Skip to content


       Szűrés lista

Minden rendben, nem volt titkos a moszkvai látogatás

Bár a Fidesz képes a leghalkabb kormányzati böffentésről vagy egy szoci félmondatról sajtótájékoztatót összehívni, ahogy az állami MTI is bőségesen tudósít a legkisebb fidesz/kdnp/kormány eseményekről, mégis a Népszava szúrta ki az Egységes Oroszország párt honlapján, hogy Rogán és a Fidesz delegációja február 28-án találkozott az Egységes Oroszország párt főtanácsának titkárhelyettesével, az Állami Duma alelnökével, Szergej Zseleznyakkal. Az Egységes Oroszország párt közleménye szerint "a magyar kormány megvizsgálja (deviza)tartalék felhalmozásának a lehetőségét orosz rubelben a dollár nem stabil helyzete miatt", valamint "Rogán meghívta az Egységes Oroszország delegációját a Fidesz júniusi kongresszusára, és reményét fejezte ki, hogy aláírják a két párt közötti együttműködési szerződést".

Nyilván abszolút nem hír egy nappal az új jegybankelnök megnevezése előtt, hogy a Fidesz frakcióvezetője és a Gazdasági Bizottság elnöke olyan marginális kérdésekről tárgyal egy olyan aprócska országban, mint Oroszország, mint a 35 milliárd eurónyi magyar devizatartalék. 
Tegnap délután a Fidesz kiizzadott magából egy semmitmondó közleményt, "a látogatás illeszkedik a kormány által meghirdetett keleti nyitás politikájába", "szóba került, hogy a két ország között a jövőben érdemes lenne kötni egy rubel alapú swap megállapodást, ami könnyítheti a magyar-orosz külkereskedelem kölcsönös finanszírozását". 

A "keleti nyitás" az egyik kedvenc kormányzati propaganda-szöveg, lefordítom magyarra: "mindenfelé lődörgünk Keleten, amíg valaki nem ad nekünk úgy kölcsönt, hogy nem szól bele hogy mit csinálunk az ország határain belül". Egy ilyen büszke félázsiai nép mit is keresne az Nemzetközi Valutaalapnál, ördögi nevén az IMF-nél?

Rogán Antal ma egy sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy nekik eszük ágában sem volt titkolózni a moszkvai tárgyalásokról, szerencsétlen események láncolata vezetett odáig, hogy véletlenül kiderült az egész.

rogán.jpg

Rogán szerint "egyszerűen szerencsétlenül alakult a helyzet, kintlétekor az MTI tudósítója szabadságon volt, ő pedig visszatérése után a jegybankelnök kinevezése körüli ügyekkel volt elfoglalva, ezért nem adtak ki közleményt az útról." 
A Népszava állítására, mely szerint a jegybank arra készül, hogy rubelben tartsa a devizahitel egy részét, azt mondta: "ostobaság, a megállapodás lényegét rosszul fordították le az oroszok a közleményükben."

Nincs itt kérem semmi látnivaló, semmilyen titkos tárgyalás nem volt, ahogy a magyar devizatartalék is jó kezekben van.

Címkék: fidesz rogán

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr65119418

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.07. 12:00:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.06. 13:50:45

""mindenfelé lődörgünk Keleten, amíg valaki nem ad nekünk úgy kölcsönt, hogy nem szól bele hogy mit csinálunk az ország határain belül""
Meg mondjuk az sem baj, ha esetleg közben lesz lehetőség könnyen exportálni Oroszországba, mert ott azért még mindig akad lóvé. Kína nemkülönben.

Szal nem baj ez, csak legyenek már őszinték.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.06. 13:52:39

"A Népszava állítására, mely szerint a jegybank arra készül, hogy rubelben tartsa a devizahitel egy részét, azt mondta: "ostobaság, a megállapodás lényegét rosszul fordították le az oroszok a közleményükben.""

Azért ezen jót röhögtem. Ne nézzetek már hülyének!
És egy ilyen lépés baromira nem kéne! Üzletelni velük OK, de azért nem kell odaadni a vesénket.

Bár... Gyerekek, Kusza Szem lett a jegybankelnök! Lehet még rubelben is jó lenne az a tartalék, ha ő nem fér hozzá :D

mh1973 2013.03.06. 13:58:50

Reméljük valaki kitálal a többi titkos tárgyalásukról is, ami kínában, a szaudiaknál és a ruszkiknál volt korábban!

9mmPara 2013.03.06. 14:09:37

"azt mondta: "ostobaság, a megállapodás lényegét rosszul fordították le az oroszok"

Tónika! Ha ezt a mondatodat úgy fordítják le az oroszok maguknak -- természetesen szintén rosszul --, hogy "Rogán Antal ostobának nevezett minket", akkor megtapasztalod, mi a különbség a nyugati és a keleti szél között.

Viktus 2013.03.06. 14:52:44

Tóni tudja egyáltalán mit írt alá? :P ki hatalmazta fel egyáltalán? Fidesz frakcióvezetőjének vannak ilyen jogkörei?

mim 2013.03.06. 15:01:32

@9mmPara: Ez igen! Akkor a megállapodás eredetije a magyar példány és az orosz példány csak egy béna fordítás, amivel csilliókat fogunk szerezni ! Élljen! :-)

nandras01 2013.03.06. 15:53:17

"Magyarországnak nincs semmi keresnivalója Keleten, mert ott semmilyen babér nem teremne országunknak, csak alárendeltség és kiszolgáltatottság"
"európában bizony elszaporodtak putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni"
(orbán- lakitelek, 2007. szeptember)

azóta viszont olyan hűderettenetes demokrata lett putyin, hogy mégasztán!
a szélkakas maga az állhatatosság ezekhez képest...

regress 2013.03.06. 15:59:25

mocskos tolvaj banda.kína,oroszok,már csak észak korea hiányzik.ezek az anyjukat is egy huszasért.pár éve mennyit hisztiztek, hogy medgyesi kubában mert nyaralni

Derabitz 2013.03.06. 16:43:07

Ahoz képest, hogy reggelente hanyan mennek be az MTI-hez, elég sok a személyzet és a főnökség létszáma a maradék egy tudósítóra!

öregember a kocsmából 2013.03.06. 17:28:39

Mért van nekem egy olyan érzésem hogy ez is hasonló lesz mint a azeri baltás esete? Ott is mentek a titkos tárgyalások majd mikor elengedtük és megkérdezték tőlük hogy ezt mégis hogyan ott is tiltakoztak hogy de hát nem úgy volt aztán a végén semmit se kaptunk érte. Na itt is ez lesz majd titkos tárgyalások majd mikor rákérdeznek tagadás és a végén nem is lesz belőle semmi mert az Oroszok szépen beintenek az ilyen duma miatt.

Tudom hogy a fijuk szeretik a régi kommunista rendszert ahol is párt által irányított tudósítás volt az ilyen dolgokról de azért igazán észrevehetnék hogy azért azt ma az internet korábban már nehezebb eljátszani, legalábbis amíg nem korlátozzák majd le annyira mint például Észak Koreába. De ez nem is baj mert az ilyen hülye magyarázatokkal csak magukat égetik le.

rezsoatya (törölt) 2013.03.06. 19:45:02

Csorikameknak (MTI) nem kene valami penzt felajanlani, hogy ne csak egy tudositojuk legyen?
:-)

nu pagagyí 2013.03.06. 20:29:11

Az MTI el volt foglalva más fontosabb eseménnyel, a titkos hazaárulás jó pénzért, nem ütötte meg az ingerüszöbüket.

Február 28-án egyébként a következőkkel foglalkozott az adófizetők pénzéből eétartott MTI:
-Idős férfit raboltak ki Bagon,
-A Jobbik nem mond igazat! (a Fidesz frakció közleménye)
-A Terrorelhárítási Központ közleménye: Vadai Ágnes ismét téved
-Vidnyánszky nem nyilatkozik

Na, ezek voltak a nap eseményei, miközben Rogán majdnem elpasszolta féláron az országot.

Secnir 2013.03.06. 21:07:05

"az MTI tudósítója szabadságon volt,"
ezt a pechet!

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2013.03.06. 21:12:34

Faarccal néz minket hülyének bármelyik, amelyiket kiállítják hogy mondjon valamit...
Ők pontosan tudják, hogy a jelenlegi törvényes keretek között, azt hazudhatnak amit csak akarnak...

andraszuzu 2013.03.06. 21:19:00

Az oroszok megint a spájzban vannak?!!!

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.06. 21:34:33

@andraszuzu: Kizárt, ott már semmi ennivalót nem hagyott a FIDESZ.

Jenyei 2013.03.06. 21:55:15

Ne izguljatok, a független közszolgálati Kossuth Rádió holnap jól lerántja róluk a leplet.

Indriq 2013.03.06. 21:57:29

Én azt várom, amikor ork bán kiáll a kedves népe elé, és elmagyarázza, hogy azért hívja be az oroszokat, hogy megvédjena szemét EU-tól. Ekkor hátra dőlhetek, és elmondhatom, hogy mindent láttam a magyar politikában.

Ui: Nagy eséllyel orbánnak végbélrákja van, 2014-ben már nem érdemes rá szavazni.

Politikai árva 2013.03.06. 22:08:09

ennek az országnak vége, legalábbis remélem. osszátok csak szét a devizatartalékot, támadja meg egy spekuláns az országot, dőljön be ez az egész disznóól, vessék be sóval és legyünk büszkék őseink vérére. a jó k. anyátokat most már, komolyan. az egy dolog, hogy tehetségtelen szar banda vagytok, de hogy a hülyének nézésnek nincs határa, ez már felháborító.

engem gyíkká változtatott 2013.03.06. 22:12:54

"„Európában, bizony, elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt már mindenki kezdi veszedelmesnek látni” – mutatott rá Orbán Viktor."

"„Sötét korszakban élünk ma Magyarországon, hiszen napról napra újabb és újabb bizonyítékok kerülnek felszínre. A maffiapolitika korában él ma Magyarország. Ez a tény azt mutatja, hogy még nem sikerült véglegesen visszakapaszkodnunk a nyugati demokráciák világába, a múlt erői újra és újra igyekeznek visszahúzni bennünket” – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzáfűzte: mi nem a nyugatiak, hanem magunk miatt akarunk a Nyugathoz tartozni, mert függetlenek és erősek akarunk lenni. Magyarországnak nincs semmi keresnivalója Keleten, mert ott semmilyen babér nem teremne országunknak, csak alárendeltség és kiszolgáltatottság."

"Mostanra kiderült, hogy az új baloldal valójában nem más, mint egy újfajta milliárdos klikk, amely bevezette Magyarországon a maffiapolitikát, amely pillanatnyilag teljesen eluralta a közéletet."

"Hozzáfűzte, hogy az új baloldal három tekintetben mutatta meg az igazi arcát: lerombolta a rendszerváltás erkölcsi fundamentumait, tönkretette a gazdaságot, és elindította a hatalommal való visszaélés politikáját. Egyfajta Zuschlag-modellt építenek ki, amelynek az a lényege, hogy központilag szervezik meg a Magyarország és a magyar polgárok erőforrásainak ellopását. Azokat a pénzforrásokat is maffiamódszerekkel tüntetik el, amit a magyar emberek életszínvonalának emelése, Magyarország történelmi léptékű felzárkózása érdekében küldenek az Unióból."

"„Ezért jutottunk oda, hogy 20 évvel a Lakiteleki Találkozó után az ott elhangzott mondatok tekintélyes része igaz. Magyarország ma szociális válságban tengődik. Lehet, hogy a cél nem az, hogy Magyarországon szociális válságot idézzenek elő, de pontosan tudják, hogy annak a maffiapolitikának a következménye, amit folytatnak, szociális válsághoz vezet. És ez a tény hidegen hagyja őket” – mutatott rá a Fidesz elnöke."

"Mint mondta, a szociális válság nem rövid lejáratú válság, hanem olyan történelmi korszak, amellyel hosszú évtizedekig kell számolnia egy nemzetnek, ha egyszer belesüllyedt. Társadalmi csoportok végzetesen lecsúsznak, összeforraszthatatlanul kettészakad a társadalom, a törvény elgyengül, a feketegazdaság elhatalmasodik, elfogy a közbiztonság és megszűnik a közellátás. Mindezek következtében pedig a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy tömeges elvándorlás indulhat meg Magyarországról, a legjobb erőink hagynak itt bennünket, és azok, akiknek a munkája tartaná felszínen ezt az országot. Orbán Viktor rámutatott: a szociális válság azt jelenti, hogy Magyarország újra a Kelet felé halad. Az olyan országok felé, mint Oroszország, ahol a legtöbb Rolles Royce-ot adják el, de ahol a szegénytenger a legszélesebb."

"Magyarország ahhoz a Nyugathoz tartozik, ahol a keresztény kultúrára, és a „szabadság-egyenlőség-testvériség” eszméjére épül a demokrácia, nem pedig arra a keleti típusú áldomokráciára, ahol a hatalom önkénye működik, s ha érdekei úgy kíváják, akár erőszakkal is."

Orbán Viktor, 2007.

2007-2010.orbanviktor.hu/hirek_list.php?item=150

Politikai árva 2013.03.06. 22:16:35

@engem gyíkká változtatott: a lényeg, hogy mostanra mindez megváltozott.

nu pagagyí 2013.03.06. 22:31:49

@engem gyíkká változtatott: Orbán pontos jellemrajzot adott saját magáról. A tudatalatti szólt belőle, miközben másokat ruházott fel saját tulajdonságaival. Orbán beszűkült tudatában ugyanis mindenki olyan, mint ő. Cinikus hazudozó, cezaromániás véglény. Aki teljhatalmat akar mindenben fenyegetést lát. Ideje lenne újra bevonulnia a grazi klinikára.

komplikato 2013.03.06. 22:33:05

@rezsoatya: Nekem is ez jutott eszembe. Mind az egy darab MTI kolléga elment szabira vagy betegállományba? Az ott dolgozó droidok meg lefagytak?

bretman 2013.03.06. 22:44:16

"a jegybank arra készül, hogy rubelben tartsa a devizahitel egy részét"

Mármint a devizatartalék egy részét, nyilván.

@rezsoatya:

Szerintem a moszkvai tudósítóra gondolt, abból bőven elég egy. Én csak attól félek, hogy szerencsétlent nehogy kirúgják azért., mert pont Rogán útja alatt ment el szabadságra. Szerencséra azóta visszatért, így azt megtudhattuk, hogy az orosz meteorológiai intézet nőnapon Fahrenheitben adja meg a várható hőmérsékletet.

hot24.co/fahrenheit-fokokkal-kedveskednek-marcius-8-an-a/

kela-bá 2013.03.06. 22:46:12

" Minden rendben..." ez a blog címe. K..va jók a bejegyzések ! Hallották ? Készen áll az új aranyfedezetű pénz, az aranykorona : www.hunnio.com !!!

Jó egészséget: @komplikato: @nu pagagyí: @condemnation: @engem gyíkká változtatott: @Indriq: @Jenyei: @Kuviklacz: @andraszuzu: @Darkwill: @Secnir: @rezsoatya: @öregember a kocsmából: @Derabitz: @nandras01: @regress: @ColT: @mim: @mh1973:

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.03.06. 23:26:42

A sok fideszes év alatt jelentősen hozzátett a város eladósodásához Páva Zsolt Pécs leköszönő?polgármestere. Az efélék ( Kósa, Lázár...) tönkretették a városukat, eladósították az ükunokájukat is és most büszkén ünnepeltetik magukat. A kormány a nép sanyargatásából elvett összegekkel gyakorol nagy kegyet! És amelyik város nem adósodott el, mert normális volt a vezetése, az most szív a fideszes banda miatt.
Pécs még soha nem volt ilyen rossz gazdasági, erkölcsi, foglalkoztatottsági, sport helyzetben. El kéne gondolkodni a visszavonuláson!

Ennél jobb ingyen reklám nem kell a szociknak a filmjüknek, mint ez a műfelháborodás.
Nagyon beletaláltak , ha ennyire idegesíti az álnemzeti bandát.
A Puskás néni mikor a szociktól jutalmat előléptetést és kitüntetést kapott a férje, érdekes, de nem tiltakozott!
A bóvlista fidesz közpénzből száz milliós hirdetésekkel ekézi a régieket, az persze nemzeti normális, erkölcsös, igaz?
A film gagyi, lehet hogy törvényt is sért, de a tények igazak.
300 ft az euró, a fidesz kormány jóvoltából! Mikor felvettétek a devizahitelt, sokkal kedvezőbb volt a másik kormány alatt.
A fidesz a felelős a devizahitelek emelkedéséért!

rezsoatya (törölt) 2013.03.06. 23:29:48

@bretman: de jo hogy megtalaltad! Mar eppen azon voltam, hogy ejjel csak forgolodni fogok, meg gyotrodni, hogy most akkor Celsius, vagy Fahrenheit... :-)))
Amugy, ha otthon meg allamositjak a meteorologiai elorejelzest, akkor ott is valami exotic mertekegyseg lesz? Mert gyorsan bele kene irni az alaptorvenybe...!

engem gyíkká változtatott 2013.03.06. 23:40:42

@nu pagagyí: És tudod, mi erre a legfrissebb bizonyíték? Hogy büszkén vállalja, kinevezi az ezoterikus közgazdász-sámánját ismét.
Hisz neki, elismeri, elhiszi az eredményeit.

Itt lett volna az alkalom, hogy szépen csöndben eltüntesse, de nem. Felső polcra teszi.

Értitek? A Nagybeteg nem hazudik, ez a legfélelmetesebb az egészben.
Ő tényleg komolyan gondolja, hogy tündérmeseország van, bődületes siker van és az EU irigykedve figyel minket, megszorítás nem volt, tandíj nincs és így tovább.
Nem hazudik, hanem beteg.

HaCS 2013.03.07. 00:07:39

"ostobaság, a megállapodás lényegét rosszul fordították le az oroszok a közleményükben."

Rogán már csak tudja, hisz biztos az ő anyanyelvén folytak a tárgyalások.

Te jó ég!

angyali értékrend 2013.03.07. 00:18:53

@regress: ."kína,oroszok,már csak észak korea hiányzik."

Majdnem. Tegnapi friss hir:
Balog Zoltán kormányközi oktatási megállapodást írt alá Vietnámban.
Balog Zoltán programja szerdán és csütörtökön Kambodzsában folytatódik.
www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/balog-zoltan-kormanykozi-oktatasi-megallapodast-irt-ala-vietnamban-20130304

Ironfist 2013.03.07. 00:20:20

@condemnation:
"a lényeg, hogy mostanra mindez megváltozott."

Nem tudtad? Az ügynökaktákat is azért nem hajlandók nyilvánosságra hozni, mert "Megváltozott a kommunizmus megítélése."
Itt ugyanez. Megváltozott a megítélése? Tehát eddig azt is legszívesebben megkorbácsolták volna, aki csak gondol a kommunizmusra, most meg hirtelen úgy döntenek, hogy az mégiscsak jó volt? Na de ha így van, akkor azok meg mégse voltak jók, akikkel akkor párttársak voltak? A kommunizmusnak most már nem csak ez a maradéka jó, hanem maga a kommunizmus is? Csak az egyes egyének nem voltak jók, akikről ők azt mondják, hogy nem? A kommunizmus egész értelmét/jelentését meg suttyomban rájuk tolják? De hisz megmondta a Viktor is - ő a kommunizmusban nem a rendszer ellen harcolt - hanem egyes emberek ellen.
Emlékeztetőnek - nem ellenük:

Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Matolcsy György - MSZMP-tag
Martonyi János - MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter - MSZMP-tag
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor - MSZMP-tag
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár

komplikato 2013.03.07. 00:30:48

@kela-bá: Persze a belinkelt oldalon a jól értesült polgár internetes össze-esküvés videók hatalmas közgazdasági tudásán felnevelkedve osztja a pénzt a semmiből pénzt csináló aljas bankokról. Persze nagy része hülyeség és városi legenda, de "mindenki tudja".

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2013.03.07. 00:38:32

Az antikommunista magyar jobboldal. Az ostoba nép meg beszopta.

Vidéki 2013.03.07. 00:52:00

Némi iróniát vélek felfedezni a cikk legutolsó szavaiban:

„ahogy a magyar devizatartalék is jó kezekben van.”

Nem volt ez mindig így.

Simornak Braun Róbert volt a jobb keze, mégis tudott hibázni a devizatartalékolás kérdésében.

Most a jegybank tartalékai magasak.

Simor 2007-től 2008 novemberéig irreálisan alacsonyan tartotta a jegybanki tartalékokat, ami részéről súlyos hiba volt.

Simor nagyon lassan, vagy egyáltalán nem reagált a pénzügyi válságra.

Amikor 2007-ben a rövid lejáratú deviza adósság 27 milliárd euró volt, akkor a devizatartalékok szintjét 17 milliárd euró szintjén tartotta.

A Portfolio. hu írja:

„Ezzel kapcsolatos a másik mulasztás is. A globális válság első évében a jegybanknak minden erővel törekednie kellett volna a devizatartalék növelésére.

Ez elmaradt, így a Lehman-válság kitörésekor még egy erős érve volt a piacnak, miért minket büntessen meg kegyetlenül.

Az 1997/98-as ázsiai válság tapasztalata birtokában egyre nagyobb hangsúlyt kapott a hátralévő futamidő szerinti éven belül lejáró külső adósság.

No ez az a mutató (Guidotti−Greenspan-szabály), amin elhasaltunk.”

Valahogyan, ki tudja miért, talán azért mert Gyurcsány telebeszélte Simor fejét, kiment akkoriban Simor fejéből a Guidotti−Greenspan-szabály, amit akkoriban más sikeresebb jegybankelnökök könyv nélkül tudtak.

tintamin 2013.03.07. 00:56:48

Hahaha, ezt az amatőr f.kalap brigádot!:)
A hazugság az most van, ami később valósággá válik, így szokott ez lenni.
Egyébként kurvára necces, hogy mindenféle diktatúráknál kuncsorog pénzért Viki, mert érzi, hogy ebben a köcsög demokráciában még valaki bele merne szólni, hogy hogyan költi el a lét.
Fújfúj demokrácia, éljen a királyság!

komplikato 2013.03.07. 01:02:35

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Mindeközben akkora komcsik, hogy szerintem már oviban vörös csillag meg sarló-kalapács volt a jelük. Csak most kifelé túlkompenzálnak ... mint a látens buzik. Mindeközben elvennének, ellopnának és államosítanának amit lehet, miközben kinevezik népellenséggé a tőkést és a kapitalistákat. Ami meg azért szép, mert a hátszelüket TOP100 milliárdosai adják nekik, meg van egy két olyan "jó képességű" haverjuk mint Csányi, vagy Sim(l)icska elvtárs ... és mindeközben Kínával, Oroszországgal, Vietnámmal és Kambodzsával tárgyalnak. Tényleg csak Észak-Korea hiányzik a repertoárból, mert Kuba is megvoltmár.

kela-bá 2013.03.07. 01:21:38

@komplikato: " Persze a belinkelt oldalon ..." Kösz a válaszát , ilyen késő éjjel. Kérdezem öntől, hogy igaz e, hogy a rendszerváltáskor 20 milló dollár volt az ország adóssága, most meg 140 millió ? Igaz e, hogy az elmúlt 25 évben hazánkból 242 milliárd dollár "kötött ki" az adóparadicsomokban?
Igaz e, hogy a rendszerváltozáskor több mint egy millió munkahely szűnt meg ? Emlékszik e, hogy a rendszerváltáskor azt mondták, hogy a "szoci "nem volt jó , most majd jön a demokrácia, több párt rendszer, szabadság, felzárkózunk a fejlett nyugathoz ?

Én emlékszem ! Kapitalizmus lett ! Verseny, meg piacgazdaság. Azzal meg együtt jár a gazdasági válság, meg a háború. Eltelt 23 év , a fizetések és nyugdíjak egy ötöde a nyugati EU-s társainknak, az árak viszont magasabbak. Kik a felelősek ezért ? Ez vagy az az oldal ? Lehet filózni ezen, csak minek az okok máshol is lehetnek ?

Katt ide: www.vntv.hu / videók. Vagy : www.hunnio.com -Készen áll az aranyfedezetű pénz...

Jó éjt Önnek !

bretman 2013.03.07. 01:43:33

"igaz e, hogy a rendszerváltáskor 20 milló dollár volt az ország adóssága, most meg 140 millió ?"

Nem igaz. 140 millió dollár kevesebb, mint Pécs adóssága, nemhogy Magyarországé.

"Készen áll az aranyfedezetű pénz..."

És hol van az aranyfedezet? Tudja, mit jelent az a szó, hogy aranyfedezet? Az, hogy a pénz teljes értéke mögött azonos értékű arany van. Szóval? Hol van az az arany, amely a fedezet?

HaCS 2013.03.07. 01:45:52

@kela-bá:

Maga most tényleg grammonként 20000-ért akar itt aranyat eladni valami misztikus plasztikkártya-pénz leple alatt?

És még van pofája másokat csalónak, spekulánsnak beállítani?

komplikato 2013.03.07. 01:47:07

Első kérdést passzolom. Második kérdésre egyértelműen igen a válasz. A harmadikra szintén igen. És igen a negyedikre is igen rémlik. Egyik kérdésnek sincs semmi köze a linkelt témához, se arra adott válaszomhoz.

"Kapitalizmus lett ! Verseny, meg piacgazdaság. "
Erősen vitatnám mindkettőt. Itt nem kapitalizmus, hanem vad-kapitalizmus lett. Minden rosszat amit a komcsik hazudtak vagy ami tényleg rossz benne, azt beleépítették, de semmi olyat amitől működik nyugaton vagy amire azt mondanánk jó, azt nem.
Verseny meg az életben nem volt. Nézzük csak meg a telefon, később internet és mobiltelefon vonalon mik történtek, mit műveltek. A magyar cégek eleve nem rendelkeztek be semmilyen versenyre mai napig. Legtöbbnek nincs tartalékja, csak hitel vagy a szentlélek tartja össze, fejlesztésre és továbbképzésre nem költ, a már tapasztalt munkaerőt nem becsüli, de a konkurencia is elég hülye hozzá, hogy elhappolja, stb.

komplikato 2013.03.07. 01:49:14

@kela-bá: kiszamolo.blog.hu/2013/03/05/a_bankok_teremtik_a_penzt
Egy szép és közérthető leírás miért hülyeség ami ott és a gagyi videókban net szerte van a bankok működéséről. Nem kérem, hogy elhiggye, én beérném vele ha elgondolkodna rajta.

kpityu2 2013.03.07. 05:53:14

Visszaérkezése után, az orosz nagykövettel megtekintette a Terror Háza múzeumot, majd közös sajtótájékoztatón elítélték az elnyomó rezsim utódpártját, amely erkölcsileg felelős több millió ember haláláért. A nagykövet üdvözölte a vörös csillag tiltásának alaptörvénybe emelését, és kiemelte a gazdasági együttműködés fontosságát.

grani 2013.03.07. 06:29:26

@tintamin: Oroszország köztársaság, ékorea is az. Nagy Britannia királyság, hollandia is az :) Mi a bajod a királyságokkal?

red shield rapresentative 2013.03.07. 06:29:39

Mi is fog következni?

Mai napi Orosz rubel árfolyam: 1 Orosz rubel (RUB) = 7.49 Forint (HUF)
Az oroszok 35 milliárd eurót átváltanak rubelre pont most, hogy jó magas az euro forint árfolyam.

1 rubel = 1 euró alapon. Valami haszna lesz ebből Orbánnak, naná!

red shield rapresentative 2013.03.07. 06:37:43

Magyarország nagyon szeretné rubelben tartani devizatartalékainak egy részét.

Венгрия стремится сохранить золотовалютные резервы руб частью.

A Google fordítórendszerét használták orosz barátaink.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.03.07. 07:06:03

És bazmeg ezeket, és a párttársait fogja élvezettel újra hatalomba szavazni a nép 14-ben.

Fel kéne számolnom a vállalkozásaimat, elbocsájtani a kollégáimat, pénzzé tenni mindent, és itthagyni a gecibe ezt az országot.

nu pagagyí 2013.03.07. 07:38:52

@grani: Azokban a nyugat-európai országokban ahol fennmaradt a királyság még van valamennyi funkciója. Ezek mind gyarmattartó országok voltak és a szabaddá vált gyarmatok egy része még mindig ragaszkodik saját belső viszonyai miatt (mivel még nem alakult ki saját nemzetük), egy külső tekintélyhez. Magukban az egykori gyarmattartó országokban a királynak nincs már igazi szerepe, médiaszemélyiséggé vált, mint Lagzi Lajcsi. Azokban az országokban, ahol megszűnt a királyság és köztársaság jött létre, már csak puccsal és terrorral lehet ismét királyságot rittyenteni. Szabad emberek önként ugyanis nem mondanak le egyenlő státuszukról.

collateral collector (törölt) 2013.03.07. 07:49:58

".. A Népszava állítására, mely szerint a jegybank arra készül, hogy rubelben tartsa a devizahitel egy részét, azt mondta: "ostobaság, a megállapodás lényegét rosszul fordították le az oroszok a közleményükben." .."

Mert biztos magyarul tárgyaltak az oroszokkal :D

De még, ha mondjuk angolul tárgyaltak volna (ami nem kizárt, de mégis az orosz a legvalószínűbb, hiszen ilyen szintű egyeztetéseken úgyis van tolmács), akkor sem túl okos ez a nyilatkozat... Tárgyaltunk valamiről, de ezt követően a partnereink ostobaságot írtak ki a honlapjukra. Ki hiszi ezt el? Hát persze, hogy a viktor-fanok elhiszik...

nu pagagyí 2013.03.07. 07:52:43

@Vidéki: Szerintem gyorsan reagáltak. Az IMF-hez fordultak és a felvett hitelt betették az MNB trezorjába. 17 milliárd euróról ezért nőtt 35 milliárdra a tartalék. Helyre is állt a forint árfolyama, megszűnt a forint elleni spekuláció, így 270 alatti euróval adhatta át Bajnai a kormányzást. Matolcsy most lehetőséget kapott, hogy a hároméves izzadságos munkával 300 forintos árfolyamig silányított nemzeti valutánkat 400-ra ólcsítsa, elhardálva az eladósításnak hazudott, ám el nem költött hitelt. Az MNYP-hez hasonlóan ismét az elődei által felhalmozott vagyont fogja felélni a Fidesz-hatalom, zseniálisnak beállítva gazdaságpolitikáját. Utánuk sajnos egy kifosztott ország marad, ázsiai riksakuli szinvonalra leértékelt emberekkel, akik mi lennénk, ha hagyjuk.

nu pagagyí 2013.03.07. 08:00:55

@collateral collector: Nem cáfolgatni kell a találgatásokat, hanem közzétenni, miről tárgyaltak. Egy demokráciában nem illik titkos politikát folytatni, nincs mit titkolni a választók előtt, hiszen állítólag az ő felhatalmazásukkal politizálnak.

Vidéki 2013.03.07. 08:12:37

Amikor a Halley üstökös legutoljára Föld körül járt, egy szekta vezér azt mesélte híveinek, hogy ez a földön kívüliek űrhajója.

Ezért, most kell öngyilkosnak lenni, mert, aki most lesz öngyilkos, az felszállhat a földön kívüliek űrhajójára.

Sokan bevették a mesét és követték a szektavezér példáját.

Hasonló megalapozottságú hír az is, hogy a magyar kormány megvizsgálja (deviza)tartalék felhalmozásának a lehetőségét orosz rubelben a dollár nem stabil helyzete miatt, és ezért majd a jegybankelnök a közeljövőben rubelben fogja tartani a devizatartalékokat.

A Népszava hírének hírértéke, megalapozottsága olyan, mint a szektavezéré.

Itt a félretájékoztatás már olyan magas színvonalú, hogy ehhez olyan hatalmas IQ szükséges, amellyel az MSZP táborában egyedül csak a híres-nevezetes Ron Werber rendelkezhet.

Ha a vakhitűek annyira biztosak abban, hogy az MNB nemsokára rubelben fogja tartani devizatartalékait, akkor kiböjtölhetnék azt kis időt.

Követhetnék a muzulmánok példáját, akik a böjt idején megtartóztatják magukat a "testi örömöktől":

bgp 2013.03.07. 08:17:22

@9mmPara: Rogánnal van a 2/3! Az értelmezése a valóság.
Várjunk csak... az oroszok többen vannak.

Kodomo 2013.03.07. 08:22:29

Rubelben tartani a devizatartalék egy részét, Rogán szerint ostobaság. És mint tudjuk, a Fidesz még semmi ostobaságot nem tett.
A kormányzat politikai stílusát nézve, a tárgyaláson egyszerűen arról lehetett szó, hogy a magas devizatartalékunkért Orbánék vennének egy-két atombombát. Az még hiányzik ahhoz, hogy Magyarország igazán önálló, független és öntudatos egyenrangú államként kellő súllyal tudja a céljait artikulálni a nyugati EU-tagországok felé.

regress 2013.03.07. 08:29:12

@Vidéki: most orbán a szektavezér,te meg hülyébb vagy mint az öngyilkos szektatagok.egy héttel kuszaszem kinevezése előtt írtam egy szektatársadnak,hogy 300 lesz az euró.kinevetett.nyugodj meg nem sokáig lesz devizatartalék

Vidéki 2013.03.07. 08:29:19

@nu pagagyí:

Írja: " Szerintem gyorsan reagáltak"

Mármint Simor és csapata?
Gagyog, s ragyog, mint Horger Antal úr József Atilla versében.

A jegybanki tartalékok szintje 2006 jan. 1.-től 2009 novemberéig (csaknem négy évig) 17 milliárd euro körül mozgott,

majd 2009 novemberében az IMF hitel felvételét követően nagyhirtelen 25 milliárd euróra ugrott,

majd 2010-ben a kormányváltás időpontjára 35 milliárd euróra hízott.

Ezt hogyan egyezteti össze légből kapott állításaival.

Nem ártana, ha olvasna is, mielőtt irkál. Az mfor.hu cikke részletesen foglalkozik a jegybanki tartalékok problémájával.

Simor hivatalba lépésétől 2008 novemberéig irreálisan alacsonyan tartotta a jegybanki tartalékokat, ami részéről súlyos hiba volt.

Simor nagyon lassan, vagy egyáltalán nem reagált a pénzügyi válságra. Csak jóval azután, hogy 2007-ben a Lehman válság kirobbant, és 2008 végére, amikor már az EU-IMF lélegeztető gépére szorultunk, esett le nála a tantusz. Előtte hosszú ideig megfeledkezett a Guidotti-Greenspan szabályról.

A Portfolio.hu is így vélekedik.

Lehet, hogy azért, mert ott képesek átlátni a helyzetet, annak folyományaként, hogy IQ-juk nem a béka feneke alatti szinten van, mint az öné.

Amikor 2007-ben a rövid lejáratú deviza adósság 27 milliárd euró volt, akkor a devizatartalékok szintjét 17 milliárd euró szintjén tartotta.

Vidéki 2013.03.07. 08:30:27

@Vidéki:
Helyesbítek. 2008 novemberéig.

bgp 2013.03.07. 08:33:02

@Vidéki: Anyád. Ha szerinted az MSZP el tudja intézni, hogy ez jelenjen meg egy orosz online lapban, akkor vagy túl sokat képzelsz róluk, vagy nagyokat hazudsz:

Кроме этого, в эти дни венгерское правительство рассматривает возможность создания резервных накоплений в российских рублях в связи с нестабильным положением доллара (Венгрия является членом Евросоюза, но не входит в зону евро).

Angol google fordítás:
Besides, these days the Hungarian government is considering backing savings in Russian rubles due to the precarious situation dollar (Hungary is a member of the EU but not part of the euro zone).

Magyarul kb: Ezenkívül, a magyar kormány mostanában fontolgatja, hogy a devizatartalékot orosz rubelben tartsa, a dollár megingott helyzete miatt (Magyarország az EU tagja, de nem része az eurozónának).

Vidéki 2013.03.07. 08:36:59

@regress:

Írod: "nem sokáig lesz devizatartalék".

Ha ebben biztos vagy, tehetnél egy fogadalmat:

Addig a rövid ideig, mire megszűnik a devizatartalék, ígérd meg, hogy nem hazudozol:

De ez felétek úgy látszik kivihetetlen.

Nektek: "Enni csak kell, de hazudni muszáj!"

Vidéki 2013.03.07. 08:59:19

@bgp:

Írod: " Ha szerinted az MSZP el tudja intézni, hogy ez jelenjen meg egy orosz online lapban, akkor vagy túl sokat képzelsz róluk,"

"Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája".

Ennél durvább, mocskosabb hazugságok is megjelenhetnek az úgynevezett "szabad sajtóban" a tulajdonlás jogán.

Aki fizet, az rendeli a nótát..

„Az utca embere Bécsben úgy vélekedik, hogy Magyarországon nem valami jó a helyzet.
Jönnek a régi idők. „Nem tudom, hogy kommunistának, vagy szocialistának nevezzük, de az biztos, hogy Orbán egy diktátor.”

Egy másik szerint az emberek csak arról tudnak, amit a tévében hallottak, akik szerint állítólag diktatórikus a magyar rendszer. „

Az emberek félretájékoztatása nem csak a szovjet Pravda privilégiuma volt, hanem a tulajdonlás jogán az úgynevezett „szabad világban” is létező valóság.

Irracionális, alaptalan, gyűlölet fröcsögő propaganda a nyugati „szabad sajtó” tulajdonosainak tőkeereje révén hazugságaikat kelettől-nyugatig elharsogja, ezért a fertőzés innen a „tömegekig” és a felsőbb körökig terjedhet.

Az úgynevezett „szabad sajtó” nyugaton is úgy működik, mint a szarvasmarhák kettős gyomra, amivel benyelik a kizárólag növényi eredetű takarmányt, majd felböfögik, mint általában a kérődző haszonállatok.

Gyomruk csak speciális takarmányt fogad be Magyarországgal kapcsolatban: csak azt az ócska propagandát, amit a Konrád György féle alakok tesznek eléjük a jászolba.

De Oroszország is szabad ország, ott is "szabad a sajtó", ott is vannak tőkeerős médiatulajdonosok akik álhírek közlésére utasíthatják azokat a "sajtómunkásokat" akiket tenyerükből etetnek és az álhírek elterjedése következtében pénzhatalmukat növelhetik

Maupassant Bel Ami a szépfiú című regényében magas művészi színvonalon bemutatta, hogy az akkori Franciaországban, hogyan lehetett a pénzhatalmat, médiahatalommá konvertálni és az így megszerzett médiahatalmat hogyan lehetett álhírek közlésével a pénzhatalom további növelésére felhasználni.

A működés fortélyainak alapos kiismerésével a főhős végül képes elvenni a bankár lányát és ő maga is a pénzhatalom részévé válni.

Képes minisztert buktatni, sőt maga is része lesz az akkori politikai hatalomnak.

bgp 2013.03.07. 09:39:51

@Vidéki: Az empirikus tapasztalat (pl, hogy titokban ment Rogán a tárgyalásra), simán az én verziómat támasztja alá. Persze, ez valóban nem jelenti azt, hogy " magyar kormány mostanában fontolgatja, hogy a devizatartalékot orosz rubelben tartsa", de abban szinte biztos vagyok hogy ez elhangzott a magyar delegáció részéről. Természetesen, ahogy nekünk is, hazudhattak a ruszkiknak is. Én nem hiszek a véletlenben "MTI ember pont szabin volt". Ez teljesen védhetetlen kamu duma.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.07. 10:02:30

@immortalis: De igyekezzél, mert lehet, nemsokára devizabűntettet tudsz ezáltal elkövetni újra, vagy valutával való üzérkedést. :-(

Ironfist 2013.03.07. 10:51:22

@Rendíthetetlen Álamkatona:
Vagy felhúznak a határon egy nagy kerítést, hogy be ne szökjenek a hanyatló nyugat lakói ebbe a nagy jólétbe.

zsoltix 2013.03.07. 13:39:56

@Vidéki: Az nem zavar, hogy a Fidesszel tárgyaló párt jelentette meg a saját honlapján?

Nikorene 2013.03.07. 14:07:41

@zsoltix: á, hagyd, a tények sosem zavarnak egy hívôt :)

kifordított nagyanyó 2013.03.07. 14:16:24

@ColT: Na ott a pont.
De ezek ehhez is hülyék.

Politikai árva 2013.03.07. 14:17:07

@Ironfist: amíg van Békemenet, meg hisznek a közvélemény kutatásoknak, addig alapja is van az összes magyar ember idióta és hülyíthető típusú fideszes gondolatmeneteknek. és addig is, amíg zsé kategóriás ellenzékünk van.

global001 2013.03.07. 14:34:52

@Vidéki:" Amikor a Halley üstökös legutoljára Föld körül járt, egy szekta vezér azt mesélte híveinek, hogy ez a földön kívüliek űrhajója. "

Én a helyedben egyik szektát SEM emlegetném !!!

www.noltv.hu/video/4863.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201302

Ezt az agymosást amit viktor művel veletek, még a szchientológusok is megirigyelhetnék ...
Pedig agymosásban eddig ők voltak a favoritok!
Itt lenne az ideje szervezni egy tanulmányi kirándulást a fidesz szektaházba !!!

Vidéki 2013.03.07. 15:26:39

@global001:

Nem az az agymosás, amikor el akarják hitetni emberekkel, hogy "nem sokáig lesz devizatartalék", avagy "hogy a magyar kormány megvizsgálja (deviza)tartalék felhalmozásának a lehetőségét orosz rubelben a dollár nem stabil helyzete miatt, és ezért majd a jegybankelnök a közeljövőben rubelben fogja tartani a devizatartalékokat?

bgp 2013.03.07. 15:43:45

@nu pagagyí: hogyhogy majdnem? Ez meg sem történt?

Ironfist 2013.03.07. 16:13:07

@global001:
"" Amikor a Halley üstökös legutoljára Föld körül járt, egy szekta vezér azt mesélte híveinek, hogy ez a földön kívüliek űrhajója. ""

Mondja ezt pont a Vidéki elvtárs? :D
1.- Az szektavezér, nem szekta vezér. Nem működik az automata hibajavító a kommunista Vidéki elvtársnál?
2.- Ezt mondta? Honnan veszi ezt vajh Vidéki elvtárs? Akkoriban egy másik szektának volt a tagja, aminek a vezére ezt mondta? :D
3.- Az földönkívüli, nem földön kívüli. Helyesírás egyes, leülhetsz Vidéki.

"Ezt az agymosást amit viktor művel veletek, még a szchientológusok is megirigyelhetnék"

Annyi a különbség, hogy amíg a szcientológia nemzetközi veszélyforrás, addig a Viktátorék inkább csak a hitgyülivel mérhetők - azaz az országunkra károsak csak... arra viszont elképesztően azok.

Vidéki 2013.03.07. 16:30:25

@Ironfist:

Vasököl elvtárs nagyon jó és roppant művelt!

Ironfist 2013.03.07. 16:37:15

És beszarok ezen, de MÉG MINDIG NEM FOGTA FEL, hogy le van tiltva, és nem látom mit brekeg XDDD Még egy ilyen idiótát, bazmeg, a világon nincs ekkora gyökér :D

ketroot 2013.03.07. 20:06:01

@immortalis:

Én hétfőn kapom meg pár kollégámmal a felmondó levelemet (hála a Kormányunk rezsicsökkentő akciójának, közműadójának!).

Sokat nem kell rajta agyalnom, hogy itthon keressek-e új állást...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.08. 02:16:41

@Vidéki: Ahogy nézem a magyarországi legfrissebb híreket (Fidesz székház), nem kellene elgondolkodnod, hogy jó-e neked a lámpavas, vagy inkább a karó a jobb?
Csak kérdezem, én miattad biztosan nem fogok Magyarországra menni, de van éppen elég felháborodott ember rajtam kívül is, én meg csak gondolkodom...

grani 2013.03.08. 06:46:02

@nu pagagyí: Szegény, azt hiszed, szabad vagy? Még annyi jogod sincs, mint egy jobbágynak volt. Mi köze van az államformának a társadalmi berendezkedéshez? Semmi. Méghogy gyarmatbirodalmak. Svédország meg Norvégia mint gyarmattartók?

grani 2013.03.08. 07:03:09

MO-nak akkor érdemes rubelben tartani a pénzét, ha az oroszok az energiahordozókért elfogadják a rubelt. De ez aligha lessz. Merthogy ők dollárban kérik az árát.
Hol tehetne sok rubelre szert a magyar állam? Hát úgy, hogy rengeteget exportál mondjuk oroszországba és az ott kapott rubelt nem váltja át, hanem beteszi a fiókba.
Vagy vehet a pénzpiacokon is rubelt. Van most bőven. Az utóbi öt évben az euró volt 44 rubel, 38 rubel, de igazából 4O körül mozog. Szinte korlátlanul átváltható. Elvileg akár be is szakdhat az euró és vagy a dollár, akkor a rubellel mi lesz, senki nem tudja igazán. Az oroszok is rengeteg pénzt tartanak dollarban és euróban. Arról nem is beszélve, hogy tonnaszám veszik az USA és a főbb európai államok kötvényeit. Szóval, a hír az hír, de értelme nem sok.
Arról meg, hogy mit kötnek az állampolgárok orrára, meg mit nem, lehetne vitatkozni. Majd jól elmondják, hogy igen, egy forintgyengítési kampányra készűlünk, kedves állampolgárok, mert túlértékelt a forint és nem megy az export. El lehet képzelni, mik lesznek a következményei. A forint tényleg túl van értékelve. Az igazi árfolyama valahol 35O körűl lehet, de a négyszáz se határ. MO-n senki nem dolgozik igazán, alibi tevékenység folyik csak. A termelékenység a béka feneke alatt. Akkor pörgött igazán a gazdaság, 9O-es évek vége, amikor a dollár volt 3OO forint. Na, azóta csak lefelé ment a gazdaság, a foring meg fel. Mitől? A nyomor azért van, mert drága a forint.

Vidéki 2013.03.08. 07:53:58

@Jani haverja:

Ez a magadfajták érve: A lámpavas!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.08. 08:07:14

@Vidéki: Nem az én érvem, engem már nem érint a dolog, de lesznek olyan emberek, akik - mellesleg teljesen jogos - felháborodásból megcsinálják, én csak látom előre. Lesz még valamikor tényleges rendszerváltás Magyarországon öreg III/III-as barátom, és az nem olyan lesz, mint 1989-90-ben. Hogy mikor, azt nem tudom én sem.

Vidéki 2013.03.08. 08:31:36

@Jani haverja:

"A kormányellenes csoportok mögött itt is, ott is felfedezhető az átütő társadalmi támogatás híján kulcsfontosságú

külső segítség, valamint a hatalom provokálásának szándéka.

A fő cél, hogy a törvényesség határáig elmenő vagy azt át is lépő tiltakozó vágóképpé váljon, mint a hatalmi önkény áldozata, lehetőleg a CNN tudósításában."

"Ez idáig egyetlen demonstrálót állítottak elő (azóta ki is engedték – a szerk.), ő egyébként Birtalan Gergely, az Amerikából támogatott, radikális baloldali módszereket elsajátító Hallgatói Hálózat aktivistája."(MNO)

Honnan jön a pénz?

Például:

Idegenbe szakadt „hazánkfiai és lányai, mint Paul Lendvai; Heller Ágnes; Schiff András; Ivan Nagel,

Antiszemitizmus Magyarországon - Mit lehet tenni?

címmel tartottak pódiumbeszélgetést a magyarországi politikai helyzetről a berlini Schaubühne színházban. (HVG)

Sok beszédnek sok az alja.

A beszélgetés idővel elkanyarodott az eredeti témától, a szó a magyarországi politikai helyzetre terelődött.

Schiff András zongoraművész hangsúlyozta, hogy a változásokhoz nem elég néhány értelmiségi,

az utca támogatása is kell,

az utóbbi időben pedig éppen ez utóbbinak látszanak a jelei "élénk ellenzéki mozgalmak" formájában.

A közönség soraiban felmerült, hogy gyűjtést kellene indítani
a magyarországi változások előmozdításának támogatására,
a rendezvényen kialakult közmegegyezés szerint az anyagi támogatás címzettje a Klubrádió lesz.

A berlini Schaubühne tehetős és „jókedvű adakozói” jóvoltából összegyűlt perselypénz létrejötte teljesen legálisként mutatható be, a „jókedvű adakozók” személyi összetétele homályban marad.

A külföldön összegyűlt pénzösszeget fel lehet használni Magyarországon a szabadon megválasztott kormány elleni aknamunkára.

Lehet belőle finanszírozni:

„az utca támogatását”, vagy

a Klubrádió, „Drága Bolgár Úr” kormányellenes gyűlöletfröcsögéseit.

Magyarországon hatalmas a tolerancia a külföldről finanszírozott politikai indíttatású beavatkozásokkal szemben is, amikor külföldi pénzekkel táplált erők akarnak kormányt alakíttatni Magyarországon.

Mégis habzó szájú propagandisták magyarországi diktatúráról tépik a szájukat.

Izrael egy demokrácia, nem diktatúra, mégis „az új szabályozásnak egyik fele megtiltja, hogy idegen országok 20000 sékelnél nagyobb összeggel támogassák az angolszász terminológia szerint „ nem kormányzati szervezeteknek” (NGO) nevezett entitásokat.”

Oroszország is, miként Izrael is demokrácia.
Csak nem olyan hülyék vezetik akiket a magyarországi és albániai közvélemény deformáló értelmiség szeret látni.

Ezért írta alá az orosz elnök azt a törvényt, amely kötelezi az Oroszországban működő, külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezeteket,

hogy "külföldi ügynökként" vetessék magukat nyilvántartásba.

A törvény egyaránt vonatkozik a külföldi finanszírozású, politikai tevékenységet folytató nem orosz és orosz civil szervezetekre is.

Oroszországban, miként Izraelben sem hatalmas a tolerancia a külföldről finanszírozott politikai indíttatású beavatkozásokkal szemben , amikor külföldi pénzekkel táplált erők akarnának kormányt alakíttatni Oroszországban, vagy Izraelben.

Ironfist 2013.03.08. 12:55:40

@Jani haverja:

Ha lesz, Vidékit személyesen szeretném megnyúzni, és behinteni sóval. :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.08. 16:38:38

@Vidéki: Tudod, én 20 évet éltem a Kádár-rendszerben. Ott írogattak ilyen pártprropagandákat.
Igaz, nem volt nektek mindezt nehéz megtanulni, hiszen ti ugyanazok a kommunisták vagytok Orbán Viktorostól együtt, te meg valószínűleg III/III-as is voltál mellesleg.

kela-bá 2013.03.08. 17:48:53

@komplikato: @HaCS: kösz önöm, hogy reagáltak a bejegyzéseimre . örülnék, ha önök is érdekes információkat is továbbítanának, pld. : youtube david Icke Ébred már az oroszlán.

Ma NŐNAP van, ne feledjük , Isten éltesse őket ! Íme egy női blog : www.logoszvilag.hu
Jó egészséget !

redriot77 2013.03.08. 19:32:36

@nandras01: miért nem törlik ki a csipát az emberek a szemükből? Orbán folyamatosan abajgott mikor Fletó az oroszokkal tárgyalt a földgázvezetékről.
Ilyesmiket puffogott hogy: a szocialisták képtelenek elszakadni negyven éves beidegződéseiktől. Egy emberöltőnyi kommunista diktatúra és szovjet megszállás után újra a Kelet csatlósává akarják tenni Magyarországot, de mi magyarok nem felejtünk és nem hagyjuk hogy ezt megtegyék!
<--- vagy valami ilyesmi, a faszom sem emlékszik pontosan. Erre most úgy henteregnek a hátukon Putyin előtt mint egy rühes kutya. :) Nevetségesek vagytok, narancsbohócok!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.08. 21:53:19

@Vidéki: Te alávaló fideszkommunista, te beszélsz, hogy kit támogatnak külföldről??? Mindezt csúsztatásokkal, meg hazugságokkal alátámasztva???

A csutifocista, meg a te pártszékházadat meg közönséges maffiózó gyilkosok védik???

index.hu/belfold/2013/03/08/munkaltatojat_olte_meg_a_fidesz-szekhaz_vedoje/

Szánalmasak vagytok a csutifocistával, meg a komplett maffiájával egyetemben, tiszta III/III alosztály. Röhögnöm kell a nyomorotokon, TI ENNYIT ÉRTEK, összehordja a szél, ami összetartozik. Kommunista söpredék.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.08. 21:58:13

@redriot77: Ja, most már a keleti nyitás jó a fideszkomcsiknak, merthogy a nyugat az orrukra koppintott, abban a tekintetben, hogy nyugaton a demokrácia dívik. Ja, akkor ezeknek a mocskos kommunistaivadékoknak most már jó a keleti típusú diktatúra is... A FIDESZBEN TÖBB A KOMMUNISTA, MINT AZ MSZP-ben, bár ott sincs nagyon kevés...

Meridian74 2013.03.09. 11:54:55

egy kis OFF, de igazi VASTAGBŐR:
kuruc.info/r/37/108990/

Persze kérdés az, hoyg amíg Pintér a belügyminiszter, ez a kuruc.info vagy barikad.hu-n kívül máshol megjelenhet-e?

Bee-zony 2013.03.09. 11:56:13

Alakul az új munkásőrség...

Kubatov pártőrséget szervez
index.hu/belfold/2013/03/09/kubatov_riadolancba_hivja_a_fideszeseket/

Merthogy a radikális fiatalok szerintük törtek-zúztak, bántalmaztak, megrémítettek
De hol vannak a bizonyítékok?
Egy életveszélyes fenyegetés, és a magántulajdon rongálása volt a fiatalok irányába, arról van videó...
Szó szerint: „Akartok egy kis sósavat a pofátokba?”
Hogy ezt miért kellett magyarról magyarra fordítani...?

„Kértek egy kis sósavat az arcotokba?”
index.hu/video/2013/03/07/fidesz_szekhaz_tuntetes/

„Az alkotmány nem játék, nem, nem, nem!” Valóban. A Nap pedig keleten kél és nyugaton nyugszik. De mi a célotok? Mert a nácik és judeonácik váltakozása, az „új földesúr” és a gengszterváltás már nagyon unalmas.
Történelmet ismételnek, persze nem egy az egyben, hanem a lényege szerint, mert nem tanulták meg. A vastagbőrű dinoszauruszuk harca... tyrannosaurus vs. gorgosaurus, a zsarnokgyíkok az ádáz gyíkok ellen. A kihalás felé tartó őskori kövületek egymás ellen harcolnak, a többiek viszont foglalkozzanak értelmes dolgokkal.
Ketten bemutatják a disznóságokat, és listázzák egy részét, ezzel a szabad kapacitásuk le van kötve, tehát minden mást a többieknek kell csinálniuk.

"Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!"
/Kölcsey Ferenc/

süti beállítások módosítása