Skip to content


       Szűrés lista

Gyurcsány és az erős erkölcsi normák

Most még tele szájjal röhögünk ezen az emberen, csak nehogy az arcunkra fagyjon a mosoly ... iszonyú pofátlanul nyomja a demagóg szöveget, melynek farvizén ügyesen átvenné a hatalmat a pártban:

Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy az MSZP a hatályos törvényekben megköveteltnél szélesebb nyilvánosságot, nagyobb átláthatóságot biztosítson a gazdálkodásáról, illetve hogy a választott pártvezetők jövedelmi, vagyoni helyzetét vessék össze a valósággal, saját és családtagjaik életvitelével.

Mi lesz veled, Boldvai Laci?!

Az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform vezetői pártszavazást kezdeményeznek, mert nem akarják, hogy "tisztázatlan eredetű pénzek felhasználásának legkisebb gyanúja vetődjön" a szocialista pártra.

Mi lesz veled, Puch Laci?!

A másik szavazásra bocsátandó kérdés azt célozza, hogy a párttagság háta mögött ne lehessen átláthatatlan személyi, hatalmi megállapodásokat kötni. Ezért a Gyurcsány-platform azt javasolja, hogy minden pártvezetőt közvetlenül a tagok válasszanak meg. Gátat vetnének a pártfunkciók halmozásának is.

Mi lesz veled, Mesterházy Attila?!

Gyurcsány egyre keményebb. Vagy legalábbis az arcbőre:

"Új pártot szeretnék formálni az MSZP-ből. Az a célunk, hogy erős erkölcsi normákat építve a feddhetetlenség pártját teremtsük meg. Szigorú szabályokat szeretnénk alkotni a párt gazdálkodására, vezetőinek jövedelmi, vagyoni helyzetének átláthatóságára, ellenőrizhetőségére. El kívánjuk érni, hogy a vezetők közvetlenül a tagságnak feleljenek politikájukért, tetteikért. (...) A politikai fordulat önmagában nem elég, más kultúrájú pártra van szükség.  Feddhetetlen pártra, feddhetetlen politikusokra. Az MSZP-t a közvélemény nagyobb része ma nem ilyennek látja.

Az MSZP morális tekintetben ma nem rosszabb a Fidesznél, mégis magán hordozza a korrupció megalázó bélyegét, a hatalmi mutyik önemésztő terhét. A Demokratikus Koalíció célja, hogy
pár éven belül úgy nézzenek ránk, mint Magyarország legbecsületesebb pártjára és politikusaira."

Fussunk végig a sok feddhetetlen (vagy felejthetetlen) néven, íme Magyarország leendő legbecsületesebb pártjának legbecsületesebb politikusai, a krémek krémje:

1     Dr. Baja Ferenc     MSZP
2     Baracskai József     MSZP
3     Dr. Bárándy Gergely     MSZP
4     Boldvai László     MSZP
5     Dr. Botka László     MSZP
6     Burány Sándor     MSZP
7     Ficsor Ádám     MSZP
8     Dr. Garai István Levente     MSZP
9     Gőgös Zoltán     MSZP
10     Göndör István     MSZP
11     Gúr Nándor     MSZP
12     Gyurcsány Ferenc     MSZP
13     Harangozó Gábor     MSZP
14     Dr. Harangozó Tamás     MSZP
15     Dr. Hiller István     MSZP
16     Horváth András Tibor     MSZP
17     Dr. Ipkovich György     MSZP
18     Iváncsik Imre     MSZP
19     Dr. Józsa István     MSZP
20     Juhász Ferenc     MSZP
21     Káli Sándor     MSZP
22     Kiss Péter     MSZP
23     Dr. Kolber István     MSZP
24     Kovács László     MSZP
25     Kovács Tibor     MSZP
26     Dr. Lamperth Mónika     MSZP
27     Lendvai Ildikó     MSZP
28     Lukács Zoltán     MSZP
29     Mandur László     MSZP
30     Mesterházy Attila     MSZP
31     Dr. Molnár Csaba     MSZP
32     Dr. Molnár Zsolt     MSZP
33     Dr. Nemény András     MSZP
34     Nyakó István     MSZP
35     Dr. Oláh Lajos     MSZP
36     Pál Béla     MSZP
37     Pál Tibor     MSZP
38     Puch László     MSZP
39     Dr. Simon Gábor     MSZP
40     Simon Gábor     MSZP
41     Sós Tamás     MSZP
42     Dr. Steiner Pál     MSZP
43     Szabó Imre     MSZP
44     Szabó Vilmos     MSZP
45     Dr. Szanyi Tibor     MSZP
46     Dr. Szekeres Imre     MSZP
47     Szűcs Erika     MSZP
48     Tóbiás József     MSZP
49     Tóth Csaba     MSZP
50     Dr. Tóth József     MSZP
51     Tukacs István     MSZP
52     Dr. Ujhelyi István     MSZP
53     Dr. Vadai Ágnes     MSZP
54     Dr. Varga László     MSZP
55     Varga Zoltán     MSZP
56     Varju László     MSZP
57     Dr. Veres János     MSZP
58     Vitányi Iván     MSZP
 

Címkék: gyurcsány pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr722856902

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nácizni vagy cigányozni az igazi? Egy biztos: mindig a másik a hülye 2011.04.27. 14:19:38

Nincs mit tagadni, januárban nagyon megdöbbentett az a rengeteg, tartalmát és hangnemét tekintve meglehetősen durva hozzászólás, ami a West Balkános tragédiát követő cigányozással kapcsolatban írt szövegemre érkezett. Akkor 95:5 arányában a cigányokkal...

Trackback: Föld alá a hajléktalanokkal! 2011.04.27. 13:58:04

Tarlós István, Budapest Székesfőváros méltóságos főpolgármestere és kreatív csapata újfent bizonyította, hogy városjobbító ténykedésének homlokterében kizárólag a legfontosabb dolgok állanak. A frissiben beiktatott várospolitikus első intézkedései közö...

Trackback: Tömegverekedés, vagy lincselés? 2011.04.27. 10:47:42

 Ha 80-100 Véderős verne agyon lapátnyelekkel 4 Romát az is "Tömegverekedésnek" lenne aposztrofálva, vagy arra lehetne használni a lincselés jelzőt?Mindenhol atrocitásnak, tömegverekedésnek, összecsapásnak hívják azt ami tegnap történt, ...

Trackback: Gyurcsány: Nácikérdés van Gyöngyöspatán 2011.04.27. 10:35:03

Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a gyöngyöspatai romák segítésére.

Trackback: Gyurcsány zászlót bontott 2011.04.27. 08:57:23

Rendszerváltozást hirdetett az MSZP-ben a volt miniszterelnök....

Trackback: Adótanácsok Tarlós Istvánnak 2011.04.26. 20:19:02

Tavaly októberben Orbán Viktor azon mondta, hogy Tarlós István (Fidesz) győzelmével "visszafoglalta" Budapestet.  Azóta az októberi forradalmi hevület alábbhagyott, és mostanra kiderült, hogy a pénz, fegyver, paripa hármasból a kormány c...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Publius Decius Mus 2011.04.27. 09:44:36

@becsoccsent: Gyurcsány eltakarodik? Szép álom.

egerészölyv 2011.04.27. 09:45:18

Gyurcsány és Orbán kártékonysága hasonló, elutasítottságuk is - Gyurcsány hangjától azonban feláll a szőr a macskám hátán. Le Gyurcsánnyal!

egerészölyv 2011.04.27. 09:46:54

@Tigeri: hagyjuk ezt a csecset - vagy legalább is ne vegyük ki belőle a gyanús állami megrendeléseket...

v. jókormányzósember 2011.04.27. 09:47:13

JJa- és valami erkölcsi "norma"-k (magyarul- szabályok, dear!) merültek itten föl, gyermekeim!

Na, nézzük, egy "távoli országban" mit is írnak erről a zemberek (a népnyelv, a nemzeti insultatio)

Tessék röhögni!

(Amíg - el nem visz - a nagy, fekete Q7-es! )

Adjon az Isten-

több józan észt!

VJK

.......................
X. be akar lépni a „pártba” (melynek nevét a volt kommunisták, s ügynökök kapcsán nem szabad kimondani) Ámde, mikor jön hazafelé…
Mér lóg az órrod Gazsi? - kérdezték.
Jaj, hát nem vettek fel...
Há mé nem?
Azt mondták, hogy sok évig a komenistáknak hegedáltam...
Jaj, te tökfej! Há mér nem tagadtad le?
Hogyan tagadhattam vóna.... hiszen mindenik ott vót!

Íme:

MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
MSZMP tag, III/II együttműködő,
III/III együttműködő,
MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
MSZMP tag,
MSZMP titkár,
MSZMP tag,
MSZMP tag,
MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-…8
MSZMP KB tag,
MSZMP KB tag,
MSZMP és MSZP tag, jelenleg a F… és a ….TV ideológiai támasza,
MOB tag, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora,
MSZMP alapszervezeti titkár,
alias Szatmári, III/III-mas együttműködő, a … kormány minisztere,
MSZMP tag,
III/III együttműködő,
Hazafias Népfront,
MSZMP tag,
MSZMP tag,
MSZMP tag, munkásőr,
KISZ titkár,
KISZ titkár,
KISZ titkár, a papa párttitkár
KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatárs
(Természetesen- bármiféle hasonlóság a valósággal- főként- a magyar valósággal- a képzelet szüleménye. S az a szerző szándéka ellen való.)

egerészölyv 2011.04.27. 09:47:55

@mim: ellenkezőleg. Semeddig se jutottál.

CD-R80 2011.04.27. 09:48:17

Ezért lesz az előbbi, mert ennyi orránál fogva vezetett buznyák van itt..

egerészölyv 2011.04.27. 09:48:59

@turcsány karcsi elvtárs: mert az MSzP kicsi, de makacs farönkként áll a gördülése útjában.

moncayo 2011.04.27. 09:55:56

Szerintem a névsor jól mutatna egy szigorított fegyintézet napi létszámellenőrzésénél is. Nejeik meg Kalocsán a nőiben. Elvégre a lopott pénzből jutott bugyira is, vibrátorokra is.

gorcsev54 2011.04.27. 09:56:57

Eddig is a szarban dagonyáztunk, de most már nem gumicsizmában ,hanem mezítláb,hamarosan már lemosni se tudjuk a szart ,mert még a szappant is elveszik tőlünk.Szép új világ!!!!!!!!!!!!!!!!Azért , hogy a témához is hozzászóljak(mind kettőt utálom,sőt mindkettőről meg van a véleményem,meg a hozzájuk csapódottakról is)-az összes "közjogi méltóságról" aki csak méltóságok. Hozzáteszem nem Orbánt sajnálom,de sajnos Orbánt Gyurcsány fogja lemosni a színpadról, de nem lesz miniszter többet-szerintem nem is akar. Sajnos a lényeg az az első mondat.

Rwindx 2011.04.27. 10:00:20

Csak csinálja, én támogatom :]

@d-evike: Te el vagy tévedve. Nem azért gyűlöljük gyurcsányt mert Öszödön kinyitotta a száját, ott csak világossá tette ami amúgy is mindenki sejtett/tudott. Azért mert pofátlanul hazudik azóta is, mind saját meggazdagodásával gyakorlatilag minden mással kapcsolatban, másrészt pedig azért mert 2006-ban a rezsimje alatt, már 2 évvel a világválság előtt megroppant az ország (10% feletti hiány), az ország adóssága az ő közreműködésével is 8 év alatt duplájára nőtt, amit nekünk kell visszacsengetnünk. Harmadrészt pedig mindezek következményeképpen kiszolgáltatottá tett minket az IMF-nek. Végül de nem utolsósorban, ahhoz a párthoz tartozik szervesen és annak kapcsán ért el mindent, amely 47-89-ig kommunista rendszert külföldi megszálló hadsereggel kollaborálva tartott fent. Röviden ennyi. (Ha az a kósza gondolat merülne fel benned hogy az mszp-nek nincs is semmi köze az mszmp-hez javaslom tanulmányozásra az mszmp XIV kongresszusán történteket)

csocsocsókolom 2011.04.27. 10:00:24

Mekkora kupacokat szarik ez a feri a Mesterházy fejére szinte naponta..., a kis köcsög meg szó nélkül tűri. Lúzerbanda.

egerészölyv 2011.04.27. 10:00:32

@d-evike: nézd csak, ezen az alapon persze Orbán, Vona és Schiffer sem bűnös, ami abszurd.
Sőt, mivel bíróság még nem ítélte el, Hunvald is ártatlan.
Gyurcsány a sorozatos gyalázkodásaival, Tartuffe-ájtatosságú hazudozásaival szalonképtelenné tette magát, és a pártja is csak úgy tudott visszamászni a számegyenes baloldaláról, hogy bármilyen görcsösen kapálódzott, levakarták a testükről. (És ráültették a pénzeszsákra, ami, emlékszünk, demokratikus kikötése volt ennek az áldott embernek.)

2011.04.27. 10:09:42

@mese-mese-meskete: Ott. voltam és láttam, lefotóztam Orbán felcsúti kis parasztházát; nem nagy durranás, a mi vikendházunk különb!
A pojáca elszámolásához hozzá kell adni a 20%-on, maffiamódszerekkel, a csókos anyós bankja hiteléből megvett üzletrészeket is!

2011.04.27. 10:11:30

@egerészölyv: Remek a Tartuffe-hasonlat!

zulululu 2011.04.27. 10:21:22

Uristen micsoda nevsor, atyaeg!
Felolem johet barki, de ezek soha vissza!

kormányzó 2011.04.27. 10:40:20

@lyken: Most komolyan! Te,a rablást állami szinten űző Orbántól vársz segítséget ,a magán tulajdon védelméhez???Barátom! Igyál még egy kávét!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.27. 10:42:50

@is: "képes lehet megcsinálni"
Na, ez jó volt, pajti!
Képes lehet... a Gyurcsótány... megszoptatni Klárát... maximum... ha jó napja van...

Amusing 2011.04.27. 10:45:50

hát a poszt író kissé egyoldalú szemellenzős barom

MSZP-Fidesz+akik a 20 év alatt szarrá lopták magukat és politikusoknak nevezik magukat a Dunába velük

Rocso Cafe 2011.04.27. 10:47:34

Az a baj, hogy nincs alternatíva a politikában. Ha valaki nagy elképzelésekkel odakerül a húsosfazékhoz rögtön megszelidül, vagy az "öregek" kitúrják. Odadob valami hangzatos gumicsontot, amin a nép jól elrágódik, közben a háttérben talicskával tolják ki a pénzt. Azt mondják amit hallani akarunk, megszavazzuk őket aztán elfelejtenek mindent.
De a nép sem normális amikor vezetőktől is azt várja el, hogy olyan vagyoni helyzete legyen mint egy gyári munkásnak. Természetesen ezt meg is adják nekünk. Egy politikusnak sincs nagyobb háza mint egy takarítónak, 10 éves középkategóriás verdákkal jár, évente a seggére vág a 100 miliós osztalékának.
Emellet elfogadjuk, hogy kivonuljanak a parlamentből tüntetőlegesen, saját konkrét közzétett elképzelések, tervezetek nélkül. Sehol nem működik ez, csak a parlamentben. Melyik dolgozó vonul ki a munkahelyéről, ha nem az elveinek megfelelő döntést hozzák? És ezért még fizetést is kapnak!? Ez színtől függetlenül igaz.
Feri meg csak él a lehetőséggel, és addíg mondogatja ezt a tisztességes dumát amíg a szükséges mennyiségű szavazatot meg nem szerzi.

kormányzó 2011.04.27. 10:50:12

@v. jókormányzósember: Ne reménykedj! Nincs Isten. A cigány leváltotta.

samer 2011.04.27. 11:12:24

Gyurcsány és a becsület? Bru-ha-ha...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.04.27. 11:14:51

@*észkép nélkül jobb*(L42): Ok, de akkor ki fogja vezetni az országot? Valakinek kell nem?
Vajon menyire lenne súlyos, ha egy teljesen új párt alakítana kormányt valami hihetetlen csoda fojtán?

vasgyuszi 2011.04.27. 11:16:09

Bár kivégzési lista lenne... nyilvános lesz? Mennyi a belépo, vagy ingyenes lesz?

becike4 2011.04.27. 11:17:14

POLITIKUSMENTES MAGYARORSZÁGOT!!!

kaqkkfioka 2011.04.27. 11:40:12

Addig is (bocs is :):):)) a jövő zenéje a távmunka:
index.hu/belfold/2011/04/27/ipadre_valt_a_kormany/
:):):):):):):):):):):):):):):):):):):):)

kaqkkfioka 2011.04.27. 11:47:27

@kaqkkfioka:
Valamint költséghatékonyság:
index.hu/belfold/2011/04/27/mindenkinek_kipostazzak_az_alkotmanyt/
8000000 * 200 = 1 600 000 000 Ft (kb.)
Idézet:
"Szegény ország ne urizáljon!"

Poll 2011.04.27. 11:49:19

@zsarnabolt: "Tényleg nem lehet az egész sleppet mindkét oldalról eltüntetni? Választásokkor tényleg az lesz már a szempont, hogy jelen pillanatban melyik a kisebbik rossz?"

Már jó ideje az a szempont, hogy melyik a kisebbik rossz...
De milyen két oldalt? Kit szeretnél, akkor hatalmon látni, valamelyik bohócpártot? A nácikat vagy a szadeszes cigányvédőket?

genyamagyar 2011.04.27. 11:50:53

Érdekes! Gyurcsány egy feddhetetlen, erkölcsös MSZP-t szeretne, de a Vastagbőrnek ez nem tetszik.

Vajon milyen MSZP-s érdekeltségük van azoknak, ikik ezt a blogot írják? Miért is szeretnének tovább halászni a zavarosban?

Anselmo 2011.04.27. 11:53:50

A politikusaink sajnos olyanok, mint mi magunk. Ugyanaz a kultura. Velunk van a baj. Ez akkor latszik jol, amikor reflektorfenybe kerul kozulunk nehany macskajancsi.

De az, hogy elkuldtuk a picsaba az SZDSZ-t, meg Gyurcsanyt, az mar a gyogyulas jele.

Oregon (TM) 2011.04.27. 11:56:57

és és és legyen a nevük mondjuk: Vér és Becsület! :P

csoko20 2011.04.27. 11:57:32

Nem tudom mi a baj Fletóval. Annyi választási kudarc, be nem tartott ígéret után a Fidesznél sem jutott senkinek az eszébe, hogy el kéne takarítani Viktort.
Meg mit csinálna a polgári életben???
Ahogy egy használtautó adás-vételi szerződést nem bíznék dr. Orbán Viktor ügyvédre, úgy a Fletó kezbe se adnék 20 Ft-ot.

Táskás Tóni 2011.04.27. 12:01:01

Na, és ki mit szól a következő névsorhoz?
Kósa Lajos
Lázár János
Pintér Sándor
Valenta László
Simicska Lajos
Papcsák Ferenc
Budai Gyula
Kocsis István
Schmitt Pali bácsi
Dajcstomi
Csányi Sándor
Demján
.......
tovább is van mondjam még?

pástétom 2011.04.27. 12:02:30

Igazad lesz zero, az arcodra fog fagyni a mosoly...

Táskás Tóni 2011.04.27. 12:07:00

@triumphator: Miért, tudsz Orbánnak bármilyen más jó húzásáról? Szerintem még a felesége sem tud!

Táskás Tóni 2011.04.27. 12:12:41

@egerészölyv: Gyurcsányt a kurvapecér külsejű álszent lövöldözős-lehetőleg védett madarakra- Semjén tette tönkre, hiszen saját bevallása szerint is ez volt a feladata.Ezért lett most ez a szörnyszülött miniszterelnök helyettes. Miért fél Orbán ennyire Gyurcsánytól?

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.04.27. 12:15:27

@Tigeri: hát a kétharmadot is ő intézte el nekik.

Poll 2011.04.27. 12:17:44

@csoko20: "Fidesznél sem jutott senkinek az eszébe, hogy el kéne takarítani Viktort."

Per pillanat a legnagyobb anyázások között is több mint 2x annyian választják a fideszt mint a második legnagyobb pártot, a 2/3 megnyeréséről nem is beszélve. Miért is kellett volna eltakaritaniuk viktort?

Szemben az mszp-vel, ami a béka segge alá süllyesztette a saját népszerűségét ferivel. Nagyon nem ugyanaz a kettő.

Poll 2011.04.27. 12:22:47

@Poll: kicsit olyan ez, mint amikor a linuxosok osztják a microsoft-ot, hogy micsoda barmok, ha eszük lenne, akkor nem igy csinálnák, hanem úgy... Csak a linux 1%-os piaci részesedésű, a microsoft meg 90+, tehát lehet, hogy mégsem olyan hülyék...

pokesz70 2011.04.27. 12:48:12

GyF legelső cselekedete, amikor szerepet kapott a Megyó-kormányban, hogy sajtótájékoztatót tartott a cégeiről, mivel foglalkoznak, kivel üzletelnek, mennyi jövedelme származik belőle, stb. Azt nyílván lehet és kell is vitatni, hogy milyen úton-módon kerültek ezek a cégek Gyurcsány tulajdonába, de ilyen alapon elég sok vagyon lehetne megkérdőjelezhető ma Magyarországon (a fidesz házatáján is masszívan). A lényeg, hogy mindenki számára megismerhető, miből él, milyen jövedelemmel rendelkezik Gyurcsány Ferenc. Azt a mai napig nem tudjuk, honnan jött a bánya, a szőlő, a villa, a lakás Párizsban, honnan, miből lesz jó parti a Lázár fiú pár év múlva. Szóval lehet teli torokból röhögni GyF pofájába bele ... a többi meg néma csönd, igaz?

megint 2011.04.27. 12:49:30

Attilánk ha nem figyel úgy fog járni mint Megyó, beledöfi Ferenc a nagy kést hátulról. Senki nem gondolta komolyan, hogy Fleto a háttérben fog maradni, imádja a hatalmat, nem egészen értem, hogy képzeli el a tiszta mszp-t, erős embereket kéni kiraknia az mszp-ből, szekeres, puch...stb, és eleve az ő szerepe sem "tisztítja" az mszp-t

egerészölyv 2011.04.27. 12:50:19

@Táskás Tóni: vannak, akik egész életét kitölti a rettegés, a rettegtetés, a bérrettegés, a bérrettegtetés, állandóan erről vizionálnak, beszélnek - hidd már el, hogy van olyan, hogy valaki nem fél egy másik embertől.

egerészölyv 2011.04.27. 12:52:37

@genyamagyar: ott a baj, ha manipulálni kezdesz.

A Vastagbőrnek nem az nem tetszik, hogy az MSzP-ből becsületes pártot akarna valaki faragni, hanem (nem hiszem, hogy nem fogtad fel, inkább csak bérviccelsz velünk) az nem tetszik, hogy Gyurcsány tesz ilyen kijelentéseket. Ha valamit Gyurcsány akar becsületessé varázsolni, az olyan is lesz...

egerészölyv 2011.04.27. 12:56:11

@megint: Mesterházy Attila nem egy nagy eresztés, ez látnivaló. Mindenesetre nem munkál benne az a görcsös hatalomvágy, mint Gyurcsányban.
Az mindenesetre feltűnő, ahogy a Gyurcsány mozgatta média látványosan lekezeli.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.27. 12:56:41

@mim: ha jól sejtem, egyike vagy azon vastagbőrű nyilaspalántáknak, akiknek még a gerince is hiányzik. Igazam van?
----
Az meg szánalmas, hogy még most is van, aki képes Gyurcsánnyal foglalkozni. Ennyire nem kéne rettegni ettől a vekker klóntól. :D

egerészölyv 2011.04.27. 12:57:44

@gyilkos fűegér: "Sötétebb, mint 1944. október 15-e, a nyilas hatalomátvétel napja" - félek, ez a hitehagyott hitgyülis megzakkant, hogy cusi nyomdokaiba lép... :(

Bee-zony 2011.04.27. 12:58:05

@d-evike: Mi a vád a drága jó Ceausescunk ellen?
/Ceausescuné/

@Táskás Tóni: Igen, pl. beírhatnád a neveket "v. jókormányzósember" fentebbi listájához. :)

Kivlov 2011.04.27. 13:16:14

korózslala hol maradt???
az a tag a fő "nyuggerseggnyalójuk..."

Várúr 2011.04.27. 13:17:38

A hülyeség határtalan. Gyurcsányról van szó, erre idekeverik Orbán felcsúti parasztházikóját. Láttam. Kapusfülke nem lehetne Gyurcsány elkonfiskált zsidóvillája, kötcsei nyaralója, stb, mellett. És megy a régi hazug duma: "ezek se különbek". Jó öreg bolsi módszer: lopunk, csalunk, korrumpálunk, de besározzuk a másikat is, hadd vakuljon a nép. Megduplázott államadósság, lepukkant rendőrség, közlekedés, stb.- de bezzeg a fideeeesz.... Hátha ők is lebuknak, hátha még szarabb lesz, hátha tovább döglődünk... oszt' lehet külföldön vinnyogni.

Várúr 2011.04.27. 13:20:51

@pokesz70:
Orbán szőlőbányája, villája, párizsi lakása... Régi unalmas rágalom.
Keller Laci mit össze görcsölt, oszt' szót nem bír t bizonyítani belőle (8 éve volt rá).

Alterix 2011.04.27. 13:21:41

@Poll: Nem éppen a dicsőséges fülkeforradalom utáni mámoros időszakra gondoltam.
Volt jó néhány választás amikor alul múlták saját elvárásaikat. 1994,2002,2006. Bárhol, bármikor, brámilyen pártnál azért néha-néha tisztújítást rendeznek. Ne adj' Isten a vesztes tábor vezetője kiáll: "bocs, nem jött össze, próbálja meg más."

Ha elég sokáig könyököl az ember a rulett asztalnál, akkor előbb-utóbb kiforog valami. Ez történt Viktorral is!!! Lehet, hogy már 2002 -ben duplázhatott volna a fidesz nélküle. De ő inkább kivárt míg az mszp-nek lett egy olyan miniszterelnöke, akit tőle is jobban utálnak.
4 év múltán Horn Gyufa is visszatért, tavaly Bokros és az MDF együtt kampányolt, Pozsgay megint egy alkotmány körül sündörgött, ilyen alapon pont Fletó ne próbálna meg helyezkedni?:)

Kalmár 2011.04.27. 13:40:58

Ideális a csillagállás a Fidesz szempontjából.
A Jobbik sosem erősödhet meg, túl radikálisak. Ezzel a habitussal stabil 10-15% körüli eredményre futhetnek be.
Az LMP totál beállt Szdsz klónosdit játszani, kullog a szocik után, retorikája jellegtelen, nem hallatszanak ki a napi politikai zajból. A szokásos deviáns kissebség, és liberlis értelmiségből összetarhál 10-15%-ot ő is.
A szocik látványosan harapdálják egymás torkát. A párton belüli radikálisabb Orbánfóbiás csapat, nem tartja Mesterházyt alkalmasnak Viktor ellen. Be kell látni szónoki képességekben, karizmában nyomába sem ér Viktornak. Ők Fletó mellé húznak nem törődve azzal, hogy ha kilépünk a pártházból akkor már nem szalonképes. Ha gondolkoznánka kicsit rájönnének, hoy lehetetlen mögé állítani a szükséges számú szavazót. Szerencsére ők is "csak" emberből vannak, az érzelem győz az értelem felett. Ha ügyesek összehoznak 20%-ot.
Így nyitva az út a következő 4 év kormányzásához is.
Jó lett a kedvem. Jól alakulnak a dolgok, jobb lett a fizum, tetszik az új alkotmány, süt a nap, csökken az adósságunk, nő a gazdaság, szarban az ellenzék.
Pompás, estére kis bontok egy rozét.
Nyugi, nem kell dühöngeni:)))

Jamesboci 2011.04.27. 13:44:37

teli szájjal röhögni ezen a félnótáson? Sosem lehetett.
aki 1 millát ad evakuálásra, az bármire képes.

ben2 2011.04.27. 13:44:38

@pokesz70:

Arról már nem nagyon sajtótájékoztatott Gyurcsány, hogy vezetése alatt a szoci kormány által kiosztott széndioxid kvótákból miért részesült százmilliós nagyságrendben a cégbirodalma. Kb. ennyit Gyurcsány vagyonának átláthatóságáról.

Jamesboci 2011.04.27. 13:45:45

@Kalmár: érdekes, ez a szerencsétlen Meseházi nem érzi a Fletó-veszélyt...

jozicsenko 2011.04.27. 13:50:30

@pokesz70: amikor a cégei a piaci ár alatt, kedvezményesen kaptak áramot, azt is megindokolta? lowfast mama!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.27. 13:51:16

@lyken: A tótoknál is a hadsereget kellett kivezényelni, nekünk olyan meg gyakorlatilag már nincs.

Kalmár 2011.04.27. 13:52:52

@Várúr: Kicsit több, mint 100 ügyben kezdett vizsgálatot Keller. 0 ügyben született elmarasztaló ítélet. A legtöbb el sem jutott az ügyészségi szakba, mert bűncselekmény hiányában már az ő kezükben lévő rendőrség visszadobta. Komolyan, olyan balfaszok. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy tyúklopást sem csináltak a Fideszesek. Azért ott is politikusok vannak, tuti van köztük pár zsivány. Az elvtársak bezzeg tömött sorokban vonulnak a sittre. Ez van.

Dracon 2011.04.27. 13:54:20

Na ha kúrcsányt visszahívja ez a barom nép akkor én azt kérném a fidesztől hogy a hatalmának utolsó napján cián tablettát postázzon ki minden állampolgárnak és mellékeljen hozzá részletes használati utasítást is.
Egyszerűen nem érdemli meg a nemzet státuszt és az életet. Nem volt elég hogy egyszer már elkúrta, nyakunkba ültette ezt minidúcse által vezérelt kommunista pártot? Most meg még vissza akar jönni.
Akkor fogok igazán örülni ha gyurcsány és viktor ugyanazon lámpaoszlop két karján egymás mellett fognak hintázni akasztófavigyorral az arcukon.

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.27. 14:05:07

@Várúr:

Sőt, a bűnöző Kellert fel is jelentették, amiért törvénytelenül vizsgálta, hogy Polt Örökös Főügyész Úr mely vizsgált bűnözőkkel vadászgatott együtt.
De most már vissza fogjuk szorítani a csahos ellenforradalmat!

Kalmár 2011.04.27. 14:05:08

@Jamesboci: Amikor valamelyik kampányrendezvényen a nyugdíjas szocialista szimpatizánsoknak elénekelte a bikicsunájt, meg Jackson imitációba kezdett, én végképp leírtam. Sajnos alkalmatlan arra, hogy egy normális szociáldemokrata, baloldali párt magja, vezére legyen. Most nincs is ilyen ember a látókörben.
Szily Kati lehetett volna, ha Öszöd másnapján kilép, pártot alapít és elindul a választásokon egy szocdem párt élén. Sajnos ő is mögéállt ennek a nímandnak.
Hosszútávon pedig szükség van egy váltópártra. Bármennyire bízok a Fideszben, a parlamentáris demokráciában méginkább. Az pedig nem működik sokáig impotens ellenzékkel.

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.27. 14:09:28

@Rwindx:

És ez így nagyon jogos is - de mivel az, aki becsületes, eme szempontok alapján még jobban kell gyűlölje a Fideszt, melyre még jobban igazak (már amelyik nem csak a mítoszokban történt meg), számára mi marad? A gyűlöleten kívül persze - bár az sokak mindennapjaihoz elég.

Klitoriszkeresö 2011.04.27. 14:11:10

Fedhetetlen. Ez jó. Szerintem Fletó még jobban szétbassza ezt az amúgy is rothadó formációt.

Ha így lesz, akkor jó egészséget kívánok hozzá az idiótának.

okostojgli (törölt) 2011.04.27. 14:12:12

"Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, bassza meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért. Egzisztenciát lehet még találni sokat. "

Ha már Fletó és a vastag bőr.

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.27. 14:12:12

@Várúr:

"Jó öreg bolsi módszer: lopunk, csalunk, korrumpálunk, de besározzuk a másikat is, hadd vakuljon a nép."
Utána meg örülünk, hogy '2/3-adot kaptunk'.

Klitoriszkeresö 2011.04.27. 14:12:32

Ez olyan mintha obama arrólprédikálna, hogy az ö pártjába csak fehérek lépjenek be.

Poll 2011.04.27. 14:13:31

@Alterix: "Bárhol, bármikor, brámilyen pártnál azért néha-néha tisztújítást rendeznek"

Igen, mint pl az mszp mostani vergődése, ingyenbkv szintű vezetőkkel próbál tisztújitani...

Én továbbra sem látom miért kellett volna orbánt leváltsák egy 2/3-dal megnyert választás, majd fél évvel később az önkorm. választások megnyerése és még most is a többi pártnál duplaakorra szavazótábor ismeretében. Azt meg teljesen kizártnak tartom, hogy ha 2002-ben leváltják orbánt, akkor nem buknak.

genyamagyar 2011.04.27. 14:17:14

@okostojgli: Pontosan! Mármint ez az idézet pontosan a fideszről szól. Hogy mást ne említsek, Lázárt, mint megélhetési politikust (utiköltség elszámolás stb...)

Klitoriszkeresö 2011.04.27. 14:17:20

Olyat nem lehet, hogy gyurcsányi meg a bolgár kurvája fizesség ki az államadóságnak a 2005 és 2010 közé egö részét. HOGY NÖJJÖN KÖRÖM ÉS OTT ROHADJON LE A FASZA!

mréveiller 2011.04.27. 14:26:39

örülnék ha 2014ben kiesnének a parlamentből mert az szdsz után ők a legkártékonyabb politikai szervezet Magyarországon.

sanyix 2011.04.27. 14:29:43

sajnos sok szardarab szavazó van aki még vevő erre... 8 év után is.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.27. 14:31:28

@sanyix: mondja ezt egy szarosszájú nyilaspalánta.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.27. 14:31:37

@okostojgli:

Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, bassza meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért. Egzisztenciát lehet még találni sokat. "

Ez a lényeg.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.27. 14:32:24

@mréveiller: a fideszed még véletlenül sem? Hm. Érdekes.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.27. 14:32:57

Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinálni!

Meg ez

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.27. 14:35:06

De hát amelyikünk bemegy egy egészségügyi intézménybe, tudja, hogy hazugságok sokaságára épül. Persze, hogy az oktatásban borzasztóan nehéz bármihez hozzányúlni, de igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Valamelyikőtök mondta - az Arató Gergely -, az mégiscsak a legnagyobb igazságtalanság kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán még szegregál is. Hát ez az igazi nagy probléma! Ez a nagy gond! És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatást kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek! Hát ehhez képest nem az a botrány, hogy ki kell fizetni 3 százalékonként.

meg ez!

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.27. 14:35:55

Ehhez képest, társadalmi értelemben a vizitdíj semmi, az nem botrány, az kényelmetlen politikailag. Meg kifizetni. Meg politikailag lehet súlyos következménye, de őszintén szólva, ez a következmény legfeljebb bennünket érint, ha idióták vagyunk. A társadalmi következménye az meg mindenkit érint. Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől. De hölgyeim, és uraim! Ez egy pár száz embernek meg a családjának, meg az ismerőseinek a problémája, a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni, mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni! Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.27. 14:40:14

Francba is, mibe is akkor? El kell indulni, tudni kell, hogy mit akarunk csinálni! Irtózatos lesz az első pár év, persze. Teljesen érdektelen, hogy 20 százaléka a lakosságnak fog ránk szavazni. Tavaly nyáron az utolsó nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy ránk fog szavazni.

Mi lenne, hogy ha nem az egymás közötti faszkodást miatt veszítenénk el a népszerűségünket, hanem mert csinálunk nagy társadalmi ügyeket, és nem probléma, hogy elveszítjük akkor egy időre a támogatásunkat, aztán majd visszaszerezzük. Mert megértik. És el lehet majd menni vidékre nyugodtan, hogy megcsináltuk, a hétszázát. Hogy nem lett mindenkinek jobb, igazuk van. De neki, meg neki, meg neki, meg kollégiumok épültek ebben a nyüves országban végre újra. Erről szól a politika.

"Mert megértik" - Nem olyan érzés, mintha felnőttnek nézné a választópolgárokat?

Nem úgy mint Orbán Viktor, aki viszont teljesen hülyének, mert annyira fél a népszerűségvesztéstől, hogy az elmúlt húsz év legkegyetlenebb megszorító csomagját legatadja, hogy megszorítás lenne. Hányinger.

pástétom 2011.04.27. 14:42:48

@Kalmár: "Jó lett a kedvem. Jól alakulnak a dolgok, jobb lett a fizum, tetszik az új alkotmány, süt a nap, csökken az adósságunk, nő a gazdaság, szarban az ellenzék.
Pompás, estére kis bontok egy rozét."

Sírni ráérsz 3 év múlva is.

sanyix 2011.04.27. 14:51:29

@al kotmány aláiro álamfö: Na látom te is ilyen szardarab vagy, ugyanis ki háborodik fel ezen, és kezd el rögtön alaptalanul a nagy ellenséget emlegetni? Hát igen aki magára vette. Gratulálok... A zorbánbérencet és a tenoristát kifelejtetted ;)

szakállasbácsi 2011.04.27. 15:01:45

Làm a kis huncut Fidesz milyen ügyesen volt képes mindenféle érv és tény mellözésével beleültetni a kollektív tudattalanba a következö hzugsàgokat:
Rosszabbul élünk mint a rendszerváltás, Orbán kormány, négy évvel ezelött, stb.
Gyurcsány hzudott
Gyrcsány tönkretette az országot
Az SZDSZ a fö oka minden rossznak
Az EU diktál

bulvárcsávó az rtlklub sztárja 2011.04.27. 15:04:16

Szeretettel kívánom, hogy a teljes magyar politikai elit ebben a pillanatban haljon meg az őket távvezérlő kilincsorrú bankárokkal együtt. Ez is lehetne egy New World Order, nem csak az, amit ők elképzeltek.

Dracon 2011.04.27. 15:05:32

@d-evike: Ha véletlenül visszaszavaznám akkor arra kérlek hogy te személyesen legyen ott és felügyeld hogy bevegyem.
De ha nem akkor csak azok vegyék be akik rá fognak szavazni.

Dracon 2011.04.27. 15:12:48

@d-evike: Szép idézetek. Nincs is velük baj.
A baj ott volt hogy miután fletó kitombolta magát, elmúlt belőle a harci kedv, és végül a teszetosza maszop tagok az összes reform kísérletét (barátilag összefogva az ellenzékkel) megtorpedózták.

Az hogy ezt hagyta, az fleto korszakos bűne ami miatt el kell takarodnia. Hiszen miután kiderült az öszödi beszéd nagyon jól tudhatta hogy neki itt több babér nem terem. Nem volt veszteni valója, ő volt a legszabadabb miniszterelnök (nála csak Bajnai volt szabadabb), meghozhatta volna az összes fájó megszorítást, és most 9 évvel előrébb lennénk. Ehelyett elbasztunk 9 évet és a fidesz kommunista párt most kétszer akkora megszorítást tol le torkunkon és azt óbégatja közbe hogy mosolyogjunk mert ha nem akkor hazaárulók vagyunk.

lucc.gizi 2011.04.27. 15:19:29

Orbán legalább olyan gusztustalan, mint Gyurcsány.....ha ezt nem látjátok, akkor szeretném kérdezni, hogy mit szedtek - adjatok belőle nekem is..:-)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.27. 15:23:57

@lucc.gizi:
te mit szedsz?
ebben a postban nem orbánról van szó mint tetűről. az(ok) másik post(ok) itt a vbőrön. de van olyan is szép számmal :)

Goompah 2011.04.27. 15:30:08

@*észkép nélkül jobb*(L42):

"Egyetlen cél vezérli az ott tébláboló semmirekellő , gusztustalan tolvajokat, a minél több pénz, vagyon megszerzése, minél rövidebb idő alatt."

Van még, aki nem lárja?

Várúr 2011.04.27. 15:47:50

@Kalmár:
Ezek szerint fidesz-bérenc volt a rendőrség, az ügyészség, a bíróságok, stb. Országosan. Egyedül Keller volt az igazság birtokában nemdebár? Akinek még az adatgyűjtéseiről is bebizonyosodott, hogy törvénytelenek. Akit végül a szocik is kirúgtak, annyira vállalhatatlanná vált. Százmilliárdokat loptak (csak amiről eddig tudunk) Keller et. meg Polt néhány vadásztrófeája után nyomozott lázas buzgalommal. Röhej. Nincs kedvem tovább érvelni.

Rwindx 2011.04.27. 16:09:25

@milyen szép a Vértes, ó:
Ó, milyen konkrét vagy...
Egyrészt a fidesz messze nem tökéletes (állította bárki?), de az összes elbaszott dolga ellenére nem érzem hogy reménytelenül lejtőn lennénk. Én el tudok képzelni jobbat, de egyelőre csak azt látom amit összefújt a szél. A szemetet meg el kell takarítani. Eddig egy darabja szerencsére már el lett, szép lassan a többit is, de a nagyobb gócokkal kell kezdeni, mert még rajzanak a patkányok és az orrunkat csavarja a rothadás bűze.

tudi 2011.04.27. 18:53:14

Hát mikor ezt reggel olvastam az újságban, akkor majdnem félrenyeltem a kávémat ez vagy ennyire hülye, vagy tényleg hisz magának, de az épület is jól meg lehetett építve, hogy nem dőlt rá.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.27. 22:29:36

"nem akarják, hogy "tisztázatlan eredetű pénzek felhasználásának legkisebb gyanúja vetődjön" a szocialista pártra."

Időben jutott eszükbe. Meg ferike 1 millája Gyöngyöspatára... Korábban is adakozhatott volna...

Bee-zony 2011.04.28. 04:15:36

@Bee-zony: Civil kontroll: az alábbi helyen található video megtekintése által megállapítottam, hogy az LMP-s Scheiring Gábor a 2011. 04. 26. parlamenti, 4p 37mp-s felszólalásában „Kartal” kommentjét az idézés szabályai szerint idézte, a forrás megjelölésével.
parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.ulnap_felszo?p_lista=A&p_nap=85&p_ckl=39

Yasashi Tanuki 2011.04.28. 10:06:55

@kormányzó: "Mert életében egyszer IGAZAT mondott!"

Azt nem kellene elfelejteni, hogy Gyurcsány szenvedélyes "igazságbeszéde" nem a nyilvánosság előtt, hanem zárt körben a bűntársai előtt hangzott el.

A célja nem az volt, hogy Magyarország népe ráébredjen, hogy milyen hazug a politika, hanem az, hogy erősítse a tolvajbanda szolidaritását azzal, hogy ráébreszti őket, hogy a hurok a vezér kezében van és aki kiszáll annak nincs jövője. Ez a zsaroló taktika kiválóan működik a mai napig az MSZP-ben, ezért van Gyurcsánynak jövője.

becsoccsent 2011.04.30. 10:08:49

@Yasashi Tanuki: akkor te nem ugy gondolod, hogy a maszop szivarogtatta ki direkt?

süti beállítások módosítása