Skip to content


       Szűrés lista

Megmondanák Szörényinek, ki rendezhet István, a királyt

Olvasói összefoglaló az erősödő kultúrharcról:

parlamenti zsidózás médialeple alatt a Fidesz beteljesíteni látszik az utolsó debreczenijózsefi víziókat is: az új választási törvénnyel keresztülvitték a választási regisztrációt, a kultúrában pedig csúcspontjához érkezett a kultúrkampf.

Gulyás Gábor és az MMA 
Gulyás Gáborral, a Műcsarnok jobboldali vezetőjével például csak annyi probléma volt, hogy szervezett egy "Mi a magyar" nevű tárlatot és nemzetközi Makovecz-kiállítást szeretett volna. Erre Fekete György (belsőépítész, a KDNP volt elnöke) az MMA vezetője (a Magyar Művészeti Akadémiát beleírták az Alaptörvénybe is) aki megkapta Orbántól a Vigadót, a Műcsarnokot és 2,5 milliárd költőpénzt, hogy ezentúl ő mondhassa meg, mi a művészet.

Ismerd meg Fekete Györgyöt három percben:



Gulyás egyébként eddig korrekt, hozzáértő művészeti vezetőnek tűnt, pártszimpátiától függetlenül. Felfuttatta a debreceni MODEM-etkiállt a megtámadott filozófusok mellett és nem volt hajlandó rá kiírt álpályázatokba belemenni (ellentétben például Vidnyánszkyval, aki közel sem volt ilyen finnyás). Amikor ő beszél arról, hogy "elfogadhatatlan, hogy művészetszakmai vitákat politikai szempontok mentén döntenek el", akkor az talán jelent valamit. Miután a Műcsarnokot törvényileg átpasszolták az MMA-nak, rögtön le is mondott, és az első ajánlatai külföldről érkeztek - ez csak azért fontos, mert ha legközelebb egy fideszes KIM-troll a gonosz balliberálisokról és azok külföldi kapcsolatairól illetve emigrációjáról kezd értekezni, akkor lehessen emlékeztetni, hogy a saját embereiket is sikerült elüldözni, frankón.
Szeged
Szóval volt egy művész, aki egy szegedi kiállításon szart helyezett az utolsó vacsora tányérjaira (legalábbis a tiltakozó egyházak szerint ez az utolsó vacsora volt, a művészettörténész szerint nem), amire egy rendkívül erkölcsös KDNP-s képviselő (aki korábban gyermekrajz pályázatot indított Botka lejáratására) a katolikus és református egyház tiltakozásának hatására a leváltását kezdeményezte az elmúlt 10 évbegazdaságilag és szakmailag kifogástalanul működő intézményvezetőnek, Bátyai Edinának. (A REÖK üzemeltetője a Szegedi Szabadtéri Fesztivál és Játékok Nonprofit kft., de a művészeti vezető az a Nátyi Róbert, akinek a felelősségét fel sem vetették a jobboldalon.) A  kulturális bizottság ülésére meg sem hívták Bátyai Edinát, viszont megjelent rajta az a Kelemen Csaba (színész, volt kisgazda politikus) aki azt mondta, hogy "nem titok, Kohári Nándor hívott fel”, majd hozzátette, a képviselő arról beszélt neki, hogy a közgyűlés nagyobbik része gondolkodik egy koncepcióváltáson a szabadtéri ügyében, és vállalná-e a vezetői szerepet, ha felkérnék". Kohári Nándor fideszes képviselő úgy nyilatkozott, hogy "már tavaly sem tetszett a műsorpolitika, így nem új dolog, hogy kezdeményezte Bátyai Edina leváltását."

A kiegészítő magyarázatok között természetesen homályos utalások történtek bizalomveszésre és arra, hogy veszteségessé vált a Bátyai vezette intézmény (amiről utólag kiderült hogy nem igaz, mert a társasági adókedvezmény még nincs jóváírva), végső érvként felbukkant a műsortervvel való elégedetlenség és Alföldi Róbert neve is. Annak ellenére, hogy valami egészen abszurd koalícióban a szakmai szervezetek a szegedi-csanádi püspökkel valamint a Szörényi-család tagjával és az István, a király jogainak kezelőjével, Rosta Máriával karöltve érvelnek a művészi szabadság, a szakmai szempontok és Bátyai Edina mellett, mégis azt a Kelemen Csabát akarja a Fidesz fél évvel Bátyai mandátumának lejárta előtt idehozatni, aki korábban képes volt Dörner György pályázatát és Tarlós István döntését duplanyelvvel megvédeni. 
A leváltást végül 15:14 arányban szavazta meg szombaton a szegedi közgyűlés, a 15. szavazatot a Jobbik képviselője, Keresztúri Farkas Csaba adta. Róla érdemes a NOL cikkének utolsó bekezdését elolvasni.
Ráadásul a menesztés előterjesztői és akik a haverjukat akarják kinevezni még a jogszabályokkal sincsenek tisztába, mivel a jegyző rámutatott, hogy "Kohári Nándor kizárólag a munka törvénykönyvére és a gazdasági társaságokról szóló törvényekre alapozott előterjesztésében, nem vette figyelembe azt a speciális ágazati szabályt, amely az előadóművészeti szervezetekről szól. Ez rendelkezik arról, hogy a vezetői feladatok ellátásánál kötelező pályázatot kiírni."
 
Alföldi
Minden évben van három nap, amikor minden címlapon Alföldi szerepel. Valami lehet a fickóban hogy ennyire sikeres, mert bár ebben az évben ez a három nap majd az érdekes módon leszervezett pályázat eredményhirdetése körül fog feltorlódni, már most, a szegedi botrány kapcsán is részben róla szólnak a hírek. Az elmúlt 10 évben Alföldi kiemelkedő sikerrel szerepelt ugyanis a Bátyai által igazgatott Szegedi Szabadtéri Játékokon, Csárdáskirálynője annyira sikeres volt, hogy két egymás utáni évben kellett játszani, a múlt évi Mágnás Miskája 90%-os nézettséget produkált a rossz gazdasági helyzet és a tízezres jegyárak ellenére. A Valahol Európában, amiben szereplőként volt jelen szintén teltházakkal ment. Ezért is dönthetett úgy a Szörényi-Bródy kettős (igen, az a Szörényi aki mindenki megdöbbenésére pár hete nyíltan méltatta Alföldit, a művészt), illetve a a jogokat kezelő családtag, Rosta Mária, hogy rá, illetve a Szegedi Szabadtérire bízza a 30 éves István, a király rendezését. Rosta Máriát aki kicsit is ismeri, tudja róla, hogy egy tank, aki ha fejbe vesz valamit, végigviszi. Márpedig ő közel tíz éve fűzi Alföldit, hogy rendezze meg az Istvánt, de Alföldi csak most mondott neki igent. Szóval ha nem Alföldi rendez jövőre a Szabadtérin, akkor senki se fog, hiába dobták be Koltay Gábor nevét. Rosta Mária (aki egyébként Szörényi Szabolcs felesége) ugyanis előbb fogja más helyszínre vinni megrendeztetni az Istvánt Alföldivel, mint hogy ezeknek a kontár kultúrbarbároknak a kezébe adja  a művet. A műnek ugyanis, kvázi-jogállamról lévén szó, vannak jogtulajdonosai, akik eldönthetik, ki játszhatja-rendezheti az alkotást. Márpedig, bármennyire is szar érzés a Fidesznek, a Szörényi család Alföldi mellett döntött, és bár elképzelhető, hogy a magántulajdon védelmében a MANYUP után az István, a király jogait is államosítja a Fidesz, kurvára ciki lesz majd kimagyarázni nekik azt, amikor legközelebb Szörényi Levente Bródyval párban szólal fel a Milla-tüntetésén. 
 
Aki Facebook aktivistáskodni szeretne, az csatlakozzon a Bátyai Edinát támogató oldalhoz.

Címkék: kultúra szeged műcsarnok mma

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr274943497

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szégyellem magam, bocsánatot kérek 2012.12.03. 22:41:29

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy beszédemet egy bocsánatkéréssel kezdjem. Hatalmas erkölcsi és politikai hibát követtem el, amikor 2006-ban választási megegyezést írtam alá Vona Gábor pártjával és együttműködtem a Jobbikkal a hatalom megs...

Trackback: Ez Magyarország! Mindig csak átöltözünk! Hát meddig lehet ezt bírni önérzettel! 2012.12.03. 17:25:15

Na elég a színházból gyerekek! Hát minél jobban mentitek, annál jobban bemártjátok magatokat! A pesterzsébeti GŐZGÉP frakció előterjesztése alapján december 6-án két pesterzsébeti utca átnevezéséről dönt a kerületi képviselő-testület. Az Ábrahám Géza...

Trackback: Egy kép és a képmutatás orgiája Szegeden (Vendégpost) 2012.12.03. 16:34:10

A szegedi közgyűlés Fidesz/KDNP - Jobbik többségének döntése és annak Botka László általi bojkottja nyomán az immár országos hírnévre szert tett fekália ügy és folyományai továbbra is napirenden maradtak. Így én sem láttam akadályát, hogy helyt adja...

Trackback: Provokációk egy témára 2012.12.03. 16:33:27

Mel Gibson: Jó. Ha senki sincs olyan kemény, hogy megkínozzon, akkor kérem vissza a 18 dolláromat.Stan: Az a mi 18 dollárunk, mert a filmed szar.Mel Gibson: Nem mondhatod rá, hogy szar, mert ezzel a kereszténységet is leszarozod.(Részlet a South Park...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.03. 10:33:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.12.04. 01:34:38

@Geza: "Egy normális, társadalmi értékeire büszke, azokat ápolni akaró társadalomban nem merült volna fel, hogy akkor most rendezheti-e egy ilyen véglény az államalapító királyunkról szóló művet, mert már Madách színdarabja után az lett volna kérdéses, hogy eléri-e élve az államhatárt az illető."

Amúgy ki vagy TE, hogy megmondd, mi a művészet? Kíváncsiságból kérdezem, mert tényleg érdekel, hogy honnan veszed a bátorságot,hogy meghatározd, mi a nemzeti művészet és mi nem? Hogy a magyar népdalok vajon művészet-e, vagy szexuális utalásaik, időnkénti szókimondásuk miatt eltörlendők?
Vagy a magyar népmesék sorozat rajzolt képi világa?
Jankovics is megy a süllyesztőbe, vagy azért ő maradhat?
Géza! Csak nem Szőcs úrhoz van szerencsém? Mert akkor az más! Akkor van joga!

picur3ka 2012.12.04. 03:48:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Geza azt mond meg, amit akar, neked meg semmi kozod hozza - mer' ki vagy te? - , es igaza is van,
ilyen kerdesek csak diktaturakban merulnek fel.

A faszt erdekel a Szorenyi, de azt rendez, amit akar a seggfeje.

picur3ka 2012.12.04. 03:53:47

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Engedd meg, hogy megkerdezzem ezt, a nagy egodnal fogva, amit itt eloadsz. Te ugye, zsido vagy?
Hog jobban predesztinalva arra, hogy eldontsed - vagy meg
Hogy vag

H

picur3ka 2012.12.04. 03:56:22

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Engedd meg, hogy megkerdezzem ezt, a nagy egodnal fogva, amit itt eloadsz. Te ugye, zsido vagy?

Hogy vagy te jobban predesztinalva arra, hogy eldontsed - vagy meg barmit is hozzaszoljal csak veletlen modon - ahhoz, hogy mi a jo magyar muveszet, mint egy magyar?

picur3ka 2012.12.04. 04:01:25

@Könnyen elkaptuk, uram!: .

A nep hatarozza meg, ami nem felel meg, az ki fog esni es arrol soha senki nem fog tudni. Mar Gobbi Hildarious nevet sem tudja senki. Most olvastam, buzi is volt, nem csak remisztoen csunya. Sok tehetsege volt ennek a kommunista 4 osztalyos harcos nonek is....

Pados Feri 2012.12.04. 06:01:10

@kolbászoszsömle: A Nemzeti Színházat múzeumnak tekinteni is egy koncepció.
Tehát 150, 100, 80 évvel ezelőtti felfogásban rendezni, előadni. Kérdés, hogy mennyien kíváncsiak rá. Természetesen a "sznob" közönség nyilván nem. Ő modernet, újra- és átértelmezéseket akar látni, nem "panoptikumot".
Egyébként én sem értem mit keres itt ez a poszt, a Kulturkampfot jobb lenne kihagyni a témák közük szerintem. Maradhatna a blog a gazdasági és politikai témáknál, ott legalább remény van arra, hogy van valamilyen objektív igazság. Eddig azt hittem ez nem bölcsészblog:)

csavari 2012.12.04. 06:02:56

Szörényi is beállt a megélhetési bűnöző Magyar gyűlölők körébe! Szégyen, hogy hová süllyednek emberek? csak hogy "szalonképesek" maradjanak a politikai palettán! Érdekes az nem zavarja, hogy a rajongói akiknek köszönheti a hírnevét, jó létét milyen véleménnyel vannak róla ezen nyilatkozata miatt! Tőkéleletesen passzol a bródyhoz, hányni lehet tőlük!

picur3ka 2012.12.04. 06:03:56

@Pados Feri:

Mi van, nem szereti a szinhazat, lazitson!

picur3ka 2012.12.04. 06:05:33

@csavari:

Brodytol mindig hanyni lehetett, a koncal osszefuzve volt a csomag.

picur3ka 2012.12.04. 06:13:33

"Alföldi
Minden évben van három nap, amikor minden címlapon Alföldi szerepel. Valami lehet a fickóban "

Zsido es buzi . Kell ennel tobb egy karrierhez manapsag?

Regen meg mozgalmarnak is kellett lenni. Most is, mondjuk, csak maskepp. Nem kell meghalni most mar, eleg alairni a cigany buzi tolvaj strassbourgi peret.

Tiszta rohej, hogy egy azt a sok elmebeteg bunozot komolyan kell venni!

picur3ka 2012.12.04. 06:19:43

En szemely szerint bojkottalom, magyar eloadokat es rendezoket szeretnek latni es azt, hogy eselyt kapnak a zsidok helyett a sajat orszagukban, ezek a buzik elmehetnek szodoma-gomorra hollywoodba meg jeruszalembe.

dr yetee 69 2012.12.04. 06:27:47

@MACISAJT: Munkaidőben vagy,Zsolt?Vagy már túlóra,jó pénzért?

MACISAJT 2012.12.04. 07:10:59

@dr yetee 69: (" Munkaidőben vagy,Zsolt?")

Zsoooolt?:D
Márk vagyok, nem tudtad?:D

melchi zadok 2012.12.03. 22:36:25
@MACISAJT: szia szabó márk! mesélj, a mai napod mennyibe fájt az adófizetőknek?

Virág et. 2012.12.04. 07:17:51

@Vidéki: Köszönöm a magas labdát. Veled "vitatkozni" azért jó, mert rendszerint a saját érveiddel cáfolod önmagad. :) Kellesz ide, mint elrettentő példa, hogy a NER mit csinál az ember agyával.

Kezdjük akkor. O.J. Simpson ügy, apró különbségek:

1. Simpsont az Amerikai Egyesült Államokban gyanúsították meg, aztán vádolták be emberöléssel és az esküdtszék felmentette. Amerikában a váderedményesség 50% körül van, ott komolyan veszik a "fegyvernemek egyenlőségét", azaz nem lejt kb. 70 fokban a pálya az ügyésznek, mint nálunk és a többi poszt- és még mindig komcsi országban. Ezt csak elővezetésnek, hogy lásd mennyire alma a körtéhez egy amerikai büntetőügy bármilyen kontinentális ügyhöz való hasonlítása.

2. Simpson ellen végigment a büntető eljárás, vele szemben a rendőrség lefolytatta a nyomozást, a nyomozás végén átadta az ügyészségnek azzal, hogy itt bcs történt, az ügyész pedig a tárgyalások végéig fenntartotta a vádat. A "filozófus-ügyben" először a BRFK mondta ki már a nyomozati szak alatt, hogy nem volt itt semmi bcs, aztán ugyanezt megerősítette a Fővárosi Főügyészség is. "Ügyvédek" itt szóba sem jöttek, maga a nyomozóhatóság és a dominus litis, azaz az ügy ura, az ügyészség volt ezen a véleményen. Ügyvéd, bíróság még a pályára sem lépett. Szemléltető példád akkor lett volna jó, ha 1994-ben a los angeles-i rendőrség egy-két hónappal az őrizetbe vétel után kijelenti, hogy Simpson nem gyilkos, amelyet aztán mondjuk Marcia Clark ügyész is megerősít. Nincs tehát sem Shapiro, sem Cochran.

royslade 2012.12.04. 07:51:24

Tanulságos követni a folyamatot, ahogy a kommentfolyam során Szörényi átlényegül liberális buzivá.

A 'igazi jobboldal', a 'nemzeti oldal' egyre inkább összezár, a kicsit is gerinces, tisztességes, kompromisszumkész egyedeket kiveti magából, mert nem illenek bele a rendszer filozófiájába. Ez tulajdonképpen nem baj, a végére csak az idióták maradnak, azok meg megbízhatóan megássák rendszerük sírját.

nu pagagyí 2012.12.04. 08:18:38

@csavari: Aki Szörényi Leventéről olyanokat enged meg magának, mint Te, az nem is magyar. Magyar az, aki tisztában van saját népe kultúrájával, tiszteli azokat, akik maradandó értéket hoztak létre. Szörényi, Bródyval, az Illéssel pont ilyen. A magyarkodók és a magyarok között pont az a különbség, hogy nem csak ismerik, de magukénak is érzik népük kultúráját, szét tudják válogatni a kurzusművészetet az igazi értéktől. Szánalmas, hogy Kohári Nándorok próbálnak kultúrpolitikát folytatni amelynek csak pont magyar kultúra issza meg a levét. Nagyobb szerénységet várnék olyan emberektől, akik ezen a téren semmit sem produkáltak.

jamstein 2012.12.04. 08:30:27

Amennyiben a "gazdaságilag és szakmailag" kitételt úgy értelmezük, hogy gazdaságilag, akkor egyet is lehet érteni vele.
Mármint "fesztiválszakmailag" lehet elismeréseket kapni, de azért tegyük a szívünkre a kezünket, a műsortól a hideg kiráz. Ez természetesen az eljárást nem támogatja, minősíti, csak szerintem fontos megjegyezni.

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.04. 08:35:29

@Horizont: A három "T" helyett most "PPP konstrukció" van: Patronál, Pártol, Pusztít

2012.12.04. 08:41:42

@picur3ka: Sajnos túl későn lehetett, hogy értelmezni tudd a mondanivalómat. Épp azt írtam én is, hogy ne központilag legyen már eldöntve, ki a művész, melyik a "jó" művészet. Tehát döntsön a közönség.
Épp Géza az, aki meghatározná, mi a magyar kultúra.
A másik kérdésedre: A családfámat 1654-ig tudom visszavezetni. Van örmény, lengyel, magyar eredet. Zsidó nincs. Római katolikus család.
És te? Ugye azt tudod, hogy az 1800-as évek második felében Magyarországon a mintegy 8 millióra egymillió zsidó jutott? Szóval sanszos, hogy benned is.

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.04. 09:02:44

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Három jobboldali színházigazgató? Mikor olvastál utoljára híreket?

Balázs Péter (Szolnok)
Eperjes Károly (Veszprém)
Vidnyánszky Attila (Debrecen)
Nagy Viktor (Győr)
Vasvári Csaba (Székesfehérvár)
Cseke Péter (Kecskemét)
Németh Kristóf (Játékszín)
Dörner György (Új Színház)
Gyüdi Sándor (Szegedi Nemzeti Színház)

És még (egészen pontosan mivel Magyar Teátrumi Társaság néven egyesületbe tömörültek:
Békés Megyei Jókai Színház, Debreceni Csokonai Színház, Győri Nemzeti Színház, Kecskeméti Katona József Színház, Soproni Petőfi Színház, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Szolnoki Szigligeti Színház, Veszprémi Petőfi Színház, Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, Goldmark Károly Művelődési Központ - Balaton Kongresszusi Központ és Színház, Cervinus Teatrum Szarvas, Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft., Turay Ida Színház - Szemiramisz Kht., Mozaik Művészegyesület, Mandala Dalszínház Egyesület

Na, ez az a három. (Amivel persze nincs bajom, csak annyi, hogy nem három.)

...és most már a Szegedi Szabadtéri Játékoknak is megvan az új főnöke, gondolom.

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.04. 09:04:12

Nemcsák Károlyt ki is felejtettem (József Attila Színház), meg még biztos egy csomót (pécsi igazgatót pl.) Elnézést.

Dexstarr 2012.12.04. 09:04:56

@is: a hülyék a másik oldalon vannak!Nem azért nem tetszik,mert mondták,hanem mert undorító és sérti a szépérzékem.És hiába példálózol francia szimbolista költőkkel az megint más tészta és igen,nem csak Te olvastad a Fleurs du mal-t.
Szóval akkor akinek nem tetszik a tányéros szar,az szerinted automatikusan hülye.
Gondolom akkor az is hülye,aki nem verte magát vasárnap a Kossuth téren sárga serifcsillaggal megspékelve.

A regisztrációt minek kevered ide?
Mi köze a témához?

2012.12.04. 09:12:06

@picur3ka:
Tudod, az a különbség, hogy míg másokat a tehetség érdekel, téged a származás.
Nem, engem nem zavar , hogy Latabár, Tony Curtis, Básti, Bodrogi, Gesztesi, Haumann, Hegedűs D, Kern, Koltai és még sokan azért nézhető színészek.
De nem szeretem, és ebben igazad van Gobbit, Zanát, Beregit, Bajort.
Nem a származás számít.

Viszont meglepődnél, mennyien vannak a fidesz soraiban....

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.12.04. 09:23:30

"Zsidózás" ?? Hmm. Amikor csúsznak-másznak előttük vagy éppen pénzt küldenek nekik, akkor nincs "zsidózás".

Csak pozitív irányban működik a megkülönböztetés. Jó kis kontraszelekció, meg is látszik az eredményeken! :/

szemtanú 2012.12.04. 09:23:43

@kamarti: @Könnyen elkaptuk, uram!: Ugyanazokat a köröket járjuk. Én nem mondtam, hogy a legelső előadást kellene rekonstruálni, még azt sem mondtam, hogy Alföldi rossz rendező. Azt meg végkép nem, hogy mindenkinek kuss - azt ti mondjátok - csak elmondtam mi a véleménye. Mindösszesen annyi, hogy a Nemzeti Színháznak a színházkultúra "templomának" kellene lenni, ahová bárki (nem csak az un. elit) belép az értse és élvezze azt amit e művészeti ág tud nyújtani. Mondjuk úgy ahogy anno Sinkovits, vagy Bessenyei-ék idejében. Igen, klasszikus felfogást értek ezalatt, ami azért ad szabadságot a rendezőnek, de nem teljes átértelmezést és felforgatást.
Ezt lehet maradinak, hozzá nemértőnek minősíteni, nem zavar. Pont az ellen vagyok, hogy bárki kisajátítsa a kultúrát, amire folyamatosan látunk kísérletet minden résztvevő részéről.
A másik: Értelmes embernek szerintem nem kell folyton aktualizálni az adott darabot, hiszen az magáért beszél, aki nem képes megérteni az "üzenetet" bármely korban, annál csak kárba vész a befektetett energia. Egyszerűen hitelesen kell előadni a darabot és akkor a néző aktualizálja, a "lila köd" csak sznoboknak és egoistáknak az eszköze. Ha, nagyon naprakész akar lenni valaki mutasson be mai írók által írt darabokat. Szvsz a klasszikusok már mindent leírtak az emberről.
Az, hogy a Nemzeti telt házas, jelentheti azt is, hogy Alföldi mögött összezár a liberális szimpatizáns tömeg és politikai ügyet kreálnak az egészből, meg azt is hogy zseniális a rendező.
Igen, az állam sajnálatosan keveset tesz a művészetekért általában és konkrétan is, valamint az oktatás terén is.. De, ez így lesz akkor is ha kormányváltás lesz ne tévedj. Nem lesz ingyenes felsőoktatás. Azért is folyik ez a harc, hogy ki kerüljön a maradék húsos fazékhoz a legközelebb.
De, ez már más tészta. Nagyjából és nagyon röviden ez a véleményem és nem akarom senkire ráerőltetni, de azért remélem elmondhatom. Üdv mindenkinek. Ezzel kiszálltam a posztból.

Fertőtlenítés a faluban 2012.12.04. 09:29:52

Csak ebből az esetből szerintem nem feltétlenül kell felülről jött utasításokat vizionálni, Szegeden a Fidesz-KDNP duó maga az idióták gyülekezete. Úgy értem, az országos átlagot meghaladó mértékben barmok ott az úgymond jobboldali politikusok. Egyszer már fel is kellett oszlatni a helyi Fideszt, annyira elszaladt velük a ló.
Gulyás Gábor elmozdítását sajnálom, Szörényiék pedig remélem találnak méltó helyszínt a darabhoz. A Szabadtéri vezetőcseréje nem tudom, hogy mekkora pofon a kultúrának, az biztos, hogy a bejegyzésben említett Csárdáskirálynőt vagy Mágnás Miskát nem szívesen néztem volna meg. Nem Alföldi miatt.

genyamagyar 2012.12.04. 09:31:48

@picur3ka: picurka, picurka, írjál már magyarul te citány-buzi! Tudod ékezetek meg ilyesmi...
Nem magyar vagy te hanem egy kis cigányköcsög!

Geza 2012.12.04. 09:35:33

@nyanyus:
"Hát persze, hogy nem, mert persze nem beszélsz egyetlen idegen nyelvet sem, nincs normális szakmát, csak az irigységed, meg az utálatod mások iránt."
A magyart nem számítva három nyelv hétköznapi beszéd szintjén, még két másik a hírek olvasásának a szintjén. Két kétkezi szakma gyakorlati szinten (azaz már kerestem vele fizetést), ezen felül egy mérnöki szakma naprakész szinten (ebből élek vagy tizenöt éve). Ezzel kicsit mellélőttél.

"Soha nem lehetnél a Bródynak..."
Nem is akarok. Egy egykor tehetséges ember, aki, tehetsége kifogyván élősködni kezdett a többi zenészen, és mára csak ebből él. Ja, és egyetlen egyszer sem mondtam zsidónak, az csak te olvastad oda valami freudi áthallás folytán.

Viszotn mivel ezt már egyszer elmondtam neked, és akkor se fogtad fel, több időt nem szánnék rád, úgyhogy átteszlek a trolltartóba.

laci0011 2012.12.04. 09:35:34

Ezek a fijúgg nem jobboldaliak,hanem a szükséges tudás tizedével rendelkező hatalomkábult jobberek.

Vidéki 2012.12.04. 09:37:30

@Virág et.:

Figyelmedbe ajánlom, hogy Amerikában tudnak jó filmeket csinálni (piaci alapon),

nem olyanokat, mint Jancsó: „”Ede megevé ebédem” című alkotása a költségvetésből finanszírozva.

Egy kiváló amerikai filmalkotás „Az ördög ügyvédje” Al Pacino főszereplésével éppen a jogászok nagy dilemmájával foglalkozik:

Karrier építése becstelen eszközöket is megengedve, avagy belül maradni a tisztességesség határ mesgyéjén, de akkor elfeledkezni a nagy karrier építésének lehetőségéről.

Írod: „A "filozófus-ügyben" először a BRFK mondta ki már a nyomozati szak alatt, hogy nem volt itt semmi bcs, aztán ugyanezt megerősítette a Fővárosi Főügyészség is. "

Ne feledd O. J. Simpson szerecsenmosdatásában is a rasszista kártya kijátszása űberelte a józan észt.

A "filozófus-ügyben" is kijátszották a rasszistászó aduászt:
Az antiszemitizmus bélyegét sütötték rá azokra, akik gondolkodni merészeltek a "filozófus-ügybről" és ezt elharsogták keletrtől-nyugatig.

Mindenünnen a filozófusokkal együttérző tekintélyes anti-antiszemiták bukkantak elő és a jogállamiság sárba tiprásáról, a fasizmus újraéledéséről zengedeztek bús dalokat.

Ezt a hatalmas nyomást a félős magyar jogászság krémje a Fővárosi Főügyészség sem volt képes elviselni, tele lett a gatyája és inkább megerősítette, „hogy nem volt itt semmi bcs” semhogy vállalja a következményeket, a nagy nemzetközi anti-antiszemita és antifasiszta jogásztársadalom megvetését és kiközösítését.

„Szégyen a futás, de hasznos.”
Hasznos a futás, de szégyen.

tomwar 2012.12.04. 09:41:33

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Szinhazba nem kotelezo jarni. Az Ujszinhaz mekkora latogatottsaggal fut?
Felsorolnal keresztenygyalazo szindarabokat?

Koszi!

tomwar 2012.12.04. 09:45:13

@Vidéki: Nos, akkor talan a Fougyeszsegen - amely elvileg fuggetlen szervezet - fejeknek kellene hullnia, nem?

Ami pedig a filozofus-ugyet illeti: egyetlen alkalommal nem hallottam, hogy barmelyik megvadolt a szarmazasaval vedekezett volna. De itt a lehetoseg, megmutathatod az ellenkezojet!

Ami pedig Alfoldit illeti: mutassatok fel egy nala jobbat. Ennyi a feladat.
(nem pedig az egyik palyazo altal grubdolt bizottsag dontson)

Hertelendi 2012.12.04. 10:02:58

@Vidéki: "Figyelmedbe ajánlom, hogy Amerikában tudnak jó filmeket csinálni (piaci alapon), "

Ilyet csak beteg elme hozhat fel indokként. Amerika lakossága 200 millió körül van. Ha jó a film, csak otthon egy hét alatt behozza az árát nem beszélve az eladásokról. Jancsót felhozni ellenpéldaként már igazán dedós dolog. Jancsó művészfilmeket gyárt. Azt nem is lehet piaci alapon megitélni. De nem csak itthon...sehol a világon te kis agyhalott...

Kurt S. Earp 2012.12.04. 10:04:15

Elolvastam a posztot és elolvastam az összes kommentet. Én egy ilyen különleges és csodálatra méltó egyed vagyok, ha érdekel a feldobott téma, akkor érdekel a hozzászólók véleménye is.

Ad 1. Van némi közöm a művészethez,- mert anyukámtól kaptam egyszer egy színesceruza készletet- így nem a partvonalról ugatom a témát. Ettől természetesen nem lesz a véleményem bármiféle vitát eldöntően lényeges, névtelen körteszörp vagyok, vírusgazda a hátsó sorból.

Ad 2. Le a kalappal Fekete György előtt. Lehet, hogy most, Orbán Apánk idején, neki lejt a nagy büdös magyar rögvalóság, így ez igazán nem nagy tehertétel a számára, de ettől még Erről a 3 perces kisvideóról, egy talpig tisztességes, becsületes, őszinte, elveit és gondolatait büszkén vállaló, gerinces ember köszön vissza. Ritka emberpéldány kies honunkban.

Ad 3. Aki életében mondjuk másfél percet eltöltött a hazai művészvilág diktatúrájában , az pontosan tudja, hogy ebben a közegben másodpercek alatt kicsináltak-kicsinálnak bárkit aki nem áll be a sorba. A diktátorok ideológiája változhat, a módszereik sohasem. Meghurcolják, partvonalra szorítják, fizetett bértollnokok hadserege gyalázza-alázza szét a kiállításait, film és színházi rendezéseit annak, aki -ad hominem- a vélt vagy valóságos ún. másik oldalhoz tartozik. A korrumpálódott, őszinte véleményét soha nem vállaló, megalkuvó, besímuló, néhány jó szóért vagy milliókért kuncsorgó, támogatásokért esdeklő aljanép, akik a fogadásokon és a kiállításmegnyitókon, film és színházpremiereken a Nagy Elismert Művész mellett állva fotóztatja magát, a rendszer szükségszerű velejárója. Hogy éppen a faszukig érő feszület lóg a nyakukban vagy picsájukig érő Dávid csillag, azt pusztán az adott politikai fősodor határozza meg. Az arcok cserélődnek, a stílus nem. Toleranciának, elfogadásnak, befogadásnak helye nincs, kizárólag a politikailag korrekt paraszvakító kinyilatkoztatások és aláírások idején.

Ad 4. Alföldi Róbert egy reneszánsz ember. Pont leszarom, hogy homoszexuális-e, mert az ő esetében a színészi-rendezői-festői munkásságának sikereiben, ennek valószínűleg semmi jelentősége. A vad buzizók figyelmébe ajánlom a kétkedés intézményét, mert én pl. nem vennék rá mérget, hogy nem vadászik le olykor egy-egy hosszúlábú színészpalántát a nőstény készletből. Ja, és mellesleg egészen zseniális szinkronszínész. Talán hagyni kéne dolgozni, Alföldi urat.

Geza 2012.12.04. 10:04:19

@Kovácsné:

Való igaz, ebből a szempontból, az 'emészthetőség' irányából tényleg nem néztem a kérdést, de -bármennyire is tisztelem a tanárok kitartását- itt megintcsak egy kicsit más állásponton vagyok.

Nagyon szép eredmény és tényleg örvendetes, hogy sikerült felkelteni a diákok érdeklődését és odafigyelését, de..., de akkor is tény, hogy ez a figyelem egy átértelmezett, átírt valami felé irányul, azaz az Ön diákjai nem Madách drámájáról beszélgettek, hanem arról, ahogyan az nekik tálalva lett.
Kicsit túlzóbb, sarkítottabb példa, de olyan ez, mint ha a klasszikus görög irodalmat a Disney-féle Herkulessel akarnánk bevinni a látókörükbe. Hiszen az is egy interpretációja Héraklész történetének, nemde? Helyenként más hangsúlyozással, helyenként könnyedebbé, 'emészthetőbbé' téve, ezért helyenként átírva és idegen elemeket is beleszőve, de végülis ugyanazokról szól, ugye.
Vagy a másik példa a zene területéről: az ún. 'klasszikusok disco-ritmusban' (ha még emlékszik, a '80-as évek végefelé volt nagy divat). Emészthetőbb, ugrálhatóbb, és nagyságrendileg több emberhez jutott el, mint az eredetiek, de..., de aki ezt hallgatta, az pont hogy az eredeti zeneművek hangulatát, összhatását nem kapta meg, mert -és itt a lényeg szerintem- itt az eredeti zeneművek csak _felhasználva_lettek_ egy disco-ritmusú zenében.

Hasonlóképpen a Disney-féle Herkulesben az eredeti történet: csak a cselekmény-szálhoz járult hozzá egy (egyébként műfajában jó) rajzfilmben.

Nekem ezeknél a 'modern értelmezésű' rendezésű színdaraboknál szintén az a határozott érzésem van, hogy a rendező itt brillírozni akar, azt akarja megmutatni, hogy ő mi mindent rá tud építeni egy-egy színdarabra, mi mindenné át tudja csavarni, de a lényeg számára nem az, hogy az eredeti művet adja vissza (annak hátterével, hangulatával, stb.), hanem az, hogy megmutassa a 'rendezői' képességeit, hogy kihozzon valami igazán váratlant, és a darab maga csak anyag ehhez.

Amolyan 'Nézzétek, én jazzesítettem a Máté-passiót!', 'Az semmi, én meg RnB-re dolgoztam át, pánsíp-betétekkel!'-szerű hozzáállást látok ebben.

És visszatérve a diákok és a színház viszonyára: bár örvendetes, hogy el lehetett vinni őket oda, nem vagyok feltétlen meggyőződve arról, hogy jó dolog, ha ilyen átírt vagy jobb esetben is csak felvizezett változatokat hisznek valódinak. Én pl. kimondottan útáltam annak idején Csehov darabjait (unalmasnak és semmitmondónak éreztem), de akkor is, legalább tényleg az igazi darabokról lehetett meg ez a véleményem, és nem valami népszerűbbé tett vagy 'átértelmezett' izéről.

Az én véleményem szerint a színpadra vitt műnek _többnek_, _teljesebbnek_ kell lennie, mintha csak olvasná magának az ember, viszont ezen modern értelmezéseket inkább csak másnak és piszkosabbnak éreztem.

Persze ez csak az én véleményem, didaktikai szempontból nem tudom, hogy egyrészt mi a cél, amit a diákokkal el szeretnénk éretni (feltéve, hogy ugyanazt a célt látjuk), másrészt meg itt (is) menthetetlenül reálos a gondolkozásom, és eszembe sem jutna például a pi-t kereken 3-nak tanítani, merthogy úgy könnyebben megemésztik a diákok :).

A nézetkülönbségünktől függetlenül viszont kívánok Önnek további sikereket a diákság és a kultúra közötti szakadék áthidalásában!

CSÉ 2012.12.04. 10:06:49

A kontár kultúrbarbár az rosszabb, mint a bivak? A gyalázatos kemonok tönkreteszik az életeteket. Fenekedjetek csak!

ftk 2012.12.04. 10:14:53

@szemtanú: De elsőként nem ezt írtad. Hanem hogy a szerző elképzelése szerint szeretnéd látni a Nemzetiben a darabokat (felsorolva Shakespeare-t, Madáchot, és ha jól emlékszem, Katonát). Ez az ő esetükben jelenleg nyilvánvalóan nem működik, hiszen teljesen a szerző elképzelése szerinti darabot csak akkor láthatsz (esetleg), ha a szerző maga rendezi azt. Minden egyéb csak rendezői (meg fordítói és dramaturgiai) interpretáció. (Shakespeare esetében ráadásul nemcsak hogy magyar, de elég modern forrásból is dolgozunk, hiszen pl. az Arany-féle fordítások is több száz évvel az eredeti után keletkeztek.) Az első válaszok csak erre hívták fel a figyelmedet.
Más kérdés, hogy igazában klasszicizáló felfogást szeretnél. De akkor írd ezt. Te ezt szeretnéd a Nemzetitől, más meg mást. Ez teljesen rendben van. Amit az aktuális politika szeretne, meg a közönség többsége, annak a kölcsönhatásából születik meg, hogy végül mi lesz és az hogyan változik. Úgy néz ki, hogy Alföldi felfogására most sokan vevők (én sem különösebben kedvelem, de attól még ezt el kell ismerni).

vantaan 2012.12.04. 10:19:24

Szerintem Szörényinek nem kell megmondani! Tudni fogja Ő mondás nélkül is! Eddig is tudta .... vagy már látja a jövőt s újra helyezkedik? A magyar "művész világ" sajnos tartatlan s egy kis pénzért , reklámért simán kinya.ja a hatalom alfelét! Tisztelet a kivételnek!!!!

Emlékezz milyen látványosan ment el a sok nemzetközi hírű operaénekes hangja amikor Tokodi Ilonát gyalázta egy senki Ókovács! Sorolhatnám a milánói Scala vagy a MET, az angol és német színházak sztárjait. .....csak azzal nem számoltak hogy egy-egy ária hallgatásának művészi értékét mennyire lerontja az előadók emberi silánysága. Sajnos!

Vidéki 2012.12.04. 10:23:28

@Hertelendi:

Írja: " Amerika lakossága 200 millió körül van."

Valójában 300 millió felett van, de az ön pihent agyában 300 millió= 200 millió körüli.

Írja: "Jancsó művészfilmeket gyárt."

Az olyan közönséges lenne, ha közönségfilmeket gyártana?

Miért kellene az adófizetőknek olyan mélyen zsebükbe nyúlni, csak azért, hogy néhány Önhöz hasonló "vájtfülű" élvezkedhessen és a haszonélvező brancs körbe-körbe kitüntetgethesse egymást?

Mr.Treeger 2012.12.04. 10:24:23

Én csak annyit tennék hozzá, hogy jól ismerem Rosta Máriát, szóval, ha ő valamit akar, akkor azt vagy megkapja, vagy nem lesz előadás.

tomwar 2012.12.04. 10:29:31

@Vidéki: Jo helyen kapisgalsz...a Nemzeti telt hazzal megy, van ezek szerint igeny az Alfoldi vezette szinhazra.
Akkor maradhat, csokolom?

puffatag 2012.12.04. 10:36:27

@kamarti: a pályázatot elbírálók több mint felét vidnyányszky delegálja, nyilván nem ő fog nyerni

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2012.12.04. 10:37:38

@Geza: Ez aranyos, elnézést, ha félreérthető voltam, nem vagyok tanár, csak egy sorban ültem egy osztállyal, illetve mögöttünk és előttünk is diákok ültek, mert délutáni előadáson voltunk (:
Szerintem a diákok egy része az előadás után jóval nagyobb eséllyel olvasta el értő és kritikus szemmel a drámát, majd elolvasása után megformálhatta saját véleményét arról, hogy na akkor most mindezek ismeretében a rendező "jól" vagy "hibásan" próbálta meg átadni a szerző eredeti üzenetét. (A lányom pl. megnézte a Gyűrűk urát, aztán elolvasta, mind a két változatot szereti, mind a kettőről van véleménye, és tökéletesen tisztában van a különbségekkel.) A rendező olyan, mint egy fordító vagy tolmács (én az vagyok, úgy egyébként (: )(mármint nem rendező, hanem fordító és tolmács (: ), annyi különbséggel, hogy az üzenet esetenként 2-300 éves, nem kizárólag verbális eszközök használhatók a továbbítására, és a célközönségnek az esetek többségében van valami elképzelése a jelentéséről. Jelentős különbség továbbá, hogy az üzenet az igazán jó darabok, könyvek stb. esetében univerzális, hiszen az embereket 2-300 éve (meg mondjuk mióta emberek vannak), nagyjából ugyanaz foglalkoztatja (a test és az elme viszonya, a sokaság és az egyén viszonya, a szent és a profán viszonya, a szabadság és a kötöttség ellentéte stb.). Nyilván adott kulturális és politikai viszonyok más és más konfliktusokat helyeznek előtérbe, de attól még az összes állandóan jelen van. (Mellékes megjegyzés: a művészet éppen ezért nem lehet csak "szép" vagy "esztétikus", a művészet nem keverendő az iparművészettel vagy a dekorációval. Az életnek - az emberből készült művész életének is - része a betegség, a halál, az ejakuláció, az anyagcsere, a vágyak, a düh meg a többi). No mostan a jó rendező az adott kulturális és politikai viszonyok közt íródott üzenetet úgy adoptálja a jelenkori viszonyokra, hogy az eredeti konfliktus se vesszen el, és a néző az üzenetnek olyasféle értelmezését is megkaphassa, amit ugyan a zseniális író (amilyen pl. Madách volt) annak idején beletett a szövegbe, de esetleg nem arra tette a fő hangsúlyt. Ez valami olyasmi, mint amikor tolmácsolás közben plusz információkkal látom el a kuncsaftot, mert tudom, hogy a partnerek nem ismerik egymás tárgyalási, nyelvi, stb.stb.stb. kultúráját, tehát a kimondott szavak lefordítása önmagában nem lesz elég.
A nagy kérdés persze az, hogy meddig lehet elmenni, és ez az a pont, ahol nyilvánvalóan meg fognak oszlani a vélemények. Az ember tragédiája Alföldi rendezésében szellemiségét tekintve szerintem nem tért el Madáchtól, azaz Alföldi nem mondta azt, hogy Madáchnak nincsen igaza, a diákok (most a közönségnek ennél a szeleténél maradva) pedig nem érezték úgy, hogy Alföldi hazudik (hazudik = Alföldi megrendezi az Ember tragédiáját de egyébként szarik annak mondanivalójára) . A János vitéz plakátjára viszont Petőfi Sándor meg Kacsóh Pongrác mellé nyugodtan ki lehetett volna írni szerzőnek is Alföldit, mert ott sokkal, de sokkal többet mondtak el, mint ami az eredeti szövegben benne volt. Nagyon tetszett, de elismerem, hogy az már nem a János vitéz volt, hanem valami egészen más (őszintén szólva egy sokkal érdekesebb és sokrétűbb "más" mint a Jancsi meg az Iluska per se (: ). Hogy a nemzet színházában (bármit is jelentsen ez) a nemzet darabjaival (bármit is jelentsenek ezek) lehet-e kísérletezni, azt meg tényleg a nemzet színházba járó részének kell eldöntenie, jegyvásárlás formájában (:

Geza 2012.12.04. 10:37:56

@Nyuggervadász:
Van igazság abban, amit írsz, azaz a művészet kérdése tényleg szubjektív és emiatt tényleg nem lehet éles határvonalat húzni köré.

Viszont az, hogy a határvonal nem éles, még nem jelenti azt, hogy a különbség maga homályos: habár sehol sincs fehér vonal húzva a mocsár és a hegycsúcs között, azért van az a pont, ahonnan már egyértelműen meg lehet mondani, hogy ez biza mocsár, ill. az biza már hegy.
Ahogy nekem eszembe sem jutna pl. bontott disznót húzni süvegként egy mecset vagy egy zsinagóga csúcsára, úgy határozottan kitartok azon álláspont mellett, hogy amit nitsch művel, az nem művészet, hanem sértés, függetlenül attól, hogy kik és hányan nézik meg a tárlatát.
Elvileg a liberális felfogás az lenne, hogy 'mindent szabad, amíg mást nem sért', de ha valami egy társadalom több mint 1/3-ának sértő, akkor azt nem lehet, nem szabad művészetnek elfogadni - vagy pedig onnantól minden ocsmányságot annak lehet kikiáltani.

A másik, számomra meglepő dolog az írásodban az volt, hogy a családodnak tetszettek alföldi 'újszerű' értelmezései: őszintén szólva el nem tudom képzelni, hogy ez hogyan lehetséges, tőlem annyira idegen ez a látásmód. Mindazonáltal ha kereslet van rá, akkor való igaz, van létjogosultsága ennek is, persze egyrészt azért még itt is kellene rendelkezni annyi társadalmi érzékenységgel, hogy nem tipor sáros lábbal (és pláne szánt szándékkal) olyasmiket, amiket számottevően sok ember fontosnak és értékesnek tart, másrészt meg az ilyen 'úttörő kísérletezéseket' semmiképp sem pont olyan kiemelten hangsúlyos helyen és művekkel kéne véghezvinni, mint a Nemzeti Színház és a klasszikus drámáink.

Azért ezeknek presztízs-értékük is van, szimbólumai is pár dolognak, mint pl. a magyar irodalomnak és színművészetnek, és ezeket 'modernizálni' nekem kicsit olyan, mintha valaki a Parlamentet bontaná el és építene a helyére valami króm-üveg szörnyet, vagy ha valaki a 'modernség' jegyében 'Yo byatch!'-csal köszönne Erzsébet királynőnek. Nem odavaló, nem helyénvaló, tiszteletlen, méltatlan, gusztustalan.
(És nem, nem tudok pontos határt húzni, de azt tudom, hogy egy krómüveg épület irodaháznak biztosan jó, és Parlamentnek meg biztosan nem jó.)

István király megítélése meg önmagában megérne egy történetet :). Erős kételyeim vannak aziránt, hogy aki az Intelmeket írta, az valóban véghezvitte azokat a dolgokat, amiket neki tulajdonítanak, no pláne, hogy akiktől ez a 'neki tulajdonítás' ered, azok az ellenségei voltak, akiknek érdekük volt köpködni és feketíteni őt. De ez már tényleg más téma :).

genyamagyar 2012.12.04. 10:38:31

@Geza: Hülyeségeket beszélsz! Szerinted egy görög drámát csak görögül érdemes előadni, és akkor is csak az eredeti helyszínen. Tudod , a hangulat miatt....

Amúgy Madách lopta az Ember tragédiáját Dantétól. Csak hogy ne halj meg hülyén.

puffatag 2012.12.04. 10:40:35

@melchi zadok: ezt a roncsországot, amit a fidesz csinált: lebukott a tetű, ennek ellenére folytatja... és mi megyünk el innen, nem ez a gennyláda

Vidéki 2012.12.04. 10:41:27

@tomwar:

Részlet Pálinkás leveléből:

"Az Akadémia elnökének válasza a külső és tiszteleti tagok január 28-i nyílt levelére

A Magyar Tudományos Akadémia elnökének válasza Stevan Harnad, az MTA külső tagja, Robert Evans, az MTA tiszteleti tagja, valamint a 2011. januárt 28-i nyílt levél további aláírói számára, a Filozófiai Kutatóintézetet érintő, kutatási támogatásokkal kapcsolatos vitákról.

Stevan Harnad
Canada Research Chair in Cognitive Sciences, Université du Québec à Montréal,
External Member, Hungarian Academy of Sciences

Robert Evans
Regius Professor of History, University of Oxford,
Honorary Member, Hungarian Academy of Sciences
A Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez írott 2011. január 28-i nyílt levél
további aláírói

Tisztelt Professzor Asszonyok/Urak!
A Magyar Tudományos Akadémia Külső és Tiszteleti Tagjai!
Stevan Harnad professzor megküldött egy 2011. január 28-án kelt nyílt levelet az Önök aláírásával.

Az aláírók újabb listáját február 1-jén juttatta el hozzám. Első levelét, amelyet titkárságom e-mail címére január 28-án délután hat órakor, munkaidő után küldött, második levelét követően, február 2-án juttatták el hozzám.

Egy harmadik elektronikus levélben Harnad professzor továbbította Daniel C. Dennett (Austin B. Fletcher Professor of Philosophy, Tufts University, USA) professzor, Akadémiánk tiszteleti tagjának levelét, amelyben

Dennett professzor visszavonta aláírását. Jenkovszky László professzor úr, Akadémiánk külső tagja a magyar fizikusok levelezőlistáján azt írta,

hogy nem adta hozzájárulását, hogy nevét az aláírók között szerepeltessék.

Akadémiánk más külső tagjaitól is kaptam leveleket, amelyekben tájékoztatnak, hogy visszautasították a levél aláírását és megindokolják, hogy miért jártak el így.

Ennélfogva válaszlevelem megírása idején nem ismerem az aláírók pontos listáját. Azonban az aláírók bármelyikének levele arra indítana, hogy válaszoljak.

Először is szeretném jelezni, hogy átlátom: a nyílt levél szerzői és aláírói nem azonos felelősséggel tartoznak a levél tartalmáért, és biztos vagyok abban, hogy valamennyien úgy hiszik, jó ügyet szolgálnak.

A levélben megfogalmazott elveket magam is vallom.

Mégis szeretném világosan kijelenteni, hogy Önöket súlyosan félrevezették

általában a magyarországi helyzetet és különösen a tudományos élet helyzetét illetően.

Önök tudják megítélni, hogy benyomásaik milyen mértékben származnak

azokból az általános álinformációkból, amelyek az európai politikai légkörben eluralkodtak ezekben a napokban,

és milyen mértékben azokból a ködös információkból, amelyeket magyar informátoraik terjesztenek. Engedjék meg, hogy állításaikra azok sorrendjében válaszoljak."

A magyar "informátoraik" ilyen híreket terjesztgettek:

"A világ más részein élő tudósoknak lehetetlen nem észlelniük a Magyarországon ma zajló, rendkívül aggasztó fejleményeket. Döbbenetet kelt a sajtószabadság korlátozása is, de a legújabb fejlemények már az Akadémiának is elevenjébe vágtak."

Pálinkás rámutat:

"Ami az Akadémia ügyeit illeti, Önök nyilvánvalóan két elismert magyar filozófus által terjesztett hírről (valójában álhírről) beszélnek.

Meglepő számomra, hogy Önök tudósi mivoltukban ténynek tekintik, hogy Magyarországon a sajtó szabadságát korlátozzák.

Tudnak erre bármilyen tényszerű bizonyítékot adni?

Valójában később arra a konklúzióra jutnak, hogy

a sajtót meg kell akadályozni, hogy bizonyos filozófusokat vagy a tudományfinanszírozást kritizálja,

ami azt jelenti, hogy úgy gondolják, hogy a sajtó túlságosan szabad!

Nem gondolják-e, hogy ellentmondás van kijelentéseikben, vagy, hogy kettős mércét alkalmaznak?"

Vidéki 2012.12.04. 10:46:43

@tomwar:

Ha tudsz olvasni, észrevehetnéd, hogy egy árva szót sem írtam Alföldivel kapcsolatban.

puffatag 2012.12.04. 10:49:38

@suhaj: azért nem veszik észre, mert a magyarok kb. 90 %-a igy gondolkodik a zsidókról és a cigányokról... a tolvajtörpe 97-ben kezdte a kódolt zsidózást, (ez a kormány idegenszívű, nem a magyarok érdekeit képviseli) azóta többtucatszor zsidózott, jórészt ezért marad mögötte másfél millió ember

genyamagyar 2012.12.04. 10:51:52

Ja és még egy: a mai fiatalok hánynak a Bánk Bántól, Madáchtól, Jókaitól. Mert (ezek) porosak, avíttak, közük nincs a mai élethez. Hiába írja le Jókai 20 oldalon a Vaskaput, egy mai fiatal egy másodperc alatt kikeresi a netről a képét, nincs szükség a leírására. A mai fiatalnak az nem mond semmit, hogy "ember küzdj és bízva bízzál!" Ők nem bízni akarnak, hanem jól akarnak élni, utazni, síelni, netezni, bulizni, boldog családot alapítani. Ha meg kultúrára vágynak, meghallgatják az aktuális slágert, jobb esetben elmennek egy kortárs kiállításra, vagy megnézik az új James Bond filmet.

Letűnt kor letűnt értékrendje nem érdekli őket. És igazuk van!

(És még egy zárójelben: száz év múlva Majka belehalok c. szerzeményét fogják a XXI. sz. magyar kultúraként tanítani. Tessék belenyugodni!)

genyamagyar 2012.12.04. 10:56:39

@puffatag: "mert a magyarok kb. 90 %-a igy gondolkodik a zsidókról"

Ez nem igaz! Pontosan addig senkinek nem volt baja a zsidókkal, amíg nem kiáltotta ki - a regnáló hatalom csendes egyetértésével - a Jobbik bűnösöknek.

Cigányokkal más volt a helyzet.

nu pagagyí 2012.12.04. 11:00:10

@Vidéki: Pálinkás tudósemberként összehasonlíthatná, milyen sajtóviszonyok voltak korábban és milyenek manapság. Hogyan szabályozták korábban a médiumokat és hogyan most. Hogyan működik az adófizetők pénzéből fenntartott közmédium. Mennyire nőtt/csökkent a kormányzati nyilvánosság. Aztán tények alapján lehet hablatyolni.

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.04. 11:03:42

@suhaj: Nekem pont nagyon is feltűnt, hogy megint kettéválaszt. "Mi magyarok" és "ti zsidók", és volt rá egy hete, hogy ezt kitalálja.

De ez ennél a posztnál off, ezért nem írtam.

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.04. 11:05:12

@suhaj: Ja, és remélem, úgy "védi meg", ahogy a nyugdíjakat, a mezőgazdaságot, az ipart. :-(
A megvédés az ő szájából még rosszabbul hangzik, mint Selmecziéből vagy Szíjjártóéból.

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.04. 11:06:10

@suhaj: Bocs, de még eszembe jutott, hogy az lett volna az igazán frappáns, hogy megvédi ő a zsidókat, csak előbb írják össze őket, hogy tudja, kiket kell megvédeni.

Geza 2012.12.04. 11:11:50

@genyamagyar:
Te beszélsz hülyeséget. Egy művet az eredetihez a lehető leghívebben kellene (szerintem legalábbis) előadni.
Ez nem feltétlenül jelenti a műfordítás hiányát, de pl. operánál valóban szokás az eredeti nyelvet megtartani.

A hangsúly a 'lehető leghívebben'-en van, ha eddig nem lett volna nyilvánvaló. Azaz ha le lehet fordítani az összes aspektus megtartásával, akkor fordítsuk le, de ne írjuk át.

Hogy a példádat használjam: egy görög drámát természetesen játsszanak itthon és magyarul, _de_ olyan díszletekkel és kosztümökkel és fordítással, hogy az az eredetinek a világát és környezetét és hangulatát adja vissza.

Nem tudom, emlékszel-e, de pár éve volt egy olyan kezdeményezés, hogy a kötelező olvasmányokat is modernizálni kéne, mondván a gyerekek nem értik az eredetit (és az nem cél, hogy megértsék...), és mert 'Gárdonyi könyvei rosszul vannak megírva' - ahogy az egyik átdolgozó mondta volt:
mno.hu/migr_1834/atirt_klasszikusok__szellemi_leepites-353119
www.benkedesign.hu/?q=node/1116

'Klasszikusok újramesélve' - nesze, magyar diák, itt a csócsa, rágjad.

Na, ehhez is a te utad vezet. Biztos-e, hogy ezt szeretnéd?

Vidéki 2012.12.04. 11:12:13

@tomwar:

Dennett professzor visszavonta aláírását. a magyarellenes mocskolódásról a filozófus botránnyal kapcsolatban!

Miért tette?

"Három kérdés Daniel Dennetthez

Cafebabel.com: Daniel, hogyan látott napvilágot az az információ, amelyet a döntésével kapcsolatban relevánsnak értékelt?

Daniel Dennett: Magyarországi akadémiai barátok, számos különböző diszciplínához tartozók e-maileket küldtek nekem részletekkel, mondván, hogy a történetnek csak egy oldalát hallottam. Miután megbízható jóbarátaim a szituáció ellenkező nézőpontját képviselték, vissza kellett tartanom az ítéletet. Nem tudok eleget, és nem tudok könnyen eleget tanulni ahhoz, hogy tájékozott véleményem legyen arról, hol nyugszik az igazság egyensúlya.

Cafebabel.com: Említette, hogy a döntése részben azon is alapult, miszerint akaratlanul belekerült egy „polarizált légkörbe”. Ez jó ok egy visszavonásra?

Daniel Dennett: Ha ez annyin múlt volna, hogy megkérdezek még néhány megbízható informátort és elolvasok néhány beszámolót, megtehettem volna és meg kellett volna tennem, de nem olvasok magyarul, eléggé kimerítettem a forrásaimat és semennyire sem voltam elég jól informált ahhoz, hogy kezeskedjek bármi másért, mint az elvekért.

Cafebabel.com: Gondolja, hogy azok a magyar filozófusok, akik azt állítják, üldözik őket, megérdemlik vagy szükségük van a nemzetközi akadémiai közösség támogatására? Van ennek a közösségnek morális kötelessége vagy felelőssége azért, hogy szót emeljen az érdekükben?

Daniel Dennett: Azok a filozófusok, akik azt állítják, hogy üldözve vannak, megérdemlik, hogy figyelmesen meghallgassák őket, és az állításaikat erősen és elfogulatlanul ki kell vizsgálni – olyan embereknek, akik alkalmasak a vizsgálatra. Az, hogy vajon mindannyian, vagy egyenként megérdemlik a további támogatást, pontosan az, amiről szó van, és nem tudom a választ erre a kérdésre.

Angolról fordította: Hanák Judit

Eredeti cikk: http://www.cafebabel.co.uk/article/37276/hungary-philosopher-laszlo-tengelyi-money-fidesz.html"

Hertelendi 2012.12.04. 11:12:28

@Vidéki: "Valójában 300 millió felett van, de az ön pihent agyában 300 millió= 200 millió körüli."
Látom paraszt egyből kiragadtad a lényeget:)))

"Az olyan közönséges lenne, ha közönségfilmeket gyártana? "
Látom a művészet se az erős oldalad...ha egyáltalán van olyanod...
Ezek szerint Chopinnek is meg lehetett volna mondani, hogy ne zongoradarabokat írjon, hanem operát?
Ok, elhiszem, hogy orbán megmondta volna neki...

Vidéki 2012.12.04. 11:15:57

@nu pagagyí:

Pálinkás a Tudományos Akadémia Elnöke nem "hablatyol".

Te viszont hablatyolsz, eszed semmi!

Ezért Pálinkás a Tudományos Akadémia Elnöke és nem Te.

Ha a primitívség lenne a mérce, te is eséllyel pályázhatnál!

Geza 2012.12.04. 11:16:22

@genyamagyar:
"Letűnt kor letűnt értékrendje nem érdekli őket. És igazuk van!"
A faszt van. Mindent előről kezdeni annyit jelent, hogy kidobsz az ablakon mindent, amit a múltból megörököltél. Ezt maximum az hiheti helyesnek, aki van olyan önhitt, hogy különbnek hiszi magát az eddig élt _összes_ művésznél.
Persze ez nem nehéz, ha valaki nem is tud arról, hogy egyáltalán volt élet a mikiegér előtt...

"(És még egy zárójelben: száz év múlva Majka belehalok c. szerzeményét fogják a XXI. sz. magyar kultúraként tanítani. Tessék belenyugodni!)"
Már két hónap múlva is elfelejti az emberek 90%-a, egy év múlva már ciki lesz egyáltalán emlékezni rá, két év múlva meg hivatkozást is legfeljebb a google archívumában találsz rá, mint pl. a fenti hozzászólásodat. Tessék belenyugodni.

873ujr3rk 2012.12.04. 11:21:45

nyilván hogy szörényi egy liberális homokos zsidó.

Vidéki 2012.12.04. 11:23:41

@Hertelendi:

Írja a rózsadombi "értelmiségi": "Látom paraszt egyből kiragadtad a lényeget:)))"

Hofi Géza régen rámutatott a lényegre:

"A paraszt nem hülye!, A paraszt az paraszt "

A rózsadombi "értelmiségről" Hofi Géza sohasem állította, hogy nem hülye!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.12.04. 11:24:52

@873ujr3rk: Az MTA is. Az egész magyarellenes finnugor agydaganatukkal együtt.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2012.12.04. 11:30:11

@genyamagyar: Ez azért nem egészen így van. Azok hánynak tőle, akiket a szüleik (akik kettessel vergődtek át az iskolán) megtanítottak hányni. Az megint egy más kérdés, hogy a szülőknek nem lett volna muszáj kettessel átvergődni, de az irodalom oktatása ennyit tett lehetővé, a világért sem segített a gyereknek értelmezni az elolvasott művet, hanem azt mondta, hogy "Nem érted, bazmeg, hogy ez szép és neked tetszik? Most tényleg nem érted? NA akkor hülye vagy, számolj metaforákat!". A gyerek boldogan vállalta, hogy hülye, okádva számlálta a metaforákat, és megtanulta, hogy az egész irodalom egy baromság. Felnőttként sem tudott kettőnél több összefüggő mondatot kinyögni (mely kettő nagyjából a "Hideg a sör? Akkor aggyá!" témakörben mozgott), hiszen soha nem tanították meg arra, hogy véleménye lehet, és ezt a véleményt ütköztetheti másokéval. Jókai, Madách meg a többiek nem egy letűnt kor értékrendjét tükrözik (bár tény, hogy egy letűnt kor nyelvét). Egy normális mai fiatal is nagyon hamar rájön, hogy ha nem küzd, akkor b-hatja (vagy élheti fel a fater pénzét, aztán mehet hajléktalannak), és a küzdelem sem lesz elég, ha nem bízik és hisz, ha nem is istenben, de legalábbis magában. A mai fiatalt is pont ugyanazok a dilemmák foglalkoztatják, mint az Ember tragédiájában Ádámot, csak ezek megfogalmazására más szavakat és összefüggéseket használ. Mint ahogy Majkát is, sőt a Bunyós Pityut-t is ezek foglalkoztatják, legfeljebb ezeknek a problémáknak csak a felszínét hajlandóak megkapargatni. Ha az irodalmat normálisan tanítanák, akkor ilyesmikre hívnák fel a figyelmet.

Vidéki 2012.12.04. 11:30:38

@Geza:

Írod: " Mindent előről kezdeni annyit jelent, hogy kidobsz az ablakon mindent, amit a múltból megörököltél. Ezt maximum az hiheti helyesnek, aki van olyan önhitt, hogy különbnek hiszi magát az eddig élt _összes_ művésznél." (A múltat végképp eltörölni!)

Newton a tudomány területén óriásit alkotott, mégsem volt olyan beképzelt, mint az általad idézett mérhetetlenül önhitt művésznek mondott barmok.

Mikor Newtont megkérdezték , hogyan tudott ilyen messzire látni a tudomány területén, szerényen ezt válaszolta: "Óriások vállán álltam!"

sisszi 2012.12.04. 11:31:39

Rédly Elemért is megérdemelne egy musicalt. nagyon elfordult nemes ügyéről a figyelem 2011 óta. mi lesz így az összefogás az államadosság ellen alappal? osszefogasazallamadossagellen.hu/index

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.04. 11:37:54

@Kuviklacz:
Te szimplán hazudsz...
MSZP első 100 nap 2002:
– Nemzeti Színház: a miniszter pályáztatás nélkül nevezi ki Huszti Péter új igazgatót, majd a politikai botrány után kilátásba helyezi a pályázat kiírását. Görgey Gábor érve: „A pályáztatás álságos dolog, úgyis mindenki tudja, hogy ki fog nyerni...” Lemond Kopátsy Sándor, a Nemzeti Színház Kht. Felügyelőbizottságának elnöke

– Magyar Állami Operaház: a pályázat útján kinevezett főigazgató és főzeneigazgató leváltása

– A Nemzeti Kulturális Alapprogram vezetőjének, Jankovics Marcellnak leváltása

– A Kulturális Intézmények Igazgatósága vezetőjének és helyettesének menesztése

– A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetőjének menesztése

– A Millenáris Programiroda Kht. vezetőváltása

– A Mafilm Rt.-elnök és az igazgatósági tagok menesztése

– A Nemzeti Kulturális Alapprogram Mozgókép Szakmai Kollégiuma elnökének lemondása

– Az Illyés Közalapítvány vezetésének azonnali hatályú leváltása.

– Az Eötvös József Közalapítvány vezetőségének leváltása

– A József Attila Alapítvány vezetőcseréje

- A Tankönyvkiadó Rt. igazgatóságának (8 fő) és felügyelőbizottságának leváltása.

De persze jóval több van a rovásukon:
www.gondola.hu/cikkek/13230
www.gondola.hu/cikkek/17596-_Mi_lesz_itt___-_A_masodik_szaz_nap.html

genyamagyar 2012.12.04. 11:43:30

@Geza: "Nem tudom, emlékszel-e, de pár éve volt egy olyan kezdeményezés, hogy a kötelező olvasmányokat is modernizálni kéne."

Igen, emlékszem.

"Na, ehhez is a te utad vezet. Biztos-e, hogy ezt szeretnéd?"

Ha egyáltalán megakarjuk ismertetni azokat a műveket a fiatalokkal, akkor igen, ezt szeretném. Ugyanis két lehetőség van:

1. elolvassák modernizálva
2. nem olvassák el

genyamagyar 2012.12.04. 11:45:31

@Geza: "Már két hónap múlva is elfelejti az emberek 90%-a"

Nem az a kérdés, hogy két hónap múlva elfelejtik-e vagy sem, hanem hogy száz év múlva mi alapján fognak valami értéknek tekinteni? És akkor a videómegosztók nézettségét tekintik majd mérvadónak.

genyamagyar 2012.12.04. 11:48:16

@Kovácsné: "Ez azért nem egészen így van. Azok hánynak tőle, akiket a szüleik (akik kettessel vergődtek át az iskolán) megtanítottak hányni."

Leszel szíves említeni egy mai fiatalt, aki lelkesedik a Kőszívű ember fiaiért. :) (Persze nem név szerint.)

Geza 2012.12.04. 11:49:45

@genyamagyar:
Van egy harmadik lehetőség is:
Normálisan megalapozva tanítani őket, hogy mire elérnek a kötelező olvasmányokig, addigra már ne betűzzenek hanem olvassanak, hogy képesek és hajlandóak legyenek 100 oldalnál többet is elolvasni és megérteni.

Kétségtelen, hogy ez időt és energiát igényel mind a gyerektől, mind az iskolától, plusz aktív támogatást a szülői hozzáállásban is, de egyrészt megéri (összetettebbé válik a gyerek gondolkozása és bővülnek az ismeretei is), másrészt pedig garantáltan lehetséges, bizonyság erre pl. az utóbbi három generáció, akiknek sikerült.

genyamagyar 2012.12.04. 11:52:50

Teljesen véletlenszerűen kiválasztottam egy részt Az ember tragédiájából.
Tényleg van olyan tinédzser, aki ezt élvezi? :)

ÁDÁM (a lovagokhoz)
Imé, látjátok, ez átkos gyümölcse,
Ha aljas tervvel annyi martalóc
Kezében a szent zászlót lengeti,
S gyáván hizelgve a népszenvedélynek,
Hivatlanúl tolakszik fel vezérül. -
Lovag barátim! míg a szennytelen
Becsűlet, Isten szent dicsérete,
A nő védelme és a hősiség
Lesz kardjainkon, mink vagyunk hivatva
E ronda démont féken tartani
S vezetni, hogy vágyának ellenére
Nagyot s nemest müveljen szüntelen.

LUCIFER
Szépen szólsz, Tankréd, ámde majd, ha a nép
El nem hiendi többé, hogy vezér vagy - -

nyanyus 2012.12.04. 11:56:19

@Geza: Persze minden alkalommal kikerülöd, hogy vajon miért akartál a sváb honfitársaidtól elnézést kérni, hogy Bródyt svábnak nézted. Erre miért nem válaszolsz?
Mindegy, hogy mi vagy, mert a gondolataid, kijelentéseid minősítenek. El nem tudom képzelni, hogy egy europaier, hogy a francba válaszolhat olyat, hogy Ny-Europa nem érdekli, sem az USA, na meg hozzáteszi, hogy Izrael. Tolerancia, empátia, mások elfogadása, a másság elfogadása a mai világban, normális embereknél teljesen természetes. Ha valaki nem ezt vallja, az tanúbizonyságot tesz arról, hogy nem evilágba való ember. Azért gondoltalak iskolázatlannak, mert sajnos azok soraiban jellemző az, amit te vallasz.
Bródy jelenleg sem a lenyúlásból él. Írt az elmúlt pár évben nagyon jó dalokat is( bár lehetséges, hogy nem a te szád íze szerintiek, mert azt mondja, hogy " lesz még magyar köztársaság")

genyamagyar 2012.12.04. 11:59:07

@Geza: "Normálisan megalapozva tanítani őket, hogy mire elérnek a kötelező olvasmányokig, addigra már ne betűzzenek hanem olvassanak, hogy képesek és hajlandóak legyenek 100 oldalnál többet is elolvasni és megérteni."

Az egy marhaság, hogy a gyerekek nem tudnak olvasni meg funkcionális analfabéták. Ezt csak szeretnétek hinni, de nem így van. Sok gyereket ismerek akik nagyon jól olvasnak és értelmezik is az olvasott anyagokat. Esszéket írnak 14 évesen. Viszont még az Egri Csillagokat is elhajítják a sarokba, mert nem róluk szól, más kulturális környezetben játszódik, máshogy szocializálódtak.

"Kétségtelen, hogy ez időt és energiát igényel mind a gyerektől, mind az iskolától, plusz aktív támogatást a szülői hozzáállásban is, de egyrészt megéri (összetettebbé válik a gyerek gondolkozása és bővülnek az ismeretei is),"

Mitől válna összetettebbé a gondolkodása? Mivel bővülne az ismerete? Jumurdzsákkal? Szavak... csak szavak...

tomwar 2012.12.04. 12:09:31

@Vidéki: Nem, egy szot sem...csupan a szakmai eredmenyeket a politika fole helyezted. A telt haz nalam szakmai eredmeny.
Nem igaz?

genyamagyar 2012.12.04. 12:13:16

Ha már szóba hoztam a Vaskaput Jókaitól, tessék elolvasni, most!

A VASKAPU
Egy hegylánc közepén keresztültörve tetejéről talapjáig, négymértföldnyi messzeségben; kétoldalt hatszáz lábtól háromezerig emelkedő magas, egyenes sziklafalak, közepett az óvilág óriás folyama, az Ister: a Duna.
A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak alkotni.
Az egyik isten keze nyomait hirdetik a Fruska Gora hegy tetején elszórt tengercsigák kövületei, a Veterani-barlang ásatag tengerlakó saurusai; a másik istenről beszélnek a bazaltok a Piatra Detonatán; a harmadikat, a vaskezű embert hirdeti a sziklába vágott hosszú padmalypart, egy országút, melynek boltozata is van; az óriási kőhíd oszlopmaradványai, az emléktábla a szikla oldalába domborműként vésve, s a meder közepébe vágott százlábnyi széles csatorna, melyen nagyobb hajók járhatnak.
A Vaskapunak kétezer éves históriája van, s négy nemzet nyelvén nevezik azt.
Mintha egy templom közelednék felénk, melyet óriások építettek, pillérekkel, melyek kőszá¬lak, és oszlopokkal, melyek toronymagasak, csodálatos kolossz-alakokat emelve a fel¬ma¬gasló párkányokra, mikben a képzelem szentek szobrait látja, s e templom csarnoka négy¬mért¬föld¬nyi távolba mélyed, fordul, kanyarodik, új templomot mutat, más falcsoportokkal, más csoda¬alakokkal; egyik fal sima, mint a csiszolt gránit, vörös és fehér erek cikáznak végig rajta: rejtelmes istenírás betűi; másutt rozsdavörös az egész hegylap, mintha igazán vasból volna, néhol a gránit rézsút dűlt rétegei mutogatják a titánok merész építkezésmódját; s az új fordu¬lónál már egy gót templom porticusa jő elénk, hegyes toronycsúcsaival, karcsú, egymáshoz tömött bazaltpilléreivel, a kormos fal közepéből egy-egy aranysárga folt világít ki, mint a frigyláda lapja: ott a kén virágzik. Ércvirág az. De élő virággal is díszlenek a falak; párkányaikról, repedéseikben mintha kegyeletes kezek zöld koszorúi függnének alá. Azok óriási lombfák, fenyők, miknek komor tömegét az őszi dércsípte bokrok sárga és piros füzérei tarkítják.
Egyszer-egyszer megszakítja a végtelen, a szédületes kettős falazatot egy benyíló völgykebel, melyen keresztül egy rejtett, emberlaktalan paradicsomba látni. Itt a két sziklafal között mély, komor árny borong, s a nappali sötétbe, mint valami tündérvilág mosolyg be a napsütötte völgy képe, vadszőlő erdejével, melynek érett, apró, piros bogyói színt adnak a fáknak; tarka leveleik szőnyeget vonnak rájuk. Emberlak nem látszik a völgyben, keskeny patak kanyarog tisztásán végig, abból gyanútlan szarvasok isznak; a patak aztán mint egy ezüst sugár omlik alá a sziklamartról. Ezeren és ezeren elhaladnak e völgy előtt, s mindenki azt gondolja magában: vajon mi lakhatik ebben?
Aztán elmarad a völgy, s ismét más templomi kép következik, a többinél még nagyobb, még rettenetesebb: a két fal száznegyven ölnyire közeledik már egymáshoz s háromezer lábnyira az éghez: az a messze kiálló szikla a tetőn a Gropa lui Petro: a Szent Péter sírja, mellette kétfelől a másik két titáni kőalak két apostoltársa.
S e két fal között foly alant a kőmederben a Duna.
A nagy, fenséges folyam-ős, mely megszokta a magyar sík lapályon ezerölnyi mederben haladni méltóságos csenddel, partjain a belehajló fűzfákkal enyelegni, kilátogatni a szép virágos mezőkre s csendesen keleplő malmokkal beszélgetni; itt összeszorítva száznegyven ölnyi sziklagátba, hah, mily haraggal tör rajta keresztül! Akik idáig jöttek vele, nem ismernek reá. Az ősz óriás szilaj hőssé ifjul, hullámai szökellnek a sziklás meder felett, egy-egy roppant bérctömeg ül ki néhol medre közepébe, mint valami rémoltár; az óriási Babagáj, a koronás Kaszán szikla; azokat fenséges haraggal ostromolja, rájuk zúdulva elöl, s mély forgatagokat örvényítve mögöttük, feneketlen árkot vájva a sziklamederben; s aztán csattogva, zúgva rohan alá a kőlépcsőkön, mik egyik sziklafaltól a másikig nyúlnak keresztül.
Néhol már legyőzte az útját álló torlaszt, s a széttört sziklákon keresztülomlik tajtékozva, másutt megtorlik a kanyarodó szoros bércfalánál, s a ráhajló szikla alá ásta magát örök habjaival. Néhol szigeteket rakott le a legyőzhetetlen sziklák mögé, új földalkotásokat, mik semmi régi térképen nincsenek; azokat benőtte vad fa és bokor, azok nem tartoznak semmi államhoz, sem magyarhoz, törökhöz, sem szerbhez; a senki országa az, adót nem fizető, urat nem ismerő, világon kívül eső, meg nem nevezett föld! Másunnan meg elhordta a kikezdett szigetet bokraival, erdőivel, kunyhóival együtt, s letörülte alakjaikat a térképről.
A sziklák, a szigetek több ágra osztják a folyamot, mely Ogradina és Plaviszovica között már óránkint tízmértföldnyi sebességgel rohan, s a szűk folyamágakat ismerni kell a hajósnak; mert az emberi vaskéz csak egy csatornát vágott a meder sziklapadjaiban, melyen nagyobb hajók járhatnak, a parthoz közel csak apró hajók számára van út.
Az apróbb szigetek mentében, a szűkebb Duna-ágak között sajátszerű emberi művek szakítják félbe a természet nagyszerű alkotását: kettős cölöpzetek erős fatörzsekből, mik V betű alakban mennek össze, nyílt öbleikkel víz mentének fordulva. Ezek a vizafogók. A tenger vendégei felfelé úsznak a folyón: fejüket vakartatják a vízzel, csiklandó parasytok miatt; aztán belejutnak a kelepcébe; visszafordulni nem szokásuk, mindig előbbre haladnak a szűkülő fogdában; míg a legvégén belejutnak a „halottas kamrába”, ahonnan nincs menekülésük.
S e fenséges helynek hangja is oly isteni. Egy örökké tartó egyetemes zúgás, mely hasonlít a némasághoz, oly egyforma, s az Isten szavához: oly érthető. Amint az óriás folyam a kőzátonyokon végighömpölyög, ahogy a sziklafalakat korbácsolja, ahogy a szigetoltárokra harsogva rohan, ahogy az örvényekben fuldokolva elmerül, ahogy a zuhatagok hanglépcsőin végigjátszik, s ahogy ez örök hullámcsattogást az örök visszhang e kettős fal között a túlvilági zene felségéig emeli, mely csupa orgona és harangszó és elhaló mennydörgés, az ember elnémul, és saját szavát meghallani retteg e titáni zengés közepett. A hajósok csak jelekkel integetnek, a halászok babonás hite tiltja e helyt a szót: a veszély tudata mindenkit magában imádkozni készt.
Mert valóban, aki itt végighalad, amíg e sötét falakat látja itt maga mellett kétfelől, mintha saját kriptája falai között evezne végig.
Kivált mikor még a hajósok félelme, a bóra megjelen.
A kitartó hetes vihar. Ez járhatlanná teszi a Dunát a Vaskapu között.
Ha csak egy bércfal volna, az védene ellene; de a kettő között megszoruló légnyomás oly sze¬szé¬lyessé válik, mint egy nagy város utcáiban kódorgó szél: majd elöl, majd hátul támad, minden kanyarodónál más irányból tör ki; egyszer-egyszer tökéletesen megszűnik, aztán megint egyszerre valamely völgyzugolyból, mint a lesből rohan elő, megkapja a hajót, kicsavarja a kormányt, dolgot ád minden kéznek, belerántja az egész vontató lócsapatot az alattságnál fogva a vízbe; aztán megint egyet fordul, s oly sebesen tolja előre a megkapott faalkotmányt, mintha az víz mentében úsznék; a hullám úgy porzik előtte, mint az országút, mikor végigsöpör rajta.
A templomi zengés oly ítéletnapi zajjá magasodik fel ilyenkor, hogy az elmerülő halálkiáltása nem hallik ki belőle.
-------------------------------

Tényleg ez így, ebben a formában érdekli a fiatalokat?

tomwar 2012.12.04. 12:13:54

@Vidéki:
EZT IRTAM: "Ami pedig a filozofus-ugyet illeti: egyetlen alkalommal nem hallottam, hogy barmelyik megvadolt a szarmazasaval vedekezett volna. De itt a lehetoseg, megmutathatod az ellenkezojet!"

Szoval, hol talalom Palinkas leveleben azt, hogy valamely filozofus a szarmazasaval vedekezett volna?
Hol szerepel Palinkas leveleben ez?

tomwar 2012.12.04. 12:15:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Szoval, ha jol latom ez csupan egy egyszeru bosszu, nincs is min aggodni?
Ez lenne a szep, uj vilag, az atszervezett Magyarorszag? ERRE VAGY BUSZKE!?!?!

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2012.12.04. 12:39:43

@genyamagyar: Nyugi, vannak olyanok. Én is szerettem annak idején (20 éves távlatról beszélünk, azaz nem a nyugdíjas otthonból intézem hozzád a szavaimat (: ), és nagyon sok ismerősöm is. Valószínűleg a gyerekem (aki pl. most 8 évesen olvassa az Egri csillagokat meg a Gyűrűk urát - és ennek kapcsán kissé tikkel, mikor a Misi mókus kalandjai a kötelező olvasmány) szintén szeretni fogja. A trükk ott van, hogy ettől nincs felsőbbrendűségi érzése. Ő is eljátszik a lego.com-omon, megnézi a Kung-fu pandát meg elkéri az apja telefonját, hogy Angry Birds-öt nyomathasson. Viszont nem esik pánikba, ha három sornál többet, és alany-állítmány-tárgynál bonyolultabbat kell elolvasnia (vö. pl. a későbbiekben adóbevallás, munkaszerződés, stb.), és valamivel szélesebb látókörrel illetve szofisztikáltabb kifejezőkészséggel rendelkezik, mint a korosztálya. Ami nem egy hátrány.
A Vaskapu részletet elolvastam, szép, és persze jó hosszú. Azt próbálja bemutatni, mi fut át az ember agyán, ha
1. van neki olyan
2. megáll egy pillanatra
3. körülnéz, és elgondolkodik.
Ilyeneket a mai fiatalok is csinálnak, bármennyire is furcsa, legfeljebb kevesebb templomi hasonlatot használnak, és nem feltétlenül tudják a gondolataikat összefüggő mondatokba önteni. Pedig igény lenne rá. Tény, hogy Jókai nem jön át olyan könnyen, mint az X faktor, de az életben azért van még egy-két ilyen dolog. Pl. egy másik ember gondolatainak a megértése, értelmezése legalább ennyi időt és figyelmet vesz igénybe. Ellenkező esetben marad a bunkósbot meg a kurvaanyázás. Ez abszolúte nem jelenti azt, hogy Jókai olvasásától úgy önmagában valaki kevésbé lesz hajlamos bunkósbottal agyonverni azt, aki a kapuja elé parkolt. De ha úgy olvas, hogy közben ért, gondolkodik, összehasonlít, véleményt formál, akkor jó eséllyel egy kicsit kevésbé lesz impulzív, mint egy rinocérosz. Mindehhez Jókai mondjuk tényleg egy erőnléti edzés 70 kilós súlyzókkal, nem vele kell kezdeni, sőt, nem is feltétlenül fontos Jókait olvasni, de a kortárs irodalom (amennyiben most egy pillanatra elvonatkoztatunk Majkától, és elbattyogunk mondjuk Parti Nagy Lajos, Eszterházy, vagy mondjuk a kimondottan tömör Mosonyi Aliz féle Magyarmesék irányába) semmivel sem kevésbé megerőltető. Megerőltetés nélkül megpróbálni edzeni és formában tartani az agyat az olyan, mint a "zabálj szabadon" csodafogyókúra, meg a "fel ne állj a fotelből" seggformáló tippek.

Geza 2012.12.04. 12:45:12

@genyamagyar:
Miért ne érdekelné? Én legalábbis még mindig gyönyörűnek tartom.

Persze kell hozzá valami, ami lehet, hogy hiánycikk manapság: a türelem, hogy fordíts rá időt, viszont az nem csak ehhez kell, hanem a valósághoz is.

Képzeld el, hogy ott állsz, és személyesen nézed a tájat. Mit teszel?
Megállsz, szemlélődsz, eszedbe jutnak a kapcsolódó dolgok amiket korábbal olvastál vagy láttál, megfigyelsz és észreveszel részleteket, de látod az egészet is, átérzed az egésznek a hangulatát, elgondolkodsz, hogy az előtted itt járt emberek vajon hogyan láthatták mindezt és az utánad majd jövők mire fognak gondolni ugyanitt, ugyanezt nézve? Eltöltesz-e itt ennyit időt?

Vagy csak felemeled a telefonod és párezerszer párezres felbontásban kattantasz egy képet (amit aztán soha nem nézel meg megint) és 'ez is megvolt' szusszanással mégy tovább a következő útipontodra, nem szánva több figyelmet a látványra, mint amennyit egy általad nem értett nyelven írott reklámtáblára szánnál?

Ha az elsőnek írt módon, türelemmel és _érdeklődéssel_ tudsz felé fordulni, akkor Jókai tájleírásának olvasásában is örömed fogod lelni.
Ha sietsz valahová, és ezt csak kényszerű akadálynak látod, akkor persze nem, de sokszor nem csak a könyv első és utolsó öt oldala 'a lényeg' (hogy kik a szereplők és végül ki a gyilkos), hanem a cselekmény és a mód, ahogy odáig eljutunk.

Ezt a türelem és figyelem hiányát amúgy szintén nem értem: sokszor hallom, hogy valakinek _nincs_türelme_kivárni_, amíg egy klasszikus zeneműben szépen módjával kifejtődik a téma, megjelennek a variációi és végül kialakul az egész harmóniája, viszont rögtön ezután az illetőnek van türelme olyan modern zenéhez, ahol ugyanaz a pár másodperces szakasz ismétlődik elektronikailag tökéletes változatlanságban 7-8 percen át :).

Most lehet, hogy én vagyok egy még élő kövület, de szerintem megette a fene, ha pl. a fenti Jókai-részletet valaki leküzdendő akadályként látja, és nem egy útszakaszként, amin önmagában élvezetes dolog végigsétálni.

Kicsit olyan ez, mintha egy arborétumi sétát valaki egy teljesítménytúraként akarna 'megtenni', és utána csodálkozna, hogy mennyire kacskaringósak az utak, javasolná azok kiegyenesítését, sőt, rögtön futó-tartánnal is be lehetne vonni, mert így rázós és göröngyös.

Nem lehet-e, hogy ebben a nagy rohanásban lemaradtok valamiről?

Utcaseprő50 2012.12.04. 13:16:41

Na, fiúk, lányok, ideküldtek takarítani, de ennyi szart még nem láttam egy kupacban!
Úgyhogy hagyom, hogy maga alá temessen benneteket.

Szívlapát

Vidéki 2012.12.04. 13:19:40

@tomwar:

Nemcsak Pálinkás nyilatkozott a témában, hanem a cikkben maga Vastagbőr vetette fel a filozófusok nagy ügyét, amit Ön úgy látszik elfelejtett elolvasni:

"Gulyás egyébként eddig korrekt, hozzáértő művészeti vezetőnek tűnt, pártszimpátiától függetlenül. Felfuttatta a debreceni MODEM-et, kiállt a megtámadott filozófusok mellett "

Nos, ez a kiváló Gulyás nyíltan anziszemitázgatott a filozófusok védelmében.

Hírszerző: 2011.01.15.,
„Levelét megírta

Gulyás pár napja „Több tiszteletet!” címmel levélben fordult a Magyar Nemzethez, amit a Facebook-oldalán hozott nyilvánosságra.

...Gulyás szerint „a nyíltan értelmiségellenes, burkoltan antiszemita kiszólások pedig végképp hiteltelenítik azt az egyébként szerintem is indokolt fellépést, amely a hazai pályázati rendszer operettszerű, torz működését akarja korrigálni”.

Tetszik érteni, mit jelentenek azok a „burkoltan antiszemita kiszólások”, amiről Gulyás beszél?

Egyből belekavarta az ügybe a rasszizmust, az antiszemitizmust!

Ne játssza az értetlen ártatlant! Nem áll jól magának!

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2012.12.04. 14:48:07

@genyamagyar: Bocs, hogy itt nyaggatlak, de a Madách idézethez azért még hozzátennék valamit. A nyelvezete nem egy 2012, ebben egyetértek. De amit mond, az pontosan az, ami bármelyik tinédzsert bármelyik korban érdekelhet. A jelenet ugyanis arról szól, hogy Ádám iszonyú lelkesen, az emberiség megváltójának képzelve magát, a kereszt jele alatt hófehér lovon belejt a városba, és várja, hogy virággal dobálják, meg hasonlók. Mire a városiak közlik vele, hogy láttak ők már karón varjút, hát nekik aztán hótmindegy, ki mit ír a zászlajára, ők így is, úgy is ki lesznek rabolva. Esetleg ismerős? Pedig a 19. században írták. Változott azóta bármi is? Uggggyan. Madáchban meg úgy általában a tehetségesebb szerzőkben nem azt kell észrevenni, hogy hőőő, bazmeg, ly-nal írta a papagájt, hanem azt, hogy megláttak bizonyos örök érvényű dolgokat. Bátorkodom mindezt úgy felvezetni, hogy annak idején iszonyú botrányt kiváltó dolgozatot írtam arról, hogy mi bánatnak kell a gimiben az Antigonét tanítani. Ezt mai fejjel annyival egészíteném ki, hogy abban a formában, ahogy mi tanultuk, ennek tényleg a világon semmi értelme nem volt. Azon rinyál az idegbeteg, hogy nincs eltemetve a fivére. Und? Ehhez el kellett volna magyarázni, hogy igen, gyerekek, volt olyan kor, amikor a halottnak adandó tisztelet az emberek csontjaiba ivódott, megszeghetetlen törvény volt, nem hit meg döntés meg nemtudommi kérdése, hanem abszolútum, ami nekünk jogosan baromi furcsa. És valahonnan innen kellett volna kibontani, miért nem feltétlenül jó ötlet hippszi-hoppszi megpróbálni bevezetni a demokráciát mondjuk Afganisztánban (:

tomwar 2012.12.04. 15:10:44

@Vidéki: A kerdesem annyi volt: hol hivatkoztak a szarmazasuk tamadasara a FOLIZOFUSOK, ami miatt fel kellett (az ertelmezesed szerint) menteni oket? Sehol. Az eddigiek szerint. Mert ilyet nem irtal. Az, hogy ki mit mondott a vedelmukben, velt vagy valos okokat...ha ez eltantoritja az ugyeszseget akkor mar reg vege ajogallamisagnak! Bar igaz, Szita Bence gyilkosait se akasztjak fel, pedig sokan mondjak...nem is ertem....gyavak gyulekezete a Fougyeszseg. El kene oket zavarni, Polttal az elen! Nem igy latod?

Ezt irtad: A "filozófus-ügyben" is kijátszották a rasszistászó aduászt:
Az antiszemitizmus bélyegét sütötték rá azokra, akik gondolkodni merészeltek a "filozófus-ügybről" és ezt elharsogták keletrtől-nyugatig.

Mindenünnen a filozófusokkal együttérző tekintélyes anti-antiszemiták bukkantak elő és a jogállamiság sárba tiprásáról, a fasizmus újraéledéséről zengedeztek bús dalokat.

Ezt a hatalmas nyomást a félős magyar jogászság krémje a Fővárosi Főügyészség sem volt képes elviselni, tele lett a gatyája és inkább megerősítette, „hogy nem volt itt semmi bcs” semhogy vállalja a következményeket, a nagy nemzetközi anti-antiszemita és antifasiszta jogásztársadalom megvetését és kiközösítését.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.12.04. 17:34:45

@genyamagyar: youtube, "iron gate danube", és voila: www.youtube.com/watch?v=mtT8XSJbeOo

manapság sajna/hál' I.tennek nincs szükség az ilyen hosszú leírásokra...két klikk, és látom a Vaskaput, olyannak, amilyen.

2012.12.04. 22:45:07

@873ujr3rk: És idegenszívű, kettős állampolgár!

2012.12.04. 22:54:04

@Geza: Bocsi, de mag tudnád mondani, melyik fordítás az eredeti Shakespeare? Arany, vagy Nádasdy?
Babits , vagy Szabó Lőrinc? Kosztolányi, vagy Mészöly?
És még sorolhatnám.
Csak hogy tudd, Arany egy ideologizált, eszményített, Nádasdy egy pragmatikus értelmezést nyújt.

picur3ka 2012.12.05. 01:21:00

@tomwar:

Heller Agneske az egesz vilagsajtoban megjelentette levelet a ME-hoz, hogy ot ne vizsgalgassak, mert eppen emerista.

Virág et. 2012.12.05. 07:20:40

@Vidéki: Arról az ügyészségről beszélsz, aki annyira félős, hogy Herényit, Dávidot, a volt MNV-s vezetőket, Szilvásyt egész a jogerős seggberúgásig és Hunvaldot a 99%-os pofára esésig vitte? Hogy a XI. kerületi szocik kampányközepi előállításáról és aztán jogerős felmentéséről már ne is beszéljünk. Sőt, még Ferencet is képesek voltak begyanúsítani, annyira megijedtek.

A filozófus ügy érintettjei 1. SOHA nem használták az antiszemita érvet a rendőrség, az ügyészség, de még Budaival szemben sem. 2. nem is tudták volna, mivel nem csak zsidók vannak közöttük.

Kétségbeesetten próbálsz kalimpálni, kaparni valami általad látni vélt bizonyosság felé, de csak a saját korlátoltságodat bizonyítod minden hozzászólással. Maga vagy a legfőbb érv a Fidesz ellen.

Virág et. 2012.12.05. 07:22:58

@picur3ka: Én olyanról tudok csak, amiben azt írta, hogy Orbán nem antiszemita. Nyilván párhuzamos világban élünk. Nekem viszont van forrásom, a híresen baloldali mandiner:

mandiner.hu/cikk/20120203_heller_orban_nem_antiszemita

tomwar 2012.12.05. 07:54:44

@picur3ka: Ha olvastad, megkerhetlek, hogy idezd vagy linkeld? Elore is koszonom!

Apeiron (törölt) 2012.12.05. 09:55:27

@Geza: Neked tökéletes niche a tanyasi disznóól. Máskor azonban halkabban is röföghetnél.

Apeiron (törölt) 2012.12.05. 09:59:41

@hardenberg: Neked passzolna a szocreál. Az olyan normális...

Apeiron (törölt) 2012.12.05. 10:03:59

@Geza: "Egy normális, társadalmi értékeire büszke, azokat ápolni akaró társadalomban nem merült volna fel, hogy akkor most rendezheti-e egy ilyen véglény az államalapító királyunkról szóló művet, mert már Madách színdarabja után az lett volna kérdéses, hogy eléri-e élve az államhatárt az illető."

Bazdmeg egyszer néznéd meg azt, amiről beszélsz, te barom.

Félelmetes. 2012, viktoriánus prüdéria. Hajrá Magyarország!

Vidéki 2012.12.05. 10:18:07

@Virág et.:

"Kétségbeesetten próbálsz kalimpálni, kaparni valami általad látni vélt bizonyosság felé, de csak a saját korlátoltságodat bizonyítod minden hozzászólással."

Ha már elfelejtetted volna, emlékeztetlek, hogy a cikkben maga Vastagbőr vetette fel a filozófusok nagy ügyét, amit védelmébe vett a Vastagbőr szerint kiváló Gulyás.

A kiváló Gulyás „burkoltan antiszemita kiszólásokként” jellemezte azt a helyzetet, amikor a Magyar Nemzet újságírói foglalkozni mertek néhány filozófus csodálatos pályázatnyeréseivel.

Miből gondolhatta a kiváló Gulyás, hogy ez burkolt antiszemitizmus?

Cseh Tamás énekelte egykor: „Vannak keskenyvágányú vasutasok is”.

A kiváló Gulyás kapásból, eleve feltételezte, hogy ilyen csodálatos pályázat nyerésekre csak szemita filozófusok lehetnek képesek, ezért bélyegezte a Magyar Nemzet újságíróinak filozófusokkal kapcsolatos cikkét „burkolt antiszemitizmusnak”!

Mourinho már nem a király 2012.12.05. 12:41:49

Mondjuk ez a szegedi ügy azért tanulságos. Ezt a kakis dolgot át kellett volna gondolni. Mert művészkedünk, meg tabukat döntögetünk, de azért át kellett volna gondolni, hogy a vallásos emberek számára mennyire sértő lehet a dolog. Persze az ügy másik része, hogy kitúrják az igazgatót, hogy legyen hely a havernek szintén gusztustalan.

Az Alföldi ügynél is annyira buták, komolyan. Lejár a mandátuma, fogják és az új pályázaton mást neveznek ki, sima ügy. De mostmár akármi lesz, magyarázkodni kell majd. Pedig a művészet szubjektív dolog, másrészt nem jó, ha ugyanaz a személy túl sok ideig egy intézmény vezetője (ha jól tudom Schilling is ezen a véleményen van, azért neki lehet hinni), harmadrészt Alföldi is politikailag lett kinevezve, szóval nem történik semmi különös.
(sajnos a politika beleszólása a kultúrába a "semmi különös" kategóriába esik attól függetlenül, hogy minden jó érzésű ember ezt másként gondolja. Sajnos lassan a botrány is megszokottá válik, hiszen a cikkben említettek mellett még rengeteg hasonló ügy van ugye: Miskolci Színház, Egri Színház, Új Színház, Opera, Filmalap, POSZT, és még lehetne sorolni a végtelenségig)

-JzK- 2012.12.05. 13:59:02

Miben áll a kulturális ízlésbeli különbség?

Nézzétek meg: www.youtube.com/watch?v=WN79ti93NBY

Ez a rész fontos itt: 0:35:40 - 0:38:45, ahhoz tekerjetek...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.07. 10:44:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Az általad felsoroltak közül csak a Nemzeti a színház és a többi nem is művészeti alkotóműhely. Huszti miatt meg nem rúgtak ki senkit, tehát ez sem áll meg. Amellett mihelyt megérezte, hogy etikailag kétséges a kinevezése, lemondott. Egyébként mindegyik felsorolt esetben volt jobboldali "ajvékolás".
Csak a tények kedvéért.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.07. 10:49:20

@Vidéki: Ezért most nem kapsz prémiumot. A pályázatok teljesen rendben voltak, a Polt-féle ügyészség sem talált fogást rajtuk. Viszont ugyanilyen pályázatok nem zsidó nyerteseit senki nem baszogatta.

süti beállítások módosítása