Skip to content


       Szűrés lista

Szilvásy 2008-ban a hacker-ügyről

"Itten kérem, az 50-es évek óta nem tartóztattak le kémfőnököt" - kommentálta az egyik ismerősöm szombaton Laborc Sándor, volt NBH főnök letartóztatását. Pedig Laborcz már csak a dominósor egyik bábúja volt, azt még ma nem tudjuk, hogy a sor végéről, vagy a középről.

Az események viszonylag gyorsan követték egymást: Földesi-Szabó László (Egymásért Alapítvány) bujkálása idején ügyvédjén keresztül azt üzente a politikának: "van néhány nagykutya, akit kellemetlenül érintene, ha kinyitná a száját". Földesit elkapták, vallomást tett. Ezután lekapcsolták Galambos Lajost, szintén volt NBH főnököt és az Egymásért Alapítvány volt kuratóriumi tagját, aki szintén vallott. Ezután jött Szilvásy György volt titokminiszter, majd Laborcz őrizetbe vétele.

A Nemzetbiztonsági Bizottság hétfői jegyzőkönyvét 80 évre, 2089-ig titkosították, így azt sem árulták el, hogy mi az az ügy, amiért két NBH vezetőt és egy minisztert letartóztattak. Csak annyit közöltek, hogy államellenes cselekményekkel vádolják őket. Mindenki beizzította a forrásait, hogy kiderüljön, hogy mi lehet ez a titokzatos ügy.
A tét pedig napról-napra nő: ha a vád kamu vagy nem megalapozott, akkor a legfőbb ügyész és így a Fidesz kerül jó nagy szarba, ha viszont megalapozott, akkor Szilvásy és az MSZP kerül még nehezebb helyzetbe. Középút nincs.

Végül tegnap az Index robbantott: "Információink szerint az NBH két régebbi főigazgatója, Galambos Lajos és Laborc Sándor, illetve Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere a magyar kormányzati szervek informatikai hálózatának illegális megtámadása miatt került bajba. (...) Információink szerint azonban a katonai ügyészség nem nemzetközi, hanem belföldi ügyben fogalmazta meg a kémkedés gyanúját, azért mert az érintettek hivatali hatáskörüket túllépve, illegális informatikai támadásokat, adatlopásokat szerveztek a magyar kormányzat internetes gerinchálója, illetve több kormányzati hivatal ellen."

Ezeken a nyomorultakon tényleg csak röhögni lehet: valóban olyan ostobák voltak, hogy a saját kormányuk hálózatát meghackelték? Ebből a Jane's Defense magazin címlapja lesz.

Gyorsan vissza is kerestem, mit mondott Vadai Ágnes (MSZP), a nemzetbiztonsági bizottság tagja még vasárnap: "hihetetlen, hogy az elmúlt hat napban olyan személyeket gyanúsítottak meg államellenes bűncselekménnyel, akiknek hivatalból feladatuk az ilyen bűncselekmények leleplezése.


Hungarian hackers.


Szilvásy 2008-ban, mint a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter jelentette be az UD Zrt üggyel együtt jelentette be, hogy adatlopás és hackertámadás történt. Az UD-s telefonbeszélgetések azonban sokkal érdekesebbnek bizonyultak, legközelebb erről 2010-ben hallhattunk, mikor  a nemzetbiztonsági bizottság ellenőrzési albizottságán elhangzott, hogy "aki betört, azt a Nemzetbiztonsági Hivatal foglalkoztatta, és ezt a személyt Szilvásy György mutatta be a Nemzetbiztonsági Hivatalnak". A bizottság meghallgatta a hackert is, aki "azt állította, számtalanszor végzett betöréseket kormányzati szerverek és kormányzati gerincháló ellen, és az országgyűlés számítógépes rendszerében is járt. A meghallgatáson azt mondta, hogy a beszerzett információkat az NBH-nak adta át."

Ez az információ egy napig volt hír tavaly szeptemberben, majd szépen elfeledkezettünk róla.

Szilvásy 2008. szeptember 24-én beszámolt a Nemzetbiztonsági Bizottságnak a hackertámadásról és az UD Zrt.-ről, amelyet szintén 80 évre, 2088-ig titkosítottak. Viszont a kormányváltás után Balsai feloldotta a titkosítást, a jegyzőkönyv pedig elérhetővé vált.





Már idéztük az UD-re vonatkozó részeket, most nézzük meg, hogy mesélte el Szilvásy a hacker-ügyet, amit lehet, hogy ő maga szervezett meg:

"Az Információs Hivatal egy műveleti munkája során - ez nem nagyon tartozik a tárgyhoz, erről részleteket nem szívesen mondok, de ha kérdezik, akkor bele tudok menni -, egy kiemelt nemzeti, nemzetgazdasági érdeket érintő műveleti munkája során érzékelte azt, hogy a műveleti munkával megbízott munkatársának gépén idegen eredetű kémszoftver van telepítve, amely információkat továbbít, a későbbi felderítés során kiderült, egy összetett, bonyolult módon, külföldi szervereket is megjáró módon, részben a Nemzetbiztonsági Hivatalt érintően is, Loss Istvánon keresztül, ismeretlen felhasználók számára. Az Információs Hivatal - hangsúlyozom, tehát nem a sajtóban megjelent Nemzetbiztonsági Hivatalról van szó -, ezt érzékelve, a felderítő munkát elkezdte, és föltárta, hogy ez a bizonyos kémszoftver, az ilyen típusú kémszoftver nem csupán az Információs Hivatal említett számítógépét támadta meg a kormányzati gerincen keresztül,hanem a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egyik számítástechnikai eszközét is, illetve ezen túlmenően a személy- és lakcímnyilvántartó, valamint a gépjármű-nyilvántartó rendszerekhez is hozzáfért, azokból is feltételezhetően információkat továbbított e bonyolult úton, még egyszer említem, akkor még ismeretlen célpont felé. Az Információs Hivatal e felderítő munkájában azt is észlelte, hogy ez a  közvetítői-felhasználói kör a Freemail és a T-Online rendszereinek föltörésével, a forráskódok és a postafiókjelszavak megszerzésén keresztül magánlevelezésekhez fért hozzá . Ez utóbbi azt jelenti, hogy gyakorlatilag a Freemail és a T-Online teljes levelezését ellenőrizni képes működésre mutatott rá az Információs Hivatal. Ekkor még mindig nem volt ismert, hogy kinek az érdekében történik ez. Ezt követően, mivel a Nemzetbiztonsági Hivatal érintettsége is megjelent ezen a bizonyos Loss Istvánon keresztül, a Nemzetbiztonsági Hivatal átvette a felderítést, és ez a második szakasz.
(...)
A cégcsoport (UD zrt), ahogy említettem, alapvetően az OTP és az OTP érdekkörébe tartozó - ebbe beleszámít a MOL belföldi és külföldi aktivitása is - információkat szerzett meg. Ennek során egy sor esetben nemcsak üzleti, hanem magántitkokat is feltárt és beszerzett. A magántitoksértés egyik útja volt az előbb említett freemailes, t-online-os levelezőrendszer feltörése, onnan információk megszerzése, de egyéb utakat is igénybe vettek. Az egyik legjelentősebb adatmásolási, vagy ha szabad úgy fogalmazni, adatlopási gyanú a MÁV Biztosítóval összefüggő adatbázis megszerzése - egész egyszerűen a biztosító ügyfelei adatainak a lemásolása - és saját célra való felhasználása volt.
(...)
A nemzetbiztonsági kabinet, amint az ügy abba a szakaszba került, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal lezárta a felderítést, azonnal összeült, hogy az egyébként ebben a szakaszban ismertté vált és rendelkezésre álló információk alapján a szükséges lépéseket megtegye. Hozzá kell tennem, hogy az első szakaszban elmondott, alapvetően a kémszoftver tevékenysége miatt szükségessé vált intézkedéseket a Nemzetbiztonsági Hivatal haladéktalanul megtette, egyrészt intézkedett a minisztériumok informatikai biztonságának növelése érdekében, másrészt tájékoztatta a T-Com vezérigazgatóját az én jelenlétemben arról a veszélyről, amelyet a rendszerek feltörése jelentett; illetve a kormány maga is haladéktalanul intézkedett az informatikai biztonság megerősítése érdekében. De volt egy olyan intézkedéscsomag, amelyet csak ezt követően lehetett meghozni, felgyorsítva az informatikai biztonsággal összefüggő törvény-előkészítési folyamatot, az év második felére ezt elérve, illetve a központi elektronikus szolgáltató rendszer működésének biztonságossá tételéhez szükséges fejlesztések felgyorsításáról döntött még a nemzetbiztonsági kabinet. Emellett pedig a központi államhatalmi-kormányzati tevékenység szempontjából fontos intézmények és létesítmények, illetve az érintett rendvédelmi szervek biztonsági védelmének erősítéséhez szükséges további kormányzati intézkedéseket rendelt el, beleértve ezen vezetőktől a tájékoztatás bekérését a tervezett intézkedéseikről.
(...)
Szeretném megjegyezni, picit nyomatékosabban elmondani, hogy mi ennek a tájékoztatónak az a része, amit én soha nem mondtam sajtó előtt, és nem is szeretném, ha ez a része kiszivárogna, és ami tényleg államtitokkörbe tartozik, illetve mi az a nem nyilvános része a tájékoztatómnak, amit szintén nem mondtam el a nyilvánosság előtt, és szeretném, ha nem is szivárogna ki. A tájékoztatóm első része teljes mértékben ezt a kategóriát írja le, államtitokkörbe tartozik. Nagyon kérem a bizottság tagjait, még csak utalni se utaljanak az összefüggésekre. Ebből egyedül egyvalami derült ki, de ez önmagában nem államtitok : ez a bizonyos kémszoftverlopás. De hogy milyen körülmények között, hogyan, hova települt, kik végezték a felderítést, milyen összefüggések vannak, nagyon kérem, maradjon közöttünk. Erről én soha nem szóltam a sajtóban, nem is szeretnék ennek a részleteiről beszélni."

Az ügy rejtélyes és zavaros, így tényleg jó lenne, ha a szigorúan mérlegelt államtitkot képező részen kívül minden részlet a nyilvánosságra kerülne. Mert így csak a sárdobálás megy ezerrel,

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr713045885

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Súúúhanterz: Schmitt Pál Snoop Doggal rittyent 2011.07.07. 10:14:44

Ma reggel felhívott minket Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és személyes találkozóra invitált minket, a Súúúhanterz rovat szerkesztőit. Nem árulta el mit akar tőlünk, csak annyit közölt, hogy az üg...

Trackback: Szilvásy bilincsben - országomat egy fotóért? 2011.07.07. 09:23:34

Hogy Szilvásy György sértett-e törvényt, azt egy remélhetőleg független bíróság fogja eldönteni. Hogy Szilvásy György ellen vádat fognak-e emelni, azt az ügyészség fogja eldönteni. Nincsenek birtokunkban sem az ügyészség rendelkezésére álló információk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kartal (rezervált) 2011.07.07. 09:12:32

@Jani haverja: na vajon tavaly, amikor látszott, hogy a Jobbik is bekerül a Parlamentbe, miért szavazta meg mindkét oldal a titkosítások szigorítását teljes egyetértésben? Elég egyértelmű, nem?

Kartal (rezervált) 2011.07.07. 09:16:33

@Secnir: én azt merném lefogadni, hogy MINDEN internet szolgáltatónál ül egy-két olyan ember, aki megfelelő ellenszolgáltatásért súg a titkosszolgálat(ok)nak.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.07.07. 09:20:08

Csak annyit szeretnek mondani, hogy ha Szilvanak megsunazzak a puzojat, akkor pezsgot bontok :)
Esetleg meg a kapafogu geci Drazse is kaphatna, megerdemli.

reKorrekt 2011.07.07. 09:24:29

"államellenes cselekmény" = hazaárulás (?)

fedkvas 2011.07.07. 09:33:50

@Secnir: meg ha az NBH feltöri a freemailt, akkor az államellenes bűncselekmény? vagy én már nem értek itt semmit, zavarosabb az egész, mint valami lápvidék egy orosz olajfinomító mellett.

maximum olyasmit tudok elképzelni, hogy Szilvásy (illetve a titkosszolgálatok politikai vezetése) meg akart szerezni bizonyos információkat, de a titkosszolgálatok technikai vezetését kikerülve. de itt is maximum valami cégtitkot tudok elképzelni (MOL), mert minek lopnának információt saját maguktól, ha egyszer tudják anélkül is, hiszen ott van a fejükben eleve. sőt, a magyar titkosszolgálatok azért nem feleltethetőek meg a CIA-val szervezeti kérdésekben sem, lévén míg ott a technikai-operatív vezetés ciklusokon átívelve stabil, kishazánkban kormányváltásonként mindent osztályvezetőkig miskárolnak. szóval a zavar teljes, kíváncsian várom a fejleményeket.

fedkvas 2011.07.07. 09:36:59

én ezt az egészet nem értem. most akkor maguktól loptak, ami abszurd, de belemagyarázható, hogy kémkedtek (kikémkedték a saját fejükből az infót), vagy magántitkot loptak, de akkor mi az államellenes, vagy nem loptak, vagy mi van már, kis magyar abszurd.

Virág et. 2011.07.07. 09:39:42

Lehet, hogy tévedek, de szerintem a gyanú Szilvásyékkal szemben az lehet inkább, hogy ezt az "öntámadást" azért vezényelték le, hogy az UD Zrt-t ezáltal tönkre tehessék.

A tény, hogy az NBH hackert alkalmaz, akinek az a feladata, hogy támadásokkal tesztelje a gerinchálózatot, az nem újdonság, a legkevésbé pedig nem botrányos. Az lenne botrányos, ha a XXI. században ezt nem tenné meg egy titkosszolgálat.

A kémkedés, hogyan lehet belföldi? Tényállási elem az idegen hatalm vagy idegen szervezet.

Virág et. 2011.07.07. 09:42:52

Vagy nem az ön-hackertámadás áll a háttérben vagy a gyanúsítás mellément és inkább a sajtónak, meg a közvéleménynek szólt. Egy államtitoksértés azért nem cseng olyan jól az újságok címlapján, nem igaz?

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.07. 09:47:54

Megint árnyékra vetődött a gonosz törpe, újabb látványos bukás!
Teátrálisan elfogták őket , vallottak, kiderült hogy a simlis sajátjai is keményen érintettek a dologban ezért gyorsan titkosították.
Végképp hiteltelen ez a kormány is, mennie kell!
A MOL műbalhét is ők generálták! Mint a múltkori forint bedöntéskor,- tudják hogy érzékel a tőzsde- most is milliárdokat kerestek a fidesznek az ő jó oligarcháik. Shortolták a MOL-t és keményen kaszáltak .
Hová lett a Fidesz több milliárdos adóssága rövid idő alatt?

Tapló s István főpolgármesternél van nagyobb paraszt?

Roltii 2011.07.07. 09:48:00

@Kartal (rezervált): nem hiszem, hogy ezért kéne ott ülnie valakinek. Szerintem van rá törvény, hogy kérésre ki kell adni adatokat oszt kész.
Az viszont biztos, hogy nagy a szar,ha ilyen neveket vittek be, akár csak 1-1 éjszakára is...

Professor Chaos 2011.07.07. 09:48:24

Sziasztok!

Ha jól gondolom az NBH sem férhet bírósági, ügyészi engedély nélkül ilyen anyagokhoz és akkor is csak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálaton keresztül teheti ezt valamilyen szabályozott módón.
Azért lehet kémkedés, mert ezt az utat megkerülve hozzájutottak sok ember személyes adataihoz, ráadásul nem csak állami rendszerekből, hanem magáncégek rendszereiből is (MÁV biztosító, T-Online) ezeket az adatokat nem egy nyomozás miatt gyűjtötték, hanem feltehetőleg saját és MSZP-s pártérdekeknek megfelelően.

Virág et. 2011.07.07. 09:48:24

"Információink szerint azonban a katonai ügyészség nem nemzetközi, hanem belföldi ügyben fogalmazta meg a kémkedés gyanúját, azért mert az érintettek hivatali hatáskörüket túllépve, illegális informatikai támadásokat, adatlopásokat szerveztek a magyar kormányzat internetes gerinchálója, illetve több kormányzati hivatal ellen."

Ez csak akkor kémkedés, ha mindezt egy külföldi hatalom vagy szervezet megbízásából tették. Amúgy lehet hivatali visszaéléstől kezdve államtitoksértésen át számtech rsz védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszásáig akármi.

A külföldi szál lehetne, ha mindezt pl orosz megbízásból tették volna az UD Zrt meggyengítése érdekében, amely cég ugye a MOL és az OTP védelmét volt hivatott ellátni. Ez kb a jobboldali összeesküvés-elmélet lényeg, amit nyíltan kevesen mondtak ki, de éreztették.

timarg · http://sas2.elte.hu/tg 2011.07.07. 09:48:56

Arra senki nem gondol, hogy nemzetbiztonsági ügy lenne a kormányzati belső kommunikáció biztonsága? És esetleg az NBH-nak jó oka van arra, hogy pusztán a rendszer feltörhetőségét vizsgálja és aztán ezt jelentse a rendszergazdáknak?

Nem állítom, hogy ez történt - viszont az eddigi infókból eddig nekem ez a legegyszerűbb sztori. Persze mivel mindenki eldönti magában hogy ez bonyolult ügy, bárkinek bármi bemesélhető, meg az ellenkezője is.

Virág et. 2011.07.07. 09:49:31

@Roltii: Van bizony. Ráadásul nemzetbiztonsági ok esetén mégcsak indokolniuk sem kell és maga az adatkérés ténye is államtitok.

Virág et. 2011.07.07. 09:52:50

@Professor Chaos: A régi Eht szerint ezeket legálisan, az NBSZ-en keresztül kikérhették a szolgáltatóktól. Sőt. megjegyzem a legtöbb távközlési szolgáltatónál létezik egy olyan direkt kapcsolat az NBSZ és a szolgáltató rendszerei között, hogy az adatgyűjtést a szakszolgálat a szolgáltató hozzájárulása vagy tudta nélkül is el tudja végezni.

csabakirályfi 2011.07.07. 09:55:27

Miután volt szerencsém részben a "nem volt taggyűlés" szerű ellentámadásokon szocializálódni, a következőt el tudom képzelni:
Folyik a Virág et. által fentebb bemutatott önhackerelés, ennek során kiderül, hogy valaki más is hackerel, de nem ön (mondjuk az UD Zrt). Ezt mint fentebb olvasható, nyilvánosságot kap. Erre jönnek a jogászaink, és felfújják az önhackerelést kémkedésként aposztrofálva. No, innentől a közvélemény célcsoport része már csak Szilvásyék hackerelésére koncentrál, miként azon sem rágódik, hogy mi volt a fejléces papíron leírva, a lényeg, hogy közgyűlés az nem volt. Meg ugye Dávid közkiccsé tette a CD-t, ami a személyiségi jog sértegetése, hogy mi volt a CD-n, az már tökmindegy. Oszt' jónapot.

gramercy 2011.07.07. 09:56:40

megfigyelési hazugság 2.0

Virág et. 2011.07.07. 09:59:52

@csabakirályfi: Lehet, hogy Szilvásyék sárosak. De abban - a jelenlegi információk alapján - egészen biztos vagyok, hogy nem kémkedésben. Ha jogosulatlanul használtak fel vagy fértek hozzá adatokhoz pártérdekből, az nem kémkedés. És egy súlyos bcs-ből máris lett egy nagyon enyhe, de azért még bcs. Szerintem ez a maximum.

Dávid ügy külön posztot megér. Kíváncsi vagyok, hogyan fog megállni egy bíróság előtt a kényszerítés. Már maga a vád is vicces.

Ironfist 2011.07.07. 10:02:10

@Secnir:
"(esetleg valaki elmagyarázná, hogy a T-com, MÁV-biztosító, Freemail hármas hogyan függ össze az NBH-val?"

Annyi, amit Zero ismerőse mondott a poszt elején. Egyszerűen lecsukják őket, mielőtt kinyitnák az arcukat.

""államellenes cselekmény" = hazaárulás (?)"

Nem feltétlenül. Nézz utána a btk-ban, ingyenesen elérhető a neten.

Kicsit mellékes, de valaki magyarázza már meg, hogy ha titkosítanak valamit, azt miért 79 évre, 2088ig? (Nem 80, hanem 79 =) ). Tehát, ezt hogy számolják ki? Mi alapján?

Virág et. 2011.07.07. 10:04:18

@Ironfist: Melyikre gondolsz? A Szilvásy féle jegyzőköny 2008. 09. 24-én kelt és 80 évre, 2088. 09. 24-ig titkos. Bár ezt feloldották 2011-ben.

is 2011.07.07. 10:09:29

a FIDESZ-nek láthatólag volt saját titkosszolgálata, amit egyébként az állami titkosszolgálatból alakított ki. a 2006-os választások után át is mentek saját, állam az államban működésbe. az UD Zrt. volt, a telefonbeszélgetések ott vannak, érdeklődéssel fogom olvasgatni, hogy ki az, aki ezt még mindig tagadni, elmismásolni próbálja. az UD Zrt. (akinek vezetője a szocik előtt, és most utánuk is a titkosszolgálatok egyik vezetője!) tényleg ott hagyhatott dolgokat a titkosszolgálatoknál, ez egy egészen hihető dolog, és Szilvásy, amikor ezt észrevette, nyilván átnyúlt mindenki feje felett, hogy ezt kiderítse. ez a dolga. ha a titkosszolgálat maga nem az államot szolgálja, hanem pártérdeket, akkor az államnak az a dolga, hogy átnyúljon akárkinek a feje fölött, és ezt kiderítse, és megakadályozza.

itt most az UD Zrt. ügy folytatását látjuk. a FIDESZ az utolsó morzsáit is át akarja írni a történelemnek, ezen a szinten is pont az ellenkezőjét akarják kihozni, mint az MDF-ügyben (mikor is zajlik az MDF szintjén a tárgyalás? csak nem most éppen? csak nem most volt Dávid Ibolya vallomása? elérte a Vastagbőr ingerküszöbét? ja, nem, ezt már a FIDESZ sikerrel belenyomta mindenki fejébe). nyilván kibaszott dühös a FIDESZ, hogy valaki rámutatott: saját titkosszolgálatot tartottak fenn, és állam az állambant játszanak. állampárti berendezkedés, saját hadsereg (TEK), saját titkosszolgálat, Kubatov-lista. idézném tegnapról az egyik hülye kommentelőt: természetesen demokrácia van, hiszen nem lőtték ki senkinek a szemét a tavalyi választások óta. aha, az ilyen kocepciós perek már az ötvenes években is a demokrácia részét képezték, nemigaz?

is 2011.07.07. 10:11:41

@Virág et.: "Ha jogosulatlanul használtak fel vagy fértek hozzá adatokhoz pártérdekből"

Fordítva. Rájöttek, hogy a FIDESZ épített ki információs hálózatot, pártérdekből. És ennek kezdtek utánanézni.

Énbagoly 2011.07.07. 10:12:52

Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy az egész politikai elitet le kellene húzni a vécén. Az egész bagázs mind a két oldalon nevetséges idióta.

É2I 2011.07.07. 10:17:54

Gumicsont bedobva a zIndexnek, origónak, oszt' a valóság meg titkosítva 80 évre.

Link Elek 2011.07.07. 10:20:51

azert nem fog kiderulni, hogy mi tortent, mert akkor kiderulne, hogy valojaban ki all szemben egymassal:
az emberek akik penzt termelnek, es azok akik csak athelyezik ezt a penzt altalaban a sajat zsebukbe, partallastol fuggetlenul

Manatwork (törölt) 2011.07.07. 10:36:30

Valami nagyon nem kerek ebben az egés sztoriban. Nekem úgy tűnik elég erősen beindult a porhintés és ködösítés minden szálon. Van egy tippem mi lesz a végeredmény: a háttérben a befolyásos emberek rájönnek, hogy ebből nem lehet tisztán kijönni senkinek sem (Dugovics Titusz elv: ha lebukok magammal rántalak) és eltelik pár hét különösebb következmények nélkül, az eljárásokat bizonyítékok hiányában csendben megszüntetik + bedobnak pár erősebb gumicsontot = a közvélemény szépen elfelejti az egészet. Max. annyi marad meg, hogy valami MSZP-s miniszter meg volt bilincselve valamiért. Az érintettek meg kapnak valami kárpótlást a háttérben. A média sem fogja piszkálni az ügyet tovább, mert jobb a békesség.... a blogok csendben törlik a vonatkozó posztokat (volt erre már példa!!!) és vége az ügynek. Ahogy a film címe volt: A vizsgálat lezárult, felejtse el. Túl nagy halak úsznak ezekben a zavaros vizekben....

Virág et. 2011.07.07. 10:38:03

@Manatwork: Szerintem meg úgy indőzítették, hogy a tárgyalások 1-2 év múlva legyenek megtartva, kampányidőszakban. Az eredmény senkit nem fog érdekelni, a tény, hogy a vádlottak padján ül valaki már elég lesz pár százalékhoz.

kamerasmobil 2011.07.07. 10:44:28

@is: viszont ha ez igy van akkor Szilvasyt nem nagyon lehet semmiert elitelni... Tehat ez legfeljebb valami nemvolttaggyules kaliberu eredmennyel zarulhat...

teefau 2011.07.07. 10:45:29

Nyugalom, ebben az országban minden ki szokott derülni, minden adat minden ügyben a rendelkezésünkre áll. Anno pl. az a megfigyelési-dolog Deutsch Tomival a főszerepben is milyen tisztán, világosan ragyogott előttünk, ez se lesz máshogy.

teefau 2011.07.07. 10:46:37

@Énbagoly: Nem le a wc-n hanem fel a villanyoszlopra. De a többi stimmel.

nagyon_buta 2011.07.07. 10:49:04

az azért meg van ugye, hogy az NBH "fedő"cége ÁFÁ-t csal, kínai, vietnami "segély" élelmiszerrel, szerintem jóval profánabb dologról, üzletről (csalásról, lopásról, elsíbolásról) van szó.
A "hackelés" meg arról szólhatott, hogy kinek, melyik "gazdasági tevékenysége" hol, milyen, nyomot hagyott, esetleg kitől, kinek lehet pl.: részvényt adni-venni....
A hatalmi változás során ellenérdekelt fél került közel a tűzhöz...

kej 2011.07.07. 10:50:57

@Virág et.: a másik oldalon is hozhat egy-két szavazatot a koncepciós per hajtogatása. ugyanis, ha a fidesz megállt volna a klasszik bírósági tisztogatásnál, amit a bírák nyugdíjkorhatárának módosítása tett lehetővé, s a felszabadult helyekre beülteti a fideszhívő bírókat, semmi baj nem lenne. azonban, hogy a kiemelt ügyek esetében az ügyészség jelölheti ki az eljáró bírósáot és bírót, kellő alapot ad a vádlottak padján üldögélők számára arra, hogy boszorkányüldözést kiáltsanak.

más. a rendészeti bizottság fideszes alelnöke elszólta magát, mert vmi olyasmit nyilatkozott, hogy a megismert doksik között csak egynek a titkosítási tétele a 80 év. vagyis lett volna lehetőségük mérlegelni, hogy vmit egyáltalán ne titkosítanak, vagy vegyék ki a titokkörből. de nem. jobban esik a kis gonosz májuknak, hogy négy nap alatt negyven variáció jelent meg. a legszebb, hogy egyenesen putyint akarják az üggyel megdönteni. az persze más kérdés, hogy az orosz titkosszolgálat nem nagyon kedveli a magyart. lásd zámolyi ügy.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.07. 10:52:56

@Secnir:

Szerintem az ügyészség nem a Freemail feltörése miatt zizeg, hanem a "kormányzati szervek informatikai hálózatának illegális megtámadása" miatt.

:-)

Nagyon kíváncsi vagyok, hogyha tényleg megcsinálták ezt, akkor miért tették? :)

hillcut 2011.07.07. 10:54:15

Szilvásy titkosszolgálati eszközökkel, a kormányzati infrastruktúrán keresztül illegálisan/vagy miniszterelnöki jóváhagyással adatokat lopott az OTP-től és MOL-tól. Azért, hogy később ezekkel zsarolja, kompromitálja az említett cégek vezetőségét, leginkább Csányi Sándort.

Cél: a Fidesz gazdasági holdudvarának gyengítése

Az egészet az UD Zrt-re akarták kenni, baleknak berántották Dávid Ibolyát.

Most az egész sz*r visszahullik a fejükre. Hála Istennek!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.07. 10:54:31

@Virág et.:

Állítólag Szilvásyt csak felbujtással vádolják :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.07. 10:55:21

@Orbán takarodj!!:

Egy újabb ígéretes mai versenyző a Trolltartóba :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.07. 10:56:35

@Ironfist:

A cselekmény időpontja + 80 év.
2008-as az ügy + 80 év = 2088.

Amúgy a Watergate-akták titkosítása nemrég járt le.
Szilvásy > Watergate.

hillcut 2011.07.07. 10:57:49

@zero: elterelés miatt. valójában eszközként használták a kormányzati infrastruktúrát. mivel legálisan nem használhatják adatlopásra, úgy csináltak mintha feltörné egy külső cég-UD Zrt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.07. 10:59:04

@hillcut:

vagyis ez csak egy ürügy volt az UD ellen? hogy lehessen vmire mutogatni?

hillcut 2011.07.07. 11:03:04

@zero: nem. az UD csak a bűnabak volt, nem a cél. a cél az, hogy kormányzati infrastruktúra és titkosszolgálati eszközök használatával infót gyűjtsenek az OTP és a MOL vezetéséről.
"Szilvásy titkosszolgálati eszközökkel, a kormányzati infrastruktúrán keresztül illegálisan/vagy miniszterelnöki jóváhagyással adatokat lopott az OTP-től és MOL-tól. Azért, hogy később ezekkel zsarolja, kompromitálja az említett cégek vezetőségét, leginkább Csányi Sándort.

Cél: a Fidesz gazdasági holdudvarának gyengítése

Az egészet az UD Zrt-re akarták kenni, baleknak berántották Dávid Ibolyát."

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.07. 11:03:28

Szilvásynak a szeme sem áll jól, a szemébe volt kódolva, hogy bilincsbe végzi :)))

Virág et. 2011.07.07. 11:08:58

@hillcut: Ez is egy jó összeesküvés-elmélet, annyi a létjogosultsága mint a többinek. A baj, hogy a gyanúsítás ezt sem támassza alá: mert ez még mindig nem kémkedés büntetőjogilag.

Nurrddin 2011.07.07. 11:10:24

@Kartal (rezervált): az se véletlen hogy minden jobbikos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, így lehetetlenítve el hogy jobbikos kerüljön be a nemzetbiztonság bizottságba
a kettészakadt egypártnak (mszp-fidesz) úgy hiányoznak onnan mint meleg szar a zsebből...

az egész komolyságát bizonyítja, hogy hazaárulás a gyanúsítás, és házi őrizetet kap....
röhej

hillcut 2011.07.07. 11:10:50

@Virág et.: a kormányzati gerincháló feltöretése egy hackerrel hogyne lenne államellenes??

Virág et. 2011.07.07. 11:12:51

@hillcut: Már leírtam feljebb is: a kémkedés törvényi tényállási eleme a külföldi hatalom vagy szervezet, amelynek megbízásából az információt megszerzik. Pártérdekből történő információszerzés bcs, de nem kémkedés. Ha ez lenne a háttérben, akkor nem kémkedéssel gyanúsítanák őket.

Virág et. 2011.07.07. 11:14:37

@hillcut: Egyébként a hackerrel való feltöretés akár még bcs-nek sem kell feltétlen, hogy legyen. A hackerek által szimulált támadásokkal történő biztonsági rendszer-tesztek általánosan elfogadottak a piacon és a titkosszolgálatoknál is. Így lehet felkészülni a későbbi valós támadásokra.

hillcut 2011.07.07. 11:16:17

@Virág et.: nem álítottam, hogy kémkedés a vád. ezt az index mondja.

csabakirályfi 2011.07.07. 11:16:44

@Virág et.: És akkor, egy-két év múlva (kampány) majd megjelenik GyF is vezetőszíjon, ebben biztos vagyok. Addig nem annyira érdekes a dolog.

Virág et. 2011.07.07. 11:18:16

@hillcut: A kémkedés, mint gyanú nem pletyka, ezt a védők is megerősítették. Ez az egy, ami biztos az egész ügyben.

hillcut 2011.07.07. 11:18:21

@Virág et.: a feltörteés lehet biztonsági teszt, nade magáncégek adatainak ellopatása, állami infrastruktúra segítségével... tuti nem rágólopás

Virág et. 2011.07.07. 11:19:27

@csabakirályfi: Lehet. Bár azt nem gondolom, hogy 2014-ben az MSZP Ferenccel menne neki Vitkoréknak. Ennek 0% az esélye.

@hillcut: Nem az. Azt ne feledjük, hogy az viszont csak pletyka, hogy ezekhez az ügyekhez Szilvásynak bármi köze is lenne. Az egészről is csak azért tudunk mert Szilvásy erről beszélt a bizottság előtt.
Viszont, ha nincs idegen hatalom a háttérben, akkor nincs kémkedés sem. Vagy hülyék az ügyészek, vagy más van a háttérben, vagy csak a sajtónak dolgoznak, aztán majd a vád később módosul másra.

hillcut 2011.07.07. 11:21:29

@Virág et.: csak a megbízó személye kérdés. pl KGB
vagy eteleg benézték az ügyészek és rossz a vád

Manatwork (törölt) 2011.07.07. 11:21:34

@Virág et.: "Pártérdekből történő információszerzés bcs, de nem kémkedés."
Ez csak akkor bcs, ha a szocik csinálják! :) Kopik a memóriám, de mintha lett volna olyan eset amikor narancsos fiúk nézelődtek a szegfűs szerveren és mégse lett belőle börtön.

Virág et. 2011.07.07. 11:24:02

@hillcut: Itt említettem az orosz szálat. Feltételezve, hogy ez igaz, akkor is érdekes dolog diplomáciailag neki menni az orosz macinak ilyen nyíltan. Nem lesz jó vége, télen hideg van, gáz meg azért kellene.

@Manatwork: Nem tudták bizonyítani. Itt sem lesz egyszerű. Igazából, az is beszédes, hogy előzetest sem sikerült elérni, sőt, valakit már házi őrizetből is elengedtek.

hillcut 2011.07.07. 11:24:57

@Virág et.: őrizetbe vették, tehát valszeg van hozzá vmi köze-pl az, h ő volt a miniszter

M_Runcájsz 2011.07.07. 11:25:04

@Secnir: Senki nem spirázik szerintem túl semmit, csak te nem tudsz olvasni.

2. pontban az nem kémszoftverlopás, hanem kémszoftver lopás (külön írva). Vagyis nem kémszoftver loptak el, hanem kémszoftverrel adatokat állami hivataloktól:

"az ilyen típusú kémszoftver nem csupán az Információs Hivatal említett számítógépét támadta meg a kormányzati gerincen keresztül,hanem a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egyik számítástechnikai eszközét is, illetve ezen túlmenően a személy- és lakcímnyilvántartó, valamint a gépjármű-nyilvántartó rendszerekhez is hozzáfért, azokból is feltételezhetően információkat továbbított"

Ez viszont kurva kemény, akárhogy is nézzük!

Virág et. 2011.07.07. 11:27:23

@hillcut: Az őrizetbe vétel 72 órára szól és elég hozzá a gyanúsítás is. Az előzetest már a bíróság rendeli el, ahol azért nem árt valamit felmutatni is, hogy mégis miért. Az kevés, hogy miniszter volt.

Kis túlzással őrizetbe kb bárkit vehet a nyomozóhatóság, a gyanúhoz nagyon-nagyon kevés is elég. Ebből nem vonj le semmilyen következtetést.

M_Runcájsz 2011.07.07. 11:28:40

@hillcut: na azért ezt ne akard beetetni! A régi Defend és az UD se egy ma született bárány! Egy katonai bűnöző csoport!

lyken 2011.07.07. 11:29:43

@Virág et.: "Pártérdekből történő információszerzés bcs, de nem kémkedés. Ha ez lenne a háttérben, akkor nem kémkedéssel gyanúsítanák őket. "

Aki hozzáfér mindenhez az minek kémkedne? A nagy konspiráció kipattanhatna. Gondolj bele, ha neked hozzáférésed van a cégednél a forráskódok tárolójához és munkaköröd ennek a tárolónak a látogatása, gépedre történő adatok leszedése, akkor mit csinálsz? Leszeded a gépedre, vagy megbízol valakit, hogy törje fel a rendszert és másolja le a gépére?

csabakirályfi 2011.07.07. 11:34:13

@Virág et.: Ó, arra én sem gondoltam. De Hagyóval, Hunvalddal sem szándékoztak 2010-ben. Viszont nagyon jól álltak a "talicskával tolták a pénzt" címü Szíjjártó meséhez.

arvisura · turoczi.blog.hu 2011.07.07. 11:34:27

Ez is érdekes, de szerintem egy ilyen veréb ügyből nem csináltak volna elefántot. Mekkora csörte mehet a háttérbe (kit kiért nevezünk meg?)

Virág et. 2011.07.07. 11:40:31

@csabakirályfi: Igen, de ami elment egy Hagyónál,az nehezen fog menni egy Gyurcsánynál. Itt életszerű lehet az ellentámadás, hogy ez ti. koncepciós per. Hagyó ehhez túl kis hal volt. Az egész visszasülhet Orbánékra.

Secnir 2011.07.07. 11:47:59

@M_Runcájsz:
olvasd végig légyszíves a cikket, utolsó előtti bekezdés, 6. sor közepétől. onnan idéztem. ha hülyeséget beszélt, akkor hülyeséget beszélt.

" illetve ezen túlmenően a személy- és lakcímnyilvántartó, valamint a gépjármű-nyilvántartó rendszerekhez is hozzáfért, azokból is feltételezhetően információkat továbbított"
Ez viszont kurva kemény, akárhogy is nézzük! "

kurva kemény? viccölsz ember? BM-től kikérheted, 5 ft darabja, azt mondod, hogy tesco újságot akarsz kiküldeni mindenkinek. szerinted OV honnan szerezte anno a cociális kérdőívhez a címeket?
gépjármű nyilvántartóhoz ki nem fér hozzá, ember? elég, ha felveteti az egyik emberét Tiszaaljafalvára az okmányirodába, és azt néz meg, amit akar...

Manatwork (törölt) 2011.07.07. 11:49:29

@M_Runcájsz: haha... csak óvatosan ezekkel a jelzőkkel :) Elfelejtetted hogy az UD Zrt. volt vezetője lett a Katonai Biztonsági Hivatal operatív főigazgató-helyettese?

Balt 2011.07.07. 11:50:20

@Virág et.: Maga Szívásy mondja: "... információkat továbbít, a későbbi felderítés során kiderült, egy összetett, bonyolult módon, külföldi szervereket is megjáró módon," De akár a hacker is lehet külföldi állampolgár.

Virág et. 2011.07.07. 11:54:02

@Balt: Szilvásy a gyanúsított, nem a feljelentő ebben az ügyben. A bizottsági meghallgatásán elmondottakat egyébként nem hiszik el neki, ebből van az ügy.

Abból, hogy külföldi szervereken keresztül tör be valaki valahová (így működnek a proxy-k, nem? valaki szakértőbb?), illetve hogy ő akármilyen állampolgár, abból nem következik, hogy a megbízó egy idegen hatalom vagy szervezet lenne. Ahhoz az kelll, hogy lássuk KINEK kémkedett, ha tényleg kémkedett.

Balt 2011.07.07. 11:54:29

@arvisura: Fegyenc mindenesetre találva érzi magát, mert máris forradalmat hirdetett a fészbukkon. :)

Balt 2011.07.07. 11:59:14

@Virág et.: Nem, de az NBH meg kormányzati infrastruktúra "külföldi érdekeknek való kiszolgáltatása" - ill. ennek lehetővé tétele - megvalósul általa.

Balt 2011.07.07. 12:00:37

Az viszont kiviláglik az orosz sajtóérdeklődés tényéből magából, hogy a régi jó KGB-s vonalak ma is élnek...

Virág et. 2011.07.07. 12:02:29

@Balt: Igen, ezért mondtam, hogy kéne tudni, kik azok a külföldi érdekek. Mert ami az indexes agyalásból kijön, az nem kémkedés. Lehet más bcs, de nem kémkedés.

Mindenesetre csak találgatunk mindannyian.

M_Runcájsz 2011.07.07. 12:12:49

@Manatwork: ez még csak jobban erősíti, hogy egy katonai bűnözői csoport az UD. Csak most már hivatalból nyomják. És onnan pedig pont hogy lehet buherálni mindenfélével hivatalosan is, hogy lekapcsoljanak akár egy Szilvásyt is...

M_Runcájsz 2011.07.07. 12:16:36

@Secnir: jajó, így mindjárt más. aztán ha holnapra majd okosba átírják a neved a központi személy nyilvántartóban hackerek és jogsid se lesz, akkor ne csodálkozz picit sem...

Fell Bandi 2011.07.07. 12:26:19

@Ironfist: a titkosítás lejárta úgy jön ki, hogy a legrégebbi irat keltezésétől számítják. ebből lehet arra következtetni, hogy 2009-es vagy régebbi ügyekről lehet szó.

Fell Bandi 2011.07.07. 12:29:09

@Balt: a pápai idióta nemsokára abban a helyzetben lesz, hogy max. börtönlázadást szervezhet...

Tedat 2011.07.07. 12:46:30

Tegye fel a kezét, aki sajnálja Szilvássyt!

(Nem mondom, hogy most pedig tegyétek le a kezeket, mert senki nem tette fel.)

Tedat 2011.07.07. 12:48:51

@Virág et.:
"Az előzetest már a bíróság rendeli el, ahol azért nem árt valamit felmutatni is, hogy mégis miért. Az kevés, hogy miniszter volt."

Ja, tényleg, az kevés.
De az, hogy MSZPs miniszter volt, már elég.

Autópályát építeni kilométerenként 3 milliárd Forintért? MSZP módra...
Amikor a Horvátoknál 1-1,5 milliárd/km alagúttal együtt?

reKorrekt 2011.07.07. 12:51:10

@Tedat: k-monitor.hu/karszamlalo
Felhívnám a jobb felső sarokban látható számra a figyelmet.
És ez csak a jéghegy csúcsa...

Secnir 2011.07.07. 12:57:43

@M_Runcájsz:
más a letöltés ilyen-olyan célokból és más a módosítás.
ami "publikus", azok adatlopásokról beszélnek, nem pedig root jogok átvételéről.
és amint fentebb írtam, egyszerűbb bármely (NBH, UD zrt.) cégnek bejuttatni egy embert adminisztrátorként felvetetni, aki később minden további nélkül tudja módosítani/olvasni az adatokat, mint kívülről, "több külföldi szerveren keresztül" letölteni...

Virág et. 2011.07.07. 13:30:39

@Tedat: Úgy értem büntető eljárásjogilag kevés. Hál' Istennek, nem lenne jó, ha indoklás nélkül bárkit bármikor el lehetne zárni - pláne évekre.

M_Runcájsz 2011.07.07. 14:50:00

@Secnir: hát ez az, nem mindegy a megtekintés (letöltés) és a módosítás. De nem is elképzelhetetlen a megtörténte. Amúgy vegyük a személyi adatok+T-online adatok elérését. Ezzel OTP-s bankszámlákat már lehet feltörni. Megszerzik számlaszámot, megtudják anyja neve, szül hely, idő (ezt tecsónak nem igen adják ki), t-online-nál sms-es OTP jelzés tiltása/átirányítása és kész a bankkártyacsalás...
szóval önmagukban lehet veszélytelenek, de komboban már elég kemény...

Secnir 2011.07.07. 15:31:43

@M_Runcájsz:
ok, rendben, de ez még nem állambiztonsági kérdés, hanem sima bűncselekmény...

M_Runcájsz 2011.07.07. 15:37:27

@Secnir: látod, ha a mostani sztori tényleg erről a témáról szól, akkor a lényeget pont nem tudjuk. Mitől állambiztonsági kérdés... mennyire trükközik az ügyészség... vagy Szilvásy... vagy UD... vagy az újonnan kinevezett ex UD-s NBH-sok...

Dr. No 2011.07.07. 16:00:21

"A cégcsoport (UD zrt), ahogy említettem, alapvetően az OTP és az OTP érdekkörébe tartozó - ebbe beleszámít a MOL belföldi és külföldi aktivitása is - információkat szerzett meg. Ennek során egy sor esetben nemcsak üzleti, hanem magántitkokat is feltárt és beszerzett. A magántitoksértés egyik útja volt az előbb említett freemailes, t-online-os levelezőrendszer feltörése, onnan információk megszerzése, de egyéb utakat is igénybe vettek. Az egyik legjelentősebb adatmásolási, vagy ha szabad úgy fogalmazni, adatlopási gyanú a MÁV Biztosítóval összefüggő adatbázis megszerzése - egész egyszerűen a biztosító ügyfelei adatainak a lemásolása - és saját célra való felhasználása volt."

A fenti szövegrészlet alapján nekem az jön le, hogy a t-online-os és freemail-es rendszereket nem az NBH, hanem az UD Zrt. törte fel. Ennek lenne is értelme, mint magáncég pénzzá tudja tenni pl. MÁV Biztosító ügyfeleinek adatiat, míg az NBH nem. Az egész nekem úgy tűnik, mintha a titkosszolgálat belső leszámolásáról lenne szó a "nemzeti" és a "baloldali" szárny között.

tudi 2011.07.07. 16:03:47

@zero: Ez igaz, a kormányváltás után már vártam, hogy mikor is viszik el bilincsben. Ez az egész ügy elég zavaros, mindenkinek, de egyeseknek ez így jó, 2089-et ki éri meg innen? Bár akkor én még "csak" 103 éves leszek, de dögöljek meg megvárom, hogy kiderüljön mi is van benne.:)

vomit 2011.07.07. 17:03:18

@Kartal (rezervált): te ezt kepzeled, valojaban pedig nincsen szolgaltatasi engedely a teljes forgalomhoz valo tavoli hozzaferes nelkul.

Andráska8 2011.07.07. 19:51:37

Egyetértek Virág et. felvetéseivel.
Amúgy sima erőfitogtatás, mert gazd.politika az nincs.

f.m.j. 2011.07.07. 20:47:47

én igazából egy dolgon értetlenkedek már pár éve: hogyan veszik rá ezeket a jellemlovagokat (különféle bizottságokban ülő farkok, és farokinák), hogy ne szivárogtassanak ki mindent a nyilvánosságnak? ki veszi rá őket, és mivel, hogy tartsák a szájukat?
csak egyre tudok gondolni: akkora az összefonódás, hogyha bukna az egyik, sorra dőlnének el a többiek is
amúgy undorító, hogy még a 4 éves fiam is alulról szagolja majd az ibolyát, és akkor sem tudhatja meg, hogy mi a fészkes fene történt ebben az országban.... Gyanítom nem is fogja érdekelni, már életében sem....

f.m.j. 2011.07.07. 21:14:44

@zero: igen, :)
mondhatjuk, hogy az egész fejszerkezete erre predesztinálta :)
én amikor először megláttam, azt mondtam: ez minden csak nem rendes ember...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.07. 23:41:33

@zero: "Szilvásynak a szeme sem áll jól"

csak idézek egy index cikkbű:

[...] Szilvásy még kancelláriaminiszterként is többször beszélt robbantásos fenyegetésekről például.

A Gyurcsány-kormány ugyanis szívesen fenyegetett soha nem bizonyított külső veszélyekkel. 2006. márciusában például Gyurcsány Ferenc azt jelentette be, hogy a választási nagygyűléseket bűnözői körök robbantásos merényletekkel fenyegetik. Végül a Fidesz és az MSZP is megtartotta rendezvényeit, és nem volt robbantás sehol.

2006. őszén, az önkormányzati választások előtt is előjött a merénylettel való fenyegetőzés. Annyira, hogy a Fidesz az NBH javaslatára végül le is mondott egy Hősök terére tervezett demonstrációt.

A 2006-os, őszödi beszéd utáni tüntetések kapcsán is sok furcsa elmélettel jött elő a titikosszolgálat. Akkor mutatták be példáult Debilt, az idétlen becenevet használó tüntetőt, akinek egy lehallgatott beszélgetése azt lett volna hivatott bizonyítani, hogy tudatosan igyekeztek az erőszakos tüntetők összekeveredni a Fidesz ünnepségén lévőkkel, október 23-án.

2007-ben pedig közelebbről meg nem nevezett nemzetbiztonsági fenyegetésre hivatkozva javasolta Szilvásy fenntartani a kordont a Parlament épülete körül."

vörinájsz + cukkiiiii

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.07. 23:48:16

bocs, innen van: index.hu/belfold/2011/07/06/szilvasy_fura_riasztasai/

+

## az ürügy, az indok, a megfigyelések elrendelésére:
"Ezekre az állítólagos betörésekre hivatkozva
kezdte meg 2008-ban az UD Zrt. titkosszolgálati eszközökkel figyelését, a cég négy vezetőjének lehallgatását az NBH. "
..
tehát: "hivatkozva"

index.hu/belfold/2011/07/03/milyen_bunt_kovethettek_el_szilvasyek/

lyken 2011.07.08. 10:14:03

@f.m.j.: "hogyan veszik rá ezeket a jellemlovagokat "
Bizalmas nemzetbiztonsági iaratok és bizalmassá tett államügyek feltárása komoly bűncselekmény és sok év börtön jár érte. A pere nem nyilvánosság előtt zajlik és nem nagyon van rá mentő körülmény. Azok akik hozzáférnek ilyen iratokhoz, ügyekhez, előzetesen átvilágításon mennek át, lehallgatják őket, a családjukat. Ezt követően titoktartási nyilatkozatokat írnak alá. Ezek az emberek pontosan tudják, hogy ha szivárogtatnak akkor az nem úgy lesz elbírálva, mint mikor lopnak a kasszából 100-200 milliót.

agentx 2011.07.08. 11:23:17

Homályos az ügy, de foglaljuk össze amit tudunk:

1. az UD-sek a MOL-nak is és az OTP csoportnak is nyújtottak informatikai szolgáltatásokat. Ez főleg az informatikai rendszereik védelmével volt kapcsolatban. A MOL-nál konkrétan szivárogtatott valaki (vagy valakik) pl az oroszoknak is, az UD-sek derítették fel hogy ki és hogyan csinálja (Loss István az UD-nél volt vezető pozícióban, informatikai szakértő, korábban az NBH-nál dolgozott).
2. Ezek után Szilvásy az UD-t vádolja meg azzal, hogy betörtek a kormányzati gerincre, valamint a MOL/OTP rendszereit támadták. WTF? Az UD egész konkrétan kapott hozzáférést a MOL-nál/OTP-nél, az ő feladatuk volt hogy megvédjék őket. Lehet hogy az UD-sek eljutottak a forráshoz vagy társaikhoz, aki vagy akik bizony elég magas pozícióban voltak abban az időben és pont az ő feladatuk lett volna a MOL/OTP védelme? Lehet hogy Szilvásy ezzel a lépéssel bűnbakot keresett, és ezt az UD-ből próbálta megkreálni?
3. Galambosnak de különösen Laborcnak kifejezetten jó orosz kapcsolatai vannak. Szilvásy erről nyilván tudott (lehet hogy neki is vannak orosz barátai?) amikor az NBH élére kerültek.
4. Az illetékes bizottságból annyi kiszivárgott hogy az orosz titkosszolgálattal hozható kapcsolatba a dolog, és rendkívül súlyos és összetett ügyről van szó.

Innentől kezdve lehet konspirálni hogy kinek mi volt az érdeke, de az orosz szál nagyon gyanús, és tény hogy a ruszkik próbálkoznak a befolyásszerzéssel nálunk. Nem elképzelhetetlen hogy Szilvásy és emberei kettős játékot játszottak, legalábbis együttműködtek az oroszokkal hogy azok információhoz vagy befolyáshoz jussanak az OTP-ben és a MOL-ban.

BTM · http://dokumentalis.blog.hu 2011.07.08. 11:43:23

www.jogiforum.hu/hirek/22920#axzz1RVNSx3fK
"Az „Államtitok” és a „Szolgálati titok”, mint titokfajták is megszűnnek, s helyükbe a négyszintű, káralapú minősítési rendszer lép. Ennek megfelelően, négy minősítési szint – „Szigorúan titkos!”, „Titkos!”, „Bizalmas!”, illetve „Korlátozott terjesztésű!” alkalmazására van lehetőség. A minősítés lehetséges leghosszabb időtartama is számottevően csökken; az érvényességi idő „Szigorúan titkos!” és „Titkos!” minősítési szintű adat esetén legfeljebb 30 év, „Bizalmas!” minősítési szintű adat esetén legfeljebb 20 év, „Korlátozott terjesztésű!” minősítési szintű adat esetén legfeljebb 10 év. Az érvényességi idő meghosszabbítására csak új minősítési eljárás keretében van lehetőség."

BTM · http://dokumentalis.blog.hu 2011.07.08. 11:48:15

szentkoronaradio.com/belfold/2010_01_09_az-elszamoltatasok-megnehezitesere-hozta-letre-az-uj-titoktorvenyt-a-parlamenti-e
"A Jobbik meglepődve tapasztalta, hogy a 2008. szeptember 1-jén benyújtott törvényjavaslat a Minősített adatok védelméről, hirtelen milyen fontossá vált a regnáló hatalom számára, ráadásul elnyerte a parlament kétharmados támogatását is."
"A törvényjavaslatot 333 „igen” és 17 „nem” szavazat mellett fogadta el az Országgyűlés, a média majdnem teljes hallgatása közepette. A törvény már kihirdetésre is került a Magyar Közlönyben, és 2010. április 1-jén lép hatályba."
"Nem értjük, hogy miért lehet közös érdeke az MSZP-nek és Fidesznek egy ilyen törvény elfogadása! (pedig valójában nem nehéz ezt megérteni - a szerk.)"

f.m.j. 2011.07.08. 19:45:10

@lyken: köszönöm a felvilágosítást...
akkor se vagyok meggyőzve, mondom is miért: ott van pl. Vadai Ágnes, mint MSZP-s a bizottságba? Mióta hallgatják le, és mikor világították át, hogy most alkalmas arra, hogy ilyen horderejű dolgokban ott üljön, és titkosítson (tudom, h nem ő titkosít, de érted...)
honnan tudták előre, hogy lesz ilyen ügy, és akkor hirtelen a semmiből előállították hozzá a vegytiszta, elfogulatlan vadaiágikat, gulyásgergőket, szépanyjuk segge, az...

lyken 2011.07.08. 21:29:24

@f.m.j.: Zokognál, ha tudnád, hogy micsoda pártfunkcionáriusok férnek hozzá olyan dolgokhoz, amikhez normál emberi szemlélet szerint nem kéne.

dr kíváncsivagyok 2011.07.10. 21:46:33

A törvényi hátteret megteremtette a Fidesz....kiváncsian várom , hogy 2014 - 15 - ben hogyan viszik vezetőszáron Orbánt, Szijjártót , Kövért , stb...

2012.03.29. 16:23:08

Találtam egy honlapot, amelyre belépve, belépési csomagtól függően minden beszervezett tagod után 25, illetve 50 dollárt kereshetsz. Ezen felül havonta rendszeresen megkapod a jutalékokat is. Ha sikeres vagy akár több ezer dollárt is kereshetsz vele. A legjobb az egészben, hogy ezt rendszeresen , mint passzív jövedelmet megkapod. A honlap egyéb szolgáltatásai is hasznosak lehetnek. Részletek, illetve belépés a következő honlapon:

FM0204.iwowwe.com

süti beállítások módosítása