Skip to content


       Szűrés lista

Trafikügyi mondatok

Pénteken még a földbérleti pályázatokhoz hasonlítottuk a trafikbotrányt, mára (tegnapra) viszont kiderült, hogy annál sokkal durvább. A 2/3 eddigi legmocskosabb biznisze, amit persze foggal-körömmel védenek.

Az érdekes pályázók tömkelege miatt feltámadt össznépi érdeklődés által kiváltott önvédelmi reflex legsunyibb húzásával az Átlátszó oknyomozó portált "tisztelte meg" a kormány:

Múlt héten az Átlátszó a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-től elektronikus úton szerette volna kérni a nyertes pályázók és a bírálók azonosító adatait, valamint a részletes – minden pályázónál az értékelési pontszámra és annak részpontszámaira is kiterjedő – eredményt.

Azonban az NDN-nek a törvényi szabályozás ellenére nincs e-mailcíme.

Ezért az Átlátszó a dohánycég honlapján található, nosztalgikus emlékeket idéző kapcsolatfelvételi űrlapon érdeklődött az NDN e-mailcíme felől. Meglepő módon azt a választ kapták Légrádi Petra marketing és kommunikációs vezetőtől, hogy „A dohánytermék kiskereskedelmi jogosultság átengedésére kiírt nyilvános koncessziós pályázat nyertes és nem nyertes pályázati anyagaira vonatkozóan elmondható, hogy mivel nem minősülnek közérdekű adatnak, a betekintés nem lehetséges."

Beadás előtt elutasított adatigénylés, igazán szép! De még nem a vége.

Hétfőn (tegnap) az atlatszo.hu, a hvg.hu, az index.hu, a K-Monitor Közhasznú Egyesület, az origo.hu, a Társaság a Szabadságjogokért egyesület és a Transparency International Magyarország közérdekű adatigénylésben kérte a trafikpályázatok nyilvánosságra hozatalát a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.
Csakhogy Cser-Palkovics András és Vas Imre már vasárnap benyújtott egy Infotv.-módosítást, amelynek az Országgyűlés hétfőn elfogadta a kivételes sürgős eljárásban történő tárgyalását is, így kedden (ma) már el is fogadhatják. A javaslat korlátozná az adatigényléseket, és mivel rafkósan a folyamatban lévőkre is vonatkozna, simán megtagadhatóvá teszi a héttagú csapat trafikos közadatigénylését.

dohanyaruda_1950-1.JPG

Persze azért nyilatkozatok is voltak. Szebbnél-szebbek.

1, Lázár János pénteken
"A leghatározottabban visszautasítom azokat az alaptalan vádakat, amelyeket Karácsony Gergely személyemmel kapcsolatban megfogalmazott, bár nem ért váratlanul." Lázár János szerint kettős mércét alkalmaznak azok, akik hosszú éveken keresztül nem emelték fel szavukat a multinacionális cégek nyolcszázalékos haszna ellen, de sajnálják a magyar kis- és középvállalkozásoktól a tíz százalékot. "Ezzel a magyar vállalkozók érdekei helyett ismételten a nemzetközi cégek érdekeit védik, ezért pedig nem maradhat számukra más morálisan vállalható megoldás, mint a közéletből való távozás" - zárta közleményét a politikus.

2, Lázár János hétfőn
"Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy politikai alapon választották volna ki a trafikpályázatok győzteseit." - jelentette ki Lázár János az eredményekkel kapcsolatos bírálatokra reagálva. Elmondta, hogy állnak minden vizsgálat elé. Ez, a fent említett módosító ismeretében valami kegyetlen mértékű cinizmus. Hisz ha nem ismerhetőek meg az adatok, mit és mi alapján is lehetne vizsgálni? Ráadásul maguk a pályázatok lennének a bizonyítékok a korrektségre vagy mutyizásra, azonban semmiképp sem akarják őket nyilvánosságra hozni. Ez pedig fel is ér egy beismerő vallomással, beszélhet Lázár bármit.

3, Gyulay Zsolt, az NDN Zrt. vezérigazgatója
Az olimpiai bajnok kajakozó (aki 2010. augusztusa óta a Hungaroring Sport Zrt.-nek is elnöke) elmondta, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. készítette elő a beérkezett anyagokat bírálatra, a döntést a bíráló bizottságok hozták meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon belül. A bizottságokat a minisztérium hozta létre szakértőkből, a testület összetételéről pedig azért nem adnak információt, hogy megóvják őket az esetleges rosszindulatú zaklatástól. A döntést hatvan nap alatt hozták meg, ami komoly feladatot jelentett, és a nyertes 5400 névben "sok mindenkit fel lehet fedezni, főleg ha kifejezetten az a szándék, hogy hergeljék a veszteseket".
"Senki sem ígérte, hogy minden régi trafikos nyertes lesz, a pályázati kiírás tiszta volt, mindenki számára elérhető, a tenderen pedig bárki indulhatott." - hangsúlyozta a vezérigazgató.


Lehet szavazni.

Fenti mondatok különösen a ma korán reggel megjelent HVG-interjút olvasva csodálatosak: Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő elmondja benne, hogy a tolnai megyeszékhelyen a polgármester a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy véleményezzék azokat. Az állatorvosként dolgozó helyi képviselő azt mondja, hosszú távon a Fidesz érdekét szolgálja, hogy beszél a történtekről, különben úgy járnának, mint a szocialisták.

"(...)

hvg.hu: Mégis ezt kérdezném először. Hogy zajlott le ez a frakcióülés?

H. Á.: Nem formális frakcióülés volt, hanem egy politikai egyeztetés, amely eredendően az aláírásgyűjtésekkel foglalkozott. A frakciótagok voltak jelen, és a végén a polgármester, a választókerületi elnök szólt, hogy itt van a jelöltek listája. Kérte: nézzük meg, ki az, akit ismerünk és ki az, aki megfelelő jelölt lehet. Jómagam ezen meglepődtem. Azt lehetett tudni, hogy vannak lobbik, de hogy ennyire nyíltan történjen, azon meglepődtem. Jómagam is kénytelen voltam egy ismerős, idős, régóta kiskereskedő házaspár mellett megszólalni, nehogy véletlenül hátrányt szenvedjenek, mert nincsenek összeköttetéseik. Gyakorlatilag végigmentünk ezen a listán, megnéztük, ki ismeri a neveket, arról pedig, akit ismertünk, elmondtuk a véleményünket. Hogy ezután mi történt ezzel a listával, arról én már nem tudok, de hallva és olvasva a többi helyen megjelent eredményt, látva a helyieket is, úgy gondolom, hogy ez nem volt helyes eljárás.

hvg.hu: Miért döntött végül úgy, hogy a nyilvánossághoz fordul?

H. Á.:(...) Ugyanakkor úgy látom – mint a legutolsó végvár legutolsó katonája –, hogy amilyen lehetőség volt, annyira káros is a pártnak az ilyen nagyarányú győzelem. (...) Mivel nincs külső ellenzéke a párnak, ez elvezetett oda, hogy olyan döntéseket hozunk, amelyek nem helyesek, és sajnos akár odáig is elvezethet, hogy olyan döntéseket hozunk, amelyek egyéni érdekeket szolgálnak.

hvg.hu: Ha az ellenzék nem is, a párton belül azért még szólhat valaki, hogy rossz irányba mennek a dolgok, nem?

H. Á.: A másik, szerintem nagyon nagy gond épp az, hogy a pártban belső ellenzék sincsen. Azért nincs, mert – egyébként az emberek jogos igénye alapján – le fog csökkenni a parlamenti képviselők száma. Ezt tudják a jelenlegi képviselők is, ezért nyilvánvaló, hogy aki bármit szeretne tenni a jövőben is, döntéshozatali pozícióba szeretne kerülni, annak mindent el kell fogadnia. Igazi negatív véleményt nem várhatunk el tőlük. Ez szintén oda vezet, hogy olyan döntéseket hozhat meg a kormányzat, ami nem jó.

(...)

hvg.hu: Ha megjelenik ez az interjú, azzal ön megtöri azt az állapotot, hogy nincs belső ellenzék. Mi történik ezután?

H. Á.: Nyilván két dolog lehet: vagy lesznek komoly politikai retorziók ellenem, vagy nem lesznek, mert az életutam, a családi elkötelezettségem alapján elfogadható, hogy én ezt a kormánypárt érdekében mondom el. Ha egy ilyen véleménynyilvánítást politikai retorzió követ, abban az esetben nem fogom sajnálni politikai karrierem végét, mert úgy nem is szeretném még ezt a legalacsonyabb szintű politizálást sem tovább folytatni. Kicsit sajnálnám, mert azért volt pár szép dolog, amit a városért tudtam tenni. Ha egy ilyen dolog miatt mégis úgy gondolja a pártvezetés, hogy én nem vagyok ide való, akkor azt el tudom fogadni, nem fogok ez ellen ágálni, nem fogok átmenni máshová. Ha nem lesznek retorziók, akkor nagyon fogok örülni, mert az alátámasztaná azt, hogy a Fidesz demokratákkal van tele, még akkor is, ha a jelenlegi döntéshozatali mechanizmusokban nem mindig ez látszik."

Ma is izgalmas nap lesz, várjuk a kormányzati és fideszes reakciókat az interjúban elhangzottakra!
Vajon Hadházy Ákos is a ballib-multik-dohánygyárak szekértolója?
Leesik vajon a vetőgépről?

Címkék: szavazás dohány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr245253565

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A lottózók tulajdonosai is kezdhetik az újratervezést 2013.05.01. 12:49:02

Lassan, de biztosan körvonalazódnak a trafikmutyi következményei nemcsak a közelebbről érintettek, hanem a közvélemény számára is, így például a törvényjavaslatban foglalt 10%-os garantált árrés akár ezer forintos cigarettát is eredményezhet, cirka...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.01. 08:30:14

hát ennek a Hadházynak se kell félnie, hogy még valaha politizálni fog...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.05.01. 08:31:02

@laspalmas:
Nagyon behalva a "túloldal"...
Poszt kivág, újba feltölt?

braue 2013.05.01. 08:50:55

@Virág et.: Ja. Abból lesz, de nem az. te meg keverted. lehet, hogy magas az árrésem, profitot mégse tudok realizálni. Ezt mindenki tudj, aki valaha kereskedett, a prolik nem. Ezért nem igazán vitatnám meg a dolgot velük. velük csak a politikai szlogenek mentén lehet ilyesmiről beszélni.

braue 2013.05.01. 08:53:30

@Ironfist: Szánalmas. Az ötvenezer fidesz tagból ennyi? És egyik sem függetlenített pártvezető, aki a pártból élt? A Magyar Kommunista Párt utódpártjának egy alapszervezetében több van.

A vörösökön és a (§-as IQ- val rendelkezőkön kívül nem is dobálódzik vele régen senki.

Virág et. 2013.05.01. 09:10:12

@braue: Értem. Akkor itt van még egy "proli" neked, ezzel vitatkozz:

index.hu/gazdasag/2013/04/30/dohanypiac/

Virág et. 2013.05.01. 09:12:49

@kamasuka: "Ismerős", "hozzá közel álló", "kampányembere" (az micsoda???). :) Tetszenek ezek a megfogalmazások, pl. ha Mesterházy beköltözik Rogán mellé az utcába, akkor innentől Mesterházy ismerőse is a NER nagy nyertese lesz. :) Ezzel szemben Fideszes politikusok, testvérek, sógorok, CBA igazgatósági tagok SZEMÉLYESEN, feleségek, párttagok vannak a másik oldalon.

Megy a maszatolás, a vizsgálódást már megoldották, tehát az arányokat soha nem fogjuk megtudni. Ahogy kell.

braue 2013.05.01. 09:14:30

@Virág et.: Érv, nagy érv. Főleg arra, hogy semmit nem tudsz a kereskedésről.

Virág et. 2013.05.01. 09:18:35

@braue: Ezért idézek olyat, aki tud. Egyébként tudod, ki nem tud még semmit a kereskedésről?

Az a többezer fideszes, aki nyert. Vagy az énekes fiú, aki a kampányrendezvényeken szokott szerepelni. Vagy a nemzeti dohánytársaság vezérigazgatója, aki olimpikon volt előtt. Ők sem tudnak semmit a dohánykereskedésről, velük nincs bajod?

És a leírtak alapján neked is igen homályos fogalmaid vannak a dologról, Talán nem véletlen, hogy nem ment a bolt, ezen nem gondolkodtál még el?

Flyer 2013.05.01. 09:21:26

@kamasuka: Né, már. Hát ezek a hülye fideszesek nem nyulták le mindet? Pl. Bivalybasznád-Alson is van egy, ami nem kellett nekik.

Mert annyira mértékletesek, hogy beérték a legforgalmasabb helyeken lévökkel. A többi nem érdekelte öket azokat vihette bárki.

Szánalmas terelési probálkozás.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.01. 09:29:28

Lázadjatok a rendszer ellen! Szokjatok le a dohányzásról!

xd
Aki dohányzik, az nem demokrata!

fchris82 2013.05.01. 09:33:59

@Tücsök1: "Remélem,látatlanba elhiszed nekem,hogy helyeslem és betartom azokat a szabályokat,amik a nemdohányzókat védik.Ne fújom rád a füstöt,nem gyújtok rá zát helyen,nem szemetelek. "

Mint nem dohányzó: köszönöm :) Sajnos nem mind vagytok így. De jár a tisztelet a kivételnek.

lyken 2013.05.01. 09:54:00

Hihetetlen, hogy 25 év után nem börtönben van az ilyen, hanem a kurmánypártban: index.hu/belfold/2013/04/30/balogh_volt_felesege_25_evig_vert/

Marha kiváncsi vagyok rá, hogy lesz-e "elszámoltatás"...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.05.01. 10:09:38

@lyken:

Olyan hitetlen tudsz lenni.

"Pokorni: aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét

Azon múlik a következő kormány sikere, hogy a sajátjait illetően is kemény tud-e lenni - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
Ezért az elszámoltatás a jövőről szól - mondta az ellenzéki politikus Ajkán egy lakossági fórumon.
Megjegyezte: "a mieink előtt is világosnak kell lenni", hogy ha ők lesznek hatalomban, az nem jelentheti azt: "eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni".
Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" - fogalmazott a Fidesz politikusa, hangsúlyozva, hogy "ezt kell nagyon világossá tenni".
nol.hu/archivum/pokorni__aki_belenyul_a_penztarba__annak_le_fogjuk_vagni_a_kezet

Se keze, se lába nem lenne mostanság sokaknak...

7esbusz 2013.05.01. 10:25:56

Trafikpénz számolva, asszony verve jó! Éljen a párt!

Mr. Waszabi 2013.05.01. 10:27:04

CXII. törvény 29-i állapota: "32. § A közfeladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozó ügyekben - így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan - köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását."
Tessék mondani, visszamenőleges törvényalkotás van vagy nincsen jelenleg Magyarországon? Tudomásom szerint nincsen. De lehet, hogy közben ez is változott, suttyomban.
Azért kérdezem, mert, ha nincsen, akkor hiába módosították tegnap a törvényt, ha bárki előtte már beadta a közérdekű adatigénylését hivatalosan és nem vétett formális hibát, a kikért anyagok tekintetében a kikérés pillanatában hatályos jogszabály érvényes. Tehát a dohány-témában mondjuk 29-én kikért adatokra ez a módosítás nem vonatkozik, csak a törvénymódosítás hatályba lépése után kikértekre.

Tücsök1 2013.05.01. 10:35:11

@fchris82: Nem volt szándékomban magamat dícsérni,de most őszintén meghatódtam.Olyan kevés kell ahhoz,hogy egymás életét elviselhetővé tegyük,pl. at élni és élni hagyni.

Tücsök1 2013.05.01. 10:38:24

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: És akkor a sok politikus és csatolt részeik beülnének egy-egy trafikba,hogy szemléltessék,így szerez érvényt a fidesz a törvénynek.Hol van már a tavaszi hó és Pokorni?

Tücsök1 2013.05.01. 10:41:37

Trafikot nyithat Balogh"asszonyverő" nevelt fia! Hír24No,erre varrjatok filtert!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.05.01. 10:42:18

@braue: Figyi, te proli!

Ha nincs akkora árrésed, hogy azzal profitot tudj termelni, akkor az az árrés definitíve ALACSONY!

Amúgy miről beszélsz?

Arról, hogy szerinted rendben van, hogy a fidesz lenyúlta a dohánybizniszt?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.05.01. 10:43:16

@Mr. Waszabi: A fidesz szokott visszamenőlegesen törvénykezni.

macilaci61 2013.05.01. 10:56:36

Nem az a kérdés, hogy a fidesz lenyúlta a dohánybizniszt!
A kérdés az, hogy miért?
Szerintem abból az országosan szétterített saját profitból elég klassz választási kampányokat lehet finanszírozni!
Vagyis a zemberek dohányzásából származó nyereségből fizetik a saját választási kampányukat!

reccs 2013.05.01. 10:57:36

@Tücsök1: Biztos vigaszdíj a képviselő úrnak, ha már így járt a felelsége...

macilaci61 2013.05.01. 10:59:12

Azért a dolgok összefüggnek!
Lásd választási törvény, trafiktörvény, infotörvény.

Mr. Waszabi 2013.05.01. 11:01:00

@kolbászoszsömle: sajnos a visszaható hatály tilalma csak jogalkotási norma, azt az Alaptörvényből gondosan kihagyták. Meglátjuk, mi lesz ezzel, mert elég necces, ha már befogadott adatkikérést így akarnak megtagadni. Ez biztos, hogy nem demokratikus és nem is jogszerű.
Még Ádernek lehet egy dobása ill. az AB-nak.

Ironfist 2013.05.01. 11:09:10

@braue:
"Szánalmas. Az ötvenezer fidesz tagból ennyi? És egyik sem függetlenített pártvezető, aki a pártból élt? A Magyar Kommunista Párt utódpártjának egy alapszervezetében több van.

A vörösökön és a (§-as IQ- val rendelkezőkön kívül nem is dobálódzik vele régen senki."

Na ja, sejtettem, hogy aki fideszes, annak a fideszes exkomcsi a jókomcsi, mindenki más rosszkomcsi :) Egyébként nekem egy fideszes, akinek narancskocsonya van az agya helyén, ne dobálózzon olyanokkal, hogy másnak alacsony az IQ-ja, mert max egy lesajnáló, avagy sánakozó pillantást, és egy gúnykacajt kapsz cserébe :D

Netuddki. 2013.05.01. 11:26:21

Egy ekkora trafikmutyi után mégis mi a tökömet gondoljak:
index.hu/belfold/2013/04/30/orban_rahelt_sajat_temavezetoje_dijazta/

a) Orbán Ráhelka valóban ennyire penge szakdogát írt.
b) 0rbán viktor rájukszólt, hogy kéne a gyereknek valami díj.
c) Földig ért a nyelvük a bírálóknak és már akkor elpárásodott a szemük amikor az első oldalon elolvasták ki írta.
d) A témavezető, mint az NGM főosztályvezetője (hehe!) némi nyomást gyakorolt a bírálókra.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.01. 11:34:21

no offense, de hogy jön ki az itt is sokszor emlegetett 150-200 Ft-os áremelkedés? veszi mondjuk a trafikos az egy dobozt A összegért, rátesz 4%-ot, rámegy B-szeres adó, az A x 1,04 x B = 800 Ft átlagban. most lesz majd A x 1,10 x B ( = 845) vagy A x 1,12 x B ( = 860 ). ???

Virág et. 2013.05.01. 11:38:25

@droid_: A cigarettánál fordítva számolnak. Az hatósági áras termék, a jövedéki adó és a kiskereskedelmi árrés mértéke is jogszabályban megállapított. A jogszabályon módosítottak, hogy a kiskereskedelmi árrés a háromszorosára növekedjen. A 150-200 Ft-os fogyasztói áremelkedés csak tipp, amit ebből számoltak / következtettek ki okos emberek. Ami biztos: az árrés emelése, mert erre jogszabály van.

Ha jól tudom, de braue itt a dohányipari szakember, majd ő megmondja. Még az is lehet, hogy Lázár feleslegesen strapálta magát a jogszabály-módosítással. :)

Tücsök1 2013.05.01. 11:43:20

@macilaci61: És a sírunkat is s. k. ássuk meg,mert orrunknál tovább nem vagyunk hajlandóak nézni,számolni meg juszt sem tanulunk meg!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.01. 11:49:56

@Virág et.: hát én nem nagyon tudok elképzelni olyan számítást, amiben az árrés ne szorzóként jelenjen meg (mármint (100+árrés)/100-as szorzóként) a végső árban, függetlenül az adóktól. ezért nem értem.

béla a görög (törölt) 2013.05.01. 12:16:25

How do you make a Hungarian omelette? First, steal six eggs...

Nemzeti trafikos 2013.05.01. 12:16:55

Miért kell azt a kis luxusprofitot is sajnálni a nemzeti családoktól?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.05.01. 12:20:03

@droid_: Ahhoz, hogy a cigiből ( a jelenlegi 800 forint/dobozzal számolva) 10% árnyi forint maradjon a kereskedőnél, ahhoz alapesetben azt kell tudni, hogy _most_ mennyi van rajta.

ez lesz a bázis: 800*0,96= 768 HUF

Ehhez képest 768 lesz valaminek a 90%-a. Ez a valami, a 853 HUF. Szóval, ha az állam nem nyúl hozzá a dologhoz, akkor a most 800 forintos cigi a 10% árréssel kerülne 853 forintba.

Ám, mivel az cigi adótartama kb 60%, ez az 53 forint emelkedés a teljes emelkedésnek a kb. 40%-a.

Az 53 forint pedig a 132 forintnak a 40%-a.

Noh, így lesz a 10%-os kereskedői árrésből 130 forintnyi cigiár-emelkedés!

Orbán Diktor (törölt) 2013.05.01. 12:20:32

@Virág et.: "az igazi aljasság nem is itt van, hanem ott, hogy egy szál cigaretta eladása nélkül tudnak a pályázati nyertesek milliárdokat keresni. Annyit kell csak csinálni, hogy odamennek diszkréten a már létező trafikoshoz és közlik vele..."

...azt, hogy mennyi lesz a védelmi pénz. Ezt már don Corleone idejében is így csinálták, csak ezt itt most nyíltan és törvényesen is lehet.

@braue: Egyél szárított tehénszart.

@Vidéki: Anyád üzeni, hogy déltől te váltod a sarkon.

tundrazuzmo (törölt) 2013.05.01. 12:23:17

Nagyon sajnálom azokat a pénzéhes nyomorultakat, akik eddig mások tűdőrákján nyerészkedve keresték meg a zabálnivalót kiccsaládjuk számára.

Azokat is sajnálom, akik most beléptek a tüdőrák-bizniszbe. Akár Fideszes, akár MSZP-s, akár volt trafikos, akár mostani nyertes - hosszútávon mások nyomorúságán élősködik, ezért a társadalom legalja. Ennyit a büdös bagóárus buzikról.

Airgüzü 2013.05.01. 12:31:55

Szomorú, hogy ebben az egész kivagyi, arrogáns, saját zsebére politizáló FIDESZ mocsárban egyetlen Hadházy van. Hadházy Úr, minden elismerésem! Ön gondol a jövőjére, s igazi demokrata! Jelzés értékű lesz, mit kezdenek Önnel. Ha bántják, az bizonyítani fogja az Ön igazát, ha nem, komoly frusztrációt fog okozni azoknak, akik a szívük szerint bántanék. Várjuk és figyeljük a fejleményeket!

Tücsök1 2013.05.01. 12:32:56

@tundrazuzmo: Úgy láom,te inkább a gyógyszerforgalmazókat gazdagítod.Sokféle szert kipróbálhattak már rajtad,de a kívánt hatást nem érték el.A házi pálinkafőzés és bögrecsárda működtetése meg olyan NEMZETI,ugye?A májzsugorosokat a tüdőrákosokkal együtt a TB kezeli.Olvasom a bűnügyi híreket,de olyan ritkán fordul elő,hogy valaki egész napo dohányzás után félig agyonveri a feleségét.Bár lehet,hogy a komondor a rossz minőségű pálinkától vakult meg.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.01. 12:35:17

@kolbászoszsömle: az Ám-tól nem értem. az a 60% adó most is ott van, a 4%-os árréssel is. lehetne úgy ahogy én írtam? ez a képlet, ezt a 4-et kicseréljük 12-re, ennyi az eredmény. kivonás, egyenlő 132 (vagy 150-200)

Tücsök1 2013.05.01. 12:36:54

@tundrazuzmo: Nőrokonaid valószínűleg testi örömöket árusítanak a büdös bagó helyett.Humanitárius cselekedeteikkel magasan kiemelkednek és elválasztódnak a társadalom legaljától.

Orbán Diktor (törölt) 2013.05.01. 12:41:17

@béla a görög: :D

@tundrazuzmo: Jó, most itt nem ez a lényeg. Azt pedig ne feledd, hogy egy cigarettásnak a tüdőrákja nem dohányárus bűne, ő csak egy elmebeteg igényt elégít ki. Ennyi erővel bezárhatnánk az autógyárakat, a vízműveket és a vágóhidakat is. Ma azért beszélhetünk dohánybizniszről, mert egy balkáni országban élünk, ahol a társadalom képes milliárdokat kidobni cigarettára.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.05.01. 12:43:55

@droid_: A cigaretta árképzési szabályok megváltoztatásáról nem volt szó.
A cigarettán lévő árrés képzési szabályainak megváltoztatásáról sem volt szó.

Valamint, az szerint a számítás szerint, amit leírtam, nem jön ki a 130 forintos emelésből a 10% árrés.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.01. 12:51:15

@kolbászoszsömle: akkor megpróbálom én formalizálni azt ami te írtál

most A * B = 0,96 * 800
kérdés A * B = 0,88 * Y esetén mennyi lesz az Y

Y = A * B / 0,88 = A * B / 0,96 * 0.96 / 0,88 = 800 * 0,96 / 0,88 = 872

???

(ez annyiban különbözik csak, hogy a 4%-ot rászámoljuk vagy levonjuk, azaz minek a 4%-a, ebből jön ki a különbség a végösszegben, egyébként szerintem ugyanaz)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.01. 12:51:15

kíváncsi vagyok, mikor jönnek majd a független lottózók ... mert ugyebár a terminálok száma korlátos, viszont az új dohányboltok lottót is akarnak árulni, mindent bele alapon, törvény engedi. Vajon hogy rendeződik majd át a legális szerencsejáték-termék piac? viszik azt is a trafikok?

Tücsök1 2013.05.01. 12:53:54

@wmіkі: Biztos lehetsz benne,hogy nem ez lesza módszer,amivel az oly vágyott győzelemhez segítenénk benneteket.Felhívnám a figyelmedet a lúzer törvénygyártók néhány melléfogására.
1. Megnő a feketekereskedelem-nem jön az adóbevétel-miből fognak osztogatni a híveknek? Az ostya már nem lesz elég a szájak betöméséhez.
2. Az emberek nagy részének minden nap,amikor a cigarettája után koslat és meglátja a NEMZETI DOHÁNYBOLT táblát,eszébe jut majd annak a jó kurva nénikéje,aki ezt kitalálta.Ezt már nehéz lesz az elmúltnyolcévre kenni.
Ebédig ennyit,most emészd meg előre.

Tücsök1 2013.05.01. 12:57:14

@kolbászoszsömle: Tudod,sok mindenről nem volt szó,aztán előbukkant valahonnan egyhaver,akinek még a kedvére kellett tenni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.05.01. 13:02:20

@droid_: Ebben az esetben a cigaretta fajlagos adótartama jelentősen csökken.

Netuddki. 2013.05.01. 13:06:03

A fidesz Magyarország tutyi-mutyi alakjainak a gyűjtőhelye. Jövőre könnyű lesz majd szelektálni...

Tücsök1 2013.05.01. 13:14:48

@morgás joga mindenkit megillet: Ne legyenek kétségeid,be fogják söpörni az összeset a trafikok fennhatósága alá.A Szerencsejáték Zrt amúgy is állami cég.Erdélyben vannak azok a kis üzletek,amikre rá van írva,hogy Magazin Mix-itt ki lesz táblázva,hogy Nemzeti Dohánybolt.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.05.01. 13:15:26

@droid_: Onnan kell megfogni a dolgot, hogy minden 100 forintból, amit kiad a polgár cigire, 60-at az állam tesz zsebre.
Te kiadod a trafikosnak az árrést, amiből az állam eltesz 60%-ot, és neked annyit kell odaadnod, hogy a teljes ár 10%-a maradjon a trafikosnál, miután az árrés 60%-át elvitte az állam.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.01. 13:20:18

@Tücsök1: ha az összes lottózót nem is tudják megszerezni (vannak a postán meg vannak saját SzZrt-sek is), kb. 2 ezer terminált tudnak áthelyeztetni magukhoz a trafikosok, ezzel megint legalább ennyi család nézhet új megélhetés után - még akkor is, ha a vizsgával rendelkező személyzetet itt-ott át is veszik.

Sabi 2013.05.01. 13:58:11

@braue: "Aki ilyesmiket mond, annak fogalma nincs arról, mennyit lehet keresni egy közepes helyen lévő trafikban és milyen befektetés kell hozzá"

Aki ilyeneket mond, annak meg fogalma sincs, nemhogy kereskedelemről, de még csak alap matematikáról és logikáról sem.
Abban persze igazad van, hogy egy trafik, vagy bármilyen más kiskereskedelmi tevékenység nem egy nagy biznisz, sok munka, kitartás kell ahhoz, hogy egy családot eltartson... MINDADDIG amig egy gátlástalan kormány nem monopolizálja és a tizedére nem korlátozza az értékesitő helyek számát. Ekkor viszont az addig egyszerű kis családi vállalkozásokból egyszerre mutyikánaán terem a kiválasztottaknak. Mindegy mit árul. Ennyire egyszerű. Annyira, hogy ha leül egy picit gondolkodni talán (!) egy fideszdroid is megértheti.

Bee-zony 2013.05.01. 14:08:35

„Balogh képviselő szerint nem verte meg feleségét
index.hu/belfold/2013/04/29/balogh_nem_emlekszik_veresre/
(...) »Ilyen nincs, ilyet nem lehet csinálni, ezerszer inkább egy trafikügy, mint egy Balogh-ügy.« - mondta a neve elhallgatását kérő politikus.” (...)

„Ezerszer inkább egy trafikbotrány, mint egy Balogh-ügy”
index.hu/belfold/2013/05/01/lemondanak_a_balheba_keveredo_fideszesek/
(...) „Ezerszer inkább egy trafikbotrány, mint egy Balogh-ügy” – fogalmazott egy befolyásos fideszes képviselő...” (...)

Figyelem! Figyelem!
Fontos közlemény!

A trafikbotrány megvolt, a Balogh-ügy megvolt, most már a trafikbotránynál ezerszer nagyobb gazemberségek fognak következni.
Vastagbőr-anyag lesz bőven, csak a cérna fog elszakadni.
Hajókötél? Acélsodrony? LMPVS?

Én szóltam.

lyken 2013.05.01. 14:47:56

@braue: "Aki ilyesmiket mond, annak fogalma nincs arról, mennyit lehet keresni egy közepes helyen lévő trafikban és milyen befektetés kell hozzá. "

Ha 50.000 helyett 5.000 helyen lehet értékesíteni, akkor a megmaradó 5.000 helységben tízszeresére nő a profit. Mután az árrést háromszorosra növelik, ez 30x-os szorzót jelent. Tehát ha egy családi vállalkozás eddig kitermelte a havi 300.000-et, akkor mostantól 30x300.000-et fog termelni. Kilenc misi egy hónapban azért nem rossz pénz. Évi 108 millió. Ha beállít a pultba két minimálbéres rabszolgát, meg minden költségét leszámolja, még akkor is megmarad neki tisztán 100 millió évente, per bolt. De biztos neked van igazad és az itt kommentelők a hülyék, akik a tények meg némi matek után vonták le a következtetést.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.01. 14:54:32

@kolbászoszsömle: értem, mit mondasz.

tehát most (800 - A) * 40%-nak kell lennie 800 * 4%-nak, ahol A-ért veszem, és (800-A)*60% megy adóba. tehát azt garantálják, hogy ha 60%-ot befizetek a vételi és eladási ár különbségéből, akkor is a teljes ár 4%-ának kell maradnia. ugyanez 12%-kal:
(Y - A) * 40% = Y * 12%, azaz 1028 Ft, 10%-kal 960 Ft. 800-ról.

elég durva számítás ez, az így számolt garantált x árrés növelésével a végső ár 1/x-es ütemben nő, 40%-nál kellene végtelen sok pénzt fizetni egy dobozért (utána negatív :)

Y = A * 0,4 / (0,4-x), ha x% garantált.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.01. 15:14:47

@lyken: ez akkor igaz, ha a 300.000 csak cigiből jött be neki (ehhez ugye 100.000 dobozzal kell eladni havonta, ha a 4% árrés tényleg azt jelenti, amit @kolbászoszsömle: írt, plusz még azt az másik N * 100.000 dobozt, amiből a többi költségét fedezni tudja). ő ugye azzal kezdte, hogy ez nem megy.

azt gondolom senki nem állítja, hogy a cigiforgalom 10-szeres növekedése miatt minden más forgalom is 10-szeresre nő. azt még az index is belátta, hogy az emberek raktározni fognak, mivel nem fognak nap mint nap kitérőket tenni az aznapi dobozért, és ha ritkábban mennek el érte, nem fogják a mindennapi apróságaikat (rágó, újság, üdítő stb, amit lehet még árulni) is ott, egyszerre megvenni (mint a cigit). szóval így simán felszorozgatni és közben matekra hivatkozni szerintem nem jó dolog.

Nemzeti trafikos 2013.05.01. 15:16:11

Más országokban is van garantált luxusprofit, és itt legalább az emberek kapják.

Nemzeti trafikos 2013.05.01. 15:22:08

Mi, trafikosok annyi adót fogunk fizetni egy évben, mint más egész életében. Mi nem fülbevalós, terepjárós, minimálbéres vállalkozók vagyunk, hanem az emberek emberei, aki segítenek az embereknek, hogy ezentúl is megvehessék füstölnivalójukat, vagy éppen rágót, csokit az unokáknak.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.05.01. 15:24:02

@lyken: Ne beszélj már butaságokat!

Ahhoz, hogy százmillió profitot kitermelj egy éveben, ahhoz el kell adnod egymillió cigit a 10% árréssel.

Van ötezer trafik, ötmilliárd doboz cigi...

Az százmilliárd szál.

Ez, hozzávetőlegesen a teljes fogyasztás húsz, harminc szorosa.

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.05.01. 15:38:56

@Nemzeti trafikos: Ti trafikosok nyugodtan bekaphatjátok! Nem fogtok ti semennyi adót fizetni! A szarjankó lázár elintézi nektek!:((((

global001 2013.05.01. 16:05:33

@Nemzeti trafikos:

Kinek a kicsodája vagy ?
Mennyit kellett visszaosztani ???
Ha majd pályázatot adok be, tudjam, hogy mennyi is az annyi ...

Én inkább leszokom a cigiről vagy átállok a külföldire, de ennek a maffiának egy fillér hasznot se fogok fizetni !

MEHETTEK A FASZOMBA, BELŐLEM EGY FILLÉR HASZNOTOK SEM LESZ !!!!

Korrupt, aljas, szarrágó bűnszervezet

Algopirin 2013.05.01. 16:06:22

@Nemzeti trafikos: Igen. És hova szarjak? Mert eszerint a jövedelmed is a sokszorosa lesz az enyémnek. Arról nem is beszélek, hogy millió olyan vállalkozás van ami még nálad is több adót fizet. És akkor mi van?

Tücsök1 2013.05.01. 16:44:33

@Nemzeti trafikos: No,ezt az emberek embere kitételt a helyedben kihagytam volna a mondatból,mert így vált röhejessé a mondanivalód.Előtted smittpál mondta,hogy ő lesz az emberek embere.Csak nem együtt kaptatok néhány trafikjogot?Vagy ő csak a szlogeneket szállítja az üzlethez,mint csendestárs?

Bee-zony 2013.05.01. 17:38:12

„A Fidesz székházánál tüntet a Jobbik
index.hu/belfold/2013/05/01/a_fidesz_szekhaznal_tuntet_a_jobbik/
Jövő hét pénteken, azaz május 10-én... (...) Volner a tervezett tüntetés okai között a trafikmutyit, illetve az offshore cégeknek juttatott állami támogatásokat említette.” (...)

macilaci61 2013.05.01. 18:05:49

Vak komondor kölykök eladók!
Érdeklődni lehet a fülüpházai nemzeti dohányboltokban!
KeresséTEK Liptai Szabolcs Richardot, a köcsögpolgi fiát!

Ironfist 2013.05.01. 18:06:56

@Nemzeti trafikos:
"Miért kell azt a kis luxusprofitot is sajnálni a nemzeti családoktól?"

Aztán regéld már el nekem, hogy mi az a
1.- luxusprofit
2.- nemzeti család
?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.05.01. 18:14:49

Csak annyit jegyeznék meg, hogy a szavazati joggal rendelkező lakosság 40%-a dohányzik, úgyhogy ez az egész egy öngól.

Braue-nek mag csak annyit, hogy eddig a dohánytermékeket alacsony árréssel lehetett árusítani, ezért haszon az nem sok volt rajta, így leginkább az volt a helyzet, hogy azért tartott a boltos cigit, hogy ne kelljen két helyre mennie a vevőnek, és nála vegye a szalámit is.

Most egy doboz cigin 120 forint haszon lesz, így egy dohányos napi egy dobozzal havi 3000-t hagy árrésként a boltban. Ezer vevőnél ez 3 millió. Ebból lejön a rezsi 150 ezer, és munkabér bruttó 200 ezer, TB-vel 260 ezer. Tehát minimum 2 500 000 adózás előtti eredmény. Osztalékként kivéve tisztán meg van a két milla.havonta.

Hát ez tényleg nem nagy üzlet boltonként. A belvárosban lesz az 5-6 milla is per bolt. Legyen három, és havonta vehet egy kecót, felsőkategóriás kocsit, motorcsónakot, akármit.

Ehhez semmit nem kell csinálni, mint két alkalmazottat tartani, és beszedni a lóvét. Nem egy dunahídi közbeszerzéses mutyi, de kibaszott jól meg lehet belőle élni.

CyberDog 2013.05.01. 18:38:34

@Nemzeti trafikos:
De ha legközelebb , megyek hozzád cigit venni. Ne lepődj meg ha utánna nem a cigire gyujtok rá, hanem a trafikod-ra.

Ironfist 2013.05.01. 18:58:47

@wmіkі:
"Ti, akik hisztek az evolúcioban, fulladjatok nikotinba, hadd telljen a kassza, amivel megnyerjük a következő választást!"

Tévedés. Mi nem HISZÜNK az evolúcióban, mi TUDJUK, hogy az evolúció létezik. HINNI a te fajtádnak szokás, mert ti meg szart se TUDTOK, ezért hiánypótlásként kitaláltátok, hogy ti meggyőzhetetlenül HISZTEK. Kapisch? :)

Ironfist 2013.05.01. 19:16:49

@wmіkі:
Ja, és még annyi, hogy hát illik ezt egy jó kereszténynek, hogy a másik ember halálát kívánd? :) Nem úgy szól a hülye vallásod egyik hülye szabálya, hogy szeresd felebarátaid!? :)

dr. Aullah 2013.05.01. 19:24:58

@Nemzeti trafikos: (Hallod, egy ideje nincs melóm. Hol lehet ilyenre jelentkezni? ÉS mennyit fizetnek? Komolyan kérdem).

Mi a fax van az új poszttal, hogy nem lehet kommentelni? Megpróbáltam lekérdezni az adatokat a kommenteknél, de nem kaptam semmit. Véletlen, hogy nem lehet kommentelni?

Bee-zony 2013.05.01. 20:45:41

@laspalmas: Az újabb postnál: „Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!”
Ez nem fog magától megjavulni. Lehet hogy az egyik adatbázistábla (record) elért egy mérethatárt.
("Szolgálati közlemény": mehet a hibabejelentés; apróbetűs linken a >szolgáltatás technikai< üzemeltetője, Impresszum - Kapcsolat - Hiba - emailcím).

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.01. 20:56:36

@Ironfist: :0
úgy érted, ti mindent tudtok a világról, és sosem tévedtek, akár a szent tudomány??

úgy látom, csak két nicket megkülönböztetni egymástól, azt nem :((

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.05.01. 21:05:54

@Bee-zony:

már többször lejelentettük a dolgot, valami szerverhiba van tegnap óta
remélem holnap végre megcsinálják

susu64 2013.05.01. 22:07:36

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: eddig zsebkendőt kerstem, annyira megkönnyeztem az MSZP óvatos és diszkrét, másokra erősen tekintettel lévő ténykedését. Micsoda fínom egy társaság! Csak igazán, hogy meg ne bántsalak: ezt a hülyeséget magadtól találtad ki, vagy mások nis segítettek?

vitéž munkášőr 2013.05.01. 22:30:00

@global001: vazz, nézd má' milyen trollokat fosik ki magából a NER! Ez még a mandis szarszagúaknál is csicskább!!! XDDDDD

susu64 2013.05.01. 22:30:25

@kolbászoszsömle: egyrészt, a maszopnak sohasem volt 2/3 os többsége, Horn alatt az SZDSZ - szel együtt volt, csakhogy leginkább azon versengtek, hogy melyikük tud többet lopni.
Ezt tették már MSZMP-s koruk óta, s tették egészen 2010 - ig. Metro, MÁV, BKV, Tocsik, energia cékek: Puch László, Boldvai, Karl Imre, Gyurcsány, Motim, soroljam még? Gátlástalanul loptak, s a hiányt hitellel pótolták. Ezért vagyunk itt. Az MSZP (és SZDSZ) körei a laggátlástalanbb tolvajok, akik valaha itt jártak.

vitéž munkášőr 2013.05.01. 22:32:16

@susu64: menj, oszt' szondázz Übü shitnyik!

vitéž munkášőr 2013.05.01. 22:36:56

@susu64: soroljad shitnyik! Rossz helyen göbbelszkedel, majom! Itt 10-ből 9-en leszarják a másik patkánytábort, a jelenre fókuszálunk: a te fosban sütkérező, redvás NERedre!

susu64 2013.05.01. 22:44:45

@vitéž munkášőr:
Munkásőr induló
1. Tűzcsillagunk sugara árad e tájon,
Zászlónk lobog vörösen újra a gyáron.
Rendünket már védik a munkás kezek,
Ma így teremt a népünk szebb életet.

2. Te gaz cselszövő, aki ma népünkre törnél,
Rút áruló, szomorú rabságba döntenéd,
Pusztítanád, amit a nép alkotott,
E gyár, s a magyar munkás fegyvert fogott.

3. Fegyverrel őrt állva mind védjük a munkás hatalmat,
Hát harcba elvtárs, bátrak vagyunk. Csak rajta!
Támadjanak, mert attól pusztulni fognak,
Népünkért tőlük bátran meghalunk.

4. Tűzcsillagunk sugara árad e tájon,
Zászlónk lobog vörösen újra a gyáron.
Megvédjük bátran, száz harcon át,
Előre elvtárs, ma nagy tettre hív szent hazád!

Emlékszel még, ugye? 10 ből 9 - et mindig is leszartatok. Vedd elő a kalacsnyikovot meg a zubbonyt, oszt előre!

vitéž munkášőr 2013.05.01. 22:48:25

@susu64: muhaha! Oké, majd a gonosz ikrem, a Bandi előveszi, és a szomszédod kertje alatt ás tovább. Feléd.

Ironfist 2013.05.02. 05:36:45

@susu64:
"egyrészt, a maszopnak sohasem volt 2/3 os többsége, Horn alatt az SZDSZ - szel együtt volt, csakhogy leginkább azon versengtek, hogy melyikük tud többet lopni."

Lássuk, hogy hangzana ez a mai helyzetben:

"egyrészt, a fityisznek sohasem volt 2/3 os többsége, Orbán alatt a KDNP - vel együtt volt, csakhogy leginkább azon versengtek, hogy melyikük tud többet lopni."

Igen... Stimmel.

Ironfist 2013.05.02. 05:41:27

@wmiki:
"úgy érted, ti mindent tudtok a világról, és sosem tévedtek, akár a szent tudomány??"

Ez a kijelentésed a "csúszós lejtő" érvelési hiba. Hol állítottam olyat, hogy mindent tudok? Azt állítottam, hogy tudom, hogy az evolúció az igaz, és nem pedig a kreacionista bullshit, amit a bibliaszerű mesekönyvek etetnek a birkákkal, akik örömmel bégetve hiszik el minden szavát, csak gondolkodni ne kelljen.

Ironfist 2013.05.02. 05:43:49

@wmiki:
Na, csak kimaradt a kommentemből, amit még akartam... Na mindegy, akkor most:

"úgy látom, csak két nicket megkülönböztetni egymástól, azt nem :(("

He? Már miért ne tudnék két nicket megkülönböztetni?

"szent tudomány"

Már bocs, de nem az értelmes ember borul le vakon valami előtt, és hívja szentnek, hanem pont a te fajtád. Tehát le lehet állni a "szent tudomány" dumával, a tudomány ugyanis nem szent. A tudomány tény.

susu64 2013.05.02. 06:50:53

@Ironfist: kis buta, jobban tennéd, ha tájékozódnál. Más a koalició és más a pártszövetség. Azután meg, kontraviccnek szaga van.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.02. 07:46:53

@Ironfist: :0 ha nem tudsz mindent a világról, akkor hogyan prédikálhatsz arról, hogy amit "tudsz" az tudás??

ha azt mondod, hogy láthatatlan dolgok nem okozhatnak gyermekágyi lázat, vagy hogy levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet, oszt kiderül, hogy már megint tévedtél, akkor a tiéd, az tudás volt? mindenki más hülye, csak te vagy helikopter?

ha az evolúció igaz, akkor adnál rá néhány jóslatot?
milyen új fajok jelennek meg, 3 hét múlva? és 2014-ben? és 10 év múlva?
tudod, a tudás onnan ismerhető fel, hogy képes ellenőrizhető jóslatot adni ^^
köszi

Vidéki 2013.05.02. 08:31:55

Vidéki 2013.05.02. 08:29:55
Mennyire lehet összhangban a valósággal ez a mondat:

"A dohányosok, akik ezentúl nyíltan a közgépet, vagy a közgép-közeli-gépet fogja táplálni minden egyes doboz cigivel?"

"Az MSZP korábbi pénztárnoka, Puch László rokonsága is sikeresen pályázott: a szintén baranyai Lánycsókon sógornője nyithat dohányboltot, míg testvére a Tolna megyei Madocsán nyert koncessziót. A lap megkeresésére a politikus elismerte, hogy családtagjai a trafikpályázat nyertesei,

Karsai József, Battonya szocialista polgármestere, volt országgyűlési képviselő elmondta, a település egyik nyertesét, Drágán György vállalkozót harminc éve ismeri, és baráti kapcsolatot ápol vele.

Bán Norbert, a radikális párt szigethalmi önkormányzati képviselője a Magyar Nemzetnek arról beszélt, habár nincs trafikosmúltja, két pályázatot is beadott, de csak az egyiken nyert. Sikeres pályázata szerinte azért tudott nyerni, mert a fideszes választókerületi vezető nem szólt bele az elbírálásba." (MNO)

lyken 2013.05.02. 08:38:14

@droid_: "azt gondolom senki nem állítja, hogy a cigiforgalom 10-szeres növekedése miatt minden más forgalom is 10-szeresre nő."

Ha a boltok számát a tizedére csökkented, ahol kínálni fogják ugyanazt a termékkört, akkor szerinted?

"Ahhoz, hogy százmillió profitot kitermelj egy éveben, ahhoz el kell adnod egymillió cigit a 10% árréssel."

Igen, de ahogy arra @droid_: is rámutatott, ez az összeg a járulékos termékek értékesítése mellett állt elő. Azt ne mondja nekem senki, hogy mostantól az un. nemzeti mutyi hálózat tagjai cigin kívül nem fognak mást árulni.

Ja, és még annyit, hogy ha a cigiről kitalálták, hogy csak bizonyos boltokban lehet kapni, ez simán megtörténhet alkohollal, kávéval, édességgel, zabhegyezővel. Addig nyomhatják fel a saját nyereségüket ameddig csak akarják. Egyértelműen csak pofátlanság kérdése. Abból pedig az elmúlt években kevés mértékletességet lehetett látni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.02. 09:05:16

@Vidéki:
Egy fikarcnyival sem lesz attól ez kevésbé "politikai alapú", hogy kiderül, a helyi viszonyoknak és erőtereknek megfelelően ellenzéki politikusok holdudvarának is jutott a trafikokból, még úgy is, hogy vidéken a nagykutyák egyben politikusok is vagy megvannak a politikai bábjaik. Röviden: a politikusok által egymás és a haverjaik között kiosztott trafik "politikai alapú", a nyertes személyétől vagy pártállásától függetlenül. Az MSZP-kormányok alatt is voltak megrendelései a Közgépnek, a Fidesz-kormány morzsáit meg felcsipegethették az MSZP-sek.
Olyat tessenek nekem mutatni, aki egyszerű közemberként pályázott, jó, üzletileg megalapozott pályázatot írt, esetleg már évek óta ezzel foglalkozik és nyert.

AiRLAC 2013.05.03. 06:38:22

@Vidéki: hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130502_Hol_Nemzet_sullyed_el

Ez a Puch nem az a Puch, ezt a ti jó elvtársatok :D :D balfaszok.

Virág et. 2013.05.03. 06:59:48

@Vidéki: Az önégetés mestere vagy. :) Már a MN is levette a Puchos öngólt, kár hogy ilyen vérszegény a hazai baloldali média, lehetett volna ebből Teller-levél kategóriás botrányt kavarni. A MN annyira igyekszik megfelelni a gazdának, hogy minden árnyékra rávetődik. :)

Az új táblázatukat is érdemes megnézni egy kis derültség kedvéért. Ilyenek vannak benne: "xy embere, ismerőse, xy-hoz közeli személy stb." Az állításaik bizonyításával nem fáradnak, meg azzal sem, hogy az mit jelent, hogy ki kinek az embere vagy ismerőse. :) Egyébként a "Puch-rokon" fideszes példájából kiindulva innentől minden, amit ezzel kapcsolatban ír a MN az nekem nettó hazugság.

2013.05.03. 13:51:03

@Vidéki: Mondtam már hogy egy barom, seggnyaló vagy ?
Mindenn baromságot, amit a MNO vagy a MH, esetleg a rémhir tv vagy valamelyik szélsőséges barom adó lead,vagy irás leír, te elhiszed.
Igazi hithű , seggnyaló barom vagy. Lásd--Puch rokon is nyert ! De bakker az egy fideszes önkoris képviselő, aki a nyalásért jutalmat kapott.

Már csak az a röhejesebb és szégyenteljesebb, amikor a kórházigazgató menye, veje, lánya, anyja, felesége vagy valamelyik rokona nyert a trafiktenderen.
Remélem majd lehet dohányárut , röviditalt vagy energia italt is venni az egyes osztályokon, mert a beteg érdekét ez szolgálja.
Közben a képmutató baromarcú megélhetési képviselő arról papol hogy a dohányzás káros az egészségre. Ez igaz is, de az ő zsebére nem káros. Sőt !!!
Na ennyit a fidesz ujabb hazugsághalmazaiból és képmutató pojáca keresztényi politikájából.

süti beállítások módosítása