Skip to content


       Szűrés lista

Rezsicsökkentő-verseny

Miközben az ELMŰ fekete-fehér levelet küldött a fogyasztóinak a rezsicsökkentésről, a pártok egymásra licitálnak.

1, Fidesz
Az ötletgazda és kivitelező tudja még fokozni: külön ezügyi munkacsoportjuk van, aminek keddi első hivatalos ülése után Kósa Lajos bejelentette, hogy tíz százalékos lakossági rezsidíj-csökkentésre fog javaslatot tenni a munkacsoport a kormánynak és a Parlamentnek elsősorban a víz-, csatorna- és hulladékgazdálkodási díj tekintetében. Ugyanitt Németh Szilárd arról tájékoztatott, hogy elsőként a tartályos- és PB-gáz ára csökkenhet, míg Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a számlaegyszerűsítés fontosságát hangsúlyozta. Kósa ugyanakkor közel két hete azt jelentette ki, hogy a a vonalas közművekre (csatornákra, kábelekre) kivetett járulékból kell majd kompenzálni azokat a vízműcégeket, amelyek a díjcsökkentés miatt egyébként tönkremennének.

toniek.jpg

 

2, MSZP
Kicsit skizofrén a véleményük. Álláspontjuk szerint az nem tartható, hogy mindenki egyformán kapjon támogatást, és felrótták a kormánynak, hogy azokkal is törődni kell, akik nem gázzal fűtenek, és akik (már) nem tudnak villanyszámlát fizetni. Ígéretük szerint azonban egy hónapon belül saját rezsicsökkentési javaslattal állnak elő, amely a fogyasztók és szolgáltatók költségeit egyaránt mérsékli, összesen 40-60 százalékkal. Kiindulópontjuk az állam és a fogyasztók partnersége, a megújuló energiaforrások használata és az energiatakarékosság. Bónusz hír: Mesterházy felkérte Hillert (!), hogy vizsgálja meg az ingyenes felsőoktatás lehetőségét.

3, Jobbik
Ez a párt üdvözli a rezsicsökkentést, sőt jobbító javaslatokkal látja el, mert a rezsicsökkentés nem megfelelő mértékű, legalább 30 százalékos mérsékletre lenne szükség szerintük. A fő gond Z.Kárpát Dániel elmondása szerint az, hogy a jellemzően külföldi cégek hatalmas extra profitot termelnek, amit kiszerveznek az országból. "Le kell állítani az egészségtelen pénzszivattyút. Egy tisztességes elszámoltatási folyamatra lenne szükség, meg kell nézni ki írta alá az extra profitot kezdeményező szerződéseket."

 

 

 

 

(fotó innen)

Címkék: mszp fidesz szavazás társadalom jobbik rezsi

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr665097306

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rezsicsökkentés Fidesz-módra 2013.02.22. 19:02:26

Ki jár jól a rezsicsökkentéssel? A kormány szerint mindenki,  hiszen "minden épeszű ember örül a rezsicsökkentésnek” (Németh Szilárd), ám a Fidesz az egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Méghozzá azoktól, akik igazán rászorultak. A rezsicsökkenté...

Trackback: Az ELMŰ-ÉMÁSZ felvette a kesztyűt 2013.02.22. 19:02:00

Az ELMŰ-ÉMÁSZ nem restellte, felvette a kesztyűt a kormányzati retorikával szemben és tájékoztatta a fogyasztókat, mit  okoz  várhatóan a tízszázalékos rezsicsökkentés (hasonlóra készül például a Tigáz is). Igaz, semmi olyat nem írt le a nag...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Sörös Mérenc 2013.02.22. 22:53:49

Farok mind. Ezekkel a garnitúrákkal az ország csak helyben jár.

Sörös Mérenc 2013.02.22. 22:55:16

@Vidéki: Vidéki, te ugye "Önnek megyünk" vagy?

InversioN 2013.02.22. 23:05:28

@M. Péter: Igazad van, tényleg tőkéről volt szó. Rosszul emlékeztem. Mindenesetre a "méltányos profit"-ra szerettem volan rávilagítani, arra, hogy szükség van rá és létezik többé-kevésbé működő példa. A probléma az, hogy itthon minden előzetes felmérés nélkül fogják rá a vállalatokra a magas profitot, miközben a valódi helyzet bármi lehet, de fogalmuk nincs róla.
Ezt a turulbéljóslás-szerű viziókra épülő gazdaságpolitikát csak elítélni tudom. Bizonyítékok és tanulmányok nélkül kitalálnak valamit és másnapra elhiszik, hogy igaz.

InversioN 2013.02.22. 23:10:53

@Jani haverja: Ahogy Réminger is írta és én is kihagytam az érvelésemből, ezek az esetek többnyire természetes monopóliumokra vonatkoznak és nem véletlenül ez a nevük. A lényegük az, hogy általában magas fix költséggel rendelkeznek (pl. infrastruktúra) és a tőkebefektetés csak hosszabb távon térül meg: ezért a piacuk nem bír el egynél több nyereséges vállalatot. Ezekben az esetben a piacot kb. csak liberalizálni lehet, a monopólium megszüntetése irracionális.

elwood 2013.02.22. 23:14:58

@InversioN: "A probléma az, hogy itthon minden előzetes felmérés nélkül fogják rá a vállalatokra a magas profitot"

ja, Kósa Lajos pár napra rá már mondta is, hogy segíteni kell az önkormányzatoknak mert a tulajdonukban lévő vízművek nem tudja kigazdálkodni a csökkentést.
a rohadt multinak extraprofitja van, gazdálkodja a ki vérszívója, de jaj az én tulajdonomban lévő veszeteséges lesz ...

Eretnek59 2013.02.22. 23:20:12

Orbán beszéde lesz majd a bőrön?
Az elmúlt nyolc év helyett már az elmúlt száz évhez hasonlítgatott a demagóg pofa.
csak nekem verte ez ki a biztosítékot?

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.22. 23:31:08

Megint hazudott Orbán!

Márai Sándor-idézetet konferált fel évértékelőjében Orbán Viktor, a gondolatot el is mondta. A gond csupán az, hogy az valójában Ottlik Gézától származik .
"A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig."

Ilyen a ti bóvli, nemzeti elnökötök!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.22. 23:56:00

@elwood: A TE döntésed, illetve a TI döntésetek, hogy mentek vagy maradtok, én nem akarok senkit sem sem erre, sem az ellenkezőjére biztatni, egyébként is csak szubjektív dolgokat tudok mondani, ez pedig a következő kettő:
1./ MI nem bántuk meg.
2./ Olyanról sem tudok (pedig biztosan van olyan is), aki családostól hagyta el Magyarországot és megbánta volna. Persze, aki családostól megy el, az SOKKAL JOBBAN meggondolja a lépését, és sokkal jobban meg is szervezi az elkövetkezendő életét előre, még otthonról, mint aki egyedül függetlenül "elmegy szerencsét próbálni".
De ezek csak az én teljesen szubjektív megfigyeléseim. Meg még egy: Ha ezt a következőt előre tudom, akkor már évekkel előtte léptem volna: A gyerek miatt kell a legkevesebbet aggódni (legalábbis a miénk miatt nem kellett) a legkönnyebben illeszkedik be, és így másfél év után már hét lóval sem lehetne visszavontatni Magyarországra, mert jobban érzi itt magát, mint Magyarországon érezte, pedig csak most lett 8 éves. Honvágya sose volt egy másodpercig sem, csak a nagyszülei, meg néhány közeli barátunk gyerekei hiányoznak neki, de ők meg meglátogatnak minket itt néha, úgyhogy találkozunk velük, ha kicsit ritkábban is. Meg egyébként van Skype, feltalálták :)

KopaszMercis 2013.02.22. 23:59:40

Extra profit, a kommunista jobbik idezi a kommunista marx karolyt es a kommunista fideszt. budos gyoker faszszopok mind...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 00:01:09

@ColT: Na azért normálisabb országokban az ellenzék a fontos 2/3-os törvényeket csont nélkül megszavazza. A baj az Magyarországon, hogy egyetlen normális párt sincs, nemhogy kettő, vagy három, akikből kitelne a kormánypárt, meg az ellenzék jó része is. :(

A lopás meg azért nehogy azt hidd, hogy magyar specialitás, lopnak a politikusok mindenhol, ha tehetik, és van mit ellopni. Csak más országokban kevesebb az ellopható, meg nem is nagyon tehetik meg a lopást a politikusok különböző okok miatt, épp ezért összességében kevesebb a lopás, de azért akad.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2013.02.23. 00:29:24

@elwood: "ne aggódjatok, 20 év múlva nagyon fasza lesz"

Nahát, Vitya az évértékelő seggnyalással egybekötött smúzoláson épp egy húszéves víziót tárt követői elé, ahol két évtized múlva tekintélyes nagy ország leszünk.

Tudja az ifjúkommunista pártvezér, hogy mit kell mondani.

Meridian74 2013.02.23. 04:01:59

@Q-in-Law: az extraprofit az, amikor semmi munka után minimális adóteherrel ugyan, de szinte egy-az-egyben kiviszed a banki alapkamatot 4-5x is meghaladó hasznot.

Vegyünk egy konkrétabb esetet. Mikor anno bajnaiék a termelőktől átvették a libákat, ezt értékesítették (igaz ugyan csak féláron), majd ebből 0 (azaz NULLA) Ft-ot fizettek ezért a termelőknek, és az egész szerzett bevételt off-shore cégen keresztül adózatlanul kimenekítették, na, az egy extraprofit volt.

Ugyanez megy az energiaszektorban, csak itt folyamatosan, szünetmentesen. Érthető az, amikor ebbe belenyúlt a kormány, hangosan jajjveszékelnek, katasztrófát vizionálnak, hangosan nyígnak, stb. stb. Ugyanez volt a bankokkal. Hány bank ment tönkre? Hány ígérte be azt, hogy na, innen aztán ezért nagy dirrel-dúrral kivonul? Nem mennek azok sehova se innen, mert jól tudják, még mindig 3x annyit szednek be, mint nyugat-európában, a nagy jólétben... Még mindig 6-8x annyi bank van itt, mint amennyire egyébként normálisan szükség volna...

Meridian74 2013.02.23. 07:23:56

@legszebbferfi: "nem kisebb rezsire van szükség, hanem versenyképes fizetésekre "
Ez amúgy a nagy igazság.

Idejön az AUDI, vagy Mercedes, beruház (azaz a legújabb, legmodernebb, legaktuálisabb technológiát alkalmaz, mivel a gyár új), és 1/5-ét fizeti az itteni melósnak, mint ugyanezen másik, de németországi gyár melósainak... így aztán ötödannyi adóbevétel lesz (mellette ugye még ott van az állambácsi adókedvezménye 5-10 évre), ötödannyi fizetőképes kereslettel, ezzel együtt pedig lófasz bevétellel az állami oldalról, és akkor próbáljon az állam itt egészségügyet, oktatást, nyugdíjat, közszolgálatot biztosítani... miből? Ezen nem segítene az sem, ha az egész nyugdíj-, egészség-, és oktatásügyet kiszervezné magánkézbe, mert ott is jelentkezne a "miből" szindróma... Ötödannyi keresetből? lehet azzal villogni, hogy húh bazz+ mennyi GDP-t termel az ország számára, de abból még adóbevétel nem lesz.

gabest1 2013.02.23. 07:39:15

@Meridian74: "Még mindig 6-8x annyi bank van itt, mint amennyire egyébként normálisan szükség volna... "

Hogy merülhet fel értelmes emberben egyáltalán ilyen: "szükség volna"?! A fókák is azon filózzanak, elég-e a jegesmedve a határban, vagy kell-e még? Nem ők döntik el. Ha több a medve, egyszerűen éhenhalnak, ez a medvék baja.

Vidéki 2013.02.23. 08:24:58

@Jani haverja:

Írod: "így tavalyelőtt ősszel (42 évesen) családostól a távozás hímes mezejére léptem. "

A népi közmondás szerint : "Messziről jött ember azt mond, amit akar!"

A te irracionális magyargyűlölő szövegeidet olvasva az is valószínű lehet, hogy

"Messzire ment ember azt mond amit akar!"

Az "Egyymillió bunker országát" Albániát úgy mutathatja be, mint az "Alice a csodaországban" című film a csodaországot.

zajos1 2013.02.23. 08:26:41

@Meridian74: És még így is többet mint a magyar átlag!

Erdőtársulás 2013.02.23. 08:27:16

@Vidéki:
"mennél kisebbek az adóterhek, annál nagyobb az adózási fegyelem"

"Ilyen marhaságokat a hozzád hasonló áltudósok terjesztik."

Találtam neked egy áltudóst, aki éppen marhaságokat terjeszt:

www.youtube.com/watch?v=yWUWONiRvcU

De ha egy kicsit több türelmem lenne, találnék neked egy Orbán Viktor nevű áltudóst is, az is pont ugyan ezt mondta.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.23. 08:33:09

@Jani haverja: Én csak itthonról beszéltem a 2/3 kapcsán.
Hogy máshol is lopnak, az egy dolog. Egyrészt, nem menti az itthoniakat, másrészt milyen kevesebb az ellopható? Néd meg a német közpénzeket, kicsit nagyobbak... De ott van annyi ész a magasan levő fejekben is, hogy úgy lopjanak, hogy ne legyen feltűnő, másrészt ott mennyi a korrupciós pénzek aránya? 10%? Itthon mennyi lehet? :D

Meridian74 2013.02.23. 09:18:24

@gabest1: ezt gondold át jobban, fuss neki még egyszer.

Azért van 40-50 bank kb ~3.5millió aktív keresőképesre, mert mindegyik magasabb haszonkulccsal tevékenykedik, mint tőlünk nyugatabbra. Megéri ide leánybankot telepíteni, mert itt már ki van alakulva egy árkartell, méghozzá jó magas árszinten.

Egyébként meg erre példa az OTP Bank. Vesd össze az itthoni THM-eket személyi kölcsönre itthon és romániában.

Segítek:
otbank.hu és otpbank.ro

Ugyanaz a bank és szembántó különbség a kamatlábakat illetően. Azt ne mondd, hogy a románok ennyivel jobban állnak nálunk.

Vidéki 2013.02.23. 09:41:30

@Meridian74:

Írod: "Megéri ide leánybankot telepíteni, mert itt már ki van alakulva egy árkartell, méghozzá jó magas árszinten."

Érdekes, hogy az idetelepített "leányok" elképesztően edzettek.

A Világgazdaság vastagbetűs alcímben így világít rá a magyarországi "leányok" sanyarú sorsára:

"Tavaly is hatalmas veszteséget szenvedtek el a magyarországi bankok, derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének friss adataiból. A részvénytársasági formában működő hitelintézetek 160 milliárd forintnál is nagyobb mínuszban zárták az esztendőt."

Mégis a leánybankok képesek túlélni a sokéves koplalást.

Mi lehet a banktitok, ami lehetővé teszi a sokéves túlélést?

Egy régi viccben a szatócs örökké arról panaszkodott vásárlóinak, hogy minden nap, amikor kinyitja az üzletét csak veszteséget termel.
Végül egyik vásárló megkérdezte: Akkor miből tud megélni?

"Abból, hogy szombat-vasárnap zárva tartok."

A szerencsétlen sorsú magyarországi leánybankok megélhetésének titka is valószínűleg a szombat-vasárnapi zárva tartásban rejlik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:05:59

@Vidéki: Tudod, én annyira "messzirőljött ember" vagyok, hogy egy egy kattintással a nevem mellett eléred a honlapunkat... Nálad ez hogy is van??? Ja, tudom, be kell írni a Gugli keresőjébe, hogy "Habony Árpád munkatársai", vagy hogyan másképp lehet téged elérni???

Aztán meg tudod, akik idejönnek magyarok, mindenki bunkereket akar látni. Néha gondolkoznom kell, hogy merre vigyem őket egy adott helyszínről (ahol éppen kitalálják, hogy bunkert akarnak nézni), hogy tudjak mutatni nekik aránylag kevés autókázással egy rendes épkézláb bunkert itt, az "egymillió bunker országában", ugyanis rohamosan tűnnek el ezek a bunkerek. Azt meg nem én mondom, hogy az utóbbi 15 évben csodaország Albánia, hanem a közgazdászok. Ha Magyarországról sem csak a dilettáns Eltolcsy állítaná, hogy "tündérmese" van ott, hanem a közgazdászok is, hidd el, század ennyi kommentelő járna pl. erre a blogra, és az is csak fikázná Zero-ékat, hogy mi a túrót panaszkodnak. Merthogy akkor az emberek is éreznék a saját bőrükön, hogy tényleg "tündérmese" van Magyarországon. De, mint tudjuk, nagyon nem így van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:10:52

@zajos1: Nevess csak nyugodtan, az olaszok, görögök, németek, norvégok stb. nem nevetnek, hanem idejönnek nyaralni, meg beruházni, meg apartmant venni a nyugdíjas napjaikra Spanyolország helyett, nekem az a lényeg. Biztosan ők a hülyék...

Egyébként meg nekem addig jó, amíg a Te fajtád csak nevet ezen az országon.

De egyébként néztél gazdasági mutatókat erről az országról, vagy csak minden alap nélkül neveted ki, mint oly sok magát okosnak képzelő magyar?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:13:29

@ColT: Lehet, hogy nem egyértelműen írtam: Én GDP arányosan beszéltem a "kevesebbről".
És Németországban GDP arányosan jóval kevesebb az ellopható, mint Magyarországon!!!
Ezért is csak kb. 10 % (szerintem ott is több) a korrupciós pénzek aránya.

Meridian74 2013.02.23. 10:15:49

@Vidéki: "A Világgazdaság vastagbetűs alcímben így világít rá a magyarországi "leányok" sanyarú sorsára:"

Hány éves vagy Szása? Még hiszel a gyerekmesékben?

Én is telesírnám a világot, ha a 10milliós fizetésemből akár csak egyet is elvennének...! Mert 11-et akarok...! Nem 9-et! Holott már 1 is elég lenne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:16:01

@Meridian74: Romániában nincsen banki különadó, végtörlesztés, és egy csomó más dolog, meg maga az adórendszer is barátibb. Sorolhatnám még a különbségeket, de inkább nézz utána.

Magyarországon meg a magas kamatokat meg a magas egyéb díjakat "nem a zemberek fizetik meg" ugye???

Meridian74 2013.02.23. 10:17:35

az előbbi kommenthez, nem olvastam végig teljesen, csak addig a mondatig.

Szóval a "Hány éves vagy Szása? Még hiszel a gyerekmesékben?" az tárgytalan, csak az utolsó mondat ami marad.

Meridian74 2013.02.23. 10:20:38

@Jani haverja: "Romániában nincsen banki különadó, végtörlesztés, és egy csomó más dolog, meg maga az adórendszer is barátibb. Sorolhatnám még a különbségeket, de inkább nézz utána"

Csakhogy ez már 2009-ben is így volt - sőt akkoriban sokkal nagyobb volt a különbség - , akkor néztem először ezt - nagyokat. Amiről meg te írsz az 2010 után lett javarészt bevezetve.

Az adórendszer meg miben befolyásolja a THM szintjét? A haszon javarészét off-shore-ban kiviszik oda, ahol kedvezőbb az adózás, pont erről szól az off-shore-zás.

Meridian74 2013.02.23. 10:21:27

@Jani haverja: "az olaszok, görögök, németek, norvégok stb. nem nevetnek, hanem idejönnek nyaralni, meg beruházni, meg apartmant venni a nyugdíjas napjaikra Spanyolország helyett, nekem az a lényeg. Biztosan ők a hülyék"

10 év múlva meg pánikszerűen menekülnek el innen, a sok cigány miatt.

Meridian74 2013.02.23. 10:26:10

@Jani haverja: németországban az adócsalókkal, a korrupt szarevőkkel nem úgy bánnak, mint itt magyarországon, pl hagyó Miklóssal, vagy Hunvald-félékkel, Kulcsár-félékkel, és ezt hosszasan lehetne sorolni. Apám múltkor vásárolt a Stadlertnál (az akasztói vállakozónál), aztán egy négyzethálós (kockás) füzetbe lett beírva a befizetet pénz, számla meg semmi... pedig az adóhatóság rendszeresen járhat oda, egyszer a hírekben is volt, és még mindig szabadlábon futkos az öreg, pedig priusza is van már, ugye.

Németországban ezeket az ügyeket egy éven belül lezárják, és a vagyonzárolások mellett röpködnek az 5-10 évek. Ott nem szaroznak, ha adófegyelemről van szó. Ezért van ott kisebb korrupció. Pedig aztán ott volna mit ellopni!

kifordított nagyanyó 2013.02.23. 10:46:52

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Múltkor valami olyasmi volt,hogy 2020-ban már érdemes lesz hazajönniük a fiataloknak.
Ez a jólét egyre távolabb kerül tőlünk....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:52:09

@Meridian74: 2009-ben Magyarország országkockázata messze nagyobb volt, mint Romániáé, egyébként asszem most is nagyobb. Ez megmutatkozik a kamatokban is.

Az adórendszer pedig annyiban befolyásolja a banki kamatszintet (illetve nem a banki kamatszintet, hanem a betéti és a hitelkamatok közötti különbség szintjét), hogy nem lehet mindent kimenteni offshore-ba. Pl. az alkalmazottak bérét és azok adóját, járulékait az adott országban kell kifizetni, de ugyanúgy ott kell kifizetni az energiahordozók árát, ami szintén az ottani melós adójának és járulékainak köszönhetően magas, ki kell fizetni a banképület megépítésének, karbantartásának költségét, ami szintén a melósok magas adójának és járulékainak köszönhetően magas, és még sorolhatnám.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:55:16

@Meridian74: Nem Magyarországon élek, hanem Albániában, erről az országról írtam, nem Magyarországról. Cigányok ugyan itt is vannak, de egyrészt kevesen, másrészt nem szaporodnak túlságosan, mert itt senkinek nem jár pl. családi pótlék, meg egyéb marhaságok. Egyébként meg a rendőrség eléggé rendet tart (nem csak a cigányokkal szemben, hanem mindenkivel szemben), úgyhogy nem sok vizet zavarnak. Most is nyitva van a házam előtt a kocsim, éjszaka is úgy volt. Ezt Magyarországon nem merném megtenni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 10:57:30

@Meridian74: Igen, ez is igaz, sok-sok kommenttel feljebb le is írtam, hogy a magyar törvények is segítik a zavarosban halászást, és le is írtam az okait is, hogy miért nem érdeke egyik pártnak sem normális törvényeket hozni Magyarországon.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.23. 11:07:40

@Meridian74: Ezen röhögtem, amikor ment a nyívás, hogy a bankadótól majd elmennek a bankok.
Mennek a fenét.
Egy bankvezér sem meri bevállalni a kivonulást egy piacról, meg ha igen, akkor jön a konkurrencia a friss területre.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 11:15:29

@ColT: Mindenesetre csináltak egy csomó leépítést, rengeteg bankfiókot szüntettek meg. Valamint szépen ügyesen bevasalták az embereken a rájuk kirovott bankadót is.

Sokszor leírtam már, itt Albániában nincsen bankadó, meg egyéb marhaságok, valamint az egyéb adóterhek is jóval kisebbek. Kb. 3-szor annyifajta bank van itt jelen, mint Magyarországon. Mivel a lakosság kb. 1/3-a a magyarországiénak, így mondjuk 1.000 lakosra vetítve kb. 9-szer annyifajta bank van itt, mint Magyarországon.

Ennek köszönhetően itt egy adott összegre felvett 20 éves jelzáloghitelre feleannyi havi törlesztőrészletet kell fizetni, mint Magyarországon.

Mindez a bankok közötti verseny, valamint az országkockázat-beli különbség miatt van. Itt ugyanis jóval kisebbek a kamatok, és ez 20 év futamidőnél már azt eredményezi, hogy a havi törlesztőrészlet a fele lesz. (Itt most kamatnak számoltam a magyar bankok által hitelfolyósítási díjként, meg egyéb költségekként felszámolt összegeket is, amik itt pl. egyáltalán nincsenek is).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 11:34:15

@ColT: Kicsit ide tartozik, ezt olvastam éppen most a "Zindexen":

"Két dolgot utálok, az inflációt és a kommunizmust. Ezekkel kezdjenek valamit!" - mondta Orbán Viktor évértékelő beszédében. A mondatot idézetnek nevezte és Ronald Reagannek, az Egyesült Államok 1981-89 közötti elnökének tulajdonította.

Ronald Reagan valóban mondott valami ehhez hasonlót. A legendás mondat 1981 januárjában, első kormányértekezletén hangzott el. "Uraim és hölgyeim! Utálom az inflációt, utálom az adókat és utálom a kommunizmust. Kezdjenek ezzel valamit!" - mondta.
Orbán az adókat felejtette ki az idézetből.

index.hu/belfold/2013/02/22/hogy_is_mondta_reagan/

Én inkább Reagannal értek egyet...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.23. 11:40:06

@Jani haverja: Albánia nagyon más világ, ne keverd ide. Ha ott kartelleznének a b ankok, ott sem lenne verseny. Na meg Albániában alacsonyak az adók, oké, aztán nézd meg az állam működését is.

A bankadót lehetett várni, hogy áthárítják, de ez már csak a kúrmány töketlenségének az eredménye. (Ha nem volt egyáltalán kifejezetten szándékos a dolog.)
Az adókat senki nem szereti, de az államnak valamiből működnie kell. Itt nem az a baj, hogy adót kell fizetni, mint azt fentebb leírtam, hanem hogy nincs látszatja, hogy befizettük.
Mert 23 éve szarok az utak, szar az oktatás, szar az egészségügy, ilyesmik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 12:37:40

@ColT: Kartellezni csak ott lehet, ahol kevés a szolgáltatók száma ugyanarra a szolgáltatásra!!! Illetve a kartellezés esélye annál nagyobb, mennél kevesebb a szolgáltatók száma.
Nemhiába itt pl. telefonnál is 4 mobilszolgáltató van, most épül ki nemsokára az ötödik, a lakosság száma meg az 1/3-a Magyarországénak.

Az állam meg SOKKAL JOBBAN működik, mint Magyarországon itt, sokkal kevesebb pénzből, sokkal hatékonyabban. Mármint azokban a feladatkörökben, ami TÉNYLEG az állam feladata. A családi pótlék osztogatása, meg a hasonlók nem az állam feladata, ilyen itt nincs is, de ez csak egy példa.

Persze, hogy kellenek adók, és az államnak is működnie kell, csak nem mindegy, hogy mekkora adót szed be az állam, és azt mire költi, azaz mit határoz meg úgymond KÖTELESSÉGÉNEK. Az én véleményem szerint az oktatás, meg az egészségügy egyébként nem állami kötelesség, ahogyan az utak építése sem. Ennek a véleményemnek ellenére ezeket a dolgokat itt is az állam hajtja végre, bár lakosság számarányához viszonyítva itt pl. sokszorosa a magániskola, magánegyetem, valamint a magánkórház, magánklinika, mint Magyarországon. És ezek a magán iskolák, meg kórházak - ha hozzájuk fordulsz a szolgáltatásukat igénybe venni, ugyanúgy megkapják utánad az állami hozzájárulást, mint egy állami intézmény, Neked csak kiegészíteni kell. Így az állami intézmények is versenyre vannak kényszerítve valamennyire. Szóval ez sem egy ideális világ, de azért mérföldekkel jobb, fejlődőképesebb rendszer van itt, mint Magyarországon.

Az oktatás színvonaláról még egy gondolat: A kisfiam most elsős itt, de be van íratva Magyarországon is magántanulóként, úgyhogy mindkét ország első általános iskolás könyveit volt szerencsém végignézni. Amit én leszűrtem csak az elsős könyvekből: Itt sokkal kevesebbet tanulnak a gyerekek (az iskolai szünnapok száma is jóval több, meg kevesebb tanóra is van egy átlag napon), mint Magyarországon, de azt sokkal intenzívebben!!! És itt felesleges dolgokat nem tanítanak meg a gyerekeknek, csakis a gyakorlatban használható tudást, célirányosan. Mindez már az elsős tananyagok különbségéből is világosan látszik, hát még majd a későbbiekből. Ezen kívül itt nem egyfajta tankönyvkészletből tanul az egész ország, hanem a tanító néni maga válogatja össze, hogy miből akar tanítani a kismilliónyi tankönyv közül, egy iskolán belül is lehet, hogy a két párhuzamos osztály teljesen más tankönyvekből tanul. Ja, és amíg kisiskolás a gyerek (tehát egy tanítónéni tanítja, és nem szaktanárok) addig tulajdonképpen kötött órarend sincsen. A tanító nénire van bízva nagyjából, hogy mennyi időt áldoz pl. olvasásoktatásra, és mennyit matematika oktatásra, a lényeg csak annyi, hogy az első tanév végére megtanuljon a gyerek olvasni is, meg számolni is. Ezek nagyon lényeges különbségek Magyarország és Albánia között.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 12:53:01

@ColT: Még egy dolog az oktatásról: Itt a "kevés szidás, sok dícséret" (de mindkettő csak okkal!) elvét követik, és önbizalmat nevelnek a gyerekbe, nem megalázkodó rabszolgának nevelik, mint Magyarországon. És itt a gyerekek között nem az a menő, aki csak rosszat csinál, és nem tanul jól, hanem pont a jó tanuló gyerekek a menők az iskolában.
Hogy ezt hogy érik el? Egy apró, de nagyon találó példa: Itt az elsősöknél ugyanúgy nincs osztályzat, csak szöveges értékelés, mint Magyarországon. Ha valaki jól csinál valamit, akkor itt nem piros pontot kap, hanem piros csillagot, de ez lényegtelen. Viszont ha valaki KIMAGASLÓAN jól teljesíti az adott feladatát, akkor nem csak a füzetbe kap piros csillagot a tanító nénitől, hanem a homlokára is. Ennek az az értelme, hogy szünetben az egész iskola látja az udvaron, játék közben, hogy ez a gyerek kimagaslóan teljesített valamibe, illetve a szülő is látja rögtön, amikor érte megy a gyerekéért. Ennek természetesen a szülők örülnek, hogy látják a gyerekük homlokán a piros csillagot, és ez meg is látszik rajtuk. Ezt viszont látják azok a szülők is, akiknek a gyereke nem kapott piros csillagot a homlokára. Nagyon nagy inspiráló erőt jelen ez a végtelenül kicsi apró dolog is szerintem szülőnek-gyereknek egyaránt.
És a másik: Piros csillagot nem csak az abszolút értelemben vett jól teljesítésért lehet kapni, kaphat azt a relatív buta gyerek is, ha ÖNMAGÁHOZ KÉPEST jól teljesít aznap valamiben.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.23. 13:15:21

@Jani haverja: "Még egy dolog az oktatásról: Itt a "kevés szidás, sok dícséret" (de mindkettő csak okkal!) elvét követik, "
Ez pedagógiai kérdés, nem annyira oktatáspolitikai. Jó tanerő itt is ezt csinálja.

"Persze, hogy kellenek adók, és az államnak is működnie kell, csak nem mindegy, hogy mekkora adót szed be az állam, és azt mire költi,"
Én mit mondtam?

"A családi pótlék osztogatása, meg a hasonlók nem az állam feladata, "
??? :D:D:D:D:D

Különben más kérdés, kinek mi a jó. Annyira azért nem szoktam hallani arról, hogy Albániában micsoda Kánaán van.

Arról meg alapvetően különböznek a nézeteink, mi az állam feladata. Szerintem lehetne bármi az, ha a lakosság szerint rendben van.
Itt sincs baj a magániskolákkal, magánkórházakkal, csak az állam hovatovább arrafelé terel.

A szolgáltatók száma szerintem nem jelenti a kartellezés létét, vagy nem létét. 10 szolgáltató is ki tud alakítani egységes árszintet. Itt pl. sok bolt van, de lényegi különbségek az árakban nincsenek.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.23. 13:16:01

Ja, meg ennek az országnak nem annyira Albánia a mérce, mint inkább Ausztria, pl.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 14:19:26

@ColT: Mindkét kommentedre:
Egyrészt mi a mérce: Jelenleg Ausztriának Albánia, meg a néhány hozzá hasonló ország a mérce, Magyarországnak meg Ausztria. Az osztrákok ugyanis most jöttek rá, hogy ez a jóléti félszocialista kapitalizmus hosszú távon nem fenntartható, és ezért vesznek példát többek között Albániáról is.

Persze ha mondjuk Euro-ban nézed egy osztrák ember jelenlegi átlagkeresetét, akkor kiderül, hogy sokszorosan többet keres, mint egy magyar, és még többszörösen, mint egy albán. Viszont nem ez a lényeg, hanem a gazdaság fejlődésének az iránya, és ezügyben meg tényleg voltak itt osztrák (nem csak osztrák) gazdasági szakemberek tanulmányúton. Magyarországon meg a magyar átlagembernek még mindig az az osztrák jóléti állam a példaképe, amiről már ott is bebizonyosodott, hogy nem vezet sok jóra hosszú távon.

Aztán van még az életszínvonal. Mint már említettem sokszor: az, hogy egy albán átlagmelós jóval kevesebbet keres (mondjuk Euro-ra átszámolva) mint egy magyar átlagmelós, az közel sem azt jelenti, hogy rosszabbul is él. Ennek több oka van, az némelyekről nem az albán vezetés tehet, ezek a természeti adottságok. Itt én pl. most a télen összesen nem költöttem 10.000 Ft-nál többet a fűtésre, pedig egy marha nagy és rosszul szigetelt kétlakrészes házban lakunk, az egészet mi béreljük, a költségeket is mi álljuk egyedül. Azért írtam múltidőt az idei tél fűtésére, mert már több, mint egy hete este sem kapcsolunk be még 400 W-ra sem egyetlen hősugárzót sem. Emiatt itt építkezni is olcsó, mert szimpla ablaküvegek, vékony ajtók, és vékony falak vannak mindenhol, itt, ha van egy telked, bármelyik építési vállalkozó 140 EUR/m2-ért felhúz neked egy házat kulcsrakészen. Aztán van a sokat emlegetett vízdíj: Én egy teljes évben összesen átszámolva 3.600 Ft-ot fizetek a vízre, és annyit használom, amennyit akarom. Csak erre a háromra (a lakásköltségnél értelemszerűen egy évre leosztva) pl. egy magyar embernek a fizetéséből mennyi is megy el egy évben? Vagy egy osztráknak a fizetéséből?

Aztán vannak az olyan dolgok, amiről viszont az ország vezetése tehet, ha áttételesen is (pl. a kicsi adókkal). Ilyenek az élelmiszerárak, az áramdíj egy része, az éttermi-kocsmai árak, vagy éppen az autószerviz, vagy a fodrász árai, de akár a bankköltségek is. Ezeket az árakat tekintve Albánia Európa egyik legolcsóbb országa, csak olyan országok olcsóbbak nála, ahol az állam mesterségesen beleavatkozik bizonyos árakba (pl. Fehéroroszország), de azokban az országokban viszont az emberek a töredékét sem keresik az albán fizetéseknek. Tehát az átlagfizetéshez képest az egyik legolcsóbb az itteni megélhetés egész Európában, és az osztrák melósról is csak azért mondhatjuk, hogy jobban él, mert a megspórolt pénzéből viszont külföldön király módon nyaral, az albánnak meg bármilyen külföldi ország nagyon drága, és csak kevesen engedhetnek meg egy külföldi nyaralást. Viszont nagyon más alap életszínvonalról indult Ausztria, de ennek ellenére igaz az, hogy nem túl sokkal jobban él egy osztrák átlagember, mint egy albán átlagember (mint mondtam a külföldi nyaralások lehetőségét kivéve).

Ez egy ismerősömé itt van a házunktól nem messze.
palmanovaresort.com/english/

Ha a nagy kép alatti három kis kép közül a középső "Menu" képre kattintasz, megkapod az étlapot ezen a helyen árakkal együtt. Szorozz meg minden árat 2-vel, az a forintban megfelelő ár. Aztán lehet csodálkozni, hogy Magyarországon egy ilyen színvonalú helyen mennyibe kerül mondjuk egy leves, vagy egy főétel, és mennyibe kerül itt. Itt egy albán átlagmelós simán megengedheti magának azt, hogy kéthetente-havonta ilyen helyen ebédeljen a családjával, és utána úszkáljanak egyet a medencében. Egy magyar átlagmelós ezt szerintem nem engedheti meg magának. Szóval ennyit az életszínvonalról.

A kartellezésre: Hidd el, mennél többszereplős a dolog, annál nagyobb esély van a kartelltörő cég felbukkanására. EZ TÉNY.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 14:37:46

@ColT: Az életszínvonalra visszatérve: Vannak Albániának olyan részei is, ahol nem ilyen mediterrán az éghajlat, mint itt, fenn a hegyekben télen cudarabb időjárás van, mint Magyarországon. Azok az emberek SOKKAL SZEGÉNYEBBEK, mint az itteniek, pedig az átlagkeresetek kb. ugyanakkorák ott, mint itt. Nem véletlenül: Az ottaniak fizetésének egy jó része elmegy arra, hogy rendes, vastag falú, jól hőszigetelt, lakásokban lakjanak, és még egy csomót így is el kell költeniük fűtésre, kevesebb marad másra.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.23. 18:45:13

@Jani haverja: Úgy mondjuk nem nehéz kevesebből megélni, hogy nem kell fűteni.
Az osztrákok meg mondjuk alapból jobban élnek, szóval nem nehéz javítaniuk a dolgokon. De aközött, hogy megfigyeljük, mások hogy csinálják, és mi a mérce, van különbség...

Hogy mi a jó irány, az nem teljesen egyértelmű. Több is lehet.
A magyar dolgok is működnének, illetve pl. működne az ingyenes egészségügy is, ha rendesen tenné az állam a dolgát. Pont.

Kartelltörés : ja, több az esély. De az nem azt jelenti, hogy meg is történik. Itt meg kb. 0. :D
Ráadásul nincs is kartellezés, mert az itt is büntetendő lenne... Teljesen maguktól egyezetetik a rohadékok az árakat :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 19:14:24

@ColT:
"A magyar dolgok is működnének, illetve pl. működne az ingyenes egészségügy is, ha rendesen tenné az állam a dolgát. Pont."

Az állami rendszer mindig és mindenhol rosszul, és hatékonytalanul működik. Ebbe bukott bele a szocializmus is szerte a világon. Ezért kell az államot minél inkább leépíteni, hogy csak azzal foglalkozhasson, ami tényleg a feladata, azaz a REND fenntartásával. Ebben is hatékonytalan és drága, de még soha sehol nem volt jobb megoldás a rend fenntartására, mint az állami, épp ezért sajnos szükséges rossz. A rend fenntartásán kívül minden egyéb mást sokkal jobban, hatékonyabban, és olcsóbban (persze ezek összefüggnek) meg tud oldani a magánszektor, de csak akkor, ha a REND biztosítva van. Épp ezért azok az országok fejlődnek mindig is, ahol REND van, és mellette felesleges feladatot nem vállal az állam. Ez alól a világstatisztika alól csak azok az országok a kivételek időlegesen, ahol valami értékes ásványkincset találtak. Ilyenek pl. némely arab országok és Norvégia az olaj miatt. De ezek csak időleges kivételek, az elrettentő példa erre Nauru, amely egy rövid időre a világ messze a legnagyobb 1 főre jutó GDP-jével rendelkezett, aztán most meg érdemes megnézni, hogy hol tart. Amelyik ilyen ország valamennyire megbecsüli az ölébe hullott szerencsét (pl. Norvégia) azoknak van esélyük az életszínvonalukat tartósan is fenntartani, a többiek meg ugyanolyan szegénysorba süllyednek vissza, mint ahonnan elindultak.

Magyarországnak számottevő ásványkincskészlete nincs (a víz, az egy politikusok általi hazugság!!!), épp ezért csak úgy tud fejlődni, ha TERMELÉKENYEN értéket állít elő. A termelékeny értékelőállításnak az egyik legnagyobb kerékkötője a magas adók. Épp ezért amíg Magyarországon az emberek úgy gondolkodnak, hogy sok mindenben szükség van az államra, addig ott SOHA nem lesz számottevő fejlődés, ahogy itt sem volt egészen addig, amíg ki nem tört 1996-ban a polgárháború. Az megnevelte az itteni embereket, azóta van is fejlődés, tetejében azóta Európában messze a legnagyobb fejlődést produkálta ez az ország. Nem hiába ezzel az országgal példálózik állandóan mind a Világbank, mind az IMF. Merthogy itt is felvettek anno hiteleket, csak itt NEM CSAK LÁTSZATRA csinálták meg azt, amit a Világbank, meg az IMF kért, hanem ténylegesen. Épp ezért el is kezdett fejlődni az ország. Az IMF, meg a Világbank ugyanis nem rosszakarók, hanem ők olyan dolgokat kérnek, ami miatt biztosnak látják a kihelyezett pénzük megtérülését, ha már egyszer kevesebb kamatot kérnek, mint amennyit a szabadpiac kérne, legalább a kockázatukat csökkentik.. Mellékesen ez hosszú távon annak az országnak is jó (mert fejlődik). Ahol meg csak látszatra hajtják végre ezeket a dolgokat, ott az IMF, meg a Világbank pénze nem hasznosul, sőt az adott ország még nagyobb bajba kerül esetleg (erre nagyon sok példa van).

Sok idejövő magyar szidta az utóbbi időben az IMF-et amikor itt voltak turista, vagy üzleti úton, az albánok meg mindig igencsak csodálkoznak ezen, mert számukra az IMF a világ egyik legrendesebb szervezete, amelyik kirántotta a sz@rból az országukat, és ők a saját szemszögükből nézve teljesen jogosan tartják ezt így.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.23. 20:50:51

@Jani haverja: " Az IMF, meg a Világbank ugyanis nem rosszakarók, hanem ők olyan dolgokat kérnek, ami miatt biztosnak látják a kihelyezett pénzük megtérülését,"

Na itt végeztem :D:D:D:D:D:D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.23. 20:51:28

@Jani haverja: Illetve, hogy ott ténylegesen megcsinálták, amit kértek - esetleg, hogy ott volt rendszerváltás. Mert itt az még nem sikerült.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.23. 23:58:46

@ColT: Pedig ez marha egyszerű dolog. Az IMF egy rosszul gazdálkodó, és éppen ezért kockázatos országnak azért tud mégis olcsó kamatozású kölcsönt adni, mert beleszólhat a gazdaságpolitikájába, így viszont fogja látni a pénzét. Egy piaci befektető, aki nem tud beleszólni egy kockázatos ország gazdaságpolitikájába, az csak magas kamatra fog pénzt adni, mert úgy számol, hogy ha az ország csődbe megy, akkor nemhogy a kamatot, de a pénzét sem látja vissza, lásd Argentína, Görögország, stb. Tehát a piaci befektető pl. úgy számol, hogy ha 10 nagykockázatú országnak kölcsönad országonként mondjuk 1 millió dollárt, és a 10-ből 1 bedől, akkor is meg kell lennie neki a kölcsön végén a 10 millió dollárjának, meg pluszban a rendes kamatjának. Ezt csak úgy tudja elérni, hogy (ha egyéves futamidőre nézzük ezt a teljesen elméleti példát), hogy mindenkinek 10% feletti kamatra ad kölcsön, de neki ténylegesen csak a 10% feletti kamat lesz a tényleges jövedelme, maga a 10% a kockázati díj. Tehát a piaci befektető nem keres többet, csak a kockázatot fizetteti meg. Persze a valóságban nem így van, mert a kockázatra biztosítást szoktak kötni, és akkor a biztosítónak fizetik ki ezt a példában szereplő 10%-ot a biztosítás fejében. Meg persze a valóságban ez nem 10%, hanem jóval kevesebb, mert nem minden 10-ik kölcsön dől be még a nagyon kockázatos országoknál sem.
Az IMF viszont beleszólást kér a gazdaságpolitikába, ezért ha IMF kölcsönt vesz fel az ország, akkor ez az elméleti 10% nem annyi lesz, hanem mondjuk 1,5%, plusz a rendes üzleti kamat, ugyanis ha az IMF beleszólhat a gazdaságpolitikába, akkor jóval kisebb lesz az esély, hogy bedőljön az adott nagyon kockázatos ország.
Ez elméletileg az adott országnak is a legjobb, mert egyrészt olcsón kap kölcsönt, másrészt meg egy komoly közgazdász stáb tudja befolyásolni az adott ország dilettáns politikai vezetését normálisabb, kevésbé dilettáns irányba.

Hogy Orbánéknak miért nem jó az IMF kölcsön jóval olcsóbban? Hát azért, mert akkor a közbeszerzéseket nem a Közgép nyerné pl., hanem olyan cégek, amelyek olcsóbban és jobban meg tudnák csinálni az adott munkákat. De ez csak egy példa. Persze az IMF beleszólhat elvileg abba is, hogy pl. csökkenteni kellene a minimálbért, vagy éppen a béreket (mindenkiét). Ezt hazudozták Orbánék ha jól tudom, meg más hasonlókat. Csakhogy az IMF nem hülyék gyülekezete. Nagyon jól tudják, hogy egy bizonyos társadalmi feszültség felett már zavargások lennének az adott országban, és éppen ez negatívan befolyásolná az ország gazdasági fejlődését, biztonságát, stb., magyarul akkor meg amiatt nőne meg az esélye annak, hogy az adott ország csődbe megy. Éppen ezért fordulhatott elő az a helyzet, hogy Orbánék mindenféle hazudozásai ellenére kiderült, hogy az IMF a Magyarországon való trgyalásokon egyáltalán nem kért nyugdíj, meg munkabér csökkentést, sőt!, azt kérte, hogy NE növekedjenek a szegényebb rétegek terhei.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.24. 00:14:11

@ColT: Itt most már elmondható, hogy ténylegesen megvolt a rendszerváltás, ez igaz. De azért itt sem volt ez fáklyásmenet, sőt nagyon durva volt. Először is itt 1992-ig húzta a kommunista diktatúra (sokkal durvább volt, mint Magyarországon), amikor is nagy zavargások közepette elzavarták őket. Ezután elkezdődött az a korszak, ami most van Magyarországon, csak jóval durvábban lopták szét az országot különböző módszerekkel, most nem részletezem, mert nem akarok regényt írni. Szóval egy eleve koldusszegény országot még jobban szétloptak. Ezért aztán 1996-ban polgárháború-szerüség tört itt ki, egy csomó politikust lelőttek, de ez még hagyján, mert azok meg is érdemelték, viszont teljes anarchiába került az ország. Nem volt kormány, nem volt rendőrség, nem volt áram sokszor hetekig (képzeld el, hogy ez mondjuk egy kórházban milyen kellemes, amikor már a generátor üzemanyaga is elfogyott, merthogy az sem nagyon volt), stb., mindenki fegyverrel járt az utcákon, de nem úgy, mint most, hogy vadászik az út mellett, hanem önvédelemből. Aztán 1997 közepe táján a normálisabb politikusok nagyjából összefogtak, és azóta van itt REND, meg fejlődés is. Az emberek is nagyon sokat tanultak az itt sokkal véresebb kommunizmusból is, meg a polgárháborúból is. És akkor 1997-ben hívták be az IMF-et, meg a Világbankot, akik akkor kirántották ezt az országot a sz@rból. Azóta van itt jó világ csak. Viszont mivel mind az emberek, mind a politikusok tanultak a sok leckéből, így jelen pillanatban egyáltalán nem kell tartani attól sem, hogy melyik párt fog győzni az idén késő tavaszi választásokon, mert a kormánypárt is elég normális, meg az ellenzék is, a programjaik között is minimális különbség van, és tetejében ezekre a különbségekre sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy melyik a jobb. Persze ők meg tudnák fojtani egymást egy kanl vízben, de ez a ő dolguk. A lényeg az, hogy engem, meg a sok-sok más közembert hagyjanak nyugodtan élni, és ez itt megvan.

Geza 2013.02.24. 06:25:49

Én úgy látom, hogy ez a szolidaritás-alapú adózás ("módosabb ember fizessen többet") valahogy nem működik errefelé.
Mi lenne, ha mindenki annyit fizetne adóba, amennyit az államnak őrá költenie kell? Azaz egységes fejadót az állam alapfunkcióinak (pl. igazságszolgáltatás, diplomácia) fenntartásra, ill. minden aktívan igénybe vett állami funkció legyen nyugodtan pénzes.
Kerüljön _minden_ (az adó is) annyiba, amennyibe tényleg kerül, mert ez a felosztó-kirovó módszer itt csak korrupcióhoz vezet.
Amúgy meg én nem olcsó államot szeretnék: legyen drága, csak _működjön jól_...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.24. 17:15:20

@Geza: Húha, hát ez megint bonyolult.
Megpróbálom leírni a gondolataim egy részét:
1./ Általában a módosabb ember több szolgáltatást is vesz igénybe (pl. mert többet utazik, és a jelenlegi országok döntő többségében az útépítés és fenntartás állami feladat, de sorolhatnám a végtelenségig, hogy mikben vesz igénybe több szolgáltatást). Tehát értelemszerű, hogy többet fizessen. Ugyanakkor pl. az egykulcsos adó igazságos, mert így is többet fizet a módosabb ember (nagyobb összegű jövedelem ugyanannyi %-a is több, mint kisebb összegű jövedelem ugyanannyi %-a). A többkulcsos adórendszer viszont igazságtalan, mert a gazdagabb JÓVAL TÖBBET fizet a szolgáltatásokért.
2./ Ha viszont teljesen libertárius, vagy éppen anarchokapitalista eszméket vallunk, akkor viszont NE az állam szolgáltasson, mert mindezt olcsóbban meg tudja oldani a magánszektor. Durva példa: Én nemsokára átmegyek a szomszédhoz, mert meghívott egyet beszélgetni, meg iszogatni. Ha anarchokapitalista rendszerben élnék (nem ott élek, mert jelenleg olyan rendszer nincs is, de azért kapitalistább rendszerben élek, mint ami Magyarországon van), akkor most valamilyen módon fizetnem kellene azért (valószínűleg bérletem lenne) a 30 m utcán való megtételéért gyalog is! valami filléreket, mert az utca is valakié lenne, és az megépítette, és karban is tartja. Hozzáteszem NEKEM ez ellen semmi kifogásom nem lenne, csak akkor ne kelljen fizetni adót!

Szóval én a drága államot nagyon ellenzem, mert az mindig hatékonytalan. Sokan hozzák fel ellenpéldaként pl. Svédországot. Csak ők elfelejtik azt megemlíteni, hogy az addig működött JÓL, amíg Svédország lakosai túlnyomórészt svédekből álltak. Kevés lakosú ország, relatív nagy területtel. A települések relatív elszigetelten egymáshoz képest HATALMAS ÖNÁLLÓ önkormányzatisággal. Ja, ha mindenki mindenkit ismer a közös pénz elosztásakor, akkor persze, hogy kevesebb a lopás, ki az a hülye, aki a kiközösítést is vállalva megdurrantja a közös pénz egy részét? Most, a sok bevándorló miatt már Svédország is változik, nem véletlenül. Az ami egy speciális helyzetben működött, az ma már nem működik, legalábbis egyre kevésbé jól.

Szóval az utolsó mondatodra: A világon sehol (speciális, átmeneti eseteket kivéve) nem működik JÓL egyetlen állam sem, és tetejében mindezt drágán is teszi.

Bee-zony 2013.02.24. 18:37:28

Urak és hölgyek, az elemzés nem a megoldás, hanem csak a megoldás egy része...
Haladjunk.

Politikai nézetekkel születünk?
index.hu/tudomany/2013/02/20/politikai_nezetekkel_szuletunk/
(...)
„A tudományterület módszereivel végzett vizsgálatok megállapították, hogy a leginkább örökletes meghatározottságú attitűdjeink a politikai ismeretek megszerzésére irányuló hajlam, az általános ideológia (liberális, konzervatív), valamint a választásokon való részvétel. A legkevésbé genetikai tényezők által meghatározott attitűdök pedig a külpolitikai preferenciák, a bevándorláshoz való viszonyulás, valamint a pártpreferencia (ez utóbbi különösen alacsony örökletes komponenssel rendelkezik). Ellentmondásnak tűnik, hogy míg a politikai nézetek igen erős genetikai gyökerekkel rendelkeznek, addig a politikai pártokkal való azonosulást szinte kizárólag társadalmi hatások alakítják ki.”
(...)
Végezetül, de nem utolsósorban, jegyzem meg, hogy a tudatalattink által generált késztetéseink az intelligenciánk segítségével elvileg legyőzhetőek.
A kérdés persze az, hogy szembeszállunk-e ezekkel a késztetésekkel, vagy inkább ideológiákat gyártunk arra, hogy miért helyesek. Sajnos, rendszerint ez utóbbit tesszük. Az emberi agy ugyanis egy pragmatikus gépezet, mely nem a tények megismerésének, hanem az egyéni és az evolúciós értelemben vett siker elérésének eszköze. A valóság, az igazság és az igazságosság csak akkor érdekes, ha azok egyeznek a valós vagy vélt érdekeinkkel.
(...)

A cigányok többsége lop, csal, hazudik, a zsidók többsége lop, csal, hazudik, és a magyarok többsége is lop, csal, hazudik – úgy tapasztaltam, hogy 50% fölött van az arányuk.
Ezért talál oly jól egymásra a szemét cigány, rohadt zsidó, szarmagyar többség, és pl. ezért Magyarország gazdasági formája a korrupció, ami kenőpénz és jutalék nélkül nem működik.
Meg fog „táltosodni” Magyarország? Vagy Mexikó? Vagy Ukrajna? Nem fog, mert a genetikus többségi készlet meghatároz, és a tényleges változás generáció-váltásokban, évszázadokban és évezredekben mérhető, miközben ott van az a kontraszelekció is, hogy a legjobbak elmennek, Magyarországról is, a hozzájuk lelkileg közelebb álló többségű országokba, mert egyénként és kisebbségben lévőként nincs ennél jobb választásuk. Nem könnyű kivándorolni és máshova beilleszkedni, de a működő megoldás-választékból még mindig ez a legkönnyebb.

Magyarországon húsz év múlva jobb lesz, mondta Orbán. 2033-ban majd megint elmondja ugyanezt, ha még mindig él. A fideszdroidok persze nem vonultak ki, hanem megtapsolták.
Amíg ennyi hülyíthető ember van Magyarországon, addig hülyítő is lesz.

A következő húsz évre tervez Orbán
index.hu/belfold/2013/02/22/a_kovetklezo_husz_evre_tervez_orban/
„...az életszínvonal meghaladja majd az európai átlagot – sorolta a következő húsz év céljait Orbán.”
Megvolt az esti mese felnőtteknek.

Nem azt állítom, hogy Magyarország 100%-ban hitvány emberekből áll, hanem azt, hogy jelenleg ilyen a többség.
Az eredmény az, hogy „akárhová nyúlsz, mindenütt eléred a szart”, és ezt olyan mértékben tapasztaltam az utóbbi két évben, hogy ez a megállapítás fix pontként, axiómaként van igazolva.
Magyarországon a jin-jang ábrából a többségi feketeségben a kis fehér kör valósul meg.
A jin a sötét oldal, „és amikor a jin telítődik, akkor a jang indul az útjára”, az ehhez tartozó filozófia és meglátás szerint. Az én „hócipőm” már telítve van, úgyhogy a jang indul az útjára, úgy Magyarországon, mint külföldön.
Magyarországon a kiindulási helyzet az, hogy kevesen vannak megfelelő erkölcsi és szellemi szintű emberek, de vannak. Ők tartozzanak egy körbe, legyen az bármilyen kicsi is, aztán következik az, hogy mi az optimum ezen kis körön belül, és -által. Száz ember már „kis csodát” tud tenni.
Probléma, hogy ezek az emberek alulról az erőszakos bűnözők, főleg a bűnöző cigányok által vannak szorongatva és pusztítva, felülről a fehérgalléros bűnözők, főleg a bűnöző zsidók által, oldalról és körben pedig az MSZMP két utódpártja, és a többi hasonló színvonalú párt korrupt és kriminális tagjai és hívei, főleg a magyarok által.
Ilyenkor a kulcskérdés, hogy van-e kitörési pont. Szerintem van – de először is legyenek meg az elérendő célok, és a csapat.
A szisztéma ez: a problémák megállapítása, hogy mi van jelenleg, és hogy minek kellene lennie, mi a helyes, mi a kívánt állapot, pl. mi a jól működő TV szintje, és mi a jól működő országé, és ez hogyan érhető el, mit kell ehhez tenni.
A jól működő Magyarország vonatkozásában öt fő elérendő célt látok (és persze a hozzájuk tartozó miért-et és hogyan-t is meg kell válaszolni):

Normális Magyarország Program

Magyarország aktuális 5 legnagyobb problémája (avagy Magyarország 5 legnagyobb baja):
1. Alacsony népszaporulat;
2. Alacsony erkölcsi és szellemi színvonal;
3. Magas bűnözés;
4. Gazdasági hanyatlás;
5. Magyarország politikacsinálói már egy ideje mindig megtalálják azt a jónak látszó rossz oldalt, akikből aztán a vesztők lesznek, és a győztesek a kis (és egyre kisebb) Magyarországon alaposan elverik a port.

Az elérendő célok ezek alapján:
1 Az erkölcsi és szellemi szint növelése, amennyire csak lehet;
2. A szükséges népszaporulat;
3. 0 bűnözés;
4. Gazdasági tudatosság, önállóság;
5. Semleges Magyarország.

Nem igazán látszik más opció, csak az a kettő, hogy vagy megtesszük ezeket,vagy megszűnünk, kihalunk.
Én arra szavazok, hogy érjük el ezt az öt célt, és tegyük meg amit ezekhez tenni kell.
Mivel genetikusan és memetikusan erősen determinálva vagyunk mindannyian, világnézetileg és erkölcsi és szellemi szintben egyaránt, világos, hogy erre a programra Magyarországon kevesen „rezonálnak”, mert nem ez a jelenlegi szintjük, lévén ez olyan „magas frekvencia”, amit kevesen érnek el – akik viszont igen, azok legyenek meg, csapatban is.
Hogy ezt az 5 pontot pl. a Fidesz, a Likud testvérpártja felvenné a megoldandók és megvalósítandók közé, az akkora csoda lenne, hogy akkora nincs. Hogy miért nincs, ahhoz ajánlott olvasmány: hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3csahos
Hozzáteszem, hogy én pl. Szegedi Cs(h)anád kipaterolását a Jobbikból nem tartom jó lépésnek; addig nem volt zsidóbérenc, amíg ki nem derítették, hogy van egy zsidó a családfáján, és odalökték a zsidókhoz, és vele is szaporodott az ellenség száma. Ha pl. Vona homályba vesző családfáján (vagy chanádfáján) lenne egy zsidó, akkor állítólag ő lemondana. Amikor az az első számú prioritás, nehogy zsidó legyen a családfán, az már az ostobaság egy foka és útja (ha néger van rajta, vagy eszkimó, az mennyit számít, szerinte és szerintük?). Miért lenne első számú prioritás, hogy egyik őse milyen volt, és miért nem az az első számú prioritás, hogy ő most milyen?
Én már igaz emberekre és gazemberekre, és végső soron egészséges elméjűekre és beteg elméjűekre osztom az emberi társadalmat, szigorú kritériumok szerint, pl. a pénzéhes, élősködő, szenvedélybeteg az nem egészséges elméjű, és az egészséges elméjűek között is minél magasabb erkölcsi és szellemi szint az ami szükséges, és persze akármennyire zsenik is, az őrület határát ne lépjék át.
Hány ilyen ember van Magyarországon, és egyáltalán, a Földön?
Nem sok.
Viszont akármennyi is van, túl kell lépni azon a Murphy-törvényen, hogy rendes emberek nem akarják embertársaikat igazgatni, mert ennek a folyománya az, hogy akkor ez megmarad a pszichopatáknak, a fehérgalléros bűnözőknek, és akkor minden rendes ember rosszul jár, és a bűnözők uralkodnak, és lezüllik és tönkremegy az ország, minden lakójával együtt, főleg azokkal a rendes emberekkel, akikről a kismilliomodik „bőrt” is lehúzzák a bűnözők.
Tehát létérdek a rendes emberek számára a politikai aktivitás, az összetartás, a szaporodás és az irányítás megszerzése, még akkor is, ha nem ők a többség valamely országban, és emiatt esélytelennek látszik a főhatalom elérése. Ha meg sem próbálják, akkor így viszont egyértelmű, hogy esélytelen.
Amit meg tudunk tenni a jó célok érdekében, az tegyük meg, és amikor megtettük, látni fogjuk, hogy van-e további út és mód, és melyik az, a növekedésre, a kitűzött legnagyobb célok elérésére.
Ahol megvan az akarat, megvan a mód is – angol mondás.
Hihetetlennek látszik ilyen célok elérése Magyarországon, és mégis biztos vagyok benne, hogy mindörökké kitartással és céltudatossággal elérhetők a kitűzött célok.
Hogy ezt mire alapozom? Pl. arra, hogy mindennek van legalja, ahonnan már valóban felfelé vezet az út, és hogy a rothadás egy véges folyamat, ahol a megrothasztott gyümölcs elpusztul, és nem terem és nem szaporodik tovább, és a rothasztó is elpusztul, ha már nem tud további gyümölcsöket megrothasztani, mert azok már ellenállók, és pl. Ézsaiás próféta is azt írja, utolsó mondandójaként, hogy a jelenlegi zsidóbirodalom véget ér, és ami utána következik, az már egészen más világ lesz, igazságos, bűnmentes és boldog.
De előtte még van egy keresztény világvége is, beteljesedik az utolsó nagy keresztény jóslat, úgyhogy még mindig „történelmi időket” élünk, főleg az, aki az élettér helyett harctérré vált helyen lakik, és marad.
Ha sokat nem tudunk tenni, akkor tegyük meg azt a keveset, amit tudunk...

Ésaiás próféta könyve 64. rész
1. Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának; mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek;
2. Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának.
3. Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja.
4. Elébe mégy annak, a ki örvend és igazságot cselekszik, a kik útaidban rólad emlékeznek! Ímé, Te felgerjedtél, és mi vétkezénk; régóta így vagyunk; megtartatunk-é?
5. És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket!
6. S nem volt, a ki segítségül hívta volna nevedet, a ki felserkenne és beléd fogóznék, mert orczádat elrejtéd tőlünk, és álnokságainkban minket megolvasztál.
7. Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan.
8. Oh ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk.
9. Szentségednek városai pusztává lettenek, Sion pusztává lőn, Jeruzsálem kietlenné.
10. Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértenek, tűz perzselé föl, és minden a miben gyönyörködénk, elpusztult.
11. Hát megtartóztatod-é magad mind e mellett is, Uram; hallgatsz-é és gyötörsz minket felettébb?

Ésaiás próféta könyve 65. rész
8. Így szól az Úr: Mint a mikor mustot lelnek a fürtben, ezt mondják: ne veszesd el, mert áldás van benne, ekként cselekszem szolgáimért, és nem vesztek mindent el!
9. És nevelek Jákóbból magot, és Júdából, a ki hegyeimnek örököse legyen, és bírják azt választottaim, és szolgáim lakjanak ott!
10. És lesz Sáron nyájak legelőjévé, és Ákhor völgye barmok fekvőhelyévé népem számára, a mely engem keresett.
11. Ti pedig, a kik az Urat elhagyátok, a kik szent hegyemről elfeledkezétek, ti, kik Gádnak asztalt készítetek, és Meninek italáldozatot töltötök,
12. Titeket én a kard alá számlállak, és mindnyájan leborultok megöletésre: mert hívtalak és nem feleltetek, szóltam és nem hallottátok: a gonoszt cselekedtétek szemeim előtt, és a mit nem szerettem, azt választottátok.
13. Azért így szól az Úr Isten: Ímé, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok, ímé, szolgáim örvendnek, de ti megszégyenültök!
14. Ímé, szolgáim vígadnak szívök boldogságában, és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgatni fogtok;
15. És átok gyanánt hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak, és megöl titeket az Úr Isten, és szolgáit más névvel nevezi,
16. Hogy a ki magát áldja e földön, áldja magát az igaz Istenben, és a ki esküszik e földön, esküdjék az igaz Istenre, mert elfeledvék a régi nyomorúságok, és mert elrejtvék szemeim elől.
17. Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak;
18. Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, a melyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vígassággá teremtem, és az ő népét örömmé.
19. És vígadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!
20. Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek, sem vén ember, a ki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú száz esztendős korában hal meg és a bűnös száz esztendős korában átkoztatik meg.
21. Házakat építnek és bennök lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét.
22. Nem úgy építnek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.
23. Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velök megmaradnak.
24. És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.
25. A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr.

Bee-zony 2013.02.25. 09:13:39

Valóban van, akinek túl hosszú, és nem olvassa, pl. akinek kicsi a szellemi kapacitása.
Vagy...
„A családhoz tartozik, köbükunokai fokon, egy harmincadik századbeli rokon…
- MZ/X MZ/X jelentkezz, jelentkezz!
- Kapcsford.
- Mit mond?
- 1 forintért megmondom!
- Elfelejtettem ókor olykor, hogy nem tudhat még újmagyarul ez az atomókor. Szerencse, hogy beszélhetek így a vén szülékkel, a gondolat átvivő kézi készülékkel.
- Kapcsolatunk titkos is és misztikus, kicsit utópisztikus.”

A fejlődés a bolhaszaron is elférő komment, és a hozzá tartozó bolhányi agy?
Nano-piko-femto-atto-zepto-yokto twitter, egysejtű, baktérium, vírus, az élő és élettelen határvonala, hm?

Bee-zony 2013.02.25. 09:25:47

Összefoglaló a rohanó embereknek az élet legnagyobb kérdéseiről és a válaszokról:
„Itt mindent megtalál, ami igazán fontos”
index.hu/belfold/2013/02/25/itt_mindent_megtalal_ami_igazan_fontos/
:)

Geza 2013.02.25. 15:16:34

@Jani haverja:

"Általában a módosabb ember több szolgáltatást is vesz igénybe ...Tehát értelemszerű, hogy többet fizessen."
Ezzel teljesen egyetértek, csak azt nem értem, hogy miért kell elkülöníteni a több igénybevételt a többet fizetéstől, amikor (szerintem legalábbis) kézenfekvő lenne egész egyszerűen annyi kérni a szolgáltatásért, amennyibe kerül. Például magasabbak az adók, hogy ingyenes lehessen az általános iskolai oktatás, azaz beszedik a pénzt az emberektől a nagy közös kalapba, majd kiosztják az általános iskoláknak.
Elvileg jó, csak gyakorlatilag meg sérülékeny a rendszer: vajon kitől mennyit szedtek be erre, melyik iskola mennyit kapott belőle, mennyi jár(t volna) neki, illetve hát ki mennyit lopott el belőle menet közben?
Ha ezt a pénzt az emberektől nem szednék el, hanem ők maguk adnák oda közvetlenül annak az iskolának, ahová járatják a gyerekeiket, akkor levágnánk pár hurkot a pénz útjából, plusz a visszacsatolás szabályozása (az az iskola kapjon többet, ahová többen járnak) is röviden meg lenne oldva.
Persze, elveszítenénk a szolidaritást, de -ahogy látom- azzal itthon nem annyira élni, mint inkább visszaélni szokás.

"Ugyanakkor pl. az egykulcsos adó igazságos, mert így is többet fizet a módosabb ember (nagyobb összegű jövedelem ugyanannyi %-a is több, mint kisebb összegű jövedelem ugyanannyi %-a). A többkulcsos adórendszer viszont igazságtalan, mert a gazdagabb JÓVAL TÖBBET fizet a szolgáltatásokért."
Megint csak egyetértek: ha megtartjuk a szolidaritási elvet, akkor valóban az egykulcsos adó (és _nincs_ adómentességi küszöb: az évi 100Ft is ugyanolyan kulccsal adózik, mint a havi 100millió) lenne a legjobb. Egyrészt nem büntetné azt, aki többet/jobban dolgozik, másrészt pedig egyszerűsödne az adminisztráció, mert nem kéne havonta előrevetíteni a jövedelmet, becsülni a fizetendő éves adót, visszaosztani annak a hátralévő részét, mindezt amiatt, hogy az adó számítási periódusa (év) nem egyezik a fizetési periódusával (hónap), amire viszont egyes egyedül azért van szükség, mert az adósávok az éves jövedelemre vonatkoznak.

"Ha viszont teljesen libertárius, vagy éppen anarchokapitalista eszméket vallunk, akkor viszont NE az állam szolgáltasson, mert mindezt olcsóbban meg tudja oldani a magánszektor."
Már miért tudná? Amit egy Jürgen Morgen mint tulajdonos meg tud csinálni, azt a Magyar Állam mint tulajdonos szintén meg tudná tenni, már feltéve hogy nem lenne tele akasztófáravaló korrupt tolvajokkal.
Ha úgy vesszük, hogy az Állam (gazdasági szempontból) egy részvénytársaság, aminek a részvényesei az állampolgárok, csak az osztalékukat nem készpénzben, hanem életszínvonalban kapják, akkor miért ne lehetne (a magántulajdonúak mellett) állami bank, biztosító, benzinkút, mobilszolgáltató, áruházlánc, gyár, vagy bármi egyéb?
Ha már szabad elvekről beszélünk, akkor miért akarnánk kizárni a lehetséges tulajdonosok közül éppen hogy az állampolgárok érdekközösségét képviselő államot?

"Én nemsokára átmegyek a szomszédhoz, mert meghívott egyet beszélgetni, meg iszogatni. Ha anarchokapitalista rendszerben élnék ... akkor most valamilyen módon fizetnem kellene azért a 30 m utcán való megtételéért gyalog is! valami filléreket, mert az utca is valakié lenne, és az megépítette, és karban is tartja. Hozzáteszem NEKEM ez ellen semmi kifogásom nem lenne, csak akkor ne kelljen fizetni adót!"
Ez így van. Józan paraszti ésszel két esetet tudok elképzelni:
a., Legyen az út magántulajdonban, ekkor a tulajdonosok fizessék az építését és fenntartását, mindenki más pedig fizessen reális árat a használatáért, és ezt kapják meg a tulajdonosok.
b., Legyen az út köztulajdonban, ekkor a tulajdonosok fizessék az építését és fenntartását, mindenki más pedig fizessen reális árat a használatáért, és ezt kapják meg a tulajdonosok.
Lehet, hogy ott beszélünk el egymás mellett, hogy szerintem az állami tulajdon és a köztulajdon egy és ugyanaz kéne hogy legyen :) ?

"Szóval én a drága államot nagyon ellenzem, mert az mindig hatékonytalan."
Hát, ahol nem állítják falhoz a köztisztségükkel visszaélő korrupt tolvajokat, ott valóban. Merthogy ugye a drága állam az nagy állami hatáskört is jelentene, az egyben nagy felelősséget is a köztisztviselők részéről, amihez pedig társulnia kéne egy rendes fizetésnek (felelősen végzett munka esetén) és egy súlyos következményekkel járó felelősségrevonásnak is (felelőtlenül végzett munka esetén).
Na, ez utóbbi valóban hiánycikk errefelé mostanában, úgyhogy igazad van: amíg ez nincs meg, addig a drága állam csak nagy lopásokat eredményez(ne).
Viszont egy kemény felelősségrevonáshoz egy nem részrehajló (és nem előítéletes) igazságszolgáltatás is kéne, ami viszont szintén nincsen, úgyhogy ez a téma messzire vezet.

"A világon sehol (speciális, átmeneti eseteket kivéve) nem működik JÓL egyetlen állam sem, és tetejében mindezt drágán is teszi."
Viszont ahol mégis (akár erővel is, de) működik az állam, az mindig hatékonyabb, mint a pár tízmillió egyén szervezetlen tülekedése.
Pl. pár tízezer pénzember tényleges összefogása képes volt felvásárolni a világ gazdaságának nagy részét, mert ők -bár nem definiálták magukat államnak- felállították a kis belső szabályaikat, ahhoz tartják magukat ill. kikényszerítik egymástól, és mivel összehangoltan cselekszenek, simán ledarálták a náluk százszor nagyobb, de szervezetlen gazdaságokat is.
De ez már megintcsak egy másik történet :)...

Egy szó mint száz: itt és most valóban az egykulcsos adó és a vékony állami szféra lenne a legjobb, fenntartva persze az állam későbbi nagyobb szerepvállalásának a lehetőségét.

dr. Aullah 2013.02.25. 16:09:38

OFF:

index.hu/belfold/2013/02/25/zsiga_kimagyarazta_a_hazvasarlast/

Úgy kimagyarázta, hogy semmi új infót nem mondott, csak amit eddig. Mindenki tudta, hogy nem lesz ebből semmi.

Horizont 2013.02.25. 16:51:17

@dr. Aullah:
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Éljen Zsiga Marcell! Éljen, éljen és éljen a 40 milkás házában békében, nyugalomban! Megérdemli! Mi is megérdemeljük!

tudi 2013.02.25. 17:47:40

Hmmm. Ez szép és jó, hogy csökkentsük a rezsit, mert így több marad a népnél, csak akkor nem csak a gáz, stb. árát kéretik csökkenteni, hanem a fáét is,mert szerintem azzal sokkal többen fűtenek, mint gázzal. A másik ezen szolgáltatások vajon miért is a legmagasabb áfa kulcsba tartoznak? Ezt mindenki igénybe veszi, nem luxus. az lenne rezsicsökkentés, ha 5%-l adózna. Nem ez amit a Fidesz csinál. A másik árcsökkentés az lenne, ha saját magunk állítanánk elő például az itthon felhasznált gáz egy részét, például biogázként, egyik csatornán láttam, hogy a Los Angeles városi szeméttelepen az ott termelődő metánt felhozzák, és értékesítik, sőt a "hülyék" még a kukás kocsikat is azzal hajtják.
@Geza: "Ha ezt a pénzt az emberektől nem szednék el, hanem ők maguk adnák oda közvetlenül annak az iskolának, ahová járatják a gyerekeiket, akkor levágnánk pár hurkot a pénz útjából, plusz a visszacsatolás szabályozása (az az iskola kapjon többet, ahová többen járnak) is röviden meg lenne oldva." Na régebben ez így volt, például az én dédszüleim anno fizettek ilyet a 40-s-50s években, hogy iskolafenntartási adó vagy hasonló, ezt onnan tudom, hogy karácsony másnapján családi ebéd után előkerestük a Dédnagypapám iratait és ott voltak régi adós papírok, amibe ez szerepelt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 18:56:00

@Geza:
"Egy szó mint száz: itt és most valóban az egykulcsos adó és a vékony állami szféra lenne a legjobb, fenntartva persze az állam későbbi nagyobb szerepvállalásának a lehetőségét."

Majdnem egyetértünk, de mégsem. Ugyanis az állam SOHA NEM LEHET jó tulajdonos, legalábbis tartósan, pont Svédországot hoztam fel példának erre. A különbség egy állami szolgáltatásnál, és egy magánszolgáltatásnál az, hogy a szolgáltató szervezet hierarchikus csúcsán egy magánszolgáltatónál mindig a tulajdonos(ok) vannak, akik a SAJÁT PÉNZÜKET kockáztatják, és ezért érdekük a hatékony ellenőrzése az egész szervezetnek (mondjuk egy nagyvállalatnak, vagy akár egy magániskolahálózatnak), egész a hierarchia legaljáig (pl. takarítónő). Az állami szolgáltatásnál viszont a hierarchia csúcsán is hivatalnok ül AKI NEM A SAJÁT PÉNZÉT KOCKÁZTATJA, hanem az adófizetők pénzét. Persze a "főhivatalnokokat" pl. a kormányt a nép (az adófizetők, akiknek a befizetett pénzét kezelik ezek a hivatalnokok) le is válthatja ELVILEG (parlamenti, önkormányzati választások). De tényleg csak elvileg, több okból:
1./ Nem csak azoknak van szavazati joguk, akik adót fizetnek, hanem másoknak is (pl. a nyugdíjasok Magyarországon egy igen nagy ilyen csoport, de vannak más csoportok is). Az ő szavazataik nagyon befolyásolják azt, hogy kik lesznek a "főhivatalnokok", azaz kikből fog állni egy kormány, pedig ők sem fizettek a közösbe, tehát nem "tulajdonosai" a közös pénznek.
2./ A befizetett adót a tényleges adófizetők is jóval kevésbé érzik sajátjuknak, mint pl. ha a SAJÁT PÉNZÜKÖN részvényt vennének.
3./ Mivel az adófizetés kényszer, így az emberek nem tudnak ide-oda variálni a pénzükkel, egy részvénytársaságban való akármilyen kicsi tulajdonlásnál viszont igen, tehát hiába vagyok én egy részvénytársaságnál csak 1 db részvény tulajdonosa, az igaz, hogy nem az én elgondolásom fogja valószínűleg irányítani azt a részvénytársaságot, és az is lehet, hogy az nem is tetszik nekem, viszont akkor megtehetem, hogy eladom a részvényemet, és egy másik részvényt veszek belőle, vagy éppen elkocsmázom. Ezt az államnak befizetett adómmal, vagy annak egy részével nem tehetem meg.

Hirtelen ennyi jutott az eszembe, de vannnak még más szempontok is, amik azt bizonyítják, hogy az állam (néhány speciális, és rövid ideig tartó esetet kivéve) SOHA nem tud olcsón és jól szolgáltatni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 18:59:13

@dr. Aullah: Valamelyik Vastagbőrposztban előre megjósoltam ezt, sajnos igazam is lett :(

Tényleg már nem érintik közvetlenül az életemet a magyarországi történések, de ettől függetlenül olyan boldog lennék, ha egyszer mondjuk a Vidéki feltörölné velem a padlót itt, merthogy egy ilyen hasonló jóslatom nem válna be :) Inkább vállalnám a "hülye vészmadár" szerepét.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 19:01:07

@tudi:
"Na régebben ez így volt, például az én dédszüleim anno fizettek ilyet a 40-s-50s években, hogy iskolafenntartási adó vagy hasonló, ezt onnan tudom, hogy karácsony másnapján családi ebéd után előkerestük a Dédnagypapám iratait és ott voltak régi adós papírok, amibe ez szerepelt."

Csak szerintem ott MINDENKITŐL beszedték ezt az adót, nem csak attól, akinek iskolába járt a gyereke.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.25. 19:01:44

@Jani haverja:
Már most is az vagy neki, vergődsz itt az albán eredetű tévképzeteidben és a balhiteidben össze-vissza :)!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.25. 19:11:09

A kormány most már tényleg ráállt a közműszolgáltatók bő nyállal szopatására!

index.hu/gazdasag/2013/02/25/szocialis_kozmutorveny/

Ki a faszom, melyik banánköztársaságban látott már olyat, hogy az állam előírhat a szolgáltatóknak bármit, majd hozzáteszi, hogy "ja, egyébként az árban ennek költségét ne vedd figyelembe"?!
De egyébként befektetői bizalomról pofázik a faszfej, mely sápítozik, hogy ő nem érti, hogy mi az, hogy ők azt elvesztették!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 19:14:30

@Geza: Az előző irományomhoz egy kiegészítés:

Egy elméleti példa:
Ha HOLNAP megváltoztatnák a választási törvényt, és aszerint azok kapnának csak szavazati jogot, akik az elmúlt 4 évben adót fizettek Magyarországon, tetejében a szavazatuk "erőssége" attól függne, hogy mennyi összeget fizettek négy év alatt be, akkor a 2014-es választásokon szerintem a jenelegi parlamenti pártok egyike sem érne el nagyobb létszámot a parlamenti helyeket tekintve, mint 5%. És teljesen új pártok jelennének meg ez alatt a bő egy év alatt, akik meg is nyernék a választásokat, és ők alakítanának kormányt. (Megjegyzem sokkal normálisabbat, mint ami eddig valaha volt).

De hát ez csak egy álmodozás, EGYIK kormánynak sem ez az érdeke.

Persze még így is rossz gazda lenne az állam, csak nem annyira.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 19:15:39

@Rufus78: DDD

Hiányzik a Vidéki neked nagyon most innen úgy látom :)

DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 19:19:28

@Rufus78: Hát ez se semmi...

Édes Istenem, mindig van lejjebb...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.25. 19:31:43

@Jani haverja:
Mondjuk túl meglepő nincs benne, Matolcsy már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy a külföldi kézben levő energiaszolgáltatók vagy lesznek szívesek eladni "jóárasítva" a befektetéseiket, vagy különben...

"Senki nem veszítene, ha a kormány visszaszerezné a hibásan eladott monopóliumokat, a befektetők például elkerülnék későbbi veszteségeiket".
index.hu/gazdasag/2013/01/17/matolcsy/

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.25. 19:40:12

@Rufus78: Hát a "jóárasítva" szerintem nem fog megvalósulni, amilyen balfékek voltak a gázüzletágnál, valószínűsíthető, hogy a többinél is így lesz...

"Senki nem veszítene, ha a kormány visszaszerezné a hibásan eladott monopóliumokat, a befektetők például elkerülnék későbbi veszteségeiket".

Ez meg az Eltolcsyra jellemző újabb dilettáns logikai bukfenc:
Mert miről is szól a mondat: Arról szól, hogy eddig a szolgáltatók szenvedtek el veszteségeket, ami a jövőben még nagyobb lesz, tehát jobban teszik, ha eladják az államnak. Ha viszont ez megtörténik, akkor eszerint a továbbiakban az állam fogja állni a veszteségeket, azaz az adófizetők!!! Gratulálok a dilettáns Eltolcsynak ehhez a mondatához, amiben nyíltan kimondja, hogy jól meg akarja szopatni a magyar adófizetőket :)

tudi 2013.02.25. 19:47:44

@Jani haverja: Sajnos erről nincsenek információim, de valószínűleg igen.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.25. 19:58:19

@Jani haverja:
Egyfelől nekem is pont ez a logikai bukfenc tűnt fel, másrészt viszont nem vagyok annyira optimista, mint te. Szerintem ez a mondat inkább arról szólt, hogy eddig megvolt a maga haszna a szolgáltatóknak, ha mást nem, egy csomó pénz kivittek társaságcsoporton belüli szolgáltatások díjaiként, innentől viszont a kormány beveti azokat a törvényes eszközöket (mondjuk az ilyen "de az árba ne építsd be!"-kaliberű legitimált "zsarolást"), amivel ezt a bújtatott hasznot fenntarthatatlanná teszi, ezen keresztül próbálva elérni, hogy a szolgáltatónak érdemesebb legyen eladni akár veszteséggel is, elesve a korábbi hasznoktól, mint hogy Damoklész kardjaként lógjon felettük Matolcsy jobbagyféltekés kreativitása és kreténsége.

Ez persze a korábbi példából látszik, hogy nem feltétlenül kell azt jelentse, hogy az országnak ez megéri. A gázüzletág-eladás jóárasítása így lesz olyan, mint a zsidó üzletember esete az orosz alvállalkozóval...

lyken 2013.02.25. 21:12:52

Gyerekek, ez cikket ér: index.hu/gazdasag/2013/02/25/nem_sikerult_szetszedni_simort/

Mondja már meg valaki, hogy mikor is volt utoljára, hogy az előre megszövegezett ítéletet már vitték is a tárgyalásra? Na? Jogállam, mi?

Bee-zony 2013.02.25. 22:48:37

@Jani haverja: „Ha HOLNAP megváltoztatnák a választási törvényt, és aszerint azok kapnának csak szavazati jogot, akik az elmúlt 4 évben adót fizettek Magyarországon, tetejében a szavazatuk "erőssége" attól függne, hogy mennyi összeget fizettek négy év alatt be...”
ÁFA-ról hallottál-e már? Üzemanyag adóról? Jövedéki adóról?
Mondj egy embert, aki itt él, és nem fizet adót, vagy ő, vagy az ő fogyasztása után a szülei...
Az adózás alapján a lehető legnagyobb lenne a szavazószám, és a csecsemőkig le lehet vinni a szavazási korhatárt, mert a pelenkán is ott van az ÁFA.
Viszont azt a totál csövest, aki mindig ingyenkonyhán étkezik, és mindig ingyen kapja a ruhákat, ki lehetne zárni a szavazásból... ha van ilyen.

Bee-zony 2013.02.25. 23:01:37

@lyken: „Virág elvtárs: Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától, Pelikán elvtárs!
Pelikán: Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet!
Virág elvtárs: Ejnye, az álmatlan éjszakák...”

Bee-zony 2013.02.25. 23:19:33

@dr. Aullah: Kismilliomodik példa: pénzköltő, hazudj, lopj, csak rajt' ne kapjanak; és ők aztán nem kapnak rajta senkit, mert kéz kezet mos, és holló a hollónak nem vájja ki a szemét.
Miért is zárt ülés, miért nem nyilvános, hm?
A kleptokrata tolvajbanda megvitatja a dolgokat egymás közt..

Sohase higgyetek a szemeteknek
www.youtube.com/watch?v=J7-tPdVI3vU

Bee-zony 2013.02.25. 23:31:55

Magyarország társadalmi tömegkatasztrófa sújtotta térség, ahol a becsületesek vannak kisebbségben, és persze ők is húzzák a rövidebbet.
Akinek nem tetszik, el lehet menni.
Szodomagyarországról nem csak el lehet, hanem el is kell menni.
Kiskoromtól fogva éreztem, hogy Magyarországon a degeneráltságnak, hülyeségnek és aljasságnak olyan elegye van többségileg, ami nyomorba dönt, butít, és öl, és az alkohol és a kábítószerek mellett is van még valami széles körben elterjedt elmebetegség, agyi rothadás, és ettől ilyen romlott a többség, a többségi bűnözőhalmaz életformája, ami ellehetetleníti a másként gondolkodókat és viselkedőket is, mert domináns társadalmi forma egy közigazgatási egységen belül csak egy van.
Mivel a halála után senki nem tud semmilyen materiális dolgot magával vinni, mindent elveszít, a tiszta vagy sötét lelke kivételével, ha van lélek, tehát mivel a materiális játék kezdeti és záró egyenlege egyaránt 0, élhetnénk korrekten is, csakhogy ehhez egészséges elme kell, ami viszont a magyarországi többségnél nincs meg. Ha csak a materiális síkot nézzük a 80-körüli évvel, akkor is ott van pl. az, hogy akinek nagy fokú kényelemre van szüksége, az elkényelmesedik, és életképtelen lesz, tehát ez valójában rossz irány. Magyarország tele van ön- és társadalompusztítással, és elpusztul, megsemmisül, mint egy rothadó gyümölcs, és végül jönnek vagy az egészséges lelkű „barbárok”, vagy az egészséges lelkű korrektek, akik pl. nem félnek attól, hogy nincs lakás, vagy nincs babakocsi, és ha nincs, akkor nem szaporodnak... A fehér Észak-Amerika sikere is a puritán igénytelenségnek volt köszönhető, csak aztán rájuk telepedtek a rothasztó zsidók, mert rájuk tudtak telepedni, és most már a meredeken hanyatló ág van, gyermeklétszámban, és mindenben, és persze feljövőben vannak az egészségesebb ösztönű, és ellenállóbb „barbárok”, akik ugyan sok mindenben sötétek mint az éjszaka, de az élethez legalapvetőbb dolgokban speciel nem.
Eddig a fehérek „A bukás – a fehérek utolsó napjai” c. színes-szagos-3D film szereplői...
A gyávaság és az elpuhultság az, ami megteszi a hatását.
Semelyik rassz nem csinált végig két olyan véres világháborút, mint a fehérek (kaukázusiak) – de minek, ha most meg az elpuhulás és elhülyülés kora van... A két véglet között van a normális.
Most ott tartunk, hogy aki nem képes megvalósítani a kivándorlást, pl. lakóautóval, némi komfort-hiánnyal, de bőven túlélhetően, és a kellő szaporodást, az megkapja pl. a sztálingrádi szintet, a kannibalizmussal, a járványokkal... állítólag csak ott kb. 750 ezren haltak meg.
A Sztálingrádi csata. (dok.film) Part 3/3 (53 perc)
www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=diEDzxABihI
A judeonáci fehér birodalom bukása van, és ennek meg kell bukni, mert bűn rossz. A probléma az, hogy miért nem tudnak a fehérek végleg elválni a judeonáciktól, világnézetben, vallásban, és mindenben? Márpedig ezt kell tenni, mert akik a rothasztó zsidóktól akár a legkisebb mértékben is függenek, azok meg lesznek rothasztva...
A megoldás: a kivándorlás a judeonáci birodalomból, ami gyakorlatilag az egész Nyugatot jelenti sajnos, de ezen belül az északi területek, pl. a finnek kevésbé vannak elrontva...
El lehet jutni odáig is, hogy nincs egy normális hely a Földön, mert ami klímában normális, vagy legalábbis a megszokott lenne, ott vannak a judeonácik a világuralmi motivációjukkal és a kettősmércével... a többi rész pedig szimplán nem fehér embernek való.
Sok vándorlás nem fér az ember életébe, mert az sok idő, pénz, energia, a beilleszkedéssel együtt... de ha a zsidók és cigányok képesek voltak előnyt kovácsolni a vándorló életmódjukból, akkor a magyaroknak is képesnek kell lenniük erre. A vándorlás nehezebb mint a helyben maradás, tehát aki képes rá, az életképességben magasabb szinten van, mint a helyben maradók.
Most erre van szükség, és zsidómentes világnézetre és vallásra, mert ez jelenti a szükséges teljes önállóságot és függetlenséget, és s megmaradást és növekedést. Hogy ebben mennyi a boldogság, és mennyi a küzdelem... annyi, amennyi. Ne legyünk finnyásak a sok küzdelem miatt, ha a fennmaradás és növekedés a tét.
A teendők:
1. Kivándorlás a judeonáci birodalomból, helyként a legkisebb rossz megkeresése. Nehéz.
2. Mindeközben összetartás, az egység megőrzése. Nehéz.
3. Megfelelő szaporodás, 4 gyermek, és jó nevelés. Nehéz.
4. Saját világnézet és saját vallás, a zsidóktól való teljes függetlenség. Nehéz.
5. A létfenntartás, megélhetés. Nehéz.
Erre kell képesnek lenni, mert így maradunk meg és növekszünk. Ha pedig nem vagyunk rá képesek, akkor elveszünk.
Akinek mindez nem csak nehéz hanem megoldhatatlan, az még nehezebb helyzetben találja magát előbb-utóbb.
Magyarországot nem kell végleg feladni, hanem csak addig, amíg a judeonáci többség fennáll, és ők fulladjanak bele a saját szarukba. Ha az antiszemétisták maradnának, attól sem oldódna meg a helyzet, úgyhogy az antiszemétisták jobban járnak a szétválással, a judeonácik pedig egyék meg a saját főztjüket.
Nekem ne dirigáljanak, ne szedjenek tőlem adót, és tűnjenek el teljesen az életemből. Ez a helyes. Miután megtapasztaltam a judeonáci rezsim aljasságait, a cigánybűnözőkkel és a magyarbűnözőkkel, élősködőkkel, szenvedélybetegekkel, beteg elméjűekkel együtt... Megtapasztalva a helytelent, és részben már a helyest is, tudom, hogy mi a helyes.

Csigataposó 2013.02.25. 23:33:22

Azt azert igy beraknam breking the newsnak, hogy Zsiga Marcelt megfosztottak a mandatumatol es feljenetettek az ugyeszsegen a semmibol lett jovedelmei miatt.
index.hu/belfold/2013/02/25/zsiga_kimagyarazta_a_hazvasarlast/

Ja nem a kez-kezet mos mentegetelmi bizottsag 24bol 24szer is azt mondta, hogy "Minden rendben van a mi kutyank kolke korul es kulonben se kapargassuk a felszint tul erossen mert meg baj lehet belole. Koszonjuk."

Bee-zony 2013.02.25. 23:53:10

@Csigataposó: A sikítófrászt hozod a többségre ilyen rendkívüli hírekkel.
Véget ért a lopcsencsór tolvajkór-szak, mert leszálltak az UFO-k rendet tenni...

BPO654 2013.02.26. 00:24:59

@Bee-zony: Kanadában jó élni? Ott nincsenek csövik? Múltkor volt vmi téli olimpi v mi, ott mutattak egy párat..... . Máshol sincs kolbászból minden. Persze el lehet menni. Angliában 400 font egy szoba+kaució uennyi +költöpénz. Tehát ha nincs 1000 fontod kb 360000 Ft-od a kkor maradhatsz itthon. Persze csövezni bhol lehet.:D
Sokkal jobbak a bérek csak az árak is sokkal magasabbak..... .:D
De lehet menni.
Itt egy jó cikk, a Dél-kóreai csoda és ami mögötte van!!!
www.origo.hu/nagyvilag/20130220-ongyilkossagba-menekulnek-az-elhanyagolt-delkoreai-oregek.html
Nálunk is sok az öngyilkosság de úgy látszik máshol is. Az egész világon sok a gond. Múlkor volt a fókuszban mit gondolnak rólunk az itt élő külföldiek. Érdekes volt.... .

lyken 2013.02.26. 08:51:49

@Bee-zony: Na, akkor pont ugyanaz a jelenet ugrott be mindkettőnknek. Biztosan véletlen.

Másik: Most már sejthető miért volt olyan rohadt drága a felvásárlás: www.origo.hu/gazdasag/20130226-olcso-gazhoz-juthat-a-kormany-az-eonon-keresztul-irj-a.html

A piaci árat végülis meg kell fizetni. Akkor is, ha olcsón volt korábban a gáz beszerezve.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.26. 09:12:05

@lyken:
Én inkább csak egy újabb jelet látok a rezsicsökkentés fenntarthatatlanságára. Ha a rezsicsökkentés fedezete az olcsóbb gáz, akkor egyfelől miért kerül ilyen drágába, másrészt mi lesz a fedezet akkor, ha elfogy az "olcsóbb" gáz... ja, hogy semmi...

Más szakértők egyébként a piaci ár alapján is túlzónak tartják a gázüzletágért kifizetett pénzt, de mindegy, valakinek biztos megérte.

ketroot 2013.02.26. 11:26:29

@laspalmas

jobbanteljesit.magyarorszag.hu/index.php?mobil=off

Ezt olvasgassátok. Ez már megér egy posztot.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 11:32:23

jobbanteljesit.magyarorszag.hu/
Ez a tömény szar tegnap jelent meg, az EU meg ma közölte a valóságot:
index.hu/gazdasag/2013/02/26/brusszel/
Rövidített lényeg:
Legalább kétszázmilliárdos megszorítást kell, hogy lekerüljünk az uniós szégyenpadról. Jöhet még kisebb gyógyszerkassza, magasabb áfa és megemelt jövedéki adó is. A pedagógus-életpálya modellre aligha lesz pénz.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 11:40:21

@Bee-zony: Szasz mocskos anyabaszó náci korcs.
Figyel már te okádék szarkupac, mikor a szaros náci ringyó anyádat kúrod, akkor a hitler képed nézed a falon vagy próbálod élvezni hogy az alkoholista volt munkásőr apád kemény kúrja a náci segged?
A fajtád már kirobbantott egy világháborút, elhiszem hogy meg kell magyarázni hogy a felsőbbrendű fajnácikat miért verték szarrá az alsóbbrendű szlávok, de ez inkább a fajtársaidnak próbáld magyarázni, azok a 20-30 IQ élő korcsok beveszik az moslék dumádat.
Amúgy rohadj meg a fajtáddal együtt génhulladék bélféreg.

Bee-zony 2013.02.26. 11:42:20

@lyken: Beigazolódik, sorban, hogy ugyanolyan mentalitás ugyanolyan történelmet eredményez; kádárista-rákosista mentalitás kádárista-rákosista történelmet.

Ők nem a megoldás, hanem a probléma.

„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.

... létezik az idők szelleme, egy – a generációra jellemző– gondolkozásmód, amely emberről emberre száll, és egy társadalomnak jellegzetes bélyegét adja. E korszellem változásában kevés munkával mindenkinek részt kell vennie.

A problémák, amelyekkel szembesülünk, nem oldhatóak meg azon a szellemi szinten, melyen akkor voltunk, amikor megteremtettük őket.”
/Einstein, a zsidók sztárja/

Bee-zony 2013.02.26. 12:02:26

@BPO654: „Kanadában jó élni? Ott nincsenek csövik?”
De, vannak hajléktalanok, nem is kevés, és van bűnözés is, az sem kevés. Kanada sem kivétel a Nyugat általános hanyatlása alól.
Viszont Kanadában nincs se hideg- se meleg polgárháború, a kormány nem kúrmány, és ilyen sincs:
"Figyeljétek meg magyarok, ha eggyel többen leszünk, mint ti, megdöglötök mind!"
kuruc.info/r/7/50293/
Szodomagyarország élen jár a rothadásban, és ha valahol nagy háború lesz, akkor itt, a rohadt zsidó, szemét cigány, szarmagyar többség miatt.
Mindenütt van probléma, de a legtöbb helyen nem ennyi, és nem ekkorák.
Magyarországon se békében, se boldogan nem lehet élni, mert élettér helyett harctérré vált az ország, bár még nem mindenki veszi ezt észre, és folyik a struccolás, pl. ha meg akarnak ölni a cigányok, az a te egyéni problémád, de ehhez képest az van, hogy tegnap őt, ma engem, holnap téged.
Háború van már Magyarországon, csak sunyi zsidó módon van csinálva. De akármennyire is sunyin van csinálva, a lassan és a gyorsan kibontakozó háború egyaránt ugyanoda vezet, meg kell vívni.
Volt egy Adolf Hitler nevű bűnöző, akinek minden lehetősége adott volt, hogy megoldja a zsidó-cigány, és összességében a bűnöző problémát, erre mit csinált, a gójokat támadta, kétfrontosan, úgyhogy megérdemelten elbukott. A zsidó-cigány-és-bűnöző problémát pedig ráhagyta az utókorra. Most itt vagyunk a valódi megoldatlan problémával, és a saját kihalásunk problémájával.

Működő megoldást kell találni a problémákra.

Szerintem ez az:

Normális Magyarország Program
1 Az erkölcsi és szellemi szint növelése, amennyire csak lehet;
2. A szükséges népszaporulat;
3. 0 bűnözés;
4. Gazdasági tudatosság, önállóság;
5. Semleges Magyarország.

Mennyien szavaznak erre? Előre tudható, hogy kevesen, a kisebbség. Ha viszont így van, akkor miért kellene szembeszállni a (rossz) többséggel? Ők vannak többen, ők nyernek választást. Velük nem szembeszállni kell, hanem teljesen elhatárolódni tőlük, lehetőleg fizikai határ által is.
Az elhatárolódó kisebbség teendői:
1. Kivándorlás a judeonáci birodalomból, helyként a legkisebb rossz megkeresése. Nehéz.
2. Mindeközben összetartás, az egység megőrzése. Nehéz.
3. Megfelelő szaporodás, 4 gyermek, és jó nevelés. Nehéz.
4. Saját világnézet és saját vallás, a zsidóktól való teljes függetlenség. Nehéz.
5. A létfenntartás, megélhetés. Nehéz.

Aki nyavalyog a körülményeken, hogy nincs lakásra pénze, se lakóautóra, stb., az nézegesse a Sztálingrádi csata c. dokumentumfilmet, és gondolkodjon el rajta, hogy mennyivel jobb helyzetben van azokhoz képest. Aki a jelenlegi jobb helyzetben is életképtelen, az reménytelen, önkéntes kihaló. A magyarok népvándorlásához és az életéhez annó elegendő volt a ló, a szekér, és a sátor. Most meg már... és nem csak arról van szó, hogy nincsenek már szabad legelők, hanem a megnyomorított gondolkodás általi életképtelenségről.
Kényelmes? Nem. Az életben maradás és a szaporodás lehetősége megvan? Igen. Akkor a megnyomorított gondolkodás kivételével nincs akadálya az életnek.
És még csak nem is a Marsra kell menni lakni...

Az elválás által a bűnöző és bűnözőpárti többség belefullad a saját szarába, és kisebbséggé válik, a rendpárti kisebbségből pedig idővel többség lesz, ha jól csinálja a dolgait.
A rendpártiságot úgy értem, hogy a 0 bűnözés zéró toleranciával érhető el, iráni-kínai-szingapúri szigor, a bűnözők végleges kivonása a társadalomból, a lopásoktól kezdve, életfogytiglannal vagy halálbüntetéssel, bűnözői magatartásért pedig rendvédelmi telepre zárás, ameddig a bűnöző attitűdű személy meg nem változik annyira, hogy újból visszaengedhető lesz a társadalomba, mert már valóban nem okoz több problémát.
Ugye hogy ilyen rendszert és rendet nem lehet megvalósítani a judeonáci birodalomban, mert a bűnözők és -pártolók megakadályozzák?
Erről van szó, hogy hol és mit lehet elérni, és mit nem.
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen Magyarországon, és a világon, aki így gondolkodik. Tartsunk össze, jobban mint a zsidók és a cigányok, éljünk egymás között, és növekedjünk.
Ez működik, ha megvan hozzá a megfelelő önfegyelem, és a többi szükséges képesség.
Vagy van valakinek jobb ötlete?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 12:13:33

@Bee-zony: Nem kellene visszamásznod anyádra náci patkány ? Engem meg kibaszottul zavar hogy elárasztod a blogot a náci hígfossal.

Bee-zony 2013.02.26. 12:17:23

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): A kívánságok mennek vissza a feladónak, egyébként kösz' a jellemzésedet. Kellett már egy judeonáci, mert így sokkal világosabb mindenkinek, hogy kikről beszélek.
Az is világos, hogy a judeonácik mennyivel rosszabbak a náci-náciknál. Náluk pl. a becsületsértés alap. Aztán csodálkoznak, amikor megkapják, amit megérdemelnek.

Bee-zony 2013.02.26. 12:24:36

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): Engem nem zavar, hogy elárasztod a blogot judeonáci fröcsögéssel. Csak azt adod, ami a lényeged.
Fröcsögsz, pedig még nem is vagy a tepsiben... További jó gyakorlást, nyilván szükséged volt-van-lesz rá.

Bee-zony 2013.02.26. 12:45:14

Egy majdnem jó hír; így viszont csak annyi, hogy a belföldi helyzet fokozódik...

Az AB elbuktatta az egyházügyi törvényt
index.hu/belfold/2013/02/26/az_ab_elbuktatta_az_egyhazugyi_torvenyt/
(...)
"Hiába nevezte az egyházi státusz megadásának eddig módját alkotmányellenesnek most az AB, az ügy valószínűleg nem hoz tartós változást a jelenlegi állapotokba. A vallásszabadságot és a felekezeti egyenjogúságot biztosító, az AB mai döntésének megfelelő szabályozás helyett a kormánytöbbség az Alaptörvény – parlamenti elfogadásra váró – negyedik módosításával az egyházak most megsemmisített elismerési eljárását foglalná az Alaptörvénybe."
(...)

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 13:08:33

@Bee-zony: Becsületsértés :))) miről böfögsz szarkupac ? A fajtádnak soha nem volt becsülete, ti azt faszt szoptátok, azt a segget nyaltátok ahonnan a pénz vártátok férgek.
A őseid gondolom először hithű nyilas keretlegények voltak, mielőtt hithű ÁVH-s verőlegények lettek.
Nem tűnik fel te agyatlan barom hogy nem nagyon vagyunk kíváncsiak az ideürített náci szennyedre ?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 13:11:35

@Bee-zony: Ja még valami szarházi, kibaszottul fogsz csodálkozni az biztos, amikor megkapod amit érdemelsz. Kellemetlen lesz amikor a sitten 3-4 kiéhezett kancigány , fogja a füledbe súgni hogy sikíts ribanc.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.02.26. 14:38:46

@Bee-zony: "Aki nyavalyog a körülményeken, hogy nincs lakásra pénze, se lakóautóra, stb., az nézegesse a Sztálingrádi csata c. dokumentumfilmet, és gondolkodjon el rajta, hogy mennyivel jobb helyzetben van azokhoz képest."
Baszd már szájba magad te náci retek, a második világháború egy csatája mi a televert ribanc anyádért összehasonlítási alapja bárminek is ?

Bee-zony 2013.02.26. 17:53:54

Egy judeonáci elmebeteg teljes kórképe... Nem csak káros, hanem kóros is.

Bee-zony 2013.02.26. 17:55:25

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): A kezelőorvosod már biztos kíváncsi rád. Vagy ha ő nem, akkor Dr. Mengele.
Addig is, aki akkora nagy hazudozó, hogy ennyire fáj neki az igazság, az szedjen nyugtatót, amíg még innen van az ámokfutáson, mert utána már késő.

Az elmebetegség mint zsidó kórság
www.antidogma.hu/node/3109

Bee-zony 2013.02.26. 19:59:32

Közeleg a III. vh., tehát érdemes tanulmányozni a II. vh.-t, hogy akkor mi és hogy volt; és persze azt is, hogy miért.

Magyarország világháborúba keveredett
index.hu/gazdasag/2013/02/25/a_volt_cia_vezer_szerint_itt_a_3._vilaghaboru/

Rickards: Világháborút szimuláltunk a CIA-nál
index.hu/gazdasag/2013/02/26/rickards_vilaghaborut_szimulaltunk_a_cia-nal/

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.22. 13:57:44

"Ha nem alakul ki együttműködés a kormány és a közműszolgáltatók között, a kabinet erőből folytatja a rezsicsökkentést":
index.hu/gazdasag/2013/03/22/orban_erobol_folytatna_a_rezsicsokkentest/

Jesszusom, csak mostantól csinálnák erőből?! Határozatot hozni és azt éppcsak az alaptörvénybe nem beleírni, az erről szóló ítéletet botrányosozni, tutira sikeres aláírásgyűjtést kezdeményezni (ahogy bármilyen fizetnivalóról vagy az ingyen sörről is az lenne) az nem "erő"? Tényleg bárki elhiszi, hogy nem úgy hangzott eddig is az egész, mint egy "visszautasíthatatlan" ajánlat?