Skip to content


       Szűrés lista

Letelepedési engedélyt tessék! Csak 70 millió!

A fideszes Rogán Antal, Babák Mihály és Kapus Krisztián szombaton benyújtott egy módosító javaslatot a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényhez. A módosítás értelmében a harmadik országbeli (vagyis EU-n kívüli) emberek magyarországi nemzeti letelepedési engedély igénylésekor különös méltánylást érdemlő gazdasági érdeknek tekintenék,


"ha a kérelmező igazolja, hogy ő, vagy a többségi tulajdonában álló gazdasági társaság, legalább 250 .000,- euro értékben rendelkezik olyan gazdasági társaság által kibocsátott, legalább öt évre szóló határozott idejű értékpapírral, amely gazdasági társaság kizárólag az Államadósság Kezelő Központ Zrt. által kibocsátott „Letelepedési Államkötvény” forgalmazásával foglalkozik .”

250.00 euro az nagyjából 70 millió forint. Ennyiért adnák Rogánék a magyar állampolgárság egyik előszobájának számító nemzeti letelepedési engedélyt. Ahogy a mondás tartja: van az a pénz.

Összehasonlításképp: az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter a jelenlegi törvény szerint különös méltánylást érdemlő körülményként a kérelmező egyéni körülményeit, családi kapcsolatait és egészségügyi állapotát értékelheti, valamint Magyarország gazdasági, nemzetpolitikai, tudományos, kulturális és sport érdekét veheti figyelembe.

500euro.jpg

De 250.000 euró az mégiscsak 250.000 euro.

Az indoklás szerint ezzel is segíteni akarják az állam finanszírozását. A pénzért letelepedők egyéb befektetései pedig élénkítik majd a hazai ingatlanpiacot, kereskedelmet, befektetési piacokat.

letelepedes.jpg

A Népszabadságnak Babák Mihály nyilatkozott a módosítóról:

"A kínaiak részéről többször megfogalmazódott, hogy segítsük elő a magyarországi gazdasági befektetéseiket. Ahhoz, hogy valaki komoly szereplő legyen a piacon, tőkét is kell rá szánnia. És ha valaki magyar állampolgár is, több lehetőség nyílik meg számára. A méltányos eljárás feltétele a 250 ezer eurós államkötvény vásárlás 5 éves futamidővel. Ezzel olyan fontos célokat szeretnénk teljesíteni, mint hogy az úgynevezett harmadik világ országaiból jöhet tőke befektetni, az államadósság csökkentést pedig ilyen módon is finanszírozzuk"

Szarvas polgármestere, aki a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának is a tagja hozzátette: "Rogán Antal úr és én is a magyar-kínai társaság, az Interparlamentáris Unió tagjai vagyunk. Sok tárgyaláson vettünk részt kínai vezetőkkel, üzletemberekkel, ők küldték felénk ezt a kérést."

Jaa, hogy a kínaiak kérték? Akkor egyértelműen be kell adni egy módosítót! Agyam eldobom ezeken a faszikon...

Közben pedig eszembe jut, hogy nemrég Orbán kétszer is mondta, hogy az új földtörvény lehetetlenné teszi majd a külföldiek termőföldszerzését. Na de mi lesz a helyzet a 250.000 euróért magyarrá fogadottakkal?

Tessék, lehet vitatkozni (kulturáltan!), hogy a kínaiak, a zsidók, vagy mi miatt csinálják....

Címkék: társadalom abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr104877844

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Napi Gesell 2012.11.05. 10:38:18

 Érdekes hírre bukkantam tegnap, de azóta se találom, a google angol cikkeket dob, az egyikből: Sens. Charles Schumer, D-N.Y., and Mike Lee, R-Utah, introduced a bipartisan bill in October 2011 that would give visas to foreigners who spend at l...

Trackback: Ángyán Pécsen, orbán csányiban 2012.10.30. 14:39:24

A pécsi Slyven Rendezvényközpontban megszervezett fórumán jelen volt a Lehet Más a Politika baranyai vezetése,  az MSZP városi elnöke és megyei alelnöke, illetve a Jobbik baranyai országgyűlési képviselője. Előadása kezdetén a volt államtitkár rö...

Trackback: Viktor, az emberkereskedő 2012.10.30. 11:41:09

Nálunk tényleg mindennek ára van. 250 ezer eurónyi államkötvény vásárlásával magyar állampolgárságot lehet szerezni egy Fideszes javaslat szerint. „A haza nem eladó.” – hangzik el oly gyakran. De azért eladjuk. Kohn 15 év után hazalátogat, és döbben...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2012.11.02. 23:20:27

@Horizont:

A papagáj a macska szájában, sokkal pozitívabban gondolkodott,mint te..

Találd ki mit mondott?

kerekes pereces 2012.11.03. 00:01:14

@Jani haverja: Jó, hát tudjuk, Albánia USA-ra akar hasonlítani, amit meg is értek. Enver Hodzsa alatt eleget szívtak, elszigetelődtek mindenkitől, elegük lett, és inkább másolják a nyugat megoldásait.
Mi meg keletre tartunk, mert a Vezénylő Tábornok Orbánbasi keletmániás lett! Ja, a KDNP-nek megmondták, hogy keleten a keresztenység annyira nem menő, és inkább az iszlámmal kéne haverkodni?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.03. 00:30:38

@kerekes pereces: Vannak keleten keresztények is, pl. az örmények, csak azok Vityáéknak mostanában valahogy nem jönnek be annyira...

Horizont 2012.11.03. 06:45:17

@Vidéki: Azt mondta, hogy ez a Vidéki hülye és sajnos az is marad:))

little green rooster 2012.11.03. 07:57:31

@Vidéki: Kedves Vidéki Agricola, neked nagyon keményen meg kell dolgoznod a pénzedért.
Nem szívesen lennék a helyedben :)

Vidéki 2012.11.03. 09:27:45

@Jani haverja:

Albániában, új hazádban tudtommal a muzulmán hit a menő.

Azt mondják a muzulmánoknál a körülmetélés a divat.

Te még nem vagy körülmetélve?

Vidéki 2012.11.03. 09:34:33

@kerekes pereces:

Írod: "ó, hát tudjuk, Albánia USA-ra akar hasonlítani, amit meg is értek. "

Egy régi Móricka viccben Rákosi elvtársat Mórickához hasonlították, aki nagyobbat akart fingani, mint a nagyapja és beszart.,

Vidéki 2012.11.03. 09:47:37

@Jani haverja:

Ha még nem vagy túl a körülmetélésen és még nem beszéled tökéletesen az albánt, vagy nincsen egy jó, megbízható tolmácsod, légy óvatos.

Hallottam egy történetet, amikor a páciens körülmetélést kért, de a tolmácsolás tökéletlensége miatt véletlenül kiherélték,

A tolmácsolás tökéletlensége töketlenséghez vezetett

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.03. 10:01:54

@Vidéki: "Albániában, új hazádban tudtommal a muzulmán hit a menő."

Ez is csak a tudatlanságodat bizonyítja.
Papíron ugyan 70%-ban muzulmán az ország, viszont a papíron muzulmánok között kevesebb, mint 1%!!! a tényleges vallásgyakorlók száma.

Körülmetélés tekintetében megint tudatlan vagy: Az USA-ban pl. a férfiak 80%-a van körülmetélve, pedig ennyi muszlim meg zsidó nincsen ott.
Egyébként hogy megnyugtassalak nem vagyok körülmetélve, meg a fiam sem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.03. 10:08:08

@Vidéki: Én eleve 7 év idejárogatás után jöttem ki. Tehát beszélek albánul társalgási szinten, üzleti ügyekben meg van profi tolmácsom, több is, ezek közül az egyikkel tetejében nagyon jó barátok is vagyunk, kb. úgy bízok meg benne, mint a saját apámban bíznék, ha még élne.
Ja és ez a tolmács barátom pl. evangélikus vallásu...

Úgyhogy elég nagy tévedésben vagy néhány dolgot illetően.
Hogy kicsit többet tudjál meg ezekről a dolgokról:
hataratkelo.blog.hu/2012/07/20/semmi_sem_az_aminek_latszik_187#more4667348

Ezt én írtam még nyár elején, nemsokára megy a folytatás, ha kirakják azt is elolvashatod.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.03. 10:19:48

@Vidéki: Mindenesetre jelenleg Albánia kb. 10-szer jobban hasonlít az USA-ra, mint Magyarország. Minden tekintetben.

Ironfist 2012.11.03. 17:29:48

@Jani haverja:
Miért erőlködsz? Vidéki célja nem az, hogy vitában érveket sorakoztasson, hanem, hogy terjessze a narancsos igét.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.03. 17:30:29

@Jani haverja: Ne vicceljen már maga itten! Maga akkor sem ismerné fel a társadalomtudományokat, ha szembe jönne magával az utcán vígan dudorászva, hogy "én vagyok a társadalomtudomány".

Olvasson figyelmesebben, sehol nem tegeztem. Ettől maga tegezhet.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.03. 19:14:21

@Ironfist: Hát pont azért erőlködök, hogy ne legyen neki olyan könnyű terjeszteni a narancsos igének nevezett hazugságokat :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.03. 19:18:42

@Shyad-Khourongai:

Ok, akkor magázódunk, legalább megnyugodtam :)

Ezt ön írta:
"A mindenit, a Jobbik titokban felvett tagjai közé?"

Ez minimum kétértelmű, lehet a tegezésként is érteni, ugyanis nincs a mindatban az a szó, hogy "engem".

Ha maga azt javasolja nekem, hogy olvassak figyelmesebben, én azt javaslom Önnek, hogy írjon figyelmesebben :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.03. 19:21:01

@Jani haverja: "mindatban" helyett "mondatban", bocsánat az elütésért.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.03. 19:28:03

@Shyad-Khourongai: A társadalomtudományokról: Miből gondolja azt, hogy nem vagyok képben a társadalomtudományokkal kapcsolatban? Tudja, hogy miket tanultam, miket olvasok stb.?

Ennyi erővel ugyanezt leírhatnám Önről is, mármint hogy:
"Maga akkor sem ismerné fel a társadalomtudományokat, ha szembe jönne magával az utcán vígan dudorászva, hogy "én vagyok a társadalomtudomány". "

Tetejében nekem több okom lenne erre, mert én mondtam egy állítást, mégpedig azt, hogy a frusztráltság okozza a társadalomban a nacionalizmust, és ezt Ön nem tudja megcáfolni, hanem terel, és mellébeszél.

Bee-zony 2012.11.04. 08:18:52

Ott tart az ország vezetése és a többsége, hogy Magyarország eladó. Végkiárusítás, azeri baltás gyilkost, és mindent és mindenkit amit és akit pénzzé lehet tenni.
Hiába is „okád tüzet” valaki felháborodásában, Magyarország kormánya, pártjai, és többsége ennyit tud. Magyarország kisebbsége pedig még egy jó célokkal rendelkező pártot sem tud összehozni.
A rosszak mondhatják, hogy politikai erőként nincs náluk jobb, tehát persze hogy az van, ami.

„A globális kapitalista faluban akinek pénze van, az felvásárolja a többiek talpa alól a földet. Ez a modern kori gyarmatosítás, ami már nem fegyveres erővel, hanem pénzügyi erővel történik. Ennyi fejlődés történt néhány száz év alatt. A következő lépés az igazságos, már nem kiszorító alapú elosztás. Ehhez persze le kell cserélni a kapitalizmust valódi kollektivizmusra, és ehhez a többség gondolkodása még nem érett meg. A kapitalizmus az a ragadozó rendszer, ahol a győztes mindent elvisz, és ezt a társadalmi és gazdasági rendszert próbálják toldozni-foldozni, hogy mégse legyen olyan elviselhetetlen a sok vesztesnek a társadalmi piramis alsó részében, és minden mindegy alapon ne lázadjanak fel.” (Idézet tőlem)
Konkrét példák vannak rá, ahol ez nem sikerült.
A városban, ahol jelenleg élek, van egy utca, ahol a rablótámadások 20 dollárért mindennaposak, (késelés és lövöldözés időnként van), és a tettest illetően két eset van, vagy elkapják a rablót, vagy nem, ha elkapják, akor leüli a büntetését, és megint rabol, aztán megint leüli a büntetését, és így telik el az élete, hol az utcán, hol a börtönben. A város fehér cigányai. Ez a kapitalizmus alsó szintjének perspektívája. Valamint van a tisztességes szegény, aki nyomorúságos módon él, mindenféle betegséget összeszed, ami aztán kezeletlenül marad, és terjed tovább, ő pedig 1 év alatt 2.-őt öregszik, és viszonylag fiatalon, betegségek közepette meghal, úgyhogy a fent és a lent között igen nagy különbségek vannak.
Magyarország is ennek a kapitalista rendszernek a része, igaz hogy még csak lágy verzióban, de a dolgok egyre durvábbak lesznek, mindjárt itt van a 30-as évek József Attila-i szintje, és tovább is van, a XIX. századi Anglia irányába...

„Jaa, hogy a kínaiak kérték? Akkor egyértelműen be kell adni egy módosítót!”
A kérés mellé nyomatékul megvették kilóra Rogánt is nyilván.
A zsidóknak erős konkurenciája támadt Magyarország felvásárlását illetően a kínaiak személyében... a Távol-Kelet zsidói.

Kanada felvásárlása mellé jól jön egy kis Magyarország is Európában.
Stand up against the sellout to China
www.greenparty.ca/stop-the-sellout

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.04. 09:19:54

@Bee-zony: Ne haragudj, nem akarlak megbántani, és azt sem tudom, hogy hány éves vagy, stb. de ez a szöveged, amit saját magadtól idéztél nagyon megragadott:

"Ez a modern kori gyarmatosítás, ami már nem fegyveres erővel, hanem pénzügyi erővel történik. Ennyi fejlődés történt néhány száz év alatt. A következő lépés az igazságos, már nem kiszorító alapú elosztás. Ehhez persze le kell cserélni a kapitalizmust valódi kollektivizmusra, és ehhez a többség gondolkodása még nem érett meg."

Tudod, én 20 évig pontosan ezt hallgattam a Kádáréktól. Nekik sem sikerült Kubának sem, Észak - Koreának sem, de még a nagy Szovjetúniónak sem.

És elárulom, hogy soha nem is fog. A kollektivizmus az emberi természettel ellenkezik, ez genetika. Aki meg akarja valósítani a kollektivizmust, annak mindig csak diktatúrát sikerül megvalósítani, mert az emberek önként nem mondanak le a sajátjukról, és nem fognak önként ingyen dolgozni sem, főleg úgy, hogy mások mondják meg az ingyen munka mennyiségét, kezdő időpontját, stb., valamint nem látják az ingyenmunka eredményét (egy önkéntes segélyszervezetnél pl. látszik az eredmény, és rajtad múlik, hogy segítesz-e, mikor, és mennyit, a kollektivizmusban nincs így).

Úgyhogy igazad van: A társadalom még nem érett meg a kollektivizmusra. Én csak kiegészítem: nem is fog soha.

A kapitalizmus az egyetlen társadalmi rendszer

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.04. 09:24:51

@Bee-zony: Azt még elfelejtettem írni, hogy a kapitalizmus nem egy tökéletes rendszer, de eddig minden más próbálkozás megbukott, a kollektivizmus különböző formái már számtalanszor.

Ugyanis a kapitalizmus az eddigi egyetlen olyan társadalmi rendszer, ami az emberekben genetikailag meglévő önzésre épít, és azt tetejében ki is használja.

Persze nem látszatkapitalizmusról, mutyikapitalizmusról, stb. beszélek most, hanem tényleges kapitalizmusról. Viszont a tényleges kapitalizmustól Magyarország jelenleg messzebb van, mint a tényleges kommunizmustól való távolsága.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2012.11.04. 11:25:02

@Jani haverja: Ha már szóba került, a "van az a pénz" és a "kapitalizmus a létező világok legjobbika" téma. Kulcsszó a kereséshez:

"12-cv-04269-JBW-RML"

Magyarul is olvasható már:
www.hungarianrealnews.com/news.php?readmore=294

Az amerikai bankárok nem kispályásak, a per tárgya 43 000 mrd$! 2012-10-25-i hír, és a nagy hírportálokon nyoma sincs az évszázad perének!

Szóval magam is úgy vélem, a kapitalizmus elvileg az eddig ismert legjobb, de a "monopol kapitalizmus" elég kártékony, romboló tud lenni, ahogy a példa mutatja.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.04. 17:58:36

@rdos: Én minden monopóliumot ellenzek (magánmonopóliumot és államit is) éppen ezért ellenzem a kollektivizmust, mert az állami monopóliumot akar létrehozni.

Viszont a TÉNYLEGES kapitalizmusban soha nem tud monopólium kialakulni, mert mihelyt arrafelé tendál a dolog, úgyis megjelenik valamilyen konkurencia, mert akkor már jó üzlet neki is, mert az adott dolog ára feljebb ment a majdnem monopólium hatására.

Úgyhogy az egyetlen módszer a monopóliumok megakadályozására a teljes gazdasági szabadság, ami persze nem jelenti azt, hogy az államnak nem kell fenntartani a REND-et. Ugyanúgy, ahogy szabadon közlekedhetek itt is, meg Magyarországon is az utakon, oda megyek, ahova akarok, viszont nem a forgalommal szemben, vagy egyéb módon másokat veszélyeztetve. Mégis szabadon közlekedhetek, csak be kell tartanom a szabályokat, különben megbüntetnek. Bár ez a közlekedéses példa eléggé sántít, mert sok barom szabály van a normálisakon kívül, főleg Magyarországon.

Viszont az általad belinkelt cikk egy kamu. Akkor is kamu, ha megtörtént esetet ír le. Ugyanis az USA-ban mindenki azt perel be, és olyan hülyeségért, akit és amiért akar.
Nem véletlenül csak markásan jobbos honlapokon és blogokon van említve magyarul, de angolul is hasonló a fellelhetőségi felhozatal. Ez tipikus összeesküvéselmélet, értelme nem sok van.

Vidéki 2012.11.04. 18:59:21

@Jani haverja:

A versennyel kapcsolatos abszurd téveszméid Franklin Delano Roosevelt elnök életrajzával kapcsolatos emlékeket juttatott eszembe.

A monopóliumellenes törvények meghozatalánál rendkívül érdekesen érvelt.

Arra hivatkozott, hogy rendkívül tehetséges emberek a gazdasági élet területén óriási erőfölényre tehetnek szert.

Erőfölényük lehetőséget ad nekik arra, hogy

a piaci versenyt korlátozva

a potenciális konkurenseiket kiiktatva

olyan folyamatokat indítsanak el, amikor a gazdasági hatalom néhány ember kezébe kerül, ami politikai hatalommá konvertálható.

Feltette a kérdést: „Ez esetben mi különböztetné meg az USA kormányát a Népbiztosok Tanácsától?”

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.04. 20:03:51

@Vidéki: EGYETLEN monopóliumot mondjál a világban bárhol, de ott, ahol szabad (legalább nagyjából) a gazdaság, utána vitatkozhatunk.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.04. 20:08:06

@Vidéki: Na, már megint elfelejtettem leírni a gondolatom második felét:

Szóval ha bizonyos üzleti körök befolyással vannak a politikára, az már nem a szabad gazdaság jellemzője!

Ez az egyetlen feladata kellene, hogy legyen az államnak, azaz a REND fenntartása, de még ezt is igen nagy hiányosságokkal tudja ellátni, nem csak Magyarországon, hanem a világon mindenhol. Akkor meg miért várnak az emberek még teljesen más dolgokat is az államtól, hogy oldja meg helyettük, mikor az egyetlen igazi feladatát sem tudja normálisan megoldani?

Bee-zony 2012.11.04. 20:37:15

@Jani haverja: Soha ne mondd, hogy soha.

Leginkább két alapvető társadalmi rendszer van, a farkasfalka-hierarchia, a ragadozó állatoké, és a valódi kollektivizmus, a rovaroké, mint pl. méhek és a növényevőké, mint pl. elefántok. Az ember rugalmasabb, de azért a farkasfalkához közelebb van jelenleg.. A cigányok pedig szinte teljesen, állati primitívség és ragadozás. De a kifinomult, másként elvevő ragadozás sem igazán jobb.

Ragadozó rendszer és mentalitás olyan szintű technikai civilizációban, ahol a pusztítás eszközeivel el lehet pusztítani az egész bolygót, nem tud fennmaradni, mert az alul levők, az igazságtalanságot elszenvedettek lesznek olyan frusztráltak, hogy használni fogják az aktuálisan elérheő tömegpusztító eszközöket. A gyengébb visszaüt, ahogy tud, lásd pl. WTC, Oklahoma City...
A ragadozórendszerben ember ember ellen küzd, harcol és háborúzik a lét forrásaiért, legyen az terület, vagyontárgy, pénz, nő, stb. Aztán a nagy küzdelemben valaki beveti a leghatásosabb eszközt, ami a rendelkezésére áll, aztán arra is megpróbálnak rátromfolni mások a nagyobb csapás spiráljában, ahol a legerősebb győz, és csak egy maradhat, vagy ha még jobban csinálja, akkor egy sem. Úgyhogy technikai civilizációban ragadozónak maradni, az a kihalás útja.

Másrészt viszont az erőltetett kollektivizmust el fogják szabotálni a benne lévő ragadozó tagok, a báránybőrbe bújt farkasok, és egy hamis, hazug rendszer lesz, ál-kollektivizmus, és egy olyan rendszerhez jutunk, ami még a kapitalizmusnál is rosszabb, mert nem csak hogy ragadozó, de hazugsággal, álcázással megtetézett. Ál-kollektivizmus = államkapitalizmus, ahol az államot képviselők a legnagyobb ragadozók, diktátorok, kényurak. Úgyhogy van rosszabb rendszer is a kapitalizmusnál, a kollektivizmusnak álcázott ragadozás.

Vicc 1: – Mi a szocializmus?
– A leghosszabb út a kapitalizmusba.

Vicc 2: – Mi a különbség a létező és a működő szocializmus között?
– A létező szocializmus nem működik, a működő szocializmus pedig nem létezik.

Az én génjeimben és a fejemben már a ragadozástól a valódi kollektivizmusba való átmenet van meg, és találkoztam már olyan emberekkel, akik nálam is nagyobb kollektivisták, a rendelkezésükre álló megélhetési források önzetlen megosztói a gyakorlatban, úgyhogy még csak nem is vagyok nagyon elöl a sorban.

Egy valódi kollektivista próbálkozás:
Kibuc
hu.wikipedia.org/wiki/Kibuc
Gyakran a kibucok a palesztinoktól elrabolt földeken jöttek létre, települési előőrsként, és ez már eleve rossz ómen. A csoporton belüliekhez kollektivisták, forrás-megosztók vagyunk, a csoporton kívüliekhez ragadozók, forrás elvevők... Valami van, de nem az igazi.

Nem lehet olyan jó rendszert összehozni, ami nem felel meg a tagok tényleges természetének, mert a tagok a saját természetüket érvényesítik a rendszerben. Ezért ha van egy elvileg jó kollektivista rendszer, az csak válogatott tagokkal működhet jól. De nincs ezzel semmi baj alapszinten, mert akinek az a rendszer tetszik, megfelel az igényeinek, az csatlakozik, akinek meg nem tetszik, az nem csatlakozik. Gond akkor van, amikor pl. egy világnézeti-politikai csoport többségi elven kiterjeszti az uralmát mindenkire az egész országban, amikor már erő és kényszer alapján történnek a dolgok, és akkor jön az – vagy megy – hogy akinek nem tetszik, el lehet menni. És nem csak el lehet, hanem el kell menni, ha valaki nem akarja leélni az egész életét egy számára rossz rendszerben, nem megfelelő személyek között. Akkor persze hogy jobb ha megkeresi a számára legmegfelelőbb földrajzi helyet és társadalmi közeget.

picur3ka 2012.11.04. 20:56:59

Mennyi komcsi terrorista irogat ide mostanaban, te jo eg! Ez az Ironfist gyerek, ez 16 eves, vagy mi? Lol.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.04. 21:02:32

@Bee-zony: Na, pont valami hasonlót írogatok én is. ALULRÓL SZERVEZŐDŐ, ÖNKÉNTES csoportosulásokban hiszek csak. Viszont ez a farkasfalka ideológiája, valamint meglepő, de az elefántoké is!!!
A hangyák, méhek felülről szerveződő és nem önkéntes társadalomban élnek, és hidd el, nagyon rossz az egyes méhek-hangyák sorsa. Halálra dolgozzák magukat, és nem jut idejük másra. Nézd meg a farkasokat, vagy az elefántokat! A kaja megszerzésén kívül rengeteg idejük marad henyélésre, egymással és a kölykökkel való törődésre, stb.

Én egyébként nem hiszek abban, hogy valamilyen elvetemült csoport elpusztítaná a földet. Illetve lehetséges (mindennek meg van az esélye), de sokkal nagyobb eséllyel egy kollektivista társadalomban szerintem.

A másik a tényleges kapitalizmus egyáltalán nem zárja ki az alulról szerveződő önkéntes csoportokat, sőt!!! Meg lehet nézni a világban, hogy mennél jobban kapitalista egy ország, annál több pénzt áldoznak az emberek mindenféle segélyszervezetre, és egyéb olyan dolgokra, amik nekik nemhogy nem termelnek pénzt, hanem tetejében előre tudják, hogy az a pénzük soha nem is jön vissza. A kollektivista társadalomban viszont mindenki az államra vár, ezért nincsenek alulról szerveződő önkéntes csoportok.

Úgyhogy Te nem vagy kollektivista, csak ezt nem tudtad magadról. :)
Ugyanis az általad felhozott példák (pl. a kibucok) szintén alulról szerveződő, önkéntes szervezetekként jöttek létre. Addig működtek is remekül, amíg az alapítók nem öregedtek meg, illetve a gyerekeik nem nőttek fel. Pont ott kezdődtek a kibucokkal a problémák, hogy a gyerekek felnőttek, és nekik viszont már kényszer volt a kibuc. És a kényszer olyan reakciókat szül, hogy még az is megutálta a kibucot, aki egyébként felnőtt fejjel belépett volna a kibucba, ha nem oda született volna. Pont ez is azt igazolja, hogy csakis az alulról szerveződő önkéntes csoportoknak van jövője, mihelyt a kibuc a felnövő gyerekek szemszögéből átváltott nem önkéntesbe, és valamilyen módon számukra "felülről szervezettbe", már egyből nem nagyon működik a dolog.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.04. 21:16:17

@Bee-zony: Azt elfelejtettem még egyszer kihangsúlyozni: Az önzetlenségnek, meg a kollektivizmusnak nem sok köze van egymáshoz!

A kollektivista erőszakkal akarja rávenni a másik embert az önzetlenségre! Az önzetlen ember pedig SAJÁT MAGA önzetlen!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.04. 21:17:57

@picur3ka: Hát ahogyan elnézem Ironfist, meg a Te írásaidat valószínűsítem, hogy Neked van jobban közöd a kommunsta eszmékhez :)

Vidéki 2012.11.04. 21:32:26

@Jani haverja:

Például Rockefeller olajcége a Standard Oil is olyan versenyt korlátozó hatalmasság volt, amit aztán darabjaira téptek az USA-ban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.11.04. 22:19:05

"A multik érdekeit szolgálja a betelepítéssel a kormány. Nem a magyar családok érdekeit, hanem a multinacionális vállalatok munkaerőpiaci igényeit szolgálja ki a betelepítési program. (...)
A KDNP elnöke elismerte, ha a magyar demográfiai trendek nem változnak, akkor valóban szükség lesz betelepítésre, azonban annak kismértékűnek és európainak kell lennie. Kiemelte azt is, hogy milliós ázsiai tömegeket nem lehet integrálni egy tízmilliós társadalomba.
Semjén Zsolt, 2007. február 22."

orulunkvincent.blog.hu/2012/11/01/idezet_a_reggeli_kavehoz_552#comments

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2012.11.04. 22:26:46

a vincenesek ismét kitiltanak.

quauaua.tumblr.com/post/35006103320/szabadsag-liberalizmus-demokratikus-ertekek

Szabadság, liberalizmus, demokratikus értékek

gyakorlatban, á lá örününknekedvincent.blog.hu

Gratulálok nektek !

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.04. 23:19:20

@szorokin: Ebből engem is kitiltottak,pedig csak azt mondtam,hogy jeszenszky kimondta az igazat.:))
Az apja faszát az ilyennek.
Minek ír blogot?
Ennek így semmi értelme.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.04. 23:37:48

@Vidéki:
A Standard Oilnak soha nem sikerült monopóliumot elérni!
Viszont a Standard Oil sokszor kartellezett!!! Ezért be is avatkozott az állam, többször is, mert az állam feladata a REND fenntartása. Hogy mennyire eredményesen avatkozott be az állam, az már egy másik kérdés.

Mindenesetre egy idézet:
"Az egyik legközismertebb kartellt, az amerikai Standard Oil-t, a Rockefeller dinasztia alapítója hozta létre. Célja az volt, hogy a szállítási költségek titkos megállapításával kiküszöböljék a versenyt a vasútközlekedésben. A dinasztia alapító, aki magát hithű kereszténynek tartotta, híressé vált arról, hogy az egyedüli megbocsáthatatlan bűnnek a gazdasági versenyt tartotta."

Ebből is látszik, hogy Rockefeller nem éppen a tényleges kapitalista módszerekben jeleskedett.

Úgyhogy ez a példa nem példa.

Ezzel a logikával (mármint a Tiéddel) mindenkire nyomkövetőt lehetne kötelezően szereltetni, mert akkor el lehetne kapni a betörőket... Csak ugye egy társadalomban elég kis % a betörő...

Úgyhogy ezzel nagyon nem lehet megmagyarázni a Fidesznek a gazdaság minden részletébe beavatkozni kívánó politikáját.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.04. 23:54:40

@Vidéki:
És hogy miért nem sikerült monopóliumot elérni a Standard Oilnak:
Itt a Shell történetéből egy részlet:
" Az átalakulás: Royal Dutch Shell

Shell Transport Keleten folytatott tevékenysége és az új olajforrások felkutatása (az Oroszországtól való függőség csökkentése érdekében) révén került kapcsolatba a Royal Dutch Petroleummal. A két vállalat 1903-ban egyesítette erőit, hogy megvédjék magukat a Standard Oil dominanciájával szemben. 1907-ben teljesen fuzionált t a két vállalat: megszületett a Royal Dutch Shell csoport."
Forrás:
www.shell.hu/home/content/hun/aboutshell/who_we_are_tpkg/our_history/corporate_history/

Tehát ott volt a piacon a Shell is, illetve pont ezért született meg a Royal Dutch Shell csoport.

Mindez csak az én vélenyényemet támasztja alá.

Továbbra is várom, hogy mondjál a világtörténelemben EGYETLEN monopóliumot, amely szabad gazdaságban jött létre.

Bee-zony 2012.11.05. 02:59:39

Van némi fogalmi zavar akörül, ki mit ért kollektivizmus alatt.

Kollektivizmus
hu.wikipedia.org/wiki/Kollektivizmus

Az angol nyelvű szócikk jobb:
Collectivism
en.wikipedia.org/wiki/Collectivism

Azt akarom kifejezni, hogy egyrészt vannak a versengők, az egymás ellen játszók és a falka-rangsor, másrészt vannak az együttműködők és egymással szolidárisak, versengés és falka-rangsor nélkül. Ragadozó életformában alap a versengés, és a rangsor, mert a zsákmányállatokkal is versenyeznek, úgyhogy a verseny mindenképpen adott az élelemforrásokért. Ha egymással is versenyeznek, akkor a legjobb versenyzők választódnak ki, ők szaporodnak jobban, és így nő a ragadozó képességük, és egyben az életképességük a ragadozó rendszerben. De ahogy már írtam, ez jól működik az állatvilágban, ahol nincs bolygópusztító versenyzői hatásfok, nem úgy, mint a technikai civilizációban, ahol ha a versenyzők bevetik a maximális pusztító lehetőségeket, ott kő kövön nem marad, és következik a társadalmi öngyilkosság, bár csak a másikat akarják megölni. ilyen-olyan okból
Valamint ahol falka-rangsor van, ott 0 összegű játszma van, amennyit nyer az egyik, annyit veszít a másik.
Ahol viszont együttműködés van, ott nyer-nyer helyzet van.

Játékelmélet
hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1t%C3%A9kelm%C3%A9let
„Zéró összegű az a játék, amelyben a játékosok csak egymás kárára növelhetik nyereségüket.
Nem zéró összegű játszma az, mikor a két fél nemcsak egymástól, hanem egymással együttműködve valamilyen külső forrásból is nyerhet.
Egy játék lehet két-, vagy többszemélyes.
Kooperatív a játék akkor, ha a játékosok között kialakul az együttműködés.
Nem kooperatív játék esetén a játékosok versengenek egymással.”

Bee-zony 2012.11.05. 05:33:31

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: „...milliós ázsiai tömegeket nem lehet integrálni egy tízmilliós társadalomba.”
Örvendetes, hogy már 2007-ben elismerte S. Zsolt, hogy nem lehet integrálni a cigányokat. És ha milliós ázsiai tömegeket nem lehet integrálni, akkor Ázsia alját pláne nem lehet. Akkor milyen cigányintegrációról is beszélnek ezek? Ja, hogy az csak az átverés show része?

Vidéki 2012.11.05. 10:28:55

@Jani haverja:

Gagyogsz, s ragyogsz, mint Horger Antal úr József Atilla versében:

Írod: „Továbbra is várom, hogy mondjál a világtörténelemben EGYETLEN monopóliumot, amely szabad gazdaságban jött létre.”

Megfeledkezel arról, amit pár perccel korábban írtál:

„Viszont a Standard Oil sokszor kartellezett!!! Ezért be is avatkozott az állam, többször is, mert az állam feladata a REND fenntartása.”

Ha nem jött volna létre spontán módon az úgynevezett szabad piacon szabad versenyben

magától ez a káros, piaci versenyt kiküszöbölő képződmény, akkor a az államnak nem is kellett volna beavatkoznia.

De előbb létrejött és csak ezután következett az ésszerű állami beavatkozás!

Nem kell a kocsit fogni a ló elé!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.05. 12:45:45

@Vidéki: Tanuld meg a kartell, és a monopólium fogalmát, akkor majd esetleg vitatkozhatunk.

A szabad piacon, de a TÖRVÉNYEKET MEGSÉRTVE jött létre az általad leírt képződmény! Ezért avatkozott be az állam.

"De előbb létrejött és csak ezután következett az ésszerű állami beavatkozás!"

Igen, akkor szerinted előbb mindenkit börtönbe kell zárni, nehogy betörés, meg gyilkosság történjen ugye??? A ló, meg a kocsi fogalmát Te nem érted, nem én :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.05. 12:47:17

@Vidéki: Ezen kívül Te, mint a Fidesz hős védelmezője, ne gyere nekem ilyen kommunista költőkkel, mint József Attila, akinek még a szobrát is áthelyeztette a munkaadód :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.05. 13:06:48

@Vidéki: És még mindig várom, hogy mondj EGYETLEN monopóliumot, ami a szabad piacon jött létre!

Spacehussar 2012.11.05. 16:27:44

@Ádámka Auditore: Hát a jobbikosokkal én vigyáznék, mert ugyan van köztük jó politikus (már amit az országgyűlési tudósításokból alkalmanként leszűrök) de a java részük igazi istenbarma, meg elég rasszisták is

Spacehussar 2012.11.05. 16:30:21

@Bee-zony: Kérném a Nőt nem anyagi/erőforrásnak tekinteni, nagyon köszönöm! Ember vagyok én is nő létemre, lehet hogy furcsa de tényleg!

kerekes pereces 2012.11.05. 16:44:40

"Annyit tudok önnek mondani, hogy a pontos fogalmazásnak előnye van. A nyolcvanas években én nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát. Az önök párttársai ellen, ezt ne feledje el"
(Orbán Viktor, 2012.11.05, Országgyűlés) Természetesen mindenki azt olvas ki belőle, amit akar.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.05. 17:43:35

@kerekes pereces: Brutális elszólás, de sajnos most az egyszer mondott igazat a Viktátor.

kerekes pereces 2012.11.05. 18:25:24

@Jani haverja: Egyáltalán nem elszólás, inkább beismerés. A messiástudat része az, hogy neki kell a népet vezetie egyedül, nem más(ok)nak.
Ezzel önmagában semmi gond nincs (beteg emberre önmagában nem szabad haragudni), bárki gondolhatja magát messiásnak, meg jószándékú diktátornak. Azzal van baj, hogy meg is választottuk.

kerekes pereces 2012.11.05. 18:30:17

@Bee-zony: A szocializmust azon problémák megoldására találták ki, amik a szocializmus nélkül nem léteznének :)

Bee-zony 2012.11.05. 18:54:37

@Spacehussar: „Kérném a Nőt nem anyagi/erőforrásnak tekinteni, nagyon köszönöm! Ember vagyok én is nő létemre, lehet hogy furcsa de tényleg!”

Én ezt írtam: „A ragadozórendszerben ember ember ellen küzd, harcol és háborúzik a lét forrásaiért, legyen az terület, vagyontárgy, pénz, nő, stb.”
A kérés alapból teljesült.
Hogy én is kérjek valamit: a figyelmesebb olvasást.
Valamint kérném minden féltékenységet, és kihasználást önként megszüntetni férfiak és nők között, és 4 gyermeket magyar családonként, örömmel és mosolyogva, és megküzdve a nehézségekkel, amikor kell, mert különben kihalás lesz.

kerekes pereces 2012.11.05. 19:20:18

Amúgy egy kis gondolat: a szocializmus egy olyan társadalmi forma, ami a felelőtlen hülyéknek kedvez. Ugyanis akármennyire is alkalmatlan vagy egy normális egzisztencia kialakítására, az állami dotációk segítségével életben maradsz.
Az igazi demokrácia és a kapitalizmus nem való a hülyéknek. Ismerek olyan embert, akinek a családja évente 2 alkalommal ment síelni külföldre + nyári nyaralás, de a kislány számára természetes lett volna, hogy kap egyetemen szociális támogatást. Nem jutott el a tudatáig, hogy nem tart ott a társadalom, hogy az számítson lecsúszottnak, támogatandónak, aki olyan anyagiakkal rendelkezik, mint ő.

Bee-zony 2012.11.05. 19:25:42

@kerekes pereces: Bármennyire is jól hangzik a vicc, a szocializmust a kapitalizmus problémáinak megoldására találta ki a Marx nevű zsidó fazon. Hogy az elgondolása utána a gyakorlatban több problémát okozott, mint amennyit megoldott, az már egy másik, a következő dolog, amikor a tant a judaista zsidók, és más világuralmisták, diktátorok átültették a gyakorlatba.
Karl Marx
hu.wikipedia.org/wiki/Karl_Marx
(...) „Trier városában, a Rajna-vidéken (akkor a Porosz Királyság egy tartománya, ma Trier Németország Rajna-vidék–Pfalz szövetségi tartományának területén található) született 1818-ban, zsidó családban. Apja, Heschel Marx Levi Mordechai rabbik és kereskedők leszármazottja volt, 1819-ben áttért a protestáns vallásra, Heinrich Marx-ként keresztelkedett meg, hogy ügyvédi hivatását gyakorolhassa. Anyja Nymwegen Henriette Presburg holland zsidó nő volt, az ő felmenői közül is számos rabbi került ki. Karl Marxot és testvéreit 1824-ben vették fel az evangélikus egyházba.”
A megfelelő párját, a nemzetiszocializmust pedig tudjuk ki találta ki. Szocialisták egymás közt... de még hogy lerendezik egymást. Mint két ragadozó. A kapitalizmus problémája a ragadozás. A szocializmusé ugyanaz (= államkapitalizmus). Mi változott? Az, hogy mások, másként ragadoznak. Vagy akár ugyanazok ragadoznak „rendszerváltás” (= módszerváltás) címszó alatt. Ebből következik, hogy valóban jó, magasabb ideájú rendszer nem kapitalizmu$SS, és nem (nemzeti)szocializmu$SS, hanem egy harmadik, ami még (működő és nagy méretű) rendszerként nincs, csak jó lenne, ha már lenne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.05. 19:38:57

@Bee-zony: Én 1986-87-ben voltam negyedikes gimnazista. Szerencsére elég haladó szellemű (mondhatni antikommunista) gimnáziumban jártam. Akkor már lehetett látni, hogy előbb-utóbb valami nagy változás lesz Magyarországon. Osztályfőnöki órán erről beszélgettünk. Nagyon jó osztályfőnökünk volt. Ő mondott egy mondatot azon az órán, ami így hangzott: "Gyerekek, jegyezzétek meg, hogy akármi is lesz, a vályú marad, csak a disznók változnak".

Igaza lett...

kerekes pereces 2012.11.05. 19:45:27

@Bee-zony: Az a baj, hogy onnantól kezdve, hogy a szocializmust az "implementált" rendszernek nevezzük, Marx rendszerét nem szabadna kommunizmusnak meg szocializmusnak nevezni.
Amit ő kitalált, az marxizmus lehetne a legjobban, de sajnos ez a szó is mást jelent már.
A kapitalizmus, mint olyan rendszer is sokféle, de arra épít, hogy az állam közvetlenül nem avatkozik bele a gazdaságba, ott szabad verseny folyik.
Az én hitem szerint akkor jó dolog ez, ha az állam szabályozó szerepet folytat. Az állam mondja meg, mi az, amit nem szabad csinálni, és mit kell betartani, de ettől függetlenül minden piaci szereplő úgy viselkedik, ahogy neki tetszik.
Az állam felrajzolja a sportpályát, de mindenkinek szíve joga eldönteni, hogyan akar rajta elfutni a célig.
Az államnak, mint egyetlen legális erőszakszervezetnek eredendően fontos szerepe van a gazdaságban, felrajzolt pálya nélkül a versenyek sem érnek semmit.
A kapitalizmus eredendően CSAK a szabad versenyől szól, az állam különféle szerepéről nem igazán szól.
Az állam teljes kivonulását a gazdaságból pedig egyszerűen botorság feltételezni, az állam működéséhez pénz kell, amit a gazdaságból tud csak megszerezni.
Igazából minden gazdasági rendszer az állami szerepvállalás mértékéről szól.

Spacehussar 2012.11.05. 19:51:10

@Bee-zony: Oké, akkor pontosítok; mivel azt írtad: az ember emberrel küzd ezért+amazért a létforrásért (amibe a férfit nem, csak a nőt írtad bele, mintha egyedül is világra tudna pottyantani 4 nagymagyart) akkor az ember kategóriából kizárod a nőt, mert a nő nem fog a másik nőért mint létforrásért megküzdeni, ez elég logikus. És akkor ha már ennyire benne vagyunk a kéregetésben, akkor ne hívj engem meg még sokakat létforrásnak, mert nem esik jól, még csak személynek sem hangzik.+ ha valaki nem akar gyereket? Vagy éppen nem lehet neki?

picur3ka 2012.11.05. 20:43:29

@szorokin:

Mi a francnak jarsz oda, te hujje, mar ezt megbeszeltuk eccer.

picur3ka 2012.11.05. 20:44:35

@Jani haverja:

Kosz. Igen tajekozott lehetsz....

Bee-zony 2012.11.05. 21:00:44

@Spacehussar: Meggyőztél, igazad van, egyoldalúság és egyenlőtlenség, ha csak azt említem meg, hogy a férfiak küzdenek a nőkért, amikor ez fordítva is igaz.
Egyébként egyszerűen technikai rendszer-szempontból néztem a dolgot – az ember mint az önző génből kifejlődött biológiai mechanizmus, gép. Ez is egy nézőpont, amikor eltávolítunk minden érzelmet – mint amikor a sebész minden más területet letakar, hogy ne vonja el a figyelmét – és az is egy nézőpont, amikor a teljes egészet nézzük, és úgy persze sokkal szebb.
Minek hívjalak, mi esik neked jól?
Nagymagyarkodni nem kell. A kanadaiak sem nagykanadaiskodnak pl. Egyszerűen tudják, hogy mennyit érnek a világban, és ennyi elegendő is. A „melldöngetés” már valami meglévő, és kijavítatlan rossznak, hiányosságnak az ellentételezése, kompenzálása.
Ha valakinek nem lehet gyermeke, az sajnálatos, és orvosi kategória. Ha valaki nem akar gyermeket, az pl. olyan mint én voltam fiatal koromban, azzal hogy „fogságban nem szaporodok”. Jó néhány évnek el kellett telnie, mire rájöttem, hogy mennyire rosszul gondoltam én ezt az egészet. Az igazság az, hogy a fennmaradáshoz minden körülmények között szaporodni kell, megfelelő mértékben, és vállalni azokat a nehézségeket, amik éppen vannak. Aki ezt megérti és eszerint él, az nyeri meg az élet játszmáját, egyénként és népként egyaránt. A Föld tele van erős versenyzőkkel, mint az afrikaiak, az indiaiak, a kínaiak... és a cigányok. Miután végiggondoltam, hogy mindenféle módon arra instruált a környezetem, hogy ne legyen gyermekem, most minden negatív környezeti hatásnak ellenállva eldöntöttem, hogy lesz.
Egy nő, aki képes és hajlandó gondolkodni – kezdesz szimpatikus lenni... :)
És ugye nem harcolunk egymás ellen, hanem együttműködünk, és kijavítjuk azokat a hibákat, amiket a másik nem vesz észre...?

picur3ka 2012.11.06. 01:10:11

@Spacehussar:

"még csak személynek sem hangzik.+ ha valaki nem akar gyereket?"

Pontosan. Nem hangzik annak.

" Vagy éppen nem lehet neki?"

Az egy mas kerdes.

Bee-zony 2012.11.06. 05:48:48

@kerekes pereces: Látom egész jól összhangban vagy „Jani haverjával”, és nekem nincs különösebb hozzáfűzni valóm – nincs olyan érzésem, hogy ez nem így van.
Csak annyi, hogy Marxnak jobb lett volna, ha nem marad meg elméleti síkon, hanem elkezdi a gyakorlatot, legalább kicsiben, mint egy kibuc, hogy ez az a rendszer, ami szerinte jó. Így viszont az ő dolgait mások felhasználták a saját céljaikra, a saját elgondolásuk szerint, és a szocialista rendszerek bukása után (már csak 2 maradt), ő (is) kérhetne bocsánatot a sok megnyomorított és megölt embertől. Nekem ez a tanulság, ha valaki kitalál-kispekulál egy elméleti rendszert, akkor csinálja meg a gyakorlatban is, sk.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2012.11.06. 13:18:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

jeszenszky-ről most akartam írni, de már nem hagyták... az se passzolt volna a világképükbe
------------------------

-- kicsit belekötöttem identitásukba, világképükbe:
"nem fér a fejecskémbe, hogy hogy tarthatja magát baloldalinak olyasvalaki, aki a bankok felkent híve.

a liberális már érthetőbb lenne, de az passé /nincs relevanciája/

szóval valami katyvasz van itt sok fejben, a nyugatbarát-neolib/neokon- szabályozatlan kapitalizmus-IMF-EKB- hívei

VALAMIÉRT AZT GONDOLJÁK MAGUKRÓL, HOGY BALOLDALIAK.

nem értem.

nagyonnem." - itt írtam: orulunkvincent.blog.hu/2012/10/31/a_bankrablo_es_a_tuszok/fullcommentlist/1#c18192189 ]
----------------------

-- kiálltam egy kommentelő mellett,

kiálltam egy gudea enszi, nevezetű kommentelő, - aki a bankok ellen beszélt jól és akinek valahogy eltűnt egy kommentje - mellett
- felhívtam a komment hiányára a figyelmet [ ezt tűntették el: orulunkvincent.blog.hu/2012/10/31/a_bankrablo_es_a_tuszok/fullcommentlist/1#c18198259 ]........

.. ezután nem sokkal valahogy előjött a kommentje,
és az enyém süllyedt el...
és nemsokkal késöbb le voltam tiltva
-----

(meg az is zavarhatta őket, hogy nem tudtak a saját eszközeikkel megfdogni, azaz nem sikerült nekik se fidesz droidnak se turuljobbernek beállítani, úgy egyszerűbb lett vóna a dóguk.)

összességében a kiállás, azaz a cenzúrájukra való rámutatás verhette ki náluk a biztit :)))

Spacehussar 2012.11.06. 15:23:21

@picur3ka: Nézze, azért a dolgok nem ennyire egyszerűek és fekete-fehérek, ha gondolja, kifejtem bővebben, de egyelőre csak egy kérdésem lenne:
Miért?
(Hogy ne lehessen félreérteni: miért nem ember az, aki nem akar gyereket?; és előre szólok, hogy észérvként azt nem tudom elfogadni, hogy: "meregyönzőg.ci", szóval gondolja végig és úgy válaszoljon kérem, ne haragból.)

Spacehussar 2012.11.06. 15:56:09

@Bee-zony: Bocsi, csak a retardált kormányunk szövegéhez vagyok szokva, ami kb. így hangzik lefordítva: "szüljél minél több rabszolgát az országba, ahol az oktatási színvonalat minél alacsonyabbra igyekszünk süllyeszteni, a fizetéseket pedig még látástól vakulásig való munka esetén is csak olyan szinten tartani hogy ne haljatok éhen, szóval SZÜLJÉL" és ettől rendszeresen agyvérzést kapok. Meg látnod kéne pár kommentelőt, úgy gondolkodnak a nőkről, mintha életükben nem láttak volna egyet sem...Ennek ellenére nem kellett volna a te kommentedre is ezt vetítenem, szóval bocsi, hogy felhúztam magam.
Amúgy ez a "szaporodjuk túl a másikat" nekem elég ősemberi módszernek tűnik (bocs megint :P), egyszerűbb lenne ha a túlszaporodó társadalmak tagjainak lenne kevesebb gyermeke, nem? Egyébként ha az életszínvonal elér egy magasabb fokot, az emberek megállnak a 1-2-3 gyereknél+ez kultúra kérdése is, tehát ezeket kell megváltoztatni, és nem széjjelszaporodni a világot, mert arra nagyon nincs szükség. Csakhát nehezebb egy értelmes, kivitelezhető társadalom- és gazdaságpolitikát folytatni és nem ellopni az állami vagyon többszörösét sok-sok év alatt, mint mutogatni a másikra meg handabandázni, kíváncsi vagyok mikor fog ebből pl. Magyarország kinőni.
Egyébként nagyon érdekes, hogy pont az ellentétét gondolom annak, amit mondtál. Szerintem egyáltalán nem elsősorban az a fontos az emberiségnek, hogy pl. konkrétan én átörökítsem a DNS-em, mert a nevelés mentalitása fogja meghatározni, mennyire "jó" ember válik majd egy gyerekből, és nem a rassz. Teszem azt ha örökbe fogadnék egy cigánygyereket, tisztességesen felnevelném, iskoláztatnám, akkor belőle is ugyanolyan kulturált ember lenne, mint akárki másból, és nem is szülne/nemzene 10 gyereket ő sem. (Hiszen nem az örökletes nyomorban nőne fel.) Ezért fontosabb sztem az, hogy szellemileg mit örökít az ember, mint testileg. Így akár a társadalom egészén is lehetne segíteni, ha nem lenne mindenki annyira önző, hogy saját-DNS gyereket akar :)
Mindezt a "hősök mind halottak" tézisemből vezettem le. Ez annyit takar, hogy az igazán önfeláldozó, akár másokért elpusztuló ember nem tudja, vagyis inkább nem akarja a saját érdekeit érvényesíteni, nem örökíti át a saját DNS-ét, vagy csak nagyon ritkán. De akkor honnan vannak ilyen emberek? A dolog nyitja az, hogy a "hősies" viselkedés tanult, és nem velünk született, és a nyoma is szellemi, nem pedig testi.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.06. 17:49:53

@Spacehussar: Nekünk van gyerekünk, de ettől függetlenül tökéletesen igazad van.

Mégpedig azért, mert a gyerekvállalás, és még nagyon sok minden más MAGÁNÜGY!!!

Senkinek semmi köze hozzá, főleg nem az államnak!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.06. 17:59:46

@Spacehussar: Egy kis kiegészítés hozzá:
A Fideszék azért akarnak sok gyereket, hogy legyen miből majd később kifizetni a nyugdíjakat, ugyanis a magánnyugdíjpénztárakban lévő pénzt egyszerűen ellopták, mi több, nem is ellopták, hanem elrabolták (büntetőjogilag majdnem megállna a rablás tényállása a fenyegetés miatt).

Az állami nyugdíjrendszer meg egy piramisjáték, csak ez a piramisjáték törvényes, mégpedig azért nem büntetik, mert a törvényhozók érdekeit szolgálja. A piramisjátékokra meg az a jellemző, hogy csak addig működik, amíg több a belépő, mint a haszonélvező, vagy legalább ugyanannyi, de akkor nincs haszonélvező.

Egyszerűen egy gusztustalan piramisjátékos átverés az egész állami nyugdíjrendszer, nem csak Magyarországon, e mindehol a világban.

Szóval ezért érdekük a szemétláda politikusoknak, hogy szaporodjál.

Én pl. nem szeretnék egy bizonytalan állami nyugdíjat, pedig Magyarországon is fizettem járulékot 20 évig, de úgyis tudom, mire nyugdíjas leszek, úgysem kapnék egy fillért sem, úgyhogy én speciel le is mondtam már magamban erről.

A piramisjátékok mindig összedőlnek. És tetejében Magyarországon csak állami és önkéntes nyugdíjbiztosítás van azóta, amióta a Fidesz elrabolta a magánnyugdíjpénztárakban lévő pénzt.

Spacehussar 2012.11.06. 18:21:26

@Jani haverja: Engem is azért szoktak meglepni az ilyen heves reakciók, mert ez valóban magánügy, de sokan nem úgy kezelik. Hasonló cipőben járnak szerencsétlen homoszexuálisok is, pedig : Hát kinek ártanak vele? Senkinek. Magnügyük? Igen. Akkor minek megy ez a nagy tűzokádás?

Spacehussar 2012.11.06. 18:23:37

@Jani haverja: Ez pontosan így van, és azért undorító, mert állami szinten megy. (Mondjuk azután hogy hivatalosan is State Capture van nálunk a Freedom House szerint, nem igen kell csodálkozni)

Bee-zony 2012.11.06. 21:22:40

@Spacehussar: Nagy az érintett téma, és az ehhez elegendő idő hiányában most csak hozzávetőlegesen reagálok.
Én is úgy gondolkodtam sokáig, hogy fogságban nem szaporodok, ne legyen rabszolga a gyermekem, ahol én nem érzem jól magam, ott ő sem fogja jól érezni magát, és egyébként is túlszaporodott már az emberiség – tehát kb. úgy ahogy te, és gondolom még sokan mások is. Az említettek valós szempontok, de ezek felett is vannak szempontok, és én mostanra jutottam el oda, hogy nem akarok kihalni, és azt sem akarom, hogy a fehérek kihaljanak, mert akkor elfoglalják a helyüket a többiek, és attól erkölcsi és szellemi színvonalban nem jobb lesz a világ, hanem rosszabb, tehát jobb, ha nem halnak ki a fehérek, és ne is az legyen az irány. Nem a fogságban tartó, és rabszolgatartó államnak kell szülni, hanem magunknak, a családunknak, azoknak, akiket szeretünk.
Az észak-koreaiak mit szóljanak, ahol aztán tényleg igaz, hogy minden megvalósult, ami rossz, fogság, rabszolgaság, zsarnokság, nyomor... Ehhez képest a magyarországi helyzet könnyen megoldható. Akár a szülő, akár a gyermeke ki tud vándorolni, nem kell Magyarországon maradni, csak fel kell készülni rá, hogy nem habostorta a helyzet, vannak leküzdendő nehézségek, amelyek megoldásához be kell fektetni időt, pénzt, energiát. Tudd, hogy mit akarsz, és legyél erős, testben is, és főként lélekben. Szerintem ehhez Kanada a legjobb kiképzőhely, mert a körülmények erre kényszerítenek: nem a kormány, és nem az egyes emberek, hanem az egész, ami van. Kiképzőhely az életre. Nem véletlenül jönnek ide a német fiatalok tömegével 1-2 évre; aztán a többségük visszamegy, néhányan végleg maradnak. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Magyarországon is lenne egy ilyen kiképzőhely, hmm...

„...egyszerűbb lenne ha a túlszaporodó társadalmak tagjainak lenne kevesebb gyermeke, nem?” Egyrészt persze hogy az lenne, a kínai és indiai kormány ezen ügyködik, és nem is eredménytelenül. Viszont ott van Afrika, ahol a legmagasabb a népszaporulat, és a kormányok nem állnak a helyzet magaslatán, enyhén szólva, és ott vannak a palesztinok is, akik a túlszaporodással győzik le a zsidókat lassan de biztosan.
Másrészt ahol negatív a népszaporulat, azon nem segít, ha mások visszafogják magukat, mert két irány van, a kihalás és a túlszaporodás. Ha a többiek nem is szaporodnak túl, attól még a kihalás ugyanúgy megvan azoknál, akik arra tartanak.

„Szerintem egyáltalán nem elsősorban az a fontos az emberiségnek,  hogy pl. konkrétan én átörökítsem a DNS-em, mert a nevelés mentalitása fogja meghatározni, mennyire "jó" ember válik majd egy gyerekből, és nem a rassz. Teszem azt ha örökbe fogadnék egy cigánygyereket, tisztességesen felnevelném, iskoláztatnám, akkor belőle is ugyanolyan kulturált ember lenne, mint akárki másból, és nem is szülne/nemzene 10 gyereket ő sem.”

Egyrészt, a kiválóság nem öröklődik, tehát arra spekulálni, hogy a valamiben kiváló embereknek szintén kiváló utódaik születnek, az nem válik be, mert a kiválóság nem öröklődéssel van elosztva, hanem többé-kevésbé véletlenszerűen. Nézzük meg, Einstein, Chaplin, Gandhi, kiválóak lettek-e a gyermekeik, nem, pedig megkapták hozzá a szülői környezetet. Arról sincs szó, hogy aki rossz környezetbe születik, abból nem lehet kiváló ember, csak arról, hogy neki először „ki kell másznia a gödörből”, és az nehezebb, mint annak a helyzete, aki nem legalulra születik, és emiatt nagyon tehetségesnek kell lennie, mert végig kell járnia a teljes társadalmi távot.
Másrészt, abban igencsak tévedsz, hogy a nevelés minden, a genetika semmi. Kb. 50-50% arányban hatnak, és az évek múlásával a genetika egyre meghatározóbb lesz, ahogy már egyre kevésbé lehet formálni a gyermeket és az ifjút. Jobb, ha nem saját tapasztalatból jössz erre rá, kérdezz meg örökbefogadókat, pl. Novák Elődöt, akik megpróbálták cigánygyerekkel, és nem sikerült.
Olvastam a témában jó cikkeket, csak azt nem tudom, hogy hol...
A lényeg az, ne hidd, hogy bárkiből bármit ki lehet hozni csupán a neveléssel, szavakkal, vagy bármilyen ráhatással. Nem lehet bárkiből bármi, ami a személyiségét illeti. Úgyhogy sokkal jobb, ha hozzád illő párt választasz, ha szülni tudsz, mintsem hogy örökbe fogadj valaki teljesen mást másoktól, és próbálod formálni. Ha csak a nevelés számítana, akkor miért vannak szenvedélybetegek, amikor az elmélet szerint csupán neveléssel, minden hatósági és jogi kényszer nélkül normálisra lehetne formálni őket? Ehhez képest egy 4 évesnek már egészen konkrét személyisége van, legyen az akár jó, akár rossz. Én ezt pl. onnan tudom, hogy egy 4 éves cigánylány mondta nekem, „gyere menjünk lopni a boltba, úgysem veszik észre”. Egy életen át küzdhetsz ilyen, már meglévő viselkedésmintákkal, és egyáltalán nem garantált, hogy sikered lesz a megváltoztatásával. Az viszont garantált, hogy akár sikerül, akár nem, megszenvedsz vele, és nem is kicsit. Még egy viszonylag jól nevelt gyermek további formálása is nehéz ügy. Nem akarom ezt tovább ragozni, mert messzire vezetne.

Ami a halott hősöket illeti, a férfiak egy része feláldozható, és szaporodnak helyettük a többiek, a faj ettől még jól fennmarad, sőt, az a jobb a fajnak, ha vannak feláldozható és önfeláldozó úttörők, akik újabb életre alkalmas helyeket fedeznek fel, és hódítanak meg, stb., mert ők kiterjesztik a faj életterét, akár a saját haláluk árán is, viszont a többiek általuk sokkal többet nyernek. A fehér ember pont ilyen úttörő, azért fehér, mert ő ment a legmesszebbre, északra és délre, és amikor már létrehozott valamilyen civilizációt az addig még szűz területen, a nyomukban jönnek a többiek. Az úttörőkkel az a baj, hogy bár sok mindenben ők az elsők, a szaporodást illetően nem állnak jól, hajlamosak a kihalásra.
„Hősképző” konkrétan nincs, viszont megvan rá a hajlam, a motiváció, és hozzá az ideológia néhány embernél, az, hogy egyrészt kíváncsi, másrészt felfedezőként első akar lenni, mert... társadalmi elismertség, hírnév, becsvágy, önmegvalósítás, ilyenek. Ilyenkor a szaporodás háttérbe szorul, egyrészt mert kicsi a biztonság, és nem optimális a környezet a szaporodásra, másrészt a kiválóság nem öröklődik, úgyhogy miért ők szaporodnának? Azt tegyék a többiek a biztonságos „hátországban”; és teszik is.

Bee-zony 2012.11.06. 22:10:16

@Jani haverja: Ha valami igazán közügy – közös ügy valamely közösségen belül, sőt globális közügy –, akkor az a népszaporulat.
Azért az asszonnyal legalább megbeszéled a magánügyet?
Aki ezt nem képes felfogni, annak gondolom az is rendben van, amikor a „magánügyes” túlszaporodó afrikaiak és ázsiaiak elözönlik a Kárpát-medencét, mert náluk már túl sok az ember, egymás sarkát tapossák, akár szó szerint is, nem férnek el, és az egy főre jutó megélhetési forrás nagyon kevés már, és emiatt, és ehhez képest viszonylag üres helyeket keresnek a bolygón.
Az ész nélküli szaporodást a természet vágja vissza, fájdalmas módon, szenvedéssel és tömeghalállal.
A kihalás pedig kihalás, game over, kész, sikertelen faj, vagy legalábbis embercsoport. Mint a neandervölgyiek. A Kárpát-medenceiekkel mi a helyzet? Folyamatosság tovább az emberi szinttől a félisteni szinten át az isteniig, vagy kihalás?
Kétféle ember van, aki ezt megérti, és aki ezt nem érti. Szerintem teljesen egyszerű – nem a kivitelezése, hanem logikailag.
Minden közösség számára létkérdés, hogy mennyi gyermek van, és hogyan vannak nevelve, mert ők a közösség jövője, a további fennmaradásuk alapja, és ez még Albániában is jgy van, akiknek a számát jelenleg szaporítod a személyeddel és a családoddal. Ennyivel kevesebb lett Magyarország, és ennyivel több lett Albánia, nemdebár? És ha tényleg precíz a statisztika, akkor az ott meg is jelenik, mint gyarapodás, illetve fogyás. Nálam dettó, de már kezdek annyira mobil Földlakó lenni, hogy az sem baj, ha nem tudják államilag, hogy hol vagyok éppen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.07. 01:50:27

@Bee-zony:
Nem hiszek a közösségekben, illetve hiszek, de csak az ALULRÓL SZERVEZŐDŐ ÖNKÉNTES közösségekben. Én nem Kárpát medenceinek, vagy magyarnak érzem magam, hanem EMBERNEK. Nekem a hazám a Föld nevű bolygó. Mindezt írom annak ellenére, hogy tényleg mindkét ágon az 1700-as évekig dokumentálhatóan magyar nemesi származék vagyok.

Soha nem volt honvágyam. Most éppen már több, mint egy éve nem voltam otthon. Aki nekem számít, illetve én számítok neki Magyarországról, azokkal a technikának hála tudom tartani a kapcsolatot, többen meg is látogattak itt, úgyhogy ez nem probléma, tetejében a távolság sem nagy.

Számomra egy rendes jóindulatú afrikai, vagy éppen akikkel mostanában találkozok, albán, de lehet az kínai, vagy akárki sokkal többet jelent, mint egy rosszindulatú magyar. Minden népben, a magyarban éppúgy, mint bármely más népben vannak jó és rossz emberek, valamint vannak olyan emberek, akiknek a társaságában jól érzem magam, és vannak olyanok, akiknek a társaságában nem érzem jól magam. Én eszerint ítélek, és eszerint barátkozok.

Számomra magyarnak lenni egyedül az anyanyelvet jelenti, a kultúrát már nem nagyon (nagyon sok kultúrából vettem át elemeket az életem során, pl. étkezésben már Magyarországon is nagyon ritkán ettem magyarosnak mondható kajákat, amióta meg ideköltöztünk, szinte csak mediterrán kaja van, ennek voltunk anno Magyarországon is a szerelmesei).

Soha nem részesítenék előnyben senkit semmiben csak azért, mert magyar ő is, mint én. Így innentől valszínűleg megérted, hogy a kihalás fogalmát sem tudom értelmezni. A magyar nyelv viszont biztosan ki fog halni, de ez nem a magyarok szaporodásával van összefüggésben, hanem a technika fejlődésével (internet, közlekedés, stb.). És természetesen nem csak a magyar fog kihalni, hanem majdnem mindegyik nyelv. Meg fog maradni az angol főnyelvnek, mellette egy darabig a kínai mandarin, a spanyol, meg az orosz, és ezzel nagyjából i is fújt. Legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint.

Egyébként szerintem az országok mai formája elavult, és nagyon a közeljövőben meg is fog változni ez, talán még megérem. Az USA már a megalakulásakor elkezdte ezt a folyamatot, igaz, ott könnyebben ment, mert azon a relatív kevés indiánon kívül mindenki bevándorló, illetve behurcolt rabszolga volt. De Európára, és az egész Világra is totál keveredés vár.

Mondok egy példát: Egyik rokonom apja-anyja magyar, de Németországban született, a szülei még a születése előtt leléptek az átkosban. Jobban tud németül, mint magyarul valamivel, de magyarul is anyanyelvi szinten beszél. Majd amikor felnőtt, megismerkedett egy francia állampolgárságú lánnyal, akinek az apja belga, az anyja pedig Maurtinique-ről származó karib. Született két gyerekük (jelenleg kisiskolások), de jelenleg az USA-ban élnek, mert a rokonomat ott sokkal jobban megbecsülik kutatóként, mint Németországban, vagy Franciaországban. Nem is szándékoznak Európába visszaköltözni. Akkor most az ő gyerekei kik? Magyarok, belgák, franciák, karibok, németek, vagy amerikaiak?

Szerintem ez lesz a normális fejlődése a világnak, és ez egyáltalán nem baj.

Pl. ha ez a fejlődés előbbre járna, akkor az ilyen Orbángyurcsány félék egyáltalán nem tudnának érvényesülni, és mérhetetlen károkat okozni ártatlan embereknek, mert egyszerűen az emberek tömegével azt csinálnák, amit mi, azaz megfogadtuk a Fecó tanácsát, és rádöbbentünk arra, hogy "el lehet innen menni".

Ja a gyerekvállalás természetesen a két szülő magánügye! És természetesen anno mi is megbeszéltük a feleségemmel, hogy egy gyerekünk lesz, mert mind a ketten így láttuk jónak, valamint azt is megbeszéltük anno, hogy nem egyhamar lesz az az egy gyerek sem. Így aztán 20 éve élünk együtt, de kisfiunk csak 7 éves.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.07. 02:12:19

@Bee-zony: Még egy dolog: Természetesen sokat segítek itt magyarorknak, főleg bajbajutott turistáknak (pl. most nyáron volt aki autóbalesetet szenvedett itt, de segítek turistáknak fórumokon is, meg volt aki csak azért hívott fel, mert itt volt turistaként és tanácsot kért tőlem látnivalók, programok ügyében).
DE:Nem azért segítek nekik, mert ők is magyarok, hanem azért, mert trténetesen anyanyelvi szinten beszélem a nyelvüket:, és ebben az országban én nagyjából otthon vagyok. Ha tudnék franciául, vagy kínaiul, akkor a francia, vagy kínai turistáknak is éppúgy segítenék.

A másik, az országokról egy kis kiegészítés: Európában, de szinte az egész világon az I. Vh. előtt nem voltak a mai értelemben vett országhatárok, és szerintem ez a normális. Kassák Lajos például úgy gyalogolt el Párizsba, meg vissza, hogy nem kértek tőle sehol útlevelet (meg nem is volt neki). Szerintem ez az országhatárosdi egy téveszme, és csak a politikusoknak kedvez.

Én nagyon sok mindenben szidom az EU-t de ez viszont az egyik (ha nem a legnagyobb) pozitívuma, hogy lebontja az országhatárokat.

Bee-zony 2012.11.07. 10:02:51

@Jani haverja: Köszönöm, hogy mindezt leírtad.

Azt már én is írtam régebben, hogy hazám a Föld, és ezen belül is van szülőföld – amihez most kezdek lojális lenni, annak ellenére is, hogy a lakosság kb. 99%-a nem olyan mint én, mentalitásban és világnézetben. Az 1% viszont világviszonylatban is jó, értük és velük érdemes élni. Válogatni kell; mint ahogy mindenütt.

Észak-Amerikánál nagyobb multikulti és nemzetköziség nincs a Földön, Kanada a „kulturális mozaik”, az USA az „olvasztótégely”, és működik, sőt jobban, mint a legtöbb nemzeti ország. Ezen belül is van jó keveredés és rossz keveredés; a jó keveredés mindenkinek jó, a rossz meg rossz.
Már egy ideje nem a bőr színét nézem, hanem a lélek „színét”. Mindenféle bőrszínű ember között mindenféle van, egészen kiváló, és egészen rossz. Az arányokról pedig nincs jó statisztika, de ha netán lenne is, akkor is válogatni kell, mindig, csak a találási arányok jobbak vagy rosszabbak.
Fél éve véletlenszerűen összejövő emberekkel élek együtt egy fedél alatt, és igazán tudom, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, és ezen a legnagyobb körön belül vannak a kisebb körök, a nem összeillő személyiségek, a semlegesek, a barátok, és a pár. A véletlenszerű mixből már elegem van, már nem ad további pluszt a fejlődésemhez, és ebben a hónapban véget is ér, úgyhogy tudom a válogatás fontosságát, azt hogy a hasonló a hasonlóhoz, a legjobb, és hogy a véletlenszerű mixszel is kezdeni kell valamit, ki kell hozni belőle az aktuálisan elérhető legjobbat.

A határ kétoldalú dolog, van hátránya és előnye – pl. hogy Kanadától már kezdik távol tartani a cigányokat. :) A bűnözők szabad vándorlása nem a határtalanság előnyeihez tartozik...

A nyelveket illetően, az angolok általi gyarmatosítás miatt terjedt el az angol, mostanra pedig a számítógépes hálózat alapnyelveként még jobban megerősödött közvetítő nyelvként. Az jó, ha minél többen az anyanyelv mellé az angolt veszik fel, mert akkor végre megszűnik a bábeli állapot, hogy az emberek tolmács nélkül nem képesek megérteni egymást. És az bizony jó, hogy szerte a világon a legkülönbözőbb (helyeken lévő) emberekkel tudok kommunikálni a közvetítő nyelven. A magyar nyelvet illetően, igyekszem, hogy ne haljon ki, hanem a megmaradók egyike legyen. A latin sem halt ki, mert az orvostudomány nyelve lett. Minek a nyelve lehetne a magyar? Majd meglátod.

Mióta feltették itt nekem a kérdést, hogy mi a munkatervem, igen fontos eldöntendő kérdésként, azóta van, de nem Kanadával kezdődik. Egyébként teljesen igazuk van abban, hogy pontosan tudnom kell, hogy mit akarok, és hogyan. A baj az, hogy Magyarországon nem szokás feltenni ezt a fontos kérdést.
Cigány „munkaterv”: minek dolgozzunk, eltart a magyar állam. Közben meg magyarokat öl.
Ezt a „munkatervet” Kanadában nem fogadják el, és ez nagy különbség.

Bándy Kata cigány gyilkosa: "Minek dolgozzunk? Eltart a magyar állam!"
kuruc.info/r/2/98768/

Egy annyira szar, aljas államból, amelyik eltartja a cigányokat, kb. a magyarok legyilkolásáért cserébe, onnan el kell menni, és bojkottálni kell, ez egyértelmű, és minél előbb és minél határozottabban teszi ezt valaki, annál jobban jár az életét illetően.
Amit én nagyon megbántam, az az, hogy nem 10 évvel ezelőtt jöttem Kanadába. Ez volt az a pont – most már utólag tudom –, ahol elrontottam az életem, és most küzdhetek a helyrehozásáért. Nem csak arról van szó, hogy 10 évet veszítettem, hanem arról is, hogy a két irány, és a két élet nagyon eltérő, az egyik jó, a másik rossz. Itt lehetne egy személyes történet, hogy kiről maradtam le.... Most már csak a barátja lehetek, és kereshetem, hogy ki az, aki eléri az ő szintjét. Talán van ilyen. Ha nincs, akkor nagyon elrontottam az életem. Ennyit számít, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen van-e az ember, vagy nem. Úgyhogy tényleg nagyon észnél kell lenni, és amikor azt érzi az ember, hogy lépni kell, akkor lépjen. Ne maradjon benne a rosszban, mert azt éri el a halogatással, hogy lemarad a jóról.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2012.11.07. 14:15:01

Előre is elnézést kérek az ONtopicért a többiektől.

A topic címe:
Letelepedési engedélyt tessék! Csak 70 millió!

Hozzászólásom:
Lehet, hogy Palesztinában is így kezdődött a "befektetők" honfoglalása.
Egyébként hibás a cím. A letelepedési engedélynek nincs ára, azért csak 70 millót kérnek kölcsön, amiért évente kamatot fizetnek, és az 5. év végén a kölcsöntőkét is visszakapja az akkor már újmagyar.
Címjavaslat: Letelepedési engedélyt tessék, csak 70 millió kölcsönért!

picur3ka 2012.11.08. 00:20:13

@Spacehussar:

Ongyilkos, kihalt faj. Ennyi, igen ecceru, nem?

picur3ka 2012.11.08. 00:21:48

@szorokin:

Semmi harc nincs, csak teny konstatalas. Hevesen.

Spacehussar 2012.11.08. 02:41:28

@picur3ka: De. Persze. Látom a gondolkodás nem az erősséged...

picur3ka 2012.11.08. 02:54:12

@Spacehussar:

Te egyebkent valami buzi/anarchista avagy satanista harcos vagy? Mer' azon tul nincs is mit megvitatni. Akinek nincs utodja, kihal: tudod ezt az adast fogni? Eleg egyszeru a ketszer ketto, nem?

Bee-zony 2012.11.08. 05:18:37

@Szakaly Gyorgy: Üdv' a fedélzeten.
Az ONtopic a részemről el van nézve. :)
Néhányan már leírták a hozzászólásukban, hogy a 70 millió, az nem az ár, hanem csak kölcsön. Gazdagoknak óccóért van a letelepedés.
Beszéld meg laspalmassal, hogy a cím végéről hiányzik a „kölcsönért”.

Nem leszünk gyarmat... kivéve, ha megfizetik. Ezt manapság már így szokás. A franciák is először beinvesztálnak a gyarmatba, mielőtt kérnének ott ezt-azt...

„Lehet, hogy Palesztinában is így kezdődött a "befektetők" honfoglalása.”
Nem ismered Izrael állam történetét a gyarmaton? Nyomás megtanulni, még a héber és a mandarin nyelvlecke előtt :)
hu.wikipedia.org/wiki/Izrael

Bee-zony 2012.11.08. 05:31:06

@picur3ka: @Spacehussar: Ne veszekedjetek. Ez is magyar betegség, mint a tüdőgyulladás...
Udvariassággal és pozitív hozzáállással sokkal szebb az élet, és tovább is tart.

Spacehussar 2012.11.08. 14:58:33

@picur3ka: Az vagyok, minden amit mondasz. Az ilyen trollokra fecsérlem az időmet, ahelyett, hogy olvasnék valami értelmeset... Ajánlom neked is.

picur3ka 2012.11.08. 22:35:13

@Spacehussar:

"Az vagyok, minden amit mondasz. Az ilyen trollokra fecsérlem az időmet, ahelyett, hogy olvasnék valami értelmeset... Ajánlom neked is. "

Igy van, olvassal sokat, mielott meg irsz pici fiu, anyukad amugy se engedte meg, hogy internetezzel ejfelkor es erdemben hozzaszolni meg nem tudsz.

picur3ka 2012.11.08. 22:37:26

@Bee-zony:

Egyaltalan nem magyar magyar betegseg, csak ideologialialag eladjak neked igy.

Lasd: Kesz Zsinagoga van./Zsinatolnak./ Ket zsido 3 velemeny.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.09. 20:07:39

@Szakaly Gyorgy: Maga tudja, hogy nincs olyan nép, hogy palesztin? Tudja, hogy a Palesztinának a rómaiak által átkeresztelt területen szórvány arabok laktak (zsidókkal együtt), akiknek nem volt és nincs önálló nyelve és/vagy kultúrája. Vagyis nem sorolhatók be sem az etnikumok, sem a nemzetek közé.

A kínaiak pedig abban is különböznek a zsidóktól, hogy ahol megtelepszenek, ott a gazdaságból szerzett jövedelmet nem viszik tovább, ellentétben a zsidókkal. A kínai kultúrának nincsenek olyan elemei, amelyek ellentétesek lennének a befogadó ország kultúrájával, így a konfliktusok esélye csekély.

Bee-zony 2012.11.10. 19:57:03

@picur3ka: Én így ismerem...
Három angol, az már egy klub.
Három amerikai már egy vállalkozás.
Három francia már egy szerelmi háromszög.
Három magyar, az már négy párt, hét világnézet és egy háború.

El kellene dönteni, hogy a zsidók széthúzóak-e vagy összetartók.
Szerintem jobban összetartanak, mint a magyarok, már csak azért is, mert van egy közös ragadozó-ideológiájuk. Közben persze marakodhatnak egymás közt, mint pl. a sakálok, de ettől még megvan a falka.

Három fő dolgot tanultam meg Kanadában, (olyan dolgok mellett, mint pl. hogyan aludjunk 0 C fokban komfortosan állandó jelleggel) udvariasság, pozitív hozzáállás a másikhoz, és jó kommunikáció. Az előző kettőben a többség a követendő, az utóbbiban az elrettentő példa, ahogy az előző kettő után leállnak, nincs több mondanivalójuk a többiek számára – őket a jó kommunikációra kell megtanítani, és úgy, hogy ez ne az ellentéteket hozza a felszínre az eltérő népek és szokások között, hanem azt, ami összeköt, és amitől jobb lesz az élet.
Lehet másképpen is élni, úgy, ahogy érdemes.

Bee-zony 2012.11.10. 20:34:24

@Spacehussar: Olvasni oké, de az nem mindegy, hogy mit.
Aki meg akarja érteni, hogyan működik a világ, a vallások könyvei meleltt kb. ezek az alapvetők:
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
George Orwell: Állatfarm
Lázár Ervin: A fehér tigris
George Orwell: 1984
Daniel Defoe: Robinson
Szerintem ezek mind megvannak a neten.
Aztán jöhet a többi...
Egyébként pedig éljél: egészség, kapcsolatok, munka, az elérendő életcélok, ezek a fontosak.
Lásd pl.:
Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm átmérőjű kövekkel. Majd megkérdezte hallgatóit:
„Ugye tele van az üveg?” „Igen” – hangzott a válasz.
Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy, homokkal teli dobozt és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.
„És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok – a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok – az az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából. Játssz a gyermekeddel. Menj el orvosi ellenőrzésre. Rendszeresen látogasd rokonaidat. Törődj a pároddal. Mindig szakíts időt barátaidra. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, bevásárolni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi: csak homok.

Spacehussar 2012.11.10. 20:50:45

@Bee-zony: Hát nem is tudom, mit mondjak, én ennyire sötétnek jönnék le a komentjeim alapján? :'D Mármint h olvasmánylistára meg anektodáktra szoruljak...szerintem találkozhatsz itt pár kommentelővel, akiknek ez jobban elkélne :I

picur3ka 2012.11.11. 02:03:09

@Shyad-Khourongai:

Maga tudja, hogy nincs olyan nep, hogy zsido, cigany, szlovak?

picur3ka 2012.11.11. 02:12:07

@Bee-zony:

Kanada nem jo pelda, oda csak az intelligens bevandorlokat veszik be, a legszigorubban a vilagon. Lasd: le fognak minden ciganyt csukni, ha a 'bevandorlo' kerelem megismetlodik.

Igen, nagyon osszetartanak, latszolag. Intelligenciajuknal fogva, jobban, mint a romak, viszont azon tul, ugyanaz a helyzet veluk, olik egymast. Nemreg volt hir: zsidok zsido emlekmuveket dicstelenitettek meg Izraelben. Koncentracios tabor.

Megvan ez a bajuk, higgye el, az osnepi mondas nem teved. A maga mondasairol viszont sosem hallottam ezelott es nyelveszetileg kepzett lennek, vagy mi. Propagandanak tunik, tegnap valaki kitalalta ezeket.

picur3ka 2012.11.11. 02:17:33

@Spacehussar:

Az allatmeseket olvastad mar, ott kommentar is van, morale-nak hijjak.

Na, hogy allasz a nincs gyerek, kihalsz egyenlettel? Erted?

Bee-zony 2012.11.11. 04:56:15

@Spacehussar: Az lehet, hogy mások jobban rászorulnának az ajánlott olvasmányokra, viszont más nem említette, hogy ((inkább)) olvas, és a kommentjeid alapján (nekem) nem jött le, hogy miket olvasol. A gondolatolvasást pedig még sokat kell gyakorolnom... Inkább írd le, hogy miket olvasol, hogy nálad mi az ajánlott irodalom (avagy kötelező), és akkor 1:1. Én tanulok másoktól, ha van mit...

Másképpen és röviden a mondandóm, mindenkinek, aki olvas, az hogy, nem érdemes minden szir-szart elolvasni, mert sok a „homok”, és vannak annál fontosabb dolgok is.

Úgy érzem, hogy azt is sértésnek veszed, ami nem az... Ha sok sérelem ér ott ahol vagy, és erre vagy „beállva”, válts környezetet. Vagy mentalitást. Minél gyorsabban és céltudatosan meg tudod ezt tenni, annál jobban jársz. Mondom ezt saját tapasztalatból (is).

Remélem se udvariatlan, se negatív, se kommunikációhiányos nem voltam .:)

Spacehussar 2012.11.11. 16:33:21

@Bee-zony: Hát lehet hogy én vagyok agyonművelt, és csak nekem esik rosszul, ha feltételezik rólam h az általad felsorolt könyveket nem olvastam (mondjuk Lázártól a Fehér tigrist valóban nem, csak a Négyszögletű kerek erdőt). Egyébként mivel épp vizsgaidőszakra készülök, történelemet olvasok (jelenleg Történelem Segédtudományai) és szerintem kevés téma van, amiből többet lehetne tanulni a világról és az emberekről, mint maga a történelem. Középiskolákban sajnos annyira minimumot képesek megtanítani, általában pont a legérdekesebb kérdésekre nem marad idő, ráadásul sokminden téves, 15-20 éve megcáfolt teóriákat akarnak visszahallani érettségin...
Nálam "kötelezők" a Mester és Margarita, a Feltámadás, Száll a kakukk fészkére, Oroszlánkölykök, 22-es csapdája, Ábel és olyan filozófusok írásai mint Szókratész vagy Descartes vagy Jung *-*.
Hmm. nem hinném hogy sok sérelem ér, talán éppen az ellenkezője igaz szerintem mindig is elég védett környezetben (család, sulik, nagyon jó barátok) éltem és hiperérzékeny vagyok a negatív dolgokra+nagyon elszomorít, hogy milyen rosszindulatú ill. buta is sok ember. Emlékszem, mikor középsulis voltam, úgy godoltam h nagyon buta emberek nincsenek is, csak mondják egymásra ha nagyon mérgesek, de sajnos nem így van. Ehhez kapcs.:
cantrip.org/stupidity.html

Bee-zony 2012.11.13. 00:09:13

@Spacehussar: Az olvasmányaid egy része megvolt nálam is.

A történelem az tanulságos, főleg ha nem csak a történéseket nézzük, hanem a kiváltó okokat, és a folyamatokat is. Miért pont az történt, és miért nem más, milyen mentalitás- és erőviszonyok tartoztak a történéshez...

A linkelt írás nagyon jó – és ha az arányokat nézzük, hogy a tetteik szerinti ostobák, reménytelenek, banditák, és intelligensek közül az intelligensek csak egy kisebbségi szegmens, kész csoda, ha valahol hatalomra tudnak kerülni... A népi többség, és a 100-as IQ nem annak kedvez, hogy valódi elit legyen hatalmon.
A régi görögök és rómaiak minden szóba jöhető társadalomirányítási formát kipróbáltak már, és az arisztokráciával, ami elvileg a legkiválóbbak uralma lett volna, eljutottak egy kiváltságokat tovább adó és örökölhetővé tevő rendszerig, és persze hogy az sem lett jó.
Most (is) ott tartunk, hogy a manipulálók irányítják a manipuláltakat, a becsapók a becsapottakat, azon vezérelv alapján, hogy minden körülmények között hatalom- és pénzközelben tudjanak maradni. Ők nem mennek vissza autószerelőnek a középosztályba, és soha semmiért nem mondanak le, ugyebár. Úgyhogy csak lemondatással lehet megszabadulni tőlük.

Ez sem rossz írás:
Charley Tart on Consensus Trance: <SLAP> <SLAP> Wake up!
www.cantrip.org/charles_tart.html
A konszenzusos transz, mint mentális állapot, pont ráillik a „másik Univerzum”-ban élő, és szektaként működő Fideszre, ahol megy az agymosás ezerrel, a „nem süllyedünk, nem süllyedünk” mantra nyomatása, és a valóság figyelmen kívül hagyása... és ők kormányoznak, tehát nem süllyedünk, csakúgy, mint az „elsüllyeszthetetlen” Titanicon.
Charley Tart on Consensus Trance: <SLAP> <SLAP> Wake up!
www.cantrip.org/charles_tart.html
Az egy dolog, hogy rosszul kormányoznak, de hogy kiket, az meg a másik. Az aljasok kormányozzák az ostoba többséget, a csalók a sok buta rászedettet.
Jó lesz, ha mindenki megtanul „úszni az életben”, valamint keres magának egy „mentőcsónakot”, aktuális elvégzendő feladatként a túléléshez.

Bee-zony 2012.11.13. 00:17:29

@Bee-zony: Elnézést a duplázásért... és most lett tele a hócipőm a tüsszögő és köhögő emberekkel körülöttem, meg azzal, aki nem vitt kulcsot, és az egész elfuserált Kanadával, ahol sikerült drágát és rosszat összehozni az indiánoktól elrabolt földön, úgy összességében.

Bee-zony 2012.11.13. 00:31:14

@picur3ka: „Kanada nem jo pelda, oda csak az intelligens bevandorlokat veszik be, a legszigorubban a vilagon.”
Ahogy azt egy Kanadán kívül élő elképzeli, és még meg is akarja magyarázni egy Kanadában élőnek, hogy milyen Kanada. :)
Ehhez képest IQ-tesztet nem kérnek a bevándorláshoz (értve ez alatt a normál módot), „csak” pénzt, és keresett szakmát. Kár, hogy nem kérnek IQ-tesztet, mert akkor talán nem züllene Kanada olyan gyorsan – amely ország 50-55 évvel ezelőtt volt az élhetőségi és közérzeti csúcson, amikor még statisztikai átlagban is megvolt a 4 gyermek; most pedig már a 2 sincs meg, és még nem ez a gödör alja. A közbiztonság is romlik, tesznek róla az ázsiaiak, és az elrontott kanadai fiatalok.
Október 31. szerda, innen pár száz méterre lelőttek egy fiatal kínait – és ez itt nem főcím, csak egy hír a sok közül bűnözés témában.
Meg ne próbálják lakóautóban lakni, mert feltörik, kifosztanak és megölnek – közölte velem az egyik helyi, jó tanácsként. Az már nagyon nem mindegy, hogy hol parkol az ember, és hosszabb, néhány éves távon valószínűleg igaza is lenne.

„Lasd: le fognak minden ciganyt csukni, ha a 'bevandorlo' kerelem megismetlodik.”
Ez csak egy terv az ötletelés szintjén, és ráadásul van rá esély, hogy igénytelen cigányoknak így is jó, csak lehessen valakin élősködni, tartsa el őket valaki. Majd ha az lesz a követelmény, hogy a menekült hozzon a saját ellátásához elegendő pénzt, és azonnal kezdje el kérelmezni a munkavállalási engedélyt (aminek az „átfutási” ideje átlagosan 2 hónap), akkor majd nem jönnek.
Egyébként a menekültek aránya a normális bevándorlókhoz képest nem túl jelentős, se kérelmezőként, se befogadottként.
Statisztika:
A Kanadába bevándorlók száma átlagosan közel 250.000 évente az elmúlt 20 évben, ez 684 naponta, és 28 óránként.
Az ideiglenes külföldi munkavállalók száma: 180.000 évente, átlagosan 493 naponta. 2011-ben Kanadában mintegy 300.000 ideiglenes külföldi munkavállaló volt (az újak + akik már itt dolgoznak).
A menekültkérelmezők száma Kanadában minden évben átlagosan 30.000 körül van, ez átlagosan 82 naponta.
A többségnek különben nem hiányzik már ide semmilyen bevándorló. Valahol láttam egy internetes szavazást, és az opciók közül arra szavaztak a legtöbben, hogy a bevándorlást 30 évre le kellene állítani.
Vannak viszont így is kismillióan, akiknek hiányoznak a bevándorlók, mint pl. az ingatlanügynökök, a házépítők, az orvosok, stb., akik abból élnek, hogy jönnek a bevándorlók – és így lesz Kanadából a média közvetítésével „Kánaán”. A valóságban nem az, hanem csak egy másik elfuserált ország a sok közül.
Nem mintha olyan nagyon mérvadó lenne, és nem mintha olyan jól össze lehetne hasonlítani az almát a körtével, de a legélhetőbb városok 10-es listájában Bécs után következik Vancouver, Toronto, Calgary...
Nem kolbászból van itt a kerítés, hanem fából, és magyar viszonylatban drágák az alapvető dolgok (főleg az élelmiszer és a lakhatás), és egyre inkább kanadai mércével is. A gyermekszám csökkenésében is nyilván közrejátszik, hogy 1974 óta a házaspárok keresetének reálértéke nem nő, hanem csökken... Most már túl sokan osztoznak a területen és erőforrásokon, és ráadásul a gazdagok és a szegények között egyre tágabbra nyílik az olló, úgyhogy lehet ebből (még komolyabb) probléma.
Persze Kanadát nem Magyarországgal hasonlítottam össze, amelynek a testvérországa kb. a közép-amerikai Dominikai Köztársaság lehetne.
en.wikipedia.org/wiki/Dominican_Republic
(...) Folyamatos forrása a helyi ellentéteknek a gyakran enyhe bánásmód az erőszakos bűnözőkkel szemben. 2010 áprilisában 5 tizenéves a 15-17 éves korosztályból (köztük 2 nő), lelőtt és megölt két taxist, és megöltek további öt személyt, arra kényszerítve őket, hogy lefolyótisztító savat igyanak. 2010. szeptember 24-én a tizenéveseket csak 3-5 év börtönbüntetésre ítélték, a taxisofőrök családjainak tiltakozása ellenére. (...)
A banánköztársaság és a narancsköztársaság kb. egálban van... Nálam pedig magas a mérce, és nem ülepszik le.

picur3ka 2012.11.15. 02:02:01

@Bee-zony:

"Ahogy azt egy Kanadán kívül élő elképzeli, és még meg is akarja magyarázni egy Kanadában élőnek, hogy milyen Kanada. :)"

sokkal konnyebb mashol, ugy latom

picur3ka 2012.11.15. 02:05:19

@Bee-zony:

"Persze Kanadát nem Magyarországgal hasonlítottam össze, amelynek a testvérországa kb. a közép-amerikai Dominikai Köztársaság lehetne."

Jogos. En osszehasonlitottam. Lopasok teren egalban vagyunk a Del-Afrikai Koztarsasaggal.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.15. 09:22:34

@Jani haverja: A nacionalizmus legfontosabb jellemvonása a nemzet fogalmának előtérbe helyezése, az a nézet, hogy a nemzeti azonosság (nemzeti identitás) az emberi élet alapvető értéke, amely szélsőséges esetekben megelőz minden más szűkebb és tágabb csoporthoz (például társadalmi osztály, párt, vallás) való tartozást, kötődést. A nemzetet a területi egység, a közös nyelv, kultúra, értékrend és szokások, a közös mítoszok és történelem, valamint mindezek tudata jellemzi. (wikipédia)
Maga szerint hol kell keresnünk a frusztráltságot? A wikipédia meglehetőse pc-etnikumú szempontok szerint fogalmazta meg a nacionalizmust, mégsem írta bele, hogy a frusztrált emberek sajátja. Maga súlyos identitásválsággal küzd, mert nem tudja eldönteni, hogy magyar legyen, vagy a másik. A magyarságát már utálja, én javaslom, inkább legyen a másik.

süti beállítások módosítása