Skip to content


       Szűrés lista

A kormány felveszi a harcot a korrupcióval szemben

Két évre szóló, a központi kormányzati szervekre vonatkozó korrupciómegelőzési programot fogadott el a kormány március végén.

korrupció.jpg
Csodálatos tervek, remek mondatok!

"A program azt a célt fogalmazza meg, hogy a korrupció elleni fellépés túllépjen az eddigi lépcsőfokokon, és a büntetőjogi eszközökön túl a közigazgatás, az állam működésében a korrupcióval szembeni ellenálló képessége erősödjön, a büntetőjogi és a megelőzési eszközök tehát egyaránt jelen legyenek. A szervezeti ellenálló képesség növeléséhez a közigazgatásban, az állam működésében jóval hangsúlyosabb az értékek, a közszolgálati hivatás etikai alapelveinek szerepe.  Ezáltal a közigazgatás és a közszolgáltatások egyfajta mintát tud adni a gazdasági szféra felé, és így közvetve tud a gazdasági korrupciót is csökkenteni.

A program konkrét célkitűzései, hogy csökkenjen azoknak az aránya, akik szerint a személyes kapcsolatoknak jelentős szerepük van a közhivataloknál folyó ügyintézésben, az engedélyeztetésben, vagy állami megrendelések elnyerésében. Negyedével csökkenjen a korrupcióval érintett közbeszerzések vállalkozások által becsült aránya. Az európai átlagra csökkenjen a vállalkozások körében azok aránya, akik szerint az állami döntéshozókban nincs meg a szándék a megvesztegetéssel és korrupcióval kapcsolatos esetek kivizsgálására, illetve a hatóságok nem képesek hatékonyan bizonyítani eljárásaik során a korrupciót."

Tavaly már tettekkel is bizonyította a kormány, hogy mennyire harcol a korrupció ellen:
"A jogi szolgáltatásokra a jövőben nem kell közbeszerzést kiírni - ez a lényege az öt kormánypárti képviselő által a közbeszerzési törvényhez benyújtott módosításnak. A módosítás kormánypárti kezdeményezői javaslatuk indoklásában arra hivatkoztak, hogy az ügyvédi tevékenység bizalmi jellegű, így a megbízónak kell közvetlenül jogi szolgáltatót választania."

Van olyan minisztérium, a korrupció elleni harc egyik éllovasa, ahol egy állatorvos kezeli a forródrótot a testvére és a miniszter között, és 2010-ben még csak 30 milliót költöttek jogi szolgáltatásokra, 2011-ben már 600 milliót...

Közbeszerzés nélkül, mert ugye legfontosabb a bizalom.

lászlóné.jpg


Címkék: korrupció lászlóné nfm

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr534375006

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: IMF-bohózat: hülyére véve 2012.04.12. 00:21:04

Pártunk és kormányunk továbbra is ragaszkodik ahhoz a taktikához, hogy ha valamit nem akar megtenni, akkor - mint az oviban - hülyének tetteti magát, és úgy csinál, mint ha nem értené a feladatot. Ezen a héten Martonyi János az ügyeletes bohóc. A külüg...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.11. 10:12:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Szalma Botond óriási tévedése 2012.04.10. 20:19:46

A napokban láttam egy videót, melyen Szalma Botond beszél a KDNP-ről. 2012. Március 21-én tartotta konferenciáját Hit és Politika témakörben az Antall József Alapítvány. Ezen a konferencián beszélt Szalma Botond többek közt a pártjáról is. Érdekes előa...

Trackback: Nem Orbán Viktor a hibás 2012.04.10. 14:31:16

Szinte minden közélet iránti érdeklődéssel beoltott, ellenzéki emberek által alkotott fórumon - baráti sörözés, levelező lista, online fórum, stb. - axióma, hogy Orbán Viktor az oka minden bajunknak, ő a főgonosz, aki tönkreteszi Magyarországot, aki le...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énbagoly 2012.04.10. 12:11:53

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): lehet, hogy nagyon megijedtek, hogy esetleg elkerülhetnek a fazék mellől, és nem jut majd a koncból. Ezért az elkövetkező 2 évben mindent megtesznek azért, hogy amit még lehet, azt lenyúljanak.

sárkányfő 2012.04.10. 12:16:35

Amit a Fidesz művel az kb. olyan, mintha a város legnagyobb bordélyházának madámja tartana iskolásoknak szüzesség-propagáló előadást.

Ezt is javaslom beletenni a posztba: Az új közbeszerzési törvény szerint " tíz évre, jogorvoslati lehetőség nélkül titkosítani lehessen a közbeszerzési pályázatokat".

www.gazdasagiradio.hu/cikk/76212/

Miközben mi magyarok egy gyorsnaszád sebességével haladunk lefelé a Balkánba, a Korrupció-mennyországba, addig Szlovákiában:
"a Radičová-kormány törvénybe foglalta, hogy a közpénzek elköltését érintő szerződések csak akkor lesznek érvényesek, ha nyilvánosságra hozzák őket az interneten."

Alakul egy jó kis civilizációs törésvonal az északi határunkon: fent Európa, lent Balkán.

kifordított nagyanyó 2012.04.10. 12:23:15

@sárkányfő: Bazz!Mindenhol jobb lesz.Kezdem azt hinni,hogy meg is érdemeljük.

kifordított nagyanyó 2012.04.10. 12:25:23

És nem akarok Enrico lenni de a zeemúútnyóócévben bizony magasra került a léc pofátlanságban.
Viszont ezek a barmok igyekeznek ezen is túltenni.És eddig ez sajnos nagyon jól sikerült.
Na viszlát!

Viktus 2012.04.10. 12:25:44

@sárkányfő:

Enrico vagy vidéki kifejti, hogy az miért nem jó ott a szlovákoknál, és ez miért sokkal jobb módszer.

Viktus 2012.04.10. 12:42:31

A Fidesz frakcióvezetője még tavaly ősszel terjesztette be a képviselők fizetési rendszerének átalakítását javasló tervezetet, amelynek elfogadásához a képviselők kétharmados támogatása szükséges. Eszerint a helyettes államtitkári fizetésben maximálnák a képviselők alapbérét, ami jelenleg bruttó 750 ezer forint lenne. Lázár azt javasolta, hogy ezen felül semmilyen más pénzbeli kiegészítést, pótdíjakat ne kapjanak a képviselők, cserébe viszont a benzinkártya bevezetésével pótolták volna az utazási költségeket. Összehasonlításképpen: jelenleg a képviselői alapdíj 231 ezer forint, de a különféle költségtérítések miatt a képviselők akár 1 millió forint feletti összeget is hazavihetnek havonta.

hvg.hu/itthon/20120410_kdnp_kepvisel_javadalmazas

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.10. 12:43:13

Korrupció? Ugyan már. Hagyományos korrupció ott fent már régen nem létezik. Az ex-elvtársak már régen nem járkálnak tömött borítékokkal, helyette magasabb szintre léptek, és olyan embereket ültettek ilyen-olyan székekbe, akik az ő érdekeik szerint dolgoznak. Ez ennek az egésznek a tökélyre fejlesztése.

Libero 2012.04.10. 12:46:35

A mi mutyink, az rendben van, különben is, ha nem tetszik, tíz évre titkosítjuk.
Oszoljunk kérem, nincs itt semmi látnivaló!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.04.10. 12:47:15

@sárkányfő: "haladunk lefelé a Balkánba"

Szerintem már ez sem teljesen igaz, 2014-ben majd elmondhatjuk, már a Balkán is elhúzott mellettünk.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.10. 13:22:17

Ez vazzeg olyan mintha a Serie A csapatai közleményben ítélnének el a nemzetközi bundázást és nekiülnének megírni az UEFA törvényeit...

Link Elek 2012.04.10. 13:41:47

@Kartal (nem Dr.):
nem. inkabb azt, hogy ez az egesz egy PR/kommunikacios terv.
lop's/korrupció ezek utan is lesz.
sőt.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.04.10. 13:43:45

Az alapvető probléma az, hogy a pártok természetesnek tekintik a korrupciót, mint egy eszközt a klientúrájuk megtartásához. Aki eladta magát azért (pl. médiaprostik), hogy a pártja hatalomra kerüljön, az igényt fog tartani arra, hogy megkapja ezért a jutalmát, és látjuk is, hogy most is éppen ez történt a médiában.

Vajon ennek van más módja is? Vagy ez az emberi természetből fakad, hogy aki beáll a hadseregembe, az elvárja érte a fizetséget? Ha igen, akkor min csodálkozunk? Talán a legjobb lenne a pártoknak nyíltan beismerni, hogy így működik a világ, ez van. Úgyis tudja mindenki, akkor minek megjátszani magukat?

Kopi3.14 2012.04.10. 14:00:50

Havi ötmilla kp-ért, jelöletlen, használt húszezresekben, vagy megfelelö, ötven eurósokban mindent megteszek a korrupció megszüntetéséért. Az mszp-nél.

Meridian74 2012.04.10. 14:01:25

Majd ha Hunvaldot bevarrják 12 évre teljes vagyonelkobzással, a családi körében is, meg mellézárják társalkodóhölgynek Hagyót is - legalább ennyi időre, na, akkor elhiszem azt, hogy felveszik a harcot a korrupcióval. És akkor talán demszky érdemeit is elismerik végre... mondjuk 20 évért 20 évvel.

ketroot 2012.04.10. 14:02:58

@Viktus:

És hol van Gyurcsányi szakdolgozata?!

Secnir 2012.04.10. 14:05:25

"A korrupció elleni küzdelem egyik legfontosabb lépése, hogy a korrupcióellenes program megvalósítását a kormányzati szerveknél kezdik."

megvalósítása egyszerű: kirendelni a kormányzati szervektől az embereket a tisza-partra, és építsenek gátat. ennyi.

kapusedző 2012.04.10. 14:09:25

@ketroot: Annak mi köze a korrupcióhoz idióta?:) Nyilván a te zsebedből nem vesznek ki pénzt ezek a férgek...

ketroot 2012.04.10. 14:12:36

@kapusedző:

Látom, "nem jött át" az írásom. :D

Jaffar 2012.04.10. 14:15:03

Nincs itt semmiféle korrupció, oszoljanak kérem!

kapusedző 2012.04.10. 14:16:42

@ketroot: Vagy csak nem értettem...:)

Kandeláber 2012.04.10. 14:24:42

Minden államszervezet korrupt, de egyik kormány sem olyan hülye, hogy elismerje: az ő regnálása idején erősödik a korrupció.
Ha nem lennének olyanok, akik előnyt kérnek, nem kellene nekik előnyt adni. A vállalkozók nagy része is korrupt, mivel mondjuk egy zsíros állami megrendelésért igen magas összeget képes jattolni.
Nem lehet mérlegen nézegetni, hogy melyik kormány idején volt nagyobb a korrupció.
Úgyhogy bele kell törődni: a korrupció olyan mint a Fradi: addig lesz, míg a Földön ember lesz.
Ha valaki ezt nem fogja fel, az retardált.

Ppix 2012.04.10. 14:35:11

Rizsa az egész. Már a szövegből is látszik hogy azon emberek számát akarják csökkenteni, akik szerint korrupció van:
"program konkrét célkitűzései, hogy csökkenjen azoknak az aránya, akik szerint a személyes kapcsolatoknak jelentős szerepük van a közhivataloknál folyó ügyintézésben, az engedélyeztetésben, vagy állami megrendelések elnyerésében"

Ez nekik konkrét????

Még hogy etikai alapelvek...
A működést kellene átalakítani, messze nem lenne lehetetlen, csak nem akarják.
Szokásos inkompetens dilletantizmus és hazug fideszizmus.

danesdzsu2 2012.04.10. 14:39:56

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Vagy a spanyol csapatok készítenék a doppingszabályozást:D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.10. 14:42:33

@danesdzsu2: Ja, én a lelátón jobban izzadok a mezben egy helyben ücsörögve mint azok 15 km-t lefutkosva :DD

Kandeláber 2012.04.10. 14:42:57

A legnagyobb mértékű korrupció a (nem) spontán privatizáció idején dúlt: a készpénzzel nem, de annál nagyobb kapcsolati tőkével rendelkező elftársak akkor szerezték meg az állami tulajdon egy részét, amelyet aztán mondjuk 100 %-os haszonnal egyből továbbadták a piacot vásároló multiknak.
Mondjuk ezért van már csak egy cukorgyár és egy növényolajgyár sz országban, ezért gyártják a győri kekszet Csehországban, ezért importálnak ízetlen zöldséget és gyümölcsöt és ezért árulnak szaros csirkehúst a Tescoban.
És ezért él az országban ennyi birka globalista.

Peetee 2012.04.10. 14:44:22

Ebben az országban az igazán kemény bűnözők nem tetoválást, hanem nyakkendőt és pártkitűzőt viselnek!!!

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2012.04.10. 14:47:21

@Ppix: nincs itt semmi dilettantizmus. ezt profi módon csinálják

blah 2012.04.10. 14:48:14

Jó vicc, azok beszélnek a korrupció visszaszorításáról akik a kiskapukat nyitják... mintha a maffia papolna a tisztességes versenyről.

danesdzsu2 2012.04.10. 14:48:34

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Én csak a jó Eufemiano Fuentes doktor vallomására és munkásságára gondoltam:)

A poszthoz: Semmi meglepő nincs ebben. Mi tettek, amikor a nyugdijat védték az eltőzsdézéstől, amikor gazdasági szabadságharcot folytattak, amikor csökkentették az adókat? Most éppen a korrupció ellen harcolnak. Nincs itt semmi látnivaló.

Viszont amikor majd érted kezdenek harcolni..., nos akkora legyen valami önvédelmi terved:)

Ernoke 2012.04.10. 14:51:16

"A korrupció elleni harc jegyében a kormány bruttó 4 milliárd Ft-os tanácsadói szerződést kötött Prof. Dr. habil Kovács Géza, 8 általánost végzett korrupciószakértő consultant manager-rel. A teljesítési határidő a szerződés aláírásától számított 2 nap, a fizetési határidő -2 nap. A teljesítést igazolni jogosult Prof. Dr. habil Kovács Géza korrupciószakértő consultant manager, a kifizetést ellenjegyzi Prof. Dr. habil Kovács Géza korrupciószakértő consultant manager."

Tapogatott Kukorica 2012.04.10. 14:51:50

"A program konkrét célkitűzései, hogy csökkenjen azoknak az aránya, akik szerint ...."

Most en ertem felre, vagy itt tenyleg azoknak az aranyat akarjak csokkenteni, _akik szerint_ letezik korrupcio??? Nem inkabb a korrupciot kellene visszaszoritani az "akik" helyett???
Vagy mostantol uldozni fogjak azokat, akik szerint van korrupcio Magyarorszagon? Kuss a neve mindenkinek, aki korrupciot sejt? Hogy van ez?

Ernoke 2012.04.10. 14:56:01

@danesdzsu2: dehát elvtárs... mi érted jöttünk, nem ellened!:D

2012.04.10. 14:56:47

Pofám leszakad.
Amúgy szerintem annyi lesz, hogy látványosan kínpadra húznak pár izgága nímandot (csakhogy a cirkusz meglegyen a népnek), aztán a kutya ugat, a karaván meg halad...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.10. 14:58:27

@danesdzsu2: Aki nem segít rá ahogy tud az nem veszi ezt az egészet komolyan :))

Erről a nagy harci kedvről és háborúsdiról mindig Márai jut eszembe, az ő naplójában olvastam: A németországi jelszó most "Élvezzük ki a háborút, mert a béke pokoli lesz"
Valami hasonló az érzésem a fideszgyülis elvtársakkal kapcsolatban, garázdálkodjunk amíg lehet, amíg mindenkit meg lehet vezetni azt' lesz ami lesz.

Kutchek (törölt) 2012.04.10. 15:13:35

A program elkészítésénél a frissen szabadult Hunvald Gyuri segédkezet:)))

Horizont 2012.04.10. 15:19:43

Már megint harcolnak b@sszák meg! Már lassan csak sisakban és gázálarcban, terepszínű ruhában közlekedhetünk, mert harc harc hátán van! Nem megnyerték a fülkeforradalmat?
Negyedére csökkenjen, európai átlagra csökkenjen, a Kormány a kormányzati szerveknél kezdi!!!! Na ezeken halálra röhögtem magam!!! Ilyen bikfanyelven fogalmazni, siralmas!
Visszasírjuk még a Nokia dobozos formulát:)) Meg a lebukását is.
Szerintem a magyarokba ez az egész korrupciónak nevezett izé... genetikailag kódolva van:)
A fél országnak ki kéne halni, hogy eltűnjön.....

Katzenbach 2012.04.10. 15:29:27

@Kartal (nem Dr.): hát, erre egyszerű lenne a megoldás...indítsanak pl. programot "Te is lőjj le egy korrupt politikust" címmel. Így aztán egy idő után elfogynának a korrupt politikusok, a többiek pedig okulva az előbbiekből, rögtön becsületesek lennének. Persze ez csak utópia, és egy ilyen elmebeteg ötletnek nincs értelme még Kínában sem - ezért inkább bízzunk kormányunk korrupcióellenes kampányában.

dr. mesterséges színezék 2012.04.10. 15:43:58

Mostan miért kell mindent félreérteni, miért kell minden jószándékú lépésen gúnyolódni!?
Ha a kormány azt tervezi, hogy levágja a tagjainak és üzlettársainak mindkét karját, akkor le is fogja vágni, ha az használ a zországnak, akár hiszitek, akár nem.

dr. mesterséges színezék 2012.04.10. 15:46:25

@Katzenbach: "A birtokháborítókra lövünk! Plitikusokra aknavetővel!"

nu pagagyí 2012.04.10. 15:46:47

A program lényege a közbeszerzési adatok még szigorúbb titkosítása, az érdeklődők azonnali beperelése, a méltatlankodók hazaárulónak minősítése. Fontos törvényhozási feladat továbbá a tipikus sógor-koma-jóbarát viszonyok törvénybe foglalása, hogy törvénytelenség fel se merüljön.

buta_lúd (törölt) 2012.04.10. 15:47:49

@Kartal (nem Dr.): "Negyedével csökkenjen a korrupcióval érintett közbeszerzések vállalkozások által becsült aránya" hát ezt sem túl bonyolult orvosolni lehet statisztikailag...

sisszi 2012.04.10. 15:52:08

titkosítani kell mindent, nehogy a mocskos korrupció rést találjon a falon :DD

Avatar 2012.04.10. 15:54:46

@Kandeláber: "Mondjuk ezért van már csak egy cukorgyár és egy növényolajgyár sz országban, ezért gyártják a győri kekszet Csehországban, ezért importálnak ízetlen zöldséget és gyümölcsöt és ezért árulnak szaros csirkehúst a Tescoban.
És ezért él az országban ennyi birka globalista. "

Meg ezért van ennyi hamis közhelyen kérődző, hülyeségeket felböfögő marha antiglobalista is.
A Tesco egy ideje határozottan sasszézik befele a NERbe. Már legalább fél éve 100% magyar baromfit árulnak, sőt immár sikerült a CBA mellett nekik is elnyerni az Erzsébet utalvány elfogadóhelyek közé kerülni. Szóval ha szaros a csirkehús a Tecsóban, akkor légy büszke rá, hogy magyar szar van rajta, de a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szerint tiszta az.
www.magyarbaromfi.hu/show.php?pageid=0&pagetype=0&newsid=620

Kandeláber 2012.04.10. 16:04:33

@Avatar: Böfögni a hozzád hasonló nímandok szoktak.
Egyébként dolgozik ismerősöm a Tescoban (nem eladó vagy hozzád hasonló udvarsöprögető) , aki mesélt néhány olyan dolgot, amit a Népsava vagy a hvg.hu nem írt meg, te szerencsétlen libbant.
Azért nincs Magyarországon Occupy mozgalom, mert itt úgy imádják a globalizációt a hozzád hasonló baseball sapkás hamburgerzabálók, mint annak idején az indiánok az üveggyöngyöket.

ob.szerver 2012.04.10. 16:07:45

@Kartal (nem Dr.):

"csökkenjen azoknak az aránya, AKIK SZERINT a személyes kapcsolatoknak jelentős szerepük van a közhivataloknál folyó ügyintézésben"

Világos beszéd. Ezért kellett megszállni a médiát, az ügyészséget, a rendőrséget és a bíróságokat.
Azóta nincs is korrupció.

dr. mesterséges színezék 2012.04.10. 16:10:50

@buta_lúd: '"Negyedével csökkenjen a korrupcióval érintett közbeszerzések vállalkozások által becsült aránya" hát ezt sem túl bonyolult orvosolni lehet statisztikailag...'

Nincs más hátra, a 2012-ben még hátralévő közbeszerzések során előre el kell kérni a 2013-as ügyek során egyébként is összekalapolandó összegeket.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.10. 16:17:15

A lényeg, hogy mindenki boldog legyen. Ne a korrupciót csökkentsd, hanem azokat a számát akik kimaradnak belőle. :)

Éljen a FIDESZ!

csárli hárper 2012.04.10. 16:21:07

hahaha, a fidesz és a korrupció elleni harc...
hogy ezeknek a senkiknek mindig harcolni kell valamivel, valakivel, a húszas években a szovjeteknek nem volt ennyi ellensége, pedig azok nagyon tudtak ellenséget gyártani....

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.10. 16:22:17

@csárli hárper (már nem dr.): A blanAcik már csak ilyenek. Kell nekik az ellenség kép, különben összeomlanak.

tavirdasz 2012.04.10. 16:37:40

Rogán Áron keresztelőjén csak az RTL lehet jelen!!! Ez a boldogság!

nu pagagyí 2012.04.10. 16:38:26

Remélem a korrupció elleni küzdelem során a kormányváltástól idáig eltelt idő gyanús eseményeit is vizsgálni fogják. Javasolnám rögtön a KÖZGÉP-es közbeszerzéseket, az állami reklámköltést, a földprivatizáció körüli anomáliák kivizsgálását. Szerintem rögtön sikerülne a korrupció elleni irányszámokat hozni.

nu pagagyí 2012.04.10. 16:40:49

@dr. mesterseges szinezek: És a rengeteg karnélküli rokkantat ki fogja eltartani?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.10. 16:46:16

"Remélem a korrupció elleni küzdelem során a kormányváltástól idáig eltelt idő gyanús eseményeit is vizsgálni fogják."
www.youtube.com/watch?v=SKm5xQyD2vE

Avatar 2012.04.10. 16:46:58

@Kandeláber: Nekem meg mesélt nem Tesco-s dolgozó a magyar tulajdonú bolti mentalitásról, és árukezelésről... De mint mondtam, a Tesco csirkén nem globalizált, hanem magyar szar van - ha van.
Épp most néztem meg a Pilóta tripla kakósomat, hogy vajon tényleg Csehországban gyártották-e. A Győri logó ellenére tényleg nem Győrben, hanem Székesfehérváron készült. Tudtommal az még nem Csehország.

Mellesleg addig álljál féllábon, amíg én bézból sapkát veszek, vagy hambit kajálok...

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.10. 16:52:00

@Avatar: Az ilyen nagy multi ellenes szabadságharcosokban azt bírom, hogy a MOL-t meg OTP-t mindig elfelejtik.

Kandeláber 2012.04.10. 16:58:23

@Avatar: Jobb is, ha nem hallottál még a Tesco árukezelési szokásairól, mert akkor többet te sem vásárolnál náluk, és tényleg nem viccből mondom.
Nekem erős a gyomrom, ennek ellenére kerülöm a Tescot.
Lehet, hogy a Pilóta rossz példa volt, de az biztos, hogy több régi magyar márkát már nem itt gyártanak.
Mondjuk az az érdekes, hogy pár éve voltam Skóciában és Angliában, az ottani Tescok egészen normálisak voltak.
Mondjuk húst ott sem vettem, pedig a történeteket még nem is hallottam.
A hamburgerről: Günther Walraff "Legalul" c. riportkönyvében van egy jó fejezet a McDonaldsról, ha a fele igaz, már az is elég.

Dr.Zomboss 2012.04.10. 17:13:08

Nem azt mondta a FORRADALOM FÉNYESSÉGES ATYJA, hogy ne azzal foglalkozzanak a népek, hogy mit mond, hanem azzal, hogy mit tesz? Ha azt MONDJA, hogy nem lesz, attól még TEHET érte, hogy legyen.

Marcellusca 2012.04.10. 17:38:14

Óóó, bazzzz, hogy megen harcolni köll. :(((
És pont saját maguk ellen? Mi lesz itt? Csoportos öngyilkosság?

Ha már a korrupció betegség: mi van a paraszolvenciával? Főleg, ha előre "kérik"?

Avatar 2012.04.10. 17:39:56

@Kandeláber: Ha kényes a gyomrod, akkor étterembe se menj Magyarországon! Még a sok*-os helyeken is elképesztő fillérbaszás megy, a legszemetebb alapanyagokból dolgoznak, és még azt is újrahasznosítják ha lehet. (Pl. tegnapi pöri -> mai gulyás, vagy hortobágyi palacsinta).

A kis magánboltok, CBA-k stb. semmivel nem tartják be jobban a higiéniás szabályokat, mint a nagy multik. Szarvason se a Tesco bukott le több tonna áruval:
www.penzcentrum.hu/vasarlas/gyomorforgato_kepek_ezt_akartak_megetetni_velunk_husvetkor.1032168.html

De érdemes az idei sonka tesztet is megnézni, van közte 0 pontos(!) minősítésű magyar áru is (meg érdekes adatok a sonkák víztartalmáról):
www.mgszh.gov.hu/aktualitasok/hirek/2012_sonka_ellenorzes.html

Marcellusca 2012.04.10. 17:40:09

@Kartal (nem Dr.): Pontos, korrekt megfogalmazás. :)
Egyéb kérdés? :D

Marcellusca 2012.04.10. 17:41:24

Ja, mielőtt végig olvasom a kommenteket: ki a mai ügyeletes f@sztarisznya? :D

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.10. 17:44:40

@Avatar: A kereskedő mindenhol egy szemét fajta, legyen az magyar, zsidó vagy szász. Ott ver át ahol tud, egyik sem különb.

dr. mesterséges színezék 2012.04.10. 17:53:10

@Kandeláber: "Mondjuk az az érdekes, hogy pár éve voltam Skóciában és Angliában, az ottani Tescok egészen normálisak voltak."

A csóringereknek szánt lánc ott is csóringereknek árul, csak egy olyan hír, hogy "két mázsa hús rohadt a hűtőben" azt a következtetést vonja maga után, hogy "akkor oda nem megyünk többet, van mááásik", nem pedig azt, hogy "annyuk, a jövő héten biztosan akciós hús lesz a teszkóba a hír miatt, menny pézé a takarékba!"
Szóval - fáj, nem fáj - a közönséggel nagyobb gond van, mint a teszkóval.

dr. mesterséges színezék 2012.04.10. 17:55:14

@Marcellusca: "Óóó, bazzzz, hogy megen harcolni köll. :((("

Méé ne? A Harcosok klubjában is faszán megverték magukat, és éltek tovább boldogtalanul.

Marcellusca 2012.04.10. 17:59:19

@dr. mesterseges szinezek: Én mán letettem a lantot ... akarom mondani: a gkr-t. :)
Ne akarják, hogy újból felvegyem! :D

2012.04.10. 18:20:27

Bakker! Mit vártatok?
A sok sumák, megélhetési, tolvaj ,rabló pénzéhes pártok, politikusok , pártkatonák majd önmaguk ellen fognak törvényt hozni?
Náluk egy a lényeg, a hatalom.
Amig hatalmon vannak, addig mindig tudnak lopni, csalni, miközben a szavak szintjén nagy dirrel-durral harcolnak a korrupció ellen.
Mert csak az a korrupció amiből őket kihagyják.
Ha benne vannak a buliban, akkor üzlet, az ő üzletük!

kifordított nagyanyó 2012.04.10. 20:06:51

Amíg kapunk hitelt addig mindig van miből lopniuk.i meg csak fizetgetünk.
enrico,vidéki ti már fizettetek az államadósság-csökkentő alapba?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.11. 07:07:18

Egy minisztériumnak milyen jogi szolgáltatások kellenek?! :D
Hogyhogy nincs saját jogászuk? :D:D:D:D

Szép tervezet ez, csak már látnám, ahogy megvalósul...

Virág et. 2012.04.11. 07:42:13

@ColT: Van saját jogászuk, ennek ellenére mindig is kellettek külsős ügyvédek, ez nem új dolog. Ennek oka a hülye magyar szabályozás többek között (a korrupció mellett, nyilván). Eszerint a munkaviszonyban dolgozó jogász az jogtanácsos, az ügyvéd meg valami speciális önfoglalkoztató-vállalkozó-szabadúszó valami. A jogszabály pedig leírja, hol járhat el egy jogtanácsos (mikor képviselheti a munkaadóját) és hol nem. Vannak olyan esetek, amikor a jogtanácsos nem tud eljárni egyáltalán (pl. állami résztulajdonban lévő gazdasági társaságok cégjegyzése, van pár ezer ilyen), ilyenkor muszáj ügyvédhez fordulni.

A másik eset, amikor speciális szaktudás kell pl. egy kiemelt peres képviselethez. Szépen hangzik, hogy fel kell erre venni valakit, de a minisztérium havi 300 ezer bruttó körül tud fizetni egy jogtanácsosnak, míg egy ügyvédjelölt egy nemzetközi ügyvédi irodában 350 ezerrel kezd az első napon és milliók a csillagos ég. Az ilyen ember miért menne el fillérekért a minisztériumba? Jogász és jogász nem ugyanaz, a háziorvosod is lehet remek orvos, kitűnő szakember, de nem biztos, hogy vele szeretnéd megcsináltatni a bypass műtétedet vagy a barátnőd mellplasztikáját.

A harmadik pedig a külföldi perek, ahol magyar jogász el sem járhat (MÁV per pl., de van ilyen Ferihegy ügyében is és Sukoró ügyében is folyamatban).

Összességében nem azzal van a baj, hogy alkalmaznak bárki külsőst, vagy hogy szakértőknek fizetnek. Azzal van a baj, ha ezekért a pénzekért érdemi munka, teljesítmény nem jön vissza.

molaris 2012.04.11. 07:54:11

Korrupció?- tessetek mondani, mi is a lobbizás?
Anno a szegény lopott, bűnöző volt, a gazdag meg beteg, kleptomániás.(Most is.:D)
Na, ugyanígy nézőpont kérdése ez is. Mert mindent meg lehet magyarázni. És meg is magyaráznak.
Könyörgöm, mindazokat, akik az utóbbi 22 évben vagyonokat harácsoltak össze, hajtsuk végig a Chilkoot- hágón, és aki túléli, legyen boldog. Menjen velük az összes politikai potentát is.
Utána jobb hely lesz Magyarország!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.11. 07:56:36

@Virág et.: Azért arra lehet számítani, hogy ha már külsősöket kell alkalmazni, ott lesz mutyi, nem kicsi. Tehát ezt jó lenne visszaszorítani.
És nekem azzal van a legnagyobb bajom, hogy gyak. mindent kiszerveznek, mert olcsóbb - vagy inkább mert így lehet könnyen zsebeket tömni?
(Mondjuk ezt írtad te is : "Összességében nem azzal van a baj, hogy alkalmaznak bárki külsőst, vagy hogy szakértőknek fizetnek. Azzal van a baj, ha ezekért a pénzekért érdemi munka, teljesítmény nem jön vissza. " )

Szokás szerint idióta a törvényi szabályozás, az meg, hogy ki mennyiért megy el jogásznak, vagy ügyvédnek, és hova, nagyon lényegtelen...

molaris 2012.04.11. 07:57:43

@Virág et.:
- azért ezt az úri/jogászhuncutságot máshol is alkalmazzák. Sok kiskapun folyik ki a pízecske. Sok éhes kecskét kell jóllakatni. Itt most az egészségügyre gondolok, azt ismerem.:D:D
Sokkal több pízecske, sokkal nagyobb a piac. Ti jogászok kétéves nyeretlenek vagytok mellettük.

molaris 2012.04.11. 07:59:27

@ColT:
Viktor ezt látta át éles szemmel, és mondá: aki kaszálni akar, vessen is!!:D:D

Virág et. 2012.04.11. 08:21:48

@molaris: Nyilván nem ez a 600 millió a legnagyobb falat, amikor a különböző állami építkezéseken milliárdokat osztanak szét az ismert konzorciumoknak.

protézisesh 2012.04.11. 08:28:34

@Viktus: " Fidesz frakcióvezetője még tavaly ősszel terjesztette be a képviselők fizetési rendszerének átalakítását javasló tervezetet, "

ez kivételesen egy (általam) támogatható javaslat volt, mert tiszta, átlátható viszonyokat teremtett volna. Le is szavazták a p*csába az egészet.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.11. 09:05:41

@kifordított nagyanyó: Majd ha PECSÉTES papírjuk lesz egy ügyészségtől mint pl. az Internek, a Juvénak vagy a kedvenc Milánodnak utána mondhatod ezt kijelentőmódban ugyi...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2012.04.11. 09:59:55

1. Alapvető tapasztalat, hogy közbeszerzéssel még többe kerül minden, mintha anélkül csinálnák.

2. Az a legszebb mindig, amikor olyan helyeken vesznek igénybe jogi szolgáltatást, ahol vannak céges jogászok...

Kandeláber 2012.04.11. 10:23:04

@Avatar: @dr. mesterseges szinezek: CBA-ba ugyanúgy nem megyek, mert szintén színvonalon aluli, amellett aránytalanul drága.
Szóval, Tesco-gazdaságos országgá süllyedtünk, részben a saját hibánkból is.
Nincs itt érdekérvényesítés, a szakszervezetek nullák, képtelenek ütős akciót szervezni.
Nálunk a mindenkori ellenzék mindig is nyúlfarm volt, szájkaratén túlmenően soha semmit sem csináltak.

Ppix 2012.04.11. 11:24:48

@vicsigabi:
Ja tényleg, lopni tudnak, csak az ország vezetéséhez nem értenek. Szerintem nem is akarnak érteni, leszarják. Bőven elég ha 4 évente meg tudják hülyíteni a kádáron szocializálódott butuska szavazót. Persze az MSZP sem jobb...

kifordított nagyanyó 2012.04.11. 12:20:38

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Te figyelj öccse!Az olaszoknál ott van a maffia.Szerinted van a focistának más választása?
Ha nem megy bele a dologba,könnyen találhat egy lófejet az ágyában.
Vagy egy lábfejet,hogy stílusosak legyünk.:))

kifordított nagyanyó 2012.04.11. 12:21:44

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Amúgy miért? Az UEFA kiad egy írást,hogy nektek fújunk a BL-ben??? :))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.11. 12:41:01

@kifordított nagyanyó: Ügyészség adta ki a digók pecsétes papírjait hogy bundázott mindenki, nem az UEFA. A saját ügyészségük. Szóval ennyit a "bárszáperszemertnekikfújank" elméletről. Meg a Barca ellen keresztes hadjáratot viselő grál lovagról, Murinyóról aki ugyebár jókor, jó helyen edzett egy igen "szerencsés" Intert...

Squid 2012.04.11. 12:59:06

ROFL

A Felcsúti Ramszesz nekilátott örökérvényűt alkotni, azért vastagbőr ezt meglépni no..

sportgeza.hu/futball/2012/04/11/felcsuton_epul_a_legmodernebb_stadion/

Felcsút lakossága: 2000
Stadion befogadóképessége: 3500

Szfinx lesz e előtte vajh? Égető kérdés az is, hogy lesz e titkos sírkamra az Istencsászár bebalzsamozott testének!!??

kifordított nagyanyó 2012.04.11. 13:07:50

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Azért a Juvét sajnálom.Most vagy lesz 3 csillaguk vagy nem.
Az internek megadtak valszeg egy lesgólt.Viszont odahaza,mikor a srác színészkedett(közben még föl is nézett,hogy mi lesz) ki is állítottak egy inter játékost.
De hogy a fantasztikus,sokpasszos ,szépfocis barca otthon ne rúgjon két gólt tíz embernek...
De itt:@kifordított nagyanyó: leírtam miért nem választhat egy olasz focista.:))

kifordított nagyanyó 2012.04.11. 13:09:46

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Amúgy meg gratula a Poolnak.Sajnálom a másik csapatot.lehetett volna döntetlen is.Viszont az első és a harmadik pool gól szép volt.Végre egy kis sikerélmény nekik is.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.11. 13:16:38

@kifordított nagyanyó: Aha, szegénylegény olaszok mer' ott a maffia. Aha, máshol nincs bűnözés csak Olaszországban, máshol senkinek sincs családja, féltenivalója, máshol nem hallottak még "visszautasíthatatlan" ajánlatról.. Aha, a kis szívem most szakad meg érettük.
(az Internél meg pont leszarom a Barca elleni meccset. Néztem elég Serie A-t, tudom mit kapott ajándékba az Inter Murinyó regnálása alatt odahaza mindenki ellenében)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.11. 13:31:30

@kifordított nagyanyó: Hmmm, talán kicsit érzékeny vagyok, biztos meg fog jönni az asszonynak...(vagy unom, pl. a kollégák minden reggel aprót dobálnak a Barca bögrémbe, hogy legyen mivel a Chelsea elleni bírót kifizetni, nem, nem vicces. )

medvemellszobra 2012.04.11. 13:40:04

A korrupció az egész világon létezik, és azóta, amióta világ a világ. Aki azt hiszi, hogy teljesen tiszta lehet a gazdaság, vagy a közélet, az nagyon téved. Sajnos. :(
Ezért én már úgy vagyok, hogy legyen korrupció, a fene egye meg. Csak legalább európai szintű! Mert ott se fenékig tejfel az élet, tudom, laktam ott egy ideig. De épp ezért azt is tudom, hogy ha -hasraütök- 1500 milló van egy autópályára, akkor ellopnak belőle legalább 200 - 300 milliót, de a maradék 1200-ból olyan fasza autópályát rittyentenek mindenféle szolgáltatással, hogy az hihetetlen. Nálunk meg rendszeresen az van, hogy 1000 milliót lenyúlnak, a maradék pénzből meg ötször annyi idő alatt összetákolnak valami szart, ami hamar tönkremegy, de legalább irreálisan drágán használhatod, és örülj paraszt. Ha meg kiderül, nyilván az előző csapat bűne, az éppen aktuálisnak ehhez semmi köze.
Az a szomorú, hogy ez már itthon teljesen elfogadott, szerintem a gazdaságunk, a közéletünk, maga a gondolkodásunk is a korrupción és a csaláson alapul. És ezért van az, hogy a gatyánkat is leadózzuk mint a svédek, de mindenért fizetünk, mint a katonatiszt, ahogy pl. az angolok. És sokszor csak kigyulladós metró jár cserébe. Mi meg bliccelünk rajta. Róka fogta csuka.
Azt hiszem, érdemes lenne a tisztaság felé tartanunk, mert ha folyton alulról akarjuk megugrani a lécet és nem felülről, annak a vége csakis az lehet, hogy a földön csúszkálunk.
De valahol meg sajnos tök mindegy, mert láthatóan ez az egész kezd intézményesülni, a kétharmaddal és a jogi csűrés-csavarással most már bármelyik havert helyzetbe hozhatják verseny nélkül. :(

kifordított nagyanyó 2012.04.11. 14:06:07

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Hát,lehet,hogy tudnak valamit.:))
De én inkább azon baszom fel magam,hogy nem azt látom,hogy a barca olyan kurva jó inkább azt,hogy az ellenfelei bénák.A hétvégi meccsükből néztem másfél percet,elég volt. Na viszlát.

Πολλά τα δεινά 2012.04.11. 20:12:34

@abschattung: Na látod, te is alulról akarod megugrani a lécet. "Legyen korrupció, de legalább európai szintű"... Talán inkább azt kéne becélozni, hogy egyáltalán ne legyen, és akkor esetleg kialakulna egy jó kis európai szintű korrupciónk, nem gondolod?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.04.11. 20:38:05

@Kandeláber: Imádom, amikor a jelenlegi korrupcióról szóló posztban a kommentelő egyrészt lefikázza, akinek más a véleménye, másrészt a Tesco árukezelési szokásairól beszél. Megjegyzendő, hogy a Tesco nem privatizált, hanem új áruházakat épített. Kérdezd meg az ismerősödet, hogy mibe kerül egy új szupermarket, Én a Spart ismerem, és azt is tudom, hogy mennyi veszteséget termelt, amíg megvetette a lábát a piacon.
Ismétlem, mindez nem menti azt, hogy a jelenlegi Qrmány - nem először - törvényeket hoz saját korrupciójának törvényesítésére.
Az csak megjegyzem, hogy akik a magyar kormányt képviselik az Európai Bíróság előtt, néha igen harmatgyengék (ja, és van köztük egy Szíjjártó nevű is).

süti beállítások módosítása