Skip to content


       Szűrés lista

Hogyan vágjuk haza az éhségmenetet?

Tegnap megérkezett az éhségmenet a Kossuth térre. A múlt héten indult menet 200 kilométert gyalogolt a hóban-fagyban, Miskolcról Budapestre. A "Munkát, kenyeret" transzparens elég egyértelmű, Borsod megyében se munka, se kenyér ...a Rózsadombon lakó kormánytagok, képviselők meg honnan is tudhatnák, mi a helyzet a keleti végeken.

A KSH szerint a regisztrált munkanélküliek száma 462 ezer fő, ami 10,7%-os munkanélküliségi rátát jelent. Borsod megyében 695 ezren laknak, 2011. III. negyedévében 211 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 46 900 a regisztrált munkanélküliek száma és 245 ezer fő a gazdaságilag inaktívak száma. A munkanélküliek száma mindig is az átlag felett volt Borsodban, de a 2006-os 12%-os munkanélküliségi ráta most már 17,5%-ra, ami Szabolcs-Szatmár megyével holtversenyben (17,6) a legmagasabb az országban. Összehasonlításul: Győr-Moson-Sopron megyében ez a szám 5,6%.
Teljesen érthető, hogy az elkeseredett, munkanélküli emberek fel szeretnék hívni a figyelmet Borsod megye helyzetére, és a maximális tiszteletet érdemlik, hogy gyalog megtették a Miskolc-Budapest távolságot.

A civilek azonban jól megszívták, mert mostanában az ilyen utcai tiltakozásokra úgy repülnek rá a szocialisták, mint egy itt ragadt gólya a fagyott békacombra: Miskolcon csatlakozott a menethez Ujhelyi István, Gúr Nándor, Nyakó István és Varga László MSZP-s politikus is.

török zsolt.jpgAz Alkotmány utcába ért menetet pedig a fél MSZP-frakció fogadta, Mesterházy, Lendvai, Török Zsolt, Horváth "32 fogam világít" Csaba, Veres János, Szekeres Imre, Baja Ferenc (HVG videó) és a tagnapi nap legsokkolóbb rövidhíre szerint maga Puch László. A Puch. A pénzpártárnok. Az éhségmenetben. Erre már tényleg nincsenek szavak.

Balra éppen Török Zsolt fotózza vigyorogva az éhségmenetet. A telefonja többe kerül 47 ezer forintnál.


Tegnap egy kicsit meg is sajnáltam Tóth Imre munkanélküli olvasztárt, a menet vezetőjét, aki 200 kilométert gyalogolt a kurva hidegben, hogy Nyakó Pistával és Puch Lacival együtt skandálhassa, hogy „Munkát, kenyeret, tisztességes béreket!” ... az élmény valóban megfizethetetlen.

nyakó.jpgNyakó István például hiába dobta be tegnap az új, éhező-ápolatlan imázsát a parlamentben, nem felejtettük el, hogy egy négy éves ciklus alatt a képviselő feleségével rekorderként 36 millió költségtérítést nyaltak fel az Országgyűléstől.
"Képviselői alapdíja, és a két bizottsági tagság után járó díjazásán felül, miskolci lakos lévén felvett 4 323 500 forint szállásdíj-térítést és 13 835 200 utazási költségtérítést. Ez utóbbi azt jelenti, hogy évenként 164 876 km-t utat tett meg. Azaz az év minden napján – az ünnepeket is beleértve - hazautazott Miskolcra (173 km) és vissza. Bár ez csak 126 290 km, tehát durván 38 ezer km hiányzik. De a Nyakó-ügy valódi pikantériája az, hogy a 2002-2006-os parlamenti ciklusban felesége - Nagy Nóra – is képviselő volt. A heti parlamenti munka után nem együtt utaznak haza Miskolcra, hanem külön-külön. Nem lehetett ez másképp, hiszen Nagy Nóra is felvett 13 835 200 forint utazási költséget, mint férje. És ha lúd legyen kövér alapon még felvett 4 158 500 forintnyi szállásköltség-térítést."

Nyakó Pista, az éhező, munkanélküli emberekkel együtt követeli borostásan és pulcsiban, hogy munkát, kenyeret. 2010-ig még leszartuk az éhezőket, meg a munkanélkülieket, igaz Nyakó Pista? Most is leszarod, csak most kiszámoltátok, hogy talán ez hoz pár szavazatot. Ahogy Török Gábor tegnap este írta, "radiszoci". Az új imázs. Csak nehéz Veressre, Puchra, Mesterházyra, Nyakóra felhúzni az új radiszoci ruhát, kampányguru legyen a talpán, aki felépítik az éhezőkért és munkanélküliekért aggódó hiteles Nyakó Istvánt.

Bármilyen eseményt, tiltakozást a lehető leghatásosabban haza lehet vágni, ha felbukkan pár szocialista.Az LMP már megtanulta ezt tavaly december 23-án, amikor a fél MSZP-frakció harcolt a szabad helyekért a rendőrségi kisbuszban, most meg megtanulták a civilek is.

Szerencsére a másik oldal is igazán remek embereket vetett be, így nyugodtan lehet mondani, hogy mindannyian együtt menjenek el a sunyiba, a Fidesz előbb Tállai Andrást vetette be Mezőkövesden, tegnap pedig Zsiga Marcell miskolci képviselő és alpolgármester préselt ki magából 2 mondatot elképesztő szellemi erőlködés után:

Minden idők egy legjobb nyilatkozata, gratulálunk Marcell!

Zsiga Marci szerint meg lehet élni 47 ezer forintból.

Zsiga Marcell 31 éves, havi jövedelme 1 726 095 forint.
Zsiga Marci 1 havi jövedelméből ezek szerint 3 évig, 36 hónapig lehet megélni. Marci, nem próbálod meg?

Zsiga Marci amúgy idáig csak azzal vétette észre magát, hogy a Fidesz etikai bizottsága kénytelen volt 150 ezer forintra megbüntetni, mert az országgyűléstől és az önkormányzattól is felvette költségtérítését, amelyet a törvény tilt.
Zsiga Marci természetesen már megtapasztalta, milyen bérből és fizetésből, milyen kis pénzből megélni, milyen is a versenyszféra:
"2004-ben államvizsgázik a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2005-től a legnagyobb magyarországi ifjúságpolitikai szervezetnek, a Fidelitasnak az alelnöke. 2006-tól a miskolci közgyűlés tagja, a Fidesz-KDNP-frakcióban a jogi, valamint az ifjúsági ügyek felelőse. 2009. december 14.-étől a Miskolc 2. számú választókerületének elnöke, és országgyűlési képviselő jelöltje."

Az ilyen zsigamarcik kihozzák belőlem a kulturálatlan lényt, és törvénybe foglalnám, hogy képviselő csak az lehet, aki már legalább 4 évet dolgozott a versenyszférában.

Amúgy meg nincs kire szavazni.

Remélem, Zsoltiból mém lesz:
török zsolt2.jpg

Címkék: mszp fidesz zsiga

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr974103040

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsiga Marcell is megélne 47 ezer forintból 2012.02.15. 13:05:55

Zsiga Marcell, a Fidelitas alelnöke, Miskolc alpolgármestere szerint is meg lehet élni 47 ezer forintból, pedig neki korábban a hatszázezres költségtérítés sem volt elég....

Trackback: Az LMP el akarta lopni a showt az éhségmenettől 2012.02.14. 23:17:36

 Mert ez a show ellopása: amikor összefogni nem akar az antiszociális LMP, de alkalomadtán odatolná a... A rendszeres, kemény munkából nem kér az összefogásban, csak a jó pillanatokból kérne.  ***Ahogy az az ATV riportjában sok egyéb h...

Trackback: Az LMP el akarta lopni a showt az éhségmenettől 2012.02.14. 23:16:15

Ahogy az az ATV riportjában sok egyéb hír között szerepelt, a Budapestre érkező éhségmenetet az LMP székház előtt az LMP teával és zsíros kenyérrel várta. Normál esetben ez szép. Őszintén

Trackback: Az LMP el akarta lopni a showt az éhségmenettől 2012.02.14. 23:15:20

Ahogy az az ATV riportjában sok egyéb hír között szerepelt, a Budapestre érkező éhségmenetet az LMP székház előtt az LMP teával és zsíros kenyérrel várta. Normál esetben ez szép. Őszintén

Trackback: Magyarország - távolról 2012.02.14. 15:22:11

Szájer József tegnapi blogjában – amelyben oly huszárosan nekitámadt Neelie Kroes alapjogi főbiztosnak – tán az EU melletti elkötelezettségünk bizonyítékaként azt írta: „Nekünk, magyaroknak, talán több más európai nemzetnél is fontosa...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mindenről Orbán tehet! 2012.02.14. 14:16:09

Szerintem személyesen a diktátor küldte az szocikat a tömegbe(politikai hatalmával rájuk kényszerítette)! Azok meg annak reményében, hogy a Nagy Úr nem veti őket az Andrássy 60.-ba, el is mentek a rendezvényre, hogy tönkretegyék azt! Így biztos a Fidesz támogatottsága, mert ugye emlékeztetni kell az embereket az elmúlt nyóc évre, anélkül senkiben sem maradt volna meg az, amit ezek műveltek akkor(csupa jót)!

Rohadt tetves Orbán, minden mögött ő áll. El is húzok ebből az országból, gyertek ti is, mert itt csak rosszabb lesz. Amit a Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ tisztes, becsületes munkával felépített, azt ők szétlopkodják. Minden héten újabb fideszest tartóztatnak le, állandóan csak erről hallani! Hát nem igaz kérem szépen!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.02.14. 14:16:32

Zsiga tökéletesen beleillik az Orbán, Lázár, Rogán, Szargyártó, stb vonalba.

Valaki megkérdezhette volna tőle, hogy apuci meg a tesó jól keres-e az önkormányzati cégeknél, no és hogyan is állunk a szakmaiságukkal...?

"képviselő csak az lehet, aki már legalább 4 évet dolgozott a versenyszférában."

Muhaha, ez kábé olyan lenne mint a zsonglőrködés az "egyéb" juttatásokkal, okosba lepapírozzák aztán max egy ciklussal később ül bele a tutiba a koma. Álnaivitás.

Mindenről Orbán tehet! 2012.02.14. 14:20:34

zero jól tetted, hogy a cikk elején még a szocikat szóltad le, de a végére beraktál azért egy fityeszes nyilatkozatot, hogy ahol a szocik csinálnak valamit rosszul, ott is a fityiszt lehessen szidni(lásd a kommenteket!).

Szép munka! Mindenki utálja a fityiszt!

CyberPunK 2012.02.14. 14:24:26

@Mindenről Orbán tehet!: Nem, szerintem az itt lévő emberek nagy része párttól függetlenül akasztaná az összes magyar politikust.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2012.02.14. 14:25:33

A magyar ember a legnagyobb marha.....szerencsétlen menetelőknek se volt annyi eszük, hogy kikúrják maguk közül ezeket a senkiket...

cintu 2012.02.14. 14:41:40

Mikor ilyen zsiga féléket látok, mindig elgondolkozom, hogy:
- Vajon a helyében én is ezt tenném?
- Zsebre tenném a pénzeket és kussolnék?
- Furdalna a lelkiismeret, hogy egyike vagyok a politikai "elitnek", akik elkótyavetyéli a saját országát?
- Szemrebbenés nélkül vigyorogva, vagy lehajtott fejjel habogva nyilatkoznék a tévében?
- Valóban ennyire megváltoztatná a hatalom a személyiségemet?

Szerencsére van válasz: Sosem leszek a politikus, mert van lelkiismeretem. Na megyek iszom egy kis Győzelem Gint.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.02.14. 14:44:36

@Mindenről Orbán tehet!:

Sajnos az LMP csak 12 km-t menetelt velük a 200-ból, az elég kevés volt, hogy őket is beleírjam.
Amúgy a FB-oldalon sokkal jobban a kommentek, már Török Zsolt is megérkezett, és lazán le fideszbérencezett :-))

www.facebook.com/vastagbor/posts/109972425794100

trojka 2012.02.14. 14:44:37

Erről az egészről egy megtörtént sztori jut eszembe: '1956-ban, Ózdon is voltak elég szép megozdulások. Az egyik cigány szerzett egy nemzetiszínű zászlót, felmászott egy betonkeítésre és a zászlót lobogtatva, torka szakadtából ordítozta: "aki magyar, ide jöjjön...aki magyar, ide jöjjön!... Tanulság...?

Vidéki 2012.02.14. 14:45:15

Remek humorral írta Vastagbőr a cikket.

Kitűnőek a mellékelt felvételek és videók.

Leginkább mulatságos Nyakó jelmeze, ahogyan toprongyokba öltözve, nagyra növesztett pofaszakállal játssza az éhezőt.

Korpulens alkata lerombolja a hatást, amit a toprongy és a szőrös pofa kelt.

Szerintem a színpadra lépés előtt alapos fogyókúrán kellett volna részt venni és kb 40. kilót leadni ahhoz, hogy tökéletes legyen a hatás.

cintu 2012.02.14. 14:51:02

@zero: Rákattintottam az első Facebook kommentelő (MSZP párti) adatlapjára. Munkahely: MTI. Ennyi.

kenájkikit 2012.02.14. 14:52:52

@Vidéki: és mi a nagy helyzet a Zsiga Marci gyerekkel te kis csíra?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.14. 15:02:33

Úgy örülök, hogy más is értékelte a Zsiga Marcelles "nyilatkozatot":). Komolyan, esszenciája a magyar politikai életnek, úgy cuzammen.

Legalább egy hónapra, valami kalandparkban megtapasztalná az ilyen nyálasképű mamakedvence, hogy milyen 47.000 forintot beosztani, mielőtt egy ilyen beböffent a szavazóinak arcába! Legalább megpróbálná, hogy milyen egyszer valamire azt mondani, hogy "Nem.", mert nem jut rá, ha kiadás, vagy mert nem érzik igazságosnak, ha bevétel. Vagy ha egy hónapban csak kajára és élvezeti cikkekre kevesebbet költene, mint 47.000 forint. Vagy bármi, amitől legalább az esélyét látom, hogy tisztában van vele, hogy mekkora összeg, és háztartásvezetés szempontjából mire is elég 47.000 Ft, milyen komfortfokozatot, életkörülményt lehet abból nemhogy megteremteni, hanem pusztán csak fenntartani. Ja, és főleg úgy, hogy a 47.000 sem 47.000, mert hát ÁFA meg egyéb adók is vannak ám a világon.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.14. 15:08:22

Igazából Nyakó már az a kategória, akit inkább agyon kéne ütni, mert kár a golyóért.

Lobster1978 2012.02.14. 15:09:41

LOLvidéki :) Még a dicsérő szavaid sem tudod script nélkül megírni? wuffwuff.

A cikkhez: Kezdek rájönni, hogy egy globális politikai összeesküvés zajlik az országban (az összeesküvés most uis divatos). A politikusok elhatározták, hogy olyan gyorsan és magasra emelik az ingerküszöbünket, hogy évekig bármilyen disznóságot szó nélkül hagyjunk. Minden héten összeül a politikai elit, kiosztják a szerepeket, megbeszélik, hogy melyik párt melyik embere mond bődületesebb marhaságot, hogy melyik képviselő lesz képmutatóbb mint valaha. Aztán indul az előadás a nép meg csak néz.
Aztán lecseng ez a pár év, és a magyarok onnantól csak csendben tűrnek és / vagy menekülnek. Más magyarázatot nem lelek arra ami az elmúlt években folyik...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.14. 15:12:41

@Mindenről Orbán tehet!:

Tudtommal pár komcsi rózsadombi nyanyát leszámítva tényleg mindenki úgy utálja a fityiszt, mint a szart. Neked nem szólt senki.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.14. 15:18:00

@Lobster1978:

Igazából én a veszélyérzet teljes hiányán csodálkozom: Nyakónak meg Török Zsoltnak tényleg nem képes szólni senki, hogy már attól kinyílik lézerkard az ember zsebében, ha rájuk néz? Létezik, hogy Viktornak senki nem szólt, hogy ha már a saját szarunkat kell ennünk, legalább ne két olyan nyomorult droid etesse meg velünk, mint Szógyártó meg Sellgabi?

Bryan élete 2012.02.14. 15:19:55

Teljesen igazad van Zéro, hányinger ez a sok "csóró" szoci tündöklése, DE - nem mentségként a leírtakért - az egész menet szoci támogatással és szervezéssel indult, az egyik borsodi menetelő ürge is valamilyen szoci polgimester, ha jól tudom. Segítségre pedig nyilván szükségük volt az úton. Az viszont színigaz, hogy itt pesten nem lett vona szabad learatni a babért. Ezért fog bebukni a kerekasztal is, mert minden kis résbe bebújva erőszakosan akarnak majd érvényesülni. Én ettől hányok.

Meleardil Eressea Iluvadan 2012.02.14. 15:29:32

Nos, praktikusan már a menet kezdetén kinyilvánithatták volna, hogy politikusoknak a menet tabu, legyen akar az illető csupán egy zsákfalu önkormányzati képviselője, ráadásképpen tízezer évre visszamenőleg tiltott minden párt vagy politikai és/vagy vallási jelkép. Aki ezt nem tartja be, azt a rögtönítélő eseti bizottság pofánveréstől a pároslábbal gyomron ugrálós lincselésig büntetheti a kihágás mértékétől függően, az eseményt pedig a világsajtó közvetíti. A keményebb fejű próbálkozók kultúrális vakfoltjainak kiiktatására kézi működtetésű alakformáló eszköz (pl. pajszer) is bevethető.

Ezek nem emberek. Dögevők. Rikácsolva tolonganak az elhullottak tetemei körül, és fennhangon sajnálkoznak, miközben tömik magukat. Ahhoz, hogy naponta jóllakjanak, friss hullákra van szükségük, s ha csökken a mennyiség, maguk gondoskodnak utanpótlásról.

Amikor "akcióban" látom őket, mindig ez a jelenet ugrik be a dzsungel könyvéből:
www.youtube.com/watch?v=6u7Z1_B-lNA

dr. Aullah 2012.02.14. 15:29:37

Nincs ebben semmi érdekes. Ez mindig így van. Amikor kormányoznak, akkor leszarják, amikor meg nem, akkor mellé állnak. Minden párt ezt csinálja.
Engem sokkal jobban felbosszantott az a kis szarrágó köcsög nyilatkozata... HOGY LEHET ILYENT MONDANI BASZKI? Nincs az ilyennek valami értelmes rokona, aki odaszólni, hogy ezt nem kéne?

lyken 2012.02.14. 15:33:46

"Az ilyen zsigamarcik kihozzák belőlem a kulturálatlan lényt, és törvénybe foglalnám, hogy képviselő csak az lehet, aki már legalább 4 évet dolgozott a versenyszférában."

Pont tegnap halgattam neten valamelyik rádiót, ahol az egyik ilyen büdöséletben munkát nem látott politikus nyilatkozott adózásról meg megélhetésről és ugyanez merült fel bennem.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.02.14. 15:36:56

Lássuk be, azér` voltak ott szépen megnőtt borsodi legények, akik (akár büntetlenül is) nyakon csaphatták volna az MSZP-s-bio-utánfutókat. Nem tették. Én tettem volna. Igaz, én tróger vagyok.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.14. 15:44:31

@Aullah:
Nincs, mert ahogy többen jelezték, a rokonai is államcsecsen élnek, azok is ugyanebből az alomból vannak. Tán még meg is dicsérték érte, és büszkék a kis Marcira, hogy Matolcsy miniszter Úr az ő fiacskájukat kérte fel egy ilyen fontos nyilatkozat megtételére...

Ébredj! · http://www.facebook.com/pages/Wake-Up-Movement-%C3%89bredj-Mozgalom/270858292964150 2012.02.14. 16:04:48

Kedves Mindenki!

A lényeg:
Egy POLITIKAMENTES mozgalom szervezőjétől:

"Elkezdem szervezni az antifasiszta ifjúsági csoportot. Ez igyekszik politikamentes mozgalom lenni, de főleg baloldali érzelműek vesznek benne részt (logikusan).
Akit érdekel, jelentkezzen nálam. Kéthetente vannak előadók. (Következő Gyurcsány Ferenc lesz, de Heller Ágnes is jön nemsokára.) Természetesen, tapasztaltabbak is eljöhetnek, de a cél egy ütőképes fiatal csapat összehozása."

Mikor ébredtek már fel végre...?Milyen a baloldali érzelem,miben különbözik a jobboldalitól...?Hihetetlen,hogy magukat épeszűnek tartó emberek még hisznek a POLITIKÁNAK nevezett népbutító maszlagban...Vegyétek észre:a gengszterváltás óta létrejött jött mindenkori kormányok csak kihasználják az embereket...Teljesen mindegy milyen jelkép vagy ideológia van kitűzve zászlójukra,ezek mindannyian CSALÓK és HAZUGOK...Őket csak a saját lólétük motiválja,miközben egy olyan(VISSZAFIZETHETETLEN)adósságot szeretnének az emberek nyakába varrni,amiért valójában ők felelősek...Miért nem kérdezi meg senki a milliárdos szarrágókat a 100 leggazdagabb magyar közül,hogy vajon miből van a kis pénzecskéjük,tán' becsületes munkából,esetleg félretettek a kosztpénzből...?
Sajnos ők pont fordítva értelmezték Teleki Pál szavait,mert szerintük előrébb való saját jólétük,mint a haza becsülete...
Amennyiben valaki még elhiszi a demokrácia eszméjét,sürgősen keresse fel háziorvosát,gyógyszerészét,mert
NINCS SZABADSÁG amíg önként hajtjuk fejünket a rabigába,
NINCS IGAZSÁG amíg hagyjuk,hogy kihasználjanak,becsapjanak minket,
NINCS BÉKE ameddig magyar magyar ellen harcol,
NINCS TUDÁS amíg a tudatlanság hatalmát szolgáljuk mindennapi életünkkel...

A POLITIKA EGY BÁBJÁTÉK...!
Arra szolgál,hogy elhitesse az emberekkel,hogy van választásuk oldalak,eszmék között,de valójában a MEGOSZTÁSRÓL szól,amire azért van szüksége az irányítóknak,hogy működtetni tudják az "oszd meg és uralkodj" elvet,amely tudatlanságba süllyedt országunkban csodásan virágzik...
Ezt kellene felismernünk,hogy végre tisztában legyünk a dolgok valódi jelentésével...

A HITELBŐL működő életünkkel,
VALÓS értékeink üres szólamokká,népszerű fészbúkos idézetekké silányításával,
ÉSZ NÉLKÜLI fogyasztásunkkal,
ÖNZÉSÜNKKEL,amit nagyszerű társadalmunk táplált belénk(mert megérdemled,jár neked,csak rólad szól),
FELÜLETESSÉGÜNK,ami okán az emberek nem foglalkoznak egymással-csak egy bizonyos szintig-,mondván:őket ez nem érinti...

IGENIS ÉRINT...

Minden EMBERT,aki ebben az országban,ezen a bolygón él,mert törődnünk kell minden egyes élőlénnyel a földön...
A POLITIKA,VALLÁS,PÉNZ mind-mind csak az emberek megosztásra,szétválasztására szolgál,azért hogy ne lássák az igazán fontos dolgokat az életük során,mint a SZERETET és az ÖNZETLENSÉG...
Sajnos jelenlegi világunkat ÉRDEKEK irányítják,amik mesterségesen kreált,hamis igények,ezek alapján működik az egész rendszerünk...
Józan ésszel belegondolva,mire is van szüksége az embernek:
Élelemre,innivalóra,hajlékra,társra,fizikai és szellemi egészségének fenntartására...
Ezen alapvető ésszerűségek lettek elkendőzve szemünk elől a REKLÁMOK és a MÉDIA agymosásának köszönhetően...
Terelhető,kezelhető embereket kaptak,akikkel az csinálnak,amit csak akarnak...
Ez ellen egy dolgot tehetsz:
GONDOLKOZZ...!!!

Viktus 2012.02.14. 16:21:33

@szivatnakanyám:

Ez a Zsiga Marci pl. új arc :P nem ért rá Petike vagy a nyugdíjvédő? :D

kenájkikit 2012.02.14. 16:26:41

@Ébredj!: és te elhívtad a Ferit? az vad bazmeg:D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.14. 16:35:18

@Viktus: Na, most képzeld el, hogy ezt már ők sem merték/tudták kimondani, és ezért tolták előtérbe ezt a macskajancsit:).... Pedig csak szócső a nyomorult, de annak is szar; látszik rajta. azt se tudja, hol van, nemhogy még azt, hogyan lehetne megélni 47.000 forintból, vagy hogy mit kéne mondania ennek igazolására. Mint akit most szólított a tanár felelésre, vagy mint riadt szarvas a reflektorfényben.... Az a gáz, hogy eközben az ilyen miskolci alpolgármester lehet.

Mindenesetre annyit elértek, hogy a többség most ezt a majmot dobálják meg rohadt gyülölccsel, pedig láthatóan ez a hivatalos kormányzati álláspont, hiszen ő csak felböfögte, amit Matolcsy egyszer már kijelentett.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.14. 16:38:51

@kenájkikit: Nem ő hívta:). Elég szarul szerkesztett a szöveg, először én is belekeveredtem, de az első bekezdés csak példa arra, hogy valaki politikamentes mozgalmat szervez, majd meghívja Gyurcsányt, és hogy ez milyen hülyén hangzik. Kb. úgy, mint a totál politikamentes, békés séta Bayer Zsolttal...

Horizont 2012.02.14. 16:39:00

Nem hiszem el, hogy ennyi agyatlan barom él köztünk akik a facebookon véleményeznek akár a VB-n vagy az Egyenlítő TV-n!Ettől már tényleg rosszul lehet lenni! Felejtenek és felejtenek! ha így haladunk lesz itt még kormányon az MSZP! Sőt visszaveszik az SZDSZ-t is maguk mellé!

@Vidéki: Te aztán végképp nem mondhatsz véleményt, mert te valóban fidesz bérenc vagy!

kenájkikit 2012.02.14. 16:42:48

@Rufus78: jah tényleg idézet, már látom, pardon.

ketroot 2012.02.14. 16:56:55

Marci, a kurva anyád.

molaris 2012.02.14. 16:58:18

Amíg a költségvetésbe tervezett hiány TÖBB mint az éves GDP növekedésünk, talán Viktornak nem kellene folytatni a "stand up comedy"- vel az adósságcsökkentésről.
Ezt a manézst, meg úgy ahogy voltak, be kellett volna kísérni valami jól védett, fűtött helyre, és ott vigyázni rájuk 10 évig.
Napi háromszori étkezés, 8 óra munka, 1 óra csendes séta. Szmogos időben zárt térben, irányított szabadidő.
A másik szárnyban a jelenlegi regnum képviselőit kell elhelyezni.
Vasárnaponként sportfoglalkozás: rögbimeccs egymás ellen.

CSENDES 2012.02.14. 17:01:29

És most mit akarsz? A szocik se menjenek velük? Senki nem beszélne róluk, ha t pl nem fancsaloghatnál azért, mert a szocik velük vonultak (legalábbis remélem, hogy csak ezért fancsalogtál). Egyébként nehéz azt elhinni, hogy csakugyan fájdalmas akárki részére, hogy a keleti része az országnak így elmaradt, és kifosztottá lett?
Az autópályák nem azért épültek, hogy ez a rész is bevonásra kerüljön a vérkeringésbe? Most se autópálya, sem vérkeringés. csöndes halódás ott azon az oldalon. Legyünk már egy kicsit érzékenyek a problémájukra! Az nem kerül semmibe neked sem.

negymadar 2012.02.14. 17:08:55

negymadar.blog.hu/2012/02/07/gyalog_galopp_ehsegmenetel
Ez a kép még az indulás napján készült. ( Mármint Nyakó indulása napján)
Üdv NÉGYmadár

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.02.14. 17:12:04

@CyberPunK: Pontosan. Lámpavas van elég, a kötelek meg többször is felhasználhatóak.

Sir Galahad 2012.02.14. 17:36:58

Üdítő kivétel ez a poszt, más blogokon is ritkán látni hasonlót. A szokás általában az, hogy a jobboldali szerzők a baloldali politikusokat dorongolják le, a baloldaliak meg a jobboldaliakat. Pedig van hová ütni mind a két oldalon...

Horizont 2012.02.14. 17:37:37

@CSENDES:
Biztos vagy benne, hogy figyelmesen értően olvastad el a posztot? Elolvastad egyáltalán?
Mondott rosszat valaki a felvonulókra? A FELVONULÓ CIVILEKRE! Nem b+!!
Mindenkinek fáj a keleti országrész elmaradottsága (a többi is fáj persze) de szerinted az elmúlt 2 évben rongyolódtak le? Az előző kormány semmiért nem tettestárs ebben a Fidesszel? Dehogyisnem! Bő nyállal! Akkor szerinted milyen íze van a dolognak, hogy most látványosan melléjük állnak? Megmondom szar íze! Mert őket SE ( érted? ) őket se az emberek érdeklik, hanem csak az, hogy betegyenek a Fidesznek! Tehát semmi keresnivalója nincs politikusnak az ilyen menetben. Nyakó aki a feleségével együtt 36 milliót vett fel képviselőként jogosulatlanul! Szerinted mennyire van hitele most az asztalt csapkodni a 47 ezer miatt?
Ahol a két párt háborúzik ott a kisember köztük elpatkolhat, mert vele aztán nem törődnek! Ezt olyan nehéz megérteni?Most komolyan?

mh1973 2012.02.14. 17:52:50

Ez a zsiga olyan szalacsi, matiz nagypapa szint, sztem töltsétek fel ezt a videót melléjük! :))))))))

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.14. 18:04:06

@dr. gramercy: vagy csak sík hülye. Egyébként jó ideje mondom én is, hogy itt bizony feudalizmus van, arisztokráciával, államvallással, minden egyébbel megfűszerezve. És ha megnézed a jelenlegi vezető galeri tagjainak többsége már dinasztikus alapon van hatalomban...

@Sir Galahad: ezért olvasom évek óta őket :)

@Horizont: ne kínlódj feleslegesen. Ha alapból nem fogta, most sem fogja...

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.14. 18:05:16

@ketroot: csatlakozom. Kellene a facebúkra is egy ilyen gomb, és ahol politikust látok, ott rányomnék. Ezt szabadalmaztatni kellene :)

Crip Lee 2012.02.14. 18:12:13

@zero: Az a jó, hogy a kihűlt, kicsit megkeményedett szar most illatos kifliként próbálja eladni magát. (gyk. szocik).

Zsiga kispajtásunkhoz meg kommentet nem is fűznék, sajnos nincs rá szó.

Horizont 2012.02.14. 18:13:49

@Sandman (KaraKum):
Na de akkor hagyjuk rá??:)
Tévhitben hagyjuk ringatózni? Elszédül!

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.14. 18:19:51

@Horizont: az már legyen az ő baja. Túl rövid az élet ahhoz, hogy mindenki testőre legyünk.

Horizont 2012.02.14. 18:21:22

Na tessék! Nem is írtam baromságot 16:39-kor!Nem olvastam akkor még erről:)
propeller.hu/itthon/2272268-kuncze-gabor-visszater-politikaba
És szoros kapcsolatra törekedik a DK-val és Gyurcsánnyal!

Vid ispán 2012.02.14. 18:21:36

Nyakó ezzel az outfittel kb. olyan, mint egy autótolvaj a Szomszédokból, a kilencvenes évek derekáról.

Horizont 2012.02.14. 18:22:52

@Sandman (KaraKum):
A hülyéket fel kell(ene) világosítani!
Vagy én vagyok a hülye?:DDDD

Marcellusca 2012.02.14. 18:28:18

@Horizont: Hááááááát........ :DDDDDDDDDDDD

Ha görcsösen erőlködsz azon a felvilágosításon mindenképp. :D

Horizont 2012.02.14. 18:29:31

@Marcellusca dr.: Hát szívlapáttal egyszerűbb lenne, mint értelmes szavakkal:DDDDD

rolika 2012.02.14. 18:34:07

Túl jó indulatú vagy, zero. T.ZS. nem a menetet fényképezte, hanem önmagát, a menet előtt :-)))

2012.02.14. 18:35:00

Mocskos szarháziak ezek mind, mindegy hogy melyik oldalon vagy zászló alatt állnak.
Semmit nem tettek a megyéért csak szövegelnek és lopnak.
De remélem az ilyen Zsiga-féléket, akik csak hirből ismerik a munkát-- pofán vágják majd egy sötét utcán Miskolcon.

Ébredj! · http://www.facebook.com/pages/Wake-Up-Movement-%C3%89bredj-Mozgalom/270858292964150 2012.02.14. 18:36:54

@kenájkikit: Rufus már meg is adta a választ,úgy látszik nem különítettem el eléggé az idézett részt..:)

Marcellusca 2012.02.14. 18:40:11

@Horizont: Ja, ja.
Csak az a baj, hogy egyeseken (pölö Vidéki) még az sem segítene. :)))

Ébredj! · http://www.facebook.com/pages/Wake-Up-Movement-%C3%89bredj-Mozgalom/270858292964150 2012.02.14. 18:42:50

cintu:az elején egy idézet található,csak hiába írtam külön,egybe rakta..:(

Horizont 2012.02.14. 18:46:03

@Marcellusca dr.:
A baj az, hogy rajtunk se segít már senki és semmi!

Na mi van lefokoztak? Már elől nincs Dr? Sőt már professzor se vagy?
Schmittnek is leáldozott, már kijelölte Orbán az utódját tán.......:)

Ádámka Auditore 2012.02.14. 18:48:49

Sziasztok.

A videó alá is leírtam, de elmondom itt is. Zero, nem kell feltétlenül a versenyszférában dolgozni, a közszférában is van lehetőség bőven érdemi jogi munkára. Ez a Zsiga nagyon csehül áll. Ez még egy évet sem dolgozott, mint Orbán. Szerintem utoljára akkor volt munkahelyen, mikor egyetemi éveinek vége felé a kötelező gyakorlatot teljesíteni kellett. Anélkül nem kapott volna jogi diplomát. Nem olvastam sehol arról, hogy bíróságon, végrehajtó mellet, az ügyészségnél vagy valamelyik közigazgatási szervnél dolgozott volna. Jó, a közgyűlés is közig szerv, de a közgyűlés tagjának lenni tipikusan politikai funkció, nem pedig igazgatási szakfeladat. Ha értitek például, hogy mi a különbség (a jelenleg hatályos Ksztv. dogmatikáját alapul véve) a szimpla államtitkár és a közigazgatási államtitkár közt, akkor ez is világos. Véletlenül sem aljegyző volt mondjuk? Vajon miért nem? Az iskolapadból egyből politizálni ment ez is, hogy rohadna meg. Azt már feltételezni sem merem, hogy a versenyszférában töltötte gyakorlati éveit egy ügyvédi irodánál vagy mondjuk jogtanácsosként dolgozott valameddig a jogi szakvizsga sikeres teljesítése után. A Dr. cím ne tévesszen meg senkit, azt mi már akkor megkapjuk, ha lediplomázunk. Apropó, ha már említettem, szakvizsgája egyáltalán van a politizáló kmk-snak? Annak is 3 év gyakorlat az előfeltétele. Ezt esetleg le tudnátok nyomozni valahogy? Előre is nagyon szépen köszönöm.
Egy jogászpalánta.

Ádámka Auditore 2012.02.14. 18:56:47

*A 3 év gyakorlatot úgy értem, hogy legalább három évet kell dolgoznod jogi területen valahol előtte, egyébként meg sem próbálhatod.

A vonatkozó IM rendelet így fogalmaz:

"A jogi szakvizsgát megelőző joggyakorlat ideje legalább 3 év; a különböző jogi munkaterületen szerzett joggyakorlatok idejét össze kell adni."

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.02.14. 19:19:16

Azoknak a bizonyos civileknek is lehetne annyi eszük, hogy visszazavarják a piros szegfűs bandát is az anyjukba.

mim 2012.02.14. 19:26:16

@zero: A végén a mémes link hibádzik. (404 not found).

jani888 2012.02.14. 19:32:28

törökzsolt,újhelyi,puch,nyakó meg a többi senkiházi gazember. Az ember zsebében kinyílik a bicska.Persz az ilyen zsigamarcellek sem kutyák.

Ádámka Auditore 2012.02.14. 19:50:06

@jani888: Én még puszta kézzel is nekiesnék ennek a beképzelt pökhendi fasznak, csak egyszer kerülne a közelembe. Gyűlölöm az összes zsideszes majmot, mint a bűnömet. Alapból végtelenül nyugodt ember és meggyőződéses pacifista vagyok, de ezt a példányt meg tudnám gyilkolni. Egyedül az tart vissza, hogy ugyanannyit kapnék érte, mint egy emberért. Az pedig, hogy MSZP vagy Zsidesz kurvára mindegy. A 2008-as gazdasági válság óta megbukott az az élet és emberellenes neoliberális ideológia, ami a birkák mindkét pártjában közös. Szeretnek választani? Oké! Majd választhatnak, hogy szabadon versengő, elvakult kapitalista állatok, hogy 7,62 vagy NATO szabvány. Az ő szellemi központjuk a pénz és profit volt, az enyém pedig nem az és kurvára nem bírom elviselni a fajtáját. Jaaaa, hogy valaki akit ők "szélsőségeseztek" azt mondta, hogy "a mi szellemi központunk nem a pénz és a profit"? Akkor legalább már tudom, hogy hol a helyem. Nem kell ezt túlbonyolítani.

Viktus 2012.02.14. 21:07:10

"Az elcigányosodás azt jelenti ma Magyarországon, hogy a középosztály egy része szociálisan visszasüllyedt - a romákhoz. Rivalizálás van már a szegénységben is" - mondta. Balog szerint meg kell érteni az elszegényedett rétegek helyzetét és haragját, mert ha nem segítenek rajtuk, ellene fordulnak mindenkinek, akiről úgy gondolják, hogy felelősek a rossz helyzetükért: az állam, a romák, a bankok ellen vagy éppen a "zsidó-bolsevista világösszeesküvést" okolják majd a bajokért.

index.hu/belfold/2012/02/14/balog_zoltan-interju_a_der_standard_cimu_osztrak_lapban/

Érdekes Orbán másképpen beszélt a középosztály védelméről ... amit ők nagyon megerősítettek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.02.14. 21:29:25

Importáljuk valami japán vagy porosz pártot, és 10 évig adjunk neki teljhatalmat, azt kész!
Addig remélhetőleg kifejlődik valami nem posztkomcsi izé...

zollerbá 2012.02.14. 22:08:30

A japán import Peruban nem jött be, Fujimori ex elnök 25 éves börtönbüntetését tölti.

lyken 2012.02.14. 22:22:26

@TaTa86.: Elég lenne simán kötelezni minden mostani politikust és párttagot, hogy dolgozzon 4 évet. Nem kényszermunkát, csak azt amit minden más ember is végez. Más pénzhez ez alatt az idő alatt nem nyúlhat, csak ahhoz amit megkeres. 4 év után lehetne folytatni a politizálást úgy, hogy van némi fogalma a való világról.

Viktus 2012.02.14. 22:23:01

RTL-en most dőzsöl a középosztály egy használt ruha boltba visz egy szerencsést az rtl klub a Házon kívül c. műsorban :D

Virág et. 2012.02.14. 22:38:43

Lehet a szoci politikusok performanszán élcelődni, de nekem az egész menetből a mezőkövesdi balhé vágta ki legjobban a biztosítékot. Aki szerint Tállai mezőkövesdi kalandja vicces vagy szellemes volt, az egy idióta és itt vitának sincs helye. 200 emberből van talán ha 10-15 szoci politikus, a többi egyszerű kétkezi melós. Honnan veszi a bátorságot, hogy visszapofázzon nekik ez a senkiből lett senki? Hogy álmunkát színlelve alázza meg őket és a végén alkoholos teával próbálja megitatni őket. Nem kell részleteznem, ha elfogadják a teát, akkor a következő "oknyomozó" riportja a Célpontnak vagy a MN következő célpontja mi lett volna. Kb. az, hogy az éhségmenet részeg disznók gyülekezete.

Az biztos, hogy a szoci kormányt egyáltalán nem érdekelték kormányon a szegények. Ezek sikeresen alulmúlták azt a szintet is: ezeket nemhogy nem érdeklik a szegények, hanem egyenesen megvetik őket és ott alázzák meg, ahol csak tudják. Még a látszatra sem adnak. Ha már a remek gazdaságpolitikának köszönhetően ezeknek az embereknek csökkent a nettó bérük, vették el tőlük az adójóváírást, érzik meg jobban a szegények adóját (az inflációt) és mindezek mellett veszítik el a szabadságharc miatt leállott hitelezésnek köszönhetően az állásaikat a csődbe jutó vállalkozásokban (amelyek helyett nem jön külföldi befektető, mert a szocik által előkészített Mercedes óta 0 db beruházás történt az országban: mindenki megy inkább kevésbé államosító és különadóztató szomszédainkhoz), akkor legalább az alapvető tiszteletet adja meg neki az, aki épp a haszonélvezője lett ezeknek az intézkedéseknek.

Szerintem.

lyken 2012.02.14. 22:40:59

Besza-behu: doku.blog.hu/2012/02/14/2008_orban_evertekelo

Valaki tolja már Viktor képébe, hogy hazudsz bémeg.

No comment 2012.02.14. 22:49:23

" - Áprilistól 50%-al nő majd az életszínvonal.
- Hogyhogy??
- Eddig éheztünk és fáztunk, áprilistól csak
éhezünk ..."

Hígagyú 2012.02.14. 23:05:51

A kedves blogger akkor pampogjon, és nyilatkoztasson erkölcsileg kifelé, ha ő is legyalogolta a 200km-ert mint mondjuk Ujhelyi.
Az általa agyondicsért vagy sajnált LMP pedig elment egészen a Rákóczi útig (kocsival) zsíroskenyeret osztogatni az éhségmenetnek (pofátlanság). Arról nem beszélve, ha a Kossuth téren nem segít be nekik Gyurcsány dec.23-án akkor az LMP akciójáról legfeljebb a balamazújvárosi news címú honlap írt volna a kis szinesben. Gyurcsányék beállásával meg világhírűek lettek, csak szólok.

Hígagyú 2012.02.14. 23:23:15

Kedevs Blogíró. Azt elárulnád ki a f@szom finanszírozta volna a szállásukat, meg a kaját meg...az éhségmenetelőknek, ha most ennyire ekézed az mszp-t? Te mivel támogattad a szerencsétleneket?
Miért nem arról írsz, hogy milyen nyomor van? Az éhségmenet ugyanis arról szólt.

Meridian74 2012.02.15. 01:39:18

Végre egy értelmes poszt... amúgy szomorú, hogy (még mindig) van miért ilyeneket írni.
Minden sorával egyetértek.

Meridian74 2012.02.15. 01:42:29

Ebbe bele sem gondoltam még...
"Zsiga Marcell 31 éves, havi jövedelme 1 726 095 forint.
Zsiga Marci 1 havi jövedelméből ezek szerint 3 évig, 36 hónapig lehet megélni. Marci, nem próbálod meg?"

Az ilyen helyzetben lévő köcsög könnyen mondja azt, hogy meg lehet élni. Mondjuk röhej, de neki kivételesen nem ment könnyen, látszik, még gyakorolnia kell a vastagbőrös hazudozást a kamerába... elég rendesen megakadt neki a szalag. Viral-videók mikor lesznek belőle? Igazán hálás téma...

trojka 2012.02.15. 06:31:14

@Virág et.: Könyörgöm, hol volt itt szabadságharc? Valamiről csúnyán lemaradtam!

Meridian74 2012.02.15. 06:43:29

@Horizont: "Na tessék! Nem is írtam baromságot 16:39-kor!Nem olvastam akkor még erről:)
propeller.hu/itthon/2272268-kuncze-gabor-visszater-politikaba
És szoros kapcsolatra törekedik a DK-val és Gyurcsánnyal! "

Remek! Jöhet még a balfasz bajnai is meg a wizzair-es oszkó is, bumfordi veres jani amúgy is itt van. Olyan lesz ez mint jól felszerelt a céllövölde, nem tudok majd választani, kire lőjek először... csak persze itt "elrontott" irányzékú puskát osztogatnak, választásokkor.

Virág et. 2012.02.15. 06:58:12

@trojka: Sehol, csak a kommunikációban. Ebben az országban a hatalomcentralizálás és a pénzbeszedésen kívül nem történt semmi az elmúlt két évben. Egy beszéd jut eszembe, hogy valakik két évig nem csináltak semmit, csak hazudtak éjjel meg nappal, de az ugye nyilván nem alkalmazható a Kedves Vezetőre és szakértő csapatára, akik képesek kinyomozni a nyilvános cégadatokat is, illetve olyan okosak, hogy annyira titkos egy záradékot találnak, hogy az már láthatatlan, amikor meg bizonyítani kéne meg bemutatni, akkor meg megy a maszatolás.

Secnir 2012.02.15. 07:32:54

@zero:
helló
azért az éremnek van ugye egy másik oldala is: amit küldtem fácsés linket Tállai bizonylatáról, az beleférne egy update-nek ; )

global001 2012.02.15. 08:48:04

Csak gratulálni tudok a miskolciaknak, hogy sikerült egy ilyen cinikus, tahó gecit megválasztani.

Azért a riporter megmondhatta volna ennek a faszparaszt köcsögnek, hogy NEM NAPI 47 ezerről van szó, hanem havi 47 ezerről!
Mert, az értelmes kinézetéből feltételezem, hogy nincs tisztába ezzel sem...

misztikus alfahím 2012.02.15. 09:34:57

Zsiga Marcell (a parlamenti bizottság ülésén) egészen pontosan ezt mondta:

"Miután például a 28 500 forintos, munkanélküliség esetén járó járandóság helyett, ami most
csökkent, 47 000 forintos tényleges bért kap majd a Start munkaprogramban részt vevő 205
ezer ember, ez kifejezetten a szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik
korábban 28 500-ból, rejtélyes módon, de meg tudtak élni."

jegyzőkönyv: www.parlament.hu/biz39/bizjkv39/KTB/1201261.pdf

IP gyűjtögető 2012.02.15. 09:53:39

@misztikus alfahím: hát, ügye ez erősen árnyalja a leányzó fekvését. Mondjuk, az ellenség mindig is qrwa erős volt kommunikációban (csúsztatás ferdítés, összemosás..) Attól még dögöljön meg a FIDES harmada, de velük az összes valamikor is a MaSzoP+SzDSz ra szavazó patkány is.

Viktus 2012.02.15. 10:09:46

@IP gyűjtögető:

Mielőtt felszopnátok egymást misztikusan meg kellene nézni a felvételt ami itt van linkelve fentebb a riportból, amely nem parlamenti bizottsági ülés.

IP gyűjtögető 2012.02.15. 10:43:44

@Ironfist: szóval temiattad lett a 2002-es minden megítélés szerint normális helyzetből ez.. Lumpen tenyésztő, 10szeres áron szükségtelen völgyhidat, metrót stb-t építő, oktatást ellehetetlenítő, mindent-mindent tönkretevő szarpatkányrohadtbandát szabadítottál a nyakamba. Vinnyogva, kínok közt pusztulj a fajtársaiddal hosszan és sokáig.

cyberlolita400001 2012.02.15. 10:45:43

OKOSKÁK!

Nagyon ügyik vagytok, meg nagyon jól felkészültek. Egy probléma van. Ezt a menetet rohadtul nem a szerencsétlen munkanélküli szervezte. Ez bizony kőkemény szoci rendezvény volt. Ez így igaz, ahogy van. A Nyakó találta ki, de többet nem segítek. Elhiszitek, vagy nem, leszarom. Mielőtt vki kérdezné, azért nem így lett hirdetve, mert a sok csőgörény egyből hánykolódott volna, pláne a hipernáci-álmagyar csürhe. Jó velük (is) együtt élni egy országban... Think about it.

Ironfist 2012.02.15. 11:17:03

@IP gyűjtögető:
Tudod mit? Azért, mert ilyen moslék alakok, mint te, ugatnak miatta, még meg is érte =)

Nevem Senki 2012.02.15. 11:31:11

@Ébredj!: ""Elkezdem szervezni az antifasiszta ifjúsági csoportot. Ez igyekszik politikamentes mozgalom lenni, de főleg baloldali érzelműek vesznek benne részt (logikusan). Akit érdekel, jelentkezzen nálam. Kéthetente vannak előadók. (Következő Gyurcsány..."

Itt hagytam abba...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.15. 11:33:11

@misztikus alfahím: Mielőtt elsírnánk magunkat a meghatottságtól, hogy a Fidesz munkát, tisztes megélhetést és az eddigi juttatás majd dupláját adja a rászorulóknak, azért vegyünk figyelembe még három apróságot:
- a "rejtélyes módon" kitétel az, amitől még mindig elhányom magam az ilyen nyilatkozatokban, hogy ezek a kis Fideszes gecik (már nem akarok finomabb szót találni) még mindig azon lovagolnak, hogy ugyan 28.500 forintból nem lehet megélni, ahogy 47.000-ből sem, de valahogy eddig is kipótolták, ezután is hozzáteszik a maradékot; cinikus patkányság, az van ebben a két szóban.
- és az milyen, hogy közmunkásokat cégek kikölcsönözhetnek, amivel máris nem kell nekik minimálbért fizetni? Tehát a cég jól jár (olcsó rabszolga), az állam jól jár (nem ő fizet), csak a csóró kap 93.000 helyett 47.000 nettót. Plusz ugye arra a munkaerőre így is, úgy is szükség lenne, csa így olcsóbb; persze, ösztönözzön munkára a rendszer, inkább munkáért kapjon az ember közpénzt, mint "csak úgy", de miért is jó, hogy a Fidesz elindította az "Előre az egy tál rizsért!"-mozgalmat, amivel a versenyszféra munkaerőpiacát is torzítja?!
- az a Zsiga Marcell, akitől már a saját párttársai is összerezzentek és megundorodtak, hogy mekkora közpénzeket nyal fel (ld. etikai vizsgálat), semmilyen körülmények között ne nyilatkozzon arról, hogy mire elég havi 47.000 forint, amikor ő naponta keres annyit!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.02.15. 12:43:53

Basszus, Nyakót meg sem ismertem (a nevét nem tudtam, csak a fejét ismertem), úgy néz ki mint valami ember!

zsoltix 2012.02.15. 12:46:55

@Rufus78: A 28.500 már csak 22.800. 5700-zal több lett jan. 1-től a "kipótolnivaló".

==T== 2012.02.15. 12:53:02

A meglehet élni 47 000 forintból dologhoz annyit, hogy az teljesen igaz, hogy ez jóval több, mint a korábbi 23., és nagyban függ attól, hogy ez mire elég, hogy kinek mire/mennyit kell költenie. Mert az is igaz, hogy ha valakinek nagy a háza, és nem bírja kifűteni, költözzön kisebbe, vagy ne fűtsön csak egy szobát, mondjon le pl. a kábeltévéről, stb. Az sem várható el, hogy valakit/valakiket tartósan az állam/adófizetők tartsanak el.

Ramón y Cajal 2012.02.15. 13:19:23

HÜLYE VAGY kedves posztoló:

"A civilek azonban jól megszívták, mert mostanában az ilyen utcai tiltakozásokra úgy repülnek rá a szocialisták, mint egy itt ragadt gólya a fagyott békacombra: Miskolcon csatlakozott a menethez Ujhelyi István, Gúr Nándor, Nyakó István és Varga László MSZP-s politikus is."

ELEVE SZOCI pógik szervezték

pont mint az 1919-es csőcselékbujtogatás

butab 2012.02.15. 13:42:18

Szerintem , meg a politikusoknak inkább egy értelmes szociális programot kéne szerkeszteniük, én magasról teszek arra ki kivel hol járkál, kivel menetel, vagy nem, tessék kidolgozni megoldani ezt a problémát, amibe akár a közmunka is belefér, amúgy itt leginkább a 8 órás munkaidővel van baj , ha az 6 lenne mondjuk , akkor nem lenne szerintem ezzel baj, mert mégis csak jobb mint a 28 E Ft segély. De én ellenzéki oldalról nem azt akarom hallani, hogy ez szar, mert azt egy random kocsmából megtudhatom, elvileg ők meg értelmes országvezetésre alkalmas embörök lennének, tessék valami használható, szigorú, de igazságos rendszert alkotni, és akkor esetleg lenne mi mellett kiállni. Persze ez az éhségmenet annyira volt hiteles a szociktól , mint amikor az internacionálét énekelték, az "éhes proletárok"..

Cateran 2012.02.15. 13:45:18

@==T==:

47000 huf egyetlen esetben lehet tobbe-kevesbe eleg: ha valami viz mellett 1 satorban elsz.. ez esetben a rezsi keves, az etel esetleg kifoghato a folyobol.tobol,akarmibol, tisztalkodas adott....Ebben es csakis ebben az esetben -esetlegesen- igaz lehet a kijelentes..Nincs mas lehetoseg, a legkisebb haziko, lakas szobacska rezsije is feleli ezt az osszeget (vagy legalabbis tetemes reszet)

Ganger 2012.02.16. 01:28:20

Mennyire nem változott ebben az országban semmi....

Pegora 2012.02.16. 13:47:11

Tegnap volt a Klub Rádióban egy beszélgetés Kéri Lászlóval, aminek a vége nagyon összecseng ennek a postnak a mondanivalójával.

www.klubradio.hu/klubmp3/klub20120215-182852.mp3
29:30 -után, de az egész beszélgetés nagyon érdekes volt a KISZ és Szakkollégiumok valamikori tagjairól.

Ébredj! · http://www.facebook.com/pages/Wake-Up-Movement-%C3%89bredj-Mozgalom/270858292964150 2012.02.17. 10:42:59

@Nevem Senki: Akkor olvasd tovább,hidd el érdemes...A lényeg pont utána következik,az eleje,amit olvastál, idézett szöveg egy "mély alvótól"....:) Ajánlom figyelmedbe az ébredjmozgalom blogot,ahol több hasonló írást is találhatsz! Szép napot Neked!

Bee-zony 2012.02.18. 00:24:17

Ennek az éhségmenetnek valóban nagyon büdöskomcsi szaga van. Lehet, hogy úgy jött össze, hogy a jómunkásember végigjárta a pártokat azzal, hogy adnának-e neki munkát és kenyeret, és a szocik azt ajánlották neki, hogy egy kis szavazatgyűjtő cirkuszért tudnának adni neki egy kis kenyeret, és így mindketten jól járnak a buliban.
Valódi civil kezdeményezésnél a jóérzésűek elzavarták volna a szocikat a fenébe, és mert nem így történt, sanszos, hogy itt már a kezdetektől fogva megvolt az együttműködés. Így már pl. érthető az is, hogy mit keresett az éhségmenetnél Puch; azt, hogy ő adta a pártpénzt a szállásra és a kajára, és jött lecsekkolni az eredményt.
Így az önálló civil kezdeményezésnek eladott szavazatgyűjtő szoci színházi darabbal a jónép megint át lett verve itt-ott… Gyurcs(ót)ány nélkül sem fejtették ki az igazság minden részletét.
Az MSZP a DK kiválásával nem megtisztult, hanem csak osztódott…
Volt már hasonló, az MSZP és a Centrum Párt, ahol az emberek azt hitték, hogy középre szavaznak, pedig rövid úton is az MSZP-re adhatták volna a voksukat… ha tudták volna, hogy úgyis odakerül. Ezt egyszer el lehetett játszani, ahogy a „független” Somogyért-et is.
Az MSZP átverésekért, stiklikért, disznóságokért nem megy a szomszédba, erre mindig van eszük.

süti beállítások módosítása