Skip to content


       Szűrés lista

Ünnep: az első 2011-es fizetés

A napokban mindenki megkapta a januári bérét, amire már az Orbán-kormány új adórendszere vonatkozik.

A havi bruttó 300ezer alatti keresetűek kevesebb nettót kapnak, mint eddig.

Viszont minden drágább lett. Jópár forint megy rá pluszban az élelmiszerekre, 6% a villanyra, a többi szolgáltató meg most óvatoskodik elő az "elképzeléseivel". Szép sunyiban mégiscsak a Zemberekre terhelik a cégek a rájuk kivetett különadót, meg ugye szokás szerint azt a fránya benzinárat is nekünk kell kigazdálkodnunk a termelők/beszállítók helyett.

Az LMP ennek kapcsán óriásplakátokat készített, és mutatott be 8 városban.  Nem értem mondjuk, hogy minek, mit érnek el vele, miért nem vettek inkább az árából valamit a rászorulóknak, de kordokumentumnak megteszi:

 

Aki gyereket nevel, kicsit jobban jár. De csak egy kicsit. A HázonKívül november 11-i riportja ma még megdöbbentőbb:

 

 

Nagy Anna kormányszóvivő
3:54-től "Ez arányos és igazságos is"

7:12-től "Itt mindenki jól jár.... Hogyha valaki csak 2000 forinttal keres kevesebbet, viszont nem egy teljes napon keresztül tölti ki az adóbevallását akkor már jobban járt és már egyszerűbb lett az élete."

Köszönjük!

Címkék: pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr852651775

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az igazságos közteherviselés és a Fidesz 2011.02.12. 15:52:02

   Képzelt Alapító Atyáink, az igazságos közteherviselés és a Fidesz     Amikor 1789-ben George Washingtont beiktatták hivatalába, az Egyesült Államok agrárország volt, mely önellátásra és a nyersanyagok exportálására rende...

Trackback: Iskolai takarékbélyeg, ami nélkül nincs jövőd! 2011.02.11. 09:30:03

Naná, hogy a filmekben mindig minden sokkal könnyebben megy, mint a valóságban. Naná, hogy ott eltelik tíz perc, s már colttal vagy tomahawkkal az oldalán, egy tehénfoltos ló nyergében vágtat a főhős az égigérő sziklák vagy az égigérő fák között, de it...

Trackback: Új adóval a nemzeti együttműködés irányába? 2011.02.11. 08:18:37

Az lassan nyílt titok, hogy megszorítások következnek, még akkor is, ha ezek nem olyan megszokott, rosszindulatú megszorítások lesznek, hanem sokkal kellemesebb, úgymond hangulatjavító megszorítások. Sőt, a McDonald’s adóról terjengő pl...

Trackback: Ünnep: az első 2011-es fizetés 2011.02.10. 21:40:06

A napokban mindenki megkapta a januári bérét, amire már az Orbán-kormány új adórendszere vonatkozik.

Trackback: Magyarország: a százezer tó országa 2011.02.10. 20:53:40

Amikor e sorok íródnak, nagyjából 300 ezer hektárt borít belvíz Magyarországon. Ennek a hat Budapestnyi területnek körülbelül a fele termőföld. Százmilliókat költünk a védekezésre, s hogy mekkora kár keletkezett vagyonban és terményben, az majd csak a ...

Trackback: Válságadók három évig? 2011.02.10. 20:45:44

Szerző:  Ténytár "A bankadó után további válságadókat fogunk bevezetni, ami a nevéből kiolvasható módon átmeneti ter

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

James Pond 2011.02.11. 13:01:02

és akkor még egyetlen szakszervezet sem hallatta a hangját, más "európai" országokban kevesebbért kiviszik a népet az utcára, de itt még ez sem működik... ja hogy a szakszervezeti vezetőket is a multi, meg az állam fizeti és millás fizetéssel, na ezt jól elfelejtettem... tényleg micsoda egy ország vagyunk, operett ország.... és cirkusz... bohócokkal a parlamentben...

Joooe 2011.02.11. 13:02:19

Valóban elég rosszul jön ki, hogy miközben történt egy óriási adócsökkentés, pont a legkevesebbet keresők (ha mondjuk még nincs vagy már felnőtt a gyerekük) nem részesülnek belőle sőt, még többet adóznak az adócsökkentés után.

A változás pozitív vagy negatív jellege azonban nem a mostani lépés hibája, hanem az eddigi nagyon szar adórendszeré, ami az egyébként is progresszív rendszert megfejelte egy tök értelmetlen adójóváírással is. Mostantól aki 10x annyit keres, 10x annyit adózik. Ez egy igazságos középút a két igazságtalan szélsőség között.
Az egyik szélsőség kb. ami eddig volt.
A másik szélsőség meg az lenne hogy mindenkinek fix összegű adót kell befizetni, jövedelemtől függetlenül.

Ok, valamilyen szinten aki sokat adózik az örüljön neki, mert azt jelenti hogy van miből. De azért ezt nem szabad a végletekig elvinni.

Sajnálom, ha valakinek kevesebb lett, és könnyen beszélek én úgy hogy nekem több lett, de az igazi probléma az hogy ilyen alacsony bérek léteznek magyarországon, hogy sokkal nagyobb aránybeli különbségek vannak mint nyugaton. Az állam nem adhat fizetéskiegészítést, pont az állam él az emberek fizetéséből és nem fordítva. Pedig eddig a hülye adójóváírással pont ezt csinálta. AZ államnak jól működő gazdaságot kell kialakítania, ehhez egy lépés lehet az alacsony kulcsú arányos adórendszer.

minimalista 2011.02.11. 13:02:56

Oszd meg és uralkodj!
Szerintem az egykulcsos adónak is ez az ősi stratégia a háttere. Ezzel ugyanis a fidesz egyértelműen maga mellé állítja a jobban fizetett és ezzel párhuzamosan a társadalmi párbeszédben is sokkal erősebb jelenléttel rendelkező rétegeket. Ezáltal ez a réteg törvényszerűen szembekerül a többséggel, akiket az adóváltozás nem, vagy hátrányosan érint és mint a kommentekből kiolvasható, ez az új adórendszerrel megvett réteg szemellenzősen és körmeszakadtáig védi az új szisztéma igazságosságát.
Matematikai és logikai szempontból nevezhető igazságosnak, de szociális és társadalmi szempontból egyáltalán nem.
Mindez, média túlsúlyuk miatt természetesen sikerként van tálalva az országos központi kommunikációban.

Epokit Drive 2011.02.11. 13:03:43

@gorcsev54:
1. Bocsánat, hogy nem tértem ki minden egyes rohadt élethelyzetre, beleértve Téged, az összes barátodat és mindenki mást. Általánosságokat írtam, mert ez az a fajta fórum, és nem tudósok társasága, és ezt ne vedd sértésnek, nem Neked szánom, illetve nem csak.
2. Az IBM-nél a "dolgozó" neve: magasan képzett mérnök. Nem polcpakoló, utcaseprő vagy betanított munkás. (Bocs, ez persze túlzás, nyilván van, ahol elég a technikum vagy ilyesmi...)
3. A csalás nem szűnik meg, persze, de aki ezt várja, az naiv utópista, aki azért nem mer egyről a kettőre jutni, mert eleve lemond a reálisan elérhető, kisebb sikerekről is.
4. Nyilván vannak valóban vesztesei is a rendszernek. Azért ezt egy hónap után, majd 8 év helybenjárásával a hátunk mögött, nem ártana a helyén kezelni, nemde?
5. A kukás, a nővér, a szerelő önmagában, de még nagyobb csoportban sem képes megszervezni a társadalmat úgy, hogy az jól működjön. Vezetők, "okosabbak" mindig kellenek, lángelmék, vezérek és ambíciók nélkül sem repülőnk, sem kukásautónk nem lenne, de talán kerekünk már igen. Bár, abban a korban az számíthatott az űrhajónak. Úgyhogy az sem. De a hasznosság továbbra sem egyenlőség. Szemetet szedni mindenki tud, repülőgépet vezetni meg kevesen.
És bár nem kérdeztél, csak basztatni akartál, elmondom, ráhibáztál: a minél nagyobb, helyben megvalósuló, kisközösségi önellátás pártján vagyok.

trojka 2011.02.11. 13:04:31

@James Pond: Ember! nincs már Magyarországon szakszervezet! (nem is volt).

dr. Aullah 2011.02.11. 13:07:09

@apanna: Épp az a baj, hogy NINCS FELELŐSÉGÜK... Egyszerűen nem felelnek semmiért.

-Ki adta be ezt módosítást?
-Nem tudom...

Felmosórongy (törölt) 2011.02.11. 13:10:00

@James Pond: ÖRÜJJÉ NEKI HOGY NEM ÉSZAK KOREAI VAGY.
innen el lehet menni, szal okés nem?

apanna 2011.02.11. 13:12:04

@GG84:
Nem az árakkal van baj, hanem a mesterségesen alacsonyan tartott bérekkel. Ahogy mondják, nyugati árak, keleti bérek. Bár én megnéztem a lidli német weboldlát, és a magyart is, hát a német árak olcsóbbak voltak....

Emlékszem , amikor Orbánék megemelték a minimálbért 50 ezer forintra, hogy sírtunk munkaadók. Pedig simán kitermelte az alkalmazott a saját bérét, plussz a mienket is.....

Most így utólag azt mondom, azt a vonalat kellett volna erőltetni, és nem csorgatni egy kis alamizsnát évente.

Felmosórongy (törölt) 2011.02.11. 13:12:06

@minimalista: na igen, csak annak nem szokott jó vége lenni ha 5-10% van szemben a többivel.
tudod, ököljog.sok lúd disznót győz..stb.

nem lehetne úgy mint jobb helyeken, hogy legalább 80-90% nyertesnek érezhesse magát????

Epokit Drive 2011.02.11. 13:14:41

@Felmosórongy: És miből legyen munkahely? Hogy fizesse be a cég a járulékokat, ha agyonnyomja az adó? Hogyan fizessen ki akár csak egy jól képzett munkást, ha képtelen neki legálisan elég pénzt adni? Az nem munkahelyteremtés, hogy ma tízen itt ásnak egy gödröt, amit holnap másik tíz majd betemet.
A vállalkozónak (elvileg) számológép a jele az oviban, és a magáét viszi a vásárra. Ha adót csal a munkás fizetése érdekében, őt csukják le, az ő vagyona úszhat el, övé minden kockázat, míg Te 8-tól 4-ig "csak" gürizel. Vagy ismersz vállalkozót, aki napi 8 órát dolgozik csak?
Van egy szabály: ha nem vállalod a hősökre mért feladatok teljesítését, ne várd azt a megbecsülést sem, ami a hősöknek jár. (A szabály mindenkire áll, és nem a vállalkozókról fogalmazták.)

TuskóHopkins 2011.02.11. 13:16:18

@Epokit Drive: "Vezetők, >okosabbak< mindig kellenek..."
Kellenek a vezetők ezzel egyetértek.
De nem ilyenek...
"A vezetés elsősorban példa" (Teleki Pál)

13öreg 2011.02.11. 13:18:06

@Lord_M_: "Ezek szerint mégis Gyurcsánynak volt igaza, ti csak akkor hisztek el bármit is ha az adóemelés. Azaz most is ezt kellett volna tennie a kormánynak, nem 40.000 pluszt adnia pl neked, hanem 20.000-et elvennie ."
Bocs de Te helyből, vagy nekifutásból vagy ekkora h.....e? A kommentelők java azt írja, hogy rosszabbul járt, erre Te beakarod nekik magyarázni, hogy rosszul látják, érzik. Ki vagy Te Szijjártó???

Felmosórongy (törölt) 2011.02.11. 13:26:29

@Epokit Drive: öreg, el ne hidd hogy az eddig csaló vállalkozó az most hirtelen becsületes lesz.
csak az aki eddig is az volt, így csakis kevesebb lesz az adóbevétel.
azt meg ne mondja már senki hogy van olyan aki örömmel vállal feketemunkát, amikor tudja hogy nem fizetnek utána semmilyen járulékot.
baromság, csak rá van szorulva.

az is a barommagyarok hülyesége hogy pénzből lesz a munka.
lófaszt,
munkából lesz a pénz!!!!

Spiritmonger 2011.02.11. 13:27:29

miért megy a hiszti?

budapesten a 300.000 forint bruttó bér nem olyan nagy szám, amit ne lehetne megkeresni szakmával vagy érettségivel

persze, a kényelemről, meg a megszokásról le kell mondani, meg gondolkodni is kellene, de ez a bérszint nem igazán az, ami elérhetetlen. nem egy átlag pályakezdő bére, de a versenyszférában vagy kisiparosként ez lófasz

veron3 2011.02.11. 13:32:09

@Lord_M_:
Nem tudom, én azt látom, hogy a heti bevásárlás összege nem 150 forinttal nőtt, hanem 1500-2000-rel. A havi általában 90%-ban gyerekre összpontosított DM bevásárlás is nőtt a kuponok, kedvezmények ellenére is 2-3000 forinttal. Aztán jön az áram, gáz, stb, ami egyszer megjelenik a rezsimben, majd a bevásárlásban.

Utána jön a belengetett bölcsi/ovi térítési díj.

Aztán jön anyós nyugdíjazása, mikor 30 ezerrel kevesebbet fog kapni nyugdíjként, mint a bére, ami egyrészt ok, másrészt a béréből is alig jött ki.

Szerintem elbeszélünk egymás mellett.

Nem azt mondom, hogy nekem rossz, hanem azt, hogy nekem nem kell a plusz, mert ha nem is nagylábon, de kellemesen megélünk/megéltünk a jövedelmünkből, adják inkább a kisebb jövedelműeknek, emeljék jelentősen a minimálbért, csökkentség a cégek járulékkötelezettségeit, hogy a kisvállalkozók kifehérdehessenek.

2006-ban nem éreztem semmit amikor csökkent a fizum, mert egyedülállóként pont semmit nem jelentett. Ja, és 2000-ben sem éreztem semmit, mikor csökkent a fizum.

Illetve én sem értelek, mert pont azt írtam a körülöttem lévők nem elkölteni, hanem megtakarítani akarnak, ami nem élénkíti a gazdaságot.

Az adósságaim nem fognak csökkenni, egy darab lakáshitelünk van, azt még 18 évig fizetjük, minden másban csak addig nyújtózunk, míg a takarónk ér. Ja és ebben is, forintalapú, állami kamattámogatásos, annyi törlesztőt vállaltunk, amennyit ha mindketten elveszítjük a munkánkat és hirtelen fele annyi keresünk is csak, ki tudjunk fizetni, és lehetőleg éhen se haljunk.

minimalista 2011.02.11. 13:33:14

@Felmosórongy:
De természetesen úgy kéne!
A média által agymosott fogyasztókból pedig nagyon nehezen lesz jogaiért akár erőszakkal is fellépni képes tömeg. Egyiptomban azért sikerült, mert közel sem állnak még a fogyasztói társadalom azon a fokán, amit mi már elértünk: kollektív atomizálódás, butulás, monokróm gondolkodás a társadalom széles rétegeiben.

Lord_M_ 2011.02.11. 13:34:10

@13öreg: ne haragudj, de elbeszélünk egymás mellett.

mondom, látom én is hogy ki kapott kevesebbet.

olvasd el kinek válaszoltam, aki 40.000 pluszban zárt, de ő szerinte ez is szar... már elnézést

hidd el cimbora, tudom hogy mit jelent ezer forint kiesése, gyakoroltam eleget. de azt már nem vagyok képes elfogadni, hogy az is nyafogjon aki speciel nem hogy rosszul nem járt, de egyenesen miatta alakították át így az adórendszert.

arról egyáltalán nem beszélve, hogy hogy a 'többség' rosszabbul járt e vagy sem, azt nem látom még számokkal alátámasztva

akik rosszabbul jártak 1000 illetve 5800 forint veszteséget könyveltek el azok a következők
- gyermektelen bruttó 300.000 forint alatt keresők

elhiszem hogy sokan vannak, de hogy nem a gyermektelenek vannak többen, abban azért biztos vagyok. a gyermekes családok pedig többet kapnak (kivéve az egy szem 70.000 forintot kereső kategória, mert ott nem változott)

szóval ha valaki azt mondja, hogy ő kevesebbet kap, én elhiszem, hiszen van ilyen. Ha gyermektelen ÉS 300.000 bruttó alatt keres, akkor az így van. de az is maximum 5.800 forintot veszített (ez bruttó 210.000 forintnál történik). Tehát nem, azt nem hiszem el hogy valaki 12.000 forint bukást könyvel el csak az adóválozás miatt, és azt sem vagyok képes elhinni, hogy valaki 40.000 forint nettó növekedéstől még önsajnáltatásba kezd...

szíjjártó (is) bekaphatja... (((juj elragadott az indulat)))

Két eset lehetséges ha kommentelők java panaszkodik (azaz a kommentelők java gyermektelen. Ráadásul 300.000 alatt keres.)
- a lakosság jelentős része gyermeketlen és 300.000 alatt keres (ez esetben már 10 év múlva meghalt a nyugdíjrendszer)
- azok akik jobban jártak nem, vagy csak elvétve szólalnak meg, esetleg akkor is panaszkodnak.

hidd el öreg, senkinek nem kívánok sem 5000 sem 5 forint veszteséget, és eszem ágában nincs nekik megmagyarázni hogy ő most mégis többet kapott, de az aki 40.000 többlettel zár, azért az ne magyarázza meg, hogy jaj de milyen rossz most neki.

Ez az adórendszer pont az olyanok miatt lett kialakítva, akik gyereket vállalnak. Ezt tükrözi az, hogy ha legalább egy gyerek van, már szinte 100% hogy jobban járt.

a számok nem, az emberek szoktak hazudni. Így ha valaki gyerek mellett kevesebbet kap, az két okból lehet, a főnökei lenyelték a növekményt (magyar vállalkozók képesek ilyenre), valamilyen könyvelési hiba áldozata, keresse meg a pénzügyest a cégnél és közölje vele, hogy hibázott.
Aki zsebbe kap... azt nem tudom pillanatnyilag hova tenni, de egy adócsökkentés, nem arról szól, hogy az adót elkerülő jövedelmeket javítsuk.

NewWay 2011.02.11. 13:35:15

@Lord_M_:
"Komolyan mindenki úgy küzd itt, mintha hiperinfláció lenne, a fizetés holnapra semmit nem érne, nem volna kaja a boltban, benzin a benzinkúton, és amúgy jegyre lehetne kenyeret kapni, kétnaponta. Mindezt azért mert neked 40.000 forinttal nőtt a nettód. "

Nagyon egyszerű a helyzet:

Ha valakinek 100 Forinttal nő a nettó bére, akkor szemét cég, szemét állam, hogyhogy csak 100 Forinttal ad többet, az semmi!
Ha valakinek 100 Forinttal CSÖKKEN a nettó bére, akkor szemét állam, elveszi minden pénzt, nekem ez a 100 Forint a mindenem, a kenyér és víz emiatt nem fog kijönni!

tokmányos 2011.02.11. 13:36:17

@potyus: Ide figyelj te szarházi geci! Olvasd el a hozzászólásaimat ,majd próbáld azzal a tyúk eszeddel értelmezni ,te szellemi toprongy Én igen csak tisztelettel szoktam a polgártársaimat megszólítani,de ha mocsok módon beszélnek hozzám ,akár a kurva anyjába is elküldök bárkit.Még ha ez csúnya dolog is. Felejts el nem vagyunk egy szellemi nívón! Élőben pedig még pofán is basználak, ezért a tetves stílusodért.Több tiszteletet egymás iránt,még akkor is,ha a nézeteink nem egyeznek.Végül a 10 emeletes" baromságom "nagyon tanulságos tanmese .

Epokit Drive 2011.02.11. 13:36:44

A vezetés sztem elsősorban nem példa, hanem VEZETÉS. Két lépéssel előrébb látni, célokat kitűzni, meggyőzni másokat a cél helyességéről, motiválni másokat, menet közben alkalmazkodni a változó viszonyokhoz, vigyázni arra, hogy a vezetettek ettől ne bizonytalanodjanak el stb.
Aki "csak" példa akar lenni, legyen tömeggyilkos. Igaz, negatív példa, de Teleki sem mondta, hogy vezetni pozitív dolog lenne, és van pár vezető, aki nagy hatású volt, de szívesen felejtenénk.
"Juss tovább, mint hogy másoktól vett idézeteket használsz beszélgetőtársak legorombítására és a saját igazad bizonyítására." (Epokit Drive)

NewWay 2011.02.11. 13:37:16

@veron3:
"Nem tudom, én azt látom, hogy a heti bevásárlás összege nem 150 forinttal nőtt, hanem 1500-2000-rel. "

Talán azért, mert a liszt egy éve 110-120 Forint/kg körül volt, most pedig 150-170 Forint?
Ugyanígy, a rossz év miatt nem csak a liszt lett drágább. De ennek semmi köze a multi adóhoz!

Felmosórongy (törölt) 2011.02.11. 13:39:15

@minimalista: ebben nem vagyok ennyire pesszimista.
ugyanis a fogyasztói társadalom már arra belázad ha nem fogyaszthat (eleget...vagy annyit mint addig).
míg egyiptom meg társai kicsit jobban tűri, és csak a szó szerinti éhezés veri ki a biztosítékot.

más kérdés hogy ott teljesen más szükséges.
míg magyarországon a lakhatás és költségei a legnagyobb problémaforrások, ott az alig van, nem szedik el a házadat, nincs túl sok rezsi )pl. távhő, gázár..stb), szal tulajdonképpen amíg nem éhezel addig alig lázadsz.
nem véletlen ám hogy éppen az élelmiszerárak emelkedése miatt van a balhé.
itt szerintem akkor lesz amikor elindulnak a rezsitartozások miatti végrehajtások...csak nem tudom hogy a banki kölcsönt felvett balfaszok miért jogosultak állami támogatásra, míg pl a kikapcsoltathatatlan távhőt fizetni nem tudok miért nem?

veron3 2011.02.11. 13:39:36

@Lord_M_:
Figyelj, nem azt írtam, hogy nekem szar, hanem azt, hogy nekem nem kell, mert lehetett volna ezt a pénzt a jobban rászorulóknak adni.
Minden mást csak összemosol különböző gondolatmenetekből. Nem sajnáltatom magam szerintem, ha ez jött le Neked, arról nem én tehetek.

Joooe 2011.02.11. 13:39:45

@minimalista: "Matematikai és logikai szempontból nevezhető igazságosnak, de szociális és társadalmi szempontból egyáltalán nem."
Ha ötször annyit keresel, attól még ugyanannyit használod az utakat, ugyanannyi a gyereked tanárának a fizetése, stb, mégis ötször annyit adózol, ötször annyit fizetsz érte. Ez eléggé szociális így szerintem.
A baj nem elsősorban az új adórendszerrel van hanem az alacsony bérekkel és nagy bérkülönbségekkel, ha alacsony a béred nem az a megoldás, hogy az állam kvázi plusz bért fizet neked azzal hogy nem adóztat, hanem a gazdaság normális működéséért kéne tenni.

Szerintem mindenkinek a közeli rokonságában van olyan is aki jól járt, olyan is aki rosszul. És nem is mindenki haspolitika alapján dönt, van aki jól járt de nem ért egyet vele, és van olyan is aki bukott pár ezer forintot de egyébként egyetért az általános adócsökkentés, családtámogatás, arányosítás, egyszerűsítés iránnyal.

Meggyőződésem, hogy a fidesznek sokkal könnyebb lett volna politikailag ha az eddigi arányokat fenntartva csökkent adót. Most az eddig magánnyugdíjpénztárakba folyó pénzek átirányításával és a "2/3-ba belefér egy ksi népszerűség vesztés" elven egyszeri lehetőség nyílt egy olyan átalakításra, ami hosszú távon előnyös lehet.

NewWay 2011.02.11. 13:39:59

@veron3:
"vagy mint mi, megtakarít, lehetőleg olyan helyen, ahol az állam nem fér hozzá, hogy legyen tartalék, ha valamelyikünk elveszti az állását, az ne okozzon fennakadást. Nem fognak többet költeni sem nyaralásra, sem élelmiszerre, sem tartós fogyasztási dolgokra. "

És szerinted a megtakarítással mi lesz? Addig rendben, hogy berakod a bankba (mivel kis összegről van szó, ezért úgyse mész el vele svácjba, az csak a gazdagok kiváltsága).

De mit csinál a bank a pénzzel? Nyilván megpróbálja kihelyezni, a gazdaságba. Hiszen ha a pénz áll, akkor az a banknak veszteség.

tokmányos 2011.02.11. 13:40:22

Ne haragudj laspalmas az alpári dumámért Te ismerd az írásaimat ,de 60 évesen nem engedem meg az ilyen tiszteletlenséget.

Felmosórongy (törölt) 2011.02.11. 13:40:40

@NewWay: nagyon sumák módon, de érezhetően meglódultak az árak!
ez simán elviszi a néhány ezer pluszt, és akkor a rezsi költségek eddig nem is növekedtek sokat...

veron3 2011.02.11. 13:45:45

@NewWay: Majd körülnézek, de szerintem nem itthoni bankba fogom tenni, mert ha visszamentem dolgozni, nem csak az adóváltozásból származó plusz pénzt tudom megtakarítani, hanem annál jóval többet. Próbálom olyan helyre elhelyezni, ahol a legkisebb az államcsőd és árfolyamkockázat. Ja, és a magyar bankok, esetleg önkéntes nyugdíjpénztárak nagy része sem magyar kötvényekbe, részvényekbe fog fektetni a jövőben, ebben is biztos vagyok.

Lord_M_ 2011.02.11. 13:47:37

@veron3:
Ok, a járulékos tételeket értem, elfogadom. (bölcsi, áramdíj... stb)
A mama nyugdíja : értem, de ezen nincs az az adócsökkentés ami segítene. Kedves anyósod fizetése is alacsony volt, abból nem nagyon lehet normális nyugdíjat adni. Teszem hozzá : Sajnos.
De abból se jönnénk ki túl jól, ha a nyugdíjakat emelgetnénk (mint tették korábban) : azzal ugyanis semmi produktivitást nem érünk el.

takarékosság: az ismerőseid jó emberek, de nem reprezentatív. megintcsak : sajnos. Nézz körül, a 'karácsonyra hitelből tévét' országa vagyunk. Találomra kiállhatnánk az utcára, és rábökhetnénk emberektre, és 10-ből 8nál ez lenne a helyzet. Hitelt-hitelre pakolnak. Nem, nem megélhetési hitelek. A plazmatv, az új kocsi nem megélhetési kérdés.

lakáshitel : kamattámogatásos, azaz az állam téged ebben is dotál, én ezt nem tartom rossznak, sőt, segítsük a magyar családokat lakáshoz jutni, de ezzel a logikával ezt a támogatást is adhatnánk a szerényebb jövedelműeknek.

minimálbér hirtelen felemelése + járulékok könnyítése : nem vezet kifehéredéshez. Elsőre és hirtelen nem. Egy másik blogon már téptük a szót ezen, egyszerűen az van, hogy a magyar vállalkozó inkább átrakná a megemelt minimálbér közeli fizetéseket is minimálbérre és a maradékot feketén fizetné ki. (láttam ilyet - bár lehet nem reprezentatív)
Másfelől baromira körbe kell járni, hogy mit és hogyan veszel el, mihez adsz hozzá, hogy ne legyen tömeges elbocsáját sem, és ne generálj vele inflációt
(a megnövekedett költségek, a cégeknél árdrágító hatást hoznak, a megnövekedő bérek, szintén megnövelik a keresletet, és ezzel is fokozzák az inflációt --> ez csak azért rossz mert ezt meg az MNB szinten akarja tartani, amihez pedig kamatot fognak emelni --> növekszik az ország kamatterhe a kibocsájtott államkötvényeken)

A konklúzió ebben az volt, hogy nagyon komoly adó ellenőrzés kell mellé, olyan, amiben a szürke és fekete vállalkozó kéthetente elbukik. Mindemellé olyan járulékrendszer kell ami mellett viszont nem rúgja ki az embereit... ez sajnos nem úgy megy hogy holnaptól akkor 100.000 a minimálbér. Már csak azért sem mert a minimálbér jelenleg összesen bérrel együtt 93.000 forintjába kerül a cégnek
tehát eleve 7000 forinttal többe kerül csak a bruttója a cégnek, és még a terhei... tehát mindenképpen drágább lesz a cégnek a 100.000-es minimálbér)

A lakáshiteletek bölcs megválasztásához meg csak gratulálni tudok, ez szintén nem jellemző kicsiny hazánk polgáraira.

szóval csak remélem nem veszed személyes támadásnak.

Uff.

Lord_M_ 2011.02.11. 13:49:46

@veron3: előző kommentemben megkövettelek.

Friedman 2011.02.11. 13:52:49

@apanna: Az a helyzet, hogy a bérek a versenyszférában egy alkufolyamat során jönnek létre, szóval ezt nem lehet mesterségesnek nevezni. Annyit kapsz, amennyiért hajlandó vagy elmenni dolgozni, illetve annyit adnak, amennyit maximum hajlandó a munkáltató kifizetni érted. A bér valahol a kettő közötti sávban lesz, ami attól függ, hogy milyen az alkupozíciód (a munkádban hány különböző cégnél tudsz elhelyezkedni), illetve hogy a helyedre hány a Te tapasztalatodnak és képességeidnek megfelelő pályázó van.

Az, hogy Nyugat-Európában magasabbak a bérek, az annak a következménye, hogy ott több magasabb hozzáadott értékkel rendelkező munka van, magasabba a hatékonyság. Akkor tudnának a bérek jobban kiegyenlítődni, ha mobilisak lennének az emberek, és kimennének mondjuk Németországba dolgozni (sokkal többen annál, mint ahányan mennek). Ezt persze egyrészt gátolja az idegen nyelvek gyenge hazai ismerete, valamint a magyarok otthonhoz való ragaszkosása. Én sem vagyok más, én is 3-4-szer annyit kereshetnék Londonban a szakmámban, mint itthon, mégsem megyek. Miért? Mert (egyelőre még) szeretek itthon élni, itt dolgozni. Viszont ezen sírni nem érdemes, ha problémád van a fizetési szinttel, el kell húzni külföldre! (én is egyre jobban fontolgatom)

minimalista 2011.02.11. 13:54:09

@Joooe:
"A baj nem elsősorban az új adórendszerrel van hanem az alacsony bérekkel és nagy bérkülönbségekkel, ha alacsony a béred nem az a megoldás, hogy az állam kvázi plusz bért fizet neked azzal hogy nem adóztat, hanem a gazdaság normális működéséért kéne tenni."

Ezzel teljes mértékben egyetértek, de a gazdaság felvirágoztatása ilyen húsz év után egy iszonyatosan nehéz feladat. Egyelőre azt látom, hogy a mostani kormánynak fogalma sincsen hogy kezdjen hozzá, sőt, megkockáztatom, teljesen alkalmatlan e feladat végrehajtására. Ráadásul egy kiszámítható gazdasági és jogi környezet kialakítása pont azon nagyhalaknak nem áll érdekükben, akik e nagy rendszereket irányítják. Itt egy példa:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/11/meg_rosszabb_lett_a_korbetartozas-helyzet/

"Meggyőződésem, hogy a fidesznek sokkal könnyebb lett volna politikailag ha az eddigi arányokat fenntartva csökkent adót."
Ez az én véleményem is, sokkal kisebb károkat eredményezne minden szinten, ráadásul méltányosabb is lenne: az összes fejlett nyugati gazdaságban a legtöbbet keresők adóznak a legnagyobb adókulccsal.

"Most az eddig magánnyugdíjpénztárakba folyó pénzek átirányításával és a "2/3-ba belefér egy ksi népszerűség vesztés" elven egyszeri lehetőség nyílt egy olyan átalakításra, ami hosszú távon előnyös lehet."

Ez az államosítás a fedezete (pontosabban annak fele, ami magyar állampapírban van) az egykulcsos adó miatt kieső cirka évi 300 milliárdos bevételkiesésnek. Szóval maszatolás, egyik zsebből a másikba... Konkrétan ez az összeg működésre megy el, fikarcnyit nem lendít majd a gazdaságon. Elbaszták...

Friedman 2011.02.11. 13:56:14

@passenger: Hát pedig ehhez hasonló kalkulátorokkal dolgoznak a bérszámfejtők is, nem hasraütés alapon. Szóval talán a Te emlékezeted csal meg (két évvel ezelőtti nettó fizetéshez hasonlítottam).

Még annyi különbség lehet, hogy kéred-e előre (havonta) az adójóváírás kifizetését, vagy sem, érdemes előre kérni, mert különben csak utólag, jövő év február-május között kapod meg, és persze nem kamatokkal növelt mértékben.

James Pond 2011.02.11. 13:56:40

@Felmosórongy: szerintem összetévesztes valakilvel... igazán kapitalista országokban van komoly szakszervezet, ezek itt csak git egyletek, vasutas, bkv-s... csak téged szivat nem a céget, de erről jut szembe pl. a franciákat rendszeresen utcára viszik /nyugdíj korhatár /... ha hiszed hanem mennék, de az én koromban már sajnos itthon sem nagyon tudnék váltani, van néhány szakmám, csupán az 53 éves korom nem piac képes...

NewWay 2011.02.11. 13:58:18

@minimalista:
"az összes fejlett nyugati gazdaságban a legtöbbet keresők adóznak a legnagyobb adókulccsal."

Már megint kevered a dolgokat.
Magyarországon a leggazdagabbak nem azonosak a legtöbbet keresőkkel. A gazdagoknak szlovák BMW-jük van, ciprusi cégeik, stb. Őket nem nagyon érdekli, hogy 16% vagy 36% az SZJA...

Azaz egy dolog miatt mégis érdekelheti: ha 36% helyett csak 16% az SZJA, akkor lehet, hogy már nem éri meg annyira offshore-ozni.

James Pond 2011.02.11. 14:01:08

@trojka: de azért szakszervezeti vezetők vannak és nyilatkozgatnak a TV-ben és a millás fizetésükkel nem csinálnak semmit, sőt most még jól is jártak... pl tegnap előtt a rendőr szakszervezet titkára beszélt a TV-ben, most akkor van ? vagy nincs ? az más kérdés hogy minek amikor úgy sem csinálnak semmit és már hözöngeni sem hözöngenek...

apanna 2011.02.11. 14:03:41

@GG84: Nem is tudnánk mobilosak lenni, mert ha én az ország másik felében kapok munkát, ott bérelnem kéne, itt meg kiadnom...nem biztos hogy megérné. Nem olyan nagy ez az ország mobilitásban ezért sem érdemes gondolkodni.
na ja, leköltözöm az osztrák határhoz, és havi 4 kilót összehozok ápolásból:)

Gáz de nálunk is évente felmerül a tipli.:( Szégyenlem is magam rendesen miatta...
De amikor látom, hogy egy mentős és egy ápoló nyomorog a 3 gyerekkel, annyit sem keresnek hogy húsra teljen, elgondolkodom, a jövőn......

erol 2011.02.11. 14:07:43

Egyszerűen vérlázító az a nézet, hogy a tehetősebbek, felsővezetők mind okosak, szépek, szorgalmasak, a szegények meg buták, rondák, lusták és különben sincs semmi hasznuk.
Azért az ország döntő többsége 300k alatt keres (orvosok, tanárok, tűzoltók stb). Én pl. múzeumban dolgozom (tudom teljesen haszontalan intézmény) és csökkent az amúgyis óriási fizum (90e). És igenis irritál, hogy aki eddig 1millát keresett az még kap kétszer annyit mint amennyit én összesen keresek (igen irigy vagyok).

minimalista 2011.02.11. 14:07:49

@NewWay:
Azt hiszem pont te próbálsz meggyőzni arról, hogy nem kevered a dolgokat, pedig azt teszed!
Nem azt írtam, hogy a leggazdagabbak, hanem hogy a legtöbbet keresők!
Megnyugtatlak, a világon sehol sem a bérből és fizetésből élők a leggazdagabbak, ez nem magyar tulajdonság.
Az SZjA és offshore-zás egy lapon emlegetése pedig nagy fokú tájékozatlanságra vall részedről: az offshore cégek a társasági és egyéb iparűzési adók megkerülése céljából váltak azzá, ennek semmi köze az SZJA-hoz.
Nem is értem, minek írtál, komolyan!

veron3 2011.02.11. 14:10:34

@Lord_M_:
Végre nem egymás mellett beszélünk, köszönöm :) Jól esik, ha ilyen blogokban egymáshoz közeledő álláspontok, érvek, ellenérvek és azoknak mérlegelése is jelen van, szerintem és sajnos, ez is ritka.

A nyugdíjjal most pont az a bajom (én is maradtam MNYP tag) hogy a mi generációnknak jellemzően majd segítenie kell a szülei generációját, mert azon szülők, akik közalkalmazottként mennek nyugdíjba 2013-tól, azok nem fognak tudni a nyugdíjukból megélni. De ezt csak azok tehetik meg, akik az átlagnál jóval jobban keresnek, és tényleg félek attól, mi lesz 2015 körül, mikor a Ratkó gyerekek alacsonyabb bérekből tömegesen vonulnak még alacsonyabb nyugdíjba :( Anyósomon egy segíthet, ha még 2012 decemberben nyugdíjba vonulhat, most ezért szorítunk erősen.

Lakáshitel: igen, dotál az állam, máskülönben nem tudtunk volna lakást venni, én semmiképpen nem mertem volna deviza alapú hitelt felvenni. De már ez sincsen, olyanok a feltételek, amivel ma már mi sem tudnánk lakáshoz jutni, albérletbe pedig egy gyereknél többet nem mertünk volna vállalni.

A karácsonyra hitelből TV-t, sajnos igazad van, de én úgy látom, ez a nálunk idősebb generáció sajátja, vagy tévedek? Azoké, akik még abban a rendszerben lettek felnőttek, ahol nem kellett pénzügyekben gondolkodni.

Minimálbér felemelése: ez olyan gazdasági probléma, amit nem tanultam, nem értek hozzá, de azt hiszem, tényleg időszerű lenne, mert ha senki nem kezdi el, akkor a lejtőn nincsen megállás, tényleg jön a tömeges elszegényedés. Valahogy a fekete/szürke gazdaság kifehérítése is ide tartozik, saját szememmel látom, milyen járulékterhei vannak egy kisvállalkozásnak, férjemék ketten vannak, de van egy szint, ami fölé nem emelhetik a fizujukat, mert nem tudják kitermelni.

veron3 2011.02.11. 14:14:26

Még egy dolog, a közszférát kéne megnyirbálni, de ezt jelen állás szerinte soha semelyik kormány nem meri meglépni, hiszen iszonyatosan magas költségei lennének, végkielégítések, munkanélküli segély fizetése, és jellemzően a bértábla alacsonyabb régióiban lévők szívnának megint :(

Marat 2011.02.11. 14:16:35

Nem szoktam kommentelni, de most annyira felháborodtam, hogy meg kell tennem, nehogy agyvérzést kapjak.
Ilyet MAgyarországon ki sem mernék ejteni a számon, hogy aki tízszer annyit dolgozik, az adozózzon kevesebbet, mert kis hazánban a legdogozott munkaóráknak, a munka jellegének és minőségének nem sok köze van a fizetés nagyságához.. Ha jól számolom, én a rosszul járt réteghez tartozom, pedig eddig is elég igazságtalannak éreztem a helyzetet. Az egyik legfontosabb és legfelelősségteljesebb munkát végzem, elég nagy óraszámban orvosként, és a fizetésem még az átlagbért sem éri el, sőt jóval alatta van!!! (Hálapénzt nem fogadok el, de szerintem azzal együtt is alatta maradna.) Gyereket ilyen körülmények között valahogy nem tudok vállalni. Nincs mese, politikusnak kell menni.

minimalista 2011.02.11. 14:16:57

@erol:
Sőt aki ezzel érvel - mármint amit te és én is vérlázítónak tartunk - magasabb fizetése védelmében, okos ember nem is lehet!

Friedman 2011.02.11. 14:17:35

@apanna: Igen az orvosok, illetve egészségügyi dolgozók esete az elég gázos, ezt tudom. A nőgyógyász degeszre keresi magát a 100 ezer forintokból, amit a zsebébe dugdosnak egy szülés után, míg egy altatóorvos nyomorog az alacsony fizetésével. Ezért tetszett a Zöldkeresztes mozgalom, én támogatnám, akár bevállalnék ezért némileg magasabb adófizetést is.

A bérlésről pedig annyit, hogy pont ezért nem is éri meg lakást venni, hanem eleve bérelni, sokkal olcsóbb, mint a kamatokat fizetni a bankoknak, ráadásul mobilis is az ember, oda költözik, ahova akar.

Magyarországon ilyen a helyzet, ezzel meg kell barátkozni. Amúgy van, ami sokkal olcsóbb mint nyugaton, minden olyan, ami nem mozdítható szolgáltatás. Fodrász, kocsma, étterem, mozi, stb sokkal olcsóbb, mint mondjuk Németországban. A ruhát, élelmiszert, elektronikai cikkeket stb.-t ne várd, hogy olcsóbb legyen. Ha nem kapna a kereskedő itt érte elég pénzt nem ide hozná, hanem mondjuk Franciaországba, vagy Németországba. Ahol a többet fizetik érte. Itt kivitel persze a gyorsan romlandó áru, pl. kenyér, tej, tejtermékek. A lényeg, hogy mennyire lehet olcsón és gazdaságosan szállítani egy árut.

James Pond 2011.02.11. 14:26:26

@veron3: nem egy ismerősöm 25 - 30 évet dolgozott a /tanácsnál/, önkormányzatnál és most nyugdíj előtt 150 - 160 ezer bruttóval megy majd nyugdíjba, én ezekre az emberekre is gondolok amikor Révész úr havonta ennyi nettóval visz haza többet.. az ő munkája tényleg ennyivel többet ér ? de most komolyan, ki hiszi ezt el ???

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.11. 14:50:02

@Marat: "Nincs mese, politikusnak kell menni." - ha javasolhatom, előtte kérd meg valamelyik kollégádat, hogy a GERINCEDET távolítsa el, mert az csak zavarna a politikusi "munkádban"!

Hoppázó Beléndek 2011.02.11. 14:50:37

@TuskóHopkins: semelyik résszel sincs gond. fideszéknél a csökkentés emelés, a megvédés ellopás, az oligarchák elleni harcot az egyik legnagyobb maffiózó vívja, a másik legnagyobb maffiózó épp a belügyér. 2 gurigánál többet csak elvétve kapnak hónapoknál tovább, a luxuskormánykiadások ellen S8assal kűzdenek és nem tudom van-e még rokon valahol, aki annyira felkészült, hogy a pályáztatás puszta formalitás lenne, így felesleges is vesződni ilyesmivel. el ne felejtsem, hogy a gondok maguktól fognak megoldódni, mert a gondok meghallják a magyar himnuszt a parlamentben és elszégyellik magukat, hogy vannak.

szokni kell még ezt, de azon vagyunk! gond az nincsen.. és éljen a párt!

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.11. 15:06:05

@Marat: Nem, nem kedves Marat, nem. Javaslom, keresd meg azokat a kollégáidat, akik miatt van pl. 800.000 roki az országban és minimum köpd le őket, ez még a hippokratészi esküdet sem fogja csorbitani. Ugyanis ezen rokik 3/4-e úgy van rokkantnyugdijon, hogy az égvilágon semmi baja nincs. Ezeknek bizony orvosok adták ki a rokkantsági igazolást. És ez bizony súlyos milliárdokkal terheli meg a költségvetést, és bizony a különbözetet csak adók formájában lehet behajtani.
Javaslom továbbá, hogy ha nyugdijast látsz ülni a BKV-n, akkor feltétlenül állitsd fel. Ugyanis az ő ingyenes utazásuk szintén súlyos milliárdokkal terheli a költségvetést.
Végezetül, ha már ilyen szép forradalmi nicked van, szervezz meg egy lincselést az Apró-villába. Ferkóék ugyanis szintén súlyos milliárdokat b@sztak el...

Nem tudom feltűnt-e, de a moszkvai kereskedelmi konzulátus épületének eladása körül pl. 5 milliárdos vagyoni hátrányról beszélnek.

Szerinted ki fogja a különbözeteket befizetni? Majd Ferenc testvér talán?

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.11. 15:06:58

Jó lenne ha az LMP is inkább a szocikat ekézné az ilyen fasságok helyett...

veron3 2011.02.11. 15:17:21

Rokkantkérdés: rokont elkezdték baszogatni, hogy felülvizsgálat. Végül is csak a fél tüdeje, meg a másiknak a harmada hiányzik. Biztos visszanőtt neki, és hirtelen 8 órában tud majd dolgozni, ugye?

Az a baj, hogy megint nagyobb százalékban azokat fogják bactatni, akik valóban csökkent munkaképességűek...

Friedman 2011.02.11. 15:18:05

@Marat: A Zöldkeresztes mozgalmat pont Neked találták ki. Hajrá!! És amúgy respect, mert tényleg Ti orvosok szívtátok meg leginkább ezt az országot, mi többiek befoghatjuk a szánkat. Én elnézem, ha külföldre mész, még akkor is, ha 15 millába került az oktatásod.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.02.11. 15:20:42

@szanalmas: Nem adom meg, hogy a "nyugati" ember 5-10x tobbet dolgozik, mint a magyar. Volt szerencsem Nyugat-Europaban dolgozni, most pedig a tengerentulon tolom a szekeret. Ugyanazon a teruleten tevekenykedem. Bizton allithatom, hogy otthon tobbet, nagyobb feszko mellett dolgoztam, tisztazatlanabb viszonyok kozott. Itt ha hetvegi, plane unnepi munkat varnak el, kotelesek 3 hettel elotte szolni. Es ki is fizetik, emelt dijjal. Otthon szamtalanszor penteken jutott eszukbe, hogy kene matatni valamit szombaton. Meg ha valami gond van, akkor alljak mar rendelkezesre. Ingyen persze, "miert, akkora gond felvenni a telefont" Nem, nem akkora, csak utana jott a tobb oras szopas, vatikani valutaban fizetve.
Amugy meg nem sirok, nem kerestem rosszul, nem is azert jottem el. Mondjuk fingom sincs, mennyit kapnek, mert otthon 15 eve voltam klasszikus bejelentett allasban.

trojka 2011.02.11. 15:43:19

@James Pond: totál igazad van.Szakszervezeti vezetök valoban vannak, még néha talán meg is csiklandozzák az embereket. az is igaz azonban, hogy nem a gyárakban, uzemekben, mint az "átkosban" dolgozni kell és nem pattogni. Viszont régen munkaado-munkavállalo vitában meg azért nem volt rá szukség, mert az meg nem lehetett ellenzék, hiszen "a párttal a néppel egy az utunk." arra azonban jo volt, hoy kommunista szombatokat szevezzenek. talán tul sarkitok, mert azért voltak szakszervezei udulök is, aki volt ilyen helyen, nem mondhatja, hogy nagyon be kellett volna nyulni a pénztárcájába. Most inkább az egyenruhás testuletek höbörögtek, de ugy látszik, mára már leállitották öket. szoval, szerintem a szakszervezet mint olyan teljesen elveszitette azt a funkcioját, amiért lennie kellene. nem tudom, hogy igaz-e, nem akarok hulyeséget mondani, de állitolag a nálunk fejlettebb (?) demokráciákban a szakszervezet még abba is beleszol, hogy a munkahelyen milyen szinu legyen a WC kagylo. (nálunk mindegy, csak ne legyen telesz...va)

2011.02.11. 15:51:20

Nekem sok tízezerrel több lett a fizum és két hét múlva egy S8-as Audit is kapok (valami lázásjános adja le...nemismerem.. mindegyis)
Aki keveset keres, az úgyis sikertelen ember, minek azt támogatni ? Elég volt a pesszimista orrlógató Magyarországból !

James Pond 2011.02.11. 15:54:45

@trojka: teljesen egyetértek veled, talán illő lenne akkor ezeket az urakat, hölgyeket szélnek ereszteni, mert valahol őket is mi fizetjük, de értelme most már igazán semmi és nem az átlagbérért vagy éppen társadalmi munkában csinálják, mint anno....

James Pond 2011.02.11. 16:00:02

@James Onedin (aka Zöld Ember): általában nem értek veled egyet, de a rokkantak nekem is csípik a szemem... még a nyolcvanas években nekem is volt néhány orvos ismerősöm aki 40 e-ért elintézte a rokkantosítást... mostanában engem sokkal inkább az irritál, hogy 10 -20 milleres autókon is kinn van a rokkant jelzés és nincs egyetlen idős ember utasként, csak a kigyúrt majom, a műkörmös babájával... de beáll a rokkant helyre, mert az neki jár... ilyen jól jövedelmez ma rokkantnak lenni... és ez nem egyedi eset, ha Pesten nyitott szemmel jártok számtalan példa van erre... talán valami extra adókedvezmény ját nekik:):) abból van a bringa...

Humgor 2011.02.11. 16:05:32

Sziasztok!

Azoknak a kisbarátoknak, akik írtak nekem:

norbert79: Ez vagy TE. És itt tart Veled együtt az ország. Amit leírtam, azok tények, de számotokra hihettelen.... Csak nem akar Ha gondolod, megadom az e-mail címem. Megbeszélünk egy időpontot, és le tudod ellenőrzi a valóságot.

Felmosórongy: Én úgy élek ezek szerint, ahogy Te sohasem fogsz, és ez teljesen független attól, hogy ki van hatalmon. És Te ezt sohasem fogod megérteni. Ja és a szabadságról nem halottál? Okoska.

2011.02.11. 16:19:44

@Humgor: na ez az ! Ezt mondom én is. Akkor neked is 600.000 felett van a bruttód és nem minimálbéres csaló majom vagy, hanem leadózol minden után. Elmondanám, hogy aki minimálbéres és feketén markolja fel a fizetését, annak az apja-anyja nyugdíját MI fizetjük akiktől sokszázezret levonnak havonta és a csalóknak a gyerekeit is mi etetjük az iskolákban az támogatott ebédeken keresztül.
<demagógia OFF>

2011.02.11. 16:23:24

@Humgor: na ez az ! Ezt mondom én is. Akkor neked is 600.000 felett van a bruttód és nem minimálbéres csaló majom vagy, hanem leadózol minden után. Elmondanám, hogy aki minimálbéres és feketén markolja fel a fizetését, annak az apja-anyja nyugdíját MI fizetjük akiktől sokszázezret levonnak havonta és a csalóknak a gyerekeit is mi etetjük az iskolákban az támogatott ebédeken keresztül.
<demagógia OFF>

2011.02.11. 16:23:58

hülyeblogmotor mindentkétszermond

2011.02.11. 16:27:57

@Androidus: "ersenyszférában pedig igen nagy tömegek vannak bejelentve minimálbérre, ott a munkaadó fogja állni a cehet, mert a nettóban állapodtak meg,"
Te ébren is álmodsz ? Vagy honnan szedtél ekkora marhaságot ????
Versenyszférában le se szarják az adóváltozást. Kapod a bruttódat és annyi nettót amit az adószabályok megállapítanak.
Jéééézusom, te a holdon élsz.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.02.11. 16:48:06

@Kulics: Két dolgot tudok leszűrni a hozzászólásodból.

1. Nem dolgoztál még olyan helyen, ahol minimálbérre vagy bejelentve. Ebből kifolyólag nem is tudod, hogyan működik.

2. Számodra egyszerűbb minősíteni, mint kérdezni.

De azért a kedvedért elmondom, hogy van. Megállapodtok x összegben, legyen mondjuk 120 ezer. Ennyi lesz a fizetésed. Értsd: ennyi lesz a borítékban. Ennyit viszel haza. Nem a bruttójában állapodtok meg, mivel az nincsen neki, mivel ahhoz be kéne jelenteni fullra, és azt nem fogja. Bejelent minimálra, és azt leadózza, értelemszerűen. De amikor a fizetésedet kapod, ott nincsen elszámolás, hogy ennyi adó, meg annyi adó. Csak a nettó van. Mivel egy része fekete, nem is lehet másképp. Namost ha annak a minimálbérnek az adója hirtelen megnövekedik, akkor a valószínű eset az, hogy a főnök minden nap elsírja az alkalmazottaknak, hogy ő milyen jó fej, mivel benyeli azt a többletet. Ezt egyébként is meg szokta tenni, egyéb plusz költségekre hivatkozva, hát most hozzájön még egy. Lehúztak róla még egy bőrt. Róla, és nem a dolgozóról. No erre a jelenségre bátorkodtam utalni, azzal a kitétellel, hogy nem tudom, vajon mennyi ilyen van. Bizonyos szférában általános, de hogy az mekkora, azt nem tudom. Valószínűleg a kkv szektorral megegyező mérető.

Amit te mondasz, az a multikra igaz, de nem csak belőlük áll a versenyszféra.

inebhedj - szerintem 2011.02.11. 18:26:04

1. Megdöglésről szó sem volt. Az, hogy egy középkorú ember, akinek felnőtt gyermekei vannak, nem talál munkát, vagy alul van fizetve, az nem a személyi jövedelemadó gyermekvállalást ösztönző módosításának a következménye. Annyira alacsony jövedelemnél pedig már a jövedelemcsökkenés mértéke sem elegendő a megdögléshez - bár kétségkívül a Q. felmenőjét a világnak, a munkáltatónak, és így tovább, de ennek a sornak ez esetben a vége felé helyezkedik el az SZJA. Azt a megrovó célzatú gondolatmenetet, mely szerint a felnőtt, de munkanélküli gyermeket (ilyen minden munkanélküli ugye), annak kéne eltartani, akinek még van eltartott gyermeke, egyszerűen nem értem. A munkanélkülieket így vagy úgy, de értelemszerűen a munkavállalók tartják el, ennek ismét nem sok köze van az SZJA változásokhoz, és nem is értem, mi mellett vagy ellen foglalhatna bárki is állást ebben a témában.

2. Nem azt írtam, hogy mindenki felelőtlen, aki nem nevel gyermeket. Aki azonban egzisztenciális (vagy egyéb, mondvacsinált) okokból nem vállal (2 vagy több) gyereket, noha egzisztenciálisan Magyarországon egyáltalán nem volna rendkívüli az elhatározása, nos az a felelőtlen. (Ez kicsit arra emlékeztet, mikor az egyetemet végzett ifjú értelmiségi kesereg, hogy nincs megfizetve, és - legalábbis egyes esetekben - külföldre támolyog a megélhetés végett. Nem mondod, hogy nem vetted észre, mikor egyetemre mentél, hogy mi is vár rád a munkaerőpiacon! És mit gondolsz, ki fog ezen az állapoton változtatni, ha a nagy közös kesergést követően épp a magát értelmiséginek gondoló lép le?)

3. Nominálisan minden hónapban csökken a fizetésed, a 80-as évek eleje óta elég drámaian. Ez sem SZJA kérdés. A felnőtt, de közoktatási okokból eltartott gyermekek költségeivel kapcsolatban meg elég ellentmondóak az elvárások, a szorító egyik sarkában a támogató állam, másikban pedig az öngondoskodó polgár. Én a magam részéről megszüntetném minimum a felsőoktatásban az államilag dotált helyeket, viszont _mindenki_ számára elérhető, átgondolt, és állami garanciával bíró felsőoktatási, át- és továbbképzési hitelezést vezetnék be (amelyet a diák majd az aktív évei alatt, hosszútávon egyenlít - ezáltal az "agyelszívás" problémája is bevételi forrássá alakulna).

4. A sávos adózás megszüntetését szerintem is át kellett volna gondolni (pro és kontra vannak itt hozzászólások). Azonban a sávos adózás megszüntetése sem teszi valósággá a posztban állítottakat. (Ennek inkább a költségvetés bevételi oldalán, illetve a társadalmi aránytalanságok növekedése során lesz következménye.)

2011.02.11. 18:31:08

@Kulics: Aha, és mi van azokkal, akik minimálbérre vannak bejelentve, és annak a nettóját is kapják??? Mert ilyen is van nagyon sok! Nekem személyes ismerősöm is járt ebben a cipőben. (Egészen tavalyelőttig, amikor megszűnt a munkahelye. Azóta az sincs.) Nem csak Pestből áll ám az ország!

Ixos 2011.02.11. 18:51:34

@erol: hát, akkor legyél irigy. :D de ahelyett,hogy irigykedsz, inkább azon gondolkodj,hogy hogyan tudnál eljutni oda, ahol szeretnél lenni...

gorcsev54 2011.02.11. 22:13:32

@Epokit Drive: Először is nem basztatni akartalak csak a most divatos" magyarázkodást "(megmagyarázást ) figuráztam ki, vagyis amikor minden ezekkel az érvekkel van lesöpörve. És igen is azt bevállalom nem értek egyet az egykulcsos szja val és nem anyagi okok miatt hanem leginkább a a tapasztalatom alapján ami 21 év vállalkozás 16 év cégvezetés( még ha nem is IBM ) de a piacról és annak helyzetéről mozgásáról vállalkozások alapításáról fenntartásáról az eltelt 20 évben (különböző adó járulékszabályok változása (kormányok, ígéretek után ) némi fogalmam van.Meg talán némi élettapasztalatom is .Az elmúlt 8 év sem volt helyben járás csak nem megfelelő irány ,aki meg most azt mondja a mostani irány a helyes (aminek persze semmilyen jele sincs) az majd pár év múlva mondhatja el ,hogy helyes volt ha valóban az volt, és ha menni fog.Ez még a jövő titka.Ez egyáltalán nem azt jelenti ( a kritika bizonyos lépések miatt) ,hogy én vagy bárki környezetemből a régit siratja( főleg mivel köztünk egyetlen szoci hívő sem volt, van) de a realitások talaján élve és a megoldások és hülyeségek kapkodások átgondolatlan "reformoknak" nem vagyok a híve. A bal fülemet nem jobb kézzel a fejemen keresztül vakarom meg,vagyispl egyszerű példa nincs pénz akkor 65 év felettiek ingyen utazására (ami áll.100 milliárd az államtól , persze amit a közlekedés ha nem kap meg akkor annyival kisebb lesz a bevétel) akkor azt vizsgálom, hogy mennyi 65 év feletti vette igénybe egyáltalán mennyi közülük aki valóban szociálisan rá szorul (nem 160 E a nyugdíja, vannak akik 80 E Ft fizetésért 10 ezreket fizetnek ) utána látom ,hogy valós -e az igény az állam támogatására a nyugdíj intézet mindenki nyugdíját tudja napra készen stb.És még annyit valóban a kereket fel kellett találni ,hogy ne farönkkel keljen szántani, de szántani továbbra is kel, és amikor munkákról beszéltem akkor a lényege az volt,hogy nem lehet elvárni,aki más munkát végez az éhbérért dolgozzon, mindenkinek meg kell fizetni a munkáját ,már csak azért is mert nem néhány százezer fogyasztó van ,hanem milliók . Szóval ahogy a közmondásokról híres emberünk mondaná az" éremnek két különböző oldala van "-bár hogy is magyarázzuk.

Perillustris 2011.02.11. 23:51:54

@Lord_M_: "Ez az adórendszer pont az olyanok miatt lett kialakítva, akik gyereket vállalnak. Ezt tükrözi az, hogy ha legalább egy gyerek van, már szinte 100% hogy jobban járt."

Kb. ez az, ami szerintem elfogadhatóvá teszik. Persze a honi viszonylatban mérve extrém jövedelmekre (évi 25-30M+) én is tennék plusz adót.

A gyermekteleneknek érdemes bevállalniuk azt a pár ezer forint mínuszt, mert ez az ő jövőjüknek a kulcsa is. Másrészt ha összejön a gyerek, úgyis visszakapják ők is.

gigacherry 2011.02.12. 12:06:22

Nekem több lett a fizetésem idén (2-3 ezerrel az egykulcsos miatt, tízezerrel a családi adókedvezmény miatt). Jól jön a pénz, mert sokáig egy fizetésből éltünk, ettől függetlenül nem helyeslem, hogy az alacsony jövedelműek rosszabbul járnak.

matula100 2011.02.12. 19:12:30

Csak a rohadt nagy igazságossághoz: egy szakmunkás kiképzése az országnak mondjuk 4-5 millió egy diplomás kiképzése ha doktorál is 20-25 millió. Most a fizetése a szakmunkásnak 100-150 nettó a diplomás 200-500 között. Ha mindkettőnek 3 gyereke van akkor a szakmunkás jobban járt kb 20-30 ezerrel jó esetben, a diplomás 200-300 ezerrel. Pedig a diplomásra már ráköltött a társadalom egyszer sok sok milliót ezek mikor fogják ezt visszatermelni a társadalomnak?? Szóval ebből azt szeretnék, hogy a diplomásoknak legyen sok -sok értelmes gyerekük, de sajna a valóság ezzel ellentétes, általában akinek nagy keresete van 1-2 gyereknél nem vállal többet, mert ő élni akar és élvezni nem gyereket nevelni. Ez alól csak néhány zsideszes vezető kivétel ők gyártják a politikai utódjaikat úgy, hogy közben felfelé ível a karrierjük.

fokabacsi 2011.02.12. 19:57:51

@matula100: Ha valaki írására válaszolsz, és nem magadban beszélsz, akkor kattints arra a rohadt "válasz erre" gombra !
Egyébként nem kevés pénzt szednek be a vállalkozásoktól képzési hozzájárulás címmel. A tanulókat meg foglalkoztatják ! Termelnek, ha nem is sokat, de mindenképpen többet mint egy Settenkedő Szalámis "celeb" . (celeb= dologtalan kötsög) .

otapi 2011.02.12. 23:15:28

@matula100: A különbség ott van, hogy a jellemzően minimálbérre bejelentett szakmunkás hiába kap kézbe 100-150E-t, ha az államnak csak 100 év alatt fizetné vissza az 5 milliós képzését adó formájában. Míg a "diplomás" - mármint a sok kocadiplomás közül az aki valóban ért a szakmájához és jól keres - már 3-4 év alatt visszafizeti a rá fordított 20-25 milliót csak SZJA-ban és TB járulékban. Mindezt úgy hogy csak a te számaiddal számoltam, és az áfát nem is vettem bele.

FGSuperman 2011.02.13. 01:16:21

@otapi: és persze a diplomások között senki sincs kevesebbre bejelentve, mint a valós keresménye - például ügyvédek, orvosok (egy része) és még lehetne sorolni

arról meg ne is beszéljünk, hogy vajon egy valamiféle értéket teremtő szakmunkás tesz hozzá többet az ország építéséhez vagy egy főiskolát végigbukdácsolt HR-es picsa

2011.02.13. 08:42:33

@otapi: Ti mind kurva nagy tévedésben vagytok, amikor azt hiszitek, hogy ha egy kétkezi munkás 80-100e-re van bejelentve, akkor még ugyanannyit kap zsebbe is. Lófaszt! Előfordul néha, hogy kap valami 20-40e Ft pluszt a nettóján felül, ha éppen az üzletmenet olyan (mert erre ugye semmilyen garancia nincs, hogy meg is kapja), de ezzel együtt sincs a pénze a közelében sem a drágalátós irodakukacok nettójának. (Viszont a legtöbb helyen ennyiért a belüket is kihajtják, sokszor a legalapvetőbb munkajogi előírásokra fittyet hányva azzal a felkiáltással, hogy akinek nem tetszik, el lehet menni.)

2011.02.13. 08:56:15

@Hajszás Láncos: Egy időben futárkodtam, minimálra bejelentve, meg némi jutalék zsebbe. Ha nagyon ment a bolt, összejött belőle akár havi 120 nettó is, de abból még én tankoltam és én szervizeltettem a saját járgányomat, én fizettem a mobilszámlámat! Jó esetben (ha nem kellett semmi drága alkatrészt venni) maradt a zsebemben úgy 80 nettó. Ezért reggel 8-tól este 6-ig vigyázban kellett állni, és ha 17:50-kor átküldtek a város másik végére valami szirszarral, akkor úgy jártam. Nyáron, szabadságolási időszakban meg nem nagyon volt munka, órákig napozgattam bevétel nélkül. Ha én is elmentem szabira, akkor meg semmi jutalék nem volt, csak a minimálbér nettója. Amikor kiment a lábam, még annyi sem, mert ugyebár a táppénz kevesebb mint a nettó. És akkor nekem még egy tök korrekt, szavatartó főnököm volt, aki maga is egy kombi zsigával járt be, ha nagyon repiznie kellett valahol, bérelt kocsit. No kérem, ilyen a fizikai munka egy kisvállalkozásnál.

ketroot 2011.02.13. 10:30:01

@tesz-vesz:

4:47-nél, Révész Máriusz.

otapi 2011.02.13. 21:56:26

@Hajszás Láncos: Khm, én @matula100-nak válaszoltam, ő írta hogy egy szakmunkás 100-150 nettót keres. Amit (sőt még annál többet) én készséggel elhiszek, ha azt nézem, hogy a vizes-gázosom, tetőfedőm, stb. mennyit kér el tőlem számla nélkül.
Ha meg valaki a minimálra van bejelentve és annyit is kap, akkor még kevesebbet adózik, mert még ÁFÁ-t, jövedékit is kevesebbet fizet.

otapi 2011.02.13. 21:59:49

@otapi: Ja, félreértés ne essék, a szakmunkás messze nem egyenlő a segédmunkással v. betanított munkással...

2011.02.13. 22:55:29

@otapi: Naaa! Ne keverjük már össze a közismerten lehúzós gyorsszolgálatos vállalkozók számláit meg az alkalmazottak munkabéreit! Az áfás gondolatod pedig pökhendi pimaszság, amiért egy jókora flekket érdemelnél egy vasmunkás által kikézbesítve. :)

Perillustris 2011.02.13. 23:12:22

@otapi: "már 3-4 év alatt visszafizeti a rá fordított 20-25 milliót csak SZJA-ban és TB járulékban"

Na nehogy már az első években általa fizetett minden adónemet a taníttatási költségeibe tudj be.

otapi 2011.02.14. 12:29:03

@Hajszás Láncos: Előre beütemezett felújításokról írtam, nem "gyorsszolgálatról"...

otapi 2011.02.14. 12:32:22

@Perillustris: Miért ne? Arról volt szó, hogy az állam x összeget befektet a taníttatásába, és ezt a befektetett összeget ennyi év alatt vissza is fizeti az államnak valamilyen formában. Minden befektetésnek így számolják a megtérülését.

Perillustris 2011.02.14. 14:28:32

@otapi: Mert ha így számolunk, az adott évek alatt kvázi nem fizet közterheket.

Le_Penseur 2011.02.14. 14:37:22

2011. február 14.:
"Orbán felkérte Matolcsy György minisztert, hogy dolgozza ki az ország újjászervezésének átfogó programját."

2010. május 14-én az Országgyűlés alakuló ülésén ezt az apróságot elfelejtette közölni a miniszterelnök Matolcsyval, hogy neki kell kidolgoznia az ország újjászervezésének átfogó programját? :O

otapi 2011.02.14. 14:39:11

@Perillustris: Ha kvázi nézzük, így van. Sőt, aki állami költségen végzett el egy szakmát, de utána munkanélküli lesz vagy elmegy innen, az eleve mínuszban van. Ezért (is) lenne fontos, hogy az itt végzett szakemberek ne vándoroljanak el külföldre.

Perillustris 2011.02.14. 14:55:32

@otapi: Én egy egyéni számlán vezetném a költségeket felsőfokú tanulmányok esetén, amit valóban az adóterheiből rendezne az kitaní(tta)tott. Mondjuk az SZJA 5-10%-a menne ide (tehát plusz költséget nem jelentene). Ez az egyenleg addig pozitív lenne, amíg X év alatt "le nem dolgozza" azt. Tehát aki mondjuk a tanulmányainak felénék kiszáll állami finanszírozás esetén, az kapásból elkezdhetné a "törlesztést". Ha pedig kölföldre megy valaki, annak adótartozásként ugyanúgy lógna a feje fölött az összeg (amíg ki nem fizeti egy vagy több átutalással).

otapi 2011.02.14. 15:57:27

@Perillustris: Ez nagyon hasonló lenne ahhoz ha csak és kizárólag fizetős iskolák lennének, és diákhitellel lehetne csak tanulni. Meg aztán, miért csak a felsőoktatást gondolod így számon tartani? A középiskola is pénzbe kerül az államnak.

Ne adjunk több ötletet Matolcsynak, mert még a végén bevezeti :)

Perillustris 2011.02.14. 16:45:41

@otapi: Szerintem a társadalom méltán várja el, hogy a befektetett pénzt visszakapja. Azt meg különösen, hogy a hasznot ne egy idegen ország fölözze le. A diákhiteltől abban erősen különbözik az én elvem, hogy a tanulónak - nyilván a jelenlegi rendszert alapul véve, államilag (elő)finanszírozott képzés esetén - nem kerülne plusz pénzébe. Tehát a rászoruló, ám tehetséges diákok sem esnének el a lehetőségtől.

Én a felsőoktatásnál húztam meg a határt, de természetesen konszenzus esetén a gimnáziumi-középiskolai tanulmányok is belevehetők a körbe.

jones5555(exdr.) 2011.02.15. 20:31:49

Nekem ezer forinttal csökkent! Éljen éljen!

dr. pretender 2011.02.22. 18:42:27

Szegény Nagy Anna milyen ostoba, atyaég :DDDDD

trojka 2011.02.22. 20:57:17

@Hajszás Láncos:
Nem értem. A mult évben nálunk az udvaron kb. 16 négyzetmétert betonoztak a "hozzáértö nem máma barnultak". egy fél nap alatt végeztek vel, az elözetes kalkulácio szerint 90 ezer ft -ba kerult volna. az utolagos szerint 120 ezer lett. A "mester" megmagyarázta, hogy ez miböl jött össze. Megivott közben (az elszámolásnál) egy uveg 4000 ft-os pálinkámat, majd a zsetont zsebre vágta. Egy kanyi számla nem sok, annyit sem láttam töle. a feleségem valami oknál fogva nemrég volt náluk, amikor hazajött, majdnem elsirta magat, mert ö 39 év állami alkamazotti fizetésböl kérhet, meg jelenthet ezeknek, a lakas berendezése alapján. mondtam neki: ne törödj vele, mi egész életunkbe becsuletesen éltunk, stb...stb...hát, szegény, a könnyein keresztul kinevetett...(igaza volt?)

2011.02.22. 21:14:52

@trojka: Hát öregem, nem mindenki talál minden napra ilyen palimadarat, mint te vagy. ;-) Nálam is próbálkoztak ilyen brigádok, de elhajtottam őket, mint Ceizel a magzatot. Végül 26e-ért aljzatbetonoztak Budapesten (!) fehérek (!) egy 14nm-es lakószobát, és amikor 30-ból nem kértem vissza, még szabadkoztak is. Hivatásos kőműves volt, apróhirdetésből, szóval nem arról volt szó, hogy haveri áron csinálta volna. Ja, és természetesen kifogástalan munka volt, egyenes és vízszintes, négyen megcsinálták fél nap alatt.

trojka 2011.02.22. 21:29:06

@Hajszás Láncos:
Ember!
Hadd oleljelek meg, mert a "palimadár" nagyon enyhe volt. Én rájöttem, hogy totál hulye voltam. ez a brigád a lányom lakásának felujításánál "csupán" 1 millkát vett fel számla nélkul, de a konyha falicsempéjét ugy rakták fel, hogy az ajtot nem lehet azota sem becsukni. Ja igen: mielött valakinek szemet szurna a négy ezer ruppos pálinka, hát elmondanam, hogy tiz éve örizgettuk a házassági évfordulonk ota (ugy kaptuk).

2011.02.22. 21:36:55

@trojka: Kérem, figyelni kell. Nálam alapeset, hogy semmiért sem fizetek ki a saját óradíjam tízszeresénél nagyobb összeget. Akkor inkább kiveszek fizu nélküli szabit, és megcsinálom saját kezüleg. Volt is már olyan jópárszor, hogy ez lett a vége.

trojka 2011.02.22. 22:00:51

@Hajszás Láncos:
Igazad van, amíg bírtam, én is megcsináltam mindent a portán, a betonozástol a famunkáig, a csempézéstöl a metlaki lerakásig, meg anno a cserepezésig. Ma már nehezebben megy a viszérgyulladásos lábammal, a lumbágommal és a mindenféle izuleti gyulladással. Ne öregedj meg!
Jo egészséget!

fepe 2011.02.23. 12:24:03

@Perillustris: Hülye aki elhiszi... :D
Csak a minimálbéresek vannak szerintem 15%-nyian (azok meg speciel többet kapnak idén mint tavaly), a gyerekesekről meg a köztisztviselőkről nem is beszélve.
A cikk azokról szól akiknek nincsen gyereke, nem köztisztviselők és nem minimálbéresek. Na, annak a néhány 100 ezer embernek a 85%-a járt rosszabbul. A többi, akit kifelejtettek a listából meg nem...

süti beállítások módosítása