Skip to content


       Szűrés lista

Az alkotmány hatályba lépésének emlékhelye - Ilyen ország nincs is

Szenzációs ez a Fidesz, csak így tovább :)

Ősszel bezár a Zöld Pardon és a Rió a Petőfi-híd budai hídfőjénél, a helyén egy nagy Országzászlót állítanak, a terület pedig az alkotmány hatályba lépésének emlékhelye lesz.



Beszarás-behugyozás.

Koronaúsztatás? Ugyan kérem! Haladni kell a korral! Ünnepeljük meg kellőképpen az új alkotmányt! Ezek tényleg semmit nem tanultak 1998-2002-ből. Nem a gazdasági teljesítmény miatt lehet orbitálisat bukni, hanem az ilyen szimbolikus faszságok miatt, miközben több millió embert szorongat / készül szorongatni a kormány.

Makovecz papa már biztos ácsolja az Országzászlót. Remélem nem hagyják a kereszt motívumot sem, ha lúd, legyen kövér. A zászlóavatást meg kötelezően közvetíti majd az összes tévécsatorna, ez alap.

Csak idén 800 ezer szavazót veszített a Fidesz, nem is értem, hogy miért :-)

Hogy hol fognak szórakozni a fiatalok? Ki a faszt érdekel? Emlékhely, az kell oda.
A Zalkotmányé.
Mert a Zemberek akarták, nekik készítették. Kérték, kapták.

Messze még a január elseje, vajon mit fognak még addig kitalálni? 

Címkék: budapest fidesz abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr1002898200

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kövér László ürülékhez hasonlította a rendőröket 2011.05.13. 14:35:38

A Duna Televízió Közbeszéd című műsorának vendége volt Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés Elnöke, aki a műsorban alaptalan és valótlan kijelentéseket tett, ráadásul ürülékhez hasonlította a rendőröket. A Duna Televízió Közbeszéd című műsorának rés...

Trackback: Megszorítás tér, végállomás 2011.05.13. 09:24:01

Tegnap óta hivatalosan Széll Kálmán tér a Moszkva tér, persze senki nem fogja így hívni jó ideig. Nem csak a megszokás miatt: Széll Kálmán egyszerűen nem volt része a magyar köztudatnak, a zemberek egészen a közelmúltig nem is tudták, hogy létezett. Na...

Trackback: Igyunk egy zászlót! 2011.05.12. 16:12:02

A hír: Országzászlót állítanak a Zöld Pardon helyére. (Az új alkotmány megünneplésével véglegesítik az újbudai Duna-parti szórakozóhelyek eltűnését.) Egy mondatban: Talán abban a pillanatban, amikor az utolsó szabad négyzetcentiméteren is sikerül egy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2011.05.12. 14:00:33

Lehet, hogy én gondolom rosszul, de két adóbevételt termelő szórakozóhely bezárása után nem valami olyasmit kellene inkább odatelepíteni, ami szintén hoz valamennyit a konyhára? Vagy ilyen jól megy a kerületnek, hogy ez már fel sem tűnik?

Gonosz Repülőmókus 2011.05.12. 14:05:47

Lehet, hogy kötelező lesz minden magyar pógárnak oda zarándokolni legalább évente egyszer, és az ott található perselybe addig csörgetni az aprót (papírpénzt is elfogad), amíg a kihelyezett, jól látható zöld lámpa ki nem gyullad. A zemberek (és a tranzakció) biztonságát az ott szolgáló tökikatonák vigyázzák.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.05.12. 14:07:28

@Virág et.: Noigen. Az adóbevételek és a munkahelyek annyira nem fontosak mint az önfelszopás. De ki várt mást egyébként?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.12. 14:07:34

@Virág et.:

Ráadásul 2 böhöm nagy egyetem között, az Infopark mellett, szuper jó helyen ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.12. 14:09:53

@Valahol Máshol:

Lehet szórakozni, csak ne Újbudán. Az nem számít, hogy adóbevételt generál, munkahelyet teremt ... a helyi lakosú nyugdíjas szavazók sokkal fontosabbak, neki meg csend, nyugalom kell. Ez megy egész Budapesten.

Majd megyünk koncertre Mucsaröcsögealsóra, a puszta szélére ...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.05.12. 14:10:11

Ugye megvan mindenki előtt a kép ahogyan országunk apraja-nagyja az autófelhajtók-lehajtók közötti faszari területre jár könnycseppet morzsolgatva az égre nézve Mária Nagyboldogasszonyukhoz imádkozva hálát adni az alkotmányunkért?
Végre-végre.
Hagyjuk a rákendrollt a hanyatló Nyugat ópiumának.

hairless chicken 2011.05.12. 14:10:29

ó, bakker, még ilyent sokat, még, még, még. ne izguljon virág et, lesz ott zarándokhely minden gagyival, fogadok, hogy feltűnik majd fröccsöntött szentjobb is.
és ezt az ország nagy része még mindig beszopja. előbb-utóbb faterom is azt fogja mondani, hogy lányom, igazad van - ne gyere haza.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.05.12. 14:12:03

@zero: Nem csak Újbudán megy ez. A halottszagú főváros a jó főváros, aztán meg megy a sírás-rívás hogy bolt-kocsma-étterem tönkrement, minden bezár és nincs pénz megcsináltatni a járdát meg a játszóteret.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.12. 14:13:15

@zero: "a helyi lakosú nyugdíjas szavazók sokkal fontosabbak, neki meg csend, nyugalom kell. Ez megy egész Budapesten.

Majd megyünk koncertre Mucsaröcsögealsóra, a puszta szélére ... "

Hmm, mintha önös érdekből IS született volna ez a post. Vagy ha NEM a ZP helyére épülne ez az agyrém, akkor nem is lenne gond?

Azért masszív csúsztatás, hogy Bp.-n ne lehetne szórakozni, vagy koncertre járni...

trickOrtreat 2011.05.12. 14:18:22

@zero: Ha jól tudom ott a közelben nem sok lakás van, ahol a nyugdíjasokat zavarhatja a zaj. Szóval még erre sem foghatják rá.

Elég szürreális ez az egész.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.05.12. 14:19:30

@zero: Nekem a fővárosban a koncert évek óta szinte csak a Pap László és a PeCsa. Emlékszem még a szépreményű KultiPlexre, szerintem már az is meghalt, most jön a ZP, aztán valszeg szép lassan a többi klubhelység is el lesz takarítva ahol vagy a nyugdíjas szavazók kedvében kell járni, vagy a haveroknak kell az épület/terület. Kicsit valóban olyan a szitu, hogy koncert vagy valamelyik csarnokban, vagy mehetsz vidékre.

trickOrtreat 2011.05.12. 14:20:15

@Seduxen: máshova is lehet járni szórakozni, csak ez a két hely azért elég kedvelt, és rendszeresen telt házas bulik vannak, nagyobb balhéról sem tudok.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.12. 14:20:22

@Seduxen:

Nyitott helyre hová mész koncertre májustól szeptemberig?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.12. 14:26:29

@trickOrtreat: persze, ezzel tisztában is vagyok (meg alapvetően egyet is értek azzal, hogy baromság bezárni a 2 helyet, mert jelentős bevétel-kiesést eredményez), csak kibökte a szememet a csúsztatás, hogy ezzel most eljön a budapesti szórakozóhely-holocaust.

de a lényeg: ebben a postban szerintem rohadtul lényegtelen, hogy éppen a ZP helyére épül ez a szar.
1: a ZP mindenképpen bezárna ősszel (szóval nem ez az ok)
2: ez a szar mindenképpen felépülne valahol.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.12. 14:29:36

@zero: nem szeretek kérdésre kérdéssel válaszolni, de:
1: szerinted mekkora a nyugdíjas populáció a környéken, aki miatt szerinted - szavazatszerzés miatt - bezáratták a helyet?
2: szerinted komolyan ezzel ölték meg végleg a fővárosi éjszakai életet?

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2011.05.12. 14:32:46

Mondjuk azért azt is tegyük hozzá, hogy a ZP meg a Rio sokkal kevesebb bérleti díjat fizetett, mint kellett volna, tehát a bevételek is kevésbé voltak jelentősek.
Mondjuk ez a zászló meg még annyit sem fog...

Virág et. 2011.05.12. 14:34:09

@Seduxen: A 2. ponttal nem értek egyet. Minek enek az igénytelenül összerakott, a magyar jogrendbe nem illő szerkezetű és - szinte biztosan - ideiglenes alaptörvénynek emlékművet állítani? Hogy 20 év múlva is emlékezzünk az újbudai önkormányzat szervilizmusára?

RomBold! (törölt) 2011.05.12. 14:36:59

Ezért a két helyért nem kár.
Már rég le kellett volna bontani mindkettőt az alapkőig.
Sok drogos, meg hányadékában fetrengő alkoholista, meg trendicsek tinikurva majd máshol szórakozik.

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2011.05.12. 14:36:59

Ha már csinálják, csinálják komolyan, mint Jordániában, Aquabában: farm6.static.flickr.com/5168/5377130313_df192d52bb.jpg
Na ennek _talán_ lenne értelme. A sületlenségek mellőzésével persze...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.12. 14:37:09

@Virág et.: te komolyan el tudod képzelni azt, ha már egyszer valaki fejéből kipattant ez a remek ötlet, hogy állítsanak emlékművet az alaptörvénynek, akkor éppen a HOL kérdésen dőlne meg az egész? ha nem a ZP helyén, akkor a Kossuth-téren, vagy Felcsúton, vagy bárhol, nem ezen múlna.

jozicsenko 2011.05.12. 14:37:32

??? pógá'tásak! dolgozni ki fog?

úgy látom, orbánék okultak a buktából, de nem eleget...

(bár a magamrészéről remélem, megmentik a zp-t, de a bérleti szerződésben a valódi foglalt területet írják be majd...)

Transylvanianmixedgrill 2011.05.12. 14:37:42

Nem értitek ti eztet. Orbánéknak érdekeltségük lehet a só bizniszben, egy-egy ilyen bejelentés kapcsán pedig hamar megugrik a só ára.... ;P

Virág et. 2011.05.12. 14:44:52

@Seduxen: Én már azt sem tudom elképzelni, hogy egyáltalán ez az ötlet valakinek a fejében felmerülhetett.

hivatásos naplopó 2011.05.12. 14:45:29

ott lakok ezektől egy köpésre, semmivel sem hangosabb a forgalom zajánál...

és a jó koncertekre igenis lejárok, 400ért ingyen van :)

meg ha nem ott lesznek a fiatalok, akkor szépen újra megszállják a csövik a területet, csodaszép emlékmű lesz, szarszaggal fűszerezve :P

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.12. 14:48:08

@Virág et.: hja kérlek ne csodáld: a személyi kultusz röneszánszát éli :DDDD

DoktorNapalm 2011.05.12. 14:49:32

Szerintem ezt a dolgot ketté lehet választani. Ott van ugye egyfelől a két szórakozóhely, ami sajátos iskolapéldája a gátlástalan lenyúlásnak és pofátlan mutyinak. Mert ugye nem akkora területért fizették a bérleti díjat, nem arra az időszakra foglalták, amit kifizettek és amit csengettek, az is röhejes összeg volt. Az, hogy ez a gyakorlat megszűnik és a cégeknek szedniük kell a sátorfát, igenis üdvözlendő. (Mintegy mellesleg azért ki kéne számolni, mennyivel is jártak jobban a sajátos elszámolással és esetleg utólag benyújtani a számlát.)

De az, hogy ezt a sírni- vagy röhögnivaló alkotmányozást még egy ilyen emlékparkkal is halhatatlanná akarják tenni, az már észmegáll kategória. Nem tévedek nagyot, hogy talán már az OV szobor helyét is beletervezték az ötletgazdák. Közvetlenül az A8-kulcs pörgető LJ emlékmű és az összeráncolt szemöldökkel helyesírási szótárt böngésző SP lovasszobor közé,

Picsasereghajtó 2011.05.12. 14:49:55

@Seduxen: Egy darab szabadtéri szórakozóhelyet mondj Pesten, ahol folyamatosan koncertek vannak, mindenféle stílus kedvelőinek jó szórakozást nyújtva, és amely fiatalok ezreinek jelent kellemes kikapcsolódást. Csak egyetlen egyet, ZP nem ér.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.12. 14:59:17

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: leírjam neked is még egyszer? szerintem a post témájával kapcsolatban irreleváns, hogy ez a ZP helyén valósul meg. a miérteket leírtam fent, pusztán zero figyelmét szerettem volna felhívni arra, hogy a ZP rohadtul nem emiatt zárja be kapuit.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.12. 15:02:02

@DoktorNapalm:

A38-at nem fogják arrébb vontatni? Nem illendő egy emlékhely mellett egy ilyen hajó ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.12. 15:04:05

@Seduxen:

nem írtam, hogy a ZP azért zár be, hogy ott emlékhely legyen :)

Transylvanianmixedgrill 2011.05.12. 15:08:49

Ezekre a bájos, feltehetően sok-sok ZP-be is járó, lelkes fiatalra emlékszünk még tavaly a XI. kerből?

www.168ora.hu/itthon/botrany-ovas-pogacsa-megbukott-a-valasztasi-rendszer-53703.html

Vittore. 2011.05.12. 15:09:32

@zero: Gondolom te is tudod, hogy az országzászlónak semmi köze a két szórakózóhelynek nevezett szarhoz. Az csak egy indok, ennyi erővel lószart is lehetne oda halmozni, kupacokba.

A bezárás annak az eredménye, hogy évekig lopták ki onnan a pénzt, milliárdokat, és az MSZP-s vezetésnek jattoltak. Ezáltal a két helynek most kampó.

Amúgy a ZP igénytelen, koszos, szaros punkokkal volt tele, meg négerekkel, akik köztudomásulag oda jártak csajozni. Az ember tízszer elment oda, aztán ennyi, elég is volt. A sör 500 Ft volt a ZP-ben, úgyhogy akkor meg miről beszélünk?

A rióban meg olyan szinten ment a puccogás, hogy haveromat nem engedték be melegítőben. Az meg tele volt szőke ribancokkal, akik a pénzes pasikat hajtották, meg szánalmas köcsögökkel, akik az opel kulcsot a kezükön lóbálva próbáltak milliomosnak feltűnni...

no comment...

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2011.05.12. 15:09:56

@zero: Nem, majd azon fogják tárolni a Szent Koronát. :D

Egyébként meg ne adj nekik ötleteket. :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.12. 15:12:18

@zero: "Hogy hol fognak szórakozni a fiatalok? Ki a faszt érdekel? Emlékhely, az kell oda. " - ez a postban van :DDD Te ezt hogy értelmeznéd? :)))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.05.12. 15:17:00

@DoktorNapalm: Az SP lovasszobor megalkotására remélem kiírják a pályázatot, indulni akarok. Modern kor modern művésze vagyok és élek a művészi szabadsággal, SP nem felül a ló hátán lesz ábrázolva mint emberi kreatúra hanem a ló lába között annak ami. 10 milliárdból röhögve kihozom (számla nélkül persze).

Professor Chaos 2011.05.12. 15:17:42

Én sem rajongok ezekért a helyekért, de a fiatalok igénylik a szórakozást és legalább szabadtériek, ezért nem adnak esélyt West Balkánhoz hasonló esetekre.
És akkor most mi lesz? Mert a fiatalok szórakozni akarnak, az utcán fognak majd bulizni?
Mert ugye senki nem gondolja, hogy majd ezentúl mindenki otthon ül és kulturáltan szórakozik, vagy majd elmennek valahova a város szélére, ahol majd megtűrik Őket?
Még egszer mondom, egyik helyért sem rajongok, de töltöttem ott pár jó estét és mindkét hely része az város éjszakai részének, ahol sajnos történnek olyan dolgok, amik sértik pár ember érzékenységét, de ez ezzel jár. Felesleges erkölcscsőszködni, voltak akik 100 éve a fonóban sipítozotak, hogy micsoda fertő a Juliska szoknyája lábszárig ér, de azért csak felnőttek valahogy Juliskáék.
Egyáltalán Mi szükség egy ilyen parkra, ki jár oda a kutyaszartókon és a koszorúzó politikusokon kívül? Ki gondolja végre újra a város közösségi tereit, hogy tényleg közösségiek legyenek?
Megértem azokat akik ott laknak, de egy világvárosban élni sajnos ezzel jár, akik nyugalomra vágynak azoknak a éljenek nyugodtabb környéken, de azt ne várja senki, hogy mezővárost csinálnak Budapestből a kedvükért.
Szűklátókörú, képmutató, szolgalelkű döntés, amely hamis hazafiasság és a pátosz mögé bújik.

qwertzu 2011.05.12. 15:26:34

@Vittore.: "A rióban meg olyan szinten ment a puccogás, hogy haveromat nem engedték be melegítőben. "
Aztakurva de puccos. Nem engedik be melegítőbe. :) LOL
Képzeld vannak helyek, ahol meg kötelező az öltöny nyakkendő.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.12. 15:27:46

@Vittore.:

És ezeket a problémákat csak úgy lehet kezelni, ha bezárjuk, elbontatjuk ás sóval behintjük a helyszínt, ugye?

Viktus 2011.05.12. 15:31:19

Csak az aggódók megnuygtatására a NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉNEK SZENT ÚJ ALKOTMÁNYÁRA létesített NEMZETI EMLÉKPARK mindig tiszta lesz, és fényesen tündöklő Budapest népének nagy örömére. Hiszen a gazdaság motorja a NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉBEN a világon egyedülállóan előremutató KÖZMUNKA PROGRAMOK LESZNEK.
Ennek keretében a hét minden napján 24 órában jut szorgos munkáskéz tisztán tartani-szépítgetni, és a kerületnek is jelentős adóbevétele fog származni a hazából, és a világegyetemből odasereglő turisták költései által, akik napokon át csodálják felváltva turnusokban ezt a KIS MAGYAR CSODÁT!!!

Ennyit a fanyalgokról :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.12. 15:34:15

@Viktus: te még/már ittas vagy, vagy másnapos, és/vagy szívtál valamit? :DDD

Secnir 2011.05.12. 15:39:01

@Virág et.:
"de két adóbevételt termelő szórakozóhely bezárása"
na azért kicsit nézz utána, hogy a Rio és a ZP, mióta fennállnak, az engedélyezett terület 4*-ét foglalták el -zöldterületet-, és nem fizettek érte. indexen többbször volt cikk róla, visszamenőleg valami milliárdos tétellel lógnak/lógtak újbudának.
tehát csak adósságot generáltak. jegyekkel, létszámmal stb. nem tudtak elszámonlni, etc.

xstranger 2011.05.12. 15:43:41

@Secnir: jovedeki adorol meg meg soha nem hallottal mi, okoska?

Geza 2011.05.12. 15:47:02

@trickOrtreat:
Rosszul tudod, a környéken kibaszott sok lakás van, és még a Budafoki út túloldalán lévő házakban sem lehet este kinyitni az ablakot anélkül, hogy egy normál beszédet simán elnyomó hangerővel az dőlne be rajta, hogy
DUFTA-DUFTA-DUFTA-DUFATATA-DUFTA-AUUUAUUVAUU-TUCC-TUCCATUCC-DUFTA-DUFTADUFTA-DUFTA-DUFTA-DUFATATA-DUFTA-AUUUAUUVAUU-TUCC-TUCCATUCC-DUFTA-DUFTADUFTA-DUFTA-DUFTA-DUFATATA-DUFTA-AUUUAUUVAUU-TUCC-TUCCATUCC-DUFTA-DUFTADUFTA-DUFTA-DUFTA-DUFATATA-DUFTA-AUUUAUUVAUU-TUCC-TUCCATUCC-DUFTA-DUFTA

Már csak merthogy ívesen szarnak a drága zöldtakonyék a hangerő-korlátra...
Plusz, mivel amikor üzemel ez a szarbojler, sétálj el a hídfőnél, amikor arrafele fúj a szél: olyan ganjaszag van, hogy Bob Marley feltámadna tőle, ha beloopolt ipari zaj helyett normális zene menne, úgyhogy gyanítom, nem a zaj az egyetlen khm. szabálytalan dolog.

Akinek meg az egyes emlékműveknél a kereszt jelenléte fáj, annak kívánom, hogy nőjön mecset a szomszédjába és ébressze hatóránként a müezzin, aztán töprengjen csak el rajta, hogy csendes ámde kirekesztő akar-e lenni, vagy inkább büszkén virrasztó multikultista.

Tök érdekes, ha valaki az ellen acsarogna ennyire, hogy egy holo-emlékművön dávidcsillag van, a pislogási reflexnél gyorsabban kezdenétek antiszemitázni, azt viszont már nem tartjátok normálisnak, hogy egy ezer éve keresztény és a népszámlálás szerint most is keresztény többségű országban ennek a vallásnak ki van téve a jelképe.

Kettős mércével mértek-e, hmm?

Transylvanianmixedgrill 2011.05.12. 15:54:50

@Geza: keresztény többségű országban

Te hol élsz?

trickOrtreat 2011.05.12. 15:55:39

@Geza: az első részét elfogadom, nyilván te jobban tudod, ha arra felé laksz
én nem járok gyakran erre

a kereszttel nekem mint keresztyénnek semmi bajom, azzal már inkább, ha mindenféle politikai agymenést a kereszt mögé bújtatva próbálnak ránkeröltetni, elfogadtatni
mert ebben az esetben a kereszt valódi jelentése elenyészik, és egyben fokozatosan komolytalanná is válik az egész

Viktus 2011.05.12. 15:56:34

@Geza:

Érdekes lakói ez a budai panelpógár az állandó vasúti , és népes közúti forgalom nem zavarja ? :P

Le_Penseur 2011.05.12. 15:58:26

A márvány talapzaton ugye név szerint fel lesznek sorolva azon képviselők, akik igennel szavaztak az új alaptörvényre! Ugye?

Virág et. 2011.05.12. 16:02:09

@Secnir: Ha 10 ft adót fizettek, az máris több, mint amennyit egy zászló fog hozni.
Egyébként két ilyen látogatottságú szórakozóhelynek nem kevés a járulékos bevétel-vonzata sem. Gondolok itt a környéken lévő kisboltokra, kocsmákra például. Nem én voltam a célközönség, de gondolom, hogy egy Zöld Pardon kategóriájú hely látogatói nem egyszer inkább előtte "feltankoltak" és csak azután mentek be 500 forintért sörözni. Ha tévednék, elnézést.

De a megoldás egy nem jól (korruptan) működtetett hely bezárása után talán nem egy 0 forintot termelő (inkább a fenntartás és gondozás miatt csak pénzt vivő) zászlópark felhúzása lenne, hanem talán megpályáztatni a két frekventált telket és haszonnal kiadni valakiknek. A kerület és az emberek érdeke ez lenne, nem az intézményesített seggnyalás, ami folyik kb az egész országban.

Remélem Tarlós kezébe veszi a dolgokat és huszárosan átnevezi a Goldmann György teret mondjuk Vass Albert térré, aztán azzal a probléma meg is van oldva.

Viktus 2011.05.12. 16:05:36

@Le_Penseur:

Bizony az illendőség megkívánja, és remélem ez a márvány nem komoly :O minimum gránit lenne a megfelelő erre a célra, és arany míves feliratozás méltó az új alkotmányunk nagyságához.
Sőt közmunkás lesz bőven lehetne a tér egyik sarkában ilyen közmunkás dj aki kevergetné a nemes alkotmányunkkal kapcsolatban a parlamentben elhangzó méltató beszédek felvételeit.

Remélem az oktatási reform keretében is megemlékeznek az új csodálatos alkotmány születéséről, és minden évben a bizonyítvány osztás előfeltétele lesz a látogatás az emlékparkban program.

Dracon 2011.05.12. 16:07:08

Kereszt az kell oda mert annak a szárán komfortosan lehet majd szárítani viktort és hogy ne legyen egyedül a túloldalra meg felköltözik matolcsy.

Monçada bíboros 2011.05.12. 16:08:49

@Geza: "népszámlálás szerint most is keresztény többségű országban"
MUHAHA. Bazz, hány olyan embert ismerek, aki nem jár templomba, nem tartja az egyházi ünnepeket és ténylegesen semmilyen szinten nem foglalkozik a vallással, de ha megkérdezik, akkor simán benyögi, hogy katolikus, refi,...stb. Mind ezt azért, mert mondjuk csecsemő korában megkeresztelték, vagy, mert a szülei az adott felekezethez tartoznak. Baromi sok ilyen ember van, sőt a "keresztény többség" nagy részét ők teszik ki. K*nagy gondban lenne a Magyar Katolikus Egyház, ha a híveinek kéne őket eltartani!

Viktus 2011.05.12. 16:10:29

@Virág et.:

Ezen lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!

Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik, és aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.

Gazdasági szabadságharcot vívunk az élet nem habostorta csapásokat adunk, és csapásokat kapunk!

Énbagoly 2011.05.12. 16:10:40

Szerintem a fiatalok tartsák meg a hagyományokat, és ezentúl is oda járjanak majd hányni...

Geza 2011.05.12. 16:11:45

@Transylvanianmixedgrill:
Magyarországon. www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/05/tables/load1.html

Összesen 10198315
Egyházhoz, felekezethez tartozik 7610613
----
Katolikus együtt 5558961
Református 1622796
Evangélikus 304705
Baptista 17705
Adventista 5840
Többi protestáns 34530
Többi keresztény 24340
----
Ezek szerint szumma keresztény 7568877, ami az összesnek 74.22%-a, amit az eddig általam ismert definíciók mindegyike 'többség'-nek nevez.

Ha a következő 'érved' az lenne, hogy 'de ezt csak bemondták', akkor rákérdeznék, hogy mi mással határoznád meg a vallási hovatartozást, mint az odatartozás önkéntes kijelentése alapján.

Ha azzal folytatnád, hogy 2001-es adatra nem kéne alapoznom a 'többségi' jelzőt, akkor rákérdeznék, hogy te mire alapozod ennek az ellenkezőjét.

Te jössz :).

Le_Penseur 2011.05.12. 16:12:12

@Viktus: Igazad van, a márvány olyan semmilyen! A polírozott gránit, vésett és aranyozott betűkkel! Belátom az tényleg impozánsabb!
Az oktatási reform keretében xy óra közmunkát írnak majd elő az érettségi feltételeként, ha minden igaz. Szerintem a zászlónál töltött díszőrség kiváló lehetőség lenne a legjobban tanuló fiatalok számára! :)

Geza 2011.05.12. 16:15:29

@Viktus:
Az is zavaró, de ez nem ok arra, hogy a további zavaró dolgok semmisek lennének. Ha szorít a cipőd, azon nem sokat segít az, hogy a nadrágod is vág :).

Legalábbis én nem tapasztaltam, hogy a zöldtakony miatt pl. kisebb lett volna a zaj, nagyobb viszont határozottan lett.

Dracon 2011.05.12. 16:16:56

@Viktus:
A Duna meg csak jön.

Viktus 2011.05.12. 16:16:57

@Geza:

Én mondjuk kiváncsi lennék egy hasonló népszámlálásra mondjuk az egyházi adó kivetése után mennyi sokan ikeszelnének a vallási rublikákba, ha a hívőknek kellene eltartani az egyházukat ...

Geza 2011.05.12. 16:18:59

@Monçada bíboros:
És? Akkor szerinted ki a keresztény, ha nem az, aki meg van keresztelve?

Már csak azért, mert a kereszténység álláspontja pont ez, amit te felemlegettél, az a jó meg a gyarlóbb keresztény közötti különbség.

Persze tudom, szerinted nem az számít, hogy a keresztények kit neveznek kereszténynek, szerinted az számít, hogy te kit nevezel annak, ugye?

Viktus 2011.05.12. 16:24:17

@Geza:

Az aki penget is az egyházának v.mit na az a hívő tudják a katolikus egyháznál is vezetik a kockás füzetekben.
A többi meg olyan, hogy gyerekkorában a fejére loccsintottak vízecskét a kereszténységét meg annyiban tartja, hogy esküvőt ott is megtartják, mert az szép-trendy ....

Énbagoly 2011.05.12. 16:28:46

@Geza: már bocs, de az, hogy valaki meg van keresztelve, az nem azt jelenti, hogy vallásos lenne. Keresztelni legtöbbször csecsemőket szoktak. Ők meg kurvára nem szólhatnak bele abba, hogy mit csinálnak velük. Ez nem lehet hivatkozási alap.

kaktuszpapa 2011.05.12. 16:37:00

@Gonosz Repülőmókus: Ami a zarándoklatot illeti: nos minden magyar ifjú házas köteles lesz a zászló előtt lefénképeztetni magát és beragasztyák őket az Éjjen a Matyar Alkotmány című, Shit Pál által felfektetett emlékkkönyben, belle
.

Geza 2011.05.12. 16:42:56

@Viktus:
"többi meg olyan, hogy gyerekkorában a fejére loccsintottak vízecskét"
Egyesek szerint ilyenkor egy picivel több mindenről van szó, még ha ez a többlet nem is pont ezen az anyagi síkon jelentkezik.

Ami az egyházaknak a hívek részéről való anyagi támogatását illeti, az adó 1%-ának odairányítását is beleszámolnád? Akkor szerintem szintén szép létszám jönne össze.

De megintcsak: ha elfogadjuk, hogy egy társadalmi csoport önmagát definiálja ('nem kívülről mondjuk meg, hogy ki a piréz'), akkor fölösleges azon vitáznunk, hogy szerinted vagy szerintem ki a keresztény, egy ilyen hovatartozási viszony csak a két résztvevőjén múlik: az egyénen és az egyházon. Hét és félmillió ember azt mondta, hogy ő keresztény. Az egyház(ak) szerint az keresztény, aki meg lett keresztelve.
Vagy legalábbis ezen két halmaz metszetét elfogadjuk kereszténynek, vagy pedig kívülről akarunk az érintettekre egy önkényes definíciót ráhúzni, innentől viszont nincs min beszélni, mert önkényesen akár direktben a tényeket is lehet tagadni, érveléssel kár az időt vesztegetni.

(Amúgy tipikus liberált 'érvelési' technika, hogy globális igazságokat fogalmaznak meg homályos halmazokra, és azt, hogy ki/mi melyik halmazba tartozik, azt ők akarják ex cathedra megmondani, mint az igazság felkent kútfői.)

Abban viszont azért egyetértek, hogy tényleg gyengül a kereszténység, különben valamelyest több tisztelettel viseltetnél a többiek hite szerint jelentősebb dolgokhoz.

Secnir 2011.05.12. 16:45:19

@xstranger:
" jegyekkel, létszámmal stb. nem tudtak elszámonlni,"
te meg a betűkkel állhatsz hadilábon.

olvasnivaló:
index.hu/24ora/?s=Keres%C3%A9s&tol=2000-05-12&ig=2011-05-12&rovat=osszes&szerzo=Szerz%C5%91&cimke=z%C3%B6ld_pardon

Secnir 2011.05.12. 16:46:33

@Énbagoly:
"Keresztelni legtöbbször csecsemőket szoktak. Ők meg kurvára nem szólhatnak bele abba, hogy mit csinálnak velük. Ez nem lehet hivatkozási alap."

ajajajjjjjajjj
ebből asszem volt már háború is, meg egy ház szakadás is.

Énbagoly 2011.05.12. 16:48:36

@Secnir: de most már elvileg a 21. században élünk, nem?

Viktus 2011.05.12. 16:49:01

@Geza:

A keresztények számát pl. Ausztriában lehet konkrétan tudni lásd. egyházadó, aki keresztény vállalja a felekezetét nem csak a locsolás számít, mert aki nem érzi fontosnak az nem fizeti az adót, és kilép az egyház kötelékéből.

Magyarországon az a szitu, hogy ténylegesen pl. katolikus hívek lehetnek cirka egy-másfél millió ember környékén, akiket nem csak locsoltak meg 2x jártak életükben templomban, hanem rendszeresen részt vesznek a hitéletben. Ők is többnyire nyugdíjasok vagy politikusok, vagy érdekből kénytelenek ott lenni ...

sárkányfűárus 2011.05.12. 16:50:22

@Geza: kíváncsi lennék, hogy ha bevezetnék azt, ami Ausztriában működik, akkor mennyien vallanák magukat kereszténynek? Tudniillik az osztrákoknál munkavállaláskor van egy rublika: milyen vallású? Namármost, beikszelem a római katolikust, vagy az evangélikust, muzulmánt, stb. akkor automatice az egyházi adót levonják a fizumból és utalják a megjelölt egyháznak.

Monçada bíboros 2011.05.12. 16:51:21

@Geza: tudom, szerintetek mindenki látens keresztény, csak nem tud róla:))
A többit meg már @Énbagoly leírta...

Monçada bíboros 2011.05.12. 16:53:13

@Viktus: ne hülyéskedj, az emberek még az államnak sem akarnak adót fizetni:))

Viktus 2011.05.12. 16:59:49

@sárkányfűárus:

Na igen ott így megy ráadásul még nemzetközi kapcsolatrendszerük is van, amikor kiment '78-ban nagybátyám még csak a státuszát intézték a helyi katolikus felekezettől már jött a megkeresés a fizetésre. :D

@Monçada bíboros:

A hit gyülekezete pl. emberre pontosan tudja mennyien is leledzenek :P sőt a Katolikus egyház is pontosan tudja mennyi igaz híve van hiszen vezetik kockás füzetben emlékszem nagyanyámhoz mindig jött az egyházfi, amikor már beteg volt a minden héten misére járáshoz beszedni az adómentes "adományt". :P A slusszpoén meg az, hogy katolikus ország meg eltartjuk az egyházat , de katolikus temetéskor külön kell pengetni a papnak ... meg a mise miatt is sőt annak is külön árfolyama van a harangot mennyiszer húzzák meg a elhunyt lelki üvdéért.

sárkányfűárus 2011.05.12. 17:01:32

@Viktus: megelőztél. De ami az osztrákoknál a lényeg, te ilyen vagy olyan vallásúnak vallod magad, onnantól fogva a FIZETÉSEDBŐL VONJÁK AZ EGYHÁZI ADÓT! Nem nyugdíjas nénike meg bácsika jön a csekkel, vagy nyugtával, hogy akkor mennyit is kerestél, fizesd be az egy százalékát, hanem LEVONJÁK! Ennyivel kevesebbet kapsz a bankszámládra.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.12. 17:03:46

@Geza:
Ez a hétmillió keresztény egy nagy baromság.
Én is meg vagyok keresztelve, tehát ha bármi felmérésnél megkérdezik, természetesen azt mondom, hogy az vagyok. Viszont nincs olyan rubrika, hogy gyakorolom-e a vallást...

Mert az általad irt 7 millióból jó ha az egyharmada ilyen. De inkább az ötödére tippelek.

Ebből következően számomra undoritó, ahogy a vallást erőlteti a kormány az emberekre. Nemrég volt a vallási iskolás cikk az indexen.
Ebből az derült ki, hogy az iskolák egy részét átadják az egyházaknak, ahová azok a gyerekek kerülnek be (elsősorban) akiknek mindkét szülője hithű katolikus, és az egyházi tanok szerint él.
A többi iskolába megy a többi gyerek, ahol sejthetően megnő a rétinégerek koncentrációja.
Szerinted igy mennyire szivesen vállalunk gyereket? (a többi hülyeség mellett)

Szóval elmehetsz a kormányoddal meg az egyházaddal a büdös pcsába, és még nagyon finom voltam...

sárkányfűárus 2011.05.12. 17:04:22

Akkor kedves @Geza: feltenném mégegyszer a kérdést: hány keresztény lakik kis hazánkban?

xstranger 2011.05.12. 17:04:32

"A három sertéstolvaj ellen lopás megalapozott gyanúja, míg öt üldözőjük ellen felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás miatt indult eljárás, kettejük esetében súlyos testi sértés miatt is."

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbulvar%2F2011%2F05%2F12%2Fdurvan_elvertek_harom_disznotolvajt%2F

Geza 2011.05.12. 17:08:17

@Énbagoly:
"már bocs, de az, hogy valaki meg van keresztelve, az nem azt jelenti, hogy vallásos lenne."
Senki nem is mondta. Keresztény, az viszont lesz.

"Ők meg kurvára nem szólhatnak bele abba, hogy mit csinálnak velük. Ez nem lehet hivatkozási alap."
Az a hét és félmillió ember maga vallotta magát kereszténynek a népszámlálásnál, és ha viszont ez nem hivatkozási alap, akkor vajon mi lenne az?

Ha -biztos ami biztos- le akarod vonni a 20 év alattiakat, mondván 18 év alattiaknak még nincs teljes önrendelkezési joguk, akkor természetesen újra lehet számolni, pl.az össznépességből le kell vonni 2363545-et (23.18%), a katolikusok számából 1140664-et (20.52%), stb., de nem hinném, hogy ezzel kisebb arányt kapnánk.
Legalábbis a katolikusok száma kevésbé csökkent a gyerekek kihagyásával, mint az össznépességé, úgyhogy végigszámolás nélkül saccolnék egy 76.5%-os arányát a kereszténységnek a felnőtt lakosságon belül.

Apropo, a felekezeti hovatartozás ugye mindenki magánügye, úgyhogy csak puszta kíváncsiságból kérdezem:

_Miért_ fáj itt ennyi embernek ennyire, hogy Magyarország többségében keresztény?

Ártott nektek a kereszténység? Vagy hátrányotok van abból, hogy mi többiek ebben hiszünk? Elnyomva érzitek magatokat általunk? Rettegtek talán tőlünk?
A puszta 'nem tetszés' kevés, hiszen pl. zenei irányzatból is szinte mindenkinek van olyan, amit 'nem szeret', és mégsem tör ki egyetlen stílus említésekor ilyen elemi erővel a koncentrált, azonnal kórusba rendeződő leszólás, gúnyolódás és mocskolódás.

Ezer és egy ok van, amit valaki az egyházra (bármelyikre) felhozhat, de ti nem az egyházat (bármelyiket) támadjátok, nem a korrupt papokat, stb. hanem a hitet és a vallást.

Miért van az, hogy bárhol, akár pozitív környezetben is felmerül a kereszténység, azonnali reflexből acsarogni kezdtek és nem is álltok meg a szimpla gyűlölet szintjén, támadjátok is ahol csak tudjátok?

Csak olyan 'trendy' dolog ez a keresztény-ellenesség, vagy netán ok nélküli, zsigeri gyűlölet van a dolog mögött?

Esetleg érdemes még megkérdeznetek magatoktól, hogy vajon _honnan jön_, _mióta van_ és _mitől lett_ ez a feltételes reflexként kiváltódó 'kondícionálás' bennetek...

Geza 2011.05.12. 17:10:58

@sárkányfűárus:
7568877
Ennyi az, akit a kereszténység is elismer kereszténynek és ő is annak vallja magát.

Miért, szerinted kinek kellene megmondania, hogy melyik egyén a keresztény, ha nem az egyénnek és a kereszténységnek?

Geza 2011.05.12. 17:15:37

@Viktus:
"A keresztények számát pl. Ausztriában lehet konkrétan tudni lásd. egyházadó, aki keresztény vállalja a felekezetét nem csak a locsolás számít, mert aki nem érzi fontosnak az nem fizeti az adót, és kilép az egyház kötelékéből."
Az _egyház_ kötelékéből. Nem a kereszténységből.
Mi lenne, ha már egyszer legalább vennéd a fáradságot, és utánaolvasnál, hogy a kereszténységnek mi a véleménye a kereszténységről, az egyházadóról, a bűnről, a hovatartozásról? Vagy az nem is érdekel, hiszen megvan a saját véleményed és az jó lesz az egész világnak is szerinted?

"aki keresztény vállalja a felekezetét"
Pontosan ezt mérte fel a népszavazás, nem?

Monçada bíboros 2011.05.12. 17:15:41

@Viktus: " annak is külön árfolyama van a harangot mennyiszer húzzák meg a elhunyt lelki üvdéért. "
Persze, mert a gonosz állam nem ad elég támogatást nekik.:) Mát ott tartanak, hogy enélkül az ostyát sem tudnák megvenni:))

Énbagoly 2011.05.12. 17:19:40

@Geza: először is lásd az Ausztriára hivatkozókat. Az hiteles forrás a létszámról.

Egy csecsemő nem lesz keresztény a kereszteléstől, mert nem volt beleszólása. Ha valaki felnőtt korában keresztelkedett, az természetesen más. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos az ember önrendelkezési joga.

És nekem, vagy szerintem az itt hozzászólók többségének is nem a hittel, vagy a vallásos emberekkel van alapvetően baja. Mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy miben hisz, és ezt hogyan gyakorolja. Nem gyűlölök emiatt senkit.
De engem ne akarjanak belekényszeríteni olyan dolgokba, amiben nem akarok részt venni.
Ne kelljen elviselnem azt, hogy esetleg erőszakosan meg akarnak téríteni. Lásd az iskolák egy részének egyházivá tétele. Vagy az alkotmányba beleírása a kereszténységnek.
Ideje lenne már, hogy ne kelljen nyilatkoznom arról, mondjuk majd a népszavazáskor, hogy milyen vallású vagyok. Senkinek semmi köze hozzá.
Személy szerint nekem is van hitem, de nincs vallásom. Soha nem a hitet támadtam, hanem a vallást. Szerintem az egy nyerészkedésen elferdült csökevény. És nem akarom, hogy esetlegesen belekényszerítsenek.

Dendrobatidae 2011.05.12. 17:23:41

"alkotmány hatályba lépésének emlékhelye"... szép, igényes helyszín:)) Méltó az idióta alkotmányukhoz.
Remélem a zászlótartót majd Makovecz tervezi, ami egy fából készült szentkoronából kinövő barokk templomtorony alakú talapzaton álló, az alkotmány pontjaival megegyező számú csodaszarvast mintázó vízköpővel ellátott, nemzeti színekkel megvilágított "ojjektum" lesz.
Ide zarándokolhatnak majd Viktor hívei könnycseppeket morzsolgatni, közben hangszóróból szólhatna majd a NER, Nenyi, Eperjes Károly felolvasásában, idézetek a Nemzet Miniszterelnökétől. Vasárnaponként vidéki fideszes önkormányzatok küldöttségei koszorúznának, a kivezényelt kisiskolások tanáraikkal Szíjjártó szövegeket zenésítenének meg - játszanának el...
Micsoda idillikus kép:)

xstranger 2011.05.12. 17:26:53

@Secnir: ennek meg mi a f*** koze van a jovedeki adohoz, apukam?

Geza 2011.05.12. 17:29:48

@Kőmíves Kelemen:
"Én is meg vagyok keresztelve, tehát ha bármi felmérésnél megkérdezik, természetesen azt mondom, hogy az vagyok."
Bazz, akkor most keresztény vagy-e vagy sem? Ne nekem írd meg, semmi közöm hozzá.
De ha az vagy, akkor nem értem, hogy min vagy kiakadva, ha meg nem vagy az, akkor nem értem, hogy miért vallod annak magadat.

"Viszont nincs olyan rubrika, hogy gyakorolom-e a vallást..."
Mert az egy másik dolog.

Ha a demokráciában hiszel, akkor ez így marad akkor is, ha csalódott lévén az _államban_ nem mégy el szavazni.
Ha az önszabályzó piac elvében hiszel, akkor ez így marad akkor is, ha korrupnak ítélve a _gazdaságot_ mégsem veszel részvényeket.
Ha a segítőkész hozzáállásban hiszel, akkor ez így marad akkor is, ha tudva a _koldusmaffiáról_ nem adsz az ismeretlen kéregetőknek.
Ha a becsületes jóhiszeműségben hiszel, akkor ez így marad akkor is, ha ismerve a _jogi trükköket_ a szerződéseken elolvasod az apró betűt is.

Ha a kereszténységben hiszel, akkor ez így marad akkor is, ha tudva az pl. _egyházi spiclikről_ nem gyónsz meg mindent :).

Más a hited, és más az egyházakhoz való viszonyod. Az előbbit kérdezte a népszavazás, az utóbbit nem.
És hidd el, én is igencsak kíváncsi lennék ez utóbbira is, hiszen ha nagy különbséget mutatna az előbbitől, az egyértelműen mutatná, hogy az egyházak tele vannak méltatlan emberekkel.

De lehet olyan korrupt egy egyház, amilyet csak elképzelni lehet (lásd pl. a Borgia pápák ideje), ennek a legkisebb jelentősége sincs a _hitre_ nézve.

Nehéz magyarázni a különbséget, pláne ha valaki direkte nem akarja megérteni, mindenesetre kb. arról van szó, amivel a keresztelés több, mint a 'vízzel locsolás'.

mim 2011.05.12. 17:29:50

@Geza: azért, mert a vallás és az egyház politikailag egyként kezelt. mert komoly összegekről van szó, amit az egyházba fektetnek bele. mert az egyház ezért politikailag elkötelezett lesz (bár nagyrészt máris az, hiszen 10 alkalomból idén 9szer politikai irányadást is beleszőtték a papok a mondanivalójukba). mert más vallás is létezik és azoknak is van történelmük.
ez a rosszallás nem az egyház irányába mutat, hanem a politikai manipulációra amit a vallás felhasználásával tesznek meg már időszámításunk előtti időktől fogva.

Szahar! 2011.05.12. 17:34:11

@Dendrobatidae: Ezután jön még a Városliget fáinak kivágása és helyette Újalkotmányliget telepítése, Állatkert helyett Nemzeti Állatok Parkja?
A kétharmados szellem vasútja... csak gratulálni lehet!

tibike3 2011.05.12. 17:34:41

Szerintem alkotmányosmakovecz elvtárs már megkapta a megbízást egy emlékhely tervezésére, úgy 2-300 milláért.

Transylvanianmixedgrill 2011.05.12. 17:38:43

@Geza: Nagyon egyszerű: az hogy hányan vannak megkeresztelve vagy hányan vallásosak két óriási különbségű szám. Például azok is azt mondták, hogy katolikusok, akik amúgy templomban utoljára akkor voltak, amikor csecsemőként bevizezték a fejüket. ezek száma nagyságrendekkel nagyobb, mint a valódi vallásosok száma. Hogy egyszerűbb példát mondjak: én speciel pár éve keresztelkedtem ki fű alatt, családi haver pap ismerőssel, mert katolikus templomi esküvőt akartunk. Ettől én még olyan ateista maradtam, mint ide Lacháza, ha megkérdezi tőlem a népszámláló, vagy nem nyilatkozok vagy azt mondom, hogy katolikus vagyok, nehogy ez a vallási fanatikus rezsim listázzon engem, mint ateistát...

xstranger 2011.05.12. 17:41:16

@Transylvanianmixedgrill: No offense, de mondjuk ezt sose ertettem hogy minek akar templomi eskuvot aki nem vallasos, na jo max feleseg kedveert.

Egyebkent kikeresztelkedni az kilepni az egyhazbol, amire te gondolsz az megkeresztelkedni.

Geza 2011.05.12. 17:43:46

@Kőmíves Kelemen:
"Ebből következően számomra undoritó, ahogy a vallást erőlteti a kormány az emberekre."
Nem látnám, hogy erőltetné.

"Nemrég volt a vallási iskolás cikk az indexen."
Hol is másutt? Nem tűnt még fel, hogy a zsindexes tetvek szintén reflexből marnak mindent, aminek csak halvány köze van a kereszténységhez?
Szerintem ha a különböző húsételek receptjeiről van szól, rögtön a Gandhi éttermet interjúvold meg.

"Ebből az derült ki, hogy az iskolák egy részét átadják az egyházaknak,"
_Vissza_adják. Nem mindegy.
Az ilyen egykor egyházi iskolákat épen és felszerelten vette el a kommunista kormány az átkosban, és most meg általában lepusztulva, felújítás nélkül nem üzemeltethető állapotban 'adja vissza' az állam.

"ahová azok a gyerekek kerülnek be (elsősorban) akiknek mindkét szülője hithű katolikus"
Szerintem ennek az adott iskolában kérdezz utána. Egy nyomorult telefon, és akkor a tényeket fogod tudni, nem pedig valami zsindexes féreg hazugságait.

Mondom ezt pusztán azért, mert az _összes_ általam ismert egyházi iskolára igaz, hogy
- a szülők felekezeti hovatartozására nem tesznek megkötést, és
- a gyerek felekezeti hovatartozására nem tesznek megkötést, és
- még a tanárok felekezeti hovatartozására sem tesznek megkötést.

Egyetlen egy szokott kikötve lenni: az adott egyház tanításával szembe menő vélemény nyilvános propagálása tilos. Azaz ha egy tanár nem keresztény, nyugodtan taníthatja az ősrobbanást és Darwint, a magánvéleménye is az ő dolga, csak az egyházi álláspontot nem szólhatja le. Ennyi.

És ez nem a zsindexről meg fórumokról van, hanem első kézből, magam beszéltem ezekről egyházi általános- és középiskolák tanáraival, református és katolikus sulikéival egyaránt.

"A többi iskolába megy a többi gyerek, ahol sejthetően megnő a rétinégerek koncentrációja."
Csak nem kirekesztő vagy? Na nem azért, mert zavar, hogy a gyerekeid osztályában sok lenne a büdösbőrű, de szerinted nekik mennyiben másabb a felekezeti eloszlása, mint nekünk többségi magyaroknak? Vagy erre is szelektálnak szerinted azok a cúúnya egyházak?

És persze akkor mindegyik hazudik erről, a honlapjaikon, az újságjaikban, a prédikációikban, mindenhol, ugye? Mindig mindenki hazudik mindenkinek, mert az nem lehet, hogy te tévednél, ugyebár.

"Szóval elmehetsz a kormányoddal meg az egyházaddal a büdös pcsába, és még nagyon finom voltam..."
Te meg szopjál lovat bő nyállal, a zsindexes keresztény- és nemzetellenes tetű bálványaiddal együtt, és akkor szintén nagyon finom voltam...

Monçada bíboros 2011.05.12. 17:45:26

@Transylvanianmixedgrill: peches vagy:) Nekem csak egy kérvényt kellett beadnom. Bele kellett írnom, hogy bár most nem vagyok megkeresztelve, de az esküvő után, majd milyen nagyon meg fogok keresztelkedni... Ennyi.:) Ez persze azóta is elmaradt...

Transylvanianmixedgrill 2011.05.12. 17:46:19

@xstranger: Na látod, még a szakszavakkal se vagyok tisztába.

Feleségem hisz ezekben a dolgokban, nekem egyszerűbb és mókás volt színházasdit játszani, neki viszont fontos volt ez a dolog, miért ne tettem volna meg érte?!

dr. Aullah 2011.05.12. 17:46:41

Ezt most nem nagyon értem:
A két diszkó már volt ezen a blogon is... láttuk, hogy "működnek". Bezárásukat én nem sajnálom.
DE
Az a módszer, amit a kormány művel... nem lehetett volna valahogy ki"fehéríteni"? Végül is erre volnának a törvények nem? NEM? Nem is tudom... nem lehetett volna betartatni velük? Gondolom szartak rá, inkább a könnyebb megoldást választották.
Ez a zászló dolog meg úgy, ahogy van, egy nevetséges dolog. Én nem tudom mi a faxomat csinál a fityisz... mindenesetre csinálja tovább, az csak nekünk jó.

7millió keresztény? Ne nevettessetek már pls.

Dendrobatidae 2011.05.12. 17:56:41

@Geza:
Nem értem a hülye vitátokat. Mi a lófasz köze van a kereszténységnek a magyarsághoz? Mi hasznunk volt belőle eddig? Semmi. Csak mindig szívtunk miatta. Mi harcoltunk, ők gazdagodtak.
Az egyháznak vége van, lejárt a szavatossága, game over. Csak addig volt életképes amíg terrorral kényszerítették az emberekre a szarságaikat. Ugyanúgy ahogy a kommunizmus.
A katolikus egyház pedig mindig is internacionalista volt, csak most kezd átmenni cionistába. De hogy ha valaki nem tartja magát kereszténynek az 'nemzetellenes'... hát beszarok bazmeg!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.12. 18:00:35

@Geza:
Köszi, van információm első kézből is az egyházi iskolákról.
Első körben azokat a gyerekeket veszik fel, akik katolikusok+szülők is annak vallják magukat. Második körben azokat, akik katolikusok. Harmadik körben a többit.

Én református vagyok (nagyanyám "besorozott" gyerekként), párom nincs megkeresztelve. És nem fogok semmiféle egyházi adót, és átkeresztelést elviselni a kormányunk hülyesége miatt.

Nem fogom elviselni, hogy a gyerekemnek 500 éves hülyeségeket tanitsanak az ilyen iskolákban, amik már 200 éve idejétmúltak voltak.
Továbbá gusztustalannak tartom a katolikus vallást a pedofil papjaival együtt. Beismerés helyett eltusolnak egy csomó dolgot, és pénzzel-hatalommal orvosolják.
Tudod mit? Pontosan összeillenek a mostani kormánnyal...

Igenis gondom van a rétinégerekkel, ugyanis a 90%-uk élhetetlen ember, ahogy a gyerekeik is azok. (hozzáteszem van cigány ismerősöm, aki becsületesen dolgozik, és teljesen normális is)

Most épitkeztünk, berendezkedtünk, gyereket szeretnénk. Csakhogy mindketten jól beszélünk nyelveket, és azon gondolkodunk, hogy gudbájt intünk ennek az országnak, és itthagyjuk neked, hogy kereszttel a hátadon zokogj Szent Orbán apánk előtt, hogy kérsz még több megszoritást ócska hazugságokba burkolva.

Geza 2011.05.12. 18:07:25

@Énbagoly:
"Úgy gondolom, hogy nagyon fontos az ember önrendelkezési joga."
Igen, ez valóban fontos. De ha egyszer ott volt hét és félmillió ember (ebből ugye kb. hétmillió felnőtt), aki _kereszténynek vallotta magát_, akkor miért olyan nehéz ezt elfogadni?

Nem az volt a kérdés, hogy 'Önt megkeresztelték-e", hanem az, hogy "Vallja-e magát az alábbi felekezetek valamelyikéhez tartozónak", és erre válaszoltak.

"De engem ne akarjanak belekényszeríteni olyan dolgokba, amiben nem akarok részt venni."
Könyörgöm, senki sem kényszerít semmire!

"Lásd az iskolák egy részének egyházivá tétele."
Attól tartok, itt van egy (talán szándékosan terjesztett) tévhit, amiről "Kőmíves Kelemennek" írtam is. Neked is csak azt tudom tanácsolni (a fenti személyeskedést természetesen nem), hogy hívj fel egy ilyen egyházi fenntartású iskolát és kérdezd meg őket!
Talán egy telefonhívást csak megér, hogy megbízható információhoz juss, és ne csak mások véleményét ill. híresztelését fogadd el. (És: ne nekem higgy, tényleg hívj fel egy iskolát. Én is csak egy alak vagyok a netről.)

"Vagy az alkotmányba beleírása a kereszténységnek."
Jaj. Ha egyszer _tényleg_ az ország 3/4-e kereszténynek vallotta magát, akkor miért ne?

Ha most körbekérdeznék, hogy "Ön köztársaság- vagy királypárti-e", és erre 7.5 millió ember köztársaságpártinak vallaná magát, pár százezer meg királypártinak, akkor most nem kéne belevenni, hogy 'Magyarország államformája köztársaság, melyben...'?

"Ideje lenne már, hogy ne kelljen nyilatkoznom arról, mondjuk majd a népszavazáskor, hogy milyen vallású vagyok."
Nem kellett (volna). 7610613 ember nyilatkozott erről ("Egyházhoz, felekezethez tartozik"), több, mint két és félmillió ember üresen hagyta, mert pontosan így gondolta.
Ennek a kiértékelése az, hogy 'nem tudja/ nem nyilatkozik'.

"Személy szerint nekem is van hitem, de nincs vallásom."
Legyen az bármi is, ezt örömmel hallom!

"Soha nem a hitet támadtam, hanem a vallást."
Olvasd végig légy szíves a hozzászólásokat, elég kevés ember áll így hozzá sajnos.

'Szerintem az egy nyerészkedésen elferdült csökevény."
Ööö, szerintem te az egyházakra gondolsz :).

A hit az, amit érzel, amiben hiszel, de ezt tudod te is.
A vallás ezen megélt hitnek a megfogalmazott alaptételeinek az összessége (v.ö. 'hitvallás', 'hitet vallani'), ami alapján felmérheted egy másik embertársad hitéről, hogy hasonlóan látjátok-e a dolgokat, hasonló dolgokat tartotok-e fontosnak, összeegyeztethető-e a világnézetetek, netán ugyanabban hisztek-e, bár ez nem mindig teljesül. Például a tízparancsolat és az úttörők tizenkét pontja között elég nagy az átfedés, pedig ugye a mögöttük lévő hit elég különböző.
Az egyház eredetileg az azonos vallású emberek gyülekezete, közössége, ugyanis egy tízfős csoport együtt erősebb, mint tíz külön ember, és mert az ember társas lény. Sajnos 7-8 főnél többet nehéz külön szervezés és tagolódás nélkül szinkronban tartani, pláne ha nem vesznek részt egymás mindennapjaiban, ezért óhatatlanul tagolódott és rétegződtek az egyházak, és sajnos ez megágyazott időnként és helyenként a korrupciónak és a romlásnak is.
Ebben igazat adok, ilyen sajnos tényleg fordult és fordul is elő,

"És nem akarom, hogy esetlegesen belekényszerítsenek."
Megintcsak, nem kényszerít senki. Pláne nem annyira, mint amennyire pl. a fogyasztói társadalomba, vagy pl. a személyes zónád drasztikus feladására (lásd személyes információk nyilvántartása), vagy pl. másoktól való függésbe (pl. bank, hivatalok, stb.), és mégis, azoktól szinte senki sem tart, ettől meg mennyien :).

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.12. 18:13:55

A "koronaúsztatást" békén lehet hagyni!

Nem baj, ha valaki prosztó, de legalább ne legyen büszke rá.

gramercy 2011.05.12. 18:14:29

hitler is meg volt keresztelve, 'oszt mégis letagagggggyák

Nurrddin 2011.05.12. 18:15:27

@Kőmíves Kelemen: "Ebből az derült ki, hogy az iskolák egy részét átadják az egyházaknak, ahová azok a gyerekek kerülnek be (elsősorban) akiknek mindkét szülője hithű katolikus, és az egyházi tanok szerint él."
és ha hiszed ha nem, ezen iskolák nyerik a tanulmányi versenyeket, ezekben a legjobb a továbbtanulási ráta...
egyszerű a képlet, menj, és tegyél valamit a közösségért...
akkor járhat a gyereked a közösség iskolájába
ennyi

gramercy 2011.05.12. 18:15:55

@TaTa86.: mert egy köztársaságba kurvára kell korona

egyébként viszont tessék kimondani hogy királyságot akarunk, és ki legyen a király

vagy vagy

fokabacsi 2011.05.12. 18:16:06

@Dendrobatidae: Isten meghalt! Nietzsche ! Nietzsche meghalt . Isten! Vöröske! Ez nem a Marxizmus, hogy kötelező!

fokabacsi 2011.05.12. 18:19:06

A markcisták a nagy Istentagadásukkal tudjuk hová juttatták emberek százmillióit! Ideje már váltani! Akinek nem tetszik , az meg nyalja Engels elftárs alfelét! Senki sem fogja irígyelni!

fokabacsi 2011.05.12. 18:19:53

@gramercy: Fordítsd el a fejedet ha nem tetszik!

csak_csendben2 2011.05.12. 18:21:57

@Kőmíves Kelemen: @Transylvanianmixedgrill: @Monçada bíboros:

1. Akkor nem kell kereszténynek vallanotok magatokat népszámláskor. Ennyi. Miből gondolja valaki, hogy előnyt vagy hátrányt jelent? Sokan ágálnak az ellen, hogy Magyarországot, mint keresztény országot tartják nyilván még a politikusok is, hisz miből lehet kiindulni, abból, hogy ki minek vallja magát. Ennyi. Ha nem vallanák ennyien magukat kereszténynek nem lehetne erre hivatkozni. Szóval jelen állás szerint a mai Magyarországon többségében keresztények vannak. Ez ellen a következő népszámláláson tehet mindenki.

2. Egyszerűbb lenne az 1%-os adó kimutatást előkaparni: www.apeh.hu/data/cms184025/2_melleklet_OGY_2010.pdf e szerint a 3m érvényes nyilatkozatból 910.000-en egyháznak adták. A gond, hogy ez nem hivatkozási alap, mert a NÉPSZÁMLÁLÁSON több, mint 7 millióan vallották magukat kereszténynek. Zavar van az erőben. Jó lenne, ha mindenki tényleg a megfelelőt jelöltetné meg a következőn (2012? valamikor mostan tájt lesz ha jól rémlik), és akkor a politikusoknak is le kell majd szállniuk arról az érvelésről. Ennyi. Lehet vergődni, de aki benyögte, hogy ő keresztény és közben nem, most meg ugrál, hogy mit miért, az tudjon rá, mert ő is hozzá járult, hogy 70%-os legyen a keresztény többség. Legközelebb tessék a valós tényt közölni.

3. Az utálkozást meg jó lenne abba hagyni. Nekem tizenéves koromban átment egy Lada a lábamon és még sem utálom sem a Lada gyárat, sem a Lada vezetőket. Kétes hírekre meg végkép nem kéne adni. Az index megírta, az meg, persze, modern kori Pravda. Egyik helyen kérnek pénzt a temetésért, másikon nem. Én sem pedofilozok le minden filmrendezőt, mert Polanski az. Az meg, hogy az egyházi iskolák milyenek. Szabad iskola választás van. Nem tetszik nem kell odamenni. Ha meg valaki attól fél, hogy kötelező lesz, megint csak azt mondom, tessék normálisan nyilatkozni népszámláláskor vagy ne ugráljon, hogy ő nem úgy gondolta.

trojka 2011.05.12. 18:30:08

Na, végul ki fog derulni, hogy Opusztaszer lepkefing volt ehhez képest, Árpád apánk meg csak kérhetne-jelenthetne Pali bának!

csak_csendben2 2011.05.12. 18:30:24

@Nurrddin:

Ez a másik. Hogy sokan undorodnak már attól is ha valaki kiejti a száján, hogy "katolikus/református iskola", egyből megy a demagógia, hogy elavult, 5000 éves dolgokat tanítanak, és nézzed már, ezen iskolák tanulói teljesítenek a legjobban. Így, aki utálkozik:
a, irigy
b, hülye/index olvasó
c, csak úgy alapjáraton demagóg, mert csak
Lehet választani.

Geza 2011.05.12. 18:31:00

@Dendrobatidae:
Istenkém, de szép is a propaganda :).

Na, a kereszténység és a magyarság két külön dolog, mint a térképen koordinátarendszerének tengelyei: az egyik balra-jobbra, a másik meg fel-le. Van keresztény magyar és hitetlen magyar és sintóista magyar és stb., meg van keresztény német meg hitetlen német meg keresztény finn meg buddhista svéd meg minden egyéb kombináció.

Meg vannak azok azok az ördögfattyak, akik nem tisztelnek se vallást, se nemzetetet, ők lenn vannak térképről és nem hogy hagynák a világ többi részét békén a saját dolgaiban hinni, hanem támadnak és fikáznak mindent, ami nem az a gyökértelen mocsok, ami őbennük van.

Amúgy Magyarország és a kereszténység kapcsolata nem egészen olyan, mint amilyennek most szeretik ábrázolni, pl. tudtad-e, hogy a Magyar Királyság területén a püspököket nem a pápa, hanem a mindenkori magyar király nevezhette ki, és azok neki tartoztak hűséggel?
"Apostoli királyság", ha így már beugrik :).

Meg aztán amíg olyan királyaink voltak, mint pl. Szent László, addig kicsit más volt itt a magyarságnak és a kereszténységnek a megítélése :).

dr. Aullah 2011.05.12. 18:35:58

Nem lehetne abbahagyni ezt a kibaxott nagy offolást?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.12. 18:36:17

@gramercy: Én királyságot akarok. Ki is mondom.

Viszont azt Gyurcsányon és Sztálinon kívül senkitől nem hallottam még, hogy köztársaságot akar.

Nurrddin 2011.05.12. 18:37:50

érdekes módon a lauder javne iskola ellen nem kelnek ki ilyen hevességgel

idióta barmok, nyomják a 30 éve megtanult marxista egyház és hit ellenes mantrát
30 év alatt annyit fejlődtek, hogy a 1200-es zsigából toyotába ültek át....
3 év kellett hogy leszokjanak az elvtársazásról
miért is várunk tőlük többet...

járassák a kölykeiket szépen állami suliba
majd az enyém jár helyettük is egyháziba
aztán ne lepődjenek meg hogy ha 10 évesen még nem tud folyamatosan olvasni

Csé 2011.05.12. 18:41:16

@Nurrddin: Voltam egy ballagáson a Lauderben... Sztem elképzelésed sincs az ottani viszonyokról... Ne is okoskodj róla, ha kérhetlek...
Plusz ha jóltudom nem állami iskola, innentől nincs miről beszélni...

Monçada bíboros 2011.05.12. 18:48:40

Bazz, úgy könnyú jobb színvonalat tartani az egyházi iskolákban, ha több pénzt kapnak mint a sima állami iskolák. Az egészben az a szép, hogy így vagy úgy, de az egyházi iskolákat is az állam fizeti!

"Miről is van szó? A vatikáni megállapodás (és az ennek alkotmányosságát alátámasztó AB döntések) alapján az egyházi iskolák megkapják mindazt a normatív támogatást, amit az önkormányzati iskolák. Ezen felül az önkormányzati ráfordítás átlagát is megkapják külön kiegészítő normatívában. Hat éve minden alkalommal arról szól a vita, hogy ez a többlet elég nagy-e (ez Fidesz kormány idején, jóval alacsonyabb támogatásnál nem volt kérdés). Ilyen automatikus többletfinanszírozás az alapítványi iskoláknak természetesen nem jár.

Ha csak az érintettek hallanánk, azt hihetnénk, hogy Magyaroszágon az átkos szociálliberális kormányzás alatt egyházi iskolák sora ment tönkre és zárt be. A valóság épp ellentétes: minden évben önkormányzatok sora adja át intézményeit egyházi fenntartónak a jobb finanszírozás érdekében."

Marcellusca 2011.05.12. 18:51:18

OFF

Most mondták a Híradóban, hogy a Fogászati Turizmus Rt. (vagy mijasz@r) - ami több, mint 1 MILLÁRDot kap - egyik alapítója Orbán fogorvosa?
És szíjjájtópetike ezt is megmagyarázta. :)

ON

Monçada bíboros 2011.05.12. 18:58:34

@Marcellusca: persze, hogy megmagyarázza. Igaz, hogy már csak 1,9 millió robot bólogat rá, de azért még az is sok ember:))

dr. Aullah 2011.05.12. 18:58:41

@Marcellusca: eszkepet látta valaki mostanában?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.05.12. 19:03:22

@Marcellusca:

OFF.

Igen, egészen elképesztő volt.

Szargyártó Peti megmondta, hogy tudnak a dologról, de ez nem számít, ők a nemzet gazdaságának érdekeit tartják szem előtt.

1 milliárd huf az Orbánék fogorvosának bazmeg mert ugye a fogászati turizmust majd jól fellendítik a vezetésével.

hvg-n van valami írás
hvg.hu/itthon/20110512_orban_csalad_fogaszat_tamogatas

Dendrobatidae 2011.05.12. 19:07:02

@fokabacsi: És mi köze Istennek az egyházhoz, narancska? Az, hogy néhány maskarába öltözött pedofil azt mondja, hogy Isten beszél őáltaluk? Ez elég gyenge, valljuk be:) Persze akinek erre van szüksége attól én sem tagadnám meg a világért se a napi betevő hülyeséget.

Dendrobatidae 2011.05.12. 19:09:12

@Monçada bíboros: A vatikáni megállapodást maga Horn Gyula kötötte. Ebből is látszik, menyire elnyomták az egyházat a gaz komcsik...

Lehetetlen hogy mas legyen 2011.05.12. 19:17:46

Az egy dolog, hogy nem szeretem a helyet, az egy másik, hogy ma hajnali kettőkor olyan kurvahangos zene(inkább csak zaj) szólt, hogy a 3/4-ed km-re lévő koleszban nem lehetett normálisan aludni... Nem két napja van ott a hely, nagyon jól tudják, hogy sokakat zavar is(jéééé nem vagyok se kisgyerekes, se nyugdíjas). Ha ilyen indokkal, hát ilyen indokkal, de zárják is be, ha nem képesek a környékre tekintettel lenni(a szemétszedéstől még mindig kurvahangos marad az egész. igen, hétköznap hajnalban is). És utána sóval is hintsék be a helyét.

Petrus Augustinus · http://monarchista.blogspot.com 2011.05.12. 19:39:58

Jó, mondjuk pont a ZP meg a Rio egy rakás szar, nem kár értük.

Baldrick68 2011.05.12. 19:49:26

Úgy látom hogy lesz miről írni Zero nak
Orbán Viktor fogorvosa vezérli a fogturizmust
nol.hu/belfold/orban_viktor_fogorvosa_vezerli_a_fogturizmust

Janikovszky-ügy: a bosszúteóriát igazolhatja egy hangfelvétel
index.hu/belfold/2011/05/12/hangfelvetellel_tamadnak_a_janikovszkys_szulok/

Kartal (rezervált) 2011.05.12. 19:56:35

Az volt már, hogy "ÉL-JEN RÁ-KOSI! ÉL-JEN RÁ-KOSI!"?
Most komolyan, egyik-másik intézkedésük egy az egyben Rákosi utánzása.
De csak így tovább, ha az maszop utolérése a cél, akkor hajrá előre!

Kartal (rezervált) 2011.05.12. 19:58:58

@Aullah: Most osszák neki az észt a fityisz székházban, hogy ezeket a mutyikat hogyan kell megmagyarázni nekünk.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.12. 20:05:30

Felméne a boldogult Benedek a mennybe. Szent Péter fogadja, de semmi fakszni, körülugrálás, csak úgy simán, mint más lelket. A pápa ezt nem hagyhatja szó nélkül: kicsit ingerülten jelzi, hogy ő nem más, mint a pápa, Isten földi helytartója.

- Istennek van földi helytartója? - csodálkozik a kulcsait rázva Péter. Igen, igen, én vagyok. - így Benedek.
- Na várj, erről megkérdem magát a Főnököt! Isten is elcsodálkozik: nekem lenne ott lent helytartóm?
- Nem tudok róla, de kérdezd Jézust, ő járt tényleg a földön valamikor, hátha többet tud. Megy Péter Jézushoz: tudsz arról, hogy apádnak van valami földi helytartója, akit úgy hívnak, hogy a katolikus egyház pápája? Jézus töri a fejét, majd a homlokára csapva nagyon elröhögi magát: óh atyám, alapítottam akkoriban valami kis horgászszakkört, de hogy az még megvan és ennyire komolyan veszi magát?????

Dracon 2011.05.12. 20:07:56

@Kartal (rezervált):
Jaja de egyre nehezebb a dolguk, mert egyre többször lefagy a droidok agya mikor szembesülnek a valósággal.

Monçada bíboros 2011.05.12. 20:09:28

@Kartal (rezervált): eh, nem csak a apró kopasz emberkét emlegessük. Más is akart már oda emlékművet emelni.:)

"A Vitézek tere déli oldalán (jelenleg itt a Zöld Pardon szórakozóhely működik) állították volna fel a légierőnek szánt emlékművet. A szobor felállításának apropóját megerősítette, hogy Horthy István kormányzó-helyettes a szovjet fronton Alekszejevka városka mellett 1942. augusztus 20.-án repülőgép szerencsétlenség áldozata lett Re 2000 Héja vadászgépével."

falanszter.blog.hu/2010/10/23/doberdo_es_przemy_l_dicsosegere_milyen_lett_volna_a_lagymanyosi_vitezek_tere_es_szent_korona_utja

Nurrddin 2011.05.12. 20:27:19

@Csé: ezek szerint funkcionális analfabéta vagy...
szerinted a katolikus, református, evangélikus iskolák államiak?
makkmarcikám....

amúgy valóban nem ismerem a viszonyokat ott, de azt tudom, hogy a tanulmányi versenyeken, diákolimpiákon nem brillíroznak a tanulói
ellenben a református, katolikus, evangélikus sulik diákjai igen....
úgyhogy viszonyok- de-oda
a kolbászból kerítés nem elég a valódi teljesítményhez

@Monçada bíboros: honnan veszed ezt hogy több lóvé megy az egyházi iskoláknak?
konkrét példákat tudok, ahol a normatívát is több év után fizették ki
viszont tény hogy több pénz marad a gyerekekre, még meg egy szintén konkrét példa miatt:

míg az állami suliba a tanárok laptop-ot kaptak, tanári nyaralót tartanak fent, és míg lehetett komoly lóvékkal jutalmazták év végén magukat, addig a szomszédos református suli a felezett normatívából a gyerekeknek épített egy informatikai tantermet...
persze ott nincs tanári nyaraló, mégis viszik a diákjai a tanulmányi versenyek első 5 helyezését

állami pénz....
ez is süket duma...
adják vissza az egyházi vagyont, és egy vas se kell az államtól..
ja vagy az nem kóser? szülővárosom egyházközségének közel 2000 HA földje volt...
az eltart egy sulit, nem is akárhogy
szóval menjetek a búsba libsi buzeráns majmok
járassátok a gyereketeket kolompárék meg kalányosék gyerekeivel egy suliba...

Monçada bíboros 2011.05.12. 20:58:46

@Nurrddin: " tanárok laptop-ot kaptak"
Az én ex-feleségem mosóport kapott az iskolától, nem laptop-ot... Ja, egy budai gimiről van szó, mely nem egy szegény vidéki suliról. Jutalmat év végén meg nem nagyon látott. Nem csak ő, hanem más kollégája sem. Cserében viszont nettó 80-at keresett (két diplomával).

Figyi, én támogatnám, hogy kapja vissza az egyház a vagyonát. Komolyan. Legyen végre tiszta helyzet! Azt csak csendben jegyzem meg, hogy ez nem áll érdekében az egyházaknak, mert valszeg a hívek adományaiból/egyházi adójából nem tudnák fenntartani magukat, az iskoláikat meg főleg nem. Most gondold végig, hogy az templomba járó ismerőseid/barátaid közül hányan fizetnének egyházi adót, és mennyi párologna el közülük azonnal, ha ez lenne a közösségbe tartozás feltétele.
De én ettől függetlenül támogatnám a dolgot. Egy céget tartsanak el a vásárlói, az egyházat a hívei, az államot meg az állampolgárai.

U.I.:
Mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy a 90-től a mai napig kifizetett állami támogatás nem fedezné a kárpótlás mértékét. Egyszer valaki kiszámolhatná...

nagyon_buta 2011.05.12. 21:16:02

"Talán sokan nem tudják, de Budapesten működik egy óvoda, melybe hajléktalan gyermekek járnak. A kicsik minden nap tiszta ruhát és élelmet kapnak, és fürdetik is őket. Az óvodának, a gyermekeknek nagy szüksége lenne 98-146-os méretű ruhákra és 24-35-ös cipőkre, mondta el Szabóné Förhétz Krisztina óvodavezető. Az ovi 2004-ben szükségből nyílt, hiszen a szabályok szerint az óvodákba csak olyan gyermek vehető fel, akinek lakcíme, tartózkodási helye van. A szakemberek szerint a fedél nélküli gyermekek száma Magyarországon közel ezer fő, ők lakásnak nem minősülő helyiségekben, például pincékben húzzák meg magukat. A pesti hajléktalanóvodába egész Budapestről viszik a gyerekeket. Az ovi reggel hétkor nyit, a gyerekeket először megfürdetik, aztán tiszta ruhába öltöztetik, és enni kapnak, mert nagy részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit. Az óvodavezető szerint az ő kis óvodásainak az a legnagyobb örömük, ha van mit enni. Minden ételt megmutatnak nekik, ha lereszelnek egy káposztát, azt is, mert volt olyan kicsi például, aki úgy érkezett hozzájuk, hogy kizárólag a krumplit ismerte. Tartós élelmiszernek és játékoknak is örülnének az óvodában.
Aki tud ruhákat és cipőket küldeni, az alábbi címre juttassa el: Wesley János óvoda 1086 Budapest, Dankó u. 11."
Ezt a levelet ma kaptam, úgy gondoltam megosztom veletek, hogy lássuk mik a problémák másoknál.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.05.12. 21:19:31

na ne már, hogy a zépéért és a rioért hullassunk itt krokodilkönnyeket... igénytelen, ócska helyek, amiket a nagy magyar mutyi tartott helyben évekig. tőlük köpésnyire meg ott a kopaszi-gát - a maga tökéletességében példázva a szoci főmutyit. a magyar korrupció bermuda-háromszöge.

Dracon 2011.05.12. 21:29:13

@nagyon_buta:
Kösz az infót, sajna az én fiaim már kinőtték azt a kort hogy a kinőtt ruháik jók lennének oda. De tovább küldöm a levelet mindenkinek.
ide is elküldöm janos.lazar@parlament.hu hátha küld valami levetett ruhát vagy még jobb a legó kockákat, had legyen a kicsiknek esélyük vinni valamire.

hivatásos naplopó 2011.05.12. 21:57:49

@triumphator: voltál már ott kint? szerintem tök jó lett, bár minden korrupcióból ilyen születne

a zp meg igen is jó, még így 31 évesen is azt mondom. ráadásul teljesen kultúrált ahogy a 18 év alattiakat szűrik, éjjel már egyáltalán nincsenek tinik. és van egy csomó koncert amire egyébként nem mennék el. és annyira nem is drága ha összeveted bármilyen budapesti szórakozóhellyel.

az megy hogy a rio fos, az nem vitatéma hanem köztudott :)

Dendrobatidae 2011.05.12. 21:58:03

@Nurrddin: "adják vissza az egyházi vagyont".
Milyen egyházi vagyont? Az egyháznak miből volt vagyona? Csak nem onnan, hogy ugyanúgy elszedték az emberektől, mint a komcsik tőlük? Karhatalommal kiverték a parasztból a tizedet, oszt' az volt az egyházi vagyon. Az meg milyen alapon járna vissza az egyháznak? Vagy a komcsiknak is adjuk vissza az összes pártszékházat meg üdülőt?

Dracon 2011.05.12. 22:07:05

@Dendrobatidae:
Ja adják vissza :D pl. a Tihanyi apátságé volt kvázi a teljes Balaton, minden falvával együtt. Gondolom a hívők repesve írják majd az apátságra a nyaralóikat :D

Geza 2011.05.12. 22:14:05

@Transylvanianmixedgrill:
Akkor én már csak azt nem értem, hogy ha nem érzed magad kereszténynek, akkor mi a fenének kellett neked templomi esküvő? Ha nem szereted a halat, minek mégy szusibárba? Ha süket vagy mint az ágyú, mi értelme koncertre menést erőltetned? Mióta a polgári esküvő intézménye létezik, egy nem hívő ember végképp semmi hátrányt nem szenved, ha nem templomban házasodik.

Tudod, az a templom meg az a ceremónia annak a gyülekezetnek valami olyasmit jelent, amit illenék tiszteletben tartani, erre te meg puszta színjátékot csináltál belőle. Én nem tudom, neked van-e valami olyasmid, amit tisztelsz, amit emelkedettebbnek, 'szentebbnek' érzel, amiben hiszel, de most képzeld el, hogy oda odakéredzkedik egy csapat japán túrista, természetesen a külsőségek terén alkalmazkodik, de pusztán csak azért, hogy megnézze mint látványosságot és vakuval fényképezhesse az átszellemült arcodat...
Szóval tényleg nem értem, minek kellett neked olyasmi, amiben nem hiszel.

A másik meg a dolog fogadalmi része. Nálunk az esküvői szertartás előtti istentiszteletnek (a katolikusoknál a misének) szerves része, hogy a gyülekezet egymás és Isten előtt bizonyságot tesz a hitéről ('hiszem', 'vallom', 'ígérem', 'fogadom' - ha rémlik valami ilyesmi). Nomármost, ha te ezt valójában nem hitted, akkor egész egyszerűen tudatosan és szánt szándékkal hamisan esküdtél, szemébe hazudva mindenkinek, aki ott jelen volt.
Mondd csak, van-e ezek után egyáltalán becsületed? Van-e bármi, ami miatt a párodnak komolyan kéne vennie, amikor azt mondtad neki, hogy 'sem jóban, sem bajban, sem egészségben, sem betegségben el nem hagyom'? Vagy csupán azt, hogy szereted és szeretetből veszed nőül?

Egy normális, gerinces emberben van annyi tartás, hogy nem űz gúnyt abból, ami a másiknak számít valamit, van annyi tartása, hogy odaáll a másik elé, és megmondja, hogy ő ebben nem hisz, és ezért nem vesz részt benne. Azt el lehet fogadni, az alakoskodást és a hazugságot nem.

Mondd csak, legalább tudatában voltál ennek, vagy csak egészen egyszerűen nem érdekel a szavahihetőséged?

2011.05.12. 22:43:57

pardon off:
Janikovszky iskola és fidesz:
www.vimeo.com/23635407
on

Nurrddin 2011.05.12. 23:14:14

@Dendrobatidae: te annyira hülye vagy, hogy kár rád szót fecsérelni....
ennyi erővel vitatkozhatnék a szatyor krumplival is amit délután vettem...

@Monçada bíboros: termelői vagyonról van szó...
pl földekről
pláne a református egyházközségeknél, amelyek mindig is önellátóak voltak
malmok, földek, gyümölcsösök
amik termeltek, és termelnek /nének ma is
a kunság iskoláinak a több mint felét a református egyházközségek építették, működtették önerőből és kiválóan működő rendszer volt
ebbe szart bele a kommunista rendszer, és ezt nem hozták helyre máig sem....

Nurrddin 2011.05.12. 23:18:12

@Geza: gőzük sincs róla mit beszélsz
akár kínaiul is írhatnád

ami még szomorúbb, arról sincs fogalmuk amit ők beszélnek....
de csak mondják

nadiposzata 2011.05.12. 23:27:04

@Gonosz Repülőmókus: le ne fektesd itten kérlek az orbánizmus alapjait. És milyen irányba kéne imádkozni napi ötször? :)

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.05.13. 00:05:55

@Geza: Aszta, te csúsztatás keresztyén zászlóvivője. A Budafoki útig van vagy 500 méter, irodaépületek és rengeteg fa. A legközelebbi lakóház a Karinthy saroknál van. A forgalom folyamatos, a dunai szél elfújna minden létező fűszagot. A terüle tlejt a Duna felé, s a Budafoki felé is így nyilván a ZP minden koncertje hosszúhullámban sugároz. A ZP-t egyébként utálom, de nem tiltanék be valamit ennyiért.

Monçada bíboros 2011.05.13. 00:07:50

@Nurrddin: ok, tehát, akkor nem lehet visszaadni. Viszont míg a jelenlegi támogatási rendszer marad, addig nem fog kiderülni, hogy az egyházaknak adott támogatás mögött valós igények vannak-e. Cserében remek zsarolási potenciált adnak a keresztény egyházak kezébe, mert ugye mindíg lehet hivatkozni a 7 millióra...

tistedur 2011.05.13. 00:58:19

@Nurrddin: a kiválóan működő rendszerben szinte folyamatosan segélyért kérvényeztek a tanítók.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2011.05.13. 04:47:24

@Geza: Engem spec a kereszt csak zavar - mégiscsak egy asztrológiai szimbólum - de egy mecsetet konkrétan nem tűrnék el a szomszédomban.

A vallásoknak egységesen kuss a 21. századból.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2011.05.13. 04:49:47

@Geza: Én is majdnem megmondtam az életét végiszenvedett, hívő anyósomnak, hogy 'tetszik tudni, ez úgy baromság, ahogy van', aztán a gerinctelenséget választottam.

fokabacsi 2011.05.13. 05:46:55

@Dendrobatidae: "Az, hogy néhány maskarába öltözött pedofil azt mondja, hogy Isten beszél őáltaluk?" Ne haragudj, nem tudtam , hogy te pedofil vagy! De ezen az egy idegen szón kívül ismersz másikat is? Vagy a "műveltséged"-ből ennyire telik? Nyugodtan keresd meg a lakhelyed Markccista párttitkárát, és te oda hordjad a gyerekeidet! Senki sem fog megszólni miatta! Bő 100 évvel ezelőttig, az atomot "oszthatatlannak" gondolták! Tudod te , hogy a matematika szerint hány dimenzió lehet? És inkább százszor a vallási-erkölcsi tanítás, mint a homokcekcuális, hazug, tolvaj, esetleg gyilkos (lásd : csepeli gyilkosság) cuccilalista párttitkár hülye dumája!
@Bockó: Honnan tudod, hogy nem az anyósodnak van igaza?! Én ismertem egy -két Buckót! Tehetségtelen, érdemi munkát soha nem végzett pártapparatcsikok . A Maszop- Mszmpnél!

fokabacsi 2011.05.13. 05:51:03

@Bockó: "
Egy normális, gerinces emberben van annyi tartás, hogy nem űz gúnyt abból, ami a másiknak számít valamit, van annyi tartása, hogy odaáll a másik elé, és megmondja, hogy ő ebben nem hisz, és ezért nem vesz részt benne. Azt el lehet fogadni, az alakoskodást és a hazugságot nem."
Ateista esetében gerincről beszélni?!

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.05.13. 05:56:59

Zéro már bocs de ez a poszt így most elég szarul jött ki ezek után:

vastagbor.blog.hu/2009/04/21/rio_zp_es_molnar_gyula

" A Rio törzsközönsége a divatbuzi, pózőr, sluszkulcslóbáló, barnítókrémes kis gyíkokból tevődik ki, de ide jár nyáron Pest, Buda és az agglomeráció összes grizzlyje is. Sajnos itt nem nagyon tudsz úgy fülelni az asztaloknál, hogy elcsípj akár egy értelmes beszélgetést is, viszont az aranyforrógatyás, tökéletes seggű, buta picsák egy négyzetméter per fője itt a legmagasabb a városban. Amúgy ruhatár nincs és táskát nem lehet bevinni a helyre, nyehehe. De a biztonsági őrök kedvesen felhívják a figyelmet, hogy a "konkurrens" ZP-ben van csomagmegőrző ..."

"A ZP vendégeit talán úgy lehetne behatárolni, hogy tarisznyás, mezítlábas főiskolások és gimisek, és mindenki más, aki hupililát hány a mérleg másik felébe. Kuriózumként megemlítendő még, hogy a ZP-be járnak a 16 éves kiscsajokra vadászó feka srácok, és a feka srácokra vadászó 16 évesek is, bár erről Moks többet tudna mesélni."

"Hogy hol fognak szórakozni a fiatalok? Ki a faszt érdekel? Emlékhely, az kell oda.
A Zalkotmányé.
Mert a Zemberek akarták, nekik készítették. Kérték, kapták. "

ez így elég képmutató dolog....

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.13. 06:11:23

látom a kommnetfolyamban erőteljesen előkerült a kereszt és a vallás meg a népszavazásos vallás-kérdés hiszti. azoknak akik nem értik miért szükéges feltenni ilyen kérdést, lefordítom. ha az vagy és vállalod lesz pénz a kereszténységre, sőt arra lesz a legtöbb. ha fel sem teszik a kérdést akkor a kis és nem történelmi egyházak nagyobb teret nyernek; tehát szépen csendben lesznek a hitgyüliseknek, szcientológusoknak, és minden szektának újabb "imaházai", és renoválják a zsinagógákat, miközben az érdeklődés hiányára való tekintettel pár templom felújítására nem lesz pénz. a vatikán meg esetleg a jelenlegi határokon túl majd nem összetartást segítő magyar papokat és püspököket "nevez ki", ha csökken a róm.kat. kvóta. nem ártana elfelejteni a kedves ateista pajtásoknak, hogy ők is a kereszténységnek köszönhetik a létüket. mostanra igaz, hogy alantas machinációk és saját romlottsága révén az egyház dogmái már nem kötelezőek mindenkire és ezért még meg sem köveznek a főtéren, mint ahogy egyes más vallásoknál kötelező. a kérdés vagylagos. vagy keresztény vagy, vagy nem. nem baj ha nem, de azért ugye nem akarsz agymosó szektákat, meg 600 évvel lemaradt (akinek más a felfogása az életről az meg is dögölhet akár) vallásokat behúzni ide? inkább harangzúgás, mint müezzin; és én vallás címén senki féktelen dajdajozását sem szívlelem (ergo, ha valaki egy 50 nm-es belvárosi lakásban huszadmagával éjjel vidámkodik az nekem nem vallásgyakorlás, hanem csendháborítás).

trojka 2011.05.13. 06:39:11

@tistedur: Igen, de akkor legalább kaptak is segélyt. ma már sok helyen fizetést sem kapnak! Akkor a nádpálcával odacsaphatott gyerek s...re ha az rossz volt, othon meg sem merte mondani, mert a szulö még rá is tett pár tenyérrevalot. most, ha a tanito már nem birja cérnával és odacsap (na ne gondoljunk valami nagy pofonra) "Á tánítok gyilkolják á gyerekeket!" Kulonben, nem hiszem, hogy akár az egyházi, akár az állami iskolákan nagy eltérés lenne az oktatást illetöen. Az biztos, hogy ha valaki anno egyházi iskolában végzett, respektálták a továbbtanulásnál. (a mai helyzetet nem ismerem) Jelenleg ott a gond, hogy míg az egyházi iskolákban nagyobb fegyelmet tudnak tartani, addig az ombucmanok és kulönbözö érdekképviselei szervezetek teljesen leamortizálták a fegyelmet az önkormányzati iskolákban. A hozzáállás nem fegyelemcentrikus, hanem pedagogusellenes!

Dracon 2011.05.13. 08:05:38

@fogsunder:
A legjobban annak a pofára-esésnek örülök (hithű ateista lévén :D) hogy az új egyházi törvény szerint a Hitgyüli is történelmi egyház lehet/lesz.
Hát azt a pofát amit erre a bigott katolikusok tettek azt filmezni kellene. Lesz itt még vallásháború :D Majd szépen kivégzik egymást - Isten és a szeretet nevében - és nyugi lesz.

Amúgy meg az összes egyháznak pont úgy kellene működnie mint a pártoknak. Legyen nyilvános a költségvetés és tartsák el magukat a hívők pénzéből. Persze lehet azzal jönni hogy akkor nem lenne elég az semmire és nekik vannak közfeladataik.
Igen vannak mert akarták hogy legyen. Ez nem más mint pénzszivattyú, visszakérték az iskolákat templomokat utána meg arra hivatkozva hogy van nekik ilyen követelték a fenntartásra a pénzt.
Én pont ellenkezőleg visszavenném az összes ingatlan tulajdonjogát az egyházaktól. És odaengedném nekik vagyonkezelésre és haszonélvezetre. Az infrastruktúra fenntartása viszont továbbra is az állam kezében lenne. Ekkor nem a püspök döntene hogy ki újítja fel a bazilikát és nem ő fizetne érte, hanem a vagyonkezelő és közbeszerezne mindent.
Nem adnák normatív támogatást az oktatáshoz, hanem lennének állami iskolák ahol felekezeti oktatás folyna.
Ezt az egyházak nem tűrnék el mert egyből nullára apadna a zsarolási potenciáljuk. Azt még kevésbé tűrik ha konkurencia jelenik meg (lásd Hitgyüli)

prendick 2011.05.13. 08:21:49

Ez az egyik olyan dolog, aminél az eszköz szentesíti a célt. Azért, hogy azt a szutyok drogtanyát ledózerolják, tőlem állíthatnak emlékművet akár a Napfaló Kockás Krokodilnak is.
Még az se baj, ha vallási emlékmű lesz, mert a tömjénnek jobb szaga van, mint a ganjafüstnek.

Úgyhogy most a poszt egy kicsit mellément. Nagy zördög a Zorbán, de nem kéne minden vacakért rágerjedni. ;)

eszkep 2011.05.13. 08:22:34

Ez a poszt is ékes példája, hogyan hasonult meg Zero két év alatt. Most hirtelenjében nem számolnám össze, hány poszt volt anno az említett szórakozóhelyek területfoglalási engedélyéről.
Egy országzászlóval mi a gond? A régi helyén egy emlékmű áll a szovjet felszabadítóknak / megszállóknak.

eszkep 2011.05.13. 08:23:20

@derelye vágó: Ah, köszönöm, látom már más emlékeztette zerot önnön meghasonulására.

Marcellusca 2011.05.13. 08:26:51

@derelye vágó: Asszem nem értetted a poszt mondani valóját. :)

De még mindig közelebb voltál hozzá, mint ez a sok vallás-háborúzó. :D

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.05.13. 08:31:03

@Marcellusca: de értetem csak a végére nem kellet volna a sírás a jaj mi lesz a fiatalokkal
azok után, hogy olyan bőszen köpködte őket

de én kérek elnézést, hogy meg mertem említeni

Marcellusca 2011.05.13. 08:35:16

@eszkep: Óóóóó, a Nagymester, aki sosem változik, mindig kitart a véleménye mellett. :)
Illetve azon vélemény mellett, amit a nagyvezíre, ill. a párt kiad.

Viszont abszolút nem csodálkozom, hogy te nem értetted a posztot. :)

Marcellusca 2011.05.13. 08:40:19

@derelye vágó: Az igaz. A sírás nem kellett volna a végére. :)

Egyébként meg béke, baráccság és szeretet.
Vagy mifene! :D

Geza 2011.05.13. 08:41:18

@Panther_V:
A Budafoki utca-Szerémi sor sarok környékéről beszélek, úgy kb. 800 m-re lehet az 'epicentrumtól'. Az emberi hangok nem érnek át, azaz a 250 Hz fölötti rész már nem ér át, de hallom a duffogást, azaz a 25 Hz körüli rész még igen. Ha megy valami zene egy szobai hangszóróból, az el tudja fedni, azaz 40-50 dB-nél halkabb, de elalvás előtt már belezavar a halk beszélgetésbe, azaz 10 dB-nél erősebb.

Az általad említett Okt23-Karinthy sarok úgy kb. 200 m-re lehet (1/5..1/4 olyan messze), azaz ott a hangenergia 16..25-ször ennyi, ami plusz 12..14 dB-t jelent, azaz kb. 25-30-at, ez kb. a normál beszélgetés hangossága, azaz ott már nyitott ablaknál beszélgetni vagy zenét hallgatni sem lehet. Nem irigylem az ott lakókat...

Virág et. 2011.05.13. 08:48:33

@Marcellusca: Szerintem abba bízott, hogy egy mutyimentes, de hasonló profilú szórakozóhelyet nyitnak a helyére.

De ehelyett kapunk egy zászlóparkot. Remek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.13. 08:50:27

Részemről leszarnám a Zöld P.-t, de mondjuk ja, valószínű sok ember szeretne még oda járni. (Az is megérne egy misét, hogy miért pont oda építik, de hát vagy azt se tudják a nedves képviselők, hogy ott van egy szórakozóhely, vagy nem kaptak elég jattot.)

Leszarom, hogy emlékhely, felőlem azt csinélnának, amit akarnak.

...de ha egyszer spórolás van, akkor ne dizájnra költsük a lóvét, könyörgöm! Ez felháborító, ahogy Zero is írja, miközben meg megszorítások vannak...

De mondjuk miért csodálkozunk, általános hozzáállás, hogy egy csomó ember a számláit alig tudja fizetni, de több 10 ezer Ft-ért vesz telefont.

eszkep 2011.05.13. 08:53:30

@Marcellusca: "Óóóóó, a Nagymester, aki sosem változik, mindig kitart a véleménye mellett."
No igen, én nem vagyok aluliskolázott gerinctelen patkány.

eszkep 2011.05.13. 08:54:08

@Marcellusca: "Viszont abszolút nem csodálkozom, hogy te nem értetted a posztot. :) "

Akkor talán világosíts fel, pontosa miről is szólt a poszt?

eszkep 2011.05.13. 08:56:03

@Marcellusca: "
De még mindig közelebb voltál hozzá, mint ez a sok vallás-háborúzó. :D "

Én csak sok buta vallás-fóbiást látok itt. Annyi hülyeséget, amennyit itt lehet olvasni a kommentekben sajnos nincs is időm belekezdeni.

Baldrick68 2011.05.13. 08:56:30

@eszkep:
Anno foglalkozott veke a VB
vastagbor.blog.hu/2009/04/21/rio_zp_es_molnar_gyula

Amúgy ha valaki használja az eszét és a hülyeségre pártfüggetlenül mondja hogy hülyeség az nem maghasonlás hanem az a normális.

Azért vannak ilyen gagyi pártjaink és pofátlan szarkupac politikusaink mert a pártoknak eszetlen gerinctelen rajongói vannak akik beszopnak minden baromságot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.13. 08:57:43

@Monçada bíboros: Bazmeg.
Tabon az egyházi iskola a legcsillivillibb, a város összes épülete közül.
10 éve megvettek egy kiebb iskolaépületet az államtól, mostanra a fél környéket belete az az iskola...

ftk 2011.05.13. 08:58:31

Na mármost. A zászló szép dolog. Viszont sokba kerül. Az alaptörvény olyan, amilyen. Emléket pedig mindenki szeret(ne) állítani a saját alkotásának, amire büszke. Viszont sokba kerül.
Egy pillanatra a kereszt-politika ügyről (bár egyelőre fogalmunk sincs, hogy lesz-e kereszt az emlékhelyen, úgyhogy a vita a poszt szempontjából merőben elméleti). Szóval: az államapparátusnak igenis képviselnie kell minden állampolgárt, legyen az bármilyen vallású vagy éppen ateista. Tehát akármilyen a többség, sem a parlament, sem a kormány, sem semmilyen, az ország irányítását feladatul kapott személy nem kötelezheti el magát a munkájában semmiféle vallás mellett. Innentől irreleváns, mennyien vallják magukat kereszténynek, ha akár egyetlenegy olyan állampolgárunk is van, aki nem vallja magát annak.
Az egyházi iskolák: van/volt szerencsém többet is közelről látni, saját alapításút és átvettet is. Hogy nem állami fenntartásúak, az nagyon lényeges szempont - nem, nemcsak a pénz, nem, nem elsősorban az oktatás színvonal miatt. Hanem a szelekció miatt. Nagyon erőteljesen szelektálnak, legalábbis azok az intézmények, amelyeket én láttam. És nemcsak vallási beállítottság szerint. Hanem bizony családi állapot és anyagi helyzet szerint is, a későbbiekben (azaz második osztálytól felfelé) a gyerek korábbi eredményei szerint is. Sőt ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, pofára. Hátrányos helyzetű vagy kedvezőtlennek ítélt családi háttérrel rendelkező (pl. elvált, második házasságban élő szülők, ne adj isten leányanya gyereke), később gyengébb képességű (nem, nem bukdácsoló!) vagy bármilyen magatartási problémával, tanulási nehézséggel "gyanúsítható" gyerek nemigen kerül be. Emellett: mivel nem állami fenntartású intézmények, megtehetik, hogy a nem példás magatartású vagy szorgalmú gyerektől rövid úton megszabadulnak. Azaz: erősen szelektált képességű és családi hátterű gyerekek, akiknek a feje felett bizony ott lebeg, hogy ha nem teljesítenek vagy viselkednek megfelelően, mehetnek máshová - mintha az állami fenntartású iskolák egy cseppet hátrányban lennének, nem? Ennek pedig túl sok köze nincs az oktatás tényleges színvonalához, a pedagógusok felkészültségéhez, sőt a vallásos életvitelhez sem. Hoppá... (Jelzem: a fentiek szerint gyakorlatilag ideális alanyok vagyunk a gyerek egyházi iskolába kerüléséhez. A gyerek mégis egy kis, városszéli, lepukkant külsejű suliba jár, mindenféle helyzetű gyerek közé. Ahol az igazgatónőtől a portásig mindenki ismeri, elfogadják, figyelnek rá, gondozzák a kis adottságait. Ahol szintén tud négyféle különórára járni, nyelvet tanulni, szorozni-osztani, sportolni, kirándulni. Ahol nem kötelező az egyházi ének, a hittan és a heti legalább egy, felekezet szerinti istentisztelet - bár van rá lehetőség.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.13. 08:58:42

@eszkep: Az vele a gond, hogy miközben megszorítások vannak, nem kéne gyak. haszontalan dolgokra költeni.
Ráért volna akkor, ha már kezdenek a dolgok egyenesbe jönni.

eszkep 2011.05.13. 08:59:44

@Panther_V: "A terüle tlejt a Duna felé, s a Budafoki felé is így nyilván a ZP minden koncertje hosszúhullámban sugároz."
Mi a fene van???? Értelmezhetetlen az agymenésed.
A ZP koncertek egészen pontosan mit "sugároznak"??? Ha a hangok frekvenciájára gondolsz a "hosszúhullám" alatt, az eléggé "egysíkú" zene lenne... Mellesleg pont az alacsonyabb frekvevenciájú hangok terjednek jobban, mint ahogy az közismert minden 75-ös IQ feletti ember számára...

Virág et. 2011.05.13. 08:59:57

@eszkep: Hiú ábránd, mert érted te, csak hát ugye a kötelesség.

A poszt arról szól, hogy ha van két frekventált helyen lévő, népszerű szórakozóhely, amelyet bezárnak, akkor egy adósságok alatt nyögő önkormányzat talán a nagyvezér felé történő szervilizmus materiális megnyilvánulása helyett inkább a frekventált helyek gazdaságilag elfogadhatóbb hasznosítására kéne, hogy törekedjék. Mert ez a feladatuk, ezért lettek megválasztva, kinevezve. Nem azért, hogy a földbe írják, hogy szeretik Orbán Viktort.

eszkep 2011.05.13. 09:02:53

@ColT: Ok, akkor pár évben (mondjuk amíg az államadósság a GDP 50%-a alá nem csökken), nem költhet semmire a kormány? És mi van azokkal ,akit annyit költöttek, hogy így elszaladt az adósság? zero nem egyszerűen meghasonlott, de súlyosan demagóg is e posztban,

eszkep 2011.05.13. 09:03:34

@Baldrick68: "Anno foglalkozott veke a VB"

Igen és is ezt mondtam, köszönöm a linket.

Dendrobatidae 2011.05.13. 09:06:09

Ez elmúlt egy év arról szólt, hogy ezek a félhülyék megpróbálnak emlékműveket állítani saját magukról. Kiplakátolt lózungok, semmitmondó alkotmány... alkotmány emlékhely. Szánalmas.
Láthatóan a gazdasággal, bűnözéssel, cigányokkal, a külföldre távozó dolgozni akaró emberekkel semmit nem tudnak kezdeni, lövésük sincs, de szerintem nem is érdekli őket. Így maradtak ezek a marhaságok pótcselekvésnek. Ez egyenes út a bukáshoz. Másnap már a kukában lesz a bekeretezett 'Ner', az 'emlékhely' pedig hajléktalanok szaró-hugyozó helyévé fog átalakulni.
Ennyi marad utánuk. Ehhez kellett a kétharmad. Gratulálok.

Virág et. 2011.05.13. 09:07:32

@Dendrobatidae: Megfeledkezel a közterület-átnevezésekről. Ezzel igazságtalanul lenullázod Tarlós főpolgármester eddigi életművét, nem szép dolog.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.13. 09:14:25

@eszkep: Nem erről van szó.
Feljebb írtam,hogy a ZP-t mondjuk leszarnám, de azt már nem, hogy amikor megszorítás van, akkor ilyesmire költünk. Érted, amikor nem tudod már tankolni a kocsid, nem veszel díszkivilágítást a házadra.

Akik miatt elszaladt az államadósság, azoknak illene bűnhődniük, én pl. már régen lecsuktam volna a Zuschlagtól a Ferikéig az összeset, kurvára nem érdekelne, hogy törvényes-e.

De az, hogy a maszop sokat lopott, nem jelenti azt, hogy a Fityisz is lophat, és főleg nem azt, hogy ha spórolást vezényel, akkor megteheti, hogy csicsára költ. ennyi.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.05.13. 09:14:52

@eszkep: Szerintem felesleges lerombolni a két szórakozóhelyet hisz nem kevés bevéltet hozhatna csak mutyi mentessé kell tenni a két helyet.
Fidesznek elkel dönteni, hogy segít az országon vagy továbbra is szavazatokat gyűjt a következő választásra mert ez a fejetlenség hosszú távon nem fog működni

eszkep 2011.05.13. 09:17:15

@kriszi: "Na mármost. A zászló szép dolog. Viszont sokba kerül."
Azért remélhetőleg nem kerül annyiba, mint egy alagút a termőföld alatt...

"egyelőre fogalmunk sincs, hogy lesz-e kereszt az emlékhelyen"
Igen, ez Zero agymenése volt, hogy még demagógabb legyen a poszt. És ha lesz kereszt, akkor mi a baj? Valahol le van írva, hogy csak Hanukát lehet állítani Magyarországon?

"Tehát akármilyen a többség, sem a parlament, sem a kormány, sem semmilyen, az ország irányítását feladatul kapott személy nem kötelezheti el magát a munkájában semmiféle vallás mellett"
Ne keverjük a dolgokat! Ügye az állam és az egyház kb. 200 éve elvált egymástól. Az viszont tény, hogy történelmileg Európa keresztény gyökerű HAGYOMÁNYOKKAL rendelkezik, amit hangsúlyozni nem azt jelenti, hogy az egyház és az állam kapcsolatban áll egymással.

"Nagyon erőteljesen szelektálnak, legalábbis azok az intézmények, amelyeket én láttam. És nemcsak vallási beállítottság szerint. Hanem bizony családi állapot és anyagi helyzet szerint is, a későbbiekben (azaz második osztálytól felfelé)"
Kíváncsi vagyok melyeket láttad, mert amelyeket én láttam, ott ilyet nem tapasztaltam. Az anyagi helyzet alapján történő szelekció nyilvánvaló hazugság, nem is foglalkozom vele.

"...a gyerek korábbi eredményei szerint is"
Ez kb. minden iskolára igaz"

"Emellett: mivel nem állami fenntartású intézmények, megtehetik, hogy a nem példás magatartású vagy szorgalmú gyerektől rövid úton megszabadulnak"
Igen, ezért népszerűek az egyházi iskolák, és ezért magasabb színvonalú az oktatás ott. Bár a "megszabadulnak" kifejezés elég érdekes ebben az esetben, mert jelenleg (még) 18 év a tankötelezettség korhatára, mint az közismert...

"mintha az állami fenntartású iskolák egy cseppet hátrányban lennének, nem?"
Ha a tankötelezettség korhatárára gondolsz, szerencsére ott hamarosan változás lesz.

Örülök, hogy jó iskolát találtál, feltételezem nem egy érdi iskoláról van szó... (hogy egy Budapesthez egészen közeli példát említsek...)

eszkep 2011.05.13. 09:24:17

@Virág et.: "an két frekventált helyen lévő, népszerű szórakozóhely, amelyet bezárnak"
Esetleg elolvashatnád a belinkelt Zero korábbi posztját a két említett szórakozóhely "működéséről". Plusz a közelben lakók több éves panaszainak is utánaolvashatnál (lakik ott ismerősöm).

"egy adósságok alatt nyögő önkormányzat"
Ez annak az önkormányzatnak köszönhető, aki oly "remek" kondíciókkal adta bérbe a területet... (lásd zero korábbi cikke...)

"frekventált helyek gazdaságilag elfogadhatóbb hasznosítására kéne, hogy törekedjék"
- egy közlekedési csomóponton belüli terület annyira nem számít frekventáltnak - egy szórakozó hely szempontjából - csak addig jó üzlet, amíg az általad is említett "gazdaságilag is elfogadható hasznosítás" NEM szempont, ui. ha ki kellett volna a két szórakozó helynek fizetnie a teljes területfoglalási díjat, már rég nem ott működnének.

"földbe írják, hogy szeretik Orbán Viktort. "
Ezt hol olvastad? Kérem a linket. Remélem nem azt akarod mondani, hogy ez a beteg agyadból pattant ki...

eszkep 2011.05.13. 09:26:46

@ColT: "De az, hogy a maszop sokat lopott, nem jelenti azt, hogy a Fityisz is lophat,"
Gyengébb képességű embertársaink kedvéért: az, hogy valaki olyanra költ, ami neked nem tetszik, nem ugyanazt jelenti, mint hogy valaki lop...

"ha spórolást vezényel, akkor megteheti, hogy csicsára költ"
Hogy egy országzászló mennyire számít csicsának, azon is folytathatnánk - teljesen meddő - vitát...

eszkep 2011.05.13. 09:29:00

@derelye vágó: "Szerintem felesleges lerombolni a két szórakozóhelyet hisz nem kevés bevéltet hozhatna"

Tényleg ennyire lecsökkent az értelmi színvonal??? ha elolvasod zero korábbi posztját a két szórakozóhelyről, pint az van, hogy NEM hoz bevételt, legalábbis nem annyit, amennyit kellene... Ha a két szórakozóhely akar, akár kerületen belül is elköltözhet bárhova (a be nem fizetett területhasználati díjból tán' telik...).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.13. 09:35:39

@eszkep: Szerinted majd nem valamelyik haver cége kapja a kivitelezést?

de OK, akkor nem lopás, bocs. Akkor se költsenek felesleges dolgokra, ha kórházak működtetésére sincs pénz. Nekem ez valahogy nem fér össze a spórolással.

"Hogy egy országzászló mennyire számít csicsának,"
Jelen pillanatban annak számít, mert kibaszottul kell a pénz sok minden másra.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.05.13. 09:38:14

@eszkep: vegyél vissza az arcodból hülye gyerek
azt pofázom, hogy mutyi mentesé kell tenni a helyet
te utolsó senkiházi,nyald csak tovább Orbán szaros picsáját azt érdemled te mocsadék

eszkep 2011.05.13. 09:40:10

@ColT: "Szerinted majd nem valamelyik haver cége kapja a kivitelezést?"
Persze, majd talán a szocik valamelyik "haveri cége kapja"? Mit értesz haveri alatt? Az ár a lényeg, mennyiből jön ki. Erre esetleg van valami információd?

eszkep 2011.05.13. 09:41:00

@derelye vágó: Arról nem tehetek, hogy képtelen vagy elolvasni egy blogbejegyzést, ha már ennyire tájékozatlan vagy.

eszkep 2011.05.13. 09:42:00

@derelye vágó: ",nyald csak tovább Orbán szaros picsáját azt érdemled te mocsadék "
És még fel van háborodva, hogy rávilágítók alacsony értelmi színvonalára...

Marcellusca 2011.05.13. 09:42:49

@eszkep: Az miért van, hogy - ha már végig olvastad a kommenteket - erre: @Marcellusca: és erre: @Valahol Máshol: nem reflektáltál?

Még nem kaptátok meg a hivatalos verziót, hogy mit kell erről összehazudoznotok a blogokon?

Marcellusca 2011.05.13. 09:47:40

@derelye vágó: Ne erőlködj! Nem érit. :)
Illetve azt adták ki a központban, amit írogat, böfög. :D

Nem kell gazdaságossá tenni, esetleg más bérlőnek kiadni (mutyi nélkül!), aki normálisan felújítaná és üzemeltetné, ami pénzt is hozna a kerületnek. Ááááá.
Majd valami haveri cég lebontja (jópézér) és felépíti (megint jópézér!) az emlékhelyet.

De, Te is csak egy demagóg f@sz vagy, mert nem látod, nem veszed éeszre, hogy ezzel is munkahelyet teremt, az amúgyis rozoga lábakon álló építőiparban. :DDDD

eszkep 2011.05.13. 09:47:57

@ColT: "Akkor se költsenek felesleges dolgokra, ha kórházak működtetésére sincs pénz"

Várjál, a kórházak finanszírozása másképp működik jelenleg! Konkrétan ebben is történik változás a tervezett önkormányzati reformban. Ügye eddig az volt a helyzet, hogy az önkormányzatok normatívája csökkent a feladatok dagadtak. Igaz pénz nem lesz több ezután sem egyenlőre, de legalább az állam már visszavesz feladatokat (amit a Népszavában államosításnak neveznek...)
Az egészségügy problémája 20 éve súlyosbodik, akkor ennyi erővel nem költhetünk semmire. (Pl. völgyhídra...)

Virág et. 2011.05.13. 09:48:18

@eszkep: Szövegértelmezést nem tanítanak a pártnál? Honnan jutottál arra a fantasztikus következtetésre, hogy ha minden jogszerűen be van fizetve, akkor azon a két helyen nem lehet gazdaságosan szórakozóhelyet működtetni? Sehonnan, mi, csak a szád jár, igaz?

Feltűnt, hogy ez nem a két helyről szól, hanem az ingatlanról. Ami a Duna partján, egy forgalmas csomópont közelében, mégis nagy, szabad területen és két felsőoktatási intézmény, egy kollégium tőszomszédságában, a körút mellett van? Ez szar hely, igaz?

"Ezt hol olvastad? Kérem a linket."

Parancsolj: vastagbor.blog.hu :)

Komolyan meg kell játszani a hülyét, hogy nem érted, hogy a Fidesz párttörvény elfogadását megünneplő emlékhely valójában hódolat a nagyfőnök felé? Cseréld ki a fenti történetben Orbán-kormányt Gyurcsányéra, a pártalkotmányt a Petrétei-félére és mond azt úgy, hogy nem szakad a fejedre a plafon, hogy akkor nem te hőbörögnél a leghangosabban.

Dan_W_Smith (törölt) 2011.05.13. 09:50:22

@eszkep:
"A ZP koncertek egészen pontosan mit "sugároznak"??? Ha a hangok frekvenciájára gondolsz a "hosszúhullám" alatt, az eléggé "egysíkú" zene lenne... Mellesleg pont az alacsonyabb frekvevenciájú hangok terjednek jobban, mint ahogy az közismert minden 75-ös IQ feletti ember számára... "

És az neked nem esett le, hogy minél alacsonyabb a frekvencia, annál nagyobb a hullámhossz? Te 75 iku feletti, Te... Mellesleg a hosszúhullám az definíció szerint 30-300kHz közötti, szóval ez egy szimpla csúsztatás volt anno - a hozzászóló pojjjénos akart lenni ezzel, mivel ugyebár az nem hallható (gy.k.: hivatalosan az ember 20Hz-20kHz tartományban hall, a gyakorlatban ez inkább [30-40]Hz-[18-19]kHz).
Fentebb egy kolléga kifejtette, hogy milyen hullámhossz hol és milyen erővel hatna. Nem fejteném ki, de ő is hibázott néhány helyen... viszont nagyjából ül a felvetése: hangos a dolog. Úgy hívják: szabadtéri szórakozóhely.

Emellett csodálkozom, hogy senkinek nem esett le, hogy ez bizony az ELTE Lágymányosi Campusa és a BME közötti terület... propagáljuk az egyetemisták magunkat nyugodtan, úgyis ott van még a legtöbb befolyásolható... undorító helyválasztás egy ilyen emlékműnek. Egyáltalán minek erről a sz@rkupacról emlékmű?

Az egyház hogy jött egyáltalán ehhez a posthoz?

eszkep 2011.05.13. 09:50:50

@Marcellusca: Mit kellett volna reagálni szánalmas hülyeségre? Azért mert Orbán Viktor jár fogorvoshoz azért nem lehet fejleszteni a fogászati turizmust, melyben közismerten jól állunk? Mert ha a Magyar Narancstermelők Szövetsége kapna 10 milliárdot, melynek elnöke a felesége lenne, az már esetleg érdekesebb lenne...

Dendrobatidae 2011.05.13. 09:53:11

@eszkep: Te teljesen zakkant vagy. Mint egy jehova tanúja vagy egy hitgyülis. Szerintem rajtatok még Viktor is röhög, ahogy megmagyarázzátok a megmagyarázhatatlant. Már persze ha egyáltalán foglalkozik a mezítlábas szektatagokkal.

dr. Aullah 2011.05.13. 09:54:59

Bírom, hogy eszkep 99% -ban fikázza a vastagbőrt, meg a zindexet, hogy mennyire szekértoló... mennyire hazudik, téves.
Bezzeg, amikor rá kell hivatkoznia akkor pontos és tényszerű :D

dr. Aullah 2011.05.13. 09:57:08

@eszkep: És megmagyarázza. Brávó! Brávó!

eszkep 2011.05.13. 09:57:44

@Aullah: Örülök, hogy te is észreveszed a Vastagbőrrel és a Index-el kapcsolatos ellentmondásokat. Milyen sűrűn hivatkozom egyébként Index-es linkekkel?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.05.13. 10:01:34

@Marcellusca: Ebben szerintem nem lősz mellé. Az építéssel. Ugye a szervilis agyhalott vén barmot (Makovecccc) kinevezte valami nemzeti kockaépítő tökömtudjami elnökének, alkotmányban rögzítve, hogy pénzt kap. Szerintem az ő tervezőirodája fogja megkapni az emlékmű elkészítésének feladatát, így elsőre ismerve a haveri megállapodások szintjét, milliárd feletti összegekben gondolkodom.

Orbán jár fogorovoshoz, ez jött le neki a hírből... bazmeg én feladom. A testőre kapott tízmilliárdot, a fogorvosa egyet, áhhh, én már csak nevetek. Nem éri meg az egész még a minimális vérnyomás emelkedést sem.

eszkep 2011.05.13. 10:02:14

@Aullah: Hát ezt nem is volt nehéz, annyira pitiáner volt. Én azt tudom, hogy a szocik 8 év alatt képtelenek voltak bárminemű gazdaságélénkítő programot kivitelezni, de azt azért elvárnák Orbántól, hogy ne járjon fogorvoshoz. Ráadásul az én fogorvosom is tagja ennek a brigádnak ezt konkrétan tudom. Ez már egyenesen nemzethalál! Szánalmas...

eszkep 2011.05.13. 10:05:15

@Dan_W_Smith: Az emberi fül által hallható frekvenciája van annak valami köze, hogy a mély hangú tuc-tuc baromi messze elhallatszik? Nem válaszoltál a arra kérdésre viszont: egészen pontosan mit "sugároznak" egy koncerten?

Dendrobatidae 2011.05.13. 10:05:48

@Virág et.: Ezeknek soha nem az volt a baja, hogy az Mszp, vagy Gyurcsány lop, hanem, hogy nem ők lopnak. Mondhatni, Gyurcsány ellopja előlük azt, amit ők szeretnének ellopni. Ennyi az elmúlt nyóc' év rövid története.
Az embereik is teljesen kompatibilisek, észre sem vennéd, ha Szíjjártó helyet cserélne Nyakóval, vagy Pintér Draskoviccsal... A különbség csak annyi, hogy a komcsik nem várták el, hogy nap mint nap ünnepeljük őket. Talán megtanulták a múltból, hogy ez csak visszatetszést kelt és teljesen kontraproduktív. Ezek meg minden hétre kitalálnak valami önajnározást. Aztán meg toporzékolnak mint a hülyegyerek, mikor a zembereknek nem veszi be a gyomra a baromságaikat.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2011.05.13. 10:07:45

@fokabacsi: A hülyeséged már-már bájos, úgy megsimogatnám a kis buksid.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.13. 10:08:20

@Dracon: nézd.. az egyház egy intézmény. aminek a fenntartására mindig többet szedtek és szednek el mint kellet volna, kéne. viszont én egy hitetlen világban sem akarok élni! 1000 évek alatt rájöttünk, hogy mi a baj a vallással, mik a buktatók. de helyette még senki nem "épített" semmit! (illetve most próbálnak egy olyan elitvilágot csinálni, amiben mindenki arctalan, színtelen és követi amit parancsolnak neki. - kösz, de kösz nem..) ez egy mostanra kordában tartható valami. a jó keresztényként meghatározott szerintük istennek tetsző életvitel immár nem kötelező! a kereszténység nem az ateizmussal verseng isten valódi követőjévé lenni, hanem más vallásokkal! ha térségben elfogynak a keresztények, akkor nem magukat felvilágosultnak hívő ateisták törnek előre, hanem majd lesznek a muzulmánok, a judaisták, a kis agymosó szekták nagy pénzekért; és ők az ateizmust sem fogják annyiban hagyni ebben biztos lehetsz..

eszkep 2011.05.13. 10:08:50

@Valahol Máshol: "A testőre kapott tízmilliárdot, a fogorvosa egyet"
Én úgy olvastam, hogy a Fogászati Turizmus Rt kapta a pénzt, nem xy fogorvos...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.13. 10:09:59

@Virág et.: @Marcellusca: @derelye vágó: megérdemlitek basszátok meg! akik ennyire hülyék, mint Ti, hogy semmiből sem tanulnak... remélem a vérnyomásotok már az egekben :))) én csak röhögök az egész csörtén. komolyan azt gondoljátok, hogy akár csak hangyafaszányi értelme is van az erőlködéseteknek?

Dendrobatidae 2011.05.13. 10:11:48

@eszkep: "...de azt azért elvárnák Orbántól, hogy ne járjon fogorvoshoz." Istenem, csórikám. Neked ennyi jött le az egészből?:) Szerencsétlen hülye.

Marcellusca 2011.05.13. 10:13:05

@eszkep: Na, ebből is látszik, hogy mennyire naridroid vagy.
Ennyire nem lehet hülye senki, max, ha továbbképzésre jár a Fityisz-székházba.

eszkep 2011.05.13. 10:17:11

@Marcellusca: ne is mondd, hetente háromszor van továbbképzés. A jó tanulók pedig narancssárga bögrét kapnak. Ja', bocs, az egy másik párt...

f.domino 2011.05.13. 10:18:15

Olyan jó lenne, ha cserkészek díszőrséget állnának előtte! És a turisták úgy röhögnének, mint mi gyerek koromban Bulgáriában és Kárpátalján. (Persze azok úttörők voltak, és valami komcsi emlékmű. És csak halkan röhögtünk, nehogy az idegenvezető kiszúrjon). Meg lehetne "Ki tud többet az alkotmányról" vetélkedő.
Van egy fajta émelygés, amit a 40-nél fiatalabbak már nem érezhettek. (Bár lehet, hogy az egyházi iskolákban átélhették, azt nem tudom). A 70-es években éreztem utoljára, pl amikor az úttörő szövetség minden évben jelszót adott ki. Amikor pl "őrizzük a lángot" volt a jelszó, az iskola folyosóján (azóta már egyházi) elemes fáklya volt, és óránként váltva egymást, ketten őrizték úttörő nyakkendőben. A nyolcvanas évek KISZ-es május elsejéi a nejloninges elvtársakkal már csak szimplán röhejesek voltak ehhez képest. És ez a régi érzés kezd megint előjönni.

Ez is érdekes ám! Annak idején a kisgazdák a Horthy-rendszert akarták visszahozni. Röhögtünk is rajtuk: akkoriban fiatalon még naponta kétszer is tudtak. Azt hiszik, ha visszahozzák a Horthy-rendszert, megint fog menni naponta kétszer.
Ezek a fiúk meg a Kádár-rendszerben voltak ifjú titánok...

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.13. 10:18:42

@eszkep: "egyelőre fogalmunk sincs, hogy lesz-e kereszt az emlékhelyen"
Igen, ez Zero agymenése volt, hogy még demagógabb legyen a poszt. És ha lesz kereszt, akkor mi a baj? Valahol le van írva, hogy csak Hanukát lehet állítani Magyarországon?"

"know" "your" "enemy".
az menóra!

:-D

Marcellusca 2011.05.13. 10:18:47

@Seduxen: Óóóóó, ne aggódj értem! Jól szórakozom. :)))
Csak kíváncsi vagyok, hogy még mekkora f@szságot lehet kihozni ebből az idióta naridroidból, milyen hülyeséggel etették a központban, amit gondolkodás nélkül bevesz a gyomra (nem az agya, mert az nincs neki) :D
És egyre "jobb". :DD

eszkep 2011.05.13. 10:18:52

@Dendrobatidae: Neked mi jött le a hírből, ha szabad kérdeznem?

Marcellusca 2011.05.13. 10:20:20

@eszkep: Melyik pártban osztanak még narancssárga bögrét?
Hollandiában biztos. :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.05.13. 10:20:46

@eszkep: A szociknál sem mindig XY köztörvényes bűnöző kapta, hanem a Lopok Bt/Rt/Zrt/Kft/offshore... szóval erre mit mondjak? Alapítok mindjárt énis egy Munkahelyteremtő Zrt-t, és kapok milliárdos pénzt, mert majd istibizti lesz 3000 ilyen munkahely meg húdenagy fellendülés. Lózungok, mint mindig.

eszkep 2011.05.13. 10:20:53

@fogsunder: "az menóra!"

Valóban, köszönöm. Kevertem a szezont a fazonnal...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.05.13. 10:22:59

@Marcellusca: Ott inkább kis zacskókat osztogatnak, zöldes szinezetű növényekkel. Lazábban is veszik az élet dolgait. :))))

eszkep 2011.05.13. 10:23:42

@Valahol Máshol: "A szociknál sem mindig XY köztörvényes bűnöző kapta, hanem a Lopok Bt/Rt/Zrt/Kft/offshore... szóval erre mit mondjak?"
Nem attól lesz valaki automatikosan "köztörvényes bűnöző", hogy közvagyonnal / közpénzzel gazdálkodik, hanem hogy azzal HOGYAN gazdálkodik / mire költi. Az offshore kitételt sem értem, mert egy Magyarországon bejegyzett formációról van szó.
Egyébként, ennyi, jött le neked összesen?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.05.13. 10:27:12

@eszkep: Semmi gond. Szép napot.

Igaza van Sedunak, minden leütött karakterért kár.

dr. Aullah 2011.05.13. 10:31:32

@eszkep: Az ehhez hasonló kommentekből lehet látni igazán, hogy te tényleg droid vagy: Nem lehet komolyan venni.

Dendrobatidae 2011.05.13. 10:32:38

@f.domino: Haha, az biztos tetszene nekik, mondjuk május 1. mintájára az Alkotmány Kihirdetésének Napján emelvényen állva szemlélni ahogyan elvonul alattuk a hálás felvonuló nép...:)
Ezek a fityeszesek mind elmerokkantak Orbánnal az élen. Nem bírnak beletörődni, hogy ez a fajta rendszer kimúlt. Nincs szükségünk új Kádárjanibácsira vagy Rákosimatyira. Ettől pedig teljesen becsavarodtak.
Pedig de szívesen hallgatnák a mostani úttörők zengő ajkairól a Kedves Vezetőhöz és munkatársaihoz szóló hálaénekeket. Már csak azt nem tudom, miről szólna ez a hálaének? A 16 százalékos jövedelemadóról, a megadóztatott minimálbérről vagy az átkeresztelt Elvis Presley térről?:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.13. 10:32:42

@eszkep: Nincsenek, de ne legél naív. Nyilván nem a szocik havercége kapja.

És ne keverd, amit mondtam, mert bosszantóan akarod kifordítani a szavaimat, ráadásul értelme sincs. Az önkormányzatok, stb., ugyanabból a lóvéból kapják a forrásaikat, amiből az emlékhely fog épülni. állami pénz mind a kettő. Létezik az átcsoportosítás intézménye. A kormány határozza meg, mire fordít. Innentől kezdve bőven mondhatnák azt, hogy OK, nem lesz emlékhely, mert 1-2 körzetben lassan már a kórház villanyszámláját sem tudnák kifizteni, inkább arra fordítjuk.

Tedat 2011.05.13. 10:32:48

Hajrá éjszakai gyerekmegőrző! :-)

Tedat 2011.05.13. 10:34:03

@fogsunder:
"Valahol le van írva, hogy csak Hanukát lehet állítani Magyarországon?"

Na, ez az! Tényleg buták ezek a Fideszesek. Azt kellett volna mondani, hogy egy nagy hanuka gyertya lesz a ZP helyén.

Akinek pedig nem tetszik a nagy hanukagyertya, az antiszemita, és börtönbe vele!

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.13. 10:36:14

"Csak idén 800 ezer szavazót veszített a Fidesz, nem is értem, hogy miért :-)"

ez mindenütt felbukkan mert ugye kimutatták, sőt közvéleménykutatták.. lehet, hogy vannak akik tényleg pártreferencia alapján szavaznak még, de baromira nem ők vannak többségben. (ellenben harsogva politizálnak..) pedig nem veszített a fidesz 800 000 szavazót. az mszp meg a többi sem meg nem nyert ennyit, mégha ennyivel többen is szavaznának rájuk (most hétvégén). kezdettől az megy, hogy a "mocsár" oda szavaz ahol kevesebb terror várható. aztán hullanak a fejek ígyis-úgyis.

amúgy meg túl van dimenzionálv az egész választásosdi. fidesz alatt az országnak jobban megy a mi kárunkra. mszp alatt rosszabbul megy a mi kárunkra. amíg az amerikai lufit ki nem pukkasztották addig kellett volna fideszes kormánynak lenni. (csakhát a sok ünnepeltetés, csalás - ami azt tekintve érthető, hogy az mszps kispajtások közben milliárdosok lettek; a fidesznyik vezetők így vették fel a tolvajtempót. pénz nélkül a politikában is könnyen a pénisz rossz oldalán találja magát az ember, - azaz nem is - a politikus.) és közben mindegyik párt megkapja a maga koncát az országból, a javáért cserébe. aki változtatni akar az a közelébe sem fog kerülni a kormnyzásnak, aki ártana meg törpepártként is ott lesz. lmp-t is 7 százalékra hazudják. hát ha valakinek nem tetszik a többi párt, akkor attól miért tetszene neki ez a "liberális", kizárólag külföldről finanszírozott kártékony álpárt? nem hét volt az sem hanem a'gyin..

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.05.13. 10:44:35

@Marcellusca: He-he. Teában még nem láttam, sütiben meg elszívható módon létezik a FILMEK szerint! De lehet, hogy a filmek hazudnak és csak kitaláció az egész. :D

eszkep 2011.05.13. 10:44:46

@ColT: "Az önkormányzatok, stb., ugyanabból a lóvéból kapják a forrásaikat, amiből az emlékhely fog épülni."
Ez abszolút nem igaz.

"állami pénz mind a kettő."
Ha már pontosak akarunk lenni, ez sem igaz.

"bosszantóan akarod kifordítani a szavaimat"
Nem fordítok ki semmit, hisz megint csak ugyanazt tudom mondani: Az eü. (is) szarban van 20 éve, ennyi erővel soha semmire nem költhetne az állam. Aug. 20-i tűzijáték is volt minden évben...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.13. 10:47:24

@eszkep: Na ha nem igaz, akkor halljuk, miért nem.

Többiek jöhetnek popcornért.

Amúgy ha elmaradt volna az Aug. 20. tűzijáték párszor, és azt látnánk, hogy OK, nem szórjuk a pénzt, és kezdenek jobban menni a dolgok, akkor szerintem senki nem hisztizne, hogy miért nincs tűzijáték.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.05.13. 10:53:58

@Tedat: én azt várom már, bármelyik oldalról (mert végülis tényleg látszik, hogy ki lett osztva az mszp-nek, fidesz-nek, hogy püföljék, szélsőségezzék egymást nyugodtan, sőt tiszta szerencse (bár korántsem véletlen!), hogy van a jobbik, akkor azt..) mikor fogják a masírozás után a fasírozást büntetni..

özv. kállóné. nyugdíjas. bűne: fasírozottat készített, közepes lángon. büntetés: 5 év börtön, lencseelkobzás és karácsonyra sem spejzolhat csirkefarhátat.. doktor zoltán. nyugalmazott rendőr alezredes. bűne: nem helyezte szolgálatba magát amikor felesége, kovács rezsőné fasírozott, és nem kérte meg a szomszéd c-típusosan átvilágított kölykét, hogy hegesztőpisztollyal égesse ki a neje szemét. büntetése: visszavétel szolgálatba. 2 év elteltével mérséklésként ismét egrecíroztathat civilt. legkisebb. bűne: mindmegette. büntetés: kohntár kft-nél három műszakban belezzen csirkét, közepes sebességre állított szalag mellett, minimáléhbérért..

mert most már ez fog következni..

Marcellusca 2011.05.13. 10:58:16

@ColT:
"Többiek jöhetnek popcornért." - Sör nincs? :)))

readonly 2011.05.13. 11:04:16

"Csak idén 800 ezer szavazót veszített a Fidesz, nem is értem, hogy miért"

- ruhatörvény - a cigánybűnözés mellett való NYÍLT kiállás - magyarok megfélemlítése # mit kellett volna? leszámolás a cigánybűnözéssel, tent city, gárdaszelleműségűek állami szerv alá szervezése, börtönökben totál nomád állapot kialakítása, valódi 3 csapás törvény

- felsőoktatás piszkálása - egyetem- és képzésmegszüntetési terv (eldöntött tény, tudom, forrást nem adok, mert kedves az életem) - Corvinus likvidálása (dettó eldöntött tény) # mit kellett volna? 20 évig békén hagyni a felsőoktatást, mert ELÉG MÁR A R....T K....A örökös reformokból, b+ az összes kormány, hagyjanak már minket végre legalább egy, esetleg két évtizeden át nyugodtan dolgozni. Cs+, fél év nyugalom nincs, hogy ne kéne megújítani valamit, mert ott fent egy semmihez se értő faszkalap már megint kényszeres tevékenykedésbe kezd. Üssék agyon az ilyet, inkább kapjon dupla fizetést, de hagyják már végre békében dolgozni az embereket! AJK!

protoplanetáris korong 2011.05.13. 11:19:12

Az egész azért van, mert a két szórakozóhely korrupt vezetői nem velük, hanem a szocikkal paktáltak le. Meg kell büntetni őket. Nyilván a fidesz már nem tud ilyen jó zsírosat fogni ebből, ezért ez a bosszú.

prendick 2011.05.13. 11:29:50

@f.domino: "Olyan jó lenne, ha cserkészek díszőrséget állnának előtte!"
Egyenruhában? Haha! Törvénytelen. Pláne még ha alakzatban is állnak.
Mire ezt a zászlót felvonják, már a verebeket is oszlatni fogják, ha egységes szürke tollban, sorban ülnek a villanydróton.

Marcellusca 2011.05.13. 12:47:04

Mi van?
észkép elüldözött mindenkit? :D

Nurrddin 2011.05.13. 13:12:22

amúgy ha annyira országzászlót akarnak, a szabadság térit kellene helyreállítani...

Virág et. 2011.05.13. 13:42:06

@Marcellusca: El. Egy nap csak korlátozott mennyiségben tudok pártpropagandát befogadni.

Viktus 2011.05.13. 13:44:57

index.hu/tech/2011/05/12/nem_vidam_dolog_iphone-t_gyartani/

ezért haldoklik a nyugati gazdaság 60% haszonkulcs a rabszolgákkal ... az ilyen cégek termékeit kikellene tiltani ... vagy jó nagy vámmal megspékelni, hogy Európában is legyenek munkahelyek ne csak a hitelekből fogyasztás

ftk 2011.05.13. 14:31:21

@eszkep: Folyt :)

>>"Na mármost. A zászló szép dolog. Viszont sokba kerül."
Azért remélhetőleg nem kerül annyiba, mint egy alagút a termőföld alatt...<<
Hát ezt nem nagyon értem, de nyilván bennem van a hiba. Én arra mutattam (volna) rá, hogy nem elsődleges cél kéne legyen pont most szimbólumokat építeni, de a korábbiakból sejtem, hogy te másképp látod.

>>"egyelőre fogalmunk sincs, hogy lesz-e kereszt az emlékhelyen"
Igen, ez Zero agymenése volt, hogy még demagógabb legyen a poszt. És ha lesz kereszt, akkor mi a baj? Valahol le van írva, hogy csak Hanukát lehet állítani Magyarországon? <<
Semmi baj. Kereszt legyen a templomon. Legyenek fogadalmi keresztek. Legyen kálvária. Az alkotmány (alaptörvény) egyaránt a keresztény és a nem keresztény állampolgároké. Az emlékművében vagy ne legyen vallási jelkép, vagy legyen ott minden vallási jelkép, amely vallást csak egyetlen ember követ az országban. Szigorúan szerintem.

>>"Tehát akármilyen a többség, sem a parlament, sem a kormány, sem semmilyen, az ország irányítását feladatul kapott személy nem kötelezheti el magát a munkájában semmiféle vallás mellett"
Ne keverjük a dolgokat! Ügye az állam és az egyház kb. 200 éve elvált egymástól. Az viszont tény, hogy történelmileg Európa keresztény gyökerű HAGYOMÁNYOKKAL rendelkezik, amit hangsúlyozni nem azt jelenti, hogy az egyház és az állam kapcsolatban áll egymással.<<
De bizony a keresztény, sőt katolikus hagyományok _egyoldalú_ hangsúlyozása (tekintettel arra, hogy bizony vannak minimum protestáns, különösen erős református hagyományaink, és vannak zsidó hagyományaink, és az ateizmus sem a második világháború után kezdődött - itt kizárólag a mai magyar állampolgárok személyes hagyományaira gondolok) azt jelenti, hogy az állami hatalomgyakorlásnak (katolikus) egyházi színezete is van. Ami, mivel ahogy te is írtad, az állam és az egyház jó ideje elvált egymástól, nincs rendben, mivel diszkriminatív a más vallású vagy a vallást nem követő állampolgárokkal szemben.

>>"Nagyon erőteljesen szelektálnak, legalábbis azok az intézmények, amelyeket én láttam. És nemcsak vallási beállítottság szerint. Hanem bizony családi állapot és anyagi helyzet szerint is, a későbbiekben (azaz második osztálytól felfelé)"
Kíváncsi vagyok melyeket láttad, mert amelyeket én láttam, ott ilyet nem tapasztaltam. Az anyagi helyzet alapján történő szelekció nyilvánvaló hazugság, nem is foglalkozom vele.>>
Nos, nem vagy köteles elhinni. Nekem korlátozott tapasztalataim vannak arról, hogy az ismeretségi körömből kit vettek fel és kit nem ilyen intézményekbe (én nem jelentkeztem, de azért figyeltem).

"...a gyerek korábbi eredményei szerint is"
Ez kb. minden iskolára igaz"
A jelenleg önkormányzati fenntartású általános iskolák kötelesek felvenni a körzetükbe tartozó gyerekeket. Amennyiben én pl. Érdre költöznék, az ottani önkormányzati iskola (ha van, sosem néztem utána) köteles lenne felvenni a gyerekemet 1/2-es átlaggal éppúgy, mint színötössel. Az ugyanott működő (ha van) egyházi iskola ellenben megteheti, hogy kizárólag akkor veszi fel, ha színötös. A középiskola nyilván más tészta, ott, ha jól tudom, most éppen központi felvételi rendszer van. Nekem egyelőre óvodára és általános iskolára van rálátásom.

>>"Emellett: mivel nem állami fenntartású intézmények, megtehetik, hogy a nem példás magatartású vagy szorgalmú gyerektől rövid úton megszabadulnak"
Igen, ezért népszerűek az egyházi iskolák, és ezért magasabb színvonalú az oktatás ott. Bár a "megszabadulnak" kifejezés elég érdekes ebben az esetben, mert jelenleg (még) 18 év a tankötelezettség korhatára, mint az közismert...<<
Szó sincs róla, a "megszabadulnak" kifejezést szándékosan használtam. Ugyanis az egyházi iskolából eltanácsolt gyerekre is érvényes, hogy a körzeti általános iskola köteles felvenni. Viszont a körzeti általános iskola jelenleg akkor tanácsolhat el gyereket, ha előzetesen maga az iskola keres neki másik helyet (vajon hol vesznek fel pl. egy magatartási problémák miatt eltanácsolt gyereket?). Az egyházi iskolának e tekintetben nincs kötelezettsége, nincs felelőssége, helyzetéből adódóan könnyebben és hatékonyabban válogathat. Válogatott jó gyerekanyaggal lényegesen könnyebb látványos eredményeket elérni. (Hasonló a helyzet egyébként a gyakorló iskoláknál is.) Egy átlagos képzettségű, közepesen jó képességű pedagógus kényelmesen jó színvonalat tud tartani egy válogatott gyerekekből álló osztályban, valamivel jobban küszködhet egy vidéki belvárosi körzetes iskolában, és vért izzad egy külvárosi körzetesben, ha bármi eredményt akar elérni.

>>"mintha az állami fenntartású iskolák egy cseppet hátrányban lennének, nem?"
Ha a tankötelezettség korhatárára gondolsz, szerencsére ott hamarosan változás lesz.<<
Arra gondolok, amit feljebb is írtam, hogy az állami-önkormányzati iskolák többségének jóval kevesebb lehetősége van a felvett gyerekek szelektálására. Ami nem biztos, hogy baj, de látni kell, hogy az egyházi iskola nem feltétlenül attól mutat fel esetleg látványosabb eredményeket, mert annyival magasabb színvonalon tanítanak. Ez sokkal több tényezős dolog.

>>Örülök, hogy jó iskolát találtál, feltételezem nem egy érdi iskoláról van szó... (hogy egy Budapesthez egészen közeli példát említsek...)<<
Vidéki nagyvárosban lakom. Az iskola a város legrégebbi és szerintem legkisebb sulija, s nem a legjobb hírű, főleg a vegyes helyzetű gyerekanyag miatt. A tantestület megtesz mindent, amit csak a rendelkezésre álló kevés pénzzel és egy csoport odafigyelő szülővel tehet. Sok gyereket tart ott ebben a pillanatban is a szakadék fölött a zenetanulás, a sport vagy a színjátszás.
Amúgy azt gondolom, hogy igazán a keresztényi felebaráti szeretetben gyökerező egyháznak való, nemes és mindenképpen igenelhető feladat lenne a nehéz családi és anyagi helyzetből jövő gyerekek tanítása. Velük lenne igazán hiteles a jó színvonalú egyházi oktatás.

Marcellusca 2011.05.13. 14:35:45

@Seduxen: Hehe!
Ezek szerint Lendvai efftársnő él és virul. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.13. 14:51:31

@Marcellusca: úgy néz ki :)))

nem tudom mi lehet az oka, de valahogy a pártatlanságáról elhíresült gréczy e.t. miatt nem tudok könnyeket hullajtani, visszanyalt a fagyi tipikus esete.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.13. 15:00:14

nu shalom náczi söpredék, szevenápvíkend :D

dr. Aullah 2011.05.13. 15:02:07

Gyerekek, ma nem lesz poszt?

f.m.j. 2011.05.13. 15:04:33

@Zigi: pont most akartam linkelni, felháborító
ennyit az elszámoltatásról
a fidesz ezekkel a nevetséges intézkedésekkel csak maga alatt vágja a fát, de csak folytassák, nem kár értük se
csak az a baj, hogy ez a hülye Gyurcsány simán erőre kap, csak a régiek jönnek vissza, de mit is beszélek, én már nem tudom ki kicsoda itt, mert mind egyformának tűnik

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.13. 15:14:49

@zero:

örülök h legalább téged érdekel a téma, és nem szarjátok le/ folytattok struccpolitikát, mint anno a tűzraktérnél, (hiába küldtem be egy egész posztnyi anyagot) - most már (teljesen egyértelműen) látszik h kormányzati koncepció/terv/(esetleges) bosszúhadjárat állomása volt az is.

terézvárosi basz.kodás; a tényleg súlyos west balkános incidens, mint ürügy;
a tűzraktér; egy többféleképpen értelmezhető kormányrendelet: safetysigns.hu/wp-content/gallery/23-2011-Korm%C3%A1nyrendelet.pdf ...
és most a ZéPé.

a szélsőjobberek és a fideesznyikek meg örüjjenek a zombivárosuknak:
index.hu/kultur/2011/05/10/hogyan_lesz_budapest_unalmas_zombivaros/

jön sznob dzsentriskedés vissza:
a hülye borsznob gazdagok, a lovagrendek, a lovasok kora újra eljött
(régen a ló "tömegközlekedési" eszköz/mód volt, ma csak a gazdagok, az igazán gazdagok engedhetik meg maguknak, státusszimbólum, többet ér mint ha dzsipped v bmw-d van....)
egy példa: az erre vonatkozó terv: www.bombahir.hu/budapest/a-tabaniak-nem-kernek-a-kocsmanegyedbol

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.13. 15:20:30

a kis falukban a cigóhelyzet marad a régi, de legalább a fővárosban rend van/lesz és NYUGALOM és BÉKE és CSEND.........

Cateran 2011.05.13. 15:42:36

@Geza:
""már bocs, de az, hogy valaki meg van keresztelve, az nem azt jelenti, hogy vallásos lenne."
Senki nem is mondta. Keresztény, az viszont lesz."

BS..En pl meg vagyok keresztelve, de ettol fuggetlenul ateista vagyok..Vagy szerinted kereszteny ateistanak szamitok?

zxn · http://online-munka-file-feltoltes.blog.hu 2011.05.13. 15:51:48

Észak-Koreában vagy Üzbegisztánban szoktak ilyen hülyeségeket csinálni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.13. 17:41:36

@Marcellusca: Ő magának pedig lejárt a munkaideje a Trollközpontban, és hazament :D

Persze ez csak sarkítás, hiszen mindannyian trollok vagyunk :D

jeannouvel 2011.05.13. 18:19:46

Amerikai filmekből biztos megvan, hogy a börtönben a rabok két pártra szakadtak.
Már nem lehet bírni velük, félő a börtönlázadás kitörése. Valami simlis témával egymásnak ugrasztják őket.
Parancsnok golyóálló irodaüvege mögül nézi az udvaron a kezdődő leszámolást. Az őrök úgyszintén fogukat piszkálva, csőre töltve támasztják a falat.
Lent meg elhullanak egy páran.
A feszültség oldódása után mindenki megy a szigorítóba, újabb még durvább megvonások. Parancsnok meg ledönti jól megérdemelt whiskyjét és hazamegy.
Ne öljétek egymást, ERRE VÁRNAK !
Nem ismertek (ünk) magatokra (unkra) ?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.05.13. 18:32:20

ha már giccselésnél tartunk, a másik karikába meg lehetne tenni egy 100 méteres turulmadarat :)
ha lúd, legyen kövér!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.13. 19:24:44

REND LESZ ITT !

"készül olyan szabály is, ami az engedélyeket zenei műfajhoz köti. Lehet, hogy hiphophoz nem kell, de tárogatós esthez igen. Vagyis fordítva, mert a köztársasági elnök úr tárogatózik. Egyébként ezekről, hogy mit lehet és mit nem, az önkormányzatok döntenek majd egy segédkönyv alapján. Erről Bárdos Deáknak eszébe jutott, hogy a nyolcvanas években volt már ilyen, akkor az Európa kiadóval és a Kontroll Ccoporttal voltak hol fent, hol nem különböző listákon a tanácsnál."

index.hu/kultur/2011/05/10/hogyan_lesz_budapest_unalmas_zombivaros/

[ tudom, mán linkeltem, de muszáj volt :D ]

global001 2011.05.13. 19:49:52

800 ezer szavazót vesztett a Fidesz ???
Akkor következésképp ennyivel több "mocskoskomcsi"-val lett több.
Látom szemeim ellőtt azt a zombi Szarrágot magyarázkodni:
"800 ezer szavazó ismét a népakarat ellen fordult, és végleg kiírta magát a NER-ből. aaaaaaaööööööööööö
A nemzeti együttműködés kúrmánya élni fog a nép által rá ruházott soha nem látott felhatalmazással, amúgy meg az emútnyócév meg Gyúcsány a hibás."

Ez a Petike jobb lenne ha csinálna magának 2-3 édestestvért .

vomit 2011.05.13. 20:03:53

@jeannouvel: nemsokara (ahogy most kinez, akar heteken mulhat) ez fogja lekotni mindenkinek a figyelmet
www.chrismartenson.com/blog/preparing-economic-collapse/57744
Problems much worse that what you are used to will be of daily occurrence. You’ll just have to roll with it, learn to cope with the new world you live in. Reinforce your relationships with people, fight stress by finding a hobby you enjoy, hopefully one that has a practical side as well. After the collapse, lots of people started their own business when they realized there where no jobs to be found. Maybe it's better if you get started now, just in case you ever need it to earn a living.

Geza 2011.05.13. 20:07:42

@Cateran:
Na jó, akkor a te kedvedért megint:
1. Aki meg van keresztelve és kereszténynek vallja magát, azt biztosan elfogadhatjuk kereszténynek. Ilyen vagyok pl. én meg ilyen pl. a pápa.
2. Aki nincs megkeresztelve és nem is vallja magát kereszténynek, azt biztosan elfogadhatjuk nem kereszténynek. Ilyen pl. Ahmadinezsad meg a Dalai Láma.
3. Aki meg van keresztelve, de nem vallja magát kereszténynek, attól én elfogadom, hogy nem akar hozzánk tartozni, és mivel nem erőltetem, elfogadom nem kereszténynek. Ilyen vagy pl. te.
4. Aki nincs megkeresztelve, de kereszténynek vallja magát, az vagy
- 4a., nem akarja felvenni a keresztséget, ekkor nem keresztény (vagy hazudik, vagy mást ért kereszténység alatt, mint a világ többi kereszténye)
- 4b., nincs _módja_ felvenni a keresztséget (pl. egy kínai börtönben ül), ekkor keresztény (minden felekezet egyöntetűen elfogadja annak)

A fentiek fényében te, mivel nem szeretnél a kereszténységhez tartozni és ezt senki sem erőlteti, nem vagy keresztény (megnyugodhatsz), és tiszta lelkiismerettel ikszelhetsz nemet a 'tartozik-e egyházhoz/felekezethez?' kérdésre.

Remélem, sikerült megválaszolnom a kérdésedet :).

Black Hawk 2011.05.13. 20:46:02

Én még akár egyet is értenék az ötlettel. OK, legyen az új alkotmánynak valami parkja, vagy emlékhelye, vagy ilyesmije. De ki találta ki, hogy ezen a nonszensz, képen látható majdnem szó szerinti aszfaltdugóban legyen ??? Annyi szép hely van, egy nagy rét kellene, középen félkörben faoszlopokkal, igényesen megcsinálva egy emlékhely, és kész.

Ez olyan, mintha a Hősök terét egy bokorba, vagy egyetlen házhelynyi helyre akarnák beleerőszakolni.

Geza 2011.05.13. 21:02:00

@Black Hawk:
Azt hiszem, ez összecseng Nurddin (2011.05.13. 13:12:22) hozzászólásával, miszerint ez az országzászló a Szabadság téren a szovjet obeliszk helyén pont jó lenne...
Elfér, mert azelőtt pont ott volt egy, van tér körülötte, a tervek és a látványkép megvan ergo pályáztatni/terveztetni sem kéne, és hogy a fityesznek is meglegyen a magáé, Makovecz neve is ott van már egy évtizede, őt sem kell utólag beleerőltetniük a dologba: www.magyar-eletter.hu/aktualis/zaszlo/

Cateran 2011.05.13. 21:11:58

@eszkep:
Ugyan lathatolag neked mindenfele vannak haverjaid, de ugy tunik a tenderek kornyeken megsincs...Nos, nekem van....es nem, nem az ar szamit...meg nem is a legjobb palyazat...(meseltek olyan tenderrol, aminek mar akkor meg volt a nyertese, mikor meg ki sem irtak)
Ismerosom epitesi vallalkozo...meselt olyanokat, amiket te akkor se hinnel el, ha Orban maga adna irasba...de azert ebreszto....

Cateran 2011.05.13. 21:13:04

@Geza:
Ugye vagod mi a kulonbseg az utobbi kommented es akkozott, hogy aki meg van keresztelve az kereszteny?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.13. 21:14:06

@global001: "Akkor következésképp ennyivel több "mocskoskomcsi"-val lett több."
Nem hinném. Legalább 80%-a azt mondja, hogy dögöljön meg minden politikus.

Monçada bíboros 2011.05.13. 22:14:42

@ColT: "Legalább 80%-a azt mondja, hogy dögöljön meg minden politikus."

Akkor még van remény:))

a-kis-herceg 2011.05.13. 22:27:06

@zero: elte-közgáz-sote-bme

az négy

sóskatáska 2011.05.14. 00:24:56

@Geza: Ecsém,Neked elgurult a bogyód. Itt vitatkoztok teljesen OFF dolgokrol,a többiek meg röhögnek Rajtad meg a spanjaidon.

mpsith 2011.05.14. 00:45:28

Nemtudom mért érzi úgy a kétharmad mintha közvetlenül a rendszerváltás után lennénk. Szánalom. Eleve az új alkotmány meg ez a ,,térátnevezésesdi" is tök fölösleges volt. Egy megosztott és eladósodott országban, ahol magas a munkanélküliség, ez a kormány legfontosabb feladata?

Geza 2011.05.14. 03:17:05

@Cateran:
Ugye te meg vágod, hogy már eleve azokról az emberekről volt szó, akik a népszámlálásnál kereszténynek vallották magukat, és akik közül -mint beszéltük is- aki meg van keresztelve, azt tekinthetjük is annak.

Geza 2011.05.14. 03:17:35

@Cateran:
Ugye te meg vágod, hogy már eleve azokról az emberekről volt szó, akik a népszámlálásnál kereszténynek vallották magukat, és akik közül -mint beszéltük is- aki meg van keresztelve, azt tekinthetjük is annak.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.05.14. 07:29:00

'reggelt. egy "érdekes" hír éhgyomorra:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/13/alkotmanymodositassal_vennek_el_a_korai_nyugdijakat/

te jani, meg pista! szerintem ennek az eszement baromságotoknak is állíttassatok valamilyen emlékművet! valami olyasmi performanszra gondolok, hogy pár csont és bőr 60 éves ex-nyugdíjas utolsó erőtartalékait mozgósítva karót döf a kibaszott szívetekbe!

Marcellusca 2011.05.14. 07:35:06

@Seduxen: Émmán tennap o'vastam. :(
És csak annyit jegyeznék meg, hogy ne legyek teljesen OFF:

Hogy mé' nem csinálnak maguknak kistesót "Az alkotmány hatályba lépésének emlékhelyén"?!

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2011.05.14. 07:38:54

Szerintem szebben mutatna az a Zemlékhely a gyöngyöspatai Kecskekőn, nem? Oda úgyis már magától kigurul a Zaudi.

global001 2011.05.14. 09:04:50

@eszkep: Látszik, hogy fogalmad sincs a közbeszerzésekről, pályáztatásokról. Tudod, hogy működik ???
1. Megvan a nyertes
2. Ráírják a tendert
3. A nyertes cég vezetői rokonoknak, haveroknak létrehoznak még 2-3 céget
4. Miután minden cég az övék az árakat szabadon variálhatják.
5. És így a legolcsóbb nyer, ami nyilván a normál ár többszöröse.

Az autópályaépítés tökéletes példa.
De azt hinni, hogy Viktor bandája nem akar az állami csecsen lógni, lopni a közpénzből az már az idiótiznus teteje. Vagy jó cuccot szívsz, mert még mindig csak a rózsaszín felhőkben szárnyalsz .:))
Ha még mindig nem jöttél rá, hogy kiknek a pártján van a kormány akkor nagyon sajnállak.:((
(16 Szja, 3 hónap munkanélküli, táppénz - túlórapénz megnyírbálása, gyógyszertámogatás csökkentése stbstb.)
Vagy ezekre mind-mind a nép adott felhatalmazást a forradalmi kormánynak ???
Vagy megint az "emútnyócév" vagy a "Gyúcsányahibás" című darab következik ???
Ezt fogják még 2015-ben is pofázni, te meg trollkodni fogsz és tapsikolni.

trojka 2011.05.14. 09:09:48

@Monçada bíboros: szerintem már száz százalék, legföljebb kivonandok maguk a politikusok, a családjuk, a sleppjuk meg a s...nyaloik. Ez cirka 1 %!

a-kis-herceg 2011.05.14. 09:14:15

@global001: e se ismered...

láncban vannak a haveri cégek.
első vállalja a melókat (formailag megkérdőjelezhetetlen)
második alvállalkozó, mely az igazi generállal szerződik...
a generál (az igazi szakmai cég) szerződik a partnereivel...

na a második nem szokta továbbutalni a pénzt...

kétszer lopnak:
egyszer a zállami DUPLA pénzt, egyszer a zalvállakozók munkáját.
extra: haver, tehát nincs garancia sem semmi...

ügyesebb cégek harmadszor még a bankihitelt is ellopják.
de a háromszoros lopás (ami valójában 4szeres pénz) az ingatlannal kapcsolatos esetekre vonatkozik...
vannak banki haverok is...

Monçada bíboros 2011.05.14. 09:34:19

@global001: Az a legszebb, hogy ha egy fideszesnek előhozom ezt a témát, akkor az az ultima ratio, hogy legalább nem a komcsikhoz megy a pénz.... Erre mi a f@szt lehet mondani? És még ők ugatnak a kettős mércéről...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.14. 11:07:46

@a-kis-herceg: És mivel valahányadik szintig állami cég, nekik bajuk semlesz, ha nem utalnak.

global001 2011.05.14. 11:52:38

@a-kis-herceg:

Nem egy dologról beszélünk !!!
Konkrétan én a közbeszerzés NYERTESÉNEK kiválasztását írtam le.
Amit te írtál a láncvállalkozás csak ez után jön !!!!
Főváll. alváll. alalváll. ..... 20. alvállalkozó

teisfiambluetooth 2011.05.14. 12:44:42

Semmit sem felejtettek, semmit sem tanultak.

Billy the kid 2011.05.15. 08:26:57

A zemberek , főleg a fővárosi fiatal zemberek nagy része rendszeresen megfordult a zp+rióban, valószínűleg nem vörös kényszer vagy fenyegetés hatására.

Ki tudja, lehet, hogy konzultálnak a fiatalokkal és majd visszatáncolnak?:)

Szerintetek??

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.05.15. 11:32:09

Értem én a szándékukat, mert szép gesztus az országzászló, meg az alkotmányemlékhely...

DE EZEK HELYBŐL ILYEN HÜLYÉK VAGY NEKIFUTÁSBÓL ???

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.05.15. 11:32:42

Egyik szórakozóhely sem a kedvencem, de sokaknak igen... miért kell velük így kib***ni ?

global001 2011.05.15. 11:49:09

@csabapayne: Erre is a nép adott felhatalmazást !!!

Arcady 2011.05.15. 12:40:41

@zero: Az itt élőkkel mikor fogsz foglalkozni? a családosokkal? a kis gyerekkel? vagy mi nem számítunk? 6000 ember él Lágymányoson minden éjjel szenvedünk ettől helytől 10 éve. 300 méterre lakom az első lakóházban a kolesz mellett, de gondolom az lesz a válaszod hogy itt nem lakik senki. á kár belétek a szó titeket csak a buli érdekel meg hogy legyen hol lerészegedni, az már el sem jut hozzátok hogy Zp rég túlnőtte magát és már ők is keresik a következő helyet.
Minek írom ezt is csak trágárságot kapom majd meg hogy költözzek el, csakhogy amikor ide jöttem akkor ott még egy park volt, a lakást meg senki nem veszi meg pont Zp miatt. Ezer és egy dolgot tudnék mondani de persze a csendes itt élőkkel senki nem törődik. Szerintetek itt mindenki nyugdíjas mi? És a nyugdjíasnak nincs joga pihenni? ezt a korlátolt hülyeséget.
Remélem egyszer a Ti ablakotok alatt nyílik egy ilyen és a TE gyereked jön minden este sírva hogy nem tud a tuctuctól aludni.

Arcady 2011.05.15. 13:10:14

@Geza: Én pont itt lakom bő 300 méterre, tudnék mesélni hogy zárt ablaknál is megmondom mi szól (már ha ismerném ezeket populáris előadókat de én mást hallgatok).

Egyébként nem kéne az itt lakókra fogni,főleg nem a nyugdíjasokra akik már panaszkodni sem mernek ha valaki új kezdeményezést indít. sok betört ablak és telehányt ajtó valamint mostanában éjjelenet az Ébresztő Ébresztő jó hagos ordítása, ha azt mondom félelem keltő úgysem hiszitek el. Pedig amikor egy 20-30 fős csürhe ordítja hogy "úgysem alszotok nyugdíjasok", amikor kimegyek az erkélyre és észre vesznek és felordítanak hogy "pinád van kurva?"....Érdekes ősszel tavasszal és télen ilyen egyáltalán nincs, mily meglep. Ezer és egy bejelentés panasz után sem érdekelt senkit, se a rendőrséget, se az önkorit. soha nem törődtek a panaszainkkal. Az hogy az itt élőket (is) szidja a poszt egészen undorító. Ha egy picit is tájékozottabb lenne a poszt író a helyi viszonyokkal tudná hogy amióta zp áll mi csak szívunk. Most sem az itt élők miatt történik ez hanem mert valaki az önkori feje felett is emlékhelyet akar. Most. Itt. ennyi.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.15. 13:56:40

@Arcady:

a 12 sávos út benne 2 villamossávval és villamosokkal, ami mellé költöztetek ugye nem zavart

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.15. 14:06:50

@szorokin:
keveset ordítoznak a villamosok éjjel, a 12 sáv pedig nem okádja össze a járdát, sőt egészen csendben vannak éjszakánként.
tudod, nem a zp a baj, hanem a sok hülye :)
azonban a hülyéket nem lehet eltiltani attól, hogy hülyék legyenek, ezért egy olyan környezetbe kell őket helyezni ahol nem zavar senkit az, hogy hülyék.
ennyi a történet. mindenki jól jár.

Arcady 2011.05.15. 20:18:24

@szorokin: Van egy aprócska különbség az autók (ami éjjel alig van) és a folyamatos tutctuctuctuctuc között. Egyébként nincs az 12 sáv legközelebb amikor bulizni mész számold újra.

Mindenki ezzel a hülyeséggel jön csakhogy az autók zaját az ablak kizárja a tuctucot nem. ez csak egy ócska kifogás amit az itt élőknek mondtok, miközben ti nem itt éltek tehát felmérni sem igazán tudjátok hogy milyen itt éjszaka.

Kár belétek a szó, számotokra az itt élő 6000ember nem számít, csak a buli a pia.........

Arcady 2011.05.15. 20:21:56

@szorokin: Különben megpróbálhatnál érdemben is reagálni arra amit írtam kár ezt a butaságot hangoztatni. ate otthonod mellett nincs út? vagy olyan szerencsés vagy hogy sétáló utcában laksz?
Tudod a mai ablakok elég jól elbánnak az utca normális (!) zajával, de a mélynyomók (így hívják ami tuctucot hangosítja?) hangjával max valami csoda bírna el.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.16. 00:48:38

@Conv: a villamosok mostanság/hamarost éjszaka is fognak ordítozni (az ott járó 4-6 tuti)

az meg h mivel te szélsőjobbos vagy és rendpárti, nem lep meg véleményed.
sok fiatal másképp gondolja.

örülj így vagy úgy de a neked tetsző zombiváros létrejötte biztosnak látszik.
jó lesz itt.
REND LESZ ITT (bp-en).
el lesz nyomva a szabadság, az ifjúság, lehet majd fityisz gyűlésekre járni helyette
meg borospincékbe kultúráltan és nagyon disztingváltan sznobkodva borozgatni.

h vidéken a cigólakta településeken nem lesz rend.
az ugye más tészta, egyszerűbb megfojtani a másik kormányhoz köthető fiatalokhoz kapcsolható létesítményeket, mint megoldani a vidéki cigánykérdést
(azaz ott rendet és biztonságot biztosítani)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.16. 00:57:08

@Arcady:

amúgy nem szerettem a zépét, se a riót, nem is jártam oda, a tűzraktérben is ha egyszer voltam.
szóval nem az önös érdek vezérel(t).

hát a 2*4 sáv + 2*2 villamossáv tuti + van ott buszmegálló is...

úgy csinálsz mintha a szomszédodban lévő BME-s Kármán koliban nem lennének bulik, amelyeknek hagja is van, és amely közelebb van a zépénél (lakóhelyedhez)

amúgy nem lesz neked sem semmi bajod, te is boldogan élhetsz majd csendes
éjszakai élet nélküli zombivárosodban.
index.hu/kultur/2011/05/10/hogyan_lesz_budapest_unalmas_zombivaros/

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.16. 01:04:58

@Arcady:

amúgy akármit mondasz, gyalogoltam én arrafele soxor este/éjjel, pl arra van az elte TTK, meg a hídon is szerettem/ek gyalogolni, mert szép a duna...
este, és ott ahol a villamos befordul, (a Karinthy utca végén) este, hát a ZP zajábol kábé semmit nem lehetett hallani (nemcsak magamról beszélek, több ember csak nem lehet eccerre süket...), pedig a forgalom akkor már kisebb
a mélynyomókat nem rokkoncerteken alkalmazzák (ami a zépé főbb profilja), hanem a házatokhoz közelebb levő RIO diccsós zenéinél inkább...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.16. 01:23:15

@Conv:

örülök h te nem voltál se fiatal, se kamasz, se lázadó
sosem részegedtél le (hanem csak kultúráltan pálinkáztál és boroztál maximum szalonspiccig)
és persze sosem ordítoztál az utcán.

és h koncertekre sem jártál, mert gondoltál arra/voltál olyan előrelátó, h esetleg ordibálnál, ha ittasan visszafele jönnél.

@Arcady: @Conv:
hallottatok már olyanról, h VILÁGVÁROS ?
h az mit jelent ?

ha mást nem, egy zajos éjjelnappali vigalmi negyedet tuti jelent.

a szociban/kádárkorban megszűntek a magyar városok élni, sokan ezt megszokták.
a II: VH előtt pezsgő élete volt Bp-nek, a szoc/komm korszak ezt kb legyilkolta.
pár generáció másképp szocializálódott......
sokan azt a tévképzetett alakíthatták ki maguknak, h az a normális, ha nincs több/sok ember sehol [ gyülekezési szabadság ], persze május 1. és az egyéb szoci ünnepek voltak a kivételek
a lényeg persze az irányított néptömegeken van.

"normális" jól működő városoknak ÉLETE van. mégpedig PEZSGŐ ÉLETE.
épp ez vonz sok embert ezekben a városokban.

Nézzetek körül NyEurópában.....

Hova szeretnének menni a legtöbben ? Melyek a legismertebb ilyen nevek/helyek ?
Spanyolo, Olaszo, Anglia, Párizs - Fr ...
mindegyik országnak ill nagyvárosaik VILÁGVÁROSOK, ZAJOSAK, PEZSGŐ ÉJSZAKAI ÉLETTEL és ÉLETIGENLÉSSEL.

Bp-re meg majd jönnek a Nyuggerek és mi leszünk Európa Floridája (ill Florida mínusz Miami)-ja.

bandika gazdája 2011.05.16. 06:29:00

@szorokin: Már majdnem elkezdtem veled vitatkozni, de már kezdés előtt feladom! Te messze magasan hülyébb vagy mint a magyar átlag!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.16. 08:53:28

@szorokin:

igen, ez kimaradt az életemből, hogy tahó legyek.
ám jártam koncertre, rúgtam már be.
sőt fiatalként elég sok gondom volt a rendőrökkel a lázadás miatt (tudod én még a szoci érában voltam lázadó fiatal, amikor még azért ütött a rendőr, ha rövid, ha hosszú, ha színes volt a hajad, ha fülbevalód volt, ha bőrdzsekid volt, ha farmerdzsekid volt, nem csak akkor mint ma, ha már huszonötödször köpöd le, miután oldalba hugyoztad.) de nem azért mert az utcán ordítoztam részegen éjszaka.

tehát szerinted a petőfi híd budai hídfője vigalmi negyed? :)
ha vigalmi negyedben lenne a zp meg a rio, senkit nem zavarna.

minyimaaa 2011.05.17. 00:55:10

@Conv:

"tehát szerinted a petőfi híd budai hídfője vigalmi negyed? :)"
rossz következtetés.
/ csak épp a zépéről beszéltem, ennyi, az volt az apropó /

általánosságban értendő.

amúgy meg úgyis mindent a fityiszesek döntenek el, emiatt nyílván nem valószínű h tömegtűntetések lehetnének/lennének.
ha világvárosként akarják nyugaton tálalni bp-et, akkor aszerint kell eljárniuk.
ha meg nem, akkor kábé haladhatnak az eddig megkezdett utukon/irányukon.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.17. 01:01:08

jaja tudom, skizofrén vagyok.
most már télleg egyértelmű.

de nem szoktam magammal vitatkozni, feles óráimban, amúgy.
nyugodtan nézd meg a profilokat, ha van kedved.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.17. 01:05:44

@Conv:

itt a lehetőség, keresztre feszíthetsz, stb..

jó szorakozást, előre is, remélem élvezni fogod :)))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.17. 01:08:45

amúgy az érveim ettől függetlenül (v nem függetlenül) állnak, és a mondandóm is áll.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.17. 02:34:09

szent inkvizícióval sújtsatok le:

Marduk - Holy Inquisition
www.youtube.com/watch?v=JN3o8eYt3sg

legalább így !

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.05.17. 12:16:14

@zero: Bár nagyritkán én is jártam a ZP-be, de azrét kibaszottul nem normális, hogy minden létező zajhatárt megsért a cucc. Miért van az, hogy mondjuk a Kelenföldi Erőműnek be kell tartania a zajhatárt - kicsivel több pénzt termel, mint egy "szaros" szórakozóhely - de a ZP úgy zajonghat, hogy még a Duna túloldalás in cirka 50-55 dB(A) van, mikor lakóövezetnél éjszaka 40 vagy 45 dB(A) a limit? Hm...? Mi a faszért kel üvölteni a zenének...?

süti beállítások módosítása