Skip to content


       Szűrés lista

Nehogy lemondj, Pali bá!

Nehogy lemondjon, tisztelt Schmitt Pál!

Ezekben a vészterhes időkben tényleg csak Ön gondoskodik a Nemzet legmagasabb szintű szórakoztatásáról! Másfél év is elegendő volt Önnek, hogy bátran le merjük írni, hogy Torgyán doktor óta nem volt ilyen szórakoztató figura a magyar politikában! Szeretnénk megköszönni Orbán Viktornak, hogy meglátta Önben a csiszolatlan gyémántot, és az ország legmagasabb pozícióját ajándékozta Önnek, hogy az egész Nemzetet beragyogja a fénye.
Ki tudná Ön helyett 100%-os teljesítménnyel végezni ezt a munkáját?
Ki védené Ön helyett ilyen elszántan a magyar nyelvet?

Istenem, na bumm, a 215 oldalas disszertációjában 180 oldalt másolt egy bolgár haver könyvéből. És? A Nemzet Tolla, a Törvényhozás Motorja, a Zemberek Elnöke, azért tették oda, hogy minden pikk-pakk alá legyen írva asap. Ezt jól csinálja? De még mennyire.

Ez egy következmények nélküli ország, ez volt, most is az és mindig is az lesz. Csak nem gondolja bárki, hogy majd lemond? Hiszen ha lenne benne gerince, akkor eleve nem vállalja el a csicskaszerepet, vagy nem alakítja ezt ilyen pompázatosan.

Egy ilyen országban, ahol Németh Lászlónék miniszterek, Selmeczi Gabikák szóvivők, elhanyagolt feleségek OBH elnökök lehetnek, egyszerűen nincs jobb Schmitt Pálnál.
Ügyeskedett, simult, nyalt az átkosban, ügyeskedett, simult, nyalt a demokráciában, hát nem pompás bizonyíték ez arra, hogy a magyar ember mindent túlél, minden helyzetben feltalálja magát?

Schmitt Pál disszertációja akkora plágium, hogy prototípusként lehetne mutogatni a gólyáknak az egyetemen. Pont. Egyszerűen fogta a bolgár haverja 1987-es könyvét, és lefordított belőle 180 oldalt. Biztos azt hitte, ha fordít valamit, az nem másolás. Amúgy is 1992 volt, olimpia éve, nem volt ideje ilyesmikre.

A szerzői jogi blog szerint: "A Schmitt által végzett tevékenység valójában átdolgozás (Szjt. 29.§), amely nem feltétlenül jelent csak fordítást (ahogy azt a törvény példaként hozza is), ide sorolható az eredeti mű tartalmának átalakítása, rövidítése, "magyarítása" is. Az átdolgozás pedig engedélyköteles cselekmény. A felhasználási engedély megkérése és a szükséges jgodíj megfizetése híján a felhasználás pedig jogsértést jelent."


(forrás: hvg.hu)

Ha egy 5 oldalas házi dolgozat 4 oldalát másolod egy könyvből, egyest kapsz.

Ha egy 60 oldalas szakdolgozat 50 oldalát másolod egy könyvből, kivágnak az egyetemről.

Ha  a szakdolgozatodban nincsenek lábjegyzetek, nincsenek benne forrásmegjelölések, át sem veszi a tanárod, csuklóból visszadobja. És még szerencsés is vagy.

Ha egy 215 oldalas disszertáció 180 oldalát másolod egy könyvből, summa cum laude-val végzel, és köztársasági elnök leszel.


Abba már bele sem megyek, hogy sportágak olimpia története mióta "filozófiatörténet", vagy hogy egyáltalán disszertáció-e?

A botrány kirobbanása után négy órával magyarázta meg a KEH, hogy mi is történt, amit gyorsan le is közöltek az addig nagyon szemérmesen hallgató jobboldali lapok:
"A leghatározottabban visszautasítják a plágiumvádakat. Az államfő és a bolgár sportkutató személyesen is jól ismerték egymást, az államfő részt vett Georgijev több munkájának elkészítésében és közös forrásból dolgoztak. Schmitt Pál, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) 1983 óta tagja, az értékezése forrásaként is megjelölt Nyikolaj Georgijev neves sporttörténészt személyesen, jól ismerte. Kutatásaik során több résztéma megtárgyalása során együttműködtek. A két munka legfontosabb alapforrásai a NOB ülések jegyzőkönyvei, valamint a NOB Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei, illetve a vizsgált olimpiák záródokumentumai."

Ez már magában is óriási LOL, ezt már csak akkor tudták volna felülmúlni, ha ezt a közleményt adják ki:
"Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt doktori disszertációjának nagy részét szinte szóról szóra plagizálta egy bolgár sportkutató, méghozzá úgy, hogy szándékosan visszadatálta a saját értekezését, ezáltal azt a hitet keltve, hogy övé az eredeti példány. A dolgozata ráadásul még a doktori disszertáció alapvető követelményeinek sem felel meg, ennek ellenére summa cum laude minősítést kapott bírálóitól. Schmitt Pál nemzetközi szervezetekhez fordult jogorvoslatért."

Világbajnok disszertáció, kétség sem férhet hozzá, hiszen önálló kutatómunka helyett ketten dolgoztak rajta, a két kolléga szorgosan túrta elő a NOB jegyzőkönyveit, gyűjtötték ki az adatokat, aztán elváltak egymástól az útjaik, és Schmitt Pál is ugyanazokkal a szavakkal, ugyanolyan sorrendben, ugyanolyan formában írta meg 1992-ben a művét, mint ahogy ezt a bolgár barát megtette 5 évvel korábban. Ezek a NOB jegyzőkönyvek valahogy kimaradtak a források közül ... Schmitt témavezetője szerint ez így teljesen oké. Szép munka, Dr. Takács: "A sport és a képzőművészetek (1970-90)"
 
Dr. Bognár Gergely, a Közép-Európai Egyetemről ezt írja:


"Minden lelkiismeretes oktató a szemeszter első óráján a diákok fejébe veri, hogy a plágiumon kapott hallgató a lehető legsúlyosabb elbánásra számíthat — általában minden további teketória nélkül kirúgják az egyetemről. (...)

Ha a plágium már egy néhány oldalas szemináriumi dolgozat esetében is ekkora vétség, gondolhatjuk, mekkora tétje van egy doktori disszertációnál. A doktori értekezés megvédése az emberiség tudáskincsének gyarapításán dolgozó tudósok nemzetközi közösségébe való belépés. Ehhez a közösséghez tartozni rang és megtiszteltetés. Ezzel visszaélni — legalábbis ennek a közösségnek a szemében — megbocsáthatatlan bűn. (...)

Tökmindegy, hogy a bolgár szerző és a magyar államfő haverok voltak-e. Sőt, a barátomat meglopni talán még nagyobb becstelenség, mint egy idegent. Azt akarja vajon mondani ezzel a hivatal, hogy de hát mindannyian tudjuk, hogy Schmitt Pál úriember, aki a barátjától sosem lopna? Vagy azt, hogy a bolgár szerző nagylelkű barátként saját tanulmányának úgy jó négyötödét Schmitt rendelkezésére bocsátotta? (...)

Mi jutna eszünkbe, ha két történész mondjuk az 1848–49-es szabadságharc forrásait elemezve szinte szóról-szóra ugyanazt írná? Természetesen nem az, hogy csak véletlen egybeesésről van szó. 

Marad még az a lehetőség, hogy jóhiszemű, ámde borzasztóan ostoba hibával állunk szemben. A magyar helyesírással amúgy is hadilábon álló államfő egyszerűen nem érti a másolás és idézés közötti különbséget. Ezért hivatkozik ugyan a bolgár szerző munkájára, miközben a disszertáció nagy részét kimásolta belőle.

Az ilyesmi egy elsőéves egyetemista esetében elképzelhető — találkoztam ilyen diákkal. Ilyenkor az ember azon gondolkodik, hogyan vehették fel a hallgatót az egyetemre. De egy doktori disszertációnál ilyen egyszerűen nincs. Erre a szintre egyszerűen nem juthat el úgy valaki, hogy ne értse a mások munkájának hivatkozott idézése és hivatkozás nélküli plagizálása közötti különbséget."
 


Természetesen Pali bácsi legújabb húzása egyből mém lett, ebből a termésből pár példány:

"Magyarország Alaptörvénye, 9. cikk (2): A köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka... alias Copy General"


"A köztársasági elnökeink jók a fordításban.
Göncz a Gyűrűk Urát, Schmitt a bolgár csávót fordította ... mi ezzel a baj? :)
"

 



 








(képek: lvnte.tumblr.com, mtvhirado.tumblr.com)

Címkék: botrány schmitt

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr443539204

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: El a kezekkel Schmitt Páltól!!! 2012.01.17. 18:58:39

Nem akartam azokról a méltatlan, lealacsonyító és a legsötétebb ork szellemiségről árulkodó vádakról szót ejteni itt a blogon, amelyekkel a ballib médiahorda beiktatása óta folyamatos ostrom alatt tartja a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnö...

Trackback: Meghalnál a Fideszért? 2012.01.12. 15:54:48

Elmennél ma egy kormánypárti tüntetésre? Bezúznál kirakatokat? Gyújtogatnál? Ölni képes lennél Viktorért? Mennyire vagy fanatizálható?Felvonultál május elsején az átkosban? Ne legyenek illúzióink. Kormány mellett tüntetni diktatúrákban szoktak. Most, 2...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.12. 15:53:54

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.12. 15:53:25

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.12. 15:52:55

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Védi Schmitt doktoriját az egyik bíráló 2012.01.12. 12:26:01

Fontos alkotásnak és jó dolgozatnak tartja Schmitt Pál államfő doktori disszertációjára Kertész István ókortörténész, aki az írás egyik bírálója volt.

Trackback: A kormány melletti demonstráción 2.806.701-en biztosan ott lesznek 2012.01.12. 11:45:22

Hogy jött ki ez a szám? Vegyük sorjába:Az a 2.800.000 magánnyugdíj-pénztár tag, aki önként és dalolva odaadta a megtakarítását a kormánynak biztosan ott lesz, hisz már eddig is lojális volt a kétharmaddal szemben. Inkább lemondott a leendő magasabb nyu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.12. 11:21:45

El a kezekkel Schmitt Páltól!

Éljen Viktor!
Éljen a Párt!
Éljen a Fülkeforradalom!

fekafika 2012.01.12. 11:23:14

hibátlan..., egyben elszomorító is...

ketroot 2012.01.12. 11:27:13

Szomorú, de mémek faszák!

medvemellszobra 2012.01.12. 11:28:12

HÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁ!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.12. 11:28:29

@fekafika:

Amilyen az ország, olyan az elnöke.

medvemellszobra 2012.01.12. 11:29:08

Szabadrablás! Tessék csak tessék! Lépjen be Magyarországra, a lehetőségek földjére!
Itt mindent szabad! Nincsenek következmények!
Őrült ötletei vannak? Tehetségtelen? Megvalósítaná régi beteges perverzióit?
Nem ért semmihez? Gerinctelen megalkuvó? Szeret nagy terveket szőni mások kontójára? Akarna egy pónilovat is?
Itt megtalálja a számításait.
Ruf uns an! Nulnulnul áhtáhtáht nojv fünf ájnc!

Homeoffice 2012.01.12. 11:29:23

Ugyan már... A Gyurcsótány sem mondott le, pedig Ő hazudott.
Akkor meg...

Colmath 2012.01.12. 11:31:16

Engem már önmagában az ledöbbentett, hogy mindenféle láb- vagy végjegyzet nélkül elfogadták.... nekünk konkrétan elsőévesként a szemináriumi dolgozatokban abba kötöttek bele, ha nem volt megfelelő formátumú a hivatkozás, vagy a bibliográfiai bejegyzés... az, hogy ez hiányozzon egyszerűen fel sem merült, úgy vágtak volna ki az óráról, hogy a lábunk nem éri a földet.... de mindez egy doktorinál.... no comment.

zrobasé 2012.01.12. 11:32:35

Szán a lom !!!

-kussol mindenki, egy MAGYARnak senki se ugasson be, hogy hogy szerzi meg a doktorit !!!ez csak unortodox módszer volt, majd ezt MÁSOLJA európa is
-bármelyik zh-n a tanár elfogadja azt a magyarázatot, hogy a haver meg az én zh-m azért lett egyforma, mert elötte 2 hétig együtt tanultunk...
-múltkor a rendőrnek megmagyaráztam, hogy az lehet, hogy az autó lopott, de pl a visszapillantó tükörre én tettem fel a lógó cd-t, az illatositót is én vettem, és hátul a bólogató kutya a kalaptartóban meg egyenesen az én művem !!!

(libsi-bolsi-eu-imf-külföld-szadesz-mszp-lmp-komcsizöldek támadás meg különben sem érdekel...gyurcsány se mondott le, göncz se, bajnai se, kun béla se, károlyi se, ferencjózska se, senkise !!! úgyhogy kussolda bérrettegők)

medvemellszobra 2012.01.12. 11:33:12

@zero: Ezen kár rugózni Zero! A hornbérenc, gyurcsánynakmegágyazó, nemzetsüllyesztő libsi Göncz papáról is tudható, hogy egyetlen könyvet se írt, még a Gyűrűk urát is Tolkienről koppintotta!

Homeoffice 2012.01.12. 11:34:14

@zrobasé:

Így van. Enrico sem fejezte volna ki szebben magát.
Ez ugyanis TRIVIÁLIS!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 11:34:41

Nagyon jók a képek, végképp netes mém lett Pajából. Plágium? Le sem tudom írni... beszarás :)))

Az államfői pozíció is megkapta a maga rangját, mint minden a kétharmadban.

rovidesz 2012.01.12. 11:35:51

jaj az én bőngészőm eléggé régi, ezért nem tudom, hogy ha ctrl f el rákeresek elnőkünk nevére, lehet ezért nem találok a magyar nemzet websitejan a nyitóoldalon semmit.

www.mno.hu engem tényleg érdekel, hogy mit írnak erről, ha valakinek van forrása jobboldali sajtóból, kérem ossza meg velem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.12. 11:36:30

Összeeskövés-elmélet:
Gyanús a botrány időzítése, a HVG nyilatkozhatna arról, hogy erre ők jöttek rá, pont most, vagy befújta a sztorit a szél ...
Orbán tuti nem hajtja végre az IMF megszorításait, simám felmegy 2 évre a Sándor-palotába KE-nek, addig Varga levezényli a programot, majd 2014-ben újra Orbán lesz a min.elnök jelölt, tiszta kézzel. Ehhez csak Schmittet kell csak eltávolítani. ...

medvemellszobra 2012.01.12. 11:36:42

@Colmath: Megelőztél, ott a pont! Minden normális egyetemen alap, hogy már az első szemeszterben beléd verik, hogy mi a lábjegyzet, a bibliográfia, a szerzői jog, a szabadalom, a plágium... stb.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.12. 11:37:40

Ja, és Gyurcsány felesége, Dobrev Klára BOLGÁR származású, ez egy balliberális összessesküvés a tisztelt elnök úr ellen!

pecs2010 2012.01.12. 11:41:58

Annak az országnak amelyiknek ilyen elnöke van az annyit is ér :DDD

zrobasé 2012.01.12. 11:42:24

te kis komcsi zero !!!

fogd be a pofád, huzd meg a kis metszett farkincádat, mert az IGAZ MAGYARok megtalálnak !!!

persze, ajvékoló libsik, a göncpatkányról hány posztot irtatok 93-ban ?

egyet se, ugye ? akkor meg huzzatok vissza izráelbe, ott buziskodhattok kedvetekre !!!

nektek a szemkilövető, embereket megnyomoritó gyurcsány kell !!!

abból nem esztek, ti galiciai jöttmentek !!!

ja, és a beadvány már elment, be lesztek perelve, aztán majd szájerné elött legyen nagy a pofátok maceszzabáló bankárimádóköcsögök !!!

és amerika is kussoljon befele !!!

a németek meg duplán, mert ott meg egy GUTTENBERG nevű volt a főkolompos...érted, GUTTENBERG...

lépgyünk ki a zeuból !!!

Colmath 2012.01.12. 11:43:26

@abschattung: Bizony, sőt, még azt is hozzátenném, hogy nekem a szakdolgozatom végén ott is kellett lennie egy nyilatkozatnak, miszerint én aláírásommal megerősítem, hogy a munka egy része sem plágium. Nem tudom, hogy akkoriban is így volt-e, de ha igen, akkor ez már önmagában elegendő lenne a doktori cím visszavonására, elvégre ronda nagy hazugság az aláírásával ellátva...

rovidesz 2012.01.12. 11:46:49

@zero: ki mondta h 2 evre menne fel a sandor palotaba OV? megszavazzak h 9 evre kell egy elnok, es felmegy 9 re. az azt jelenti, hogy a kovetkezo, az azutani es az azutani kormany munkajaba is bele tud brunyalni...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2012.01.12. 11:52:04

@zrobasé:
Ha nem tudnám hogy hülyéskedsz akkor megdöbbenék :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2012.01.12. 11:53:10

Mondjuk nekem az volt az első szemöldök felhúzásom amikor kinevezték az öreget....az illiziók felszámolásának a kezdete.

sárkányfő 2012.01.12. 11:54:45

Ezúton juttatom a Tisztelt Publikum szíves tudomására, hogy a mai nappal megszereztem a doktori fokozatot, ezért a továbbiakban a személynemek járó megszólítás: _Doktor_ Sárkányfő Úr, de mivel egymás közt vagyunk, és laza vagyok, ezért megengedem röviden is, így: Doktor Úr.
Mindjárt három diplomát is vettem az ecserin, egy oxfordit, mely szerint az ógörög irodalom professzora vagyok; egy moszkvait, e szerint atomtudós vagyok; és egy kínait is, ezt sajnos nem tudom elolvasni, de drága volt és nagyon jól néz ki, szóval komoly cucc higgyétek el. És ez csak a kezdet, a karrierem csak most indult be, már rendeltem az eBay-en egy Nobel díjat is, elvileg 10 nap alatt leszállítják, a sarka letört, de oda se neki.

Transylvanianmixedgrill 2012.01.12. 11:55:00

zero, ebben a mondatban az akkor az nem AKKORA akar lenni?

Schmitt Pál disszertációja akkor plágium, hogy prototípusként lehetne mutogatni a gólyáknak az egyetemen. Pont.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.12. 11:55:11

Mélyen egyet kell értenem ez ügyben tótaw-vel, ezt a trágyakupacot ami most az ország csak ez a kollaboráns kókler tudja méltóképpen reprezentálni. Kár lenne ide egy vállalható, okos, bölcs, tanult, művelt ember államfőnek, csak lejáratnának hetedíziglen.

Egyébként a mandikán már mosdatták, valaki jött azzal hogy igazából minden doktori másolás, és 15 szakdolgozat készült csak a világon, aztán azóta mindenki azt másolja nagy buzgón...szólhattak volna előbb is mondjuk ha így van, basztam volna hónapokat rakni a hülye kis diplomamunkámba.

Ja és táblaként akarom a békemenetre, hogy "Ctrl C+Crtl V" Éllyen az álamfő!

Manatwork (törölt) 2012.01.12. 11:55:57

@zero: elmélet upgrade: OV felmegy a palotába, új választások, szakértői kormány próbálja kirángatni a pöcegödörből az országot, lesznek megszorítások ÉS AKKOR: a jóságos O.V. KE szépen visszadobálja a törvényeket + kér az alkotmánybíróságtól állásfoglalást, stb, stb, stb. A végeredmény a kormány bukik, a nép hozsannázva (mert mennyire védte a zembereket) újra megválasztja OV-t miniszterelnöknek. Ugyanis OV a kérlelésnek engedve újra a nép szolgálatába áll. ÉS utána kezdődik minden előlről :(

1116001 2012.01.12. 11:57:28

@zero: Biztos ami biztos a KE jogköreit megerősítik, ha netán nem sikerülne a választást megnyerni.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.12. 11:57:30

@sárkányfő: Legalább kártyán nyerted volna a Nobel-díjat mint más tisztességes ember...

ikarus 2012.01.12. 11:57:35

mondjuk legalább dolgozott érte, lefordította.... és nem csak úgy megvette, megnyerte, mint mondjuk Gorcsev Iván a tizennégykarátos autóban a Nobel-díjat :)

"...ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, ..."

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 11:58:50

Na a másik mém, Vígh András, neki is nagyon megérte csontig benyalva tudósítani...

Szabad Gábor 2012.01.12. 11:59:27

Egy fő méltóság nélkül

Debrecen egyetemének centenáriumára várják Schmitt Pált. Ki fog jönni?

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1433_egy_fo_meltosag_nelkul

Manatwork (törölt) 2012.01.12. 12:03:06

@sárkányfő: semmit se ér a doktori diplomád! :) PhD, na az a frankó! De ne bánkódj barátom, paja bácsinak se volt phd-je (én nem tudom mi az), de valami hivatalos uniós weblapon mégis oda van írva neki a phd. Vicces :(

sárkányfő 2012.01.12. 12:06:16

Őszintén szólva én ebben az ügyben nem nagyon hiszek az összeesküvés-elméletekben. Az, hogy kiderült, hogy szegény Pali bá félanalfabéta, az gyakorlatilag felhívás volt az újságíróknak, hogy kapargassák a múltját. Az egy nagy vijjogó sziréna volt, egy hatalmas céltábla palival a közepén. Az a csoda, hogy ez eddig nem derült ki, és hogy még nem kerültek elő korábbi írásai tele helyesírási hibákkal (de fognak, csak idő kérdése). Pali bá helyesírása alapján egy sima érettségin nem tudna átmenni, ez nyilvánvaló, tehát a diplomája is kamu, így vagy úgy.
És akkor még csak a helysírását említettem, noha az értelmi képességei is látványosan gyengék, nyilvánvalóan képtelen több tíz oldalas anyagok önálló megírására, de még értő elolvasására és értelmezésére sem. Az általa aláírt törvényeket valószínűleg el se olvassa, ha mégis, nem érti azokat, nem képes feldolgozni. Ez amúgy csak félig az ő hibája, a törvények szakszövegek, ezért csak szakemberek értik és látják át, aki nem képzett jogász, vagy nem foglakozott sokat törvényekkel, politikával, azoknak ez nagyon nehéz lenne még közepes IQ-val is, Palibá még, hát...

Persze aki úgy nőtt fel, hogy azt gyakorolta folyton, hogy egy fémpálcával bökdössön másokat, attól ne várjunk sokat.

Egyszer remélem egy bátor újságíró megkérdi Palitól, hogy ugyan bátyám, melyik törvényt írtad legutóbb alá, és miben hoz változást, hogy illeszkedik a jogi környezetbe, milyen hatást gyakorol a szabályozott területre, vagy egyáltalán hány oldalt tesz ki a törvény? Nyilván képtelen lenne ezekre válaszolni.

Link Elek 2012.01.12. 12:06:29

@sárkányfő:
Doktor Úr, akar elnök lenni?

iprfromsnk 2012.01.12. 12:11:17

Csak nekem ugrik be az Ószövetség első görög nyelvre történő fordításának legendája? Szerintem nem plágium, hanem isteni közbeavatkozás lehet a disszertáció.

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.12. 12:12:25

@Seduxen: +1
És milyen döbbent arcot vág a Doki:
- De hát baszki, a fluxuskondenzátor elfogadta
lábjegyzet nélkül is!!!

sárkányfő 2012.01.12. 12:13:31

@Link Elek:
Na ezt már nevezem, te vagy az első alattvaló, aki kedvesen és kellő tisztelettel a hangjában a rangomon szólít! Ezt értékelem, majd adok neked valami hadosztályt vagy minisztériumot, ilyesmit, ami akad.
A válaszom természetesen: Igen! Szép terveim is vannak, de azokat most nem fejtem ki, mert mennem kell a tárogató-órámra.
Szevasz, nép.

sárkányfő 2012.01.12. 12:20:09

Apropó, Vastagbőr. Némi off: külföldi blogokban látom a fb-os rendszert, hogy lehet lájkolni/diszlájkolni a kommenteket, és a legjobban lájkoltak előre kerülnek. Sőt lehet rendezni is a kommenteket időrendben, a reagálások szám alapján, stb. Nem tudom mekkora meló lenne, de szerintem nagyon jó, a mostani rendszerben a kommentfolyam gyakran átláthatatlan, a jobb kommenteket elnyeli a szövegáradat, stb. Tudom, örüljek az ingyérblognak is, stb., de azért szeretném elültetni a fejedben a gondolatot, hogy van hová fejlődni :)

sárkányfő 2012.01.12. 12:23:11

még annyi, hogy a legtöbbet diszlákolt kommenteket/kommentelőket elrejti a rendszer, és csak külön klikkre jönnek elő... tetszene...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.12. 12:23:46

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Én a "Fülkeforradalom" kifejezés hallatán éreztem, hogy itt valami nagyon nem lesz rendben...

Leriel 2012.01.12. 12:26:26

Juteszembe.

Az Európai Unió kitette Magyarországot az E-Bay-re.

akukoricagyermeke.tumblr.com/post/15580667550

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 12:27:53

Az alsó képen egy pillanatra azt hittem, hogy Paja mellett maga Louis de Funés áll.

NYJetsTD 2012.01.12. 12:30:20

Pali bácsi máris kapott egy új állásajánlatot, a copy general igazgatói széke várja őt ; )))

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.12. 12:35:43

@sárkányfő:

"a legtöbbet diszlákolt kommenteket/kommentelőket elrejti a rendszer, és csak külön klikkre jönnek elő... tetszene... "

Én addig szoktam követni a kommenteket, amig az első trollok meg nem jelennek (figyelem: nem ellenvéleményt nem fogadok el, hanem a Vidéki, enrico féle agymosott hülyeséget).
Utána a blog.hu radarjából is törlöm a posztot, mivel hiába van bekapcsolva a szűrés, a radarban az nem működik.
És újévi fogadalmam volt a kevesebbszer agyfelbaszás :)

medvemellszobra 2012.01.12. 12:37:24

@sárkányfő: Hát, ha talán összeesküvésnek nem is, de gumicsontnak esélyes. Amíg ezen rugózik meg szörnyülködik a nép, nem agyal azon, hogy hogy:
- is áll Fellegi az IMF-fel
- a felsőoktatásban most akkor hogyan is oszlanak meg az állami férőhelyek
- mi van a Malévval
- stbstbstb.

paragrafus 2012.01.12. 12:38:54

Én Schmitt Pál még egy súlyos jogsértésére hívnám fel a figyelmet.

Annak idején, amikor Schmitt Pált köztársasági elnökké választották, ebbéli minőségében szinte azonnal szándékosan és tudatosan törvényt sértett!

A következőkről van szó:

A Köztársasági Elnöki Hivatal a 2000. évi XXXIX. törvény alapján - eredendően - egy szervezeti egységet képez, melynek a vezetője a Hivatalvezető. Ez a Hivatalvezető tölt be a törvény alapján egyedül közigazgatási államtitkári pozíciót. Akit ebből kifolyólag a közigazgatási államtitkári javadalmazás illet meg.

A Köztársasági Elnöki Hivatalban - beosztását tekintve - mindenki a hivatalvezető alárendeltje. Ennek ellentmondva a köztársasági elnök a törvény által meghatározott Hivatal élére előírt hivatalvezetővel egyenértékűen a Köztársasági Elnöki Hivatalban a Jogi, az Alkotmányossági, a Közigazgatási Hivatal, a Társadalmi Kapcsolatok Hivatal, valamint a Külügyi Hivatal élére egyaránt hivatalvezetőket nevezett ki, és akiknek a javadalmazásuk és besorolásuk a közigazgatási államtitkáréval egyezik.

Vagyis míg a törvény csak egy hivatalvezetőt írt elő, lévén a törvény alapján a Köztársasági Elnöki Hivatal csak egy szervezeti egység, addig Schmitt Pál az Alapító Okirat módosításával öt hivatalvezetőt nevezett ki a Hivatalban. Ezt Schmitt Pál úgy oldotta meg, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatalt feldarabolta öt, egymástól független és önálló szervezeti egységre. Így most a törvény előírásával szemben egy hivatalvezető helyett öt hivatalvezető van a Köztársasági Elnöki Hivatalban. Mindannyian a közigazgatási államtitkári javadalmazással.
Pedig a törvény alapján a közigazgatási államtitkári javadalmazás egyedül és kizárólag a Köztársasági Elnöki Hivatal, mint egy szervezeti egység vezetőjét, az EGY Hivatalvezetőt illeti meg.

A törvény csak egy hivatalvezetőt említ, egyes számban. A Schmitt Pál által módosított KEH Alapító Okirat viszont már többes számban említi a hivatalvezetőket. Vagyis, míg a törvény alapján a Köztársasági elnöki Hivatalban csak egy hivatalvezető lehet, addig Schmitt Pál a Köztársasági elnöki Hivatal alapító okiratának elnöki határozattal történő módosításával felülírta a törvényt és egy helyett öt hivatalvezetőt nevezett ki.
Tehát Schmitt Pál lényegében SZÁNDÉKOSAN és TUDATOSAN – saját hatáskörben - kijátszotta, kiforgatta és felülírta a törvényt.

2000. évi XXXIX. törvény
a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól
10.§.(3). A Hivatal vezetőjét és vezetőhelyettesét a köztársasági elnök nevezi ki, és menti fel.
(4) A Hivatal vezetője közigazgatási államtitkári, vezetőhelyettese pedig helyettes államtitkári illetményre, illetőleg juttatásokra jogosult, jogállására egyébként a közigazgatási államtitkárra, illetőleg a helyettes államtitkárra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

A Köztársasági Elnök I-1/02395-1/2010. számú határozata
a Köztársasági Elnöki Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
- egységes szerkezetben -
2. A Köztársasági Elnöki Hivatal önálló szervezeti egységekből épül fel: a Jogi, Alkotmányossági és Közigazgatási Hivatala, a Társadalmi Kapcsolatok Hivatala, valamint a Külügyi Hivatala (együttesen a továbbiakban: Hivatalok).
A Hivatalvezetők javadalmazása és besorolása a közigazgatási államtitkáréval esik egy tekintet alá.

Budapest, 2010. szeptember 16.

Schmitt Pál
köztársasági elnök

www.keh.hu/index.php?cat=17&details=1&id=250

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.01.12. 12:39:04

... ha már ennyire offoltok! Hogy tudom a v'bőrre beírt összes kommentet látni egy RSS csatornán? Köszönöm előre is.

medvemellszobra 2012.01.12. 12:39:15

@abschattung: Ja, a listáról lemaradt a képviselő-ajvékolás az összekarcolt, 3 - 10 éves Audi A6-osokról. :):):)

(az is gumicsont gyanús, pár ostoba közlegényt be kell áldozni a szabadságharcban)

elmo27 2012.01.12. 12:43:10

Lehet, hogy amiket eddig annak hittünk azok sem helyesírási hibák voltak, hanem bolgár kifejezések! Így jár egy egész nemzet, ha nem tud rendesen bolgárul!

Leriel 2012.01.12. 12:44:00

NEHOGY LEMONDJ, PLAGI BÁ!

sirsteve 2012.01.12. 12:53:52

Kíváncsi vagyok, mikor jönnek a trollok, hogy Matolcsynál az a baj, hogy egy meg nem írt könyből dolgozik, SP-nél meg az, hogy olyanból, amit már megírtak. :)))

sárkányfő 2012.01.12. 12:55:07

@abschattung: az biztos, gumicsont 4ever.

@Kőmíves Kelemen: így van, rengeteget tudnak ártani a trollok, és nem is csak azzal, hogy kretén dolgokat írnak, meg felbasszák a népeket agyát, és több embert elijesztenek a bolgolástól, hanem újra és újra sikeresen eltérítik a közös beszélgetést övön aluli szintű bozótharcba. pedig a kommentelés egy sokkal jobb minőségű, szerteágazóbb, informatívabb, emberibb kommunikáció is lehetne...
és a legszebb hogy ez nem is cenzúra, ez közösségi félmoderáció, elég csak mondjuk kb. 10 diszlájk, és máris rejtetté válik az adott komment, aki hergelni akarja magát az ráklikkel, a többi olvas tovább, mindenki boldog.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 12:56:11

@sárkányfő: Nézzétek meg a mandiner.hu kommentjeit meg az értékelésüket. Felhívás volna a netkommandóknak.

sárkányfő 2012.01.12. 12:56:25

@Komlósy Cs:
:DD

"Mentés másként" = Schmittelés új néven...

ketroot 2012.01.12. 12:57:41

mandiner.blog.hu-ról:

"kunzoo 2012.01.11. 20:08:25
@Herr SturmLikudnik:

Szólni kellett volna neki:
-Pali! Ez már nem a szakdogád! Ez a jegybanktörvény te fasz!
-Húúúú valóban! ....Na mindegy már aláírtam."

xD

sárkányfő 2012.01.12. 12:59:04

@Counter: a mandineren a mandineres közönség véleménye alapján menne az értékelés, az biztos :) de itt talán nem... és az más, és a motor is másképp értékeli, ha egy komment kap sok mínuszt, vagy ha kap sok mínuszt és pluszt is... utóbbit a kommandó sem tudná megakadályozni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 12:59:27

@sárkányfő: Viszont ha jól tudom, a szlovákiai Piano Media-féle paywallt nem csak cikkekhez hozzáférésre, de kommentelésre is alkalmazzák. Fizess, ha hozzá akarsz szólni. Valószínűleg kevesebb a troll.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 13:03:57

@Counter: Vagy ott tényleg csak fizetett trollok vannak.

"Na kedves robin_masters ebben a hónapban negyvenezres keret van erre a három blogra ahová be vagy osztva, oszd be jól a kommenteket. A hálózatra fel vannak töltve a kommentelési direktívák amit a Navracsics Tibi már engedélyezett.... jó trollkodást."

Emiksz 2012.01.12. 13:09:58

Amúgy ha lemond, akkor Viktornak van Köztársasági Elnöke 2017-ig (sőt, ha elhúzza kicsit a döntést, akkor 2018-ig is. Ha kitölti a mandátumát, akkor csak egy évet ül a következő parlament nyakán. Rég ezt mondom.
emiksz.blog.hu/2011/03/23/dr_house_523
"A mi betegünknek semmi baja. Egyszerűen a miniszterelnök el akar határolódni tőle. Beültette ebbe a pozícióba, hogy addig se legyen ott egy öntudatos alkotmányjogász, de idejében le fogja mondatni. Ehhez játszani kell a féleszűt. Tiszta ügy, kapjon placebót, és írassák vele alá, hogy itt sem volt! "

ruhaszarito 2012.01.12. 13:12:48

Majdnem egy eve Nemetorszagban volt hangos a sajto ugyanilyen ugyel kapcsolatban. Ott Karl-Theodor zu Guttenberg-nek, az akkori honvedelmi miniszternek kellett tavoznia.

Ha jol emlekszem bunteto jogi eljarast inditottak ellene, lemondott a miniszteri tisztsegrol, visszavettek tole a doktori cimet, es fizetnie kellett 20 ezer EUR-t (egy rakkutatai alapitvanynak utalta, az allamugyeszseg ezert leallitotta az eljarast). A politikus azota eltunt a nemet politikai eletbol, atkoltozott az USA-ba....

Mi lesz Mo.n? Semmi....

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2012.01.12. 13:14:50

Végülis ha Gorcsev Iván elnyerte a Nobel-díjat..... :P

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 13:20:36

@ruhaszarito: Ráadásul Guttenberg a német jobboldal feltörekvő csillaga volt, egy bő évtized múlva simán Merkel-utód lehetett volna belőle.

Most ezt vesd össze a mi plagizálónkkal, akinek a nyelve mindenhova kompatibilis negyven évre visszamenőleg.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.01.12. 13:38:14

tegnapi FB-komment xD

"Via Saddie LaMort: "Schmitt Pál plágium gyanújába keveredett disszertációja kapcsán. Ezzel kapcsolatos nyilatkozat: "Az államfő és a bolgár sportkutató személyesen is jól ismeri egymást, az államfő részt vett Georgijev több munkájának elkészítésében és közös forrásból dolgoztak."

Sajnos Georgijev idő közben elhúnyt, de szerencsére írt egy papírt, "Kedves baráttomal smit pálal együt csináltuk eszt, használhatya a diszertáccijójába." Furcsamód ugyanaz a zsírkréta és kézírás, mint az államfőnké, de alá van írva, hogy gjogijjev, így kétségtelenül hiteles...""

Monçada bíboros 2012.01.12. 13:38:37

@Leriel: Kár, hogy fake:( De attól még vicces:))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.12. 13:44:54

@sárkányfő:

Szerinted ki kommentelne a saját nevével? Amúgy a Véleményvezérnél is ez van, be lehetne tenni ide is, csak nem akarjuk.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.01.12. 13:52:19

@zero: Jól van ez így. De most az én kérdésemre is válaszoljon valaki (amennyiben lehetséges a megvalósítás).

Birkesz 2012.01.12. 14:07:55

@sárkányfő: ööö, ezt most nem értem, hogy jött a saját név kérdéséhez. Elmagyaráznád?

@zero: Nehogy bevezessétek a VV-s rendszert. Az valóban sz*r.
Plusz akkor hiányolnunk kellene Vidéki és Enrico kolléga agymenéseit is (kétlem, hogy vállalnák a valódi nevüket)

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.01.12. 14:07:57

Bajnai Gordon népszerűbb lett januárban, mint Orbán Viktor - derül ki az Ipsos ma publikált közvélemény-kutatási adataiból. Sőt, a volt miniszterelnököt többen látnák szívesen fontos politikai pozícióban, mint bármelyik parlamenti párt vezetőjét.

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/bajnai-megelozte-orbant-366538

purga · http://horrormirror.blog.hu 2012.01.12. 14:10:23

úristen, majdnem megfulladtam a nevetéstől :D a képek rohadt jók! eddig az év posztja :)

mikor lesznek Pali bá pólók forgalomban? :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.12. 14:10:29

@zero: Nálunk pl. mindenkinek alá kellett írnia hogy közösségi oldalon milyen információkat nem jelentethet meg magáról (csapatszimpátia, vallási és politikai nézet, nemi beállítottság, stb, tulajdonképpen bármi amiből vitát lehet generálni bárkivel is), semmiféle kezdeményezéshez nem csatlakozhatunk, pláne nem kommentelhetünk, fényképeknél be kell tartani az "európai szokásokat és elvárásokat" (vödörbe hányás és toroksmár a Szigeten a lila hajú csajoddal tilos) és hogy tudomásul vesszük ha bármilyen tartalmat töröltetnek velünk apelláta nélkül.
Egyébként meg a Véleményvezér már azelőtt is nagyon szűrt, bár most a facebook üzenéssel mintha több lenne a megmondó komment mit amit anno ők engedélyeztek...

conv 2012.01.12. 14:12:15

@sárkányfő:

"külföldi blogokban látom a fb-os rendszert, hogy lehet lájkolni/diszlájkolni a kommenteket"

te a facebook rendszeréről beszéltél, amit belinkeltél az nem a facebook, hanem a disqus.com/ rendszere.

igaz lehet benne facebookos accal is hozzászólni, de egy rakás más egyéb regisztrációval is. akár 20 sec alatt létrehozott gmail fiókkal, vagy gravatar accal, stb.
egyébként ezt a blog.hu-s komment rendszert is meg lehetne csinálni ajaxal válaszcsoportosítós, meg különféle szűrés és paraméter alapján sorrendezős, listázós komment rendszerre.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.12. 14:16:22

@purga:

Simán hordanám!

"Köszönöm Uram, hogy tudok helyesen írni!
köszönöm Uram, hogy ugyan csak szakdolgozatom van,
de azt legalább én írtam egyedül!"

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.01.12. 14:24:07

@zero: En ugy gondoltam, hogy vallalnam nevvel, de amikor a mediatnacs blogjara akartam kommentalni, hogy "ugy hallottam, a HVG kikerte Ancsika szakdolgozatait, szoljatok neki", akkor nem vallaltam be, mert az e-mailem egeszen arulkodo. Pedig kulfoldon elek es nem is tervezek sokszor hazamenni a kozeli jovoben.

Torgyan doktort kikerem magamnak, mert lassan totalisan bebizonyosodik, hogy a hires 1998-2002-es kormanyban Torgyan doktor volt az esz. Meg David Ibolya. Ibolyka mekkorakat rohoghet most.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 14:24:28

@Himpellér: Meg is indult már az össztűz a nyaloncmédiától, a legújabb, hogy kinyomozták, hogy a Clintonékhoz köthető mittudoménkik támogatják Gordont.

Kinyomozták. Érted?

www.hazaeshaladas.hu/nemzetkozi_partnereink.html

Mondjuk ottvan a saját honlapjukon, de az agyhalott jobbereknek ugye.... őt a zusakűdte. ebből is olyan mém lesz idővel mint az emútnyócév.

gyilkos fűegér 2012.01.12. 14:28:04

Bezzeg amikor I Erzsébet Roger Bacon álnéven megírta Shakespeare drámáit, nem ugatott a buzi komcsi libsi szátok!

Szombaton B. Zsolt vezetésével megmutatjuk, hogy áll még Buda Vára!

Szeretünk Pali!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 14:30:46

Március 15-ére tervezi a Fidesz „nagy”, erődemonstráló rendezvényét, amivel a párt saját tagságának is demonstrálná, hogy képes százezres nagyságrendben mozgósítani – mondta Kósa Lajos csütörtökön a hvg.hu-nak.

hvg.hu/itthon/20120109_fidesz_utcai_demonstracio

gyilkos fűegér 2012.01.12. 14:30:58

@zero:

Én hülye, meg egy éven keresztül hetente háromszor válogattam futóbogarakat órákon keresztül formalinból!

Na de annyit is érek.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.01.12. 14:35:16

@Valahol Máshol: Oszkót be is hívták kihallgatásra egyből.

gyilkos fűegér 2012.01.12. 14:38:18

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

"- Mi a neved, Főnök?
- Az én nevem Hazug Hal, de ez nem igaz." (Rejtő: Piszkos Fred közbelép)

Borenbukk 2012.01.12. 14:40:31

Csinalhatunk ebbol egyfajta performanszt! En peldaul szinten doktor lettem, puszta szolidaritasbol.

Transylvanianmixedgrill 2012.01.12. 14:42:56

@Valahol Máshol:

NYIHIHIHIHI! :DDDD

Ez nagyon komoly! :DDDD

Mekkora hatalmas titokról rántotta le a leplet a fideszes média!UIsmét megcsillantak a HAT-TTAL-MASS újságíró képességek! És ahogy a heti választ követően az mno lehozza: mno.hu/belfold/kiderult-kik-allnak-bajnai-mogott-1042969

" A Heti Válasz beszámolója szerint"

Mintha a Heti Válasz legalább Amerikába utazott volna felgöngyölíteni a szálakat, nem pedig egész egyszerűen a BÁRKI által itthon is elolvasható hazaeshaladas.hu honlapról szedte volna az infóit. :D

Még arra se voltak képesek, hogy az eredeti szövegben oly jellemző "AGYTRÖSZT" szót átírják:

A Heti Válasz beszámolója szerint a volt miniszterelnök által alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány a kezdetektől (2010. december 31-tõl) az Egyesült Államok Demokrata Pártjához húzó baloldali–liberális AGYTRÖSZT, a Center for American Progress (CAP) partneri támogatását élvezi.

Az eredeti:

A CAP önmeghatározása szerint elkötelezetten liberális "AGYTRÖSZT", amely elsődleges feladatának az amerikaiak életének jobbá tételét tekinti "az ötletek és tettek segítségével".

Ennél ügyetlenebbül még SP se plagizálhatott volna! :DD

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.01.12. 14:44:19

@csizsikpizsik: Még jó, hogy nem ismerjük a csapatszimpátiádat! :-D Hala Madrid :-PPPP
@zero: Nem tudom, hallgattad-e?
"Olli Rehn és Matolcsy György folyamatos kapcsolatban vannak egymással"
videotar.mtv.hu/Videok/2012/01/11/22/Brusszeli_feketeleves__szankciokat_helyezett_kilatasba_az_unio.aspx

abandi 2012.01.12. 14:47:33

Egyetértek a t. címmel!
A mai vészterhes időkben egy palibácsi szintű diplomatára van szükségünk, különben már megint elveszünk és vazelin nélkül kúrnak valagba mindenkit az épp hatalmonlévők! Ma a demokrácianevében, holnap meg a faszisták !
Több igasságot, szorgasnépünkgyőznifog!

mojszipupi 2012.01.12. 14:48:39

A képek hatalmas LOL!

Leonard Zelig 2012.01.12. 14:50:09

Na de kérem, senki nem veszi észre a lényeget: milyen származású munkát is használt fel Shitpál? Bolgár.
Akkor most bedobok egy nevet:
Dobrev.
Hoppá!!!

Secnir 2012.01.12. 14:50:14

@Gunther:
"Ugyan már... A Gyurcsótány sem mondott le, pedig Ő hazudott."
ööö....
...akkor hogy lett miniszterelnök a Bajnai?

shwarcz bácsi 2012.01.12. 14:52:23

ez az orbani "mesterterv"...
csak időhúzás az egész...
előre eltervezett koreográfia szerint megy itt minden...
sp menni fog, tudtuk előre, jön az elnökök elnöke a magyar mindenható, a nép vezére.
lesz egy iranyitott kormány, kiterjesztett elnöki jogkörök, kb 500 évre.

Wagem 2012.01.12. 14:58:55

No meg ti..libsi ,bolsi kutyák.Megint bedőltetek ennek a cigány indexnek .Ugassatok.Buzik..

commando 2012.01.12. 15:01:46

Most, hogy a második diplomához írom a szakdolgozatomat, az egyetemen mutattak egy programot. A szakdolgozatból tetszőleges részt kimásolva beillesztik a programba, mely azonnal listázza, hogy honnan származik a rész. Akár több sor is beolvasható. A program ugyan USA termék, de a magyar szöveget is megtalálja. Bár a keresés egy kicsit hosszadalmasabb, mint a google-ban, de mindent megtalál! És természetesen a szakdolgozat végére csatolandó a plágium-nyilatkozat.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.12. 15:02:00

@Ásó[Mosó]maci: Csizsikpizsikként leírhatom hogy sálálá Barca, szeretem a fiúkat fiúként és a kutyámmal járok, a polgári nevem alatt futó facebook profilon a fehér, majd' 30as fickó profilja alatt semmi ilyesmi nem lehet.
Egyébként cseszd meg, halázz nyugodtan, mi vasárnap kiszálltunk a bajnokságért folytatott versenyből, jövő héten a kupából, márciusban a BL-t tervezzük elcseszni. De van jó hír is, Pique lehet hogy újra összejön az anyja korú csajával...:/

abandi 2012.01.12. 15:04:18

@wagem:
Hazudsz! A zsindeksz nem cigány! És innentől kezdve hiteltelen vagy...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.01.12. 15:04:59

@csizsikpizsik: :-DDDDD
Egyébként nekem mindegy, hogy kinek szurkolsz, de magas labda volt.
Csak félreértettem :-)

ökörpöröly 2012.01.12. 15:06:59

Az egész hozzáállás jellemző az Orsós-Olstein-rezsimre. Az ország elsősorban azért tart itt, mert Orsós-Olstein kizárólag zsarolható, hűbéres beállítottságú, szolgai módon gondolkozó, megvehető emberekkel hajlandó együttműködni, ugyanis ezek szerinte kevésbé veszélyesek a pozíciójára.
Ott tartunk, mint a Rákosi-rezsimben, amikor péksegédek, szabóinasok alkották a politikai és gazdasági elitet. Az ország pusztulása és lerohadása, Európából való kitaszítottsága ennek a következménye.

Gonosz Repülőmókus 2012.01.12. 15:07:10

@Dr. Borenbukk: Ha ez ilyen könnyen megy, akkor én is az lettem, elöl, hátul, kicsi, nagy. De csak mára.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.01.12. 15:08:38

@csizsikpizsik: Egyébként egy döntetlen még nem a világ vége! A Madrid is fog majd bukni!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.01.12. 15:10:36

Hm. Dojcstomika kamu diplomáján is pörögtek anno kicsit, aztán a karaván haladt, a kutya ugatott.

Gonosz Repülőmókus 2012.01.12. 15:13:45

@ruhaszarito: Ha Plagi bá egy, a Sándor-palotát meglátogató óvodás csoportot sajátkezűleg mészárolna le, majd jóízűen elfogyasztaná a gyerekeket mind egy szálig a Dísz tér közepén, akkor talán hivatalosan is eljutnának odáig, hogy "Palikám, azért ezt mégsem kellett volna". Na persze lehet, hogy ezt is csak akkor, ha az óvoda a Lauder Javne lenne...
Egyébként.... Ráadásul ez gyakorlatilag az összes mai politikusra igaz.

ügyes1 2012.01.12. 15:15:19

Eljuttattak arra a pontra, ahol szégyellem magam amiatt, hogy magyar vagyok.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.12. 15:16:05

@Ásó[Mosó]maci: 5 pont hátrányt a La Ligaban nem lehet behozni. A Realon nem, ez kész tény.

abandi 2012.01.12. 15:17:24

@newtehen:
A dajcstomi egy fasza emtékás! Náluk bezzeg van kapubeléptetőrendszermilliárdokért!
Nahát.

Mérges 1234 2012.01.12. 15:25:42

@wagem:

hahaj, szeretem az ilyet látni.

Mondjuk pár évtized mulva a múzeumban fognak téged mutogatni.

Nézd meg a hvg-n a képeket, tényleg lopta a gecó.

Szarni rá, hogy micsode egy geny komcsi a Pali bá, de azért erre rákurt na, ezt nem lehet kimagyarázni.

2012.01.12. 15:27:20

Ismét csak szokásos kérdésemmel jönnék elő:

Vidéki hol van? És a többi véres billentyűzetű jobbos?

Vagy még most írják össze, mik a szerecsenmosdatás lépései?
Épp átfogalmazzák a KEH korábbi (kicsit sánta) nyilatkozatát?

brumeszkosz 2012.01.12. 15:29:17

@pecs2010:

Ez telitalálat,, megelőztél a beírással.

abandi 2012.01.12. 15:31:10

@Dogla:
..."És a többi véres billentyűzetű jobbos?"...
Helló! Én Jobbikos vagyok! Zsideszest írjál legközelebb...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.01.12. 15:31:47

@csizsikpizsik: Nekünk is 9 pontot kell behozni egy fél év alatt. Menni fog ;-)

Dolby kapitány 2012.01.12. 15:32:39

Nem bolgárpukkasztásnak szánom, de csak le kell írnom. Ez a bolgári kormány ezzel a kisbolgárral az élen húzzon el amilyen gyorsan csak tud, míg egy bolgárkertész meg nem trágyázza velük a kertjét. Bolgári Magyarország élőre!

2012.01.12. 15:33:06

Hoppá , hogy fogjuk megkülönböztetni azt a pár élhetetlen hülyét, aki rendes disszertációval lett doktor? Nehogy összetévesszék velük a dinamikus, friss új generációt, rontaná az újak jó hírét.
Megvan: ők hordhatnának mondjuk "lúzer: nem lopta" vagy "önsorsrontó balek" kitűzőt!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.12. 15:35:29

@Ásó[Mosó]maci: A PL más, ott 15 pont miatt sem aggódnék.
(Azért lenne egy filingje annak hogy az Arsenal behúzza a PL-t és a La Liga második Fábregas twitteren gratulálhat hozzá :))

Long R3 IGF-1 2012.01.12. 15:35:41

DOTTORE Schmitt Pál egy csaló geci.
Írná Dajcstomi.
És ezúttal igazat kellene adni neki. :D

Secnir 2012.01.12. 15:37:40

@ügyes1:
áh, én már rég túljutottam azon a ponton. Én már ott tartok, hogy a netes játékokban is átírom az országkódot mondjuk zambézira. Legfeljebb csodálkoznak az adminok, hogy nem Hulafalu Krkhalalla a nevem, hanem egy európai számára is közérthető név :-)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.12. 15:38:36

@Dogla: Keresik az idevágó Madách, József Attila és Tőzsdecápa idézeteket...

Gonosz Repülőmókus 2012.01.12. 15:38:51

@Valahol Máshol: @Dogla: Ti egyébként mit értetek jobbos, meg jobber alatt? Csak mert ha valaki nem a féreg maszop agyhalott zombijait erősíti, akkor szerintetek az már mindjárt fideszes?

GGG77 2012.01.12. 15:39:10

Schmittelés...

:D :D :D

Gerinctelen, mutyiországnak, gerinctelen, mutyielnök jár.

zrobasé 2012.01.12. 15:39:51

@Dogla: csak hogy ne legyen hiányérzeted :

Enrico : most összefogásra van szükség. szerintem semmi gond nincs itt, biztos nem direkt csinálta, ha meg mégis, akkor is fogjunk össze, ne most húzzúnk szét, mutassuk meg, hogy együtt lélegzünk...
(kicsit később, páran lehülyézték, kiröhögték magukat enrico-n)
Enrico : najólvan, ti komcsi libsik, nektek a szemkilövető gyurcsányi kell, meg az embereket halálba küldő libajnai

Vidéki : a hir szent a vélemény szabad

vastagbőr tán ott volt ?

látta a saját szemével ahogy másolt ?

mindent elhisztek, amit az interneten leirnak ?

és pont a hvg ? a külföldi kézbe lévő hvg ?

nektek ez már hír ?

mikor Kun János, a bajnai kormány blablablablablablablablabla

és ide meg egy szabadon választható irodalmi idézet, esetleg anekdota, vagy wikipedia def. illeszthető be

egerészölyv : sipákoljatok csak, szarfaszúak, fossátok le magatokat, prolik, senkiháziak, takarodjatok ki az országból, az anyátokat is eladnátok egy index-cimlapért

na most jobb ? :D

2012.01.12. 15:43:09

@zrobasé: Igen, sokkal, Megnyugodtam :)

Antoninus Pius 2012.01.12. 15:43:25

@zrobasé: " te kis komcsi zero !!!

fogd be a pofád, huzd meg a kis metszett farkincádat, mert az IGAZ MAGYARok megtalálnak !!!

persze, ajvékoló libsik, a göncpatkányról hány posztot irtatok 93-ban ?

egyet se, ugye ? akkor meg huzzatok vissza izráelbe, ott buziskodhattok kedvetekre !!!

nektek a szemkilövető, embereket megnyomoritó gyurcsány kell !!!

abból nem esztek, ti galiciai jöttmentek !!!

ja, és a beadvány már elment, be lesztek perelve, aztán majd szájerné elött legyen nagy a pofátok maceszzabáló bankárimádóköcsögök !!!

és amerika is kussoljon befele !!!

a németek meg duplán, mert ott meg egy GUTTENBERG nevű volt a főkolompos...érted, GUTTENBERG...

lépgyünk ki a zeuból !!! "

-Ejnye Viktor, nyugodj már meg! Inkább ugorj ki a hétvégére grazba a pszichiáteredhez, chiptuningra. Vidd magaddal Schmitt Pulibá'-t is..

sulcus (törölt) 2012.01.12. 15:44:14

Mondjuk Deutsch Tommancs diplomája is miniszteri kinevezése után prompt 1 hét alatt meglett!!

A fidesznél csak ilyen zseni emberek vannak,és persze,nem hazudnak,csalnak éjjel nappal!

Gonosz Repülőmókus 2012.01.12. 15:47:44

@csizsikpizsik: Mondtam már, hogy szerintem vidéki az igazából zero. Akkor postol így, mikor kezd nagyon leülni a blog. Az idézeteket meg a blog robot küldözgeti random. Most aznonban még zero is kevés ahhoz, hogy bármiféle akár tökéletesen elfogadhatatlan, értelmetlen álmagyarázattal is jöjjön elő. Esetleg lesz egy-két idézet... :)

Mária 2012.01.12. 15:49:15

Ez a poszt NAGYON gonosz :)))

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.12. 15:49:27

Na, ezt most úgy mondom, hogy engem nem kapott el az össznépi Fidesz-ellenes hisztéria.

Önmagában ezt a bohócot, a kommunista minisztertanács tagját, pártpolitikust, aki írástudatlan, műveletlen, egyértelműen alkotmányellenes törvényeket ír alá, előzetes normakontroll nélkül megtenni köztársasági elnöknek a köztársaság megcsúfolása. Ráadásul pont egy értelmiségi, jogtudós, pártfüggetlen előd után.

Schmitt Pál egy valamire való demokráciában nem lehet köztársasági elnök. Az a baj, hogy ezt neki is tudnia kéne. Hogy milyen ember, arról mindent elmond, hogy ezzel az előélettel, ezzel a tudással elvállalta ezt a tisztséget.

Egy kis plágium vád miatt csak nem mond már la.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.01.12. 15:49:52

@csizsikpizsik: Legyen igazad! Én inkább Nasrin röhögök, mert elment a City-be, hogy kupákat nyerjen. Bár még most vezetik a PL-t, de szerintem kidurran a lufi. Kiestek tegnap a Puli által a Carling Cupból is.
(Innen üdvözlöm a Liverpooli drukkereket, mert hatalmas arcok voltak tegnap este:
utwenger.blog.nepsport.hu/archives/2012/01/12/Ne_menekulj_Samir_2/ )

GGG77 2012.01.12. 15:55:57

@sárkányfő: Ezúton juttatom a Tisztelt Publikum szíves tudomására, hogy a mai nappal megszereztem a doktori fokozatot, ezért a továbbiakban a személynemek járó megszólítás: _Doktor_ Sárkányfő Úr, de mivel egymás közt vagyunk, és laza vagyok, ezért megengedem röviden is, így: Doktor Úr.
"Mindjárt három diplomát is vettem az ecserin, egy oxfordit, mely szerint az ógörög irodalom professzora vagyok; egy moszkvait, e szerint atomtudós vagyok; és egy kínait is, ezt sajnos nem tudom elolvasni, de drága volt és nagyon jól néz ki, szóval komoly cucc higgyétek el. És ez csak a kezdet, a karrierem csak most indult be, már rendeltem az eBay-en egy Nobel díjat is, elvileg 10 nap alatt leszállítják, a sarka letört, de oda se neki. "

Bakker, Nobel-díj... Medal of Honor csere, egy az egybe' érdekel? :)

dr. krusovice 2012.01.12. 15:56:56

schmitt szégyen!
majdnem akkora szégyen, mint az eddigi csúcs, a pufajkás miniszterelnök volt.

2012.01.12. 15:57:38

@Dr. Prof. dr. Gonosz Repülőmókus Dr. Phd.: Nem. Én sem "féreg maszop agyhalott zombijait erősítem", nem vagyok fideszes.
De azért talán abban egyetérthetünk, ha valaki olyan hevesen védi a jelenlegi kormányt, mint Vidékiék, akkor ők vszg rájuk is szavaztak. Márpedig a fidesz jobboldali pártnak definiálja magát, így a híveit is jobbosoknak gondolnám.
Tévednék?

Jozeph Pelikahn 2012.01.12. 16:02:18

Én teljesen biztos vagyok benne, hogy Schmitt Pál nem másolta le az anyagot - kiadta valami havernak bérmunkába. Így megy ez.

Dolby kapitány 2012.01.12. 16:05:23

Ne bántsátok szegényt, nem akart ő rosszat. Mint a többi. Ők is értünk küzdenek nap mint nap, csak mi nem értékeljük önfeláldozásukat. Jellemtelen férgek vagyunk. Meg sem érdemeljük őket...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 16:07:52

Te én úgy vagyok ezzel, hogy a szerzői jog megsértése - ha tényleg ez történt! - bocsánatos bűn, ellenben amit ti csináltatok itt nyócévig, az halálos bűn.

Szeretnélek emlékeztetni, hogy Hagyó Miki vádirata épp ma lett kész. És ez csak a jéghegy csúcsa.
Annyit loptatok és disznólkodtatok itt 2002-2010 között, hogy Schmitt úr piszlicsáré ügye nem éri el az ingerküszöböm.

Dr Gregory House 2012.01.12. 16:08:01

Evvel az erővel a Bukfencegyetemen (TF, vagy Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara) is "szerezhetett" volna kandidátusi címet, mint a nemzetközi sportdiplomácia kiemelkedő harcosa.

Napkutya 2012.01.12. 16:09:55

Előrebocsátom, mindössze 2 szakdolgozat szárad a lelkemen, -de azokat, legalább én írtam. Ha valakinek kétségei lennének a plágiummal kapcsolatban, javasolnám a következő kísérletet a hétvégére:

Teszteld a kapcsolatod!

1. Vidd el az asszonyt vacsorázni.
2. Külön, külön, írjátok le, milyen volt a koszt, hogy éreztétek magatokat, mi volt az asztalon, stb. (Nem kell, hogy 180 oldal legyen, mondjuk, 10-20 mondat elég.)

Igen nagy valószínűséggel AKKOR sem lesz szóról szóra egyező, ha:

- évek óta együtt éltek
- ugyanazt ettétek
- rendszeresen beszélgettek és dugtok
- nem telt el 20 év az esemény óta.

Lássuk be, ha ez, mégis sikerült plágium nélkül az elnök úrnak, egy bolgár szakemberrel, akkor, alighanem, nem elég mély a kapcsolatod a pároddal!

:)))

Transylvanianmixedgrill 2012.01.12. 16:12:01

Hogy is van, hogy a hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát... :P

hvg.hu/itthon/20120112_malina_georgiev_schmitt_pal

Jaffar 2012.01.12. 16:15:22

"Ha egy 215 oldalas disszertáció 180 oldalát másolod egy könyvből, summa cum laude-val végzel, és köztársásai elnök leszel."

meg a "Schmittelés"-es kép egyszerüen annyira odabasz :)

kopipalinál jobb elnökünk nem is lehetne :)

abandi 2012.01.12. 16:18:21

@Kara kán:
Igazad van khn batyufaszkám!
Palibá csak a '84-es los demonosi olimpiálást mondatta le! Nem lőtt senkit a Dunába...
Gya-lá-zat....

gramercy 2012.01.12. 16:18:47

@pancho_sanza: ja

torgyán pubi ezekhez képest egy deák, de minimum egy széchenyi

tomwar 2012.01.12. 16:20:14

@Kara kán: Nos, a gond az erveleseddel az, hogy a doktori cimert pluszpenz jart. Vagyis - ha feltetelezzuk, hogy a vadak igazak - akkor nem jart volna.
Amugy jol tudod, most keszult el a Hagyo es tarsai VADIRATA. Majd, ha elitelik, bunos lesz. Lopasban, csalasban, stb. Pont, mint Pali batyad, ha a vad igaznak bizonyul. Csak ot vedi a torveny. Ennyi a kulonbseg.
De talan kerdezzuk meg Bolgar urat...hivd fel, talan epp most cseveg a Klubon...

Dr.Zomboss 2012.01.12. 16:23:24

@Kara kán: Mikor rabosították a hagyómikidet? Mikor engedték ki a sittről? Na, erre válaszolj!

Napkutya 2012.01.12. 16:24:31

@Jaffar: Hát tény, ha ez átmegy, az NAGYON komoly teljesítmény!!!

Kb. mint a nagy angliai vonatrablás. Sőt! Ha igaz, amit írnak, az Elnök Úr, végig szem előtt volt, állami funkciókban, nem is kellett bujkálnia!

Basszus, EZ az a teljesítmény, amiben TÉNYLEG világelső! Lehet, hogy hazabeszélek, de ez jobb, mint Elena Ceaușescu akadémiai tagsága!

G46 2012.01.12. 16:25:18

Üdv!
Nem is vették volna soha észre, de benne maradt az előszó bolgárul...

Jaffar 2012.01.12. 16:25:19

@Kara kán:
Mi van akkor, ha én meg azt mondom, hogy egyik sem bocsánatos bün?
Mi van akkor, ha azt mondom, hogy mindegyiket (a te kedvedért és nem gyengébbek kedvéert, mert ök értenék enélkül is) ítéljék el a büneikért?

/pfej (és nem rájuk, hanem rád)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 16:26:46

@Jaffar:
Nincs semmi, de amikor illegálisan töltesz le filmeket torrenttel, akkor gondolkozz el egy picit.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 16:27:57

@Jaffar:
"/pfej (és nem rájuk, hanem rád) "

Az a baj ezzel, hogy ha fingasz egyet, azt mindenki érzi, nem csak én.

Jaffar 2012.01.12. 16:28:45

@Kara kán:

???????
Hát akkor ez most hogy? :)
Vazze nagyon jó lehet a cucc, amit szívsz.

gramercy 2012.01.12. 16:31:07

amúgy a gráci őrült nem pont bulgáriából nevezte ki?

csak nem...

gramercy 2012.01.12. 16:32:48

@Kara kán:

és bazmeg megvan az első emútnyócéves

Napkutya 2012.01.12. 16:35:49

@Kara kán: Hmmm... HOVA haza? Mert, ha arra gondolsz, hogy szerintem ez nem jó, akkor igen.

De, mondanék egy példát: A gyerekedet súlyos pénzekért egyetemre járatod. Amikor azt hiszed végzett, UGYANEZÉRT úgy kivágják, mint macskát szarni, plusz bűncselekményt követett el.

MI lesz az első néhány mondat, amit megosztasz vele, amikor hazajön a kilencven ezres albérletéből, amit évekig fizettél?

De tényleg...

:)))

2012.01.12. 16:35:59

@Kara kán: jól értem? Azt mondod, hogy a torrentelők beleírják a csillagokháborúja főcímébe, hogy írta és rendezte Pistike a hatodikról?

Dr.Zomboss 2012.01.12. 16:38:53

@zero: Neked meszeltek, öreg: * Többen jelezték
érdekeltségüket, hogy szívesen
résztvennének báró Lázár S.
János seregében, hogy felleljék a még
bújkáló, régi, bűnös rendszer
híveit. partizánokat és 56 leverőit, de nem
tudják a báró úr
telefonszámát. Mi sem.
* zero, aki még nem zero, avagy a "Noname Bloggerek és
Dzsuvahuszárok" Érdeméremrend alumínium
fokozatával kitüntetett "zero" bloggerhuszár harca a
Satkányért, OVIért és a Csibe Toló
Csiga szekta vezetőiért. Pluszban még az N13-ért
is. Zero a hős. Zero a Vastagbőr büszkesége, még
ebben az évben eléri a 70 IQ pontot, a 160 cm-t és
a 100 kg-ot!
* Közlemény:
Mi, a Pittbullvárlap menedzsmentje, mély
felháborodásuknak adunk hangott amiatt, mert a Vastagbőr
legderekabb, leggerincesebb és legjobbszívű nonáme
bloggerhuszárát és fáklyavivőjét
kikezdte az a gaz jósdavezér, Szilvásy
Péter. Mint azt megtudtuk, SZP egyik bizalmas levelét
közreadta a fantasztikus Vastagbőr.hu:
vastagbor.blog.hu/2011/11/09/kormanyzati_josda_1#more3365588
Tudjuk jól, hogy sem zero, sem a többi
barrikádharcos blogger nem állt sorba kétszer IQ
pontokért, sőt egyszersem. Tudjuk jól, hogy ellenben
háromszor is leküzdötték undorukat, hogy
megpuszilgassák a Sátán patáját,
és tudjuk jól, hogy a vertikális terjedés
helyett a horizontális orientációt
kultiválták és abszolválták. De ezek
egyike sem lehet ok arra, hogy hülyének nézze
és durván kicikizze bárki is, (még
Szilvásy Péter is!) a hős noname bloggert,
zérót és Vastagbőrös társait!
Nélkülük nem győzött volna a Fülkeforradalom
sem!
Pittbullvárlap menedzsmentje, 2011. november 13.
www.x-party.hu/a1/pbl-10.html
A helyedben mélyen elgondolkodnék egy másik dimenzióba való költözésen.

Secnir 2012.01.12. 16:41:40

most olvastam fácsén egy érdekes felvetést:
ha Dr. -ként írta alá az Alaptörvényt, akkor ugyebár az olyan, mintha nem is írta volna alá...
...meg a többi törvényt is. Erre való hivatkozással lehet pl. a sarkalatosokat eltörölni az IMF kérésére.
Egy mozdulattal.

foodlfg 2012.01.12. 16:42:54

smitpál, takarodj!

Avatar 2012.01.12. 16:45:16

@Őrült Ló Nagyfőnök: Nem a nyomokat kéne eltüntetniük, hanem az ilyen nyomikat.

Szerintem a HVG azért vette elő a disszertációt, hogy néhány röhejes helyesírási hibát keressen benne, de nem találtak, és ez aztán gyanús lett...

ave 2012.01.12. 16:46:56

Jo anyag!! De ugye nem schmitteltetek masik blogrol? ;)
A kepek nagyon jok!! :D

Pali bacsi mekkora egy okor.

moncayo 2012.01.12. 16:47:10

Schmitt a notiján keményen dolgozik a Hivatalban:

Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V, Ctrl C,Ctrl V,

moncayo 2012.01.12. 16:53:26

Schmitt Pál dolgozik a notiján a Palotában:

Ctrl C, Ctrl V, Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,Ctrl C, Ctrl V,

Viktus 2012.01.12. 16:56:28

ne bacsak az álamfot !

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.01.12. 17:01:47

@Valahol Máshol: ...tévedsz, nem negyven, hanem már legalább ötven!

vernarancs 2012.01.12. 17:08:53

Azert en ezekutan a 8 altalanos vegzettseget is megkapargatnam ennek a palinak.
Ennel mar csak az lett volna szanalmasabb, ha Viktor egybol valamelyik sajat gyereket teszi meg allamfonek.

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2012.01.12. 17:09:58

Faszarcú Pali bácsi jelenleg Innsbruckban veri a répát (hivatalosan az Ifjúsági Olimpiát látogatja), el sem jut a korlátolt kis agyáig, hogy mi van...
Hogy ráfér-e az arcára ez is, remélhetőleg kérdésként senkiben nem merült fel?!

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.01.12. 17:12:00

Ha jogállamban élnénk, akkor nem itt tépné a száját és gyalázná egymást jobb-bal-libsi, hanem a habilitáló (minősítő) szervezet vezetője bejelentené, hogy az ügyet kivizsgálja. Ha igaz, visszavonja a dr címet, ha nem, felmenti SP-t a vádak alól. Oszt jónapot!
A többi a közt. eln. erkölcsi érzékére van bízva, feltéve természetesen, hogy van ilyen neki
De, mint e vitából is látszik, ez - ti. hogy jogállamban élünk - senkinek sem jutott még eszébe.
Ezért kérem, hogy a 2/3-ad az Alkotmányban változtassa meg az ország nevét hivatalosan is Abszurdisztánra!

misimisi 2012.01.12. 17:12:20

@moncayo: Basszus, éppen ittam, amikor elértem idáig. Egy teli pofányi kóla landolt a monitoromon. :-)

Revolutionist 2012.01.12. 17:13:31

Rég kacagtam ilyen jókat. Brilliáns írás... Bravo!

Persze valójában ezen inkább sírni lehetne...

Pl az is elég érdekes kérdés hogy KI ADOTT ERRE NEKI SUMMA CUM LAUDE-T ?????

Teljesen mindegy hogy lemond-e, elküldik-e vagy marad... Már megbukott. Régesrég. Kb akkor járatta le magát ország-világ előtt, amikor legelőször beégett, mint aláírógép zombi. (tehát ugye beiktatása után szinte azonnal) Hiszen több olyan kínos eset is volt, hogy nyilvánvalóan, elolvasás, komment, neagyisten kritika nélkül ír alá mindent Orbán végbelében a nyelvével...
Nem ez a plágium és nem is az, hogy nem tud helyesen írni igazán (ezek előfordulnak minden második "nremális" politikussal - ezek ilyenek... hogy milyenek? hát ilyenek...) a nagy szégyen. Hanem az, hogy nyilvánvalóan köztudottan egy agyatlan báb cseléd és még csak észre sem veszi magát, folyamatosan égeti magát, de az hogy ha csak magát égetné, ki nem szarná le.. De ez barom évek óta Magyarország lejáratásának, nevetségessé tevésének élharcosa... Ez itt a legnagyobb szégyen számára és az egész fitiyszes agyhalott zombihorda számára, pszichopata Viktátorral az élen és ezzel írja be magát a történelembe. 50-100 év múlva lehet már senki nem fog emlékezni arra, még tán a legmélyebb Magyarország szakértő történészek sem, hogy nem tudott írni, vagy hogy másolta a doktoriját, arra viszont igen, hogy gyakorlatilag regnálása alatt NEM LÉTEZETT ÁLLAMFŐNK..!!! Szégyen és gyalázat az országnak, a nemzetnek. De persze az, hogy a Fidesznek és Orbánnak is szégyen, az teljesen mindegy, mivel morális, társadalmi, kulturális alapelveket nem képesek felfogni...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.01.12. 17:14:58

Most akkor a DVD-k elejére odalekül az is, hogy nem lopnál doktori disszertációt?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.01.12. 17:21:28

Frady Endre:
APÁM TYÚKJA

Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az apám.

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba’...
Apám egyetlen jószága.

;-)))

Gekko 2012.01.12. 17:23:45

@Kara kán: Hogy te milyen viccesen hülye vagy:-) Cute.

De ha az megnyugtat, a többség pezsgőt fog bontani ha végre elítélik a Hagyót. Aztán jöhet a Palibá pere, kapjon csak pénzbírságot hamisításért, 50 ezret, nem többet.

Napkutya 2012.01.12. 17:29:04

Van az a kedves vicc, hogy SP cserkésztábort látogat:

Sanyi, a hasmenéssel lekuporodik a bokorban, töröl egyet, -aztán a szél felkapja a papírt "műtárgy" mellől, és elsodorja.
Felrántja a kantáros gatyót, rohan vissza a tábortűz mellé, de a vezető megállítja:
- Késő fiam! Már aláírta.

Бабаяга 2012.01.12. 17:36:18

@Kara kán: És ti beszéltek erkölcsről? Tisztességes ember nem tölt le se filmet, se zenét, se képet. Ha a paja féle lopás a tisztesség, abból én nem kérek. Olyan érdekes, hogy minden jobber ismerősöm piti kis adócsaló. Anno azt mondták, hogy fletónak nem fizetnek, de most se fizetnek, mert nekik az jár. Miattatok tart itt a hiány, ahol tart, nem az "elmúlt nyolc év miatt": azok miatt, akik akár csak egy csokit is, egy db A4-es lapot loptak és mellette erkölcsről, hazafiságról beszélnek és folyamatosan tolvajt kiáltanak az ellenségeikre.

Бабаяга 2012.01.12. 17:40:38

@Rézfánfütyülő fűzangyal: A SOTE-nak kéne lépni, de ő nem teszi. Várják a felsőbb utasítást, hogy mi legyen.
A doktori tanács elnöke elmondta, ha ilyen eset fordul elő, akkor bizony eljárást kell indítani. Addig nem ekézi nyilvánosan a KE-t amíg nem látta a dolgozatát eredetiben, illetve nem látta a bolgár szerző művét.

Namely 2012.01.12. 17:41:01

"Ha egy 215 oldalas disszertáció 180 oldalát másolod egy könyvből, summa cum laude-val végzel, és köztársásai elnök leszel."
Helyesen:
Ha egy 215 oldalas disszertáció 180 oldalát másolod egy könyvből, ÉS JÓL BENYALTAD MAGAD ZSÍROS/BEFOLYÁSOS HELYEKRE (PL. A PÁRTBA), summa cum laude-val végzel, és köztársásai elnök leszel.

Dr.Zomboss 2012.01.12. 17:43:05

@Revolutionist: Ki mondta, hogy létezett áLLamfőnk? Hazánknak áLamfője van, ha nem tudnád.

igényes 2012.01.12. 17:47:23

@Revolutionist:

Aki feltárta ezt a plágiumot, az bizony érdemelne valami kitüntetést. Mindenki tudja, hogy a magyar nyelv ismerete nélkül Magyarországon lehetetlen letenni egy nyelvvizsgát, nemhogy doktorálni. Ez a szerencsétlen Schmitt, aki egyébként Schmidt életrajzában három négy nyelvet is felsorol, melyeket beszél. Ja, yes, da, si

Tell Vilmos 2012.01.12. 17:47:49

A nemzet Tolla most már más tollával is dicsekszik!
Palibá! - kérlek ne mondj le! - mi lesz velünk nélküled?

2012.01.12. 17:47:55

@Avatar: Voltak benne hibák, pont ezen fog megbukni. (Így nyilvánvaló, hogy ő csinálta.) Egyébként az ötlet nem volt rossz, ki a fenének jutna eszibe egy majd tíz évvel korábbi, másik országbeli, magyar fordítással nem is bíró munkával összevetni egy doktorit? Senkinek. Hacsak fülest nem kap valakitől. Tuti, hogy ez történt most is. Pali bácsi elkottyantotta magát valamikor valakinek, az illető meg jól elküldte egy névtelen levélben a HVG-nek.

NA YA! 2012.01.12. 17:51:12

"Nyomoznak a bolgár hamisító után": bááásszááájbááá! Állatok vagytok! Még jobb lett volna a riporter faszkalapot rendesen beigazítani a falikar alá, hogy a szarvacskái szimmetrikusan álljanak! Ja, a "Schmittelés" is beszarás! Köszi!

niklex 2012.01.12. 17:52:19

Szeretném kérni, hogy Kerényi úr festessen egy szép nagy képet, "Szent István kardjával megvédi az államfői disszertációt" címmel, és természetesen a kép azonnal legyen kiállítva.

Egyébként meg,aki hónapokat,esetleg éveket eltölt egy doktori disszertáció megírásával, az annyit is ér.

Hkacsa · http://hkacsa.blog.hu 2012.01.12. 17:55:33

Az fel sem merült senkiben, hogy nem is ő fordította? Nagykövetségen biztos volt valaki akinek kiadhatta a feladatot, így ő csak áldozat! Nem is tudott róla.

ketroot 2012.01.12. 17:57:25

@wagem:

Szokott ez jobban is menni, na.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 17:58:18

@Revolutionist:
"regnálása alatt NEM LÉTEZETT ÁLLAMFŐNK..!!!"

Miért? A Kúrcsány idejében volt kormányfőnk?
Vigyázz a habra, ami a szádból folyik, hogy ne cseppenjen a billentyűzetre.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 18:01:38

@Dr. Prof. dr. Gonosz Repülőmókus Dr. Phd.: "a féreg maszop agyhalott zombijait"

Látod felesleges is válaszolni, minősíted te önmagad.

2012.01.12. 18:02:17

@Hkacsa: Szerintem ő lehetett, mert a szakdolgozat szerzője "A labdarúgás szót rendszerint rövid u-val írta, de a rövid vagy hosszú ékezetes betűk egyébként is sok gondot okoztak, rendszeresen felbukkan például a ’kűzdősport’, a ’vizilabda’, a ’bírkózás’, de ugyanígy problémát okoztak az egybe- és különírás egyszerűbb esetei is (’résztvesz’ vagy ’szervező bizottság’)." /idézet az első HVG cikkből/

Jaffar 2012.01.12. 18:03:09

@Hkacsa: "Az fel sem merült senkiben, hogy nem is ő fordította?"

Nem is tudtam, hogy fordításért doktori cím jár ^^.....

Jaffar 2012.01.12. 18:06:36

Ugyanakkor felmerül a kérdés :

Vajon miért pont most derült ki mindez?

Szerintem tutkó lemondatják és Orbán fog ülni a helyére, csak elötte még elfogadnak egy két "sarkalatos" törvényt. Arra ne is gondoljuk, hogy mi lenne, ha idöközben befagyna a Duna........

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 18:07:58

@Kara kán: Hehe végre. Íme a egy igazi hívő. Te akkor is csak hozsannáznál a sok agyhalott baromnak, ha éppen téged húznánk nyársra és sütnének meg.

Mibe jobbak ezek mint Gyurcsány volt, mibe megmondom neked semmiben. Ezek sötétek, lopnak, hazudnak, de még ráadásul bunkók és buták is. Na ennyi ha neked tetszik a Fidesz tevékenysége, nem tudom mi volt a bajod Fletóval. Az ugyan ez volt csak nem volt teletetoválva matyó hímzéssel,

Az nem érv, hogy jobb oldaliak. Mert első körben nem az számít ki milyennek hazudja magát, hanem mit tesz, erről ennyit....

turulpina 2012.01.12. 18:08:02

@Gunther: Ja, ha Neked gyurcsány a szint, akkor a kurva anyád.

Jaffar 2012.01.12. 18:09:12

@Nikosi:
Én már rég "Tahótlanít"-ottam ezt a fizetett bérkommert.

Peripetia 2012.01.12. 18:10:37

Röhögök rajtatok, hogy csili csal-a pala bácsi lemond. Ó, ti kis naiv hülyék. Sőt orbán még újabb 5 évre is a nyakatokba fogja ültetni a vén hülyét. Természetesen a nép, a zemberekért végzett szolgálatáért. Ja, meg a a vezér seggének nyalásáért.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 18:11:54

@Kara kán:
Ja aha az illegálisan letöltött filmmel, én ugye éveken keresztül milliós pénzeket nyúlhatok mindenhonnan, fizetés címén.

De hülye voltam eddig.

Gyenge hasonlat volt kell egy kis továbbképzés a Gabikától... (tudod alma - körte)

hardenberg 2012.01.12. 18:19:06

Az itt mocskolódó, gúnyolódó kommenthuszárok agyáig talán el sem ér az a tény, hogy annak a támadásnak a szerves része a Köztársasági Elnök elleni lejáratókampány, amelyet a velejéig romlott, komcsi-zsidaj, buziimádó, erkölcsi hullabaszó, gyilkos, terrorista, anarchista, pedofil, a népek, nemzetek leigázásáért, nyomorba döntéséért és kirablásáért felelős világhatalmista bűnszövetkezet indított el Hazánk ellen. Sírjátok csak vissza a barroso és clintonné undorító, fertelmes altáji váladékaitól tövig lucskosnyelvű, azokat minden kívánságában, parancsaiban kiszolgáló alkoholista, bomlott agyú vagy csak minden porcikájában gonosz és magyarellenes maffiákat, amelyek Magyarország tönretételéért minimum 1945-től, 1989-től, de főleg 2002-től felelősek! Ők aztán tényleg fasza, makulátlan, becsületes gentlemanek voltak!

Egy háború folyik ellenünk, végső kivéreztetésünk, rabszolgasorsba vetésünk, maradék függetlenségünk felszámolása! Ez a szerencsétlen kormány csak egy icipicit próbált ezen a szorításon lazítani, erre totális támadás, bombázás indult meg ellenünk! Lehet hogy Schmidt Pál hibás, lehet hogy tényleg van vaj a fején, de aki ezt most, ebben a pillanatban hozza elő, mint a hávégé nevű csicskalap, és csinál belőle botrányt, amikor kívülről köpköd, gyaláz minket a bosszú sátáni népe, és a sírunkat ássa, az egy aljas, hazátlan geci, egy kollaboráns áruló, és valódi háborús helyzetben azonnali főbelövést érdemelne!
Undorodom az egésztől, ami ebben az országban folyik, amikor az elvakított, agyatlanított emberek, (lehet hogy egyébként jó és szorgos hazafiak), de annak szurkolnak, hogy mielőtt hajtsuk önként fejünket a kivégzőtuskóra!
Nem Schmitt itt a téma, hanem életünk, jövőnk, a nemzet sorsa! Összefogás, vállt a vállnak és neki a mocskos ellenségnek!
Nem vagyok Fidesz-hívő, mert őket is csak egy bábnak tartom a démoni sakkjátszmában, de komolyan elkezdtem gondolkozni azon, hogy ha a sátáni bosszú népsége ennyire támadja őket, akkor valamit, ha csak icipicit is, de jól csinálnak!
De nem is ellenük szól a támadás, hanem a MAGYAR NEMZET ellen, aminek tagja vagyok, és hiszem és érzem, hogy nem szabad szó nélkül megadni magunkat! És mindazon nemzetek ellen, akik számára példát akarnak statuálni ezek a féreg zsidósátán-gecinyalók, hogy csakis a 100% behódolás az, amit elfogadnak, 0% függetlenség és nemzeti önérzet nélküll!
(felesleges válaszolni a kommentre, úgysem olvasom el és kíváncsi sem vagyok rájuk. csak azért írom, hogy egy más nézőpont is megjelenjen a sok agyament gyalázkodó komment között.)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 18:21:14

@Jaffar: Tudom "dont feed the trolls". De engem néha felüdítenek az agyhalott barmokkal folytatott eszmecserék. Tudod hátha felidegesítem és agyvérzést kap. Na annyival is kevesebben vannak a barmok a földön és még el sem ítélnek érte :)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 18:29:11

@hardenberg: Hűha mond orvos látott már. :)

Tudom a világméretű összeesküvések pedig vannak, tudom és is egy beépített ember vagyok. Tudom mi vagyunk a világ közepe, és itt nő a csodafa, meg itt van az élet vize nálunk, csak még nem tudjuk. De bezzeg azok a szemetek tudják ezt akarják.

Tételezzük fel, hogy igazad van, na akkor ki is az aki gyakorlatilag kiszolgáltat minket egy ilyen világméretű összeesküvőknek. Na kik? Tudod a harmadik hadtest, a beépítettek. Na leeset már. .. Na? Megmondom maga a Fidesz. Tehát ha hiszed amit írsz akkor itt a te általad felvázolt ellenségeink legnagyobb csoda fegyvere maga a Fidesz, mivel kiszolgáltat minket a világ haragjának, majd után jönnek az összeesküvőid akik megmentenek. Persze mind ezt majd a matyó hímzés mögé rejtve. Na akkor a Fidesz a megváltó vagy az ellenség szerinted?

tudi 2012.01.12. 18:30:18

Gyerekek komolyan mondom jó, hogy a Fidesz nyert, ennyi hülyeséggel megajándékozni a magyar internetes szférát, meg ennyi szállóigét adni a népnek nagy teljesítmény, hab a tortán drága köztársasági elnökünk. A képeken meg jót nevettem, de az lenne a legjobb, ha a sok hülyeséggyártásuk nem menne az ország rovására.

Airgüzü 2012.01.12. 18:32:08

Farizeusok! Pali Bá semmi mást nem csinált, mint a legtöbb magyar nap, mint nap a dicső cuclista éra óta: csalt, hazudott, mutyizott. És ezért tartunk itt, ahol... és azért kapjuk az ilyen embereket a nyakunkba, mert mindnyájan ilyenek vagyunk, nincs kiből válogatni, ergó ők sem különbek! Amíg az ország elit köreiben - politikusok, tudósok, közéleti személyiségek - nem lesz megtisztulás, s nem a becsület, tisztesség, felelősségvállalás, helyes önértékelés lesz a nyilvánvaló személyiségjegy, addig ebben az országban sosem lesz felelmelkedés. Similis simile gaudet...

rosztovgrof 2012.01.12. 18:35:07

"Mi maga mögött állunk. És el ne felejtse: aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik, és aki a mi fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."

Le_Penseur 2012.01.12. 18:37:29

@hardenberg:
Tudom, nem olvasod, de a Köztársasági Elnök Úr neve nem "Schmidt Pál " (LOL)
A sátáni bosszú népségéről szóló fantazmagóriád, téveszméd pedig csak rád és a kezelőorvosodra tartozik!
A probléma a saját alkalmatlan, gerinctelen, tudatlan politikusainkban van!

ketroot 2012.01.12. 18:38:18

@Kara kán:

Ügyesen kened szét a szart, azt meg kell hagyni! :D

Jaffar 2012.01.12. 18:39:05

@Nikosi: Nesze neked, itt a következö "hardenberg" személyében :(

ketroot 2012.01.12. 18:44:16

@hardenberg:

'"Az itt mocskolódó, gúnyolódó kommenthuszárok agyáig talán el sem ér az a tény, hogy annak a támadásnak a szerves része a Köztársasági Elnök elleni lejáratókampány, amelyet a velejéig romlott, komcsi-zsidaj, buziimádó, erkölcsi hullabaszó, gyilkos, terrorista, anarchista, pedofil, a népek, nemzetek leigázásáért, nyomorba döntéséért és kirablásáért felelős világhatalmista bűnszövetkezet indított el Hazánk ellen."

Na, téged is gyorsan be kellene zárni valahova.

Psenior 2012.01.12. 18:44:20

Paja bánál már csak Farkas Flórián nagyobb zseni, Ő félanalfabétából vedlett át jogásszá vazze...

Jaffar 2012.01.12. 18:44:23

@hardenberg: Mi abban a mocskolódás, és gúnyolódás, ha kimondja az ember az igazságot, te AGYMOSOTT TROLL?

Bloghėzag 2012.01.12. 18:46:32

Shit Plág(ium) takarongy a magyar kosz-társaságból !!
(Ezt pl. több topicból plagizáltam össze,
de csak palika iránti tiszteletből)

És még egy örökbecsű plágiumom:

Ez a hatalom megviktorlott

(Pepecs-Eleké, hogy mondatna érte imát a csepeli polgármester.)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 18:50:32

@Jaffar: Ugyan ez is imádni való. Mekkora jól fejlett pszichózisa van. Egy valódi elmebeteg élőben, szerintem még hangokat is hal, azok is megmondták neki, hogy igaza van. Hát nem nagyszerű. :) Sajnos mióta bezárták az Lipótmezőt elszabadultak mindenhol.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 18:54:28

@ketroot: Nem bezárni kéne. Ne szabad lett volna kiengedni. Na de hát ugye eladták Lipótmezőt, ezek meg mind szélnek eresztették . Szerintem a kormányban is van belőlük bőven.

Ironfist 2012.01.12. 18:56:38

@hardenberg:
"(felesleges válaszolni a kommentre, úgysem olvasom el és kíváncsi sem vagyok rájuk. csak azért írom, hogy egy más nézőpont is megjelenjen a sok agyament gyalázkodó komment között.)"

Óóó, jeee. Még egy Bélabácsi típusú kommentelő. "Na, most jól leoltttalak titeket, fröcsögök, gyűlölködök, mert szerintem ti elvakultak vagytok, de úgyse olvasom el, mit válaszoltok, nehogy valakinek más legyen a véleménye, mint az enyém!"
Tipikus jobberdroid viselkedés. Gratulálok. Az meg, hogy kijelented, nem vagy a fidesz zombija, az hazugság. Persze mit is várnánk egy fideszdroidtól, minthogy hazudik? Az a fidesznél felvételi követelmény.

abandi 2012.01.12. 19:27:18

Itt mindenki csak szapulja a tartalék olimpiai bajnokot, meg a nemzeti együttműködés rendszerét?
Azért ez nem járja, egy tisztességes honpolgár szájbillentyűjéből!
Ártott maguknak ez az ember? (Csak a nem olimpiai sportolók,és egyéb magyar llampolgárok válaszoljanak)
És, ha igen akkor mi lesz: nyasgem?
Na ehhez tartsák magukat internetprolik!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 19:30:19

@Ironfist: Ugyan ez nem droid. Olvasd el még egyszer. Simán egy a sok szélnek eresztett mosolygós közül Lipótmezőről. Szin tiszti a pszichopata. Tév- és kényszerképzetek kavarognak a fejében. Igazi állatorvosi ló. Egy pszichológusnak az ilyen emberek, és kommentek egy aranybánya. Doktori disszertációt lehetne írni belőlük, hogy a bejegyzéshez is kapcsolódjon amit írok

mim 2012.01.12. 19:33:07

@hardenberg: Az én apám is hisz valamiben. Abban hisz, hogy megfigyelik, legalább 5 implantátumot műtétileg helyztek belé - sosem műtötték - és elektromágnese terekkel távvezérlik. Próbáltam észérvekkel meggyőzni (ennyi műtétet csak topp vezetők érnének meg, olyan erős erőtér ami pl viszketést okoz, már más is észrevenne, stb..), de mára eljutottunk a "naív vagy fiam"-ig. Aztán legyint.
Amikor a tév és a rögeszme kominálódik, annak nincs egyetemes ellenszere.
Nos amit idevetettél a blogra, az ilyen szintű okosság. Sajnállak. Mást nem tehetek.

NA YA! 2012.01.12. 19:36:21

Hogy az oszlopon napozó kaméleon nyaldossa a homlokotokat, drága magyar testvéreim!;)

Dr.Zomboss 2012.01.12. 19:37:00

@Ironfist: Megnéztem a kommentjeit, mindenhol zsidózik egyet, aztán odébbál.
A jetizombi megvolt, ott van, ahol a bobosok.

abandi 2012.01.12. 19:37:33

@Nikosi:
Na persze, te kis írásban nem raccsoló, selypítő!
Ahogy azt a kis kurtítottfarkú gondolja...

Dr.Zomboss 2012.01.12. 19:39:13

@Nikosi: Valami hazai véderőben, vagy hasonló bagázsban látja a haza felvirágzásának zálogát.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 19:41:26

@abandi: Na ilyen sem voltam még. Mondtak már mindennek de zsidónak még nem néztek. :DDDD

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 19:43:17

@Dr.Zomboss: Lehet most. De két hét múlva majd azok is a láthatatlan megszállók álruhás ügynökei lennének.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 19:45:00

@abandi: Amúgy rajta tudod te jobban is. Gyerünk had emelkedjen a vérnyomás, vörösödjön az a fej, gyerünk. Hajrá....

Revolutionist 2012.01.12. 19:45:38

www.origo.hu/itthon/20120112-politikai-tamadasnak-tartja-a-

plagiumgyanut-schmitt-doktorijanak-biraloja-kertesz-istvan.html

"A kérdésre, hogy lábjegyzetek nélkül értékelhető-e egy dolgozat, Kertész István azt felelte, hogy 1992-ben még nem dolgozott a Testnevelési Főiskolán (csak egy évvel később nevezték ki ott egyetemi tanárrá), viszont "a kollégák biztosítottak arról, hogy a dolgozat formailag megfelel a követelményeknek". Megjegyezte, hogy mivel Schmitt Pál a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának tagja volt akkoriban (1991-1999 között), ezért úgy vélte, közvetlenül dolgozik a forrásanyagokkal.

********

Az ókortörténész a honlapján olvasható önéletrajza szerint éppen Schmitt doktorálásának évében, 1992-ben lett a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagja. Ezt a szervezetet a Magyar Olimpiai Bizottság hozta létre, amelynek húsz éven át, 1990 és 2010 között Schmitt Pál volt az elnöke. Ezzel kapcsolatban csütörtökön délután már hiába próbáltuk elérni Kertész Istvánt, nem vette fel a telefont"
(origo)

Aha, szóval alig lóg ki a lóláb.. Meglehet hogy fognak itt még fejek hullani a porba... Buda Gyuluska és Polt Petyuska vajon szép szemeiket ide is veték valá..?

Hogy is mondta Pomócsi bácsi? Megvan a vaj, kérem van vaj, nem lesz itt probléma, van vaj....

Karipapa01 2012.01.12. 19:45:53

Ebből megint nemzetközi égés lesz.

Revolutionist 2012.01.12. 19:48:05

@Kara kán: Persze persze zombika, érvelés helyett, érvek és értelem híján, szokás szerint, izzadtságszagú személyeskedés trollkodás marad.. ismerjük. megszoktuk,.. a konzizombi kórustól...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 20:01:44

@Karipapa01: Ugyan nem megint, égünk mi folyamatosan, ez csak egy újabb darab a máglyára. Lassan tényleg nevet kéne váltani Abszurdisztánra.

ketroot 2012.01.12. 20:05:55

"Honfi-fi 2012. január 12. 19:56

4
2

Én azt gondolom, hogy lehet Schmitt Pál személyét utálni.

Nem kötelező szeretni.

De ajánlanám a HVG figyelmébe, hogyha Schmitt Pált támadják, akkor vele együtt nem csak az Ő személyét, hanem azt az intézményt is támadják, amit jelenleg az Ő személye, mint közjogi méltóság képvisel. Tehát, a Köztársaság Elnöki Hivatalát is támadják vele együtt és ennek a hivatalnak a tekintélyét ássák alá.

És ezzel a Magyar államiságot, is támadják, a Magyar Állam tekintélyét is rombolják, vagyis hazaárulóként viselkednek."

Ejj de sokan vannak, akik kezelésre szorulnak.

dr. Aullah 2012.01.12. 20:18:44

@ketroot: Ez jó nagy hülyeség, amit írt. Elmeroggyant szegény honfi.

abandi 2012.01.12. 20:24:27

@Nikosi:
Most az egyszer még kijavítom a mondandódat:
Amúgy rajta, tudod te jobban is! Gyerünk hadd emelkedjen a vérnyomás, vörösödjön az a fej, gyerünk! Hajrá!

Mentsd el, mert jól jöhet még a magdfajtnak...

dr. Aullah 2012.01.12. 20:24:28

"Szájer szerint a nagy tempó miatt csúsztak hibák a törvényalkotásba
Egy év alatt 230 törvényt fogadtak el, "ekkora munkát ennyi edő alatt nem lehet hiba nélkül elvégezni""

Há basszátok meg, komolyan mondom.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 20:24:36

@ketroot: Mondom én már nagyon régen. Óriási hiba volt eladni Lipótmezőt, most a sok mosolygós köztünk sétál a helyet, hogy csendben tombolna a kiérdemelt gumiszobájában.

jet set 2012.01.12. 20:25:07

Biztosan nem a hvg önálló kutatása volt. Honnan találták volna meg a bolgár faszi franciául írt könyvét? Valaki felnyomta, aki ismerte a hátteret. Schmittből kinézem, hogy volt akkora marha, hogy eldicsekedett sokaknak, hogy milyen könnyedén írta a doktoriját.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 20:26:59

@abandi: Na ez így nem lesz jó kicsit több hevet ha kérhetném. Így soha nem fogsz agyvérzést kapni. Így meg semmi értelme az egésznek ;)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 20:30:11

@ketroot: Gyorsan eljutottunk a plagizálás elítélésétől a hazaárulásig.

Már teljesen mindegy miért kritizálod a jobboldalt, hazaáruló vagy és punktum.

Jövő? Ezekkel?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 20:39:48

@Aullah: Jaj szegények olyan sokat dolgoztak, és mindezt csakis értünk a zemberekért. Szerintem ezért extra jutalom járna nekik.

Egy jutalomút mondjuk Afganisztán tálibok által irányítót részébe, este tejfölös galóca pörköltes díszvacsora. A nyaralás végén ajándék osztás, kaphatnának egy-egy olasz tájegység márkájú nyakkendőt

Természetesen teljesen elhatárolódok a fenti mondattól, hiszen igazi tényleges jutalom járna ilyen emberfeletti munkáért. De komolyan javaslatokat várok?

Revolutionist 2012.01.12. 20:41:19

@ketroot: lol... a magyar államiságot és államot hogy lehetne már rombolni? Régesrég lerombolta porig Orbán... (tudom reagáltad valakinek, de nem találtom az eredeti beírást, nincs most időm keresgetni)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 20:55:23

@Aullah: Másrészt szerintem mi meg sem érdemeljük a figyelmüket és gondoskodásukat. Egyszerűen ez a kis ország és nyomorult lakói nem méltók hozzájuk. Javaslom, hogy méltán értékes figyelmüket és drága idejüket arra érdemesekre fordítsák, mi méltatlan és teljesen háládatlanokat, pedig hagyjanak a saját posványunkban pusztulni.

Nálunk sokkal jobbat érdemelnének. Ott vannak például az afgánok, irakiak, észak koreaiak, Ők mind sokkal hálásabbak lennének, nem ilyen háládatlan népség...

Meridian74 2012.01.12. 20:56:03

Azért azt is szeretném tudni, kinek van ennyi ideje, hogy ezt kikeresse, felfedezze, és utánajárjon? Ha akkor az egyetem nem tette meg vagy nem sikerült felfedezniük ezt a plágiumot, akkor most ezt hogyan kinek sikerült valakinek vagy valakiknek? Igaz, kellett vagy egy év mire megtalálta, de akkor is... kinek van ennyi szabadideje? Hadd irigykedjek egy kicsit...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 20:59:10

Hát igen!

Szép kis képsor.

Erre már nem is emlékszik senki:

www.cultiris.com/kepek/adatlap/42945

Sajnos. :(

Persze ő akart öregkorára köztársasági elnök lenni. Ha maradt volna az olimpiai bizottsági karrierjénél, akkor a kutyát nem érdekelné ez az egész poszt, köztiszteletben álló ember lenne.

Így lehet karaktert gyilkolni.

Nekem az az érzésem, hogy ha neadj' isten egyszer nagy politikus lenne belőlem, akkor lenyomoznának engem is, elővennék a diplomamunkámat, és jól kifiguráznának, támadnának vele. Egészen biztosan találnának benne valami kivetnivalót. A tiétekben nem??

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 21:01:04

@Meridian74: Szerintem postán érkezett elkészítve, már csak tálalni kellett. A dosszié pedig már ott lapult valakinél, ahogy a d209-es akta és az öszödi beszéd másolata is.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 21:02:01

Mennyi gittrágó van itt, te jó Isten!

Ha összefognátok, és fele annyi időt szánnátok rá, mint erre a blogra, lehetne 10 millió dollárotok.
hvg.hu/Tudomany/20120112_tizmillio_dollar#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

dr. Aullah 2012.01.12. 21:05:01

@bogancs: Csak az fosik, akinek van takargatnivalója. Te loptad a diplomamunkád 4/5-t?
Igen? Akkor megérdemled, amit kapsz.
Nem? Akkor meg nincs gond.

A karaktergyilkosságot meg ő maga követte el, amikor elment talpnyalónak.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 21:06:31

@bogancs: Emlékszünk, tartalék/töltelék ember volt. Az is lehet, hogy a 3/3 küldte egy kis megfigyelés címén.

Másrészt aki korpa közé keveredik megeszik a disznók. Minek kezdet olyanba amihez nem ért. Ja mert volt az a pénz....

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 21:08:32

@Aullah: @Nikosi:

Elképesztők vagytok, komolyan. :(

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 21:10:38

@Kara kán: Aham értem tehát ha valami ami a kormányra, a 2/3-ra nézve kínos arról beszélni gittrágás...

Cseréljük ki a nevet a hírekben legyen Pali helyett mondjuk Gyurcsány Ferenc akkor is gittrágás?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 21:15:14

@bogancs: Mért is? Pali igenis jól feküdt, nagyon is a kommunista rezsimben. A sportolok között meg köztudottan sok volt a 3/3-as. Majd pont egy vívó csapatba ne lett volna.

De itt nem mint sport ember, és mint sportoló van porondon, hanem mint a nemzet golyóstolla. A mindent gondolkodás nélkül aláíró bólogató kutya. Meg mint az az ember aki elviekben képviselné az országot nemzetközileg. Mint az állam elnöke.

2012.01.12. 21:15:24

@hardenberg: Meg kell adni: a zelmúthúszévben valami túl jól nem jártunk a mi nyugat-európai szövetségeseinkkel, szóval lehet abban valami, hogy ha ennyire felbőszültek, mint most, az nekünk nem biztos, hogy rossz. Egyetlen egy dolgot viszont nem értek: ha csakugyan ez a helyzet, miért nem pakol ezzel ki nyíltan a fidesz, minek jönnek örökké a sematikus ködösítésekkel, össze-vissza hazudozásokkal, amiről előre tudható, hogy nem tudnak vele megnyerni senkit? Orbánc üljön be a tévébe (ha már a tömegek elé nem mer kiállni), és mondja el szépen a zembereknek, hogy mi a pontos helyzet, mit szándékozik tenni, és ennek hatására milyen változásokra számíthatunk mi? Másfél éve csak kapkodjuk a fejünket, mint a teniszmeccsen, és közben szétbaszódik az életünk, ez nem járja!

tupu! 2012.01.12. 21:22:12

@ruhaszarito: ehhez kapcsolódik:

www.youtube.com/watch?v=S70Z3dAvoWg

Az utolsó politikus Guttenber és az előtte szóló együtt azt mondja: becsületszavamat adom, hogy én személyesen írtam. Szerintem zseniális reklám. :)))

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 21:24:39

@bogancs: Ennyire feküdt jól régen:

"...1983 és 1986 között a Magyar Népköztársaság sportot irányító központi hatóságának, az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) az elnökhelyettese volt miniszterhelyettesi rangban..."

Idézet (wikipédia)

1984-es olimpiai bojkottról szóló szavazások nem vett rész, de nem is szólalt fel ellene. Bűnösök közt cinkos a ki néma...

Ironfist 2012.01.12. 21:26:37

@bogancs:
Ja, kérem, ha egy csalóra azt mondják, hogy csaló, az a karaktergyilkolászás a fidesznél?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 21:28:28

@Nikosi:

Ragozzad csak barátom! Fújjad, fújjad!

abandi 2012.01.12. 21:37:59

@Meridian74:
Későn került ez elő...csodálkozom a HVG-s,Hírszerzős zsidókon...
Miért most? Amikor már amúgy is mindegy...
Bőrönd Ödönök!

abandi 2012.01.12. 21:42:15

@Nikosi: Gondolom hÉvet akart írni, de sebaj...
Egyébként letojom az zsidó-ojrópai eseményeket.
Mára már nincsenek hatással az ingerküszöbömre...

Ironfist 2012.01.12. 21:43:47

@bogancs:
Na igen, ha gúnyolódnak azon, aki lebukott, hogy csalt, az ne beszéljen karaktergyilkolásról... ugyanis nem a karakterét, hanem a karaktere álcáját gyilkolják. Amúgymeg, ha valaki ekkora fasz, akkor viselje el, hogy az egész internet gúnyt űz belőle. :)

Virág et. 2012.01.12. 21:47:47

@bogancs: Ez aranyos. Azért mert kiváló sportoló volt, ezért neki örökre minden bocsánatos, igaz? Megjegyzem van olimpikonunk bv-ben is és nem mint bv alkalmazott. Gondolom szíved szerint kiengednéd, igaz? Ha Magda Marinka két gyilkosság között összehoz egy aranyat mondjuk sportlövészetben, akkor tisztikereszt meg vállveregetés a Csillag helyett?

Amúgy meg hogy' is szokta Fábry mondani? Aki kuplerájba megy dolgozni, ne csodálkozzon, ha meg... Nem kellett volna lefeküdni szépen Viktornak és nem lenne az ember hátán egy óriási céltábla.

pom pom 2012.01.12. 21:51:16

@ave: "Jo anyag!! De ugye nem schmitteltetek masik blogrol? ;)"

nem, hanem PALIZÁLTAK

dr. Aullah 2012.01.12. 21:51:40

atv.hu/belfold/20120112_a_katyusak_elertek_schmitt_palt_is_kormanyparti_reakciok_plagium_ugyben

Aztarohadt. Nézzétek meg a videókat, meg alatta a nyilatkozatokat!!!!!!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 21:53:16

@bogancs: Összemosod a sportemberi eredményeket és magatartást a sportkarrieren kívüli eredményekkel és magatartással.

Az elismerésre méltó amit sportolóként elért, hisz kétszeres olimpiai bajnok, nyert világkupát, magyar bajnok is volt, ezt felesleges tovább ragozni.

Ugyanakkor vezetőként, legyen az egy szálloda vagy egy sportszervezet, bizony Palkó lefeküdt, sőt nagyon jól feküdt az átkosban. Oké semmi gond, meg kellett élni valamiből, ő a teljes együttműködést választotta az akkori rendszerrel.

Azonban történt egy nem kis változás ami azt jelentette, hogy a komcsi éra kegyeltjéből a fidesz kegyeltje lett, amiben semmi meglepő, hisz a magukat jobboldalinak meg demokratának hazudozó narancsosok tele vannak KISZ-es és MSZMP-s emberekkel. Ez a változás azzal járt, hogy Pali újra lefeküdt, sőt jól feküdt egy új rendszernek, amelyet hívjunk kétharmadnak. A pozíciója pedig abból áll, - a régebben tiszteletet érdemlő és bizony a fékek és ellensúlyok rendszerének részét képző államfői poszt -, hogy mindent aláírt amit Vitya elétett, legyen az bármilyen pártállami demokráciagyalázó szemét is. Pali'bá eladta a pozíció tekintélyét, megbecsülését, de miért?

Mi az amit kapott, ami nem volt meg neki? Pénz? Kétszeres olimpiai bajnokként egy halom életjáradékot kap. Hírnév? A NOB-ban befutott pályafutása okán hacsak nem akar Jacques Rogge utóda lenni nincs hova kaparnia, gyakorlatilag sportvezetőként kihozta a maximumot. Szóval ezért nagy most az ekézés. A plágium csak hab a megromlott tortán.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 21:53:49

@Virág et.:

"Megjegyzem van olimpikonunk bv-ben is és nem mint bv alkalmazott. Gondolom szíved szerint kiengednéd, igaz?"

Nem.

"Ha Magda Marinka két gyilkosság között összehoz egy aranyat mondjuk sportlövészetben, akkor tisztikereszt meg vállveregetés a Csillag helyett?"

Nem.

"Nem kellett volna lefeküdni szépen Viktornak és nem lenne az ember hátán egy óriási céltábla."

Ugye-ugye! Ez szúrja a szemedet, nem doktori dolgozat! Minek keresel akkor álérveket. Mondd ki: Azért nem szeretem Schmitt Palit, függetlenül attól, hogy milyen ember, mert lefeküdt az Orbánnak.

Így tiszta.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 21:56:56

@bogancs: Tehát mivel Schmitt lefeküdt Orbánnak, vele szemben minden felmerülő kifogás csakis az Orbán Viktorral szembeni ellenérzések projekciója lehet?

Létezik-e egyáltalán a te értelmezésedben Schmitt Pál mint önálló entitás, vagy csak Orbán Viktor árnyéka? :-)

Ironfist 2012.01.12. 22:01:53

@bogancs:
"Ugye-ugye! Ez szúrja a szemedet, nem doktori dolgozat! Minek keresel akkor álérveket. Mondd ki: Azért nem szeretem Schmitt Palit, függetlenül attól, hogy milyen ember, mert lefeküdt az Orbánnak.

Így tiszta."

Így van, bassza meg az anyját a mocskos Orbánista féreg! Ha bezzeg MSZP-s volna, akkor egyből nem is számítana, hogy plagizált. Hiszen mindenki, aki nem fideszes, az mszp-s, nem? És mi, sok mszp-sek mind úgy tartjuk, hogy amit mi csinálunk, az jó, ha ti, szent emberek, igaz magyarok, fideszesek (=hazugok) tesztek, az meg rossz, nem? Mi használunk kettős mércét a másik megítélésekor, ugye?

Jaaaa.... hogy amiket elmondtam, az mind mind a fideszre jellemző? Az meg ne zavarjon téged, hiszen fideszes vagy, ezek szerint az érveket meg sem láthatod :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:02:22

@Valahol Máshol:

Nekem Pokorni Zoltán jut az eszembe rólad, amikor 2002 tájékán nagyban D209-es ügynöközött, aztán meg kiderült, hogy az ő apja is keményen benne volt a buliban, akit ő mindig is erkölcsi kősziklának látott. (Ha még emlékszel a történetre.)

dr. Aullah 2012.01.12. 22:03:50

@bogancs: Ne terelj enrico. Csalt, lebukott, mondjon le. Erre pluszba jön, hogy egy bohóc, egy báb, egy seggnyaló. Mármint SP.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:04:14

@Counter:

"Létezik-e egyáltalán a te értelmezésedben Schmitt Pál mint önálló entitás, vagy csak Orbán Viktor árnyéka?"

Jelenlegi pozíciójában nem nagyon létezik. Egyértelmű, hogy hitt egy eszmében, és ezért vállalta a felkérést.

Miért? Szerinted létezik?

abandi 2012.01.12. 22:06:28

@Counter:
Sp a nemzet rovó-keze, nem entitás!
Nem vitás...
De...
Legalább jól mutatott a az előző testi-lelki hibások után a tévében...
Tudta viselni az öltönyt.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:06:43

@Ironfist:

"Így van, bassza meg az anyját a mocskos Orbánista féreg!"

Köszönöm! Így tiszta a dolog.

"bezzeg MSZP-s volna, akkor egyből nem is számítana, hogy plagizált."

Jaj, dehogynem. Számítana nagyon is, csak másoknak. Ne légy már ilyen naív. Meg persze mindig akadnak buta emberek, akiknek ilyen szépen feltupíroznak témákat, mint ez a poszt, hogy aztán lehessen rajta fröcsögni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.12. 22:08:05

@bogancs: Mondd,hogy ezt most nem komolyan csinálod!

átlátó 2012.01.12. 22:08:35

Hát nagy állat ez... nem a Zero. :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:11:43

@Ironfist:

"Jaaaa.... hogy amiket elmondtam, az mind mind a fideszre jellemző? Az meg ne zavarjon téged, hiszen fideszes vagy, ezek szerint az érveket meg sem láthatod"

Emlékszel, amikor a fidesz kicsinálta az Mszp kormányszóvivő jelöltjét, mert kiderült, hogy a hölgy nem szeretné olyan óvodába adni a gyerekét, ahol cigányok is vannak?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 22:11:48

@bogancs: Inkább azt áruld el, hogy hogy sikerül abból, hogy Schmitt plágiumgyanúba keveredik, egy lépésben oda jutnod, hogy báncsákaviktort ;-)

Mégiscsak a köztársaság elnöke ékeskedik más tollával. A plágium kultúrtársaságban vitán felül állóan diszkreditál. És akkor jössz te az orbános teóriáiddal.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 22:12:34

@bogancs: Emlékszem.

És ehhez hogy jövök én? Én voltam a komcsi érában állami tisztségű sportvezető? ÖÖÖÖÖ... bazzeg, kisgyerekként, ez kemény.

Majd pedig köpönyeget váltva beültetett Vitya az államfői székbe és minden szart aláírtam amit elém tett és lejárattam saját magam meg a pozíciómat? Öööööö basszus ezt is kitörölték a fejemből.

Ja és plagizáltam az 1992-es disszertációm? Ööööö kurva nagy csodagyerek lehettem, ha már akkor ilyet tudtam! De sajna ezt az emlékem is kitörölték :-(

Vagy ismertem Megyót személyesen? Én lennék Pokorni? Megnézem a bankszámlám meg úgy enblokk a tavalyi bérjegyzékemet várj... hát nem panaszkodni akarok, de azért ez kurvára nem egy képviselői gázsi.

Mondjuk nem kell tovább elbeszélnünk egymás mellett @Counter: leírta a lényeget.

Virág et. 2012.01.12. 22:12:58

@bogancs: Ki mondta, hogy nem szeretem Schmitt Pált? Hidd el, vele van a legkevesebb bajom a mostani galeriből. Politikailag súlytalan, smúzol és jópofizik, de pontosan ezt is vártam tőle. Annyira esetlen és alkalmatlan, hogy az már-már vicces sokszor. Ha lemondana és lenne helyette egy Harrach-kategóriás búskomor valaki, annak nem örülnék.
Nekem semmi bajom Schmittel. Egy Sólyomra, Mádlra (Isten nyugosztalja) és Gönczre persze bármikor lecserélném, de ilyenek a NER-ben nem rúgnak labdába. A lehetséges felhozatalból még ő a legszórakoztatóbb választás.

Viszont azon talán nem kéne meglepődnie senkinek, hogy ha valaki kilép a politika porondjára, akkor minden mocskot előhalásznak majd a múltjából. Soroljuk a számtalan példát, amikor valakiből azért nem lett politikai szereplő, mert már a kapuban elbuktatták? Demcsák majdnemszóvivő vagy Vahl majdnemminiszter neve ismerős?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:13:10

@Aullah:

"Ne terelj enrico. Csalt, lebukott, mondjon le."

Miről mondjon le? A MOB elnöki fizetését is vissza kéne fizettetni vene nem? Elvégre olimpiai mozgalmat vezetett, miközben plagizált az olimpiáról szóló szakdolgozatban.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:14:19

@Tigeri:

"Mondd,hogy ezt most nem komolyan csinálod! "

Persze, hogy nem komolyan. Csak trollkodok itt, élvezem ahogy a sok buta buckalakó minden erejét bevetve győzködni próbál. :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:16:38

@Counter:

"Inkább azt áruld el, hogy hogy sikerül abból, hogy Schmitt plágiumgyanúba keveredik, egy lépésben oda jutnod, hogy báncsákaviktort ;-)"

Hol írtam ilyesmit? Visszaszívom. Megjegyzem Orbán jobban megérdemelné szerintem. Hisz például még soha nem volt egy normális állása az üzleti életben például, világ életében csak politikus volt nem? Hogy érthetne ez bármihez is? ;-)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:19:29

@Valahol Máshol:

"Ja és plagizáltam az 1992-es disszertációm?"

Nem. És később sem, ahogy elnézlek. Max. valami dialektikus materializmus, vagy szláv filológia szakon. Csak hogy ne az elcsépelt büfé-könytárost említsem. :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 22:19:52

@bogancs: Megjegyzem Orbán jobban megérdemelné szerintem. Hisz például még soha nem volt egy normális állása az üzleti életben például, világ életében csak politikus volt nem? Hogy érthetne ez bármihez is?

Mégiscsak van valami amiben egyetértünk 8-)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:22:11

@Virág et.:

"Egy Sólyomra, Mádlra (Isten nyugosztalja) és Gönczre persze bármikor lecserélném"

Sólyomra én is. A többi köztársasági elnök viszont csakis a másik oldalnak tudott keresztbe feküdni, a sajátjának sosem. Ezt azért ne feledd. Lehet, hogy Schmitt is feléledne, egy kormányváltás után..

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 22:23:23

@bogancs: Milyen eszmében ember. Tehát 1980-as években hitt a kommunizmusban, majd a 1990-es években hitt a posztkommunisták kapitalizmusában. 2000-es években elkezdett hinni Istenben, meg hirtelen annyira jobb oldali "demokrata" lett, hogy az csak na.

SP hiteles példánya az igaz i köpönyegforgatónak. Itt nincs szó hittről, itt a pénzről van szó. Nincs az a szekér amire ne lehetne tenni egy lapáttal. Meg ugye ki ne szeretne lenni köztársasági elnök csak úgy a semmiért, a semmiből. Jól mutat majd az önéletrajzi könyvemben címszóval.

Ez az ember nem oda való ahol most van, ezt mondtam mikor megválasztották és ehhez tartom is magam. A suszter maradjon a kaptafánál. Mint volt eredményes sportoló, ott kellett volna maradni a sport mellett, sport diplomataként például. De semmi keresnivalója a köztársasági elnöki székben.

Másrészt mint báb pedig kifejezetten megvettem, mert egy dróton rángatott golyóstoll ami még a vécé papírt is alászignálja, ha azt mondják neki.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.12. 22:25:52

@bogancs: Ó személyeskedés. Ehhh, inkább csak kiröhöglek.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:25:56

@Virág et.:

"Viszont azon talán nem kéne meglepődnie senkinek, hogy ha valaki kilép a politika porondjára, akkor minden mocskot előhalásznak majd a múltjából."

Nem lepődöm meg, csak értelmét nem látom. Tök világos, hogy azért bányásszák elő, hogy lejárassák az embert, szép szavakkal csűrjék-csavarják az ügyet.

Én azokon csodálkozom inkább, akik ezt ilyen lelkesedéssel csinálják itt a kommentekben, mint ti itt jónéhányan. A Vastagbőr meg nyilván csak az olvasottság kedvéért írta ezt a posztot, ezt tökre megértem.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:27:44

@Valahol Máshol:

"Ó személyeskedés. Ehhh, inkább csak kiröhöglek."

Bocs! Te hoztad magadat példaként. Hát ne tedd, ha aztán nem lehet rá/rád válaszolni.

dr. Aullah 2012.01.12. 22:28:52

@bogancs: Ez még nem menti fel az alól, hogy lopta a diplomamunkáját, a bírálói meg azok voltak, akik...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:29:53

@Counter:

"Terelés."

Mi az, hogy terelés?! Te adsz a számba hülyeségeket.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:32:14

@Nikosi:

"SP hiteles példánya az igaz i köpönyegforgatónak. Itt nincs szó hittről, itt a pénzről van szó. Nincs az a szekér amire ne lehetne tenni egy lapáttal. Meg ugye ki ne szeretne lenni köztársasági elnök csak úgy a semmiért, a semmiből. Jól mutat majd az önéletrajzi könyvemben címszóval."

Hát nem tudom. Hetven éves fejjel én a helyében már inkább élvezném azt a nem keveset amit elértem, ahelyett, hogy tovább harácsolnék.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 22:32:35

@bogancs: Új tárgyat (Orbán nem dolgozott!) akarsz a diszkutált tárgy (Schmitt) _helyére_ csempészni, hogy ezzel felfüggeszd az eredeti diszkussziót (Schmittről).

Virág et. 2012.01.12. 22:33:40

@bogancs: Egy rossz szavam nem volt Schmittről. Legalábbis a plágium-ügy kapcsán nem. A lesújtó véleményem róla pedig nem ennek, hanem annak köszönhető, hogy eddigi munkássága során sikerült 0 db ügyet visszaküldenie az országgyűlésnek megfontolásra és ugyanennyit sikerült az AB-nek átadnia normakontroll címén, amivel a Leghaszontalanabb Elnök megtisztelőnek éppen nem nevezhető címét bitorolja.

Azt is támogatnám, hogy ilyen formában magára a posztra sincs szükség. Minek? Drága a fenntartása, nem számítva a palotaőrséget meg a zongorát.

Az hogy lopja a szakdolgozata 4/5-ét, az ha neki nem probléma, az nem engem fog minősíteni, hanem őt.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:33:51

@Nikosi:

"A suszter maradjon a kaptafánál."

Hehe! Vetítsd már át ezt a mondásodat Orbán Viktorra pls! :))

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 22:36:38

@bogancs: Lehet, hogy nincs jobb dolgom ma estére, ráérek például az aktuális helyzetről vélemény mondani akár trollkodni is. Másrészt ha nem jönne elő időnként egy egy kedves pogártárs, hogy mosdassa a szerecsent el is sikkadna az egész maximum jönne még egy két poén és annyi.

Másrészt azért ha ez a dolog akkor pukkan, mikor még nem volt ennyire előretolt Fideszes akkor senki nem polemizált volna ezen ennyit. Elfogadnák, hogy hát igen nem szent senki sem és ennyi lenne a vége. De hát az elmúlt 1 éves teljesítményével ez az ügy teljesen más színezetet kap.

Amúgy a politikai részéről annyit, tőlem ki lehetne lőni a napba a Fecót a Vityával a Jobbikkal, az Mszp-vel, és az Lmp-vel együtt. Mert a jelenlegi politikai elit egyetemlegesen egy förtelem, mindenki csak jól járna ezzel.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:36:40

@Nikosi:

"Másrészt mint báb pedig kifejezetten megvettem, mert egy dróton rángatott golyóstoll ami még a vécé papírt is alászignálja, ha azt mondják neki. "

Milyen drót? Szerintem Schmitt, mint köztársasági elnök elmozdíthatatlan a pozíciójából Orbán által nem?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:38:52

@Nikosi:

"De hát az elmúlt 1 éves teljesítményével ez az ügy teljesen más színezetet kap."

"Lehet, hogy a színezete más, de csak a rá vetülő fény miatt. Egyébként ugyanaz.
Amúgy a politikai részéről annyit, tőlem ki lehetne lőni a napba a Fecót a Vityával a Jobbikkal, az Mszp-vel, és az Lmp-vel együtt. Mert a jelenlegi politikai elit egyetemlegesen egy förtelem, mindenki csak jól járna ezzel. "

Véletlenül kifelejtetted Bajnait és Oszkót! ;-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 22:40:28

@bogancs: A megfosztást a képviselők egyötödének kezdeményezésére a képviselők 2/3-os döntéssel kezdeményezik az AB előtt.
Szerinted a felsorolt küszöbökhöz – 1/5, 2/3, AB döntés – nincs köze Orbánnak?

Vagy, horribile dictu, nincsenek más kínos részletek Schmittről?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 22:40:51

@bogancs: De te nem vagy Ő, én sem vagyok az. De ha van magyarázat arra amit tett, tesz az csak az általam leírt két indok egyike lehet. Önként és cél nélkül, senki nem csinál hülyét magából, kivéve aki nem normális, esetleg alkoholista, vagy csak szimplán részeg.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:42:12

@Counter:

"Új tárgyat (Orbán nem dolgozott!) akarsz a diszkutált tárgy (Schmitt) _helyére_ csempészni, hogy ezzel felfüggeszd az eredeti diszkussziót (Schmittről). "

Ja, dehogyis! Továbbra is az a véleményem, hogy Schmitt múltját meglehetős torzítva adjátok itt elő. Persze lehet ezt még ragozni többszáz kommenten keresztül. Nem én kezdtem az Orbánozást, hanem engem tituláltak fityiszesnek.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 22:43:38

@bogancs: Oszkó mehet, Bajnai 1 - 1,5 évével elégedett voltam, mint ahogy Vityóék első kormányzásának egy részével is. Bajnai legalább "csendben" tette amit tett és az azért annyira szar nem volt. Most meg nem elég a hülyeség még tolják is a képembe.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:44:35

@Counter:

"Szerinted a felsorolt küszöbökhöz – 1/5, 2/3, AB döntés – nincs köze Orbánnak?

Vagy, horribile dictu, nincsenek más kínos részletek Schmittről? "

1/5-öd, 2/3-ad megvan. AB ügyben (egyelőre) rémeket látsz szerintem.

Jöhetnek még kínos részletek (majd itt jól megtárgyaljuk), de ezek is max a lemondásához vezethetnek, az eltávolításához semmiképpen. szvsz

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 22:47:28

@bogancs: A lemondásra kényszerítés is beletartozik az eltávolításba. Ha az alkotmányos megfosztásra gondoltál volna, a "megfosztás" szó használatával jelezted volna, hogy kifejezetten arról beszélsz.

OV oda tudja dobni a labdát az AB-hez, és az AB most a minimum határozottnak mondható fideszes befolyásoltság állapotában van.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:47:41

@Nikosi:

" De ha van magyarázat arra amit tett, tesz az csak az általam leírt két indok egyike lehet."

Vagy az én indokom: Hisz egy eszmében, és mellé állt. A pénz már nem érdekli annyira szerintem 70 évesen. Van neki annyi, hogy luxusban élhet élete végéig. Ezt a meghurcoltatást már nem a pénzért vállalta, hanem mert hazájáért akart tenni. Az más kérdés, hogy ez nem nagyon sikerült neki eddig. Bár lehet, hogy ő másként látja.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 22:50:12

@bogancs: Mi a torzítás azon, hogy kiszolgálta a kommunista rezsimet, is magas poszton volt, amit megfelelő "nyalás" nélkül nem lehetett elérni. Uram bocsát esetleg ez lehetett jutalom is valamiért. Arra a szintre már csak a jó elvtársak jutottak. Mit kell azon színezni, hogy jó volt Hornak Madridba. Majd jön a fordulat és hirtelen jaj de jó lesz A FIDESZ-nek is, mint köztársasági elnök (előtte meg alelnök a Fideszben, az Mszp táborából átlavírozva ez se semmi ám).

Mi ez ha nem egy tipikus köpönyegforgatás elvtelenül, mi ezen a torz. Ezek sajnos száraz tények.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:50:46

@Nikosi:

"Bajnai legalább "csendben" tette amit tett és az azért annyira szar nem volt."

Miniszteri, vagy miniszterelnöki tevékenységére célzol? Ne feledd az általa 2011-re törvénybe foglalt kvázi egykulcsos adórendszert sem. (évi 15 millióig tartott az alsó kulcs)

De ezt inkább ne itt tárgyaljuk meg, mert még a végén megint tereléssel vádol meg @Counter: .

Beszéljünk csak Schmitt Pálról!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:52:12

@Counter:

"A lemondásra kényszerítés is beletartozik az eltávolításba. Ha az alkotmányos megfosztásra gondoltál volna, a "megfosztás" szó használatával jelezted volna, hogy kifejezetten arról beszélsz.

OV oda tudja dobni a labdát az AB-hez, és az AB most a minimum határozottnak mondható fideszes befolyásoltság állapotában van. "

Ugye ezeket már te sem mondod komolyan?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:54:43

@Nikosi:

"Mi a torzítás azon, hogy kiszolgálta a kommunista rezsimet, is magas poszton volt, amit megfelelő "nyalás" nélkül nem lehetett elérni. Uram bocsát esetleg ez lehetett jutalom is valamiért. Arra a szintre már csak a jó elvtársak jutottak."

Hát ez maga a torzítás. De lehet, hogy én vagyok a hülye, hogy én ezt azért árnyalabban látom.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 22:54:51

@bogancs: Nem tudsz elszakadni ettől az eszmétől. Szerinted Viktort az eszme vezérli, a sok narancsos 2/3-os parlamenti gombnyomogatót holmi eszme vezérli. Szerinted mennyire megalázó egy olyan szerep ahol csak az írd alá és kussolj a feladatom, Mert más lenne a leányzó fekvése, ha Palika ellent mondhatna bárminek ami a kormánytól jön. De nem teheti mert Ő csak egy báb egy nemzeti golyóstoll, aki ha kell aláír, a feladata és szerepe ennyi...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 22:57:03

@Nikosi:

"Nem tudsz elszakadni ettől az eszmétől. Szerinted Viktort az eszme vezérli, a sok narancsos 2/3-os parlamenti gombnyomogatót holmi eszme vezérli. "

Szerintem legalább részben igen. És szerinted Bajnait mi vezérli?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 23:00:52

@bogancs: Mi lehet árnyaltabb azon, hogy nagyon is jó káder volt. Hány más olimpikonunkból lett magas beosztású állami alkalmazott (miniszter helyettesíti pozícióban volt). Szerinted Ő akkor annyival kimagaslott a mezőnyből, na ne viccelj.

Figyelj ha ma azt mondjuk, hogy a kormányok pártkatonákkal töltik fel a vezető helyeket, még a sporttal kapcsolatosakat is. Akkor mit mondhatunk erről egy kommunista diktatúrában, erről. Hiszen most már kicsit több mint 20 éve demokráciában élünk elviekben.

Gondolom te azt is elhiszed, hogy Nagy Imre le akart számolni a kommunizmussal és demokráciát akart csinálni az országban.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:03:45

@Nikosi:

"Mi a torzítás azon, hogy kiszolgálta a kommunista rezsimet, is magas poszton volt, amit megfelelő "nyalás" nélkül nem lehetett elérni."

Meg például ezt is te írtad feljebb:

"Emlékszünk, tartalék/töltelék ember volt. Az is lehet, hogy a 3/3 küldte egy kis megfigyelés címén."

Persze lehet, hogy csak a vita hevében torzítottál, így akarván felülkerekedni a vitában, nem tudom. Vehemenciád alapján éppen azt is el tudom képzelni, hogy halál komolyan így gondolod.

R2 D2 2012.01.12. 23:03:55

@sárkányfő:
"Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a
fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni
példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának
tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el,
Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a
svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő:
hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat. " Rejtő Jenő

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 23:07:30

@bogancs: Viktort lehet, hogy valami kifacsart agyament eszme vezérli, a hatalom birtoklásán kívül. A többiek pedig nagyrészt "zsoldosok", a kolonc a szükséges tömeg a hiénák. Lehet, nem zárom ki, hogy vannak közöttük akik hisznek valami eszmében de a többség ugyan.

Bajnai 1 - 1,5 évre volt kormányfő, nem indult a választáson és most sincsenek nyíltan kimondott ilyen ambíciói. De akkor gyakorlatilag meg akartam menteni az országot az államcsődtől amibe a kedves Ferenc kis híján belelavirozott minket. Ezt vállalta ezt megtette ennyi.

De tudod, ha az eszmékre, a hittükre vagy kíváncsi az tőlük kell megkérdezni, mert én nem tudom mit hisznek, mit akarnak. Sajnos még Viktorról sem tudni mi a faszt akar, a hatalmának megtartásán kívül.

abandi 2012.01.12. 23:08:40

@Nikosi:
Természetesen már megint kifelejtett egy fontos lépcsőfokot: jelesül a tévétornáztatást!
A többi -viszonylag- rendben van.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 23:09:21

@bogancs: Jó a kolonc/tartalék erős volt, de a 3/3-at továbbra sem tudom kizárni, ismerve a későbbi magasra való emelkedését. Amit néz el nekem, szerintem nem a zsenialitására alapozva érhetett el.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:11:41

@Nikosi:

Eszméletlen kicsavart a logikád. Egy kis lépésre vagy attól, hogy azt mondd, hogy az az ember, aki sikeres és gazdag (akár ma, akár a múltban) az csakis csalással érhette azt el, ergó egy gazember, börtönbe a helye, teljes vagyonelkobzást érdemel.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 23:13:51

@abandi: A köpönyeg forgatás szemszögéből nézve a tv torna lényegtelen momentum. De ezek alapján akár még Schobert Norbiból is lehet köztársasági elnök. Akkor aztán kapunk majd nemzeti update programot élőben.

abandi 2012.01.12. 23:13:59

@Nikosi:
"Bajnai 1 - 1,5 évre volt kormányfő, nem indult a választáson és most sincsenek nyíltan kimondott ilyen ambíciói. De akkor gyakorlatilag meg akartam menteni az országot az államcsődtől amibe a kedves Ferenc kis híján belelavirozott minket. Ezt vállalta ezt megtette ennyi."
Hehehe, Maga egy Pisla Libás fan?! Ne járassa velünk a bolondériáját...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:14:19

@Nikosi:

"Jó a kolonc/tartalék erős volt"

Hát bammeg! Ezt írtad: "Emlékszünk, tartalék/töltelék ember volt."

Akkor olvasd már vissza magad, hogy mi minden volt még erős amiket leírtál.

abandi 2012.01.12. 23:24:12

Ámbörök!
Egyezzünk meg abban, hogy az imával áldott minielnökünk tudta, hogy mit csinál, amikor SP-t kinevezte.
És itt kezdődnek a problémák...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 23:24:18

@bogancs: Hát sajnos nagyon sokan gazdagokat meg ebben az országban nem tisztességes módon. Had ne emlegessem a privatizációt, az olajos éveket, az áfa csalásokat (Stadler mutatóban elkapva). Persze vannak akik nem, ez is igaz. De a párt államban nem volt első számú szempont a szakértelem, sokkal inkább a hűség a párthoz.

De te logikád szerint pedig itt mindenki, és nem csak itt hanem a világon mindenhol, azért lett gazdag mert olyan hihetetlenül több, jobb, okosabb, rátermettebb, mint bárki más.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:24:49

@abandi:

"Hehehe, Maga egy Pisla Libás fan?! Ne járassa velünk a bolondériáját"

Igen, csak sikerült kiugrasztani a nyulat a bokorból. :)

vitek 2012.01.12. 23:26:03

@bogancs: "És szerinted Bajnait mi vezérli?"

A hazaszeretet.

Szerintem ez az egyetlen logikus magyarázat arra, hogy elvállalta azt az egy éves szopó melót amit a miniszterelnökség akkor jelentett, annak ellenére hogy tudta hogy ömleni fog a szar a nyakába.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:26:18

@abandi:

Egyetértek! De vigyázz, mert mindjárt tereléssel fognak vádolni. Merthát itt most "ávós skiccpaliról" van szó..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:28:42

@Nikosi:

"De te logikád szerint pedig itt mindenki, és nem csak itt hanem a világon mindenhol, azért lett gazdag mert olyan hihetetlenül több, jobb, okosabb, rátermettebb, mint bárki más. "

Egyáltalán nem! Sajnos nagyon sok csaló is van. Én csak annyit mondok, hogy egészségesebb szemléletmód, ha alapból jóhiszeműen indulunk ki, (ártatlanság vélelme, ahogy demokráciákban szokás) és csak akkor kezdek el vádaskodni, vagdalkozni, "erős" kijelentéseket tenni, ha az megalapozott és nem pedig hangulati iníttatásból.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:30:30

@vitek:

Jaja! :)

És ne feledjük, ő maga mondta, hogy demokrata és hazafi Orbán Viktor is és Gyurcsány Ferenc is...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 23:30:49

@bogancs:
Te meg fog fel amit leírtam. Javítottam, hamut szórók a fejemre, me culpa me amxima clupa. NEM KOLONC VOLT. Belátom tévedtem ez így megfelelő számodra. Ha kell azt is hozzá teszem, csak neki köszönhető az aranyérem a többi három egy senki nimand volt, Ő volt a tuti penge ász mindenki más senki.

Vagy inkább ez lenne a helyes:
Az Isten császár és a becsület mintaképpé, a világ legjobb emberre akik mi büdös rohadt polgárok nem is vagyunk méltók. Sőt Ő volt a magyar sport legnagyobbika, maga földre szált Isten. Mit vársz azon túl, hogy elismerem, nem volt rossz sportoló, de ettől még az marad aki ennyi.

Mellékesen ki neked ez a pojáca rokonod vagy mi?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:32:31

@vitek:

Egyébként ha belegondolunk elég szopó meló volt ez az elmúlt másfél év is..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:34:22

@Nikosi:

No! Akkor most, hogy átgondoltad, felülvizsgáltad magad mit is mondasz végül is?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 23:39:04

@bogancs: Nem én a józan ész fan-ja vagyok. Sajnos az elmúlt 21 évben csak igen rövid időszakokra került elő a politikában, Én tudod milyen fan vagyok, bármilyen. Nekem mindegy ki Orbán, Fecó csak a dolgok ne a szakadék felé tartsanak, ne a kilátástalanságba. De a régieket azért lőném ki a holdba, mert megpróbálták nem ment, menjenek a bús büdösbe... A jobbik egyrészt még használható lenne, de sajnos vannak nézeteik amiket nem fogadok el például az eu-ból kilépés ennyi. Az Lmp súlytalan SZDSZ másolat, remélhetőleg annyira nem barmok mint az SZDSZ volt.

Bajnai nem volt még egy egész ciklusig, a többiek sokszor tovább is mint egy, lehet Bajnai sem lenne egy jó kormányfő, de az egy év nem győzőt meg erről. Persze én Viktort is értelmesebbnek tartottam mint ami ma lett belőle. De nem vagyok egyetlen politikai platform és szereplő fan-ja sem. Aminek voltam "fan"-ja régen, az sajnos túlságosan is kiismertem, főleg a mostani 1,5 kormányzás alatt.

vitek 2012.01.12. 23:40:28

@bogancs: szopó max. az országnak volt, Orbán és sleppje elég jól járt a személyre szabott törvényekkel, stadionkáik építésével, haverjaik pozícióba emelésével, hatalmuk kiépítésével, stb stb.
Orbánnak egyáltalán nem fáj, hogy az ország egyre mélyebbre süllyed, ő annyira nem érzékeli, hogy felelőssége lenne az ország helyzetének alakulásában, hogy cinikusan röhög már magán a felvetésen is: www.youtube.com/watch?v=2TJnlVt9Ce4

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.12. 23:47:01

@bogancs: Mit válaszuk el a sportlót az utána levő embertől.

De továbbra is fenntartom, hogy lelkes kiszolgálója volt a kommunista rezsimnek, ebbe akár a jelténsek írogatása is belefért. Véletlenül senki nem kerül magas pozícióba, főleg nem a pártállami időkben, ennyi. Még az aranycsapatban is volt(ak) besúg(ok), mért pont ne lehetett volna Pali is az. Nem állítom, azt, hogy az volt, de a gyanú simán megül ismerve a hirtelen történő emelkedését a 80-as években.

Az ember maga pedig számomra egy szélkakas, aki mindig arra fordul ahova a hatalom. Köztársasági elnöknek megy egy pojáca, egy oda nem illő személy, doktorival vagy a nélkül.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:51:41

@vitek:

Ezek szerint komolyan mondtad azt a hazaszeretetes dumát az előbb?

Én meg tök jót röhögtem, hogy milyen jó irónia volt. :)

@Nikosi:

"Bajnai nem volt még egy egész ciklusig, a többiek sokszor tovább is mint egy, lehet Bajnai sem lenne egy jó kormányfő, de az egy év nem győzőt meg erről."

Fúú! Ez megint micsoda sziporkázó logika. :-))))))

Csak azt tudnám, miért állt le akkor Gyurcsánnyal egy kormányba. Nem látta át, hogy mekkora hülyeséget csinált a főnöke? Pedig ott ült a tűz közelében már akkor is, amikor a Gyurcsány kormány tagja volt. Hogy kerülhetett ő oda? Mit tett le az asztalra, amivel kitűnt a többiek közül?

Satöbbi satöbbi. Amiket az előbb írtál még Schmitt Pálra, mind "átplagizálható" akár Bajnaira is.

Legfeljebb időnként kicsit erősek lesznek az állítások, de mint tudjuk Bajnainak is megvoltak az üzleti ügyei..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.12. 23:57:46

@Nikosi:

"De továbbra is fenntartom, hogy lelkes kiszolgálója volt a kommunista rezsimnek, ebbe akár a jelténsek írogatása is belefért. Véletlenül senki nem kerül magas pozícióba, főleg nem a pártállami időkben, ennyi. Még az aranycsapatban is volt(ak) besúg(ok), mért pont ne lehetett volna Pali is az. Nem állítom, azt, hogy az volt, de a gyanú simán megül ismerve a hirtelen történő emelkedését a 80-as években."

Na figyu! Ezt most átfordítom neked Bajnaira:

De továbbra is fenntartom, hogy lelkes kiszolgálója volt Gyurcsány kommunista rezsimjének, ebbe akár a Hagyó- és Sukoró ügyek is belefértek. Véletlenül senki nem kerül magas pozícióba, főleg nem a szoci időkben, ennyi. A gyanú simán megül ismerve a hirtelen történő gazdagodását a 90-es és 2000-es években.
:-)))

Hülye logika ez na! Akkor már inkább maradjunk a programoknál, és hogy ki mit ígér a kampányban. Aki megszorításokat, vért-verejtéket ígér, arra kell majd szavazni.

vitek 2012.01.13. 00:02:29

@bogancs: igen, komolyan mondtam. De látom nálad be van kapcsolva a narancs szemellenző, nem tudod elképzelni a másik oldalról hogy valamit hazaszeretetből tesz.

Eléggé a levegőbe beszélsz vele kapcsolatban, nyomatod a szokásos lózungokat a másik lejáratására. Az, hogy Schmittel veszed egy kalap alá annyira nevetséges hogy inkább téged minősít, nem őt.

vitek 2012.01.13. 00:05:16

@bogancs: ne zavarjon, hogy Sukoró ügyben Bajnai kormánya indított eljárást, és neki köszönhető, hogy az államot nem érte kár, sőt lehet hogy haszon éri.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.13. 00:11:14

@bogancs: Értelmetlen a vita közöttünk. Először is mert ugyan bevallani nem akarod, de szerinted a Viktor, és azok akik körül veszik mint például Pali az egyetlen üdvözítők és megváltók. Itt minden jó és amúgy is mindenki a kormány oldalán fedhetetlent és tisztességes ember, lézer blokkolókkal együtt és a nélkül is. Meg amúgy is minden rendbe van, az irány jó ez az út a Kánaánba visz csak még pár év és odaérünk.

Rendben legyen elfogadom. Te így látod én másként. Bár én a saját meglátásomat tényekkel tudom megtámasztani, itt van például az elmúlt 1,5 év.

Elkönyveltél Bajnai fan-nak, mint előtte mások meg zsidónak. Holott én annyit állítottam, azaz egy év nem volt rosszul kormányozva. Ellenben ez a 1,5 igen. De tudod mit gondolj azt amit akarsz, egyelőre még gondolati szabadság és szollás szabadság is van. Legyek nyugodtan Bajnai fan (még ha a Fideszre is szavaztam), legyek zsidó (bár sok közöm nincs hozzájuk, még talán ismerősöm sincs zsidó), ha neked így szebb lesz az álmod ám legyen.

Részemről a kérdés lezárva, mert én nem frontvonalban meg oldalakban gondolkodok, mint például te, és a sok okos Fidesz fan.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.01.13. 00:26:25

@bogancs: Erre még reagálok. Elképesztően egy ember vagy ám. Képes vagy egy demokráciát összevetni egy diktatúrával, úgy hogy egyenlőség jelet teszel közé.

Neked is továbbképzésre kéne járni Gabikához, tudod alma, körte.

Igen részese volta kormánynak, igen részese az elkúrásnak és igen felelőse is, de utána Ő volt az a 268 forintos euróval adta át a kormányzást. Ráadásul a Fidesz sem tud semmit ráhúzni arra a rövid időszakra amíg a Bajnai kormány regnált.

Amúgy, ha Viktorka felállna és elhúzna a balféken és beülne egy Járai, egy Varga és alakulna egy szakemberekből álló kormány és rendet rakna azt is támogatnám, sőt tapsikolnék neki. Nem kell ide Bajnai, de tűnjenek el a sötét barmok a kormányból és a mára hiteltelen Viktor is.
Ja és lehetőleg vigyen magával az elkurmány jelenlegi formáját is. Fejezzük be az idióta szabadságharcot, és harc helyet próbáljunk cselekedni (Nem hangosan, csendben, de eredményesen. ), hogy egyszer majd tényleg szó lehessen arról, hogy függetlenek legyünk. Bár én az Európai Egyesült Államokban hiszek, nem az életképtelen szétaprózódott, gyenge, és sokszor végletesen megosztott nemzet államokban.

Bee-zony 2012.01.13. 01:47:11

Copy Generális és a mammon (meg a mega korrupt maffia, másnéven a Család):
index.hu/belfold/2012/01/12/ket_es_felmilliot_kaphatott_doktori_cime_miatt_schmitt/

Nem teljesen off:
Így járnak a tájékozatlan csajszik, majdnem belelépett a sz@rba...
Bíró Ica mégsem támogatja a kormányt
index.hu/belfold/2012/01/12/biro_ica_megsem_tamogatja_a_kormanyt/

Ironfist 2012.01.13. 04:06:29

@bogancs:
"Emlékszel, amikor a fidesz kicsinálta az Mszp kormányszóvivő jelöltjét, mert kiderült, hogy a hölgy nem szeretné olyan óvodába adni a gyerekét, ahol cigányok is vannak?"

Emlékszel, amikor feltalálták a "gúny" szót? Nyilván nem, de akkor elmondom neked kevésbé gúnyosan is. Semmi köze ennek ahoz, hogy Orbánnak felajánlotta a függetlenségét ez a töltelékvívó analfabéta. Ennek mindössze ahoz van köze, hogy jó fideszes(=hazug) módjára CSALT! Méghozzá olyan csalást követett el, amiért minden más embert megbélyegeznek, és kirúgnak az egyetemről. Hogy Vidéki fideszes (=hazug) retorikájával éljek, hátha azt felfogod: más tollával ékeskedett.

"Csak azt tudnám, miért állt le akkor Gyurcsánnyal egy kormányba. Nem látta át, hogy mekkora hülyeséget csinált a főnöke? Pedig ott ült a tűz közelében már akkor is, amikor a Gyurcsány kormány tagja volt. Hogy kerülhetett ő oda? Mit tett le az asztalra, amivel kitűnt a többiek közül?"

Nem volt a Gyurcsány kormány tagja, de még az MSZP-é sem, nézz utána, mielőtt ilyen hülyeségeket írsz. És mikor miniszterelnök lett, akkor sem a Gyurcsány volt a főnöke, hanem a Sólyom László. És miután szakember volt, nem is akart tovább ott maradni, mint egy év. Rendbehozta amit lehetett, és ment. Ennyi. Hogy valami fröcsögő fideszdroidtól idézzek:
"Hülye logika ez na!"

@Nikosi:
"mára hiteltelen Viktor is"

...mára? Érdekes, úgy emlékszem akkor vált hiteltelenné, amikor farmernadrágban, kócosan, borotválatlanul tette le a képviselői esküt.

Ironfist 2012.01.13. 04:09:33

@Bee-zony:
"Nem teljesen off:
Így járnak a tájékozatlan csajszik, majdnem belelépett a sz@rba...
Bíró Ica mégsem támogatja a kormányt
index.hu/belfold/2012/01/12/biro_ica_megsem_tamogatja_a_kormanyt/"

"frankhitelek eredeti árfolyamon történő visszafizetésért" -> Ezt azt hiszi, ott volt egy save, és miután nem úgy alakult a meccs, gyorsan nyomhatunk egy loadot? Muhahaha...

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2012.01.13. 09:09:40

Most nem azér', de lemondott Árpi bácsi, amikor kiderült, hogy Patkány fedőnéven egy szarházi besúgó volt?

kormányzó 2012.01.13. 09:28:39

@xanax:
Most nem azér!
?ások becstelensége,legalizálja az enyémet?
Ha azt hirdetem,szavazz rám,mert megérdemlem,az azt jelenti még nem buktam le?
Komojan jó néven veszed,hogy egy tolvaj ugasson a gyerekednek tanulásról,tisztességről,a munka becsületéről?

Ringlósztár 2012.01.13. 09:46:01

@xanax:
Bizonyíts, légy szíves!

Ringlósztár 2012.01.13. 09:49:27

@xanax:

"A köztársasági elnökeink jók a fordításban.
Göncz a Gyűrűk Urát, Schmitt a bolgár csávót fordította ... mi ezzel a baj? :)"

ketroot 2012.01.13. 10:01:09

@-er-:

jáááájjj bázz xD

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.01.13. 11:00:18

Most mit szidjátok Palibácsit?!
A gonosz bolgár időutazó is támadást indított a legfőbb közméltóságunk ellen, én már szervezem is érte a tüntetést.

Amúgy nem mellékesen, miért csak most vették észre??? Hogy plagizált?

anonymand 2012.01.13. 11:14:16

@bogancs:

Tisztelt bogancs!

Tiszteletreméltó, hogy mennyi energiát pazarolsz.
Feleslegesen.
Mert elmagyarázom (nur für Dich), hogy miért is tréfli az a doktori cím.
A disszertációírásnak szabályai vannak. Meglehetősen szigorúak.
Magam csak huszonegynehány főiskolai dolgozatot bíráltam anno, s egy doktorit lektoráltam.
Amikor bírálatra megkap az ember egy dolgozatot, a felkérésen is szerepel (vagy mellékletként), hogy mik is az elbírálás szempontjai.
Csak példának: hejessirás, forásanyagok mekjelölése, betűmérettól a sorközig ezerféle szempont már a megíráshoz, amiknek meg kell felelni.
Én tudok olyan doktoriról, ami két vesszőhiba, s egy névelírás miatt lett négyes.
A "summa cum laude" olyan dolgozatra, amelyben hejessirási hibák sorakoznak, nem tünteti fel a forrásokat, nem szerepelteti a másoktól átvett szöveget idézőjelek között, már az alaki hibák miatt sem értékelhető nagyszerűnek.
Tehát: nem kóser, hanem tréfli.
Arról nem beszélve, hogy a nyilvánosságra hozó újság főszerkesztőjének hallottam nyilatkozatát, miszerint többszörösen ellenőrizték a cikk írójának állításait, vagyis tartalmi problémák miatt Schnitt nemhogy doktori címet nem érdemelt volna, de páros lábbal egy jó nagy seggberúgást igen.

További erőt, egészséget kívánok!

Tisztelettel:
anonymand

Nyuggervadász 2012.01.13. 11:33:44

@abandi:
Nagyon sajnálatraméltó vagy. Ha nálad megnyomnak egy gombot , hogy "Téma" (legyen az bármi),
nálad csak az indul be, hogy: " zsidó, zsidó, zsidó..." Rohadt szar lehet ilyen egysíkúan gondolkodni, a világ eseményeit "egészben" nem látni. A legszomorúbb viszont az , hogy az ilyenek még szaporodnak is....
Apropó, amikor a szocikat szidták , - akár belföldön, akár külföldön,- akkor is zsidóztál?

Ironfist 2012.01.13. 12:17:28

@nyuggervadász:
Hát persze, hogy zsidózott, csak akkor nem azok voltak a zsidók, akik szidnak, hanem azok, akikET szidnak. Nem egyértelmű? Az ilyen ember eldönti magában, hogy márpedig a fidesz jó, minden más meg rossz, és ha a fene fenét eszik is, akkor is zsidózni fog a fidesz nevében.

(OFF: miután tudjuk, hogy az igazi háttérhatalom nem a zsidók, hanem az örmények, lásd: Gyűlölt ellenségeink blog, aka Gyülieli :D )

Nyuggervadász 2012.01.13. 13:39:10

@Ironfist:
Megnéztem az általad ajánlott blogot. Ilyenkor mindig elalélok, hogy az emberi butaságot meddig lehet még fokozni?! Amióta az eszemet tudom, mindig lázadoztam, ha egy náció, saját bajai miatt
egy másik népet tett felelőssé mindenért. "Én semmiért nem vagyok felelős, hanem az a csúnya...".
......helyére bármi tetszőlegesen behelyettesíthető . (jó, jó, tudom,hogy ez általánosítás, és vannak
abszurd helyzetek, pl. háborúk, amikor igenis, konkrétan lehet vádolni valakit egy nép szenvedéseiért. De még a háborúk zöme is -a hatalomvágyon kívül- az esetek zömében , etnikai alapon robban ki.)
A legrémisztőbbnek azt tartom, hogy a törzsfejlődés csúcsán álló EMBER az istennek sem akar
tanulni a múlt hibáiból. Ezért gyűlölöm az összes politikust.....en bloc.

Ironfist 2012.01.13. 13:45:26

@nyuggervadász:
Ha így látod, akkor teljesen félreértelmezed a Gyűlölt ellenségeinket. :)

Nyuggervadász 2012.01.13. 14:27:11

@bogancs:
"@csabapayne:
Ha hinni lehet a régi/új összeesküvés-elméletekben, palibácsi posztja ideiglenes. Más ácsingózik
erre. Egy olyan ember, aki szembefordulva a világgal, csődbe vitte az országot. Most itt akarja "kipróbálni" magát ( magyarok Istene, ettől ments meg minket). Hogy milyen előjelek erősítik meg ezeket a feltevéseket?
- Magyarország hivatalos megnevezéséből kivették a "köztársaság" megnevezést. Sokak szerint ez a szent korona-tanok felelevenítése és a monarchia iránti vágyból táplálkozik.
".... az uralmat egy személy gyakorolja (a monarcha), aki hatalmát örökléssel vagy választással szerzi és haláláig uralkodik." Lehet találgatni (egyet!), ki lenne erre a " legalkalmasabb" személy? Szóval, ilyen esetben nincs szükség palibácsira....Vagy:
- az államelnöki hatalom abszolút megerősítése. A Zalaptörvényben lefektetve, hogy az államelnök - a Költségvetési Tanács javaslatára - feloszlathatja a parlamentet és új választásokat írhat ki. Megint lehet találgatni, hogy -önmaga szerint- ki lenne az az egyedüli személy,aki " alkalmas " lenne erre a posztra?!?
Ezek után el lehet képzelni annak a leendő győztes (most még ellenzéki) pártnak a
pártnak a helyzetét, aki ilyen hendikeppel indul!
"@csabapayne azt kérdezted, hogy miért most vették elő palibácsi plágium ügyét? Mert a fent említett úriembernek most kezd a körmére égni a dolog....most kéne egy új pozíció. Mivel palibátyánkat -csak úgy- lemondatni nem lehet, úgy kell lemondásra bírni, hogy a látszat szerint
a fidesz, meg a fidesz-fanok védik, de az a mocskos, libsi-bibsi ellenzék, meg "azemútnyócév", meg a nemzetközi karvalytőke (ha kihagytam valamit, elnézést!) követeli!!!!
Ha egyik sem valós a fentiek közül, akkor ennyi is elég : PANEM ET CIRCENSES!
(addig sem a sikertelen bel- és külpolitikával foglalkozik ez a hülye nép!)

Bee-zony 2012.01.13. 16:43:48

@Ironfist: Az meg a másik tájékozatlanság, ha valaki nem számol előre az árfolyam-növekedéssel.
Nekem már bankszámlám sincs Magyarországon, nemhogy hitelfelvételem, és örülök is, hogy ez így van.
Van viszont olyan ismerősőm (nő), aki annó felvett svájci frank alapú hitelt a házára, akkor kiszámolta hogy tudja törleszteni a nyugdíjából havonta, és most ott tart, hogy már nem tudja törleszteni, mert a bank azóta már sok tízezerrel többet kér.
Kisemberek szándékos megszívatásának és anyagi bedöntésnek gyanúja merül fel… Hogy a bankok nincsenek tisztában az árfolyamváltozásokkal, és egy kicsit sem látják előre, az nem hihető. Egyéb tróger szarkeverők dolgairól nem is szólva. Akik persze nem szóltak, hogy zizi lesz. Vegyétek csak fel a hitelt, aztán csődöljetek be, és legyetek hajléktalanok, amikor elúszik az ingatlanotok a felvett kölcsön miatt.
Ezeket a megszívatott embereket tudom sajnálni, mert belementek a csapdába, amit a zsákmányszerző megszívatók állítottak nekik. A bankos hódító nem öl meg - direktben -, csak rabszolgává tesz, és ellehetetlenít teljesen. Aztán próbálj kezdeni magaddal valami értelmeset, ha tudsz. Ez is a kipusztítás egy módja. Volt már rá példa, hogy a betelepülők leölték a bölényeket szinte teljesen, hogy az indiánok éhen haljanak... De azt legább a nevén nevezték: háború.

Bee-zony 2012.01.13. 16:48:19

A szerzői jogra hivatkozva tiltják Schmitt dolgozatának másolását
www.origo.hu/itthon/20120113-szerzoi-jogokra-hivatkozva-nem-masolhato-schmitt-dolgozata.html
"Ketten felügyelték a Semmelweis Egyetemen az [origo] munkatársát, amikor kezébe vette Schmitt Pál doktori disszertációját. A dolgozatot el lehetett olvasni, megengedték jegyzetek készítését, az olvasható felvételek készítését azonban megtiltották. Az egyetem munkatársai szerint ezt nem engedi a szerzői jogok védelméről szóló jogszabály."
(...)
Ez az új magyar csúcs: a tölvaj szerzői jogára való hivatkozás.

Elképesztő Magyarországról beszéltek az EP-ben
www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20120112-magyarorszagrol-beszelnek-az-europai-parlamentben.html
Ez a liberális-nacionalista katyvasz, ami most a politikai Magyarországot jelenti, valóban elképesztő: elképesztően szar.

Egy nap alatt lecserélődött a japán kormány
www.origo.hu/nagyvilag/20120113-lemondott-majd-ujjaalakult-a-japan-kormany.html
Remélem Magyarországon is eljön az a nap... és ha golyó által cserélődnek le, az tragédia, de nem baj - mint Móricka, Kádár elvtárs és a nyúl viszonylatában.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.13. 16:54:40

@Bee-zony: mint Móricka, Kádár elvtárs és a nyúl viszonylatában.

Ez a vicc hogy szól? Valamiért semmi sem ugrik be ennyiből.

Bee-zony 2012.01.13. 18:02:05

@Valahol Máshol: Így van ez:
Tanfelügyelőt vár az osztály. A tanár előző nap felszólítja Mórickát, és megkérdezi:
- Mit nevezünk tragédiának?
- Tragédia az, hogy ha megdöglik a nyulam.
- Nem jó, Móricka! - vág közbe a tanár - Ez nem tragédia, hanem baj. Az a tragédia, hogy ha meghal Kádár elvtárs.
Másnap megérkezik a tanfelügyelő, és a tanár felteszi a kérdést:
- Mit nevezünk tragédiának?
Móricka lelkesen jelentkezik:
- Ha Kádár elvtárs meghal, az tragédia, de nem baj. A baj az, ha otthon megdöglik a nyulam.

alterways2 2012.01.13. 19:56:47

@bogancs: nem lehet mindketto miatt nem szeretni? minden normalis orszagban mindenki vedi a magaet, de ha felrelep, kiallnak mogule. nincs mit vedeni, a magyar nemzeti egyseget, tisztesseget, becsuletet ne vedje olyan allamfo, aki nem tud irni, es doktori dolgozatot hamisit.

ezert tartunk itt, mert nalunk
- simicska apeh-elnok, kaya ibrahim jo baratja mutatott peldat tisztesseges adozasbol
- orban viktor szekhaz-dealer, "beteges hazudozo", borasz, banyasz tanit tisztessegre, magyar virtusra
- bencsik andras ex kommunista bertollnok tanit minket konzervativ ertekrendre
- schmitt pali alamfo vedi a magyar nyelvet, magyarazza a kisiskolasoknak az erenyekben es sportban gazdag elet elonyeit
- fellegi es simicska tobbszoros offshore-lovagok mutatjak az utat az offshore-mentes tarsadalom fele
- kepesites nelkuli emberek foglalnak el miniszteri szekeket, mutatva a szakertelem es tudas fontossagat
- peldat allitanak a tarsadalom ele konfliktuskezelesbol azzal, hogy minden szembejovot learuloznak, bunozoznek, hazugoznak, gyilkosoznak, idiotaznak, pedofiloznak, stb, akin nincs fidesz-jelveny.

ezek a peldakepek, es most nap mint nap megtudhatjuk, hogy ez nem baj, ilyen ertekrenddel nyugodtan lehet az ember elnok, miniszterelnok, barmi, a haza erdekeben. az a baj, h a pelda ragados, foleg egy ilyen kaosz-uralta, atmeneti tarsadalomban, mint a mienk

trojka 2012.01.13. 20:27:31

Könyörgöm, végül is, miről mondana le! A hatalomról, az anyagiakról, vagy bármi másról. Smidth Pál nekem egy elismert, sikeres magyar sportóló maradna, akit szerenék és tisztelnék (politika nélkül). De így...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.14. 08:47:08

@anonymand:

Drága anonymand!

Nem is tudtam, hogy ilyen nagy koponya vagy. Esetleg ha a neved is adod ehhez, akkor jobban fogok neked hinni, mint Bazsa Györgynem, az Akkreditációs Bizottság elnökének, a Debreceni Egyetem rektorának, aki többek között ezt mondta:

"Bazsa szerint ha egy vizsgálat nyomán a megállapítják a szabálysértést, akkor a bizottság saját fegyelmi szabályzata alapján szankcionál. Arra a kérdésünkre, hogy mennyire lehetett alapos a dolgozat bírálata, ha a szöveg láthatóan rengeteg helyesírási hibát is tartalmaz, Bazsa György azt mondta, „itt nem is ez a probléma, hanem hogy plágium történt-e”.

A professzor szerint egyébként a szövegszerkesztő programok megjelenése előtt, az írógéppel írt dolgozatok esetében még „nagyvonalúbban bántak a helyesírási hibákkal”. „Ilyenkor a bevett formula általában az volt, ha a dolgozat egyébként értékes volt, hogy ’stiláris hibák vannak a szövegben, de ezek a szakmai értékét nem befolyásolják’, hiszen akkor nehezebb volt az elgépeléseket kijavítani” – mondta Bazsa György."

Idézet innen:

hvg.hu/itthon/20120111_Schmitt_doktorija_akkreditacios_bizottsag

anonymand 2012.01.14. 11:50:56

@bogancs:

Tisztelt bogancs!

Nem kell ahhoz nagy koponyának lenni, hogy a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola végzőseinek dolgozatát bírálhassa valaki. Ahhoz sem kell nagyon nagy tudás, hogy elolvassa saját gyermekének doktori disszertációra kapott bírálatát.
Ahogy Te a neved (bogancs) adod a véleményedhez, úgy adom én is az enyémet, csak én a képes felemet is vállalom, vagyis mintha egy kicsit többet, mint Te.
De ez lényegtelen.
A lényeg egyrészt, hogy borzalmasan finoman ugyan, de lehazugoztál.
Jólesett. Köszönet érte.
Senkitől nem várom el, hogy nekem jobban higgyen, mint másnak, azt viszont igenis elvárom, hogy ne tartsanak hazugnak.

"Bazsa György azt mondta, „itt nem is ez a probléma, hanem hogy plágium történt-e”." - ez a dolog egyik fele.
Azt, hogy valami nincs rendben a "summa cum laude" fokozattal, a véleményem szerint bizonyos, hiszen bevallottan hiányoznak a források a jegyzetből, sok a helyesírási hiba. Ezt igyekeztem megértetni, mikor azt írtam, hogy valami nem kóser.
A dolog másik része lenne a plágium vádja.
Nem véletlen próbáltam megkeresni a dolgozatot a neten, de nem lehet. Ha ugyanis valaki elolvas egy szöveget, és annak két része (saját-"lopott") jelentős stiláris különbségeket mutat, más a jellegzetesnek tekinthető szóhasználat, eltérő a hejessirási hibák száma, még egy szakmailag hozzá nem értő számára is kiderül, hogy nem azonos szerzőtől származnak.
Most a botrányt indító újság nem a minősítéssel kapcsolatban fogalmazta meg aggályait (bár az sem mellékes), hanem a sokkalta súlyosabb plágiumra fókuszált. Tehát Bazsa véleménye ebből a szempontból irreleváns.

"A professzor szerint egyébként a szövegszerkesztő programok megjelenése előtt, az írógéppel írt dolgozatok esetében még „nagyvonalúbban bántak a helyesírási hibákkal”. " - ez valóban így lehetett, hiszen én is csak az utolsó két évben kaptam meg lemezen is a dolgozatokat. Előtte csak írásos példányt nyújtottak be a hallgatók.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: ne hazugozz....

2012.01.14. 12:34:38

Azért azt vegyük észre, hogy a HVG által közölt összehasonlító képen pali bácsi dolgozata nem írógéppel van írva, hanem szövegszerkesztővel. Akkor most a HVG-sek újraszedték, vagy mi van?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.14. 21:05:09

@anonymand:

Drága anonymand!

Ezt írtad te:
"Amikor bírálatra megkap az ember egy dolgozatot, a felkérésen is szerepel (vagy mellékletként), hogy mik is az elbírálás szempontjai.
Csak példának: hejessirás, forásanyagok mekjelölése, betűmérettól a sorközig ezerféle szempont már a megíráshoz, amiknek meg kell felelni.
Én tudok olyan doktoriról, ami két vesszőhiba, s egy névelírás miatt lett négyes."

Ezt meg a Bazsa-interjúból emeltem ki:

"A professzor szerint egyébként a szövegszerkesztő programok megjelenése előtt, az írógéppel írt dolgozatok esetében még „nagyvonalúbban bántak a helyesírási hibákkal”. „Ilyenkor a bevett formula általában az volt, ha a dolgozat egyébként értékes volt, hogy ’stiláris hibák vannak a szövegben, de ezek a szakmai értékét nem befolyásolják’, hiszen akkor nehezebb volt az elgépeléseket kijavítani” "

Pusztán ezt az ellentmondást gondoltam kidomborítani előző kommentemben. Kérlek erre reagálj!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.14. 21:12:10

@anonymand:

A hazug erős kifejezés, én inkább a csúsztatásra hajlamos, az elfogult, illetve a véleményét a legkisebb mértékben is megváltoztatni képtelen jelzőt aggatnám rád. Esetleg azt, hogy határozott álláspontot képviselsz olyan ügyekben is, amelyek objektív megítélése marhára bizonytalan.

Persze fentiekben előfordulhat, hogy tévedek, hiszen nem ismerlek, csupán a Nívó blogon nyújtott alakításaid alapján gondolom ezt rólad.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.14. 21:16:12

Egyébként a plágiumváddal kapcsolatban az jutott még eszembe, hogy fel kellene keresni ezt a bolgár úriembert (ha még él), hogy igazolja-e Schmidt Pál szavait, vagyishogy a 180 oldal egyezőség azért van, mert az valóban a közös kutatómunkájuk eredménye.

Szóval a perdöntő a szememben az lenne, hogy ő plágiumnak tartja-e a dolgot, vagy sem. Ha meg már meghalt, akkor így jártunk. Sosem derül ki, hogy mi derült ki 20 év után.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.14. 21:23:35

@bogancs: 2005-ben meghalt.
Ettől még elég egyértelműnek tűnik, hiszen a bolgár szerző megjelentette a művet saját nevén, Schmitt pedig meghivatkozta – tehát tudott róla, hogy megjelent Georgiev neve alatt. Ha társszerzőjének érezte volna magát Georgiev tanulmányának, akkor tett volna lépéseket az ügyben.

Ironfist 2012.01.15. 03:25:03

Arról nem is beszélve, hogy Georgiev lánya kizártnak tartja, hogy együtt dolgoztak volna.

anonymand 2012.01.15. 04:32:33

@bogancs:

Tisztelt bogancs!

A "nagyvonalúbban bánni", elég tág fogalom. Nem jelent(heti) korlátlan eltekintést a helyesírási hibáktól. Akkor sem jelentett, amikor az első bírálandó dolgozatomat olvastam.
Még Te is kell tudjad, hogy más a gépelési huba, s más a hejesirásí hiba.
Emésszed az ellentmondást.
Igen, ellent mondok a Bazsa-féle verziónak. Azt pedig egyáltalán nem gondolom, hogy a Kandón (csak főiskola) magasabbak lettek volna a követelmények, mint valamely egyetemen.

Reagáltam.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: a HVG-ben közölt piciny részlet alapján pedig Schnitt Plagika tőlem is megkapta volna a: sumác um laude minősítést....

anonymand 2012.01.15. 04:44:42

@bogancs:

Tisztelt bogancs!

Ez aztán a színvonal!
(igaz ez nem a Nívó blog!)

"Egyébként a plágiumváddal kapcsolatban az jutott még eszembe, hogy fel kellene keresni ezt a bolgár úriembert (ha még él), hogy igazolja-e Schmidt Pál szavait, vagyishogy a 180 oldal egyezőség azért van, mert az valóban a közös kutatómunkájuk eredménye." - eredményes és kitartó kutatómunkád eredményeként jutott eszedbe?
Mert már ölég régen megírták, hogy halott.
Halló! Ébresztő!

"Szóval a perdöntő a szememben az lenne, hogy ő plágiumnak tartja-e a dolgot, vagy sem. Ha meg már meghalt, akkor így jártunk. Sosem derül ki, hogy mi derült ki 20 év után." - Szeretnéd, ha nem derülne ki, ugye?
Én is.
Csak minden jel arra mutat (a dolgozatból még kimásolni sem engednek), hogy sajnos....
Mondvacsinált a "szerzői jogokra" való hivatkozás.

"Esetleg azt, hogy határozott álláspontot képviselsz olyan ügyekben is, amelyek objektív megítélése marhára bizonytalan." - ha a véleményem nem lenne határozott, vagy nem szólnék hozzá, vagy tájékozódásképpen kérdeznék, esetleg variációkat vetnék fel, hogy mások segítsenek éleslátásukkal (mint például Te) a döntésben.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: ja! Elfelejtettem, hogy az eredeti szerző nem tegnapról mára halt meg....

Ironfist 2012.01.15. 09:48:57

OFF:
Dajcstamáska épp most mondta az ATV-n, hogy ő az a politikus, aki az elmúlt húsz évben a legtöbb övön aluli támadást kapta. Na, hát erre csak azt tudom mondani, hogy ez nem nagy kunszt, miután homlokpántnak használja azt a bizonyos övet...

@anonymand:
"Én is.
Csak minden jel arra mutat (a dolgozatból még kimásolni sem engednek), hogy sajnos....
Mondvacsinált a "szerzői jogokra" való hivatkozás."

Innentől kezdve viszont egy bíróságnak lenne a dolga megállapítani, hogy a köztársasági elnökünk köztörvényes-e avagy sem. Jut eszembe, ha Magyarország már névleg sem köztársaság, akkor miért van még köztársasági elnökünk?

anonymand 2012.01.15. 11:51:42

@Ironfist:

Tisztelt Ironfist!

Érdekes egy jelenség vitabeli ellenfelem.
Nem csak szelektív hulladékgyűjtéssel foglalkozik, mert ugye, ez most a legnagyobb gondja hazánknak, de mint azt már máshol írtam, szelektíven emlékezve válogatva képes érvelni is.
"Mondvacsinált a "szerzői jogokra" való hivatkozás." -írtam neki.
Nem véletlen.
Éppen az általa felhozott hivatkozás, és az, hogy ő Bazsának jobban hisz.
Ám legyen!

"Az MRK állásfoglalása a disszertációk nyilvánossága ügyében"

"A Magyar Rektori Konferencia (MRK) az Országos Doktori Habilitációs Tanács (ODHT) javaslatára jelen állásfoglalásával megerősíti, hogy valamennyi, a magyar felsőoktatásban készült szak- és diplomadolgozat, valamint doktori disszertáció nyilvános, kutatható és idézhető."
...
"A teljes nyilvánosság tekintetében kivételt csak nemzetbiztonsági szempontból érintett témák képezhetnek, illetve azok a művek, amelyek késleltetett nyilvánosságához törvényesített (például szabadalmaztatási stb.) alkotói érdekérvényesítés kötődik."
...
"A disszertációk nyilvánossága semmilyen formában nem függ a szerző személyétől, akkori és későbbi szakmai vagy társadalmi helyzetétől, pozíciójától."

"Budapest, 1998. január 28.
Az MRK nevében:
Bazsa György
elnök"
Ha már jobban hisz Bazsának, mint nekem.

Elévültség okán nem hiszem, hogy bíróság egyáltalán szóba jöhetne.
Mint arról se legyen kétséged, hogy Schnitt Plagika tisztességességéről egyáltalán szót lehetne ejteni.

Tisztelettel:
anonymand

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.16. 09:44:45

@Ironfist: "Dajcstamáska épp most mondta az ATV-n, hogy ő az a politikus, aki az elmúlt húsz évben a legtöbb övön aluli támadást kapta." - szerintem ennek inkább az lehet az oka, hogy dajcsmárnemfürtompika az elmúlt 20 évben kizárólag az "övön aluli teljesítményével" került az újságok címlapjára, és véletlenül sem a politikai teljesítményével (mondjuk ezzel legalább erősítette a "mekkora kan a magyar férfi" tézist, ezért csak hálásak lehetünk neki :DDDD)

fantomas007 2012.03.30. 20:32:32

Szegény smitt palit mé bántják? Az a 2 betű olyan sokat jelent? Niki lehet más meg le se szarja.
Remélem a 2 olimoiai aranya is olyan mint ő,gagyi 8 karátos.Takarodjon a francba.DE!!
Vigye magával a többi gagyit is PL. orbán viktorkát,a gyúrcsótányokat és az összes kamu megélhetési politikust.Ha az országban kéz,kezek levágásával büntetnék a lopást,akkor a parlamentben-bocs kupiban-kéznélküliek lenének csak a padokban.No akkor mivel szavaznának az okostájásaink?? Politikusskáim: megérett az idő a takarodóra!! Mi a nép fujjuk-TI MEG TAKARODJATOK.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

BPO654 2012.04.01. 23:15:16

Kis dörzsöltség kéne. Én biztos lemondatnám Schmittet Orbán helyében, aztán meg kinevezném Schmitt Pálnét. Mindenki jól járna, végig lehet gondolni. Ráadásul nő, tehát a női szervezetek még ujjonganának is hozzá... .

süti beállítások módosítása