Skip to content


       Szűrés lista

Két éves a Nemzeti Együttműködés Rendszere

Csodálatos két év volt, nem is kell mást tennünk, mint felütnünk a kormányprogramot, és csemegézni belőle. (Ez a poszt teljesen jó lesz 2014-re is, amikor előállnak a frissített hazugság-programmal.)

Félidős értékelés a Véleményvezéren és a Ténytár blogon, a hónap legpofátlanabb interjúja pedig a 2 éves évforduló kapcsán Giró-Szász Andrással készített interjú.


1. Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot!

Az egymillió új munkahelyet a Magyarországon működő vállalkozások teremtik meg. Ahhoz, hogy a vállalkozások munkahelyet teremtsenek, bizalomra és kiszámítható gazdasági/politikai környezetre van szükség. Ez erős költségvetést, stabil költségvetési politikát jelent és kevesebb bürokráciát. A stabil környezet azonban nem elégséges, egyfelől ugyanis forrásokra, forgótőkére is szükség van  ahhoz, hogy új munkahelyek jöjjenek létre, másrészt az új kormányzatnak kiemelt figyelmet kell fordítania a munkaerő-intenzív ágazatokra is.

Az új munkahelyek jelentős részét felsőfokú végzettség nélküli emberek számára kell a vállalkozóknak létrehozniuk, hiszen közöttük sok a munkanélküli vagy az inaktív. Az ilyen típusú új munkahelyek döntő többsége három területen jöhet létre: az építőipar, a mezőgazdaság és a hazai turizmus képes tömegesen felszívni a ma nem foglalkoztatott munkaerőt. Ezért ezek az iparágak a vállalkozásfejlesztési politika kiemelt figyelmére számíthatnak.

Egyszerűbb és teljesíthetőbb feltételeket a vállalkozások számára!

Ma Magyarország nemcsak az adóterhelés, de az állami szabályozásból fakadó terhek mértéke alapján sem versenyképes, még régiós összehasonlításban sem. Ezért a nemzeti ügyek politikájának egyik fontos célkitűzése, hogy Magyarország váljék a kelet-közép -európai régió egyik leginkább vállalkozásbarát országává, olyanná, ahol a vállalkozások működésének állami szabályozása egyszerű és kiszámítható.

Életszerű, egyszerű, ügyfélbarát szabályozást!

A nemzeti ügyek kormányának felül kell vizsgálnia minden, a vállalkozások működését korlátozó előírás indokoltságát, életszerűségét, összevetve a betartásukhoz szükséges vállalkozói költségekkel. Csökkenteni kell az adók számát, egyszerűsíteni az adóbevallásokat, szélesíteni az egyszerűsített adózási módozatok körét. A hosszú és bonyodalmas előzetes hivatali engedélyezéseket is egyszerűsíteni kell vagy ki kell iktatni. Meg kell szüntetni a vállalkozások működését felügyelő állami szervek büntetésben való érdekeltségét. Csökkenteni kell a vállalkozások adatszolgáltatási kötelezettségét, megszüntetni azt a gyakorlatot, hogy az államigazgatásban rendelkezésre álló információkat a vállalkozóktól kéri be újra és újra egy állami intézmény.

Fellépést az erőfölénnyel való visszaélés és a monopóliumok ellen!

A jelenlegi magyar gazdaságban sajnos nemcsak a kereskedelemben, hanem más iparágakban is túl sok monopol vagy kartell jellegű és erőfölényen alapuló piaci helyzet alakult ki, ami torzítja a versenyt, rontja a többi vállalkozás és a fogyasztók helyzetét . Ezt erősítette a hibás privatizációs politika, amely az állami monopóliumokból magánmonopóliumokat hozott létre . Ahol lehet, fel kell törni a kartellszer ű működést akár új versenytársak belépésének elősegítésével. Ahol pedig természetes monopóliumokról van szó, ott erősebb szabályozással, esetleg a tulajdonviszonyok átrendezésével szükséges fellépni .

A magyar mezőgazdaság megújítása

Csak egy összetettebb, sok kis- és közepes méretű birtokra épülő, változatos termékszerkezetű mezőgazdaság tud nagyszámú, megélhetést biztosító munkahelyet teremteni, és ezáltal kellő távlatot nyújtani a gazdatársadalom, és utánpótlást a fiatal gazdák számára.

Közbeszerzési fordulat végrehajtása

A közbeszerzések rendszerének társadalmi-vállalkozói megítélése Magyarországon  meglehetősen kedvezőtlen. A közvéleményt irritálja a részben a sajtóból, részben a  vállalkozók saját tapasztalatai alapján kibontakozó negatív kép a visszaélésekről, a politikai szempontok érvényesüléséről, a korrupció miatt kialakuló túl magas árakról. Ugyanakkor maga a pályáztatás igen nehézkes, bonyolult, s ez önmagában is visszarettent számos, a részvételt mérlegelő vállalkozást .

Az uniós források hasznos, gyors és egyszerű felhasználását!

Ezért az Új Széchenyi-terv keretében az uniós forrásokat át kell csoportosítani a növekedéspárti, munkaközpontú gazdaságpolitikát szolgáló területekre, és a források felhasználásánál olyan rendszert kell kialakítani, amely képes gyorsan felhasználni az uniós forrást.

2. Itt az idő, hogy újra rend legyen az országban!

Elszámoltatás

Sokan érzik úgy, a leváltott kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogatott és szétesett a korrupciótól. Az elmúlt nyolc évben az állami és kormányzati szervezetek maffiaszerű működését hallottuk és tapasztaltuk. Nemzeti ügynek tekintjük, hogy a leköszönő kormány számoljon el az adófizetők rábízott forintjaival, számoljon el az Európai Unióból érkező támogatásokkal, számoljon el az állami gazdasági társaságok működésével és pénzügyi támogatásaival.

Törvény előtti egyenlőség

Az új politika lényege, hogy a politikusoknak, közéleti szereplőknek, választott tisztségviselőknek viselniük kell a felelősséget tetteikért. Csődbe vinni, meglopni, becsapni egy országot, egy várost, egy falut vagy akármilyen közösséget  következmények nélkül ne lehessen. A magyar társadalom joggal követeli a politikai kiváltságok felszámolását, a mentességek megszüntetését. Számunkra nemzeti ügy, hogy a politikusok, választott tisztségviselők az emberek védelmét, az ország szolgálatát tartsák legfontosabbnak és ne a mentelmi jog és a törvény feletti kiváltságok legyenek a közéleti szerepvállalás mozgatórugói.

3. Itt az idő, hogy megmentsük az egészségügyet!

Az új kormánynak vállalnia kell, hogy javítja a családorvosi praxisok finanszírozását és megőrzi annak reálértékét. Támogatnunk kell a fiatal orvosok praxishoz jutását.
A kórházbezárások még középtávon sem jelentenek valódi megtakarítást. A jelenlegi finanszírozás mára elégtelenné vált: nemcsak az európai uniós országok átlagához, hanem a közép-európai országokhoz képest is kevesebbet költünk egészségügyre. Fontos, hogy az egészségügy finanszírozása a jelenleginél egyszerűbb, kiszámítható, évekre előre tervezhető legyen.

Több orvosra és több nővérre van szükség. El kell érni, hogy külföldre távozó orvosaink és szakdolgozóink hazatérjenek, a külföldre készülök pedig hazánkban maradjanak. Orvosaink Magyarországon tartását nem szankciókkal kell megoldani. A széles körű egyeztetéseken alapuló életpályamodell kidolgozása elengedhetetlen. Az egészségügyi oktatást új alapokra kell helyezni, és biztosítani kell a szükséglethez igazodó képzést. A rezidensképzés egészét újra kell gondolni.

4. Itt az idő, hogy megteremtsük a szociális biztonságot!

Családpolitikánkat (..) védelmi rendszerré kell szélesítenünk. Ez egyúttal családbarát környezet kialakítását, az otthonteremtés feltételeinek biztosítását, család- és munkahelyprogramokat, a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítását, szolidaritáson alapuló családsegítő és mentális szolgáltatásokat, esélynövelő iskolarendszer kialakítását, a családok hatékonyabb védelmét és összetartozását segítő közösségi, civil kezdeményezések támogatását is jelenti.

Az idősek tisztelete, megbecsülése, biztonsága

Az elmúlt nyolc év kormányai folyamatosan bizonytalanságban tartották a nyugdíjas-társadalmat. Fokozatosan adták meg a 13. havi nyugellátást azért, hogy aztán egyszerre elvehessék.
Meg fogjuk változtatni az eddigi szocialista-szabaddemokrata gyakorlatot is azért, hogy a jövőben senki se fordíthassa szembe az egyes nemzedékeket egymással. Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek.

5. Itt az idő, hogy helyreállítsuk a demokratikus normákat!

Magyarországon az elmúlt nyolc évben, de különösen 2006 óta a normakerülés vált a hétköznapok keserű parancsává. Magát az államot sem övezi erkölcsi megbecsülés, mert maga sem viselkedett erkölcsös módon. Miközben folyamatos áldozatvállalást várt el polgáraitól, egyre kevesebbet adott cserébe. Az államon sokak szerint valójában nincs már mit tisztelni, maradék tekintélye pedig a korrupciós botrányok sorozatával tovább porladt. Az állam a magánérdekek kiszolgálójává vált, a törvényalkotás lobbicsoportok áldozatául esett.

Fidesz által kínált kormányzati válasz a joguralomra, a kiszámíthatóságra, az elszámoltathatóságra, a felelősségre, az írott jogszabályok és az íratlan erkölcsi parancsok mindenkori tiszteletben tartására, a felelősségteljes politizálásra és az emberek iránt érzett felelősségtudatra épül.

Mindennek kiindulópontja, hogy maga az állam is törvénytisztelő legyen. A normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény. A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét.

Hiteles, őszinte, a választópolgárok bizalmára épülő kormányzás

Azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az igazságszolgáltatást politikai támadások kereszttüzébe állítják, illetve hogy a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve.

Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára . Elfogadhatatlan, hogy a közjavakkal törvénytelenül és erkölcstelenül sáfárkodók az államot mint magánvállalkozást kezeljék.

Címkék: ner

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr134552435

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az érett narancs 2012.06.01. 15:50:12

Beérett a Fidesz tízéves munkájának gyümölcse. Gyönyörű, érett narancsként mosolyog ránk mindannak az eredménye, ahogyan ez a párt az elmúlt tíz évben működött. Ültettek egy fát, és most zavartan mustrálják a hatalmas gyümölcsöt. Az első lépés - a nar...

Trackback: Az érett narancs 2012.06.01. 15:49:58

Beérett a Fidesz tízéves munkájának gyümölcse. Gyönyörű, érett narancsként mosolyog ránk mindannak az eredménye, ahogyan ez a párt az elmúlt tíz évben működött. Ültettek egy fát, és most zavartan mustrálják a hatalmas gyümölcsöt. Az első lépés - a nar...

Trackback: Cezúra 2012.05.29. 18:18:22

  Gyurbán Flektorok és Orcsány Virencek siralmas és szánalmas regnálásainak újratermelődését kell elkerülnünk. A tiszta lap is évek fáradtságos munkáját követeli majd. Ahhoz pedig, hogy ne termelje újra önmagát a rendszer, ennél jóval több kell.   A...

Trackback: Cezúra 2012.05.29. 18:14:02

  Gyurbán Flektorok és Orcsány Virencek siralmas és szánalmas regnálásainak újratermelődését kell elkerülnünk. A tiszta lap is évek fáradtságos munkáját követeli majd. Ahhoz pedig, hogy ne termelje újra önmagát a rendszer, ennél jóval több kell.   A...

Trackback: Budai Gyula média rókái föld ügyben 2012.05.29. 16:28:39

Az elmúlt hetek történéseit kell megpróbálnom sorba szedni (nem lesz egyszerű) és a lehető legérthetőbben, de indoklásokkal ellátva leírni, hogy Budai Gyula kijelentései milyen tekintetben álságosak. Az igazság az ugyanis, hogy korrupcióban verhetetlen...

Trackback: Az MTI hétvégén szeret helyreigazítani, főként, ha Ángyán Józsefről van szó 2012.05.29. 14:53:01

Már két helyreigazítást is közzétett az MTI amiért május másodikán az egyposztos Napraforgóblogot idézve megsértette Ángyán József volt földművelési államtitkár jó hírnévhez való jogát. Az elsőt május 19-én, szombaton 21:08-kor, a másodikat pünkösd vas...

Trackback: A biztos pártválasztók 63%-a nem a Fideszre szavazna, míg a teljes felnőtt lakosságnak csak 16%-a voksolna a kormánypártra a Szonda Ipsos szerint 2012.05.29. 14:49:59

Ha most lennének a választások, az összes választásra jogosultaknak csak 16%-a szavazna a Fideszre. A megkérdezettek 54%-a nem jelölt meg pártot, amellyel szimpatizálna, a Szonda Ipsos május 5-12 között végzett felmérésén. * Mit tudhattunk meg a teljes...

Trackback: The Public Machine 2012.05.29. 14:10:23

Nagyjából a parlamenti ciklus fele telt el, ilyenkor érdemes félidős számvetést tartani. A napi történésektől, aktuális vitáktól hátrébb lépve összerakni egy képet: merre is tartunk. Megkísérlek én is felállítani egy ilyen képet, amelynek egyetlen ...

Trackback: Mire elég két év? 2012.05.29. 13:44:42

...két év alatt egy országot megváltani nem lehet - írja az Index a kormányfélideji elemzésében. Biztos ez? Mondhatnám, hogy elég csak Bajnai egy évére utalni, ami alatt a tehetetlen csődtömegtől eljutottunk odáig, hogy minket állítottak a válságkeze...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.05.29. 13:30:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szevasztok 2012.05.29. 14:40:02

@condorpasa: "Csak azt nem tudom, hogy az átlagmagyart nézik ennyire baszott hülyének,"

Miért nem jogosan? Most őszintén...

dr. belaman 2012.05.29. 14:45:08

"Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek."

muhahahaha

röhögő 2012.05.29. 14:45:46

@Atro: Mondd! Mit nem értesz azon ha azt mondjuk, hogy az nem futó, aki négykézláb teszi meg a 100 métert? Azzal fogsz érvelni hogy így is lehagyta a kerekesszékeseket?

nemecsek ernő áruló 2012.05.29. 14:48:35

@kifordított nagyanyó: Szerintem szegény Enricot túl sokan szűrték, és a kutya se felelt a faszságaira, így megunta! :D

Ringlósztár 2012.05.29. 14:51:06

Végül is Giró-Szász milliárdos lett, ezt is értékelhetjük a 2. orbánsimicska kormány sikereként.

2012.05.29. 14:51:32

@Atro: "még mindig magabiztosan vezetik a népszerűségi listákat a kormánypártok"

Vakok között félszemű a király.

tintamin 2012.05.29. 14:55:05

HAHAHAHA!!!

Az utolsó két bekezdés mindent visz!

Ehhez nincs mit hozzátenni, ez így valósult meg és kész.

Cinkes 2012.05.29. 14:55:17

@Atro: ha a teljes lakosság körében a 21% az olyan nagy megelégedettséget tükrözi akkor biztos én nem tudok számolni.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.29. 14:59:04

@Atro:

"még mindig magabiztosan vezetik a népszerűségi listákat a kormánypártok"

*

A biztos pártválasztók 63%-a nem a Fideszre szavazna, míg a teljes felnőtt lakosságnak csak 16%-a voksolna a kormánypártra a Szonda Ipsos szerint:

mariablogja.wordpress.com/2012/05/18/abiztos-partvalasztok-63-a-nem-a-fideszre-szavazna-mig-a-teljes-felnott-lakossagnak-csak-16-a-voksolna-a-kormanypartra-a-szonda-ipsos-szerint/

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.29. 14:59:49

@Cinkes: Ráadásul annak a 21%-nak a jórésze nyugdíjas, és csak a cenzúrázott közmédiából tájékozódik. Ez a réteg csak akkor fogja észrevenni, hogy qrva nagy baj van, ha elfogy a magyar állam pénze, és nem tudja kifizetni a nyugdíjakat. Márpedig ilyen gazdaságpolitikával BIZTOSAN el fog fogyni az állam pénze, előbb, vagy utóbb.
Akkor lesz majd baromi nagy népszerűségvesztés.

2012.05.29. 15:02:59

@Jani haverja: Nem hiszem, hogy beszélhetünk gazdaságpolitikáról. Mert amit Matolcsy művel, az nem az. Az permanens forradalom.

Viktus 2012.05.29. 15:03:57

Mi nem teljesült? :P

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.29. 15:04:42

Egyébként meg itt a Matolcsysta Keynes hívők dogmáinak a cáfolata, ha már egyszer Origo-t linkelt be Atro:
www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20120528-lett-gazdasagi-csoda-mi-all-a-gyors-novekedes-mogott.html

Így is lehet csinálni egy normális gazdaságban, egy normális társadalomban. Csak éppen ehhez az úthoz nem az állam pénzét kell költeni, hanem az állam pénzén spórolni. Aki Matolcsy módjára fordítva ül a lovon, az nem csodálkozzon, hogy nem arra megy, amerre néz.

2012.05.29. 15:07:32

"Orbán Viktor, aki hozzátette: nem várható már olyan európai válsághullám, amelyet ne tudna Magyarország sikeresen átvészelni"

Ez már kevés Viktor. Ennyire hülye már nem sok van az országban.

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-499686

Secnir 2012.05.29. 15:08:49

@Pan Modry:
ha másfél év után jelenti be, nem fog nyerni. egy jó kampány felépítéséhez 1.5-2 év kell. tehát most kell(ene) elkezdenie.
mindamellett bajnai többször kijelentette, hgy ő nem alapít pártot - legjobb esetben is 'enged' valamelyik pártnak, és függetlenként a miniszterelnökjelöltje lesz.
ami korrekt húzás, mert nem tudják zsarolni mindenféle szarsággal, és gondolom hasonlót tesz, mint az mszp-vel, hogy aláírat velük egy papírt, hogy megszavaztok mindent, amit csinálok, és akkor rend lesz.

csak kérdés, hogy mely párthoz fog menni. mondjuk azt sejteni lehet, hogy melyikhez nem. fidesz, jobbik mszp biztosan nem, burkoltan célzott rá többször is. lmp sem, mert akkor már ment volna.
akkor meg melyik?

nikk rivers 2012.05.29. 15:10:32

@No_Fidesz_No_Problem:
"A biztos pártválasztók 63%-a nem a Fideszre szavazna, míg a teljes felnőtt lakosságnak csak 16%-a voksolna a kormánypártra a Szonda Ipsos szerint:"
- és mindezt úgy, hogy gyakorlatilag nem léteznek ellenzéki pártok...

Zsiráfovics Zsiráf 2012.05.29. 15:13:59

@kifordított nagyanyó: "Persze nektek,akik a gyurcsányt meg a libás gyereket akarjátok,rossz hír lehet,hogy még mindig a fidesz a legnépszerűbb párt."
Enriconak rossz hírem van:
www.origo.hu/itthon/20120528-partok-es-politikusok-nepszerusege-felidoben.html

Morcos Kartal (törölt) 2012.05.29. 15:14:48

@condorpasa: Az átlagmagyar ennyire hülye. Kollégáim is fidesz-rajongók, pedig a kormány pont most húzza a nyakunkon szorosabbra a rabszolga-nyakörvet. És amikor tényekre alapozva kritizálom a fidesz tevékenységét, rám haragszanak meg. Mert aki nem imádja VIKTOR lábnyomát is, az csak mocskoskomcsibérenclibsi lehet. Az emberek ennyire hülyék, ez van.

@_zulu_: az emberi baromság határainak permanens forradalmi feszegetése, az.

@nemecsek ernő áruló: adott számú szűrés után a rendszer automatikusan kitiltja a delikvenst, ha jól emlékszem.

@Jani haverja: meg a szaga. És én az orromnak hiszek.

Secnir 2012.05.29. 15:14:57

háát
Enrico úgy egy hete inaktív a blogokon, Vidékinek egy hét alatt egy -igencsak gyönge- kommentje volt.

kifújtak a fiúk. elfogytak.

Viktus 2012.05.29. 15:16:11

@Jani haverja:

A nemzetgazdasági miniszter Z. Kárpát Dániel kérdésére elmondta: a kormányfő és a kabinet is egy lépésről lépésre, a nemzeti érdekeket óvó tárgyalási folyamatot választott az IMF-fel és az EU-val.

Matolcsy György szerint, aki egy nemzeti érdekeket feladó, gyors tárgyalást kíván a Valutaalappal és az Európai Unióval, az ahhoz járulna hozzá, hogy a magyar kormányt, a gazdaságpolitikát gyámság alá helyezzék. A nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága ülésén Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő kérdésére válaszolva kifejtette: Magyarország miniszterelnöke és a kormány egy lépésről lépésre, a nemzeti érdekeket óvó tárgyalási folyamatot választott.

Elmondta: az Európai Központi Bank által kifogásolt jegybanktörvénnyel kapcsolatos pontokból azokat terjesztették az Országgyűlés elé, amelyeket az EU joganyaga alapján az unió bizottsága megalapozottnak tartott. „Ezzel sok mindent kimondtunk, azt is, hogy az Európai Központi Bank felvetéseinek többségét az Európai Unió joganyaga alapján az Európai Unió Bizottsága nem tartotta képviselhetőnek” – fogalmazott a miniszter. Megjegyezte: „Ha mi azonnal minden pontot elfogadunk, azzal nemcsak a nemzeti érdek feladásának ösvényére tértünk volna vissza, amelyre nem fogunk, hanem nagyon rossz példát is adtunk volna az Európai Unió számára. Akkor a bizottság minden országgal szemben, minden vitás területen a magyar példára hivatkozva mondhatta volna a következő néhány hónapban, évtizedben a tagállamoknak: nézzétek, a magyarok is belementek abba, hogy az Európai Unió joganyagával nem megalapozott kifogásokat jogszabályi módosítással kezelte”.

A tárcavezető úgy véli, az EU történetének egyik legfontosabb küzdelme folyik, az EU centralizációs és a tagállamok nemzeti érdekeket képviselő törekvései között. „Mi ebben határozott, nemzeti érdekeket óvó, ezért lépésről lépésre haladó folyamatot viszünk. Szeretnénk – és meg is fogjuk – őrizni Magyarország pénzügyi mozgásterét” – szögezte le Matolcsy.

-

Látod a Gyurink mennyivel trükkösebb csak úgy nem feküdt le , mint a hülye lettek :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.29. 15:17:23

@Secnir: Nem nagyon van választási lehetősége Bajnainak, mert jelenleg mindegyik magyar parlamenti párt kollektivista nézeteket vall. Ezekkel a nézetekkel meg nagyon nem lehet kihúzni Magyarországot a szarból. És az a baj, hogy a többi (parlamenten kívüli) párt sem jobb a parlamentben lévőknél ilyen szempontból, tehát nincs tudomásom szerint egyetlen lényeges erő sem ma Magyarországon, amelyik élére egy Bajnai stílusú ember odaállna. Nem csak Bajnai van ugyanis, vannak azért még más értelmesen gondolkodó közgazdászok, ha nem is sokan. De úgy látszik a magyar népnek nincs igénye az értelmes gondolkodásra (persze tisztelet a kivételnek).

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.05.29. 15:23:41

Vidéki, Enrico, hol vagytok, amikor szükségünk van rátok, hogy átvezessetek a NER sötétségén minket...?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.29. 15:24:48

@Viktus: Hát ja :)
Nem tudom, én amikor meg voltam szorulva az életben, és kölcsön kellett kérnem, akkor nem azzal kezdtem a kölcsönkérést, hogy elküldtem az anyjába azt, akitől kölcsön akartam kérni.
De biztosan jobban jártam volna ezzel a módszerrel :) Lehet tanulni Matolcsytól :)

Secnir 2012.05.29. 15:25:29

@Yoriyoshi Komatsuzaki:
"Orbán Viktor népszerűsége a kormányváltás óta."
2010.05
-két-har-mad! két-har-mad!
2012.05
-egy-ne-gyed! egy-ne-gyed!

és tolja a propagandát a fidesz, hogy viktor népszerűsége emelkedett, mert a 4 több mint a 3.

2012.05.29. 15:27:32

@Secnir: Ohhh. Lecsukatom 10 napra ! Ha nem elég, egy hétre!
Továbbá a kommunizmus győzött a Föld egyhatodán, s elvtársak, ha ilyen jól halad előre ügyünk, győzni fog az egyhetedén, egynolcadán, de még az egykilencedén is!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.29. 15:27:47

@immortalis: Nem jól írtad! A helyes megfogalmazás: Vidéki, Enrico, hol vagytok, amikor szükségünk van rátok, hogy átvezessetek a NER fényénél a liberálkommunistabolsevista karvalytőke által összeesküvésszerűen gerjesztett sötétségen.

Így jobban hangzik, de azért a Tied sem rossz :)

Kandeláber 2012.05.29. 15:28:47

Éppen tegnap magyarázta el Kuncze papa Kálmán Olgának, egyben a nézőknek is, hogy a mostani ellenzék miért nem nyerhet 2014-ben.
Hát, ilyen hozzáállással nem is sikerül majd a dolog.

2012.05.29. 15:31:33

@Kandeláber: Kuncemaci is jobb lenne ha csak nagyokat hallgatna.

Kandeláber 2012.05.29. 15:35:03

@_zulu_: De ha kikívánkozik belőle...
Különben eszembe jutott egy jelenet '90-ből: Parlamenti ülésen egy kisgazda politikus kijelentette, hogy a frissiben közzétett kormányprogramot úgy kell forgatni, mint a Bibliát.
Erre egy fideszes közölte vele, hogy az nem kormányprogram, csak egy iromány.
Hát így változnak az idők.

Pan Modry 2012.05.29. 15:39:46

@Jani haverja:

En is ugy gondolom hogy nem lenne neki erdemes a mai partokkal indulnia. Ma nincsen olyan part ami peldaul a lengyel PO vagy a cseh Top09, amolyan jobbkozep-liberalis. Egy ilyen formaciora lenne igeny Magyarorszagon, raadasul Bajnai gazdasagi szempontbol inkabb volt jobboldali mint most a Fidesz, ugyanakkor sok jobboldali alapvetoen nem bigott kereszteny gondolkodasu.
A legjobb idozites kb. 1 evvel a valasztas elott grundolni a partot, mert igy nyugodtam fel lehet keszulni a szakmai programmal a hatterben, illetve nem hasznalodik el a karakter.

Hertelendi 2012.05.29. 15:40:31

Igen, sokmindenre van itt az idő. Ahogy elhallgatom a fiúk nyilatkozatait, árad belőlük a magabiztosság, a fölényesség, a nyegleség, a cinizmus. Még mindig abban a hiszemben vannak, hogy mögöttük áll a 2,5 millió választó. Azért valószínűleg érezhetnek valamit, mert nem véletlenül járkálnak Erdélybe, mintha hazajárnának. Orbán már az USÁ-ban is fűzte a magyarokat, hogy akár levélben is szavazhatnak. El fog jönni az az idő is, amikor már majd telefonon, sms-ben, e-mailben is lehet majd szavazni. A levelet fel lehet bontani, az összes többit ujjgyakorlat hamisítgatni. Túl biztosra szeretne menni Orbán. Nyílván a pártfinanszirozás megvonása is ezt a célt szolgálja, meg még sokminden más "okos" intézkedésük.
Csak egyvalamivel nem számolnak a fiúk. Van amikor nem számítanak a szavazatok. Amikor az emberek kimennek az utcára és az istennek se akarnak visszamenni. Az emberek éhesek, szomjasak lesznek, üzleteket fognak feltörni és keresni kezdik szeretett politikusaikat. Történelmi ismereteim szerint ez általában sikerrel szokott járni. Kiben bízhat Orbán? A rendőrségben? Olyan nagyon ne bízzon bennük, mert cserben hagyta őket. Hadseregünk nincs. Marad a TEK. Ha marad...

Orbán vigyázz! Borotvaélen táncolsz! Miért kell megvárni, amig baj lesz?

Pan Modry 2012.05.29. 15:41:44

@Secnir:

az eddigi lojalis jobboldali velemenyvezerek egy resze is kezdenek kihatralni a Fidesz mogul.

Kandeláber 2012.05.29. 15:43:10

Aki Bajnait várja, az úgy jár mint '56-ban az ENSZ-csapatokban reménykedők.

Secnir 2012.05.29. 15:54:50

@Hertelendi:
"Kiben bízhat Orbán? A rendőrségben?"
hehehe. Kérdezd Szima Juditot és a TMRSZ-t. Majd pont ők, igen. Minden bizonnyal.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.29. 16:05:34

"Számunkra nemzeti ügy"
Ezt értelmezze már valaki?
A nemzeti ügy az nem a nemzet számára fontos?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.05.29. 16:05:59

@zero:
Nekem mindenképpen ez a kettő a "kedvencem":):

No.1.: "Ezért a nemzeti ügyek politikájának egyik fontos célkitűzése, hogy Magyarország váljék a kelet-közép -európai régió egyik leginkább vállalkozásbarát országává, olyanná, ahol a vállalkozások működésének állami szabályozása egyszerű és kiszámítható."
(Az eddigiek alapján a "kiszámíthatóság" szó jelentésével sincsenek tisztában).

No.2.: "Meg fogjuk változtatni az eddigi szocialista-szabaddemokrata gyakorlatot is azért, hogy a jövőben senki se fordíthassa szembe az egyes nemzedékeket egymással."
(Tessenek mondani, a nyugdíjak reálÉRTÉKÉnek megtartása mellett az alacsony munkabérek nettó ÖSSZEGÉnek megtartása mégis mi a halál vérvörös f*sza?!)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.29. 16:08:56

Végigolvastam. Nagyon ott van. Bár mintát vehetnék az arcbőréből, ennek az anyagnak jó hasznát vennénk a fémkohászatban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.29. 16:10:02

@Kandeláber: Valószínűleg igazad van. Pedig nagyon sokkal jobbra fordulna Magyarország sorsa, de ahhoz meg kellene győzni a tömeget, az meg nem nagyon fog menni. Bár, mint már mondtam, én elképzelhetőnek tartom, hogy Fideszéknek még a választások előtt elfogy a pénzük, és akkor a nyugdíjasok (az utolsó stabil bázisuk) elfordulnak a Fidesztől. Akkor lenne valami esélye Bajnainak.

Emiksz 2012.05.29. 16:12:27

Nehogy úgy járjatok, mint én a fidesz programmal: volt a honlapjukon az Erős Magyaroszág, még márciusban is, én elkezdtem humorizálni rajta, utána nem sokkal levették. De hogyan...
emiksz.blog.hu/2012/05/22/eros_magyarorszag_2_0
"... hirtelen a hibát orvosolták. Nem, nem javították ki, hanem tényleg orvosolták. Szikével."

röhögő 2012.05.29. 16:12:59

@Lord_Valdez: Azzal az anyaggal ami az arcán van, neutroncsillagot lehetne darabolni.

röhögő 2012.05.29. 16:14:16

@Secnir: Szerinted miért alakult a TEK-?

röhögő 2012.05.29. 16:16:14

@Pan Modry: Elég az fél évvel is, bőven. A ljubjanai polgármester 2 hónappal a választások előtt csinált pártot Szlovéniában és megnyerte.

röhögő 2012.05.29. 16:18:12

@immortalis: Kalmár odaát van, a vicenten, egy hét szünet után.

Kandeláber 2012.05.29. 16:19:02

@Jani haverja: A mostani ellenzék alkalmatlan a váltásra.
Jobbik: nem is igazán ellenzék
MSZP: megszalámizva
DK: szalámizók
LMP: komolytalan.

gnme 2012.05.29. 16:25:32

egyre többet hallom ezt a NER-t, régebben nem volt

mi ez, valami sörfajta? .. vagy borfajta?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.29. 16:27:55

@Jani haverja:
Ha fogytán lenne a pénzük, hirtelen rendelnek valamit a Közgéptől és megint évekig megvannak.
Most pont azért akarják két évre megvonni a pártpénzeket, mert a többi nem tud ennyit lopni.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.05.29. 16:32:19

@röhögő: Jaja, Lord Vader is lepattanna róla fénykardostul...

gnme 2012.05.29. 16:39:55

hmm.. a NER, az az íróasztal a székkel ,, meg a kancsó borral ?? a belseje meg a dexion salgó, a determinátor-elektromodulátor, a budi-bilder

oda kell ülni és egy nagy könyvet adnak eléd (asszem palya látta el tintával az előlapján, az volt ráírva "al" (altáji / alpári) - kotmány (..egy kotvány szöveg)..), annak egy lapján megadott időkeretben "te" szalonnázhatsz, aztán ki kell tépni azt a lapot, már a zsíros foltok miatt, bort meg kiakasztott gigával húzóra benyelni

sok ilyen írósztal van azt mondták ,, hát sokan reggeliznek, ... érthető

M_R 2012.05.29. 16:45:53

@röhögő: És a TEK-ben elég sok a külföldi zsoldos - főként egy közel-keleti országból aminek hatágú kék csillag van a zászlóján...

gnme 2012.05.29. 16:48:57

TEK? .. eddig ez se volt.

Ez vagy a rendőrakadémiából jött, vagy egy újfajta TSZCS. Másra már nem tudok gondolni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.29. 16:52:01

@Lord_Valdez: Nem úgy értettem, nem a Fidesz pénze fog elfogyni, hanem AZ ORSZÁG PÉNZE, azaz meg fog borulni a költségvetés véglegesen, és nem lesz pénz pl. nyugdíjakra. Merthogy a dilettáns gazdaságpolitika "eredményeképpen" egyre kevesebb adó fog befolyni egyrészt azért, mert nagy recesszió lesz, másrészt meg azért, mert ekkora adókulcsoknál, és ennyi adófajtánál már még jobban érdemes lesz elkerülni az adófizetést. És tetejében az adóelkerülés egy része legális is lesz, pl. internettelefon a telefonadó csökkentésére.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.05.29. 16:53:41

@Emiksz:

HTTP 404

Rinyálsz itt, ahelyett, hogy örülnél, hogy legalább egyszer az életben igazat mondanak... :D

papugaja 2012.05.29. 16:57:35

G.Sz.A:
"Hadd éljek egy példával: ha egy hajó hatalmas viharba kerül, akkor - ahhoz, hogy fel ne boruljon, és a rajta lévők egyáltalán életben maradjanak - néha le kell vágni egy-két vitorlát."
Pontosítanék: Nem viharban, hanem ellenszélben vágtátok le a vitorlák javát. Azóta tattal előre, kormányozhatatlanul sodródunk a zátonyok között.

ggaborx 2012.05.29. 16:59:11

Én csak arra lennék kíváncsi, hogy ha meglenne a lehetőségetek a mindennapi politikai döntésekbe, a törvényalkotás folyamataiba, a gazdasági programok alaktásába beleszólni, akkor élnétek-e vele? Vagy csupán arról van szó, hogy a másik tetteit kritizálni mindig könnyebb mint saját megoldást letenni az asztalra?

Nyilvánvalóan mindenki azt szeretné, ha a mindenkori kormány olyan döntéseket hozna, melyek az ő személyes érdekeit szolgálják. Csakhogy egy társadalomban nincsenek egyetemlegesen, mindenki számára egyformán fontos érdekek. Sokkal inkább érdekellentétek kiszolgálásáról beszélhetünk. Így végső soron azért van szükség pártokra és képviselőkre, hogy az érdeksérelmek esetén ne a tükörben, vagy a szomszédban kelljen keresni az ellenséget, hanem az legyen kint a kirakatban jól látható módon.

Mit tennétek, ha mától minden egyes törvényjavaslatra szavazhatnátok és a tényleges szavazati arány döntene a megvalósításról? Továbbá mit tennétek, ha ti magatok nyújthatnátok be nap-mint-nap új törvényjavaslatokat szavazásra? Élnétek-e a lehetőséggel, vagy élesen elhatárolódnátok a felelősségtől és az ezzel járó teendőktől? Mit tennétek, ha a saját képviselőtöket bármikor leválthatnátok, vagy akár saját magatokat képviselhetnétek a parlamentben? Élnétek a lehetőséggel, vagy azt gondoljátok ez nem a ti dolgotok és csupán a mások munkájának eredményét kívánjátok folyton bírálni?

2012.05.29. 16:59:49

" Sokan érzik ugy hogy a leváltott kormány bünszervezethez hasonlit..........."

Kedves Giró-Szász András !
Nyugodjon meg, most is ezt érzik a zemberek.
Lehet itt visszafelé mutogatni, de önök is ezt teszik.
Lehet azt mondani, hogy a szocik az anyjukat is eladták. Ez igaz!
De önök is eladják az anyjukat is , miközben közben a hazugságok áradatában még meg is lopják!
Különbség?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.29. 17:05:35

@ggaborx:
A válasz igen. Tudjuk mit kellene csinálni, csak nem lenne népszerű. És igen, csinálnám.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.05.29. 17:07:17

Könnybe lábadt a szemem ettől a csodálatos mesétől. A címe lehetne mondjuk a "NER és a tízmillió kicsi éhező".
És sehol egy lencsés vagy egy vidéki, hogy elmondja, miért vagyunk mi teljesen hülyék...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.29. 17:13:37

@Jani haverja:
Ó, amiatt ne aggódj! Ha elfogy a nyugdíjravaló, akkor majd megvédik a babakötvényeket és a lakástakarékpénztárakat az eltőzsdézéstől.

Kopi3.14 2012.05.29. 17:15:43

@ggaborx: simán. Elég határozott elképzelésem van egy adó, járulék és nyugdíjrendszerröl, amit szeretnék végigvinni, ha lenne rá lehetöségem. Az egész homlokegyenest szembe megy az elmúlt pár év tendenciáival. De EÜ-re is vannak elképzeléseim. Bár midnen ötletem elég hosszú kifutási idövel bír, ugyanis nem hiszek a fünyíróval operálunk módszerekben társadalom esetén.

Makkasz 2012.05.29. 17:18:55

Ahogy elolvastam, pontrol pontra az ellentetet csinalta vagy erte el a kormany,. Ez valami hihetetlen. Nem az volt a programban, mit akarnak megakadalyozni?
Helyesen, nehogy megszunjenek a kartelek, nehogy a kisvallalkozasok megerosodjenek, a videk magara talaljon, a kiszamithatosag az ellensegunk, az adopres csokkentetset visszaverjuk.
Csak valami buzi firkasz atirta nekik.
Vagy csak rosszul ertettetuk: Eros budzse, vekony allam (megalapozott tarthato szamok, kicsi allam -igy ertettuk), valojaban: Sok penz beszedes, szabadrablas es sportolok a kormanyban.

pitaa 2012.05.29. 17:21:39

köszönjük meg a kedves szavazóknak, hogy ennek a dilettáns csürhének elintézte a kétharmadot. szopjatok le mind.

Makkasz 2012.05.29. 17:28:05

@pitaa: Ez most ugye onkritika, mert ha szavazo vagy, kedves demokraciank ertelmeben te is megszavaztad (barkire is szavaztal, legitimaltad ezt a rendet es a balfaszokat), ha meg nem szavaztal, mit varsz?

Azt az ordenare csusztatast, hogy a mindekori megvalasztott kormany a valasztas utan arra hivatkozva hozza meg bugyuta, hatalomkiterjeszto, nepnyomorito intezkedeseit, hogy ez a szavazok akarata, mikor fizetjuk meg a politikusoknak egy ket sallerral?

Szevasztok 2012.05.29. 17:36:35

@pitaa: Én ugyan nem szavaztam rájuk, de amikor eldőlt az eredmény, akkor egy kicsit bíztam benne, hogy a soha eddigi 2/3-os lehetőséggel meg tudnak lépni olyan régóta szükséges lépéseket (gondolok itt a nagy ellátó rendszerek átalakítására), amiket 2/3 hiányában nem lehet, vagy nagyon nehéz (lásd EÜ reform körüli huzavona az MSZP és a SZDSZ között).

Hát az erővel éltek, de csupa értelmetlen dologra használták, a régóta húzódó átalakítások meg még kérdőjel szintjén se merült fel bennük.

Szóval én nagyon sok mindent meg tudnék bocsájtani nekik, ha végre legalább EGYETLEN értelmes területen elérnének valami komolyat (olyant ami mindannyiunk érdeke, és nemcsak a fideszé).

nu pagagyí 2012.05.29. 17:42:35

A Fidesz egyetlen ígérete teljesült, a rend valóban helyreállt, mert hatalomra jutva már nem kell az utcán hőzöngeniük. Véget vetettek a saját maguk okozta rendetlenségnek. A többi pontban @Makkasz: véleményével értek egyet, hajszálpontosan az ellenkezőjét csinálták, mint amit megígértek. A kifelejtett bónuszokról már nem is beszélek, ami az új alaptörvényben testesül meg.

Makkasz 2012.05.29. 17:44:00

@ggaborx: Nem, szerintem a direkt demokracia leheto legteljesebb kiterjesztese szukseges, amivel egy ujszeru modern rendet lehetne letrehozni (ennek ugye akadalya a magas koltseg, lassu donteshozatal, kisebbsegi velemeny figyelmen kivul hagyasa, politikai, populista machinaciok).

A magas koltseg, lassusag az internet elterjedesevel mar nem igazi gond.
A donteshozatalhoz szokseges informaciokhoz valo hozzajutas mar picit nehezebb ugy, de megszervezheto, valodi kozszolgalati mediaval, transzparenciat lehet biztositani mindenhol.
Az a tudatossaag, informaciok feldolgozasanak, ertekelesenek es jo dontes hozasanak kepessege ma meg hianyzik emberek tulnzyomo tobbsegebol, erre kepezni kell altalanos iskolatol, es tarsadalmi elvarassa kell hogy valjon az ilyenfajta muveltseg,, hogy a kocsmaba az aktualis szombati szavazandokrol ki-ki kifejthesse velemenyet.
Termeszetesen kerdes, mennyi munka varhato el allampolgaroktol, hogy kepbe keruljenek es dontest hozzanak. Szarintem a mai rengteg felelsleges ugyintezes, hatosagosdi megszuntetesevel meg none is a szabadido.
A tudatossag, felkeszultseg a populista machinaciok ellen is vedene.

Persze meg kell talalni azt a hatart, ahol a szolgalo kormany maga donthet, vagy a kisletszamu parlament, nepszavazas nelkul, ill. ugyeknek a csoportjait (orszagos, regionalis, varosi, telepulesi). Biztos nem a mai az idealis, ahol sorozatban az elozo kormany rossz teljesitmenye miatt kerulnek hatalomra balfekek, es erre hivatkozva total ellentetes dolgokat csinalnak mint amire felhatalmaztak oket (mert az a programjuk, es nem a parterdekuk).

Ehhez persze kell a transzparens, merheto, szamonkerheto konkretumokat tartalmazo program, aminek teljesuleset tobb meroszammal folyamatosan nyomon lehet kovetni, es a kormanyt nepszavazassal vissza lehet hivni (elegendo dislike-kal pl.).A kisebbsegi velemny most sem ervenyesul, ennek rendjet ki kell talalni.

Roviden, nagyon sokan szeretnenk beleszolni a politikaba, nem ideologia vagy part alapon, hanem orszagstrategia, program, ugy alapon.

Erre most nincs lehetoseg, mert a rendszervaltas ota ujra meg ujra megtortenik a legnagyobb valasztasi csalas, az, hogy a kormany nem azt a programot valositja meg amire az emberek felhatalmazast adtak (termeszetesen nincsenek is ertheto, szamonkerheto, szamszerusitheto es nyomonkovetett programok).

Makkasz 2012.05.29. 17:46:45

@Szevasztok: En is szurkoltam nekik a ketharmadukkal. Szepen is indult, az allampolgarsagi torvennyel. Aztan ugyanazt csinaljak, a roszat meg nagyobban, dilettansabban, cinikusabban, arrogansabban mint elodeik.

pitaa 2012.05.29. 18:01:11

@Makkasz: egyik pártra sem szavaztam, mindet hiteltelennek tartom, az emberek jelentős része pedig sajnos amnéziás. ennek az országnak annyi, mert már abban sem lehet reménykedni, hogy egyszer kidöglik az ex-komcsi politikus garnitúra, ugyanis felnőtt a következő generáció, akik még ennél is cinikusabbak, pofátlanabbak és aljasabbak.

nu pagagyí 2012.05.29. 18:08:17

@ggaborx: A Fidesszel és kormányával más bajok vannak. Nevezetesen az, hogy diktatúrát épít bolsevik módszerekkel. Ezt nem lehet megbocsátani. A választási hazugságait még elnéztem volna, ha egyébként szóba állna az emberekkel és nem pökhendi módon oktatna ki mindenkit. Rosszhiszeműségüket és gazdasági impotenciájukat látva, már nem az igéretek teljesítését várja az ember, hanem azt, hogy húzzanak a fenébe, mert minden perccel még nagyobb kárt okoznak az országnak.

Ironfist 2012.05.29. 18:13:11

Olvasva a kommenteket, jöttem rá, hogy ez nem két évvel ezelőtti humbug, ez mostani humbug. OMG, ezek még mindig ugyanazzal etetik a Birca-kat?

Makkasz 2012.05.29. 18:13:14

@pitaa: Jajj, remelem nincs igazad, de felek igen. Csak alom hogy mas jon, ahhoz meg nagyobb trauma kell, hogy elsoporje a nep a jelen hatalmat, es megujuljon.
Ez EUnak sem erdeke. A verlazito szopatas mellett osszessgeben marad a nagy nemzeti tehetetlenseg.

greybull 2012.05.29. 18:14:01

Meg vagyunk már mi baszva mindörökre! (Lőwy Árpád).

Horizont 2012.05.29. 19:10:58

Itt az idő........itt az idő!Hát ez az. Itt lett volna az idő, de elb@szták szép módszeresen. Kétharmadostól. A kommunikációjuk? Mint '98- '02 között. Sőt rosszabb. 2002-ben is nagy mellénnyel voltak, aztán megfagyott ereikben a vér amikor nem nyertek. Sajnálatos, hogy még mindig ennyien hisznek bennük. Attól, hogy nincs egy normális ellenzéki erő se, attól még nem kéne jónak kikiáltani őket. Mivel nem azok.
Belenéztem ma a parlamenti közvetítésbe. Ezt az ordenáré ordibálást. Szégyellem magam helyettük is.
Gíró Szász is akkora csalódás. Nem is értem ezt tanítják valahol amikor egy interjúalany úgy válaszol, hogy nem válaszol??:)
Orbán legnagyobb bűne, hogy elhintette a gyűlöletet az emberek között, kettéosztotta az országot, mesterségesen gerjesztette az ellentéteket. Jó talajra hullott minden cseppje. Ha valaki bírálni meri a Fideszt az csak büdös komcsi-libsi lehet, vagy még büdösebb zsidó. Így a normális vélemények, ötletek elhalnak, az ordibálástól nem is hallatszanak. Marad a megbélyegzés. És a visszafelé mutogatás. Meddig? Igen szarok voltak előtte, elkúrták, de akik ezek után egy ekkora lehetőséget kihagytak, nem éltek vele, visszaéltek vele, nem rosszabbak-e?

@greybull: Ez így van, sajnos!

Lacdelo 2012.05.29. 20:09:09

"Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek."

Ennel jobban semmi nem jellemzi a hazug kampanyigereteket. Egyebkent a Fidesz kormanyprogramja minden pontban ellentetes a Fidesz kormany tenyleges intezkedeseivel.

1. Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot!
Tonkre tettek. -1 es -2%-os recesszio, romlo beruhazasi adatok, forrashiany.

Egyszerűbb és teljesíthetőbb feltételeket a vállalkozások számára!
Ennel rosszabb feltetel rendszer meg nem volt. Forrashianyos vallalkozasok, minimalber drasztikus emelese, 27%-os AFA, rengeteg uj ado bevezetese.

Elszámoltatás
Nem volt meg. Valoszinuleg nem volt olyan nagy a korrupcio az MSZP-ben mint ahogy beallitottak. Ha lett volna, akkor azt felhasznaltak volna.

Fellépést az erőfölénnyel való visszaélés és a monopóliumok ellen! / A magyar mezőgazdaság megújítása /

Kozgep monopolium- Oligarchak (Nyerges/Simicska). A megujitas sikerult most mar csak Fidesz oligarchak juthatnak foldhoz, helyi gazdaknak eselyuk sincs.
3. Itt az idő, hogy megmentsük az egészségügyet!
Szinte mar nincs olyan orvos aki ne kulfoldre menne. Az egeszsegugy osszeomlott.

4. Itt az idő, hogy megteremtsük a szociális biztonságot!
Szetvertek a szocialis biztonsagot. Munkanelkuli segely csokkentese, rokkantak visszaterelese munkaba (nincs munkahely), 27 es 48 ezer Ft kozmunka es segely.

5. Itt az idő, hogy helyreállítsuk a demokratikus normákat!
Szetvertek a demokraciat. Mindent OV iranyit szemelyesen. Nincs fek es ellensuly.

ggaborx 2012.05.29. 20:17:34

@nu pagagyí: Ahhoz, hogy te magad aktívan részt vegyél a társadalmi, gazdasági döntéshozatalban elsősorban le kell számolnod azzal a hozzáállással, hogy az éppen helyetted dolgozó eredményeit kritizálod. Amennyiben te magad szólhatsz bele a döntésekbe, úgy azonnal elveszted a konkrét indulati céltábla által nyújtott kényelmes támadási pozíciót, akár fidesznek hívják az ellent akár bármi másnak.

Hozzászólásod alapján te magad nem szeretnél konkrétan résztvenni a döntéshozatal folyamatában, csupán a végeredmény alapján utólag fogalmaznál meg ellenvetéseket. Ezzel nincs is gond, sőt az emberek többsége szerintem pont így van vele. Ebben az esetben viszont csupán annyit kellene végiggondolnod, hogy ki az akit te magad _személy szerint_ - és nem párt vagy ideológia alapján - alkalmasnak tartasz arra, hogy a te érdekeidet maradéktalanul képviselje? És ezen a ponton nem "bejáratott" pulitikusokra, sokkal inkább hozzád közel álló rokonokra, ismerősökre, barátokra kellene gondolnod.

Mert véleményem szerint pont az a gond, hogy a jelenlegi képviseleti rendszer már önnmagában alapvető megcsúfolása az eredeti jelentésének.

pandacsökiboborján 2012.05.29. 20:19:58

@zero: az 1459-ik napon fog megvalósulni,ha szökőévvel nem kalkulálunk,ha igen csak akkor a felelősség teljes egészében VII. Gergely pápát terheli...

ggaborx 2012.05.29. 20:20:10

@Lord_Valdez: És azt fel tudnád-e dolgozni, hogy az általad kidolgozott cselekvési tervet végül a többség mégis elutasítja és így nem viheted véghez? Ebben az esetben képes lennél-e a többség által végülis megszavazott intézkedéseket magadra is kötelező érvényűnek tekinteni, vagy minden eszközzel harcolnál és semmibe vennéd, mivel ez nem a te elképzelésed?

KenSentMe 2012.05.29. 20:21:26

"végig hazudtuk az utolsó másfél két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz… Hazudtunk reggel, éjjel meg este…"

ggaborx 2012.05.29. 20:28:33

@Kopi3.14: És úgy érzed, hogy a te elképzeléseid tökéletesek és biztos vagy benne, hogy az emberek elsöprő többsége ugyanilyen lelkesedéssel állna hozzá a terveidhez? Képes lennél-e kompromisszumokat kötni, avagy egy egészen más tervet is támogatni, elfogadni, amennyiben a többség akarata ezt diktálja?

Lényegében arról van szó, hogy szerintem ez az egész képviseleti demokrácia abból az alapvető emberi jellemzőből táplálkozik, hogy a mindennapi valóságban a legtöbb ember úgy van vele, hogy a problémáit oldják meg azok, akiknek erre felhatalmazást adott és őt hagyják békén a nemzetgazdasági, politikai és egyéb nagy volumenű kérdésekkel. Oldják meg. A többség leszarja, sőt nem is akarja tudni hogyan, de oldják meg. Emeljék a nyugdíjakat, mialatt csökkentik az adókat. Meg legyen ingyensör. A háttér, a lehetőségek, a mozgástér, a valódi ok-okozati összefüggések nagyjából mindekit hidegen hagynak.

Így tehát végső soron azért képviseli az egyes embereket most konkrétan a fidesz, holnap más más formáció, mert az embereknek ez kell, ezt szeretnék. Sokkal inkább, mint hogy mondjuk napi szinten kelljen a mocskos politikával foglalkozni. Akkor már legyen inkább 1eFt a benzin, de nehogymár. Csak a gond az, hogy pont azért mocskos a helyzet, mert valójában mindenki leszarja.

ggaborx 2012.05.29. 20:37:52

@Makkasz: Biztos vagy benne, hogy a mai pártrendszer, a szavazói érdekek valódi képviseletétől teljes egészében elrugaszkodott, pártfegyelem alapú, gombnyomogató droidok által alkotott formációk által megvalósított demokrációt csupán csiszolgatni kellene és mindjárt más lenne a helyzet? Egy olyan országban, ahol alkotmányt cserélnek, ahol egymás hátát védendő, illetve egymás zsebét tömő törvényeket hoznak nap-mint-nap, ott valóban reális esély lehetne mondjuk törvénybe - alkotmányba - iktatni a visszahívhatóságot? Szerinted elegendő lenne a transzparencia ott, ahol minden nap újabb és újabb szabadrablási esetek részleteivel ismerkedhetsz meg az esti híradóban úgy, hogy tulajdonképpen mindenről tudsz, de mégsem tehetsz semmit? Kell annál nagyobb transzparencia, mint mikor nyiltan felvállalják, hogy mely érdekeltségi körök hány milliárdot kapnak a kormánytól ilyen-olyan ad-hoc törvények által? Nem világos már így is az, hogy ma már nem az átláthatóság a kérdés, hanem sokkal inkább az, hogy az eléd vetett pofátlanságok ellen miért nem tudsz tenni semmit?

ggaborx 2012.05.29. 20:39:59

Amúgy meg olyan kurva jó látni, hogy mikor Gyurcsány az emlékezetes beszédében bevallotta, hogy hazudnak mint a vízfolyás, akkor emberek ezrei mentek az utcára. Most meg amikor nyilvánvaló a folyékony hazugságáradat, de _nem lett bevalva_ (!) mindenki otthon pihen. Ez valami csodálatos!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.29. 21:04:18

@ggaborx:
Hogyne, ha a választáson teszik. Ehhez viszont az kell, hogy őszinte programot adjak és őszinte kommunikációt folytassak.
Ha közben olyat akarnak rám kényszeríteni, ami elfogadhatatlan, akkor egy becsületes kormány egy dolgot tehet: lemond.

Makkasz 2012.05.29. 21:18:45

@ggaborx: A visszahívhatóság és a transzparencia pont az, amitől ellenőrizhetővé válik a hatalom, és tehetsz valamit.
Ne haragudj hogy nem skicceltem ide egy alkotmánytervezetet, hiszen már annak is közösen, sok ember munkájából, többlépéses módon kéne keletkezni, talán először alapelvekkel kellene kezdeni, mint az állampolgárok kiteljesedésének, szabadságának biztosítása, a demokrácia és a közös, közvetlen döntéshozatal minél nagyobb körre való kiterjesztése, a tudáshoz való hozzájutás biztosítása, stb...

Makkasz 2012.05.29. 21:22:53

@ggaborx: Ráadásul pont az elenkezőjét írtam, hogy nem a pártrendszer, hanem a minél nagyobb közvetlen demokrácia a megoldás, tehát a mai parlamentarizmust, ami máshol sem, de különösen a mi posztkommunista kultúránkban nem biztosítja a sikert.
Biztos hogy nekem válaszoltál?

kenájkikit 2012.05.29. 21:24:21

szerintem teljesen komolyan gondolják, hogy ők tényleg ezt/ezeket csinálják:D

Makkasz 2012.05.29. 21:34:04

@ggaborx: A transzparencia (pl milliárdos közbeszerzés tenderbontást vagy tárgyalást közvetíti az egyébként értelmetlen köztévé, kisebbeket a helyi TV, be lehet menni, részt lehet venni a döntéshozatalban, ez nem teszi lehetővé a kamuzást. A másodkézből kapott infót viatatja az a fél akiről szól, egy idő után csak hitek csatáznak. A transzparencia nyílt lapokat jelent, ahol előre tudod milyen szempontok alapján születik a döntés, és végignézheted hogyan csinálják. Ilyen már létezik, és működik.

Meglepődtem mikor sokak titkos reménysége Grodon sem mondta ki hogy érthető, konkrumokat tartlamazó, monitorozott program kell. Ő is ugyanúgy homályban akar tartani minket.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.29. 23:05:42

Elszámoltatás

Sokan érzik úgy, a leváltott kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogatott és szétesett a korrupciótól. Az elmúlt nyolc évben az állami és kormányzati szervezetek maffiaszerű működését hallottuk és tapasztaltuk. Nemzeti ügynek tekintjük, hogy a leköszönő kormány számoljon el az adófizetők rábízott forintjaival, számoljon el az Európai Unióból érkező támogatásokkal, számoljon el az állami gazdasági társaságok működésével és pénzügyi támogatásaival."

aha
kkbk.blog.hu/2012/05/22/angyan_es_a_tartotisztek

Marcellusca 2012.05.29. 23:34:24

Na, ezekből semmi nem teljesült.
Sőt!!!
A legtöbbnek az ellenkezője. :(((

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2012.05.30. 03:21:07

"1. Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot!
Az egymillió új munkahelyet a Magyarországon működő vállalkozások teremtik meg."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/20/egymilliomunkahely-szamlalo/

164767 az időarányos hiány.

ggaborx 2012.05.30. 08:22:29

@Makkasz: Szerintem meg teljesen mindegy, hogy világosan látható módon költik-e az ország pénzét egymásra, vagy csak titokban. Hiszen így-sem úgy-sem tehetsz ellene semmit. Ma már egészen transzparens minden stikli - közgép mond valamit? - mégsem tehetsz ellene. Az igazi megoldás nem az, hogy világosan látod, ámde tehetlenül szemléled, hogyan lopnak, sokkal inkább az, hogy már eleve nincs lehetőség semmilyen hatalom kezében a folyamatos, pofátlan lopásra. Az igazi változás akkor lesz, ha egy-egy szerződést te magad is megszavazhatsz, vagy éppen ellene voksolhatsz és ténylegesen a szavaztok döntik el, hogy lesz-e aláírás vagy nem. Ettől nagyon-nagyon messze vagyunk. Simán csak a transzparencia ez ellen már édeskevés.

Makkasz 2012.05.30. 12:33:38

@ggaborx: Ne haragudj, nem olvasod el amit írok, úgy válaszolgatsz, másodszor, ráadsul hülyeséget.
Egyrész a transzparens közbeszerzés nem engedi hogy azt csináljanak amit akarnak, mert kilóg a lóláb, politikusok legnagyobb félelme, ha minden látható.
Másrészt ugyanazt írtam mint te, hogy részt lehessen venni magában a döntőbizottságba. Persze megszavazni is érdemes, mondjuk helyieknek egy híd megépítését, bár a szerződésenkénti szavazásnak a technikai háttéren túl lehet egyéb hátránya, szóval ezt át kéne gondolni.
Ne haragudj, de alkotmány után most közbeszerzési törvényt sem tudok ideskiccelni neked.
Nem értem miért próbálsz meg belekötni amit írok úgy, hogy el sem olvasod előtte. Megbántottalak valamikor? Sértett figurák trollkodnak így.

ggaborx 2012.05.30. 12:43:32

@Makkasz: Pontosan értem amit írtál. Most ismét leírtad, az "egyrészt" részben:
"a transzparens közbeszerzés nem engedi hogy azt csináljanak amit akarnak, mert kilóg a lóláb, politikusok legnagyobb félelme, ha minden látható".

Én egészen pontosan ezt a kijelentésedet kérdőjeleztem meg korábban is. Ma már koránt sem "az a legnagyobb félelme" a politikusoknak, hogy látható-e amit csinálnak. Ezen már régen túl vagyunk. Ma már simán bemondja a híradó, hogy most éppen miként loptak mert nagyon jól tudják, hogy semmilyen módon nem tehet ellene senki semmit. Ugyanis hoztak rá megfelelő törvényeket. Ma már nyiltan lopnak és röhögnek a markukba úgy, hogy semmi következménye nincs és nem is lesz a tetteiknek akkor sem, ha minden disznóság egyértelmű és látható.

Nem értem, hogy miből gondolod a sértődöttséget, meg a megbántást. Egyszerűen egy apró momentumban nem értünk egyet. A véleményed többi részével, amelyre nem reagáltam tulajdonképpen egyetértek, vagy nem tartom olyan jelentőségűnek, hogy bármilyen formában vitába szálljak vele.

condorpasa 2012.05.30. 13:55:06

@Kartal (lemondott dr.): Akkor én legalább annyival beljebb vagyok, hogy a kollégáim kb. 70%-a egyetért velem:)) Nem értem, a ti kollégáitok nem tankolnak, nem járnak boltba? Vagy ezért is a mocskos EU a hibás? Viszont abban nagyon igaza van Lengyel Lászlónak, hogy igazából a gazdasági szereplők passzivitását nem érti - egy normális országban a kormánynak a manyupok einstandolásakor mennie kellett volna. Igen, mondjuk ki: birkák vagyunk :((

Kopi3.14 2012.05.31. 23:27:54

@ggaborx: Nem, nem hiszem, hogy az én elképzeléseim tökéletesek, mert semelyik rendszer, koncepció nem lehet tökéletes. ( ennek belátásával máris fölé emelkedtem a teljes mai politikai mezőnynek.) kompromisszumot kötni képes lennék, munkám során folyton-folyvást azt kell tennem. Vagyis ebből következően tudok mérlegelni. Bármilyen tervet tudok támogatni, ha az meglátásom szerint helyes, előremutató. nem azért támogatok valamit, mert a tömeg úgy akarja. amennyiben nem tetszene a népnek az elképzelésem, akkor nem választanának meg, ennyi.
nem tudom miért részletezed nekem a képviseleti demokráciáról alkotott véleményed, nem volt a felvetésemben erre vonatkozó elem, de ha már ezt emlegeted, szerintem ahol listán akár egyetlen ember is bejuthat, az nem képviseleti demokrácia. képviseleti demokrácia az, ahol az összes képviselőt egyenként választják meg. Megítélésem szerint ekképp egyetlen kormány sem tekintheti magát a nép képviselőjének akkor, amikor nem direktben választják meg a választópolgárok.

süti beállítások módosítása