Skip to content


       Szűrés lista

Matolcsy újabb nagy ötlete

Tobin-adó: James Tobin közgazdászról nevezték el, aki ötletével akkor állt elő, amikor 1971-ben az Egyesült Államok felfüggesztette a dollár árfolyamának az aranyéhoz kötését. Tobin eredetileg csak a devizaügyleteket terhelte volna meg, azért, hogy mérsékelje a spekulációt és stabilizálja az amerikai pénz árfolyamát.
Ma már általában a pénzügyi tranzakciók megadóztatását jelenti a fogalom, évek óta téma az EU-ban is. Az Európai Bizottság tavaly hivatalosan javaslatot tett a Tobin-adó nevű tranzakciós illeték (az adó mértéke részvények és kötvények esetében a tranzakciók értékének 0,1 százaléka, a derivatív termékek esetében 0,01 százalékos lenne, amelynek bevezetésétől összeurópai szinten mintegy 50-60 milliárd eurós bevételt remélnek) 2014-től történő bevezetésére, de valószínűleg nem lesz belőle semmi, mert nincs egység a tagállamok között a kérdésben. Márpedig csak akkor lenne értelme, ha Európa minden országában kivetnék, különben a bankok, cégek költöznek oda, ahol nincs ilyen pluszteher. Franciaország, Belgium, Ausztria támogatja, Anglia és Csehország ellenzi, Németország pedig reménytelennek tartja.

Magyarországon 2008-ban javasolta a szocialista Kiss Péter ("Javaslatot teszünk a Tobin-adó bevezetésére, nemcsak Magyarországon és nemcsak Európában, mert úgy nincs értelme, hanem világméretűen" ), aztán szépen elvitatkozgatott róla az MSZP és a Fidesz.


Gyurcsány azt is hozzátette: "A Tobin-adó nem nemzeti adó, a világ első globális adója lehetne". Szerinte Magyarország nem vezetheti be nemzeti adóként, ez azt mutatná, hogy "Magyarország nem érti a pénzügyi egyszeregyet sem".

-------

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint Kiss Péternek semmifajta erkölcsi alapja nincsen arra, hogy az embereket terhelő újabb adó bevezetését javasolja, hiszen azt a Miniszterelnöki Hivatalt vezeti, amely a kormányfő ígérete ellenére a válság kellős közepén 1,2 milliárd forintot költ kommunikációs és propaganda célokra. "Ez a lépés (a Tobin-adó) azért is elfogadhatatlan, mert újra az emberektől vesz el pénzt" - hangsúlyozta Szíjjártó.


Most pedig itt van nekünk Matolcsy.

"Milyen legyen az adórendszer?" című publicisztikájában a Heti Válaszban a nemzetgazdasági miniszter zavaros elképzeléseinek fejtegetése közben elejtett egy fontos mondatot: "A pénzügyi rendszerben nincs forgalmi adó, miközben az adózás súlypontját áthelyezzük a forgalomra és a fogyasztásra: be kell vezetnünk a pénzügyi forgalmi adót"

Nos, az Origo megszerezte a terveket.

A bankok csak felszámítják az adót, befizetik, de a terhét az ügyfelek viselik. Vagyis mi.

Az adót fizetni kéne:
- készpénzbefizetés és kivétel a bankból (személyesen vagy ATM-en)
- a munkabér bankszámlára utalása
- csoportos beszedési megbízás
- sárga csekkes befizetés
- a pénzátutalások
- a hiteltörlesztés
- és akár a folyószámla-vezetés után is.

De nyugi, csak maximum 1% lenne az új adó. Gyerekcsíny.
Megjön a nettó 200 ezres fizu, és megy a max. 2000 forint a Gyurinak.
Törleszted a hiteled? Max. 1%-a megy a Gyurinak.
Veszel ki pénzt a folyószámládról? Megy egy csekély összeg bankodnak, meg max. 1% a Gyurinak.

Természetes ez a bravúros ötlet sincs megírva semelyik gazdasági könyvbe, vastaps!

Egy szép példa: Amikor a cégek elutalják folyószámlájukról a járulékokat, társasági adót, áfát, a dolgozók utáni közterheket az adóhatósághoz, akkor ezen tranzakció után még ezt az új pénzügyi adót is meg kellene fizetniük. Illetve ugye inkább nekünk, a Zembereknek.

Mondom, úgy volt, hogy a Tobin-adót egységesen veti ki az EU a tőzsdei tranzakciókra.
Erre Matolcsy előáll azzal, hogy vezessük be csak mi, és minden tranzakcióra.

matolcsy.jpg

Nem, nem hülye.

Hanem iszonyatosan sunyi.

2013-tól a kormány ígérete szerint a teljes pénzügyi szektorra kivetett, éves szinten 180 milliárd (csak a bankoktól 120 milliárd) forint körüli bevételt hozó banki különadót megfelezik, majd 2014-ben meg is szüntetik. A kieső bevételt viszont pótolja majd a mindenre kivetett Püfa, amitől 100 milliárd forint körüli bevételt remélnek.

Az idióták.

Valójában ennek csak a töredéke fog befolyni, mert aki teheti, viszi a számláját mondjuk Szlovákiába vagy Ausztriába.

Mert mennyivel könnyebb a kieső bevételt egy új adóval helyettesíteni, mint átnyálazni a kiadási oldalt, hogy hol is lehetne megfogni ezt az összeget? Ahogy a Véleményvezér is írja, "hajmeresztő, hogy mi mindent lenne képes az Orbán-kormány megtenni azért, hogy szent tehenei továbbra is érinthetetlenek maradjanak".
Még egy kis jövedékiadó-emelés is jöhetne, az a szokásos, bevett fegyver, ha nincs semmi ötlet, de kell a bevétel. Vagy újabb csúcsra juttatni az áfa-kulcsot? Előre a 30%-ig?

Amúgy meg mennyi is 100 milliárd forint?
Két heti nyugdíj.
Vagy az új Puskás-stadion + új Fradi stadion + új Loki stadion.
Vagy a Szajol-Püspökladány vasútvonal felújításának kétharmada.

Címkék: gazdaság abszurd matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr744386753

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Számoljunk tranzakcióadóul! 2012.04.12. 23:51:42

Még el sem fogadták Matolcsy új adóját, a kiskapu (elnézést, a jogszabály által biztosított lehetőség) keresése már megindult. És miért is fontos, hogy minél hamarabb reagáljon a magyar gazdaság? A cél az életben maradás. Rövidebben: "a lét a tét". A ...

Trackback: Jézus az én pénzügyi tanácsadóm 2012.04.12. 20:56:46

Fellázadt a KDNP a képviselői fizetéscsökkentés ellen HVGA magyarországi demokráciatörténet legszívósabb parazitapártjának prominensei annyira felkapták a vizet az anyagi lehetőségeik esetleges korlátozása miatt, hogy még a gazdaszervezetnek, a Fide...

Trackback: Negatív vasút és más állatságok 2012.04.12. 19:58:50

Az elmúlt hétre már megint összejött pár hajmeresztő gazdasági gondolat, amit szívesen kommentálnék. Az egyik, hogy kedvenc gazdasági miniszterünk elgondolkodott a pénzügyi tranzakciók adójáról. Ez politikusok között amúgy is rendszerese...

Trackback: Tranzakció a végletekig 2012.04.12. 17:05:58

Mi nem vagyunk olyan ország, amely megáll az egyszerű megoldásoknál. Sőt, ha valamiről hallunk, és lehet, hogy még jó ötletnek is tűnik, nagyon gyakran felcsavarjuk az erősítőt, hogy még nagyobb jó ötletet csinálunk belőle. Itt van pl. a mostani Matolc...

Trackback: Matolcsy újabb nagy ötlete 2012.04.12. 16:42:57

Mondom, úgy volt, hogy a Tobin-adót egységesen veti ki az EU a tőzsdei tranzakciókra. Erre Matolcsy előáll azzal, hogy vezessük be csak mi, és minden tranzakcióra. Nem, nem hülye. Hanem iszonyatosan sunyi. 2013-tól a kormány ígérete szerint a teljes pénzü

Trackback: Harc a látható államadósság ellen 2012.04.12. 16:09:32

Nem először írom le, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosítása még akkor is rossz ötlet volt, ha a kormány ezzel a 3 billió (!) forinttal érdemben képes lett volna csökkenteni a magyar államadósságot. (Azt nem részletezném, hogy ezt az államosítást mil...

Trackback: Ha én gazdag lennék... 2012.04.12. 15:38:15

Láttam tegnap sokan zsidóztak a Zorbám miatt, mert kijelentette, hogy mint minden más kisebbséget, a zsidókat is megvédi a kormány. Mint azt bármelyik európai demokráciában természetes. Miattuk választottam ezt a címet a posztomnak, hátha emiatt tö...

Trackback: IMF-bohózat: hülyére véve 2012.04.12. 15:21:02

Pártunk és kormányunk továbbra is ragaszkodik ahhoz a taktikához, hogy ha valamit nem akar megtenni, akkor - mint az oviban - hülyének tetteti magát, és úgy csinál, mint ha nem értené a feladatot. Ezen a héten Martonyi János az ügyeletes bohóc. A külü...

Trackback: A tranzakciós adó előnyei és hátrányai 2012.04.12. 15:19:36

Magyarország a válság miatt már bevezetett egy bankadót, és most a másodikat fontolgatja. (Legalábbis kóstolgatnak minket.) Lássuk mennyiben indokolható és mennyiben csak harácsolás Magyaroszágon a tranzakciós adó és hogy mit tudunk már most is róla. (...

Trackback: LMP: Szociális katasztrófát okozhat a tranzakciós adó 2012.04.12. 14:54:03

A párt számítása szerint a kormány terve közel 430 forint terhet is jelenthet átutálásonként az embereknek és a vállalkozásoknak.

Trackback: Egykulacsos adórendszer 2012.04.12. 13:34:49

 Kitart a kormány az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó mellett - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára. Mint elmondta, az új adórendszer kétharmados oltalmát sem kívánják megszüntetni,...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.12. 11:06:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Matolcsynak malaca lesz 2012.04.12. 09:29:40

El a kezekkel Matolcsytól! Még, hogy nem hiteles a gazdaságpolitikája! Az Elvarázsolt Kastély birtokába jutott információk a legkétkedőbb balliberálisoknak is bebizonyítják, hogy a közgazdaságtan parafenoménja igenis feltámasztja a halottnak hitt magya...

Trackback: Ne a zemberek fizessék meg! 2012.04.12. 09:27:49

Hallottuk elégszer, kívülről tudjuk: "ne a zemberek fizessék meg". Pedig mi fizetjük meg - nemsokára már az adófizetés után is adófizetés a sorsunk. Legújabb kormányzati ötlet a pénzügyi tranzakciós adó, 100 milliárd forintos nagyságrendben. Ez ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:06:10

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

"Leszedik minden tranzakciónál a teljes összeg 1%-át. Ebben a rendszerben kapja sok ember a fizetését, a 60-80-150K fizetéseket, szerinted ha ennek lecsapják az 1%-át nem fogja megérezni a gazdaság?"

Ezt számoltam ki az előbb, hogy ha csak a fizetések után levonják az 1%-ot, az máris évi 121 milliárd Ft adóbevétel, és hol vannak még a csekkek, a készpénz felvételek, a céges utalások... stb.

Ezzel kezdtem, amit lehurrogtatok. Itt van: @ccactus:

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:06:47

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"Higgadt értelmes vita veled.Na ízlelgessük,elemezgessük ezt!"

Igen?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.12. 23:08:35

@ccactus: Olvastam, csak azt a részt nem értem, ha kiveszel ennyi pénzt a gazdaságból és odaadod az államnak attól, hogy fog pörögni a gazdaság.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:08:45

@vontod75:

"Az igazán nagy baj, hogy ezek az "alaptalan riogatások" rendre bejönnek, ellentétben Eltolcsi gazdasági programjaival..."

Én nem így látom.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:09:56

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

"Olvastam, csak azt a részt nem értem, ha kiveszel ennyi pénzt a gazdaságból és odaadod az államnak attól, hogy fog pörögni a gazdaság."

Miért, szerinted mi a teendő? Újabb hitelekkel pörgessük tovább a gazdaságot? Vagy mi?

Viktus 2012.04.12. 23:12:07

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

Mindenesetre aranyos tervezet egy olyan párt részéről, aki 300 forintos eü-s alkalmi térítés miatt szociális népszavazást szervezett :D:D:D

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.12. 23:12:13

@ccactus: Sajnálom, jobboldali vagyok, nekem nem csak ezek az opciók vannak. Adócsökkentés! Amit az állam kiadások csökkentésével kell kompenzálni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.12. 23:12:44

@ccactus: Á dehogy!Szerintem meg vegyünk el még többet a csóróktól!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.12. 23:13:10

@Viktus: Az más! A szent kettős mérce tant ne kérdőjelezd meg!

nu pagagyí 2012.04.12. 23:13:53

@ccactus: Nem kell pénzzel tömni például Simicskát. Meglennénk az Állami Lebonyolító Kft termékeinek reklámozása nélkül. Csökkenne a költség, nem kellene plusz adókon agyalni, a gazdaság meg pöröghetne. Jelenleg a cégek nem tudnak előre tervezni még egy évre sem, nem tudják, hogy holnap mivel jön elő Matócsi és már megint mi frászt kell kompenzálni, hogy "senki se járjon rosszul".

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.12. 23:14:30

@Viktus: Jó,de azt a csúnya kommunisták találták ki!Értsd már meg!Tedod a gyurcsány aki elkúrta!
:))

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:17:12

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

"Adócsökkentés! Amit az állam kiadások csökkentésével kell kompenzálni."

Egyetértek! Mely adót és mely kiadást csökkentenéd? Ez a nagy kérdés!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:19:16

@nu pagagyí:

"Nem kell pénzzel tömni például Simicskát."

Na ne röhögtess! Gondolod, hogy erre mennek el évi százmilliárdok??

Egyébként persze, egyetértek! Nem kellene ilyen.

JumboJet 2012.04.12. 23:22:17

"Nem, nem hülye.

Hanem iszonyatosan sunyi."

De, de, hülye is. És ez a killing combination: hülyeség+sunyiság+cinizmus.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.12. 23:22:21

@ccactus: Szociális, oktatási, egészségügyi meg még jó párat. Meg kell reformálni a rendszert, mert 5000 helyen folyik ki belőle a pénz. Növelni kell az adóbeszedés hatékonyságát, csökkenteni a korrupciót, és a bürokrácia költségeit.
Növelni kell a befektetői bizalmat, és a lehető legjobb hiteleket felvenni. Persze amióta Orbánnak sikerült bóvliba tennie az országot ez egy kicsit nehezebb.

villamos alóli kacaj 2012.04.12. 23:22:48

Most akkor újabb 1%?
A kezelésre?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:29:16

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

"Szociális, oktatási, egészségügyi meg még jó párat. Meg kell reformálni a rendszert, mert 5000 helyen folyik ki belőle a pénz. Növelni kell az adóbeszedés hatékonyságát, csökkenteni a korrupciót, és a bürokrácia költségeit.
Növelni kell a befektetői bizalmat, és a lehető legjobb hiteleket felvenni."

Ezzel is tökéletesen egyetértek! :) Hozzátenném még a tömegközlekedési kedvezmények megnyirbálását. Most már csak az a kérdésem, hogy hallani-e ilyen javaslatokat a kormánypárton kívül más pártoktól?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.12. 23:32:42

@ccactus: Nem nagyon, mivel 1 jobboldali párt van a parlamentben a Jobbik, azok meg éppen mással vannak elfoglalva. :)
Nagyszerű, csökkenti az állami kiadást, nagyszerű ennek tényleg örülök. Utána meg bejelent egy ilyen gazdasággyilkos baromságot.

dobzse.laci 2012.04.12. 23:33:12

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:
A nem baloldalit még véletlenül sem értettem úgy, hogy jobboldali :)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.12. 23:35:15

@ccactus: Szép meg jó, de továbbra sem kedvelem a baloldali adópolitikát, persze ez így elfogadhatóbb, viszont fent tartom, hogy nem kell több adó, sőt...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:36:42

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

"Nem nagyon, mivel 1 jobboldali párt van a parlamentben a Jobbik, azok meg éppen mással vannak elfoglalva. :)"

Például a devizahitelek forintosításával eredeti árfolyamon. Melyik a nagyobb gazdasággyilkos javaslat? A pénzforgalmi adó, vagy ez?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:39:53

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

"Szép meg jó, de továbbra sem kedvelem a baloldali adópolitikát, persze ez így elfogadhatóbb, viszont fent tartom, hogy nem kell több adó, sőt.."

Ez a duma nagyon ismerős! Nem a Fidesz mondta még ellenzékből? Amikor még lehetett tét nélkül kritizálni, meg javasolgatni?

JumboJet 2012.04.12. 23:39:56

@ccactus: Kedves ex-bogáncs! Te az a szintű hívő vagy, akinek, ha OVI maga árverezné el a házát, még segítenél is a rakodóknak kivinni a komódot. És elkezdenél gondolkodni, hogy vajon a Megváltó mire akart megtanítani e lépésével, és áldanád a nevét, hogy tanításra kiválasztott.

Szóval. Gyere elő a biciklibelsőből, és nézz képletesen körül a Fidesz világában. És a "látottakat" vesd össze az ígéreteikkel.
MOst leszarom a Tobin adót, meg azt is, milyen kis csokrot lehetne összerakni Szíjjártó és a többi agyhalott ellnzéki nyilatkozataiból, ami - dátum nélkül - mind-mind a mostani kormányt szidná.
1.) Hol volt szó egymillió féle különböző fiszem-faszom adóról?
2.) Szó volt viszont egyszeri nagayarányú adócsökkentésről és adóegyszerűsításről. Kérlek, vázold, értelmes érveléssel az 1-es és 2-es pont viszonyát.
3.) Amiről még szó volt, az a kiadási oldal csökkentése, részben a 20 éve halogatott, struktúrális átalakításokon keresdztül. Ezt hol tapasztaljuk? Ha csak az állam működését néze, az ígéretek ellenére, annak költsége is emelkedik.
4.) Aminek épp az ellenkezőjéről volt szó, na azzal tök fölöslegesen elbasztunk másfél évet, és belerohantunk néhány tök fölösleges sallerba (lehet, hogy adrenalin kell a harci szellemhez?): a médiatörvénykezés, és az alkotmányozás. (Keress rá: google, ma reggel, Orbán viktor, 2009)

Üdvözlettel

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.12. 23:42:24

@ccactus: Nagyon nem érdekel, nem hiszek a baloldali adópolitikában. Szerintem kis és kevés adóra van szükség egy gazdaság működéséhez. A FIDESZ meg az ellenkezőjét csinálja. Amúgy elég sok mindent hazudtak már össze.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:45:08

@adamis.ivan:

"MOst leszarom a Tobin adót"

Ha nem azzal van a bajod, akkor ne azt kritizáld. Ennyi.

dobzse.laci 2012.04.12. 23:46:05

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali: Hol mondom? Azt mondom, hogy ha szar jobboldalinak, abból nem következik, hogy baloldali.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:46:06

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

Meg sem kérdezem, kire szavaznál most vasárnap? :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.12. 23:50:32

@adamis.ivan:

"Te az a szintű hívő vagy, akinek, ha OVI maga árverezné el a házát, még segítenél is a rakodóknak kivinni a komódot. És elkezdenél gondolkodni, hogy vajon a Megváltó mire akart megtanítani e lépésével, és áldanád a nevét, hogy tanításra kiválasztott.

Szóval. Gyere elő a biciklibelsőből, és nézz képletesen körül a Fidesz világában. És a "látottakat" vesd össze az ígéreteikkel."

Nem erről van szó! Bár kétségtelen, hogy a jelenlegi pártok közül a Fideszt tartom a legkisebb rossznak.

JumboJet 2012.04.13. 00:03:58

@ccactus:

Hú, bogáncs, Te sztem egy troll vagy.

Én azt írom: "most leszarom a Tobin adót", mire Te: "Ha nem azzal van a bajod, akkor ne azt kritizáld. Ennyi."
Hát, baszki, Neked szövegértelmezési gondjaid vannak. Épphogy nem azt kritizáltam, hanem globálisan, a Fidesz való világát, en généreal, összevetve az ígéreteikkel. Merthogy, már annyira felesleges egy-egy, a meghirdetett világképükkel totálisan szembenő lépést kritizálni, - minden napra jut belőlük. (Ettől még a globális kritika, persze vonatkozik a részletekre is.)
Tehát, SZÁJBARÁGÓ: a Tobin adóval is van bajom (noch dazu, 3 éve még Szíjjártónak is volt), és áttételesen, csak ezesetben nem konkrétan. Átfogó "rendszer"-kritikát alkalmazok. (Az az egyik fő baj, hogy itt az ad-hoc emelkedett rendszerszintre.) Teszem mindezt, elősegítendő, hogy a magadfajta csőlátók, látószögét szélesítsem.

Kettő. Te viszont, egy kumma szóval nem reagáltál az általam felvetett meglehetősen konkrét kérdésekre, csak írtad ezt frappánsnak hülyeséget.

JumboJet 2012.04.13. 00:18:41

@ccactus: UPDATE. Látom, valamit, azért mégis reagáltál a felvetettekre is. Bár a konkrét kérdéseket kihagytad. Mindegy.
Azt írod, nem vagy Fidesz hívő, "bár kétségtelen, hogy a jelenlegi pártok közül a Fideszt tartom a legkisebb rossznak."
1.) Ez önellentmondás. Ha csak a legkisebb rossznak tartod őket, nem állsz be minden faszságukat a saját testeddel védeni, mint valami Greenpeace aktivista, aki az esőerdőt letarolni készülő bulldózer elé fekszik. Ez a pozíció kissé mérsékeltebb Fidesz-védést igényel.
2.) Tekinthetnéd a legkártékonyabb pártnak is, figyelembe véve a 2 év alatt véghez vitt minden szinten megjelenő amortizációt, és a cinikus hazugságok mennyiségét, valamint azt a tényt, hogy OVI képes másfél milló befolyásolható, identitászavaros embert stabilan hipnózisban tartani. Ez az egyetlen, amiben igazán tehetséges.
Ajánlom Neked tanulmányozásra Németország 20. századi történelmét, mondjuk, II. VH utánig. Sokkoló, és tanulságos. És rengeteget üzen nekünk.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.13. 00:24:41

@adamis.ivan:

"Ez önellentmondás. Ha csak a legkisebb rossznak tartod őket, nem állsz be minden faszságukat a saját testeddel védeni,"

Nem védem minden faszságukat, csak amit jónak tartok. Ugyanakkor megfordítva: Attól, hogy valaki utálja a kormánypártot, még nem kellene alapból minden intézkedését, vagy akár formálódó tervét is elutasítani, csakazért, mert a kormánypárt mondta, és ellenzékben meg mást mondott.

"Tekinthetnéd a legkártékonyabb pártnak is"

Mondj jobbat. Amíg nem tudsz mondani, addig a Fidesz a legkisebb rossz.

dobzse.laci 2012.04.13. 06:34:04

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali: Köszi a linket, nem rossz.
De miután ez nem egy egzakt mérnöki tudomány, azt állítom, hogy - főleg a keu posztkomcsi országok pártszervezetű csürhéi - ezen koordinátarendszerben nem értelmezhetőek.
Esetleg, ha lenne egy 'z' tengely, akkor meglehetősen obszcén görbékkel talán le lehetne írni őket :)

nu pagagyí 2012.04.13. 06:47:39

@ccactus: Simicska csak kiragadott jelkép, bár összegben jelentős. Talán Neked is feltűnik, hogy két éve semmilyen infrastruktúrális beruházás nem történik, pedig több adót szednek be, mint az előző kormány és minden fontosabb alrendszerből óriási pénzeket vonnak ki. Mindezek ellenére nem csökken az államadósság, a nagy pénzfelhalmozásnak nincs semmi kézzelfogható eredménye. Nem lehet véletlen, hogy minden érdemi adat hozzáférhetetlen, vagy úgy össze van kuszálva, hogy értelmezése lehetelenné váljon. Talán nem is kell belemélyedni, elég ha megnézi az ember miből mi lett.

Mégis mire megy el a pénz? Olvashattunk a Közgép 30 milliárdos hitelkeréről, pedig a tendereket még ki sem írták, munka nem folyik. Látjuk az állami cégek hatalmas reklámozási aktivitását, az összegek teljesen hatástalanul egy behatárolható csoport zsebébe vándorolnak. A protekcionista politika meg nem szolgált extrapénzekkel tömi egyes vállalkozói körök zsebét. A földpiacon már nem birtokméret a probléma. És önkormányzati szinten ugyanez folyik. A közpénz vastag sugárban folyik a mindenhol eresztő rendszerből. Engem nem érdekelne hol a vagyon, ha hasznot termelne a társadalomnak. És ez utóbbi, amit nem látok. Rossz helyre megy a pénz, elolvad mint a vattacukor. Sem foglalkoztatást, sem adóbevételt nem produkál. Az erőfeszítéseknek nincs értelme. Azoktól szedik el a pénzt, akik teljesítettek és azoknak adják, akik eddig is csak parazitaként szívták el az erőforrásokat.

nu pagagyí 2012.04.13. 07:11:46

@ccactus: "Mondj jobbat. Amíg nem tudsz mondani, addig a Fidesz a legkisebb rossz. "
Kb. ez a mentalitás tartotta meg a Kádár-rendszert 30 évig. Neked is tenned kell azért, hogy a nyilvánvalóan rossz helyett jobb legyen. Nem kell elfogadni, hogy teljesítmény nélkül gazdagodjanak emberek közpénzből és nem kell csajkával sorban állni némi előnyért mások rovására. Mindenki saját területén próbáljon lábra állni és függetleníteni magát a hülyeség áradásától. A Fideszre meg egyszerűen nem kell szavazni a következő választáson, akkor sem ha a többi párt még hülyébb.

Mindenki gondolja végig az elmúlt nyolc évet és rá fog jönni, hogy manipuláció áldozata lett. A jogosnak érzett felháborodása megtévesztésen alapult, hazugságok kitartó szajkózása ültetett el benn egy virtuális valóságot.
Akkoriban ugyanis, senki nem volt meggátolva abban, hogy tegyen valami hasznosat. Nem nehezítette senki Széles Gábor dolgát, hogy ne bérmunkával szarakodjon gyarmati beszállítóként, hanem világraszóló terméket produkáljon. Demján is építhetett, a CBA sem volt kizárva a kereskedelemből, az OTP-nek, MOL-nak meg határozottan jól ment. Mindenki megválaszthatta, milyen iskolába adja gyerekét, aki tanulni akart tanulhatott. Volltak értelmes reformtervek hatástanulmánnyal, érthetően prezentálva. A szabadsággal élni kellett volna mindenkinek, akkor most nem itt tartanánk.

Viktus 2012.04.13. 09:00:20

@ccactus:

Ez a legnívótlanabb blog nagyjából ...

Te v.mi videki v2.0 kísérleti példány vagy?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.04.13. 09:00:59

@J.László: A szarnak is jó íze van! Egymilliárd légy nem tévedhet!

stefiapo 2012.04.13. 09:40:21

Ezeknek még 5 forintot se fizetek!!! Meddig szipolyoznak még bennünket?? Ők meg büntetlenül, szemérmetlenül gazdagodnak!!!

Geza 2012.04.13. 09:41:06

@Geza:
Hülye vagy, fiam Géza, igyál még egy kávét.
Még hogy 1.06**12, nem hozam ez, hogy hozzáadjuk az 1.00-hoz, hanem elvonás, azaz helyesen:
(1 - 0.06)**12 = 0.94**12 = 0.476, azaz egy év múlva a gazdaságban a jelenlegi pénz 47.6%-a marad, azaz az éves elvonás 52.4%. Nem 101%, de azért elég szép így is.

A másik oldalról nézve, hónapról hónapra élve van a bruttó átlagbér, ebből:
- 27% szoc. hozzájárulási adó (a munkáltató által fizetendő)
- 1.5% szakképzési hozzájárulás
- 7% tb (innen a munkavállaló által fizetendő)
- 10% nyugdíjjárulék
- 1.5% munkaerőpiaci járulék
- 16% jövedelemadó
Ez eddig 63%, azaz megkapunk nettó 37%-ot.

A nettót terheli
- 27% áfa
- és ezzel a javaslattal kb. 2% 'pénzforgalmi afó' (1 amikor megjön a számlára, 1 amikor elköltjük)
Ez szumma 29%, azaz a nettónak nálunk marad 71%-a, azaz a bruttónak 26.27%-a (0.37*0.71).

Szóval ha nekem meg kell termelnem a bruttó fizetésem 100%-át, akkor ezen érték 26.3%-ának megfelelő értéket tudok megszerezni magamnak.

Ez összességében 73.7%-os elvonást jelent, amin nem segít sem az, hogy nyolc tételben szedik be, sem az, hogy hol adónak, hol járuléknak, hol hozzájárulásnak hívját, sőt az sem, hogy a melyik részmennyiséget melyik másik részmennyiség valamely százalékaként határozzák meg.

Az össz elvonás 73.7%, és emellett még romlik az ország állapota és nő az adósság, ennyi a lényeg.
(Óh, azok a sanyarú középkori idők, amikor az elnyomott parasztságtól a tized, a kilenced meg a különadók akár 30%-ot is elvettek...)

Le_Penseur 2012.04.13. 10:12:57

Főnök ma bejelentette, hogy nem idén hanem jövőre és nem 1%, hanem 0,001%.
"Ne azt nézzék, hogy mit mondok, hanem azt, hogy mit teszek!"
Tehát ebből még akár idén is lehet akármekkora mértékű forgalmi adó! :)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.13. 10:16:17

@akela_a_hun: Én is hiányolom a z tengelyt, de a srác aki "adta" mondta, hogy a 2 is jobb mint az 1.
Másfelől szerintem elhelyezhető. A FIDESZ-nél néha a zavart a populizmusa okozza, mely rá és elvtársaira is jellemző.

ati27 2012.04.13. 16:43:16

nnn és az 5 kulcsos ÁFÁhoz mit szóltok? Eccerűsítünk, eccerűsítünk?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.13. 17:03:58

@ati27: Legalább felpörgetjük a szlovák gazdaságot. Eddig azt hittem a magyar a cél, de az elmúlt pár nap híreit halva, már nem vagyok benne biztos.

Bee-zony 2012.04.13. 21:53:43

Dolgozik a Fizess; a legelbaxottabb ország címért.
„A kormány valóban új adó bevezetését tervezi.”
O. Viktor: „… azt mondanám a vállalkozásoknak, meg a zembereknek, hogy emiatt egy percig se fájjon a fejük.”
Igen, feltéve, hogy egy másik országban élnek. Gy. Ferenc pszichopata politikai ikerpárjával együtt ő sem fejtette ki az igazság minden részletét.
Ha valaki a legelrettentőbb példát keresi Európában, Magyarország egy tuti tipp.

Ironfist 2012.04.14. 01:01:28

@ccactus:
"Mondj jobbat. Amíg nem tudsz mondani, addig a Fidesz a legkisebb rossz."

Komolyan ezzel érvelsz? Nincs jobb, tehát ez a legjobb? Ejha... Másrészt meg, miért is a fidesz a legkisebb rossz? Miben különbözk a (gondolom) általad annyira hőn gyűlölt mszp-től? A neve szimpatikusabb? De most komolyan, valami értelmes magyarázatot produkálj már, mert azt eddig nem hallottunk tőled!

Horizont 2012.04.14. 06:49:11

Matolcsy megint belehúz és lehúzza a gázkazánok tulajdonosait (is)!
Nekünk nincs vastag bőrünk és mégis már hányadik bőrt akarják lehúzni rólunk??
hvg.hu/ingatlan/20120413_kazanok_felulvizsgalat

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.14. 08:44:12

@Ironfist:

"Nincs jobb, tehát ez a legjobb? Ejha"

Szavazni csak pártokra lehet. Jelenleg a Fidesz a legerősebb párt, így aki nem szavaz, az a Fideszre szavaz.

"miért is a fidesz a legkisebb rossz? Miben különbözk a (gondolom) általad annyira hőn gyűlölt mszp-től?"

Felesleges egy ilyen összehasonlítás. A teljes pártpalettát kell nézni, és azokat rangsorolni. Aki a preferenciáid szerint pedig a lista legelején áll, arra szavazni. Ha valakinél az Mszp áll az élen, az szavazzon arra, még ha nincs is nagyon odáig értük. Mert ha nem szavaz, akkor arra szavaz, aki a többség preferencialistáján az élen áll.

Ennyi. Mindenesetre vicces, hogy akárkit kérdezek, hogy mondjon jobbat a Fidesznél, senki nem tud mondani. Ez a mai magyar politika válsága. De erre szerintem nem jó válasz az, hogy akkor nem szavazok senkire. Ez semelyik pártnak nem fog fájni, hiszen részvételtől függetlenül 100%-ot osztanak szét a pártok között.

Melchi Zadok 2012.04.14. 11:36:18

@ccactus: szerintem olvasgasd a teljesen leamortizálódott blogod vonatkozó posztjának kommentjeit.
mindenki szembe jön. és persze mi vagyunk a hülyék, tiszta sor....

Ironfist 2012.04.14. 13:12:47

@ccactus:
"Szavazni csak pártokra lehet."

Ez most vagy ordas nagy tévedés, vagy ordas nagy terelés/hazugság. És innentől kezdve az egész hozzámszólásod értelmét veszíti.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.14. 13:34:29

@Ironfist: Úgy értette szavazni csak a FIDESZ-re lehet. Aki mást csinál az hazaáruló. Ennyi.

Ironfist 2012.04.14. 14:04:26

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:
Ja, akkor az össznépesség kb 20% Fideszes, és 80% hazaáruló. Az egetverő nagytöbbség árulta el a csekély kisebbséget, én is úgy érzem :D

Bee-zony 2012.04.14. 14:50:07

@Horizont: A bőrlehúzáson már túl vannak, a hússzeletelésnél tartanak, ami addig tart, amíg csak el nem fogy; vagy az áldozat fizikailag, vagy az áldozat türelme. Viszont birkaországban nehezen eldönthető, hogy melyik fogy el előbb…

Látszik, hogy úgy lesz egymillió munkahely, hogy mindenki mindenkit ellenőriz, és sarcol. Pörög a pénz, és mindenkinek van valamilyen – bár nem igazán hasznos – munkája, és így lesz még nagyságrendekkel szarabb az ország, mert az ellenőrzés nem fogyasztói kívánság, hanem viktátori állami kényszer. Valóban hasznos dolgokat termelni és szolgáltatni kereslet alapon? Az nekik nem megy, ellentétben a diktátorkodással. Még csak nem is kínai út ez, hanem észak-koreai…
Matolcsy-féle megoldások a munkanélküliség problémájára:
Legyen az ország egyik fele bűnöző (ami kb. már meg is van), a másik fele pedig rendőr. Így mindenkinek lesz munkája, a bűnöző abból él, hogy bűnözik, a rendőr pedig abból, hogy rendőr, és közben gondosan ügyel arra, nehogy a bűnözés felszámolása miatt megszűnjön a munkahelye, és végül mindenki éhenhal, és jöhetnek a betelepülők, tökkkkéletes.
Dolgozzon ön is viktátor sóder- és kőbányájában – ha szar és értelmetlen életre vágyik – és hordozzon követ A-ból B-be, aztán B-ből A-ba (mintaként a többkulcsos-egykulcsos-többkulcsos adó már megvan…). Sőt, ez már tradíció Abszurdisztánban: építsünk félkész bősz-nagymarost, aztán bontsuk vissza, Expó-Nixpó… és a változatosság kedvéért van Erzsébet téri gödör is, ami nagyon kellett oda 2 milliárdért, és amit 5 milliárdért akartak eladni, de nem vette meg senki, és van 40 centis kilátó is 40 millióért, ami szintén nagyon kellett…
Ezt ne az én nevemben, ne az én adómból, és ne az én életemből. A lehető legjobban elhatárolódok mindezen dolgoktól és a művelőiktől.
Ez a hülyeség- és aljasság-szint rég túl van azon, amire azt mondom, hogy elmegy. Úgyhogy én megyek el.
Ami ezen felül még sajnálatos, hogy ez így még mindig csak egyéni szoc. probléma. Közben hány százezer v. millió egyéni szoc. problémás járhat ugyanebben a „cipőben”?
Ez az ország az individuális atomizáltak országa, amire a kondicionálás már az óvodában elkezdődik, és tart az egész oktatás során. Összefogás nincs, minden feladatot és problémát egyénileg kell megoldani, ugye... Jó is ez a hatalmon lévőknek, de nem az irányításuk alatt álló személyeknek, akik ha nem tudnak kitörni az atomizáltság bűvköréből, akkor maradnak a bűnszövetkezetek által könnyen uralható és leigázható egyéni szoc. problémásak…
Valamennyi kis sejtcsoportosulás már van, csak ez még nagyon kevés az elérendő célhoz, a valódi rendszerváltáshoz képest.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.14. 16:32:01

@Ironfist: Nem, nem jól tudod. Az ország 99,9% FIDESZ-es, hisz a a haza nem lehet ellenzékben. A FIDESZ a magyarok teljes támogatását élvezi ezt már párszor elmondták, nem tudom miért nem tudod ezt felfogni.

Ironfist 2012.04.14. 18:45:26

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:
Ja, hát azért, mert én is hazaáruló vagyok, mint az a másik nyolcmillió ember, akik csupán egytized százalékot tesznek ki a fényestekintetű fidesz dicsőséges kétharmada mellett :D

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.14. 19:09:14

@melchi zadok:

"szerintem olvasgasd a teljesen leamortizálódott blogod vonatkozó posztjának kommentjeit.
mindenki szembe jön. és persze mi vagyunk a hülyék, tiszta sor...."

Nézd meg a szavazás állását! Vannak támogatók is. Másfelől az való igaz, hogy a blogoszférában kb. 80%-os többségben vannak a kormányt ellenzők. Ez már több szavazáson egyértelműen kiderült nálunk.

A blogunk nagyon jól pörög, köszönöm. Soha jobban! :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.14. 19:11:25

@Ironfist:

" "Szavazni csak pártokra lehet."

Ez most vagy ordas nagy tévedés, vagy ordas nagy terelés/hazugság."

Bocs! Pártlistákra és egyéni képviselőjelöltekre lehet szavazni. A lényegen vajmi keveset változtat..

Melchi Zadok 2012.04.14. 21:43:51

@ccactus: megértem, a szar reklám is reklám... és hát fekete pákó vagy uhrin benedek a megmondhatója, ha valaki felvállalja, hogy szar, ideig-óráig élvezheti a rivaldafényt. :-)

Ironfist 2012.04.15. 01:43:05

@ccactus:
És a független jelölt, az mégis mi a pöcs szerinted? Ne bosszants, te gyerek, mert odacsapok!

Horizont 2012.04.15. 10:37:52

@ccactus:
"nem jó válasz az, hogy akkor nem szavazok senkire"
Pedig a mai siralmas helyzetben egyetlen fegyver lehetne az emberek kezében, ha már nem értenek a szóból a poltikusaink. Tudod nem mindenki gondolja azt, hogy a kevésbé rosszra kell szavazni. A közvélemény kutatók szerint elfogyott a Fidesz szavazóbázisának a fele! (így is túl sok maradt) Érdekes módon nem jelentkezett a másik oldalon sehol a többség! Tehát sokan vannak nálad egészségesebb gondolkodásúak, akik nem elégednek meg a kisebb rosszal! Földhözragadt hasonlattal hozakodnék elő neked! Mondjuk ketten akarnának feleségül venni. Mind a kettő a börtönből jött ki! Az egyik gyilkos a másik "csak" rabló!! Választanom kéne. Ha akkora hülye liba vagyok, hogy eszembe se jut, hogy inkább egyedül maradok, akkor meg is érdemlem a sorsom, ha rablót választom a nagyobb szar helyett:) Boldog élet vár rám:( Én egy párt nélkül maradt baloldali ember vagyok. De annak ellenére, hogy soha nem szavaztam a Fideszre már másodszor adtam magamban esélyt nekik. '98-ban azt gondoltam jöjjenek a fiatalok, hátha...... nagy csalódás volt. És most 2 éve, azt gondoltam, igen jöjjenek, mert látták az elmúlt 8 évet, levonták a kellő tanulságot, és különben is csak jobb jöhet annál ami volt......Nagy csalódás lett! Még ránk raktak egy konténernyi szart!!! És ebben te mérsékelten boldogan tapicskolsz, és még szánalmas ideológiát is gyártasz hozzá! Hát lelked rajta.....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.15. 12:46:24

@Horizont: Mérsékelten boldogan,kislány?!?!Nézd már meg a hozzáállását!!!
1.Viktornak mindig igaza van,amit csinál az jó!!!
2.Mindenki más hülye és senki sem tudná jobban csinálni!!!

Horizont 2012.04.15. 13:08:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Hidd el ez a mérsékelt!:) Néha olvasok olyan elvakult hozzászólásokat (más oldalakon), hogy a nyáluk lecsöpög a monitorról, és mehetnének továbbképzést tartani É-Koreába az embereknek!
És igenis csak "mérsékelten boldog", mert ő is tudja, hogy nem gömbölyű ez az egész, de neki megfelel a kisebb szar:))) Az igénytelenség hosszú távon rohasztó....:)

Horizont 2012.04.15. 13:35:36

@ccactus:
Ajánlom figyelmedbe ezt az olvasni valót!
Hátha tisztábban látod szeretett főnöködet és rájössz, hogy a kisebb szar is tud nagy szar lenni :)
nol.hu/belfold/lengyel_laszlo__orban_beszorult_a_varba__elelem_nelkul

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.15. 21:08:10

@Horizont:

"Tehát sokan vannak nálad egészségesebb gondolkodásúak, akik nem elégednek meg a kisebb rosszal!"

Mint mondtam, aki nem szavaz, az valójában a Fideszre (mint legnépszerűbb pártra) szavaz.

Vagy pedig nem értem, hova vezet az "egészséges" gondolkodás?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.15. 21:09:55

@Horizont:

"És ebben te mérsékelten boldogan tapicskolsz, és még szánalmas ideológiát is gyártasz hozzá! Hát lelked rajta....."

És te mit csinálsz, barátom? Két év múlva választás, és még mindig csak a tagadásnál tartasz. Hogy lesz ebből valami? Ha mutatsz jobbat, esküszöm én is őket választom.

Horizont 2012.04.15. 22:51:48

@ccactus:
Nem a tagadásnál tartok, hanem a felismerésnél! Ahol te még nem tartasz!
Tényleg, de őszintén te beéred azzal ami most van, amit csinálnak? Helyesled? Az elmúlt két év összes dolgait? A stílusukat hozzá? Tényleg nem lehetne jobban csinálni szerinted? Vagy másképp? Pl. láttad a ma esti Napló c. műsorban a nénit aki ott sírt mert már 40-szer rabolták ki? Még a forró kályhát is elvitték. És nem a határ szélén Szabolcsban, vagy Ózd mellett. Pest megye Bag!!!!!! És Pintér úr aki megígérte, hogy 2 hét alatt rend lesz, azóta olyan nagy csendben van, nem is tudom él még egyáltalán? Nézd meg a riportot és utána jelentsd ki, hogy oké minden! Oké, hogy így ilyen körülmények között élnek honfitársaink és sehonnan nem kapnak segítséget. Sorolhatnám vég nélkül, de nem látom értelmét.
Te hiszel......... Még. Ennyi.
Amúgy nő vagyok.

Ironfist 2012.04.15. 22:55:14

@ccactus:
"Ha mutatsz jobbat, esküszöm én is őket választom."

Őszintén? Ennél az okádék bandánál még a zemeszpé is jobb volt. Ettől ők sem jók még, csak hogy tudd, hol a fidesz helye!

kifordított nagyanyó 2012.04.16. 12:41:41

@ccactus: Te figyelj öccse!Nem elég neked,hogy a saját blogodon sétálsz bele a faszerdőbe tátott szájjal?Lassan ott is mindenki elzavar a fenébe.Fizetnek vagy tényleg ilyen vagy?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.04.16. 14:00:21

@s: Mert Mubarakot a felkelők döntötték meg, mi??? Az amerikai tengerészgyalogság meg légierő csak úgy ott volt, pont véletlenül...
Jaj, ne légy már ilyen kis csacsi.

@Viktus: Mármint milyen színvonal? Árszínvonal? Bérszínvonal? Életszínvonal? Oltatási színvonal? Vagy csak dobálózol a szavakkal?

Viktus 2012.04.16. 18:13:39

@newtehen:

Az elsőt leszámítva sorban nagyjából minden ... ez a szégyen.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.16. 22:02:59

@Ironfist:

"Őszintén? Ennél az okádék bandánál még a zemeszpé is jobb volt. "

No látod? Mindenkinek van egy legkisebb rossznak gondolt pártja. Két éve egy ilyen kommentért még leharapták volna itt a fejedet.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.16. 22:17:52

@Horizont:

"Amúgy nő vagyok."

Bocsika! Barátnőmnek mégsem szólíthatlak. :)

"Tényleg, de őszintén te beéred azzal ami most van, amit csinálnak? Helyesled?"

Jórészt igen. Persze lehetne sokkal jobban is csinálni, de hát sajnos nincs jobb.

"A stílusukat hozzá?"

Én sohasem nézem a stílust. Teljesen lényegtelennek tartom.

"láttad a ma esti Napló c. műsorban a nénit aki ott sírt mert már 40-szer rabolták ki?"

nivo.blog.hu/2011/03/21/jo_precedens_szuletett
nivo.blog.hu/2011/08/18/robbanashoz_vezet_az_erpataki_modell

Bee-zony 2012.04.20. 11:28:43

@Horizont: Bár nálam az aktuális napirendi pont a kivándorlás, de csak leírom ezt: a közbiztonság, illetve a közbiztonság hiánya, mint égetően fontossá vált probléma.
Mi van és miért?
Az van, hogy a kormány nem fog több pénzt és több embert ráállítani erre az ügyre, mert nem is nagyon van honnan és miből. A másik probléma – ami nem igazán pénzkérdés, hanem agyi kérdés –, hogy a törvényeken sem változtatnak nagyot és radikálist. Közben pedig a cigányok szaporodnak, és közülük 10-ből kb. 9 bűnöző – vagy már volt börtönben, vagy oda tart –, és közben a gazdasági hanyatlás is a bűnözést növeli. A bűnelhárítás stagnál, miközben a bűnözés nő, és ezzel arányosan romlik a közbiztonság, ahogy nyílik az olló két ága (a zsebekben meg a bicska).
Ha a törvényhozás, ügyészség, bíróság, rendőrség négyeséből akár csak az egyik is rosszul működik, akkor már rossz lesz az egész. Logikailag a rend a törvényhozással kezdődik – viszont az MSZP-Fidesztől sosem lesz igazán rend. Az országos probléma pedig a szemét cigány, rohadt zsidó, szarmagyar korrupt és bűnöző többségi háromszög. Az EU is csak a bűncsökkentés kerékkötője.
Magyarországon, és a rothadó Európában a bűnözőknek kedvezés, másként mondva bűnpártolás van, túlnyomórészt, és ez idő szerint; és mindezt úgy, hogy az államgépezet rátenyerel a lakosságra, és éppenséggel ők akadályozzák meg a hatékony civil önvédelmet. Elvileg jogod van megvédeni magad, csak gyakorlatilag nincs. A bűnözőnél alapból ott van a nagykés, te azt sem tarthatsz, és megvédheted magad puszta kézzel és bugylibicskával, amely módon tuti, hogy te fogod húzni a rövidebbet, mert a kés ellen a lőfegyver lenne a hatékony, arról nem is szólva, hogy általában nem egyen vannak, hanem többen. Tehát elvileg megvédheted magad, de ha a gyakorlatban is meg mered tenni, akkor téged csuknak le, vagy téged is. Ez van.
Mostanra már egészen döbbenetes szintre fajult a bűnözés, és ezt egy szarmagyar eset mutatja a legjobban (Pintér „rendje” ugye…):
Kettős gyilkosság Sopronban - A gyilkosok korábban is bűnöztek - új fotók, vallomások
2012.04.19.
www.kisalfold.hu/soproni_hirek/kettos_gyilkossag_sopronban_-_a_gyilkosok_korabban_is_bunoztek_-_uj_fotok_vallomasok/2275347/
(...)
T. Attila vámosszabadi, M. Tamás csornai és egy hidegségi tanuló V. Roland követte el a soproni kettős gyilkosságot kedden. Mindhárman a Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskolába jártak, egy osztályba - hangozoott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.
(...)
A rendőrség azt is közölte, hogy 2010 óta eddig 25 olyan bűncselekményre derült fény, amelyket a három fiatal követhetett el.
Takács Tibor, Győr-Moson-Sopron megye rendőrfőkapitánya azt mondta: a 18 és 19 éves elkövetők korábban több erőszakos, köztük fegyveres rablást is elkövettek.
(...)
A gyanúsítottakról szólva az osztályvezető azt mondta: M. Tamás szegényes körülmények között, de normál családban élt nagyszüleivel Csornán, T. Attila családtagjaival, testvéreivel és nagyszüleivel lakott Vámosszabadiban, míg az öt nyelven is beszélő, a bűnbanda vezetőjének számító 19 éves V. Roland jómódú családból származik, de szüleit, barátnőit is többször meglopta, kirabolta az elmúlt években, a pénzt autója tankolására, kaszinózásra szórta el.
(...)

Ez már bőven a cigány szint, és ebben a cseppben egyértelműen benne van a liberális Szodoma, és hogy mi hova vezet. Nem kellett volna a bűnözőpalántákat idejében és véglegesen lekapcsolni? Dehogynem. Ehhez képest… „Gyerekcsíny”. Eljuthattak odáig – államilag és társadalmilag – hogy megölhettek két rendes embert, most pedig életfogytiglan eltarthatja őket a társadalom. Minek? Minek kell ilyeneket megtartani egy túlnépesedett bolygón? Miért élveznek előnyt a bűnözők az áldozataikhoz képest? Százezer forintnyi lopásért, bármilyen rablásért, szándékos maradandó funkcionális sérülésnél, testi rongálásért halálbüntetés. Ez rend, ami pedig most van, az a bűnözők paradicsoma, és tenyésznek is gombamód.

Közelítsünk ahhoz, amit a probléma megoldásához tudni és tenni kell.
1.) Az előzőek alapján világos, hogy az államot képviselők nem igazán védik meg az állampolgárt, hanem csak a tessék-lássék, a látszat szintjén teszik ezt meg, és még meg is magyarázzák hozzá, hogy jó a közbiztonság, és hogy akit megöltek, vagy megnyomorítottak, az tudja rosszul: miért a szemének és az érzőidegeinek hisz, és miért nem nekik, nahát… Ezeknél a politikusoknál onnan lehet tudni hogy hazudnak, hogy nyitva van a szájuk.
Világos, hogy tőlük sem bűn-felszámolás (zéró tolerancia és 0-hoz közelítő bűnözés), sem a bűnmegelőzés nem várható – tehát ez csakis alulról jövő kezdeményezéssel érhető el.
2.) Az EU-s kerékkötésekről és bűnpártolásról: az USA mégiscsak egy ország, és ennek ellenére az egyes tagállamok mégis saját hatáskörben dönthetik el pl., hogy legyen-e halálbüntetés vagy sem, hogy milyen adók legyenek, avagy ne legyenek, stb. Ehhez képest egyes EU-bürokraták túl akarnak tenni az USA-n, amivel az ellenkező hatást, az EU felbomlását érik el. Másrészt pl. Sarkozy a bűncsökkentés apropóján kitoloncolta a nem megfelelőket, és tette ezt „ellenszélben”. Ahhoz kell magunkat tartani, hogy az optimális rendfenntartás az egyes tagállamok belügye, és a bűnpártoló EU-belepampogókat (és az összes többit, zsidókat, cigányokat, hottentottákat) el kell hajtani. Ahogy a japánok is elhajtották a bűnözővédőket, a bűnpártoló tettestársakat, akik rá akarják szabadítani a társadalomra a bűnözőket, és ezt tehetik még büntetlenül, és persze teszik is. Remélem, hogy már nem sokáig, és nem lesz elnézve a bűnpártolás. Káros lévén a nem bűnözőkre, ez se tartozzon a szabadságjogok közé.
3.) Az egyes esetekre térve, a többtucatszor meglopott, vagy éppenséggel kifosztott, kirabolt Mariska néni egyrészt semmilyen önvédelmi szervezetnek nem tagja, másrészt nincs is valóban hatékony önvédelmi szervezet. Ezzel már meg is mondtam, hogy mi az, amire szükség van. A rendőrség nem véd meg, mert a rendőrség azt teszi, hogy egyrészt (kínos lassúsággal) adminisztrálja a bejelentéseket, másrészt pedig, ha el is kapja a (kezdetben) kisebb súlyú bűnöket elkövetőket, akkor is csak azért, hogy órák vagy napok múlva szabadlábon legyenek, és hogy kiröhögjék az áldozataikat, meg a rendőrséget. Ennek semmilyen visszatartó hatása nincs, sőt, az aljas emberek sportot csinálnak a bűnözésből, mert megéri nekik bűnözni.
4.) Tudni kell, hogy ha már csak két rossz közül lehet választani, akkor inkább csukjanak le illegális fegyverviselésért és a használatért, minthogy engem vagy téged temessenek, és ne a bűnözőt, aki viszont nagyon is megérdemli.
Ha van bármilyen korlátozó törvény – ne ölj, ne üss vissza, stb., – akkor mindig tedd hozzá, hogy kivéve önvédelem esetén. Ha a rossz törvényekhez igazodsz, meghalsz. Márpedig Gandhi is azt mondta – és ő aztán igazán nagy pacifista, erőszakmentes, stb. volt – hogy a rossz törvényeket nem kell betartani. Logikus hogy így van. A jó törvények a rend, az igazságosság és béke érdekében vannak hozva és betartatva. Amelyik törvény nem ilyen, az rossz törvény, és az egyetemes logika szabályaiból következően nem kell betartani, mert ha betartod, az által lesz rosszabb az életed, azzal ártasz magadnak, akár annyira is, hogy emiatt meghalsz. Egy példa, a szlovákiai magyar kickboxbajnok, aki nem ütött vissza, mert tiltotta számára valamilyen sporttörvény. Meg is ölték. Ha az életről és testi épségről van szó, egy törvényt kövess: azt, hogy az élet(ed) és a testi épség(ed) megmaradjon, akár a bűnöző sérülése vagy halála árán is. Ha logikailag az jön ki, hogy önvédelemből (beleértve ide a nem bűnözők megvédését is) ölni kell, akkor ölni kell, legyen szó akár kártékony szúnyogról (vért szív és betegséget terjeszt), vagy kártékony emberről (változatos módokon és súllyal, kárára van a többieknek).
Egy külföldi példa: Indiában is kb. van olyan szintű korrupció és trükkös pénzügyi lehúzás, mint Magyarországon; ellenben az erőszakos bűncselekmények és a gyilkosságok száma sokkal kevesebb (per fő). Ennek három oka van: egyrészt a hinduizmus által jobban tisztelik az életet, mint a más vallásúak, másrészt a helyi közösségek hatékonyan fellépnek a lopások és az erőszakos bűncselekmények ellen, pl. úgy, hogy közösen elkapják a tolvajt és beássák a földbe nyakig pár napra, hogy gondolkodjon el azon, hogy mi a helyes, azzal az instrukcióval, hogy ha ennyi nem elég neki a belátáshoz, akkor legközelebb már teljesen el fogják ásni. És ebbe az önbíráskodásba ott se a rendőrség, se állambácsi nem szól bele. Nem úgy, mint Magyarországon… és meg is látszik a két közbiztonsági mutató között az eredmény India javára. A törököknél is jobb a közbiztonság ebből a szempontból (a rendőrség nem foglalkozik veled addig, amíg valamilyen bűn miatt a látókörükbe nem kerülsz; akkor viszont kemény és elrettentő hatású testi fenyítés következik); és egy csomó másik „elmaradott” országban is ugyanez a helyzet…
Lényeg a lényeg, a megoldás olyan alulról jövő önvédelmi szervezet, amelybe mindenki belefér (sőt, join or die, csatlakozz vagy halj meg, ami, bár nem az amerikai államok csatlakozását illetően, de ismét időszerű). Mariska néninek persze kb. 0 a harcértéke, de szeme és füle neki is van. Mindenki azzal járuljon hozzá a közbiztonság ügyéhez, amivel tud. Választókerületi alapon a rendpártiaknak össze kell fogniuk – aminek ellene hat, hogy egyrészt valószínűleg nincs még egy annyira széthúzó nép, mint a magyar, másrészt hogy mennyien vannak a rendpártiak valójában, és mennyien a bűnözők, meg a „struccok”, akik „nem akarnak ebbe belekeveredni”, mert azt hiszik, hogy ha ők nem ártanak senkinek, akkor nekik sem árt senki… Az idő nem a struccoknak dolgozik, és előbb-utóbb kényszerűen rá kell jönniük, hogy ők hiába akarnak kimaradni a rosszból, az csak egyoldalú vágy a részükről, a bűnözők részéről ez nem kölcsönös, és csak arról van szó, hogy a struccok még nem kerültek sorra (és persze azt hihetik, hogy soha nem is fognak, úgyhogy ez nem az ő ügyük).
Ön bűncselekmény sértettje? Vagy valamelyik közeli hozzátartozója? Igen? Hajlandó összefogni a többi sértettel a választókerületben, azért hogy ne legyen több bűncselekmény? Igen? Akkor legyen havi összejövetel, ahol meg kell beszélni a miértet és a hogyant a továbbiakat illetően (beleértve pl., hogy miért nem hatékony a polgárőrség, és hogy miért nem eléggé hatékony a(z Új) Magyar Gárda…).
Ezt kell a gyakorlatba átültetni, megküzdve a mindenféle ellenállással, mert ez a problémára a megoldás.
Békeidőben (már amennyire az) lehet és kell vizsgálni az egyént, hogy bűnös vagy nem bűnös, és így ítéletet hozni és végrehajtani. Háborúban viszont csak két szembenálló sereg van, ahol a cél a másik teljes legyőzése, és nincs vizsgálódás, hogy ki bűnös és ki nem az.
Ha békeidőben nem történik meg a személyenkénti vizsgálat és a bűnözők kiszűrése és kivonása a társadalomból, akkor már csak a háború marad megoldásként, ami sokkal rosszabb eset, mert bűnösök és nem bűnösök egyaránt meghalnak benne, és kárt szenvednek, tömegesen és válogatatlanul.
Ráadásul Magyarországon a megosztott két szembenálló tábor olyan, mint két hadúr serege, emberileg egyik sem különb a másiknál, és csak arról van szó, hogy két kakas marakodik a szemétdomb feletti uralomért. Ilyen felállásnál én pl. azon gondolkodok, hogyan maradjak ki ebből, mert számomra egyik tábor sem megfelelő. Ha viszont a két sereg a rendpártiak és a bűnözők, akkor mennyen is vannak a rendpártiak, hmm… Ha nagy az aránytalanság, akkor eleve reménytelen a kisebb számára a nyerés, ha pedig közel egyenlők az erők, akkor nagy lesz a veszteség mindkét oldalon, és végül nem is igazán győztes lesz, hanem csak néhány túlélő…
Ezért a legjobb megoldás azonnal reagálni a bűnözésre és a bűnözőkre, összefogni a rendpártiaknak, és hatástalanítani a bűnözőket, ahogy lehet, az aktuális helyzet és a legjobb tudás szerint. Természetesen a rendpártiságnak és a rend érvényesítésének legjobb módja a választások által történő hatalomra kerülés, mert addig csak azt tudjuk mondani, hogy bár megírtuk az új Btk-t (ha már megvan), viszont legálisan és országosan nem tudjuk érvényesíteni, az ehhez szükséges többségi felhatalmazás hiányában.
Nincs jobb megoldás, mint az hogy ki kell dolgozni ezt A-tól Z-ig, pártprogrammá tenni, és mantrázni, aztán kormányzó pártként megvalósítani, amiről szó van és volt.
Ennek a gyakorlati megvalósításban ne várjatok rám, mert egy ideig (akár néhány évig is) mással vagyok elfoglalva, és a távolság és a más helyi viszonyok csak számítanak valamennyit.

Horizont 2012.04.21. 07:35:45

@Bee-zony:
Nagyon, de nagyon sok embernek diktatúra kéne!
Nekünk meg egészséges gondolkozású vezető politikusok, normális törvényekkel, azokat betartva, betartatva. És természetesen normális állampolgárok!
Én még emlékszem anno, milyen hatása volt a rendőrségi URH-s autónak ha megjelent:) Mert megjelent, naponta sokszor. Most meg hónapokig nem is látok se rendőrt, se rendőrautót.

Morcos Kartal (törölt) 2012.04.21. 11:29:14

@Horizont: ha meg látok, taknyos huszonévesek ülnek benne, sem erejük, sem tekintélyük. A tapasztalt öreg rendőröket vagy elküldték, vagy elmentek maguktól...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.21. 11:39:33

@Horizont: "Most meg hónapokig nem is látok se rendőrt, se rendőrautót." - megjegyzem jobb is! mert ha manapság látsz rendőrautót - főleg ha közlekedsz - és ne adj' Isten megállít, akkor az sokba fog kerülni...

No de ez is egy munka - tisztelet a kevés kivételnek -: a pénzbehajtás. Mert gyakorlatilag ennyi a funkciója a mezei magyar rendőrségnek. Persze a töki-tekik az kivétel, ők az elit elitje. (Gondolom a kevlár ezekre is azért kell, mint anno a rebiszesekre: kittin-páncélként egyben tartja a testüket, gerinc hiányában hasznos kis jószág...)

Horizont 2012.04.21. 15:28:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Dehát Ő nem is rendőr volt:)

@Seduxen (már NEM dr.): Én nem haragszom ha ellenőrzés van, mivel egy jó ideje nem vezetek, "kinőttem" belőle:)))Na persze ha a férjemnek fizetni kéne szívnám a fogam, de nem a rendőrt szidnám, hanem őt:DDDDD Amiért meg ölni tudnék az az ittas vezetés!
Itt nem messze Vámosgyörkön 9 helyre tört be 4 álarcos, megverték szegény kisöregeket. Elkapták őket, hál istennek! Azt mondta Horváth László Heves megyei kormánymegbízott, mondjuk ki végre cigány család volt. Hát mondjátok ki b@sszátok meg, de védjétek is meg az állampolgárokat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.21. 15:46:31

@Horizont: Tudom,de mindig azzal cseszegettem,hogy rebiszes volt.:))

Horizont 2012.04.21. 16:00:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Na szegényke:))
Ha már rendőrök, bűnesetek, ezt olvassátok el. Annyira megrázó!
index.hu/belfold/2012/04/21/allt_a_pultnal_halalra_vertek/
Magyarország én így (nem ) szeretlek!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.21. 16:04:48

@Horizont: Az eltérő kultúra,amit sohasem fogunk érteni...

Horizont 2012.04.21. 16:17:39

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
A "kultúra " szót istenkáromlás ezekkel együtt emlegetni!
Azért beért a többéves helytelenül használt liberális mentalitás!:((

Bee-zony 2012.04.21. 23:52:52

@Horizont: „Nekünk meg egészséges gondolkozású vezető politikusok, normális törvényekkel, azokat betartva, betartatva. És természetesen normális állampolgárok!”

Erre van szükség, viszont a nép soraiból kerülnek ki a politikusok, a népet pedig nem lehet leváltani… Legfeljebb egyénként egy másik államalakulatot választani.
Látszik, hogy eljutni a jelenlegi helyzettől a kívánt állapotig nem lesz egyszerű, mert nagy a lelki távolság, a megteendő út.

Rendpárti emberek szerveződjetek, mert különben módszeresen és apránként megsemmisítenek benneteket az emberragadozók, a bűnözők.

Az aktuális helyzet: a közös a két fentebbi linkben az, hogy a (magyar és cigány) bűnözők töretlenül folytathatják a bűnözői pályafutásukat, eljutva a gyilkosságig, a liberális (zsidó) bűnözői jogvédők segítségével, amikor is a nem bűnöző többiek számára az a legjobb eset a jelenlegi törvények szerint, hogy életfogytiglan eltarthatják a gyilkosokat a börtönben, a rosszabbik eset pedig az, hogy szabadlábra kerülnek, és onnan folytatják az áldatlan tevékenységüket, ahol abbahagyták.

Magyarország itt tart: vannak a szabadon hagyott bűnöző előéletű bűnözők, akik fokozatosan eljutnak a bűnözésben a gyilkosságig; vannak az áldozatok; vannak a kevésszámú fellépők a bűnözők ellen, és van a sok strucc, birka, a baromfiudvar lakója, akik ha összefognak és reagálnak, simán le tudják szerelni a bűnözőket. Remélem, hogy gyötri őket a lelkiismeret-furdalás, és szerveződnek, reagálnak és fellépnek a bűnözők ellen, mert ez a megoldás.
A kúrmány a TEK-kel és az országházi őrző-védő sereggel a saját seggét védi, az állampolgárok védekezési készségét és képességét pedig bénítja és bünteti (pl. az „önkényes rendfenntartás”).
Ezt a problémát a már sértetteknek és a potenciális áldozatoknak kell megoldaniuk, akik milliónyian vannak. Egyrészt mi vagyunk a tényleges többség, szerintem, másrészt pedig más nem is fogja a helyére tenni a dolgokat. Viszont hozzáállásban és szervezetileg igen jelentősen meg kell, hogy változzon, át kell, hogy alakuljon ez az ország – és ehhez képest még nem ez az irány, hanem a még több bűnöző és bűnözés.

-

Mai hír:
Meggyilkoltak három embert Balatonakarattyán, ezt az embert körözik
kuruc.info/r/2/95130/

Néhány komment:
„Emelkedik az ionoszféra rezgése, a jó emberekből angyalokat, a szarokból sátánokat csinál. Ez a tendencia decemberig csak nőni fog. Most minden szétmegy, ami nem tartozik össze, jó a jóval, rossz a rosszal áll össze, és a rosszakban megszűnnek a gátlások. Nagyon veszélyes időszak, tekintet nélkül bármely bőrszínre. Háborúk csípőből kódolva vannak benne. Bár ne lenne igazam, de túlságosan biztos vagyok a dologban... Próbaként évekig emelték New York rezgését, az emberek nagy százaléka szabályosan megőrült, dühöngő elmebetegek lettek. Egy halk mondatot nem lehetett hallani, mindenki üvöltött, mint a sakál, az emberek a legcifrább káromkodásokkal küldték el egymást melegebb éghajlatra, egy rossz mondat elég volt az utcai harchoz.
Tesla szerint a fokozatos emelés megvédi a nép rosszabbik felét a várhatóan bekövetkező rezgésugrásban a teljes elborulástól, de negatív embereknél egyszerűen nem működik a dolog, mert a sejtrezgést csak közreműködőknél lehet emelni. Lesznek itt még cifra dolgok, a Hárshegy gyönge papnevelde volt az elkövetkező eseményekhez képest. Legjobb lesz csak félre vonulni.”

„Ennyi gyilkosság, öngyilkosság, rablás, gyötrés talán még soha nem volt. Ahol a maffia kormányoz, ott ilyenek történnek...”

„Ha nem cigány lenne a miniszterelnök és nem zsidók hoznák a törvényeket Magyarországon biztonságosabb lenne az élet!”

-

A bűnözők kezére játszó helyzet, és megoldandó probléma:
1.) A „struccok”. („Nem akarok belekeveredni”; és ők nem védenek meg senkit – aztán persze előbb-utóbb ők is belekeverednek, mert megtalálja őket is egy vagy több bűnöző…)
2.) A rendpártiak összefogásának hiánya, és a szervezeti „hogyan csináld” hiánya.
3.) A törvényhozás, rendőrség, ügyészség, bíróság (szándékosan) rossz, a bűnözők számára kedvező működése (úm. a bűnözők számára kedvező Btk., tehetetlen rendőrség, puhapöcs ügyészség, „ejnye-bejnye” ítéleteket hozó bíróság).

A probléma megoldása:
1.) A struccokat fel kell világosítani, hogy a passzivitásuk által rossz döntést hoznak, és hülyeséget csinálnak. Tegnap ő, ma én, holnap te. Nincs kivétel, csak véletlenszerűség van, hogy ki mikor kerül sorra a bűnözőkkel való találkozásban és konfliktusban, aminek a végállapota a gyilkosság, és amiből egyre csak több van, és több lesz, ha minden így marad. Lehet gondolkodni, hogy ki haljon meg… és hogy kiknek a halála oldja meg a problémát.
2.) Rendpárti összefogás: a jelenlegi helyzetnél még a legkezdetlegesebb összefogás is jobb, és úgy néz ki, hogy jó kezdet a választókörzeti alapon havi 1 rendpárti találkozó, ahol meg lehet beszélni a továbbiakat – és kell a kondicionálás arra, hogy a kis bűncselekmények ellen is fel kell lépni, azért hogy ne legyenek nagy bűncselekmények. Az úgy szokott lenni, hogy a bűnözőknek van előélete, ahol a meg nem torolt, szabadon hagyott bűnözési fokozatokon lépésről-lépésre haladnak az egyre súlyosabb bűncselekményekkel, mert megtehették, ahelyett hogy minél hamarabb le lettek volna kapcsolva, és persze lehetőleg végleg, már azon a szinten is.
3.) Azért van ilyen undormány és iszonyat bűnözés, mert bűnözőpárti az állam, abban az értelemben és módon, hogy (szándékosan) gyengén lép fel a bűnözők ellen, pedig minden joga, lehetősége, eszköze megvan a kemény fellépésre is. Csak a szándék nincs meg. Olyan „tűzoltók”, akik hagyják, hogy terjedjen a tűz („na és?”, „nincs itt semmi probléma”), és hagyják, hogy leégjen a ház.
Tisztelt Nép!
Új csapat kell, hogy szerveződjön a dolgok irányítására, és új csapatot kell, hogy válasszanak, mert a jelenlegi (maffia) „család” nem csak hogy nem használ, hanem kárt okoz az országnak, az ország egészét tekintve.
Másrészt, az erkölcsi és szellemi színvonalat nem lehet semmi mással sem pótolni. Ha ezek nincsenek meg, akkor hiábavaló minden keverés-kavarás-kutyulás a rendszert és a személyeket illetően: börtöntöltelék-szintű (pszichopata, hazug, tolvaj, korrupt, stb.) emberek választása által csak börtöntöltelék-szintű irányítás lesz, akárkik a személyek ebből a körből, és akármilyen a rendszer (demokratikus, diktatórikus, stb.).
Ha nincs meg a szükséges erkölcsi és szellemi alap, akkor nincs meg semmi a továbbiakat illetően. Ezért a képzést és a kiválasztást már a gyermekkorúaknál el kell kezdeni, hogy a továbbiakban már ne a kontraszelektáltak és rafinált, néphülyítő, csaló bűnözői csoportok kerüljenek hatalomra. Vissza kell állítani a politikusi pálya becsületét, és meg kell keresni az erkölcsileg és szellemileg valóban legjobb embereket már fiatalon, és képezni kell őket.
Tehát az alapoktól kezdve kell újjáépíteni mindent, hogy valóban jó legyen az építmény.

Én momentán Magyarországon nem kezdek semmilyen társadalmi építkezésbe, mert a kivándorlás mellett döntöttem, és ez az aktuális napirendi pont nálam még egy ideig. Máshol, jobb és könnyebb helyen építkezek, a szerzett ismeretek és tapasztalatok felhasználásával.
Az olyan globális problémákat, mint pl. a bűnözés, és a népszaporulat rossz aránya, globális szinten kell megoldani. Legyen valahol elkezdve, és a többiek által átvéve – persze a helyi aktuális helyzet és az adottságok figyelembe vételével. Ezekben nem csak országos szinten, hanem globális szinten is össze kell fogni. Ebben nem az aktuális földrajzi koordináták és államhatárok a legfőbb meghatározók, hanem a közös megoldandó problémák és közös célok.

Magyarország már ott tart a társadalmi állapota szerint, hogy vagy én ölök, vagy engem ölnek meg; ez itt az eldöntendő kérdés, és ha engem ölnek meg, az nem jó, ha én ölök önvédelemből, az sem jó, mert akkor meghurcolnak, ha ugyan le nem csuknak, és a bűnözőből csinálnak „szegíny áldozatot”… Naná, hogy vannak, akik megpróbálják ezt ebben a Szodomává aljasult országban.
Van Magyarországon „néhány” (rengeteg) végleg felszámolandó bűnöző, és bőséges a választék, de előtte még más dolgom van. Végül nem ágyban, párnák közt akarok meghalni, mert nem olyan jó a helyzet ezen a bolygón, hogy ezt nyugodt lélekkel megtehessem, hanem olyan, hogy küzdeni és harcolni kell az elérendő célokért, akár az élet ilyen módon történő feláldozásával is; de mindent csak sorban, a megfelelő időben és helyen, ez így van jól.
Mondhatom, hogy Magyarországon a jelenlegi társadalmi úton a polgárháború nem marad el; és hogy a jelenlegi megosztottság szerint két szembenálló tábor van a haduraikkal, de igazából egyik sem jobb a másiknál, és csak olyanok, mint amikor két kakas küzd a szemétdomb feletti uralomért. Ha a társadalmi megosztás az lesz, hogy rendpártiak és bűnpártiak, akkor persze nem kérdés, hogy hová tartozok.

Horizont 2012.04.22. 07:33:50

@Bee-zony:
Ne haragudj, de nem tudok teljes mértékben egyetérteni és azonosulni a véleményeddel!
Pl. ezzel sem: "liberális (zsidó) bűnözői jogvédők". Nehezen viselem az állandó általánosítást, ami már népbetegség szintű. Ismered mindegyiket? Ugye nem? Akkor meg honnan is tudnád??
A Kurucon a kommentektől kifekszem, pedig ott még a nevüket is adják hozzá. Azt a sok barom sületlenséget amit írnak!Ezért írtam a normális állampolgárokat!
„Ha nem cigány lenne a miniszterelnök és nem zsidók hoznák a törvényeket..."
Erre a szerencsétlen Orbánra sok mindent mondhatunk, de cigány?? Ez már fóbia!!
Tudod az a baj, hogy hiába van sok mindenben neked és másoknak is igaza, ha egy jól elhelyezett helytelen mondattal agyonvágjátok az egész mondanivalót.

Bee-zony 2012.04.22. 15:03:33

@Horizont: „Ne haragudj, de nem tudok teljes mértékben egyetérteni és azonosulni a véleményeddel!”
Ne haragudj, de én sem tudok teljes mértékben egyetérteni és azonosulni a véleményeddel!
Egyrészt ezt nem is vártam el, másrészt viszont széthúzol, mert neked olyan „tökös” véleményed van, hogy az a legfontosabb. Értékorientációs sor, fontossági sorrend, hm?

„Pl. ezzel sem: "liberális (zsidó) bűnözői jogvédők". Nehezen viselem az állandó általánosítást, ami már népbetegség szintű. Ismered mindegyiket? Ugye nem? Akkor meg honnan is tudnád??”
Akik nem értik a sarkítást, azoknak írom – legyen akkor bővebben itt kifejtve – hogy nem mindegyik zsidó jogvédő, csak sok, túl sok ilyen van, és nem mindegyik zsidó liberális csak sok, túl sok ilyen van. Onnan tudom, amit tudok, hogy van zsidókkal személyes tapasztalatom, több mint az átlagnak. Mihelyt előfordulsz a média és a politika világában, akkor neked is lesz. „Magyar” rádió, piacos újság, TASZ, Amnesty International, MSZP-s és Fideszes politikusok és a hozzáállásuk a dolgokhoz… Tapasztald csak meg közelebbről, kerülj velük személyes kapcsolatba, és előbb-utóbb meg fogsz undorodni tőlük. Hozzáteszem, volt gyári munkás zsidó kollégám is, de a kis zsidó nem a zsidó kígyó feje; igaz hogy seftelt a gyári dolgokkal, és védte Izraelt ezerrel, de ez még majdnem normális.
Ha a zsidó kígyó fejét akarod személyes ismeretség nélkül is, akkor pl. hallgass Bolgár Györgyöt, akit beszorozhatsz sokezerrel.
www.klubradio.hu

„A Kurucon a kommentektől kifekszem, pedig ott még a nevüket is adják hozzá. Azt a sok barom sületlenséget amit írnak!Ezért írtam a normális állampolgárokat!
„Ha nem cigány lenne a miniszterelnök és nem zsidók hoznák a törvényeket..."
Erre a szerencsétlen Orbánra sok mindent mondhatunk, de cigány?? Ez már fóbia!!”
Orbán Viktor nem 100%-ban magyar származású?
valakiblogja.wordpress.com/2011/11/27/orban-viktor-nem-100-ban-magyar-szarmazasu/
Szerintem, ha nincs benne legalább egy tizedrész cigány, akkor én meg eszkimó vagyok.
A lányainál még jobban kijön, és ezt a formát és barnaságot aligha az anyai ágon örökölték.

„Tudod az a baj, hogy hiába van sok mindenben neked és másoknak is igaza, ha egy jól elhelyezett helytelen mondattal agyonvágjátok az egész mondanivalót.”
Egyrészt, szerinted helytelen, viszont nem mindenki szerint, másrészt pedig mi az az általánosítás, hogy „egy jól elhelyezett mondattal agyonvágjátok az egész mondanivalót?”
Az egy dolog, hogy én hogyan és miért így látom a világot, viszont akinél ez „kiveri a biztosítékot”, annál a hiba a saját „készülékében” van. Vannak olyan hibás TV-k, amelyek nem bírják a teljes jelspektrumot, és időnként torzítanak, kiakadnak…

Napi hírek; a kedvedért, és a szimmetria kedvéért a liberális (zsidó ideológiás) Népszavát idézem, egyetértőleg:

„Lövöldözés volt Győrben- két halott
2012. április 22.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=542598#null
Két halottja van a vasárnapi győri lövöldözésnek - erősítette meg a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI értesülését.
Kocsis Tünde elmondta, hogy egy presszó tulajdonosa engedéllyel tartott sörétes puskájával lőtt meg két, vele vitatkozó embert, a sérültek életét a mentők egy órás helyszíni küzdelemmel sem tudták megmenteni.
A szóvivő közlése szerint régebb óta haragos viszonyban volt a Bercsényi-ligeti vendéglátóhely 30 év körüli tulajdonosa és vele egykorú két áldozata. Utóbbiak egy társasággal szombat este a vendéglátóhelyen szórakoztak. Az éjszakába nyúló mulatozás végén, hajnalban a tulajdonos kitette az utcára a társaság néhány, hangoskodó tagját.
A két későbbi áldozat emiatt délelőtt 11 óra tájban visszament "felelősségre vonni" a presszóst, aki vita után az utcán adott le rájuk egy-egy lövést - tette hozzá a szóvivő.
Az MTI tudósítója a helyszín közelében azt tapasztalta, hogy a rendőrség lezárta a presszóhoz vezető utakat.”

Ha nem ő öl, akkor igencsak sanszos, hogy őt ölik meg, úgyhogy lezárta a konfliktust, az állampolgárokat meg nem védő „rendőrség” pedig az utakat zárta le…
Előbb-utóbb Magyarországon a többségnél fel fog merülni az az életbevágó kérdés, hogy vagy ő öl, vagy őt ölik meg… Már csak a hullaház és a koporsó, és a meghurcolás és a börtön között lehet választani. Ez már Rákosi (Rosenfeld) Mátyás vonala, még rosszabb verzióban.

Rákosi... „Saját bajtársait is habozás nélkül börtönöztette be, kényszerítette emigrációra, vagy végeztette ki, közülük Rajk László esete a legismertebb.

Koncepciós perek
A nevével fémjelzett korszakban az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Sokakat ért megtorlás: a koncepciós perekben kivégzettek száma száz és kétszáz fő közé tehető, 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot) kitelepítettek, kitiltottak Budapestről. 1950–53 között 1 millió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A rövidesen bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet 748 ezer embert érintett. A Rákosi-rendszerben hozzávetőleg 300 ezer embert telepítettek ki és internáltak korábbi lakhelyéről. Főként korábbi földbirtokosok, módosabb gazdák, katonatisztek, állami alkalmazottak, gyártulajdonosok jutottak erre a sorsra. Erre még a második világháború elején meghozott törvények adtak lehetőséget. A legtöbb kitelepítettet mezőgazdasági munkára fogták (pl.: Hortobágy) és embertelen körülmények között tartották.”

A bűnözők által, vagy miattuk megöltek száma mennyire is tehető évente? Több mint 200? Akkor ez már megvan, és a rendőri őrizetben lévők, és az ügyészi eljárás alá vontak száma következik.
A legsötétebb korszak II.

Horizont 2012.04.22. 16:03:40

@Bee-zony: Besértődtél?:))
Nem akarom mondatonként idecitálni a kommentedet, de sok mindent nem értek.
"Értékorientációs sor, fontossági sorrend, hm?" Ezt hogyan érted? Mert nekem van és nem lehet veled egyforma tudom. Remélem te is tudod. Nagyon jó dolgokat írsz, azonosulok is vele, aztán beírsz ilyen zsidós dolgot és nálam vége is. Biztos az én készülékemben van a hiba, vagy nagyon silány kis életem lehet, de én nem tudom úgy nézni az embereket zsidó vagy nem zsidó. Nem is tudom az-e? Meg kéne kérdeznem? Vagy nézzem kampós-e az orra, vagy körül van-e metélve?:)
Őszintén nem is érdekel. Én már csak ilyen földhözragadt nőszemély vagyok, az érdekel jó ember-e nem jó ember -e?? Meg kell szólni engem ezért? Klubrádiót szoktam hallgatni, nagyon mókás Gyuri bá', jókat szoktam derülni rajta főzés vagy mosogatás közben, de nem azért, mert zsidó a lelkem. Pont leszarom, de azt sem azért, mert zsidó, hanem azért mert fanatikus seggfej.
Orbán cigány? Olyan jókat derülök a jól értesülteken akik váltig állítják. Bevallok egy személyes dolgot. Fekete hajú, fekete szemű kislány voltam, sokan mondták kiskoromban, hogy cigány kislány:)) Akkor még hajdanán nem volt ilyen felhangja, ma már nem örülnék neki:) És képzeld nem volt semmilyen cigány származásom, se cigány ősöm. Ez tuti.Csak a hajam volt sötét és a szemem, nem a bőröm. Tehát Orbánt (aki nem cigány) se azért utálom mert cigány:) Sőt a cigányokat se azért utálom mert cigányok hanem a tetteik miatt (amik ma már "cigányosak" lettek).
Ez az újabb gyilkosság is iszonyatos. Tényleg nem tudom mi a franc van az emberekkel?
A tulaj kidobja a haragosát , akinek másnap visszamegy két embere (!!) számon kérni. A tulaj a vita után szemből mellbe lövi az egyiket, a másikat menekülése közben az autó szélvédőjén keresztül lövi le. Ez önvédelem? Meghülyültek az emberek.
Szóval én azt gondolom nem lehet mindenben egyező a véleményünk ezt írtam meg szerintem normálisan, de inkább te nem akarod elfogadni hogy másképp látok dolgokat. Ez van, így szép és kerek a világ:)

Bee-zony 2012.04.22. 20:19:44

@Horizont: „Besértődtél?:))”
Remélem nem, és csak valami elégedetlenség-érzésem volt.

„Én már csak ilyen földhözragadt nőszemély vagyok, az érdekel jó ember-e nem jó ember -e??”
Ez lehet a közös pont, hogy békeidőben az egyes egyént kell vizsgálni. Viszont aki pl. bűnszövetségben van másokkal egyes egyénként, az már nem jó ember, hanem csak egy bűnöző a többi közül, és a csoportról már az is alapvetően tudható, hogy milyen az egyes ember.

„Sőt a cigányokat se azért utálom mert cigányok hanem a tetteik miatt (amik ma már "cigányosak" lettek).”
Mikor nem a bűnözés volt a jellemző a cigányokra? Ilyenek voltak, amikor elmenekültek Indiából (el lettek üldözve a bűnözésük miatt), ilyenek voltak, amikor megérkeztek Európába, és most is ilyenek, kb. 600 éve. Amelyik nem bűnözik közülük, az a ritka kivétel. Velük ebből a szempontból nincs gond, csak annyiból, hogy mivel nem határolódnak el a többiektől, nehéz különbséget tenni közöttük. Sokkal jobb lenne, ha a nem bűnöző cigányok elhatárolódnának a bűnözőktől, ahogy a nem bűnöző magyarok is a bűnöző magyaroktól, de ez nem könnyű, a mindenféle beágyazottság miatt. Mindazonáltal, ha a társadalom bűnpártiakra és rendpártiakra válik szét, az tiszta sor, ahol tudni lehet, hogy kitől mire lehet számítani.

„A tulaj kidobja a haragosát , akinek másnap visszamegy két embere (!!) számon kérni. A tulaj a vita után szemből mellbe lövi az egyiket, a másikat menekülése közben az autó szélvédőjén keresztül lövi le. Ez önvédelem? Meghülyültek az emberek.”
Persze hogy önvédelem. Azért mentek vissza, hogy így vagy úgy megtámadják a tulajt, és ha csak az egyiket lövi le, akkor a másik vagy elmegy erősítést hívni, vagy az alkalmas pillanatra vár, hogy őt megölje. Nem volt ennél jobb választása. Megvolt a fenyegetettség, és onnantól már önvédelem. Az biztos sokakat zavar, hogy nem adott további esélyt a támadóinak, hanem rövidre zárta a kérdést. (Amerikában sokkal hamarabb rövidre zárják a dolgot, úgy a rendőrség, mint a magukat megvédő állampolgárok. Demokratikusan.)
Ez már a vadkeleti önvédelem, ami ugyanolyan, mint a vadnyugati volt kb. 200 évvel ezelőtt, csak az akkoriakat nem vegzálta a bűnőrség, és a bűnözővédő állam. És van egy olyan határozott érzésem is, hogy „vitatkozásnak” aposztrofálnak fenyegetéseket egyesek. A vita az, ami köztünk van, meg az éter, vagy Isten, a lélek lenni vagy nem lenni-je. Az nem vita pl., hogy „belebaszok a fejedbe köcsög”; az fenyegetés.
Két rossz emberrel kevesebb lett, és ennyivel is tisztult a világ. A probléma az, hogy még mindig milyen sok van belőlük, és hogy szaporodnak…
Ezek közül melyik a „jó ember”, szerinted?
„Cigánybűnözőktől félnek a kaposvári Donnerban élők
2012. 04. 22.
kuruc.info/r/35/95172/
Az esetekről beszámoló panaszosok mind a kaposvári donneri városrészben élnek. A régi nyugodt környéket emlegetik. Amikor még öröm volt arra felé lakni. Azt nehezményezik, hogy csoportokban állnak kint nap mint nap a körforgalom körül a cigányok. Nem lehet közlekedni, mert belekötnek az arra járókba.
Az egy dolog, hogy az ott „élő” cigány családoktól nem lehet közlekedni, mert minimum beszólnak, engem példának okáért rendszeresen végigtapogatnak, és ha esetleg van bátorságom megkérni őket, legyenek szívesek arrébb menni, hogy ne kelljen az autók és buszok között mennem, még agyon is vernek. Terrorizálnak mindenkit a gyerekektől kezdve az idősekig. Mi csak épségben szeretnénk hazajutni - írja egy neve elhallgatását kérő Kapospont olvasó.”
(...)

Ahogy szaporodnak a cigányok, úgy növekszik az egójuk, és úgy növekszik a bűnözés is, Kaposváron, Miskolcon, Judapest-Butapesten, és mindenütt, ahol ők vannak. Két megoldás van, vagy kiválogatni a bűnözőket békeidőben, és likvidálni őket, vagy leszámolni minden cigánnyal polgárháború keretében. A harmadik lehetőség, hogy Magyarország 100%-ban cigány-zsidó ország lesz, mert a normálisak vagy ki lesznek irtva a bűnözők által, vagy elmennek. Ennyit a „békés” megoldásról. Ki lehet halni békésen, a bűnözők miatt, és a kezeik által. És ki fogja eltartani a bűnöző hordát, a parazitahalmazt? Remélem, hogy senki, és végül belefulladnak a saját szarukba, és önmagukat számolják fel.

Nem tudok példát mondani a világtörténelemből, hogy valaha is ennyire hagyták volna a bűnözést és a bűnözők szaporodását valahol. Meg is lesz ebből a minden eddiginél nagyobb társadalmi katasztrófa… és az ázsiaiak, a távol-keletiek járnak jól, mert ők szaporodnak is, és nem is engedik a bűnözést.
A rothadó Nyugat már egy nagyon beteg szervezet, tele kártevőkkel, és a normális állapothoz, a rendhez már ölni kell, a kártevőket, ahogy a presszótulajdonos is tette.

„Szóval én azt gondolom nem lehet mindenben egyező a véleményünk ezt írtam meg szerintem normálisan, de inkább te nem akarod elfogadni hogy másképp látok dolgokat. Ez van, így szép és kerek a világ:)”
Inkább sokszögletes :) ez így még nem gömbölyű. Azt sem igazán kívánhatom, hogy legyenek olyan tapasztalataid, mint nekem, mert az a földi pokol mélységi megismerését jelenti. Inkább tanulj gyorsan a mások által történtekből.

A rendőrnyomozónak, aki a cigánybűnözős sértetti ügyemet vitte az ügyészségig, megígértem, hogy alapítok egy rendpártot. Most aztán lavírozhatok, hogy ne kelljen önvédelemből ölnöm, és engem se öljenek meg, és szabadlábon tehessem a dolgaimat; és ezt már csak úgy tudom megtenni, ha távozok ebből az országból, egy kevesebb bűnözővel „ellátott”, és kevésbé bűnözőpárti országba. Még 18 napot ki kell húznom, ami egyszerre sok és kevés. Kevés, mert eléggé felkészületlenül távozok, és sok, mert itt már napi szinten életveszélyes a helyzet. Nem mintha egyszerű lenne másik országba költözni, de még mindig egyszerűbb, mint Magyarországon kínlódni a problémák megoldásával, ami egyszemélyes változatban lehetetlen.
Nekem a polgárháború és a III. világháború már elkezdődött, ez már nem élettér, hanem harctér, az életre nem jó, csak a halálra, az élet befejezéséhez, és mivel vannak még elérendő céljaim, igyekszem a sírhelyet kerülni minél nagyobb ívben – és közben a jelenlegi hátránynak megvan az az előnye, hogy legalább nem fogok meglepődni, amikor még rosszabb lesz a helyzet…
Próbáljatok vigyázni magatokra, és egymásra.
Mostanában kb. május közepe táján fogok kommentelni – ha minden jól megy –, mert sok a mindenféle teendőm.

Horizont 2012.04.22. 20:43:00

@Bee-zony:
Mit is írhatnék erre? Kívánok neked minden jót és szépet, vagy csak egyszerűen "emberi életet".
És jó egészséget hozzá!!

Bee-zony 2012.04.22. 22:57:20

@Horizont: Köszönöm, viszont kívánom, és sikeres túlélést minden rendes, rendpárti embernek.

Morcos Kartal (törölt) 2012.04.23. 10:02:56

@Bee-zony: egyre inkább attól tartok, hogy ha túlélek, azt más nem éli túl...

süti beállítások módosítása