Skip to content


       Szűrés lista

Pénz beszél, "Free Tibet" kussol

Csodálatosan sikerült ez a kínai vizit. Kína az új barátunk, jön a kínai tőke, a holdudvar is megkapja a maga jutalomfalatkáit, elsőként Demján és a Trigánt, de már a Közgép és Nyerges Zsolt is ott sündörög a húsosfazéknál. Nekünk azonban nem kötötték az orrunkra, hogy Kínai vajon miért önt be kis hazánkban egy vagon pénzt ...

Ez mind nagyon szép és jó, leszámítva pár apróságot.
Kiderült, hogy mégis csak jó a külföldi tőke, ha azt nem a gaz karvalymulticég hozza, hanem mondjuk a "baráti" kommunisták. A köcsög IMF a hitelért cserébe holmi strukturális reformokat kért, Kínát ilyesmi nem érdekli, persze a kölcsön pénz is visszajár (erről még reklámfilm is készült). Szerencsére van még pár gazdag diktatúra a Földön, akik lehet, szívesen és mosolyogva adnak majd kölcsön.

Amíg szocik kormányoztak, addig Kínánál sokkal fontosabb volt Tibet a Fidesz számára,  három éve még Balog Zoltán is büszkén lengette a tibeti zászlót, és Tibet melletti parlamenti határozatot írtak.

2008.03.29., Fidesz-frakció: "Rendszerváltó pártként a Fidesz morális kötelességének érzi, hogy felemelje a szavát és tiltakozzon, amikor egy kommunista rezsim brutális eszközökkel lép fel saját állampolgárainak szabad akaratával szemben."

2008.05.21., Balog Zoltán: "Megjegyezzük, hogy a szocialista kormány az elmúlt három évben még soha nem tartotta időszerűnek a megszólalást Tibet ügyében. Szomorú, hogy az emberi jogok ügyében tanúsított kormányzati közömbösség nemcsak Magyarországra, hanem Tibetre is kiterjed."

2009.06.10.
, Balog Zoltán: "Fölszólítjuk a magyar kormányt, hogy befolyását latba vetve lépjen föl az Európai Unió megfelelő fórumain annak érdekében, hogy Kínában megszűnjön az etnikai alapú erőszak."

A 180 fokos fordulaton már meg sem lepődtünk, de valóban jó lett volna (ahogy Török Gábor is írta) egy pár soros kommunikáció egy cinkos kacsintás kíséretében, hogy az 1 milliárd euró meg a másik 11 pont túl nagy falat ahhoz, hogy pár szerencsétlen szerzetes miatt magunkra haragítsuk az ilyesmire hiperérzékeny kínaikat.

Viszont Kínával ellentétben Magyarországon még demokrácia van, így ha egyes emberek tiltakozni kívánnak mondjuk egy idegen hatalom látogatása / politikája / emberi jogi helyzete miatt, akkor azt nem lenne szabad az államnak az erőszakszervezetei és hivatalai segítségével megakadályozni.

- Az Oktogonnál elhaladó kínai miniszterelnöki konvojnak szerette volna Karma Dordzse tibeti tanár a tibeti zászlót felmutatni, amit a pillanatok alatt a helyszínen termett rendőrök megakadályoztak. Utána Karma Dordzsét a rendőrség elvitte a helyszínről.

-
A kínai miniszterelnök ELTE Konfucius Intézetében tervezett látogatása során több tibeti aktivistát a civilruhás rendőrök megakadályozták abban, hogy tibeti zászlót lengessenek, valamint azt is, hogy Tibet szabadságával kapcsolatos szlogeneket kiáltsanak.

- A Magyarországon élő tibeti menekülteket, valamint szabályos munkavállalási engedéllyel bíró tibeti tanárokat beidézték szombatra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal irodájába személyazonosságukkal kapcsolatos indokokkal. Az idézést rendőrök vitték ki péntek este. Az egyikük még egy igazolást is kapott, hogy szombat reggel 8-tól délután 1-ig a Bevándorlási Hivatalban tartózkodott. Furcsa, de a BÁH nincs is nyitva szombaton...

"Nemcsak a gyülekezési jog akadályozásáról van szó, hanem arról, hogy a hetvenes évek módszereivel behívatnak a bevándorlási hivatalba embereket, hogy ne tudjanak megjelenni." – mondta Schiffer András, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője.

Szeretném jelezni Schiffer Andrásnak, hogy ezt a módszert valóban előszeretettel használta a MSZMP, és az utolsó ilyen eset 1988. március 15-én történt.


"1988. március 15-én 8 ellenzékit őrizetbe vettek. Fölsorolnám a neveket: Demszky Gábor, Gadó György, Haraszti Miklós, Molnár Tamás, Nagy Jenő, Pálinkás Róbert, Rácz Sándor, Solt Ottília. A tényekről Haraszti Miklóstól érdeklődtem a budapesti telefonvonalon:

1988. március 14-én délután eljött hozzám két rendőr. Bilincsbe vert a lakáson, lecipelt az egész utca láttára a kocsijukhoz, ahol jó néhány gumibot-ütést mértek a fejemre. Majd bevittek az V. kerületre, ahol egy rendőrtiszt azt mondta: mindezt magamnak köszönhetem, és még több következik holnap, ha - úgymond - nem viselkedem rendesen. Ezzel szemben én másnap nagyon rendesen viselkedtem, mert reggel 5 órakor bejöttek a lakásomba - köszönés nélkül - a rendőrök és elvittek a gyűjtőfogházba, ahol 7 másik társammal együtt - persze külön-külön cellában, nagyon szép, csempézett cellákban - töltöttük az egész napot körülbelül éjfélig.

   Na most, ha ezt nem nevezik atrocitásnak - tehát a jogtalan előzetes letartóztatást, az el nem követett állítólagos rendbontásokért -, akkor nem tudom, mit neveznek atrocitásnak, de ennél többről is szó van. Arról, hogy a tv-híradóban, a rádióban és minden újságban benne volt ezeknek az előzetes letartóztatásoknak a híre - természetesen abban a torzított formában, hogy rendbontásra való előkészület címén. Hogy ezen mit értettek, azt a legszorgosabb követelésünkre sem közölték velünk soha, hogy miféle előkészület történt, miféle rendbontás?" 

 
Friss:
Ekkora sunyikat ...

"A hatóság azt állítja, azért hívták be szombatra a tibetieket, mert figyelembe vették, hogy hétköznap dolgoznak."

Milyen kedves, egy állami hivatal, ami figyelembe veszi, hogy az állampolgárok hétköznap dolgoznak, és hajlandóak a kedvükért kinyitni a Hivatalt szombaton ...

Friss 2:
Amit nem tilt az állam, azt szabad. Vagy nem? Nincs olyan a törvényekben, hogy állam célok ellenében tüntetni tilos ...

"Magyarország egy szabad ország - a nyolcévnyi szocialista kormányzás ellenére - érvényben vannak a szabadságjogok. Nem kívánunk megakadályozni egyetlenegy külföldi delegáció elleni demonstrációt sem, de elvárjuk, hogy ne lerombolni akarják az állami célokat. Az állami célok, a saját állampolgáraink biztonsága a legfontosabb, ezért a kormány fel fog lépni az ellen, ha valaki ezt veszélyezteti. Véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs." - Orbán Viktor, ma a Parlamentben.

Címkék: kína fidesz rendőrség tibet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr343017351

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Korporatív kínai depó 2011.06.27. 15:30:10

p { margin-bottom: 0.21cm; }Kína megérkezett. Idelökött egymilliárd eurónyi hitelt (mostani árfolyamon kb. 280 milliárd forintnyit, a teljes államadósság-állomány néhány százalékát, némi aprópénzt), megvett ezt-azt a stratégiai ágazatokon belül, meg me...

Trackback: Parancsuralmi Jelképek 2011.06.27. 15:15:03

 Tapssal, felállva kellett köszönteni a  kínai miniszterelnököt "Ven Csia-pao hangsúlyozta, hogy személyében 24 év után először látogat kínai kormányfő Magyarországra....." HVG Kommunistázni nem fogok, mert nincs okom rá. Kína n...

Trackback: Eddig tartott a szabadságharc... 2011.06.27. 13:36:32

Hát eddig tartott a Nagy Gazdasági Szabadságharc. Ugyanolyan szánalmasan múlt ki, mint ahogyan született. A szabadságharc úgy született, hogy elkúrták a tárgyalásokat a Valutaalappal és nem ismerték be, hanem kitaláltak egy új mesét....

Trackback: A Nagy Kínai Nagy Izé 2011.06.27. 11:14:00

A kínai pénznél nincs jobb. Mondta a múltkor ez a kis izé, ez a zorbánviktor is, vagy hogy a francba hívják, én is tőle tudom. Mondjuk ez az ember mondjuk folyton beszél mondjuk: én nem tom, lehet, gyerekkorában lehet, súlyos tárgyakkal ütöt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kodomo 2011.06.27. 09:42:32

Hogy is mondta Orbán Viktor anno egy remek beszédében, hogy szokták mondani "van az a pénz", nos , ő nem szeretné, hogy ez mindenre igaz legyen. Legyenek fontosabb dolgok, mint a pénz.
Akkor mostanra mi lett fontosabb, mint a pénz? A kétharmad?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.06.27. 09:43:02

Furcsa volt látni a kisebb csoportokban haladó embereket szombaton estefelé, először nem értettem mi ez a ramazuri, aztán láttam, hogy nem bejelentett tüntetés van.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.27. 09:48:59

@Kodomo:

Szép találat! :)

"Új irány Magyarország! Új irány magyarok!

2009. március 6.

Orbán Viktor országértékelő beszéde Budapesten.

(...)
A legbántóbb, legmegalázóbb, de egyben Budapesten legnépszerűbb szlogen talán úgy hangzik, hogy „van az a pénz”. Van az a pénz – a mondatot nem fejezik be, de így kell valahogy befejeznünk, amiért bárki, bármit hajlandó odaadni. Én abban reménykedem, hogy a mostani válság hatására egy olyan új világ születik, ahol azt fogjuk mondani, hogy nincs az a pénz. Nincs az a pénz, amiért odaadnánk a gyerekünket, a barátságainkat, a becsületünket, vagy odaadnánk a hazánkat.

Igen, szeretném, ha ebben az új korszakban közhelynek hangoznék, hogy a gyermekek örömét, a szülői szeretetet, az összetartozást, a jóakaratot és az emberi együttérzést nemcsak pénzben lehet kifejezni. Ha a pénz mindent felülír, tisztelt Hölgyeim és Uraim, akkor a felelősség helyébe előbb vagy utóbb a felelőtlenség lép.
(...)"
www.orbanviktor.hu/beszed/uj_irany_magyarorszag_uj_irany_magyarok

rolika 2011.06.27. 09:49:06

A "fejlett, liberális demokrata" világ igencsak félrenéző bárminemű diktatúrával szemben, ha az a diktatúra az "fejlett, liberális demokrata" világ érdekei szerint működik. Most éppen egy hanyatló világgazdaság motorja.

Viktus 2011.06.27. 09:49:49

Mondjuk én is leszarom Tibetet , de mondjuk az uzsorán kívül, ha már nyalunk v.mi mást is lehetett volna kibulizni ... pl. eladni mezőgazdasági termékeinket...

jenőke 2011.06.27. 10:02:25

Haraszti Miklós élménybeszámolójából nem derül ki, hogy vendéglátói szervetek e neki ügyvédtalálkozót vagy sem. Ha nem, akkor most ehhez a nemes hagyományhoz kívánunk (kíván a fene!) visszatérni?

Viktus 2011.06.27. 10:02:37

Kína nyerhet ezen az üzleten elég sokat. Nekünk adtak gombokat gyakorlatilag pénzük van, mint a szemét ide is szórtak egy kicsit így lesz mit elcseszni még 2014-is legalább a közmunkás bohóckodásra. A megállapodás másik fele érdekesebb a Kínába kitelepülő cégek támogatása ami alatt valószínűleg nem a kkv-kat értik meg a szuper mol-t őket inkább a jövő érdekli. A gyógyszergyárak részlegeinek esetleges kitelepülése, vagy a tiszai vegyi kombinát ... persze van Kínában is gyógyszergyár meg vegyi ipar csak ott technológiailag a környéket igen élhetetlenné teszi. Az ő szempontjukból jó megveszik kilóra ami kell, de mi mit fogunk nekik eladni arról nem esett szó.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.06.27. 10:04:14

Tyű remélem index-címlapos lesz a bejegyzés, és jönnek majd az agyhalottak, hogy: "leszarom tibetet, azok is leszarták tirjanont' gáci, meg a szlovák nyelvtörvényt is" Gyertek csak szépen.

Amúgy mindenki szégyellheti a mocskos pofáját a jobboldalon aki szerint ez rendjén van 2011-ben Magyarországon. Arra gondolt már valaki, hogy ez a cigánykodás mennyire felesleges volt? Amikor Kína vezére járja a világot, akkor másol nem lát tüntetőket Tibetért? :D Sebaj narancskomcsik, én így szeretlek titeket. Gyökerek.

9mmPara 2011.06.27. 10:05:16

Mi lettünk önként és büszkén Kína ötödik hadoszlopa Európában. Közönséges árulók vagyunk.

lyken 2011.06.27. 10:06:50

Témához képest OFF:

Katkóék erőszakosan térítenek, aki nem pucsít az mehet.
index.hu/belfold/2011/06/27/elkuldik_kecelrol_a_nem_katolikus_gyerekeket/

Csendben jegyezném meg, hogy első külföldi lakhelyem hasonló méretű kisváros volt. Volt két sztenderd iskola, egy spec zeneiskola, plusz két középiskola. Külföldről nézve rohadt felháborító, hogy az adófizetők által finanszírozott elnyomó, kirekesztő egyház ismét kapott egy gumicsontot, ahol az embereket kirekesztheti és keresztbe tehet nekik. Nézetem szerint menjenek a picsába és majd akkor küldözgessenek máshova bárkit, ha önként lemondanak _minden_ állami zsetonról.

lyken 2011.06.27. 10:13:40

"Rendszerváltó pártként a Fidesz morális kötelességének érzi, hogy felemelje a szavát és tiltakozzon, amikor egy kommunista rezsim brutális eszközökkel lép fel saját állampolgárainak szabad akaratával szemben."
Na itt röhögtem fel rohadt kárörvendően először. 2006-ban még nyafogtak a rendőri brutalitás ellen. 2011-ben pedig már elvárják ugyanez a pribékjeiktől. Elnézést, de nem tudom másképp nevezni azokat a rendőröket, akik végrehajtották a tapasztalt jogellenes intézkedéseket.

Egyéves Önkéntes 2011.06.27. 10:16:40

Próbáljátok meg a jó oldalát nézni a dolgokat, most pár óráig úgy érezhették a tibetiek, hogy otthon vannak Kínában. :)

Spiritmonger 2011.06.27. 10:16:47

na, akkor csak kis kiegészítésnek mondom, hogy akik tibetért rinyálnak, azok jobb, ha tudják, hogy arrafelé még a 20. század elején is az volt a divat, hogy a külföldi, főleg fehér embert, ha átlépte a határt, a gurkha zsoldosok kivégezték azonnal, szó nélkül...
amúgy meg van nekünk éppen elég bajunk a saját múltunkkal, először azt kellene rendbetenni, utána jöhet a halál faszáért való aggódás

9mmPara 2011.06.27. 10:19:54

@Spiritmonger: a párnapos tibeti sztori csak illusztráció

Énbagoly 2011.06.27. 10:20:34

Szerintem csak azért kellett Magyarország Kínának, mert jó helyen vagyunk. És egyenlőre EU tagok. Ennyi. Olcsón megkapták amit akartak. A logisztikai központot.

A kormány meg szarik a demokráciára. Ez sajnos már egyáltalán nem újdonság.

Jokerpofa 2011.06.27. 10:21:22

USA-nak, briteknek, gorogoknek nem budos a kinai penz, csak nekunk?

dr. Aullah 2011.06.27. 10:21:23

@Spiritmonger: Nem az a gond, hogy a szemét kína elnyomja a szerencsétlen ártatlan tibetet... hanem hogy már tiltakozni sem lehet bármi ellen.

Jokerpofa 2011.06.27. 10:24:42

eltunt a kommentem :(

meg1szer
USA-nak, briteknek, gorogoknek nem budos a kinai penz, csak nekunk?

Egyéves Önkéntes 2011.06.27. 10:26:35

@Spiritmonger: te, a gurkhák nem nepálban voltak?
na nem azért mintha sokat számítana a fülkeforradalom szempontjából

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.06.27. 10:33:25

@EÖ: :D

@Spiritmonger: Tibetért elsősorban a kicsi kis pártod rinyált akkor, amikor fletó elment rizsföldére. De látom átjött a lényeg neked is, ezért remélem téged mondjuk a proktológiára fognak berendelni akkor, amikor a zsebkendő hajtogató vállalkozásod bedől szépen azért, mert királyod a közmunkásokkal majd feleannyiért hajtatja a zsepiket, és mennél majd tüntetni a jogaidért, a munkádért, a pénzedért, akármiért. És akkor talán (közel sem biztos), meg fogod érteni mi a baj azzal, hogy a tibetieket berendelik szombatra a hátsó ajtón a Bevándorlási Hivatalba, csak azért, hogy szopassák őket.

ketroot 2011.06.27. 10:35:14

inforadio.hu/hir/belfold/hir-442449

"Az esemény megnyitóján a tárca vezetője kijelentette: a gazdasági válság hatására Magyarországon is "nem várt módon" kiéleződtek az etnikai feszültségek, és erre a helyzetre a kormány jogi és rendőri szempontból is választ adott "azokon a területeken, ahol erre szükség volt"."

Nem várt módon. Az b+!

figyelmeztetés 2011.06.27. 10:37:38

@lyken: Okés, akkor viszont vissza az ezer év alatt (adományokból) felhalmozott egyházi vagyont az utolsó fillérig.

Nurrddin 2011.06.27. 10:39:48

@Spiritmonger:
meséld már el nekem hogy sikerült összevasalni a gurkákat tibettel?
mi közük egymáshoz, merthogy a gurka területet sok száz, (lehet megvan az ezer is, ha a lakott területek határait nézzük) kilométer választja el tibettől...
ja és persze néhány bagatell 8000+ magas hegy is

más
...nem mellesleg a maoizmus nagyon népszerű arrafelé, nepál a következő akinek jó esélye van a kinai szoros "barátságra", meglepő módon a helyiek hathatós támogatásával
bár ez ennél komplexebb, mert abba a ventilátorba már india is bele fog szarni...
azért india nem kis falat...

mindenesetre a fityisz ezen húzása barvúrosra sikerült
rámjött az okádás náczi létemre....

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.06.27. 10:55:32

Remélem Lázár vagy valamelyik másik Orbán-csicska hamarosan komcsizik egy jót, aztán meg lehet kérdezni, hogy mizujs van Kínával?

De legalább a nagy osztogatás elindult a haveroknak, Demján, Közgép, már le sem tagadják, hogy többet lopnának mint a szocik loptak. Mi magyarok úgyis benyeljük ezt is.

@Spiritmonger: A gurkhákról kicsit....

lemil.blog.hu/2007/12/03/kulonlegesek_a_gurkhak

U.i.:Semmi közük Tibethez.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.06.27. 10:57:23

Akkor mostantól a kurucinfón nem az izraeli tankoktól, hanem a kínai tankoktól fognak rettegni ?! :D

mim 2011.06.27. 10:58:02

@Nurrddin: India ideológiai puhítása már évek (vagy még régebb óta?) folyamatban van. 2 éve volt egy india a munkahelyemen egy 3 hetes ismeret anyag átvétel miatt. Neki például teljes meggyőződése volt, hogy a kínai kommunista model a jövő.

GGG77 2011.06.27. 11:01:49

Pénzért szopsz, Orbán. Kurva vagy, az olcsóbb fajtából.

2011.06.27. 11:10:36

@zero: biztos vagy te abban, hogy az elmúlt egy év "strukturális reformjait" nem a kínaiak kérték az általuk nyújtott hitel feltételéül?

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.06.27. 11:13:29

hűha, a keresztszemű szent jobb, mit fog ehhez szólni? :D

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/varga_mihaly_az_egykulcsos_adorol_semmi_sem_tokeletes.151567.html

"Varga Mihály szerint a gazdasági növekedésből lehet finanszírozni a tartós és stabil államadósság csökkentést. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Népszabadságnak adott interjújában úgy vélekedett, hogy nem tökéletes az egykulcsos szja és nem ragaszkodik a 16%-os kulcs sarkalatos törvényben történő rögzítéséhez. "

Viktus 2011.06.27. 11:14:05

@GGG77:

Afrikában már tesztelték a módszert az európai vezérek árfolyamát pedig most lövik be :P

Spiritmonger 2011.06.27. 11:14:07

@EÖ: mivel a tibetiek bigott buddhisták, ezért nem öltek, de a hitük nem tiltotta, hogy gurkha zsoldosokkal végeztessék el a piszkos melót

Egyéves Önkéntes 2011.06.27. 11:18:25

@Spiritmonger: nem vagyok buddhista, de csodálkoznék, ha a hitük engedné a gyilkolást

Nurrddin 2011.06.27. 11:33:08

@mim: szerencsére ez a felfogás azért indiában nem általános
India államszövetség, deklaráltan sok nemzetiségű, ergo a kínai mintát nem lehet egykönnyen bevezetni... kína hallani sem akar nemzetiségekről
csak egy példa: nem a hatékonyság minden esetben a legfontosabb, a hegyi utak építése kézzel történik és nem azért mert nem tudják begépesíteni, hanem azért hogy legyen munkája annak az irtózatos mennyiségű embernek... -ergo india befektet a társadalomba is (ezt egy ilyen útépítést vezető mérnök magyarázta nekem, mármint hogy ezért nincs gépesítve)
másik akadály a kínaiasodás útjában, hogy igen erős konkurencia sok szempontból kína számára pl tömegcikk gyártás

nepál már más helyzetben van, gyakorlatilag lehetne belőle egy új tibet, bár már nem az 50-es éveket éljük
mindenesetre mint anno tibetben, így most nepálban is komoly támogatottsága van a maoizmusnak, és kínának
más kérdés, hogy ez a klasszikus mézesmadzag...
mindenesetre hosszú távon én indiát látom erősebbnek, versenyképesebbnek kínával szemben (igen, most lehet hülyézni, meg ostobázni)
több oka is van ennek....
1 ásványkincsek... kína feléli -lassan felélte- az országát
2 nemzetiségi gond- van indiában is, de a kezelése emberibb módon zajlik, míg kínában katonák millióit kell folyamatosan állomásoztatni a tűzfészkekben, ami biztosan vissza fog ütni
3 a medve... -és ez lehet kína veszte, előbb utóbb meg fog birkózni a medvével szibériáért és ha azon a meccsen fogadni kéne, én a medvére fogadnék....
igaz 10 éve hogy utoljára indiában jártam, de hosszú távon inkább rá fogadnék, mint kínára
bár azóta lehet más a helyzet...

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.06.27. 11:37:00

@Nurrddin: Már csak népesség ügyileg is igazad lehet:
- egyke nő nélküli férfiak tömege, na velük is kell kezdeni valamit
- népességben lassan, vagy nem is olyan lassan, India lenyomja Kínát

Transylvanianmixedgrill 2011.06.27. 11:37:38

Lehet, hogy ünneprontó leszek, de szerintem a Janus arcoskodás egy ilyen lepkefingnyi, a külső nagyhatalmaktól teljesen függő, erőforrás nélküli országnak mint Magyarország, az pontosan a free Tibetezés. Aki ennyire a külföliek pénzétől és aktuális jókedvétől függ, az nekem ne free tibetezzen, ne arcoskodjon, ne karvalymultizzon, hanem fogja be a pofáját, és használja a nyelvét, és nyaljon be tövid annak, aki attól élvez, ha egy húsos nyelv van a végbelében, ugyanis nekünk a nagy nyelvünkön kívül másunk sincs, csak a kurvanagy pofánk meg a veretes magyarmellényünk, amit szeretünk dülleszetni és verni két ököllel. Ha fele ilyen jól tudnánk nyalni a környező országoknak, az amcsiknak, a franciáknak, a németeknek is, akkor talán nem lennénk ilyen magányosak és gyűlöltek a világban...

sz4sz4 2011.06.27. 11:43:08

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
"Tyű remélem index-címlapos lesz a bejegyzés, és jönnek majd az agyhalottak, hogy: "leszarom tibetet, azok is leszarták tirjanont' gáci, meg a szlovák nyelvtörvényt is" Gyertek csak szépen."

:D:D:D:D

tééényleg? 2011.06.27. 11:44:32

De fáj a kínai pénz... Semmivel sem kellett többről lemondani vagy jobban behajolni, mint az Unió vagy az USA felé. Nem gondolja senki komolyan, hogy lehetne USA ellenes tüntetést tartani, ha itt lenne az Obama, ugye? Pedig ott állítólag demokrácia van.
És persze volt aki megjósolta fentebb, hogy lesznek akik tesznek Tibetre... hát igen. Jobban érdekel a magyar valóság és a mi országunk fejlődése, mint az, hogy kihúzzuk a gyufát egy olyan országgal szemben mint Kína. A bolha rugdossa az elefántot? Megérné? Csak rosszul sülhet el.
A stílus meg... olyan amilyen a fidesz stílusa mindig is volt. Most komolyan... volt aki meglepődött azon, hogy ellenzékben kiálltak Tibet mellett, amikor meg hoztak 20 milliárd dollárt Mo-ra akkor meg nem? Ez a berendelősdi meg pont olyan, mint amikor a tárgyalások alatt őrizetbe vették a szakszervezetis rendőr nőt. Azon inkább meglepődtem.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.06.27. 11:50:16

2008-ban a fidesz Tibet melletti kiállása szerintem inkább az akkori kormány ellen szólt, mint hogy Kínát becsméreljék. Én néha nem akarom elhinni, hogy felelős hazai politikusok vannak olyan ostobák, hogy nem látnak előre 2-3-4 évnél tovább.

Nurrddin 2011.06.27. 11:53:14

a poszthoz is pár szót:
PECUNIA NON OLET
ezzel semmi baj nincs, a gond azzal van, ahogy tálalják, illetve amivel körítik
semmivel nem rosszabb, vagy büdösebb pénz a kínai mint a bibsi (sőt...)
bár szerintem előbb moszkvából kértek a srácok, de onnan el lettek hajtva, tudván, hogy a magyar kormány piros telefonjai hová is vannak bekötve...

itt jegyezném meg, hogy mikor a jobbik mondta, hogy keleten is van pénz, sőt több mint nyugaton, az akkor ördögtől való gondolat volt...
most meg zseniális húzás...

egyébként az ország mikrogazdasága (amiben mi élünk) nem sokat fog ebből a lóvéból változni, de félek a makro sem...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.06.27. 11:54:11

@tééényleg?: "Nem gondolja senki komolyan, hogy lehetne USA ellenes tüntetést tartani, ha itt lenne az Obama, ugye?"

De igen, pontosan ez a különbség az USA (EU) és Kína között.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.06.27. 12:16:14

@tééényleg?: persze hogy duma, csak épp igaz. Mondj már légyszives EGYETLEN példát arra, hogy ilyen eszközökkel akadályoztak meg egy tüntetést egy francia, amerikai, brit, brazil, török, stb. elnök látogatásakor.

ketroot 2011.06.27. 12:18:42

@Lastres:

Nem Bush látogatásakor volt valami AI tüntetés Guantanamo miatt?

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2011.06.27. 12:20:21

nem is tudom, hogy melyik humoristától hallottam: "...mert a Magyar ember ilyen. Nem nyugszik ha nem szaros a szája."

Adrienne-Éva · http://www.szeptember.blogspot.com 2011.06.27. 12:23:51

@tééényleg?: mondjuk egyszer sikerült pont akkor mennem Írországba, amikor Bush papa. Egész Írország egyébbel se volt tele, mint tüntetéssel az USA és a háborúi ellen. Csak az itteni (k***ország, mondta a klasszikus) gyáva seggnyaló rendszerben nem szokás.

zrobasé 2011.06.27. 12:24:33

a zállamadósság elleni harc közbe , a nagy kapkodás miatt, nem megint sikerült adósságot növelni ? vagy ezt majd nem a zemberek fizetik vissza ? peti,peti, oszd meg a tutit velünk, halandókkal !

lyken 2011.06.27. 12:32:16

@figyelmeztetés: "Okés, akkor viszont vissza az ezer év alatt (adományokból) felhalmozott egyházi vagyont az utolsó fillérig."
Ha úgy érted, hogy a Vatikánban felhalmozott összeharácsolt zsákmányt juttassák vissza jogos tulajdonosaiknak, akkor szerintem nem fogják. Ha a kommunizmus által kisajátított értékekre gondolsz, akkor támogatom. Kapják vissza a katkók is, a reformátusok is, a zsidók is és a magyarok is. Mindettől függetlneül amíg állami támogatásból élnek addig ne akarjanak iskola irányítgatás örvén keresztényfasiszták lenni.

lyken 2011.06.27. 12:36:16

Arra azért kiváncsi lennék, hogy hogyan fogják megoldani technikailag a központosítást a vonatoknak. Két nyüves alagutat is évek óta fúrnak. Meddig fúrnának 10-20-at? Ez nem Belgium, ahol ezt megtervezik és megcsinálják időre kereten belül..

2011.06.27. 12:37:19

Tehát akkor mostantól Orbán Viktor lesz Hu Csin-Tao kiváló tanítványa, Gyurcsány meg a Tibetiek láncos kutyája?

Kartal (rezervált) 2011.06.27. 12:41:09

@GGG77: Nem. Minket szopat pénzér, ahogy @Hajszás Láncos: rátapintott a lényegre.

@Lecso (F*ck the Shit): Hofi mondta: a magyar ember nem érzi jól magát, ha nem szaros a szája. Már akkor is felháborodtam, és kikértem magamnak. Ha "magyar politikust" mondott volna, akkor még tapsoltam is volna neki.

@Nurrddin: szemben néhány politikus mikrogazdasági helyzetével... mert ők hasznot fognak belőle húzni nem is kicsit.

Kicsit Karcos 2011.06.27. 12:42:26

Jó üzletet kötöttünk, veszünk sok kínai terméket kínai hitelből, mi ezzel a baj? Örüljünk, hogy holokárpótlást nem kérnek.

Virág et. 2011.06.27. 12:43:58

Ez a történet annyira magyar, hogy nincs is mit hozzátenni. A kínai pénznek és a befektetésnek én speciel örülök, örültem a Medgyessy és a Gyurcsány próbálkozásainak is. Mármint én örültem, Kövér, Semjén meg Orbán meg komcsizott és féltette Tibetet.

A szélkakasoktól kell lassan elnézést kérni, ha ezeket azokhoz akarjuk hasonlítani.

eMM2 2011.06.27. 12:46:07

@tééényleg?:
Hamarosan kipróbálhatjuk, a hazudós Hillary CLinton nemsokára érkezik.

Egyébként itt igenis az a baj hogy ez a nagy demokrata fidesz igazi komcsi módszereket használt.Vélhetően feleslegesen, hisz Londonban biztos mutattak be tibeti zászlót mégsem foglakoztak vele.
Ez ilyen fityiszes demokrácia.Még a végén visszasírjuk a libás bajnai egy évét bár sírja a fene.De a fidesz is nagyon elszállóágban van és még hátravan minimum 3 év.

tééényleg? 2011.06.27. 12:46:35

@Lastres: Mondj egyetlen példát amikor volt ilyen tüntetés.

Asidotus 2011.06.27. 12:47:39

@figyelmeztetés:
Arra gondolsz, amit ezer év alatt tized címen adóként elszedtek az emberektől, meg amit a királyoktól kapott földeken ingyenmunkával (robot, történelem óra, Mária Terézia idején (18. század) pl. heti két nap) megtermelt a nép? A katolikus egyház vagyonának 99%-át a nép termelte meg, nem jószándékából adományozta, hanem kényszerből.

Asidotus 2011.06.27. 12:48:47

@lyken:
Egyértelműen butaságokat tanító szervezet semmiféleképpen se akarjon senkit se tanítani.

Kicsit Karcos 2011.06.27. 12:49:40

Egyébként pedig ugye nem gondoljátok, hogy rossz biznict kötöttünk, ha még a Böszme is megdícsérte?

Nurrddin 2011.06.27. 12:53:06

@Nűnű: "A katolikus egyház vagyonának 99%-át a nép termelte meg, nem jószándékából adományozta, hanem kényszerből. "
akárcsak a magyar, vagy egyéb más országok jelenlegi költségvetését...

az ilyen demagóg marxista faszságot tanítják még valahol? vagy visszaemlékszel a 25 évvel ezelőtti foxi-maxi idomításra?
eszed mint az ős tenger... nem olyan sok, olyan zavaros....

Marcellusca 2011.06.27. 12:53:08

@Cirbi: Én nem is értem. :)
Biztos csak a véletlen műve. :)))

Vaze, 2014 végéig 1,5 MILLIÁRDdal többet fizetnek ki, mint az olcsóbb ajánlat!!!

Ja, az a cég nem Don Alessandro-é (volt).

És most elutaítok (sz@rgyártópéter helyett) minden olyan utalást és feltételezést, ami arra utal, hogy pintérnek bármi köze lenne a dologhoz. :P

eMM2 2011.06.27. 12:54:03

@Kicsit Karcos:
Igen úgylátszik a Zorbán a böszme jó tanítványának bizonyult.

2011.06.27. 12:54:31

@Kicsit Karcos:
de, azért gondoljuk :):)

mutant · http://universal.blog.hu 2011.06.27. 12:56:36

@lyken: Kecel amúgy is egy ééérdekes hely...:D Sokaknak munkahleyük sincs,de drága autókkal járnak...drogtanya.

A témához meg: Üdv újra a kommunizmus első évében!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.06.27. 13:07:37

Hátra a lenini úton elvtársak!!!
Istenem, micsoda ország ahol a népnemzeti ősjobboldali keresztény konzervatív kedves vezetőnk egy MDP-taggal körmölteti az alkotmányt, aláíratja azt egy komcsi bábminiszterrel és Kínának térdel le mélytorkozni...de nehéz lesz 2014ben, a kommunista/hazaáruló/népnyúzó/bolsevista slágerszavakkal elég bajos lehet a villogás...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.06.27. 13:08:12

@tééényleg?: ott van a példa neked, előző hozzászólásomban.

2011.06.27. 13:11:58

Állítólag mától csak kínai gyártmányú Jézus szobrokat lehet árulni a templomokba.

Kicsit Karcos 2011.06.27. 13:12:25

Megkérnék mindenkit, hogy öltözzön át fehér ingbe, fekete nadrágba, zárt cipőbe, és felállva énekelje el a kínai himnuszt, majd törjön ki spontán tapsviharban. Utána az Internacionáléval zárjuk rögtönzött kis ünnepségünket.

ucsacsu 2011.06.27. 13:12:27

A fityeszbe sok a sebész, hamar átoperálják a szájukat seggé.. Már megint mások pénzével henceg egy tehetségtelen,piti politikusi banda,nem baj majd a3/4-s többség visszafizeti kamatostul. Van még néhány ország akit a magyar politikusok lehúzhatnak.

2011.06.27. 13:17:16

@Lecso (F*ck the Shit): Hofi egyik utolsó kabaréja az antall-érából, amikor a vízcsapból is az folyt, hogy "európába tartunk" meg hogy "csatlakoznunk kell a nátóhoz". Az ártatlan tréfán párttól függetlenül háborodott fel az összes politikus, és Hofi visszavonult. Hogy önként-e, vagy ellehetetlenítették, arról már nem szól a fáma.

@Spiritmonger: Khm. Henry S. Landor angol utazó nagyon is vérszomjas és kegyetlen népnek festi le a tibeti lámákat. Utazás a relytelmes Tibetben c. könyve közel száz év után újra megjelent, ajánlom szíves figyelmedbe!

Egyéves Önkéntes 2011.06.27. 13:19:37

index.hu/belfold/2011/06/27/rutineljarasra_hivtak_be_a_tibetieket/

Na közben kiderült, hogy nem ám szopatásból volt szombaton az ellenőrzés, hanem szívjóságból!
Ki ne hinné el, hogy a hivatal bemegy szombaton is dolgozni, csakhogy nekünk állampolgároknak könnyebb legyen.
Ez már akkora ordas nagy pofátlanság, hogy szavak sincsenek rá.

2011.06.27. 13:20:06

@Marcellusca: No, azért nem mindig a legolcsóbb a legjobb. Ezt mindenki saját bőrén is tapasztalhatja hétköznapi, háztartási fogyasztási cikkeink kapcsán.

Kartal (rezervált) 2011.06.27. 13:22:01

Az origo ezt írja:
"Orbán szerint "új és nagy jelentőségű szövetséget" kötöttünk Kínával, melynek alapja az, hogy hasonlóképpen gondolkodunk a jövőről."

Szóval Orbán és a kommunista Kína hasonlóképpen gondolkodik a jövőről. Mondjuk ez a fidesz intézkedésein meg is látszik...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.27. 13:31:05

@EÖ:

Ez benne van minden idők TOP5 legnagyobb ordas pofátlansága között.

Asidotus 2011.06.27. 13:36:05

@Nurrddin:
Miért, szerinted honnan volt a katolikus egyház vagyona? Válaszolj rá, lécci, hogy az ilyen hülyék, mint én is tudhassák.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.27. 13:40:15

Jaaj már!Úgy tudtam,hogy bele fogtok kötni!Mit aggódtok Tibetért?Most pár rongyos sárga miatt ne fejlődjön az ország?Amúgy úgy tudom mostanában Amerikát sem érdeklik annyira az emberi jogok.Amúgy mit vártatok viktoréktól?Ennyit tudnak.
Majd jön eszkep és vidéki és megmagyarázzák.
@Nurrddin: Figyelj,én nem tudom.Viszont Indiában harmad akkora területre jut majdnem annyi ember mint Kínában.Kínában egy erős kormányzás van,Indiában nem tudom ez hogy megy.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.27. 13:45:53

@Kicsit Karcos: Már csak a cigányokat kéne valahogy belekeverni.:))
@Marcellusca: De hát ez csak VOLT !!! cég! :))
Szóval akkor a nagyok megint kaszálnak mi pedig visszafizetjük a hiteleket.
Azért jó lenne ha mi is jól járnánk ezzel az üzlettel.(mármint mi, a nép)

Virág et. 2011.06.27. 13:47:22

@EÖ: @zero: És az egészben az a legszánalmasabb, hogy három (3!) emberről beszélünk. Három tibeti miatt kellett kukába dobni a jogállamiságot.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy mi a véleménye erről az "azért szombatra hívtuk be, mert akkor nem dolgoznak" dumáról annak a több tízezer embernek, aki napi szinten megfordul ott hétköznaponként. Ők nem dolgoznak? Jövő héttől ők is mehetnek hétvégén akkor? Ne vicceljünk.
Ráadásul egyetemi tanárok be tudják osztani a munkarendjüket, nem 9-17-ig dolgoznak.

Virág et. 2011.06.27. 13:55:55

Arról nem is beszélve, hogy háromból ketten már magyar állampolgárok. Magyar állampolgárokra nem terjed ki a BÁH hatásköre. Milyen jogon idéznek be magyar állampolgárokat?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.27. 13:59:52

@Virág et.:

az sokkal keményebb, hogy kimentek pénteken tiltakozni, beazonosították őket, péntek már a rendőrök a lakásukon voltak a "meghívóval" ...

De simán ki lehetne deríteni, hogy ki találta ezt ki, nem hiszem hogy a Bevándorlási Hivatal önálló akciójáról van szó ...

Mondjuk az ötlet nem rossz, hétvégén a focimeccsek ideje alatt az össesz huligánt meghívni az rendőrörsre adategyeztetés céljából ...

Kicsit Karcos 2011.06.27. 13:59:56

@Tigeri: nem kell őket belekeverni, maga az országos fővajda jelentette be a biznict:)

Nesze, itt egy kis ráadás:

www.youtube.com/watch?v=H_nWzgd6TeA&feature=player_detailpage#t=116s

Az vót már, hogy ezzel fogja ki a Fidesz a szelet a szélsőségesek vitorlájából?

Virág et. 2011.06.27. 14:07:28

@zero: A vicces, hogy a BÁH-nak hatásköre sincs a magyar állampolgárokkal szembeni eljárásra. A BÁH hatásköre a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyekre (EGT kivéve magyar, hozzátartozóik stb.) és a harmadik országbeli állampolgárokra terjed ki.

A BÁH rendészeti jogkört nem gyakorol feletted vagy felettem vagy más magyar állampolgár felett, a közigazgatási eljárási törvény szerint maximum mint tanút meghallgathat, de a szabályszerű idézéshez 8 napos határidő kell, nem fél.

Kicsit Karcos 2011.06.27. 14:17:29

@Virág et.: na most ha magyar állampolgárok, akkor alighanem szavaztak is. Ha szavaztak is, akkor vagy a Fideszre szavaztak, és akkor egyetértenek az eljárással, vagy azelmúltnyolcévre, és akkor megérdemlik. Különben is megmondta a Boss a választások estéjén, hogy hadat üzennek a bürokráciának, ez pedig, hogy szombati nyitvatartással segítik az állampolgársági ügyekben érintett polgártársakat, mindenképpen dícséretes. Le a professzorbűnözéssel!

lyken 2011.06.27. 14:17:58

@zero: "Mondjuk az ötlet nem rossz, hétvégén a focimeccsek ideje alatt az össesz huligánt meghívni az rendőrörsre adategyeztetés céljából ..."
Ha nem Kínának kell szivességet tenni, akkor légy nyugodt, hogy csökkenne a politikai lelkesedés. Arról nem is beszélve, hogy három tibeti tanárral foglalkozni nem ugyanaz a súlycsoport, mint 50 focihuligán nehézfiú. A tisztelt tibetőrségrendőrségünk a huligánelőállítgatást inkább elszabotálná. Pedig gyönyörűen látszik, hogy a beazonosítás simán megoldott arcfelismerő szoftverek segítségével.

Egyéves Önkéntes 2011.06.27. 14:18:42

@Virág et.: három tibeti három tankot meg tud állítani, az meg már a fele a haderőnknek!

lyken 2011.06.27. 14:22:44

@Virág et.: "A BÁH rendészeti jogkört nem gyakorol feletted vagy felettem vagy más magyar állampolgár felett, a közigazgatási eljárási törvény szerint maximum mint tanút meghallgathat, de a szabályszerű idézéshez 8 napos határidő kell, nem fél."
Persze, de ha a rendőrség hurcolja be az illetőt, akkor ugye kicsit más a tészta. Másfelől, ugyan kinél lehetne utána tiltakozni, hogy a BÁH nem tartotta be a jogszabályokat? Bármelyik hivatal a fidesz kezében van ma magyarországon, így az is, amelyik a BÁH felett ellenőrzést gyakorol. OV senkit nem fog megróni annak az utasításnak a végrehajtásáért amit ő adott ki.
Gratulálhatunk amúgy Viktornak, igaza volt, van az a pénz.

Virág et. 2011.06.27. 14:25:37

@zero: "nem hiszem hogy a Bevándorlási Hivatal önálló akciójáról van szó ..."

Nyilván nem. Az elcseszés fokából ítélve ez az AVH (leánykori nevén NBH) keze munkája, a BÁH csak a fedés volt. Ha a konkrét kivitelezésben nem is vettek részt, a nagy ötlet valahol a Falk Miksa utca táján születhetett. Találgatok, persze, de azért mernék rá nem kevés pénzt tenni, hogy nem vagyok messze az igazságtól.

Virág et. 2011.06.27. 14:26:52

@lyken: Elméletileg a rendőrök csak kézbesítették az idézéseket, nem volt elővezetés (ilyen közigben csak az ügyész engedélyével lehetséges amúgy és csakis az ismételt idézés elmulasztásakor).

Virág et. 2011.06.27. 14:37:38

@lyken: A BÁH a BM alá tartozik. Azzal tisztába vagyok, hogy következménye max annyi lesz, hogy a nemzetközi felméréseket készítő szervezetek listáin ugrunk néhány helyezést lefelé a demokrácia rubrikában, de ezt meg majd eladják belföldön, mint gyurcsányista baloldali lejáratókampányt.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.27. 14:49:39

@EÖ:

Hát ez valóban óriási szöveg.

"az eljárást pedig azért szombaton végezték, mert "a hatóság figyelembe vette, hogy az érintettek hétköznap a munkahelyükön tartózkodnak.""

Szemét tibetiek meg hála helyett nem méltatlankodnak?!

Egyéves Önkéntes 2011.06.27. 14:53:27

@laspalmas: azért ha tényleg odafigyelne a hivatal, nem csak úgy tessék-lássék, akkor éjszaka rendelte volna be őket, mert szegény tibetiek szombaton a jakot fejik. Erre illene odafigyelni.

2011.06.27. 14:53:36

Pojáca és senkiházi egy politikai elitünk van, az már biztos. Eddig köpködték a kinaiakat, a kommunistákat, most pedig fényesre nyalják a kinai min.elnök és kisérete seggét. Most már jó a kommunista pénz, Viktor? Igaz, szaga nincs, mint ahogy a magyar politikai elitnek gerince. Gerinctelen, szarházi népség egytől eggyig mind.
De nehogy ugy járjon Viktor a kinaiakkal is, mint az oroszokkal. Mert ahogy az oroszok sem felejtenek, ugy nem felejtenek a kinaiak sem. Lesz még ennek a kommunistázásnak böjtje, hamarosan.
Igaz ezt is mi fogjuk megszopni, mert mi vagyunk a "pénzpiramis" legalsó lépcsőjén, akik eltartják az elitnek nevezett, szarháziakat.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.27. 14:53:52

Azigen!

"Magyarország egy szabad ország - a nyolc évnyi szocialista kormányzás ellenére - érvényben vannak a szabadságjogok. Nem kívánunk megakadályozni egyetlen egy külföldi delegáció elleni demonstrációt, de elvárjuk, hogy ne lerombolni akarják az állami célokat” – így reagált Orbán Viktor Schiffer András felszólalására"
"A kormányfő ugyanis azt mondta, az állami célok, a „saját állampolgáraink biztonsága” a legfontosabb, ezért a kormány fel fog lépni az ellen, ha valaki ezt veszélyezteti. "Véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs" - mondta Orbán."
hirszerzo.hu/belfold/20110627_orban_schiffer_kina

Kicsit Karcos 2011.06.27. 14:57:55

@Virág et.: még az is kiderülhet, hogy malomtulajdonos kulákkal prücskölt a beidézettek anyja, nagyon tiltakozni úgysem fognak semmi ellen, hiszen az álamtól kapják a fizetésüket. Ha sokat szívóznak, akkor kibasszák őket pofátlanul magas végkielégítéssel, aztán rájuk küldik az AVH-t, NAV-ot, TEK-et.

Most már talán ki lehet jelenteni, hogy a Zsidesz undorítóbb még a bolsiknál is, hiszen utóbbiaknál csak "néhány" kiemelt téma volt tabusítva (rászizmus és társai), a többiben mehetett az anarchia, most meg lassan mindenért megtorlás jár, ami szembemegy a kúrmány akár naponta változó szempontjaival.

zrobasé 2011.06.27. 15:03:19

@laspalmas: ezezezez...szuper...tehát tüntetni lehet...de csak a úgy, hogy közbe a pártot és vezetőjét éljenezzük, és rózsával szórjuk be léptenyomát...kim ir szen megnyalná a szája szélét...

Redmaster · redmatyi.blog.hu 2011.06.27. 15:04:41

Na akkor én is tibeti leszek. Hátha a munkaügyi központ is kinyit csak az én kedvemért vasárnap mert hétfőtől szombatig dolgozok 6-tól 2-ig a drága munkaügyisek meg 3-ig vannak és lebaszták anyámat hogy mit képzel hogy helyettem intézi azt hogy ne legyek már benne a munkanélküli nyilvántartásba. Plusz most ment vissza másodszor mert kértek valami plusz papírt hogy majd az is kelleni fog és most meg összevesztek az ügyintézők mert hogy most még egy lemondó nyilatkozatot is kell-e vinni vagy se.

Amúgy ismét csak a V mint vérbosszú című filmet tudom ajánlani. Egyre jobban olyan helyzet alakul majd ki.

Ja és este 20:10-től az M1-en pedig A Tanú c. film

Kicsit Karcos 2011.06.27. 15:05:51

@laspalmas:

"elvárjuk, hogy ne lerombolni akarják az állami célokat”

"Véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs" - mondta Orbán.

Helyes, még a szlotákoktól át kellene venni a nyelvtörvényt a botrány, balhé elkerülése végett.

www.youtube.com/watch?v=Bwx3D3oZomA

bandika gazdája 2011.06.27. 15:08:47

@Hajszás Láncos: Rejtelmes pontos "J" te három szakmás! (Csak nem akarsz tudodmármi lenni?)

GGG77 2011.06.27. 15:10:12

"Véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs"

Pökhendi, mitugrász, kis paprikajancsi van, normális miniszterelnök nincs.

Virág et. 2011.06.27. 15:15:58

@laspalmas: Ez az ember olyan messze került a 89-es demokratától, hogy arra szavak sincsenek. Amikor őt bevitték a rendőrök, azt is csak azért csinálták mert nem akartak balhét. Gondolom az is rendben volt. 2006-ban is csak azért verték véresre a tömeget a rendőrök, hogy ne legyen balhé meg botrány. Otthon lehet véleményt kifejezni. Lehetőleg egyedül. Csendben.

Apafarkas 2011.06.27. 15:23:52

@Virág et.: Ez már nem szélkakas kategória b+, hanem lassan ventilátor...

2011.06.27. 15:28:07

@bandika gazdája: Nem szégyellem! Ebben az országban akár tudodmár mi is lehetek így. ;-p

Virág et. 2011.06.27. 15:29:17

Most akkor azt nem értem, hogy azért lettek szombatra berendelve a magyar állampolgár tibetiek a felettük hatáskörrel nem is rendelkező idegenrendészetre, mert hétköznap dolgoznak, ami nem is igaz, vagy pedig hogy ne legyen balhé meg botrány?

Mi lenne a Viktor előbb megbeszélné az aktuális hazugságot Pintérékkel, hogy legalább egy irányba menjen a melléduma.

turoczi 2011.06.27. 15:42:29

Helyén kellene kezelni a dolgokat, és szétválasztani a szoci-liberális "emberi jogokat" egy és hazánk valóságos helyzetét. Kína a világ vezető hatalma lesz (néhány év), mi pedig egy szétlopott ország vagyunk. Az IMF-es, brutál EU-s gyeplő lazul.

nemjogasz 2011.06.27. 15:47:30

Épül a szebb kommunista jövő, elvtrásak, már nincs félnivalónk, most, hogy a nagy kína is mellénkállt. A rothadó kapitalizmust elsöprő világforradalom európai bázisa lesz Magyarország. Dolgos népünk győzni fog!
Mellesleg: Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik, és aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.

Asidotus 2011.06.27. 15:48:26

@zero:
Bingó!
Angliában pont ezzel fékezték meg a focihuliganizmust.

nemjogasz 2011.06.27. 15:48:38

@turoczi: remélem, egyszer majd egy kína munkatáborban végzed, mert ugye nem kellenek ilyen "emberi jogok" vagy mifenék.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.27. 15:58:53

@laspalmas:

hűha, értettük Orbán!
Ez pontosan melyik törvényben van ? Mert jó lenne tudni, mit kellene betartani!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.27. 16:02:01

@Nűnű:

ja, azért írtam, hogy e téren nem nekünk kellene feltalálni a spanyolviaszt, hanem az angol modellt, (ami eléggé hatékony) átvenni ...

csárli hárper 2011.06.27. 16:04:15

nem gondoltam volna haladva az ötven felé hogy a Tanú ismét aktuális lesz, csodálkozom hogy egyáltalán le meri adni a királyi
"baj lesz ebből Virág elvtárs, nagy baj"

sz4sz4 2011.06.27. 16:14:45

@zero: ja átvesszük és még kevesebben lesznek a meccseken. A nyugdíjasokon és a "huligánokon" kívül nem nagyon jár ki más, ami persze a színvonalt ismerve nem csoda.
Hiába lesz a "huligánkérdés" rendezve, attól még a bohócliga bohócliga marad, nézők nem lesznek.
A jegyárakat már nem is mondom...

figyelmeztetés 2011.06.27. 16:23:32

@Nűnű: Tévedsz, pontosabban tudatlan vagy. Az egyház vagyonának túlnyomó része adományokból származik. A tized jelentősége ehhez képest eltörpül. Nézz utána.

Virág et. 2011.06.27. 16:28:29

@turoczi: Ja, azok a nyamvadt szoci-liberális emberi jogok a hibásak mindenért. Mint amilyen az élethez való jog, az emberi méltósághoz való jog, a kínzás tilalma, a vélemény-nyilvánítás szabadsága vagy a gyülekezési jog. Liberális áfium ez, haladó embereknek nincs rá szüksége.
A lényeg: legyen jólét.

Ezt valahol hallottam már. Sőt, éltem is benne. Úgy hívták Kádár-korszak. Annak is az volt a lényege, hogy a zsiguliért, panellakásért, hobbitelekért és balatoni nyaralásért szépen mindenki befogta a száját és jól elfelejtette, hogy hogyan is lett az áruló Kádárból a nép bölcs vezére. A magyarok bebizonyították már párszor, hogy 30 ezüstpénzért nincs az az elv, amit el ne adnánk.

(Még mielőtt valaki félreérti: nem a kínaiakkal való biznisszel van bajom, hanem a miniszter elnöki hozzáállással, ami az alapvető szabadságjogokat illeti.)

Kabbe (törölt) 2011.06.27. 16:28:51

Székelyföldnek UGYANANNYI autónómia jár, mint Tibetnek.

Aranyospatak is jó üzlet-----tessék abbahagyni a vinnyogást!
Az osztrákoknak a szemétégető+Rába habosítás jó üzlet - mit kell tiltakozni - megérthető.
A szlovákok által Tokaj szomszédságában építendő erőmű - szintén jó üzlet - ezért teljesen érthető.

(személy szerint szégyellem, hogy magyar vagyok - egy buta, kicsinyes és elvtelen népbe születtem)

Sátán meg a Jocó 2011.06.27. 16:45:57

Régen jobb volt a Vastagbőr. Az utóbbi hetekben egyre műbb-balhékkal jöttök elő.

Mégis, mit vártatok, most komolyan? S Ti mit tettetek volna az ő helyükben?

PInalegyezés, ami itt folyik mostanság - sajnos

Ez ügyben inkább osztom Kumin véleményét.

Virág et. 2011.06.27. 16:52:45

@Sátán meg a Jocó: Kuminnak egyáltalán nem is volt véleménye a BÁH-os berendelésről és a rendőri fellépésről, amiről a fenti bejegyzés fele szól legalább. Akkor azzal értesz egyet, ami nincs is?

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.06.27. 17:08:43

ó, azok az állami célok - mint például kényszermunkatáborok... ez meg itt?: "Szomorú, hogy az emberi jogok ügyében tanúsított kormányzati közömbösség nemcsak Magyarországra, hanem Tibetre is kiterjed." - mintha ma is mondhatnánk azoknak, akik anno kiejtették a szájukon (amiből mára egy hatalmas segget csináltak!) - hányinger az egész kormányzás!

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.06.27. 17:12:00

hehe, ez most csak cirkusz a népnek (EU-nak), vagy mögöttes szándék vala???
/a kettős beszédben nagyok a fijúúúk :)/

Szájer és Gulyás tiltakozik a tibetiek berendelése miatt
index.hu/belfold/2011/06/27/szajer_es_gulyas_tiltakozik_a_tibetiek_berendelese_miatt/

Virág et. 2011.06.27. 17:22:56

@Cirbi: Ez a hülyének nézés iskolapéldája. Ki hiszi el, hogy a BÁH főigazgatója reggel úgy kelt, hogy ma bizony tibetit gyűjt minden különösebb ok nélkül?

Lázár úr kockái 2011.06.27. 17:26:22

@Cirbi: mi a különbség aközött, ha a rendőröket hívják be spontán szolgálatra a tüntetésük napján vagy a tibetieket, amikor itt a nagy kínai főkutya?

Thistoowillpass (törölt) 2011.06.27. 17:27:20

Egy felháborodott német üzletember, aki belekeveredett pénteken egy általa brutálisnak bélyegzett intézkedésbe, szeretne tiltakozni. Íme a levele:

Herr Behringer und ich gingen spazieren. In einem Cafe an der Metro Bajcsy-ZS ut saß ein Tibeter allein an der Wand ganz friedlich mit seiner Fahne.
Plötzlich kamen 2 Polizisten und bedrängten den Tibeter. Als ich bemerkte, daß die Polizisten dessen Fahne wollten, fragte ich den Polizisten, ob er Europäer oder Chinese sei. Ich sagte ihm Stop! Er aber bedrängte den Tibeter und drängte ihn an die Hauswand, entriss ihm die Fahne und zerbrach diese.
Gott sei dank gab es noch mutige Menschen (Ungarn), die auf die Polizisten schimpften. Diese Personen mussten dann Ihre Ausweise vorzeigen. Auch ich sollte meinen Ausweis zeigen, aber weigerte mich. Da immer mehr Menschen hinzukamen, haben Sie einen weiteren Mannschaftsbus voller Polizisten angefordert.
Leider haben wir keine Fotos von der Gewalt des brutalen Polizisten. Es war der Polizist auf Foto 001.jpg mit dem hasserfüllten Gesicht zur Kamera.
Der Tibeter hat noch 2 Fahnenreste in der Hand. Als immer mehr Bürger hinzukamen, haben die Polizisten denTibeter nicht mehr angefasst solange wir da waren.
Foto 5 + 6 zeigt Chinesen mit Fahnen auf die wir an einem anderen Platz stießen.

Mit freundlichen Grüßen

Geschäftsführer Gerhard Bolay

Tel.: 08165-95800
Fax: 08165-958020
mail: gerhard_bolay@bolay.vkb.de
Web: www.bolay.vkb.de

Fotók is vannak. Hova küldje el szerintetek? Pintér úr? Orbán Úr?
Vagy simán kenje a hajára?

Sátán meg a Jocó 2011.06.27. 17:30:40

@zero: ezt rendszeresen csinálják a nemzeti oldal embereivel.

Ja, hogy ők nem trendi tibetbuzi virággyerekek, meg, különben is mocskosrevizionistanáczifasisztákok, bocsánat.

Sátán meg a Jocó 2011.06.27. 17:36:00

@Virág et.: én sem csináltam volna másképpen.

Persze, egy ország vezetőjeként várom a világ egyik első gazdaságának vezetőjét, aki csak itt áll meg a világ TOP5 gazdaságán kívül, akkor legalábbis szeretném, ha minden rendben menne.

Ez van.

Mondom, azok dobják az első követ, akik másként csinálták volna.

Imádom az ilyen trendi (mű)aggódókat, akik képesek éjjelente sírva harapdálni a párna csücskét a Föld túlfelén lévő ország sorsa miatt, de még sose láttam őket fellépni, netán-tán cselekdni is a határontúli magyarság elnyomása ellen.

GatyaPityu 2011.06.27. 17:41:53

Egyre szánalmasabb ez a blog... Úgy látom, a szerkesztőknek mindegy, hogy ki, mi éppen a téma, a lényeg, hogy fikázni lehessen. (Mellesleg, ha annyira nagy diktatúra lenne itt, akkor nem értem, hogy hogyan működhet még magyar üzemeltetésű oldalon ez a blog, de mindegy, nem ez a lényeg).
Ne álszenteskedjünk már. Komolyan kíváncsi lennék, hogy a blog szerkesztői, és az itt hozzászóló olvasók között vajon mennyi embernek van tényleges személyes érintettsége a kínaiak tibeti elnyomása miatt. Az itt élő emberek 99%-nak köze nincs tibethez. Még azoknak a rasztás hajú, füvet szívó, gödör klubos törzshelyű bölcsész, filozófus palántáknak sem, akik annyira együtt éreznek a tibetiekkel. Éppen olyan képmutatás Tibet miatt siránkozni nekik, mint a politikusoknak. Nem mellesleg, ha a "magyar virtussal" intene be a kormány Kínának és emiatt gazdasági kapcsolatok romlanának, befektetések (munkahelyek) nem valósulnának meg, akkor meg azért fikáznátok a kormányt. Nyilván az sem lenne jó. A két rossz közül ez volt a kisebbik. Az erősebb kutya b*szik és a magyar kormány kénytelen volt beállni a sorba. Mert szép dolog patetikus hangon ódákat zengeni a tibeti szabadságról, csakhogy abból nem jön befektetés, nem lesznek új munkahelyek... Erre pedig most nagyobb szükségünk van, mint néhány csuszás Buddha szerzetes hálás köszönetére. De ezt szerintem a blogszerkesztők is jól tudják. Csak azért úgy viselkednek mint a durcás gyerekek, akiknek elvették a játékát.

GatyaPityu 2011.06.27. 17:45:27

@Sátán meg a Jocó:
Örülök, hogy más is így látja, nem vagyok egyedül a véleményemmel. És ez nem azért van, mert a fideszre szavaztam (egyébként arra szavaztam, de vajon kire lehetett volna még, talán az mszp-re harmadszor is?). Ez a blog sok értelmes és valós kritikát fogalmazott és fogalmaz meg az éppen aktuális politikai erővel szemben, de azért ezekre az ovis szintű "van sapka - nincs sapka" c. fikázós postokra szerintem nem feltétlen lenne szükség...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.27. 17:50:17

@tééényleg?: Aha, szóval te még sosem hallottál olyanról, hogy pl G8as talin, Világbanki összejövetelen rendszeresen tüntetés lenne?

Képzeld el, lehet tüntetni Obama ellen is, Izrael ellen is, IMF ellen is. Biztonsági intézkedések vannak, de grátisz zászlótaposás, megalázó bánásmód, brutalitás, hivatali kekeckedés nincs.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.27. 17:53:57

@Atro: Tudod a jogállamiságnak és a diktatúrának vannak fokozatai. Például Kádár nem ugyanaz mint Rákosi, de akkor az előbbi már nem is diktatúra?

Orbán önkényesen alapjogokat korlátozott. Ezen akármilyen szánalmas is a Vastagbőr kiakadt.
Nem mondták, hogy diktatúra, mert ez még messze nem az, nem írták hogy rendőrterror, mert túlzás, de igenis durva jogsértés.

Kicsit Karcos 2011.06.27. 17:59:46

@Atro: ja, munkahelyteremtés, ingyentelken 10 millió HUF segílyke / főért + adókedvezményért lopott liszensz alapján lehet majd összeszerelni olyan termékeket, amik tönkrebasszák azt is, ami még működik. Persze hogy ne tűnjön azonnal bukónak a dolog, kapunk majd hitelt, hogy legyen miből ingyentelket adni.

Egyébként ha hátranézel az utcán, és egy kancigányt látsz jönni, meg szoktad fogni a bokád? Hiszen az erősebb kutya baszik, mint tudjuk, csak azt nem értem, hogy hogy lesznek a gyengébb kutyákból erősebb kutyák, ha egyszer pucsítaniuk kell fejlődés helyett.

Olyan ez, mint Budapest "fejlesztése", oda teszünk mindent, hiszen úgyis ott van minden, aztán addig csináljuk ezt, míg össze nem omlik az egész tákolmány a gecibe, bárhogy is hegesztjük négyes metróval meg mesterséges dugókkal.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.27. 18:02:32

@Atro:

Te tényleg ennyire hülye vagy?
Leszarom Tibetet magasról, itt 2 dolog van:

1. A Fidesz masszívan kiállt Tibetért, most meg kussoltat minden tibeti aktivistát.
2. Ma a tibetieket rendelik be a Hivatalba, mert jön a kínai min. elnök, holnap meg mondjuk a szakszervezetei vezetőket, mert éppen aznap szakszervezeti tüntetés lesz .... nem vágod a módszer sunyiságát?

Kicsit Karcos 2011.06.27. 18:05:32

@zero:

"Ma a tibetieket rendelik be a Hivatalba, mert jön a kínai min. elnök, holnap meg mondjuk a szakszervezetei vezetőket, mert éppen aznap szakszervezeti tüntetés lesz "

Ez nem "tegnap" volt, mármint Szima "berendelése"?

Kicsit Karcos 2011.06.27. 18:06:30

@Kicsit Karcos: jut eszembe, a teljes állomány berendelték a tüntetés napjára, nemcsak a vezetőt. Lehet tüntetni, csak nem az állam céljai ellen.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.27. 18:12:54

@zero: "holnap meg mondjuk a szakszervezetei vezetőket, mert éppen aznap szakszervezeti tüntetés lesz .... nem vágod a módszer sunyiságát? "

Akarod mondani: TEGNAP meg a szakszervezeti vezetőket, illetve volt amelyiket nemes egyszerűséggel vasra verték.
tegnap előtt meg "gárdistákat" basztattak ugyanilyen sunyi módszerekkel, törvénytelenül.

turoczi 2011.06.27. 18:17:13

@nemjogasz: egy dolog a politika és az emberi jogok, más dolog a piac és gazdaság. Az ellehetetlenülő banki adósok gondja kicsit közelebb van hozzánk, vagy az ukrajnai magyarok helyzete. Az emberi jogok hangoztatói miért nem siettek a hutuk és tuszik közé? Mert ott nincs olaj, nincs bányászható kincs. És ha Tibet, akkor Trianon?

ketroot 2011.06.27. 18:18:42

Az a rémisztő, hogy sokaknak ez teljesen rendben van. Nekem sem Tibetért fáj a szívem, mert leszarom. Csak ez a módszer azért na... Akinek ez rendben van, abból simán kinézem, hogy a 60-as években lazán feljelentené a szomszédját, mert feketén vágtak disznót.

bandika gazdája 2011.06.27. 18:23:09

@Virág et.: Ez nem is kérdés! Ha valaki (nálunk fontosabb - mármint nekik, pld. amerikai nagykövet, stb.) később rinyálna, hogy ez meg hogy... Akkor majd lehet mondani, hogy dehát ők tiltakozatak! Bár lehet, hogy Szájerre ragadt valami Brüsszelben!

turoczi 2011.06.27. 18:23:22

@Virág et.: Nem az alapvető emberi jogok ellen szóltam!
Azért néhány ezer tisztességes embert ezzel valószínű sikerült megsértsen:
"A magyarok bebizonyították már párszor, hogy 30 ezüstpénzért nincs az az elv, amit el ne adnánk."
Persze ha ezüstpénzről ír, akkor kérdés kit is tart magyarnak?

avus · http://avus.blog.hu 2011.06.27. 18:38:57

@Atro: Úgy látom a cikk magyarázatra szorul. Szóval dióhéjban: arról szólt, hogy a Fidesz ellenzékben, amikor Gyurcsány haverkodott Kínával, még baromira Tibet-párti volt, lásd a fenti idézeteket. Kormányon meg homlokegyenest ellentmondanak az akkori véleményüknek. Így már érted?

Namost vannak bólogató Jánosok, akik mindig azzal értenek egyet, amit a kedvenc pártjuk mond. Akkor is, ha teljesen ellentmond 2-3 évvel ezelőtti önmagának. Meg van a VB, ami lehet, hogy szánalmas, de itt a kettő közül ki is a szánalmasabb?

ketroot 2011.06.27. 18:56:54

Sokat elárul az RTL-es interjú Orbánnal, miszerint, hogy az ő érdeme, az, hogy a horvátok majd csatlakozhatnak az Unióba (ami persze erősebb, mint féléve...). Az is szép volt, ahogy leterelte a tibetiek ügyét...

mim 2011.06.27. 18:58:24

Elolvastam a kormány portálos hírt és a nagy befektetés ez (idézet):
"Ding Jiansheng, a BorsodChem Zrt. igazgatóságának elnöke és Xiao Gang, a Bank of China elnöke írták alá az 1,1 Milliárd Euró összegű pénzügyi együttműködési megállapodást a BorsodChem Zrt. és a Bank of China Ltd. között"
Illetve ez:
"Együttműködési megállapodás jött létre a 60.000 tonna éves kapacitású Szolnoki Citromsav Gyár megvalósítása érdekében, amelyet Andrási Imre, a Szolnoki Ipari Park vezérigazgatója és Chen Liping, a BBCA pénzügyi igazgatója írtak alá.
"

A többi tényleg húsosfazék szintű. Pl logisztikai jellegű megállapodásokat több páros is külön a maga neve alatt jelzi.

A tibeti témáról egy szót nem találtam az utábbi 4-5 napról ott.

mim 2011.06.27. 19:09:27

Mondjuk ez a Szolnoki Ipari Park is logisztikai téma - közös portfólión vannak itt www.ipariparkszolnok.hu/
a Szolnoki Logisztikai Központtal. Hmmh..
Céginfó nekem nem köpte ki a tulajdonost - a céget sem. Ha valaki ügyesebb, akkor megköszöm előre is, ha megosztja - esetleg ott is van kínai kontakt a BorsodChemhez hasonlóan?

Na mindegy. Az biztos, hogy a kínai oldal célirányos volt. A pénz pedig maximum korrupciós úton vándorolhat a kormányhoz ill. politikusokhoz. Legalábbis úgy tűnik.

dhunter 2011.06.27. 19:17:45

ZERO-nak üzenném:

Azt hiszem TE vagy aki nem érti a lényeget! Nem igazán vagy tisztában a politika működésével, mindemellett iszonyatosan demagóg vagy!

Engem speciel nem érdekel, hogy a FIDESZ valamikor éppen Tibet mellett és Kína ellen tüntetett, mint ahogy az sem hogy elzárták a Tibet mellett tüntetőket! Tudod ezt nevezik politikának...amikor ellenzékbe vagy akkor ezt csinálod, amikor kormányon akkor meg azt... Tudod ez egy ilyen sportág, lehet hogy tetszik, lehet hogy nem, de ez van!!!
Szerinted, ha a kínai elnök találkozót kér a magyar miniszterelnöktől, és (soha ne essen meg) véletlenül éppen Schiffer András a miniszterelnök, akkor majd Schiffer András Tibet ellenes pólóba megy el??? - Ugye, hogy NEM!

Ebben a világban mindenki magáért küzd - efelől ne legyen kétségeid!

Kérdezek még:
Szerinted az I világ háborút követően ki állt ki mellettünk???
A II világ háborút követően ki állt ki mellettünk???
56-ban ki állt mellettünk???
Az erdélyi/felvidéki magyarokért ki állt ki???
Amikor szarba volt az ország kire számíthattunk???

Ugye, hogy SENKIRE!

Szép dolog az empátia meg az együttérzés, és meg is kell tenni ez nem kétség...de engem leginkább egy dolog érdekel, mégpedig hogy a majdani gyerekeim, illetve a majdani unokáim dolgozni tudjanak!
Viszont szerintem a cikked leglényegesebb részletekről sajnos elfeledkeztél! Mégpedig arról hogy mit hozott nekünk Kína...ezt helyezd szembe a Tibet elleni tüntetéssel!!!

ÍGY MÁR ÉRTED OKOSKA????

GatyaPityu 2011.06.27. 19:24:50

@zero:
1-es post: Ez a politika, ettől ilyen gusztustalan ez a műfaj. Nem mondom, hogy ez így van jól, de ez van. És mellesleg, inkább száz fidesz-es 180 fokos vélemény fordulat tibet ügyében, mint akár egyetlen gyurcsány "nem lesz megszorítás", vagy lendvai "nem lesz gázéremelés" című történet... (Igen, ez önzőség a szegény tibetiekre nézve, de szerintem ők sem hullajtottak könnyeket, amikor napvilágra került az elQrtuk beszéd).
2-es pont: Ebben van logika. De itt inkább arról van szó, hogy a kínai vezetés által kényes tibeti kérdést a fidesz "eminens jó tanuló" módjára akarta kezelni, vagyis még csak véletlenül se árnyékolják be a látogatást. Egyébként meg már gyurcsány óta tudjuk, hogy felesleges bárkit is előállítani,bezárni tüntetések idején. "Tüntessenek, aztán majd úgyis megunják, és hazamennek". A gondolat zseniális, így is történt, elQró és haverjának kormánya 3+1 évig regnált kihúzta a hivatala végéig. Pedig voltak tüntetések szép számmal... Itt most arról volt szó, hogy az államfő az ország legjobb arcát próbálta mutatni a pénzeszsákot jelképező ferde szemű elnök felé, amibe nem illettek bele a bohóckodó, füvezős, rasztás hajú hippi szimpatizánsok, meg az a néhány szerencsétlen bevándorló, akinek személyes érintettsége van.

dhunter 2011.06.27. 19:25:21

UPDATE:
Jahh bocs...Elvis Presley énekelt egy dalt az 56-os magyarországról!!! És azt hiszem ennyi...

dhunter 2011.06.27. 19:32:37

Ha nem értenéd miért éppen Schiffer András hoztam fel...a mai nap Schiffer András és az egész hóbelebanca Tibet zászlós pólóban jelent meg a parlamentben!!!

gyilkos fűegér 2011.06.27. 19:35:36

@laspalmas:

"Azért éjszakára hívtuk be a tibeti tanárokat, mert figyelembe vettük, hogy nappalra UVB riasztást adott ki a Meteorológiai Szolgálat az ország teljes területére."

hoplita 2011.06.27. 19:47:29

@Atro:
Úgy látom neked nem jött át a poszt, jaffás birkám. Javaslom, fuss neki még eccer.:)
Vagy mennyél kínai zászlót lobogtatni...azt is kell valakinek.:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.27. 19:47:38

@dhunter:

A Nap Kommentje, köszönjük az emberiség nevében! :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.27. 19:48:34

@Atro:

"1-es post: Ez a politika, ettől ilyen gusztustalan ez a műfaj."

Igen, ezért írtam, hogy nem gond, hogy benyalunk Kínának a suskáért cserébe, de egy félmondattal közölhették volna velünk, hogy "bírjuk Tibetet, de itt most 1 milliárd euróról van szó ..."

hoplita 2011.06.27. 19:49:48

@dhunter:
Köszönnyük atro kettő.
Te is megbuktál szövegértő olvasásból.

Horizont 2011.06.27. 19:59:21

@dhunter: Én is üzennék neked! Fordítva ültél a lóra azt hiszem! És én nem is "okoskázlak".
És még azt sem írom, hogy semmiben nincs igazad! Nem igazán érted, hogy itt a posztíró és sok kommentelő miről ír!Tudjuk a pénznek nincs szaga!Tudjuk, hogy mennyire csórók vagyunk!Tudjuk, hogy a magasztos erkölcsi téziseknek már a szocializmusban leáldozott! Tudjuk, hogy más dolog ellenzékben lenni (??) és más dolog kormányon lenni!Tudjuk, hogy senki (??) soha nem állt ki mellettünk! Tudjuk, hogy Tibet messze van! De könyörgöm itt nem erről van szó.Hanem pont arról, hogy az a baj, hogy ilyen szemléletű emberek vannak mint te is.
Még nem tudod mit hoz Kína ide, és azt sem tudod MIT KÉR EZEKÉRT CSERÉBE!!
Te írtad: "Ebben a világban mindenki magáért küzd - efelől ne legyen kétségeid!" Igen Kína is!
Gondolom nem tegnapelőtt kezdtek tárgyalni Kínával, de síri csönd volt. Tudod bármilyen hihetetlen vannak még emberek akiknek nem csak a pénz az isten! Valami tartás, egyenes gerinc, tisztesség,embernek nézés meg ilyenek, ezek olyan ördögtől való dolgok Orbán számára? Lehet üzletet kötni (sőt kell ) csak a kommunikáció nem mindegy amit lenyom a torkunkon. Persze a kommentedet olvasva azt hiszem felesleges szájtépést folytattam.....

hoplita 2011.06.27. 20:06:41

@Horizont:
Hátha elgondolkodik ezek olvastán egy hangyafasznyi pillanatra...akkor mán nem verted a klavit hiába.
Én ilyen örök optimista ürge vagyok..:))

Horizont 2011.06.27. 20:10:43

@hoplita:
Na csak őrizgesd ezt a képességed, mert nekem is volt belőle bőven és mára elfogyóban van:)
Tényleg miért ilyenek az emberek, hogy azt hiszik ez Tibetről szól??!!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.27. 20:15:19

@dhunter: Csak az ökör következetes, de azért van egy határ amit nem jó átlépni...
Örülnék, ha elsajátítanád a differenciált gondolkodás képességét. Nem csak két lehetőség van, miszerint a politikus vagy sosem hazudik vagy mindig. Orbán az utóbbi évben konkrétan segget csinált a szájából. Persze lehet rá azt mondani, na és, de felhívnám a figyelmedet a hitelesség és a stabilitás fogalmára, amiket nem egyszerű forintosítani, de biztos lehetsz benne, hazai viszonylatban is súlyos eurómilliárdokat jelenthet.

Nem lehet kormányozni, hogyha a szavadnak 0 súlya van. Feri is ebbe bukott bele, és Orbán is lehet, hogy ebbe bukik bele. Aztán lehet számolgatni, hogy ez a 12 év vajon mennyibe fájt nekünk. Többe mint egy rongyos 250milliárdos hitel.

Másrészről, úgy néz ki a Fidesz 3 éve demagóg módon leszarta az ország érdekeit, és beszólt Kínának. Lehet, hogy ezért egyébként jobban megsértődtek, mint néhány majomkodó hippi miatt... mégis létrejött az üzlet.

Harmadrészről, vannak bizonyos alapjogok, amiket pont azért hívnak alapjognak, mert mindig mindenkit megilletnek, és nem lehet csak úgy felfüggeszteni. Sry, most éppen nemzet érdeke van, mert én ezt mondtam, úgyhogy 2 napig nincs gyülekezési szabadság.

hoplita 2011.06.27. 20:16:55

@Horizont:
Mert így a legkényelmesebb a fidesz faszságait jelen esetünkben valamennyire is védeni.....
Pedig egyáltalán nem Tibetről szól. Egyébként is, nekem a han kurafiak az ujgur tesók miatt vannak a bögyömben.

Ja, őrizgetem.:)
Muszáj annak lenni, különben akaszthatja az ember magát.:)

2011.06.27. 20:17:44

@Atro, @dhunter: Értem én, hogy jó a kinai pénz, jobb mint az IMF pénze, de ugye tudjátok hogy ez nem adomány, hanem kölcsön, amit vissza kell fizetni, kamatostól. És ki fogja visszafizetni? Orbán, a Fidesz, netán Matolcsy? Nem, hanem majd mi, kisemberek . Akkor miért is jobb a kinaiaktól felvenni , a pénzt? Vagy most Viktornak és a sleppnek nem büdös a kommunista, a jogtiprók pénze? Hogy a Kinaiak mit kérnek, kértek érte cserébe, azt nem tudod te sem és mi sem.
De" ingyé" semmit nem adnak, remélem tudod. Vagy netán ebből számolatlanul lehet tovább lopni, mert nincs aki ellenörizze? Aztán majd ráfogjuk a szocikra és a pórnépre, hogy ők lopták el és ők ették meg az "aranytojást" tojó tyukot.

hoplita 2011.06.27. 20:17:55

@TaTa86.:
Bazmeg...te is beálltál homokot hordani a Szaharába?:)

dhunter 2011.06.27. 20:25:09

@jános515: @hoplita:

Jééézusmáriaszentjózsef....Ti aztán...HIHHETETLEN DEMAGÓGIA....

Értékelni kéne a dolgokat!!! Mérlegelni kéne a dolgokat!!! Nem tudom mennyire vagytok tisztában vele hogy CSAK UK-ba, No.-ba és Mo.ra jött el a KÍNAI miniszterelnök!!!
Ezt értékelni kéne...Szolnok most épül (szolnok vagyok) a citromsavgyár 1000 főt + mellékes munkaerőt foglalkoztat! ÉRTÉKELNI KÉNE!!!

HORIZONTOT meg az zavarja hogy
"Valami tartás, egyenes gerinc, tisztesség,embernek nézés meg ilyenek, ezek olyan ördögtől való dolgok Orbán számára" Jahhj Istenem, hát most akkor mi van... HÁT KIT ÉRDEKEL??? HOL ÉRDEKEL???

Egész európa irígy magyarországra... mindenki 1000-rel kapdos a Kínai tőkéért de Horizonot zavarja O.V. tartása....hát HIHETETLEN

dhunter 2011.06.27. 20:29:17

@jános515:
Téged meg nem is értelek!!! Bírálni tudsz...oké rendben....akkor mond meg mi legyen helyette!!! De itt a lehetőség mond meg hogy kellene csinálni...most Kínánál van a pénz...onnan jön a munka, a tőke...Mo. soha nem lesz nagyhatalom, valamilyen formában mindig is függeni fogunk egy-egy nagyhatalomtól...

De kíváncsi lennék azon javaslatra hogy ha nem Kína felé fordulunk akkor hova???

dhunter 2011.06.27. 20:34:00

Szolnokon az EU lebombázta a cukorgyárat, lebombázta a papírgyárat! Nincs munkahely ez nem demagógia ez igazság!!!! Már tény hogy ide jön a citromsavgyár....1000 +munkahely! TUDOD NEM ÉRDEKEL O.V. tartása...meg ilyen sületlenség, hanem hogy munkahely jön ide!!! ENNYI....

Téged meg ha zavar, majd elmúlik! Valszeg az unokáim (unokáid) majd örülni fog neki és eszébe se jut O.V. gerincessége...meg tartása...

JÉÉÉZZUSOM....Ti nem Mo.on éltek!!!!

hoplita 2011.06.27. 20:40:22

@dhunter:
"....Egész európa irígy magyarországra...."

Mivan?
Feltámadt a pannonpuma?
Dübörgünk, mint háká a fahídon?

Ecsém, ne fárassz.
Húzd be a zikszet ovinak, de engem ne fárassz.
Külön fájdalmas, hogy szolnoki vagy....de a zember nem választhatja a tágabb földijeit, azt csakúgy mint a testvért, mellébasszák.

Marcellusca 2011.06.27. 20:40:50

Ha valaki elfelejtette volna: m1: A tanú

Marcellusca 2011.06.27. 20:42:27

"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik." :DDDD

dhunter 2011.06.27. 20:43:56

Továbbá...értem hogy miről szól ez a cikk...

Éppen ezért írtam hogy Schiffer András most Tibetes pólóban jelent meg...
És ha majd Ő lesz egyszer MO. miniszterelnöke (remélem SOHA nem jön el ez az idő) valszeg Ő sem Tibeti tüntetőkkel fog menni Kínába!

A különbség jelenleg annyi hogy most O.V. képes volt Mo.ra hozni Kínai vállalatokat és tőkét (amit mellesleg Európa szinten elismernek) Schiffer Andriska meg eddig LÓSZART tett Mo.ért!!!!

dhunter 2011.06.27. 20:45:46

@hoplita:
Nem ezt írtam!!! Arra írigy Európa hogy a Kínai elnök kelet-európában Mo.ra jött el!!!

NE FOGASD KI A SZAVAIMAT!!!!

dhunter 2011.06.27. 20:47:02

@hoplita:

Kiveszel egy fél mondatot és félre fordítod...ügyes újságíró lehetnél...A legszemetebb fajtából...

hoplita 2011.06.27. 20:51:13

@dhunter:
Nem fordítottam-ferdítettem én semmit, faszikám.
Árulkodóak ám ezek az elejtett kis szösszenetek.
Ijesztő sötétségről és szolgalelkűségről duruzsolnak.
Méltó vagy a nagy birkanyájhoz való csatlakozásra....még kolompot is kaphacc, ha egy kicsit csiszolódsz.

hoplita 2011.06.27. 20:53:35

@Marcellusca:
Csapást adunk, csapást kapunk.:))

Nekünk itt van a fityisz, mint valóságos Isten csapása....na, meg a jaffás bégetőkórus.:)

Horizont 2011.06.27. 20:55:24

@dhunter:
"Egész európa irígy magyarországra." Ezen mi a jó büdös francot lehet félreérteni, áruld már el te okoska! Felőlem úgy nyalhatod Orbán seggét ahogy jól esik, de ne mond már meg, hogy engem mi zavarhat és mi nem. Zavar például az, hogy ilyen emberek élnek köztünk mint te is..

Virág et. 2011.06.27. 20:58:55

@turoczi: "Nem az alapvető emberi jogok ellen szóltam!"

A gyülekezési és vélemény-nyilvánítási jog alapvető emberi jog. A tibetiek ezzel éltek volna, ha ravasz Viktor a legszebb állampárti időket idézve nem rendelte volna be őket - teljesen jogellenesen, teszem hozzá, főleg mivel kettő a háromból magyar állampolgár.

"Azért néhány ezer tisztességes embert ezzel valószínű sikerült megsértsen:"

Néhány ostoba embert, akinek a történelmi ismeretei a nullával egyenlőek. Sajnálom, de üsd fel a történelem könyveket és nézd meg hányszor sikerült saját magunkat szembeköpnünk. A széthúzás, a belső marakodás a magyarok sajátja már ezer éve. Kicsiben az itteni kommentek is ezt mutatják.
Nagyban meg erről szólt az egész Kádár-rendszer.

"Persze ha ezüstpénzről ír, akkor kérdés kit is tart magyarnak? "

Aki magyar állampolgár és/vagy magyar nemzetiségű.

dhunter 2011.06.27. 21:05:52

@Horizont:

Veled pontosan az a baj, ami az összes többi SZOCI vagy SZADESZES emberrel...Nem tudsz érvelni...eddig válaszoltál ugyan, de semmit nem mondtál!!!
Úgy is mondhatnám hogy jár a szád, de csak levegőt beszélsz!!!

dhunter 2011.06.27. 21:08:35

@hoplita:
Bocs az előbb egész pontosan Hopliat-ra céloztam, de ugyen ez Horizontra is igaz..

Mr. Acid 2011.06.27. 21:19:48

@dhunter: Na, ezt már én sem hagyhatom szó nélkül: fiú, élvezd a nyári szünetet, aztán majd ha 10 évet okosodtál, meg dolgozgattál is egy keveset, ne adj' isten olyan pozíciót is betöltöttél, ahol értéke van az adott szónak, akkor majd talán megérted, miről vartyog itt a többség. A blognak nem túl magas a szellemi léce, de neked nemhogy megugrani nem sikerült, hanem még látótávolságban sem vagy!

dhunter 2011.06.27. 21:21:11

@Horizont:
Engem meg az zavar, hogy a hozzád hasonló demagóg, dilettáns SZOCI/SZADESZES szavazók tönkretették az országot...és valaki csinál valamit akkor csak nyavajogni tudtok, meg kritizálni! És ha már semmi érv nincs, akkor jön a jó bevált "O.V. nem tetszetős" duma....

Most ez van!!! Majd idővel valszeg megérted és megköszönöd!!! Volt nektek (SZOCIKNAK) is időtök...látszik mi lett belőle...

dhunter 2011.06.27. 21:31:55

@Mr. Acid:
"Az adott szó"
Félre értés ne essék, értem hogy O.V. felrúgott néhány mag által megfogalmazott mondatott... és segget csinált a szájából...ez nem kritizálom és tudom!!!

De ha a Kína ellen tiltakozna egy Kína elleni tüntetésen, és amiatt nem jönne MO.ra a Kínai tőke/munkahely annak még jobban nem örülnék!!!

Egyébként meg kb. úgy beszélsz mintha bárki mással nem fordult volna olyan elő, hogy átértékelve bizonyos dolgokat, megváltoztatta álláspontját!!!!
Valószínüleg te egy SZENT ember lehetsz...

dhunter 2011.06.27. 21:35:37

@Mr. Acid:
Olvasd el újra kommentedet...ÁLSZENT ÉS DEMAGÓG!!!

Mr. Acid 2011.06.27. 21:38:14

@dhunter: Egyébként megsúgom, hogy nem O.V. hívta ide a kínaiakat, és nem ő papírozta le az üzletet, ő csak aláírt. Ebben még vastagon benne van a Gyurcsány és a Bajnai adminisztráció keze is. Egyébként nem vagyok szent, csak igyekszem nem napi rendszerességgel cserélgetni az elveimet.

Mr. Acid 2011.06.27. 21:40:23

@dhunter: Te meg kölyök vagy még ehhez. Menj labdázni, vagy hajkurászd napszemcsiben a csajokat. :-)

Horizont 2011.06.27. 21:41:01

@dhunter: Állítsd már le magad ember! Ennyire lökött hogy tudsz már lenni! Nekem nem kell idő, hogy megértsem a dolgokat, mert már most értem amit hallok, bár kitudja mi van a háttérben! Nem érted az egészet, rossz vonatra szálltál, jó lenne ha leugranál. És az is jó lenne ha nem köpködnél marhaságokat rám!Ki tette tönkre az országot?? Egyet tudok én biztos nem! De, hogy te nem emeled a fényét az biztos!

dhunter 2011.06.27. 21:42:37

Ezt sem kétlem!!! A mai parlamenti ülésen kentek is magukra a mézből eleget...láttam... El is mondták, hogy a nagy 64 éves kínai-magyar barátságnak a megalapozói. De azért remélem nem dőlsz be minden SZOCI propagandának!!!

Mr. Acid 2011.06.27. 21:46:02

@dhunter: Figyelj, egy kormányfői szintű találkozót, amin ALÁÍRNAK, azt nem 1 év leszervezni, főleg nem Kínával.

dhunter 2011.06.27. 21:48:59

@Horizont:

JÉÉZUSOM...Te inkább menj aludni..fárasztó vagy...

"Felőlem úgy nyalhatod Orbán seggét ahogy jól esik, de ne mond már meg, hogy engem mi zavarhat és mi nem. Zavar például az, hogy ilyen emberek élnek köztünk mint te is.."

Erre a felemelő mondatodra reagáltam....nem akarom elkezdeni ki kezdte...inkább menj aludni...

hoplita 2011.06.27. 21:52:17

@Horizont:
Nem szégyelled magad, te elvetemült szociszadesz szavazó?
:DDDDDDDDD

Embertelenül hülye a gyerek, mi?:))))

ketroot 2011.06.27. 21:53:46

@Horizont:

gyúrcsánytakarogggy! :D

dhunter 2011.06.27. 21:54:22

@Mr. Acid:

Figyi...ebbe nem menjünk bele... Gondolkozz józan ésszel, ha az egészet (vagy mondjuk a nagy részét) MSZP szervezi le...szerinted az mszp.hu meg a népszbi nem azzal lenne tele, hogy bizonygassák hogy ez kizárólag az Ő érdemük.
Annyit mondtak a parlamentben hogy köszönik hogy a FIDESZ megváltoztatta a Kínával kapcsolatos nézeteit, és hogy ők is sokat tettek mindezért....

Tudom jól hogy se a te, se az én érvemre nincs bizonyíték, de én mégis inkább úgy látom, hogy ha neked lenne igazad, akkor a csapból is ez folyna!!!
Viszont, ne zárjuk ki annak lehetőségét hogy neked van igazad...akkor viszont nagyon rossz politikusok hogy nem érvelnek kellően azért hogy ez napvilágra kerüljön!!!

dhunter 2011.06.27. 21:57:04

@hoplita:
Te meg igaziból nem is írsz semmit...hülyézni tudsz, mint egy ovodás...meg igazából csak levegőt beszélni...

redmonkey 2011.06.27. 21:57:30

nem alkeszosz ez véletlenül álnéven? Az csinalta, hogy hallott valami (számára) idegen szót és utána mindenre azt nyomta, mint dhunter a demagóg-ot. Szerintem lila fingja nincs róla mit is jelent.

hoplita 2011.06.27. 21:57:56

@dhunter:
Amúgy hunnan szalajtottak téged, faszomfütty?
9 háesz után itt osztod, amiből neked van itt a legkevesebb?
Mit mongyak, gavallér egy csávó vagy..:DDDD

dhunter 2011.06.27. 21:59:16

@hoplita:
Jahhj...egy újabb értelmes hozzászólás. Gratulálok!!!
Úgy látszik nem a kommentek száma jelzi az értelmek...

hoplita 2011.06.27. 21:59:31

@dhunter:
Te nem tucc magyarul, bazmeg?
Levegőt nem beszélünk, hanem LEVEGŐBE BESZÉLÜNK!!!
Hány éves vagy te, faszkalap?
Sicc vissza a suliba!!!

hoplita 2011.06.27. 22:01:38

@dhunter:
Na, mosmán meguntalak, faszomfütty.
Pá picinyem, szójjál anyunak, kukkolja meg a pelust.

dhunter 2011.06.27. 22:02:31

@hoplita:
Hűűűhaaa... Te egy elme bajnok lehetsz!!! Jól írtam...értelmezd...nem lehet mindent a NULLÁRÓL kezdeni!!!

Horizont 2011.06.27. 22:02:42

@dhunter:
Na figyelj ide! Kétszer küldtél el aludni!! Ki vagy te az anyukám??? Már nagykorú vagyok. Sajnos ez mondható el rólad! Csak ezeket tudtad leírni többször: álszent, demagóg, dilettáns, SZOCI/SZADESZES ,Egész európa irígy magyarországra, meg ilyen baromságokra! Kisfiam gondolkozzál már el azon (ha nem túl nagy a kérésem) hogyha valaki nem tapsol rajongva, imádattal Orbánodnak, miért gondolod, hogy csak szoci, szadeszes szavazó lehet.??!!!

Horizont 2011.06.27. 22:04:52

@dhunter:
bocsánat kimaradt egy fontos szó: Ez NEM mondható el rólad!!!

dhunter 2011.06.27. 22:07:18

@Horizont:
AD1: Nem vagyok a kisfiad...
AD2: Menj aludni...

Horizont 2011.06.27. 22:11:39

@dhunter:
Hát az agyam el is dobnám ha egy ilyen fiam lenne!!!!
Persze ha a fiam lennél nem juthattál volna el erre a szintre:)

Mr. Acid 2011.06.27. 22:11:45

@dhunter: Persze, mivel más kisfia vagy. Érdeklődsz már annyira az ilyen dolgok iránt, hogy véleményed legyen, de kis élettapasztalatod miatt ezt se levezetni, se megvédeni nem tudod tisztességesen. Szerintem menj vissza msn-re, vagy a minimax fórumra, ne itt trollkodj.

dhunter 2011.06.27. 22:12:18

Nah jól van...
Meghallgattam Horizont, Hoplita és a hasonszőrű emberek véleményeit...tudatom magamban, hogy ilyenek is vannak...
Csak még annyit, hogy általában a mérlegnek két oldala van...ez szem előtt kellene tartani! Az alapprobléma nálatok, hogy sok esetben csak az egyikre koncentráltok...így nem értitek a lényeget! Ez a véleményem...sajnálom...

dhunter 2011.06.27. 22:14:34

@Horizont:
Hát vica-versa, ha Te lennél az apám akkor inkább a GYIVI!!!! Ott még több esélyem van!! :))

Horizont 2011.06.27. 22:34:05

@dhunter:
Nemem és a korom miatt elvileg csak az anyád lehetnék, de ettől mentsen meg a jó isten!Látom szereted, hogy tiéd legyen az utolsó szó! Hát kisfiam még tanuljál sokat és utána gyere vissza belepofázni a nagyok dolgába!

Miből gondoltad, hogy itt CSAK férfiak kommentelhetnek? Rajtad kívül persze:)

dhunter 2011.06.27. 22:38:49

@Horizont:
Mert nem gondoltam hogy egy nőnek is lehet ilyen mocskos a szája...csupán csak ezért!!

Horizont 2011.06.27. 22:41:36

@dhunter: Mocskos??? Kikérem magamnak! Azért mert azt írtam, hogy nyalod Orbán seggét? Még finom is voltam a blogok világában! Befejeztem veled! Kis hülye!

dhunter 2011.06.27. 22:42:35

@Horizont:
:))) Jól van na...az előző kommentemért bocsánatot kérek!!! De annyira adta magát!!! És itt be is fejezem a vastadbor.blog olvasását!!! Részemről nem objektív!!!

Horizont 2011.06.27. 22:48:02

@dhunter:
Nagyon rosszul teszed ha befejezed!
Ugyanis itt megtanulhatnád mi az ÉLET és mi az igazság!
És sokat tanulhatnál embertársaidról is, sőt még magadról is sokat megtudhatnál!!

dhunter 2011.06.27. 22:56:28

@Horizont:
Nahhh jahh...
A facebook-ról már leszedtem, azt már nem vállalom :)) A böngésző kedvenceiben még megtartom, hátha visszatér az objektivitás mezejére a folyamatos fikázás helyett...

hoplita 2011.06.27. 23:03:27

@dhunter:
"......hogy általában a mérlegnek két oldala van...."

Nem. A mérlegnek két SERPENYŐJE VAN.
Mondom, hogy nem tudsz magyarul, bazmeg.:)
A helyesírásod is katasztrofális.....mondom, sicc vissza az iskolapadba és ne szólj a nagyok dolgába.:)

Horizont 2011.06.27. 23:04:00

@dhunter: Figyelmedbe ajánlom a "vastagbőr" szó jelentését átvitt értelemben:) És a blog jobboldali felsőrészében a Rólunk címszó alatti szöveget! Ha ezt megérted akkor rájöhetsz, hogy miről is szól ez a blog. Pozitív Vastagbőr nincs ezt beláthatod, okunk sincs az örömködésre, ezt is beláthatod. Ez nem fikázás, hogy a te szavaiddal éljek.Ez több annál:)

hoplita 2011.06.27. 23:05:37

@Conv:
Ez még tényleg nem érdemli a büszke troll nevet, ez még csak trollocska.:)

dhunter 2011.06.27. 23:11:08

@hoplita:
Te egy katasztrófa vagy!!! Ajánlom olvass könyveket...buta vagy mint egy tök!!!

Ironfist 2011.06.27. 23:25:54

Úgy bírom azokat, akik minden posztra csak azt tudják benyögni, hogy ez szánalmas, meg ez most miért vastagbőr... Tényleg ennyire nem láttok a szemetektől?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.27. 23:33:50

@hoplita: "Bazmeg...te is beálltál homokot hordani a Szaharába?:) "

Mintha az utóbbi időben kevesebb lenne arrafelé... :)

valójábannemberci 2011.06.28. 00:00:12

@Redmaster: Még mindig olyan ordenáré szar a munkaügyi központ, hogy ha netán munkához jutsz, akkor leszel szíves még munkába állás előtt, de a munkaszerződés kézhezvétele után jelentkezni? Ami, mint tudjuk, zavart okoz a téridő-kontinuumban, mert a szerződést vagy első munkanapodon, vagy valamikor az első munkahéten kapod meg... És akkor még tényleg te vagy a hülye, mert nem bírod megérteni a rendszert. Beszarás.

Amúgy meg az esti film az abszurditás netovábbja. Remélem valami leépítés előtt álló műsorszerkesztőnek köszönhetjük eme örökbecsűt.

Gyani · http://skypesuli.hu/ 2011.06.28. 00:20:13

Valóban elgondolkodtató a két ország közötti kapcsolatok háttere..

SvenH. (törölt) 2011.06.28. 01:20:43

aktivan el meg az emlek a 2006 -os okt 23. -rol...
amikor alitolagos joboldaliak panaszkodtak hogy ki letek tiltva es nem tudjak a szavukat halatni pedig hat ezt az egbekialto igazsagtalansagot hogy hat hazudtak nekik a valasztas soran hat meg kelet tudnia pl. az indiai mezogazdasagi miniszternek is!!!

akor nem alt oda Orban hogy vegyenek vissz kus legyen...

(megschmitizve)

SvenH. (törölt) 2011.06.28. 01:27:09

@dhunter: "Szolnokon az EU lebombázta a cukorgyárat,"

a paraszt is kikapta a reszet, a kapott kvotat leadta oszt vallalta hogy nem fog cukorrepat termelni...

SvenH. (törölt) 2011.06.28. 01:35:59

@Mr. Acid: "Figyelj, egy kormányfői szintű találkozót, amin ALÁÍRNAK, azt nem 1 év leszervezni, főleg nem Kínával. "

szerintem meg a kecskemeti merdzso gyar is fullosra csak Orban erdeme!!!
amugy meg a mocskos cocik minek epitettek annyi draga autopalyat cca 500 km -t az elmult nyoccevben, az csak feleslegesen eladositotta az orszagot!!!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.28. 01:45:12

egy kicsit távolabbról nézném az egészet:

adósság & ország -fel-/-be- vásárlási
körút.

"A kínai vezetők tavaly és idén végigturnézták a megroggyant gazdaságú európai államokat: Spanyolországban januárban legalább 6 milliárd eurónyi államadósság felvásárlását ígérték meg, illetve 5,3 milliárd euró értékben kötöttek üzleti megállapodásokat; Portugália adósságába 1,1 milliárd euró értékben vásárolták be magukat, és tavaly ősszel Görögországnak is megígérték, hogy jelentős mennyiségű államkötvényt vásárolnak."
...
"Timothy Garton Ash szerint a kínai befektetések 30 százaléka Portugáliába, Spanyol-, Olasz- és Görögországba irányul, olyan gyenge gazdaságokba, ahol hatalmas szükség van a kínai pénzre és az ottani befektetőkre. Ezzel szerinte kialakulhat egy kínai lobbi az EU-n belül, amelynek tagjai "nagyon vonakodnak majd Kína érdekeivel szemben szavazni", legyen szó akár a gazdasági versenyt érintő szabályozásról, akár a dalai láma emberi jogairól."

www.origo.hu/nagyvilag/20110627-kina-gazdasagi-es-diplomaciai-terjeszkedese-mas-kontinenseken.html

korbejárjuk és megveszünk titeket kilóra. köbö.

-> ergo ->

így leszen a MI (azaz a KÍNAIAK) európánk, és a többi...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.28. 01:47:05

amúgy rákerestem a cikkre

ééééééééés
MÁÁÁ MEGIN
CSALT/HAZUDOTT AZ ORIGO

itt:
"Timothy Garton Ash szerint a kínai befektetések 30 százaléka Portugáliába, Spanyol-, Olasz- és Görögországba irányul, olyan gyenge gazdaságokba, ahol hatalmas szükség van a kínai pénzre és az ottani befektetőkre."

vö. eredeti cikk:
"that 40% of Chinese investment in the EU is in Portugal, Spain, Italy, Greece and eastern Europe."

a KIS GECI GÖRÉNY ORIGÓSOK
kiszették MO-t és Kelet Európát

Mindig is rühelltem az aljas sunyi kormányszopó stílusukat, anno
a ballibkormányt seggét nyalták,
most finoman a fityiszét ill
Vezírünkét
--------------------------------------------------------------------------------------

itt van Timothy Garton Ash eredeti cikke:
www.guardian.co.uk/commentisfree/2011/jun/22/europes-crisis-is-chinas-opportunity

kiemelném a (fenti melletti további) lényeget:
"It is not too cynical to see Beijing building up a kind of China lobby inside the decision-making structures of the EU, where the smallest state is at least notionally equal to the biggest."

# görögországrúl:
"China could buy half of Greece's privatisable public assets at the drop of a hat. Should Greeks beware of Chinese bearing gifts? Well, beggars can't be choosers. As a leading Chinese geostrategist told one of the authors of the forthcoming ECFR report, with exquisite delicacy: "You need our money."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.28. 05:10:57

Persze. Free Tibet majd akkor nem kussolhat, amikor mi is bármikor megvehetjük kilóra Kínát, nem csak ők minket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.28. 05:23:22

Amúgy meg a "leszarom Tibetet"... Nem kell egyetérteni azzal, ami ott történik, ellenben ráhatásunk valami kevés van rá. Meg úgy bárkinek. Sajnos a kínaiak is tudják ezt.

Virág et. 2011.06.28. 06:25:58

Érdekes, Angliában valahogy nem érezték szükségét a tüntetni vágyók berendelésének semmilyen hatósághoz. Ven nem fordult vissza a határtól, micsoda meglepetés.

Ha valaki még egyszer megkérdezi, hogy minden AB Mo-ra, mert hát ugye Angliában sincs (pedig ez csak részben igaz, de hagyjuk), akkor annak ez legyen a válasz innentől. Ez (is, meg még vagy 500 oldal) a különbség Cameron és Orbán demokráciafelfogása között. Majd ha mi is itt tartunk, akkor lehet ezen gondolkozni, amíg öles léptekkel haladunk a Balkánra vagy még inkább azon túlra politikailag, addig minden kormányzati ellensúly kell.

Virág et. 2011.06.28. 06:27:27

@Virág et.: "minden AB" az "minek AB" akart lenni. Reggel van még.

Egyéves Önkéntes 2011.06.28. 07:39:19

Legközelebb a tibetiek ellenőrzése a Kékestetőn lesz, hogy a helyi viszonyoknak legjobban megfeleljen a klíma.

Énbagoly 2011.06.28. 07:40:29

@EÖ: és egyfolytában nyomassák rájuk a hóköpő gépeket? :)

Énbagoly 2011.06.28. 07:45:38

Szép kis reggeli olvasmány volt. :)

De ugyan miért van az, hogy azok szeretnek a legjobban kiabálni, akik a legkevésbé kíváncsiak a másik ember véleményére, és a legnagyobb hülyeségeket mondják?

eszkep 2011.06.28. 07:46:21

"Nekünk azonban nem kötötték az orrunkra, hogy Kínai vajon miért önt be kis hazánkban egy vagon pénzt ..."

Hihetetlen, hogy Zero ennyire buta, ráadásul a legprimitívebb blogot linkeli, ami ennyi karaktert képes elpazarolni egy felesleges kérdésre. Mielőtt még összeesküvés elméletet szövögetnénk nemlétező agymenések köré:
Kína rendelkezik a világon a legnagyobb devizatartaléka, amit jellemzően dollárban volt. A dollár régi fénye azonban igencsak megkopott, ezért elkezdték átváltani EUR-ba. Mára már az is szart ér... Nyilvánvaló, hogy be kell fektetni (érdemes belegondolni, hogy ha a dollár romlik 1%-ot, mennyit buknak a kínaiak a 2,4 milliárd dollárjukon...).

A blog egyetlen értelmes megállapítása a címe, ami tökéletesen fedi a valóságot. Siránkozzanak a kínai emberi jogok, meg Tibet megszállása miatt az USA-ban, vagy Brüsszelben. Éppen csak amióta USA legnagyobb hitelezője Kína és már a EU-t is semmi perc alatt képes lenne megfektetni (elad pár milliárd EUR devizatartalékot, vagy "egy-két" állampapírt...) ott is marha nagy a csend.
Hogy jó-e ez a világ mindenki döntse el maga, de már most Kína a világ legnagyobb gazdasági hatalma, és ez a dominancia csak még erősebbé fog válni.

Virág et. 2011.06.28. 07:53:46

@eszkep: Meg sem vagyok lepődve, hogy megint nem sikerült megértened semmit.

Ki siránkozik a kínai befektetés vagy hitel miatt? Feltűnt, hogy pl az MSZP konkrétan meg is dicsérte ezért a Fidesz-kormányt? A poszt lényege az, hogy az egy dolog, hogy üzletelünk és diplomáciai szinten nem konfrontálódunk Kínával, az meg egy egész más dolog, hogy konkrétan alapvető emberi jogokat sértünk csak hogy megfeleljünk új gazdánknak. Vagy inkább túlkompenzáljunk, mint mindig.

Anglia valahogy nem érezte szükségét, hogy fél napra internálják a balhés tibetieket. Engedték őket tüntetni és - micsoda meglepetés - nem történt semmi. Pontosan ez lett volna Mo-n is, ha Orbán fele annyira bátor csak mind Cameron. Vagy tizedannyira demokrata.

hoplita 2011.06.28. 07:55:55

@eszkep:
Ó, nagy eszkep, köszönnyük a fejtágítást, így mán triviális.
Ezek után vezíred és pártod akár közénk is lövethet a Nagy Szent Cél - mi is lenne az? - érdekében....mosmán boldogan, és főleg nem hülyén halunk meg.:)

Láttad kóserlala makogását a zemegyen?
Nem?
Sipirc megnézni..!

hoplita 2011.06.28. 07:57:21

@Virág et.:
"....Pontosan ez lett volna Mo-n is, ha Orbán fele annyira bátor csak mind Cameron. Vagy tizedannyira demokrata. .."

Vagy csak egy csepp esze van és nem hagy ilyen támadási felületet.

Virág et. 2011.06.28. 07:57:36

@eszkep: Az meg már csak hab a tortán, hogy fenn sem akadsz olyan apróságokon, hogy ugyanezek a kormányzati prominensek, akik ma a tibeti (amúgy magyar) állampolgárok bezárása mellett érvelnek vagy legalábbis cinkosan hallgatnak, azok 1-2-3 éve még tibeti zászlót lengettek és országgyűlési határozati javaslatot terjesztettek elő Kína elítélése tárgyában. Kövér szerint akkor még gazdasági előnyökért sem lett volna szabad behódolni egy kommunista diktatúrának. Ma már nincs ilyen erkölcsi problémája.

Nekem 2008-ban sem lett volna büdös a kínai pénz. Nem én csináltam segget a számból. Ha ez neked, mint választónak nem számít, az a te bajod.

Virág et. 2011.06.28. 07:59:09

@hoplita: Már beindult a gépezet, rátolják a felelősséget a BÁH-ra, kap fegyelmit egy ügyintéző II. besorolású (leehtőleg gépjárműabroncs-ellenőrző beosztásban dolgozó) munkatárs és a dolog el lesz intézve.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.06.28. 08:00:58

@hoplita: kósalala az egy külön élmény volt számomra, főleg amikor elkezdte magyarázni, hogy no atom molinót lengettek a parlamentben.

Amúgy write only eszkepnek sosem volt erőssége a szövegértés, leszóltak neki a központból, hogy popóköcsög a másik blogon több kvótát szerzett, le van maradva, és ha nem lesz meg a terv bajok lesznek.

hoplita 2011.06.28. 08:03:10

@Virág et.:
Emlékszel eftás a megszüntetve megőrzés elméletére?
Már ha az a korosztály vagy.....na, így él a múlt a mában.:)

hoplita 2011.06.28. 08:05:32

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Amikor egy kicsikét belezavarják, akkor lejön ám ezerrel, hogy mekkora egy tapló.:)))
És ezt a majmot úgy emlegetik, mint ovi potenciális utódját, vagy mijafene.
Mit mongyak, elég nagy szegénységi bizonyítvány...:)

hoplita 2011.06.28. 08:07:51

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Nem is tudom.....
Eszkep-félék mindenhol vannak és én hajlok arra, hogy ezek önként, dalolva ilyen faszok.
Tudod, amíg van lúszar, van veréb is.:)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.06.28. 08:09:34

@hoplita: pedig régebben Debrecen polgármestereként voltak szimpatikus megnyilvánulásai, de igen jól szummáztad: egy tapló. De hát mit várunk tőle, narancskomcsi szegény.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.06.28. 08:11:48

@hoplita: a facebbok-on kitolt a vástágbírke egy képet, ahol a ping-pong vagánykodik a legújabb nyájki cipőjében, miközben királyunk a háttérben mosolyog szerényen. Na a kép alatti hozzászólásokat nézegesd végig. :D

eMM2 2011.06.28. 08:15:31

@ColT:
Akkor meg pláne nem kellett volna ellehetleníteni a tibeti tüntetőket.Dehát ez a cezaromániás felcsúti törpe stílusa.Kicsit sajátosan értelmezi a demokráciát.

hoplita 2011.06.28. 08:25:38

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Az ő személyes problémája abból fakad, hogy nem veszi észre, ami ellenzéki polgármesterként szimpatikus és trendi, az kormányon már karcsú és visszataszító.
Ilyenkor mán lötyög ám a mellény....nem kicsit, nagyon.

hoplita 2011.06.28. 08:26:55

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Nem faszbukolok....fenntartásaim vannak az ún. közösségi oldalakkal szemben....nem kicsik, nagyok.:)))))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.06.28. 08:31:40

@hoplita: nekem is fenntartásaim voltak a kapcsolat.hu-val szemben, mégis kimoderáltattam vagy 5 nevemet. A facebook az kismiska ahhoz képest . :D

eMM2 2011.06.28. 08:34:16

@hoplita:
De nincs neki.Avagy baromira nem is érdekli OV-t a támadási felüet hiszen úgyis megvan az áhított 2/3-ad és úgyis bármit megtehet.Hogy mit gondol az istenadta nép az nem érdekes, max. majd a következő választásoknál.Ha fogyatkoznak is a jaffabirkák azért maradnak még páran, meg majd gyártanak újakat.

tééényleg? 2011.06.28. 08:42:54

@TaTa86.: Ez a példa nagyon sánta, mondhatni tolószékes. Olyat mondj amikor kis és csóró országba nagy és gazdag ország vezetője érkezik sok pénzzel.
Egyébként nem azt mondtam, hogy ez helyes, hanem, hogy nem lepődtem meg rajta, hogy ez történt. A fidesznél az ilyesmi bőven belefér.
Tegnap egyébként megkérdezték Viktort, hogy miért rendelt be a bevándorlási hivatal embereket szombatra, ő pedig azt mondta, nem tudja, mert ő a kínai min.elnökkel volt akkor. Akkor most ezen ki lepődik meg?

hoplita 2011.06.28. 08:47:45

@eMM2:
Isten nem felejtette így a világot....ami ma kétharmad és havaj, az 3 év múlva csúfos bukás lehet...

eMM2 2011.06.28. 08:56:55

@tééényleg?:
Nem tudja a jó király hogy miket csinálnak az ő beosztottjai.Bezzeg ha ezt OV tudná!
Nézd Kádárnak ez végső soron bejött.Bár Hitlernek meg nem.

eMM2 2011.06.28. 09:00:41

@hoplita:
Jó, csak érjük meg................

belzebubó 2011.06.28. 09:28:54

@Horizont: "Gondolom nem tegnapelőtt kezdtek tárgyalni Kínával, de síri csönd volt."

Már pár hónappal ezelőtt olvastam egy gazdasági újságban erről a kinai dolgoról. Heim Péter tett róla emlitést. Nem ment ez titokban egyáltalán, én már vártam, mi lesz az eredménye annak, hogy Fellegit állandóan ott eszi a fene, sikerül vagy nem? Ez egy májusi cikk.

www.fn.hu/makro/20110516/heim_ha_torik_ha_szakad/

"Magyarországból lehetne logisztikai központ, de ez a mai szabályzókkal és az országra rátelepedő államhatalommal nem működik. Ez lassan húszéves jelenség. Meg kellene adni a vállalkozások szabadságát. A kínaiak érdeklődnek, szeretik Magyarországot, de még nem döntötték el, hogy itt lesz-e az egyik európai logisztikai központjuk. Annyi hely van még. Magyarországon a világ lakosságának 0,15 százaléka él. Ebből adódóan a világ befektetésének és valószínűleg a kínai befektetéseknek is ennyire tört része vagyunk. Lehet, hogy a kínai befektetések egy vagy fél százaléka ide jöhet, ami sok pénz, de ne gondoljuk, hogy Budapest lesz a központ. Kína fő befektetési célpontja még mindig a nyersanyagpiacok és a nagy gazdaságok."

Tibetiekről és azok vallási vezetőiről pedig megvan a saját véleményem. Aki járt már ott vagy találkozott párral, az tudja, hogy semmivel sem különbek és szerényebbek a vezetőik mint akár a katolikus egyháznak, arany Rolex-szel befeszit a 155 centijével a business classon, hogy szinte húzza az órája a karját, egy 5 órás úton és beküldi a pilótának a névjegykártyáját, hogy az tudja ki ül a gépen micsoda nagy buddhista vallási vezető, persze mindezt a szerénység, alázatosság jegyében.

reKorrekt 2011.06.28. 10:10:54

@dhunter: "A facebook-ról már leszedtem" - vazz, ettől ki lesznek páran...

A Fidesz nyitott Kína felé. Kíváncsi vagyok van-e még a Jobbik programnak olyan része amit nem loptak át. A copy/paste-nek két oka lehet:
1. a Jobbik programja jó volt, csak a választások ugye nem abból állnak hogy egyetértünk a másikkal
2. a Jobbik programja nem volt jó, csak azért hajtjuk végre pontról-pontra, hogy benyaljunk a bizonytalanoknak és a szélsőjobbnak s ezáltal gyengítsük a Jobbik tábort

reKorrekt 2011.06.28. 10:11:27

@reKorrekt: amúgy gyanítom hogy mindkettő.

dhunter 2011.06.28. 10:35:43

@reKorrekt:
Jahhj de okos vagy...bírom az ilyen megmondókat!!! Ha tovább is kikopizod találsz még két vigyorgó smile-it is!

vazz de azért Te most jól odatetted...

Marcellusca 2011.06.28. 10:38:19

@Horizont:
"Nemem és a korom miatt elvileg csak az anyád lehetnék,..." - Vagy a Nagyanyja! :DDD

Bocs, Horizont "néni", túlságosan magas labda volt! :DDDDDDDDDD

dhunter 2011.06.28. 10:58:06

@SvenH.:

"a paraszt is kikapta a reszet, a kapott kvotat leadta oszt vallalta hogy nem fog cukorrepat termelni... "

Én komolyan nem értelek titeket!
Szerinted mit tudott tenni? Milyen beleszólása volt? Egy választása volt: Leadta a cukorrépát és kapott kapott egy kis zsebpénzt...utána lebombázták a gyárat! EZ TÖRTÉNT!!!

guma 2011.06.28. 10:58:32

@Marcellusca: 3 a magyar igazság?
:)
de komisz vagy! DDDDDDDD

Marcellusca 2011.06.28. 11:04:31

@guma: Na, az nem én vo'tam. :)
A KBM. :D

guma 2011.06.28. 11:06:47

@dhunter: nem veszed észre magad?

itt az emberek nem csak a tegnapi dumát hallják meg, hanem a tegnapelőttire is emlékeznek.
ha csak ennyi értelmezés telik tőled, ne fáraszd magad, mert csak körberöhögnek!

GatyaPityu 2011.06.28. 11:18:03

"Erős forintot hozhatnak a kínaiak" (...) "a kínaiak nem spekuláns befektetők, a papírokat a kifutásig általában megtartják, így attól sem kell tartani, hogy hirtelen távoznak az országból."
www.hir24.hu/gazdasag/2011/06/28/eros-forintot-hozhatnak-a-kinaiak/~~fokusz

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.28. 11:24:57

@dhunter:

Mi is befejeztük a te olvasásodat, pá :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.28. 12:25:28

@tééényleg?: Nem látom hol sántít a példa. Azt mondtad, hogy nemcsak a kínaiaknál van ilyen, hanem pl a Zusánál. Ez nem igaz. Van jobb példa is. Mikor Bush jött 2000en demonstráltak Gautanamo ellen.

Egyébként ez nem meglepődés kérdése, de úgy gondolom hogy a lemondó cinizmus a legrosszabb reakció. Ebben az esetben pl egy államférfi ott kezdi, hogy megválogatja a mondandóját. Az rendben, hogy a Gyurcsányt akarják ütni, de épeszű ember már 2008ban is látta, hogy Kínát nem lehet egy komcsizással letudni. Ott folytatódik, hogy a Nagy Ember fogadására nyilván felkészülünk, de jogállami eszközökkel. És ott végezzük, hogy a buli végén nem teszünk totális uralkodókra jellemző megjegyzéseket.

Ha ez mégis megtörténik, a minimum, hogy a Vastagbőrön anyázunk. Mondjuk inkább kevés, de egyelőre ez van...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.28. 12:26:48

@reKorrekt: 3. lehetőség: a Jobbik programja nem teljesen elvetemült, és mivel a Fidesznek semmilyen nincsen, így jobb híján ebből szemezgetnek.

Nurrddin 2011.06.28. 12:48:07

@Atro: igen, ez nagyjából így van...
mint fentebb is mondtam, a pénznek nincs szaga
véleményem szerint a értelmesebbjének (a vb jelentős része) nem a kínai lóvé a gond
mindenképpen stabilabb és jobb megoldás, mint a szabad piacra kivágott állampapír amit a karvalytőke spekulációs célokkal vásárol fel, vagy akár a bibsik vezette imf és társai mentőcsomagok...

-itt említeném meg vérnácziként, hogy a jobbik ezt évek óta hajtogatja, hogy használjunk keleti pénz, de ez akkoriban ördögtől való gondolatként lett neked, és a további naridroidnak beadva
mikor ez a gondolat megszületett, erősen ment az ellenzéki narancsos tibetezés, nyomatékosítva, mily gonosz gondolat kínai vagy orosz pénzeket használni...
most meg el van adva, mint zseniális világ, de legalábbis országmegmentő ötlet

és igazából ezzel sincs különösebb gond... bár aki figyeli a történéseket (véleményem szerint te és néhány naridroid csak szűrve figyeli) az elröhögcsél, vagy elmérgelődik ezen a képmutatáson, plagizáláson, de a lényegen nem változtat
az igazi gond a végtelen szervilizmus...
gondolod ha az a pár tucat tibetező lengeti a zászlót, a kínaiak nem nyitják ki a pénzes bőröndöt?
egyébként a tibetezők nagy többségéről megvan nekem is a magam véleménye... biztos vagyok benne hogy a 95%-a meg se mozdulna a moldvai csángókért, de még a partiumi magyarságért se, holott ott akár még rokonai is lehetnek...
a gond a kettős mérce folyamatos használata, és a szervilizmus
ez az eset semmiben nem különbözik attól, mikor a köztörvényes móse kacav ittjártakor a palesztinokat szedték sorra, terrorgyanúba keverve egy évtizedek óta itt praktizáló fogorvost...

a fidesz előrelátásáról meg annyit, hogy a grúz válság másnapján a fidesz magából kikelve az '56-os forradalom leveréséhez hasonlította az oroszok beavatkozását, miközben gőzük sem volt semmiről...
aztán eltelik pár év, és mennek moszkvába kalapolni.. persze hogy el lettek hajtva...
pedig a nagykövet szólt nekik még akkor, hogy nem lesz jó vége narancsosok...

nemjogasz 2011.06.28. 15:22:01

@turoczi: Látom, nem érted a lényeget, vagy nem akarod megérteni. Szóval, nem az a lényeg a cikkben, hogy mi megy tibetben. Egyáltalán nem. Az, hogy mi megy itt, Magyarországon.
Az, hogy magyar állampolgárokat (igen, 2en közülük állampolgárok) politikai meggyőződésük miatt zaklat egy szerivilis gerinctelen hivatalon keresztül a kormány. Az, hogy rendőrökkel "kézbesíttetik ki" a behívókat. Az, hogy ezeket az embereket (valószínűleg a titkosszolgálatokat igénybevéve) lenyomozták, és kormányzatilag zaklatják. És nem csak idáig tart a dolog. Nem csak tibeti menekültekkel teszik meg.
A szakszervezeti tüntetést nem betiltják "csak" épp "véletlenül" arra a napra egész napra behívják a rendőröket. "Véletlenül" a tüntetést szervező szakszervezeti vezetőt a tüntetés előtt tartóztatják le.
És ez a gond. Hogy jogállami kereteket erősen túllépve, a hivatalokat, állami szerveket nyilvánvalóan jogsértően használnak fel az állampolgárok ellen, politkusok személyes megrendelésére. A kormány állítólag szeretné visszaállítani a hivatalokba vetett bizalmat. Szerinted miért kéne az állampolgárnak bíznia olyan szervekben, amiket nem rendeltetésszerűen az állampolgárok basztatására használnak?
Milyen ország az, ahol ha nem egyezik a véleményed a fülkeforradalommal, akkor lenyomoznak és vagy elvisznek, vagy kötelezően egy hivatalban tölthetsz egy "kellemes" napot?

Horizont 2011.06.28. 16:34:08

@Marcellusca:
Hé, hé, hé!! Nem cigány lány vagyok én aki 11 évesen szült:) Ha majd egyszer tényleg feladok egy magas labdát, nem fogod lecsapni az tuti:)

@belzebubó:
Nem hiszem el, hogy ott a messzeségben tájékozottabb vagy mint én itthon:)))) Ritkán jársz már erre!

turoczi 2011.06.28. 18:13:49

@nemjogasz: Szerintem az a két ember valahogy látótérbe kerülhetett. Erről semmit nem tudunk (én legalábbis nem tudok). Tomcat és hasonló önjelölt megváltók mindig is voltak és lesznek.

Marcellusca 2011.06.28. 19:27:41

@Horizont: Hehe!
Nem Téged öregítettelek, Kislyány, hanem arra utaltam, hogy ő mennyire tejfelesszájú. :DDD

Horizont 2011.06.28. 19:37:46

@Marcellusca: Na szerencséd! De nem lehetett volna, hogy ne az én kontómra tedd:))))

milyen szép a Vértes, ó 2011.06.28. 20:29:28

@Virág et.:

Tehát Magyarország érdeke a kínaiakkal való gazdasági kapcsolatrendszer bővítése - és az, hogy mennyire kommunista és diktatorikus, nem számít. Akkor pár éve a Fidesz Magyarország érdekei ellen szólalt fel. Ennyire valamiért nem szokta levezetni a rajongótábor. :)

derelyegrádi szellem 2011.06.28. 20:38:28

@Virág et.:

Én meg úgy vagyok vele, hogy nekem sem 2008-ban, sem most nem írja felül az ország gazgasági érdekeit pár tibeti, Sajnálom őket, meg minden, de akkor se...

De hát ne legyünk képmutatók.

Most azok vernyákolnak (pl LMP, aikiktő Amerika kapcsán egy hang kritikát nem hallottam még, pedig ok lene rá) bezzegországa az USA, Akivel nem csak üzletelni szabad és kell, de még kritikát is kötelező tőlük elfogadni, meg az okítást is. Mert ők a jó nagy tesók. Közben ott 2002-ig 4 államban 14 éven aluli is kivégezhető volt bűncselekmény elkövetéséért (ilyen nem sok ország van, rajtuk kívül még őt, de a nagyobbaknak ma is van halálbüntetés. Ők megtámadták kétszer megtámadták Irakot, először 500 ezer gyrek halt meg, erre az akkori amerikai külügyminiszter asszony annyit bírt mongani: "megérte". Most is éppen ott vannak ENSZ felhatalmazás híján, hamis hazug indokok alapján. És már neme yg USA katonát kelett elítélni civil lakosság elleni atrocitások miatt, oylanokért Nürnbergben kötlet osztottak. A paracsnonoknak is. Meg hát ott van Guantanamo is.....Ja majd el felejtettem, hogy ők is bizniszelnek Kínával, mert az amerikai államkötvényeknek majd 40 %-a kínai kézben van. Meg pl a Panama-csatorna is. Tudom, nekik szabad, nekünk nem.

Meg akik Szaúd-Arábiától kívántak olajat venni, meg azt hiszen cseppfolyós földgázt is. Az ország emberjogi helyzetét nem kell bemutatni senkinek.

Én a Ferinek kevés dolgát támogattam, de a Kína felé nyitás ilyen (persze úgy, hogy az országnak legyen belőle haszna, ne csak Ferinek, meg a Veres Janinak), a másik a Kék Áramlat ügye. Igen, abban is részt kell venni, mert ha esetleg csak abból jön gáz, akkor abból kell venni. Mert ideológia ide, haverság oda, földgázra szükség van, mert meleg baráti kézfogásokkal nem lehet a lakásokat befűteni...

Baloghnak meg azt tudom mondani, könnyen így járhat, aki csak 2 napra tud előre gondolkodni, tervezni...:-)

Szerencsére ő itt a romastratégiát irányitja, abból ilyen "baj" nem lehet. 20 év múlva ugyanaz a helyzet, ugyanúgy fog fennállni, így ott ilyen fordulatok nem érhetik. :-)

Virág et. 2011.06.28. 21:53:53

@derelyegrádi szellem: Kína kapcsán nincs vita köztünk, a megállapodás részemről rendben van. Azzal meg számoljon el (nem csak a Balogh, voltak mások is: pl Semjén, Kövér) minden fideszes, kdnp-s politikus maga, hogy megérte-e a pszeudo-lmp-s hippiduma 2-3 éve. Mondanám, hogy a választók majd megbüntetik a nyilvánvaló hazugokat, de tekintetbe véve, hogy Magyarországról beszélünk, nálunk ilyen nincs.
A hatóságok eljárása viszont épp annyira jogsértő (még ha nem is annyira véres), mint 2006-ban volt. Aki akkor jogtiprást kiáltott, annak most is fel kell emelnie a hangját. Magyar állampolgárokat, akik történetesen tibeti származásúak ne idézgessen már be az idegenrendészet, pláne ne karhatalommal és ne a Ket. idézésre vonatkozó szabályait teljesen figyelmen kívül hagyva. Ez az egész történt olyannyira pitiáner (3 darab ember, három) és az angol példából látszik is, hogy feleslegesen túlkompenzáló, hogy arra szavak sincsenek. Ha a mandiner is azt írja, hogy jó-jó, de azért kutyába nem kellett volna lemenni, akkor azért érdemes talán egy pillanatra megállni.

belzebubó 2011.06.29. 06:30:51

@Horizont: Nem, nem! Járok én ide, csak már kedvem sincs sokszor irni. Mondjuk ezt a kinai dolgot azért jónak tartom, pedig elég behatóan ismerem és tapasztalom a kinai üzleti "etikát" és a társadalom fejlettségét és megvan róla a véleményem. De ha már úgy néz ki, hogy az EU gyakorlatilag leszarja K-Európát és nem hoz be tőkét, most lefoglalja őket a mindjárt bedőlő országok baja, akkor legalább ők. Az, hogy behivta a tibetieket az idegenrendészet, az szégyenletes. Németországban nem tették, sőt állitólag Merkel egyik témája a min.elnökkel az emberi jogok kérdése volt.
Van még pár ázsiai ország ahol elég mostoha körülmények vannak és az emberi jogok terén is elég rossz a helyzet, aztán mégsem zeng tőle a sajtó Európában. Pl.: Malájzia, Szingapúr, stb. Csak egy példa, ha valaki meleg, börtönbüntetést kap, ha egy nyilt helyen több mint 4-en összegyűlnek már illlegális, elvitethetők a rendőrségre, börtönnel büntetik a sztrájkot és mindenféle tilatkozást is bármi ellen, a sajtószabadság is a béka feneke alatt van, stb. Erről persze kevesebb hir van, mint Kináról, pedig létezik.
Fellegi a nagy dolgokért felelős, ez már egyértelműen látszik, amikor az oroszokhoz ment, sejthető volt, hogy a MOL ügyben ténykedik, most, hogy az elintézte, sokat ment Kinába, igy az is sejthető volt, hogy ott lesz valami nagy dobása, főleg a Heim Péter riport után a kép összeáll. Amerre Fellegi kolbászol, ott történik valami pár hónapon belül, őt kell figyelni :))

derelyegrádi szellem 2011.06.29. 13:58:19

@Virág et.:

"Mondanám, hogy a választók majd megbüntetik a nyilvánvaló hazugokat, de tekintetbe véve, hogy Magyarországról beszélünk, nálunk ilyen nincs."

Dehogynincs. Nézz rá az MSZP-re! :-)

"Aki akkor jogtiprást kiáltott, annak most is fel kell emelnie a hangját."

Látok némi különbséget intézményesítve agyba-főbe vert, meg nyomorékká tett, kilőtt szemű emberek, illetve egy szombati beidézés között.

Hasonlóságot csak annyiban, hogy egyiket sem helyeslem.

Viktus 2011.06.29. 14:02:12

Szudáni háborús bűnössel barátkozik Magyarország új szövetségese

Szudán pont azt szeretné Kínától, amit Magyarország, csak éppen van kőolaja is hozzá.
:D

belzebubó 2011.06.30. 09:54:47

-Clintonné amikor elment Kinába akkor, amikor éppen jártak le az USA papirjai, amik a kinaiaknál vannak, megkérdezték az újságirók, hogy mit beszéltek az emberi jogokról, Clintonné válasza az volt, hogy nem volt témája a megbeszéléseknek.

-A héten Merkel is megemlitett valamit szőrmnetén, amikor is: "Amikor Angela Merkel a Ven Csia-pao kínai kormányfővel tartott berlini sajtótájékoztatón áttért a jogállamiság helyzetére és az emberi jogok kérdésére, érdekes módon azonnal elromlott a kínai kormányfő tolmácsgépe. Merkel ezután ismét röviden összefoglalja, mit mit mondott az előbb, majd azt mondja, még egyszer szeretnék üdvözölni Aj Vej-vej (Ai WeiWei) és Hu Csia (Hu Jia) szabadon engedését, de mindenképpen fontosnak tartják, hogy Aj Vej-vej és a mások elleni eljárások ezután is átláthatóak legyenek. Miközben ezt mondja, a kínai kormányfő végig igazgatja tolmácsgépe fülhallgatóját, ami láthatóan nem működik."Tegnap este a miniszterelnökkel az újságírók helyzetéről és munkafeltételeiről is beszélgettem. Azt szeretnénk, hogy az újságíróknak megfelelő feltételeket biztosítsanak ahhoz, hogy végezzék a munkájukat Kínában" - mondta Merkel.
Ekkor kiesik a fülhallgató Ven Csia-pao füléből. "Adjatok egy másikat", mondja Merkel. "Most érthető és hallható", kérdezi kedvesen a kormányfőtől, miután Ven Csia-pao kap egy kétfüles fejhallgatót. Merkel még befejezi ezt a részt, "tehát szeretnénk, hogy a német újságíróknak megfelelő feltételeket biztosítanak ahhoz, hogy korrekt és átfogó tudósításokat közöljenek Kínáról".

Ven Csia-pao tolmácsgépén ekkor újra állítani kell, de a kancellár ezután már a kínai-német kulturális kapcsolatokról kezd el beszélni. "

Tehát ha tarhálni megyünk valakihez, akkor nem piszkálódunk kellemetlen kérdésekkel, akkor sem, ha az USA vagyunk.

shaneb 2011.06.30. 10:31:35

Jól emlékszünk még arra, amikor Orbánt és csapatát elhajtották Moszkvából, az egyetlen igazán ésszerű keleti nyitás célországából, és Kína ebben a kérdésben második helyen van (ami igen előkelő), de a geopolitikai és makrogazdasági környezet ezt kívánná meg. Ezt Orbán is tudja, meg is próbálkozott ennek megvalósításával, csak egy nagy baj van. Az oroszok nagyon jól ismerik ezt a rendszerváltó köpönyegforgató csapatot, és először Gyurcsányt állították a szőnyeg szélére, majd Orbánt és csapatát. Való igaz, az oroszok mindent, amit nálunk előállítanak, máshonnan is be tudják szerezni. Nincs olyan termékünk, mely különlegesség lenne. Azonban az üzleti kapcsolatokat ma politikai érdekek határozzák meg elsősorban, és ez az, amit Orbánék nem akarnak tudomásul venni.

Orbán a kínai nyitás elfogadásával két legyet akart ütni, de csak magát fogja fejbe találni. Egyrészt borsot törni az oroszok orra alá, másrészt pedig könyörögnek némi kis haladékot adó alamizsnáért. Különben Orbán, aki az Európai Néppárt nevében éveken át ostorozta Kínát, miért vitetné be a rendőrségre az általuk támogatott tibeti ellentüntetőket, és jópofizna azzal az országgal, ami szerinte egy népnyúzó diktatúra?

Csakhogy az oroszok és Kína között van egy hatalmas különbség, amit a cioncsapat nem képes felmérni.

Az oroszok elhajtották őket, mert ismerik a társaságot, és tudják micsoda egy cionbérenc társaság ez, köpönyegforgatók, két, vagy több kulacsosok, könnyedén elárulnak bárkit. Az oroszok ilyenekkel politikai alapon nem tárgyalnak. Kína szintén ismeri őket, csakhogy Kína befolyása gazdasági téren hatalmas, míg Oroszországé ezen a téren nem annyira. Megmondtuk feketén-fehéren, hogy Kelet felé csak a Nyugat ellenében lehet menni. Görögországba is ment volna orosz vagy kínai tőke, de az Unió parancsára ezt elutasították. Nálunk lehet, amit náluk nem? Dehogy. Csak Orbán most némi pénzért kicsit szembemegy a nyugati cionistákkal. Csak azért, hogy a Kelettől kapjon egy kis pénzt. Aztán majd ha a pénz itt van, majd a kettő között ellavírozunk valahogy. Na ez az a kétkulacsos politika, amit sem az egyik, sem a másik nem fog eltűrni. Nemsokára nyilatkozni kell: Kelet vagy Nyugat. Egy hónap, öt? - vagy egy év? Ki tudja, de előbb-utóbb kell. És akkor nincs pardon, meg kérem szépen. Vagy innen rúgnak, vagy onnan. Ha Kelet felé nyit, akkor a Nyugat, a bankok, a cionisták, ha a Nyugat felé, akkor Peking. Kína hatalmas gazdasági befolyással rendelkezik. Olyan szinten tud gazdaságilag elszigetelni egy ilyen pici országot, hogy felfogni sem képesek Orbánék. Elég ha azt mondja a németeknek, nem rendelem meg a két erőművet, ha nem telepítik át az Audit Szlovákiába. A magyar kormány egyből készen is van. Sőt! Leállítja a magyar cégektől a megrendelt Kínába szállítandó termékeket. Tudomásul kellene venni, hogy Magyarországnak a kínai gazdasághoz viszonyított ereje még a nullánál is kevesebb. Tehát ennek a kapcsolatnak semmiféle gazdasági oka nincs.

Legyünk tisztában valamivel, mielőtt újongunk a Kínától kapott dolgokon. Egymilliárd euró, az semmi, két-három gyár, dolgozni fog benne pár száz ember. Csakhogy közben a jászsági terület ipari központjából, Jászberényből most rúgtak ki közel 3000 és még egyszer, hogy érthető legyen: háromezer embert. Az a pénz jó lesz ezek munkanélküli segélyére. A kínai állam magyar értékpapírokat vesz? Melyik papírokat? A magánnyugdíj pénztárak pénzének jó része állami értékpapírokban volt, melyet az állam most visszakapott, és nézegeti a szekrényben. Nagyjából ezeket veszik meg, úgy fog elfolyni, mint a tésztaszűrőn a melegvíz, és máris az idegen bankokhoz vándorolt.

Orbán most idegesen szívogathatja a szája szélét, ugyanis az, amit most kapott, egyenlő a nullával, csak arra volt elég, hogy elkötelezze magát, van miért a szőnyeg szélére állítani őket már Pekingben is. Peking viszont nem Oroszország, és nem Putyin. Ők öt forintét is elmennek a végsőkig, és meg is teszik. A legkisebb hibás mozdulat, egy rossz mondat, és a magyar vezetésnek harangoztak. Márpedig ezt Orbánéknak meg kell tenni előbb-utóbb, mert a Nyugat, mint a kölkeitől, ezt elvárja. Orbánék onnan kaptak mindent, és függési viszonyban vannak. Ha a Nyugat megköveteli, akkor meg kell tenni, és végük. A Nyugatot az sem érdekli, ha Orbán repül, van a helyére jelentkező elég.

Kína nem segítő kezet nyújtott, hanem a saját jól felfogott politikai érdekeinek megfelelően cselekedett. Célja nem a magyarországi jelenlét, hanem csak egy üzenet Európa államainak, mely valójában arról szól, hogy: Jó napot! Itt vagyunk Európaiak!

Itt vagyunk egy óriási felvevőpiaccal, itt vagyunk egy még nagyobb árú kínálattal, itt vagyunk a világ legnagyobb pénztartalékaival. Európaiak! A világpiacon már rég nem vagytok az ellenfeleink, fogadjátok el ezt a helyzetet, és mi segítünk titeket az égető gondjaitok megoldásában, de ezzel együtt el is kötelezünk benneteket politikánk támogatása mellett.

Orbán és csapata Európa nevében kinyitotta az ajtót, és hajlongani kezdett a kínai akarat előtt. Ezzel most kötötte a nyakára a kötelet, a stokedlit pedig már két irányból rúghatják ki alóla, mert a cionista erők ezt soha nem fogják megbocsátani neki, viszont azok támogatása nélkül vége a hatalmának. És az oroszok sem, mert Közép-Európa orosz érdekterület, és nem szeretik, ha kis helyi paprikajancsik beleköpnek a levesükbe. Az oroszok és a kínaiak öt perc alatt elintézik egymás közt ezt a kérdést, mindkettőjük hasznára, de mi lesz a Paprikajancsi sorsa? Borítékolható.

Mindezt azért, mert képtelenek bármit rendesen megcsinálni. Kétszínű és áruló fajta.

shaneb 2011.07.01. 09:37:45

A kínai miniszterelnök látogatása során kijelentette, érdekük az euró fenntartása. Sokan azzal érvelnek, hogy valószínűleg az euró kötvényekben álló kínai pénzek miatt. Kínának egész más érdeke fűződik ehhez, és a legkevésbé sem ez. Ha a világ átrendeződése gyorsan zajlana le, Kína tartalékai ellenére a visszaesett üzletek és befagyott pénzmozgások miatt belső feszültségekkel számolhat. A lassú átalakulás (amely még így is gyors) kiegyensúlyozottabb, és könnyebben kezelhető. Az Európát vezető cionista csapat azt hiszi, hogy ezzel a haladékkal ők is jól járnak, mert a Kínából befolyó pénzekkel még elvegetálhatnak. Nagyon rosszul képzelik. Hátralévő idejük igazából egy-két éves idő intervallumban mozog maximum, és ezt még a kínai tőke sem képes megfékezni, kivéve, ha kilóra megveszik az országot. Ebben az esetben azonban újabb gonddal kell cionistáéknak szembenézni. Kína nem fogja tűrni a cionista társaság szabotázzsal felérő kormányzását. Igen jól megtanulták már, és tökéletesen megjegyezték, a cionista lakájokkal nem lehet sem együttműködni, sem bennük megbízni. A megbízhatatlansági tényező pedig rendkívül fontos az üzleti világban. Gondoljuk csak abba bele, hogy ugyanez a cionista társaság akarja katonailag beszorítani Kínát, és elvágni Kínát az olajtól, nyersanyagoktól, és azt se feledjük, hogy Soros keze bőven benne volt mind az ujgur, mind a tibeti dolgokban. Ki is tolta a helyére Orbánt? Hát Soros. És ezt a Kínaiak nem tudnák? Ez a látogatás nem Orbánnak szólt!

Orbán pedig tökéletesen tisztában van vele, hogy valami nincs rendben egészen, ezért a zavarodottság, és az olyan politikai hibák, mint, hogy nem ment ki a repülőtérre fogadni az elnököt. Máris megérthetjük a miértjét. Orbán számára ez nem más, mint "kaptatok még egy kis időt a mi érdekeink miatt, használjátok ki, már nem tart túl soká". A kínaiak realisták, és mivel nincs ennél a garnitúránál jobb, ezekkel tárgyalnak. Nagy örömmel fogadnának egy erkölcsösebb tárgyalópartnert, de ha ló nincs, a szamár is jó - akit épp most visznek a jégre. Nos ez a valódi kínai hozzáállás. A segítségnyújtás nem a cionista EU-nak szólt, hanem Európának. Ha jók a gazdasági kapcsolatok, akkor jól mehet a politikai kapcsolat is, BÁRKI IS VEZETI EURÓPÁT!

Ezek után az egész történetre Orbán parlamenti viselkedése teszi fel a pontot. Gőgös, nagyképű, "ki ha ő nem" viselkedés, persze ez csak színészkedés, de nagyon öntelt és visszataszító. Azért, mert kapott Kínától egy "nesze semmi fogd meg jólt"? Az embernek az az érzése, hogy vakok, és az egész történetnek bár színészei, egy mukkot sem fogtak fel belőle. Önnön nagyságuk eufóriájában lejtik a dán-dán (zsidó) táncot, és éneklik a bamba tömegnek: nézzétek, a nagy Kínától mi mennyi pénzt szereztünk, MI olyan ügyesek vagyunk, és így tovább. Eközben egy új világ készülődik, melynek a lényegét ezek szerint még fel sem tudták fogni. Nekik ebben nincs hely, sem Oroszország felől, sem Kína felől, sem sehonnan. Azt hiszem a nagy eufória érdekesen fog átalakulni nemsokára. Mert Kínából, ha a jövőben ide látogatnak, akkor azok már nem vendégekként, hanem számonkérőkként jönnek, úgy, mint most az IMF-től. A Nyugatot részben ki lehetett fizetni holmi holokauszt-törvénnyel, egyenruha tiltással, internet cenzúrával, és egyéb, rabszolgává minősítő jogi terrorral, cigány és deviáns seggnyalással, de az ilyesminek a kínaiaknál nincs értéke. Ott bizony fizetni kell, különösen annak, aki a felvett kölcsön ellenére ellenük politizál.

Viktus 2011.07.01. 11:51:31

Durván átvert lengyelek óvnak minket a kínai barátságtól
A lengyel kormány közeli agytröszt igazgatója: "elcsúszhat, aki most Kínában látja a megváltót".

hirszerzo.hu/belfold/20110701_lengyelek_kina_magyarok

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.12. 22:01:57

itt is pénz beszél, ..

Bajuszt akasztott a mintabefektető Audival, és már egy hónapja zárkában ül Zsák Ferenc környezetvédő......

index.hu/belfold/2011/07/12/egy_honapja_elozetesben_az_audi_es_a_hm_ellenfele/

süti beállítások módosítása