Skip to content


       Szűrés lista

Jani tényleg lebukott Makaón

A tavalyi év egyik legnagyobb sztorija volt Veres János és Dobolyi Alexandra makaói útja, amiről összevissza hadováltak mindketten, majd végül kibukott az igazság: 25 millió dolláros kölcsönt intéztek egy mongol gyógyszergyárnak.

Mindez szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt történt, tegnap pedig kiderült, hogy nem csak mi értelmeztük a dolgokat lebukásként, hanem Veres János felesége, Szabó Éva is....

A parlamenti képviselőknek január 31-ig kellett leadniuk vagyonnyilatkozataikat, amelyek tegnap reggel óta nyilvánosak, a Parlament oldalán megtekinthetők.

A Blikk szúrta ki, hogy Veresé bizony a 2010-es képest jóval karcsúbb, ő pedig szűkszavú kommentárt fűzött ehhez:

"Magánügy, mi történt, de aki jobban végigböngészi a nyilatkozatot, meglátja: megváltozott a családi állapotom is. vagyonnyilatkozat végén nem tüntettem fel, hogy lenne házastársam, ugyanis elváltam. Így természetesen a vagyonunk is megoszlott, ezért lett jóval kevesebb a pénzem is – közölte."

Tételesen ennyibe fájt a 28 évnyi házasságot követő válás az MSZP egyik legemlékezetesebb  alakjának:

- Ingatlanok: 2010-ben még 16 ingatlant írt be, idén már csak 10-et. Feleségéhez és két fiához került egy 200 négyzetméteres és egy 72 négyzetméteres nyírbátori családi ház, a felerészben birtokolt debreceni lakás s az ahhoz tartozó garázs is. Janinál "csak" a 120 négyzetméteres ház maradt, a felerészben tulajdonolt vásárosnaményi üdülő, és az 1998-ban örökölt földek.

- Megtakarítások: 2010-ben még bő 400 millió forintja volt, s több mint 40 millió alapokban. Ez a vagyon most kevesebb mint 270 millióra csökkent.

- Cégek: A Nyírbátori Tésztaipari Kft. 50%-os tulajdonrészét és Szentvér Gyógyszertár BT.-ben tulajdonolt 33% felét adta Szabó Évának.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az 1984.08.22-én vásárolt utánfutó nem kellett az asszonynak, Jani megtarthatta.....és november végén vett hozzá egy Audi Q5-t is.

Amúgy az ex-feleség, aki szintén képviselő volt 2010-ig, az utolsó vagyonbevallás alapján 80 millióval és több ingatlannal rendelkezett. Ehhez jött most hozzá, amit a válás során kapott.

Címkék: vicces

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr42633073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jozicsenko 2011.02.02. 12:50:51

még megsajnálom szegényt...

julius666x 2011.02.02. 12:51:28

Mi az, mégsem vagyunk következmények nélküli ország? :)
Az asszony legalább elszámoltatta a nagymester...

jozicsenko 2011.02.02. 12:53:40

@julius666x: "a törvény mindenkire vonatkozik. kommunistákra tízszeresen, százszorosan www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=IUXPngCUx_k#t=455s "
az asszony otthon engem is kihajítana, ha félrelépnék, nem?

S.O.A. 2011.02.02. 12:58:56

Hááháhááá! GIGALOL! :DDDDDD

Kapja be minde nBayer meg Huth, én imádom ezt a blogot!

tryclops 2011.02.02. 12:59:18

Erre mondják, hogy MUHAHAHAHA... :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.02. 13:06:04

Ez is miattatok van.Eh eh legszebb öröm....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.02. 13:07:26

Amúgy Seduxen merre van?Csak üdvözölném.Helló kölyök!:))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.02. 13:12:47

Na, ez fasza, egy tökös nyírségi legény jelent meg a húspiacon, több százmilliós vagyonnal és remek kapcsolatokkal...

Lyányok, nem kell Dubaiba menni, itt van a Jani!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 13:13:37

Remélem megérte Jani!

Btw ez az Alexandra lány legalább sz*pott, mint a hathetes borjú? :))))))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.02. 13:15:47

Amúgy nem azért dobta meg az asszonykát pár százmillióval, mert egy úriember, hanem hogy kussoljon az asszony ...

Ha ugyanis pofázni merne, mit halott-látott-tudott, könnyen kokót találhat az autójában a haveri kutya ...

Amúgy a Nagy Elszámoltatás kudarcának két lábon járó bizonyítéka, hogy Veres Jani nemhogy szabadlábon van, de még nem is nyomoznak utána ...

jozicsenko 2011.02.02. 13:23:32

@zero: s még hányan vannak

vajon megtudjuk-e, miért annyi a metró, amennyi?

hups: mindig azzal jönnek, hogy a metróra szánt uniós pénzt el kell költeni, mert különben bukjuk

de azt a pénzt tömegközlekedésre kapjuk, nem metróra: vagyis ha véletlenül a következő két évben (merthogy 2013 a határidő, nem?) 60 mrd Ft-ot Bp buszaira költünk, akkor világvége lesz? kétlem

japp, hogy az alström/dbr ráb.szik? kit érdekel? kármentés kell ide, nem folytatás...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.02.02. 13:27:09

Janinál már asszon lezavarta az elszámoltatást. Már csak Budai urat várjuk, hogy odasandítson.

martonx 2011.02.02. 13:28:33

Hát ez elég sok pénz volt egy dugásért, de biztos megérte...

martonx 2011.02.02. 13:30:00

@zero: miért ki után nyomoznak? Gyurcsányi után nyomoznak már, vagy félnek megpiszkálni a felszínt?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.02. 13:32:01

Az az utánfutó talán az első sikeres, trükkös vétele volt, azért ragaszkodik hozzá ennyire.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 13:33:17

@Noname Cowboy: "Már csak Budai urat várjuk, hogy odasandítson. " - na ezt tisztázzuk! akkor most Budai elszámoltatási kormánybiztos fogja dugni Veresnét? Vagy Dobolyit? Esetleg Veres Janit? Kínzó kérdések ezek :)))))

@martonx: honnan tudod, hogy EGY dugás volt? Vett egy levél kis kék tablettát a jó Jani gyerek, és reszelte az egész ott tartózkodás alatt a lyányt :))))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.02. 13:35:27

Elszámoltatás? Ugyan srácok, jusson csak eszetekbe milyen egyetértésben szavaznak a saját zsebükről. "Színház az egész világ"

dr. Aullah 2011.02.02. 13:36:20

Ez volt a minimum, amit megérdemelt a tahó parasztja. Ez a minimum!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.02.02. 13:39:33

@Seduxen: Nem a dugás!!! :D:D:D Az elszámoltatás. Az asszony azon már túl van. Most Budai úr jön. (elszámoltatni)

Homeoffice 2011.02.02. 13:40:15

Szegény.....
:))))))

Secnir 2011.02.02. 13:44:48

én is szeretnék elválni olyan feltételekkel, hogy csak 10 ingatlanom maradjon és 270 millám ilyen-olyan befeketésekben, kp-ban...

Marcellusca 2011.02.02. 13:46:06

És még olcsón megúszta. :)))

Adott helyzetben (bár ilyen nem fordulhat elő :D), Asszonypajtás a golyóimat is levágná. :DDDD

Homeoffice 2011.02.02. 13:50:23

@Marcellusca:

Levágná..Én nem úsznám meg ilyen könnyen:).
Sedu már látta a kis "aranyost" a sarokban nálam. Szerintem a kis feleségem bevetné:)

dr. Aullah 2011.02.02. 13:51:56

@Gunther: "Sedu már látta a kis "aranyost" a sarokban nálam."
Amikor még csak ezt olvastam, azt hittem, hogy az asszonyra gondolsz :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 13:52:10

@Marcellusca: "Adott helyzetben (bár ilyen nem fordulhat elő :D" - figyelj, és ezt most őszintén! Manapság vannak szakemberek, akik ezen tudnak segíteni, nem kell szégyellni, és fordulj hozzájuk bizalommal, a Te korodban "az" már elég gyakori :)))))))

Homeoffice 2011.02.02. 13:54:37

@Seduxen:

A kék bogyó csodákra képes állítólag:)))))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.02. 13:57:22

Örökzöld :)))
"A lakás és a gyerek a feleségemé lett, az autó az enyém, a vagyon pedig az ügyvédé."

Marcellusca 2011.02.02. 13:58:20

@Seduxen: Pofád lapos, puttana! :)))

A zén akaratom mijatt nem fordulhat elő, vaze! :)
Lenne rá mód, hely és tán még idő is, és képes is lennék rá, de nem teszem.
Kötsög! :DDDD

@Gunther: Állítólag. Mi??? :)))))

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.02.02. 14:00:36

A pénznél azért meg kellene nézni, hogy miben volt? Mert nagyot lehet még tavaly is bukni, ha nem megfelelő részvényben vagy alapban. Bár az is igaz, hogy az ilyen kaliberű emberek, mint Veres, tudják hova tegyék, vagy ha nem is, megvan az emberük arra, hogy kezeljék...

Vidéki 2011.02.02. 14:02:06

Én akkor, amikor a lapok foglalkoztak a makaói kirándulással, Veres János becsületesnek látszó képébe néztem és magyarázó szövegét hallgattam, az ártatlanság vélelmének álláspontjára helyezkedtem.

Kiábrándítólag hatott most a válásról szóló hír.

Homeoffice 2011.02.02. 14:04:54

@Marcellusca:

Hát tudod az Én koromban még ilyen jellegű problémák nem lépnek fel.
:)))
Ellenben Marcellusca Bácsi.. az Ön korában:D

Algopirin 2011.02.02. 14:05:05

@Vidéki: Bazmeg Te nem vagy egyszerű. :D
"Veres János becsületesnek látszó képébe néztem "
De legalább jót röhögtem, köcce!

Homeoffice 2011.02.02. 14:05:42

Hát, Hölgyeim... Jani Házhoz jön. :)))
Ez de szar volt....:D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 14:08:24

tudom hogy off, de focikedvelőknek kötelező. én 10 perce sírva röhögök:

mueses.blog.nepsport.hu/archives/2011/02/01/A_Torres-sztori_-_Ahogy_tortent/

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.02. 14:09:58

@Marcellusca: "KBM!!" - úgy, mint

Kurvát
Basztam
Makaón

?

Homeoffice 2011.02.02. 14:12:35

@Seduxen:

Az nem lehet! Ez dicsekvés volt. Marcellnál inkább álmodozás:D

LiberGon 2011.02.02. 14:36:33

Szerintem nincs olyan nagy vagyona. Ez még simán belefér.

Énbagoly 2011.02.02. 14:49:18

Honnan veszitek, hogy azt az Alexandrát már pattintotta? Lehet, hogy a nő már a gyűrűt válogatja magának. :) A pasi megérdemelné. :)

groggil 2011.02.02. 15:53:54

@Seduxen:
"Btw ez az Alexandra lány legalább sz*pott, mint a hathetes borjú? :)))))) "

Vagy mint egy nagyteljesítményű ipari zagyszivattyú?

130 millát lepipulázott Jani bá számlájáról, valamint 6 ingatlant is leklarinétozott a vagyonból? Hülye ez? A 8 kerben volt egy féllábú öreglány, aki egy hosszúlépésért, kapualjban, a kukák mellett vállalt ceruzalefújást!

naavii 2011.02.02. 15:54:36

Azért nagyon ne örüljünk, még mindig több maradt neki, mint amennyitől a T. Olvasótársak 98%-a, beleértve magamat is, vinnyogva csapkodná az ülepét a földhöz a boldogságtól. Plusz még be is hajtotta a medvét a málnásba Makaón... ha igaz. Szóval inkább ez az idézet illene ide az "A tanú" című filmből:
"A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap, egy brancs maguk, ne is tagadja! Na mit romantikázik itt? Tűnjön el, mert még dühbe gurulok!"
Persze eltűnni, azt nem fognak sosem, attól tartok. A pártlogó változik, a mentalitás örök.

2011.02.02. 16:33:45

az a jóllakott óvodás meg ugye tugyukki. hát ez a kép se fogja erősíteni az MSZP-t :D:D:D

2011.02.02. 16:50:00

Hát, mit ne mondjak," drága p*na vót" ez , kedves "p*nabubus " Jánosom!

Roxvox 2011.02.02. 17:17:59

Szegény Jani (Al)földönfutó lesz, jáááj mindjárt zokogni kezdek, ha nem fidel oda, még az a rozzant utánfutó is rámehet a vagyonbevallásból.

tudi 2011.02.02. 17:23:54

Hát Jani ez szopás, ha a vagyonka egy részét vitte az asszony. Most ennek miért örülök vajon.:)

Roxvox 2011.02.02. 17:41:14

Azért az se rossz, hogy Janink előtt a vázában nem egy vörös szegfű van, hanem egy főnixmadár.

Horizont 2011.02.02. 17:51:32

Végre egy igazán jó hír!!!! Röhögök itt teli szájjal kárörvendezve! Mert lehet, hogy sikerült az asszonytól megszabadulni, de pár milkával is kevesebb lett a bukszája Janinknak!És sejtjük az ilyen típusú milliomos garantált úriembernek ez azért biztos fájt! Janinak egy tanulság eszébe juthatna! Makaó nem a világ vége:)) Inkább ment volna egy eldugott vidéki panzióba jobban jár! De nem neki még Makaó is kellett. Nagyot akart a szarka de nem bírta a farka:))) Szolidáris szoktam lenni a feleségekkel, de ebben az esetben nem megy na..
Amúgy szeretném tudni, hogy ennek a seggfejnek honnan a büdös francból lett ekkora vagyona?
Ja és nagyon örülök, hogy visszatért a humora a kommentelőtársaknak:DDDDD

f.m.j. 2011.02.02. 18:03:23

jani, jani, hát megérte? most komolyan, ennyire jó nő az a szandi?
amúgy meg nem tudom elfojtani, hogy mennyire örülök, hogy a nejnek volt egy kis sütnivalója, biztos ő se különb, de janit kicsit lehervaszthatta a dolog... :)

Horizont 2011.02.02. 18:30:23

@f.m.j.: Szia! Janink még így is jól jött ki a dologból, gondolj bele! Azért az tetszik, hogy se politikusnak nem volt jó se férjnek:)))) Nem nagyon vagyok kárörvendő csak egy kicsit:))Tényleg felfoghatatlan honnan és miből csinált ennyi pénzt? Valamiben csak ügyes a Jani:)) Na most már irigy is vagyok:))

gramercy 2011.02.02. 18:38:33

es ennek a fasznak koszonhetunk meg majd egy teljesen felesleges full autopalyat is napi parszaz autoval

atila68 (törölt) 2011.02.02. 20:03:41

Akkor most Veres elvtárs rossz elvtárs, Kovács elvtárs jó elvtárs?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.02. 22:54:45

Na?Éslegalább mekkúrtad jani?Szóval most van valahol egy elvált pénzes picsa.Megnézem magamnak.Ennyi pénzért már lehetne szeretni.:))

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.02.03. 00:09:55

Jani baszd meg, a rosszlányokponthu-n találhattál volna ribancot óránként 15-ért, nem egy hétre 130 millióért + pár házikó és részvény... Te balfasz, te :D Nagyon tudsz élni, nem mondom... :DDD

(...de már megdögölhetnél igazán :D)

Vidéki 2011.02.03. 09:57:35

Jani (bácsi) annak idején hatásosan cáfolta a makaói túrával kapcsolatos pletykákat.

Szemeiből ez sugárzott:

"Ezek a hűséges kutyaszemek,
Nem néznek soha másra.

A lapokban képek jelentek meg útitársáról aki egy vonzó, gyönyörű fiatal nő. Koránál fogva nemzedéki ellentétek is alakulhattak volna ki közte és Jani bácsi között..

Akkoriban megemeltem a kalapomat Jani bácsi előtt, aki a hosszú makaói úton ellent tudott állni egy ekkora kísértésnek és nem sértette meg a Tízparancsolatot

2011.02.03. 13:27:05

Csodálkoztok? Ez náluk természtes.

Megmodnta a főnök, hogy az öregecskedő felségeket le kell cserélni.
Azért van itt párfegyelem, tanulhatna tőlük a többi párt.

kerdesek05 2011.06.07. 14:02:39

kóka jani villája kész lett már a hegyen vagy hol?

süti beállítások módosítása