Skip to content


       Szűrés lista

Rezsicsökkentő-verseny

Miközben az ELMŰ fekete-fehér levelet küldött a fogyasztóinak a rezsicsökkentésről, a pártok egymásra licitálnak.

1, Fidesz
Az ötletgazda és kivitelező tudja még fokozni: külön ezügyi munkacsoportjuk van, aminek keddi első hivatalos ülése után Kósa Lajos bejelentette, hogy tíz százalékos lakossági rezsidíj-csökkentésre fog javaslatot tenni a munkacsoport a kormánynak és a Parlamentnek elsősorban a víz-, csatorna- és hulladékgazdálkodási díj tekintetében. Ugyanitt Németh Szilárd arról tájékoztatott, hogy elsőként a tartályos- és PB-gáz ára csökkenhet, míg Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a számlaegyszerűsítés fontosságát hangsúlyozta. Kósa ugyanakkor közel két hete azt jelentette ki, hogy a a vonalas közművekre (csatornákra, kábelekre) kivetett járulékból kell majd kompenzálni azokat a vízműcégeket, amelyek a díjcsökkentés miatt egyébként tönkremennének.

toniek.jpg

 

2, MSZP
Kicsit skizofrén a véleményük. Álláspontjuk szerint az nem tartható, hogy mindenki egyformán kapjon támogatást, és felrótták a kormánynak, hogy azokkal is törődni kell, akik nem gázzal fűtenek, és akik (már) nem tudnak villanyszámlát fizetni. Ígéretük szerint azonban egy hónapon belül saját rezsicsökkentési javaslattal állnak elő, amely a fogyasztók és szolgáltatók költségeit egyaránt mérsékli, összesen 40-60 százalékkal. Kiindulópontjuk az állam és a fogyasztók partnersége, a megújuló energiaforrások használata és az energiatakarékosság. Bónusz hír: Mesterházy felkérte Hillert (!), hogy vizsgálja meg az ingyenes felsőoktatás lehetőségét.

3, Jobbik
Ez a párt üdvözli a rezsicsökkentést, sőt jobbító javaslatokkal látja el, mert a rezsicsökkentés nem megfelelő mértékű, legalább 30 százalékos mérsékletre lenne szükség szerintük. A fő gond Z.Kárpát Dániel elmondása szerint az, hogy a jellemzően külföldi cégek hatalmas extra profitot termelnek, amit kiszerveznek az országból. "Le kell állítani az egészségtelen pénzszivattyút. Egy tisztességes elszámoltatási folyamatra lenne szükség, meg kell nézni ki írta alá az extra profitot kezdeményező szerződéseket."

 

 

 

 

(fotó innen)

Címkék: mszp fidesz szavazás társadalom jobbik rezsi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr135097306

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rezsicsökkentés Fidesz-módra 2013.02.22. 19:02:26

Ki jár jól a rezsicsökkentéssel? A kormány szerint mindenki,  hiszen "minden épeszű ember örül a rezsicsökkentésnek” (Németh Szilárd), ám a Fidesz az egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Méghozzá azoktól, akik igazán rászorultak. A rezsicsökkenté...

Trackback: Az ELMŰ-ÉMÁSZ felvette a kesztyűt 2013.02.22. 19:02:00

Az ELMŰ-ÉMÁSZ nem restellte, felvette a kesztyűt a kormányzati retorikával szemben és tájékoztatta a fogyasztókat, mit  okoz  várhatóan a tízszázalékos rezsicsökkentés (hasonlóra készül például a Tigáz is). Igaz, semmi olyat nem írt le a nag...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Q-in-Law 2013.02.22. 09:22:15

Valaki egyszer elmagyarázhatná, hogy mi az az extraprofit. Van egy központi iroda, mint a komcsiknál, aki meghatározza, hogy az egyes vállalatoknak mennyi a profitja, és ami ennél több az extraprofit? Vagy mi a csöcs? Kommunista ez a Jobbik, na.

dr. Aullah 2013.02.22. 09:34:31

Most kire kell szavazni? Aki a legpofátlanabb, legnagyobbhazudozó, vagy akinek a legjobb, megvalósítható ötlete van?

Amúgy meg csak belinkelem ide eztet:
homar.blog.hu/2013/02/21/felaraztak_a_vizdijat_rezsicsokkentes_elott_debrecenben

kifordított nagyanyó 2013.02.22. 09:51:45

Kapjátok be!
Miféle zsidóblog lett ez??:))
Méghogy a jobbik vezet?
Én a maszopon meg a ficeszen gondolkodtam és a fideszre nyomtam.
Bár igazán dönteni nem tudtam.

ámbátor 2013.02.22. 09:53:03

Azt nem tudom, ki lesz a licitverseny győztese, de azt, hogy ki lesz a vesztese, azt egészen biztosan tudom. Az annyira egyértelmű, hogy nincs is értelme szavazásra feltenni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 09:59:11

@Q-in-Law: Jól meghatároztad a Jobbik szerinti extraprofit fogalmát.

Hülye kollektivisták. Semmi különbség nincs köztük, meg a kommunisták között, legfeljebb annyi, hogy a kommunisták internacionalisták, a Jobbik meg nemzeti színbe burkolja a demagóg dumáját.

Csak sajnos a többi magyar párt is kivétel nélkül kollektivista, valószínűleg Magyarországon nincsen másra igény...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 10:00:20

@kifordított nagyanyó: A legnagyobb tahóságot a Jobbik mondta itt, az extraprofitjával, azért is nyert.

ketroot 2013.02.22. 10:08:18

Szocialisták... szocialisták mindenhol.

kifordított nagyanyó 2013.02.22. 10:13:48

@Q-in-Law:
@Jani haverja: BOcsi de én ezt leginkább eddig a fidesztől hallottam.
Az hogy ezeket a dolgokat külföldi kézbe adtuk hiba volt.
Még ha Bokros ideje alatt történt is akit elég sokra tartok.

Link Elek 2013.02.22. 10:22:46

@Q-in-Law:
nem kommunista, hanem idiotista

2013.02.22. 10:26:44

Nem az ÁFÁ-t kellene csökkenteni? Ja, akkor állambá'-nak kellene összehúznia magát kicsinység, inkább azt csinálják, amihez értenek: más farkával a csalánt.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.22. 10:27:53

@Q-in-Law: @Jani haverja:

Extraprofit (fn): Az az összeg, ami nem a mienk és szerintünk túl sok.

Ennyi, nem kell ezt túlbonyolítani. Semmi racionalitás, egyszerűen csak elegye az írígységnek és a populizmusnak.

Pedig meg lehetne ezt ésszel és józansággal is vakargatni, nyilván van egy csomó olyan hely, ahol a monopolhelyzetet és az eddigi érdektelenséget kihasználva a zavarosban halászott pár/sok kapzsi, önelégült faszfej, de azért jó, ha az urak tisztában vannak vele, hogy ez meddig vezet... mert a végállomást kb. a törvényhozás szintjén kell keresni.

7esbusz 2013.02.22. 10:28:49

Én nem vágom, hogy minek itt szarozni. Szerintem azt kéne, hogy a zállam kapná a teljes fizut, megy nyögdíjat adó címén, oszt minden ingyen lenne. Ingyen lapostévét és sört a népnek. ja és persze kenyeret is...
Sőt Horthy utalvánnyal lehetne évente egyszer 1 hetet ingyen nyaralni külföldön. Rákosi utalvánnyal meg belföldön korlátlan ideig.
Nyuggereknek meg fizetne a MÁV ha leugranak Hévízre. Na. De szerintem ezt találta ki Széles is...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 10:29:44

@kifordított nagyanyó: Egyáltalán nem volt hiba külföldi kézbe adni a szolgáltatókat.

A HIBA ott volt, hogy MONOPOLHELYZETET is adtak nekik. Lényeges különbség!!!

Ugyanis az állami monopólium, meg a magánmonopólium nem sokban különbözik: Mindkettő drágán, és hatékonytalanul működik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 10:31:59

@kifordított nagyanyó: Ja, azt elfelejtettem írni, hogy tényleg a Fidesz találta ki az én tudomásom szerint is ezt az extraprofit nevű baromságot.

Az én értékelésemben csak azért jött itt ki a Jobbik győztesnek, mert most éppen ő hozakodott elő vele :) Egyébként igen erős volt a mezőny... :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 10:33:57

@beebeer: Pontosan. És legjobb lenne MINDENNEK az ÁFÁ-ját csökkenteni, meg minden egyéb adót is csökkenteni. Persze ehhez az kellene, hogy csökkentsék az osztogatást. Akkor viszont a Simliska nem tudná finanszírozni a Fidesz pártkasszáját, valamint a sok megvezetett birka nem rájuk szavazna.

kranführer 2013.02.22. 10:40:37

A fényképhez képaláírás: Itt állunk a kipusztított és tönkretett Csepel Művek kapujában, de még ennél is van lejjebb...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.02.22. 10:52:00

@ketroot: Ellenforradalmat! Fehérterrort! Gazdasági konszolidációt! :o) \o/

titan 2013.02.22. 10:58:14

@dr. Aullah: votl egy jóslatom még régebben, hogy ez a rezsicsökkentés olyan lesz, mint az áruházakban az akció: az eredeti ár fölé írnak egy áthúzott nagyobb számot. Úgy tűnik bejött.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 11:06:41

A Jobbiknak valahol igaza van. De a 30% elég meredek... A maszopot leszarom, el sem olvastam.
A Fidesz javaslata meg elég meredek, theát kivetünk járulékot a Zemberekre, és majd abból kell kevesebbet fizetni? :D Vagy mi? :D
Tombol a hülyeség már megint :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 11:07:34

@Jani haverja: Az ÁFA csökkentés mellett neki lehetne állni végre beszedni a tartozásokat is, megszüntetni az építőiparban a körbetartozásokat...

Lehet akármennyi az ÁFA, ha egy tetemes részét be se fizetik...

azapistagyerek (törölt) 2013.02.22. 11:08:29

Extraprofit, uramatyám! Szegény Marx forog a sírjában.

Vidéki 2013.02.22. 11:10:10

Vastagbőr, ki tudja miért kihagyta a szaknévsorból Bajnait:

Pedig Bajnai a javainkat akarja!

titan 2013.02.22. 11:15:16

@Vidéki: legalább a szóvicceket ne qrnád el

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 11:24:10

@ColT: Azért nem fizetik be, mert magas. Tudományos kutatások tömkelege szól arról, hogy mennél kisebbek az adóterhek, annál nagyobb az adózási fegyelem, mindenféle plusz kényszerítő eszköz nélkül!!! Ok nélkül senki nem szeret ugyanis nyugtalanul aludni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 11:25:18

@Vidéki: Talán mert nem nyilatkozott meg a témában?

Hülye fideszes bérkommentelő.

legszebbferfi 2013.02.22. 11:33:42

szánalmas ez az egész sztori. nem kisebb rezsire van szükség, hanem versenyképes fizetésekre

legszebbferfi 2013.02.22. 11:37:05

de most tényleg, mi lesz a következő? 15 százalékkal csökkentettük a croissant árát - jelentette be a magyar tányérra jóárasított francia kiflit munkacsoport?
nem a szocializmust kéne építgetni, hanem a piacon gazdálkodó cégeket inspirálni

Vidéki 2013.02.22. 11:37:16

@Jani haverja:

Szerinted: „Tudományos kutatások tömkelege szól arról, hogy mennél kisebbek az adóterhek, annál nagyobb az adózási fegyelem, mindenféle plusz kényszerítő eszköz nélkül!!! „

Ebből az következik, hogy ahol nulla lenne az adó, ott lenne maximális az adófegyelem!

Ilyen marhaságokat a hozzád hasonló áltudósok terjesztik.

A szerinted optimális nulla adó legfeljebb a létező szocializmusban valósult meg, alacsony bérekkel társítva.
A veled egyívású vállalkozók szeme előtt a versenyképesség növelése lebeg bármi áron.

A végső elérendő céljuk: napi 24 órás munkaidő, nulla fizetés mellett=maximális versenyképesség (Magyarországon).

Ebben az esetben viszont adómentességet ígérnének.

InversioN 2013.02.22. 11:42:02

@Q-in-Law: Az USA-ban a közmű és egyéb releváns, lokálisan monopolista (pl. tömegközlekedés) cégeknek csak ún. méltányos profitja lehet, amit törvény és a gazdasági hivatalok állapítanak meg. Ez a profit a költségeik 2-5%-a körül van, azt hiszem szektoronként változik, de a mennyiségben most így fejből nem vagyok teljesen biztos. A lényeg az, hogy az e fölötti profit lenne az extra profit.

Mivel hazánkban nem létezik tudtommal ilyen szabályozás, ezért az extra profit mint fogalom értelmetlen. Egyébként egy ilyen rendszert szívesen bevezetnék és akkor a "kizsákmányolás" miatt nyafogók befoghatnák az arcukat. Kell az a minimális profit, különben a vállalatnak nem áll érdekében működni és fejleszteni. A fejlesztések hosszútávon pedig éppenhogy csökkentik az árakat és az ország energiafüggőségét (megújulók, takarékosabb rendszer stb.).

dean23 2013.02.22. 11:44:48

Csoda, hogy a Jobbik nem azt mondta, hogy cigányok és zsidók eltüzelésével biztosított lenne az ország teljes energia ellátása!
Kurva MSZP még mindig versenyez a hülyeségben a Fidesszel! Két hoki pártot szívesen betonba önteném! :P

Vidéki 2013.02.22. 11:45:33

@legszebbferfi:

Írod: „nem a szocializmust kéne építgetni, hanem a piacon gazdálkodó cégeket inspirálni”

Nem kell megfeledkezni arról, hogy monopol helyzetben lévő vállalkozások annyit kaszálnak, amennyit nem szégyenlenek.
A feudalizmusban a bárók voltak hasonló helyzetben, akik vámot szedhettek azoktól, akik birtokukon áthaladni kényszerültek.
Egy lócsiszár virágvasárnapja dráma Kleist Kolhaas Mihály című kisregénye alapján született, mely az egyén és a hatalom konfliktusának példázata.

A tronkai vámos 50 garast követel a tronkai báró nevében, különben Kolhaas lovát nem hajlandó átengedni birtokán.

Az jogvita emberhalálba, majd parasztlázadásba torkollik.

A feudalizmusban a tronkai báróhoz hasonló nagyuraknak árúmegállító joguk volt.

Napjainkban hasonló helyzetben vannak nálunk a szolgáltató vállalkozások.

Nem időszerűtlen rendet teremteni a mai bárók területén!

Vidéki 2013.02.22. 11:56:55

@InversioN:

A működési költségek felduzzasztásával is lehet nagyokat kaszálni, alacsony kimutatott profitráta mellett.

A kedvezményezettek köre hatalmas fizetéseket és bónuszokat tehet zsebre és a vállalat legálisan költségként számolhatja el.

Régen a feudalizmusban a királyok adtak kegyenceik számára olyan állásokat, amelyeket latin szókapcsolattal "szinekúra"-ként jellemeztek.

Ez olyan állást jelentett, amelyik gonddal nem járt, csak fizetéssel.

Érthető, ha napjainkban ilyen előnyös helyzetet élvező "kegyencek" vadul hörögnek, ha úgy érzik, kiváltságos helyzetüket veszély fenyegeti.

legszebbferfi 2013.02.22. 11:58:33

@Vidéki: persze, a tronkai vámos.. egyre lejjebb sülyedünk. Valamit privatizálsz, mert jól jön a lé, aztán meg meg akarod mondani, hogy mit és hogyan csináljanak. Ez aztán rengeteg jóhoz vezet.
Javaslom, hogy mondjuk meg államilag minden vállalkozásnak mit és mennyiért adjon, meg ha lehet azt is hogy hány embert milyen módon foglalkoztasson. Ez nem a szocializmus?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 12:06:32

@Vidéki: Neked teljesen elment az eszed, vagy nem is volt eredetileg sem.

Te istenverte barom, miből élnének a vállalkozók, ha nem lenne fogyasztás, ami garancia a termékeik, szolgáltatásaik megvételére??? A fogyasztáshoz meg munkabér is kell.

Hülye fideszkommunista.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 12:07:53

@Vidéki: Ja, és a munkabér nagyságának semmi köze nincs az adóterheléshez. A versenyképességnek viszont igencsak nagy köze van az adóterheléshez, csak ezt a Viktátor, meg az Eltolcsy nem fogja fel veled együtt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 12:18:05

@Jani haverja: Az APEH, NAV, kisfaszom meg azért van, hogy behajtsa. Nem csak az 50 ezres, hanem az 50 millás tartozást is.Ha magas, akkor lehet aláírást gyűjteni, stb.

Meg amúgy a legutóbbi elmés intézkedés, a 27-re emelés, is olyan volt, hogy majd ha a 25%-ot nem fizetik be, akkor a 27-et be fogják.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 12:29:10

@ColT: Épp ezt magyaráztam, a 27-et sokkal kevesebben fizetik be, mint a 25-öt. Nem mellesleg egy általános 10%-ot meg szinte mindenki örömmel befizetne mindenféle nagyobb behajtási akciók nélkül is, és akkor az adóhatóság, és egyéb behajtószervek állományán is lehetne spórolni irdatlan nagyokat (munkabér, irodák, fűtés, világítás, számítógépek, autók, stb.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 12:40:24

@Jani haverja: Aha, befizetnék... nem hinném. Nyugaton lehet, de itt alap, hogy az államnak semmit, aztán elvárjuk, hogy működjön.
Szerintem a fő baj az, hogy nagyon sokan zsigerből nem kérnek semmit számlára, amit nem muszáj, a NAV meg alkalomszerűen büntet, így a lebukás esélye kicsi.

kifordított nagyanyó 2013.02.22. 12:42:52

@Jani haverja: Ot a pont.
ha mindenki befizetné,lehetne kevesebb is.

Emiksz 2013.02.22. 12:46:54

Ez az MSZP-s 40-60 százalék ez honnan jön? van rá valami link? Ez már olyan hajmeresztő, hogy nem merem egyszerű hülyeségnek hívni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 12:47:10

@kifordított nagyanyó: De attól, hogy kevesebb lesz, nem fizetnének többen. Ahhoz kell a nevelés is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 12:47:43

@Emiksz: Horvártcsabika módjára miért nem ígérik be, hogy ingyen lesz? :D

Emiksz 2013.02.22. 12:52:56

Na megtaláltam. Ez a 40-60 % csökkentés ez valóban csökkenés. Lényeg az, hogy telerakod a tetőt napelemmel, és felére esik a villanyszámlád. Ja, hogy ez úgy 5 millás beruházás? Gondolom ezért kértek egy hónap gondolkodási időt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 12:54:15

@ColT: Hidd el, hogy Magyarországon is befizetné majdnem mindenki szíves örömest a kisebb adókat. Éss mennél kisebbek az adók, annál többen fizetik be azokat.

Ez is éppen úgy működik, mint a piac. Mindenki eldönti, hogy ár-érték alapján hogyan jár jobban.
Nagy adótehernél több embernek megéri kockáztatni az esetleges büntetést, mint kis terheknél. Én sokszor szidom a magyar átlagembereket (pl. azért, hogy miért nincsen igényük egy normális TÉNYLEGESEN jobboldali pártra), de attól függetlenül nem tartom teljesen hülyének az átlagembert, főleg, ha a saját zsebéről, és a saját sorsáról van szó. Nagyon is jól tudja a magyar átlagember (persze természetesen mindenki külön-külön a saját sorsából, lehetőségeiből kiindulva) hogy mikor éri meg neki adót csalni és mikor nem.

InversioN 2013.02.22. 12:58:21

@Vidéki: A probléma ott kezdődik, hogy a gazdasági hivatalok ott ellenőrzik ezeket a költségeket. Ki vannak számolva a gazdaságos szolgáltatás költségei. A trükközés nem igazán megy. Persze itthon nem várható el ez a hatékony működés, miről is álmodok.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 12:58:45

@ColT: Hidd el, hogy nem kell nevelés hozzá. Csak egy példa: Egyedül sétálsz az utcán éjszaka haza, és van a zsebedben félmillió forint, mert véletlenül elfelejtetted kitenni. Körbeállnak a rablók, és azt kérik, hogy fordítsad ki a zsebeidet, mert nem hiszik el, hogy nincsen nálad pénz. Szerintem nagyobb eséllyel próbálnád meg valamilyen trükközéssel, vagy meneküléssel, vagy bármivel kikerülni azt, hogy tényleg ki kelljen fordítani a zsebeidet, és a rablók el tudják venni a nálad lévő pénzt, mintha ugyanez úgy történne meg, hogy csak 1.000 Ft van nálad.

InversioN 2013.02.22. 13:06:03

@Jani haverja: Van is erre közgazdasági fogalom, méghozzá a Laffer-görbe. Megmutatja az adóráta és az adóbevételek közötti kapcsolatot. Szépen látszik, hogy nem lineáris, hanem egy szép konkáv görbe maximumponttal, ugyanis egy bizonyos szint után már csökkenni kezdenek a bevételek, mivel senki sem akarja fizetni ill. a munkavállalási és vállakozási kedv elszáll.
en.wikipedia.org/wiki/Laffer_curve

kifordított nagyanyó 2013.02.22. 13:07:58

@Jani haverja: Is is.Viszont ha valaki ezt a keveset sem akarja befizetni,azt keményen meg kell büntetni.ez a nevelés része.

Secnir 2013.02.22. 13:10:06

@Jani haverja:
de abba is hagyta a kommentelést. kifújt. ennyi volt, romániában ebédidő van, gép kikapcs.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2013.02.22. 13:13:02

A Jobbik extraprofitos faszsága egy az egyben copy paste a fidesz korábbi baromságaiból. Gratulálok, zsák a foltját. A turulszaragyúak elég gyorsan betagozódtak a másik kettő mellé, három év elment és maximum az ilyen Zagyva féle tuskók jelentik a differenciát a jobbik és a fityesz között. Epic Fail volt rájuk szavazni, ennyire erővel hízlalhattam volna a kétharmados ifjúkomcsikat is.

A rezsicsökkentés szart sem ér, nem kell kötélhúzás játszani, hogy ötféle terhet megemelek, aztán egy hatodiknál meg eljátszom, hogy legyen 10% csökkentés mert én vagyok a jóságos politikus (pártfüggetlenül).

Kisebb adóterheket, átlátható adózást, és sepregetni saját háztájékon, leépíteni az újraelosztó rendszert, mert nagyívben leszarom az extraprofitot (ez valami kommunista vezényszó lehet..) amíg a haverok összességében ezermilliárdot meghaladó mutyikat húznak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 13:17:23

@Jani haverja: Nem egészen ugyanaz a helyzet.
Érted, itt még a piacon, a 100Ft-os kínai vackokról sem kér az ember blokkot. Nem hogy a több százezres fürdőszobaburkolásról.
Ha lemenne 10%-ra, akkor nagy öröm lenne, hogy kevesebb, mert akkor olcsóbb lesz az, amire mindenképp kell fizetni, de az emberek nagy része ugyanúgy nem fizetné be.

Ugyanakkor, reális esélye nem sok van, hogy lemenjen 10%-ra - a 25-ről 27-re emelésnél viszont sokkal nagyobb bevételt hozott volna a beszedés hatékonyságának növelése.
És különben, felháborító is, hogy egyesek milliókkal tartoznak évek óta, míg ha te sima polgárként nem vallasz be valamit, azonnal büntetnek.

kifordított nagyanyó 2013.02.22. 13:19:22

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Csak nem rájuk szavaztál?!:))
Mondjuk én igen.
Igazából talán 2014 után derül ki mit tudnak,hova tartoznak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 13:24:30

@Secnir: DDD

Egyébként ezt is érdemes megnézni, ne félj, nem sok komment van benne, de jót lehet szórakozni Vidékin (én legalábbis jót szórakoztam:)):
eltecon.blog.hu/2013/02/18/munkaalapu_gzdasag

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 13:30:00

@ColT: Hidd el, hogy egy 10%-os ÁFÁ-nál nagyon sokszor kérnének számlát az emberek, mert a számla biztonság is. És nagyon sokan is adnának számlát önként, mert nekik is biztonság, csak máshogyan.

A 100 Ft-os kínai gagyit a piacon árulót meg egyáltalán nem kell áfafizetésre kötelezni, mert akármennyit ad el a 100 Ft-os gagyijából, soha nem fogja kitermelni még a könyvelője költségét sem, hát még az adóterheket. Éppen ezért az ilyeneket normálisabb országokban átalányadóztatják, és akkor mindenkinek "öröm és bódottá".

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2013.02.22. 13:34:53

@kifordított nagyanyó: Bezony, rájuk ikszeltem. Számomra már kiderült, hogy hova tartoznak és mit érnek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 13:52:55

@Jani haverja: Lehet, de nem lennék biztos ebben.
Viszont amíg az adó mindenfele elfolyik, nem is lesz alkalmunk kipróbálni.

Illetve kérdés, hogy a notórius nem fizetőket vajon megvágnák-e akkor? Úgy, ahogy eddig?

És jelen pillanatban is, aki a 25-27%-ot nem fizeti be, nagyobb tételekben, ráadásul a NAV is tud róla, azt miért nem lehet vegzálni?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 14:24:59

@ColT: A nagy adóterhelés (azaz az, hogy a GDP nagy szeletének újraelosztója az állam) a korrupció melegágya.

Logikus, hogy ha kevesebbet lehet valamiből ellopni, akkor kevesebbet is lopnak :)

Épp ezért jobban feltűnnének a nagy adócsalók is, nekik sem érné meg adót csalni, egyrészt kisebbet nyernének vele, másrészt meg a közgondolkodás is megváltozna, mivel jóval többen gondolkodnának úgy, hogy érdemes az adót rendesen befizetni.

Ettől függetlenül én nem az adóellenőrzés megszüntetésére gondoltam, hanem arra, hogy kevesebb embert kellene alkalmazni erre a feladatra, a hatékonyság meg mégis nőne.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.02.22. 14:46:07

@Vidéki: "Pedig Bajnai a javainkat akarja!"

TE MEKKORA KURVA NAGY FASZ VAGY! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Kuglóf az, vagy mi a büdös lófasz, mi? :DDDDDDDDDDDD

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.02.22. 14:48:42

@Vidéki: "Régen a feudalizmusban a királyok adtak kegyenceik számára olyan állásokat, amelyeket latin szókapcsolattal "szinekúra"-ként jellemeztek."

Neked meg itt kell verni a billentyűket, mekkora szopás, mi?

Vidéki 2013.02.22. 15:01:48

@Jani haverja:

Írod: "Logikus, hogy ha kevesebbet lehet valamiből ellopni, akkor kevesebbet is lopnak :)

Épp ezért jobban feltűnnének a nagy adócsalók is, nekik sem érné meg adót csalni, egyrészt kisebbet nyernének vele, másrészt meg a közgondolkodás is megváltozna, mivel jóval többen gondolkodnának úgy, hogy érdemes az adót rendesen befizetni."

Amikor Amerikában a híres gengszter, Al Capone élt és virult, gondolom nem voltak elviselhetetlenül magasak az adóterhek, mégis az lett Al Capone veszte, hogy elfelejtette befizetni az adót:

Nem érezte azt az erős ösztönzést az adófizetésre, mint amit te olyan ékesszólóan jelenítesz meg alacsony adókulcsok esetére.

Al Capone Amerikában, negatívan ítélte meg az adófizetést.

Eszembe juttattad azt az amerikai filmet , amelyben Kevin Costner és Robert de Niro játszotta a főszerepeket és arról szólt, hogy hogyan sikerült Al Caponét a hírhedt kegyetlen gyilkos gengsztervezért börtönbe juttatni:

Az adócsalás bizonyított vádjával.

A filmből az volt érzékelhető, hogy Amerikában halál komolyan veszik az adócsalást a hatóságok.

Inkább ez motiválja azokat, akik nem kedvelik az adófizetést, még ha kedvezőbb is az adókulcs Amerikában, mint máshol.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 15:07:31

@Vidéki: Te nagyon hülye!
"Al Capone Amerikában, negatívan ítélte meg az adófizetést."

Épp erről írtam, ha tudnál ÉRTŐEN olvasni. Az egy dolog, hogy Al Capone hogyan ítélte meg az adófizetést, és egy másik dolog, hogy AZÉRT KAPTÁK EL, mert a társadalom többsége másként ítélte meg az adófizetést, mint ő!!! (Pl. Magyarországon mindez nehezebben ment volna, mert a közgondolkodás elnézőbb az adócsalókkal, pont a magas adóterhek miatt, így kisebb eséllyel jelentik fel, nagyobb eséllyel esetleg falaznak is az adócsalóknak az átlagemberek).

Erről szólt az általad idézett mondatom második félmondata a "másrészt" szó után. Javaslom, menj vissza az általános iskolába, és tanuld meg ÉRTELMEZNI is azt, amit olvasol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 15:18:04

@Jani haverja: Most is feltűnnek az adóelkerülők, főleg, ahol fel is fedezték, csak nem tudják/nem akarják beszedni.
Szerintem pedig csak szándék kérdése.

Az államnak meg valamiből működnie kell; nem az a bajom, hogy sok az adóteher - illetve, hogy ha már sok, legalább látszatja lenne...

Másrészt, az zavar, ami van. Hogy valakiket nem bánt a NAV. VAgy nem tud. Ez hogy van? Ezt sem ártena megszüntetni, első körben. Akinek be kéne fizetni valamit, azzal fizettessék be, a NAV-ot ugyanis ezért tartjuk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 15:18:53

@Jani haverja: Hogy jön ide a társadalom többsége? Annyi, hogy ott az adóhivatal nem ijedt meg a maffiavezértől, és keményen felléptek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 15:24:39

@ColT:
"Másrészt, az zavar, ami van. Hogy valakiket nem bánt a NAV. VAgy nem tud. Ez hogy van?"

Ez úgy van, hogy ők már akkora adót el tudnak csalni, hogy annak a töredékéből is bőségesen megvesztegethető nem csak a komplett NAV, hanem a mindenkori kormányok is.

Ezért kellene pont a fordítottjával kezdeni: Először adót csökkenteni (brutális mértékben), aztán aki még úgy sem fizeti be, azt sokkal könnyebb elkapni.

Ez a tökéletlen Vidéki nagyon jó példát hozott erre, az USA-ban Al Capone korában nagyon kicsik voltak az adóterhek, ezért nagyon kevesen csaltak adót. Al Capone kezéhez sok vér tapadt, de nem tudták rábizonyítani soha, mert akinek bizonyítéka lett volna rá, az nem tanuskodott ellene, mert nem volt ellenérdekelt. Viszont az adócsalást (mivel Al Capone az adófizetést sem vette komolyan) simán és könnyedén rá tudták bizonyítani, ezért le is csukták, mert erre a "tevékenységére" volt bizonyíték tanuk formájában is, később pedig a tanuvallomások során egyéb bizonyítékok is előkerültek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 15:27:18

@ColT: Úgy jön ide a társadalom többsége, illetve a társadalom többségének a gondolkodása, hogy azt, akinek a társadalom többsége falaz, azt a büdös életben semilyen hatóság sem fogja elkapni. Tetejében az adott hatóság is emberekből áll, tehát abban is találhatók olyan emberek, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint a társadalom többsége, éppen ezért maga a hatóság sem akarja azt az embert olyan nagy elánnal elkapni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 15:47:21

@Jani haverja: Azért csak rá merték húzni a csalást.

Itthon is ezt kéne. A korrupció nem mentség, hiszen pont azt várnánk el a mindenkori kormánytól, hogy fellépjen ellene.
Szóval Vitya fülébe jut az adóslista, másnap Gyurinak megy az ukáz, hogy behajtani.
Gyuri letolja a NAV főnököt, az behajtja, Ha nincs eredmény, repül. Esetleg jön a yard.
Egy normális országban ez valahogy így (kéne) hogy menjen.

" azt, akinek a társadalom többsége falaz, azt a büdös életben semilyen hatóság sem fogja elkapni"
????? Győzikének pl. ki falaz? Mindenki tudja, hogy mennyivel lóg, és szabadlábon van.

A hatóságot meg ellenőrizni kell. Ott kéne kezdeni a rendcsinálást.
Abban mondjuk igazad van, hogy az egész ország korrupt, de ez sem véletlen.

kacsa! 2013.02.22. 15:55:27

Nem tudok szavazni. Ennek a versenynek csak vesztesei lehetnek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 16:06:08

@ColT:
"Azért csak rá merték húzni a csalást."

Persze, hogy rá merték. A gyilkosságokat, gyilkosságokra való felbujtásokat is rá merték volna húzni, csak éppen azokra tanu nem volt. Merthogy aki tanu lett volna, az ÉRDEKKÖZÖSSÉGBEN volt Al Capone-val, az adócsalásnál meg akadtak olyan tanuk, akik nem voltak érdekközösségben Al Caponeval.

"Itthon is ezt kéne. A korrupció nem mentség, hiszen pont azt várnánk el a mindenkori kormánytól, hogy fellépjen ellene.
Szóval Vitya fülébe jut az adóslista, másnap Gyurinak megy az ukáz, hogy behajtani.
Gyuri letolja a NAV főnököt, az behajtja, Ha nincs eredmény, repül. Esetleg jön a yard.
Egy normális országban ez valahogy így (kéne) hogy menjen."

Magyarországon ez több okból nem így megy:
1./ Az adóterhek nagyok, a pártfinanszírozás meg nincsen rendesen szabályozva, így sem a Vityának, sem a Gyurinak nincs érdekében elkapni a tényleges adócsalókat, mert közöttük vannak azok a cégek is, akiknek az asztaláról esznek a Vityáék.
2./ Maguk a törvények is balfék módon lettek meghozva, nagyon sok a kiskapu, megváltoztatni a törvényeket meg egyik kormánynak sem érdeke az 1./ pont miatt.
3./ Amíg sok vállalkozás számára TÉNYLEGESEN MEGFIZETHETETLEN nagyságú az adóteher, addig a hatóság sem dolgozik akkora elánnal, mert egy csomó ott dolgozónak van mikrovállalkozó rokona, és tudja, hogy megfizethetetlen az adóteher. Van egy ismerősöm, aki odaállt a NAV végrehajtó elé, és őszintén elmondta, hogy milyen módszerekkel tüntette el a vagyonát, azaz hogyan tette behajthatatlanná. A NAV végrehajtó megdícsérte, hogy ügyes volt, hozzátette, hogy már így is éppen elég adót fizetett be az ismerősöm sok év alatt, tönkre is ment a vállalkozása bele, nehogy már még a magánvagyonára is fájjon az állam foga... És örömmel távozott a végrehajtó, mert érző emberként nagyon kellemetlen lett volna az ismerősöm magánvagyonát is lefoglalni neki, csak azért, mert az ismerősöm volt anno olyan balfék, hogy magánvállalkozást nyitott, és nem KFT-t csinált, tehát a magánvagyonával is felelt.

"????? Győzikének pl. ki falaz? Mindenki tudja, hogy mennyivel lóg, és szabadlábon van."

Győzikének nem kell falazni senkinek. Van annyi pénze, hogy meg tudjon fizetni dörzsölt ügyvédeket, akik megtalálják a jogi kiskapukat, mivel a magyar törvények nagyon sok kiskaput tartalmaznak, és ezt nem is akarja senki sem megváltoztatni (legalábbis a mindenkori kormány és mindenkori országgyűlés biztosan nem), lásd fentebb a 2./ pontot.

"A hatóságot meg ellenőrizni kell. Ott kéne kezdeni a rendcsinálást.
Abban mondjuk igazad van, hogy az egész ország korrupt, de ez sem véletlen."

A hatóságot senki nem fogja ellenőrizni soha, amíg ekkora adóterhek lesznek, lásd a fentebbi három pontot. És pont az adóterhek nagysága miatt korrupt az egész ország. Illetve pontosítok, az állami újraelosztás nagysága miatt. Pl. Észak-Koreában még nagyobb az állami újraelosztás, nagyobb a korrupció is, pedig ott halállal büntetik az ilyesmit, aztán mégis.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 16:14:28

@Jani haverja: Ha megtalálnák a kiskapukat, akkor nem lenne tartozása a zebrás izének.

Az emberarcú végrehajtós sztori szép, csak ott van vele szemben az, hogy korábban meg megvágtak itt Pécsett egy kisboltot, mert az eladó az ellenőrnek szívességből felvarrt egy gombot.
Az meg nem volt emberarcú.

Abban egyetértünk, hogy a törvényi szabályozás szar, és abban is, hogy miért, de ebbe egyrészt nem nyugodnék bele csak úgy, másrészt szerinted, ha 10%-ra lemenne az ÁFA, akkor ugyanezek miatt nem folyna ugyanez a móka? :D Dehogynem.

Én pont azt várta a kétharmadostöbbségeskormánytól, hogy esetleg, talán rendet rak ezekben a dolgokban, mert őket senki nem korlátozza. Hát, nem rakott. Megértünk a pusztulásra, ennyi.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.02.22. 16:27:38

"A rezsicsökkentést ellenőrző parlamenti munkacsoport vezetője, Németh Szilárd (egyébként Csepel polgármestere és fideszes országgyűlési képviselő) a Népszava szerint egy tévéműsorban felháborítónak nevezte az Elmű levelét. A politikus a beszámoló szerint közölte, "amit az Elmű megengedett magának ebben a levélben, az egész egyszerűen elképesztő, azt sugallja az embereknek, hogy miattunk elbocsátások, rendszer-karbantartási problémák lesznek".

A politikus szerint "amikor az ország jobban teljesít, (...) azok az emberek, akik ezt a teljesítményt létrehozták, megérdemlik, hogy csökkenjenek a háztartási kiadásaik". Németh Szilárd azt is elmondta, hogy találkozni fognak a szolgáltatókkal, és nem az a céljuk, hogy acégek padlóra kerüljenek ettől a 10 százalékos csökkentéstől."

hvg.hu/gazdasag/20130222_Kiakadt_a_fideszes_rezsifelelos_az_Elmul

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.02.22. 16:28:40

"amit az Elmű megengedett magának ebben a levélben, az egész egyszerűen elképesztő, azt sugallja az embereknek, hogy miattunk elbocsátások, rendszer-karbantartási problémák lesznek"

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 16:34:43

@laspalmas: Hát ha ez is benne lett volna az eredeti posztban, akkor már rezgett volna nagyon a léc a szavazásomnál...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 16:45:22

@ColT: Ha 10%-ra lemenne az ÁFA nem ez lenne a móka. Leírtam, hogy miért. LEHETETLEN más forgatókönyv a jelenlegi helyzetre is, meg a képzeletbeli helyzetre is. Az emberek ugyanis logikusan gondolkodnak.

Az ismerősödet a gombfelvarrásért azért büntette meg az ellenőr, mert nem ismerték egymást személyesen, az ellenőr először volt ott. Az én ismerősömnek meg azért gratulált a NAV-os végrehajtó, mert ő viszont nem először volt ott, több évig küszködött az ismerősöm a vállalkozásával.

Egyébként a Győzikének teljesen mindegy, hogy tartozik, vagy nem tartozik. Neki az a lényeg, hogy ne tudják behajtani rajta, és ne is csukják le ezért. Ezt pedig az ügyvédei eddig elérték, tehát eredményesen megtalálták a kiskapukat.

"Én pont azt várta a kétharmadostöbbségeskormánytól, hogy esetleg, talán rendet rak ezekben a dolgokban, mert őket senki nem korlátozza."

Őszintén szólva, ha még 1998-2002-ből nem ismertem volna a Fidesz "áldásos" tevékenységeit, akkor én is ezt vártam volna tőlük. Viszont A LOGIKUS RENDRAKÁS úgy kezdődött volna, ahogyan fentebb leírtam (adócsökkentés minden téren). Egyébként azt is ígérték, adócsökkentéssel kampányoltak, amit egyáltalán nem csináltak meg. Illetve ÖSSZESEN egy lényeges adócsökkentést csináltak, az SZJA-t, csak azzal meg az a baj, hogy egyrészt azt pont utoljára (sok év múlva, amikor a többi adócsökkentés miatt beérik a gazdaság) kellett volna, másrészt meg nem úgy, hogy az adócsökkentésnek nevezett balf@szságukkal a lakosság egy jelentős részének adónövekedése keletkezzen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 17:00:10

@ColT: Egyébként az a legnagyobb baj, hogy a rendszerváltás utáni összes magyar kormány ugyanavval a fordított logikával gondolkodott (gondolkodik most is), mint a kommunisták.
Elképzelik, hogy ők mire akarnak "adni" pénzt (ténylegesen lóf@szt adnak, az adófizetőktől erőszakkal elvett pénzt osztogatják a kényük-kedvük szerint), és ehhez szabják azt, hogy akkor mennyi bevételt kell összeszedni adókból.

A LOGIKUS gondolkodásmód meg az lenne, hogy ennyi, meg ennyi bevétel jön össze úgy, hogy nem terheljük a gazdaságot túlzottan, azaz fejlődjön is, és akkor most ezt az összeget milyen célokra, milyen arányban fordítsuk. De ezt a magyar kormányoktól képtelenség elvárni, és ebben nem a kormányok a hibásak, hanem a szavazópolgárok, mert el nem tudják képzelni azt, hogy a saját kis kedvezményüktől megfosszák őket. Ebben pedig a Kádár rendszer a hibás, mert kiépítette azt a rendszert, hogy iszonyat kevés szavazópolgár tudja azt elmondani, hogy ő aztán semmit nem kap "ingyen", vagy kedvezményesen az államtól.

PokerPeti 2013.02.22. 17:25:13

@InversioN:

Ha szabályozzák a profitot, akkor az esetleges buktába is beszállnak, ha valami beüt?
Vagy a nyereség szabályozott, a veszteséget meg nyelje be a vállalkozó teljesen, ha gond van..?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.22. 17:37:47

@Q-in-Law: Az extraprofit az a profit, ami nem a pártkasszába folyik be. Teljesen jogos, hogy megadóztatják :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.22. 17:40:39

Mi lenne, a közműszolgáltatók nekem fizetnének, mert adhatnak nekem gázt vagy áramot?

xvxvxv 2013.02.22. 17:41:51

a fideszcigányok kora

InversioN 2013.02.22. 18:05:15

@PokerPeti: A profit nem haladhat meg egy szintet. Magyarul csak akkor emelhetnek árat, hogy ha a költségek ezt indokolják és ezt ilyenkor meg is teszik. Ha veszteségessé válna a cég mert pl. emelkedik az olaj ára akkor jöhet a magasabb ár. Ha csak szimplán a profit miatt emelnek, akkor nem.

tlvajferi 2013.02.22. 18:15:57

annyira sajnálom az elmü-t és a befektetőit, a kormány borzasztóan megsarcolja őket
már nem futja luxus járgányokra, sem a 14. fizura, nincs már profitrészesedés sem, nincs vállalati buli és nyaralás sem, tényleg nem értem,miért szenvednek tovább
ha majd én leszek kormányon segítek, hogy ne szenvedjenek
visszaadom a népnek a vagyonát, cserébe ingyen lakhatást és ellátást biztosítok nekik

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 18:22:41

@tlvajferi: Sok sikert az elméletedhez :)

Észak-Korea már közel áll a megvalósításhoz, meg is látszik az életszínvonalon :)

lyken 2013.02.22. 18:27:39

Azért meredek, hogy a jobbos mikropárt még a fidesznél is nagyobb komcsi.

PokerPeti 2013.02.22. 18:32:15

@InversioN: nem a kérdésre válaszoltál. amit leírsz az egy tökéletes marxista állapot, ahol gyönyörűen, párhuzamosan folyik minden, kizárva minden kockázatot......
ez elméletileg működhet, de szerintem a gyakorlatban sokáig nem.

és légyszi ne írd meg, hogy de, mert nem tudsz meggyőzni.....

eax_ 2013.02.22. 18:36:23

@Q-in-Law: Az extraprofit egy kulcsszo, amely egyertelmuen jelzi az iroja kommunista voltat, gyakorlati jelentosege, hogy ezzel megsporolhato a poszt vegigolvasasahoz szukseges ido.

tlvajferi 2013.02.22. 18:46:31

@Jani haverja: miért jártál ott? vagy a világot te is csak a médiából ismered? hacsak onnan, akkor agymosott vagy
ők ugyanis megnyerték a függetlenségi háborújukat az usa-val, akárcsak vietnam
jó, a békét kezdik elveszíteni, már várom mikor legalizálják melegházasságot
az pillanat jelzi, hogy egy ország mikor dőlt be a csábítók karjába
:-)

gnme 2013.02.22. 19:08:05

miénk a lekvár, miénk a vár
miénk a haszon, miénk a kár

"...tudod, milyen ironikus a szomszédos ** Viktor zengő tájszóláson előadott évértékelőjét bömbölve hallgatni, miközben a főszerkesztő, egy mérhetetlenül intelligens, kiváló szakember épp kezd csomagolni, mert felmondott a nyomás miatt?..."

rezsicsökkentés mi? :-D

Réminger 2013.02.22. 19:17:26

@eax_: @InversioN: az extraprofit, mint fogalom létezik, de egy nagyon relatív dolog, nem érdemes dobálózni vele, persze egy politikusba kár a szó.
magyarországon is vannak szabályozott profitrátával működő vállalatok, pl. a MOL Földgázszállító, aki a gerichálózatot üzemelteti. ha jól tudom, a költségek 110%-át szedheti csak be, ergo 10% a fix profitja. a profitszámítás képleteit a törvény rögzíti. tehát van ilyen.
nagyon-nagyon fontos azonban, hogy szabályozott profittal _kizárólag_ szolgáltató vállalatok, és azokon belül is csak a hosszútávon is változatlan környezetben működők tudnak funkcionálni. pl. az alap-infrastruktúrák üzemeltetése, amiket alig kell fejleszteni, a fejlődés is alig befolyásolja őket, stb.

a termelésben és innovatív szolgáltatásban, azaz a gazdaság 99%ában azonban ez butaság. de mint mondtam, politikusok és követőik, mit lehet várni tőlük...

InversioN 2013.02.22. 19:33:09

@Réminger: A kommentjeim végig az energia-szolgáltató vállalkozásokra vonatkoztak (meg tömegközlekedést is említettem). Termelést és innovációt szóba sem hoztam.

tundrazuzmo (törölt) 2013.02.22. 19:38:11

Rezsimcsökkentést jelentett be az összes ellenzéki pártot magába tömörítő Hári János Platform. Az állampolgárnak mindent megígérnek, és utána betartanak.

Utólag aztán majd magyarázkodnak, amikor drágább lesz az áram, hogy ők hogyan értették a rezsim csökkentését.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.02.22. 20:01:04

Én a Díjneten nem kaptam fekete-fehér levelet :( De az sincs feltüntetve a számlán (a letölthető PDF-verzión se) hogy Pártunk és Kormányunk jóvoltából mennyivel csökkent a villanyszámla.

Felháborító!

Réminger 2013.02.22. 20:13:52

@InversioN: igen, világos, csak ki akartam hangsúlyozni, hogy ez egy nagyon szűk réteg, a "rezsi-szolgáltatóknak" is csak inkább bizonyos résztevékenységeire lenne alkalmazható, nem az egészre. az előzőből még ki is hagytam, hogy csak természetes monopóliumok esetén van értelme egyáltalán elgondolkodni rajta.

csak tudod, magyarország nem csak a 10 millió futballszakértő, de üzleti géniusz országa is :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.22. 20:26:14

lesz itt még 13-18ik havi nyugdíj is ismét...

EgyetemistaPartyzán (törölt) 2013.02.22. 21:18:37

Már csak azt tudnám minek kellett a rendszerváltás?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 21:28:04

@lyken: Miért lenne meredek? A szélsőjobb, meg a szélsőbal nézetei a világ minden országában nagyjából azonosak, az egyetlen lényeges különbség csak abban van, hogy a szélsőjobb nemzeti, vagy faji köntösbe burkolja a mondanivalóját, a szélsőbal meg internacionalista, és világkormányról álmodik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 21:36:58

@tlvajferi: Nem szerencsére nem jártam Észak-Koreában, nem is szándékozom oda menni.
Viszont szinte pontosan tudom, hogy mi lehet ott, mert vagyok annyi idős, hogy 20 évig "volt szerencsém" élni a Kádár rendszerben, úgyhogy felnőtt fejjel is tapasztaltam, hogy milyen. A nagyszüleim meg meséltek az 50-es évekről is. Úgyhogy van viszonyítási alapom Észak-Korea jelenlegi állapotának a megítéléséhez. Egyébként meg miért is szöknek onnan az emberek az életük kockáztatásával, ha olyan jó ott??? Meg miért nem szöknek be oda más emberek, hogy ott menedékjogot kérjenek??? Állítom ha EGYETLENEGY külföldi bemenne oda, és menedékjogot kérne, tele lenne a világsajtó vele.

Egyébként meg tudod következtetésekből is meg lehet ítélni a valóságot, pl. még egyetlenegy tudós sem rakott fel egyetlen hidrogénatomot sem (egyedül, egyetlen atomot) a mérlegre, mégis pontosan tudják a tömegét, ugyanúgy, mint ahogyan a Holdat sem rakták fel a mérlegre, és annak is tudják a tömegét.

Az meg, hogy ki, és milyen háborút nyert meg, az tökéletesen mindegy. Az a nem mindegy, hogy milyen áldozatok árán, és az a másik nem mindegy, hogy jobban járt-e vele, mintha elvesztette volna.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 21:41:58

@InversioN: Egyébként PONT az USA-ban (is) vannak olyan törekvések, és megvalósult dolgok is, amelyek azt célozzák, hogy az energiaellátásban, és a tömegközlekedésben is megszüntetik a monopóliumokat (ez az energiaellátásban nehezebb, de nem lehetetlen), és akkor nem kell ez a "szabályozott" profit. Persze most, Obama alatt kicsit halódik a dolog.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 21:45:10

@InversioN: Ja, itt Albániában a tömegközlekedésben már teljesen (vagy inkább majdnem teljesen) megszüntették a monopóliumokat mind a helyi, mind a helyközi közlekedés viszonylatában, ezért aztán itt szinte pontosan harmadannyiba kerül egy buszjegy (helyi is, meg távolsági is), mint Magyarországon, holott az üzemanyag csak kicsit olcsóbb. Most a jelenlegi miniszterelnök az áramszolgáltatás monopóliiumát akarja megszüntetni teljesen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 21:47:21

@Réminger: Igazad van, de légyszi olvasd el az előző két kommentem!

elwood 2013.02.22. 21:53:25

ne aggódjatok, 20 év múlva nagyon fasza lesz

M. Péter 2013.02.22. 21:53:50

@InversioN: Nem a költségek alapján számolják, hanem hogy a befektetett tőkén legyen "tisztességes" haszon (kb. 10%). A költség+x% alapú árképzés nagyon veszélyes, mert akkor a cégnek a költségek növelése, nem a hatékonyabb működés az érdeke. Egyébként az USA-ban is volt már néhány demokrata képviselőnek olyan ötlete tavaly, hogy az olajiparban a kormány határozza meg, hogy a vállalatoknak mennyi haszna lehet.

elwood 2013.02.22. 21:54:27

egyébként azér mondja ezt a három kádárista párt mert erre van igény
"Kádár népe , hej !"

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 21:56:53

@elwood: Pontosan sajnos :( Én ezért jöttem el Magyarországról, mert rájöttem, hogy nem a politikusokkal van a baj (tisztességtelen emberek mindenhol vannak), hanema választásra jogosultak többségének a gondolkodásával.

elwood 2013.02.22. 22:00:29

@Jani haverja: én meg elkúrtam, nem kicsit, nagyon
itthon maradtam.

azt hittem az orosz tankok miatt van itt kádár rendszer, hát nem.
ez kell ide.
harc az imperialiasta pénztőke ellen, meg jóságos vezető aki csökkenti a vízdíjat.

édes f*szom ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 22:17:09

@elwood: Sajnos eleinte én is azt hittem, hogy csak az orosz tankok miatt van. Örültem is, mint majom a farkának, amikor kimentek. Aztán még jó darabig hittem mindig abban, hogy majd a következő kormány valamivel normálisabb lesz. Nem lett, így tavalyelőtt ősszel (42 évesen) családostól a távozás hímes mezejére léptem. Mentségemre szolgál, hogy a szervezkedést a távozásra már jóval előbb megkezdtem, csak hát feleséggel, kisgyerekkel semmi sem olyan egyszerű (mondjuk nagy gyerekkel sem), mint mondjuk egyedül.

elwood 2013.02.22. 22:24:04

@Jani haverja: én is a gyerekek miatt nem akarok már menni ... pedig biztos jobb lenne nekik is

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 22:35:56

@Jani haverja: A kormányok is hibásak, a polgárok is, mert megválasztják ezeket az idiótákat.
Csak sajnos pl. ebben az országban 2/3 nélkül nem lehet csinálni semmit, mert az ellenzék mindent megvétóz, akár jó, akár rossz.
Amúgy milyen fordított logika? :D A lopás az egyetlen pártfüggetlen dolog ebben az országban :D:D:D:D:D
Politikai elit, hess.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.22. 22:53:49

Farok mind. Ezekkel a garnitúrákkal az ország csak helyben jár.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.22. 22:55:16

@Vidéki: Vidéki, te ugye "Önnek megyünk" vagy?

InversioN 2013.02.22. 23:05:28

@M. Péter: Igazad van, tényleg tőkéről volt szó. Rosszul emlékeztem. Mindenesetre a "méltányos profit"-ra szerettem volan rávilagítani, arra, hogy szükség van rá és létezik többé-kevésbé működő példa. A probléma az, hogy itthon minden előzetes felmérés nélkül fogják rá a vállalatokra a magas profitot, miközben a valódi helyzet bármi lehet, de fogalmuk nincs róla.
Ezt a turulbéljóslás-szerű viziókra épülő gazdaságpolitikát csak elítélni tudom. Bizonyítékok és tanulmányok nélkül kitalálnak valamit és másnapra elhiszik, hogy igaz.

InversioN 2013.02.22. 23:10:53

@Jani haverja: Ahogy Réminger is írta és én is kihagytam az érvelésemből, ezek az esetek többnyire természetes monopóliumokra vonatkoznak és nem véletlenül ez a nevük. A lényegük az, hogy általában magas fix költséggel rendelkeznek (pl. infrastruktúra) és a tőkebefektetés csak hosszabb távon térül meg: ezért a piacuk nem bír el egynél több nyereséges vállalatot. Ezekben az esetben a piacot kb. csak liberalizálni lehet, a monopólium megszüntetése irracionális.

elwood 2013.02.22. 23:14:58

@InversioN: "A probléma az, hogy itthon minden előzetes felmérés nélkül fogják rá a vállalatokra a magas profitot"

ja, Kósa Lajos pár napra rá már mondta is, hogy segíteni kell az önkormányzatoknak mert a tulajdonukban lévő vízművek nem tudja kigazdálkodni a csökkentést.
a rohadt multinak extraprofitja van, gazdálkodja a ki vérszívója, de jaj az én tulajdonomban lévő veszeteséges lesz ...

Eretnek59 2013.02.22. 23:20:12

Orbán beszéde lesz majd a bőrön?
Az elmúlt nyolc év helyett már az elmúlt száz évhez hasonlítgatott a demagóg pofa.
csak nekem verte ez ki a biztosítékot?

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.22. 23:31:08

Megint hazudott Orbán!

Márai Sándor-idézetet konferált fel évértékelőjében Orbán Viktor, a gondolatot el is mondta. A gond csupán az, hogy az valójában Ottlik Gézától származik .
"A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig."

Ilyen a ti bóvli, nemzeti elnökötök!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 23:56:00

@elwood: A TE döntésed, illetve a TI döntésetek, hogy mentek vagy maradtok, én nem akarok senkit sem sem erre, sem az ellenkezőjére biztatni, egyébként is csak szubjektív dolgokat tudok mondani, ez pedig a következő kettő:
1./ MI nem bántuk meg.
2./ Olyanról sem tudok (pedig biztosan van olyan is), aki családostól hagyta el Magyarországot és megbánta volna. Persze, aki családostól megy el, az SOKKAL JOBBAN meggondolja a lépését, és sokkal jobban meg is szervezi az elkövetkezendő életét előre, még otthonról, mint aki egyedül függetlenül "elmegy szerencsét próbálni".
De ezek csak az én teljesen szubjektív megfigyeléseim. Meg még egy: Ha ezt a következőt előre tudom, akkor már évekkel előtte léptem volna: A gyerek miatt kell a legkevesebbet aggódni (legalábbis a miénk miatt nem kellett) a legkönnyebben illeszkedik be, és így másfél év után már hét lóval sem lehetne visszavontatni Magyarországra, mert jobban érzi itt magát, mint Magyarországon érezte, pedig csak most lett 8 éves. Honvágya sose volt egy másodpercig sem, csak a nagyszülei, meg néhány közeli barátunk gyerekei hiányoznak neki, de ők meg meglátogatnak minket itt néha, úgyhogy találkozunk velük, ha kicsit ritkábban is. Meg egyébként van Skype, feltalálták :)

KopaszMercis 2013.02.22. 23:59:40

Extra profit, a kommunista jobbik idezi a kommunista marx karolyt es a kommunista fideszt. budos gyoker faszszopok mind...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 00:01:09

@ColT: Na azért normálisabb országokban az ellenzék a fontos 2/3-os törvényeket csont nélkül megszavazza. A baj az Magyarországon, hogy egyetlen normális párt sincs, nemhogy kettő, vagy három, akikből kitelne a kormánypárt, meg az ellenzék jó része is. :(

A lopás meg azért nehogy azt hidd, hogy magyar specialitás, lopnak a politikusok mindenhol, ha tehetik, és van mit ellopni. Csak más országokban kevesebb az ellopható, meg nem is nagyon tehetik meg a lopást a politikusok különböző okok miatt, épp ezért összességében kevesebb a lopás, de azért akad.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2013.02.23. 00:29:24

@elwood: "ne aggódjatok, 20 év múlva nagyon fasza lesz"

Nahát, Vitya az évértékelő seggnyalással egybekötött smúzoláson épp egy húszéves víziót tárt követői elé, ahol két évtized múlva tekintélyes nagy ország leszünk.

Tudja az ifjúkommunista pártvezér, hogy mit kell mondani.

Meridian74 2013.02.23. 04:01:59

@Q-in-Law: az extraprofit az, amikor semmi munka után minimális adóteherrel ugyan, de szinte egy-az-egyben kiviszed a banki alapkamatot 4-5x is meghaladó hasznot.

Vegyünk egy konkrétabb esetet. Mikor anno bajnaiék a termelőktől átvették a libákat, ezt értékesítették (igaz ugyan csak féláron), majd ebből 0 (azaz NULLA) Ft-ot fizettek ezért a termelőknek, és az egész szerzett bevételt off-shore cégen keresztül adózatlanul kimenekítették, na, az egy extraprofit volt.

Ugyanez megy az energiaszektorban, csak itt folyamatosan, szünetmentesen. Érthető az, amikor ebbe belenyúlt a kormány, hangosan jajjveszékelnek, katasztrófát vizionálnak, hangosan nyígnak, stb. stb. Ugyanez volt a bankokkal. Hány bank ment tönkre? Hány ígérte be azt, hogy na, innen aztán ezért nagy dirrel-dúrral kivonul? Nem mennek azok sehova se innen, mert jól tudják, még mindig 3x annyit szednek be, mint nyugat-európában, a nagy jólétben... Még mindig 6-8x annyi bank van itt, mint amennyire egyébként normálisan szükség volna...

Meridian74 2013.02.23. 07:23:56

@legszebbferfi: "nem kisebb rezsire van szükség, hanem versenyképes fizetésekre "
Ez amúgy a nagy igazság.

Idejön az AUDI, vagy Mercedes, beruház (azaz a legújabb, legmodernebb, legaktuálisabb technológiát alkalmaz, mivel a gyár új), és 1/5-ét fizeti az itteni melósnak, mint ugyanezen másik, de németországi gyár melósainak... így aztán ötödannyi adóbevétel lesz (mellette ugye még ott van az állambácsi adókedvezménye 5-10 évre), ötödannyi fizetőképes kereslettel, ezzel együtt pedig lófasz bevétellel az állami oldalról, és akkor próbáljon az állam itt egészségügyet, oktatást, nyugdíjat, közszolgálatot biztosítani... miből? Ezen nem segítene az sem, ha az egész nyugdíj-, egészség-, és oktatásügyet kiszervezné magánkézbe, mert ott is jelentkezne a "miből" szindróma... Ötödannyi keresetből? lehet azzal villogni, hogy húh bazz+ mennyi GDP-t termel az ország számára, de abból még adóbevétel nem lesz.

gabest1 2013.02.23. 07:39:15

@Meridian74: "Még mindig 6-8x annyi bank van itt, mint amennyire egyébként normálisan szükség volna... "

Hogy merülhet fel értelmes emberben egyáltalán ilyen: "szükség volna"?! A fókák is azon filózzanak, elég-e a jegesmedve a határban, vagy kell-e még? Nem ők döntik el. Ha több a medve, egyszerűen éhenhalnak, ez a medvék baja.

Vidéki 2013.02.23. 08:24:58

@Jani haverja:

Írod: "így tavalyelőtt ősszel (42 évesen) családostól a távozás hímes mezejére léptem. "

A népi közmondás szerint : "Messziről jött ember azt mond, amit akar!"

A te irracionális magyargyűlölő szövegeidet olvasva az is valószínű lehet, hogy

"Messzire ment ember azt mond amit akar!"

Az "Egyymillió bunker országát" Albániát úgy mutathatja be, mint az "Alice a csodaországban" című film a csodaországot.

zajos1 2013.02.23. 08:26:41

@Meridian74: És még így is többet mint a magyar átlag!

Erdőtársulás 2013.02.23. 08:27:16

@Vidéki:
"mennél kisebbek az adóterhek, annál nagyobb az adózási fegyelem"

"Ilyen marhaságokat a hozzád hasonló áltudósok terjesztik."

Találtam neked egy áltudóst, aki éppen marhaságokat terjeszt:

www.youtube.com/watch?v=yWUWONiRvcU

De ha egy kicsit több türelmem lenne, találnék neked egy Orbán Viktor nevű áltudóst is, az is pont ugyan ezt mondta.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.23. 08:33:09

@Jani haverja: Én csak itthonról beszéltem a 2/3 kapcsán.
Hogy máshol is lopnak, az egy dolog. Egyrészt, nem menti az itthoniakat, másrészt milyen kevesebb az ellopható? Néd meg a német közpénzeket, kicsit nagyobbak... De ott van annyi ész a magasan levő fejekben is, hogy úgy lopjanak, hogy ne legyen feltűnő, másrészt ott mennyi a korrupciós pénzek aránya? 10%? Itthon mennyi lehet? :D

Meridian74 2013.02.23. 09:18:24

@gabest1: ezt gondold át jobban, fuss neki még egyszer.

Azért van 40-50 bank kb ~3.5millió aktív keresőképesre, mert mindegyik magasabb haszonkulccsal tevékenykedik, mint tőlünk nyugatabbra. Megéri ide leánybankot telepíteni, mert itt már ki van alakulva egy árkartell, méghozzá jó magas árszinten.

Egyébként meg erre példa az OTP Bank. Vesd össze az itthoni THM-eket személyi kölcsönre itthon és romániában.

Segítek:
otbank.hu és otpbank.ro

Ugyanaz a bank és szembántó különbség a kamatlábakat illetően. Azt ne mondd, hogy a románok ennyivel jobban állnak nálunk.

Vidéki 2013.02.23. 09:41:30

@Meridian74:

Írod: "Megéri ide leánybankot telepíteni, mert itt már ki van alakulva egy árkartell, méghozzá jó magas árszinten."

Érdekes, hogy az idetelepített "leányok" elképesztően edzettek.

A Világgazdaság vastagbetűs alcímben így világít rá a magyarországi "leányok" sanyarú sorsára:

"Tavaly is hatalmas veszteséget szenvedtek el a magyarországi bankok, derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének friss adataiból. A részvénytársasági formában működő hitelintézetek 160 milliárd forintnál is nagyobb mínuszban zárták az esztendőt."

Mégis a leánybankok képesek túlélni a sokéves koplalást.

Mi lehet a banktitok, ami lehetővé teszi a sokéves túlélést?

Egy régi viccben a szatócs örökké arról panaszkodott vásárlóinak, hogy minden nap, amikor kinyitja az üzletét csak veszteséget termel.
Végül egyik vásárló megkérdezte: Akkor miből tud megélni?

"Abból, hogy szombat-vasárnap zárva tartok."

A szerencsétlen sorsú magyarországi leánybankok megélhetésének titka is valószínűleg a szombat-vasárnapi zárva tartásban rejlik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:05:59

@Vidéki: Tudod, én annyira "messzirőljött ember" vagyok, hogy egy egy kattintással a nevem mellett eléred a honlapunkat... Nálad ez hogy is van??? Ja, tudom, be kell írni a Gugli keresőjébe, hogy "Habony Árpád munkatársai", vagy hogyan másképp lehet téged elérni???

Aztán meg tudod, akik idejönnek magyarok, mindenki bunkereket akar látni. Néha gondolkoznom kell, hogy merre vigyem őket egy adott helyszínről (ahol éppen kitalálják, hogy bunkert akarnak nézni), hogy tudjak mutatni nekik aránylag kevés autókázással egy rendes épkézláb bunkert itt, az "egymillió bunker országában", ugyanis rohamosan tűnnek el ezek a bunkerek. Azt meg nem én mondom, hogy az utóbbi 15 évben csodaország Albánia, hanem a közgazdászok. Ha Magyarországról sem csak a dilettáns Eltolcsy állítaná, hogy "tündérmese" van ott, hanem a közgazdászok is, hidd el, század ennyi kommentelő járna pl. erre a blogra, és az is csak fikázná Zero-ékat, hogy mi a túrót panaszkodnak. Merthogy akkor az emberek is éreznék a saját bőrükön, hogy tényleg "tündérmese" van Magyarországon. De, mint tudjuk, nagyon nem így van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:10:52

@zajos1: Nevess csak nyugodtan, az olaszok, görögök, németek, norvégok stb. nem nevetnek, hanem idejönnek nyaralni, meg beruházni, meg apartmant venni a nyugdíjas napjaikra Spanyolország helyett, nekem az a lényeg. Biztosan ők a hülyék...

Egyébként meg nekem addig jó, amíg a Te fajtád csak nevet ezen az országon.

De egyébként néztél gazdasági mutatókat erről az országról, vagy csak minden alap nélkül neveted ki, mint oly sok magát okosnak képzelő magyar?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:13:29

@ColT: Lehet, hogy nem egyértelműen írtam: Én GDP arányosan beszéltem a "kevesebbről".
És Németországban GDP arányosan jóval kevesebb az ellopható, mint Magyarországon!!!
Ezért is csak kb. 10 % (szerintem ott is több) a korrupciós pénzek aránya.

Meridian74 2013.02.23. 10:15:49

@Vidéki: "A Világgazdaság vastagbetűs alcímben így világít rá a magyarországi "leányok" sanyarú sorsára:"

Hány éves vagy Szása? Még hiszel a gyerekmesékben?

Én is telesírnám a világot, ha a 10milliós fizetésemből akár csak egyet is elvennének...! Mert 11-et akarok...! Nem 9-et! Holott már 1 is elég lenne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:16:01

@Meridian74: Romániában nincsen banki különadó, végtörlesztés, és egy csomó más dolog, meg maga az adórendszer is barátibb. Sorolhatnám még a különbségeket, de inkább nézz utána.

Magyarországon meg a magas kamatokat meg a magas egyéb díjakat "nem a zemberek fizetik meg" ugye???

Meridian74 2013.02.23. 10:17:35

az előbbi kommenthez, nem olvastam végig teljesen, csak addig a mondatig.

Szóval a "Hány éves vagy Szása? Még hiszel a gyerekmesékben?" az tárgytalan, csak az utolsó mondat ami marad.

Meridian74 2013.02.23. 10:20:38

@Jani haverja: "Romániában nincsen banki különadó, végtörlesztés, és egy csomó más dolog, meg maga az adórendszer is barátibb. Sorolhatnám még a különbségeket, de inkább nézz utána"

Csakhogy ez már 2009-ben is így volt - sőt akkoriban sokkal nagyobb volt a különbség - , akkor néztem először ezt - nagyokat. Amiről meg te írsz az 2010 után lett javarészt bevezetve.

Az adórendszer meg miben befolyásolja a THM szintjét? A haszon javarészét off-shore-ban kiviszik oda, ahol kedvezőbb az adózás, pont erről szól az off-shore-zás.

Meridian74 2013.02.23. 10:21:27

@Jani haverja: "az olaszok, görögök, németek, norvégok stb. nem nevetnek, hanem idejönnek nyaralni, meg beruházni, meg apartmant venni a nyugdíjas napjaikra Spanyolország helyett, nekem az a lényeg. Biztosan ők a hülyék"

10 év múlva meg pánikszerűen menekülnek el innen, a sok cigány miatt.

Meridian74 2013.02.23. 10:26:10

@Jani haverja: németországban az adócsalókkal, a korrupt szarevőkkel nem úgy bánnak, mint itt magyarországon, pl hagyó Miklóssal, vagy Hunvald-félékkel, Kulcsár-félékkel, és ezt hosszasan lehetne sorolni. Apám múltkor vásárolt a Stadlertnál (az akasztói vállakozónál), aztán egy négyzethálós (kockás) füzetbe lett beírva a befizetet pénz, számla meg semmi... pedig az adóhatóság rendszeresen járhat oda, egyszer a hírekben is volt, és még mindig szabadlábon futkos az öreg, pedig priusza is van már, ugye.

Németországban ezeket az ügyeket egy éven belül lezárják, és a vagyonzárolások mellett röpködnek az 5-10 évek. Ott nem szaroznak, ha adófegyelemről van szó. Ezért van ott kisebb korrupció. Pedig aztán ott volna mit ellopni!

kifordított nagyanyó 2013.02.23. 10:46:52

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Múltkor valami olyasmi volt,hogy 2020-ban már érdemes lesz hazajönniük a fiataloknak.
Ez a jólét egyre távolabb kerül tőlünk....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:52:09

@Meridian74: 2009-ben Magyarország országkockázata messze nagyobb volt, mint Romániáé, egyébként asszem most is nagyobb. Ez megmutatkozik a kamatokban is.

Az adórendszer pedig annyiban befolyásolja a banki kamatszintet (illetve nem a banki kamatszintet, hanem a betéti és a hitelkamatok közötti különbség szintjét), hogy nem lehet mindent kimenteni offshore-ba. Pl. az alkalmazottak bérét és azok adóját, járulékait az adott országban kell kifizetni, de ugyanúgy ott kell kifizetni az energiahordozók árát, ami szintén az ottani melós adójának és járulékainak köszönhetően magas, ki kell fizetni a banképület megépítésének, karbantartásának költségét, ami szintén a melósok magas adójának és járulékainak köszönhetően magas, és még sorolhatnám.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:55:16

@Meridian74: Nem Magyarországon élek, hanem Albániában, erről az országról írtam, nem Magyarországról. Cigányok ugyan itt is vannak, de egyrészt kevesen, másrészt nem szaporodnak túlságosan, mert itt senkinek nem jár pl. családi pótlék, meg egyéb marhaságok. Egyébként meg a rendőrség eléggé rendet tart (nem csak a cigányokkal szemben, hanem mindenkivel szemben), úgyhogy nem sok vizet zavarnak. Most is nyitva van a házam előtt a kocsim, éjszaka is úgy volt. Ezt Magyarországon nem merném megtenni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:57:30

@Meridian74: Igen, ez is igaz, sok-sok kommenttel feljebb le is írtam, hogy a magyar törvények is segítik a zavarosban halászást, és le is írtam az okait is, hogy miért nem érdeke egyik pártnak sem normális törvényeket hozni Magyarországon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.23. 11:07:40

@Meridian74: Ezen röhögtem, amikor ment a nyívás, hogy a bankadótól majd elmennek a bankok.
Mennek a fenét.
Egy bankvezér sem meri bevállalni a kivonulást egy piacról, meg ha igen, akkor jön a konkurrencia a friss területre.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 11:15:29

@ColT: Mindenesetre csináltak egy csomó leépítést, rengeteg bankfiókot szüntettek meg. Valamint szépen ügyesen bevasalták az embereken a rájuk kirovott bankadót is.

Sokszor leírtam már, itt Albániában nincsen bankadó, meg egyéb marhaságok, valamint az egyéb adóterhek is jóval kisebbek. Kb. 3-szor annyifajta bank van itt jelen, mint Magyarországon. Mivel a lakosság kb. 1/3-a a magyarországiénak, így mondjuk 1.000 lakosra vetítve kb. 9-szer annyifajta bank van itt, mint Magyarországon.

Ennek köszönhetően itt egy adott összegre felvett 20 éves jelzáloghitelre feleannyi havi törlesztőrészletet kell fizetni, mint Magyarországon.

Mindez a bankok közötti verseny, valamint az országkockázat-beli különbség miatt van. Itt ugyanis jóval kisebbek a kamatok, és ez 20 év futamidőnél már azt eredményezi, hogy a havi törlesztőrészlet a fele lesz. (Itt most kamatnak számoltam a magyar bankok által hitelfolyósítási díjként, meg egyéb költségekként felszámolt összegeket is, amik itt pl. egyáltalán nincsenek is).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 11:34:15

@ColT: Kicsit ide tartozik, ezt olvastam éppen most a "Zindexen":

"Két dolgot utálok, az inflációt és a kommunizmust. Ezekkel kezdjenek valamit!" - mondta Orbán Viktor évértékelő beszédében. A mondatot idézetnek nevezte és Ronald Reagannek, az Egyesült Államok 1981-89 közötti elnökének tulajdonította.

Ronald Reagan valóban mondott valami ehhez hasonlót. A legendás mondat 1981 januárjában, első kormányértekezletén hangzott el. "Uraim és hölgyeim! Utálom az inflációt, utálom az adókat és utálom a kommunizmust. Kezdjenek ezzel valamit!" - mondta.
Orbán az adókat felejtette ki az idézetből.

index.hu/belfold/2013/02/22/hogy_is_mondta_reagan/

Én inkább Reagannal értek egyet...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.23. 11:40:06

@Jani haverja: Albánia nagyon más világ, ne keverd ide. Ha ott kartelleznének a b ankok, ott sem lenne verseny. Na meg Albániában alacsonyak az adók, oké, aztán nézd meg az állam működését is.

A bankadót lehetett várni, hogy áthárítják, de ez már csak a kúrmány töketlenségének az eredménye. (Ha nem volt egyáltalán kifejezetten szándékos a dolog.)
Az adókat senki nem szereti, de az államnak valamiből működnie kell. Itt nem az a baj, hogy adót kell fizetni, mint azt fentebb leírtam, hanem hogy nincs látszatja, hogy befizettük.
Mert 23 éve szarok az utak, szar az oktatás, szar az egészségügy, ilyesmik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 12:37:40

@ColT: Kartellezni csak ott lehet, ahol kevés a szolgáltatók száma ugyanarra a szolgáltatásra!!! Illetve a kartellezés esélye annál nagyobb, mennél kevesebb a szolgáltatók száma.
Nemhiába itt pl. telefonnál is 4 mobilszolgáltató van, most épül ki nemsokára az ötödik, a lakosság száma meg az 1/3-a Magyarországénak.

Az állam meg SOKKAL JOBBAN működik, mint Magyarországon itt, sokkal kevesebb pénzből, sokkal hatékonyabban. Mármint azokban a feladatkörökben, ami TÉNYLEG az állam feladata. A családi pótlék osztogatása, meg a hasonlók nem az állam feladata, ilyen itt nincs is, de ez csak egy példa.

Persze, hogy kellenek adók, és az államnak is működnie kell, csak nem mindegy, hogy mekkora adót szed be az állam, és azt mire költi, azaz mit határoz meg úgymond KÖTELESSÉGÉNEK. Az én véleményem szerint az oktatás, meg az egészségügy egyébként nem állami kötelesség, ahogyan az utak építése sem. Ennek a véleményemnek ellenére ezeket a dolgokat itt is az állam hajtja végre, bár lakosság számarányához viszonyítva itt pl. sokszorosa a magániskola, magánegyetem, valamint a magánkórház, magánklinika, mint Magyarországon. És ezek a magán iskolák, meg kórházak - ha hozzájuk fordulsz a szolgáltatásukat igénybe venni, ugyanúgy megkapják utánad az állami hozzájárulást, mint egy állami intézmény, Neked csak kiegészíteni kell. Így az állami intézmények is versenyre vannak kényszerítve valamennyire. Szóval ez sem egy ideális világ, de azért mérföldekkel jobb, fejlődőképesebb rendszer van itt, mint Magyarországon.

Az oktatás színvonaláról még egy gondolat: A kisfiam most elsős itt, de be van íratva Magyarországon is magántanulóként, úgyhogy mindkét ország első általános iskolás könyveit volt szerencsém végignézni. Amit én leszűrtem csak az elsős könyvekből: Itt sokkal kevesebbet tanulnak a gyerekek (az iskolai szünnapok száma is jóval több, meg kevesebb tanóra is van egy átlag napon), mint Magyarországon, de azt sokkal intenzívebben!!! És itt felesleges dolgokat nem tanítanak meg a gyerekeknek, csakis a gyakorlatban használható tudást, célirányosan. Mindez már az elsős tananyagok különbségéből is világosan látszik, hát még majd a későbbiekből. Ezen kívül itt nem egyfajta tankönyvkészletből tanul az egész ország, hanem a tanító néni maga válogatja össze, hogy miből akar tanítani a kismilliónyi tankönyv közül, egy iskolán belül is lehet, hogy a két párhuzamos osztály teljesen más tankönyvekből tanul. Ja, és amíg kisiskolás a gyerek (tehát egy tanítónéni tanítja, és nem szaktanárok) addig tulajdonképpen kötött órarend sincsen. A tanító nénire van bízva nagyjából, hogy mennyi időt áldoz pl. olvasásoktatásra, és mennyit matematika oktatásra, a lényeg csak annyi, hogy az első tanév végére megtanuljon a gyerek olvasni is, meg számolni is. Ezek nagyon lényeges különbségek Magyarország és Albánia között.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 12:53:01

@ColT: Még egy dolog az oktatásról: Itt a "kevés szidás, sok dícséret" (de mindkettő csak okkal!) elvét követik, és önbizalmat nevelnek a gyerekbe, nem megalázkodó rabszolgának nevelik, mint Magyarországon. És itt a gyerekek között nem az a menő, aki csak rosszat csinál, és nem tanul jól, hanem pont a jó tanuló gyerekek a menők az iskolában.
Hogy ezt hogy érik el? Egy apró, de nagyon találó példa: Itt az elsősöknél ugyanúgy nincs osztályzat, csak szöveges értékelés, mint Magyarországon. Ha valaki jól csinál valamit, akkor itt nem piros pontot kap, hanem piros csillagot, de ez lényegtelen. Viszont ha valaki KIMAGASLÓAN jól teljesíti az adott feladatát, akkor nem csak a füzetbe kap piros csillagot a tanító nénitől, hanem a homlokára is. Ennek az az értelme, hogy szünetben az egész iskola látja az udvaron, játék közben, hogy ez a gyerek kimagaslóan teljesített valamibe, illetve a szülő is látja rögtön, amikor érte megy a gyerekéért. Ennek természetesen a szülők örülnek, hogy látják a gyerekük homlokán a piros csillagot, és ez meg is látszik rajtuk. Ezt viszont látják azok a szülők is, akiknek a gyereke nem kapott piros csillagot a homlokára. Nagyon nagy inspiráló erőt jelen ez a végtelenül kicsi apró dolog is szerintem szülőnek-gyereknek egyaránt.
És a másik: Piros csillagot nem csak az abszolút értelemben vett jól teljesítésért lehet kapni, kaphat azt a relatív buta gyerek is, ha ÖNMAGÁHOZ KÉPEST jól teljesít aznap valamiben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.23. 13:15:21

@Jani haverja: "Még egy dolog az oktatásról: Itt a "kevés szidás, sok dícséret" (de mindkettő csak okkal!) elvét követik, "
Ez pedagógiai kérdés, nem annyira oktatáspolitikai. Jó tanerő itt is ezt csinálja.

"Persze, hogy kellenek adók, és az államnak is működnie kell, csak nem mindegy, hogy mekkora adót szed be az állam, és azt mire költi,"
Én mit mondtam?

"A családi pótlék osztogatása, meg a hasonlók nem az állam feladata, "
??? :D:D:D:D:D

Különben más kérdés, kinek mi a jó. Annyira azért nem szoktam hallani arról, hogy Albániában micsoda Kánaán van.

Arról meg alapvetően különböznek a nézeteink, mi az állam feladata. Szerintem lehetne bármi az, ha a lakosság szerint rendben van.
Itt sincs baj a magániskolákkal, magánkórházakkal, csak az állam hovatovább arrafelé terel.

A szolgáltatók száma szerintem nem jelenti a kartellezés létét, vagy nem létét. 10 szolgáltató is ki tud alakítani egységes árszintet. Itt pl. sok bolt van, de lényegi különbségek az árakban nincsenek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.23. 13:16:01

Ja, meg ennek az országnak nem annyira Albánia a mérce, mint inkább Ausztria, pl.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 14:19:26

@ColT: Mindkét kommentedre:
Egyrészt mi a mérce: Jelenleg Ausztriának Albánia, meg a néhány hozzá hasonló ország a mérce, Magyarországnak meg Ausztria. Az osztrákok ugyanis most jöttek rá, hogy ez a jóléti félszocialista kapitalizmus hosszú távon nem fenntartható, és ezért vesznek példát többek között Albániáról is.

Persze ha mondjuk Euro-ban nézed egy osztrák ember jelenlegi átlagkeresetét, akkor kiderül, hogy sokszorosan többet keres, mint egy magyar, és még többszörösen, mint egy albán. Viszont nem ez a lényeg, hanem a gazdaság fejlődésének az iránya, és ezügyben meg tényleg voltak itt osztrák (nem csak osztrák) gazdasági szakemberek tanulmányúton. Magyarországon meg a magyar átlagembernek még mindig az az osztrák jóléti állam a példaképe, amiről már ott is bebizonyosodott, hogy nem vezet sok jóra hosszú távon.

Aztán van még az életszínvonal. Mint már említettem sokszor: az, hogy egy albán átlagmelós jóval kevesebbet keres (mondjuk Euro-ra átszámolva) mint egy magyar átlagmelós, az közel sem azt jelenti, hogy rosszabbul is él. Ennek több oka van, az némelyekről nem az albán vezetés tehet, ezek a természeti adottságok. Itt én pl. most a télen összesen nem költöttem 10.000 Ft-nál többet a fűtésre, pedig egy marha nagy és rosszul szigetelt kétlakrészes házban lakunk, az egészet mi béreljük, a költségeket is mi álljuk egyedül. Azért írtam múltidőt az idei tél fűtésére, mert már több, mint egy hete este sem kapcsolunk be még 400 W-ra sem egyetlen hősugárzót sem. Emiatt itt építkezni is olcsó, mert szimpla ablaküvegek, vékony ajtók, és vékony falak vannak mindenhol, itt, ha van egy telked, bármelyik építési vállalkozó 140 EUR/m2-ért felhúz neked egy házat kulcsrakészen. Aztán van a sokat emlegetett vízdíj: Én egy teljes évben összesen átszámolva 3.600 Ft-ot fizetek a vízre, és annyit használom, amennyit akarom. Csak erre a háromra (a lakásköltségnél értelemszerűen egy évre leosztva) pl. egy magyar embernek a fizetéséből mennyi is megy el egy évben? Vagy egy osztráknak a fizetéséből?

Aztán vannak az olyan dolgok, amiről viszont az ország vezetése tehet, ha áttételesen is (pl. a kicsi adókkal). Ilyenek az élelmiszerárak, az áramdíj egy része, az éttermi-kocsmai árak, vagy éppen az autószerviz, vagy a fodrász árai, de akár a bankköltségek is. Ezeket az árakat tekintve Albánia Európa egyik legolcsóbb országa, csak olyan országok olcsóbbak nála, ahol az állam mesterségesen beleavatkozik bizonyos árakba (pl. Fehéroroszország), de azokban az országokban viszont az emberek a töredékét sem keresik az albán fizetéseknek. Tehát az átlagfizetéshez képest az egyik legolcsóbb az itteni megélhetés egész Európában, és az osztrák melósról is csak azért mondhatjuk, hogy jobban él, mert a megspórolt pénzéből viszont külföldön király módon nyaral, az albánnak meg bármilyen külföldi ország nagyon drága, és csak kevesen engedhetnek meg egy külföldi nyaralást. Viszont nagyon más alap életszínvonalról indult Ausztria, de ennek ellenére igaz az, hogy nem túl sokkal jobban él egy osztrák átlagember, mint egy albán átlagember (mint mondtam a külföldi nyaralások lehetőségét kivéve).

Ez egy ismerősömé itt van a házunktól nem messze.
palmanovaresort.com/english/

Ha a nagy kép alatti három kis kép közül a középső "Menu" képre kattintasz, megkapod az étlapot ezen a helyen árakkal együtt. Szorozz meg minden árat 2-vel, az a forintban megfelelő ár. Aztán lehet csodálkozni, hogy Magyarországon egy ilyen színvonalú helyen mennyibe kerül mondjuk egy leves, vagy egy főétel, és mennyibe kerül itt. Itt egy albán átlagmelós simán megengedheti magának azt, hogy kéthetente-havonta ilyen helyen ebédeljen a családjával, és utána úszkáljanak egyet a medencében. Egy magyar átlagmelós ezt szerintem nem engedheti meg magának. Szóval ennyit az életszínvonalról.

A kartellezésre: Hidd el, mennél többszereplős a dolog, annál nagyobb esély van a kartelltörő cég felbukkanására. EZ TÉNY.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 14:37:46

@ColT: Az életszínvonalra visszatérve: Vannak Albániának olyan részei is, ahol nem ilyen mediterrán az éghajlat, mint itt, fenn a hegyekben télen cudarabb időjárás van, mint Magyarországon. Azok az emberek SOKKAL SZEGÉNYEBBEK, mint az itteniek, pedig az átlagkeresetek kb. ugyanakkorák ott, mint itt. Nem véletlenül: Az ottaniak fizetésének egy jó része elmegy arra, hogy rendes, vastag falú, jól hőszigetelt, lakásokban lakjanak, és még egy csomót így is el kell költeniük fűtésre, kevesebb marad másra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.23. 18:45:13

@Jani haverja: Úgy mondjuk nem nehéz kevesebből megélni, hogy nem kell fűteni.
Az osztrákok meg mondjuk alapból jobban élnek, szóval nem nehéz javítaniuk a dolgokon. De aközött, hogy megfigyeljük, mások hogy csinálják, és mi a mérce, van különbség...

Hogy mi a jó irány, az nem teljesen egyértelmű. Több is lehet.
A magyar dolgok is működnének, illetve pl. működne az ingyenes egészségügy is, ha rendesen tenné az állam a dolgát. Pont.

Kartelltörés : ja, több az esély. De az nem azt jelenti, hogy meg is történik. Itt meg kb. 0. :D
Ráadásul nincs is kartellezés, mert az itt is büntetendő lenne... Teljesen maguktól egyezetetik a rohadékok az árakat :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 19:14:24

@ColT:
"A magyar dolgok is működnének, illetve pl. működne az ingyenes egészségügy is, ha rendesen tenné az állam a dolgát. Pont."

Az állami rendszer mindig és mindenhol rosszul, és hatékonytalanul működik. Ebbe bukott bele a szocializmus is szerte a világon. Ezért kell az államot minél inkább leépíteni, hogy csak azzal foglalkozhasson, ami tényleg a feladata, azaz a REND fenntartásával. Ebben is hatékonytalan és drága, de még soha sehol nem volt jobb megoldás a rend fenntartására, mint az állami, épp ezért sajnos szükséges rossz. A rend fenntartásán kívül minden egyéb mást sokkal jobban, hatékonyabban, és olcsóbban (persze ezek összefüggnek) meg tud oldani a magánszektor, de csak akkor, ha a REND biztosítva van. Épp ezért azok az országok fejlődnek mindig is, ahol REND van, és mellette felesleges feladatot nem vállal az állam. Ez alól a világstatisztika alól csak azok az országok a kivételek időlegesen, ahol valami értékes ásványkincset találtak. Ilyenek pl. némely arab országok és Norvégia az olaj miatt. De ezek csak időleges kivételek, az elrettentő példa erre Nauru, amely egy rövid időre a világ messze a legnagyobb 1 főre jutó GDP-jével rendelkezett, aztán most meg érdemes megnézni, hogy hol tart. Amelyik ilyen ország valamennyire megbecsüli az ölébe hullott szerencsét (pl. Norvégia) azoknak van esélyük az életszínvonalukat tartósan is fenntartani, a többiek meg ugyanolyan szegénysorba süllyednek vissza, mint ahonnan elindultak.

Magyarországnak számottevő ásványkincskészlete nincs (a víz, az egy politikusok általi hazugság!!!), épp ezért csak úgy tud fejlődni, ha TERMELÉKENYEN értéket állít elő. A termelékeny értékelőállításnak az egyik legnagyobb kerékkötője a magas adók. Épp ezért amíg Magyarországon az emberek úgy gondolkodnak, hogy sok mindenben szükség van az államra, addig ott SOHA nem lesz számottevő fejlődés, ahogy itt sem volt egészen addig, amíg ki nem tört 1996-ban a polgárháború. Az megnevelte az itteni embereket, azóta van is fejlődés, tetejében azóta Európában messze a legnagyobb fejlődést produkálta ez az ország. Nem hiába ezzel az országgal példálózik állandóan mind a Világbank, mind az IMF. Merthogy itt is felvettek anno hiteleket, csak itt NEM CSAK LÁTSZATRA csinálták meg azt, amit a Világbank, meg az IMF kért, hanem ténylegesen. Épp ezért el is kezdett fejlődni az ország. Az IMF, meg a Világbank ugyanis nem rosszakarók, hanem ők olyan dolgokat kérnek, ami miatt biztosnak látják a kihelyezett pénzük megtérülését, ha már egyszer kevesebb kamatot kérnek, mint amennyit a szabadpiac kérne, legalább a kockázatukat csökkentik.. Mellékesen ez hosszú távon annak az országnak is jó (mert fejlődik). Ahol meg csak látszatra hajtják végre ezeket a dolgokat, ott az IMF, meg a Világbank pénze nem hasznosul, sőt az adott ország még nagyobb bajba kerül esetleg (erre nagyon sok példa van).

Sok idejövő magyar szidta az utóbbi időben az IMF-et amikor itt voltak turista, vagy üzleti úton, az albánok meg mindig igencsak csodálkoznak ezen, mert számukra az IMF a világ egyik legrendesebb szervezete, amelyik kirántotta a sz@rból az országukat, és ők a saját szemszögükből nézve teljesen jogosan tartják ezt így.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.23. 20:50:51

@Jani haverja: " Az IMF, meg a Világbank ugyanis nem rosszakarók, hanem ők olyan dolgokat kérnek, ami miatt biztosnak látják a kihelyezett pénzük megtérülését,"

Na itt végeztem :D:D:D:D:D:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.23. 20:51:28

@Jani haverja: Illetve, hogy ott ténylegesen megcsinálták, amit kértek - esetleg, hogy ott volt rendszerváltás. Mert itt az még nem sikerült.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 23:58:46

@ColT: Pedig ez marha egyszerű dolog. Az IMF egy rosszul gazdálkodó, és éppen ezért kockázatos országnak azért tud mégis olcsó kamatozású kölcsönt adni, mert beleszólhat a gazdaságpolitikájába, így viszont fogja látni a pénzét. Egy piaci befektető, aki nem tud beleszólni egy kockázatos ország gazdaságpolitikájába, az csak magas kamatra fog pénzt adni, mert úgy számol, hogy ha az ország csődbe megy, akkor nemhogy a kamatot, de a pénzét sem látja vissza, lásd Argentína, Görögország, stb. Tehát a piaci befektető pl. úgy számol, hogy ha 10 nagykockázatú országnak kölcsönad országonként mondjuk 1 millió dollárt, és a 10-ből 1 bedől, akkor is meg kell lennie neki a kölcsön végén a 10 millió dollárjának, meg pluszban a rendes kamatjának. Ezt csak úgy tudja elérni, hogy (ha egyéves futamidőre nézzük ezt a teljesen elméleti példát), hogy mindenkinek 10% feletti kamatra ad kölcsön, de neki ténylegesen csak a 10% feletti kamat lesz a tényleges jövedelme, maga a 10% a kockázati díj. Tehát a piaci befektető nem keres többet, csak a kockázatot fizetteti meg. Persze a valóságban nem így van, mert a kockázatra biztosítást szoktak kötni, és akkor a biztosítónak fizetik ki ezt a példában szereplő 10%-ot a biztosítás fejében. Meg persze a valóságban ez nem 10%, hanem jóval kevesebb, mert nem minden 10-ik kölcsön dől be még a nagyon kockázatos országoknál sem.
Az IMF viszont beleszólást kér a gazdaságpolitikába, ezért ha IMF kölcsönt vesz fel az ország, akkor ez az elméleti 10% nem annyi lesz, hanem mondjuk 1,5%, plusz a rendes üzleti kamat, ugyanis ha az IMF beleszólhat a gazdaságpolitikába, akkor jóval kisebb lesz az esély, hogy bedőljön az adott nagyon kockázatos ország.
Ez elméletileg az adott országnak is a legjobb, mert egyrészt olcsón kap kölcsönt, másrészt meg egy komoly közgazdász stáb tudja befolyásolni az adott ország dilettáns politikai vezetését normálisabb, kevésbé dilettáns irányba.

Hogy Orbánéknak miért nem jó az IMF kölcsön jóval olcsóbban? Hát azért, mert akkor a közbeszerzéseket nem a Közgép nyerné pl., hanem olyan cégek, amelyek olcsóbban és jobban meg tudnák csinálni az adott munkákat. De ez csak egy példa. Persze az IMF beleszólhat elvileg abba is, hogy pl. csökkenteni kellene a minimálbért, vagy éppen a béreket (mindenkiét). Ezt hazudozták Orbánék ha jól tudom, meg más hasonlókat. Csakhogy az IMF nem hülyék gyülekezete. Nagyon jól tudják, hogy egy bizonyos társadalmi feszültség felett már zavargások lennének az adott országban, és éppen ez negatívan befolyásolná az ország gazdasági fejlődését, biztonságát, stb., magyarul akkor meg amiatt nőne meg az esélye annak, hogy az adott ország csődbe megy. Éppen ezért fordulhatott elő az a helyzet, hogy Orbánék mindenféle hazudozásai ellenére kiderült, hogy az IMF a Magyarországon való trgyalásokon egyáltalán nem kért nyugdíj, meg munkabér csökkentést, sőt!, azt kérte, hogy NE növekedjenek a szegényebb rétegek terhei.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.24. 00:14:11

@ColT: Itt most már elmondható, hogy ténylegesen megvolt a rendszerváltás, ez igaz. De azért itt sem volt ez fáklyásmenet, sőt nagyon durva volt. Először is itt 1992-ig húzta a kommunista diktatúra (sokkal durvább volt, mint Magyarországon), amikor is nagy zavargások közepette elzavarták őket. Ezután elkezdődött az a korszak, ami most van Magyarországon, csak jóval durvábban lopták szét az országot különböző módszerekkel, most nem részletezem, mert nem akarok regényt írni. Szóval egy eleve koldusszegény országot még jobban szétloptak. Ezért aztán 1996-ban polgárháború-szerüség tört itt ki, egy csomó politikust lelőttek, de ez még hagyján, mert azok meg is érdemelték, viszont teljes anarchiába került az ország. Nem volt kormány, nem volt rendőrség, nem volt áram sokszor hetekig (képzeld el, hogy ez mondjuk egy kórházban milyen kellemes, amikor már a generátor üzemanyaga is elfogyott, merthogy az sem nagyon volt), stb., mindenki fegyverrel járt az utcákon, de nem úgy, mint most, hogy vadászik az út mellett, hanem önvédelemből. Aztán 1997 közepe táján a normálisabb politikusok nagyjából összefogtak, és azóta van itt REND, meg fejlődés is. Az emberek is nagyon sokat tanultak az itt sokkal véresebb kommunizmusból is, meg a polgárháborúból is. És akkor 1997-ben hívták be az IMF-et, meg a Világbankot, akik akkor kirántották ezt az országot a sz@rból. Azóta van itt jó világ csak. Viszont mivel mind az emberek, mind a politikusok tanultak a sok leckéből, így jelen pillanatban egyáltalán nem kell tartani attól sem, hogy melyik párt fog győzni az idén késő tavaszi választásokon, mert a kormánypárt is elég normális, meg az ellenzék is, a programjaik között is minimális különbség van, és tetejében ezekre a különbségekre sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy melyik a jobb. Persze ők meg tudnák fojtani egymást egy kanl vízben, de ez a ő dolguk. A lényeg az, hogy engem, meg a sok-sok más közembert hagyjanak nyugodtan élni, és ez itt megvan.

Geza 2013.02.24. 06:25:49

Én úgy látom, hogy ez a szolidaritás-alapú adózás ("módosabb ember fizessen többet") valahogy nem működik errefelé.
Mi lenne, ha mindenki annyit fizetne adóba, amennyit az államnak őrá költenie kell? Azaz egységes fejadót az állam alapfunkcióinak (pl. igazságszolgáltatás, diplomácia) fenntartásra, ill. minden aktívan igénybe vett állami funkció legyen nyugodtan pénzes.
Kerüljön _minden_ (az adó is) annyiba, amennyibe tényleg kerül, mert ez a felosztó-kirovó módszer itt csak korrupcióhoz vezet.
Amúgy meg én nem olcsó államot szeretnék: legyen drága, csak _működjön jól_...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.24. 17:15:20

@Geza: Húha, hát ez megint bonyolult.
Megpróbálom leírni a gondolataim egy részét:
1./ Általában a módosabb ember több szolgáltatást is vesz igénybe (pl. mert többet utazik, és a jelenlegi országok döntő többségében az útépítés és fenntartás állami feladat, de sorolhatnám a végtelenségig, hogy mikben vesz igénybe több szolgáltatást). Tehát értelemszerű, hogy többet fizessen. Ugyanakkor pl. az egykulcsos adó igazságos, mert így is többet fizet a módosabb ember (nagyobb összegű jövedelem ugyanannyi %-a is több, mint kisebb összegű jövedelem ugyanannyi %-a). A többkulcsos adórendszer viszont igazságtalan, mert a gazdagabb JÓVAL TÖBBET fizet a szolgáltatásokért.
2./ Ha viszont teljesen libertárius, vagy éppen anarchokapitalista eszméket vallunk, akkor viszont NE az állam szolgáltasson, mert mindezt olcsóbban meg tudja oldani a magánszektor. Durva példa: Én nemsokára átmegyek a szomszédhoz, mert meghívott egyet beszélgetni, meg iszogatni. Ha anarchokapitalista rendszerben élnék (nem ott élek, mert jelenleg olyan rendszer nincs is, de azért kapitalistább rendszerben élek, mint ami Magyarországon van), akkor most valamilyen módon fizetnem kellene azért (valószínűleg bérletem lenne) a 30 m utcán való megtételéért gyalog is! valami filléreket, mert az utca is valakié lenne, és az megépítette, és karban is tartja. Hozzáteszem NEKEM ez ellen semmi kifogásom nem lenne, csak akkor ne kelljen fizetni adót!

Szóval én a drága államot nagyon ellenzem, mert az mindig hatékonytalan. Sokan hozzák fel ellenpéldaként pl. Svédországot. Csak ők elfelejtik azt megemlíteni, hogy az addig működött JÓL, amíg Svédország lakosai túlnyomórészt svédekből álltak. Kevés lakosú ország, relatív nagy területtel. A települések relatív elszigetelten egymáshoz képest HATALMAS ÖNÁLLÓ önkormányzatisággal. Ja, ha mindenki mindenkit ismer a közös pénz elosztásakor, akkor persze, hogy kevesebb a lopás, ki az a hülye, aki a kiközösítést is vállalva megdurrantja a közös pénz egy részét? Most, a sok bevándorló miatt már Svédország is változik, nem véletlenül. Az ami egy speciális helyzetben működött, az ma már nem működik, legalábbis egyre kevésbé jól.

Szóval az utolsó mondatodra: A világon sehol (speciális, átmeneti eseteket kivéve) nem működik JÓL egyetlen állam sem, és tetejében mindezt drágán is teszi.

Bee-zony 2013.02.24. 18:37:28

Urak és hölgyek, az elemzés nem a megoldás, hanem csak a megoldás egy része...
Haladjunk.

Politikai nézetekkel születünk?
index.hu/tudomany/2013/02/20/politikai_nezetekkel_szuletunk/
(...)
„A tudományterület módszereivel végzett vizsgálatok megállapították, hogy a leginkább örökletes meghatározottságú attitűdjeink a politikai ismeretek megszerzésére irányuló hajlam, az általános ideológia (liberális, konzervatív), valamint a választásokon való részvétel. A legkevésbé genetikai tényezők által meghatározott attitűdök pedig a külpolitikai preferenciák, a bevándorláshoz való viszonyulás, valamint a pártpreferencia (ez utóbbi különösen alacsony örökletes komponenssel rendelkezik). Ellentmondásnak tűnik, hogy míg a politikai nézetek igen erős genetikai gyökerekkel rendelkeznek, addig a politikai pártokkal való azonosulást szinte kizárólag társadalmi hatások alakítják ki.”
(...)
Végezetül, de nem utolsósorban, jegyzem meg, hogy a tudatalattink által generált késztetéseink az intelligenciánk segítségével elvileg legyőzhetőek.
A kérdés persze az, hogy szembeszállunk-e ezekkel a késztetésekkel, vagy inkább ideológiákat gyártunk arra, hogy miért helyesek. Sajnos, rendszerint ez utóbbit tesszük. Az emberi agy ugyanis egy pragmatikus gépezet, mely nem a tények megismerésének, hanem az egyéni és az evolúciós értelemben vett siker elérésének eszköze. A valóság, az igazság és az igazságosság csak akkor érdekes, ha azok egyeznek a valós vagy vélt érdekeinkkel.
(...)

A cigányok többsége lop, csal, hazudik, a zsidók többsége lop, csal, hazudik, és a magyarok többsége is lop, csal, hazudik – úgy tapasztaltam, hogy 50% fölött van az arányuk.
Ezért talál oly jól egymásra a szemét cigány, rohadt zsidó, szarmagyar többség, és pl. ezért Magyarország gazdasági formája a korrupció, ami kenőpénz és jutalék nélkül nem működik.
Meg fog „táltosodni” Magyarország? Vagy Mexikó? Vagy Ukrajna? Nem fog, mert a genetikus többségi készlet meghatároz, és a tényleges változás generáció-váltásokban, évszázadokban és évezredekben mérhető, miközben ott van az a kontraszelekció is, hogy a legjobbak elmennek, Magyarországról is, a hozzájuk lelkileg közelebb álló többségű országokba, mert egyénként és kisebbségben lévőként nincs ennél jobb választásuk. Nem könnyű kivándorolni és máshova beilleszkedni, de a működő megoldás-választékból még mindig ez a legkönnyebb.

Magyarországon húsz év múlva jobb lesz, mondta Orbán. 2033-ban majd megint elmondja ugyanezt, ha még mindig él. A fideszdroidok persze nem vonultak ki, hanem megtapsolták.
Amíg ennyi hülyíthető ember van Magyarországon, addig hülyítő is lesz.

A következő húsz évre tervez Orbán
index.hu/belfold/2013/02/22/a_kovetklezo_husz_evre_tervez_orban/
„...az életszínvonal meghaladja majd az európai átlagot – sorolta a következő húsz év céljait Orbán.”
Megvolt az esti mese felnőtteknek.

Nem azt állítom, hogy Magyarország 100%-ban hitvány emberekből áll, hanem azt, hogy jelenleg ilyen a többség.
Az eredmény az, hogy „akárhová nyúlsz, mindenütt eléred a szart”, és ezt olyan mértékben tapasztaltam az utóbbi két évben, hogy ez a megállapítás fix pontként, axiómaként van igazolva.
Magyarországon a jin-jang ábrából a többségi feketeségben a kis fehér kör valósul meg.
A jin a sötét oldal, „és amikor a jin telítődik, akkor a jang indul az útjára”, az ehhez tartozó filozófia és meglátás szerint. Az én „hócipőm” már telítve van, úgyhogy a jang indul az útjára, úgy Magyarországon, mint külföldön.
Magyarországon a kiindulási helyzet az, hogy kevesen vannak megfelelő erkölcsi és szellemi szintű emberek, de vannak. Ők tartozzanak egy körbe, legyen az bármilyen kicsi is, aztán következik az, hogy mi az optimum ezen kis körön belül, és -által. Száz ember már „kis csodát” tud tenni.
Probléma, hogy ezek az emberek alulról az erőszakos bűnözők, főleg a bűnöző cigányok által vannak szorongatva és pusztítva, felülről a fehérgalléros bűnözők, főleg a bűnöző zsidók által, oldalról és körben pedig az MSZMP két utódpártja, és a többi hasonló színvonalú párt korrupt és kriminális tagjai és hívei, főleg a magyarok által.
Ilyenkor a kulcskérdés, hogy van-e kitörési pont. Szerintem van – de először is legyenek meg az elérendő célok, és a csapat.
A szisztéma ez: a problémák megállapítása, hogy mi van jelenleg, és hogy minek kellene lennie, mi a helyes, mi a kívánt állapot, pl. mi a jól működő TV szintje, és mi a jól működő országé, és ez hogyan érhető el, mit kell ehhez tenni.
A jól működő Magyarország vonatkozásában öt fő elérendő célt látok (és persze a hozzájuk tartozó miért-et és hogyan-t is meg kell válaszolni):

Normális Magyarország Program

Magyarország aktuális 5 legnagyobb problémája (avagy Magyarország 5 legnagyobb baja):
1. Alacsony népszaporulat;
2. Alacsony erkölcsi és szellemi színvonal;
3. Magas bűnözés;
4. Gazdasági hanyatlás;
5. Magyarország politikacsinálói már egy ideje mindig megtalálják azt a jónak látszó rossz oldalt, akikből aztán a vesztők lesznek, és a győztesek a kis (és egyre kisebb) Magyarországon alaposan elverik a port.

Az elérendő célok ezek alapján:
1 Az erkölcsi és szellemi szint növelése, amennyire csak lehet;
2. A szükséges népszaporulat;
3. 0 bűnözés;
4. Gazdasági tudatosság, önállóság;
5. Semleges Magyarország.

Nem igazán látszik más opció, csak az a kettő, hogy vagy megtesszük ezeket,vagy megszűnünk, kihalunk.
Én arra szavazok, hogy érjük el ezt az öt célt, és tegyük meg amit ezekhez tenni kell.
Mivel genetikusan és memetikusan erősen determinálva vagyunk mindannyian, világnézetileg és erkölcsi és szellemi szintben egyaránt, világos, hogy erre a programra Magyarországon kevesen „rezonálnak”, mert nem ez a jelenlegi szintjük, lévén ez olyan „magas frekvencia”, amit kevesen érnek el – akik viszont igen, azok legyenek meg, csapatban is.
Hogy ezt az 5 pontot pl. a Fidesz, a Likud testvérpártja felvenné a megoldandók és megvalósítandók közé, az akkora csoda lenne, hogy akkora nincs. Hogy miért nincs, ahhoz ajánlott olvasmány: hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3csahos
Hozzáteszem, hogy én pl. Szegedi Cs(h)anád kipaterolását a Jobbikból nem tartom jó lépésnek; addig nem volt zsidóbérenc, amíg ki nem derítették, hogy van egy zsidó a családfáján, és odalökték a zsidókhoz, és vele is szaporodott az ellenség száma. Ha pl. Vona homályba vesző családfáján (vagy chanádfáján) lenne egy zsidó, akkor állítólag ő lemondana. Amikor az az első számú prioritás, nehogy zsidó legyen a családfán, az már az ostobaság egy foka és útja (ha néger van rajta, vagy eszkimó, az mennyit számít, szerinte és szerintük?). Miért lenne első számú prioritás, hogy egyik őse milyen volt, és miért nem az az első számú prioritás, hogy ő most milyen?
Én már igaz emberekre és gazemberekre, és végső soron egészséges elméjűekre és beteg elméjűekre osztom az emberi társadalmat, szigorú kritériumok szerint, pl. a pénzéhes, élősködő, szenvedélybeteg az nem egészséges elméjű, és az egészséges elméjűek között is minél magasabb erkölcsi és szellemi szint az ami szükséges, és persze akármennyire zsenik is, az őrület határát ne lépjék át.
Hány ilyen ember van Magyarországon, és egyáltalán, a Földön?
Nem sok.
Viszont akármennyi is van, túl kell lépni azon a Murphy-törvényen, hogy rendes emberek nem akarják embertársaikat igazgatni, mert ennek a folyománya az, hogy akkor ez megmarad a pszichopatáknak, a fehérgalléros bűnözőknek, és akkor minden rendes ember rosszul jár, és a bűnözők uralkodnak, és lezüllik és tönkremegy az ország, minden lakójával együtt, főleg azokkal a rendes emberekkel, akikről a kismilliomodik „bőrt” is lehúzzák a bűnözők.
Tehát létérdek a rendes emberek számára a politikai aktivitás, az összetartás, a szaporodás és az irányítás megszerzése, még akkor is, ha nem ők a többség valamely országban, és emiatt esélytelennek látszik a főhatalom elérése. Ha meg sem próbálják, akkor így viszont egyértelmű, hogy esélytelen.
Amit meg tudunk tenni a jó célok érdekében, az tegyük meg, és amikor megtettük, látni fogjuk, hogy van-e további út és mód, és melyik az, a növekedésre, a kitűzött legnagyobb célok elérésére.
Ahol megvan az akarat, megvan a mód is – angol mondás.
Hihetetlennek látszik ilyen célok elérése Magyarországon, és mégis biztos vagyok benne, hogy mindörökké kitartással és céltudatossággal elérhetők a kitűzött célok.
Hogy ezt mire alapozom? Pl. arra, hogy mindennek van legalja, ahonnan már valóban felfelé vezet az út, és hogy a rothadás egy véges folyamat, ahol a megrothasztott gyümölcs elpusztul, és nem terem és nem szaporodik tovább, és a rothasztó is elpusztul, ha már nem tud további gyümölcsöket megrothasztani, mert azok már ellenállók, és pl. Ézsaiás próféta is azt írja, utolsó mondandójaként, hogy a jelenlegi zsidóbirodalom véget ér, és ami utána következik, az már egészen más világ lesz, igazságos, bűnmentes és boldog.
De előtte még van egy keresztény világvége is, beteljesedik az utolsó nagy keresztény jóslat, úgyhogy még mindig „történelmi időket” élünk, főleg az, aki az élettér helyett harctérré vált helyen lakik, és marad.
Ha sokat nem tudunk tenni, akkor tegyük meg azt a keveset, amit tudunk...

Ésaiás próféta könyve 64. rész
1. Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának; mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek;
2. Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának.
3. Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja.
4. Elébe mégy annak, a ki örvend és igazságot cselekszik, a kik útaidban rólad emlékeznek! Ímé, Te felgerjedtél, és mi vétkezénk; régóta így vagyunk; megtartatunk-é?
5. És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket!
6. S nem volt, a ki segítségül hívta volna nevedet, a ki felserkenne és beléd fogóznék, mert orczádat elrejtéd tőlünk, és álnokságainkban minket megolvasztál.
7. Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan.
8. Oh ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk.
9. Szentségednek városai pusztává lettenek, Sion pusztává lőn, Jeruzsálem kietlenné.
10. Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértenek, tűz perzselé föl, és minden a miben gyönyörködénk, elpusztult.
11. Hát megtartóztatod-é magad mind e mellett is, Uram; hallgatsz-é és gyötörsz minket felettébb?

Ésaiás próféta könyve 65. rész
8. Így szól az Úr: Mint a mikor mustot lelnek a fürtben, ezt mondják: ne veszesd el, mert áldás van benne, ekként cselekszem szolgáimért, és nem vesztek mindent el!
9. És nevelek Jákóbból magot, és Júdából, a ki hegyeimnek örököse legyen, és bírják azt választottaim, és szolgáim lakjanak ott!
10. És lesz Sáron nyájak legelőjévé, és Ákhor völgye barmok fekvőhelyévé népem számára, a mely engem keresett.
11. Ti pedig, a kik az Urat elhagyátok, a kik szent hegyemről elfeledkezétek, ti, kik Gádnak asztalt készítetek, és Meninek italáldozatot töltötök,
12. Titeket én a kard alá számlállak, és mindnyájan leborultok megöletésre: mert hívtalak és nem feleltetek, szóltam és nem hallottátok: a gonoszt cselekedtétek szemeim előtt, és a mit nem szerettem, azt választottátok.
13. Azért így szól az Úr Isten: Ímé, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok, ímé, szolgáim örvendnek, de ti megszégyenültök!
14. Ímé, szolgáim vígadnak szívök boldogságában, és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgatni fogtok;
15. És átok gyanánt hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak, és megöl titeket az Úr Isten, és szolgáit más névvel nevezi,
16. Hogy a ki magát áldja e földön, áldja magát az igaz Istenben, és a ki esküszik e földön, esküdjék az igaz Istenre, mert elfeledvék a régi nyomorúságok, és mert elrejtvék szemeim elől.
17. Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak;
18. Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, a melyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vígassággá teremtem, és az ő népét örömmé.
19. És vígadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!
20. Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek, sem vén ember, a ki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú száz esztendős korában hal meg és a bűnös száz esztendős korában átkoztatik meg.
21. Házakat építnek és bennök lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét.
22. Nem úgy építnek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.
23. Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velök megmaradnak.
24. És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.
25. A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr.

Bee-zony 2013.02.25. 09:13:39

Valóban van, akinek túl hosszú, és nem olvassa, pl. akinek kicsi a szellemi kapacitása.
Vagy...
„A családhoz tartozik, köbükunokai fokon, egy harmincadik századbeli rokon…
- MZ/X MZ/X jelentkezz, jelentkezz!
- Kapcsford.
- Mit mond?
- 1 forintért megmondom!
- Elfelejtettem ókor olykor, hogy nem tudhat még újmagyarul ez az atomókor. Szerencse, hogy beszélhetek így a vén szülékkel, a gondolat átvivő kézi készülékkel.
- Kapcsolatunk titkos is és misztikus, kicsit utópisztikus.”

A fejlődés a bolhaszaron is elférő komment, és a hozzá tartozó bolhányi agy?
Nano-piko-femto-atto-zepto-yokto twitter, egysejtű, baktérium, vírus, az élő és élettelen határvonala, hm?

Bee-zony 2013.02.25. 09:25:47

Összefoglaló a rohanó embereknek az élet legnagyobb kérdéseiről és a válaszokról:
„Itt mindent megtalál, ami igazán fontos”
index.hu/belfold/2013/02/25/itt_mindent_megtalal_ami_igazan_fontos/
:)

Geza 2013.02.25. 15:16:34

@Jani haverja:

"Általában a módosabb ember több szolgáltatást is vesz igénybe ...Tehát értelemszerű, hogy többet fizessen."
Ezzel teljesen egyetértek, csak azt nem értem, hogy miért kell elkülöníteni a több igénybevételt a többet fizetéstől, amikor (szerintem legalábbis) kézenfekvő lenne egész egyszerűen annyi kérni a szolgáltatásért, amennyibe kerül. Például magasabbak az adók, hogy ingyenes lehessen az általános iskolai oktatás, azaz beszedik a pénzt az emberektől a nagy közös kalapba, majd kiosztják az általános iskoláknak.
Elvileg jó, csak gyakorlatilag meg sérülékeny a rendszer: vajon kitől mennyit szedtek be erre, melyik iskola mennyit kapott belőle, mennyi jár(t volna) neki, illetve hát ki mennyit lopott el belőle menet közben?
Ha ezt a pénzt az emberektől nem szednék el, hanem ők maguk adnák oda közvetlenül annak az iskolának, ahová járatják a gyerekeiket, akkor levágnánk pár hurkot a pénz útjából, plusz a visszacsatolás szabályozása (az az iskola kapjon többet, ahová többen járnak) is röviden meg lenne oldva.
Persze, elveszítenénk a szolidaritást, de -ahogy látom- azzal itthon nem annyira élni, mint inkább visszaélni szokás.

"Ugyanakkor pl. az egykulcsos adó igazságos, mert így is többet fizet a módosabb ember (nagyobb összegű jövedelem ugyanannyi %-a is több, mint kisebb összegű jövedelem ugyanannyi %-a). A többkulcsos adórendszer viszont igazságtalan, mert a gazdagabb JÓVAL TÖBBET fizet a szolgáltatásokért."
Megint csak egyetértek: ha megtartjuk a szolidaritási elvet, akkor valóban az egykulcsos adó (és _nincs_ adómentességi küszöb: az évi 100Ft is ugyanolyan kulccsal adózik, mint a havi 100millió) lenne a legjobb. Egyrészt nem büntetné azt, aki többet/jobban dolgozik, másrészt pedig egyszerűsödne az adminisztráció, mert nem kéne havonta előrevetíteni a jövedelmet, becsülni a fizetendő éves adót, visszaosztani annak a hátralévő részét, mindezt amiatt, hogy az adó számítási periódusa (év) nem egyezik a fizetési periódusával (hónap), amire viszont egyes egyedül azért van szükség, mert az adósávok az éves jövedelemre vonatkoznak.

"Ha viszont teljesen libertárius, vagy éppen anarchokapitalista eszméket vallunk, akkor viszont NE az állam szolgáltasson, mert mindezt olcsóbban meg tudja oldani a magánszektor."
Már miért tudná? Amit egy Jürgen Morgen mint tulajdonos meg tud csinálni, azt a Magyar Állam mint tulajdonos szintén meg tudná tenni, már feltéve hogy nem lenne tele akasztófáravaló korrupt tolvajokkal.
Ha úgy vesszük, hogy az Állam (gazdasági szempontból) egy részvénytársaság, aminek a részvényesei az állampolgárok, csak az osztalékukat nem készpénzben, hanem életszínvonalban kapják, akkor miért ne lehetne (a magántulajdonúak mellett) állami bank, biztosító, benzinkút, mobilszolgáltató, áruházlánc, gyár, vagy bármi egyéb?
Ha már szabad elvekről beszélünk, akkor miért akarnánk kizárni a lehetséges tulajdonosok közül éppen hogy az állampolgárok érdekközösségét képviselő államot?

"Én nemsokára átmegyek a szomszédhoz, mert meghívott egyet beszélgetni, meg iszogatni. Ha anarchokapitalista rendszerben élnék ... akkor most valamilyen módon fizetnem kellene azért a 30 m utcán való megtételéért gyalog is! valami filléreket, mert az utca is valakié lenne, és az megépítette, és karban is tartja. Hozzáteszem NEKEM ez ellen semmi kifogásom nem lenne, csak akkor ne kelljen fizetni adót!"
Ez így van. Józan paraszti ésszel két esetet tudok elképzelni:
a., Legyen az út magántulajdonban, ekkor a tulajdonosok fizessék az építését és fenntartását, mindenki más pedig fizessen reális árat a használatáért, és ezt kapják meg a tulajdonosok.
b., Legyen az út köztulajdonban, ekkor a tulajdonosok fizessék az építését és fenntartását, mindenki más pedig fizessen reális árat a használatáért, és ezt kapják meg a tulajdonosok.
Lehet, hogy ott beszélünk el egymás mellett, hogy szerintem az állami tulajdon és a köztulajdon egy és ugyanaz kéne hogy legyen :) ?

"Szóval én a drága államot nagyon ellenzem, mert az mindig hatékonytalan."
Hát, ahol nem állítják falhoz a köztisztségükkel visszaélő korrupt tolvajokat, ott valóban. Merthogy ugye a drága állam az nagy állami hatáskört is jelentene, az egyben nagy felelősséget is a köztisztviselők részéről, amihez pedig társulnia kéne egy rendes fizetésnek (felelősen végzett munka esetén) és egy súlyos következményekkel járó felelősségrevonásnak is (felelőtlenül végzett munka esetén).
Na, ez utóbbi valóban hiánycikk errefelé mostanában, úgyhogy igazad van: amíg ez nincs meg, addig a drága állam csak nagy lopásokat eredményez(ne).
Viszont egy kemény felelősségrevonáshoz egy nem részrehajló (és nem előítéletes) igazságszolgáltatás is kéne, ami viszont szintén nincsen, úgyhogy ez a téma messzire vezet.

"A világon sehol (speciális, átmeneti eseteket kivéve) nem működik JÓL egyetlen állam sem, és tetejében mindezt drágán is teszi."
Viszont ahol mégis (akár erővel is, de) működik az állam, az mindig hatékonyabb, mint a pár tízmillió egyén szervezetlen tülekedése.
Pl. pár tízezer pénzember tényleges összefogása képes volt felvásárolni a világ gazdaságának nagy részét, mert ők -bár nem definiálták magukat államnak- felállították a kis belső szabályaikat, ahhoz tartják magukat ill. kikényszerítik egymástól, és mivel összehangoltan cselekszenek, simán ledarálták a náluk százszor nagyobb, de szervezetlen gazdaságokat is.
De ez már megintcsak egy másik történet :)...

Egy szó mint száz: itt és most valóban az egykulcsos adó és a vékony állami szféra lenne a legjobb, fenntartva persze az állam későbbi nagyobb szerepvállalásának a lehetőségét.

dr. Aullah 2013.02.25. 16:09:38

OFF:

index.hu/belfold/2013/02/25/zsiga_kimagyarazta_a_hazvasarlast/

Úgy kimagyarázta, hogy semmi új infót nem mondott, csak amit eddig. Mindenki tudta, hogy nem lesz ebből semmi.

Horizont 2013.02.25. 16:51:17

@dr. Aullah:
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Éljen Zsiga Marcell! Éljen, éljen és éljen a 40 milkás házában békében, nyugalomban! Megérdemli! Mi is megérdemeljük!

tudi 2013.02.25. 17:47:40

Hmmm. Ez szép és jó, hogy csökkentsük a rezsit, mert így több marad a népnél, csak akkor nem csak a gáz, stb. árát kéretik csökkenteni, hanem a fáét is,mert szerintem azzal sokkal többen fűtenek, mint gázzal. A másik ezen szolgáltatások vajon miért is a legmagasabb áfa kulcsba tartoznak? Ezt mindenki igénybe veszi, nem luxus. az lenne rezsicsökkentés, ha 5%-l adózna. Nem ez amit a Fidesz csinál. A másik árcsökkentés az lenne, ha saját magunk állítanánk elő például az itthon felhasznált gáz egy részét, például biogázként, egyik csatornán láttam, hogy a Los Angeles városi szeméttelepen az ott termelődő metánt felhozzák, és értékesítik, sőt a "hülyék" még a kukás kocsikat is azzal hajtják.
@Geza: "Ha ezt a pénzt az emberektől nem szednék el, hanem ők maguk adnák oda közvetlenül annak az iskolának, ahová járatják a gyerekeiket, akkor levágnánk pár hurkot a pénz útjából, plusz a visszacsatolás szabályozása (az az iskola kapjon többet, ahová többen járnak) is röviden meg lenne oldva." Na régebben ez így volt, például az én dédszüleim anno fizettek ilyet a 40-s-50s években, hogy iskolafenntartási adó vagy hasonló, ezt onnan tudom, hogy karácsony másnapján családi ebéd után előkerestük a Dédnagypapám iratait és ott voltak régi adós papírok, amibe ez szerepelt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 18:56:00

@Geza:
"Egy szó mint száz: itt és most valóban az egykulcsos adó és a vékony állami szféra lenne a legjobb, fenntartva persze az állam későbbi nagyobb szerepvállalásának a lehetőségét."

Majdnem egyetértünk, de mégsem. Ugyanis az állam SOHA NEM LEHET jó tulajdonos, legalábbis tartósan, pont Svédországot hoztam fel példának erre. A különbség egy állami szolgáltatásnál, és egy magánszolgáltatásnál az, hogy a szolgáltató szervezet hierarchikus csúcsán egy magánszolgáltatónál mindig a tulajdonos(ok) vannak, akik a SAJÁT PÉNZÜKET kockáztatják, és ezért érdekük a hatékony ellenőrzése az egész szervezetnek (mondjuk egy nagyvállalatnak, vagy akár egy magániskolahálózatnak), egész a hierarchia legaljáig (pl. takarítónő). Az állami szolgáltatásnál viszont a hierarchia csúcsán is hivatalnok ül AKI NEM A SAJÁT PÉNZÉT KOCKÁZTATJA, hanem az adófizetők pénzét. Persze a "főhivatalnokokat" pl. a kormányt a nép (az adófizetők, akiknek a befizetett pénzét kezelik ezek a hivatalnokok) le is válthatja ELVILEG (parlamenti, önkormányzati választások). De tényleg csak elvileg, több okból:
1./ Nem csak azoknak van szavazati joguk, akik adót fizetnek, hanem másoknak is (pl. a nyugdíjasok Magyarországon egy igen nagy ilyen csoport, de vannak más csoportok is). Az ő szavazataik nagyon befolyásolják azt, hogy kik lesznek a "főhivatalnokok", azaz kikből fog állni egy kormány, pedig ők sem fizettek a közösbe, tehát nem "tulajdonosai" a közös pénznek.
2./ A befizetett adót a tényleges adófizetők is jóval kevésbé érzik sajátjuknak, mint pl. ha a SAJÁT PÉNZÜKÖN részvényt vennének.
3./ Mivel az adófizetés kényszer, így az emberek nem tudnak ide-oda variálni a pénzükkel, egy részvénytársaságban való akármilyen kicsi tulajdonlásnál viszont igen, tehát hiába vagyok én egy részvénytársaságnál csak 1 db részvény tulajdonosa, az igaz, hogy nem az én elgondolásom fogja valószínűleg irányítani azt a részvénytársaságot, és az is lehet, hogy az nem is tetszik nekem, viszont akkor megtehetem, hogy eladom a részvényemet, és egy másik részvényt veszek belőle, vagy éppen elkocsmázom. Ezt az államnak befizetett adómmal, vagy annak egy részével nem tehetem meg.

Hirtelen ennyi jutott az eszembe, de vannnak még más szempontok is, amik azt bizonyítják, hogy az állam (néhány speciális, és rövid ideig tartó esetet kivéve) SOHA nem tud olcsón és jól szolgáltatni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 18:59:13

@dr. Aullah: Valamelyik Vastagbőrposztban előre megjósoltam ezt, sajnos igazam is lett :(

Tényleg már nem érintik közvetlenül az életemet a magyarországi történések, de ettől függetlenül olyan boldog lennék, ha egyszer mondjuk a Vidéki feltörölné velem a padlót itt, merthogy egy ilyen hasonló jóslatom nem válna be :) Inkább vállalnám a "hülye vészmadár" szerepét.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 19:01:07

@tudi:
"Na régebben ez így volt, például az én dédszüleim anno fizettek ilyet a 40-s-50s években, hogy iskolafenntartási adó vagy hasonló, ezt onnan tudom, hogy karácsony másnapján családi ebéd után előkerestük a Dédnagypapám iratait és ott voltak régi adós papírok, amibe ez szerepelt."

Csak szerintem ott MINDENKITŐL beszedték ezt az adót, nem csak attól, akinek iskolába járt a gyereke.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.25. 19:01:44

@Jani haverja:
Már most is az vagy neki, vergődsz itt az albán eredetű tévképzeteidben és a balhiteidben össze-vissza :)!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.25. 19:11:09

A kormány most már tényleg ráállt a közműszolgáltatók bő nyállal szopatására!

index.hu/gazdasag/2013/02/25/szocialis_kozmutorveny/

Ki a faszom, melyik banánköztársaságban látott már olyat, hogy az állam előírhat a szolgáltatóknak bármit, majd hozzáteszi, hogy "ja, egyébként az árban ennek költségét ne vedd figyelembe"?!
De egyébként befektetői bizalomról pofázik a faszfej, mely sápítozik, hogy ő nem érti, hogy mi az, hogy ők azt elvesztették!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 19:14:30

@Geza: Az előző irományomhoz egy kiegészítés:

Egy elméleti példa:
Ha HOLNAP megváltoztatnák a választási törvényt, és aszerint azok kapnának csak szavazati jogot, akik az elmúlt 4 évben adót fizettek Magyarországon, tetejében a szavazatuk "erőssége" attól függne, hogy mennyi összeget fizettek négy év alatt be, akkor a 2014-es választásokon szerintem a jenelegi parlamenti pártok egyike sem érne el nagyobb létszámot a parlamenti helyeket tekintve, mint 5%. És teljesen új pártok jelennének meg ez alatt a bő egy év alatt, akik meg is nyernék a választásokat, és ők alakítanának kormányt. (Megjegyzem sokkal normálisabbat, mint ami eddig valaha volt).

De hát ez csak egy álmodozás, EGYIK kormánynak sem ez az érdeke.

Persze még így is rossz gazda lenne az állam, csak nem annyira.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 19:15:39

@Rufus78: DDD

Hiányzik a Vidéki neked nagyon most innen úgy látom :)

DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 19:19:28

@Rufus78: Hát ez se semmi...

Édes Istenem, mindig van lejjebb...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.25. 19:31:43

@Jani haverja:
Mondjuk túl meglepő nincs benne, Matolcsy már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy a külföldi kézben levő energiaszolgáltatók vagy lesznek szívesek eladni "jóárasítva" a befektetéseiket, vagy különben...

"Senki nem veszítene, ha a kormány visszaszerezné a hibásan eladott monopóliumokat, a befektetők például elkerülnék későbbi veszteségeiket".
index.hu/gazdasag/2013/01/17/matolcsy/

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 19:40:12

@Rufus78: Hát a "jóárasítva" szerintem nem fog megvalósulni, amilyen balfékek voltak a gázüzletágnál, valószínűsíthető, hogy a többinél is így lesz...

"Senki nem veszítene, ha a kormány visszaszerezné a hibásan eladott monopóliumokat, a befektetők például elkerülnék későbbi veszteségeiket".

Ez meg az Eltolcsyra jellemző újabb dilettáns logikai bukfenc:
Mert miről is szól a mondat: Arról szól, hogy eddig a szolgáltatók szenvedtek el veszteségeket, ami a jövőben még nagyobb lesz, tehát jobban teszik, ha eladják az államnak. Ha viszont ez megtörténik, akkor eszerint a továbbiakban az állam fogja állni a veszteségeket, azaz az adófizetők!!! Gratulálok a dilettáns Eltolcsynak ehhez a mondatához, amiben nyíltan kimondja, hogy jól meg akarja szopatni a magyar adófizetőket :)

tudi 2013.02.25. 19:47:44

@Jani haverja: Sajnos erről nincsenek információim, de valószínűleg igen.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.25. 19:58:19

@Jani haverja:
Egyfelől nekem is pont ez a logikai bukfenc tűnt fel, másrészt viszont nem vagyok annyira optimista, mint te. Szerintem ez a mondat inkább arról szólt, hogy eddig megvolt a maga haszna a szolgáltatóknak, ha mást nem, egy csomó pénz kivittek társaságcsoporton belüli szolgáltatások díjaiként, innentől viszont a kormány beveti azokat a törvényes eszközöket (mondjuk az ilyen "de az árba ne építsd be!"-kaliberű legitimált "zsarolást"), amivel ezt a bújtatott hasznot fenntarthatatlanná teszi, ezen keresztül próbálva elérni, hogy a szolgáltatónak érdemesebb legyen eladni akár veszteséggel is, elesve a korábbi hasznoktól, mint hogy Damoklész kardjaként lógjon felettük Matolcsy jobbagyféltekés kreativitása és kreténsége.

Ez persze a korábbi példából látszik, hogy nem feltétlenül kell azt jelentse, hogy az országnak ez megéri. A gázüzletág-eladás jóárasítása így lesz olyan, mint a zsidó üzletember esete az orosz alvállalkozóval...

lyken 2013.02.25. 21:12:52

Gyerekek, ez cikket ér: index.hu/gazdasag/2013/02/25/nem_sikerult_szetszedni_simort/

Mondja már meg valaki, hogy mikor is volt utoljára, hogy az előre megszövegezett ítéletet már vitték is a tárgyalásra? Na? Jogállam, mi?

Bee-zony 2013.02.25. 22:48:37

@Jani haverja: „Ha HOLNAP megváltoztatnák a választási törvényt, és aszerint azok kapnának csak szavazati jogot, akik az elmúlt 4 évben adót fizettek Magyarországon, tetejében a szavazatuk "erőssége" attól függne, hogy mennyi összeget fizettek négy év alatt be...”
ÁFA-ról hallottál-e már? Üzemanyag adóról? Jövedéki adóról?
Mondj egy embert, aki itt él, és nem fizet adót, vagy ő, vagy az ő fogyasztása után a szülei...
Az adózás alapján a lehető legnagyobb lenne a szavazószám, és a csecsemőkig le lehet vinni a szavazási korhatárt, mert a pelenkán is ott van az ÁFA.
Viszont azt a totál csövest, aki mindig ingyenkonyhán étkezik, és mindig ingyen kapja a ruhákat, ki lehetne zárni a szavazásból... ha van ilyen.

Bee-zony 2013.02.25. 23:01:37

@lyken: „Virág elvtárs: Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától, Pelikán elvtárs!
Pelikán: Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet!
Virág elvtárs: Ejnye, az álmatlan éjszakák...”

Bee-zony 2013.02.25. 23:19:33

@dr. Aullah: Kismilliomodik példa: pénzköltő, hazudj, lopj, csak rajt' ne kapjanak; és ők aztán nem kapnak rajta senkit, mert kéz kezet mos, és holló a hollónak nem vájja ki a szemét.
Miért is zárt ülés, miért nem nyilvános, hm?
A kleptokrata tolvajbanda megvitatja a dolgokat egymás közt..

Sohase higgyetek a szemeteknek
www.youtube.com/watch?v=J7-tPdVI3vU

Bee-zony 2013.02.25. 23:31:55

Magyarország társadalmi tömegkatasztrófa sújtotta térség, ahol a becsületesek vannak kisebbségben, és persze ők is húzzák a rövidebbet.
Akinek nem tetszik, el lehet menni.
Szodomagyarországról nem csak el lehet, hanem el is kell menni.
Kiskoromtól fogva éreztem, hogy Magyarországon a degeneráltságnak, hülyeségnek és aljasságnak olyan elegye van többségileg, ami nyomorba dönt, butít, és öl, és az alkohol és a kábítószerek mellett is van még valami széles körben elterjedt elmebetegség, agyi rothadás, és ettől ilyen romlott a többség, a többségi bűnözőhalmaz életformája, ami ellehetetleníti a másként gondolkodókat és viselkedőket is, mert domináns társadalmi forma egy közigazgatási egységen belül csak egy van.
Mivel a halála után senki nem tud semmilyen materiális dolgot magával vinni, mindent elveszít, a tiszta vagy sötét lelke kivételével, ha van lélek, tehát mivel a materiális játék kezdeti és záró egyenlege egyaránt 0, élhetnénk korrekten is, csakhogy ehhez egészséges elme kell, ami viszont a magyarországi többségnél nincs meg. Ha csak a materiális síkot nézzük a 80-körüli évvel, akkor is ott van pl. az, hogy akinek nagy fokú kényelemre van szüksége, az elkényelmesedik, és életképtelen lesz, tehát ez valójában rossz irány. Magyarország tele van ön- és társadalompusztítással, és elpusztul, megsemmisül, mint egy rothadó gyümölcs, és végül jönnek vagy az egészséges lelkű „barbárok”, vagy az egészséges lelkű korrektek, akik pl. nem félnek attól, hogy nincs lakás, vagy nincs babakocsi, és ha nincs, akkor nem szaporodnak... A fehér Észak-Amerika sikere is a puritán igénytelenségnek volt köszönhető, csak aztán rájuk telepedtek a rothasztó zsidók, mert rájuk tudtak telepedni, és most már a meredeken hanyatló ág van, gyermeklétszámban, és mindenben, és persze feljövőben vannak az egészségesebb ösztönű, és ellenállóbb „barbárok”, akik ugyan sok mindenben sötétek mint az éjszaka, de az élethez legalapvetőbb dolgokban speciel nem.
Eddig a fehérek „A bukás – a fehérek utolsó napjai” c. színes-szagos-3D film szereplői...
A gyávaság és az elpuhultság az, ami megteszi a hatását.
Semelyik rassz nem csinált végig két olyan véres világháborút, mint a fehérek (kaukázusiak) – de minek, ha most meg az elpuhulás és elhülyülés kora van... A két véglet között van a normális.
Most ott tartunk, hogy aki nem képes megvalósítani a kivándorlást, pl. lakóautóval, némi komfort-hiánnyal, de bőven túlélhetően, és a kellő szaporodást, az megkapja pl. a sztálingrádi szintet, a kannibalizmussal, a járványokkal... állítólag csak ott kb. 750 ezren haltak meg.
A Sztálingrádi csata. (dok.film) Part 3/3 (53 perc)
www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=diEDzxABihI
A judeonáci fehér birodalom bukása van, és ennek meg kell bukni, mert bűn rossz. A probléma az, hogy miért nem tudnak a fehérek végleg elválni a judeonáciktól, világnézetben, vallásban, és mindenben? Márpedig ezt kell tenni, mert akik a rothasztó zsidóktól akár a legkisebb mértékben is függenek, azok meg lesznek rothasztva...
A megoldás: a kivándorlás a judeonáci birodalomból, ami gyakorlatilag az egész Nyugatot jelenti sajnos, de ezen belül az északi területek, pl. a finnek kevésbé vannak elrontva...
El lehet jutni odáig is, hogy nincs egy normális hely a Földön, mert ami klímában normális, vagy legalábbis a megszokott lenne, ott vannak a judeonácik a világuralmi motivációjukkal és a kettősmércével... a többi rész pedig szimplán nem fehér embernek való.
Sok vándorlás nem fér az ember életébe, mert az sok idő, pénz, energia, a beilleszkedéssel együtt... de ha a zsidók és cigányok képesek voltak előnyt kovácsolni a vándorló életmódjukból, akkor a magyaroknak is képesnek kell lenniük erre. A vándorlás nehezebb mint a helyben maradás, tehát aki képes rá, az életképességben magasabb szinten van, mint a helyben maradók.
Most erre van szükség, és zsidómentes világnézetre és vallásra, mert ez jelenti a szükséges teljes önállóságot és függetlenséget, és s megmaradást és növekedést. Hogy ebben mennyi a boldogság, és mennyi a küzdelem... annyi, amennyi. Ne legyünk finnyásak a sok küzdelem miatt, ha a fennmaradás és növekedés a tét.
A teendők:
1. Kivándorlás a judeonáci birodalomból, helyként a legkisebb rossz megkeresése. Nehéz.
2. Mindeközben összetartás, az egység megőrzése. Nehéz.
3. Megfelelő szaporodás, 4 gyermek, és jó nevelés. Nehéz.
4. Saját világnézet és saját vallás, a zsidóktól való teljes függetlenség. Nehéz.
5. A létfenntartás, megélhetés. Nehéz.
Erre kell képesnek lenni, mert így maradunk meg és növekszünk. Ha pedig nem vagyunk rá képesek, akkor elveszünk.
Akinek mindez nem csak nehéz hanem megoldhatatlan, az még nehezebb helyzetben találja magát előbb-utóbb.
Magyarországot nem kell végleg feladni, hanem csak addig, amíg a judeonáci többség fennáll, és ők fulladjanak bele a saját szarukba. Ha az antiszemétisták maradnának, attól sem oldódna meg a helyzet, úgyhogy az antiszemétisták jobban járnak a szétválással, a judeonácik pedig egyék meg a saját főztjüket.
Nekem ne dirigáljanak, ne szedjenek tőlem adót, és tűnjenek el teljesen az életemből. Ez a helyes. Miután megtapasztaltam a judeonáci rezsim aljasságait, a cigánybűnözőkkel és a magyarbűnözőkkel, élősködőkkel, szenvedélybetegekkel, beteg elméjűekkel együtt... Megtapasztalva a helytelent, és részben már a helyest is, tudom, hogy mi a helyes.

Csigataposó 2013.02.25. 23:33:22

Azt azert igy beraknam breking the newsnak, hogy Zsiga Marcelt megfosztottak a mandatumatol es feljenetettek az ugyeszsegen a semmibol lett jovedelmei miatt.
index.hu/belfold/2013/02/25/zsiga_kimagyarazta_a_hazvasarlast/

Ja nem a kez-kezet mos mentegetelmi bizottsag 24bol 24szer is azt mondta, hogy "Minden rendben van a mi kutyank kolke korul es kulonben se kapargassuk a felszint tul erossen mert meg baj lehet belole. Koszonjuk."

Bee-zony 2013.02.25. 23:53:10

@Csigataposó: A sikítófrászt hozod a többségre ilyen rendkívüli hírekkel.
Véget ért a lopcsencsór tolvajkór-szak, mert leszálltak az UFO-k rendet tenni...

BPO654 2013.02.26. 00:24:59

@Bee-zony: Kanadában jó élni? Ott nincsenek csövik? Múltkor volt vmi téli olimpi v mi, ott mutattak egy párat..... . Máshol sincs kolbászból minden. Persze el lehet menni. Angliában 400 font egy szoba+kaució uennyi +költöpénz. Tehát ha nincs 1000 fontod kb 360000 Ft-od a kkor maradhatsz itthon. Persze csövezni bhol lehet.:D
Sokkal jobbak a bérek csak az árak is sokkal magasabbak..... .:D
De lehet menni.
Itt egy jó cikk, a Dél-kóreai csoda és ami mögötte van!!!
www.origo.hu/nagyvilag/20130220-ongyilkossagba-menekulnek-az-elhanyagolt-delkoreai-oregek.html
Nálunk is sok az öngyilkosság de úgy látszik máshol is. Az egész világon sok a gond. Múlkor volt a fókuszban mit gondolnak rólunk az itt élő külföldiek. Érdekes volt.... .

lyken 2013.02.26. 08:51:49

@Bee-zony: Na, akkor pont ugyanaz a jelenet ugrott be mindkettőnknek. Biztosan véletlen.

Másik: Most már sejthető miért volt olyan rohadt drága a felvásárlás: www.origo.hu/gazdasag/20130226-olcso-gazhoz-juthat-a-kormany-az-eonon-keresztul-irj-a.html

A piaci árat végülis meg kell fizetni. Akkor is, ha olcsón volt korábban a gáz beszerezve.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.26. 09:12:05

@lyken:
Én inkább csak egy újabb jelet látok a rezsicsökkentés fenntarthatatlanságára. Ha a rezsicsökkentés fedezete az olcsóbb gáz, akkor egyfelől miért kerül ilyen drágába, másrészt mi lesz a fedezet akkor, ha elfogy az "olcsóbb" gáz... ja, hogy semmi...

Más szakértők egyébként a piaci ár alapján is túlzónak tartják a gázüzletágért kifizetett pénzt, de mindegy, valakinek biztos megérte.

ketroot 2013.02.26. 11:26:29

@laspalmas

jobbanteljesit.magyarorszag.hu/index.php?mobil=off

Ezt olvasgassátok. Ez már megér egy posztot.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 11:32:23

jobbanteljesit.magyarorszag.hu/
Ez a tömény szar tegnap jelent meg, az EU meg ma közölte a valóságot:
index.hu/gazdasag/2013/02/26/brusszel/
Rövidített lényeg:
Legalább kétszázmilliárdos megszorítást kell, hogy lekerüljünk az uniós szégyenpadról. Jöhet még kisebb gyógyszerkassza, magasabb áfa és megemelt jövedéki adó is. A pedagógus-életpálya modellre aligha lesz pénz.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 11:40:21

@Bee-zony: Szasz mocskos anyabaszó náci korcs.
Figyel már te okádék szarkupac, mikor a szaros náci ringyó anyádat kúrod, akkor a hitler képed nézed a falon vagy próbálod élvezni hogy az alkoholista volt munkásőr apád kemény kúrja a náci segged?
A fajtád már kirobbantott egy világháborút, elhiszem hogy meg kell magyarázni hogy a felsőbbrendű fajnácikat miért verték szarrá az alsóbbrendű szlávok, de ez inkább a fajtársaidnak próbáld magyarázni, azok a 20-30 IQ élő korcsok beveszik az moslék dumádat.
Amúgy rohadj meg a fajtáddal együtt génhulladék bélféreg.

Bee-zony 2013.02.26. 11:42:20

@lyken: Beigazolódik, sorban, hogy ugyanolyan mentalitás ugyanolyan történelmet eredményez; kádárista-rákosista mentalitás kádárista-rákosista történelmet.

Ők nem a megoldás, hanem a probléma.

„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.

... létezik az idők szelleme, egy – a generációra jellemző– gondolkozásmód, amely emberről emberre száll, és egy társadalomnak jellegzetes bélyegét adja. E korszellem változásában kevés munkával mindenkinek részt kell vennie.

A problémák, amelyekkel szembesülünk, nem oldhatóak meg azon a szellemi szinten, melyen akkor voltunk, amikor megteremtettük őket.”
/Einstein, a zsidók sztárja/

Bee-zony 2013.02.26. 12:02:26

@BPO654: „Kanadában jó élni? Ott nincsenek csövik?”
De, vannak hajléktalanok, nem is kevés, és van bűnözés is, az sem kevés. Kanada sem kivétel a Nyugat általános hanyatlása alól.
Viszont Kanadában nincs se hideg- se meleg polgárháború, a kormány nem kúrmány, és ilyen sincs:
"Figyeljétek meg magyarok, ha eggyel többen leszünk, mint ti, megdöglötök mind!"
kuruc.info/r/7/50293/
Szodomagyarország élen jár a rothadásban, és ha valahol nagy háború lesz, akkor itt, a rohadt zsidó, szemét cigány, szarmagyar többség miatt.
Mindenütt van probléma, de a legtöbb helyen nem ennyi, és nem ekkorák.
Magyarországon se békében, se boldogan nem lehet élni, mert élettér helyett harctérré vált az ország, bár még nem mindenki veszi ezt észre, és folyik a struccolás, pl. ha meg akarnak ölni a cigányok, az a te egyéni problémád, de ehhez képest az van, hogy tegnap őt, ma engem, holnap téged.
Háború van már Magyarországon, csak sunyi zsidó módon van csinálva. De akármennyire is sunyin van csinálva, a lassan és a gyorsan kibontakozó háború egyaránt ugyanoda vezet, meg kell vívni.
Volt egy Adolf Hitler nevű bűnöző, akinek minden lehetősége adott volt, hogy megoldja a zsidó-cigány, és összességében a bűnöző problémát, erre mit csinált, a gójokat támadta, kétfrontosan, úgyhogy megérdemelten elbukott. A zsidó-cigány-és-bűnöző problémát pedig ráhagyta az utókorra. Most itt vagyunk a valódi megoldatlan problémával, és a saját kihalásunk problémájával.

Működő megoldást kell találni a problémákra.

Szerintem ez az:

Normális Magyarország Program
1 Az erkölcsi és szellemi szint növelése, amennyire csak lehet;
2. A szükséges népszaporulat;
3. 0 bűnözés;
4. Gazdasági tudatosság, önállóság;
5. Semleges Magyarország.

Mennyien szavaznak erre? Előre tudható, hogy kevesen, a kisebbség. Ha viszont így van, akkor miért kellene szembeszállni a (rossz) többséggel? Ők vannak többen, ők nyernek választást. Velük nem szembeszállni kell, hanem teljesen elhatárolódni tőlük, lehetőleg fizikai határ által is.
Az elhatárolódó kisebbség teendői:
1. Kivándorlás a judeonáci birodalomból, helyként a legkisebb rossz megkeresése. Nehéz.
2. Mindeközben összetartás, az egység megőrzése. Nehéz.
3. Megfelelő szaporodás, 4 gyermek, és jó nevelés. Nehéz.
4. Saját világnézet és saját vallás, a zsidóktól való teljes függetlenség. Nehéz.
5. A létfenntartás, megélhetés. Nehéz.

Aki nyavalyog a körülményeken, hogy nincs lakásra pénze, se lakóautóra, stb., az nézegesse a Sztálingrádi csata c. dokumentumfilmet, és gondolkodjon el rajta, hogy mennyivel jobb helyzetben van azokhoz képest. Aki a jelenlegi jobb helyzetben is életképtelen, az reménytelen, önkéntes kihaló. A magyarok népvándorlásához és az életéhez annó elegendő volt a ló, a szekér, és a sátor. Most meg már... és nem csak arról van szó, hogy nincsenek már szabad legelők, hanem a megnyomorított gondolkodás általi életképtelenségről.
Kényelmes? Nem. Az életben maradás és a szaporodás lehetősége megvan? Igen. Akkor a megnyomorított gondolkodás kivételével nincs akadálya az életnek.
És még csak nem is a Marsra kell menni lakni...

Az elválás által a bűnöző és bűnözőpárti többség belefullad a saját szarába, és kisebbséggé válik, a rendpárti kisebbségből pedig idővel többség lesz, ha jól csinálja a dolgait.
A rendpártiságot úgy értem, hogy a 0 bűnözés zéró toleranciával érhető el, iráni-kínai-szingapúri szigor, a bűnözők végleges kivonása a társadalomból, a lopásoktól kezdve, életfogytiglannal vagy halálbüntetéssel, bűnözői magatartásért pedig rendvédelmi telepre zárás, ameddig a bűnöző attitűdű személy meg nem változik annyira, hogy újból visszaengedhető lesz a társadalomba, mert már valóban nem okoz több problémát.
Ugye hogy ilyen rendszert és rendet nem lehet megvalósítani a judeonáci birodalomban, mert a bűnözők és -pártolók megakadályozzák?
Erről van szó, hogy hol és mit lehet elérni, és mit nem.
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen Magyarországon, és a világon, aki így gondolkodik. Tartsunk össze, jobban mint a zsidók és a cigányok, éljünk egymás között, és növekedjünk.
Ez működik, ha megvan hozzá a megfelelő önfegyelem, és a többi szükséges képesség.
Vagy van valakinek jobb ötlete?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 12:13:33

@Bee-zony: Nem kellene visszamásznod anyádra náci patkány ? Engem meg kibaszottul zavar hogy elárasztod a blogot a náci hígfossal.

Bee-zony 2013.02.26. 12:17:23

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): A kívánságok mennek vissza a feladónak, egyébként kösz' a jellemzésedet. Kellett már egy judeonáci, mert így sokkal világosabb mindenkinek, hogy kikről beszélek.
Az is világos, hogy a judeonácik mennyivel rosszabbak a náci-náciknál. Náluk pl. a becsületsértés alap. Aztán csodálkoznak, amikor megkapják, amit megérdemelnek.

Bee-zony 2013.02.26. 12:24:36

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): Engem nem zavar, hogy elárasztod a blogot judeonáci fröcsögéssel. Csak azt adod, ami a lényeged.
Fröcsögsz, pedig még nem is vagy a tepsiben... További jó gyakorlást, nyilván szükséged volt-van-lesz rá.

Bee-zony 2013.02.26. 12:45:14

Egy majdnem jó hír; így viszont csak annyi, hogy a belföldi helyzet fokozódik...

Az AB elbuktatta az egyházügyi törvényt
index.hu/belfold/2013/02/26/az_ab_elbuktatta_az_egyhazugyi_torvenyt/
(...)
"Hiába nevezte az egyházi státusz megadásának eddig módját alkotmányellenesnek most az AB, az ügy valószínűleg nem hoz tartós változást a jelenlegi állapotokba. A vallásszabadságot és a felekezeti egyenjogúságot biztosító, az AB mai döntésének megfelelő szabályozás helyett a kormánytöbbség az Alaptörvény – parlamenti elfogadásra váró – negyedik módosításával az egyházak most megsemmisített elismerési eljárását foglalná az Alaptörvénybe."
(...)

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 13:08:33

@Bee-zony: Becsületsértés :))) miről böfögsz szarkupac ? A fajtádnak soha nem volt becsülete, ti azt faszt szoptátok, azt a segget nyaltátok ahonnan a pénz vártátok férgek.
A őseid gondolom először hithű nyilas keretlegények voltak, mielőtt hithű ÁVH-s verőlegények lettek.
Nem tűnik fel te agyatlan barom hogy nem nagyon vagyunk kíváncsiak az ideürített náci szennyedre ?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 13:11:35

@Bee-zony: Ja még valami szarházi, kibaszottul fogsz csodálkozni az biztos, amikor megkapod amit érdemelsz. Kellemetlen lesz amikor a sitten 3-4 kiéhezett kancigány , fogja a füledbe súgni hogy sikíts ribanc.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 14:38:46

@Bee-zony: "Aki nyavalyog a körülményeken, hogy nincs lakásra pénze, se lakóautóra, stb., az nézegesse a Sztálingrádi csata c. dokumentumfilmet, és gondolkodjon el rajta, hogy mennyivel jobb helyzetben van azokhoz képest."
Baszd már szájba magad te náci retek, a második világháború egy csatája mi a televert ribanc anyádért összehasonlítási alapja bárminek is ?

Bee-zony 2013.02.26. 17:53:54

Egy judeonáci elmebeteg teljes kórképe... Nem csak káros, hanem kóros is.

Bee-zony 2013.02.26. 17:55:25

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): A kezelőorvosod már biztos kíváncsi rád. Vagy ha ő nem, akkor Dr. Mengele.
Addig is, aki akkora nagy hazudozó, hogy ennyire fáj neki az igazság, az szedjen nyugtatót, amíg még innen van az ámokfutáson, mert utána már késő.

Az elmebetegség mint zsidó kórság
www.antidogma.hu/node/3109

Bee-zony 2013.02.26. 19:59:32

Közeleg a III. vh., tehát érdemes tanulmányozni a II. vh.-t, hogy akkor mi és hogy volt; és persze azt is, hogy miért.

Magyarország világháborúba keveredett
index.hu/gazdasag/2013/02/25/a_volt_cia_vezer_szerint_itt_a_3._vilaghaboru/

Rickards: Világháborút szimuláltunk a CIA-nál
index.hu/gazdasag/2013/02/26/rickards_vilaghaborut_szimulaltunk_a_cia-nal/

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.22. 13:57:44

"Ha nem alakul ki együttműködés a kormány és a közműszolgáltatók között, a kabinet erőből folytatja a rezsicsökkentést":
index.hu/gazdasag/2013/03/22/orban_erobol_folytatna_a_rezsicsokkentest/

Jesszusom, csak mostantól csinálnák erőből?! Határozatot hozni és azt éppcsak az alaptörvénybe nem beleírni, az erről szóló ítéletet botrányosozni, tutira sikeres aláírásgyűjtést kezdeményezni (ahogy bármilyen fizetnivalóról vagy az ingyen sörről is az lenne) az nem "erő"? Tényleg bárki elhiszi, hogy nem úgy hangzott eddig is az egész, mint egy "visszautasíthatatlan" ajánlat?

süti beállítások módosítása