Skip to content


       Szűrés lista

Matolcsy újraszámolta a költségvetést

No, miután múlt pénteken végre Orbán megadta a zöld lámpát a teljesen irreális számokon nyugvó költségvetés újratervezésére (1,5%-os növekedés, 268 forintos euróárfolyam), Matolcsy Gyuri és lelkes csapata turbó üzemmódba kapcsolta magát és újratervezte a számokat.
Mondjuk ilyen gyorsan megbukott költségvetést még nem láttam, hiszen még meg sem szavazták.

"Matolcsy György kijelentette, hogy jövőre tartják a 2,5 százalékos költségvetési hiánycélt, ennek érdekében a költségvetést 299 forintos euróárfolyammal és fél százalékos várható növekedéssel számolták újra. Mindez 320 milliárd forintos lyukat üt a költségvetésen, amiből 200 milliárdot az országvédelmi alapból tömnek, a fennmaradó 120 milliárd forintot pedig három forrásból fedezik." - ismertette az új sarokszámokat.

Ez azt jelenti, hogy a 2012-re tartalékolt pénznek annyi, ha bármi nem a tervek szerint alakul (márpedig sosem szokott úgy alakulni), akkor itt állunk pénz nélkül.

Az olyan kiadásokhoz, mint az MTVA 77 milliárdos támogatása, vagy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 35 milliárdos támogatása szent és sérthetetlen (együtt benyelnek vagy 110 milliárdot!), így más területen kutakodtak Gyuriék:

1. 52 milliárdot zárolnak a minisztériumok költségvetéseikben. Vagyis majd jövőre megmondják, mire nem fog pénz jutni.

2. Tovább emelik a dohány jövedéki adóját, ebből 20 milliárdot várnak.

3. 48 milliárd forintot hoz, hogy a kormány döntése szerint a magán-nyugdíjpénztári rendszerben maradó pénztártagok (3%) a munkavállalói nyugdíjjárulékot az állami nyugdíjkasszába fizetik meg 2012 januárjától és a következő években is, ez 48 milliárdot hoz.
Tavaly ősszel ugye úgy döntött az Orbán-kormány, hogy 14 hónapig, vagyis idén decemberig a tagdíjakat az államkasszába irányítja, de 2012-ben már visszaáll a normál rend, és a pénztárba megy a pénz. Nos, mégsem.
"10%-os munkavállalói járulékot az állami kasszába kell fizetni kötelezően" - tett hozzá Matolcsy.

És még egy szög a szegény manyup tagok koporsójába: "átgondolják, hogy milyen játékszabályok vonatkozzanak a bent maradókra." - mondta Matolcsy. 
Hát, vannak tippjeim mik lesznek az új játékszabályok ...

Sőt: Kérdésre válaszolva a miniszter ezt mondta, hogy "épp a hatalmas bevételkiesés miatt ám a magánpénztárak jövőjét újra át kell gondolni. Az egyik megoldás lehet az átlépés újbóli megnyitása."

Bakker, ha az állam évekig ellopja a befizetett pénzt, jó hogy nem lesz pénz a manyup számlákon.

Címkék: fidesz válság matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr943465926

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bántják szegény Viktor bácsit 2011.12.16. 13:01:56

Valamit írni kéne erről a szegény miniszterelnök-gyerekről: megsajnáltam szegényt, ahogy állt ott, mint hízásnak indult, alkoholista kisiskolás, Viki a vérzivatarban, édes szentem....

Trackback: ÁRULÓK 2011.12.16. 12:29:47

 A Magyar nép és a Demokrácia árulói   Vádollak benneteket azzal, hogy felszámoltátok a Magyar Köztársaságot!Vádollak benneteket azzal, hogy nem tartjátok tiszteletben az alapvető emberi jogokat!Vádollak benneteket azzal, hogy nem tartjátok t...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.16. 09:59:29

Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és bizot...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.16. 09:58:33

Mihez ért Orbán Viktor tulajdonképpen?  Hol és milyen állást pályázhatna meg ez a 49 éves férfi? Mihez ért a miniszterelnök az ELTE ÁJK-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szer...

Trackback: Bazmeg az Orbánt, bazmeg a kormányt! 2011.12.16. 09:57:30

Olvastad már a szöveget, ami miatt Dopemant bactatja az ügyészség? Itt elolvashatod! Nem a nemzeti jelképünket sérti meg, hanem a parlamentlakókat sértegeti Dopeman, amikor arról bazmegol, hogy a magyarokon már csak a jó isten segíthet.  A VII. k...

Trackback: A megértés szonettje 2011.12.16. 01:29:04

Nézd a fidesznyik, a Kasszaürítő, Hogy' vigyorog bele most a pofádba!Múltnak a szelleme: égen a felhő!Jól jövedelmez a bor, meg a bánya.Új arany alkony: az állami csecsről,Csak nyalogatnia kell az öregnek,Ízleni fog neki! -döntenek erről,Tapsol a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakmeraze 2011.12.16. 11:04:09

@lecsekkoltam: nemzeti együttműködés programja, 69. oldal:
"Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító
magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek."
forrás: www.parlament.hu/irom39/00047/00047.pdf

Valóban nem először csináltak segget a szájukból.

Viktus 2011.12.16. 11:04:09

@sárkányfő:

Nem gondolod, majd ezek sérthetik a mi szuverenitásunkat??? pfej.

csakmeraze 2011.12.16. 11:05:15

@Zabalint: Bocsesz, az előző neked lett volna válasz

Roltii 2011.12.16. 11:08:16

@guy2:
persze, nem saját lakás van, ott teljesen más a rendszer. De akinek van egy versenyképes diplomája egy versenyképes állással, az nem ugyanazokon gondolkodik mint mi.
Valahol (talán index vagy házon kívül ), volt egyszer egy interjú egy londoni fodrásszal. Mármint magyar volt, csak elhúzott a pékbe. Ő mondta, hogy ugyanúgy hitelből élnek ott is az emberek, csak éppen tudják fizetni. Ha jó a munkájuk (neki jó), akkor mondta, hogy nyaralás, síelés, tv, autó nem téma, mert futja rá, és a hiteleit is szépen tudja fizetni. Ez az amit én is szeretnék elérni. És a hitel alatt nem a magyar pénzügyi szféra termékeit értem, mert a 0 thm-es áruhitelen kívül, vagy legrosszabb esetben a 11x10%-os konstrukcióval élek, de mással nem. Azt is csak olyankor, ha van pénzem egyébként a termékre, csak kényelmesebb elnyújtva kifizetni.

no successful 2011.12.16. 11:11:14

@Zabalint:
"Te idióta barom. A 6,7%-os GDP csökkenés természetesen Gyurcsányék bűne, a mostani Ft gyengülést meg külső okokra fogod. Neked nem véleményed van, te pártkatona vagy, egy aljas féreg. "

Pedig bizony ez a helyzet. Most isszuk igazán a levét a szoclib kormányzásnak, megfejelve, az euválsággal. (Persze nem csak az EU van válságban, hanem az egész világ. Egyszerűen a 2008-as válság nem ért még véget.) Köszönd ezt a Fleto haverodnak, meg a globalizációnak.

Roltii 2011.12.16. 11:12:23

@guy2: jah, és hogy válaszoljak a kérdésedre:
biztos vagyok benne, hogy nem lesz kompenzáció. Sőt, akinek van reálhozama, az is kevesebbet kap, mert plusz egy évig mentek a tagdíj levonások (vagy az csak befizetésből van?). Az biztos, hogy jól járni nem fogunk, bár nekem egy kibaszott aegonos ügyintéző miatt úgysincs reálhozamom (csak arról felejtett el szólni, hogy ha nem vagyok legalább 5 éve tag az előzőben, akkor amikor átmegyek, bukom a hozamom... na mindegy, ez saját egyéni szocprobléma).
Én már régen is mondtam, hogy a manyupok szarul működnek, de talán a legrosszabb megoldás az ellehetetlenítésük, ha valami rossz, akkor azt először meg kell próbálni megjavítani.

Vidéki 2011.12.16. 11:14:39

@Zabalint:

Írod választékos kocsmai stílusban:
„Te idióta barom. A 6,7%-os GDP csökkenés természetesen Gyurcsányék bűne, a mostani Ft gyengülést meg külső okokra fogod.”

Te mire fogod, hogy a svájci frank, amiben a lakosság és az önkormányzatok hatalmasan eladósodtak (a ballib kormányzatok alatt), ilyen hatalmas mértékben erősödni tudott az euróhoz és a dollárhoz képest is?

Viktus 2011.12.16. 11:16:15

@Vidéki:

Már megfogta a svájci jegybank egy ideje :P nem zavar? és csak nálunk tartja magát ilyen szinten meg a gyengélkedő euro is :P de téged az sem fog zavarni.

Roltii 2011.12.16. 11:16:45

@no successful:
"Egyszerűen a 2008-as válság nem ért még véget"
igen, de kevés ország engedhette meg, hogy ennyire szarjon az egészre. Egy válság kíváló lehetőség lett volna komoly, értelmes szerkezeti átalakításokra. Nálunk nem igazán tudok ilyet mondani, talán az egysávos adózás bevezetése ilyen, csak éppen azt nem válságnál szokták meglépni, és az 1 sáv se több:D
Jó lenne, ha látnánk megfelelő válság kezelő intézkedéseket, és nem csak azt, hogy Matolcsy körül néz, és innen-onnan elvesz pénzt.
Az MNYP-k államosítása kiváló példa erre, hiszen az országnak hosszútávon jó lett volna nagyon, rövidtávon se volt rossz. Ultra rövid távon tudtak belőle pénzt kivenni, de bár ne tették volna.
Jah, meg válságban nem adunk a focinak, meg a vasutasoknak zsét, "csak úgy". Demagógnak hangzik, de nem kevés pénzről van szó. Ráadásul a vasutas témában szerintem nincs 80-as IQ-nál többel rendelkező személy, aki ezt bármi módon alá tudta volna támasztani, hogy nekik ez jár.

NaP · http://nagyek.blog.hu 2011.12.16. 11:18:42

Azt írják, hogy éves szinten 48 milliárd bevételt fog hozni a 100 ezer adózó 10% nyugdíjjáruléka. Egyszerű osztással kiderül, hogy 48 000 000 000 ft / 100 000 fő / 12 hónap = 40 000 ft/fő/hónap. Ez átlagosan bruttó 400 000 ft-os fizetést jelent. Jó eséllyel a magánszférában, mert állami alkalmazottak nem mertek maradni.
Ez a piaci értéket termelni képes alkalmazottak jelentős része.
Innentől nem nagyon érdemes tartani az egykétkulcsos adót, mert a kedvezményezettjei már úgyis ellenségek.
Szomorú lesz a jövő év, sajnos nagyon szomorú! :(

zrobasé 2011.12.16. 11:18:43

@no successful: "Köszönd ezt a Fleto haverodnak, meg a globalizációnak. "

te meg köszönd a globalizációnak a tévédet, kocsidat, számitógépedet, internetedet, kávédat, cigidet, ruhádat, cipődet, déli gyümölcseidet, etc...

@Vidéki: természetesen a lusta németek tehetnek róla, meg a gyurcsány-bajnai duó, kun jános is, tudod, őt ismered, kedveled, meg a bankárbosszú, a manyup-tagok, a zúnió, a neptunusz vonzása, a hidegháború, castro, merkel, meg sárközy és kicsit még kohl kancellár is...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.12.16. 11:20:26

"Mondjuk ilyen gyorsan megbukott költségvetést még nem láttam, hiszen még meg sem szavazták."
2008-ban 3 költségvetési terv készült gyors egymásutánban, ha jól emlékszem...

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2011.12.16. 11:20:41

A fidesz ellenzékben miért nem kampányolt a deviza hitelezés ellen? "a lakosság és az önkormányzatok hatalmasan eladósodtak " Igen, Kósa úr is csak így tudta visszafizetni a felhalmozott deviza hitelét.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.16. 11:22:40

@no successful: Húúúúú, azt már olvastam, hogy megugrik karácsony táján az öngyilkosok száma, de hogy a kamikázék száma is, az új. Rossz helyen tolod viktor szekerét, van neki facebook oldala is. Ha eleget fényezed, lehet belőled HM államtitkár saját személyzettel, saját attila szoborral és saját musicallel, és saját non bestsellerrel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.12.16. 11:23:15

@NaP: Az maradt a nyugdíjpénztárban, akinek már sok pénze volt ott. Akinek csak 1-2 százezre, az visszalépett, 3 millió fölött pedig szinte mindenki maradt. Aki annyit gyűjtött, az valószínűleg most is rendes fizetést visz haza.

baloo112 2011.12.16. 11:25:42

@Vidéki: hodmezövhely miota ballibes apa? soha nem volt... nem ott van a legnagyobb devizaadossag?
amugy a megtakaritasok ellopasa kb azt vetiti elore hogy mivel jovore nem lesz mit ellopni a bankbetetek jönnek.... (gyurcsany es a nemzetközi karvalytöke hibajabol....)

Kakimaki0123456789 2011.12.16. 11:26:40

@Himpellér: Fontosabb dolga volt. Pld a reformok megbuktatasa. Az egeszzsegugy ugy is nez ki ( index.hu/belfold/2011/12/16/vesztervek_keszultek_a_korhazakban/ )

Kozben fizetjuk Europa legnagyobb burokraciajat (es megsincs rendszam-matrica az okmanyirodakban, basszakmeg!)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.16. 11:26:55

@NaP: "Innentől nem nagyon érdemes tartani az egykétkulcsos adót, mert a kedvezményezettjei már úgyis ellenségek."
Úgy ahogy mondod. Egy pillanatig sem az fog eszembe jutni erről a rablóbandáról hogy a szja befizetésemet jelentősen csökkentették hanem hogy megfosztottak a nyugdíjamtól, attól hogy a saját sorsomról magam dönthessek. Ellenség vagyok.

komplikato 2011.12.16. 11:29:13

@newtehen: Szólj vissza ha lesznek több százezres tüntetések. Addig ami van az lepkefing ...

Bruno 2011.12.16. 11:29:13

Az, hogy ezek a patkányok miképp akarják ellopni a pénzemet azért nem érdekes mert szerencsémre még van mintegy 10 évem a nyugdíjig. Akkor pedig már biztosan nem a kormányban, hanem a őket egyébként megillető helyen lesznek. Az, hogy mie ez a hely mindanki szabadon eldöntheti.

Viktus 2011.12.16. 11:29:33

@no successful:

Na jah, de azért a Bajnai szintet lehetett volna tartani vagy azon javítani v.micskét kb. annyi volt az elvárás ...

Borenbukk 2011.12.16. 11:30:52

@Vidéki: Ejj, Videki pajtas. Te mar kerdesben is tudsz hazudni. Biztos nem vagy te benne a Fidesz frakcioban?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.16. 11:32:33

És fideszfijjúk, belehúzni, ez még mindig édes kevés amit itt nyomattok, a kétségbeesett Gyurcsányozás meg a libsizés édeskevés. Nem lesz ebből januárban benyújtható nagy számla ha ilyen meggyőződés nélkül kalimpáltok.
Hajrá, én bízom bennetek!
Említsük együtt fel hogy Hiller kutyája 13 évig lehetett vérbíró! Hogy az IMF magyar csecsemők vérén fogja a nyugati haldokló kapitalizmust felhízlalni! Hogy minden a friccek hibája akik lusták nagyot növekedni! Hogy a sortoló karvalytőke kényszeríti erre apánkat!
Hajrá, jó munkát!

béla a görög (törölt) 2011.12.16. 11:38:12

Rossz oldalról közelítitek meg a problémát!
Nem arról kéne cikkezni, hogy az állam miért lop - mert hogy lop az semmi kétség.
100.000 állam- és szavazópolgár pénzét elvenni egy pl. 77md-os MTV helyett az nem rossz politikai döntés hanem színtiszta lopás. (merthogy értelmet a 77md másként nem nyer)
Nem foglalkoznak népszerűséggel nem foglalkoznak semmivel csak viszik a pénzt.

Innentől kezdve arról kéne cikkezni, hogyan vegye/vegyük fel a harcot az állammal szemben.

Kakimaki0123456789 2011.12.16. 11:39:09

@Viktus: Na csak kivezet minket a Viktor az Europai Uniobol... a birsagokat a maganvagyonabol fogja befizetni?

zrobasé 2011.12.16. 11:39:40

@csizsikpizsik: "Említsük együtt fel hogy Hiller kutyája 13 évig lehetett vérbíró! Hogy az IMF magyar csecsemők vérén fogja a nyugati haldokló kapitalizmust felhízlalni! Hogy minden a friccek hibája akik lusták nagyot növekedni! Hogy a sortoló karvalytőke kényszeríti erre apánkat!"

b+ :D:D:D

Vidéki, jól figyeltél, ugye ? nem elég, hogy hiller neje 20 évig volt főbiró, még a kutyáját is kinevezte vérbirónak, 13 évig !!!

na, menj, és jajongj ezen, égesd magad újból, te fizetett propagandista, minisztériumi troll

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.16. 11:43:31

@Vidéki: Ahogy nekem is igazam van, mikor azt mondom, hogy a forradalmak célja a vagyonszerzés. Csak a név változik, akitől elveszik erőszakkal. A franciák lefejezték és elvették és elverték a nemeseket. Rákosiék megverték, elhurcolták, elvették, elverték a kulákokat. Viktorod megalázza, megzsarolja, majd kirabolja a magánnyugdíj pénztár tagokat. Nincs ebben semmi új, a forradalmi játék ugyanaz: fosszunk ki mindenkit!

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.12.16. 11:43:45

dobjunk már össze többet, mint amennyit ezek a naridroidok kapnak az agitprop osztályról, akkor talán ksban maradnak, hátha hátha :D

Kell kaja,Ibrahim? 2011.12.16. 11:44:15

A fene azt a hülye szelet ,már megint visszahordta!!!!!!

dr. trafik nomac 2011.12.16. 11:48:01

Erre csak annyi tudok tenni, hogy elhagyom az orszagot. Eddig mindig visszahuzott a szivem, de most ugyerzem uldoznek. Mi ertelme dolgozni, ha elveszi az al"l"am, es azt latom, hogy masok meg bologatnak is hozza. Tiszta Kadar korszak, de gyuloltem, a problemak szonyeg ala soprese, a kontraszelektalt idiotak, es a mindennapi hazugsagok miatt, mert ha igazat mondtal, vagy beismerted, hogy el lett valami rontva, akkor bizony eltapostak.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.12.16. 11:48:28

@Vidéki:
Kíváncsi volnék, hogy mi a véleményed a magántuljdonról, és annak védelméről?
Mi a véleményed arról, hogy jövőre a nyugdíjrendszer teljesen meg fog egyezni a 1989 elöttivel. Szépen épül a szocializmus, és te ehhez aszisztálsz. Te is bűnös vagy...

VT Man 2011.12.16. 11:50:42

@tourline:
"Egyszerre ki kell venni a pénzeteket a bankból egy nap, nem tankolni egy hétig, és nem fizetni semmilyen közüzemi számlát, amolyan polgári ellenállásként. Meglássátok új választást írnának ki 3 nap alatt, és még csak tüntetni se kellett. "

... és akkor nyerni fog a Jobbik.

Ez a cél?
Mondjuk inkább a jobbik, mint az MSZP, de az a baj, hogy nem látok pozitív szereplőt. Az LMP egy köcsög Paks és atomellenes méregzöld szervezet, más meg nincs.

A Fidesz pedig elég gyenge, de könnyű így, hogy nincs alternatíva!

VT Man 2011.12.16. 11:52:00

@nomac:
"Erre csak annyi tudok tenni, hogy elhagyom az orszagot. "

Úgyse hagyod el. Csak szájhős vagy.

És pont ez a baj: amíg az emberek csak szájkaratéznek, addig nem változik semmi.
Ha 1 millió magyar külföldre menne dolgozni, mint a lesajnált románok (2-3 millió), akkor talán felszedne mindenki egy kicsit nyugatiasabb szemléletet, és lenne esély a változtatásra.

VT Man 2011.12.16. 11:53:44

@Kierkegaard Akciócsoport:
"Én, mint MANYUP-tag kicsit örülök ennek az intézkedésnek. Így legalább biztosan tudom, hogy ebben az országban nem kapok nyugdíjat,"

Érdekes, hogy csak most jutottál ide. Mi már 10 éve tudjuk azt, hogy úgyse lesz nyugdíja senkinek itt.

Kakimaki0123456789 2011.12.16. 11:55:56

@béla a görög: "Innentől kezdve arról kéne cikkezni, hogyan vegye/vegyük fel a harcot az állammal szemben. "
Sok tizezer hazai kisvallalkozo es alkalmazott mar reg felvette a harcot - atment a szurkegazdasagba. Na meg a szlovak rendszamos Lexusosok is harcban allnak :)

Kakimaki0123456789 2011.12.16. 11:57:49

@STX Joe: 10 eve? 2001-ben eppen eleg jo volt a helyzet... akkor meg nem lett volna keso reformokat bevezetni...

dr. trafik nomac 2011.12.16. 11:58:46

"@Vidéki: Te mire fogod, hogy a svájci frank, amiben a lakosság és az önkormányzatok hatalmasan eladósodtak (a ballib kormányzatok alatt), ilyen hatalmas mértékben erősödni tudott az euróhoz és a dollárhoz képest is? "
Orban Viktorra ! Amugy nezd mar meg az eladosodas merteket, az elmult 1 evben tovabb nott (Rogan toni pl.,), pont a fide$$-es varosokban, ahol eddig is, kivetel Lazar, ott nem volt nagy novekedes, pedig ott igencsak tetemes az adosag, na vajon miert ?!

Etniez 2011.12.16. 12:00:31

@Lecso (F*ck the Shit): Tévedsz, az üzemanyageladások folyamatosan csökkennek.

Kakimaki0123456789 2011.12.16. 12:00:33

@no successful: Hat vannak akik nem hallottak az oszodi beszedet. Vagy hallottak csak nem ertettek.
Maig nem tudom igazandibol Gyurcsanyt akartak megbuktatni vagy az arisztokracia feltette a korrupciobol felepitett birodalmat a reformoktol...

Kakimaki0123456789 2011.12.16. 12:02:29

@rolika: Es akkor meg ott van az allamkotvenyek kamata, ami Orbanek alatt folyamatosan emelkedett.

dr. trafik nomac 2011.12.16. 12:03:59

"@STX Joe: Úgyse hagyod el. Csak szájhős vagy."
Nem tudom miota ismerjuk egymast, szajkarateban lehet nagy vagy, en viszont a munkaban vagyok jo. Egyebirant a helyem mar megvan, penz felreteve, mar csak egy kerdes van, a baratnom jon-e vagy sem. Neha azert elbizonytalanodok, ilyenkor eleg elolvasni a hireket, valoszinu indulas elott, meg megnezek egy parlamenti kozvetitest, hogy honvagyam se legyen... Illetoleg nagyon sok ismerosom kiment az elmult fel evben, ugy nez ki nincs is mas valsztas. (Mind sikeres mernok volt itthon, de furcsaljak, hogy egy "munkaalapu" tarsadalomban, abbol amit kap nem lehet megleni jol, kutatoi fizetesek o nagy isten...)

Etniez 2011.12.16. 12:04:42

@Marcellusca: Manyupban dolgoztam 7 évet.
Mondtam a maradó kollégáknak, hogy a következő lépés a bankszámlák államosítása lesz.
Vagy az önkéntes nyugdíjvagyont fogják lenyúlni, azzal a szöveggel:

"A nyugdíjpénztárak nem jól gazdálkodnak az önkéntes pénztárakkal sem. Mivel a hülye állampolgárok takarékoskodnak, ahelyett hogy elvernék a pénzt és befizetnék az ÁFÁ-t, ezért a pénzt elvesszük MEGŐRZÉSRE. MAJD amikor az állampolgár elmegy nyugdíjba, AKKOR jóváírjuk neki. Addig meg úgy sem kell neki".

Ha nem lesz jó a 2012-es év, kezdhetnek izgulni a bankszámlások/önkéntes nyugdíjasok.

dr. trafik nomac 2011.12.16. 12:06:10

"@STX Joe: És pont ez a baj: amíg az emberek csak szájkaratéznek, addig nem változik semmi.
Ha 1 millió magyar külföldre menne dolgozni, mint a lesajnált románok (2-3 millió), akkor talán felszedne mindenki egy kicsit nyugatiasabb szemléletet, és lenne esély a változtatásra"

En is ezt gondoltam, de szembesultem vele, hogy a regi kollegak jo resze kulfoldre tavozott, es orvos ismeroseim jo resze is oda keszul, ez mar korant sem szajhos kategoria, mert akkor ha minden tehetseg kulfoldre megy, kik fogjak itt az orszagot epiteni. Na hat igen, tudjuk sajna kik...

Viktus 2011.12.16. 12:11:11

@Borenbukk:

SZABADSSSSSSSSSSSSSSSSSSÁÁÁÁÁÁÁÁG!!!!!!!! (éhhalál)

Etniez 2011.12.16. 12:13:18

@nomac: Én is egy hónap múlva megyek :) Pont elég volt ebből az országból. 8 évnyi dilettáns Mszp kormányzást követi egy dilettáns Fidesz kormányzás. Nekem nincs több időm, elmegy az életem.

collateral collector (törölt) 2011.12.16. 12:22:25

nem lehet valahogyan megkérni az Európai Uniót, hogy távolítsák el a miniszterelnökünket?? az EU-tagságunknak elvileg pont az lenne az egyik előnye, hogy az ilyen faszfejek ne csinálhassanak azt, amit akarnak...

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2011.12.16. 12:26:11

Ezek komolyan azt hitték, hogy diktálhatnak az IMF-nek??? Jót tett ez a forint árfolyamának...

Viktus 2011.12.16. 12:27:00

@Himpellér:

„Mi erről a kérdésről nem egyeztetünk senkivel” – mondta. Az IMF-et Orbán úgy jellemezte, hogy olyan, mint „egy bank, egy pénzügyi szervezet” és „mi tagjai vagyunk ennek a banknak”, akitől szükség esetén hitelt, biztosítást kérhetünk. A kormányfő szavai szerint tehát arról van szó, hogy „mi a saját bankunkkal tárgyalunk.”

7esbusz 2011.12.16. 12:32:39

Közeledik a végkifejlet. A Kedves Vezető all in-t hívott. Lássuk, hogy megeszik-e a blöffjét. Az a gyanúm, hogy nem. Szóval jöhet az összeomlás. (Aminek a végét én már nem várom meg az tuti.)

Idet 2011.12.16. 12:32:48

@sárkányfő: Otthon csapkodjon. Az nem baj, hogy a Junájó (és az IMF) könyékig vájkál a szuverenitásunkban? Most már csak az jön, hogy "nyújtsd fel az ujjadat, kisfiam, ha ki akarsz menni a WC-re!"

Le_Penseur 2011.12.16. 12:33:39

@Etniez:
Kíváncsi vagyok Gíró Szász, Szíjjártó, Selmeczi, Vidéki hogyan fogják majd elénk tárni ezt a csekélységet! Gondolom ismét csatát vagy háborút nyertünk! ...

Mike36 2011.12.16. 12:35:40

az IMF és az EU összecsomagolt. Magunkra maradtunk. Elvárom Orbántól, hogy vonja le a könzekvenciákat önamaga számára, és használja önvédelmi fegyverét

Viktus 2011.12.16. 12:36:42

@Mike36:

Kiosztotta már a kokikat azért mentek el gondolom :P

Idet 2011.12.16. 12:38:34

@compound interest: Nem lehetne megkérni Putyint, kérjem szépen, Putyin elvtárs, instállom, már megbántuk, de nagyon, vegyen vissza minket Oroszország Anyácska kebelére!
Garantáltan nem lesz több faszfejkedés. Az kellene nektek. Esetleg állítsák vissza az Osztrák-Magyar Monarchiát.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.16. 12:39:00

Az IMF-balhé mellett eltörpül, de azért ez a pofátlanság is megérdemel egy említést:

www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdij/giro-szasz_nem_a_kormany_vette_el_a_tagok_penzet.160099.html

"Giró-Szász azt is hozzátette, hogy a kormány nem vette el a pénztártagok pénzét, a tagok döntöttek így."

Igen, bazmeg, úgy "döntöttek", hogy 14 hónap járulékáért megveszik tőletek azt a "kiváltságot", hogy lekoptok róluk végleg a picsába!!! Úgy biztosan nem döntöttek, hogy 14 hónap után is folytatódik a zabrálás, és ti majd nagy kegyesen eldöntitek, hogy egyáltalán megnyitjátok-e a lehetőségét a visszalépésnek!! Vagyis a maradók a semmiért mondtak le az állami nyugdíjuknak még a lehetőségéről is.

sárkányfő 2011.12.16. 12:39:03

@Idet: hogy mi van?
jól értem, neked nem az a bajod, hogy Orbán könyékig vájkál a magyar igazságszolgáltatás szuverenitásában, és análisan inzultálja a magyar jogbiztonságot, veszi látványosan semmibe a magyar nép jogbiztonsághoz fűződő jogát és érdekét, hanem az, hogy az EZ megpróbál minket megvédeni Orbántól?

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2011.12.16. 12:39:16

Az IMF "könyékig vájkál a szuverenitásunkban" ? Amikor egy ember egy hitelintézethez fordul hitelért akkor nem a hitelt adó szab feltételeket? Aki nem felel meg a feltételeknek az nem hitelképes! Ez nem személyes ügy, its all about the money!

Etniez 2011.12.16. 12:40:32

@Ringlósztár: Bárhol tankolsz, Molnál tankolsz. Kivétel OMV, de ők most fognak kivonulni.

Mike36 2011.12.16. 12:41:39

@Idet: most boldog lehetsz. szuverénen döglesz éhen.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.16. 12:42:44

@Idet: Kamikáze kettő. Valahol mindig éreztem, de titeket látva már tudom, hogy csak a hülyékből lehetett kamikáze. Nem fanatikusok voltak, hanem seggfejek, akik annyira hülyék voltak, hogy ha a vezír azt mondta, hogy bele kell csapódni egy csatahajóba mert jó lesz nekik, akkor belecsapódtak. Nektek a vezír azt mondja, hogy nem fog fájni a vazelin nélküli anál és ti kéjesen nyögtök mellé.

Mike36 2011.12.16. 12:43:54

@Idet: Vezéred tör Putyin babérjaira, szal neked is oda kellene dörgölőznöd, úgyhogy ne gyere nekünk a SZU űjraélesztésével, fideszes

Viktus 2011.12.16. 12:47:33

@Mike36:

Putyin kicsit más helyzetből osztja a lapokat nekünk tudtommal nem nagyon vannak jelentős nyersanyag kincseink meg ilyesmi apróságok ...

collateral collector (törölt) 2011.12.16. 12:47:40

@Idet: ".. Nem lehetne megkérni Putyint, kérjem szépen, Putyin elvtárs, instállom, már megbántuk, de nagyon, vegyen vissza minket Oroszország Anyácska kebelére!
Garantáltan nem lesz több faszfejkedés. Az kellene nektek. Esetleg állítsák vissza az Osztrák-Magyar Monarchiát. .."

hm, szóval szerinted Brüsszel = Moszkva. Oké. Akkor te biztos azt is elhitted, hogy 2 millióan voltatok a Kossuth téren. Meg azt is, hogy örökre eltöröltétek a tandíjat stb. lol

Le_Penseur 2011.12.16. 12:49:19

"A kormány hivatalos álláspontja továbbra is az, hogy mivel ezek még nem hivatalos tárgyalások, ezért meg sem szakadhatnak, tájékoztatta a hvg.hu-t a kormányszóvivői hivatal."

Még mindig elhiszik, hogy ha valamit nem a nevén nevezünk, akkor az nem az ami?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.16. 12:49:23

@Himpellér:

Sőt, talán ha a bank pénze nélkül a delikvens éhen halna, akkor nem is akkora baj, ha a bankban van egy kis nevelő célzat, és halkan megjegyzi, hogy ezesetben nem olyan soha meg nem térülő, nem is a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges luxusra kéne elherdálni a pénzt (a bank pénzét!), mint mondjuk egy nyaralás, egy plazmatévé... vagy egy futballstadion.

7esbusz 2011.12.16. 12:52:27

Vajon ez már a végjáték? Vagyis a vég kezdete?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.16. 12:56:05

@7esbusz: Sajnos ott tartunk hogy mindkét opcióra a válasz: adja az ég...

Etniez 2011.12.16. 12:57:17

@zrobasé: Én nem is foglalkozom ezzel a két idiótával, jobb lenne ha ti sem.
Féligazságokat nyomatják, kényes kérdéseket kihagyják.
Felesleges.

Én azt látom, hogy környezetemben mindenki veszíti el a munkáját és így hamarosan a lakását is. Most már nem az alsó réteg szív, hanem a középső. Abból pedig gondok lesznek.
Egy évig tanultam az angolt, felkészültem, egy hónap és elhagyom ezt az országot.
Szerintem a következő 5 év biztos szűkös lesz. Ez köszönhető a Fidesz elrontott gazdaságpolitikájának (70% és a piaci körülményeknek 30%).

Jó tanács: ne etessétek már ezeket a trollokat, ettől érzik magukat fontosnak.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.16. 12:57:19

@Viktus: De viktor úgy tesz, mintha miénk lenne az arabvilág olajkincse, az usa ipara, és a kínaiak tartalékai. Feszít mint két cső tengeri egy zsákban.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.16. 13:02:48

@Idet:

Nem, de az azért a pofátlanság egy szép példája, hogy a banki hitelbírálat bármilyen formáját a kormány a szuverenitás csorbításaként terjeszti. A pénzük, az kéne, a feltételeiket meg dugják a seggükbe?! Tehát az IMF-nek tulajdonképpen vissza nem térítendő támogatást kéne adnia a német exporttól függő, de egyébként szuverenitásról papoló magyar költségvetésnek... segílykét, ugye!?

Ironfist 2011.12.16. 13:08:19

@Vidéki:
HAZUDSZ VIDÉKI, HAZUDSZ!

kewcheg 2011.12.16. 13:10:39

..".charity for all,malice toward none.." mondotta volt ezt egy amerikai államférfiú vagy százötven éve...itt ebben a kis hazában az határoz meg mindent, hogy ezt az alapigazságot soha nem érezték az "alattvalók" bárkik is voltak az irányító pozícióban.Nincs jóakarat a 102ezer manyup-tag felé, mert mertek máshogy dönteni, mást gondolni, ezért el kell pusztítani őket. A nemzet ellenségei ők, akikkel nem lehet megegyezés.
Nem baj az sem, hogy úgy hat ez, mintha egy megkötözött ötéves gyerekkel csinálhatna bármit egy nagydarab szőrös állat, csak mert az szófogadatlan volt.(aki nincs velünk, az ellenünk) Ilyenkor egy kicsit talán irigylem a görögök, olaszok vezetőit, mert még slendriánságukban is jobbak, ugyanis együtt éreznek a néppel. Ezért nem hajlandó jobban megszorítani a görög kormány, ezért sírt élő adásban az olyasz ministzternő..:(

gösser 2011.12.16. 13:11:13

Nem kéne bántani Viktort! Jó tanuló, aki túlszárnyalja mestereit.
- Hazudtatok? - Gyenge kezdők vagytok, majd én megmutatom hogy kell!
- Loptatok? - Óvodás szinten csináltátok, mi mint egy többdiplomás igazi mester!
- Lakájmédia? - Amatőrök, ez az igazi, ahogy én csinálom!
- Diktatúra? - Rákosi, Sztálin csak próbálkozott, majd mi!
.
.
.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.12.16. 13:18:37

@Vidéki: "„Egy piacgazdaságban, ahol a jogrendnek kellene uralkodnia, nem lehet ilyen dolgokat művelni.”"

Ironfist 2011.12.16. 13:22:44

@Kismac:
" inkább muter (bár a nickem megtévesztő, tudom)! :D"

A Twilightos avatarod viszont egyértelműen jelzi, hogy nem vagy férfi :P

Vidéki 2011.12.16. 13:39:20

@Tyson925:

Bertold Brecht nem hízelgő véleménye a bankokról:

"Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest!"

Nem osztozom az általánosításban, de nem állítható, hogy minden esetben alaptalan lett volna Bertold Brecht véleménye.

A 2008-as válság után az USA-ban hatalmas állami pénzek felhasználásával konszolidálták a legnagyobb bankokat, amelyek hazárdírozva korábban hatalmas összegeket kaszáltak.

Cinikus közgazdászok ott erről így vélekedtek: "A nyereséget privatizálják, a veszteséget szocializálják.

Ami azt jelenti, hogy a "szent és sérthetetlen magántulajdon" nem mindig jön létre "szeplőtelen fogantatás" révén.

Ezért nem kell mindig olyan szent áhítattal gondolni rá ahogyan te teszed.

nanehogymár 2011.12.16. 13:46:39

@Vidéki:
olcsó demagógia, csak ennyire futotta? :)

rmr 2011.12.16. 14:31:14

Azért a tényszerűség kedvéért jegyezzük meg hogy az NMHH nem szent és sérthetetlen, hanem saját költségvetése van, nem támogatást kap, hanem majdnem kizárólag saját bevételei vannak, a gazdasági kormányzat nem rendelkezik felette, és nem is az adófizetők tartják el.

nanehogymár 2011.12.16. 14:50:16

@rmr:
a kérdés az, hogy a befolyt pénzt mire basszák el ugyebár! :) mert nem közvetlen támogatás ez valóban, viszont ez jó lenne máshova is.

Ringlósztár 2011.12.16. 14:56:09

@Etniez:
Tudom, ezért át fogok járni Szerbiába. Kicsit drágább lesz, de ha ez a kormány (orbán) ellenségnek tekint, mint manyup tagot, én is ellenségnek tekintem a kormányt (orbánt) és lehetőség szerint kibaszok vele.

Ringlósztár 2011.12.16. 14:57:28

@Vidéki:
És ennek mi köze van orbánék ámokfutásához?
Vagy Brecht írt a manyup számlákról is?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.12.16. 15:06:26

@Vidéki: Így már értem! Építjuk a szocializmust! Előre proletárok, Előre Vidéki elvtárs után!

Ironfist 2011.12.16. 15:15:37

@Vidéki:
HAZUDSZ, VIDÉKI, HAZUDSZ=FIDESZELSZ!

rmr 2011.12.16. 15:16:13

jogos (lehet), amit viszont nem értek, hogy a közmédia miért ilyen drága (az MTVA 65 Mrd-t kap a közp. költségvetésből)

tourline 2011.12.16. 15:29:12

Na most hogy az IMF lelépett jön a feketeleves. Gondolom még ebben az évben 330ft lesz egy euro, hajrá magyarország hajrá magyarok!!!! Viktor belefingott a lisztes tányérba.....
Nesze nektek 2/3..... Rájöhettetek volna hogy a kétharmad azt jelenti hogy az ország kétharmada obák-obák felkiátással cumizza meg a nagy retkest, egy harmad meg éli világát.....
Vegyetek konzerveket és palackozott vizet sokat.......

tourline 2011.12.16. 15:37:05

Közeleg a narancsosbukta.....

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.16. 16:46:16

@Ringlósztár: Nem, a magánnyugdíj pénztárról a Godot-ra várva szól :D:D:D

kissiú 2011.12.16. 23:23:06

Emberek!

Szombat délben minden magyar nagyváros főterén tüntetés lesz a kormány ellen! A Szolidaritás szervezi.
www.facebook.com/events/232997060106870/

Itt az első lehetőség összegyűlni a 102.000-nek! Vagy akár tízszer annyi embernek!

Adjátok tovább!

vomit 2011.12.20. 11:25:09

osztrak bankarok szerint a bankbetetek megvedese kovetkezik

remiz (törölt) 2011.12.20. 11:35:49

@vomit:
ez 1 elég erős állítás.
link? fórumhely?forrás?
(szal én fidesz/matolcsyellenes vagyok, de azért karácsonykor szeretnék nem minden percben erre gondolni.)
szóval kik azok az osztrák bankárok? (vagy ez csak dramaturgiai trükk volt?)

remiz (törölt) 2011.12.20. 12:37:08

@vomit:
ok, kösz.
mondjuk ez a bennfentes osztrák bankár körök elég általános, de hát
persze nekik az a dolguk, hogy a szomszéd üzletét rontsák, akkor megy
oda a pénz.. szar nekünk.

Viktus 2011.12.20. 13:01:36

@remiz:

Az osztrák bankok fosnak a legjobb hiteleiket bukják marad egy rakás bukó vagy bukni készülő hitel :D ezek után gondolom bármit eltudnak képzelni, hogy még a betéteseiket is elveszik. :D

süti beállítások módosítása