Skip to content


       Szűrés lista

A kurva internet, hát nem megőriz mindent?!

A 2008-as szociális népszavazás plakátjai előtt terjesztett egyik Fidesz-szórólap. A képek magukért beszélnek, hála az égnek, hogy a Miniszterelnök úr még sosem hazudott, és ezt az internet segítségével minden nap be is lehet bizonyítani ...

2008_2.jpg

2008 szocális népszavazás

2008 szocális népszavazás

2008 szocális népszavazás

2008 szocális népszavazás

Címkék: fidesz népszavazás seggszáj

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr314952647

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsány dicséretére érdemes tervezetek és határozatok 2012.12.08. 11:07:33

Nem ez az első eset, hogy a második Orbán kormány megvalósítani látszik Gyurcsány Ferenc néhány évvel ezelőtti elképzeléseit. Most éppen a felsőoktatás fizetőssé tétele van napirenden. A felsőoktatásban alkalmazott tandíj elvével lehet vitatkozni, az v...

Trackback: Készül a Fidesz az egyszerű többségre? 2012.12.07. 21:59:24

Több tucat próbálkozás után végre megszületett a költségvetés. Csak a kőtáblákat kellett átvésni, hogy tető alá hozzák. "...arra, hogy az utolsó pillanatban már ne lehessen ennyire drasztikusan hozzányúlni a tervezethez korábban több garanciát is be...

Trackback: A kurva internet, hát nem megőriz mindent?! 2012.12.07. 18:01:59

A 2008-as szociális népszavazás plakátjai előtt terjesztett egyik Fidesz- szórólap . A képek magukért beszélnek, hála az égnek, hogy a Miniszterelnök úr még so

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Róka Sarki · http://sarkiroka.hu 2012.12.08. 13:19:23

"most egy igennel helyreállítjuk az esélyegyenlőség"
most vagy akkoriban nem tudtak fogalmazni, vagy az a photoshop mágus nem tud aki ezt csinálta az első képen.
mindkét esetben szánalom - párttól függetlenül

kúrórudi 2012.12.08. 13:22:38

@yatumux:

"Ha itt nem lesz belső béke hanem 4 éves választási harcok akkor végképp lecsúszik az ország."

ez igaz csak nézd meg melyik oldalnak az emberei támogatói:
- tekintik ellenségnek a másikat;
- beszélnek úgy mint itt pl.
- képtelenek a kompromisszumra még válságban és együttműködési szükségletben.
stb..
- melyik oldal támogatói uszítanak...verték szét a belvárost...csak mert nem értenek egyet...

hát ez a jobb oldal.. bizony bizony... jó a dumád de ezt önvizsgálattal kéne kezdeni..

kúrórudi 2012.12.08. 13:24:19

@Rorschach:

nyilván a szent jobboldalon kizárt dolog h valaki fasz legyen.... mi meg hülyék vagyunk mind h beszopjuk az összes hazugságot.. hát tévedsz.. ahogy a vezéred is.

yatumux 2012.12.08. 13:27:32

@kúrórudi: mindkét oldal ludas vagyis az összes merthogy van egy csomó.

Róka Sarki · http://sarkiroka.hu 2012.12.08. 13:28:29

azt hiszem az emberek többségének mindegy hogy mire írnak, csak dobjanak be egy csontot amin rágódni lehet, plusz szidni a nemszerett pártokat és isteni a szeretett pártokat. komolyan nem tűnik fel?

yatumux 2012.12.08. 13:32:48

@kúrórudi: igen, de nem tudom kezelni... :)

yatumux 2012.12.08. 13:38:41

@kúrórudi: amúgy bele gondoltál mekkora ökörség ez a jobb-bal oldal. Meghaladta az idő. Mindenkiben van nemzeti, környezetvédelmi, jogi, szociális, stb érzékenység.
Jobb lenne konkrét programokról jövőképekről vitázni mint ideológiai nézetekről.
Ez olyan mint a vallás. Annak sincs helye intézményes állami szinten hiszen lehet valaki buddhista, katolikus, zsido, muszlim, meg lehet jó állampolgár. Csak ne legyen scientologus... :)

afazekas 2012.12.08. 13:46:50

@Ironfist: Unalmas amikor a mai napig egy MSZMP utódpárt(!) által irányított sajtó komcsizza le a FIDESZt.

afazekas 2012.12.08. 13:49:55

@Ironfist: De legalább a felszabadító orosz "bajtársaink" csapatait haza akarták küldeni '91-ben...

2012.12.08. 13:58:39

@yatumux: "Azért egy dologban gondold át. Hagyó, hunvald, zuslag, a fél honvédség, rendőrség , vizó, ugye nem gondolod komolyan hogy ezek jófiuk"
Egy másodpercig sem gondolom, hogy ezek jófiúk, sőt, csakhogy míg itt szerintem nemtalálsz olyan "ballibet", aki pl. hagyót védené, addig a másik oldali szenyákat véditek ezerrel, ez a különbség.
szerintem a társadalom " vízszintesen" van kettéosztva, lopkodós politikusokra és a szopóágon lévő lakosságra, a fidesz meg sikeresen osztja a társadalmat ketté szent jobboldaliakra, meg minmum hazaáruló baloldaliakra.
Látni kellene már, hogy a fidesz-mszp közösen kúrták el ezt az országot és amíg egymást basztatja a két oldal ( az egész médiacirkusz erre játszik ), addig nyugodtan folytathatják a lopkodást
Kellene már egy csősz, aki ezt az egész politikusbagázst kizavarja az "erdőből".

afazekas 2012.12.08. 13:58:56

@Ylim:
Ezek szerint Orbán hazugságai azért elfogadhatóak, mert Gyurcsány is hazudott?

Fontos a mennyiség! 1:100-hoz pl...

Akkor viszont hogy van az, hogy akik Gyurcsány miatt szétverték a várost, azok Orbánnak tapsolnak?

Talán azért, mert nem a FIdeszesek lőtek ki szemgolyókat. Vagy ez is csak egy újabb orbáni hazugság?

Hogy van az, hogy 2008-ban leszavazták a tandíjat, most meg örülnek neki?
Tudtommal a tandíjat Horn "Na és" Gyula kezdte szorgalmazni...

Hogy van az, hogy 2008-ban leszavazták a vizit- és napidíjat, de az 1%-kal emelt TB járulékért meg hálálkodnak?
Most van vizit- és napidíj? Amikor legutóbb orvosnál voltam nem tűnt fel!

Hogy van az, hogy egyetértenek a hajléktalanok büntetésével, holott a focira költött pénzből mindegyik kaphatna saját lakást?

Én is egyet értek! Ezt is csak a ballib sajtó fújta fel!
Ha valós helyzetre kiváncsi esetleg költözzön a 8kerbe, ahol az ajtó elé piszkolnak és bemászkálnak a házainkba tüzet rakni. Jó kerületből könnyű kritizálni...

És hogy van az, hogy a fentiek mindegyikére és még sok minden másra csak és kizárólag a gyurcsányahibás az egyetlen érv?

Ha úgy gondolta h a bankár kormány 8 éves ámokfutása csak úgy mágikusan kiflössölődött a ballib sajtó hatására az emlékezetekből, akkor téved!

kzoltana 2012.12.08. 14:03:45

Eközben Torgyán József pere Kósa Lajos ellen, a tegnapi tárgyalás – VIDEÓ
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3472_torgyan_jozsef_pere_kosa_lajos_ellen

kúrórudi 2012.12.08. 14:05:02

@afazekas:

az a groteszk h egy kádári retorikával és lépésekkel dolgozó fidesz komcsizik....

kúrórudi 2012.12.08. 14:05:34

az meg még groteszkebb h a hívek be is szopják ezt...

kúrórudi 2012.12.08. 14:07:29

@afazekas:

2008ban a tandíjat is leszavaztátok... nyilván te is..

most gondolom tapsikolsz neki...

a nyelved meg orbán vezéri ülepétől olyan barna...

indapass90210 2012.12.08. 14:09:48

Azt, hogy pina, írta már valaki?

yatumux 2012.12.08. 14:09:52

@h.kovacs: 99% egyetértek. A politika 'elit' a rendszerváltás körüli hatalmi harcot nyomatja miközben mindenütt csak romok. Olyan nincs hogy jobboldali. Olyan nincs hogy baloldali. Illetve pár tucat utópia, ideologia maniás. Az emberek 99% azt szeretné hogy baráti légkörben fejlődjön az ország. Persze vannak, lesznek viták ez jó. Én nem tudom pontosan hogy melyik párt mit szeretne milyen jövőt képzel el az országnak. Szerintem ők se. Jó tudom. Ki mit gondol a múltról. De a jövőről?

kúrórudi 2012.12.08. 14:10:26

@Dövan:

nem még nem
de köszönjük...

yatumux 2012.12.08. 14:12:48

@kúrórudi: ez már tourette szindróma amice... :) élőben is így beszélsz azokkal akikkel nem értesz egyet?

kúrórudi 2012.12.08. 14:15:24

@yatumux:

olvass is ne csak írj...

2012.12.08. 14:19:24

@yatumux: nekem egyértelmű, hogy a fidesz mit gondol a jövőről

Mr. Waszabi 2012.12.08. 14:28:10

Bravó:) Szerintem ezt háttérképnek nyugodtan be lehet tenni (jogdíjköteles?), hogy el ne felejtsük 2014 áprilisáig. Igaza van Csizmadiának, nem szabad elfelejteni engedni, hogy ki, mit tett.

lecsó kolbász (törölt) 2012.12.08. 14:41:58

@afazekas:
Itt nem 8 év ámokfutása van, hanem 22 évé.
Nagyon sok semmirekellő politikussal.
Bűnösök közt cinkos, aki hallgat.
Vajon mennyi mindent tudnak egymásról,
hogy inkább összetartanak, mintsem kivessék
maguk közül azt, ki nem játszik/játszott tisztességesen...?
(Nem egy pártra értem, hanem az összesre)

Istvan Lencses PhD. 2012.12.08. 14:46:57

@lecsó kolbász: Kivéve a kétfejű kutya pártot.:D

fefe79 2012.12.08. 14:49:08

@lecsó kolbász: pontosabban: "... aki néma." :) Ha már Babits így írta meg.

yatumux 2012.12.08. 14:50:55

@h.kovacs: szerintem egy mo. Pártnak sincs jól kidolgozott progrmja. Csak ellenségképe. Ti meg bekajáljátok.

2012.12.08. 14:52:22

@afazekas:
"- Ezek szerint Orbán hazugságai azért elfogadhatóak, mert Gyurcsány is hazudott?
- Fontos a mennyiség! 1:100-hoz pl..."
Ezt hogy sikerült kiszámolni? És ki az 1 és ki a 100?
Szerintem inkább egálban vannak.

"- Akkor viszont hogy van az, hogy akik Gyurcsány miatt szétverték a várost, azok Orbánnak tapsolnak?
- Talán azért, mert nem a FIdeszesek lőtek ki szemgolyókat. Vagy ez is csak egy újabb orbáni hazugság?"
Tehát nem a hazugság számít, hanem a várost azért verték szét, mert a szétverés miatt a rendőrök intézkedtek. Ugye tudja, hogy nem a kérdésemre válaszolt?

"- Hogy van az, hogy 2008-ban leszavazták a tandíjat, most meg örülnek neki?
- Tudtommal a tandíjat Horn "Na és" Gyula kezdte szorgalmazni..."
Ez sem válasz a kérdésemre.
Persze értem én, hogy ha válaszolna, akkor saját magát kellene szemenköpnie, azt meg senki sem szereti.

"- Hogy van az, hogy 2008-ban leszavazták a vizit- és napidíjat, de az 1%-kal emelt TB járulékért meg hálálkodnak?
- Most van vizit- és napidíj? Amikor legutóbb orvosnál voltam nem tűnt fel!"
Íme a fidesz szavazó díszpéldánya. Neki nem tűnik fel az 1%-kal emelt TB járulék (ami több, mint az általa fizetett vizité és napidíj volt), neki csak az tűnk fel, hogy ezt nem ő közvetlenül fizeti ki. Valószínűleg azt sem tudja, hogy a 300Ft-ok az adott intézményeknél maradtak, a 1%-os emelést meg a franc se tudja mire fordítják, mert az egészségügybe látszólag nem kerül be.

"- Hogy van az, hogy egyetértenek a hajléktalanok büntetésével, holott a focira költött pénzből mindegyik kaphatna saját lakást?
- Én is egyet értek! Ezt is csak a ballib sajtó fújta fel!
Ha valós helyzetre kiváncsi esetleg költözzön a 8kerbe, ahol az ajtó elé piszkolnak és bemászkálnak a házainkba tüzet rakni. Jó kerületből könnyű kritizálni..."
Mit fújt fel a sajtó? Törvényt hoztak arról, hogy aki az utcán lakik (mert nincs neki otthona), azt meg kell büntetni. Nem csak azt, aki az ajtó elé szarik, meg részegen randalírozik, hanem kollektíve az összest. Tudja, az adócsaló rokkantakra is az volt a megoldás, hogy minden rokkanttat jól megszopattak.

"- És hogy van az, hogy a fentiek mindegyikére és még sok minden másra csak és kizárólag a gyurcsányahibás az egyetlen érv?
"- Ha úgy gondolta h a bankár kormány 8 éves ámokfutása csak úgy mágikusan kiflössölődött a ballib sajtó hatására az emlékezetekből, akkor téved!"
Ez sem válasz a kérdésemre.
Gyurcsány egy idióta hazug. De a mostani intézkedések 90%-a független attól a bizonyos elmúlt 8 évtől, mégis mindre csak és kizárólag gyurcsány az egyetlen indok. Elmagyarázná, hogy miért nem a valós okokat sorolja a kormány? Talán azért, mert nincsenek valós okok? Talán azért, mert lövésük sincs, hogy mit művelnek az országgal? Talán azért, mert csak az az egy számít, hogy akármi történik is, ők legyenek hatalmon?
Hol különbek ezek Gyurcsányéktól?

lecsó kolbász (törölt) 2012.12.08. 14:54:14

@Istvan Lencses PhD.:
Akkó pontosítanék: a parlamentben eddig megfordult pártok.
Tény, tény, tény... tény az, hogy kihagytad: ANONIM !! ;)

Istvan Lencses PhD. 2012.12.08. 14:56:02

@lecsó kolbász: Most mér? Thürmer Gyuszi bácsival mi baj van?

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2012.12.08. 15:07:06

@kúrórudi: Én utálom a fideszt, mint a szart. Csak annyit mondtam, hogy átlátszóan csinálja, és valszeg fizetett troll... Ha meg hülye, akkor nagyon hülye.

wmaki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.12.08. 15:09:36

@Istvan Lencses PhD.: Te is tudományhívő vagy, mi? Te evolúcióhívő!
Majd jaj lesz neked is, amikor jönnek a zsidók a lajtoskocsikkal, és elviszik az édesvizünket!!!!

Istvan Lencses PhD. 2012.12.08. 15:26:24

@wmaki: Ide már nem jön senki! Már csak 13 nap. Ez TÉNY! De te még az anonimoknál is rosszabb vagy! Más nickjét lopni? Ember az ilyen? :D

fefe79 2012.12.08. 15:29:39

@lecsó kolbász: Ja, és ez eleje: "vétkesek közt..." :))))) Bocs, nem kekeckedni akarok.

lecsó kolbász (törölt) 2012.12.08. 15:51:04

@fefe79: Na szép! Irodalomból egyes, le is ülök.
De legalább nem tettem idézőjelbe :(

Baldrick68 2012.12.08. 16:07:18

@Balibgeczyk:

Visszaállították a GYES-t :-)
Hát ezen röhögök de nagyon.
Elárulom hogy a GYES 27 000 HUF / HÓ, na most nyilván ennyi pénzért senki nem marad otthon inkább visszamegy dolgozni.
Jaj csakhogy a fiúk a munkatörvénykönyvet egy kicsit átszabták és már nem kell visszavenni a kismamát a GYES-ről.
Itt egy történet ha valakit érdekel.
munkahelyiterror.blog.hu/2012/11/27/nem_vedi_semmi_a_kismamakat

afazekas 2012.12.08. 16:33:37

@Ylim:

- Talán azért, mert nem a FIdeszesek lőtek ki szemgolyókat. Vagy ez is csak egy újabb orbáni hazugság?"
Tehát nem a hazugság számít, hanem a várost azért verték szét, mert a szétverés miatt a rendőrök intézkedtek. Ugye tudja, hogy nem a kérdésemre válaszolt?

A maguk Heller Ágnese szirénázott Brüsszelben h nem is volt szemkilővés és nem is történt semmi. Most meg ugyanezt a tömegeket hiányolja a Fidesz ellen?

"- Hogy van az, hogy 2008-ban leszavazták a tandíjat, most meg örülnek neki?
- Tudtommal a tandíjat Horn "Na és" Gyula kezdte szorgalmazni..."
Ez sem válasz a kérdésemre.
Persze értem én, hogy ha válaszolna, akkor saját magát kellene szemenköpnie, azt meg senki sem szereti."

Választ szeretne? Szerintem az a maguk baja most is h a proli szavazóbázist nem tudják az egyetemekre is benyomni.
Nem látom mi a baj az állami kerettervel? '90-es évek elején még pár tízezer államilag támogatott egyetemista volt. Mi értelme a tehetségtelen réteggel felduzzasztani amúgyis túlterhelt egyetemeket h utána 8-10 évig járjon egyetemre, a szakmában meg csak egy félművelt mérnök/programozó/közgaszdász legyen. Ha van tandíj akkor legalább jobban nyomul...

Pozitív diszkriminálhatja és hitetgetheti a végsőkig a komcsi-prolik szavazóbázisát, az úgysem vesenyezhet azokkal akiket gyerek koruktól kezdve arra nevelnek h majd egy pl. mérnök/orvos legyen.
De amiatt meg van sírás h szakember/szakmunkás nincs elég az országban! Nosza!

"Mit fújt fel a sajtó?"

Amióta az szdsz-es csaló Csébi, aki mellesleg havi majd 1 misit akart még utolsó leheletével beiktatni magának szakértői juttatásnak ellen megválasztották fideszes polgármestert, Kocsist a 8 kerben a ballib sajtó unos-untalan előjön ezzel a dologgal. Az elődjéről bezzeg nem írtak...

"Hol különbek ezek Gyurcsányéktól? "

Még ha nem is sokban különbek, nem látom be h az mszp szavazó vágyálmaiban látott Gyurcsány restauráció után megjavulna az MSZP és nem folytatná az "elkúrást" ahol 2010-ben abbahagyta...

Da Real Knee Grow 2012.12.08. 16:47:15

@Balibgeczyk: én nem kívánok érvelni, egyszerűen annyit szeretnék mondani hogy mélytorkolj le derékig te narancssárga tajparaszt.

AZ ISTEN BASSZON MEG MINDENKIT 2012.12.08. 17:03:54

@Balibgeczyk:
Te nyomorék geci!
Kb. az első sorokig jutottam el, de már baromsággal kezdődik, úgyhogy nem érdemes vesztegetni rád az időt.
A BANKadót egy az egybe az ügyfelekre hárították te BUZI!
Nagy hangzatos bejelentés: A bankok is szopni fognak nem csak a kisember! Még egy ábrát is raktak hozzá, hogy a válság legkeményebb évében is a legtöbb bank hatalmas plusszal zárt.
Újságíró megkérdezte: Nem fogják ezt azzal a lendülettel az ügyfelekre terhelni?
Válasz: nem nem.
ÉS RÁNK TERHELTÉK TE SZEMELLENZŐS FIDESZES BAROM!

úgyhogy ha már az első szavakban ferdítés van, nem vagyok hajlandó a szemetedet olvasni.
Szopd le a fideszt!

no successful 2012.12.08. 17:21:38

@István Erős:

Sok igazság van abban, amit mondasz, de azért azt nem szabad elfelejteni, hogy azért számolnak GDP arányos államadósságban, mert egy adósság állomány szám szerinti összege mellett az is számít, hogy mellette a gazdaság milyen erős, és ezen keresztül a törlesztésre fordítható erőforrásai, mennyi tartalékkal bírnak.

Jól kitalált rendszer ez, ami arra jó, hogy a mi kamatterheinkből tudják finanszírozni azokat az országokat, ahol az államkötvények kamata nagyon kicsi, vagy egyenesen nulla.
Észre kell venni, hogy ebben a rendszerben a pénz már olyan elképzelhetetlen tömeget képez, aminek csak töredéke forog a termelés és fogyasztás rendszerében.
Egy dologra jó ez az elképzelhetetlen mennyiségű pénz, hogy segítségével piaci folyamatokat szabályozzanak, adott esetben országok helyzetét hozva rendbe, vagy épp ellenkezőleg.
Lehetne az adósságállományt szám szerint is csökkenteni, de ez olyan helyzetet teremthetne, mint a nyolcvanas évek elején Romániában volt.

A mostani helyzettel sajnos nem csak ez a baj.
Globálisan vagyunk sz.ban, az erőforrások szűkülése, és a túlnépesedés miatt.
Azt mondom, (bár ne lenne igaz), hogy legalábbis globális szinten az egyéni fogyasztás a nagy átlagban folyamatosan csökkenni fog, a globális fogyasztás persze számszerűen növekszik, de nem annyira, amennyire a növekvő számú népesség fogyasztási igénye nő.
A kormányokra politikai nyomás nehezedik, (a megszorítások miatt) így marad az adósságállomány szép lassú, (vagy kevésbé lassú) növekedése.

ördöngös pepecselés 2012.12.08. 17:50:52

2013 januártól 10 %-al csökken a gáz és a villany ára!

És ez nem szocialista vicc.

lecsó kolbász (törölt) 2012.12.08. 18:24:19

@Balibgeczyk:
Igazad van.
Ez nem szocialista vicc.
Ez kormánypárti vicc bazmeg.

kiskutyauto 2012.12.08. 18:47:48

Nem baj... nem baj... Orsósviktátornak szabad hazudni reggel éjjel meg este... Hiszen pont emiatt lett a terror-kétharmada... hajrá Orbánfasisztán...!!!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.08. 18:55:56

@Balibgeczyk:

HURRÁ!!!

Akkor már csak 10%-kal fog többe kerülni, mint a kormányváltáskor?
REMEK!

Az Áfát meg 27%-ra csökkentettük!

:))))

kúrórudi 2012.12.08. 19:31:57

@afazekas:

"Még ha nem is sokban különbek, nem látom be h az mszp szavazó vágyálmaiban látott Gyurcsány restauráció után megjavulna az MSZP és nem folytatná az "elkúrást" ahol 2010-ben abbahagyta..."

az elkúrások 2001-2006 között történtek... (benne a szocik és a fidesz is)... azóta tűzoltás folyik..

kúrórudi 2012.12.08. 19:32:46

@Balibgeczyk:

a pontokra nem reagáltál.... mondjuk nem lep meg... az értelmes vita nem célod.. mert te fizetett fidesz tollnok vagy.

kúrórudi 2012.12.08. 19:34:36

@Balibgeczyk:

"2013 januártól 10 %-al csökken a gáz és a villany ára!

És ez nem szocialista vicc."

valóban, ez nem az.
ez sajnos komoly kádárista ostobaság...

elárulom igy is úgyis világpiaci a gáz ára.. és a különbözetet az emberek fizetik meg... bármit hazudik a vezéred a hozzád hasonló agy nélkül született idiótának...

Kdo Je Ugasnil Luč 2012.12.08. 20:15:58

@Balibgeczyk: Te melyik ordas nagy faszkalap vagy a mandineren? Nem kell elárulnod, mert tök mindegy. Úgy látszik te is imádod, ha kapsz a pofádra, fel is áll ugye, Mr. Furkó?

puszi 2012.12.08. 21:01:02

@marco74: Ezt a problémát nem a finanszírozás drasztikus csökkentésével kéne megoldani. Ezt a problémát pont az a tandíj oldotta volna meg, amit a Fidesz két pofával harsogva töröltetett el: mindenkinek kötelező képzési hozzájárulás szaktól és mindentől függetlenül, és a legjobbaknak pedig vaskos ösztöndíj, a legrosszabbaknak pedig teljes költségtérítéses képzésbe átkerülés. A képzések akkreditációját is felül lehet bírálni, illetve a létszámokat lehet aszerint megszabni, hogy ténylegesen hányan tudnak abban a szakmában, azzal a konkrét végzettséggel elhelyezkedni.
És ezzel a jelenlegi rendszerrel sem lenne semmi baj, ha ,majd a kezdőknek lakáshitelt is adnának két százalékos kamatra, mint a diákhitelt, mert egyszerre mindent kifizetni,. önálló életet teremteni, dolgozni és élni is nem nagyon lehet.
Amikor én elvégeztem az egyetemet, akkor annyi vagyonom lett a félretett Köztársasági ösztöndíjamból, meg az egyetem alatt végzem munkámért kapott béremből, mint amennyi tartozással most indítani fognak sokan az egyetemi diplomájuk megszerzése után.
És ha általános megszorítások lennének, akkor is rendben lenne a dolog, mert beláthatjuk, hogy tényleg nem frankó a helyzet, a komcsik elloptak mindent, tönkretették az országot, de akkor ne csináljanak 4 milliárdért Alapítványt (és ez csak a létrehozás és első éves működés költsége), meg ne adjanak civileknek arra pénzt, hogy kormánypárti propagandát folytassanak, meg ne emeljék fel 1,5 millióra a főpolgármester havi bérét, meg ne fizessenek sokmilliós jutalmakat a továbbra is rosszul működő állami végek vezetőinek, és még sorolhatnám hosszasan.
Churchill azt mondta: Nincs jobb befektetés, mint tejet adni a csecsemőknek.
Svédország gazdasági felemelkedését az okozta, hogy amikor nagy volt a munkanélküliség és recesszió volt, akkor mindenkit elküldtek tanulni, egyetemei és főiskolai ösztöndíjas helyet számát drasztikusan megnövelték, és lám-lám, nem ott tartanak, ahol mi, pláne nem ott, ahol pár év múlva fogunk.

kúrórudi 2012.12.08. 23:02:36

@puszi:

"Ezt a problémát nem a finanszírozás drasztikus csökkentésével kéne megoldani. Ezt a problémát pont az a tandíj oldotta volna meg, amit a Fidesz két pofával harsogva töröltetett el: mindenkinek kötelező képzési hozzájárulás szaktól és mindentől függetlenül, és a legjobbaknak pedig vaskos ösztöndíj, a legrosszabbaknak pedig teljes költségtérítéses képzésbe átkerülés."

teljesen egyetértek...

de mindezt magyarázhatod az elvakult ostoba fidesz hívőknek... akik autókat gyújtogattak h ne legyen tandíj és tapsikoltak orbánnak amikor leszavaztatta most meg tapsikolnak a sokszorakkora ráadásul rossz rendszerben kitalált tandíjnak...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.12.09. 01:30:06

@Blogger Géza: De a Fidesz ígért, csak nem 2006-ban, hanem 1998-ban.

titanmanus 2012.12.09. 04:46:06

@Balibgeczyk:
"Nyugdíjrendszer rendbetétele"

xD xD xD
Ja az összes pénzt ellopták onnan... kurvára rendberakták...

titanmanus 2012.12.09. 04:59:25

Államadósság :
- a Bajnai-kormány megalakulása előtt: (2009.03.31.): 20 447,38 Mrd forint,
- a Bajnai-kormány megbízatásának megszűnésekor (2010.05.31.): 19 933,4 Mrd forint,
- 2011 végén: 20 955,5 Mrd forint, miközben 2011 során 2-3 ezermilliárdos nyugdíjpénztári megtakarítás vált semmivé. E nélkül kb 22 955,5 Mrd forint lenne az államadósság.

KÖSZI FIDESZ

Róka Sarki · http://sarkiroka.hu 2012.12.09. 10:01:20

komolyan nem tűnik fel senkinek a photoshop az első képről már? csak rágódik itt mindenki a bedobott csonton és szidja a másik pártot.

emberek, nyissátok már ki a szemeteket! és ne mindenki csak a magáét mondja kedves write-only user-ek

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.12.09. 10:31:16

Ja most, hogy Narancsék kormányszóvivői szinten jelentették be, hogy nem elég hogy tandíj lesz, de még aki eladósodott azt eladják esetleg a vállalatoknak, nagyon fájhat a net:

„A Fidesz számára elfogadhatatlan, hogy a fiatalok ne a tehetségük és szorgalmuk alapján, hanem a szüleik gazdasági helyzetétől függően tanulhassanak a felsőoktatásban. Az ellenzéki párt a tandíj minden formáját elutasítja" "Végső okként a Fidesz szóvivője a tandíj bevezetését említette. Ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy az újabb sarccal a kormány elvette annak lehetőségét, hogy a felsőoktatásba való felvételizésnél kizárólag a fiatalok tudása, tehetsége és szorgalma legyen a döntő. Ezzel a határozattal a tehetséges, ámde szerényebb anyagi körülmények között élő fiatalokat kizárta a felsőoktatásból - emelte ki.” – Fidesz álláspont 2007.

„Mostantól viszont szerinte csak egyetlenegy dolog kell, hogy meghatározza a bejutást, ez pedig a felvételi pont, „függetlenül attól, hogy valaki jómódú vagy sem” – tette hozzá a kormányszóvivő. Érvelésük szerint többeknek lesz majd lehetősége bejutni az egyetemekre. Korábban ugyanis a kormányok olyan tandíjat vezettek volna be, amit azonnal ki kell fizetni, azaz csak a gazdagabb szülők gyermekei tehették volna ezt meg. Most viszont a Diákhitel 2 miatt nem kell azonnal fizetni, hanem ráér később, így több ember előtt megnyílik az út a diploma előtt.”– Fidesz álláspont 2012

A Nemzeti Diplomás Prostituált Programról meg még pár sor itt:
szabotazs.blog.hu/2012/12/09/szellemi_prostituciot_hirdet_a_kormany

Zedder 2012.12.09. 11:05:29

@Róka Sarki: nagy szavak ezek egy 1 napos frissen regisztrált nari-droid szájából...

kifordított nagyanyó 2012.12.09. 11:08:33

@Róka Sarki: ezt nem kellett volna.Itt vesztem össze kaktusszal!
@Komjaga: Ez is durva.

dr. Aullah 2012.12.09. 13:31:39

OFF:

Most olvastam ezt a hírt: index.hu/belfold/2012/12/09/a_havazas_miatt_nem_szavaznak_a_romaniai_magyarok/
Zseniális ötletem támadt... mi lenne, ha a fidesz átrakná a szavazást télre. Az jó lenne nekik.
EZT AZ ÖTLETET TELJES MÉRTÉKBEN LEVÉDETTEM. AMENNYIBEN MEGVALÓSUL, JOGDÍJAT KÖVETELEK ÉRTE.

Ironfist 2012.12.09. 18:11:10

@afazekas:
" Unalmas amikor a mai napig egy MSZMP utódpárt(!) által irányított sajtó komcsizza le a FIDESZt."

Unalmas, vagy sem, tetszik, vagy sem, a Fidesz vezetői kommunisták. Úgy gondolkodásukban, mint múltjukban. De értelmes reakciót továbbra sem hallottam tőletek, vakok...izé... fideszesektől. Tehát még egyszer. Mi a véleményed erről a listáról?

Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Matolcsy György - MSZMP-tag
Martonyi János - MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter - MSZMP-tag
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor - MSZMP-tag
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár

Akármilyen unalmas is, addig nem hagyom abba - és senki más sem - amíg nem kapok értelmes választ arra, hogy a listán szereplők miért lennének jobbak azoknál, akiket ti teli torokból üvöltve anyáztok.

[LOLDMA] 2012.12.10. 01:22:40

No nekem két kérdésem lenne az itt egybegyültekhez:

a) Ezeket ki lehet rakni autó hátsó szélvédőjére? Vagy bárhova?
b) A tandíjas nincs meg valahol nagy felbontásban?

Ádámka Auditore 2012.12.10. 03:26:19

@István Erős: A blog pályafutásának eddigi legértékesebb, leginkább lényeglátó hozzászólása volt. Most már csak 1 millió cselekvőképes felnőtt embernek kellene eljutni erre a szintre, utána lehetne kezdeni valamit ezzel az országgal.

Ádámka Auditore 2012.12.10. 03:32:35

@István Erős: Ennél jobban magam sem tudtam volna összefoglalni, miért áll fenn az az abszurditás, hogy a bruttó jövedelmünk majdhogynem felét elvonják adóként, nekünk ennek ellenére mégis fizetni kell az oktatásért. Azt sem lehetne ennél jobban elmagyarázni, hogy miért tartok statáriális eljárás során elbírálandó, golyó általi halállal büntetendő ótvaros, gusztustalan hazaárulásnak minden egyes 89-es pártra leadott szavazatot. (Zsidesz, Szadesz, Bajnai, MSZP, MDF). Én már csak neveket akarok hallani...

Ádámka Auditore 2012.12.10. 03:36:11

Ezeket meg Jani haverjának és a szabad piac elvakult híveinek:

itcafe.hu/hir/tve_somo_samsung_flextronics_foxconn_nokia.html

Lehet magyarázkodni!

Ez is jól példázza a "szabad piac" működése mechanizmusát:

index.hu/tech/2012/12/08/a_videojatek_nem_vesz_el_csak_atalakul/

"Az adatok azt mutatják, hogy a játékiparban is egyre inkább megfigyelhető a filmeknél évek óta érezhető jelenség, hogy a legnagyobb bestsellerek élnek csak meg a piacon, amelyek több tízmillió dolláros költségvetéssel és hatalmas reklámkampánnyal biztosra mennek. A közepes és kisebb költségvetésű játékok azonban vészes tempóban tűnnek el, illetve az ilyeneket készítők a konzolokról és pécéről okostelefonokra és tabletekre költöznek."

"A nagy hal nem eszi meg a kisebbet." "Mindenkinek van esélye egy tonna pénz nélkül is"...:D:D

Ironfist 2012.12.10. 06:37:22

@Ádámka Auditore:
"Az adatok azt mutatják, hogy a játékiparban is egyre inkább megfigyelhető a filmeknél évek óta érezhető jelenség, hogy a legnagyobb bestsellerek élnek csak meg a piacon, amelyek több tízmillió dolláros költségvetéssel és hatalmas reklámkampánnyal biztosra mennek."

Ez egy óriási baromság. Pont mostanában kezdett elterjedni a kickstarter nevű honlap, amitől érdekes módon ezek a legnagyobb bestsellerek összefosták magukat...

Ádámka Auditore 2012.12.10. 07:41:17

@Ironfist: Ó jajj, mi ez az Antibolsevista Comité a narancsosok háza táján? :)

Ádámka Auditore 2012.12.10. 07:48:13

@Ironfist:www.kickstarter.com/help/faq/kickstarter%20basics?ref=nav - Erre gondolsz? Ha igen, örök hálám, hogy említetted, nem tudtam még róla. Viszont ha tényleg működik, ez nagy odaver és rengeteg lehetőséget kínál a kezdő művészeknek. Így első blikkre nekem nagyon bejön. Na valahogy ilyen apróságok tudják fokozatosan élhetőbbé és igazságosabbá tenni, illetve megreformálni a kapitalizmust a XXI. században és ilyenekben gondolkodik az, aki igazságosabb társadalmat szeretne, de nem kommunista.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.10. 10:48:39

@Ádámka Auditore:
A Kickstarter gyakorlatilag egyfajta online mecenatúra, hogy azok a kisemberek, akik szeretnék, hogy egy kisköltségvetésű projekt létrejöjjön, ezen vágyukat anyagilag is kifejezzék. Reformról beszélni azért túlzás, de jó lehetőség kezdőknek ill. csak egy szűk réteg által várt folytatásnak. Épp tegnap néztem egy filmet, amiről utólag kiderült, hogy kickstarteres, és a végén egy szép hosszú listában felsorolták azokat, akik részt vettek a finanszírozásban.

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.10. 10:55:50

Ha Bajnai nem tette volna tönkre az országot, akkor most nem 10%-kal, hanem 80%-kal lenne olcsóbb a gáz-villany-távhő.
de a kenyér is és a tej is.
Meg a Wartburg is!
És Szántódón is olcsóbb lenne az üdülés, nem kellene az Adriáig mennetek!

dr. Aullah 2012.12.10. 11:00:02

@Rufus78: Szerintem beszélhetünk reformról, mert régebben nem nagyon volt ilyen.
Most viszont szarásig van minden gagyi dologgal... én nem igazán értek egyet az egész kickstarter dologgal, de ez legyen az én bajom.

Csigataposó 2012.12.10. 13:38:07

Semjen Zsoltival mar nem is foglalkozunk? Hat Bastya elvtarsat mar le se akarjak loni? Amikor KDNP kijelentette, hogy: kdnp.hu/news/sulyos-hibakat-vetett-az-elte-vizsgalobizottsaga.

titanmanus 2012.12.10. 13:56:33

@Ironfist: bocs, nem neked akartam :D

Beluskj 2012.12.10. 14:14:24

@Balibgeczyk: az Úr legyen veled..ha majd a szemed elöl eltűnik a hályog...

titanmanus 2012.12.10. 15:15:10

@Balibgeczyk:
államadósság :
- a Bajnai-kormány megalakulása előtt: (2009.03.31.): 20 447,38 Mrd forint,
- a Bajnai-kormány megbízatásának megszűnésekor (2010.05.31.): 19 933,4 Mrd forint,
- 2011 végén: 20 955,5 Mrd forint, miközben 2011 során 2-3 ezermilliárdos nyugdíjpénztári megtakarítás vált semmivé. E nélkül kb 23 eMrd forint lenne az államadósság. Sőt ha 2008-ban a két autógyárral nem egyezik meg a kormány akkor 24eMrd forint. Ez 15% -al több alig 2 év alatt!!!
Sok sikert.

Kicsi Kacsa 2012.12.10. 17:45:22

Most villant be, hogy OV 2013. május 31-én lesz 50 éves! Vajon milyen országos ünnepségsorozattal KELL majd megünnepelnünk? Anyám, mi lesz itt!

Virág et. 2012.12.11. 07:28:01

@Balibgeczyk: A Robin Hood adót Gyurcsány vezette be 2008-ban. Ennyire szerencsétlen nem lehetsz.

hvg.hu/itthon/20080915_parlament_gyurcsany_napirendelott

dr. Aullah 2012.12.11. 07:46:38

"Míg korábban 50 ezer diák tanulhatott állami segítséggel az egyetemeken, főiskolákon, mostantól a rendszer lényegében teljesen nyitottá válik, és akár 100-120 ezer diák is tanulhat ingyen."

www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-hallgatokert-es-nem-ellenuk-iranyulnak-a-valtozasok

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.11. 07:58:49

@dr. Aullah: hát ez az Újbeszél egy zseniális példája! Meg is iszok erre egy pohárka Győzelem gint! :)

belekotty 2012.12.12. 10:24:46

@Gyυrcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Szerintem röhögőnek nincs szüksége a védelemre. Főképp nem a tiédre. Leoltja azt a beképzelt faszt egyedül is.

Sracz · http://dbworld.blog.hu/ 2012.12.12. 12:55:24

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: "Ha Bajnai nem tette volna tönkre az országot", akkor a 2010-es "nagy válság" idején a magyar bankok is lefosták volna a bokájukat és a mi nagy kiskirályunknak nem lett volna 500 milliárdja megvenni a MOL plakettet... Qrva sok hülyeséget olvastam itt a kommentekben, csak gratulálni tudok a sok nyitott szemmel járó "gondolkodónak". Anyázzatok, trollkodjatok tovább kellemesen, ennek az országnak már úgyis mindegy. A fontos az, hogy ti legalább itt jól érezzétek magatokat.

röhögő 2012.12.13. 03:49:39

@yatumux: Kurva anyádat tiltasd ki a kuplerájból, te faszfej!

iciny 2012.12.28. 11:17:52

A kommentek stílusa élő önéletrajza annak aki írta.Ha ilyen alpári és közönséges az ország lakossága mint a levelek hangvétele akkor tényleg leg jobb innen elmenni világgá......el vagyok keseredve ennyi szenny láttán!

pjm 2013.01.29. 18:06:30

@Róka Sarki: Ezeket télleg terjesztették, méghozzá elyesírási ibával.

Szilárd bácsi 2013.01.30. 17:22:35

@Ylim: Ott, hogy amíg Gyurcsány "tesz valamit" az ország érdekében, miközben nem akar hatalomra kerülni, Orbénék leszarják az ország érdekét, csakis a hatalomban maradásért teszik tönkre az országot! Ez elég szembetűnő KÜLÖNBSÉG

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.02.07. 09:39:49

Ez elég szánalmas cikk. Az 5 plakát közül az első üt igazán, a másik három nem. Vastagbőr előkapott 5 plakátot a múltból, gondolkodás nélkül újrapostolta, az Index kiteszi, és akkor ezen 21ezer olvasó elélvez?! Ez a színvonal Magyarországon? Na ezért van szarban az ország.

Revolutionist 2013.04.29. 01:59:07

Teljesen mindegy hogy nap mint nap, tucatszám vannak ehhez hasonlóan, tömeges, újabb és újabb leleplezések, szánalmas és beteges, átlátszó kilógó lólábak tengere... az égvilágon semmi jelentősége és semmi hatása... ha egy pszichopata társadalomellenes bűnöző hatalmat rabol magának és megfelelően agymos hozzá kritikus számú ostoba tömeget, akkor teljesen mindegy mi az igazság... láthattuk ezt már párszor a történelemben... hazánk kb 20 évre a süllyesztőben van és lesz... vagy megszokod az élhetetlen, hazug tébolyt, vagy megszöksz... hajrá Orbánfasisztán hajrá Abszurdisztán!

süti beállítások módosítása