Skip to content


       Szűrés lista

Nagy segítség

A Fidesz-KDNP ugye most tartja az őszi ülésszak előtti 3 napos frakcióülését Hajdúszoboszlón.

Ma a két közkedvelt figura, a Frakcióvezető úr és a Szóvivő úr állt ki tájékoztatni az itt végzett munkáról a nagyérdeműt.

Rögtön az első mondatokkal belelőttek egy tárat a pannon pumába, szóval mondhatni teljes a siker, csak szegény Gyurikonnak főhet a feje megint...

 

"Lázár János a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a frakcióülésen a devizahitelesek ügye volt a legfontosabb kérdés a képviselők számára, az, hogy miként lehet javítani az ő súlyos helyzetükön."

Természetesen nem hiába ők az ország eddig páratlan felhatalmazással megválasztott vezetői, most is eszükbe jutott valami.


"A Fidesz-frakció azt javasolja a kormánynak, hogy tegye lehetővé az egy összegű végtörlesztést rögzített árfolyamon a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők számára – jelentette be a politikus. A rögzített árfolyam svájci frank esetében 180 forint, euró esetében 250 forint lenne. Ezeken az árfolyamokon nyílna az ügyfélnek lehetősége arra, hogy végtörlessze a hitelt. Az ügyfél vagy a megtakarításából fizeti ki ezt az összeget, vagy pedig forint alapú hitelt vehetne igénybe. A javaslat 300 ezer embernek nyújthat segítséget – fejtette ki Lázár János. A politikus leszögezte: a frakció ragaszkodik ahhoz, hogy a tranzakció minden költsége a bankokat terhelje, az ügyfél számára ne legyen költsége.

A frakcióvezető kitért arra is, hogy kiterjesztik az árfolyamrögzítés lehetőségét azokra a devizahitelesekre is, akiknek az elmúlt hónapokban mondta fel szerződésüket a bank. A kezdeményezésről a kormány vasárnapi ülésén dönt."

 

Azt nem tudni, hogy a 300 ezer főt honnan szedték, mert bár a PSZÁF szerint  körülbelül ennyi embernek van késedelmes  jelzáloghitel-tartozása, DE aki elmaradásban van a törlesztéssel, annak

1, valószínűleg nincs többmilliója az egyösszegű végtörlesztésre (sem)

2, vélhetően BAR-listás, és sehol sem kap forinthitelt végtörlesztésre (sem)

A "Nagy segítség a devizahiteleseknek" című hadművelet csak annak a szűk rétegnek nyújt frankonként 50 Ft megtakarítást, akinek eddig sem okozott problémát a részletek fizetése, és aki számára nem gond a hiteléből hátralévő összeg akár azonnali előteremtése (sem).

Vajon kik lehetnek azok, Jani?

Címkék: fidesz lázár pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr323214112

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szolidaritást mond, pont Ő ne mondja!! 2011.09.10. 19:49:21

 Zárt találkozón Orbán Viktor leszögezte: a 21. századi magyar nemzet akkor lehet erős, ha az egyik alappillére a szolidaritás. Tessék??????Talán kérdezze meg a munkavállalók 85%-át akiknek az egykulcsos adótól csökkent a nettó fizetése, vagy a ga...

Trackback: A hatalom nem eszköz: frakcióülés 2011.09.10. 19:16:21

Kormányunk az imperialista IMF és karvalytőkés csatlósainak legyőzése után újult erővel folytatja a harcot szeretett hazájának megmentéséért. Pártunk háromnapos, Hajdúszoboszlóra kihelyezett frakcióülése nem okozott csalódást, úgy tűnik zavartalanul ha...

Trackback: Vannak itt elég milliók tartalékban 2011.09.10. 16:02:40

A Nívó blogon legutóbbi posztja elgondolkoztatott azon, hogy tényleg olyan rosszul m egy-e nekünk, mint azt szeretjük hangoztani. A poszt feltevése szerint ugyanis nincs elég embernek most arra lehetősége, hogy a kormány által előterjesztett ötletet &m...

Trackback: Political risk 2011.09.10. 09:06:51

Politikai kockázat - lesz mit ebbe a rovatba írniuk azoknak, akik egy potenciális magyarországi befektetés üzleti tervét állítják össze. A politikai kockázat annak a veszélyét jelenti, hogy az adott ország politikai-szabályzási környezetében olyan előr...

Trackback: A Fidesz tőkét dönt 2011.09.10. 07:01:24

A pillanat varázsában vagy jól előkészítetten, de az az ötlet merült fel, hogy „rögzített árfolyamon egyösszegű végtörlesztés lehetőségét javasolja a Fidesz-frakció, a frankhitelek esetében 180 forintos, az euróhitelek esetében 250 forintos árfol...

Trackback: Úgy megvédik a devizahiteleseket, hogy belezöldülnek 2011.09.10. 01:09:05

A Kedves Vezető és a sleppje már megint úgy döntött egy fontos gazdasági kérdésről, hogy nem egyeztetett a szakmai szervezetekkel, nem kérdezte meg a szakértőket, nem készíttetett hatástanulmányokat a kormányzati apparátussal, sőt maga sem gondolta vég...

Trackback: Olyat szólok bedől a tőzsde is !? 2011.09.09. 22:58:16

 Azt veszem észre a fideszes politikusok olyat játszanak, ki tud olyat mondani amitől bedől a tőzsde meg az euró árfolyam, jól van fiúk ma lézer Lázár nyert. :(SzíjjÁrtó és Kósa óta tudjuk egy szavukba kerül s bedől minden. De minek szólalnak meg,...

Trackback: Nem értek egyet Réthelyivel 2011.09.09. 19:55:41

 Az ötletét ragyogónak tartom, hogy adóztassák meg a diplomásokat. Megérdemlik! Hisz némelyikük néha gondolkodásra vetemedik. Ez a fülkeforradalomban felér egy szabotázzsal! Örüljenek a diplomások, hogy ennyivel megússzák.Amiben nem értek egyet a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kerek négyszög 2011.09.10. 21:28:30

@Sarkalatos hozzászóló: Egy valamit tisztázzunk. Senki nem volt kényszerítve a hitelre. Akkor mindenki örült, hogy van egy lehetőség, amivel olcsó hitelhez jut. Általános ismérv, hogy ami nagyon olcsó, az kockázatosabb is. Amikor lefelé ment a CHF árfolyama, érdekes, senki nem panaszkodott.

Azt meg had ne magyarázzam már meg, hogy ha a piacon kevesebbet ér a forint, akkor többet kell fizetni a devizákért.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.10. 21:35:29

@légycsapó: te örülsz, hogy ez a több százmilliárd forint, vagy annak egy része most nem a te zsebedbe megy, hanem külföldi bankokéba? Vagy téged ez nem érdekel, beéred a közhelyek pufogtatásával?

"Általános ismérv, hogy ami nagyon olcsó, az kockázatosabb is."

Nos, ha ez így van, akkor a bankok, akik rohadt olcsón, érdemi munkát és kockázatvállalási hajlandóságot mellőzve paliztak be sok százezer embert úgynevezett devizahitelre, azoknak eljött az idejük, hogy megfizessék az ingyenlevest, a válságos időkben nulla munkával, az elkúrásokat meglovagolva összeharpagonkodott százmilliárdokat.

Kerek négyszög 2011.09.10. 21:59:25

@Sarkalatos hozzászóló: Ha a külföldi bank törvényesen szerezte meg a jövedelmét, miért ne rendelkezzen fölötte? Ember! Ebben az országban évente háromezer milliárd Ft feketejövedelem keletkezik! Két és fél évenként eltünik MAGYARORSZÁGON a teljes devizahitel mizéria összege a csalók zsebében. Mi a jó fenéről beszélsz? Valaki törvényesen megkeresi a pénzét, és ezt még féltjük tőle? Hihetetlen...

Ez a nulla munka szöveg meg már annyira demagóg, hogy nem is reagálok rá...

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.10. 22:19:41

@légycsapó: várom, hogy bebizonyítsa a bankod bíróság előtt, hogy törvényesen számolja el devizában az ún. kezelési költséget, és magyarázatot ad rá, hogy a beszámolóiban miért nem jelenik meg az a sok deviza, amit állítólag felvett a nemzetközi devizapiacon. Annak a bizonyítását is várom, hogy a svájci radikális alapkamatcsökkentés jogosan eredményezett kamatnövelést az ún. frankalapú hitelek esetében. Annak a megvédését is várom, hogy az a bank, amelyik nem volt kíváncsi az ügyfél jövedelmére (pa-pa-pa-pa-pa), a kellő szakmai gondossággal járt el a hitelkihelyezéseknél, így nem kockáztatta felelőtlenül a betétesek pénzét. Amúgy melyik bank fizet téged, kedves "Fhürerstadt", ha nem vagyok túl indiszkrét?

2011.09.10. 22:27:26

@Sarkalatos hozzászóló:

Az a baj tudod, hogy ezeket a "várom" dolgokat a PSZÁF-nak kell feltenned!
Ők azok akiket úgy hívnak Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
Pontosan tudják, hogy a bankok milyen termékeket dobnak a piacra.
Az ő feladatuk ezen termékek szabályozása.

A PSZÁF pontosan tudja, hogy egy bank milyen módon hitelez.
Pontosan ismer mindent amit egy bankról és működéséről tudni kell!

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.10. 22:37:46

@MikeBoy: a rendőrség mulasztása nem menti fel a rablógyilkost. A PSZÁF-et is el kell számoltatni. Az meg ugye fel sem merül, hogy a PSZÁF esetleg azért volt ilyen "rendes", "jószívű" a bankokkal, mert.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.10. 22:41:46

@MikeBoy: ja, ha arra gondolsz, hogy egy szerződés jogszerűségét a PSZÁF-fel kellene megvizsgáltatni, arra az a válaszom, hogy ez a bíróság hatásköre. A PSZÁF-nek egészen más feladatai vannak, nekik például azt kell elemezniük, hogy egy masszív méretű ún. devizaalapú adósságállomány miként hat a bankrendszer és/vagy az ország működőképességére. A bíróság meg ilyenekkel nem foglalkozik, őket csak a törvény köti a gazdasági-nemzetbiztonsági ésszerűség nem.

Kerek négyszög 2011.09.10. 22:42:28

@Sarkalatos hozzászóló: Na vegyük sorra. Bizonyítani senki nem fog semmit így online érintkezéssel semmit soha Ez egy társalgás. Első sorban itt nem a kezelési költség a legégetőbb probléma, azt szerintem is eltúlozták a bankok. A devizakitettség bizony megjelenik az egyenlegekben, de ott soha nem fogsz nagy összegeket látni, mert (ahogy már leírtam kb.66 -szor...már rohadtul unom), a bank minden hónapban annyi devizát vásárol a hitelesek pénzéből, amennyivel ő is tartozik, tehát nem ül rá a pénzre, de ezt a témát már egy fórumban lezavarták, meg is volt a nyoma. (Úgy látszik a nagy fantáziájú olvtársak keményen dolgoznak a zürzavar előállításán).
Az, hogy a svájci jegybank csökkentette az alapkamatot, nem sokat jelent. Egy romló gazdasággal, kockázatosabb piacra nagyobb kamatot kérnek a devizahitelezők. Ez van.
Elvileg egy jelzáloghitel fedezete szempontjából a jövedelem nem jelent semmit, nem az a fedezet. A betétesek bénze már csak azért sem lenne veszélyben, mert a hitelezéshez nem ez volt a forrás. Akinek ez megfelelt, az ÖNKÉNT szerződést kötött egy bankkal, és felajánlotta a fedezetet...

Nagyon melléfogtál, egyáltalán nem vagyok ankos. Csak baromira utálom a sötét tudatlanságot. Ami az egész helyzetet előidézte. (Járai 12,5% -os kamatszintjén kívül)

petimegmondja 2011.09.10. 22:51:07

@Sarkalatos hozzászóló:

Kezdeném a végén: A zaciban sem kérdezik, hogy mennyia jövedelmed, amikor beviszed a családi fuchsot, de az értékének csak a töredékét adják kölcsön, amit ha nem törlesztesz, már csak klapkánál vásárolhatsz vissza másfélszeres törtarany árban. A bank is így adja az ilyen hitelt, tehát ha féláron elpasszolja a lakásodat, még mindíg pénzénél van, tehát ezzel nem kockáztatta a betétesek pénzét.

Ami a bankok nyereségét illeti, nos a lakossági bankok részvényei a tőzsdén forognak és millószám kisbefektetők, jellemzően nyugdíjasok tartják ebben vagyonkájukat. Emellett nyugdíjalapok is nagyobb tételben tartják ezeket a részvényeket, valamint befektetési alapok forgatják. Neked, mint magyar devizahitelesnek persze mit fájjon a fejed, hogy a német, angol, holland, amerikai, stb. nyugdíjas kap-e majd nyugdíjat, hiszen Neked már megígérte a Zorbán, hogy a Tiédet majd az állami varázscilinderből elő fogják húzni.

A bankok beszámolóit igen tüzetesen vizsgálja a PSZÁF. Ott reklamálj, ha szerinted valami nem stimmel.

Még annyit a külföldi bankokról, hogy azóta merjük betenni a pénzünket egy-egy bankba, amióta hatalmas nemzetközi konglomerátumok állnak möfgöttük. Addíg volt Agrobank, Postabank, Mezőban, meg a többi csődtömeg. Inkább vigyék a hasznot ahová akarják, de legalább biztonságban tudhassam azt, amit betettem és amiből neked hitelt nyújtanak...

2011.09.10. 22:53:11

@Sarkalatos hozzászóló:

Ez a PSZÁF-nak más a dolga egy gyenge blöff.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.10. 23:02:11

@légycsapó:

"Első sorban itt nem a kezelési költség a legégetőbb probléma, azt szerintem is eltúlozták a bankok."

A Bankszövetség szóvivője elmondta, a kezelési költség ún. profitelem. Megemelése az árfolyamváltozásra hivatkozással nem adhat alapot egyoldalú szerződésmódosításra a mostani szabályok alapján sem.

"a bank minden hónapban annyi devizát vásárol a hitelesek pénzéből, amennyivel ő is tartozik"

Ez az, aminek nincs nyoma a beszámolókban, ennek a vásárlásnak. Persze nem is lenne logikus a vásárlás, hiszen a betétesekből forintban jön be a zsír, és forintban is adják tovább.

"ahogy már leírtam kb.66 -szor...már rohadtul unom"
"de ezt a témát már egy fórumban lezavarták"

Ha fórumozol, szokd meg, hogy attól, hogy 66-szor leírtál valamit, még nem ismeri az egész internet. Ha unod, és mégis vitázni akarsz egy témáról, akkor készíts egy összefoglalót véleményedről, mint advocatusdiaboli, és lődd fel egy tárhelyre.

"Az, hogy a svájci jegybank csökkentette az alapkamatot, nem sokat jelent. Egy romló gazdasággal, kockázatosabb piacra nagyobb kamatot kérnek a devizahitelezők."

Ezt a CDS fejezi ki. CDS-en felüli kamatemelések történtek úgy, hogy a svájci irányadó alapkamat közben 2 százalék körüli mértékben csökkent. Svájci bankokban, 0,25%-is irányadó kamat mellett ma már a betétesek fizetnek, hogy őrizze a bank a pénzüket. Erre számolj rá 3-4% CDS-t. Mennyi is most az ún. devizahitelesek jellemző kamata?

"Elvileg egy jelzáloghitel fedezete szempontjából a jövedelem nem jelent semmit, nem az a fedezet."

Nem egészen, mert több százezer ingatlan egy ekkora országban nem fedez túl sokat, nagy tömegben értékesíthetetlen téglarakás.

"A betétesek bénze már csak azért sem lenne veszélyben, mert a hitelezéshez nem ez volt a forrás."

Nem világos ebben az esetben, mire ez a nagy aggódás a betétesek pénzével kapcsolatban, ha bármilyen, a bankok számára rövid távon hátrányos jogváltozás gondolata felröppen.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.10. 23:08:40

@petimegmondja: már ott mellényúltál, hogy ún. devizahiteles lennék. Ott is, hogy az osztalékot alig fizető bankok nyereségének megvágása az általuk okozott károk helyreállítása és a hasonló esetek megelőzése céljából veszélyeztetné bárkinek a nyugdíját. Ha meg mondjuk a CIB részvényének esik az értéke, és ezért kevesebb nyugíjat kap a magyar vagy az olasz nyugdíjas, az az ő egyéni, üzleti kockázata. Átmehet másik manyuphoz, ha rosszul forgatják a pénzét, nemde?

@MikeBoy: törvényességi kérdésben jogállamban egyedül a bíróság az illetékes. Újat mondtam?

2011.09.10. 23:14:49

@Sarkalatos hozzászóló:

"törvényességi kérdésben jogállamban egyedül a bíróság az illetékes. Újat mondtam?
"

Ennek a mondatnak nincs értelme!

Kerek négyszög 2011.09.10. 23:17:36

A devizahitel forrása deviza, ezt a bank a pénzpiacokon szerzi be. Azért azt ne gondold, hogy egy "áldeviza" rendszert titokban lehetne működtetni. A Nemzeti Bank minden pénzmozgást lát, nem is értem hogy lehet ekkora baromságot kiagyalni. Azért legyén már egy kis tisztánlátás.

Amúgy meg ha a bankok 2% kamatra adták volna ki a betétesek felé 6% kamatozású forintot, rövid úton csődbe mentek volna. Ez elég logikus.

Ez a kamatszint megint a kezelési költség szintű dolog. Lehet hogy ez sem teljesen korrekt, de nem ez a legsúlyosabb a dologban. (Szerencsére nincs devizahitelem, nem tudom a szerződésben mi van. Ha a változó kamatozásnak nincs felső korlátja, vagy nincs svájci jegybanki kamatszinthez rögzítés, akkor nincs mit reklamálni)

Semmi szükség ezernyi ingatlan értékesítését számba venni. Legalábbis öt éve nem volt az. A világon mindenhol így működik a jelzáloghitel, ne erölködjünk ezen. Ha a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy országban az ilyen hitelek 0,2% -a végződik fedezet igénybevétellel, akkor erre méretezik a rendszert.

Hogy miért aggódok a betétemért? Nem érthető?

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.10. 23:18:59

@MikeBoy:

"1949. évi XX. törvény

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

X. fejezet

A bírói szervezet

45. § (1) A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják."

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=94900020.TV

Látod ebben a felsorolásban valahol a PSZÁF nevét? Vagy csak értetlenkedni akartál egyet.

2011.09.10. 23:22:04

@Sarkalatos hozzászóló:

"törvényességi kérdésben jogállamban egyedül a bíróság az illetékes. Újat mondtam?
"

Ebben az állításban (ez a tied) látod valahol az igazságszolgáltatás szót??

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.10. 23:27:47

@légycsapó:

"A devizahitel forrása deviza, ezt a bank a pénzpiacokon szerzi be."

Mutasd a beszámolókban, hol a nyoma.

"A Nemzeti Bank minden pénzmozgást lát, nem is értem hogy lehet ekkora baromságot kiagyalni."

Ebben az országban mindenki látott mindent az elmúlt évtizedekben, mégis sikerült taccsra vágni. A rendőrség is látta a cigányterrort meg a politikusbűnözést (az utált pártodét, hogy ne legyen belőle vita), mégsem tett ellene semmit. Ugyanez van az ún. devizahitelekkel is. Jóindulatúan is csak annyi mondható, hogy az illetékesek, beleértve a felügyeletektől a bankokon át a hitelfelvevőket, könnyelműen bíztak gondatlanságuk következményeinek elmaradásában.

"Hogy miért aggódok a betétemért? Nem érthető?"

De, érthető. Az nem érthető, hogy ha így véded az érdekeidet, akkor hogy-hogy nem hiányzik neked a magyar gazdaságból az az éves szinten több százmilliárd forint, amit a mondjuk úgy egyedülálló hitelezési gyakorlat során nyugati bankok zsebébe vándorolt. A kezelési költséges cigánykodást például elismered, ez is súlyos tízmilliárdokat jelent, mégis megrántod a vállad, és aggódsz tovább a betétedért. Csak nehogy a bankoknak egy fillér felelősséget is vállalniuk kellljen bármiért is!

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.10. 23:29:11

@MikeBoy: nem, de a következő hozzászólásodat sem fogom már látni.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.10. 23:36:25

@légycsapó: amúgy ha nem érzed biztonságban a betétedet a bankodban, akkor aggódás helyett jobban teszed, ha átviszed egy másikba, vagy beteszed a párnacihába. Nincs ingyenbiztonság, és nincs ingyenleves sem, most meg még kamatot is kapsz érte. Ha jól emlékszem, te írtad, hogy gyanakodjon az ember, ha túl jó üzletet kínálnak neki. Az, hogy őrzik a pénzed, és még fizetnek is érte, az egy gyanakvó emberben felébreszti a gyanút, nem? Akkor lépj, és utána érdek nélkül, csak az igazságot szem előtt tartva tudsz érvelni az ún. devizahitelek ügyében.

2011.09.10. 23:36:50

@Sarkalatos hozzászóló:

Szóval maradjunk annyiban, ha nem is érted, miről beszélgetsz valakivel, akkor jobb lesz visszavenni.
Én nem az igazságszolgáltatásról beszéltem amikor a PSZÁF-ot felhoztam.
Mondjuk ez elégé triviális lehetett.
Az, hogy te arról beszéltél, de ki sem tudtad fejezni magadat, az a te bajod.

2011.09.10. 23:45:13

@Sarkalatos hozzászóló:

A PSZÁF-ról:

A Felügyelet alapvető küldetése:

a pénzügyi közvetítőrendszer szilárd, átlátható és hatékony működésének, az abban közreműködő személyek és szervezetek prudens tevékenységének biztosítása, szükség esetén kikényszerítése,

rendeleteivel valamint egyéb szabályozási javaslataival a pénzügyi piacok stabilitásának, zavartalan működésének és az Európai Unió joganyagával összhangban álló, biztonságos és versenyképes fejlődési kereteinek a megteremtése,

az egyes pénzügyi szervezeteket, illetve pénzügyi szektorokat veszélyeztető kockázatok feltárása, preventív intézkedéseivel azok hatékony megelőzése, a már kialakult kockázatok csökkentése, illetve felszámolása,

a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybevevő fogyasztók jogainak és érdekeinek következetes és proaktív védelme, fórum biztosítása a felmerülő fogyasztói jogviták rendezéséhez és a fogyasztók pénzügyi tudatosságának a növelése,

a pénzügyi közvetítőrendszerrel szembeni közbizalom erősítése,

az európai szintű pénzügyi felügyelés előmozdítása érdekében - az Európai Pénzügyi Felügyeleti Rendszer tagjaként - a magyar érdekek képviselete mellett együttműködés az európai és más felügyeleti hatóságokkal.

2011.09.10. 23:50:26

Szóval a PSZÁF működés küldetését nézve gyakorlatilag 3 olyan bekezdés van ami alapján rég be kellett volna avatkoznia az egész devizahitelezésbe.
Már az elején.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.09.11. 01:32:12

Nem olvastam teljesen végig a kommenteket, de talán még senki nem írta:

Tisztelt Matolcsy Miniszter Úr!

Az összes svájci frank (alapú) hitelesnek szolgálnék egy javaslattal, ami egyébként már megjelent a Hócipő egyikrégebbi számában. A javaslat a következő:
NEVEZZÜK ÁT A MAGYAR FORINTOT, LEGYEN A NEVE MONDJUK SVÁJCI FRANK!

Ezzel két legyet ütnénk egycsapásra:
1./ A svájci frank hiteleseknek fillérekbe kerülne a törlesztőrészlet, mindenki egyösszegben ki tudná fizetni a tartozását.
2./ Nem kellene szegény Svájci Jegybanknak azon gondolkodni, hogy túl magas a frank árfolyama, ez a megoldás segítene a svájciakon is!

DDD

abandi 2011.09.11. 02:08:47

Nagyon helyes:
Döncsük be a bankrencert!
De elötte egy kis unga-bunga...

agyamputáltak 2011.09.11. 03:22:30

@Rwindx: + Rwindx 2011.09.10. 15:54:13
1. mit 183 milliárdozol?
az hogy előtte mit írtál az nem annulálja ezt, semmilyen ellentmondás nincs, láttam kinek és mire fel írtad, DE --->
2. bár ez nem független, és az előzőek miatt kétséges, de a reakcióid alapján mínuszolom. lehet csak félreértés magyarázat híján

3. az ÍGY az, AHOGY ezek a barmok gondolják, itt egyetértés volt az előzményekben részben általad írtakkal, akkor mi a probléma?!

gyanítom kicsit hirtelen válaszoltál, zsigerből, de ez legyen a legkevesebb ;-)

PCollier 2011.09.11. 05:41:10

@Rwindx: Köszönöm a reagálást és a választ ! Valóban, szent igaz, hogy nem mindegy mennyi kamatot fizetek !

Rwindx 2011.09.11. 07:00:10

@agyamputáltak:
Lófaszt látttál. Ha bármit is láttál volna, nem írsz annyi hülyeséget. Talán emlékszel még a nyitásodra, én biztosan. Te demagóg komcsiztál le zsigerből, te voltál az aki zsigerből arra a reakciómra hogy a bankok nem veszteségesek, vágtad rá hogy nem ÍGY kell megoldani. Ez már csak magyarázkodás részedről.

Vannak az olyan hülyék akik azt hiszik a bankok szent tehenek, szegények veszteségesek, és különben is azt csinálnak amit akarnak ne pofázzunk bele.
Vannak az olyan hülyék akik azt mondják döntsük be a bankokat bármi áron mert megérdemlik a sorsukat.
Hadd ne kelljen egyik féle hülyének sem lennem: A bankokra szükség van, de a bankokat csúnyán el kell kapni és rájuk verni olyan működési szabályozást, ami tőlünk szerencsésebb fejlődésű országokban már régen megtettek, akkor is ha emiatt a profitjuk a felére/negyedére esik, vagy egy része bezár, vagy továbbáll még nálunk is szarabb szabályozású országba (nem fog, mert ha 10Ft-ot tud keresni egy évben akkor már marad)

Egyébként meg a javaslattal nem az a baj hogy csődbe viszi a bankokat, mert úgysem fogja, hanem az a baj hogy ez már megint nem megoldás a problémára és emellett még rövidtávon bizonytalanságot is gerjeszt. Harmadrészt meg bele fog piszkálni a forintárfolyamba, amit vagy kicsenget az MNB intervenció vagy a kamatok révén, vagy a devizahitelesek 80-90% megszopja. Negyedrészt pedig az újabb költségeit ráveri a maradó devizahitelesekre (mert jelenleg megteheti, ez az igazi probléma), akik emiatt még szarabb helyzetbe fognak kerülni. Ezért baromság ez.

Rwindx 2011.09.11. 07:11:10

@Rwindx: továbbá emiatt volt helye a 183 milliárdozásnak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.11. 11:11:14

@zrobasé:

jó-jó, de a hanyatló nyugatot kihagytad ;)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.11. 11:18:43

@nabazzmeg:

"Példaként 150.000 bruttóval számolva mindenki láthatja, hogy 2013-ra kb. 4635 huf-al fog többet keresni."

És az árak hogy alakulnak addig?

Ralph Cifaretto 2011.09.11. 11:24:22

@laspalmas: Nah, két nap alatt leesett mekkora ökörséget írtál???
Nem kápéban kell kifizetni a végtörlesztést, hanem akár forint alapú hitellel is kiválthatod.

Lehet kellene vezetni egy blogot, ahol össze lehetne gyűjteni a napi legnagyobb hülyeséget blogolókat. Sok blogger még a politikusoknál is nagyobb ökör, sokan azt hiszik ők hordozzák a bölcsek kövét és mindenre tudják a frankót. Persze tény fikázni könnyú és a politikusok is debillek, de sztem a bloggerek vezetik ezt a listát. És elsősorban nem rád gondolok, mert te a jobbak közé tartozol, csak most kicsit elkapkodottan akartad leütni a magas labdát, de ez jutott eszembe a szösszenetedről.

Ralph Cifaretto 2011.09.11. 11:26:04

@laspalmas: Azok 10%-al csökkenek. :)) Most akkor mki megnyugodhat.
Minek 2013-ra tippelni, ha decemberre sem lehet???

Ralph Cifaretto 2011.09.11. 11:28:23

@Rwindx: Nem ismerjük még a javaslat részleteit és még a bankokkal is lesz min. 1 kör. Kben a horvát kuna összezuhant?? Ott csináltak vmi hasonlót, nem Oviék saját ötlete.

Rwindx 2011.09.11. 11:42:22

@Ralph Cifaretto:
Valóban nem ismerjük, - mert ennyit mondtak - lehet finomítani a káros hatásokat némileg ellensúlyozandóan, viszont ettől sokkal jobb nem lesz. De ahogy már korábban is írtam, szerintem nem fogják elfogadni a javaslatot, hanem lesz egy másik.

Ellenben a horvátok nem ezt csinálták. A horvát kormány a magyar kormány előző lépését másolta, a törlesztőrészletek fixálásával (nem végtörlesztésével!), csak valamivel magasabb árfolyamon és a különbözet kamata ha jól emlékszem 0% szemben az itteni 6%-al.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.11. 11:44:28

@Ralph Cifaretto:

Köszönöm az őszinte kritikát, de Lázár Jani a saját szájával mondta, hogy "Az ügyfél vagy a megtakarításából fizeti ki ezt az összeget, vagy pedig forint alapú hitelt vehetne igénybe.", én pedig továbbra is fenntartom, hogy az igazán bajban levő devizahiteleseknek egyik megoldás sem elérhető.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.09.11. 11:46:02

@Ralph Cifaretto:

Látom nem jött le, hogy irónia volt, mivel 4600 Ft ma se sokat ér...

butalo01 2011.09.11. 11:46:10

szeretnék kérdezni:
vajon a bankok hol váltották be a valutát forintra (amit kölcsön adtak)?
vajon -amikor kölcsön adták ilyen volt az átváltás aránya, most mikor visszakérik olyan- van-e ebben a bankoknak valamilyen kimutatható szerepe?
vajon miért a valuta alapú hitelezést helyezték előtérbe alacsonyabb kamatra (kisebb haszonra)?
vajon miért csak két ország érintett ilyen mértékben?
Ha valaki megosztaná velem gondolatait e kérdésekről megköszönöm.

butalo01 2011.09.11. 11:48:41

Jaj még egy kérdés:
Miért kell bíróságra menni ahhoz, hogy a valutaalapú kölcsönt valutában kilehessen fizetni?

Rwindx 2011.09.11. 11:50:43

@butalo01:
"vajon a bankok hol váltották be a valutát forintra (amit kölcsön adtak)?"
- Jobbára a devizapiacon. Ez akkor erősítette a forintot.
"vajon -amikor kölcsön adták ilyen volt az átváltás aránya, most mikor visszakérik olyan"
- Végülis van, de nevesíteni nehéz lenne
-"vajon miért a valuta alapú hitelezést helyezték előtérbe alacsonyabb kamatra (kisebb haszonra)?"
- tévedés ne essék, nekik nem volt kisebb a hasznuk attól mert alacsonyabb volt a kamat. alapvetően az ügyfelek helyezték előtérbe (a bankok ajánlatára), mert olcsóbb volt törleszteni ugyanakkora mértékű hitelt.
"vajon miért csak két ország érintett ilyen mértékben?"
-Jó kérdés.

butalo01 2011.09.11. 11:58:31

@Rwindx: - tévedés ne essék, nekik nem volt kisebb a hasznuk attól mert alacsonyabb volt a kamat. alapvetően az ügyfelek helyezték előtérbe (a bankok ajánlatára), mert olcsóbb volt törleszteni ugyanakkora mértékű hitelt.
Légy szíves ezt magyarázd el!! (ha 10misit kapok 15%-ra, vagy 6%ra akkor nincs különbség a haszonban?)

Ralph Cifaretto 2011.09.11. 12:05:45

@Rwindx: Hiteltörlesztés fixálása csak elodázza a problémát, félmegoldás. Ez a végtörlesztés, illetve hitelforintosítás átvágná a gordiuszi csomót, ha sokan tudnak vele élni. Ez pedig a törvényi szabályozástól függ. Az ország megszabadulna az eladósodás melletti másik nagy problémájától a devizahitelektől. Bankok simán kibírják, a forint se zuhan össze, az OTP végképp nem. Nem szokványos intézkedés, de az ország és a hitelesek jól járhatnak.
Az IMF-el való szakításkor mennyi károgó volt! Majd megyünk vissza kuncsorogni, bedől a Ft stb.. Nem történt meg. A Manyup államosítás skandallum, kivonulnak a befektetők, összeomlik a forint, a gazdaság, cunami stb.., nem történt meg. Nyugalom elvtársak, ezt is túléljük és az ország megint előrébb lép kicsit.

Ralph Cifaretto 2011.09.11. 12:10:54

@laspalmas: Az igazán bajban lévőkön lehet nem segít, de nekik ott vannak a korábbi javaslatok, pl. Ócsa. Nem csak rájuk kell gondolni. Vannak a rendesen fizetők, de alig bírják kinyögni a veszteségeiket, illetve nem éri meg nekik az előtörlesztés és csak görgetik az adósságuk. Most kicsit beszállnak a veszteségekbe a bankok is, nem nagy tragédia, nekik sem, csak nem szoktak hozzá.

Ma:
"én pedig továbbra is fenntartom, hogy az igazán bajban levő devizahiteleseknek egyik megoldás sem elérhető. "

A poszt elején:
Azt nem tudni, hogy a 300 ezer főt honnan szedték, mert bár a PSZÁF szerint körülbelül ennyi embernek van késedelmes jelzáloghitel-tartozása, DE aki elmaradásban van a törlesztéssel, annak
1, valószínűleg nincs többmilliója az egyösszegű végtörlesztésre (sem)
2, vélhetően BAR-listás, és sehol sem kap forinthitelt végtörlesztésre (sem)
A "Nagy segítség a devizahiteleseknek" című hadművelet csak annak a szűk rétegnek nyújt frankonként 50 Ft megtakarítást, akinek eddig sem okozott problémát a részletek fizetése, és aki számára nem gond a hiteléből hátralévő összeg akár azonnali előteremtése (sem).
Vajon kik lehetnek azok, Jani?"

Ez a kettő nem ugyanaz. Ha fentit írod a cikkben hozzá sem szólok, de ez utóbbi demagóg csúsztatás volt, olyan törökzsótis.

Rwindx 2011.09.11. 12:27:26

@butalo01:
Nincs. Már többen kifejtették miért, de azért kissé leegyszerűsítve összefoglalom.

A bankok jobbára nem saját pénzüket helyezik ki a hitelt felvevőknek hanem mások pénzét, természetesen mint sajátjukkal gazdálkodva.
Na most ha a HUF betétesek beteszik a pénzüket 9% hozamra, akkor ez tudják továbbadni a HUF hitelt felvevőknek 12%-ra. Csak a kettő különbözete lesz az övüké, ezt hívják kamatmarzs-nak.
Ha CHF hitelről van szó, akkor a pénzt egy másik (svájci) banktól veszik fel hitelként, majd azon HUF-ot vásárolva, azt adják tovább a devizahitelesnek. Ennek a kamata úgy áll össze, hogy bankközi kamat(0.2-0.3%) + biztosítás(2-3%) + kamatmarzs(2.5-3.5%).
Tényleg nagyon leegyszerűsítve, kb ezért.

butalo01 2011.09.11. 12:38:29

@Rwindx: Aha, köszi, tehát mindegy volt nekik a haszon ugyanakkora. Ez érdekes, mert nem úgy viselkedtek.

Tehát biztosítva van mire?

Rwindx 2011.09.11. 12:42:30

@Ralph Cifaretto:
"ha sokan tudnak vele élni." - Ez az egyik kulcsszó, ugyanis nem fognak tudni vele sokan élni, becslések szerint 10, jó esetben 20%. A 80% ott marad, holott te valamiféle gordiuszi csomó átvágásáról beszélsz.

"... a forint se zuhan össze,"
És ezt most így miből? Szóval megfogunk kb 600 milliárd Ft (10% esetében), "gordiuszi csomó átvágás" esetében 6200 milliárd Ft-t majd átváltjuk CHF-re, és az árfolyam meg sem rezdül :D Aham. Ez közel a teljes MNB devizatartalék kétharmada, ami épp rekordszinten áll.

"Nyugalom elvtársak, ezt is túléljük és az ország megint előrébb lép kicsit. "
Jóbarát, te ha itt engem elvtársazol, gyanítom páran ki fognak téged röhögni. Én mindenképpen.

"pl. Ócsa"
Csak segítek számolni: Ócsán 500 lakás épül, míg jelenleg kb 142.000db 90 napon túli késedelemben levő lakáshiteles van, ami az összes (HUF + deviza) lakáshiteles számának a tizede. Ebből csak 123.000 körüli a devizahiteles.

Rwindx 2011.09.11. 12:44:02

@butalo01:
A hitelt adó külföldi bank számára van biztosítva, a felvevő bank bedőlésének esetére. Az adós bedőlésére ez nem tartalmaz biztosítást.

butalo01 2011.09.11. 12:55:15

@Rwindx: Még egyszer köszönöm!
Az a kérdésem támadt, hogy az a sok okos közgazdász bankár miért választott ilyen veszélyes utat a pénzük/hasznuk megszerzéséhez? Hisz bármikor tömegével bedőlhetnek a hitelek....

Ralph Cifaretto 2011.09.11. 13:17:29

@Rwindx: Nem tudni még mennyien fognak élni vele, mert nem ismerjük a javaslat részleteit és az ördög mindig ott van. Ha sokan, akkor lenne csomóátvágás. Most be lett dobva, a bankok lesokkoltak, hogy nem mindent az emberek fizetnek meg, majd meglátjuk az egyeztetések végét.
És mitől zuhan össze a forint?? Mert pénteken 1%-ot esett, nah bumm!!! Csak azt mondom fölösleges jósolni a piac kiszámíthatatlan, a korábbi vészmadárkodások is károgások maradtak, Matolcsy meg teszi a dolgát és jobban mint az elődjei!!! Persze nem a fősodort követi, de páran már minket követnek. Bankadó, különadók, manyup.
Ez az elvtársozás nem rád vonatkozott, hanem a hazai "gazdasági szakemberekre", Bauer Tamásokra, akik állandóan kárognak, amikor viszont tehetnék a dolgukat gallyra vágják az országot. De ahogy érzed. :))
Ócsa egy esély, Endlösung :)), hogy ne a híd alá menjen. 140.000 embert nem raknak ki, mert ennyi lakás eladhatatlan.
Egyébként mki saját maga vállalja a döntései következményét, nem bábáskodhat mki felett az állam. A devizahitel azért unikum, mert itt a bankok a szokásosnál jobban kiszolgáltatták az embereket, és kockázatos hitelbe hajszolták őket. Ezért segít az állam, ezért kell a bankoknak is fizetni, hogy Simort idézve a saját kárukon tanuljanak!

butalo01 2011.09.11. 13:21:03

Csak, hogy jól értem-e a bankok hitelt vettek fel, hogy nekünk hitelezhessenek -valutaalapon- forint vásárlásukkal erősítve a forintot ( gondolom rövidebb futamidejű hitelt)?
Majd forint eladásukkal (hogy törlesszenek) gyengítik a forintot ezáltal növelik a nemfizetés (bankcsőd) kockázatát és ezt két országban találták működőképes eljárásnak még 2008-ban is?
És nem volt egyetlen közgazdász-politikus, nemzeti bank elnök, bankvezér aki ezt veszélyesnek találta volna?

Nurrddin 2011.09.11. 13:26:28

@abandi: nem kell azt bedönteni, bedől az magától...

Rwindx 2011.09.11. 13:30:23

@Ralph Cifaretto:
Ezt írtam fentebb pénteken:
"A tőzsdei árfolyamok tényleg durván estek, viszont a HUF nem mozgott jelentősen. Nekem elég nagy törlesztőm van, de kb pont annyi plusszt jelent ez a mozgás mint az hogy ma este elmentünk asszonnyal vacsorázni és annak a számlája."
Nem a hírtől fog esni a HUF, hanem az átváltandó mennyiségtől. A 6200 milliárd az akkora tétel hogy jelentősen befolyásolja a piacot. Persze majd ugranak a dologra a spekulánsok is, úgyhogy nyugodtan lehet számolni legalább 10.000 milliárdos HUF eladással.

2 esetet tudok elképzelni amikor is nem lesz jelentős azonnali HUF elmozdulás:
1. Közvetlenül az SNB biztosítja a CHF-et, és azt nem a piacon kell felvásárolni a HUF ellenében. Majd ez lesz a bankok rendelkezésére bocsátva. Ez az SNB-nek nem biztos hogy jó, nekünk igen. Ilyeről még pletyka szintjén sem hallottam.

2. Az MNB biztosít EUR-t, és abból lesz CHF vásárolva, ez viszont azt jeleni hogy a devizatartalékaink durva csökkenése miatt válunk sérülékennyé, és így a spekulánsok célpontjává, ami közepes távon újra csak árfolyam elmozdulást fog jelenteni.

"De ahogy érzed. :))"
Alapvetően a támogatom a jelenlegi kormányt (ezért még kapok), de attól még ha valami hülyeségnek tűnik, azt kimondom. És ne aggódj nem a bankokért aggódom.

Ralph Cifaretto 2011.09.11. 14:06:51

A mennyiség még kérdéses, sztem minél több annál jobb, mert a mai helyzet is épp a devizahitelek miatt sérülékeny. Nincs jó megoldás, hanem két rossz között lehet választani, hogy az ország kockázatait csökkentsük.
Ebből a választékból a Fideszt támogatni az egyetlen logikus válasz.
Az MSZP évekre lejáratta magát, látjuk, hogy éltek 8 év kormányzási lehetőséggel. A Jobbik megreked a cigánykérdésnél, gazdasági programja nincs, szakemberei meg vicc kategória. Mondom én aki inkább sokban radikál jobb. Az LMP lehet vmi, de még súlytalan, nekem túl zöld, de ez már egyéni szoc.problémám.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.11. 14:38:42

@Ralph Cifaretto: én maradnék annál, hogy nem pártot támogatok két választás között, hanem konkrét ügyekben képviselt álláspontot. A Lex Lézerben például egyetlen pozitívumot látok, nevezetesen, hogy felismerték, hogy a hitelkérdés nem kétmilliárd forintos kérdés, ahogy korábban a Nemzeti Eszközkezelővel beárazták, hanem (két)ezermilliárdos. A 180/250-es végtörlesztés lehetne egy nagyobb csomag egyik lépésének a része, de ezen is lehetne finomítani. Jobban meggondolva az euró árfolyamában nem volt olyan nagy változás, hogy ki kellene emelni. Szebb lenne elvi alapon azt mondani, hogy az infláció mondjuk háromszorosát meghaladó árfolyamváltozás ún. devizaalapú jelzáloghiteleknél vis maiornak minősül, ami alapot ad a szerződések módosítására akár bíróság által egyedileg (ezt már most elvetem, túl nagy az ügyszám), akár törvényben kimondva. Aki 190-es franknál adósodott el, azt például nem is kell 180-as frankon megmenteni. De ez a lépés kevés, felsoroltam a listát fentebb a szükséges törvényekről: elsétálási jog, egyéni/családi csődvédelem, kamatplafon, marzsplafon, stb

SvenH. (törölt) 2011.09.11. 14:40:01

@Rwindx: IMF penz elkoltve MOLra, IMF kipaterolva...
emlekezzunk amikor Oran kapot tlevelt az onkurmanyzatoktol hogy hat alljon mar helyt helyettuk, azt elolvasta egy londoni elemzo es levonta a kovetkeztetest...
nana hogy fognak spekulalni a forint bedolesere Orbanek meg szepen adagoljak a municiot!!!

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.11. 14:47:15

@SvenH.: tőled is kérdezem, milyen IMF-kipaterolás? Ha akarna adni hitelt, ha kérnénk tőlük hitelt, akkor sem tudnának adni, nincs pénzük. Az IMF-kipaterolás egy blöff volt, nem kéne legendákat terjeszteni, már ezredszer hozza fel valaki teljesen értelmetlenül. Fizetjük a tőlük korábban felvett hiteleket az eredeti megállapodás szerint, ennyi az IMF-es történet.

Ralph Cifaretto 2011.09.11. 15:40:07

@Sarkalatos hozzászóló: Viszont újat nem veszünk fel, mert nem jó ha az USA és Nyugat mondja meg mi legyen a magyar gazdaságpolitika.

Ralph Cifaretto 2011.09.11. 15:42:10

@SvenH.: Spekulálni mindig fognak, a cél hogy ezt kivédjük. Ezért kell adósságcsökkentés, ezért kell forintosítani vagy nullázni a devizahitelek nagy részét. A forinthitelnél legalább az árfolyamkockázatot kilőheted.

jágör68 2011.09.11. 16:30:15

A bankok nem a betétesek pénzét osztogatják, kintlévőségeik meghaladják azokat 9:1, de elég gyakran, akár 30:1 arányban is.
Magyarul a semmiből nyomtatják a pénzt, valódi, megtermelt érték csak mutatóba van náluk.
Olyan ez,mint a pénzügyi tanácsadós piramisjáték- munkák- már ha ezt az üzérkedést- "minden telefeonomban szereplő névnek szervezek valami kis produktot"- aztán majd utána ki tudja mi lesz c. valamit munkának lehet nevezni. Ez is a virtuális, nem létező lóvé szétterítésén alapul.
Aminek ellentételezése viszont valódi munkából, pénzből kamatra megy. Viszont ez a lufi már kipukkadt '29- ben, a '80 as években és most 2008- ban is. Látható, hogy egyre csökken a kipukkadások közti időtartam is.
Persze, ehhez szükség van olyan hülyékre is, akik "paaa-paaa- paaaa- paaaa" ügyintézőknek bedőlve elhitték, hogy nem is kell jövedelem vagy bármilyen vagyon.
Pedig pontosan, csak az ellentételezés, az ügyfél részéről történik VALÓDI pénzre, értékre kezességvállalás.
Na és persze normális bérlakás- rendszer mellett meg ha nem akarna mindenki egyből saját házat, lakást meg lehetett volna úszni az egészet.
Mindenesetre a fő- főhunyó akkor is az, aki gyakorlatilag csak nyomtatja a pénzt, valódi fedezet nélkül, hogy majd még + 50%- ot is kaszáljon rajta- mert a hitel alapösszegét is a hiteles fogja valójában megtermelni, addig az csak egy virtuális semmi.

Pinabajusz 2011.09.11. 18:02:10

@luciferko: "Tehát csak délibáb az, hogy a devizahitelek havi törlesztése emelkedett?
Próbálj meg a mi világunkban élni, úgy tűnik a tiéd máshogy működik."

Ugyanabba a vilagban elek, mint te, csak hozzad hasonloan gondolkozni is szoktam.

Tudsz szamolni? Akkor egy aranyparral szamold mar ki hany szazalekot valtozott az arfolyam es ehez kepest mennyit a torlesztoreszleded. Ebbol kijon, hogy mennyit nyulnak le rolad a bankok.

Megegyszer leirom, hatha a szuklatokuro gondolkodasoddal is megerted, az euro/svajci frank keresztarfolyamhoz a mostani kurmanynak joforman semmi koze. Az, hogy ez a svajci frank hiteleseknek igen kedvezotlenul valtozott, az azt jelenti, hogy megnottek a torlesztok. De nem feltetlenul par idoota fideszes beszolasanak koszonhetoen, ahogy pl. ez a poszt is probalja sugallni. Megegyszer. Mennyi volt pl. egy honapja a svajci frank? Segitek, mert gondolom meghaladja a kepesseget, hogy az MNB oldalan utanna nezz. 261,55 Ft. (www.mnb.hu/arfolyam-tablazat?query=daily,2011-08-11). Akkor most a 231-el hova a f.szomba is zuhant be az arfolyam?

Egy evtizede, mikor huszonvalahany evesen par evi melo es sporolos utan megvettem a garazsom a masodikon, meg vettem egy par eves hasznaltautot kp-re, jonehany kollegam lesajnaloan nezett ram. Az uj kocsikat utana dobtak az embereknek majdnem minden sarkon 10-20%-os onresszel. Szerencsere ebben a lukban csak masfel evet kellett laknom, mar lephettem is tovabb, de egy filler kamatot nem fizettem. Majd megtovabb.

Ebben a pillanatban hagy sajnaljam mar le en is azokat a hulyeket, akik beleugrottak a hitelbe, most meg sirnak, nyavikolnak.

Mar az ovodai nepmesek, kozmondasok vilagaban is vannak olyanok, amik peldakent allitanak, hogy mit vallaljon be az ember, ne elje fel a holnapot, Vagy "addig nyujtozkodj, ameddig a takarod er". Tudod, inkabb elek szerenyebben, egy 25 millios lakasban, es jarok egy 1,5-2 millios autoval, mint hogy a zs.do uzsorasoktol is egy filler kolcsont felvegyek. Ezzel a gondolkozassal szerintem kb. havi 100-150 ezret sporolok.

Tavaly levezettem mar jo par embernek, hogy olcsobban kijonnenek, ha alberletben laknanak ahhoz kepest, hogy mennyi hitelkamatot, egyeb koltsegeket kell fizetni a bankoknak. Sokan nem ertettek, egeszen addig, amig osszeraktam egy excel tablaba az egeszet. Fogd mar fol, szamolj egy kicsit es rajossz, mekkora atveres ez a "sajatomat fizetem" szemlelet.

tibike3 2011.09.11. 19:14:45

Össze kellett volna lopn....bocsánat rakni kockánként 10-20 milliót, mint a példamutató VALAKI polgármesterjaninak, és nem mindenféle hülyeségekre---számlákra meg kajára költeni.

jozicsenko 2011.09.11. 19:31:05

szép jó este!

nem fogok lottózni, de szerintem az egész arra megy ki, hogy a frankban lévő önkormányzati hiteleket Ft-ra váltsák át...

2011.09.11. 19:55:05

@Pinabajusz:

"Megegyszer leirom, hatha a szuklatokuro gondolkodasoddal is megerted, az euro/svajci frank keresztarfolyamhoz a mostani kurmanynak joforman semmi koze. Az, hogy ez a svajci frank hiteleseknek igen kedvezotlenul valtozott, az azt jelenti, hogy megnottek a torlesztok."

Ez így van. De ahhoz, hogy ennyi devizahiteles legyen és ilyen pocsék pénzpiaci termékek az országban ahhoz kellett az első Fidesz + 2 MSZP kormány. Plusz már ennek a kormánynak is van sara az ügyben rendesen.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.09.11. 20:49:04

@jozicsenko: bingó! Meg az úrelvtársak a sajátjukat - a többi csak cirkusz.

butalo01 2011.09.11. 20:52:23

@Pinabajusz: te akkor nem vagy normális, ha mindent így előre tudtál, miért nem svájci frankot vettél, most 3 lakásod és kilenc új autód lehetne?

agyamputáltak 2011.09.11. 21:33:10

@Rwindx:
ok te biztos jobban tudod, hogy én mit mire írtam
akkor megbeszéltük ezt is :)

Rwindx 2011.09.11. 22:18:53

@agyamputáltak:
"egyébként én erre reagáltam nem tudom miért baszakszik a kurvablogmotor ---> Rwindx 2011.09.10. 12:30:17 "

Hidd el, nem kellett hozzá indián nyomolvasó hogy rájöjjek...

SvenH. (törölt) 2011.09.11. 23:49:53

@Sarkalatos hozzászóló: "tőled is kérdezem, milyen IMF-kipaterolás? Ha akarna adni hitelt, ha kérnénk tőlük hitelt, akkor sem tudnának adni, nincs pénzük."

kipateroltak es kesz...
az IMF az egy vedoernyot adott, ha baj van akkor ad...
maga a tudat hogy valaki mogott meg all egy nehany 10 Mrd euros puffer ugy elriasztja a durvan bedonto spekulatorokat
raadasul az IMF hitelbol lenge 500 Mrd -ert vettek MOL reszvenyt aminek a negyedet azonnal el is veszitette... ha azon a nagyokosok frankot vettek volna hogy MINDENKINEK meglegyen a valodi lehetoseg hogy elotorlesztheti 210es arfolyamon(a MOL ugyletel annyi volt!) a toket akkor gyakorlatilag 0 vesztesege lenne a bankoknak a novekedesnek es az allamnak

most viszont nem latszodik hogy kis hazank jo iranyba menne, es ez a banksarc is azt sugallja a nemzetkozi tokenek/politikusoknak, hogy hagyni kell bedolni ezt a kis kurmany orszagot...
tudod jobb lenne megtapasztalni hogy a "nyugati" gorogok elkurtak es jol be is szopattak oket, de sajna ahogy Orbanek haladnak lehet hogy mi leszunk az akin peldat kell statualni

SvenH. (törölt) 2011.09.11. 23:53:52

@Pinabajusz: "Fogd mar fol, szamolj egy kicsit es rajossz, mekkora atveres ez a "sajatomat fizetem" szemlelet. "

en is pont erre gondoltam...
hogy anno milyen boszen mondogattak...
pedig pl. 2 BKV berlet az 20e... ezzel a 20e -rel szembeni versenyelonyt ledolgozni hat az nagyon durva ingaltan ertekemelkedes / torlesztoreszlet lent maradas, sot csokkenes kell
hat nem volt meg... egy kisse tul sokan akartak bemenni egyszerre a kis kapun

SvenH. (törölt) 2011.09.11. 23:57:10

@MikeBoy: "De ahhoz, hogy ennyi devizahiteles legyen és ilyen pocsék pénzpiaci termékek az országban ahhoz kellett az első Fidesz + 2 MSZP kormány."

elso Fidesz vagy a 2 MSZP kormany alatt kell erteni az erosforintajoforint Zsigat? emlekezzunk lenge 12 % is volt az alapkamaty, es az alapjan ment a torlesztoreszlet, tehat ha valaki nagyon durvan es komolyan bunos egy szemelyben a devizahitelesekert az Jarai, javaslom konfiskáljuk el a vagyonat es minden devizahitelesnek adjunk egy picit

Rwindx 2011.09.12. 05:58:29

@SvenH.:
Az IMF "védőernyő" mindössze 20 millárd EUR volt, a lejáró adósságok finanszírozására, mivel kutya se akart nekünk pénzt adni. Így a néhány tizmilliárdos "puffer" nem létezett, ki lett fizetve nagy része. Egy idő után nem volt szükség további keretre, továbbá a rendelkezésre állás is kemény pénzekbe kerül. A legfőbb probléma viszont az volt hogy olyan dolgokba akartak belepofázni, amihez semmi közük.

"raadasul az IMF hitelbol lenge 500 Mrd -ert vettek MOL reszvenyt aminek a negyedet azonnal el is veszitette..."
Nem veszítette el, ugyanis a kormány azt állította bnergetikai biztonsági szempontokból vette meg a MOL részt. A MOL rész még mindig ott van. Ha kereskedni (gyk.: spekulálni) akart volna vele, akkor igazad lenne, de mivel nem ezért nincs.

"ha azon a nagyokosok frankot vettek volna hogy MINDENKINEK meglegyen a valodi lehetoseg hogy elotorlesztheti 210es arfolyamon(a MOL ugyletel annyi volt!) a toket akkor gyakorlatilag 0 vesztesege lenne a bankoknak a novekedesnek es az allamnak"
210-es árfolyamon kutya nem törleszt elő. Én 180-on sem fogok, hacsaknem lesz muszáj.

"most viszont nem latszodik hogy kis hazank jo iranyba menne, es ez a banksarc is azt sugallja a nemzetkozi tokenek/politikusoknak, hogy hagyni kell bedolni ezt a kis kurmany orszagot..."
Höhö, már gyakorlatilag az egész EU-ban sarcolják a bankokat, akkor az egész EU-t kell hagyni bedőlni?

"emlekezzunk lenge 12 % is volt az alapkamaty,"
Majdnem egy évig, a D9-es gazdasági ámokfutása alatt. Később 2005-ben Járai alatt volt, az addigi legalacsonyabb kamat is. Majd kurcsány 2006-os "coming outja" után után újra emelni kellett. Akkor ez most mit bizonyít? Azt hogy az MNB teszi a dolgát és igazodik a kormány fiskális politikájához. Ha elkúrják, utána kell menni. Ez ilyen egyszerű. Ha azt gondolod az MNB Monetáris Tanácsa hasraütésre lövi be a kamatot, akkor szerintem ne szólalj meg a témában.

Don Quixote de la Ferko 2011.09.12. 07:25:22

@Pinabajusz:
Kocsmai stílusú hőzöngésed mindennek nevezhető, de ezekbe a gondolkodás nem tartozik bele.
Lúzer életed részleteivel családodat fáraszd.

egyhazafi 2011.09.12. 08:04:43

A frankhitelesek megérdemlik a sorsukat. Nem azzal van baj ha valakinek hitelre van szüksége és elmegy a bankba. A csordaszellemmel!
5 évvel ezelőtt többen nem vettek fel hitelt(köztük és sem) mert lehetett számítani, hogy ez lesz. Inkább nyomorgok egy albérletben mint a megnövekedett hiteleket nyögjem!

És senki nem volt rákötelezve, hogy hitelt hitelre halmozzon. Nem gondolkodnak az emberek. Az egyik ismerősömet figyelmeztettük, hogy ne vegyen új kocsit hitelre mert ha a devize elszabadul akkor szívni fog. Nem hallgatott senkire, most adja vissza a kocsiját. Nem tudom sajnálni! Megérdemli és mindenki más is aki nem gondolkodik! Odüsszeusz is megmondta Tessék használni az agyunkat nem istenektől várni a megoldást.

Szóval ne siránkozzon senki. Fizessetek vagy ajánlom a pécsi magasházat....

Puszika

SvenH. (törölt) 2011.09.12. 09:31:53

@Rwindx: az a gond hogy neked narancsszinu a szemuveged...
az IMF kipaterolasa az ostoba cselekedet volt... a semmiert ment, raadasul a nagy szabaccsagharcosok elhiszik hogy ez jo :)
a legutolso reszletet is elkoltottek, a negyedet egyertelmuen elvertek!!! elveszett nincsen, ha most vennek meg akkor negyedevel kevesebb lenne a kiadas, mit olyan nehez ezen megerteni, csak a nariszemuveget le kellene venni

tudod ha most nem akarjak majd legkozelebb felvasarolni a magyar allamkotvenyeket akkor mehet vissza Orban az IMFhez... habar mostanaban rejtelyesen valakik veszik a magyar allamadossagot, es hat lehet hogy a kinaiak azok, de roluk tudunk valamit hogy mibe pofaznak bele? mert az IMF szakembereirol tudtuk hogy mibe ugattak bele, pl. hogy ne legyen 4% felett a hiany, meg hogy kellenek a strukturalis reformok nem csak a penz elvetele, de most a kinaiak megis mit akarnak amjd megtudjuk 100 ev mulva?

Pinabajusz 2011.09.12. 10:07:48

@butalo01: "te akkor nem vagy normális, ha mindent így előre tudtál, miért nem svájci frankot vettél, most 3 lakásod és kilenc új autód lehetne?"

Nem kell, hogy elhidd, harom ingatlanom van, ket lakas + egy haz. Most keszulunk venni egy negyediket kp-re. Eurobol vasaroltam be 260 korul. Svajci frank valoban jobb lett volna.

@luciferko: "Lúzer életed részleteivel családodat fáraszd."
Hasonlo jokat kivanok a devizahiteleseknek is. A k. edes anyjuknak nyavikoljanak!

ámbátor 2011.09.12. 10:39:27

A szőlős gazda is, az egyszeri,
Magánkivűl s őrjöngve kacagott fel,
Látván, hogy szőlejét a jég veri,
Dorongot ő is hirtelen kapott fel,
Paskolni kezdé, hullván könnyei:
"No hát, no!" így kiált; "én uram isten!
Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!"

Így írt Arany János, aki előre látta, hogy segíti át a kormány és a koalíció országunkat ezen a világválságon.

Zorro2007 2011.09.12. 10:40:16

Én sem vagyok oda a frankhitelesek ilyen módon történö megsegítésére, egyszerüen igazságtalannak tartom a forinthitelesekkel szemben, de valamit kell csinálni! Ütemezzék át, hosszabítság meg stb.stb.
Megint más kérdés, hogy pl. Ausztriában akkor törlesztek és annyit elöre amikor akarok, egyszerüen befizetem a hitelszámlára a pénzt és el van intézve. Nem kell semmilyen elötörlesztési büntetést fizetni. Ha meg pozitív lesz a hitelszámlám összege, automatikusan megszünik...

Viszont ez a poszt egy elég nagy csúsztatás. Kedves laspalmas, bemásolnád a világ nagy tözsdéinek a pénteki eredményeit is...mert gondolom azok nem a bejelentéstöl zuhantak akkorat.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.09.12. 11:32:49

@légycsapó:
hmmm... érdekes felvetés. A devizahiteleket anno azért nyomták orrba-szájba, mert a sunyi politikusaink sejtették, hogy 2010-2011-re felszöknek az árak?!
És most a "nagy megmentők" pedig azért beszélnek össze-vissza, hogy felverjék egy picit a devizaérfolyamot és erőltessék az árfolyamgátat?!
De majd 1-2 év és az árfolyam újra lent lesz az 5 évvel ezelőtti szinten és a bankok megint jól jártak köszönhetően a sok barom politikusnak?!

(Van benne logika)

Don Quixote de la Ferko 2011.09.12. 11:37:52

@Pinabajusz:

Ha hozzád hasonló buta narancskommunista lennék, lehet, nekem is hasonló lenne a véleményem.

csárli hárper 2011.09.12. 14:04:50

azért ez is érdekes:

index.hu/belfold/budapest/2011/09/12/otmilliardos_kapuzarasi_panik_ujpesten/

gyorsan eszükbe jutott hogy hoppá, nekünk alig van adósságunk, sürge vegyünk fel öt milliárdot.....

Rwindx 2011.09.12. 14:28:32

@SvenH.:
"az a gond hogy neked narancsszinu a szemuveged..."

Inkább az a gond, hogy neked nulla a vitakultúrád.
Pár órája itt, leelvtársazott egy valaki aki szerint a kormánynak igaza van végtörlesztéses ügy kapcsán, míg én azt mondtam rá hogy baromság. Nem lehet hogy inkább sok az olyan ostoba, aki aszerint látja a másik szemüvegének színét, hogy éppen egyetértenek vele vagy sem?
Dehogynem.

Azt hiszem erről ennyi is elég.

SvenH. (törölt) 2011.09.12. 14:30:13

@csárli hárper: XV ker detto!!! csak ok nem 5 hanem 2.5 Mrd -t vesznek fel
hajra fideSS!!!

idiotak meg belemagyaarzzak hogy fel kell venni hiszen nem terhelhetik a lakossagra!!!

SvenH. (törölt) 2011.09.12. 14:33:11

@Rwindx: az IMF kipaterolasat csak a verkomcsik es a narancsszemuvegesek tamogatjak...
igy elofordulhat hogy te egy jo nagy kommancs vagy, ki van rakva Marx osszes? esetleg Kadarnak a hazioltar? Che Guevara indulora van beallitva az ebresztod?
ha nem akkor marad a narancsszemuveg

Rwindx 2011.09.12. 15:12:19

@SvenH.:
Talán azok akarták kipaterolni akiknek fontos az ország szuvenerítása.

"A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemcsak nem értett egyet a bankadóval, a magánnyugdíj-pénztári rendszer reformjával és a krízisadóval, de mindent megtett nyíltan és a kulisszák mögött azért, hogy a magyar kormány ne hozza meg az ezekről szóló döntéseket, illetve vonja vissza azokat "

Ennyit az IMF-ről, pénzintézeken kívül senkit nem képvisel. Néhány országot már tönkretett. Mi kellene még? Az IMF a hitelkihelyezéssel befolyást szerez. Épitsünk mentoloscukorka meg térdvédő gyárat, hogy ingyen lehessen osztogatni?

Szeretnél még valami érdemit hozzáfűzni?

SvenH. (törölt) 2011.09.12. 16:37:25

@Rwindx: persze... hogy az idiota orban kurmanyod anno 7%os GDP hianyt akart, persze azt a mocskos gane IMF + EUs diplomatak kaszaltak el mert hajj de nagy gond a befolyasuk!!!
pedig milyen szep lett volna a 7%os GDP hiany nem?
orultel volna neki ha Orban osztogathatott volna ezerrel mi?
naridroid...

Rwindx 2011.09.12. 16:45:29

@SvenH.:
A 7%-ot az EU kaszálta el a konvergenciakritériumok alapján (helyesen), köze nincs az IMF-hez.
Fröcsögjél csak kicsi csíra :) Látom ehhez értesz egyedül.

SvenH. (törölt) 2011.09.12. 19:41:49

@Rwindx: eldontendo a kerdes....
Orbannak kulfoldi szagertok csettintettek es UGRANIA KELLETT?
igen vagy nem?
EUs szekertok hegedultek es Orban ugy ropta a tancot?
igen vagy nem?

a masik igaz-e hogy az Zseb Napoleon kepes volt 7% hianyt bevallalni es most meg arrol papol hogy az allamadossag a legnagyobb ellenseg
igen vagy nem?

tudom en hogy a narancsszemuveg az kotelez, es ami fel eve meg udvozito volt az most az ordogtol van, azaz a szemuvegen keresztul jol atalakult de ugye nem gond ha idiotanak tartalak ezert?

Rwindx 2011.09.12. 20:57:25

@SvenH.:
Látom nem tudsz különbséget tenni az IMF és a EU között, ezért segítek neked:
hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zi_Valutaalap
hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3

Én az IMF-ről beszéltem végig, te mivel kezded belátni hogy abszolút hülye vagy a témához, fogást keresel rajtam a saját pályádon, azaz a mocskolódásban

Idéznék, hogy kicsit visszatereljekek:
"Ennyit az IMF-ről, pénzintézeken kívül senkit nem képvisel. Néhány országot már tönkretett. Mi kellene még? Az IMF a hitelkihelyezéssel befolyást szerez. Épitsünk mentoloscukorka meg térdvédő gyárat, hogy ingyen lehessen osztogatni?"

Annak tartasz aminek akarsz, miért pont a te véleményedre adnék? Ki a here vagy te? Elég ha látom mit csinálsz :) Próbálsz balekot találni, aki elhiszi hogy 2 témábavágó szó leírásával a téma szakértője vagy, hogy utána "tudásodat" csillogtatva ekézzed, de valójában egy épkézláb mondatot nem bírsz leírni.
A probléma az hogy csöcsre futottál, mert velem találkoztál, így a "varázsszavaid" lófaszt nem érnek, maradt a fröcsögés, de csak toljad bátran :)

És mégegyszer, mert a komment eleje óta elfelejthetted: EU nem egyenlő IMF

SvenH. (törölt) 2011.09.12. 22:15:20

@Rwindx: kedveskem...

most Orban szabadsagharcos dumait vegyem elo?
hetivalasz.hu/itthon/nem-hagyjuk-hogy-diktaljanak-36180
"Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy diktáljanak Brüsszelből"

szoval feltennem meg egyszer a kerdest...
idiota fajtad orult volna ha a Zseb Napoleon vegignyomja a 7%os hianyt?
csak valaszolni kell, igen vagy nem...

IMF -el lehetett volna targyalni!!!
lehetett volna a hiany pl. 5% is, ha oveluk leul targyalni es bemutatja, hogy nem csak a szart paskolgatja, aminek nehany narancsszemuveges idiota orul hanem komolyan nekilat szerkezeti reformoknak...
ennyit mondanek az IMF es az EU kozti kulonbsegrol ugy erintolegesen csak...

tudom amugy hogy mirol is ohajtasz engem meggyozni? mert nekem nem tiszta miert fontos az hogy Orbannak melyik kulfoldi szervezet hegedul, egyszeruen Orban ugy tancol ahogy Brusszel fütyül, es ez sajna nem egyeztetheto ossze a kis hazank szabaccsagharcos Orbani imazsaval... vagy te nem olvasod a heti valaszod?

Rwindx 2011.09.12. 23:05:45

@SvenH.:
"kedveskem" - Csak szólok nem kell a coming out..., én nem olyan vagyok.

Te azt veszel elő amit akarsz, vagy tudsz :) A kérdésedre már régen válaszoltam, csak meg kellene találni, de ezzel a "fajtámat" illetően lehet meglepetés fog érni.

Te figy, az feltűnt neked hogy én egy büdös szót nem ejtettem orbánról miközben neked minden második szavad a neve? :D Nem tudom ki csüng folyamatosan az ajkán... (vagy egyéb szervén) :)

Megmondom miről akarlak meggyőzni: konkrétan semmiről. Egy összefüggéstelen szemmel láthatóan zavarodott embert miről akarhatna bárki is meggyőzni? Max mentőt hív neki.
Te szeretnél meggyőzni engem arról hogy narancsdroid vagyok :)

Egyébként ha meg úgy táncol ahogy Brüsszel fütyül akkor mi a problémád az EU politikájával? :)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.09.13. 09:45:40

@Rwindx:
Ez is olyan tipikus "magyaros mentalitás": ha más a véleményed mint nekem, akkor nem lehetsz más csak valamelyik az alábbiak közül:

- véresszájú, gyermekevő, kommunista csökevény
- narancsködben úszó Orbánhívő idióta
- nácifasiszta, masírozós Hitlerbetyárja
- zsidóbérenc, judeofil, országrontó, liberális kiskutyagyútogató

... kéremszépen lehet választani :P :D

Rwindx 2011.09.13. 11:15:02

@csabapayne:
Ez ilyen "nem nyerhetsz" játék :)
Természetesen a lehetőségeket felkínáló ember mindig a józan, független, centralista ember benyomását kelti...

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.13. 21:35:07

Balczó Zoltán:

"van a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének egy összesített adata, 2011 II. negyedévén érvényes, a bankoknak az összmagyarországi banknak a hitelfelvételével és kihelyezésével kapcsolatban. Itt számon tartanak forintban, euróban és úgynevezett egyéb devizában ez a svájci frank és a következő adatok vannak, a felvett hitele a bankoknak 1626 milliárd* Ft és ehhez képest 7617 milliárd a kihelyezés. Ez az adat azt jelzi, amit mi sejtettünk, hogy alapvetően a bankok gyakorlatilag forintot helyeztek ki, tehát nekik ez az árfolyamváltozás gyakorlatilag nyereség"

* javítottam 1626 ezermilliárdról 1626 milliárdra, a szövegkörnyezet alapján valószínűleg rosszul fogalmazott

premier.mtv.hu/Hirek/2011/09/09/08/A_Jobbik_alairasgyujtest_inditott_a_devizahitelesekert.aspx

Ha Balczó Zoltán (és az általa hivatkozott PSZÁF) igazat állít, annak csak egy következménye lehet:

Felvételkori árfolyamon forintosítani kell az összes "deviza alapú" hitelt. Ha 140-es árfolyamon vette fel valaki, akkor annyin. Az eddigi túlfizetést pedig vissza kell fizetni az adósoknak.

4 napos a hír, és nem kommentálta senki sem. Azt sokan megkérdőjelezték, hogy látott-e devizát a sok "devizahitel". Itt vannak a számok, azok alapján nemigen.

Erősnek tartottam a Jobbik javaslatát a hitelek felvételkori árfolyamon való forintosításáról, de ha átverés volt a "deviza alapú" hitel, akkor még enyhének is tartom, mert büntetésnek is meg kell fejelnie a kártérítést.

Rwindx 2011.09.13. 23:05:29

@Sarkalatos hozzászóló:
Ha Balczó nem vetített, akkor itt élesre fogják fenni a lámpavasakat... okkal.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.15. 00:40:18

@Rwindx:

Nem vetített, ellenőrizhetők Balczó számai. Itt a doksi:

www.pszaf.hu/data/cms2314033/PSZAF_hit_int_reszletes_20110630.xls

Ami tényleg árnyalja a képet: a teljes CHF (AKA egyéb deviza) forrás összesen 4224 milliárd forint (források devizanemenként V4), ebből felvett hitel 1627 milliárd forint (V130).

Ezzel szemben áll 7617 milliárd forint kihelyezett CHF-hitel (eszközök devizanemenként V117).

A különbség így is 3393 milliárd forint. Ezt okosok swap ügyletekkel magyarázták, ami, mint adat nem szerepel a mérlegekben.

Források forintban: 19841 milliárd forint
Források euróban: 9138 milliárd forint
Források "egyéb devizában": 4224 milliárd forint

Eszközök forintban: 17799 milliárd forint
Eszközök euróban: 6560 milliárd forint
Eszközök "egyéb devizában": 8844 forint

Ami látható, hogy a forint bevétel és kihelyezés kb. egyensúlyban van, ejróból majdnem másfélszer annyi folyt be, mint amit kiadtak, frankból meg kétszer annyit adtak ki, mint ami befolyt.

Gyakorlatilag 48%-29%-23% CHF-EUR-HUF forrásból keverték ki az ún. CHF alapú hitelt.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.15. 01:46:35

@Rwindx:

Müller úr állításait cáfolandó, nézzük meg, hogy Varga István, közgazdász, aki egyebek mellett a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának a tagja, hogyan nyilatkozott 2011. augusztus 27.-én egy rádióinterjúban:

„Nagyon alapos jogi oka van annak, hogy ezek a szerződések bizony érvénytelenek, semmisek.”

„hamarosan, komolyan szembe kell nézzünk azzal, hogy vagy a demokrácia mellett állunk ki, vagy ezen szerződések mellett. A kettő hamarosan összeütközik.”

„a média bemossa az agyunkba, hogy devizahitel, egy kicsit differenciáltabban deviza-alapú hitel. Valójában egyik sem. Egyszerűen arról van szó, hogy aki forint hitelt vett fel, azzal elfogadtatta a hitelezője azt, hogy majd vele devizában számol el. Ennyi. Nem kellett ehhez svájci frank.”

„a bank pénz teremtő. Neki joga van a tőkéje függvényében egyszerűen azt a hitelt előállítani. Amikor leszerződik, hogy akkor most svájci frankban fogunk elszámolni, akkor gyakorlatilag egy látszatot, egy fiktív devizaműveletet hajt végre. Amikor azt tetszenek hallani, hogy megvette meg eladta a svájci frankot, akkor ez nem igaz. Ilyen egyszerű.”

„műsorvezető: de akkor ez az évszázad átverésének tűnik! V.I.: Úgy van.”

„A bankoknak nem kellett deviza, a takarékpénztáraknak ellenben igen.”

Az interjú az alábbi címen hallgatható meg:

dl.dropbox.com/u/37053299/2011-08-27.16.04.mp3

Forrás és további érdekességek itt: www.facebook.com/notes/a-rejt%C3%A9lyes-sv%C3%A1jci-frank-nyom%C3%A1ban/a-rejt%C3%A9lyes-sv%C3%A1jci-frank-nyom%C3%A1ban-2/153866271368703 advocatusdiabolinak kösz!

További források ugyanonnan:

videotar.mtv.hu/Videok/2011/08/26/07/Mi_lesz_a_75_eves_devizahitelesekkel_.aspx

www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_mnbtanulmanyok/MT_54.pdf

(A fenti PSZÁF-es forrás egyébként valóban azt mutatja, hogy a takarékszövetkezeteknek egyensúlyban vannak devizanemenként a forrásai és az eszközei, míg a bankoknak nincsenek.)

süti beállítások módosítása