Skip to content


       Szűrés lista

Véleménykifejezés van, még

Minden nehézség ellenére mégis voltak demonstrációs útlezárások az FRSZ szervezésében, országszerte.

Nem, a kormány ebből nem azt szűrte le, hogy talán mégis el kéne gondolkodni azon, hogy mit és pláne hogyan csinálnak, á dehogy. A hiba nem az ő készülékükben van. Nem lehet ott. Nem.


"Vannak, akik a munkához jutást segítik és vannak, akik gátolják     

Budapest, 2011. június 29., szerda (OS) -


    Míg a kormány és az annak munkáját támogató frakció azt akarja - és ezért mindent meg is tesz, - hogy minél több ember dolgozhasson Magyarországon, addig vannak olyanok, akik politikai és önös érdekeik által vezérelve éppen a munkába jutást akadályozzák. A mi feladatunk az, hogy megnyerjük az ország egyik legnagyobb háborúját, amelyet a munkanélküliség ellen vívunk. Ebben csakis azok lehetnek szövetségeseink, akik akarnak dolgozni. Az útzárakat és tiltakozó demonstrációkat szervezők ma is bebizonyították, hogy ők nem akarnak, és politikai céljaik érdekében attól sem riadnak vissza, hogy a munkába jutásban másokat is akadályozzanak.


    Kiadó: FIDESZ frakció
"

 

Ez egyre szebb lesz...

Hétfőn megmondta Orbán Miniszterelnök úr, hogy "az állami célok, a "saját állampolgáraink biztonsága" a legfontosabb, ezért a kormány fel fog lépni az ellen, ha valaki ezt veszélyezteti. "Véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs""

Szerdán kijelentették, hogy aki demonstrál, az nem akar dolgozni, és így nem lehet a szövetségesük "az ország egyik legnagyobb háborújában".

Pénteken vagy egy picit azért később fognak betiltani mindenféle ellenkezést a NER-rel?

zero:
Érdekes, a Gyurcsány-ellenes félpályás útlezárásokat (MAGOSZ és társai) teljes mellszélességgel támogatta a Fidesz, ahogy Gaskó számtalan vasutassztrájkját is. Akkor nem volt probléma, hogy a fél ország nem tudott hazautazni karácsonykor, meg a ballagásra?
Minden napra egy gerinctelen pálfordulás?

Címkék: politika fidesz abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr83026353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.30. 17:37:45

Hadd ne sajnáljam a rendőröket.
A kormánytól meg mit vártunk, amilyen agyatlan módon működnek.

kej 2011.06.30. 17:55:16

@turoczi: milyen ingyen élést?

sosem az volt a baj, hogy a rendvédelmieknek/katasztrófa-védelmieknek/tűzoltóknak a jövőre nézve átalakítják a nyugdíjba vonulásuk lehetőségét. az egyetlen gáz ezzel az egésszel, hogy mindezt visszamenőleg akarják megoldani. tudod a napokban volt szerencsém találkozni egy kedves rendőrismerősömmel. 47 éves, 25 év szolgálati ideje van, bármikor elmehetett volna nyugdíjba. nem tette meg. de "sanyi bácsi" dolgaival messzemenőkig nem ért egyet.

ráadásul nem csupán a rendőrökről van szó. mostanra kiderült, hogy odabasznak a bányászoknak, mozdonyvezetőknek és mindenkinek, akit érint a korai nyugdíjazás. de ha te tudsz örülni annak, hogy megduplázzák a nyugdíjjárulékot, lefelezik a juttatás mértékét, s valami rejtélyes számítási móddal ki akarják számolni, hogy hány évig kaphatok nyugdíjat (aka meddig élek), akkor tapsolj.

de ne lepődj meg azon, ha egyre kevesebben csapják majd össze melletted ütemesen a tenyerüket.

antiszociálisCDtok 2011.06.30. 18:05:16

Tessék már rendesen kormányozni háborúskodás helyett

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.30. 18:09:45

@kej: Figyu, nem értem.

Építőmunkás, biztonsági őr, takarító lehet valaki 58 évesen. Rendőr, mozdonyvezető nem?

De ám legyen mehessenek nyugdíjba, de ha mellette dolgozna, akkor vagy a nyugdíját kapja, vagy a munkabérét.

kej 2011.06.30. 18:13:44

@ColT: tényleg nem érted.
leszarom, hogy a 2012-ben felszerelő rendőr/tűzoltó/katona nyolcvan éves koráig dolgozik-e. dolgozzon. de, aki 25 év szolgálati viszony után nyugdíjba ment, mert nem tudtak neki megfelelő beosztás kínálni, vagy olyan mértékű volt az egészségkárosodása, azt hagyják békén.

egyébként ajánlom figyelmedbe a szolgálati törvényt. szó sincs benne huszonéves nyugdíjasokról. de, ha neked a saját szemednél meggyőzőbb ovi magyar hangja, sz. péter kiskorú versenyző, akkor menthetetlen vagy. ráadásul az ezerszer elátkozott gyuf-kormánynak volt egy intézkedése. vagy nyugdíj, vagy fizetés. keress rá. a többi hablaty.

molaris 2011.06.30. 18:48:58

Megmondtam, hogy a Jobbikra kell szavazni. Most várhattok 14- ig.
Már ez az akadozó elszámoltatás is siralmas. Gondolom, nehéz kiszemezgetni azokat az ügyeket, ahol nincs kebelbéli.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.30. 18:54:01

@kej: Huszonéves nyugdíjasokról nem, de 45 évesekről igen.

Amúgy nemtom mit értettél a törvényjavaslatból. Aki egészségkárosodott, az nyilván nem lesz visszahívva.

"mert nem tudtak neki megfelelő beosztás kínálni"
Összevág azzal, hogy a közmunkát is el kell fogadni, ami mondjuk szerintem is marhaság.

DSityu 2011.06.30. 19:00:38

@Kartal (rezervált): Félelmetes, és egyben elgondolkodtató, hogy Hofi viccei mennyire aktuálisak tudnak lenni.
A belinkelt videóért pedig külön köszönet. Olyan ... lúdbőrös.

marcinátor (törölt) 2011.06.30. 19:10:06

Mehet a sírás a megszorításokról, de az eddigi rendszer fenntarthatatlan volt. Túl kevesen, túl keveset fizetnek be, és túl sokan, túl sokat vettek ki belőle. A sok persze relatív, a befizetésekhez képes értem a sokat. Ez az ország nem bírja el a 40 évesen nyugdíjba vonulókat.

A rendszert meg kell változtatni, mert az eddigi formájában rövid időn belül tönkreteszi az országot. Csakhogy eddig ezt senki sem merte véghez vinni, mert túl nagy a társadalmi ellenállás, aki meglépi, az hosszú időre kiírja magát a politikából.
Végre valaki túllépett a saját érdekein, és a fenntarthatóság (hogy esetleg 20 év múlva is legyen Magyarország nevű hely) érdekében feláldozta a saját politikai jövőjét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.30. 19:19:20

@marcinátor: poooontosaaaaan. És ebbe túl kevesen gondolnak bele.
Az meg hogy fájni fog, eddig is tudható volt.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.06.30. 19:29:12

@marcinátor: ezt sem bírja el, meg ezt a "jogbiztonságot" sem, ahogy ezt is csinálják a fijúúúk, az halott úgy, mert megint kipécéztek valamit és nem összefüggésében, rendszerszinten alakítják a dolgokat, ezért ezekbe a módisításokban is kódolt a bukás. Valaki valamikor megmondta: A politika a kompromisszumok művészete
Na és a stílus is sokat segíthet, izommból még senkinek, soha nem sikerült egy országot megváltoztatni......

csak_csendben2 2011.06.30. 19:33:31

@ColT: @marcinátor:

Ha már itt ilyen nagy az egyetértés, akkor valamit magyarázzatok el:
Hogy lesz abból reform és megszorítás, ha az állami nyugdíj kasszából átteszünk embereket az állami foglalkoztattotakba, növeljük az állam által támogatott közmunkaprogramot, és növeljük az állami igazgatásban dolgozók számát. Mert én hülye vagyok matekból, és ez nekem nem kisebb államot és kisebb kiadást mutat, hanem éppen ellenkezőleg.

Azon meg tényleg nem is érdemes rágódni sem, hogy mekorra tervezhetőséget és jogbiztonságot jelentenek a visszamenőleges törvények és a különadók élettartama (figyelem, nem a különadó a gond, hanem hogy azt nem tudják megmondani, hogy meddig lesz, mert a "ööö hát 2 év, de lehet 1, aztán lehet 3, nem tudom" válaszra senki nem tud építeni) és hogy egyáltalán még mi a franc adót terveznek még.

lyken 2011.06.30. 19:47:41

@molaris: "Megmondtam, hogy a Jobbikra kell szavazni. Most várhattok 14- ig."
Ja, igen. A Jobbikra, akik salamonoznak, akik elvennének másoktól jogos tulajdont, akik kiűznék a multikat és akik kötelezővé tennék a rovásírást a közoktatásban. És akik az információ korában mezőgazdasági tömegmunkával oldanák meg a munkanélküliséget. (Ezek közül egyébként a fidesz szinte mindent megvalósított: kirekesztő, államosító, multiellenes, rabszolgamunkapárti) Meg akik metéltfarkúznak ha valaki nem ért egyet velük. Annyi a különbség a Viktor meg a Jobbik közt, hogy Viktor kevésbé radikális valószínűleg, mint a Jobbik lenne.
Mondom ezt úgy hogy véleményem szerint a narancsosok korrupt, sznob, kézivezérelt mutyibanda akik bukni fognak, mint 2002-ben.

Horizont 2011.06.30. 19:49:30

Ha majd nálunk lesz ilyen ........
"Csaknem 750 ezer brit közalkalmazott kezdett 24 órás sztrájkot csütörtökön, tiltakozva az állami alkalmazottak nyugdíjrendszerében tervezett kormányzati szigorítások miatt."
index.hu/gazdasag/vilag/2011/06/30/hatalmas_sztrajk_van_nagy-britanniaban/

@marcinátor: Teljesen igazat adok neked! Csak a kivitelezés, na az tragédia! Emlékszem amikor a kisgyerekemnek beakartam adni egy nagyon rosszízű gyógyszert akkor minden szépet és jót bevetettem nála (az ésszerűség határain belül:D)és nem azt mondtam neki, hogy kuss vagy beveszed vagy kilöklek az utcára mehetsz isten hírével!:)

lyken 2011.06.30. 20:03:23

index.hu/belfold/2011/06/30/hillary_clinton_szerint_tovabb_kell_epiteni_a_demokraciat/
"Szóba került az új magyar alkotmány, a médiatörvény, a sajtószabadság, és a bíróságok helyzete is Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök megbeszélésén a parlamentben."

Vajon tanult Viktor a Kínaiaktól és "jókor" "romlott el" a tolmácsgépe?

Virág et. 2011.06.30. 20:09:22

zero

A velveten épp most szüntetik meg a kommentelési lehetőséget a július 1-jén hatályba lépő médiatörvényi rendelkezések miatt - nem győznék a moderálást és az holnaptól már komoly pénzbe kerül, ha itt hibáznak.
Erről érdemes lenne írni egy posztot, titeket is érinthet a dolog.

Az is érdekes, hogy a "Gyurcsányi diktatúrában" azért ilyesmi nem fordult elő. De ma Magyarországon korlátlan a sajtó- és vélemény-nyilvánítási szabadság, persze.

lyken 2011.06.30. 20:11:11

@marcinátor: "Végre valaki túllépett a saját érdekein, és a fenntarthatóság (hogy esetleg 20 év múlva is legyen Magyarország nevű hely) érdekében feláldozta a saját politikai jövőjét."

Ez erőteljes túlzás. Mondjuk inkább azt, hogy a saját érdekeiknek megfelelően a saját cégeik sorra nyerik el a közbeszerzéseket, pályázatokat. Hol duplaáron, hol kilencszeres áron.
Mondjuk inkább azt, hogy akinek nincs a kormányzásra koncepciója annak egyébként sincs politikai jövője.
Mondjuk inkább azt, hogy aki a lenyúlja az adófizetőket és minden hónapban húz egyet a nadrágszíjukon, és egyúttal nem teszi tisztába azt, hogy miként lehet 800.000 rokkantnyugdíjas magyarországon, az lényegileg leköpi a választóit és még beléjük is rug.
Mondjuk, hogy aki a 3%-os IMF hitel helyett kibocsát egy 7%-os dollárkötvényt, az vagy gazdasági idióta és/vagy szarik arra, hogy 30 év múlva a polgároknak ki kell fizetni azt, amit ők most elköltenek.

Valahogy nem látom a marha nagy jótéteményt a fidesz részéről, amire szavaidból egyébként következtetni lehet.

lyken 2011.06.30. 20:15:33

@Virág et.: "A velveten épp most szüntetik meg a kommentelési lehetőséget..."
Pfff... Hülyék. A kommenteket kéne meghagyni és a cikkeket letiltani. Azon az oldalon a sötét trollok is szinvonalasabbak, mint a cikkírók. A dívány mondjuk erőteljesen hozza a régi velvet szinvonalát, ott még van remény.
A narancsosoknak meg nőjön köröm az aranyszerszámra.

hoplita 2011.06.30. 21:25:13

@marcinátor:
A szívnek meg kell szakadni.:))
Orbán és kúrmánya egy mártír alakulat....

hoplita 2011.06.30. 21:29:02

@lyken:
Neked nem kell a Jobbikra szavazni, te fel vagy alóla mentve, faszikám.
Akinek ennyi jött le a Jobbik programjából, amit idehány, az ne trollozza a velveten garázdálkodó íkúfájtereket.
Az maraggyon csendben.

Horizont 2011.06.30. 21:30:42

@hoplita:
Azt azért te is belátod, hogy így nem maradhat ami van?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.30. 21:33:07

@csak_csendben2: Senki nem mondta, hogy a megvalósítás módja körül van a nagy egyetértés. Azzal nem sokan értenek egyet.

@hoplita: Az első, akinek megvolt a lehetősége egy igazán radikális változtatásra, de nem az első, amelyik elqrja a dolgokat. :(

ketroot 2011.06.30. 21:47:21

@marcinátor:

"Végre valaki túllépett a saját érdekein, és a fenntarthatóság (hogy esetleg 20 év múlva is legyen Magyarország nevű hely) érdekében feláldozta a saját politikai jövőjét."

Ezt mondták Gyurcsányra is.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.30. 21:48:02

no, de mit is várunk? viktor egy 190 centi magas harcos óriás.
"Der 1,90-Meter-Mann stand auf, knöpfte seine Anzugjacke zu und blickte kampfeslustig in die Runde."
www.welt.de/politik/ausland/article13459701/Ungarn-hat-Europa-getriezt-Jetzt-ist-Polen-dran.html

hát ki merne ellentmondani ennek az óriásnak? :)

azt hiszem a welt-nél újabb bizonyítékát tudták adni annak, micsoda hazudozó idióták írják :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.30. 21:53:16

@lyken:
tényleg nem sok mindent sikerült megértened a jobbik programjából :)

az viszont igaz, hogy viktorék szépen átvettek tőlük irányvonalakat... és a használható, vagy jó indíttatású ötleteket sikerült olyan szintre amortizálva a megvalósítás útjára indítani, hogy bármilyen elmeroggyant első pillantásra láthatja rajta, hogy lófaszt nem ér, vagy inkább árt mint használ.

hoplita 2011.06.30. 21:55:00

@Horizont: @ColT:

Azzal kúrják el, hogy semmi empátia nem szorult beléjük, ellenben csöpög belőlük a fennhéjázó pofátlanság.
Erkölcsileg nincsenek abban a helyzetben, hogy kioktatgassanak és zokszó nélkül lenyelessék az emberekkel a keserű pirulákat.
Ők is hazudtak a hatalomért és nagy részük ugyanolyan köztörvényes tolvaj, csaló, gazember, mint komcsi ikertestvéreik.
Ez a bajom velük.

protoplanetáris korong 2011.06.30. 21:59:13

off:
Zero, a Velveten holnaptól nem lehet kommentelni, köszönhetően a derék médiatörvénynek állítólag.
Nálatok ugye nem terveztek hasonlót? :)

lyken 2011.06.30. 22:14:02

@hoplita: 1. Ezekszerint van akinek _kell_? 2. Láthatóan rosszul tűröd az általad preferált pártot ért kritikát. Rögtön jön a faszikázás meg a másik lenézése. Ezek tényleg rohadt komoly érvek. Meg is hajlik előtte mindenki.

@Conv: "tényleg nem sok mindent sikerült megértened a jobbik programjából :)
az viszont igaz, hogy viktorék szépen átvettek tőlük irányvonalakat... és a használható, vagy jó indíttatású ötleteket sikerült olyan szintre amortizálva a megvalósítás útjára indítani, hogy bármilyen elmeroggyant első pillantásra láthatja rajta, hogy lófaszt nem ér, vagy inkább árt mint használ."
Az is lehet, hogy én vagyok az aki nem érti meg őket. De. Az, hogy mennyire tartják Vonát meg Morvait potens vezetőnek az emberek tökéletesen irreleváns. Minden politikus hazudik a választók kedvéért. A Fideszt is megváltónak gondolták, de legalábbis úgy képzelték az emberek, hogy ha már 8 éve be nem áll a szájuk, vannak terveik, van jövőképük. Nemcsak annyi, hogy jajdejónyertünk. Majdcsakleszvalahogy. Nem lett.
Itt fentebb is látszott egy érvekkel masszívan operáló szimpatizáns véleménnye. (Lásd faszikám, te fel vagy mentve típusú hozzáállást fentebb) Jómagam többször futottam már össze jobbikszimpatizáns polgártársakkal. Eddig összesen egyszer sikerült olyannal találkozni akiről nem az sugárzott, hogy egy szélsőséges idióta aki szeretne a következő sarkon cigányokat kaszavégre húzni liberálisokkal. Azok a jobbikosok akiket eddig élőben meg neten láttam, nagyjából képtelenek voltak mások érveinek meghalgatására, elfogadására. No way, but my way. Gratulálok. A Viktor ugyanezt csinálja. Akkor miről beszélünk?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.30. 22:34:29

@lyken:

ez nagyjából a minden liberális buzi,drogos, antimagyar, és/vagy zsidó szintű érvelés volt :)

mindenesetre a jobbik az egyetlen párt volt amelyik egyáltalán programmal állt elő a választásokra és be is mutatta azt, ezt el kell ismerni.

tény, hogy a jelen felállásban én sem tartom a jobbikot sem alkalmasabbnak mint a fideszt, mszp-t , lmp-t a kormányzásra.
mint többször mondtam, én az egész bandát kivétel nélkül elhajtanám a picsába, eleve a pártalapú politizálást megszüntetném parlamenti szinten, ahogyan a pártok finanszírozását is közpénzből. együtt a mentelmi joggal.
a pártok tartsák el magukat, a vezetőket tartsa el a párttagság.
rögtön kevesebb lenne a politikusi pályára ácsingózók száma, és !talán! lehetséges, hogy olyan emberek politizálnának akik nem csak a megélhetésért politizálnának, hanem esetleg valódi ideológiai elhivatottságból, továbbá számon kérhetőek lennének a döntéseikért, szavazataikért, szemben azzal, hogy most a párt ugye amit számon kellene kérni.

Horizont 2011.06.30. 22:37:41

@hoplita:
Nekem is van bajom velük. De attól még változatlanul áll az, hogy így nem maradhat ahogy van. Szerintem a Jobbik se tudna kiugróan jó dolgot összehozni az adott helyzetből, hidd el! Végül is az elmúlt 20 év alatt nem volt egy kormány se aki felfelé tolta volna az ország szekerét. (Mindegyik taszított rajta egyet lefelé, ki nagyobbat, ki kisebbet.) Ezen is el kéne gondolkozni, vajon miért nem sikerült bevenni a jó irányt?? Jó oké, ők a vannak a csúcson felelősségügyben, de azért csak ott vagyunk mi is emberek. Ha másban nem is hát azért, mert hagytuk. Meg hozzátettünk!

Most néztem meg Orbán válaszát amit napirend előtt adott Schiffernek. Igaza van Török Gábornak, régen láttam Orbánt (vagy nem is láttam) ilyen szenvedve beszélni. Azt nem mondom isten ments, hogy majdnem megszántam (:D) de érdemes a mögötte ülő két politikus rókaképét megnézni, végignézni őket Orbán beszéde alatt. Tanulmányt lehetne írni belőlük. Iszonyat. Inkább 100 ellenség, mint két ilyen barát vagy beosztott!
www.youtube.com/watch?v=aUQPiAhIdUs&feature=player_embedded

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.30. 22:43:51

EMBEREK ITT VALAMI TÉNYLEG KÉSZÜL
jul 1-vel:

- Egy hírrel jövök, most hallottam, már riadóztatnak.:

"Szolgálati közlemény
2011.06.30. 18:25 - gzp | Tweet Email Kedves olvasók, kedves trollok!

Az élet, no meg persze a médiatörvény úgy hozta, hogy július elsején a Velveten alapvetően megszüntetjük a kommentelést. Magyarázhatnánk hosszan, hogy így a szemét törvény, úgy a disznó médiahatóság, de álságos lenne, és csak részben igaz. Nagyrészt arról van szó, hogy a moderálás megoldhatatlan és finanszírozhatatlan feladat elé állítja a szerkesztőséget, ugyanis vagy híreket gyártunk, vagy moderálunk, és mi a híreket választottuk.

Mert szakmányban irtani azon hozzászólásokat, amik
buzi-zsidó-magyarellenes összeesküvés részének képzelik Lady Gaga
seggvillantását, nem túl szórakoztató, és nem is vezet sehova, viszont
ha nem tesszük, a gatyánkat kifizetjük bírságként.

Úgyhogy döntöttünk, megszüntetjük a korlátlan hozzászólási lehetőséget.
A Velvet ettől nem lesz jobb, lassabban tudjuk meg, ha elrontunk
valamit, és rengeteg szórakoztató kommentet veszítünk.

Ez van, részben sírunk, részben nevetünk. A további hozzászólásokat várjuk a szerkesztőség faxán, emailjén, vagy a Velvet Facebook-oldalán."

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.30. 22:49:57

ez a velvetes nemkommentelős döntés egyértelművé tette a helyzetet, azaz
eloszlatta kételyeim
gerillamarketing.blog.hu/2011/06/23/mit_veszit_az_orszag_a_bloggerek_elhallgattatasaval

nagyon para
nagyon gáz

dr. Aullah 2011.06.30. 22:59:31

Teljesen megértem a Velvetet... amilyen szar cikkeket csinálnak... nem csodálom, hogy mindenki any*zza őket. Jobb lenne inkább a cikkeket letiltani és a kommenteket megtartani... vagy bezárni az egész Velvet-et.

Virág et. 2011.06.30. 23:02:39

@Aullah: Nem a velvet minősége a lényeg, hanem a trend. Ebbe az irányba hat az ilyen rendelkezés. Tényleg Kína felé haladunk öles léptekkel

Ha a zero-éknak bármilyen jövedelme is származik (akár oldalon elhelyezett reklámokból), akkor érdemes elgondolkodni azok levételén és/vagy külföldi szerverre történő átmigráláson.

De azért éljen a kétharmad, meg a karaván halad, meg elmúltnyolcév.

Tucsko1 2011.06.30. 23:05:38

Istenem de nagy az Isten állatkertje! Szívnek meg kell szakadni, hogy a rohadék korkedvezményesek miatt dől össze a nyugdíjkassza! Igazatok van, dögöljenek meg! csak ha ennyire kurva jó tőzoltónak, vagy zsarunak lenni, akkor miért nem állnak százezrével a toborzóhelyeken a huszon-,harminc évesek???

Igen, ez fogja megváltani az országot a nagy adósságháborúban... Nem az, hogy van közel 500.000 alulképzett (vagy csak egyszerűen)inaktív románk, kb. ugyan ennyi alulképzett magyarunk, meg bődületes korrupció.

Az orvosok hálapénze miatt érdekes nem pofázik senki, mert abból egy kurva forintnyi adó nem folyik be. "Megállj! Majd adnál Te is az intenzív osztályon" (by. Hofi Géza). Hát nem! Adjanak nekik tisztességes fizetést, vagy adóztassa meg rendesen a hálapénzt. Nem a BMW-t sajnálom a főorvosúr segge alól, hanem a "láthatatlan" jövedelmeket kellene láthatóvá tenni.

Miért van az, ha az APEH elkezd egy komolyabb adócsalást felgöngyölni, akkor kis KFT-k szintjén simán megáll a balhé, de már a "nagyokig" nem jut el?

Itt kellene rendet tenni, de eddig egyik kormánynak sem volt érdeke sem egy erős rendőrség, sem egy erős adóhivatal... Így aztán mind a kettő azt basztassa akiket szabad... minket... ennyi.

dr. Aullah 2011.06.30. 23:12:01

@Virág et.: Persze, csak vicces, hogy épp a Velvetet említették meg... a bulvár legalját.

SvenH. (törölt) 2011.07.01. 00:27:34

@Tucsko1: "akkor miért nem állnak százezrével a toborzóhelyeken a huszon-,harminc évesek??? "

azert mert keves a penz
aztan azt igerik hogy majd 30 ev mulva amikor majd mas 50 evet ledolgozott akkor nekik eleg lesz a 25 ev is
es nincsen olyan friss hus aki ezt elhinne

megoldas: elvenni az OSSZES korkedvezmenyes nyugdijat es szetosztani a fiatalok kozott

SvenH. (törölt) 2011.07.01. 00:32:23

@Tucsko1: a masik ketto is cseszi a csoromet ja... azoknal is lepni kellene, de elmeletileg az egyikben mar leptek is...

Marcellusca 2011.07.01. 06:56:18

@Aullah: @Virág et.: Tennap olvastam én is. Ott, a Velveten. :)

Itten mostantól mi a helyzet?
Lehet WTF-ozni, lpmvs-ezni?
Ja, és KBM-ezni? :D

molaris 2011.07.01. 07:17:36

@lyken:
Tudod az a baj, hogy kevered a fát az árnyékával. Sajnos egyetlen egyetlen jól irányzott sercintés is tönkre tesz egy fazék levest. Nos a Fidesz köpködött itt rendesen.

Elsősorban szemen magát.

csodalámpa 2011.07.01. 08:34:25

@kej: én komolyan - afféle haszontalan bölcsészként, aki tisztában van az ötvenes évek történetével - várom, hogy:
- mikor határozzák meg, mennyi béke/terv kölcsönt kell jegyeznem,
- melyik sportpályára kell MHK edzésekre járnom,
- mikor vonulhatok be - 31 éves nőként 2-3 éves sorkatonai szolgálatra,
- egy hónapban 2 vagy 3 kommunista (hoppá bocsi, nemzeti /NER) szombat lesz
- mikor kezdhetek feketézni a húsjegyekkel, mert baromira nem vagyok vega:)

csodalámpa 2011.07.01. 08:37:04

@csodalámpa: ja az agglegény adót kihagytam, hogy rohadjak meg.

kej 2011.07.01. 08:48:57

@csodalámpa: azt már fizeted a 16 százalékos csodaadóba konvertálva:(

Monçada bíboros 2011.07.01. 08:54:06

@csodalámpa: "ja az agglegény adót kihagytam, hogy rohadjak meg. "

Hát igen, a NER szerint, ha nem reprodukálod önmagad, akkor te csak egy hitvány élősködő vagy a nemzet szent testén!:))))))

kej 2011.07.01. 09:06:30

@szorokin: hirszerzo.hu/profit/20110701_nepszava_eljaras_komment

a kommentet nem olvasta, de még 24 órája sem adtuk át az eu-elnökséget, még alig 10 órája fenyíthető a netes-társadalom, máris lesújtanak. komolyan még a látszatra sem adnak.

kej 2011.07.01. 09:10:03

@kej: olvasta=olvastam. azért arra kíváncsi leszek, hogy kovács zoltán et mikor indíttat vizsgálatot egy (kormánytól állítólag független szervnél) mondjuk a mandineren rendszeres zsidózó, cigányozó, valamint gyuf nyakára kötelet kívánó kommentek miatt.

global001 2011.07.01. 09:21:45

Most melyik a nagy Nemzeti Szent Háborúnk ???
A munkanélküliség elleni, vagy az államadósság elleni ???
Nem értem......... ha küzdünk az államadósság ellen, miért bocsátottak ki 1 milliárd euró összegben átlagon felüli kamattal állampapírokat annak a "mocskos komcsi" Kínának ???
Vagy már olyan szarban vagyunk, hogy mindegy ki adja csak adja a pénzt ???

ketroot 2011.07.01. 09:26:57

A kisalfold.hu-n is már csak úgy lehet kommentelni, hogy előzetesen ellenőrzik. Hajrá, így tovább! :D

Viktus 2011.07.01. 09:50:59

@ketroot:

Magyarországon eddig tartott a nagy web2 ? :D:P

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.01. 10:20:02

azt hiszem biztos, ami biztos alapon mától Zep kommentelőtárs klasszikusát fogom én is minden post-hoz kommentelni:

Leszarom

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.07.01. 10:24:15

Azért vicces, hogy SP-t megsértették /jah és nem az "énekest"/
pedig a skicces SP elég határozott jelét mutatja, hogy szellemi és helyesírási kihívásokkal küzd

dr. Aullah 2011.07.01. 10:26:24

"A Mádl Ferenc köztársasági elnök haláláról szóló hír alatt található komment miatt ráadásul Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár tett feljelentést, miután egy törvénytisztelő állampolgár felhívta rá a figyelmét."

Hehe... mától
fideszdroid=törvénytisztelő állampolgár

Énbagoly 2011.07.01. 10:27:11

Itt van Orwel, itt van újra...
Gondolkodni szabad még?

Virág et. 2011.07.01. 10:28:17

@Cirbi: A Mandiner pl regisztrált sajtótermék. Ha olyan minőségű ember lennék, mint aki Népszavát jelentget föl (házmestervilág a jobboldalon), akkor naponta segíthetnék a hatóságnak eljárni a Gyurcsányt vagy más baloldali személyt sértő kommentek miatt.
De ilyen mélyre én nem fogok soha süllyedni. Ezt meghagyom a "karavánnak", ami ugye halad.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.07.01. 10:30:47

@Énbagoly: igen, ha dicső vezetőnkre vonatkozik és pozitív üzenetet hordoz
/kérdés az, hogy kinek mi is a pozitív üzenet ;) /

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.07.01. 10:32:30

@Virág et.: :D helyes, csak egyet tudok érteni, én is maradok az elveimhez hű kutya.....

Énbagoly 2011.07.01. 10:34:06

@Cirbi: nekem valószínűleg korántsem az, mint szíjjártónak. De majd erre is kapunk iránymutatást. :S

Virág et. 2011.07.01. 10:35:28

@Cirbi: Ez most egy olyan ország lett, hogy jobb kutyának lenni, mint beállni a karaván mögé. Reggel könnyebben megy a tükörbenézés.

ketroot 2011.07.01. 10:44:25

@Viktus:

A délmagyaron kimoderáltak, mert ahhoz a hírhez, miszerint előzetesen moderálnak, beírtam, hogy Éljen a Párt! :D

Kurt S. Earp 2011.07.01. 10:45:49

"...Azok a jobbikosok akiket eddig élőben meg neten láttam, nagyjából képtelenek voltak mások érveinek meghalgatására, elfogadására."
@lyken: Tisztelt Lyken úr.
A Jobbikra szavaztam.
A faszom tele van ezzel a húsz évvel, ami felzabálta az ifjuságomat, a hitemet, az emberekbe vetett bizalmamat, beszennyezte a hazámat, lebetonozta a termőföldeket, lecsapolta a vizeket és engedélyezné az énekes madarak lelövöldözését.
Unom.
Unom a jobboldalt, a baloldalt, a kommunistákat és nácikat, a véresszájú liberálisokat és a hitnélküli, örjöngő keresztényeket. A zsidókat is unom. Unom a rettegésüket a hörgő jobbikosoktól, akik az aluljárókban eszik a zsidó gyerekeket.
Magát is unom.
De ettől még meghallgatom, legfeljebb fejcsóválva odébb megyek utána.
Ha az érvei megállják a helyüket, igazat fogok önnek adni.
Beismerem ha tévedek.
Egyszer-kétszer még eszkepnek is igazat kellett adnom. Ezt persze szégyellem.
Rejtő Jenőt imádom, Doctorow Ragtime-ja letehetelen, Heller 22-es csapdája szimplán zseniális, Modogliani pedig egy csoda, a Róma c. filmsorozat producerei is zsidók, Isten áldja a családjukat. Heller Ágnest azért szívesen lelökném valahonnan, amúgy antiszemitizmustól mentesen, és akad néhány magyarköpködő-kötekedő-ingyenélő-baltával idős asszonyt agyonverő-megerőszakoló Humanoid Jellegű Sejtszerveződés akiket grafitbányába küldenék 5000 évre.
De azért maga ne rettegjen. Egy csomó barátom van aki öt éve még a fideszre szavazott és most a Jobbikra. Némelyiknek 20000 kötetes könyvtára van és nem színek szerint összeválogatva állnak a polcon, dísznek, hanem használatban vannak. Egyikük sem a megtestesült Sátán cimborája. És amikor marhaságokat beszélnek a Jobbikosok, akkor őket is kiröhögik.
Ahogy én is.
És ahogy nekik, úgy nekem sincs szándékomban önt lekísérni a Dunapartra, télen, hogy ússzon egyet.
Lazítson. Jön a jó idő.
Kommentelni ugyan kissé veszélyes lesz, de legalább több idő marad csajozásra és kertészkedésre.

ketroot 2011.07.01. 10:46:27

@Aullah:

Törvénytisztelő? Majd újra lesz ezek szerint feljelentgetés sunyiban? Ja, bocs. Már van.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.01. 10:49:51

@Virág et.: szerintem aki beáll a karavánba, annak nincsenek gondjai a tükörbenézéssel, megnyugtatlak, mert:
1: puhagerincű, szóval erkölcsi aggályai aligha merülnek fel
2: hithű narancsdroid

spinat 2011.07.01. 10:57:33

ugyan! a feljelentgetés magyar nemzeti sport. biztos vannak, akik már írják a listákat Annamarinak.

zsoltix 2011.07.01. 11:16:20

@Cirbi: Szegyellje magat, aki pojacanak mereszelte nevezni az Elnok Urat. Biztos nem latta ezeket a kepeket, amik epp az ellenkezojerol tanuskodnak: index.hu/belfold/2011/06/29/legszivesebben_itt_maradnek_koztetek/

Kurt S. Earp 2011.07.01. 11:18:03

@Seduxen: önt a mai napon feljelentettem a Médiahatóságnál Köztörvényes Flegmatizmus bűncselekményének elkövetése miatt. Csak mondom. Legyen ez figyelmeztetés mindenki számára. A Médiahatóság által kiadott Sablon-kommentgyűjteményből mindenki szabadon válogathat:
- Viktor, Imádlak!
- Schmitt Elnök Úr, kérem Írjon még valamit!
- Semjén úr, a házunk mellett fészkel egy gyanúsan csicsergő madár, kérem intézkedését!
- Lázár úr, az ön megszólalásai, olyan lehengerlőek, akár Mozart muzsikája egy audi erejével ötvözve!
- Rogán úr, ne törődjön a pletykalapokkal, szerepeljen bennük!
- Vona Gábor fasiszta gyilkos, náci, zsidómészáros és csúnya is.
- Novák Előd is csúnya, a hosszabítót pedig amit bevitt a parlamentbe, lopta.
-Tomcat üthetett volna nagyobbat is erre a kis ordibátoros gnómra.
- Nyolc év!
- Azok, akik nem értenek velünk egyet, nem kell, hogy nicknevek mögé bújjanak. Bátran vállalják a nevüket és jelentkezzenek a Belügyminisztériumban.
- Az M1 Tv-híradó pártatlan, objektív és hiteles.
- A Népszavával jól lehet segget törölni. Az Élet és Irodalom kicsit érdes, talán ablakpucolásra megfelelőbb, de a Népszabadság verhetetlen a budin.
- Viktor, én még jobban Imádlak!
- Jóri András nem húzza már sokáig.
- Nincs cigánybűnözés.
- Eszkepnek és Vidékinek igaza van.
- A kutya ugat, karván halad.
- Viktor én annyira imádlak baszdmeg!
stb.

Viselkedjenek, uraim, ne kelljen még egysze szólnom.

-er- 2011.07.01. 11:19:05

Értelmező szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez

Amikor mi kordont bontunk, akkor az népnemzeti ellenállás, ha ti nyitjátok meg a tűzcsapot, szimpla dezertálás.
Amikor kivonulunk az ülésteremből, akkor az a hazugság elleni tiltakozás, ha a többiek nincsenek bent, akkor lógnak a munkahelyükről.
Amikor helyi lakosként lakhatási támogatást számolunk el, akkor az nekünk jár, ti pedig a piacon kérjetek számlát minden csomag retekről.
Amikor mi vásárolunk - hitelből - tőzsdén jegyzett részvényt, akkor az jól átgondolt befektetés, amikor a magánpénztárak tették, akkor eltapsolták a nyugdíjatokat.
Amikor módosítunk a nagy elosztó rendszereken, akkor az a „nem szokványos magyar út”, ha mások próbálták, akkor ez népnyúzó megszorítás, ami nem vezet sehova.
Amikor a rend fő őre 48 évesen nyugállományba vonult, csak élt a szabályok adta lehetőséggel, ha a korábbi kollégái is így tennének, akkor élősködnek a nemzet nyakán.
Amikor a mi kutyánk kölykét érint hátrányos egy szabályozás, akkor azt úgy módosítjuk, hogy rá ne vonatkozzon, ti pedig tetszettetek volna többen lenni.
Amikor nálunk az értékmérő az, hogy kinek mije van, akkor mindenki szánalmas, aki kevesebbet szerzett.
Amikor a Médiatanácsban kizárólag a mi embereink ülnek, akkor az egyensúly biztosított, mert "ők nem olyanok", ha ugyanezen szabályok alapján egyszer majd mások felügyelik a sajtószabadságot, akkor az mindjárt kommunista diktatúra.
Amikor népszavazást kezdeményeztünk, akkor a Haza nem lehetett ellenzékben, ha mások is élnének ezzel az eszközzel, akkor a nép nem elég érett a sorsának eldöntésére.
Amikor konzultációra hívjuk az embereket, akkor „hallgassuk meg egymást”, ha nektek van véleményetek, keressétek a bohócügyi államtitkárt."

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.07.01. 11:20:14

@Kurt S. Earp: megvéve :), kérem a címet és a számla számot, utálom a pízt ;)

Kurt S. Earp 2011.07.01. 11:20:26

@Kurt S. Earp: karaván
A hibát szándékosan ejtettem. Mi soha nem tévedünk.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.01. 11:37:12

@bulvármédiás =>: Pontosítok: nem avval van a fő gond, hogy megszüntetik, hanem hogy a változás előtt egy nappal adtak hivatalos közleményt.

Énbagoly 2011.07.01. 11:42:58

@-er-: tökéletes összefoglaló.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.07.01. 11:56:27

@bulvármédiás =>: csak a szokásos öregantidemokratákos módszer, szóra sem érdemes....

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.07.01. 12:05:54

@szorokin: lassú az információ feldolgozásom, én is öregszem :)

lyken 2011.07.01. 12:22:39

@Conv: "ez nagyjából a minden liberális buzi,drogos, antimagyar, és/vagy zsidó szintű érvelés volt :)"
Meg lehet próbálni így komolytalanná tenni azt amit leírtam, de a jobbik tábor az eddigiek alapján 90%-ban fröcsögő kirekesztőkből áll, a maradék meg normális idealista aki képes kultúrált vélemény nyilvánításra és másokkal képes kommunikálni, ill. konszenzusra jutni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.01. 12:43:14

@lyken:

igen, ugyanez igaz a liberális oldalra is. 90% buzi, bérrettegő és megélhetési rajvédő. a maradék normális, idealista aki képes kulturált vélemény nyilvánítására és konszenzusra, és főként, szégyenli, hogy összekeverik a buzikkal, bérrettegőkkel, megélhetési rajvédőkkel, mert liberális.

de nem is ez a lényeg, hanem levágtál egy pont olyan hisztit, ami miatt elítéled a hisztidben a jobbikosokat.
persze lehet ezt nem észrevenni, meg elviccelődve komolytalanná tenni, de ez a legjellemzőbb a fityisz-re a maszop-ra és az lmp-re is.

én nem politikai oldalakra, hanem szánalmasan hülyékre, rosszindulatú hülyékre és számító gecikre, normális, szinte mérhetetlen kisebbségre osztályozom az embereket.
a hülyeség pártfüggetlen.
a normalitás pedig kizárja a pártfüggést.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.07.01. 13:34:44

@Conv: " én nem politikai oldalakra, hanem szánalmasan hülyékre, rosszindulatú hülyékre és számító gecikre, normális, szinte mérhetetlen kisebbségre osztályozom az embereket.
a hülyeség pártfüggetlen.
a normalitás pedig kizárja a pártfüggést."

- és feltételez némi kételkedést és távolságtartást a politikai rajongástól is

lyken 2011.07.01. 15:15:22

@Conv: "igen, ugyanez igaz a liberális oldalra is. 90% buzi, bérrettegő és megélhetési rajvédő. a maradék normális, idealista aki képes kulturált vélemény nyilvánítására és konszenzusra, és főként, szégyenli, hogy összekeverik a buzikkal, bérrettegőkkel, megélhetési rajvédőkkel, mert liberális."
Érdekes kérdés.Szvsz a jobboldal által liberálisnak csúfoltak nem 90%-ban idióták. Nyilván van egy széles réteg akikkel nem értenek egyet a jobboldaliak. El lehet dönteni, hogy tárgyalnak velük, vagy csinálják tovább az elmúlt 21 év acsargását és helyben topogását. (Jelenleg felsőfokon művelik) Egyetértek veled abban, hogy a vannak normálisak meg hülyék, jómagam is hajlamos vagyok eszerint skatulyázni. Azzal nincs bajom, ha összekevernek a buzikkal. Bár a hátamon futkározik a hideg a homoszexualitás gondolatától, nem hinném, hogy bárkinek joga van elitélni valakit azért mert meleg. Vagy mert leszbikus. Vagy mert liberális. Vagy gárdista. Vagy jobbikos. Vagy mert TASZ-os.(A lista tekinthető a nemszeretem listámnak, a végefelé egyre súlyosbodva.) Nem tudom, hogy te mit értesz liberális alatt. Nekem nem azt jelenti, hogy mindent szabad, hanem azt, hogy senki nem akadályozhat mást a saját önmegvalósításban, amíg azzal másnak nem okoz kárt. Ebbe nálam nem fér bele a svédek puruttyagyártása, felőlem ott dögölhetne éhen mindegyik amelyik nem dolgozik. Nem fér bele a szocsegélyesek tömkelegének eltartása adóból meg a TASZ makogása sem. Az ugynevezett romaintegrációs programokról meg ne is beszéljünk. Oké, gondoskodjunk azokról akik rászorulnak. A vakokról, meg a mozgássérültekről. De a 800 ezer rokinyugdíjas egy vicc. Ugyanígy röhejes a kvázi vezrfonalként jelenlévő állandó zsidózás/cionistázás a jobboldalon. Értem, hogy a szavazók többségét ezzel lehet összefogdosni, de ugye a valóságtartalma meg relevanciája kb annyi, hogy legyen valami ami trianontagadó tibit a kocsmábúl a szavazófülkébe csalja.
(Valamelyik vastagbőr postnál kommentelt tegnap valami elmebeteg, hogy a cionisták most szarnak, mert kína majd nem fog hagyni ezt vagy azt. Annyira sötét az illető, hogy nincs tisztában vele, hogy Kína és Izrael közel 10 éve közös fegyverfejlesztéseket végez a magyar GDP sokszorosának értékében. Amihez képest a magyaroknak nyujtott hitel kb porszem a hangyafityma végén. Az meg, hogy az országban ki mit csinál, ugyanez. Eddig a baloldal holdudvara volt cionista, most a jobboldali közgép&Nyerges és tsai lett. Ellenségkép kell, na.)

Egyébként feltétlen furcsának látom azt, hogy a Jobbik elítéli Viktor különféle lépéseit, de ha valaki csak halvnyan kritikát fogalmaz meg a pártal szemben, akkor arra pontosan olyan elutasítóan és agresszíven reagálnak, mint Viktor. Persze ha ezt valaki megjegyzi, akkor rögtön faszikám, buzi, zsidó, baloldali, hisztis és még kitudja lesz belőle.

Én nem tudom, hogy a jobboldal mit akar. Részemről remélem, hogy egyszer előáll egy élhető ország, ahova hazamehetek adót fizetni és nem azt kell néznem, hogy egy semmirekellő bürokráciát pénzelek. Lehet egyébként elutasítani másokat a más véleményükért, meg acsarogni, de nézetem szerint ez egyrészt sehova nem vezet(nem fogok attól megváltozni, mert valakinek az értékrendje szerint buzi ballibsi vagyok), másfelől minden normális magyar ember azt szeretné, ha egy működő ország jönne létre a jelenlegi mutyiland helyén. A fidesz rengeteg szart fog itthagyni 2014-ben. A váltópártnak és az ellenzéknek csak akkor lesz esélye takarítani, ha összefognak. Ha megy majd tovább a buzizsidólibsizés meg a hülyenácizás akkor nem jutunk sehová. Márpedig, ha a pártok továbbra is nyomják majd a szélsőprolikat vonzó retorikát, akkor lesz elegendő hülye füvező liberális és lesz elég prolináci. És persze ezesetben lesz még 4 egyhelyben toporgás.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.01. 15:49:42

Kiricsi Karola - A médiahatóság szóvivője nyilatkozott:

a lényeg:

"Sajtóban megjelent hírekre reagálva elmondta: korábban sok félreértés övezte a médiatörvényt, de remélik, hogy ezek jó részét sikerült megválaszolni, nem tartoznak például a blogok, a fórumozás és a kommentek a médiatörvény hatálya alá, mert a médiatörvény a médiaszolgáltatásokra és a sajtótermékekre vonatkoznak - és az említettek nem tartoznak ezen kategóriákba."

inforadio.hu/hir/belfold/hir-443366

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.01. 15:54:46

@lyken:

nem a világnézeti hovatartozás/felekezet számít, nálam legalábbis...

vannak hülyék és még hülyébbek; - fröcsögők és böszmék
vannak akik tisztelik a más véleményeket, vannak akik nem.
vannak akiket tényekkel meg lehet győzni, vannak akiket nem

@Cirbi:
az időt nem azér írtam, csak a pontosság kedvié :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.01. 16:25:32

@lyken:

lófaszt nem számít/szerintem mi/ki számít liberálisnak. az számít, jelen kit/mit tekint annak a politikai és főleg a gazdasági elit. Ők pedig érdekből/terndből állapítják meg ezt. semmi köze az értelmezéshez, vagy valósághoz.
megadják a saját maguk által preferált nyaloncrétegnek (érdek szerinti pártcsoportosulásnak) a lehetőséget az általuk irányított médiában, közéletben, hogy a "leghangosabban" üvöltsön, és így ők legyenek képben mint liberális. vagy bármilyen más politikai/gazdasági ideológia képviselője.
miközben tesznek arról, hogy az átlag adófizetőnek halovány fogalma se legyen arról mit takarnak a fogalmak, miről kellene szóljon a politika, a képviselő, a miniszter valójában csak egy szócső, száj, kéz kellene legyen az élőkörnyezetének hangjaként, aki felelősséggel tartozik az őt irányítóknak. (amely irányítás nem a párt kellene legyen)

Marcellusca 2011.07.01. 16:31:08

@Aullah: Az egy nagyon komoly, névtelen feljelentés volt. :D

Marcellusca 2011.07.01. 16:33:24

@Virág et.: Asszem, én most nézhetem magam. :((( (vagy :DDD ?)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.01. 16:51:49

@lyken: Maradjunk annyiban,hogy eddig ők járatták le magukat legkevésbé.
De itt:@Kurt S. Earp: sokmindent láthatsz az én véleményemből is.
Anyám kérdezi miért ilyenek a "szélsőjobbosok" a megnyilvánulásaik?Mert kurvára tele van a tökük,tökünk ezzel az egésszel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.01. 16:59:56

@lyken: Ez viszont egy nagyon helyénvaló komment.
@Kurt S. Earp: Ahogy ez is tízpontos.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.01. 17:06:38

@lyken: A liberalizmusról a gondolataid szerintem jók.Valahogy én is így gondolom.
Utolsó bekezdés is jó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.01. 17:42:48

@lyken: Hát nem akarok gonoszkodni veled,de egyszer azt írtad :Miért adnál fizetésemelést az alkalmazottaidnak,ha ennyiért is megcsinálják a munkájukat?
Esetleg a származásodból adódóan van problémád a jobbikkal?(zsidó e vagy) ? :))
Mondjuk itt már valaki írta rólad,hogy tipikus magyar vállalkozó vagy.

lyken 2011.07.01. 18:57:56

@Tigeri: "Miért adnál fizetésemelést az alkalmazottaidnak,ha ennyiért is megcsinálják a munkájukat?"
Így van. Egy olyan streamben írtam, ahol az egyik tisztelt résztvevő véleménye szerint a fizetés jár, mert jár és kész. Ez így ebben a formában szocjuttatás szinezetet öltött inkább. Mivel az alkalmazottak év elején megkapják a rendes fizetésemelésüket és mindig fizetésnap előtt két nappal számlájukon van a pénz, ezért nem érzem azt, hogy én lennék a mocsok munkáltató. Annak ellenére, hogy mivel számomra a munkája x pénzt ér, nem átallok neki 2x helyett csak x összeget fizetni. Ráadásul ez azt sem jelenti, hogy bárkit a piaci bérszinvonal alatt foglalkoztatnék. Ez származással hogyan függ össze egyébként?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.01. 19:28:05

@lyken: Te nem liberális vagy, hanem ősliberális, azaz libertárius (más néven libertáriánus), ahogy pl. én is, vagy legalábbis ehhez közeliek a nézeteid. Csak Te még nem tisztáztad ezt magadban, olvass utána, érdemes!

A baj csak az, hogy Magyarországon a konzervatívnak nevezett kommunisták (na jó, pontosítok: kollektivisták) sem tudják megkülönböztetni az LMP-s liberálist a libertáriustól, azaz Tőled, vagy tőlem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.01. 20:46:35

@lyken: A származással úgy,hogy a jobbik cigányozik,zsidózik a zsidók pedig a fogukhoz verik a garast.De ez csak (Aush)witz vót.
Eddig erről az oldaladról nem ismertelek.Aszittem olyan vállalkozó vagy aki keres egymilliót de nem akar öt forintot kifizetni.
Amúgy nem tudom melyik posztnál írtad ezt de természetesen a fizetés nem csak úgy jár.
Szóval év elején fizetésemelés és a pénz időben a számlán...van nálad felvétel?:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.01. 20:53:26

@Kurt S. Earp: Baszod!A cigányozós részt csak most fogtam fel!
@Jani haverja: Ő kb. ugyanúgy gondolkodik ahogy én.
@lyken: Akartam is neked írni,hogy pár éve még kiröhögtem Vonát,most pedig rájuk szavaztam és még fajgyűlölő sem vagyok.De ugyanúgy liberlis a gondolkodásom mint neked.

lyken 2011.07.01. 21:06:19

@Tigeri: Az első munkahelyemen azt láttam, hogy jó fizetésért a megfelelő ember átlagon felül odateszi magát, ami kiemelkedő profitot hoz. Akkor miért adjon oda az ember olyan fizetést amiért rosszabb munka lesz az eredmény és összességében alacsonyabb a bevétel? Ha a dolgozó anyagi biztonságban érzi magát és ezt kellemes munkahelyel is megtámogatod akkor jól fog teljesíteni, mert nem arra koncentrál, hogy túléljen.
Felvétel egyébként van, de eddig mindenkit meghívásos, keresgélős alapon alkalmaztunk és ez be is vált.

süti beállítások módosítása