Skip to content


       Szűrés lista

A Magyar Hírlapnál már a világosi fegyverletételnél tartanak

Huth Gergely (a trollokról és bérbloggerekről írt pubija mai napig az egyik kedvencem!) nagyon el van keseredve. Van itt minden, ami egy jobbos publicistát jobban földbe döngöl, mint a szerencsejátékos Máriót, aki a segélyosztás napján döbbenten konstatálja, hogy a kocsmájából eltűnt a félkarú rabló.
Szabad rablás, sárba tiprás, pénzhatalom, bugrisok, élősködők, paraziták, gyomorfekély...


"Azért ez undorító és gyomorforgató. Undorító, mert feketén-fehéren kiderült, amit eddig is sejtettünk, hogy az úgynevezett szabad világpiac semmi másról nem szól, mint a kivételezettek szabad rablásáról. És gyomorforgató, mert egyértelművé vált, hogy a roppant felvilágosult és demokráciából meg jogállami gondolkodásból naponta a fél világot kioktató Nyugat szemrebbenés nélkül kész végignézi egy kis ország szuverenitásának sárba tiprását.

Magyarország az elmúlt hónapokban ugyanis háborúban állt. Harcot vívott, nagyjából akkora esélyekkel, mint Lengyelország 1939-ben a németek ellen. Csak akkor legalább tudni lehetett, hogy ki az ellenség.

Most legfeljebb a lerohanás okát ismerhetjük: a magyar kormány ujjat húzott a pénzhatalommal. De hogy kikből áll ez a pénzhatalom, azt legfeljebb sejthetjük. Arctalan, elvtelen, gusztustalan társaság, amelyet az együtt megszerezhető nagyobb konc motivációján túl nem tart össze semmi. Hidegvérű bugrisok, számukra nem létezik antik filozófia, sem kereszténység, humanizmus. Semmi, ami a mi felfogásunkban emberré teszi az embert.

Ha az országúton elhajtok egy sérült ember mellett, megbüntetnek, mert a mi erkölcsünk szerint kötelességünk egymáson segíteni. A shortolások és derivált ügyletek világában az nyer, aki át is hajt a szerencsétlenen. Élősködők, paraziták, akik az értékteremtő munka nélkül, adózatlanul összeharácsolt felfoghatatlan méretű vagyonukkal manipulálják az egész világot. Ahogyan Parragh László, a kereskedelmi és iparkamara elnöke magyarázta tegnap, ez egy veszélyes terep. A becses pénzpiaci „befektetők” kipécéznek maguknak egy bölénycsordát, mondjuk Olaszországot, és ősemberhordaként hajtani kezdik. És ha közben meglátnak egy eltévedt borjút (lásd hazánkat), akkor azt gyorsan elmarják. Eszerint válságos időkben jobb észrevétlenül meghúzódni. Ám ha mindig csak nyelünk, annak gyomorfekély lesz vége.

Adja magát, hogy a spekulánsokat, tőkés társaságokat, a hitelminősítő intézetek vagy a világkereskedelmi szervezet és a valutaalap vezetőit összeesküvőkként fogjuk fel. Ám valószínűleg erről szó sincs.Nincsenek tömjénfüstben mantrázó földalatti társaságok, csak a közös érdek, amely a hiénákat összetartja.

Szögezzük le: ebben a háborúban Orbán Viktor és kormánya a jó oldalon állt. És ez még akkor is így van, ha kétségbe vonjuk, hogy Magyarország jövője és a magyarok zsebe szemszögéből érdemes volt háborúba szállni, vagy netán célravezetőbb lett volna az óvatos taktikázás. Orbán Viktor legalább megpróbálta, azt hitte Dávidként legyőzheti a Góliátot. Korántsem biztos, hogyha nem söpör végig Európán a világválság második, gyilkos hulláma, akkor is kudarc lett volna a vége. Jobb felkelni kicsit szegényebben, de a tudattal, hogy mi magyarok megmutattuk.

Elsőként a világon az országos politika szintjére emeltük az igazságot. Azt az igazságot, amit minden jó értelemben vett józan paraszt és minden gondolkodó pontosan tud: a zsebünk gyarmatosítása folyik, és ha nem lépünk közbe mi, a nyugati világ polgárai, rabszolgasorba hajtanak bennünket, a fene nagy demokráciánkkal és jogállamunkkal együtt. Nem kell hozzá túlságosan emelkedett gondolkodás, hogy belássuk: az nem mehet tovább, hogy miközben az egyszerű vállalkozónak, mondjuk egy gumiszerelőnek ezer és egy fajta szabályt kell betartania, és ezer és egy jogcímen kell adót fizetnie, addig létezik egy elitklub a világban, amelyikre semmilyen szabály és semmilyen adókötelezettség nem vonatkozik. Eddig csak bosszantóan gazdagok voltak, de ma már látjuk, hogy mire képesek: nem okoz nekik gondot szórakozni az egész európai valutaunió pénzével, miközben az aprócska Magyarországot egy kis végtörlesztési mizéria miatt képesek (a délutáni szieszta előtt egy gondtalan csuklómozdulattal) a padlóra küldeni.

Megpróbáltuk, megbuktunk, kapituláltunk. Lehet, hogy most fel lehetett törölni velünk a padlót, de a szellem már kiszabadult a palackból. A bukott szabadságharcok gyakran egész birodalmakat elsüllyesztő eróziót indítanak el. Meglátjuk.

Most csak az a kérdés, hogy Mohács, Világos vagy az 1867-es kiegyezés köszön-e vissza a történelemkönyvből. A legtöbben, itt a jó oldalon, Világos utáni hangulatban vagyunk."


Gergő, Gergő ... mennyivel könnyebb gonosz pénzpiacozni, mint kimondani két egyszerű szót: "megpróbáltuk, elkúrtuk".

Az elmúlt 1,5 - 8 - 20 év összes kormányzati elkúrásaiért is a gonosz pénzpiac a felelős, ők tartották sakkban Megyót, hogy amikor szárnyalt a GDP, azonnal osztogassa is szét, ők kényszerítették Gyurcsányt, hogy csak úgy tegyen, mintha kormányozna, nyilván a gonosz pénzpiac húzta csőbe Magyarországot az olcsó svájci frankos hitellel, nyilvánvaló, hogy Matolcsy Gyuri a gonosz pénzpiac ügynöke, akit azért nyomtak be gazdasági miniszternek, hogy majd az fondorlatos aknamunkával az IMF karmaiba kergesse be az országot. Fegyver nélkül, letolt gatyával.

Csak az idegenek a hibásak, a spekulánsok, a hitelezők, a görögök, az olaszok, az EU, az IMF. Mi egy cseppet sem vagyunk, mi éppen a fegyvert tesszük le Világosnál.

Ez a pénzhatalom olyan nagy és olyan gonosz, hogy még a vadiúj barátainkat, Kínát és Szaúd-Arábiát is sakkban tartják, és megakadályozzák, hogy pénzt adjanak nekünk. Világ-összeesküvés a pöttömnyi Magyarország ellen.

A MH másik oszlopa Bayer Zsolt csütörtök este az EKHO TV-n próbálta feldolgozni a fegyverletételt Boros Imrével és Bogár Lászlóval, kevés sikerrel.

Zseniális HVG-videó:

 
Matolcsy ma először állt a nyilvánosság elé a seggszáj-operációja óta. Ez az ember teljesen kész van, valaki tényleg megkönyörülhetne rajta, és kirúghatná:

 

Címkék: média publicisztika imf

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr933395965

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A háború vége 2011.11.21. 00:26:50

Csapataink harcban álltak. A kormány a helyén van.Új szakasz kezdődött.Egyes szabotőr csoportok és külföldi diverzáns zavarkeltők megpróbálják hazánkat megalázni. Talán még az úgynevezett szabad választások kezdeményezését is megkísérlik.Az IMF elleni ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.11.20. 11:07:49

@kyncza:

Na látod... amíg ez a "demokratikus" rendszer működik nálunk, addig mindegy, hogy: bokros, orbán, mesterházi, gyurcsány, vagy bajnai lesz az aktuális fóbohóc.

Ezért bosszant a "nemtetszik a renceeer" tüntetés is. Mert csak az aktuális helyzet ellen hőbörögnek. És nem egy folyamat ellen.

kormányzó 2011.11.20. 11:15:19

@Vidéki:
Felébredtél Pártkönyves?
Poci, bírta a tegnapi eligazítást?

2011.11.20. 11:20:11

@kyncza: Sajnos nem, csak az egyéniek meg a bt-sek, de ma már 400.000-rel lehet kft-t csinálni, és azt is be lehet tenni apportként. Ebben az országban senki sem felelős semmiért, szabad a vásár mindenkinek, csak a pofátlanság szab határt annak, ki mennyit lop. Illetve lassan van egy új határ is: elfogytak az ellopható javak. Először elfogyott a szocialista állami vagyon, aztán elfogytak a felvett hitelek, most meg már elfogytak a lakossági megtakarítások is. A sok farkas meg éhesen kószál, és próbál még valakit találni, akit kiforgathat a javaiból, de egyre nehezebb.

@Spániel: Pedig ha valaha is irányítottak volna bármilyen vállalkozást, tudhatták volna, hogy a vállalkozó nem akkor vesz fel embert és bővíti a vállalkozását, ha van pénze a cihában, hanem akkor, ha a termékére/szolgáltatására olyan mértékben megnövekedik a kereslet, hogy a meglévő erőforrásaival már nem tudja kielégíteni azt. Na most itt máris mindenből minimum 2x annyi van, mint amennyi kell, itt per pill nincs hova bővíteni. Sőt, szűkül a piac, hiszen a rezsivel meg a fogyasztási hitelek törlesztőivel lerabolják a népet.

zrobasé 2011.11.20. 11:23:53

@Vidéki: az a legszebb, hogy már annyira lejárattad magad, hogy elég, ha csak megjelensz, és már mindenki röhög rajtad. Rajtad, és nem veled.Egyszerű,klisés,okoskodó,állandóan ismételt hozzászólásaiddal pont azt bizonyitod, amit kritizálsz. Oly' sokszor irod ugyanazt, abban a hitben, hogy talán igy igaz lesz amit irsz, hogy észre se veszed, hogy kontraproduktiv vagy, és az általad állandóan emlegetett Göbbels-i propaganda te magad vagy...
másolhatnám én is ide, amiket irtam neked tegnap, de felesleges. Az olyannak, mint pl. te teljesen felesleges, hajtogatod csak, hogy a Föld lapos, bizony lapos, lapos,lapos, és közbe észre se veszed, hogy csak magadat röhögteted ki.Vagy fizetnek neked ezért.Fizetett propagandista vagy.Kivánok neked sok erőt, hogy kibird, mikor reggelente szembeköpöd magad a tükör elött.

Dendrobatidae 2011.11.20. 11:36:38

@kennyking:
"Elszomorító, hogy az ország nagy része olyan ovációval fogadja az IMF-et ebben az országban, mint anno a szovjet felszabadítókat.Nem vagyok liberáls..."
Nem bazmeg. Te nem liberális vagy, hanem egy fasz, akinek szövegértési gondjai vannak!
Ki fogadta itt vagy bármelyik fórumon ovációval az IMF-et??? Egyszerűen csak arról beszéltünk, hogy ez előrelátható volt. Mert ez a szabadságharcnak álcázott, cél nélküli hőbörgés pontosan ide vezetett.
Mert ez egy valódi elkúrás volt. Semmi stratégia, semmi valódi ötlet, csak az igazi tahó kocsmai magyar rögvalóság, átemelve a politikai szintre: "Jó kebtudaltuk mán' he!.... Mekkorát beszótunk nekik, gecó!"

Aztán meg szembejött a valóság. Mert az idióta nanancscsürhe azért továbbra is hitelekből finanszírozza az országot, így valakitől mindenképpen hitelt kell szerezniük. Csakhogy előbb pofáztak, mint gondolkodtak volna valami alternatív pénzforrásról. A kínai és az arab megoldás becsődölt, ami várható is volt, ugyanis ők is hasznot akarnak a pénzük után, mint a csúnya bankok. Ezután megpróbálták eladni a fülkeforradalmi államkötvényeket a bankoknak, és mílly meglepő nem kellet nekik, Így maradt az IMF.

De persze narancséknál egyértelmű: "Világösszeesküvés történt az Univerzum legzseniálisabb miniszterelnöke ellen. Hiszen senki nem akart pénzt adni neki, mi más is lehetne ez! Ebből is látszik hogy Orbán Viktor egy zseni."
Szánalmas.

Ironfist 2011.11.20. 11:38:09

@Vidéki:

Nem végeztünk, ne terelj!

Hol írtam olyat, hogy fáj az olvasás? Idézd! Megmondtam, addig nem megyünk tovább!

kennyking 2011.11.20. 11:39:34

@csabapayne: Így van.Ezért hiteltelen számomra az az egy millió.Meg az egész pártokrácia.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.11.20. 11:40:42

"Arctalan, elvtelen, gusztustalan társaság, amelyet az együtt megszerezhető nagyobb konc motivációján túl nem tart össze semmi. Hidegvérű bugrisok, számukra nem létezik antik filozófia, sem kereszténység, humanizmus. Semmi, ami a mi felfogásunkban emberré teszi az embert."
Miért jut eszembe, hogy Magyarország kormánya kiherélte a magyar régészetet új törvénymódosításával, leépíti a közgyűjteményeket, a Magyar Országos Levéltárat, és lehetne még sorolni a Magyar Kultúra elleni merényleteket. A közoktatási törvényről már nem is beszélek. Ezek után Huth Gergely a "tudjukkiket" szidja, hogy nem számít nekik az antikvitás, stb... Szánalmas.

Melchi Zadok 2011.11.20. 12:16:43

@Ironfist: te vidékivel akarsz leállni vitatkozni?
muhahahahahahahahahahahahahahahahaha! :))

Vidéki 2011.11.20. 12:27:33

Vastagbőr utolsó mondatában felhívta a figyelmet arra, hogy Bayer Zsolt csütörtök este az EKHO TV-n próbálta feldolgozni a fegyverletételt Boros Imrével és Bogár Lászlóval,

Felcsigázta érdeklődésemet, ezért megnéztem a műsort.

Érdekes, plasztikus hasonlatra mutattak rá.

Gengszterbandák százéves gyakorlata volt, hogy felhívták üzlettulajdonosok figyelmét arra, hogy milyen veszélyes hely a Föld. Rendszeres védelmi pénz fejében vállalták, hogy az üzlettulajdonosok életéből a veszélyt.

Voltak olyan üzlettulajdonosok, akik nem érzékelték a veszélyt amit a gengszterek talán nem eléggé ékesszólóan érzékeltettek. Ezek jobb belátásra tértek, mikor verőlegények jelentek meg üzletükben és szétverték azt.

Ebben az analógiában a „keresztapa” szerepét az IMF játssza, a „verőlegények” szerepét pénzügyi központokban hatalmas ősszegeket megmozgatni képes brókerek játsszák, míg az üzlettulajdonos szerepe Magyarországra van kiosztva.

Ironfist 2011.11.20. 12:27:51

@melchi zadok:

Ááá, azon már rég túl vagyok, hónapok óta kizártnak tartom, hogy bármi értelmeset is képes írni. Egyszerűen most az ő módszerét használom, hátha felfogja a dolgot. Sulykolom, sulykolom, sulykolom, és nem megyünk addig tovább, és mondom neki, mondom, mondom, mondom. Csak az a baj, hogy úgy látszik van olyan sötét, hogy még a saját módszerét sem képes felfogni, hogy érdemben reagáljon.

Tényleg, látott már bárki - AKÁRKI - értelmes választ Vidékitől?

kormányzó 2011.11.20. 12:36:29

@Ironfist:
Csak annyit,amennyit Pártjától és Qrmányától.
Értelmes ember, kártyázik lóval?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.11.20. 12:46:28

@Ásó[Mosó]maci:

"kiherélte a magyar régészetet"

Ez megint a senkinek, semmi sem jó esete.
Útépítés, egy új tér átadása...stb sorolhatnám, minden esetben odamentek a régészek is és miattuk csúszott az átadás több mint fél évet. Akkor azért megy a hőbörgés, mert sosem képesek időre elkészíteni semmit. (Ahelyett, hogy örülnének, hogy valami még épül)

ha meg a régészeknek b***nak oda, akkor pedig az a baj. A lényeg,hogy bármi is történik mindig lesz egy fix. megmondóember, aki csak a hátrányokról fog sírni.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.11.20. 13:46:10

@Vidéki: az olyan idióták mint Te, vagy Bayer vagy éppen Bogár egyszerűen paranoid hülyék. nem tudják/nem akarják megérteni egy komplex, mostanra kontrollálhatatlanná vált pénzügyi rendszer folyamatait, ehelyett valami gonosz összeesküvést sejtetnek mögé.

nem a hárombetűs szervezet kuncsorgott MO ajtaja előtt, hogy lécci-lécci, engedjetek be, hanem a balfasz kormányod ásta alá a gazdaságpolitika hitelességét, ezzel együtt az árfolyam-stabilitást is, ami szükségessé teszi a beavatkozást. Az International Monetary FUND mint a nevében is benne vahy, te jóképességű, egy alap, amit olyan hülye országoknak hoztak létre, melyek az instabilitásukkal az egész rendszert veszélyeztetik. Se nem gyarmatosítási, se nem jótékonysági céllal. Az eszközrendszerük és az eredményességük az már sokkal inkább kritizálható.

Olvass, tájékozódj és talán nem leszel olyan setét mint a Bayer-Bogár duó! Ne feledd, nem minden majomnak fizetnek azért, hogy a marhaságait országos napilapban publikálhassa ;)

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.11.20. 14:00:54

@zero: kb 1 percet bírtam nézni. Ez bassza meg... agysebészet, mi? Kár, hogy ezt a tudásunkat elvesztettük. Ahogy elnézem ennél a fasznál is hanyagul lett elvégezve a frontális lobotómia, még tud besz... na jó, tud mondani szavakat viszonylag folyamatosan egymás után. De ahogy elnézem a forradalmi fidesz kúrmányban ez már alkalmassá tesz egy ilyen humanoid formájú protoplazma-képződményt arra, hogy miniszter legyen.

@.Pierre Bezuhov.: a helyzet annyira szar, hogy kénytelen vagyok egyetérteni veled. De csak ebben az egy hozzászólásban.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.11.20. 14:21:49

@csabapayne: Itt nem egyszerűen erről van szó.
Volt egy törvény, ami egész európai volt, pont a Fidesz kormány írta meg még 2001-ben. 2001 LXIV. tv a Kulturális örökségről. Voltak benne hibák, amiket 10 év távlatából meg lehetett volna oldani, de ők inkább az útlobbinak feküdtek le. Egyébként az a szép, hogyha valami késik, azt mindig a régészek nyakába varrják, miközben sokszor a szerződés megkötése hosszabb ideig tart, mint maga a feltárás.
Ehelyett inkább 30 napban maximálták a feltárás hosszát. (A törvény szövegéből az derül ki, hogy az egész beruházást érintő földterületen, nem lelőhelyenként.) És maximalizálták a feltárásra szánható összeget. (A beruházás költségének 1 %-a, de maximum 200 millió Ft.)
És ha netalán a 30 napon belül rájönnek a régészek, hogy hoppá! Ez egy nagyobb lelőhely! Akkor majd a kormányunk eldönti, hogy kapnak e a földet turkálók több időt/pénzt, vagy nem.
Tehát ahelyett, hogy mondjuk a szakemberekkel és az építőlobbival összeültek volna, és létrehoztak volna egy normális törvényt, jó Fideszes módra egy teljesen használhatatlan valamit írtak, ami a lelőhelyek és a leletek pusztításához vezet.
A többiről meg már nem beszélek.
Mellesleg nem akartam kitérni erre, csak azt akartam érzékelni, hogy a Huth Gergő az IMF-t tudatlan barbárként aposztrofálja, akit nem érdekel az antik műveltség, miközben szerintem ez a kormány veri szét a magyar kultúrát, oktatást, és sorolhatnám.

jágör68 2011.11.20. 14:37:54

Világos nem most volt. Hanem már '89- ben. Amikor külföldi kézre játszották az ipart, mezőgazdaságot. Vagy csak egyszerűen tönkretették.
Pár évtizedig még ment a segílyezés meg az "oszd meg és uralkodj" elv.
Aztán mostanra már a segílyt is IMF- hitelből fizetjük. Maradt a oszd meg és uralkodj, de már annak is egyre kevesebben dőlnek be, lelépnek Hegyeshalom irányába.
A maradóknak a további gyűlölködés meg a feketézés, simliskedés marad.
Felesleges azt hinni, hogy mi semmiről sem tehetünk.
A "Számla lesz róla?" kérdésre "Nem, köszi, ha úgy ócsóbb" mentalitású átlagpógárokkal nem sokra viszi egy ország. A másik csoport meg a "mindig minden ingyé jár- me csak- jár és kész".
Na most ilyen hozzáállással még a francia jóléti renszert is be lehetne dönteni 2 hét alatt.

zrobasé 2011.11.20. 14:46:18

@Vidéki:
Ezt hogyan sikerült kifundálni?

"Ebben az analógiában a „keresztapa” szerepét az IMF játssza, a „verőlegények” szerepét pénzügyi központokban hatalmas ősszegeket megmozgatni képes brókerek játsszák, míg az üzlettulajdonos szerepe Magyarországra van kiosztva. "
Te Vidéki nevű retardált !

Hazudsz !

Az IMF tagjai vagyunk...ergo olyan üzlet tulajdonosai, akik saját magukat zsarolják ? muhaha !

Ajánlom figyelmedbe, hogy a tibetiek feltalálták az imamalmot.

Prekoncepcióidat betáplálva egy ilyen szerkezetbe gyakran visszahallgathatnád ezeket és nem idegesítenéd magadat.

Üss a hasadra és látomásaidat leírva piszkítsd be a képernyőt.

Nemrégiben Hoffman Rózsa a titkos záradékra azt mondta, hogy szemenszedett hazugság.

Pár nappal később előkerült az ellenjegyzett példány.

Vidéki elvtárs, jó elvtárs, ő nem kérdőjelezte meg H.R-t, ő is beállt a hazudosok sorába.

A valóság égi mását festi itt le szemünk elött Vidéki elvtárs.

De hiába is hiszi, hogy göbbelsi propangada stilusa sikert hozhat, hisz a hazug embert előbb utolérik mint a sánta kutyát.

Te pápának képzeled Matolcsy Györgyöt t, akinek minden egyes szavát a gondolkodást félretéve be kellene nyelni?

Ne feledd, Matolcsy György is gyarló ember.

"Egy elefánt, ha téved, ha téved,

Hű de nagyot téved egy elefánt".

Különösen akkor nagy a tévedés esélye, ha magyarországi életet deformáló kormánytagok informálják egyoldalúan Magyarország nem tévedhetetlen miniszterelnökét.

Orbán úgy gondolja, hogy hulljon a férgese. Szerinte a devizahitelekről a lakosság tehet, ő vette fel, ez a magyar ember sajátos gondolkodásából fakad, nem lehet ezt a kormányra kenni.

Szijjártó Péter annyira el van foglalva azzal, hogy más zsebében turkál, hogy hónapokig észre se vette, hogy jóval a 2milliós fizetési plafon felett kapott fizetést.

Vajh' hányan vannak még az országban, akik nem tudják , hogy mennyi pénzt kapnak ?

Vidéki 2011.11.20. 14:47:35

@.Pierre Bezuhov.:
Te a "Háború és békéből", Napoleon háborúinak korszakából maradtál vissza?

Bryan élete 2011.11.20. 14:54:55

@Kinizsikövetője: bujj a seggükbe, van még hely bőven, mert egyre kevesebben vagytok.

dr. Aullah 2011.11.20. 14:59:50

@csabapayne: Látom még mindig ezt a dumát nyomod, hogy hagyjuk, mert hátha a következő szarabb lesz. Bár előzőnél is ezt mondtuk, de elnézve azt, hogy másfél év alatt majdnem csődbe vitték az országot... ennél rosszabb nem lehet. HA SZAR, AKKOR LE KELL VÁLTANI. Ennyi.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.11.20. 15:17:21

@Aullah:
Akkor pontosítok, HA SZAR, AKKOR ELLENZÉKESTÜL 200-300 akárhány képviselőstül, pártkatonástul mindet LE KELL LEVÁLTANI! És teljesen új alapokra helyezni a politikát.
Én már az előzőnél is azt láttam, hogy a FITYISZ akkor 2006-ban nem lép valami komolyabbat és kivárják a 2010-et, akkor ők is ugyanolyan jellemtelen senkik lesznek mint a szoci elődeik.
Az ország pedig nem az elmúlt 1.5 év alatt került a csőd közelébe. Eddig is kb. ott rostokolt.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.11.20. 15:17:32

Röhöghettek, de Matolcsyné össze-vissza repdeső pillantású férjét elnézve igen is lehet abban az agysebészetben valami! Ő a kiemelt példa erre! No meg akad ott még abban a bagázsban más is! :D

Béla Bácsi 2011.11.20. 15:22:05

@trollface:

trollface2011.11.19. 18:51:52

"a magyar kormány ujjat húzott a pénzhatalommal. De hogy kikből áll ez a pénzhatalom, azt legfeljebb sejthetjük. Arctalan, elvtelen, gusztustalan társaság, amelyet az együtt megszerezhető nagyobb konc motivációján túl nem tart össze semmi." - most akkor mégsem a zsidók????
De! Egytől egyig azok...Ha nem tudtad volna, jópofa!

zrobasé 2011.11.20. 15:29:13

@Béla Bácsi: igy-igy...és mivel Magyarország tagja az IMF-nek, igy mi is zsidók vagyunk...aki tagadja, az is !

Béla Bácsi 2011.11.20. 15:45:55

@Vidéki: Úgy látom egyedül maradtál ezzel a semmirekellő, kárörvendő bandával. Ezek örülnek Magyarország bukásának, mert soha nem is volt hazájuk, nem is lesz, otthon nélkül keringenek a világban és paranoiás, állandó rettegésben fosztogatják, rabolgatják a környezetüket. Jellemzően előbújt a kormányra fröcsögő csapat, akik úgy tesznek, mintha nem történt volna meg az általuk elbagatellizált, pesti viccesített "elmúltnyócév". Azt hisszik, hogy régi Goebbels-i, vagy Einzeinstein-i módszerekkel, ha sokáig sulykolják a hazugságaikat, akkor valóságá válik az emberek fejében. Valójában csak sívó negativitás, szűkölő gyűlölet, kissebbségi komplexus süt ki a nyavalygásaikból, nincs (és nem is lehetne) alternatívájuk (legfeljebb az, hogy dögöljön meg mindenki, aki magyar). Komolyan mondom, szájtátva nézem ennek a szemét hordának a kéjelgését abban a tévhitében, hogy "most Zorbán megkapta! Namost mindenki láthassa!"
Mondom, még csak azt se mondhatjuk, hogy maguk alatt vágják a fát, mert nem az övék a fa, más nevelte, ők csak röhögve vágják.
Semmi igazolást nem látok bizonyítva, ami nekik itt a napnál világosabb, és innen már sorsszerűen Zorbán fejbe kéne lője magát és Matolcsy (mielőtt felakasztja magát) ölében viszi vissza darutollas kalapban a magyar parlamentbe Furcsányt, akit Eli Vizel koronáz Mizrael királyává.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.11.20. 15:45:57

2008. Navra kijelentette: "ma a kormányzati politika hitelessége külföldön szinte a nullával egyenlő, nem bíznak a külföldi befektetők a kormány költségvetési politikájában, és ez jól látszik a jegybanki alapkamaton és az állampapírpiacon." Wazzzzzz, de jó, hogy ma ez nem így van. Képzeljük el, mi is lenne, ha ez bekövetkezne... :)

Béla Bácsi 2011.11.20. 15:47:20

@zrobasé: Olyan tagság ez, mint a Varsói Szerződés volt. Abban is minden "magyar" benne volt egy szívvel, egy lélekkel...

ketroot 2011.11.20. 15:48:16

Ez a cikk tipikuson "magyaros" lett.

zrobasé 2011.11.20. 15:49:51

@Béla Bácsi: szóval tagadod, hogy zsidó vagy ?!

Béla Bácsi 2011.11.20. 15:51:15

@zrobasé: Nem, ha nem muszály. De előbb definiáld a zsidót!

zrobasé 2011.11.20. 15:51:41

éljen és virágozzék az 1500 éves magyar agysebészet !!!

Béla Bácsi 2011.11.20. 15:53:17

@zrobasé: ??? (Mint a kis elefánt mondta a krokodilnak: "Ebben most mi a vicc?")

zrobasé 2011.11.20. 15:53:42

@Béla Bácsi: aha ! megvagy ! zsidó vagy te is ! karvalytőkés is tuti ! beépültél és az IGAZ MAGYARok közt bomlasztassz !

zrobasé 2011.11.20. 15:56:06

@Béla Bácsi: milyen vicc, mi ? biztos források irnak a hires magyar 1500 éves agysebészetről !!! Matolcsy megmondta !
a magyarok agysebészeik mentenek meg minket !

ez volt az eredeti, amit a kozmopolita zsidók úgy ferditettek el, hogy
a magyarok nyilaitol ments meg minket

micsoda rafinált zsidó trükk...de nem jött be !!!

Béla Bácsi 2011.11.20. 15:57:28

@zrobasé: Ja! Most már értem! Viccőni teccik a nagysúrnak, kéremszépen!
Mi ebben a vicc?
Annak örülni, hogy a "rúgkapálódzó Orbán" végre "megtért a jó helyre" (IMF), az tisztán annak az analógiája, mint amikor "egyesek" ünnepelték 56-ban a "testvéri tankokat", akik "elhozták nekünk a békét" és "megvédték a dolgozó nép hatalmát".
Tessék má mondani, az is igaz vót? Meee nekem nem úgy tűnik innen...

zrobasé 2011.11.20. 16:05:42

@Béla Bácsi: tessék mondani, most ki hivta ide az imf-et ?
meeee nekem űgy tűnik, hogy Orbán és Matolcsy urak !
nem vitték végig az unortodox, bankárvilág elleni harcukat ! és meghajoltak a zsidó bankok elött !!!
értem én, hogy önnek is, mint zsidónak ez tetszik, de nekünk MAGYAR-oknak nem...nekünk nincs más hazánk, Önöknek sok is van !!!

Ironfist 2011.11.20. 16:09:57

Jeeee, megjött az Ember-aki-csak-zsidózni-tud, jeeee! :D

@Béla Bácsi:
"Úgy látom egyedül maradtál ezzel a semmirekellő, kárörvendő bandával. Ezek örülnek Magyarország bukásának, mert soha nem is volt hazájuk, nem is lesz, otthon nélkül keringenek a világban és paranoiás, állandó rettegésben fosztogatják, rabolgatják a környezetüket. Jellemzően előbújt a kormányra fröcsögő csapat, akik úgy tesznek, mintha nem történt volna meg az általuk elbagatellizált, pesti viccesített "elmúltnyócév"."

Ja, és ti, a jó oldalon lévők össze kell szedjétek magatokat egy utolsó nagy csatára, mert jövünk mi, libsibolsi, vörös, nem polgári, antimagyar, zsidó, gonosz, nem emberek csapata, akik Szent Viktort, és hű segítőit akarják összeesküvésekkel bemocskolni :D Élükön velem, a munkásökölvasökölodacsapahovaköll-el >:D

"Nem, ha nem muszály."

Ajánlom figyelmedbe a következő, roppant tanulságos oldalt: muszaj.hu/

@zrobasé:
Hogy tudod ilyen élethűen utánozni Vidékit? Tényleg csak annyi volna, hogy kicseréled benne a névmásokat, és ennyi?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.11.20. 16:27:58

"Ha mi magunk gerjesztünk magunk körül válsághangulatot, akkor lesz is válság" - szögezte le Orbán Viktor, hozzáfűzve, hogy a kormány nem érti a válságnak a lényegét, és csupa olyan intézkedést jelentenek be rossz ütemben, amellyel csak súlyosbítják a helyzetet.
Orbán Viktor arra is rámutatott, hogy a kormány az elmúlt időszakban mesterségesen erős állapotban tartotta a forintot, ha viszont az árfolyam a reális áron mozgott volna 250 és 260 forint között, akkor a jelenlegi 274 forintos euróárfolyam nem keltené az összeomlás érzését, és nem alakult volna ki egy rossz pszichózis.
"A forinttal nincsen nagyobb baj. A forinttal akkor lesz baj, hogy ha nem tudjuk a bizalmi válságot megoldani. A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak. Ezzel a bizalmi helyzettel, amiben most a miniszterelnök és a kormány van, nem lehet a forint esését megakadályozni" - jelentette ki a Fidesz elnöke. Mint mondta, a bizalmi válságot a rossz vezetés okozza, egy jobb vezetéssel viszont megoldható a bizalmi válság és megvédhető a forint is.
Forrás: Fidesz.hu

Marcellusca 2011.11.20. 16:34:26

Hát, ez odab@sz!

Azok a rohadt, sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmárok, azok, vaze! :D
Mer' Viktorkáék annyira jól csinálták, hogy csaj na.

Most már értem, hogy miért nem járultak honatyáink (Don Vittorio-val, Viktor Viktorovics Viktorral az élen) ahhoz a bizonyos Ál(l)amadós(s)ág Alaphoz.
Ők előre tudták, hogy bukásra van ítélve a nagy-naaagy szabadságharcuk.

Marcellusca 2011.11.20. 16:35:37

@Marcellusca: Pontosítok: Mer' Viktorkáék annyira jól csinálták, hogy csaK na!!!

Béla Bácsi 2011.11.20. 16:51:27

@zrobasé: Jaj, hát persze, hogy ők hívták! Ők voltak meg a bátyjuk! Desznyóölés közben pájinkázgattak és szőrös kucsmájukat föltolva a homlokukon emígyen beszélgettek: " Há koma, má rég nem csináltunk semmi rosszat ennek a liberális magyar népnek, tanájjunk má ki valamit!"
"Há, mi vóna, ha behíjnánk az ideiglenesen itt állomásozó IMF-et!" " No ez jó ötlet, koma! Úgy teszünk!"
Így kellett legyen, csak is így lehetett!

Ironfist 2011.11.20. 17:15:28

@Béla Bácsi:
Hiába gúnyolódsz, Ember-aki-csak-zsidózni-tud, most ezt még te sem tagadhatod le. Igenis Orbán Viktor, és Matolcsy György hívta (betűzöm: H Í V T A) be most az IMF-et, nagyobb segget csinálva saját szájukból, mint amekkorát te, és Vidéki elvtársad együtt szoktatok.

dr. Aullah 2011.11.20. 17:16:36

@csabapayne: Ebben már egyetértünk. El kell küldeni mindenkit, aki az elmúlt 20 évben politizált.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.11.20. 17:20:41

@Aullah:
Néha nem vagyok elég egyértelmű, de nálam ilyen dolgok már alapvetőnek számítanak.

Horizont 2011.11.20. 18:15:45

Azt mondja, hogy mindenki vegyen részt ebben a szép nagy kalandban! Barom szellemi nyomorék ez nem kaland hanem az ÉLETÜNK amiből csak egyetlen egy van és amit újabb és újabb 4 évre lenulláznak, kifacsarnak!!Erkölcsileg, anyagilag!! És még hülyének is néznek!

" Találja meg mindenki a saját növekedési tervét amiben ő mint résben nagyra tud emelkedni, nagyra nőni és ezzel táplálja meg a mai Magyarországot és egész Kárpát medence sikeres fejlődését." Édes jó istenem.......
1. Hiányzott magyar óráról
2. A résbe (amit emleget érthetetlenül) na abba verném bele egy húsklopfolóval a főnökével együtt, de úgy hogy beleszoruljanak. Nem hiszem el, hogy egy ilyen gazdasági vezetőnk van! Szégyen.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.11.20. 19:23:18

@Horizont:
Ezek az elmebetegek ezt komolyan is gondolják. :D
Bár ott zavarba jöttem egy kicsit, hogy valami rést keressek meg és növekedjek benne... Szeretem én azt a rést és abban a növekedési tempó is oké, de ehhez Matolcsyné férjének semmi köze.
Ők tök impotensek, úgyhogy nekem nem kell tanács tőlük, hogyan ....zak.
Viszont nekik a Viagrát ideje lenne bevenniük, mert nem látszik még azzal sem, hogy működnének....

Jurganov 2011.11.20. 19:25:24

@.Pierre Bezuhov.: az imf-et magánemberek uralják-magánérdekeket szem előtt tartva (adósságspirál, stb), de, hogy egy jó mondatot idézzek: "Olvass, tájékozódj és talán nem leszel olyan setét mint" most :) (pl: www.libri.hu/konyv/egy-gazdasagi-bergyilkos-vallomasai.html vagy www.libri.hu/konyv/titkok-hazugsagok-demokracia.html és még sok más, de vigyázz, ha ilyet olvasol az összezavarhatja a szép fehér-fekete világnézeted :) )
@Spániel: ezt hívják jobboldali gazdaságpolitikának-annak minden következményével együtt. mi ezzel a baj?

Vidéki 2011.11.20. 20:10:19

"A JP Morgan Chase Bank londoni részlege által befektetőknek összeállított hétvégi felzárkózó térségi áttekintésben a ház elemzői azt jósolják, hogy a befektetői bizalomerősítést célzó, de államadósságot nem növelő új típusú együttműködés elővigyázatossági készenléti megállapodás formáját ölti majd, vagyis tartalmazni fogja "egy normál IMF-program szokásos előírásait", benne egy szándéklevéllel és negyedéves lebontású teljesítménycélokkal, de folyósítási menetrend nélkül.

A JP Morgan londoni felzárkózó piaci elemzői közölték: nem gondolják, hogy "Magyarországnak sok további teendője lenne a költségvetési konszolidáció terén", és - tekintettel az euróövezeti recesszió kibontakozására is - arra számítanak, hogy az IMF "viszonylag kevéssé lesz követelőző a költségvetési fronton".(HVG)

Viktus 2011.11.20. 22:06:00

@Vidéki:

Mindig is érdekelt te mennyi fizut kapsz ? annyira lelkesen nyomod mindenhol. Közvetlenül v.mi államtitkárságnál ügyködsz? vagy külsős?

SvenH. (törölt) 2011.11.20. 23:18:36

@Béla Bácsi: az a rohadek IMF!!!
ott volt Skorzeny peldaja, igazan meg a manyup einstandolasa elott mutathattak volna peldat...

Ironfist 2011.11.20. 23:29:22

@Vidéki:
NE TERELJ! Nem végeztünk! Idézd, hol írtam, hogy fáj az olvasás! Ha nem tudod, akkor kérj bocsánatot! Addig nem megyünk tovább, megmondtam!

SvenH. (törölt) 2011.11.20. 23:45:26

@Vidéki: en remelem hogy egy jo nagy kokit is fog az tartalmazni...

SvenH. (törölt) 2011.11.20. 23:50:09

@Béla Bácsi: nem kellett volna hogy Orbanek hivjak be ebben igazat adok...
le is mondhattak volna, elvegre ELKURTAK, nem kicsit hanem nagyon

Béla Bácsi 2011.11.21. 00:15:33

@SvenH.: Istenem! Elkúrták! (Mert ők megpróbálták a fosztást meg a zsarolást megállítani) Tényleg nincs más hátra: monnyonle! Te leszel helyette a felelős magyar miniszterelnök és te majd bunkó, kurucos prosztóskodás helyett azonnal és feltétel nélkül (hogy mutasd az európaiságodat!) eltartott kisujjal nyalod ki az IMF seggét!

SvenH. (törölt) 2011.11.21. 00:29:34

@Béla Bácsi: en is ezt mondom mondjanak le
egyetertunk!!!

de elobb Orban alljon oda minden manyupos ele hogy adja csak oda neki azt a sallert
ne feljel, en meg kokszolnam is magam hogy jo nagyot udjak neki adni

Ironfist 2011.11.21. 00:43:49

@Béla Bácsi:
Igen, Ember-aki-csak-zsidózni-tud. Elkúrták. Ők keménykedtek, mesterségesen lent tartották a forint árfolyamát, és a gazdád, aki most azt mondta, hogy mesterségesen magasan tartották - tudod, a gazdád, aki még soha nem hazudott - most - nahát! - hazudott erről. És most pedig ők - igen, a gazdád, aki még soha nem hazudott - segget csinált a szájából. Sokadjára ugyan, de azok, akiknek ő a gazdája, ezt nem látják. Te sem, Ember-aki-csak-zsidózni-tud.
De azért mondd el még párszor, csak a rend kedvéért! Gyurcsányahibás, elmúltnyolcév, zsidóösszeesküvésellenünk. Tudod, amit mindig is mondtál, és amiből már mindenkinek tökre elege van. És még mielőtt - szokásodhoz híven - azt hiszed, most én őrjöngök, vagy ilyesmi, akkor elárulom: nem őrjöngök, szánakozok, és megvetlek. Mást nem érdemelsz ugyanis.

Hmm, most pedig jön majd gondolom, hogy "meramunkásökölvasököl", meg az, hogy "csácsi", mi? :D

SvenH. (törölt) 2011.11.21. 01:00:54

@Ironfist: o tenyleg elhiszi hogy az IMF rossz :)
vicces fiuka...

nem mondom a nemzetkozi tokevilag egy nagy gennylada, ha valakinek adossaga van azon leveri
de hogy is csinalta Orban?
ne a zemberekkel fizettessek meg
lenne ott penz ha nem lopnak el
nem szabad ketszer adoztatni, nem a nemzetnyomorito vizitdijra
Madit kirugjuk de nem lesz ingatlanado

pedig ott voltak ellenzekben csak egyszer kellett volna egy eladosodast csokkento valamit tamogatni...
ok meg a vasutasok idiota koveteleseit is tamogattak, na arra most is HITELBOL van 5 Mrd... orvosokra meg nincsen

szoval nem kellett volna hitelbol biztositani a joletet... ja es az elmult masfel evben is mi volt? 4.2 % hiany? azt jelenti hogy ok is adositottak el az orszagot?

Béla Bácsi 2011.11.21. 02:13:14

@SvenH.: Mert felemelték rájuk a törlesztőkamatokat, te magyar Keynes és Rejtő Jenő-figura keveréke! A teli pofával dunnyogás még nem igazolja a hozzá nem értésedet.

SvenH. (törölt) 2011.11.21. 02:36:14

@Béla Bácsi: Orbaneknak az elmult masfel evben miert atlag 4.2 % hianyuk volt? nem kuzdottek elegge az allamadossag ellen? nem feszitettek meg magukat elegge? hogy lehet igy odaallni az emberek ele hogy az allamadossag a legfobb ellenseg?

Béla Bácsi 2011.11.21. 03:14:57

@SvenH.: Szerintem fogd fel így: Átveszel el kisvállalkozást, aminek a régi tulajdosa felvett egy nagy csomó svájci frank hitelt, hogy úgy-ahogy tengesse a vállalkozást. A hitel törlesztése jön a vállalat tulajdonolásával. A kamatokat sunyin felemelik rád (többszörösére), adnának még kölcsönt (IMF), de nem a vállalatodnak, hanem maguknak, hogy biztosítva lássák az uzsora befizetését. (Tehát még egyszer: az újabb kölcsönből nem a vállalat dolgozóinak a jólétét finanszírozzák, hanem a kölcsönt átadják annak, akinek már tartozol.) Ergo: itthon emmi sem változik, csak az uzsorások nyugodtabbak, nem cseszegetnek annyit, nem ajvékolnak a "szabad" sajtóban ellened, de viszont te most már még több kölcsön után nyögöd a kamatot. Ezért a kegyért cserébe csak annyit kérnek, hogy rendszeresen jelentesz nekik, megmutatod a főkönyvedet, és ha valami nem tetszik nekik, akkor megmondják, hogy hogy csináld, mennyit fizethetsz csak a dolgozóidnak (hogy meg tudd adni az emelkedő uzsorát).
Na most (mert észrevettem ám, hogy nagy közgazdász és stratéga veszett el benned a hőbörgő álarca alatt) te mit tennél?
Te nem próbálnál meg kézzel-lábbal harcolni az újabb uzsora felvétele ellen? (Főleg, ha egyesek beetetnek, hogy nyugodtan szard le a főuzsorásokat, majd ők adnak neked kölcsön sokkal jobb feltételek mellett.) Miután belementél a játékba, hogy te is el tudod intézni a törlesztést és nem kell újabb uzsora teherrel nyomorítani a vállalat dolgozóit, akiknek a megtermelt jövedelméből már 85% megy el a régi vállalat vezetés által felvett hitelek törlesztésére, akkor jönnek az "európaiak" és szakállukat símogatva ajvékolnak, hogy nagy a kockázat, így nem tudnak pénzt adni. A többi uzsorás felkapja a fejét és emelni kezdi a kamatokat az ő részén, ill. egyre több forintot követel a svájci frankjáért cserébe, mert azt mondja, hogy nem biztonságos a te pénzed. Pedig a dolgozók ugyanannyit dolgoznak 100 forintért és az árak sem változtak az országban. Nem érted, hogy miért nem jó a pénz? Aztán megsúgják, hogy jó lesz a fránya forint, csak nem kell púposkodni, nem kell itt rossz példát mutatni a többi gyerekeknek, fogadd el a kölcsönt és odaadjuk a többi fajti uzsorásnak, hogy ne ajvékoljonak és akkor megerősödik a valutád és valahogy ki tudjátok nyögni ezt a kis újabb sápot...
Ez a szitu, te hogy oldottad volna meg? Nem hülyékedtél volna, hanem rögtön fölkarmolod a lóvét, mert nem akartál volna égni a naccsurak előtt? (Megjegyzem: utólag könnyú beleugatni, de előre látni, az egy kicsit nehezebb, és kockázatosabb, mert jönnek a világeszek és lemarháznak minden lépés után...)

zrobasé 2011.11.21. 07:46:53

@Béla Bácsi:
a zsidók emelik az áfát 27%-ra
a zsidók emelték a dizel jövedéki adóját 13 forinttal
a zsidók vezették be a kétkulcsos adót
a zsidók növelik az evát 37%-ra
a zsidók emelték a járulékokat
a zsidók akarnak fizetős bölcsit
a zsidók ülnek le tárgyali a magyarok nevében az imf-fel
Ha ezt Orbán-Matolcsy tudná, biztos nem engedné !!!

Énbagoly 2011.11.21. 07:55:11

A videó rohadt jó! :))

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.11.21. 08:33:30

Huth elvtársnak savanyú a narancs. Persze ezt nem írhatja le, hisz azt nem lehet, mert akkor az mszp sorsára jutnak. Ezért magyarázzák a feketét fehérnek akkor is, ha már senki sem hiszi el nekik. És természetesen mindig az elmúlt 8 év a hibás, és sosem ők.

Vidéki 2011.11.21. 08:37:51

@SvenH.:

Ha olvasnál Népszavát, nem böfögnéd fel folyton „a manyup einstandolasáról” benyelt téveszméidet.

Valószínűleg gyógyíthatatlan előítéleteid tartottak attól vissza, hogy utána nézz a tényeknek, ezért szívesebben ragadtál le fantazmagóriáid birodalmában.

Ha baloldali vagy, azért még elolvashattad volna a Népszavában nagynevű Simonovits András, közgazdász véleményét, aki nemrégiben a Népszavában ezt nyilatkozta:

„Vagy nézzük a nyugdíjprivatizálást. Nem voltam híve a magán-nyugdíjrendszernek, egy kozmetikai műtétnek tartottam, külföldi hitelből finanszíroztuk miatta az ellátásokat”

Csak akkor lett volna fenntartható, ha hitelezőink a végtelenségig finanszírozzák azt, hogy lehetőségeink felett éljünk.

Tévedsz, ha azt képzeled, hogy hitelezőink ennyire vajszívűek lennének. Őket nem a mennyországi angyalok kórusából válogatták, ahogyan te elképzeled.

Vidéki 2011.11.21. 08:41:04

@zrobasé:

Te egy ronda antiszemita vagy, ha képes vagy ilyen alantas szöveggel bepiszkítani a képernyőt.

Szállj magadba és tarts ön bírálatot, különben elérhet az "alulról jövő bírálat".

Vidéki 2011.11.21. 08:44:41

@Vidéki:

Szállj magadba és tarts ön bírálatot, különben elérhet az "alulról jövő bírálat" a "szemiták" részéről.

Az arabok is szemiták (Ábrahám leszármazottai), de ajánlom, hogy te inkább a nem arab szemiták bírálatától tartsál.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.11.21. 08:49:57

@zrobasé:

Náluk ez úgy van, mint kommunistákkal. Az ő kommunistáik és zsidóik azok jók, a másoké nem. :-)

Vidéki 2011.11.21. 08:53:08

A pihent propagandista agy azt próbálja a hívők, hiszékenyek agyába sulykolni, hogy „az államadósságot nem növelő új típusú együttműködés elővigyázatossági készenléti megállapodás” azonos „az államadósságot növelő hitelfelvétellel.”

zrobasé 2011.11.21. 09:10:12

@Vidéki:
Hé, te, Vidéki nevű retardált !

Az,hogy neked szövegértési és értelmezi problémáid vannak, az nem az én bajom !

Az, hogy mit akarsz az általad olvasottakba belelátni, az nem releváns, az csak a te fantazmagóriád !

Fizetett, közpénzen éldegélő életedet tedd jobbá, légy hasznos tagja a társadalomnak !

"robin master" nevű kollégádról is lehullott a lepel, te se kerülheted el az emberek bosszúját !

Nemrégiben Hoffman Rózsa a titkos záradékra azt mondta, hogy szemenszedett hazugság.

Pár nappal később előkerült az ellenjegyzett példány.

Vidéki elvtárs, jó elvtárs, ő nem kérdőjelezte meg H.R-t, ő is beállt a hazudosok sorába.

A valóság égi mását festi itt le szemünk elött Vidéki elvtárs.

De hiába is hiszi, hogy göbbelsi propangada stilusa sikert hozhat, hisz a hazug embert előbb utolérik mint a sánta kutyát.

Orbán úgy gondolja, hogy hulljon a férgese. Szerinte a devizahitelekről a lakosság tehet, ő vette fel, ez a magyar ember sajátos gondolkodásából fakad, nem lehet ezt a kormányra kenni.

Szijjártó Péter annyira el van foglalva azzal, hogy más zsebében turkál, hogy hónapokig észre se vette, hogy jóval a 2milliós fizetési plafon felett kapott fizetést.

Vajh' hányan vannak még az országban, akik nem tudják , hogy mennyi pénzt kapnak ?

Vidéki elvtárs szerint azt leirni, hogy zsidó=antiszemitizmus !

Vidéki elvtárs akkor biztos úgy gondolja, hogy ha leirom, hogy magyar, akkor pedig nyilas vagyok !

Vidéki elvtárs a Kádár-kkorszak ittmaradt darabja !

De őt is elsodorja majd az élet !

Szállj magadba és tarts önbírálatot!

önbirálatot, és ön birálatot ! Vidéki elvtárs a magyar nyelvtan szabályaival sincs tisztába !

Vidéki elvtárs a nemzetközi pénzpiacok és külföldiek hűbérese !

allegretto23 2011.11.21. 09:18:33

@Béla Bácsi: Ki tetszett hagyni egy lényeges elemet a felsorolásból: szóval átvettem azt a kisvállalkozást, amiben volt szerencsém azelmútnyócévben is dolgozni, ami alatt minden adódó alkalommal követeltem, hogy adjanak több fizetést, mert az jár, sztrájkoltam, ha nem adtak, az anyósomnak több támogatást követeltem ki, mer szegény rosszabbul él, mint négy éve, ha nem adtak, akkor föllázítottam a vénasszonyt, és közben sutyiban loptam mindent, ami mozdítható, mert ha a cégvezetőnek lehet, akkor nekem százszor jobban, sumákoltam munka helyett, minden, kicsit is épelméjű változtatási kísérletnek ott tettem kerszetbe, ahol tudtam- majd amikor a tehetségtelen, balfasz tolvaj cégvezér elbukott, akkor nagymellénnyel jelentkeztem, hogy majd én, mert én tudom a tutit - a hülye cégtulaj meg, aki az eddigi tevékenységemet is az aggódó jómunkásember kiállásaként értékelte (de jellemző rá, hogy amúgy ő választotta az előző tehetségtelen cégvezetést is) teljhatalmat adott. A baj csak az, hogy az elmútnyócévben dolgozni nem, csak lopni, meg bosszantani tanultam meg - az nagyon megy most is- csak hát fogalmam nincs, hogy kellene egy céget elvezetni...

Szóval javasolom, hogy -azon kívül, hogy a pénzpiaccal kapcsolatos fixa ideáidat és frusztrációdat kiszeded és tényekkel pótolod -a szösszeneted további részében, a fenti ELŐZMÉNYT még tedd hozzá az eszmefuttatásodhoz. Akkor legalábblesz benne némi igazság...bár nem tudom, hogy a meglévő hitelnek mennyire emelték a kamatát, de hogy ki miatt (is) kellett felvenni a hitelt, azt az előzmény kicsit egvilágítaná...

spinat 2011.11.21. 09:21:50

most öszintén, mi tart vissza bármilyen kormányt attól, hogy minuszos helyett pluszos költségvetést tervezzen? Vagy az már túl unortodox lenne?

Vidéki 2011.11.21. 09:34:08

@zrobasé:

Írod:” Az,hogy neked szövegértési és értelmezési problémáid vannak, az nem az én bajom !

Az, hogy mit akarsz az általad olvasottakba belelátni, az nem releváns, az csak a te fantazmagóriád !”

Hétszer tettél hamis állítást hozzászólásodban „a zsidók”-ról.

Hallottál a hét főbűnről?

Te egyetlen hozzászólásodban elkövetted. Bizonyíték a hozzászólásod.

Állításaid azok számára, akik beszélik a magyar nyelvet egyértelműek.

Hiába próbálod te is megrontani „a szavak becsületét”.

Vidéki 2011.11.21. 09:42:29

@spinat:

"most öszintén, mi tart vissza bármilyen kormányt attól, hogy minuszos helyett pluszos költségvetést tervezzen?"

Például az, hogy nem mindenható.

A pluszos költségvetéshez pénz kell.

Azt valahonnan elő kell teremteni, vagy elvenni olyan területektől amelyek állítólag ki vannak éheztetve, ezért nagy sírás rívás és fogaknak csikorgatása kísérné.

A bibliából ismert, hogy valamikor égi manna potyogott az égből és ez a pusztában bolyongó választott népet megmentette az éhhaláltól. Talán, ha a kormány hasonló csodát lenne képes produkálni, minden problémát gyorsan fejfájás nélkül meg lehetne oldani.

SvenH. (törölt) 2011.11.21. 09:42:59

@allegretto23: "sumákoltam munka helyett"
eljartam focizgatni munka helyett
az idiota kollegaimmal egyutt kivonultunk amikor a nagyfonok beszelt, egy paprikajancsit benthagytunk hogy ossza az eszt, de a nagy lovettat felmarkoltuk

amugy tokeletes volt a valasz

SvenH. (törölt) 2011.11.21. 09:51:10

@Vidéki: na vedd szajadra ezt meg egyszer!!!
hogy Orban Szent Csapata nem kepes szarbol aranyat csinalni?
hiszen 8 even keresztul VEGIG ezt hallottuk!!!

en mar komolyan elhittem ha levaltjak Gyurcsanyt mar azzal emelkedni fog a GDP!!!

te tenyleg most azt allitood hogy a Szent Gral Lovag es Fegyverhordozoja ugyanazt kepesek csak megtenni mint Gyurcsanyek? hogy PENZ KELL??? meg hogy el kell venni valahonnan???
fujj te kommancstolteltek

habar lehet hogy mar kesziti Orban is a szeppukura elo a keseket...
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/orban-a-szocialista-kormany-brutalisabb-volt-mint-most-a-fidesz-362352
"Orbán: A szocialista kormány brutálisabb volt, mint most a Fidesz"

Vidéki 2011.11.21. 09:51:56

@zrobasé:

Az arabok is szemiták, Ábrahám és szolgálóleánya, Hágár leszármazottai.

A "Szentföldi" viszonyok arra utalnak, hogy szemiták is lehetnek antiszemiták.

Vidéki 2011.11.21. 09:57:12

@SvenH.:

Írod: "te tenyleg most azt allitood hogy a Szent Gral Lovag es Fegyverhordozoja ugyanazt kepesek csak megtenni mint Gyurcsanyek? "

Ne mossál mindent egybe.

Aki a tökéletesség mércéjével bírálgat, sohasem találhat egyetlen egy olyan kormányt ami tetszésének megfelelhet.

A való életben viszont azt tapasztaljuk, hogy van jobb, vagy rosszabb teljesítmény.

Az atlétikában azt tapasztaljuk, hogy vannak magasugrók akik átugorják a 2 méterre helyezett lécet, míg mások csak átsétálni képesek alatta.

Ebből kiindulva kell megítélni a kormányok működését is.

allegretto23 2011.11.21. 10:28:07

@SvenH.: Köszönöm. Én ennél egy kicsit tágabb értelemben írtam a sumákolást. Az kevésbé zavar, hogy ott melegednek-e a parlamentben, vagy fociznak, ugyanis a parlamentben levésüknek csak akkor lett volna értelme, ha a támogatható javaslatokat -kritikával persze- valóban támogatták volna. Ha a kritika jobbít, akkor van jogosultsága, ha csak rombolni tud, akkor tilos. Alapból elkaszálni értelmes törekvéseket, annélkül, hogy érdemben mérlegelnénk- visszataszító és mérhetelenül kontraproduktív. Ennek isszuk most a levét. Egyébként meg rühellem mind a két bandát - 35 évet szívattak a kommunisták a régi rezsimben és mind a két nagy pártban azokat látom viszont, akiknek akkor, már ott is baromi jól ment. Hagy' ne szeressem már egyiket sem. Ha a konzervatív oldal nem lenne tele volt komcsikkal és nem lenne gyomorforgatóan tahó időnként (lsd. Mandiner/KKTT/József Attila, tegnap- eklatáns példája a konzervatív jobboldal "műveltségének", és anyám borogass, a kommentekben még fürtökben védik a cimborák a védhetetlent) akkor esetleg konzervatívnak mondanám magam- így isten ments!

zrobasé 2011.11.21. 10:38:45

@Vidéki:
Az, aki nem képes az iróniát észrevenni, az vagy agyilag visszamaradott, vagy fizetett propagandista !

Vidéki elvtárs, te az egyik vagy...hogy melyik, azt csak te tudhatod

A hét főbűn a következő:
1. A kevélység.
2. A fösvénység.
3. A bujaság.
4. Az irigység.
5. A torkosság.
6. A harag.
7. A jóra való restség.

főleg bujálkodtam, meg torkoskodtam, meg fösvénykedtem....

hoppá, itt nem szerepel az irónia ?

a maró gúny ?

hoppá, Vidéki elvtárs, jó elvtárs, fizetett provokátos !

Vidéki elvtárs a goebbels-i tanok legnagyobb tanitványa ?

vidéki elvtárs , vidéki elvtárs , gyengülsz...régebben változatosabb voltál, mostanra egysíkú, unalmas, klisés, kiszámitható vagy. Hiába no, fizetett provokátor vagy, és abból se a legjobb !!!

Igyekezz !!! Fantazmagóriáidat, ne légy rest, és szórd csak !!!

Ironfist 2011.11.21. 12:08:27

@zrobasé:

lájk néked :D De azért szerintem fölösleges meggyőznöd bármiről is, majd jön megint ő is, meg az Ember-aki-csak-zsidózni-tud (igen, Béla Bácsi), és megmagyarázzák neked, hogy amit te művelsz, az habzószájú tombolás, amiért merték szájukra venni a mocskos zsidó gazdáidat, és amiért te ezt az igazságot nem vagy képes elfogadni :D

Vidéki 2011.11.21. 12:11:40

@zrobasé:

Korunk fő bűne az antiszemitizmus

Te egyetlen hozzászólásban hétszer követted.

Hiába próbálod mosdatni a szerecsent, önmagadat, ez a bűn lemoshatatlanul beszennyezett téged.

Ebben a helyzetben a bűnbánat talán enyhíthet sorsodon.

Valld be őszintén, hogy nem voltál „Politikailag Korrekt”.

Melegen ajánlanám azt is, hogy „szaggasd meg köntösöd és szórjál hamut a fejedre”.

Viktus 2011.11.21. 12:33:15

@Vidéki:

Nem válaszoltál a kérdésemre. Melyik állami szervezetnél mereszted a hátsód?

Megosztom veled a narancsos hétköznapok keserű valóságát. Az új munka törvénykönyvesdinek köszönhetően a helyi multik azt rebesgetik a három műszak helyett kettőre állnak át, és a népeknek majd 12 órázni kell akinek nem tetszik pápá ... eleve lesz több ezer munkanélküli akikből lehet válogatni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.11.21. 12:37:15

Kedves Huth Gergely! Én most egy másik (MAGYARORSZÁGNÁL SOKKAL KISEBB!!!) országban lakom! Érdekes módon, ezt az országot nem viselte meg sem az első, sem a második krízis!!! Pedig a nemzetközi pénzpiacok sokkal könnyebben "lecsaphatnának rá". Talán azért van ez így, mert itt ortodoxabb gazdaságpolitikát folytatnak??? Pedig ez az ország nemrég még nagyon szegény volt, SOKKAL SZEGÉNYEBB, MINT MAGYARORSZÁG, most meg rohamosan fejlődik! Itt pl. tényleg dübörög az építőipar, és nem állami pénzből, hanem magántőkéből!!! Érdemes lenne ezen elgondolkodni Matolcsy elvtárssal együtt!

Béla Bácsi 2011.11.21. 12:39:00

@zrobasé: Nagyon eccerű: ha ezt a temérdek pénzt összeharácsolták, akkor valahol a kiadásban meg is kell jelennie. Ha nem jelenik meg: elloptk a pénzt, ha megjelenik és felemelt kamatterhekre ment, akkor valószínű, hogy a parabolának szánt felsorolásod IGAZ.

Béla Bácsi 2011.11.21. 12:47:55

@allegretto23: tetszik ismerni a viccet a cigánnyal a munkaközvetítőben? Csak a poénját: "Maga kezdte!"
Tudtommal a csirkefogó Fidesz egy kibalanszírozott költségvetést hagyott Medgyesi elvtársékra, akik az anyósnak megigérték a karácsonyi ajándékot, aztán azt mondták az anyósnak, hogy igen drága a gáz, de -tessék megnézni!- az én anyukám is fázik!

zrobasé 2011.11.21. 12:48:00

@Vidéki: ásit:

"Tanulj meg komédiázni"

te a 7 fő bűnre utaltál...nem a korunkéra...szóval nem mondasz igazat...

az én sorsomat az enyhithetné, ha te végre otthagynád a közpénzből fizetett minisztériumi állásodat !!!

nem azért adózok én, és még sokan mások, hogy te a fantazmagóriáiddal teleird az internetet !!!

tanulj, olvass, termelj !!!

melegen ajánlom, hogy a Tízparancsolatot tartsd be !

de főleg ezt : NE HAZUDJ !!!

ha majd ez sikerült, akkor, talán akkor beszélek veled

addig te is csak egy más által megtermelt pénz elköltöje vagy, aki életében még egy szalmaszálat se tett keresztbe !!!

ajánlott olvasmányok : igy irtok ti !!!

Nemrégiben Hoffman Rózsa a titkos záradékra azt mondta, hogy szemenszedett hazugság.

Pár nappal később előkerült az ellenjegyzett példány.

Vidéki elvtárs, jó elvtárs, ő nem kérdőjelezte meg H.R-t, ő is beállt a hazudosok sorába.

A valóság égi mását festi itt le szemünk elött Vidéki elvtárs.

De hiába is hiszi, hogy göbbelsi propangada stilusa sikert hozhat, hisz a hazug embert előbb utolérik mint a sánta kutyát.

Orbán úgy gondolja, hogy hulljon a férgese. Szerinte a devizahitelekről a lakosság tehet, ő vette fel, ez a magyar ember sajátos gondolkodásából fakad, nem lehet ezt a kormányra kenni.

Szijjártó Péter annyira el van foglalva azzal, hogy más zsebében turkál, hogy hónapokig észre se vette, hogy jóval a 2milliós fizetési plafon felett kapott fizetést.

Vajh' hányan vannak még az országban, akik nem tudják , hogy mennyi pénzt kapnak ?

SvenH. (törölt) 2011.11.21. 13:03:25

@zrobasé: "Szijjártó Péter annyira el van foglalva azzal, hogy más zsebében turkál, hogy hónapokig észre se vette, hogy jóval a 2milliós fizetési plafon felett kapott fizetést."

mi ez az aljas csusztatas?

Szijjartonak feltettek rendesen a kerdest hogy akkor most o vissza ohajtja-e adni a 2milka feletti reszt erre o elismetelte hogy amit akkor kapott az korrekt az akkori torvenyeknek megfelelo...

tehat nem csak az van hogy veletlenul nem vette eszre hogy 2 milla + -t kapott.... hanem felszolitasra sem volt hajlando...

SvenH. (törölt) 2011.11.21. 13:09:49

"De az igazság ez. Az a helyzet, hogy ma a hazugság szinonimája a magyar miniszterelnök neve Brüsszelben" - mondta a Fidesz elnöke. Hozzátette: akik nem túl jóindulatúak Magyarországgal szemben, azok nem is a miniszterelnök nevét, hanem egyszerűen a magyarokat azonosítják a hazugsággal. "Ne lepődjünk meg, hogy minden, ami hazugsághoz, szószegéshez, becsapáshoz, megtévesztéshez, meg félrevezetéshez kapcsolódik, az egész európai szintéren asszociálnak ránk, és ilyen gúnyneveket adnak tervezett intézkedéseknek" - mondta.

www.orbanviktor.hu/cikk/gyurcsany_a_hazugsag_szinonimaja
vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/handelsblatt-orban-viktor-a-nap-pinokkioja-362745

remelem az itteni naridroidoknak nem kell Pinokkió - ügyben felvilagositast adni....

allegretto23 2011.11.21. 15:31:43

@Béla Bácsi: Aha... és akkor a medgyesi végletekig rossz szoci gazdaságpolitikájára adott helyes válasz - szerinted, meg a fideszkdnp szerint - az, hogy akkor előkapom a kisbaltát, és lássuk, uramisten, mire megyünk ketten...nem kármentés, hanem kár növelés. Millen hazaffyas, millen unortodoxul Magyar! Sügér.

Béla Bácsi 2011.11.21. 16:43:25

@allegretto23: Nem ők növelték a kárt. Az nőtt volna még jobban is, ha hagyták volna.
De nem is ez a baj! Mi a bajod neked a magyarokkal? Ismered őket? Magyarországon élsz? Ha itt élsz, magyarnak vallod magad? Beszéled a nyelvet (valamennyire), hol tanultad meg? Miért gyűlöletes a magyar, ha magyarnak néz ki és miért szép a francia, ha francia? Vagy az angol, ha angol? Vagy a német, ha német? Mit csináljunk? Legyünk angolok? Németek? Franciák? Kössük fel magunkat? Vagy ne ugassunk annyit a nyakunkon lógó iga miatt, he? Büdös magyar gojok, nem értik meg, hogy minden állatnak az árja zsidót kell szolgálni ezen a földön!
Csak annyit érzek átsütni az egyébként teljesen érzelmi-hangulati töltésű firkálmányodon, hogy valami iszonyú kisebbségi érzésed van a magyarokkal szemben...Hidd el, tanultam pszichológiát, az ilyen heves támadás mindig veszélyeztetettség érzésből fakad (ami a kisebbségi érzés egy akut formája). Mit vétett neked a történelmünk? A legyilkolt tízezrek (az általatok létrehozott Trianon miatt), az utána lemészárolt tízezrek (ötvenes évek) ezúttal direktben általatok? Mi okozza ezt az eszelős gyűlöletet?

zrobasé 2011.11.21. 16:56:40

@Béla Bácsi:
neked csak az általad megvédett Vidéki hozzászálást idézném :
Te egy ronda antiszemita vagy, ha képes vagy ilyen alantas szöveggel bepiszkítani a képernyőt.

Szállj magadba és tarts ön bírálatot, különben elérhet az "alulról jövő bírálat".

Korunk fő bűne az antiszemitizmus

Te egyetlen hozzászólásban hétszer követted.

Szállj magadba és tarts ön bírálatot, különben elérhet az "alulról jövő bírálat" a "szemiták" részéről.

Az arabok is szemiták (Ábrahám leszármazottai), de ajánlom, hogy te inkább a nem arab szemiták bírálatától tartsál.

ez a bűn lemoshatatlanul beszennyezett téged.

Ebben a helyzetben a bűnbánat talán enyhíthet sorsodon.

Valld be őszintén, hogy nem voltál „Politikailag Korrekt”.

Melegen ajánlanám azt is, hogy „szaggasd meg köntösöd és szórjál hamut a fejedre”.

allegretto23 2011.11.21. 17:09:18

@Béla Bácsi: Igazad van Béla Bácsi, tényleg, most, hogy így mondod... mintha rémlene, hogy csak tegnap érkeztem telavivból és még nem volt időm megtanulni olyan szépen sv...magyarul, ahogy te nyomod. Illen szép tschitschás-frötschögős-népiesch stílusban. De majd nagyon igyekszem, csak most rászorult a kaftán a fejemre és nem tudok másra koncentrálni. Sügér.

Béla Bácsi 2011.11.21. 21:53:21

@allegretto23: Bajzeg, mielőtt használod a puskára leírt kliséiteket (fröcsögős, népies) nézd már át, hogy te mit írsz! Megint csak azt kérdem: miért irritál valami téged, ha magyar? (Mi lenne, ha elmennél mondjuk Németországba? Képzeld el: nincs magyar! Minden nap egy orgazmus!) Menj el, bajzeg, ne szenvedj itt! Egy életed van! (Vagy esetleg Kanada felé orientálódsz?) :)

allegretto23 2011.11.21. 22:52:09

@Béla Bácsi: Nem a magyar irritál... csak a magyar önfejűség- akkor is, ha hősiességnek álcázza magát, és azért, mert rendszerint ebbe bukunk bele...
>>A szőlős gazda is, az egyszeri,
Magánkivűl s őrjöngve kacagott fel,
Látván, hogy szőlejét a jég veri,
Dorongot ő is hirtelen kapott fel,
Paskolni kezdé, hullván könnyei:
"No hát, no!" így kiált; "én uram isten!
Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!"
<<

dosagy18 2011.11.23. 10:10:03

És ezek az idétlenek hívják magukat jobboldalinak? Közük nincs hozzá, teljesen alja banda..

Ironfist 2011.11.23. 10:28:03

@Vidéki:
HAZUDSZ, VIDÉKI, HAZUDSZ, TE KUTYA!

@Béla Bácsi:
Na, mi a fene? Béla Bácsi zsidózik? Ki gondolta volna? Ez tök meglepő... És gondolom ezen felül kuruckodik, Trianonozik, fröcsög, és mindenki zsidó, és cigány, aki merészel neki ellent mondani, jól mondom?

"Bajzeg, mielőtt használod a puskára leírt kliséiteket (fröcsögős, népies) nézd már át, hogy te mit írsz! "

Kliséket akarsz? Oké: elmúltnyolcév, gyurcsányahibás, zsidókcigányokkommunisták vagytok, vörösbarmok, ávósok, szemkilövetés. Igen, ez tipikusan az a klisé mind, amit ellened szoktak felhozni :D

@allegretto23:
"tschitschás"

Neeem, ez az Ember-aki-csak-zsidózni-tud, ennek nem ez a szavajárása, hogy csicsás, hanem Kazinczynak érezvén magát nyelvújított, szerinte a helyes kifejezés: csácsi. :D

@dosagy18:
"És ezek az idétlenek hívják magukat jobboldalinak? Közük nincs hozzá, teljesen alja banda.."

Elárulom, ez még baloldali sem. Ez populista, semmi több.

Béla Bácsi 2011.11.23. 17:02:32

@allegretto23: Ismerem az idézetet, eredetiben és Arany János tolmácsolásában is. A közmondás igazat állít, csak az a gyanúm, hogy nem a Fidesz a szőlősgazda itt, hanem te, ill. mindazok, akik valamiféle pozitív alternatíva hiányában pusztán UTÓLAG kritizálják a kormány döntéseit. Azt remélem te is elismered, hogy a kormányzás azért nem AZONNAL történik (ez alatt azt értem, hogy azért egy kicsit megbeszélik döntés előtt a dolgokat, ha fideszesek is, és az eléjük tárt tények alapján döntenek). Na most, számomra a bibi, hogy nem hinném, hogy te eléd annyi tényt tárt volna bárki is ez ügyekben, mint a kormány soraiban levő döntéshozók elé. Ezért kétséges számomra az efféle kritikák "névértéke". Több érzelem, mint értelem.

süti beállítások módosítása