Skip to content


       Szűrés lista

Ováció az innovációnak

Imádjuk, ha az aktuális kormány nekiáll egy monumentális építkezésnek, hisz hónapokra-évekre témát adnak vele, legyen szó metróról, autópályáról, hídról, stadionról, lakóparkról. Garantált a bénázás, a haveri cégek felbukkanása, az elcseszés, a lopás, és a többi gyönyörűség a projekt körül.

Pénteken mindenki Pali bácsi monológját várta, így valószínűleg kevesen értesültek a délutáni jó hírről: lesz egy Rubik-kocka alakú múzeumunk!

Egész pontosan "1100 év kiemelt magyar szellemi tevékenységeit bemutató intézményt hoznak létre". Remélem, a középkori ősmagyar agysebészek főhelyen lesznek benne!


"Magyarország kormánya támogatja a Rubik kocka által ihletett, azt formázó, múzeumként, rendezvényhelyszínként és kiállítóközpontként működő, a városi életbe elevenen bekapcsolódó intézmény létrehozását. A kormány méltó körülményeket kíván teremteni az emberi gondolkodási képességet, a magyar tehetséget, innovációt, találékonyságot, a magyar történelem kiemelkedő szellemi teljesítményeit, nagy magyar gondolatait, valamint azok megálmodóit és valóra váltóit bemutató intézménynek."

A táblácskákra ezúttal kérjük felírni az ország nevét, ahol a magyar tehetségek valóra váltották nagy gondolataikat, mert nem mindegy....

A mókafaktor már a bejelentéssel egy időben felugrott a tízes skála csúcsára, bele sem merek gondolni, mi lesz később.


"Amikor a kormány a szellemi központ létrehozásáról döntött, akkor a magyar szellem előtt kívánt tisztelegni - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A magyarokban van egy elszigeteltség-érzés, leginkább a nyelvük miatt - mutatott rá Orbán Viktor köszöntő beszédében. Keressük azokat a lehetőségeket - folytatta a kormányfő -, amikor elmondhatjuk véleményünket.

A világraszóló találmányok gazdáit különleges tisztelet övezi hazánkban, hiszen úgy érezzük, hogy ilyenkor kiszakadunk ebből az elszigetelődésből - fogalmazott Orbán Viktor. "

Fürjes Balázs, egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos (huhh, de extrahosszú titulus) pedig egy interjúban lebentette fel a fátylat a részletekről:

"Rubik Ernő és Orbán Viktor írtak alá egy szándéknyilatkozatot az alapötlet pedig Radnai Pétertől származik, amin később természtesen még sokat dolgoztunk."

Segítséééég, nekem és a guglinak erről a névről csak a Playboy ex-főszerkesztője ugrik be, aki jelenleg a Ringiernél dolgozik...

.....igen, ő az ötletgazda.

rubik.jpg

"Egy lehetséges helyszín - melyet még részletesen meg kell vizsgálni, ám első ránézésre alkalmasnak tűnik - a Rákóczi híd melletti, Infopark előtti, állami tulajdonú terület."

"Azt szeretnék, ha a Rubik-kocka negyvenedik „születésnapján”, 2014-ben valósulna meg. Ha alaposan és gondoasan végezzük a feladatainkat, akkor 2014-ben - a Rubik-kocka negyvenedik „születésnapján” - eljuthatunk az alapkő letételéig és az építkezés megkezdéséig, ezt követően pedig 2017-ben nyithatná meg kapuit az épület. Azonban még nagyon sok munka áll előttünk, hiszen csak a tervpályázat lebonyolítása fél évet fog igénybe venni."

"Azt gondoltuk, hogy a munkába is érdemes bevonni - egészen különböző háttérrel rendelkező - civileket, akik a maguk területén már letettek valamit az asztalra és bizonyítottak. Ennek megfelelően van köztük pszichológus professzor, fesztiválszervező, vendéglő tulajdonos, üzletember, nagykövet, matematikus és író is. A felkérést az érintettek elvállalták és remélhetően hamarosan meg tudjuk nevezni a kör tagjait, akiket a nyílvánosság is megismerhet."

Már alig várjuk a névsort!

Addig azonban nézzünk egy gyakorlati példát a magyar kormány és a magyar tehetség kapcsolatára.

Pénteken volt a Magyar Innovációs Nagydíj átadása (eredetileg Pali bá'val, de ugye ő ismert okok miatt lemondta).

A 2011. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. kapta a vérrögképződés megelőzésére kifejlesztett Egitromb 75 mg filmtablettáért. Az értékelés szerint az EGIS 2009-től 17 országban vezette be a piacra az Egitromb 75 mg-os filmtabletta készítményét, a termék eladásából a társaság 2011 végéig összesen 3,631 milliárd forint árbevételt ért el. A Magyarországon 2009 óta forgalmazott gyógyszerből összességében 993 millió forint bevételt értek el, ami ezen időszak alatt az originális készítményhez képest 478 millió forint megtakarítást eredményezett az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak.

Az ünnepségen Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta, hogy a világ a tudományos felfedezésekkel, újításokkal tudott előbbre jutni, ehhez a magyarok gazdasági lehetőségeiken túl is hozzájárultak. A haza szellemi tőke, a kreativitás ma is rendelkezésre áll, az innováció az ország fejlődése szempontjából jelentős tényező - tette hozzá. (forrás:MTI)

Az egészségbiztosító megvonja az Egis termékének tb-támogatását, ezért a cég megszünteti a magyarországi forgalmazást. Külföldön viszont továbbra is kapható lesz a szer, amellyel miokardiális infarktuson, isémiás szélütésen átesett betegeket, akut koronária szindrómában, pitvarfibrillációban szenvedőket gyógyítanak. Korábban két másik, innováció díjas – igaz, nem innováció-nagydíjas – Egis-termék is hasonlóan járt, elveszítette tb-támogatását s ezzel a magyar piacát is. (forrás: MNO)

innovacio.jpg

Hodász István, az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. vezérigazgatója átveszi a 2011. évi Innovációs Nagydíjat Latorcai Jánostól, az Országgyűlés KDNP-s alelnökétől az Országház Felsőházi termében.
(MTI Fotó: Kollányi Péter)

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr524351611

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rekviem egy álomért 2012.04.03. 21:23:00

Egyik igen veszélyes népbetegségünk az önáltatásra való hajlam. És pont ezt látom, az új múzeum tervében, amivel a magyar szellem előtt kíván tisztelegni (Orbán mondta). El kell ismernem, hogy tényleg nagyszerű dolog egy Rubik-kocka alakú múzeum, csak...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roberto Carlos 2012.04.03. 09:04:15

Smitt pál mondjon le a wizeres igazgatói posztjáról!

Lencsés anyuka 2012.04.03. 09:04:49

Tényetek-e van, hogy hol lehet a kisfiam??

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.04.03. 09:18:43

Bocs, hogy megakasztalak az állandó fikázásban, de sztem pl. a Millenáris nem lett rossz...

lomposfarkas 2012.04.03. 09:35:42

"A világraszóló találmányok gazdáit különleges tisztelet övezi hazánkban, hiszen úgy érezzük, hogy ilyenkor kiszakadunk ebből az elszigetelődésből - fogalmazott Orbán Viktor "
A lipicai tenyészcsődör nagynénikédet, azt. Itt egy példa, milyen különleges tisztelet övezi a kortárs koponyákat:
"Ennyi pitiánerséget, rosszindulatot, korrupciót, ostobaságot és dilettantizmust, álnokságot és gazemberséget, mint ami itt van, nem lehet elviselni. Külföldön jóval többe kerül megvalósítani a gyártást, de nem maradt más választás."
vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110407-a-leggazdagabb-magyar-cimre-palyazik-a-kitelepulo-autogyarto.html

sergei 2012.04.03. 09:35:48

A gyógyszeres téma tényleg elég szánalom, de csak marginálisan kapcsolódik az egyébként nem szörnyű hírhez. Épül valami, legalább ennek örüljünk.

ex Dr Kormányzó Dr. 2012.04.03. 09:38:20

Gondolom,a betegek nem túlzottan innovatívak.
Már ha a jajgatást,ágybaszarást leszámítjuk.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.04.03. 09:47:37

Ha már múzeum, és kultúra:
OFF
belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/127908/1/belfold/Aggalyok_az_oroksegvedelmi_torveny_modositasaval_kapcsolatban
"A NEFMI ezért nem kíván kerékkötője lenni több ezer munkahely megteremtésének és sok milliárd forint felhasználásának"
ON

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.04.03. 09:52:04

mert egy _épület_ akkor lesz jó bemutatóközpont, ha egy _játék_ra hasonlít.

bazmeg. ja, és vonjunk be az ötletelésbe néhány szívsebészt, írót, meg egyéb épületek tervezésében nagy gyakorlatot szerzett havert.

csináljunk szobrot a rubik kockának, nem bánom, tényleg nagy ötlet volt, menő is, de ne egy épületet, édes anyám, borogass.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.04.03. 10:02:38

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka:

Bocs, hogy visszásnak érzem, hogy
1, egy haveri médiamunkás villámötletére azonnal ráharapnak, mert benne van a Viktor múltmániáját fokozó varázsige, hogy "1100 év magyar"......... és sok-sok "hozzáértő szakember" meg haveri építőcég közreműködésével (talán/részben) megvalósítják sok-sok pénzért
2, egekig dícsérnek és díjaznak egy gyógyszert, de közben megvonják a támogatását

DArchAngel 2012.04.03. 10:03:55

Nem értem, miért kell ekkora volumenű építkezésekbe fogni, amikor a már meglévő ingatlanállomány a béka rottyantója alá van amortizálódva. Ennyi pénzünk van?
Bár az ókori történelemből tudjuk, hogy minden átlagos despota nagyokat álmodott és épített a hatalma igazolására...

Lasombra 2012.04.03. 10:04:53

@sergei: várjál még azzal. egyelőre nem épül semmi.
hallottunk már plusz hidat plázával a közepén, új Moszkva teret (vagy az a másik név), vadiúj Kelenföldi pályaudvart P+R-rel, plázával, mozival, új várbazárt, új Kossuth teret stb.
egyelőre csak az utóbbinál homokozik néhány közbesz-rezisztens vállalat.

@mcs: "vonjunk be az ötletelésbe néhány szívsebészt, írót, meg egyéb épületek tervezésében nagy gyakorlatot szerzett havert."

tudom, egy nyilvánvaló poént ciki magyarázni, de mindketten tudjuk, hogy itt a rendező elv a Fidesz-közeliség. minél többen, annál jobb. legyen akár orvos, boltos, masszőr vagy sintér. tévedés ne essék, ez egy sima kifizetés lesz, nem fognak semmit hozzátenni semmihez. ha esetleg mégis lesz épület, pusztán tervezési szempontból ez inkább jó hír, mint rossz.

molaris 2012.04.03. 10:06:29

Rosszul tudom, hogy itt a 3 dimenziós mozgórész a forradalmi, valamint a variációs lehetőségek demonstrálása?

Maga a forma, mintha régebben is ismert lett volna. Egy bizonyos Julius Cesar szólt róla, átlépve a Rubicont!

BPO654 2012.04.03. 10:09:24

@lomposfarkas: Ennek a cikknek minden szava igaz. Bizony az energiaipar teremthetne sok mhelyet, és olcsóbb energiát, akár a zöldenergia ipar. Mondjuk az elútttnyóócccévben is erre kellett volna már menni, de ezek se tettek semmit eddig.
Azonban az utsóelőtti válaszban az is ott van, h a nyugati kormányok nagy pénzeket adnak ilyesmihez, itt meg az nincsen, max az eu pénze... . Ráadásul így sem biztos a nyereség, ez is ott van a cikkben.

molaris 2012.04.03. 10:13:46

A gyógyszertémához óvatosan nyúljunk! Itt akkora erők mozognak a háttérben, mint sehol máshol a magyar gazdaságban.
Ennek az üzletágnak a nagyságrendje a fegyver,- pornó,- és kábítószerpiac nagyságrendjével mérhető. És LEGÁLIS!!!
Az erősebb kutya itt is dominál.

foton öv 2012.04.03. 10:22:41

Tényleg nagyon jó ötlet lenne....majd....valamikor......amikor már nem tudjuk, hogy hova is dugjuk azt a sok pénzünket. Számomra eddig semmi másról nem szól, mint arról, hogy már megint agyon fényezzük magunkat, majd belevakulnak a körülöttünk lévők.
Egyenlőre máshogy kéne magunk számára és a világnak bizonyítanunk. Ha az már megvolt, akkor jöhetnek ezek a szájtátós dolgok is.

Geza 2012.04.03. 10:31:07

"...
A herótok lenyűgözve bámulták Pondor híres fővárosát, Nyugat Bástyáját, a zugot, ahol Alsó-Középfölde legtöbb pacsuliolaját, jojóját és köszörűkövét gyártják. A település Pellegranor mezején épült, e sík földje bőven termett búzát, rozst és zabot - hogy a mákról, a lobéliáról, a maszlagról és a többiről már ne is szóljunk. Az Effluvium a közelben nyaldosta szelíd lejtésú partjait; esztendőről esztendőre elegendő szalamandrával és moszkítóval látva el a környék mindinkább fásult lakóit. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a város tűfejű déllakók, vastag ajkú északlakók tömegét vonzotta. Egész Pondorban csak itt kaphattak kiutazóvízumot...

A város története a Régi Szép Időkig nyúlik vissza. A szenilis Béltelefon király akkor adta ki a parancsot, hogy márpedig épüljön e mezőségen egy szépségével párját ritkító udvari síugrósánc. A vén marha szerencsére még az első kapavágás előtt beadta a kulcsot, vízfejű fia, az Alkalmatlanként emlegetett Nabiszkó pedig, igen jellemző módon, félreértett valamit a tervrajzok áttanulmányozásakor, és valamivel strapabíróbb cementet kevertetett a megszokottnál. Így jött létre Mines Tróne, avagy Nabiszkó Csúnya Öröme.
..." [1]
Ha esetleg valakinek ismerősnek tűnne a szituáció :)...

[1]: Henry N. Beard & Douglas C. Kenney - Gyűrűkúra, alienebook.uw.hu/downloads/Gy%FCr%FCk%20ura/beard_kenney_gyurukura.rtf/

SzuperKiraly 2012.04.03. 10:39:21

Ebbol a bejegyzesbol is latszik a Vastagbor megrendelesre dolgozo vak fikazasa:
Nem kozepkori agysebeszek, hanem OSMAGYARok.

velaxin 2012.04.03. 12:27:19

Karburátor alakú mercedes gyárat!
Narancs formájú parlamentet!
C vitamin - ra hajazó kutató központot!
Gyufa alakú tűzoltóságot!

velaxin 2012.04.03. 12:29:00

és végül, de nem utolsó sorban:

Kisdoktori dolgozat alakú elnöki palotát a várba!

Q-in-Law 2012.04.03. 12:47:23

Vajon miért időzítenek ennyi mindent 2014-re?

protézisesh 2012.04.03. 12:48:48

van az a másik, a bálna, vagy cet vagy mineve a dunaparton, ami mingyá' összedűl, mer nincs péz befejezni. Mérnem abba mutattyák be az innovációt? Mondhatnánk, hogy jónás is magyar vót!

tena_lady 2012.04.03. 12:50:12

"Garantált a bénázás, a haveri cégek felbukkanása, az elcseszés, a lopás, és a többi gyönyörűség a projekt körül." - Az is garantált, hogy ha így haladsz, akkor még a Népszabihoz is bejuthatsz Kasszandra!

Kabarészínész 2012.04.03. 12:55:28

4-5 milliárdból ki is jönnek az alapkőletételig, aztán valahogy nem fog tovább menni a dolog... még 2-3 milliárdból megpróbálják újra beindítani, de a mocskoskomcsik majd jól megakadályozzák a projektet, amit így kénytelen-kelletlen le kell mondani.....
pl: szélkálmán téri projekt. bah és még 100

Secnir 2012.04.03. 12:56:39

"Amikor a kormány a szellemi központ létrehozásáról döntött, akkor a magyar szellem előtt kívánt tisztelegni"
ezért hozzák létre a rubik kocka központot. viktor persze nem lesz a szellemi központban...
érdekes annak a fényében, hogy a magyar tudományos élet szellemi elitje hanyatt vágta SP-t, és még lázárjani is bírálta a szellemi elitet.
akkor most hogyan is van ez?

Kabarészínész 2012.04.03. 12:58:42

kell a pénz a kampányra..

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.03. 13:14:20

Magyar szellem...aha, na ja...
Kár erre a Rubik-kockát előcitálni, szegény alkotója nem tehet róla hogy ő a magyarok hibaszázaléka, aki tud, alkot és gyarapít.
Sokkal kifejezőbb lenne egy Nokiás doboz aminek egy feljelentőív van támasztva, körbeölelve Mahír oszlopokkal, előtte pedig horgonyoz az Ezüsthajó ami persze Dubai irányába van fordítva. Na, kb. ez a magyar szellem, a magyar kreativitás.
Viszont Radnai előtt le a kalappal, ki gondolta volna hogy műcsöcsök és máshová nem kellő, csúnyájukat mutogató celebluvnyák mellett a magyar innovációnak is nagy szakértője...

nagyon_buta 2012.04.03. 13:15:43

Off:
mit szóltok az új tervhez Erzsébet utalványba adni a családi pótlékot és mást?
illetve némi fideszes agyhalál:
www.kisalfold.hu/gyori_hirek/megszunnek_a_pesti_jaratok_kenyszervonatozas_pestre_buszozoknak/2272553/
on

killercsiga 2012.04.03. 13:17:00

@tena_lady:
Az elmúlt 20 évből mondj csak egyetlen állami nagyberuházást, ami nem így ment...

rajaram 2012.04.03. 13:27:37

orbán eddig összesen 6 évet volt hatalmon. ez idő alatt gyakorlatilag nem épült semmi, kivéve a nemzeti színházat.

kvadrillio 2012.04.03. 13:33:57

NU, EZ AZ, AMIRE MÁR RÉGEN VÁGYTUNK !

ÉS AKKOR ELMONDHATÓ A MAGYAR NÉPNEK: EZ AZ AZ ÁGYTÁL, AMIRE VÁGYTÁL !

ENNÉL MÁR CSAK AZ LENNE KORSZAKALKOTÓBB, HA A MAGYAR PARLAMENT, EGY PÉNISZ-ALAKÚ IRODAHÁZBA KÖLTÖZNE ÁT ! :)

notib 2012.04.03. 13:45:43

LasPalmas: miért jó neked hülyének lenni, lehetnél egy kicsit optimistább is, az MSZP-SZDSZ haveri cégei Fletóval szólva elk...ták, most a másik oldal haveri cégei próbálkoznak....

Magával az ötlettel mi a bajod ???

Puskás Öcsin kívül külföldön a Rubik-kockát ismerik, ráadásul emlékeztet a Vasarely (Vásárhelyi Győző) stílusra is...

Ha tényleg elk....ják, majd ráérsz akkor is sipákolni..

sárkányfő 2012.04.03. 13:52:29

Aki szokott engem olvasni, az tudja hogy utálom a fideszt, és hazám sírásójának tartom mind morális, mind demokratikus, mind gazdasági értelemben. de a Rubik-kockát mintázó múzeum ZSENIÁLIS ötlet, az elmúlt 22 év talán legjobbja. na erre nem kell sajnálni a pénzt, mindenből a legjobbat kell belenyomni.

A gondolkodást onnan kéne kezdeni, hogy a "Rubik" szó a "puszkász" meg a "gulász" mellett az a szó, amit mi adtunk a világnak, amit ismernek. a Rubik kockánál egyértelműbb magyar világsiker nem nagyon van, erre bizony építeni lehet, sőt kell, mert ezt a lehetőséget elkótyavetyélni több mint hiba, bűn. És ez nem is a múlt, ma is népszerű, veszik, a Rubik kocka a mai napig az intellektuális játék és kihívás egyik szimbóluma a világon mindenhol. Ez egy világszerte bevezetett sikeres brand, szimbólum. Ennél jobbat, jobb logót nem is találhatnánk Magyarországnak.

Egy Rubik-kocka formájú múzeum olyan lehet(ne, ha el nem kúrják) Magyarországnak, mint az operaház Ausztráliának vagy a torony a franciáknak. Nemzeti büszkeség tárgya.

Hozzáteszem utálom a drága, tök felesleges, és persze korrupt presztízs-beruházásokat. Ezeket az angolok "fehér elefántnak" hívják. Már előre utálom mennyit fognak e kapcsán is ellopni, túlszámlázni, mutyizni, stb. Nyilván a Simicska-Nyerges duó fogja ezt is csinálni alibi-cégeken keresztül, és jól lehúznak minket, és kurvára nem lesz átlátható a projekt. Ez szar, de ezzel együtt is megéri, ahogy a korrupt drága autópályák is megérték a szociktól.

Szóval ennek a múzeumnak Bp legjobb telkét kell adni, turista-látványosság, turista-mágnes lesz, sok pénzt is hoz az országnak. Egy nagy bajom van vele, a mostani terv szerint a felső síkja lesz elfogatva. Vagy legyen mind a három kicsit elforgatva, vagy egyik se, ez így nekem nem teszik, és nagyon fontos, hogy a ki tudja hány évre az ország jelképévé váló épület hogy néz ki.

foton öv 2012.04.03. 13:59:45

@rajaram: Az egójára is nagyon ügyel, azt is gyúrja rendszeresen, ..... nő is neki(je) és még hogy fog, ha ennyi sok hülye HONFItársunk imádja rendületlenül!

velaxin 2012.04.03. 14:03:13

@sárkányfő:

Puskás Ferenc alakú Stadiont!

Gontar 2012.04.03. 14:05:22

Má megint csak offolo, de....

Gondolom más is észrevette, hogy lelőtték a HVG online felületét. :-D Apa kezdődik....

velaxin 2012.04.03. 14:07:30

A kocka kurvaronda egy test, attól is az marad, hakilenc részre osztják az oldalát.

Itt van például nálunk a tanyacityben a Kun Béla lakótelep ahol van vagy 20 rubikkocka alakú bérház, csak át kellene festeni őket.

guy2 2012.04.03. 14:09:27

Ez azt jelenti, hogy van rá pénzünk, azt mutatja, hogy kifelé lábalunk a válságból, noha hárommillió tart el hetet. Egyébként a magyar helyzet Joe Haldeman "Örök háború" regényének utópiáját juttatja eszembe, amikor vannak államilag támogatott munkanélküliek meg pár százalék dolgozó, mert az állam szerint így célszerű fenntartani a rendszert. Ez már kezd megvalósulni. Kíváncsi leszek, mikor lesz kötelező homoszexuálisnak is lenni.

asmodean 2012.04.03. 14:09:49

Remélem közvetlen a felvonó mellé épül, ami a Duna felett felvisz a várba.

hümhüm 2012.04.03. 14:12:48

Nagy pöcsök vagytok, hogy semminek sem tudtok örülni...
Fikázásból még nem jött létre semmi értékes, csak fika..

Black Friday Rule 2012.04.03. 14:15:19

Elég szomorú, hogy csak a magyar szellemiség a fontos. Ez is a rasszista nacionalizmus jele, ami jelen van ebben az országban, amióta az SZDSZ szégyenletes módon kikerült a Parlamentből, égő tűzként jelezve, hogy a tolerancia és a jóerkölcs megszűnt ebben az országban.

velaxin 2012.04.03. 14:15:52

@hümhüm:

hipp hipp hurrá, lesz egy kurva ronda, fölösleges, rút és drága kocka a dunaparton!

Peetee 2012.04.03. 14:16:01

Szóval kaptak egy díjat, amiért kifejlesztettek valami gyógyító szert, amihez a vilgáon bárki hozzájuthat, kivéve a Magyar Állampolgárokat, mert a Kedves Vezetőnk így döntött.
EZ IGEN!!! Újabb öngól fiúk!

brlv24 2012.04.03. 14:16:32

@Gontar: "Apa kezdődik.... "

Vagy inkább szoftver/hardver hiba..:)

altimus 2012.04.03. 14:17:16

nem lesz rubik kocka alaku muzeumunk, mint ahogy nem lett lagymanyosi gyaloghid, margitsziget nyulvanfolytatasos operahaz, gellerthegyi felvono/siklo ...sem lett. nem lett kormanyzati negyed, muzeumnegyed ... nameg nem lett, es soha nem is lesz olimpia mo-on.

lett egy dunaparti balna (ha nem is teljesen az eredeti terveknek megfeleloen), de a kesz epulet hosszu honapok ota zarva, es meg elkepzelheto, hogy evekig zarva lesz amig pereskednek miatta. vannak (allitolag) uj metrokocsik, de azt se lehet az alagutba betolni es hasznalni.

elso korben egy _elhetobb_ fovaros kellene, az ittlakoknak. ehhez sok nem is kellene, csak tisztasag, grafittimentesites, korszeru es hatekony bkv, kutyaszarmentes utcak ... aztan ha ez meglesz el lehet azon tunodni van-e penz tobbre, lehet-e pl. budapest olyan turisztikai kozpont amilyen akar lehetne is.

termeszetesen ez sokminden mellett politikai kerdes, de nemcsak orbannak van bp fobiaja, demszky majd ket evtizedes regnalasa alatt se szuletett meg olyan koncepcio ami menten 5-10-20-50 ev tavlataban latni lehetne a varost, a celokat, a szovetet bla bla bla.

napersze leginkapp egy versenykepes orszag kellene, ahol van penzuk az embereknek kolteni kulturara, ruhara es minden egyebre. ahol vallalkozoi alapon fel lehet ujitani pl. a varkertbazart, vagy ujra lehet nyitni a koruti, belvarosi uzleteket.

...

brlv24 2012.04.03. 14:19:06

@velaxin: "kurva ronda"

Ez azért elég szubjektív. Sok embernek tetszik a Samsung Galaxy S2, de szerintem meg ronda használhatatlan kocka. :)

IP gyűjtögető 2012.04.03. 14:27:05

@sárkányfő: hát... hát... egyelőre csak ennyit tudok biztosan, annyira meglepett az úr.

Vizslah 2012.04.03. 14:34:34

@sárkányfő: Teljesen egyetértek, ez egy zseniális ötlet, és igazán szánalmasnak tartom a reflex-szerű fanyalgást, ami itt megy. Konkrétan ez az első értelmes lépése a kormánynak, és valószínűleg az utolsó is, úgyhogy igazán örülhetnénk neki.
Azt viszont nagyon remélem, hogy nem ez a giccses harsány nemzeti színű fénye lesz éjszaka, mint ami az egyik képen látható.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2012.04.03. 14:39:16

Mindezt úgy, hogy a többi kulturális intézményt a megszorításokkal, leépítésekkel egyre jobban ellehetetlenítik. Most meg egy újabb múzeum a magyar szellemi tevékenységnek. Meg majd lesz új múzeumi negyed, csak a többi amortizálódik.
Mindenesetre javaslom az új múzeumba a Kerényi-féle innovációk bemutatását is, festményestől asztalostól.

hopptarisznya 2012.04.03. 14:48:22

Én is azt mondom, hogy a Robik kocka olyan lehet Pestnek, mint az Eiffel torony Párizsnak.
És az unokáink magasról tojnak majd rá, hogy anno milyen mutyizások mentek az építkezésen.

Vizslah 2012.04.03. 14:50:36

@bella _ciao: Azért ez turizmus szempontjából nem utolsó dolog, és ha megépül, akkor is állni fog, amikor a fidesz már sehol se lesz. Akár városjelkép is lehet belőle, eléggé hiányzott egy ilyen budapestnek.

A kulturkampf, amit egyébként folytatnak, tényleg felháborító, de ehhez szerintem most nem sok köze van.

hopptarisznya 2012.04.03. 14:57:01

@velaxin: vagy Orbán alakú bányát!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.04.03. 14:59:48

"A világraszóló találmányok gazdáit különleges tisztelet övezi hazánkban"
Poszthumusz...

Secnir 2012.04.03. 15:10:18

@Gontar:
megy az.

@Lord_Valdez:
postumus vagy
posthumous vagy
posztumusz
mert a poszthumusz az a régi humusz, ami már nem mai humusz.
szalai anomália értelmezésében a poszthumusz az a poszt, amit töröltek.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2012.04.03. 15:10:34

@Vizslah: Semmi gondom nem lenne az újjal, virágozzék száz virág, jöjjenek a turisták! De! Egy ilyen témát bemutatni szándékozó tárlatra ott van a más által már említett Milenáris. Vagy az teljességgel elrugaszkodott ötlet, hogy teret adhatna neki a Nemzeti Múzeum. Hiszen magyar, hiszen 1100 év. És ott elkélne az a pénz, amit ebbe az új konstrukcióba ölnek bele. Oda is mehetnének a turisták, lásd az egyik legnagyobb látogatottsággal rendelkező múzeum, a British sem valami extravagáns épületben van.
Ami még hiányzik nekem az egészből, most bedobnak egy új múzeum tervet, közben új múzeumi negyedet terveznek. Ötletelnek, koncepció nélkül. Kíváncsi lennék, vajon a Nefmi szakemberei tudnak-e róla, hogy kaphatnak egy újabb intézményt, amit fent kell tartani. Aham, mert a fenntartás az át lett gondolva?

sisszi 2012.04.03. 15:15:12

kíváncsi vagyok az építészek megint néma f.szként nézik-e ezt. meg kiderült hogy a mostani rezsim is a gonosz imperialista pénz instének áldozik. a píz a fontos nem az egézség!

sisszi 2012.04.03. 15:16:33

a fotón az innovációs díj egy nagy karom! a tőke gonosz karma!:DD

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.04.03. 15:19:39

@dr.dr. Secnir doktor:
jogos.
Bár a mondanivaló a schmittpáli hibától eltekintve még mindig áll.

Roy 2012.04.03. 15:32:45

Már megint nincs mire költeni azt a "rengeteg pénzt".
Csak azt kérdezem mi a fenéből. 2013-ban még az uniós támogatások is meg lesznek vonva. Újabb adóemelésből?
Régi római mondás, cirkuszt, és kenyeret a népnek. Itt már csak cirkusz van, kenyérre már nem telik.

Vizslah 2012.04.03. 15:39:33

@bella _ciao: Pont ugyanezt mondták anno a franciák az Eiffel-toronyra, hogy felesleges. Ebben az esetben nem a múzeum a lényeg, hanem az épület. Szerintem. Bár a kiállítási téma is fontos és izgalmas, annak idején nem is értettem miért bontották le az Álmok álmodói kiállítást, az is egy nagyon jó cucc volt. Önálló, jelképszerű épületet érdemel. És csinálhatnánk mellé egy fikázás-múzeumot, mert abban tényleg világelsők vagyunk.

Dr. GGG77 2012.04.03. 15:41:16

A Millenáris nem erre a célra van?

Vizslah 2012.04.03. 15:42:57

@Roy: Rendezhetnénk versenyt, hogy ki tud ostobább szociális demagógiát ideböfögni. Az afrikai gyerekek éheznek, ti meg itt kommentelgettek! Szégyen! :)

Dr. GGG77 2012.04.03. 15:44:56

Ott van vele szemben a Cet. Először nyissák ki azt, még jól is néz ki.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.03. 15:48:16

@Vizslah: ...viszont amíg ide kommentelgetünk nem eszünk, kvázi velük vagyunk, vállvetve éhezünk. De hogy kedves legyek alapvető demogagóia:
-És hány lélegeztetőgépet lehetve ennyiből venni?
:)))

zrobasé 2012.04.03. 15:48:25

asszonnyal csináljuk a családi költségvetést...minden hónapban fel kell venni egy kis hitelt, de sebaj, már tervezzük hátra, a kertbe, hogy egy baszomnagy kiállítótermet felépitünk, amibe végre elférnek a családi cuccok...kajára nem jut, de milyen jól elveszi az éhséget, ha együtt láthatjuk a dédpapa házilag gyártott pálinkafőzőjét, meg az üküküknagyanyám saját készitésú lobotómiás felszerelését...

merjük nagyok lenne...merjünk keveset enni !

"Állok a pusztában, gatyám lobog.
Seggem kilóg, gyomrom korog.
Nézek a magosba, gondolok nagyot!
Magyar égre magyar csillagot!"

Squid 2012.04.03. 16:11:18

@laspalmas

Értem én, hogy kocka meg szem előtt van de sose a kezét nézd hanem amit a háta mögött csinál!

Nevezetesen a Nemzeti Mobil Céget a 0-ról felépítve! No annak a költségéhez képest ez a kocka zsebpiszok, erről írjatok drága uraim könyörgöm!!! Ami ott fog történni az annyira arcpirítóan pofátlan és gusztustalan lenyúlás lesz amit az utóbbi 20 évben ritkán láthattunk, természetesen szigorúan az adófizetők pénzéből! Mert futja!

Vizslah 2012.04.03. 16:15:22

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: basszus tényleg, rohadt éhes vagyok, és észre se vettem! :))

Világszám 2012.04.03. 16:19:20

Az otket Kiss Robert Richarde, aki mar 2001-ben keirta a Vilag legszebb szallodai 3. konyveben a buvos kocka hotelt. Innen csak egy ugras a muzeum. Ha ugy tetszik, akkor ez egy ujabb lopas. A konyv sajna tobb ezer peldanyban megjelent. Bocs.

Geza 2012.04.03. 16:27:42

Amíg nem találnak egy olyan tervezőt, akinek ízlése is van, koncepciókban is tud gondolkozni, ismeri a 'városkép' fogalmát, valamint meg tud nézni egy olyan statisztikát, hogy mik a közös vonásai a világ nagyvárosaiban lévő _népszerű_ épületeknek, addig még egy nyavalyás sajtpapírt se firkáljanak össze!
A XIX. sz. óta nem bírtak összehozni egy olyan épületet, aminek _jellege_, _hangulata_ van!

Az új ún. 'Nemzeti Színház' egy baszott kocka, amin random pislogó neonok vannak. Ronda, jellegtelen, ötlettelen, stílustalan fos.
Az a 'MüPa' néven rövidített izé szintén.
A sokak átlal megénekelt 'bálna' kb. egy koporsófedél alá behúzott bezier-spline, megintcsak stílustalan fos, úgy nem illik oda, mint Kölcsey Ferenc fejére egy baseball-sapka.

Könyörgöm, miért nem lehet túlnézni a Négyjegyű Függvénytáblázatban szereplő téridomok halmazán?! Mert még esetleg szép is lenne, és nem pedig csak 'modern'?!

Mintha valakinek úgy járna az agya, hogy 'ide modern dolog kell, a régi dolgok szépek voltak, ergo ide csúnyát kell tervezni, arra biztos nem mondják, hogy régi'.

Tessék megnézni a Parlamentet vagy a Halászbástyát, vagy ha használati épületről van szó, akkor a Gellért szállót vagy a BME épületegyüttesét. Vagy pl. Eger vagy Győr belvárosát.

Mi a ferde faszér' kell Budapestből egy hipermodern krómüveg plázacenter-irodakomplexum és egy lakótelepekkel tarkított ipartelep kereszteződését csinálni?!

Elhiszem én, hogy a politikusok kontraszelektált ízlésficamos idióták, ezért az általuk futtatott 'sztárépítészek' szintén, de könyörgöm, egy ilyen épületet _évszázadokra_ szokás tervezni, és azért egy építészben legyen már annyi szerénység, hogy számol ezen évszázadok embereinek a jóízlésével is...

Persze csároghatok én itt, úgyis ide fognak fosni valami leszart fost, vagy egy húszvonalas ált.isk. geometria-feladat (téves) megoldását, vagy ugyanennek a takonyszerűre kerekített verzióját, aztán rámondják hogy 'örülj paraszt, ez a modern stílus', és fantáziátlan reakciós maradi fasznak kiáltanak ki mindenkit, aki ki meri mondani, hogy nem tetszik.

Hiába no, én már csak élvezni szeretem az esztétikumot, nem pedig érteni.
És persze, "...manapság már mindenki művésznek hívja magát, akinek a szemtengelyferdülés mellé hegesztőkészülék is került..." [1]

[1]: Robert Heinlein - Stranger in a strange land (Doc Harshaw to Ben Caxton)

Vizslah 2012.04.03. 16:27:53

@Világszám: Akkor biztosan nagyon örül az úriember, hogy megvalósul az ötlete. Ötleteket - sajna - se szabadalmaztatni, se értékesíteni nem lehet. Tudod miért? Mert dunát lehet velük rekeszteni. Az ötleteket megvalósítani kell, nem sírni, ha valaki más megcsinálja. Bocs.

Világszám 2012.04.03. 16:40:01

@Vizslah: Pajtas senki sem sir. Egyszeruen egy normalis konyvben megjelent egy otlet. Illet bele. Innen loptak. Senki sem kajabal, csak szerenyen mosolyog, hogy ennyire futja kormanyzati szinten. Se nem tobbre, se nem kevesebbre, meg a vizualis otletek is pont olyanok, ballagj el egy konyvtarba es nezd meg. 2017 pedig parasztvakitas:-)

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.04.03. 16:41:14

Kár volt összevonni a cikkben egy ilyen jó ötletet és a gyógyszergyári lobbit.
Talán sokkal érdemesebb lett volna beszúrni róla egy képet.
Budapesten amúgy sincs túl sok modern épület amire egyből rávágná a külföldi hogy BP. Sajnos a CET ocsmány lett és ez ötletes, nem mint a londoni vibrátor. A tuti az lenne ha forogna a teteje. Én szurkolok neki, jó helyre is tervezték.

wirth6 2012.04.03. 16:50:58

Nocsak, valamit építenének? Ehhez csak négy dolgot szeretnék hozzáfűzni.
1. Bármi is az, hülyeség.
2. Amúgy sem lesz belőle semmi.
3. Ami mégis, azt ellopják, a maradék meg ocsmány lesz.
4. Mennyi lélegeztetőgépet lehetne ebből a pénzből venni?

Egyébként meg: Innovációs díj? Miért ne lehetne Zoidberg?

Vizslah 2012.04.03. 16:55:23

@Világszám: Hát, ha a látványterv is ugyanaz, akkor tényleg lehet hogy olvasták a könyvet. :) Ettől függetlenül tényleg azt gondolom, hogy a szerző büszke lehet, hogy lesz is valami az ötletéből. Hogy a kormánynak ennyire futja, az meg nemhogy nem meglepő, de még kellemes meglepetés is, mert azok az ötletek, amiket eddig előszedtek, nagyon elszomorítóak voltak.

Vizslah 2012.04.03. 17:06:12

@Geza: Szerintem a Nemzeti jól néz ki. Szerintem ez a kocka is jól néz ki a terveken. Pedig általában nem vagyok híve a modern építészetnek, de azért a ló túloldalára sem kéne átesni. Nem Belső-Erzsébetváros közepére tervezik, miért ne lehetne egy modern kulturális negyed a Rákóczi hídnál?

Az egy illúzió, hogy bárhol a világon manapság kőből fognak faragott szobrokkal díszített palotákat építeni, arra tényleg az Isten pénze se lenne elég.

kerdesek05 2012.04.03. 17:11:03

@velaxin: Gulyás leves alakú stadiont!

Gulyás leves illatú múzeumot!

Gulyás levest Köztársasági Elnöknek!

Magyarország államformája Gulyásleves!

rockjano 2012.04.03. 17:13:47

Nem akarok nagyon demagóg lenni de tele van ez az istenverte ország éhezőkkel, mindenhol durva pénzkivonás megy.. mi a lószarnak kell ide stadion meg ilyen nagy népi-nemzeti ostobaságok... Kurzusépítészet...

Nem múzeum kell hanem néhány normális hajléktalanszálló (töredékéből megoldható)

velaxin 2012.04.03. 17:14:41

@kerdesek05:
magyarország államformája rántotthús!

Juteszembe építsünk, magyar vakondtúrás alakú 4-es metrót!

Vizslah 2012.04.03. 17:20:51

@rockjano: ha nem akartál demagóg lenni, akkor alaposan melléfogtál. :)

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.04.03. 17:23:19

@Geza: Köszönöm, hogy leírtad az én véleményem! Hatalmas nagy +1. Budapestnek rengeteg csodás épülete van, többször beszéltünk róla asszonypajtással, hogy mit is adunk mi az utókornak? Semmit. Cet? Pff. Gusztustalan üveg, rozsdásodó fém semmi. Amit örököltünk azt kéne rendben tartani (restaurálással is foglalkozhat egy 'havercég' abból is rengeteg állami pénzt lehet nyúlni!) Tegyük rendbe azt amink van, majd utána Makovecz kvalitású emberekkel álmodjunk nagyot, pártállástól független. Szerintem fontosabb lenne az átnevezgetések és a magyar történelem kiemelkedő szellemi teljesítményeinek ünneplése helyett a JELEN fiataljait támogatni, a dolgozó, valóban adót fizető becsületes embereknek tisztességes életet biztosítani, de tudom, ezért nem az én pártom a fidesz, nekik ez soha nem volt céljuk.
A vérrögképződés megelőzésére kifejlesztett gyógyszer egy óriási dolog, egy giga nagy fákjú a tb-támogatás megvonásáért, fiúk ez nem volt szép!

jágör68 2012.04.03. 17:25:29

Ha a Kiegyezés nincs, ma semmilyen látnivaló nem lenne Bp- en.
Ideje végre valamit építeni.

rockjano 2012.04.03. 17:27:31

@Vizslah: Nem baj mert igazam van.

Tényleg nincs bajom a focival sem, fiatalon nagy rubikkocka kirakó voltam de most pont ez kell???

Körülöttem sorra megy tönkre minden és mindenki akkora itt a szar mint még soha.

MINEK?????? MINEK???? MINEK????

jágör68 2012.04.03. 17:30:53

@Himpellér:
A hatóanyag (Clopidogrel) más szerekben is ott van.
Nyilván azok a cégek fizettek is a ZsOEP megfelelő döntéshozójának.
Ez egy ilyen ország.
Van olyan, aki nem vesz részt az ilyen játékokba.
Be is verik érte a fejét.

mruniverzum 2012.04.03. 17:31:10

A mindenkori magyar kormány élen jár az innovációban.

Mikor nosztalgiázom mindig eszembe jut, hogy minden újság első oldalán elnézést kértek anno a januári áremelésért. És most mi van? Lassan már este is drágább minden, mint aznap délelőtt.
No meg a trükkök százai, a hogy manipuláljuk erre meg arra a közvéleményt, és még sorolhatnám.
Rajtunk tesztelik az összes népnyúzó ötletüket.

Commandante Jayasuriya 2012.04.03. 17:48:28

Inkább 10 múzeum, mint egy focipálya!

Commandante Jayasuriya 2012.04.03. 17:51:42

@Geza:

Géza!
Az nem baj, hogy hülye vagy, de miért kell ezt megosztanod velünk...?!

Vizslah 2012.04.03. 17:53:53

@rockjano: Akkor tehát azt javaslod, hogy csökkentsék nullára a kulturális költségvetést, amíg létezik mélyszegénység? És próbáljanak meg az EU kulturális alapnál hajléktalaszállóval pályázni?

Segítek: A szegénység egy önmagát újratermelő állandó probléma, amit pénzzel nem lehet csak úgy megoldani. Ez pedig egy egyszeri beruházás.

rockjano 2012.04.03. 18:03:03

@Vizslah: A kultúrától éppen elveszenek szinházak zárnak be stb...

Nem a stadion az nem kultúra. Az most NEM KELL. Kéne ha lenne rá DE NINCS.

És az ilyen öntömjénező marhaságok mint ez a rubik alaku épület meg 1100 év stb... elmennek ezek a franca és az össze támogatójuk is.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 18:05:42

Hála Kuszaszem dakota varázslónak kint van a seggünk a gatyából, de kockamúzeumra van lé. :-Q

Van egy rakás kockapanellal telebaszott lakótelep az országban, fessék át valamelyiket. És akkor nem egy, hanem egy egész telepnyi Rubik kocka előtt hajbókolhatnak a magyar szellemnek.

Vizslah 2012.04.03. 18:11:43

@rockjano: Ne idegeskedj, mert a végén rámegy a szervezeted. Épülni fog egy múzeum. Látom nehéz feldolgozni, de meg kell próbálnod.
Ennek semmi köze a kormány teljesítményéhez, ez csak egy múzeum. Ez nem bűn. Annyi vaj van már a fejükön, miért nem a jogos dolgokon fröcsögsz, ha már ennyire lelki igényed ez?

esef 2012.04.03. 18:19:25

@velaxin:
Orbán Viktor alakú kőbányát!
Kövér László alakú kötelet!
Lázár János alakú lézerblokkolót!
"dajcstomi" alakú szülészeti osztályokat a kórházakba!
Rogán Tóni alakú Város szívét mindenhova! (a Budapest szív-e? mintájára)
Selmeci Gabika alakú kifilt a boltokba!
:D:D:D

esef 2012.04.03. 18:21:45

@nagyon_buta:
felháborító. mi is érintettek vagyunk, az ikrek tartós betegsége miatt emelt CsP-t kapunk. ami kell is a spéci tankönyvekre, eszközökre, fejlesztésre, erre-arra. na ha most SZENT ERZSÉBET utalványban kapjuk akkor mehetünk belőle a CBA-ba kaját venni...

rockjano 2012.04.03. 18:40:06

@Vizslah: Fröcsög a lófasz.

Ahelyett hogy minősítesz magyarázd el nekem mi a fenének még egy múzeum???

Az egyik barátom tegnap kisérelt meg öngyilkosságot miután elvesztette 50 évesen a munkahelyét.
Bezárt a külföldi cég és elhagyta kis hazánkat. Nem megy a gazdaság, nem megy semmi és elmennek, ez van...

Vizslah 2012.04.03. 18:59:57

@rockjano: Akkor megértem hogy a barátod ki van bukva, ez tényleg szar helyzet. De ennek továbbra sincs semmi köze a múzeumhoz, sőt, még a kormányhoz sem feltétlenül. Minden kormány alatt voltak ilyen esetek. És ezt úgy mondom, hogy magam is rosszul vagyok Orbánéktól, bárki inkább mint ez, de azért van egy határa annak, hogy miről tehetnek és miről nem. A múzeum meg pláne nem lesz rossz attól, hogy a barátodat kirúgták.

rockjano 2012.04.03. 19:05:24

@Vizslah: Szerintem nagyon is van. Soha annyi cég nem ment tönkre mint az utóbbi időben. A kis és közepes vállalkozói réteg iszonyú szarban van mindenütt ezt látom. Elszállt a bizalom nincs üzlet, senki nem fektet be sehova, nincsenek fejlesztések. A gazdaság megroppant.

Egyszerűen nincs itt az ideje a múzeumoknak. Nincs nekem egyébként bajom velük csak most hagyni kéne a nagyberuházásokat. Sok kis dolgon kéne segíteni inkább.

Nincs itt az ideje annak hogy az ország ünnepleje magát, jelenleg nincs miért...

Nem kell új múzeum, nem kell új stadion, autópálya sem kell van már elég. Gazdaságfejlesztés kellene inkább... Tudom nem könnyű...

Horizont 2012.04.03. 19:16:36

@laspalmas: Jó a poszt! Na nem a témája, hanem ahogy megírtad!
Látom ahányan vagyunk annyiféleképpen értjük ezt is! Tehát felépül egy új múzeum! Örüljünk! Aki nem örül az fikázik!! Kérdezem én aki szerint aljas dög aki nem örül ennek az tudja-e milyen nehézségekkel küzdenek a meglévő neves, színvonalas múzeumok? Hogy télen előbb hazaküldik a muzeológusokat mert nem tudnak fűteni? Hogy a vezetékes telefont kikapcsolták? Hogy a muzeológusokat akarták (vagy akarják?) teremőrnek? Hogy egy muzeológusnak hosszú sikeres szakmai múlttal mennyi a fizetése? És még sorolhatnám vég nélkül! Tehát oké épüljünk, szépüljünk ha minden más oké. És nem azt a példát hoztam, hogy hányan éheznek! Hanem múzeumi példát, ha már múzeumot építenének!
Közben a Vasas 100 milliót kap a kormánytól, mert a foci kiemelt terület:( Stadionépítésről nem is beszélve:(
A gyógyszergyártás tényleg olyan téma amit mi megszagolni se tudunk. Nem véletlenül nem téma soha hivatalosan! Nem kis bóóót.......:)
De itt a posztban arról van szó, hogy épül egy múzeum ahol majd "A világraszóló találmányok gazdáit különleges tisztelet övezi hazánkban" és amikor felfedeznek egy gyógyszert ami szinte világhírű lett, attól megvonják a támogatást. Kettős beszéd, kettős mérce!
Csak még mindig sokan hisznek...........Meddig????

Vizslah 2012.04.03. 19:23:11

@rockjano: Igazad van, hogy ritka szar a helyzet, dehát könyörgök, a múzeum, a stadion, és legfőképpen az autópálya kifejezetten gazdaságélénkítő hatású! Azzal a jövőt éljük fel, ha most az ilyesmit leállítjuk. Lehet hogy stadion nem kéne, ezt nem tudom megitélni, ez szakpolitikai kérdés. De egy szimbolikus épületre szüksége van budapestnek. Pláne hogy EU pénzből menne, tehát nem is lehetne másra költeni.

rockjano 2012.04.03. 19:25:51

@Vizslah: Az autópálya igen azt aláírom...a múzeum azért nem annyira szerintem.

Tele vagyunk szimbolikus épületekkel, én most valami kevésbé szimbólikussat szeretnék :-)

Ha teljesen EU pénzből megy akkor lelkük rajta de nem hiszem...

Horizont 2012.04.03. 19:30:56

Nem úgy van, hogy EU-s pénz mellé kell önrész is? Kérdezem!

Hahahahahaha ezen nagyon jót röhögtem:
"Orbán Viktor azt mondta, hogy többen óva intették a Radnaival való együttműködéstől, egyrészt azért, mert ő a Playboy főszerkesztője volt, másrészt azért, mert politikailag nem feltétlenül hasonló a gondolkodásuk. A kormányfő szerint ezeket az aggodalmakat ő azzal hárította el, hogy egyrészt köszöni az erkölcsi fejlődése miatti aggodalmakat, de ő látott már olyat, ami a Playboyban van, másrészt hozzátette, hogy fontosnak tartja a politikailag különböző oldalon állók együttműködését."
Jól mennek dolgaink manapság.....
Most látom Rubik (is), hogy megöregedett:)

Vizslah 2012.04.03. 19:37:56

@rockjano: Én a kockáról simán el tudom képzelni, hogy az ország alapvető arculati elemévé válhat, és akkor felbecsülhetetlen értéke van. Az Eiffel torony évente 64 millió euró bevételt termel csak a jegyekből, és a közvetett idegenforgalmi haszon ennél még nagyságrendekkel több. Ha ennek csak apró töredékét tudjuk produkálni, már az is elég jó, nem? Nyilván nem csak EU pénzből megy, de az önrész valószínűleg az éves költségvetésünkhöz képest aprópénz.

rockjano 2012.04.03. 19:40:24

@Vizslah: Imádom a Rubic cube-ot..de nem tudsz meggyőzni :-)

Ennek most rohadtul nincs itt az ideje. Másrészt nem más ez mint egy kurzus önünneplése és az ilyesmi nekem mindig visszataszító volt (akármelyik oldal csinálta is)

Vizslah 2012.04.03. 19:48:12

@rockjano: Szokták ők ünnepelni magukat, de nem tudom ez miért lenne az. Radnai is, Rubik is meglehetősen távol áll a fidesztől. Ha jól értem, a régi nagy teljesítményeinkről szólna a dolog. Persze tudjuk milyen szirupos lenne a megnyitó, de addigra remélhetőleg nem ők lesznek ott. :)

rockjano 2012.04.03. 20:20:27

@Vizslah: "Persze tudjuk milyen szirupos lenne a megnyitó, de addigra remélhetőleg nem ők lesznek ott. :) "

Hát ahogy nézem sajnos pedig igen. nem csak velük van nagy gond hanem az ellenzékükkel is.
Ezeknél talán még ők is jobbak lennének de csak éppenhogy... :-(

Nem vagyok most optimista...

Vizslah 2012.04.03. 20:45:52

@rockjano: ebben teljesen egyetértünk.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 21:19:03

@rockjano:
"Ahelyett hogy minősítesz magyarázd el nekem mi a fenének még egy múzeum???"

Ezt nem értem én se. Nincs még elég múzeum büdöspesten?
Teremt munkahelyeket? Nem.
Termel bevételt az államnak? Nem.
Akkor hát mire jó? Fityisz ejtőernyősöknek gyűjtőhelynek. (Persze ha valaha felépül majd.)

Scala 2012.04.03. 22:15:13

"A magyarokban van egy elszigeteltség-érzés, leginkább a nyelvük miatt - mutatott rá Orbán Viktor köszöntő beszédében. Keressük azokat a lehetőségeket - folytatta a kormányfő -, amikor elmondhatjuk véleményünket." - Orbán Viktor

Tapasztalatom szerint az érzi magát elszigetelve, aki:
a) nem beszél megfelelő szinten egy idegen nyelvet sem (folyománya itthon kényszerül játszani a kakast a szemétdombon, több-kevesebb sikerrel
b) korlátolt, buta, a világra nem tekint, csak önmagától van eltelve
c) pszichológiailag instabil, de minimum rosszba van a világgal (ahol-amiben él).
A pontok nem zárják ki egymást!

Mindegyiken lehet segíteni! NEM egy múzeummal, vagy mi a szösz lesz.

Laspalmasnak üzenem, hogy jó ez a post, igen jó, nekem tetszett a gyógyszeres rész is, kell az ide! :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.03. 22:19:24

Tegnap a Bödőcs Tibor azt mondta,hogy a stadionok lesznek a modern kor piramisai.
Meg mondott valamit a felcsúzi Ramszeszről is.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.03. 22:23:13

@lomposfarkas: Az a káromkodás nagyon jó volt.
A belinkelt cikkre meg én is emlékszem.Ekkora egy surmógárdát,mint ami nálunk van.
Még arra is szarnak amiben pénz lehetne.Idióták.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.03. 22:37:20

Azért jó hogy nem ovulációt írtál a címbe!
Bocs ez jutott eszembe.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.03. 22:40:51

Most olvasom,hogy az EGIS a fransziáké.Na nehogy már egy külföldinek itt legyen kedvezmény.
A külföldi karvalytőke kezében vannak.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.03. 22:42:23

Amúgy meg ezen a pléjboj főszerkesztőn eléggé kijön a khm fajtajelleg.
És most elhatárolódok saját magamtól.

Béci91 2012.04.03. 22:57:06

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!:

Elég gáz, ha nálad ezek jellemzik a magyarságot...

nápolyi maszti 2012.04.03. 23:39:30

Éntőlem épülhetne egy új múzeum (bár igaz, hogy a meglévőket is megdöglesztik, orbánnak a kultúra egy rakás szar, amit bottal piszkál le a bakancsáról; bocs, a stoplis cipőjéről.) De. Nem lesz itt új múzeum, "lófasz fog itt folyni május elsején, Österreicher úr, nem acél" . Ez az egész egy oltári átkúrás, szélhámosság, süt minden apró momentumból, a 2014-es alapkőletételből ("ha jól dolgozunk"), orbán alattomos, átbaszós mosolyából, Radnai rókavigyorából. Könyörgöm, félre a jóhiszemet, nehogy beszopjátok már!!!

elcsé 2012.04.04. 07:38:18

(Nem olvastam végig az összes kommentet, bocs, ha valaki más is mondta.)

A tervpályázathoz szervezték be a civileket, aki már letettek valamit az asztalra? ...ÉPÍTÉSZ miért nincs köztük???

Legyen nektek kockátok (szerintem szuper ötlet, ha jól meg van csinálva) nekünk meg lesz Gömböcünk. Most néztem utána, ezt már 2003. óta tervezik, én úgy értesültem róla, hogy láttam, valamit elkezdenek építeni. Örültem is, milyen klassz lesz, aztán megnéztem a kivitelezés dátumát: 2010-2011. De legalább már munkagépek vannak a területen...

www.boon.hu/hirek/Borsod-Abauj-Zemplen/cikk/g246mb246cben-lesz-a-miskolci-rockmuzeum/cn/news-20090827-07435421

Roy 2012.04.04. 07:59:55

@Vizslah: Hogy jönnek ide az az afrikai gyerekek?
Nálunk is egyre többen éheznek, de ez egyáltalán ne zavarjon.
Lényeg, hogy legyen új stadion, rubik kocka épület, debreceni stadion.

Secnir 2012.04.04. 09:19:11

@Vizslah:
"Én a kockáról simán el tudom képzelni, hogy az ország alapvető arculati elemévé válhat, és akkor felbecsülhetetlen értéke van. Az Eiffel torony évente 64 millió euró bevételt termel csak a jegyekből,"

az Eiffel-torony 123 éves
a Rubik-kocka -4
az Eiffel-torony hozza a pénzt
a Rubik-kocka meg viszi
az Eiffel torony Párizs jelképe
a Rubik-kocka Rubik Ernőé

:D

BpStalker 2012.04.04. 09:21:24

Fyi: 8:35-től a Fiala foglalkozott a témával, felolvasta az írást a Fürjes és Radnai jelenlétében. Tudjatok róla, hogy Radnai szerint ti egy szélsőbalos orgánum vagytok...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.04.04. 09:29:49

@BpStalker: igen, ezt én is hallottam
jujj+++++
Fiala meg nem tette helyre, úgyhogy ő is jujj+++++

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2012.04.04. 09:59:00

Ebben az országban nincs olyan múzeum, amely nyereséges lenne. Az más kérdés, hogy egy múzeumnak nyereségesnek kell-e lennie. Ha felépül a kocka, onnantól fent kell tartani. Nem tudom, kire akarják lőcsölni ezt, valamelyik minisztériumra, talán Budapestre. Marhára örülni fognak neki. Miközben másik múzeumokban műtárgyak védelme, megóvása kerül veszélybe a megszorítások miatt. És olyan értékekről van szó, amelyek ennek a kurzusnak szólamok szintjén fontosak, mert "nemzeti" és történelmünk 1100 éve során keletkeztek. Lehet újat, semmi gondom vele -ahogy már írtam -, de a meglévőket ne hagyják tönkremenni.
Ja, s közben ugye a kulturális, muzeális intézmények látogatottság csökken, szerencsésebbeknél stagnál, mert a szegényedő társadalom erről az igényéről mond le legkönnyebben. Kettős prés ez az ilyen intézményeknek.
Az innováció egyik feltétele pedig a kutatóintézetek. Ezek Mo-n főleg egyetemekhez kapcsolódnak. Mi is történt az egyetemek finanszírozásában mostanság?

Geza 2012.04.04. 10:04:47

@Commandante Jayasuriya:
Hogy okulhass belőle :). Mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának.

Viszont hogy lásd, milyen jó szívvel vagyok irántad, elárulom, hogy a hozzászólásaink alatt bal oldalt van egy 'Szűrés' feliratú gomb, az enyém alatt is ott van, ergo ha azt megnyomod, onnantól nem kell idegeskedned az írásaim miatt. Meg is mutatom a te hozzászólásod alatti gombon, hogy hogyan is működik, figyeld csak :) !

Commandante Jayasuriya 2012.04.04. 10:26:35

@Geza:

Géza!
Hidd el, én egy cseppet sem idegeskedek miattad, az a hozzátartozóid dolga.
Attól, hogy te rákattintasz a szűrés gombra, mások bizony még láthatják magvasnak nem nevezhető gondolataid betűkbe öntött változatát.

SlyZero 2012.04.04. 19:15:36

Épp ma sírtuk el magunkat, amikor belegondoltunk, hogy a magyar fociba dobált milliárdokból hány munkahelyet lehetett volna megmenteni. :(

És még csak utána halottam a gyógyszergyártók kivonulásáról...

figyusz01 2012.04.04. 20:03:14

"ősmagyar agysebészek főhelyen lesznek benne!"

Ha ezt gúnynak szántad, ne tedd. Úgy tudom bizonyított tény, Egyiptomból is van példa (talán az indiánoknál is, de ebbe nem vagyok biztos.)

Szóval, csak az agysebész szót ne használjuk, ami bizonyított: hajtottak végre sikeres agyműtétet az ókorban.
A kort szénizotóp méréssel állapítják meg.
A "sikeres műtétet", meg azzal, hogy a koponyalék csontosodik / gyógyul. Tehát a páciens túlélte a műtétet.

Meridian74 2012.04.04. 20:08:41

Hol van a posztban elrejtve a vastagbőrös pofa? Én nem találom... ismét egy remekbe szabott felesleges fikázás.

Horizont 2012.04.04. 20:15:10

@Meridian74: Azért mert te nem találod még nem azt jelenti, hogy nincs is:)

YZ 2012.04.05. 00:53:53

Szerintem jó ötlet.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.04.05. 06:51:27

@Meridian74:
Ott, hogy miközben szobrot állít a magyar innovációnak, a másik kezével pedig elvonja tőle a pénzt.

ámbátor 2012.04.05. 16:57:14

@dr.dr. Secnir doktor:
"az Eiffel torony Párizs jelképe
a Rubik-kocka Rubik Ernőé"

Az Eiffel torony miért is nem Eiffel jelképe? A kockaház miért is ne lehetne Budapesté?
A Párizsiak jelentős része állítólag ki nem állhatja. Szerintük Párizs legszebb az Eiffel torony tetejéről, mert onnan nem látszik a torony.

Önnmagában a kocka múzeum ötlete nem jó, nem rossz; érdekes, megfontolásra érdemes.
Másrészt a poszt azon sugallata, hogy ezt is sikerülni fog elkúrni, bemocskolni, szétlopni az sajnos nagyonis életszerű. De lehet, hogy nem az a megoldás, hogy akkor ne is csináljunk semmit. Inkább végre rendet kellene tenni a közéletben és aki legelébb a közösbe nyúl, hogy onnan magának (pártjának) kivegyen, annak a kezit levágni.

Horizont 2012.04.06. 19:10:11

Szóval kell-e nekünk egy drága újabb múzeum???
Persze, hogy kéne! De (m)ilyen áron?
"Senkinek nem kellenek – romokban a megyei múzeumok!"
hvg.hu/itthon/20120406_megyei_muzeum_bezaras
Erről írtam pont @Horizont:
Persze megértem én, hogy EU-s pénzből (+önrész) sokkal jobb lehetőség építeni (lopni, csalni, becsapni) mint a meglévőket támogatni. Előbbi a nagy biznisz - már akiknek:(((

süti beállítások módosítása