározott időre tulajdonos sem hordhatja el és értékesítheti a fát..)

trojka 2010.10.23. 20:12:45

Ez a rendör nem hiszem, hogy arrol akart ikimenni ebböl az erdöböl, ahol be is ment, hiszen ha szembol mentek volna, esetleg kereket oldanak a fatolvajok. azt irták, hogy fötörzsörmester, tehát néhány éve szolgált már, kellet tapasztalatának lennie. sajnos, ott vétették az oriási hibát, hogy sem ö, sem az erdesz nem vették észre, hogy a másik szegény inseges, megélhetési bunözö a mobilján felvette az egész szitut. (ezek naponta több ezer forintot telefonálnak el). Persze, ki kellet rugni a rendört, mert rásszistá volt, átvitette magát a vizen. Tessék már megmondani, itt miért kellett eljárást inditani, amikor senki sem tett feljelentést. Ha a magyar feljelentést tesz a mocskok ellen, immel-ámmal meginditják az eljárást, majd se kép, se hang. akkor hogy van ez...kulonben akkor meg, mit mutogatjak a TV hiradoban, hogy egész erdöket, több hektár természetvédelmi teruleteket lopnak el inségeseink...megtámadják a természetvédelmi öröket...ez a rendör egyben volt hulye: nem kapta ki a kezéböl a "tisztelt" fatolvajnak a mobiltelefonját és nem vágta bele a sárba..."mundér becsulete"...azt már régen eljátszották, hát nem kéne mégjobban lejáratni nagyjainknak...

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.10.23. 22:21:55

@trojka: remélem, hogy tényleg igazad van és nem ott ment be, ahol kijött. (bár a meg sem büntetett tolvajok sem iszkoltak el előle, mert ismerték egymást - a rendőr előre tudhatta, kiket talál az erdőben; mindezekből követketően a rendőr csak szórakozott és a többiek vették a lapot. akkor. mert utólag meg felhasználták ellene.)

az egészben az a legszörnyűbb, hogy kár szempontjából a tolvajok jártak a legjobban a történetben. (mert az éppen akkor még el nem vitt fa csak nem tekinthető elmaradt haszonnak..) ilyen egy kifordított világot! gáliv..

trojka 2010.10.23. 22:27:46

@fogsunder: Szerintem ezek Szent Kristofot is sanzén kirugnák...

trojka 2010.10.23. 22:32:51

Ja igen. el is felejtettem. ugyan kié volt az a kutya, amelyik ott téblábolt...ahogy elnézem, nem a rendöré...szájkosár, poráz, meg egyáltalán, mit keresett az az erdön...

redriot77 2010.10.24. 11:01:43

Ez valóban nagyon messze van attól ami elvárható lett volna: az egyik rendőrnek le kellett volna terítenie a zubbonyát a pocsolyába, és alázatosan meg kellett volna kérni a cigány urakat hogy méltóztassanak átkelni rajta.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.10.24. 14:48:09

Meglepődtem ezen a poszton. Most melyik is itt a vastagbőr? A rendőr nyilván nem félt a víztől, hanem egy bunkó. A fatolvaj meg bőven rászolgált erre a bánásmódra, szóval 1-1. Ezért kirúgni egy szolgálatképes rendőrt hatalmas nagy baromság.

Roxvox 2010.10.24. 16:59:38

Szerencsétlen fatolvajnak így már nem csak a szemét szúrta a sün, hanem a hátát is. :D

fokabacsi 2010.10.25. 08:37:54

@Roxvox: Azt sem bántam volna, ha a rendőr hátulról rendesen meg-----a volna. Mert megérdemli.
De mondhat bárki bármit, aki ezért kirúgta a rendőrt az se normális. Van ahol egész erdőt loptak el a cigányok !!!!

süti beállítások módosítása